Kézi-Aréna

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában


,,Szeretek rajzolni, festeni, varrni. Ez kapcsol ki igazán." – ismerkedés Nycke Groottal

Eddigi klubjaidhoz képest milyen az ETO-nál a szakmai munka? Miben érzed másnak?
Igazából nagy különbségek nincsenek, de azt elmondhatom, hogy itt Győrben többet edzünk. Ehhez a mennyiségű munkához hozzá kell szoknia a szervezetemnek, ez időbe telik. A feltételek kiválóak Győrben, mint minden más az Arénában. Nagyon profi a környezet.

Elégedett vagy-e azzal az ütemmel, ahogy beilleszkedsz a csapatba, az új játékstílushoz?
Szerintem eddig nagyon jól haladok. Ambros és Gábor (Danyi Gábor - szerk.) víziói teljesen világosak számomra, de persze időbe telik, amíg a pályán mindenkivel összeszokunk, megérezzük egymást, hogy készség szinten menjenek a figurák. De azt hiszem, hogy az ütemmel elégedett lehetek.

Milyenek volt az első felkészülési meccsek? Mi az, amivel elégedett vagy, és szerinted mi az, amin még csiszolni kell?
Nagyon jó, hogy tudunk meccseket játszani erős ellenfelek ellen is, hiszen ez mutatja meg igazán, hol állunk a felkészülésben. Összességében elégedett vagyok a játékunkkal, hiszen nyertünk is, de mivel jó páran újak vagyunk a csapatban, nagyon sok fejlődnivalónk van, de úgy látom, nem lesz semmi gond, be fog érni a sok munka.

Mi tetszik legjobban Magyarországon?
Azt hiszem, az emberek. Végtelenül kedvesek és segítőkészek velem, és ez nagyon jól esik.

Mi a legfurcsább itt, amihez nehéz hozzászokni?
Az, hogy itt nem lehet kapni licoricét. Ez egy holland cukorka...

Kóstoltál már valami igazi magyaros ételt mióta itt vagy?
Eddig még nem került rá sor, de Yv-vel (Yvette Broch – szerk.) tervezzük, hogy megkóstoljuk a magyar konyhát, kíváncsiak vagyunk rá.

Megismernek-e már az emberek az utcán?
Eddig még nem volt rá példa...:-)

Elárultad nekünk, hogy hobbid a kreatív dolgok, ez pontosan mit jelent?
Szeretek rajzolni, festeni, varrni. Ez kapcsol ki igazán.

Azt is megtudtuk, hogy nagyon szeretsz sütit sütni. Mi a kedvenced, amit tudsz készíteni?
Hű, ez a Brownie Oreo cheescake, ami elképesztően egészségtelen, de annyira finom, hogy nem tudok ellenállni neki!

Elárulsz valamit a privát életedből? Van-e párod, vagy most éppen egyedül vagy?
Jelenleg nincs párom, egyedül érkeztem Magyarországra.

Hogy látod, milyen gyakran tudsz majd hazamenni?
Minden az edzés és meccsprogramunktól függ, de eléggé telített a naptárunk, úgyhogy túl gyakran biztosan nem fogok tudni hazamenni.

De azért a családod, a barátaid meglátogatnak majd?
Persze, a barátaimmal tervezzük, hogy szeptemberben meglátogatnak, a szüleim pedig októberben jönnek. Már mindenki nagyon kíváncsi, hogy élek, milyen itt az élet Magyarországon.

Hol töltötted a nyári szabadságodat? Voltál nyaralni?
Nagyon szuper nyaralásom volt, két barátommal Borneo szigetén nyaraltunk. Lenyűgöző a sziget, csodaszép tengerpartjai vannak, és még a dzsungelbe is eljutottunk egy pár napra. Hatalmas élmény volt!"



http://www.gyorietokc.hu/


#1142 augusztus 18, 2015, 12:16:50, csak1tomi
A Barcelona férfi kézilabdacsapata szerződtette Filip Jíchát, a THW Kiel csapatkapitányát.

kíváncsi leszek kiel mit alkot bundesligában így Jícha és Palmarson nélkül :D persze nem fognak kiesni de na, igaz Landin lesz kapuba, Flensburg ellen kiváncsi vagyok kezdésként mit alkotnak majd a szuperkupában holnap

kiel nyert 27:26ra kicentizték az utolsó gólt 3 seccel a vége előtt :D

Sziasztok,az lenne a kerdesem hogy valaki hallott a kegyelem szabalyrol?

Ez nem a Kínában használatos szabály, hogy vége a meccsnek ha elérik a 20gól különbséget?

