NBA 2022/23

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


NBA-döntő tipp: Amikor minden a feje tetejére áll

A mérkőzés kimenetel megint Nikola Jokic teljesítményén múlik? A szerb óriásnak segítség kell! Olvasd tovább


Végre, van egy kis védekezés, első két meccs után itt még bármi lehet, aminek nagyon örülök. Jó egy olyan döntőt látni, ahol két ennyire szimpatikus társaság játszik. Utoljára, ahol tényleg tudtam örülni, az a 2019-es döntő volt, de amikor mindkét féllel szimpatizáltam, mint most, az 2005 és 2006 környéke.

Mondjuk ez még mindig nagyon messze van a 30 évvel ezelőtti ligától, ahol a "no fracture, no foul"-elv működött.


Valószínűleg pont az ilyenektől lettek sokkal strapabírobbak a régiek, mint a mostani puhányok, mindenesetre az örömteli nekem, hogy Jimmy Butler kezdi összekapni magát második döntőjében (talán ő az a régi vágású játékos, aki anno megállta volna a helyét). Emlékezhetünk rá, hogy 2020-ban is az első hazai meccsen tudott 40 pontot szórni a fináléban.

Kezdem azzal, hogy nem láttam még a 3. meccset (majd a 15 órás ismétlést fogom megnézni), úgyhogy egyelőre csak a statisztikák alapján mondok véleményt.

Mivel az előző mérkőzés után nem volt "természetes dolog", hogy egy 15 pontos Denver-győzelem következik (ráadásul úgy, hogy egyetlen negyedet sem tud megnyerni a Heat), így érdemes ilyenkor megnézni a számokat, hogy mi lehetett ennek a különbségnek az oka. Az egyik sokatmondó adat ilyenkor mindig a mezőnykísérletek százaléka (37% a Miami oldalán, 51% a Denvernél), a másik pedig a – már sokat emlegetett – lepattanózás (33 hazai oldalon, 58 a vendégeknél). Már az első is meccset eldöntő stat lenne, de ez utóbbi megengedhetetlenül nagy különbség. A 25 lepattanónyi különbség pontosan 25-tel több új támadási lehetőséget nyújt az egyik csapat részére. Ha ezek közül csak minden másodikból vagy harmadikból van kosár, már az is 15-20 pontnyi pluszt hozhat.

Lassan nincs olyan mérkőzés, amikor Jokic esetében ne kellene valamilyen új "történelmi" dologról beszélni. Ezúttal Murray-vel párban hajtották végre a ligában először azt, hogy egy csapatból két 30 pontos játékosnak is tripla-duplája legyen. Vannak olyan statisztikák, amikre sokszor én is csak legyintek (elvégre az amerikaiak még azt is dokumentálják, hogy a mérkőzés alatt hány hangya sétált át a csarnok alatti garázsban – negyedekre lebontva), de ez a mostani tényleg nagyon komoly szám. Néha már mi is könnyedén átsiklunk azon, ha valaki tripla-duplát ér, hiszen Jokic olyan szinte "leamortizálta" ezt a fogalmat, hogy már észre sem vesszük az ilyen dicséretes számokat. Pedig egyáltalán nem könnyű három mutatóban is kétszámjegyű összeget elérni. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Jokicnak a félidőben is már csak 3 assziszt hiányzott a tripla-duplához).

Még két érdekesség: Jokic és Murray 31 lepattanót szedett, a Miami összesen 33-at, Jokic és Murray 20 asszisztot osztott ki, a Miami ugyanennyit. Szerencsétlen Christian Braun pedig a kispadról beszállva élete meccsét játszotta a Denverben (15 pont, 7/8-as dobásmutató), de a kutya se beszél róla, köszönhetően a két csapattársának.  ;D

