Elvek, Gondolatok és fogadási szokások + TIPPEK SOUND-tól

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában


Pár hónapja néztem egy afrikai U20-as meccset, valami jó kis extrém párosítás, ilyen Namíbia meg Komoró-szigetek szint. Ott volt egy szituáció, hogy az egyik támadó olyan Gerásan felpörgette magának a labdát, és ollózni készült. Szépen felpörgeti, csak közben a védő odaugrott, és elfejelte a lasztit, a támadó meg bumm, olyat ollózott a gyerek fejébe, hogy csoda, hogy a nyakán maradt. Úgy izomból teli csüddel. Persze percekig ápolás, stb. végül saját lábán lejött, szóval megúszta, de a spori egyből felmutatta neki a pirosat. Ő sem a védő fejét akarta lerúgni a nyakáról, csak így sikerült. Veszélyes játék.

Volt olyan, hogy hátulról csúszott a védő a nyújtott lábával elrúgta a lasztit a támadó elöl, aztán a másik bahajlított lábával meg ugye a lendülettől tovább csúszva rácsúszott a támadó achillesére. Durr, rögtön piros. Labdára ment, de ettől még vitte a támadót, azonnali piros.

Csacsával is volt anno egy nézeteltérésünk, vagy apró vitánk, egy Juve BL meccs esetén egy büntetőről, amikor a védő elrúgta a labdát először, majd beleszállt a támadóba. Ő azt mondta, nem volt az semmi, mert labda volt. Először igen, de mivel utána vitte a támadót is, egyértelmű tizi.

Veszélyes játék. Azt a szituációt pedig megnézve nehéz azt mondani, hogy nem volt veszélyben Besedin lába meg a karrierje. Színtiszta piros lap.

Egyébként a vicc, hogy én értem, hogy mit akrszt írni Sound. De ez a tipikus veszélyes játék volt, ez mindenhol piros.

Na ez jó!
Ezt elfogadom! Veszélyes jàték!
Màsik kérdés: ez az ütközés azért kétszereplõs. Magyon kellett hozzà a testi épségét beàlldozó ukràn. Azért kiàllítàs, mert Besedin húzta a rövidebbet?
Csak azt akarom mondani, hogy szô sincs arról, hogy a svéd az ukrànt tàmadja, hanem a labdàt. Ha megússza Besedin egy horzsolàssal, nyìlvàn akkor is veszélyes jàték, semmiképp nem sportszerütlen, vagy szàndékos.
Viszont làtvànyosan megsérült, nem volt szìnészkedés és ezért piros? Azért ebben az ütközésben bõven benne volt az ukràn maflasàga is. Elfogadom veszélyes jàték..

Végül is van itt is egy tanulsàgom:
Veszélyes jàték - sàrga lap
Veszélyes jàték+sérülés okozàsa - piros lap

Egy baj van, hogy ezt ìgy senki sem fogalmazza meg! El tudnàm fogadni, ha ezt kimondanà a szabàlyzat. Így olyan érzésem van, hogy a kiàllítàs kompenzàció akkor is ha az aki megsérül egyébbként a helyzet okozója, s egyébbként a "veszélyes jàték/helyzet" kialakulàsàban részes.

Törvényszerû 3,5 over a belga-olaszon 1:2-nél 1,32-ért.

Sziasztok

Az elõdöntõk elõtt megint úgy làtom, hogy az angol-dàn pàrosnak sokkal könnyebb az útja, ami a döntõben értékké vàlhat.
Anglia lemosta a bûn gyenge Ukrajnàt.
Dània 2:0 utàn kibekkelte a cseheket. Dània eddig minden meccsén fölényben tudott jàtszani, még Belgium ellen is. Most kiderült, hogy a védelem is a helyén van ha kell, Anglia még gólt sem kapott! A nagy meccseket a védelmek döntik el - alapszabàly! Bàrmelyikük lesz döntõs nàlam favorit lesz.

