Egységben az erő!

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


május 14, 2017, 15:44:21, Pozzato
Eléggé régen nyitottam már naplót (vagy egy éve? :D ), most újra erőt érzek magamban, hogy néha beírjam a tippjeimet valahová. A téma címéből ítélve egy újabb Value napló indul, de inkább lesz ez a saját agymenésem, főleg olyan események lesznek, amikben én értéket látok az adott pillanatban. Nem specializálódok semmilyen sportágra, hiszen a jó magyar sportfogadó mindenhez ért és mindenben a legjobb. Szóval én is ezen az úton indulok. Egy olyan ösvényen, mely a remélt meggazdagodás felé vezet (legalább legyek nullszadós könyörgöm). 100 egységgel indulok, egy tippre a teljes egység 5%-át szánom. 100 feletti profit esetén 50 egységeként lesz újraszámolva az 5% (tehát 150,200 stb.), míg 100 alatt 25 egység mínuszonként (75,50 stb.). A negatív tartomány ahol abbahagyom az mínusz 100 egység, míg a pozitív a csillagos ég. Oddsok tekintetében olyan 1.50-1.60-tól felfelé egészen 3.50-ig bezárólag.  Minden hónap végén egy összesített listát dobok ki, hogy épp mennyi a ROI és más egyéb mutató. Körülbelül havi minimum 15, maximum 45 tippek tervezek. Minden tipp alá firkantok valami okosságot, és próbálom majd elhitetni veletek, hogy mennyire értek az adott mérkőzéshez.

1.   Kosárlabda, NBA: Brooklyn Nets – New Orleans Pelicans:
Tipp: New Orleans Pelicans győzelem
Odds: 1,57
Egység: 5


Ez a Brooklyn Nets mostanság egyre rosszabb formát mutat. Zsinórban három vereség, ráadásul nem túl bíztató játékkal. Trevor Booker visszatérhet ugyan a hazaiaknál, de ez túl sokat nem fog érni. Védekezésük borzasztó és szinte csak Brook Lopezben bízhatnak, illetve abban, hogy Anthony Davis nem fog játszani. Legutóbbi meccsükön alig érték el a mezőnyből a 40%-os dobóátlagot, ami nem túl bíztató a förtelmes védekezés mellé. A Pelicans ellenben a rájátszásba készül és minden győzelem úgy kell nekik, mint egy falat kenyér. Ilyen meccsek számukra a kötelező győzelmekről szólnak, és általában össze is szokták hozni azokat. Sok a kétes infó Davisről, de ezt a meccset nélküle is hozniuk kell a small-ballt játszó vendégeknek.

Idézetet írta: Pozzato Dátum január 13, 2017, 00:23:44
1.   Kosárlabda, NBA: Brooklyn Nets – New Orleans Pelicans:
Tipp: New Orleans Pelicans győzelem
Odds: 1,57
Egység: 5


2. Kézilabda, Világbajnokság: Fehéroroszország - Chile
Tipp: Chile +7,5 góllal
Odds: 1.78
Egység: 5

Tegnap délután óta gondolkozom ezen a tippen, csak akkor még nem sok helyen olvastam róla. Nem igazán értek a kézilabdához, de a megérzésem arra alapozom, hogy a VB-ken az első fordulóban szokott meglepetés lenni. Vannak túl és alulértékelt csapatok. Eddig nem láttunk nagy meglepetést, ezen a meccsen várom leginkább. Chile 2013-ban is megszorongatta az első fordulóban az ellenfelét, plusz a főoldali cikkben is fainul le van írva, hogy miért is lehet esélyük a Fehéroroszok ellen: "Ha van európai csapat, amelyik színtelen-szagtalan kézit játszik, akkor az a fehérorosz. Nincs már ott a keretben az egyetlen szupersztárjuk, Siarhei Rutenka." illetve: "A korábbi világklasszis jobbátlövő, Mateo Garralda kezei alatt megnőtt az önbizalmuk, és a Feuchtmann-testvérek is visszatértek a keretbe, akik az előző kapitány regnálása alatt mondták le a válogatottságot, mondván szakmailag komolyabb szakvezetőt akarnak. Emir Feuchtmann, Emil Feuchtmann és Rodrigo Salinas alkotja majd a belső hármast, közülük is kiemelkedik a Franciaországban légióskodó Salinas, aki a legutóbbi vb-n negyedik lett a góllövőlistán, volt olyan találkozó, amikor 18-at vállalt. Okozhat sok kellemetlen percet a fehéroroszoknak is." Meg lennék lepve, ha itt hatalmas kiütés lenne a mérkőzés vége, persze ahogy olvastam Chile nem képvisel olyan komoly erőt, de lehet keresnivalójuk európai ellenfelük ellen, így a megérzésemet most alátámasztva látom pár elemzésben is.

