NBA 2021/22

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Bejelentették az első "bombaüzletet" (legalábbis ahogy néhány média fogalmaz) az NBA következő szezonjára.
Westbrook megy a Lakersbe, cserébe a WAS megkapja Kuzmát, Caldwell-Pope-ot és Harrelt (ja, és egy 2021-es cetlit is).
Nézegettem a neveket, és végül arra jutottam, hogy szerintem a fővárosiak jártak jobban.

Nem vitatom, hogy Westbrook sokkal jobban játszott az elmúlt szezonban, mint ahogy vártam tőle. Bár azért ne feledkezzünk meg arról, hogy abból a csapatból nem volt nehéz kitűnni. Volt ott ugyan egy Bradley Beal, akinek megvolt meccsenként a 20-25 rádobása és a 30-35 pontja, de mögötte azt csinálhatott Westbrook, amit akart. LA-ben ez nem így lesz. Ott ő nem egy lesz a három sztár közül, hanem szigorúan a 3. lesz a sorban. Nem tudom, hogy ezt hogyan tudja majd kezelni a pályán. Láttuk őt már játszani olyan csapatban, ahol ő volt a nagy hármas egyike (Durant és Harden mellett), de ott nem volt annyira nyíltan leosztva a sorrend, mint a Lakersnél. Ráadásul az idei csúfos szereplés miatt James is mindent belead majd jövőre, úgyhogy nekem ez a helyzet nagyon úgy fest, mintha sok dudás került volna egy csárdába. Én most egy kicsit azt érzem, hogy például Ricky Rubióval jobban járt volna a Lakers. De az idő majd választ ad erre.

Csak halkan jegyzem meg, hogy amikor először olvastam ezt a cserét, akkor rögtön azt jutott eszembe, hogy egy csapatba került az NBA azon két játékosa, akik a leginkább rámentek minden meccsen a tripla-duplára. Emlékszem, amikor James szó szerint leüvöltötte az egyik csapattársát a mérkőzés vége felé, mert a passzát követően a játékos nem dobott kosárra. Pedig Jamesnek már csak egy assziszt hiányzott. Vicces lesz majd látni egy hasonló szituációban, amikor mind a két sztárnak egy-egy assziszt kell majd a végén, és ahelyett, hogy dobnának, folyamatosan egymásnak lövöldözik majd a labdákat, amíg le nem jár a támadóidő. :)

Ami pedig a másik oldalt illeti, a Washington kapott három olyan játékost, akiket – kis túlzással – akár rögtön be is vethet a kezdőben. Kuzmával kapcsolatban kicsit azt éreztem mindig is, hogy sokkal többre vihette volna eddig, ha nem James mellett játszik. Caldwell-Pope sorozatban csapata legjobbja volt, amikor James sérüléssel bajlódott a szezon végén, és amikor már mindenki elkönyvelte, hogy a Lakers be sem jut majd a rájátszásba, akkor ő volt az, aki vállára vette a csapatot, és hatalmas érdemei voltak abban, hogy a James nélküli időszakot aránylag elfogadhatóan hozták le. És végül Harrellről is az a véleményem, hogy egy másik csapatban jobban ki tudja majd hozni magából azt, amit ő igazán tud.

Nem bántani akarom James-t, de sokszor azt érzem, hogy szinte csak "nagy nevekben" gondolkodik. Pedig igenis szükség van az olyan "mellékszereplőkre" is egy csapatban, mint a most elpasszolt három játékos. Emlékezzünk csak a 2009/10-es szezonra, ahol Bryant mellett csak egy igazi sztár volt (Gasol), de mégis bajnokok lettek, mert ott voltak még a csapatban az olyan "iparosok", mint Derek Fisher, Ron Artest, vagy Lamar Odom. Pedig például akkor egy olyan Boston volt a döntőben a Lakers ellenfele, ahol olyanok játszottak, mint Ray Allen, Kevin Garnett, Paul Pierce, Rasheed Wallace és Rajon Rondo.

Röviden összefoglalva tehát én egy kicsit a WAS-t érzem nyertesnek ebből a cseréből. Bár nem tudhatjuk, hogy a Lakers még kiket fog igazolni.

Pozzato írásából tudtam meg, hogy a Chicago kiket igazolt az elmúlt napokban, és azt kell mondanom, hogy "nevek alapján" nagyon komoly csapat kezd összeállni.

A Bulls már az előző szezonban is mutogatta oroszlánkörmeit, köszönhetően a LaVine/Markkanen/Coby White hármasnak. Aztán ugye érkezett a szezon közben Vucevic, majd Theis, akikkel tovább erősödtek, csak az volt a baj, hogy nem volt már idő összeszoknia az új csapatnak.

Most pedig jött DeRozan és Lonzo Ball, akiket szintén nem kell bemutatni senkinek, úgyhogy azt kell mondanom, hogy első ránézésre nagyon jól néz ki ez a Bulls.

Az egyetlen kérdés csak az lesz – ami ilyenkor mindig felmerül –, hogy elég lesz-e egy labda ennyi jó játékosnak. Lavine (CHI), Vucevic (ORL) és DeRozan (SAS) egy éve még csapatuk legjobb dobója volt, úgyhogy érdekes lesz látni ezt a három játékost egymás mellett játszani. Ráadásul ha azt nézem, hogy az előbb felsorolt hetesből hatan nagyon jó kinti dobónak is mondhatók (még a center Vucevic is), akkor lehet, hogy jövőre már nem a Clippers lesz a legjobb tripladobó csapat a ligában.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy mire mennek majd, de az biztos, hogy egy nagyon érdekes csapat állt össze Chicagóban.

Úgy tűnik, hogy Kelet kicsit aktívabb eddig a játékosmozgásokban, mint Nyugat.

A Bulls után most itt a Knicks, akik – ha csak a neveket nézzük – szintén elég komoly erősítéseket hajtottak végre.

A New York az előző szezon legnagyobb meglepetéscsapata volt (legalábbis nálam). Nem hiszem, hogy sokan gondolták volna, hogy a főcsoport 4. helyén végeznek, ami elsősorban a kiváló védekezésüknek volt köszönhető. Aztán sajnos jött a rájátszás, ahol már teljesen elfáradtak. De ettől függetlenül az alapszakaszban elért teljesítményüket senki nem veheti el tőlük. Mivel valószínűleg a vezetőség sem hitte el, hogy egy ilyen kerettel meg lehetne ismételni a tavalyi teljesítményt, így jöhettek az erősítések. A csapat három legjobb dobója (Randle, Barrett, Rose) megmaradt, és melléjük érkezett Kemba Walker és Fournier.

Ahogy írtam, ha csak a neveket nézzük, akkor mindenképpen nagyon erősnek tűnik ez a sor, pláne ha azt vesszük, hogy ezek olyan játékosok, akik bármikor képesek a 20-25 pontos meccsekre. Fournier már Orlandóban is nagyon jó számokat produkált, majd az előző szezonban Bostonban is igyekezett bizonyítani (bár Tatum és Brown árnyékában ez senkinek nem könnyű). Az olimpián is a franciák egyik legjobbja volt, éppen ezért én azt gondolom, hogy New Yorkban jó helye lesz, és erősítést jelent majd. Walkerrel kapcsolatban viszont már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Nem kérdés, hogy jó játékos, de nekem nem igazán tetszett az előző szezonban, hogy nagyon nehezen szabadult a labdától. És bár rendre összehozott meccsenként egy 20 pont körüli teljesítményt, de ezt nagyon sok kísérletből tette. Márpedig a Knicksnél erre nem lesz lehetősége. Ott nem lesz mindig 20-25 rádobása. A Knicksben egyértelműen Randle a vezér, és szerintem dobáspontosság tekintetében Barrett, Rose és Fournier is megelőzi Walkert. Kíváncsi leszek, hogy ennyi dobógépből kinek fog a leginkább visszaesni majd a mutatója a szezon végén (az előző idényhez képest).

De amire még inkább kíváncsi leszek, hogy ezekkel az új játékosokkal is megmarad-e az eddigi kiváló védekezés, vagy inkább megpróbálják majd túldobni az ellenfeleiket.

És akkor maradjunk továbbra is Keleten. Jöjjön a Boston.

Talán itt a fórumon is szóba jött már az előző szezon során, hogy a Celticnél mindenképpen változásokra lesz szükség. Tatum és Brown bármennyire is jó játékosok, de ketten nem tudnak komolyabb eredményeket elérni. Elnézve a tavalyi keretet, azt nagy pénzben le lehetett fogadni, hogy center biztosan érkezni fog. Theis elküldését korábban sem igazán értettem, Tristan Thompson pedig megtette a tőle telhetőt, de ő nem igazán center. Ide tehát érkezett (vagy inkább visszajött) Al Horford, aki noha már 35 felett jár, de szerintem még így is jobb lesz a palánk alatt, mint a már említett Thompson. Ráadásul aprópénzért megszerezték Portlandből Kantert is (aki meglepően jól helyettesítette tavaly a sérült Nurkicot), úgyhogy ezen a poszton mindenképpen erősödtek.

Rajtuk kívül érkezett még LA-ből Schröder, akire nagyon kíváncsi leszek. Atlantában és Oklahomában nagyon jó számokat produkált az elmúlt években, úgyhogy nem véletlenül szerződtette őt tavaly a Lakers. És bár ott is összehozott egy 15 pontos szezonátlagot, nem igazán tudta megváltani a világot. Kérdés, hogy ez Bostonban sikerülni fog-e neki. Én azt gondolom, hogy Walkernél valószínűleg hasznosabb tagja lesz a csapatnak (mind assziszt, mind dobáspontosságban), és a Tatum/Brown/Smart hármas biztosan több labdát fog kapni tőle.

Egyszóval tehát szerintem a Boston is egyértelműen erősödött. Bár – ha rosszindulatú akarok lenni – én továbbra is azt érzem, hogy a legnagyobb "erősítés" Walker elpasszolása volt.

