Sportfogadas.org

Sportfogadás tudástár => Sportfogadás naplók => A témát indította: BvB_09 Dátum február 18, 2020, 10:55:11

Cím: Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 18, 2020, 10:55:11
Már egy ideje fontolgattam, hogy kellene naplót nyissak, hogy később áttekinthessem a tippjeimet. A naplóban lesznek hihetetlennek tűnő, magas szorzók is, nem szoktam megszabni minimum, illetve maximum szorzót sem. Nincs napi korlát, de az sem állítom, hogy naponta jönnének a tippek. Majd a jövőben kiderül, hogy mi a legoptimálisabb, illetve, hogy milyen a napi felhozatal.

Az Ázsiai BL csoportkörének 2. fordulóját rendezik meg a D csoportban, ahol Dzsudzsák csapata fogadja a szaúdi Al Nassrt.

Al Ain SCC - Al Nassr Riyadh  1-2 (1-0)
2020.02.18. 15:55

Tipp1: Félidő Al Ain/ Végeredmény Al Nassr 21.00
Tipp2: 1.félidő Al Ain 0.5 gól felett 2.20
Tipp3: 2.félidő Al Nassr 0.5 gól felett 1.50
Tipp4: 2.félidő 1.5 gól felett
Tipp5: Mindkét csapat szerez gólt

A szaúdi csapat szereti átaludni az első félidőket, nem egy mérkőzést fordítottak már meg a második félidőben. Mindkét csapat 4 gólt rúgott a bajnoki mérkőzésén, ami 3 pontot eredményezett, a jó 'forma' tehát adott. Remélhetőleg nem egy lassú, tesze-tosza 0-0 lesz a mérkőzés vége, mert akkor sajnos mind bukta.

Szerencsére minden úgy alakult, ahogy vártam.  :ok:
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 20, 2020, 15:23:03
Strommen - Kjelsas

Tipp: 3 gól felett + 9 szöglet felett
Odds: 3.81
Eredmény: 5 gól és 10 szöglet

A Strommen csapata eléggé gólgazdag mérkőzéseken vannak túl, de a Kjelsas csapata is játszott most 4 és 3 gólos felkészülési találkozót is. Szerintem a mai mérkőzés sem a védekezésről fog szólni, ha két alacsonyabb osztályú csapat találkozik, akkor abból egész jó mérkőzés is kisülhet. Ami a szögleteket illeti, az idén lejátszott mérkőzéseiken elég sok szöglet volt, 10-16-ig minden. Remélem nem tesze-tosza csapatokat fogunk látni, és akkor ez a tipp is zöldülhet.

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 20, 2020, 15:46:26
17:30 Bahrein Cup
Riffa Club - Al Hidd

Tipp: Al Hidd szerzi az első gólt
Odds: 1.83
Eredmény: 19.perc 0-1

Valamivel esélyesebb a vendégcsapat, de nem ezért gondolom, hogy az Al Hidd szerezné az első gólt. A hazai Riffa Club rendszeresen bealszik az első félidőkben, és csak nagyon ritkán ők szerzik a mérkőzések első találatát. Mind a hazai porondon (bajnokság, kupa), mind pedig a nemzetközin gyenge kezdéseket prodálnak, éppen ezért úgy gondolom, hogy van esélye a tippnek.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 21, 2020, 15:42:54
A ma esti Bayern - Paderborn mérkőzésre a bet365 a 0-0-ás eredményt 34.00 szorzón kínálja, unibeten ugyanez 61.00. Ezzel szemben a tippmix a gólnélküli mérkőzésre 100x pénzt fizetne. Tudom, hogy sok realitása nincs a tippnek, és valószínűleg gyorsan el is megy, de ezt a szorzót nem tudtam otthagyni.

25.percig élt a szelvény.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 04, 2020, 18:30:41
20 óra 45 perckor rendezik a Glasgow Rangers - Hamilton bajnoki mérkőzést. A vendégcsapat az utolsó helyen áll, ami miatt már így is hatalmas favorit a második helyen álló Rangers, tovább növeli a hazai csapat esélyeit, hogy a vendégeknél akár 9 játékos is hiányozhat sérülés miatt. A Rangers igazi gólfesztivált rendezhet, a Hamilton ellen sok gólt szokott szerezni az együttes.

Tipp: Rangers 4.5 gól felett
Odds: 4.10
Iroda: Unibet

Ez sajnos nagyon mellé ment. Semmi nem jött össze a Rangersnek, pedig hatalmas fölényben játszottak.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 18, 2020, 14:14:17
Virtuális Török bajnokság (2x45 perc)
15:00 Antalyaspor - Basaksehir   2-1
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Iroda: Betclic
Odds: 1.70

A korábbi mérkőzésen is lejött 1.92-ért, pedig az valamivel neccesebb volt. A harmadik forduló következik, és elég sok gólváltás van, remélem ezen a találkozón is lejön.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 18, 2020, 16:40:14
Virtuális Török bajnokság (2x45 perc)
18:00 Denizlispor - Gaziantepspor
Tipp1: Mindkét csapat szerez gólt (1.91) 4-0
Tipp2: 1.félidő 0.5 gól felett (1.48) 0-0
Iroda: Betclic

A mai harmadik találkozón eddig 2 olyan csapat találkozik, akik eddig mind a 2-2 mérkőzésén megvolt a gól/gól. Elég sokszor van tizenegyes is, illetve az első félidőben is elég sok gól van.

Természetesen most tolnak egy 0-0-ás félidőt.
Annyira éreztem, hogy pont most nem fog jönni egyik tipp sem. Sebaj, menni kell tovább.

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 19, 2020, 10:15:58
Virtuális Török bajnokság (2x45 perc)
11:30 Kasimpasa - Sivasspor

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.65
Iroda: Betclic
Eredmény: 1-1

Folytatjuk tovább, remélhetőleg több szerencsével, mint tegnap.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 19, 2020, 15:25:33
A most futó török és orosz meccsen is meglett a gólváltás. A következő, Krasnodar - Zenit találkozón kicsit fosok a vendégektől, eddig két egygólos találkozót játszottak (1-1 győzelem és vereség). Érdekesség, hogy az oroszoknál elég kevésszer zördül mindkét oldalt a háló, éppen ezért elég magas szorzót is adnak.

15:30 Krasnodar - Zenit
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.95
Eredmény: 0-1

A hazai Spartak Moskva együttese eddig egy döntetlen mellett egy vereséget tud felmutatni, míg a vendég Tambov két győzelme közül az egyik a fent említett Zenit ellen volt.

18:00 Spartak Moskva - Tambov

Tipp1: Mindkét csapat szerez gólt (2.30)
Tipp2: Tambov 1.félidő 0.5 gól felett (3.38)
Eredmény: 2-1(0-0)

Rendeznek ma egy Dortmund - Hertha találkozót is, ahol toronymagas favorit a Dortmund. Nem is ok nélkül, hiszen a csapat 3 mérkőzésén is egyaránt veretlen maradt, iksz a Bayern és győzelem a Schalke és Padernborn kettős ellen. Hertha 2 pont eddig, de a Leipzig ellen például 1-1-et játszott a berlini alakulat. Ezen a mérkőzésen szerintem ismét a Dortmund fog dominálni, az egyetlen kérdés, hogy a Hertha fog-e tudni a szerezni gólt. Úgy gondolom, hogy ha nehezen is, de fognak, ezt pedig egy hazai győzelemmel kombinálom.

15:30 Dortmund - Hertha
Tipp: Dortmund nyer és mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.12
Eredmény: 2-1

Mind betclic és 2x45 perces mérkőzés.
2 jött és 2 elment.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 19, 2020, 17:51:32
Szerintem a mai utolsó.

18:00 RB Leipzig - Paderborn

Tipp: Paderborn szerez gólt
Odds: 1.80
Iroda: Betclic
Eredmény: 3-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 23, 2020, 15:45:31
A Norwich City legutóbbi kilenc mérközésén nem szerzett gólt mindkét csapat, míg az Everton legutóbbi 10 mérkőzéséből kilenc alkalommal megvolt a gól/gól. Érdekes összecsapás lesz, a szorzó is 50-50 szinte. Úgy gondolom, hogy a Norwich sorozata szakad meg ma, erre 1.83 a szorzó.

Virtuális Premier League
20:30 Norwich - Everton

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.83
Iroda: Betclic
Eredmény: 27.perc 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 23, 2020, 18:36:33
Virtuális Francia Ligue1
19:00 Brest - Lille

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.89
Iroda: Betclic
Eredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 23, 2020, 20:46:46
2.40-et fizet a most futó Manchester United - Sheffield United mérkőzésen a mindkét csapat gólt szerez. A mérkőzés a 16.percben tart, erősen value tipp, ha azt vesszük, hogy legutóbb 3-3 lett a mérkőzés.

36.percben 1-1 két büntetővel.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2020, 10:22:35
Török Virtual Liga
18:00 Sivasspor - Malatyaspor

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.81
Iroda: Betclic
Eredmény: 2-1

A hollandok is elkezdik a virtuális ligájukat, a mai egyetlen mérkőzés a Vitesse - Sparta Rotterdam találkozó lesz.

20:00 Vitesse - Sparta Rotterdam

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.66
Iroda: Betclic
Eredmény: 1-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 25, 2020, 10:57:39
Virtual Angol Premier League
16:00 Sheffield United - Chelsea

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.84
Iroda: Betclic
Eredmény: 2-2

16:00 Watford - Newcastle

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.05
Iroda: Betclic
Eredmény: 0-1

Virtual Német Bundesliga
15:30 Mainz - Augsburg

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 4.37
Iroda: Betclic
Eredmény: 1-0

Virtual Orosz Premjer-liga
13:00 Rostov - Ufa

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.99
Iroda: Betclic
Eredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 30, 2020, 08:45:06
Eléggé összecsapott volt ez a fenti tippsor, de ez meg is látszik az eredményeken.

Virtuális Serie A
19:00 Genoa - Parma

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.73
Iroda: Betclic
Eredmény: 2-0

Lesz ma a német Bundesligában is egy Bayern - Frankfurt mérkőzés is, ahol hatalmas favorit a bajor sztárcsapat. A BAyern ikszelt a bajnokságban a Dortmunddal, az Union Berlinnel és a Düsseldorffal is. Egy döntetlen vagy Frankfurt 4.90-et fizet míg a DNB2 8.50-et.

20:30 Bayern - Frankfurt 3-1

Tipp1: x2 (4.90)
Tipp2: DNB2 (8.50)
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 05, 2020, 10:55:54
Virtuális Osztrák Bundesliga
19:00 Altach - St.Pölten

Tipp1: Altach nyer (1.55)
Tipp2: Altach 2.5 gól felett (2.43)
Eredmény: 4-0

Jó kis csapat az Altach, jelenleg háromból három mérkőzést nyertek, eddig 2, 4 és 5 gólt szerezve sikerült diadalmaskodniuk. A St.Pölten egy középcsapatnak számít, kevés gól van a mérkőzésein. Bízom abban, hogy az Altach szériája folytatódik és gólokat szerezve nyer ma.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2020, 11:35:32
De ez mi Bvb? Virtuális? valami szimulátoros foci ?
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 05, 2020, 15:21:38
Idézetet írta: hillandkimi Dátum május 05, 2020, 11:35:32
De ez mi Bvb? Virtuális? valami szimulátoros foci ?

Fifán játsza le a két csapat (gép a gép ellen), 2x45 perces mérkőzés.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 15, 2020, 09:04:47
Most kezdődik 9:00-kor egy U21-es felkészülési mérkőzés, két vietnami csapat között. A hazaiak elméletileg elég favágó csapat, jobbak a vendégek, akár sima, többgólos győzelem is lehet a vége.

An Giang U21 - Sanna Khanh Hoa U21

Tipp1: Sanna Khanh Hoa U21 1.5 gól felett (1.83)
Tipp2: Sanna Khanh Hoa U21 2.5 gól felett (3.40)

Nagyon mellé ment.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 15, 2020, 09:49:59
Idézetet írta: BvB_09 Dátum május 15, 2020, 09:04:47
Most kezdődik 9:00-kor egy U21-es felkészülési mérkőzés, két vietnami csapat között. A hazaiak elméletileg elég favágó csapat, jobbak a vendégek, akár sima, többgólos győzelem is lehet a vége.

An Giang U21 - Sanna Khanh Hoa U21

Tipp: Sanna Khanh Hoa U21 1.5 gól felett (1.83)
Tipp2: Sanna Khanh Hoa U21 2.5 gól felett (3.40)

Aha, szóval rámegyünk a félidő H, vége V-re. :) Érdekes, hogy 2-0-nál egyik percben még 1.07 a hazai, majd pár percre rá 1.33.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 16, 2020, 10:00:41
12:00-kor lesz egy FK Cheyka Zalva - SMI Autotrans mérkőzés. Fehérorosz kupamérkőzés, és itt tényleg igaz, hogy két kutyütő csapat találkozik. Egy osztályban vannak és csak úgy potyognak a vereségek. Hazai csapat 0-8, 0-15, vendégek 0-7... ma is egy hasonlóra számítok.

Tipp: Végeredmény: Más (egyik csapat 7 gólt szerez)
Odds: 6.00
Iroda: Tippmix

Lehet, hogy hatalmas melléfogás lesz ez is... ment egy 2.5 gól felett 1.72-ért (50.perc).
Eredmény: 0-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 19, 2020, 05:45:45
Ma 10 órakor rendeznek egy felkészülési mérkőzést 2 vietnámi csapattal. A Fishsan Khan Hoa együttese fogadja a Vinh Long csapatát. A hazaiak gyengébbek, de a vendégek sem a legütősebb csapat...Annyira egyértelmű vendégnek tűnik, hogy itt valami bűzlik. Tegnap este 23 órakor még 1.46 volt a vendégek szorzója, most pedig már csak 1.16. Szerintem így vagy úgy, de látunk valamilyen okosságot, ezért 2 tippem van a mérkőzésre:

Tipp1: Félidő Fishsan, vége Vinh Long (9.00)
Tipp2: Félidő döntetlen, vége Vinh Long (4.00).
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 19, 2020, 14:48:44
Idézetet írta: BvB_09 Dátum május 19, 2020, 05:45:45
Ma 10 órakor rendeznek egy felkészülési mérkőzést 2 vietnámi csapattal. A Fishsan Khan Hoa együttese fogadja a Vinh Long csapatát. A hazaiak gyengébbek, de a vendégek sem a legütősebb csapat...Annyira egyértelmű vendégnek tűnik, hogy itt valami bűzlik. Tegnap este 23 órakor még 1.46 volt a vendégek szorzója, most pedig már csak 1.16. Szerintem így vagy úgy, de látunk valamilyen okosságot, ezért 2 tippem van a mérkőzésre:

Tipp1: Félidő Fishsan, vége Vinh Long (9.00)
Tipp2: Félidő döntetlen, vége Vinh Long (4.00).

Azért kiváncsi lettem volna, hogy mi történik, ha a 33.percben 0-1-nél a tizenegyest nem hagyja ki a hazai csapat. A gólok miatt pluszos lett a mérkőzés.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 20, 2020, 20:54:56
Újabb vietnámi találkozó, újabb meglepire (?) várás. A két csapat tavaly háromszor találkozott, a mérleg 1-1-1. Két bajnoki találkozó mellett egy barátságos, amelyet a Vinh Long nyert meg. A második mérkőzés kiemelkedik a sorból, sima hazai győzelem volt (5-2). Ennek ellenére a vendégeket tartják esélyesebbnek, nem kicsivel. Érdemes figyelni a találkozóra, ha úgy alakul lehet majd élőben korrigálni.

Binh Thuan - Vinh Long  0-2

Tipp: Binh Thuan nyer
Odds: 4.75
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 21, 2020, 12:06:12
Ideje komolyodni, hagyjuk a vietnámi dolgokat. 13:00-kor lesz egy Slavia Mozyr - Gorodeya tartalékos találkozó. A vendégek csak úgy nyelik a gólokat, erre alapozunk most is.

Slavia Mozyr tartalék - Gorodeya tartalék  1-0

Tipp: Végeredmény: Más (pl. 4-3, 5-2..., 6-1... vagy 7 rúgott gól az egyik csapattól, esetleg egy 4-4 vagy afeletti döntetlen)
Odds: 7.75
Iroda: Tippmix

No comment  ;D
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 22, 2020, 08:24:50
Elméletileg Fishsan - Binh Tuan mérkőzés lesz, de volt, ahol Ca Mau - Binh Tuan mérkőzés van írva. A lényeg a lényeg, még egy utolsót bepróbálok. Szerintem jobb a Binh Tuan mindkét csapatnál, a Binh Tuan/Binh Tuan opció 2.50-ért nem hangzik rosszul. Maximum élőben lehet majd korrigálni.

Eredmény: 0-2 (0-4)
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 22, 2020, 08:58:30
18:30 Nürnberg - Aue 1-1

A tabellán a vendégek állnak előrébb, a Nürnberg csapata a kiesés elkerüléséért küzd. A Nürnberg hazai pályán gyengélkedik, az Aue pedig idegenben. Nem éppen ez lehet álmaink párosítása, a fogadóirodák szerint a Nürnberg a találkozó esélyese, ez pedig adhat egy-két szép szorzót.

Tipp1: Aue nyer (3.80)
A hazai csapat szerencséjére nagyon tömor a mezőny, ha ki is kapnak nincs minden veszve.
Tipp2: Döntetlen vagy Aue (1.83)
Tipp3: Aue mindkét félidőben betalál (5.00)
Az Aue tipikus középcsapat, annyit lő, amennyit kap. Góljait kb. 50-50%-ban szerzi.
Tipp4: Jacob Rasmussen bármikor gólt szerez (13.00)
A Fiorentinától kölcsönben szereplő védő messze az Aue legértékesebb tagja, 1.90 magas. 7 találkozón lépett eddig pályára, szerzett egy gólt. Olyan megérzésem van a találkozóval kapcsolatban, hogy ma is betalál(hat).
Tipp5: Aue szerez gólt (1.40)
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 22, 2020, 14:41:57
Ma 17:00-kor játszanak egy Salzburg - Tirol mérkőzést. Tavaly a bajnokságban kétszer találkoztak egymással, oda-vissza 5-1-re nyert a Salzburg. Mindkét alkalommal már 3-0 volt az első félidő, ma is ezt várom.

Tipp: 1.félidő eredménye: más (minimum 3 gól az egyik csapattól)
Odds: 4.20
Iroda: Tippmix

A Salzburg még nincs formában, félidő 0-1.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 22, 2020, 21:17:50
15:30 Wolfsburg - Dortmund 0-2

A két csapat legutóbbi 9 találkozójából 8-at a Dortmund nyert, 24-3-as gólaránnyal. Sok lövést várok, illetve újabb dortmundi sikert.

Tipp1: Dortmund 1.5 gól felett (1.66)
Tipp2: Haland 1.5 kapuralövés felett (1.83)
Tipp3: Guerreiro 0.5 kapuralövés felett (1.90)
Tipp4: Guerreiro 1.5 lövés felett (1.90)
Tipp5: Dortmund nyer (1.75)
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 23, 2020, 13:58:58
Jelenleg élőben megy a Chayka Zelva-FC Meliorator Zhitkovichi mérkőzés, ahol félidőben 1-0-ra vezet az emberelőnyben játszó vendégcsapat. A vendégek eddig minden meccsüket nyerték, hazaiak pedig olyanok, mint Michelle Wild fénykorában, csak úgy nyelik... 0-8, 0-15. Szerintem ma is elfáradnak a végére, főleg, hogy eggyel kevesebben vannak, ezért ment egy 4.5 gól felett 1.66-ért.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 23, 2020, 14:53:10
Idézetet írta: BvB_09 Dátum május 23, 2020, 13:58:58
Jelenleg élőben megy a Chayka Zelva-FC Meliorator Zhitkovichi mérkőzés, ahol félidőben 1-0-ra vezet az emberelőnyben játszó vendégcsapat. A vendégek eddig minden meccsüket nyerték, hazaiak pedig olyanok, mint Michelle Wild fénykorában, csak úgy nyelik... 0-8, 0-15. Szerintem ma is elfáradnak a végére, főleg, hogy eggyel kevesebben vannak, ezért ment egy 4.5 gól felett 1.66-ért.

2.félidőre eltűnt a piroslap, de a tipp lejött. Végeredmény: 0-5.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 25, 2020, 10:27:34
Újabb Binh Thuan - Fishsan mérkőzés, újabb furcsa oddmozgások. 28.percben a 1.5 gól felett 1.85, ami kizárt, hogy ne jöjjön le.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.85
Iroda: Bet365

65.percben 2-0-nál.

Tipp: 3 gól felett és 3.5 gól felett
Odds: 1.75 és 1.95

2-1 lett a vége.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 25, 2020, 11:59:12
12:00 Binh Phuoc - Dak Lak

Tipp1: Dak Lak szerez gólt (1.50)
Tipp2: Dak Lak 1.5 gól felett (3.25)
Tipp3: Döntetlen vagy Dak Lak (2.20)
Tipp4: Dak Lak nyer (4.75)
Tipp5: Mindkét félidőben szerez gólt a Dak Lak (5.50)

Rettentő gyenge volt a vendég együttes, gondolom letojták a kupát.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 26, 2020, 13:45:15
Nézegettem a mai kínálatot és a Dortmund-Bayern mellett lesz egy Leverkusen-Wolfsburg találkozó is. Nagyon olyan érzésem van, hogy ezen a találkozón lesz egy piroslap, amire a Bet365-ön kerek ötszörös szorzón lehet fogadni. A gyógyszergyári együttes eddig 6 piros lapot kapott, ami kettővel több, mint az utána következő együtteseké, a Wolfi pedig hármat. A vendég együttes a nemzetközi kupáért megy, a hazaiak pedig szeretnének az első négy helyen végezni a BL miatt. Aki kikap lépéshátrányba kerülhet, bár az is igaz, hogy sok van még hátra.

A bíró személye lehet kicsit elrettentő, Daniel Schlager eddig 9 mérkőzést vezetett, de nem adott pirosat. Itt az ideje ennek is plusz az 5x odds is kecsegtető számomra.

Sima 1-4, 6 sárga, de a piros lap nem jött.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 26, 2020, 14:24:41
A Dortmund - Bayern mérkőzéssel kapcsolatban feltűnt, hogy Thomas Delaney eddig 8 találkozón szerepelt és már 4 sárga lapot kapott. A Bet365-nél a ma is kap lapot opció 3.00, míg az Unibetnél rá nem lehet fogadni (gondolom ennyire egyértelmű :)). Elég sokat volt sérült a srác, plusz érkezett a posztjára Emre Can is, ezért muszáj teljesítenie. A nyomás miatt, illetve az ellenfél és a lapok száma miatt úgy érzem hogy ez a tipp is zöldülhet, ezért egy próbát megér.

Rettentően látszott rajta, hogy rászóltak, most már elég lesz, vigyázzon magára. Kerülte az ütközéseket, de ettől függetlenül, volt egy-két szép szerelése. Jó tippnek gondoltam, de mellé ment. Sebaj, talán hétvégén.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 27, 2020, 09:35:25
Maradok egy kicsit ezen a lapos vonalon, most a Leipzig - Herthát pécéztem ki magamnak. Több játékost néztem ki, remélem a többsége zöldül: Boyata 3.75 (7 sárga), Upamecano 4.50 (6 sárga), Grujic 3.75 (7 sárga), Darida 4.00 (7 sárga) és Jarstein 19.00. A Hertha kapusánál azt érzem, hogy egy esetleges döntetlen esetén időhúzásért kaphat lapot.

RB Leipzig - Hertha BSC

Tipp: 3.5 lap felett
Odds: 1.87
Iroda: Unibet

A főtipp jött, de a többi... Jarsteinnek pedig esélye sem volt az időhúzásra.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 27, 2020, 21:16:02
Hoffenheim - Köln 1-0-nál a 44.percben

Tipp: 1.5 gól felett és 6.5 lap felett
Odds: 1.87
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 27, 2020, 23:10:03
AD Juventud Escazuena - Barrio Mexico 0-0-nál a 68.percben

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Kiegyenlített találkozó, ahol a vendégek pár perce büntetőt hibáztak. Ha lehetne, akkor arra tennék, hogy lesz kiállítás, de hátha befújnak még egy tizenegyest valamelyik csapat javára, amit értékesítenek ezúttal.

4perc hosszabbítás, 92.percben gól, majd röviddel utána lefújják. Jöhet a hosszabbítás.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 27, 2020, 23:12:05
AD Grecia - Alajuelense 1-0-nál a 11.percben.

Tipp: AD Grecia 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: zbking Dátum május 29, 2020, 16:33:14
Idézetet írta: BvB_09 Dátum május 27, 2020, 09:35:25
Maradok egy kicsit ezen a lapos vonalon, most a Leipzig - Herthát pécéztem ki magamnak. Több játékost néztem ki, remélem a többsége zöldül: Boyata 3.75 (7 sárga), Upamecano 4.50 (6 sárga), Grujic 3.75 (7 sárga), Darida 4.00 (7 sárga) és Jarstein 19.00. A Hertha kapusánál azt érzem, hogy egy esetleges döntetlen esetén időhúzásért kaphat lapot.

RB Leipzig - Hertha BSC

Tipp: 3.5 lap felett
Odds: 1.87
Iroda: Unibet

A főtipp jött, de a többi... Jarsteinnek pedig esélye sem volt az időhúzásra.
Szeva, írhatok erről a tippedről pár sort? Nem kioktatás vagy valami, félre ne értsd, csak régebben én is gyakran csináltam ilyet, pedig sehogy se jön ki a matek, csak ezt nem veszi észre az ember...:-)

Na szóval, van az alaptipp, 1,87-es odds.
Erre épülve jön pár nagyobb odds(nak tűnő) melléktipp, aminek megjátszása a fő tipp mellett teljesen felesleges.
A kapust hagyjuk ki, maradjon a másik négy csávó.
Tehát azt hiszi az ember, hogy erős, bika 4-es oddsokat játszik, aztán jó lesz.

Ha 4/4-et találsz, akkor 4,00-es odds eredő odds (kb, kerekítsünk, nem lényeges számottevően), azért ennek kicsi az esélye, hogy telibe veri az ember. (ugye ha 4/4, akkor a fő tipp jó 1,87-es oddson, ha mérlegre rakjuk, nem kérdés, hogy a sima over 3,5 sokkal értékesebb), kurvaszar odds a 4,00-es egy ilyenért.
Ha 3/4-et találsz, akkor 3,00-as eredő odds, de azért ez se könnyű, és ha 3 csávó beesik innen, akkor a 3,5 over is elég erős. Itt 3,00 áll szemben 1,87-tel, még mindig simán az over 3,5 az erősebb, nem is kicsivel. (akkor megy el, ha csak innen a csoportból kap 3 ember, és senki más...). Itt is is gagyi a 3,00-as odds erre.
Ha 2/4-et találsz, akkor 2,00-es eredő odds környékén vagyunk, tegyük mérlegre az over 3,5-lel, ez már nehezebb, minősítsük iksznek.
Ha 1/4-et találsz, akkor 1,00-es eredő odds, mintha nem is raktál volna semmit, minősítsül ezt is iksznek az over 3,5-hez képest, szerintem reális.
Ha 0/4-et találsz, akkor 4 egység mínusz, amit számolhatunk -4-nek akár +7,5-nek is, ha felraktuk volna over 3,5-re, és jön.

Tehát 5 esetből 2-nél (a két legvalószínűtlenebbnél) értékesebb  az eredeti fő tipp, kettőnél döntetlen, egy esetnél meg mindenképpen jobb a fő tipp, ez a matek azt mutatja, hogy teljesen felesleges szétszórni a tétet egyéni emberekre, mert nem értékes az 4-es körüli odds a külön emberekre.

(kár, hogy nem esett be legalább két ember, ugyanúgy leírnám ezt).

Sokszor van úgy az ember, hogy van egy fő tipp ("húú, érzem az 1:1-et 8,00-as oddson, de dobok még a 2:1-re meg az 1:0-ra, és ott áll az ember egy 2,50 körüli eredő odds-szal, és egy kurvaszar, értéktelen oddsú szumma tippel.)

Sok zöldet!

Átmásolom a fogadási stratégiák topikba, hogy ne a naplódat basszuk szét, ha valaki esetleg hozzászól, mert szerintem érdekes a téma.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 29, 2020, 17:14:58
Csak nyugodtan, legközelebb ide is írhatod. Minden véleményt és tanácsot, tippet szívesen fogadok.  :)
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: davixxx Dátum május 30, 2020, 08:28:53
Idézetet írta: zbking Dátum május 29, 2020, 16:33:14
Szeva, írhatok erről a tippedről pár sort? Nem kioktatás vagy valami, félre ne értsd, csak régebben én is gyakran csináltam ilyet, pedig sehogy se jön ki a matek, csak ezt nem veszi észre az ember...:-)

Ez nagyon jó volt amit írtál, én is régebben rengetegszer estem abba a hibába, hogy iszonyat sok nagy oddsos fogadást raktam, mondván, hogy mekkora bika szorzók, kasza lesz ha bejön (Lesz kihagyott tizi a meccsen, Drogba ver 2 gólt, stb) de természetesen 10/9x sima mínusz volt a vége.

Nem mondom, biztos van olyan aki ilyen stratégiával is tud profitábilis lenni, de nekem nem ment. ;D Viszont csodásan korábbi önmagamra ismertem az írásod során  :beerchug: ::) ;D
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 30, 2020, 15:25:15
Mainz - Hoffenheim

Tipp: Büntetőlapok száma 3.5 felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

20 perc alatt pipa. Nagy vérengzést rendez a spori, ment a pluszból 2.10-ért 8.5 lap felett.
1.félidő 7 sárga után a másodikban már nem esett egy sem.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 31, 2020, 15:22:57
Mönchengladbach - Union Berlin

Tipp: Gladbach 0.5 lap felett + Union 1.5 lap felett + lesz gól + Gladbach 3.5 szöglet felett + Union 1.5 szöglet felett
Odds: 2.05
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 31, 2020, 15:27:08
Paderborn - Dortmund

Tipp: Dortmund nyer + Dortmund 1.5 gól felett + Dortmund 2.félidő 0.5 gól felett + Dortmund 3.5 szöglet felett + Paderborn kap lapot
Odds: 1.90
Iroda: bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 31, 2020, 16:18:03
BATE - Isloch

Tipp: BATE nyer + BATE kap lapot + Isloch 1.5 lap felett + Bate 3.5 szöglet felett + BATE 2.félidőben gólt szerez
Odds: 2.30
Iroda: Bet365

A BATE a kezdeti gyengeségek után magára talált és nyolc mérkőzésből hétszer is győztesen hagyta el a pályát, ami azt eredményezte, hogy mostmár a csapat vezeti a tabellát. A vendégek jelenleg az ötödik helyen állnak 12 gól mellett kaptak 15-öt, öt győzelem mellett öt vereségük van. Nem gondolnám, hogy a remeklő hazai csapatnak gondot okozna az Isloch legyőzése, ha nem is gólzáporos győzelemmel, de sikerül behúzni a mérkőzést.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 31, 2020, 20:59:07
Puskás Akadémia - Ferencváros 1-1

Tipp: Puskás 1.5 gól felett
Odds: 2.80
Iroda: Betclic
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 10, 2020, 19:22:53
Szlovén kupa, élő
NK Radomlje - NK Nafta 1903

Tipp: Hosszabbítás 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

A hazai csapat kettős emberelőnyben van, a vendégek csoda, hogy a rendes játékidő végéig kihúzták döntetlennel. Szerintem elfogynak a végére és ha egy góllal is, de nyernek és továbbjutnak a hazaiak.
Közben az iroda 1.5 gól felettre változtatta a határt, a szorzó 1.83.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 03, 2020, 23:55:04
Szombat délelőtt első felkészülési mérkőzését játssza a Győri Eto labdarúgó csapata, az ellenfél az NB3-as Lipóti Pékség csapata lesz. Több meghatározó játékos távozott a győri csapattól, eddig egyedül Lipták Zoltánt jelentették be, mint érkezőt. Több, tehetséges fiatal játékos is kapott szerződést az idei évre, az első pár meccsen valószínűleg több szerepet kaphatnak. Sajnos nem találtam információt arról, hogy kik játszhatnak, bár biztos vagyok abban, hogy mindenki játszani szeretne, sok idő telt el foci nélkül. A Lipóti csapatától távozott a legjobb játékos, a csatár Zimonyi Dávid Zalaegerszegre igazolt. A helyére még nem találtak senkit, többnyire ismeretlen játékosokkal próbálkoznak. A Győr győzelme jelenleg 1.44 a Bet365 irodánál, a minimum 3 gól pedig 1.65. Szerintem ez a gólmennyiség a félidőig összejön, a félidei győri vezetés jelenleg 1.90. Véleményem szerint elég sima mérkőzés is kinézhet itt szombaton, a pocsék szezon után mindenkinek oda kell tennie magát már az elején.

Győr - Lipóti Pékség 2-1(1-0)

Tipp1: Győr nyer (1.44)
Tipp2: 2.5 gól felett (1.65)
Tipp3: Félidőben vezet a Győr (1.90)
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 08, 2020, 11:33:36
Ma 13:00-kor rendeznek egy III.Kerület - Szentlőrinc felkészülési találkozót, ahol a két csapat között eg osztálynyi külünbség van a vendégcsapat javára. A két csapat a tavalyi szezont egyaránt a harmadik vonalban kezdte, ahol mindkét csapat ezüstérmes lett. Hogy miért jutott fel a Pécs mellett a Szentlőrinc az jó kérdés, mivel a III.kerület csoportjából pedig az Érd nem indulhat a második volalban. Ez most mindegy is, a lényeg, hogy a két csapat egy szinten van, de a bukik esélyesebbnek tartják valamivel a hazai kerületi gárdát. Ha megnézzük, hogy kik játszanak a hazai csapatban (Kerület: Bori, Rajczi(?), Cvitkovics és most már Remili), akkor tényleg esélyebb az együttes. Tény, hogy ezek a játékosok túl vannak a pályafutásuk csúcsán, de még így is kiemelkednek az együttesből. Úgy gondolom, hogy ezen a mérkőzésen a Kerület a maga javára fordíthatja a találkozót, ha ezek a játékosok megkapják a kellő időt a mérkőzésen. A Szentlőrinc csapata nem kapott sok gólt az előző szezonban, 19 mérkőzésen mindössze 10-et, szoros mérkőzés lehet a vége.

Tipp: III.Kerület nyer
Odds: 2.20
Iroda: Bet365

Filóztam azon is, hogy lesz 3 gól, de a kezdeti 1.55-ös odds már csak 1.33, így pedig felejtős, majd talán élőben.

Sima 3-0.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 08, 2020, 16:48:23
ESMTK - Soroksár

Jobb csapat a Soroksár, ez nem kérdés. 1.90 a Bet365 fogadóirodánál a vendégek szorzója, ami igencsak kedvemre való. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a szezon elején vagyunk és még a próbájékosok is szerephez jutnak. Lovrencsics Balázs a legnagyobb név az érkezők közül, míg a távozó oldalról a Lőrinczy Attila-Völgyi Dániel páros. A 2.5 gól felett szorzója nevetségesen alacsony, mindössze 1.44, figyelni kell majd élőben, mint az előző mérkőzésnél.

Tipp1: Soroksár nyer (1.90)
Tipp2: 1.félidő Soroksár (2.50)

Félidő 0-0 után 0-2.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 09, 2020, 10:51:55
Ma egy Angol Championship mékőzést néztem ki eddig, a 42.forduló zárómérkőzését, ami a Leeds - Stoke. A Leeds már hat öngólt kapott ajándékba, ami messze a legtöbb a bajnokságban, a Stoke pedig kettőt. Rögzített helyzet után már tizenhat gólt szerzett a Stoke, a Leeds kilencet. Bármikor megcsúszhat egy fejen a labda, vagy rosszul szabadítanak fel.

Tipp: Lesz öngól a mérkőzésen
Odds: 11.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 10, 2020, 10:34:53
Huddersfield - Luton

Verhető csapatnak találom a Huddersfield csapatát, a Luton számára kötelező a győzelem, ha bent akarnak maradni.

Tipp1: Luton nyer (4.60)
Tipp2: Luton szerez gólt (1.53)
Iroda: Bet365

Egy gól azért csak beesett szöglet után, a végeredmény 0-2.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 15, 2020, 13:58:40
20:45 Udinese - Lazio

A két csapat legutóbbi 11 mérkőzésén 21-3-as gólarány és 10 győzelem 1 döntetlen a mérleg a Lazio javára. A lazio nagyon visszaesett, illene már nyeriük. Immobile hátránya öt gólt az Aranycipőért folyó versenyben, ma faraghat a hátrányából is.

Tipp1: Lazio 1.5 gól felett (1.90)
Tipp2: Immobile 2 vagy több gólt szerez (4.75)
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 15, 2020, 14:22:16
Rendeznek ma 17:00-tól egy Szolnok - Szeged mérkőzést, amit a bukik 50-50-re lőttek be. Nem nagyon tudják hová tenni a csapatokat most, a járvány miatt. A két csapat legutóbbi 14 mérkőzésén nem tudott nyerni a szolnoki alakulat, a felkészülési találkozókat pedig egyaránt a Szeged nyerte 6-2, illetve 2-0 arányban. A tavalyi szezonban két döntetlen a mérleg, egy 0-0 és egy 1-1.
Csábi József, a Szolnok edzője nyilatkozta, hogy a próbajátékosok eddig nem győzték meg, a szlovák Kosice ellen hétvégén 2-1-re kaptak ki, 1-0-ás vezetésről. A Szeged a Kecskemét csapatát verte 4-1-re, félidő 3-0 után.
Szolnokiként valamennyire figyelemmel követem a sportokat, de amit a labdarúgással műveltek... Sikerült egy mindig feljutásra esélyes csapatból az első osztályból kiesés után csinálni egy olyan csapatot, aki minden évben a bentmaradásért küzd. Idén is épphogy bent maradt a csapat. (Állítólag egy stabil másodosztályú csapat a cél...)
Úgy gondolom, hogy a csapat még nagyon az elején van a játékosállomány felépítésén a következő szezonra, nem tartom kizártnak az x2-t a mai mérkőzésre.

