III. félidő

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Idézetet írta: Milan Dátum szeptember 02, 2012, 01:04:24
Igaz, lehet, hogy ez a klub szégyene, jelen esetben a Juventusé, Raul esetében a Realé, s ugyanígy Inzaghi esetében a Miláné.

Inzaghi esetében szerintem nincs szégyenkezni valója a Milannak. Innen vonult vissza 39 évesen, mikor már tényleg nagyon kevés volt a teljesítménye a folyamatos játékhoz. Ezután azonnal edző lett a 16 éven aluli csapatnál. Ennél nem kell több.

Sajnos Gattuso, és Seedorf teljesítménye sem volt már elég, pedig imádom, és szívesebben nézném őket, mint Flaminit, vagy Traorét.

Erre szokták azt mondani, hogy parázs hangulatú meccs ;D

Cristiano Ronaldo szombaton találkozott Florentino Pérezzel

Madrid - Cristiano Ronaldo távozni akar a Real Madridból.

Tegnap este Cristiano Ronaldo nem ünnepelte a Granadának rúgott két gólját. (Mondjuk, az elsőn nem sok ünnepelnivaló lett volna, hatalmas potyagól volt a Toño kapus lábai között becsorgó labda.) Aztán a 64. percben le is cserélték, mert bicegni kezdett egy kemény belépő után.

Az igazi meglepetés a vegyes zónában érte az újságírókat, ahol Ronaldo közölte, hogy nem boldog a klubnál, és hogy ennek nincs semmi köze ahhoz, hogy nem ő, hanem Andrés Iniesta kapta a 2011-2012-es BL-idény legjobbjának járó UEFA-elismerést.

,,Iniesta megérdemelte" – kommentálta CR7 a történteket.

Aztán a spanyol lapok megtudták, hogy Ronaldo már szombatra találkozót kért és kapott Florentino Pérez elnökkel. Az AS és a Marca úgy tudja, hogy Ronaldo elpanaszolta az elnöknek: nem tud tovább futballozni a klubnál ilyen körülmények között. Barátsága megromlott eddigi legközelebbi bizalmasával, a brazil Marcelóval, többek között azért is, mert Marcelo nyilvánosan kijelentette, hogy Iker Casillas érdemelné meg az Aranylabdát.

Ronaldo szerződése 2015-ben jár le, és évente 10 millió euró a bére. Nettó. A klubnál ezért nem gondolnák, hogy anyagi oka lenne elégedetlenségének.

Az is bánthatja a gólvágót, hogy már több társának megújították a szerződését a napokban – Di Maríának, Albiolnak, Arbeloának -, de őt még senki sem kereste meg a szerződés-hosszabbítás ügyében.

Nem könnyű az élete egy Cristiano Ronaldónak...

Forrás: nb1.hu

Ronaldo már tárgyal a PSG-vel a klubváltásról?

Spanyol sajtóhírek szerint Cristiano Ronaldo, a Real Madrid támadója már kapcsolatba lépett a Paris Saint-Germain sportigazgatójával. A portugál sztár vasárnap, a Granada ellen duplázott, de a mérkőzés után arról beszélt, boldogtalan Madridban.

"Kicsit szomorú vagyok, ezért nem ünnepeltem - fogalmazott Ronaldo. - A klubnál pontosan tudják mi az oka, de ennél többet nem szeretnék erről mondani."

Ahogy az várható volt, a sajtó azonnal találgatni kezdett, noha szavaival maga Ronaldo adott okot erre. E szerint az aranylabdás csillag már elszánta magát a klubváltásra, és beszélt Leonardóval, a francia PSG brazil sportigazgatójával. A RAC1 csatorna szerint a párizsiak már ajánlatot is tettek Ronaldónak. Kérdés, mit szól ehhez a Real Madrid, amely 2009-ben világrekordnak számító 94 millió eurót utalt a Manchester United számlájára a gólvágóért, és kevesebbért aligha engedi el...bár az is biztos, hogy a katari hátterű klub egyike azoknak, akik megengedhetik maguknak a portugál megszerzését.

Az AS és a Marca szerint Ronaldo szombaton arról informálta a madridi elnököt, Florentino Perezt, hogy nem érzi jól magát a klubnál, boldogtalan és távozni szeretne. Úgy véli, nem kap megfelelő támogatást, ráadásul megromlott a viszonya néhány csapattársával.

Az El Mundo Deportivo azt is tudni véli, hogy a 27 éves futballista elégedetlen a fizetésével - körülbelül 13 millió euró évente -, és féltékeny, hogy Zlatan Ibrahimovic, Samuel Eto'o és Didier Drogba többet keres nála...Leonardo állítólag megígérte Ronaldónak, hogy ha Párizsba igazol, legalább annyit kap majd, mint a svéd csatár. A Forbes magazin szerint egyébként Ronaldo 2011-ben 300 millió eurót keresett - nagyrészt reklám- és egyéb bevételekből.

Az átigazolási piac pénteken bezárt, de Franciaországban még kedd éjfélig szabad a vásár. A katalán Sport szerint az Anzsi is akcióba léphet Ronaldóért. Kíváncsian várjuk a részleteket.

Forrás: hatharom.hu

Idézetet írta: Pikaa Dátum szeptember 03, 2012, 21:21:52

Ugysem fog elmenni sehová!!

Idézetet írta: csacsa44 Dátum szeptember 03, 2012, 01:12:01
Ma már nem, mert késő van, de holnap mindenképp megkérdezem tőle! ;D

Mindenképp kérdezd meg, kiváncsi vagyok a hivatalos sztorira ;)
Amúgy nincs itt majomkodás. Del Piero mindig is imádott játszani, és még érez magában annyit hogy ha nem is a legmagasabb szinten, de tudjon tolni egy-két évet. Egy Sydney tökéletes lenne neki, és még világot is láthatna, ugye emiatt akart kamionsofőr lenni anno ;D Nem a pénzről van itt szó, játékszeretetről.
Az meg hogy a Juve marasztalta :redchug: Gyakorlatilag kibaszták mint a macskát szarni. A legfairebb az lett volna, hogy eléállnak és azt mondják:Alex, te vagy minden idők legnagyobb juvésa, visszavonultatjuk a mezed, de téged is ;D. Viszont egyből adunk állást a vezetésben. Ehelyett a sajtóból tudta meg hogy nem hosszabbítanak vele...
Breaking hogy lehet hogy az Olympiakosz lesz a befutó.

Idézetet írta: BvB_09 Dátum szeptember 03, 2012, 18:50:04
Cristiano Ronaldo szombaton találkozott Florentino Pérezzel

Madrid - Cristiano Ronaldo távozni akar a Real Madridból.

Tegnap este Cristiano Ronaldo nem ünnepelte a Granadának rúgott két gólját. (Mondjuk, az elsőn nem sok ünnepelnivaló lett volna, hatalmas potyagól volt a Toño kapus lábai között becsorgó labda.) Aztán a 64. percben le is cserélték, mert bicegni kezdett egy kemény belépő után.

Az igazi meglepetés a vegyes zónában érte az újságírókat, ahol Ronaldo közölte, hogy nem boldog a klubnál, és hogy ennek nincs semmi köze ahhoz, hogy nem ő, hanem Andrés Iniesta kapta a 2011-2012-es BL-idény legjobbjának járó UEFA-elismerést.

,,Iniesta megérdemelte" – kommentálta CR7 a történteket.

Aztán a spanyol lapok megtudták, hogy Ronaldo már szombatra találkozót kért és kapott Florentino Pérez elnökkel. Az AS és a Marca úgy tudja, hogy Ronaldo elpanaszolta az elnöknek: nem tud tovább futballozni a klubnál ilyen körülmények között. Barátsága megromlott eddigi legközelebbi bizalmasával, a brazil Marcelóval, többek között azért is, mert Marcelo nyilvánosan kijelentette, hogy Iker Casillas érdemelné meg az Aranylabdát.

Ronaldo szerződése 2015-ben jár le, és évente 10 millió euró a bére. Nettó. A klubnál ezért nem gondolnák, hogy anyagi oka lenne elégedetlenségének.

Az is bánthatja a gólvágót, hogy már több társának megújították a szerződését a napokban – Di Maríának, Albiolnak, Arbeloának -, de őt még senki sem kereste meg a szerződés-hosszabbítás ügyében.

Nem könnyű az élete egy Cristiano Ronaldónak...

Forrás: nb1.hu

Merek fogadni, hogy csorgott a könny ezen a találkozón..."no de Florentino, te nem érted...ezek engem nem szeretnek...brühühüü..."

SZÁNALMAS!

Hulk meglepődött, örülhet a Sporting és a Braga

Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Zenit új szerzeménye, a brazil Hulk nagyon örül, hogy Oroszországban folytathatja a pályafutását, ugyanakkor váratlanul érte a szentpétervári szerződés. Portugáliában a Sportingnál és a Bragánál örülhetnek a legjobban a szentpéterváriak tegnap bejelentett igazolásai láttán.

HULKOT MEGLEPTE A ZENIT AJÁNLATA

A brazil válogatott támadó többször is hangsúlyozta, hogy boldog a Portónál, végül azonban úgy döntött, elfogadja Huszti Szabolcs korábbi csapatának ajánlatát.

,,Nem számítottam erre – kezdte Hulk. – A szombati mérkőzésünk után azt mondtam, szeretném hozzásegíteni a Portót zsinórban a harmadik bajnoki címéhez. Ám hirtelen szólt az ügynököm, hogy létrejött a megállapodás a két klub között. Nem volt rá okom, hogy távozzak, de mind a három fél számára kedvező megegyezés született."

,,Ez egy újabb fontos lépés az életemben. Nagyon hálás vagyok a Portónak, hogy bemutatkozhattam az európai kupaporondon. Nagyon boldog vagyok, hogy Portugáliában játszhattam" – folytatta a 26 esztendős támadó.

,,Jól akarom magam érezni a Zenitnél és Oroszországban is. Mérkőzéseket és trófeákat szeretnék nyerni, ahogy tettem a Portóval is" – fejezte be az ötéves szerződést aláíró labdarúgó, akiért a hírek szerint 50 millió eurót fizetett a Zenit a Portónak.

A RIVÁLISOK ÖRÜLHETNEK A LEGJOBBAN

A Porto és a Benfica szurkolói sem emésztik meg könnyen az átigazolási időszak végének történéseit – előbbiek legjobb csatárukról mondhattak le Hulk személyében, utóbbiak pedig elkeseredetten szemlélhetik a középpálya közepén tátongó lyukat a belga válogatott Axel Witsel távozása után. A Zenit mindkettejük szerződtetését tegnap jelentette be.

A távozóknak (a klubpénztárosokon kívül) a riválisok örülnek a legjobban Portugáliában, a Sporting CP és a Braga is abban bízhat, hogy saját érzékeny átigazolási veszteségeik ellenére a vetélytársak nagyobb pofont kaptak az orosz ,,ragadozótól".

Az első értékelések szerint a Porto tudja könnyebben pótolni távozó klasszisát – ,,egy az egyben" ugyan egyik támadó sem olyan jó, mint Hulk, viszont Juan Iturbe, Silvestre Varela, James Rodríguez és a Latin-Amerikából félelmetes gólmutatóval érkező Jackson Martínez azért ,,elpötyögteti a gólokat".

Hogy a Benfica az mit csinál, jó kérdés – Witsel energiája és agresszivitása nagyon hiányozni fog a középpályáról, Javi García munkabírása szintén. Elképzelhető, hogy Jorge Jesus taktikai váltásra kényszerül, és feladja a begyakorolt 4–2–3–1-es rendszert, amiből eltűnt a két védekező középpályás.

Forrás: nemzetisport.hu

Ferguson kipróbálja Usain Boltot!

Majdnem pont egy hónappal ezelőtt a világ leggyorsabb embere, Usain Bolt kijelentette, szeretne focizni a Manchester Unitedben. Úgy tűnik, hamarosan valóra válhat a sprinter álma.

Usain Bolt egy hónappal ezelőtt, még a londoni olimpia idején nyilatkozta, hogy ha Sir Alex Ferguson próbajátékra hívná, ő bizony szíves örömest menne, és kipróbálná magát United-mezben! Nos, a Manchester United nem sokkal ezt követően valóban meghívta a világ leggyorsabb emberét az Old Traffordra, és egy 9.58-as mezt adott neki, miközben ő boldogan pózolt a stadion közepén londoni három aranyérmével.

Nos, az események most új fordulatot vettek, ugyanis Boltot - aki 2010-ben írta először, hogy nagyon szívesen focizna kedvenc csapatában, a Manchester Unitedben - most meginvitálta Sir Alex Ferguson a csapat egy jövő nyári meccsére. Ezúttal azonban nem csak parádézni hívja a jamaikait, hanem ténylegesen játszani!

"Usain elképesztő figura, és nagy United-drukker - mondta Ferguson a Manchester Unietd hivatalos magazinjának, az Inside United-nek. - Megragadta a figyelmemet az a mondata, hogy ha játszhatna egy jótékonysági meccsen, Ryan Giggs helyett legközelebb őt nevezném a csapatba. Nos, ha minden igaz, jövő nyáron a Real Madrid öregfiúi ellen fogunk játszani. Ha van kedve, ott szívesen kipróbálnám Boltot,és akkor meg tudnánk nézni, mire is képes."

A találkozón a tervek szerint olyan korábbi sztárok fognak pályára lépni, mint Zinedine Zidane, Luis Figo, Roberto Carlos, illetve a másik oldalon Teddy Sheringham, Dwight Yorke vagy Edwin van der Sar. Ferguson egyébként ebben az interjúban köszönetet mondott Boltnak azért, hogy megnyerte mindhárom számát, amiben elindult, mert így ő is nyert a fogadóirodáknál ezzel. Hát igen, a vér nem válik vízzé Fergusonnál sem.

-sport365.hu-

Remélem adja majd valami, ha tényleg összejön ez a meccs. Megnézném, ahogy Bolt meghúzza a szélen   ;D

Ferguson a Real Madrid ellen pályára küldheti Usain Boltot

Teljesülhet a hatszoros olimpiai bajnok, többszörös világrekorder jamaicai sprinter, Usain Bolt vágya, pályára léphet kedvenc futballcsapatában, a Manchester Unitedben.

Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere ráadásul nem kisebb ellenfél, mint a Real Madrid ellen küldené pályára a világ leggyorsabb emberét. A Manchester United minden évben játszik a Királyi Gárda legendáiból álló csapattal, és a skót szakember a következő alkalommal szívesen játszatná Boltot.

"Usain egy igazi karakter és hatalmas United-szurkoló. De azért így is érdekes számomra, hogy a csapatban szeretne játszani. A Real Madrid Legendák ellen viszont kipróbálhatnánk őt, megnézhetnénk, mire képes" - mondta Ferguson.

Usain Bolt a pekingihez hasonlóan a londoni olimpián is triplázott, megvédte bajnoki címeit 100 és 200 méteres síkfutásban és a 4x100 méteres váltóval is, utóbbit ráadásul újabb világcsúccsal. Ezt követően Sir Alex meghívására járt a Manchester United Fulham elleni mérkőzésén, ahol megismerkedett a csapat játékosaival és saját nevére szóló, legjobb idejeit ábrázoló mezeket is kapott ajándékba.

Forrás: hatharom.hu

Idézetet írta: oakland23 Dátum szeptember 05, 2012, 10:20:59
Remélem adja majd valami, ha tényleg összejön ez a meccs. Megnézném, ahogy Bolt meghúzza a szélen   ;D

;D ;D ;D

"C. Ronaldo: 200 millió eurós ajánlatról ír egy spanyol lap

A Manchester City 200 millió eurós ajánlatot tett Cristiano Ronaldóért a játékos ügynökén keresztül a Real Madridnak, ám a blancók ezt visszautasították – írja az AS című spanyol lap. A City feneketlen zsebű tulajdonosa Mansour sejk José Mourinhót is Angliába akarja csábítani.

Az AS szerint Jorge Mendes, Cristiano Ronaldo ügynöke volt a City 200 milliós rekordajánlatának közvetítője, ám a Real Madrid elnöke, Florentino Perez nemet mondott a horrorösszegre. Pedig a lap szerint a portugál klasszist csúcsfizetés, több mint 20 millió euró is várta volna Angliában, ha dűlőre jutottak volna az ügyében.

A hivatalosan semmilyen formában meg nem erősített tartalmú cikk szerint a Real ugyanazzal az elutasítással élt, mint egy éve, amikor a sejk 180 millió eurót akart fizetni C. Ronaldóért, mondván a volt Aranylabdás ára 1 milliárd euró.

Mansour sejket a cikk szerint nem lehet ilyen könnyen elriasztani, a dúsgazdag mágnás ugyanis a sztárfocistát és madridi edzőjét is szeretné Manchesterbe csábítani legkésőbb a 2014/15-ös szezon előtt, amikor is életbe lép a FIFA financiális fair play-rendelete, amely limitet szabna a megaklubok határtalan költekezésének.

Az AS úgy tudja, hogy a sejk és Florentino Perez szeptember 18-án, a két csapat BL-csoportmeccsén tovább tárgyalhat CR7 (és Mourinho) ügyében."

forrás: pepsifoci.hu

Betegek... :noway:

Manchester: a nyílt utcán szexelt a United játékosa

A liverpooli utcákon szerette egymást hajnalban egy ifjú pár. A térfigyelő kamerák buktatták le a Manchester United labdarúgó-csapatának ifjú ír reménységét, aki nem bírta kivárni, míg otthon ágyba bújhat szerelmével.

Nem bírt a forró vérével a Manchester United ifjú futballreménysége - írja cikkében a Borsonline. Az épphogy 18 éves Luke McCullough az utcán, azaz a liverpooli Concert tér egyik kapualjának jótékony hajnali homályában húzta le egy évvel idősebb, ám hasonlóan heves vérmérsékletű barátnője bugyiját, mert túl hosszúnak találta a hazáig vezető utat.

A fiatal amorózó nem sokat törődött a körülményekkel, haladéktalanul a magáévá tette a szőkeséget, és nyilván nem gondolt arra, hogy a titkos pásztornegyedóra az utcai térfigyelő kamerák előtt játszódott le.

Tulajdonképpen akkor buktak le, amikor az egyik kapualjból a másikba igyekeztek - félmeztelenül -, hogy ott folytassák a megkezdett ,,párbeszédet", amikor a kiérkező rendőrök közszeméremsértés vádjával letartóztatták a hősszerelmest és párját.

A szurkolók és szakvezetők szerint a jövő reménységének tartott ír játékos és csinos barátnője csak néhány órát töltött a fogdában, mert óvadék ellenében szabadon engedték.

"Csak azt nem értem, miért nem béreltek egy szobát valahol a közelben - értetlenkedett egyik rendőr. - Már túlságosan unalmas az ágyban csinálni?"

Forrás: Sport365

Hivatalos: Rudolf Gergely a DVTK játékosa!

Miskolc - Három évre írt alá a válogatott kiemelkedő csatára.

Elek Ákos után újabb válogatott játékos igazolt Diósgyőrbe. Szerda délután a DVTK és Rudolf Gergely hároméves megállapodást kötött egymással - írja a dvtk.eu, a diósgyőriek honlapja!

- Hosszú ideje dolgoztunk Rudolf Gergely DIósgyőrbe igazolásán - nyilatkozta Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója - és nagyon büszkék vagyunk, hogy újabb válogatott játékossal sikerült megerősíteni a DVTK keretét, amely ezzel véglegessé vált. Azt gondolom, hogy erre az évre igen ütőképes csapatot sikerült összehozni Diósgyőrben, talán az elmúlt évtizedekek legerősebb csapatát. Most már rajtuk a sor, hogy bebizonyítsák ezt a pályán is. Bízom benne, sikerül sok örömet szerezni a szurkolóinknak.

Rudolf Gergely csütörtök reggel a Hungust Hotel Palotában mutatkozik be a sajtó képviselőinek.

Forrás: nb1.hu