Lehet egyedül leszek majd a véleményemmel a világon, de szerintem ezzel gyengült a Knicks. Jól írtad, hogy nagyon jó védekezést raktak össze, kiváló alapszakaszt hoztak le, de a rájátszás más. Ott megmutatkozott, hogy Randle kevés azon a szinten. Azzal is egyetértek, hogy Kemba kevés, rendkívül önző, fejben gyenge, rájátszásban egy értékelhető éve volt. Védekezés nála mindig kérdés, összességében csak az emelheti az üzlet értékét, hogy mindössze 9 millióval nyomja évente a sapkát. Ott hibáztak, hogy elindultak egy úton - masszív védekezés -, akkor ne akarjanak most hirtelen váltani. Ez sosem szokott jól elsülni, nem lehet így építeni csapatot, mert egy 30-31 éves játékost már nehezen veszel rá a rendszerben való gondolkodásra, fegyelmezett védekezésre. Félő, hogy ezek a játékosok majd a fiatalok fejlődésének kárára kapnak játékperceket, eltűnik a team chemistry, Rose is hajlamos egy lazább játékos mellett szétesni. Remélem nem lesz igazam, mert egy szimpatikus keret állt össze, ahol jó pár tehetséges fiatal van, kár lenne innen elszúrni, de a Nagy Almában bármire képesek...

Idézetet írta: Pozzato Dátum augusztus 12, 2021, 13:45:28
Lehet egyedül leszek majd a véleményemmel a világon, de szerintem ezzel gyengült a Knicks. Jól írtad, hogy nagyon jó védekezést raktak össze, kiváló alapszakaszt hoztak le, de a rájátszás más. Ott megmutatkozott, hogy Randle kevés azon a szinten. Azzal is egyetértek, hogy Kemba kevés, rendkívül önző, fejben gyenge, rájátszásban egy értékelhető éve volt. Védekezés nála mindig kérdés, összességében csak az emelheti az üzlet értékét, hogy mindössze 9 millióval nyomja évente a sapkát. Ott hibáztak, hogy elindultak egy úton - masszív védekezés -, akkor ne akarjanak most hirtelen váltani. Ez sosem szokott jól elsülni, nem lehet így építeni csapatot, mert egy 30-31 éves játékost már nehezen veszel rá a rendszerben való gondolkodásra, fegyelmezett védekezésre. Félő, hogy ezek a játékosok majd a fiatalok fejlődésének kárára kapnak játékperceket, eltűnik a team chemistry, Rose is hajlamos egy lazább játékos mellett szétesni. Remélem nem lesz igazam, mert egy szimpatikus keret állt össze, ahol jó pár tehetséges fiatal van, kár lenne innen elszúrni, de a Nagy Almában bármire képesek...

Nem vitatom, könnyen meglehet, hogy végül neked lesz igazad, és valóban gyengébb lesz a Knicks az idei szezonban, mint tavaly. Éppen ezért fogalmaztam én is úgy (óvatosan) velük kapcsolatban, hogy "ha csak a neveket nézzük", akkor erősödtek.

Az nem kérdés, hogy védekezésben valami nagyon összeállt náluk tavaly, márpedig most olyan játékosok érkeztek, akik valószínűleg a kezdőben fognak helyet kapni, nem pedig a kispadon. Ez pedig azt jelenti, hogy ezekkel az emberekkel el kell majd fogadtatni a New Yorkban bevált rendszert. Csak hát ugye Bostonban – ahonnan Walker és Fournier jött – a legkevésbé sem a védekezésen volt a hangsúly (sőt, Orlandóban, Fournier előző állomáshelyén még kevésbé), úgyhogy ez még valóban visszaüthet. Bevallom, erre én nem is gondoltam, amit írtál, de lehet, hogy van abban igazság, hogy 30 körüli játékosok már nehezebben lesznek képesek egy – számukra új – rendszerben otthonosan mozogni.

Ugyanakkor azért az is az igazsághoz tartozik, hogy a Knicks nem csak kevés pontot kapott a bajnokságban az előző szezonban, de keveset is dobott. Vagyis bár védekezésben gyengülni fognak, de támadásban talán erősödni. A kérdés, hogy ebből mi sül majd ki.

Idézetet írta: HT Dátum augusztus 12, 2021, 19:35:09
Ugyanakkor azért az is az igazsághoz tartozik, hogy a Knicks nem csak kevés pontot kapott a bajnokságban az előző szezonban, de keveset is dobott. Vagyis bár védekezésben gyengülni fognak, de támadásban talán erősödni. A kérdés, hogy ebből mi sül majd ki.

Egyetértek, támadásban jól jöhet, hogy lesz két ilyen 15-20 pontos játékosuk, ez sokat lendíthet, meglátjuk, hogy a védekezésben mennyit változnak majd. Mondjuk én ebből a szempontból sokkal inkább a "régi iskolát" képviselem: legyen egy masszív védekezés, azzal lehet jó eredményt elérni (amire alaposan rácáfolt a GSW anno  ;D).

Nehéz kérdés, mert összességében működhetne a rendszer, de itt jön képbe az edző, Tom Thibodeau. Nem emlékszem olyan csapatra, ahol Thibs összerakott egy kiválóan működő támadójátékot. Neki a profilja a defense, kőkemény munka, sz*rrá vannak hajtva a játékosok, nem ismer kegyelmet. Ebbe a rendszerbe érkezik Kemba, aki olyan laza, mint a Riga-lánc. Thibodeau alatt már több játékos is tönkrement, mert nem bírta a tempót. Lehetséges, hogy én látom ezt rosszul, de valahogy nem nézem ki Kembából, hogy annyira motivált lenne, hogy felveszi a tempót. Mindenesetre örülnék, ha összekapná magát - ahogyan Fournier is -, mert akkor ez egy jó kis csapat lehetne, stabil top4-es Keleten (továbbra is).

