Sorozatok

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Idézetet írta: secretariat Dátum szeptember 04, 2016, 18:57:20
Nemrég néztem a Jinx-et, és már abban is rendesen felhúztam magam az végett, ami a bíróságon történt. Most az American Crime Story-nak álltam neki, de pár rész után itt is kezdek agyf*szt kapni. :redchug: Ha elég pénzed van ahhoz, hogy a legjobb ügyvédeid legyenek, akkor simán megúszol egy gyilkosságot is. Betonbiztos bizonyítékok voltak a fickó ellen, de már elő is húzták a rasszista kártyát az ügyvédek. Mondjuk pont jó időben voltak, az akkori Los Angeles-ben, rendesen rá lehetett játszani. Ez az egy mondat a harmadik részben azért mindent visz: ha szerzünk egy fekete esküdtet, csak egyet, nem tudnak majd dönteni, és ha határozatképtelenek, akkor maga szabad! Ilyen egyszerű. A sorozat egyébként jó, de az biztos, hogy Simpson "barátomat" én már gázkamrába küldtem volna. Nyilván szemét rasszista vagyok, hogy egy gyilkossal ilyet mernék tenni. ::) Azért közben beugrott Will Smith új filmje is, a Sérülés amiben az amerikai fociról van szó, és az ott bemutatott betegség jutott eszembe egyből O J viselkedéséről. 8) Érdekes volt eddig az autós üldözés, megnéztem az eredeti felvételeket, mert nem akartam elhinni, hogy a valóságban ez megtörtént. Vagy a Kardashian szál, egyből azt gugliztam, hogy a "nagyseggű" Kim apja-e, dehát ki más lenne.  ;D

A sztori nagyobb része a valóságra épült, persze néhány párbeszédet kitaláltak mellé, de hatalmas többségében úgy történt, ahogyan láthatjuk. Szerintem kiváló alkotás lett, nem hiába kapott 13 Emmy jelölést.

Cuba Goolding Jr.-ról még "fénykorában" nem gondoltam, hogy el tud játszani egy ilyen szerepet, de szép lassan jó színésszé vált. Érdekes volt látni, hogyan csúszott ki egy betonbiztos ügy a rendőrség kezéből. Persze azóta OJ már megkapta a magáét és már jó ideje börtönben rohad (ahol bizony őt sem kímélik.. ;D).

Jövőre folytatódik a sorozat, igaz most majd más sztorit mesél el, de azt is kíváncsian várom.

Igazából nem is az ügyészségen múlott. Hibáztak párszor, az tény, de a bizonyítékoknak még így is bőven elegendőnek kellett volna lenniük. Dehát... az esküdtek vicc kategória volt. :noway: Találtam egy érdekes összefoglalót, akkoriban megjelent hazai cikkekből, azt gondolom érdemes elolvasni:

http://empiriamagazin.com/jelenido/Teljesen%20Mindegy.htm

Maga a per baromi elgondolkodtató volt, egy rakás kérdést felvetett bennem. A színészek rendben voltak, közülük is a Dardent játsszó Sterling Brown vitte a pálmát nálam, volt egy-két emlékezetes, idézhető szövege neki is. 8) 9/10-et simán megért nálam az első évad.

Napokban néztem végig, hogy eddig hány sorozatot daráltam le életembe (amik hivatalosan is véget értek). Körülbelül 30-50 közé saccoltam magam, ami körülbelül helytálló is (48 +-5). Jelenleg futó sorozataim körülbelül 55. Megpróbáltam felállítani egy tizes listát, mely sorozatok voltak a legjobbak, végül úgy határoztam, hogy két kategória bontom őket:
- Még futó sorozatok
- Végleg befejezett sorozatok

