HT naplója

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Hát akkor fussunk neki.

Hosszú-hosszú szünet után üdvözlök mindenkit a Naplómban. Sajnos a mostani munkám miatt egyre kevesebb időm van az oldalon történő aktív részvételre, de talán erre a hétre sikerül némi aktivitást mutatnom. Vegyétek úgy, mint ha ez lenne az én Black Friday-em nektek, ahol remélhetőleg nem csak pénteken lesznek sikeresek a szelvényeim, és szintén remélhetőleg nem lesz annyira fekete (vagy komor) a hangulatotok a tippjeim után.

A kevesebb játékidő miatt az utóbbi hónapokban szinte mindig kizárólag két szisztéma szerint játszom csak.

1. Biztosan nyerő tippek (a bukás lehetősége kizárt)
Ezek azok a fogadások, amiket a fogadóirodák nem igazán szeretnek, de amíg engedik, addig használom. Régen azt tanították, hogy úgy tudsz nyerni a különböző irodáknál, ha sikerül okosabbnak lenned az oddsmestereknél. Ezért tehát nekiálltam egy-egy meccsen olyan fogadásokat megtenni, amik (kimeneteltől függetlenül) biztos hasznot hoznak. Kezdetben csak kézilabdára fogadtam, mivel ott sikerült az első ilyen "kiskaput" megtalálni a rengeteg fogadási lehetőség között, de miután pár hónap alatt feltűnően megugrott az egyenlegem, így sajnálatos módon le lettem korlátozva a kézilabda-fogadásokat illetően. Ráadásul a szisztémámat is kiszúrták, úgyhogy más sportágat kellett keresnem.
Ezt követően a Forma-1-re tértem át (ahol szintén könnyű volt megtalálni a hibákat), de mivel itt egy szezonban csak 22 futam van, ezért itt jóval kevesebb a nyerési lehetőség. Ráadásul legközelebb két hét múlva lesz csak futam, úgyhogy ezt most hanyagolnom kell.

2. Kisebb (de biztosabbnak tűnő) szorzók az NBA-ből
A másik fogadási típus, amit mostanában egyre inkább kedvelek, azok az NBA-s meccsek játékosaira történő tippelések, elsősorban a pontok, illetve a triplák tekintetében. Ezen belül is a kisebb szorzókból összerakott 2-3-szoros pénzt hozó szelvények (példának lásd a ma hajnali szelvényt). Ennek az egyetlen hátránya, hogy sok időre van szükség minden meccs minden játékosát átnézni, és azok közül is kiválasztani a legbiztosabbnak tűnőket. Ezen a héten tehát ezzel fogok kísérletezni.

A mai szelvényemet két csapat ihlette: az Orlando és a Phoenix.

Milwaukee - Orlando
- Wendell Carter 1 vagy több tripla
- Terrence Ross 1 vagy több tripla
- Terrence Ross több mint 5,5 pont
Odds: 1,83

W. Carter legalább 1 triplája hetek óta a kedvenc tippem. Rendszeresen 1,3-1,4 körüli szorzót kap annak ellenére, hogy (ha jól rémlik) az utóbbi időben egy meccs kivételével minden összecsapáson dobott legalább egy triplát. De gyakran többet is. Ami pedig T. Ross szorzóit illeti, nem is igazán értem ezeket a számokat. Szintén nagyon jó triplázó, és emellett az Orlando egyik legjobb játékosa, úgyhogy nála ez az 5,5 pontos ponthatár (1,25-ért) ajándéknak tekinthető.

San Antonio - Phoenix
- mérkőzés győztese a PHX lesz
- Cameron Johnson 1 vagy több tripla
- Devin Booker 1 vagy több tripla
- Mikal Bridges 1 vagy több tripla
Odds: 2,25

A Phoenix egyértelműen a legjobb formában levő csapat. Zsinórban a 12. győzelmüket aratták hajnalban, ami többek között annak betudható, hogy nem igazán vannak sérültjeik, és nagyon egyben vannak. A Spursnél ezzel szemben akadnak hiányzók, és talán ennek is betudható, hogy az utolsó négy meccsükön sima vereséget szenvedtek. Bár egyszer minden sorozat megszakad, én azt gondolom, hogy 1,45-ért (ilyen előjelek után) kötelező megtenni a Suns győzelmét. A három játékos pedig, akiktől legalább egy triplát várok, ők szinte minden meccsen hozzák ezt a számot, sőt, általában többet is.

Aki biztosra akar menni, az megteheti külön-külön is a két szelvényt, és ha az egyik elmegy, a másikkal még visszahozhatja a pénzét, én azonban ráteszem egy szelvényre a két tippsort, ami egy kicsivel több mint 4-szeres pénzt hozna.

Idézetet írta: HT Dátum november 22, 2021, 23:17:10

Ez bizony nagy csalódás volt most.
Azt szokták mondani, hogy minden szelvény jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának. Nos, ez most így lett.
Főleg az Orlando-mérkőzés ütött szíven, mivel bekövetkezett az, ami a fogadók rémálma, vagyis hogy nagyon hamar eldől egy meccs. Ilyenkor ugyanis mind a két csapat leviszi a kezdőket, és hagyják játszani a cseréket. Ezúttal is ez történt. Az első negyed végén 20 ponttal ment már a MIL, félidőben pedig 41-gyel (!!!). Ezek után nem csoda, hogy az ORL kezdői átlagban másfél negyedet voltak csak a pályán, és a legjobb dobók emiatt a dobólista végén végeztek (F. Wagner 0 pont, M. Bamba 2 pont, T. Ross 4 pont). Komolytalan.

A mai szelvény sem lesz egy életbiztosítás. Sőt, így visszanézve a tegnapi kombit, az biztosabbnak tűnt, mint a mai. De hát nem maradhatunk játék nélkül, úgyhogy nézzük..

Detroit - Miami
- Miami győzelem
- C. Cunningham 1 vagy több tripla
Odds: 1,4

A Miami jobb csapat, mint a Detroit. Mondom ezt annak ellenére, hogy szerintem egy kicsit gyengültek az előző szezonhoz képest. Bár az eredményeiken ez nem látszik, hiszen 3. helyen állnak Keleten. A Detroit papíron a leggyengébb csapatok egyike, de nagyon szívós tud lenni. Ezt többek között tegnap is megmutatták a Lakers ellen. Viszont a Miami ellen nagyon nehéz játszani, ezért is várok mindenképpen vendégsikert.
Cunningham egy nagyon "vicces" játékos, legalábbis olyan szempontból, hogy sokkal jobban szeret triplát dobni, mint amennyire tud. Emlékeim szerint volt már idén 0/8 és 1/9-es mutatója is, de ennek ellenére azt gondolom, hogy hazai pályán legalább egyszer bepottyan majd neki a labda.

Clippers - Dallas
- Porzingis 14,5 pont felett
- Finney-Smith 4,5 pont felett
Odds: 1,5

Doncic sérülése miatt mindenkinek többet kell vállalnia. Ez a nagyobb vállalás főleg Porzingisnél észrevehető, aki az elmúlt 5 meccsen sorra hozta a 20-30 pontos átlagait. Kezd úgy játszani, mint évekkel ezelőtt, amikor még volt valaki.
Finney-Smith főleg triplákkal szokott operálni (hol több, hol kevesebb sikerrel). Ha csak egy triplája is beesik ma, akkor utána már remélhetőleg fél lábbal is összeszed majd vagy egy duplát mellé, vagy két büntetőt.

Portland - Denver
- Portland győzelem
- R. Covington 1 vagy több tripla
Odds: 1,64

Borzasztóan kezdte a szezont a Portland. Lillard olyan dobásmutatókat hozott meccsről meccsre, amilyeneket kis túlzással én is össze tudtam volna szedni. Aztán úgy tűnik, hogy megbékélt a helyzettel, hogy idén sem lesz erősebb a csapata a tavalyihoz képest, és elkezdett végre normálisan játszani. A Portland pedig rátért a győzelem útjára. A Denver ezzel szemben jobban kezdte a szezont, mint azt sokan várták (én is), hiszen Murray valószínűleg egész szezonban hiányozni fog, és a hatalmas pénzzel megdobott M. Porter is már jóideje sérült. Jokicon kívül Barton az egyetlen, akit dicsérni lehet idén. Mikor a fogadást megtettem, akkor még úgy volt, hogy Jokic valószínűleg kihagyja a mérkőzést, de azóta felvetődött, hogy talán mégis játszik. Mindenesetre hazai pályán így is, úgy is illene nyernie Lillardéknak.
R. Covington tud triplát dobni, ez nem kétséges. Mégis jópárszor megszívatott már. Nem is tudom, hogy ezúttal miért vettem rá ismét a szelvényemre. Talán a "kutyaharapást szőrével" mondás miatt.

3,5-szeres pénz lenne. Nem a legtutibb, de akár még össze is jöhet.

Idézetet írta: HT Dátum november 23, 2021, 20:35:54

Az "idősebb" korosztály biztos emlékszik még a 80-as évek egyik ikonikus filmére, az Éretlenekre, melyben többször is elhangzik az azóta is sokat emlegetett mondat: "Szorgos népünk győzni fog!". Hát most nekem is ez jutott eszembe, miután a tegnapi csalódást keltő tippek után ma végre siker koronázta erőfeszítéseinket.  ;D

A detroiti Cunnigham ezúttal is hozta azt a triplamutatót, amiről a tipp taglalásánál írtam, mert ezúttal egy kínkeserves 1/7-et produkált. Vagyis továbbra is az a véleményem róla, hogy egy nagyon szeretni való játékos (akiben jóval több a lelkesedés, mint a tudás), de pont az ilyenek miatt tanyázik a Detroit a tabella vége felé.

Szintén öröm volt látni, hogy végre leküzdöttem a portlandi Covington-fóbiámat. Ő volt az a játékos, aki csak azokon a meccseken nem dobott triplát, amikor fogadtam rá.

A Clippers-Dallas meccsen – az előzetes hírekkel ellentétben – mégis játszott Doncic, ami csak azért baj, mert a tippemet pont arra építettem, hogy az ő hiánya miatt mások többet fognak vállalni. Szerencsére ennek ellenére a két megfogadott játékos nagyon jól játszott, és így is összejöttek a kellő pontok. Ugyanakkor ha tudtam volna a szlovén pályára lépéséről, akkor talán meg lehetett volna húzni egy jól fizető vendéggyőzelmet. Főleg annak fényében, hogy a Clippersnél is akadtak hiányzók. De mindegy, ne legyünk telhetetlenek.

Hát akkor nézzük a mai kínálatot.

Cleveland - Phoenix
- Phoenix győzelem
- C. Johnson 1 vagy több tripla
- J. Crowder 1 vagy több tripla
Odds: 1,74

Ha egy csapat 13 meccses győzelmi szériában van, mint a Suns, akkor vétek lenne nem megfogadni őket, pláne úgy, hogy több kulcsember is hiányzik a Clevelandnél. Ennek ellenére nem lesz sétagalopp a meccs, ezért szükség lesz néhány kiegészítő ember jó triplázására is. Ezúttal Johnsont és Crowdert választottam ki, mert a többiekre már alig adnak szorzót.

Minnesota - Miami
- J. Butler 17,5 pont felett
- P.J. Tucker 2,5 pont felett
Odds: 1,52

A hazaiak egyre jobb kezdenek lenni (zsinórban 4 győzelemnél járnak), úgyhogy nagyon nehéz dolga lesz a Heatnek. Ha nem húz el az elején a Minnesota, akkor Butler valószínűleg sokat lesz a pályán, és sokat is kell majd vállalnia. Tuckert azért választottam ki, mert az utóbbi meccseken egyre magabiztosabb játszott, és több olyan meccse is volt, amikor egy rossz dobása volt csak. Ráadásul a triplákat is jól dobja, úgyhogy elég ha csak egyszer betalál a hárompontoson kívülről, és máris megvan a kellő pontszám.

Golden State - Philadelphia
- GSW győzelem
Odds: 1,19

Már a szezon elején nagyon erősnek tartották a GSW-t a szakemberek, és nem is tévedtek. Ligaelsők jelenleg, ráadásul Curry is visszatért. A vendégeknél ezzel szemben még mindig sok a hiányzó, úgyhogy vétek lenne kihagyni a hazai győzelmet.

Ez így összesen 3,16-szoros pénzt hozna, amire ezúttal is megvan a reális esély. Talán a phoenixi tripláknál érzek némi rizikót, de ne fessük az ördögöt a falra, és bízzunk bennük.

Idézetet írta: HT Dátum november 25, 2021, 00:00:01

Némileg csalódást keltően játszott egy-két játékos, akiket ezután nem is nagyon fogok erőltetni.
Szerencsére a három legbiztosabb tippet (PHX győzelem, GSW győzelem, Tucker 2,5 pont felett) megtettem nagyobb pénzért, úgyhogy végül pluszban jöttem ki, de ettől függetlenül bosszantó volt látni, hogy olyanok betliztek, akikben pedig láttam fantáziát.

Ma hajnalban nincs mérkőzés, úgyhogy folyt. köv. holnap.

Most van az, hogy szégyellem magam!
Tegnap este jobbnál jobb ötleteim voltak, de a délutáni 3. oltás után annyira padlóra küldött (hidegrázás, fejfájás stb.), hogy már csak annyi időm volt, hogy megtegyem a tippjeim, ahhoz viszont már nem volt lelkierőm, hogy meg is írjam a "tutikat". De bízom benne, hogy ha nézegettétek a fogadási lehetőségeket, akkor ti is biztos rátaláltatok erre a pár kihagyhatatlan lehetőségre.

371 nap után újra itt vagyok!  :great:

Kedves Naplóm!

(Ha jól tudom, így szokták kezdeni a tinilányok az "egetrengetően fontos dolgok" beírását a naplójukba. És bár én már nem vagyok sem tini, sem lány, valahogy mégiscsak kellett egy hangzatos cím.)

Szóval a tény az, hogy az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam a naplóírást – ezzel is érvényesülési és kiteljesedési lehetőséget adva fórumtársaimnak –, de remélem, hogy decemberben kicsivel több időm lesz mind a játékokra, mind az írásokra. Ha mégsem, akkor újabb 371 nap múlva bocsánatot kérek.

Sajnos a Forma-1-es szezonnak vége, ami azért is sajnálatos, mert amióta a Bet365 letiltott a kézilabda-mérkőzések fogadásairól, azóta kizárólag a F1 volt az a terület, ahol olyan fogadásokat tudtam kötni, amiből – végeredménytől függetlenül – biztos haszonnal jöttem ki. Viszont visszagondolva az elmúlt két szezonra, azt kell mondanom, hogy egy kicsit érdekes viszonyunk volt az irodával, mert bár minden alkalommal észrevették, hogy olyan fogadásokat kötök, ahol kihasználom az oddsmesterek hibáit (ezt onnan gondolom, mert a fogadásaim után kb. 10 percen belül javították az általam megtett szorzókat), soha nem törölték a tippjeimet, hanem hagyták, hogy megnyerjem a magam kis 6-8-10 ezer forintjait a futamokon. Mintha külsős ellenőrként foglalkoztattak volna, akinek az a dolga, hogy még egy utolsó pillantást vessen a szorzókra, és ez a párezer forint lett volna a fizetségem. Végülis lehet, hogy mindketten jól jártunk ezzel, de azt el kell ismernem, hogy korrekt volt a Bet365 olyan szempontból, hogy mint mondtam, egyszer sem törölte a már leadott fogadásaimat. Persze régen is így kezdődött a kézilabdánál, aztán tudjuk, hogy mi lett a vége. Bár ott azért előfordult, hogy naponta többször éltem az ilyen opciókkal (vagyis kicsit talán túlzásba is vittem az ingyen pénzek bezsebelését), míg a Forma-1 általában kéthetente egyszer van csak. Na mindegy, a lényeg, hogy a Bet365 is nyereséggel zárta az évet, és nekik köszönhetően én is. 
:beerchug:

Az előttünk álló téli hónapokban egyértelműen a kosárlabda (azon belül is az NBA) fogja uralni a napi tippjeimet, kiegészülve néha egy kis kézilabdával, valamint hétvégenként az NFL-lel. Aztán hogy végül mi sül majd ki ebből, azt meglátjuk.

Mindenesetre jelen pillanatban éppen azon dolgozom, hogy az NBA-s tippeknél is megtaláljam azokat az apró bakikat, amiket korábban a kézilabdánál, illetve a Forma-1-nél. És ha ez meglesz, akkor jön majd a habzsi-dőzsi.  ;D

Hosszútávú fogadások

Korábban soha nem kedveltem az ilyeneket, mert szerettem az azonnali nyereményeket, de az elmúlt egy évben egyre inkább rákaptam (lehet, hogy a korral jár...). Ahogy az NBA-s fórum oldalon is kifejtettem, szerintem mindenképpen érdemes pár csapat végső sikerébe befektetni egy kis tőkét, mert bár valószínűleg egyikükből sem lesz bajnok, de ha bejutnak a rájátszásba, akkor ott már rajtunk múlik csak, hogy mekkora haszonnal jövünk ki a tippünkből.

Jelen pillanatban abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy még a szezon előtt sikerült olyan csapatokat megtennem (egészen magas szorzókkal), akik azóta erősödtek is és szerencsére jól is teljesítenek eddig. És talán ezen felbuzdulva nézegetem még a mai napig is a végső győzelemre adott szorzókat, mert szinte hetente változnak az odds-ok.

Nézzünk egy párat:

- New Orleans (31-szeres). A Pelicans egy nagyon erős kezdőötössel rendelkezik, és még a kispadról is olyan játékosokat tud behozni, mint pl. Alvarado (aki tegnap 27 perc alatt 38 pontot hintett a Denvernek), vagy a 2021-ben draftolt Trey Murphy III, aki sorra hozza a 20 pontos meccseit. A NOP szerintem biztos playoff-résztvevő lesz, úgyhogy ez a 31-szeres pénz jó befektetésnek tűnik.

- Atlanta (51-szeres). A Hawks csapatát érdekes módon elég sokan leírják, de én náluk is azt érzem, hogy ott lesznek a legjobb 8 között, és bár természetesen nem bajnokesélyesek, de ebből az 51-szeres odds-ból is nagyon jól ki lehet majd jönni a későbbiekben.

- Chicago (151-szeres). Nem értem, hogy mi van a Bulls csapatával. Talán ha majd Lonzo Ball visszatér, akkor helyreáll a világ rendje, de elvileg nélküle is sokkal jobb helyen kellene már most is állniuk. Mivel még csak az alapszakasz harmadánál járunk, így nincs még veszve semmi (és én továbbra is azt gondolom, hogy biztos helyük lesz a rájátszásban), úgyhogy ez is jó kis odds.

- Sacramento (151-szeres).

- Washington (251-szeres).

- Indiana (501-szeres).

Ez utóbbi háromról pedig már ejtettem szót az NBA-s fórumon.

Alig egy napja írtam a hosszú távú fogadásokról, és most szembejött velem egy olyan, amin igencsak eltöprengtem.

Foci vb – végső győztes: Brazília (2,87)

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akit lenyűgözött a brazilok játéka Dél-Korea ellen, és bár a torna előtt gondolatban Argentína győzelmét tippeltem, ez a tegnapi mérkőzés arra késztetett, hogy megnézzem, mit fizet a brazilok végső sikere. Mint láthatjuk, 2,87-szeres odds-on adja a Bet365, és hozzá hasonlóan az Unibet is mindössze 2,85-as szorzót kínál.

A kérdés csak az, hogy megéri-e ennyiért megfogadni...
Egy kis gondolkodás és számolgatás után egyértelmű a válasz: NEM

Neymarék jelenleg a legjobb 8 között vannak, ami azt jelenti, hogy a vb-cím megnyeréséhez még három meccset kell játszaniuk. Először az előző vb döntősével (Horvátországgal), majd – valószínűleg – Argentínával (esetleg Hollandiával), végül pedig a másik ág legjobbjával, talán Franciaországgal (de az is lehet, hogy a spanyolokkal, az angolokkal, vagy éppen a portugálokkal). A lényeg tehát az, hogy három olyan meccsük van hátra a braziloknak, ahol egyáltalán nem mehetnek biztosra. Márpedig szerintem ezen a három meccsen a továbbjutásukra adott szorzókat összeszorozva egymással nagyobb számot kapunk, mint 2,87. Pláne annak fényében, hogy azért egy vb-elődöntőn, illetve egy vb-döntőn már az esélyek (és a szorzók) is sokkal kiegyenlítettebbek. Vagyis azt gondolom, hogy aki mégis úgy gondolja, hogy szerinte Brazília lesz a világbajnok – és erre szívesen fogadna is –, annak lehet, hogy érdemesebb volna inkább ezt a pénz mérkőzésről mérkőzésre továbbgörgetni. Részben azért, mert szerintem így jobban jön ki anyagilag a végén, részben pedig ha esetleg megint előfordulna olyan eset a brazilokkal, mint az elmúlt napokban, amikor több játékosuk is kidőlt kisebb-nagyobb betegség miatt, akkor még mindig eldönthetjük, hogy megálljunk-e a "továbbgörgetett" fogadásokban (és elégedjünk meg az addig szerzett haszonnal), vagy haladjunk tovább az előre eltervezett úton.

Az NBA-s meccseknél sokszor érdemes figyelni a játékosok pontszámait, mert néha el lehet kapni egy-két jó szorzót. Főleg azoknál a csapatoknál érdemes "kotorászni", ahol sok a sérült, így a maradék játékosokra több teher hárul. Ráadásul ha a hadra foghatók között ott van a csapat legjobbja, akkor még inkább valószínű, hogy a szokottnál is többet vállal majd ez a játékos, mert azt gondolja, hogy a többiek távollétében neki kell egymaga hoznia a meccset. (Ami persze nem igaz, de attól még így gondolkodnak a legtöbben.)

A hajnali San Antonio - Houston összecsapás elvileg pont olyan, ahol minden összejött, ami egy jó tipphez kell:
1. Mind a két csapat védekezése hagy kívánni valót maga után, emiatt a másik sokat is tud dobni.
2. A Spurs hazai pályán játszik, úgyhogy az általam megfogadni kívánt játékos hazai környezetben talán még jobban teljesít.
3. Sok a hiányzó a San Antoniónál, úgyhogy ez a játékos a megszokottnál is többet fog vállalni (legalábbis remélem).

A tipp tehát az, hogy Keldon Johnson 31,5 pont felett dob (4,00 a szorzója).

Talán abból a szempontból rizikós a tipp, hogy K. Johnson ebben a szezonban eddig még csak egyszer dobott 31,5 pontnál többet, de véleményem szerint ez most egy olyan alkalom, ahol megint összejöhet. Épp a fent felsorolt okok miatt. Persze tudjuk, hogy ez a tipp nem tuti fix, de éppen ezért fizetnek ennyit rá.

Mindenesetre azoknak a fogadóknak, akik inkább az "óvatosabb duhaj" kategóriába tartoznak, nekik jó szívvel tudom ajánlani, hogy Keldon Johnson 24,5 pont felett dob. Erre 1,86-ot fizet a Bet365.

Idézetet írta: HT Dátum december 09, 2022, 00:19:55Az NBA-s meccseknél sokszor érdemes figyelni a játékosok pontszámait, mert néha el lehet kapni egy-két jó szorzót. Főleg azoknál a csapatoknál érdemes "kotorászni", ahol sok a sérült, így a maradék játékosokra több teher hárul. Ráadásul ha a hadra foghatók között ott van a csapat legjobbja, akkor még inkább valószínű, hogy a szokottnál is többet vállal majd ez a játékos, mert azt gondolja, hogy a többiek távollétében neki kell egymaga hoznia a meccset. (Ami persze nem igaz, de attól még így gondolkodnak a legtöbben.)

A hajnali San Antonio - Houston összecsapás elvileg pont olyan, ahol minden összejött, ami egy jó tipphez kell:
1. Mind a két csapat védekezése hagy kívánni valót maga után, emiatt a másik sokat is tud dobni.
2. A Spurs hazai pályán játszik, úgyhogy az általam megfogadni kívánt játékos hazai környezetben talán még jobban teljesít.
3. Sok a hiányzó a San Antoniónál, úgyhogy ez a játékos a megszokottnál is többet fog vállalni (legalábbis remélem).

A tipp tehát az, hogy Keldon Johnson 31,5 pont felett dob (4,00 a szorzója).

Talán abból a szempontból rizikós a tipp, hogy K. Johnson ebben a szezonban eddig még csak egyszer dobott 31,5 pontnál többet, de véleményem szerint ez most egy olyan alkalom, ahol megint összejöhet. Épp a fent felsorolt okok miatt. Persze tudjuk, hogy ez a tipp nem tuti fix, de éppen ezért fizetnek ennyit rá.

Mindenesetre azoknak a fogadóknak, akik inkább az "óvatosabb duhaj" kategóriába tartoznak, nekik jó szívvel tudom ajánlani, hogy Keldon Johnson 24,5 pont felett dob. Erre 1,86-ot fizet a Bet365.

K. Johnson végül 32 pontot dobott, vagyis mind az óvatosabbak, mind a bátrabbak jól jártak.
Ez azért is örömteli, mert a mérkőzés előtt derült ki, hogy a sok hiányzóból néhányan mégis pályára lépnek a San Antonio csapatában, úgyhogy minden adva volt, hogy ne jöjjön össze a kellő pontszám. És bár emiatt Johnson valóban nem vállalt a szokottnál több dobást, ugyanakkor szerencsére elég jó napot fogott ki, és a 14/21-es mezőnymutató (közte három triplával) pont elég volt a nyerő tipphez.
 :great:

Felbuzdulva a tegnapi sikeren, ezúttal is egy játékos pontjaival próbálok egy kis nyereségre szert tenni.

A Dallas fogadja hazai pályán a Milwaukee együttesét, és mivel elég nagy rangadóról van szó, így abban bízom, hogy a játékos, akire a fogadásomat tenném, elég sok játékidőt kap majd, így talán összejöhet a kellő pontmennyiség a részéről.

A tippem: Tim Hardaway (DAL) 21, 5 pont felett dob (4,9-szeres odds).

Az óvatosabbaknak pedig tudom ajánlani azt az opciót, hogy Tim Hardaway 15,5 pont felett dob (1,9).

Mi szól mellette? Először is a hazai pálya, ahol remélhetőleg jobban dob, mintha vendégként lépnének fel. Ezen kívül pedig az a kiváló forma, amit az utolsó 5 meccsén mutatott, amikor is négyszer dobott 20 pont felett, és ezen az utolsó 5 összecsapáson 24,4 pontos átlagot hozott. És mindezt úgy, hogy átlagban mindössze 30 percet töltött a pályán. Márpedig ha valóban az utolsó pillanatig izgalmas lesz a rangadó, akkor várhatóan még ennél is több időt kap majd.

Idézetet írta: HT Dátum december 10, 2022, 00:42:20Felbuzdulva a tegnapi sikeren, ezúttal is egy játékos pontjaival próbálok egy kis nyereségre szert tenni.

A Dallas fogadja hazai pályán a Milwaukee együttesét, és mivel elég nagy rangadóról van szó, így abban bízom, hogy a játékos, akire a fogadásomat tenném, elég sok játékidőt kap majd, így talán összejöhet a kellő pontmennyiség a részéről.

A tippem: Tim Hardaway (DAL) 21, 5 pont felett dob (4,9-szeres odds).

Az óvatosabbaknak pedig tudom ajánlani azt az opciót, hogy Tim Hardaway 15,5 pont felett dob (1,9).

Mi szól mellette? Először is a hazai pálya, ahol remélhetőleg jobban dob, mintha vendégként lépnének fel. Ezen kívül pedig az a kiváló forma, amit az utolsó 5 meccsén mutatott, amikor is négyszer dobott 20 pont felett, és ezen az utolsó 5 összecsapáson 24,4 pontos átlagot hozott. És mindezt úgy, hogy átlagban mindössze 30 percet töltött a pályán. Márpedig ha valóban az utolsó pillanatig izgalmas lesz a rangadó, akkor várhatóan még ennél is több időt kap majd.

Természetesen tudom, hogy nem jöhet minden tipp össze, de itt tényleg annyira passzolt minden, hogy ebben most nagyon bíztam. Pedig ahogy vártam, az utolsó pillanatig szoros volt az összecsapás (1 ponttal nyertek végül a vendégek), vagyis nem volt rossz a gondolatmenet, a baj az volt, hogy meglepően kevés játékpercet kapott Hardaway. Amit nem is igazán értek, mert ha van egy játékosom, aki az utóbbi napokban egyre jobb formában van, akkor az ilyet meg kell lovagolni. Idén már amúgy is elég sokat kritizáltam Jason Kidd rotációját, és amíg így áll a Dallas a tabellán, és ilyen meccseket bukik el, addig sajnos nekem adnak igazat az eredmények.

Sajnos a 88 mezőnykísérletből 55-öt vállalt magára a Doncic/Dinwiddie/Wood hármas (annak ellenére, hogy ezen az estén egyikük sem volt élete formájában, még csak 50%-kal sem dobott egyikük sem), úgyhogy a többi játékosnak elég kevés lehetősége maradt.

Na mindegy, ezen már kár rágódni, de ettől még bosszantó.