Csak azert kerdezem mert a tegnap ugy jartam ,hogy fogadtam egy kinai meccsre(merkozes osszesitett) es a 36dik percben kivettek a meccset es minden fogadasom vesztes lett.Amikor irtam nekik akkor mondtak ,hogy egyes bajnoksagoknal ervenybe leptethetik meccs kozben ezt a szabalyt ha a ket csapat kozt 15 gol kulonbseg van....es nem tartottam jogosnak h ilyenkor oda a penzem mert ez a szabaly a nemzetkozi merkozeseknel nincs es ha egy orszag ilyent hoz meg akkor nem kene valahol a bet figyelmeztesse a fogadokat,hogy ezeknel a bajnoksagoknal van egy ilyen szabaly??

Idézetet írta: Biro Zoltan Dátum augusztus 21, 2015, 12:25:26
Csak azert kerdezem mert a tegnap ugy jartam ,hogy fogadtam egy kinai meccsre(merkozes osszesitett) es a 36dik percben kivettek a meccset es minden fogadasom vesztes lett.Amikor irtam nekik akkor mondtak ,hogy egyes bajnoksagoknal ervenybe leptethetik meccs kozben ezt a szabalyt ha a ket csapat kozt 15 gol kulonbseg van....es nem tartottam jogosnak h ilyenkor oda a penzem mert ez a szabaly a nemzetkozi merkozeseknel nincs es ha egy orszag ilyent hoz meg akkor nem kene valahol a bet figyelmeztesse a fogadokat,hogy ezeknel a bajnoksagoknal van egy ilyen szabaly??

Miért nem a betet kérdezed meg, hogy mely bajnokságokra érvényes? :) Mert az európaiaknál tutira nincs ilyen.

Hat ok voltak az elsok akiket kerdeztem,es azt mondtak ,hogy eggyes bajnoksagoknal alkalmazzak ezt,de konkretan nem mondtak a kinaiakat.Engem vegulis az erdekelne ,hogy valaki jarte meg igy , hogy mente el a penze ilyensmin es vissza tudtae szerezni valamilyen mondon vagy semmi esely?!Mert en ugy gondolom ,hogy az ilyensmit fel kene tuntessek a szabalyzatukba,de amikor ezt megirtam nekik tobbet nem valaszoltak.

Igen jártak már így. Pár hónapja volt említve a bet365 topikban. Ha minden igaz a szabályzatukban is bent van, hogy ez a szabály érvényes pl Kínában. Ez nem a bet365 szabályzata, hanem a Kínai bajnokságé. Tehát ehhez idomul a bet365. Na már most, ha egyszer vége a meccsnek a 36.percben akkor két dolgot tehet a bet365, vagy void az összes meccs, vagy beírja a szabályzatába hogy ez érvényes, ez alapján értékelik ki a meccseket. Semmit sem tudsz ezzel tenni.

Idézetet írta: Biro Zoltan Dátum augusztus 21, 2015, 12:40:04
Hat ok voltak az elsok akiket kerdeztem,es azt mondtak ,hogy eggyes bajnoksagoknal alkalmazzak ezt,de konkretan nem mondtak a kinaiakat.Engem vegulis az erdekelne ,hogy valaki jarte meg igy , hogy mente el a penze ilyensmin es vissza tudtae szerezni valamilyen mondon vagy semmi esely?!Mert en ugy gondolom ,hogy az ilyensmit fel kene tuntessek a szabalyzatukba,de amikor ezt megirtam nekik tobbet nem valaszoltak.

A betesek patkányok, tőlük ne várd hogy visszaadják a pénzed.

Benne van a szabályzatban, hogy: Specifically for any competition that uses a Mercy Rule, in the event of such a Rule being called in a match, all bets will stand on the score at the time.

Na már most, ez alapján nem is kell visszaadniuk. Sajnos erre fognak hivatkozni, hogy el kellett volna olvasni. Az persze őket nem érdekli, hogy nem életszerű, hogy elvárják hogy a 400féle sport összes szabályát elolvassuk és tisztában legyünk vele.

Hat ez eleg elszomorito,dolog mert nem keves osszegrol van szo,de meg azert probalkozom :) s koszi az utba igazitasokat :)

Szerintetek h ha megkerdenem oket hogy bonuszba irjak ki azt a penzt,s kiporgetnem ahanyszor kell akkor kiirnak vajon?

Idézetet írta: Biro Zoltan Dátum augusztus 21, 2015, 13:05:35
Szerintetek h ha megkerdenem oket hogy bonuszba irjak ki azt a penzt,s kiporgetnem ahanyszor kell akkor kiirnak vajon?
Biztos, hogy nemet fognak mondani, de próbáld meg :)

Apropó! Miért fogadsz olyanra, főleg sok pénzzel, amit annyira nem is vágsz?! Nem hiszem, hogy a kínai bajnokságot kennéd-vágnád :) No offense  :ok: