OTP Bank Liga 2019/20

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

július 04, 2019, 09:38:57, SPF Admin
OTP Bank Liga 2019/20

Rajt: 2019 Augusztus 3.

Vége: 2020 Május 16.

Itt lehet beszélgetni a magyar OTP Bank Liga eseményeiről.  :topbet_125:

Debrecenben indul a címvédő idénye – elkészült az OTP Bank Liga sorsolása

Az NB II bajnoka a Mezőkövesd ellen kezdi szereplését az élvonalban. Először a 9. fordulóban találkozik az Újpest és a Ferencváros. Ismét rövidebb lesz a téli szünet. A bajnokság május 16-án zárul.

Augusztus 3-án rajtol az OTP Bank Liga 2019-2020-as idénye, tehát két héttel később kezdődnek az NB I küzdelmei, mint az előző kiírásban.

Az Európa-ligában érintett csapatok, a MOL Fehérvár FC, a Debreceni VSC és a Budapest Honvéd vasárnapi játéknapokon kezdik meg szereplésüket.

FOLYTATVA A KORÁBBI ÉVEK GYAKORLATÁT, A TÉLI SZÜNET ISMÉT EGY HÉTTEL RÖVIDÜL: AZ UTOLSÓ IDEI FORDULÓT DECEMBER 14-ÉN RENDEZIK ÉS 2020. JANUÁR 25-ÉN INDUL ÚJRA A BAJNOKSÁG.

Az első fordulóban a Ferencváros hazai pályán fogadja a DVSC-t, és mindkét újonc idegenben kezd: a ZTE Mezőkövesdre, a Kaposvár Fehérvárra látogat.

AZ OTP BANK LIGA ELSŐ FORDULÓJÁBAN A HONVÉD KÉRÉSÉRE, ÉS A KÉT KLUB MEGEGYEZÉSE ALAPJÁN, FELCSERÉLTÉK A PÁLYAVÁLASZTÓ JOGÁT; ÍGY NEM A BUDAPEST HONVÉD, HANEM A DIÓSGYŐRI VTK KEZDI OTTHON A SZEZONT. A KISPESTI EGYÜTTES A 12. FORDULÓBAN FOGADJA MAJD HAZAI PÁLYÁN A DVTK-T.

Az első budapesti derbire október 19-ig kell várnunk, a 9. fordulóban a Ferencváros és az Újpest a Groupama Arénában csap össze. Rögtön a következő fordulóban, október 26-án a MOL Fehérvár FC fogadja a Fradit.

A bajnokság utolsó fordulójában május 16-án lépnek pályára a csapatok.

Letölthető menetrend: OTP Bank Liga 2019-2020

(forrás: mlsz.hu)

Idézetet írta: SPF Admin Dátum július 03, 2019, 12:14:37

FOLYTATVA A KORÁBBI ÉVEK GYAKORLATÁT, A TÉLI SZÜNET ISMÉT EGY HÉTTEL RÖVIDÜL: AZ UTOLSÓ IDEI FORDULÓT DECEMBER 14-ÉN RENDEZIK ÉS 2020. JANUÁR 25-ÉN INDUL ÚJRA A BAJNOKSÁG.

Mi azért szeretünk decemberben és januárban meccsre járni, mert olyankor legalább nincs az a nagy meleg.  ;D ;D
Jah, és a sör is garantáltan hideg.  :D

Idézetet írta: Várda64 Dátum július 03, 2019, 13:26:45
Mi azért szeretünk decemberben és januárban meccsre járni, mert olyankor legalább nincs az a nagy meleg.  ;D ;D
Jah, és a sör is garantáltan hideg.  :D

Azért kíváncsi vagyok én a pályaminőségére is, januárban.

Idézetet írta: SPF Admin Dátum július 03, 2019, 13:34:19
Azért kíváncsi vagyok én a pályaminőségére is, januárban.

Lesznek gondok. Főleg ha aznap leesik a hó, vagy éppen előző éjjel és le is fagy.

Idézetet írta: Várda64 Dátum július 03, 2019, 13:26:45
Mi azért szeretünk decemberben és januárban meccsre járni, mert olyankor legalább nincs az a nagy meleg.  ;D ;D
Jah, és a sör is garantáltan hideg.  :D

Én meg azért szeretem a kolbászt, mert attól nem rúgok be. A pálinkát meg azért, mert az nem megy a fogam közé. 8)

A 2018-19-es OTP Bank Liga negatív rekordja, nézők szempontjából: 61 néző (Puskás Akadémia 1-1 Kisvárda).

