Azért ez szenzációs (búcsú) volt... Szabó Gábor fogalmazta meg a legjobban, amit én is éreztem amikor vége lett a meccsnek és mutatták Murrayt... "Ilyenkor mindenki elfelejti a hozzá fűződő negatív érzéseit.." Valószínűleg azért, mert rengetegszer játszott Rafa ellen, de valahogy soha nem szurkoltam Andynek a karrierje során. Most viszont, belegondol az ember abba amit letett az asztalra. És ilyen esetekben vesszük észre, hogy mekkora áldozatot is hoznak az élsportért. Oké, bőven kényelmes megélhetést biztosít nekik az az összeg, amit összenyernek, de amikor egy 31 éves sportoló csípőprotézisre szorul, az azért felkapcsolja a lámpát, hogy mivel is jár ez nekik. (Persze vannak olyanok, mint Roger akin semmi sem látszik az évek múltával sem, de azért mind Rafa, mind Djoko megszenvedte már a magáét..) Mennyi lemondás, mennyi szenvedés nekik míg odaérnek a csúcsra, és persze ezt mindenki tudja/vagy úgy gondolja, hogy tudja, de ilyenkor jön rá az ember, hogy mégis mit jelent ez. Teljesen abszurd, hogy 31 évesen csípőprotézist kelljen valakinek beültetni.. Megmondom őszintén, hogy eddig még csak Rafa győzelmeit (na meg a Roger elleni 5 szettes AO döntőt) könnyeztem meg, de most ugyanazt éreztem, mint a 10. Garrosnál. Utólag belegondolva egy nagyszerű sportember (valószínűleg) utolsó meccsét láthattuk az AO-n, nem tudom mennyi értelme van még Wimbledonig szenvedni ezzel a sérüléssel, ahol protézis jön szóba, ott azért nem kicsi a baj, és egy protézis után nem igazán adnék esélyt, hogy bármikor is visszatérjen a pályára a skót.. Persze szívesen látná mindenki Wimbledonban a búcsút tőle, de nem biztos, hogy mindez megéri...
Köszönjük Andy.