Skandináv foci 2017

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Allsvenskan: Häcken - Elfsborg

Mivel most hétvégén nincs Allsvenskan előzetes, így itt osztom meg veletek az általam fogadásra kinézett mérkőzést pár rövid gondolat erejéig. Délután 16:00-kor a dobogós helyekért komoly versenyben lévő Häcken együttese a középmezőnyben tanyázó Elfsborgot fogadja. A két gárda közül egyértelműen a hazaiak várhatják kedvezőbb előjelekkel az összecsapást, mivel július 17.-e óta nem találnak legyőzőre svéd földön. Azóta 5 győzelem és 3 döntetlen a mérlegük. Mégis bizakodhat az Elfsborg, ugyanis a Häcken az a csapat, mely idegenben sokkal jobban szerepel, mint saját szimpatizánsaik előtt! S annak ellenére, hogy nem futnak jó idényt, elég komoly mennyiségben hoznak le overes meccseket. Kimenetelre esetükben nem látom értelmét fogadni, mivel rapszodikus csapatnak mondhatóak, bár nagy meglepetés lenne, hogy ha mindhárom pontot el tudnák hozni most. Nem csoda tehát, hogy az 1X-re (1.22) jóformán nem fizetnek semmit. Maradj talponban elmenne a tipp, de ugyebár az a sorozat most éppen nem fut.

Amit én a mérkőzésre kinéztem két fogadási ötlet. Az egyikre nem vennék mérget, ezért csökkentett téttel ajánlom. A Häcken támadósorában elég komoly formába lendült a félig svéd, félig szír csatár, Ahmed Yasin. 8 bajnoki szereplésén immáron 6 gólnál jár, s növeli találatának esélyét, ha 11-est kapna mondjuk a Häcken, mivel a büntetőket is rendszeresen ő lövi. Esetleges góljára 2.87-es oddsot kínál a bet365. A másik normál egységes fogadásom pedig a mindkét csapat gólt szerez opcióra esett. A Häcken jó formában van, s hazai pályán bizonyára nem védekezésre fog beállni, míg az Elfsborg hajtós csapat, akik azért rendre vállalnak legalább egy találatot idegenbeli túráikon (1.61).

Két végeredmény tippem van. Ezeket csak érdekességként írom le. Vagy 2:1-re nyer a Häcken, vagy pedig 1:1-es döntetlen születik.

Egy dán focibloggerrel beszélgettünk hazájának labdarúgásáról

Pár hete volt szerencsénk találkozni egy dán fociblogger, aki él-hal a fociért és egy igazi lokálpatrióta, így hazája bajnokságát favorizálja. Sikerült rávennünk egy interjúra is, ahol a kérdések egy részét Ti, olvasóink írtátok, míg a másik felét mi, skandináv szerkesztők. Sok hasznos információt megtudhattok a dán labdarúgásról, így olvassátok figyelemmel a Jonas Roelsgaarddal készült interjúnkat.

Eliteserien: A kupa árnyékában

A múlt héten a kiesőjelöltekkel arattunk, míg a következő körben az első és második helyezett mérkőzését vesszük górcső alá. Lassan véget ér a bajnokság és úgy néz ki, hogy a bajnoki cím nem nagyon lesz veszélyben a Rosenborgnak, mivel akár 10 pontosra is nőhet a különbség a hétvégén. Természetesen ennek nem örülnénk teljesen, mert ez azt jelentené, hogy csak az egyik tipp jött. Lássuk a 23. forduló előzetesét!

Eliteserien: Vikingeket verünk

Két hete megnéztük a kiesőjelölteket, múlt héten a dobogóért küzdőket, míg most jön egy igazi vegyes páros, mivel a nagy valószínűséggel kieső Viking fogja szombaton fogadni az utóbbi időben megtáltosodó Strømsgodsetet. Emellett meg kell említeni, hogy a héten a megszokott szombattól hétfőig tartó rendszer helyett a péntektől vasárnapig tartót alkalmazzák, így a hét utolsó munkanapján már megrendezik a Brann - Kristiansund találkozót.

Eliteserien: Jöhet az újabb under?

Tovább folytatódik a norvég bajnokság, ahol az élboly zsúfolódása mellett a múlt heti győzelmével a Viking is zárkózik a bennmaradásról álmodózók közé. A két kiemelt találkozó mellett ránézünk a long-term fogadásainkra is, ahol profitra lelhetünk. Nézzük a 26. forduló beharangozóját!

Komoly kiesési csata a hétfő esti terítéken

Célegyenesbe ért a svéd pontvadászat idei szezonja! Három fordulóval a bajnokság vége előtt már címvédést ünnepelhettek Malmöben, s az újonc Eskilstuna, illetve nagy valószínűséggel a Halmstad is visszatér jövőre a Superettan mezőnyébe! Olvasd tovább ITT!


Skandinávok Európában: Jön a sorsfordító negyedik kör!

Negyedik forduló következik csütörtök este az Európa Liga csoportkörében! Mint, ahogy azt már megszokhattátok, az SPF szerkesztői stábja ezúttal sem megy el szó nélkül a kiírásban több-kevesebb sikerrel szereplő északi csapatok mérkőzései mellett! Olvasd tovább ITT!