Végleg befejezettek (egysoros indoklás):
11.22.63.: Sorozattörténelem egyik legszebb befejezése, és egy kiváló alapötlet.
Banshee: Folyamatosan pörgős és akciódús sorozat.
Blue Mountain State: Az egyik legnagyobb ökörség a vígjátékok közül.
Dexter: Krimik egyik királya, parádés első hat évaddal, amit képtelenség letenni.
Entourage: A tipikus feelgood sorozat, mindenki számára ajánlott
Hannibal: A legjobb főszereplő páros, illetve a legszebb képi világ.
Jinx: Hihetetlen sztori, ami egyből leköti a figyelmed.
Sons of Anarchy: Hasonlóan a Bansheehoz, rengeteg akció, nagyon jó főszereplői játék.
Sopranos: Tony Soprano, aki all-time dobogóra helyezi a sorozatot.
Wire: Ha egy alapsorozat kéne mondani, amelyre minden épül, az etalon, akkor ezt választanám.

Mik maradtak ki? Breaking Bad, Night Manager, Californication stb.

Még futó sorozatok:
American Crime Story: Kiváló korrajz, fantasztikus alakítások.
Aranyélet: Végre a magyarok is készítettek egy elit sorozatot, amely bárhol megállja a helyét.
Fargo: Az egyik legjobb mini-sorozat, fantasztikus szereplőkkel és sztorival.
Gomorra: Jól mutatja be a nápolyi maffiát, illetve annak kegyetlen világát.
Into the Badlands: A legjobb akció és verekedős jelenetek, amiket sorozatban láttam.
Luther: Idris Elba komor és sötét nyomozószerepe teljesen lebilincseli az embert.
Master of None: Ha a Casual nem fért be, akkor azért kellett egy ilyen sorozat, amely elgondolkodtatja az embert a világ dolgairól, mindezt próbálja viccesen tenni.
Narcos: Az egyik legjobb életrajzi sorozat, fantasztikusan realisztikus képi világgal, illetve jól mutatja be a kor helyzetét és az emberek belső dilemmáit.
Ray Donovan: Folyamatosan fejlődik és javul a sorozat, amely az egyik legerősebb dráma és az egyik leginkább alul értékeltebb sorozat, pedig lehet ott van az all-time top3-ban.
Shameless: Nem gondoltam volna, hogy ez a sorozat eddig és ilyen magas színvonalon el fog menni, és ilyen jól mutatja be egy kellemetlenül vicces családi drámát.


Mik maradtak ki? Game of Thrones, Mr. Robot, Vikings, Ash vs Evil Dead, Sherlock, Power és Black Sails stb.

Egy sehová sem illő, a Prison Break. Bekerülhetett volna a már lezárt sorozatok közé, de jövőre folytatása lesz. Hiába voltak gyengébb részek/évadok, azért ez még mindig egy alapmű.

Idézetet írta: Pozzato Dátum szeptember 16, 2016, 18:01:12
Napokban néztem végig, hogy eddig hány sorozatot daráltam le életembe (amik hivatalosan is véget értek). Körülbelül 30-50 közé saccoltam magam, ami körülbelül helytálló is (48 +-5). Jelenleg futó sorozataim körülbelül 55. Megpróbáltam felállítani egy tizes listát, mely sorozatok voltak a legjobbak, végül úgy határoztam, hogy két kategória bontom őket:

Pár hete szabin voltam, pont ez a két dolog jutott eszembe, megszámolni és megpróbálni egy kedvenc tízes listát felállítani. Aztán feladtam, de a listád után újra kedvet kaptam, főleg hogy most megint van egy kis szabadidőm. Ha valaki más is csatlakozna egy saját toplistával, annak örülné(n)k, hátha előbukkanak olyan gyöngyszemek, amelyekről nem is hallottunk. Ha elkészülök, én is közzéteszem.

Idézetet írta: Eisbär Dátum szeptember 16, 2016, 19:25:02
Pár hete szabin voltam, pont ez a két dolog jutott eszembe, megszámolni és megpróbálni egy kedvenc tízes listát felállítani. Aztán feladtam, de a listád után újra kedvet kaptam, főleg hogy most megint van egy kis szabadidőm. Ha valaki más is csatlakozna egy saját toplistával, annak örülné(n)k, hátha előbukkanak olyan gyöngyszemek, amelyekről nem is hallottunk. Ha elkészülök, én is közzéteszem.

