Sakk

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Nem túlzás, hogy az egész sakkvilág a Viswanathan Anand–Magnus Carlsen világbajnoki döntő lázában él. A címvédő indiai nagymester és norvég kihívója szombaton kezdi meg 12 játszmás páros mérkőzését, amely az utóbbi évek legizgalmasabb összecsapásának ígérkezik. Magyar érdekeltsége is van a döntőnek, Lékó Péter szekundánsként segíti Anandot. Az első játszmára magyar idő szerint délelőtt 10.30-tól kerül sor.


Anand, a világbajnok
Viswanathan Anand 1969. december 11-én született Csennajban (Madrasz). Hatéves korában édesanyjától tanult meg sakkozni, már kora gyermekkorában kitűnt azzal, hogy hihetetlenül gyorsan játszotta  a partijait. 1987-ben ifjúsági világbajnoki címet szerzett, Vaszilij Ivancsukot fél ponttal előzte meg. 1988-ban lett nemzetközi nagymester.
Világbajnok-jelölti páros mérkőzésen Alekszej Drejev ellen nyert, a nyolc között Anatolij Karpovtól kapott ki, ,,villámkezű" Vishy kapkodva esélyes állásokat rontott el. Első szenzációs tornagyőzelmét 1991–92-ben Reggio Emiliában aratta, Garri Kaszparovot és Karpovot is legyőzve végzett az élen.
Több sikertelen próbálkozás után először 2000-ben nyerte meg a FIDE Sakkvilágbajnokságot, a Teheránban tartott döntőben 3,5:0,5 arányban legyőzve Širovsot. Ezzel ő lett az első indiai sakkvilágbajnok. Nagyjából ekkor ragadt rá a Madraszi Tigris becenév is.
2007 szeptemberében Anand ismet világbajnok lett, megnyerve a FIDE Mexikóvárosban tartott Világbajnoki Tornáját. A körmérkőzéses tornán 14 pontból kilencet szerezve lett az első, egy ponttal a második helyezett Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand előtt. A 2008-as Sakkvilágbajnokságon Anand Kramnyik ellen védte a címét egy 12 játszmás páros mérkőzésen.

Carlsen, az ifjú titán
Magnus Carlsen 1990. november 30-án született Trønsbergben. Meglepően későn, csak 8 éves korában tanult meg sakkozni, a 2001-es áprilisi Élő-listán találkozunk először a nevével, 2064 ponttal iratkozott fel. Szorgalmasan tanult edzőjétől és példaképétől, Simen Agdesteintől, a sokszoros norvég sakkbajnoktól, egykori válogatott labdarúgótól.
Később egyre több versenyre hívták meg. Kitűnő memóriája, remek kombinációi, élvezetes játéka, szerény magatartása miatt rendkívül népszerű lett a versenyszervezők és rendezők körében. Reykjavíkban nagyszabású rapidversenyen az első fordulóban teljesült nagy álma, megmérkőzhetett a királlyal, Garri Kaszparovval. Az első partit elremizte, a másodikban kikapott Garritól, de nagyon mérges volt magára, mert látványos hibát követett el. Mindenesetre Kaszparov elismeréssel szólt játékáról, a legnagyobb tehetségnek nevezte.
Tizenöt évesen már világbajnokjelölt volt. Egy évvel később következett világbajnok-jelölti párharca Levon Aronjan ellen. A hatjátszmás összecsapás ádáz küzdelmet hozott, döntés csak a ráadás négy rapid, majd két snelljátszmája után született meg, akkor az örmény sakkozó nyert.
Carlsen egyre jobb formába lendült, ami a többi között annak is köszönhető volt, hogy a legnagyobb élő bajnok, Garri Kaszparov vette a szárnyai alá. Tavaly a londoni szupertornán szerzett jogot arra, hogy kihívja a regnáló világbajnokot, Anandot. A londoni csatáról, amely fantasztikus fordulatokat és váratlan eredményeket is hozott, az eseményeket csak nézőként követő Anand így nyilatkozott: ,,A sakktörténelem legjobb világbajnok-jelölti versenye volt. Még nem fordult elő, hogy az utolsó játéknapig, a játéknap utolsó órájáig bármi történhetett, ez tette egyszerűen hihetetlenné a tornát. Az első három-négy napban már azt gondoltam, hogy Aronjannal játszom majd – ez nem azt jelentette, hogy már terveztem, de gondolataim már ebbe az irányba kóboroltak." Végül Carlsen Kramnyikot megelőzve lett Anand kihívója.

Világbajnok lesz:
Carlsen  1,25
Anand    3,50
Unibet

Az esélyekről mi a véleményetek, a jó "öreg" legyőzi még az ifjú tehetséget?

http://chennai2013.fide.com/fide-world-chess-championship-2013-live/

Miért olyan meglepő, hogy én hoztam fel a sakk témát? Csak a kő-papír-ollót nézed ki belőlem? :P

Ahogy várható volt, az első parti még csak tapogatózás volt:

http://www.chessgames.com/perl/chessgame?gid=1736556

Holnapra is remit várok, hacsak nem izgulja el Carlsen, vagy nem próbálkozik be egy brutál agresszív játékkal. Az első izgalmasabb mérkőzés majd a 3. lehet, ahol a norvég lesz világossal.


