Sportfogadas.org

Sportfogadás tudástár => Sportfogadás naplók => A témát indította: szorzatos Dátum július 14, 2014, 08:32:58

Cím: Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 14, 2014, 08:32:58
Itt tervezem vezetni hamarosan az új küldetésemet, variációkat használok 2-es, 3-as kötésre, célom hosszabb távon profitra szert tenni, de minimum "ingyen játszani". 3.00 szorzó alatti tippek nem igazán lesznek, 5-6-7-esek annál inkább. Főbb sportágak: labdarúgás, jégkorong, tenisz, darts. Döntetlen vadászat, gólkülönbségek, pontos végeredmény, gólszerzők, egyéb meglepik "kedvenceim" focinál, korong x-ek, pontkülönbségek, kézi X-ek, tenisz szetteredmények, darts pontos leg eredmények, stb. Számításaim szerint kis tétekkel kevés találati aránnyal visszajövögethetnek a megjátszott összegek, több találatnál már szépen hozhat is a konyhára. A módszer sok üres kört kibír. A Bet365 akciókat kihasználva pl. gyakran fogadok brazil, argentin bajnokik végeredményeire is, sok a 0-0, 1-0, 0-1, 1-1, jó oddsokkal, gól nélküli végeredmény esetén pedig a tét visszajár! Nemrégiben kitörpölt eljárásom szerint a szelvényeket duplán teszem meg, így a jól alakuló meccsek esetén, ahogy a megfogadott kimenetelek valószínűsége növekszik, a szelvény egyik párját kifizettethetem élőben, ezzel már összejöhet az ingyen játék és még lehet izgulni a bent maradó párért!
folyt. köv.
Cím: Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 19, 2014, 01:11:56
A héten már futtattam néhány ehhez hasonló kombit és nyertem is, de utolsó pillanatokban összedobott, nem túl átgondolt tippekből álltak össze, ezért itt nem tettem közzé. 500-as befektetésre 2-3 ezres nagyságrendű nyeremények voltak, de volt olyan bukó is egy nappal ezelőtt, hogy a "kivevős (cash out) szelvénypár" egy pillanaton múlt, hogy nem fizettettem ki, pont gól lett mikor elszántam rá magam... kb. a kör árának fele, 2/3-a visszajött volna.

A mai tippek közt az osztrák Altach 1 gólos különbséggel való győzelme ellenfogadás miatt szerepel, mivel 4 függő szelvényemen van rajta erre a mérkőzésre az X kimenetel, amikkel összesen 2.765,- Ft-ot nyerhetek 210 Ft-os össz téttel, ha bejön. A virtuális nyereményből osztok majd le picit más kimenetelekre, majd élőben is próbálok okoskodni... mondjuk ebben a meccsben bármi benne van, egyre jobban ezt érzem, ahogy közeleg.
Ma csak minimál (szinte) téttel indultam, mert kevés az egyenlegem, ill. nincsenek duplázva sem a szelvények. Itt jegyezném meg, hogy egyik nap úgy nyertem "véletlenül", hogy az élő közvetítés és élő fogadások közepette bealudtam, így nem vettem ki a szelvények egyik felét... később arra ébredtem, hogy felcsúszott az egyenlegem :) Ha ébren vagyok, kevesebbet nyertem volna :laugh: (ráadásul egy MLS gól a 93. (!) percben hozta meg számomra a kívánt eredményt). Szóval ez egyéni döntés kérdése, mikor érdemes, mikor nem használni a kifizetést, ill. hányszor és milyen arányú tétekkel teszegetem fel ugyanazt a szelvényt, pl. lehet az egyiket 100-assal, másikat 170 Ft-tal és ha eléggé úgy áll a meccs és hiszek benne, csak a százast veszem ki, ha rizikósabbnak érzem és beszari vagyok, akkor a 170-est. Utólag meg lehet mosolyogni magamon... vagy "gumiszoba". Vettem már fel nemegyszer szelót töredék nyeremény áron, ami végül nyert "volna". Ezért is találtam ki a többszörözést.

(http://kepfeltoltes.hu/140719/706626446vari1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

ABC        2 - 1    Joinville     
America Mineiro    3 - 0    Oeste     
Portuguesa    1 - 1    Parana

Első öt szeló elszállt a brazilokon, az 1-est 180-ért vehettem volna ki a 80. percben 1-1-es állásnál.
Cím: Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 19, 2014, 23:59:41
Eredmények a képen.
A vari 6 tippből minimum 3 találat esetén ad biztosra nyerő szelvényt, a kettővel most csak más elosztásban lett volna siker.
-----------------
Egyenleg: -330,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 20, 2014, 05:51:09
2. kör

1. szelvény
Toluca - 2 gól     Toluca v Monarcas Morelia
(Hazai gólok pontos száma)     20/07/2014     3.50 - 0-0
HNK Rijeka 1 góllal nyer     NK Zagreb v HNK Rijeka
(Szerzett előny)         20/07/2014     3.60 - 1-3
Tét     Nyeremény
50,00     630,00

2. szelvény
HNK Rijeka 1 góllal nyer     NK Zagreb v HNK Rijeka
(Szerzett előny)     20/07/2014         3.60 - 1-3
Döntetlen     Viking FK v Lillestrom
(Játékidő eredménye)     20/07/2014     3.75 - 0-0
Tét     Nyeremény
50,00     675,00

3. szelvény
Döntetlen     Viking FK v Lillestrom
(Játékidő eredménye)     20/07/2014     3.75 - 0-0
Toluca - 2 gól     Toluca v Monarcas Morelia
(Hazai gólok pontos száma)     20/07/2014     3.50 - 0-0
Tét     Nyeremény
50,00     656,25

4. szelvény
Brondby 2 góllal nyer     Midtjylland v Brondby
(Szerzett előny)     20/07/2014         8.00 - 3-1
IFK Norrkoping 1 góllal nyer     IFK Norrkoping v Elfsborg
(Szerzett előny)     20/07/2014         5.00 - 4-2
Tét     Nyeremény
55,00     2 200,00

5. szelvény
Döntetlen     Djurgården v BK Hacken
(Játékidő eredménye)     21/07/2014     3.30 - 1-2
Shakhter Soligorsk 1-0     Torpedo Belaz v Shakhter Soligorsk
(Pontos eredmény)     20/07/2014         8.50 - 0-1
Tét     Nyeremény
55,00     1 542,74              79. percben 1-2-es állásnál 280 Ft felvéve

------------------------------
7 esemény 2-es kötésekben, 5 szelvényen.
Össz. tét: 260,- Ft
Össz. lehetséges nyeremény ~ 5.700,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 20, 2014, 21:14:15
5. szeló jól áll, a 86. percben áldoztam egy kicsit az 1-1-re is félbiztosításképp:


Döntetlen 1-1     Torpedo Belaz v Shakhter Soligorsk
(Pontos végeredmény)     20/07/2014     7.00     Függőben
Tét:  60,00   Nyeremény:  420,00

Szerencsére elbukott :) A Djurgården meccsre most 1.35-ös szorzót kínálnak, hogy nem lesz döntetlen (DC 12), de majd holnap élőben teszem meg az ellenfogadást.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 21, 2014, 14:18:43
Kicsit turbóztam az odds-ot:

Felett 0.5     Brondby - tartalékos v FC Copenhagen - tartalékos
(1. félidő gólok)     21/07/2014     Egyik sem     1.50 - fi.: 1-0
2     Djurgården vagy BK Hacken     Djurgården v BK Hacken
(Dupla esély)     21/07/2014     Egyik sem     1.33 - 1-2
Tét             Nyeremény
100,00       200

És a gól meg is jött klikkelést követően úgy 15 sec múlva.  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 21, 2014, 19:29:12
Nem áll valami jól, már 0-2 a 21. percben. Gondoltam pedig Hacken-t első gólszerzőnek megfogadni.
Első gól után nyomtam egyet hazaira:

Djurgården     Djurgården v BK Hacken
(Játékidő eredménye)     21/07/2014     4.33 - 1-2
Tét:  185,00   Nyeremény:  801,66

A kínált hazai vagy vendég kétesélyt meg keveseltem még 1.30-ért a 10. percig...

5. szelvényt 1-2-nél kivettem a 79. perben a szépítést követően 280 Ft-ért.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 21, 2014, 21:11:16
2. kör után

Össz. feltett: 935,- Ft
Össz. nyert: 480,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -455,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 22, 2014, 18:45:28
3. kör

1.-2. szelvény
Figueirense 1-0     Figueirense v Bragantino
(Félidő pontos eredménye)     23/07/2014     3.40 - fi.: 0-1 (v.: 2-1)
Olimpo B Blanca 2-1     Olimpo B Blanca v Atletico Rafaela
(Pontos eredmény)     22/07/2014     10.00 - 0-0 (tét vissza, odds: 1.00)
Tét     Nyeremény
50,00     1 700,00    (duplán feladva)

3.-4. szelvény
Figueirense 1-0     Figueirense v Bragantino
(Félidő pontos eredménye)     23/07/2014     3.40 - fi.: 0-1 (v.: 2-1)
Zeljeznicar 1 góllal nyer     Zeljeznicar v Metalurg Skopje
(Szerzett előny)     22/07/2014     3.25 - 2-2
Tét     Nyeremény
50,00     552,50    (duplán feladva)

5.-6. szelvény
Figueirense 1-0     Figueirense v Bragantino
(Félidő pontos eredménye)     23/07/2014     3.40 - fi.: 0-1 (v.: 2-1)
Portuguesa Desportos - 1 gól     Icasa v Portuguesa Desportos
(Vendég gólok pontos száma)     23/07/2014     2.50 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     425,00     (duplán feladva)

7.-8. szelvény
Olimpo B Blanca 2-1     Olimpo B Blanca v Atletico Rafaela
(Pontos eredmény)     22/07/2014     10.00 - 0-0 (tét vissza, odds: 1.00)
Zeljeznicar 1 góllal nyer     Zeljeznicar v Metalurg Skopje
(Szerzett előny)     22/07/2014     3.25 - 2-2
Tét     Nyeremény
50,00     1 625,00    (duplán feladva)

9.-10. szelvény
Olimpo B Blanca 2-1     Olimpo B Blanca v Atletico Rafaela
(Pontos eredmény)     22/07/2014     10.00 - 0-0 (tét vissza, odds: 1.00)
Portuguesa Desportos - 1 gól     Icasa v Portuguesa Desportos
(Vendég gólok pontos száma)     23/07/2014     2.50 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     1 250,00    (duplán feladva)

11.-12. szelvény
Döntetlen 1-1     VMFD Zalgiris v Dinamo Zagreb
(Pontos eredmény)     22/07/2014     7.00 - 0-2
Döntetlen 1-1     Bulgária - U19 v Ukrajna - U19
(Pontos eredmény)     22/07/2014     6.50 - 0-1
Tét     Nyeremény
50,00     2 275,00    (duplán feladva)

13.-14. szelvény
Döntetlen 1-1     VMFD Zalgiris v Dinamo Zagreb
(Pontos eredmény)     22/07/2014     7.00 - 0-2
Atletico GO - 2 gól     Atletico GO v Oeste
(Hazai gólok pontos száma)     23/07/2014     3.40 - 4-2
Tét     Nyeremény
50,00     1 190,00    (duplán feladva)

15.-16. szelvény
Atletico GO - 2 gól     Atletico GO v Oeste
(Hazai gólok pontos száma)     23/07/2014     3.40 - 4-2
Döntetlen 1-1     Bulgária - U19 v Ukrajna - U19
(Pontos eredmény)     22/07/2014     6.50 - 0-1
Tét     Nyeremény
50,00     1 105,00    (duplán feladva)

17.-18. szelvény
Zeljeznicar 1 góllal nyer     Zeljeznicar v Metalurg Skopje
(Szerzett előny)     22/07/2014     3.25 - 2-2
Portuguesa Desportos - 1 gól     Icasa v Portuguesa Desportos
(Vendég gólok pontos száma)     23/07/2014     2.50 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     406,25    (duplán feladva)

------------------------------
7 tipp 2-es kötésekben, 9 (18) szelvényen.
Össz. tét: 700,- Ft
Össz. lehetséges nyeremény: 21.060,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 23, 2014, 03:43:09
Remek pirosbetűs kör volt...  :ok:

Zeljeznicar 2-1-nél foghattam volna egy kis visszajövőt, de még azt is lekéstem.

3. kör után

Össz. feltett: 1.635,- Ft
Össz. nyert: 480,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -1.155,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 24, 2014, 20:42:44
4. kör

1. szelvény
Döntetlen - (Motherwell -1)     Stjarnan v Motherwell
(Hendikep eredmény)     24/07/2014     4.00 - 2-2
Döntetlen - (Montreal Impact +1)     Real Salt Lake v Montreal Impact
(Hendikep eredmény)     25/07/2014     3.60 - 3-1
Döntetlen - (Lucerne -1)     St Johnstone v Lucerne
(Hendikep eredmény)     24/07/2014     4.00 - 1-1
Tét     Nyeremény
60,00     3 456,00

2. szelvény
Döntetlen - (Neman Grodno +1)     FH Hafnarfjordur v Neman Grodno
(Hendikep eredmény)     24/07/2014     3.50 - 2-0
Döntetlen - (Motherwell -1)     Stjarnan v Motherwell
(Hendikep eredmény)     24/07/2014     4.00 - 2-2
Döntetlen - (Montreal Impact +1)     Real Salt Lake v Montreal Impact
(Hendikep eredmény)     25/07/2014     3.60 - 3-1
Tét     Nyeremény
60,00     3 024,00

3. szelvény
Döntetlen - (Lucerne -1)     St Johnstone v Lucerne
(Hendikep eredmény)     24/07/2014     4.00 - 1-1
Döntetlen - (Neman Grodno +1)     FH Hafnarfjordur v Neman Grodno
(Hendikep eredmény)     24/07/2014     3.50 - 2-0
Döntetlen - (Botev Plovdiv -1)     St Polten v Botev Plovdiv
(Hendikep eredmény)     24/07/2014     4.33 - 2-0
Tét     Nyeremény
60,00     3 640,00

------------------------------
5 tipp 3-as kötésekben, 3 szelvényen.
Össz. tét: 180,- Ft
Össz. lehetséges nyeremény: 10.120,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 25, 2014, 06:32:49
4. kör után

Össz. feltett: 1.815,- Ft
Össz. nyert: 480,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -1.335,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 27, 2014, 22:33:15
5. kör

1. sz.
Döntetlen - (Coritiba +1)     Gremio v Coritiba
(Hendikep eredmény)     27/07/2014     3.25 - 2-3
Döntetlen 1-1     Flamengo v Botafogo
(Pontos eredmény)     27/07/2014     6.00 - 1-0
Tét     Nyeremény
50,00     975,00

2. sz.
Döntetlen 1-1     RNK Split v Istra 1961
(Pontos eredmény)     28/07/2014     7.00 - 1-1
Döntetlen     Brondby v Silkeborg IF
(Játékidő eredménye)     28/07/2014     3.60 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     1 260,00

3. sz.
Döntetlen 1-1     RNK Split v Istra 1961
(Pontos eredmény)     28/07/2014     7.00 - 1-1
Döntetlen 1-1     Portugália - U19 v Szerbia - U19
(Pontos eredmény)     28/07/2014     7.50 - 0-0 (0-0-nál tét vissza --> odds: 1.00)
Tét     Nyeremény
50,00     2 625,00    350,- Ft :o:

4. sz.
Döntetlen 1-1     Portugália - U19 v Szerbia - U19
(Pontos eredmény)     28/07/2014     7.50 - 0-0 (0-0-nál tét vissza --> odds: 1.00)
Döntetlen     Brondby v Silkeborg IF
(Játékidő eredménye)     28/07/2014     3.60 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     1 350,00

------------------------------
5 tipp 2-es kötésekben, 4 szelvényen.
Össz. tét: 200,- Ft
Össz. lehetséges nyeremény: 6.210,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 28, 2014, 22:31:09
3. szeló miatt:

Szerbia - U19 1-0     Portugália - U19 v Szerbia - U19
(Pontos végeredmény)     28/07/2014     8.50 - 0-0
Tét:  50,00   Nyeremény:  425,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 28, 2014, 22:40:00
Előző a 74. percben, a Portugál 1-0-lal még kivárok kicsit (köv. "veszélyes támadás"), 0-0 és 1-1 esetén nyerek, 2 gólt meg csak nem lő már egyik fél sem.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 28, 2014, 22:44:52
89. perc

Portugália - U19     Portugália - U19 v Szerbia - U19
(Játékidő eredménye)     28/07/2014     8.00 - 0-0
Tét:  50,00   Nyeremény:  400,00   
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 28, 2014, 23:01:36
5. kör után

Össz. feltett: 2.115,- Ft
Össz. nyert: 830,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -1.285,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 29, 2014, 19:53:46
6. kör

Kicsit eltér az eddigiektől.

1. sz
Ivo Karlovic     Benoit Paire v Ivo Karlovic
(Megnyeri a mérkőzést)     30/07/2014     1.40 - 1-2
Jack Sock 2-0-ra nyer     Michael Berrer v Jack Sock
(Fogadás szettre)     30/07/2014     1.57 - 0-2
Lucie Safarova     Lucie Safarova v Kristina Mladenovic
(Megnyeri a mérkőzést)     29/07/2014     1.28 - 1-2
Tét     Nyeremény
75,00     212,14

2. sz
Ivo Karlovic     Benoit Paire v Ivo Karlovic
(Megnyeri a mérkőzést)     30/07/2014     1.40 - 1-2
Igen     Slovan Bratislava v Sheriff Tiraspol
(Mindkét csapat szerez gólt)     29/07/2014     2.25 - 2-1
BATE Borisov 0.0     Debreceni VSC v BATE Borisov
(Ázsiai hendikep)     29/07/2014     2.100 - 1-0
Tét     Nyeremény
55,00     363,82

3. sz.
Igen     Slovan Bratislava v Sheriff Tiraspol
(Mindkét csapat szerez gólt)     29/07/2014     2.25 - 2-1
BATE Borisov 0.0     Debreceni VSC v BATE Borisov
(Ázsiai hendikep)     29/07/2014     2.100 - 1-0
Jack Sock 2-0-ra nyer     Michael Berrer v Jack Sock
(Fogadás szettre)     30/07/2014     1.57 - 0-2
Tét     Nyeremény
50,00     371,25


------------------------------
5 tipp 3-as kötésekben, 3 szelvényen.
Össz. tét: 180,- Ft
Össz. lehetséges nyeremény: 947,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 29, 2014, 20:05:13
+ egy "sima hármas"

Kevin Anderson     Kevin Anderson v Evgeny Donskoy
(Megnyeri a mérkőzést)     30/07/2014     1.22 - 2-0
Radek Stepanek     Malek Jaziri v Radek Stepanek
(Megnyeri a mérkőzést)     30/07/2014     1.16 - 2-1
Jack Sock     Michael Berrer v Jack Sock
(Megnyeri a mérkőzést)     30/07/2014     1.20 - 0-2
Tét     Nyeremény
292,21     500,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 30, 2014, 04:23:02
Biztosításképp 2-6, 5-6-nál:

Altamira - nem     Tigres v Altamira
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     30/07/2014     1.10 - 43. percben: 1-0
Malek Jaziri     Malek Jaziri v Radek Stepanek
(Mérkőzés nyertese)     30/07/2014     19.00 - 2-1
Tét     Nyeremény
50,00     1 045,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 30, 2014, 05:14:56
6. kör után

Össz. feltett: 2.637,- Ft
Össz. nyert: 1.875,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -762,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 31, 2014, 20:02:28
7. kör

1. sz.
Döntetlen - (Krasnodar -1)     Diósgyőri VTK v Krasnodar
(Hendikep eredmény)     31/07/2014     3.40 - 1-5
Döntetlen 1-1     RNK Split v Chernomorets Odessa
(Pontos eredmény)     31/07/2014     6.00 - 2-0
Stjarnan     Stjarnan v Lech Poznan
(Játékidő eredménye)     31/07/2014     4.33 - 1-0
Tét     Nyeremény
50,00     4 420,00

2. sz.
Döntetlen 1-1     RNK Split v Chernomorets Odessa
(Pontos eredmény)     31/07/2014     6.00 - 2-0
Ivo Karlovic 7-6-ra nyer     Steve Johnson v Ivo Karlovic
(1. szett eredménye)     31/07/2014     3.25 - 3-6
Milos Raonic 2-1-re nyer     Lleyton Hewitt v Milos Raonic
(Fogadás szettre)     01/08/2014     3.75 - 0-2
Tét     Nyeremény
50,00     3 656,25

3.sz
Ivo Karlovic 7-6-ra nyer     Steve Johnson v Ivo Karlovic
(1. szett eredménye)     31/07/2014     3.25 - 3-6
Milos Raonic 2-1-re nyer     Lleyton Hewitt v Milos Raonic
(Fogadás szettre)     01/08/2014     3.75 - 0-2
Döntetlen - (Krasnodar -1)     Diósgyőri VTK v Krasnodar
(Hendikep eredmény)     31/07/2014     3.40 - 1-5
Tét     Nyeremény
50,00     2 071,87


------------------------------
5 tipp 3-as kötésekben, 3 szelvényen.
Össz. tét: 150,- Ft
Össz. lehetséges nyeremény: 10.148,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 01, 2014, 13:16:59
7. kör után

Össz. feltett: 2.787,- Ft
Össz. nyert: 1.875,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -912,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 06, 2014, 18:03:50
8. kör

Apró gyűjtögetési céllal, mini szorzókkal.

1. szelvény
Zenit St Petersburg felett 1.5     Zenit St Petersburg v AEL Limassol
(Csapat összesített gólok)     06/08/2014     1.33 - 3-0
Apoel Nicosia 0.0     Apoel Nicosia v HJK Helsinki
(Ázsiai hendikep - további piacok)     06/08/2014     1.275 - 2-0
Malmo FF - nem     Malmo FF v Sparta Prague
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     06/08/2014     1.22 - 2-0
Tét     Nyeremény
150,00     311,66

2. szelvény
Zenit St Petersburg felett 1.5     Zenit St Petersburg v AEL Limassol
(Csapat összesített gólok)     06/08/2014     1.33 - 3-0
Apoel Nicosia 0.0     Apoel Nicosia v HJK Helsinki
(Ázsiai hendikep - további piacok)     06/08/2014     1.275 - 2-0
Alatt 3.0     Nacional Asuncion v San Lorenzo
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     07/08/2014     1.150 - 1-1
Tét     Nyeremény
150,00     289,79

3. szelvény
Alatt 3.0     Nacional Asuncion v San Lorenzo
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     07/08/2014     1.150 - 1-1
Malmo FF - nem     Malmo FF v Sparta Prague
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     06/08/2014     1.22 - 2-0
Deportivo Saprissa 1.0     Real Esteli v Deportivo Saprissa
(Hendikep eredmény - további piacok)     07/08/2014     1.20 - 1-1
Tét     Nyeremény
150,00     252,99

------------------------------
5 tipp 3-as kötésekben, 3 szelvényen.
Össz. tét: 450,- Ft
Össz. lehetséges nyeremény: 855,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 06, 2014, 19:38:18
+

Döntetlen     Besiktas v feyenoord
(Játékidő eredménye)     06/08/2014     3.50 - 3-1
Döntetlen 1-1     Partizan Belgrád v Ludogorets Razgrad
(Pontos eredmény)     06/08/2014     6.50 - 2-2
Tét     Nyeremény
50,00     1 137,50


Döntetlen     Besiktas v feyenoord
(Játékidő eredménye)     06/08/2014     3.50 - 3-1
Celtic     Celtic v Legia Warsaw
(Játékidő eredménye)     06/08/2014     1.61 - 0-2
Tét     Nyeremény
50,00     282,69     


Celtic     Celtic v Legia Warsaw
(Játékidő eredménye)     06/08/2014     1.61 - 0-2
Alatt 0.5,1.0     FC Salzburg v FK Karabakh
(Alternatív gólok száma az 1. félidőben (goal line))     06/08/2014     4.100 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     331,15     


Alatt 0.5,1.0     FC Salzburg v FK Karabakh
(Alternatív gólok száma az 1. félidőben (goal line))     06/08/2014     4.100 - 2-0
Felett 3.0,3.5     FC Copenhagen v Dnipro
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     06/08/2014     3.700 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     758,50     


Felett 3.0,3.5     FC Copenhagen v Dnipro
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     06/08/2014     3.700 - 2-0
Döntetlen 1-1     Partizan Belgrád v Ludogorets Razgrad
(Pontos eredmény)     06/08/2014     6.50 - 2-2
Tét     Nyeremény
50,00     1 202,50     

------------------------------
5 tipp, 3-as kötések, 5 szeló
Össz. tét: 250,- Ft
Össz. lehetséges nyeremény: 3.712,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 07, 2014, 07:20:01
8. kör után

Össz. feltett: 3.487,- Ft
Össz. nyert: 2.165,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -1.322,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 07, 2014, 21:07:17
Ha már ennyi vicces eredmény van...

Döntetlen     HNK Rijeka v Vikingur Gota
(Játékidő eredménye)     07/08/2014     8.50 - 4-0
Döntetlen 1-1     Zimbru Chisinau v SV Grodig
(Pontos végeredmény)     07/08/2014     6.00 - 0-1
Tét     Nyeremény
78,00     3 978,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 08, 2014, 20:27:03
9. kör

1.
Döntetlen - (Laval +1)     Dijon v Laval
(Hendikep eredmény)     08/08/2014     3.50 - 1-0
Angers 2-1     Angers v Arles
(Pontos eredmény)     08/08/2014     9.00 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     1 575,00

2.
Döntetlen - (Laval +1)     Dijon v Laval
(Hendikep eredmény)     08/08/2014     3.50 - 1-0
Döntetlen 1-1     Clermont Foot v Auxerre
(Pontos eredmény)     08/08/2014     5.50 - 1-1
Tét     Nyeremény
50,00     962,50

3.
Döntetlen - (Laval +1)     Dijon v Laval
(Hendikep eredmény)     08/08/2014     3.50 - 1-0
Victoria Azarenka 2-1-re nyer     Victoria Azarenka v Agnieszka Radwanska
(Fogadás szettre)     09/08/2014     3.50 - 0-2
Tét     Nyeremény
50,00     612,50

4.
Angers 2-1     Angers v Arles
(Pontos eredmény)     08/08/2014     9.00 - 2-0
Döntetlen 1-1     Clermont Foot v Auxerre
(Pontos eredmény)     08/08/2014     5.50 - 1-1
Tét     Nyeremény
50,00     2 475,00

5.
Angers 2-1     Angers v Arles
(Pontos eredmény)     08/08/2014     9.00 - 2-0
Victoria Azarenka 2-1-re nyer     Victoria Azarenka v Agnieszka Radwanska
(Fogadás szettre)     09/08/2014     3.50 - 0-2
Tét     Nyeremény
50,00     1 575,00

6.
Victoria Azarenka 2-1-re nyer     Victoria Azarenka v Agnieszka Radwanska
(Fogadás szettre)     09/08/2014     3.50 - 0-2
Döntetlen 1-1     Clermont Foot v Auxerre
(Pontos eredmény)     08/08/2014     5.50 - 1-1
Tét     Nyeremény
50,00     962,50

7.
PSG -2.0     Reims v PSG
(Ázsiai hendikep - további piacok)     08/08/2014     3.100 - 2-2
Döntetlen     Union Berlin v Fortuna Dusseldorf
(Játékidő eredménye)     08/08/2014     3.20 - 1-1
Tét     Nyeremény
50,00     496,00

8.
PSG -2.0     Reims v PSG
(Ázsiai hendikep - további piacok)     08/08/2014     3.100 - 2-2
Döntetlen 1-1     Cork City v St Patricks
(Pontos eredmény)     08/08/2014     6.50 - 1-0
Tét     Nyeremény
50,00     1 007,50

9.
Döntetlen     Union Berlin v Fortuna Dusseldorf
(Játékidő eredménye)     08/08/2014     3.20 - 1-1
Döntetlen 1-1     Cork City v St Patricks
(Pontos eredmény)     08/08/2014     6.50 - 1-0
Tét     Nyeremény
50,00     1 040,00

10.
Döntetlen - (Dundalk -1)     Drogheda United v Dundalk
(Hendikep eredmény)     08/08/2014     3.60 - 1-1
Derry City     Shamrock Rovers v Derry City
(Játékidő eredménye)     08/08/2014     4.33 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     779,99

11.
Döntetlen - (Dundalk -1)     Drogheda United v Dundalk
(Hendikep eredmény)     08/08/2014     3.60 - 1-1
Ponte Preta 1-0     Ponte Preta v Bragantino
(Pontos eredmény)     09/08/2014     6.50 - 1-0
Tét     Nyeremény
50,00     1 170,00

12.
Ponte Preta 1-0     Ponte Preta v Bragantino
(Pontos eredmény)     09/08/2014     6.50 - 1-0
Derry City     Shamrock Rovers v Derry City
(Játékidő eredménye)     08/08/2014     4.33 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     1 408,33

------------------------------
10 tipp 2-es kötésekben, 12 szelvényen.
Össz. tét: 600,- Ft
Össz. lehetséges nyeremény: 14.064,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 08, 2014, 22:30:42
védő:

Felett: 2.5     Clermont Foot v Auxerre
(Mérkőzés gólok)     08/08/2014     8.00 - 1-1
Tét:  75,00   Nyeremény:  600,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 08, 2014, 22:56:56
Rátoltam egy ilyet 83'-ben 1-1-nél, 13 szögletnél:

Pontosan 14.0     Drogheda United v Dundalk
(Összesített szögletek)     08/08/2014     3.00 - szögletek: 7-7
(1-1) alatt 2.5     Drogheda United v Dundalk
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)     08/08/2014     1.450 - 1-1
Tét     Nyeremény
50,00     217,49
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 09, 2014, 02:16:40
Jönnek a biztosítások:

Victoria Azarenka 2-0-ra nyer     Victoria Azarenka v Agnieszka Radwanska
(Fogadás szettre)     09/08/2014     2.62 - 0-2
Tét:  355,00   Nyeremény:  931,87
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 09, 2014, 02:53:50
Azarka jól bekezdett.... a héten folyton pakoltam rá, hogy kikap, de mára őt éreztem. Még reménykedem, ezért a jelenlegi 1.28-as piti odds-on nem fogadok Ágneskára is, inkább vesztem az eddigi téteket.... Viszont visszanézem az egymás elleni eredményeiket és számos mérkőzésen vesztette Azarenka az első szettet, majd fordított! Hátradőlök és nézem, nem próbálok mindenáron kisajtolni valami hasznot a meccsből, talán majd deuce-okra teszek vagy brékre.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 09, 2014, 03:04:36
Csakazértis', jöhet még fordulópont!


Victoria Azarenka     Victoria Azarenka v Agnieszka Radwanska
(Mérkőzés nyertese)     09/08/2014     7.00 - 0-2
Tét:  50,00   Nyeremény:  350,00

Jött, már hátrányban 3 bréklabdára volt elegendő, abból egy megnyertre, aztán szépen elvesztette az adogatásait....  :ok: Egy kis szorzóvisszaesés sem jött ki belőle, hogy visszahozhassak valamit a pénzből.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 09, 2014, 04:47:51
9. kör után

Nos a 10 összeválogatott tippből ebben a körben volt 4 szép találat, 2-3 hibás tipp elég szoros volt, sokat támadott pl. az Arles, ha egy gólt összehoznak, meglett volna érte a 9-es odds, a Dundalk is kicsikarhatta volna az idegenbeli 1 gólos győzelmet. PSG nem is illett ide, jobb tippet kerestem volna, de már nem volt időm, viszont..... még mikor felmerült, azt akartam megjátszani, hogy két gót szerez a PSG a mérkőzésen, na persze az jött volna.... természetesen e mellé azt gondoltam, 0 vagy 1 gól esik közben az ő kapujukba, nem 2 :D Aztán Árzárenyká... többször vártam a héten a mostanihoz hasonló szerencsétlenkedését, mikor a vereségeire fogadtam, mondjuk az ingadozásai miatt azokból húztam is hasznot.... most is ilyen kilengésekre, sok-sok oda-vissza brékre számítottam a két csajka között, ami jót tett volna a szorzóknak is. De ma "átvert"... szépen zárult volna a kör.
Szeretem amúgy a francia másodosztályt, valamiért elég jó százalékkal szoktam pontos eredményeket, gólkülönbségeket eltalálni benne, múlt szezonban is hozott hasznot.
A szögletes kombóval még szerencsém is volt, jó kis 4-es eredő.
Ami viszont pech, a 10/4-es eredmény most 1 db nyerő szelvényre volt elég a 12-ből , ebben a sorrendben válogatva, profitot viszont már így is termelt. Utólag átrendeztem a sorrendet, ha úgy párosultak volna a tippek, már 6 nyerő szelvényt hozott volna ugyanez a 4 nyerő tipp össz. 6.368,- Ft-tal. (lásd: csatolmány) Így a Ponte Preta és Union Berlin tippek úgymond potyára lettek eltalálva. :)

Örülnék, ha sikerülne hamarosan átbillenteni zöldbe az egyenleget, addig továbbra is csak minimál tétekkel játszok teszt üzemmódban, mert nincs sok egyenlegem. Kicsit fel szeretném tornázni, majd azt követően valamivel bátrabb téteket tenni.
Egyébként ha bármi észrevétele, megjegyezni valója, tanácsa van a naplómmal kapcsolatban bárkinek, szívesen fogadom!


Össz. feltett: 4.695,- Ft
Össz. nyert: 3.345,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -1.350,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 09, 2014, 14:38:23
10.

1.
Serena Williams     Serena Williams v Venus Williams
(Megnyeri a mérkőzést)     09/08/2014     1.20 - 1-2
Polona Hercog     Paula Ormaechea v Polona Hercog
(Megnyeri a mérkőzést)     09/08/2014     1.30 - 1-2
Magyarország - nők     Magyarország - nők v Angola - nők
(Győztes)     09/08/2014     1.10 - 40-26
St Gallen     St Gallen v Aarau
(Játékidő eredménye)     09/08/2014     1.61 - 2-2
Dinamo Bukarest 0.0     Dinamo Bukarest v FC Targu Mures
(Ázsiai hendikep - további piacok)     09/08/2014     1.175 - 1-1
Tét     Nyeremény
55,00     179,13

2.
Videoton FC vagy döntetlen     Videoton FC v Győri ETO
(Dupla esély)     09/08/2014     1.29 - 3-2
Grigor Dimitrov 2-1-re nyer     Jo-Wilfried Tsonga v Grigor Dimitrov
(Fogadás szettre)     09/08/2014     5.00 - 2-0
Sahtar Doneck     Sahtar Doneck v Metalist Kharkiv
(Játékidő eredménye)     09/08/2014     1.40 - 1-0
Tét     Nyeremény
50,00     451,49

3.
Sahtar Doneck     Sahtar Doneck v Metalist Kharkiv
(Játékidő eredménye)     09/08/2014     1.40 - 1-0
Winterthur     Winterthur v Biel Bienne
(Játékidő eredménye)     09/08/2014     1.57 - 4-3
St Gallen     St Gallen v Aarau
(Játékidő eredménye)     09/08/2014     1.61 - 2-2
Tét     Nyeremény
55,00     195,46

4.
Videoton FC vagy döntetlen     Videoton FC v Győri ETO
(Dupla esély)     09/08/2014     1.29 - 3-2
Serena Williams     Serena Williams v Venus Williams
(Megnyeri a mérkőzést)     09/08/2014     1.20 - 1-2
Shelby Rogers     Zarina Diyas v Shelby Rogers
(Megnyeri a mérkőzést)     09/08/2014     1.53 - 2-0
Dinamo Bukarest     Dinamo Bukarest v FC Targu Mures
(Játékidő eredménye)     09/08/2014     1.50 - 1-1
Tét     Nyeremény
50,00     178,01

5.
Winterthur     Winterthur v Biel Bienne
(Játékidő eredménye)     09/08/2014     1.57 - 4-3
Grigor Dimitrov 2-1-re nyer     Jo-Wilfried Tsonga v Grigor Dimitrov
(Fogadás szettre)     09/08/2014     5.00 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     392,85

6.
Magyarország - nők     Magyarország - nők v Angola - nők
(Győztes)     09/08/2014     1.10 - 40-26
Marinko Matosevic     Marinko Matosevic v Ante Pavic
(Megnyeri a mérkőzést)     09/08/2014     1.22 - 2-1
Sahtar Doneck     Sahtar Doneck v Metalist Kharkiv
(Játékidő eredménye)     09/08/2014     1.40 - 1-0
Videoton FC 0.0     Videoton FC v Győri ETO
(Ázsiai hendikep - további piacok)     09/08/2014     1.550 - 3-2
Tét     Nyeremény
55,00     160,45
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 09, 2014, 23:33:44
10. után

Össz. feltett: 5.010,- Ft
Össz. nyert: 3.505,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -1.505,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 10, 2014, 19:00:50

Döntetlen - Odense BK -1.0     Brondby v Odense BK
(Hendikep eredmény - további piacok)     10/08/2014     5.50 - 1-1
Venus Williams 2-1-re nyer     Venus Williams v Agnieszka Radwanska
(Fogadás szettre)     10/08/2014     4.50 - 4-6, 2-6
Tét     Nyeremény
55,00     1 361,25
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 10, 2014, 19:08:55

Chelsea 5-0     Ferencvárosi TC v Chelsea
(Pontos eredmény)     10/08/2014     15.00 - 1-2
Venus Williams 2-0-ra nyer     Venus Williams v Agnieszka Radwanska
(Fogadás szettre)     10/08/2014     3.25 - 4-6, 2-6
Tét     Nyeremény
50,00     2 437,50
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 10, 2014, 20:19:21
11.

1.
Slavia Prague 3-1     Slavia Prague v Slovan Liberec
(Pontos eredmény)     10/08/2014     17.00 - 4-1 (86': 3-1, épp rakni készültem over 4,5-öt, erre 89': 4-1...)
Monaco 2-1     Monaco v Lorient
(Pontos eredmény)     10/08/2014     8.50 - 1-2
Tét     Nyeremény
50,00     7 225,00

2.
Slavia Prague 3-1     Slavia Prague v Slovan Liberec
(Pontos eredmény)     10/08/2014     17.00 - 4-1
Sao Paulo 2-0     Sao Paulo v Vitoria
(Pontos eredmény)     10/08/2014     6.50 - 3-1
Tét     Nyeremény
50,00     5 525,00

3.
CA Independiente 2-0     CA Independiente v Atletico Rafaela
(Pontos eredmény)     10/08/2014     8.00 - 3-0
Döntetlen 1-1     Atletico Paranaense v Botafogo
(Pontos eredmény)     10/08/2014     6.50 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     2 600,00

4.
CA Independiente 2-0     CA Independiente v Atletico Rafaela
(Pontos eredmény)     10/08/2014     8.00 - 3-0
Jo-Wilfried Tsonga nyeri az 1. szettet és elveszti a mérkőzést     Jo-Wilfried Tsonga v Roger Federer
(Dupla eredmény)     10/08/2014     6.50 - 7-5, 7-6
Tét     Nyeremény
50,00     2 600,00

5.
Jo-Wilfried Tsonga nyeri az 1. szettet és elveszti a mérkőzést     Jo-Wilfried Tsonga v Roger Federer
(Dupla eredmény)     10/08/2014     6.50 - 7-5, 7-6
Döntetlen 1-1     Atletico Paranaense v Botafogo
(Pontos eredmény)     10/08/2014     6.50 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     2 112,50

6.
Monaco 2-1     Monaco v Lorient
(Pontos eredmény)     10/08/2014     8.50 - 1-2
Sao Paulo 2-0     Sao Paulo v Vitoria
(Pontos eredmény)     10/08/2014     6.50 - 3-1
Tét     Nyeremény
50,00     2 762,50

7.
Internacional 2-1     Internacional v Gremio
(Pontos eredmény)     10/08/2014     9.50 - 2-0
RNK Split 2-1     RNK Split v HNK Rijeka
(Pontos eredmény)     10/08/2014     12.00 - 0-3
Tét     Nyeremény
50,00     5 700,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 10, 2014, 23:23:35
11. után

Össz. feltett: 5.465,- Ft
Össz. nyert: 3.505,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -1.960,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 13, 2014, 04:22:33
Van most egy kis szünet, reményeim szerint csak pár napig, tét nélkül addig is játszogatok, ill. agyalok mindenféle taktikákon, tippkiválasztási módszereken. A fórumban található rengeteg aktív és múltbéli napló olvasgatása nagyon hasznos, sok ötletem születik a böngészés közben. Épp az jutott eszembe, egy-egy körön belül nem állandóan ilyen eddigiekhez hasonló teljesen vegyes felhozatal kéne legyen, hanem egy konkrét típusvadászat, pl. csak döntetlenek kiválogatása, akár négyes kötésben is. Az argentin B ligát visszanézve, fordulónként 11 párosítás volt, amiből olykor 9 meccs is döntetlen lett, de az 5-6 elég gyakran előfordult. Ezt még kicsit megszűrve mondjuk minden fordulóból 9-et ha kivennék döntetlenre, a variációimmal nyereséges lenne egy teljes szezon, ellenőriztem visszamenőleg. A legnagyobb profitot pedig egy 4-es kötésre alkotott vari hozta volna. Pontos végeredmény-vadászatban pedig megérné pl. csak 2-1-ekre fókuszálni, kiválasztási rendszert kidolgozni hozzá és kettes kötéses variációkkal 8-10 tippet megjátszani, itt átlagban 10-es odds-okról beszélhetünk! Ennyi jár általában a kézi x-ekért is, talán a 2-1-es foci eredményekre több esély van pedig.
Példának okáért veszek egy 7/3-as varit:
Egy kör 7db 2-1-es tippet foglal magában, amik 9 szelvényre vannak lekombinálva. 100 Ft-os alaptéttel egy ilyen kör össz. 900,- Ft, két találat szerencsés esetben már kerülhet is egy szelvényre, de 3 találat már tuti ad egy nyerő szelvényt, viszont adhat többet is. Egy nyertes szelvény 10.00-es odds esetén így fest: 10*10*100Ft=10.000,- Ft! Tehát lejátszhatok 10 ilyen kört nulla találattal is... ha a 11-ből csak egyszer minimum jön 3db 2-1, már profitáltam. Úgy vélem, reálisnak tűnik eltalálni 2-3 2:1-et néha, gyakrabban is, mint 10 körben egyszer, és ha ennél több becsusszanna, 4 vagy 5 találat egy körön belül... gyönyörűen fizetne, ki lehet számolni.  :o:
Régebben mindig csak hébe-hóba játszottam így, sosem vittem végig ilyen sorozatokat. Amúgy álom kategória, de 3-as kötéssel is sikerült már végeredményeket eltalálnom, eddigi pályafutásom legszebb szelvénye volt, be is teszem.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 15, 2014, 18:30:41
12. kettőegyezős (3/2-es kombó)

1.
Al Faisaly Harmah 2-1     Al Faisaly Harmah v Al Raed
(Pontos eredmény)     15/08/2014     9.50 - 1-0
Inter Zapresic 2-1     Inter Zapresic v NK Dugopolje
(Pontos eredmény)     15/08/2014     9.50 - 0-2
Tét     Nyeremény
50,00     4 512,50

2.
Inter Zapresic 2-1     Inter Zapresic v NK Dugopolje
(Pontos eredmény)     15/08/2014     9.50 - 0-2
Puskás Akadémia 2-1     Puskás Akadémia v Paksi FC
(Pontos eredmény)     15/08/2014     9.50 - 1-1
Tét     Nyeremény
50,00     4 512,50

3.
Puskás Akadémia 2-1     Puskás Akadémia v Paksi FC
(Pontos eredmény)     15/08/2014     9.50 - 1-1
Al Faisaly Harmah 2-1     Al Faisaly Harmah v Al Raed
(Pontos eredmény)     15/08/2014     9.50 - 1-0
Tét     Nyeremény
50,00     4 512,50
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 17, 2014, 08:53:12
Döntetlen 1-1     Skonto Riga v FC Jurmala
(Pontos eredmény)     17/08/2014     41.00 - 4-3
VPS Vaasa - nem     VPS Vaasa v SJK
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     17/08/2014     1.44 - 0-1
Tét     Nyeremény
55,00     3 257,21  100,- Ft

Első az utolsóval, kihagyhatatlan.