Szombat hajnalban jön a 4. mérkőzés, ami azt fogja eldönteni, hogy izgalmas marad-e a döntő vagy formalitássá válik a vége. Az eszem a Miami felé hajlik (a szelvényeim miatt), a szívem viszont a Denver felé húz, mert nem tudom, hogy lesz-e még egyszer ekkora esélye a Nuggetsnek a bajnoki címre, mint most. Már tavaly is elmondták a vezetők, hogy ez az év lesz az utolsó, amikor egyben tartják ezt a csapatot, és mivel azóta a fizetési sapka is szűkösebb lett, így még biztosabbnak tűnik, hogy kisebb robbantgatások lesznek a keretben. Márpedig Jokic azon játékosok egyike, akik mindenképpen megérdemlik, hogy bajnoki gyűrű legyen az ujjukon. Tudom, hogy van még pár éve a ligában, de nem szeretném, ha úgy zárná a karrierjét, mint pl. Karl Malone, aki millió elismerést és díjat kapott (ráadásul a majdnem 20 éves NBA-pályafutását dupla-duplás statisztikával zárta), de pont a bajnoki cím nem jött össze neki.

Aki figyelte a Sport tv közvetítéseit, az emlékezhet rá, hogy a nyugati főcsoportdöntő első mérkőzésén a Denver 132-126-ra verte a Lakerst. Szerintem ez volt az idei playoff egyik legjobb (hanem a legjobb) összecsapása. Fantasztikus teljesítmények,  elképesztő kosarak, egyszóval egy igazi kosárlabdaélmény. Mindez csak onnan jutott eszembe, mert ha valaki csak a döntő meccseit nézi, akkor összességében kicsit csalódott lehet a játék minőségén. Ennek a legfőbb oka az, hogy mindkét edző ismeri  az – általunk is már sokszor emlegetett – mondást, miszerint a támadók nyerik a meccset, a védők a bajnokságot. Nos, itt a döntőben egyértelműen a védekezés dominál mindkét oldalon. A mérkőzések előtt szokott egy rövid bejátszás lenni az edzők öltözői beszédéből, és nagyon sokatmondó, hogy még Malone is minden alkalommal azt sulykolja a játékosokba, hogy: védekezés, védekezés, védekezés. Pedig aztán a Denver sokkal inkább a támadójátékával nyerte eddig a meccseit.

A Heatről eddig is tudtuk, hogy kiválóan védekeznek, de nagyon kevés szót ejtettünk a denveri defense-ről. Pedig a döntőben tényleg meg kell emelnünk a kalapunkat előttük, mert a négy eddigi meccsen háromszor is 100 pont alatt tartották Butlerékat. Amiben természetesen közrejátszik már a Miami fáradsága is, de azért ne vegyük el teljesen a Nuggetstől az érdemeket.

A Denver egyébként egy nagyon érdekes szezont fut. A legtöbb csapat a bajnokság végére elfárad és ekkor nyújtja a legkevésbé látványos teljesítményt, de Jokicéknál ez pont fordítva van. Azt ugye tudjuk, hogy az elmúlt szezont a Denver úgy hozta le, hogy a csapat 2. és 3. számú játékosára nem számíthatott sérülés miatt. Ezt követően jött a 2022/23-as idény, és bár mindenki tudta, hogy nevek alapján nagyon jó ez a csapat, de Porter hosszú, valamint Murray még hosszabb kihagyása miatt nem lehetett tudni, hogy milyen formában térnek majd vissza. Aztán elkezdődött a szezon, és rögtön az első fordulóban jött egy hatalmas pofon a Utah ellen, majd a 4. meccsen egy még nagyobb vereség a Portlandtól. Szóval ez tényleg csak az összeszokás és a belerázódás időszaka volt. Aztán az alapszakasz végére már egyre inkább összeállt a csapat, Malone is megtalálta a legideálisabb kezdőötösét, a rotáció is nagyon jól működött (Brown, Braun és Green egyre jobban szálltak be), és ami a legfontosabb, hogy Murray egyre inkább kezdte visszanyerni a régi formáját. Olyannyira, hogy ez a rájátszásra csúcsosodott ki. Egyszóval mondhatjuk, hogy a Denver a szezon végére lett a legjobb. Talán ezért is lesz számukra annyira szomorú, hogy a szűkösebb fizetési sapka miatt meg kell bontaniuk ezt a csapatot (mivel a három legnagyobb sztár több mint 110 milliót visz el a keretből). Pedig én simán képesnek tartottam volna őket arra, hogy jövőre is ott folytassák, ahol most abbahagyják majd.