Màsik àg. Két indokolatlan spanyol hosszabbítàs. Màr 60 perccel több van bennük, mint a dàn-angol pàrosban. Horvàtok elleni 3:3 nàlam ezen a szinten blama, s Svàjc is csak 11-esekkep lett meg. Ha valaki akkor én szorîtok az olaszoknak. Spinazzolla kiesése nagyobb érvàgàs, mint gondolnànk. Sérülése utàn csak az idõhúzàs, fetrengés maradt Belgium ellen. Õ megbontotta a széleket, centerezett egész meccsen fel-le robogott, és Lukakut is blokkolta sordöntõ helyzetben. Most megint egy döntõnek beillõ meccs a spanyol-olasz..

Szakvélemények? A szavazàs a déli kretìv foci felé billen. Szerintem érzelmi döntés húzza feléjük a többséget.

Üdv:sound

Sziasztok!

Több okból sem voltam túlságosan aktív az EB alatt. Sajnos a torna elején annyira sok volt a dolgom, hogy az első 2 fordulóból alig láttam elejétől végéig mérkőzést. Utána viszont óvatosságra váltottam, s jól is döntöttem. Érdemes megnézni a népszerű fogadások statisztikáit itt az orgon. Bizony magam, a saját kritériumom szerint erről is vezetek exelt. Míg az EB első két fordulójában sokat lehetett kaszálni a népszerű tippekkel, addig az egyenes kieséses szakaszban (a 3. csoportkörtől) beleálltak a fogadók a földbe, míg a ki-ki meccseken is sokkal nagyobb a pofára esések mértéke, mint a haszon.

Ahogy terveztem sikeresen elmentünk egy jót nyaralni a Balatonra a családdal, így az elődöntőket is félig-meddig követtem. Júliusban már visszatér lassan a normál fociszezon: nemzetközi kupameccsek, utolsó héten beinduló bajnokságok – bár kicsit bekavar majd az olimpia...A lényeg: aktívabb leszek ismét itt naplóban is.

Mára:
EB-döntő

Általában jó szar meccseket kapunk a finálékban. Most a többség Olaszország végső sikerét favorizálja, s a szívem nekem mindig is Itália felé húzott (sokat voltam az országban: dolgoztam, nyaraltam, kirándultam, szerintem, ha mindent összeadok a 44 évemből 1-et biztos eltöltöttem náluk!), sajna már két éve nem voltam csizmaországban.
Ennyi a személyes, most a ,,szakmai". Szerintem Anglia nyeri majd az EB-t. Mindig a védekezésben erősebb csapat nyeri a finálékat. Southgate szövetségi kapitányként már sok mindent megélt – ugye vb-negyedik lett 3 éve. A rutin, a hazai pálya és a kevés kapott gól mellettük szól.
Olaszország előtt le a kalappal! Belgium és Spanyolország kiejtése a bravúr kategória! A belgák ellen a legjobb félidejüket nyújtották. Emerson és Toloi se jó megoldás Spinazzola helyén, kiesése óta kínlódik Itália.

Fogadást semmiképp sem kötök a meccs előtt, mert alapállás a szopóroller szerintem. Talán az undereseknek van igazuk, viszont annyi minden lehet, hogy inkább hagyom – nézem. Ha úgy látom, hogy valamelyik fél mentálisan zuhan, vagy szakmailag összeesik valamiért, akkor megélőzöm a meccset, de tervem nincs rá – sokfajta forgatókönyvet el tudok képzelni.

üdv, sound

Sziasztok

Túl vagyunk az EB-n, ami megint nem hozott fogadói áttörést. Elég csak a fogadói statisztikákat nézegetni, bőven mínuszos lett a torna a népszerű tippek tekintetében, illetve kínlódtak a gurus társaim is, csupán négyen zártunk pozitív mérlegen júniusban.

Jönnek a ,,szürke" tétmeccsek, hétköznapok, s számomra ez a könnyebb terep. A mai menüben BL-selejtezők vannak, írom is:

20:30
Buducnost-HJK


Hiába játszott Finnország az EB-n leszarták, ment tovább a bajnokság! Ez azért szokatlan tett Európában. Lendületből nyert helsinkiben a finn bajnok 3:1-re, már negyedóra után 3:0 volt. Lényeges, hogy az UEFA eltörölte az idegen gól szabályt, így a montenegróiaknak a 2:0 nem jelentene továbbjutást. Egyszerű a képlet, több gólt kell szerezni az ellenfélnél a két meccs alatt. Szerintem hosszú távon ez majd rengeteg döntetlen meccset eredményez majd. Itt is megvan a veszély: a Buducnost nem tud, a Helsinki meg nem akar, gólt szerezni. Mégis azt mondom, hogy a hazai csapat 60 perc után mindent bevet majd és kockázatot fog vállalni. Alaptipp a 1,5 over – tolom az SPFLigában

21:30
Szoligorszk-Ludogorec

A bolgár foci zászlóshajóka a Ludo sovány 1:0-al verte a fehéroroszokat. Pedig a bolgárok erősen overesek, mégis működött a Szoligorszk védekezése. A finnhez hasonlóan a belorusz liga sem állt le. Könnyű overt várok ettől a párharctól, amin a 1,5 over 1,30-on nyit, tegnap 1,27-en állt – ezért nem guruztam. Most viszont már nem vállalok kockázatot, kivárok, nézem, s fogom, ha úgy van akár a 0,5 overt is!

Üdv, sound


Ludogorec meccsén  0:0-nàl 1,36 0,5 over.

 Sziasztok

Jól kezdődött a július. Tiszta sima üzletek. A HJK, már félidőben hárommal ment. A Ludo meg hozta élőben azt az egy gólt. A bolgárok egyébként semleges pályán Belgrádban játszották a visszavágót, ami tök jó meccset hozott, a vég csak 0:1.
Alapban szórakoztató volt a tegnapi meccsek sorozata:
Slovan találkozóját 1:0-s ír vezetéstől néztem, sajna lecsúsztam a 1,5 overről...
A Kolozsvár is jó meccsbe bonyolódott.

A máról:
Sajnos egyenlőre a Legia nincs benn a bet365 live közvetítés kínálatában. Annyira meg nem hoz tűzbe az összecsapás, hogy stream után menjek, ezért szerintem kihagyom. A 1,5 over törvényszerű az első meccs 3:2-es lengyel győzelme után, a Bodo-ban benne van az újabb nyílt összecsapás, úgy, hogy nem tudom nézni inkább kihagyom, látatlanban 1,15-ért nem kell.

16:00
Almati – Maccabi


A kazah és az izraeli bajnok rendszeresen eljut valamilyen csoportkörig, ez egy kemény párosítás, s Haifában 1:1 lett. Ki fog nyílni ez a találkozó, s adott lesz az overezés lehetősége. Meg kell várni az első találatot, s törvényszerű lesz a második! 1,29-en nyit a 1,5 over.

üdv, sound

Sziasztok

Tegnap lemaradtam, mint Majka az Oscar – díjról....
Néztem a Haifa meccsét, tök jó volt az első 10 perc után azt mondtam, sima izraeli továbbjutás lesz. Aztán a kazahok betaláltak és a hazai szurkolók megőrültek. Szünet után vendégek jöttek hozzánk. Még a szünetben hívtak 20 perc múlva ott vagyunk...54. percben 1,24 volt a 1,5 over, még kellett az idő, hogy érték legyen, de a ház elé is ki kellett menjek. Jöttek-mentek a 85. percre értem vissza 2:0...

Ma a magyar kupameccsekben gyönyörködöm, fogadói szándékom nincs...
A Vidi ég!

Üdv, sound

1,47 - en dobtam 1,5 overt a Vidi meccsére...nem bírtam otthagyni!

Sziasztok

Boldogság volt a Vidi meccsén a 1,5 over, akkor is, ha a mieink kapták – törvényszerű, jó befektetés volt. Sajnos már ott tartok, hogy a magyar kupacsapatok meccseit is képes vagyok tárgyilagosan szemlélni, s a pénzszerzési lehetőségre koncentrálni.
Biztos sokan nézték, adott volt egy rossz Videoton egy őrjöngő Szabiccsal. Jellemző példa a csapatra Fiola, akit egy hónapja még istenített az ország, Jerevánban pedig teljesen súlytalan volt ő is. Mindegy pénz a zsebben.

Ma indul a horvát bajnokság, sajnos az első fordulóban sem találok olyan piacot, ami megérne egy gurut...Fontos szempont itt délen, hogy enyhül a hőség. Zágrábban és Eszéken is 30 fok alatt, esetleg esőben lépnek pályára a csapatok.

