Minden ami söpör

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Minden szerénytelenség (és talán pofátlanság) nélkül megnyitom fórumpályafutásom első haladó naplóját.

Épségben hazatértem a pampákról és az eseményt egy 3000 Ft-os szerencsekártya-vásárlással ünnepeltem meg ma délelőtt. Jól megrágott, könnyen emészthető tippeket keresek majd itt, amelyek remélhetőleg lehetőséget adnak majd arra, hogy jó ideig ne kelljen ilyesmire költeni megint a pénzt. Mindenestre amikor a totózós hölgy azt mondta, hogyha kinyomtatom a vonalkódomat, akkor könnyebben szót értünk a következő feltöltésnél, szóval amikor ezt mondta én már arcoskodva megjegyeztem, hogy nem lesz legközelebb, mert ez a beruházás már örökké mozgásban tartja majd nem csak a háztartásomat, de hamarosan a nemzetgazdaság egyes szektorait is. És ha nem így gondolnám, nem is kezdenék bele.  ;D

A szisztéma ugyanaz amit már régebben is játszottam, amíg tiltre nem tettem magam: a bankom ötöde az alaptét, amit vagy háromszor forgatok meg, vagy háromszoros pénzig, amelyik előbb megvalósul.

Így tehát gecijó tippekre lesz szükség a SzRt kínálatából, reggelente átnézem majd és kilistázom a nekem tetszőket. Aztán pedig napközben finomítunk majd rajta. Éppen ezért köszönettel veszek mindenféle építő kritikát, hozzászólást, plusz információt, ami a tippek kimenetelét esetleg befolyásolja, vagy éppen egy olyan tippet, ami elkerülte a figyelmem. Összeesküvés elméleteidet ugyancsak ne fojtsd magadba, semmilyen vélemény, információ nem haszontalan, amire a kedves fórumtársak veszik a fáradtságot, hogy megosszák velem! Ezt a naplót nem lehet szétoffolni, a tippjeimet mindig vastag betűkkel fogom majd kitenni, így ha ezt kerülitek, akkor mindenkinek átlátható lesz a lényeg.

Aztán lehet, hogy az sem lesz ritka, hogy magam megyek offba, ezért elnézést kérek mindenkitől, aki benéz ide, hogy elolvasson, ha az ember egész nap egyedül van, gyakran rájön a netes szófosás.

Mindenkit szeretettel köszönt tehát a haladó énem, kezdődjön a Söprés!    :cya:



Hajrá


Ma már nagyjából túl vagyok a szűkítésen,  a gondolatmenet így nézett ki:

1) 010 Benneteau - Petzschner  H

Benetton jobb formában van, mint Pecsner (nem betűzöm le mégegyszer ezt a két szót), kemény borításon eddig kettőből kettő neki, Amerika egyik versenyéről megy át a másikra, az oziópenen három játszmában verte Becket.

Pecsner nincs formában, Európából jön át, több mint egy hónapja nem nyert, legutóbb Rotterdamban két játszmában kikapott Becktől.

Egyelőre nincs ellenérvem.


2) 158 Szeged - Tatabánya  H

A statok a tipp ellen szólnak, a Szeged szenved itthon, a Tbánya túl jó csapat ahhoz, hogy egy vállrándítással el lehetne intézni.
Tipp elvetve.

3) 180 Basel - Bayern  (0:1) V
      186 Bayern szerez gólt.


Mindkettő nagyon vonzó tipp volt, de jelenleg mégis a leves felé tart, ugyanis nincs Schweinsteiger, ami az én szememben lutrivá tesz mindent a Bayernnel kapcsolatban.

4)217 Celtic - Dunfermline H
   218 Celtic - Dunfermline (0:1) H


Semmi ellenérvem nincs, a Celtic csúcson pörög, nincsenek sérültek, könnyedén lőnek gólokat és motiválja őket, hogy húsz pontot rakhatnak a Rangersre.

