Várda64-vegyes 2018-tól

Indította Várda64, január 02, 2018, 21:06:09

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
Az újévi fogadalom teljesítve, a naplót megnyitottam.  ;D


Még mielőtt belekezdenénk az érdemi jövőbe, tekintsünk kicsit vissza a közelmúltra.

Itt sikerült egy kis jót tennem-tennünk, amire nagyon büszke vagyok:

https://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,14803.msg698443.html#new

Igaz az országos és a megyei média nem velünk foglalkozott, hanem olyanokkal akik nem nyúltak saját zsebbe, de nagy ívben lesz@rom. Mi nem a népszerűségért tettük amit tettünk, hanem tiszta szívből, őszintén. Egymás tenyeréből sosem fog enni a két szurkolótábor, erre akár mérget is vehettek, de az első lépést legalább megtettük, hogy valamilyen szinten normalizálódjon a helyzet. Ráadásul a Zoli, mint megismerhettem, tényleg az igazi nagybetűs SZURKOLÓ és én az ilyet nagyon tudom díjazni, még akkor is ha éppen az ellenfél táborát erősíti.  :ok:

Vak tyúk is talál szemet, ezt a csatolmányban láthatjátok. Régi szerelem a póker, de az esetek zömében időzavarban vagyok, így relatíve keveset játszom. Ha mégis, akkor is inkább alacsony téten, ha bukta van legalább ne fájjon. Na mondjuk ez a két verseny nem fájt.  :)

Pár sor a jövőbeli elképzeléseimről:

-Hetente egyszer-kétszer biztos fogok fogadni. Azokat itt megosztom. Még lehet, hogy itt-ott indoklás is lesz mellette.
-Havonta egyszer-kétszer valószínűleg pókerezni is fogok. Ha eredmény van azokat is betesszük ide. Ha nincs eredmény azt is beteszem, hátha valaki tanul a hülyeségemből.
-A "Dream Team"-mel folytatjuk a közös munkát. A publikus szösszenetek várhatóak hogy ide is bekerülnek.
-Végül, de nem utolsó sorban született kisvárdaiként kiemelten fogok majd foglalkozni a város sportéletével, mert szerencsére van mivel.  ;)

A napló mindenki számára nyitott, az én szótáramban az offolás mint olyan nem létezik. Mindösszesen két kérésem van ezzel kapcsolatban:
-A hozzászólások lehetőleg politikamentesek legyenek, hisz mégiscsak egy sportfogadó oldalon vagyunk.
-Olyan hangnemben beszélgessünk, hogy utólagosan csacsa44 barátomnak ne kelljen moderálni az itt elhangzottakat.  :D

Harcra, kalandra fel!  :beerchug:

Üdv.,
Várda64  :cya:

Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
január 03, 2018, 08:23:47 #1 január 03, 2018, 11:58:11, Várda64
Egy számomra nagyon erősnek tűnő tipp ma délelőttre:


Sydney FC - Newcastle Jets FC  több mint 2.5 gól a mérkőzésen

Az oddsok 1.60-1.70 között mozognak. Még nem tudom hogy hol, milyen szinten fogom felhasználni a tippet, ezért nem írok konkrétumot, de biztos hogy élni fogok a lehetőséggel.
A hazai csapat szenzációs formában játszik és van egy Bobo nevezetű brazil gólvágójuk aki remélem ma is megvillan. Legutóbbi négy mérkőzésükön legkevesebb 3 gólt vertek az ellenfél hálójába, tehát az is előfordulhat, hogy a Sydney "segítség" nélkül lehozza a tippet.
Viszont a vendégeket sem kell félteni, mert legutóbbi 6 látogatásuk során mindig szereztek gólt, tehát a tipp realizálódásához ők is besegíthetnek.
A táblázaton elfoglalt helyezésük alapján (1. vs 2.) rangadónak tekinthető a találkozó, de szerintem tükörsima hazai győzelem születik majd, sok góllal fűszerezve.

Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
január 03, 2018, 10:58:47 #2 január 03, 2018, 11:57:37, Várda64
Idézetet írta: Várda64 Dátum január 03, 2018, 08:23:47
Egy számomra nagyon erősnek tűnő tipp ma délelőttre:

Sydney FC - Newcastle Jets FC  több mint 2.5 gól a mérkőzésen


Van egy biztató 1:1-ünk félidőben.  ;)

Én már nem játszom semmit, mert kivárom a sorom, de van három tipp amiben értéket látok, lehet segít valakinek:

Hazai győzelem 2.10
Deivson Bobo bármikor gólt szerez 2.50
Syndney FC gólok over2.5 3.25


Hajrá!

Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
január 04, 2018, 13:06:56 #3 január 05, 2018, 10:20:08, Várda64
Egy gondolat erejéig térjünk vissza a tegnapi napra. Ha a spori csak a szabályoknak megfelelően vezette volna a második félidőt, akkor szerintem mind a három félidei ajánlat realizálódott volna. Így sincs gond, a játszott tipp lejött és tartsuk szem előtt a Sydney FC és Bobo gólérzékenységét.  ;)

A mai nap nálam két mérkőzés játszik.