Tipp1: Döntetlen vagy Szeged (1.50)
Tipp2: 2.5 gól felett (1.75)
Iroda: Bet365

Tipp3: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.56
Iroda: 22bet

1-3 lett a vége.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 15, 2020, 18:08:20
Dabas - Komárom

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Unalmas meccset tolnak a statisztikák szerint (már ami a helyzeteket illeti), de kizártnak tartom, hogy 0-0 legyen a vége. 10 szöglet volt eddig, az egyik után hátha beakad egy fejes.  :)

0-0 lett. Nagyon rossz tipp volt.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 15, 2020, 18:57:40
Ajka - Pápa Élőben 5-1-nél a 77.percben.

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Nagyon mellé ment ez is. Az utolsó két tipp elcsúfítja az azt megelőzőt, de hát ilyen ez az élet. Megyek tovább, legközelebb több szerencsém lesz.
Kozármislenyre bepróbáltam 1.83-as szorzón egy hatodikat, a 81.percben.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 17, 2020, 17:02:51
West Ham - Watford
Tipp: Lesz kiállítás a mérkőzésen
Odds: 4.90
2 forduló van még hátra, plusz ez a találkozó a  szezonból és elég nehéz sorsolása van mindkét csapatnak. A szoros mezőny és a véghajrá miatt rendkívűl feszült találkozót várok, ahol minden pontnak jelentősége van. A kiesőhelyen álló csapatokkal szemben 3 pont az előnyük.
RFS - Riga FC
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.71
A két legjobb formában lévő lett csapat találkozik egymással. A tavalyi bajnok a kupagyőztes ellen játszik ma, ez a két csapat messze kiemelkedik a bajnokságban. 7 forduló után már hét, illetve tíz pont az előny a harmadik helyezett ellen.

Összodds: 8.38
Iroda: Tippmix
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 17, 2020, 18:37:41
19:00 Előbb kezdődött St.Johann - Kufstein

Tipp1: 4.5 gól felett
Odds: 1.72

Tipp2: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

0-1-nél a 17.percben
Tipp3: 1.félidő  2.5 gól felett
Odds: 2.10

Félidő 1-2.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 17, 2020, 18:40:47
Genk - Excelsior 3-1-nél a 77.percben.

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Eléggé nyom a hazai csapat, remélem jön még egy találat.
Jött, 4-1.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 19, 2020, 11:04:25
RTU Riga - DSVK Traktors

Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Jók ezek a lett alacsonyabb osztályú bajnokik, elég sokszor kiszakad a gólzsák. Ma is valami ilyemit várok, a hazai csapat valamivel esélyesebb, már ők lehozhatják félidőig ezt a határt.

Félidő 2-0.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 19, 2020, 11:25:44
Mitchelton - Brisbane Olympic 0-3-nál a 20.percben

Tipp: 1.félidő 4.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

20 perc alatt már a második büntetőjét váltotta gólra a vendég együttes. Úgy fest fejben nincs ott a hazai csapat, csúnya vége lehet a mérkőzésnek.

Félidő 0-4.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 21, 2020, 14:31:13
Ismét Lettország, ismét a Riga Futbol Skola. A Tukum csapata finoman szólva sem üti meg az első osztály szintjét, nyolc forduló után 2 ponttal, 6 rúgott gól mellett 24 kapottal áll. A Riga kikapott az előző fordulóban a tavalyi bajnok Riga FC csapatától és így rosszabb gólkülönbsége miatt leszorult az első helyről. Kiemelkedik a két rigai csapat, ma is vérengzést várok.

Tukums - Riga

Tipp1: Végeredmény: Más (4-3.., 5-2.., 6-1.., 7-0...)
Odds: 5.25
Iroda: Tippmix

Tipp2: Vendégcsapat nyer és 4.5 gól felett
Odds: 2.01
Iroda: Tippmix

Tipp3: 5.5 gól felett
Odds: 3.25
Iroda: Tippmix

Nagyon rossz tippek voltak, esélyük sem volt.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 22, 2020, 13:17:06
Angliában utolsó fordulójához érkezett a másodosztály, páratlan izgalmakkal. Még öt csapat harcol a kiesés ellen, illetve három klub az egyenes ági feljutásért. Úgy gondoltam behúzom mindet, aztán majd meglátjuk. A Premier Leagueben is rendeznek egy Pool - Chelsea-t, ahol a Chelsea-nek a dobogó, illetve a BL hely a cél.

Liverpool - Chelsea (3.50)
Birmingham - Derby (2.30)
Brentford - Barnsley (1.36)
Cardiff - Hull (1.40)
Leeds - Charlton X2 (2.20)
Luton - Blackburn (1.85)
Milwall - Huddersfield (3.20)
Reading - Swansea (1.95)
Sheffield Wednesday - Middlesbrough (3.00)
West Brom - QPR (1.25)
Wigan - Fulham (1.25)

Ez így a Bet365 fogadóirodánál 3659.08-as szorzót eredményezett.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 02, 2020, 20:52:40
11:30 Melbourne Victory - Central Coast Mariners

Egyik csapat rosszabb formában van, mint a másik. Az utolsó CCM látogat az utolsó előtti, 10.helyezett Victoryhoz. A hazaiak a legutóbbi hat mérkőzésükön egy győzelem után négy vereség, míg a  CCM  három vereség után kétszer egy pont. Mindkét csapat rottyon van a formát és az önbizalmat tekintve, ezen a találkozón most javíthatnak. Kialakulhat egy kis adok-kapok is közöttük, a legutóbbi hét találkozón mindig született gól itt is és ott is.

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 03, 2020, 14:45:37
Ross County - Motherwell
Tipp: 1.5 gól felett (1.28)
Servette - Sion
Tipp: Sion szerez gólt (1.16)
Parnu JK - Flora Tallinn
Tipp: 3.5 gól felett (1.23)

Odds: 1.83
Iroda: Tippmix

A skót mérkőzésre azt várom, hogy mindkét csapat betalál, de ez a tipp így biztosabb. Gyengén kezdett az RC a két felkészülésin, ha ma is úgy kezdenének, akkor zöldülhet a tipp.
A Sion a kiesés ellen menekül, míg a Servette mar biztosan a negyedik helyen végez. Se előre, se hátra, hát mit számít nekik a mérkőzés? Szerintem a Sion kettőzött energiával fog küzdeni.
Észt kupa, ahol a másodosztály harmadikja találkozik az egyik legjobb észt csapattal. Gólfesztivál is várható, remélem nem okoznak csalódást.

A Motherwell csapata tizenegyest hibázott a 74.percben.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 03, 2020, 14:49:13
Ross County - Motherwell
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és vendég (4.10)
Servette - Sion
Tipp: Sion nyer (2.37)

Odds: 9.72
Iroda: Tippmix

+2 tipp

Tipp1: Motherwell 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.88

Tipp2: Motherwell 1.5 gól felett
Odds: 2.01
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 05, 2020, 11:18:19
19:00 Haladás - Szolnok 1-1

Tipp: Szolnok szerez gólt
Odds: 1.55
Iroda: Unibet

Annyira néptipp lett a Haladás győzelem, hogy kezdek én is kételkedni benne. Ezzel a tippel meglehet, de kezdem azt hinni, hogy a Szolnok szerez egy gólt nem olyan rossz tipp.
Tippmixen ugyanennek a szorzója 1.76, viszont mivel magyar sportesemény, ezért él a hármas kötés...
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 13, 2020, 21:38:25
Egész szépen szövi a támadásait a lipcsei csapat, gyorsak, pontosan passzolnak, egyszóval tényleg szemrevalóan játszanak.

Leipzig - Atletico Madrid Élőben a 37.percben, 0-0-nál.

Tipp: Leipzig szerez gólt
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 14, 2020, 20:19:20
Willem II - VVV 74.percben 2-1-nél, 5-3-as szöglet állásnál.

Tipp: 9.5 szöglet felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

Tipp2: 12.5 szöglet felett 6-5-nél
Odds: 2.25
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 15, 2020, 20:24:51
Arda Kardzhali - Levski Sofia 1-1-nél a 65.percben, Arda emberelőnynél

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

A piros lap miatt gondoltam, de a nyomás nem érett góllá.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 15, 2020, 21:04:08
Ma ünneplem egy éves évfordulómat az 1xbeten, ennek aprópóján kaptam egy 220 Ft-os freebetet.  ;D
2.25-ös szorzón felraktam arra, hogy a City - Lyon mérkőzésen lesz minimum 4 gól.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 16, 2020, 15:49:45
Idézetet írta: BvB_09 Dátum augusztus 15, 2020, 21:04:08
Ma ünneplem egy éves évfordulómat az 1xbeten, ennek aprópóján kaptam egy 220 Ft-os freebetet.  ;D
2.25-ös szorzón felraktam arra, hogy a City - Lyon mérkőzésen lesz minimum 4 gól.

1-3 lett a vége. A tipp jött, a City kiesett.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 16, 2020, 15:57:19
Ventspils - Jelgava 3-0-nál félidőben.

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.825
Iroda: Bet365

Végeredmény: 5-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 16, 2020, 16:10:29
Amazon Grimstad nők - Stabaek nők 0-0-nál a félidőben.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

0-0-nál a 81.percben.
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.10-ért.

0-1 lett a vége.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 16, 2020, 16:13:40
Dortmund - Austria Wien 1-0-nál a 12.percben

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 11-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 17, 2020, 13:42:19
19:00-ás kezdéssel rendeznek egy Swarowski Tirol 2- SV Hall találkozót. Mindkét csapat kiválóan kezdett, háromból semmi, 3-12-es gólarány. A korábbi évek statisztikáit látva pofozógépek, főleg a vendégek. Élőben érdemes figyelni rájuk, ha kicsit feljebb menne majd a 2.5 felett szorzója (1.34 a betclicnél), akkor érdemes tenni rá.

Tipp1: Végeredmény: más
Odds: 9.00
Iroda: Betclic

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 1.84
Iroda: Betclic

Végeredmény: 5-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 19, 2020, 14:02:09
Egyelőre két mérkőzést néztem ki mára, két BL-selejtezőt. Nem igazán értem, hogy a svéd bajnokot miért írják le ennyire, szerintem egy gólra minimum jók lesznek.
A Sheriff mérkőzése nálam hatalmas value. Március óta egy találkozót játszott a luxemburgi csapat, míg a moldávok hatalmas főlénnyel vezetik a tabellát. 23 rúgott gól nyolc meccsen, mellette egy kapott. Minőségi különbség van a két csapat között, nem tartom kizártnak a sokgólos, hazai győzelmet.

Ferencváros - Djurgarden 2-0

Tipp: Djurgarden szerez gólt
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Sheriff Tiraspol - SC Fola Esch  2-0

Tipp: Sheriff nyer
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Összodds: 2.09
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 19, 2020, 14:08:11
Sheriff Tiraspol - CS Fola Esch

Tipp: Végeredmény: más (minimum 5 gól az egyik csapattól)
Odds: 14.00
Iroda: Betclic

Tipp2: 1.félidő más (minimum 3 gól az egyik csapattól)
Odds: 11.00
Iroda: Tippmix

Tipp3: Végeredmény: más (4-3..., 5-2..., 6-1..., 7-0... vagy ezek feletti eredmény)
Odds: 29.00
Iroda: Tippmix
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 20, 2020, 12:50:42
Idézetet írta: BvB_09 Dátum augusztus 19, 2020, 14:08:11
Sheriff Tiraspol - CS Fola Esch

Tipp: Végeredmény: más (minimum 5 gól az egyik csapattól)
Odds: 14.00
Iroda: Betclic

Tipp2: 1.félidő más (minimum 3 gól az egyik csapattól)
Odds: 11.00
Iroda: Tippmix

Tipp3: Végeredmény: más (4-3..., 5-2..., 6-1..., 7-0... vagy ezek feletti eredmény)
Odds: 29.00
Iroda: Tippmix

Nagyon érdekes meccs volt, sajnos nagyon mellé lőttem. Sokkal jobb csapat a moldáv, de végig partiban volt a luxemburgi együttes. Csak a jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően jutottak tovább. Sajnálom, mert a guruban Sheriff 1.5 felett helyett 2.5-re sikerült rábeszéljem magam. Mindegy, megyünk tovább, a bajnokságban figyelni fogom őket.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 20, 2020, 12:54:16
1. Félidőben 1-0, emberhátrányban az Evergrande.
Guangzhou Evergrande - Jiangsu  Suning FC

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365

2. 1-1-nél, a 63.percben.
Guangzhou Evergrande - Jiangsu  Suning FC

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 22, 2020, 08:26:18
1-4-nél, a 63.percben
Deren FC - SP Falcons FC 1-5

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.50
Iroda: Bet365

Látva milyen mérkőzéseket produkálnak a mongolok mostanában, ezt muszáj bepróbálnom.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 22, 2020, 12:27:04
1-3-nál a 76.percben.

Capalaba Bulldogs - Brisbane City 2-3

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Hazaiak mennek előre, szeretnének gólt szerezni. Talán egy gólra még jók lehetnek, ha csak nem kapnak egyet kontrából.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 22, 2020, 12:31:11
0-1-nél a 72.percben.

AS Trencin U19 - DAC U19

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 23, 2020, 21:09:17
0-0-nál félidőben.

Olmedo - Mushuc Runa    1-2

Tipp: 0 5 gól felett
Odds: 1.25
Iroda: Bet365

Tudom, hogy kicsi a szorzó, de érzem, hogy itt lesz gól. Hazaiak emberhátrányban, ezért került be a meccs.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 23, 2020, 22:03:13
1-1-nél, a félidőben.

Bragantino - Coritiba   1-2

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.30
Iroda: Bet365

Nagyon felpörögtek a félidő végére, 45.perc gól, 45+1 piros, majd 45+4.perc tiziből egyenlítés. Remélem ott folytatják, ahol abbahagyták.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 27, 2020, 19:38:37
0-1, az 51.percben. A hazai csapat emberelőnyben, minden adott egy jó második félidőhöz.

Olimpija Ljubjana - Vikingur Reykjavik  

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.20
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 28, 2020, 21:05:31
0-0-nál a félidőben, emberelőnyben a hazai csapat.

Creteil - US Orleans 

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 28, 2020, 21:16:22
62.percben, 4-1-es Leiknir vezetésnél.

Leiknir - Keflavík

Tipp: Keflavík 1.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365


No komment. 5-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 29, 2020, 12:16:31
0-0-nál az 55.percben, kettős hazai emberelőny.

Chrudim - Taborsko

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.20
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 29, 2020, 14:07:22
1-1-nél a félidőben, vendég emberelőny.

IF Lyseng - Silkeborg KFUM

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Nem csak az emberelőny miatt várok még két gólt, de a vendég csapat mai játéka miatt is. Nagyon mennek, a szögletarány például 1-12. Még legalább két gólt várok.

Ment egy 2.5 gól felett 1.66-ért, azzal próbálom menteni a menthetőt.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 29, 2020, 17:12:37
1-0-nál félidőben, hazaiak emberhátrányban.

Eupen - Sint Truidense

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365

84.perc 1-1.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 29, 2020, 17:28:41
2-1-nél, a 70.percben. Emberhátrányban a vendég csapat.

Ellidi - Sindri

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 29, 2020, 18:02:45
Félidő 1-0, emberelőnyben a hazai csapat.

Rennes - Montpellier

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.30
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 30, 2020, 15:58:15
0-1-nél a 68.percben. Emberhátrányban a vendégek, a hazaiak tizenegyest hibáztak.

Brage - Umea

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 30, 2020, 16:25:54
65.perc, 0-1-nél emberhátrányban a Monaco.

Metz - Monaco

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 30, 2020, 16:40:59
1-0-nál a félidőben, emberelőnyben a vendégek.

Wadi Degla - FC Masr

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.33 + 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 30, 2020, 17:02:09
1-0-nál a félidőben, a hazaiak emberelőnyben.

NJS - PK-35

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 30, 2020, 20:20:22
1-0-nál a 59.percben. Hatalmas a hazai fölény és emberhátrányban a vendégek.

Baltika Kaliningrad - Akron Tolyatti

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 30, 2020, 20:31:14
4-0-nál a félidőben, emberhátrányban a vendégek.

Rangers de Talca - Deportes Temuco

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.25 + 1.40
Iroda: Bet365

Tipp2: 5.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 5-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 30, 2020, 23:26:35
66.percben, 1-0-ás hazai vezetésnél. A hazaiak emberhátrányban játszanak egy félidőt.

Trem - Santana

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 31, 2020, 22:23:01
3-1-nél a 82.percben.

Woodford Town - London Colney

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.20
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 31, 2020, 22:38:19
Ezt benéztem sajnos. Megyek tovább, itt egy chilei meccs, a vendégek gólarányt javítanak.

Club Deportes Santa Cruz - Melipilla

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Pont a fogadás pillanatában rúgott egy gólt a hazai csapat, maradt a 2-4.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 31, 2020, 23:21:39
Hogy sikeresen zárjuk a napot. 0-1-nél a 62.percben.

Rocha - Central Espanol

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 01, 2020, 21:34:40
0-0-nál a 4.percben, emberhátrányban a hazai csapat

Orense - Mushuc Runa

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 02, 2020, 12:28:44
2-0-nál a 73.percben. A hazai csapat emberelőnyben játszik.

Cooks Hill United - Thornton Redbacks FC

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 2.25
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 02, 2020, 12:57:10
2-1-nél a 69.percben, 3-8-as szögletaránynál.

Capalaba Bulldogs - Brisbane Strikers

Tipp: 13.5 szöglet felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

2-2-nél a 81.percben, piros lap a vendégeknél. Ennek ellenére úgy érzem, hogy mégis megnyerhetik a meccset, de levédem a tippet egy góllal.

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 02, 2020, 19:15:03
1-0-nál az 57.percben. Emberhátrányban a hazai csapat.

Hyeres - Marignane Gignac

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1 57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 02, 2020, 20:28:39
3-1-nél a 77.percben. A kiállítás óta már volt 3 gól is, de úgy érzem, hogy itt még lehet.

St.Pryve St. Hilaire - Blois Foot 41

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.20
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 03, 2020, 18:41:47
1-2-nél a félidőben. Emberhátrányban a vendégek, és 1.12-t kínálnak rájuk. Tudom, hogy nagy a különbség közöttük, de azért ez elég alacsony szorzó.

Al Shabab - Al Kuwait SC

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.14
Iroda: Bet365

Szerintem van még a meccsben legalább egy, 1-3-nál ment ez.

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365

1-4-nél a 76.percben.

Tipp3: 5.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 03, 2020, 19:30:49
Elég balfasz ez a lett csapat, de szerintem egy gólt csak szereznek. 74.percnéljárnak, volt a letteknél kiállítás, ezért ilyen magas a gól szorzója.

Lettország - Andorra

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.37
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 03, 2020, 20:06:50
A 76.percben, 2-4-nél, hazaiaknál piros. Igaz volt már azóta kettő találat, de szerintem simán várható még egy.

Hapoel Afula - Hapoel Nof HaGalil

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 04, 2020, 22:41:34
1-0-nál a 39 percben. Emberelőnyben a hazai csapat.

Cerro Largo - Torque

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.18
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 05, 2020, 10:03:23
Most egy kicsit eltekintek a piros lapos mérkőzésektől, vagyis e mérkőzés erejéig. Ritkán látok ebben a ligában gól nélküli döntetlent, bepróbálom minimálisan a minimum egy gólt.

Gold Coast United - Sunshine Coast United

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 05, 2020, 10:20:35
Megjött az első piroslap is. Hazai csapat vezet 2-1-re és a gólelőny mellett emberelőnyben is vannak.

Bayswater City - Floreat Athena

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.20
Iroda: Bet365

3-1-nél a 68.percben.

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

4-1-nél a 75.percben.

Tipp3: 5.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

4-2-nél a 79.percben.

Tipp4: 6.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 05, 2020, 10:25:45
Nagyon nyom a hazai csapat, mindemellett még emberelőnyben is vannak. 25.percben, 0-0-nál.

Turris Oltul - Metaloglobus Bucuresti

Tipp: Hazai csapat szerez gólt
Odds: 1.16
Iroda: Bet365

1-0-nál a 39.percben.

Tipp2: Turris-Oltul 1.5 gól felett
Odds: 1.25
Iroda: Bet365

Félidőben.

Tipp3: 1.5 gól felett
Odds: 1.20
Iroda: Bet365

2-0-nál az 59.percben.

Tipp4: 2.5 gól felett
Odds: 1.30
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 05, 2020, 12:26:03
3-0, a 67.percben. Emberelőnyben a hazai együttes.

VG-62 - SC Wolves

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.25
Iroda: Bet365

4-0-nál a 72.percben.

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 05, 2020, 13:55:41
1-0-nál a félidőben. Emberhátrányban a hazaiak.

Farul Costanta - CS Aerostar Bacau

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.27
Iroda: Betclic

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 05, 2020, 19:40:27
41.percben, 0-0-nál és hazai emberelőnynél.

Brezice - Triglav Kranj

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.25
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 06, 2020, 12:21:07
0-0-nál a 61.percben. Emberelőnyben a hazai csapat.

Kamatamare Sanuki - Kataller Toyama

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

71.perc 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 06, 2020, 12:38:18
Az oroszokat nem szeretem, mert nagyon kevés gól esik a piros lap után, de hátha idén változik a helyzet. 4-0-nál a 39.percben. Emberelőnyben a hazai csapat.

Zenit 2 - Lokomotiv-Kazanka Moszkva

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.11
Iroda: Bet365

Végeredmény: 6-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 06, 2020, 13:23:57
0-0-nál a 66.percben. Emberelőnyben a hazaiak.

Daejon Citizen - Bucheon FC

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 06, 2020, 13:40:57
A lengyel nőket még nem néztem, de megakadt a szemem ezen a mérkőzésen. A vendégek két gólos hátrányban, emberelőnyben és nagyon nagy főlényben játszanak, jelenleg a 70.percnél tart a találkozó.

Slask Wroclaw nők - GKS Katowice

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 06, 2020, 14:10:19
0-0-nál a 36.percben, hazaiaknál piros.

Bischofswerdaer - Lokomotiv Leipzig

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

0-2-nél az 53.percben

Tipp2: 2.5 gól felett
Odds: 1.22
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 06, 2020, 17:11:59
1-1-nél az 54.percben. Emebrhátrányban a vendégek.

Fylkir nők - Thor nők

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.16
Iroda: Betclic

Végeredmény: 4-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 08, 2020, 13:15:14
Ezt csak úgy megérzésből. Barátságos találkozó, 0-0-nál a 15.percben.

Tajvan - Taiwan Power Company

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 09, 2020, 08:27:54
Szintén megérzés. 0-0-nál az 59.percben.

Laugu United - Central Coast FC

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 11, 2020, 22:19:12
A 75.percben 5-3 a hazai együttesnek, a Hertha nagyon nyom. Gólt várok még.

Braunschweig - Hertha

Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 5-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 12, 2020, 22:17:54
1-1-nél az 58.percben. Emberelőnyben a hazai együttes.

Tombense - Sao Bento

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 12, 2020, 22:20:42
Eddig látókörön kívül van a Kanadai bajnokság, de egy próbát teszek vele. 58.perc 0-2-nél emberhátrányban a hazai csapat.

Cavalry - HFX Wanderers

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 12, 2020, 23:08:52
1-0-nál a 80.percben, emberelőnyben a hazai csapat.

Athletico Paranaense - Coritiba

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 00:50:33
0-2-nél a 60.percben. Emberelőnyben a vendégek.

Sol de America - Guarani

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 11:18:52
0-0-nál a 60.percben, emberhátrányban a hazaiak. Vendégek amúgy is nagy fölényben vannak, gólt várok tőlük.

Khangarid Klub - Athletic 220

Tipp: Athletic szerez gólt
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 18:25:53
0-2-nél a 70.percben. Emberelőnyben a Salzburg.

Wolfsberger - Salzburg

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 18:43:55
0-0-nál az 54.percben, emberelőnyben a Volos csapata.

Atromitos Athinon - Volos

Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Tipp2: 5.5 szöglet felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2
Szöglet: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 18:50:22
1-1-nél a félidőben, emberelőnyben a hazaiak.

ND Gorica - FC Koper

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.22
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 18:56:15
0-0-nál a 70.percben. Emberelőnyben és fölényben játszik a Malmö.

Malmö - AIK

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 19:29:14
2-0-nál a 72.percben. Emberhátrányban a hazaiak.

KA Akureyri - Fylkir

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
(90.percben kihagyott egy büntetőt a Fylkir)
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 20:16:43
1-1-nél az 59.percben. Piros lap a vendégeknél.

Malacateco - Antigua

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

61.perc: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 20:52:35
1-1-nél a 60.percben. Emberelőnyben a hazai együttes.

Olympiakosz Nicosia - Doxa Katokopias

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.30
Iroda: Betclic

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 21:04:57
Talán az utolsó mára. Hazai piros, 0-2 a 77.percben.

Al-Arabi Doha - Al Gharafa

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 13, 2020, 21:40:22
1-1-nél a 75.percben. Piros itt is, ott is, de a vendéégeknél kettő is. Hazaiak most hagytak ki egy tizenegyest.

Rentistas - Atletico Fenix Montevideo

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 14, 2020, 18:25:14
0-0-nál a 64.percben. Emberelőnyben a hazaiak.

Al Ahli Jeddah - Al Shorta

Tipp: 0 5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 14, 2020, 19:09:46
2-0-nál a 39.percben, emberelőnyben a hazaiak.

Nublense - Club Deportes Santa Cruz

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.16
Iroda: Bet365

Félidőben 2-1-nél.

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 1.20
Iroda: Bet365

+76.percben 1.72-n is megfogadva.

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 14, 2020, 19:27:41
1-1-nél a 69.percben, emberhátrányban a vendégek.

Kafr Qasim - Maccabi Ahi Nazareth

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 14, 2020, 19:29:26
1-2-nél a 70.percben, emberelőnyben a Raufoss.

Raufoss - Grorud

Tipp1: 3.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 2.75
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 14, 2020, 20:15:04
5-0-nál az 56.percben. Emberelőnyben a hazaiak.

Maccabi Netanya - Bnei Sakhin

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.30
Iroda: Bet365

Végeredmény: 7-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 14, 2020, 20:20:35
1-2-nél a 76.percben. Emberelőnyben a hazaiak.

Ajax tartalék - PSV tartalék

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 14, 2020, 20:43:04
0-1-nél a 43.percben, piroslap a hazaiaknál.

Viitorul Constanta - CSU Craiova

Tipp: Craiova 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

78.perc 1-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 14, 2020, 21:27:33
1-0-nál a 68.percben, piroslap a vendégeknél.

Al Hilal Riyadh - Pakhtakor Tashkent

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

70.perc 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 14, 2020, 21:57:51
0-4-nél az 54.percben, piros a hazai Duisburgnál.

Duisburg - Dortmund

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-5
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 14, 2020, 22:02:02
0-0-nál a 74.percben, piroslap a vendégeknél. 2-3 a szögletarány.

Al Ittihad Al Sakandary - Al Ahli Cairo

Tipp: 6.5 szöglet felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

Szöglet: 3-5
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 15, 2020, 20:47:50
1-0-nál az 59.percben, piros lap a hazaiaknál.

Derby - Preston

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 15, 2020, 20:49:29
A 75.percben 0-2-nél, piros lap a vendégeknél.

Maccabi Ironi Kiryat Ata U19 - MS Pardes Hana Karkur U19

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

1-2-nél a 78.percben.

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 15, 2020, 20:54:39
2-1-nél a 62.percben, piros lap a vendégeknél.

Cerrito - Tacuarembo

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 16, 2020, 12:42:05
0-0-nál a 38.percben, piros lap a vendégeknél.

Vissel Kobe - Cerezo Osaka

Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.14
Iroda: Bet365

0-1-nél a 68.percben.

Tipp2: 1.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 16, 2020, 13:17:13
2-0-nál a 61.percben, emberelőnyben a hazai csapat.
78.percben 3-0-nál ment mégegyszer a 3.5 felett.

Lokomotiv Moszkva U19 - Ural U19

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.00 + 1.72
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 16, 2020, 14:03:26
3-0-nál a 72.percben. Piros a vendégeknél.

Yokohama F-Marinos - Shimizu S-Pulse

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.28
Iroda: Bet365

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 16, 2020, 15:26:21
0-0-nál a 26.percben.

Fluminense U20 - Bangu U20

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Félidő: 0-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 16, 2020, 15:32:57
1-1-nél a 76.percben, emberelőnyben a vendégek.

Nong Bua Pitchaya - Ayutthaya United

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

88.percben még ugyanezt 3.75-ért megraktam.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 17, 2020, 18:46:03
0-1-nél az 59.percben, piros a hazaiaknál.

Keila JK - Helios Voru

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

76.percben 0-2-nél ment mégegyszer 1.72-es szorzón.

Végeredmény: 1-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 17, 2020, 19:06:17
82.percben 2-1-nél, hazai csapat emberelőnyben.

JK Tabasalu - Rakvere JK Tarvas

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 17, 2020, 19:08:11
1-3-nál az 51.percben, emberelőnyben a vendégek.

Boavista U23 - Braga U23

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.14
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 17, 2020, 19:10:11
0-1-nél a 69.percben, emberelőnyben a hazaiak.

Botosani - Shkendija

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 17, 2020, 19:48:42
2-0-nál a 60.percben. Emberelőnyben a hazaiak, fölényben a vendégek.

Flora Tallinn - KR

Tipp1: 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Tipp2: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.75
Iroda: Bet365

73.percben ment még 1.66-on a 2.5 gól felett.

75.perc 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 17, 2020, 20:22:34
0-1-nél a 65.percben, piros a hazaiaknál.

Gualaceo - Manta

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 17, 2020, 21:06:53
0-1-nél a 81.percben, piros a vendégeknél.

Inter Club d'Escaldes - Dundalk

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.50
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 17, 2020, 21:12:30
1-1-nél az 52.percben, piros a vendégeknél.

UTC Cajamarca - Academia Deportiva Cantolao

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365

2-1-nél a 61.percben.

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

73.percben 3.5 felett 1.83.

Végeredmény: 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 18, 2020, 18:41:52
0-1-nél a félidőben, piros a vendégeknél.

Kaiserslautern - Dynamo Dresden

Tipp: 1.5 gól felett
Odds. 1.18
Iroda: Be365

61.percben 1.5 gól felett 1.40-ért.
67.percben 1.5 gól felett 1.57-ért.
75.percben 1.5 gól felett 1.83-ért.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 18, 2020, 18:46:44
3-0-ás szögletaránynál a 30.percben.

Csehország nők - Lengyelország nők

Tipp: 4.5 szöglet felett
Odds: 2.05
Iroda: Bet365

4 lett.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 18, 2020, 18:48:26
45+1.percben, 0-4-nél. Hatalmas a különbség a két együttes között, szerintem a másodikban lesz még legalább 3.

Feröer nők - Észak-Ír nők

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-6
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 18, 2020, 18:51:24
1-2-nél a 64.percben. Piros a hazaiaknál.

Leopard St.Camille - Vitesse

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

80.percben már 3-2

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 18, 2020, 18:53:16
4-1-nél a 66.percben, piros a románoknál.

Belgium nők - Románia nők

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.17
Iroda: Betclic

79.percben 5.5 felett 1.66-ért.

80.percben 5-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 18, 2020, 19:30:19
68.percben 2-1-es eredménynél, 6-3-as szögletaránynál. Piros a vendégeknél.

Haras El Hedoud - Enppi

Tipp: Első 9 szöglet Haras El Hedoud
Odds: 3.50
Iroda: Bet365

Szöglet: 9-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 18, 2020, 20:41:16
1-0-nál a félidőben, piros a hazaiaknál.

Atenas - Villa Teresa

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 18, 2020, 20:50:44
2-3-nál a félidőben, piros a vendégeknél.

Bourg-Peronnas - Boulogne

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 19, 2020, 04:37:18
79.percben, 1-0-nál, emberelőnyben a hazaiak.

Alacranes de Durango - Atletico San Luis II

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 19, 2020, 04:43:19
0-0-nál a 37.percben, emberelőnyben a hazaiak.

Orange County - Las Vegas Lights

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 19, 2020, 19:45:47
0-0-nál a 45.percben, piroslap a hazai csapatnál.

Chateauroux - Amiens

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40 + 1.61 + 2.00
Iroda: Bet365

A 70.percre elérte a szorzó a 2.00-át, ennyiért mumszáj tenni. Nagy fölényben van az Amiens, idő kérdése a vezető találatuk.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 19, 2020, 20:16:56
1-0-nál a 75.percben, piros a vendégeknél.

Vitesse - Sparta Rotterdam

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 19, 2020, 20:18:49
1-1-nél az 61.percben, piros a vendégeknél.

Young Boys - Zürich

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.14
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2020, 07:43:03
Rámegyek a negyedikre. 0-3-nál az 59.percben, piros a hazaiaknál.

Adamstown Rosebud - Maitland

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.20
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-6
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2020, 07:44:56
1-5-nél a 81.percben.

University of Tasmania nők - Olympia Warriors nők

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-6
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2020, 16:44:50
0-0-nál a 44.percben. Piros a vendégeknél.

Randers - AGF

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.20
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2020, 16:47:24
1-1-nél a 46.percben. Piros lap a hazaiaknál.

Wingate&Finchley - Bowers& Pitsea

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2

Nagy hiba volt részemről, hogy két gólt vártam még.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2020, 16:51:08
1-0-ás félidei eredménynél, kettős emberelőnyben a hazaiak.

Reipas - Kultsu

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365

5-0-nál a 62.percben.

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 2.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 7-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2020, 17:01:49
0-0-ás félidei eredménynél, piros a vendégeknél.

Oriental Dragon - Belenenses B

Tipp: 0.5 gól felett
Odds 1.22
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2020, 18:31:03
4-0-nál a 73.percben, piros a hazaiaknál (na nem mintha számítana).

Lija Athletic - Sanglea Athletic

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2020, 19:02:21
0-2-nél a 73.percben. Emberelőnyben a Pool.

Chelsea - Liverpool

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2

A ... Jorginho kihagyott egy tizenegyest. :bash:
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2020, 20:50:18
60.percben 2-0-ás állásnál, hazai csapat emberelőnyben.

Moreirense - Farense

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 21, 2020, 18:32:48
19:00-kor rendeznek egy Aalborg - Horsens találkozót. Mindkét csapat összeszedett egy pirosat az 1.fordulóban, illetve az egymás elleni találkozóikon is előfordul egy-egy kiállítás, ezért úgy gondolom, hogy a mai találkozón is villanhat a piros.

Aalborg - Horsens

Tipp: Lesz kiállítás
Odds: 4.00
Iroda: Betclic
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 21, 2020, 18:34:11
1-2-nél a 75.percben, mindkét csapatnál piros.

Csíkszereda Miercurea Ciuc - Petrolul Ploiesti

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 21, 2020, 18:35:20
5-1-nél a 76.percben, emberelőnyben a hazaiak.

Hamrun Spartans - Sirens

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 21, 2020, 19:03:44
Az előző kettő csak féltéttel ment, a késői időpont miatt. Ez viszont dupla lesz, 1-4-nél a 78.percben.

Macva Sabac - Backa Topola

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.20
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 21, 2020, 19:18:48
Alakul ez. 0-0-nál a 18.percben, emberelőnyben az Aston Villa.

Aston Villa - Sheffield United

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Kihagyott tizenegyes...
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 21, 2020, 20:41:58
Na akkor, mindent vagy semmit. 0-0-nál a 80.percben. Emberelőnyben a Fener.

Fenerbahce - Hatayspor

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

A végére kettős emberelőnyből sem sikerült betalálnia a hazaiaknak, remekül megkoronázta az elmúlt pár nap teljesítményét a találkozó.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 22, 2020, 10:49:15
4-0-nál a 62.percben, emberelőnyben a gatalmas fölényben játszó hazai csapat.

Beijing Gouan - Qindao Huanghai

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.16
Iroda: Bet365

73.percben 1.50-ért ment egy 4.5 felett.

Végeredmény: 5-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 22, 2020, 13:26:22
1-1-nél a 66.percben. Piros lap a vendégeknél.

Estoril U23 - Maritimo U23

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 22, 2020, 13:47:17
4-1-nél a 78.percben, piros a vendégeknél.

Musgrave - Mudgeeraba

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 23, 2020, 17:33:04
2-1-nél a félidőben, piros a vendégeknél.

Alessandria - Sambenedettese

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.22
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 23, 2020, 17:35:13
0-0-nál a 72.percben, emberelőnyben a hazaiak. A szögletarány 6-4.

Sfaxien - Monastir

Tipp: 11 szöglet felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 23, 2020, 17:51:36
1-1-nél a 64.percben, emberelőnyben a hazaiak.

Volgar Astrakhan - Irtysh Omsk

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 23, 2020, 18:34:33
2-5-nél a 76.percben, a piros a hazaiaknál.

Nykopings - IFK Haninge

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

79.percben 1.72-ért ment még a 7.5 gól felett.

Végeredmény: 2-6
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 23, 2020, 19:01:12
1-5-nél a 77.percben, 2-1 a kiállítások aránya.

Sitra - Malkiya

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

82.percben 1-6-nál.

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-7
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 23, 2020, 19:20:05
Az ukrán bajnokság az egyik legjobb a piros lapok utáni gólszámban. 1-0-nál a 62.percben, piros a vendégeknél.

Rukh Lviv - Shaktar

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 24, 2020, 04:38:48
1-1-nél a 77.percben, piros a vendégeknél.

Leones - Union Magdalena

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 24, 2020, 18:59:19
5-0-ás vezetésnél, hazai emberelőny a 74.percben.

TPS II - Tove

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365

6-0-nál a 79.percben.

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 7-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 24, 2020, 19:48:55
1-4 a 78.percben, piroslap a hazaiaknál.

FH - Valur

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 24, 2020, 20:30:37
72.percben, 1-3-as állásnál, piros a vendégeknél.

Victoria Clarholz - Meinerzhagen

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 24, 2020, 21:21:29
1-0-nál a 65.percben, piros a grúz csapatnál.

Granada - Lokomotiv Tbiliszi

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.28
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 25, 2020, 22:12:08
Rendkívü siralmas ez a hónap is, guruban egyszerűen semmi nem akar jönni. A többi tippjátékban csak azért nem bukok, mert ott már kiestem.

Na mindegy, 10 perc van még a mérkőzésből (plusz a hossz), eddig 5 sárga.

Hertha - Frankfurt

Tipp: 5.5 lap felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 25, 2020, 22:56:58
65.percben 0-1-nél.

