III. félidő

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában


#135 szeptember 14, 2009, 15:56:39, Szigo
Végre volt időm utánanézni a Bodnár-ügynek, nem akartam hülyeségeket írni. Megdöbbentem. Nem csak én, ha például ügyész ismerőseim is.

Kezdjük ott rögtön, ami egyből kiveri a biztosítékot. A jogszabály (Be.) lehetővé teszi valóban, hogy bíróság elé állítás keretében folytassák le az eljárást, de ennek olyan feltételei vannak, amik egy "halálos közútinál" soha semmilyen körülmények között nem állnak fenn. Egyrészt már maga a határidő ilyen: 15 napon belül az elkövetéstől. Egy halálos áldozattal járó bűncselekményben 15 napon belül lefolytatni a nyomozást? Kizárt. A nyomozati gyakorlat az, hogy ilyenkor kb. 1 évig folyik csak a nyomozati szak, és ezt követően jöhet a bíróság előtti rész. Egy szakértő szakvéleménye nem lehet készen 15 napon belül. Itt legalább kettő szakértő volt, de nem zárok ki többet sem. Ott van a gépjármű szakértő, aki a baleset körülményeit tárja fel, és ott van a halott vizsgálata, ami szintén nem 2 nap. Hogyan sikerült mindezt befejezni a bűncselekmény elkövetését követő 15 napon belül, úgy hogy tudtommal ez pénteki nap volt, tehát eleve elment 2 nap a hétvégén úgy, hogy semmit sem csináltak. És itt jön a botrány: a bíróság elé állítás további feltétele, hogy egyszerű megítélésű ügy legyen. Egy halálos közúti SOHA nem lehet az, ahol emberélet megy el, az nem lehet EGYSZERŰ.

A halált okozó közúti baleset vétsége 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a bíróság elé állításba pontosan belefér még. Azonban még életemben nem láttam, és nem is hallottam olyat, hogy ilyenkor bíróság elé állítsanak valakit. A bíróság ezen eljárás lefolytatására elégségesnek látott 1 tárgyalást. Felháborító. Máskor gyakran 4-5 tárgyalás, és 1 év is eltelik az ítélethirdetésig hasonló bűncselekményeknél.

Maga a büntetés kszabása szintén enyhe. Alapban ott van az, hogy 2-8 éves, teháti a bíró alászállt 1 évre, amire lehetősége van, de nem szokás. Meg szokták adni még büntetlen előéletnél, és sértetti közrehatásnál is a 2 évet! Nincs indoka az enyhítő szakasz alkalmazásának. Az azonban való igaz, hogy a bírói gyakorlat ilyenkor a a szabadságvesztés végrehajtását felfüggeszti meghatározott időre. Ami a törvény szerint 1-3- év, de a gyakorlat itt sem a minimumot szokta megadni. Pénzmellékbüntetést nem szoktak kiszabni. Megint egy hülyeség. A hülye bíró azt gondolta, hogy ha nem adok neki sokat itt, akkor legyen kis pénzbüntije. Igen ám, de annak a feltétele az, hogy megfelelő jövedelme legyen, ahhoz kell igazítani. Akinek 300misi az éves jövedelme, nem 250ezer forntot kap, hanem mondjuk egy nullával többet. alapba elhibázott lépés volt a pénzmellékbüntetés, de a mértéke meg megint botrányos.

Ott van a vége, ami megint kicsapta a biztosítékot. Kapott 1 év 6 hónap járművezetéstől eltiltás melélkbüntetést is. Ez meg mi? Halált okozott, ember!!! Egy sima ittas járművezetésért szoktak ennél súlyosabb büntetést kiszabni, pedig ott aztán nincs halál! A minimum 1 év a max 10 év. Én bevallom, 4-5 évre számítottam legalább.

Felháborító ez az ítélet, és az ügyész tudomásul vette. Összejátszott a rendőrség, az ügyészség és a bíróság. Nem tudom, mennyit fizetett a DVSC nekik, de elkellene egy vizsgálat. Abban biztos vagyok, hogy a hozzátartozókat lefizették, de hogy az igazságszolgáltatást is!!? Köpni tudnék ettől az ítélettől, fel vagyok háborodva.

Nem Bodnár ellen szólt az egész, mert vele semmi bajom, egy ilyen baleset bárkivel megeshet. Hanem az dühít, ahogy a hozzám hasonló jogászok kezelték az ügyet. Nem lehet úgy bánni egy olyan esetben senkivel sem, ahol emberélet ment el...