Utólag becsúszó kis adalék a mai naphoz a Sparta - Litvinov hokimeccs... A Plzen tegnapi vereségével a Sparta alapszakaszgyőztes lett, ami talán - talán nem - hozhatott némi ünneplést az este, mindenesetre gondolom negatív hatással lesz a motivációra és - talán - a mai roszter minőségére is. A vendégek bár lenn vannak, elég gólerősek, jónéhány overt bemutattak az utóbbi időben.

A tippmaxon fogadható az esemény +1.5-lel, lehet, hogy érdemes lenne bepróbálni, a Celtic meccs úgyis csak háromnegyed kilenckor kezdődik.

191 CSZKA Moszkva - Olympiakosz  H   
Acie Law, Giorgos Printezis és Marco Keselj a vendégek hiányzói. Ezek közül Giorgos Printezis hiányozhat a legjobban mivel a 16 között ő dobta a második legtöbb pontot a csapatban.

Tippmixen én tettem még egy St-Etienne-t jó formában vannak küzdenek az Európai szereplés jogáért. Vendég oldalon hosszú a sérültek listája és idegenbeni formájuk pocsék.
A másik 2 tippem még a Celtic illetve Roddick.

Idézetet írta: Tipsz Dátum február 22, 2012, 15:11:22
191 CSZKA Moszkva - Olympiakosz  H   
Acie Law, Giorgos Printezis és Marco Keselj a vendégek hiányzói. Ezek közül Giorgos Printezis hiányozhat a legjobban mivel a 16 között ő dobta a második legtöbb pontot a csapatban.


Ez horzsol, kihagyhatatlannak tűnik, főleg hogy a CSZKA idegenben is simán nyert! Köszönöm, Tipsz, valahogy így képzeltem a dolgot, amikor megnyitottam ezt a naplót.

Kialakult a mai nap: Benetton, Celtic hendi és az Olympiakosz fogja alkotni a trojkát. A St Etienne is mozgatta a fantáziámat, de a háromesélyes fogadásoktól ódzkodom, ha nem teljesen egyértelműek az esélyek, a hoki pedig nem kellően megalapozott, túl nagy a tudáskülönbség, hogy egy be lehessen vállani egy ilyen tippet, ha az ember biztosra megy.

#5 február 23, 2012, 08:49:11, söprű
Normál tippmix szelvény
150   CSZKA Moszkva - Olympiakosz   H   1,12
218   *(0-1) Celtic - Dunfermline   H   1,35      

10   J. Benneteau - P. Petzschner   H   1,35   

Eredő odds:   2,04120
Tét:   600 Ft
Várható nyeremény:   1225 Ft
A fogadás ára:   600 Ft

#6 február 22, 2012, 18:03:36, Tipsz
Remélem sikeres lesz a szelvényed! És nem az én tippemen fog elmenni.
Hogy is tartja a mondás?
Új söprű jól söpör?!!!  ;)

Úgy tűnik nem a moszkva miatt kellesz aggódni. Féldiőben 28al mennek   ;D

#7 február 23, 2012, 11:04:17, söprű
Köszönöm, Tipsz, igazán jó és izgalommentes tipp volt. A szelvény végül ebül végezte, de semmi gond, Benneteau-nak gyakorolnia kell kicsit a tie-breaket.  ;D

Lássuk akkor a mai lehetőségeket.

Két db finn hokimeccs 1.45-ért azonnal elgondolkodtató, és a kosár euroliga is megér egy kis kutakodást.

Teniszhez csütörtökön már nemigen szeretek nyúlni, az EL-ből pedig a Schalke tűnik egyedül simának, persze kérdés, hogy hogyan állnak ki.

Tetszik még a Santost verő bolíviai csapat a Libertadores kupában és nagyjából ennyi.

