Kézi-Aréna

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Zubai Szabolcs tíz év után távozik a Szeged kézilabdacsapatától

Zubai Szabolcs tíz év után távozik a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapatától, és az NB I-ből kieső Orosháza színeiben folytatja pályafutását.

    Az OFKSE honlapjának pénteki közleménye szerint a két idényre szerződtetett beálló komoly segítséget nyújthat a békési együttesnek, hogy visszakerüljön az első osztályba.
    A 34 esztendős Zubai a szülővárosában, Mezőkövesden kezdett kézilabdázni, majd 1998-tól az Elektromos, 2000-től a Dunaferr SE csapatát erősítette. Szegedre 2008-ban igazolt, 2015-től tavalyig csapatkapitány volt. Legkomolyabb sikere a 2014-es EHF Kupa-győzelem.
    Az utóbbi időben klubjában egyre kevesebb játéklehetőséget kapott, emiatt is döntött a távozás mellett.
    A tapasztalt beálló 2004-ben mutatkozott be a magyar válogatottban, azóta 211 mérkőzésen 308 gólt szerzett. Legnagyobb sikerét a 2012-es londoni olimpián érte el, ahol a negyedik helyen végzett a csapat. Zubai a tavaly januári franciaországi világbajnokság után mondta le a válogatottságot.


forrás: MTI

ez a Nenadic tök olyan, mint Suarez :beerchug:

Férfi kézilabda BL - Sterbik Árpád a legjobb kapus

Sterbik Árpád, a címvédő macedón Vardar Szkopje vajdasági kapusa bekerült a férfi kézilabda Bajnokok Ligája álomcsapatába, amelynek összetételét pénteken hirdették ki.

    Az európai szövetség tájékoztatása szerint a szavazáson szurkolók ezrei, valamit a média számos képviselője vett részt.
    A címvédő macedón együttesből egyedül a kapus került a legjobbak közé a voksoláson. A spanyol válogatottal Európa-bajnoki címvédő Sterbik Árpád a következő szezonban ismét korábbi klubját, a Veszprémet erősíti.
    A kölni négyes döntő első napján, szombaton a Vardar a francia Montpellier együttesével találkozik az elődöntőben. A másik ágon a Paris Saint-Germain és a HBC Nantes találkozik egymással.
    Legutóbb 2013-ban fordult elő, hogy nem jutott magyar csapat a négy közé. Idén a Veszprém és a Szeged is a rájátszás első körében, a legjobb 14 között búcsúzott.

A férfi Bajnokok Ligája álomcsapata:

kapus: Sterbik Árpad (spanyol, Vardar Szkopje, macedón)
balszélső: Uwe Gensheimer (német, Paris Saint-Germain, francia)
balátlövő: Sander Sagosen (norvég, Paris Saint-Germain)
irányító: Nikola Karabatic (francia, Paris Saint-Germain)
beálló: Bjarte Myrhol (norvég, Skjern HB, dán)
jobbátlövő: Dika Mem (francia, Barcelona, spanyol)
jobbszélső: David Balaguer (spanyol, HBC Nantes, francia)
a legjobb védőspecialista: Luka Karabatic (francia, Paris Saint-Germain)
a legjobb fiatal játékos: Romain Lagarde (francia, HBC Nantes)
a legjobb edző: Patrice Canayer (francia, Montpellier HB, francia)

forrás: MTI

Kézilabda BL - A Vardar Szkopje női csapata nem nevezett

Az idén és tavaly is ezüstérmes Vardar Szkopje nem nevezett a női kézilabda Bajnokok Ligája új idényére.


