Sportfogadas.org

Sportfogadás tudástár => Sportfogadás naplók => A témát indította: Khedron Dátum november 26, 2020, 11:25:19

Cím: Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 26, 2020, 11:25:19
Bevezetésként csak annyit, már egy ideje gondolkodom rajta, hogy jó lenne egy hely, ahol néhány - sportfogadással kapcsolatos - gondolatot lejegyzek, idő hiányában eddig nem került rá sor. Néha így is úgy érzem, több időt töltök sportfogadással, mint illene :)
A hűségprogramot jó dolognak tartom, ennek ellenére azt nem tudom ígérni, hogy a bejegyzéseim rendszeresek lesznek, de azért igyekszem. Na, majd meglátjuk...

Csapjunk bele: a mai napra alapból négy meccset hoztam.

1. Copiapo - Deportes Temuco (Chile B)
A hazai csapat feltűnően jó formában van, hazai pályán augusztus veretlenek, sőt az utóbbi hetekben idegenenben is hozták a meccseket. A Temuco idegenben gyenge. Elvileg sima hazainak kellene lennie.
Copiapo 1,90

2.Union Comercio - Santa Rosa (Peru 2)
A Comercio ugyan kiesett az első osztályból, de itt egész jól teljesít, ők az esélyesek.
Union Comercio 1,80

3.Deportivo Tachira - Zamora (Venezuela)
Nagyon meglepődnék, ha a csúcsformában játszó hazaiak nem nyernének ma.
Deportivo Tachira 2,00

4.Cerro Porteno - Sol De America (Paraguay)
Ez egy kötelező a hazaiak számára, ebben az évadban mélyen formán alul játszik a Sol De America.
Cerro Porteno 1,80

Egyelőre ennyi, estig lehet, hogy az EL meccsekhez is hozzá tudok szólni.



Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 26, 2020, 18:42:39
Az Európa – liga meccseket illetően hármat tartok fogadási szempontból is érdekesnek.

1.Lille - AC Milan

A Lille a bajnokságban is jól szerepel, kiváló formában játszik, nem lepne meg, ha megismétlődne a Milan elleni legutóbbi eredmény.
Lille 2,70

2. AZ Alkmaar - Real Sociedad
Az előző mérkőzésen egyetlen góllal nyert a Real, szerintem ebben a meccsben erősen benne van a döntetlen, sőt talán a hazai siker is.
1X  1,96

3. Glasgow Rangers – Benfica
A Benfica nem fogja megúszni két gólnál kevesebbel Glasgow-ban.
Rangers góljai 1,5 felett  1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 27, 2020, 05:15:53
Egy rövid elemzés a tegnapi mérkőzésekhez:

A legérdekesebb számomra a chilei meccs eredménye volt. Vannak csapatok,  amelyek formától, eredményektől, statisztikától függetlenül ugyanazt vagy hasonló eredményt játszanak egymással minden körülmények között. Erre volt ez egy példa – a Copiapo öt éve nem képes döntetlennél jobb eredményt elérni a Temuco ellen. Reméltem, hogy az aktuális forma alapján történelmet írunk, de nem így történt. Intő példa a jövőre nézve.

Az Union Commercio hozta, amit kellett, Paraguayban viszont még nagyon az elején járnak a bajnokságnak, valószínűleg ezért nem volt annyira fontos a Cerro Porteno - nak a három pont; így is veretlenek, jelenleg a második helyen.

Ami a venezuelai meccset illeti, Velasquez kiállítása megpecsételte Tachira sorsát, sajnos az ilyesmit nem lehet előre kalkulálni.

Európa - liga
A Lille és a Milan ezzel a taktikai döntetlennel is tartják az első két pozíciót  a csoportban, valószínűleg a csehekkel és a skótokkal nem számolnak komoly ellenfélként. Majd  meglátjuk.
Az Almaar és a Rangers mesterien hozták a koreográfiát, ezzel nem volt probléma.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 27, 2020, 09:33:21
Ma első nekifutásra három meccs.

1. Brentford - Queens Park Rangers
A Brentford lassan, de biztosan halad felfelé, szerintem ezt mai feladatot is megoldja a QPR ellen és nem egy gólos meccs lesz.
Brentord és 1,5 gól felett  1,93

2. Deportes Valdivia – Ñublense
Kitartok chileiek mellet a tegnapi ,,Copiapo fiaskó" ellenére is. A jelenlegi erőviszonyok és forma alapján a feljutásra aspiráló vendégek az esélyesei ennek az összecsapásnak. A Valdivia pedig, eddig legalábbis, nem mutatta jelét annak, hogy ebben akadályozni tudná.
Nublense 2,04

3. Randers FC - Odense BK
Első ránézésre döntetlennek tűnik, viszont figyelembe véve azt a tényt, hogy az utolsó két meccsét a Randers idegenben nyerte a Köbenhaven illetve az Aarhus ellen, nálam a hazai csapat irányába billen a mérleg nyelve.
Randers  2,33

Talán estig még lesz valami.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 27, 2020, 12:43:51
A ma esti meccsekkel kapcsolatban végül is egy hármas kombi mellett döntöttem. A helyzet az, hogy egyenként fixre megjátszani ezeket mérkőzéseket -  véleményem szerint - túl kockázatos lenne, viszont itt van helyette egy ütős kombi, ami nagy valószínűséggel jönni is fog.

1. Paços Ferreira – Famalicão
A Pacos újabban nagyon magára talált, 3:2-re verte a Porto-t, hogy csak egy meccset emeljek ki, de hazai pályán egyébként is ők az esélyesebbek a Famalicão ellen, viszont a döntetelen is benne van.
Paços Ferreira  +0,5   1,28

2. LDU Quito - CD Olmedo
Az nem kérdés, hogy otthon az LDU az esélyesebb és számomra az sem, hogy nem 1:0 lesz a vége.
LDU Quito és LDU Quito által szerzett összes gól 1,5 felett  1,90

3. Chievo Verona – Lecce
Igaz, hogy a Lecce 5 illetve 7 gólt lőtt az előző két meccsén, de az a Reggiana és az Entella volt. Na, nem mintha annyira acélos csapatnak tartanám a Chievo -t, de hazai pályán nem fognak kikapni ma este.
Chievo Verona +0,5  1,50

A három meccs kombiban: 3,65  (Unibet)   
Szerintem egy patront megér. Mára ennyi.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 28, 2020, 15:33:53
A tegnapi meccsekről annyit, hogy nem sok minden van a sportfogadásban, amit annyira utálok, mint a hosszabbítás utolsó másodperceiben lőtt olyan  gól, ami megváltoztatja a mérkőzés kimenetelét – talán csak a piros lapok tartoznak még ebbe a kategóriába. Ez előbbi történt két alkalommal is; a Valdivia-n kitört a kiesési pánik, a  91.-ben kiegyentettek. Ezt legalább értem és valamennyire számítottam is rá, de amit a Lecce csinált - szerintem még ők maguk sem hitték el - hogy a 93. percben megnyerik a meccset. Már több, mint 16 éve nem történt ilyen Chievo - ban. A többi meccs hibátlan volt, nem szorulnak különösebb magyarázatra.

Ma délután lesz három olyan meccs, amire véleményem szerint, érdemes fogadni.

1. FC Midtjylland - AaB Aalborg
Túl sok mindent nem érdemes hozzáfűzni  a meccshez, a  Midtjylland otthon életveszélyes, még az Aalborg ellen is.
Midtjylland 1,97

2. Everton - Leeds United
Az Everton hazai pályán erős - ha csak a Liverpool elleni döntetlenre gondolunk - , a Leeds otthon is bizonytalan, nem nagyon megy nekik mostanában, ilyen odds mellett kár lenne kihagyni ezt a menetet.
Everton 2,18

3. Altrincham - Maidenhead United
A Maidenhead nagy formában van, 3 - 4 csapatot tudnék megnevezni a Ligából, akik veszélyesek lehetnek rájuk, az Altrincham nincs közötttük. Egyébként a két csapat nem játszott még egymással, már csak ezért is érdekes lesz. Na, és az odds...
Maidenhead United 2,70

Estére - éjszakára is láttam pár ígéretes csatát, de ezeket még át kell nézni.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 28, 2020, 18:22:12
Éjszakára a Liga MX mellett döntöttem, de bekerült a menübe két reggeli Japán 2-es mérkőzés is.

1. Club León - Puebla FC
2. Club América - Chivas Guadalajara

Ugyanaz vonatkozik mindkét meccsre; alapból nem gondolom, hogy a két vendégcsapat a rendes játékidőben, büntetők nélkül továbbjutna. Ha ez így van – az előző meccs eredményének ismeretében – minimum egy góllal a hazai csapatoknak kell nyerni. Szerintem mindkét hazai csapat képes két góllal nyerni és továbbjutni rendes játékidőben, persze ez nem biztos, hogy sikerül nekik. Viszont a -1-et érdemes megpróbálni, túl nagy kockázata nincs, maximum push lesz és mehetnek 11-eseket rúgni.
Club León  -1   1,58
Club América  -1   2,70

3. Zweigen Kanazawa - Tokushima Vortis
Lassan a végéhez közeledik a J2-ben a szezon, még néhány meccs és eldőlnek a dolgok. Stabilan vezet a Tokushima, a Kanazawa-t meg közvetlenül nem fenyegeti a kiesés veszélye, viszont a meccseknek egyre nagyobb nagyobb súlya van.
Tokushima Vortis  1,85

4. Avispa Fukuoka - Omiya Ardija
Az Avispa Fukuoka egy meccsel kevesebbet játszott, mint a vele azonos pontszámmal 2 - 3. helyen álló Nagasaki. A vendégeknek már nincs esélye a feljutásra, a kiesési zónától pedig szintén messze állnak. A hazaiak motiváltabbak, hozni fogják a meccset.
Avispa Fukuoka 2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 29, 2020, 15:29:39
A tegnapi meccsek felemásra sikerültek, mindig kockázatos olyan csapatok meccsére fogadni, akik még nem játszottak egymással, de fenntartom, hogy az eddigi eredmények alapján a Maidenhead volt az esélyesebb. Az eredmény viszont megmutatta, az Altrincham nagyobb játékerőt képvisel, minz feltételezhető volt.

A PL mérkőzésekre ritkán fogadok a rapszódikus forma ingadozások miatt. Ez történt most is az Everton esetében.

A dánok még nagyon az elején járnak a bajnokságnak, Midtjylland-nek, úgy tűnik, nem sűrgős, az Aalborg meg elégedett lehet az egy ponttal (0:0).

Talán a legnagyobb meglepetést az America ,,produkciója" okozta - ez Mexico.

A Leon és a Japánok viszont hozták az eredményt, így végül is – még ha nem is sokkal – de nyereséggel zártam, a kombinációnak hála. (2 japán párban, 2 mexikói pában és a három vesztes is kombiban).

A tippekkel később, még nem tiszta teljesen.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 29, 2020, 17:25:01
Ma délutánra illetve estére négy mérkőzést néztem ki.

1. Bodø/Glimt – Rosenborg
A Rosenborg ahhoz viszonyítva, milyen nehézkesen kezdte ezt a szezont, egész jól feljött, viszont az elég egyértelműen látszik, hogy ennek az évadnak nem ők a ,,sztárjai", sokkal inkább a listavezető hazai csapat. A tippem is ennek megfelelő.
Bodø/Glimt  2,10

2. Molde – Haugesund
A Molde egyedül is képes három gólt lőni, ha meg mégsem, akkor besegít a Haugesund.
Molde és 2,5 gól felett   1,98

3. Llaneros F.C. - Deportes Quindío
A Quindio eddig 100%-os teljesítménnyel - 6 ponttal - áll a Quadrangular élén, a 3 pontos Magdi és az 1 ponttal (egy vereség - egy döntetelen) szerénykedő Llaneros előtt. ezek után nem hinném, hogy a hazaiak gondot okoznának a Quindio-nak, amit egyébként az eddigi eredmények is alátámasztanak.
Deportes Quindío  2,25

4. Defensa y Justicia - Central Córdoba de Santiago del Estero
A csoportban az első illetve második hely sorsa eldőlt, így a továbbjutás is. Egy tét nélküli kupamecsről van szó, kiegyensúlyozott erőviszonyok mellett.
Döntetlen  3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 30, 2020, 00:17:59
A norvég meccsekhez nincs mit hozzáfűzni, jött mind a kettő. Az argentin összecsapáson a szokásos koreográfia, hosszabbítás, utolsó perc, 2:2-nél a vendégcsapat még rúg egy gólt a biztonság kedvéért, csak, hogy ne legyen döntetlen. A Quindio esetében a döntetlen is egy lehetséges forgatókönyv volt, ha hozzák a két hazait, nyerik a csoportot.

Viszont most két új tipp az éjszakára:

1. Deportes Tolima - Junior Barranquilla
A statisztikák szerint elvileg a döntetlen lenne valószínű, de szerintem a Tolima van annyira jó csapat, hogy legalább a 11-eseket kiharcolja, ehhez viszont  minimum egy góllal győzni kell.
Deportes Tolima  2,43

2. Columbus Crew - Nashville SC
A Nashville okozott már meglepetéseket MLS pályafutása során, de ennek a meccsnek most komoly tétje van, nehezen tudom elképzelni, hogy kiejti a hazaiakat.
Columbus Crew  2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 30, 2020, 14:31:09
A Tolima - val is  pechem volt, az első félidő 30. percétől emberhátrányban játszottak, 2 piros lappal nehéz meccset nyerni...
Az MLS meccset illetően abban igazam volt, hogy a Columbus továbbjut, de hogy a 2:0-hoz miért kellett kivárni a hosszabbítást? Mindegy, inkább folytatom egy kombival, azért kombi, mert egyesével nem érik meg a tétet.

1. Sol de América - Nacional Asunción (PAR)
Nem roszz formában van Nacional, de a feljövőben lévő Sol ellen idegenben nem tudnak nyerni.
Sol de América +0,5   1,44

2. Deportes Copiapó - Deportes Santa Cruz
A Copiapo-nak most már tényleg nyerni kell, ha osztályozót akarnak. Egyébként nagyságrendi különbség van a két csapat formája között.
Deportes Copiapó  1,41

3. Brøndby IF – Lyngby
Jó formában van a  Brøndby, sima hazait várok.
Brøndby IF  1,50

4. Leicester City – Fulham
A kérdés inkább az lenne, hogy lőnek-e a vendégek gólt, vagy hogy milyen arányban győz a Leicester, de most erre inkább nem fogadnék – tekintettel a kombira.
Leicester City 1,52

Eredő odds:  4,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 30, 2020, 16:50:56
Következzen három ,,erős" meccs estére.

1. Atlético Tucumán - Arsenal de Sarandi
Igaz, hogy a Tucuman már biztosan csoport első, de minden (forma, statisztikák, hazai pálya) amellett szól, hogy ezt a mai meccset is hozzák.
Atlético Tucumán   2,12

2. Virtus Entella – Spal
Az Entella- t hazai pályán verte már a Venezia, a Lecce és a Reggiana is. Miért pont a Spal lenne kivétel? Elvégre kis híján egy osztálynyi különbség van közöttük, arról nem is beszélve, hogy a vendég csapat – az Empoli elleni mérkőzéstől eltekintve – veretlen a Serie B-ben.
Spal  2,30

3. EM Deportivo Binacional - Universitario de Deportes
Valószínűleg a múltkori, Grau elleni vereség az oka, hogy ilyen oddsot adnak a Binacional-ra, ettől függetlenül a hazaiak az esélyesek, a Deportes nincs túl jó formában.
EM Deportivo Binacional  +0,5   2,06   
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 30, 2020, 23:07:19
Eredetileg nem akartam BL-re fogadni, de olyan oddsokkal találkoztam reális kimenetelekre, hogy nem tudtam ellenállni. Három meccset néztem ki a kínálatból.

1. Shakhtar Donetsk - Real Madrid
Az oroszoknak nyerni kell, ha tovább akarnak jutni, ami nem biztos, hogy sikerül a Real ellen,de egy döntetlen vastagon benne van és nem kizárt a hazai siker sem.
Shakhtar Donetsk +0,5   3,20

2. Borussia Mönchengladbach – Inter
A vendégeknek ez lenne az utolsó esélyük a felzárkózásra, viszont a Borussia számára sem fejeződött be a csoportkör, minimum egy pontot otthon tartanak.
Borussia Mönchengladbach +0,5   1,70

3. Lokomotiv Moszkva - Red Bull Salzburg
A Salzburgnak már nem túl sok esélye van a második helyre - a Moszkán kívül az Atletico-t is vernie kellene ehhez. A hazaiaknak viszont még van némi esélye a továbbjutásra, de akkor nyerni kell. Nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mi lesz a vége, de, szerintem  minimum 1 pont otthon marad.
Lokomotiv Moszkva +0,5  2.50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2020, 03:11:25
Az elmúlt nap rövid összegzése – 4 nyertes és 3 vesztes tipp eredményeként: 0

A perui meccsre hiba volt fogadni, nem azért, mert a Deportes nyert, hanem azért, mert két hullámzó formát mutató csapat mérkőzése kimeríti a ,,no bet" meccs fogaimát, ennyi erővel nyerhetett volna a Binacional is.

A Sol de America piros lapot kapott, ehhez nincs mit hozzáfűzni.

Az igazi meglepetést a Fulham okozta (6-szoros odds-ot fizetett), 16 éve fordult elő utoljára, hogy idegenben nyertek a Leicester ellen. Szép teljesítmény volt amúgy, csak kár, hogy a kombit elrontotta.

A mai napon BL, de lehet, hogy lesz még más is.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2020, 20:03:16
A nem túl bőséges kínálatból három meccset választottam még a BL mellé.

1. Wrexham – Altrincham
Az utóbbi hetekben hazai pályán magabiztosan játszik a Wrexham és a statisztikák is mellettük szólnak.
Wrexham  1,75

2. Connah's Quay FC - Flint Town United
A hazaiak támadó játékában benne van a 3 gól,  legalábbis a Flint ellen.
Connah's Quay FC góljai 2,5 felett  1,98

3. Maidenhead United - Dover Athletic
A Dover nagyon gyengén játszik mostanában, a hazaiak hozni fogják ezt a meccset, már, ha megtartják - állítólag nem biztos.
Maidenhead United  2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2020, 02:13:59
A tegnaphoz túl sok mindent nem fűznék - A BL ilyen. A  Sahtar jött, a többi nem. a mai napra valami más lesz.

1. Fagiano Okayama - Avispa Fukuoka
Az Avispa versenyben van a feljutásért, ehhez pont(ok) kellenek. Az Okayama  helyzete még nem veszélyes. Elég egyértelmű, a vendégeknek nyerni kell.
Avispa Fukuoka   2,10

2. Hull City - Doncaster Rovers

3. Charlton Athletic - Milton Keynes Dons
A Hull-nak és a Charlton-nak is jól mennek a dolgok a League One-ban, mindkét csapat majdnem 100%-os hazai pályán, jó eséllyel hozni fogják a mai meccseket.
Hull City   1,95
Charlton Athletic   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2020, 20:20:27
Lehet, hogy nem kellett volna, de végül mégis fogadtam két BL mérkőzésre.

1. Club Brugge - Zenit Szentpétervár
A Zenit-nek már nincs esélye a továbbjutásra, ellentében a hazai csapattal. Ha a Brugge mindkét meccset hozni tudja, az második helyet jelenthet. Más kérdés, hogy nem lesz egyszerű a Lazio ellen, de előbb ezt a meccset kell megnyerni.
Club Brugge   2,05

2. Sevilla – Chelsea
Már mindkét gárda továbbjutott a csoportból, nincs értelme nagy csatának, a presztízsen kívül nem motiválhatja őket semmi, az meg ráér máskor. Szerintem megismétlik a múltkori eredményt.
Döntetlen   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2020, 03:13:31
A tegnapi felemás lett, de közben egy élővel sikerült 0-ra zárni a napot, ez is egy eredmény.

Éjszakára viszont találtam egy figyelemre méltó mérkőzést. Két fordulós. oda - visszavágós összecsapás lesz.

Chivas Guadalajara - Club León
Nagy formában van a Guadalajara, oda - vissza verte az America-t, győzött a Monterrey és a Necaxa ellen is. Hazai pályán megszerzik az előnyt a visszavágóra.
Chivas Guadalajara   2,88

Személy szerint én jobban kedvelem az EL-t a BL-nél, fogadási szempontból nekem jobban fekszik.
Következzenek a meccsek, egész pontosan három.

1. Feyenoord - Dinamo Zagreb
Zágrábban döntetlen volt, ha a  Feyenoord otthon ezt behúzza, 8 ponttal a csoport élére kerül.
Feyenoord   2,25

2. AEK Athens - S.C. Braga
A Braga egyszerűen jobb csapat, mint a görögök, ezen nincs mit ragozni. Egyébként kell is a 3 pont a biztos továbbjutáshoz.
S.C. Braga   2,12

3. AZ Alkmaar – Napoli
Szerintem a nap meccse, de legalábbis az egyik. Az irodák a Napoli-t favorizálják, ami nekünk jó -  hatalmas odds az Alkmaar-on, ami valószínűleg esni fog a kezdésig - , ettől függetlenül, véleményem szerint az Alkmaar behúzza és 10 ponttal csoportelső. Az ázsiait csak a biztonság kedvéért teszem hozzá, a statisztikák szerint, elvileg benne van a döntetlen is.
AZ Alkmaar +0,5   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2020, 21:56:38
Még egy trió a mai napra:

1. Nacional Potosí - Oriente Petrolero
Szerintem a vendégek képesek a gólszerzésre ma is - az eddigi erdményekből ítéve.
Nacional Potosí nyer, és mindkét csapat gólt szerez  2,75

2. Deportes Valdivia - San Marcos de Arica
A Valdivia-n úrrá lett a kiesési pánik, küzdeni fognak.
Deportes Valdivia  DNB   1,90

3. Cerro Porteño - Olimpia Asuncion
Nagy meccs lesz, sok góllal.
Mindkét csapat gólt szerez és több, mint 2,5 gól   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 04, 2020, 05:16:27
A kis eredmény is eredmény - ennyi a tegnapi nap egyenlege. Pontosan, ha jól emlékszem, 1,6 E (egység).

Számomra a fő meccs az AZ Alkmaar összecsapása volt, ha bemegy az a 11-es, valószínűleg nyernek, így viszont a statisztika nyert, kellett az a 0,5-ös ázsiai.

A mai kínálatból egyelőre három mérkőzést emelnék ki:

1. Cobresal - O'Higgins
2. La Serena - Deportes Iquique
A jó öreg kiesési pánik - hihetetlen, mire képesek ilyenkor...
O'Higgins   3,30
La Serena   2,30

3. Red Star FC - Annecy FC
A hazaiak ,,szárnyalnak" az F3-ban, nem hiszem, hogy gondot okozna nekik az Annecy.
Red Star FC   1,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 04, 2020, 21:17:59
A mai estére még egy argentín kupameccs:

Central Córdoba de Santiago del Estero - CA Colon
Jobb csapat a Colon, de mivel nincs tétje a meccsnek a továbbjutás szempontjából, valószínűnek tartom a döntetlent.
Döntetlen   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 05, 2020, 04:18:10
Mára három mérkőzés:

1. Kagoshima United - Fukushima United FC

2. FC Gifu - Gainare Tottori

A J3-ban lassan a végkifejlet felé  közelednek a dolgok. Mindkét haza csapatra igaz a ,,győzelmi kényszer", egyébként a motiváción kívül a forma és a statisztikák is hazai sikert jeleznek mindkét esetben.
Kagoshima United   2,00
FC Gifu   2,00

3. Akropolis IF - Jönköpings Södra IF
Az Akropolis gólerős csapat - ez tény. A vendégeknek viszont győzni kell - ez is az.
Ezen a két megállapításon alapszik a tipp.
Jönköpings Södra IF nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 05, 2020, 20:45:39
Ma estére 3 meccs:

1. Huachipato - Colo Colo
A hazaiak a kupaszereplésért. a vendégek a bennmaradásért küzdenek, nálam a hazaiak felé billen a mérleg.
Huachipato   2,50

2. FC Porto - CD de Tondela
A Porto hazai pályán szeret ,,overezni", az erőviszonyok ezt lehetővé is teszik.
FC Porto által szerzett összes gól 2,5 felett   1,96

3. Cadiz - FC Barcelona
A vendégek lendületben vannak, a Cadiz védőinek nem lesz könnyű dolguk.
FC Barcelona által szerzett összes gól 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 05, 2020, 22:58:52
Éjszakára még kettö:

1. Macará - Aucas
A Macara a hazai meccseket hozza az Aucas ellen, míg az Aucas idegenben bizonytalan.
Macará   2,25

2. Rangers de Talca - Deportes Copiapo
A Copiapo az utóbbi mérkőzéseken még haza pályán sem volt túl meggyőző, a Rangers-nek otthon hoznia kell az eredményt, ha versenyben akar maradni a feljutásért.
Rangers   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 06, 2020, 05:27:26
A mai napra, első nekifutásra 4 mérkőzés:

1. Tottenham - Arsenal
A csúcsformában játszó hazaiaknak nem hiszem, hogy gondot okozna gyengélkedő Arsenal.
Tottenham   2,08

2. Mito Hollyhock - Tokushima Vortis
Nincs sok már hátra a J2-ből, a Tokushima szerintem nem fog hibázni.
Tokushima Vortis   1,78

3. Avispa Fukuoka - Zweigen Kanazawa
A hazaiaknak kötelező behúzni ezt a meccset és stabilan tarthatják a második helyet.
Avispa Fukuoka   1,65

4. Arezzo - Südtirol
A forma különbség eléggé meggyőző a vendégek javára.
Südtirol   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 06, 2020, 18:30:35
Következzenek az esti mérkőzések.

1. Budaörsi SC - DVSC Debrecen
A Debrecen idegenben nem boldogult sem a  Haladással, sem a Csákvárral, miért pont a Budaörs ellen nyerne? Az egy pont azért meglesz.
Döntetlen   3,35

2. Union La Calera - Everton de Viña del Mar
A Calera alapból jobb csapat, mint az Everton, otthon behúzzák.
Union La Calera   2,20

3. Deportes Quindío - Llaneros F.C.
A Quindio a csoport legeredményesebb csapata, idegenben 0:0 volt, most meg lesz a 3 pont.
Deportes Quindío   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 07, 2020, 06:58:31
A mai tippek:

1. Argentinos Jrs - Estudiantes La Plata
A hazaiaknak nyerni kell a továbbjutáshoz.
Argentinos Jrs  2,02

2. Slovan Liberec - Slovácko
A Gent után nem hiszem, hogy problémát okozna a Slovácko.
Slovan Liberec  2,25

3. Apoel Nicosia - Omonia Nicosia
Nagyon az elején járnak még a bajnokságnak, nem szignifikáns még a két csapat közötti különbség, de van, a hazaiak javára.
Apoel Nicosia   2,40

4. Esteghlal Tehran FC - Sanat Naft Abadan
A hazaiak a liga egyik legyik legjobbja, az erőviszonyok alapján meglepetés lenne, ha nem nyernének.
Esteghlal Tehran FC   1,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 07, 2020, 21:05:27
Mára még egy:

Atl. Rafaela - Tigre
A vendégek jobbak ez most ilyen egyszerű.
Tigre   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 07, 2020, 23:49:26
Egy nyereséges napot is elkönyvelhetek a tegnapot illetően. Volt még néhány tipp, amit elfelejtettem ide beírni. A lényeg az, hogy jöttek. A teljesség kedvéért azért lejegyzem.

- Tychy
- Verl
- Cortulua

Hazai pályán nyert mind a három gárda. Nagy mellé nyúlás nem volt, a J2-ben nagy a tét - ilyenkor előfordulnak hasonló eredmények. Talán még a DVSC meccséről néhány szót; ha a Budaörs védelme szervezettebb, hatékonyabb lenne, akár a győzelem is benne lehetett volna ebben a mérkőzésben.
Fogadási szempontból viszont hasznos információ, ha ezt tudjuk.

Mindent egybevetve; 7 nyertes - 3 vesztes fogadás, az egyenleg hozzávetőlegesen +4 E (egység).
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 08, 2020, 02:50:05
Egy kombi, benne egy élővel:

1. Zenit Szentpétervár - Borussia Dortmund
Borussia Dortmund nyer, és mindkét csapat gólt szerez    3,25

2. Técnico Universitario - Universidad Católica (ECU)
Universidad Católica (ECU)   2,00

3. Huila - U. Magdalena
Élő fogadás - végeredmény: 1:2       6,75

Eredő odds:  43,88

Kissé kockázatos, de 1 E-t megér.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 08, 2020, 05:52:51
Az élő fogadás sajnos nem jött be, mint ahogyan a tegnapi mérkőzések sem úgy sikerültek - egy kivételével - ahogy kalkuláltam, viszont itt vannak a mai ,,komoly" tippek egyesével.

1. Técnico Universitario - Universidad Católica (ECU)
Ennek a meccsnek a vendégek az egyértelmű esélyesei, jobb formában vannak és a statisztikák is ezt támasztják alá.
Universidad Católica (ECU)   2,00

2. Notts County - Boreham Wood
A Notts van annyira gólerős csapat, hogy  akkor is lő 2 gólt a Boreham - nek, ha kikapnak, bár ezt kétlem.
Notts County által szerzett összes gól  1,5 felett  2,17

3. Altrincham - Woking
Az Altrincham bizonyított. Megmutatta, hogy komoly erőt képvisel ebben a ligában. A Woking idegenben bizonytalan, még a viszonylag gyengébb csapatokkal szemben is.
Altrincham   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 08, 2020, 19:45:45
Dél-Amerikából még 3 mérkőzés - és egy angol:

1. Guabirá Montero - Municipal de Vinto
Kizártnak tartom, hogy  a hazaiak győzelmét, döntetlennél jobbat nem tudnak elérni, most jobb a Vinto.
Vinto +0,5   2,04

2. Shrewsbury Town - Lincoln City
A Shrewsbury Town nagyon komolyan veszi ezt a kupát, döntetlennél rosszabb eredményt nem fognak elérni.
Shrewsbury Town +0,5   1,65

3. Deportes Iquique - Unión Española
Hajtani fog az Iquique, de a vendégek jobbak és kell nekik a pont a kupaszerepléshez.
Unión Española  2,28

4. Colo Colo - La Serena
Nagy küzdelem lesz a bennmaradásért, oda - vissza gólokkal - amiből a hazaiak jönnek ki jobban.
Colo Colo nyer, és mindkét csapat gólt szerez gólt   3,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 09, 2020, 01:12:49
Két éjszakai meccs következik:

1. Libertad Asuncion - Palmeiras-SP
A saját bajnokságukban mindkét társaság jól szerepel, ilyenkor az a kérdés, hogy melyik liga az erősebb, a paraguay- i vagy a brazil. Én az utóbbira szavaznék.
Palmeiras-SP   1,95

2. Delfin SC - CD Olmedo
A Delfin-nek hazai páyán illene nyernie a  nem túl acélos vendégek ellen, mert lassan kínos helyzetbe kerülhetnek, de szerintem behúzzák.
Delfin SC   1,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 09, 2020, 06:20:03
Az elmúlt napon meglepetésből nem volt hiány, túl is lépnék rajta, inkább következzenek a mai mérkőzések. Egyelőre 3 amerikai, a BL-en még gondolkozom, hogy egyáltalán fogadjak-e rá.

1. El Nacional (ECU) - Aucas
Pillanatnyilag az Aucas áll jobban minden szempontból, de a hazaiaknak is kellene a pont.
Mindkét csapat gólt szerez és a gólok száma 2,5 felett   1,65

2. Palestino - Union La Calera
A Palestino a kiesés ellen küzd, de nem hiszem, hogy a Calera-t meg tudják fogni.
Union La Calera   2,32

3. Audax Italiano - Universidad de Chile
Kiegyensúlyozottnak tűnnek az erőviszonyok és olyan sok minden már nem múlik ezen a meccsen, de az egy pont kell mindkét csapatnak.
Döntetlen   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 10, 2020, 04:32:45
Tegnap vegyes eredmények születtek; az equadoriak hozták az eredményt, Az Audax-nak sikerült alulmúlnia önmagát - ennyivel azért nem jobb az Universidad, de amit a Palestino csinált...

Hihetetlen, hogy a kiesési pánik mekkora erőt tud adni egy csapatnak, a Calera ellen a döntetlent még valahogy elhiszi az ember, de, hogy a Palestino 2 góllal nyerjen, azt hiszem ez kimeríti a meglepetés kategóriát.

Éjszaka jött két élő (Gremio vs. Santos - Rampla vs.R. Montevideo), így végül nyereséggel zártam. Egyenleg: +3.6 E (egység)
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 11, 2020, 06:09:16
A mai négyes következik:

1. Cholet - Annecy FC
A Cholet hazai pályán jól játszik, az Annecy ellen hozni fogja ezt a meccset.
Cholet   2,02

2. Larne FC - Linfield
A Linfield - mint tudjuk - erős csapat, viszont a Larne is nagyon jó formában van. Mostanában a vendégek kicsit bizonytalanabbak idegenben. Nem hiszem, hogy döntetlen lesz, ezért én a Larne-nak adom ezt a mérkőzést.
Larne FC   2,55

3. San José Oruro - Real Potosí
A hazaiak támadó stílusából adódóan egy - egy kontra gól általában beakad.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,70

4. Royal Pari FC - Nacional Potosí
Két gólerős társaságról van szó, vagy eldöntik a mérkőzést vagy overes döntetlent játszanak.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 12, 2020, 02:10:23
Telitalálat. Ennyi a tegnapi nap rövid összefoglalása. Ráadásul 3 kombiban, de kellet már az eredmény.

2 hármas és egy négyes kombi eredménye alapján az egyenleg a következő:

10,20 + 6.88 + 17,54 = 34,62 - 3 =  +31,62 E (egység) nyeremény.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 12, 2020, 06:36:10
Jöjjenek a mai mérkőzések, a kínálatra igazán nem lehet panasz.

1. Kisvarda - Budapest Honvéd FC
Magyar meccsekre ritkán szoktam fogadni, de a Honvéd annyira gyenge passzban van, hogy ezt nem hagyom ki. Egyértelműen hazai sikert várok.
Kisvarda   2,20

2. Borussia Dortmund - VfB Stuttgart
A hazaiak 3 gólig nem állnak meg a Stuttgart ellen, persze lehet, hogy kapnak is, de az most nem számít.
Borussia Dortmund által szerzett összes gól  2,5 felett   2,28

3. Solihull Moors - Bromley FC
A Bromley hazai pályán kikapott a Yeovil-től, nem hiszem, hogy a Solihull Moors-nak gondot okoznának.
Solihull Moors   2,15

4. Wealdstone - Weymouth
Két lelkes csapat nagyon gyenge védelemmel, ami magában hordozza a sok gól esélyét.
Gólok száma - ázsiai  3 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 12, 2020, 19:30:09
Estére két mérkőzés:

1. Unión Española - Colo Colo
A vendégek küzdeni fognak a bennmaradásért, bár az Union jobb csapat, a döntetlen benne van a meccsben és a Colo Colo is lő legalább egyet.
1X és mindkét csapat gólt szerez gólt   2,15

2. River Plate (Asunción) - Nacional Asunción (PAR)
A vendégek egyszerűen olyan formában vannak, hogy idegenben is hozni tudják ezt a mérkőzést a River Plate ellen.
Nacional Asunción (PAR)    2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 13, 2020, 01:30:24
Éjszakára még egy tipp:

Oriente Petrolero - Blooming
A Blooming jobb formában van - egyébként a statisztikái is jobbak - nyerni fog.
Blooming    3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 13, 2020, 05:12:38
Tegnap akadt néhány meglepetés eredmény, az egyenleg 3 páros kombi fogadás után: -3 E (egység).
Kiemelném chilei meccset, ott - szerintem - a tipp jó volt, de piros lappal nehéz nyerni.

Viszont, akkor 3 japán reggelire:

1. Avispa Fukuoka - Kyoto Purple Sanga
Sorsdöntő meccs lesz a hazaiaknak a feljutás szempontjából. Nyerniük kell, míg a vendégeknek majdnem mindegy, mi lesz az eredmény.
Avispa Fukuoka   1,90

2. AC Nagano Parceiro - FC Gifu
Hasonló a helyzet a helyzet a fenti mérkőzéshez, annyi különbséggel, hogy ez ki-ki meccs. Szerintem hazai pályán a Nagano behúzza.
AC Nagano Parceiro   1,90

3. Kataller Toyama - FC Imabari
Itt a vendégcsapatra vonatkozik a győzelmi kényszer, a hazaiaknak közömbös a szituáció, már nincs esélyük feljutni.
FC Imabari   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 13, 2020, 08:57:32
Idézetet írta: Khedron Dátum december 13, 2020, 05:12:38
Tegnap akadt néhány meglepetés eredmény, az egyenleg 3 páros kombi fogadás után: -3 E (egység).
Kiemelném chilei meccset, ott - szerintem - a tipp jó volt, de piros lappal nehéz nyerni.

Viszont, akkor 3 japán reggelire:

1. Avispa Fukuoka - Kyoto Purple Sanga
Sorsdöntő meccs lesz a hazaiaknak a feljutás szempontjából. Nyerniük kell, míg a vendégeknek majdnem mindegy, mi lesz az eredmény.
Avispa Fukuoka   1,90

2. AC Nagano Parceiro - FC Gifu
Hasonló a helyzet a helyzet a fenti mérkőzéshez, annyi különbséggel, hogy ez ki-ki meccs. Szerintem hazai pályán a Nagano behúzza.
AC Nagano Parceiro   1,90

3. Kataller Toyama - FC Imabari
Itt a vendégcsapatra vonatkozik a győzelmi kényszer, a hazaiaknak közömbös a szituáció, már nincs esélyük feljutni.
FC Imabari   2,80


A Nagano-ra hiba volt fogadni, azt sajnos benéztem, gyors tipp volt. Viszont a két másik meccs jött.
Eredmény: +1,7 E
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 13, 2020, 11:00:30
Mára még négy mérkőzés:

1. Karlsruher SC - Fortuna Düsseldorf
A hazaiak négy meccset nyertek zsinórban és most otthon fogadják az idegenben kevésbé hatékony Düsseldorf-ot.
Karlsruher SC   2,23

2. Napoli - Sampdoria
Szerintem meg lesz a két gól különbség.
Napoli   -1,5     2,10

3. Royal Antwerp FC - Club Brugge
Az Antwerpen nincs igazán nagy formában, a vendégek kiegyensúlyozottabb, stabilabb teljesítményt nyújtanak.
Club Brugge  2,12

4. AA Gent - Standard de Liège
Mindkét társaság volt már jobb passzban, valamennyivel mégis a vendégeket érzem esélyesebbnek.
Standard de Liège   DNB  2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 14, 2020, 05:17:08
Értékelés:

A Bundesliga 2-ben még nagyon az elején járnak a szezonnak, az erőviszonyok nem körvonalazódtak pontosan, szép teljesítmény volt a Düsseldorf-tól, kár, hogy nem rájuk fogadtam, a hazaiak tűntek esélyesebbnek.

A Napoli nem erőltette meg magát túlságosan, csak a kötelezőt hozta.

Kisebb meglepetést okozott a Gent, nem gondoltam, hogy felülmúlják a vendégeket, vagy úgy is fogalmazhatnék, a vártnál gyengébben szerepelt a Liege, ilyen az, amikor hullámzó formájú csapatokra fogadunk.

A Brugge viszont hozta, amit vártam, csökkentette a veszeség mértékét.

Az egyenleg:  -2E (egység).
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 14, 2020, 07:50:24
A mai tippek következnek.

1. Odense BK - FC Midtjylland
A vendégek hozzák a tőlük megszokott formát, az OB nem csinált semmi olyasmit, ami arra utalna, hogy megszoríthatnák őket.
FC Midtjylland   1,75

2. Padova - Triestina
A Padova kimagasló teljesítményt nyújtott eddig, hazai pályán egyértelmű esélyesei ennek a mérkőzésnek.
Padova   1,95

3. Glenavon - Cliftonville
Papíron, talán a Cliftonville számít esélyesebbnek, viszont az utóbbi időben feltűnően gyengén szerepelnek, a hazaiak viszont nagyon jó formában játszanak, szerintem nem okoznak csalódást ma sem.
Glenavon    2,60

4. Ihefu FC - Kagera Sugar
Meglepne, ha az - eddig szerényen szereplő, újonc, Ihefu megszorongatná a nála lényegesen nagyobb játékerőt képviselő vendégeket.
Kagera Sugar   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 14, 2020, 23:07:38
Éjszakára még két mérkőzés:

1. Atlético Tucumán - Banfield
A CDM-ben az Atlético Tucumán mind a hat mérkőzését megnyerte, a vendégek három győzelem mellett két döntetlent és egy vereséget könyvelhettek el. A bajnokságban nyújtott teljesítménye alapján is a hazaiakat tartom esélyesebbnek.
Atlético Tucumán  2,60

2. Atlético Tigre - Villa Dálmine
A Tigre idegenben verte a San Martin-t, otthon nyernie kell a Villa ellen.
Atlético Tigre   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 15, 2020, 07:18:56
A mai tippek:

1. Udinese - Crotone
Formában van az Udinese, otthon ezt behúzzák és szerintem meg lesz a hendikep is.
Udinese -0,75  1,81

2. Spal - Chievo Verona
A Spal magabiztosabb, stabilabb csapat, a Chievo bizonytalan, főleg idegenben.
Spal  2,20

3. Watford - Brentford
A lényeg az, hogy nem hiszem, hogy bármelyikük nullára verné a másikat, viszont benne van az 1:1 is, ezért nem teszek rá over-t.
Mindkét csapat gólt szerez  1,84

4. Dynamo Dresden - SC Verl
A vendég csapat várakozáson felül teljesített eddig, ettől függetlenül a hazai csapat ez esélyese ennek a mérkőzésnek. azt viszont nem hinném, hogy egy ilyen dinamikus, lendületes csapat, mint a Verl, ne szerezne legalább egy gólt. Véleményem szerint, meg lesz az over is, a végeredmény bármi lehet, akár meglepetés is.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 16, 2020, 05:50:41
Értékelés:

A német és az angol meccshez különösebben nincs mit hozzáfűzni - jött a prekogníció.
A Spal kihagyott egy 11-est, aztán kapott egy piros lapot - így már nehéz lett volna nyerni. Az ilyenre szokás mondani, hogy a tipp jó volt, csak az eredmény nem jött. Pech, de ilyen is van. Ellenben az Udinese nem tudom, mit csinált 90 percen keresztül - egy árva gólt sem voltak képesek szerezni a Crotone(!) ellen.

Mindegy, két páros fogadás volt, ebből az egyik (német-angol) jött, a másik ment.
Egyenleg: 4,10 - 2 = +2,10 E profit
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 16, 2020, 08:29:59
Három tipp délelőttre:

1. V-Varen Nagasaki - Ventforet Kofu
Győzelmi kényszerben a hazaiak, ha nyernek, már nem sok esélyük van a feljutásra.
V-Varen Nagasaki   1,68

2. Tokushima Vortis - Omiya Ardija
A hazaiak biztos továbbjutók, ha hozzák ezt a meccset.
Tokushima Vortis   1,65

3. Ehime FC - Avispa Fukuoka
Vendégeknek a már kiesett Ehime-t kell legyőzniük a versenyben maradásért.
Avispa Fukuoka   1,42

A három meccs kombiban   3,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 16, 2020, 13:19:16
Következzen három délutáni mérkőzés.

1. Juventus - Atalanta
Mostanában lehet bizonytalanságokat látni az Atalanta játékában, ez nem hiszem, hogy elég lesz a hazai pályán szereplő Juventus ellen.
Juventus   1,80

2. Royal Antwerp FC - Zulte Waregem
A hazaiak voltak már jobb formában, a vendégeknek egész jól megy mostanában, annyira, hogy szerintem szinte biztosan eredményesek lesznek legalább egy gól erejéig.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    1,83

3. Fortuna Düsseldorf - VfL Osnabrück
A Bundesliga 2-ben, jelen pillanatig körvonalazódott erőviszonyok alapján a hazai csapatot tartom lényegesen esélyesebbnek.
Fortuna Düsseldorf   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 16, 2020, 14:39:39
Végül estére két ,,main stream" meccs:

1. Liverpool - Tottenham
A hazaiak szereplése mostanában nem annyira meggyőző, mint azt megszokhattuk, ellenben a Tottenham csúcsformában van. Szerintem egyik csapat mentalitása sem olyan, hogy egy ,,csak húzzuk ki kapott gól nélkül egy 0:0-val". Küzdelmes mérkőzést várok, ahol gólváltás várható és legalább az egyik oldal duplázik.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,86

2. Paris SG - Lorient
A hazaiaknál időnkét gyorsan felpörögnek az események (gólok tekintetében), ezen alapszik a tipp.
Paris SG -2,5   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: LFCfanBoti Dátum december 16, 2020, 15:02:56
Idézetet írta: Khedron Dátum december 16, 2020, 14:39:39
Végül estére két ,,main stream" meccs:

1. Liverpool - Tottenham
A hazaiak szereplése mostanában nem annyira meggyőző, mint azt megszokhattuk, ellenben a Tottenham csúcsformában van. Szerintem egyik csapat mentalitása sem olyan, hogy egy ,,csak húzzuk ki kapott gól nélkül egy 0:0-val". Küzdelmes mérkőzést várok, ahol gólváltás várható és legalább az egyik oldal duplázik.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,86


pedig ez pont az a meccs lesz, hogy "csak húzzuk ki kapott gól nélkül egy 0-0-val". Mou csapataira meg nagyon is ez a mentalítás jellemző
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2020, 00:10:22
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum december 16, 2020, 15:02:56
pedig ez pont az a meccs lesz, hogy "csak húzzuk ki kapott gól nélkül egy 0-0-val". Mou csapataira meg nagyon is ez a mentalítás jellemző

Attól tartok, kollega, megdőlt a tézised :)   2:1 lett a vége, Mou ide vagy oda.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2020, 01:10:53
Értékelés:

A japánokkal kezdeném  -  ezzel a döntetlennel a Nagasaki tervei a feljutásról úgy szálltak el, mint az én 3-as kombim (a másik kettő jött).

A Juventus-tól többet vártam az Atalanta ellen, Ronaldo kihagyott egy 11-est...
Azt tudtam, hogy az Antwerpen nincs túl jó formában, de arra nem számítottam, hogy nem tudnak gólt szerezni a Waregem ellen.

A PSG-t, úgy tűnik, nem inspirálta túlságosan a Lorient játéka, majdnem az egész második félidőben emberhátrányban voltak a vendégek és ,,csak" kettőt kaptak.

Két nyertes tipp is volt; a Düsseldorf behúzta és az angolok is beteljesítették a jövendölést.
Összességében a tegnapi egyenleg:  -2E
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2020, 02:37:10
A mai napot egy hajnali tippel kezdem:

CS Herediano - LD Alajuelense
A vendégek jobb formában vannak, amit a statisztikák is maximálisan alátámasztanak. Szerintem már most, az első mérkőzésen megszerzik az előnyt a visszavágóra.
LD Alajuelense   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: LFCfanBoti Dátum december 17, 2020, 05:59:26
Idézetet írta: Khedron Dátum december 17, 2020, 00:10:22
Attól tartok, kollega, megdőlt a tézised :)   2:1 lett a vége, Mou ide vagy oda.
Gratulálok, jó tipp volt, viszont látva a meccset itt Mou egy pontnál többet egyáltalán nem akart :ok:
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2020, 07:21:12
A mai napot (éjszakát) egy élő fogadás kombival kezdtem, amihez kötöttem a fenti Costa Rica-i mérkőzést. Az élő 3 meccsből állt:

- Universitario de Deportes - Sporting Cristal (Sporting Cristal)  2,35
- Defensa y Justicia - Bahia (Defensa y Justicia)   2,10
- Santos - Gremio (BTC)   2,12
A 4-es kombi összesen  21,97

Így a mai ,,nyitó" egyenleg: 20,97 E

A mai nap további részére 3 mérkőzést terveztem.

1. Royal Pari FC - Club Aurora
Papírforma szerint egyértelműen a hazai csapat számít esélyesnek, viszont érdekes csapat az Aurora, okozott már meglepetést néhányszor. Szerintem szereznek gólt, legalább egyet.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02

2. KV Mechelen - Club Brugge
Nem rossz formában van a Mechelen - a lőtt gólok számát illetően legalábbis. Véleményem szerint minimum egyszer eredményesek lesznek a Brugge ellen is.
Club Brugge nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,05

3. Erzgebirge Aue - Karlsruher SC
Forma  alapján a vendégek a mérkőzés esélyesei, de hazai pályán az Aue veszélyes tud lenni, gólt, szinte biztos, hogy rúgnak. Legalább egyet. Ennek megfelelő a tipp.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2020, 23:24:00
Még 2 mérkőzés mára:

1. Huachipato - Curicó Unido
A Huachipato-nak nagyon kellene a 3 pont a kupaszerepléshez, a vendégek számára majdnem közömbös a végeredmény.
Huachipato 1,87

2. Nacional Asunción (PAR) - General Díaz
Jelentős forma különbség van a két csapat között a hazaiak javára.
Nacional Asunción -1,5     2.15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 18, 2020, 07:52:19
Ami a tegnap délutáni illetve esti mérkőzéseket illeti; az 5 meccsből 2 jött 3 ment - az nagyjából -1 E bukás, de figyelembe véve a reggeli +21-et, összességében +20 egységgel zártam a napot.

A Mechelen gólképtelenségétől eltekintve - túl nagy meglepetés nem történt, viszont ma is lesz néhány érdekes összecsapás. Délutánra kettőt néztem ki:

1. Hull City - Portsmouth
A tipp a két társaság pillanatnyi formáján alapszik, az utóbbi néhány mérkőzés alapján a vendégeket tartom esélyesebbnek.
Portsmouth   2,75

2. Quevilly - Red Star FC
Szerintem nem bírnak egymással, döntetlen a legvalószínűbb.
Döntetlen   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 18, 2020, 12:36:06
Ma estére 3 mérkőzés:

1. MOL Fehérvár - Kisvarda
Nem tartom valószínűnek, hogy gólt szerez ma a Kisvárda. Az utóbbi 4 mérkőzésen összesen 1-et sikerült lőniük, azt is hazai pályán az Újpest ellen.
MOL Fehérvár kapott gól nélkül nyeri meg a mérkőzést   2,50

2. Sporting de Charleroi - Anderlecht
Valószínűleg a pillanatnyi forma határozza meg ennek a mérkőzésnek az eredményét is. Tudjuk, hogy a hazaiak jó néhány vereségen és egy - két döntetlenen vannak túl. Az utóbbi néhány héten csak a St. Truiden és a Cercle Brugge ellen tudtak győzni. Ezzel szemben az Anderlecht az legutóbbi két meccsén verte a  Genk-et és az Oostende-t is. Jó csapat a Charleroi, de szerintem, ma este a vendégek jobbak lesznek.
Anderlecht   2,60

3. 1. FC Union Berlin - Borussia Dortmund
Abból kiindulva, hogy legalább egy gól mindkét csapatban benne van, adódik a tipp.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 19, 2020, 06:31:10
Értékelés:

Kifejezetten jól sikerült az elmúlt nap, fogadási szempontból. Az öt mérkőzésből 4 jött, csak a Charleroi okozott meglepetést a 93. percben szerzett góljával.

Az egyenleg: 2,75 + 2,80 + 2,50 + 1,95 - 5,00 = 5,00 E (egység) profit

Nem bánnám, ha minden nap legalább ilyen lenne.

Egy kis statisztika a tegnapi fogadásokat illetően - néha ilyen is kell:

Találati pontosság: 80 %
Átlagos odds: 2,52
ROI: 100%
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 19, 2020, 06:56:27
Hajnalban bejött egy élő fogadásom. Nem volt időm beírni ide, most már inkább felteszem a szelvényt - egyszerűbb.