Jurmala egyenlített a 20. percben, gondoltam ez nem marad így még 70+ percig -> cash out 100-ért. 22' - jött is a gól, Jurmala(!) vezet :) Maga az elgondolás bejött, első-utolsó párosítás mindig keserves, nagy a nyomás az esélyesen.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 17, 2014, 23:49:11
13.

1.
Botafogo 1-0     Botafogo v Fluminense
(Pontos eredmény)     17/08/2014     10.00 - 2-0
Döntetlen - (Atletico Paranaense +1)     Sport Recife v Atletico Paranaense
(Hendikep eredmény)     17/08/2014     3.75 - 1-1
Tét     Nyeremény
50,00     1 875,00

2.
CD Universidad Catolica 2-1     CD Universidad Catolica v Santiago Wanderers
(Pontos eredmény)     18/08/2014     8.00 - 0-1
France - női U20 2-1     France - női U20 v Dél-Korea - női U20
(Pontos eredmény)     18/08/2014     8.00 - 0-0
Tét     Nyeremény
50,00     3 200,00

3.
Döntetlen 2-2     DC United v Colorado Rapids
(Pontos eredmény)     18/08/2014     13.00 - 4-2
Döntetlen 1-1     Deportivo Cali v Independiente Santa Fe
(Pontos eredmény)     18/08/2014     5.50 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     3 575,00

4.
Döntetlen - (Boca Juniors -1)     Belgrano v Boca Juniors
(Hendikep eredmény)     18/08/2014     4.00 - 0-1
Döntetlen 1-1     Deportivo Cali v Independiente Santa Fe
(Pontos eredmény)     18/08/2014     5.50 - 2-0
Tét     Nyeremény
50,00     1 100,00

5.
Döntetlen - (Boca Juniors -1)     Belgrano v Boca Juniors
(Hendikep eredmény)     18/08/2014     4.00 - 0-1
Döntetlen 2-2     DC United v Colorado Rapids
(Pontos eredmény)     18/08/2014     13.00 - 4-2
Tét     Nyeremény
50,00     2 600,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 18, 2014, 18:57:01
Állás:

Össz. feltett: 5.920,- Ft
Össz. nyert: 3.605,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -2.315,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 18, 2014, 19:41:14

BK Hacken -0.5     BK Hacken v Helsingborg
(Ázsiai hendikep)     18/08/2014     2.050 - 1-1
Döntetlen 1-1     Servette v Lausanne Sports
(Pontos eredmény)     18/08/2014     6.50 - 2-1
Tét     Nyeremény
55,00     732,87
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 18, 2014, 20:03:29
14. "egyegyezős"

1.
Döntetlen 1-1     Ajaccio GFCA v AC Ajaccio
(Pontos eredmény)     18/08/2014     6.00 - 0-2
Döntetlen 1-1     Viitorul Constanta v CFR Cluj
(Pontos eredmény)     18/08/2014     6.00 - 0-2
Tét     Nyeremény
50,00     1 800,00

2.
Döntetlen 1-1     Ajaccio GFCA v AC Ajaccio
(Pontos eredmény)     18/08/2014     6.00 - 0-2
Döntetlen 1-1     Atletico Rafaela v Lanus
(Pontos eredmény)     19/08/2014     6.00 - 2-1
Tét     Nyeremény
50,00     1 800,00

3.
Döntetlen 1-1     Vikingur Reykjavik v IBV Vestmannaeyjar
(Pontos eredmény)     18/08/2014     7.50 - 1-2
Döntetlen 1-1     Quilmes v Godoy Cruz
(Pontos eredmény)     18/08/2014     6.00 - 2-2
Tét     Nyeremény
50,00     2 250,00

4.
Döntetlen 1-1     Vikingur Reykjavik v IBV Vestmannaeyjar
(Pontos eredmény)     18/08/2014     7.50 - 1-2
Döntetlen 1-1     Burnley v Chelsea
(Pontos eredmény)     18/08/2014     10.00 - 1-3
Tét     Nyeremény
50,00     3 750,00

5.
Döntetlen 1-1     Viitorul Constanta v CFR Cluj
(Pontos eredmény)     18/08/2014     6.00 - 0-2
Döntetlen 1-1     Atletico Rafaela v Lanus
(Pontos eredmény)     19/08/2014     6.00 - 2-1
Tét     Nyeremény
50,00     1 800,00

6.
Döntetlen 1-1     Quilmes v Godoy Cruz
(Pontos eredmény)     18/08/2014     6.00 - 2-2
Döntetlen 1-1     Burnley v Chelsea
(Pontos eredmény)     18/08/2014     10.00 - 1-3
Tét     Nyeremény
50,00     3 000,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 10, 2014, 18:16:10
Állás:
Össz. feltett: 6.275,- Ft
Össz. nyert: 3.605,- Ft
---------------------------
Egyenleg: -2.670,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 16, 2014, 14:36:11

Mai napra döntetlen végkimenetelre esélyes labdarúgó mérkőzéseket szűrtem "érzésre", ezeket kombináltam. A továbbiakban is erre tervezek ráállni, kiegészítve jégkoronggal is, 1-2 nap legesélyesebb x-eit megfogadni különböző kötésekben, kombinációkban. Továbbra is csak kis tétekkel tesztelve.

15. kör

2-es kötések érzésre:

Döntetlen   Latina v Lanciano
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-0
Döntetlen   CA Tigre v Newell's
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-2
Tét   Nyeremény
55,00   495,00

Döntetlen   Pro Patria v Arezzo
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 1-2
Döntetlen   Barletta v Melfi
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 0-0
Tét   Nyeremény
55,00   511,50

Döntetlen   Crotone v Bari
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 3-0
Döntetlen   Lucchese v Pistoiese
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-2
Tét   Nyeremény
55,00   511,50

"akkumulátor" a legesélyesebbekkel:

Döntetlen   CA Tigre v Newell's
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-2
Döntetlen   Latina v Lanciano
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-0
Döntetlen   Pro Patria v Arezzo
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 1-2
Döntetlen   Barletta v Melfi
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 0-0
Tét   Nyeremény
60,00   5 022,00

4/2-es kombó:

Döntetlen   Olaszország v Horvátország
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.20 - 1-1
Döntetlen   Lugo v Racing Santander
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.20 - 0-0
Tét   Nyeremény
50,00   512,00


Döntetlen   Lupa Roma v Ischia
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   4.20 - 1-0
Döntetlen   Olaszország v Horvátország
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.20 - 1-1
Tét   Nyeremény
50,00   672,00

Döntetlen   Lupa Roma v Ischia
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   4.20 - 1-0
Döntetlen   Lugo v Racing Santander
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.20 - 0-0
Tét   Nyeremény
50,00   672,00

Döntetlen   Pro Patria v Arezzo
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 1-2
Döntetlen   Olaszország v Horvátország
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.20 - 1-1
Tét   Nyeremény
50,00   496,00   

Döntetlen   Pro Patria v Arezzo
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 1-2
Döntetlen   Lugo v Racing Santander
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.20 - 0-0
Tét   Nyeremény
50,00   496,00

Döntetlen   Pro Patria v Arezzo
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 1-2
Döntetlen   Lupa Roma v Ischia
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   4.20 - 1-0
Tét   Nyeremény
50,00   651,00   

ezt a túl jó odds miatt, csak szólóban:

Döntetlen   River Plate v Olimpo B Blanca
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   4.20 - 1-1
Tét:  100,00     Nyeremény:  420,00  

Végül 6 tipp 3-as kötésekre variálva:

Döntetlen   Barletta v Melfi
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 0-0
Döntetlen   Pro Patria v Arezzo
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 1-2
Döntetlen   Deportivo Capiata v Olimpia Asuncion
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.30 - 0-3
Tét   Nyeremény
70,00   2 148,30

Döntetlen   Lucchese v Pistoiese
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-2
Döntetlen   Latina v Lanciano
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-0
Döntetlen   Barletta v Melfi
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 0-0
Tét   Nyeremény
70,00   1 890,00

Döntetlen   Lucchese v Pistoiese
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-2
Döntetlen   Latina v Lanciano
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-0
Döntetlen   Deportivo Capiata v Olimpia Asuncion
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.30 - 0-3
Tét   Nyeremény
70,00   2 079,00

Döntetlen   Crotone v Bari
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 3-0
Döntetlen   Lucchese v Pistoiese
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-2
Döntetlen   Pro Patria v Arezzo
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 1-2
Tét   Nyeremény
70,00   2 018,10

Döntetlen   Crotone v Bari
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 3-0
Döntetlen   Barletta v Melfi
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 0-0
Döntetlen   Deportivo Capiata v Olimpia Asuncion
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.30 - 0-3
Tét   Nyeremény
70,00   2 148,30

Döntetlen   Crotone v Bari
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 3-0
Döntetlen   Latina v Lanciano
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.00 - 1-0
Döntetlen   Pro Patria v Arezzo
(Játékidő eredménye)   16/11/2014   3.10 - 1-2
Tét   Nyeremény
70,00   2 018,10
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 17, 2014, 00:02:46
Egy kis védés pénzkivét helyett és reménykedem az 1-1-ben.
86'

River Plate vagy Olimpo B Blanca   
River Plate v Olimpo B Blanca
(Dupla esély)   16/11/2014   3.25 - 1-1
Tét:  50,00     Nyeremény:  162,50
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 18, 2014, 07:52:57
Korong ikszek

1   Döntetlen +0.0   Växjö Lakers HC v Modo Hockey
(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.30 - 5-3
2   Döntetlen +0.0   HV71 v Färjestad BK
(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.00 - 0-1
3   Döntetlen   STL Blues @ BOS Bruins
(Győztes - háromesély)   19/11/2014   Egyik sem   3.50 - BOS 2-0 STL
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
3-as gyűjtő   1   50,00   50,00   3 010,00

1   Döntetlen +0.0   Dusseldorfer EG v Eisbären Berlin
(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.40 - 5-2
2   Döntetlen +0.0   Ässät v Kärpät Oulu
(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.10 - 1-2
3   Döntetlen +0.0   Växjö Lakers HC v Modo Hockey(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.30 - 5-3
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
3-as gyűjtő   1   50,00   50,00   3 878,59

1   Döntetlen +0.0   HV71 v Färjestad BK(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.00 - 0-1
2   Döntetlen +0.0   Dusseldorfer EG v Eisbären Berlin(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.40 - 5-2
3   Döntetlen +0.0   Ässät v Kärpät Oulu(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.10 - 1-2
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
3-as gyűjtő   1   50,00   50,00   3 608,00

1   Döntetlen +0.0   Snezhnye Barsy Astana v Omskye Yastreby
(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.20 - 5-3
2   Döntetlen +0.0   HV71 v Färjestad BK(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.00 - 0-1
3   Döntetlen +0.0   Växjö Lakers HC v Modo Hockey(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.30 - 5-3
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
3-as gyűjtő   1   50,00   50,00   3 611,99

1   Döntetlen +0.0   Snezhnye Barsy Astana v Omskye Yastreby(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.20 - 5-3
2   Döntetlen   STL Blues @ BOS Bruins(Győztes - háromesély)   19/11/2014   Egyik sem   3.50 - BOS 2-0 STL
3   Döntetlen +0.0   Dusseldorfer EG v Eisbären Berlin(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.40 - 5-2
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
3-as gyűjtő   1   50,00   50,00   3 234,00

1   Döntetlen +0.0   Snezhnye Barsy Astana v Omskye Yastreby(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.20 - 5-3
2   Döntetlen +0.0   Ässät v Kärpät Oulu(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.10 - 1-2
3   Döntetlen   STL Blues @ BOS Bruins(Győztes - háromesély)   19/11/2014   Egyik sem   3.50 - BOS 2-0 STL
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
3-as gyűjtő   1   50,00   50,00   3 013,50
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 18, 2014, 07:56:25
+1

1   Döntetlen   SJ Sharks @ BUF Sabres
(Győztes - háromesély)   19/11/2014   Egyik sem   4.00- BUF 4-1 SJ (ahogy jeleztem, ezt hazaira tippeltem, véletlen vettem itt D-re)
2   Döntetlen +0.0   Skellefteå AIK v Örebro HK
(Hendikep fogadás)   18/11/2014   Egyik sem   4.40 - 2-1
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   880,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 18, 2014, 17:00:48
Buffalo győzelmet akartam tenni legutóbb, ezért ment még ez is:

1   Miskolci Jegesmedvék -2.5   Miskolci Jegesmedvék v Újpest
(Hendikep)   18/11/2014   Egyik sem   1.80 - 6-0
2   BUF Sabres pontosan 1 góllal nyer   SJ Sharks @ BUF Sabres
(Pontkülönbség)   19/11/2014   Egyik sem   4.50 - BUF 4-1 SJ (éreztem a meglepit, de 3 gólos különbségre nem annyira számítottam)
3   LA Kings   FLA Panthers @ LA Kings
(Nyereményszorzó)   19/11/2014   Egyik sem   1.54 - LA 5-2 FLA
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
3-as gyűjtő   1   50,00   50,00   623,91
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 19, 2014, 19:20:05
Állás:
Összes eddig megjátszott tét: 7.770,- Ft
Összes eddigi nyeremény: 4.535,- Ft
----------------------------------------------------
Egyenleg: -3.235,- Ft

Értékelés: folytatom tovább a döntetlenek kombinálását, több rossz találati arányú fordulómban is "ingyen" játszhattam, 1-2 nyerő szelvénnyel visszajött a tét, itt-ott még beakadt, vagy elmaradt volna egy gól és a mérlegem átugorhatott volna pozitívba. Jó tippválogatással szeretnék eredményesebbé válni az eddigieknél.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 21, 2014, 17:33:58

1   Döntetlen   Kaiserslautern v Darmstadt
(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.60 - 0-0
2   Döntetlen   Strasbourg v Dunkerque
(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.00 - 0-0
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   540,00 (88' cash out: 480,- Ft)

1   Döntetlen   Clermont Foot v Arles
(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.00 - 3-1
2   Döntetlen   FC Vestsjaelland v Randers FC
(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.60 - 0-1
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   540,00

1   Döntetlen   Colmar v Colomiers
(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.20 - 1-2
2   Döntetlen   Strasbourg v Dunkerque
(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.00 - 0-0
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   480,00

1   Döntetlen   Kaiserslautern v Darmstadt(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.60 - 0-0
2   Döntetlen   Colmar v Colomiers(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.20 - 1-2
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   576,00

1   Döntetlen   Athletic Bilbao v Espanyol
(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.50 - 3-1
2   Döntetlen   FC Vestsjaelland v Randers FC(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.60 - 0-1
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   630,00

1   Döntetlen   Clermont Foot v Arles(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.00 - 3-1
2   Döntetlen   Athletic Bilbao v Espanyol(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.50 - 3-1
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   525,00

1   Catanzaro 2-1   Catanzaro v Barletta
(Pontos eredmény)   21/11/2014   Egyik sem   8.50 - 1-0 (1 gólos Catanzaro győzelmet akartam, de a harmadosztályra nem
2   Döntetlen   Metz v PSG              kínáltak ilyen lehetőséget hendikepben sem és akkor már a 2-1-et gondoltam valószínűbbnek)
(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   4.20 - 2-3
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   55,00   55,00   1 963,50
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 21, 2014, 21:35:05

77'
gólt szimatolok, remélem Colmar oldalon jön

1   (1-2) Felett 3.5   Colmar v Colomiers
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   21/11/2014   Egyik sem   2.200 - maradt 1-2
Tét:  100,00     Nyeremény:  220,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 21, 2014, 22:02:41
75'

1   1 gól   Kaiserslautern v Darmstadt
(Pontos hazai csapat gólok)   21/11/2014   Egyik sem   3.50 - 0-0
Tét:  70,00     Nyeremény:  245,00

A Strasbourg meccs jött, amolyan félbiztosításképp áldoztam rá, hogy lesz egy 'Laut gól.

88' - jobb most egy cash out, mint mindjárt egy gól (egy hazai gól viszont most már mégjobb lenne)

1   Döntetlen   Kaiserslautern v Darmstadt
(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.60   Függőben
2   Döntetlen   Strasbourg v Dunkerque
(Játékidő eredménye)   21/11/2014   Egyik sem   3.00   Nyert
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00      480,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 21, 2014, 22:52:23

Állás:
Összes eddig megjátszott tét: 8.295,- Ft
Összes eddigi nyeremény: 5.015,- Ft
----------------------------------------------------
Egyenleg: -3.280,- Ft
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 25, 2014, 20:48:35

Egy kis BL poénkodás estére:

1   Chelsea 2-1   Schalke v Chelsea
(Pontos eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   8.50 - 0-5
2   PSG 2-1   PSG v Ajax
(Pontos eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   10.00 - 3-1
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   4 250,00

1 Man City 2-1    Man City v Bayern München
(Pontos eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   13.00 - 3-2
2   Chelsea 2-1   Schalke v Chelsea
(Pontos eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   8.50 - 0-5
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   5 525,00

1 Man City 2-1    Man City v Bayern München
(Pontos eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   13.00 - 3-2
2   PSG 2-1   PSG v Ajax
(Pontos eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   10.00 - 3-1
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   6 500,00

1 NK Maribor 3-2  Sporting v NK Maribor
(Pontos eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   67.00 - 3-1
Tét:  55,00     Nyeremény:  3 685,00 

1   Döntetlen - (Chelsea -1)   Schalke v Chelsea
(Hendikep eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   3.60 - 0-5
2   Döntetlen - (Athletic Bilbao +1)   Sahtar Doneck v Athletic Bilbao
(Hendikep eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   3.40 - 0-1
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   612,00

1   PSG - 2 gól   PSG v Ajax
(Hazai gólok pontos száma)   25/11/2014   Egyik sem   3.50 - 3-1
2   NK Maribor felett 1.5   Sporting v NK Maribor
(Csapat összesített gólok)   25/11/2014   Egyik sem   6.00 - 3-1
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   1 050,00

1   Döntetlen - (Athletic Bilbao +1)   Sahtar Doneck v Athletic Bilbao
(Hendikep eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   3.40 - 0-1
2   PSG - 2 gól   PSG v Ajax
(Hazai gólok pontos száma)   25/11/2014   Egyik sem   3.50 - 3-1
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   595,00

1   NK Maribor felett 1.5   Sporting v NK Maribor
(Csapat összesített gólok)   25/11/2014   Egyik sem   6.00 - 3-1
2   Döntetlen - (Chelsea -1)   Schalke v Chelsea
(Hendikep eredmény)   25/11/2014   Egyik sem   3.60 - 0-5
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   1   50,00   50,00   1 080,00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 25, 2014, 21:20:50
Élő (31'), gólokban bízós:

1   Sahtar Doneck - nem   Sahtar Doneck v Athletic Bilbao
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   25/11/2014   Egyik sem   2.20 - 0-1
2   PSG - nem   PSG v Ajax
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   25/11/2014   Egyik sem   2.37 - 3-1
3   Chelsea - nem   Schalke v Chelsea
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   25/11/2014   Egyik sem   1.83 - 0-5
4   Sporting - nem   Sporting v NK Maribor
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   25/11/2014   Egyik sem   2.37
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
4-es gyűjtő   1   50,00   50,00   1 137,52


Hát persze, hogy a legalacsonyabb szorzó nem jött.... egy nyavalyás gólt 5 kapott mellé bebénázhattak volna....
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum december 13, 2014, 16:57:39

Gondolkodok egy "value" fogadássorozat elindításán is a következő módon: adott mérkőzést oddsainak ismerete nélkül elemzek, ezt követően százalékban kifejezem az esélyeket, ezt Excelben egyszerű képletek segítségével átkonvertálom oddsokká, majd összevetem a fogadóirodák által kínált szorzókkal. Ha kellő mértékű eltérést tapasztalok valemelyik kimenetelre, azt megjátszom, a tétet pedig így határozom meg: 10 egységnek annyi százaléka, amennyi az adott kimenetelre előzőleg általam becsült százalék.

Példák:
Porto - Benfica
                                  1        X         2
Esélyek szerintem:   65%   20%   15%
Oddsban kifejezve:  1,45   4,70    6,27
Bet365 oddsok:        1,83   3,60   4,20
Százalékban:            51%   26%   22%

Nagyobb esélyt érzek hazai győzelemre, ezért 6.5 egységgel megfogadom.

PAOK - Kerkyra
                                    1      X        2
Esélyek szerintem:   77%   20%   3%
Oddsban kifejezve   1,22   4,70   31,33
Bet365 oddsok:       1,14   7,50   17,00
Százalékban:            82%   12%   5%

Nagyobb esélyt érzek döntetlenre, mint a bukik, ezért 2 egységgel megfogadom.

Egyelőre ennyire jutottam, majd még agyalok a dolgon.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum december 26, 2014, 13:20:38

Igen   Chelsea v West Ham
(Mindkét csapat szerez gólt)   26/12/2014   Egyik sem    2.00 - 2-0
Tét:  500,00     Nyeremény:  1 000,00

2010-ben szerzett itt utoljára gólt a West Ham, a jelen szezonban akárhova látogattak, sikerült betalálni az ellenfél hálójába, ma valamelyik sorozat megszakad.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum december 26, 2014, 15:57:58
1   Liverpool 2-1   Burnley v Liverpool
(Pontos eredmény)   26/12/2014   Egyik sem   9.00 - 0-1
2   Man Utd 2-1   Man Utd v Newcastle
(Pontos eredmény)   26/12/2014   Egyik sem   10.00 - 3-1
3   Döntetlen 1-1   Sunderland v Hull
(Pontos eredmény)   26/12/2014   Egyik sem   6.50 - 1-3
4   Swansea 1-0   Swansea v Aston Villa
(Pontos eredmény)   26/12/2014   Egyik sem   6.50 - 1-0
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   6   60,00   360,00   22 755,00   
Össztét: 360,00 

(Egy MU góllal kevesebb, és jött volna a 65-ös eredő)

1   Everton 1-0   Everton v Stoke
(Félidő pontos eredménye)   26/12/2014   Egyik sem   3.75 - 0-1
2   Csak Tottenham   Leicester v Tottenham
(Gólt szerző csapat)   26/12/2014   Egyik sem   4.00 - 1-2
3   Igen   Man Utd v Newcastle
(Mindkét csapat szerez gólt a 2. félidőben)   26/12/2014   Egyik sem   3.40 - (MU: 53', NC: 87')
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   3   75,00   225,00   3 101,25

(13.6-os eredőért ment volna, ha a Leicester nem talál a hálóba...)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum december 26, 2014, 16:39:34
1   Döntetlen   TV Bittenfeld v SC DHFK Leipzig
(Győztes)   26/12/2014   Egyik sem   10.00 - 32-28
2   Döntetlen   TuSEM Essen v HSG Nordhorn-Lingen
(Győztes)   26/12/2014   Egyik sem   10.00 - 25-24  :help:
3   Döntetlen   Bergischer HC v HC Erlangen
(Győztes)   26/12/2014   Egyik sem   11.00 - 32-27
4   Döntetlen   VfL Gummersbach v Füchse Berlin
(Győztes)   26/12/2014   Egyik sem   9.00 - 27-26  :crying:
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Tét   Nyeremény   Nyereség
2-es gyűjtő   6   55,00   330,00   32 945,00

Két kis gólocska, de szép lenne...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Lancer Dátum december 26, 2014, 18:08:23
Idézetet írta: szorzatos Dátum december 13, 2014, 16:57:39
Gondolkodok egy "value" fogadássorozat elindításán is a következő módon: adott mérkőzést oddsainak ismerete nélkül elemzek, ezt követően százalékban kifejezem az esélyeket, ezt Excelben egyszerű képletek segítségével átkonvertálom oddsokká, majd összevetem a fogadóirodák által kínált szorzókkal. Ha kellő mértékű eltérést tapasztalok valemelyik kimenetelre, azt megjátszom, a tétet pedig így határozom meg: 10 egységnek annyi százaléka, amennyi az adott kimenetelre előzőleg általam becsült százalék.

Példák:
Porto - Benfica
                                  1        X         2
Esélyek szerintem:   65%   20%   15%
Oddsban kifejezve:  1,45   4,70    6,27
Bet365 oddsok:        1,83   3,60   4,20
Százalékban:            51%   26%   22%

Nagyobb esélyt érzek hazai győzelemre, ezért 6.5 egységgel megfogadom.

PAOK - Kerkyra
                                    1      X        2
Esélyek szerintem:   77%   20%   3%
Oddsban kifejezve   1,22   4,70   31,33
Bet365 oddsok:       1,14   7,50   17,00
Százalékban:            82%   12%   5%

Nagyobb esélyt érzek döntetlenre, mint a bukik, ezért 2 egységgel megfogadom.

Egyelőre ennyire jutottam, majd még agyalok a dolgon.

Ezt nem is folytatod? Nagyon érdekesnek indult pedig.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum december 27, 2014, 13:55:35
Mai kombók

1. Lillestrøm Topphåndball v Bækkelage   X   9.00 - 18-22
2. FyllingenBergen v Stord   X   12.00 - 29-30
3. Bodø HK v Drammen   X   12.00 - 23-20
4. Önnereds HK - nők v Spårvägens HF - nők   X   12.00 - 23-27
5. Lugi HF v HK Drott Halmstad   X   12.00 - 26-29
6. HK Malmö v IFK Kristianstad   X   12.00 - 22-24
7. HSV Handball v Rhein Neckar Löwen   X   11.00 - 25-26
8. TSV GWD Minden v SG BBM Bietigheim X   10.00 - 35-27
9. Mors Thy Håndbold v Skjern Håndbold   X   10.00 - 27-23
10. Standard Liege v Lokeren   1-1   6.50 - 2-0

Fentieket kombináltam így:
1-2 75 Ft -> 8.100 Ft
1-3 75/8.100
2-3 75/10.800
2-4 50/7.200
4 50/600
5 50/600
5-6-3 50/86.400
6 50/600
7-8-1 50/49.500
9-10 50/3.250

Ez is szépen kivörösödött.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum december 27, 2014, 13:56:50
Idézetet írta: Lancer Dátum december 26, 2014, 18:08:23
Ezt nem is folytatod? Nagyon érdekesnek indult pedig.


Majd szeretném!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 05, 2015, 14:46:23
No, a naplóban eddig történt szálat egy darabig félreteszem, tehát a nagy odds-ok találatgaranciás variációkkal való kombinációs fogadást. Igaz eddig sem volt túl aktív, a helyzet hogy ritkán volt elég nagy bankom hozzá, hogy nagyobb sorozatokat végigvigyek, ill. hogy jól alakuló szelvények esetén legyen miből visszafogadni (sosem tennék másokhoz hasonlóan pl. tőke nélkül poén szelókat, beleőrülnék ha már csak egy meccs lenne hátra egy tipszmiksz' szelvényen és nem tudnék online biztosítani). Eddigi eredményeim nem mondhatóak sikeresnek, de nem ért csalódás, továbbra is úgy érzem jövedelmező lehet! Visszaszámolgattam egyébként az eddigieket, mi lett volna, ha szólóban játszom meg az összes tippet, kicsit jobban állnék, de mivel én nem ebben látom a lényegét a módszernek, nem szól ellene... mivel sok helyütt az az "egy gól", és szép pluszban lennék, jóval nagyobb pluszban, mint szólóval.

Állás:
Összes eddig megjátszott tét: 10.015,- Ft
Összes eddigi nyeremény: 5.015,- Ft
------------------------------------------------------
Egyenleg: -5.000,- Ft

ÚJ ÉV!
A "nevem"-et meghazudtolva, szólóban (is) fogok próbálkozni, a már korábban felhozott value bet területén, amit azóta elkezdtem papíron és élesben is tesztelgetni. Nagy lehetőségeket látok frissen kikerült odds-ok vadászására, a napokban pl. tenisz meccseket elemeztem 2-3 napra előre, felírtam magamnak százalékos esélyeket, erre olyan szorzók futottak ki.... kapásból lecsaptam rájuk, pl. Sitak - Dustov-ra előzetesen 85%-ot éreztem 0-2-re, erre kijöttek egy 1.80-nal, amit rögtön megküldtem, néhány perc telt csak el, már 1,60 körül volt, majd a mérkőzés kezdetéig egészen 1.33-ig csökkent, szóval már rég "nyertem" a valós esemény előtt. Ilyen irreális oddsokat gyakran találok még kézilabdában pl. Közhely, de szinte minden stratégia legfontosabb elemének a nagyon alaposan megfontolt tippeket tartom, bármivel próbálkoztam eddig, a legjövedelmezőbb szériákat az erős tippek adták, amit jól felkészülve "magabiztos tétekkel" rakok meg. Főleg élőzéshez fontos a jó felkészültség, mert ott nagyon könnyen, pillanatok alatt el lehet szállni... de ugyanez igaz az ellenkezőjére, szóval gyönyörűen ki lehet használni a lehetőségeket és elcsípni nagy értékű szorzókat.

Minden fogadótársnak a fórumon eredményes évet kívánok! :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 08, 2015, 01:16:36
Value betting 1.

2015.01.08., 15:00
Darts, BDO női Világbajnokság
Anastasia Dobromyslova (Russia) - Zoe Jones (England)
Tipp: Jones nyer
Odds: 4,33
Iroda: bet365
Tét: 1.5 egység

2-0
Van ötletem, mit csináljon inkább darts helyett ez a picsa  :icon_smile:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 09, 2015, 11:54:05
Value betting 2.

2015.01.09.-01.10.
Darts, BDO női Világbajnokság
Végső győztes
Tipp: Anastasia Dobromyslova
Odds: 3,00
Iroda: bet365
Tét: 2 egység

Kilátásban az Ashton-Dobromyslova döntő, ahol közel egyenlő esélyekkel indulhatnak a felek, a 3-as szorzót jó értékűnek tituláltam.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 09, 2015, 21:45:16

Hát a sovány kislány jutott a döntőbe, ha jó nagy odds lesz rá, tuti megtámogatom egy kis apróval.
(http://kepfeltoltes.hu/150109/fallon_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Ez az élő legalább jött:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 09, 2015, 23:19:07
(http://kepfeltoltes.hu/150109/izland_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Izlandi kupában gólzápor, pakolja az overt, aki éri!  :topbet_125:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 10, 2015, 17:48:42
Stratégián kívül böktem egyet:

BDO női VB
Sherrock nyer - 3.40
3-1


Mit műűűűűűveltéél? Nagyon jól dobált a kiscsaj, Ashton gyengébb átlaggal nyert... a kiszállokat ha nem szerencsétlenkedi el...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 11, 2015, 19:33:08
Value betting 3.

2015.01.11., 21:00
Labdarúgás - Spanyol Primera Division
Barcelona - Atletico Madrid

Tipp 1.: Barcelona gólok 1.5 alatt
Odds: 2.00
Tét: 3 egység

Tipp 2.: pontos végeredmény - 1:1
Odds: 7.50
Tét: 1 egység

Iroda: bet365

3-1

Ez is jól megy...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 18, 2015, 02:10:19
Nem tudom mennyien foglalkoztak már hasonlóval, de elég jó lehetőséget érzek egy adott eseményen belül több fogadási forma kombinálásával, tehát kötésben jobb szorzóval nagyobb hasznot kiszedni ugyanabból a meccsből. Nem találok ilyen leírást, de jó lenne pontosan tudni, milyen sportágaknál milyen kötések engedélyezettek ill. tiltottak. Pl. kosárnál, kézinél, korongnál az összesített kerülhet egy szelvényre 1X2-vel, hendikeppel, élőben már asszem' nem... focinál viszont az élő szöglet fogadások úgy nézem, bármi mellé odacsaphatóak, a mellékelt szelvényemmel is épp ezt használtam ki, szerintem gól és szöglet over kombival jó meccskiválasztás mellett remekül lehetne profitálni.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 18, 2015, 04:01:38
Ez is megvan:
(http://kepfeltoltes.hu/150118/monterrey_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 18, 2015, 16:20:28
Azóta is próbálgatom a szöglet-gól over élő kombókat, ráadásul szinte ész nélkül, érzésre játszva (egyelőre) és eddig nagyon gyümölcsöző! De nem akarok elszállni, valahogy olyan érzésem van, túl szép ez, hogy igaz legyen, hátha csak szerencsém van... a bankom is hip-hop meghízott szinte a semmiből.
Íme néhány szeló, bőven pluszban van eddig a veszteseket is beszámítva, sok helyen kellett volna, vagy éppen jött 1-1 szöglet, 80. perc után bekombinálgatva a pontos szögletek számát szerintem még irreálisan is nagy oddsért adják!  :ok:


(http://kepfeltoltes.hu/150118/sz_gletekg_lok_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 18, 2015, 16:43:43
A hét felkészülési mérkőzései egyébként szerintem 90% felett végződtek legalább 3 góllal, ahogy átfutottam az eredményeket, nagyon megérte overezni ezeken!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 18, 2015, 23:50:28
Ez már egy 12-es eredő.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 19, 2015, 00:12:30
És megint jött, 11.5x, ebben már mindenképp szerencse is van... az egy nappal ezelőtti bankom most 5-szörösére hízott. Élőben résen kell lenni, ezért csak utólag dobálom be a képeket, de ez még mindig csak teszt fázis, igazából szelektálok a meccsek előtt és közben, nézem a statokat soccerway-en, melyik csapatnál mikor esik a legtöbb gól, mik az egymás elleni eredmények, forma, milyen iram van éppen, stb.... a hajtós, sok kapuralövős overes meccseket kombinálom leginkább.
(http://kepfeltoltes.hu/150119/11_5x_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 24, 2015, 14:33:28
(0-0) Felett 1.0
SV Ried v SV Horn(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))
24/01/2015
Egyik sem
1.825
Nyert

első percekben fogadva

18. percben lejött, nyugodtan lehet pakolni a gólvágó osztrákokra további gólokra, olyan kis pályán játszanak, teremfoci hangulat... a bukik mintha nem kalkulálnák bele az oddsokba!!!
3-2
10'
15'
46'
75'
85'
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 24, 2015, 18:13:30
Value betting 4.

Még 18:00 előtt megfogadva.

2015.01.24., 18:00
Kézilabda - férfi NB1
Orosháza - Balatonfüred

Tipp 1.: Orosháza nyer
Odds: 2.75
Tét: 1.5 egység

Tipp 2.: döntetlen
Odds: 9.00
Tét: 1 egység

Iroda: bet365

Orosházának nagyon kéne a győzelem, míg a Füred már biztosította a helyét és sok meghatározó hiányzójuk van ma.
---------------
25:23
1.5*2.75-->4.1 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 25, 2015, 10:48:46
Value betting 5.

2015.01.25., 20:45
Labdarúgás - Serie A
Fiorentina - Roma
Tipp: döntetlen
Odds: 3.20
Tét: 1.5 egység

1-1
1.5*3.2-->4.8 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 25, 2015, 17:19:15
+

(ugyancsak Fior'-Roma)
Tipp: büntetőlapok száma 5.5 felett
Odds: 1.775
Tét: 3.5 egység


Tingli-tangli gálameccs 4 lappal... 1-1-et eltaláltam, de harcos döntetlent vártam, nem ilyen unalmas beletörődöm fo.t....
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 25, 2015, 17:32:36
A lapszámos tippet is lehet kombinálni ugyanannak a meccsnek másfajta fogadásaival! Pl. kötésben mehet az AH+0.5 Roma, ázsiai szögletek 1. fi. 5 over, lapok 5.5 felett! Ez így már egy 5.6-os eredő odds:
(http://kepfeltoltes.hu/150125/sz_glapAHparlay_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 25, 2015, 19:35:20
Fut egy ilyenem is azért:

1 Döntetlen 1-1Fiorentina v Roma(Pontos eredmény) - 1-1
25/01/2015Egyik sem6.00
2 IgenMaritimo v FC Porto(Mindkét csapat szerez gólt) - 1-0
25/01/2015
Egyik sem
2.00
Többszörös
Én barom, a sima Maritimo gólt kellett volna tennem 1.83-ért :bash:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 25, 2015, 20:54:41
Value bet - 9. tipp

2015.01.25., 23:00
Labdarúgás - Costa Rica, Primera Division
Herediano - Zeledon
Tipp: Herediano -1 (ázsiai hendikep)
Odds: 1.875
Tét: 2.5 egység

2-1
Nagyon bosszantó az ilyesfajta szerencsétlenkedés, ez a kép majdnem mindent elmond.... bár stream-et nem találtam, első perctől kezdve emberelőnyben játszott a HERE, egykapuztak, megszerezték a vezetést, fi. előtt szabadrúgást követően egyenlítés... 90+1'-ben tudták kiszerencsétlenkedni csak a győzelmet. Megint barom voltam, hogy az első gól után a tétem 1.6x-osának kivételi lehetőségével nem éltem....
(http://kepfeltoltes.hu/150126/baaz_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 25, 2015, 21:31:26
straton kívül:

élő, mindkettő 26' perc, 0-0-nál
St. Etienne - PSG   1X 1.66 - 0-1
Carmelita - Santos   1.5 over 1.65 - 0-1
---
eredő: 2,75
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 26, 2015, 13:20:41
Value 10. tipp (élő)

17. percben 0-0-nál

Labdarúgás - barátságos
Diósgyőri VTK v FC Tatran Presov - 0-1
Tipp: X2
Odds: 3.0
Tét: 1.5 egység

A szlovákok nagyon letámadtak már az elején:
(http://kepfeltoltes.hu/150126/tatran_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)


Életre kelt a Miskolc, fordult a kocka, mini profittal inkább ki is szálltam, jó volt ez a 3-as odds.
1.5-->1.875

Fenébe, hagyhattam volna :D vége: 0-1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 26, 2015, 13:58:12
szöglet-gól kombó:

élő, 21', 0-0-nál
Platanias - U20 v Ergotelis - U20 (görög U20)
szögletek 9 felett 1.40 (jelenleg 3) - 6-3
gólok 2.5 felett 2.50 - 2-1
---
eredő: 3.50

Rengeteg a kapuralövés, indokolja a szöglet tippet, a meccs pedig előzetes felmérés szerint overesnek bizonyult nálam. Egyébként ritka, de most a sima gólok száma piac jobb oddsot adott a goal line-nál!
---
áá, én erre 1. fi. 0.5 overt jegyzeteltem ki, ezért +
36'
1. fi. 0.5 over 3.90
egy perc alatt jött szabadrúgásból  :ok:

Megtréfáltak, pont 9 szöglet :(
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 26, 2015, 18:57:38
Value 11. tipp

Labdarúgás - olasz serie A
Empoli - Udinese - 1-2
Tipp: döntetlen
Odds: 3.3
Tét: 1.5 egység

Ahol 50% körüli az esély egy 3 feletti oddsra, kötelező fogadni rá.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 26, 2015, 20:12:25
Várom a "meccslezáró" gólokat:

1   (2-3) Felett 5.5   AZ - tartalékos v VVV/Helmond Sport - tartalékos
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   26/01/2015   Egyik sem   2.000   Függőben
2   (4-1) Felett 5.5   Willem II - tartalékos v Sparta Rotterdam - tartalékos
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   26/01/2015   Egyik sem   1.600   Függőben
3   (1-2) Felett 3.5   Volendam - tartalékos v Dordrecht - tartalékos
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   26/01/2015   Egyik sem   2.025   Függőben
Többszörös

eredő: 6.48

Ez gyors volt :D
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 26, 2015, 20:36:14
jöhet a következő:

1   Felett: 2.5   Millwall - U21 v Colchester - U21
(Mérkőzés gólok)   26/01/2015   Egyik sem   1.61   Függőben
2   Felett: 1.5   Anderlecht - U21 v Standard Liege - U21
(Mérkőzés gólok)   26/01/2015   Egyik sem   1.66   Függőben
3   Felett: 2.5   Lierse SK - U21 v Lokeren - U21
(Mérkőzés gólok)   26/01/2015   Egyik sem   1.72   Függőben
Többszörös

fogadva/gólok:
1-0-nál, 2. - 41', 3. - 49', 4. - 89'
0-0-nál, 1. - 59', 2. - 70', 3. - 82'
1-0-nál, 2. - 63', 3. - 65', 4. - 70'

Már csak egy angol gól kell, van rá 40 percük, gyerünk!