Idézetet írta: Pozzato Dátum január 13, 2017, 09:17:45
2. Kézilabda, Világbajnokság: Fehéroroszország - Chile
Tipp: Chile +7,5 góllal
Odds: 1.78
Egység: 5

3. Kosárlabda, NBA: Houston Rockets - Memphis Grizzlies
Tipp: +7,5 ponttal Memphis
Odds: 1,91
Egység: 5


Kiszemeltem mára egy rangadót az NBA-ből. Két opciót látok erre a meccsre magam előtt: egy hatalmas Houston győzelmet, vagy egy szoros Memphis sikert. Sok függ attól, hogy Eric Gordon tud-e játszani, eddig eléggé kérdőjeles a játéka. Az ő játékára nagyon nagy szüksége lenne a Rocketsnak, mert a padról beállva nagy segítséget nyújt Hardennek, főleg támadásban (tripláknál) veszik hasznát a hátvédnek. Nélküle ki is kaptak a Minnesota ellen legutóbb, de már többször rezgett mostanában a léc. Jónak néz ki az a 9-es győzelmi széria, de azért sokszor ehhez szerencse is kellett. Most egy kisebb kijózanító vereségből érkezik a Houston, egy olyan Memphis ellen, akik szó szerint bármire képesek. Megverik a Warriorst oda-vissza, közben pedig kikapnak az Orlandótól. A legnagyobb kérdés, hogy Hardent hogyan állítja meg a Conley-Allen duó. Visszanéztem az elmúlt éveket, és ellenük azért nem mindig remekelt Harden, sőt sokszor eléggé pocsék napot fogott ki a védekező specialisták ellen. Persze a hatalmas tűzerő (embertelen ez a sok tripla, amit a Rockets szór) és a hazai pálya a Houstont segíti, de idén már kapta el egyszer a Memphis a Rockets csapatát. A Memphis a nagyobb rangadókra szívja fel magát idén, és ilyenkor próbálják megszorongatni az ellenfelet. Remélem most is így lesz, és nem verik rommá Marc Gasolékat.

Idézetet írta: Pozzato Dátum január 13, 2017, 21:00:08
3. Kosárlabda, NBA: Houston Rockets - Memphis Grizzlies
Tipp: +7,5 ponttal Memphis
Odds: 1,91
Egység: 5

4. Kosárlabda, NBA: Atlanta Hawks - Milwaukee Bucks
Tipp: +4,5 pont Milwaukee
Odds: 1,81
Egység: 3


Ez az a tipp, ahol nem 5 egységet fogok használni, hanem csak hármat. Órákat agyaltam a tippeken és végül megfogadtam, bár tudom, hogy nem jó döntés. Szóval a Lakers-Pistons és eközött a találkozó között vacilláltam (ott egy hazai win-t gondoltam). A Bucks nagyon felszívta magát az elmúlt időben. Visszatért Giannis is, és Kidd is kezdi összerakni a Bucksot. Antetokounmpora nincs nagyon embere a Hawksnak, de nem csak ő lehet a siker letéteményese (Jabari Parker például). Az Atlanta legutóbb hazai pályán kapott ki az utolsó pillanatban a Bostontól, de már azért előtte is rezgett a léc párszor. Ugyan az idegenbeli túrájukon hozták a győzelmeket, de annak többsége kötelező win volt (talán a Pelicans elleni nem). Most is a jó védekezésben bízhatnak a hazaiak, de alapjáraton én egy szorosabb meccsre számítok, ahol a Bucks meglepheti az Atlantát.

Idézetet írta: Pozzato Dátum január 15, 2017, 20:26:31
4. Kosárlabda, NBA: Atlanta Hawks - Milwaukee Bucks
Tipp: +4,5 pont Milwaukee
Odds: 1,81
Egység: 3


Talán Oak naplójában olvastam a BL-meccsekről és ez felkeltette a figyelmem. Szóval összedobtam egy minimális statisztikák az elmúlt 4-5 évre visszamenőleg pár "BL-menő" csapatról, illetve a szereplésükről a nyolcaddöntők előtti bajnoki/kupa fordulóban. Zárójelben, hogy milyen oddson volt fogadható az adott csapat, illetve milyen pályán játszották

Arsenal
2015-16: Hul City 0-0 (Hazai, 1,41)
2014-15: C. Palace 2-1 (Vendég, 1,77)
2013-14: Liverpool 2-1 (Hazai, 2,74)
2012-13: Blackburn 0-1 (Hazai, 9,83)
2011-12: Sunderland 2-1 (Vendég, 2,09)

Hétvégi mérkőzésük: Hull City  (hazai, 1,21): Láthatjuk, hogy az Arsenal nem megy könnyedén a BL-t megelőző meccseken, hiszen jó, ha 1 góllal tudnak nyerni. Erre a mérkőzésre a tippem: Hull +1,5 góllal 2.05-ért
BL ellenfél: Bayern München idegenben

Manchester City
2015-16: Chelsea 1-5 (Vendég, 8,00)
2014-15: Newcastle 5-0 (Hazai, 1,28)
2013-14: Chelsea 2-0 (Hazai, 2,23)

Paris Saint-Germain
2015-16: Lille 0-0 (Hazai, 1,45)
2014-15: Caen 2-2 (Hazai, 1,22)
2013-14: Valenciennes 3-0 (Hazai, 1,17)
2012-13: Bastia 3-1 (Hazai, 1,19)