A lényeg az, hogy 16,74 - es odds-on fogadtam, így a mai ,,nyitó" egyenleg: +15,74 E.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 19, 2020, 10:32:01
Ma délutánra két mérkőzés:

1. Crystal Palace - Liverpool
A forma, a teljesítmény ingadozása együtt jár sporttal. A Liverpool viszont egy kiváló csapat, véleményem szerint, képesek arra - az előzményektől függetlenül - , hogy ismét a tőlük megszokott magabiztossággal lépjenek pályára Crystal Palace otthonában. Azt viszont nem gondolom, hogy a hazaiak lőtt gól nélkül fejeznék be ezt a meccset.
Liverpool nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,10

2. Rotherham United - Derby County
A Derby ,,szárnyakat" kapott az elmúlt néhány hétben, összehasonlítva az ezt megelőző időszakkal. Ebben nyilván szerepe lehetett annak a körülménynek is, hogy a helyzetük kezdett egyre kínosabbá válni ott a kieső zónában. A jelenlegi formájuk alapján viszont ma ők az esélyesei ennek a mérkőzésnek.
Derby County   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 19, 2020, 16:15:44
Estére még két mérkőzés:

1. KRC Genk - Kortrijk
Hazai pályán egyértelműen a Genk a mérkőzés esélyese, 3 gólt egyedül is képesek rúgni, de ha mégsem, majd segít a Kotrijk.
KRC Genk és gólok száma 2,5 felett   2,23

2. The Strongest - Club Bolívar
Remélem, hogy egy ,,igazi" pörgős, izgalmas bolíviai rangadó lesz, ahol ha kinyílik a gólzsák, akár 5 - 6 gól is eshet.
Gólok száma 3,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 20, 2020, 07:23:24
Értékelés:

A Derby County mérkőzése elmaradt, a többi 3 meccs eredménye nem teljesen úgy alakult, ahogy kalkuláltam; a Liverpool magabiztosan nyert - ebben igazam volt -, a hazaiakat viszont ,,sokkolta" a gólparádé, veszélytelenek voltak kapura - így elmaradt a becsületgól.

A Genk nyert ugyan, de a 3. gól elmaradt, a vendégekre nem lehetett számítani ilyen téren.

Bolíviában is elmaradt gólzápor; ,,csak" hármat rúgtak. Nagy probléma azért nem történt, a reggeli 15,74 fedezte a délutáni bukást.

A tegnapi egyenleg: 15,74 - 3 = +12,74
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 20, 2020, 09:52:47
A mai tippek:

1. Sønderjyske - Randers FC
Függetlenül a Köbenhaven elleni eredménytől, hazai pályán a Sønderjyske nyerni fog a Randers ellen, egyszerűen jobbak.
Sønderjyske   2,70

2. Paganese - Monopoli
A vendégek mostanában nem sok mindent tudtak felmutatni, forma alatt teljesítenek. A Paganese sincs csúcsformában, de lényegesen stabilabb, magabiztosabb csapat. Hazai pályán ők az esélyesek.
Paganese   2,55

3. Paços Ferreira - Boavista
A Pacos nagyon bekezdett ebben a szezonban, ha csak a Porto elleni - számomra különösen emlékezetes - meccsükre gondolok (azon úszott el a Race to 10), most is ők az esélyesei ennek a mérkőzésnek minden szempontból.
Paços Ferreira   2,15

4. Tottenham - Leicester City
Nem lesz könnyű dolga a továbbra is kiváló formában játszó hazaiak ellen a Leicester-nek.
Tottenham   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 20, 2020, 11:50:49
További 3 meccs:

1. Cadiz - Getafe
A papírforma ellenére - az eredmények és a csapatok aktuális formája alapján - a Cadiz-t érzem esélyesebbnek. Szerintem otthon hozzák ezt a mérkőzést.
Cadiz   3,30

2. Sporting Cristal - Universitario de Deportes
Play Off Döntő 2. mérkőzés
A hazaiaknak elég lenne egy döntetlen, de mivel a döntőről van, nem hiszem, hogy sokat taktikáznának.
Sporting Cristal   2,43

3. AGF Aarhus - AaB Aalborg
Két rivális összecsapása. Véleményem szerint mindkét gárda eredményes lesz és eldöntik a meccset.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 21, 2020, 06:54:05
Értékelés:

Történt néhány kisebb meglepetés az elmúlt napon - elég ahhoz, hogy mínuszra tegye az egészet. Ide tartozik a Tottenham hazai kudarca, az Aalborg és a Cadiz gólképtelensége, a Monopoli  ,,ébredése", a Sönderjyske piros lapja, a Pacos Ferreira bizonytalan játéka és a Sporting Cristal ,,elégedettsége" a döntetlennel. Röviden ennyi. Szerencsére ritka az ilyen, de előfordul.

Egyenleg:  -7 E
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 21, 2020, 11:13:09
Ma délutánra két mérkőzést választottam. Okulva a tegnapból, most ,,óvatosabban" tippelek.

1. Burnley - Wolverhampton Wanderers
Szerintem nem bírnak egymással és nem gondolom, hogy overt játszanak, de lesz gól.
Pontos eredmény 1:1    6,00

2. PSV Eindhoven Tartalékok - Almere City
Forma alapján a vendégeknek nyerni kell, de valószínűleg a  PSV-nek is beakad egy gól; eddig - egy mérkőzés kivételével - hazai pályán mindig eredményesek voltak ebben a szezonban.
Almere City nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 21, 2020, 13:54:42
Két tipp estére:

1. FC Midtjylland - FC Nordsjælland
A két régi vetélytárs összecsapását nem hagynám ki. Gyakran overeznek, főképpen, ha a Midtjylland otthon játszik. Ez is egy ,,óvatos" tipp lesz.
FC Midtjylland nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,70

2. Chelsea - West Ham
A vendégek nincsenek rossz formában, a Chelsea meg játszott már jobban is. Azt nem tudom, mi lesz a vége, de gólváltásra és overre számítok.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 21, 2020, 17:07:24
Végül még kettő:

1. Karlsruher SC - Hamburger SV
A hazaiak ígéretesebben indultak, aztán látványosan visszaestek, a vendégeknél fordított a helyzet, úgy tűnik, elkapták a fonalat.
Hamburger SV   2,10

2. Salernitana - Virtus Entella
Az Entella - egyébként sem egy világverő csapat - maga alatt van, a hazaiak stabilan táboroznak az élbolyban, elég egyértelműnek tűnik.
Salernitana   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 22, 2020, 03:12:07
Értékelés:

A két angol meccs ugyan elment, de a maradék 4 mérkőzés bejött, így sikerült valamennyit kaszálni tegnap. A fogadáshoz 5 szelvényből álló kombinációt használtam, amiből - az angolok miatt - kettő vesztes lett, viszont három nyert. Megjegyezném, hogy a fenti mérkőzéseken kívül, még egy kosárlabda meccset (ABA Liga) is szerepeltettem a kombinációban, de ez a mérkőzés - végül - biztonsági okok miatt elmaradt. A fogadás részleteit körülményes lenne leírni, ezért inkább felteszem a szelvényeket.

Az egyenleg a következőképpen alakult:
+16,33 + 10,09 + 16,33 - 5 = +37,75 E (egység) profit

Közben rájöttem, hogy egyszerre 3 file-t nem lehet csatolni.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 22, 2020, 08:38:13
A mai napot két szokásos, bizonytalan tippel indítanám:

1. Doncaster Rovers - Shrewsbury Town
A Shrewsbury nyilatkozatai szerint a Csapat - a Lincoln és a Hull után - a Doncaster megsemmisítésére, ,,lenullázására" készül. Nem kizárt, hogy így lesz, de nem szeretnék a statisztikák ellen menni, ezért a tipp.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,35

2. San José Oruro - Jorge Wilstermann
A Wilstermann hozza a szokásos formáját, viszont a hazaiak mélyen maguk alatt vannak, ami azért nem jelent gólképtelenséget.
Jorge Wilstermann nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,05

P.S.  Utólagosan felteszem a másik tegnapi szelvényt is. A harmadikat azért nem, mert gyakorlatilag egyezik az elsővel, csak van rajta egy elmaradt kosárlabda meccs.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 22, 2020, 11:45:43
Még két tipp mára:

1. Real Sociedad - Atlético Madrid
Egyetértek a bukmékerekkel, a Sociedad bizonytalan, a vendégek magabiztosan tartják a pozíciójukat.
Atlético Madrid   2,32

2. Valladolid - FC Barcelona
Ha már Spanyolország, akkor a Barcelona is megérdemel egy fogadást. Már esett az odds, mire ezt leírtam - szóval eredetileg egy underes vendég győzelemre gondoltam, aminek, viszont feltétele az, hogy a hazaiak nem lőnek gólt. Ha ez igaz, akkor van ennél jobb tipp is.
FC Barcelona kapott gól nélkül nyeri meg a mérkőzést   2,55

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 22, 2020, 14:34:49
Végül - legalábbis remélem - még két ellenálhatatlan mérkőzés:

1. Juventus - Fiorentina
Nem vagyok odáig a ,,main stream" meccsekért, ahhoz képest ez már a harmadik ilyen, nyilván oka van ennek is; viszonylag tűrhető áron kínálják ezt az opciót. A Juventus gyakran overezik mostanság, ez képezi a tipp alapját.
Juventus és gólok száma 2,5 felett   1,97

2. Paris FC - Guingamp
A hazaiai erősen kezdték az idényt, mostanában stagnálnak. Úgy tűnik, pillanatnyilag jól érzik magukat ebben a pozícióban. A Paris FC otthon nem fog kikapni, de azért annyira nem jó, hogy nyerjenek is a Guingamp ellen.
Döntetlen   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 23, 2020, 04:53:59
Értékelés:

A Juventus piros lapjára nem számítottam, mint ahogy a San Jose góltalanságára sem. Egy kicsit meglepett a Paris FC győzelme és a Doncaster-től is gólt vártam. Az nem lepett meg, hogy a Shrewsbury nyert, de hogy harmadjára játszik 0:1-et idegenben, az már igen. Igazuk lett; ,,lenullázták"a hazaiakat. Szerencsére volt két jó meccsem is; a Madrid és a Barcelona hozta, amit vártam.

Egyenleg: 2,70 + 2,30 - 6 = -1 E (egység) veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 23, 2020, 07:28:21
Mára következzen egy mérkőzés a Serie A-ból és a portugál Szuperkupa.

1. AC Milan - Lazio
Most is a bukmékereknek adnék igazat, a Lazio bizonytalan otthon is, idegenben is, pillanatnyilag jobbnak tartom a hazaiakat.
AC Milan   2,23

2. FC Porto - Benfica
A Porto-t stabilabb, kiegyensúlyozottabb formát mutató csapatnak ismerem, szemben a rapszódikusan hullámzó teljesítményt nyújtó Benfica-val, mivel egy ilyen meccsen a mentális kondíciónak is komoly szerepe van.
Végső soron bármi megtörténhet, de a fentiek miatt valószínűbbnek tartom a Porto győzelmét.
FC Porto   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 23, 2020, 10:42:19
Az olaszok közül választottam még kettőt, ezúttal a Serie C-ből.

1. Monopoli - Potenza
Az elmúlt évadban jól szereplő Monopoli a legutóbbi mérkőzésén - úgy tűnik - ,,felébredt", a Paganese-t verte idegenben 0:3-ra. Ugyanez nem mondható el a vendégekről. Elvileg sima hazai győzelemnek kell lennie.
Monopoli   2,10

2. Paganese - Foggia
A nem túl meggyőzően szereplő hazaiak simán kikaptak a fent említett mérkőzésen a Monopoli-tól. Ezek után miért nyernének a kifejezetten jó formában focizó Foggia ellen?
Foggia   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 23, 2020, 13:53:24
Találtam még két meccset, amire talán érdemes fogadni:

1. Roma - Cagliari
A hazaiak egyébként is szeretnek overezni, a Cagliari pedig nincs valami nagy passzban, szerintem
ellenük összejön a Roma 3 gólja.
Roma által szerzett összes gól 2,5 felett

2. SV Meppen - SV Türkgücü-Ataspor München
A vendégcsapat formája - viszonylag erős kezdés után - visszaesni látszik, míg a Meppen egyre eredményesebb. Mivel nem hiszem, hogy döntetlen lesz, inkább a hazaiak felé hajlok.
SV Meppen   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 24, 2020, 04:18:35
Értékelés:

Két olyan meccs is volt tegnap, amire nem lett volna muszáj fogadni; a Monopoli nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ilyen az, amikor gyengén szereplő csapatok játszanak egymás ellen.
A Meppen soha nem találkozott még tegnapi ellenfelével - ez így egy kicsit lutri volt. Ellenben a többi mérkőzés jött, bőven ellensúlyozva a két vesztes fogadást.

Egyenleg: 2,23 + 2,65 + 2,40 + 1,92 = 9,20 - 6 =  +3,20 E profit
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 24, 2020, 06:50:01
Délutánra egy rangadó Zambiából:

Power Dynamos FC - Forest Rangers
Két döntetlen után, hazai pályán nyernie kellene már egy meccset a Dynamos-nak, ami a vendégek formája alapján nem lehetetlen küldetés.
Power Dynamos FC   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 24, 2020, 09:35:01
Az esti mérkőzések kapcsán Bolívia jöhet szóba a nem túl nagy választékból.

1. Club Real Santa Cruz - Royal Pari FC
A legutóbbi mérkőzésüket a Santa Cruz nyerte ráadásul idegenben - ez most valószínűleg nem így lesz -, de küzdeni fog a hazai csapat, szerintem lőnek gólt.
Royal Pari FC nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,35

2. Jorge Wilstermann - Oriente Petrolero
A Wilstermann hozza a tőlük megszokott teljesítményt, de kétlem, hogy ,,lenulláznák" a szintén jó formában játszó vendégeket - arról a statisztikai tényről nem is beszélve, hogy a Petrolero ritkán hagyja ott a pályát lőtt gól nélkül.
Jorge Wilstermann nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 25, 2020, 09:53:03
Mindenekelőtt és két fogadás között szeretnék boldog Karácsonyt kívánni mindenkinek.

És akkor jöjjön az értékelés:

A Wilstermann 2 piros lappal nem csoda, hogy nem tudta megnyerni a mérkőzést. Kisebb meglepetést okozott a Dynamos hazai veresége a Rangers ellen, de volt már ilyen.
A Royal Pari viszont hozta, amit vártam, így nagyjából 0-ra jött ki az elmúlt nap.

Egyenleg: 3,35 - 3 = +0,35 E (egység) profit
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 25, 2020, 11:04:29
Egyelőre két mérkőzést találtam fogadásra alkalmasnak a mai nap kínálatából:

1. Nassaji Mazandaran - Persepolis FC
Nem túl jól sikerült a kezdés a hazaiaknak, ennyi nem valószínű, hogy elég lesz a Persepolis ellen.
Persepolis FC   1,70

2. FUS Rabat - Difaâ Hassani El Jadida
A hazai csapat eddig nem okozott meglepetést, szerintem ma sem fog - a gyengélkedő vendégek ellen.
FUS Rabat   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 25, 2020, 14:10:15
További két meccs estére:

1. Club Aurora - San José Oruro
Ez az a mérkőzés, ahol szinte biztos, hogy mindkét csapat betalál és - szerintem - nem lesz döntetlen a vége.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,91

2. Blooming - Guabirá Montero
Az utóbbi időben a Blooming hazai pályán ,,verhetetlen", szerintem most sem lesz ez másképpen, viszont a vendégek harcolni fognak a kupaszereplésért.
Blooming nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 25, 2020, 20:23:01
Találtam még egy meccset éjszakára, fogadási szempontból igazi ,,gyöngyszem":

Real Potosí - Club Bolívar
A tipp lényege, hogy hazai pályán, a Real Potosí jó minimum egy gólra.
Club Bolívar nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 26, 2020, 11:20:58
Értékelés:

A FUS Rabat 2 piros lapjával nem lehet mit kezdeni, ez pech. Az viszont, hogy a szebb napokat is látott San José még az Aurora-nak sem tudott gólt lőni, vagy a Blooming hazai veresége a Guabira ellen - már a ,,meglepetés" kategóriába tartozik. A Bolivar mérkőzése legalább jött. Összességében volt már jobb is.

Egyenleg: 2,28 - 5 = -2,78 veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 26, 2020, 13:34:39
Két angollal indítanék:

1. Derby County - Preston North End
A hazaiak - úgy tűnik - elkapták a fonalat, a Preston idegenben bizonytalan.
Derby County   2,16

2. Wigan Athletic - Shrewsbury Town
Újabban nagyon megy a vendégeknek, most is nagyon elszántak - a nyilatkozataik alapján; legyen úgy.
Shrewsbury Town   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 26, 2020, 16:03:55
A folytatásban is angolok következnek:

1. Aldershot - Woking
Szerintem mindkét csapat betalál és nem lesz 1:1; eldöntik vagy overes döntetlen.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43

2. Altrincham - Stockport County
Elméletileg a vendégek az esélyesek, én, viszont nem vagyok erről meggyőződve - véleményem szerint - 3 esélyes a meccs, gólváltással.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 26, 2020, 19:05:41
Kis híján megfeledkeztem erről a mérkőzésről, kár lenne kihagyni:

Sheffield United - Everton
A forma és a statisztikák is egyértelműen a vendégek győzelmét valószínűsítik.
Everton   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 27, 2020, 09:22:16
Értékelés:

Nem teljesen úgy szerepeltek csapatok, ahogyan ,,elterveztem", kivéve - természetesen az Everton-t.
Zsinórban a harmadik nap volt, hogy piros lap miatt ment el meccsem - tegnap a Derby kapott egyet a 20. percben... A Shrewsbury - nek nem sikerült a negyedik bravúr, a maradék kettő pedig a ,,majdnem" kategóriába tartozik.

Egyenleg: 2,12 - 5 = -2,88 veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 27, 2020, 10:40:48
A mai tippek:

1. ES Sétif - Paradou Ac
Nem 100%, hogy nyernek, de a két gól jó eséllyel meglesz a hazaiaknál.
ES Sétif által szerzett összes gól 1,5 felett   2,02

2. Wolverhampton Wanderers - Tottenham
Mindkét csapat jó legalább egy gólra, a többi a pillanatnyi formán múlik, szerintem eldöntik a meccset.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63

3. Municipal de Vinto - Jorge Wilstermann
A Vinto hazai pályán eredményes lesz és a vendégek is lőnek legalább egy gólt - persze, csak ha nem kapnak megint 2 pirosat.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 27, 2020, 18:30:22
Estére is tervezek még kettőt:

1. Guabirá Montero - The Strongest
Szép teljesítmény volt, amit a hazaiak az legutóbbi 3 meccs alakalmával véghez vittek, viszont most nem az Aurora vagy a Blooming lesz az ellenfél, hanem Strongest - nem ugyanaz a kategória. A hazaiaknak már majdnem biztos a Sudamericana, a másik oldalon viszont még nem dőlt el a bajnoki cím és a Libertadores szereplés sorsa sem. Motivációból nem lesz hiány.
The Strongest nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,65

2. Club Bolívar - Always Ready
Hazai pályán egyértelműen a Bolivar az esélyese ennek a mérkőzésnek és - véleményem szerint - over lesz.
Club Bolívar és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 28, 2020, 12:00:31
Értékelés:

Számomra egy igazi meglepetés eredmény született - a Strongest veresége. Így aztán a Bolivarnak elég lett az egy pont a pozíciója tartásához.
A Vinto megőrizte veretlenségét hazai pályán.
A Setif nyert ugyan, de a második gól nem jött, ahogy az angoloknak sem.

Egyenleg: -5 E veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 28, 2020, 16:03:54
Mai mérkőzések:

1. Chelsea - Aston Villa
Idegenben nem nagyon megy a Chelsea-nek, de ezt a meccset otthon behúzza, de, szerintem nem ,,csont nélkül".
Chelsea nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,05

2. Notts County - Hartlepool United
A hazaiak jó formában vannak, gólváltás mellett nyerik a meccset.
Notts County nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 29, 2020, 13:39:51
Értékelés:

A tegnap sem a tarolásról szólt; Notts piros lap - a Chelsea-nek meg nem nagyon megy mostanában.
Egyenleg: -2 E veszteség

Ma is lesznek azért mérkőzések, egyet már ki is néztem:

Deportes Temuco - Magallanes
A hazaiak kiváló formában várhatják a mérkőzést, a Magallanes otthon is bizonytalan - idegenben aztán végképp.
Deportes Temuco   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 29, 2020, 15:45:28
2 mérkőzés a Championship - ből:

1. Birmingham - Derby County
Ha a Derby nem kap megint piros lapot, jó eséllyel hozni tudja ezt a meccset, továbbra is jó formában vannak.
Derby County   2,85

2. Wycombe Wanderers - Cardiff City
A hazaiaknak volt már jobb időszaka is, most nem megy nekik. Véleményem szerint, ez a meccs a vendégeké.
Cardiff City   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 29, 2020, 16:10:47
Bolíviából is kettő:

1. The Strongest - Club Aurora
A lényeg, hogy, szerintem az Aurora betalál ma este.
The Strongest nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,85

2. Real Potosí - Nacional Potosí
A Nacional lényegesen jobb csapat, viszont hazai pályán a Real is eredményes lesz.
Nacional Potosí nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 29, 2020, 18:51:22
Végül még két tipp mára:

1. Shrewsbury Town - Blackpool
A hazaiak jó formában vannak, nem hiszem, hogy kikapnak. Gólparádéra viszont, nem számítok - valószínűleg szoros meccs lesz.
Shrewsbury Town vagy döntetlen és gólok száma 2,5 alatt   2,20

2. Vitoria Guimarães - FC Porto
Nehéz lenne megmondani, hogy a hazaiak lőnek-e gólt, vagy sem, de a Porto szerez kettőt.
FC Porto és FC Porto által szerzett összes gól 1,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 30, 2020, 15:07:13
Értékelés:

A Wycombe győzelme meglepett, a többi nem okozott túl nagy meglepetést.
Egyenleg:  2,20 + 1,96 + 3,00 + 2,85 = 10,01 - 7 = 3,01 E profit

Egy gyors élő:

Cittadella - Lecce
Jobb formában van a Cittadella
Cittadella   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 30, 2020, 15:19:46
Még két olasz tipp:

1. Monza - Salernitana
Ebből a meccsből annyi tűnik biztosnak, hogy két jó formában lévő csapat játszik egymással.
Mindkét csapat gólt szerez   1,84

2. Spal - Brescia
Elvileg a hazaiak az esélyesebbek, viszont ingadozik a formájuk; az sem lepne meg, ha a vendégek jönnének jobban ki ebből a meccsből.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 30, 2020, 17:09:40
Egy mérkőzés Skóciából:

Hibernian - Ross County
Nagyon gyengén szerepelnek a vendégek az utóbbi időben; 6 mérkőzésen egyetlen gólt sem sikerült produkálniuk. Csodálkoznék, ha a Hibernian ellen kezdenék meg a gólgyártást.
Hibernian kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 30, 2020, 20:45:26
Ma estére még két mérkőzés:

1. Sint-Truiden - Beerschot
Papíron a hazaiak az esélyesebbek, de szerintem akár Beerschot is nyerhet, annyira hullámzik a két csapat teljesítménye.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,77

2. Swansea City - Reading
Ebben az esetben egyetértek a bukmékerekkel - hazai pályán a Swansea nagyobb játékerőt képvisel.
Swansea City   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 31, 2020, 14:00:32
Idézetet írta: Keszeg Dátum december 31, 2020, 03:00:02
Inkább ne tippelj borzalom

Keszeg javaslata ellenére én inkább folytatnám a tippelést, de előtte egy rövid elemzés.
Meglepetés szempontjából a Hibernian mérkőzését emelném ki; hazai pályán is gólképteleneknek bizonyultak a Ross County ellen.
Egyenleg: 2,32 - 6 = -3,68 E veszteség

Jöjjön az első tipp mára:
Athletic Club Bilbao - Real Sociedad
Pillanatnyi forma alapján kiegyensúlyozottnak tűnik a két csapat teljesítménye.
Döntetlen   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 31, 2020, 18:29:19
Azt hiszem, az év utolsó tippjei következnek:

1. Blooming - The Strongest
A vendégek esélyesebbek, de a Blooming hazai pályán - időnként - képes meglepetést okozni.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,67

2. Royal Pari FC - Jorge Wilstermann
Gólváltás és over.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95

3. San José Oruro - Municipal de Vinto
A San José maga alatt van, míg a vendégeknek egyre jobban megy.
Municipal de Vinto   1,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 01, 2021, 00:14:08
Eredményekben gazdag, boldog Újévet kívánok mindenkinek.

A tegnapi egyenleg: 1,67 - 4 = -2,33 E veszteség

Mára két meccs:

1. Everton - West Ham
Minden szempontból jobb most az Everton.
Everton   2,08

2. Sheffield Wednesday - Derby County
A Derby lendületben van, jó eséllyel hozni fogják a mérkőzést.
Derby County   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 01, 2021, 17:23:03
Még egy meccs mára:

Al Ahly Cairo - Wadi Degla
Szerintem a hazaiak nem bírnak ki egy félidőt lőtt gól nélkül.
Al Ahly Cairo/Al Ahly Cairo    1.81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 02, 2021, 02:01:10
Értékelés:

Úgy tűnik, a Szilveszter megtette a hatását, már ami a lőtt gólok számát illeti - Everton 0, Derby County 0 és ami a legszebb, hazai pályán Al Ahly a Wadi Degla ellen 0.
Egyenleg: -3 E

Éjszakára egy NBA mérkőzés:

Denver Nuggets - Phoenix Suns
Jobb formában vannak a vendégek, szerintem esélyesebbek.
Phoenix Suns    2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 02, 2021, 03:26:50
Két mérkőzés a mai napra:

1. Eintracht Frankfurt - Bayer Leverkusen
A pillanatnyi forma és a statisztikák alapján a vendégeket tartom esélyesebbnek.
Bayer Leverkusen   2,06

2. Real Betis - Sevilla
Egyértelműnek látszik a vendégek fölénye.
Sevilla  1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 02, 2021, 19:00:18
Még két mérkőzés mára:

1. Sporting Lisbon - S.C. Braga
A hazaiak kiváló formában lépnek pályára, a Braga ellen sem fognak hibázni.
Sporting Lisbon   2,16

2. VfB Stuttgart - RB Leipzig
Hazai pályán a Stuttgart képes gólt szerezni még a Lipcse ellen is.
RB Leipzig nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 03, 2021, 00:14:21
Értékelés:

Kettő jött, három ment - talán a Sevilla okozott némi meglepetést a döntetlennel.
Közben fogadtam egy 3-as kombival, ami módosította valamelyest az eredményt - nem volt időm bejegyezni ide, mellékelem a szelvényt.

Egyenleg: 2,35 + 2,16 - 5 = - 0,49 E veszteség lenne a kombi nélkül.
Összesen: - 0,49 + 10.87 = +10,38 profit
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 03, 2021, 15:58:37
A mai napra két mérkőzés:

1. Chelsea - Manchester City
Nem hiszem, hiszem, hogy valamelyik csapat nullára verné a másikat és valószínűleg nem 1:1 lesz a vége.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95

2. FC Porto - Moreirense
A Porto lendületben van, hazai pályán egyébként is szeretnek overezni, a Moreirense ellen, erre meg is van az esély.
FC Porto által szerzett összes gól 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 04, 2021, 02:36:29
Értékelés:

A tegnapi két mérkőzés rendben volt.

Egyenleg: 1.95 + 2,12 - 2 = +2,07 profit

A mai napra jöjjön egy mérkőzés a Bundesliga 2- ből.

Fortuna Düsseldorf - SC Paderborn 07
A két csapat jelenlegi formáját és a statisztikákat is figyelembe véve, otthon jobb a Düsseldorf.
Fortuna Düsseldorf   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 04, 2021, 04:17:13
Két mérkőzést tervezek még a mai napra:

1. Cosenza - Empoli
A vendégek számítanak esélyesnek, de ha nyernek is, kapnak gólt. Arról nem beszélve, hogy nem vagyok teljesen meggyőződve az Empoli sikerét illetően.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35

2. Estoril - Penafiel
Kétségtelen, hogy papíron az Estoril esélyesebb, viszont a vendégek jó formában vannak, gólt fognak szerezni.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 04, 2021, 17:50:02
Még két mérkőzést találtam a mai napra:

1. Virtus Entella - Cittadella
A Cittadella jobb, hozni fogják a meccset.
Cittadella   2,10

2. Brescia - Vicenza
Hazai pályán a Brescia nem fog meglepetést okozni.
Brescia   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 05, 2021, 00:49:19
Értékelés:

Meglepetésben nem volt hiány az olaszoknál. A Cosenza-nak nem volt szerencséje a gólszerzést illetően (kapufa, felé, mellé), kevésen múlt, de nem sikerült. Fenntartom, hogy a Cittadella lényegesen jobb, képzettebb csapat az Entella-nál, a mai eredmény nem tükrözi a valós erőviszonyokat. A hazaiak első félidőben kiharcolt előnyüket erőszakos, ,,taktikai" szabálytalanságokkal tűzdelt, rendkívül egyszerű játékstílussal próbálták őrizni, ami nem sikerült volna ,,hatékony" bírói segítség nélkül. Két - a lassítás alapján - megítélhető büntetőt nem adott meg a sporttárs. A Brescia mérkőzése meg egyenesen a vicc kategóriába tartozna, ha nem fogadtam volna rá. Nem hiszem, hogy ezt valaki megjósolhatta volna (aki nem tudta előre), hogy a Vicenza 0-3-ra veri a hazai pályán játszó Brescia-t. Lehet, hogy egy időre hanyagolom a Serie B-t.

A többi mérkőzésnek köszönhetően, nagyjából 0-ra zártam a napot.

Egyenleg: 2,38 + 2,65 - 5 = +0,03 E profit
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 05, 2021, 03:09:17
Mára 3 mérkőzés:

1. Weymouth - Yeovil Town
A Weymouth egy ,,hajtós" társaság - rúgják a gólokat, de kapnak is rendesen, a védelem nem az erősségük.
Mindkét csapat gólt szerez   1.68

2. Solihull Moors - Chesterfield
Tekinthető ez a mérkőzés a három nappal ezelőtti meccs visszavágójának is akár. Idegenben 1-0-ra kikapott a Solihull Moors, otthon hozni fogja.
Solihull Moors   2,30

3. Stockport County - Eastleigh FC
A vendégek nincsenek valami nagy formában, a hazai csapat az esélyes, a statisztikák is egyértelműen erre utalnak.
Stockport County   1,65

Közben bejött egy kombi, de ezt már a mai naphoz könyvelem.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 05, 2021, 19:27:32
Mára még egy mérkőzés:

Troyes - Châteauroux
A vendégek már több, mint 5 éve nem szereztek gólt a Troyes ellen, szerintem most sem fognak.
Troyes kapott gól nélkül nyeri meg a mérkőzést   1,96

Az éjszakai kombi értéke, egyébként, 13,17 volt.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 05, 2021, 23:43:39
Értékelés:

Számomra kisebb meglepetés volt, hogy a Weymouth hazai pályán nem volt képes gólt szerezni a Yeovil ellen, és nem csak a statisztikák miatt. A Stockport mérkőzése elmaradt, a többi eredmény viszont jött.

Egyenleg: 13,17 + 2,30 + 1,96 - 4 = +13,43 E profit

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 06, 2021, 02:04:51
Első nekifutásra két mérkőzés a Serie A-ból:

1. AC Milan - Juventus
Az egyik véglet, kupamérkőzéseken gyakori, óvatos under, a másik egy igazi bajnoki presztízsmeccs
gólokkal. Én ez utóbbi mellett szavazok.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,91

2. Crotone - Roma
Szerintem egy - két gólnál nem lesz több, de azt nem a Crotone rúgja.
Roma kapott gól nélkül nyeri meg a mérkőzést   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 06, 2021, 04:58:21
Ma estére még kettő:

1. Manchester United - Manchester City
Nem hiszem, hogy hosszabbítás lesz.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02

2. Athletic Club Bilbao - FC Barcelona
Szoros mérkőzésre számítok kevés góllal.
Gólok száma 2,5 alatt   1.96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 07, 2021, 03:27:37
Értékelés:

Nem volt egy nagy nap, de legalább az olasz rangadó bejött.
Egyenleg: 1,91 - 4 =  -2,09 E veszteség

A mai napra, egyelőre két mérkőzést találtam, amire érdemes fogadni:

1. Nacional Madeira - Sporting Lisbon
Sporting Lisbon és Sporting Lisbon által szerzett összes gól 1,5 felett   1,72

2. S.C. Braga - Marítimo Funchal
S.C. Braga és S.C. Braga által szerzett összes gól 1,5 felett   1,56

A két meccsre párban fogadok.   2,68
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 07, 2021, 05:25:39
Ma délutánra egy érdekesnek ígérkező meccs:

Al-Ittihad Alexandria - Al-Masry Club
A bajnokság jelen állásában még formák közötti különbségekről, erőviszonyokról, stb. beszélni - a rendelkezésre adatok alapján - korai lenne.
Tisztán statisztikai tippről van szó.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 07, 2021, 18:50:47
Estére 2 mérkőzés:

1. Universidad de Concepción - Palestino
Forma alapján, egyértelműen a vendégek az esélyesek.
Palestino   1,84    (már esett az odds)

2. Huachipato - Union La Calera
A Calera pillanatnyilag jobb csapat, mint a hazaiak, rövidre fogva, és kell is nekik az eredmény a Libertadores-hez.
Union La Calera   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 08, 2021, 02:29:19
Értékelés:

A Palestino-nak, úgy látszik, eddig tartott a lendülete, a Calera későn kezdett el hajrázni, nagy meccs volt. Gondolkodtam előtte a BTS over-en, az lett volna a jó tipp.
Egyenleg: -3 E veszteség

Mai mérkőzések:

1. Newcastle Jets FC - Western Sydney Wanderers
A Wanderers kikapott hazai pályán az újonc Macarthur-tól. Szerintem, ezt a Jets otthon behúzza.
Newcastle Jets FC   2,60

2. Ceramica Cleopatra - Al Ahly Cairo
A vendégek megnyerték az afrikai BL-t, innentől foglalkozhatnak a bajnoksággal is. Valószínűleg ez látszani fog az eredményben is.
Al Ahly Cairo/Al Ahly Cairo   2,02

3. Famalicão - FC Porto
A hazaiak okoztak már gondot a Porto-nak, de most nem megy nekik.
FC Porto és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 08, 2021, 19:32:01
Estére két mérkőzés:

1. Charlton Athletic - Accrington Stanley
A vendégek valamivel jobb formában vannak, ami - szerintem -gól formájában is megnyilvánul, de a Charlton is veszélyes hazai pályán.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23

2. Borussia Mönchengladbach - Bayern München
A tipp ,,értéke" inkább a hazaiak góljában van, a Bayern hozni fogja.
Bayern München nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 09, 2021, 21:14:26
Értékelés:
Csak a portugálok jöttek, beleértve a párost is. 4 meccs elment.

Egyenleg: 2,68 + 1,87 - 6 = -1,45 E veszteség

Két meccs mára:

1. Monaco - Angers
Szerintem lő gólt az Angers.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23

2. Rennes - Lyon
Forma alapján a vendégek esélyesebbek.
Lyon   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 10, 2021, 00:53:31
Értékelés:

Túl sokat nem lehet hozzáfűzni a tegnapi meccsekhez. A Lyon elkésett a hajrával, az Angers-nek nem sikerült a gólszerzés.

Egyenleg: -2 E veszteség

Éjszakára egy meccs:

Argentinos Jrs - Boca Juniors
A vendégeknek jobbak a statisztikái.
Boca Juniors   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 10, 2021, 01:15:46
Két hajnali mérkőzés:

1. Hamilton Wanderers AFC - Team Wellington
Gólváltás mellett a vendégek valamivel esélyesebbek.
X2 és Mindkét csapat gólt szerez   1,96

2. Waitakere United - Auckland City FC
Összességében jobb csapatnak tartom vendégeket, a kezdeti botladozás után, most minimum 2-3 gólt várok tőlük.
Auckland City FC és gólok száma 3,5 felett   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 10, 2021, 20:39:53
Ma estére 2 mérkőzés:

1. Sint-Truiden - Club Brugge
Club Brugge   1,46

2. Juventus - Sassuolo
Juventus és gólok száma 2,5 felett   1,70

Párban fogadva:   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 11, 2021, 03:25:56
Értékelés:

A Boca Juniors ,,leikszelt", az Auckland City mérkőzéséhez kellett volna még egy gól, a többi jött.
Egyenleg: 1,96 + 2,48 - 4 = + 0,44 E profit

A mai nap első mérkőzése:

Celtic - Hibernian
A vendégek nagyon gyengén állnak, ellenük a Celtic egyedül is képes összehozni három gólt, ha mégis
rúgnának egyet, még biztosabb a tipp.
Celtic és gólok száma 2,5 felett
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 11, 2021, 06:00:49
Négy mérkőzés mára:

1. Eintracht Braunschweig - Fortuna Düsseldorf
A hazaiak mérlege 4 vereség, 1 döntetlen, a Düsseldorf formája majdnem kifogástalan.Számomra nem kétséges az eredmény.
Fortuna Düsseldorf   2,06

2. SV Türkgücü-Ataspor München - Dynamo Dresden
A hazaiaknak voltak kisebb sikerei a ligában, de a Dresden az más.
Dynamo Dresden   2,00

3. JS Kabylie - USM Alger
Az USM bizonytalan idegenben, a Kabylie hazai pályán erős.
JS Kabylie   2,20

4. Académica Coimbra - Mafra
A hazaiak megbízhatóan hozzák a hazai meccseik többségét, a nem túl meggyőző teljesítményt nyújtó Mafra ellen, erre minden esélyük meg is van.
Académica Coimbra   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 11, 2021, 20:05:54
Még egy mérkőzés mára:

Foggia - Juve Stabia
A Foggia kiváló formában játszik, a vendégek idegenben bizonytalanok.
Foggia   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 11, 2021, 23:36:39
Értékelés:

Két mérkőzés lepett meg, az egyik a Düsseldorf döntetlene. A Braunschweig, játékot tördelő stílusával, sok szabálytalansággal, 4 sárgával - de kivédekezte a meccset, kapott gól nélkül.

A Celtic mérkőzése egyenesen szánalmas volt, amihez lehet, hogy köze van a skót play-off rendszernek. 10 meccsből 5 pontra van még szükségük, amihez még nyerni sem kell.

Egyenleg: 2,20 - 6 = -3,80 E veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 12, 2021, 01:56:29
A mai nap első 2 meccse a következő:

1. Halifax Town - Hartlepool United
Jó formában van mindkét csapat és egymással általában overeznek.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06

2. KV Oostende - AS Eupen
Nem nagy különbség van a két csapat között - függetlenül attól, hogy forma alapján az Oostende esélyesebb. A vendégek idegenben csak a Genk-nek és a Brugge-nek nem tudtak gólt lőni.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 12, 2021, 20:12:12
Ma estére még egy mérkőzés:

Bournemouth - Millwall
Hazai pályán a Bournemouth minden szempontból esélyesebb.
Bournemouth   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 12, 2021, 23:18:36
Értékelés:

A Halifax mérkőzése elmaradt, az Oostende nem tudott győzni a mérkőzés eleje óta hátrányban játszó Eupen ellen.

Egyenleg: -1 E veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 13, 2021, 00:36:42
Éjszakára NBA.

1. Houston Rockets - Los Angeles Lakers
Los Angeles Lakers -8,0     2,55

2. Golden State Warriors - Indiana Pacers
Golden State Warriors -6,0    2,35

3. Philadelphia 76ers - Miami Heat
Miami Heat +7,0   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 13, 2021, 17:14:58
Ma délutánra Coppa Italia:

- Megjegyzem, bajnokin nem fogadnék ilyesmire, de ezek kupameccsek.

1. Napoli - Empoli
Döntetlen/Napoli    4.40

2. Juventus - Genoa
Döntetlen/Juventus   4,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 13, 2021, 21:14:35
A mai napra még egy mérkőzés:

Ñublense - Union San Felipe
A Nublense már biztosan bajnok és továbbjutó. A vendégeknek elvileg nyerni kellene a döntőhöz, amihez gólt kell lőni. A másik forgatókönyv, hogy otthon nyer a bajnok.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 13, 2021, 23:10:47
Éjszakára NBA

1. Detroit Pistons - Milwaukee Bucks
Milwaukee Bucks és Pontok száma 227 felett    2,23

2. Charlotte Hornets - Dallas Mavericks
Charlotte Hornets -9,0    5,10

3. Oklahoma City Thunder - Los Angeles Lakers
Los Angeles Lakers és pontok száma 218 felett    2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 14, 2021, 02:18:55
Értékelés:

Vegyes eredmények születtek a tegnapi nap folyamán - a két olasz kupameccs megmaradt a próbálkozás szintjén, a három NBA összecsapásból kettő jött, és az esti chile-i mérkőzés is rendben volt.

Egyenleg: 2,55 + 2,06 + 2,48 - 6 = +1,09 E profit
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 14, 2021, 06:32:25
Következzen a mai első mérkőzés:

FC Twente - Ajax
A hazaiak egész jól szerepeltek eddig, ebben a szezonban - az Ajax játszott már jobban is. Legutóbbi találkozásuk alkalmával a Twente nyert idegenben. Nem mondom, hogy most is így lesz, de annak van realitása, hogy egy gólosnál nem lesz nagyobb a vereség.
FC Twente +1,5   1,95

Közben bejött egy kombi 13,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 14, 2021, 20:16:03
Még két mérkőzés ma estére:

1. Sporting San Jose FC - CS Herediano
Az Apertura-ban mutatott teljesítményük alapján, egyértelműen esélyesebbek a vendégek.
CS Herediano   2,25

2. Defensa y Justicia - Aldosivi
A vendégeknek nem nagyon megy mostanában - hazai pályán is bizonytalanok, otthon jobb most a Defensa.
Defensa y Justicia   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 14, 2021, 21:31:16
Végül még egy mérkőzés:

Universidad de Chile - Palestino
A két csapat egyébként is gyakran overezik egymással, most is ezt tartom valószínűnek, mivel minkét oldalon kellene a 3 pont a Libertadores-hez, amihez gólokra van szükség.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 15, 2021, 02:29:43
Értékelés:

A három NBA mérkőzésből csak a Lakers jött. A focival is pechem volt, mind a négy mellé ment. Ha nincs a kombi, kemény bukás lett volna.

Egyenleg: 13,94 + 2,43 - 8 = +8,37 E profit

De most egy hajnali NBA meccs:

Denver Nuggets - Golden State Warriors
Denver Nuggets -4,5 és pontok száma 225 alatt   3,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 15, 2021, 08:48:16
A mai focimeccsek:

1. Sporting Lisbon - Rio Ave
A hazaiak az esélyesek.
Sporting Lisbon és gólok száma 1,5 felett   1,80

2. FC Porto - Benfica
Szerintem a végeredmény hasonló lesz az előző mérkőzésükhöz, nem olyan régen volt.
FC Porto   2,10

A két portugál meccsre párban fogadok.   3,78

3. 1. FC Union Berlin - Bayer Leverkusen
A ,,gyógyszeresek" az overdogok, de én más eredményt is el tudok képzelni, a Berlin erős csapat.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 15, 2021, 23:14:26
Még egy mérkőzés mára:

Curicó Unido - O'Higgins
A hazaiak 3 ponttal bebiztosíthatják a nemzetközi kupaszereplésüket, az O'Higgins-nek meg majdnem mindegy a végeredmény.
Curicó Unido   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 16, 2021, 02:07:10
Értékelés:

Lényeg ez, hogy csak az NBA mérkőzés jött.

Egyenleg: 3,60 - 4 = -0,40 E veszteség

Éjszakára egy foci és két NBA meccs:

1. Auckland City FC - Hamilton Wanderers AFC
Auckland City FC és gólok száma 2,5 felett   2,20

2. Los Angeles Lakers - New Orleans Pelicans
Los Angeles Lakers -6,0 és pontok száma 220 felett   2.95

3. Utah Jazz - Atlanta Hawks
Utah Jazz -6,0 és pontok száma 223 felett   2.90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 17, 2021, 01:59:10
Értékelés:

A hendikepek jöttek az NBA-nél, a pontok viszont nem. Az Auckland mérkőzése rendben volt.

Egyenleg: 2,20 - 3 = - 0,80 E veszteség

A mai első mérkőzés az NBA-ből:

Miami Heat - Detroit Pistons
Miami Heat -6 és Pontok száma 228 alatt   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 17, 2021, 10:32:18
Mára két mérkőzés:

1. Colo Colo - Universidad de Chile
A kiesési pánik elég nagy motivációs erő.
Colo Colo   2,90

2. Wolfsberger AC - Sturm Graz
A két kiváló formában lévő csapat közül, én a hazaiakat tartom valamivel esélyesebbnek.
Wolfsberger AC   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 18, 2021, 02:13:08
Értékelés:

A tegnap nem volt túl sikeres.

Egyenleg: -3,00 E veszteség

Egy meccs éjszakára:

Banfield - Boca Juniors
Boca Juniors   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 18, 2021, 06:23:54
Két mérkőzés délutánra:

1. Persepolis FC - Foolad Khuzestan FC
Forma alapján döntetlen, de szerintem hazai pályán a Persepolis behúzza ezt a meccset, annál is inkább, mivel 4 döntetlen után már egy kicsit kellemetlenné válna a hazaiak helyzete.
Persepolis FC   1,95

2. Tractor Sazi FC - Esteghlal Tehran FC
Ez egy olyan meccs, ahol vagy 0-0, 1-0 -ás végeredmény lesz, vagy BTS over, én az utóbbi mellett szavazok.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 18, 2021, 08:16:30
Három mérkőzés estére:

1. Spal - Reggiana
Egy közepes formát mutató Spal fogadja a ,,pocsék" formában játszó vendégeket.
Spal   1,47

2. Cagliari - AC Milan
Amilyen állapotban a hazaiak vannak mostanság, csoda lenne, ha meglepetés eredmény születne.
AC Milan   1,62

3. TSV 1860 München - FC Ingolstadt 04
Két gólerős csapat játszik egymás ellen, ha nem egy baráti 0-0-s lesz, akkor -szerintem - meglesz az over.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 19, 2021, 03:52:56
Értékelés:

A Boca Juniors ismét nem nyert, az Ingolstadt nem rúgott gólt, a többi viszont jött.

Egyenleg: 1,95 + 3,65 + 1,47 + 1,62 - 6 = +2,69 E profit

Két tipp éjszakára:

1. Los Angeles Lakers - Golden State Warriors
Los Angeles Lakers -10    2,14

2. Club León - CF Pachuca
Club León    1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 19, 2021, 21:15:30
Ma estére még egy mérkőzés:

Roma - Spezia
Kupameccs, lőni fog gólt a Spezia.
Roma nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 20, 2021, 02:06:51
Értékelés:

A tegnapi 3 mérkőzésből 2 ,,meglepetés" és egy simán vesztes tipp lett. A Lakers kikapott, a Spezia valóban lőtt gólt, csak többet, mint kellett volna, a Leon meg egyszerűen nem tudott nyerni.

Egyenleg: -3 E

Na, de majd most. Két NBA-vel indítok:

1. Denver Nuggets - Oklahoma City Thunder
A Nuggets ebben a szezonban nem olyan jó (még), mint tavaly volt, van realitása a tippnek. Megjegyzem, ilyen odds mellett akkor is a Thunder-re fogadok, ha 50-et ver rájuk a Nuggets.
Oklahoma City Thunder   5,10

2. Utah Jazz - New Orleans Pelicans
Hazai pályán, szerintem, lesz ekkora különbség a két csapat között.
Utah Jazz -6,5   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 20, 2021, 08:07:09
Még két kosárlabda- és egy focimeccs:

1. Igokea - Krka Novo Mesto
Pontok száma - Hosszabbítással  148,5 felett   1,91

2. KK Mornar - MoraBanc Andorra
KK Mornar -4,5   1,95

3. RB Leipzig - 1. FC Union Berlin
Nagyon alul értékelik a Berlint, annál sokkal jobb csapat, hogy a Lipcsére 1.5-öt kínálnak. Szinte biztos, hogy lőnek gólt és nincs kizárva a ,,meglepetés" sem. 
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 20, 2021, 08:53:01
Kis híján megfeledkeztem a Jupiler League-ről, azt hiszem, hiba lett volna.

1. KV Mechelen - Standard de Liège
Nagyon úgy tűnik, a Mechelen megviccelheti a formájuk alatt játszó vendégeket.
KV Mechelen   2,33

2. Club Brugge - KV Oostende
A hazaiakkal kapcsolatban nincsenek kételyeim, ketten összehozzák a 3 gólt.
Club Brugge és 2,5 felett   1,77

3. Royal Antwerp FC - Cercle Brugge
Játszott már jobban az Antwerpen, de a Cercle még így is összejön nekik.
Royal Antwerp FC   1,63

(a két utóbbi mérkőzés párban   2,89)
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 21, 2021, 03:04:18
Értékelés:

Tegnap sem sikerült pozitív mérleggel zárni. Meglepett a Mechelen hazai 4 gólos veresége, a Liége-ből nem néztem volna ki egy ilyen eredményt. A németektől több gólt vártam, de az arányok rendben voltak. Az NBA bravúr nem sikerült, viszont arra számítottam.

Egyenleg: 2,02 + 2,89 - 7 = -2,09 E veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 21, 2021, 04:03:12
A mai első mérkőzés:

Los Angeles Clippers - Sacramento Kings
Los Angeles Clippers -16,5  és pontok száma 236 alatt   4,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 21, 2021, 07:51:14
Mai focimeccsek:

1. Fatih Karagümrük - Beşiktaş A.Ş.
Forma alapján egyértelműen a vendégcsapat a mérkőzés esélyese.
Beşiktaş A.Ş.   1,75

2. Sivasspor - Fenerbahçe
A Sivas döntetlennél jobb eredményt nem tudott felmutatni az elmúlt időszakban. Szerintem ez kevés lesz a csúcsformában játszó vendégek ellen.
Fenerbahçe   2,08

3. KRC Genk - AA Gent
Hazai pályán a Genk-et tartom esélyesebbnek.
KRC Genk   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 21, 2021, 14:21:53
Még két mérkőzés ma estére:

1. Valencia - Osasuna
Valencia   2,10

2. Eibar - Atlético Madrid
Atlético Madrid    1,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 22, 2021, 03:17:04
Értékelés:

Vegyes eredmények jellemzik a tegnapi mérkőzéseket, de legalább nem volt bukás.
Egyenleg: 4,70 + 1,75 + 1,75 - 6 = + 2,2 E profit

Most 2 NBA mérkőzés:

1. Golden State Warriors - New York Knicks
Golden State Warriors  -10    3,20

2. Utah Jazz - New Orleans Pelicans
Utah Jazz -6 és pontok száma 209 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 22, 2021, 07:54:25
Két focimeccs következik:

1. Sydney FC - Central Coast Mariners
Ezt a meccset nagyon illene megnyerni a Sydney-nek, szerintem ,,csont nélkül".
Sydney FC kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,75

2. Fortuna Düsseldorf - Greuther Fürth
A Düsselldorf otthon nagyon erős, a Fürth bizonytalan - főleg idegenben.
Fortuna Düsseldorf   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 22, 2021, 11:15:44
Még 3 mérkőzés:

1. Bordj Bou Arreridj - USM Alger
A vendégek jó formában vannak, a hazaiak meg nem.
USM Alger   2,05

2. Borussia Mönchengladbach - Borussia Dortmund
Három esélyes meccs, inkább gólszámra fogadok, BTC - over
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,65

3. SV Türkgücü-Ataspor München - Bayern München II
Hasonló a fentihez.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 23, 2021, 11:15:01
Értékelés:

Volt egy-két meglepetés tegnap is - a Sydney mérkőzését emelném ki - 0-2-re kikaptak a CCM től.

Egyenleg: 2,60 + 2,05 + 1,65 - 7 = -0,70 E veszteség

Következzen 3 focimeccs délutánra:

1. Portsmouth - Hull City
2. Oxford United - Bristol Rovers
Mindkét hazai csapatról elmondható, hogy nagy formában vannak, hozni fogják a meccset.
Portsmouth   2,50
Oxford United   1,70

3. Sunderland - Shrewsbury Town
Ahogyan a vendégeknek mostanában mennek a dolgai, arra fogadok, hogy nem kapnak ki a Sunderland-től.
Shrewsbury Town +0,5    2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 23, 2021, 14:01:03
Estére még egy mérkőzés:

Royal Antwerp FC - KV Oostende
Nem hiszem, hogy a vendégek meg tudnák ismételni a Waregem produkcióját. Ezt most behúzza az Antwerpen.
Royal Antwerp FC   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 24, 2021, 05:37:13
Értékelés:

Röviden - bukás. Az Antwerpen-nek sikerült hazai pályán kikapni az Oostendétől is.