Imádom ezt a hangot, mikor overezek :D
Bet 365 goal sound.wmv (http://www.youtube.com/watch?v=zojssXeghqY#)

És meg is van, 4.65-ös eredő oddsot adtak ki a gólok, örülés.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 26, 2015, 21:21:31
1   (4-5) Felett 9.5   Zulte Waregem - U21 v Club Brugge - U21
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   26/01/2015   Egyik sem   3.100 - 4-5
2   Felett: 5.5   Everton - U21 v Fulham - U21
(Mérkőzés gólok)   26/01/2015   Egyik sem   2.50 - 3-3
Többszörös

egy kis aprót ez is megér

meg kellett próbálni, de maradtak mindössze 7 gólnál a 2. fi.-ben :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 26, 2015, 21:29:28
zárógólos

1   Felett: 3.5   Millwall - U21 v Colchester - U21
(Mérkőzés gólok)   26/01/2015   Egyik sem   1.66 - 2-2
2   (4-1) Felett 5.5   KV Kortrijk - U21 v Genk - U21
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   26/01/2015   Egyik sem   2.500 - 4-1
3   Felett: 3.5   Dunfermline - U20 v Motherwell - U20
(Mérkőzés gólok)   26/01/2015   Egyik sem   1.57 - 2-2
eredő: 6,55
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 01:33:48
Ne legyen a nevem szorzatos, ha erre nem tippelek!!!

Felett 27.5   
Ausztrália v Egyesült Arab Emírségek
(Szögletek szorzata)   27/01/2015   Egyik sem   1.80   - 21

Tehát a legrosszabb max. értékpárok, aminél még veszítenék, így néznének ki:
0-végtelen
1-27
2-13
3-9
4-6
5-5

Azért végeztem egy számítást is, ezek szerepelnek a táblázatban:

       
  • a két fél 4-4 eddigi Ázsia kupa meccseinek szögletei, az értékpárok hazai oldalról
  • ezek átlagai
  • mindennek a szorzata és hogy 27.5 felett (zöld) vagy alatt (piros) van
  • legutóbbi egymás elleni meccsük szöglet eredménye
  • össz. átlag (6.25; 7.33; 8 --- 4.67; 5.50; 5) és ennek szorzata
(http://kepfeltoltes.hu/150127/sz_gszorzat_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)


Volt egy extrém 0-19-es meccs is, de azt kihagytam az átlagba számításból.
Tehát a mai összecsapás eredménye 7-5 lesz 35-ös szorzattal :D

Kib.szott nagy lutri, de azért jól levezettem.
---------------
7-3 lett = 21
Egyébként inkább erre tippelek, mint hogy 10.5-nél több szöglet, arra csak valami 1.6 volt a szorzó, 11 szögletből meg több kombinációval is kijön a 27.5 felett (6x5, 4x7). Az Emirátusoknak kellet volna még egyet összehozni a 28-hoz...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 14:08:57
élő over parlay:

1   Felett: 0.5   Sriwijaya ISL v Arema Cronous
(Mérkőzés gólok)   27/01/2015   Egyik sem   1.57 - 0-1
2   Vasas SC - felett 1.5   Vasas SC v Soproni VSE
(Hazai csapat góljai)   27/01/2015   Egyik sem   1.12
3   Felett: 2.5   Negeri Sembilan v Sarawak
(Mérkőzés gólok)   27/01/2015   Egyik sem   2.10
4   (2-4) Felett 7.5   Kenkre - U19 v Pune FC - U19
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   27/01/2015   Egyik sem   2.100 - 2-5
Többszörös
Eredő: 7.80

---
Vasas 1-0-nál fogadva, 2-0 a 10. percben  :ok:
Negeri 0-0-nál, 18' - 0-1; 32' - 1-1; 52' - 2-1  :ok:
Sriwijaya 0-0-nál, 76' - 0-1  :ok:
A Kenkre már nem lesz meg valszeg', 87'-ben járnak. 90+1' - 2-5 már csak egy kéne
:laugh:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 14:22:15
1   Felett 5.5   Basel v FC Schaffhausen
(1. félidő góljai - további piacok)   27/01/2015   Egyik sem   6.00 - 2-1

ez ilyen "mohó", de ennyiért value, 15'-kor fogadva 2-1-es állásnál
----
Ezek jól bekajáltattak, az első 13 percben lerendezték a 3 gólt.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 14:43:28
1   Felett 4.5   Vasas SC v Soproni VSE
(1. félidő gólok)   27/01/2015   Egyik sem   3.75 - maradt 4-0
2   Felett: 1.5   Brentford - U21 v Crystal Palace - U21
(Mérkőzés gólok)   27/01/2015   Egyik sem   1.57 - 3-0
Többszörös
eredő: 5.90

Vasas 41' perc
Brentford 0-0-nál 40' körül

ezeket kicsi, kb. egységnyi téttel tolom, szóval az alacsony találati arány mellett is jól hoz eddig a nagy eredők miatt
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Tomka Dátum január 27, 2015, 15:50:17
Durva, hogy a Brentford meccs utolsó 10 percében volt 3 gól. Egy picit elgondolkodtam, amikor a 0.5 felett 1.8-s odds volt, hogy megfogadom, mivel statisztika alapján sosem volt még 0-0. De nem tettem, kár volt. :(



Idézetet írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 14:43:28
1   Felett 4.5   Vasas SC v Soproni VSE
(1. félidő gólok)   27/01/2015   Egyik sem   3.75 - maradt 4-0
2   Felett: 1.5   Brentford - U21 v Crystal Palace - U21
(Mérkőzés gólok)   27/01/2015   Egyik sem   1.57   Függőben
Többszörös
eredő: 5.90

Vasas 41' perc
Brentford 0-0-nál 40' körül


ezeket kicsi, kb. egységnyi téttel tolom, szóval az alacsony találati arány mellett is jól hoz eddig a nagy eredők miatt
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 16:04:27
Az én szűrőmön 1.5 overrel ment át és 70%-kal. A meccs képe nagyon kedvezett ennek főleg úgy, hogy 0-0 volt az 1. fi., de az iram megvolt, sok támadással, kapuralövéssel. Ha még maradtam volna a meccsnél, biztos megrakom a másodikban 2-es odds felett az 1.5 overt!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 16:15:53
Ezeket még így kis odds-on a mérkőzés elején, kiad egy 2-es eredőt, aztán majd még később a történések alapján.

1   Slovan Duslo Sala - felett 1.5   Slovan Duslo Sala v MFK Topolcany
(Hazai csapat góljai)   27/01/2015   Egyik sem   1.30 - 4-2  :ok:
2   Guangzhou Evergrande - nem   Guangzhou Evergrande v Atletico Paranaense
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   27/01/2015   Egyik sem   1.30 - 2-1  :ok:
3   Felett: 0.5   Smouha v Ismaily SC
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/01/2015   Egyik sem   1.16 - 0-0  :noway:
Többszörös
eredő - 1.97

amit várok:
brazil gólok, Duslo Sala gólok, a Smouha-n pedig erősen második félidős gólt, az első fi.-től függetlenül, a dereka táján.

Duslo: 17' - 1-0; 25' - 1-1; 26' 2-1  :ok:
Guangzhou: 23' - 2-0 - rendesen támadnak a brazilok, lőhetnének már ők is. Megvolt... :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 16:43:55
84'

1   (3-3) Felett 6.5   Ross County - U20 v Dundee Utd - U20
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   27/01/2015   Egyik sem   2.500 - 3-3 maradt

stat alapján benne lehet még egy késői gól
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 17:18:04
1   (0-0) Felett 0.5   Smouha v Ismaily SC
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   27/01/2015   Egyik sem   1.575 - 0-0
2   Felett: 2.5   Guangzhou Evergrande v Atletico Paranaense
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/01/2015   Egyik sem   1.28 - 2-1
Többszörös
eredő: 2.0

maradjunk annál, hogy kínai gól is megteszi

Az egyiptomiak ma nem tartottak velem.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 18:30:34
élő 3/2-es kombó

1   (1-0) Felett 3.0   Dinamo Zagreb v Odd
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   27/01/2015   Egyik sem   1.900 - 4-0
2   (0-0) Felett 3.0   FC Wacker Innsbruck v Reichenau
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   27/01/2015   Egyik sem   1.850 - 5-1
3   (0-0) Felett 2.5,3.0   FAC Team fur Wien v Rapid Wien II
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   27/01/2015   Egyik sem   1.800 - 1-1
Többszörös

párosítás/eredő
1   1,2   3,52  :ok:
2   1,3   3,42  :noway:
3   2,3   3,33  :noway:

Dinamo Zagreb v Odd: 33' 2-0, 51' 3-0, 87' 4-0
:ok:
Wacker Innsbruck v Reichenau: 40' 1-0, 59' 1-1, 71' 2-1 , 79' 3-1, stb... de itt már megvagyok  :ok:
FAC v Rapid W II: 43' 0-1, 77' 1-1 :noway:


Ez is valami, miniprofit!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 19:15:49
1   Döntetlen vagy Maccabi Holon - nők   FC Ramat Hasharon - nők v Maccabi Holon - nők
(Dupla esély)   27/01/2015   Egyik sem   1.40 - 1-2
2   (4-4) Felett 8.5   Puskás Akadémia - U21 v FC Tatabánya
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   27/01/2015   Egyik sem   1.850 - 4-5
3   Celtic - U20 - felett 1.5   Dundee - U20 v Celtic - U20
(Vendég csapat gólok)   27/01/2015   Egyik sem   1.53 - 0-0

eredő: 3.97 -> 1.005 -cash out-

Puskás U21 - Tatabánya: 86' 4-5  :ok:

Ezt inkább cash out-oltam pár fillér profittal, nem érzem így az 55' perc környékén a két Celtic gólt 0-0-nál, az izraeli csajok ugyan még vezetnek (0-1), de ők is le vannak támadva. Jobb a békesség.
1 egységre kb. 1.005 :)

Jól tettem, viszont! A Maccabi Holon-t nagyon nagyon bánom, hogy nem tettem meccs előtt meg value 5.00-ös odds-ért, hogy nyernek! Néztem az eredményeket, és sokkal több gólt szoktak lőni, egymás elleni mérleg pedig: 1 Ramat és 5 M Holon győzelem! Nem értettem az oddsot... ez vert át, gondoltam valamit itt tudnak, amit én nem, megvárom hogy kezdődik a meccs és ha a vendégek támadnak, fogadok. Viszont nem ők támadtak.... az X2-t ekkor már betettem, hogy mindjárt megjátszom, közben viszont megszerezték a vezetést és még így is 1.40 volt az X2. Érdekes.
(http://kepfeltoltes.hu/150127/holon_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 27, 2015, 20:26:44
Idézetet írta: Tomka Dátum január 27, 2015, 15:50:17
Durva, hogy a Brentford meccs utolsó 10 percében volt 3 gól. Egy picit elgondolkodtam, amikor a 0.5 felett 1.8-s odds volt, hogy megfogadom, mivel statisztika alapján sosem volt még 0-0. De nem tettem, kár volt. :(

Egyébként úgy gondolom, ha előzetesen jól felkészülsz statisztikákból, infókat is szerzel és a meccset követve is úgy érzed, úgy alakul ahogy azt vártad, nem fogsz nagyon vacillálni, határozottan le kell csapni a legjobb időben a legjobb értékű oddsokra!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 28, 2015, 13:26:25
15:00   Volyn Lutsk v Podbeskidzie (semleges helyszín)

Késői gól nagyon jellemző a felekre, ha lesz rá jó odds és beleillik a meccsképbe, 70. perctől bepróbálható.

félidőben 2-2 van, viszont nincs élő fogadás rá... 90+1'-ben ott volt a gól pedig.

Szintén:
14:30   NK Zavrc v NK Verzej
De itt a vendégek miatt, látni kell majd, benne lesz-e a lehetőség.
64', 67' 2-0 - nem mondható korainak, de 1.50-ért hagytam...

Azért over keresés közben a túlértékelt odds-okon is megakad a szemem, így fogtam két undert is:

1   (1-0) alatt 3.5   Békéscsabai Előre SE v Szeged 2011
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   28/01/2015   Egyik sem   1.875   Nyert - 3-0

1   (0-1) alatt 3.5   NK OSK Otok v HNK Sibenik
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   28/01/2015   Egyik sem   1.950   Nyert - 0-3

Közvetlen az első gól után fogadva, mert underre értelemszerűen akkor van a legjobb odds.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 29, 2015, 15:40:55
Value betting - 12. tipp

Labdarúgás - spanyol kupa
Athletic Bilbao - Malaga (visszavágó, első forduló: 0-0)
Tipp: Athletic Bilbao 1 góllal nyer
Odds: 3.5
Tét: 2 egység

Ennyire már csak összeszedik magukat, 2 gólos győzelmen már igen meglepődnék, ha tovább "alszanak", simán benne van ebben is az X. De mikor tegyék oda magukat, ha nem most.
----
1-0, +5 egység profit
A büdös életbe nem adtam volna erre ekkora oddsot, úgy 2.50-et.
Kicsit igazítottam a value sorozatom szénáján.

Küldtem ma mellé még egy BTS-t is:
(http://kepfeltoltes.hu/150130/bili_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 29, 2015, 16:09:25
1 (5-2) Felett 7.5Pune FC v Shillong Lajong FC
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   29/01/2015   Egyik sem   2.000 - 5-2
2   (5-0) Felett 5.5   AC Milan - U19 v Brescia - U19
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   29/01/2015   Egyik sem   2.100 - 5-0

83' és 78', beleillenek a meccsvégi gólos stratégiába ezen csapatok.
-----
elfeledkeztek meglőni....
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 29, 2015, 16:16:39
Kapfenberger - Maribor és Osijek - Celje-re nyomnám a két overt, erre egyszerre gól mindkettőn :D.... na majd még hátha meg lehet fogni rajtuk párat
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 29, 2015, 22:22:16
1   (0-1) alatt 3.5   Fjolnir v KR Reykjavik
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   29/01/2015   Egyik sem   1.900 - 2-1

Közvetlenül a gól után, ahogy a piac újranyitott, 18'.

39' még 0-1, ha félidőig kihúzzák, 2. fi.-re mehet egy korai over, 45-60 között mindkét fél sok gólt lő.
40' 1-1 :)
hát ezt jól gondoltam... épp ki akartam szállni, erre 48' 2-1, félidő 0-1-nél lett volna jó ez a tipp...

Nahát, mégis ennyiben maradtak  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 30, 2015, 18:39:36
1   (0-0) Felett 1.5   Dinamo Zagreb v Stromsgodset
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   30/01/2015   Egyik sem   1.525 - 0-0
2   (0-0) Felett 3.0   Aalesund v Florø
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   30/01/2015   Egyik sem   1.750 - 4-0
eredő: 2.67

35' és 7' percben
Dinamoék a langyos, alig kapuralövős kezdés után remélem felpörögnek azért 2 gól erejéig, második félidőre és a 70. perc utánra mindenképp gólt várok a statisztikák alapján (is)

A norvégok kezdésére nincs panaszom, szerintem lehozzák a gólokat.
------
Csakazértis! 76' és 48'

1   Felett: 1.5   Aalesund v Florø
(Mérkőzés gólok - további piacok)   30/01/2015   Egyik sem   1.14 - 4-0
2   (0-0) Felett 0.5   Dinamo Zagreb v Stromsgodset
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   30/01/2015   Egyik sem   2.050 - 0-0
eredő: 2.34

utolsó próba, tényleg nagyon sokszor lőnek a végén gólt, ennyiért megéri raknom pár percre is:
87'
1   (0-0) Felett 0.5   Dinamo Zagreb v Stromsgodset
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   30/01/2015   Egyik sem   5.500 - 0-0

Átvertek, de majd legközelebb.
Asszem' 19.00-es odds volt a 0-0-ra.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 31, 2015, 17:07:21
Ezt csak úgy érdekességképp beteszem a naplóba, ha már foglalkoztam vele. A lényeg, hogy (szándékosan) mellőzve bármiféle információszerzést, statisztikák bújását és még az odds-ok megtekintését is, ránézve a párosításokra első megérzéseimet papírra vetettem. Majd ezekből az alábbi 3-as kötésű kombikat összeállítva itt a 365ligában megjátszottam a tippeket, 25 és 60 közötti eredő odds-okat adnak ki a szelók. Az egészben még az tetszik, hogy kevés időt kell ráfordítani :) és eszembe jutottak régebbi idők, mikor az ilyen első megérzéseim, utólag nézve az eredményeket sokszor jöttek és fogtam a fejem, hogy miért nem játszottam meg, vagy később miért változtattam a tippen, ami elsőre beugrott adott meccsről.

a szelvények (1g, 2g... jelentése - ennyi góllal nyer, Roma-nál a Roma-ra gondoltam)
(http://kepfeltoltes.hu/150131/jan_31_365liga_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Jött a Nantes - Lille 2.38 - mindkét fél gólt szerez és a Leverkusen - Dortmund X 3.40. Celta Vigo - Cordoba X 4.00 adta volna a nyerő 3. sort 32-es eredővel, 1-0 lett.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum január 31, 2015, 19:12:08
Value betting - 13. tipp

Labdarúgás - Holland div. 2
De Graafschap - FC Oss
Tipp: 4 gól felett (goal line)
Odds: 2.85
Tét: 2 egység

2-1
Nem értem, mi történt ezen a mérkőzésen, egy teljes félidőt átaludtak... utána fogok járni.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 01, 2015, 03:09:34
Januári zárás/február megnyitása

Az év első hónapjában sok minden változott nálam a sportfogadás terén, úgy látom most visszanézve, évekig csak játszottam, szórakoztam ebben a világban, nem volt komoly és munkaszerű. Épp év elején kezdtem egy kiértékeléssel ezeket az eddigi éveket, mert a szórakozás során rengeteg behatás ért, sok minden szívódott belém, amik feldolgozására sosem szenteltem elég lehetőséget magamnak, türelmetlen voltam. Feltettem tehát egyszerű kérdéseket: miben vagyok eredményes? Milyen jellegű fogadásaim szoktak jó arányban jönni, hol fogok sokszor nagy odds-okat, hol jönnek a nagyon könnyű nyeréseim, ahol biztos kézzel teszem fel a tétet és söpröm be a profitot, stb... és ugyanennek a másik oldala, mivel sodrom magam a nagy lejtőkre és zuhanok egyre lejjebb, milyen gondolatok befolyásolnak közben. Félrevonultam nagy tiszta lapokkal, nyugalomban és írogattam. Nagyon eredményes volt, még volt ugyan pár mínuszos napom, amikor egy-két új ötletet teszteltem és megcsúsztam kicsit, de ezt belépő díjnak tekintettem... ezen kívül az első hónapom volt, hogy semmi szabályomat nem szegtem meg. Ezek a szabályok tehát a vizsgálat alatt kigyűjtött hibák alapján születtek és nagyon jó érzés volt onnantól élőben, mikor mindig maximálisan tudtam uralkodni magamon, nem léptem meg az ökörségeket, mert tudtam mi lenne a következménye. Ennek a következménye pedig sok pluszos nap volt, ennek következménye pedig hogy békésen tudok aludni térni a játék után  :laugh:
Sok sportot szeretek és sok mindenre szeretek fogadni is, de amikben nem voltak sikereim, ezennel kiiktattam, tehát abbahagytam a szórakozást, mert szerettem fogadni szinte mindenre! Előtérbe helyeztem azokat, amik eddig a legjobban mentek, pénzről van szó, úgyhogy nem mindegy mire teszem meg a tétjeimet, nem akarok többé szerencsejátékos lenni, számomra ez inkább munka, de szeretem. Persze néha súrol határokat, jön kötelezettség-érzet féleség közben, csúszok a határidőkkel, stb., de ilyenkor kell egy kis pihenő és minden helyreáll. Azt hiszem egész jó irányt vettem, erre szeretnék haladni innentől.
Januárban "beszálltam" több számomra új versenybe, tippjátékba is, amik szintén csiszolgatnak rajtam, ezekben is egyre nagyobb lehetőségeket látok és hozzájárulhatnak a fejlődésemhez, érdemes komolyan venni ezeket! Úgy látom azonban, kicsit sokat vállaltam, nehéznek érzem ennyi területen jó formát nyújtani, tehát ezentúl inkább kevesebb helyre koncentrálok és nagyobb erőbedobással!
Ezután is próbálok ki biztos újdonságokat és születnek új ötleteim, azonban legjobb lesz, ha a labdarúgást tartom meg fő területnek, ebben érzem otthon magam leginkább. Megy tovább az élő overkombinálás, rámegyek statisztikákkal a későn születő gólokra nagy odds-okért, próbálok javítani a Value szálon. Kezdtem én is egy mostanában népszerű "all-in" sorozatot is 160,- Ft-tal :) ennek itt nem adtam helyet, én csak heti néhányszor játszom meg, mikor nagyon érzek valamit, az odds-ot leszarom, lényeg hogy 90-95% esélyt érezzek a bekövetkeztéhez, nem akarom tehát sürgetni, szép lassan hízzon, de biztosan. Ha lesz kis külön bankom, vissza kívánok majd térni a döntetlen stratégiám területére is.

És akkor a Value szál statisztikái, minden egyes tippet különállónak vettem, tehát pl. 13-ból 13 nem is lehetne nyertes, mert adott eseményre néhol egymástól eltérő, egyszerre teljesülhetetlen tippjeim is voltak. Így az "összes nyerhető" rész is csak elméleti. A cash out odds-a értelemszerűen a kivételi összegből lett újraszámítva és a tipp nyertesként elkönyvelve, mivel minimális profittal zárult.

össz. tipp:   13
vesztes:      8
nyertes:      4
tét vissza:   1
találati arány:   31%

össz. tét:              24,50 egység
össz. nyerhető:    76,97
össz. nyert:          20,28
egyenleg:             -4,23
ROI:                      -17,2%

átlag odds:   3,698
átlag tét:      1,88

nyertes tippek átlag oddsa:   2,675
vesztes tippek átlag oddsa:   4,219
   
nyertes tippek átlag tétje:   1,63
vesztes tippek átlag tétje:   1,94
   
leghosszabb nyertes sorozat:    1 :)
leghosszabb vesztes sorozat:    4
   
legnagyobb nyertes odds:            3,500
legnagyobb hasznú nyeremény:   5,0
legkisebb vesztes odds:               1,775

Nagyjából ezek vannak, jöjjön hát a február!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 01, 2015, 12:26:12
Value betting - 14. tipp

Labdarúgás - Olasz A
Sassuolo - Inter Milan
Tipp: pontos végeredmény - 1-1 (0-0 esetén tét visszajár)
Odds: 6.00
Tét: 0.8 egység

Jó gyorsan hazavágták: 29' 2-0
---
Vége: 3-1  :icon_smile:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 01, 2015, 20:20:46
Value betting - 15. tipp

Labdarúgás - francia D1
Monaco - Lyon
Tipp: Nabil Fekir gólt szerez
Odds: 4.75
Tét: 0.8 egység
Lacazette sérült, a bet365 mégis rá ad 2.87-es szorzót  :laugh:  erre le kell csapni! Benzia-val lesznek elöl ketten, de ő nem túl eredményes. Szerintem meccs kezdetéig lemegy 3 alá a szorzó és már cash out-tal talán profitálni lehet.
-----
Hát ezeknek ez a békés 0-0 tökéletesen megfelelt, azért 4.00-án láttam még meccs elején a szorzót.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 04, 2015, 17:47:39
Value betting - 16-17. tipp

Kézilabda - férfi NB1
Csurgó - Gyöngyös

Tipp a): 2
Odds: 6.00
Tét: 0.7 egység

Tipp b): X
Odds: 13.00
Tét: 0.3 egység

A Gyöngyös nagyon motivált:
http://cskk.hu/index.php/legfrisebb-hirek/395-folytatodik-a-bajnoksag (http://cskk.hu/index.php/legfrisebb-hirek/395-folytatodik-a-bajnoksag)
http://www.gykk.hu/index.php/hirek/item/515-csurgo_bbraun_20150204_elo (http://www.gykk.hu/index.php/hirek/item/515-csurgo_bbraun_20150204_elo)
_______________
25-25 :ok:
össz. 1 egységre jött 3.9
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 04, 2015, 19:41:08
Value szálamon az eddigi legnagyobb odds és a legkisebb tét párosa nyert  ???   >:(
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 05, 2015, 05:10:17
szorzat:

1   6-6 döntetlen   van Barneveld v Lewis
(Pontos leg eredmény)   05/02/2015   Egyik sem   4.75 - 1-7 hmm
2   6-6 döntetlen   Bunting v Wade
(Pontos leg eredmény)   05/02/2015   Egyik sem   4.75 - 6-6 na ja.
eredő: 22.56

most meglőttem, aztán élőben okoskodunk...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 05, 2015, 14:40:05
Akartam ajánlani az Atömerőmű 1.30-as szorzót, még megfogtam tipszmikszen, de mire visszaértem a lottózóból, mostanra 1.20.

3-as minimum kötés miatt:
31 Atomerőű - Kecskemét H 1.30 - 74-59
40 Esbjerg - Köbenhavn H 1.18 - 25-18
43 Huybrechts - Gerwen V 1.40 - 3-7
___
2.15-ös eredő

bet365 szerint lesz élő fogadás a kosárra (többire is), majd lehet biztosítani. Vagy előre: Kecskemét mérkőzésgyőztes - 6.50 (bet365), X 15.50 (Tippmix, min. 3-as kötés).
-------
Végül csak Gerwen-re fogadtam vissza (már meccs elején megelégedtem a 7-es szorzókkal x-re, 1-re), a kosár kezdettől jól alakult, a kézin meg inkább a hazait toltam élőben is 2-es odds felett  :P
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 05, 2015, 19:13:15
Esti helyzet

Paksi kosár meglesz, szerintem a Kecskemét nem is nagyon hitt ebben igazán, a sok fiatallal meg nem sok esélyük lehet(ett) ma. Esbjerg oddsa is csökken. Maccabi-t tettem még ma sima mérkőzés nyertesként, darts-on meg még nagyon gondolkozok, kivárjam-e élőben ki mit mutat, vagy előre is dobjak valamit, szumos meglátásai közül osztom Chizzy több 180-át, ill. Taylor DNB-t 1.83-ért elég értékesnek érzem. Gerwen sem sokszor kap 1.44-et, csak ezért hajlottam rá végül (a kopasz általában engem sokszor viccel meg, pont mikor teszek rá nagyritkán, nyújt gyenge teljesítményt).
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 05, 2015, 21:18:35
Barni - Lewis eredménye kissé eltért az általam várttól :) Na de ez egy jó nap, az Esbjerg megingásával kitűnő odds-okat ajándékozott nekem, Maccabi-n szintén fogtam mindkét oldalon szépeket, végül jól sült el minden. Raktam végül egy Chizzy DNB-t is kötésben a megemelkedett Esbjerg szorzóval, ezt sem bántam meg  :ok:
Gerwen kell már csak több szelóhoz is, remélem könnyen tudom biztosítani már az első legekben, hogy nem nyer, aztán még egy Taylor DNB marad.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 05, 2015, 23:18:47
Áá, az ilyen megérzéseimet inkább csak tippjátékokban szoktam mostanában megjátszani, Bunting-Wade meccsről tegnap még pont egy ilyen oda-vissza brékelgetős döntetlen jelent meg a képzeletemben.... ez elbukott 2-es kötés miatt a sima 6-6-ot már meg sem tettem újra...  >:(
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 06, 2015, 15:19:36
(http://kepfeltoltes.hu/150206/dort_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A Dortmund szereplése a szezonban és a rajtuk nyerhető odds-ok.
Bár ezekből is elkaptam párat, ezentúl folyamatosan meg fogom fogadni a buktájukat, kivéve ha ők lesznek az esélytelenebbek a bukmékerek szerint!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 06, 2015, 20:14:35
egyelőre dobtam egy parlay-t:

1   Kaos Futsal   Kaos Futsal v Lazio
(Győztes)   06/02/2015   Egyik sem   1.30 - 3-2
2   Nizhny Novgorod +11.5   Unicaja Málaga v Nizhny Novgorod -
(Pont hendikep)   06/02/2015   Egyik sem   1.35 - 85-76
3   Gael Monfils   Gael Monfils v Steve Darcis
(Megnyeri a mérkőzést)   06/02/2015   Egyik sem   1.36 - 2-1
4   IK Savehof - nők   Metz - nők v IK Savehof - nők
(Nincs fogadás döntetlenre)   06/02/2015   Egyik sem   1.20 - 22-25
eredő odds: 2.88
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 06, 2015, 22:58:13
Idézetet írta: szorzatos Dátum február 06, 2015, 20:14:35
egyelőre dobtam egy parlay-t:

1   Kaos Futsal   Kaos Futsal v Lazio
(Győztes)   06/02/2015   Egyik sem   1.30 - 3-2
2   Nizhny Novgorod +11.5   Unicaja Málaga v Nizhny Novgorod -
(Pont hendikep)   06/02/2015   Egyik sem   1.35 - 85-76
3   Gael Monfils   Gael Monfils v Steve Darcis
(Megnyeri a mérkőzést)   06/02/2015   Egyik sem   1.36 - 2-1
4   IK Savehof - nők   Metz - nők v IK Savehof - nők
(Nincs fogadás döntetlenre)   06/02/2015   Egyik sem   1.20 - 22-25
eredő odds: 2.88


Na azért  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 07, 2015, 15:27:41
Nosztalgia
Mától újból totózok is, gyerekkorom óta először, akkor sem vittem túlzásba, egyszer volt egy 11-esem :)
Ismerőssel közösen (házi verseny), mindössze 1-1 normál tipposzloppal, havonta összesítünk, ki volt a jobb és a nyertesnek főz a vesztes egy jó kaját mindig a következő hónap során, én brassóira vagy gulyásra hajtok (természetesen a saját receptem alapján kérem).  :P
Fordúlónként 70 Ft :)
Mostani hasábom:
1.    Atl. Madrid - Real Madrid   Spanyol bajnokság   x               
2.    VfB Stuttgart - Bayern München   Bundesliga 1.      2           
3.    Mainz - Hertha BSC   Bundesliga 1.         1         
4.    Freiburg - Dortmund   Bundesliga 1.         x         
5.    Wolfsburg - Hoffenheim   Bundesliga 1.         1         
6.    Hamburg - Hannover   Bundesliga 1.         x         
7.    Bremen - Leverkusen   Bundesliga 1.         2         
8.    Augsburg - E. Frankfurt   Bundesliga 1.         1         
9.    Everton - Liverpool   Premier Liga         2         
10.    Juventus - Milan   Olasz A            1     
11.    Cagliari - Roma   Olasz A               1   
12.    Napoli - Udinese   Olasz A            1     
13.    Internazionale - Palermo   Olasz A         1         
+1    Lyon - Paris SG   Francia bajnokság         x     

Tehát kikap a Roma  :laugh:
_______________________________________
Ebből főzés lesz... nem kapott ki a Roma. 5+1 találat.
Eléggé papír lett egyébként, épp ezért máskor jön el az én időm!
Megmutatkozik az országos eredményeken is, év eleje óta nem volt telitalálat, akkor össz. 2 db és 4.5 millát fizetett. Most 23 13+1-es tippsor született, nyereményük 2.631.810,- Ft, 10-esből meg 36.159 volt, 205,- Ft nyereménnyel.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 08, 2015, 19:01:31

Value betting - 18-19. tipp

Labdarúgás - Guatemala D1
Coatepeque - Suchitepéquez (19:00)

Tipp: 1-1
Odds: 6.50
Tét: 0.5 egység

Tipp: DNB Suchitepéquez
Odds: 1.80
Tét: 1.5 egység
____________________
Végeredmény: 0-1
Visszajött: 2.7 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 09, 2015, 16:20:43
Value betting - 20-22. tipp

Labdarúgás - Olasz Serie A
Lazio - Genoa (02.09., 20:45)

Tipp a): Genoa nyer
Odds: 6.00
Tét: 0.5 egység

Tipp b): X2 (döntetlen vagy Genoa nyer)
Odds: 2.40
Tét: 0.8 egység

Tipp c): AH 0.0 - Genoa (döntetlennél tét visszajár)
Odds: 4.25
Tét: 0.5 egység

Össz. befektetett: 1.8
Visszajön, ha Lazio nyer - 0
döntetlen - 2.4
Genoa nyer - 7
(http://kepfeltoltes.hu/150209/lazio_genoa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
__________________
Pont így rendeltem!  :ok:
Vége: 0-1
A végső mini biztosítással kerekítettem az össz. tétet 2 egységre, visszajött 7 egység.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: drogos Dátum február 09, 2015, 16:31:18
Idézetet írta: szorzatos Dátum február 09, 2015, 16:20:43
Value betting - 20-22. tipp

Labdarúgás - Olasz Serie A
Lazio - Genoa (02.09., 20:45)

Tipp a): Genoa nyer
Odds: 6.00
Tét: 0.5 egység

Tipp b): X2 (döntetlen vagy Genoa nyer)
Odds: 2.40
Tét: 0.8 egység

Tipp c): AH 0.0 - Genoa (döntetlennél tét visszajár)
Odds: 4.25
Tét: 0.5 egység

Össz. befektetett: 1.8
Visszajön, ha Lazio nyer - 0
döntetlen - 2.4
Genoa nyer - 7
(http://kepfeltoltes.hu/150209/lazio_genoa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Csupán a statból kiindulva azt mondod, hogy nem nyer a Lazio?
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 09, 2015, 16:52:31
Idézetet írta: drogos Dátum február 09, 2015, 16:31:18
Csupán a statból kiindulva azt mondod, hogy nem nyer a Lazio?

Nem. Egyrészt a sorozatom lényegéből kifolyólag a tippek az esélyekről szólnak, tehát én ma sokkal kisebb esélyt gondolok Lazio győzelemre, mint amik az odds-okban rejtőznek. Az egymás elleni eredmények nem vonják el minden más elöl a tekintetem, de mindig állítom, hogy nagyon meghatározó, be szoktam építeni a tippjeimbe és tapasztalatom szerint nem is hiába. Ez a 4 éve tartó sor azért nem véletlen, ennyit mindenképp áldoztam erre a tippre. Jelen időszak Lazio hazai formája egyébként ront az esélyeken, de a Genoa idegenben valamivel jobban szerepel, mint otthon, a tabellán az 5 pont különbség pedig nem eget verő. Mindemellett a véremben van a meglepetésekre lövöldözés és élvezem, mikor sikerrel becserkészem  :P
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 09, 2015, 19:56:41
Value betting - 23-24. tipp

Labdarúgás - Holland Jupiler liga

Telstar - Fortuna Sittard (02.09., 20:00)
Tipp: Fortuna Sittard AH 0.0   
Odds: 3.35
Tét: 0.8 egység

Roda JC - FC Volendam (02.09., 20:00)
Tipp: Volendam AH 0.0
Odds: 3.55
Tét: 1 egység
________________
3-0 és 3-2
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 09, 2015, 22:32:50
Na akkor biztosítsunk a Lazio-n még egy kicsit, ilyen meccsen nem lepődnék meg a forgatókönyv szerinti végső egyenlítésen, mondjuk az is büntetőből...:

88' percben egy Lazio támadásnál:
Tipp: döntetlen
Odds: 8.00
Tét: 0.2
____
Jól van, maradt 0-1, döntetlen esetén össz. 4 egység jött volna vissza a 2-re.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 09, 2015, 23:06:04
Rádurrantottam erre a kis élő játékszelóra is az est folyamán:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 10, 2015, 00:09:58

Value fogadásaim alakulását mutatja a grafikon, vízszintes tengelyen a tippek sorszáma, függőlegesen az egyenleg egységben kifejezve.


(http://imagerz.com/QBVPWktvAwMMUA1EQAVR)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 10, 2015, 15:11:19
Rég overeztem, ezeket néztem ki, 3-kor kezdődtek:

Hibernian - Invern. ifik - 1.5 over 80%, 2.5 o. 70%, késői gól esélye 55%
Fior ifik - PSV ifik 1.5 over 70%
Spezia - Cesena (szintén ifi) 1.5 o 80%
ifi Palrmo - Roma 1.5 o 70% (2. félidő 0.5 over 75%)

Lehet nagyobbak az esélyek, de magamnak kicsit mindig kevesebbet írok, hogy ne játsszam meg ész nélkül, mert 90%-nek tűnik, stb..... meccs alatt támadások, kapuralövések száma, aránya fogja még változtatni nálam a százalékos mutatókat.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 10, 2015, 15:20:39
kezdetnek egy parlay mindre, sajna a Spezia-n nincs élő stat, így azt figyelemmel kéne követni az iram megállapításához.

1   (0-1) Felett 3.0   Palermo - U19 v Roma - U19
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   10/02/2015   Egyik sem   1.450 - 2-3
2   Felett: 1.5   Spezia - U19 v Cesena - U19
(Mérkőzés gólok - további piacok)   10/02/2015   Egyik sem   1.22 - 2-0
3   Felett: 1.5   Fiorentina - U19 v PSV - U19
(Mérkőzés gólok - további piacok)   10/02/2015   Egyik sem   1.22 - 2-0
4   Hibernian - U20 - felett 1.5   Hibernian - U20 v Inverness CT - U20
(Hazai csapat góljai)   10/02/2015   Egyik sem   1.28 - 3-2
eredő: 2.78 :great:
_________

Hibernian: 14' 1-0, 41' 1-1, de ez nem segít, bár a harci ösztönt növelheti az egyenlítés  :P  46' 2-1, na így már jó  :ok:
Palermo: 19' 1-1, 20' 1-2  :icon_smile:  73' 2-2  :ok:
Spezia: 33' 1-0, 49' 2-0  :ok: 
Fior: 68' 1-0 na végre 90+1' 2-0 nahát-nahát :) :ok:

jöhet még egy:

1   (1-2) Felett 3.5   Palermo - U19 v Roma - U19
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   10/02/2015   Egyik sem   1.800 - 1-2 maradt a fi.
2   Felett: 1.5   Fiorentina - U19 v PSV - U19
(Mérkőzés gólok - további piacok)   10/02/2015   Egyik sem   1.28 - 2-0
eredő: 2.31

A Fior szerintem betalál akkor is, mindjárt teszem, 1.40-et ad most.

Palermo-Roma-t 2. fi.-re kiírtam meccs előtt, hogy gólesélyes, így az első fi. hármasa után azt mondom, eldörren még egy legalább.

1   PSV - U19 - nem   Fiorentina - U19 v PSV - U19
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   10/02/2015   Egyik sem   1.50 - 2-0
2   Felett: 3.5   Palermo - U19 v Roma - U19
(Mérkőzés gólok - további piacok)   10/02/2015   Egyik sem   1.28 - 2-3
eredő: 1.93 :great:

Na a Fior 1.5 overt inkább biztosítottam, lehet így marad ez már 1.85-ért

1   (1-0) alatt 1.5   Fiorentina - U19 v PSV - U19
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   10/02/2015   Egyik sem   1.850 - 2-0
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 10, 2015, 16:56:27
Egész jó kör volt. Jöttek, amiket vártam előzetesen és meccs közben is, a tételosztásoknak köszönhetően profittal zárult. Egységnyi téttel számolva is 0.7 egység profit jött volna.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 10, 2015, 18:54:35
Totó:

01   Liverpool - Tottenham      x
02   Arsenal - Leicester      1
03   Hull City - Aston Villa      2
04   Sunderland - QPR      1
05   Chelsea - Everton      1
06   Manchester Utd. - Burnley   1
07   Southampton - West Ham      x
08   Stoke - Manchester City      x
09   West Bromwich - Swansea      2
10   Crystal Palace - Newcastle   x
11   Monaco - Rennes   1
12   Paris SG - Nantes      1
13   Barcelona - Villarreal      1
+1   Ath. Bilbao - Espanyol      x
________________________


Első nap 4/1, nem most leszek milliomos.
________

végére 8+1, egy száll tippsorral nem is rossz
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 10, 2015, 20:48:48
1   (0-0) Sunderland 0.0   Sunderland v QPR
(Ázsia hendikep - további piacok)   10/02/2015   Egyik sem   1.375 - 0-2
2   (0-0) Aston Villa +0.5   Hull v Aston Villa
(Ázsia hendikep - további piacok)   10/02/2015   Egyik sem   1.675 - 2-0
eredő: 2.30

Szerintem.
_________
76'
0-2 és 2-0, hogy ráéreztem  :laugh:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 11, 2015, 22:24:26
néptipp :)

1   Chelsea - nem   Chelsea v Everton
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   11/02/2015   Egyik sem   13.00 - 1-0
2   Döntetlen 2-2   Man Utd v Burnley
(Pontos végeredmény)   11/02/2015   Egyik sem   8.00 - 3-1
eredő: 104.00

_____
hajszálon múlott  ::)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 12, 2015, 21:42:37
1   Dave Chisnall   Chisnall v van Barneveld
(Mérkőzés eredménye)   12/02/2015   Egyik sem   2.25 - 7-5
2   James Wade   Wade v Huybrechts
(Mérkőzés eredménye)   12/02/2015   Egyik sem   2.00 - 7-2
eredő: 4.50 cash out: 2.00

Nincs ma nagy fogadókedvem, ezekben látok értéket.
_______________
izgulni sincs ma kedvem, kivettem 2-es odds felett
___
Pontosabban pont 2-es odds-on
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 14, 2015, 15:25:27

Totó sorom:

01   Bayern München - Hamburg   Bundesliga 1.   2015-02-14 15:30
02   Leverkusen - Wolfsburg   Bundesliga 1.   2015-02-14 15:30
03   Mönchengladbach - 1. FC Köln   Bundesliga 1.   2015-02-14 15:30
04   Hoffenheim - VfB Stuttgart   Bundesliga 1.   2015-02-14 15:30
05   Bremen - Augsburg   Bundesliga 1.   2015-02-14 15:30
06   E. Frankfurt - Schalke   Bundesliga 1.   2015-02-14 18:30
07   Hertha BSC - Freiburg   Bundesliga 1.   2015-02-15 15:30
08   Sassuolo - Fiorentina   Olasz A   2015-02-14 18:00
09   Palermo - Napoli   Olasz A   2015-02-14 20:45
10   Milan - Empoli   Olasz A   2015-02-15 12:30
11   Roma - Parma   Olasz A   2015-02-15 15:00
12   Atalanta - Internazionale   Olasz A   2015-02-15 15:00
13   Udinese - Lazio   Olasz A   2015-02-15 15:00
+1   Hannover - Paderborn   Bundesliga 1.   2015-02-15 17:30

1,1,2   x,1,1   x,x,2   1,1,x   x   1
________________________
3 találat :)

országos eredmények:

Találat   Darab   Nyeremény (Ft)
13+1       0   0
13           0   0
12           4   360 605
11           44   32 780
10           400   6 910
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 14, 2015, 16:35:47
1   Carlos Bacca (1. gól)   Sevilla v Cordoba
(Következő gólszerző)   14/02/2015   Egyik sem   3.75   Függőben
_______
Krychowiak 1-0 38'
44' 2-0 Bacca :) sima gólszerzőre is adott volna 2-es odds-ot, mikor tettem 3.75-ön
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 15, 2015, 15:36:44
Ezt csak így poénból...