Hétvégi mérkőzésük: Bordeaux (Vendég, 1,60): PSG elmúlt két évben még hazai pályán is szenvedett a BL előtti játéknapon, talán megéri az 1X 2.40-ért.
BL ellenfél: Barcelona  hazai pályán

Monaco
2014-15: Nice 1-0 (Vendég, 2,21)

Real Madrid
2015-16: Atl. Bilbao 4-2 (Hazai, 1,34)
2014-15: Deportivo 2-0 (Hazai, 1,07)
2013-14: Elche 3-0 (Hazai, 1,08)
2012-13: Sevilla 4-1 (Hazai, 1,36)
2011-12: Santander 4-0 (Hazai, 1,08)

Hétvégi mérkőzésük: Osasuna  (Vendég, 1,23): Elmúlt években mindig hazai pályán verte magabiztosan ellenfeleit a Real, most így idegenben nem sok értéket látok a szorzókban. Ez a meccs nekem felejtős.
BL ellenfél: Napoli hazai pályán

Atlético Madrid
2015-16: Villarreal 0-0 (Hazai, 1,46)
2014-15: Almeria 3-0 (Hazai, 1,21)
2013-14: Valladoid 3-0 (Hazai, 1,19)

Barcelona
2015-16: Las Palmas 2-1 (Vendég, 1,20)
2014-15: Malaga 0-1 (Hazai, 1,09)
2013-14: Vallecano 6-0 (Hazai, 1,06)
2012-13: Granada 2-1 (Vendég, 1,27)
2011-12: Osasuna 2-3 (Vendég, 1,26)

Hétvégi mérkőzésük: Alaves (Vendég, 1,31): Látható a Barcának nem mindig megy a BL előtt. Főleg vendégként tudják őket megszorongatni, de a Malaga ellen hazai pályán is megszívták. A mostani Barca eléggé hektikus és vannak sérülések is. 1.80-ért kínálják, hogy az Alaves gólt szerez, és 2.00-ért, hogy nem nyer másfél gólnál többel a katalán csapat.
Az a bajom a meccsel, hogy Alaves is hétközben kupameccset játszott (ahogyan a Barca is), így nem tudni, hogy mennyire fáradtak el, pedig ez jó kis tipp lenne. Idegenben mostanság az Eibart leszámítva senkit se vert meg nagyon a Barca, lehet nagyobb az érték hendiben.
Bl ellenfél: Paris Saint-Germain idegenben

Leverkusen
2014-15: Augsburg 2-2 (Vendég, 2,27)
2013-14: Schalke 1-2 (Hazai, 2,26)
2011-12: Dortmund 0-1 (Vendég, 7,05)

Bayern Munchen
2015-16: Darmstadt 3-1 (Hazai, 1,07)
2014-15: Hamburg 8-0 (Hazai, 1,09)
2013-14: Freiburg 4-0 (Hazai, 1,08)
2012-13: Wolfsburg 2-0 (Vendég, 1,40)
2011-12: Freiburg 0-0 (Vendég, 1,31)

Hétvégi mérkőzésük: Ingolstadt (Vendég, 1,33): Ezt a mérkőzést szerintem el lehet felejteni. Ancelotti a Realt is felkészítette úgy, hogy bírja az ilyen terhelést, ráadásul eddig csak egyszer botlott az elmúlt öt évben a Bayern, szóval nem éri meg ellenük fogadni szerinte.
BL ellenfél: Arsenal otthon

Dortmund
2014-15: Stuttgart 3-2 (Vendég, 1,59)
2013-14: Hamburg 0-3 (Vendég, 1,36)
2012-13: Hamburg 1-4 (Hazai, 1,28)

Hétvégi mérkőzésük: Darmstadt (Vendég, 1,35): Sebezhető a Dortmund, de a hazaiak teljesen utolsók a ligában. Ami a tipp mellett tenné le a voksom, hogy a Bayern se verte agyon ezt a kiscsapatot.
BL ellenfél: Benfica idegenben

Juventus
2015-16: Bolonga 0-0 (Vendég, 1,59)
2014-15: Atalanta 2-1 (Hazai, 1,18)
2012-13: Fiorentina 2-0 (Hazai, 1,62)

Porto
2014-15: Guimares 1-0 (Hazai, 1,20)
2012-13: Beira Mar 2-0 (Vendég, 1,26)

Benfica
2015-16: Porto 2-3 (Hazai, 2,26)
2011-12: Nacional 4-1 (Hazai, 1,18)

Hétvégi mérkőzésük: Arouca (Hazai, 1,19): Nem nagyon tudok mit ehhez a találkozóhoz fűzni. Kötelező győzelem a Benficának.
BL ellenfél: Dortmund otthon



A Napoli és a Leicester nem játszott az elmúlt öt évben ekkora Bajnokok Ligája találkozót, akikhez pedig nem írtam hétvégi meccset, azok jövőhét utáni héten játsszák a BL mérkőzéseiket. Mindenki maga dönti el, hogy mire fogad, remélem hasznos kis infó volt ez, bár azért annyi következtetést ne vonjunk le belőle és ne vegyük készpénznek a dolgokat.