Egyenleg: 1,70 - 4 = - 2,30 E veszteség

Mára két mérkőzés:

1. Feyenoord - AZ Alkmaar
Szerintem gólváltás lesz és eldöntik.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,79

2. Club Brugge - KRC Genk
Ketten összehoznak 3 gólt.
Club Brugge és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 24, 2021, 08:34:47
Még két focimeccs:

1. TSG Hoffenheim - 1. FC Köln
A két csapat formája és eredményei alapján egyértelműen a hazaiak az esélyesek. A Hoffenheim akár egyedül is képes 3 gólt lőni a vendégek ellen.
TSG Hoffenheim és gólok száma 2,5 felett   2,70

2. Cremonese - Spal
Elég nagy különbség van a csapatok között, ha ez érvényesül a mérkőzésen, a  Spal 3 ponttal távozhat.
Spal   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 24, 2021, 10:22:40
Végül egy mérkőzés a cseh bajnokságból:

FK Baumit Jablonec - Příbram
FK Baumit Jablonec és FK Baumit Jablonec által szerzett összes gól 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 25, 2021, 06:15:56
Értékelés:

A Spal nem tudott nyerni idegenben, a Jablonec beérte 2 góllal, de a másik három meccs jött. Ezt a 3 mérkőzést - egyébként - kombiban is megjátszottam 11.28-ért.

Egyenleg: 1,79 + 2,18 + 2,70 + 11,28 - 6 = 11,95 E profit
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 25, 2021, 09:03:11
Mára 4 mérkőzéssel ,,készültem":

1. Farense - FC Porto
Az erőviszonyokon szerintem nem érdemes sokat elmélkedni.
FC Porto kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,23

2. Benfica - Nacional Madeira
A vendégek valószínűleg még gólhelyzetig sem jutnak el a Benfica ellen.
Benfica kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,28

3. AFC Hermannstadt - CFR Cluj
A hazaiak nagyon gyengén állnak, nem számítok sok - maximum 1-2 - gólra a CFR Cluj részéről.
CFR Cluj kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,40

4. Wycombe Wanderers - Tottenham
Kupameccsről van szó, nem mindig a papírforma jön. Ami biztosnak látszik, hogy lesz gólváltás.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 26, 2021, 06:20:24
Értékelés:

50%-os lett a tegnapi eredmény. A Benfica teljesítményét inkább nem minősíteném, néhányszor megviccelt már, a Kolozsvár sajnos kapott egy gólt az elején - ez pech. A másik két mérkőzés előírás szerint jött.

Egyenleg: 2,23 + 2,02 - 4 = +0,25 E profit

A mai napra (egyelőre)három mérkőzés:

1. Millwall - Watford
Lényegesen jobb formában van a Watford.
Watford   2,40

2. USM Alger - MC Oran
Az USM nagyon elkapta a fonalat már most, az elején, nem hiszem, hogy az Oran problémát okozna.
USM Alger és gólok száma 2,5 felett   3,70

3. Torquay United - Sutton United
A Torquay otthon ,,meglehetősen" gólerős, a Sutton meg idegenben is.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 26, 2021, 07:47:19
Még négy focimeccs:

1. Doncaster Rovers - AFC Wimbledon
Doncaster Rovers   1,80

2. Peterborough United - Bristol Rovers
Peterborough United   1,52

3. Mansfield Town - Bolton
Mansfield Town   2,20

4. Altrincham - Wealdstone
Altrincham   2,00

Mind a négy esetben a hazai csapat pillanatnyi formája magasan felülmúlja a vendégekét.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 27, 2021, 08:15:28
Értékelés:

Egy mérkőzés elmaradt, a fennmaradó 6 meccsből egy okozott igazi meglepetést; a Peterborough nem tudott nyerni a Bristol ellen. Összességében 2 jött 4 ment.

Egyenleg: 2,00 + 1,80 - 6 = -2,20 E veszteség

Mára 2 meccs:

1. AZ Alkmaar - FC Utrecht
Jó formában van az Alkmaar, ezzel nem lesz gond.
AZ Alkmaar és AZ Alkmaar által szerzett összes gól 1.5 felett   2,00

2. SC Heerenveen - Feyenoord
Ha nem akarok túl sokat kockáztatni, akkor egyszerűen csak jobbak a vendégek.
Feyenoord   1,68

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 27, 2021, 12:27:44
A mai napra még két meccs:

1. Sporting de Charleroi - OH Leuven
Nem hinném, hogy 0-0-s döntetlen lenne a két csapat célja, inkább gólváltásra és overre számítok.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,81

2. Atalanta - Lazio
Kupameccs, szerintem nem fognak sokat taktikázni.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,78
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 28, 2021, 02:41:07
Értékelés:

A hollandok eddig sem tartoztak a kedvenceim közé, valószínűleg ezek után sem változik a helyzet.
A belga meccsen bejött a BTC, az over nem. Az olaszok hozták a mérkőzést.

Egyenleg: 1,78 - 4 = -2,22 E veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 28, 2021, 03:11:17
A mai napra egy NBA és 3 foci:

Utah Jazz - Dallas Mavericks
Utah Jazz -2,5 és pontok száma 218 felett   3,15

1. Napoli - Spezia
BTC + over 2.5   2,18

2. KV Oostende - Standard de Liège
Úgy tűnik, a vendégeknél kezd helyreállni a ,,rend".
Standard de Liège   2,75

3. Cercle Brugge - Club Brugge
Club Brugge   1,42
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 29, 2021, 06:43:18
Értékelés:

A Liege leikszelt az Oostende-vel, de a többi jött.

Egyenleg: 3,15 + 2,18 + 1,42 - 4 = +2,75 E profit

A mai napra elsőként egy mérkőzés a Bunesliga-ból:

VfB Stuttgart - Mainz 05
A vendégek legutóbb a Leipzig-nek lőttek hármat, a Stuttgart otthon játszik, szerintem lesz gól mindkét oldalon.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,73
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 29, 2021, 08:03:41
A mai napra még 4 mérkőzés:

1. S.C. Braga - Santa Clara
Kupameccs, nem hinném, hogy sokat taktikáznának.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48

2. Gil Vicente - FC Porto
Hasonló a helyzet az előző mérkőzéshez.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40

3. Lyon - Bordeaux
Nem kérdés, hogy otthon a Lyon az esélyes, de a vendégek feljövőben vannak, egy gólra jók.
Lyon nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,10

4. Larne FC - Glentoran
Az írek nagyon szeretnek overezni és viszonylag ritka a döntetlen.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 30, 2021, 04:15:28
Értékelés:

Az írek megleptek ezzel az 1-1 -es eredménnyel, de két mérkőzés így is jött.

Egyenleg: 2,48 + 3,10 - 5 = +0,58 E profit

Most egy NBA meccs:

Utah Jazz - Dallas Mavericks
Utah Jazz -6,0   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 30, 2021, 08:44:42
Az NBA meccs jött, kombiban a Clippers mérkőzéssel 6,60 -ért.

Focimeccsek következnek:

1. Oxford United - Fleetwood Town
A hazaiak nagyon erősek az utóbbi időben, nem hiszem, hogy a Fleetwood gondot okozna.
Oxford United   1,95

2. Teplice - MFK Karviná
A Karvina otthon is gyengén szerepel, hazai pályán a Teplice az esélyes.
Teplice   2,50

3. Cliftonville - Glenavon
A hazaiak jobb passzban vannak pillanatnyilag, nyerik a hazai meccseiket.
Cliftonville   2,00

4. Coleraine - Crusaders Belfast
A Coleraine csúcsformában játszik, a vendégek bizonytalanok idegenben.
Coleraine   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 31, 2021, 00:17:24
Értékelés:

A foci 50%-os lett, a Teplice és a Cliftonville sajnos ikszelt, a másik két mérkőzés jött.

Egyenleg: 6,60 + 1,95 + 2,50 - 5 = 6,05 E profit

Egy hajnali focimeccs következik:

Hawke's Bay United - Auckland City FC
A hazaiak lőnek gólt...
Auckland City FC nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 31, 2021, 15:42:11
Közben bejött egy kosárlabda kombi 6,70-ért (mellékelve).

Mára 3 focimeccs:

1. Cittadella - Cremonese
A Cittadella hazai pályán hozni fogja ezt a meccset - amennyiben a bíró sporttárs ezt megengedi - , jobbak, mint a Cremonese.
Cittadella   2,05

2. Beşiktaş A.Ş. - Trabzonspor A.Ş.
A Besiktas csúcsformában, hazai pályán...
Beşiktaş A.Ş. és gólok száma 2,5 felett   2,65

3. Pumas UNAM - Club Atlas
Statisztikai tipp.
Pumas UNAM   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 01, 2021, 10:42:51
Értékelés:

Tegnap mind a 4 focimeccs elment, csak a kosárlabda kombi jött.

Egyenleg: 6,70 - 5 = +1,70 E profit

Január havi eredmények:

Tippek száma: 143
Találati arány: 38%
ROI: 25,76%
Profit: + 36,84 E (egység)
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 01, 2021, 13:08:21
A mai napra elsőként két kosárlabda mérkőzés:

1. Igokea - KK Split
Igokea -9,5   1,81

2. KK Crvena Zvezda Belgrad - Mega Bemax
KK Crvena Zvezda Belgrad -13   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 01, 2021, 15:18:06
Következzen 3 focimeccs:

1. Watford - Queens Park Rangers
A hazai meccseit jó eséllyel nyeri a Watford.
Watford   1,80

2. Sporting Lisbon - Benfica
Pillanatnyilag jobb formában van a Sporting.
Sporting Lisbon   2,70

3. Altay Izmir - Istanbulspor
Nekem úgy tűnik, nem bírnak egymással.
Döntetlen   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 02, 2021, 05:46:56
Értékelés:

Úgy tűnik, nem csak engem lepett meg a Watford hazai veresége. Ami a másik meccset illeti, tudtam, hogy jó formában van az Istanbul, de azt nem gondoltam, hogy idegenben nullára veri az Izmir-t.
Összességében 2 jött három ment.

Egyenleg: 1,81 + 2,70 - 5 = -0,49 E veszteség

Most jöjjön két focimeccs mára:

1. Shrewsbury Town - Crewe Alexandra
A Shrewsbury formája magasan jobb, mint a vendégeké.
Shrewsbury Town   2,55

2. Mansfield Town - Bolton
A csúcsformában focizó hazaiak az egyértelmű esélyesei a mérkőzésnek.
Mansfield Town   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 02, 2021, 07:05:08
Még két mérkőzés a mai napra:

1. Notts County - Bromley FC
Notts County   2,00

2. Wealdstone - Maidenhead United
Maidenhead United   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 02, 2021, 13:41:08
Végül még egy mérkőzés Írországból:

Coleraine - Cliftonville
Coleraine   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 03, 2021, 06:43:50
Értékelés:

Az 5 mérkőzésből 3 elmaradt, a fennmaradó kettő sajnos elment.

Egyenleg: -2 E

A mai nap első mérkőzése részemről:

Central Coast Mariners - Melbourne City FC
Statisztikai tipp.
Melbourne City FC   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 03, 2021, 09:29:49
Még három focimeccs:

1. ADR Jicaral - Santos de Guápiles
Forma alapján egyértelmű a hazaiak fölénye.
ADR Jicaral   2,10

2. Monaco - Nice
A Monaco formában van, hozza az overes meccseket.
Monaco és gólok száma 2,5 felett   2,05

3. Südtirol - Matelica Calcio
Idegenben a Matelica-nak nem sok esélye lesz a hazai pályán jól szereplő Südtirol-lal szsemben.
Südtirol   1,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 03, 2021, 13:45:09
Végül 2 mérkőzés az olasz C-ből:

1. Imolese - FeralpiSalò
A vendégek nagyobb játékerőt képviselnek.
FeralpiSalò   2,15

2. Como - Juventus U23
Hazai pályán a Como lényegesen esélyesebb.
Como   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 04, 2021, 00:41:14
Értékelés:

50%-os teljesítmény, 3 jött - 3 ment. A Melbourne piros lapja eldöntötte a mérkőzést, és két meglepetés eredmény is született.

Egyenleg: 2,05 + 1,70 + 2,10 - 6 = -0,15 E veszteség

A mai napot NBA - vel indítom:

1. Charlotte Hornets - Philadelphia 76ers
Philadelphia 76ers -3,5 és pontok száma 220 felett   2,55

2. Cleveland Cavaliers - Los Angeles Clippers
Los Angeles Clippers -9,0 és pontok száma 216 felett   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 04, 2021, 02:21:40
Következzen egy focimeccs:

FC Nordsjælland - Brøndby IF
A forma és a statisztikák alapján is a Bröndby az esélyesebb.
Brøndby IF   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 05, 2021, 14:12:59
Értékelés:

Tegnap mind a három mérkőzés jött. A két kosárlabdameccset párban fogadtam.

Egyenleg: 2,33 + 8,03 - 2 = 8,36 E profit

A mai napra elsőként egy focimeccs:

Fiorentina - Inter
A Fiorentina otthon meglepően erős - egyébként már 7 éve nem kaptak ki hazai pályán az Inter-től.
1X   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 05, 2021, 19:03:58
Ma estére két mérkőzés:

1. Swansea City - Norwich City
A Norwich idegenben bizonytalan.
Swansea City   2,80

2. Hertha BSC - Bayern München
A vendégek akár egyedül is megcsinálhatják az overt, de a Hertha is lőhet gólt.
Gólok száma 3,5 felett   1,86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 05, 2021, 19:48:56
És még kettő:

1. Valenciennes - Grenoble
A Valenciennes hazai meccsei rendre jönnek, míg a Grenoble-nek idegenben nem nagyon megy.
Valenciennes   3,10

2. La Serena - Universidad Católica (CHI)
A hazaiak még a kiesés ellen sincsenek ,,biztosítva", a Catolica-nak meg majdnem mindegy már, így a szezon végén.
La Serena DNB   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 06, 2021, 12:11:48
Értékelés:

Tegnap nagyon elszámítottam magam, vagy csak pechem volt. Lényeg az, hogy 5 tippből csak egy jött.

Egyenleg: 2,80 - 5 = -2,20 E veszteség

De lépjünk tovább, ma délutánra egy mérkőzés a League Two-ból:

Tranmere Rovers - Port Vale
A Tranmere csúcsformában játszik hazai pályán.
Tranmere Rovers   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 06, 2021, 14:39:27
Következzen a Championship:

1. Luton Town - Huddersfield Town
A vendégeknek idegenben nem megy a pontszerzés.
Luton Town   2,40

2. Bristol City - Cardiff City
A Cardiff pocsék formában van, otthon sem játszanak jól, a Bristol hozza a hazai meccseit.
Bristol City   3,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 06, 2021, 15:24:19
Végül még két mérkőzés:

1. Crusaders Belfast - Linfield
Hazai pályán a Crusaders-t érzem egy árnyalattal jobbnak.
Crusaders Belfast   2,63

2. Mansfield Town - Forest Green Rovers
A Mansfield 100%-os formában, hazai pályán játszik, a vendégek bizonytalanabbnak tűnnek.
Mansfield Town   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 07, 2021, 16:53:57
Értékelés:

Egy mérkőzés elmaradt, a maradék négyből csak egy jött, viszont volt egy nyertes kombim 12,28-ért.

Egyenleg: 2,25 + 12,28 - 5 = 9,43 E profit

Mára az első tipp:

Brøndby IF - AaB Aalborg
Hazai pályán, jó formában játszik a Bröndby.
Brøndby IF   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 07, 2021, 18:23:34
Következzen egy meccs Paraguay-ból:

Olimpia Asuncion - Libertad Asuncion
Szerintem mindkét csapat betalál, de valamennyivel az Olimpia esélyesebb.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 07, 2021, 18:51:16
Végül még két mérkőzés ma estére:

1. S.C. Braga - FC Porto
A Porto-t hozzák esélyesebbnek, bár én erről nem vagyok 100%-ig meggyőződve, de gólt valószínűleg szereznek, viszont azt a Braga is fog - hazai pályán erősek.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10

2. LD Alajuelense - Deportivo Saprissa
Gólokat várok ettől a mérkőzéstől. Oda - vissza.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 08, 2021, 03:28:36
Értékelés:

Felemás lett a tegnapi eredmény, a 4 meccsből 2 jött, 2 ment.

Egyenleg: 2,10 + 2,23 - 4 = 0,33 E profit

Egy reggeli mérkőzés következik:

Sydney FC - Wellington Phoenix
Ha idegenben ment a Sydney-nek...
Sydney FC   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 08, 2021, 05:40:03
Mára még két mérkőzés:

1. Randers FC - FC Midtjylland
Amilyen formában van a Randers, akár nyerhetnek is.
Randers FC +0,5   2,12

2. FC Botoşani - CFR Cluj
Remélem, most nem okoz meglepetést a Kolozsvár.
CFR Cluj   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 08, 2021, 18:14:41
Végül még két focimeccs:

1. Ternana - Casertana
A Ternana masszívan tartja a formáját, nem is az a kérdés, hogy melyik csapat az esélyesebb, hanem, hogy a vendégek tudnak-e gólt szerezni. A Casertana eredményei és formája alapján, szerintem igen.
Ternana nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,20

2. Atlético Madrid - Celta Vigo
A csúcsformában játszó hazaiaknak ez kötelező.
Atlético Madrid   1,77
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 09, 2021, 02:14:12
Értékelés:

Volt meglepetés tegnap is, például a CFR Cluj (le)szereplése. Az öt tippből 3 elment, de kettő jött, ami elég volt ahhoz, hogy legalább ne legyen veszteség.

Egyenleg: 1,98 + 3,20 - 5 = +0,18 E profit

Két NBA mérkőzéssel kezdek:

1. Phoenix Suns - Cleveland Cavaliers
Phoenix Suns -6,0 és pontok száma 208 felett   2,85

2. Los Angeles Lakers - Oklahoma City Thunder
Los Angeles Lakers -10,0 és pontok száma 218 felett   3,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 09, 2021, 08:04:46
A kosárlabdameccsek sajnos elcsúsztak - majdnem, de mégsem. Most viszont következzen a foci.

1. Altrincham - Wrexham
Az Altrincham idegenben sem szerepel gyengén, otthon viszont egyértelműen esélyesebb.
Altrincham   2,50

2. Tranmere Rovers - Stevenage FC
Nagy formában vannak a hazaiak.
Tranmere Rovers   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 09, 2021, 21:09:44
Végül ma estére még egy mérkőzés:

Gil Vicente - Sporting Lisbon
A forma és a statisztikák alapján, valószínűleg még gólt sem szereznek a hazaiak.
Sporting Lisbon és Sporting Lisbon által szerzett összes gól 1,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 10, 2021, 03:16:24
Értékelés:

A két NBA meccs közül az egyik push lett a másik elment. Ami a focit illeti, sikerült két meglepetésbe beletenyerelni - a Tranmere és az Altrincham is kikapott hazai pályán. Egyedül a Sprting CP hozta, amit vártam.

Egyenleg: 1,96 - 4 = -2,04 E veszteség

Hajnalra két tenisz:

1. Muguruza, Garbiñe - Samsonova, Liudmila
Játékok száma   18,5 alatt   1,71

2. Djokovic, Novak - Tiafoe, Frances
Játékok száma  27,5 alatt   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 10, 2021, 07:35:30
Mérkőzések a mai napra:

1. Swansea City - Manchester City
Gólok száma 3,5 felett   2,38

2. Young Boys - Lausanne-Sport
Young Boys és gólok száma 3,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 10, 2021, 19:15:44
Ma estére még két mérkőzés:

1. Unión Española - La Serena
A vendégek már biztosan nem esnek ki, a hazaiaknak viszont nem mindegy, hányadik helyen végeznek.
Unión Española   2,04

2. S.C. Braga - FC Porto
Szerintem, ez a legracionálisabb tipp, ráadásul jövedelmező.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 11, 2021, 01:51:25
Értékelés:

Tegnap is bukás volt. Nem lett volna ekkora, de benéztem a portugál meccset. Nem figyeltem, hogy kétfordulós, egyébként nem overeztem volna.

Egyenleg: 1,71 + 2,38 - 6 = -1,91 E veszteség

Most egy gyors teniszmeccs:

Barty, Ashleigh - Gavrilova, Daria
17,5 alatt   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 11, 2021, 07:10:41
Mára még egy tenisz:

Gauff, Cori - Svitolina, Elina
0-2    2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 11, 2021, 22:15:46
Három focimeccs következik:

1. Colo Colo - Cobresal
Colo Colo   2,02

2. Santiago Wanderers - Universidad de Concepción
Santiago Wanderers   2,04

3. Coquimbo Unido - Everton de Viña del Mar
Coquimbo Unido   3,05

A Wanderers egy győzelemmel még odaérhet a kupaszerepléshez, míg a Coquimbo és a Colo Colo számára az utolsó esély a bennmaradásra.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2021, 02:33:29
Értékelés:

Túl sok értelme nem volt a tegnapi fogadásoknak, összességében a vége egy nagy 0 lett.

Egyenleg: 2,23 + 3,05 - 5 = +0,28 E profit

Most egy teniszmeccs:

Muguruza, Garbiñe - Diyas, Zarina
Muguruza, Garbiñe -6,5   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2021, 04:13:34
NBA következik:

1. Golden State Warriors - Orlando Magic
Pontok száma 220 alatt   2,14

2. Portland Trail Blazers - Philadelphia 76ers
Portland Trail Blazers +6 és pontok száma 229 felett    3,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2021, 06:25:51
Még egy AO mérkőzés:

Swiatek, Iga - Ferro, Fiona
19,5 alatt   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2021, 07:46:52
Két focimeccs:

1. USM Alger - AS Ain M'Lila
USM Alger által szerzett összes gól 1,5 felett   1,95

2. Holstein Kiel - FC Würzburger Kickers
Holstein Kiel és Holstein Kiel által szerzett összes gól 1,5 felett   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2021, 23:37:09
Értékelés:

A két focimeccs elfüstölt, de a kosárlabda- és a teniszmeccsek jöttek. A két NBA mérkőzésre párban fogadtam.

Egyenleg: 1,96 + 1,93 + 7,60 - 5 = +6,49 E profit

Most következzen egy tenisz:

Brady, Jennifer - Juvan, Kaja
19,5 alatt   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 13, 2021, 21:45:32
Most egy élő fogadás:

1. FC Barcelona - Alavés
FC Barcelona és 3,5 gól felett   2,55

2. FC Porto - Boavista
2,5 gól felett   1,66

3. Phoenix Suns - Philadelphia 76ers
220 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 14, 2021, 04:01:53
Értékelés:

Tegnap minden bejött, az élőt kombiban játszottam meg.

Egyenleg: 1,80 + 9,86 - 2 = +11,66 E profit

Ma kezdésnek egy teniszmeccs:

Swiatek, Iga - Halep, Simona
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 14, 2021, 05:58:04
Legyen egy focimeccs is:

Wellington Phoenix - Central Coast Mariners
Wellington Phoenix    2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 14, 2021, 20:58:08
Egy (részben) élő fogadás következik:

1. Mertens, Elise - Muchova, Karolina
Szettek száma  2,5 felett   2,55

2. Odense BK - AGF Aarhus
AGF Aarhus   2,70

3. Inter - Lazio
Mindkét csapat gólt szerez - nem és gólok száma 2,5 alatt   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 15, 2021, 01:00:06
Értékelés:

A hármas (élő) kombi elment, a két single tippből az egyik jött.

Egyenleg: 2,38 - 3 = -0,62 E veszteség

Most, pedig két NBA meccs:

1. Phoenix Suns - Orlando Magic
Phoenix Suns -9,5 és pontok száma 212 alatt   3,50

2. Los Angeles Clippers - Cleveland Cavaliers
Los Angeles Clippers -13,0 és pontok száma 219,5 felett   3,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 15, 2021, 05:22:51
Következzen egy focimeccs:

FC Copenhagen - SønderjyskE
FC Copenhagen és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 15, 2021, 19:34:18
Még két mérkőzés mára:

1. Sporting Lisbon - Paços Ferreira
Sporting Lisbon és gólok száma 2,5 felett   2,32

2. Cosenza - Reggina
Döntetelen   2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 16, 2021, 04:03:31
Értékelés:

Egy meccs kivételével minden jött. A két NBA mérkőzés kombiban.

Egyenleg: 12,60 + 2,33 + 2,88 - 4 = +13,81 E profit

Kezdésnek egy teniszmérkőzés:

Williams, Serena - Halep, Simona
Szettek száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 16, 2021, 08:06:52
Két focimeccs következik:

1. Bristol Rovers - Portsmouth
Portsmouth   1,80

2. Forest Green Rovers - Oldham Athletic
Forest Green Rovers   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 16, 2021, 20:08:07
Mára még két meccs:

1. RB Leipzig - Liverpool
A Liverpool régen nem volt már ennyire ,,szétzilált" állapotban - csoda lenne még a döntetlen is, semleges pályán (Puskás Stadion) a lehető legjobb összeállításával felálló RB Leipzig ellen.
RB Leipzig   3,15

2. Ballymena United - Coleraine
Overre számítok, oda-vissza gólokkal.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 17, 2021, 06:08:27
Értékelés:

Tulajdonképpen nincs, mit. Katasztrofális tippek voltak, a Forest Green-től eltekintve. A Lipcséről csak annyit, hogy rossz volt nézni, ahogy játszottak - többet vártam tőlük.

Egyenleg: 1,90 - 4 = -2,10 E veszteség

Következzen a mai első meccs:

HNK Gorica - Rijeka
Nagyon lent van most a Rijeka, jobbak a hazaiak.
HNK Gorica   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 17, 2021, 09:37:30
A következő mérkőzés:

Everton - Manchester City
Túl sok kommentet nem igényel, meglesz a két gól különbség.
Manchester City - 1,5    1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 17, 2021, 22:08:29
Élő fogadás:

1. Everton - Manchester City
Háromesélyes fogadás hendikeppel, Kezdése 1-0
Manchester City   2,20

2. FC Porto - Juventus
Gólok száma 2,5 felett   2,25

3. Sevilla - Borussia Dortmund
Gólok száma 5,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: anarsia Dátum február 17, 2021, 22:17:17
Port meccsen reális a szorzó? Beten 1.40 a 2.5 gól felett 2-0 nál. Bocsi hogy beleszólok a naplódba csak szoktam követni :)

Idézetet írta: Khedron Dátum február 17, 2021, 22:08:29
Élő fogadás:

1. Everton - Manchester City
Háromesélyes fogadás hendikeppel, Kezdése 1-0
Manchester City   2,20

2. FC Porto - Juventus
Gólok száma 2,5 felett   2,25

3. Sevilla - Borussia Dortmund
Gólok száma 5,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 18, 2021, 08:41:00
Persze, hogy reális, nem tudom, hol nézted. Parancsolj, a szelvény. Egyébként egy gól kellet volna a Sevilla meccshez, és jön az egész.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 18, 2021, 08:53:48
Értékelés:

Az élő kombihoz egy gól kellett volna, a Gorica ikszelt, a City hozta, amit kellett.

Egyenleg: 1,96 - 3 = -1,04 E veszteség

Most jöjjon a Djoko meccs:
Djokovic, Novak - Karatsev, Aslan
Szettek száma 3,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 18, 2021, 09:47:39
Egy focimeccset is kinéztem mára:

FeralpiSalò - Modena

A hazaiak pillanatnyi formája jobb, mint a vendégcsapaté.
FeralpiSalò   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 19, 2021, 02:42:25
Értékelés:

Ilyen is van. Két meccs, két mínusz. Egy kicsit túlbecsültem az oroszt, nem volt ellenfele Djokovicnak. Az a két olasz csapat meg olyan, mint az időjárás - írhattam volna mást is.

Egyenleg: -2 E veszteség

De most jöjjön egy NBA összecsapás:

Los Angeles Lakers - Brooklyn Nets
Brooklyn Nets és pontok száma 230,5 alatt   4,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 19, 2021, 04:15:25
Egy reggeli focimeccs:

Adelaide United - Central Coast Mariners
Az Adelaide pocsék formában van, nem úgy, mint a CCM.
Central Coast Mariners   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 19, 2021, 08:07:36
Még egy meccs délutánra:

İstanbul Başakşehir - Trabzonspor A.Ş.
Nagy formában van a Trabzon és ,,underdog"(!) - hihetetlen, miközben a hazaiak csak szenvednek ebben a bajnokságban.
Trabzonspor A.Ş.   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 20, 2021, 04:07:42
Értékelés:

Az ausztrál meccs nem jött, de a két másik igen.

Egyenleg: 4,1 + 2,80 -3 = +3,90 E proft

Most egy NBA meccs:

Los Angeles Clippers - Utah Jazz
Utah Jazz -4,0 és pontok száma 228 alatt   4,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 20, 2021, 05:09:21
Következzen egy focimeccs:

Sydney FC - Brisbane Roar
A Bribane két legutóbbi hazai meccsén nem tudott nyerni, egy döntetlen - egy vereség. Idegenben nem hinném, hogy esélyesek lennének a hazai pályán játszó Sydney ellen.
Sydney FC   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 20, 2021, 07:35:03
Egy délutáni focimeccs:

Huddersfield Town - Swansea City
A hazaiak gyenge formája miatt egyértelműen a Swansea az esélyesebb.
Swansea City   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 21, 2021, 07:25:17
Értékelés:

A tegnapi egy vicces nap volt fogadási szempontból - háromból semmi.

Egyenleg: -3 E veszteség

Most viszont jöjjön a Premier League:

Arsenal - Manchester City
Manchester City és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 21, 2021, 08:08:03
Dán foci következik:

Brøndby IF - Vejle Boldklub
A hazaiak kiváló formában vannak, otthon nem fognak hibázni.
Brøndby IF és Brøndby IF által szerzett összes gól 1,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 21, 2021, 12:01:56
Még egy mérkőzés a Premier Leauge-ből:

Manchester United - Newcastle United
Manchester United és gólok száma 2,5 felett   1,73
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 22, 2021, 05:57:13
Értékelés:

A City-től több gólt vártam, a másik két meccs rendben volt.

Egyenleg: 2,04 + 1,73 - 3 = +0,77 E profit

Belgiummal kezdek:

Club Brugge - OH Leuven
Nem hiszem, hogy a hazaiak meglepetést okoznának.
Club Brugge és gólok száma 2,5 felett 1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 22, 2021, 08:08:54
Dán foci a folytatás:

Lyngby - FC Copenhagen
A Koppenhága idegenben is esélyesebb a hazaiaknál.
FC Copenhagen és FC Copenhagen által szerzett összes gól 1,5 felett   1,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 22, 2021, 10:04:28
Jöjjön még néhány mérkőzés a mai napra:

1. Osasuna - Sevilla
Csúcsformában van a Seviila, nem hiszem, hogy a hazaiak megállítják őket.
Sevilla 2,05

2. Ravenna - FeralpiSalò
A statisztikák és a forma alapján vendég győzelem várható.
FeralpiSalò   2,10

3. Feirense - Académica Coimbra
Az Académica egy pontot haza visz.
Döntetlen   2,90

4. Olimpik Donetsk - SK Dnipro-1
Idegenben nem megy a Dnipro-nak.
Olimpik Donetsk   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 23, 2021, 02:35:19
Értékelés:

Az elmúlt nap meccsei inkább a ,,felejtős" kategóriába tartoznak, de azért a Sevilla és a Brugge jött.

Egyenleg: 1,83 + 2,05 - 6 = -2,12 E veszteség

Most következzen két NBA meccs:

1. Phoenix Suns - Portland Trail Blazers
Phoenix Suns -3,0 és pontok száma 227 felett   3,00

2. Utah Jazz - Charlotte Hornets
Utah Jazz -12,5 és pontok száma 227 felett   3,55

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 23, 2021, 07:10:06
Mára 3 focimeccset terveztem:

1. Atlético Madrid - Chelsea
Szinte biztos, hogy a hazaiak lőnek gólt, viszont valószínűleg kapnak is - a Chelsea jó formában van és fontos az idegenben szerzett gól. Ami a végeredményt illeti, esélyesebbnek tűnik a Madrid, de nem lehet kizárni az angolok győzelmét sem. A tipp szempontjából ez mindegy.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95

2. Lazio - Bayern München
Nem játszottak még egymással, így statisztikáik sincsenek, az erőviszonyok alapján a Bayern esélyesebb.
Bayern München   1,81

3. Linfield - Glentoran
A statisztikai átlag alapján 3 gólnak lennie kell a mérkőzésen, amúgy otthon a Linfield az esélyesebb.
Linfield és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 24, 2021, 03:56:25
Értékelés:

A három focimeccsből kettő elúszott, csak a Bayern győzelem jött, viszont a két NBA mérkőzés jött kombiban.

Egyenleg: 1,81 + 10,65 - 4 = +8,46 E profit

Két NBA meccs következik:

1. Los Angeles Clippers - Washington Wizards
Los Angeles Clippers -10,0 és pontok száma 234,5 felett   3,00
2. Denver Nuggets - Portland Trail Blazers
Portland Trail Blazers +6,0 és pontok száma 229,5 felett   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 24, 2021, 08:42:10
Két focimeccs következik:

1. Swansea City - Coventry City
Hazai pályán ez kötelező.
Swansea City   2,05

2. Forest Green Rovers - Colchester United
Kiváló formában vannak a hazaiak, hozni fogják a meccset.
Forest Green Rovers és Forest Green Rovers által szerzett összes gól 1,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 25, 2021, 08:05:11
Értékelés:

A Forest Green meccsét majd 27-én játsszák, ezt tévedésből írtam tegnapra, a Swansea mérkőzése jött. Az NBA -ből az egyk jött, a másik ment.

Egyenleg: 2,05 + 3,00 -3 = +2,05 E profit

Mára egy kosárlabda mérkőzés:

A|X Armani Exchange Milano - BC Khimki Moscow   
A|X Armani Exchange Milano -18,5 és pontok száma 168 alatt   3,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 25, 2021, 08:56:44
A mai napra még egy focimeccs:

Koper - NŠ Mura
A Mura masszív csapat és nincsenek rossz formában.
NŠ Mura   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 26, 2021, 06:47:46
Értékelés:

Túl sok mindent nem lehet hozzáfűzni, ez egy peches nap volt, kettőből semmi.

Egyenleg: -2 E veszteség

Mára jöjjön egy focimeccs:

Linfield - Larne FC
Összességében jobb csapat a Linfield, otthon nyerik a rangadót.
Linfield   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 26, 2021, 10:27:21
Még egy focimeccs mára:

Slovan Liberec - FK Pardubice
A Pardubice otthon hármat lőtt a Liberecnek, egy gólra, szerintem most is jók, ami elég egy over-hez.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 27, 2021, 02:04:58
Értékelés:

Mindkét fogadás jött.

Egyenleg: 2,02 + 3,10 -2 = +3,12 E profit

Most NBA mérkőzések:

1. Miami Heat - Utah Jazz
Utah Jazz -5,5 és pontok száma 220,5 alatt   3,50

2. Chicago Bulls - Phoenix Suns
Phoenix Suns -5,5 és pontok száma 228 alatt   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 27, 2021, 02:48:45
Legyen egy focimeccs is az éjszakában:

Auckland City FC - Waitakere United
A hazaiak az esélyesek, de jó formában játszik a Waitakere is, lőnek gólt.
Auckland City FC nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 27, 2021, 10:21:45
Még egy focimeccs mára:

Spezia - Parma
A hazaiak egyre magabiztosabban szerepelnek a Serie A -ban, a Parma viszont nagyon gyenge formában van.
Spezia   2.32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 28, 2021, 08:55:39
Értékelés:

A tegnapi mérleg mínuszos lett; a két NBA meccsből csak az egyik jött. A focimeccseket illetően, az Auckland mérkőzése pechesen alakult a Waitakere hosszabbításban szerzett egyenlítő góljával. A Spezia játékából még mindig hiányzik az önbizalom; ha az első félidőben is azt a teljesítményt nyújtották volna, mint a másodikban, más lehetett volna az eredmény.

Egyenleg: 3,20 - 4 = -0,80 E veszteség

Tenisz következik:

1. Bjorklund, Mirjam - Doi, Misaki
Játékok száma 19,5 alatt   1,77

2. Pegula, Jessica - Potapova, Anastasia
Fogadás szettre 2-0   1,85

3. Norrie, Cameron - Seppi, Andreas
Fogadás szettre 2-0   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 28, 2021, 12:40:31
Két focimeccs:

1. FC Botoşani - FCSB
A vendégek formán alul teljesítenek, csak a nevük miatt overdogok.
FC Botoşani   3,90

2. Trabzonspor A.Ş. - Fenerbahçe
A Fener bizonytalan, főleg idegenben.
Trabzonspor A.Ş   2,65

Legyen egy kosárlabda mérkőzés is:

Igokea - Budućnost Podgorica
Most jobb formában vannak a hazaiak.
Igokea  2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 28, 2021, 12:53:11
Végül következzen 3 mérkőzés, egy közös vonással. Különböző okok miatt, de - véleményem szerint - mindhárom meccs végeredménye over lesz.

1. FC Midtjylland - Brøndby IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32

2. Szolnoki Máv-Mondi - Gyirmot FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35

3. DVSC Debreceni - Vasas
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 01, 2021, 05:49:43
Értékelés:

A dán meccs eredménye érthető, a Bröndby már biztosan play-off-ot játszik, míg a Midtjylland-nek kellett az eredmény - ezt lehetett tudni -, viszont arra számítottam, hogy a vendégek játszani fognak, legalább egy gól erejéig és akkor meg lett volna az over. Nem strapálták magukat.
A romániai meccsek néha viccesek; az ereje teljében játszó Botosani hazai pályán hirtelen kikap a gyengélkedő Steaua-tól. Hiába csodálkozunk, a fővárosi csapatnak most nyernie kellett a biztos play-off miatt, ez központi döntés lehetett.
Ami viszont meglepett, a Trabzon gyenge szereplése az utóbbi mérkőzéseken nem túl acélos Fenerbahce ellen, a vendég győzelem nem volt igazán benne ebben a találkozóban.

Egyenleg: 2,20 + 2,35 + 2,32 - 9 = -2,13 E veszteség

Következzen a februári összesítés:

Havi egyenleg: +45,04 E profit

Találati arány: 46%

ROI: +42%  (természetesen a kombi fogadásokkal együtt)
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 01, 2021, 08:14:30
Március első napjára 4 mérkőzéssel ,,készültem".

1. Real Madrid - Real Sociedad
Hazai pályán a Madrid egy gólnál nem fog megállni.
Real Madrid által szerzett összes gól 1,5 felett   2,00

2. Académica Coimbra - Varzim
A hazaiak behúzzák a kötelezőt.
Académica Coimbra -0,5   1,62

3. Anorthosis Famagusta - Apollon Limassol
Mindkét csapat gólerős és nyerni akarnak - over lesz.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23

4. FC St. Pauli - Hamburger SV
A hazaiak jó formában vannak, lőni fognak gólt - borítékolható az over.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 02, 2021, 13:29:33
Értékelés:

Bukással kezdődött a március, négy mérkőzésből csak egy jött.

Egyenleg: 2,23 - 4 = -1,77

A mai napra következzen egy meccs a League One-ból:

Shrewsbury Town - AFC Wimbledon
Az utóbbi időben jó formában játszik a Shrewsbury, a hazai meccseiket nyerik.
Shrewsbury Town   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 02, 2021, 16:46:37
Még egy focimeccs mára:

Bradford City - Mansfield Town
Nagy formában vannak a hazaiak, nyerni fognak.
Bradford City   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 03, 2021, 09:05:17
Értékelés:

A Shrewbury-nek ez most nem sikerült, viszont a Bradford esetében jött a tipp.

Egyenleg: 2,60 - 2 = +0,60 E profit

Ma kezdésnek egy rangadó Championship-ből:

Norwich - Brentford
A vendégek bizonytalannak tűntek az utóbbi mérkőzéseiken, a hazaiakat tartom esélyesebbnek.
Norwich   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 03, 2021, 10:00:38
Következzen további két mérkőzés:

1. Queens Park Rangers - Barnsley
A Barnsley eredményei és statisztikái lényegesen meggyőzőbbek, mint a hazaiaké.
Barnsley   2,55

2. AC Milan - Udinese
Az Udinese formában van, szerintem lőnek gólt.
AC Milan nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 04, 2021, 10:25:18
Értékelés:

Azt jól gondoltam, hogy az Udinese eredményes lesz, viszont az kisebb meglepetésként ért, hogy a Milan otthon nem tudta behúzni ezt a meccset. A másik két mérkőzéssel nem volt probléma.

Egyenleg: 2,15 + 2,55 - 3 = +1,70 E profit

Most következzen két mérkőzés mára:

1. Bogotá FC - Deportes Quindío
Egyik csapatnak sem a védekezés az erőssége, ennek megfelelő lesz az eredmény.
Gólok száma 2,5 felett   2,12

2. Kasımpaşa - Trabzonspor A.Ş.
Ami a múltkor nem sikerült a Fener ellen, az most valószínűleg jönni fog az eléggé alsó hangon ,,muzsikáló" Kasimpasa ellen.
Trabzonspor A.Ş.   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 04, 2021, 11:19:01
Még egy mérkőzés a mai napra:

Standard de Liège - Club Brugge
Pillanatnyilag elég nagy különbség van a két társaság között, nagyon meglepne, ha a Brugge nem jutna be az elődöntőbe ma este.
Club Brugge   2,04

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 05, 2021, 12:28:23
Értékelés:

A Brugge kiesése meglepett, a Trabzon sikere viszont valamelyest kompenzálta a tegnapi eredményeket.

Egyenleg: 1,98 - 3 = -1,02 E veszteség

A mai első meccs következik:

Huddersfield Town - Cardiff City
Szerintem a hazaiak mélyrepülése nem ért még véget.
Cardiff City   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 05, 2021, 13:05:55
Találtam még egy mérkőzést, amire, azt hiszem, érdemes fogadni:

US Biskra - ES Sétif
A Setif mérlege még ha nem is hibátlan, de lényegesen jobban fest, mint a hazaiaké. A Biskra-nak ebben a szezonban nem nagyon megy a foci.
ES Sétif   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 06, 2021, 15:12:17
Értékelés:

Tegnap, sajnos, nem sikerült erősíteni a mérleget. Kettőből semmi.

Egyenleg: -2 E veszteség

Most viszont jöjjön az első:

Barnsley - Birmingham
A hazaiak 100%-os formában, magasan esélyesei a mérkőzésnek.
Barnsley   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 06, 2021, 16:10:08
Egy élő fogadás 0-0-nál:

Crusaders Belfast - Warrenpoint Town
Crusaders Belfast és gólok száma: 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 07, 2021, 12:19:30
Értékelés:

Az angol mérkőzés jött, az írek meg lejátszották az ,,évtized meccsét" - 11 évre visszamenőleg - eddig minden esetben a Crusaders nyert.

Egyenleg: 0

Mindjárt kezdődik az olasz meccs:

Roma - Genoa
Roma és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 07, 2021, 16:17:14
Mára még két mérkőzés:

1. Manchester City - Manchester United
Manchester City és gólok száma 2,5 felett   2,32

2. Slavia Prága - Baník Ostrava
Slavia Prága és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 08, 2021, 07:25:05
Értékelés:

A Roma győzelme elég soványra sikeredett, a City meg nem tudom, hogy csinálta ezt, konkrétan, hogy nullára verette magát a United-del. Prágában viszont tényleg tavaszodott tegnap, jött a meccs, ahogy kellett.

Egyenleg: 1,95 -3 = -1, 05 E veszteség

Talán a mai nap; első két mérkőzés:

Apollon Limassol - AEL Limassol
Két, amolyan igazi overes csapat, már ha van kedvük játszani.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18

Trabzonspor A.Ş. - Alanyaspor
Csak a tabellán vannak közel egymáshoz, a különbség jóval nagyobb.
Trabzonspor A.Ş.   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 09, 2021, 15:11:14
Értékelés:

A Trabzon-nal, sajnos, törököt fogtam, erről most nem írnék semmit, szóban már tegnap kifejtettem az ezzel kapcsolatos véleményem, remélem, nem hallotta senki.
Ami a ciprusi meccset illeti, olyan 50%-os valószínűséggel benne volt a pakliban ez az eredmény is, én a másik verzióra gondoltam.

Egyenleg: -2 E veszteség

A mai napon az angol foci kerül előtérbe részemről, rendkívül "óvatos" tippek formájában:

1. Blackburn Rovers - Swansea City
A Swansea lendületben van, egyébként a forma és a statisztikák alapján is a vendégek az esélyesebbek.
Swansea City   2,70

2. AFC Wimbledon - Burton Albion
A január vége óta kiváló formában játszó Burton-t idegenben is esélyesebbnek tartom a bizonytalan hazaiakkal szemben.
Burton Albion   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 09, 2021, 19:01:19
További két mérkőzés:

1. Bolton - Cambridge United
Bolton   2,02

2. Newport County - Bradford City
Bradford City   3,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 10, 2021, 19:40:41
Értékelés:

Kettő jött, kettő ment, de legalább nem volt veszteség.

Egyenleg: 2,02 + 2,60 - 4 = +0,62 E profit

Ma estére az első meccs:

Barnsley - Derby County
A forma és az eredmények alapján a Barnsley esélyesebb.
Barnsley   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 10, 2021, 21:10:41
Jöjjön még egy mérkőzés:

Platense (ARG) - Sarmiento
Két hasonló kaliberű csapat csatája lesz ez, ami vagy érdektelenség fulladó 0-0 lesz, vagy presztízsmeccset csinálnak belőle, és akkor over. Én inkább az utóbbira szavazok.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 11, 2021, 03:34:38
Értékelés:

A Derby-nek sikerült kivédekezni a meccset, nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog nekik, de a Barnsley sem volt a helyzet magaslatán.

Egyenleg: -2 E veszteség

Két tenisz mérkőzés következik:

1. Muguruza, Garbiñe - Sabalenka, Aryna
Szettek száma 2,5 felett   2,32

2. Teichmann, Jil - Gauff, Cori
Fogadás szettre 0-2   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 11, 2021, 04:59:13
Legyen egy EL meccs is:

Slavia Prága - Rangers FC
A Rangers nem a taktikai döntetlenek feltétlen híve, ezt demonstrálta már néhányszor, lesznek gólok. Ami a másik oldalt illeti, a Slavia erős csapat, főleg otthon, szerintem ők is betalálnak, a többi, a tipp szempontjából irreleváns.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 12, 2021, 19:20:10
Értékelés:

Ez a nap sem döntött csúcsot, csak egy tipp jött a háromból.

Egyenleg: 2,32 - 3 = - 0,68 E veszteség

Mára egy focimeccs:

Coleraine - Crusaders Belfast
A Colerain jobb formában, otthon behúzzák.
Coleraine   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 12, 2021, 20:40:46
Még egy tipp ma estére:

Newcastle United - Aston Villa
Abszolút statisztikai tipp, a vendégek mutatói szinte mindenben jobbak.
Aston Villa   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 13, 2021, 15:50:56
Értékelés:

Az Aston Villa mellett tényleg csak a statisztika szólt, de az ír meccs jött.

Egyenleg: 2,43 - 2 = + 0,43 E profit

Egy angol mérkőzés következik:

Hull City - Oxford United
Hull City   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 13, 2021, 19:31:28
Még egy meccs mára:

FUS Rabat - HUSA Agadir
Hazai pályán erősebb a Rabat.
FUS Rabat   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 13, 2021, 19:56:17
Végül még egy mérkőzés:

Créteil - Red Star FC
Pillanatnyi forma alapján vendégeket esélyesebbeknek tartom.
Red Star FC    2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 14, 2021, 17:56:41
Értékelés:

A marokkói meccs döntetlen lett, viszont a másik kettő jött.

Egyenleg: 1,85 + 2,15 - 3 = +1 E profit

Kezdésnek egy élő 0-0 - nál:

Arsenal - Tottenham
Tottenham   3,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 14, 2021, 18:01:10
Most kezdődik a következő mérkőzés:

FC Copenhagen - FC Midtjylland

A vendégek már biztosan play-off-ot játszanak, a hazaiaknak kell az eredmény.
FC Copenhagen   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 14, 2021, 18:12:04
Végül egy La Liga mérkőzés:

Sevilla - Real Betis

Kétségtelen, hogy a Betis-nek is voltak eredményei az utóbbi időben, viszont összességében jobb csapatnak tartom a Sevilla-t, főleg hazai pályán.
Sevilla   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 15, 2021, 17:54:31
Értékelés:

Csak a Sevilla mérkőzése jött, sajnos a másik két meccs eredménye nem teljesen úgy alakult, ahogy számítottam.

Egyenleg: 1,94 - 3 = -1,06 E veszteség

A mai első tipp:

Mafra - Feirense
Egyszerűen jobbak a vendégek.
Feirense   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 15, 2021, 18:19:49
A mai második meccs:

NEC Nijmegen - FC Volendam
A Nijmegen jobb formában van, hazai pályán esélyesebbek.
NEC Nijmegen   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 15, 2021, 20:23:23
Még egy tipp mára:

AA Gent - Club Brugge
A vendégeknek nem létfontosságú ez a meccs, a Gent-nek viszont fontos lenne a pontszerzés.
AA Gent   3,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 16, 2021, 19:57:23
Értékelés:

A Gent képtelen volt meglepetés eredményt produkálni, sajnos jött a papírforma, nyert a Brugge. A Mafra viszont kisebb meglepetést okozott a Feirense elleni szereplésével. Egyedül a Nijmegen hozta azt, amire számítottam, szerencsére gólszámra nem fogadtam (1-0).

Egyenleg: 2,12 - 3 = -0,88 E veszteség

A mai első mérkőzés:

Cardiff City - Stoke City
Formában van a Cardiff, nyerni fognak.
Cardiff City   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 16, 2021, 20:04:09
Még két gyors tipp a kezdés előtt, vagy talán már élőben:

1. Rotherham - Watford
Watford   1,68

2. Peterborough United - Portsmouth
Peterborough United   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 16, 2021, 20:12:20
Találtam még egy negyedik meccset is:

Glenavon - Glentoran
Minden szempontból esélyesebbek a vendégek.
Glentoran   1,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 17, 2021, 02:30:59
Értékelés:

Kettő jött, kettő ment, nem gondoltam, hogy a Stoke ki tudja védekezni nullára, de sikerült nekik.

Egyenleg: 2,02 + 1,68 - 4 = -0,30 E veszteség

Következzen egy NBA mérkőzés:

Los Angeles Lakers - Minnesota Timberwolves
Los Angeles Lakers -7.5 és pontok száma 226,5 alatt   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 17, 2021, 03:17:57
A mai napra négy angol meccs négy vendég győzelemmel:

1. Wycombe Wanderers - Barnsley
Barnsley   1,77

2. Nottingham Forest - Norwich City
Norwich City   1,95

3. Accrington Stanley - Sunderland
Sunderland   1,95

4. Grimsby Town - Tranmere Rovers
Tranmere Rovers   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 17, 2021, 03:37:20
Végül egy meccs az olasz C-ből:

Südtirol - Modena
A Modena nem jó idegenben, a hazaiak meg nagyon jó formában vannak, a statisztikákról nem is beszélve.
Südtirol   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 17, 2021, 18:39:17
Három német mérkőzésre is fogadtam:

1. Dynamo Dresden - SV Wehen Wiesbaden
Dynamo Dresden   1,92

2. SC Verl - FC Ingolstadt 04
FC Ingolstadt 04   1,98

3. SV Meppen - KFC Uerdingen 05
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50

Az első két mérkőzés valószínűsíthető kimenetelére az erőviszonyok miatt, a harmadik meccs eredményére az ellenkezője miatt következtettem, ez a két csapat képes egymás ellen gólokat szerezni.
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 18, 2021, 03:04:08
Értékelés:

Lehetett volna jobb is, főleg a Tranmere 0-0-jára és az Ingolstadt döntetlenére gondolok. A Meppen piros lapját nem lehetett kalkulálni. Öszességében a 9 mérkőzésből 4 elment, 5 jött.

Egyenleg: 1,77 + 1,95 + 1,95 + 2,10 + 1,92 - 9 = +0,69 E profit

Mára egy román mérkőzés és egy kolumbiai kupameccs:

1. Boca Juniors de Cali - Unión Magdalena
Jobb csapat a Magdalena, szerintem már az első mérkőzésen megalapozzák a visszavágót.
Unión Magdalena   2,63

2. Astra Giurgiu - FC Botoşani
Jó formában van az Astra, otthon underdogként is esélyesebb.
Astra Giurgiu   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 18, 2021, 05:41:08
Még egy meccs mára:

Rangers FC - Slavia Prága
Egy öreg totós ismerősöm említette a minap - ,,Skóciába nem nyerni járnak a csehszlovák csapatok."
Lehet valami ebben, nagyjából én is hasonló véleményen vagyok. Tudjuk, hogy a Slavia nem rossz csapat, de hazai pályán valószínűleg a Rangers akarata fog érvényesülni.
Rangers FC   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 19, 2021, 02:42:10
Értékelés:

A tegnapi tippek nem jöttek be, ehhez túl sok mindent nem lehet hozzáfűzni, a Rangers gólképtelenségétől eltekintve, olyan nagy meglepetés nem történt.