Majd meglátjuk mivé fejlődik a dolog a nap végére. Most úgy érzem, hogy egy foci és egy kosár fogja adni a szelvényt, a Schalke ellen nagyon erős érvekre lesz szükség, hogy kikerüljön a kalapból.

11:02 Kiegészül a lista egy Hannover jut tovább tippel, eleve előnyben vannak, a Bruge pedig két középső védőjét is nélkülözi ma. A pálya állítólag szarabb mint a bázeli volt tegnap, én látok egy vendéggólt, az pedig már nagyon megnehezíti a belgák dolgát.

Igazán nincs mit! Sajnos az én kombim is elment Roddickon hogy száradna le a keze!

Mára szerintem egy Valencia +Real/kosár/ jó lehet.

Valencia:Shawcross, Etherington, Walters és Crouch sem játszik a valencia ellen
Real: Legyőzték a Barcát a spanyol kupában és még az Euroliga csoportból is tovább juthatnak. Kell ennél nagyobb motiváció?! Duzzadnak az önbizalomtól a srácok és ez meg is fog mutatkozni ma!/Vagyis remélem/

És mit gondolsz a Panathinaikoszról? Ahogy olvasom, minden fronton maximálisan motiváltak és a csoportelsőségért idegenben játsznak majd a Kazannyal. Azt gondolnám, hogy odateszik magukat a Milan ellen is, hogy ne kerüljenek lépéshátrányba, meg aztán hátha a Fener kikapar valamit.

A Valencia nálam biztosan nem játszik, otthon  maradtak ugyan a fent listázott játékosok, de helyettük lesz Jonathan Woodgate, Wilson Palacios, Jermaine Pennant, Cameron Jerome és Kenwyne Jones, gondolom bizonyítási vágytól fűtve. Ellenben a spanyolok motivációja kétséges, szerintem csak túl akarnak lenni ezen a meccsen majd.

Idézetet írta: söprű Dátum február 23, 2012, 11:22:27
És mit gondolsz a Panathinaikoszról? Ahogy olvasom, minden fronton maximálisan motiváltak és a csoportelsőségért idegenben játsznak majd a Kazannyal. Azt gondolnám, hogy odateszik magukat a Milan ellen is, hogy ne kerüljenek lépéshátrányba, meg aztán hátha a Fener kikapar valamit.

Akár igazad is lehet, bár ha a fener nem fogja meg a kazant, akkor nem hiszem hogy otthon megtudják verni a csoportelsőségért.

#12 február 24, 2012, 08:07:59, söprű
Normál tippmix szelvény

11   KalPa - Turku PS   H   1,45   
37   Panathinaikosz - Milano   H   1,12   
55   Schalke - Plzen   H   1,25   


Eredő odds:   2,03000
Tét:   500 Ft
Várható nyeremény:   1015 Ft
A fogadás ára:   500 Ft

Hát a tegnapi szelvény sem kerül a dicsőségek csarnokába...  ;D  Kíváncsi vagyok van-e még valaki akinek sikerül három ilyen alacsony oddsú tippből egyet sem eltalálni.

És első ránézésre semmi nem tetszik a mai listáról, úgyhogy majd napközben igyekszem információmorzsákból összeszedni a mai szelvényt. Sanszos, hogy csak egy meccs lesz majd 1.6-1.7 körüli oddson.

Mit szólsz a Marítimó hazai győzelméhez 1,5-ér?
A Maritímó csapata jó formában van , reális esélye van arra, hogy odaérjen Európaligás indulást érő helyre. Ez legutóbb 2008-ban sikerült nekik. Néztem nincs már máshol érdekeltségük, így teljes erővel a bajnokságra koncentrálhatnak. A sorsolásuk is kedvezőnek mondható, a nagy csapatok közül majd a Benficához mennek és a Portót fogadják.Szerintem reális elvárás, hogy nyerjenek az utolsó előtti helyezett ellen, akik a legutóbbi hat forduló során csupán 3 pontot szereztek.
Szóval én ezt elég erős tippnek érzem.