Ha jól emlékszem, akkor a héten BL-ben szereplő csapatok közül 7 nyert és csak egy kapott ki. Megnézem a hétvégi fordulót is, illetve csinálok egy hasonló statot a BL utáni mérkőzésekre is, hogy mikor érdemesebb ellenük fogadni.

5. Kerékpár, Tour of Oman: 1. szakasz
Tipp: Sondre Holst Enger előrébb végez, mint Jean-Pierre Drucker
Odds: 2.00
Egység: 4


Nézegettem a holnapi kínálatot bringában és csak ez tetszett meg. A többi oddsot jól árazták be (talán Boonennek lehet némi sansza Kristoff ellen, de nagydarab norvégnak nagyon fekszik ez az etap), de itt lehet hibáztak a bukik. Szóval az elmélet a következő: A BMC csapata két "sprinterrel" megy a versenyre: Drucker és az olimpiai bajnok Greg van Avermaet (egyik sem számít klasszikus sprinternek, de mindketten jók a hajrákban). Szóval a BMC-nél van egy hierarchia, amiben a belga Avermaet a legelső helyen van. Emiatt volt is vita anno a csapatnál (Gilbert - Avermaet csata), és látható, hogy Avermaettel nem optimális rossz viszonyban lenni (Gilbert el is szerződött a csapattól). Szóval tavaly is ugyanez a felállás volt ezen a versenyen és akkor Drucker hagyta sprintelni Avermaetet, majd csak akkor hajrázhatott a luxemburgi, ha Avermaet engedélyt adott és fáradt volt. Reményeim szerint most is hasonló dolog várható. Drucker segít a hajrá felvezetésben, majd megjön 30-50 hely. környékén.
Holst Enger a fiatal norvég sprinter viszont mást tészta. Ebben az évben várom tőle a végső áttörést, mivel nagyon tehetséges. Az áttörés egy WT szakaszgyőzelem lenne, de tavaly is volt már harmadik Tour de France sprintben. Nagyon gyors, jól helyezkedik (hasonló, mint Ewan, csak jobban bírja a dombokat). Új csapatba szerződött, ahol szinte minden hajrát rá építenek majd, így végre tehetségéhez méltó segítséget kap majd. Azt is el tudom képzelni róla, hogy ott lesz az első háromban a hajrában.

Minnesota Timberwolves - Portland Trail Blazers
Kosárlabda, NBA: 2017.04.04., 01:00

Minnesota:
Ez a szezon nem úgy sikerült a Wolvesnak, ahogyan azt Tom Thibodeau-ék eltervezték. Rossz szezonkezdés után ugyan voltak néha feltámadások, de a csapat nem tudott stabil maradni. Néha felcsillant egy halvány reménysugár, hogy lehet esély a rájátszást jelentő nyolcadik hely megszerzésére, de ez a téveszme hamar elillant. Szerintem a ligában mindenki tudja, hogy hatalmas potenciál van a Minnyben, de ennek a csapatnak még érnie kell, és a legfontosabb, hogy ennyi kiváló fiatal játékosnak meg kell találni a megfelelő szerkezetet. Ez nem igazán ment a szezon során, illetve a Thibodeau által felvázolt védekezést sem tudták megtanulni. A tehetség abban manifesztálódott a csapatnál, hogy az első félidőben rendre vezettek az ellenfelek ellen, de a második félidőre elfogyott a lendület, illetve a cserék minősége sem volt megfelelő, így leolvadt az előny és a Wolves emiatt sok vereségbe futott bele. Sokszor indokolatlan vereségekbe, ami a rutin hiányát jelenti. Voltak időszakok, amikor ezt le tudták küzdeni, és ekkor látható volt, hogy ebben a csapatban hatalmas potenciál van, mert elverték a GSW-t, Clipperst, Houstont vagy épp az Oklahomát.
A csapatnál a változást Zach LaVine sérülése, és Ricky Rubio feltámadása jelentette. LaVine kikerült szezon végéig a rotációból, amivel a csapat védekezése megszilárdult (persze már előtte is alakult, de szerintem ez nagyban hozzájárult), Rubio pedig úgy játszik, ahogyan eddig soha. Mikor el akarták cserélni, és szinte senki sem akart érte semmit se adni, a spanyol megértette, hogy mennyit is ér valójában, így elővette a legjobb formáját. Lejátszotta a pályáról a liga legjobb irányítóit és rendre sziporkázott védő és támadóoldalon. Én magam lepődtem meg rajta a legjobban, hogy tud triplát dobni, illetve 30 pontot is képes szerezni az NBA-ben. Láthatóan magabiztosabb lett, betörések után már nem mindig leosztást választja, hanem felteszi emberrel együtt is akár. Ő és Karl-Anthony Towns hathatós közreműködésével sikerült győzelmeket szerezni. Towns a jövő magasembere, a tökéletes prototípus. Jól dob (kintről, bentről), atletikus, gyors és védekezik is. Azonban sokszor ez is kevés volt a sikerhez, mert a többiek nem tudtak felnőni a feladathoz. Andrew Wiggins hatalmas tehetség, de ami bántó, hogy nem tud konstans jól játszani. Kiváló shooter, sokszor kiszakad nála a zsák és jön egy 35-45 pontos este, aztán utána 14-15 pontokat dobál, és csak erőlködik. Szóval vannak problémák és akkor a rutinos játékosok és a minőségi cserék hiányáról még nem is beszéltünk.