1   Parma - nem   Roma v Parma
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   15/02/2015   Egyik sem   1.14 - 0-0  :laugh: :laugh: :laugh:
2   Döntetlen   Udinese v Lazio
(Játékidő eredménye)   15/02/2015   Egyik sem   4.00 - 0-1
3   Stanislas Wawrinka   Tomas Berdych v Stanislas Wawrinka
(Mérkőzés nyertese)   15/02/2015   Egyik sem   2.10 - 6:4, 3:6, 4:6
eredő odds: 9.60
_____________
hát ez tényleg poén lett, szép volt Roma  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 16, 2015, 19:52:43
18' és 21'-nél

1   (0-0) Felett 3.0   Lierse SK - U21 v Club Brugge - U21
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   16/02/2015   Egyik sem   1.900 - 2-0
2   (0-0) Felett 3.0   KV Mechelen - U21 v Westerlo - U21
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   16/02/2015   Egyik sem   1.950 - 0-0
eredő: 3.71
______________
Lierse - 25' 1-0
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 16, 2015, 20:27:55
21'-nél és félidőben:

1   Felett: 1.5   Liverpool - U21 v Sunderland - U21
(Mérkőzés gólok - további piacok)   16/02/2015   Egyik sem   1.40 - 1-0
2   Felett: 1.5   KV Mechelen - U21 v Westerlo - U21
(Mérkőzés gólok)   16/02/2015   Egyik sem   1.57 - 0-0
eredő: 2.20

1.5 és 2.5 overre is számos belga ifi jó volt, de korai gólok/magas határok miatt megfoghatatlanok voltak....
Félidőben overt tenni elég butaság, de az angolok és a kötés miatt húztam meg!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 16, 2015, 21:31:04

Szép volt fiúk!  :great: 
(http://kepfeltoltes.hu/150216/nilnil_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 16, 2015, 22:08:20
Előzőek kicsit kedvemet szegték, zárásként inkább így döntöttem:

1   Felett: 8.5   Billericay v Whyteleafe
(Mérkőzés gólok - további piacok)   16/02/2015   Egyik sem   2.62 - 4-3
2   Felett: 3.5   Alloa - U20 v Cowdenbeath - U20
(Mérkőzés gólok)   16/02/2015   Egyik sem   1.72 - 1-2
3   St Patrick's Athletic 2-0   St Patrick's Athletic v Cabinteely FC
(Pontos végeredmény)   16/02/2015   Egyik sem   3.25 - 6-0
szorzat: 14.74
____________

na jó  :laugh:  mára elég... Patrick-ék rá 2 percre vágtak két gólt  :laugh:
Ja itt nem látszik az eredmény, mikor tettem... szóval kb. 59' perc 1-0-nál... 61' 2-0 63' 3-0...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 17, 2015, 17:41:36
Agyaltam, számolgattam, odds-okat vizsgáltam, végül ebben a szorzóban éreztem a legnagyobb értéket. Ennél több gólt hogy ma szereznének a vendégek, nagyon kevés esélyét látom, hogy 1-nél többet, viszont jóval nagyobbat, mint amit a kínált odds mutat, a sima 1.5 over pedig 3-as szorzóval fizetne, így ez a 4.33 nagyon tetszik, 1 egységet rááldozok!

Value betting - 26. tipp

Labdarúgás - BL
PSG v Chelsea
Tipp: vendég gólok pontos száma: 2
Odds: 4.33
Tét: 1 egység
__________________
1-1

Lehetett volna profitálni... épp az első gól előtt gondoltam ráhúzni a Chelsea 1.5 over-t 6.50-ért, majd a két fogadást közvetlen gól után cash out-olni gyümölcsöző lett volna.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 17, 2015, 21:23:28
Épp tenni akartam a Chels. 1.5 overt 6.5-ért
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 18, 2015, 03:33:17
Egy kis szórakozás a tipszmikszpro-ra küldött tipster ligás nyereményemből, kemény 10 Ft-os alaptéttel, hátha összehoznak belőle valamit. Egy foci 2-2-es végeredmény kivételével mind mai kézik, mindkét kupacból min. 2-nek kell jönnie a nyeréshez, vagy 1-nél már lehet visszafogadással kis hasznot kiszedegetni.

2/6 kombináció   10 Ft   150 Ft
Toulouse - Nimes 1X2   Döntetlen   9,75 - 26-30
Istres - Nantes 1X2   Döntetlen   10,25 - 29-32
Dunkerque - Pays d'Aix 1X2   Döntetlen   10,25 - 31-23
Burgdorf-Hannover - Füchse Berlin 1X2   Döntetlen   8,00 - 26-31
Byasen - Fredrikstad 1X2   Döntetlen   12,25 - 30-20
Birmingham - Middlesbrough Pontos végeredmény   Döntetlen 2:2   16,50 - 1-1

2/6 kombináció   10 Ft   150 Ft
ESEMÉNY   KIMENETEL   ODDS   EREDMÉNY
Wetzlar - Melsungen 1X2   Döntetlen   8,75 - 29-31
St. Raphael - Creteil 1X2   Döntetlen   10,25 - 25-29
Selestat - Montpellier 1X2   Döntetlen   10,25 - 21-27
Arendal - Haslum 1X2   Döntetlen   9,00 - 28-23
Nexe Nasice - Vojvodina 1X2   Döntetlen   8,50 - 28-23
Silkeborg - Aalborg 1X2   Döntetlen   8,25 - 27-24
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 18, 2015, 18:47:58

Totó - 8. hét, 1. forduló
01   Schalke - Real Madrid   BL   2015-02-18 20:45
02   Basel - Porto   BL   2015-02-18 20:45
03   Roma - Feyenoord   EL   2015-02-19 19:00
04   PSV - Zenit Szentpétervár   EL   2015-02-19 19:00
05   Torino - Ath. Bilbao   EL   2015-02-19 19:00
06   Trabzonspor - Napoli   EL   2015-02-19 19:00
07   Wolfsburg - Sporting CP   EL   2015-02-19 19:00
08   Young Boys - Everton   EL   2015-02-19 19:00
09   Villarreal - Salzburg   EL   2015-02-19 21:05
10   Anderlecht - Dinamo Moszkva   EL   2015-02-19 21:05
11   Sevilla - Mönchengladbach   EL   2015-02-19 21:05
12   Liverpool - Besiktas   EL   2015-02-19 21:05
13   Tottenham - Fiorentina   EL   2015-02-19 21:05
+1   Celtic - Internazionale   EL   2015-02-19 21:05


tippsorom: 2,1,1  2,x,x  1,x,1  2,1,x  x  1
________________
Ez egy 7-es.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 18, 2015, 20:39:32
Ma esti tippem: mind a hat csapat gólt szerez :) Pláne, hogy szerda van.

1   Igen   Basel v FC Porto
(Mindkét csapat szerez gólt)   18/02/2015   Egyik sem   1.90 - 1-1
2   Igen   Schalke v Real Madrid
(Mindkét csapat szerez gólt)   18/02/2015   Egyik sem   1.66 - 0-2
3   Igen   Birmingham v Middlesbrough
(Mindkét csapat szerez gólt)   18/02/2015   Egyik sem   1.80 - 1-1
szorzat: 5.73
________
Ej az a kapufa. A 'brough emberhátrányban is összehozta nekem a gólt, a Basel már hamar, azt külön is akartam tenni... valahogy ma azt vártam, még a Schalke is összehoz egyet, nem értettem az 1.66-ot, mert ettől féltem leginkább a 3 tipp közül. Mire a többi 5 csapat meglőtte a gólokat, a Schalke gól 80. percben már 5.50-es szorzón volt, szóval az egész szelóval addigra pont lófüttyöt sem értem.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 19, 2015, 01:49:52
1   Wolfsburg   Wolfsburg v Sporting
(Játékidő eredménye)   19/02/2015   Egyik sem   1.61 - 2-0
2   Sevilla   Sevilla v Borussia M'gladbach
(Játékidő eredménye)   19/02/2015   Egyik sem   1.83 - 1-0
3   Villarreal - nem   Villarreal v FC Salzburg
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   19/02/2015   Egyik sem   1.44 - 2-1
szorzat: 4.28 4.00 - cash out az esetleges német egyenlítés károkozását elkerülő céllal  :buck2:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 19, 2015, 22:51:23
Idézetet írta: szorzatos Dátum február 19, 2015, 01:49:52
1   Wolfsburg   Wolfsburg v Sporting
(Játékidő eredménye)   19/02/2015   Egyik sem   1.61   Függőben
2   Sevilla   Sevilla v Borussia M'gladbach
(Játékidő eredménye)   19/02/2015   Egyik sem   1.83   Függőben
3   Villarreal - nem   Villarreal v FC Salzburg
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   19/02/2015   Egyik sem   1.44   Függőben
szorzat: 4.28


87' 'gladbach szögletnél cash out kerek 4.00-s odds-on
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 20, 2015, 15:50:58
Hihetetlen szorzókat találtam a TippmixPro-n, bet365-nél ment a másik oldal:

ESEMÉNY   KIMENETEL   ODDS   EREDMÉNY
Érd - FTC 1X2   FTC   1,17 - 25-32
Debrecen - Siófok Kétesély   Debrecen vagy Döntetlen   2,30 - 31-30
A. Abraham - P. Smith 1X2   A. Abraham   1,20 - egyhangú pontozással (116-112, 117-111, 117-111)
G. Golovkin - M. Murray 1X2   G. Golovkin   1,04 - TKO 11
eredő: 3.36
1.2 egységgel

1   Siofok - nők   DSVC - nők v Siofok - nők
(Győztes)   20/02/2015   Egyik sem   1.57 - 31-30
2   Gennady Golovkin   Gennady Golovkin v Martin Murray
(Küzdelem nyertes)   21/02/2015   Egyik sem   1.040 - TKO 11
3   Arthur Abraham   Arthur Abraham v Paul Smith
(Küzdelem nyertes)   21/02/2015   Egyik sem   1.20 - egyhangú pontozással (116-112, 117-111, 117-111)
4   FTC - nők   Érd - nők v FTC - nők
(Győztes)   21/02/2015   Egyik sem   1.030 - 25-32
eredő: 2.02
2 egységgel

Ha a Fradi és az ökölvívók nem hibáznak, 4 egység jön 3.2-re.
____________
Eeej, de hát hülyeséget csinálok.....  :laugh:  Hiába a nagy odds eltérés a Debrő-Sión, ha szarul osztom el a téteket... Lényeg, TippmixPro-n kell tenni a Fradi-Golov-Abraham kombót 1.46-os eredővel (ez a feltett 3.2 egységre már többet is hozna, mint 4...), élőben figyelni, nehogy baj legyen, a Debrecen meccsre meg még külön tenni valami értelmeset.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 21, 2015, 15:15:44
Totó
8. hét - 2. forduló

01   Paderborn - Bayern München   Bundesliga 1.   2015-02-21 15:30   2
02   Augsburg - Leverkusen   Bundesliga 1.   2015-02-21 15:30   x
03   Schalke - Bremen   Bundesliga 1.   2015-02-21 15:30   1
04   Mainz - E. Frankfurt   Bundesliga 1.   2015-02-21 15:30   x
05   Freiburg - Hoffenheim   Bundesliga 1.   2015-02-21 15:30   x
06   1. FC Köln - Hannover   Bundesliga 1.   2015-02-21 18:30   2
07   Hamburg - Mönchengladbach   Bundesliga 1.   2015-02-22 15:30   x
08   Wolfsburg - Hertha BSC   Bundesliga 1.   2015-02-22 17:30   1
09   Sampdoria - Genoa   Olasz A   2015-02-21 20:45   1 (pótmérkőzés)
10   Milan - Cesena   Olasz A   2015-02-22 15:00   1
11   Verona - Roma   Olasz A   2015-02-22 15:00   2
12   Lazio - Palermo   Olasz A   2015-02-22 15:00   1
13   Southampton - Liverpool   Premier Liga   2015-02-22 17:15   2
+1   Fiorentina - Torino   Olasz A   2015-02-22 20:45   x
____________________________


9+1 találat, érzéseim szerint a 10-essel is kb. 200 Ft-ot nyerhettem volna... holnap kiderül.
Mondjuk egy Roma ha nem kúrja el... alap esetben simán tippeltem volna rá döntetlent, de sorozatban ennyi bénázásra még én sem számítottam, hihetetlen szerencsétlen egy bagázs  ;D
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 21, 2015, 23:58:16
Már csak Golovkin van hátra, Abraham-re volt egy jó 1.30-as szorzó a 3. menet közben. Sokszor irreális szorzókat hagynak kint b365-ön box meccseken még az eredményhirdetés előttig is, régen is toltam ilyenkor nagyobb téteket a nyertesre, eddig mindig bejött. Érdemes meccs közben követni még valami szakemberek nyilvánosan megosztott pontozásait is, nem szoktak mellé lőni, max. a valódi mérkőzés pontozóbírói  :laugh:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 22, 2015, 00:59:03
Murray azért szívós volt, elég sokáig kihúzta, el is kaptam az 5. menetben egy "végig megy" 13.00 odds-ot, volna.... jött egy roló, aztán már csak 5.50-ért rakhattam. Nem is akartam ezzel végig várni, de túl jónak találtam az odds-ot, majd a 9. menet környékén cash out-oltam is tétet duplázva.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 22, 2015, 18:37:35
1   (Corona Brasov) Period 3 - Over 0.5   Corona Brasov vs Miskolci Jegesmedvek
(Period Team Total)   22/02/2015   None   2.30 - 0-2
2   (1-1) Wolfsburg -0.5   Wolfsburg v Hertha Berlin
(Alternative Asian Handicap)   22/02/2015   None   1.675 - 2-1
szorzat: 3.85
____
ilyet... Miskolc 14 mérkőzéssel ezelőtt nyert nullára idegenben utoljára (Újpest), Brassó 8-cal ezelőtt kapott ki otthon nullára utoljára (DAB). Egymás elleni oda-vissza mindent figyelembe véve zsinórban 24 találkozó volt adok-kapok, a 25. 2012.09.17 - Miskolc-Brassó 6-0  :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 22, 2015, 21:22:05
megérzős:

32'

1   Yes   Fiorentina v Torino
(Both Teams to Score)   22/02/2015   None   2.75 - 1-1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 22, 2015, 22:28:01
na
79'
1   Fiorentina - No   Fiorentina v Torino
(Clean Sheet)   22/02/2015   None   6.00   To Run
_____
85' 1-0, 87' 1-1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 22, 2015, 22:35:58
mondom hogy naaaaa!  :great: :great:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 17:47:39
esti parlay:

1   Napoli felett 1.5   Napoli v Sassuolo
(Csapat összesített gólok)   23/02/2015   Egyik sem   1.50 - 2-0
2   Felett 0.5,1.0   Vitesse - tartalékos v Feyenoord/Excelsior - tartalékos
(Alternatív gólok száma az 1. félidőben (goal line))   23/02/2015   Egyik sem   1.200 - fi. 1-0 (fele nyert, fele vissza)
3   Felett 1.5,2.0   AZ - tartalékos v Willem II - tartalékos
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   23/02/2015   Egyik sem   1.100 - 2-1
4   Felett 1.5   Aalesund v IK Start
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   23/02/2015   Egyik sem   1.210 - 2-2
5   Fenerbahce   Fenerbahce v Akhisar Belediye
(Játékidő eredménye)   23/02/2015   Egyik sem   1.20 - 1-2
6   Igen   Cagliari v Inter Milan
(Mindkét csapat szerez gólt)   23/02/2015   Egyik sem   1.72 - 1-2
szorzat: 4.97
_______


CSÚÚÚNYA ROSSSZ Fenerbaszcse!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 19:06:50
34', 37'

1   (0-0) Felett 0.5   AZ - tartalékos v Willem II - tartalékos
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   23/02/2015   Egyik sem   2.350 - fi. 0-0
2   Felett: 0.5   Volendam - tartalékos v ADO Den Haag - tartalékos
(Mérkőzés gólok - további piacok)   23/02/2015   Egyik sem   1.10 - 0-4
szorzat: 2.6

_____
megvárták a 2. fi. 3. percét az első góllal...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 19:11:17
10', 9'

1   Fenerbahce - felett 1.5   Fenerbahce v Akhisar Belediye
(Hazai csapat góljai)   23/02/2015   Egyik sem   1.36 - 1-2
2   Napoli - felett 1.5   Napoli v Sassuolo
(Hazai csapat gólok)   23/02/2015   Egyik sem   1.61 - 2-0
szorzat: 2.20
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 20:41:24
Napoli 2. gólja után 2.00-ért lett volna a Fener 1.5 under, de gondoltam inkább kivárom a meccs végi győztes gólt, na gyerünk ba...átok meg  :)
(http://kepfeltoltes.hu/150223/11fener_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 20:48:23
Na nee, török szar.... fika odds-ért képes voltam szarakodni vele...   :cya:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 21:03:49
Követem az Inter-t, aztán dobok rá majd egy BTS-t pont az első gól előtt  :icon_smile:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Tomka Dátum február 23, 2015, 21:13:25
A múltkor írtam, hogy ezek a törökök már nem a régiek. :(
Nagyon meg kell gondolni, ha mikor fogad rájuk az ember.

Idézetet írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 20:48:23
Na nee, török szar.... fika odds-ért képes voltam szarakodni vele...   :cya:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 21:22:41
Na ez az, magas ívben kerülöm őket általában.... és pont ma nyúlok bele. Egyébként is tojok az ilyen néptippekre, de máshogy, a magam módján eddig a tippig eljutva értéket láttam még az 1.25, 1.33 szorzóban is...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 21:34:30
jöhet is, ez már szép odds érte

33'
1   Igen   Cagliari v Inter Milan
(Mindkét csapat gólt szerez)   23/02/2015   Egyik sem   2.62   Függőben
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 21:37:28

Ez úgy lesz, hogy pár perc múlva Inter gól, majd a 2. fi. végefelé egyenlítés és marad az 1-1   :)
1   Inter Milan - döntetlen   Cagliari v Inter Milan
(Félidő/játékidő)   23/02/2015   Egyik sem   23.00   Függőben
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 22:34:06
Végre, ezzel helyrehoztam a török kisiklást, átlagnál nagyobb téttel ment.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: lycanthor Dátum február 23, 2015, 22:36:17
Idézetet írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 21:34:30
jöhet is, ez már szép odds érte

33'
1   Igen   Cagliari v Inter Milan
(Mindkét csapat gólt szerez)   23/02/2015   Egyik sem   2.62   Függőben

Köszi ezt a tippet, 3-as oddsal hozta nekem is  :great:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 23, 2015, 22:43:30
Nahát :) Jól jött ki, hogy késlekedett az első gól, de benne voltak a gólok nagyon a meccsbe! Sokat mentett nagyon így este, mert több tippjátékban is ezzel mentem ma.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 13:55:19
Bet365 kockázatmentes élő fogadás kijátszása:

Bet365:
1   Barcelona   Man City v Barcelona
(Játékidő eredménye)   24/02/2015   Egyik sem   2.10   Függőben
Tét:  3 000,00     Nyeremény:  6 300,00

Pinnacle:
Soccer
Handicap Manchester City (+0.5) vs Barcelona for Match. 1.892 1,400.00   1,248.80 Pending

Japán Jenben van a Pinnacle számlám, tehát forintban 3225 a tét.

Élőben mondjuk egy 2.5 over/under párost teszek ellentétesen a két irodánál, feltételezve egy 1.85-1.85 odds-ot b365-ön 3000 huf, Pinnacle-n 1500 huf. Összességében így a minimum profit 930, max. 1350 Ft lesz az egész kör végeztével.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 20:28:55
Az olasz futball nemzetközileg évek óta gyengébb a top ligákhoz képest, a Juve'-t múlt évben török és portugál csapatok állították meg... bár hazai közegben szépen teljesítenek. A Dortmund magára talált, ontják a gólokat a Bundesligában is, a BL-ben eddig sem szégyenkezhettek. Úgy gondolom, képviselni fogják ma a német foci mentalitását és odavernek a zebráknak, sok támadást várok gólokkal, amire válasz is jön, a védekezésre kevesebb hangsúlyt fektetve. Hazai pályán a Juve is meglövögeti a 2-3 gólokat átlagban, nem számítok óvatoskodásra, a pályára lépők pedig nem mondhatóak gyengének gólok szempontjából, Tevez, Aubameyang nagyon élnek, Reus, Kagawa lába is könnyen elsülhet.

1   2.5 felett és igen   Juventus v Borussia Dortmund
(Összesített gólok/Mindkét csapat szerez gólt)   24/02/2015   Egyik sem   2.75 - 2-1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum február 24, 2015, 21:04:35
Idézetet írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 20:28:55
Az olasz futball nemzetközileg évek óta gyengébb a top ligákhoz képest, a Juve'-t múlt évben török és portugál csapatok állították meg... bár hazai közegben szépen teljesítenek. A Dortmund magára talált, ontják a gólokat a Bundesligában is, a BL-ben eddig sem szégyenkezhettek. Úgy gondolom, képviselni fogják ma a német foci mentalitását és odavernek a zebráknak, sok támadást várok gólokkal, amire válasz is jön, a védekezésre kevesebb hangsúlyt fektetve. Hazai pályán a Juve is meglövögeti a 2-3 gólokat átlagban, nem számítok óvatoskodásra, a pályára lépők pedig nem mondhatóak gyengének gólok szempontjából, Tevez, Aubameyang nagyon élnek, Reus, Kagawa lába is könnyen elsülhet.

1   2.5 felett és igen   Juventus v Borussia Dortmund
(Összesített gólok/Mindkét csapat szerez gólt)   24/02/2015   Egyik sem   2.75   Függőben

ezt a tippedet meg akartam tenni, de feltehetőleg a túlterheltség miatt nem engedett be a bet és közben lett egy gól..
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum február 24, 2015, 21:06:42
tudtam, hogy ez jó lenne, már 1 - 1, gratulálok a tippedhez kimaradtam belőle sajnos
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: lycanthor Dátum február 24, 2015, 21:12:43
Rajtam is segített egy picit. Miközben olvastam az elemzésed a juventus bevágta az első gólját, azonnal megtettem egy fogadást arra, hogy a dortmund nyer 12-es oddsal, nem sokkal utána jött az egyenlítő gól. Szóval köszi!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 21:36:09
Én meg hosszabb elemzést írtam ennél és lekéstem vele a Ripi játékból pár perccel... A Barca meccset nézem, de látom a statokat, Dortmund sokkal többet támad, nagy nyomás alatt lehet a Juve, a BTS már megvan. Á most nézem, lejött a 3. gól  :ok: Szóval most ez bejött, de ezek csak az én meglátásaim voltak, nem tanácsolom, hogy rászokjatok a tippjeimre  :laugh:  Lesznek nagy mellényúlásaim is biztos, bárcsak így alakulna minden, ahogy én azt kisakkozom előre, vagy meccs közben érzem. No közben félidő, mindjárt rakom a kockázatmentes fogadáspárt!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: lycanthor Dátum február 24, 2015, 21:39:58
2-1, 15-ös odds, hogy a dortmund nyer, gondolkozok azon, hogy megint tegyek egy kissebb összeget erre, de mostmár csak 45 perc van hátra, nem 80, mint az elsőnél... :D
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 21:46:19
ez ment 390 japán jenővel Pinnacle-n és mindjárt rakom az overt b365-ön 3000 huffal, amint labdába érnek

Soccer
Total   Manchester City/Barcelona (U 3.5) for Match.
[Live! 0-2]      2.160   390.00   452.40   Pending
______
nyert: 872.40 Jen
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 21:50:44
íme, emelkedett is pont picit a félidő alatti 1.72-es odds:
1   (0-2) Felett 3.5   Man City v Barcelona
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   24/02/2015   Egyik sem   1.775 - 1-2
Tét:  3 000,00     Nyeremény:  5 325,00 3000
____
Ez tehát vesztes tipp, amit a b365 visszafizet.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 21:53:31
Szóval úgy számoltam ki, hogy 1425 huf a profit a fogadáspáron 3.5 overnél, undernél meg 1045. Ha a Barca nyer, akkor meg a napközbeni fogadáspáron lesz még 75 Ft profit  :laugh:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: lycanthor Dátum február 24, 2015, 22:03:48
390 jen = 880 forint
3,5 alatt = 1905
3,5 felett = 5325

3000+1905 = 4905

Ha 3,5 felett:
5325-4905 = 420 forintot nyersz összességében

Ha 3,5 alatt:
1905-880-3000 = -1975

Mit számolok el? :D
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 22:18:22
Szóval, sokat nem változtat, de 900 Ft-ra jön ki a 390 jenő, ezt tettem underre, 3000-et meg overre. Ez összesen 3900 Ft tét.


3.5 over esetén: nyer a 3000*1,775 fogadásom = 5325 Ft - tehát 5325-3900=1425 profit
3.5 under: 900*2,16=1945 Ft + visszakapom a vesztes fogadás tétjét a b365-ön, 3000 Ft-ot - 4945-3900=1045 profit :) Ennyi volt a mai matematika óra.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: lycanthor Dátum február 24, 2015, 22:23:28
Ok, már értem. Tehát az akció miatt visszakapod a 3k-t, ha vesztenél. Erre nem gondoltam. Így már másabb.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 22:30:43
Jaja, arra épül az egész, meccs közben meg már csak a beizzított Excel-t veszem segítségül, nehogy én is elszámoljak valamit  :buck2:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 22:38:06
Messi 380 Ft-ot érő büntetőrúgását kivédték nekem :( :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: lycanthor Dátum február 24, 2015, 22:41:17
Édesanyám mindig azt mondta, hogy a tizenegyest (+hetest kézilabdában) csak elrontani lehet :D

Nekem jól jött, hogy hibázott. 3500 forintom bánta volna ha másképp történik :D
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum február 24, 2015, 22:46:52
grat szorzi a lenyűgöző fogadási technikádhoz ,h hehe :)
én annyit tettem, hogy azt sem tudom, mit fizetnek vissza belőle :)
jötttek a szögletek is, az Man cityn a büntetőlapok, a Juve nyerő...stb
ami beragadt az a Juve büntetőlapok élőben
igy is jött jó pár ezres plusszban
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 24, 2015, 23:23:13
10 évben egyszer hibázik szerintem Messi büntetőt, szóval legközelebb valami öregfiúk meccsen fog! Nem baj, a mai bónuszból így 1115-öt szedtem ki, de ez legalább fix volt, el lehet durrantani valami 10-es szorzóra is a 3000-et, sokan ezt választják, de ne felejtsük el, hogy mennyien bukják a "belépő" fogadást és -3000-el zárják a mókát, ha még az élő is bukta.

Arzeen, amiket itt a fórumon írsz, látom benne a régi önmagam egy részét, de így sok mindent meg fogsz tapasztalni legalább. Látom lövöldözöl mindenre, "elhiszed" és hagyod magad meggyőzni, ahogy mások elemzéseit olvasod, valószínű bele fogsz menni nagy marhaságokba is, amit szinte minden kezdő elkövet, bosszantó bukások után gyors pénzvisszaszerzési ösztön, majd mégnagyobb veszteségek. Így tanul az ember, ha saját bőrével megjárja ezeket :)  De azért mégis annyit tanácsolok, próbálj úgy fogadni, legalább 1-2 napra, hogy magad utánajársz a tippeknek, tájékozódsz, statisztikákat vizsgálsz, jegyzetelsz előre készülve az élőzésre, kitalálsz egy fogadási módszert hozzá, stb. Így sokkal jobb rálátásod lehet élőben az odds-ok értékére és határozottabban lehet megfogadni, ill. meghatározni hozzá a tétet. Régen ha beléptem az élő felületre, sosem tudtam megállni, hogy ne lövöldözzek mindenfélére, full felkészületlenül.... ilyenkor nagyon nagy a szerencsefaktor, lehet jól jövök ki belőle és emiatt a tudatomban az erősödik, hogy ezt jól tettem, majd folytatom.... aztán jöhetnek a bukták és a számlanullázás hip-hop... szóval így előbb-utóbb szerintem elkerülhetetlen a csőd. Aki már nagyon tapasztalt és nagyon ismeri az adott sportágat, a fogadási módokat rá, megjárta a hibákat is pályafutása során, érzi a mentális folyamatait is mind a sportolóknak, mind saját magának, na az felkészületlenül is, érzésből is lehet eredményes, tudja mikor mire kell lőni, de egy kezdőtől ez ritka.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 25, 2015, 20:02:19
Totó, ill. góltotó - 9. hét - 1. forduló

01   Arsenal - Monaco   BL   2015-02-25 20:45   1
02   Leverkusen - Atl. Madrid   BL   2015-02-25 20:45   2
03   Dinamo Moszkva - Anderlecht   EL   2015-02-26 18:00   1
04   Zenit Szentpétervár - PSV   EL   2015-02-26 18:00   x
05   Fiorentina - Tottenham   EL   2015-02-26 19:00   2
06   Besiktas - Liverpool   EL   2015-02-26 19:00   x
07   Internazionale - Celtic   EL   2015-02-26 19:00   x
08   Salzburg - Villarreal   EL   2015-02-26 19:00   1
09   Mönchengladbach - Sevilla   EL   2015-02-26 19:00   x
10   Dinamo Kijev - Guingamp   EL   2015-02-26 19:00   1
11   Legia Varsó - Ajax   EL   2015-02-26 19:00   x
12   Ath. Bilbao - Torino   EL   2015-02-26 21:05   x
13   Sporting CP - Wolfsburg   EL   2015-02-26 21:05   1
+1   Feyenoord - Roma   EL   2015-02-26 21:05   1

Leverkusen - Atl. Madrid   0-1
Fiorentina - Tottenham      0-1
Mönchengladbach - Sevilla   1-1
Dinamo Kijev - Guingamp      1-0, 1-1 (kétesély)
Legia Varsó - Ajax      1-1
Ath. Bilbao - Torino      0-0

Az csak utólag tűnt fel, hogy nem számítok túl gólgazdag meccsekre.
________________
ez egy nagyKettőőőőő találat!!! A két Dinamo :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 25, 2015, 20:45:48
1   Arsenal nyer és nem kap gólt   Arsenal v Monaco
(0-ra nyer)   25/02/2015   Egyik sem   2.40 - 1-3
2   Atletico Madrid nyer és nem kap gólt   Bayer Leverkusen v Atletico Madrid
(0-ra nyer)   25/02/2015   Egyik sem   4.00 - 1-0
szorzat: 9.60
____
hát ez ennyi volt, de nem lep meg, előre eljátszottam ezzel a gondolattal is
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum február 25, 2015, 21:38:17
Idézetet írta: szorzatos Dátum február 25, 2015, 20:45:48
1   Arsenal nyer és nem kap gólt   Arsenal v Monaco
(0-ra nyer)   25/02/2015   Egyik sem   2.40   Függőben
2   Atletico Madrid nyer és nem kap gólt   Bayer Leverkusen v Atletico Madrid
(0-ra nyer)   25/02/2015   Egyik sem   4.00   Függőben
szorzat: 9.60
____
hát ez ennyi volt, de nem lep meg, előre eljátszottam ezzel a gondolattal is

együttérzek! :)
viszint most tettem egy arsenal döntetlent kisebb összeggel, ha arzenal lövi a köv gólt, rögvest eladom
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 25, 2015, 22:55:19
Igazából örülök, hogy ma így döntöttem, minimál kis apró ment erre és békésen néztem a meccset... egyik eredmény sem lep meg, előre is gondoltam efélékre. Inkább az furdal kicsit, miért nem húztam meg ezeket a mások által nem igazán várt történéseket, első gólt Leverkusen szerzi, Monaco nyer.... Okosat és határozott tippet nem éreztem mára.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 26, 2015, 02:22:25
Nagyon veszélyesek a brazil kontrák, a védelem nagyon bizonytalannak tűnik, úgy érzem hamar meglehet a Cruz gól. Stat alapján 2. fi. első felére van jó esély gólra. Az odds tetszik, remélem lehozza a jóval erősebb vendég csapat a tippet.

18'
1   Cruzeiro - 1. gól 60:00 előtt   Universitario de Sucre v Cruzeiro
(Vendég csapat következő góljának ideje)   26/02/2015   Egyik sem   2.00   Függőben
______
Nevetséges.... ennyi helyzetet csak szándékosan lehet így elbénázni.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 26, 2015, 10:27:04
Idézetet írta: szorzatos Dátum február 26, 2015, 02:22:25
Nagyon veszélyesek a brazil kontrák, a védelem nagyon bizonytalannak tűnik, úgy érzem hamar meglehet a Cruz gól. Stat alapján 2. fi. első felére van jó esély gólra. Az odds tetszik, remélem lehozza a jóval erősebb vendég csapat a tippet.

18'
1   Cruzeiro - 1. gól 60:00 előtt   Universitario de Sucre v Cruzeiro
(Vendég csapat következő góljának ideje)   26/02/2015   Egyik sem   2.00   Függőben
______
Nevetséges.... ennyi helyzetet csak szándékosan lehet így elbénázni.


0-0

Végül egy veszélyes módon hoztam vissza a vesztett fogadást, amit alkalmanként el szoktam sütni:
Fontos, hogy legyen stream és lehetőleg minél kevesebbet késsen a valósághoz képest (érdemes frissítgetni is rendszeresen közben). 70. perc után figyelek és mikor úgy érzem, alábbhagy a lendület, de legjobb mondjuk egy sérülés, stb., lehet nagyjából érezni, mikor vannak ilyen min. 1 perces pihenő-labdatartó hullámok, teszek egy under-t. Azon a határon általában, hogy nem lesz több gól már a meccsen, de esetenként (gólgazdagabb meccsek és kitolt határok) lehet 1-el magasabb gólhatárra (utóbbinál viszont az over oldal, tehát hogy lesz még két gól, hamarabb lekerülhet a kínálatból!). Ezt vegyük 10 egységnek, tegnap 2.00-án tettem a 0.5 undert. Mégjobb, ha több fogadóirodánál követem egyszerre az odds-okat és ott rakom, ahol a legmagasabb/ahol egy ütemmel mindig késve csökken. Az egész ceremóniát mégjobb a 80. perchez közel megcsinálni, mert azután kezd sokkal brutálisabb ütemben emelkedni az over és ilyenkor találni az irodák közt is nagyobb szorzó-eltéréseket! Itt jön tehát a másik oldal, ha jól jön ki a lépés, jól elkaptam egy 1-2 perces sérülés miatti leállást, máris emelkedett a 0.5 over odds-a, ha jó irodapárost találtam, akár az over-t is 2-es odds-on tudom máris tenni. Ezzel a legelső támadást, veszélyesnek érzett szituációt várom csak meg és 2-3 egységgel megfogadom, itt jön az izgulós rész, mert ha kifogom a gólt, kis veszteségem lesz, de ezt a kb. 1/5 tétet fontos beszúrni késlekedés nélkül over-re, hogy ezt csökkentsem. Ezután még meccsképtől függően minden támadáskor, általában kb. 2 percenként teszem az over-eket, 1-2-3 körüli egységekkel, a szorzók gyönyörűen másznak fel, 5-ös, 6-oson is küldök még 1 egységet zárásként, így végül minden esetben profittal zárok. A Cruzer meccsén 3-szor fogadtam over-t, 2, 2.1 és 2.4 egységgel 1.9; 2.2 és 4.5 odds-okon, 0-0 maradt, tehát 3.5 egység profittal zárult, gólnál 2.6 lett volna. Mindemellé tanácsos pl. soccerway-en rákeresni a csapatokra és a statisztikájuknál megnézni, mennyire jellemzőek rájuk a 80. perc után szerzett gólok. Ha gólt várok, az over oldal lehetséges profitját számolom ki magasabbra, ellenkező esetben fordítva. Fontos, a b365-ön általában a 89. perc elején zárják a fogadási lehetőséget gólokra, szóval ezelőtt kell lerendezni a fogadásokat, más irodák előbb is zárhatnak! A nagyon népszerű, pl. BL, PL meccseken és ha 4-5 perces hosszabbítás van, szokott lenni még sokáig piac, de erre nem alapozok.

Veszélyek:
Gyorsan beesett gól - ha rászoknék erre a módszerre, hamar belefutnék. Volt már részem benne, akkor úgy hoztam helyre, hogy mégveszélyesebben, közvetlen a gól utáni piacnyitáskor mégnagyobb tétet tettem ismét az under-re, ilyenkor valamennyire túlértékelt szokott lenni pár másodpercig az odds, majd ugyanúgy eljátszottam a többit, jöttek a töredék-tétes over-ek.
Piaczárás - gyakran előfordul, nem kell hozzá büntető, vagy piros lap... több perces roló is jöhet és nem tudom tenni az over-eket, gól is lehet ezalatt és csúnyán végződhet a dolog. Ilyenkor más irodáknál van hogy lehet fogadni viszont! Azonban ha nyomós oka van a piaczárásnak és máshol fogadok, utólag érvényteleníthetik a fogadást!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 26, 2015, 18:36:28


1   Anderlecht - nem   Dinamo Moszkva v Anderlecht
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   26/02/2015   Egyik sem   1.28 - 3-0
2   Zenit St Petersburg - nem   Zenit St Petersburg v PSV
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   26/02/2015   Egyik sem   1.66 - 3-0
szorzat: 2.14
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 26, 2015, 19:09:28
1   Legia Warsaw - nem   Legia Warsaw v Ajax
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   26/02/2015   Egyik sem   1.44 - 0-3
2   (0-0) alatt 2.5   Inter Milan v Celtic
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   26/02/2015   Egyik sem   2.050 - 1-0
3   Döntetlen   Borussia M'gladbach v Sevilla
(Játékidő eredménye)   26/02/2015   Egyik sem   3.25 - 2-3
4   (0-0) FC Salzburg +0.5   FC Salzburg v Villarreal
(Ázsia hendikep - további piacok)   26/02/2015   Egyik sem   1.525 - 1-3
5   (0-0) Tottenham +1.0   Fiorentina v Tottenham
(Ázsia hendikep - további piacok)   26/02/2015   Egyik sem   1.450 - 2-0
szorzat: 21.28
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 26, 2015, 20:11:58
csajka DARTS

1   Anastasia Dobromyslova   BDO World Trophy - nők 2015 - Dobromyslova v Gallagher
(Mérkőzés nyertese)   27/02/2015   Egyik sem   1.14 - 4-3
2   Aileen De Graaf   BDO World Trophy - nők 2015 - De Graaf v Peters
(Mérkőzés nyertese)   27/02/2015   Egyik sem   1.22 - 4-1
3   Zoe Jones   BDO World Trophy - nők 2015 - Jones v Kuijten
(Mérkőzés nyertese)   27/02/2015   Egyik sem   1.16 - 4-2
4   Fallon Sherrock   BDO World Trophy - nők 2015 - Sherrock v Jacklin
(Mérkőzés nyertese)   26/02/2015   Egyik sem   1.12 - 4-0
szorzat: 1.83

1   Gary Anderson   Anderson v Wade
(Párosítás nyertese (2 esélyes))   26/02/2015   Egyik sem   1.44 - 7-4
2   Michael van Gerwen   van Gerwen v Lewis
(Párosítás nyertese (2 esélyes))   26/02/2015   Egyik sem   1.30 - 6-6
3   Alatt 3.0   Athletic Bilbao v Torino
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   26/02/2015   Egyik sem   1.300 - 2-3
4   Feyenoord +1.0   Feyenoord v Roma
(Ázsiai hendikep - további piacok)   26/02/2015   Egyik sem   1.240 - 1-2
5   Sporting +1.0   Sporting v Wolfsburg
(Ázsiai hendikep - további piacok)   26/02/2015   Egyik sem   1.220 - 0-0
szorzat: 3.69

1   Sporting 1 góllal nyer   Sporting v Wolfsburg
(Szerzett előny)   26/02/2015   Egyik sem   4.33 - 0-0
2   Feyenoord 1 góllal nyer   Feyenoord v Roma
(Szerzett előny)   26/02/2015   Egyik sem   4.33 - 1-2
szorzat: 18.78
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 27, 2015, 07:12:04
Nahát

Újpest - Pécs
TippmixPro - Újpest (1.46)
bet365 - X2 (3.40)

Kecskemét-Pápa
1.85 / X2 2.25

Tmp-n is fogadhatóak szólóban!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 27, 2015, 17:17:41
Venus - Azarennnnyka

Gyuszi a 11. játékban
0.5 egység - 2.62
:ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 27, 2015, 17:20:11
Gondoltam beszállok egy ilyen sorozatra, de rögtön lehozták. Bár lehet lesz még, nagyon sokáig el tudnak húzni egy-egy játékot...