Egyenleg: -3 E veszteség

Kosárlabdával indul a hajnal:

Phoenix Suns - Minnesota Timberwolves
Phoenix Suns -10,0 és pontok száma 230,5 felett  3,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 19, 2021, 03:21:53
Egy focimeccs következik:

Crusaders Belfast - Linfield
A hazaiak szokatlanul gyenge formát mutatnak ebben a szezonban, a Linfield a régi.
Linfield   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 19, 2021, 04:38:29
Három, véleményem szerint, hasonló kimenetelű mérkőzés következik:

1. FK Pardubice - Mladá Boleslav
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35

2. FC Vysocina Jihlava - Ústí nad Labem
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48

3. KRC Genk - Standard de Liège   2,14

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 20, 2021, 02:45:23
Értékelés:

A tegnapi eredményre nem lehet panasz, csak az NBA meccs ment el, a Jihlava mérkőzése elmaradt, a többi viszont jött.

Egyenleg: 1,85 + 2,35 + 2,14 - 4 = +2,34 E profit

A mai első mérkőzés:

Swansea City - Cardiff City
Egyszerűen fogalmazva, a Swansea magabiztosabb otthon, mint amilyen a Cardiff idegenben.
Swansea City   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 20, 2021, 04:30:08
Ritkán szoktam ilyesmit csinálni, de most papírforma tippekből összeállítottam egy kombit. Az alacsony oddsok miatt külön-külön nem fogadok ezekre a meccsekre, viszont így egyben megérhet egy egységet.
Szelvény mellékelve.


Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 20, 2021, 07:49:27
Még 3 angol meccs:

1. Bolton - Walsall
Bolton   1,72

2. Barrow - Crawley Town
Barrow   2,20

3. Bournemouth - Southampton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 21, 2021, 01:25:49
Értékelés:

Nem remekeltek az angol csapatok, már amelyekre én fogadtam. Csak két meccs, a Bolton és a Barrow mérkőzése jött.

Egyenleg: 2,20 + 1,72 - 5 = -1,08 E veszteség

Éjszakára egy focimeccs:

Auckland City FC - Team Wellington
Nagy gólgyártó hírében áll mindkét társaság, remélem, most a döntőben sem szakítanak a hagyományokkal.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 21, 2021, 02:36:15
További két mérkőzés mára:

1. ES Sétif - WA Tlemcen
ES Sétif és gólok száma 2,5 felett   2,28

2. Vizela - Arouca
A hazaiak, úgy tűnik, elkapták a fonalat, nagy formában vannak.
Vizela   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 21, 2021, 03:18:46
Végül még két mérkőzés:

1. AS Ain M'Lila - JS Saoura
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,75

2. FC Nordsjælland - SønderjyskE
A hazaiak jobb formában vannak és 3 ponttal még esélyesek a play-off-ra.
FC Nordsjælland   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 22, 2021, 02:48:16
Értékelés:

Három jött, kettő ment, lehetett volna jobb is, meglepett a Vizela hazai döntetlene, többet vártam tőlük, a M'Lila meccshez hiányzott még egy gól, arra számítottam, hogy eldöntik.

Egyenleg: 2,08 + 2,28 + 2,38 - 5 = +1,74 E profit

Kezdésnek egy NBA meccs, kicsit kockázatosnak tűnhet, de szerintem van realitása.

Phoenix Suns - Los Angeles Lakers
Los Angeles Lakers és pontok száma 214 felett   9,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 22, 2021, 02:54:35
Következzen egy élő 1-1-nél félidőben:

Santos Laguna - Club León
Santos Laguna   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 22, 2021, 03:04:36
Mára még két focimeccs:

1. Guaireña - Sol de América
A vendégeknek nem nagyon megy mostanában, hazai pályán esélyesebb a Guaireña.
Guaireña   2,05

2. Fortuna Düsseldorf - VfL Bochum
Remélem érdemes lesz megnézni és jó meccs lesz, gólokkal.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 23, 2021, 03:54:57
Értékelés:

Ilyen, amikor nem kell számolgatni a nyereséget.

Egyenleg: -4 E veszteség

De most jöjjön az első:

Glenavon - Coleraine
Az íreknél bármi előfordulhat, de akkor is meglepetés lenne, ha a hazaiak nyerni tudnának.
Coleraine   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 23, 2021, 04:34:57
A következő 2 meccs:

1. Red Star FC - Stade Lavallois
Red Star FC    2,05

2. Ballymena United - Linfield
Linfield   1,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 23, 2021, 05:38:19
Végül még egy mérkőzés:

Mansfield Town - Forest Green Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 24, 2021, 04:40:25
Értékelés:

A Red Star piros lapja behatárolta a csapat lehetőségeit, az írek esetében beigazolódott, hogy tényleg bármi előfordulhat. Ismét nem kell sokat számolni.

Egyenleg: -4 E veszteség

A mai nap első két mérkőzése következik:

1. Hồng Lĩnh Hà Tĩnh - Hai Phong
Igaz, hogy még cak 4 mérkőzést játszottak ebben a szezonban, de az eddigiekből úgy tűnik, a vendégek lényegesen jobb formában játszanak.
Hai Phong   2,63

2. FeralpiSalò - Cesena
Idegenben nem túl jó a Cesena, otthon esélyesebb a Salo.
FeralpiSalò   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 24, 2021, 04:54:01
Egy focimeccs estére:

Deportes Tolima - Junior Barranquilla
A Tolima hazai formája pillanatnyilag 100%-os, a Junior idegenben bizonytalan.
Deportes Tolima   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 25, 2021, 01:59:30
Értékelés:

Szokták az ilyesmit ,,Tilt-nek is nevezni, szerintem csak pech széria, ami nem tarthat örökké. Lényeg, hogy a tegnapi fogadások is vegytiszta bukást eredményeztek.

Egyenleg: -3 E veszteség

Egy éjszakai mérkőzés következik:

Atlético Nacional S.A - Jaguares de Córdoba
A hazaiaknak erőssége a védelem, ezen alapszik a tipp.
Atlético Nacional S.A kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,23

Egy másik meccs szintén Kolumbiából:
Unión Magdalena - Boca Juniors de Cali
A hazaiaknak legalább egy góllal nyerni kell még a büntetőkhöz is.
Unión Magdalena   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 25, 2021, 03:54:28
A következő 3 meccs a mai napra:

1. Magyarország - Lengyelország
Szerintem, nagyon felülárazták ezt a meccset a magyar győzelmet illetően, ennyivel nem hiszem, hogy jobbak a lengyelek. Ilyen odds mellett nem hagyom ki, benne van a mérkőzésben a hazai győzelem is.
Magyarország   4.05

2. Izrael - Dánia
Klubszinten jobbak a dánok, véleményem szerint, a nemzeti csapat is esélyesebb.
Dánia   1,73

3. Románia - Észak-Macedónia
A vendégcsapat góljára fogadok, még az sem biztos, hogy a románok hozzák ezt a meccset, de azért betalálnak legalább egyszer.
Mindkét csapat gólt szerez   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 26, 2021, 03:17:34
Értékelés:

A Jaguares tizenegyesből szerzett gólja borította a tippet, egyébként nyereséges lett volna a tegnapi nap. Ami a magyar meccset illeti, most tényleg nem volt jobb a lengyel csapat, sajnos a mieink sem.

Egyenleg: 1,73 + 2,05 - 5 = -1,22 E veszteség

Legyen két tenisz mérkőzés a változatosság kecvéért:

1. Sanders, Storm - Pegula, Jessica
18,5 alatt   1,84

2. Tomljanović, Ajla - Osaka, Naomi
18,5 alatt   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 26, 2021, 03:43:34
Ne maradjon ki a foci sem:

1. USM Alger - MC Alger
Jobb formában van az USM és otthon játszanak.
USM Alger   2,30

2. JS Saoura - ES Sétif
Mindkét csapatnak jól megy a játék, szerintem overeznek.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,15

3. Académico Viseu - Varzim
Két hullámzó teljesítményt mutató gárdáról van szó, gyenge - közepes játékkal és átjárható védelemmel. Benne vannak a gólok mindkét oldalon.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 27, 2021, 05:40:50
Értékelés:

Úgy tűnik, ez a hónap veszteséges lesz, tegnap is sikerült ,,tarolni".

Egyenleg: -5 E veszteség

Kezdésnek egy reggeli focimeccs:

Central Coast Mariners - Melbourne Victory
Ez biztosnak tűnik, de az odds sem túl magas...
Central Coast Mariners   1,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 27, 2021, 05:51:58
Következzen a folytatás:

1. Flint Town United - The New Saints
Nem hiszem, hogy a TNS meghazudtolná önmagát a gólokkal kapcsolatban.
Gólok száma 3,5 felett 1,75

2. Maidenhead United - Altrincham
A vendégek formája nagyot zuhant, otthon a Maiden az esélyes.
Maidenhead United   1,95

3. Forest Green Rovers - Bolton
Az utóbbi időben a Bolton-t nem lehet megállítani, szerintem a Forest sem lesz kivétel.
Bolton   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 27, 2021, 06:29:43
Még egy mérkőzés:

Shrewsbury Town - Portsmouth
Elnézve a Portsmouth eredményeit, ezt a meccset inkább a hazaiaknak adom.
Shrewsbury Town   3,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 28, 2021, 03:15:55
Értékelés:

Kettő jött, három ment - alakul. A Szentekre azért fogadhattam volna 4,5 felett, ezt kihagytam.

Egyenleg: 1,75 + 2,45 - 5 = -0,8 E veszteség

Kezdésnek 2 tenisz mérkőzés:

1. Kvitova, Petra - Konta, Johanna
Fogadás szettre 2-0   1,71

2. Pliskova, Karolina - Pegula, Jessica
Fogadás szettre  0-2   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 28, 2021, 06:56:22
A következő két mérkőzés:

1. Mertens, Elise - Kontaveit, Anett
Fogadás szettre 2-0   2,28

2. Sorribes Tormo, Sara - Rybakina, Elena
Sorribes Tormo, Sara   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 28, 2021, 07:08:18
Végül még két mérkőzés:

1. Stojanovic, Nina - Osaka, Naomi
18,5 alatt   1,83

2. Kalinskaya, Anna - Muguruza, Garbiñe
17,5 alatt   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 29, 2021, 03:37:47
Értékelés:

Egy mérkőzés ,,push", a maradék 5-ből 2 jött.

Egyenleg: 1,71 + 2,70 - 5 = -0,59 E veszteség

A mai első meccs:

Hradec Králové - FC Vysocina Jihlava
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 29, 2021, 03:42:18
Következzen még egy mérkőzés:

Pro Patria - Juventus U23
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 30, 2021, 07:02:09
Értékelés:

Sajnos a tegnapi mérkőzések nem úgy sikerültek, ahogy ,,elterveztem".

Egyenleg: -2 E veszteség

Ma elsőként egy tenisz mérkőzés:

Barty, Ashleigh - Sabalenka, Aryna
Szettek száma 2,5 felett   2,33

Két focimeccs következik:

1. Coleraine - Larne FC
A Colerain jobb formában és otthon játszik, hozzák a meccset, de nem nullára.
Coleraine nyer, és mindkét csapat gólt szerez   4,40

2. Portadown - Crusaders Belfast
A vendégek nincsenek valami nagy formában, de kellene nekik az eredmény. Szerintem megszórják egymást, azon belül minden lehetséges.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 30, 2021, 07:14:49
A VB selejtezőket sem hagynám ki, három mérkőzést választottam a mai napi kínálatból:

1. Szlovákia - Oroszország
A hazaiak eléggé bizonytalanul kezdték a csoportkört - Ciprusra és Máltára gondolok - az oroszok meggyőzőbbek.
Oroszország   1,85

2. Luxemburg - Portugália
Pontos eredmény 0-2   5,00

3. Gibraltar - Hollandia
Pontos eredmény 0-3   6,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 30, 2021, 07:39:05
Végül, de nem utolsó sorban jöjjön még 4 kisebb szorzójú mérkőzés:

1. Azerbajdzsán - Szerbia
Szerbia és Szerbia által szerzett összes gól 1,5 felett   1,66

2. Törökország - Lettország
Törökország és gólok száma 2,5 felett   1,42

3. Ballymena United - Carrick Rangers
Ballymena United   1,45

4. Dungannon Swifts - Glenavon
Glenavon   1,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2021, 06:07:52
Értékelés:

Vegyes eredmények születtek tegnap, a fogadások is ezt tükrözik.

Egyenleg: 2,33 + 2,10 + 1,66 + 1,45 + 1,65 - 10 = -0,81 E veszteség

A mai első mérkőzés következik:

Gillingham - Wigan Athletic
Hazai pályán a Gillingham esélyesebb.
Gillingham   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2021, 06:46:12
A következő mérkőzés:

Olbia - Pistoiese
A hazaiak az esélyesek a nagyon gyengén szereplő Pistoiese ellen.
Olbia   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2021, 07:05:29
A harmadik meccset is a ,,Serie C"-ből választottam:

Cesena - Gubbio
A forma alapján vendéggyőzelemre számítok.
Gubbio   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2021, 10:36:49
Aucas - Delfin SC
Egyik csapat sincs igazán jó formában, eléggé döntetlen szaga van.
Döntetlen   3.15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2021, 11:09:12
Találtam még egy érdekes focimeccset:

Ayacucho  -  Huancayo
A hazaiak számára az évad első mérkőzése, nem hiszem, hogy hazai pályán kikapnának a papíron esélyesebbnek számító Huancayo-tól. Egyébként, a legutóbbi 10 mérkőzésükből 7 végződött döntetlennel.
Döntetlen   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 01, 2021, 04:42:25
Értékelés:

Három jött, kettő ment. Abban igazam volt, hogy az Ayacucho nem kapott ki, igaz, 3-0-ra nyertek, jó passzban voltak.

Egyenleg: 2,00 + 2,05 + 3,15 - 5 = +2,20 E profit

Március utolsó 10 napja nem tett túl jót a havi mérlegnek, volt már jobb is.

Havi egyenleg: -23,89 E veszteség
Találati arány: 37%
ROI: -20%
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 01, 2021, 08:32:04
Ma valamivel több fogadás lesz a szokásosnál:

1. Central Coast Mariners - Adelaide United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett 1,84

2. Mioveni - U Craiova 1948 SA
Mioveni   2,70

3. Górnik Łęczna - Chrobry Głogów
Górnik Łęczna   1,85

4. Deportivo Pasto - Atlético Bucaramanga
Deportivo Pasto   1,63

5. Bonner SC - Borussia Mönchengladbach II
Döntetlen 3,40

6. Sportfreunde Lotte - SV Rödinghausen
Döntetlen 3,60

És a végére, a foci után egy tenisz mérkőzés:

Barty, Ashleigh - Svitolina, Elina
Szettek száma 2,5 felett   2,45

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 02, 2021, 09:59:43
Értékelés:

A Pasto meccse elmaradt, így a maradék 6 mérkőzésből 3 jött, 3 ment.

Egyenleg: 1,84 + 1,85 + 3,60 - 6 = + 1,29 E profit

Kezdésnek egy focimeccs:

Brescia - Pordenone
A Pordenone idegenben gyenge, a hazaiaknál mennek a dolgok.
Brescia   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 02, 2021, 10:46:48
A mai listán a következő mérkőzések szerepelnek:

1. Ústí nad Labem - FK MAS Táborsko
Ústí nad Labem   1,95

2. Sunderland - Oxford United
Sunderland   2,00

3. Bolton - Colchester United
Bolton   1,65

4. Boreham Wood - Sutton United
Döntetlen   3,10

5. Cardiff City - Nottingham Forest
Cardiff City   2,25

6. Watford - Sheffield Wednesday
Watford   1,55

7. Birmingham - Swansea City
Swansea City   2,50

8. Gaz Metan Mediaş - Astra Giurgiu
Astra Giurgiu   2,38

9. Ballymena United - Crusaders Belfast
Ballymena United   2,48

10. Shamrock Rovers - Dundalk
Döntetlen   3,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 03, 2021, 15:41:17
Értékelés:

Meglepetésekben nem volt hiány tegnap.

Egyenleg: 2,25 + 2,00 + 3,10 + 1,55 - 11 = -2,10 E veszteség

Mára következzen 3 mérkőzés:

1. Leicester City - Manchester City
Mindkét csapat gólt szerez és Gólok száma 2,5 felett   2,20

2. Real Madrid - Eibar
Real Madrid és Gólok száma 2,5 felett   1,92

3. Slovan Liberec - Baník Ostrava
Slovan Liberec   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 03, 2021, 16:39:16
Ma estére még két mérkőzés:

1. LDU Quito - Mushuc Runa
LDU Quito és Gólok száma 2,5 felett   1,93

2. Universidad de Chile - Huachipato
Universidad de Chile   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 04, 2021, 13:31:56
Értékelés:

A tegnapi eredmények sem vitték előre a dolgokat, nem számítottam arra a három döntetlenre.

Egyenleg: -5 E veszteség

Ma, kezdésnek két meccs a Premier League-ből:

1. Newcastle United - Tottenham
Tottenham és gólok száma 2.5 felett   2,65

2. Manchester United - Brighton & Hove Albion
Manchester United és gólok száma 2.5 felett   2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 04, 2021, 14:29:24
A folytatásban következzen még 3 mérkőzés:

1. Szolnoki Máv-Mondi - Kaposvari Rakoczi FC
Szolnoki Máv-Mondi   2.00

2. Famalicão - Paços Ferreira
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63

3. Sevilla - Atlético Madrid
Döntetlen   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 05, 2021, 14:41:48
Értékelés:

Ismét egy ,,sikeres" nap. Ötből egy.

Egyenleg: 2,88 - 5 = -2,12 E veszteség

A mai első mérkőzés:

Blackpool - Gillingham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 05, 2021, 14:56:38
Még két meccs következik:

1. FC Copenhagen - Randers FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16

2. Milton Keynes Dons - Crewe Alexandra
Milton Keynes Dons   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 06, 2021, 16:18:51
Értékelés:

Kettő jött, egy ment, de legalább nyereséggel zártam a napot.

Egyenleg: 2,50 + 2,16 - 3 = +1,66 E profit

Kezdésnek három tenisz mérkőzés:

1. Davidovich Fokina, Alejandro - Dzumhur, Damir
Fogadás szettre 2-0   1,84

2. Sanders, Storm - Kvitova, Petra
18,5 alatt   1,94

3. Muguruza, Garbiñe - Frech, Magdalena
18,5 alatt   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 06, 2021, 16:42:14
Labdarúgás következik:

1. Csikszereda Miercurea Ciuc - Rapid Bucureşti
Ha idegenben sikerült, otthon is összejöhet.
Csikszereda Miercurea Ciuc   2,80

2. Morecambe - Southend
A vendégek bizonytalanok, a Morecambe otthon esélyesebb.
Morecambe   1,85

Egy 5-ös kombi is lesz ma:

- Csikszereda Miercurea Ciuc - Rapid Bucureşti
  +0,5   1,49

- Morecambe - Southend
   Gólok száma 1,5 felett   1,47

- Brentford - Birmingham
   Gólok száma 1,5 felett   1,33

-  Carlisle - Scunthorpe United
   Gólok száma 1,5 felett   1,43

- Norwich City - Huddersfield Town
    Gólok száma 1,5 felett   1,24

Eredő odds: 5,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 07, 2021, 18:18:21
Értékelés:

Ismét egy vesztes nap, egyetlen nyertes fogadással.

Egyenleg: 1,80 - 6 = -4,20 E veszteség

A mai focimeccsek:

1. Beerschot - Sporting de Charleroi
Döntetlen   3,35

2. Raja Casablanca - HUSA Agadir
Raja Casablanca által szerzett összes gól 1,5 felett   1,83

3. Rapide Oued Zem - Wydad AC Casablanca
Wydad AC Casablanca nyer, és mindkét csapat gólt szerez   5,25

4. Linfield - Coleraine
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 07, 2021, 18:36:17
Két tenisz mérkőzés következik:

1. Mertens, Elise - Cornet, Alizé
19,5 felett   1,78

2. Barty, Ashleigh - Doi, Misaki
18,5 alatt   1,66
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 08, 2021, 16:07:10
Értékelés:

Vegyesek lettek a tegnapi eredmények, három jött, három ment.

Egyenleg: 2,17 + 1,78 + 1,66 - 6 = -0,39 E veszteség

Következzen az első mérkőzés:

Hannover 96 - FC Würzburger Kickers
Hannover 96 és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 08, 2021, 17:21:15
Tenisz kövezkezik:

1. Kovinic, Danka - Kvitova, Petra
19,5 felett   1,98

2. Cornet, Alizé - Jabeur, Ons
20.5 felett   1,86

3. Tomljanović, Ajla - Stephens, Sloane
Stephens, Sloane   1,70

4. Barty, Ashleigh - Rogers, Shelby
Fogadás szettre 2-0   1.76
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 09, 2021, 14:06:10
Értékelés:

Az elmúlt napon sem sikerült nyereséget produkálni. A Hannover gyengén játszott, a Kickers meg menekül a kiesés elől. Számomra a legnagyobb meglepetést azonban Kvitova szereplése okozta; tudtuk, hogy nincs kirobbanó formában - ezen alapult a tipp is - , na de ennyire...

Egyenleg: 1,86 + 1,70 - 5 = -1,44 E veszteség

3 tenisz mérkőzés következik:

1. Basilashvili, Nikoloz - Struff, Jan-Lennard
Fogadás szettre 0-2   2,45

2. Carreno Busta, Pablo - Soonwoo Kwon
20,5 alatt   1,96

3. Ivashka, Ilya - Munar, Jaume
Fogadás szettre 0-2   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 09, 2021, 14:35:53
Két érdekes mérkőzés következik a Liga 2-ből:

1. Oldham Athletic - Colchester United
A vendégek számára kezd kínossá válni a helyzet, még egy-két vereség és könnyen a kieső zónában találhatják magukat, eredményesnek kell lenniük, ami nem egy lehetetlen vállalkozás az Oldham ellen.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35

2. Mansfield Town - Newport County
Más okokból, de hasonló végkifejletet várok ettől a mérkőzéstől is, a Newport még küzdelemben van a továbbjutásért, míg a hazaiaknak a pozíciójuk tartásához kellene az eredmény.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 10, 2021, 19:24:22
Értékelés:

Ötből kettő jött, ami megint egy mínuszos napot jelent.

Egyenleg: 1,96 + 2,35 - 5 = -0,69 E veszteség

Egy focimeccs kezdésnek:

AA Gent - Sporting de Charleroi
Pocsék egy formában van a Charleroi - hozzám hasonlóan -, a Gent akár egyedül is lőhet nekik hármat.
AA Gent és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 10, 2021, 20:05:55
Ma estére még egy focimeccs:

Unión Española - Melipilla
Legutóbb a Wanderers-nek 3-at lőtt az Union, ez a Melipilla ellen is reális eredmény lehet.
Unión Española és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 11, 2021, 16:23:36
Értékelés:

Szerintem még a chileieket is meglepte, hogy a második vonalból felkapaszkodott Melipilla, saját pályáján 0-2-re verte a favoritnak számító hazai csapatot. A játék képéből úgy tűnt az Union egy kicsit alábecsülte a lelkes és bizonyítani vágyó ellenfelüket.
A Gent mérkőzése teljesen rendben volt.

Egyenleg: 2,40 - 2 = +0,40 E profit

Ma két dán meccsel indítok:

1. AGF Aarhus - FC Midtjylland
Ez már a play-off, nem hiszem, hogy a vendégek sokat taktikáznának.
FC Midtjylland   1,94

2. Brøndby IF - FC Copenhagen (élő)  21' 0-0
A hazaiak jobb formábán vannak, otthon ők az esélyesek.
Brøndby IF   3,10

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 11, 2021, 16:28:01
Következzen két tenisz fogadás:

1.  Osorio Serrano, Maria Camila - Zidansek, Tamara
Fogadás szettre 0-2   2,30

2. Kudermetova, Veronika - Kovinic, Danka
20,5 felett   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 11, 2021, 16:39:03
Végül, de nem utolsó sorban, egy jó meccsnek ígérkező összecsapás:

Anderlecht - Club Brugge
Küzdelmes mérkőzés várható, a hazaiaknak nagyon kellene az eredmény a play-off-hoz, majd kiderül sikerül-e nekik.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 12, 2021, 02:08:35
Értékelés:

Vegyesen alakultak az eredmények, kettő jött három ment.

Egyenleg: 1,94 + 2,50 - 5 = -0,56 E veszteség

Egy éjszakai mérkőzés következik:

Libertad Asuncion - Guaireña
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 12, 2021, 02:51:58
Egy élő fogadás - félidő 1-1

River Plate - CA Colon de Santa Fe
Pontos eredmény 2-1    3,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 12, 2021, 03:13:28
A mai napra még egy focimeccs:

Fenerbahçe - Gaziantep B.B.
Mindkét csapat formában van, szerintem overeznek.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 13, 2021, 01:03:23
Értékelés:

A Colon piros lapjával nem számoltam, a másik két meccs viszont jött.

Egyenleg: 2,43 + 2,10 -3 = +1,53 E profit

A reggeli első meccs következik:

Newcastle Jets FC - Perth Glory
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,97

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 13, 2021, 01:56:49
Még két focimeccs a mai napra:

1. Lincoln City - Milton Keynes Dons
Két hullámzó formájú csapat ,,adok-kapok" mérkőzése várható.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23

2. Paris SG - Bayern München
Nehezen tudom elképzelni, hogy négy gólnál kevesebb legyen.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 13, 2021, 02:15:27
Nagy nehezen kitették végre az ír meccseket, erre vártam. Következzen akkor még két meccs:

1. Glentoran - Coleraine
A két ,,gólvágó gép".
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14

2. FK Pardubice - Slovácko
A Pardubice képes gólt szerezni a vendégek ellen, ketten összehozzák az overt.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 14, 2021, 07:56:51
Értékelés:

A tegnapi öt meccsből a két utolsó jött és ,,megmentette" a napot.

Egyenleg: 2,14 + 2,70 -5 = -0,16 E veszteség

A mai első mérkőzés:

FK Baumit Jablonec - Sparta Praha
Döntetlen   3,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 14, 2021, 08:17:05
Két további meccs következik:

1. VfL Osnabrück - Jahn Regensburg
Nincsenek nagy formában, de egymás ellen eredményesek lehetnek.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35

2. Cotonsport Garoua - Canon Yaoundé
Most jó formában játszik mindkét társaság, simán jöhet az over.
Gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 14, 2021, 09:24:37
Végül még egy focimeccs mára:

Víkingur Gøta - KI Klaksvik
KI Klaksvik és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 15, 2021, 03:37:49
Értékelés:

Az utolsó meccs bejött, szó se róla, de a többi, sajnos, nem úgy alakult.

Egyenleg: 2,05 - 4 = -1,95 E veszteség

Kezdésnek egy tenisz mérkőzés:

Jabeur, Ons - Parks, Alycia
18,5 alatt   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 15, 2021, 03:51:59
Európa-Liga következik:

1. Roma - Ajax
Ajax   2,32

2. Manchester United - Granada CF
Granada CF +0,5    2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 15, 2021, 04:22:32
Még egy meccs mára:

Slavia Prága - Arsenal
Slavia Prága +0,5   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 16, 2021, 04:10:43
Értékelés:

Sajnos most jött a papírforma az Euro -Ligában, nem mindig van ez így, különösen, ha nincsenek győzelmi kényszerben a csapatok, de ez most így egy buktás napot eredményezett. A teniszmeccs legalább rendben volt.

Egyenleg: 1,87 - 4 = -2,13 E veszteség

Legyen az első tipp egy focimeccs:

Coleraine - Glentoran   
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 16, 2021, 04:53:46
Tenisz mérkőzések következnek:

1. Svitolina, Elina - Muramatsu, Chihiro
16,5 alatt   1,83

2. Ostapenko, Jelena - Raina, Ankita
17,5 alatt   1,80

3. Sevastova, Anastasija - Thandi, Karman Kaur
17,5 alatt   1,70

4. Ruud, Casper - Fognini, Fabio
Ruud, Casper   1,78
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 16, 2021, 05:22:48
Három focimeccs következik:

1. Peterborough United - Northampton Town
Peterborough United és gólok száma 1,5 felett   1,80

2. Gençlerbirliği SK - Sivasspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25

3. Beşiktaş A.Ş. - Ankaragücü
Beşiktaş A.Ş. és gólok száma 2,5 felett   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 17, 2021, 04:02:39
Értékelés:

50%-os lett a tegnapi eredmény, a félsiker is siker, profit viszont nincs.

Egyenleg: 1,70 + 1,78 + 1,80 + 2,25 -8 = 0,47 E veszteség

Következzen az első tipp:

Rublev, Andrey - Ruud, Casper
Fogadás szettre 2-0   1,86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 17, 2021, 04:21:12
Egy hajnali focimeccs:

Orlando City - Atlanta United FC
Mindkét csapat gólt szerez - 2. félidőben   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 17, 2021, 05:13:47
Ma lesz még néhány meccs:

1. Luton Town - Watford
Watford nyer, és mindkét csapat gólt szerez   4,20

2. Norwich City - Bournemouth
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10

3. Swansea City - Wycombe Wanderers
Swansea City   1,52

4. Oxford United - Gillingham
Oxford United nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,90

5. Burton Albion - Plymouth Argyle
Burton Albion   2,05

6. Linfield - Ballymena United
Linfield nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,30

7. Bertens, Kiki - Xiyu Wang
Fogadás szettre 2-0   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 18, 2021, 03:19:24
Értékelés:

Egy tenisz mérkőzés elmaradt, a maradék 7 meccsből 3 jött, 4 ment.

Egyenleg: 2,10 + 3,90 + 3,30 - 7 = + 2,30 E profit

Következzen az első mai mérkőzés:

Arsenal - Fulham
A vendégek nincsenek valami jó formában, hazai pályán az Arsenal az esélyes.
Arsenal és gólok száma 1,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 18, 2021, 03:29:43
Két osztrák meccs következik:

1. Wolfsberger AC - WSG Swarovski Tirol
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,80

2. Red Bull Salzburg - LASK Linz
Red Bull Salzburg és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 18, 2021, 04:09:24
Még két mérkőzés következik:

1. Viktoria Žižkov - Ústí nad Labem
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07

2. Budapest Honvéd FC - MOL Fehérvár
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 19, 2021, 03:59:28
Értékelés:

Ötből egy, nem túl jó arány. Leginkább az Arsenal döntetlene lepett meg.

Egyenleg: 2,25 - 5 = -2,75 E veszteség

Az első mai meccs:

CF Monterrey - CF Pachuca
CF Monterrey és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 19, 2021, 04:09:10
Következzen két mérkőzés Törökországból:

1. Altay Izmir - Adanaspor A.Ş.
Altay Izmir és gólok száma 2,5 felett   2,25

2. Samsunspor - Bursaspor
Samsunspor és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 19, 2021, 04:16:49
Végül még két meccs:

1. Norrby IF - Jönköpings Södra IF
Jönköpings Södra IF   2,08

2. Leeds United - Liverpool
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 20, 2021, 02:56:11
Értékelés:

A Jönköpings veresége meglepett, A Monterrey piros lapja borította a formát, a Liverpool meccsén kevés lett a gól. A két török meccs viszont jött.

Egyenleg: 2,25 + 2,23 -5 = -0,52 E veszteség

A mai első meccs:

Warrenpoint Town - Glenavon
Glenavon nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 20, 2021, 03:05:29
Három angol meccs következik:

1. Burton Albion - Lincoln City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38

2. AFC Wimbledon - Oxford United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07

3. Barrow - Port Vale
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 20, 2021, 03:22:50
Még két fogadást tervezek mára:

1. Peterborough United - Gillingham
Peterborough United nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,35

2. GKS Tychy '71 - Radomiak Radom
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 21, 2021, 02:07:11
Értékelés:

A Peterborough lőtt gól nélküli veresége számomra meglepetés volt, a lengyel meccs is meglepetés volt abból a szempontból, hogy két piros lapot kapott a vendégcsapat, így borult a forma, az ilyesmivel nem lehet számolni, ez pech. Azért volt két olyan mérkőzés is, ahol jött a koreográfia, ez kompenzálta a veszteséget.

Egyenleg: 3,50 + 2,07 -5 = +0,57 E profit

A mai első meccs:

Millwall - Bournemouth
A Millwall-nak már nem túl sok esélye van a feljutásra, a vendégeknek viszont tartaniuk kell a pozíciójukat a play-off csapatban, 100% -os formában erre meg is van az esélyük.
Bournemouth   2,00

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 21, 2021, 03:27:37
A következő két mérkőzést is a Championship-ből választottam:

1. Luton Town - Reading
A Luton hazai pályán küzdeni fog, a vendégek nagyon közel állnak a play-off-hoz, motiváltabbak, overre számítok.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43

2. Wycombe Wanderers - Bristol City
A hazaiaknak még van esélyük a bennmaradásra, de ehhez győzni kell, ami nem lehetetlen feladat
a Bristol ellen.
Wycombe Wanderers   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 21, 2021, 04:14:10
Végül egy olasz meccs következik:

Genoa - Benevento
Lassan a végéhez közeledik a Serie A és egyik csapat sem érezheti magát biztonságban, túl közel táboroznak a kiesési zónához. Erősebb csapatok ellen is képesek voltak gólt, gólokat szerezni, akár idegenben is, így egymás ellen sem lehetetlen, hogy eredményesek lesznek.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 22, 2021, 02:17:32
Értékelés:

Nem volt rossz a tegnapi eredmény, négyből három jött.

Egyenleg: 2,00 + 2,28 + 2,75 - 4 = +3,03 E profit

A mai első mérkőzés:

Real CD España - Lobos de la UPNFM
Valószínűleg nem ússzák meg kapott gól nélkül a hazaiak.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 22, 2021, 02:51:39
A következő két mérkőzés:

1. CF Monterrey - Chivas Guadalajara
CF Monterrey és gólok száma 2,5 felett   2,38

2. FC Porto - Vitoria Guimarães
FC Porto és gólok száma 2,5 felett   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 22, 2021, 03:31:26
Végül 3 tenisz mérkőzés:

1. Ostapenko, Jelena - Pliskova, Karolina
Ostapenko, Jelena   2,14

2. Sabalenka, Aryna - Friedsam, Anna-Lena
18,5 alatt   1,93

3. Vondrousova, Marketa - Halep, Simona
Szettek száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 23, 2021, 02:25:50
Értékelés:

Gyengén sikerültek a tegnapi fogadások, hatból egy.

Egyenleg: 1,93 - 6 = -4,07 E veszteség

A mai első mérkőzés:

Sabalenka, Aryna - Kontaveit, Anett
Fogadás szettre 2-0   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 23, 2021, 02:36:41
Két focimeccs következik:

1. Santos de Guápiles - CS Herediano
Nem nagyon megy mostanában a vendégeknek, hazai pályán esélyesebb a Santos.
Santos de Guápiles   2,80

2. Finn Harps - St Patrick's Athletic
Jó formában játszanak a vendégek, de hazai pályán a Finn Harps is eredményes lehet.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 23, 2021, 03:16:44
Három tenisz- és két focimeccs következik:

1. Mertens, Elise - Siniakova, Katerina
19,5 alatt   1,86

2. Nadal, Rafael - Norrie, Cameron
18,5 felett   2,16

3. Konjuh, Ana - Kostyuk, Marta
Konjuh, Ana   2,38

4. Shamrock Rovers - Bohemians Dublin
Shamrock Rovers kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,35

5. Eintracht Braunschweig - Erzgebirge Aue
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 24, 2021, 00:12:49
Értékelés:

Ekkorát már régóta nem buktam, A helyzet az, hogy reális kimenetelekre fogadtam, de most pechem volt, ez a szerencsejáték része a sportfogadásnak. Ha csak a labdarúgást nézem, nem történt meglepetés a végeredményt illetően. Az viszont, hogy a Finn Harps hazai pályán nem tudott gólt lőni, vagy, hogy a Bohemians 3 eredménytelen meccs után, idegenben gólt szerez a Shamrock ellen, számomra legalábbis, meglepetés volt, de nevezhetném pechnek is. Ami a Costa Rica-i meccset illeti, lehetett számítani a nagy küzdelemre, a helyes tipp BTS over lett volna, ezt benéztem. Na, de majd ma.

Egyenleg: -8 E veszteség

A mai első meccs:

Bournemouth - Brentford
A hazaiak 100%-os formában várják a bizonytalanul játszó Brentford-ot.
Bournemouth   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 24, 2021, 04:04:45
Következzen 4 további meccs:

1. Gillingham - Northampton Town
Mindkét csapat számára fontos mérkőzés lesz, a Gillingham otthon esélyesebb.
Gillingham   2,10

2. Oxford United - Plymouth Argyle
Ez egy kötelező a hazaiaknak.
Oxford United   1,62

3. Coventry City - Preston North End
Túl sok jelentősége nincs az eredménynek, nyugodtan focizhatnak egy jót.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65

4. Glenavon - Linfield
A Linfield jobb csapat, de már biztos elsőként várhatják a play-off-ot, különösebb jelentősége számukra nincs a meccsnek, nem úgy a hazaiaknak. A képlet számukra egyszerű, ha most kikapnak, nincs play-off.
Glenavon +0,5   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 24, 2021, 04:16:58
Egy vegyes válogatás következik a labdarúgás világából, szerencsére van választék.

1. Varzim - Vizela
Vizela   1,90

2. Shabab Al Ahli Dubai - FC AGMK
Shabab Al Ahli Dubai   1,85

3. Esteghlal Tehran FC - Al Duhail SC
Esteghlal Tehran FC   2,60

4. Port Vale - Bradford City
Port Vale   2,20

5. Morecambe - Bolton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28

6. Mladá Boleslav - Slovan Liberec
Slovan Liberec nyer, és mindkét csapat gólt szerez   5,60

7. České Budějovice - FK Baumit Jablonec
FK Baumit Jablonec nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3 75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 25, 2021, 05:44:01
Értékelés:

Vegyesen alakultak a tegnapi eredmények, a találati arány lehetett volna jobb is, 5 jött, 7 ment.

Egyenleg: 2,20 + 1,85 + 1,90 + 2,02 + 1,62 -12 = -2,41 E veszteség

A mai első meccs:

Kataller Toyama - FC Gifu
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 25, 2021, 05:53:02
Három további mérkőzés következik:

1. Reading - Swansea City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60

2. DVSC Debreceni - KBSC Kazincbarcikai
DVSC Debrecen és gólok száma 2,5 felett   1,79

3. Fiorentina - Juventus
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 25, 2021, 06:00:47
Végül következzen még három mérkőzés:

1. Inđija - Red Star Belgrade
Mindkét csapat gólt szerez   1,97

2. Akhisar Belediyespor - Altay Izmir
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12

3. Žilina - Slovan Bratislava
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 26, 2021, 07:18:23
Értékelés:

Összességében nem volt rossz a tegnap nap eredménye, négy jött, három ment.

Egyenleg: 2,60 + 1,79 + 1,97 + 2,12 - 7 = +1,48 E profit

A mai első meccs következik:

Western United FC - Newcastle Jets FC
A Jets nagyon gyenge formában van, nem gondolom, hogy idegenben esélyesek lennének.
Western United FC   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 26, 2021, 07:43:55
Két focimeccs következik:

1. CSKA 1948 Sofia - Lokomotiv Plovdiv
A vendégek számára nincs különösebb jelentősége az eredménynek, a hazaiaknak viszont nagyon fontos meccs lesz, győzniük kell a play-off-hoz.
CSKA 1948 Sofia +0,5   2,17

2. Botev Plovdiv - Ludogorec Razgrad
A vendégek magabiztosan, az első helyen jutottak a play-off-ba, ezen a meccsen már nem múlik
semmi, szerintem a hazaiak tudnak gólt szerezni.
Ludogorec Razgrad nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 26, 2021, 07:49:25
Végül két tenisz mérkőzés:

1. Millman, John - Popyrin, Alexei
Szettek száma   2,5 felett   2,35

2. Chardy, Jeremy - Munar, Jaume
Szettek száma   2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 27, 2021, 06:03:10
Értékelés:

Ha nem tippelek a Botev Plovdiv góljára, 100%-os lett volna a tegnapi ,,szelvény", így csak ötből négy fogadás jött.

Egyenleg:

2,14 + 2,17 + 2,35 + 2,48 - 5 = +4,14 E profit

A mai első meccs:

Sydney FC - Melbourne Victory
Sydney FC és gólok száma 2,5 felett   1,74
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 27, 2021, 07:04:28
A következő három meccs:

1. Sunderland - Blackpool
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65

2. Accrington Stanley - Portsmouth
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18

3. AFC Wimbledon - Rochdale
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 27, 2021, 07:18:12
Végül még két angol meccs:

1. Bromley FC - Chesterfield
Formában van a Bromley, hazai pályán esélyesek.
Bromley FC   2,63

2. Brentford - Rotherham United
Egyértelműen a Brentford a jobb csapat, viszont elérték a céljukat - ott vannak a Play-off-ban. Nem így van ezzel a Rotherham, ők a bennmaradásért harcolnak. A hazaiak számára nincs jelentősége az eredménynek, de azt azért nem hinném, hogy kikapnának.
Döntetlen   4,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 28, 2021, 04:33:24
Értékelés:

Négy ment, kettő jött - nem túl fényes eredmény.

Egyenleg:

2,18 + 2,38 -6 = -1,44 E veszteség

A mai első meccs:

WSG Swarovski Tirol - Rapid Wien
A Tirol otthon meglepően erős, legutóbb a Salzburg-ot verte 3:2-re.
WSG Swarovski Tirol +0,5   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 28, 2021, 04:39:35
Két német meccs következik:

1. Greuther Fürth - SV Sandhausen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,97

2. Dynamo Dresden - MSV Duisburg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 28, 2021, 04:48:32
Két török mérkőzés zárja a sort (remélhetőleg):

1. Fatih Karagümrük - Antalyaspor A.Ş.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10

2. Galatasaray A.Ş. - Konyaspor
Galatasaray A.Ş. és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 29, 2021, 02:49:04
Értékelés:

Két mérkőzés tegnap is jött, három viszont nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem.

Egyenleg: 1,97 + 2,10 - 5 = 0,93 E veszteség

Két meccs következik a Libertadores kupából:

1. Barcelona SC - The Strongest
Barcelona SC és gólok száma 2,5 felett   1,72

2. Olimpia Asuncion - Always Ready
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 29, 2021, 05:13:16
A következő két mérkőzés:

1. Melbourne City FC - Newcastle Jets FC
Melbourne City FC és gólok száma 2,5 felett   1,55

2. Erzurumspor - İstanbul Başakşehir
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 29, 2021, 05:21:04
Még két mérkőzés a mai napra:

1. Persepolis FC - Al Rayyan
Persepolis FC   1,40

2. Universitatea Craiova - FCSB
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 30, 2021, 07:37:52
Értékelés:

Nem gondoltam, hogy az FCSB nem tud gólt szerezni a Craiova ellen, így ez a meccs elment, viszont a többi jött.

Egyenleg: 1,72 + 1,90 + 1,55 + 2,35 + 1,40 - 6 = +2,92 E profit

A mai első meccs:

Adelaide United - Western United FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 30, 2021, 07:47:35
Következzen 4 focimeccs:

1. Wexford Ifj. - UC Dublin
UC Dublin és gólok száma 2,5 felett   1,95

2. Marseille - Strasbourg
Marseille   1,95

3. Ústí nad Labem - Prostějov
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43

4. Belouizdad - USM Alger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 30, 2021, 07:56:20
Végül még három mérkőzés:

1. MC Alger - NC Magra
MC Alger és gólok száma 2,5 felett   2,60

2. Esteghlal Tehran FC - Al Shorta Baghdad
Esteghlal Tehran FC és gólok száma 2,5 felett   2,20

3. Al Duhail SC - Al Ahli Jeddah (KSA)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,77
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 01, 2021, 09:26:22
Értékelés:

Az április hónap összegzése:

- Havi egyenleg: -22,9 E
- ROI -12%
- Találati arány: 39%
- Fogadások száma: 173

Ami a tegnapot illeti, 8 tippből 3 jött.

Egyenleg: 1,95 + 2,43 + 2,60 -8 = -1,02 E veszteség

A mai első meccs következik:

Bolton - Exeter
A hazaiak számára a továbbjutást jelenti, ha ma győznek.
Bolton   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 01, 2021, 10:05:19
A mai meccsek:

1. Shrewsbury Town - Oxford United
Oxford United   1,85

2. Walsall - Morecambe
Morecambe   2,25

3. Colchester United - Salford City FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 02, 2021, 16:20:56
Értékelés:

Kettő jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,85 + 2, 25 -4 = +0,1 E profit

A mai első meccs:
FC Spartak Trnava - Slovan Bratislava
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 02, 2021, 16:26:07
A következő két mérkőzés:

1. Gençlerbirliği SK - Galatasaray A.Ş.
Galatasaray A.Ş. nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,95

2. Manchester United - Liverpool
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 02, 2021, 16:31:41
Végül még két mérkőzés:

1. Montpellier - Saint-Étienne
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,94

2. Valencia - FC Barcelona
FC Barcelona nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 03, 2021, 13:11:30
Értékelés:

A Liverpool meccse elmaradt, a maradék négy mérkőzésből kettő jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,94 + 2,50 - 4 = +0,44 E profit

A mai első mérkőzés:

Kvitova, Petra - Kudermetova, Veronika
Fogadás szettre 2-0   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 03, 2021, 13:16:14
Három focimeccs következik:

1. Sevilla - Athletic Club Bilbao
Sevilla és gólok száma 1,5 felett   2,02

2. Djurgårdens IF - Malmö FF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12

3. İstanbul Başakşehir - Ankaragücü
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 03, 2021, 13:20:17
Még két WTA mérkőzés:

1. Jabeur, Ons - Bencic, Belinda
Fogadás szettre 2-0   2,28

2. Barty, Ashleigh - Swiatek, Iga
Fogadás szettre 2-1   4,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 04, 2021, 15:46:04
Értékelés:

Jabeur feladta, így egy mérkőzéssel kevesebb lett, az ötből kettő jött, három ment, a Sevilla-t benéztem, nem kellett volna egy érdektelen meccsre fogadni.

Egyenleg: 2,12 + 2,25 - 5 = -0 63 E veszteség

A mai első meccs:

Prostějov - Hradec Králové
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 04, 2021, 15:52:25
Na, és akkor jöjjenek az írek:

1. Glentoran - Coleraine
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14

2. Carrick Rangers - Ballymena United
Ballymena United   1,66

3. Cliftonville - Larne FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96

4. Linfield - Crusaders Belfast
Linfield és gólok száma 1,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 04, 2021, 15:59:13
Még két focimeccs a mai napra:

1. Belouizdad - AS Ain M'Lila
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,75

2. ES Sétif - USM Alger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 05, 2021, 13:33:11
Értékelés:

A Glentoran és a Sétif meccsén egy gól hiányzott, a többi mérkőzés rendben volt.

Egyenleg: 2,23 + 1,66 + 1,96 + 2,12 + 3,75 - 7 = +4,72 E profit

A mai első egy teniszfogadás:

Popyrin, Alexei - Sinner, Jannik
20,5 alatt   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 05, 2021, 15:43:05
Egy esti mérkőzés következik:

Ismaily - El Gounah
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 05, 2021, 15:47:01
Még két meccs mára:

1. Sparta Praha - Slavia Prága
Slavia Prága   1,75
2. Bautista-Agut, Roberto - Isner, John
Szettek száma 2,5 felett   2,32

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 06, 2021, 11:28:33
Értékelés:

Nem volt rossz a tegnapi eredmény sem, négy meccsből három jött.

Egyenleg: 1,75 + 2,32 + 3,30 - 4 = +3,37 E profit

Kezdésnek tenisz mérkőzés:

Isner, John - Rublev, Andrey
Szett hendikeppel
Isner, John +1,5   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 06, 2021, 11:54:14
Két focimeccs következik:

1. Szlavija Szófia - Botev Vraca
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,90

2. Benfica - FC Porto
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 06, 2021, 12:05:01
Végül egy esti mérkőzés következik:

Al-Zamalek - Smouha SC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 07, 2021, 15:24:10
Értékelés:

A Botev Vraca piros lapja borította a formát, ezt nem lehetett tudni, viszont a Benfica-t nem kellett volna overeztetni, a BTS így is jött. Két meccs azért így is jött, nem volt veszteséges az elmúlt nap.

Egyenleg: 1,90 + 3,10 - 4 = +1,00 E profit

A mai első meccs:

FK Baumit Jablonec - Teplice
Kiváló formában játszik a hazai gárda és kell nekik az eredmény a BL szerepléshez.
FK Baumit Jablonec és gólok száma 2,5 felett   2,02

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 07, 2021, 15:31:17
Két további mérkőzés következik:

1. Nea Salamis Famagusta - Ermis Aradippou
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70

2. Leicester City - Newcastle United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 07, 2021, 15:47:10
Végül még három meccs:

1. Club Real Santa Cruz - Blooming
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,81

2. UC Dublin - Treaty United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,80

3. Doxa Katokopias - Ethnikos Achnas
A hazaiak számára nincs különösebb jelentősége a meccsnek, a kiesés már nem fenyegeti őket, az Achnas viszont a bennmaradásért játszik.
X2 és Ethnikos Achnas által szerzett összes gól 0,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 08, 2021, 19:38:58
Értékelés:

Ismét egy nyereséges nap, a hat meccsből öt hibátlanul jött.

Egyenleg: 2,02 + 2,70 + 2,38 + 2,80 +1,83 - 6 = +5,73 E profit

A mai első meccs:

Al-Mokawloon Al-Arab - El-Entag El-Harby
Jobb formában vannak most a hazaiak.
Al-Mokawloon Al-Arab   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 08, 2021, 19:43:56
Egy késő esti mérkőzés következik:

Independiente del Valle - LDU Quito
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 08, 2021, 19:47:52
Még egy mérkőzés következik, végre kitették:

USM Alger - MC Alger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 09, 2021, 18:19:07
Értékelés:

A tegnapi tippek nem túl jól sikerültek, háromból egy jött.

Egyenleg: 1,94 - 3 = -1,06 E veszteség

A mai tippek:

1. Sahcjor Szalihorszk - Bate Boriszov
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50

2. Sparta Praha - Baník Ostrava
Sparta Praha és gólok száma 2,5 felett   2,40

3. Maccabi Tel Aviv - Maccabi Haifa
Maccabi Tel Aviv   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 09, 2021, 22:25:24
A következő mérkőzés:

Delfin SC - CD Olmedo
Delfin SC és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 09, 2021, 22:40:21
Végül még egy meccs:

Libertad Asuncion - 12 de Octubre de Itaugua
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 10, 2021, 04:19:40
Értékelés:

Meglepetésben nem volt hiány tegnap, ennek megfelelőek az eredmények is, öt meccsből kettő jött.

Egyenleg: 2,40 + 2,48 -5 = -0,12 E veszteség

A mai első meccs:

CF Pachuca - Chivas Guadalajara
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 10, 2021, 04:23:15
A második mai meccs következik:

Ansan Greeners FC - Anyang FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 10, 2021, 04:27:34
Legyen még egy koreai meccs:

Busan I Park - Daejeon Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 11, 2021, 04:10:54
Értékelés:

Ez most telitalálat volt, háromból három.

Egyenleg: 2,80 + 3,00 + 2,75 - 3 = 5,55 E profit

A mai első meccs:

Suwon City - Gwangju FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 11, 2021, 04:15:10
Két török meccs következik:

1. Kasımpaşa - Ankaragücü
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08

2. Fenerbahçe - Sivasspor
Fenerbahçe és 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 11, 2021, 04:22:50
Még két mérkőzés következik:

1. Napoli - Udinese
Napoli és gólok száma 2,5 felett   1,90

2. Stockport County - Dag & Red
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 12, 2021, 20:12:04
Értékelés:

Vegyesen alakultak a tegnapi eredmények, 3 meccs jött, 2 ment, de legalább nyereséggel zártam.