    A macedón együttes a négyes döntős lebonyolítás 2014-es bevezetése óta mindig eljutott a budapesti tornára, amelyet háromszor a harmadik, a legutóbbi két alkalommal pedig a második helyen zárt. Tavaly és idén is a Győri Audi ETO KC-tól kapott ki hosszabbításban.
    A Vardar kerete a szezon végén anyagi okok miatt szétszéledt, ezért nem vállalta az indulást, és más macedón klub sem jelezte részvételi szándékát a BL-ben.
    A nők mezőnyében 26 csapat jelentkezett, az európai szövetség (EHF) rangsora alapján a magyarok közül bajnok Győr és a második helyezett Ferencváros is főtáblás lesz.
    Az EHF honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a férfiaknál 34 nevezés érkezett, a magyar bajnok MOL-Pick Szeged biztosan csoportkörös lesz, a második Telekom Veszprém pedig szabadkártyára vár.
    Szintén nem került automatikusan a főtáblára az idei döntő két résztvevője, a győztes Montpellier HB és a vesztes HBC Nantes, mivel a francia bajnokságot ezúttal is a Paris Saint-Germain nyerte.
    A résztvevők listáját az EHF végrehajtó bizottságának glasgow-i ülésén, június 18-án véglegesítik, a selejtező sorsolására június 27-én kerül sor Bécsben, a csoportkör beosztását pedig két nappal később készítik el, szintén az osztrák fővárosban.
    A nőknél a Győr idén megvédte címét a BL-ben, a Ferencváros a negyeddöntőig jutott, a férfiaknál a Veszprém és a Szeged is a rájátszás első fordulójában, a legjobb 14 között búcsúzott.


forrás: MTI

Kézilabda BL - A Telekom Veszprém is főtáblás lesz

    A Telekom Veszprém is szerepelhet a férfi kézilabda Bajnokok Ligája főtábláján az európai szövetség (EHF) hétfői döntése szerint.


    A BL mezőnyét az EHF végrehajtó bizottságának hétfői, glasgow-i ülésén véglegesítették.
    Az NB I-ben ezüstérmes Telekom Veszprém a csoportkörben az erősebb ágon szerepelhet, ahogyan az alanyi jogon induló bajnok MOL-Pick Szeged, valamint a többi között a Montpellier HB és a HBC Nantes, az idei BL-döntő két francia résztvevője.
    Az már korábban biztossá vált, hogy a nőknél a bajnok Győri Audi ETO és az ezüstérmes FTC-Rail Cargo Hungaria is a főtáblán szerepelhet.
    A csoportok sorsolására jövő pénteken kerül sor Bécsben.

forrás: MTI

Magyarország és Szlovákia rendezheti 2022-ben a férfi kézilabda Eb-t -

    Magyarország és Szlovákia rendezheti 2022-ben a férfi kézilabda Európa-bajnokságot - erről a kontinentális  szövetség (EHF) glasgow-i kongresszusán született döntés szerdán.

    Az eseményre még a belga, a francia és a spanyol szövetség jelezte szintén közös rendezési szándékát, míg a dán és a svájci szövetség a szavazás előtt visszalépett az ugyancsak együttes pályázatukkal.
    A női szakágban már rendeztek Eb-t Magyarországon 2004-ben és 2014-ben is - utóbbit Horvátországgal közösen -, a férfiaknál azonban először kerül majd sor erre.
    Kocsis Máté, a magyar szövetség elnöke a szervezet honlapján kiemelte: az ország és a magyar kézilabdasport számára "történelmi siker", hogy Szlovákiával közösen 2022-ben férfi Eb-t rendezhet, ami csúcseseménynek számít a sportágban.
    "A döntés egyértelmű elismerése az elmúlt évek munkájának, hiszen többször bebizonyítottuk már, hogy megbízható szervezők vagyunk, és garantált a színvonalas és méltó rendezés" - nyilatkozott.
    A magyar küldöttség tagjaként Nagy László, a Telekom Veszprém válogatott játékosa elmondta: egy sportoló életében "óriási dolog", ha hazai pályán léphet pályára világversenyen.
    "Sajnos nekem nem adatott meg, ám nagyon drukkoltam, hogy a magyar válogatott a közeljövőben hazai világversenyen léphessen pályára, ezért is volt öröm dolgozni a pályázat során és itt, Glasgowban" - fogalmazott.
    "Kemény ellenfelekkel kerültünk szembe, de könnyű dolog volt a magyar-szlovák pályázatot képviselni az elmúlt hónapokban Európa-szerte, mert egyértelműen a miénk volt a legerősebb pályázat" - mondta Fürjes Balázs államtitkár, a nemzetközi sportpályázatok kormánybiztosa. Kiemelte: "a sportág nagyágyúit, Franciaországot és Spanyolországot" sikerült legyőzni a szavazáson, meggyőző fölénnyel.
Hozzátette: a pályázat kulcseleme volt, hogy a szurkolók és a versenyzők érdekét szolgálva a torna a kis távolságok és az alacsony költségek Európa-bajnoksága lesz.
    A férfiak 15. kontinensbajnokságán - a sportág történetében második alkalommal - már 24 csapat vesz részt. Az Eb-t 2022 januárjában, a tervek szerint hat városban rendezik meg, Magyarországon Budapest, Debrecen, Szeged és Veszprém, míg Szlovákiában Kassa és Pozsony lesz házigazda, a döntőnek a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont.
    A magyar együttes még nem jutott be Eb-n a négy közé - a 13 eddigi torna közül 11-en vett részt, csak a 2000-es és a 2002-es viadalra nem jutott ki -, legjobb helyezését 1998-ban érte el, amikor az olaszországi kontinensbajnokság 12 csapata közül a hatodik lett. A válogatott legutóbb - idén januárban - Spanyolország, Dánia és Csehország mögött három vereséggel csoportja utolsó helyén végzett az Eb, így nem jutott a 12 közé. A következő, 2020-as Eb-nek Ausztria, Norvégia és Svédország ad otthont.
    Az EHF Twitter-oldalának közlése szerint a 2024-es, olimpiai kvalifikációs férfi Eb-n Németország látja vendégül a kontinens legjobbjait, a szakágban meghatározó nemzet válogatottja már kétszer nyert Eb-aranyérmet (2004, 2016), de világbajnoksággal ellentétben kontinensbajnokságon korábban még nem lehetett házigazda.
    A németek a dán és svájci közös pályázatot utasították maguk mögé a szavazáson. A magyarok és a szlovákok szintén közösen jelentkeztek a 2024-es Eb-rendezésre is, de a szavazásra ez már aktualitását veszítette.
    A kongresszuson eldőlt, hogy a 2022-es női Eb-t - először a sportág történetében - három országban rendezik, ennek értelmében Macedónia, Montenegró és Szlovénia lesz házigazda.

forrás: MTI



Győr csoportja HALÁLCSOPORT, ja nem  ;D

Azért az nem túl fasza, hogy a FF négy csapata közül 3-at 99-ra be lehet tippelni  ;D

A következő BL-győztes csapat: Afentaler Sára, Eduarda Amorim, Bódi Bernadett, Kari Brattset, Yvette Broch, Fodor Csenge, Görbicz Anita, Kari Aalvik Grimsbö, Nycke Groot, Anne Mette Hansen, Kiss Éva, Jana Knedlikova, Veronica Kristiansen, Amandine Leynaud, Nora Mörk, Stine Oftedal, Pál Tamara, Puhalák Szidónia, Tomori Zsuzsanna, Varga Emőke.