Akiről még akartam egy pár szó ejteni, az Aaron Gordon (a 4. meccs embere), aki egy nagyon érdekes játékos. Amit igazán tudni kell róla, hogy bár fantasztikus rugókkal rendelkezik (ami a gyűrű környékén nem egy hátrány), de igazából egy teljesen középszerű játékos. Néha ugyan próbálkozik triplákkal, de az ő erőssége egyértelműen a palánk alatti játék. Néha ugyan rám cáfol, de ettől függetlenül mondjuk ki őszintén, hogy pocsékul dobja a középtávoliakat. És ami a legfontosabb, hogy ha nem Jokic lenne a csapattársa, akkor egy teljesen szürke játékos lenne a ligában. Ahogy a negyedik mérkőzésen is említette Faragó Ricsi, ebben a szezonban övék volt a második legtöbb passz-kapcsolat. Aki egyébként látott már a youtube-on olyan videót, amin Jokic legszebb asszisztjai vannak összeválogatva, az tudja jól, hogy a szerbnek Gordon az első számú célpontja. Jobbnál jobb labdákkal tömi őt, és tényleg kizárólag ennek köszönheti Gordon, hogy ma úgy beszélhetünk róla, mint egy potenciális bajnokcsapat kezdőjátékosa.

NBA-döntő tipp: Innen már nincsen visszaút a Miami számára?

Lesz-e még fordulat az idei fináléban, vagy innentől már simán megnyeri a Denver Nuggets történelme első bajnoki címét? Olvasd tovább


Engedjetek meg pár személyes véleményt a döntővel kapcsolatban.

Először is nagyon örülök a Denver sikerének, mert az egész szezonban egy nagyon szimpatikus csapat benyomását keltették. Nem voltak balhék, senki nem ütötte ki a csapattársát edzésen, senki nem szelfizett fegyverrel a kezében, egyszóval a Nuggets az elejétől kezdve tette a dolgát. Még 3-1-nél is olyan visszafogott nyilatkozatokat adtak a játékosok, mintha 1-3 lett volna az állás. Porter Jr. majdnem egy szezont, Murray pedig majdnem két teljes szezont hagyott ki, hogy utána végre egészségesen megnyerjék a bajnoki címet. Jokic teljesítményéről már annyit beszéltünk, hogy ezúttal inkább az emberi oldalát említeném meg, amit tökéletesen visszaad a győzelem utáni viselkedése és nyilatkozatai. Miután szinte róla szólt egy személyben az egész finálé, és miután sorra döntögette az újabbnál újabb rekordokat, még ezek után is olyan szerényen állt ott a díjkiosztón, mintha ő érezné magát kellemetlenül, hogy itt kell lennie. Abból is látszott, hogy mekkora csapatjátékos, hogy miután megkapta a döntő legjobbja címet, szinte annyit lehetett leolvasni az arcáról (nézve a trófeát), hogy legalább lesz mivel otthon játszania a gyereknek. Ahogy Baska is fogalmazott a közvetítésben: "Jokic egy olyan generációs szupersztár, akit nem akarna magának egyetlen marketinges szakember sem, mert nem ilyen sztárt szeretnél, aki így veszi át a döntő MVP címet".  ;D

Tudom, hogy az NBA egy hatalmas show-műsor, de nekem akkor is sokkal szimpatikusabbak az ilyen mentalitású játékosok, mint azok, akik minden megmozdulásukban Istennek képzelik magukat. És tudom, hogy Amerikában ez utóbbiakra sokkal inkább kíváncsi a nép, és az ő meccseiket többen nézik, az ő mezüket többen veszik, de Jokic most bebizonyította, hogy mindenfajta sztárallűr nélkül is lehet valaki a sportága legjobbja.

Ami a Heat csapatát illeti, ők az egyik legszimpatikusabb vesztesek, akiket az utóbbi időben láttam. Még a döntő előtt azon töprengtem (látva Jokic addigi teljesítményét a playoffban), hogy miként lehetne a szerbet kivenni a játékból. És az jutott eszembe, hogy ha van sebezhető pontja Jokicnak, akkor (Doncichoz hasonlóan) az lehet, hogy hajlamos könnyen felhúzni magát meccs közben. Márpedig a ligában van jópár olyan játékos, akik szinte arra "szakosodtak", hogy kizökkentsék az ellenfél legjobbját. Említhetnénk Draymond Greent, Dillon Brooksot, Patrick Beverlyt és még sorolhatnánk hosszasan. De a Miami nem ezt az utat választotta, és ezt nagyon becsülöm bennük. Az egész finálé nagyon sportszerű volt (mind a pályán, mind a meccsek utáni nyilatkozatokban), és ezt nagyon jó volt látni egy olyan szezon után, amikor köztudottan bővelkedtünk a balhékban. Szóval le a kalappal a Miami előtt is.

Egy pár szót szólnék a denveri közönségről is. Akik látták a döntő 3. (de lehet, hogy a 4., már nem emlékszem rá) meccsét, azok láthatták a közvetítésben, hogy bár a mérkőzés Miamiben volt, de a Nuggets szurkolók ezalatt megtöltötték a 21 ezres denveri arénát, és ott szurkoltak a nagy kivetítők előtt a csapatnak. Sőt, mint a bejátszásban láthattuk, nagyobb volt a hangulat, mint a meccs helyszínén. Azt hiszem, egy ilyen szurkolótábor is megérdemli, hogy bajnok legyen a csapatuk.

A díjátadón egyébként a legkisebb Jokic abszolút ellopta a showt. A cukiság-faktor természetesen azonnal kiakadt, és néha még a játékosoknak (illetve a díjátadóknak) is nehéz volt a ceremóniára figyelni.



És ha már úgyis nálam a szó, akkor – Murray játékát elnézve – talán még annyit megjegyeznék, hogy Kanada elég jó kis csapatot tudna kiállítani a 2024-es olimpiára (ha mindenki vállalná a játékot). Gilgeous-Alexander, Murray, Andrew Wiggins, Brooks, Tristan Thompson, Dort, RJ Barrett, Brissett, vagy az elsőévesek közül Shaedon Sharpe, Andrew Nembhard. Ha még egy valamire való centert is sikerülne találniuk (legrosszabb esetben ott lesz Olynyk), akkor bizony ez a kanadai csapat abszolút dobogóesélyes lenne.

Idézetet írta: HT Dátum június 13, 2023, 19:15:53[..] Nem voltak balhék, senki nem ütötte ki a csapattársát edzésen, senki nem szelfizett fegyverrel a kezében[..]

Sehol egy jó lövöldözés, tiszta unalmas ez a Denver. Nincsenek balhézó emberek, nincsen egy jó verekedés a városban (Milwaukee), unalom hazája. Én a helyükben megnézném, hogy Dillon Brooks illik-e a keretbe.

Másfelől, azon gondolkoztam, ha valamilyen módon megoldják a fizetési sapkás gondjaikat, akkor ez a csapat sokáig dominálhat, hiszen KCP-t leszámítva, minden fontos láncszem 30 év alatti. Ez egy szimpatikus csapat, jó játékkal, tudnak alkalmazkodni, váltani a stílusokat között. Ha úgy adódik, előhúznak egy elit védekezést a liga legjobban védekező gárdájával szemben, ha kell, akkor 130 pontot dobva támadnak és GSW-t megszégyenítve dobják a triplákat.