Braga - Santa Clara

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.57
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 26, 2020, 20:49:27
2-0-nál a 63.percben, piros a hazaiaknál.

Baltyk Gdyna - Gornik Konin

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 6-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 26, 2020, 22:14:42
1-0-nál az 52.percben, emberelőnyben a vendégek.

Ajax - Vitesse

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 26, 2020, 22:33:30
75.percben 2-2, piros a Betisnél.

Betis - Real Madrid

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 27, 2020, 08:07:10
0-2-nél a 47.percben, piros a hazaiaknál.

Seongnam - Incheon

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.28
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-6
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 29, 2020, 14:57:58
3-0-nál a 79.percben.

Ha Noi nők - Thai Nguyen nők

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 29, 2020, 18:41:12
0-3-nál a 81.percben, emberhátrányban a hazaiak.

Deportes Recoleta - Lautaro de Buin

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.20
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 29, 2020, 18:46:19
0-0-nál 33.percben, piros a hazaiaknál.

Widzew Lódz - Zaglebie Sosnowiec

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

70.perc 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 29, 2020, 19:56:33
1-2-nél a 72.percben, emberelőnyben a vendégek.

Austria Vienna II - Horn

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 30, 2020, 09:38:07
0-0-nál a 37.percben.

Southern District - Happy Valley

Tipp: Southern District 1.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Tipp2: 2.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 30, 2020, 09:58:16
Félidőben 0-2-nél, nagy fölényben játszik a hazai együttes.

Xinjiang Tianshan - Nantong Zhiyun

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 30, 2020, 12:00:20
3-1-nél a 31.percben.

South Hobart - Kingborough Lions

Tipp: 1.félidő 4.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Félidő: 4-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 30, 2020, 13:05:21
0-0-nál a 2.percben.

Voskhod Stara Mayachka nők - Zhilstroy Kharkov 2 nők

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 30, 2020, 22:23:02
1-1-nél a 62.percben, piros a hazai oldalon.

Independente - Ji-Parana

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Vége: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 30, 2020, 22:26:23
1-1-nél a 65.percben, piros a hazai csapatnál.

Aparecidense - Goiania

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 30, 2020, 22:28:06
1-2-nél a 70.percben, kettős emberelőnyben a vendégek.

Sinop - Santos

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 04, 2020, 09:28:44
0-0-nál a 29.percben, piros a vendégeknél.

Chungnam Asan - Daejon Hana Citizen

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.18
Iroda: Bet365

64.perc 2-1-nél.

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 04, 2020, 20:32:03
2-0-ás hazai vezetésnél az 59.percben. Jobb a vendég csapat és fölényben is jászanak.

Etar 1924 Velikovo Tarnovo - CSKA Sofia

Tipp1: X2
Odds: 3.40
Iroda: Bet365

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

2-1-nél a 65.percben.

Tipp3: 3.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Tipp4: CSKA 1.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 04, 2020, 20:50:53
1-1-nél a félidőben, piros a hazai együttesnél.

Santos U20 - America MG U20

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.23
Iroda: Betclic

2-1-nél a 65.percben.

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 04, 2020, 21:35:00
4-0-nál az 59.percben, piros a vendégeknél.

Macara - Delfin SC

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365

Végeredmény: 5-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 05, 2020, 20:21:42
1-1-nél a 80.percben, piros a hazai csapatnál.

Excelsior - De Graafschap

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 06, 2020, 12:48:45
1-0-nál a félidőben, piros a vendégeknél.

Peninsula Power - Gold Coast Knights

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 06, 2020, 22:20:11
1-0-nál a 77.percben, piros a hazaiaknál.

Dag&Red - Barnet

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 07, 2020, 12:08:53
14:00 Szeghalmi FC - Szolnok

Tipp: Végeredmény: más (minimum 5 gól az egyik csapattól).
Odds: 2.55
Iroda: Betclic

Nagy a különbség a két csapat között, remélem a Máv kiüti a hazai csapatot.

Végeredmény: 0-10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 07, 2020, 22:36:03
1-1-nél a 72.percben, piros a vendégeknél.

Boston River - Nacional De Football

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 08, 2020, 22:40:12
3-1-nél a 80.percben, hazaiak emberelőnyben.

Goias U20 - Uniao Rondonopolis U20

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 08, 2020, 23:02:10
Haiti bajnokság, mérkőzés előtti fogadás.

Violette AC - Racing FC des Gonaives


Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

5.percben 2.25-ért ment a 1.5 gól felett.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 10, 2020, 22:01:45
0-0-nál az 59.percben.

Andorra - Málta

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

Tetszik még az Andorra éri elelőbb a 9 szögletet 2.62-ért. Jelenleg 7-3 a 65.percben.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 11, 2020, 19:11:27
0-0-nál az 53.percben, piros a vendégeknél.

Manta - Atletico Santo Domingo

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 11, 2020, 19:24:28
0-0-nál a 23.percben, piros a vendégeknél.

Cartagines - Sporting San José

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.10
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 11, 2020, 20:49:13
0-0-nál a 45+3.percben, piros a hazaiaknál.

Al Ahly Cairo - Pyramids

Tipp: 05 gól felett
Odds: 1.28
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-0. (45+6.percben az Al Ahly kihagyott egy tizenegyest).
Továbbra is feketelistán az egyiptomi bajnokság.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 14, 2020, 09:28:14
Most egy kicsit más megközelítés alapján fogadok, mint eddig. Megmarad a piros lap utáni stratégia is, de kiváncsi vagyok arra, hogy mit hoz ez a kiválasztási rendszer. Sok lesz a meccs, ezért több szelvényen fogom megrakni a mérkőzéseket, a cél a minél több nyertes szelvény.

1.
Cobresal - Coquimbo Unido
Tipp: Cobresal nyer
Odds: 1.85
Deportivo Cali - Boyaca Chico
Tipp: Deportivo Cali nyer
Odds: 1.44

Összodds: 2.67

2.
Envigado - Millonarios
Tipp: Envigado nyer
Odds: 4.00

3.
Mushuc Runa - Independente Del Velle
Tipp: Independente Del Velle nyer
Odds: 2.25
LDU Quito - Deportivo Cuenca
Tipp: LDU Quito nyer
Odds: 1.61

Összodds: 3.63

4.
Wadi Degla - El Gounah
Tipp: Döntetlen
Odds: 2.60

5.
Marignane Dignac - Jura Sud Foot
Tipp: Marignane Dignac nyer
Odds: 2.10
Marseille II - Saint Priest
Tipp: Marseille II nyer
Odds: 3.10

Összodds: 6.51

6.
Cerezo Osaka - Shonnan Belmare
Tipp: Cerezo nyer
Odds: 1.57
FC Tokyo - Shimizu S-Pulse
Tipp: FC Tokyo nyer
Odds: 1.55

Összodds: 2.43

7.
Lechia Zielona Gora - Miedz Legnica II
Tipp: Lechia Zielona Gora nyer
Odds: 1.95
Sleza Wroclaw - GKS Pniowek 74 Pawlowice
Tipp: Sleza Wroclaw nyer
Odds: 1.66
Jutrzenka Giebultow - Stal Stalowa Wola
Tipp: Stal Stalowa Wola nyer
Odds: 1.28

Összodds: 4.17

8.
Dinamo Baranul - Lada Tolyatti
Tipp: Dinamo Barnaul nyer
Odds: 1.20
Ankara Demirspor - Gumushanespor
Tipp: Ankara Demirspor nyer
Odds: 1.25
24 Erzincanspor - Sanliurfaspor
Tipp: 24 Erzincanspor
Odds: 1.12

Összodds: 1.68


A mai sikeres nap után úgy döntöttem, hogy napi 1-2 szelvény lesz ilyen rendszerrel, az is rendesen átválogatva. A mai nap bukás, mindenképpen csúnya a vége, ha jön az Envigado, ha nem.

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 14, 2020, 23:51:21
Holnapra két olyan mérkőzést találtam, ami megfelel számomra.

Platense - Honduras Progresso
Tipp: Platense nyer
Odds: 1.44
Independiente Medellin - Jaguares de Cordoba
Tipp: Independiente Medellin nyer
Odds: 1.66

Összodds: 2.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 15, 2020, 00:08:15
A Palmeiras hatalmas meglepetésre félidőben 2-1-es bukóra áll, a Coritiba együttese ellen. A mérkőzés előtt a Palmeiras volt a találkozó esélyese, de jól kezdtek a vendégek. Úgy gondolom, hogy lehetnek még gólok a mérkőzésben, a hazaiaknak a hátrány miatt muszáj támadniuk. A Palmeiras csapata a félidő után nagyon gyengén kezd, már hat gólt kaptak a 45-60.perc között.

Palmeiras - Coritiba

Tipp1: Coritiba szerez gólt a második félidőben
Odds: 3.25
Iroda: Bet365

Tipp2: Coritiba 3.gólja 60:00-ig
Odds: 10.00
Iroda: Bet365

A hazai együttesnek az utolsó fél órája erős, rájuk majd akkor lesz érdemes beszállni, persze csak a mutatott játék függvényében.


62.percben, 1-2-es állásnál.

Tipp3: Palmeiras 1.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

*64.percben 1-3, majd a 73.-ban visszavontak egy hazai gólt. Maradt az 1-3.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 17, 2020, 19:47:04
Vissza a piros lapokhoz. Mechelen piros, 1-0 a 61.percben.

Mechelen - KV Kortrijk

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365

71.perc 1-1 
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 17, 2020, 19:57:23
Félidők, mindhárom mérkőzésen piros a hazaiaknál.

Fuerza Amarilla - Manta (0-3)

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.28

Real SC - Estrela Amadora (0-1)

Tipp: 1.5 gól feleett
Odds: 1.25

Servette - Young Boys (0-0)

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.14

Odds: 1.84
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 17, 2020, 20:02:54
0-0-nál a 33.percben, emberelőnyben a hazaiak.

Olympiakos - Atromitos Asteras

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

2-0-nál a 69.percben.

Tipp2: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 18, 2020, 20:29:44
1-0-nál az 58.percben, vendég piros.

Slavia Sofia - Levski Sofia

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.475
Iroda: Bet365

A vendégekben bíztam inkább, sajnos most nem sikerült.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 18, 2020, 20:31:35
0-2-nél az 56.percben, piros a vendégeknél.

Senglea Athletic - Sliema Wanderers

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 18, 2020, 20:34:30
3-0-nál a 34.percben, piros itt is-ott is.

Vitoria U20 - Sport Recife U20

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.22
Iroda: Bet365

4-0-nál a 45.percben.

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

4-0-nál az 54.percben.

Tipp3: 5.5 gól felett
Odds: 3.25
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 19, 2020, 10:42:50
Új hét, új nap. Szerencsére. Bemelegítésnek itt az első tipp. Hazai piros, 0-1 a 45.percben.

FK Kyran - FK Arys

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.19
Iroda: Betclic

1-2-nél a 76.percben, szerintem még lehet egy gól a mérkőzésben.

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

Túl sokat akartam, ezért nullás lett a meccs.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 19, 2020, 16:28:58
0-1-nél a 69.percben, piros a hazai csapatnál.

Burnley U23 - Crystal Palace U23

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 21, 2020, 05:47:21
Ma, 12:30 perces kezdéssel rendeznek egy MK találkozót, ahol két másodosztályú együttes találkozik egymással. A Budaörs csapata fogadja az elég gyengén teljesítő Csákvár csapatát. Ellentétes szezont fut a két csapat, a Csákvár a hírek szerint ezer sebből vérzik, 12 forduló alatt mindössze négy döntetlenre futotta. Legutóbbi nyolc találkozójukon mindig megvolt a 3 gól, erre most 1.72-ért lehet fogadni. Nem gondolnám, jogy a Csákvár itt tovább akarna jutni, egy újabb púp lenne a hátukon ez a találkozó, szerintem ezt a mai találkozót elengedték, amit a hazai csapat simán kihasználhat.

Nagyon nem erre számítottam, 1-3 lett a Csákvárnak. A tipp pipa
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 25, 2020, 17:20:24
1-2-nél a 60.percben, piros a vendégeknél. Hatalmas hazai fölény.

Randers - Sönderjyske

Tipp: 3.5 gól felett
Odd: 1.25
Iroda: Bet365

Maradt az 1-2.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 26, 2020, 18:31:10
0-0-nál a 70.percben, hazai emberelőny.

Boluspor - Menemenspor

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 26, 2020, 19:26:27
Azért a naplózás átok befigyel...  :)

0-3-nál a 26.percben. meglepetésre vezetnek a vendégek, akiknek sokkal rosszabb volt a gólkülönbségük.

Trollhattan - Tvaakers

Tipp1: 1.félidő 3.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Tipp2: 5.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Tipp3: Trollhattan 1.5 gól felett
Odds: 2.20
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 26, 2020, 19:44:56
1-0-nál az 59.percben, hazai emberelőny.

Atromitos - Panetolikos

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 26, 2020, 20:31:09
Egész nap az volt a megérzésem, hogy ezt a tippet muszáj megrakni. Kijöttek a kezdők, láttam, hogy kezd Amiri, ezért 4.75-ös szorzón megrakva. Ugyanez az unibetnél 4.10.

Leverkusen - Augsburg

Tipp: Nadiem Amiri gólt szerez
Odds: 4.75
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 27, 2020, 20:44:56
0-0-nál a 80.percben, hazaiaknál két piros.

Defensor Sporting tartalék - Nacional de Fotball tartalék

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 28, 2020, 20:42:26
1-2-nél a 72.percben, piros a hazaiaknál.

Bahia U20 - Ceara U20

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 28, 2020, 21:14:08
0-0-nál az 54.percben, hazai piros.

Santos - Ceara

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50 + 1.80
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 28, 2020, 22:17:43
0-0-nál a félidőben, hazai piros.

Alianza Atletico - CD Coopsal

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 28, 2020, 22:19:29
0-0-nál a 18.percben, vendégeknél piros.

Sporting San Jose - Municipal Perez Zeledon

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 28, 2020, 22:23:37
0-0-nál a 66.percben.

Dortmund - Zenit

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 28, 2020, 22:24:40
1-2-nél a 68.percben.

FTC - Dinamo Kijev

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2020, 12:34:11
Kis változást eszközöltem, a lényeg a nyertes szelvény. 2-0-ás állásnál, vendégeknél piros lap.

Carsambaspor - Arhavispor

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.14
Iroda: Bet365

Tét: 1 egység.

Végeredmény: 5-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2020, 19:07:19
1-0-nál a 75.percben, piros a hazai oldalon.

Cobresal - Santiago Wanderers

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Tét: 1.14e
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2020, 20:25:25
1-1-nél a 70.percben, piros a hazaiaknál.

Sivasspor - Maccabi TA

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

Tét: 1e

1-2, ez visszahozta a chilei bukót.

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 2.30
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2020, 20:51:56
2-0-nál a 37.percben.

Grorud U19- Arvoll U19

Tipp: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 2.62
Iroda: Bet365

Félidő: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2020, 21:02:13
1-3-nál a 70.percben.

Santos Dumont nők - Tiradentes nők

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2020, 21:29:06
Megint kezdem elszórakozni sajnos.

1-0-nál a 68.percben, piros a hazai oldalon.

Stade Lausanne Ouchy - Grasshoppers

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 30, 2020, 15:27:06
2-1-nél a 73.percben, piros a hazaiaknál.

Reading U23 - Newcastle U23

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-2

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 30, 2020, 15:51:41
1-1-nél a 76.percben, piros itt is-ott is (szöglet: 5-3).

Al Zawra'a - Al Naft SC

Tipp: 9.5 szöglet felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Szöglet: 7-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 30, 2020, 18:21:44
2-0-nál a 21.percben, piros a vendégeknél.

Baniyas - Khor Fakkan

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.30
Iroda: Bet365

Félidő 4-0, még egyet várok.

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 1.14
Iroda: Bet365

Végeredmény: 5-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 30, 2020, 19:05:27
1-1-nél a 36.percben, hazai piros.

Wacker Innsbruck - Horn

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.10
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 30, 2020, 21:10:38
0-0-nál az 51.percben, piros a vendégeknél (szöglet:3-6).

Thun - Aarau

Tipp: 0.5 gól felett + 12 szöglet felett
Odds: 1.45
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 31, 2020, 06:52:41
2-1-es hazai vezetésnél a 76.percben, dupla piros a vendégek oldalán.

Fulham United tartalék - Stuart Lions tartalék

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 31, 2020, 14:22:19
3-0-ás hazai vezetésnél, vendégeknél piros.

Sollentuna - Örebro Syrianska

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.28
Iroda: Bet365

4-0-ás állásnál a 73.percben.

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Végeredmény: 5-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 31, 2020, 14:25:05
Nen szeretem a német másodosztályt, elég gyenge számokat tud produkálni, egy ideje nem is figyeltem. Most van egy találkozó, ahol nagy hazai fölény van, bepróbálom.

1-1-nél a 67.percben, piros a vendégeknél.

Erzgebirge Aue - Holstein Kiel

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 31, 2020, 15:10:40
Sejthettem volna. A Bosnyák 2. viszont már kedvemre való.

1-2-nél az 54.percben. Hazaiaknál piros.

Leotar - FK Drina Zvornik

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.28
Iroda: Bet365

2-2-nél 60.percben.

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1 40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 31, 2020, 15:24:48
0-0-nál a 65.percben, piros a hazaiaknál.

Gillingham - Sunderland

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

84.perc 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 31, 2020, 16:04:17
2-0-ás állásnál a félidőben, hazai piros.

Maccabi Petach Tikva - Hapoel Haifa

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.20
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 31, 2020, 17:24:03
1-0-nál a 61.percben, vendég piros.

Barrow - Bradford

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

2-1-nél az 58.percben, vendég piros.

Peterborough - Shrewsbury

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Összodds: 1.95
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 31, 2020, 17:30:46
3-1-nél a 72.percben, piros a vendégeknél.

Morpeth Town - Whitby Town

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 31, 2020, 17:33:19
0-0-nál a 34.percben, Honvéd piros.

Honvéd - Mezőkövesd

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.22 + 1.33 + 1.53
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 09:39:11
0-0-nál a 81.percben, piros mindkét oldalt.

Jeonnam Dragons - Ansan Greeners

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.75
Iroda: Bet365

Szerencsére negyed téttel ment, legalább nem lesz nehéz visszanyerni.
Végeredmény: 0-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 12:29:55
0-0-nál a 29.percben, piros a vendégeknél.

Cacereno - AD Llerenense

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

Félidő: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 12:53:40
1-0, félidő mindkettőn. Mindkét mérkőzésen vendég piros.

Manresa - San Cristobal

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.28
Iroda: Bet365

Cavereno - AD Llerenense

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Összodds: 2.02
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 13:25:36
0-2-nél a 68.percben, vendégeknél piros.

FC Elva - Maardu Linnameeskond

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 13:27:14
0-4-nél. 70.percben, kettős hazai emberhátrány.

Villegas - CA Vianes

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 14:02:12
70.percben, 1-0-ás hazai vezetés, vendég piros.

Chengdu Better City - Meizhou Hakka

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 15:48:41
2-2 a 61.percben, vendég emberelőny és nyomás.

Emmen - Feyenoord

Tipp: Feyenoord nyer
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 15:50:13
0-0 a 63.percben, hazai emberelőny és fölény.

Ljungskile - Umea

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 16:29:08
0-1-nél a 68.percben, vendég piros.

Nimes - Metz

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 16:55:57
2 piros után kell egy zöld tipp is. 1-1-nél a 27.percben, vendég piros.

Madridejos - Azuqueca

Tipp: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 2.50 + 4.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 17:16:04
4-0-ás hazai vezetésnél a 60.percben, emberelőnyben a hazaiak. Mindkét csapat erős utolsó negyed órát produkál piros lap esetén, muszáj ekkora szorzón bepróbálnom.

Sylvia - Nyköpings

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.50
Iroda: Bet365

62.percben még egy.

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.50

Természetesen ilyenkor lesz 5-0...
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 17:52:31
1-0-ás hazai vezetés a 81.percben, vendég piros.

Getafe B - Real Aranjuez

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.50
Iroda: Bet365

Ha ez jön mentve a nap, ha nem akkor csúnya szopó.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 18:06:44
1-2-nél az 53.percben.

Szolnok - Dorog

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 3.25
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 20:29:21
0-4-nél a 71.percben. Emberelőnyben a vendég együttes.

CRB U23 - Sampaio Correa U23

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2020, 21:04:20
Egészen vad mérkőzéseket produkálnak néha az MLS-ben, a mai utolsó tipp a mindjárt kezdődő Columbus Crew - Philadelphia Union találkozó.

Tipp: 1.félidő 3.5 gól felett
Odds: 6.50
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 02, 2020, 17:06:09
18:30-kor rendeznek egy Fulham - West Brom találkozót, ahol mindkét csapat nyeretlen hat fordulót követően. A vendégek állnak jobban, ők három döntetlent értek el három vereség mellett. Mindkét csapat ma akarja megszerezni első győzelmét, aprítást várok mindkét oldalról. A mérkőzés játékvezetője az a Simon Hooper, aki eddig egy találkozón bíráskodott és ott is mindössze egy sárgát adott. Chamiponship mérkőzést kettőt vezetett, azokon három lapott adott. Nem nyúl sűrűn a zsebébe, ez tény, de a négy lap ekkora szorzón egy olyan kategória, amit nem lehet kihagyni.

Fulham - West Brom

Tipp: 3.5 lap felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

Végeredmény: 5 lap
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 03, 2020, 15:29:20
0-0-nál a 71.percben, hazai piros.

Sheffield Wednesday U23 - Millwall U23

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.85
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 03, 2020, 15:39:54
Schalke - Schweinfurt

Tipp: Végeredmény: más (4-3, 5-2, 6-1, 7-0...)
Odds: 13.00
Iroda: Tippmix

A Schalke kezdője: 1 Fährmann, 2 Ludewig, 3 Mendyl, 5 Nastasic, 9 Raman, 10 Bentaleb, 11 Ibisevic, 17 Stambouli, 22 Skrzybski, 28 Schöpf és 33 Thiaw.
Kispad: 23 Rönnow, 6 Mascarell, 7 Uth, 14 Matondo, 18 Paciencia, 24 Oczipka, 25 Harit, 26 Sané és 40 Bozdogan.

Erős ez a kezdő, könnyen fölényes győzelmet arathat a Schalke.

Végeredmény: 4-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 03, 2020, 18:50:52
Shaktar - Mönchengladbach

Tipp: 1.félidő Gladbach 1.5 gól felett
Odds: 4.50
Iroda: Bet365

Német győzelmet várok a találkozón, szerintem már a félidőben több góllal fog vezetni a vendég együttes.

Félidő: 0-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 03, 2020, 18:55:52
Kilenc lövés volt eddig a 10 perc alatt, néha igen vad mérkőzéseket játszanak a Holland2-ben. 0-0-nál a 11.percben.

Dordrecht - Jong Utrecht

Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 03, 2020, 20:56:22
Salzburg - Bayern

Tipp: Szoboszlai szerez gólt és Bayern kap lapot
Odds: 4.75
Iroda: Bet365

Szoboszlai lővi a szabadokat és majdnem mindig a tizenegyeseket is, benne van a játékában a gól. Egy Bayern lap pedig bármikor leeshet.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 03, 2020, 21:39:38
3-2-nél a 78.percben, vendég piros.

Plymouth - Swindon

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 04, 2020, 14:21:12
1-1-nél a 60.percben, hazai piros.

Stal Rzeszow - Wigry Suwalki

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 04, 2020, 14:57:29
1-0-nál a 76.percben, vendég piros.

DEAC - Szentlőrinc

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 04, 2020, 15:23:39
Mindkét csapat eléggé gyenge játékost produkál idén, néha kínozni lehetne a mérkőzésekkel. Bepróbálok egy első félidős és egy teljes fogadást, remélem nagyobb eséllyel.

Puskás - Honvéd

Tipp1: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.50
Iroda: Bet365

Tipp2: Mindkét csapat szerez gólt és 2.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 04, 2020, 15:27:28
0-0-nál a 25.percben, vendég piros.

Nublense - Deportes Melipilla

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.85
Iroda: Bet365

2-0-ás állásnál a 44.percben, immár kettős emberelőnyben a hazaiak.

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

70.percben 4-0-nál.

Tipp3: 4.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 04, 2020, 19:26:01
0-1-nél 67.percben, barcikai piros.

Kazincbarcika - Debrecen

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 04, 2020, 20:39:37
82.percben, 2-0-ás állásnál és hazai pirosnál.

Chapecoense U20 - Cruzeiro U20

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.37
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 05, 2020, 22:15:01
0-0-nál a 45.percben, piros a vendégeknél.

Sport Boys - Deportivo Municipal

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 08, 2020, 10:18:07
1-0-nál az 56.percben, piros a vendégeknél.

Redlands United - Brisbane Roar U21

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.25
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 08, 2020, 10:25:06
0-0-nál a 67.percben, vendég piros.

Hang Yuen - Taipei City Tatung

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 08, 2020, 10:27:37
2-0-nál a 28.percben. Hatalmas a hazaiak fölénye, még várok gólokat a félidőben.

Nea Salamis Famagusta nők - ChampionsYpsona nők

Tipp: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Félidő: 4-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 10, 2020, 19:02:27
0-2-nél félidőben, hazai emberhátrány.

Bourg-Peronnas - Red Star

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 10, 2020, 21:41:16
0-0-nál a félidőben, hazai piros.

Halifax - Wealdstone

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 11, 2020, 17:27:05
0-1-nél a 65.percben, hazai piros.

General Velasquez - CDSC Ibéria

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

82.perc 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 11, 2020, 17:51:18
0-1-nél a félidőben, vendég piros.

Kenya - Comore-szigetek

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.30
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 11, 2020, 18:17:43
1-0-nál az első félidő hosszabbításában. Piros a vendégeknél, de sokkal többet támadnak, jobban állnak a bajnokságban is. Egy gól bármikor leeshet, ekkora szorzón muszáj bepróbálni.

Paganese - Avellino

Tipp: Avellino szerez gólt
Odds: 2.75
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 12, 2020, 19:44:22
0-0-nál félidőben, hazai piros.

River Plate - Nacional De Football

Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.28
Iroda: Bet365

Tipp2: 1.5 gól felett
Odds: 2.20 + 1.44
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 12, 2020, 20:47:58
Idén még csak a második felkészülési találkozóját játssza az amerikai válogatott, eléggé kiszámíthatatlan, hogy milyen formában vannak. A fiatal dortmundi Reyna kezd a találkozón, az ő góljára 4.50-et fizet a Bet365. Jó formában van a srác, bár többnyire az előkészítésben jeleskedik. Szerintem ma is megvillanhat, mellé még tettem egy USA 1.5 gól felettet 2.75-ért, véleményem szerint könnyen meglephetik a walesi válogatottat.

11.percben 0-0-nál, 0 lap volt eddig.

Tipp: 1.5 lap felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 14, 2020, 12:24:28
0-0-nál a 65.percben, piros a vendégeknél.

Duzcespor - Antalya Kestelspor

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredméy: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 14, 2020, 14:27:51
0-0-nál a 70.percben, hazai emberelőny.

Customs United - Samut Sakhon

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 14, 2020, 14:57:12
0-0-nál a félidőben, hazai emberelőny.

Köln II - Wuppertaler

Tipp1: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Tipp2: Köln II 1.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Gondolhattam volna, 46.perc 1-0 után nem esett több gól.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 14, 2020, 18:34:09
1-0-nál a 77.percben, piros a hazaiaknál.

Academica Deportiva Cantolao - Cienciano

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 14, 2020, 19:09:28
0-0-nál az 51.percben, vendég piros.

Azerbajdzsán - Montenegro

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 14, 2020, 19:55:32
0-0-nál a 65.percben, vendég emberelőny.

Lugo - Albacete

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 14, 2020, 22:48:55
1-0-nál a 45.percben, vendég piros. Maximum egy gól van még a mérkőzésben.

CD Real de Minas - CD Marathon

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.22
Iroda: Bet365

Újabb vendég pirosnál a 70.percben.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 14, 2020, 22:57:58
Valahogy éreztem, hogy itt is lesz egy piros. 2-0-nál a 70.percben, vendég piros.

Manta - Club 9 de Octubre

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 15, 2020, 13:20:03
1-1-nél az 60.percben, piros a vendégeknél.

Lusitania Lourosa - Valadares Gaia FC

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.25
Iroda: Bet365

6-1-es szögletaránynál a 61.percben.

Tipp: Első 9 szöglet Lusitania
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 5-2. Szöglet: 8-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 15, 2020, 13:25:15
1-2-nél a 65.perc, vendég piros.

Esperanca Lagos - Amora

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 15, 2020, 16:40:30
0-0-nál az 53.percben, hazai piros.

Shelbourne - Longford Town

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-1

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 15, 2020, 19:04:38
0-1-nél a 73.percben, vendégeknél kettős emberhátrány.

CD Vendaval - AD Santa Rosa Guacipilin

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-1. A vendégek kaptak egy tizenegyest a 84.percben, amit kihagytak. Tanulság, hogy ha kevés van hátra, inkább cash out ilyenkor.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 15, 2020, 21:23:58
7-1-nél a 67.percben. Csúnyán benéztem előzetesen a találkozót, tippjeim között volt a döntetlen illetve az x2. Kicsit túlzás az eredmény, nincs ekkora különbség a két csapat között.

Cambuur - Almere

Tipp1: Almere 1.5 gól felett
Odds: 3.00
Iroda: Bet365

Tipp2: Almere 2.5 gól felett
Odds: 15.00
Iroda: Bet365

Végeredmény: 7-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 16, 2020, 16:11:49
2-1-nél a 79.percben, hazai piros.

Rampla Juniors - Central Espanol

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 16, 2020, 16:52:54
2-2-nél a 78.percben, piros a vendégeknél.

Al Gharafa - Al-Sadd

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 16, 2020, 17:48:59
1-0-nál a félidőben, hazai piros.

Jordánia - Szíria

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40 + 1.66 + 1.90
Iroda: Bet365

Mivel Ázsiáról volt szó, gondoltam hátha nyomnak egy félidő 1, vége 2-t. Nem így lett.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 16, 2020, 19:53:24
Bemelegítésként, mielőtt beindulnak a BrazilU20-as mérkőzéseken a kiállítások.
0-3-nál a 65.percben, hazai piros.

Petrolul Ploiesti - Aerostar Bacau

Tipp1: 3.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365

Tipp2: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 16, 2020, 20:22:11
2-0-nál a 66.percben, vendég piros.

Sao Paulo U20 - CA Juventus U20

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 16, 2020, 20:56:13
0-0-nál félidőben, hazai piros. A hazai csapat többet támad és a vendégeknek még csak kapuralövésük sem volt. A langyos brazil után talán itt lejöhet egy-két tipp.

Deportes Concepcion - San Antonio Unido

Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.30 + 1.50

Tipp2: 1.5 gól felett
Odds: 2.20
Iroda: Bet365

Tipp3: Deportes Concepcion szerez gólt
Odds: 2.25 + 2.62
Iroda: Bet365

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 18, 2020, 09:53:58
Az előző találkozójukat 2-0-ra nyerték idegenben az albánok. 2 pont a második helyen álló albánok hátránya, muszáj nyerniük az élen álló fehérorosz csapat ellen. Minden attól függ, hogy mennyire lesz beszari a fehérorosz együttes.  Parázs mérkőzésre számítok, de viszonylag sok gólra.

Albánia - Fehéroroszország

Tipp: Albánia nyer + 4.5 lap felett + 2.5 gól felett + Fehéroroszok szereznek gólt
Odds: 9.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 18, 2020, 15:55:12
Még az előző meccshez.

Tipp: Albánia nyer + Fehéroroszok szereznek gólt + 3.5 gól felett
Odds: 8.50
Iroda: Bet365

+1
21.percben 0-2-nél.

Estoril nők - Braga nők

Tipp: 1.félidő 3.5 gól felett
Odds: 2.37
Iroda: bet365

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 18, 2020, 16:07:35
2-2-nél a 71.percben, vendég piros.

Curico Unido - Universidad de Concepcion

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 18, 2020, 17:10:59
Nagyon nem jönnek mostanában a naplózott piros lapos fogadások, ezért azt inkább hanyagolom. Megmarad, de inkább hanyagolom a naplózását. 18:00-kor rendeznek egy Achen - Fortuna Köln találkozót, a vendégek mérkőzésein rengeteg gól van, a hazaiak inkább underesek. 1.75-öt ad a három gólra a bet365, szerintem ez egész jó ajánlat, lecsaptam rá.

Alemannia Aachen - Fortuna Köln

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.75
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 19, 2020, 16:35:48
A hazai együttes pocsék formában van, legutóbbi kilenc mérkőzésén csak három döntetlenre futotta. A hazai együttes az utolsó helyen, míg a vendégek jelenleg a második helyen állnak. Nem egy nagy szorzó, de úgy érzem simán jönni fog.

Real Frontera - Hermanos Colmenarez

Tipp: Hermanos Colmenarez nyer
Odds: 1.57
Iroda: William Hill

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 19, 2020, 16:58:29
A Dordrecht csapata nagyon gyenge idén, igazi pofozócsapattá váltak.

Telstar - Dordrecht

Tipp: Telstar 2.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0

Illetve, hogy ne legyen annyi poszt. Éjfélkor rendeznek egy Criciuma - Yparanga találkozót is a Brazil C-ben. Elég gyengén teljesítenek idegenben a csapatok, minden együttesnek van már legalább négy veresége (8 mérkőzésból). Annak ellenére is hazai győzelmet várok, hogy a vendégek állnak jobban.

Criciuma - Yparanga

Tipp: Criciuma nyer
Odds: 2.05
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-4

A farok nagyon rossz oldalán vagyok jelenleg. A brazil meccs a 85.percben még 4-2 volt, illetve most volt egy fogadásom ami úgy ment el, hogy két gólt is visszavontak...
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2020, 15:57:26
5 perc múlva kezdődik egy skót negyedosztályú mérkőzés, a Queens Park - Brechin találkozó. Vendégek kegyetlenül szarok idén, szerintem ma is csúnya verésbe szaladhatnak.

Tipp1: Queens Park 2.5 gól felett
Odds: 1.57

Tipp2: Queens Park 3.5 gól felett
Odds: 2.50

Tipp3: Queens Park 4.5 gól felett
Odds: 4.33

Tipp4: Queens Park 5.5 gól felett
Odds: 7.50
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 22, 2020, 17:51:22
1-1-nél félidőben. Hazaiak rettentő gyengék, szerintem benne van még akar 3-4 gól is.

IFK Berga - IFK Lulea

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 29, 2020, 14:56:00
3-0-nál a 69.percben, vendég piros.

Hajduk Split II - NK Medimurje Cakovec

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 30, 2020, 18:24:48
Nagyon mennek a mexikói csajok, de nem csak itt, hanem a bajnokságban is. Playoff találkozó, ezért várok még egy gólt.
2-1-nél a 68.percben.

Atlas nők - Queretaro nők

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 30, 2020, 18:27:25
0-0-nál a 69.percben.

Omonia Nicosia - Ermis Aradippou

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 30, 2020, 18:32:30
0-0-nál a 76.percben, vendég piros.

Pieta Hotspurs - Marsaxlokk

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 30, 2020, 20:24:56
7-2-nél a 68.percben.

Corinthians Paulista U20 - Uniao Mogi U20

Tipp: 11.5 gól felett
Odds: 2.25
Iroda: Bet365

Végeredmény: 8-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 03, 2020, 20:26:25
0-1-nél a 75.percben, hazai emberelőny.

Lille - Sparta Praha

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Irosa: Bet365

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 03, 2020, 20:34:47
3-1-nél a 75.percben, hazai piros.

Atletico Mineiro U20 - Botafogo U20

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 04, 2020, 18:55:37
1-0-nál a 65.percben, vendég piros.

Besiktas - Kasimpasa

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.30
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 04, 2020, 18:57:02
0-0-nál a félidőben, hazai piros.

FK Zlín - FK Jablonec

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.28
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2020, 14:17:56
0-4-nél a 65.percben, hazai piros.

Dorog - Pécs

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2020, 14:20:20
0-0-nál a 68.percben. Nagyon gól nélküli döntetlenre áll, de szerintem itt lesz egy gól. Ekkora szorzón muszáj bepróbálni.

Szentlőrinc - Szolnok

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.20
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2020, 16:00:40
Az NB2-k kicsesztek velem, a Dorog például büntetőt is hibázott. 1-2-nél a 75.percben, hazai piros.

Hartberg - Rapid Wien

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2020, 17:34:54
0-0-nál a 60.percben, hazai piros.

PAOK - Asteras Tripolis

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2020, 17:36:35
78.percben 1-1-nél, vendég piros.

Westerlo - Lommel

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2020, 18:15:18
0-1-nél az 57.percben, hazai piros.

Al-Nasr Benghazi - CR Belouizdad

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2020, 18:24:58
0-2-nél a 63.percben, vendég piros.

Denizlispor - Fenerbahce

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2020, 18:38:50
1-1-nél az 54.percben, vendég piros.

Catanzaro - ASD Turris

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.30
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2020, 19:15:21
0-1-nél a 55.percben, hazai piros.

Crotone - Napoli

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

75.percben, 4 sárga és 1 piros lapnál (6).

Tipp2: 6.5 lap felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-4, illetve 8 lap
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2020, 22:46:26
0-1-nél a 69.percben, vendég piros.

Violette - Don Bosco

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 07, 2020, 21:06:20
0-0-nál a 6.percben.

Mallorca - CD Castellon

Tipp: Castellon szerez gólt
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 08, 2020, 22:28:09
Van már 3 piros (2-1), volt tizenegyes is. Hazaiak nagyon mennek, szerintem egyenlíthetnek.
1-2-nél a 66.percben.

Claypole - Deportivo Liniers

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 08, 2020, 22:31:05
Itt még tuti lesz gól, kérdés, hogy melyik csapatnál. 1-0-nál a 75.percben.

Dinamo Kijev - Ferencváros

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 09, 2020, 10:32:09
1-1-nél a 75.percben, vendég piros.

WIT Georgia Tbilisi - FC Zugdidi

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.05
Iroda: Betclic

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 09, 2020, 11:19:55
1-0-nál a 9.percben.

Olimpia Cluj nők - Independenta Baia Mare nők

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

4-0-nál a 20.percben.