Egyenleg: 2,38 + 2,08 + 1,90 - 5 = +1,36 E profit

A mai első mérkőzés:

KRC Genk - Anderlecht
Nagy formában van a Gent, hazai pályán mindenképpen esélyesebb és valószínűleg gól is lesz bőven.
KRC Genk és gólok száma 2,5 felett   3,80

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 12, 2021, 20:36:04
Következzen még két mérkőzés:

1. Chelsea - Arsenal
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett 2,55

2. Torino - AC Milan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 12, 2021, 20:39:36
Végül egy portugál meccs következik:

Vitoria Guimarães - Famalicão
Gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 13, 2021, 20:34:31
Értékelés:

Volt egy-két meglepetés tegnap is, négy meccsből csak egy jött.

Egyenleg: 2,16 - 4 = -1,84 E veszteség

A ma esti első meccs:

RB Leipzig - Borussia Dortmund
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 13, 2021, 20:39:07
A következő mérkőzés:

Manchester United - Liverpool
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,74
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 13, 2021, 21:48:04
Még három meccs következik:

1. AD San Carlos - Deportivo Saprissa
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20

2. LD Alajuelense - Guadalupe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17

3. Santos de Guápiles - Municipal Grecia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 14, 2021, 13:08:21
Értékelés:

Vegyes lett ismét, megjegyzem, a Saprissa piros lapja borította a formát.

Egyenleg: 1,83 + 1,74 + 2,08 - 5 = +0,65 E profit

A mai első meccs:

FC Vysocina Jihlava - Viktoria Žižkov
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,72
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 14, 2021, 13:11:16
A következő mérkőzés:

Slovan Liberec - Zbrojovka Brno
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 14, 2021, 13:16:49
Még két mérkőzés a mai napra:

1. UC Dublin - Cork City
UC Dublin és gólok száma 2,5 felett 2,80

2. KuPS - IFK Mariehamn
KuPS nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 15, 2021, 02:22:34
Értékelés:

Egy jött, három ment, az íreknél és a finneknél kevés még az eredmény.

Egyenleg: 1,72 - 4 = -2,28 E veszteség

Egy reggeli meccs következik:

Western United FC - Sydney FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 15, 2021, 02:30:33
Két következő meccs:

1. Incheon United - Gwangju FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55

2. Sangju Sangmu Phoenix - Daejeon Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 15, 2021, 02:35:33
Végül még három:

1. Brighton & Hove Albion - West Ham
West Ham   2,40

2. Notts County - Bromley FC
Notts County   1,97

3. Dag & Red - Halifax Town
Dag & Red   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 16, 2021, 02:24:02
Értékelés:

Ez most elég gyengén sikerült, 6-ból 2 jött.

Egyenleg: 2,55 + 2,05 - 6 = -1,40 E veszteség

A mai első:

USM Alger - JS Saoura
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 16, 2021, 02:30:47
Következzen még 3 meccs Algériából:

1. Relizane RC - ES Sétif
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,05

2. CS Constantine - Paradou Ac
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,05

3. Hussein Dey - US Biskra
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 16, 2021, 02:47:14
Következzen még egy mérkőzés:

FK Pardubice - Viktoria Plzeň
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 17, 2021, 00:33:47
Értékelés:

A tegnap nem a nyertes tippekről szólt, 5 meccsből egy jött.

Egyenleg: 3,05 - 5 = -1,95 E veszteség

Ma két meccsel indítok:

1. Seattle Sounders - Los Angeles FC
Seattle Sounders   2.20

2. D.C. United - Orlando City   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 17, 2021, 00:37:43
A következő mérkőzés:

Dukla Praha - FK MAS Táborsko
FK MAS Táborsko vagy döntetlen és FK MAS Táborsko által szerzett összes gól 0,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 17, 2021, 00:44:08
Végül még egy meccs:

HJK - FC Lahti
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 18, 2021, 09:42:12
Értékelés:

Kettő jött, kettő ment, legalább nem volt mínusz.

Egyenleg: 2,20 + 2,45 - 4 = +0,65 E profit

A mai első meccs:

Suwon City - Pohang Steelers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 18, 2021, 09:45:03
A következő mérkőzés:

Lazio - Torino
Torino vagy döntetlen és Torino által szerzett összes gól 0,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 18, 2021, 09:48:00
Végül még egy mérkőzés:

Aldershot - Eastleigh FC
Eastleigh FC   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 19, 2021, 01:08:02
Értékelés:

Számítottam rá, hogy a Lazio nem akarja majd kiejteni a Torino-t - Immobile még a 11-est is ,,kihagyta" -, de azért hitelesebb lett volna egy 1-1. A másik két meccs azért jött.

Egyenleg: 2,12 + 2,30 - 3 = +1,42 E profit

Ma kezdésnek két hajnali meccs:

1. São Paulo-SP - Racing Club
São Paulo-SP   1,80

2. Fluminense-RJ - Junior Barranquilla
Fluminense-RJ   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 19, 2021, 01:14:00
A folytatásban még három mérkőzés:

1. Perth Glory - Adelaide United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,61

2. Tottenham - Aston Villa
Tottenham és gólok száma 2,5 felett   2,00

3. Everton - Wolverhampton Wanderers
Everton   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 19, 2021, 01:17:34
Végül még kettő:

1. FC Copenhagen - FC Midtjylland
Mindkét csapat gólt szerez   1,56

2. AaB Aalborg - Vejle Boldklub
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 20, 2021, 02:31:09
Értékelés:

A két brazil csapat és a Tottenham is kikapott, a másik négy meccs jött.

Egyenleg: 1,61 + 1,88 + 1,56 + 1,98 - 7 = 0,03 E profit

A mai első meccs:

NEC Nijmegen - Roda JC Kerkrade
NEC Nijmegen   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 20, 2021, 02:36:11
A következő két mérkőzés:

1. Lecce - Venezia
Lecce   2,10

2. Monza - Cittadella
Monza -1   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 20, 2021, 02:39:30
Végül még egy meccs:

Málaga - Girona FC
Girona FC   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 21, 2021, 02:40:04
Értékelés:

A Lecce nem tudott nyerni, a többi meccs jött.

Egyenleg: 2,10 + 2,70 + 2,08 - 4 = +2,88 E profit

A mai első meccs:

Montana - Botev Vraca
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 21, 2021, 02:50:33
A következő mérkőzés:

Suwon City - Incheon United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 21, 2021, 02:53:49
Végül még egy mérkőzés:

FC Zürich - Vaduz
Vaduz   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 22, 2021, 00:14:19
Értékelés:

Nem nevezhető fényesnek a tegnapi eredmény, háromból egy, a Vaduztól többet vártam.

Egyenleg: 2,35 - 3 = -0,65 E veszteség

A mai első meccs következik:
Chesterfield - Dag & Red
Mindkét csapat gólt szerez   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 22, 2021, 00:15:13
A következő mérkőzés:

US Biskra - NC Magra
Mindkét csapat gólt szerez   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 22, 2021, 00:16:20
Végül még két meccs:

1. Prostějov - FK Varnsdorf
Mindkét csapat gólt szerez   1,63

2. USM Alger - WA Tlemcen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 23, 2021, 01:53:03
Értékelés:

Ez most rendes bukás volt az egy gólos meccsekkel.

Egyenleg: 2,06 - 4 = -1,94 E veszteség

A mai első meccs:

Los Angeles FC - Colorado Rapids
Los Angeles FC és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 23, 2021, 01:56:22
Két mérkőzés következik:

1. Sydney FC - Western Sydney Wanderers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,85

2. Perth Glory - Macarthur FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 23, 2021, 01:59:30
Végül még egy meccs:

Seattle Sounders - Atlanta United FC
Seattle Sounders és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 24, 2021, 04:42:30
Értékelés:

Ismét underes meccsek és vesztes tippek.

Egyenleg: 2,07 - 4 = -1,93 E veszteség

A mai első meccset most kivételesen utólag írom be:

D.C. United - Philadelphia Union
Philadelphia Union   2,35

További 3 mérkőzés következik:

1. Brøndby IF - FC Nordsjælland
Brøndby IF   1,40

2. FC Midtjylland - AGF Aarhus
FC Midtjylland   1.44

3. Randers FC - FC Copenhagen
FC Copenhagen    1,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 24, 2021, 04:46:12
A következő két meccs:

1. Brann - Bodø/Glimt
Bodø/Glimt   1,75

2. Tromsø - Sandefjord Fotball
Gólok száma 2,5 felett   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 24, 2021, 04:49:33
Még egy mérkőzés következik:

Rosenborg - Molde
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 25, 2021, 01:18:51
Értékelés:

Ha a Köbenhaven nem kap pirosat, valószínűleg hibátlan lett volna a tippsor, így viszont 7-ből 6 meccs jött.

Egyenleg: 2,35 + 1,40 + 1,44 + 1,75 + 1,80 + 1,82 - 7 = +3,56 E profit

A mai első meccs:

KR Reykjavík - HK Kópavogs
KR Reykjavík nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 25, 2021, 01:26:19
A következő két mérkőzés:

1. Larne FC - Glentoran
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02

2. Olympique Safi - Difaâ Hassani El Jadida
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 25, 2021, 01:30:49
Végül még két meccs:

1. Coleraine - Linfield
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32

2. CFR Cluj - FCSB
Döntetlen   4,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 26, 2021, 05:49:48
Értékelés:

Már rég óta nem fordult ilyen elő, hogy öt meccsből egy sem jött, de most ez történt. Nem kell sokat számolni.

Egyenleg: -5 E veszteség

Az első meccs következik:

Yokohama FC - Avispa Fukuoka
Régi ismerősök ők még a másodosztályból, most jobb formában játszik az Avispa, de kétlem, hogy nullára vernék a Yokohamát.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 26, 2021, 05:53:21
A következő meccs:

Olympique de Médéa - USM Alger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,15

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 26, 2021, 05:56:02
Végül következzen még egy mérkőzés:

Preußen Münster - Rot-Weiß Oberhausen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 27, 2021, 04:04:47
Értékelés:

Egy jött, kettő ment, nem jöttek az overek, az USM még gólt sem tudott lőni.

Egyenleg: 2,05 - 3 = - 0,95 E veszteség

Az első mai meccs a következő:

CS Herediano - Deportivo Saprissa
Ha ezek sem tudnak overezni, akkor lehet, hogy betiltották.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 27, 2021, 04:21:58
A következő mérkőzés:

Molde - Vålerenga
A Molde stabil formát mutat, otthon ez kötelező.
Molde   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 27, 2021, 04:34:56
Jöjjön még egy norvég meccs:

Bodø/Glimt - Haugesund
A hazaiaknak nem romlott a formája, csalódott lennék, ha egy hármast nem varrnának be a Haugesund-nak.
Bodø/Glimt által szerzett összes gól 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 28, 2021, 03:37:47
Értékelés:

A tegnapi eredmények is inkább a felejtős kategóriába tartoznak. A Molde hazai vereségére nem számítottam, a Costa Rica-i döntő pedig elég érdekes eredményt hozott (0-1), a Herediano egyetlen gólt sem tudott szerezni hazai pályán.

Egyenleg: -3 E veszteség

Következzen az első mai meccs:

Western United FC - Melbourne Victory
Western United FC   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 28, 2021, 03:49:21
A következő meccs:

AGF Aarhus - AaB Aalborg
AGF Aarhus   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 28, 2021, 03:53:07
Végül egy ír mérkőzés:

Treaty United - Bray Wanderers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 29, 2021, 03:45:50
Értékelés:

Nincsenek túl jó passzban a csapatok mostanában, nem úgy játszanak, ahogy kellene.
Amit az ausztrálok műveltek, már vicces volt, a Victory ebben a szezonban - a Newcastle Jets-en kívül - senki ellen nem tudott győzni idegenben, ráadásul értelme sem volt, hiszen ebből a ligából még ki sem lehet esni, play-off-ra meg esélyük sem volt.
Az Aarhus végül is nyert, csak nem egészen úgy ahogy terveztem, a Bray viszont meglepett, hogy nem tudott gólt szerezni az újonc ellen.

Egyenleg: -3 E veszteség

De akkor kezdődjön a mai nap két angol meccsel:

1. Dag & Red - Wrexham
A vendégeknek elvileg nyerni kellene a play-off-hoz, viszont a Dag otthon erős és most jó formában van.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02

2. Bromley FC - Notts County
A Notts számára nincs különösebb jelentősége a dolognak, idegenben egyébként is sokat bizonytalankodnak, a Bromley-nak viszont nyerni kell.
Bromley FC    2,00

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 29, 2021, 03:51:35
Következzen még 3 mérkőzés:

1. Solihull Moors - Eastleigh FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,40

2. FK Pardubice - FK Baumit Jablonec
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,84

3. Slovan Liberec - Sigma Olomouc
Slovan Liberec   1,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 29, 2021, 03:57:46
Végül 3 mérkőzés:

1. Busan I Park - Bucheon FC 1995
Gólok száma 2,5 felett    1,93

2. Seoul E-Land - Daejeon Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40

3. Columbus Crew - Toronto FC
Columbus Crew   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 30, 2021, 07:16:53
Értékelés:

Túl sok mindent nem lehet hozzátenni a tegnapi meccsekhez, azon túl, hogy jókora bukás volt. Nyolc tippből kettő jött.

Egyenleg: 2,00 + 2,00 - 8 = -4 E veszteség

A mai első tipp:

Daegu - Gangwon
Daegu   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 30, 2021, 07:22:54
A következő meccs:

Rayo Vallecano - Lugo
Rayo Vallecano nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,75

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 30, 2021, 07:27:36
Végül még egy mérkőzés:

HK Kópavogs - Leiknir Reykjavík
HK Kópavogs   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 31, 2021, 06:55:52
Értékelés:

Úgy látszik, a Lugo motivációja erősebb volt, kiharcolták a bennmaradást, míg a Rayo Vallecano csak szerencsével juthatott a play-off csoportba, kellett hozzá a Sporting Gijon veresége. Érdekes szituáció volt. A másik két meccs azért jött.

Egyenleg: 1,97 + 2,20 - 3 = +1,17 E profit

A mai első meccs:

Dánia U21 - Németország U21
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 31, 2021, 06:59:02
Következzen még két U21-es összecsapás:

1.Portugália U21 - Olaszország U21
Portugália U21   2,02

2. Hollandia U21 - Franciaország U21
Franciaország U21   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 31, 2021, 07:02:53
Végül még két mérkőzés:

1. Unión Comercio - Carlos Stein
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15

2. Molinos El Pirata - Comerciantes Unidos
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 01, 2021, 05:54:41
Értékelés:

Hosszabbítással együtt más lett volna az eredmény, de így buktak az U21-es tippek.

Egyenleg: 2,30 - 5 = -2,70 E veszteség

A május havi mutatók:

Egyenleg: +0,18 E profit
Mérkőzések száma: 140
Találati arány: 45%
ROI: + 0,12%

A mai első mérkőzés:

Brooksby, Jenson - Karatsev, Aslan
Fogadás szettre 0-3   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 01, 2021, 05:56:52
A következő meccs:

Pliskova, Karolina - Vekic, Donna
Szettek száma 2,5 felett   3,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 01, 2021, 05:59:28
Még egy tenisz mérkőzés következik:

Bara, Irina Maria - Sharma, Astra
Sharma, Astra   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 02, 2021, 06:52:09
Értékelés:

Egy mérkőzés elment, a másik kettő viszont jött.

Egyenleg: 1,88 + 2,12 - 3 = +1 E profit

A mai első meccs:

Brisbane Roar - Perth Glory
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2.5 felett   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 02, 2021, 06:54:46
A következő mérkőzés:

Shonan Bellmare - Gamba Osaka
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2.5 felett   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 02, 2021, 06:56:52
Végül még egy focimeccs:

Lusaka Dynamos - Green Buffaloes
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2.5 felett   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 03, 2021, 06:06:45
Értékelés:

A tegnapi 3 mérkőzésből egy jött, 2 ment.

Egyenleg: 1,88 - 3 = -1,12 E veszteség

A mai első mérkőzés:

Sharma, Astra - Jabeur, Ons
Sharma, Astra +1.5   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 03, 2021, 06:25:09
A következő meccs:

Adelaide United - Western Sydney Wanderers
Adelaide United   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 03, 2021, 06:37:08
Végül még egy mérkőzés:

Spanyolország U21 - Portugália U21
Portugália U21   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 04, 2021, 10:53:47
Értékelés:

A tegnapi meccsek mellé mentek. Az ausztrál A ligában, ebben a szezonban kiszámíthatatlanul szerepeltek a csapatok, most sem volt ez másképpen.

Egyenleg: -3 E veszteség

Az első meccs következik:

US Biskra - JS Kabylie
Igaz, hogy kupameccs, de ha egy kicsit is komolyan veszik, a vendégek nagyságrenddel jobbak a Biskra-nál.
JS Kabylie   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 04, 2021, 10:58:14
A következő mérkőzés:

LKS Lodz - Termalica Bruk-Bet Nieciecza
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 04, 2021, 11:01:44
Egy tenisz meccs következik (élő):

Zidansek, Tamara - Siniakova, Katerina
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 05, 2021, 15:20:01
Értékelés:

Túl sokat nem fűznék hozzá, mind a három meccs jött, mindig így kellene.

Egyenleg: 2,25 + 2,18 + 2,38 - 3 = +3,81 E profit

Az első mai meccs:

Chippa United - Supersport United
Chippa United   3,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 05, 2021, 15:27:21
A következő mérkőzés:

Sakkari, Maria - Mertens, Elise
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 05, 2021, 15:30:09
Még egy tenisz mérkőzés:

Kontaveit, Anett - Swiatek, Iga
19,5 alatt   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 06, 2021, 11:59:22
Értékelés:

A Chippa nem tudott nyerni, így kiesett, a másik két mérkőzés viszont jött.

Egyenleg: 1,90 + 2,38 - 3 = +1,28 E profit

A mai első meccs:

Leganés - Rayo Vallecano
Leganés   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 06, 2021, 12:03:36
A következő mérkőzés:

Zverev, Alexander - Nishikori, Kei
Összes Tiebreak 0,5 alatt   1,77
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 06, 2021, 12:08:34
Még egy tenisz:

Williams, Serena - Rybakina, Elena
21,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 07, 2021, 10:54:08
Értékelés:

A három meccsből egy jött, a Leganes, azt hiszem, megérdemelten esett ki.

Egyenleg: 1,77 -3 = -1,23 E veszteség

Akkor a mai első következik:

Stephens, Sloane - Krejcikova, Barbora
Szettek száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 07, 2021, 12:27:16
A következő mérkőzés:

Schwartzman, Diego Sebastian - Struff, Jan-Lennard
36,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 07, 2021, 18:36:03
Két focimeccs következik:

1. Jönköpings Södra IF - Akropolis IF
Jönköpings Södra IF nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,55

2. Valur Reykjavík - Vikingur Reykjavík
Valur Reykjavík nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 08, 2021, 14:56:57
Értékelés:

A négy mérkőzésből egy jött, három ment.

Egyenleg: 3,55 - 4 = -0,45 E veszteség

Az első mai mérkőzés:

Rybakina, Elena - Pavlyuchenkova, Anastasia   
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 08, 2021, 14:59:39
A következő meccs:

Tsitsipas, Stefanos - Medvedev, Daniil
Medvedev, Daniil   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 08, 2021, 15:05:16
Végül három focimeccs:

1. GAIS - Landskrona BoIS
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28

2. Ecuador - Peru
Ecuador és gólok száma 2,5 felett   2,28

3. NC Magra - USM Alger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 09, 2021, 17:07:51
Értékelés:

Kettő jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,40 + 2,28 - 4 = +0,68 E profit

Az első meccs következik:

Nadal, Rafael - Schwartzman, Diego Sebastian (élő)
43,5 felett   3,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 09, 2021, 17:37:16
A következő mérkőzés:

Renaissance Sportive De Berkane - Youssoufia Berrechid
Mindkét csapat gólt szerez   2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 09, 2021, 17:42:20
Végül még egy focimeccs:

JS Kabylie - WA Tlemcen
JS Kabylie és gólok száma 1,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 10, 2021, 16:47:52
Értékelés:

A Kabylie egy árva gólra volt csak képes, így csak egy meccs jött a háromból.

Egyenleg: 2,88 - 3 = -0,12 E veszteség

Mára az első mérkőzés:

Krejcikova, Barbora - Sakkari, Maria
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 10, 2021, 17:52:53
A következő mérkőzés:

Relizane RC - MC Oran
Mindkét csapat gólt szerez   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 10, 2021, 17:59:04
Még egy meccs következik:

Paradou Ac - ES Sétif
Mindkét csapat gólt szerez 1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 11, 2021, 17:57:42
Értékelés:

A három mérkőzésből kettő jött egy ment.

Egyenleg: 2,28 + 2,40 -3 = +1,68 E profit

A mai első következik:

Djokovic, Novak - Nadal, Rafael
37,5 felett   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 11, 2021, 18:20:21
A következő mérkőzés:

UC Dublin - Cobh Ramblers
UC Dublin és gólok száma 3,5 felett   2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 11, 2021, 18:26:59
Végül még egy focimeccs Írországból:

Bray Wanderers - Shelbourne Dublin
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 12, 2021, 17:52:22
Értékelés:

A három meccsből kettő jött, nyereséggel zárult a nap.

Egyenleg: 1,91 + 2,50 -3 = +1,41 E profit

A mai első meccs:

Bublik, A/Golubev, A - Herbert, P-H/Mahut, N
Szettek száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 12, 2021, 18:11:10
A következő mérkőzés:

Stjarnan Gardabae - Valur Reykjavík
Valur Reykjavík   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 12, 2021, 18:13:30
Végül egy EB meccs:

Belgium - Oroszország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 13, 2021, 17:33:03
Értékelés:

A három mérkőzésből csak a tenisz jött, az oroszok gyengébbek, mint gondoltam.

Egyenleg: 2,43 -3 = -0,57 E veszteség

A mai első meccs következik:

Ausztria - Észak-Macedónia
Ausztria   1,74
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 13, 2021, 17:34:57
A következő mai meccs:

Hollandia - Ukrajna
Gólok száma 2,5 felett   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 13, 2021, 17:39:10
Végül egy óvatos tipp Algériából:

JS Kabylie - US Biskra
JS Kabylie nyer, és mindkét csapat gólt szerez   4,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 14, 2021, 17:22:00
Értékelés:

Érdekes, hogy a Kabylie otthon nem tudta hozni ezt a meccset, a BTS amúgy meg volt.
A másik két mérkőzéssel nem volt probléma.

Egyenleg: 1,74 + 1,84 - 3 = + 0,58 E profit

A mai első meccs:

Spanyolország - Svédország
Gólok száma 2,5 felett   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 14, 2021, 17:24:09
A következő mérkőzés:

Leiknir Reykjavík - KR Reykjavík
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 14, 2021, 17:26:49
Végül még egy focimeccs:

KuPS - FC Inter Turku
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 15, 2021, 17:45:32
Értékelés:

A tegnapi fogadások nem úgy sikerültek, ahogy terveztem, bár meglepetést igazából csak a spanyol csapat okozott a svédek elleni 0-0-val.

Egyenleg: -3 E veszteség

Az első meccs következik élőben 0-0-nál:

FC Haka - FC Lahti
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 15, 2021, 17:47:47
A következő mérkőzés:

GIF Sundsvall - GAIS
GIF Sundsvall   1,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 15, 2021, 17:52:16
Végül két EB meccs:

1. Magyarország - Portugália
Gólok száma 2,5 felett   2,06

2. Franciaország - Németország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 16, 2021, 01:37:04
Értékelés:

Kettő jött, kettő ment, úgy tűnik a finnek nem képesek kettőnél több gólra.

Egyenleg: 1,63 + 2,06 - 4 = -0,31 E veszteség

A mai első meccs:

Olaszország - Svájc
Olaszország és gólok száma 2,5 felett   2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 16, 2021, 02:07:47
A következő mérkőzés:

GKS Tychy '71 - Górnik Łęczna
GKS Tychy '71   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 16, 2021, 02:11:12
Végül egy norvég meccs:

Bodø/Glimt - Strømsgodset
Bodø/Glimt és gólok száma 2,5 felett   1,78
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 17, 2021, 04:32:02
Értékelés:

A Tychy sajnos elment, de a másik két meccsel nem volt probléma.

Egyenleg: 2,88 + 1,78 - 3 = 1,66 E profit

Ma kezdésnek két tenisz meccs következik:

1. Pliskova, Karolina - Pegula, Jessica
Pegula, Jessica   2,20

2. Kasatkina, Daria - Kostyuk, Marta
Kostyuk, Marta   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 17, 2021, 04:35:14
Egy focimeccs következik:

Dánia - Belgium   
Belgium   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 17, 2021, 04:39:00
Még egy EB meccs mára:

Hollandia - Ausztria
Hollandia és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 18, 2021, 02:21:58
Értékelés:

Vegyesen alakutak a tegnapi fogadások is, kettő jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,20 + 2,08 - 4 = +0,28 E profit

Kezdésnek egy tenisz meccs:

Muguruza, Garbiñe - Cornet, Alizé
19,5 alatt   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 18, 2021, 02:25:31
Még két mérkőzés következik:

1. Pegula, Jessica - Azarenka, Victoria
Szettek száma 2,5 felett   2,48

2. De Minaur, Alex - Cilic, Marin
Szettek száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 18, 2021, 02:29:27
Legyen egy focimeccs is:

Horvátország - Csehország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 19, 2021, 00:41:24
Értékelés:

A tegnapihoz hasonlóan, kettő jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,48 + 2,23 - 4 = +0,71 E profit

A mai első meccs:

Gwangju FC - FC Seoul
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 19, 2021, 00:43:10
A következő mérkőzés:

WA Tlemcen - Olympique de Médéa
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 19, 2021, 00:45:22
Még egy meccs mára:

MC Oran - MC Alger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 20, 2021, 00:17:41
Értékelés:

Nem sikerültek rosszul a tegnapi fogadások, bár az egyik nem volt tökéletes, a másik kettő hozott rendesen.

Egyenleg: 3,15 + 3,10 - 3 = +3,25 E profit

Következzen a mai első focimeccs:

Chungnam Asan - Jeonnam Dragons
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,85

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 20, 2021, 00:19:36
A következő mérkőzés:

Bucheon FC 1995 - Gyeongnam
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 20, 2021, 00:21:35
Még egy meccs mára:

Busan I Park - Anyang FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 21, 2021, 00:20:21
Értékelés:

Koreában spóroltak tegnap a gólokkal, de egy meccs azért csak jött.

Egyenleg: 2,38 - 3 = -0,62 E veszteség

Az első mai mérkőzés:

Ukrajna - Ausztria
Nem vagyok meggyőződve a taktikai döntetlennel kapcsolatosan, de kizárni sem lehet. Azon sem lepődnék meg, ha over lenne, oda-vissza gólokkal.
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 21, 2021, 00:36:41
További két meccs következik:

1. Oroszország - Dánia
Papíron a dánok esélyesebbek, de nem hiszem, hogy az oroszok lőtt gól nélkül távoznának.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48

2. Vikingur Reykjavík - KR Reykjavík
Két hasonló képességű, jól védekező csapatról van szó, nem hinném, hogy sok gól lesz.
Gólok száma 2,5 alatt   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 21, 2021, 00:45:38
Végül még két meccs következik:

1. St Patrick's Athletic - Finn Harps
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10

2. GIF Sundsvall - Västerås SK FK
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 22, 2021, 02:23:39
Értékelés:

Három jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,48 + 2,12 + 2,10 -5 = +1,70 E profit

Az első meccs:

Minnesota Twins - Cincinnati Reds
Minnesota Twins -1,0    2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 22, 2021, 02:28:15
A következő meccs:

Renaissance Sportive De Berkane - Wydad AC Casablanca
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 22, 2021, 02:31:12
Végül még egy mérkőzés:

Bryne - KFUM
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 23, 2021, 02:25:41
Értékelés:

A két focimeccs elment, de legalább a baseball jött.

Egyenleg: 2,40 - 3 = -0,60 E veszteség

A mai első meccs következik:

Hussein Dey - USM Alger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 23, 2021, 02:29:05
A következő mérkőzés:

Ilves - FC Inter Turku
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 23, 2021, 02:33:02
Még egy meccs következik:

CA Temperley - San Martín de Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 24, 2021, 01:57:01
Értékelés:

Ez sem lett 100%-os, a háromból kettő jött.

Egyenleg: 3,10 + 2,43 - 3 = +2,53 E profit

A mai első meccs:

Brazília - Kolumbia
Brazília és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 24, 2021, 02:01:07
A következő mérkőzés:

Philadelphia Union - Columbus Crew  (élő 0-0)
Philadelphia Union és gólok száma 2,5 felett  3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 24, 2021, 02:04:25
Még egy mérkőzés következik:

Bodø/Glimt - Molde
Bodø/Glimt és gólok száma 2,5 felett   2,85   
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 25, 2021, 04:31:17
Értékelés:

Számomra a nap meglepetése a Bodø/Glimt hazai szereplése volt, ennyivel azért nem jobb a Molde.

Egyenleg: 2,55 - 3 = -0,45 E veszteség

Az első meccs következik:

Mokpo City - Gimhae City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 25, 2021, 04:34:46
A két következő mérkőzés:

1. Sarpsborg 08 - Viking Stavanger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00

2. Lillestrøm - Rosenborg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 25, 2021, 04:38:48
Végül még két meccs:

1. Esteghlal Tehran FC - Gol Gohar FC
Esteghlal Tehran FC    1,73

2. B36 Tórshavn - KI Klaksvik
Gólok száma 3,5 felett   1,76
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 26, 2021, 04:56:13
Értékelés:

Koreában gólparádé helyett 0-0-át játszottak. Összességében kettő jött három ment.

Egyenleg: 2,00 + 1,73 - 5 = -1,27 E veszteség

Elsőre megint egy koreai meccs:

Gyeongnam - Daejeon Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 26, 2021, 04:58:58
Következő mérkőzés:

USM Bel-Abbès - US Biskra
Mindkét csapat gólt szerez   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 26, 2021, 05:01:51
Még egy meccs következik:

Szlavija Mazir - Energetik BGU
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 27, 2021, 01:53:03
Értékelés:

A Biskra gólja hiányzott a 100%-hoz, így kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,80 + 2,12 - 3 = +1,92 E profit

A mai első meccs:

Chicago Fire - Philadelphia Union
Óriási forma különbség van a két csapat között, aminek érvényre kell jutnia.
Philadelphia Union   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 27, 2021, 01:57:34
A következő mérkőzés:

Portland Timbers - Minnesota United FC
Döntetlenhez közeli első félidőt, a másodikban gólváltás várok.
Mindkét csapat gólt szerez - 2. félidőben   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 27, 2021, 02:31:32
Még egy meccs következik:

Seoul E-Land - Busan I Park
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 28, 2021, 03:09:15
Értékelés:

Tegnap nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan terveztem, de majd ma...

Egyenleg: -3 E veszteség

Következzen az első mai meccs:

MC Alger - ES Sétif
Mindkét csapat gólt szerez   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 28, 2021, 03:14:09
Két mérkőzés következik:

1. San Martín de Tucumán - Club Deportivo Maipú
San Martín de Tucumán   1,90

2. Anyang FC - Jeonnam Dragons
Mindkét csapat gólt szerez   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 28, 2021, 03:20:34
Végül még egy meccs:

ENPPI Club - Al-Mokawloon Al-Arab
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 29, 2021, 04:46:56
Értékelés:

Kettő jött, kettő ment, ott jött az over, ahol nem vártam.

Egyenleg: 1,90 + 1,91 - 4 = -0,19 E veszteség

A mai első tipp:

Pegula, Jessica - Garcia, Caroline
Fogadás szettre 2-0   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 29, 2021, 04:53:08
A következő két meccs:

1. Maghreb Fez - Rapide Oued Zem
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,35

2. Anglia - Németország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 29, 2021, 05:00:55
Végül még négy mérkőzés:

1 San Martin San Juan - Gimnasia de Jujuy
Mindkét csapat gólt szerez   2,45

2. Svédország - Ukrajna
Svédország   2,45

3. Ulsan Hyundai FC - BG Pathumthani United
Ulsan Hyundai FC és gólok száma 2,5 felett   2,60

4. CA Atlanta - Club Atlético Alvarado
Mindkét csapat gólt szerez   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 30, 2021, 07:36:18
Értékelés:

Még így is nyereséges lett a tegnapi nap, pedig csak 3 jött, viszont 4 elment, kicsit sok volt a tipp.

Egyenleg: 2,04 + 3,35 + 2,45 - 7 = +0,84 E profit

Az első mai mérkőzés:

Fritz, Taylor - Nakashima, Brandon
Fritz, Taylor   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 30, 2021, 07:41:08
A következő mérkőzés:

Sorribes Tormo, Sara - Konjuh, Ana
Szettek száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 30, 2021, 07:56:06
Még egy mérkőzés következik:

Kerkhove, Lesley - Muguruza, Garbiñe
17,5 alatt   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 01, 2021, 05:36:40
Értékelés:

A tegnapi fogadások 100%-ban sikerültek, az ilyesmihez nem kell kommentár.

Egyenleg: 3,15 + 2,55 + 2,10 - 3 = 4,8 E profit


A június havi összesítés következik:

Egyenleg: +12,2 E profit
ROI: 11,7 %
Találati arány: 48%
Tippek száma: 104

A mai első mérkőzés következik:

Kasatkina, Daria - Ostapenko, Jelena
Szettek száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 01, 2021, 05:39:37
A következő meccs:

Kostyuk, Marta - Sevastova, Anastasija
Szettek száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 01, 2021, 05:42:15
Még egy mérkőzés következik:

Svitolina, Elina - Linette, Magda
Szettek száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 02, 2021, 06:06:25
Értékelés:

66%-os teljesítmény, kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,43 + 2,35 - 3 = +1,78 E profit

A mai első két meccs:

1. Rogers, Shelby - Rybakina, Elena
Szettek száma 2,5 felett   2,38

2. Samsonova, Liudmila - Stephens, Sloane
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 02, 2021, 06:08:42
A következő két mérkőzés:

1. Jabeur, Ons - Muguruza, Garbiñe
Szettek száma 2,5 felett   2,35

2 Mertens, Elise - Keys, Madison
Szettek száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 02, 2021, 06:13:04
Két focimeccs következik:

1. National Bank of Egypt - Al-Masry Club
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00

2. El-Entag El-Harby - El Gounah
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 03, 2021, 06:26:05
Értékelés:

Ez most nem sikerült valami jól, hatból kettő.

Egyenleg: 2,40 + 2,35 - 6 = -1,25 E veszteség

Következzen az első meccs:

Daejeon Citizen - Sangju Sangmu Phoenix
Minden ,,feltétel" adott egy overhez.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 03, 2021, 06:35:33
A követlező mérkőzés:

Kaisar Kyzylorda - Ordabasy Shymkent
Gólok száma 2,5 felett   2,16

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 03, 2021, 06:38:20
Még egy meccs következik:

Columbus Crew - New England Revolution
Columbus Crew   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 04, 2021, 09:14:20
Értékelés:

Nyereséget ezek a tippek sem hoztak, a háromból csak egy jött.

Egyenleg: 2,60 - 3 = -0,40 E veszteség

A mai első meccs:

Bucheon FC 1995 - Busan I Park
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 04, 2021, 09:18:15
A következő mérkőzés:

CS Constantine - JS Saoura
Mindkét csapat gólt szerez   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 04, 2021, 09:20:30
Még egy meccs következik:

Pyramids FC - ENPPI Club
Mindkét csapat gólt szerez   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 05, 2021, 06:13:52
Értékelés:

Pechem volt a Bucheonnal, két piros lap. Háromból megint csak egy jött.

Egyenleg: 2,18 - 3 = -0,82 E veszteség

Az első meccs következik:

Swiatek, Iga - Jabeur, Ons
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 05, 2021, 06:19:29
A következő mérkőzés:

Badosa Gibert, Paula - Muchova, Karolina
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 05, 2021, 06:22:13
Még egy meccs következik:

Pliskova, Karolina - Samsonova, Liudmila
Szettek száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 06, 2021, 06:49:05
Értékelés:

A tegnapi fogadások sem teljesen úgy sikerültek, ahogy terveztem. Egy jött, kettő ment.
Pliskova hatalmas formában van.

Egyenleg: 2,38 - 3 = -0,62 E veszteség

Na, de akkor majd ma, első meccs:

Pliskova, Karolina - Golubic, Viktorija
Fogadás szettre 2-0   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 06, 2021, 06:51:30
A következő mérkőzés:

Muchova, Karolina - Kerber, Angelique
Szettek száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 06, 2021, 06:53:43
Végül még egy meccs:

Jabeur, Ons - Sabalenka, Aryna
Szettek száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 07, 2021, 12:09:16
Értékelés:

Egy jött, kettő ment, tegnap sem volt nyereség.

Egyenleg: 2.18 - 3 = -0,82 E veszteség

A mai első tipp:

Wydad AC Casablanca - Rapide Oued Zem
X2   3,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 07, 2021, 12:11:37
A következő meccs:

Youssoufia Berrechid - Renaissance Zemamra
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,05

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 07, 2021, 12:14:22
Még egy mérkőzés következik:

Djokovic, Novak - Fucsovics, Marton
Szett hendikeppel
Fucsovics, Marton +2.5   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 08, 2021, 11:06:53
Értékelés:

Röviden fogalmazva, ez most nem jött be.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Pliskova, Karolina - Sabalenka, Aryna
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 08, 2021, 11:09:27
A következő meccs:

ASO Chlef - Olympique de Médéa
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 08, 2021, 11:11:03
Még egy mérkőzés:

WA Tlemcen - Relizane RC
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 09, 2021, 08:28:41
Értékelés:

Már megint csak egy meccs jött a háromból.

Egyenleg: 2,40 - 3 = -0,60 E veszteség

A mai első meccs következik:

UC Dublin - Wexford Ifj.
UC Dublin által szerzett összes gól 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 09, 2021, 08:34:58
A következő mérkőzés:

Kitchee - Cerezo Osaka
Cerezo Osaka nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 09, 2021, 08:38:05
Végül még egy meccs:

Fylkir - HK Kópavogs
Fylkir nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 10, 2021, 12:45:18
Értékelés:

Ez a nap sem tartozik a sikeresebbek közé.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Saipa Karaj FC - Esteghlal Tehran FC
Esteghlal Tehran FC   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 10, 2021, 12:47:48
A következő esemény:

Barty, Ashleigh - Pliskova, Karolina
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 10, 2021, 12:50:22
Végül még egy mérkőzés:

Niemeier, Jule - Petkovic, Andrea
Szettek száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 11, 2021, 11:30:01
Értékelés:

Háromból három. Ez most egy 100%-os nap volt.

Egyenleg:

1,85 + 2,45 + 2,48 - 3 = 3,78 E profit

A mai első meccs:

FC Haka - KuPS
KuPS  1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 11, 2021, 11:39:12
A következő mérkőzés:

Busan I Park - Jeonnam Dragons
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 11, 2021, 11:42:19
Végül még egy meccs:

Ruse, Elena Gabriela - Petkovic, Andrea
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 12, 2021, 12:14:05
Értékelés:

Egy jött, kettő ment, a Busan-ból többet néztem ki hazai pályán.

Egyenleg: 1,82 - 3 = -1,18 E veszteség

Az első meccs következik:

Ansan Greeners FC - Gyeongnam
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 12, 2021, 16:58:13
A következő két mérkőzés:

1. KFUM - Start
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,79

2. Raufoss - Fredrikstad
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,52

A két meccs kötésben   2,72

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 12, 2021, 17:00:41
Végül még egy meccs:

San Martin San Juan - Barracas Central
Mindkét csapat gólt szerez   2,28

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 13, 2021, 14:53:58
Értékelés:

Egy fogadás elment, viszont kettő jött.

Egyenleg: 2,70 + 2,28 - 3 = +1,98 E profit

Az első meccs következik:

Siniakova, Katerina - Burrage, Jodie Anna
17,5 alatt   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 13, 2021, 14:55:47
A következő mérkőzés:

Pliskova, Kristyna - Sharma, Astra
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 13, 2021, 14:58:40
Végül egy focimeccs:

MC Oran - ES Sétif
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 14, 2021, 16:00:45
Értékelés:

Pluszos nap volt ez is, háromból kettő jött.

Egyenleg: 2,28 + 2,32 - 3 = +1,60 E profit

A mai első mérkőzés:

Siniakova, Katerina - Smitkova, Tereza
19,5 alatt   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 14, 2021, 16:02:37
A következő meccs:

Jung, Jason - Sandgren, Tennys
Fogadás szettre 0-2    2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 14, 2021, 16:05:01
Legyen egy focimeccs is:

Chabab Mohammedia - Maghreb Fez
Chabab Mohammedia   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 15, 2021, 18:04:34
Értékelés:

A tegnapi nagy bukás volt.

Egyenleg: -3 E veszteség

Egy élő:

Bonaventure, Ysaline - Krejcikova, Barbora (5-5)

Szettek száma 2,5 felett   3,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 15, 2021, 18:07:16
Még egy élő fogadás:

FC Urartu - Maribor (0-0)
Gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 15, 2021, 18:10:17
Végül még egy focimeccs:

KF Laçi - FK Podgorica
KF Laçi és gólok száma 1,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 16, 2021, 15:03:53
Értékelés:

Ez a nap hasolóan sikerült az előzőhöz.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első egy élő fogadás:
Siniakova, Katerina - Krejcikova, Barbora
Szettek száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 16, 2021, 15:06:40
A következő mérkőzés:

Ilves - SJK Seinäjoki
Ilves   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 16, 2021, 15:11:07
Még egy focimeccs következik:

Bray Wanderers - Galway United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 17, 2021, 19:01:10
Értékelés:

Úgy tűnik, ez most egy ilyen időszak...

Egyenleg: -3 E veszteség

Következzen egy focimeccs:

US Biskra - MC Oran
Mindkét csapat gólt szerez   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 17, 2021, 19:04:21
A következő mérkőzés:

AS Ain M'Lila - USM Alger
Mindkét csapat gólt szerez   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 17, 2021, 19:08:33
Végül még egy meccs:

Sarpsborg 08 - Bodø/Glimt
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 18, 2021, 20:19:37
Értékelés:

Legalább egy meccs jött a háromból.

Egyenleg: 2,23 - 3 = -0,77 E veszteség

A mai első meccs:

Deportivo Morón - Club Atletico Guemes (élő)
Mindkét csapat gólt szerez   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 18, 2021, 20:21:49
A következő mérkőzés:

Ferro Carril Oeste - Almagro
Mindkét csapat gólt szerez   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 18, 2021, 20:24:40
Még egy focimeccs következik:

Club Independiente Petrolero - Always Ready
Club Independiente Petrolero   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 19, 2021, 17:38:02
Értékelés:

Hasonlóan az előző naphoz, egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,06 - 3 = -0,94 E veszteség

Ma egy tenisz meccsel indítok:

Qinwen Zheng - Samsonova, Liudmila
Fogadás szettre 0-2   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 19, 2021, 17:41:01
Egy focimeccs következik:

Djurgårdens IF - IK Sirius FK
Djurgårdens IF -1,5   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 19, 2021, 17:46:45
A következő mérkőzés hajnalban kezdődik:

Atlético Tigre - San Martín de Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 20, 2021, 17:28:26
Értékelés:

Ismét 3-ból egy.

Egyenleg: 2,06 - 3 = -0,94 E veszteség

Az első meccs következik:

Stefanini, Lucrezia - Sharma, Astra   
Fogadás szettre 0-2   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 20, 2021, 17:32:04
A következő meccs:
Falkenbergs FF - Jönköpings Södra IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 20, 2021, 17:35:16
Végül még egy mérkőzés:

Danilovic, Olga - Rakhimova, Kamilla
Rakhimova, Kamilla   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 21, 2021, 19:42:43
Értékelés:

Egy jött,kettő ment.

Egyenleg: 1,96 - 3 = -1,04 E veszteség

A mai első meccs:

Carlos Stein - Atletico Grau
Mindkét csapat gólt szerez   1,74
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 21, 2021, 19:49:42
A következő mérkőzés:

HamKam - Aalesund
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 21, 2021, 20:46:55
Még egy meccs következuk:

Slovan Bratislava - Young Boys (élő)
Mindkét csapat gólt szerez   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 22, 2021, 15:52:00
Értékelés:

Egy meccs elment ugyan, de legalább pluszos nap volt.

Egyenleg: 1,74 + 2,20 -3 = +0,94 E profit

Ma az első mérkőzés:

Vikhlyantseva, Natalia - Sharma, Astra
Fogadás szettre 1-2   4,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 22, 2021, 15:53:52
A következő meccs:

Shapovalov, Denis - Kopriva, Vit
19,5 alatt   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 22, 2021, 15:56:49
Legyen egy foci is:

Guabirá Montero - Jorge Wilstermann
Gólok száma 3,5 felett   2,48

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 23, 2021, 15:38:27
Értékelés:

Ismét egy mínuszos nap, egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,48 - 3 = -0,52 E veszteség

Az első meccs következik:

Termalica Bruk-Bet Nieciecza - Stal Mielec
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 23, 2021, 15:41:07
A következő mérkőzés:

Raja Casablanca - Renaissance Zemamra
Mindkét csapat gólt szerez   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 23, 2021, 15:44:14
Végül egy tenisz:

Collins, Danielle - Sharma, Astra
Szettek száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 24, 2021, 13:30:01
Értékelés:

A tegnapi tippek sajnos mellémentek.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Gimnasia de Jujuy - Santamarina Tandil
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 24, 2021, 13:33:31
A következő mérkőzés:

Ferro Carril Oeste - Club Atletico Guemes
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 24, 2021, 13:37:37
Egy élő fogadás következik:

Ansan Greeners FC - Sangju Sangmu Phoenix (38' 0-0)
Mindkét csapat gólt szerez   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 25, 2021, 03:52:57
Értékelés:

Úgy tűnik, ez egy ilyen hónap.

Egyenleg: -3 E veszteség

Következzen egy hajnali meccs:

Orange County Blues FC - Sacramento Republic
Orange County Blues FC   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 25, 2021, 03:57:00
Egy koreai meccs következik:

Ulsan Hyundai FC - Suwon City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 25, 2021, 03:59:21
Végül még egy mérkőzés:

Gangwon - Jeju United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 26, 2021, 17:22:45
Értékelés:

A Sacramento az utolsó másodpercben kiegyenlített, egyébként 100% lett volna.

Egyenleg: 2,38 + 2,70 - 3 = +2,08 E profit

A mai első mérkőzés:

Popyrin, Alexei - Johnson, Steve
Johnson, Steve    2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 26, 2021, 17:25:55
A következő meccs:

Club Deportivo Maipú - Estudiantes De Río Cuarto
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 26, 2021, 17:27:52
Még egy argentín meccs következik:

CA Atlanta - Chacarita Juniors
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 27, 2021, 16:36:51
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,38 - 3 = -0,62 E veszteség

A mai első meccs:

Renaissance Zemamra - Rapide Oued Zem
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 27, 2021, 16:38:50
A következő mérkőzés:

WA Tlemcen - AS Ain M'Lila
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 27, 2021, 16:40:54
Még egy mérkőzés következik:

JS Kabylie - MC Alger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 28, 2021, 04:54:49
Értékelés:

Egy gól hiányzott a 100%-hoz, így kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,80 + 2,75 - 3 = +2,55 E profit

A mai első mérkőzés:

Rybakina, Elena - Muguruza, Garbiñe
Fogadás szettre 0-2   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 28, 2021, 05:06:15
Két tenisz mérkőzés következik:

1. Badosa Gibert, Paula - Vondrousova, Marketa
Szettek száma 2,5 felett   2,38

2. Pavlyuchenkova, Anastasia - Bencic, Belinda
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 28, 2021, 05:10:23
Végül jöjjön két focimeccs:

1. FC Midtjylland - Celtic
FC Midtjylland   2,50

2. Red Star Belgrade - Kairat Almaty
Red Star Belgrade és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 29, 2021, 17:15:02
Értékelés:

Kettő jött, kettő ment, 50%-os teljesítmény.

Egyenleg: 2,40 + 2,16 - 4 = +0,56 E profit

Az első meccs következik:

Antofagasta - Universidad Católica (CHI)
Universidad Católica   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 29, 2021, 17:17:56
A következő mérkőzés:

Maribor - Hammarby IF
Maribor   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 29, 2021, 17:21:02
Végül még egy focimeccs:

Osijek - Pogoń Szczecin
Osijek   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 30, 2021, 20:38:00
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,10 - 3 = -0,90 E veszteség

A mai első meccs:

Cork City - UC Dublin
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 30, 2021, 20:39:38
A következő mérkőzés:

Drogheda United - Waterford United
Mindkét csapat gólt szerez   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 30, 2021, 20:42:41
És még egy focimeccs:

Shamrock Rovers - St Patrick's Athletic
Mindkét csapat gólt szerez   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 31, 2021, 19:04:23
Értékelés:

Egy meccs elment, de legalább nyereséges nap volt.

Egyenleg: 1,92 + 2,18 - 3 = +1,10 profit

A mai első meccs:

Slovan Liberec - Sparta Praha (élő 0-0)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 31, 2021, 19:06:18
A következő mérkőzés:

San Martin San Juan - Guillermo Brown
Mindkét csapat gólt szerez   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 31, 2021, 19:08:41
Végül még egy meccs:

Club Real Santa Cruz - Club Independiente Petrolero
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 01, 2021, 15:42:56
Értékelés:

Július utolsó napja, fogadási szempontból nem lett valami sikeres, sok volt a piros lap.

Egyenleg: -3 E veszteség

Ami a júliust illetti, következzen a mérleg:

Egyenleg: -19,5 E
Tippek száma: 96
Találati arány: 34%
ROI: -19,8%

Nem volt egy erős hónap, de most következzen egy mai meccs:

San Martín de Tucumán - Estudiantes de Buenos Aires
San Martín de Tucumán   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 01, 2021, 15:45:47
Ez pedig már a következő mérkőzés:

Almagro - Gimnasia de Jujuy
Almagro   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 01, 2021, 15:51:46
Még egy meccs következik:

Slovácko - České Budějovice
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 02, 2021, 22:06:54
Értékelés:

Nem volt túl sikeres a tegnapi nap.

Egyenleg: -3 E veszteség

Mára egy focimeccs:

Orsomarso - Llaneros F.C.
Llaneros F.C.   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 02, 2021, 22:09:13
Tenisz következik:

Riske, Alison - Vandeweghe, Coco
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 02, 2021, 22:11:57
Végül még egy mérkőzés:

Bouzkova, Marie - Konjuh, Ana
Fogadás szettre 0-2   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 04, 2021, 04:51:25
Értékelés:

Kettőből egy.

Egyenleg: 2,33 - 2 = 0,33 E profit

Mai első:

Ulsan Hyundai FC - Daegu
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 04, 2021, 04:53:11
A következő meccs:

Pohang Steelers - Seongnam Ilhwa Chunma
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 04, 2021, 04:54:58
Még egy mérkőzés:

Suwon City - Jeonbuk Motors
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 05, 2021, 08:08:25
Értékelés:

Egy legalább jött.

Egyenleg: 2,33 - 3 = -0,67 e veszteség

Első meccs:

FK Baumit Jablonec - Celtic
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 05, 2021, 08:11:35
A következő mérkőzés:

Nishikori, Kei - Norrie, Cameron
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 05, 2021, 08:14:38
Következzen még egy:

Bara, Irina Maria - Kucova, Kristina
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 08, 2021, 04:48:49
Értékelés:

Kissé megkésve ugyan, de értékelek - ebben a hónapban valószínűleg lesznek ilyen, vagy még ennél hosszabb kihagyások is.

A legutóbbi fogadási nap (aug. 05.) 100%-os lett, mindhárom meccs jött.

Egyenleg: 2,38 + 2,40 + 2,45 - 3 = +4,23 E profit

A mai első meccs:

Incheon United - Suwon City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 08, 2021, 04:50:23
A következő mérkőzés:

Sangju Sangmu Phoenix - Gyeongnam
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 08, 2021, 04:52:21
Végül még egy meccs:

Jeonnam Dragons - Daejeon Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3.00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 09, 2021, 06:42:36
Értékelés:

Három 0-0-ás döntetlent kifogni, ez már kimeríti a pech fogalmát.

Egyenleg: -3 E veszteség

Ma tenisszel jövök, az első mérkőzés következik:

Badosa Gibert, Paula - Golubic, Viktorija
Fogadás szettre 2-0   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 09, 2021, 06:45:00
A következő meccs:

Ostapenko, Jelena - Siniakova, Katerina
Szettek száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 09, 2021, 06:46:45
Végül még egy mérkőzés:

Tomljanović, Ajla - Ferro, Fiona
Fogadás szettre 2-0   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 10, 2021, 04:38:41
Értékelés:

A három tippből egy érvénytelen, egy nyertes és egy vesztes.

Egyenleg: 2,50 - 2 = +0,50 E profit

A mai első mérkőzés:

Slavia Prága - Ferencváros
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 10, 2021, 04:42:03
A következő meccs:

Rangers FC - Malmö FF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 10, 2021, 04:44:49
Még egy mérkőzés következik:

Flora Tallinn - Omonia Nicosia
Mindkét csapat gólt szerez    2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 11, 2021, 05:08:55
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,25 + 2,25 - 3 = +1,50 E profit

A mai első meccs:

Pliskova, Karolina - Vekic, Donna
Fogadás szettre 2-0   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 11, 2021, 05:10:33
A következő mérkőzés:

Badosa Gibert, Paula - Marino, R
19,5 alatt   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 11, 2021, 05:12:33
Még egy meccs következik:

Samsonova, Liudmila - Sorribes Tormo, Sara
Szettek száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 12, 2021, 14:23:22
Értékelés:

A tegnapi meccsek nem teljesen úgy alakultak, ahogyan vártam.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Rijeka - Hibernian
Rijeka   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 12, 2021, 14:25:11
A következő mérkőzés:

Molde - Trabzonspor A.Ş.
Molde   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 12, 2021, 14:27:00
Végül egy tenisz:

Ruud, Casper - Lajovic, Dusan
Fogadás szettre 2-0   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 13, 2021, 08:19:10
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,10 + 2,07 - 3 = +1,17 E profit

A mai nap első meccse következik:

Shimizu S-Pulse - Gamba Osaka
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 13, 2021, 08:21:29
A következő mérkőzés:

Ústí nad Labem - Prostějov
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 13, 2021, 08:23:10
Végül még egy meccs:

Termalica Bruk-Bet Nieciecza - Lech Poznań
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 14, 2021, 06:49:55
Értékelés:

A háromból csak egy meccs jött.

Egyenleg: 2,18 - 3 = -0,82 E veszteség

A mai első mérkőzés:

Sabalenka, Aryna - Pliskova, Karolina
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 14, 2021, 06:53:08
A következő meccs:

Jeju United - Ulsan Hyundai FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 14, 2021, 06:56:07
Még egy mérkőzés következik:

Ismaily - Al-Zamalek
Mindkét csapat gólt szerez   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 15, 2021, 07:41:20
Értékelés:

Ismét csak egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,30 - 3 = -0,70 E veszteség

Az első mai meccs:

Chungnam Asan - Sangju Sangmu Phoenix
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 15, 2021, 07:42:57
A következő mérkőzés:

Pohang Steelers - Suwon City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 15, 2021, 07:44:42
Még egy meccs következik:

Gwangju FC - Incheon United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 16, 2021, 13:55:38
Értékelés:

Nyereséggel zárult a nap, kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,80 + 2,17 -3 = 1,97 E profit

A mai első meccs:

Relizane RC - CS Constantine
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 16, 2021, 13:57:21
A következő meccs:

ASO Chlef - USM Alger
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 16, 2021, 13:58:57
Végül még egy:

Belouizdad - MC Alger
Mindkét csapat gólt szerez   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 17, 2021, 15:49:05
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,12 - 3 = -0,88 E veszteség

Az első meccs következik:

Pegula, Jessica - Giorgi, Camila
Szettek száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 17, 2021, 15:51:38
A következő mérkőzés:

Jabeur, Ons - Kontaveit, Anett
Fogadás szettre 2-0   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 17, 2021, 15:53:41
Még egy tenisz:

Baptiste, Hailey - Kovinic, Danka
Kovinic, Danka   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 18, 2021, 14:44:35
Értékelés:

A tegnapi nap nem tartozik a sikeresebbek közé.

Egyenleg: -3 E veszteség

Következzen a mai első mérkőzés:

Malmö FF - Ludogorec Razgrad
Malmö FF  2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 18, 2021, 14:47:27
A következő meccs:

Benfica - PSV Eindhoven
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 18, 2021, 14:48:53
Végül még egy meccs:

Celtic - AZ Alkmaar
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 19, 2021, 14:21:48
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 2,16 - 3 = +1,16 E profit

A mai első meccs:

KuPS - 1. FC Union Berlin
Mindkét csapat gólt szerez   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 19, 2021, 14:23:29
A következő mérkőzés:

Paços Ferreira - Tottenham
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 19, 2021, 14:25:21
Legyen egy tenisz is:

Krejcikova, Barbora - Muguruza, Garbiñe
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 24, 2021, 16:14:36
Értékelés:

Ami a 19.-i meccseket illeti, egy jött, kettő ment.

Egyenleg: -0,62 E veszteség

A mai első mérkőzés:

MC Alger - Hussein Dey
MC Alger   1,72
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 24, 2021, 16:16:43
A következő meccs:

USM Bel-Abbès - CS Constantine
CS Constantine   3,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 24, 2021, 16:18:42
Még egy focimeccs:

Shrewsbury Town - Rochdale
Shrewsbury Town   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 25, 2021, 13:48:12
Értékelés:

A Hussein Dey meglepően jó meccset játszott a házigazdákkal, a Shrewsbury mérkőzésén a piros lap döntött, viszont a Constantine hozta, amit vártam.

Egyenleg: 3,45 -3 = +0,45 E profit

A mai első meccs:

Union La Calera - Colo Colo
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 25, 2021, 13:51:16
A következő mérkőzés:

Siniakova, Katerina - Hanatani, Nagi
16,5 alatt   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 25, 2021, 13:53:24
Még egy meccs következik:

Carreno Busta, Pablo - Koepfer, Dominik
20,5 alatt   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 26, 2021, 16:49:54
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,04 + 2,02 -3 = +1,06 E profit

Az első meccs következik:

Santiago Wanderers - Unión Española
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 26, 2021, 16:53:44
A következő meccs:

Sharma, Astra - Bandecchi, Susan
19,5 alatt   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 26, 2021, 16:55:55
Még egy mérkőzés:

Konjuh, Ana - Grabher, Julia
18,5 alatt   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 27, 2021, 19:01:47
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,02 -3 = -0,98 E veszteség

Az első meccs következik:

Magallanes - Santiago Morning
Mindkét csapat gólt szerez   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 27, 2021, 19:07:08
A következő mérkőzés.

Svitolina, Elina - Peterson, Rebecca
19,5 alatt   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 27, 2021, 19:09:27
Még egy meccs:

Linette, Magda - Begu, Irina-Camelia
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 29, 2021, 17:29:14
Értékelés:

Ez nem volt egy nyerő nap.

Egyenleg: -3 E veszteség

Következzen az első tipp:

Brøndby IF - FC Midtjylland
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 29, 2021, 17:31:00
A következő meccs:

Zbrojovka Brno - FK Varnsdorf
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 29, 2021, 17:32:59
Még egy mérkőzés következik:

Deportivo Morón - Barracas Central
Mindkét csapat gólt szerez   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 30, 2021, 15:28:05
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,04 - 3 = -0,96 E veszteség

A mai első meccs:

Weymouth - Maidenhead United
Maidenhead United   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 30, 2021, 15:30:36
A következő mérkőzés:

Barnet - Dag & Red
Dag & Red nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 30, 2021, 15:33:22
Még egy meccs:

King's Lynn Town FC - Chesterfield
Chesterfield   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 31, 2021, 18:13:38
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,85 -3 = -1,15

Az első meccs következik:

Stockport County - Grimsby Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 31, 2021, 18:18:27
A következő meccs:

Barty, Ashleigh - Zvonareva, Vera
17,5 alatt   1,86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 31, 2021, 18:20:40
A következő meccs:

Bucsa, Cristina - Teichmann, Jil
18,5 alatt   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 01, 2021, 17:27:00
Értékelés:

Ez sem volt egy jó nap.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első:

Norvégia - Hollandia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,97

Az augusztus gyengén sikerült:

Egyenleg: -15,87 E
ROI: -23,6%
Találati arány: 35%
Fogadások száma: 67
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 01, 2021, 17:29:00
A következő meccs:

Szlovénia - Szlovákia
Mindkét csapat gólt szerez   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 01, 2021, 17:31:19
Még egy mérkőzés:

Dánia - Skócia
Mindkét csapat gólt szerez   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 02, 2021, 18:04:38
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,38 - 3 = -0,62 E veszteség

Következzen az első meccs:

Izland - Románia
Mindkét csapat gólt szerez   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 02, 2021, 18:06:30
A következő meccs:

Magyarország - Anglia
Mindkét csapat gólt szerez   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 02, 2021, 18:08:26
Végül még egy:

Svédország - Spanyolország
Mindkét csapat gólt szerez   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 03, 2021, 18:29:42
Értékelés:

Ismét egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,97 -3 = -1,03

Az első meccs következik:

UC Dublin - Bray Wanderers
UC Dublin   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 03, 2021, 18:32:24
A következő mérkőzés:

Finn Harps - Shamrock Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 03, 2021, 18:34:10
Még egy meccs:

Barracas Central - Ferro Carril Oeste
Mindkét csapat gólt szerez   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 04, 2021, 19:58:53
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,02 + 2,90 - 3 = +1,92 E profit

Az első meccs:

Pliskova, Karolina - Tomljanović, Ajla
Fogadás szettre 2-0   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 04, 2021, 20:00:57
A következő mérkőzés:

Kontaveit, Anett - Swiatek, Iga
Szettek száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 04, 2021, 20:03:08
Végül még egy:

Sorribes Tormo, Sara - Raducanu, Emma
Fogadás szettre 2-0   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 05, 2021, 19:38:34
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,84 + 2,35 -3 = + 1,19 E profit

Első meccs:

Albánia - Magyarország ( élő)
Magyarország 7,50

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 05, 2021, 19:41:33
A következő mérkőzés:

Mertens, Elise - Sabalenka, Aryna
Fogadás szettre 0-2   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 05, 2021, 19:46:14
Még egy meccs:

Tacoma Defiance - Phoenix Rising FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 06, 2021, 17:33:21
Értékelés:

Egy ment, kettő jött.

Egyenleg: 1,88 + 1,98 - 3 = + 0,86 E profit

A mai első:

Pliskova, Karolina - Pavlyuchenkova, Anastasia
Fogadás szettre 2-0   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 06, 2021, 17:36:17
A következő meccs:

Bolton - Burton Albion
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 06, 2021, 17:39:12
Végül még egy foci:

Estudiantes La Plata - Argentinos Jrs
Mindkét csapat gólt szerez   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 07, 2021, 19:40:57
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,50 + 2,38 - 3 = +1,88 E profit

A mai első következik:

Hollandia - Törökország
Mindkét csapat gólt szerez   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 07, 2021, 19:44:24
A következő meccs:

Írország - Szerbia
Mindkét csapat gólt szerez   2.00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 07, 2021, 19:47:20
Még egy mérkőzés:

Svitolina, Elina - Fernandez, Leylah Annie
Szettek száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 08, 2021, 11:24:34
Értékelés:

Most jött mind a három meccs.

Egyenleg: 1,92 + 2,00 + 2,60 - 3 = 3,52 E profit

A mai első meccs:

Görögország - Svédország
Mindkét csapat gólt szerez   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 08, 2021, 11:26:36
Következzen a második:

Santiago Morning - Deportes Copiapó
Santiago Morning   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 08, 2021, 11:29:14
Végül még egy:

Raducanu, Emma - Bencic, Belinda
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 09, 2021, 16:33:06
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,06 -3 = -0,94 E veszteség

A mai első meccs:

Guanacasteca - CS Herediano
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 09, 2021, 16:35:10
A következő mérkőzés:

Mineros de Guayana - Monagas SC
Gólok száma 2,5 felett   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 09, 2021, 16:36:44
Még egy meccs:

Deportivo Pasto - Deportivo Pereira
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 10, 2021, 21:05:31
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,32 + 2,04 -3 = +1,36 E profit

A mai első:

3 de Febrero - General Díaz
Mindkét csapat gólt szerez   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 10, 2021, 21:07:51
A következő:

CA Agropecuario - Club Atlético Alvarado
Mindkét csapat gólt szerez   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 10, 2021, 21:11:33
Még egy:

Olympique Safi - Difaâ Hassani El Jadida
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 12, 2021, 17:26:41
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,96 - 3 = -1,04 E veszteség

A mai első:

Rosenborg - Tromsø
Rosenborg és gólok száma 1,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 12, 2021, 17:28:55
A következő:

AC Milan - Lazio
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 12, 2021, 17:31:10
Még egy meccs:

Roma - Sassuolo
Roma és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 13, 2021, 16:32:13
Értékelés:

Kettő jött, egy ment ismét.

Egyenleg: 1,90 + 2,07 - 3 = +0,97 E profit

A mai első meccs:

Everton - Burnley
Everton és gólok száma 1,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 13, 2021, 16:33:56
A következő mérkőzés:

Potapova, Anastasia - Cornet, Alizé
Fogadás szettre 0-2   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 13, 2021, 16:35:38
Még egy meccs:

All Boys - CA San Telmo
Mindkét csapat gólt szerez   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 15, 2021, 19:58:28
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,10 + 2,14 - 3 = +1,24 E profit

A mai első:

Ullensaker/Kisa - Start
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 15, 2021, 20:16:21
A következő meccs:

Birmingham - Fulham
Fulham   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 15, 2021, 20:18:26
Végül még egy mérkőzés:

Sporting Lisbon - Ajax
Sporting Lisbon   3.50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 16, 2021, 17:48:13
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,82 + 2,10 - 3 = +0,92 E profit

A mai első meccs:

Bencic, Belinda - Diyas, Zarina
18,5 alatt   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 16, 2021, 17:50:27
A következő meccs:

Real Betis - Celtic
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 16, 2021, 17:52:44
Végül még egy mérkőzés:

Red Star Belgrade - S.C. Braga
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 17, 2021, 20:39:22
Értékelés:

Most minden meccs jött.

Egyenleg: 2,17 + 2,48 + 2,30 = +3,95 E profit

A mai első meccs:

Nueva Chicago - Gimnasia y Esgrima Mendoza
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 17, 2021, 20:41:40
A következő mérkőzés:

Brown de Adrogué - Club Atletico Guemes
Mindkét csapat gólt szerez   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 17, 2021, 20:43:30
Még egy meccs:

San Martin San Juan - Almagro
Mindkét csapat gólt szerez   2,08

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 18, 2021, 20:01:11
Értékelés:

Ismét jött mind a 3 meccs.

Egyenleg: 2,00 + 2,32 + 2,08 - 3 = +3,40 E profit

A mai első meccs:

Sporting de Charleroi - Club Brugge
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 18, 2021, 20:02:50
A következő mérkőzés:

Sligo Rovers - Shamrock Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 18, 2021, 20:04:35
Végül még egy:

Atlanta United FC - D.C. United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 19, 2021, 22:13:39
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,00 - 3 = -1 E veszteség

A mai első:

Atlético Huracán - CA Independiente Avellaneda
Mindkét csapat gólt szerez   2,28

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 19, 2021, 22:15:15
A következő meccs:

Club Atlético Alvarado - Quilmes
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 19, 2021, 22:17:36
Még egy mérkőzés:

The Strongest - Jorge Wilstermann
Mindkét csapat gólt szerez és  gólok száma 2,5 felett    2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 20, 2021, 18:51:09
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,30 - 3 = -0,70 E veszteség

A mai első meccs:

Bohemians Dublin - Derry City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 20, 2021, 18:53:02
A következő meccs:

Rosario Central - San Lorenzo
Rosario Central   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 20, 2021, 18:55:14
Még egy mérkőzés következik:

Lanús - Newell's Old Boys
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2.10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 21, 2021, 16:35:38
Értékelés:

Ez most telitalálat lett.

Egyenleg: 2,50 + 2,12 + 2,10 - 3 = +3,72 E profit

A mai első meccs:

Martincova, Tereza - Siniakova, Katerina
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 21, 2021, 16:37:37
A következő mérkőzés:

Kudermetova, Veronika - Rybakina, Elena
Fogadás szettre 0-2   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 21, 2021, 16:40:24
Még egy meccs következik:

Gillingham - Charlton Athletic
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 22, 2021, 14:26:44
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,45 + 2,18 - 3 = +1,63 E profit

A mai első meccs:

Potapova, Anastasia - Kvitova, Petra
19,5 alatt   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 22, 2021, 14:28:19
A következő meccs:

Mouloudia Oujda - FAR Rabat
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 22, 2021, 14:30:55
Még egy mérkőzés:

Gaziantep B.B. - İstanbul Başakşehir
Gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 23, 2021, 04:10:06
Értékelés:

Ez a nap nem túl jól sikerült.

Egyenleg: -3 E veszteség

Az első mai meccs:

Linette, Magda - Rybakina, Elena
Fogadás szettre 0-2   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 23, 2021, 04:11:42
A következő mérkőzés:

Martincova, Tereza - Pavlyuchenkova, Anastasia
19,5 alatt   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 23, 2021, 04:13:31
Még egy meccs:

Sakkari, Maria - Ostapenko, Jelena
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 24, 2021, 22:56:46
Értékelés:

Három vesztes fogadás.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első:
Xinyu Wang/Saisai Zheng - Liang, E/Marino, R
Xinyu Wang/Saisai Zheng   2.00 (élő)
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 24, 2021, 23:03:16
A következő meccs:

Trasandino - Real San Joaquin
Trasandino   1,73
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 24, 2021, 23:08:18
Még egy mérkőzés:

Gil Vicente - FC Porto
FC Porto   1,53
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 25, 2021, 04:52:53
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 1,53 - 3 = +0,53 E profit

A mai első meccs:

FK Pardubice - Viktoria Plzeň
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 25, 2021, 04:54:56
A következő mérkőzés:

Chelsea - Manchester City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 25, 2021, 04:57:35
Végül még egy meccs:

Deportivo Riestra - San Martín de Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 27, 2021, 05:05:47
Értékelés:

A 25.-e gyenge nap volt fogadási szempontból.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első következik:

Seoul E-Land - Busan I Park
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 27, 2021, 05:08:19
A következő mérkőzés:

Dundalk - Bohemians Dublin
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 27, 2021, 05:10:10
Még meccs következik:

EM Deportivo Binacional - Universidad de San Martin de Porres
EM Deportivo Binacional   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 28, 2021, 01:38:20
Értékelés:

Jött mind a három meccs.

Egyenleg: 2,40 + 2,30 + 1,95 - 2 = +3,65 E profit

A mai első:

Cambridge United - Gillingham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 28, 2021, 01:39:47
A következő meccs:

Charlton Athletic - Bolton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 28, 2021, 01:41:34
Még egy mérkőzés következik:

Shrewsbury Town - Wycombe Wanderers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 29, 2021, 05:58:59
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,40 + 2,45 - 3 = +1,85 E profit

A mai első meccs:

Gangwon - Pohang Steelers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 29, 2021, 06:01:00
A következő mérkőzés:

Strømmen - KFUM
KFUM   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 29, 2021, 06:03:10
Végül még egy:

Sasnovich, Aliaksandra - Rybakina, Elena
19,5 alatt   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 30, 2021, 07:34:20
Értékelés:

A tegnapi fogadások nem úgy sikerültek, ahogyan vártam.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Bencic, Belinda - Martincova, Tereza
Martincova, Tereza   3,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 30, 2021, 07:37:18
A következő mérkőzés:

Ludogorec Razgrad - Red Star Belgrade
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 30, 2021, 07:39:29
Még egy mérkőzés következik:

Sinner, Jannik - Gerasimov, Egor
21,5 alatt   1.98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 01, 2021, 17:34:23
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,98 -3 = -1,02 E veszteség

A mai első meccs:

Drogheda United - St Patrick's Athletic
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 01, 2021, 17:35:45
A következő mérkőzés:

Shamrock Rovers - Derry City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 01, 2021, 17:37:33
Még egy meccs:

Finn Harps - Dundalk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 02, 2021, 15:34:11
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,85 + 2,20 -3 = +2,05 E profit

A mai első:

Istra 1961 - Rijeka
Rijeka nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 02, 2021, 15:37:13
A következő meccs:

Spal - Parma
Spal   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 02, 2021, 15:41:08
Végül még egy meccs:

Barracas Central - All Boys
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 03, 2021, 13:43:26
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 3,55 + 2,80 - 3 = +3,35 E profit

A mai első meccs:

Palestino - Colo Colo
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett  2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 03, 2021, 13:44:55
A következő mérkőzés:

Sinner, Jannik - Monfils, Gael
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 03, 2021, 13:46:24
Még egy mérkőzés:

Jabeur, Ons - Muguruza, Garbiñe
Szettek száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 04, 2021, 10:08:50
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,33 + 2,20 - 3 = +1,53 E profit

Az első meccs következik:

Defensa y Justicia - Club Atletico Talleres
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 04, 2021, 10:10:35
A következő mérkőzés:

Defensores de Belgrano - Santamarina Tandil
Defensores de Belgrano   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 04, 2021, 10:12:53
Végül még egy focimeccs:

CA Atlanta - CA Agropecuario
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 05, 2021, 14:06:01
Értékelés:

Nem volt egy sikeres nap.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Altrincham - Grimsby Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 05, 2021, 14:07:27
A következő mérkőzés:

Bromley FC - Weymouth
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 05, 2021, 14:09:14
Még egy meccs következik:

Woking - Dag & Red
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 06, 2021, 12:39:35
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,12 - 3 = -0,88 E veszteség

A mai első meccs:

Olaszország - Spanyolország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 06, 2021, 12:41:07
A következő mérkőzés:

Tigres FC - Real Cartagena
Döntetlen   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 06, 2021, 12:43:15
Még egy mérkőzés következik:

Petkovic, Andrea - Putintseva, Yulia
Szettek száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 07, 2021, 12:22:38
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,90 - 3 = - 0,10 E veszteség

A mai első meccs:

Belgium - Franciaország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 07, 2021, 12:24:32
A következő mérkőzés:

Szaúd-Arábia - Japán
Mindkét csapat gólt szerez     2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 07, 2021, 12:26:41
Még egy mérkőzés következik:

Jacquemot, Elsa - Yastremska, Dayana
18,5 alatt   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 08, 2021, 12:18:28
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,55 + 1,96 - 3 = +1,51 E profit

A mai első meccs:

Dundalk - Shamrock Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 08, 2021, 12:21:14
A következő mérkőzés:

Central Córdoba de Santiago del Estero - Atlético Huracán
Mindkét csapat gólt szerez   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 08, 2021, 12:23:23
Még egy meccs következik:

Bastia-Borgo - Annecy FC   
Annecy FC   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 09, 2021, 17:01:42
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,20 + 2,00 - 3 = +1,20 E profit

Következzen a mai első:

Pliskova, Karolina - Frech, Magdalena
19,5 alatt   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 09, 2021, 17:03:04
A következő meccs:

Kontaveit, Anett - Trevisan, Martina
18,5 alatt   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 09, 2021, 17:04:29
Még egy mérkőzés:

Krejcikova, Barbora - Diyas, Zarina
18,5 alatt   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 10, 2021, 15:18:29
Értékelés:

A tegnapi fogadások nem sikerültek túl fényesen.

Egyenleg: -2 E veszteség

A mai első:

Millman, John - Sinner, Jannik
20,5 alatt   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 10, 2021, 15:20:27
A következő mérkőzés:

Nakashima, Brandon - Fritz, Taylor
Fritz, Taylor   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 10, 2021, 15:22:46
Még egy meccs következik:

Spanyolország - Franciaország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 11, 2021, 16:20:16
Értékelés:

A tegnapi telitalálat volt.

Egyenleg: 1,91 + 2,25 + 2,50 - 3 = 3,66 E profit

A mai első mérkőzés:

Pliskova, Karolina - Haddad Maia, Beatriz
19,5 alatt   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 11, 2021, 16:23:09
A következő meccs:

Kontaveit, Anett - Andreescu, Bianca Vanessa
Fogadás szettre 2-0   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 11, 2021, 16:25:23
Végül még egy mérkőzés:

Szlovénia - Oroszország
Mindkét csapat gólt szerez   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 13, 2021, 15:25:22
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egy egyenleg: 2,17 + 2,23 - 3 = +1,40 E profit

A mai első meccs:

Karatsev, Aslan - Hurkacz, Hubert
Karatsev, Aslan   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 13, 2021, 15:27:06
A következő mérkőzés:

Schwartzman, Diego Sebastian - Ruud, Casper
Fogadás szettre 0-2   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 13, 2021, 15:29:08
Még egy meccs:

Fritz, Taylor - Sinner, Jannik
Fogadás szettre 0-2   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 14, 2021, 20:01:19
Értékelés:

Ez most nem jött.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első:

Norrie, Cameron - Schwartzman, Diego Sebastian
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 14, 2021, 20:02:52
A következő meccs:

Dimitrov, Grigor - Hurkacz, Hubert
Szettek száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 14, 2021, 20:04:23
Még egy mérkőzés:

Kolumbia - Ecuador
Kolumbia - Ecuador   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 15, 2021, 21:05:30
Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,30 - 3 = -0,70 E veszteség

A mai első meccs:

Waterford United - Finn Harps (élő)
Mindkét csapat gólt szerez   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 15, 2021, 21:07:22
A következő mérkőzés:

UC Dublin - Cork City (élő)
UC Dublin   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 15, 2021, 21:09:14
Még egy meccs:

Fritz, Taylor - Zverev, Alexander
Szettek száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 16, 2021, 18:44:53
Értékelés:

Telitalálat.

Egyenleg: 2,25 + 2,32 + 2,95 - 3 = 4,52 E profit

A mai első meccs:

Zulte Waregem - Royal Antwerp FC
Royal Antwerp FC és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 16, 2021, 18:46:33
A következő mérkőzés:

Persepolis FC - Al Hilal
Mindkét csapat gólt szerez   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 16, 2021, 18:48:35
Még egy meccs következik:

Dimitrov, Grigor - Norrie, Cameron
Szettek száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 17, 2021, 00:37:23
Értékelés:

Ez nem jött.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első:

Los Angeles Galaxy - Portland Timbers
Portland Timbers   3,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 17, 2021, 00:39:18
A következő meccs:

Fritz, Taylor - Basilashvili, Nikoloz
Fogadás szettre 2-0   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 17, 2021, 00:41:29
Még egy mérkőzés:

Badosa Gibert, Paula - Azarenka, Victoria
Szettek száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 18, 2021, 18:02:31
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,35 - 3 = -0,65 E veszteség

A mai első:

Kasatkina, Daria - Kalinina, Anhelina
19,5 alatt   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 18, 2021, 18:04:12
A következő meccs:

AGF Aarhus - AaB Aalborg
AGF Aarhus   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 18, 2021, 18:05:57
Még egy mérkőzés:

Djurgårdens IF - IF Elfsborg
Djurgårdens IF   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 19, 2021, 18:32:42
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,02 + 2,65 - 3 = +1,67 E profit

A mai első meccs:

Coquimbo Unido - Deportes Temuco
Coquimbo Unido   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 19, 2021, 18:34:57
A következő mérkőzés:

Plymouth Argyle - Bolton
Plymouth Argyle   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 19, 2021, 18:37:28
Még egy mérkőzés:

Rybakina, Elena - Vondrousova, Marketa
Szettek száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 21, 2021, 19:26:20
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: -0,85 E veszteség

A mai első:

Lecco - Renate
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 21, 2021, 19:30:38
A következő meccs:

Argentinos Jrs - CA Colon de Santa Fe ( élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 21, 2021, 19:32:23
Még egy mérkőzés:

Newell's Old Boys - Aldosivi
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 22, 2021, 19:10:05
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,63 + 3,15 - 3 = +2,78 E profit

A mai első mérkőzés:

Dungannon Swifts - Carrick Rangers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 22, 2021, 19:13:45
A következő meccs:

Lokomotiv Plovdiv - CSKA 1948 Sofia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 22, 2021, 19:16:39
Még egy meccs következik:

Club Atletico Guemes - Santamarina Tandil
Club Atletico Guemes kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 23, 2021, 00:45:54
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,50 + 2,50 - 3 = +2,00 E profit

A mai első meccs:

Seattle Sounders - Sporting Kansas City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 23, 2021, 00:47:50
A következő mérkőzés:

Daejeon Citizen - Anyang FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 23, 2021, 00:50:28
Még egy meccs következik:

Fujieda MYFC - Grulla Morioka FC
Gólok száma 2,5 felett   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 24, 2021, 17:01:10
Értékelés:

Telitalálat volt a tegnapi.

Egyenleg: 2,08 + 2,32 + 1,85 - 3 = +3,25 E profit

A mai első meccs:

Kocaelispor - Gençlerbirliği SK
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 24, 2021, 17:03:18
A következő mérkőzés:

Atlético Huracán - San Lorenzo
Atlético Huracán   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 24, 2021, 17:07:48
Végül még egy focimeccs:

Gimnasia de Jujuy - San Martin San Juan
Mindkét csapat gólt szerez   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 25, 2021, 18:38:59
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2.14 + 1,95 - 3 = 1,09 E profit

A mai első meccs:

AaB Aalborg - Viborg FF
AaB Aalborg és gólok száma 2,5 felett  2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 25, 2021, 18:41:01
A következő mérkőzés:

FeralpiSalò - Padova
FeralpiSalò   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 25, 2021, 18:43:24
Még egy meccs:

St Patrick's Athletic - Dundalk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 26, 2021, 16:47:46
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,80 -3 = -0,20 E veszteség

A mai első meccs:

Spezia - Genoa
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 26, 2021, 16:49:56
A következő mérkőzés:

Espanyol - Athletic Club Bilbao
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 26, 2021, 16:53:22
Még egy mérkőzés következik:

Kalinskaya, Anna - Trevisan, Martina
Fogadás szettre 2-0   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 27, 2021, 03:07:57
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,14 - 3 = -0,86 E veszteség

A mai első:

FC Gomel - Sahcjor Szalihorszk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 27, 2021, 03:09:58
A következő meccs:

Los Angeles FC - Seattle Sounders
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 27, 2021, 03:12:31
Még egy mérkőzés következik:

SJK Seinäjoki - KuPS
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 28, 2021, 00:06:19
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,23 + 2,38 - 3 = +1,61 E profit

A mai első meccs:

Independiente Santa Fe - Jaguares de Córdoba
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 28, 2021, 00:09:35
A következő mérkőzés:

IFK Göteborg - Djurgårdens IF
Djurgårdens IF   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 28, 2021, 00:12:18
Még egy focimeccs:

Sporting Kansas City - Los Angeles Galaxy
Sporting Kansas City   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 29, 2021, 02:26:48
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,85 + 1,94 - 3 = +1,79 E profit

A mai első meccs:

Stjørdals/Blink - Jerv
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 29, 2021, 02:28:53
A következő mérkőzés:

KFUM - Aalesund
Aalesund   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 29, 2021, 02:31:25
Még egy meccs következik:

Dundalk - Waterford United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 30, 2021, 14:17:58
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,92 + 1,95 - 3 = +0,87 E profit

A mai első meccs:

Gyirmot FC - Ferencváros
Ferencváros nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 30, 2021, 14:20:55
A következő meccs:

MC Oran - Paradou Ac
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 30, 2021, 14:23:42
Végül még egy mérkőzés:

Gillingham - Accrington Stanley
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 31, 2021, 15:04:47
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,65 - 3 = -0,35 E veszteség

A mai első meccs:

San Lorenzo - Godoy Cruz
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 31, 2021, 15:06:40
A következő mérkőzés:

Unión de Santa Fe - Rosario Central
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 31, 2021, 15:09:10
Még egy focimeccs következik:

Newell's Old Boys - CA Independiente Avellaneda
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 01, 2021, 15:14:27
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,32 - 3 = -0,68 E veszteség

Az október havi eredmények a következőképpen alakultak:

Egyenleg: +18,01 E profit

ROI: +20,9 %

Találati arány: 51%

Mérkőzések száma: 86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 01, 2021, 15:19:51
A mai első mérkőzés:

Gubbio - Siena 1904
Gubbio   3.20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 01, 2021, 15:26:41
A következő két meccs:

1. Almagro - Club Atletico Guemes
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,05

2. Nueva Chicago - Atlético Tigre
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 02, 2021, 16:36:57
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,95 - 3 = -0,05 E veszteség

A mai első meccs:

Larne FC - Glentoran
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 02, 2021, 16:39:00
A következő mérkőzés:

Woking - Bromley FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 02, 2021, 16:40:59
Még egy focimeccs:

Waterford United - Derry City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 03, 2021, 00:45:53
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,38 - 3 = -0,62 E veszteség

A mai első mérkőzés következik:

Los Angeles FC - Vancouver Whitecaps
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 03, 2021, 00:47:56
A következő meccs:

Melipilla - Cobresal
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 03, 2021, 00:50:31
Végül még egy focimeccs:

Huachipato - Unión Española
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 04, 2021, 00:41:54
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,18 - 3 = -0,82 E veszteség

A mai első meccs:

Austin FC - Sporting Kansas City
Sporting Kansas City   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 04, 2021, 00:44:01
A következő mérkőzés:

Cruz Azul - Club León
Cruz Azul   2,27
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 04, 2021, 00:46:16
Még egy focimeccs:

Farul Constanta - FCSB
FCSB   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 05, 2021, 02:18:05
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,65 - 3 = -0,35 E veszteség

A mai első mérkőzés:

Gaziantep B.B. - Kasımpaşa
Gaziantep B.B   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 05, 2021, 02:20:39
A következő meccs:

Istanbulspor - Menemen Belediyespor
Menemen Belediyespor által szerzett összes gól 0,5 alatt   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 05, 2021, 02:23:32
Végül még egy meccs:

Finn Harps - Derry City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 06, 2021, 01:59:25
Egy mérkőzés félbeszakadt, ma folytatják, így az értékelés később következik.

A mai első meccs:

West Bromwich - Middlesbrough
West Bromwich   1,78
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 06, 2021, 02:01:39
A következő mérkőzés:

Peterborough United - Fulham
Fulham nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 06, 2021, 02:03:36
Még egy meccs következik:

Quilmes - San Martín de Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 07, 2021, 02:47:33
Az 5.-ei értékelés következik:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,12 - 3 = -0,88 E veszteség

És akkor jöjjön a tegnapi eredmény:

Ez most nem jött be.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs következik:

MC Alger - WA Tlemcen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 07, 2021, 02:49:08
A következő mérkőzés:

Paradou Ac - Belouizdad
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 07, 2021, 02:51:28
Végül még egy focimeccs Algériából:

JS Saoura - USM Alger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 08, 2021, 04:08:21
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,60 - 3 = -0,40 E veszteség

A mai első:

Newell's Old Boys - Unión de Santa Fe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 08, 2021, 04:10:01
A következő mérkőzés:

Atlético Huracán - Argentinos Jrs
Atlético Huracán   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 08, 2021, 04:14:52
Még egy meccs következik:

Académico Viseu - Feirense
Mindkét csapat gólt szerez   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 09, 2021, 01:55:56
Értékelés:

Sajnos ismét egy mínuszos napot zártam.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Aberystwyth Town - The New Saints
Gólok száma 3,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 09, 2021, 01:59:13
A következő mérkőzés:

Collins, Danielle - Minnen, Greet
Fogadás szettre 2-0   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 09, 2021, 02:02:09
Még egy fogadás következik:

Gerasimov, Egor - Fritz, Taylor
20,5 alatt   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 10, 2021, 00:23:12
Értékelés:

Kettő jött, egy ment, a hónap első nyereséges napja.

Egyenleg: 1,96 + 2,38 - 3 = +1,34 E profit

A mai első mérkőzés:

Metropolitanos FC - CS Hermanos Colmenarez
Metropolitanos FC   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 10, 2021, 00:25:02
A következő meccs:

CA Agropecuario - Belgrano
CA Agropecuario   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 10, 2021, 00:29:52
Még egy meccs következik:

Wigan Athletic - Shrewsbury Town
Mindkét csapat gólt szerez   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 11, 2021, 05:24:34
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,04 - 3 = -0,96 E veszteség

A mai első meccs:

Görögország - Spanyolország
Mindkét csapat gólt szerez   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 11, 2021, 05:26:45
A következő mérkőzés:

Ausztrália - Szaúd-Arábia
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 11, 2021, 05:29:47
Még egy meccs következik:

Kína - Oman
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 12, 2021, 05:14:45
Értékelés:

Ez most nem jött össze.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első mérkőzés:

Hartlepool United - Newport County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 12, 2021, 05:17:06
A következő meccs:

St Patrick's Athletic - Finn Harps
Mindkét csapat gólt szerez   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 12, 2021, 05:19:24
Még egy mérkőzés:

Pliskova, Karolina - Kontaveit, Anett
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 13, 2021, 04:10:19
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,55 + 1,90 - 3 = 1,45 E profit

A mai első meccs:

Crusaders Belfast - Linfield
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 13, 2021, 04:13:11
A következő mérkőzés:

Portadown - Carrick Rangers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 13, 2021, 04:15:25
Még egy focimeccs következik:

Bosznia és Hercegovina - Finnország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 14, 2021, 05:03:19
Értékelés:

Háromból három jött.

Egyenleg: 1,98 + 1,93 + 2,75 - 3 = +3,66 E profit

A mai első meccs:

Spanyolország - Svédország
Mindkét csapat gólt szerez   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 14, 2021, 05:06:13
A következő mérkőzés:

Horvátország - Oroszország
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 14, 2021, 05:08:50
Még egy focimeccs:

Portugália - Szerbia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 15, 2021, 05:31:26
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,40 - 3 = -0,60 E veszteség

A mai első meccs:

Club A. Guemes - Deportivo Moron
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 15, 2021, 05:33:41
A következő mérkőzés:

San Martin Tucuman - Tigre
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 15, 2021, 05:35:34
Még egy meccs:

Bucaramanga - Tolima
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 16, 2021, 12:40:15
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 2,00 - 3 = + 1,00 E profit

A mai első meccs:

Bosznia és Hercegovina - Ukrajna
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 16, 2021, 12:59:01
A következő meccs:

Kína - Ausztrália
Gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 16, 2021, 13:02:08
Még egy mérkőzés következik:

Badosa, Paula - Muguruza, Garbiñe
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 17, 2021, 06:17:22
Értékelés:

A tegnapi tippek elcsúsztak.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Stockport County - Bolton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 17, 2021, 06:19:54
A következő meccs:

América FC-MG - Atlético-GO
América FC-MG és gólok száma 1,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 17, 2021, 07:15:01
Még egy mérkőzés következik:

Tsitsipas, Stefanos - Ruud, Casper
Szettek száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 18, 2021, 09:57:25
Értékelés:

A teniszmeccs elmaradt, a maradék kettőből egy jött, egy ment.

Egyenleg: 2,02 - 2 = +0,02 E profit

A mai első meccs:

Unión de Santa Fe - Defensa y Justicia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 18, 2021, 10:01:13
A következő mérkőzés:

Patronato de Paraná - Lanús
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 18, 2021, 10:03:39
Még egy meccs:

Petrolul Ploieşti - Concordia Chiajna
Petrolul Ploieşti   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 19, 2021, 09:49:40
Értékelés:

Most jött mind a három.

Egyenleg: 2,63 + 2,23 + 2,05 - 3 = +3,91 E profit

A mai első meccs:

San Lorenzo - Gimnasia La Plata
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 19, 2021, 09:51:30
A következő mérkőzés:

Ústí nad Labem - Opava
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 19, 2021, 09:53:40
Még egy focimeccs:

Waterford United - St Patrick's Athletic
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 20, 2021, 14:13:42
Értékelés:

Ez most nem úgy alakult.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Liverpool - Arsenal
Liverpool nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 20, 2021, 14:15:25
A következő mérkőzés:

Crewe Alexandra - Gillingham
Gillingham   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 20, 2021, 14:17:49
Még egy meccs:

Hartlepool United - Forest Green Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 21, 2021, 13:42:30
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,48 -3 = - 0,52 E veszteség

A mai első két mérkőzés:

1. Zverev, Alexander - Medvedev, Daniil
Szettek száma 2,5 felett   2,32

2. Rijeka - Hajduk Split
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 21, 2021, 13:43:59
A következő meccs:

Racing Club - CA Colon de Santa Fe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 21, 2021, 13:45:32
Végül még egy mérkőzés:

Orense SC - LDU Quito
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 22, 2021, 15:29:30
Értékelés:

Kettő jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,98 + 2,75 - 4 = 0,73 E profit

A mai első meccs:

Torino - Udinese
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 22, 2021, 15:31:19
A következő mérkőzés:

Hellas Verona - Empoli
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 22, 2021, 15:33:45
Még egy focimeccs következik:

AEK Larnaca - Apoel Nicosia
AEK Larnaca   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 23, 2021, 10:21:42
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,63 + 2,05 -3 = + 1,68 E profit

A mai első két meccs:

1. Gillingham - Cheltenham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20

2. Morecambe - Charlton Athletic
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 23, 2021, 10:24:55
A következő két mérkőzés:

1. Sheffield Wednesday - Milton Keynes Dons
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14

2. Shrewsbury Town - Sunderland
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 23, 2021, 10:27:35
Végül még két meccs:

1. Colchester United - Exeter
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48

2. Crawley Town - Newport County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 24, 2021, 03:39:22
Értékelés:

Fele - fele. Háom jött, három ment.

Egyenleg: 2,18 + 2,14 + 2,48 - 6 = + 0,80 E profit

A mai első mérkőzés:

Portland Trail Blazers - Denver Nuggets
Portland Trail Blazers -8,0 és pontok száma 210 felett   3,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 24, 2021, 04:17:11
A következő meccs:

Jeonnam Dragons - Daegu
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 24, 2021, 04:20:13
Még egy meccs következik:

Gimpo Citizen - Cheonan City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 25, 2021, 01:32:23
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 3,80 -3 = + 0,80 E profit

A mai első meccs:

Houston Rockets - Chicago Bulls
Chicago Bulls -10,0 és pontok száma 218 alatt   3,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 25, 2021, 01:36:12
A következő meccs:

Oklahoma City Thunder - Utah Jazz
Utah Jazz -14,0 és pontok száma 203,5 felett   3.05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 25, 2021, 01:38:20
Végül egy focimeccs:

FC Midtjylland - S.C. Braga
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 26, 2021, 16:46:36
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,20 - 3 = - 0,80 E veszteség

A mai első meccs következik:

Ismaily - Ghazl El-Mehalla (élő 17')
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   4,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 26, 2021, 16:51:07
A következő meccs:

West Bromwich - Nottingham Forest
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 26, 2021, 17:28:47
Még egy mérkőzés mára:

Bahia-BA - Grêmio-RS
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 27, 2021, 04:49:59
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,60 - 3 = - 0,40 E veszteség

A mai első meccs:

Erzgebirge Aue - Darmstadt 98
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 27, 2021, 04:53:08
A következő mérkőzés:

Norwich City - Wolverhampton Wanderers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 27, 2021, 04:56:10
Még egy meccs:

Liverpool - Southampton
Liverpool kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 28, 2021, 20:32:57
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,95 + 2,43 - 3 = + 1,38 E profit

A mai első meccs:

Defensa y Justicia - CA Colon de Santa Fe
Defensa y Justicia és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 28, 2021, 20:35:07
A következő meccs:

Universidad Católica (CHI) - Huachipato
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 28, 2021, 20:37:47
Még egy meccs:

Royal Antwerp FC - KV Oostende
Royal Antwerp FC és gólok száma 1,5 felett   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 29, 2021, 19:39:46
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,82 - 3 = -1,18 E veszteség

A mai első meccs:

Racing Club - Lanús
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 29, 2021, 19:42:03
A következő mérkőzés:

Unión de Santa Fe - Atlético Tucumán
Unión de Santa Fe és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 29, 2021, 19:44:59
Végül még egy:

Derby County - Queens Park Rangers
Derby County   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 30, 2021, 15:34:33
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,33 + 2,70 - 3 = 2,03 E profit

A mai első két meccs:

1. TSV 1860 München - Waldhof Mannheim
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10

2. FC Würzburger Kickers - Eintracht Braunschweig
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 30, 2021, 15:36:10
A következő mérkőzés:

Leeds United - Crystal Palace
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 30, 2021, 15:38:15
Még egy focimeccs:

Newcastle United - Norwich City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2021, 17:41:06
Értékelés:

November hónap:

Eredmény: -2,42 E veszteség

ROI: -2,53%

Találati arány: 41%

Tippek száma: 95

A tegnapi meccsek:

Egy jött, és sajnos, 3 ment.

Egyenleg: 2,10 - 4 = - 1,90 E veszteség

A mai első meccs:

Watford - Chelsea
Chelsea nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2021, 17:42:50
A következő mérkőzés:

Aston Villa - Manchester City
Manchester City nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2021, 17:45:16
Még egy meccs következik:

Bologna - Roma
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2021, 19:40:37
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 3,15 + 3,20 - 3 = + 3,35 E profit

A mai első meccs:

Guabirá Montero - Royal Pari FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2021, 19:42:12
A következő mérkőzés:

Real Potosí - Club Independiente Petrolero
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2021, 19:45:20
Végül még egy:

Tottenham - Brentford
Tottenham és Tottenham által szerzett összes gól 1,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2021, 23:45:51
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,96 + 1,98 -3 = + 0,94 E profit

A mai első meccs:

Sydney FC - Newcastle Jets FC
Sydney FC és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2021, 23:47:46
A következő mérkőzés:

Velez Sarsfield - Patronato de Paraná
Velez Sarsfield kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2021, 23:51:47
Még egy meccs:

Red Bull Salzburg - Hartberg
Gólok száma 3,5 felett   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 04, 2021, 21:29:10
Értékelés:

Három vesztes tipp.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Napoli - Atalanta (élő - 1:1)
Napoli   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 04, 2021, 21:32:33
A következő meccs:

Sarmiento - Club Atletico Talleres
Club Atletico Talleres   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 04, 2021, 21:34:48
Még egy mérkőzés:

Godoy Cruz - Platense
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 05, 2021, 21:36:28
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,30 + 2,30 - 3 = + 1,60 E profit

A mai első meccs:

River Plate - Defensa y Justicia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 05, 2021, 21:40:29
A következő mérkőzés:

Gimnasia La Plata - Estudiantes La Plata(élő)
Gólok száma 5,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 05, 2021, 21:44:52
Még egy meccs:

CA Independiente Avellaneda - San Lorenzo
CA Independiente Avellaneda és Gólok száma 2,5 felett   3,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 07, 2021, 05:09:35
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,23 + 1,87 - 3 = + 1,10 E profit

A mai első meccs:

Portsmouth - Sheffield Wednesday
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 07, 2021, 05:11:56
A következő mérkőzés:

Exeter - Northampton Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 07, 2021, 05:14:06
Végül még egy meccs:

Leyton Orient - Swindon Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 08, 2021, 21:59:32
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,40 + 2,38 - 3 = + 1,78 E profit

A mai első:

Minnesota Timberwolves - Utah Jazz
Utah Jazz -6,5   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 08, 2021, 22:01:32
A következő meccs:

Charlotte Hornets - Philadelphia 76ers
Charlotte Hornets   +6   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 08, 2021, 22:03:54
Még egy mérkőzés:

Miami Heat - Milwaukee Bucks
Miami Heat + 6,5   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 09, 2021, 18:12:33
Értékelés:

Jöttek a tippek.

Egyenleg: 1,91 + 1,91 + 1,91 - 3 = + 2,73 E profit

A mai első meccs:

Napoli - Leicester City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 09, 2021, 18:14:36
A következő meccs:

S.C. Braga - Red Star Belgrade
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 09, 2021, 18:15:56
Még egy meccs:

AZ Alkmaar - Randers FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 10, 2021, 17:14:13
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,83 - 3 = - 1,17 E veszteség

A mai első mérkőzés:

Brentford - Watford
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 10, 2021, 17:29:10
A következő meccs:

Sporting de Charleroi - KV Oostende
Sporting de Charleroi és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 10, 2021, 17:32:12
Még egy meccs:

Platense (ARG) - Velez Sarsfield
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 11, 2021, 01:31:04
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,25 + 2,40 - 3 = + 1,65 E profit

A mai első mérkőzés:

Wigan Athletic - Ipswich Town
Wigan Athletic   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 11, 2021, 01:35:49
A következő meccs:

Rotherham United - Burton Albion
Rotherham United és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 11, 2021, 01:39:18
Még egy mérkőzés:

Mansfield Town - Salford City FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 12, 2021, 05:20:15
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,12 + 2,43 - 3 = + 1,55 E profit

A mai első mérkőzés:

Erzgebirge Aue - Dynamo Dresden
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 12, 2021, 05:22:09
A következő meccs:

Karlsruher SC - 1. FC Heidenheim
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 12, 2021, 05:24:40
Végül még egy meccs:

DVSC Debreceni - Ferencváros
Ferencváros és gólok száma 2,5 felett  1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 13, 2021, 00:06:47
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,05 - 3 = - 0,95 E veszteség

A mai első mérkőzés:

Emelec - Independiente del Valle
Emelec  2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 13, 2021, 00:08:30
A következő meccs:

Club Atletico Talleres - CA Independiente Avellaneda
Club Atletico Talleres   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 13, 2021, 00:18:11
Még egy mérkőzés következik:

Hollandia (n) - Norvégia (n) (kézilabda VB)
Norvégia -4,5   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 14, 2021, 04:17:52
Értékelés:

A tegnapi nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Norwich City - Aston Villa
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 14, 2021, 04:20:23
A következő mérkőzés:

Halifax Town - King's Lynn Town FC
Halifax Town és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 14, 2021, 04:23:20
Még egy meccs:

Anderlecht - Sint-Truiden
Anderlecht és gólok száma 2,5 felett   1,87

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 15, 2021, 00:52:23
Értékelés:

Ez sem lett jobb, mint az előző napi.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Istra 1961 - Dinamo Zagreb
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 15, 2021, 00:54:58
A következő mérkőzés:

Bayer Leverkusen - TSG Hoffenheim
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 15, 2021, 00:58:26
Végül még egy meccs:

Crystal Palace - Southampton
Crystal Palace   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 16, 2021, 07:35:39
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,23 - 3 = - 0,77 E veszteség

A mai első meccs:

Liverpool - Newcastle United
Liverpool által szerzett összes gól 2,5 felett és Newcastle United által szerzett összes gól 0,5 alatt  Odds:   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 16, 2021, 07:38:51
A következő mérkőzés:

KRC Genk - Sporting de Charleroi
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,79
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 16, 2021, 07:40:27
Még egy mérkőzés:

Adanaspor A.Ş. - Istanbulspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2021, 09:21:46
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,79 - 3 = - 1,21 E veszteség

A mai első meccs:

MC Alger - ES Sétif
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2021, 09:24:12
A következő mérkőzés:

MC Oran - US Biskra
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2021, 09:26:12
Végül még egy meccs:

Larne FC - Linfield
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 18, 2021, 04:34:47
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 3,10 - 3 = + 0,10 E profit

A mai első meccs:

Hradec Králové - Sparta Praha
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 18, 2021, 04:36:43
A következő mérkőzés:

Kasımpaşa - Sivasspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 18, 2021, 04:38:57
Még egy focimeccs:

Keciörengücü - Erzurumspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 19, 2021, 02:25:10
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,40 + 2,20 - 3 = + 1,60 E profit

A mai első meccs:

Bursaspor - Bandirmaspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 19, 2021, 02:27:38
A következő mérkőzés:

Kocaelispor - Eyüpspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 19, 2021, 02:29:25
Még egy focimeccs következik:

Forest Rangers - Green Eagles
Mindkét csapat gólt szerez   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 20, 2021, 00:46:51
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,15 - 3 = - 0,85 E veszteség

A mai első meccs:

FC Würzburger Kickers - TSV 1860 München
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 20, 2021, 00:50:24
A következő mérkőzés:

Istanbulspor - Samsunspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 20, 2021, 00:53:26
Még egy meccs következik:

Denizlispor - Ümraniyespor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 21, 2021, 04:09:57
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,12 - 3 = - 0,88 E veszteség

A mai első meccs:

Al-Mokawloon Al-Arab - Al-Zamalek
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 21, 2021, 04:13:00
A következő mérkőzés:

Genoa - Atalanta
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 21, 2021, 04:14:39
Még egy meccs következik:

Altay Izmir - Trabzonspor A.Ş.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 22, 2021, 03:54:23
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 2,70 - 3 = + 1,70 E profit

A mai első meccs:

Hatayspor - Konyaspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 22, 2021, 03:56:30
A következő mérkőzés:

Gaziantep B.B. - Alanyaspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 22, 2021, 03:58:17
Még egy meccs következik:

Fatih Karagümrük - Fenerbahçe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06   
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 23, 2021, 05:58:33
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,32 + 2,05 - 3 = + 1,37 E profit

A mai első meccs:

Anderlecht - Kortrijk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 23, 2021, 06:00:49
A következő mérkőzés:

Mamelodi Sundowns - Marumo Gallants
Mamelodi Sundowns és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 23, 2021, 06:03:03
Még egy meccs következik:

Fruhvirtova, Linda - Su Jeong Jang
Szettek száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 24, 2021, 08:18:10
Értékelés:

Ez most nem úgy sikerült, ahogy terveztem.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

US Biskra - Belouizdad
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 24, 2021, 08:20:14
A következő mérkőzés:

ES Sétif - CS Constantine
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 24, 2021, 08:22:01
Még egy meccs következik:

Olympique de Médéa - Paradou Ac
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 25, 2021, 08:59:17
Értékelés:

Tegnap sajnos egyik sem jött.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Kasımpaşa - Altay Izmir
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 25, 2021, 09:01:27
A következő mérkőzés:

Giresunspor - Hatayspor
Giresunspor   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 25, 2021, 09:03:00
Még egy meccs következik:

Trabzonspor A.Ş. - İstanbul Başakşehir
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 26, 2021, 15:33:12
Értékelés:

Vesztes nap.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Cheltenham - Plymouth Argyle
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 26, 2021, 15:35:15
A következő mérkőzés:

Hull City - Blackburn Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 26, 2021, 15:38:03
Még egy meccs következik:

Lincoln City - Milton Keynes Dons
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 27, 2021, 09:21:21
Értékelés:

A Hull mérkőzése elmaradt, a kettőből egy jött, egy ment.