Megdől az új szezonban ez a rekord?  ::)

Labdarúgó NB I - Elhalasztották a Ferencváros első fordulós mérkőzését

Elhalasztották a címvédő Ferencváros első fordulós mérkőzését a labdarúgó OTP Bank Ligában.

A klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a magyar szövetség (MLSZ) versenybizottsága elfogadta a halasztási kérelmet, amelyet azért nyújtottak be, hogy nagyobb eséllyel szerepeljenek sikeresen a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
   
A Ferencváros jövő kedden a máltai Valletta FC vendégeként játssza a selejtező második körének visszavágóját, ezért kérte, hogy vasárnapi bajnoki találkozójára később kerüljön sor. A fővárosiak a legutóbb bronzérmes Debreceni VSC-t fogadták volna. A meccs új időpontját a versenybizottság később tűzi ki.

forrás: MTI

Idézetet írta: SPF Infó Dátum július 25, 2019, 05:56:27

Nevetséges  ;D ;D ;D angliában meg 2-3 naponta játszanak, bl-el, fa kupa, premier liga... Itt meg megy a sírás ha pár nap múlva meccs

NB1: Gólokat és hazai dominanciát várunk

Szombaton Kaposvár-Mezőkövesd, valamint Diósgyőr-Újpest mérkőzésekkel rajtol a magyar élvonalbeli bajnokság 2. fordulója! Olvasd tovább

Mezőkövesd - Puskás FC
tipp: over 2.5
odds: 2.05
iroda: bet365

Úgy gondolom ezt most meg lehet kockáztatni. A Kövesd nagyon karakteres, jó focit játszik, elég támadó futballt tolnak és van is helyzetük bőven egy-egy meccsen, otthon meg kifejezetten erősek.
A Felcsútnál ahogy első két meccsükből látom vannak változások. Előre nagyon jól igazoltak szerintem, Henty és Vanecek is minőségi ember NBI-es szinten és eddig nagyon sokat hozzá is tettek támadásban. Újpesten rúgtak három gólt, a Vidi ellen fura ezt mondani, de a 0-2 ellenére is simán nyerhettek volna, volt vagy 3-4 100%-os helyzetük is, mindet kihagyták.
Taktikailag is váltottak, a korábbi évekhez képest úgy látom, legalábbis eddig, hogy elég nyílt, gyors támadófocit játszanak, nincs lötyögés, alibizés. Sőt, a pályaedzőjük ki is mondta most hogy Kövesden is közönségszórakoztató, jó futballra készülnek és nem fognak beállni. Meglátjuk.
Őszintén szólva vacilláltam az over 2.5 és a DNB2 között mert utóbbi jó odds, van benne érték, de legyen az over.

Barczi és a beépített fülbevaló esete...  :bash:  ;D

NB1: A bukik szerint jó esély van a Fehérvár botlására

Szombaton választ kapunk, vajon a listavezető MOL Fehérvár továbbra is veretlen marad-e az szezonban! Olvasd tovább

NB1: Egekben a Paks szorzója!

A bukik szerint a Paks szombaton komoly underdognak számít az újonc Zalaegerszeg otthonában!  Olvasd tovább

DVSC - Puskás FC

Én ide megszavazok egy overt ma. 1.78 az odds rá unibeten.
A Loki itthon jellemzően mindenkit kettő vagy több rúgott góllal küld haza. Múltkor a Kaposvár elleni meccsen megvolt úgymond a kivétel ami erősíti a szabályt, de ott tényleg minden kifelé pattant és a kapufa is a vendégekkel volt.
A Loki általában próbál dominálni, birtokolni a labdát és elég nagy kockázatot vállal néha előre játékban, e miatt egy jól kontrázó csapat mint a Puskás simán lőhet gólt nekik.
A Puskásnál idén több olyan spíler is van aki a nem túl acélos Loki védelemnek gondot okozhat, pl. Vanecek vagy Gyurcsó ebbe az NBI-ben elég erősek.
Szóval én úgy gondolom itt lehetnek ma gólok.