Azt gondolom, az utóbbi évek leginkább komplex csapata a Denver Nuggets. Ha mindenki egészséges, akkor ezt a csapatot senki se tudja legyőzni, legközelebb a Phoenix Suns állt hozzá, de láthattuk, ehhez egy bivalyerős kezdő kellett. Jokicnak külön örülök, mert ez egy fricska Embiidnek, hogy ennyit ért az alapszakasz MVP-címe. Abból a szempontból is örülök, hogy a hasonlóan zseniális Arvydas Sabonis anno nem ért fel a csúcsra, de Sabonis 2.0 már igen, ezzel mutatva, mennyire minőségi ez a régió.

Az intelligencia nyert a nyers erővel szemben (itt most nem a Miamira gondolok, hanem en bloc az NBA-re). Ezt a döntőt jó volt nézni, mert a Miami is egy szimpatikus gárda, de megmondom én miért nem nyert a Heat: a döntő előtt kiderült, ha a Miami bajnok lesz, akkor Lillard nem igazol hozzájuk (ezt maga az érintett mondta, ha jól emlékszem). Így már érthető, miért adták le.  ;D

A döntő még azért is tetszett, mert visszakaptunk valamit a 20-30 évvel ezelőtti kosárlabdából. Szép védekezések, fifikás játék, nem csak annyi, hogy ráhajítjuk a triplát, aztán majd lesz valahogy. Bizonyították a felek, hogy a védekezésnek igenis lesz létjogosultsága, hogy erre lehet építeni a következő években.

A sokadik, ami miatt tetszett a döntő: én is, ahogyan mindenki, temettük a centerposztot. Jöttek erről elemzések, hogy innentől vége ennek a posztnak, mert a mostani játékba nem illenek a centerek. Örülök, hogy tévedtünk. Az okos és sokoldalú centerekre ugyanis szükség lesz, Wemby is domináns lehet, szóval, nem haltak ki a centerek.

https://www.instagram.com/p/CtHYeNOOr4R/?utm_source=ig_web_copy_link&igshid=MzRlODBiNWFlZA==

https://www.instagram.com/p/CsV11h8MbhI/?utm_source=ig_web_copy_link&igshid=MzRlODBiNWFlZA==

Ezt pedig csak így lerakom ide, szép csendben.  ;D

A döntő egyik fun factja: Ish Smith révbe ért:smitten:
13 szezon, 13 különböző csapat, hogy végül 32 évesen bajnok legyen. A 13 lesz a szerencseszáma. Jövőre jöhet a következő gárda.  ;D 


Idézetet írta: Pozzato Dátum június 13, 2023, 20:05:25A döntő egyik fun factja: Ish Smith révbe ért:smitten:
13 szezon, 13 különböző csapat, hogy végül 32 évesen bajnok legyen. A 13 lesz a szerencseszáma. Jövőre jöhet a következő gárda.  ;D 

Woody Allen egyik közismert mondása volt, miszerint: "A biszexualitás dupla esély a randevúra." Nos, Ish Smith is valahogy így okoskodhatott, hiszen rájött, hogy 13 csapatnál 13 újabb lehetősége lesz a bajnoki címre.
És neki lett igaza.  ;D

Amúgy nézegetem a Denver keretét, és tudván, hogy Malone a legtöbbször 8 (max. 9) játékosból álló rotációt alkalmazott, Így érdekes látni, hogy olyan játékosok mondhatják el magukról, hogy bajnokok, ami már-már a vicc kategória. Pl. Thomas Bryant, aki pár hónapja érkezett csak, és hirtelenjében máris több bajnoki címmel büszkélkedhet, mint pl. egy Lillard, egy Mitchell, vagy akár egy LaVine (és még sorolhatnánk a nagyobbnál nagyobb sztárokat). Ráadásul T. Bryant a playoff 20 meccsén (emlékeim szerint) összesen 0, azaz 0 percet töltött a parketten.

Pufifánk meghódította az NBA-t.

Idézetet írta: TiB Dátum június 13, 2023, 21:31:39Pufifánk meghódította az NBA-t.

Mindig is tudtam, hogy van remény. Itt a bizonyíték.  :D   ;D

Hivatalosan is vége a szezonnak, Benyo lezárta.