Inkább Venus szerváinál jön. Előző tippet játék közben tettem be, de a szerkesztés olyan gyors volt, hogy nem jelöli :)
__
fordítva, inkább Azarenka adogatásnál van több, de elég kiegyenlített
___
Nem is kezdtem végül új sorozatot, magamra szóltam, mert megvolt az elsővel a profit. Utána az 5. gémig kellett volna elmennem, gyuszinál a 3-as szorzó miatt csak a 3.-tól emelnék tétet kicsivel.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 27, 2015, 18:43:49
Idézetet írta: szorzatos Dátum február 26, 2015, 20:11:58
csajka DARTS

1   Anastasia Dobromyslova   BDO World Trophy - nők 2015 - Dobromyslova v Gallagher
(Mérkőzés nyertese)   27/02/2015   Egyik sem   1.14   Függőben
2   Aileen De Graaf   BDO World Trophy - nők 2015 - De Graaf v Peters
(Mérkőzés nyertese)   27/02/2015   Egyik sem   1.22   Függőben
3   Zoe Jones   BDO World Trophy - nők 2015 - Jones v Kuijten
(Mérkőzés nyertese)   27/02/2015   Egyik sem   1.16   Függőben
4   Fallon Sherrock   BDO World Trophy - nők 2015 - Sherrock v Jacklin
(Mérkőzés nyertese)   26/02/2015   Egyik sem   1.12   Függőben
szorzat: 1.83


Gyerünk ribancok! Zoe 2-0-ra brékelt épp
___
re-brék, 2-1, 4 nyert legig megy, stream meg 1 perces késéssel...
4-2  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 27, 2015, 20:55:56
1   Felett: 1.5   Bala Town v Aberystwyth
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.14 - 3-3
2   Felett: 0.5   LASK Linz v St Polten
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.10 - 0-0
3   Felett: 3.5   Club Brugge - nők v Heerenveen - nők
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.28 - 0-3
4   Felett: 6.5   FC Zwolle - nők v ADO Den Haag - nők
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.20 - 1-9
5   Felett: 1.5   Vysocina Jihlava v Slovacko
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.22 - 0-1
6   Felett: 4.5   FC Volendam v FC Emmen
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.12 - 3-2
7   Felett: 3.5   Ajax - tartalékos v Maastricht
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.11 - 1-3
8   Felett: 0.5   Falkirk v Rangers
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.040 - 1-1
Szorzat: 3.08
Tét: 0.5 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 27, 2015, 21:10:52
1   Bayern München - felett 2.5   Bayern München v Cologne
(Hazai csapat góljai)   27/02/2015   Egyik sem   1.11 - 4-1
2   (4-2) Felett 6.5   FC Köln II v Bochum II
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   27/02/2015   Egyik sem   2.675 - 4-2
3   Felett: 2.5   FC Dordrecht v Go Ahead Eagles
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.30 - 2-1
4   Felett: 2.5   VVV v Achilles 29
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.25 - 1-1
5   Felett: 1.5   Sparta Rotterdam v FC Twente - tartalékos
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.14 - 1-2
6   Felett: 1.5   NEC v Roda JC
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.22 - 3-0
7   Felett: 0.5   De Graafschap v FC Eindhoven
(Mérkőzés gólok - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.20 - 1-0
Szorzat: 8.10
Tét: 0.5 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 27, 2015, 21:32:00
1   (1-1) Felett 2.5   Frejus v Poire Sur Vie
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   27/02/2015   Egyik sem   2.100 - 2-1
2   (1-1) Felett 3.5   Falkirk v Rangers
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   27/02/2015   Egyik sem   2.100 - 1-1
3   (0-1) Felett 1.5   Vysocina Jihlava v Slovacko
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.500 - 0-1
4   (2-2) Felett 4.5   FC Volendam v FC Emmen
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   27/02/2015   Egyik sem   1.575 - 3-2
5   (1-1) Felett 2.5   FC Dordrecht v Go Ahead Eagles
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   27/02/2015   Egyik sem   1.850 - 2-1
Szorzat: 19.27
Tét: 0.35 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 27, 2015, 22:11:39
Mindjárt jön a kedvenc szájasom Dobromyslova ellen  :laugh:


(http://kepfeltoltes.hu/150227/sz_j1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 14:59:47
Totó - 9. hét - 2. forduló

01   Dortmund - Schalke   Bundesliga 1.   2015-02-28 15:30   x
02   Leverkusen - Freiburg   Bundesliga 1.   2015-02-28 15:30   1
03   Hertha BSC - Augsburg   Bundesliga 1.   2015-02-28 15:30   2
04   Hoffenheim - Mainz   Bundesliga 1.   2015-02-28 15:30   1
05   E. Frankfurt - Hamburg   Bundesliga 1.   2015-02-28 18:30   2
06   Bremen - Wolfsburg   Bundesliga 1.   2015-03-01 17:30   1
07   Chievo - Milan   Olasz A   2015-02-28 20:45   x
08   Sassuolo - Lazio   Olasz A   2015-03-01 15:00   2
09   Internazionale - Fiorentina   Olasz A   2015-03-01 18:00   1
10   Torino - Napoli   Olasz A   2015-03-01 20:45   x
11   Liverpool - Manchester City   Premier Liga   2015-03-01 13:00   x
12   Chelsea - Tottenham   Angol Liga-kupa   2015-03-01 17:00   1
13   Sevilla - Atl. Madrid   Spanyol bajnokság   2015-03-01 19:00   x
+1   Monaco - Paris SG   Francia bajnokság   2015-03-01 21:00   x

___________________
6+1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 15:31:53
0.5-0.5 egység tét mindenre szólóban

1   Döntetlen és felett 2.5   Borussia Dortmund v Schalke
(Eredmény/összesített gólok)   28/02/2015   Egyik sem   15.00 - 3-0 (majdnem döntetlen lett)

1   TSG Hoffenheim és igen   TSG Hoffenheim v Mainz
(Eredmény/Mindkét csapat szerez gólt)   28/02/2015   Egyik sem   3.60 - 2-0

1   Hamburg   Eintracht Frankfurt v Hamburg
(Játékidő eredménye)   28/02/2015   Egyik sem   3.80 - 2-1

1   Augsburg 1 góllal nyer   Hertha Berlin v Augsburg
(Szerzett előny)   28/02/2015   Egyik sem   4.00 - 1-0 (ez az Pali :) )

1   Bayer Leverkusen 1 góllal nyer   Bayer Leverkusen v SC Freiburg
(Szerzett előny)   28/02/2015   Egyik sem   3.75 - 1-0  :ok: nyert - 1.85 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 15:39:24
Így lehet profitálni már az esemény sorra kerülése előtt:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 16:09:15
1   (0-0) Felett 1.5   TSG Hoffenheim v Mainz
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   28/02/2015   Egyik sem   1.675 - 2-0
2   Igen   Burnley v Swansea
(Mindkét csapat gólt szerez)   28/02/2015   Egyik sem   2.00 - 0-1
szorzat: 3.35
tét: 0.75
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 16:45:22
Esetleg ha hiányolná valaki a b365 élőről a mennyei meccseket, a lista legalján -> részletek labdarúgásnál találhatóak!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 17:16:05
89'
Leverkusen-re biztositás (1-0) - 1.5 over - 0.15 egység, odds: 6.00 - (maradt 1-0)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 20:48:50
Döntetlen 1-1 Chievo v AC Milan
(Pontos eredmény)   28/02/2015   Egyik sem   6.00   Függőben
tét: 0.5
______
0-0, tét vissza
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 22:28:22
Milántos meccsen lehet megcsinálom a 0.5 over/under-es dolgot.
___
Mégsem, túl sokat késik a stream, így veszélyes lenne.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum február 28, 2015, 22:42:01
Idézetet írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 22:28:22
Milántos meccsen lehet megcsinálom a 0.5 over/under-es dolgot.
___
Mégsem, túl sokat késik a stream, így veszélyes lenne.

figyelem a meccset, most gondolkoztam egy Milan téten tuti oddson, de mára már befejeztem
sok sikert
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 22:45:38
Nekem 0-0-nál tét visszajár, ezért is raktam még a meccs előtti piacon 1-1-et.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum február 28, 2015, 22:55:20
Idézetet írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 22:45:38
Nekem 0-0-nál tét visszajár, ezért is raktam még a meccs előtti piacon 1-1-et.

0 - 0 lett
legközelebb 2,5 alá teszem ha megint a Chevionál játszik a Milan
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum február 28, 2015, 22:59:56
Az nyugodtan mehetett volna, de 1.62-ért pazarlásnak éreztem volna pénzt szórni rá, tippjátékban ment az X
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 03:33:47
Jussanak túl a Sevilla-n és nincs megállás!

1   Villarreal   UEFA Európa Liga 2014/15
(Végső győztes)   26/05/2015   2 Helyezések
1/2  Szorzó   12.00

Tét: 0.85 egység (csak győztesre)
________
nem jutottak túl :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 12:02:49
1   Valencia 0.0   Valencia v Real Sociedad
(Ázsiai hendikep - további piacok)   01/03/2015   Egyik sem   1.190 - 2-0
2   Wolfsburg - nem   Werder Bremen v Wolfsburg
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   01/03/2015   Egyik sem   1.28 - 3-5
3   Torino +1.0   Torino v Napoli
(Ázsiai hendikep - további piacok)   01/03/2015   Egyik sem   1.275 - 1-0
4   Sevilla +1.0,+1.5   Sevilla v Atletico Madrid
(Ázsiai hendikep - további piacok)   01/03/2015   Egyik sem   1.190 - 0-0
szorzat: 2.32 -> 2.24 - (cash out a Torino vezetést szerző gólja után)
tét: 0.6
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 13:02:25
1   Döntetlen   Liverpool v Man City
(Játékidő eredménye)   01/03/2015   Egyik sem   3.50 - 2-1
tét: 0.7
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 15:12:01
1   Döntetlen   Atalanta v Sampdoria
(Játékidő eredménye)   01/03/2015   Egyik sem   3.10 - 1-2
tét: 0.55
_______


természetesen akkor lőtték a győztes gólt, mikor 3.1-es odds-on akartam tenni a biztosító overt, a Liverpool délután szintén, ott 1.83-massal akartam kicsit visszafogadni...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 17:30:08
1   (0-0) Werder Bremen 0.0   Werder Bremen v Wolfsburg
(Ázsia hendikep - további piacok)   01/03/2015   Egyik sem   2.750 - 3-5
tét: 0.6
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 18:02:36
jó balszerencsésen kezdem a hónapot.... 3.5, vagy goal line 4 over-t akartam még kezdés előtt tenni poénból 1. fi.-re a Bremen-Wolf-ra, vagy első percekben, de elfeledkeztem róla  :laugh:  nem kis odds jött volna. 3-2 most, végre tartani tudják a vezetést 2 percél tovább is
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 20:21:47
62'
1   Carlos Bacca (1. gól)   Sevilla v Atletico Madrid
(Következő gólszerző)   01/03/2015   Egyik sem   6.50   Függőben
tét: 0.3
____
79' fasza, lehozzák a leggólképesebb támadót  :great:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 01, 2015, 20:53:42
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 20:21:47
62'
1   Carlos Bacca (1. gól)   Sevilla v Atletico Madrid
(Következő gólszerző)   01/03/2015   Egyik sem   6.50   Függőben
tét: 0.3
____
79' fasza, lehozzák a leggólképesebb támadót  :great:

légyszi ird meg ha teszel valamit, hogy még időben az ellenkezőjét meg tudjam tenni, hogy tudjak kaszálni! :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 21:02:35
Akkor tedd majd meg a Napoli AH -1.5-öt, már csak az kúrhatja el a parlay-em! A Bacca 1st goal-ra nem tudsz b365-ön ellenfogadni, Pinnacle-n lehet pl. meccs előtt, hogy adott játékos nem szerez gólt. Amúgy meg mivel ma alig ment 3-as odds alá ma tippem, nem sokat kaszálnál az ellenkezőjével.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 01, 2015, 21:04:02
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 21:02:35
Akkor tedd majd meg a Napoli AH -1.5-öt, már csak az kúrhatja el a parlay-em! A Bacca 1st goal-ra nem tudsz b365-ön ellenfogadni, Pinnacle-n lehet pl. meccs előtt, hogy adott játékos nem szerez gólt. Amúgy meg mivel ma alig ment 3-as odds alá ma tippem, nem sokat kaszálnál az ellenkezőjével.

vicc volt, nehogy megsértődj!! :)
tudod, hogy te vagy az egyik példaképem! :)
de most megyek mert irnom kell a többieknek, hogy napoli -1,5öt tegyen mindenki mielőbb
:)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 21:10:23
Dehogy! De amúgy nem hülyeség, még ha vicc is, én is csinálok néha hasonlót itt a fórumról olyan tagok tippjeivel, akiknek jó sorozatuk van, vagy épp ha rossz... persze csak poénból, apróval.... teszem az ellenkezőjét, mikor pech sorozatuk van, pl. kosár o/u-nél... vagy az all-in sorozatoknál, mikor már 8-10 tippjük jön 1.20 körüliekkel sorozatban

Ja egy tanács és félig-meddig kérés a hozzászólóimnak: nem kell mindig idézni!!! Alul van a piros válasz gomb, úgy is kiderül mire reagáltok.... szóval csak indokolt esetben, ha lehet, köszönöm.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 22:30:22
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 01, 2015, 12:02:49
1   Valencia 0.0   Valencia v Real Sociedad
(Ázsiai hendikep - további piacok)   01/03/2015   Egyik sem   1.190 - 2-0
2   Wolfsburg - nem   Werder Bremen v Wolfsburg
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   01/03/2015   Egyik sem   1.28 - 3-5
3   Torino +1.0   Torino v Napoli
(Ázsiai hendikep - további piacok)   01/03/2015   Egyik sem   1.275   Függőben
4   Sevilla +1.0,+1.5   Sevilla v Atletico Madrid
(Ázsiai hendikep - további piacok)   01/03/2015   Egyik sem   1.190 - 0-0
szorzat: 2.32
tét: 0.6

És eljött a Cash out ideje - 70' Torino-Napoli 1-0 (1.39 helyett 1.34 egységet adott ki  :ok: )
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 02, 2015, 10:55:39
Igen Lucky, ez szép sorozat volt  :ok:
____
Lucky el lett pucolva  :laugh:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 02, 2015, 11:24:49
Februárt lezáró gondolatok

Elszaporodtak kicsit a "kósza-tippjeim", ezért újításként már mindenhez írom a tétet is. Sikerült pozitív egyenleggel zárnom, de a tét feltüntetése nélkül a sok piros sor közül ez nem mutatkozik meg. A value fogadásaim kicsit pihentek a hónap második felében, nem sikerült eléggé koncentrálnom rá más elfoglaltságok miatt, e hónapban fel akarom lendíteni. A statisztikáknál továbbra is figyelembe veendő, hogy egymással nem teljesülhető tippeket is tartalmaz, tehát 100%-os találati arány képtelenség lenne. Persze ezeket egy tippnek vehetném, de nincs kedvem...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 02, 2015, 13:06:42
22. percben 0-0-nál (Szingapúri S liga)
1   Igen   Albirex Niigata v Tampines Rovers
(Mindkét csapat gólt szerez)   02/03/2015   Egyik sem   1.90 - 0-1
tét: 0.6 egység
nyerhető: 1.15 egység
_______________
Ez az eredmény nagyon rácáfolt a statisztikákra  :noway:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 02, 2015, 14:30:01
1   Vysocina Jihlava - U21 lövi a(z) 2. gólt   SC Znojmo - U21 v Vysocina Jihlava - U21
(Következő gól)   02/03/2015   Egyik sem   1.40 - Znojmo szerezte
2   (1-2) Felett 3.5,4.0   Slovacko - U21 v FK Varnsdorf - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   02/03/2015   Egyik sem   1.775 - fi.: 3-2
szorzat: 2.5
tét: 0.6 egység, nyerhető: 1.5 egység
_______________
Znojmo: 52' 1-1  :noway:  persze, eddig egyszer szagoltak az ellenfél kapuja felé, most meg gólt lőnek...
Slovacko: 30' 2-2, 38' 3-2  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 02, 2015, 15:18:39
1   USA - női U23   Anglia - női U23 v USA - női U23
(Nincs fogadás döntetlenre)   02/03/2015   Egyik sem   1.22 - 1-2
2   Igen   Celtic - U20 v Aberdeen - U20
(Mindkét csapat gólt szerez)   02/03/2015   Egyik sem   1.66 - 0-3 (gratulálok  :ok: )
3   Döntetlen (Iraklis Psachna ) +1.0   Apollon Smyrnis v Iraklis Psachna
(3-esélyes hendikep)   02/03/2015   Egyik sem   2.62 - 2-1
szorzat: 5.35
tét: 0.55 egység, nyerhető: 2.95 egység
_____________
Apollon: 61' 1-0, 72' 2-0  :(  90+7' kettőőőőőegggggggggggggggyyyyy  :ok:
Celtic: 21' 0-1, 39' 0-2, 66' 0-3 (ez már egyre cikibb, egyébként múlt év márciusában volt utoljára, hogy otthon a Celtic ifik nem szereztek gólt)
Anglia W: 32' 0-1, 50' 0-2, 79' 1-2

Már pirosítottam a tippet, de bevágta a hosszabbításban az Iraklis! Volt valami sérülés a 2. gól előtt, majd 10 percig állt a játék, ezért volt a hosszú ráadás, de én azt hittem, hogy a b365 jelzi ki rosszul, hogy 10 percig tart a "sérülés" kiírás.

USA gól után biztosító szeló:

1   Aberdeen - U20 - igen   Celtic - U20 v Aberdeen - U20
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   02/03/2015   Egyik sem   2.50 - 0-3
tét: 0.5 egység, nyerhető: 1.25 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 02, 2015, 21:16:31
Megpróbálok három bőrt lehúzni egy meccsről

11. percben:
1   (0-0) Juventus +0.5   Roma v Juventus
(Ázsia hendikep - további piacok)   02/03/2015   Egyik sem   1.375 - 1-1
2   felett 6.5   Roma v Juventus
(Büntetőlapok száma)   02/03/2015   Egyik sem   2.00 - 11 lap
3   felett 8.0   Roma v Juventus
(Összesített szögletek - további piacok)   02/03/2015   Egyik sem   1.30 - 1-5
szorzat: 3.58
tét: 0.75 egység, nyerhető: 2.7 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 02, 2015, 22:37:35
Tettem véletlen a "szöglet 8 alatt"-ra 2.10-en 1.3 egységet (nyerhető: 2.75), de ez nem ázsiai piac, így 8 szögletnél nagy bukta lenne...
____
de hogy még szebb legyen, biztos egy Roma büntetőn megy majd el  :P
___
Ezt még lehet nagyon bánni fogom, de ment a "pontosan 7 szöglet"-re 0.5 egység 2.87-es szorzón (nyerhető 1.45)
____
és innentől tétlen izgulás, mert már nincs fogadási piac, nincs cash out....
___
de jó lett volna még egy szöglet.... így maradt a miniprofit - 0.2 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 05, 2015, 14:19:28
Az elmúlt 2-3 napban minimál lehetőségeim voltak fórumozni, sporteseményeket követni, nagy nehezen sikerült csak tippelni a maradj talponban is, egyéb tippversenyekről lemaradtam, stb... A látogatottságom azért így is emelkedett 1-2 százzal ( :o: ), a fontosabb topic-ok bejegyzéseinek átnézését hamarosan pótlom, aztán aktívkodok minden téren, ill. a totót azért leadtam tegnap (elemzés nélkül, ránézésre tippelve), így sikerült (zárójelben a tippjeim):

10. hét - 2. forduló
01   Newcastle - Manchester Utd.   Premier Liga   2 (1)
02   Manchester City - Leicester   Premier Liga   1 (1)
03   QPR - Arsenal   Premier Liga   2 (x)
04   Stoke - Everton   Premier Liga   1 (1)
05   Tottenham - Swansea   Premier Liga   1 (x)
06   West Ham - Chelsea   Premier Liga   2 (2)
07   Liverpool - Burnley   Premier Liga   1 (1)
08   Norwich - Wigan   Angol Liga bajnokság   2 (1)
09   Leeds - Ipswich   Angol Liga bajnokság   1 (x)
10   Sheffield Wed. - Blackburn   Angol Liga bajnokság   2 (2)
11   Lazio - Napoli   Olasz Kupa   X (x)
12   Paris SG - Monaco   Francia Kupa   1 (2)
13   Villarreal - Barcelona   Spanyol Kupa   2 (1)
+1   Espanyol - Ath. Bilbao   Spanyol Kupa   2 (1)
_____
6 találat
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 05, 2015, 15:47:00
Darts totó (érzésre, első ránézés után):

1   Raymond van Barneveld   van Barneveld v Huybrechts
(Mérkőzés eredménye)   05/03/2015   Egyik sem   2.05 - 5-7
2   Döntetlen   Wade v Taylor
(Mérkőzés eredménye)   05/03/2015   Egyik sem   5.00 - 5-7
3   Döntetlen   Chisnall v Anderson
(Mérkőzés eredménye)   05/03/2015   Egyik sem   5.00 - 7-2
4   Döntetlen   Lewis v Bunting
(Mérkőzés eredménye)   05/03/2015   Egyik sem   5.00 - 3-7
szorzat: 256.25
tét: 0.25, nyerhető: 64
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 05, 2015, 21:01:37
1   James Wade +2.5   James Wade v Phil Taylor
(Mérkőzés hendikep - legek)   05/03/2015   Egyik sem   1.40 - 5-7
2   Maccabi Tel Aviv   Crvena Zvezda v Maccabi Tel Aviv
(Megnyeri a mérkőzést)   05/03/2015   Egyik sem   1.54 - 89-76
szorzat: 2.17
tét: 0.5
nyerhető: 1.1

egy ütemmel később jobb oddsért:
1   James Wade +2.5   James Wade v Phil Taylor
(Mérkőzés hendikep - legek)   05/03/2015   Egyik sem   1.50 - 5-7
2   Maccabi Tel Aviv   Crvena Zvezda v Maccabi Tel Aviv
(Megnyeri a mérkőzést)   05/03/2015   Egyik sem   1.68 - 89-76
szorzat: 2.53
tét: 0.5
nyerhető: 1.25
______________
4-1-ről jött fel Taylor 4-4-re, 1 Wade leg kéne már csak
________
megint az idegeimmel játszanak.... Taylor brék, alig tudtak kiszállni... 4-5
___
nem volt egyszerű...
______
Zvezda-t 4.30-on tehettem volna, de nem volt kedvem ebből a kis profitból megint áldozni.... leszarom most már, lesz, ami lesz.... rossz nézni ezt a meccset...
_______
......
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 05, 2015, 22:52:51
hajrá szorzatos én szurkolok neked! :)
csődbe visszük a fogadó irodát még az idén!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 05, 2015, 23:00:43
Kösz  :beerchug:  Nagyon remélem, hogy használni fog ez a biztatás, oda kéne már durrantani, a hónap eddig részemről elég lagymatag  :noway:  Az "egész jól alakul" eddig minden téren gyenge eredménnyel zárult, tippversenyekben/játékokban is... de itt a hétvége!!!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 05, 2015, 23:06:10
jó lesz ez, majd betelefonálok a tévébe is hogy küldjenek neked is egy kis pénzenergiát, majd figyeld a következő héten milyen kasza lesz :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 05, 2015, 23:08:42
Még a brék előtt - Chizzy-t magabiztosnak éreztem, gondoltam egy szűk győzelem megér 11-es szorzót:

1   Dave Chisnall nyer 7-5   Dave Chisnall v Gary Anderson
(Párosítás - Pontos eredmény)   05/03/2015   Egyik sem   11.00 - 7-2
tét: 0.5
nyerhető: 5.5
_________
Túlságosan is magabiztos.....  :laugh:  Kéne egy kis fordulat a 7-5-höz
__________
csúnyán letarolta
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 05, 2015, 23:21:44
Elkezdtem a táplálkozást a hétvégére!

Pénzenergia! (http://www.youtube.com/watch?v=d0C1aDKAA-0#)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 06, 2015, 10:13:20
ugye én mondtam! eddig is ezt kellett volna! :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 06, 2015, 10:29:02
Köszönöm az infót, eddig csak Tihanyi úr mosógép fűtőszálas távgyógyításában hittem. Mostantól mienk a világ  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 06, 2015, 10:50:01
nekem is Tihanyi úr mütötte a tévéből a gerincemet, azóta egy kicsit mintha jobban vónék..
este mindent a Lask Linz-re!

Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 06, 2015, 16:57:54
Idézetet írta: RedMunchen2013 Dátum március 06, 2015, 16:47:57A hétvége ezzel a tippel indul, élő közvetítés nincs, de gondolom, hogy cél a 10 elérése. élő 49' 9-0Chaika - Belye Tigry 1. csapat 9.5 felett1,80

elloptam Redmunchen tippjét, csak átalakítottam, bárki lőheti a 10.-et. 6 percük van, biztos szeretnék, hogy jobban mutasson a végeredmény, két számjegyű góllal :)

1   Felett 9.5   Chaika v Belye Tigry
(Játék összesített)   06/03/2015   Egyik sem   1.90 - 10-0
tét: 0.55
nyerhető: 1.05
_________
másfél perccel a vége előtt 10-0 :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: RedMunchen2010 Dátum március 06, 2015, 17:05:38
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 06, 2015, 16:57:54
elloptam Redmunchen tippjét, csak átalakítottam, bárki lőheti a 10.-et. 6 percük van, biztos szeretnék, hogy jobban mutasson a végeredmény, két számjegyű góllal :)

1   Felett 9.5   Chaika v Belye Tigry
(Játék összesített)   06/03/2015   Egyik sem   1.90   Függőben
tét: 0.55
nyerhető: 1.05
_________
másfél perccel a vége előtt 10-0 :)

Mostanában nem sok nyertes tippet adtam, de örülök, hogy jól sikerült a kiválasztásod.  ;D
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 06, 2015, 17:09:03
Annyira meggyőző volt az érv :) az odds meg szép érte, az élő overes tipplopásban az a csúnya még, hogy a tolvaj még jobb odds-ot is kap  ;D
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 06, 2015, 19:21:47
Ha nem kap ki a Puskás, kíváncsi vagyok min tud elmenni majd...

1   (0-0) Puskás Akadémia +0.5   Paksi FC v Puskás Akadémia
(Élő fogadás - ázsiai hendikep)   06/03/2015   Egyik sem   1.800 - 2-1
2   Real Madrid   Galatasaray v Real Madrid
(Megnyeri a mérkőzést)   06/03/2015   Egyik sem   1.12 - 71-107
3   Felett: 2.5   First Vienna FC 1894 v FC Trenkwalder Admira A
(Mérkőzés gólok - további piacok)   06/03/2015   Egyik sem   1.25 - 1-3
4   Felett: 2.5   Austria Vienna A v Parndorf
(Mérkőzés gólok - további piacok)   06/03/2015   Egyik sem   1.22 - 4-2
5   Vardar SCBT - nők -1.5   Krim Mercator - nők v Vardar SCBT - nők
(Hendikep (2 esélyes) - további piacok)   06/03/2015   Egyik sem   1.14 - 29-47
6   Mosonmagyaróvári KC - nők +3.5   Mosonmagyaróvári KC - nők v DSVC - nők
(Hendikep (2 esélyes) - további piacok)   06/03/2015   Egyik sem   1.062 - 26-27
szorzat: 3.76
tét: 0.5
nyerhető: 1.9
____________
az osztrák meccseken már volt 1-1 gól a fogadáskor
Aus.V.-Parnd.: 26' 1-1..........
First Vienna: 44' 1-1..........
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 06, 2015, 20:37:28
Na de jó, lemaradtam a paksi eseményekről... mi történt? Hogy egyenlítettek emberhátrányban?
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 06, 2015, 20:38:08
ezt nem hiszem el...... ócska magyar futball, áááá
______
Belassult a gépem, erre mire visszajövök, nem tudok kiszállni a már szinte megnyert szelvényből...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 06, 2015, 21:05:20
Idézetet írta: Arzeen Dátum március 06, 2015, 10:50:01
nekem is Tihanyi úr mütötte a tévéből a gerincemet, azóta egy kicsit mintha jobban vónék..
este mindent a Lask Linz-re!

szorzi!
szóltam időben, hogy mindent a Lask Linzre! most volt fizetés is, hó eleje van, nem?
ha ezt egy normális téttel megteszed, akkor most azon gondolkoznál, hova menj idén külföldre nyaralni, vagy melyik autószalonba milyen autót válassz..
mindennek van határa, nem gondolod, hogy helyetted még meg is teszem a meccset, vagy megmondom, mikor lövik a gólokat, valamit neked is kell tenned érte..  :laugh:

18:30   LASK Linz - Austria Lustenau   3:2   (2:1, 1:1)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 06, 2015, 21:59:41
Ó de rendes vagy, még jó, hogy autóellenes vagyok... Nem felejtettem amúgy el, de nem jutottam el addig, hogy foglalkozzak a meccsel. Nem baj, kérem a következő tippet, holnapra mit zsíroztál le?
(http://www.parameter.sk/sites/default/files/styles/article/public/article_image/bundabotrany_0.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 07, 2015, 04:34:53
ez egy régebben elkezdett all-in sorozatom, de eddig nem vezettem a naplóban...

12' 0-0-nál
1   Chicago Fire - nem   LA Galaxy v Chicago Fire
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   07/03/2015   Egyik sem   1.14 - 2-0
tét: 2.6
nyerhető: 2.95

közben elszunyókáltam kicsit, mire újra kipislantottam a szemhéjam alól, már integetett a 64. percben szerzett LA gól  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 07, 2015, 15:53:12
A TippmixPro-n még mindig vezető odds van a Pécsre:

Vasas - Balmazújváros 1X2   Vasas   1,31 - 2-0
Pécs - Haladás 1X2   Pécs   1,95 - 2-1
szorzat: 2.55
tét: 1
nyerhető: 2.55

A Vasas kerete még erősebb, mint ősszel, szerintem simán hozzák a kiesés veszélyével bajlódó Balmazújvárost. (E, mármint a meccset ellenük  :laugh: )
___
Vasas 90. percben vezetést szerez (1-0), 25 méterről lőtt Kenesei Krisztián  ;D
Pécsett 2-1 az állás a hosszabbításban, szombathelyi emberhátrány mellett
__
90+3' - újabb Vasas gól, eldőlt a szelvény sorsa  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 07, 2015, 17:58:31
ez az! bosszuld meg az én vesztes tippjeim, támadás!! :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 07, 2015, 18:38:13
Első negyed után, 22-17-nél:

1   Sopron KC   MAFC Budapest v Sopron KC
(Megnyeri a mérkőzést)   07/03/2015   Egyik sem   1.41 - 84-77
2   (0-0) Felett 3.0   FC Salzburg v SCR Altach
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   07/03/2015   Egyik sem   1.500 - 0-1
szorzat: 2.13
tét: 0.6
nyerhető: 1.25

(A nyeremény részt mindig kerekítem a naplómban 5 századokra, ha úgy jön ki. Kompenzálva, ha középre esik, egyszer felfelé, egyszer lefelé.)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 08, 2015, 14:16:27
Laudrup fórumtárs rossz sorozatban van, ezért beszállok a tippjére, hamarosan jön neki a zöld :)
86'
1   Felett: 0.5   Cesena v Palermo
(Mérkőzés gólok)   08/03/2015   Egyik sem   6.00 - 0-0
tét: 0.2
nyerhető: 1.2
____________
Én is rossz sorozatban vagyok  :)  Most már figyelnem kell a naplóját és mindent megtenni, ha kikerül.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 08, 2015, 14:38:03
Lauval:

1   Felett: 0.5   Union Berlin v Kaiserslautern
(Mérkőzés gólok - további piacok)   08/03/2015   Egyik sem   1.40 - 0-0
2   Felett: 1.5   Roda JC v De Graafschap
(Mérkőzés gólok - további piacok)   08/03/2015   Egyik sem   1.16 - 1-1
szorzat: 1.63
tét: 1
nyerhető: 1.65
__
Ez a bundes II-es sem lesz egyszerű, aránylag sok gólszegény meccsük volt a közelmúltban, most pedig 62 perc játékidő alatt produkáltak összesen 49 támadást, amiből 23 volt veszélyes (b365 stat szerint). Viszont nagyon második félidős bandák!!
___
+

87'
1   (0-0) Felett 0.5   Union Berlin v Kaiserslautern
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   08/03/2015   Egyik sem   7.000 - 0-0
tét: 0.2
nyerhető: 1.4
_____
Eddig 1.4 egység ment a Lau projektre, megyünk tovább!
_____
Monaco   Monaco v Arsenal
(Játékidő eredménye)   17/03/2015   Egyik sem   3.00 - 0-2
tét: 1.5
nyerhető: 4.5
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 08, 2015, 16:20:13
Hűűűűűha  :laugh: :laugh:  az ázsiai hendikep persze továbbra is ismeretlen fogalom marad...
Megújul a Tippmix (http://www.youtube.com/watch?v=UYhDukCE76k#ws)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 08, 2015, 18:17:19
remélem tetted az all in tétemet
este mindent tegyél a colo colora!
::)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 08, 2015, 18:23:50
Tippversenyben tettem alapból MTK 1.5 overt!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 08, 2015, 19:31:52
elnézést hogy ilyen figyelmtlen voltam
MTK mindig a második félidőben támad és harapja el az ellenfelének a torkát, mikor már kellően kifárasztotta az áldozatát
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 09, 2015, 08:10:06
Idézetet írta: Arzeen Dátum március 08, 2015, 18:17:19
remélem tetted az all in tétemet
este mindent tegyél a colo colora!
::)

colo colo tényleg szarul játszott tegnap
csak 3-0 ra nyert
all int akartam pedig nyomni rá az volt a terv
na ennyit a táblázatokról, már régen milliomos lehetnél ha teszed a tuti tippjeim
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 09, 2015, 12:01:49
Igaz, jobb lesz most már odafigyelni rád!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 09, 2015, 13:17:25
nézek egy meccset a héten addig kérj kölcsön amennyit csak tudsz
kicsit kellemetlen helyzetbe kerültem a colo colo meccs miatt, de rendeztem a dolgot, irtam a gyerek üzenő füzetébe

"Tisztelt Tanárnő!
Kisfiam menzapénzét sajnálatos módon előre nem látható okokból egyenlőre a tegnap esti Colo Colo meccsre történő elmaradt fogadásom és az ezáltal keletkezett pénzhiány miatt befizetni jelenleg nem áll módomban. A szóban forgó összeget a mai napon délután megrendezett Honefoss találkozót követően tervezem kifizetni, addig is kérném szives türelmét!
Köszönettel: Arzeen"
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 09, 2015, 13:22:40
 :laugh: ;D
De ugye nem az általam beszúrt egymás elleni eredmények miatt nem tetted? Honefossék lesznek olyan jótékonyak, hogy ne hagyják éhezni szegény gyerököt?
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 09, 2015, 15:26:27
megmondom őszintén, azért nem tettem, bizonytalan lettem, de nem gond
tenni akartam pedig mindenképpen
csak nem lesz gond, Honefoss eredményére rá sem nézek, csak később

gyerkőc hazajött, tanárnő is üzent

"Tisztelt Arzeen Apuka!
Semmi baj, a héten a további napokban nem leszek, szabadságot vettem ki, Hévizre megyünk kikapcsolódni férjemmel, mivel az emlitett meccsen Colo Colo győzelmét megjátszottuk, ami kézenfekvő volt. Egyébiránt meglepett az Ön felelőtlen magatartása, hogy kihagyott egy ilyen egyértelmű fogadást, nevetséges is lett volna olyan feltételezés bárki részéről, hogy Colo Colo nem fog győzelmet aratni!
Üdvözlettel: Erzsi tanító néni"

most továbbiakban az a gondom, hogy közben jelentkezett a Chilei emberem is, aki még zsírozta is a meccset, még nem mondtam neki, hogy nem tettem meg..
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 10, 2015, 19:00:03
Stuttgarter
tuti nyerő
az egyik német takaritónőt ismerem, most jelzett...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 10, 2015, 20:43:07
Ez a szelvény csak egy olyan kiegészítő a meccsekhez, mint a behűtött söröm:

1   Basel   FC Porto v Basel
(Első találatot szerző csapat)   10/03/2015   Egyik sem   4.00 - 14' 1-0
2   Schalke   Real Madrid v Schalke
(Első találatot szerző csapat)   10/03/2015   Egyik sem   4.50 - 20' 0-1
szorzat: 18
tét: 0.25
nyerhető: 4.5
______________
és úgy is fogy el, mint a söröm...  :cya:
__
2-ből 1  >:(
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 10, 2015, 21:53:58
1   Igen   FC Porto v Basel
(Mindkét csapat szerez gólt a 2. félidőben)   10/03/2015   Egyik sem   4.33 - 2. fi.: 3-0
2   (2-2) alatt 6.5   Real Madrid v Schalke
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   10/03/2015   Egyik sem   1.475 - 3-4
szorzat: 6.4
tét: 0.4
nyerhető: 2.55
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 11, 2015, 16:00:47
TipszmikszPro, a magyar cuccok miatt (Miskolcra b365-ön 1.25 a szorzó...)

Miskolc - Érsekújvár A mérkőzés győztese   Miskolc   1,38 - 7-0
Valencia - Deportivo Kétesély   Valencia vagy Döntetlen   1,04 Nyitott
R-N. Löwen Kronau - Szeged 1X2   R-N. Löwen Kronau   1,04 Nyitott
Larvik - Sävehof 1X2   Larvik   1,04 Nyitott
FTC - Győr Kétesély   Döntetlen vagy Győr   1,37 - 24-21
Kiel - Füchse Berlin 1X2   Kiel   1,09 - 32-18
Eger - BVSC 1X2   Eger   1,07 - 15-5
Grödig - Sturm Graz Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést Nem   1,22 - 0-2
Hibernian - Livingston 1X2   Hibernian   1,25 - 2-1
szorzat: 3.78
tét: 0.5
nyerhető: 1.9
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 11, 2015, 17:40:43

Az egyik már meg is van
1   (2-2) Felett 4.5   Olhanense v FC Porto B
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   11/03/2015   Egyik sem   2.750 - 2-2
2   (1-1) Felett 2.5   Qatar SC Doha v Al-Shamal SC
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   11/03/2015   Egyik sem  1.525 - 2-1
3   (2-3) Felett 5.5   Portugália - nők v Kína - nők
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   11/03/2015   Egyik sem   2.350 - 3-3
4   (0-2) Felett 2.5   Al-Shahaniya SC v Al Gharafa
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   11/03/2015   Egyik sem   1.850 - 2-3
szorzat: 18.23
tét: 0.25
nyerhető: 4.55
______
a porto B-t meg ki akartam hagyni  ;D  bekapkodtam... (remélem nem csak ezen megy el  >:( ) EZEN MENT EL  :wall:  ilyen balszerencsét...

itt meg 3 gólt repítettek azóta, hátha löknek még:

85'
1   (2-3) Felett 5.5   Al-Shahaniya SC v Al Gharafa
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   11/03/2015   Egyik sem   2.850 - 2-3
tét: 0.25
nyerhető: 0.7

zárógólt akarok!
89' 1-1-nél
1   Felett: 2.5   Qatar SC Doha v Al-Shamal SC
(Mérkőzés gólok)   11/03/2015   Egyik sem   3.25 - 2-1
tét: 0.25
nyerhető: 0.8
__________
Véééééééééééégre jön már valamiiii!  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 11, 2015, 18:12:59
1   Győri Eto - nők   FTC - nők v Győri Eto - nők
(Nincs fogadás döntetlenre)   11/03/2015   Egyik sem   1.45 - 24-21
2   3 vagy több gól (Miskolci Jegesmedvék)   Miskolci Jegesmedvék v HC Nové Zámky
(Pontos csapatgólok száma)   11/03/2015   Egyik sem   1.45 - 7-0
szorzat: 2.1
tét: 1
nyerhető: 2.1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 11, 2015, 18:46:46
1   (2-4) Felett 6.5   Al-Nasr Salalah v Al-Khaboora
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   11/03/2015   Egyik sem   2.600 - 2-4
2   3 vagy több gól (Miskolci Jegesmedvék)   Miskolci Jegesmedvék v HC Nové Zámky
(Pontos csapatgólok száma)   11/03/2015   Egyik sem   1.85 - 7-0
szorzat: 4.81
tét: 0.25
nyerhető: 1.2
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 11, 2015, 19:47:26
Mocskos győriekbe remekül belenyúltam. Mostantól egy ideig csak szólózni fogok.