Idézetet írta: hurkabalint Dátum november 10, 2013, 13:21:27
Döntetlen lett a mai mérkőzés is:

http://www.chessgames.com/perl/chessgame?gid=1736633

Ez tényleg 2 elég uncsi meccs lett. Az elsőn azért nagyon korán belementek a döntetlenbe, Carlsen nem indult valami jól, onnan pedig a döntetlen mindkettőjüknek jónak tűnt. 2. meccsen meg túl nyílt volt a játék ahhoz, hogy ne döntetlen legyen. Megjött a kedvem sakkozni újra :D

Jelentem megkezdődött a Sakk Világbajnokság! :) Az első két mérkőzés után ma már egy igazi csemegét láthattunk. Anand nagyon jól variált, sikerült a parti közepén beűznie a világos Vezért a sarokba, kivonva így a játékból. Két gyalogláncot fejlesztett, futópárt hozott létre. Szépen fejlődött tehát az indiai, a norvég világelső pedig időzavarba került. Világos 34. lépése után Anand a Futó b2 lépést húzta meg a gyalogelőny érdekében. Itt tenném fel a kérdést a sakkbarátoknak, hogy ők mit léptek volna? Ezt vagy a számítógép által javasolt Bástya f8-at?



Ezután nagyon magas szinten védekezett Carlsen, többször is a legjobbat húzta meg, így végül nem tudta érvényesíteni a gyalogelőnyét a címvédő Anand. Folytatás holnap! :ok:

A parti itt tekinthető meg:

http://www.chessgames.com/perl/chessgame?gid=1736710

Többen kérdezgetik tőlem a lebonyolítást, így most leírom, hogyan is néz ki ez a Világbajnoki páros mérkőzés:

Ami a lebonyolítást illeti: a felek 12 klasszikus játékidejű játszmában mérik össze tudásukat. Egy parti során mindkét félnek 120 perce lesz, hogy megtegyen 40 lépést, majd ezután további 60-60 percet áll rendelkezésükre 20 lépésre. Ezt követően még 15-15 percet kapnak, de innentől, tehát a 61. lépéstől 30 másodpercet jóváírnak mindegyik húzás után.

Döntetlen, vagyis 6:6 esetén négy rövidített játékidejű parti következik. Ezek során 25-25 perc jut a teljes játszmára, de lépésenként 10 másodperc jóváírással. Ha még ezután sincs döntés, akkor két villámparti jön. Itt 5-5 percet kapnak, lépésenként 3 másodperc jóváírással. Ha 1–1, akkor újra két snellparti jön ugyanilyen kondíciókkal. A villámpartikból maximum ötször kettőre kerülhet sor. Ha még mindig nincs döntés, akkor egy úgynevezett ,,hirtelen halál" parti jön. Itt a világossal játszó 5 perc gondolkodási időt kap, a sötét bábukat irányító csak 4 percet (a 61. lépéstől számolva húzásonként 3-3 másodperc jóváírással), de döntetlen esetén utóbbit hirdetik ki győztesként.

Maratoni mérkőzésen ismét döntetlennel ért véget az újabb küzdelem. A címvédő Anandnak gyaloghátránya volt, de cserébe magához ragadta a kezdeményezést, és folyamatosan támadta a szívósan védekező norvégot. A cserék és az állás egyszerűsödése után Carlsen gyalogfórja megmaradt, így Anandnak a remiért kellett küzdenie. 6 órán át izzasztották egymást a felek, míg végül belátták, hogy ismét 1/2-1/2 pont üti a markukat.

A parti itt tekinthető meg:

http://www.chessgames.com/perl/chessgame?gid=1737177

Az állás: 2:2, pénteken folytatás.




Ma szünnap van. Gyakorlatilag 2 nap játék és egy nap pihenő felváltva, egészen az utolsó két mérkőzésig. A pontos menetrend:


Megszületett az első győzelem! A következő két partiban viszont Anand vezetheti a világos bábúkat, tehát nagy csatára van kilátás!

A mai Carlsen győzelem itt megtekinthető:

http://www.chessgames.com/perl/chessgame?gid=1737319


Fáradt vagyok már nagyon, így csak gyorsan átpörgettem + csak "koca-sakkos", de ez a meccs már nem Anand kezében volt?

Idézetet írta: Latzka Dátum november 15, 2013, 20:56:51
Fáradt vagyok már nagyon, így csak gyorsan átpörgettem + csak "koca-sakkos", de ez a meccs már nem Anand kezében volt?

Anand már a 13. lépés után gondban volt.

Holnap frissen újranézem, mindenesetre azt most eldöntöttem, hogy Anandnak drukkolok innentől kezdve. (eddig semleges voltam)

Verőci Zsuzsa sakknagymester írása a partiról: http://sakkblog.postr.hu/magnus-carlsen-58-lepesben-megnyerte-a-vb-donto-5-jatszmajat-v

Én is Anandnak drukkolok, egyrészt Lékó miatt, másrészt Carlsen van akkor zseni, hogy lesz még később világbajnok. De mostmár azt mondom, győzzön a jobb! Bárki is nyer innen, az megérdemli, mert nagyon magas szinten játszanak mindketten. :)