Tottenham-West Ham több mint 2.5 gól a mérkőzésen  1.57
Celta Vigo-Barcelona több mint 2.5 gól a mérkőzésen  1.70
Eredő odds: 2.67


A múltban többször estem abba a hibába, hogy ezeket a mérkőzéseket ahol gólokat várok "túlhúztam". Most óvatos duhaj maradok.
Ha mindenütt játszanak az aktuális gólvágók, akkor elvileg ezek nagyon erős tippek.

Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
A tegnapi négy csapat gyalázatosan fos teljesítményt nyújtott.  :noway:

Akkor lássuk szűkebb környezetem híreit:

http://frissmedia.hu/hir/rohamleptekben-halad-a-kisvardai-stadion-epitese-elorelathatolag-tavasszal-at-is-adjak-az-uj-arenat/5419

http://frissmedia.hu/hir/cel-a-feljutas-video/5358

Lehet csemegézni, lehet irigykedni, lehet fikázni. Politizálni TILOS!! Ezt az elején kikötöttem.  ;D

Holnap lesz egy Dunaújváros-Kisvárda NB I-es női kézilabda mérkőzés. Ha jót akartok magatoknak akkor meg kell játszani a hazai győzelmet. Egyenlőre egy irodánál láttam egy 4.5-s hendit. Mivel ez a mostani csapat köszönő viszonyban sincs a szezon eleji csapattal, még azt sem tartom túlzónak vállalni a hazaiak javára. Egyszerűen szétesett a csapat és ami a legszomorúbb, nincs játéka. Nem nagyon adok a pletykákra, de egyesek szerint Esztikét Edina tartotta a kispadon, mikor félidőben kicsit takarékra vette az érdiek játékát. Helyszíni beszámolók alapján bőven benne volt a -20 is a játékban. Mások a magas lelépési díjával magyarázzák, hogy még mindig Ő űl a kispadon. Akár így, akár úgy, az egész úgy szar ahogy van és olyan pénzért, de olyanért, hogy jobb helyeken top4-es csapatot csinálnának belőle.

tonijani

**** Tősgyökeres
Idézetet írta: Várda64 Dátum január 04, 2018, 13:06:56
Egy gondolat erejéig térjünk vissza a tegnapi napra. Ha a spori csak a szabályoknak megfelelően vezette volna a második félidőt, akkor szerintem mind a három félidei ajánlat realizálódott volna. Így sincs gond, a játszott tipp lejött és tartsuk szem előtt a Sydney FC és Bobo gólérzékenységét.  ;)

A mai nap nálam két mérkőzés játszik.

Tottenham-West Ham több mint 2.5 gól a mérkőzésen  1.57
Celta Vigo-Barcelona több mint 2.5 gól a mérkőzésen  1.70
Eredő odds: 2.67



A múltban többször estem abba a hibába, hogy ezeket a mérkőzéseket ahol gólokat várok "túlhúztam". Most óvatos duhaj maradok.
Ha mindenütt játszanak az aktuális gólvágók, akkor elvileg ezek nagyon erős tippek.
Bocs, ezt én b.tam el...  Mostanában fedeztem fel az új szupererőmet: amihez nyúlok szarrá válik. Betévedtem az oldaladra, megláttam a két tippet és ennyi...  :D :D
Még egyszer bocs.  :-\

LFCfanBoti

**** Tősgyökeres
Idézetet írta: Várda64 Dátum január 05, 2018, 18:05:23

Holnap lesz egy Dunaújváros-Kisvárda NB I-es női kézilabda mérkőzés. Ha jót akartok magatoknak akkor meg kell játszani a hazai győzelmet. Egyenlőre egy irodánál láttam egy 4.5-s hendit. Mivel ez a mostani csapat köszönő viszonyban sincs a szezon eleji csapattal, még azt sem tartom túlzónak vállalni a hazaiak javára. Egyszerűen szétesett a csapat és ami a legszomorúbb, nincs játéka. Nem nagyon adok a pletykákra, de egyesek szerint Esztikét Edina tartotta a kispadon, mikor félidőben kicsit takarékra vette az érdiek játékát. Helyszíni beszámolók alapján bőven benne volt a -20 is a játékban. Mások a magas lelépési díjával magyarázzák, hogy még mindig Ő űl a kispadon. Akár így, akár úgy, az egész úgy szar ahogy van és olyan pénzért, de olyanért, hogy jobb helyeken top4-es csapatot csinálnának belőle.
lesz lehetőség élőbe követni a Dunaújváros - Kisvárda mérkőzés eredményének alakulását?:D


csacsi1899

**** Tősgyökeres

Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum január 06, 2018, 16:52:20
lesz lehetőség élőbe követni a Dunaújváros - Kisvárda mérkőzés eredményének alakulását?:D
Elnézést, hogy csak most reagálok, de kicsit el vagyok havazva itt az év elején.