Portland:
Hullámzó alapszakaszt tudhat maga mögött a Portland. A szezon kezdetén Ezeli érkezésével gondoltam, hogy meg fog szilárdulni a csapat védekezése, erre Ezeli kiesett a teljes szezonra, itt azt gondoltam, hogy a Portlandnek harangoztak. Aztán az első komolyabb krízis december végén érkezett, ekkor komoly válságba került a csapat, majd jött a következő februárban. Temetni is lehetett a csapatot, de mivel nyugaton csak 7 stabilabb gárda volt a szezon során, így ezek a megingások is belefértek, hogy áprilisban a playoffért harcoljon a Blazers. Érkezett Jusuf Nurkic, aki hatalmas felüdülés volt a csapat számára. Három opcióssá vált a gárda és most már a palánk alatt is tényező váltak. Március óta három vereséget szenvedtek el, és még akkor is tudnak nyerni, ha épp Lillard nincsen formában, mert McCollum és Nurkic fel tud nőni a feladathoz. Aztán a múlthét végén érkezett a rossz hír, hogy Nurkicnak szárkapocscsont-törése van. Minimum két hét kihagyás, de lehet több is. A Blazers tehát nem túl szerencsés csapat, egy ilyen fontos játékos sérülése sose jön jól, pláne nem az utolsó rájátszást érő helyért folytatott harcban.
A Phoenix ellen legutóbb nem érződött ugyan Nurkic hiánya, de a Suns csapatát mostanság mindenki túldobja. Védekezése továbbra is eléggé ingatag lábakon áll a Blazersnek, így csak a kiváló periméterre támaszkodhatnak. Ők képesek eléggé sok csapatot túldobni. Palánk alatt viszont sebezhetővé vált a Blazers.


Összegzés:
Voltak periódusok, amikor a Minnesota védekezése kiválóan működött, azonban a szezon végére teljesen szétesett a csapat. Semmi fegyelem, legutóbb pedig a Kings ellen teljesen összeomlott a gépezet. Ezt a Portland komolyan meg fogja büntetni. Két olyan dobóval, mint Lillard és McCollum nem is lehet mást várni. A Minnesota a kedvenc csapatom, így lehetnék velük teljesen elfogult is, és javasolhatnám az ő sikerüket, de teljesen felesleges. Nem tudni, mekkora "tűzzel" mennek ki a játékosok a parkettre, ellenben a vendégekkel, akik mindent bele fognak adni, hogy megszerezzék azt a nyolcadik helyet.
Idén hasonló szorzókon nagyon ingadozó volt a Wolves, hol belefutottak egy nagy verésbe, hol egy viszonylag sima győzelmet arattak, viszont a Portlandről se mondhatok túl sok jót, ami a szorzókat tekinti. Ilyen 2.00-3.00 közötti oddsokon nagyon ritka volt a győzelmük (elmúlt időszakban azért akadt pár), úgy néz ki, hogy az ilyen 50-50% körüli meccseket nem mindig tudja kezelni a Blazers csapata.
A legfontosabb kérdés az lesz, hogy mennyire nyomja rá a vendégek játékára a bélyegét Nurkic kiesése, illetve ezt a Minny mennyire tudja kihasználni. Rubio mostanság elit és védekezésével megkeserítheti Lillard dolgát, illetve Towns kedvére fickándozhat a palánk alatt,  mert a Portland nagyon elfogyott azon a posztokon (Ezeli, Nurkic, Davis sérültek). A Portlandnek úgy kéne ez a győzelem, mint egy falat kenyér, viszont csak úgy nyerhetnek, ha túldobják a hazai csapatot. Ezért is lehet érték egy 215 feletti overben, mert mostanság egyik csapatnak sem az erőssége a védekezés.


Megérzések:
- 215,5 pont felett: 1,79
- 219,5 pont felett: 2,18
- 1. félidő: Minnesota -0,5 ponttal: 1,87