Nem túl egyszerű feladat, pláne 10-20 kiválasztása. Sorba rendezéssel pedig nem is próbálkoznék. Rengeteg a jó sorozat, és nem szívesen hagy ki az ember egyet sem. Így is hagytam ki olyanokat, mint Harper's Island, Chuck, Two and a half men, Braquo és még lehetne sorolni.

Pont azon gondolkoztam, hogy az utóbbi években úgy megszaporodtak a jó sorozatok, hogy szerintem több minőségi alkotás készült, mint a filmes kategóriában.

Nem egyszerű, tudom, legutóbb ott bukott el a tervem, hogy a http://sorfi.org oldalon kiválasztottam az összes általam látott sorozatot, mire kifagyott az oldal, egyszerűen nem bírta betölteni :) Mindenesetre majd megpróbálom valami egyéb módszerrel, vasárnap nekifekszem.

Én a filmeket és a sorozatokat nem is említeném egy lapon, a mai felgyorsult rohanó világban egyszerűen nem tudok két órát rászánni egy filmre, család, munka mellett (helyett). Arról nem beszélve, hogy egy 40 perces sorozat epizódban nem engedhetik meg maguknak a készítők, hogy unalmas töltelékkel rabolják a drága időnket, mert ha mégis, legközelebb már nem nézi a kutya se, jön a kasza. Szóval én szinte csak sorozatokat nézek, kb 12 éve.

Érdekes lista. :) Párat azért személy szerint hiányolok róla, dehát nem lehet ugyanolyan az ízlésvilágunk. :P 

Miniszériák:

Band Of Brothers - Második világháborúról az egyik legjobb sorozat.
Generation Kill - Iraki háború megszállás.
The Jinx - Volt róla szó nemrég.
From The Earth To The Moon - Az Apolló program.

Befejezett sorozatok:

Breaking Bad - Tökéletes széria, tökéletes évadokkal és lezárással. "Heisenberg"  :yeah:
Sons Of Anarchy - A motors bandák világa, Kurt Sutter tolmácsolásában. Ő írta a Kemény zsarukat (The Shield) is, amit még nem láttam, de nagyon készülök rá.
True Detective - Tömve mind a két évad a nagyvászonról ismert színészekkel. Nekem nagyon bejött mind a kettő.   
X-Files - Az örök klasszikus.  8)
Spartacus - Vér és homok... Aki imádta például a 300 filmet, annak négy évados orgazmusa lesz.  :redchug:
The Wire - Nyáron néztem újra. Egyike a legelső, tökéletes, lezárt szériáknak. Reális, érdekes, az évadok alatt képet kapsz arról, mi megy a politikában, a rendőrségen, az iskolában, egy újságnál, és a kikötőben. Tényleg jópár sorozat meríthetett belőle... 
The Sopranos - "Azok a nyomorult kacsák!"  ;D
Boardwalk Empire - Atlanic City, szesztilalom, tömve az összes korabeli ismert gengszterrel. 

+1
The Black Adder - Nem tudom megunni. Ehhez képest Rowan Atkinson a Mr Bean-el a kanyarban nincs, legalábbis szerintem. Ha valakinek bejön mondjuk a Monty Python humora (Brian élete, Gyaloggalopp), és pl. a Bud Spencer - Terence Hill egymást b*sztatós beszólásai, akkor annak kötelező.  ::) ;D

Futó sorozatok:

Game Of Thrones - Nem hiszem, hogy van olyan sorozatrajongó aki ne ismerné. 
Mr Robot - Brutálisan jó első évad után a második nem hozta eddig azt a szintet, a nézettsége drasztikusan csökkent, de van még két rész, és ha itt is helyükre kerülnek a kirakós darabkái (bízom még a készítőkben), akkor kizárt, hogy kaszáljam, mert a képi világával és hangulatával megvettek kilóra.
Narcos - Az alvilágról szóló szériák, filmek mindig bejöttek, legalábbis a legjobbak. Az első évad ütősre sikerült, most fogom kezdeni a másodikat.
House Of Cards - Kevin Spacey, politika, Netflix. Nekem ennyi elég is, bár kezd elfáradni a széria, lassan jöhet a lezárás.   
Better Call Saul - A Breaking Bad ügyvédjének külön sorozata. Ugyanaz a minőség, mint Walter White-éknál.
Ash Vs Evil Dead - Nem igazán kötnek le a horrorszériák, de ez viszi a pálmát. Nagyon zakkant, nagyon imádom.
American Crime Story - Nemrég írtam róla.
Gomorra - Pozzato írt róla.
Daredevil - Az egyetlen képregény-sorozat, amit lesek. Első évad elején nem igazán voltam kibékülve a castinggal, de ezt leszámítva szerintem a legjobb a kategóriájában (+ Wilson Fisk telitalálat, ahogy a második évadban Megtorló is). A második évad első fele szintén nagyon jó lett, a második fele... Nindzsák, nindzsák, mindenütt nindzsák...  :laugh:


Van azért még pár, amik várólistán vannak. Pl. Mad Men, Friday Night Lights, Justified, Hannibal, The Shield, Making A Murderer, Penny Dreadful, Vikings...

Látod, hiába a lista amit összeírtam, így is kihagytam csomót, amit nézek. ;D ;D
Most írhatnám újra, de már nem fogom,de a Band of Brothers, The Jinx, Broadwalk Empire, Daredevil, Justified, Mad Men és a House of Cards szintén a top10-ben vagy környékén van. Nehéz tényleg jól választani, mert szerencsére rengeteg jó alkotás születik.

Néha azt érzem, hogy egy élet sem elég, hogy végignézzük ezeket, pedig már így is viszonylag sokat nézek sorozatokat és már egyre gyorsabban kaszálom a gyengéket.

Sorba nem tudnám tenni, de itt az én top 5-öm:
- 11.22.63
- Banshee
- Black Mirror
- Válótársak (Scherer egy állat  :D)
- Ballers

Sliders-t vagy Dragon Ballt senki nem írja?  ;D Mekkora kultuszsorozatok voltak azok is. Amíg ment a Son Goku, mindenki fogta a cuccát, a labdát, pattant bicóra, és ment a legközelebbi sráchoz nézni  ;D Amint véget ért, ismét elfoglaltuk a pályát  8)

nekem a befejezett sorozatokban a Banshee, a futó sorozatokban pedig az "Éjjel-Nappal Budapest" a best

Idézetet írta: hubika88 Dátum szeptember 16, 2016, 23:00:03
a futó sorozatokban pedig az "Éjjel-Nappal Budapest" a best
Oké Hubika, hagyd el a topicot örökre.  ;D ;D

Ez ütött, még most is fáj.
Egy régi kollégám volt a sorozatban pár hetet, ő volt valami Pierre, a nyuszifejű csaj zenei producere, aztán kavart is vele. Mármint a sorozatban. De azt mondja mind egy hatalmas nagyképű retardált, még talán ez a csaj a legnormálisabb. Azt is mondta hogy megkapnak egy szituációt és azt kell lereagálni, így már megértettem miért az a sok habogás  :redchug: ;D

Így működik Alex?  ;D
Azt hittem, hogy nagyjából állandó társasággal dolgoznak, bár én még nem néztem belőle egy részt sem, maximum így foltokban láttam belőle pár jelenetet. Ha már így felvetődött, akkor már megkérdem, hogy az Éjjel-Nappal Budapestnek van sztorija is vagy valami alaptörténet, vagy szituációs játékok többsége az egész?

Nem igazán követtem sosem az ilyen produkciókat, mint ahogy kimaradt a Jóban Rosszban is az életemből. Barátok Köztből talán pár rész megvan, de az még nagyon az elején volt. Van az a másik ilyen "sorozat", aminek nem jut eszembe a neve, amiben Berki játszik vagy játszott, az is valami hasonló, mint az Éjjel-nappal, nem?