A másik dolog, ami érdekes lehet, hogyan hat majd az olimpia a játékosokra. Az biztos, hogy sokan emiatt augusztusig maximumon pörögtek, köztük a Knicks két francia játékosa is (Fournier és Ntilikina, illetve az argentin Vildoza). Érzékenyen érintheti még jó pár csapatot rajtuk kívül is (Jazz, Nuggets stb.). Valószínűleg ezek a játékosok fáradtabbak lesznek március körül, addigra csökken majd a koncentráció. Amire én magam részéről kíváncsi voltam, melyik az a csapat, ahonnét szinte senki sem ment olimpiázni, tudtak pihenni, elkerülték őket a komolyabb sérülések, nem voltak edzőváltások és összességében már tavaly sem volt óriási gond a játékukkal: Charlotte Hornets.

Megmondom őszintén, minden csapatnál voltak mostanra kisebb-nagyobb mozgások - Grizzlies és Lakers lett volna a másik jelöltem, de ott is akadtak bőven variálások -, míg a Hornets az egyetlen a ligában, akik játéka folyamatosan fejlődött, edző töretlen bizalmat élvez lassan 4 éve a vezetőségtől (most hosszabbították meg a szerződését), módszeresen építkeznek és fejlesztik a fiatalokat. Játékosaik nem szerepeltek az olimpián, tavaly csak a play-in jött össze, ráadásul nem kezdtek cserélgetni, leváltani mindenkit, hanem megy a fejlesztés tovább. Mitch Kupchak nagyot húzott a drafton is, gyakorlatilag megoldották a centerposztot, ez a csapat jelen helyzetben készen van. Nem azt mondom, hogy ők a liga legjobbjai, de szerintem jövőre ők lehetnek az a meglepetés, ami idén a Knicks volt. Devonte' Graham távozott, de a drafton összekaparták James Bouknight-ot, aki véleményem szerint a legjobb helyre került.

Az utolsó évére szétesett a dobása egyetemen (sokat erőlködött, rosszul választotta meg a helyzeteit), de a Hornets stábja van annyira türelmes, hogy összerakja őt. Ha ez megvalósul, akkor óriási fogás lehet Bouknight, aki egyelőre felemás (első SL meccs jó volt, második pocsék). Belőle tényleg sztár lehet, de ehhez az kell, hogy ő is küzdjön érte. Amiket olvastam és láttam róla, azok alapján ezzel nem lesz gond, ráadásul védekezés szempontjából óriási a potenciál benne. Ezért is látok értéket abban, hogy bejutnak a rájátszásba (2.90).

Idézetet írta: Pozzato Dátum augusztus 12, 2021, 21:03:16
A másik dolog, ami érdekes lehet, hogyan hat majd az olimpia a játékosokra. Az biztos, hogy sokan emiatt augusztusig maximumon pörögtek, köztük a Knicks két francia játékosa is (Fournier és Ntilikina, illetve az argentin Vildoza). Érzékenyen érintheti még jó pár csapatot rajtuk kívül is (Jazz, Nuggets stb.). Valószínűleg ezek a játékosok fáradtabbak lesznek március körül, addigra csökken majd a koncentráció. Amire én magam részéről kíváncsi voltam, melyik az a csapat, ahonnét szinte senki sem ment olimpiázni, tudtak pihenni, elkerülték őket a komolyabb sérülések, nem voltak edzőváltások és összességében már tavaly sem volt óriási gond a játékukkal: Charlotte Hornets.

Megmondom őszintén, minden csapatnál voltak mostanra kisebb-nagyobb mozgások - Grizzlies és Lakers lett volna a másik jelöltem, de ott is akadtak bőven variálások -, míg a Hornets az egyetlen a ligában, akik játéka folyamatosan fejlődött, edző töretlen bizalmat élvez lassan 4 éve a vezetőségtől (most hosszabbították meg a szerződését), módszeresen építkeznek és fejlesztik a fiatalokat. Játékosaik nem szerepeltek az olimpián, tavaly csak a play-in jött össze, ráadásul nem kezdtek cserélgetni, leváltani mindenkit, hanem megy a fejlesztés tovább. Mitch Kupchak nagyot húzott a drafton is, gyakorlatilag megoldották a centerposztot, ez a csapat jelen helyzetben készen van. Nem azt mondom, hogy ők a liga legjobbjai, de szerintem jövőre ők lehetnek az a meglepetés, ami idén a Knicks volt. Devonte' Graham távozott, de a drafton összekaparták James Bouknight-ot, aki véleményem szerint a legjobb helyre került.

Az utolsó évére szétesett a dobása egyetemen (sokat erőlködött, rosszul választotta meg a helyzeteit), de a Hornets stábja van annyira türelmes, hogy összerakja őt. Ha ez megvalósul, akkor óriási fogás lehet Bouknight, aki egyelőre felemás (első SL meccs jó volt, második pocsék). Belőle tényleg sztár lehet, de ehhez az kell, hogy ő is küzdjön érte. Amiket olvastam és láttam róla, azok alapján ezzel nem lesz gond, ráadásul védekezés szempontjából óriási a potenciál benne. Ezért is látok értéket abban, hogy bejutnak a rájátszásba (2.90).

Egy rövid megjegyzést még tennék a védekezés/támadás témakörben, aztán rátérek a Charlotte-ra.