Egyenleg: 2,12 - 2 = + 0,12 E profit

A mai első meccs:

Newcastle United - Manchester United
Manchester United nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 27, 2021, 09:22:37
A következő mérkőzés:

Queens Park Rangers - Bournemouth
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 27, 2021, 09:24:03
Még egy meccs következik:

Doncaster Rovers - Sunderland
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 28, 2021, 14:03:30
Értékelés:

Vesztes nap.

Egyenleg: -3,00 E veszteség

A mai első meccs:

Southampton - Tottenham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 28, 2021, 14:04:50
A következő mérkőzés:

Watford - West Ham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 28, 2021, 14:06:21
Még egy meccs következik:

Leicester City - Liverpool
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 29, 2021, 16:35:53
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,90 - 3 = - 1,10 E veszteség

A mai első meccs:

Ipswich Town - Wycombe Wanderers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 29, 2021, 16:37:27
A következő mérkőzés:

Shrewsbury Town - Accrington Stanley
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 29, 2021, 16:40:02
Még egy meccs következik:

Brentford - Manchester City
Gólok száma 3.5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 30, 2021, 11:35:20
Értékelés:

Vesztes nap volt.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

FC Porto - Benfica
FC Porto és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 30, 2021, 11:37:01
A következő mérkőzés:

Arouca - S.C. Braga
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 30, 2021, 11:38:19
Még egy meccs következik:

Nottingham Forest - Huddersfield Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 31, 2021, 12:50:34
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,70 - 3 = - 0,30 E veszteség

A mai első meccs:

AS Ain M'Lila - NRB Teleghma
Mindkét csapat gólt szerez   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 31, 2021, 12:52:24
A következő mérkőzés:

Young Africans SC - Dodoma FC
Young Africans SC és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 31, 2021, 12:54:03
Még egy meccs következik:

Valencia - Espanyol
Valencia   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 01, 2022, 17:08:18
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,23 - 3 = - 0,77 E veszteség

A mai első meccs:

Simba SC - Azam FC (élő)
Simba SC és Gólok száma 2,5 alatt   2,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 01, 2022, 17:10:39
A következő mérkőzés:

Crystal Palace - West Ham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 01, 2022, 19:57:55
December havi értékelés:

Gyenge hónap volt.
Egyenleg: -12,39 E veszteség
Tippek száma: 89
ROI: - 13,9 %
Találati arány: 38 %

A 2021. évi értékelés következik:

Egyenleg: + 30,81 E profit
ROI: 2,17%
Találati arány: 42%
Tippek száma: 1299
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 02, 2022, 16:07:25
Értékelés:

Egy jött, egy ment.

Egyenleg: 2,32 - 2 = + 0,32 E profit

A mai első meccs:

Shrewsbury Town - Sheffield Wednesday  (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 02, 2022, 16:10:11
A következő mérkőzés:

Huesca - Girona FC
Mindkét csapat gólt szerez   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 02, 2022, 16:11:43
Még egy meccs következik:

Fuenlabrada - UD Ibiza
Mindkét csapat gólt szerez   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 03, 2022, 14:59:53
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,18 - 3 = - 0,82 E veszteség

A mai első meccs:

Cambridge United - Portsmouth
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 03, 2022, 15:01:17
A következő mérkőzés:

Reading - Derby County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 03, 2022, 15:02:30
Még egy meccs következik:

Maccabi Haifa - Maccabi Tel Aviv
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 04, 2022, 14:07:40
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,75 + 2,45 - 3 = + 2,20 E profit

A mai első meccs:

Forest Green Rovers - Exeter
Forest Green Rovers  és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 04, 2022, 14:10:04
A következő mérkőzés:

Cliftonville - Crusaders Belfast
Cliftonville   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 04, 2022, 14:11:40
Még egy meccs következik:

Ponferradina - Espanyol
Espanyol   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 05, 2022, 13:45:54
Értékelés:

Peches nap volt, három vesztes tipp.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Pafos FC - Omonia Nicosia
Mindkét csapat gólt szerez   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 05, 2022, 13:49:31
A következő mérkőzés:

Chelsea - Tottenham
Chelsea   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 05, 2022, 13:55:39
Még egy meccs következik:

Apollon Smyrnis - Olympiakos Piraeus
Gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 06, 2022, 13:56:52
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,95 + 1,96 - 3 = + 0,91 E profit

A mai első meccs:

Vrbensky, Michael - Piros, Zsombor
Fogadás szettre 0-2   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 06, 2022, 13:58:43
A következő mérkőzés:

Juventus - Napoli
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 06, 2022, 14:00:38
Még egy meccs következik:

Spezia - Hellas Verona
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 07, 2022, 01:32:46
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,94 + 2,04 - 3 = + 0,98 E profit

A mai első meccs:

Santa Clara - Sporting Lisbon
Sporting Lisbon és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 07, 2022, 01:34:34
A következő mérkőzés:

Trabzonspor A.Ş. - Yeni Malatyaspor
Trabzonspor A.Ş. és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 07, 2022, 01:36:19
Még egy meccs következik:

Maccabi Ahi Nazareth - Hapoel Umm Al Fahm
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 08, 2022, 18:14:25
Értékelés:

Ismét egy peches nap.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Maccabi Tel Aviv - Hapoel Beer Sheva
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 08, 2022, 18:16:35
A következő mérkőzés:

Swansea City - Southampton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 08, 2022, 18:18:09
Még egy meccs következik:

Hull City - Everton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 09, 2022, 00:49:46
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: - 0,5 E veszteség

A mai első meccs:

Villarreal - Atlético Madrid
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 09, 2022, 00:51:08
A következő mérkőzés:

Roma - Juventus
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 09, 2022, 00:52:34
Még egy meccs következik:

Beitar Jerusalem - MS Ashdod
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 10, 2022, 16:25:14
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,40 + 2,14 - 3 = 1,54 E profit

A mai első meccs:

Torino - Fiorentina
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 10, 2022, 16:27:12
A következő mérkőzés:

Altinordu - Keciörengücü
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 10, 2022, 16:28:34
Még egy meccs következik:

Bradford Park Avenue - Gateshead
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 11, 2022, 15:14:22
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,05 + 2,15 - 3 = 1,20 E profit

A mai első meccs:

Sunderland - Lincoln City
Sunderland és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 11, 2022, 15:16:19
A következő mérkőzés:

Bolton - Wycombe Wanderers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 11, 2022, 15:17:59
Még egy meccs következik:

MC Alger - Paradou Ac
Mindkét csapat gólt szerez    2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 12, 2022, 18:01:25
Értékelés:

Peches nap.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Rubin, Noah - Paz, Juan Pablo (élő)
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 12, 2022, 18:03:26
A következő mérkőzés:

West Ham - Norwich City
West Ham és gólok száma 2,5 felett   2,10

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 12, 2022, 18:05:11

Még egy meccs következik:

Crewe Alexandra - Charlton Athletic
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 13, 2022, 05:00:40
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,32 + 2,18 - 3 = + 1,42 E profit

A mai első meccs:

Kasatkina, Daria - Muguruza, Garbiñe
Szettek száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 13, 2022, 05:03:00
A következő mérkőzés:

Napoli - Fiorentina
Napoli és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 13, 2022, 05:06:23
Még egy meccs következik:

AC Milan - Genoa
Gólok száma 2,5 felett   1,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 15, 2022, 17:09:38
Értékelés:

Ez is egy peches nap volt.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Derby County - Sheffield United (ÉLŐ)
Derby County    5,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 15, 2022, 17:11:33
A következő mérkőzés:

Queens Park Rangers - West Bromwich (élő)
Gólok száma 1,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 15, 2022, 17:14:18
Még egy meccs következik:

Accrington Stanley - Sunderland (élő)
Gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 16, 2022, 01:31:38
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 5,00 - 3 = + 2,00 E profit

A mai első meccs:

Arminia Bielefeld - Greuther Fürth
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 16, 2022, 01:32:50
A következő mérkőzés:

SV Sandhausen - Jahn Regensburg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 16, 2022, 01:34:08
Még egy meccs következik:

1. FC Heidenheim - FC Ingolstadt 04
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 17, 2022, 02:44:41
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,48 + 2,48 - 3 = + 1,96 E profit

A mai első meccs:

Portimonense - Vitoria Guimarães
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 17, 2022, 02:47:57
A következő mérkőzés:

AC Milan - Spezia
Ázsiai hendikep - 1,5   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 17, 2022, 02:50:46
Még egy meccs következik:

Paris FC - Le Havre
Paris FC   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 18, 2022, 02:06:24
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Vondrousova, Marketa - Hon, Priscilla
Játékok száma 18,5 alatt   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 18, 2022, 02:09:14
A következő mérkőzés:

Bektas, Emina - Samsonova, Liudmila
Játékok száma 19,5 alatt   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 18, 2022, 02:11:12
Még egy meccs következik:

Voegele, Stefanie - Kasatkina, Daria
Játékok száma 18,5 alatt    1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 19, 2022, 09:08:33
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,02 + 1,91 - 3 = + 1,93 E profit

A mai első meccs:

Leicester City - Tottenham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 19, 2022, 09:10:36
A következő mérkőzés:

Brentford - Manchester United
Manchester United nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 19, 2022, 09:12:25
Még egy meccs következik:

Hull City - Blackburn Rovers
Blackburn Rovers   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 20, 2022, 18:11:36
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,96 + 3,70 - 3 = + 2,66 E profit

A mai első meccs:

Galatasaray A.Ş. - Kasımpaşa  (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 20, 2022, 18:13:28
A következő mérkőzés:

Gambia - Tunézia
Mindkét csapat gólt szerez    2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 20, 2022, 18:15:10
Még egy meccs következik:

Athletic Club Bilbao - FC Barcelona
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 21, 2022, 17:32:58
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,23 + 2,08 - 3 = + 1,31 E profit

A mai első meccs:

Fortuna Düsseldorf - 1. FC Nürnberg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 21, 2022, 17:34:43
A következő mérkőzés:

Hamburger SV - FC St. Pauli
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,73
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 21, 2022, 17:36:36
Még egy meccs következik:

Hellas Verona - Bologna
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 22, 2022, 12:27:52
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,73 + 2,00 - 3 = + 0,73 E profit

A mai első meccs:

Dag & Red - Stockport County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 22, 2022, 12:29:34
A következő mérkőzés:

Maidenhead United - Halifax Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 22, 2022, 12:32:19
Még egy meccs következik:

FC Ingolstadt 04 - Darmstadt 98
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: sunik29 Dátum január 22, 2022, 14:38:06
Szia egy kicsit unatkoztam :D
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 23, 2022, 01:42:18
Értékelés:

Ez most nem úgy alakult.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Renate - USD 1913 Seregno Calcio
Renate   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 23, 2022, 01:44:24
A következő mérkőzés:

Crystal Palace - Liverpool
Liverpool és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 23, 2022, 01:47:42
Még egy meccs következik:

Giresunspor - Alanyaspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 24, 2022, 03:28:14
Értékelés:

Sikerült kompenzálni az előző napot három nyertes tippel.

Egyenleg: 1,90 + 2,25 + 2,38 = + 3,53 E profit

A mai első meccs:

AEK Larnaca - Anorthosis Famagusta
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 24, 2022, 03:31:14
A következő mérkőzés:

Beitar Jerusalem - Hapoel Tel Aviv
Hapoel Tel Aviv   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 24, 2022, 03:33:31
Még egy meccs következik:

Hapoel Petach Tikva - Sektzia Nes Tziona
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 25, 2022, 02:59:58
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 3,00 - 3 = + 2,00 E profit

A mai első meccs:

Kettering Town - Kidderminster Harriers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 25, 2022, 03:03:25
A következő mérkőzés:

Chorley - AFC Fylde
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 25, 2022, 03:08:10
Még egy meccs következik:

Weymouth - Dag & Red
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 26, 2022, 01:31:15
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,10 + 2,10 - 3 = + 1,20 E profit

A mai első meccs:

MSV Duisburg - 1. FC Magdeburg

Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 26, 2022, 01:34:02
A következő mérkőzés:

FSV Zwickau - Eintracht Braunschweig


Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 26, 2022, 01:39:07
Még egy meccs következik:

Verl - Meppen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 27, 2022, 03:59:52
Értékelés:

Peches nap volt.

Egyenleg: - 3 E profit

A mai első meccs:

Club Brugge - Union Saint-Gilloise
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 27, 2022, 04:02:36
A következő mérkőzés:

Unión Magdalena - Alianza Petrolera
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 27, 2022, 04:04:36
Még egy meccs következik:

Estoril - Arouca
Estoril   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 28, 2022, 05:18:22
Értékelés:

Ez sem sikerült jobban , mint az előző napi.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Farense - CF Estrela
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 28, 2022, 05:20:09
A következő mérkőzés:

Boulogne - Red Star FC

Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 28, 2022, 05:22:45
Még egy meccs következik:

Madura United - PSIS Semarang
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 29, 2022, 06:57:11
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,50 - 3 = - 0,50 E veszteség

A mai első meccs:

Mansfield Town - Leyton Orient
Mansfield Town   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 29, 2022, 06:59:52
A következő mérkőzés:

Peterborough United - Sheffield United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 29, 2022, 07:02:08
Még egy meccs következik:

Tranmere Rovers - Forest Green Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 30, 2022, 05:07:24
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,25 - 3 = - 0, 75 E veszteség

A mai első meccs:

Derby County - Birmingham
Derby County   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 30, 2022, 05:10:57
A következő mérkőzés:

Dinamo Zagreb - Rijeka
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 30, 2022, 05:14:23
Még egy meccs következik:

CS Constantine - JS Kabylie
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 31, 2022, 05:36:26
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 3,25 - 3 = + 0,25 E profit

A mai első meccs:

Eintracht Braunschweig - SC Verl
Eintracht Braunschweig és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 31, 2022, 05:39:15
A következő mérkőzés:

Aris Limassol - AEL Limassol
Aris Limassol   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 31, 2022, 05:42:39
Még egy meccs következik:

Hapoel Afula - Hapoel Rishon Letzion
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 01, 2022, 07:01:30
Értékelés:

Peches nap volt.

Egyenleg:  - 3 E veszteség

Januári értékelés:
Egyenleg: -1,75 E veszteség
ROI: -1,9 %
Találati arány: 41 %
Tippek száma: 90

A mai első meccs:

Port Vale - Forest Green Rovers

Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 01, 2022, 07:03:56
A következő mérkőzés:

Bolton - Cambridge United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 01, 2022, 07:05:56
Még egy meccs következik:

Persela Lamongan - Arema (ISL)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 02, 2022, 09:14:12
Értékelés:

Sajnos ez sem sikerült jobban, mint az előző napi.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Persita Tangerang - Pusamania Borneo
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 02, 2022, 09:16:10
A következő mérkőzés:

PSM Makassar - Persib Bandung
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 02, 2022, 09:17:56
Még egy meccs következik:

PSIS Semarang - Persebaya Surabaya
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 03, 2022, 07:15:16
Értékelés:

Egy meccs elmaradt, a másik kettő ment.

Egyenleg: -2 E veszteség

A mai első meccs:

USM Alger - JS Kabylie
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 03, 2022, 07:16:54
A következő mérkőzés:

Paradou Ac - CS Constantine
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 03, 2022, 07:18:31
Még egy meccs következik:

Newcastle Jets FC - Brisbane Roar
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 04, 2022, 10:09:59
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,00 - 3 = - 1 E veszteség

A mai első meccs:

Slaven Belupo - Šibenik
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 04, 2022, 10:11:38
A következő mérkőzés:

Birmingham - Sheffield United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 04, 2022, 10:13:11
Még egy meccs következik:

Beitar Tel Aviv Bat Yam - Sektzia Nes Tziona
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 05, 2022, 13:44:57
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,55 - 3 = - 0,45 E veszteség

A mai első meccs:

Arema (ISL) - Persija Jakarta
Arema (ISL)   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 05, 2022, 13:46:39
A következő mérkőzés:

Hull City - Preston North End
Hull City   2,78
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 05, 2022, 13:48:19
Még egy meccs következik:

Blackpool - Bristol City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 06, 2022, 13:39:35
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,28 - 3 = - 0,72 E veszteség

A mai első meccs:

Hapoel Hadera - Hapoel Haifa
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 06, 2022, 13:42:32
A következő mérkőzés:

Borussia Dortmund - Bayer Leverkusen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 06, 2022, 13:45:05
Még egy meccs következik:

Persib Bandung - Bhayangkara
Mindkét csapat gólt szerez   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 07, 2022, 15:00:41
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,02 - 3 = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Concarneau - Villefranche
Concarneau   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 07, 2022, 15:02:21
A következő mérkőzés:

Hapoel Petach Tikva - Maccabi Ahi Nazareth
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 07, 2022, 15:03:48
Még egy meccs következik:

Paris FC - AC Ajaccio
Mindkét csapat gólt szerez   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 08, 2022, 16:36:01
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,28 - 3 = - 1,05 E veszteség

A mai első meccs:

Braintree Town - Chelmsford City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 08, 2022, 16:38:17
A következő mérkőzés:

CF Estrela - Académica Coimbra
CF Estrela   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 08, 2022, 16:41:48
Még egy meccs következik:

Karlsruher SC - SV Sandhausen
Karlsruher SC   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 09, 2022, 13:55:06
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,93 - 3 = - 1,07 E veszteség

A mai első meccs:

Aberdeen - Celtic
Celtic nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 09, 2022, 13:56:38
A következő mérkőzés:

Sheffield United - West Bromwich
Sheffield United   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 09, 2022, 13:58:13
Még egy meccs következik:

Preston North End - Huddersfield Town
Mindkét csapat gólt szerez    1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 10, 2022, 14:02:07
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 3,20 + 2,30 - 3 = + 2,5 E profit

A mai első meccs:

Juventus - Sassuolo
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 10, 2022, 14:04:22
A következő mérkőzés:

Apollon Limassol - AEL Limassol
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 10, 2022, 14:07:00
Még egy meccs következik:

National Bank of Egypt - Smouha SC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 11, 2022, 19:14:05
Értékelés:

Most jöttek a tippek.

Egyenleg: 2,10 + 2,12 + 2,43 - 3 = + 3,65 E profit

A mai első meccs:

TOP Oss - FC Eindhoven
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 11, 2022, 19:17:57
A következő mérkőzés:

Excelsior Rotterdam - Jong Ajax
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 11, 2022, 19:21:59
Még egy meccs következik:

RB Leipzig - 1. FC Köln
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 alatt   3,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2022, 17:45:20
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,23 + 1,88 - 3 = + 1,11 E profit

A mai első meccs:

Jahn Regensburg - FC St. Pauli
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2022, 17:50:07
A következő mérkőzés:

Woking - Southend
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2022, 17:52:45
Még egy meccs következik:

Hapoel Tel Aviv - Maccabi Tel Aviv
Maccabi Tel Aviv nyer, és mindkét csapat gólt szerez   4,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 13, 2022, 08:10:28
Értékelés:

Jött mind a három meccs.

Egyenleg: 2,00 + 2,28 + 4,25 -3 = + 5,53 E profit

A mai első meccs:

Brisbane Roar - Macarthur FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 13, 2022, 08:16:07
Még egy meccs következik:

LASK Linz - Austria Klagenfurt
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 13, 2022, 08:18:55
Végül még egy  mérkőzés:

Leicester City - West Ham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 14, 2022, 01:26:04
Értékelés:

Jött mind a három meccs.

Egyenleg: 2,12 + 2,02 + 1,84 -3 = + 2,98 E profit

A mai első meccs:

Jaguares de Córdoba - Deportes Tolima
Deportes Tolima   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 14, 2022, 01:27:17
A következő mérkőzés:

Garcia, Caroline - Krejcikova, Barbora
Játékok száma 18,5 alatt   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 14, 2022, 01:28:19
Még egy meccs következik:

Kasatkina, Daria - Swiatek, Iga
Játékok száma 19,5 alatt   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 15, 2022, 17:12:11
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,60 + 2,14 -3 = + 1,74 E profit

A mai első meccs:
Burton Albion - Bolton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 15, 2022, 17:14:43
A következő mérkőzés:

Cremonese - Parma
Cremonese   2.15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 15, 2022, 17:17:31
Még egy meccs következik:

Cardiff City - Coventry City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 16, 2022, 20:24:47
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,08 + 2,15 -3 = + 1,23 E profit

A mai első meccs:

Peterborough United - Reading
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 16, 2022, 20:26:48
A következő mérkőzés:

Carreno Busta, Pablo - Fognini, Fabio
Szettek száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 16, 2022, 20:28:54
Még egy meccs következik:

Travaglia, Stefano - Ivashka, Ilya
Fogadás szettre 0-2    1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 17, 2022, 15:23:07
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,48 + 1,94 -3 = + 1,42 E profit

A mai első meccs:

Sporting San Jose FC - LD Alajuelense
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 17, 2022, 15:25:24
A következő mérkőzés:

Pescara - Virtus Entella
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 17, 2022, 15:27:12
Még egy meccs következik:

Apoel Nicosia - Anorthosis Famagusta
Apoel Nicosia   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 18, 2022, 15:57:28
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,07 - 3 = - 0,93 E veszteség

A mai első meccs:

Rotherham United - Wigan Athletic
Rotherham United   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 18, 2022, 16:00:03
A következő mérkőzés:

Southend - Grimsby Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 18, 2022, 16:03:57
Még egy meccs következik:

Dynamo Dresden - 1. FC Heidenheim
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 19, 2022, 18:43:07
Értékelés:

Egy elmaradt, kettő ment.

Egyenleg: -2 E veszteség

A mai első meccs:

1. FC Nürnberg - Jahn Regensburg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 19, 2022, 18:45:07
A következő mérkőzés:

Termalica Bruk-Bet Nieciecza - Légia Varsó
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 19, 2022, 18:47:42
Még egy meccs következik:

1. FC Köln - Eintracht Frankfurt  ( élő 0-0)
Gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 20, 2022, 16:01:03
Értékelés:

Most nem jöttek az eredmények.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

FC Nordsjælland - Brøndby IF
Brøndby IF   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 20, 2022, 16:43:38
A következő mérkőzés:

Hertha BSC - RB Leipzig
RB Leipzig nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 20, 2022, 16:45:21
Még egy meccs következik:

Club América - CF Pachuca
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 21, 2022, 17:29:14
Értékelés:

Jött mind a három meccs.

Egyenleg: 2,55 + 2,95 + 2,35 -3 = + 4,85 E profit

A mai első meccs:
Göztepe A.Ş. - Galatasaray A.Ş.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 21, 2022, 17:31:34
A következő mérkőzés:

Wisła Kraków - Górnik Łęczna
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 21, 2022, 17:33:40
Még egy meccs következik:

Randers FC - Viborg FF
Randers FC   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 22, 2022, 15:56:37
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,25 -3 = - 0,75 E veszteség

A mai első meccs:

İstanbul Başakşehir - Konyaspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 22, 2022, 21:16:22
A következő mérkőzés:

Reading - Birmingham ( élő)
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 22, 2022, 21:28:39
Még egy meccs következik:

Cambridge United - Plymouth Argyle ( élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 23, 2022, 18:05:10
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,25 + 2,04 -3 = + 1,29 E profit

A mai első meccs:

Virtus Verona – Renate (élő)
Renate   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 23, 2022, 18:06:46
A következő mérkőzés:

Derby County - Millwall
Derby County   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 23, 2022, 18:08:26
Még egy meccs következik:

Sheffield United - Blackburn Rovers
Sheffield United   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 24, 2022, 01:05:40
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,80 - 3 = - 1,20 E veszteség

A mai első meccs:

Olympiakos Piraeus - Atalanta
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 24, 2022, 01:07:12
A következő mérkőzés:

Dinamo Zagreb - Sevilla
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 24, 2022, 01:08:50
Még egy meccs következik:

National Bank of Egypt - Pyramids FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 25, 2022, 01:56:45
Értékelés:

Három vesztes tipp.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

St. Pölten - Blau-Weiss Linz
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 25, 2022, 02:10:56
A következő mérkőzés:

ASO Chlef - Paradou Ac
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 25, 2022, 02:12:58
Még egy meccs következik:

Paksi SE - MOL Fehérvár
Paksi SE   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 26, 2022, 02:12:15
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,40 - 3 = - 0,60 E veszteség

A mai első meccs:

Sydney FC - Melbourne City FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 26, 2022, 02:16:36
A következő mérkőzés:

Newcastle Jets FC - Macarthur FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 26, 2022, 02:21:48
Még egy meccs következik:

Bristol Rovers - Exeter
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 27, 2022, 20:08:58
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,82 + 1,91 - 3 = + 0,73 E profit

A mai első meccs:

Unión Magdalena - Deportivo Cali
Mindkét csapat gólt szerez   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 27, 2022, 20:12:16
A következő mérkőzés:

River Plate - Racing Club
River Plate és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 27, 2022, 20:18:15
Még egy meccs következik:

Guaireña - Cerro Porteño
Cerro Porteño   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 28, 2022, 04:23:55
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,90 - 3 = - 1,1 E veszteség

A mai első meccs:

Madura United - Persebaya Surabaya
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3.30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 28, 2022, 04:26:18
A következő mérkőzés:

Curicó Unido - Unión Española
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 28, 2022, 04:31:19
Még egy meccs következik:

Kasımpaşa - Fenerbahçe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 01, 2022, 01:15:56
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 3,30 + 2,12 – 3 = + 2,42 E profit

Havi értékelés:

Egyenleg: + 8,53 E profit
ROI: +10,4%
Találati arány: 47%
Tippek száma: 82

A mai első meccs:

Newport County - Forest Green Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 01, 2022, 01:20:27
A következő mérkőzés:

Persija Jakarta - Persib Bandung
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   4,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 01, 2022, 01:22:49
Még egy meccs következik:

TSV 1860 München - 1. FC Kaiserslautern
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 03, 2022, 00:59:56
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,38 - 3 = - 0,62 E veszteség

A mai első meccs:

Tigres UANL - Cruz Azul
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 03, 2022, 01:28:46
A következő mérkőzés:

CS Herediano - LD Alajuelense
Mindkét csapat gólt szerez    1,76
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 03, 2022, 01:31:03
Még egy meccs következik:

CS Constantine - Belouizdad
Mindkét csapat gólt szerez    2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 04, 2022, 12:02:02
Értékelés:

Minden tipp jött.

Egyenleg: 2,65 + 1,76 + 2,00 - 3 = + 3,41 E profit

A mai első meccs:

Mansfield Town - Exeter
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 04, 2022, 12:04:12
A következő mérkőzés:

Kocaelispor - Keciörengücü
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 04, 2022, 12:10:58
Még egy meccs következik:

Holstein Kiel - SC Paderborn 07
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 05, 2022, 04:30:02
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,50 + 1,83  - 3 = + 1,33 E profit

A mai első meccs:

Western United FC - Newcastle Jets FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 05, 2022, 04:31:58
A következő mérkőzés:

Western Sydney Wanderers - Sydney FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 05, 2022, 04:34:21
Még egy meccs következik:

SKU Amstetten - FC Liefering
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,78
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 06, 2022, 10:36:19
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,08 + 1,78  - 3 = + 0,86 E profit

A mai első meccs:

Erzgebirge Aue - Jahn Regensburg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 06, 2022, 10:37:59
A következő mérkőzés:

Fenerbahçe - Trabzonspor A.Ş.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 06, 2022, 10:39:48
Még egy meccs következik:

Ried - Sturm Graz
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 07, 2022, 10:02:16
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,02 - 3 = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Beşiktaş A.Ş. - İstanbul Başakşehir
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 07, 2022, 10:04:23
A következő mérkőzés:

FC Botoşani - FC Argeş
Mindkét csapat gólt szerez   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 07, 2022, 10:07:53
Még egy meccs következik:

NC Magra - CS Constantine
Mindkét csapat gólt szerez   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 08, 2022, 07:56:20
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,23 + 2,23 + 2,23  - 3 = + 3,69 E profit

A mai első meccs:

Exeter - Swindon Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2.14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 08, 2022, 07:58:43
A következő mérkőzés:

Yeovil Town - Dag & Red
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 08, 2022, 08:01:29
Még egy meccs következik:

Ceramica Cleopatra - Smouha SC
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 09, 2022, 08:44:32
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,14 + 1,93 - 3 = + 1,07 E profit

A mai első meccs:

Wellington Phoenix - Newcastle Jets FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 09, 2022, 08:48:34
A következő mérkőzés:

NK Celje - Domžale
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 09, 2022, 08:51:42
Még egy meccs következik:

FK Baumit Jablonec - Sparta Praha
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 10, 2022, 09:13:05
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,30 + 1,95 - 3 = + 1,25 E profit

A mai első meccs:

Persebaya Surabaya - Persik Kediri
Mindkét csapat gólt szerez    2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 10, 2022, 09:15:24
A következő mérkőzés:

Persija Jakarta - Pusamania Borneo
Mindkét csapat gólt szerez    2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 10, 2022, 09:18:22
Még egy meccs következik:

Leones FC - Real Cartagena
Gólok száma 2,5 felett    1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 11, 2022, 11:41:57
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,10 - 3 = - 0,90 E veszteség

A mai első meccs:

Académica Coimbra - Benfica B
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 11, 2022, 11:43:59
A következő mérkőzés:

West Bromwich - Huddersfield Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 11, 2022, 11:47:37
Még egy meccs következik:

Termalica Bruk-Bet Nieciecza - Zagłębie Lubin
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 12, 2022, 14:15:29
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,16 + 2,70 - 3 = + 1,86 E profit

A mai első meccs:

1. FC Heidenheim - Werder Bremen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 12, 2022, 14:17:39
A következő mérkőzés:

Slovácko - Baník Ostrava
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 12, 2022, 14:20:16
Még egy meccs következik:

Millwall - Middlesbrough
Millwall   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 13, 2022, 16:24:52
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,95  - 3 = - 1,05 E veszteség

A mai első meccs:

FC Midtjylland - FC Copenhagen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 13, 2022, 16:27:29
A következő mérkőzés:

Red Bull Salzburg - Sturm Graz
Red Bull Salzburg nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 13, 2022, 16:29:51
Még egy meccs következik:

Alanyaspor - Fenerbahçe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 14, 2022, 13:12:27
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,96  - 3 = - 1,04 E veszteség

A mai első meccs:

Galatasaray A.Ş. - Beşiktaş A.Ş.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 14, 2022, 13:14:30
A következő mérkőzés:

Giresunspor - Gaziantep B.B.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 14, 2022, 13:16:28
Még egy meccs következik:

Argentinos Jrs - Defensa y Justicia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 15, 2022, 13:48:54
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,97 + 2,50  - 3 = + 1,47 E profit

A mai első meccs:

West Bromwich - Fulham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 15, 2022, 13:51:42
A következő mérkőzés:

Carlisle - Newport County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 15, 2022, 13:54:03
Még egy meccs következik:

Virtus Entella - Ancona-Matelica
Virtus Entella   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 16, 2022, 14:34:19
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,90 + 2,38  - 3 = + 1,28 E profit

A mai első meccs:

FC Vysocina Jihlava - Ústí nad Labem
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 16, 2022, 14:36:05
A következő mérkőzés:

Blackpool - Sheffield United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 16, 2022, 14:38:01
Még egy meccs következik:

Nottingham Forest - Queens Park Rangers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 17, 2022, 12:24:30
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,33 + 2,35  - 3 = + 1,68 E profit

A mai első meccs:

Sacachispas Fútbol Club - Independiente Rivadavia
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 17, 2022, 12:26:13
A következő mérkőzés:

CA Atlanta - Almirante Brown
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 17, 2022, 12:28:13
Még egy meccs következik:

Eastern Company SC - Tala'ea El-Gaish
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 18, 2022, 14:18:14
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,02 + 2,04  - 3 = + 1,06 E profit

A mai első meccs:

FC Würzburger Kickers - FC Viktoria Köln 1904
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 18, 2022, 14:20:25
A következő mérkőzés:

Erzgebirge Aue - Karlsruher SC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 18, 2022, 14:22:07
Még egy meccs következik:

Carrick Rangers - Larne FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 19, 2022, 02:47:55
Értékelés:

Vesztes nap.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Dag & Red - Notts County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 19, 2022, 02:49:39
A következő mérkőzés:

Bristol City - West Bromwich
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 19, 2022, 02:51:47
Még egy meccs következik:

Boston United - Gateshead
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 20, 2022, 03:58:44
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,04 + 2,30 + 2,10 = + 3,44 E profit

A mai első meccs:

Leicester City - Brentford
Leicester City   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 20, 2022, 04:00:30
A következő mérkőzés:

Floridsdorfer AC Wien - FC Liefering
Floridsdorfer AC Wien   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 20, 2022, 04:02:10
Még egy meccs következik:

Suwon City - Daegu
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 21, 2022, 01:48:48
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,25 + 2,25+ 2,63 - 3 = + 4,13 E profit

A mai első meccs:

Madura United - Bali United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 21, 2022, 01:51:06
A következő mérkőzés:

Mazatlán FC - Club León
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 21, 2022, 01:53:52
Még egy meccs következik:

Borussia Dortmund II - Eintracht Braunschweig
Eintracht Braunschweig   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 22, 2022, 00:22:51
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,48 + 2,05 -3 = + 1,53 E profit

A mai első meccs:

Unión Española - Ñublense
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 22, 2022, 00:26:19
A következő mérkőzés:

Deportivo Cuenca - Universidad Católica (ECU)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 22, 2022, 00:29:50
Még egy meccs következik:

Eastleigh FC - Dag & Red
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 23, 2022, 01:34:11
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Melbourne Victory - Western United FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 23, 2022, 01:36:02
A következő mérkőzés:

Brisbane Roar - Melbourne City FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 23, 2022, 01:38:24
Még egy meccs következik:

Oita Trinita - FC Ryukyu
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 24, 2022, 01:43:30
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,02 + 2,70 – 3 = + 1,72 E profit

A mai első meccs:

Collins, Danielle - Bondar, Anna
Collins, Danielle és játékok száma 18,5 alatt   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 24, 2022, 01:49:50
A következő mérkőzés:

Ausztrália - Japán
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 24, 2022, 01:53:31
Még egy meccs következik:

Svédország - Csehország
Mindkét csapat gólt szerez   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 25, 2022, 01:43:22
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Newcastle Jets FC - Sydney FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 25, 2022, 01:45:56
A következő mérkőzés:

Changwon City - Mokpo City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 25, 2022, 01:48:01
Még egy meccs következik:

Pusamania Borneo - Madura United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 26, 2022, 02:06:26
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Central Coast Mariners - Adelaide United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 26, 2022, 02:09:53
A következő mérkőzés:

Wellington Phoenix - Perth Glory
Wellington Phoenix   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 26, 2022, 02:12:08
Még egy meccs következik:

Brisbane Roar - Western United FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 27, 2022, 11:16:18
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,28 + 2,32 – 3 = + 1,60

A mai első meccs:

Universidad de Chile - Unión Española
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 27, 2022, 11:18:30
A következő mérkőzés:

Melbourne Victory - Western Sydney Wanderers (élő 53')
Gólok száma 1,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 27, 2022, 11:20:34
Még egy meccs következik:

MVV Maastricht - Almere City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 28, 2022, 02:25:33
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,50 - 3 = - 0,50 E veszteség

A mai első meccs:

Bourg-Péronnas - Stade Lavallois
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 28, 2022, 02:29:01
A következő mérkőzés:

Tristán Suárez - Quilmes
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 28, 2022, 02:32:23
Még egy meccs következik:

US Biskra - JS Kabylie
Mindkét csapat gólt szerez   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 29, 2022, 05:54:22
Értékelés:

Kető jött, egy ment.

Egyenleg: 2,75 + 1,98 - 3 = + 1,73 E profit

A mai első meccs:

TSV Rain am Lech - 1. FC Schweinfurt 05
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 29, 2022, 05:56:58
A következő mérkőzés:

Oldham Athletic - Leyton Orient
Leyton Orient   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 29, 2022, 05:59:06
Még egy meccs következik:
Madura United - PS Tira
Madura United   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 30, 2022, 04:35:38
Értékelés:

Egy elmaradt, a máslik kettő ment.

Egyenleg: - 2 E veszteség

A mai első meccs:

FC Ryukyu - Tokyo Verdy
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 30, 2022, 04:37:11
A következő mérkőzés:

Vegalta Sendai - Oita Trinita
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 30, 2022, 04:39:12
Még egy meccs következik:

Renofa Yamaguchi - Tokushima Vortis
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2022, 02:35:22
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: + 1,95 E profit

A mai első meccs:

Barito Putera - Persib Bandung
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2022, 02:37:43
A következő mérkőzés:

Persita Tangerang - Persipura Jayapura
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2022, 02:39:44
Még egy meccs következik:

Deportivo Táchira - Deportivo Lara
Deportivo Táchira   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 01, 2022, 04:45:25
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: - 1,05 E veszteség

A mai első meccs:

Bastia-Borgo - Stade Briochin
Stade Briochin   2,63

Március havi értékelés:

Az utolsó 10 nap ellenére is eredményes hónap volt.

Egyenleg: + 14,92 E
ROI: + 16,7%
Találati arány: 53%
Fogadások száma: 89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 01, 2022, 04:47:19
A következő mérkőzés:

Boulogne - Sete 34 FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 01, 2022, 04:49:12
Még egy meccs következik:

Orleans - Le Mans
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 02, 2022, 04:16:10
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: - 0,50 E veszteség

A mai első meccs:

Wellington Phoenix - Melbourne City FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 02, 2022, 04:17:52
A következő mérkőzés:

Istra 1961 - Rijeka
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 02, 2022, 04:19:27
Még egy meccs következik:

Kayserispor - Fenerbahçe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 03, 2022, 07:07:55
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Tokyo Verdy - Oita Trinita
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 03, 2022, 07:12:18
A következő mérkőzés:

Club Atlético Alvarado - Guillermo Brown
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 03, 2022, 07:16:27
Még egy meccs következik:

Cambuur Leeuwarden - NEC Nijmegen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 04, 2022, 05:38:19
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,93 – 3 = - 1,07 E veszteség

A mai első meccs:

Crystal Palace - Arsenal
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 04, 2022, 05:42:21
A következő mérkőzés:

Nancy - AC Ajaccio
Mindkét csapat gólt szerez   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 04, 2022, 05:46:21
Még egy meccs következik:

FC Midtjylland - Silkeborg IF
FC Midtjylland és gólok száma 1,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 05, 2022, 10:06:54
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,05 - 3 = - 0,95 E veszteség

A mai első meccs:

Dag & Red - Boreham Wood
Gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 05, 2022, 10:09:12
A következő mérkőzés:

Daegu - Incheon United
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 05, 2022, 10:13:05
Még egy meccs következik:

Jeonnam Dragons - Daejeon Citizen
Mindkét csapat gólt szerez   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 06, 2022, 08:24:08
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,02 - 3 = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Chungnam Asan - Gyeongnam
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 06, 2022, 08:26:11
A következő mérkőzés:

Pohang Steelers - Suwon City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 06, 2022, 08:28:21
Még egy meccs következik:

West Bromwich - Bournemouth
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 07, 2022, 13:33:10
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,70 - 3 = - 0,30 E veszteség

A mai első meccs:

FC Honka - FC Haka
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 07, 2022, 13:34:25
A következő mérkőzés:

GKS Tychy '71 - Arka Gdynia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 07, 2022, 13:35:45
Még egy meccs következik:

Universitatea Cluj - CSA Steaua
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 08, 2022, 08:59:42
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,75 - 3 = - 0,25 E veszteség

A mai első meccs:

VfB Stuttgart - Borussia Dortmund
Borussia Dortmund nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 08, 2022, 09:01:10
A következő mérkőzés:

SJK Seinäjoki - HJK
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 08, 2022, 09:02:40
Még egy meccs következik:

Stade Briochin - Stade Lavallois
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 09, 2022, 17:22:07
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,95 - 3 = - 0,05 E veszteség

A mai első meccs:

NEC Nijmegen - FC Twente
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 09, 2022, 17:24:54
A következő mérkőzés:

Cliftonville - Linfield
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 09, 2022, 17:27:01
Még egy meccs következik:

Degerfors IF - BK Häcken
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 10, 2022, 11:49:07
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,90 - 3 = - 1,10 E veszteség

A mai első meccs:

Rijeka - Dinamo Zagreb
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 10, 2022, 11:50:53
A következő mérkőzés:

Platense (ARG) - Racing Club
Racing Club   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 10, 2022, 11:54:41
Még egy meccs következik:

Fenerbahçe - Galatasaray A.Ş.
Fenerbahçe és gólok száma 1,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 12, 2022, 18:18:50
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,60 + 2,06 + 2,20 - 3 = + 3,86 E profit

A mai első meccs:

AFC Hermannstadt - Universitatea Cluj  (élő)
Mindkét csapat gólt szerez   3,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 12, 2022, 18:21:54
A következő mérkőzés:

RC Arbaâ - NC Magra (élő)
NC Magra által szerzett összes gól 0,5 felett   3,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 12, 2022, 18:23:36
Még egy meccs következik:

Portsmouth - Rotherham United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 13, 2022, 11:36:33
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 3,50 - 3 = + 0,50 E profit

A mai első meccs:

Randers FC - FC Midtjylland
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 13, 2022, 11:39:11
A következő mérkőzés:

Zbrojovka Brno - Ústí nad Labem
Zbrojovka Brno és gólok száma 2,5 felett   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 13, 2022, 11:40:37
Még egy meccs következik:

FC Vysocina Jihlava - SK Líšeň
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 14, 2022, 11:08:23
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,14 + 1,89 - 3 = + 1,03 E profit

A mai első meccs:

Silkeborg IF - FC Copenhagen
FC Copenhagen   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 14, 2022, 11:10:38
A következő mérkőzés:

Brøndby IF - AaB Aalborg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 14, 2022, 11:12:52
Még egy meccs következik:

National Bank of Egypt - Al-Ittihad Alexandria
National Bank of Egypt   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 15, 2022, 14:01:59
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Hartlepool United - Port Vale
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 15, 2022, 14:03:28
A következő mérkőzés:

Grimsby Town - Stockport County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 15, 2022, 14:05:04
Még egy meccs következik:

Cholet - Stade Briochin
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 16, 2022, 14:18:41
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 3,00 - 3 = 0

A mai első meccs:

Boluspor - Erzurumspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 16, 2022, 14:20:22
A következő mérkőzés:

Altinordu - Manisa Büyükşehir Belediyespor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 16, 2022, 14:21:56
Még egy meccs következik:

Southampton - Arsenal
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 17, 2022, 14:21:55
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

NC Magra - JS Saoura
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 17, 2022, 14:24:01
A következő mérkőzés:

Defensa y Justicia - Atlético Tucumán
Defensa y Justicia és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 17, 2022, 14:25:19
Még egy meccs következik:

Sturm Graz - Rapid Wien
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 19, 2022, 17:04:11
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,05 – 3 = - 0,95 E veszteség

A mai első meccs:

Liverpool - Manchester United
Liverpool és gólok száma 3,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 19, 2022, 17:05:48
A következő mérkőzés:

Oxford United - Milton Keynes Dons
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 19, 2022, 17:07:33
Még egy meccs következik:

Sochaux - Toulouse
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 20, 2022, 16:21:16
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,80 - 3 = - 0,20 E veszteség

A mai első meccs:

Chelsea - Arsenal
Chelsea   1,86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 20, 2022, 16:22:58
A következő mérkőzés:

Newell's Old Boys - Banfield
Newell's Old Boys   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 20, 2022, 16:24:27
Még egy meccs következik:

Patronato de Paraná - Racing Club
Racing Club   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 21, 2022, 15:28:30
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,55 + 2,16 - 3 = + 1,71E profit

A mai első meccs:

Sarmiento - Defensa y Justicia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 21, 2022, 15:30:43
A következő mérkőzés:

Atlético Tucumán - Argentinos Jrs
Argentinos Jrs    2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 21, 2022, 15:32:18
Még egy meccs következik:

Adanaspor A.Ş. - Samsunspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 22, 2022, 15:29:52
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,40 + 2,04 - 3 = + 1,44 E profit

A mai első meccs:

SK Vorwärts Steyr - Floridsdorfer AC Wien
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 22, 2022, 15:31:01
A következő mérkőzés:

Bourg-Péronnas - Red Star FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 22, 2022, 15:32:36
Még egy meccs következik:

Çaykur Rizespor - Fenerbahçe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 23, 2022, 19:38:31
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Bursaspor - Denizlispor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 23, 2022, 19:40:08
A következő mérkőzés:

Rijeka - Osijek
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 23, 2022, 19:41:48
Még egy meccs következik:

Rosario Central - CA Independiente Avellaneda
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 24, 2022, 02:19:06
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,35 - 3 = - 0,65 E veszteség

A mai első meccs:

Tigres UANL - Club América  (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 24, 2022, 02:21:00
A következő mérkőzés:

Universidad Católica (CHI) - Colo Colo
Colo Colo   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 24, 2022, 02:23:30
Még egy meccs következik:

Reims - Marseille
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 25, 2022, 16:37:42
Értékelés:

Pech.