Sziasztok.
Mit gondoltok a Svéd U21 válogatottról? Nézve a játékosokat, és a szezonban nyújtott teljesítményüket sokkal előrébb járnak. Szinte minden játékosuk alapember a csapatukban, bajnoki meccseik többségén játszottak, csapatuk főleg a svéd első osztályban, de van aki már megjárta hollandiát, norvégiát, németországot, angliát.
Attól tartok erős falat lesz nekünk, és bár nálunk is sok játékos rendszeres leteőséget kap, sajnos ez NB1, NB2ben történik, és csak 1-1 rendszeresen játszó idegenlégiósunk van, Szoboszlai, Sallai vagy Kecskés Ákos személyében.
A szorzó szerintem a hazai pályának szól, bár már csökkent a svédekre.

Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 09, 2017, 16:16:14
Sziasztok.
Mit gondoltok a Svéd U21 válogatottról? Nézve a játékosokat, és a szezonban nyújtott teljesítményüket sokkal előrébb járnak. Szinte minden játékosuk alapember a csapatukban, bajnoki meccseik többségén játszottak, csapatuk főleg a svéd első osztályban, de van aki már megjárta hollandiát, norvégiát, németországot, angliát.
Attól tartok erős falat lesz nekünk, és bár nálunk is sok játékos rendszeres leteőséget kap, sajnos ez NB1, NB2ben történik, és csak 1-1 rendszeresen játszó idegenlégiósunk van, Szoboszlai, Sallai vagy Kecskés Ákos személyében.
A szorzó szerintem a hazai pályának szól, bár már csökkent a svédekre.

Esik is a svéd odds, érdemes még most megjátszani :)

Ezek a skandináv bajnokságok azért annyira nem erősek. Norvégiában a Rosenborg kiemelkedik (és ezt megtenné az NB1-ből is), míg Dániában pár csapat jobb körülmények között készülhet (azonban láttuk, hogy a Midtjylland mindkét évben megszenvedett a magyar ellenfelével az Eurőpa Liga selejtezőben). A svéd csapatok leszerepeltek a nemzetközi kupában (kivéve Östersund). A svéd győzelem addig érte meg szerintem, míg ők voltak az esélytelenebbek. Idegenben nekik se ment az utóbbi időben .

:cya:

Gondolom az up csapataik mind válogatott mind klub szinten is fizikálisan jól fel vannak készítve. Sajnos ilyen téren mindenképp előttünk járnak,  és ha a középpályán a párharcok többségét meg tudják nyerni akkor uralják a meccset. Mindenesetre mehet dolgunk lesz és szerencsére nézni tudom a meccset és előben követni, így a kezdő csapatokból és a játék kepéből valami jó oddsot találni. Természetesen teljes szívből szurkolok a srácainknak.

Sorry, hogy szétoffolom a skandináv topicot a magyar-svéd u21 meccs miatt, de még 1 érdekesség, ami úgy gondolom kicsit ide is tartozik.

Felmentem a svéd szövetség honlapjára, hogy infót gyűjtsek, és ami fogad, az egy sok statisztikai adatod tartalmazó oldal. Kiemelnék pár izgalmas részt:

"The Swedish Football Association

Clubs: More than 3,200 with a total of more than 1 Million members [2016]
Registered players: 338,819 (over 15 years of age), of which 87,823 are women [2015]
Registered futsal players: 156,240 (over 15 years of age), of which 47,148 are women [2015]
Inter-company football: 8,700 teams with 104,000 players
Seniors referees: 3,952, of which 22 are women [2015]
Pitches: 2,300 natural turf, 676 artificial (81 heated), 72 indoor arenas (six full-size).
"

Rendszeresen nézem az MLSZ honlapját is, de ilyen adatokba még itthon nem ütköztem bele. Ami talán jobb is, mert pl. az igazolt gyerek focisták száma az nagyon nagyon nagyon nagyon durván torzít! Én is dolgoztam gyerekekkel vidéki faluban, és tudom hogy a lényeg nem a képzésen van. A lényeg az, hogy legyen papírja az egyesületnek arról, hogy minél több igazolt játékosa van, ekkor tudnak több támogatást lehívni. Így a helyi általános iskolával, ha jó az együttműködés, akkor nagyon sok gyerek lehet, ha nem, akkor nehezebb összeszedni. Gondolom a svédeknél nem így mennek a dolgok az UP-ban, ha már 2015-be U21-es EB-t sikerült nyerniük.

Másik meglepő adat számomra a futsal játékosok száma, ami ráadásul a 15 év fölöttiekről adat! Gondolom kinn 15 év alatt be van építve a gyerekek edzésprogramjába. Sajnos itthon a futsalt még nagyon kevesen űzik, és gyerek szinten még kevesebb figyelmet kap, pedig a nagypályás foci alapja. Nem véletlen hogy Dárdai is futsaledzőt hívott ki a Herta edzésére, és próbált beépíteni futsal elemeket.

Eliteserien: Bennmaradó újoncok csatája

Az év elején sok pénzt nem tettünk volna rá, hogy mindkét újonc bennmarad az Eliteserienben, azonban két fordulóval a zárás előtt nehezen tudjuk elképzelni ennek ellenkezőjét. A cikkben elsősorban velük fogunk foglalkozni, azonban megnézzük azt is, hogy mely kérdések nincsenek még lezárva Norvégiában...

Skandinávok Európában: Brutális oddsra vadászunk

Az ötödik fordulóban tartunk és ezen a héten egy váratlan tippet próbálunk adni, mivel ebben látjuk a legjobb értéket. Ehhez mindenkinek egy kicsit Rosenborg drukkernek kell lennie, de szerintünk reális ez a kimenetel. Meglátjuk csütörtökön hét órakor!

Eliteserien: Záróra

Vasárnap este véget ér a norvég bajnokság is...