Az NFL-ben és az NBA-ben is gyakran emlegették korábban azt az elhíresült mondás, miszerint "a támadók nyerik a meccset, a védők a bajnokságot". Általánosságban ebben sok igazság van, de mintha az utóbbi időben kicsit változott volna a helyzet. Lehet persze, hogy nem épp a legszerencsésebb az előző szezonnal példálózni, hiszen annak végkimenetelét sokkal inkább a sérülések határozták meg, de ha hirtelen mondanom kellene három-négy csapatot, akiknek a védelme jobb volt az átlagnál, akkor én valószínűleg a Knicks, Heat, Lakers, Suns négyes említeném (anélkül, hogy ránéznék a statisztikákra). Viszont ebből a négyből három már a rájátszás első fordulójában búcsúzott.

Ezzel szemben több olyan csapat is bejutott a főcsoport-elődöntőkbe, akik rendszeresen szórták meg 120 pontokkal az ellenfeleiket (Bucks, Nets, Jazz, Clippers, vagy talán még a Nuggets is idesorolható, még Murray nélkül is). Szóval nekem egy kicsit úgy tűnik, mintha új irányt vett volna az NBA. Lehet, hogy ebben az is benne van, hogy a nézők jobban szeretik inkább a látványos támadójátékot, mint a kőkemény védekezést, és talán a csapatok ezzel is próbálják kiszolgálni őket. Ki tudja.

Ami pedig a Charlotte-ot illeti.

Nem udvariaskodni akarok Pozzato, de nagyon szeretem olvasgatni az elemzéseidet. Míg te egyértelműen "szakmai" oldalról közelítesz rá a csapatokra, addig én pusztán "elfogult szurkolói" szinten. Tizedannyira sem ismerem az edzők munkásságát és erényeit, mint te, és ugyanígy lövésem sincs a fiatal (draftolt) játékosokat illetően sem. Én csak nézem a meccseket, figyelem az embereket és a számokat (amik állítólag soha nem hazudnak), és ezek alapján fogalmazok meg véleményt (illetve tippeket).

Mindezt csak azért írtam, mert a Charlotte is azon csapatok egyike volt, akikkel nem igazán foglalkoztam elmélyültebben az előző szezonban, úgyhogy egyáltalán nem vagyok képben velük kapcsolatban. És ez még akkor is így van, ha – bármilyen hülyén is hangzik – nagyon sok nyertes szelvényt éppen az ő meccseik hoztak nekem. Köszönhetően a Rozier/Washington/Bridges hármasnak, akiket rendre megfogadtam az előző szezonban, hogy az iroda által megadott pontszám felett dobnak.

Mindenesetre kíváncsiságból most elkezdtem nézegetni a következő szezon keretét, és valóban nem látok komolyabb változásokat náluk. Az előbb említett három úriember megmaradt, ahogy a kezdőirányító is, LaMelo Ball, és a szezon második felére néha már-már a régi (bostoni) önmagára emlékeztető Hayward is. Ha jól látom a nevekből, akkor jött a GSW-től Kelly Oubre Jr., aki szerintem még annál is jobb mutatókra képes, mint amit a Warriorsban produkált (15,4 pontos átlag), de hát tudjuk, hogy Curry mellett nem könnyű érvényesülni. Szerintem ő mindenképpen erősítést jelent majd. Aztán látom Plumlee nevét is (akiről szégyenszemre nem is tudtam, hogy az előző szezont Detroitban töltötte), viszont ott is összeszorgoskodott egy 10 pontos/10 lepattanós átlagot. És mivel Cody Zeller nevét nem látom a listán, így valószínűleg vagy ő lesz majd a kezdőcenter, vagy a Pozzato által említett egyik most draftolt újonc.

Vagyis az alapcsapat valóban megmaradt, tehát elvileg nyitva az út az előrelépésre. A kérdés csak az a rájátszást illetően, hogy lesz-e 6-7 csapat Keleten, akiket meg tudnak majd előzni. Jelen pillanatban én csak három ilyen fix pontot látok (Detroit, Orlando, Cleveland).

Az NFL-t egyáltalán nem ismerem, de értem a gondolatmenetet, és igazad van, az elmúlt években voltak erre utaló jelek, hogy már nem feltétlenül csak a védekezéssel lehet bajnoki címet nyerni az NBA-ben sem.

A GSW hozta az új stílust, de érdemes megnézni a két infografikát, amit az általam már párszor említett Sprawlball c. könyvből fotóztam ki. Kirk Goldsberry kiváló alkotása magyarázatot próbál adni arra, mi történt az elmúlt 10 évben az NBA-ben, hogy változott a játék, miként tűntek a Shaq-féle centerek, mi a jövő, és hogyan lehet ezen változtatni, hogy ne menjünk el csak a triplák irányába. Miután behozták a triplát, elenyésző növekedés volt érzékelhető, összességében a játékosok a középtávolikra specializálódtak, illetve hangsúlyos szerepe volt a centereknek. A liga GM-jei a '80-as években kezdtek el a guardok felé nyitni, de ezek a játékosok is elsősorban a középtávolikat szórták (Jordan, Drexler stb.).