Tehát Kisvárda rendelkezik egy női NB I-es kézilabda csapattal. Ennek a csapatnak minden mérkőzése megtekinthető élőben akár itthon, akár idegenben játszik.
Rendelkezünk egy férfi NB II-es labdarúgócsapattal is. Ennek a csapatnak az összes idegenbeli meccsét élőben meg lehet tekinteni, plusz egyes hazai meccseit is.

A link általában pár órával az esemény kezdete előtt már fenn van a frissmedia.hu oldalon.

Szombaton jön a Fradi. A jegyekkel ez a helyzet: http://kisvardaikezi.hu/news/news/view?title=egy-ora-alatt-elfogytak-a-jegyek-a-ferencvaros-elleni-merkozesre&id=576
Tehát marad az élő közvetítés.

Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
Kemény hetem volt a munkahelyen, így kicsit hanyagoltam a naplózást. Hét nap alatt hat 12 órás műszak (4 nappal, 2 éjjel) még akkor is megterhelő, ha az ember nem végez kemény fizikai munkát. Mindössze egy szabad péntek délutánom volt, amit arra használtam amire akartam, de erről majd később.

Ma női kéziseink a Vác csapatát fogadják MK mérkőzésen. A szezonban az első(!!) mérkőzés melyre el tudok majd menni, így természetesen ott leszek, a zsuga már a zsebben.  ;)
Attól függetlenül, hogy nem voltam a meccseken természetesen képben vagyok. Brutálisan gyenge kézilabdát játszunk. Ma estére sincsenek vérmes reményeim, inkább amolyan "vak tyúk is talál szemet" alapon bizakodom a győzelemben.

És akkor a szabad péntek délután. Nem volt tervezve, hogy pókerezem, de végül pókereztem. Verseny végképp nem volt tervezve, végül mégis verseny lett belőle. Az igazság az, hogy nem szeretem ha verseny közben zavarnak, s mivel a család is itthon volt, így óhatatlanul is fennállt a veszélye ennek, de végül ezt a "problémát" is túléltem.
Amúgy pedig egész jól játszottam. A főtáblára negyedikként érkeztem, a HU-ra 1/3-2/3 hátránnyal, de ezeket a nehézségeket is leküzdöttem.
Erre tudnám idézni az örök klasszikust: Sose legyen rosszabb!!  ;) ;)

Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
január 20, 2018, 08:54:44 #11 január 31, 2018, 07:58:57, Várda64
Bő óra múlva kezd a Sydney FC. Mondtam, hogy nem felejtkezünk meg róluk, s bár kezdőket nem tudok, de ezeket hintem a meccsre:


Több mint 2.5 gól a mérkőzésen  1.57
Hazai csapat 2.5 gól felett  2.20
Deivson Bobo bármikor gólt szerez  1.50
Adrian Mierzejewski bármikor gólt szerez 1.90


Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
január 31, 2018, 08:20:52 #12 február 02, 2018, 08:27:55, Várda64
Sziasztok!

A mai napra van egy kihagyhatatlan magas oddsu eseményem.

Jan. 17-én arról írtam, hogy női kézi MK-ban elpicsáz bennünket a Vác. Nos, el is picsázott bár nem olyan mértékben és nem olyan magabiztosan mint gondoltam volna.
Azóta történt egy-két dolog errefelé és most nagyon jó eséllyel fogadható, hogy a mai napon, bajnoki találkozón revansot veszünk.
Kisvárda a bajnokság előtt olyan erősítéseket hajtott végre, hogy a szakma méltán várta a csapatot az első 6 közé. Hogy ez nem valósulhatott meg eddig, és valószínűleg már nem is fog, annak igen egyszerű oka van, a csapat nem tudott együtt dolgozni Mátéfi Eszterrel. Mátéfit a múlt héten eltakarították és a csapat "önerőből" simán verte a Debrecent. Mára már Vlatko Djonovics montenegrói fickó személyében edzője is van a csapatnak, tehát minden adott, hogy elkezdje a csapat a felzárkózást és végre valós tudásának megfelelően teljesítsen.
A váciakat a televízió jóvoltából láthattuk Dunaújvárosban. Nem verhetetlenek. Ha valamikor, akkor ma elkaphatja Őket a kisvárdai csapat.
A hazai győzelemre adott odds több mint "húsos", bárhol nézem mindenütt bőven 2 felett van.
  :ok:

Hajrá KKC! Hajrá Kisvárda!   :beerchug:

Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
február 02, 2018, 08:31:14 #13 február 02, 2018, 11:42:57, Várda64
A mai nap tippje:

Sydney FC-Wellington Phoenix több mint 3.5 gól 2.37

A múltkor kicsit túlhúztam a Sydney FC meccsét, most megelégszem ennyivel.  ;)

Várda64

***** Régi motoros fő moderátor
február 02, 2018, 19:12:11 #14 február 02, 2018, 21:53:42, Várda64
Még egy tipp a mai kínálatból:

Nimes-AC Ajaccio  Nimes 1.5 gól felett  1.83      

A vendégek az utóbbi időben párosával kapják a gólokat idegenben, a hazai alakulat a leggólerősebb csapat a ligában vendéglátóként.