Tipp2: 1.félidő 5.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

Félidő: 7-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 09, 2020, 12:28:55
1-0-nál a 29.percben. Erről a mérkőzésről lemaradtam, így csak élőben tudom megtenni.

Zanaco - NAPSA Stars

Tipp: Döntetlen
Odds: 4.00
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 09, 2020, 22:43:53
0-1-nél a 73.percben, vendég piros.

General Lamadrid - Canuelas

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 09, 2020, 23:19:25
0-1-nél az 59.percben, vendég piros.

Huracan Las Heras - Deportivo Maipu

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365   

2-5-ös szögletállásnál a 60.percben.

Tipp2: Első 7 szöglet: Deportivo Maipu
Odds: 3.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 10, 2020, 19:02:44
0-0-nál a 6.percben.

Napoli - Real Sociedad

Tipp: Sociedad szerez gólt
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 12, 2020, 18:21:21
1-1-nél a 66.percben, hazai piros.

Ried - Altach

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 12, 2020, 18:35:58
2-0-nál a 76.percben, hazai piros. Szögletek száma 12.

Bursaspor - Samsunspor

Tipp. 13 szöglet felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

15 szögletnél a 80.percben.

Tipp2: 16.5 szöglet felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

17 szöglet lett
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 13, 2020, 17:09:06
0-0-nál a félidőben, vendég piros.

Volos - Panetolikos

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.25 + 1.57
Iroda: Bet365

Kihagyott tizenegyessel 0-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 13, 2020, 17:57:58
0-0-nál a félidőben, vendég piros.

Merida - Badajoz

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

1-0-nál a 66.percben.

Tipp2: 1.5 gól felett
Odds: 1.90 + 2.62
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 13, 2020, 17:59:36
1-0-nál a 70.percben, hazai emberelőny.

Silla - Acero

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.80 + 2.62
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 13, 2020, 18:54:13
1-1-nél a 69.percben, hazai piros.

Sambenedettese - Matelica

Tipp: 2 5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 13, 2020, 20:07:26
0-1-nél a 78.percben, vendég piros.

Oleksandria - Zorya

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.20
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 14, 2020, 15:02:33
Eddig idén 27 mérkőzésből 11 döntetlen lett az indiai bajnokságban.

Mumbai City - Jamshedpur

Tipp: Döntetlen + 1.5 gól felett
Odds: 4.75
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 14, 2020, 16:34:26
0-1-nél a 76.percben, hazai piros.

Anadia - Estrela Amadora

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 14, 2020, 17:33:55
5-1-nél a 76.percben.

Busaiteen - Malkiya

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.20
Iroda: Bet365

Végeredmény: 6-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 15, 2020, 11:53:28
1-1-nél a 111.percben, hazai piros.

Sui Southern Gas Company - Pakistan Air Force

Tipp: Hosszabbítás 0.5 gól felett
Odds: 4.33
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 15, 2020, 15:18:59
0-0-nál a 60.percben, vendég piros.

Ankaragücü - Hatayspor

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.44 + 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 15, 2020, 17:15:45
1-0-nál az 59.percben, vendég piros.

Sigma Olomouc - Ceske Budejovice

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 16, 2020, 16:32:12
2-1-nél a 78.percben, vendég piros.

Legnano Salus - Imolese

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.25
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 17, 2020, 18:00:28
1-0-nál a 70.percben, vendég piros.

Al Qadisia - Al Shabab

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50 + 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 17, 2020, 18:05:29
1-0-nál félidőben, hazai piros.

Deportivo La Coruna - El Ejido

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.36 + 1.40 + 2.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 17, 2020, 21:18:20
3 sárga és 1 piros lapnál a 30.percben.

Roma - Torino

Tipp: 8.5 lap felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

8 lap lett végül.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 17, 2020, 23:10:01
0-1-nél a félidőben, hazai piros.

San Jose - Always Ready

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 18, 2020, 18:26:45
0-0-nál a 26.percben, vendég piros.

Al Nasr - Al Ain

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Félidő: 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 18, 2020, 19:21:39
Úgy érzem eljött a dortmundi csodatini ideje is, szerintem ma megszerzi első gólját a felnőtt csapatban.

Union Berlin - Borussia Dortmund

Tipp: Youssoufa Moukoko bármikor szerez gólt
Odds: 3.15
Iroda: Betclic

60.percben történelmi pillanat, a legfiatalabb gólszerző lett a dortmundi csodagyerek. Mondjuk a meccset elbukta a Dortmund...
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 18, 2020, 20:10:26
0-2-nél az 52.percben, vendég piros.

Juan Aurich - Alianza Atletico

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 18, 2020, 20:48:36
1-1-nél a félidőben, hazai piros.

Sochaux - Grenoble

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 20, 2020, 19:21:32
0-0-nál a félidőben, hazai piros.

Gil Vicente - Benfica

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 20, 2020, 19:26:24
1-1-nél a félidőben. Évről-évre gyengébb a Pana együttese, de egy gólt bármikor találhat bármelyik csapat. Úgy érzem, ekkora szorzón muszáj bepróbálni, hogy szereznek a második 45percben is egy gólt.

PAOK - Panathinaikosz

Tipp: Pana 1.5 gól felett
Odds: 3.40
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 21, 2020, 15:11:56
Az Indiai Super League mérkőzések mellett van még egy pár bajnokság, ahol nagy számban előfordulnak döntetlenek, ilyen például a ghánai. Rendeznek is egyet 16:00-ás kezdéssel, meg is raktam döntetlenre azt is.

Berekum Chelsea - Aduana Stars

Tipp: Döntetlen
Odds: 2.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 25, 2020, 16:29:59
0-3-nál a 69.percben, piros a hazaiaknál.

Al-Jazeera - Al Salt

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-5
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 26, 2020, 12:35:59
6-2-nél a 78.percben, vendég piros.

24 Erzincanspor - Ergene Velimese Spor

Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 1.90
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 26, 2020, 12:38:43
Sajnos a szokásos gurus tippemről lemaradtam, ezért nem tudtam megírni az elemzést. Ha már így alakult, akkor sem hagytam, megraktam tippmixpron.

East Bengal - Chennaiyin
Tipp: Döntetlen
Indeni - Green Eagles
Tipp: Döntetlen

Odds: 8.84

Gondolhattam volna... Mindkét találkozó 2-2 lett, a fogadás nyertes.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 26, 2020, 12:58:59
3-1-nél a 70.percben, piros mindkét oldalon.

Tuzlaspor - Altinordu

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 26, 2020, 14:26:15
0-0-nál a 68.percben, vendég piros.

Falkirk - Partick

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 26, 2020, 14:53:45
1-0-nál az 54.percben, vendég piros.

Karonga United - Red Lions

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40 + 1.66 + 1.90
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 27, 2020, 18:04:17
5-1-nél a 76.percben, vendég piros.

CSD Arzua - Agrupacion Estudiantil

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Végeredmény: 6-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 27, 2020, 18:06:05
1-1-nél a félidőben, vendég piros.

Basaksehir - Kasimpasa

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.16 + 1.30 + 1.40 + 1.50 + 1.975
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 28, 2020, 10:00:34
13:00-kor rendeznek egy Hapoel Migdal Haemeq - Maccabi Bnei Reina találkozót, egy olyan bajnokságban, ahol 44 22 mérkőzés után úgy állnak, hogy a hazai csapatok 8%-ban, a vendégek 54%-ban nyerték a találkozókat, a döntetlen 38%-ban fordult elő. Érdekes bajnokság ez a Liga Alef North B, és a szorzók is olyanok, hogy megéri bepróbálni.

Hapoel Migdal Haemeq - Maccabi Bnei Reina

Tipp1: Maccabi Bnei Reina nyer
Odds: 2.20

Tipp2: Döntetlen vagy Maccabi Bnei Reina
Odds: 1.33

Tipp3: Maccabi Bnei Reina nyer (DNB)
Odds: 1.61
Iroda: Mindhárom Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 28, 2020, 11:29:44
Most kezdődik egy iráni mérkőzés a másodosztályból. Az utolsó, tizennyolcadik Navad Urmia fogadja a tizenegyedik Esteghlal Molasani együttesét. A hazaiak hat forduló alatt összehoztak egy 0-1-5-ös mérleget, 0-5-ös gólaránnyal. Azért ez nem gyenge, minden találkozót 0-1-re buktak el.

Navad Urmia - Esteghlal Molasani

Tipp: Navad Urmia szerez gólt
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

97.percben kihagyott tizenegyes, végeredmény 0-1.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 28, 2020, 15:35:57
2-1-nél a 79.percben, hazai piros.

Lautaro de Buin - Deportes Vallenar

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 28, 2020, 16:43:18
0-1-nél a 45.percben, hazai piros.

Gateshead - Spennymoor Town

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.22
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 28, 2020, 18:23:22
1-0-nál a 62.percben, vendég piros.

Besiktas - Sivasspor

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40 + 1.53 + 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 28, 2020, 18:50:49
1-0-nál az 1.félidő hosszabbításában, vendég piros. Egy gólra még jók lehetnek, a kettőt nehezen tudom elképzeni.

AEL Limassol - Olympiakos Nicosia

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.17 + 1.38
Iroda: Bet365

3-0-nál a 72.percben, kettős emberelőnyben.

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 1.57 + 1.72 + 1.85
Iroda: Betclic

Sajnos 3-0 maradt, berántott a második kiállítás.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 31, 2020, 16:32:44
0-0-nál a 15.percben, hazai piros. Eddig egy piros, ami kettő lapnak felel meg.

Osasuna - Eibar

Tipp: 6.5 lap felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 31, 2020, 16:55:07
40.percben, 0-0-nál.

Osasuna - Alaves

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.30 + 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 01, 2021, 18:40:31
1-0-nál a 40.percben, vendég piros.

Kamerun - Uganda

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.36 + 1.44 + 2.10
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 02, 2021, 10:37:16
1-2-nél 68.percben. Nagyon nyomnak a hazaiak,  szerintem lesz még itt gól.

Melbourne Victory - Brisbane Roar

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61 + 2.00
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 03, 2021, 13:20:31
0-0-nál a 19.percben. Egész jó meccseket tolnak az etióp ligában, a legutóbbiakon egész szép szorzókat lehetett fogni a félidőre.

Hadiya Hossana - Adama City

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Félidő: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 03, 2021, 13:22:42
1-0-nál a 67.percben, vendég piros.

Burlades - River Ega

Tipp: 1.5 gól felett
Odds:1.61 + 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 03, 2021, 17:37:20
1-0-nál a 76.percben, vendég piros.

Las Palmas - Espanyol

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 03, 2021, 17:39:45
0-1-nél a 68.percben, hazai piros.

Alaves - Atletico Madrid

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61 + 1.80
Iroda: Bet365

87.percben 1-1-nél, van 3 lap.

Tipp: 3.5 lap felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2. 4 lap lett végül.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 03, 2021, 21:13:06
0-1-nél az 57.percben. Nagyon támadnak a hazaiak, a mérkőzés előtt is nagy favoritok voltak.

Volendam - Maastricht

Tipp1: 2.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Tipp2: Volendam nyer (DNB)
Odds: 2.00
Iroda: Bet365

0-1-nél a 71.percben.

Tipp3: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 04, 2021, 19:14:29
0-0-nál az 54.percben, hazai piros.

Salernitana - Pordenone

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 06, 2021, 14:02:47
0-0-nál félidőben. Előzetesen minimum két gólt vártam és várok még így is, hogy a félidő 0-0. Remélem folytatódik a jó etióp szériám, és ez is egy jó tipp lesz.

Dire Dawa - Bahir Dar Kenema

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.62
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-1

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 09, 2021, 22:14:18
0-1-nél a 72.percben. a hazaiak nagyon mennek, több osztálynyi a különbség. Szerintem lesz még itt gól.

Dundee - Bonnyrigg Rovers

Tipp: 2 gól felett
Odds: 1.85
Iroda: Bet365

79.percben, 0-1-nél.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 09, 2021, 22:20:07
0-0 a 64.percben, a szögletarány 2-3.

Osasuna - Real Madrid

Tipp: Első 5 szöglet: Real Madrid
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

2-4 lett végül.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 09, 2021, 22:35:26
1-0-nál a 78.percben.

PSG - Brest

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 10, 2021, 08:46:13
0-0-nál a 20.percben. Nagy a hazai együttes fölénye, szerintem még az első félidőben betalálnak.

Hoang Anh Gia Lia U19 - Binh Dinh U19

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.53 + 1.72
Iroda: Bet365

0-0-nál a 77.percben.

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.83 + 2.10 + 2.62
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 10, 2021, 10:18:16
2-0-nál a 16.percben.

Nea Salamis Famagusta nők - Karmiotissa Chrisomilia nők

Tipp1: 1.félidő 4.5 gól felett
Odds: 2.50
Iroda: Bet365

Tipp2: 1.félidő 3.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 10, 2021, 10:20:39
0-0-nál a 21.percben.

Ermis Apollon nők - Geroskipou nők

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Félidő: 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 10, 2021, 21:21:28
0-0-nál a 49.percben.

Go Ahead Eagles - Top Oss

Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.33 + 2.00
Iroda: Bet365

Tipp2: 1 gól felett
Odds: 1.75
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 10, 2021, 21:22:52
0-0-nál a 36.percben, lapok száma 3.

Juventus - Sassuolo

Tipp: 6.5 lap felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 11, 2021, 22:33:28
0-1-nél a félidőben, vendég piros.

CA Chaco For Ever - Sarmiento de Resistencia

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 12, 2021, 14:58:47
Northeast United - Bengaluru

Tipp: Döntetlen
Odds: 3.10
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 12, 2021, 15:16:14
Idén még nem léptek pályára, de tavaly többször is játszottak olyan mérkőzést, amikor volt gól az első félidőben(nem rendes válogatott mérkőzés, hanem B csapatok.). Az ilyen mérkőzéseken vagy több gól is van, vagy játszanak egy gólnélküli döntetlent. Szerintem lesz itt gól, és a szorzó is jó, ezért bepróbálom.

0-0-nál az 5.percben.

Tanzánia B - DR Kongó B

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365

Félidő: 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 14, 2021, 22:02:27
0-0-nál a félidőben, jelenleg egy vendég lap.

Arsenal - Crystal Palace

Tipp: 2.5 lap felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

1-1 lap lett végül.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 18, 2021, 20:53:54
0-0-nál a 45.percben.

Ruanda - Uganda

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.55
Iroda: Unibet
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 19, 2021, 12:57:02
0-0-nál a 63.percben.

Foolad Khuzestan U23 - Naft Omidiyeh U23

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 19, 2021, 13:08:59
0-0-nál a 7.percben. Egész gólgazdag félidőket tolnap az etióp bajnokságban, simán lehet itt is két gól.

Kedus Giorgis - Wolaita Dicha

Tipp1: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.44 + 2.00 + 3.00
Iroda: Bet365

Tipp2: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.75
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 19, 2021, 13:55:41
6-1-nél a 69.percben.

Lechia Gdansk - Olimpia Grudziadz

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

7-1-nél a 75.percben.

Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

9-1-nél a 78.percben.

Tipp: 10.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 20, 2021, 09:24:32
1-0-nál a 63.percben.

Awassa Kenema - Sidama Bunna

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50 + 1.72
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 20, 2021, 09:28:20
Valamiért az az érzésem, hogy a két kambodzsai csapat mérkőzésén meglesz a négy gól.

Svay Rieng - Visakha

Tipp1: 3.5 gól felett
Odds: 2.00 + 1.50
Iroda: Bet365

Tipp2: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Félidő 1-0-nál.

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 20, 2021, 10:24:33
0-2-nél a 71.percben.

An Giang U19 - Dong Thap U19

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50 + 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-5
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 20, 2021, 10:38:27
0-0 -nál a 8.percben.

Bengaluru B - FC Deccan

Tipp1: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 1.66 + 2.25 + 1.72
Iroda: Bet365

Nagy különbség van egy-egy együttes között, nem ritka a nagyon sok gól sem. Az e feletti határokat is behúztam, simán lehet itt 6-7 gól is.

Végeredmény: 4-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 20, 2021, 22:39:41
2-2-nél a 69.percben.

Livingston - Celtic

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.66 + 2.20
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 21, 2021, 08:34:14
Akkor jöjjön a szokásos napindító Etiópiából. 0-1-nél a 32.percben.

Dire Dawa - Hadiya Hossana

Tipp1: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 3.00
Iroda: Bet365

Tipp2: 2.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365

0-1-nél az 59.percben.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 21, 2021, 19:10:19
Hosszabbítás, Ománi Kupa. 1-1-nél a 99.percben, hazaiak sokkal többet támadnak, és rengetegszer lőnek.

Al Seeb - Al-Nasr Salalah

Tipp: Hosszabbítás 0.5 gól felett
Odds: 2.37
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 21, 2021, 19:14:21
1-0-nál a 15.percben. Úgy veszem észre, hogy idén csak nyűg a nagyobb, első osztályú együttesek számára a kupa. Gólokat várok még, mindkét oldalon.

UD Ibiza - Athetic Bilbao

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és Ibiza 1.5 gól felett
Odds: 2.37
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 21, 2021, 19:18:56
0-0-nál az 58.percben, mindkét oldalon piros.

Partizan Tirana - Tirana

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50 + 1.75
Iroda: Betclic

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 22, 2021, 17:48:50
0-0-nál a félidőben.

Marokkó - Ruanda

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50 + 2.20
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 22, 2021, 18:08:32
0-1-nél a 46.percben.

Mazatlan U20 - Santos Laguna U20

Tipp1: 1.5 gól felett
Odds: 1.33
Iroda: Bet365

Tipp2: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.90
Iroda: Bet365

1-1-nél a 69.percben.

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

1-2-nél a 76.percben.

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.20
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 22, 2021, 18:27:32
Most kezdődik.

Paris FC nők - Lyon nők

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

Tipp2: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.10
Iroda: Bet365

0-2-nél a 23.percben.

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365

Félidő: 0-3. Végeredmény: 0-5
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 22, 2021, 19:03:50
Most kezdődik.

Valur Rejkjavik - KR Rejkjavik nők

Tipp1: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 2.25 + 1.53

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365

Félidő: 2-0. Végeredmény: 6-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 22, 2021, 21:25:36
1-2-nél a 65.percben, hazai piros.

Willem II - Zwolle

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.44
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 23, 2021, 15:06:06
0-0-nál a 47.percben, hazai piros.

Cosenza - Pordenone

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.25
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 23, 2021, 15:08:10
1-0-nál az 57.percben, hazai piros.

Virtus Entella U19 - Reggina U19

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365

A kihagyott tizenegyest megelőzően kivettem a felajánlott összeget (tét + nyeremény kb. 70%-a), nem bíztam bennük.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 23, 2021, 15:58:55
1-2-nél a 68.percben, hazai piros.

Kamza - Al Salmiyah

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61 + 2.00
Iroda: Bet365

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 23, 2021, 21:52:46
2-0-nál a félidőben, vendég piros.

Valledupar - Orsomarso

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.28 + 1.36
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 25, 2021, 22:17:23
0-1-nél a félidőben. Balf*sz Benfica csak ikszelt, ezzel pedig előzhet a Porto ha nyer. Jelenleg 1-0-ra vezetnek a félidőben, de úgy gondolom, hogy a második félidőben bebiztosíthatják a győzelmüket.

Farense - Porto

Tipp: Porto 1.5 gól felett
Odds: 1.36
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 25, 2021, 23:28:24
3-0-nál a 65.percben.

Atletico Huila - Bogota FC

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61 + 2.20
Iroda: Bet365

Végeredmény: 4-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 26, 2021, 12:02:58
Érdemes figyelni a most kezdődött Szír Kupa mérkőzéseket, mert egész jó szorzókat lehet fogni rajta. Pár hete, az előző körben a favoritok még gólt sem kaptak, volt olyan, hogy az utolsó tíz percben még öt gól esett.

Hutteen - Al Futowa

Tipp1: 2.5 gól felett
Odds: 1.83

Tipp2: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.75
Iroda: Bet365

Plusz behúzva minden e feletti határ.

0-0-nál a 26.percben.

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.80

Félidő: 0-0. Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 26, 2021, 12:23:44
0-0-nál a 22.percben.

Al Wathba SC - Al Sahel Tartous

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 26, 2021, 12:52:28
Gondolhattam volna, hogy ez a két meccs lesz félidő 0-0... 2 hete is a második félidőben szerezték a csapatok a góljaik nagy részét. Várok gólt, gólokat a második játékrészben, mindkét meccs 1.5 gól felett, 2.87-et ad a Bet365.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 26, 2021, 20:31:13
0-0-nál a 73.percben.

Real Madrid nők - Santa Teresa nők

Tipp: 0 5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 26, 2021, 22:14:11
0-1-nél a 60.percben, vendég piros.

Real Betis - Real Sociedad

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 26, 2021, 22:16:01
0-2-nél a 68.percben, hazai piros.

Aldershot - Weymouth

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 26, 2021, 22:18:18
1-0-nál a 76.percben, hazai piros.

Glentorant - Carrick Rangers

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 26, 2021, 22:19:34
0-2-nél a 75.percben, hazai piros.

Raith - Hearts

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.66 + 1.80 + 2.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 28, 2021, 13:05:29
0-0-nál a 76.percben. Meccs előtt hatalmas favorit volt a hazai együttes (1.03), ennek megfelelően nyomnak is, de a gól még várat magára.

Farul Constanta - Voluntari II

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 28, 2021, 13:46:40
2-0-nál a félidőben, vendég piros.

Inter U19 - Genoa U19

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.53 + 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 28, 2021, 17:42:26
0-1-nél a 70.percben, vendég piros.

Panetolikos - Atromitos Athinon

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 28, 2021, 20:22:34
0-4-nél a 68.percben.

Navalcarnero - Granada

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-6
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 28, 2021, 20:41:33
0-0-nál az 51.percben, vendég piros.

Aparecidense - Jaragua

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 28, 2021, 21:31:19
1-0-nál a félidőben.

Levante nők - Atletico Madrid nők

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.83
Iroda: Bet365

Végeredmény: 3-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 29, 2021, 15:07:33
0-0-nál félidőben, hazai piros. Az utolsó negyed órára érdemes lesz beszállni, mostanában nagyon erős ebben az időben a török első osztály (nem ritka a két gól sem).

Yeni Malatyaspor - Fatih Karagumruk

Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.25 + 1.83

Tipp2: 1.5 gól felett
Odds: 2.10 + 6.50
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 29, 2021, 15:53:51
0-2-nél a félidőben, vendég piros.

Union de Touarga - OC Khouribga

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.22
Iroda: Bet365

0-2-nél az 55.percben.

Tipp2: OC Khouribga 2.5 gól felett
Odds: 4.50

1-2-nél a 71.percben.

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61

Végeredmény: 2-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 29, 2021, 17:24:27
0-0-nál a 24.percben.

Nouadhibou - Nouakchott Kings

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.20 + 3.00
Iroda: Bet365

1-0-nál az 56.percben.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.44

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 29, 2021, 18:59:36
0-2-nél a félidőben, hazai piros.

Zaglebie Lubin - Wisla Plock

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 29, 2021, 20:22:54
2-0-nál a 62.percben, vendég piros.

Atletico San Luis II - Atletico Saltillo

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50 + 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 31, 2021, 08:21:04
0-0-nál a 20.percben.

Awassa Kenema -  Adama City

Tipp1: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.66

Tipp2: 1.5 gól felett
Odds: 1.36

55.perc 1-1-nél.

Tipp1: 2.5 gól felett
Odds: 1.28

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 2.25 + 1.61

Végeredmény: 1-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 31, 2021, 09:31:10
1-0-nál a félidőben.

Ayandeh Sazan Tehran U23 - Abi Pooshan U23

Tipp1: 2.5 gól felett
Odds: 1.61

Tipp2: Abi Pooshan U23 nyer
Odds: 2.60

1-0-nál a 71.percben.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.44 + 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 31, 2021, 18:35:46
4-1-nél a 76.percben.

Encamp - CE Jenlai

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 31, 2021, 21:02:54
1-2-nél a 71.percben, hazai piros.

Leones - Tigres

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 31, 2021, 21:05:08
0-0-nál a félidőben, guineai piros. A piros lap ellenére is többet támad és veszélyesebben játszik a guineai együttes. Nagyon magas a szorzója, érdemes figyelni a találkozóra.

Guinea - Ruanda

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.66

1-0-nál a 71.percben, azóta ruandai piros is volt.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.20

Végeredmény: 1-0.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 31, 2021, 21:08:00
1-0-nál a 50.percben.

Cambuur - Maastricht

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 01, 2021, 09:11:01
Élő jégkorong, 1.harmad 6:15-nél.

Sakhalinskie Akuly U20 - Loko U20

Tipp1: Loko 3.5 gól felett
Odds: 1.65

Tipp2: 1.harmad 0.5 gól felett
Odds: 1.40

0-4-nél a 2.harmadban, 13:16-nál.

Tipp: Loko U20 5.5 gól felett
Odds: 1.60

Végeredmény: 0-8
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 01, 2021, 09:15:53
1-0-nál a 18.percben. Ég és föld a két együttes, de nem ritka az indiai Bangalore bajnokságban, hogy az esélytelen is betalál. Ekkora szorzón muszáj bepróbálnom.

Kickstart - ADE

Tipp: ADE 0.5 gól felett
Odds: 2.15 + 2.55
Iroda: Betclic

1-0-nál a 25.percben. Most már érdemes beszállni két gólra a félidőre, jó szorzója lett.

Tipp: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 2.25
Iroda: Bet365

Félidő: 3-0. Végeredmény: 7-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 01, 2021, 11:06:20
0-0-nál a 8.percben.

ASC - Bangalore Dream United

Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 02, 2021, 09:00:50
Bengaluru United - Bangalore Eagles

Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.72

19.perc, 0-0-nál.

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.44 + 1.66 + 2.20

Félidő: 1-0.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 02, 2021, 21:04:04
0-0-nál a 48.percben, vendég piros.

Chateauroux - Chambly Thelle

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.28

Végeredménx: 4-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 02, 2021, 21:07:03
0-2-nél az 51.percben, hazai piros.

Sochaux - Ajaccio

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 02, 2021, 22:13:42
3-0-nál a 73.percben.

Linfield - Portadown

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.57

A nagy különbség miatt azt gondoltam lesz még gól, nem lett.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 03, 2021, 08:49:08
0-0-nál a félidőben.

Hadiya Hossana - Kedus Giorgis

Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.36 + 1.66

Tipp2: 1.5 gól felett
Odds: 2.50

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 03, 2021, 11:05:34
Young Challengers - Income Tax

Tipp1: 5.5 gól felett
Odds: 1.61

Tipp2: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 1.83

Plusz behúzva minden e feletti határ. Mészárlást várok, rég volt már kiütéses győzelem a bajnokságban.

79.percben 4-0-nál, vendég piros.

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.57

Végeredmény: 5-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 03, 2021, 12:11:47
Valahogy éreztem, hogy ez lesz az indiaival. Mindegy, vissza a piros lapokhoz. 1-0-nál az 50.percben, vendég piros.

1922 Konyaspor - Karacabey Belediyespor

Tipp: 1.5gól felett
Odds: 1.33 + 1.57

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 03, 2021, 13:16:31
2-0-nál a 20.percben. A vendégek képesek a totális összeomlásra, többször kaptak idén rövid időn belül két-három gólt.

Al Nawaeir - Al Tadamon Latakia

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 03, 2021, 18:29:44
1-1-nél a 73.percben, hazai piros.

Antalyaspor - Besiktas

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 03, 2021, 18:31:03
0-1-nél a 74.percben, vendég piros.

Gudja United - Gzira United

Tipp: 1.5 gól felett
Odds:  2.10

Végeredmény: 1-1

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 04, 2021, 09:10:13
Ha már az etióp gólok termeltek, akkor jöjjön a szokásos indiai is. 13.perc, 0-0.

ADE FC - Bengaluru B

Tipp1: 5.5 gól felett
Odds: 1.80

Tipp2: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 2.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 04, 2021, 11:17:31
Nigériában a hazai együttesek a mérkőzések 64%-ában megnyerik a találkozót. A mai egyik mérkőzés a Heartland Owerri - Ifeanyi Ubah találkozó, ahol a hazaiak 2-0-1-el, a vendégek 0-0-4-gyel otthon, illetve idegenben.

Heartland - Ifeanyi

Tipp: Heartland nyer
Odds: 1.57

Végeredmény: 1-1. 87.percben 1-0-nál ránéztem a találkozóra, és... a többit már tudjuk.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 04, 2021, 12:21:37
0-2-nél a 64.percben, vendég piros.

Bangalore Dream United - Kickstart Karnataka

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.44 + 2.20

Végeredmény: 0-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 04, 2021, 12:23:38
0-0-nál a 64.percben, hazai piros.

Golcukspor - Somaspor

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.44 + 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 05, 2021, 15:40:35
1-1-nél félidőben, hazai piros.

Al Dhafra - Al Jazira

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.40

Végeredmény: 1-5
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 05, 2021, 20:55:26
3-1-nél félidőben, vendég piros.

Brighton U23 - West Ham U23

Tipp1: 5.5 gól felett
Odds: 1.36

Tipp2: Brighton 4.5 gól felett
Odds: 1.66

Végeredmény: 5-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 05, 2021, 21:02:17
0-0-nál a 29.percben, három szöglet és vendég piros.

Sturm Graz - First Vienna

Tipp: Sturm 1.5 gól felett + 9 szöglet felett
Odds: 1.62
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 05, 2021, 22:11:24
0-0-nál a 53.percben, hazai piros.

Albacete - Mallorca

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.36

Végeredmény: 0-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 06, 2021, 12:36:38
2-0-nál a 75.percben, vendég piros.

Buriram - Ratchaburi

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61

Hát ez gyors volt. Szerintem van még egy a meccsben, 1 perccel később 3.5 gól felett 1.66.

Végeredmény: 3-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 07, 2021, 09:06:09
A hazai együttes eddig 13 forduló alatt összehozott két döntetlent, a többi vereség. A gólaránya is egészen kiváló, 4-41. Tök utolsó az együttes, mai ellenfelük a középmezőnyben található Minerva, akinek a gólaránya 15-21. Ha akarják a vendégek, akkor ez ma átfordulhat pozítivba, a három gólra kínált 1.57 szerintem nagyon jó ajánlat.

Plus Ultra - SFC Minerva

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 07, 2021, 21:26:29
0-0-nál a félidőben, hazai piros.

Las Palmas - Sabadell

Tipp: Las Palmas szerez gólt
Odds: 2.50

A hazaiak jobban állnak a bajnokságban, a két együttes között tíz hely van (10.-20.hely). A tipp a bajnokságban elfoglalt helyezésnek szól, ha azt nézem magas a szorzó. Viszont elég kevés gólt szerez mindkét csapat, 24 forduló alatt 24 illetve 21, ezért inkább csak ezt tettem a szokásos 0.5 gól felett opció helyett, az csak 1.33. Talán a 60.perc körül beszállok arra is, addig marad ez a félig megérzés tipp.

Végeredmény: 0-1. A 63.percben értem a meccshez, a 62.percben volt a gól, ezért lekéstem a fogadásról. 
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 07, 2021, 22:25:50
2-1-nél a 61.percben, vendég piros.

Universidad de Concepcion - Coquimbo Unido

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.36
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 08, 2021, 14:43:21
1-0-nál a 73.percben. Nagyon mennek előre a hazaiak, helyzetük is van bőven, szerintem rúgnak még egyet.

FC Holon Yermiyahu - FC Ironi Or Yehuda

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.10

Végeredmény: 1-1. Nem erre számítottam, de nekem így is megfelel.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 09, 2021, 11:52:52
2-1-nél a 60.percben, itt is-ott is piros.

Dhaka Abahani - Sheikh Jamal

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.40

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 09, 2021, 12:23:45
13-00-kor rendeznek még egy bangladeshi mérkőzést, Sheikh Russel - Arambagh találkozó lesz. A vendégek nagyon ramaty formában vannak, sorra nyelik a vereségeket. Öt forduló alatt ötször vesztettek, 2-14-es gólaránnyal állnak. Ellenük mindenki támadólag lép fel, gyorsan gólt, gólokat akarnak szerezni az együttesek. Általában sikerül is, ma is bepróbálom azt, hogy félidőig lesz két gól.

Sheikh Russel - Arambagh

Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.63
Iroda: Unibet

39.perc 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 09, 2021, 14:06:12
A Szolnok hétvégén legyőzte a Lokit, míg az Újpest hosszú idő után nyert ismét bajnokit, az MTK otthonában tudtak nyerni. Ma egymás ellen találkozik a két együttes a Magyar Kupa 8.fordulójában, a legjobb harminckettő között. Arra számítok, hogy nüanszok döntenek majd, illetve hogy mindkét csapat betalál. Az Újpest hétvégén a Diósgyőr ellen játszik, szerintem elengedik ezt a találkozót, de a Szolnok képes elbalfaszkodni a mérkőzéseit.

Szolnok - Újpest

Tipp1: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.72

Tipp2: Szolnok jut tovább
Odds: 2.75

Tipp3: Szolnok vagy döntetlen
Odds: 2.00

Teljesen más történt mint amire számítottam, simán nyert az Újpest. Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 09, 2021, 20:02:09
Mivel a török kupameccs muszáj a helyén kezelnem, de úgy érzem még lehet egy gól. 0-1-nél az 53.percben, hazai piros.  Az angol pedig nagyon pörög, abban is látok fantáziát. 3-0 afélidőben, hazai piros.

Fenerbahce - Istanbul Basaksehir

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.20

Notts County - Dag&Red

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.20

Összodds: 1.43

Végeredmény: 1-1, 3-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 10, 2021, 13:59:09
1-0-nál félidőben, hazai piros.

Hutteen - Harjaleh

Tipp1: 1.5 gól felett
Odds: 1.25 + 1.50

Tipp2: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.00

Végeredmény: 1-1.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 10, 2021, 14:26:29
1-0-nál a 64.percben, vendég piros.

Nakhon Ratchasima - Ratchaburi

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 10, 2021, 15:40:23
0-0-nál félidőben, kettős emberelőnyben a hazaiaik.

Antofagasta - O'Higgins

Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.22

Tipp2: 1.5 gól felett
Odds: 2.00

Végeredmény: 1-0.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 13, 2021, 18:08:19
1-0-nál az 53.percben, vendég piros.

Horoya - Petro Luanda

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.36

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 13, 2021, 18:09:32
0-0-nál az 53.percben, hazai piros.

Altach - Rapid Wien

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.775

Végeredmény: 0-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 13, 2021, 19:08:16
1-0-nál a 79.percben, hazai piros.

Dinamo Zagreb - Osijek

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 13, 2021, 19:21:55
0-0-nál a 19.percben.

Guimaraes - Rio Ave

Tipp: Guimaraes szerez gólt
Odds: 1.44 + 1.61 + 1.75

Jó formában vannak a hazaiak, akik jelenleg a hatodik helyen állnak. A hazaiaknál játszik Quaresma, aki bármikor képes villani. Sajnos nem futotta be azt a karriert, amit jósoltak neki, de egy Rio Ave ellen azért kiemelkedhet. Nagyon jó szorzót adnak arra, hogy betalál, apróval be is próbálom.

Tipp: Quaresma gólt szerez
Odds: 5.00

1-3-nál a 76 percben.

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.00

Végeredmény: 1-3, Quaresma tizenegyesből gólt szerzett.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 13, 2021, 19:25:00
Ahogy megírtam rögtön Rio Ave gól. Látom, folytatódik a csodálatos hónap.  :)

2-2-nél a 67.percben, hazai piros.

CE L'Hospitalet - UE Cornella

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.66

Végeredmény: 2-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 13, 2021, 20:59:24
0-0-nál a 69.percben, hazai piros.

Difaa El Jadida - Renaissance Zamora

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.37

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 07:08:44
Ausztráliában az Állami Ligák csapatai kupamérkőzéssel kezdik az új idényt. A vendégek sokkal jobbak (papíron), de a hazaiak félidőben vezetnek 2-0-ra.

Bardon Latrobe - Brisbane Knights

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.53

Végeredmény: 3-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 11:22:34
0-2-nél a 23.percben. Kiütéses vendég győzelmet várok, elég sok gólos mérkőzéseket játszanak mostanában Máltán.

St.George Cospicua - Zebbug Rangers

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61 + 1.90

Tipp2: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 1.66 + 2.00

2-4-nél a 77.percben.

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.72

Végeredmény: 2-5
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 11:55:21
1-1-nél a félidőben, hazai piros.

Ankara Demirspor - Zonguldak Komurspor

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.00 + 1.72

Végeredmény: 2-1

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 12:42:59
0-0-nál a 68.percben, vendég piros.

SD Revilla - CD Bezana

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.80

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 13:02:53
0-2-nél a félidőben, hazai piros.

DAV Santa Ana - Rayo Vallecano B

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72

Végeredmény: 0-3

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 14:52:59
Az utolsó kettő játszik egymás ellen, a 67.percben 1-3, piros a hazaiaknál.

Deportivo La Coruna nők - Real Betis nők

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.44 + 1.72 + 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 14:55:22
Csákvári piros, azonban a vendégeknél kialakult milliő miatt úgy gondolom, hogy rúghatnak még egyet a hazaiak. Így is veszélyesebben játszanak, a szorzó is kiváló, gondoltam bepróbálom. 2-0-nál félidőben, hazai piros.

Csákvár - Kaposvár

Tipp: Csákvár 2.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 15:35:46
0-0-nál a 74.percben, hazai piros.

Hatayspor - Alanyaspor

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 16:42:01
0-0-nál a 42.percben, hazai piros.

Valadares Gaia FC - Anadia

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.83

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 18:56:03
1-1-nél a 67.percben, kettős emberelőnyben a vendégek.

Mantova - Sambenedettese

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 19:26:34
0-0-nál a 71.percben, hazai piros, ugyanakkor jobbak is.

Villarreal B - Atzeneta

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2021, 19:55:33
Mai utolsó, ennek örömére oda is teszem. Ismét kettős emberelőny, ezúttal a nicaraguai ifi bajnokságból. 0-0-nál a félidőben, kettős hazai emberelőny.

Juventus Managua U20 - Chinandega U20

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57

0-0-nál a 70.percben.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.83

Hazai piros, 76.perc.

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.44 + 1.80

A 92.percben kihagytak a vendégek dgy büntetőt, a végeredmény 0-0. Inkább kivettem az egészet a tizenegyes előtt, ezért lett valami plusz.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 15, 2021, 08:29:50
0-0-nál az 57.percben. Nagy a különbség a két együttes között.

Nepal APF nők - Nepal Police Club nők

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66

Végeredmény: 2-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 15, 2021, 09:58:02
0-0-nál félidőben. A vendégek a bajnokság legjobb együttese, ötből öt mérkőzést nyertek eddig és minden találkozón rúgtak legalább hármat. A második félidőben gólokat várok tőlük.

Bangalore Eagles - Bengaluru B

Tipp: Bengaluru B 1.5 gól felett
Odds: 1.72

0-0-nál a 73.percben.

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50

Végeredmény: 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 15, 2021, 11:02:00
Nem tudom bemerjem-e írni az előző után, de itt sok gólt várok (érzek).

Bangalore Independents - Kickstart Karnataka

Tipp1: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 3.00

Tipp2: 5.5 gól felett
Odds: 3.25

Jobb lett volna, ha hagyom.  :) 0-0, félidő.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 15, 2021, 22:18:49
6-0-nál a 61.percben.

Valledupar - Bogota FC

Tipp1: 6.5 gól felett
Odds: 1.53

Tipp2: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 15, 2021, 23:03:41
A vendégek nagyon rossz formában vannak, már zsinórban  öt vereségnél járnak. Félidőben 1-0, de a hazaiak nagyon nyomnak. Szerintem a hazaiak rúgnak még kettőt.

Aguacateros CDU - Ciervos

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 16, 2021, 20:55:49
0-1-nél a félidőben, kettős emberelőnyben a hazaiak.

Newport County - Exeter

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.83

72.percben 0-1-nél.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 16, 2021, 22:07:58
1-1-nél a 66.percben, hazai piros.

Glenavon - Carrick

Tipp: 2.5 gól után
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 17, 2021, 11:56:19
Ezt már csak félve merem csak beírni. Itt várok legalább egy gólt, de szerintem lesz itt több is. 1-0-nál a félidőben, vendég piros.

Alanya Kestelspor - Siirt Íl Özel Idare Spor

Tipp1: 1.5 gól felett
Odds: 1.30 + 1.66

Tipp2: 2.5 gól felett
Odds: 2.37

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 17, 2021, 20:50:09
0-1-nél a 61.percben. Jó kis csapat az Aguilas, eredményes focit játszanak. Egyik kedvencem lett, várok még tőlük egy gólt.

EDMF Churra - Aguilas

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61 + 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 18, 2021, 08:54:09
Naná. Pazar a hónap eddig. Mindegy, megyek tovább.
A félidőben 0-0, de szerintem lesz itt gól. A vendégek többet tesznek a gólért, szögletarány is 8-1 nekik.

Victoria Sporting Club - Kawran Pazar Progoti

Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.35
Iroda: Betclic

Tipp2: 1 gól felett
Odds: 1.85
Iroda: Bet365

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 18, 2021, 10:10:46
1-0-nál a 41.percben.

Aizawl - Mohammedan

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.80

1-0-nál az 58.percben.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61

Végeredmény: 4-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 18, 2021, 12:26:28
3-0-nál a 68.percben, hazai piros.

Serik Belediyespor - Karabukspor

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.40

Végeredmény: 4-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 19, 2021, 12:54:08
1-0-nál a 63.percben, hazai piros.

Maccabi Herzliya - Sport Club Dimona

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 20, 2021, 12:52:51
2-0-nál a 65.percben, vendég piros.

Arda Kardzhali - Botev Vratsa

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.44

Végeredmény: 3-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 20, 2021, 13:35:33
Ma késő délután rendezik a Ruhr-vidéki derbit, a Schalke - Dortmundot. Akanji és Witsel is négy-négy sárga lapnál jár, ötnél pedig ki kell hagyjanak egy találkozót. Witsel sérült, viszont Akanjinak nagyon kell figyelnie, hogy mikor szabálytalankodik, mert 2 hét múlva rendeznek egy Bayern - Dortmundot és nem hiszem, hogy ki szeretné hagyni, ha jövőhéten lapot kapna. Inkább egy Bielefeld ellen hiányozna, mint egy bajorok elleni találkozón, ezért ha nem is direkt, de szerintem ma begyűjt egy  sárgás figyelmeztetést.

Schalke - Dortmund

Tipp: Manuel Akanji lapot kap
Odds: 5.50
Iroda: Bet365

Érvénytelen, nem volt a csapat tagja. Ami érdekes, mert korábban a kezdőcsapatba jelölték.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 20, 2021, 13:54:16
1-1-nél a félidőben, vendég piros. Itt még kettőt várok.

Nzoia Sugar - KCB Nairobi

Tipp1: 2.5 gól felett
Odds: 1.44

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 3.00 + 1.50 + 1.80 + 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 20, 2021, 14:29:35
2-1-nél a 70.percben, vendég piros.

Keshla - Zira

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.80

Végeredmény: 2-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 20, 2021, 15:02:44
2-0-nál a 50.percben, vendég piros.

Tarxien Rainbows - Senglea Athletic

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61

Végeredmény: 4-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 21, 2021, 00:05:15
0-0-nál a 46.percben, hazai piros.

Cortulua - Tigres FC

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 21, 2021, 15:11:48
1-0-nál a 67.percben, vendég piros.

Ionikos - Levadiakos

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.83

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 21, 2021, 15:24:30
1-0-nál a  69.percben, vendég piros.

Gyirmót - Siófok

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.72

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 21, 2021, 17:39:56
1-2-nél az 53.percben, hazai piros.

Izarra - Osasuna B

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 21, 2021, 17:41:49
0-0-nál a félidőben, vendég piros.

Badajoz - Talavera

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 21, 2021, 18:42:41
0-1-nél az 51.percben, vendég piros.

Rostov - Akhmat Grozny

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.33
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 22, 2021, 18:41:39
Jók ezek a hétfői görög meccsek. Ja nem.
1-0-nál a 12.percben, vezet az utolsó előtti Panetolikos.

Panetolikos - Panathinaikos

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.36
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 23, 2021, 18:02:38
A csoport másik meccséről a guruban írtam, ami egy kihagyott tizenegyesnek köszönhetően vesztes lett (többek között).
A csoportban eddig egyedül a Petro Luanda együttese került lépéshátrányba, két vereséggel áll már. Itt jobbak a hazaiak, szerintem nyerhetik a mérkőzést.

0-0-nál a félidőben.

Kaizer Chiefs - Horoya

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 24, 2021, 07:26:44
4-1-nél a 64.percben, vendég piros.

Real Kakamora - Malaita Kingz

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.53

Végeredmény: 6-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 24, 2021, 08:58:37
9 óra, szokásos indiai. Sok gólt várok, remélem nem hagynak cserben a csapatok.

FC Deccan - Bangalore Dream United

Tipp1: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.90

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 1.83

Félidő: 2-0. Végeredmény: 3-0.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 24, 2021, 13:08:44
0-0-nál a 74.percben. Nem tudom milyen kapura játszák, de a kapura lövések száma: 0, kaput elkerülő pedig 51.  :D

Nassaji Mazandaran U23 - Shahr Kodro U23

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.80

64 kaput elkerülő lövéssel fejezték be a találkozót. Gondoltam hátha lesznek olyan favágók, hogy egyszer eltalálják a kaput és beesik, de nem így történt.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 26, 2021, 11:06:02
0-1-nél a 61.percben, vendég piros. A hazai együttes most hagyott ki egy tizenegyest.

Port Melbourne - Melbourne Knights

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.33
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 27, 2021, 15:13:40
0-0-nál az 51.percben, vendég piros.

Caykur Rizespor - Sivasspor

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 27, 2021, 15:15:17
0-0-nál a 16.percben, hazai piros.

Nea Salamis Famagusta - Enosis Paralimni

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50

Végeredmény: 1-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 27, 2021, 15:16:56
0-0-nál az 57.percben, vendég piros.

Crawley - Exeter

Tipp: Exeter szerez gólt
Odds: 3.25

Végeredmény: 2-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 27, 2021, 15:20:35
0-0-nál a 21.percben, hazai piros.

Sambenedetesse - Südtirol

Tipp: Südtirol szerez gólt
Odds: 1.30

Félidő: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 28, 2021, 20:02:06
1-0-nál a 71.percben, vendég piros.

Tondela - Gil Vicente

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 28, 2021, 20:35:21
Egy pozítivum van a februárban; hogy ma véget ér.
3-0-nál a 61.percben.

Botafogo nők - Perolas Negras nők

Tipp: 5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 28, 2021, 21:06:14
1-0-nál félidőben, hazai piros.

Comercial - União

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.10

Végeredmény: 1-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 01, 2021, 06:56:54
Mától új életet viszek a naplóba. Jöjjön a szokásos kora reggeli etióp találkozó. Várok legalább két gólt, akár már félidőre is lejöhet.

Adama City - Jimma Aba Jifar

Tipp1: 1.5 gól felett
Odds: 1.47
Iroda: Unibet

Tipp2: 2.5 gól felett
Odds: 2.60
Iroda: Unibet

Tipp3: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Unibet

Tét: 1-1-1 egység.

Végeredmény: 1-2

2,57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 01, 2021, 07:12:13
2-0-nál az 57.percben, vendég piros.

Ulsan Hyundai - Gangwon

Tipp: 3 gól felett
Odds: 1.60
Tét: 1

Végeredmény: 5-0

3,17
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 01, 2021, 12:34:43
Ha már ilyen sikeresen kezdődött a hónap, akkor bepróbálom a 13 órakor kezdődő etióp meccset is.

Hadiya Hossana - Welayta Dicha

Tipp1: 1.5 gól felett
Odds: 1.47
Iroda: Unibet

Tipp2: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.20
Iroda: Unibet

Végeredmény: 0-2

2,64
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 01, 2021, 13:11:27
1-1-nél az 55.percben. Hazaiak elsők, a vendégek utolsók. Nagyon nyom az Estoril, szerintem rúgnak még egyet.

Estoril U23 - Maritimo U23

Tipp: Estoril U23 1.5 gól felett
Odds: 1.30

Végeredmény: 3-1

2,94
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 01, 2021, 18:25:38
0-1-nél a félidőben.

MS Ironi Kuseifa - AS Nordia Jerusalem

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40

Végeredmény: 0-3

3,34
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 01, 2021, 20:40:26
0-0-nál a 11.percben, nulla lap.

St.Pauli - Hamburg

Tipp: 3.5 lap felett
Odds: 1.66

4,00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 01, 2021, 22:11:10
1-1-nél a 72.percben.

Manaus - Penarol AM

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57

Végeredmény: 1-1

3,00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 01, 2021, 22:14:26
2-1-nél a félidőben.

Moreirense - Belenenses

Tipp: 4 gól felett
Odds: 1.65

Végeredmény: 2-2

3,00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 00:30:29
4-1-nél a 72.percben.

Clube Do Remo - Gaviao

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.61

2,00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 01:10:28
Mostanában rákattantam a kosárlabda játékos opciókra, így jöjjön egy tipp.

Dallas Maverick - Orlando Magic

Tipp: Doncic 2.5 hárompontos felett
Odds: 1.71

5 hárompontost dobott Doncic.

2,71
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 08:01:00
Mindjárt kezdődik az etióp, jöjjön két tipp.

Welkite Ketema - Etiopia Bunna

Tipp1: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50

Tipp2: 2 gól felett
Odds: 1.625

0-1-nél 14.percben.

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61

Végeredmény: 1-2

4,445
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 08:04:24
2-0-nál a 72.percben.

Bengaluru Braves nők - Maatru Pratishtana nők

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61

Végeredmény: 2-2

5,055
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 09:12:17
0-0-nál a 12.percben.

Battambang - Banteay Meanchey

Tipp: 3 gól felett
Odds: 1.80

4,055
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 10:20:45
64.percben, 4-0-nál.

Koh Kong - Kampot

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.20

3,055
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 11:04:22
0-0-nál a 20.percben.

Pulchowk SC - Bansbari Club

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72

2,055
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 12:39:03
0-0-nál a 2.percben.

Buriram - Trat

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 3.00

1,055
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 13:11:47
0-0-nál a 7.percben.

Sidama Bunna - Bahir Dar Kenema

Tipp1: 1.5 gól felett
Odds: 1.50

Tipp2: 2.5 gól felett
Odds: 2.62

0-0-nál a 9.percben.

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.66

Végeredmény: 1-2


3,835
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 17:34:42
0-0-nàl a 21.percben.

Al-Kharitiyath - Al-Rayyan

Tipp: Al Rayyan 1.5 gól felett
Odds: 1.53

Végeredmény: 0-2

4,365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 20:40:01
1-1-nél a 38.percben.

Stade Lausanne-Ouchy - Grasshoppers

Tipp: Grasshoppers 1.5 gól felett
Odds: 1.66

3,365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 22:09:59
1-0-nál a 67.percben.

Wealdstine - Boreham Wood

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50

2,365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 22:12:51
1-3-nál a 66.percben.

Barnet - Yeovil

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.50

Végeredmény: 1-4

2,865
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 02, 2021, 23:06:24
0-0-nál a 7.percben.

Mirassol - Gremio Novorizontino

Tipp1: 10.5 szöglet felett
Odds: 2.00

Tipp2: 1.félidő 4.5 szöglet felett
Odds: 2.075

Tipp3: 1.5 gól felett
Odds: 1.50

Végeredmény: 1-1. Szöglet 2-7.

3,44
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 03, 2021, 07:47:02
KYVO - FC Lamjao

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.10

Végeredmény: 4-3

4,54
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 03, 2021, 18:05:10
0-0-nál a 3.percben.

Organica Masachapa - Jalapa

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.83

3,54
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 03, 2021, 18:06:30
0-0-nál a 4.percben.

Ahrobiznes Volochysk - Shaktar Doneck

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.75

2,54
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 03, 2021, 18:07:46
Női BL, mindjárt kezdődik.

Wolfsburg nők - Lilleström nők

Tipp1: 3.5 gól felett
Odds: 1.66

Tipp2: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.80

0,54
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 03, 2021, 19:36:10
4-0-nál a 37.percben.

Slavia Praha - Karlovy Vary

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 5.00 + 10.00

A 40.percben már 10x pénzt fizet a vendégek gólja, muszáj bepróbalni.

8-2-nél a 61.percben.

Tipp: Karlovy Vary 2.5 gól felett
Odds: 3.20
Iroda: Betclic

Végeredmény: 10-3

15,74
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 04, 2021, 10:39:20
Ausztrál foci, 2 negyed után 56-83.

Carlton - St. Kilda

Tipp: 232.5 felett
Odds: 1.89

14,74
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 04, 2021, 17:01:26
1-0-nál a félidőben.

Lyon nők - Brondby nők

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.80

13,74
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 04, 2021, 18:16:19
Sion - Lugano

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt + 2.5 gól felett
Odds: 3.00

12,74
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 04, 2021, 18:23:46
Férfi vízilabda, Bl.

FTC - Jadran Carine

Tipp: FTC -5.5 gól
Odds: 1.72

+

Recco - CC Ortigia

Tipp: Recco -5.5 gól
Odds: 1.66

Összodds: 2.87

Végeredmény: 12-5.
Végeredmény: 10-3


14,61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 05, 2021, 07:54:49
Szokásos 8 órai etióp.

Sebeta Kima FC - Hawassa Kima FC

Tipp1: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.10

Tipp2: 2.5 gól felett
Odds: 2.37

Tipp3: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.53

Tipp4: Mindkét csapat gólt szerez az 1.félidőben
Odds: 6.00

Végeredmény: 2-1

15,08
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 06, 2021, 07:43:49
1-2-nél az 55.percben.

South Hobart - Glenorchy Knights

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.80

Végeredmény: 3-2

15,88
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 06, 2021, 07:48:46
Lions nők - Sunshine Coast Wanderers nők

Tipp1: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 1.66

Tipp2: 6.5 gól felett
Odds: 1.83

13,88
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 06, 2021, 08:00:34
Ethiopia Bunna - Fasil Kenema

Tipp1: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.00

Tipp2: 1.5 gól felett
Odds: 1.40

11,88
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 06, 2021, 13:16:08
18:30-kor rendezik a Bayern - Dortmund meccset, ahol a bajorok a mérkőzés toronymagas esélyesei. A hírek szerint kezdeni fog Delaney, aki legutóbbi kilenc találkozóján öt sárgát kapott. Szerintem nem a Bayern ellen fog javulni, ma is várok tőle lapot.

Bayern München - Borussia Dortmund

Tipp: Delaney kap lapot
Odds: 3.50
Iroda: Bet365

10,88
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 06, 2021, 20:54:37
Női Libertadores Kupa. Tegnap erődemonstrációt tartott a Corinthians csapata, 4-0-ás félidő után 16-0-ra nyert egy ecuadori ellen. Itt is sok gólt várok a braziloktól, bár megelégszem itt öttel is.

Ferroviaria nők - Libertad Limpeno nők (PAR)

Tipp: 4 gól felett
Odds: 2.50

Lesz még egy Independiente Santa Fe - Atletico Venezuela találkozó. A hazaiak nincsennek nagy formában ahogy látom, itt inkább a szögletekben látok fantáziát. Remélem későn jön az első hazai gól, addig pedig remélhetőleg számolatlanul jönnek majd a cornerek.

Independiente Santa Fe nők - Atletico Venezuela nők

Tipp: 1.félidő 4 szöglet felett
Odds: 2.075


0-3 a brazil csajok meccse, beszarás. Ment az 56.percben a 4.5 gól felett 2.00-ért.
Nagyon leadják a brazilok. 72.percben 0-4-nél 1.53-ért ment a 4.5 gól felett.

6,88
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 06, 2021, 23:14:22
2-0-nál a félidőben.

Nacional Asuncion - Cerro Porteno

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.20
Tét: 6,88 egység

Végeredmény: 2-0

15,136
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 07, 2021, 07:43:10
0-0-nál a 26.percben, 4-3 a szögletarány.

Sunshine Coast Wanderers - Capalaba Bulldogs

Tipp: 15 szöglet felett
Odds: 2.20

14,136
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 07, 2021, 08:06:41
0-0-nál a 3.percben.

Wolaita Dicha - Adama City

Tipp1: Wolaita 2.5 gól felett
Odds: 3.00

Tipp2: Wolaita mindkét félidőben betalál
Odds: 2.62

0-0-nál a 60.percben.

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Tét: 10 egység

16,136
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 07, 2021, 08:59:08
Brisbane Olympic - Gold Coast United

Tipp: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 3.40

15,136
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 07, 2021, 20:23:53
1-1-nél az 59.percben.

Guarani - Bragantino

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57

14,136
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 08, 2021, 16:24:48
0-0-nál a 64.percben.

Mumbai City - Goa

Tipp: Mumbai jut tovább
Odds: 1.75

Végeredmény: 0-0. Tizenegyesekkel továbbjutott a Mumbai.

14,886
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 08, 2021, 16:27:11
52.percben, 0-1-nél.

Al Qadsia - Al Kuwait

Tipp: 2 gól felett
Odds: 1.90

Végeredmény: 1-1

14,886
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 08, 2021, 19:40:09
1-1-nél a 40.percben.

Villafranquense - Sporting Covilha

Tipp: 3 gól felett
Odds: 1.825

Végeredmény: 2-2

15,711
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 08, 2021, 21:48:00
0-2-nél a 54.percben.

Rentistas - Club Atletico Progresso

Tipp: 3 gól felett
Odds: 1.925

Végeredmény: 1-3

16,636
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 08, 2021, 22:53:27
Remélem nem olyan mérkőzés lesz, mint a pár nappal ezelőtti találkozók. Élőben megéri majd követni a találkozót, két számjegyű különbséget várok.

Boca Juniors nők - CD Tropico nők

Tipp: 8 gól felett
Odds: 2.50
Iroda: Bet365

Végeredmény: 10-1

18,136
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 09, 2021, 07:21:31
Shree Bhagwati Club - Boys Union Club

Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.62

17,136
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 09, 2021, 09:08:26
0-0-nál a 9.percben.

Bambteay Meanchey - Battambang

Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.62

16,136
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 09, 2021, 09:54:00
0-0-nál a félidőben.

Kampong Speu - Phnom Penh Galaxy

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66

Végeredmény: 1-2

16,796
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 09, 2021, 20:28:22
Úgy alakult, hogy tudom nézni a Dortmund - Sevilla mérkőzést, ezért gyorsban tettem is egy-két tippet a találkozóra.

Tipp1: Delaney lapot kap
Odds: 3.25

Tipp2: Dahoud lapot kap
Odds: 4.00

Tipp3: Haaland 2 vagy több gólt szerez
Odds: 3.60

Tipp4: Lesz piros lap a mérkőzésen
Odds: 4.50

16,396
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 09, 2021, 20:33:19
A hazai együttes a piros lapot követően teljesen összezuhant, gyorsan kaptak négyet.

0-4-nél a 34.percben.

Solihull Moors - Stockport

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.62

15,396
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 09, 2021, 22:03:57
2-1-nél a 67.percben.

ASC Tidjikja - ASAC Concorde

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.80

14,396
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 09, 2021, 23:12:45
Santos - CD Lara

Tipp: Santos 1.5 gól felett
Odds: 1.57

Végeredmény: 2-1

*Most kezdődik majd a női Libertadores Kupa is, ahol a paraguay-i Libertad Limpeno a chilei Universidad de Chile ellen lép pályára. A Libertad az előző mérkőzésen meglepetés(em)re átgázolt brazil ellenfelén, amivel vezetik is a tabellát. A chilei együttes is győzelemmel kezdett, amelyik együttes itt nyer, az biztosan továbbjut. Remélem nem egy lassú, unalmas mérkőzést tolnak a csajok.

Libertad Limpeno nők - Universidad de Chile

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 2.00

Félidő: 0-3. Végeredmény: 0-5.

15,966
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 10, 2021, 19:27:55
0-0-nál a 29.percben.

Levadia Tallinn - Maardu Linnameeskond

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.83

14,966
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 10, 2021, 19:31:42
3-0-nál az 60.percben.

Bayern München nők - Biik Kazygurt nők

Tipp: 5 gól felett
Odds: 1.850

13,966
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 10, 2021, 20:36:59
0-0-nál a 37.percben.

Jocoro-tartalék - Aguila-tartalék

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Tét: 10 egység

Végeredmény: 0-3

20,066
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 11, 2021, 09:49:06
0-0-nál a félidőhöz közel.

Deccan - Bengaluru United

Tipp: 2 gól felett
Odds: 1.80

19.066
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 11, 2021, 10:58:54
West Armenia - Ararat Yerevan

Tipp1: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.50

Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 2.62

Tipp3: Ararat Yerevan 2.5 gól felett
Odds: 2.50

18,566
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 11, 2021, 12:58:52
Az előző örmény kupa sikerein felbuzdulva.

Alashkert - BKMA FC

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.25
Tét: 8 egység

10,566
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 11, 2021, 22:23:17
1-1-nél a 63.percben.

Uberlandia - Luverdense

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.72
Tét: 10 egység

0,566
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 11, 2021, 23:01:56
Remélem a Sao Caetano ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta.

Palmeiras - Sao Caetano

Tipp1: Palmeiras 4.5 gól felett
Odds: 10.00

Tipp2: Palmeiras 2.5 gól felett
Odds: 2.25

0,816
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 12, 2021, 07:29:25
Legutóbbi két találkozásuk alkalmával egyaránt 4-1-es hazai győzelem született.

Hawassa Kima - Saint George

Tipp1: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.87

Tipp2: 2.5 gól felett
Odds: 2.08

Tipp3: 3.5 gól felett
Odds: 3.90

Ez mind Unibet, de ha kijön élőbe a meccs a Bet365-nél, akkor még megrakom az 1.félidő 1.5 gól felettet és a 4.5 gól felettet.

Tipp4: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 3.25

Tipp5: 4.5 gól felett
Odds: 6.00

+1, mert ennek nagyon jó szorzója van, nem tudom otthagyni.
Tipp6: Mindkét csapat gólt szerez mindkét félidőben
Odds: 26.00

-3,314
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 12, 2021, 10:05:04
1-0-nál a félidőben.

Manly United - Blacktown City

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.85

-4,314
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 12, 2021, 12:56:01
0-1-nél a félidőben.

Maccabi Tamra - MS Tira

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.37

+Most kezdődik.

Dire Dawa - Ethiopia Bunna

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.10

-4,214
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 12, 2021, 14:02:19
1-1-nél a félidőben.

Banfield-tartalék - San Lorenzo-tartalék

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.20

0-0-nál a félidőben.
Maccabi Bnei Raina - MS Daburiya Osama

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.625


1-0-nál a félidőben.
Kukesi - Apolonia Fier

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.42
Iroda: Betclic

-4,169
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 12, 2021, 18:35:03
0-0-nál az 5.percben.

Bochum - Hamburg

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.61

+
1-1-nél a 40.percben.
Universidad Guadalajara II - Alacranes de Durango

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.53

-4,639
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 12, 2021, 18:52:24
Uerdingen - Lübeck

Tipp1: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.00

Tipp2: 2.5 gól felett
Odds: 2.25

Tipp3: 3.5 gól felett
Odds: 4.33

-5,639
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 12, 2021, 21:31:37
0-0-nál a 32.percben.

Spal - Virtus Entella

Tipp: Spal-0.5
Odds: 1.925

-6,639
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 13, 2021, 15:51:59
1-1-nél a félidőben.

Køge - Kolding

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.37


Gnistan - EIF

Tipp1: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.50

Tipp2: Gnistan 2.5 gól felett
Odds: 3.75


1-0-nál félidőben.

LKS Goczalkovice Zdroj - Piast Zmigrod

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.80

-7,139
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 13, 2021, 17:08:37
0-0-nál az 1.harmadban.

HC Olomouc - Plzen

Tipp: Plzen nyer (kétesély)
Odds: 1.52

10,186
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 13, 2021, 17:25:17
A f*szomkivan ezzel a héttel. Majdhogy nem all in. 4-0-nál a 62.percben.

CSD Communicaciones II - Petapa

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.40
Tét: 85 egység

A fogadás után még abban a percben gól.

11,186
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 14, 2021, 05:56:39
A hírek szerint kilenc játékos lett koronavírusos a DEAC együttesénél, melynek ma a Szeged ellen lenne mérkőzése. A hazaiak halasztani szerették volna a találkozót, de a Szeged ebbe nem egyezett bele. Egyedül a betfairnél találtam meg a mérkőzést, ahol meglepetésre még nem zuhantak be a szorzók.

DEAC - Szeged

Tipp: Szeged nyer
Odds: 1.80
Iroda: Betfair Sportsbook

Végeredmény: 1-2

10,986
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 14, 2021, 14:41:56
67.percben, 2-1-nél.

The Cong - Binh Duong

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.775

Végeredmény: 3-1

11,761
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 14, 2021, 15:43:51
0-0-nál a félidőben.

Neman Grodno - Vitebsk

Tipp: 1 gól felett
Odds: 1.85


BATE Borisov - Slutsk

Tipp: BATE 2.5 gól felett
Odds: 1.83

10,591
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 14, 2021, 16:05:06
Braga B - CD Cerveira

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.83


Nagyon jó formában van az ajkai együttes, zsinórban öt győzelemnél járnak, és hét mérkőzése veretlenek. Ezzel szemben a szolnoki együttes bármikor képes kikapni bárkitől, lásd DEAC. Annyira hazaira áll ez a találkozó, hogy biztosan lesz valami gebasz.

Ajka - Szolnok

Tipp: x2
Odds: 2.25


1-1-nél a 43.percben.
Fenerbahce - Genclerbirligi

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.725

8,591

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 14, 2021, 19:17:27
1-0-nál a 64.percben.

Cornella - Badalona

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.85
Tét: 10 egység

Végeredmény: 2-0

16,591
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 15, 2021, 11:13:11
0-1-nél az 54.percben.

Vasas Femina Odorhei nők - Olimpia Cluj nők

Tipp: 3 gól felett
Odds: 1.975

Végeredmény: 0-3

16,591
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 15, 2021, 12:24:20
Nem tudom, hogy itt mi történik vagy történt, de a toronymagas esélyes 0-3-ra ég a félidőben.

Capalaba Bulldogs - Lions

Tipp: 6 gól felett
Odds: 1.875

Még két tippet jónak érzek, ezért megraktam azokat is.

Tipp2: Első 9 szögletet a Lions ér el (Állás: 3-4)
Odds: 1.90

Tipp3: Lions 2.5 gól felett
Odds: 2.20

15,491
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 15, 2021, 17:31:20
0-1-nél a 71.percben.

Belenenses B - Real Sport Clube Queloz

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00


AS Garde Nationale - ASC Tidjiikja

Odds: 1.50
Tét: 10 egység

19,491
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 16, 2021, 09:50:41
0-1-nél a 21.percben.

Aizawl - Indian Arrows

Tipp: Aizawl 1.gól 50:00 előtt
Odds: 1.72

23.perc 1-1

20,191
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 16, 2021, 11:33:34
0-0-nál a 65.percben.

Phong Phu Ha Nam női - Son La nők

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50


2-0-nál a 11.percben.

Sea Hawks - Blue Eagles

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.00

18,191
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 16, 2021, 12:50:52
1-2-nél a 61.percben.

Hakoah Amidar Ramat Gan - Hapoel Ashkelon

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61
Tét: 10 egység

Végeredmény: 1-3

0-2-nél a 68.percben.

AS Vita Club - Al Ahly Cairo

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.72

Végeredmény: 0-3

25,011
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 16, 2021, 16:33:54
0-0-nál a 74.percben.

RC Belizane - Olympique Medea

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.25

Végeredmény: 1-0

0-1-nél a 71.percben.

Ceramica Cleopatra - Wadi Degla

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.72

Végeredmény: 1-2

26,981
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 16, 2021, 19:43:38
0-0-nál a 44.percben.

Empoli - Pordenone

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.875


2-0-nál a félidőben.

Luton - Coventry

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.30

24,981
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 16, 2021, 21:32:15
2-2-nél a 73.percben.

Wrexham - Eastleigh

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.25
Tét: 5 egység


0-0-nál a 49.percben.

Deportivo Espanol - Sportivo Italiano

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Tét: 19,981

53.perc 1-0

28,773
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 17, 2021, 15:07:46
0-0-nál a 49.percben.

Olimpia Elblag - Bytovia Bytov

Tipp: 1 gól felett
Odds: 1.70

A fütykös rossz oldalán állok, ez nem kétséges. Itt, illetve a tippjátékban is kihagyott büntető a 90.+x.percben, guruban visszavont gól... Mindegy, megyek tovább.

28,773
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 17, 2021, 17:08:43
Fehérorosz futsal, 2-3-nál a 2.félidőben, 15 perc vissza.

Ckk Svetlogorsk - Viten Orsha

Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 1.66


1-1-nél a félidőben.

Al Bidda - Lusail

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.37

1-3-nál az 58.percben.

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 3.00

29,803
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 17, 2021, 17:55:31
1-2-nél a 69.percben.

Espanyol-nők - UDG Tenerife Sur-nők

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61

70.percben gól, ment a 4.5 gól felett 1.61-ért.


1-1-nél az 56.percben.

Valdesoto - Siero

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57

30,023
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 17, 2021, 19:08:57
0-0-nál a 10.percben.

Verl - Ingolstadt

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Tét: 15 egység

0-0-nál a 44.percben.

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.20
Tét: 100 egység

35,023
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 18, 2021, 17:58:55
1-0-nál a 30.percben.

Novara - Piacenza

Tipp: Piacenza szerez gólt
Odds: 1.83

34,023
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 19, 2021, 17:22:26
Nem ez a legerősebb tippem, de hosszabbításokkal durván 75 percem van egy gólra.
0-0-nál a 19.percben.

Elite United - Real de Banjul

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40

Végeredmény: 0-1

34,423

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 19, 2021, 19:32:23
0-0-nál a 32.percben.

Kolding - Viborg

Tipp: Kolding szerez gólt
Odds: 3.40

33,423
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 19, 2021, 20:26:03
1-1-nél a 65.percben.

Annecy - Stade Briochin

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.72

32,423
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 19, 2021, 20:57:15
0-1-nél a félidőben.

Rentistas - Cerro

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.00

31,423
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 20, 2021, 05:02:34
3-4-nél a félidőben.

Glenorchy Knights-tartalék - Olympia FC Warriors-tartalék

Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 1.80
Tét: 10 egység

75.percben, 5-6-nál.

Tipp: 12.5 gól felett
Odds: 2.50

Végeredmény: 6-6

38,423
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 21, 2021, 09:31:46
0-0-nál a 24.percben.

St.Patricks - Cringila Lions

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50

37,423
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 21, 2021, 12:37:57
Mindjárt Celtic - Rangers. Hosszú útat tett meg a Rangers míg bajnok lett a csapat, a Celtic vezetőségének ez nem tetszett. A zöld-fehérek nem állnak sorfalat az ősi riválisnak, eléggé paprikás a hangulat (legalábbis egy-két helyen ezt olvasni). Sok szabálytalanságot várok, talán kiállítás is összejöhet.

Celtic - Rangers

Tipp1: 5.5 lap felett
Odds: 1.83

Tipp2: Lesz kiállítás
Odds: 2.75

35,423
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 21, 2021, 14:02:40
Megérzés tipp, annak viszont nagyon erős. A hazaiak ugyan emberelőnyben vannak, és a statisztika alapján eddig sokkal jobbak, mégis úgy érzem, hogy a vendégek még szereznek egy gólt.

Avarta - Vanlose

Tipp: Vanlose 1.5 gól felett
Odds: 2.75

34,423
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 21, 2021, 14:14:34
Marimoo - Tallinding

Tipp1: 2.5 gól felett
Odds: 3.50
Iroda: Betfair

Tipp2: Végeredmény: 1-1
Odds: 6.50
Iroda: Bet365

Tipp3: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.80
Iroda: Betfair

31,423
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 21, 2021, 15:06:11
1-0-nál a 9.percben.

BVSC - Tállya

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.53
Tét: 10 egység

36,723
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 21, 2021, 19:34:21
1-0-nál a félidőben.

Slavia Praha - Opava

Tipp: Slavia 1.5 gól felett
Odds: 1.44
Tét: 15 egység

41,123
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 23, 2021, 18:03:58
1-2-nél a félidőben.

Jam City - Red Hawks

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61

41,733
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 24, 2021, 05:56:11
ANK-selejtező
14:00 Etiópia - Madagaszkár

Tipp: Etiópia nyer
Odds: 2.37

Félidő 3-0, innen sima. Közben tettem még egyet, a félidőben.

Tipp: Etiópia 3.5 gól felett
Odds: 1.83
Tét: 10 egység

Végeredmény: 4-0


51,403
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 25, 2021, 18:01:56
USA - Jamaica

Tipp: USA 1.5 gól felett
Odds: 1.57

51,973
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 25, 2021, 18:04:21
Djurgarden - Linköping

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.25

50,973
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 26, 2021, 16:54:49
Niger - Elefántcsontpart

Tipp: Elefántcsontpart 4.5 gól felett
Odds: 10.50

0-3 lett a vége.

49,973
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 27, 2021, 12:41:02
2-1-nél a 62.percben, szögletarány 5-6.

Perth Glory - Newcastle Jets

Tipp1: 3.5 gól felett
Odds: 1.44

Tipp2: Első 9 szöglet Newcastle
Odds: 1.61

49,583
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 27, 2021, 13:15:23
Gondoltam ma teszek egy tippmixet, viszont ha lúd, akkor legyen jó kövér. Bevallom, kicsit tartok attól, hogy nem rúgunk gólt a románoknak.  ;D

U21 Magyarország - U21 Románia
Tipp: U21 Magyarország szerez gólt
Odds: 1.51

Brechin - Queen's Park
Tipp: 6+ gól felett
Odds: 11.50

Turks és Caicos-szigetek - Nicaragua
Tipp: 6+ gól felett
Odds: 3.15

Aruba - Suriname
Tipp: 6+ gól felett
Odds: 5.25

Anguilla - Dominikai Köztársaság
Tipp: 6+ gól felett
Odds: 3.15

Hollandia - Lettország
Tipp: 1.félidő eredménye: Más (minimum 3 gólt szerez az egyik csapat)
Odds: 3.05

Összodds: 2759.03

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 27, 2021, 13:31:30
Kettős emberelőnyben a vendégek, bár sokra nem jutottammég vele. 1-1-nél a 77.percben.

Cracovia Kracow II - Jutrzenka Giebultow

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61

48,583
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 27, 2021, 18:22:04
1-0-nál a 62.percben.

Cienciano - Alianza Atletico

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50

47,583
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 28, 2021, 14:56:28
Mindjárt kezdődik a Kazahsztán - Franciaország mérkőzés. Sima francia győzelmet várok, magabiztos félidei vezetéssel.

Kazahsztán - Franciaország

Tipp: 1. Félidő eredménye: más (minimum három gólt szerez az egyik csapat)
Odds: 4.70
Iroda: Betclic

46,583
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 29, 2021, 10:07:17
Itt sok gólt várok, igazából egy tét nélküli utolsó fordulós selejtező mérkőzés.

Zimbabwe - Zambia

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.10

Mégegy tipp, gyorsan meccs előtt.

Tipp2: Végeredmény: 3-3
Odds: 67

44,583
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 30, 2021, 18:30:43
1-0-nál a 26.percben.

Nigéria - Lesotho

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 3.25

43,583
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 30, 2021, 18:34:57
0-0-nál a 33.percben.

Hapoel Afula - FC Kafr Qasim

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.85
Tét: 10 egység

52,083
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum március 31, 2021, 08:38:11
10:00 Ausztrál FFA Kupa
Canberra Croatia - Queanbayan City

Tipp: 4 gól felett
Odds: 2.00

51,083
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 01, 2021, 11:40:59
0-1-nél a 64.percben.

Persik Kediri - PSS Sleman

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57

50,083
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 02, 2021, 08:26:21
A hazai együttes fényesen kezdte a szezont, zsinórban hét vesztes találkozónál jár, legutóbbi tizenkettőből tizet elbukott. Az egymás elleni mérkőzésüket figyelembe véve is jobban állnak a vendégek (2-6-4), nem is értem igazán a szorzókat. A hazaiak tavaly március óta nem nyertek hazai pályán mérkőzést, igaz azóta is csak egyet, még januárban. A tippem, hogy max egy pontra lesznek jók, még a szorzó is egész jó rá.

Patronato Parana - Aldosivi

Tipp1: Döntetlen vagy Aldosivi
Odds: 1.36

Tipp2: DNB 2
Odds: 1.72

48,083
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 02, 2021, 08:57:27
A hazaiak igen impozáns mérleggel, a második helyen állnak a hazai tabellán. A gyenge idegenbeli formájuk miatt csak a középmezőnyben helyezkednek el, míg mai ellenfelük az utolsó helyen áll, ami az idegenbeli mutatót illeti. Az egymás elleni mérleg is Shabab Manama fölényt mutat, 12-10-4-el állnak. Hazai győzelmet tippelek, de a döntetlen sem lepne meg, ezért rakom duplaesélyben is.

Shabab Manama - Bahrein Club

Tipp1: Shabab Manama nyer vagy döntetlen
Odds: 1.33

Tipp2: Shabab Manama nyer
Odds: 2.10

46,083
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 02, 2021, 12:53:55
1-0-nál a félidőben.

Da Nang - Ha Noi

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.61

45,083
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 02, 2021, 17:07:17
4-0-nál a 60.percben.

Orijent - NK Opatija

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.40
Tét: 20 egység

Végeredmény: 4-1

53,083
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 02, 2021, 17:17:27
0-0-nál a 15.percben.

Backa Topola - Proletar Novi Sad

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61

52,083
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 02, 2021, 17:21:49
64.percben, 1-0-nál.

Cambridge - Morecambe

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.53


0-0-nál a 63.percben.

Millwall - Rotherham

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50


1-1-nél a 64.percben.

Sunderland  - Oxford

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.44


53,573
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 02, 2021, 19:08:26
1-0-nál a 48.percben.

Dnipro - Lviv

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.925

54,523
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 03, 2021, 19:13:35
0-0-nál a 26.percben.

VVV Venlo - Groningen

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61

53,523
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 03, 2021, 21:17:29
62.percben 0-1-nél.

Sochaux - Paris FC

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.53

54,053
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 04, 2021, 13:03:28
76.percben, 0-0-nál.

Alcala - Mostoles

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.00


0-1-nél az 56.percben.

AE Prat - Pena Deportiva

Tipp. 1.5 gól felett
Odds: 1.61


0-2-nél a 58.percben.

Cádiz B - Sevilla Atletico

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61


56,273
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 04, 2021, 13:43:13
0-1-nél a 44.percben.

UD Tamaraceide - Cordoba

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40

55,273
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 04, 2021, 14:09:23
2-0-nál a 40.percben.

Cercle Brugge - Beerschot Wilrijk

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.00

54,273
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 04, 2021, 20:05:55
Félidőben 1-0-nál.

Puskás - Mezőkövesd

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.00

53,273

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 05, 2021, 09:05:37
Itt az első pofáncsapás. A hazaiak jó formában vannak (voltak), vezetik a bajnokságot. Tippem a hazai győzelem volt, volt ahol tettem is. Ehhez képest félidőben 0-5, a hazaiak görcsösek és annyira szétestek, hogy értelmeset passzolni is alig tudtak. Kapnak egy nagy adag lebaszást, de innen nincs visszaút. Öt helyzetből öt gól, katasztrófa a hazaiak helyzete. Véleményem szerint ha nem is lesz gólzuhatag a második félidőben, a vendégek egy kontrából majd simán betalálhatnak, a szorzó is jó rá.

Sydney United 58 - Northbridge FC Bulls

Tipp: Northbridge 5.5 gól felett
Odds: 1.66

52,273
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 05, 2021, 13:51:43
2-0-nál a 65.percben.

Pordenone - Virtus Entella

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57

52,823
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 05, 2021, 15:35:21
0-1-nél az 59.percben.

Al Wathba - Al Karamah

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57

53,293
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 06, 2021, 19:34:13
1-0-nál a 60.percben, kettős emberelőnyben a hazaiak.

Estoril U23 - Leixoes U23

Tipp1: 2.5 gól felett
Odds: 2.37

1-0-nál a 63.percben.

Tipp2: 1.5 gól felett
Odds: 1.33

52,623
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 06, 2021, 23:13:19
1-0-nál a 74.percben.

Nouadhibou - ASAC Concorde

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.72

51,623
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 08, 2021, 15:21:48
0-0-nál a 63.percben.

Bucaspor - Malatya Yesilyurt Belediyespor

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.74
Iroda: Betfair

52,363
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 08, 2021, 16:51:10
0-0-nál a 65.percben.

RC Kouba - ES Ben Aknoun

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.85

51,363
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 09, 2021, 15:01:49
1-0-nál a félidőben.

Shimson Kafr Quasim - Hapoel Bnei Lod

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.80

50,363
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 09, 2021, 15:55:52
1-1-nél a félidőben.

Negeri - Kalentan

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.925


2-3-nál a 70.percben.

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.61

50,288
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 09, 2021, 17:04:12
0-1-nél a 66.percben.

Al Daklyeh - El Seka El Hadid

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.475
Tét: 20 egység

30,288
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 09, 2021, 17:44:13
0-0-nál a 45.percben.

Stellenbosch - Amazulu

Tipp: 1 gól felett
Odds: 1.875
Tét: 30,288 egység

30,288
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 09, 2021, 18:51:27
0-0-nál a 21.percben.

Omonia Nicosia nők - Apollon Limassol nők

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.95
Tét: 30,288
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 10, 2021, 08:51:17
0-0-nál az első félidő hosszabbításában.

Cerezo Osaka - Avispa Fukuoka

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.025
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 10, 2021, 09:11:31
0-2-nél a 39.percben.

Olympia FC Warriors - Clarence Zebras

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 10, 2021, 10:23:33
0-1-nél a 25.percben.

FC Unirea 2004 Slobozia - ACS Viitorul Pandurii Targu Jiu

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 10, 2021, 11:54:50
1-1-nél a félidőben.

Gomel II - Neman Grodno II

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.60
Iroda: Betclic
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 10, 2021, 11:57:38
0-0-nál a 28.percben.

Balestiar Khalsa- Hougang United

Tipp: Hougang 1.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 11, 2021, 08:17:11
0-0-nál az 57.percben.

Sydney United - Wollongong Wolves

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.10


62.percben 1-6-nál.

Adelaide Comets női tartalék - Metro United női tartalék 

Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 11, 2021, 10:15:37
1-1-nél a 67.percben.

APIA Tigers - Marconi Stallions

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50


0-0-nál az 56.percben.

Suwon - Ulsan Hyundai

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 3.40

0-0-nál a 72.percben.

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.025
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 11, 2021, 12:27:09
6-0-nál a 73.percben.

Honvéd II - Taksony

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 13, 2021, 16:22:18
0-0-nál az 58.percben.

Fasil Kenema - Bahir Dar Kenema

Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.61

Tipp2: 1 gól felett
Odds: 2.55
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 13, 2021, 19:00:10
1-1-nél az 1.félidő hosszabbításában.

SKU Amstetten - Austria Klagenfurt

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 15, 2021, 12:50:34
Pedro Cachin - Quentin Halys

Tipp: Cachin nyer
Odds: 1.40


Casper Ruud - Pablo Carreno-Busta

Tipp: Carreno-Busta nyer
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 16, 2021, 18:40:42
0-0-nál az 51.percben. 

Kamaz Nab Chelny - FK Tyumen

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.80

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 17, 2021, 20:36:38
2-0-nál a 27.percben.

Montreal - Toronto

Tipp: Montreal 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 20, 2021, 18:44:47
1-0-nál a félidőben.

GKS Tichy - Radomiak Radom

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 20, 2021, 18:57:57
Írtam egy gurus elemzést a meccshez, mire beküldtem volna, addigra már valamiért lezárták a mérkőzést. Mindegy, amilyen időszakom van, lehet nem is baj. Bár ilyenkor van az, hogy tuti jön...

Always Ready - Internacional

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.75
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 21, 2021, 14:12:47
1-0-nál az 56.percben.

Lviv - Minai

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 21, 2021, 14:59:16
0-1-nél a félidőben.

Cagliari Youth - Bologna Youth

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 21, 2021, 15:01:10
3-0-nál a félidőben.

Bucaspor - Fatsa Belediyespor

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 21, 2021, 16:04:15
Turbine Potsdam nők - Bayern München nők

Tipp: Potsdam nők szerez gólt
Odds: 1.86
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 12:43:20
1-1-nél a 39.percben.

Quang Nam - Sai Gon

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 13:18:57
0-0-nál a 70.percben.

Diósgyőr U19 - Újpest U19

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 14:28:12
A mérkőzés előtt legalább két hazai gólt vártam, erre ennél szarabb meccset nem játszott még senki. Kapuralövések száma: 0, elkerülő 2. Ennyire szarok csak direkt lehetnek, nincs az az isten, hogy ezek ne bundázzanak valamit.

Dinamo Breszt - Vitebsk

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: oakland23 Dátum április 24, 2021, 14:34:22
Idézetet írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 14:28:12
A mérkőzés előtt legalább két hazai gólt vártam, erre ennél szarabb meccset nem játszott még senki. Kapuralövések száma: 0, elkerülő 2. Ennyire szarok csak direkt lehetnek, nincs az az isten, hogy ezek ne bundázzanak valamit.

Dinamo Breszt - Vitebsk

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.20

Most nézek rá a 77. percben, kapuralövés még nincs, mellé is az a kettő ment a bet365 szerint  ;D Ha ez igaz, akkor ez nem akármilyen bravúr
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 14:47:54
Idézetet írta: oakland23 Dátum április 24, 2021, 14:34:22
Most nézek rá a 77. percben, kapuralövés még nincs, mellé is az a kettő ment a bet365 szerint  ;D Ha ez igaz, akkor ez nem akármilyen bravúr

Belenéztem a meccsbe, nem írnak be minden kapuralövést. Vendég szabálytalanság, sárga majd piros. A játékos a pályán maradt, majd gyorsan le is kapta az edzője.  :) Nem láttam, hogyan maradhatott a pályán a játékos, mindenhol visszavonták a pirosat, de saját szememmel láttam, ahogy felmutatja neki.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 14:50:37
0-0-nál a 62.percben.

Bournemouth - Brentford

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 17:52:37
1-0-nál a 65.percben.

Osasuna B - Laredo

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 17:56:39
2-1-nél a félidőben.

Pevidem - Braga B

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 19:05:30
2-1-nél a félidőben.

Kriens - Wil

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 19:14:34
0-0-nál a 44.percben.

Atromitos Athinon - Lamia

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.425
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2021, 21:12:23
0-0-nál az 57.percben.

Valenciennes - Niort

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 26, 2021, 10:54:04
3-0-nál a 65.percben.

Suzhou Dongwu - Heilongjiang Ice City

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 26, 2021, 19:21:39
Futsal, 1-0-nál a 11.percben.

Kecskemét - Haladás

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 26, 2021, 19:32:24
0-2-nél a 31.percben.

Bayern II - Saarbrucken

Tipp: Saarbrucken 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 28, 2021, 00:10:40
1-0-nál az 51.percben.

SD Panama Oeste - CA Independiente de la Chorrera-tartalék

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 28, 2021, 00:11:46
0-2-nél az 53.percben.

Champions FC Academy - CD Centanario

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum április 28, 2021, 00:14:04
1-1-nél a félidőben.

FC Souvara Riadh - FC Alem

Tipp: 3 gól felett
Odds: 1.725
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 01, 2021, 11:30:15
Lengyel Regionális Liga, 1-1-nél a 72.percben.

Radosc Warsaw - Advit Wiazowna

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.20

Végeredmény: 1-3
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 01, 2021, 12:22:54
A hazaiak pofozógépek a bajnokságban, nagy a különbség a két együttes között. Több gólt szerezve nyerhet a Bursaspor, akár félidőig lejöhet a gólos tipp.

Eskisehirspor - Bursaspor

Tipp1: Bursaspor nyer
Odds: 1.55

Tipp2: Bursaspor 2.5 gól felett
Odds: 2.25

1-0-nál a 12.percben 2.87-ért ment a Bursaspor nyer.

1-3-nál a 67.percben Bursaspor 3.5 gól felett 1.72.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 01, 2021, 13:29:02
0-1-nél a 71.percben.

Fremad Valby - Ishoj

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 01, 2021, 14:27:46
1-0-nál a 68.percben.

Rubin Kazan - Dinamo Moszkva

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 01, 2021, 14:30:01
1-2-nél a 72.percben.

Desna Chernihiv - Kolos Kovalivka

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 01, 2021, 15:07:41
0-3-nál a 48.percben.

KSV Hessen Kassel - Kickers Offenbach

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 02, 2021, 18:30:46
0-1-nél a 74.percben.

Budafok - Honvéd

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.975
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 02, 2021, 19:23:36
1-0-nál a 67.percben.

BVSC - Sajóbábony

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.875
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 03, 2021, 18:47:05
0-0-nál az 1.félidő 10.percében.

Veszprém - VSE Swietelsky Haladás

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 05, 2021, 14:20:46
64.percben 0-0-nál.

Mariupol - Dinamo Kijev

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 05, 2021, 19:14:36
1-0-nál az 58.percben.

Buducnost Podgorica - Zeta Golubovci

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 06, 2021, 14:57:03
0-0-nál a félidőben.

Crewe U23 - Birmingham U23

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 06, 2021, 20:48:34
0-0-nál az 55.percben.

Isparta 32 Spor - Icel Idmanyurdu Spor

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 06, 2021, 21:42:58
Always Ready - Deportivo Tachira

Tipp: Always Ready 2.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 07, 2021, 09:11:59
1-0-nál a 11.percben.

Awassa Kenema - Hadiya Hossana

Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.025
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 07, 2021, 12:17:10
1.negyed 7.percében, 0-3-nál.

Apollon Smyrnis - Olimpiakos Piraeus

Tipp: Olympiakos -3.5
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 07, 2021, 20:23:36
Feszült hangulatú találkozót várok, sok augsburgi lappal, ha úgy alakulna. Tetszik a tipp, és jó a szorzó is, egy kis aprót megér.

Stuttgart - Augsburg

Tipp: 0.5 lap felett (00:00-09:59 között)
Odds: 9.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 08, 2021, 20:14:23
Futsal, 0-0-nál a 2.félidő 3.percében.

Svarog Teplice - Era-Pack Chrudim

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 08, 2021, 20:38:50
3-1-nél a 68.percben.

Hapoel Haifa - Hapoel Kfar Saba

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 08, 2021, 20:41:29
Futsal, 1.félidő 17.percében.

Aqua&Sapone - Meta Catania

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 09, 2021, 18:36:12
4-0-nál az 52.percben.

Puskás - Budafok

Tipp: Puskás 5.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 09, 2021, 18:58:32
Futsal.

Portimonense - Sporting

Tipp: Sporting -3.5
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 09, 2021, 20:51:29
Futsal, CONCACAF Championship döntő.

Costa Rica - USA

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 10, 2021, 13:18:29
Futsal, 1.félidő 11.perc.

UVD-Dinamo - Dorozhnik Minszk

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 10, 2021, 18:33:57
Futsal Magyar Kupa, visszavágó. Az első mérkőzés 2-2 lett. 1-0-nál 8 másodperc után.

Swielsky Haladás - Nyírgyulaj

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 2.00

3-3-nál 2.félidő 8.percében. Innentől kezdve csak a győzelem elfogadható a Haladásnak, reménykedem abban, hogy gyorsan megszerzik a vezetést és a Nyírgyulaj vészkapus játéka megbosszulja majd magát.

Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 10, 2021, 18:57:48
Futsal NB1.

Scoregoal Kecskemét - DEAC

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.90

4-2-nél az 1.félidő vége előtt.

Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 1.44

Amilyen impotens volt a Haladás, nem lehetett más a vége, mint hogy kiestek. Itt pont az ellenkezője játszódik le, pörögnek a csapatok.

5-3-nál a 2.félidő 5.percében.

Tipp: 11.5 gól felett
Odds: 1.53

6-3-nál megfogadva mégegyszer 1.72-n.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 11, 2021, 09:13:05
Eléggé gyengélkedik idén a címvédő Movistar, felsűrűsődött szerencséjére az élmezőny, nincs akkora hátránya a csapatnak. A két együttes között van különbség, a vendégek gyengébb együttesektől is kaptak nagy verést, nem hiszem, hogy a Movistar együttese ne tudna legalább két góllal nyerni.

Spanyol Futsal
Inter Movistar FS - Sala 10 Zaragoza

Tipp: Inter Movistar -1.5
Odds: 1.61

3-3 lett a vége, maradnom kellett volna itt is a góloknál.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 11, 2021, 09:32:28
A két együttes korábbi mérkőzései inkább az El Pozo Murcia nagy arányú győzelmeiről szólt, illetve mostanában majdnem minden alkalommal megvolt legalább a hat gól.  Ezen a találkozón félek, hogy a vendégek nem lesznek elég motiváltak a kiesés ellen harcoló hazaiakkal szemben, ezért inkább a gólokban látok fantáziát.

Spanyol Futsal
Burela - El Pozo Murcia

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.72

Jó döntés volt a gólokat választani, 6-6 lett a vége.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 12, 2021, 08:49:37
Mindkét együttesnek van még esélye a bajnokságban az első 8 közé kerülni, igaz a vendégeknek kicsit több. Nagyon gyenge formában van a Valdepenas, viszont az egymás elleni találkozókon rendre jobban szerepelnek.

Spanyol Futsal
Cordoba - Valdepenas

Tipp1: Valdepenas +0.5
Odds: 1.61

Tipp2: 5.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 12, 2021, 09:03:36
A hazaiak kitömhetik ellenfelüket, a hét gól is meglehet akár.

Grúz Liga 2 Futsal
European University - FC UG

Tipp1: European University -1.5
Odds: 1.66

Tipp2: 6.5 gól felett
Odds: 1.83

Csúnya bukta lett a vége, 1-4.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 12, 2021, 09:21:56
A döntőbe jutás a tét a mai Plzen - Slavia Praha mérkőzésen, egy esetleges hazai győzelem azt jelentené, hogy az alapszakaszt nyerő plzeni együttes söpréssel juthat a döntőbe, ahol nagy valószínűséggel a Chrudim lesz az ellenfél. A két csapat egymás elleni találkozóin a sok gól dominál általában, ma is ezt várom.

Cseh Futsal
Plzen - Slavia Praha

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 23, 2021, 10:13:44
2-0-nál az 57.percben.

Sidama Bunna - Jimma Aba Jifar

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 23, 2021, 11:13:11
0-0-nál a 15.percben.

Paks II - Kőrösladány

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 23, 2021, 14:26:46
1-0-nál a 23.percben.

SV Stralen - Dortmund II

Tipp: Dortmund II 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum május 24, 2021, 10:03:10
Most kezdődik.

Zibo Cuju - Xinjiang Tianshan

Tipp: Xinjiang szerez gólt
Odds: 1.66

A hazaiaknál vélhetően ismét palyára lép a 115 kilós reménység, ami olyan mínusz fél ember. Így szerintem az 1.66 erre egész jó szorzó.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 01, 2021, 15:29:47
Szlovén Futsal.

KMN Dobovec - Svea Lesna Litija

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 01, 2021, 15:33:19
Fehérorosz Futsal.

Stolitsa Minsk - VRZ Gomel

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 02, 2021, 18:04:35
8-0-nál az 1.félidő végén.

Nistru - Sporting Nisporeni

Tipp: 15.5. gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 02, 2021, 19:39:39
0-0-nál az 1.félidő 7.percében.

Sportul Studentesc ULIM - Steaua Dental

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 02, 2021, 21:03:23
Brazil Futsal Liga

Santo Andre Futsal - Joacaba Futsal

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 02, 2021, 21:09:04
Spanyol Futsal

Palma Futsal - Sala 10 Zaragoza

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 03, 2021, 19:00:45
Portugál Futsal.

Sporting CP - Benfica

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 03, 2021, 19:04:24
Orosz Futsal.
0-0-nál az 1.félidő 16.percében.

KPRF - MFK Sinara

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 04, 2021, 18:57:33
0-0-nál a 10.percben.

Kings - Komeetat

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 04, 2021, 19:57:01
Szlovén futsal.

FC Litija - KMN Dobovec

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 05, 2021, 14:50:07
1-0-nál a félidőben. A bajnoki címért megy a Dortmund, jelen pillanatban az Essen a bajnok. Legalább egy pont kell a vendégektől, szerintem a második félidőben egyenlítenek majd, illetve akár a győzelmet is megszerezhetik.

Wuppertaler - Dortmund II

Tipp: Döntetlen vagy Dortmund II
Odds: 1.72

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 05, 2021, 16:07:28
1-0-nál az 5.percben.

Berettyóújfalu - Haladás

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 06, 2021, 20:07:07
0-2-nél az 50.percben.

Norvégia - Görögország

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 06, 2021, 20:17:48
Montenegroi futsal. 11 perccel a vége előtt 4-2.

Titograd - Bajo Pivljanin

Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 06, 2021, 21:37:13
0-1-nél a 69.percben.

Valle U19 - Bogota U19

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 07, 2021, 20:39:52
Durva ez a Kolumbiai U19. Tegnap után ma is pályára lépnek az együttesek.
34.percben, 0-0-nál.

Quindio U19 - Bogota U19

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 11, 2021, 22:01:56
Jelenleg 0-0 a nyitómeccs, több kétes szituácó is volt, amikor büntetőt ítélhetett volna a bíró. Úgy gondolom, ahogy telik az idő és marad az eredmény, akkor bedurvulnak a törökök illetve az olaszos is elkezdhetnek hisztizni. Lesz még kétes szituáció, amikor nem fog tizit ítélni a spori, reményeim szerint eldurran majd a csapatok agya ezért vagy azért.

Törökország - Olaszország

Tipp: 2.5 lap felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 12, 2021, 10:23:49
13:00-kor.

CPK - Sporting Macau

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.75
Iroda: Unibet

43.percben 5-0, szerintem simán elmennek tízig (13 a tippem).

Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 13, 2021, 14:59:01
Policia - Ka I

Tipp1: 3.5 gól felett
Odds: 1.83

Tipp2: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 13, 2021, 18:23:55
Ideje komolyodni. 0-1-nél a 62.percben, szögletarány 7-3.

RoPS - TPS

Tipp: Első 9 szöglet: RoPS
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 13, 2021, 19:19:54
01:00-kor rendeznek egy West Chester United - Hershey mérkőzést, amire írtam egy elemzést a guruban, de mire beküldtem lezárták a mérkőzést. Mivel ott nem tudtam játékba küldeni, ezért csak itt rakom.

West Chester United - Hershey

Tipp: West Chester 2.5 gól felett
Odds: 1.48
Iroda: Unibet
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 14, 2021, 23:48:02
1-0-nál az 1.félidő hosszabbításában. 1-3 a lapok száma.

Argentína - Chile

Tipp: 6.5 lap felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 20, 2021, 15:14:55
0-0-nál a 3.percben.

Tak Chun Ka I - Monte Carlo

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 20, 2021, 17:26:30
4-0-nál a 64.percben.

Marokkó U20 - Tádzsikisztán U20

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.40

4-1-nél a 67.percben.

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 20, 2021, 17:41:51
Olaszország - Wales

Tipp: Wales szerez gólt
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 20, 2021, 19:15:55
0-0-nál a 49.percben.

Club African - US Monastir

Tipp: Club African szerez gólt
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 23, 2021, 15:22:52
Németország - Magyarország

Tipp1: Kleinheisler kapura tartó lövéseinek a száma 0.5 felett
Odds: 3.75

Tipp2: Sallai asszisztok száma 0.5 felett
Odds: 11.00

Tipp3: Szalai asszisztok száma 0.5 felett
Odds: 13.00

Tipp4: Kleinheisler asszisztok száma 0.5 felett
Odds: 11.00

Tipp5: Rüdiger szerelések száma 1.5 felett
Odds: 2.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 23, 2021, 19:56:47
0-0-nál a félidőben.

Niger U20 - Mauritánia U20

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.62
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 23, 2021, 21:58:18
Kapura tartó lövések száma 2-2. Megfogadva a félidőben.

Németország - Magyarország

Tipp: Magyarország kapura tartó lövéseinek a száma
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 25, 2021, 15:19:18
0-0-nál a 19.percben.

Sporting Macau - Casa de Portugal

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 26, 2021, 16:42:52
Bevallom férfiasan, az eddigek alapján inkább hazai sikert tippeltem volna, de legalább a gólszám jött a guruban.

0-3-nál a 66.percben.

Hang Sai - Monte Carlo

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 26, 2021, 16:58:08
Nem tudom mi történik az AFC BL-ben, de a japán és kínai csapatok mintha elkezdték volna bojkottálni a sorozatot. Már a sokadik együttesnél látom, hogy a teljes A csapat nem utazott el, nevesincs játékosok játszanak, sőt, volt olyan, amikor csak valami segédedző utazott el a kerettel. Ilyen szempontok alapján sima hazai győzelmet várok, még több hazai góllal.

1-0-nál a félidőben.

United City - Beijing Gouan

Tipp: United City 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Betclic
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum június 27, 2021, 13:44:02
Sajnos a Guangzhouról lemaradtam munka miatt, viszont ma mégy lesz egy AFC BL. Nem azt írom, hogy nyernek a vendégek, de ilyen mérkőzések után simán rúghatnak egyet.

Cerezo Osaka - Kitchee

Tipp: Kitchee szerez gólt
Odds: 2.62
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 01, 2021, 22:26:16
3-1-nél a 66.percben.

Wallidan - Tallinding United

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.53

13-as szorzón bepróbálom még a Tallinding 1.5 gól felettet.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 04, 2021, 11:53:14
13:00
Cheng Fung - Hang Sai

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 04, 2021, 11:54:19
16:00
Benfica Macau - Sporting Macau

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 05, 2021, 12:54:32
1-0-nál a félidőben.

Ulsan Hyundai - Kaya

Tipp: 1.5 gól felett + 5 szöglet felett
Odds: 1.62

2-1-nél a 62.percben.

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.44 + 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 05, 2021, 13:19:45
0-0-nál a félidőben.

Seoul E-Land - Ansan Greeners

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.36 + 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 05, 2021, 17:56:38
0-0-nál a 45+2.percben.

Zob Ahan - SaiPa

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 09, 2021, 10:17:01
Gyirmót - Szolnok

Tipp: 2.5 gól felett + Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.07
Iroda: Unibet
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 09, 2021, 10:19:20
Nem vagyok kosárlabdaguru, ez a tipp csak szimplán megtetszett a szorzó miatt.

Kanada U19 - Spanyolország U19

Tipp: Spanyolország U19 nyer
Odds: 3.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 09, 2021, 15:16:44
1-0-nál a 13.percben.

CPK - Casa de Portugal

Tipp1: 8.5 gól felett
Odds: 2.00

Tipp2: 1.félidő 3.5 gól felett
Odds: 1.61


8-0-nál az 1.félidő hosszabbításában.

Tipp: 13.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 09, 2021, 15:21:37
0-0-nál a 22.percben.

Szenegál - Mozambik

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 10, 2021, 08:33:51
75.perc, 8-1-nél.

Belconnen United nők - Tuggeranong United nők

Tipp: 10.5 gól felett
Odds: 1.61

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 10, 2021, 11:37:50
13:00 Chojniczanka Chojnice - Stomil Olsztyn

Tipp: Stomil Olsztyn nyer + Stomil Olsztyn 1.5 gól felett
Odds: 3.30
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 13, 2021, 22:54:31
2-1-nél a félidőben.

Brazil Liga Futsal
Minas - Foz Cateras

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.62
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 15, 2021, 11:52:44
0-1-nél a 66.perc.

Soltilo Angkor - Eletricite du Cambodge

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 15, 2021, 17:00:46
FC Struga Trim&Lum - FK Liepaja

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 15, 2021, 18:20:24
Santa Coloma - Mons Calpe

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.37
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 15, 2021, 19:53:07
1-1-nél a 66.percben.

St.Joseph's - Levadia Tallinn

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 15, 2021, 20:50:55
0-1-nél félidőben.

Gzira United -Sant Julia

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.62
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 19, 2021, 16:19:04
0-0-nál a 16.percben.

Nyíregyháza - Beitar Jerusalem

Tipp: Nyíregyháza szerez gólt
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 19, 2021, 19:20:35
0-0-nál a 20.percben.

Granada - Bournemouth

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 19, 2021, 19:23:17
1-1-nél a 67.percben.

FK Sarajevo - FK Tuzla City

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 20, 2021, 17:59:22
0-0-nál a 2.percben.

Domzale - Honka

Tipp: Honka szerez gólt
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 21, 2021, 16:35:35
1-2-nél a 72.percben.

Benfica Macau - Sporting Macau

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 22, 2021, 16:32:40
2-1-nél a 68.percben.

Alfandega - Tim IEC

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.62
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 22, 2021, 20:03:10
0-0-nál a 46.percben.

Dinamo Batumi - BATE Borisov

Tipp: BATE szerez gólt
Odds: 2.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 27, 2021, 04:47:26
17-11-nél a félidőben.

Brazília-nők - Magyarország-nők

Tipp: Magyarország-nők 24.5 gól felett
Odds: 1.70
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 28, 2021, 20:27:13
0-0-nál az 55.percben.

Union Santa Fe - Banfield

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 28, 2021, 21:15:19
Futsal, Brazil Kupa. 1-1-nél az 1.félidő 8.percében.

Cascavel - Abilio Nery Esporte Clube

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 29, 2021, 19:25:34
1-0-nál a 66.percben.

Kauno Zalgiris B - Vilnius BFA

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.45
Iroda: Betclic
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 29, 2021, 20:04:07
0-1-nél a 47.percben.

AGF Aarhus - Larne

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez a 2.félidőben.
Odds: 4.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum július 30, 2021, 11:05:26
1-0-nál a 31.percben.

Dandenong City U21 - Melbourne Knights U21

Tipp: Dandenong City U21 1.5 gól felett
Odds: 2.15
Iroda: Betclic
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 01, 2021, 08:25:50
2-1-nél a második harmad után.

Avto U20 - Belye Medvedi U20

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.60
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 01, 2021, 10:59:40
NB3

Ferencváros II - Iváncsa
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.25
Fehérvár II - Puskás II
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.25

Odds: 1.56
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 01, 2021, 11:11:02
1-0-nál a 39.percben.

Sparta Praha B - Prostejov

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.55
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 01, 2021, 21:24:21
1-4-nél a 62.percben.

Club Circulo Deportivo - Sol de Mayo

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 02, 2021, 12:58:01
Vízilabda, 2-0-nál az 1.negyedben.

Ausztrália - Kazahsztán

Tipp: 24.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 02, 2021, 22:38:29
0-1-nél a félidőben.

Argentinos Jrs - Central Cordoba SdE

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 03, 2021, 16:22:12
0-0-nál a 61.percben.

Twente - Venezia

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.61

Ez gyorsan lejött, szerintem ekkora szorzón még megéri bepróbálni egy gólt.

0-1-nél a 67.percben.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 03, 2021, 18:44:35
0-0-nál az 57.percben.

MP - VPS Vaasa

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.36


0-1-néla  43.percben.

Holstebro - Lyseng

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 04, 2021, 23:20:09
Brazil Futsal, 2-2-nél a 2.félidőben.

ACMF/Campo Mourao - Foz Cataratas

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 04, 2021, 23:46:18
0-1-nél az 53.percben.

Rocha - Albion

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 05, 2021, 09:51:44
Futsal, 9-2-nél a félidőben.

Uragan Ivano-Frankivsk - Click Media

Tipp: 18.5 gól felett
Odds: 1.90

13-3-nál a 2.félidőben.

Tipp: 20.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 05, 2021, 17:07:34
0-1-nél az 1.harnadban.

GKS Tychy - Zaglebie Sosnowiec

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1 80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 05, 2021, 19:21:49
0-6-nál a 68.percben.

TuPS - Futura

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 05, 2021, 19:37:03
7-0-nál az 55.percben.

Tampere Utd - Saaskjaerven Loiske

Tipp: 10.5 gól felett
Odds: 1.61

8-0-nál a 72.percben.

Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 06, 2021, 08:26:50
Görögország - Magyarország

Tipp: Magyarország nyer
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 08, 2021, 09:14:59
2-1-nél a második félidő kezdetén.

Click Media - DE Trading

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.80

A vendégek ugyan nem partnerek ebben, de a Click Media képes arra, hogy nagyon sok gólos meccset toljon. Pár napja 19 gólosat játszott a Click Media, bár kikaptak ugyan 14-5-re, de ami jó, hogy nem álltak be védekezni.

Beindultak végre, 4-3-nál 9 perccel a vége előtt.

Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 08, 2021, 09:34:43
0-0-nál a 3.percben.

SV Adler Berlin - SV Empor Berlin

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 09, 2021, 12:27:52
Skanstes - Rigas FS

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.66

Akár tíz is lehet közte, ha a vendégek úgy akarják.

2.percben.

Tipp: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 09, 2021, 12:29:05
0-0-nál az 1.harmadban.

Sibir Novosibirsk - AK Bars Kazan

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.60
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 10, 2021, 10:34:53
3-1-nél a harmadik harmadban.

Ladya U20 - Amurskie Tigry U20

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 12, 2021, 18:22:51
2-2-nél a 65.percben.

Alashkert - Kairat Almaty

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61


2-2-nél a 95.percben.

Tipp: Hosszabbításban lesz gól.
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 12, 2021, 18:24:53
0-2-nél a 25.percben.

SK Babite - SK Upesciems

Tipp: 1.félidő 2.5 gól felett + 4.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 13, 2021, 09:10:12
0-0-nál a 9.percben.

Konoplev Football Academy U19 - Szpartak Moszkva U19

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 13, 2021, 11:41:05
Oldenburg - Werder Bremen II

Tipp: Bremen II nyer
Odds:  2.60

Lübeck - St.Pauli II

Tipp: Lübeck nyer
Odds: 1.50

Eintracht Norderstedt - Phonix Lübeck

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.47

BSV Schwarz-Weiss Rehden - HSC Hannover

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.65

Eilenburg - CZ Jena

Tipp: Eilenburg szerez gólt
Odds: 1.66

Halberstadt - Optik Rathenow

Tipp: Halberstadt nyer
Odds: 2.10

SV Tasmania Berlin - Luckenwalde

Tipp: Döntetlen vagy Luckenwalde
Odds: 1.50

SSV Ulm - FSV Frankfurt

Tipp: FSV Frankfurt nyer
Odds: 3.60
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 15, 2021, 21:24:08
1-3 a lapok állás a 63.percben.

Barcelona - Real Sociedad

Tipp: 5.5 lap felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 15, 2021, 21:40:02
0-0-nál a 39.percben.

Oriente Petrolero - Nacional Potosi

Tipp: Nacional Potosi szerez gólt
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 15, 2021, 21:41:44
0-0-nál a félidőben.

Adana Demirspor - Fenerbahce

Tipp: Fener szerez gólt
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 16, 2021, 12:58:54
Futsal, 4-5 a második félidő közepénél.

in.IT Lviv - Galitskaya Sdoba

Tipp: 10.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 16, 2021, 20:20:07
Futsal NB1. 0-1-nél a 2.félidő elején.

Kistarcsa - Újpest

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 16, 2021, 21:25:31
1-1-nél a 64.percben.

Crystal Palace U20 - Leeds U20

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 16, 2021, 21:31:11
0-0-nál a 17.percben.

HK Kopavogur - KR Reykjavik

Tipp: KR Reykjavik szerez gólt
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 16, 2021, 21:34:58
0-2-nél a félidőben.

Giresunspor - Galatasaray

Tipp: Galata 2.5 gól felett
Odds: 1.33
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 17, 2021, 17:54:14
01:30 Guabira - Blooming

Tipp: Guabira nyer
Odds: 1.70

18:00 AD Grecia - Municipal Perez Zeldon

Tipp: AD Grecia nyer
Odds: 1.75

18:00 Frederica - Esbjerg

Tipp: Frederica nyer
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 17, 2021, 21:23:02
3-0-nál a 68.percben.

Izarra - CD Corellano

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 17, 2021, 21:24:54
0-0-nál az 54.percben.

Cesar Vallejo - Cienciano

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 18, 2021, 20:42:55
Futsal, a félidő vége előtt 0-0-nál.

Portugália - Japán

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 18, 2021, 21:05:14
8-0-nál az 53.percben.

IH Hafnarjordur - Tindastoll

Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 18, 2021, 22:41:38
0-2-nél a 21.percben.

Accion Civica - Atletico Risaralda

Tipp: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 19, 2021, 11:57:38
Mindjárt kezdődik a bhutáni Gelephu - High Quality United mérkőzés, ahol toronymagas favorit a vendég együttes. Ha olyan lesz, mint a tegnapi, akkor mészárlást várok, 4.5 gól felett-től kezdve minden határt behúztam 10.5-ig, illetve 1.félidő 2.5 és 3.5 gól felettet is. 14 szöglet felett és az első 10 percben lesz gólt 2.25-ért is ment.

Alacsonyak, körülményesek és nagyon lassúak a hazai védők ez pedig bizakodásra ad okot. Ment még nagyobb összeggel az 5.5 gól felett 1.57-ért.

0-8 lett, de a félidő csak 0-3. 12 szöglet és a 10.percig nem volt gól.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 19, 2021, 16:08:02
0-0-nál az 53.percben.

Shakter Karagandy - Maccabi TA

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 19, 2021, 16:35:47
0-0-nál a 36.percben.

Al Nawaeir - Tishreen

Tipp: Al Nawaeir szerez gólt
Odds: 2.75

Rögtön a fogadás után jött is. Így ment a 37.percben egy Tishreen 1.5 gól felett 1.83-ért.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 19, 2021, 19:14:27
0-0-nál az 56.percben.

Gornik Polkowice - Chrobry Glogow

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 19, 2021, 20:44:43
Futsal, 1-0 az 1.félidő végén.

Spanyolország - Üzbegisztán

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 20, 2021, 20:21:02
A vendégek kapusa finoman sincs jó formában, mar legalább két gól a számlájára írható (a negyediket nem láttam sajnos).
4-1-nél a 62.percben.

Bayern II - Unterhaching

Tipp: Bayern 4.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 20, 2021, 21:57:19
0-0-nál a hosszabbításban.

Vllaznia-nők - FTC-nők

Tipp: Hosszabbítás 0.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 20, 2021, 21:59:44
Smari - KFB

Tipp : 4.5 gól felett
Odds: 2.00

5-0-nál az 49.percben.

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 20, 2021, 23:53:06
Mindjárt kezdődik. Női hoki vb.

Kanada-nők - Finnország-nők

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 21, 2021, 13:04:43
0-0-nál a 4.percben.

Ulm U19 - Bayern U19

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 21, 2021, 13:05:53
0-0-nál a 3.percben.

Bremer - Blumenthaler

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 21, 2021, 13:07:23
0-0-nál a 6.percben.

Lok Leipzig - Berliner AK

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 22, 2021, 12:52:30
0-2-nél a félidőben.

Tensung - Paro

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 22, 2021, 13:41:42
1-0-nál a 27.percben.

Inter U20 - Komeetat U20

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 22, 2021, 13:42:59
0-0-nál a 43.percben.

Eilenburg - TeBe Berlin

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 22, 2021, 15:25:56
1-0-nál a 68.percben.

Wehen - Havelse

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.925
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 22, 2021, 15:53:40
2-0-nál a félidőben.

Schonnebeck - Schwarz Weiss Essen

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 22, 2021, 16:02:02
0-0-nál a félidőben.

Türkgücü München - Freiburg II

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 23, 2021, 00:02:42
1-0-nál a félidőben.

12 de Octubre - River Plate Asuncion

Tipp:  2 gól felett
Odds: 1.675
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 23, 2021, 15:46:17
Borussia Mönchengladbach-nők - BV Borussia Bocholt-nők

Tipp: 'Gladbach-nők nyer
Odds: 3.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 24, 2021, 21:54:14
1-1-nél a 39.percben.

Throttur - Fram

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 24, 2021, 21:55:26
Independiente Juniors - Atletico Santo Domingo

Tipp: Atletico Santo Domingo szerez gólt
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 24, 2021, 21:57:57
Futsal, 1-2-nél a második félidő felénél.

Japán - Argentína

Tipp: 4.5 gól felett
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 25, 2021, 18:54:14
Futsal, 0-0-nál a félidőben.

JEC/Krona/Joinville U21 - Marechal Futsal U21

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.37
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 25, 2021, 19:59:29
0-2-nél a 73.percben.

Slovan Liberec - FK Zbuzany

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 25, 2021, 20:37:31
2-1-nél a 79.percben.

Osnabrück - Dortmund II

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 25, 2021, 21:08:48
0-0-nál a félidőben.

Deportivo Iztapa - Xelaju

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.05
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 25, 2021, 21:39:35
Futsal, Brazil Kupa-nők.
2021.08.25. 23:30

Apcef/Adef DF-nők - Apec-Pva-nők

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 26, 2021, 16:05:00
0-0-nál a 6.percben.

Kairat Almaty - CS Fola Esch

Tipp: Kairat 2.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 26, 2021, 17:55:32
0-0-nál a félidőben, hazai piros.

Alashkert - Rangers

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 26, 2021, 18:35:30
0-0-nál a 3.percben.

Blumenthaler - TuS Schwachhausen

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 27, 2021, 17:32:12
0-0-nál a 47.percben.

Balatonfüred - Pápa

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 28, 2021, 14:08:18
0-0-nál a 10.percben.

Ferencváros-nők - Puskás-nők

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 28, 2021, 14:31:08
Schalke - Düsseldorf

Tipp: Düsseldorf 1.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 29, 2021, 13:07:43
0-0-nál a 7.percben, 0 lap.

Rangers - Celtic

Tipp: 5.5 lap felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 29, 2021, 13:08:52
1-0-nál az 58.percben.

Thimphu City - Tensung

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 31, 2021, 19:22:41
0-0-nál a rendes játékidő végén.

B1913 - Jammerbugt

Tipp: Hosszabbítás 0.5 gól felett
Odds: 1.44

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 31, 2021, 21:57:55
Női jégkorong vb. 1-0-nál az 1.harmadban.

Finnország-nők - Svájc-nők

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 31, 2021, 22:00:31
KH Hlidarendi - Ymir Kopavogur

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 01, 2021, 21:37:08
Futsal, barátságos mérkőzés.

Reguilas Tires - Selasianos Estoril

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 01, 2021, 21:38:44
0-0-nál a 48.percben.

UD San Pedro - Alhaurino

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 02, 2021, 11:26:00
0-0-nál a 69.percben.

Athleta Fc Togo-nők - Esperance-nők

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 02, 2021, 11:54:58
Gelephu - Druk Layul

Tipp1: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 1.83

Tipp2: 5.5 gól felett
Odds: 1.66

Tipp3: 1.félidő 5.5 szöglet felett
Odds: 1.775
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 02, 2021, 17:54:04
0-1-nél a 24.percben.

JJK - Kemi City

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 03, 2021, 16:46:14
Futsal, 2.félidő elején, 2-0-nál.

MFK Southern Ural - Luch GTS Samara

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.80

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 03, 2021, 17:57:07
Jégkorong, BL.

Tappara - Eisbaren Berlin

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 03, 2021, 17:58:48
1-1-nél a 74.percben.

Zarkovo - Javor Ivanjica

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 04, 2021, 18:38:11
1-0-nál a 39.percben.

Győr-nők - FTC-nők

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 04, 2021, 18:38:59
2-0-nál a 39.percben.

Szerbia - Luxemburg

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 06, 2021, 16:29:55
0-0-nál a 69.percben.

Uganda - Mali

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.05
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 07, 2021, 17:13:52
0-1-nél a 45.percben.

Ferencváros-nők - Soroksár-nők

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 12, 2021, 11:43:46
0-0-nál a 44.percben.

Paks II - Iváncsa

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 12, 2021, 13:33:36
0-0-nál a 3.percben.

Hajdúszoboszló - Törökszentmiklós

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 12, 2021, 15:33:05
0-1-nél a 33.percben.

Fasil Kenema - Al Hilal Omdurman

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 19, 2021, 14:28:26
1-0-nál a 29.percben.

Flora Tallinn - Nomme Kalju

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.37
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2021, 19:38:23
Futsal vb. 0-3-nál az 1.félidő végén.

USA - Szerbia

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2021, 20:04:22
Futsal, Magyar NBII. 0-0-nál a mérkőzés elején.

ELTE-BEAC - VSE Haladás 2

Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 20, 2021, 20:05:15
Futsal vb. Második félidő közepén, 1-2-nél.

Irán - Argentína

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 01, 2021, 22:23:06
2-0-nál a 64.percben.

Lens - Reims

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 01, 2021, 22:27:48
1-0-nál a 65.percben.

Athletic Bilbao - Alaves

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 01, 2021, 22:30:56
1-3-nál a 74.percben.

Bordeaux-nők - Lyon-nők

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 03, 2021, 13:51:31
3-1-nél a 78.percben.

Feyenoord-nők - Ajax-nők

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 03, 2021, 16:18:57
1-1-nél a 65.percben.

Szekszárd - Paks II

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 03, 2021, 16:23:36
1-0-nál a félidőben.

Zenit - Sochi

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.95
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 04, 2021, 15:12:22
Futsal, UAE. 0-0-nál az 1.félidőben.

Al Nasr - Khorfakkan

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.90

3-1-nél a második félidő közepén.

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 04, 2021, 16:04:50
Fehérorosz futsal. 0-0-nál az első félidő elején.

Stalitsa Minsk - Ckk Svetlogorsk

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 05, 2021, 18:05:38
0-0-nál az 1.félidő elején.

Futsal, Portugál Divízió II.

SC Lusitania - UP Venda Nova

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 06, 2021, 20:05:45
2-1-nél a 49.percben.

TeBe Berlin - Cottbus

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 06, 2021, 20:07:47
0-2-nél a 47.percben.

Osnabrück - Meppen

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 07, 2021, 11:03:43
0-1-nél a félidőben.

Mitra Kukar - PSBS Biak

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 08, 2021, 14:00:41
Orosz futsal.

Norilsky Nickel - Dinamo Samara

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 18, 2021, 15:32:30
0-1-nél a 71.percben.

Adama City - Welkite Ketema

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 18, 2021, 18:23:44
0-1-nél a 67.percben.

Arba Minch - Mekelakeya

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.775
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 25, 2021, 15:49:17
0-2-nél a 62.percben.

Havadar - Paykan

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.45
Iroda: Betclic

Végeredmény: 0-2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 25, 2021, 15:51:00
0-1-nél a 62.percben.

Atyra - Deportivo Santani

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.60
Iroda: Betclic

90.perc 0-2.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 25, 2021, 16:21:27
Félidőben 1-1-nél.

Badak Lampung - Perserang Serang

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.80
Iroda: Betclic

3-1-nél az 58.percben.

Tipp: Badak Lampung 3.5 gól felett
Odds: 1.60

4-1-nél a 71.percben.

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 26, 2021, 17:30:01
1-0-nál az 55.percben.

AE Larissa - Giannina

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2021, 16:20:26
1-1-nél a 69.percben.

Al Dhaid - Al Rams

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2021, 16:53:00
3-0-nál félidőben.

Zeleziarne Podbrezova - Slovan Bratislava B

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2021, 17:17:01
0-2-nél a félidőben.

Al Dhafra - Al Wahda

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2021, 19:26:07
0-0-nál a 28.percben. Ugyan emberhátrányban vannak a vendégek, de ők a listavezetők, míg a hazaiak mindössze a tizenhetedik, kieső helyen állnak. Ha nem is nyer a Magdeburg, egy döntetlenre legalább jók lesznek.

Viktoria Köln - Magdeburg

Tipp: Döntetlen vagy Magdeburg
Odds: 2.00

31.percben 1-0-nál ment 4.00-án az x2. Illetve ment ugyanekkor a Mindkét csapat szerez gólt 1.72-ért.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum október 29, 2021, 20:55:33
4-0-nál a félidőben.

GO Audax U20 - VOCEM U20

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.61

Végeredmény: 7-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2021, 18:43:46
1-0-nál a 45.percben.

Parma - Vicenza

Tipp: 2 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2021, 19:31:47
0-0-nál a 17.percben.

Hapoel Nof HaGalil - Beitar Jerusalem

Tipp1: 1.5 gól felett
Odds: 1.53

Tipp2: 2 gól felett
Odds: 2.025

0-0-nál a 49.percben.

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40

Végeredmény. 1-0
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 02, 2021, 11:43:08
Futsal, Üzbég bajnokság. 0-0-nál az 1.félidő végén.

Huaxin Jizzax - Dinamo

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.80

Végeredmény: 5-1
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 02, 2021, 19:56:57
Állítólag 19 évesek tolják 25 évesek ellen, ahhoz kepest egész jó a szorzó. A hazaiak a találkozó esélyesei, de én adnék esélyt az idősebb korosztálynak.

Real Cartagena U19 - Junior U25

Tipp: Junior U25 1.5 gól felett
Odds: 1.83

0-2-nél a 39.percben.

Tipp: Junior U25 3.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 03, 2021, 10:33:33
0-1-nél a 6.percben.

Delhi United - Garhwal

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 05, 2021, 10:26:20
Tarun Sangha FC - Indian Air Force

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 07, 2021, 21:30:08
1-0-nál a félidőben, 1-4-es szögletarány. Hazaiaknál piros, ennek ellenére sikerült megszerezzék a vezetést. Második félidőben még nagyobb elánnal fognak támadni a vendégek, sok támadást, lövést és szögletet várok tőlük.

Difaa El Jadida - RSB Berkane

Tipp: Első 9 szöglet RSB Berkane
Odds: 3.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 08, 2021, 18:52:16
1-2-nél az első félidő közepén.

Futsal, NB1.

Berettyóújfalu - Újpest

TIPP: 8.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 08, 2021, 18:53:28
0-0-nál az 1.félidő közepén.

Futsal, NB1.

DEAC - TFSE

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 08, 2021, 20:05:18
0-1-nél a félidőben.

Nacional - Chaves

Tipp: 2 gól felett
Odds: 1.45
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 10, 2021, 16:02:57
Slovacko-nők - Sparta Praha-nők

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 13, 2021, 19:34:25
2-0-nál a félidőben.

Spanyol Futsal.
Jaen Paraiso Interior - Inter Movistar

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61

5-1-nél, 9 perccel a vége előtt.

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 13, 2021, 19:35:59
1-1-nél az első félidő vége felé.

Spanyol Futsal.
Valdepenas - Burela P. Ruben

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 13, 2021, 20:06:33
Futsal, Szerb 1.osztály.

Samo Pravo - Kalca

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 16, 2021, 11:32:21
0-0-nál a 46.percben.

Bangalore Dream United - Bangalore Independents

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 18, 2021, 14:11:27
0-1-nél az 54.percben. A hazaiak nem játszanak alárendelt szerepet, sőt. Majd kétszer annyi kapuralövési kísérlete volt az Indijának, mint a Crvena Zvezdának (7-4).

Indija - Crvena Zvezda

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 3.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 18, 2021, 14:36:03
1-0-nál a 49.percben, vendég piros.

Goiania U20 - Flugoiania U20

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.95
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 18, 2021, 15:00:58
2-1-nél a 64.percben, vendég piros.

Baladiyet El Mahallah - Sed Elmahla

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.50

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 19, 2021, 11:28:16
0-4-nél a 71.percben, hazai piros.

Konoplaev Football Academy U19 - Strogino U19

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.40 + 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 19, 2021, 11:52:01
0-2-nél a félidőben, hazai piros.

Phong Phu Ha Nam-nők - Than KSVN-nők

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.05
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 19, 2021, 14:17:24
1-0-nél a 61.percben, hazai piros.

Gadafi - Arua Hill


Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 19, 2021, 17:29:02
0-1-nél a 74.percben.

Malkiya - Bahrain

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.20

Jó, a naplóban hanyagolni fogom ezeket a tippeket, mert itt szart sem érnek.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 19, 2021, 17:30:23
3-1-nél a 2.félidő 15.percében.

Orosz futsal.
LKS Lipetsk - Gazprom Yugra 2

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 19, 2021, 18:00:12
Horvát Futsal.

AFC Universitas - MNK Crnica

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 20, 2021, 11:58:11
0-0-nál a félidőben, hazai piros.

Sariyer - Hekimoglu Trabzon

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 20, 2021, 12:51:49
2-2-nél a félidőben. (Az oroszoknál 25 perces egy félidő).

Orosz Futsal.
Zarya - MFK Fakel Surgut

Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 20, 2021, 12:58:55
Fehérorosz Futsal

Ckk Svetlogorsk - Borisov 900

Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 20, 2021, 13:01:01
3-0-nál a 75.percben.

Buriram United - Khonkaen United

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 20, 2021, 13:40:11
Egy ideje már elkezdtem egy saját stratégia kialakításán, amihez néha volt tipp is. Többnyire az volt a cél, hogy lássam, hogy jönnének-e a tippek, van-e értelme ennek az egésznek. Nos, a naplózásból az derült ki, hogy nem, mivel sokszor sok gólt vártam (Érdekes, hogy ami nem került be a naplóba, az általában lejött). Úgy fogalmaznék, hogy rosszkor szálltam be egyes mérkőzésekbe, illetve volt olyan, amibe nem kellett volna. Ezért úgy döntöttem, hogy mostantól csak olyan mérkőzéseket írok be, ami megfelel az elképzeléseimnek.

A stratégia a következő. Olyan mérkőzéseket keresek, ahol volt már piros lap, mert az esetek döntő többségében van gól a kiállítást követően. Persze nem mindenhol, de erre a célra van egy adatbázisom, amit eddig nem követtem a naplózás során, csak néha-néha. Az utolsó 15 perc a legerősebb a gólok tekintetében, ezért innentől kezdve csak olyan tippek lesznek, ami megfelel ezen elképzeléseimnek. Nem fogok lőni mindenre, mint eddig, de most már meg kell húzzam a határt.

Többféle vonalon fut egyébként ez a stratégia, nem csak az utolsó negyedórában. Mivel a napló kezd nagyon pirosodni és sok a hülye tipp, ezért azt gondolom, hogy ez ad egy kis átláthatóságot majd az egésznek, és nem lesz zavaros illetve kusza.

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 20, 2021, 14:12:07
A Szlovák másodosztályú mérkőzésen volt egy piros lap az első félidőben és jelenleg 0-0 az állás. A szorzó az 56.percben 1.53, ami több, mint jó számomra, ezért itt nem várom meg az utolsó negyedórát.

Dukla Banska Bystrica - MFK Skalica

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.53

Eseménydús mérkőzésen, egy kapuralövéssel, 0-0.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 20, 2021, 15:02:47
0-0 a 74.percben, vendég piros.

Damac - Al Feiha

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 20, 2021, 20:21:11
Sajnos csak most van lehetőségem megrakni, de már most is jó a szorzó arra, hogy lesz még gól.

1-1-nél a 65.percben, vendég piros.

Unionistas de Salamanca - Badajoz

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 11:23:44
Tegnap kettő jött, egy ment, illetve volt még amiről lemaradtam vagy nem került be a naplóba. Jelenleg egy mérkőzés van ami jó lehet, a Lafnitz - Grazer, illetve várok pirosat az andorrai Carroi - Engordany mérkőzésre.

1-3-nál a 74.percben, hazai piros.

Lafnitz - Grazer

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 12:32:29
73.percben 0-0-nál, hazai piros.

Eskisehirspor - Pendikspor

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 12:58:10
2-0-nál a 71.percben, mindkét oldalt egy-egy piros.

St.Lucia - Birkirkara

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 13:26:11
0-0-nál a 66.percben, hazai piros.

CSKA Moszkva - Khimki

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.925
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 13:54:51
1-0-nál a 71.percben, hazai piros.

Vasas - Szombathely Haladás

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.925
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 14:22:09
0-0-nál a 64.percben, vendég piros.

Lampang - Chainat

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 14:26:34
3-1-nél a 70.percben, hazai piros.

Bangkok - Muang Thong

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 15:11:12
0-2-nél az 54.percben, hazai piros.

Asteras Varis - APO Keratsini

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.75

-3,82
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 17:06:04
0-2-nél a 73.percben, hazai piros.

Al Budaiya - Manama Club

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.85
Iroda: Betclic

-2,97
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 17:42:41
73.perc 1-3-nál, hazai piros.

Granada - Real Madrid

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.50

-2,47
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 18:12:40
0-3-nál a 72.percben, hazai piros.

Kremin - Kryvbas

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61

-1,86
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 19:32:33
1-0-nál a 75.percben, vendég piros.

Hibernians - Hamrun

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.20

-2,86
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 21, 2021, 20:32:48
1-2-nél a 75.percben, hazai piros.

Barbalha - Icasa

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.025

-3,86
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 22, 2021, 16:33:23
2-1-nél a 78.percben, vendég piros.

Roma U19 - Bologna U19

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.66

-3,2
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 23, 2021, 14:18:53
Az ugandai mérkőzéseken már a második félidő közepétől kezdve van gól bőven, ezért ezt a tippet a 66.percben tettem. 0-2-es állásnál, és hazai pirosnál.

SC Villa - BUL FC

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.66

-2,54

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 23, 2021, 15:57:43
0-0-nál a 73.percben, hazai piros.

Lille U19 - Salzburg U19

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50

-2,04
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 26, 2021, 10:33:12
77.percben, 2-2-es állásnál. Hazai piros.

Ural U19 - Strogino U19

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61

-1,43
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 28, 2021, 13:26:12
1-1-nél a 69.percben, hazai piros.

Antequera - Panaderia Pulido

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.00

-0,43
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 28, 2021, 13:28:50
0-3-nál a 77.percben, hazai piros.

Los Barrios - Utrera

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.00

-1,43
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 28, 2021, 14:29:54
0-0-nál a 73.percben, mindkét oldalt piros.

Lichtenberg - Halberstadt

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.90

-2,43
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 28, 2021, 14:34:15
1-1-nél a 76.percben, hazai piros.

St.Etienne - PSG

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.53

-1,93
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 28, 2021, 14:52:10
1-1-nél a 67.percben, vendég piros.

Genk - Brugge

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.53

-1,4
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum november 28, 2021, 16:31:12
1-1-nél a 76.percben, vendég piros.

Ratingen SV Germania - TVD Velbert

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.72

-0,68
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 01, 2021, 13:29:55
2-0-nál a 72.percben, vendég piros.

Denizlispor - Agri 1970 Spor

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.66

-0,02
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 01, 2021, 13:47:11
Most ezt a fogadást korán kell meglépjem, mert kettős emberhátrányban vannak a hazaiak. Ha a vendégek a 60.percig egyenlíteni tudnának, akkor szerintem behúzhatják a végén a mérkőzést is.

1-0-nál a félidőben, kettős hazai emberhátrány.

FK Graficar Beograd - Buducnost Dobanovci

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.90

55.percre le is jött.

0,88

2-2-nél a 73.percben.

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.44

-0,12
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 01, 2021, 14:43:40
0-0-nál a 61.percben, hazai piros.

HNK Cibalia - Bijelo Brdo

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50

0,38
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 01, 2021, 18:15:46
0-0-nál a hosszabbitás 2.félidejében, 107.perc.

NK Osijek - Slaven Belupo

Tipp: 0.5 gól felett a hosszabbításban
Odds: 2.50

-0,62
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 01, 2021, 20:16:32
76.percben, 2-1-nél. Mindkét oldalt piros.

Westerlo - OH Leuven

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.90

0,28
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 01, 2021, 21:03:19
74.percben, 2-1-nél és hazai pirosnál.

SV Ganc Osman Duisburg - Sv Burgaltendorf 1913

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.66

0,94
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 01, 2021, 21:07:35
1-1-nél a hosszabbítás 94.percében.

Hatayspor - Eyupspor

Tipp: 0.5 gól felett a hosszabbításban
Odds: 1.80

-0,06
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 01, 2021, 22:17:00
1-2-nél a 76.percben, vendég piros.

Ashton - Guiseley

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61

-1,06
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 03, 2021, 17:06:11
A nigeri bajnokságról nincs adatom, de a szorzót jónak gondolom, így vakon bepróbáltam.

0-1-nél a félidőben, hazai piros.

AS Police Niger - AS Douanes de Niamey

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.36

-0,70
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 05, 2021, 12:32:44
2-0-nál a 74.percben, vendég piros.

Sariyer - Nigde Anadolu

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.72

-1,70
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 05, 2021, 12:55:50
2-0-nál a 61.percben, kettős emberelőnyben a vendégek.

Kayserispor - Antalyaspor

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.00

80.percben, 2-0-nál.

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50

-3,70
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 05, 2021, 12:58:09
74.percben, 1-0-ás hazai vezetésnél és emberelőnynél.

La Union - Cartagena

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61

-4,70
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 05, 2021, 13:24:57
Fasza, mindhárom meccs kuka. Jó napnak ígérkezik.

0-1-nél kettős emberelőnyben a hazaiak, 70.perc.

Levante B - Granada B

Tipp: Levante B nyer
Odds: 4.33

-5,70
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 05, 2021, 14:02:12
Adok egy utolsó esélyt a mai napnak.

0-2-nél a félidőben, vendég piros.

Luckenwalde - Cottbus

Tipp1: 3.5 gól felett
Odds: 2.20

Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 4.50

Tipp3: Luckenwalde 1.5 gól felett
Odds: 4.00

Tipp4: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.61

2,61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 06, 2021, 19:01:27
1-0-nál a félidőben, vendég piros. A listavezető fogadja a sereghajtót, és az első félidő hosszabbításában sikerült megszerezze a vezetést az Ankaragücü. Azt gondolom, hogy gyorsan megpróbálják majd megszerezni a második gólt, ezért rámegyek arra, hogy a hajrá előtt lesz még egy gól.

Ankaragücü - Balikesirpor

Tipp: 2.gól 70:00 előtt
Odds: 1.53

Nem lett gól, ezért a 73.percben 1-0-nál.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61

2,22
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 07, 2021, 13:39:36
2-6-nál a 79.percben, hazai piros.

Pistoiese U19 - Fiorenzuola U19

Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 1.57

1,22
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 07, 2021, 14:23:42
3-2-nél a 68.percben, vendég piros.

GFK Ohrid Lihnidos - Gostivar

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.65
Iroda: Betclic

1,87
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 07, 2021, 15:22:05
2-1-nél a 75.percben. Emberhátrányban sikerült fordítson a Coventry, de az a tapasztalat, hogy az utolsó negyed órában nagyon sokszor szereznek gólt az emberelőnyben játszó csapatok.

Coventry U23 - Peterborough U23

Tipp: Peterborough U23 1.5 gól felett
Odds: 2.50

Nem tipikus, ááá. Amt nem írtam be, hogy lesz gól, jött, de a hazaiak rúgták.

0,87
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 11, 2021, 23:38:19
3-1-nél a hosszabbításban, 93.perc. Vendég piros, playoff, a csapatok most állnak egálra. A harmadik hazai gól a 90+13.percben született. Vendégek 8 sárgánál, szerintem még kipottyan onnan valaki.

La Luz - Villa Teresa

Tipp: Hosszabbítás 0.5 gól felett
Odds: 1.90

-0,13

Gól nem volt, ellenben piros még kettő.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 12, 2021, 01:05:55
5-1-nél a 76.percben, hazai piros.

Paissandu - AERS Noroeste

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.83

0,70
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 12, 2021, 23:26:04
1-0-nál a 64.percben, hazai piros.

Defensores de Glew - Alumni Los Hornos

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50

1,20
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 13, 2021, 17:23:05
0-0-nál a félidőben, hazai piros.

Racing Club Abidjan - LYS Sassandra

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50 + 1.775

-0,80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 14, 2021, 10:53:00
0-3-nál a 67.percben, hazai piros.

Avondale - Wellington

Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.50 + 1.61

1-3-nál a 78.percben.

Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.83

1-4-nél a 82.percben.

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.45


0,14
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 18, 2021, 12:33:54
0-2-nél a 75.percben, vendég piros.

Karacebey Belediyespor - Nazili Belediyespor

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.80

-0,86
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 18, 2021, 13:25:26
0-1-nél a 67.percben, hazai piros.

Guimaraes U23 - Rio Ave U23

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57

-1,86
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 18, 2021, 13:58:48
0-0-nál a félidőben, vendég piros.

Novi Pazar - Vojvodina

Tipp1: 1.5 gól felett
Odds: 2.25

Tipp2: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 4.00

1-1-nél a 73.percben, kettős emberelőnyben a hazaiak.

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.825

1,39
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 18, 2021, 14:27:46
4-2-nél a 73.percben, vendég piros.

Milan U19 - Pescara U19

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.50

0,39
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 19, 2021, 18:14:37
1-0-nál a 55.percben, hazai piros.

Palencia Cristo Atletico - Gimnastica Segoviana

Tipp1: 2.5 gól felett
Odds: 2.75

Tipp2: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.66

-1,61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 19, 2021, 18:22:33
0-0-nál a 67.perc, vendég piros.

Villarobledo - CD Guadalajara SAD

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.90

-2,61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 20, 2021, 16:51:12
1-0-nál a 21.percben.

LYS Sassandra - ASEC Mimosas

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61 + 2.62
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum december 21, 2021, 17:22:04
1-0-nál a 77.percben, vendég piros.

Al-Nassr Riyadh - Al ittifaq Dammam

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 01, 2022, 19:35:08
0-3 a félidőben, és 20 lövés volt már. A cseh válogatott játékos még nem próbálkozott, ha nem cserélik le korán, akkor szerintem neki is lesz egy lövése.

Crystal Palace - West Ham

Tipp: Soucek 0.5 lövés felett
Odds: 2.50

Ugyanitt félidőben megfogadva a 32.5 lövés felett 2.00-ás szorzón.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 02, 2022, 13:05:09
Jó szarul indul 2022 is. Nem elég, hogy kb. minden is elmegy, de sikerült leforrázzam a kezem, amivel mehetek a sűrgősségire. Így azért elég nehéz pozitívnak lenni, maradni.
Kaptam a bet365-től egy 7500 Ft-os élő fogadás ajánlatot a Chelsea - Liverpoolre, amihez mérkőzés előtti fogadás szükségeltetik.

Chelsea - Liverpool

Tipp: Lesz öngól a mérkőzésen
Odds: 8.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 04, 2022, 19:13:24
Francia Kupa

Lens - Lille

Tipp: 1 gól felett + Lille 3 szöglet felett (mindkettő háromesély)
Odds: 2.05

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 04, 2022, 19:40:41
Spanyol Copa del Rey
2022.01.04. 21:00

Ponferradina - Espanyol

Tipp: Espanyol 0 gól felett + 1 gól felett (háromesély)
Odds: 1.41
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 04, 2022, 19:44:58
Angol EFL Trophy

Charlton - MK Dons

Tipp: 1 gól felett + 7 szöglet felett ( háromesély)
Odds: 1.65
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 04, 2022, 19:57:40
Spanyol Copa del Rey
2022.01.04. 21:00

Ponferradina - Espanyol

Tipp: 1.5 gól felett + Espanyol 4.5 szöglet felett
Odds: 2.12
Iroda: Unibet
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 05, 2022, 14:00:43
5-1-nél a második félidő elején.

VRZ Gomel - Viten Orsha

Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 05, 2022, 17:16:55
1-0-nál az 61.percben.

Pafos - Omonia Nicosia

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 06, 2022, 16:31:46
0-0-nál a mérkőzés elején. Nincs nagy különbség a két csapat között, ennek ellenére a vendégek szorzója igen magas. Egy gólra jók lehetnek a vendégek.

Manacor - Sant Jordi

Tipp: Sant Jordi szerez gólt
Odds: 1.66

Nem a fenét. Esély sem volt.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 08, 2022, 13:29:24
Eddig lefocizza a pályán a Freiburg II a Düsseldorfot, igaz, helyzetük még nem igen volt. 31.perc jelenleg, 0-0 a mérkőzés.

Fortuna Düsseldorf - Freiburg II

Tipp: Freiburg szerez gólt
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 10, 2022, 11:48:34
0-2-nél a 72.percben.

Spartak Trnava - Senica

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 10, 2022, 12:01:23
Futsal, 2x25perces meccs.

Steelex - Dordoi

Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 10, 2022, 18:47:05
0-1-nél a 76.percben.

Votuporanguense U20 - Bahia U20

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.975
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 13, 2022, 13:56:23
Al Muharraq - Al Hidd
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.40
Atletico Madrid - Atletic Bilbao
Tipp: Mindkét csapat kap lapot
Odds: 1.16
Zöld-foki Köztársaság - Burkina Faso
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.18

Odds: 1.93
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 13, 2022, 14:05:35
Páros tesztmérkőzést játszik ma a Rapid, a mérkőzéseket élőben lehet követni a csapat honlapján. Tavaly két alkalommal is játszottak a Lafnitz együttese ellen, télen három, nyáron pedig hét gól volt. Mindkét ellenfél másodosztályú, szerintem három gól simán meglesz.

Rapid Wien - Lafnitz
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.36
Rapid Wien - Vorwarts Steyr
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.36

Odds: 1.85

Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 13, 2022, 14:19:39
1-0-nál az 53.percben.

Al Thuqbah - Hottain
Tipp1: 1.5 gól felett
Odds: 1.36

Tipp2: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 14, 2022, 13:34:55
Dynamo Dresden - Hamburg
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.28
Borussia Dortmund - Freiburg
Tipp: Freiburg 0 lap felett
Odds: 1.16
TSV Havelse - Duisburg
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.20
KAI - CPK
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.14

Odds: 2.05
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 14, 2022, 13:36:29
KA I - CPK
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 14, 2022, 13:38:01
2.félidő 11.percében, 3-3-as állásnál..

Futsal, Üzbég bajnokság.
Maksam-Chirchik - Navbahor
Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 2.37
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 14, 2022, 13:42:20
2-0-nál a 74.percben, vendég piros.

Maccabi Kabilio Jaffa - Hapoel Azor
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 14, 2022, 18:14:34
Nyomorék Zimbabwe olyanokat hibázik, hogy a gyenge Malawi is rúgott eddig nekik kettőt.

2-1-nél a 62.percben.
Malawi - Zimbabwe
Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 20, 2022, 17:43:48
2-0-nál a 43.percben.

Elefántcsontpart - Algéria

Tipp: Algéria nyer
Odds: 17.00


Nagy kérdés, hogy megcsinálja-e ezt Elefántcsontpart és továbbviszik-e Algériát. Egyelőre lefocizzák az elefántokat, és a fordítás jelen állás szerint könnyebb ellenfelet is jelentene az előnyben lévő pályaválasztónak. Kis aprót megért.

Algéria tizenegyest is hibázott, igaz, az már 3-0-nál volt. Mindegy, a gólok hoztak bőven, ennyi belefért.
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 20, 2022, 20:28:29
Futsal Eb 2022

Olaszország - Finnország
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 22, 2022, 13:35:31
0-0-nál a 70.percben, vendég piros.

Lamphun Warrior - Sukhothai
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.95
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 22, 2022, 14:04:15
Lun Lok - CFB Macau
Tipp1: 3.5 gól felett
Odds: 2.00

Illetve Betclicen van:
Lun Lok 2.5 gól felett (1.65)
Lun Lok 3.5 gól felett (2.75)
Lun Lok 4.5 gól felett (4.75)
Lun Lok 5.5 gól felett (9.00)
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 22, 2022, 17:03:38
0-0-nál a 47.percben, hazai piros.

Pafos - Apollon Limassol
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.75

76.percben, 0-0-nál.

Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 2.50
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 23, 2022, 13:35:50
0-0-nál az 5.percben.

Standard Liege - Club Brugge
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum január 23, 2022, 13:44:24
Gzira Utd - Valletta
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.70

Heracles - Go Ahead
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.36

Telstar - Jong Ajax
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.47

Al Shamal - Umm Salal
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57

Torino - Sassuolo
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 07, 2022, 12:14:02
4-2-nél közel a második félidő közepéhez, 28.perc.

Futsal, Üzbég bajnokság
Lokomotiv Tashkent - Metallurg
Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 07, 2022, 13:41:56
1-5-nél a félidőben.

Futsal, Üzbég bajnokság.
Maksam-Chirchik - AGMK
Tipp: 10.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0
Írta: BvB_09 Dátum február 20, 2022, 09:02:13
Bayern München - Greuter Fürth

Tipp: Fürth 2.5lap felett
Odds: 3.80
Iroda: Unibet

Ez nálam value. Egy olyan Bayernt, akik eléggé idegesek az elmúlt találkozók után, szerintem csak szabálytalanságok árán lehet feltartóztatni. Simán benne van, hogy kap a sereghajtó 3 lapot, de még a piros lap is benne van a mérkőzésben. Az 7.50 most az unibetnél, kis arót megér az is.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 27, 2022, 17:37:13
2-0-ra ég az Ajax félidőben, meglepődnék, ha nem fordítanák meg.

Go Ahead - Ajax
Tipp: Ajax nyer
Odds: 4.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum március 10, 2022, 18:02:02
Finn Kupa

Melody - NoPS
Tipp: 4 gól felett (háromesély)
Odds: 2.40
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 13, 2022, 12:15:47
1-0-nál a 67.percben.

Honvéd II - Ferencváros II
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum május 08, 2022, 18:57:59
Gnistan - JaPS mérkőzés a 68.percben 8-1. Az hogy lesz még legalább egy gól 1.50. A két gól 3.40. Azt hiszem ennyi idő alatt benne van még az, hogy rúgnak legalább egyet, de inkább kettőt.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 07, 2022, 17:39:01
Tunéz Kupa, 1-0-nál a 38.percben. Hosszabbításokkal együtt van még szűk egy óra, egy gól még simán belefér.

CS Chebba - ES Zarzis
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Iroda: Bet365

Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 09, 2022, 14:25:54
Makaói Kupa, 1-0 a 61.percben. A sokkal esélyesebb vendégek égnek eddig, és annyira nem is dominálják a találkozót. nagy különbség van a két csapat között, szerintem még így is behúzzák a találkozót.

Casa de Portugal - KA I
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.83

79.percben még mindig 1-0, ment egy 1.5 gól felett 1.83-ért.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum július 01, 2022, 14:08:50
Nagy kedvencem lett a bhutáni másodosztály, hiszen egyes csapatok valósággal fossák a gólokat. Ilyen lehet ez a találkozó is, ahol az ötödik helyezett együttes fogadja az éllovast. Az éllovas együttes nyolc forduló után +33-as gólaránnyal áll az élen, legutóbbi három mérkőzésükön 28 gólt szereztek.

Paro Rintung - RTC
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.91
Iroda: Unibet

Természetesen 5 gól esett a mérkőzésen, azonban a 75.percben sikerült elcsípjem a vendégek győzelmét 9-es szorzón. 2-3 lett a vége.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum július 04, 2022, 14:20:29
1-0-nál a 62.percben.

Fülöp-szigetek-nők - Ausztrália-nők U23
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum július 08, 2022, 18:54:00
19:00-kor kezdődik a Cottbus - Hertha mérkőzés, ahol toronymagas favorit a berlini együttes. Továbbra is elég gyengén muzsikálnak, és igen jó szorzót kínálnak arra, hogy a hazai együttes betalál.

Cottbus - Hertha
Tipp: Cottbus szerez gólt
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum július 25, 2022, 20:25:41
0-1-nél a 60.percben.

Cerrito - Danubio
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57 + 1.80

67.percben még 0-1, de a szorzó már 1.80. Nyomnak a vendégek, emberelőnyben is vannak, szerintem a hajrában szereznek még egy gólt.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum július 26, 2022, 10:43:41
12:00 Gyeongnam - Ansan Greeners

Tipp: 8 szöglet felett
Odds: 1.61
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum július 27, 2022, 15:50:26
20:00 Temperley - CA Alvarado

Tipp1: 8 szöglet felett
Odds: 1.61

Tipp2: 9.5 szöglet felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum július 27, 2022, 15:51:56
20:00 Gimnasia Mendoza - Instituto AC Cordoba

Tipp1: 8 szöglet felett
Odds: 1.61

Tipp2: 9.5 szöglet felett
Odds: 2.00

Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum július 27, 2022, 18:37:05
0-0-nál a 37.percben.

VIFK - JBK

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum július 27, 2022, 18:39:12
0-0-nál a 39.percben.

Flora Tallinn-nők - Saku Sporting-nők

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum július 27, 2022, 21:12:52
01:30 Orlando City - New York Red Bull
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.30

02:30 Flamengo - Athletico Paranaense
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.28

Összodds: 1.67
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 01, 2022, 08:09:33
Göteborg - Norrköping
Tipp1: 1.félidő 5 szöglet felett
Odds: 2.30
Iroda: Bet365

Tipp2: 1.félidő 4 szöglet felett
Odds: 1.67
Iroda: Betfair
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 01, 2022, 08:11:26
Lilleström 2 - Gjelleraasen
Tipp: 9.5 szöglet felett
Odds: 1.72
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 01, 2022, 15:04:55
0-0-nál a 2.percben.

Rosenborg 2 - Innstarnden
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 03, 2022, 12:35:43
Dalkurd FF - Norrby IF
Tipp: 9 szöglet felett
Odds: 1.53
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 03, 2022, 13:17:42
Landskrona - Skövde AIK
Tipp: 10 szöglet felett
Odds: 1.66
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 04, 2022, 14:20:07
Patronato Parana-tartalék - Banfield-tartalék
Tipp: 10 szöglet felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 04, 2022, 14:27:25
Moghayer Al Sarhan - Al-Jazeera
Tipp: 8 szöglet felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 04, 2022, 15:36:52
0-1-es eredménynél, a 30.percben. Szögletarány 3-0.

Chacarita Juniors-tartalék - Deportivo Moron-tartalék
Tipp: Első 9 szögletet a Chacarita Juniors-tartalék éri el
Odds: 2.75
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 04, 2022, 17:52:26
Malmö - F91 Dudelange
Tipp1: 9 szöglet felett
Odds: 1.80
Iroda: Bet365

Tipp2: Malmö 7 szöglet felett
Odds: 2.60
Iroda: Bet365

A Malmö szögleteinek száma: 8 felett (3.60), 9 felett (5.50), 10 felett (8.00), 11 felett (12.00).
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 05, 2022, 10:49:25
0-0-nál, és 1-3-as szögletállásnál a 60.percben.

Beijing Institute - Zibo Cuju
Tipp: Első 7 szöglet Zibo Cuju
Odds: 5.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 05, 2022, 11:23:30
0-0-nál a 20.percben, szöglete száma is nulla.

Kingborough Lions-nők - Taroona-nők
Tipp: 2.5 szöglet felett
Odds: 1.95
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 05, 2022, 11:32:25
2-2-nél, és 7-4-es szögletállásnál a 61.percben.

Gold Coast United U23 - Gold Coast Knoghts U23
Tipp: 14.5 szöglet felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 05, 2022, 12:19:23
0-0-nál a 57.percben.

Osasuna - Burgos
Tipp: 1 gól felett
Odds: 2.050
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 06, 2022, 17:48:20
Academia Deportiva Cantolao - Sporting Cristal
Tipp: 1.félidő 5 szöglet felett
Odds: 1.75
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 06, 2022, 17:51:34
0-1-nél a 64.percben. Szögletarány 9-0, vendégeknél piros.

Trofense - Belenenses
Tipp: 12.5 szöglet felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 06, 2022, 17:53:17
Magyar Kupa mérkőzés, 1-0-nál a 65.percben. Számomra meglepetés, hogy vezet a szolnoki csapat, rengeteget gyengültek. Egy hete találkoztak legutóbb, akkor 3-1-re nyert odahaza a Makó.

Szolnok - Makó
Tipp: 2 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 11, 2022, 14:07:48
Universidad Catolica - O'Higgins
Tipp: 9.5 szöglet felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 11, 2022, 14:13:13
Newell Old Boys-tartalék - River Plate-tartalék
Tipp: 10.5 szöglet felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 11, 2022, 14:15:14
Moghayer Al Sarhan - Al Salt
Tipp: 8 szöglet felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 14, 2022, 10:40:52
1-0-nál a 76.percben.

St. George Willawong - Newmarket
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum augusztus 29, 2022, 14:45:47
0-0-nál a 16.percben.

Odisha FC - Sudeva FC
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 25, 2022, 14:06:58
Ma 16:00-kor rendeznek egy Makó - Paks 2 mérkőzést az NB3-ban, a két csapat hasonlóan áll; Makó 8-, Paks 9pont. Csakhogy a paksi csapat 1-6-1-es mérleggel, ami eléggé durva. A Hódmezővásárhely ellen is lehetett volna iksz, a 90+2.percben kiegyenlítettek, de a 90+4.percben gólt kaptak, így hetedik iksz helyett első vereség lett.
A döntetlen szorzója a bet365-nél 3.60, a pinnacle-nél 3.73 (Mire bepötyögtem lement 3.54-re). Ilyen szorzón nem tudom otthagyni, egymás ellen amúgy is csak 6-ból 1 volt döntetlen, így talán most meglesz a második.

Makó - Paks II
Tipp: Döntetlen
Odds: 3.73
Iroda: Pinnacle
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum szeptember 25, 2022, 14:13:13
Szlovák 3.Liga, a Banik Kalinovo csapata 0-5-1-el áll, ellenfelük 5 ponttal szerzett többet, mérlegük 3-1-3. A döntetlen szorzója rendkívül magas, szerintem ez a találkozó is megér egy próbát.

TJ Tatran Oravske Vesele - Banik Kalinovo
Tipp: Döntetlen
Odds: 5.00
Iroda: Bet365
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum október 09, 2022, 17:33:13
0-0-nál a 28.percben, piros lap a hazai oldalon.

Lleida - CE Manresa
Tipp: 1 gól felett
Odds: 1.50

0-1-nél a 43.percben.

Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.44

1-1-nél az 58.percben.

Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum október 15, 2022, 12:16:15
Német Kupa, 0-0-nál az 57.percben. A hazaiaknak szerintem nem kell most egy újabb terhelés, hétközben nagyon fontos ifi Bl meccset játszanak a Manchester City U19 ellen.

Dortmund U19 - St.Pauli U19

Tipp: St.Pauli szerez gólt
Odds: 2.25 + 2.62
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2022, 09:23:57
Bengaluru - Agniputhra
Tipp1: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.72
Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum november 01, 2022, 12:24:50
0-2-nél a 22.percben.

Damaiense-nők - Benfica-nők
Tipp1: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Tipp2: 4.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum november 02, 2022, 12:06:23
5-0-nál a 47.percben.

RB Leipzig-nők - Hoffenheim II-nők
Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum november 02, 2022, 12:09:49
0-0-nál a 10.percben.

Nakhon Ratchasima - Samut Songkram
Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum november 13, 2022, 21:15:31
2-0-nál az 57.percben, vendégeknél 2 piros.

FAR Rabat-nők - Mamelodi Sundowns-nők
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum december 02, 2022, 20:18:52
2-0-nál a 62.percben.

Tennis Borussia Berlin - Lichtenberg
Tipp: Mindkét csapat sterez gólt
Odds: 1.72

Ment ugyanez 3.25-ért 2-0-nál a 76.percben, igaz, azóta emberelőnyben a hazaiak.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum december 10, 2022, 17:42:46
1-1-nél a 82.percben, vendég piros. Összesen 5 lap eddig, az az érzésem, hogy a vendégek időhúzás miatt fognak majd lapot kapni (3 sárga és 1 piros).

Middlesbrough - Luton Town
Tipp: 5.5 lap felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum december 10, 2022, 17:45:15
1-0-nál a 72.percben, vendég piros.

Sutton United - Colchester
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.05
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum december 10, 2022, 17:47:45
1-0-nál az 59.percben, hazai piros.

Al Shorta - Naft Al Basra
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum január 01, 2023, 08:16:24
Új év, új remények.

Perth Glory-nők - Western United-nők
Tipp: Western United-nők nyer
Odds: 1.60
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum január 19, 2023, 15:47:37
3.harmadban 17 perc van még vissza, az állás 1-6.

IIHF Jégkorong VB-U20 2B osztály
Szerbia-U20 - Kína-U20
Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum január 19, 2023, 15:50:11
IIHF Jégkorong VB-U20 2B osztály

Belgium-U20 - Mexikó-U20
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.60
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum január 19, 2023, 20:03:25
1-2-nél a 2.félidőben, 14:05 van még vissza

Scoregoal Kecskemét -
Aramis

Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.72

Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum január 23, 2023, 18:01:36
0-0-nál a félidőben.

Al-Arabi Doha - Al Sadd
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 01, 2023, 12:58:48
0-0-nál a félidőben, hazai piros.

Qabala - Sabah
Tipp: 1 gól felett
Odds: 1.525
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 01, 2023, 13:08:40
2.harmad után, 7-1-nél.

Jégkorong, IIHF U20-világbajnokság, 3.osztály
Bosznia-Hercegovina- U20 - Dél-Afrika-U20
Tipp: 11.5gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 01, 2023, 23:23:45
1-0-nál a félidőben.

Sporting - Braga
Tipp: Sporting 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 02, 2023, 14:56:20
Floorball, Világbajnoki selejtező-nők
Csehország-nők - Magyarország-nők
Tipp: 17.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 02, 2023, 21:08:48
1-0-nál a 21.percben.

Abergaveny-nők - Pontypridd Town-nők
Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 02, 2023, 21:18:08
Londrina PR  - Rio Branco PR
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.85

A vendégek a sereghajtók a ligában, 0-0-5-tel állnak és 0-9-es gólaránnyal. Ma kinéz nekik egy újabb vereség, azonban szerintem ma már megszerzik első góljukat.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 04, 2023, 16:59:12
0-0-nál a 41.percben.

Club Brugge-nők - Zulte Waregem-nők
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 05, 2023, 14:02:45
1-1-nél az 59.percben, szögletállás 5-0.

PSG-nők - Le Havre-nők
Tipp: Első 9 szöglet: PSG
Odds: 2.50

A párizsi alakulat eddig 14 lövésnél jár, abból viszont csak egy talált kaput. Ha ez így folytatódik és még egy darabig döntetlen lesz az állás, akkor nagyobb rohamok jöhetnek még több lövéssel és szerintem szöglettel. A vendégek amúgy is csak védekeznek, ami plusz a tipp szempontjából.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 05, 2023, 14:10:01
A 20.Dorog eddig durván lefocizza az MTK-t, azonban eddig ez nem mutatkozott meg gólban. A vendégek idei szezonját látva benne van, hogy itt is kapjanak egy gólt, szerintem a szorzó nagyon jó rá.

0-0-nál a 11.percben.

Dorog - MTK
Tipp: Dorog szerez gólt
Odds: 1.66 + 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 05, 2023, 14:21:01
1-0-nál az 58.percben, hazai piros.

Chemnitzer - Greifswalder
Tipp: Chemnitzer 1.5 gól felett
Odds: 4.00

Kiegyenlített mérkőzés folyik, a vendégek pedig ha szeretnének egyenlíteni, akkor idővel egyre nagyobb tempóval kell rohamozzanak. A piros lap óta azért inkább óvatosabb a hazai együttes, bár a vendégek sem erőltetik meg magukat, egyelőre inkább lötyögés zajlik a pályán. Azt gondolom, hogy egy kontrát végig vihet a hazai együttes, a tipp csak megérzés, bár van benne fantázia.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 06, 2023, 20:17:50
3-0-nál az 57.percben.

Asante Kotoko - Accra Lions
Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 06, 2023, 20:21:29
Elég sok gól van a Cseh UHLL jégkorong liga mérkőzéseken, ezért bepróbálok egy ilyet is.

1-4-nél a 2.harmad vége felé.

Riders Univerzita Pardubice - Black Dogs Budweis
Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.70
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 06, 2023, 20:30:57
Bandy, 0-0-nál az 1.percben.

Mjøndalen - Stabaek
Tipp: 12.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 08, 2023, 17:24:39
0-0-nál a 67.percben, vendégek kettős emberhátrányban.

Genk-U19 - Juventus-U19
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 08, 2023, 20:39:30
0-0-nál a 39.percben.

Al-Ahly Cairo - Real Madrid
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 08, 2023, 21:48:44
0-0-nál a félidőben.

Spartans-nők - Celtic-nők
Tipp: 1.5 gól felett
Odds 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 09, 2023, 22:29:08
0-0-nál a 63.percben.

ADO Den Haag - Go Ahead Eagles
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 09, 2023, 22:30:37
Futsal, 0-3-nál a 2.félidőben, 17 perc van vissza.

Antequera - Inter Movistar
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 09, 2023, 23:36:55
0-0-nál a 6.percben.

Uruguay-U20 - Paraguay-U20
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 11, 2023, 23:28:24
1-0-nál a félidőben.

UNIFUT-Rosal-nők - Deportivo Amatitlan-nők
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 11, 2023, 23:30:49
0-0-nál a 31.percben.

Atletico Bucaramanga-nők - Independiente Santa Fe-nők
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 11, 2023, 23:32:03
0-1-nél a 32.percben, szögletarány 1-6.

Motagua - CD Vida
Tipp: Első 9 szöglet: Vida
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 13, 2023, 07:34:41
A Lommel U21-es csapata az első félidőben nagyon jó arányban hozza a 1.5 gól feletteket, az eddig lejátszott 13 bajnokijából 9 alkalommal is összejött nekik ez a gólmennyiség.

Excelsior Virton-U21 - Lommel-U21
Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.68
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 13, 2023, 20:36:59
Darvel - Falkirk
Tipp: Falkirk mindkét félidőben szerez gólt
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 13, 2023, 20:39:10
5-1-nél a 3.harmad 1.percében.

Cseh jégkorong, ULHH
Riders Univerzita Pardubice - Cavaliers Brno
Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2023, 22:36:43
2-1-nél a 2.harmad előtt.

Jégkorong, NCAAH-nők
Harvard-nők - Boston U-nők
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.75

4-3-nál a 2.harmad 12.percében.

Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 14, 2023, 22:40:36
0-0-nál a 45.percben.

CD Pipil - Municipal Limeno
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 16, 2023, 05:52:21
Mindjárt kezdődik egy Spanyol -  Jamaica női barátságos labdarúgó mérkőzés, ahol spanyol gólfesztivált várok. Betfairen 8.5 gólig lehet fogadni a mérkőzésre, 4.5 góltól kezdve minden határt megraktam
4.5 felett 1.95-ös szorzó
5.5 felett 3.10
6.5 felett 5.50
7.5 felett 8.50
8.5 felett 11.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 16, 2023, 21:54:35
Rögbi Liga, 30-0-nál a félidőben.

Warrington - Leeds
Tipp: 50.5 pont felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 17, 2023, 20:47:38
Ismét 3 védős rendszerben áll fel a Hoffenheim, illetve több kulcsjátékosát is leültette a kispadra Pellegrino Matarazzo. Nagyon nem megy mostanában a csapatban, ha 3 védővel állnak fel, nem tudom minek erőltetik.

0-0-nál a 16.percben.
Augsburg - Hoffenheim
Tipp Augsburg gólt szerez az 1.félidőben
Odds: 2.33
Iroda: Unibet
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 18, 2023, 19:42:49
0-0-nál a 11.percben.

Ponte Preta - Portuguesa Santista
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 18, 2023, 20:48:19
Mexikói Segunda Division
Inter de Querearo - Aguacateros
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.50
Iroda: Betfair
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 18, 2023, 20:58:08
Yupanqui - Puerto Nuevo
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 19, 2023, 11:45:43
Skalica - Liptovsky Mikulas
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 19, 2023, 11:57:35
Elche - Espanyol
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 19, 2023, 12:12:44
St.Gallen - Luzern
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.25
Ajax - Sparta Rotterdam
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.25

Összodds: 1.56
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 20, 2023, 14:21:57
0-0-nál a 21.percben.

Crystal Palace-U21 - Manchester United-U21
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 20, 2023, 16:45:32
0-0-nál a 13.percben.

Juventus-U19 - Empoli-U19
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 21, 2023, 23:14:13
1-1-nél az 53.percben.

San Martin de San Juan-tartalék - CS 9 De Julio San Juan
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 21, 2023, 23:16:54
0-0-ás eredménynél és 2-0-ás szögletállásnál a 15.percben.

Marcilio Dias - Chapecoense

Tipp: Első 7 szöglet: Marcilio Dias
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 22, 2023, 23:20:31
Newell's - Claypole
Tipp: Newell's mindkét félidőben szerez gólt
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 22, 2023, 23:22:31
Ituano - Sao Bernardo
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 24, 2023, 20:59:01
1-0-nál a félidőben.

Celtic-nők - Rangers-nők
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 24, 2023, 21:00:03
0-0-nál a 13.percben.

Raith - Ayr
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 24, 2023, 21:02:25
2-2-nél a 3.harmad előtt.

Adler Mannheim - Eisbaren Berlin
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.67
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 25, 2023, 19:48:31
1-1-nél a 71.percben, a bíró nagyon elnéző a vendégekkel szemben (pár tizit elfelejtett befújni a Notts Countynak). Mégis úgy gondolom, hogy a nyomás góllá érik majd.

Nitts County - Dag&Red
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.53 + 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 26, 2023, 21:37:20
76.perc, 0-1.

Caruaru City - Sport Recife
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 26, 2023, 21:40:36
1-1-nél a félidőben.

Meta Catania - Real San Giuseppe
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 26, 2023, 21:43:51
1-2-nél az 1.harmad után.

ECHL
Fort Wayne Komets - Atlanta Gladiators
Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 27, 2023, 14:51:00
2-0-ás félidei eredménynél, és 0-2-es szögletállásnál.

Singida Big Stars - Mtibwa Sugar
Tipp: 5 szöglet felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 27, 2023, 14:53:57
0-4-nél a 74.percben.

Eastern Long Lions-tartalék - Kitchee-tartalék
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 27, 2023, 14:55:10
Futsal, 2.félidő 11.percben, az állás 2-1.

Oman Club - Al Seeb
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum február 28, 2023, 21:09:37
0-0-nál a 22.percben.

Dumbarton - Stenhousemuir
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum március 19, 2023, 09:12:24
0-0-nál a 12.percben.

Macarthur - Melbourne Victory
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.4

26.perc 1-0.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum március 19, 2023, 11:14:38
0-0-nál a 15.percben.

Hong Kong-U23 - Hong Kong
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum március 19, 2023, 11:59:24
Panevezys - Kauno Zalgiris
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50

45.perc 0-1.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum március 19, 2023, 14:16:47
0-0-nál a 18.percben.

Csákvár - MTK
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum március 19, 2023, 14:49:13
1-0-nál a 19.percben.

Slovacko-nők - Sparta Praha-nők
Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 02, 2023, 14:09:57
A vendégek a kiállítás ellenére sem álltak be védekezni, igaz, kaptak is még kettőt a piros után. Ők a sereghajtók, teljesen mindegy már számukra, hogy 3-0, 4-0 vagy 4-1 (stb) lesz a vége, tuti kiesnek ebből az osztályból. A piros ellenére a kapura tartó lövések aránya 9-6, vendégek többet támadnak, több a szögletük és partiban vannak a mezőnyben is. Egyedül az eredményben van különbség, de ha nem feltartott kézzel állnak ki a második játékrészre, akkor akár rúghatnak is egyet a hazaiaknak, akiknek viszont minden pont számít, ők a bent maradásért harcolnak.

3-0-nál a félidőben, vendég piros.
Rayo Vallecano B - Real Aranjuez
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2.37

Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 02, 2023, 15:14:41
0-0-nál a 11.percben.

Cerro CA - La Luz
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 02, 2023, 20:34:36
1-0-nál a 30.percben, szögletarány 0-2.

UD Leira - Alverca
Tipp: Első 7 szöglet - Alverca
Odds: 2.87
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 03, 2023, 21:10:32
0-1-nél a 11.percben.

Larne-tartalék - Coleraine-tartalék
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 03, 2023, 21:13:25
3-1-nél a 75.percben, vendégeknél piros, de az eredményt leszámítva nem játszanak alárendelt szerepet (szögletarány 2-6).

Altay - Sakaryaspor
Tipp: Első 9 szöglet - Sakaryaspor
Odds: 11.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 03, 2023, 21:14:57
0-1-nél a 14.percben.

Valencia - Rayo Vallecano
Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 04, 2023, 22:35:02
1-0-nál a félidőben, hazai piros.

Petrolina - Santa Cruz
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 04, 2023, 22:36:49
2-0-nál a félidőben.

Breidablik - Vikingur
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 04, 2023, 22:40:12
Izlandi kosárlabda

34-25-nél a 2.negyedben, 6.5 perc van még vissza.
Njardvik - Grindavik
Tipp: Njardvik 100.5 pont felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 06, 2023, 11:53:43
1-0-nál a 10.percben.

Melbourne Knights - Coria
Tipp: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 06, 2023, 12:00:36
La Trobe Uni - Lalor Utd
Tipp1: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.83
Tipp2: 3.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 07, 2023, 09:51:46
0-0-nál a 20.percben.

NSW Spirit - Marconi Stallions
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 07, 2023, 11:10:22
0-0-nál a 9.percben.

Slovan Velvary - Kolin
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 07, 2023, 11:20:58
0-0-nál a 6.percben.

Rahmatgonj - Sheikh Jamal
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 08, 2023, 09:46:59
0-0-nál a 17.percben.

Port Melbourne - St. Albans
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 09, 2023, 16:51:25
0-0-nál a 22.percben.

Varndorf - Slavia Praha B
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 09, 2023, 17:59:06
80.percben 0-2-nél és 9 lapnál.

Betis - Cádiz

Tipp: 9.5 lap felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 09, 2023, 20:40:20
0-0-nál a 8.percben.

Al Fateh-U19 - Hajer-U19
Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 2.62
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 10, 2023, 17:00:18
0-1-nél a félidőben, eddig volt 3 lap. Hatalmas tétje van a mérkőzésnek, mert mindkét csapat  ugyanúgy állt a meccs előtt, azonban a vendégek egy mérkőzéssel többet játszottak eddig. Adok-kapokra számítok a második játékrészben, illetve ha úgy alakul, akkor időhúzásra. A teljes hátsó alakzatot behúztam lapra, a vendégek kapusának lapjára már csak 2.50-et fizet az iroda.

Wrexham - Notts County
Tipp1: 7.5 lap felett
Odds: 1.90
Tipp2: Langstaff bármikor szerez gólt
Odds: 3.10
Tipp3: Slocombe, Bajrami, Cameron és Chicksen lapot kap
Odds: 2.50 + 2.87 + 3.40 + 4.00
Tipp4: Ollie Palmer lapot kap
Odds: 4.33


Nyert a Wrexham, ezzel pedig szinte biztos, hogy ők nyerik a National League-et. A második félidő már inkább a gólokról szólt, a 97.percben kihagyott még egy tizenegyest is a Notts County.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 10, 2023, 21:26:17
5-0-nál a 40.percben.

Dungannon Swifts-tartalék - Coleraine-tartalék
Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 10, 2023, 21:29:30
0-2-nél az 1.harmad 15.percében.

Női jégkorong VB
Svájc-nők - Japán-nők
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 11, 2023, 16:26:16
0-0-nál a 25.percben.

Lanus-tartalék - Central Cordoba SdE-tartalék
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.80

1-0-nál a 76.percben, vendégeknél két piros.
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 11, 2023, 23:33:51
1-0-nál a 34.percben.

La Equidad - Once Caldas
Tpp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 11, 2023, 23:36:14
Amerikai egyetemi baseball, 14-4-nél a második iningben.

Illinois-Chicago - Northwestern
Tipp: 29.5 felett
Odds: 1.90

22-8-nál a 4.iningben.
Tipp: 37.5 felett
Odds: 1.95
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 11, 2023, 23:54:20
Universidad O&M - Cibao
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 12, 2023, 11:22:48
3-0-nál a 65.percben, vendég piros.

Khoromkhon Club - Ulaanbaatar City
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 12, 2023, 21:16:51
0-0-nál a 15.percben.

Real Madrid - Chelsea
Tipp: Kroos kap lapot
Odds: 6.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 12, 2023, 21:20:12
0-0-nál a 63.percben.

US Rumelange - Progres Niederkorn
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 13, 2023, 21:29:22
3-2-nél a 60.percben.

Ready-U19 - Valerenga-U19
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 13, 2023, 21:31:49
1-0-nál a 45+2.percben, szögletállás 3-0.

Al-Wakrah - Al-Shamal
Tipp: Első 9 szöglet - Al-Wakrah
Odds: 9.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 13, 2023, 23:46:31
4-0-nál a 45.percben.

CD FAS-tartalék - CD Aguila-tartalék
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 15, 2023, 18:34:28
0-0-nál a 20.percben.

Manchester United-nők - Brighton-nők

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 15, 2023, 19:50:26
0-0-nál a 20.percben.

Technico Universitas - Aucas
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 15, 2023, 22:02:42
1-2-nél a félidőben.

Always Ready - Bolivar
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 16, 2023, 07:03:21
0-0-nál a találkozó 3.percében.

Busan Trans Corp - Mokpo
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 16, 2023, 15:28:59
0-0-nál a 15.percben.

Aston Villa-nők - Chelsea-nők
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 17, 2023, 20:39:45
0-0-nál a 8.percben.

Deportivo Riestra - Club Atletico Mitre
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 17, 2023, 20:41:34
0-0-nál a 12.percben.

Al Salmiyah - Kazma
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 17, 2023, 20:43:22
0-0-nál a 12.percben.

Defensores de Cambaceres - Argentino de Rosario
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 18, 2023, 20:57:27
0-0-nál a 10.percben.

Cambridge Utd - Wycombe

Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 18, 2023, 20:59:14
0-0-nál a 14.percben.

Gateshead - Dorking
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 18, 2023, 21:26:20
0-4-nél a félidőben, szögletarány 0-5.

Queen of South-tartalék - Hibernian-tartalék
Tipp: Első 9 szöglet - Hibernian-tartalék
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 19, 2023, 11:09:26
0-0-nál a 8.percben.

Kaspyi Aktau - Turan Turkistan
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 19, 2023, 11:48:18
0-0-nál a 16.percben.

Bulls FC Academy - Rockdale Ilinden
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 19, 2023, 14:13:34
0-0-nál a 14.percben.

Southern District - HK Rangers
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 19, 2023, 14:14:32
0-0-nál a 15.percben.

Buriram United - Port FC
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 20, 2023, 11:28:26
0-0-nál a 26.percben.

Weston Workers - Lake Macquarie
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 20, 2023, 14:34:29
0-0-nál a 4.percben.

Tampines Rovers - DPMM
Tipp: Tampines mindkét félidőben szerez gólt
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 20, 2023, 21:52:26
0-0-nál a 59.percben.

CSD Flandria-tartalék - Villa Dalmine-tartalék
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 21, 2023, 17:42:47
Jégkorong VB, 2A

3-0-nál a 3.harmad 3.percében.
Grúzia - Horvátország
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.48
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 21, 2023, 20:38:24
Jégkorong VB, 2B

2-5-nél a 2.harmad 13.percében.
Törökország - Belgium
Tipp: 10.5 gól felett
Odds: 1.95
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 21, 2023, 20:40:03
Jégkorong Vb, 2A

2-4-nél a 2.harmad 14.percében.

Izland - Spanyolország
Tipp: 9.5 gól felett
Odds: 2.40

Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 22, 2023, 20:53:42
Jégkorong Vb, 2A

2-2-nél a 2.harmad után.
Horvátország - Spanyolország
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 22, 2023, 20:54:59
0-0-nál a 9.percben.

Sampdoria - Spezia
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 22, 2023, 20:56:27
2-0-nál a 26.percben.

Boca Juniors-nők - Estudiantes Caseros-nők
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 23, 2023, 12:31:47
0-0-nál a 15.percben.

Excelsior-nők - Feyenoord-nők
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 23, 2023, 21:40:28
0-0-nál a 7.percben.

Deportes Concepcion - Deportes Valdivia
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 23, 2023, 21:45:58
0-8-nál az 54.percben.

Racing Club de Montevideo-nők - Penarol-nők
Tipp: 10.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2023, 18:48:25
Jégkorong VB, 1B

0-1-nél az 1.harmad 10.percében.
Észtország - Hollandia
Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2023, 18:50:54
Futsal NB1

0-1-nél az 1.félidő 8.percében.

Berettyóújfalu - Aramis
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 24, 2023, 18:52:37
Futsal NB1

0-0-nál az 1.félidő 12.percében.

Magyar Futsal Akadémia - Rubeola
Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 25, 2023, 20:55:38
0-0-nál az 5.percben.

Rangers B - Caledonian Braves
Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 25, 2023, 21:02:03
2-3-nál a félidőben.

HK/Ymir-U19 - Fjölnir/Vaengir-U19
Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.85
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 25, 2023, 21:04:24
Olasz Futsal.

2-0-nál az 1.félidő 17.percében.

Feldi Eboli - CS Pistoia
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 26, 2023, 22:04:39
3-1-nél a 69.percben, szögletarány 8-5.

Once Depirtivo de Ahuachapán-tartalék -  Atletico Marte-tartalék
Tipp: 15.5 szöglet felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 26, 2023, 22:06:05
Jégkorong, Nemzetközi barátságos.

1-0-nál a 3.harmad előtt.
Nagy-Britannia - Magyarország
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.65
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 26, 2023, 22:07:30
0-0-nál a 29.percben.

Chemal - ASAC Concorde
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 27, 2023, 22:20:52
0-0-nál a 39.percben.

AC Ksar - Kaedi FC
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 27, 2023, 22:27:24
4-1-nél a 70.percben.

Vaca Diez - Nacional Potosi
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.40

75.percben, 5-1-nél.
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 27, 2023, 22:34:07
5-1-nél a 74.percben.

Haukar-nők - KH Hlidarendi-nők
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 28, 2023, 11:49:10
0-1-nél a 15.percben.

Tuggeranong Utd-nők - Canberra Croatia-nők
Tipp: 1.félidő 2.5 gól felett
Odds: 1.72

24.percben, 1-2-nél.
Tipp: 1.félidő 4.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 28, 2023, 21:24:07
3-1-nél a félidőben.

Magyar Futsal Akadémia - ELTE-BEAC
Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 28, 2023, 21:36:44
0-2-nél a félidőben.

UMA Antequera - Palma Futsal
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 29, 2023, 09:55:46
Kambodzsai futsal

Fan Sport FT - Dig88
Tipp: 11.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 29, 2023, 22:56:42
0-0-nál a félidőben.

Detroit City - Tampa Bay Rowdies
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 29, 2023, 23:41:21
Guatemalai Futsal

0-0-nál az 1.félidő 3.percében.
Glucosoral FSC - Deportivo Kinesio
Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 30, 2023, 19:19:37
0-0-nál az 58.percben.

Denizlispor - Samsunspor
Tipp: Denizlispir szerez gólt
Odds: 3.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 30, 2023, 19:21:08
Olasz futsal.

4-0-nál a 2.félidő 2.percében.
CS Pistoia - L84 Volpiano
Tipp: 8.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum április 30, 2023, 19:22:30
Olasz futsal.

3-5-nél a 2.félidő 2.percében.
Real San Giuseppe - Futsal Pescara
Tipp: 11.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum május 09, 2023, 12:40:38
Látom a bukik valamit szimatolnak, mást különben nem értem a szorzókat. A mérkőzés előtt és még a félidőben is fifty-fifty volt a szorzó, most pedig úgy, hogy semmi nem történt, és még csak helyzetek is alig vannak 11-2.20-1.80 lett. Nem lesz itt szerintem semmi, úgy gondolom 0-0 marad a vége.
Megfogadva 0-0-nál a 67.percben.

Three Star Club - New Road
Tipp: 0.5 gól alatt
Odds: 2.62

Beszálltam még az 1X-be 1.83-ért, illetve hazai győzelmem is van, de az már csak 10x oddson.
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 01, 2023, 18:26:03
0-2-nél a 41.percben.

Győr-nők - FTC-nők
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 2.20
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 01, 2023, 18:28:21
0-0-nál a 29.percben.

Vidar - Viking
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.53
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 01, 2023, 18:29:27
Olasz Futsal

Olimpus Roma - Futsal Pescara
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 02, 2023, 21:50:11
0-0-nál a 70.percben.

Excursionistas-nők - UAI Urquiza-nők
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 02, 2023, 21:51:37
Arbaer - Vidir Gardur
Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 02, 2023, 21:54:20
KF Hafnir - Reynir Hellissandur
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 03, 2023, 20:58:57
1-1-nél a 66.percben.

Izrael-U20 - Brazília-U20
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 03, 2023, 21:01:18
Portugál futsal.

Braga - SL Benfica
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 03, 2023, 21:03:24
1-2-nél a félidőben.

Corinthians-U20 - Agua Santa-U20
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 04, 2023, 22:52:33
Brazil futsal, 1-2-nél a félidőben.

Pato Futsal - Umuarama
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 04, 2023, 22:55:15
1-1-nél a 66.percben.

Deportes Concepcion - Melipilla
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 04, 2023, 22:57:13
U20-as vb.

USA-U20 - Uruguay-U20
Tipp: 9 szöglet felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 05, 2023, 21:10:37
0-0-nál a félidőben.

Santos-nők - Bahia-nők
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 05, 2023, 21:13:05
1-0-nál az 52.percben, szögletarány 1-2.

Bendel Insurance - Sunshine Stars
Tipp: 6.5 szöglet felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 05, 2023, 21:15:52
3-2-nél az 5.inningben.

Holguin - Sancti Spiritus
Tipp: 10.5 felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 06, 2023, 22:25:12
Copa Libertadores-nők, futsal.

0-0-nál az 1.félidő 14.percében.
Pumas Sport-nők - San Lorenzo-nők
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 06, 2023, 22:27:01
Wake-nők - North Carolina Courage-U23-nők
Tipp: 1.félidő 1.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 06, 2023, 23:58:22
Izlandi kupa, hosszabbítás. Állás 1-1.

KR - Stjarnan
Tipp: Hosszabbítás 0.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 08, 2023, 15:14:09
0-0-nál a 15.percben.

PDRM - Sabah
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 08, 2023, 18:49:11
0-0-nál a 62.percben.

KPV - SaiPa
Tipp1: 0.5 gól felett
Odds: 1.57

Tipp2: 1 gól felett
Odds: 2.60
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 10, 2023, 00:07:24
Brazil futsal, 0-0-nál az 1.félidő 4.percében.

Jaragua - Futsal Sao Lourenco
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 10, 2023, 23:44:43
2-1-nél a 45.percben.

Central - Cunupia FC
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 10, 2023, 23:46:13
Futsal, 0-0-nál az 1.félidő 7.percében.

Proyectos JC Company - Deportivo Kinesio
Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 11, 2023, 00:22:38
Futsal, 0-0-nál.

Argentína - Vietnám
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.80
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 11, 2023, 23:04:17
Juventude - Tombense
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 11, 2023, 23:07:15
0-0-nál a 7.percben.

Uruguay-U20 - Olaszország-U20
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 12, 2023, 21:18:19
5-1-nél a 64.percben.

Fredrikstad 2 - Åskollen
Tipp: 7.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 12, 2023, 21:19:57
1-0-nál a félidőben.

Deportivo Merlo - UAI Urquiza
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 12, 2023, 21:22:06
5-0-nál a 61.percben.

Carlos Manucci-nők - Atletico Trujillo-nők
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 14, 2023, 22:20:02
0-0-nál a 20.percben.

Bragantino-nők - Pinda-nők
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.44
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 14, 2023, 22:21:07
3-1-nél a 69.percben.

Sion Swifts-nők - Ballymena Utd-nők
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 14, 2023, 22:23:09
0-0-nál a 63.percben, illetve 1-2-es kiállításnál.

OC Safi - FUR Rabat
Tipp: 0.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 15, 2023, 21:02:30
1-0-nál a félidőben.

Kongsvinger-U19 - Nordstrand-U19
Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 15, 2023, 21:04:31
Futsal, 1-0-nál az 6.percben.

Sancti Spiritus - Camaguay
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 15, 2023, 21:49:25
Futsal, 2-1-nél a félidőben.

La Habana - Industriales
Tipp: 6.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 16, 2023, 20:33:42
3-0-nál a 34.percben.

Ibrachina FC U20 - AD Guarulhos U20
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.50 + 1.65
Iroda: Betfair
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 16, 2023, 20:44:16
Kézilabda, 10-8-nál a félidőben.

ES Ain Touta - M Bordj Bou Arreridj
Tipp: 42.5 gól alatt
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 16, 2023, 22:00:55
2-1-nél a félidőben.

Lisburn-nők - Larne-nők
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 17, 2023, 22:37:08
2-1-nél a félidőben.

Brazília - Guinea
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 17, 2023, 22:39:33
3-0-nál a 40.percben.

Cleveland Ambassadors-nők - RNY FC-nők
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 17, 2023, 22:54:38
Brazil futsal.

Cascavel - Brasilia
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.00
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 18, 2023, 22:08:48
1-1-nél a félidőben.

Manaus - Sao Jose
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.40
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 20, 2023, 20:59:02
0-2-nél a 31.percben.

Crusaders - TNS
Tipp: TNS 3.5 gól felett
Odds: 2.25
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 20, 2023, 21:00:11
1-1-nél a 69.percben.

Ayacucho - Alfonso Ugarte
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 20, 2023, 21:01:55
0-0-nál a 16.percben.

Németország - Kolumbia
Tipp: Kolumbia szerez gólt
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 21, 2023, 21:43:55
3-0-n-ál az 56.percben.

Larne - HW Welders
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.72
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 21, 2023, 21:45:58
2-0-nál a félidőben.

Sion Swifts-nők - Mid Ulster-nők
Tipp: 4.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 21, 2023, 21:47:37
1-3-nál a 60.percben.

Follo-U19 - Skeid-U19
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 23, 2023, 22:29:53
2-2-nél a 71.percben, hazaiaknál két piros.

Vaca Diez - Club Aurora
Tipp: 5.5 gól felett
Odds: 2.62
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 23, 2023, 23:47:11
Huracan - Newell's
Tipp: 8.5 szöglet felett
Odds: 1.83
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 23, 2023, 23:48:04
Atletico GO - Ponte Prata
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 24, 2023, 20:50:00
0-0-nál a 18.percben.

Real Pilar - General Lamadrid
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.90
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 24, 2023, 23:40:28
1-0-nál a félidőben.

Atletico Mineiro-U20 - Uberlandia-U20
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.57
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 24, 2023, 23:41:22
0-0-nál a 33.percben.

Cavalry - York United
Tipp: 1.5 gól felett
Odds: 1.66
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 25, 2023, 20:55:33
1-0-nál a félidőben.

Caxias - Novo Hamburgo
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 2.10
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 25, 2023, 20:57:12
1-0-nál a félidőben.

Atletico Fenix Montevideo-nők - Danubio-nők
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1.61
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 25, 2023, 23:52:14
Haiti - Katar
Tipp: 1.félidő 0.5 gól felett
Odds: 1.50
Cím: Re:Naplóm 2.0 (BvB_09)
Írta: BvB_09 Dátum június 27, 2023, 15:29:19
0-2-nél a 29.percben.

AC d'Escaldes - Buducnost
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.57