18:55
Dinamo – Slaven


A zágrábiak túl vannak egy gyötrelmes Bl-selejtezőn, s nyakukon a következő. A Valur ellen otthon, már 3:0-al mentek, a hajrában kaptak kettőt a Makszimírban, így Izlandon Petkovicéknak, rezeghetett volna a léc. Ott is győzni tudott a horvát bajnok, így továbbjutott. Kedden már az Omonia Nicosia lesz az ellenfél, s ők sokkal veszélyesebbek, mint a Zalgiris a Fradinak. Szóval baromira nem hiányzik a Dinamónak a korai bajnoki rajt. A Slaven nehezen maradt benn tavaly, s idén is hasonló kaparás kell tőlük az első osztályért. Mindezeket szembe állítva, semmit  sem ér, a hazaira dobott 1,25. Az over is kérdőjeles, mert profin képes lehozni 1:0-al is takaréklángon egy ilyen meccset Damir Krznar együttese. Persze nézem, mert egy esetleges jó forgatókönyv: pl vendégvezetés – esélyt ad a profitra!

21:00
Osijek – Sibenik


Tavaly újoncként magabiztosan maradt benn a Sibenik. Persze most is a hazaiak az esélyesek, akik a Topolya elleni 3:0-al hangoltak a rajtra. Az előző szezonban négyszer győzött 0-ra az Osijek, a hazaira dobott szorzó érdekes, van ahol 1,22, másutt 1,33 – azért ez ugyan kicsi, matematikai szempontból viszont 30 %-os különbség (ekkora nem szokott lenni az eltérés!). Nem tetszik meccs előtt a 1,5 over sem 1,25-ön. Eső lesz a térségben, lehet özönvíz akár és akkor jön a dagonya, az eszéki pálya/stadion még koránt sincs a magyar stadionok szintjén...Alap, hogy győzni fog a hazai csapat, mégsem ajánlom az esemény előtti üzletet. Ha borul a pálya, akkor a 30. perc után jobb üzletet lehet kötni, ha addig kitart a Sibenik. Jelen leszek élőben nézem, s ha érdemes beszállok!

üdv, sound



1,45 Dinamó győzelem!

Sziasztok

Tudtam, hogy ki kell hagyjam a szombatot, mert parti volt...el vagyok szokva az ivástól, még most sem vagyok meg.
Pénteken, buktam a Dinamo győzelmet. A Slaven ellen toltak egy jó félidőt, azt gondoltam, hogy a második 45 percben jönnek a padról a cserék és bedarálják a kaproncaiakat. E helyett a 2. félidőre leszakadt az ég, és váratlanul vezettek a vendégek Petkovic be is állt a 60. percben, szerintem csinált is egy 11-est, nem adta meg a VAR – ez később derült ki, hogy fordulópont. Belőtte a másodikat a Slaven.
Tanulság: türelmetlen voltam, sima 1,5 over a 65. perc környékén könnyű hasznot adott volna.

BL: A Nicosia szerintem továbbmehet most a horvátokon, s talán a Fradinak is jó lenne a hétfői sorsoláson, ha ezt a párharcot sorsolnák mellé...Glasgow, Sparta, Young Boys

Elment a kedvem az Osijek-Sibenik meccstől, ott is szakadt az eső. Itt sem tartottam a tervet: 30. perc után megyek a hazaira 1,40 fölött. A zágrábi meccs után maradt bennem egy félsz – folyamat mondogadtam magamnak, hogy ez egy másik meccs...nem sikerül meggyőznöm magam, a vége 3:0 az eszékieknek...

Valamelyest aggódom a havi guru miatt! nem találok jó kimenetelt, pedig már 18-adika van....Ha a jövő héten nem tudok 3-4 jó eseményt találni el fogom engedni a júliust.

Ma:
18:55
Ista – Dragovoljac


Gyenge a pulai csapat tavaly nehezen maradt benn, s most az újonccal kezdi a szezont. Leteszik a vendégeket, pedig szerintem benne lesz a meccsben az x2 2.02 a szorzója. Az overezésben nem bízom a 1,5 1,33. Tavaly amikor az Istra pontot tudott szerezni rendszerint 1-2 gólos meccseken tette. Meglepetést szimatolok, nézem, írom...

üdv:, sound

1,5 over 1,40 a Celtic meccsèn - embehátrànyban 1:0 a skótoknak. Törvènyszerű az újabb gól.