Ahogyan látható az első képen, a '90-es évek közepén mozgatták a triplavonalat, ami annak köszönhető, hogy az addigra ultrafeszessé váló védekezés a ligában elkezdte drasztikusan csökkenteni a pontszámot. Folyamatos csökkent a csapatok átlagos pontja, végül 110-ről 102 környékére esett vissza 3-4 év alatt. A Knicks elkezdte követni a Detroit példáját, rendkívül agresszív védekezését pedig egyre többen vették át, így a ligának tennie kellett valamit, mert időközben Jordan is visszavonult, nézettség esett, ahogyan a meccsek pontszáma is. Nem számoltam át, de körülbelül másfél lábbal tolták beljebb a vonalat, annak köszönhető az első kiugró emelkedés a hármasok tekintetében.

A ligában "megvadultak" a csapatok, átlagban hat triplával nőtt minden franchise eldobott hármasainak száma, ráadásul, mivel közelebb dobhattak, így a hatékonyság is jobb lett. A következő három szezonban kiugróan jó adatokat hoztak a játékosok, elég csak megfigyelni az időközben visszatérő Michael Jordan számait:
- körülbelül 30%-kal triplázott, de jobbára 1-2 dobásból a vonal "tologatás" előtti időszakban
- vonal eltolása után ez megemelkedett 40% környékére, mindezt 3-4 triplából.

Az igazi nyertes azonban a vonal eltolásának, Steve Kerr volt. Amiről a The Last Dance-ben kevés szó esett, hogy valójában ez is egy indok volt, amiért Kerr a Bullshoz került: 50%-os triplázó vált, meccsenként közel három kísérletből és ami ennél is fontosabb: megteremtette a spacinget. A vonalat azonban "visszavitték", így a kezdeti óriási növekedés után, visszaesett a triplázási kedv. Az ezt követő években végül szép fokozatosan elkezdett növekedni a triplázás, de közel sem olyan ütemben, hogy indokolt legyen egy csapat számára erre építeni a taktikát.

Az sem véletlen, hogy a 2010-es években épp a GSW volt az, ahol beindult a triplázás. Egyrészt Steve Kerr volt az edző, aki a '90-es években legjobb triplázója volt, másfelől, ott volt Steph Curry, akit a '90-es évek egyik legjobb spot-up shootere edzett, aki egyben az édesapja is volt (Dell Curry). A baj az volt, hogy Curry esetében próbálták őt a trendekhez igazítani, így még az első szezonjában is sok középtávolit dobott, ahelyett, hogy az apjával már gyakorolt triplázásra mentek volna rá. A harmadik kép a Curry első szezonjából, amikor jól látható, mennyi felesleges középtávolival próbálkozott. Az első áttörés a 2012/13-as szezonban volt nála, amikor a második műtéte annyira jól sikerült, hogy a játékát is megváltoztatták ezek után.

A bokája jobban bírta a terhelést, jobban bírta az elmozgásokat és a nagy triplákat, így egyre többet vállalt. És itt jött a képbe Steve Kerr: megérkezett a csapathoz, látta, hogy van két kiváló triplázó, mi kell hozzájuk? Hely, hogy minél többet dobjanak. Kerr egy olyan ligában volt játékos, ahol mindent a fizikális játék uralt, de ő megélt az "óvatos" stílusból, úgy lett bajnok, hogy inkább ésszel játszott. Ezt várta a játékosaitól is, hiszen nem kell a palánk alatt verekedni két pontért, ha távolról bevágunk hármat is.

A többi innentől már ment simán, elkezdődött a triplák térhódítása, amit mi sem bizonyít jobban, mint 2016. július 9-én egy szerződés: Ryan Anderson négy évre írt alá 80 millióért. Egy 15-18 pontos játékosról beszéltünk, akinek két előnye volt: PF volt (és centerként is használható small-ball-ban), illetve tudott 39-40%-kal triplázni. Ezzel pedig rádöbbentek a csapatok, hogy innentől az érték a hatékonyan triplázó játékosokban van, és most már ezek a játékosok sem apróért igazoltak egyik csapatból a másikba. Ez pedig egyik indikátora volt annak, hogy a magasembereknek is meg kellett tanulniuk triplázni.

A védekezés ugyanakkor szerintem nem romlott, csak a játékosok jobban kihasználják a pálya adta lehetőségeket (ezért vannak a 230-240 pontos meccsek). Míg a támadójáték a tökéletesség csúcsához közelít, addig a védekezés erre nem készült fel, de már láthatóak a fejlődés jelei, de ennek még idő kell. Valószínűleg az állóképesség további fejlődése és a folyamatos rotáció lehet a kulcs, ahol 8-10 hasonló képességű ember kell majd, folyamatos cserélgetéssel és tökéletes rendszerrel, hogy fogható legyen egy triplázó csapat (akik védekezésben végig mozognak, így komfortzónán kívüli dobóhelyzetekbe hajszolva a riválisokat).

A testi adottságok szempontjából korlátos az ember, szóval a taktikát és a leadott teljesítményt kell változtatni, de ez a jövő zenéje. Spoelstra már láthatóan kidolgozott egy megfelelő rendszert a triplázás ellen, de ehhez az kell, hogy az adott csapatot elkerülje a sérülés (és a fáradtság). A Miami hulla volt egész szezonban, de egy normális edzőtábor és felkészítés után lehet, hogy újból a védekezés dominálhat a ligában. Az NBA és a különböző sportok változásai gyönyörűek szerintem, hosszú napokon át lehetne róla beszélni, de már így is sokat írtam.

A második grafikon "brutálisan" jó. :)
Pontosabban fogalmazva kiválóan mutatja, hogy milyen irányba tolódott el a játék.