U20-as vb
4-én
Magyarország-Portugália
Magyarország góljai 33.5 felett @ 1.90

Nos, láttam a nyitómeccsünket, hát nehezen tudnék rá mást mondani, mint az őszintét, kurva szar volt. Viszont nyitómeccs volt, a csajok kegyetlenül izgultak, és bizony ez a brazil együttes annyira nem vak, mint sokan hittük. Ok, sok hibával játszott, de hát Istenem. Viszont mi ezzel a szar semmi támadójátékkal dobtunk 27 gólt úgy, hogy Háfrát ennyire szarul játszani még nem láttam, Faluvégi, vagy melyik szélsőn teljesen vakon volt, Klujber is hibázgatott, és bizony a brazil kezdő kapus kb a torna legjobb kapusa, mindamellett a brazilok fizikálisan azért nem voltak rosszak.
Nos, Portugália azért szerintem gyengébb, nem képvisel olyan erőt, öcsém látta élőben, azt mondta nekem, a brazilok simán jobbak Portugáliánál.
Luzitánoknbak volt egy-két számomra felfoghatatlan jó eredménye, mondjuk Japánt megverték nemrég, viszont képesek voltak júni végén ilyen 37-38 gólokat kapni olyan vak csapatoktól, mint ez a francia, meg sokkal inkább a német.
Ha Háfra csak közepesen játszik, ha Tóvizit megtaláljuk ismét, ha a szélsők szintén csak átlagot hoznak, szerintem a 40-hez leszünk közelebb, mint a 30-hoz.
Nyitómeccsen ott volt a drukk a csajokban, itt a portugálok ellen már lehet játszani egy jót szó szerint, sokkal kisebb ellenállásra számítok, és bizony a magyar csapat tudása 40-50%-át nyújtotta Brazília ellen, és mondom, ott azért egy U20-as szinten elit kapussal találták szembe magukat a magyar lövők, bár a lövések minősége is hagyott maga után kívánnivalót

egy szó mint száz, min 34 gólt dobnak a lányok majd Portugália ellen (bet365)

#1870 július 08, 2018, 21:28:28, csak1tomi
Oroszország U20 N 1.45 27:15
Norvégia U20 N 2.45 35:27
Dánia U20 N 1.45 25:24


#1871 július 08, 2018, 19:27:21, csak1tomi
20:13ra vezetünk félidőbe, hát beszarok milyen űrkézit nyomunk  :o Támadások kb hibátlanok kapuba Suba meg jaj miket véd  :o :o

vége 35:27, esélyük nem volt végig 6-8 gól volt, csak ne ez legyen a legjobb meccsünk  :D :great:

#1872 július 13, 2018, 21:25:12, csak1tomi
U20Dél-Korea +4,5 1.75
döntetlent várok, ami lesz az szoros magyar win
30:25
ott a döntő, vb legjobb meccse lesz

Női kézilabda junior-vb - Világbajnok a magyar válogatott Debrecenben

    A magyar válogatott megnyerte a Debrecenben rendezett női kézilabda junior-világbajnokságot, miután a szombat esti döntőben 28-22-re legyőzte Norvégia csapatát a Főnix Csarnokban.


    A magyar juniorválogatott 2001 és 2003 után harmadszor játszott döntőt a korosztályos világbajnokságon, 17 és 15 évvel ezelőtt azonban kikapott Oroszországtól.
    Golovin Vlagyimir szövetségi edző csapata százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a debreceni tornát.
    A magyar együttesnek a korosztályváltás miatt a szombati volt az utolsó közös mérkőzése.

forrás: MTI

Line Ellertsen. Jegyezzuk meg ezt a nevet. Nem csak azert mert gyönyörű, hanem ket kezes. Jobbal ballal passzol es lő. Elkepesztő.


Nem mellesleg gratulalok a mi lanyainknak. Zsenialisak. Mindegyik. Borusan lattam a noi kezi jovojet mondjuk fel eve de most azert bizakodo vagyok. Klujber es Hafra vilagklasszis(lesz). De rajtuk kívül is a tobbiekbol is barmi lehet. Az a fejpantos lany is nagyon ugyes(nem jut eszembe a neve)


Lakatost sajnalom. Szegeny ott unnepelhetne a tobbiekkel ehelyett a fogaszaton csücsül es ezt az elmenyt sosem kaphatja vissza.