Kézi-Aréna

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem tudom Nektek mi a véleményetek, de én úgy ahogyan meg tudom érteni Nagy Laci álláspontját. A média, és Sinka hülyítették ezek szerint eddig a jónépet, és elterjedt h a srác spanyol válogatott lesz. Természetesen ez a levél nem cáfolja ezt, de azzal h Sinka hallgatott azokról a dolgokról, amik az Ő és a szövetség ügyei voltak a válogatottal kapcsolatban, az ő szavahihetőségüket kérdőjelezi meg. Lapítanak mint szar a fűben. Természetesen a sportrajongók zöme átvette már a Ladislao Grande meg hasonló kifejezéseket, de véleményem szerint, Nagy Lacinak igaza van.
Sajnos nem úgy reagálta le a szurkolói bázis a dolgokat, ahogyan kellett volna. Nem a miérteket kerestük, hanem rögtön Nagyot hibáztattuk. És persze hittünk a szövetségnek...

Magyarország, 2010 :ok:

Sziasztok

Ma lesz egy bari meccs Brazilia-Oroszország csajokról van szó,de egyszerűen képtelen vagyok megtalálni a két keretet,pedig jó lenne,mert ha a ruszkik nem annyira tartalékosak,akkor tennék rájuk 10 ropit,már egy sima orosz győzelemre is 1.2 őt vizet a Bwin -4.5-ös hendikeppel 1.85,ez nagyon kecsegtető,de félek h tartalékosak lesznek,ezért szeretném megnézni főleg az orosz keretet.Ha valaki tudna segíteni ebben azt nagyon szépen megköszönném.

Idézetet írta: szőrmóksegg Dátum november 25, 2010, 14:37:13
Sziasztok

Ma lesz egy bari meccs Brazilia-Oroszország csajokról van szó,de egyszerűen képtelen vagyok megtalálni a két keretet,pedig jó lenne,mert ha a ruszkik nem annyira tartalékosak,akkor tennék rájuk 10 ropit,már egy sima orosz győzelemre is 1.2 őt vizet a Bwin -4.5-ös hendikeppel 1.85,ez nagyon kecsegtető,de félek h tartalékosak lesznek,ezért szeretném megnézni főleg az orosz keretet.Ha valaki tudna segíteni ebben azt nagyon szépen megköszönném.

bari = bárány ?  ;D

A vártnál sajnos komolyabb a magyar válogatott és a Győri Audi ETO KC irányítójának, Görbicz Anitának az Ukrajna ellen összeszedett sérülése. A világklasszis játékost hétfőn délelőtt megműtötték, így biztosan kihagyja az EB-t!

Görbe a magyar válogatott színeiben az Ukrajna elleni felkészülési meccsen szenvedett ujjsérülést. Lecserélték, majd alapos orvosi vizsgálat következett. Sajnálattal közöljük a rossz hírt, miszerint a játékos műtétre szorul, sőt hétfőn délelőtt Dr. Balogh Péter, a Győri Audi ETO KC csapatorvosa már el is végezte a beavatkozást. "Alapizületi oldalszalagja elszakadt, igy a hüvelykujja instabillá vált, sajnos a műtét elkerülhetetlen volt. Felépülése várhatóan egy hónapot vesz igénybe, így nem tarthat a nemzeti csapattal a kontinenstornára." - nyilatkozta Dr. Balogh Péter.

(Forrás: www.gyorietokc.hu)

Idézetet írta: rosco Dátum november 30, 2010, 15:17:56

Se Görbicz, se Zácsik, se Tóth Timi nem lesz...így komoly reményeink nem lehetnek sajnos :-\

Idézetet írta: Pisti1987 Dátum november 30, 2010, 15:23:09
Se Görbicz, se Zácsik, se Tóth Timi nem lesz...így komoly reményeink nem lehetnek sajnos :-\
Örülhetünk, ha a szlovéneket megelőzzük a csoportban. Nincsen egy darab klasszis átlövőnk se, anélkül meg nehéz. Nem mintha lenne egyáltalán klasszis jelenleg a keretben Pálingeren kívül.

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség megnevezte honlapján azt az öt-öt férfi és női játékost, akik esélyesek az Év játékosa címre.

Férfiak:
Nikola Karabatic (francia)
Thierry Omeyer (francia)
Sterbik Árpád (spanyol)
Filip Jicha (cseh)
Igor Vori (horvát)

Nők:
Ludmila Posztnova (orosz)
Bojana Popovics (montenegrói)
Grit Jurack (német)
Katrine Lunde-Haraldsen (norvég)
Cristina Neagu (román)

Férfiaknál nálam egyértelműen Jicha, nőknél Popovics(eddig.. EB után lehet változik :P)

A Győr, valamint másik két középdöntős ellenfele, az orosz Dinamo Volgograd és a norvég Larvik panaszt tett az Európai Kézilabda-szövetségnél (EHF), amely a kvartett negyedik tagjának, a német HC Leipzignek a kérésére megváltoztatta a női Bajnokok Ligája menetrendjét.

A lipcsei csarnok jövő március első hétvégéjén egy atlétikai viadalnak is otthont ad, ezért a csapat arra kérte az EHF-et, hogy több hazai meccsén fordított legyen a pályaválasztói jog. Csakhogy így a kiemelések alapján a legjobb mutatóval továbbjutó Győr nem két hazai meccsel zárja a februári-márciusi középdöntőt, hanem a leggyengébb továbbjutó Leipzignek adatik meg ez a fajta előny.