Röviden és tömören úgy is összefoglalhatnánk ezt az ábrát, hogy mivel egyre több jó triplázó játékos lett a ligában, így ha van lehetőség, akkor gondolkozás nélkül bepróbálkoznak egy hármassal. Ha pedig nincs erre mód, akkor vagy jöhet egy betörés (és abból ziccer, esetleg szabálytalanság után büntető), vagy pedig bejátszás egy Giannis vagy Jokic típusú centernek.
Kész, ennyi. Nem kell ezt túlragozni.  ;D

A Chicago, a New York, a Boston és a Charlotte után érdemes egy kicsit szétnézni Nyugaton is, elsősorban Los Angelesben. Ha van csapat, aki a leginkább felforgatta a keretét, akkor az a Lakers. Először is – minden megjegyzés nélkül – nézzük az eddigi érkezőket és a távozókat (zárójelben az életkorral):

Maradtak: L. James (36), A. Davis (28), T. Horton-Tucker (20), M. Gasol (36) + pár szabadügynök, akiknek még nem dőlt el a sorsuk
Távoztak: K. Kuzma (WAS, 26), M. Harrel (WAS, 27), K. Caldwell-Pope (WAS, 28), A. Caruso (CHI, 27), A. Drummond (PHI, 28), B. McLemore (POR, 28), M. Morris (MIA, 31), D. Schroder (BOS, 27)
Érkeztek: C. Anthony (POR, 37), T. Ariza (MIA, 36), K. Bazemore (GSW, 32), W. Ellington (DET, 33), D. Howard (PHI, 35), M. Monk (CHA, 23), K. Nunn (MIA, 26), R. Westbrook (WAS, 32)

Elnézve az érkezők/távozók névsorát, kis rosszindulattal elég volna annyit mondani, hogy: No comment.

Le sem lehet tagadni, hogy ezeket az embereket James válogatta össze, mert nincs olyan klubvezető, aki ilyen csapatot rakna össze. Anthony, Ariza, Westbrook, Howard..., nevek, nevek, nevek. Mintha csak ez számítana. Félreértés ne essék, semmi bajom a 30 (vagy inkább 35) év feletti játékosokkal, de egy Gasol-Howard centerpárost nehéz értékelni.

Anthonynak az előző szezonban Portlandben még akadtak jó meccsei. Bár nem túl sok. Arizáról mindent elmond, hogy 6 éve nem képes két egymás utáni szezont lehúzni egy csapatnál. Howardról csak annyit, hogy két éve már játszott a Lakersben, és abban a szezonban összesen 2 (azaz kettő) alkalommal tudott kezdő lenni. Azóta eltelt két év, és halvány lila gőzöm sincs, hogy miért gondolja bárki is, hogy azóta csak jobb lett.

De hogy pozitívumokat is említsünk: Szerintem Nunn mindenképpen erősítést jelent majd, és Bazemore, Ellington, valamint Monk is hasznos tagja lehet a csapatnak. A kérdés, hogy mennyi játékidőt kapnak majd. Westbrookról pedig már kifejetettem korábban a véleményem, ő jól és rosszul is elsülhet.

Ha a sérülések elkerülik a csapatot, és a sztárok (főleg a három csúcsfizetéssel rendelkező) képes lesz 35-36 perceket a pályán tölteni, akkor talán még láthatnak csodát a szurkolók, de – vessetek rám követ – én ezt a keretet nem tartom bajnokesélyesnek.

Végül egy utolsó mondat: Azért az mindenképpen kuriózum, hogy a Lakers képes lenne pályára küldeni egy olyan ötöst, ahol a legfiatalabb játékos decemberben lesz 36 éves.

Most nem azért, de távozott az egyetlen szimpatikus arc LA-ből (Caruso), akit szerintem még azok is bírtak, akik amúgy nem szeretik a csapatot. Jól írtad @HT , mint valami nyugdíjas klub, ráadásul a keret 80-90%-a injury prone státuszban van, szóval az is csoda lesz, ha egészségesen le tudják hozni a szezont. Ugye a nagy trió (Davis, James és Westbrook) már július elején találkozott egymással (tampering?), ott el is dőlt, hogy Westy megy LA-be. Félig-meddig haveri kör, félig-meddig olyan játékosok, akikben rutinjuk miatt megbízik James. Bennem az is megfordult, hogy a többiek már nem hajlandóak egy csapatban játszani LeBronnal, de ez csak feltételezés.

Egyetértek, ilyen Nyugaton ez számomra sem bajnokesélyes, de nálam elsősorban a sérülések miatt. Tudom, most sokat pihentek ezek a játékosok, de megint idő kell, míg összeszoknak. Carmelóval nem lesz gond, mert sokat fejlődött catch and shoot szempontjából, Portlandben bizonyította, hogy mennyire jó kiegészítő. A szűk keresztmetszet szerintem Westbrook lesz, aki labda nélkül nem tudom, hogy mennyire használható. Voltak erre kísérletek (Houston és Harden), de nem látom magam előtt, ahogyan működik a LeBron - Westbrook páros a pályán. Kéne a spacing, de Westbrook ezt nem tudja megoldani, LeBron szintén nem tudja, Davis ki tud húzódni triplára, illetve Anthonyék is, de ez kevés.