Milwaukee Bucks

Jöjjön egy hosszabb távú fogadás, hogy legyen miért szurkolni a playoffban is. Egy ideje szimpatikus a Bucks, mert fiatalok, küzdenek és nagyon jól védekeznek. Néztem a meccseiket és nagyon bedarálták a Torontót. Persze voltak kihagyásaik, de hát ilyen fiatal csapatnál ez bőven előfordul. Második meccs végét eltaktikázták, harmadikon oktattak. Úgy gondolom, a Toronto ellen simán van esélyük a továbbjutásra, de nekem jóval vakmerőbb tippjeim vannak.
Ez a kelet idén eléggé hektikus, nincsen stabil csapat, a Cavs is csak annak köszönheti a 3-0-ás előnyét, hogy egy nulla Pacers az ellenfele. Boston Rondo kiesésével jött vissza a párharcba, egyedül a Milwaukeenál látok dominanciát. Nekik van együtt leginkább a védekezésük, agresszívak, gyorsak és jók. Ilyen csapatok életveszélyesek, főleg a riválisokra nézve.
Ha továbbjutnak a Toronto ellen, akkor a Cleveland jön majd nekik. Egy rutinos csapatról beszélünk, de a jelenlegi Cavs nem tud védekezni. Playoffban egyelőre semmit sem mutatnak ezen a téren, palánk alatt pedig csak Tristan Thompsonra építeni nem egy életbiztosítás. Love sosem volt egy elit védő, inkább mínusz, Lebron még mindig tud dominálni, de a görög szörnnyel neki is meggyűlhet a baja. Itt, ha összejön ez a párharc, Lebron frissessége lehet a faktor. Ha őt tudják limitálni, akkor bizony simán jöhet a konferencia döntő. Ott pedig két hosszas csatából érkező gárda lenne az ellenfele, ahol talán a legveszélyesebbnek a Wizards csapatát érzem, de még ellenük is simán lenne esély.  Egyértelműen ők védekeznek Keleten a legjobban és legagresszívebben, ami a playoffban kell is.
A tippem tehát, hogy idén NBA-döntőt játszik a Bucks. Nagyon elvetemült dolog, de ekkora szorzón megér egy kis aprót.

Megnyerik a Toronto elleni párharcot 1.66
Megnyerik a Keleti főcsoportot 19.00

Bucks kiesett, ez van, de attól a csapat szimpatikus, remélem jövőre el lehet majd őket csípni pár 2.00 feletti szorzón. Holnapra jöhet néhány okosság.

Kerékpár, Tour de Romandie 5. szakasz
Chris Froome - Richie Porte


Szóval az ausztrál Porte a győzelemért harcol. Ez így mind szép és jó, de a pali továbbra is iszonyatosan homály. Már ami a konstans teljesítményt jelenti, mert ő erre nem képes. Megy 5-6 jó szakaszt, majd utána teljesen szétesik. Nagyon szerencsétlen bringás, bukásokkal is hadilábon áll. Időfutamokon még inkább előjön ez nála. Van olyan, mikor szinte verhetetlen, aztán utána jön egy futottak még eredmény nála. Nála tényleg úgy megy egy, hogy nem lehet tudni, hogy milyen lábbal kelt fel.
Froome eddig az európai versenyein nem sokat csinált. Vagyis... de, edzett! Nem úgy tolja már végig a felkészülést, hogy versenyeket kell nyerni, mármint egyheteseket, mert arra ott van a csapatban, Thomas, Henao, Kwiatkowski vagy épp Poels. Froome egyértelmű feladata már, csak a Tour de France megnyerése. Ő ezt el is mondta, hogy más őt nem motiválja. Ennek áldozza be a felkészülését is. Idén még annyira se tette oda magát a versenyeken, mint eddig. Mindig annyit ment, amennyi elő volt írva. Ha leszakadt, akkor leszakadt, nem problémázott rajta (azok már inkább, akik rá fogadtak). Ez intő jel lehet, hogy Froome-ra fogadni nem egy életbiztosítás július 1.-ig. Miért rakok rá mégis, mert ez az időfutam pont a TdF felkészülést szolgálja. Hasonló a táv, itt biztos kihajtja magát. Idén még nem ment kronót, összesen kettő egyénit fog a Tour előtt, így elkél ez a gyakorlás. Ha pedig ő odateszi magát, akkor abból még szakaszgyőzelem is lehet. Ebben a szakágban (is) bőven Porte előtt jár, így hiába küzd majd a győzelemért az ausztrál, Froome lehet hátbavágja a mezőnyt. Persze ez csak egy elmélet, az is lehet, hogy rohadtul nem fog semmit csinálni és megjön a 20-30, hely körül és akkor bízni kell Porte hektikusságában. Ezért sem 10/10-es tipp, de nem egy rossz elgondolás szerintem.


Froome végez előrébb
Odds: 2.20
Erősség: 6/10



Tenisz, ATP Budapest
Lucas Pouille - Aljaz Bedene


Mindketten fain kis tornát toltak le, dominálták a saját águkat, nem lehet panasz tehát a holnap kilátogatóknak, mert jó döntőre van kilátás. Mindketten jól adogatnak, hozzá a saját szerváikat, ugyanakkor fogadóoldalon sem jönnek zavarba. Simán végigvisznek egy breaket, minden megerőltetés nélkül. Fejben stabilak, de mindkettőnél elő szokott fordulni kisebb megingás, ezt próbálom kihasználni és három szettre játszani. Bedene letolta enélkül a tornát, ami eléggé ritka nála, mert azért ő ATP-szinten eléggé gyakran bele szokott futni három szettesekbe. Pouille a favorit, de Bedene nem fogja könnyen adni magát, így nálam ez a tipp megér egy kis aprót.

2,5 szett felett
Odds: 2.33
Erősség: 6/10

Még jöjjön vasárnap délutánra egy kis Ligue 1.