Idézetet írta: Pozzato Dátum szeptember 16, 2016, 23:20:54
Így működik Alex?  ;D
Azt hittem, hogy nagyjából állandó társasággal dolgoznak, bár én még nem néztem belőle egy részt sem, maximum így foltokban láttam belőle pár jelenetet. Ha már így felvetődött, akkor már megkérdem, hogy az Éjjel-Nappal Budapestnek van sztorija is vagy valami alaptörténet, vagy szituációs játékok többsége az egész?

Nem igazán követtem sosem az ilyen produkciókat, mint ahogy kimaradt a Jóban Rosszban is az életemből. Barátok Köztből talán pár rész megvan, de az még nagyon az elején volt. Van az a másik ilyen "sorozat", aminek nem jut eszembe a neve, amiben Berki játszik vagy játszott, az is valami hasonló, mint az Éjjel-nappal, nem?

Berki  ;D ;D Passz, azt nem vágom, lehet hogy a Jóban Rosszban volt benne, abból egy részt nem láttam. Az RTL-es gagyikba néha belenézek. Hogy meglegyen a színvonal, ebbe az ÉNB-ben nem is színészek vannak, kezdjük ott  ;D Amit a srác mondott, kapnak egy szituációt és rögtönözniük kell, elvinni a történetet valamerre. Aztán vagy megy vagy nem  ;D Amennyit szenvednek, az alapján inkább nem. Alapsztori? Mindenki kavar mindenkivel, mindenki orrba-szájba bulizik, de szinte senkinek sincs melója, nagyjából így szeretnék ábrázolni a pesti fiatalokat :D Régebben jobb volt, tele volt jó nővel, a Lali is vicces volt, szerintem most már semmi értelme, jó ha heti egyszer belenézek.
Viszont elég komoly pénzeket leakasztanak. A srácnak is megérte, pedig nem szorul rá.  Zenész (hegedű asszem), ha emlékeznék a nevére könnyebb lenne a szitu, van egy nagyon fasza klipje is youtube-on. Velencében a Szt. Márk téren hakniztak pár évet a tesójával, mostanában Costa szintű hajókra VIP vendégzenész. A Concordiát ne keverjük bele, az véletlen volt  ;D

Idézetet írta: alexthebest Dátum szeptember 16, 2016, 23:44:46
Berki  ;D ;D Passz, azt nem vágom, lehet hogy a Jóban Rosszban volt benne, abból egy részt nem láttam. Az RTL-es gagyikba néha belenézek. Hogy meglegyen a színvonal, ebbe az ÉNB-ben nem is színészek vannak, kezdjük ott  ;D Amit a srác mondott, kapnak egy szituációt és rögtönözniük kell, elvinni a történetet valamerre. Aztán vagy megy vagy nem  ;D Amennyit szenvednek, az alapján inkább nem. Alapsztori? Mindenki kavar mindenkivel, mindenki orrba-szájba bulizik, de szinte senkinek sincs melója, nagyjából így szeretnék ábrázolni a pesti fiatalokat :D Régebben jobb volt, tele volt jó nővel, a Lali is vicces volt, szerintem most már semmi értelme, jó ha heti egyszer belenézek.
Viszont elég komoly pénzeket leakasztanak. A srácnak is megérte, pedig nem szorul rá.  Zenész (hegedű asszem), ha emlékeznék a nevére könnyebb lenne a szitu, van egy nagyon fasza klipje is youtube-on. Velencében a Szt. Márk téren hakniztak pár évet a tesójával, mostanában Costa szintű hajókra VIP vendégzenész. A Concordiát ne keverjük bele, az véletlen volt  ;D

Hát nem a műveltebb Berki játszott benne.  ;D Azt hallottam én is, hogy az ilyen forgatásokban hatalmas pénz, még akkor is, ha csak statiszta vagy. Ha ezekben tényleg ennyi pénz van, akkor költhetnék például Aranyélet vagy épp Válótársak szintű sorozatokra is, illetve ilyenek megalkotására. Bár most megint lesz egy ígéretesnek tűnő magyar sorozat, A mi kis falunk. Remélem nem akkor melléfogás lesz, mint a Kossuthkifli.