Na igen! A sebességen már jobban meglepődtem én is!!! Azért ennyi idő alatt nem lehet egy ilyen súlyos ügyet "lezavarni"! Szörnyű belegondolni is, hogy ezt simán el lehet intézni nálunk, úgy hogy még kósza ellenvetés sem támad.... Reggel volt a hírműsorokban Bodnár ügyvédje. A kérdések amit kapott, a válaszokkal együtt így Szigo-t is hozzáolvasva rögtön értelmet nyernek... Persze ugyan mit is várhattunk a tv-től, persze... Egyetlen komoly értelmes kérdésre sem kellett válaszolnia az ügyvédnek. Esetleg olyanra ami "meleg" lehet... Szerdán lesznek a hozzátartozók, kíváncsi leszek...

Szigo: "... és ott van a halott vizsgálata, ami szintén nem 2 nap..."
Bőven elég erre az a két nap, hidd el.

A többivel teljesen egyetértek. Szépen levezetve, akár mehetne az NSO-ba.:)  :)

Idézetet írta: Sacreston Dátum szeptember 14, 2009, 16:15:32
Szigo: "... és ott van a halott vizsgálata, ami szintén nem 2 nap..."
Bőven elég erre az a két nap, hidd el.

Lehet, hogy szakmailag elég a két nap, de eljárásjogilag nem. A nyomozati szerv határozatban rendeli ki a szakértőt, általában egy Intézetet, aki pár nap míg megkapja a határozatot, inétzkedik a szakértő kiválasztásáról. Ezek mind a határidőket tolják, és tolják. Lehetséges, hogy maga a vizsgálat két nap, de az írásba foglalás, és egyéb eljárási procedúrák nem teszik ezt így lehetővé, két hét alatt befejezni ezt sem lehet. Pláne nem Magyarországon...

Idézetet írta: Szigo Dátum szeptember 14, 2009, 16:20:19
Idézetet írta: Sacreston Dátum szeptember 14, 2009, 16:15:32
Szigo: "... és ott van a halott vizsgálata, ami szintén nem 2 nap..."
Bőven elég erre az a két nap, hidd el.

Lehet, hogy szakmailag elég a két nap, de eljárásjogilag nem. A nyomozati szerv határozatban rendeli ki a szakértőt, általában egy Intézetet, aki pár nap míg megkapja a határozatot, inétzkedik a szakértő kiválasztásáról. Ezek mind a határidőket tolják, és tolják. Lehetséges, hogy maga a vizsgálat két nap, de az írásba foglalás, és egyéb eljárási procedúrák nem teszik ezt így lehetővé, két hét alatt befejezni ezt sem lehet. Pláne nem Magyarországon...
A kiemelt rész: valóban így van, én szakmailag értettem, ahogy most kezted a mondatod.


Nem akarok belepofázni, de az ismert emberek mindig más elbirálásban részesülnek, ez igy van mindenhol...példa-az egyik helyi kiskirállyal autoztam valamelyik nap, 80al ment ahol 40el szabad, rendőr megállitja, egy kis duma s nem fizetetett egy fillér büntit se, én csináltam volna ilyet megfingattak volna rendesen....engedélyem se lenne az fix....



Cseszko, ha naplót szeretnél vezetni, azt nem itt kell, hanem a Saját naplón belül.

Kösz, már megvan! Sorry!

Jó volt ez a Fradi-Vidi meccs  ;D
Legjobban az tetszett amikor az egyik negro a 16-os vonalánál luftot rúgott, illetve nem is luftot mert kajakra a földbe talált, aztán berepült a bűntetőterületre, de úgy, hogy fehérvári védő hozzá se ért. Majd Bede befújta a szabadrúgást... Ennyit a "magyar" fociról és sajnos a Fradiról is :-\

Soproni Liga: összeverekedtek az UTE és az FTC szurkolói a Gellért téren

Az Újpest és a Ferencváros szurkolói összeverekedtek szombat délután a Gellért téren, súlyosabb sérülés nem történt.

Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: a két csapat szurkolói a délutáni futballmeccsre tartva verekedtek össze. A gyors rendőri közbeavatkozásnak köszönhetően súlyosabb sérülés nem történt.


A Manchester United meccsein elég gyakori ez a kép !:D