Caen - Marseille

A Caen pocsék formában van, talán azt is ki lehet jelenteni, hogy a liga legrosszabb csapata jelenleg. Védekezésük mint egy NB2-sé, támadásaikban még néha van potenciál, de ennyi. Visszatér sérülésből Dabo és Malbranque, de ez is kevés lesz szerintem. Itt komolyabb problémák vannak a háttérben. A Marseillenek nagy tervei vannak a jövőre nézve, ehhez létszükséglet az európai kupaindulás jövőre. Új elnökség van, akik 1-2 éven belül bajnokcsapatot akarnak látni a tengerparti városban. Thauvin személyében van egy feltörekvő fiatal tehetségük, akit már a francia válogatottba is behívtak, jó kis szélső. Angliából visszatért kölcsönbe Bafetimbi Gomis is, aki úgy látszik hazája ligájában jobban él. 27 meccs 17 gól, azt nyilatkozta, hogy szeretne maradni hosszabb távon a csapatnál, mert nagyon élvezi a játékot. Payet is érkezett a csatársorba, rá az EB-ről emlékezhetünk, így azért eléggé ütős támadósor állt össze. Jó a Marseille, de mostanság nincs mindig szerencséjük. Legutóbb a Nancy ellen eltiltás miatt nem játszott Gomis, ez meg is látszott a csapat teljesítményén, mert Nje nem tudta őt megfelelően pótolni, Thauvin is csak vergődött mellette. A robosztus csatár most újra játszhat, Marseille szorzója csökkent is, de én még szerencsére időben el tudtam kapni a hét közepén.

Marseille nyer
Odds: 2.10
Erősség: 7/10


Dijon - Bordeaux


Ez amolyan megérzés lesz, a Dijon otthon azért nem olyan rossz, ráadásul megszorongatták a Monacót is. Az elképzelés az, hogy a fordulóban még nem volt döntetlen, ezért ettől a meccstől várom (aztán lehet épp a Marseille játszik megint x-et). A Bordeax általában idegenben szoros meccset játszik, nincs meg az a nagy különbség, mint mondjuk hazai környezetben. Kis aprót megér.

Döntetlen
Odds: 3.50
Erősség: 3/10

Santos Laguna - Toluca
Labdarúgás: Mexikó, Primera Divison - Clausura
2017.05.08.  01:00


Az alapötlet onnan kezdődött, hogy a mexikói ligában az elmúlt két fordulóban nagyon kevés volt a hazai siker. Egész idei szezon során 44%, viszont az elmúlt 17 meccsen csak 23%. Ez a Clausura záró meccse, aki itt nyer, az pályaelőnnyel kezdheti a rájátszást, sőt 2. helyen végezhet. Elkezdtem kicsit jobban kutakodni a meccs után. Szóval a Laguna a második legjobb csapat otthon a ligában. Egyszer sem kaptak ki, míg a Toluca idegenben a harmadik legjobb. Próbáltam komolyabb hiányzók után kutatni mind a két csapatnál, de nem igazán sikerült semmit sem találni. Elnézve az eredményeket a Toluca nincsen acélos formában, elmúlt négy meccsen egy pontot szereztek. Jó persze kétszer játszottak jó csapattal, de azért a legutóbbi Queretaro elleni otthoni vereség mérvadó lehet, mert a végén még büntetők is hibáztak, pedig azért 1-1-nél kulcsfontosságú lett volna. Laguna is főleg otthon jó, akkor is általában egy góllal verik az ellenfeleket, szóval most is örülnék 1-0-nak. Nem egy annyira megalapozott tipp ez, de ekkora szorzón nem tudom otthagyni. 2.30-ról esett 2.00-ra a Laguna szorzója.

Santos Laguna nyer
Odds: 2.00
Erősség: 5/10





Tenisz: Madrid  2017.05.10.  12:00
Kei Nishikori - Diego Schwartzman

Nishikori eddig kihagyta a salakpályás szezont sérülés miatt. Floridában edzett, elvileg Madridra rendbe jött, de én azért erre nem vennék mérget. Schwartzman az első körben verte Ramost (akinek eddig eléggé jó szezonja van), szerintem az argentin újra elkapta a fonalat és ahogyan Buenos Airesben is, most is megszorongatja majd a japánt. Nem tartom elképzelhetetlennek a három szettet is, két kis futós játékos meccsén.

Tipp: Schwartzman +1,5 szett
Odds: 1.59
Erősség: 8/10

Én is megpróbálom magam jobban aktivizálni, ha már kaptunk egy ilyen lehetőséget. Nem ígérem, hogy napi rendszerességű lesz, sőt az is lehet, hogy pár hét után megunom, de azért igyekezni fogok.

Szóval az alapötlet, hogy 100 egységgel indulok neki, hogy meghódítsam a világot. Úgyis lehet venni, hogy ez 100 euró. Kíváncsi vagyok, hogy ebből meddig fogok eljutni. Alábbi bankroll szabályaimhoz tartom magam:
- Egy tippnek a tétje: A teljes bankroll x%-nak a 10 egységre felosztott része. Itt a különböző szintektől függ a % összege.
- Napi maximum 5 esemény
- Havi maximum 120 esemény
- Havi minimum 2-3 pihenőnap
- Alábbi szintek a bankroll emeléséhez vagy csökkentéséhez:
0-10 egység: 8% single tét
11-25 egység: 8% single tét
26-50 egység: 9% single tét
51-75 egység: 9% single tét
76-100 egység: 10% single tét
101-125 egység: 10% single tét
126-150 egység: 10% single tét
151-200 egység: 9% single tét
201-250 egység: 9% single tét
251-300 egység: 9% single tét
301-500 egység: 8% single tét
501-1000 egység: 7% single tét
1001- egység: 6% single tét

- Különböző sportágaknál és bajnokságnál megvan számomra, hogy mekkora egységgel fogadok és hol van a maximális limit. Ezekkel nem untatnálak benneteket, meg azzal se, hogy milyen sportágakkal foglalkozom. Majd menet közben kiderül.