A másik dolog: ebből a csapatból 3-4 játékos tud jól védekezni. Míg a 2019-es csapat azért volt jó, mert Vogelék összerakták a védekezést, addig itt nem látom, hogy ki lesz az, aki mondjuk Caruso defenzív játékát viszi tovább. Azért is működött az a Lakers, mert LeBron gyakorlatilag irányító lett, de Westbrook akkor mi lesz? SG-nek pocsék, védekezésben egy James - Westbrook - Anthony trión átmegy az ellenfél perimétere és minden támadásból pontot kapnak. Az utolsó, ami még eszembe jutott: sebesség. Ez a csapat lassú, LeBron már bántóan darabos, Anthony se a gyorsaságáról ismert, Westbrook még csak-csak, de ő is sokat veszített a sebességéből. Egy komolyabb állóképességgel rendelkező csapat, szét fogja kapni a védelmüket, leindításokból kapják majd a pontokat.

Számomra érthetetlen, ráadásul a 2022/23-as szezonban is még a három sztár összesített fizetése közel 130 millió dollár lesz... Senkit sem tudnak majd hozni, miközben Westbrook 35. életévébe lép, James 39 éves lesz... Ez a csapat legkorábban 2023 nyarán tud majd megújulni, magyarán két évük van egy újabb bajnoki címre.

Az biztos, hogy én nem látom logikusnak ezt a csapatépítési módszert, de nem is vagyok NBA-szakértő. Az mindenesetre biztos: a '70-es évek végén, '80-as évek elején jobban építkezett a Lakers, most olvasom ezt a könyvet: https://www.amazon.de/-/en/Jeff-Pearlman/dp/1592408877/ref=sr_1_16?dchild=1&keywords=los+angeles+lakers+book&qid=1629124437&sr=8-16
Tényleg más volt a helyzet, nem vagyok Lakers drukker, de érdekel általam kevésbé kedvelt csapatok különböző korszaka, ez a könyv pedig zseniális eddig. Most teljesen másképp csinálják, két éve bevállt, de akkor sokkal inkább tervezettnek tűnt az egész, mint most.

Idézetet írta: Pozzato Dátum augusztus 16, 2021, 16:37:06
Az utolsó, ami még eszembe jutott: sebesség. Ez a csapat lassú, LeBron már bántóan darabos, Anthony se a gyorsaságáról ismert, Westbrook még csak-csak, de ő is sokat veszített a sebességéből. Egy komolyabb állóképességgel rendelkező csapat, szét fogja kapni a védelmüket, leindításokból kapják majd a pontokat.

Csak három gyors hozzáfűzni valóm volna a soraidhoz:

1. Ahogy korábban írtam, a Lakers nálam is benne volt a legjobban védekező csapatok között. Nem tudom, hogy hogyan csinálták, nem tudom, hogy mely játékos/ játékosok (vagy az edző?) érdeme volt ez – mivel nem túl sok LAL meccset néztem –, de vitathatatlan, hogy amikor egészséges volt a társaság, akkor nagyon összeállt a védelmük. Azzal, hogy a keret több mint a fele kicserélődött, ahogy te is utaltál rá, biztosan nem fogják tudni az elmúlt szezon szintjét megismételni.

2. A sérülésekre valóban nem is gondoltam, pedig teljesen igazad van, egy 35 év feletti játékosnak már (14-15 éves NBA múlttal a lábában) sokkal könnyebben jönnek a húzódások, és emellett még jóval lassabban is gyógyulnak. De ami még ennél is nagyobb probléma, az valóban az, amit írtál, hogy "EZ A CSAPAT LASSÚ". És ez támadásban és védekezésben is nagyon sok gondot fog jelenteni.

3. Megnéztem a könyvet, amit belinkeltél, és ilyenkor sajnálom, hogy az angol tudásom a béka segge alatt van.

Idézetet írta: HT Dátum augusztus 16, 2021, 17:04:55
3. Megnéztem a könyvet, amit belinkeltél, és ilyenkor sajnálom, hogy az angol tudásom a béka segge alatt van.

Komolyabban foglalkozol a major sportokkal (NFL, NBA), akkor szerintem érdemes belevágni az angolba, mert kifizetődik. Vesz az ember egy könyvet - olyat, ami érdekli -, majd szép lassú tempóban elkezdi fordítani, illetve sorozatokat is kezdetben angolul hallgat (+ felirat hozzá magyarul), majd megnézni elölről, de most váltással (magyar szinkron + angol felirat), végén pedig angol szinkron és angol felirat. Ez az autodidakta módszer, de kifizetődik. Iskolában szerintem nem olyan szórakoztató angolul tanulni, így viszont az ember fogékonyabb rá, mert olyan dolgokat néz és hallgat, ami érdekli. Vannak ezeknél sokkal hatékonyabb módszerek - különböző applikációk, nyelvkönyvek -, szóval mindent érdemes bevetni, utána meg már ragadni fog rád az angol, de érvényes ez a többi nyelvre is.

Én például rendszerint az adott ország nyelvén próbálom nézni a sorozatokat, hozzá felirat (ez változó, angol vagy magyar),. Megnézel valamiből 20-30 részt, megmaradnak bizonyos kifejezések, ha pedig egyre többet nézel az adott ország nyelvén sorozatot, úgy fejlődünk fokozatosan, majd azon kapjuk magunkat, hogy elkezd érdekelni az a nyelv is.


Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: október 05., 13:00CET