,,Természetes elvárásunk, hogy a sorsolásnál elfoglalt helyünk szerint szeretnénk a mérkőzéseinket lejátszani. A Lipcse úgy mesterkedett, hogy ő játszhassa odahaza az utolsó két meccsét, annak ellenére, hogy a csoportba négyes sorszámmal került be. Nem hiába dolgoztunk azért, hogy csoportelsőként egyes vagy kettes sorszámból az elsőt kapjuk, és mi zárhassuk a középdöntőkört két otthoni csatával" – mondta a handball.hu szaklapnak Vanyus Attila, a győriek klubelnöke, hozzátéve: mielőbbi választ vár az EHF-től.

Az eredeti kiírás szerint a Győr február 5-én vagy 6-án Volgográdban kezdene, majd fogadná a Leipzig gárdáját, a 3. fordulóban pedig a Larvikhoz látogatna. Március 5-én vagy 6-án Lipcsében lépnének pályára Pálingerék, aztán vendégül látnák a Dinamót, végül – március 19-én vagy 20-án – a Larvikot.

Az új verzió szerint az első három kör változatlan, de a negyedik fordulóban nem Lipcsében lépne fel a magyar bajnok, hanem fogadná a Volgogradot, majd utazna a HC Leipzighez, és végül vendégül látná a Larvikot.

(Forrás: nso.hu)

Női kézilabda BL: elfogadták a győriek panaszát

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elfogadta a Győr, valamint másik két középdöntős ellenfele, az orosz Dinamo Volgograd és a norvég Larvik panaszát, és visszaállította az eredeti menetrendet a női Bajnokok Ligájában.

A kvartett negyedik tagja, a német HC Leipzig azt szerette volna elérni,  hogy - mivel csarnokában március első hétvégéjén atlétikai versenyt  rendeznek - módosítsák a programot, ám így a legjobb kiemelésű Győr és a  másik két gárda rosszabbul járt volna, ugyanakkor a lipcseiek - akik a  legrosszabb mutatóval érkeztek a középdöntőbe - nyertek volna a  változtatással.
Az eredeti program szerint a Győr utolsó két meccsét otthon rendezheti, ám egy esetleges módosítással ez nem így lett volna.   
A mostani EHF döntés nyomán visszaállt az eredeti menetrend, amely szerint a Győr február 5-én vagy 6-án Volgográdban kezd, majd fogadja a Leipzig gárdáját, a 3. fordulóban pedig a Larvikhoz látogat. Március 5-én vagy 6-án Lipcsében lépnek pályára Pálingerék, aztán vendégül látják a Dinamót, végül - március 19-én vagy 20-án - a Larvikot.   

(Forrás: MTI)

Kedves kézilabda barátok. Afelől érdeklődnék, hogy szerintetek mennyire jó ötlet ez az új szabálymódosítás a játékban, ami a beálló zárását illeti. Jó döntés-e ez, nem túlságosan szigorú? Tegnapi meccs nézésekor tűnt fel igazán, hogy mennyire odafigyelnek a falban történtekre a bírók, és hogy hányszor elvették a labdát a támadócsapattól, mert belül szabálytalankodott a beálló.

A Magyar válogatott bő kerete a VB-re

Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém KC) Liszkai Szilveszter (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged), Szente Gábor (Tatabánya Carbonex); Tatai Péter (Pick Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex), Iváncsik Tamás (MKB Veszprém)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Friesenheim, német), Laluska Balázs (MKB Veszprém KC), Mocsai Tamás (Flensburg, német), Nagy László (Barcelona, spanyol)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Nikola Eklemovics (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged), Nagy Kornél (MKB Veszprém)
Beállók: Gál Gyula (CO Zagreb, horvát), Pordán Bálint (Tatabánya Carbonex); Schuch Timuzsin (Constanta, román), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Halász Máté (Tatabánya Carbonex), Ilyés Ferenc (Lemgo, német), Katzirz Dávid (Pick Szeged), Perez Carlos (MKB Veszprém)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Németh Tamás (FTC Sporek), Vadkerti Attila (Pick Szeged), Törő Szabolcs (Pick Szeged)

Idézetet írta: Lufu Dátum december 19, 2010, 13:30:52
A "fantasztikus" EB szereplésünk után, a ma délelőtti vb-selejtező sorsolás csak hab volt a tortán...

Németország-Magyarország

Úgyhogy benne van a pakliban elég erősen, hogy nem jutunk ki a Brazíliában rendezendő vb-re...

Nem tudom, hogy melyik válogatottakat kaphattuk volna a német helyett, de szerintem annyira nem kilátástalan a helyzetünk, mivel a német válogatott legalább akkora hullámvölgyben van mint a magyar. Van két klasszisuk Jurack (aki talán lassan vissza is vonul) és Althaus a keret többi tagja pedig nagyrészt a bundesligában edződő fiatal.

Idézetet írta: rosco Dátum december 19, 2010, 14:41:14
Nem tudom, hogy melyik válogatottakat kaphattuk volna a német helyett, de szerintem annyira nem kilátástalan a helyzetünk, mivel a német válogatott legalább akkora hullámvölgyben van mint a magyar. Van két klasszisuk Jurack (aki talán lassan vissza is vonul) és Althaus a keret többi tagja pedig nagyrészt a bundesligában edződő fiatal.
Ezeket kaphattuk volna: Németország, Szlovénia, Izland, Lengyelország, Csehország, Macedónia, Szerbia, Törökország
Az a baj, hogy Jurack egyedül többet ér, mint a mi összes lövőnk együtt. A beállós levédésével végig gondunk volt. Althaus pedig klasszis ezen a poszton. A többi játékosuk, pedig szerintem kb. egy szint velünk. Ha pedig Pálinger tényleg lemondja, akkor ég a ház kapus poszton is.

Pálingerre nagy szükség van az egyértelmű, de Görbicz és Zácsik felépülésével támadásban már jóval több lenne a variációs lehetőségünk.