Vágjunk is bele.

1. tipp:
Nick Kyrgios - Roberto Bautista-Agut
Tenisz, ATP Róma: 2017.05.16.

A tavalyi formahanyatlások után végre kezdi megtalálni Kyrgios a formáját. Új edző (Grosjean) sokat segített ebben és úgy néz ki, hogy a sérüléséből is felépült. Madridban nyert két meccset, majd Nadal verte őt, de ebben azt hiszem, hogy semmi meglepő nincsen. Bautista-Agut ingadozó, de a komolyabb ellenfelek ellen rendre elbukik. Idén még nem vert top20-as versenyzőt, ráadásul Rómában sem szokott remekelni. Ha Kyrgios végig ott lesz fejben, akkor ezt a meccset hoznia kell, márpedig az edzője végre a lelátóról fogja őt buzdítani.

Tipp: Kyrgios nyer
Odds: 1.98
Egység: 5



Mindig a következő hozzászólás végén lesz javítva az előző tipp.

2. tipp
Jan Lennard Struff - Sam Querrey
Tenisz, ATP Róma  2017.05.18.

Nem igazán akartam fogadni erre a meccsre, de valamiért érzem, hogy Querrey nyerni fog. Pouille ellen gondolom sokan szidták őt is, meg a franciát is, nem sokan számítottak rá, hogy az amcsi nyer. Nincs rossz formában, fejben is azért egyben volt, bőven van itt esély. Struff azért egy nem túl acélos Tomic ellen szenvedett az első körben, szóval túl sok jót nem jósolok neki. Nem túl nagy a tét, mert tényleg csak megérzés.


Tipp: Querrey nyer
Odds: 2.28
Egység: 3




Egy szép push fogadással kezdtem.  :great:

Idézetet írta: Pozzato Dátum május 16, 2017, 01:04:09
Tipp: Kyrgios nyer
Odds: 1.98
Egység: 5


3-4. tipp
Giro d'Italia  12. szakasz

Sprinterek számára nagyon kedvező és hosszú etap jöhet. Két elképzelésem is van a szakaszra. Egyik, hogy Gibbons (DD) verni fogja Stuyvent (Trek). A Trek sokat dolgozott szerdán, ezért a fél csapat fáradt. Plusz ehhez jön még, hogy Nizzolo és Didier feladta a versenyt. Stuyven nem mindig bírja az ennyire nyílt hajrákat. Ő inkább a dombosabb befutóknál jó. Gibbons egy tehetség, aki ezen a Girón robbant be véglet (előtte a Langkawi körön volt jó, ahol Mareczkót szorongatta), szóval a 22 éves srác most repeszthet. 2.75-ön kezdett a szorzó, de volt 2.37-nél is. Most 2.62. Nem lehet ezt otthagyni, én 2.50-nél szálltam be. Ha Stuyven fáradt és nem lesz olyan erőben, akkor sehol sem lesz a hajrában, amire jó esély van.
Másik opció, Mareczko és Modolo sprintje. Mareczko csapatánál (Wilier) voltak problémák szerdán. Luca Scinto hátrarendelte a csapatot (kivéve Pippo Pozzatót), hogy segítsen Mareczkónak limitidőn belül beérni, mert a srác elkészült az erejével. Ez meg is történt, de a csapatnál nem mindenki volt boldog (Amezqeuta fel volt háborodva). Szóval nem tudom milyen lehet a viszony most a csapatbuszban. A másik dolog, hogy majd 230 kilométeres szakasz jön, ami szintén nem segít a fáradt Mareczkónak. Két nagy hegy lesz benne, én simán el tudom képzelni, hogy nem tudja majd tartani a főmezőnnyel a tempót. Eddig egy hajrában tudott részt venni, ott második lett. Modolo az ellenfele, aki abszolút nincsen formában, sokszor szenved, de azért még így is volt top5-ben. Hegyeket azért bírja, így talán végre magára talál. Tőle elég lenne egy közepes sprint is, hogy megelőzze Mareczkót. Ebben bízom majd. Modolo szorzója nagyon ingadozik. Hol 1.66, hol 1.83 (én akkor kaptam el), hol 1.72.


Tipp: Gibbons előrébb végez, mint Stuyven
Odds: 2.50
Egység: 2

Tipp: Modolo előrébb végez, mint Mareczko
Odds: 1.83
Egység: 5



Idézetet írta: Pozzato Dátum május 17, 2017, 20:18:07
Tipp: Querrey nyer
Odds: 2.28
Egység: 3