59' (0-1)
1   SK Sturm Graz - felett 1.5   SV Scholz Grodig v SK Sturm Graz
(Vendég csapat gólok)   11/03/2015   Egyik sem   1.90   Függőben
tét: 1.25
nyerhető: 2.4
__________
67' szögletből 0-2  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 11, 2015, 20:34:15
77'
1   (5-2) Felett 8.0   Norvégia - nők v Dánia - nők
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   11/03/2015   Egyik sem   3.900 - 5-2
tét: 0.5
nyerhető: 1.95
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 11, 2015, 21:22:19
34' 0-0-nál, Ibra' piros lapját követően:
1   Chelsea   Chelsea v PSG
(Játékidő eredménye)   11/03/2015   Egyik sem   1.66 - 1-1
tét: 1
nyerhető: 1.65
_____
:great: :great: :great: :great: :great: :great: :great: :great:
kesautra készülvén jön az egyenlítés...
tök jó, hogy a fogadás után 2 perccel már ugyanezt 1.9-ért tehettem volna... és úgy a 84' perc környékén már bőven megérte volna a cash out, így meg még kb. fél percet akartam várni, mert még csak 1.45 egységet adott volna ki...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 11, 2015, 22:52:20
ha innen is szoptok, legalább örülhessek
1   PSG   Chelsea v PSG
(Továbbjut)   11/03/2015   Egyik sem   6.00
tét: 0.5
nyerhető: 3
_____
Na!  :cya:  Legalább nullára visszajött a meccs....
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 11, 2015, 23:03:13
Erre ekkora odds?? Persze úgy is lesz most már egy chelsea gól...

1   (Jelenlegi állás 1-0) alatt 1.5   Chelsea v PSG
(Gólok száma a hosszabbításban (goal line))   11/03/2015   Egyik sem   1.850 - hosszabbítás: 1-1
tét: 1.5
nyerhető: 2.75
____
hát nem gondoltam volna, hogy emberelőnyben továbbjutásra állva szaros 10 percet nem bírnak ki gól nélkül  :laugh:  nagyon értékesnek éreztem ezt az 1.85-ös szorzót, de legalább jó oldalon jött a gól (lásd: előző hozzászólás  :) )
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 12, 2015, 01:51:58
Ezeknél érzem első ránézésre, hogy megkergülhetnek:

1   Felett 3.0   Villarreal v Sevilla
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   12/03/2015   Egyik sem   2.500 - 1-3
2   Felett 3.5   Wolfsburg v Inter Milan
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   12/03/2015   Egyik sem   2.750 - 3-1
szorzat: 6.88
tét: 0.25
nyerhető: 1.7
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 12, 2015, 11:35:26
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 08, 2015, 14:38:03
Lauval:

1   Felett: 0.5   Union Berlin v Kaiserslautern
(Mérkőzés gólok - további piacok)   08/03/2015   Egyik sem   1.40 - 0-0
2   Felett: 1.5   Roda JC v De Graafschap
(Mérkőzés gólok - további piacok)   08/03/2015   Egyik sem   1.16 - 1-1
szorzat: 1.63
tét: 1
nyerhető: 1.65
__
Ez a bundes II-es sem lesz egyszerű, aránylag sok gólszegény meccsük volt a közelmúltban, most pedig 62 perc játékidő alatt produkáltak összesen 49 támadást, amiből 23 volt veszélyes (b365 stat szerint). Viszont nagyon második félidős bandák!!
___
+

87'
1   (0-0) Felett 0.5   Union Berlin v Kaiserslautern
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   08/03/2015   Egyik sem   7.000 - 0-0
tét: 0.2
nyerhető: 1.4
_____
Eddig 1.4 egység ment a Lau projektre, megyünk tovább!
_____
Monaco   Monaco v Arsenal
(Játékidő eredménye)   17/03/2015   Egyik sem   3.00
tét: 1.5
nyerhető: 4.5

Folytatva a Lau sorozatmegszakítós projektet:

72'
1   Felett: 1.5   Ciprus - nők v Bahrein - nők
(Mérkőzés gólok)   12/03/2015   Egyik sem   1.61   Függőben
tét: 3
nyerhető: 4.85

Megelőlegezve, hogy a Monaco tipp vesztes lesz  :)  Ha meg az (is?) jön, mégjobb.
____
+

78'
(1-0)   Felett 1.5   Ciprus - nők v Bahrein - nők
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   12/03/2015   Egyik sem   2.050   Függőben
tét: 2
nyerhető: 4.1

Nem zárult most sem a sorozat, ők tehetnek róla :)
(http://en.qantara.de/sites/default/files/styles/editor_large/public/uploads/2012/08/09/Bild-2-Frauenfu-ball-Irans-Frauen-dpa.jpg?itok=VOtZqdw5)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 12, 2015, 21:11:56
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 12, 2015, 01:51:58
Ezeknél érzem első ránézésre, hogy megkergülhetnek:

1   Felett 3.0   Villarreal v Sevilla
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   12/03/2015   Egyik sem   2.500   Függőben
2   Felett 3.5   Wolfsburg v Inter Milan
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   12/03/2015   Egyik sem   2.750   Függőben
szorzat: 6.88
tét: 0.25
nyerhető: 1.7


gyerünk, már csak 3 gól, rengeteg időtök van rá :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 12, 2015, 21:35:02
közvetlenül a második gól után kis védés:
1   (0-2) alatt 3.5   Villarreal v Sevilla
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   12/03/2015   Egyik sem   2.675   Függőben
tét: 0.25
nyerhető: 0.65
_____


meg is van, 0.5 egység befektetésével jött 1.7
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Laca87 Dátum március 12, 2015, 22:30:05
Gondoltam érdekelhet:

MTK-Videoton

1X: Bet365 1,825
2. : Tpro 2,27
:ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 12, 2015, 22:48:15
:) igen, minden magyar eseményen rajta vagyok a pro-n, délelőtt a Fradira és a Debrecenre figyeltem fel! Egyébként a b365 gyengébb odds-okkal nyit minden fordulót, majd péntek környékén erősödnek fel, nyitáskor még a Pro payout-ban veri. Aztán a Pinnacle is beszáll a moneyline-nal, kezdetnek csak AH és goal line van egyetlen határral minden meccsre. Ha erre valaki rááll és időben lecsap mindenre, simán profitálhat. Te is rakod az arbokat?
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Laca87 Dátum március 12, 2015, 22:55:02
Raktam eddig, de nem akarom hogy lekorlátozzon a Bet365 ezért most egy ideig hanyagolom.
Na meg mostanában 2 hetente küldenek hűségbónuszt, ezt sem akarom elveszíteni.

Persze az jó lehet, hogy összekombinálom vmivel az arbokat, csak 1-2%nál meg annak nem látom értelmét.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 13, 2015, 02:51:08
1     Atletico Madrid     UEFA Bajnokok Ligája 2014/15
(Végső győztes)     06/06/2015     2 Helyezések
1/2  Szorzó     21.00 - negyeddöntő
tét: 0.4
nyerhető: 8.4
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 13, 2015, 15:48:11
1     (0-6) Felett 6.5     Libanon - nők v Lettország - nők
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)     13/03/2015     Egyik sem     2.250 - 0-6
2     (0-2) Felett 3.0,3.5     Busaiteen v East Riffa
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     13/03/2015     Egyik sem     1.400 - 1-2 (½ érvénytelenített ½ vesztett)
3     (2-1) Felett 4.0     Aris Limassol v AE Paphos
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)     13/03/2015     Egyik sem     2.025 - 2-2
szorzat: 6.38
tét: 0.25
nyerhető: 1.6
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 14, 2015, 02:02:17
1     Alatt 1.5     Atlante v Zacatepec 1948
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     14/03/2015     Egyik sem     2.850 - 0-3
tét: 0.35
nyerhető: 1
____________
két hazai piros lap (15', 75'), három vendég gól...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 14, 2015, 02:10:21
13'
1     Döntetlen (Auckland City) -2.0     Wellington Phoenix - tartalékos v Auckland City
(3 esélyes hendikep - további piacok)     14/03/2015     Egyik sem     5.00 - 0-7
tét: 0.3
nyerhető: 1.5
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 14, 2015, 02:33:41
1     Döntetlen (Universidad Guadalajara ) +1.0     Monarcas Morelia v Universidad Guadalajara
(3-esélyes hendikep)     14/03/2015     Egyik sem     3.75 - 0-1
tét: 0.5
nyerhető: 1.85
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 14, 2015, 03:13:09
1     Felett: 3.5     Waitakere United v Team Wellington
(Mérkőzés gólok - további piacok)     14/03/2015     Egyik sem     1.20 - 4-0
2     (0-1) Felett 1.5,2.0     Monarcas Morelia v Universidad Guadalajara
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     14/03/2015     Egyik sem     1.350 - 0-1
szorzat: 1.62
tét: 0.7
nyerhető: 1.15
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 14, 2015, 03:42:01
1     Irapuato - nem     Irapuato v Necaxa
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     14/03/2015     Egyik sem     1.50 - 1-0
2     Monarcas Morelia gólt szerez a 2. félidőben     Monarcas Morelia v Universidad Guadalajara
(Gólt szerez a 2. félidőben)     14/03/2015     Egyik sem     1.83 - 2. fi.: 0-0
szorzat: 2.75
tét: 0.7
nyerhető: 1.9
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 14, 2015, 22:53:31
elrontottam
ma volt colo colo meccs, amit azt hittem 15.-én lesz de mégis ma volt!
20:00   Vége   
Universidad de Chile
1 - 2   
Colo Colo
(1 - 0)   

mondjuk ez elég meredek meccs volt, nem is hittem hogy győzni fog, csak a bajnokság be van jelölve és feldobta a meccset

colo colo nyert, és mivel megint kihagytuk, itt iszonyatos bukták lesznek, tehát Cauthino tippjei jönni fognak zsinórban!

vagy te tetted?
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 15, 2015, 11:12:18
A Coutinho tippekhez nem kell semmi melléktényező, anélkül is jönnek:) Foci győzelemre ritkán teszek mostanában, inkább team total-okat ötlök ki, most két napja többször pont akkor jöttek gólok, mikor már rakni akartam nagyobb téttel jó odds-okon... és simán jöttek... Pl. Calgary-Toronto-n Calgary 2.5 over 1.80 körül első harmad 5. percénél már tettem volna, erre gól (5:06-kor), majd még abban a harmadban 11:40-kor már a 3 gól is megvolt... Tegnap egy brazil meccs, Sport Recife - Salgueiro, több tippem volt és néztem meccs elejétől a szorzókat, hazaira 1.5 over-t, "mindkét félidőben gólt szerez"-t és AH -1... 1.6-tól kb. 2.25-ig voltak az odds-ok, a mindkét fi.-ben gólt szerez mellett döntöttem, asszem' ez 2-es szorzó felett volt, nem is akartam tovább várni, de jött a 4. percben a gól...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 15, 2015, 18:32:22
1     Verona - felett 1.5     Verona v Napoli
(Hazai csapat gólok)     15/03/2015     Egyik sem     1.66     Függőben - 2-0
2     (0-1) Felett 1.5     Esbjerg v FC Copenhagen
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)     15/03/2015     Egyik sem     1.950 - 0-1
3     Felett: 0.5     Maritimo v Sporting
(Mérkőzés gólok - további piacok)     15/03/2015     Egyik sem     1.14 - 0-1
szorzat: 3.71
tét: 0.4
nyerhető: 1.5
___________
Maritimo - Sporting: 33' 0-1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 01:03:23
3. h. 3' 0-0
1     3. harmad - alatt 1.5     STL Blues @ DAL Stars
(Harmad összesített)     15/03/2015     Egyik sem     2.10 - 3. h.: 0-3
tét: 0.55
nyerhető: 1.15
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 15:22:02
59' 3-0
1     Hradec Kralove - U21 lövi a(z) 4. gólt     Hradec Kralove - U21 v FK Baumit Jablonec - U21
(Következő gól)     16/03/2015     Egyik sem     1.90
tét: 0.5
nyerhető: 0.95
______
84' 3-1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 15:33:12
31' 0-0
1     Felett 0.5     Slavia Prague - U21 v Banik Ostrava - U21
(1. félidő gólok)     16/03/2015     Egyik sem     2.20 - fi.: 1-1
tét: 0.5
nyerhető: 1.1
_______
38' 1-0
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 15:56:27
70' 0-0
1     Felett: 0.5     Békéscsabai Előre SE v Mezőkövesd-Zsóry SE
(Mérkőzés gólok)     16/03/2015     Egyik sem     1.80 - 2-1
tét: 0.5
nyerhető: 0.9
_______
70' 1-0 hát ez jó érzés volt, kb. 15 szekundumot vártam rá  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 16:05:30
53' 1-0
71' 3-2
1     Felett: 1.5     Haugesund v Bodo/Glimt
(Mérkőzés gólok - további piacok)     16/03/2015     Egyik sem     1.28 - 3-0
2     (3-2) Felett 6.0     Mlada Boleslav - U21 v FK Dukla Prague - U21
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)     16/03/2015     Egyik sem     1.875 - 4-2
szorzat: 2.41 1.28
tét: 0.4
max. nyerhető: 0.95 nyert: 0.5
______
Mlada: 84' 4-2
Haugesund v Bodo/Glimt: 85' 2-0
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 16, 2015, 17:00:31
na végre!
látom kezdesz lendületbe jönni, igy kell ezt :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 18:54:08
22' 0-1
1. h. 10' 0-1
1     Döntetlen vagy Hartberg     FC Wacker Innsbruck v Hartberg
(Dupla esély)     16/03/2015     Egyik sem     1.16 - 1-1
2     Frolunda HC +1.5     Frolunda HC v Luleå HF
(Hendikep)     16/03/2015     Egyik sem     1.35 - 1-3
szorzat: 1.58
tét: 0.5
nyerhető ~ 0.8
____________
:fakk: egy perccel a vége előtt 1-2-nél Lulea gól...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 19:22:31
2. h. 2' 1-1
20' 0-0
1     Felett 4.5     Skellefteå AIK v Brynäs IF
(Alternatív játék összesített)     16/03/2015     Egyik sem     1.30 - 3-2
2     Gaziantepspor - nem     Gaziantepspor v Trabzonspor
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     16/03/2015     Egyik sem     1.33 - 2-0
szorzat: 1.73
tét: 0.5
nyerhető ~ 0.85
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 19:25:24
1. h. 5' 0-1
1     3 vagy több gól (Sapa Fehérvár AV19)     Sapa Fehérvár AV19 v Vienna Capitals
(Pontos csapatgólok száma)     16/03/2015     Egyik sem     1.90 - 2-5
tét: 0.5
nyerhető: 0.95
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 19:42:50
38' 0-0
35' 0-0
1     Igen     Torino v Lazio
(Mindkét csapat gólt szerez)     16/03/2015     Egyik sem     3.40 - 0-2  :(
2     Igen     Fiorentina v AC Milan
(Mindkét csapat gólt szerez)     16/03/2015     Egyik sem     2.50 - 2-1
szorzat: 8.5
tét: 0.3
nyerhető: 2.55
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 19:46:52
Eddig az összes tipp szarabbul áll  :great:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 19:50:19
18' 0-0
1     1 gól     FC Targu Mures v FC Brasov
(Pontos hazai csapat gólok)     16/03/2015     Egyik sem     2.50 - 1-0
tét: 0.4
nyerhető: 1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 20:02:16
1' 0-0
1     (0-0) Hapoel Petah Tikva +2.0     Maccabi Tel Aviv v Hapoel Petah Tikva
(Ázsia hendikep - további piacok)     16/03/2015     Egyik sem     1.900 - 2-0
tét: 0.4
nyerhető: 0.75 "nyert": 0.4
_________
tét vissza
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 20:18:34
13' 0-0
1     1 gól     Rosario Central v Temperley
(Pontos hazai csapat gólok)     16/03/2015     Egyik sem     2.75 (2.29) - 1-0
tét: 0.4
nyerhető: 1.1 0.9 cash out - 82'
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 16, 2015, 20:23:03
Tisztelt őrnagy Úr!

Örömmel jelenthetem, hogy 03.21.én játszik a Colo colo, amit tenni fogok és onnantól kezdve nincs megállás és ha nyerek akkor kasza lesz és beinditjuk a sportfogadási eredményözönt!
Addig is legyen türelemmel, üdvözlöm: Arz.

21.03. 22:00   Colo Colo - U. Calera   - csúcs és szerencsefordító mérkőzés
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 20:25:24
25' 0-1
1     Dunfermline - U20 - igen     Celtic - U20 v Dunfermline - U20
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     16/03/2015     Egyik sem     6.50 - 1-1
tét: 0.4
nyerhető: 2.6
_________
89' 1-1  :(
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 20:26:48
Idézetet írta: Arzeen Dátum március 16, 2015, 20:23:03
Tisztelt őrnagy Úr!

Örömmel jelenthetem, hogy 03.21.én játszik a Colo colo, amit tenni fogok és onnantól kezdve nincs megállás és ha nyerek akkor kasza lesz és beinditjuk a sportfogadási eredményözönt!
Addig is legyen türelemmel, üdvözlöm: Arz.

21.03. 22:00   Colo Colo - U. Calera   - csúcs és szerencsefordító mérkőzés

O.K., szemmel tartom! Mint látod, a nagy lendületem elvészni látszik  ;D baszik rám a lendületmegmaradás törvénye...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 16, 2015, 20:29:07
addig ne tegyél sokat! a meccs után beindul majd az élet..
addig is itt egy képlet ezt ma vettem, nem kis pénzért, állitólag Cauthino is ez alapján játszik:

a =\frac \boldsymbol{F}\boldsymbol{m}
A törvény Newton eredeti megfogalmazásában:

\mathbf{F}=\frac{d\mathbf{I}}{dt}

Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 20:33:18
1     Alatt 143.5     Dijon v Limoges
(Összesített (2 esélyes))     16/03/2015     Egyik sem     1.86 - 63-76 (139)
tét: 0.55
nyerhető: 1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 21:14:26
félbiztosítás:
86'
1     (1-0) Felett 1.5     FC Targu Mures v FC Brasov
(Gólok száma (goal line))     16/03/2015     Egyik sem     4.900 - 1-0
tét: 0.2
nyerhető ~ 1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 21:25:35
biztosítás 68' 0-1-nél
1     1 gól     Celtic - U20 v Dunfermline - U20
(Pontos hazai csapat gólok)     16/03/2015     Egyik sem     2.62 - 1-1
tét: 0.5
nyerhető: 1.3
____
nem sok kellett a 6.5-ös szorzóhoz  >:(
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 21:48:26
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 16, 2015, 20:18:34
13' 0-0
1     1 gól     Rosario Central v Temperley
(Pontos hazai csapat gólok)     16/03/2015     Egyik sem     2.75     Függőben
tét: 0.4
nyerhető: 1.1

82' 1-0-nál CASH OUT 2.00 odds felett
a 67. percben sikerült vezetést szerezniük emberhátrányban, nem sokat szagolnak már a kapu felé, de a vendégek 10 emberrel támadnak az egyenlítésért, veszélyes lehet egy ellentámadás, vagy bejöhet egy büntető....
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 03:00:48
1.    16-Mar-15    Tennis/WParibas R3    (Match Odds)     Sabine Lisicki (+1.5 Sets) vs Sara Errani (-1.5 Sets) for Match (  1.465) - 2-0
2.    16-Mar-15    Tennis/WParibas R3    (Match Odds)     Flavia Pennetta (+1.5 Sets) vs Samantha Stosur (-1.5 Sets) for Match (  1.304) - 2-0
3.    16-Mar-15    Tennis/WParibas R3    (Match Odds)     Victoria Azarenka (-1.5 Sets) vs Maria Sharapova (+1.5 Sets) for Match (  1.223) - 0-2
szorzat: 2.336
tét: 1.5
nyerhető: 3.5
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 04:48:04
biztosítás nullára 1. szett 2-1-nél
1     Sara Errani 2-0-ra nyer     Sabine Lisicki v Sara Errani
(Fogadás szettre)     17/03/2015     Egyik sem     4.00 - 0-2
tét: 0.5
nyerhető: 2
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 13:51:53
(80 perces játékidő)
18' 0-0
1     Felett 0.5     Oroszország - női U19 v Szlovákia - női U19
(1. félidő gólok)     17/03/2015     Egyik sem     1.57 - fi.: 1-0
tét: 0.5
nyerhető ~ 0.8
__________
31' 1-0
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 14:51:31
18' 0-0
1     Universitatea Cluj - nem     Universitatea Cluj v FC Botosani
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     17/03/2015     Egyik sem     1.83 - 0-0
2     felett 8.0     Universitatea Cluj v FC Botosani
(Összesített szögletek - további piacok)     17/03/2015     Egyik sem     1.44 - 7-5
szorzat: 2.65
tét: 0.4
nyerhető: 1.05
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 14:55:09
63' 2-0
1     Felett: 2.5     Oroszország - női U19 v Szlovákia - női U19
(Mérkőzés gólok)     17/03/2015     Egyik sem     1.50 - 2-0
tét: 0.6
nyerhető: 0.9
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 15:18:26
1     Felett: 1.5     AaB - tartalékos v FC Copenhagen - tartalékos
(Mérkőzés gólok)     17/03/2015     Egyik sem     1.61 - 1-0
2     Felett: 2.5     Negeri Sembilan v Penang
(Mérkőzés gólok)     17/03/2015     Egyik sem     1.61 - 1-2
3     (2-1) Felett 4.0     Crystal Palace - U21 v Leeds - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))     17/03/2015     Egyik sem     2.025 - 2-1
szorzat: 5.28
tét: 0.3
nyerhető ~ 1.6
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 15:39:12
37' 0-0
1     (0-0) Felett 0.5     Ross County - U20 v Aberdeen - U20
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))     17/03/2015     Egyik sem     3.000 - fi.: 0-0
tét: 0.6
nyerhető: 1.8
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 17:30:09
66' 5-1 (gólok) 6-1 (szögletek)
1     Al Shorta     Al Shorta v Taraji Wadi Al-Nes
(Első 9 szöglet)     17/03/2015     Egyik sem     4.00 - 6-2
2     Al Shorta -5.0     Al Shorta v Taraji Wadi Al-Nes
(3-esélyes hendikep)     17/03/2015     Egyik sem     4.00 - 6-2
szorzat: 16
tét: 0.25
nyerhető: 4.5

Nagyon jó, hogy 5-1-es szögletállásnál első 7 szögletig 1.90 odds volt a Shorta-ra, majd a késleltetés miatt nem fogadta el a tippet, utána már csak első 9-ig lehetett tenni...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 18:40:54
0.5-0.5 egységgel

1     (1-1) Felett 2.5     GAIS - U21 v Mjallby - U21
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)     17/03/2015     Egyik sem     2.850     Függőben

1     (7-1) Felett 8.5     Malmo FF - U21 v Elfsborg - U21
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)     17/03/2015     Egyik sem     3.550     Függőben

88' 1-4
1     Felett: 5.5     Hammarby - U21 v Djurgårdens IF - U21
(Mérkőzés gólok)     17/03/2015     Egyik sem     3.50     Függőben

:)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 17, 2015, 19:52:42
leállni
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 20:14:31
javítani
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 17, 2015, 20:17:44
senkinek sem jön szinte semmi
többieknek sem
zavar van az erőben
már komolyan kezdem hinni hogy a colo colo meccs miatt van tényleg
:)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 20:48:41
1    Arsenal - alatt 1.5    Monaco v Arsenal
(Vendég csapat gólok)    17/03/2015    Egyik sem    1.72    Függőben
tét: 0.6
nyerhető ~ 1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 17, 2015, 21:56:26
1    Norwich gólt szerez a 2. félidőben    Huddersfield v Norwich
(Gólt szerez a 2. félidőben)    17/03/2015    Egyik sem    1.57
2    Hearts gólt szerez a 2. félidőben    Raith v Hearts
(Gólt szerez a 2. félidőben)    17/03/2015    Egyik sem    1.36    Függőben
szorzat: 2.14
tét: 0.9
nyerhető ~ 1.9
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 18, 2015, 01:16:55
1. n. 4'
1    HOU Rockets - alatt 108.5    ORL Magic @ HOU Rockets
(Csapat összesített - élő fogadás)    18/03/2015    Egyik sem    1.83 - 94-107
tét: 0.65
nyerhető 1.2

1    ORL Magic +11.5    ORL Magic @ HOU Rockets
(Hendikep - 2 esélyes)    18/03/2015    Egyik sem    1.83 - 94-107
tét: 0.6
nyerhető: 1.1
_________________
utolsó negyeddel csapták szarrá a tippemet, hajszálon múlott, hogy nem mindkettőt...
(http://kepfeltoltes.hu/150318/v_geHou_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Boca gólt meg most akartam megtenni, már tök jó odds-on volt.... héten már a 20. jó tippem megy így el fél pillanat miatt.... na viszlát
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 18, 2015, 12:18:25
1     Alatt 155.5     Crvena Zvezda v Barcelona
(Játék összesített)     19/03/2015     Egyik sem     1.79 - 73-77 (150)
tét: 0.8
nyerhető ~ 1.45
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 18, 2015, 14:00:54
Szemezgettem kicsit, mire újra gép előtt leszek, remélem nyertes szelók várnak  :o
Ezzel az Ofi Kréta meccsel nem tudom mi van, 2.25-ről ment a szorzójuk fel 8-ra, utánanézni sincs időm... remélem azért jók lesznek egy gólra.

1     Panthrakikos - nem     OFI Crete v Panthrakikos
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     18/03/2015     Egyik sem     2.10 - 0-1
2     Widzew Lodz - nem     Dolcan Zabki v Widzew Lodz
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     18/03/2015     Egyik sem     1.20 - 2-1
szorzat: 2.52
tét: 0.5
nyerhető: 1.25

1     Dolcan Zabki felett 1.5     Dolcan Zabki v Widzew Lodz
(Csapat összesített gólok)     18/03/2015     Egyik sem     1.90 - 2-1
2     Felett 1.5     Dundee - U20 v Hearts - U20
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     18/03/2015     Egyik sem     1.140 - 2-1
szorzat: 2.18
tét: 0.5
nyerhető ~ 1.1

1     Otelul Galati - nem     Otelul Galati v CSMS Iasi
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     18/03/2015     Egyik sem     1.40 - 0-0
2     OFI Crete vagy döntetlen     OFI Crete v Panthrakikos
(Dupla esély)     18/03/2015     Egyik sem     3.25 - 0-1
szorzat: 4.55
tét: 0.5
nyerhető ~ 2.25

1     Felett 0.5,1.0     Újpest - U21 v Ferencvárosi TC - U21
(Alternatív gólok száma az 1. félidőben (goal line))     18/03/2015     Egyik sem     1.450 - fi.: 0-0
2     Belye Medvedi -2.5     Belye Medvedi v Stalnye Lisy
(Hendikep)     18/03/2015     Egyik sem     1.90 - 5-0
szorzat: 2.76
tét: 0.5
nyerhető ~ 1.35
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 18, 2015, 21:58:09
54' 1-0-nál
1    2 gól    Barcelona v Man City
(Pontos hazai csapat gólok)    18/03/2015    Egyik sem    2.62    Függőben
tét: 0.5
nyerhető: 1.3
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 19, 2015, 02:52:21
6-8 perc hosszabbítás is lesz, két hosszú ápolás is volt, a Pando védelme nulla, mintha iskola udvari grundfocit néznék, lehet ez még 6-0 is

60'
1     (3-0) Felett 4.0     Oriente Petrolero v Pando - egyetemi
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     19/03/2015     Egyik sem     1.550     Függőben
tét: 0.65
nyerhető: 1

87' már Pando piros lap is volt és még extra hosszabbítás is várható, bár rohadt alacsony a színvonal... bénáznak, a játékvezető is hibázik, itt már semmin sem lepődnék meg...
1     (3-0) Felett 3.5     Oriente Petrolero v Pando - egyetemi
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     19/03/2015     Egyik sem     3.400     Függőben
tét: 0.1
nyerhető ~ 0.35
___

3 perc hossz......  ;D :fakk:
a 3 már négy, mi van itt? .... a játékvezető kimutat hármat, erre az asszisztens felmutat a táblán 4-et
____
katasztrófa....
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 19, 2015, 03:31:23
Ilyenkor csináltam régen, hogy valami szarra felbasztam a maradék pénzem méregből  :)
Kicsit átgondolom a dolgokat, asszem' mostantól csak jóval megfontoltabb tippjeim lesznek és csak akkor tolom, ha kellő érték is van benne.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 19, 2015, 04:12:08
10 egység mínusszal kell szembenéznem jelenleg a hónapban  :ok: Ebben a Lau sorozatmegszakítós téma nincs benne (abban -7.9 egység fekszik épp), minden más ebből a naplóból márc. 1-től igen, tehát a függő tippek tétje is (Villareal EL-győztes, Atletico BL-győztes és egy mai kosár EL). Ma kidolgozok egy szépítő tervet a hónap utolsó harmadára!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 19, 2015, 12:23:22
Közben értéket véltem felfedezni:

Value betting - 27-28. tipp

Kosárlabda - Kína, CBA Play Off Döntő, 5. forduló (állás: 2-2)
Peking - Liaoning
Tipp 1: Liaoning +5.5
Odds: 1.66
Tét: 2 egység
Iroda: bet365

Tipp 2: 207 felett
Odds: 1.82
Tét: 2 egység
Iroda: bet365
___________
105-93  :great:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 19, 2015, 20:46:30
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 18, 2015, 12:18:25
1     Alatt 155.5     Crvena Zvezda v Barcelona
(Játék összesített)     19/03/2015     Egyik sem     1.79 - 73-77 (150)
tét: 0.8
nyerhető ~ 1.45

Hosszabbítás megölheti a tippet, összesítettre már nincs fogadási lehetőség (pontosabban emiatt a cash out-ra). 56-62-nél 4 perccel vége előtt
1     igen     Crvena Zvezda v Barcelona
(Lesz hosszabbítás?)     19/03/2015     Egyik sem     10.00
tét: 0.05
nyerhető: 0.5
_____________
jól megszórták a végét
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 19, 2015, 22:37:52
nem kéne most fogadnom, míg nincs meg a tervem, de elképesztő gyenge a Galata
1     Alba Berlin 21+ ponttal     Alba Berlin v Galatasaray
(Szerzett előny - élő fogadás)     19/03/2015     Egyik sem     2.40 - 75-68
tét: 0.3
nyerhető ~ 0.7
_____
rögtön fel is jöttek :) tipikus sorozatba illő elem ez is
+1734 - 17
+1534 - 19
+1334 - 21
+1034 - 24
+1236 - 24
+1136 - 25
+1036 - 26
+1238 - 26

ez már bukta, de legalább a tippversenyes alaptipp jön így (G +12.5)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 20, 2015, 14:28:35
Ezt így gyorsba a sorsolások után.
1     Bayern München     FC Porto v Bayern München
(Továbbjut)     15/04/2015     Egyik sem     1.14 - Bayern München (7-4)
2     Barcelona     PSG v Barcelona
(Továbbjut)     15/04/2015     Egyik sem     1.33 - Barcelona (5-1)
3     Atletico Madrid vagy döntetlen     Atletico Madrid v Real Madrid
(Dupla esély)     14/04/2015     Egyik sem     1.50 - 0-0
4     Wolfsburg vagy döntetlen     Wolfsburg v Napoli
(Dupla esély)     20/03/2015     Egyik sem     1.25 - 1-4
5     Sevilla vagy döntetlen     Sevilla v Zenit St Petersburg
(Dupla esély)     20/03/2015     Egyik sem     1.22 - 2-1
szorzat: 3.49
tét: 0.65
nyerhető ~ 2.25
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 20, 2015, 17:06:46
(Még mindig csak minitétekkel, magamra parancsoltam)

egy kontra vendéggól is benne lehet, de biztos Vasas gól lesz :)
79' 0-0-nál
1     Döntetlen vagy Kaposvári Rákóczi     Vasas SC v Kaposvári Rákóczi
(Dupla esély)     20/03/2015     Egyik sem     1.66 - 0-0
tét: 0.3
nyerhető ~ 0.5
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 20, 2015, 20:30:09
1. szett 2-2, 40-30
1    Roger Federer nyeri a(z) 1. szettet    Tomas Berdych v Roger Federer
(Jelenlegi szett nyertese)    20/03/2015    Egyik sem    1.53 - 4-6
tét: 0.6
nyerhető ~ 0.9
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 21, 2015, 01:39:03
1. szett 0-1 után (hozták az adogatást)
1    Pospisil/Sock    Pospisil/Sock v Matkowski/Zimonjic
(Mérkőzés nyertese)    21/03/2015    Egyik sem    1.44 - 6-4 3-6 10-6
tét: 0.6
nyerhető: 0.85
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 21, 2015, 03:10:45
1-1 30-40 (Lisi' adogatásnál)
1     8.5 játék felett a(z) 1. szettben     Jelena Jankovic v Sabine Lisicki
(Jelenlegi szett játékai)     21/03/2015     Egyik sem     1.25 - 3-6
tét: 0.5
nyerhető ~ 0.6
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 21, 2015, 09:45:09
6' 0-0
1    Adelaide United - 1. gól 80:00 előtt    Adelaide United v Melbourne Victory
(Hazai csapat következő góljának ideje)    21/03/2015    Egyik sem    1.28
tét: 0.5
nyerhető: 0.65
____________
43' 1-1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 21, 2015, 18:05:56
Lóverseny - Kelso 18:10 (7. verseny)
Imada nyer (csak győztesre)
Az odds most 1.66 a bet365-ön, később írom be, min fogadtam meg ténylegesen. A tipp forrása secretariat naplója (http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/index.php/topic,12023.0.html), aki nagyon érti a dolgát!
tét: 0.5
nyerhető: ?
_____
Végül a naplós ajánlás szerint tettem Big River-re is  :ok: Őt győztesre/helyre is, így kaszáltam.

1     Imada     5.10 Kelso (7. VERSENY)
(Győztesre és győztesre/helyre)
Élő közvetítés      21/03/2015     3 Helyezések
1/5  Szorzó     1.66     Helyezett
________
3. -0.5 egység

1     Big River     5.10 Kelso (7. VERSENY)
(Győztesre és győztesre/helyre)
Élő közvetítés      21/03/2015     3 Helyezések
1/5  Szorzó     7.00     Nyert
tétegység: 0.35
_______
1.
győztesre: 0.35-re 2.45 egység
helyre: 0.35-re 0.75 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 21, 2015, 23:22:59
Friss szorzón, nem tudom merre fog mászkálni holnapig, mindenesetre élőben azt gondolom, lesz ez 2 közelében is és egy cash out-ra is jó lehet. Fed nagyon élvezi játékot, kiváló formában van jelenkori önmagához képest, okozhat kellemetlenségeket Gyokónak, amihez még tipptől függetlenül is szurkolok.
(Minitét, továbbra is csak óvatosan játszogatok.)
1    Roger Federer    Novak Djokovic v Roger Federer
(Megnyeri a mérkőzést)    22/03/2015    Egyik sem    2.62 - 6-3, 6-7, 6-2
tét: 0.2
nyerhető ~ 0.5
___________
a majomember nyert, épp hogy volt néha alacsonyabb kicsit az odds
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 22, 2015, 18:02:41
Szóval az elmúlt gyenge időszak következtében szültem néhány szabályt, ennek szellemében maradok hó végéig, a fennmaradó 10 napban, aztán kiértékelés után eldől, hogyan tovább.
Nincsenek "hirtelen" tippek, csak megalapozottak. Ha nem találok értéket a szorzókban a tippekhez, nem fogadok, pl. 80%-os tippet csak 1.35-1.40-től, 90%-ost 1.20-tól, 70-est 1.50-től, stb.
Amíg mínuszban vagyok, a max. tét 2 egység, az is csak nagyon erősnek érzett tippre.
A minimum esély kezdetben 65% - ha egy tipp bekövetkeztére kevesebb esélyt érzek, nem fogadok rá, 2-es szorzó felett sem, csak ha már sikerül javuló tendenciát mutatnom.
Lehetőleg csak szóló tippek, esetleg két nagyon jónak érzett tipp egy időben zajló események esetén kivételt képezhet, főleg élőben, amikor az odds változásai indokolhatják ezt és elveszíteném az értékeket. Egyéb esetben bankmenedzseléssel megoldható ugyanaz, mintha az egymást követő tippek kötésben lennének.
8 egység mínusz van eddig, amiből még 1.25 függőben van, ha 20 egységig dagadna a veszteség, leállok egy darabig és valós pénzzel nem fogadok.
Lehetőleg csak egy függő tippet tartok egy időben.
Csak olyanra fogadok, amire van rálátásom, amit érzek, amihez értek, vagy azt hiszem magamról, hogy értek hozzá :)
Nincs tippelési kényszer. Ha nem találok jó sporteseményt, amire a tippem megfelelne az előzőeknek, nem fogom erőltetni.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 23, 2015, 02:48:38
7-8-nál szűk 4 perc elteltével
1     Alatt 52.5     DAL Mavericks @ PHX Suns
(2. negyed - összesített (2 esélyes))     23/03/2015     Egyik sem     1.90 - 15-24
tét: 0.3
nyerhető ~ 0.55
_______
Mindkét banda elég hektikusan hoz sok és kevés pontos meccseket is, számolgatások alapján undert éreztem és az első negyed után, ahol durva arányban jöttek a hármasok, visszaesést a másodikban. A Suns statok szerint underes második negyedeket hoz, a Mavericks idegenben nem teljesen, de nem azt éreztem dominánsnak. A tétet bekészítve arra vártam, hogy néhány gyors pontszerzés után, határemelkedéssel, dobjanak egy gyűrűszélt és akkor klikkeltem a fogadás gombra. Most 11-14 a negyed és 4:30 van hátra
_______
na azért ezt én sem gondoltam, 15-24  ;D 27-33-as 1. n. után
_______
teljes meccsre is bejött volna a számításom, 98-92, Unibet-en volt 195.5-ös fogadható határ, alattra 3.95 odds-on.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 24, 2015, 00:47:00
élőben kezdéskor, mivel egy időben mennek, kötöttem a kettőt, ezekben az odds-okban nagy értéket érzek, ütős szeló lehet, meglátjuk

1    MIN Wild    MIN Wild @ TOR Maple Leafs
(Győztes - háromesély)    24/03/2015    Egyik sem    1.75 - 2-1
2    NY Knicks +14.5    MEM Grizzlies @ NY Knicks
(Hendikep - 2 esélyes)    24/03/2015    Egyik sem    1.90 - 103-82
szorzat: 3.34
tét: 0.3
nyerhető: 1
_____________
(http://kepfeltoltes.hu/150324/faszok_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
töketlen szarháziak...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 24, 2015, 01:45:11
Nahát, úgy készültem, hogy ha jól áll a dolog, rámegyek a cash out-ra, viszont nem elérhető. Az angol nyelvű chat-en közölték, hogy jégkorongra alapból nincs cash out funkció, én ezt eddig nem tudtam :o
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 24, 2015, 15:26:41
25' 0-0-nál (a vendégek sokkal harciasabbak ma, 2.40-ért nagyon megérné az első gólt tenni, hogy ők szerzik)
1     (0-0) Felett 0.5     Rangers - U20 v St Johnstone - U20
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))     24/03/2015     Egyik sem     1.975 - 1. fi.: 1-0
tét: 0.5
nyerhető ~ 1
________
41' 1-0
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 24, 2015, 15:32:20
28' 0-0-nál (simán meglehet a 2 gól a meccsen, rá lehet lesni a statokra, ilyen szorzóért meg nem kérdés)
1     (0-0) Felett 1.5     Szlovénia - női U19 v Magyarország - női U19
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)     24/03/2015     Egyik sem     1.975 - 0-2
tét: 0.5
nyerhető ~ 1
_____________________
30' ez az csajok, 1 már meg is van 0-1; 41' 0-2 nem sokat hagytak várakozni  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 24, 2015, 15:49:44
SWE U21AN 15' Djurgårdens U21-Örebro SK U21

Ez lenne a következő, az iram hibátlan, de rohadt magasra tették a határokat, ezt amúgy sem félidő overre néztem, hanem teljes mérk. 1.5 felettre. Most a fi. határ 1 és 1.5, teljesre meg 3.5...
_________
Mivel sok a támadás, szöglet, rálövés is volt elég és a sorzó is jó már, felülbírálom, mehet a félidőre! Amúgy is ritkán hoznak 0-0-át 45 perc alatt, de azért nem tuti a tipp
30' 0-0-nál
1     (0-0) Felett 0.5     Djurgardens - U21 v Orebro SK - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))     24/03/2015     Egyik sem     1.900 - 1. fi.: 1-1
tét: 0.5
nyerhető: 0.95
__________
38' 1-0
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 24, 2015, 16:52:07
ez már húzósabb, de a stat. nagyon adja, meccskép meg alátámasztja
20'
1    (0-0) Felett 0.5    Al Salibikhaet SC v Al Qadsia SC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))    24/03/2015    Egyik sem    1.850 - 1. fi.: 0-0
tét: 0.4
nyerhető: 0.75
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 25, 2015, 17:21:14
22'
1     (0-0) Felett 0.5,1.0     Mjallby - U21 v Ljungskile SK - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))     25/03/2015     Egyik sem     1.775 - 1. fi.: 3-0
tét: 0.4
nyerhető: 0.7
_____________
29' 1-0, 36' 2-0  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 25, 2015, 19:47:38
1     Felett 40.5     Zalgiris v Barcelona
(3. negyed - összesített (2 esélyes))     25/03/2015     Egyik sem    1.80 - 20-23
tét: 0.4
nyerhető ~ 0.7
__________
20-23  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 25, 2015, 21:30:03
37' 0-1 és 76' 5-2
1     Sunderland - nők - nem     Liverpool - nők v Sunderland - nők
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     25/03/2015     Egyik sem     1.18 - 1-2
2     7.5 felett     KH Hildarendi v Hamar
(Mérkőzés gólok - további piacok)     25/03/2015     Egyik sem     1.36 - 6-2
szorzat: 1.61
tét: 0.4
nyerhető ~ 0.65 cash out: 0.5
_____________
KH Hildarendi v Hamar: 87' 6-2
meggondoltam magam, nem bízom a csajokra a pénzem
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 26, 2015, 00:05:59

1    CHI Bulls +5.0    CHI Bulls @ TOR Raptors
(Pont hendikep)    26/03/2015    Egyik sem    1.26 - 116-103
2    Felett 192.0    CHI Bulls @ TOR Raptors
(Játék összesített)    26/03/2015    Egyik sem    1.57 - 116-103
szorzat: 1.98
tét: 0.4
nyerhető ~ 0.8cash out: 0.4
___________
74-79-nél cash out, asszem' vinni fogja a Raptors többel is
eej
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 26, 2015, 09:58:33
szeretnék gratulálni az utóbbi napokban való teljesitményéhez őrnagy úr! aki profi, az profi!
már tudod, milyen autót akarsz venni..?
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 26, 2015, 10:42:53
Kösz, önfegyelmet parancsolt az őrnagy úr  :police: ez okozta a javulást, de az autókat továbbra is gyűlölöm...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 26, 2015, 11:31:43
mennyivel másabb higgadtan és megfontoltan játszani...
persze pártlan érzés, ha rátesz az ember valami nagyobra amiben jóval nagyobb a kockázat és az bejön, az igazi fogadók ezt az érzést keresik
mellette vannak a tényleg mázlisták, akiknek véletlenek folytán folyamatos egy ideig a nyerő szériájuk, de ez azért elég ritka lehet :)
igy tovább tisztelt uram, ha átom, hogy nagyon változnak a szinek, akkor ide fogok jönni pofázni a topikjába :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 26, 2015, 11:59:11
Ahogy mondod, a vadászösztön a nagy szorzókra megvan bennem ugyanúgy, de csak megsimogatom őket az egérkurzorral és megjegyzem, hogy tettem volna rá, az eredményt meg rögzítem és a későbbiekben igyekszem hasznosítani taktikafejlesztéshez :) A jelenlegi küldetés másról szól.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 26, 2015, 18:14:44
1     Unicaja Málaga +15.5     Fenerbahce v Unicaja Málaga
(Pont hendikep)     26/03/2015     Egyik sem     1.41 - 78-63  ;D
2     Alatt 169.0     Fenerbahce v Unicaja Málaga
(Játék összesített)     26/03/2015     Egyik sem     1.35 - 78-63 (össz.: 141)
szorzat: 1.92
tét: 0.5
nyerhető: 0.95 1 (kaptam rá európai kosárlabda bónuszt  :laugh: )
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 26, 2015, 22:11:37
Folytatnom "kell" a Lau sorozatmegszakítást, bár kicsit belekéstem a tippjeibe. 7.9 egység mínuszban van a dolog eddig.

50' 1-1-nél
1    Brazília   Franciaország v Brazília
(Játékidő eredménye)   26/03/2015   Egyik sem   3.40 3.39
tét: 5
nyerhető: 17 16.95
_______
57' 1-2 - valamivel ezután Laudrup cash out-olta, én azonban bent hagytam, majd 69' 1-3  :ok: 85' cash out - 16.95 egység

Ezennel zárom a Laudrup projektet, amivel 4.05 egység profitot termeltem, 12.9 egység befektetésre jött 16.95.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 26, 2015, 22:43:49
látom kasza van.. :)
én sanos elengedtem, pedig olvastam, sajna 11 szöglet felettre tettem arra csak 1,66ot adott..
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 26, 2015, 22:50:11
Becsült meg azt is és csak előre tekints! :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 26, 2015, 23:01:51
14.nél akarom kivenni ez az 1500 as bónusz, már 11666-nál járok
miért nem tudom kivenni a bankot 14 alatt, nem tudod? az a minimum kiutalás bankszámlára, az van mellé irva
ésha befizetnék rá és úgy venném ki? majdnem elküldtem az egészet 7 egységgel nyomtam a szöglet all int
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 27, 2015, 11:59:19
Kifejezetten underes mostanában a két brigád! Mivel a cseh ifi ligáról van szó, úgy érzem kicsit túlértékelt ez az odds, sőt, előbb még magasabb volt, de épp a szemem előtt csökkentették. Itt persze sosem meglepetés egy 5-6 gólos meccs sem, de rajta leszek élőben. (stat. (http://int.soccerway.com/matches/2015/03/27/czech-republic/u19-league/karvina-u19/fc-zbrojovka-brno-under-19/1727463/head2head/))

1     Alatt 4.0     MFK Karvina - U19 v FC Brno - U19
(Gólok száma (goal line) - további piacok)     27/03/2015     Egyik sem     1.400 - 1-0
tét: 0.65
nyerhető ~ 0.9
____________
(eső van, ami valamikor növeli, valamikor csökkenti a sok gól esélyét)
kicsit veszélyes, mert támadnak rendesen, kapura lövés sem annyira kevés
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 27, 2015, 12:18:11
Skót U20-as premier liga - Partick Th. Youth    0-0 (-)    Motherwell Youth

70-80%-ra adom az első félidős gólt a statisztikák szerint, a meccskép is megfelelő eddig, most 1.40 a szorzó, lehet goal line 1-et nyomok, ha még nem lesz gól pár percig, 20' előtt tolni kéne mindenképp.
__________________________
végül feleztem
20' 0-0
1     (0-0) Felett 0.5,1.0     Partick - U20 v Motherwell - U20
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))     27/03/2015     Egyik sem     1.800 - fi.: 0-0  :(
tét: 0.6
nyerhető ~ 1.1

+

szerintem más is pakolgat rá, mert folyton visszaugrik az odds egy-egy emelkedést követően rögtön
34' 0-0
1     (0-0) Felett 0.5     Partick - U20 v Motherwell - U20
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))     27/03/2015     Egyik sem     2.750 - fi.: 0-0
tét: 0.1
nyerhető ~ 0.25
___________
ezt is underre kellett volna :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 27, 2015, 16:19:42
60' 1-2
17' 0-0
1    (1-2) Felett 3.5    SV Ried v Jahn Regensburg
(Gólok száma (goal line) - további piacok)    27/03/2015    Egyik sem    1.400 - 1-2
2    (0-0) Felett 0.5    Rosenborg v Kristiansund BK
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)    27/03/2015    Egyik sem    1.450 - fi.: 1-0
szorzat: 2.03
tét: 0.35
nyerhető ~ 0.7
___________________
Rosenborg v Kristiansund BK: 31' 1-0
___
Fúj de szemét antifocit nyomtak, hogy volt itt 3 gól...? Mindegy, hogy barátságos, mert meg szoktak lenni a góljaik, 2. fi.-ben szinte mindig, 3 gól után meg csak egy kellett volna...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 27, 2015, 21:24:20
Atya ég, mi megy a wales-i ligában, TNS-Newtown 0-2  ;D a második gól büntetőből és hazai kiállítás egyúttal. A bukik is teljesen megzavarodhattak, hogy most mire milyen szorzót adjanak, percekig zárva voltak a piacok. 0-1 után még simán 1.57-et adtak a hazai győzelemre, most fordult csak ez meg, de itt már bármi lehet.... még emberhátrányban is lőhetnek ezek 4-5 gólt. Ja és a Ripi tippjátékban tettem azt a tippet, hogy 2.5 felett és csak az egyik csapat szerez gólt, de hogy ezt a vendégek hozzák össze nekem  :laugh: arra úgy 500-szoros odds lett volna, most már csak 7.00, hogy minimum 3 gól különbséggel nyer a Newtown.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 27, 2015, 22:12:33
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 27, 2015, 21:24:20
de itt már bármi lehet.... még emberhátrányban is lőhetnek ezek 4-5 gólt

Miéééért nem tettem meg?? 4-2 jelenleg  ;D
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: davixxx Dátum március 27, 2015, 22:17:09
Szerintem ez akkora 2/1- es bunda volt mint a ház.:) Igaz akkor a vendég oldalon szokott lenni a kiállítás, de ez akkor is érdekes.. ::) ::)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 28, 2015, 03:41:51
Meglehet. Én biztos, hogy mindig a papírforma bekövetkeztét bundáznám le, az nem feltűnő.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 28, 2015, 15:07:05
Kitaláltam egy módot arra, hogyan próbáljak meg haszonra szert tenni azon gyakori tipp ötleteimből, amikre mindig legyintek meglátva az értük kínált értéktelen szorzókat. Sokan ilyen piti szorzójú, tutinak vélt tippekből állítanak össze10-14-es gyűjtőket, lényegében én is ezt szeretném, csak egyenként megfogadva, így több hét legjobb tippjeit is átölelhetem és nem kell erőltetve keresgélnem még egy meg még egy eredő odds növelő tippet a szelvényre. Az ilyen parlay-ek legnagyobb kockázata, hogy ennyi esemény közül valahol valószínű történni fog valami meglepetés, ezt a kockázatot úgy próbálom csökkenteni, hogy minden sikeres lépcsőfok után leválasztok a teljes összegből 5%-ot. Hozzátartozik, hogy leginkább élő piacokon teszem meg a fogadásokat, ahol biztosabbnak érzem az adott tipp esélyét, mint a "jövendölést" még az esemény előtt és ügyesen jobb odds-ok is elkaphatóak. Csatolva néhány példa, átlag 12 sikeres lépcső kell ahhoz, hogy ne legyen veszteséges a módszer.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 28, 2015, 22:38:05
nem rossz.. és ezt hol fogjuk tudni esetleg követni nálad..? engem érdekelne, tetszik
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 29, 2015, 01:45:13
Itt.
Lett volna már este is, "be voltak készítve" az élő tippek, de az egérgombnyomó ujjaim elől lőtték be két meccsen is a gólokat...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 29, 2015, 18:20:16
2. negyed, 0-2-es állás, 3. perc
1     Period 2 - (0-0) Over 1.5     Trinec v HC Sparta Praha
(Harmad ázsiai gólok száma)     29/03/2015     Egyik sem     2.000 - 2. n.: 3-0
tét: 0.4
nyerhető: 0.8
__________
14' 1-2
16' 2-2
(stream (http://www.tvtipsport.cz/elh/?matchId=-748546703))
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 30, 2015, 00:50:31
Lépcsőzős móka.
Egy időben zajlanak, ezért a két első lépcső kötésben megy:

42' 0-0
14' 0-0
1     Belen - nem     Deportivo Saprissa v Belen
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)     30/03/2015     Egyik sem     1.20 - 1-2
2     Zamora vagy döntetlen     Zamora v Atlético Venezuela
(Dupla esély)     30/03/2015     Egyik sem     1.10 - 3-0
szorzat: 1.32 1.31
tét: 1
nyerhető: 1.32 1.31 (cash out)
________________
marha jó lesz rögtön elbukni az elején  :laugh: Zamora vezet, viszont a Belen is a 2. fi. eleje óta és nagyon nem akar gólt kapni. 67. percben vagyunk, mindkét csapat élvonalbeli meccseit nézve múlt év októberében történt utoljára, hogy a Saprissa hazai pályán ne szerezzen, ill. a Belen idegenben ne kapjon gólt.
68' 0-2 ilyenkor van sokszor, hogy már nem is akarnak gólt szerezni... egymás ellen meg 2012-ben volt utoljára, hogy nullára nyertek itt vendégként.
Kellett itt idegelni, 88' 1-2  :segg: utána meg ment a cash out, Zamoráék a 62. percben is 1-0-ra álltak.
__________________________
Következő szintre 1.24 egység megy tovább, 0.07-ot pedig bedobtam a perselybe.
(http://m.cdn.blog.hu/gy/gyermekszoba/image/egykor%20r%C3%A9g/persely/Persely_02.jpeg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 30, 2015, 14:04:58
Már megint kötés, amit jobb lenne mellőzni, viszont a Wisla odds tuti lezuhan estére.

1     Wisla Plock     Wisla Plock v Pogon Szczecin
(Győztes)     31/03/2015     Egyik sem     1.10 - 35-27
2     Kei Nishikori     Kei Nishikori v Viktor Troicki
(Megnyeri a mérkőzést)     30/03/2015     Egyik sem     1.14 - 6-2, 6-2
szorzat: 1.26
tét: 1.24
nyerhető ~ 1.56
_____________
le is zuhant, 1.02 már az odds
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 30, 2015, 21:04:26
kezdéskor
1     (0-0) Szerbia - U21 +1.0,+1.5     Olaszország - U21 v Szerbia - U21
(Ázsia hendikep - további piacok)     30/03/2015     Egyik sem     1.500 - 0-1
tét: 0.65
nyerhető ~ 0.95 (cash out-tal is ennyi)
___________
46' 0-0-nál olasz piros lap, 59' szerb gól ---> cash out (0.015 különbözettel :) )
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 30, 2015, 21:33:30
Egyébként lehet jobban ki kéne pihennem magam, mert azt álmodtam tegnap, reggelre 1-1-es döntetlen leszek, mire felébredek.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: MarkoPolo Dátum március 30, 2015, 21:42:40
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 30, 2015, 21:33:30
Egyébként lehet jobban ki kéne pihennem magam, mert azt álmodtam tegnap, reggelre 1-1-es döntetlen leszek, mire felébredek.
És mikor felébredtél végül 2-1-re nyertél?   :D
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum március 30, 2015, 21:45:10
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 30, 2015, 21:33:30
Egyébként lehet jobban ki kéne pihennem magam, mert azt álmodtam tegnap, reggelre 1-1-es döntetlen leszek, mire felébredek.

ha ezt előre tudom, dobtam volna rád egy ázsiait..
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 30, 2015, 21:48:36
Dehoooogy, Arzén nyert volna, mivel szinte fix underes voltam, az volt a lényeg, hogy 1-0, 0-1 leszek-e, vagy tud-e meccs végéig egyenlíteni majd a hátrányba kerülő részem. És mindezt nem most találtam ki!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 31, 2015, 17:28:07
23' 0-0
25' 0-0
1     Felett: 2.5     Utsiktens BK - U21 v IFK Varnamo - U21 - 2-2
(Mérkőzés gólok)     31/03/2015     Egyik sem     1.66
2     (0-0) Felett 0.5     Degerfors IF - U21 v Syrianska - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))     31/03/2015     Egyik sem     1.750 - 1. fi.: 0-0
szorzat: 2.92
tét: 0.35
nyerhető ~ 1
______________
Utsiktens - Varnamo: 30' 1-0
___
persze minden svéd ifin megvoltak az első félidős gólok, csak szirianszkáéknál nem.... ő és a Deger. meccseiken is erősen jellemző pedig, hajtással sem volt gond... aztán a második félidőben persze már most 4-et bekúrtak....
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 31, 2015, 19:58:32
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 30, 2015, 14:04:58
Már megint kötés, amit jobb lenne mellőzni, viszont a Wisla odds tuti lezuhan estére.

1     Wisla Plock     Wisla Plock v Pogon Szczecin
(Győztes)     31/03/2015     Egyik sem     1.10 - 35-27
2     Kei Nishikori     Kei Nishikori v Viktor Troicki
(Megnyeri a mérkőzést)     30/03/2015     Egyik sem     1.14 - 6-2, 6-2
szorzat: 1.26
tét: 1.24
nyerhető ~ 1.56
_____________
le is zuhant, 1.02 már az odds

1.47 egység megy tovább, 0.09 leválasztva. Perselybe dobva eddig: 0.16 egység.

3. lépcső

1     Derby - U21 +0.5     Derby - U21 v Wolverhampton - U21
(Ázsiai hendikep - további piacok)     31/03/2015     Egyik sem     1.140     Függőben
tét: 1.47
nyerhető: 1.67

___________
Au, erre nincs élő. Ha valami 90+2' győztes vendég gól lesz, megőrülök, nem volt már időm megnézni az élő programot előre... pedig itt még Derby gólra is fogadni akartam jó odds-ért, 85-90% szerintem a hazai gól.
_______
így már értem: törölve
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 31, 2015, 20:30:07
1     Lettország +3.0     Ukrajna v Lettország
(3 esélyes hendikep - további piacok)     31/03/2015     Egyik sem     1.28 - 1-1
2     Belgium 0.0     Izrael v Belgium
(Ázsiai hendikep - további piacok)     31/03/2015     Egyik sem     1.125 - 0-1
szorzat: 1.45 1.25
tét: 0.6
nyerhető: 0.85 0.75 (csash out)
_________________
ukrán meccs 75. percében (1-0) és belga vezetésnél cash out - 0.75 egység
nagy az ukrán fölény, elfogyhatnak annyira a lettek, hogy két gólt is beszopnak a végén, ennyiért nem éri már meg kockáztatni.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum március 31, 2015, 20:45:01
14' 0-0
1     Igen     Szlovákia v Csehország
(Mindkét csapat gólt szerez)     31/03/2015     Egyik sem     2.20 - 1-0
tét: 0.5
nyerhető: 1.1
____________
közeledett 5-höz az odds, gondolkodtam már rádobni még egy kicsit, majd 48' 1-0
jöhetnek a csehek!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 01, 2015, 02:23:40
3. lépcső

A bicikli azért sok lenne, 0-6-os kezdő szett után téve, mire naplóztam, meg is van a Navarro game.

1    Independiente Santa Fe +2.0    Independiente Santa Fe v Deportes Tolima
(Hendikep eredmény - további piacok)    01/04/2015    Egyik sem    1.030 - 1-0
2    Felett: 8.5    John Isner v Milos Raonic
(1. szett játék összesített)    01/04/2015    Egyik sem    1.020 - 1. sz.: 6-7
3    6.5 játék felett a(z) 2. szettben    Carla Suarez Navarro v Venus Williams - 2. sz.: 6-1
(Jelenlegi szett játékai)    01/04/2015    Egyik sem    1.040
szorzat: 1.09
tét: 1.47
nyerhető: 1.6
________
hopp, automatikusan zöldítettem a tippet, aztán Navarro bréknél eszméltem, hogy még Venus gém is kell :laugh: ez meg fordítva, szal' sajátját hozta és most 2-0... na csak lesz Venus game is :)
Na elmennek a büdös picsába, már 4-0  :laugh:
jól van, 4-1! mókás volt...
___
Isner-Rao 3-3
____
Santa Fe 42. perctől vezet 1-0-ra
_____
cash out 1.606 helyett 1.597


Sikeres lépcső, 0.08 egység leválaszt, 1.52 továbbvisz. Leválasztva eddig összesen: 0.24 egység.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 01, 2015, 14:39:47
Márciusi önértékelés

A hónap első 2 harmadában nagyon ingadoztam, átfogóan nézve viszont szép lassan a veszteséget növeltem. Későn eszméltem, ekkor megálljt parancsoltam magamnak, vizsgálódtam és változtattam az addigi szétszórtságomon. A szigorításokkal a 10 egységes veszteséget végül 6-ra küzdöttem vissza, de ebből 1 egység még függőben van (ezt szeretem mínusznak venni, jobb a legrosszabb lehetőséget előre elképzelni).
Volt még két elszórt tippem a Value betting projektben, amik nagyon simán szálltak el, 2x2 egység, az egész móka -4 egységgel áll, tehát épp ezekkel sikerült nulláról lerontanom. Lehet hagyom is a dolgot, mert alapból a tippjeim zöme eleve value, legalább is én annak érzem, érték alatt nem tippelek.
Laudrup elkapott egy rossz sorozatot, amire beszálltam sorozatmegszakításos-tétemelős módon, 12.9 egység ráfordítással nyertem 16.95 egységet, ha ezt a 4.05 egység profitot is beszámítom az alaptippjeimhez és a még függő tippeket nem, a hónapom -0.85 egység, ez már azért nem olyan katasztrófa.
Nemrég belekezdtem még egy all-in szerű, saját fejlesztésű stratégiába is, amit mindenképp folytatok. Néhány tipp után még felesleges lenne értékelnem, ez a jövő zenéje.
Mindemellett külön naplót indítottam a maradj talpon tippek elleni programomnak (http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,12194.0.html), amit sikeresnek értékelek, itt a téteket Ft-ban vezetem, kereken 2.000,- Ft profitot értem el eddig.

Tisztában vagyok vele, hogy sokkal rosszabb is lehetne, de az önmagammal szembeni elvárásokat sikerült alulmúlnom márciusban. A "szépítő terv" szellemében, amit a hónap záró harmadában hoztam szeretném folytatni.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 02, 2015, 22:07:25
4. lépcső
4-6, 1-3-nál, Isner adogat
1    John Isner 2-0-ra nyer    Kei Nishikori v John Isner
(Fogadás szettre)    02/04/2015    Egyik sem    1.11 - 4-6, 3-6
tét: 1.52
nyerhető: 1.69
_________________
nagyon elkéstem ma a tippelemzéssel, alig maradt estére választék a maradj talpon tippjeimhez.... már összeállítottam jó 1.20-as eredőt, erre azt is lekéstem pár másodperccel a szabályok szerint... a végén bebasztam ezt, vagyis ennek az ellenkezőjét, hogy a rizszabáló hoz egy szettet legalább. Jó szar tipp volt, viszont a meccset nézve visszavágok (remélem), lecsaptam a hanyag Nishi elleni 1.11-es szorzóra. Isner adogat most a győzelemért 3-5-nél.
________
5. szintre 1.61 egység tovább, 0.08 leválaszt, perselyben eddig: 0.32 egység.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 03, 2015, 02:03:35
5. lépcső
4-5 - Novák adogat
1    Novak Djokovic    Novak Djokovic v David Ferrer
(Mérkőzés nyertese)    03/04/2015    Egyik sem    1.14 1.12 - 7-5, 7-5
tét: 1.61
nyerhető: 1.84 1.8
____________
7-5, 3-1-nél Feri adogatásnál 15-0 --> cash out: 1.8 egység

leválaszt: 0.09 egység
továbbvisz: 1.71 egység
perselyben: 0.41 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 03, 2015, 17:59:12
1     Csurgói KK     Csurgói KK v Balatonfüredi KSE
(Győztes)     03/04/2015     Egyik sem     1.40 - 31-19
tét: 0.6
nyerhető ~ 0.85
_________
végre találtam közvetítést (https://www.facebook.com/CsurgoiKK/posts/1069727583043093)
meg itt (https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=962604633749864&id=873347179342277)
ilyen kezdés után remélem nem kell már izgulnom (21' 13-2)
még az onlajnok-on sincs, de a legjobb a jóöreg
teletext 887 (http://www.teletext.hu/) :) félidő: 16-4
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 03, 2015, 18:59:00
1     Brescia     Brescia v Sport Management Verona
(Játékidő eredménye)     03/04/2015     Egyik sem     1.25 - 10-6
2     Andy Murray     Andy Murray v Tomas Berdych
(Mérkőzés nyertese)     03/04/2015     Egyik sem     1.57 - 6-4, 6-4
szorzat: 1.96
tét: 0.35
nyerhető ~ 0.7
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 03, 2015, 19:25:31
1. negyed végén 3-2-nél
1    Deportivo La Guaira +1.5    Deportivo La Guaira v Mineros
(Ázsiai hendikep - további piacok)    04/04/2015    Egyik sem    1.105 - 2-2
2    Brescia    Brescia v Sport Management Verona
(Első 7 gól)    03/04/2015    Egyik sem    1.16 - 3. negyedben 7-4
szorzat: 1.29
tét: 0.35
nyerhető: 0.45
_________
Miután vége lett a venezuelai meccsnek is, nagyszerű ajánlatot kaptam cash out-ra, 0.39 egységet kivehettem volna  :laugh:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 03, 2015, 22:28:07
mérkőzés előtt:
1     Alatt 169.0     Barcelos v Benfica
(Játék összesített)     03/04/2015     Egyik sem     1.59 - 77-82 (össz.: 159)
tét: 0.35
nyerhető ~ 0.55
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum április 03, 2015, 23:08:16
üdv őrnagy úr!
gratulálni szeretnék a higgadt nyugodt és eredményes fogadásaihoz..
remélem benevezett a versenyre a 10 éves sorsolásra vagy mi, gondolom lefizetett mindenkit, ha nem tévedek és a nyeremények már ki vannak osztva az ismerősei között..
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 03, 2015, 23:33:39
Őrnagy úr: Ki volt ez?
Tótné: A Tónay plébános úr.
Őrnagy úr: Ismerik?
Tótné: Hát hogyne.
Őrnagy úr: Senkiben sem szabad megbízni! A pisztolyom ott van mindig a párnám alatt. Ha még egyszer be meri tenni a lábát, legyen olyan kedves Mariskám, lője agyon.
Tótné: Hát ez csak természetes, mélyen tisztelt Őrnagy úr!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 03, 2015, 23:43:39
na ennyiért már value, 44-43 körül volt 3. negyed 4. percében
1     Benfica     Barcelos v Benfica
(Megnyeri a mérkőzést)     03/04/2015     Egyik sem     1.43 - 77-82
tét: 0.4
nyerhető ~ 0.55
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: Arzeen Dátum április 04, 2015, 00:10:37
tudom, ismerem.. elnézést hogy megint ide pofátlankodtam, de lépek is mielőtt attrocitások érnének
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 04, 2015, 00:53:23
Kikap a Colo Colo, gondolom viszi a házad  :icon_smile: !?
(http://keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2007/05/06/m2-7734/m2-7734-10322800.jpg)Lehet én is menekülnék Mariska elől...
...de Ágika jöhetne(http://www.szentimreantikvarium.hu/dynamic/2011.01.11/filmvilag_7.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 04, 2015, 01:01:46
Idézetet írta: szorzatos Dátum április 03, 2015, 19:25:31
1. negyed végén 3-2-nél
1    Deportivo La Guaira +1.5    Deportivo La Guaira v Mineros
(Ázsiai hendikep - további piacok)    04/04/2015    Egyik sem    1.105 - 2-2
2    Brescia    Brescia v Sport Management Verona
(Első 7 gól)    03/04/2015    Egyik sem    1.16 - 3. negyedben 7-4
szorzat: 1.29
tét: 0.35
nyerhető: 0.45

áá, 17. percben hazaiak szereztek vezetést, biztos 98% százalék körül ki lehetett volna cash out-olni, de épp reboot volt.... aztán meg egyenlítettek is...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 04, 2015, 14:38:41
6. lépcső
1. fi. 11-14-nél a 27. percben
1     Larvik - nők vagy Döntetlen     Thüringer HC - nők v Larvik - nők
(Dupla esély)     04/04/2015     Egyik sem     1.10 - 26-29
tét: 1.71
nyerhető: 1.88
_______
ez olyan "kicsi az odds, de brutál erős", az 1.10 is value

leválaszt: 0.09 egység
továbbvisz: 1.79 egység
perselyben: 0.5 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 04, 2015, 18:55:34
1    Győri Eto - nők +3.0    Vardar SCBT - nők v Győri Eto - nők
(Hendikep (3 esélyes) - további piacok)    04/04/2015    Egyik sem    1.52 - 24-18
tét: 0.6
nyerhető ~ 0.9
_______
egyrészt szarul indul... (3-0), másrészt nagyon benéztem... 3-nál push tippet akartam  :laugh: (amire meglepően jó odds lenne, épp ezért kapkodtam be)
______________
Uram atyám, mire szórom a pénzt.... katasztrófa ez a brigád

ezzel faragok kicsit a veszteségből, 18-15-nél járhattak:
1     Vardar SCBT - nők -1.0     Vardar SCBT - nők v Győri Eto - nők
(Hendikep (3 esélyes) - további piacok)     04/04/2015     Egyik sem     1.30 - 24-18
tét: 0.7
nyerhető ~ 0.9
_______
persze 2 góllal ha nyernek, mázlim lesz
______
Követelem vissza a pénzem a csajoktól! És hogy miért nem egy -4 hendikeppel fogadtam vissza? ...titkon még biztam kicsit ezekben a ribancokban  :uglystupid2:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 04, 2015, 19:41:35
(itt egy válasz volt egy fórumtárs bejegyzésére, amit kimoderáltak utólag)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 05, 2015, 16:24:33
7. lépcső
Igaz a néptippektől mindig szeretem inkább távol tartani magamat, de azért ezt én sem hagyom ki. Aki meg érti az odds-okat, kérem jelentkezzen, 1.55 van már a DNB-re  :o
No de lényeg, ha a Valencia kikapna 1 góllal, a tét még úgy is visszajárna.

1     Valencia +1.0     Valencia v Villarreal
(Ázsiai hendikep - további piacok)     05/04/2015     Egyik sem     1.120 - 0-0
tét: 1.79
nyerhető: 2.00

leválaszt: 0.1 egység
továbbvisz: 1.9 egység
perselyben: 0.6 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 05, 2015, 17:24:54
5' 1-0
23' 0-0
1    THW Kiel vagy Döntetlen    THW Kiel v Rhein Neckar Löwen
(Dupla esély)    05/04/2015    Egyik sem    1.20 - 23-23
2    (0-0) Valencia 0.0    Valencia v Villarreal
(Ázsia hendikep - további piacok)    05/04/2015    Egyik sem    1.525 - 0-0
szorzat: 1.83
tét: 0.5
nyerhető ~ 0.9 0.6
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 05, 2015, 21:16:41
11' 0-0-nál
1. harmad 11' 0-0-nál
1    Igen    Marseille v PSG
(Mindkét csapat gólt szerez)    05/04/2015    Egyik sem    2.00
2    Felett 3.5    Kazahsztán - nők v Nagy-Britannia - nők
(Alternatív játék összesített)    05/04/2015    Egyik sem    1.40
szorzat: 2.80
tét: 0.4
nyerhető ~ 1.1
______________
Marseille v PSG: 30' 1-0, 35' 1-1
Kazahsztán v Nagy-Britannia: 2. h. 2' 1-0
_________
40 perc alatt egy szaros gól, ma is a büdös picsák basznak ki velem  :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 05, 2015, 23:41:41
1X-re néztem ki a meccset, de belekéstem... ennek pedig az idő haladtával egyre esik a szorzója, a DNB viszont épp emelkedik, így kaptam egy jó 1.90-est. A vendég győzelemhez szerintem valami büntető, vagy piros lap kéne, eddig 12 veszélyes támadásuk és egy rálövésük volt, az sem talált kaput. Hazaiaktól 7 lövés, 29 vesz. támadás és a szögletarány is 4-1.

37' 0-0-nál
1     (0-0) Alianza Petrolera 0.0     Alianza Petrolera v Junior
(Élő fogadás - ázsiai hendikep)     05/04/2015     Egyik sem     1.900 - 0-0
tét: 0.35
nyerhető ~ 0.65
__________________
(http://www.livestream365.com/hu/alianza-petrolera-junior-de-barranquilla (http://www.livestream365.com/hu/alianza-petrolera-junior-de-barranquilla))
A vendég keret viszont sokkal értékesebb (transfermarkt), a bukik és a tipsterek is esélyesebbnek gondolták őket, de a múltbéli eredmények és a meccskép nálam nem arra billentette a mérleget. A szorzók is csak a 2. fi. 15. perce környékén fordultak át határozottabban a Petrolera oldalra, az AH 0.0 volt 1.95-1.85, most pedig 1.85-1.95.
__________
Tehát az alapelképzelés ült volna, 1.55 volt meccs előtt az 1X  :-\
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 06, 2015, 15:08:09
37' 0-0-nál
1    Felett 0.5    Helmond Sport v Almere City FC
(1. félidő gólok)    06/04/2015    Egyik sem    3.40 - 1. fi.: 0-0  :ok:
tét: 0.5
nyerhető: 1.7
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 07, 2015, 21:57:36
TiB úgy gondolta, hogy a naplóm elmúlt havi tartalma érdemes a hónap naplója (//http://) cím jelölésére. Egyrészt ezúttal is köszönöm neki és örülök, hogy van aki lát pozitívat a tevékenységemben. Másrészt úgy érzem, sokkal többet kéne felmutatnom "eredmény oldalon", hogy ilyesmit kiérdemelhessek. Megjegyezném, a hónapot veszteséggel zártam. Remélem ösztönző hatása lesz és szeretnék bizonyítani a továbbiakban, hogy a különböző terveim, stratégiáim a gyakorlatban is megállják a helyüket, ill. hosszabb távon jövedelmezőek! Nagy elismeréssel vagyok a másik két napló iránt, Magikus tenisz tippjeit/elemzéseit és Secretariat lóverseny fogadásait is követem, utóbbival itt a fórumon keresztül meg is ismerkedtem, mindig készségesen válaszol a kérdéseimre, felvilágosítást kaphattam erről a számomra még ismeretlen világ alapjairól. Gratulálok nekik, szavazni pedig itt (http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11213.90.html) lehet.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 09, 2015, 15:52:14
(Szorzatos épp erőt gyűjt és hamarosan visszatér! Nagyszerű ötlete támadt a minap: csak azokra a tippekre fog tétet elhelyezni, amik nyertesek lesznek, az "ez szerintem bejön" és "hátha lőnek gólt" típusúakra nem.)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: secretariat Dátum április 09, 2015, 16:28:28
Tehát lovakra fogsz rakni?  ;D  ;)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum április 09, 2015, 17:05:36
Lehet az sül ki belőle  :buck2:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 04, 2015, 02:04:00
No hát jól leléptem innen, az utolsó naplóbejegyzésem környékén áttértem a póker világába és azóta is azzal foglalkozom folyamatosan. Egy-egy freebet-en, bónuszforgatáson és poéntippelgetésen kívül semmi sportfogadás nem történt, bár sokszor eszembe jut és szeretnék még a jövőben egy.egy időszakot beiktatni, mert azt a sok tapasztalatot, amit felszedtem, ésszerű lenne kihasználni. A sporthíreket is csak hébe-hóba hallom a Kossuth Lajcsi rádióban. Mondjuk a value betting részt vittem magammal pókerezni is :)
Egyébként a kedvenc topic-okba azért be szoktam nézegetni, a promóciókat, stb., ill. ha eszembe jutott, b365 liga és sfscore szelvényeket is dobtam.... erre most veszem észre, hogy két hete nyertem is egy sfscore-t :D Az érte kapott bónuszt ellenfogadva pont jó lesz mondjuk a Coral, vagy Unibet freebet freerolljain nyerhető freebettel kijátszani :)
Szóval kellemes volt ez a légkör, de a póker jelenleg sokkal élvezetesebb, hasznosabb számomra, sokkal könnyebb is pénzt keresnem vele, mint a tippekkel, bár 1-2 downswing-et már át kellett vészelnem, amik odacsaptak a bankrollomnak. Igyekszem minden nap tanulgatni, fejlődni és kihasználni sok jó lehetőséget, számos terembe szereztem free bankroll-t, rakeback-et hasznosítom és húzom le a halakat a grind-ok során microtéten az említett bad-beat sorozatok kivételével, mikor a turn allin után megjönnek a fishek 1-2-3 out-jaiból valamelyikek.... akiknek eleve létjogosultságuk sem lenne a hulladék kezdőhandjeikkel 3bet potokban :)
Azért szeretnék majd fogadni is valamikor, lehet "jövök" még, akár pihenésképp :) Egyébként a freebet-ek többsége sikeres volt, történtek kifizetéseim is, a pókerszámláim egyenlege növöget szép lassan, kacsingatok magasabb limitekre is, ill. volt egy freespin rulett nyereményem, amit átnyilvánítottam Unibet pókerszámlának, ott ugye NL4 € a minimum limit, amihez nagyjából még megfelel.
:cya:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 16, 2015, 17:04:39
b365 kockázatmentes élőre ezt ötlöttem ki: szöglet hendikep - Man City -2 @  1.90 - (5-1)
(1.67 odds-on cash out 5-1 szg.-állásnál 81'-ben)

Előtte biztosítottam az over 0.5-öt a tippmixpro-n ezzel: 1X2 + mindkét csapat gólt szerez - X és nem 11.50

Utóbbi magyarul a végeredmény 0-0, de arra csak 10.25-öt adnak :D és más irodánál sincs ilyen jó odds a 0-0-ra.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 16, 2015, 18:44:05
81'
Ideje is volt a cash out-nak 5-1-es szögletállásnál a második gól (2-0) után :) Nem lepne meg két meccs végi Chels. szöglet, úgyhogy jobb a békesség és egy pár száz Ft-tal kevesebb profit.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 19, 2015, 22:59:46
Hmm, talán vissza kéne térnem a valódi pénzes sportfogadáshoz is?  :o

(http://kepfeltoltes.hu/150819/score1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

ez így 8 pont, meglátjuk mire lesz elég a júliusi nyeremény után...

(http://kepfeltoltes.hu/150819/tensz1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

és ez nem egy kiragadott szelvény, ezt az egyet dobtam fel aznap :)

Persze mikor pénzem volt Tsonga bácsin kezdő koromban egyszer, mikor TILT-eltem és allin mentem az akkori maradék rollommal, becsődölt... már nem tudom ki ellen, ezt az emléket tettem akkor el róla :)

(http://kepfeltoltes.hu/150819/faszTSONGA_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 20, 2015, 17:26:32
Hát elég volt az Sfscore 8 pont a győzelemhez, +10€  :ok:

Bemelegítésnek dobtam pár "úgyiselmennekvalamin" szelvényt reggel, azóta a legtöbb odds már leesett:

1     8.5 játék felett a(z) 2. szettben     Rafael Nadal v Jeremy Chardy
(Jelenlegi szett játékai)     20/08/2015     Egyik sem     1.12 - 6-4
2     Andy Murray     Mardy Fish v Andy Murray
(Mérkőzés nyertese)     20/08/2015     Egyik sem     1.11 - 4-6, 6-7
3     Ivan Dodig és Marcelo Melo     Johnson/ Querrey v Dodig/ Melo
(Megnyeri a mérkőzést)     19/08/2015     Egyik sem     1.61 - 6-7, 6-7
4     Ajax 0.0     Ajax v FK Baumit Jablonec
(Ázsiai hendikep - további piacok)     20/08/2015     Egyik sem     1.240 - 1-0
5     Tps     TPS v Linz
(Győztes - háromesély)     20/08/2015     Egyik sem     1.70 - 6-1
___________
szorzat: 4.26
tét: 0.25
nyerhető ~ 1.05

1     FC Midtjylland - nők +1.5     FC Midtjylland - nők v Team Esbjerg - nők
(Mérkőzés hendikep)     20/08/2015     Egyik sem     1.36 - 19-27 (ezt nagyon benéztem, később láttam infókat, mi várható itt)
2     Adrian Ungur     Adrian Ungur v Gianluca Naso
(Megnyeri a mérkőzést)     20/08/2015     Egyik sem     1.53 - 1-6, 6-2, 6-4
3     Lorenzo Giustino     Lorenzo Giustino v Viktor Durasovic
(Megnyeri a mérkőzést)     20/08/2015     Egyik sem     1.33 - 4-6, 6-3, 3-6
4     Marcin Matkowski és Nenad Zimonjic     Matkowski/ Zimonjic v Klaasen/ Ram
(Megnyeri a mérkőzést)     20/08/2015     Egyik sem     1.66 - 7-6, 6-4
___________
szorzat: 4.65
tét: 0.25
nyerhető ~ 1.15

1     Roger Federer 2-0-ra nyer     Kevin Anderson v Roger Federer
(Fogadás szettre)     21/08/2015     Egyik sem     1.30 - 1-6, 1-6
2     Softbank Hawks     Softbank Hawks @ Orix Buffaloes
(Győztes)     20/08/2015     Egyik sem     1.46 - 6-1
3     Felett 57.5     Szlovénia - U19 v Franciaország - U19
(Összesített)     20/08/2015     Egyik sem     1.66 - 26-33
4     Franciaország - U19     Szlovénia - U19 v Franciaország - U19
(Győztes)     20/08/2015     Egyik sem     1.55 - 26-33
5     TPS     TPS v Linz
(Nyereményszorzó)     20/08/2015     Egyik sem     1.45 - 6-1
6     Over 4.5     Frolunda HC v Sheffield Steelers
(Összesített - további piacok)     20/08/2015     Egyik sem     1.31 - 9-1
___________
szorzat: 9.34
tét: 0.25
nyerhető ~ 2.35
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 20, 2015, 19:01:15
1    Ajax +0.5    Ajax v FK Baumit Jablonec
(Ázsiai hendikep - további piacok)    20/08/2015    Egyik sem    1.200 - 1-0
tét: 3 egység
nyerhető: 3.6

volt alapja az óvatosságnak, ez a szorzó viszont nagyon szépen felugrott a meccs előtt
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 20, 2015, 19:27:22
23' és 25'
1    Igen    Assyriska BK v Falkenbergs FF
(Mindkét csapat gólt szerez)    20/08/2015    Egyik sem    1.90 - 0-4
2    Ajax lövi a(z) 1. gólt    Ajax v FK Baumit Jablonec
(Következő gól)    20/08/2015    Egyik sem    1.61 - 54' - 1-0
_________
szorzat: 3.08
tét: 1
nyerhető ~ 3.1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 20, 2015, 20:54:36
Frolunda biztosítás a 4. gólt követően, de közben le is jött az 5.

4.5 alatt 0.5 egység 3.75 asszem' az odds, épp nem tölt be a b365 fogadástörténet.....
__________

(1     Alatt 4.5     Frolunda HC v Sheffield Steelers
(Alternatív játék összesített)     20/08/2015     Egyik sem     3.75     Vesztett)

azóta már 8-1-re áll :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 20, 2015, 23:28:36
1    Jurgen Zopp    Jurgen Zopp v Matteo Donati
(Megnyeri a mérkőzést)    21/08/2015    Egyik sem    1.66 - 7-6, 6-2, 6-2
2    Babos/Mladenovic    Chuang/Hsieh v Babos/Mladenovic
(Mérkőzés nyertese)    20/08/2015    Egyik sem    1.53 - 4-6, 6-4, 13-11
___________
szorzat: 2.56
tét: 0.5
nyerhető ~ 1.3

Nagyszerű, szépen elkúrtátok a végét...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 20, 2015, 23:33:18
Fedexen még biztosítok egy kicsit, már csak ő van hátra a szelóról:

1    Roger Federer 2-1-re nyer    Kevin Anderson v Roger Federer
(Fogadás szettre)    21/08/2015    Egyik sem    5.00 - 2-0
___________
tét: 0.25
nyerhető: 1.25

(jött a biztosított szeló)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 20, 2015, 23:46:18
1st set 1-0-nál
1    Babos/Mladenovic    Chuang/Hsieh v Babos/Mladenovic
(Mérkőzés nyertese)    20/08/2015    Egyik sem    1.75  - 4-6, 6-4, 13-11
1     Andy Murray     Grigor Dimitrov v Andy Murray
(Mérkőzés nyertese)     21/08/2015     Egyik sem     1.53 - 6-4, 6-7, 5-7
___________
szorzat: 2.19
tét: 0.5
nyerhető ~ 1.1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 21, 2015, 01:32:02
1st set 2-0-nál
1     Andy Murray     Grigor Dimitrov v Andy Murray
(Mérkőzés nyertese)     21/08/2015     Egyik sem     1.53 - 6-4, 6-7, 5-7
tét: 1
nyerhető ~ 1.5 - cash out: 0.75

_______
döbbenetes, Mörí a pokolból hozta vissza magát a meccsbe 15-ös odds-ról  :spaz:
_______
Na jó, cash out, meguntam ezt a bohóckodást, 3. szet 5-4 - meccslabdát védett Murray, lóvé ki.
_______
persze, hogy utána lazán hozta  :laugh:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 21, 2015, 01:53:25
1    Jurgen Zopp    Jurgen Zopp v Matteo Donati
(Megnyeri a mérkőzést)    21/08/2015    Egyik sem    1.66 - 7-6, 6-2, 6-2
tét: 1
nyerhető ~ 1.65
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 21, 2015, 05:00:21
Idézetet írta: szorzatos Dátum augusztus 20, 2015, 17:26:32
1     Roger Federer 2-0-ra nyer     Kevin Anderson v Roger Federer
(Fogadás szettre)     21/08/2015     Egyik sem     1.30 - 1-6, 1-6
2     Softbank Hawks     Softbank Hawks @ Orix Buffaloes
(Győztes)     20/08/2015     Egyik sem     1.46 - 6-1
3     Felett 57.5     Szlovénia - U19 v Franciaország - U19
(Összesített)     20/08/2015     Egyik sem     1.66 - 26-33
4     Franciaország - U19     Szlovénia - U19 v Franciaország - U19
(Győztes)     20/08/2015     Egyik sem     1.55 - 26-33
5     TPS     TPS v Linz
(Nyereményszorzó)     20/08/2015     Egyik sem     1.45 - 6-1
6     Over 4.5     Frolunda HC v Sheffield Steelers
(Összesített - további piacok)     20/08/2015     Egyik sem     1.31 - 9-1
___________
szorzat: 9.34
tét: 0.25
nyerhető ~ 2.35

Köszönöm Fedó, legalább benned bízhat még az ember :) Nem is lett olyan csúnya ez a parlay, elég sok érték volt ezekben a korong/kézi meccsekben, pont Fed-et mérték szűken.... Unibet-en, Pinnacle-n tehettem volna 1.5-ért.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 21, 2015, 20:32:44

30' - hazai szöglet elvégzése előtt klikkeltem, 1 percen belül meg is volt a gól

1     (0-0) Felett 0.5     FC Dordrecht v FC Volendam
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))     21/08/2015     Egyik sem     2.350
tét: 1
nyerhető: 2.35
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 21, 2015, 20:44:31
Izlandi IBV Vestm. - KR Reyk meccsre akartam overezni, de elaludhatott a gombnyomogató munkatárs és levették az élőről.....

LASK Linz - SV Aus. Salzburg - osztrák Erste L.

1.5 overt kéne elkapni jó odds-on, ha nem lesz még gól egy darabig, nem első fi.-re éreztem, de lehet bevállalom azt, mert fasza az iram!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 21, 2015, 20:52:38
végül ez lett belőle:
20'
1    felett 12.0    LASK Linz v SV Austria Salzburg
(Összesített szögletek - további piacok)    21/08/2015    Egyik sem    1.50 - 10-4
2    (0-0) Felett 2.0    LASK Linz v SV Austria Salzburg
(Gólok száma (goal line) - további piacok)    21/08/2015    Egyik sem    1.400 - 2-0
szorzat: 2.1 1.50
tét: 0.75
nyerhető ~ 1.55 1.1
______
24' 1-0
37' 2-0 (még egy gombnyomogató bealudt??? egészen a félidőig nem javították a második gólt, a b365 szerint 1-0 volt és lehetett fogadni 3 feletti szorzókért a fi. 1.5 overt  :laugh: szögletek 7-0-ra állnak, reményeim szerint a 2. fi. is hajtós lesz az osztrák stílusnak megfelelően és lejön simán a tipp)

Sikertelen volt a cash out gombnyomkodás a 13. szöglet után, ezért így döntöttem:
1   (2-0) alatt 2.5   LASK Linz v SV Austria Salzburg
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   21/08/2015   Egyik sem    1.175 - 2-0
tét: 0.5
nyerhető ~ 0.6
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 22, 2015, 20:39:58
2. harmad 8' (1-2-nél)
1     Felett 5.5     Dusseldorfer EG v Linz
(Alternatív játék összesített)     22/08/2015     Egyik sem     1.62 - 6-3
tét: 1
nyerhető ~ 1.6

________________
gyors volt (http://www.eredmenyek.com/merkozes/S0HLfYGQ/#osszefoglalas) :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 23, 2015, 20:31:09
28' 0-0-nál
1   Rosenborg - 1. gól 40:00 előtt   Rosenborg v Mjondalen
(Hazai csapat következő góljának ideje)   23/08/2015   Egyik sem   3.00 - 0-0
tét: 0.75
nyerhető: 2.25

(remek, pont kifogtam egy sérülést, amivel el is ment 2 perc a 12-ből...)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 23, 2015, 20:43:09
2. harmad 10' 0-0-nál
1   Period 2 - (0-0) Over 0.5,1.0   Klagenfurt v EHC Munchen
(Harmad ázsiai gólok száma)   23/08/2015   Egyik sem   1.775   Függőben
tét: 1
nyerhető ~ 1.8

_______
12' 1-0
19' 1-1 na csak beakadt a vendégeké is, a 0.5 over 1.45 körül volt tehető, de gondoltam ha megkezdik, talán folytatják is a gólvágást, a 2. harmad gólgazdagabb szokott lenni mindkét félnél, 0-0 után főleg vártam ezt
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 23, 2015, 21:36:55
meglepetésre (?) folyamatos vendég támadásokat látok, úgy érzem kihagyhatatlan ennyiért

14' 0-0-nál
1   New York City FC lövi a(z) 1. gólt   LA Galaxy v New York City FC
(Következő gól)   23/08/2015   Egyik sem   3.00 - LA Galaxy
tét: 0.75
nyerhető: 2.25

________
végül is elnézve a
keret (http://www.transfermarkt.de/new-york-city-fc/startseite/verein/40058?saison_id=2014)et, semmi meglepetés nincs ebben
statok a 27. percben: 34-66%, kapural.: 3-5, szögl: 2-5
____
36' 1-0 hát elkezdett a Galaxy is nyomást gyakorolni, épp szögletekre akartam tenni még... ha most pörögnek tovább mindkét oldalon, meg is lépem
___________
tök jó, hogy minden rohadt szöglet-áradat és gól is akkor jön, mikor már épp tenném a fasza odds-okon, így feleslegesen végigültem és elemeztem egy meccset mínuszosan....
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 24, 2015, 04:35:28
Megvásároltam 85 Ft-ért egy 3000 Ft-os fogadókupont:

TippMixPro:
ESEMÉNY   KIMENETEL   ODDS   EREDMÉNY
Arsenal - Liverpool 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt   Döntetlen és nem   13,50 - 0-0
tét: 233 Ft
nyerhető: 3146 Ft

b365:
1   Felett 0.5   Arsenal v Liverpool
(További összesített gólok)   24/08/2015   Egyik sem   1.050 - 0-0
tét: 3000 Ft
nyerhető: 3150 Ft

Kellett a biztosítás :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 24, 2015, 20:19:20
minjárt indoklom, még meccs előtt lőttem:

1   Paderborn - igen   Kaiserslautern v Paderborn
(Vendég csapat - gólt szerez a 2. félidőben)   24/08/2015   Egyik sem   2.20 - 1-0
tét: 0.75
nyerhető: 1.65

1   Paderborn nyer és nem kap gólt   Kaiserslautern v Paderborn
(0-ra nyer)   24/08/2015   Egyik sem   8.50 - 1-0
tét: 0.25
nyerhető ~ 2.1

__________________

Indokok, amik nem biztos hogy túl meggyőzőnek tűnnek :) - elmúlt években sokszor jártam meg a 'Lauttal és pont ilyen hétfői meccseken, megannyi 0-0-át hoztak otthon favoritként. Tehát kiemelném: hétfő van! :) Nem voltam az elmúlt két szezonban elragadtatva a 'Laut teljesítményétől... a két keret ereje közt nincs nagy különbség, úgy érzem benne lehet a meccsben egy meglepi, elképzeltem a gumiszobát ahogy mindenki szapulni fogja a pirosokat.
A 2. félidős vendég gól meg stat., rengeteget szereznek idegenben (is) ilyenkor és a hazaiak meg kapnak.
Meccs közben még lehet tolok rá valamit a meccskép függvényében.
__________
mindenesetre a kezdés tetszik!
__________
most már nem... büntetőből 1-0  :noway:
__________
Hát nem volt reménytelen, de sikerült végig kihúzni a 11-es góllal...
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 24, 2015, 21:21:28
freebet:
20'
1   2 gól   Arsenal v Liverpool
(Pontos hazai csapat gólok)   24/08/2015   Egyik sem   3.40   Függőben
Tét:  3 000,00     Nyeremény:  10 200,00 - 0-0
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 25, 2015, 18:25:04
összelopkodtam pár tippet fórumtársaktól és a "top predictions" alapján, nem érek rá elemezni....

1    Ponte Preta +3.0    Sao Paulo v Ponte Preta
(Hendikep eredmény - további piacok)    30/08/2015    Egyik sem    1.10    Függőben
2    Atletico Mineiro +3.0    Fluminense v Atletico Mineiro
(Hendikep eredmény - további piacok)    30/08/2015    Egyik sem    1.050    Függőben
3    Santos +3.0    Cruzeiro v Santos
(Hendikep eredmény - további piacok)    30/08/2015    Egyik sem    1.071    Függőben
4    Internacional +2.0    Avai v Internacional
(Hendikep eredmény - további piacok)    30/08/2015    Egyik sem    1.12    Függőben
tét: 1.5
szorzat: 1.39
nyerhető ~ 2.1

/G-DAWG Naplója alapján/


1    Spartak Moszkva +1.5    Spartak Moszkva v Dynamo Minsk
(Hendikep)    25/08/2015    Egyik sem    1.30 - 4-3 (h. u.)
2    Celtic - nem    Malmo FF v Celtic
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)    25/08/2015    Egyik sem    1.25 - 2-0
3    Dinamo Zagreb 0,0,-0,5    Dinamo Zagreb v Skenderbeu Korce
(Ázsiai hendikep - további piacok)    25/08/2015    Egyik sem    1.140 - 4-1
4    Basel +2.0    Maccabi Tel Aviv v Basel
(Hendikep eredmény - további piacok)    25/08/2015    Egyik sem    1.071 - 1-1
5    Aston Villa 0.0    Aston Villa v Notts County
(Ázsiai hendikep - további piacok)    25/08/2015    Egyik sem    1.150 1.00 - 3-3
6    Sahtar Doneck +0.5    Sahtar Doneck v Rapid Vienna
(Ázsiai hendikep - további piacok)    25/08/2015    Egyik sem    1.240 - 2-2
tét: 1
szorzat: 2.83 2.46
nyerhető ~ 2.8 2.45


1    Lukasz Kubot és Daniel Nestor    Kubot/ Nestor v Marach/ Vesely
(Megnyeri a mérkőzést)    26/08/2015    Egyik sem    1.36 - 6-3, 7-6
2    Spartak Moszkva    Spartak Moszkva v Dynamo Minsk
(Nyereményszorzó)    25/08/2015    Egyik sem    1.90 - 4-3
tét: 1
szorzat: 2.59
nyerhető ~ 2.6
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 25, 2015, 21:22:16
61' 1-1-nél
1     Selfoss - nők 2-1     Afturelding - nők v Selfoss - nők
(Pontos végeredmény)     25/08/2015     Egyik sem     3.40 - 1-3
tét: 0.5
nyerhető: 1.7

véletlen a 3-1-re is nyomtam és a 92. percben büntetővel végül ez nyert
1     Selfoss - nők 3-1     Afturelding - nők v Selfoss - nők
(Pontos végeredmény)     25/08/2015     Egyik sem     4.50 - 1-3
tét: 0.5
nyerhető: 2.25
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 25, 2015, 22:17:08
muszáj biztosítanom.........
67' 2-3
1    Notts County    Aston Villa v Notts County
(Játékidő eredménye)    25/08/2015    Egyik sem    1.83 - 3-3
tét: 0.75
nyerhető ~ 1.4

_______
épp most akartam még gólra is tenni.... a statok nagyon adják a 80. perc környéke utáni gólokat és a meccskép is indokolta volna, ere jött egy hirtelen büntető.... lehet még így is megkockáztatom egy szép odds-ért!!
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 26, 2015, 01:34:15
0-5, 6. game Riske adogat (2. szetre sejtésem szerint nem lesz ilyen szintű egyoldalú játék)
1st set 1-1, 3. game 15-15 Kubot/Nestor adogat
1    7.5 játék felett a(z) 2. szettben    Alison Riske v Caroline Wozniacki
(Következő szett - összesített játékok)    26/08/2015    Egyik sem    1.25 - 0-6, 2-6
2    Kubot/Nestor    Kubot/Nestor v Marach/Vesely
(Mérkőzés nyertese)    26/08/2015    Egyik sem    1.44 - 6-3, 7-6
tét: 1
szorzat: 1.81
nyerhető ~ 1.8
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 26, 2015, 06:06:54
1    Paulo Dybala (Juventus)    Olasz Serie A 2015/16
(Legtöbb gólt szerző játékos)    16/05/2016
   17.00    Függőben
tét: 0.75
nyerhető: 12.75

1    Carlos Bacca (AC Milan)    Olasz Serie A 2015/16
(Legtöbb gólt szerző játékos)    16/05/2016
   11.00    Függőben
tét: 0.5
nyerhető: 5.5
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 27, 2015, 02:51:12
Gabashvili T / Sousa J - Inglot D / Lindstedt R
A mérkőzés győztese   - Inglot D / Lindstedt R   1,30 - 3-6, 2-6
Monroe N / Paire B - Carreno Busta P / Garcia-Lopez G
A mérkőzés győztese   - Carreno Busta P / Garcia-Lopez G   1,40 - 6-1, 6-7, 7-10
iroda: tippmixPro
tét: 1.5
szorzat: 1.82
nyerhető ~ 2.75
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 27, 2015, 03:29:21

húztam rá még egyet:
(http://kepfeltoltes.hu/150827/gaba1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
1   Pablo Carreno-Busta és Guillermo Garcia Lopez   Monroe/ Paire v Carreno-Busta/ Lopez
(Megnyeri a mérkőzést)   27/08/2015   Egyik sem   1.40 - 6-1, 6-7, 7-10
2   Inglot/Lindstedt nyeri a(z) 1. szettet   Gabashvili/Sousa v Inglot/Lindstedt
(Jelenlegi szett nyertese)   27/08/2015   Egyik sem   1.071 - 3-6
tét: 1
szorzat: 1.50
nyerhető: 1.5(ezt cash out-oltam a vége előtt, hogyha bukó, legalább ez a szelvény meglegyen) ááá, most nézem hogy hiába nyomtam cash-out-ot, végül nem "vette be" :D úgyhogy rendesen nyertes lett :ok:

Egyébként valamiért ez a meccs már nem volt egész este fogadható, Unibeten sem, csak a pro-n találtam és most élőben.


___________________
veszteségcsökkentés:

1   Inglot/Lindstedt nyeri a(z) 2. szettet   Gabashvili/Sousa v Inglot/Lindstedt
(Jelenlegi szett nyertese)   27/08/2015   Egyik sem   1.083 - 2-6
2   Monroe/Paire nyeri a(z) 1. szettet   Monroe/Paire v Carreno-Busta/Lopez
(Jelenlegi szett nyertese)   27/08/2015   Egyik sem   1.14 - 6-1
tét: 1
szorzat: 1.24
nyerhető ~ 1.25
_____
na nem lett itt veszteség :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 27, 2015, 16:20:49
későbbi értékkinyerési céllal:

1   Debreceni VSC 1 góllal nyer   Videoton FC v Debreceni VSC
(Szerzett előny)   30/08/2015   Egyik sem   4.33   Függőben
tét: 0.5
nyerhető ~ 2.15
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 27, 2015, 18:11:36
2-6, 2-1-nél, Struff elbrékelt
6-4-nél
1   Elias Ymer   Jan-Lennard Struff v Elias Ymer
(Mérkőzés nyertese)   27/08/2015   Egyik sem   1.33 - 2-6, 6-4, 6-7
2   Horvátország   Horvátország v Bosznia-Hercegovina
(Megnyeri a mérkőzést)   27/08/2015   Egyik sem   1.10 - 97-79
3   Spartak Moszkva +2.5   CSKA Moszkva v Spartak Moszkva
(Hendikep - 2 Esélyes - További Piacok)   27/08/2015   Egyik sem   1.52 - 5-2
tét: 0.75
szorzat: 2.25
nyerhető ~ 1.7

_______________
áááááá, nem értem épp rá, 5-2 utsó pillanatokban... visszafogadhattam volna

fél perc figyelmetlenség, és vitték a pénzem  :-\ 
http://video.khl.ru/quotes/295271 (http://video.khl.ru/quotes/295271)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 27, 2015, 18:38:27
ezt arra számítva tettem, hogy élőben jó visszafogadási lehetőség kínálkozhat majd:

1   Nicolas Kicker   Nicolas Kicker v Michael Berrer
(Mérkőzés nyertese)   27/08/2015   Egyik sem   7.00 - 4-6, 2-6
tét: 1
nyerhető: 7
________

Csak most láttam meg Kagawa elemzésé (http://www.sportfogadas.org/guru.php?mod=megnez&id=15043)t, remélem bejön a várakozásunk.
_______
mit művelnek  :laugh:
0:15, 0:30, 15:30, 30:30, 30:40BP, 40:40, A:40, 40:40, A:40, 40:40, 40:ABP, 40:40, 40:ABP, 40:40, 40:ABP, 40:40, A:40, 40:40, 40:ABP, 40:40, 40:ABP, 40:40, A:40, 40:40, 40:ABP, 40:40, 40:ABP, 40:40, A:40, 40:40, 40:ABP
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 27, 2015, 19:20:17
4-4, 9. game, Kicker visszabrékelését követően
1. harmad utáni szünetben 2-1-nél
1   Michael Berrer   Nicolas Kicker v Michael Berrer
(Mérkőzés nyertese)   27/08/2015   Egyik sem   1.36 - 4-6, 2-6
2   Spartak Moszkva +3.5   CSKA Moszkva v Spartak Moszkva
(Alternatív nyereményszorzók)   27/08/2015   Egyik sem   1.18 - 5-2
tét: 0.5
szorzat: 1.61
nyerhető: 0.8
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 27, 2015, 20:33:43
1   Legia Warsaw +0.5   Legia Warsaw v Zorya
(Ázsiai hendikep - további piacok)   27/08/2015   Egyik sem   1.190 - 3-2
2   Midtjylland +3.0   Midtjylland v Southampton
(Hendikep eredmény - további piacok)   27/08/2015   Egyik sem   1.045 - 1-0
3   Kyle Edmund   Kyle Edmund v Guido Andreozzi
(Megnyeri a mérkőzést)   27/08/2015   Egyik sem   1.25 - 6-3, 6-4
4   Tommy Paul   Jose Hernandez-Fernandez v Tommy Paul
(Megnyeri a mérkőzést)   27/08/2015   Egyik sem   1.50 - 3-6, 5-7
5   Raquel Kops-Jones és Abigail Spears   Garrigues/ Parra Santonja v Kops-Jones/ Spears
(Megnyeri a mérkőzést)   27/08/2015   Egyik sem   1.57 - 4-6, 6-7
tét: 0.75
szorzat: 3.67
nyerhető: 2.75 2.5 cash out

__________
kivettem 2.5-ön, Edmund fogadópontokat hozott 2. set 4-4-nél
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 27, 2015, 22:48:06
Handicap   Videoton FC vs Debrecin VSC (+0) for Match.     1.961   Pending
Iroda: Pinnacle
tét: 2
nyerhető ~ 3.9
_____
magyarul DNB Loki, ja és most látom: Debrecin  :laugh:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 28, 2015, 01:32:31

Még mindig érdemes vadászni a tippmixPro-n az elrontott magyar odds-okért (az 1X 1.25, a győzelemért is kisebb a reális odds)

(2-es kötés minimum)
Cegléd - Komló 1X2   Cegléd   1,40 - 26-23
Ludogorec Razgrad - Slavia Szófia Kétesély   Ludogorec Razgrad vagy Döntetlen   1,03 - 1-1
iroda: tippmixPro
tét: 1.5
szorzat: 1.44
nyerhető ~ 2.15

___________
"Ceglédi buktával kezdtek a komlói kézisek" (http://www.bama.hu/baranya/sport/cegledi-buktaval-kezdtek-a-komloi-kezisek-626858)
Ludogorec: 56' 1-0
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 28, 2015, 01:51:09
1   Nimes - nők   Nimes - nők v Cercle Dijon - nők
(Győztes)   28/08/2015   Egyik sem   1.20 - 30-25
2   Ribe-Esbjerg HH   Ribe-Esbjerg HH v Skive FH
(Győztes)   28/08/2015   Egyik sem   1.25 - 31-19
tét: 1.5
szorzat: 1.5
nyerhető: 2.25
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 28, 2015, 02:54:03
Az Unibet jó odds-okat kínált az 1X-ekre, a franciáknál pedig jól megfizetnek 2 gólt is, az Evian elég adok-kapok brigád a francia szinthez viszonyítva, egymás ellen nyíltan szoktak focizni, lehet esik ez az odds szombatig, persze élőben a legjobb majd ráállni.

Ribe-Esbjerg - Skive - 1X 1.15 - 31-19
ASV Hamm-Westfalen - Essen - 1X 1.18 - 27-27
Metz - Evian TG - total goals 1.5 over 1.45 - 2-1
tét: 1.5
szorzat: 1.97
nyerhető: 2.95


__________
nem semmi, honnan hozták vissza nekem a meccset (http://www.dkb-handball-bundesliga.de/de/s/spiele/2015-2016/2--bundesliga-maenner/2--spieltag--asv-hamm-westfalen-vs-tusem-essen/)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 28, 2015, 06:30:35
leltem egy kis arbot még a bónuszforgatásomhoz, Diósgyőr - Újpest:

1X - 1.67 (bet365)
2  - 2.55 (tippmixPro)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 29, 2015, 14:01:01
egy biztosítást azért kötöttem, aztán meccs közben még 0.5 over, ha úgy érzem, van élő közvetítés

Metz - Evian TGFC   Alatt 1.5   2.67 - 2-1
Iroda: Unibet
tét: 0.5
nyerhető ~ 1.35
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 29, 2015, 15:04:39
1. fi. hosszabbításában büntetőből: 1-0
Szerintem be fog találni az Evian, lehet megküldöm!
____
hát érdekes a 2. fi. kezdése, olyan, mintha a Metz kapott volna gólt, most ők támadnak többet folyamatosan, eddig fordítva volt
_________
és pont lekéstem, 4.50-ért akartam tenni a 78' percnél..... :noway:  sebaj, az eredeti tipp bejött, amúgy hatalmas gól  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 29, 2015, 16:35:13
33' 0-0, szögletek: 6-2
1   Man City - felett 1.5   Man City v Watford
(Hazai csapat gólok)   29/08/2015   Egyik sem   1.61 - 2-0
2   Felett 9.5   Man City v Watford
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   29/08/2015   Egyik sem   1.850 - 6-2
tét: 0.5
szorzat: 2.99
nyerhető: 1.5
_________
hirtelen tipp, néptipp, nem kellett volna... megyek pókerezni :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 29, 2015, 18:14:55
1. n. 6' 8-6
1   Szlovénia +14.5   Szerbia v Szlovénia
(Hendikep - 2 esélyes)   29/08/2015   Egyik sem   1.83 - 95-88 (hosszabbítás után)
tét: 1.5
nyerhető: 2.75 cash out 2.5

_____________________________
na le is lehet zárni 2. n. 7' 21-32  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 29, 2015, 18:42:31
Unibeten jó odds volt a Diósgyőr nem szerez gólt-ra egy 10 perce (2.40 - 1.5 egység), elkaptam és majd teszek over-t b365-ön, az ott fizet jobban.

lépcsőzetesen fogadok vissza asszem', egyébként inkább azon vagyok, nem lesz már itt hazai gól, nincs annyira egyben most ez a Diósgyőr, a múlt statjai igazolják csak a góljukat

58'
1   Diósgyőri VTK gólt szerez a 2. félidőben   Diósgyőri VTK v Újpest FC
(Gólt szerez a 2. félidőben)   29/08/2015   Egyik sem   2.62   Függőben
tét: 0.5
nyerhető ~ 1.3

még majd veszélyes támadáskor lehet teszek egy nagy szorzóst
___
természetesen nem fogadok többet vissza, őrzöm az eredeti fogadás értékét, a meccskép azt támasztja alá

REMEK!!!!!!!!!!!!!!! ...... :noway:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 30, 2015, 18:39:04
ritka eset, most nem a goal line piac kínálta a nagyobb szorzót
37' 0-0
1   Felett 0.5   Odense BK v FC Copenhagen
(1. félidő gólok)   30/08/2015   Egyik sem   3.40   Függőben
tét: 0.5
nyerhető: 1.7
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 30, 2015, 19:29:25
(ez amolyan valuebet, ha a 2. játékrészben a Loki szerezne vezetést, cash out, vagy ellenfogadás)
25' 0-0
Event(s)   Bet   Odds
Videoton FC - DVSC Debrecen   0-1   8.50
iroda: Unibet
tét: 0.5
nyerhető: 4.25

Hát ez beakadt.... így még a DNB tipp is kuka  :great:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 30, 2015, 20:10:18
2. n. végefelé 37-25-nél
1   Szenegál +11.5   Tunézia v Szenegál
(Hendikep - 2 esélyes)   30/08/2015   Egyik sem   1.86 - 82-73
tét: 0.75
nyerhető: 1.4
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 30, 2015, 20:58:48
Money Line   Baltimore Orioles vs Texas Rangers for Game.     1.833 - 0-6
MLB (M. Gonzalez must start  / D. Holland must start)
iroda: Pinnacle
tét: 1
nyerhető ~ 1.85
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 30, 2015, 21:28:55
26' 0-0
1   Nigéria   Angola v Nigéria
(Győztes)   30/08/2015   Egyik sem   1.62 - 65-74
2   Monaco - nem   Monaco v PSG
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   30/08/2015   Egyik sem   1.44 - 0-3
tét: 1
szorzat: 2.35
nyerhető: 2.35
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum augusztus 30, 2015, 22:04:38
60' 0-1 (szögletek 6-0)
1   Udinese gólt szerez a 2. félidőben   Udinese v Palermo
(Gólt szerez a 2. félidőben)   30/08/2015   Egyik sem   1.80 - nem szerzett...
2   felett 8.0   Udinese v Palermo
(Összesített szögletek - további piacok)   30/08/2015   Egyik sem   1.33 - 10-0
tét: 1
szorzat: 2.4
nyerhető: 2.4


(http://kepfeltoltes.hu/150830/udi1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum december 14, 2015, 16:57:26
Akik szeretnének ingyen 5€-t egy pókerterembe, írjanak nekem személyes üzenetet.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum december 26, 2015, 20:35:19
Idézetet írta: szorzatos Dátum december 14, 2015, 16:57:26
Akik szeretnének ingyen 5€-t egy pókerterembe, írjanak nekem személyes üzenetet.


beszarok, ingyen pénz és senki nem írt :D gyertek már, Karácsony van!!  :cya:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 06, 2016, 11:47:38

Sziasztok!
Egy stratégiához van kedvem visszatérni naplózás szerűen is ennyi kihagyást követően, mégpedig ehhez:
Idézetet írta: szorzatos Dátum március 28, 2015, 15:07:05
Kitaláltam egy módot arra, hogyan próbáljak meg haszonra szert tenni azon gyakori tipp ötleteimből, amikre mindig legyintek meglátva az értük kínált értéktelen szorzókat. Sokan ilyen piti szorzójú, tutinak vélt tippekből állítanak össze 10-14-es gyűjtőket, lényegében én is ezt szeretném, csak egyenként megfogadva, így több hét legjobb tippjeit is átölelhetem és nem kell erőltetve keresgélnem még egy meg még egy eredő odds növelő tippet a szelvényre. Az ilyen parlay-ek legnagyobb kockázata, hogy ennyi esemény közül valahol valószínű történni fog valami meglepetés, ezt a kockázatot úgy próbálom csökkenteni, hogy minden sikeres lépcsőfok után leválasztok a teljes összegből 5%-ot. Hozzátartozik, hogy leginkább élő piacokon teszem meg a fogadásokat, ahol biztosabbnak érzem az adott tipp esélyét, mint a "jövendölést" még az esemény előtt és ügyesen jobb odds-ok is elkaphatóak. Csatolva néhány példa, átlag 12 sikeres lépcső kell ahhoz, hogy ne legyen veszteséges a módszer.


Akkor ezt félbehagytam, mielőtt még hibáztam volna, majd a másik gépemen megnézem Excel-ben az eredményt.
Bet365-ön indulok öccá' huffal, a tipp még nem született meg.



Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 06, 2016, 12:45:11

1.

Lettország 0.0   Andorra v Lettország
(Ázsiai hendikep - további piacok)   06/09/2016   Egyik sem   1.125 - 0-1
Tét:  500,00     Nyeremény:  562,50

köv. tippre: 530
leválasztva: 32.50
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 06, 2016, 21:26:49
dobtam azért egy élőt is:


(Görögökre 1-1-nél)
1   Görögország - felett 1.5   Gibraltár v Görögország
(Vendég csapat góljai)   06/09/2016   Egyik sem   1.062 - 1-4
2   Fehéroroszország - nem   Fehéroroszország v Franciaország
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   06/09/2016   Egyik sem   1.30 - 0-0
3   Andorra - nem   Andorra v Lettország
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   06/09/2016   Egyik sem   1.36 - 0-1
szorzat: 1.88
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 07, 2016, 14:18:36
2.

Midtjylland 0.0   Midtjylland v Esbjerg
(Ázsiai hendikep - további piacok)   09/09/2016   Egyik sem   1.180 - 3-0
Tét:  530,00     Nyeremény:  625,40

köv. tippre: 590
leválasztott rész: 35.40
perselyben összesen: 67.90
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 07, 2016, 14:30:06
egy parlay ráadásnak

1   Felett 3.5   ZSC Lions v Ambri Piotta
(Összesített - további piacok)   07/09/2016   Egyik sem   1.15 - 2-1
(http://m.cdn.blog.hu/ig/igykell/image/.external/.thumbs/d6a38116cf7c7455599687a4124a5119_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
2   Tatran Presov   Tatran Presov v HK Topolcany
(Győztes)   07/09/2016   Egyik sem   1.050 - 30-27
3   Suduva Marijampole alatt 2.5   Suduva Marijampole v FK Zalgiris Vilnius
(Csapat összesített gólok)   07/09/2016   Egyik sem   1.083 - 0-0
szorzat: 1.31

Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 10, 2016, 10:30:05
3.

Gennady Golovkin   Kell Brook v Gennady Golovkin
(Küzdelem nyertes)   10/09/2016   Egyik sem   1.16 - Golovkin TKO
Tét:  590,00     Nyeremény:  688,33

köv. tippre: 650
leválasztott rész: 38.33
perselyben összesen: 106.23
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 10, 2016, 11:45:34
(elbasztam)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 10, 2016, 14:20:41
1   ABC Braga   AC Fafe v ABC Braga
(Győztes)   10/09/2016   Egyik sem   1.12 - 26-31
2   Salzburg   Sheffield Steelers v Salzburg
(Győztes - 3 esélyes)   11/09/2016   Egyik sem   1.32 - 5-2 LoooooooooL
3   Pick Szeged   Pick Szeged v Tatabánya
(Győztes)   10/09/2016   Egyik sem   1.040 - 26-23
szorzat: 1.54
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 11, 2016, 18:52:59
1   MAC Budapest   MAC Budapest v HSC Csíkszereda    (2. harmad, 2. perc 0-0-nál)
(Győztes - 3 esélyes)   11/09/2016   Egyik sem   1.47 - 1-1
2   HNK Rijeka 0.0   HNK Cibalia v HNK Rijeka
(Ázsiai hendikep - további piacok)   11/09/2016   Egyik sem   1.180 - 0-0
3   Braga 0.0   Braga v Boavista
(Ázsiai hendikep - további piacok)   11/09/2016   Egyik sem   1.150 - 3-0
szorzat: 1.99


A sorozatoshoz nem találtam mára value tippet.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 12, 2016, 10:30:21
Ezekkel a kiegészítő parlay-ekkel fel is hagytam... helyettük nagy oddsokban keresek értéket, jó ellensúlyozásaként a napi tuti micro-oddsoknak. Ahogy ezeket böngészem, nem egyszer érzek rizikót az ilyen 1.05-ös tippekben is és lépek tovább, na pl. ezeket a meglepiket fogom megtolni single-ben, nem is kell nagy találati arány  :ok:  Jó példa a tegnapi Fenerbache - Bursaspor, ahol ha nem érzek bizonytalanságot, simán tolhattam volna az 1X-et 1.09-ért, de éreztem, 0-1 a vége 8.00-as nyerő oddson.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 12, 2016, 18:32:27
Iraklis nyer és nem kap gólt   Larissa v Iraklis
(0-ra nyer)   12/09/2016   Egyik sem   8.00
tét: 1 egység


15' 1-1 :)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 12, 2016, 19:23:48
22' (sikerült pont a gólt érdemlő támadáskor megtenni)

1   Malmo FF - felett 2.5   Malmo FF v IFK Goteborg
(Hazai csapat góljai)   12/09/2016   Egyik sem   5.00   Függőben
tét: 1 egység


79' 3-1  :ok:
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 12, 2016, 19:36:49
36'
1   Orgryte IS - igen   Orgryte IS v IFK Varnamo
(Mindkét félidőben gólt szerez)   12/09/2016   Egyik sem   9.00   Függőben
tét: 1 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 12, 2016, 20:21:03
1   Döntetlen 1-1   Virtus Entella v Pisa
(Pontos eredmény)   12/09/2016   Egyik sem   6.00   Függőben
tét: 1 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 12, 2016, 20:34:40
1   Döntetlen 1-1   Empoli v Crotone
(Pontos eredmény)   12/09/2016   Egyik sem   7.00   Függőben
tét: 1 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 12, 2016, 20:52:32
1   Alatt 0.5   Sunderland v Everton
(További összesített gólok)   12/09/2016   Egyik sem   10.00   Függőben
tét: 1 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 12, 2016, 21:19:49
2'

1   HK Kopavogur 4-0   HK Kopavogur v Haukar Hafnarfjordur
(Pontos végeredmény)   12/09/2016   Egyik sem   29.00   Függőben
tét: 0.3 egység

1   HK Kopavogur 5-0   HK Kopavogur v Haukar Hafnarfjordur
(Pontos végeredmény)   12/09/2016   Egyik sem   51.00   Függőben
tét: 0.2 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 19, 2017, 12:38:54
Most már nem ígérek semmit, sem másnak, sem magamnak, de... - manapság minimális/hobbi szinten tippentyűzgetek erre-arra, lehetséges hogy kicsit komolyabbra veszem és leporolom a naplómat is.
Célom a szórakozással egybekötve annyi lenne, hogy hosszabb távon egy elkülönített kis rollt folyamatosan tudjak építgetni, nagyon kevés idő ráfordításával. Focin kívül már más sportágakba nem kívánok belefolyni - átgondolt, statisztikákon alapuló tippelés a célom.


Lenne kérdésem is hozzátok (itt viszont nem áll a foci korlátozásom): kik mostanában itt az oldalon a jó tipsterek? Kiket érdemes követni, akik sikeresek, aktívak, jók valamiben? Naplókon kívül egyéb részlegeket érdemes lenne e böngészni megbíható tippekért - ha igen, melyek ezek?
Thx
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 21, 2017, 11:05:31
Manchester City - Burnley - 3-0
Tipp: Burnley +1.5
Odds: 3.70
Iroda: Unibet
Tét: 0.3 egység
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 21, 2017, 13:27:29
M'gladbach - Leverkusen - 1-5
Tipp: AH 0.0 M'gladbach
Odds: 2.10
Iroda: b365
Tét: 1


majdnem megvolt
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 24, 2017, 12:58:02

Örömmel venném, ha erre válaszolnátok  :cya:
IdézetLenne kérdésem is hozzátok (itt viszont nem áll a foci korlátozásom): kik mostanában itt az oldalon a jó tipsterek? Kiket érdemes követni, akik sikeresek, aktívak, jók valamiben? Naplókon kívül egyéb részlegeket érdemes lenne e böngészni megbíható tippekért - ha igen, melyek ezek?


Gyorsan rájöttem múlt héten, hogy ha kevés időt akarok befektetni, mégis pluszos tevékenység a célom, ki kéne agyalnom valami szisztémát, amivel könnyen és gyorsan szűrhetőek/elemezhetőek a tippek - és ezzel együtt ráállni egyetlen fogadástípusra. Így előjött sok évvel ezelőtti "mániám", a döntetlen-vadászat. Ebben az lenne a pozitívum, hogy ~30% körüli találati aránnyal már pluszos lehet. Single-ben fogom pakolni és az erősebbnek vélt x-eket mini tétekkel kombóban is. A kis időráfordítás azt is magában foglalja, hogy nem szeretném live követni a meccseket, azzal együtt már pocsék órabérre számítok, kis kezdőroll esetén.
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 24, 2017, 18:25:07
Holnap estig bezárólag egyetlen párosítás ment át a szűrőmön (kupameccsre nem fogadok!), erre is kiszúrják a szemem egy szuper-értékes szorzóval.... thin value azért még így is van benne szerintem.

Carpi - Palermo - 1:3
Tipp: X
Odds: 2.90
Iroda: Sportingbet
Tét: 0.5 buznyák

Kezdőroll: 50 buznyák

BR-management egyelőre: adott fogadónap kezdő rolljának 1%-a/tipp
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 27, 2017, 18:18:00
Pirin Blagoevgrad - Botev Plovdiv (bolgár, X, 3.15, Unibet - 0.5 peták)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 27, 2017, 19:25:17
El-Entag El-Harby - Arab Contractors (egyiptomi prem., X, 2.87, Pinnacle - 0.5 peták)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 27, 2017, 20:03:16
Quevilly Rouen - Le Havre (francia lig. 2, X, 3.30, b365 - 0.5)
Cholet - Chambly (francia nat., X, 3.50, b365 - 0.5)

plusz: Le Havre meccsre 1-1 (pontos végeredmény, 0.25) 6.00
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 27, 2017, 20:13:38
Piacenza - Pisa (olasz c, X, 3.05, Unibet - 0.5)

plusz: Galway - Dundalk (ír prem., 2, 2.50, Will.H. - 1 peták)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 28, 2017, 12:15:35
Inter Baku - Kapaz (azeri prem., EH -1 Baku, 4.10, Unibet, 0.5)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 28, 2017, 14:20:53
Hoffenheim - Mönchengladbach (Hoff & 3.5 over, 4.75, b365, 0.5)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 28, 2017, 14:36:21
Petrojet - Al Nasr (egyipt. prem., X, 3.20, Unibet, 0.5)

Hannover 96 - Borussia Dortmund (5 over, 7.50, Unibet, 0.5)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 28, 2017, 15:31:46
Debrecen - Paks (X, 3.60, b365, 0.5)

Balmazújváros - Honvéd (1-1 (Correct Score), 7.00, WillHill, 0.5)

Napoli - Sassuolo (X, 9.00, Unibet, 0.5)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum október 28, 2017, 17:49:02
Eléggé break even ilyen találati aránnyal...
Mivel böngészés közben másban is vélek értéket felfedezni, mégsem csak döntetlenezek.

Guingamp - Amiens (fra1, Guin. 0-ra nyer, 2.87, b365, 0.5)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 04, 2017, 13:58:26
Live, 28'
Stoke - Leicester (BTS, 2.50, b365, 1 tallér)

39' 1-1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 05, 2017, 13:52:35
Live, 23'
Erzgebirge Aue - Bielefeld (ném2, BTS, 2.50, b365, 1)

90+1' 1-1
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 05, 2017, 14:57:35
Fiorentina - Roma (1-1 (Correct Score), 7.00, b365, 0.3)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum november 05, 2017, 15:14:00

Live, 14' (0-0)
Nice - Dijon (BTS, 1.95, b365, 0.5)


(még csepegtetek rá tétet támadások indításakor)


29' +0.25 (2.37)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum július 16, 2020, 17:30:18
Bejött topic hiányában:

(https://i.imgur.com/Gu0yIga.png)

(https://i.imgur.com/ZKRwJio.png)
Cím: Re:Szorzatos szorzatai
Írta: szorzatos Dátum szeptember 13, 2021, 20:44:26
(https://i.imgur.com/O5FSfdF.png)