Egyenleg:  - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Lajovic, Dusan - Tiafoe, Frances
Fogadás szettre 0-2   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 25, 2022, 16:40:08
A következő mérkőzés:

Argentinos Jrs - Sarmiento
Argentinos Jrs és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 25, 2022, 16:41:37
Még egy meccs következik:

Aldosivi - Atlético Huracán
Aldosivi   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 26, 2022, 19:37:34
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Fleetwood Town - Sheffield Wednesday
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 26, 2022, 19:39:05
A következő mérkőzés:

Sunderland - Rotherham United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 26, 2022, 19:40:52
Még egy meccs következik:

Swindon Town - Forest Green Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 27, 2022, 06:20:41
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,55 + 2,17 - 3 = + 1,72 E profit

A mai első meccs:

Omiya Ardija - Thespakusatsu Gunma
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 27, 2022, 06:33:05
A következő mérkőzés:

FC Ryukyu - Zweigen Kanazawa
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 27, 2022, 06:34:32
Még egy meccs következik:

Ventforet Kofu - Tokyo Verdy
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 28, 2022, 01:50:55
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,65 - 3 = - 0,35 E veszteség

A mai első meccs:

Sporting San Jose FC - CS Herediano
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 28, 2022, 01:52:29
A következő mérkőzés:

Júbilo Iwata - Nagoya Grampus Eight
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 28, 2022, 01:54:09
Még egy meccs következik:

Inđija - Javor Ivanjica
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 29, 2022, 02:32:21
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,80 - 3 = - 0,20 E veszteség

A mai első meccs:

Giresunspor - Adana Demirspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 29, 2022, 02:33:41
A következő mérkőzés:

FC Imabari - Tegevajaro Miyazaki
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 29, 2022, 02:34:59
Még egy meccs következik:

AC Nagano Parceiro - Kagoshima United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 30, 2022, 03:19:01
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,05 - 3 = - 0,95 E veszteség

A mai első meccs:

Central Coast Mariners - Western United FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 30, 2022, 03:21:03
A következő mérkőzés:

Newcastle United - Liverpool
Liverpool nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 30, 2022, 03:22:33
Még egy meccs következik:

Blau-Weiss Linz - Austria Lustenau
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 01, 2022, 01:52:53
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Royal Antwerp FC - Union Saint-Gilloise
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15

Április havi értékelés:

Egyenleg: -19,25 E veszteség
ROI: -22,9%

Találati arány:32%

Tippek száma: 84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 01, 2022, 01:55:01
A következő mérkőzés:

Anderlecht - Club Brugge
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 01, 2022, 01:56:41
Még egy meccs következik:

Randers FC - Brøndby IF
Randers FC   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 02, 2022, 19:38:50
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,00 - 3 = - 1,00 E veszteség

A mai első meccs:

Manchester United - Brentford
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 02, 2022, 19:40:06
A következő mérkőzés:

Sacachispas Fútbol Club - San Martín de Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 02, 2022, 19:41:39
Még egy meccs következik:

Mitre de Santiago del Estero - Defensores de Belgrano
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 03, 2022, 07:06:25
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Ansan Greeners FC - Gyeongnam
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 03, 2022, 07:08:10
A következő mérkőzés:

Chungnam Asan - Anyang FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 03, 2022, 07:09:40
Még egy meccs következik:

Sagan Tosu - Cerezo Osaka
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 04, 2022, 06:28:05
Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,60 – 3 = - 0.40 E veszteség

A mai első meccs:

Newcastle Jets FC - Western United FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 04, 2022, 06:29:48
A következő mérkőzés:

Gimpo Citizen - Gwangju FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 04, 2022, 06:31:49
Még egy meccs következik:

Tokyo Verdy - Vegalta Sendai
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 05, 2022, 04:27:11
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,75 + 2,04 - 3 = + 1,79 E profit

A mai első meccs:

Suwon City - Incheon United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 05, 2022, 04:29:09
A következő mérkőzés:

Suwon Bluewings - Ulsan Hyundai FC
Ulsan Hyundai FC   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 05, 2022, 04:30:42
Még egy meccs következik:

Jeonbuk Motors - FC Seoul
Jeonbuk Motors   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 06, 2022, 02:43:08
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,80 - 3 = - 0,20 E veszteség

A mai első meccs:

Gaziantep B.B. - Kayserispor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 06, 2022, 02:44:28
A következő mérkőzés:

FH Hafnarfjarðar - Valur Reykjavík
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 06, 2022, 02:45:54
Még egy meccs következik:

San Lorenzo - Racing Club
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 07, 2022, 05:14:46
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,81 - 3 = - 1,19 E veszteség

A mai első meccs:

Gwangju FC - Seoul E-Land
Gwangju FC   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 07, 2022, 05:16:14
A következő mérkőzés:

CA Independiente Avellaneda - Atlético Huracán
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 07, 2022, 05:18:48
Még egy meccs következik:

Brest - Strasbourg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 08, 2022, 04:05:03
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,05 - 3 = - 0,95 E veszteség

A mai első meccs:

Rijeka - Hajduk Split
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 08, 2022, 04:06:55
A következő mérkőzés:

V-Varen Nagasaki - Vegalta Sendai
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 08, 2022, 04:08:35
Még egy meccs következik:

AaB Aalborg - FC Midtjylland
FC Midtjylland   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 09, 2022, 04:42:11
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,35 - 3 = - 0,65 E veszteség

A mai első meccs:

Sheffield Wednesday - Sunderland
Sheffield Wednesday   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 09, 2022, 04:43:38
A következő mérkőzés:

Busan I Park - Chungnam Asan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 09, 2022, 04:45:26
Még egy meccs következik:

Górnik Łęczna - Termalica Bruk-Bet Nieciecza
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 10, 2022, 08:49:25
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,55 - 3 = - 0,45 E veszteség

A mai első meccs:

Maccabi Haifa - Maccabi Tel Aviv
Maccabi Haifa   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 10, 2022, 08:51:13
A következő mérkőzés:

FK Pardubice - FC Fastav Zlín
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 10, 2022, 08:53:15
Még egy meccs következik:

KV Mechelen - AA Gent
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 11, 2022, 07:28:29
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,90 - 3 = - 1,10 E veszteség

A mai első meccs:

AIK - Malmö FF
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 11, 2022, 07:30:35
A következő mérkőzés:

Club Brugge - Union Saint-Gilloise
Club Brugge   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 11, 2022, 07:32:39
Még egy meccs következik:

Pliskova, Karolina - Teichmann, Jil
Fogadás szettre 0-2   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 12, 2022, 07:02:13
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,33 - 3 = - 0,67 E veszteség

A mai első meccs:

Vejle Boldklub - AGF Aarhus
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 12, 2022, 07:04:04
A következő mérkőzés:

Tottenham - Arsenal
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 12, 2022, 07:05:44
Még egy meccs következik:

FC Midtjylland - Brøndby IF
FC Midtjylland és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 13, 2022, 11:03:42
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

AC Oulu - FC Honka
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 13, 2022, 11:06:07
A következő mérkőzés:

Red Star FC - Concarneau
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 13, 2022, 11:07:34
Még egy meccs következik:

Stade Briochin - Le Mans
Stade Briochin   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 14, 2022, 10:52:11
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,50 + 2,20 - 3 = + 1,70 E profit

A mai első meccs:

Gyeongnam - Daejeon Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 14, 2022, 10:54:23
A következő mérkőzés:

Ulsan Hyundai FC - Incheon United
Ulsan Hyundai FC és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 14, 2022, 10:56:21
Még egy meccs következik:

Gimpo Citizen - Anyang FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 15, 2022, 13:01:53
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Everton - Brentford
Everton   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 15, 2022, 13:03:22
A következő mérkőzés:

AaB Aalborg - Brøndby IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 15, 2022, 13:04:56
Még egy meccs következik:

KRC Genk - AA Gent
KRC Genk   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 16, 2022, 12:23:30
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,95 - 3 = - 1,05 E veszteség

A mai első meccs:

Santiago Morning - Melipilla
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 16, 2022, 12:24:54
A következő mérkőzés:

Silkeborg IF - FC Midtjylland
FC Midtjylland   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 16, 2022, 12:27:17
Még egy meccs következik:

Vikingur Reykjavík - Breiðablik
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 17, 2022, 06:52:14
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,70 - 3 = - 0,30 E veszteség

A mai első meccs:

Western United FC - Melbourne Victory
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 17, 2022, 06:53:58
A következő mérkőzés:

Suwon Bluewings - Sangju Sangmu Phoenix
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 17, 2022, 06:57:36
Még egy meccs következik:

Paris FC - Sochaux
Paris FC   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 18, 2022, 12:05:48
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,70 - 3 = - 0,30 E veszteség

A mai első meccs:

Gangwon - FC Seoul
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 18, 2022, 12:08:08
A következő mérkőzés:

Ansan Greeners FC - Chungnam Asan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 18, 2022, 12:10:07
Még egy meccs következik:

Ulsan Hyundai FC - Jeju United (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 19, 2022, 19:34:33
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = -3 E veszteség

A mai első meccs:

Everton - Crystal Palace
Everton   1,86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 19, 2022, 19:36:35
A következő mérkőzés:

Aston Villa - Burnley
Burnley   3,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 19, 2022, 19:38:55
Még egy meccs következik:

Port Vale - Swindon Town
Port Vale   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 20, 2022, 01:34:25
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 1,86 + 2,20 – 3 = + 1,06 E profit

A mai első meccs:

Rheindorf Altach - WSG Swarovski Tirol
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 20, 2022, 01:35:51
A következő mérkőzés:

Lokomotiv Plovdiv - CSKA 1948 Sofia
CSKA 1948 Sofia   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 20, 2022, 01:37:49
Még egy meccs következik:

FC Arda Kardzhali - Beroe Sztara Zagora
Beroe Sztara Zagora   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 21, 2022, 14:57:53
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Lens - Monaco
Monaco   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 21, 2022, 14:59:12
A következő mérkőzés:

Austria Wien - Sturm Graz
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 21, 2022, 15:00:46
Még egy meccs következik:

Sunderland - Wycombe Wanderers
Mindkét csapat gólt szerez   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 22, 2022, 16:00:25
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,86 + 2,20 – 3 = + 1,06 E profit

A mai első meccs:

Arsenal - Everton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 22, 2022, 16:02:17
A következő mérkőzés:

Brøndby IF - Silkeborg IF
Brøndby IF   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 22, 2022, 16:05:29
Még egy meccs következik:

Gauff, Cori - Marino, R
Játékok száma 19,5 alatt   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 23, 2022, 16:53:52
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: = 2,08 + 2,12 + 1,81 - 3 = + 3,01 E profit

A mai első meccs:

Finn Harps - Dundalk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 23, 2022, 16:55:30
A következő mérkőzés:

St Patrick's Athletic - Bohemians Dublin
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 23, 2022, 16:57:31
Még egy meccs következik:

Sligo Rovers - Derry City
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 24, 2022, 14:17:34
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,00 - 3 = - 1,00 E veszteség

A mai első meccs:

Jönköpings Södra IF - Skövde AIK
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 24, 2022, 14:19:31
A következő mérkőzés:

Dynamo Dresden - 1. FC Kaiserslautern
Dynamo Dresden   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 24, 2022, 14:21:59
Még egy meccs következik:

Pegula, Jessica - Qiang Wang
Játékok száma 19,5 alatt 1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 26, 2022, 02:01:51
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,87 - 3 = - 1,13 E veszteség

A mai első meccs:

WSG Swarovski Tirol - Rapid Wien
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 26, 2022, 02:03:16
A következő mérkőzés:

Fredrikstad - KFUM
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 26, 2022, 02:04:50
Még egy meccs következik:

Mjøndalen - Ranheim
Mjøndalen   1,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 27, 2022, 17:13:54
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 1,83 + 1,93 - 3 = + 0,76 E profit

A mai első meccs:

Paradou Ac - USM Alger
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 27, 2022, 17:15:32
A következő mérkőzés:

Dundalk - St Patrick's Athletic
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 27, 2022, 17:17:22
Még egy meccs következik:

Independiente Rivadavia - Estudiantes de Buenos Aires
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 28, 2022, 01:33:34
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = -3 E veszteség

A mai első meccs:

FC Seoul - Sangju Sangmu Phoenix
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 28, 2022, 01:35:05
A következő mérkőzés:

Anyang FC - Gyeongnam
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 28, 2022, 01:37:10
Még egy meccs következik:

Seoul E-Land - Daejeon Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 29, 2022, 00:36:47
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,38 - 3 = - 0,62 E veszteség

A mai első meccs:

Gangwon - Suwon Bluewings
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 29, 2022, 00:38:18
A következő mérkőzés:

Ansan Greeners FC - Gimpo Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 29, 2022, 00:40:20
Még egy meccs következik:

Trevisan, Martina - Sasnovich, Aliaksandra
Trevisan, Martina   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 30, 2022, 00:23:10
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,00 - 3 = - 1,00 E veszteség

A mai első meccs:

Academia Puerto Cabello - Metropolitanos FC  (élő)
Metropolitanos FC   2.30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 30, 2022, 00:25:05
A következő mérkőzés:

Utsiktens BK - Skövde AIK
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 30, 2022, 00:29:09
Még egy meccs következik:

Pegula, Jessica - Begu, Irina-Camelia
Szettek száma  2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 31, 2022, 06:54:18
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,30 + 2,50 - 3 = + 1,80 E profit

A mai első meccs:

Belouizdad - US Biskra
Gólok száma 2,5 felett   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 31, 2022, 06:56:35
A következő mérkőzés:

Gauff, Cori - Stephens, Sloane
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 31, 2022, 06:58:14
Még egy meccs következik:

Trevisan, Martina - Fernandez, Leylah Annie
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 02, 2022, 04:47:52
Május havi értékelés:

Egyenleg: - 15,38 E veszteség
ROI: - 17%
Találati arány: 35%
Tippek száma: 90




Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,45 - 3 = - 0,55 E veszteség

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Kasatkina, Daria
Játékok száma 18.5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 02, 2022, 04:49:45
A következő mérkőzés:

Trevisan, Martina - Gauff, Cori
Szettek száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 02, 2022, 04:51:15
Még egy meccs következik:

Bulgária - Észak-Macedónia
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 03, 2022, 05:37:26
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,02 - 3 = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Belgium - Hollandia
Hollandia   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 03, 2022, 05:39:41
A következő mérkőzés:

Nadal, Rafael - Zverev, Alexander
Játékok száma 37,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 03, 2022, 05:42:22
Még egy meccs következik:

Ruud, Casper - Cilic, Marin
Játékok száma 39,5   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 04, 2022, 07:31:03
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 3,15 - 3 = + 0,15 E profit

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Gauff, Cori
Játékok száma 18,5 alatt   2.05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 04, 2022, 07:35:00
A következő mérkőzés:

Olaszország - Németország
Németország   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 04, 2022, 07:37:11
Még egy meccs következik:

Cheongju Jikji FC - Changwon City
Changwon City   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 05, 2022, 20:07:06
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,05 - 3 = - 0,95 E veszteség

A mai első meccs:

Estudiantes La Plata - Gimnasia La Plata
Estudiantes La Plata   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 05, 2022, 20:08:24
A következő mérkőzés:

Svédország - Norvégia
Mindkét csapat gólt szerez   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 05, 2022, 20:09:49
Még egy meccs következik:

Bulgária - Grúzia
Mindkét csapat gólt szerez   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 06, 2022, 19:34:10
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 1,80 + 2,15 - 3 = + 0,95 E profit

A mai első meccs:

Ausztria - Dánia
Dánia   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 06, 2022, 19:35:39
A következő mérkőzés:

Horvátország - Franciaország
Franciaország   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 06, 2022, 19:37:35
Még egy meccs következik:

Villa Dálmine - CA Temperley
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 07, 2022, 10:07:33
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,45 - 3 = - 0,55 E veszteség

A mai első meccs:

Finnország - Montenegró
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 07, 2022, 10:09:34
A következő mérkőzés:

Bosznia és Hercegovina - Románia
Gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 07, 2022, 10:11:18
Még egy meccs következik:

Diatchenko, Vitalia - Rogers, Shelby
Játékok száma 19,5 alatt   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 08, 2022, 19:56:47
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,95 - 3 = - 1,05 E veszteség

A mai első meccs:

Atletico Palmaflor - The Strongest
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 08, 2022, 19:58:36
A következő mérkőzés:

Wales - Hollandia
Hollandia   1,71
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 08, 2022, 20:01:37
Még egy meccs következik:

Írország - Ukrajna
Döntetlen esetén a tét visszajár Ukrajna   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 09, 2022, 05:18:40
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: = 2,32 + 1,71 + 2,18 – 3  = + 3,21 E profit

A mai első meccs:

Svájc - Spanyolország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 09, 2022, 05:20:16
A következő mérkőzés:

Svédország - Szerbia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 09, 2022, 05:21:55
Még egy meccs következik:

Kosovo - Észak-Írország
Kosovo   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 10, 2022, 04:12:38
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,12 - 3  = - 0,88 E veszteség

A mai első meccs:

Dánia - Horvátország
Dánia   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 10, 2022, 04:14:15
A következő mérkőzés:

Mokpo City - Cheongju Jikji FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 10, 2022, 04:16:36
Még egy meccs következik:

Rogers, Shelby - Flipkens, Kirsten
Fogadás szettre 2-0   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 11, 2022, 07:34:16
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Írország - Skócia
Skócia   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 11, 2022, 07:35:45
A következő mérkőzés:

Montenegró - Bosznia és Hercegovina
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 11, 2022, 07:37:07
Még egy meccs következik:

Románia - Finnország
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 12, 2022, 08:02:59
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,02 - 3  = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Jeonnam Dragons - Gyeongnam
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 12, 2022, 08:04:44
A következő mérkőzés:

Godoy Cruz - Racing Club
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 12, 2022, 08:07:00
Még egy meccs következik:

Norvégia - Svédország
Norvégia   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 13, 2022, 07:45:26
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,32 + 2,04 - 3  = + 1,36 E profit

A mai első meccs:

Chungnam Asan - Daejeon Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 13, 2022, 07:47:23
A következő mérkőzés:

Kazahsztán - Szlovákia
Kazahsztán +0,5   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 13, 2022, 07:49:06
Még egy meccs következik:

Kasatkina, Daria - Kalinina, Anhelina
Fogadás szettre 2-0   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 14, 2022, 15:22:32
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,25 - 3  = - 0,75 E veszteség

A mai első meccs:

Lengyelország - Belgium
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 14, 2022, 15:25:46
A következő mérkőzés:

Kvitova, Petra - Haddad Maia, Beatriz
MiHaddad Maia, Beatriz   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 14, 2022, 15:35:06
Még egy meccs következik:

Anglia - Magyarország
Magyarország +1,5    2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 15, 2022, 09:56:05
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,35 + 2,00 - 3  = - 1,35 E profit

A mai első meccs:

Ann Li - Gauff, Cori
Játékok száma 19,5 alatt   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 15, 2022, 09:57:52
A következő mérkőzés:

Pliskova, Karolina - Andreescu, Bianca Vanessa
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 15, 2022, 09:59:28
Még egy meccs következik:

Kasatkina, Daria - Alexandrova, Ekaterina
Szettek száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 16, 2022, 11:12:18
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,38 + 2,43 - 3  = + 1,81 E profit

A mai első meccs:

Xinyu Wang - Gauff, Cori
Játékok száma 18,5 alatt   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 16, 2022, 11:14:10
A következő mérkőzés:

Haddad Maia, Beatriz - Frech, Magdalena
Játékok száma 20,5 alatt   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 16, 2022, 11:15:53
Még egy meccs következik:

Samsonova, Liudmila - Kudermetova, Veronika
Fogadás szettre 0-2   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 17, 2022, 09:06:21
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,23 - 3  = - 0,77 E veszteség

A mai első meccs:

Kasatkina, Daria - Sakkari, Maria
Szettek száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 17, 2022, 09:08:02
A következő mérkőzés:

Bencic, Belinda - Kudermetova, Veronika
Szettek száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 17, 2022, 09:09:54
Még egy meccs következik:

Dundalk - Shamrock Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 18, 2022, 12:58:13
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,35 - 3  = - 0,65 E veszteség

A mai első meccs:

SJK Seinäjoki - FC Inter Turku
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett 2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 18, 2022, 13:00:10
A következő mérkőzés:

ENPPI Club - Future FC
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 18, 2022, 13:02:03
Még egy meccs következik:

Jabeur, Ons - Gauff, Cori
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 19, 2022, 12:25:23
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,98 - 3  = - 1,02 E veszteség

A mai első meccs:

Start - Stabæk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 19, 2022, 12:28:57
A következő mérkőzés:

Busan I Park - Gyeongnam
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 19, 2022, 12:31:49
Még egy meccs következik:

Atlético Tigre - Banfield
Mindkét csapat gólt szerez   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 20, 2022, 13:40:08
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Shanghai Shenhua – Wuhan (élő)
Shanghai Shenhua   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 20, 2022, 13:41:53
A következő mérkőzés:

Godoy Cruz - Defensa y Justicia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 20, 2022, 13:44:30
Még egy meccs következik:

Ayacucho FC - Sport Huancayo
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 21, 2022, 13:05:05
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 1,84 + 2,32 - 3  = + 1,16 E profit

A mai első meccs:

Gimpo Citizen - Jeonnam Dragons (élő 34')
Mindkét csapat gólt szerez    2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 21, 2022, 13:07:40
A következő mérkőzés:

Suwon City - Pohang Steelers   (élő 36')
Mindkét csapat gólt szerez   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 21, 2022, 13:10:20
Még egy meccs következik:

ÍA Akranes - FH Hafnarfjarðar
Gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 22, 2022, 11:40:59
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,63 + 2,32 - 3  = + 1,95 E profit

A mai első meccs:

Difaâ Hassani El Jadida - FUS Rabat
Mindkét csapat gólt szerez    1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 22, 2022, 11:43:41
A következő mérkőzés:

Muguruza, Garbiñe - Giorgi, Camila
Muguruza, Garbiñe   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 22, 2022, 11:45:43
Még egy meccs következik:

Ostapenko, Jelena - Keys, Madison
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 23, 2022, 12:33:14
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 2 E veszteség

A mai első meccs:

Simba SC - Mtibwa Sugar
Simba SC és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 23, 2022, 12:34:54
A következő mérkőzés:

Kasatkina, Daria - Andreescu, Bianca Vanessa
Szettek száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 23, 2022, 12:36:26
Még egy meccs következik:

Halep, Simona - Amanda Anisimova
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 24, 2022, 14:28:39
Értékelés:

Ismét egy peches nap.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Shelbourne Dublin - Dundalk
Mindkét csapat gólt szerez    2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 24, 2022, 14:30:12
A következő mérkőzés:

Finn Harps - St Patrick's Athletic
St Patrick's Athletic   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 24, 2022, 14:33:57
Még egy meccs következik:

Cornet, Alizé - Garcia, Caroline
Szettek száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 25, 2022, 13:59:26
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,33 - 3  = - 0,67 E veszteség

A mai első meccs:

CA Colon de Santa Fe - Atlético Huracán
Mindkét csapat gólt szerez    1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 25, 2022, 14:01:03
A következő mérkőzés:

Estudiantes La Plata - Newell's Old Boys
Mindkét csapat gólt szerez   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 25, 2022, 14:02:25
Még egy meccs következik:

Deportivo Morón - Gimnasia de Jujuy
Mindkét csapat gólt szerez    2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 26, 2022, 14:13:20
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,04 - 3  = - 0,96 E veszteség

A mai első meccs:

Platense - Sarmiento
Platense   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 26, 2022, 14:15:22
A következő mérkőzés:

Tristán Suárez - Atlético Rafaela
Mindkét csapat gólt szerez   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 26, 2022, 14:16:38
Még egy meccs következik:

Club Deportivo Maipú - All Boys
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 27, 2022, 12:56:20
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,98 - 3  = - 1,02 E veszteség

A mai első meccs:

Future FC - Tala'ea El-Gaish
Mindkét csapat gólt szerez   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 27, 2022, 12:58:34
A következő mérkőzés:

Ferro Carril Oeste - Club Atlético Chaco For Ever
Ferro Carril Oeste   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 27, 2022, 13:00:15
Még egy meccs következik:

St Patrick's Athletic - Shamrock Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 28, 2022, 17:17:28
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,65 - 3  = - 0,35 E veszteség

A mai első meccs:

Vandeweghe, Coco - Rybakina, Elena
Játékok száma 21,5 alatt   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 28, 2022, 17:20:10
A következő mérkőzés:

Muguruza, Garbiñe - Minnen, Greet
Játékok száma 19,5 alatt   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 28, 2022, 17:22:26
Még egy meccs következik:

Giorgi, Camila - Frech, Magdalena
Szettek száma 2,5 felett 2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 29, 2022, 19:14:47
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,89 - 3  = - 1,11 E veszteség

A mai első meccs:

Kawa, Katarzyna - Jabeur, Ons
Játékok száma 17,5 alatt   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 29, 2022, 19:18:21
A következő mérkőzés:

Sakkari, Maria - Tomova, Viktoriya
Játékok száma 19,5 alatt   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 29, 2022, 19:20:37
Még egy meccs következik:

Kawa, Katarzyna - Jabeur, Ons
Játékok száma 17,5 alatt   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 07, 2022, 15:07:40
Értékelés:

Mindkettő jött.

Egyenleg: = 1,91 + 2,04 - 2  = - 1,95 E profit

A mai első meccs:

Rybakina, Elena - Halep, Simona
Szettek száma 2,5 felett   2,60

2022. június:
Egyenleg: - 7,58 E veszteség
ROI: - 9,47%
Találati arány: 41%
Tippek száma: 80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 07, 2022, 15:10:37
A következő mérkőzés:

Unión Magdalena - Once Caldas Manizales
Mindkét csapat gólt szerez   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 07, 2022, 15:12:59
Még egy meccs következik:

Åsane - KFUM
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,76
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 08, 2022, 17:41:28
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,18 - 3  = - 0,82 E veszteség

A mai első meccs:

Nueva Chicago - Belgrano
Belgrano   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 08, 2022, 17:43:59
A következő mérkőzés:

Monagas SC - Deportivo La Guaira
Gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 08, 2022, 17:46:57
Még egy meccs következik:

Djokovic, Novak - Norrie, Cameron ( élő )
Játékok száma 35,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 09, 2022, 17:39:23
Értékelés:

Kettő  jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,07 + 2,07 - 3  = + 1,14 E profit

A mai első meccs:

Seattle Sounders - Portland Timbers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 09, 2022, 17:42:01
A következő mérkőzés:

Sporting Cristal - Sport Huancayo
Sporting Cristal és gólok száma 1,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 09, 2022, 17:43:49
Még egy meccs következik:

Vikingur Reykjavík - ÍA Akranes
Vikingur Reykjavík és gólok száma 3,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 10, 2022, 15:48:01
Értékelés:

Kettő  jött, egy ment.

Egyenleg: = 1,98 + 2,50 - 3  = + 1,48 E profit

A mai első meccs:

Lillestrøm - Viking Stavanger
Lillestrøm   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 10, 2022, 15:49:53
A következő mérkőzés:

Macará - Emelec
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 10, 2022, 15:51:23
Még egy meccs következik:

Nacional Potosí - The Strongest
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 11, 2022, 17:06:59
Értékelés:

Kettő  jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,63 + 2,25 - 3  = + 1,88 E profit

A mai első meccs:

Sasnovich, Aliaksandra - Stollar, Fanny
Játékok száma 18,5 alatt   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 11, 2022, 17:09:32
A következő mérkőzés:

Ilves - AC Oulu ( élő )
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 11, 2022, 17:12:12
Még egy meccs következik:

Defensores de Belgrano - Atlético Rafaela
Defensores de Belgrano   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 12, 2022, 09:52:13
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Shanghai Port - Wuhan Three Towns
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,77
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 12, 2022, 09:53:36
A következő mérkőzés:

Wuhan - Shanghai Shenhua
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 12, 2022, 09:55:20
Még egy meccs következik:

Tala'ea El-Gaish - Pyramids FC
Mindkét csapat gólt szerez   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 13, 2022, 14:41:15
Értékelés:

Kettő  jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,55 + 2,23 - 3  = + 1,78 E profit

A mai első meccs:

Northampton Town - West Bromwich
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 13, 2022, 14:43:00
A következő mérkőzés:

Ismaily - Smouha SC
Gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 13, 2022, 14:44:30
Még egy meccs következik:

Sporting Lisbon - Union Saint-Gilloise
Sporting Lisbon   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 15, 2022, 18:55:08
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

SC Neusiedl 1919 - WSG Swarovski Tirol
Gólok száma 4,5 felett
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 15, 2022, 18:56:47
A következő mérkőzés:

FC Midtjylland - Randers FC
FC Midtjylland és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 15, 2022, 18:58:23
Még egy meccs következik:

St Patrick's Athletic - Dundalk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 16, 2022, 14:19:44
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = -3 E veszteség

A mai első meccs:

Estudiantes de Buenos Aires - San Martín de Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 16, 2022, 14:22:21
A következő mérkőzés:

Barracas Central - Argentinos Jrs
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 16, 2022, 14:24:07
Még egy meccs következik:

Newell's Old Boys - Racing Club
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 17, 2022, 15:24:40
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,8  - 3  = - 0,12 E veszteség

A mai első meccs:

Unión de Santa Fe - Atlético Huracán
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 17, 2022, 15:27:08
A következő mérkőzés:

Universitario de Sucre - The Strongest
The Strongest   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 17, 2022, 15:28:48
Még egy meccs következik:

FBC Melgar - Sporting Cristal
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 18, 2022, 16:59:32
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,02  - 3  = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

FC Haka - FC Inter Turku
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 18, 2022, 17:01:04
A következő mérkőzés:

Pharco FC - El Sharqia Dokhan
Mindkét csapat gólt szerez   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 18, 2022, 17:02:28
Még egy meccs következik:

Al-Ittihad Alexandria - Al-Masry Club
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 19, 2022, 16:48:12
Értékelés:

Kettő  jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,16 + 2,15  - 3  = + 1,31 E profit

A mai első meccs:

Platense - Central Córdoba de Santiago del Estero
Mindkét csapat gólt szerez   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 19, 2022, 16:50:29
A következő mérkőzés:

Atlético Tucumán - Sarmiento
Atlético Tucumán és gólok száma 1,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 19, 2022, 16:52:42
Még egy meccs következik:

Argentinos Jrs - Boca Juniors
Mindkét csapat gólt szerez   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 20, 2022, 17:38:54
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

San Lorenzo - Unión de Santa Fe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 20, 2022, 17:40:52
A következő mérkőzés:

Patronato de Paraná - Atlético Tigre
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 20, 2022, 17:44:52
Még egy meccs következik:

Bondar, Anna - Udvardy, Panna
Szettek száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 21, 2022, 04:06:51
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,85  - 3  = - 0,15 E veszteség

A mai első meccs:

Thiem, Dominic - Delbonis, Federico
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 21, 2022, 04:10:07
A következő mérkőzés:

Ruud, Casper - Lehecka, Jiri
Játékok száma 20,5 alatt   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 21, 2022, 04:13:49
Még egy meccs következik:

Rosario Central - Newell's Old Boys
Newell's Old Boys   2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 22, 2022, 00:43:32
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,98  - 3  = - 1,02 E veszteség

A mai első meccs:

Deportivo Cali - Independiente Medellín
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 22, 2022, 00:48:36
A következő mérkőzés:

Martinez, Pedro - Berrettini, Matteo
Játékok száma 21,5 alatt   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 22, 2022, 00:50:40
Még egy meccs következik:

Ruud, Casper - Munar, Jaume
Játékok száma 21,5 alatt   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 23, 2022, 03:40:26
Értékelés:

Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,75  - 3  = - 0,25 E veszteség

A mai első meccs:

Kontaveit, Anett - Pera, Bernarda
Fogadás szettre 2-0   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 23, 2022, 03:42:19
A következő mérkőzés:

Ansan Greeners FC - Gimpo Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 23, 2022, 03:44:03
Még egy meccs következik:

Bucheon FC 1995 - Chungnam Asan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 24, 2022, 02:39:12
Értékelés:

Kettő  jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,35 + 2,90  - 3  = + 2,25 E profit

A mai első meccs:

Ismaily - Pyramids FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 24, 2022, 02:40:34
A következő mérkőzés:

Tokyo Verdy - Yokohama FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 24, 2022, 02:41:47
Még egy meccs következik:

BK Häcken - Djurgårdens IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 25, 2022, 02:03:59
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,35 - 3  = - 1,15 E veszteség

A mai első meccs:

FC Inter Turku - FC Honka
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 25, 2022, 02:06:24
A következő mérkőzés:

KFUM - Ranheim
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 25, 2022, 02:07:58
Még egy meccs következik:

Sogndal - Stabæk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 26, 2022, 03:32:31
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 1,81 + 1,87 - 3  = + 0,68 E profit

A mai első meccs:

Gimpo Citizen - Bucheon FC 1995
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 26, 2022, 03:33:56
A következő mérkőzés:

KF Shkupi - Dinamo Zagreb
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 26, 2022, 03:36:33
Még egy meccs következik:

Cornet, Alizé - Zakharova, Anastasia
Játékok száma 19,5 alatt   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 27, 2022, 00:45:52
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,04 - 3  = - 0,96 E veszteség

A mai első meccs:

Barracas Central - Patronato de Paraná
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 27, 2022, 00:47:24
A következő mérkőzés:

FC Juárez - Tigres UANL
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 27, 2022, 00:50:04
Még egy meccs következik:

Atlético San Luis - Cruz Azul
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 28, 2022, 01:11:42
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,38 - 3  = - 0,62 E veszteség

A mai első meccs:

The Strongest - Always Ready
Gólok száma 3,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 28, 2022, 01:13:42
A következő mérkőzés:

Club Bolívar - Atletico Palmaflor
Club Bolívar és gólok száma 2,5 felett   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 28, 2022, 01:15:12
Még egy meccs következik:

Cornet, Alizé - Noskova, Linda
Fogadás szettre 2-0   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 29, 2022, 02:08:24
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,28 - 3  = - 0,72 E veszteség

A mai első meccs:

PSM Makassar - Bali United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 29, 2022, 02:13:17
A következő mérkőzés:

Shelton, Ben - Isner, John
Fogadás szettre 0-2   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 29, 2022, 02:15:12
Még egy meccs következik:

Linette, Magda - Qiang Wang
Szettek száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 30, 2022, 10:54:01
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,43 - 3  = - 0,57 E veszteség

A mai első meccs:

Suwon Bluewings - Sangju Sangmu Phoenix
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 30, 2022, 10:56:20
A következő mérkőzés:

Gwangju FC - Daejeon Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 30, 2022, 10:58:19
Még egy meccs következik:

V-Varen Nagasaki - Albirex Niigata
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 31, 2022, 01:56:01
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,55 - 3  = - 0,45 E veszteség

A mai első meccs:

Lanús - Aldosivi
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 31, 2022, 01:59:25
A következő mérkőzés:

Club Deportivo Maipú - Gimnasia de Jujuy
Gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 31, 2022, 02:01:31
Még egy meccs következik:

Garcia, Caroline - Bogdan, Ana
Fogadás szettre 2-0   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 01, 2022, 01:05:03
Értékelés:

Július havi értékelés:
Egyenleg: - 6,33 E veszteség
ROI: - 9,04 %
Találati arány: 40%
Tippek száma: 70

A tegnapi a következőképpen alakult:


Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,32 + 2,00 - 3  = + 1,32 E profit

A mai első meccs:

Seoul E-Land - Gimpo Citizen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 01, 2022, 01:06:15
A következő mérkőzés:

Bucheon FC 1995 - Gyeongnam
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 01, 2022, 01:08:01
Még egy meccs következik:

Persebaya Surabaya - Persita Tangerang
Gólok száma   2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 02, 2022, 00:41:35
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,38 - 3  = - 0,62 E veszteség

A mai első meccs:

Sangju Sangmu Phoenix - Pohang Steelers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 02, 2022, 00:43:51
A következő mérkőzés:

Club Independiente Petrolero - Oriente Petrolero
Club Independiente Petrolero   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 02, 2022, 00:45:56
Még egy meccs következik:

Santos-SP - Fluminense-RJ
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 03, 2022, 00:55:10
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,60 - 3  = - 0,40 E veszteség

A mai első meccs:

Incheon United - Suwon City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 03, 2022, 00:56:55
A következő mérkőzés:

Gangwon - Jeonbuk Motors
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 03, 2022, 01:00:31
Még egy meccs következik:

Defensores de Belgrano - San Martin San Juan
Defensores de Belgrano   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 04, 2022, 02:34:53
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,16 + 2,40 - 3  = + 1,56 E profit

A mai első meccs:

Skeid Fotball - Ranheim
Ranheim   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 04, 2022, 02:42:14
A következő mérkőzés:

Fredrikstad - Stabæk
Stabæk   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 04, 2022, 02:47:25
Még egy meccs következik:

Jabeur, Ons - Keys, Madison
Szettek száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 05, 2022, 01:04:03
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,98 - 3  = - 1,02 E veszteség

A mai első meccs:

Sakkari, Maria - Rogers, Shelby
Szettek száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 05, 2022, 01:07:33
A következő mérkőzés:

SV Horn - Blau-Weiss Linz
SV Horn + 0,5   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 05, 2022, 01:09:53
Még egy meccs következik:

Shanghai Shenhua - Changchun Yatai
Shanghai Shenhua + 0,5   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 06, 2022, 01:26:18
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,35 + 2,07 - 3  = + 1,42 E profit

A mai első meccs:

Rogers, Shelby - Amanda Anisimova
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 06, 2022, 01:27:53
A következő mérkőzés:

FC Nordsjælland - Viborg FF
FC Nordsjælland   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 06, 2022, 01:29:18
Még egy meccs következik:

VPS - Ilves
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 07, 2022, 01:19:41
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,25 - 3  = - 0,75 E veszteség

A mai első meccs:

KuPS - FC Honka
KuPS   2.00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 07, 2022, 01:22:31
A következő mérkőzés:

Santamarina Tandil - Atlético Rafaela
Mindkét csapat gólt szerez   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 07, 2022, 01:25:33
Még egy meccs következik:

CA Independiente Avellaneda - River Plate
Gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 09, 2022, 08:36:06
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,06 - 3  = - 0,94 E veszteség

A mai első meccs:

Galarneau, Alexis - Dimitrov, Grigor
Játékok száma 20,5 alatt   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 09, 2022, 08:38:03
A következő mérkőzés:

Ferencváros - Qarabağ
Ferencváros   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 09, 2022, 08:39:39
Még egy meccs következik:

Sturm Graz - Dynamo Kyiv
Sturm Graz   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 10, 2022, 04:20:49
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,45 - 3  = - 0,55 E veszteség

A mai első meccs:

Suwon City - Jeonbuk Motors
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 10, 2022, 04:22:25
A következő mérkőzés:

Gangwon - Daegu
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 10, 2022, 04:25:37
Még egy meccs következik:

Real Madrid - Eintracht Frankfurt
Real Madrid nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 11, 2022, 00:06:58
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Andreescu, Bianca Vanessa - Cornet, Alizé
Cornet, Alizé   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 11, 2022, 00:07:48
A következő mérkőzés:

Pegula, Jessica - Giorgi, Camila
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 11, 2022, 00:08:43
Még egy meccs következik:

Hebei - Tianjin Tigers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 12, 2022, 02:56:35
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,38 + 2,50 – 3 = + 1,88 E profit

A mai első meccs:

Sinner, Jannik - Carreno Busta, Pablo (élő)
Szettek száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 12, 2022, 03:02:15
A következő mérkőzés:

Atlético Tucumán - Central Córdoba de Santiago del Estero (élő)
Atlético Tucumán   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 12, 2022, 03:03:49
Még egy meccs következik:

Dornbirn 1913 - SV Horn
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 13, 2022, 00:52:34
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,90 - 3 = - 1,10 E veszteség

A mai első meccs:

Ventforet Kofu - Roasso Kumamoto
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 13, 2022, 00:55:15
A következő mérkőzés:

Bucheon FC 1995 - Seoul E-Land
Gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 13, 2022, 01:00:08
Még egy meccs következik:

Incheon United - Jeonbuk Motors
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 14, 2022, 00:42:51
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,33 + 2,23 - 3 = + 1,56 E profit

A mai első meccs:

FK Pardubice - Slovan Liberec
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 14, 2022, 00:45:08
A következő mérkőzés:

Zulte Waregem - KRC Genk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 14, 2022, 00:47:35
Még egy meccs következik:

Velez Sarsfield - Gimnasia La Plata
Mindkét csapat gólt szerez   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 15, 2022, 03:31:08
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: = 2,40 + 1,83 + 2,10 - 3 = + 3,33 E profit

A mai első meccs:

Sangju Sangmu Phoenix - FC Seoul
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 15, 2022, 03:33:08
A következő mérkőzés:

Gangwon - Suwon City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 15, 2022, 03:36:03
Még egy meccs következik:

Breiðablik - Vikingur Reykjavík
Gólok száma 3,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 16, 2022, 03:35:21
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,20 + 2,14 - 3 = + 1,34 E profit

A mai első meccs:

Sarmiento - Godoy Cruz
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 16, 2022, 03:36:39
A következő mérkőzés:

Forest Green Rovers - Accrington Stanley
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 16, 2022, 03:38:21
Még egy meccs következik:

Busan I Park - Seoul E-Land
Seoul E-Land   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 17, 2022, 02:24:50
Értékelés:

Az angol meccs elmaradt.

Egy jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,63 - 3 = + 0,63 E profit

A mai első meccs:

Gyeongnam - Daejeon Citizen
Gólok száma 2,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 17, 2022, 02:27:16
A következő mérkőzés:

Chungnam Asan - Gimpo Citizen
Gólok száma   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 17, 2022, 02:28:53
Még egy meccs következik:

Reading - Blackburn Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 18, 2022, 00:46:10
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,83 - 3 = - 1,17 E veszteség

A mai első meccs:

Barito Putera - Bali United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 18, 2022, 00:47:30
A következő mérkőzés:

Dalian Pro - Cangzhou Mighty Lions
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 18, 2022, 00:49:47
Még egy meccs következik:

Deportivo Toluca FC - CF Monterrey
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 19, 2022, 03:24:02
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,35 - 3 = - 0,65 E veszteség

A mai első meccs:

SV Horn - Floridsdorfer AC Wien
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 19, 2022, 03:25:38
A következő mérkőzés:

Shelbourne Dublin - Bohemians Dublin
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 19, 2022, 03:27:14
Még egy meccs következik:

Finn Harps - Sligo Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 20, 2022, 03:16:29
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,43 - 3 = - 0,57 E veszteség

A mai első meccs:

SJK Seinäjoki - KuPS
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 20, 2022, 03:18:27
A következő mérkőzés:

Pohang Steelers - Incheon United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 20, 2022, 03:20:17
Még egy meccs következik:

Seoul E-Land - Gwangju FC
Gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 21, 2022, 05:12:20
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,12 + 2,10 - 3 = + 1,22 E profit

A mai első meccs:

FC Haka - HJK
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 21, 2022, 05:13:54
A következő mérkőzés:

FC Seoul - Seongnam Ilhwa Chunma
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 21, 2022, 05:15:40
Még egy meccs következik:

Daejeon Citizen - Anyang FC
Gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 22, 2022, 05:22:45
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,95 - 3 = - 1,05 E veszteség

A mai első meccs:

Ansan Greeners FC - Chungnam Asan
Gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 22, 2022, 05:24:50
A következő mérkőzés:

KFUM - Fredrikstad
KFUM és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 22, 2022, 05:26:52
Még egy meccs következik:

Roma - Cremonese
Roma és gólok száma 2,5 felett   1,79
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 23, 2022, 02:49:07
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,20 + 2,43 - 3 = + 1,63 E profit

A mai első meccs:

Velez Sarsfield – Sarmiento  ( élő )
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 23, 2022, 03:09:55
A következő mérkőzés:

Red Star Belgrade - Maccabi Haifa
Red Star Belgrade -1   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 23, 2022, 03:15:05
Még egy meccs következik:

Derby County - West Bromwich
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 24, 2022, 01:23:35
Értékelés:

Nagy pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Querétaro FC - Club América
Club América és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 24, 2022, 01:25:29
A következő mérkőzés:

Tokyo Verdy - Tokushima Vortis
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 24, 2022, 01:26:44
Még egy meccs következik:

Guangzhou - Dalian Pro
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 25, 2022, 01:57:45
Értékelés:

Ismét pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Quilmes - Belgrano
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 25, 2022, 01:59:34
A következő mérkőzés:

Pumas UNAM - Tigres UANL
Tigres UANL   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 25, 2022, 02:01:35
Még egy meccs következik:

Carle, Maria Lourdes - Bucsa, Cristina
Játékok száma 19,5 alatt   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 26, 2022, 08:34:56
Értékelés:

Azt hiszem, ilyen még nem is volt, hogy 9 meccs menjen el zsinórban.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Admira - St. Pölten
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 26, 2022, 08:36:22
A következő mérkőzés:

Dalkurd FF - IK Brage
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 26, 2022, 08:37:58
Még egy meccs következik:

Příbram - 1. Sk Prostejov
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 27, 2022, 09:50:11
Egy jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,02 - 3 = + 0,02 E profit

A mai első meccs:

Jeju United - Ulsan Hyundai FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 27, 2022, 09:51:57
A következő mérkőzés:

Suwon Bluewings - Gangwon
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 27, 2022, 09:53:50
Még egy meccs következik:

Chelsea - Leicester City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 28, 2022, 02:47:31
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,32 + 2,14 - 3 = + 1,46 E profit

A mai első meccs:

Zbrojovka Brno - Slavia Prága
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 28, 2022, 02:50:04
A következő mérkőzés:

WSG Swarovski Tirol - Wolfsberger AC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,74
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 28, 2022, 02:52:30
Még egy meccs következik:

Getafe - Villarreal
Villarreal   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 29, 2022, 16:37:14
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,74 - 3 = - 1,26 E veszteség

A mai első meccs:

Brøndby IF - FC Midtjylland
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 29, 2022, 16:41:47
A következő mérkőzés:

Cserno More Varna - Ludogorec Razgrad
Gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 29, 2022, 16:47:09
Még egy meccs következik:

Fritz, Taylor - Holt, Brandon
Játékok száma 28,5 alatt   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 30, 2022, 13:09:27
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,07 - 3 = - 0,93 E veszteség

A mai első meccs:

Fulham - Brighton & Hove Albion
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 30, 2022, 13:12:02
A következő mérkőzés:

FK Baumit Jablonec - Sparta Praha
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 30, 2022, 13:15:16
Még egy meccs következik:

Crystal Palace - Brentford
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 31, 2022, 12:31:24
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,30 - 3 = - 0,70 E veszteség

A mai első meccs:

Seoul E-Land - Daejeon Citizen
Gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 31, 2022, 12:33:31
A következő mérkőzés:

Mladá Boleslav - Hradec Králové
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 31, 2022, 12:35:06
Még egy meccs következik:

West Ham - Tottenham
Tottenham   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 01, 2022, 15:36:16
2022.augusztus hó:

Egyenleg: - 5,6 E veszteség
ROI: - 6,3 %
Találati arány: 42%
Tippek száma: 88


Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 1,92 + 2,18 - 3 = + 1,10 E profit

A mai első meccs:

Anderlecht - AA Gent
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 01, 2022, 15:37:55
A következő mérkőzés:

Leicester City - Manchester United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 01, 2022, 15:39:56
Még egy meccs következik:

FC Haka - FC Honka
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 02, 2022, 12:06:35
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,25 - 3 = - 0,75 E veszteség

A mai első meccs:

Suwon City - Jeju United (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 02, 2022, 12:08:30
A következő mérkőzés:

Incheon United - Gangwon
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 02, 2022, 12:11:21
Még egy meccs következik:

Persita Tangerang - Madura United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 03, 2022, 22:35:13
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,04 - 3 = - 0,96 E veszteség

A mai első meccs:

Minnesota United FC - FC Dallas (élő)
Minnesota United FC   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 03, 2022, 22:37:44
A következő mérkőzés:

Pliskova, Karolina - Bencic, Belinda
Szettek száma   2,5 felett
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 03, 2022, 22:39:53
Még egy meccs következik:

Burel, Clara - Sabalenka, Aryna
Játékok száma 19,5 alatt   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 04, 2022, 18:39:13
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,30 + 1,90 - 3 = + 1,20 E profit

A mai első meccs:

Sporting de Charleroi - AA Gent (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 04, 2022, 18:41:51
A következő mérkőzés:

Slovácko - Slavia Prága
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 04, 2022, 18:44:31
Még egy meccs következik:

Atlético-GO - Atlético Mineiro-MG
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 05, 2022, 17:45:21
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,45 - 3 = - 0,55 E veszteség

A mai első meccs:

Deportivo Riestra - San Martín de Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 05, 2022, 17:47:53
A következő mérkőzés:

Middlesbrough - Sunderland
Gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 05, 2022, 17:51:00
Még egy meccs következik:

Swiatek, Iga - Niemeier, Jule
Játékok száma 18,5 alatt   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 06, 2022, 06:12:32
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszreség

A mai első meccs:

Jeju United - Incheon United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 06, 2022, 06:13:50
A következő mérkőzés:

Gangwon - Sangju Sangmu Phoenix
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 06, 2022, 06:15:16
Még egy meccs következik:

Suwon City - Pohang Steelers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 07, 2022, 00:30:54
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszreség

A mai első meccs:

Daegu - Seongnam Ilhwa Chunma
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 07, 2022, 00:32:33
A következő mérkőzés:

Ulsan Hyundai FC - Suwon Bluewings
Ulsan Hyundai FC és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 07, 2022, 00:34:48
Még egy meccs következik:

Gauff, Coco - Garcia, Caroline
Szettek száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 08, 2022, 00:01:09
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszreség

A mai első meccs:

Universitario de Sucre - Club Real Santa Cruz
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 08, 2022, 00:01:58
A következő mérkőzés:

Dukla Praha - FK Varnsdorf
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 08, 2022, 00:02:48
Még egy meccs következik:

Puebla FC - CF Pachuca
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 09, 2022, 00:00:26
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,05 + 2,23 - 3 = + 1,28 E profit

A mai első meccs:

Atletico Palmaflor - Jorge Wilstermann
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 09, 2022, 00:02:20
A következő mérkőzés:

Botev Plovdiv - CSKA 1948 Sofia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 09, 2022, 00:07:37
Még egy meccs következik:

Cliftonville - Glentoran
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 10, 2022, 01:47:08
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = -2 E veszteség
Egy meccs elmaradt.

A mai első meccs:

FC Juárez - CF Monterrey
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 10, 2022, 01:48:52
A következő mérkőzés:

Seongnam Ilhwa Chunma - Gangwon
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 10, 2022, 01:50:37
Még egy meccs következik:

FC Seoul - Suwon City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 11, 2022, 01:11:46
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,00 - 3 = - 1,00 E veszteség

A mai első meccs:

Independiente Medellín - América de Cali (élő)
Independiente Medellín   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 11, 2022, 01:14:04
A következő mérkőzés:

Once Caldas Manizales - Millonarios FC
Millonarios FC   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 11, 2022, 01:15:53
Még egy meccs következik:

Jaguares de Córdoba - Atlético Nacional S.A
Atlético Nacional S.A   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 12, 2022, 18:02:11
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,45 + 2,04 - 3 = + 1,49 E profit

A mai első meccs:

Beşiktaş A.Ş. - İstanbul Başakşehir
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 12, 2022, 18:03:42
A következő mérkőzés:

Adana Demirspor - Trabzonspor A.Ş.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 12, 2022, 18:05:17
Még egy meccs következik:

Universidad de Concepción - Barnechea
Universidad de Concepción   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 13, 2022, 01:53:24
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,10 + 2,00 - 3 = + 1,10 E profit

A mai első meccs:

Suwon City - Sangju Sangmu Phoenix
Suwon City   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 13, 2022, 01:55:35
A következő mérkőzés:

Jeju United - Daegu
Jeju United   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 13, 2022, 01:58:21
Még egy meccs következik:

FC Seoul - Gangwon
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 14, 2022, 01:23:36
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,14 - 3 = - 0,86 E veszteség

A mai első meccs:

Mito Hollyhock - V-Varen Nagasaki
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 14, 2022, 01:25:58
A következő mérkőzés:

Tokushima Vortis - Fagiano Okayama
Mindkét csapat gólt szerez   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 14, 2022, 01:27:37
Még egy meccs következik:

Roasso Kumamoto - Machida Zelvia
Roasso Kumamoto   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 15, 2022, 02:06:33
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = -3 E veszteség

A mai első meccs:

Club América - Santos Laguna
Club América nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 15, 2022, 02:08:23
A következő mérkőzés:

FC Juárez - CF Pachuca
CF Pachuca   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 15, 2022, 02:10:02
Még egy meccs következik:

Deportivo Cali - Deportivo Pasto
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 16, 2022, 02:15:49
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = -3 E veszteség

A mai első meccs:

Crusaders Belfast - Linfield
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 16, 2022, 02:17:36
A következő mérkőzés:

FC Vysocina Jihlava - FK Varnsdorf
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 16, 2022, 02:19:04
Még egy meccs következik:

AC Horsens - FC Nordsjælland
FC Nordsjælland   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 17, 2022, 01:24:48
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,00 + 2,23 – 3 = + 1,23 E profit

A mai első meccs:

IFK Norrköping - Kalmar FF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 17, 2022, 01:34:56
A következő mérkőzés:

Persija Jakarta - Madura United
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 17, 2022, 01:36:19
Még egy meccs következik:

Burnley - Bristol City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 18, 2022, 04:20:47
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,35 + 2,12 - 3 = + 1,47 E profit

A mai első meccs:

Gangwon - Jeju United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 18, 2022, 04:22:20
A következő mérkőzés:

Sangju Sangmu Phoenix - Incheon United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 18, 2022, 04:23:58
Még egy meccs következik:

Daegu - FC Seoul
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 19, 2022, 00:40:05
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,02 - 3 = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Emelec - Barcelona SC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 19, 2022, 00:42:05
A következő mérkőzés:

Korpatsch, Tamara - Bronzetti, Lucia
Bronzetti, Lucia   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 19, 2022, 00:46:45
Még egy meccs következik:

Deportivo Riestra - Brown de Adrogué
Deportivo Riestra   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 20, 2022, 01:31:48
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,65 + 2,02 - 3 = + 1,67

A mai első meccs:

Belgrano - Defensores de Belgrano
Belgrano   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 20, 2022, 01:33:44
A következő mérkőzés:

Deportivo Pereira - Rionegro Águilas Doradas
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 20, 2022, 01:36:18
Még egy meccs következik:

Argentinos Jrs - Atlético Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 21, 2022, 00:20:13
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: = 1,97 + 2,12 + 2,07 - 3 = + 3,16 E profit

A mai első meccs:

Central Córdoba de Santiago del Estero - Gimnasia La Plata
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 21, 2022, 00:20:54
A következő mérkőzés:

Anyang FC - Daejeon Citizen
Gólok száma 2,5 felett   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 21, 2022, 00:21:45
Még egy meccs következik:

Milwaukee Brewers - New York Mets
New York Mets -1,0   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 22, 2022, 00:33:09
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,10 - 3 =  - 0,90 E veszteség

A mai első meccs:

América de Cali - Deportes Tolima
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 22, 2022, 00:35:52
A következő mérkőzés:

Junior Barranquilla - Millonarios FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 22, 2022, 00:38:29
Még egy meccs következik:

Rionegro Águilas Doradas - Unión Magdalena
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 23, 2022, 20:54:31
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E  veszteség

A mai első meccs:

Bosznia és Hercegovina – Montenegró (élő)
Bosznia és Hercegovina   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 23, 2022, 20:58:41
A következő mérkőzés:

Olaszország – Anglia (élő)
Döntetlen   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 23, 2022, 21:00:38
Még egy meccs következik:

Quilmes - Almagro
Mindkét csapat gólt szerez   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 24, 2022, 04:21:18
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 1,87 + 2,08 - 3 = + 0,95 E profit

A mai első meccs:

Finn Harps - Bohemians Dublin
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 24, 2022, 04:22:53
A következő mérkőzés:

Oita Trinita - Ventforet Kofu
Oita Trinita   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 24, 2022, 04:24:47
Még egy meccs következik:

Thespakusatsu Gunma - Renofa Yamaguchi
Gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 25, 2022, 01:47:33
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,45 + 2,38 - 3 = + 1,83 E profit

A mai első meccs:

Plymouth Argyle - Ipswich Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 25, 2022, 01:49:40
A következő mérkőzés:

Fagiano Okayama - Vegalta Sendai
Fagiano Okayama   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 25, 2022, 01:52:05
Még egy meccs következik:

Tokushima Vortis - Mito Hollyhock
Tokushima Vortis   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 26, 2022, 05:52:53
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,28 + 2,40 - 3 = + 1,68 E profit

A mai első meccs:

Deportivo Cali - La Equidad Seguros
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 26, 2022, 05:56:54
A következő mérkőzés:

Shamrock Rovers - UC Dublin
Shamrock Rovers -2.5    2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 26, 2022, 05:59:41
Még egy meccs következik:

Jeonnam Dragons - Busan I Park
Gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 27, 2022, 00:34:03
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,33 - 3 = - 0,67 E veszteség

A mai első meccs:

Portugália - Spanyolország
Portugália   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 27, 2022, 00:36:08
A következő mérkőzés:

Svédország - Szlovénia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 27, 2022, 00:37:54
Még egy meccs következik:

Ukrajna - Skócia
Ukrajna   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 28, 2022, 00:18:25
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = -3 E veszteség

A mai első meccs:

Krejcikova, Barbora - Kostyuk, Marta
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 28, 2022, 00:19:06
A következő mérkőzés:

SJK Seinäjoki - KuPS
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 28, 2022, 00:19:53
Még egy meccs következik:

FC Lahti - VPS
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 29, 2022, 05:21:09
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,30 - 3 = - 0,70 E veszteség

A mai első meccs:

Barracas Central - Gimnasia La Plata
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 29, 2022, 05:22:43
A következő mérkőzés:

Hobro - Fremad Amager
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 29, 2022, 05:24:08
Még egy meccs következik:

Dalian Pro - Shanghai Shenhua
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 30, 2022, 07:44:48
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 1,93 + 2,14 - 3 = + 1,07 E profit

A mai első meccs:

Treaty United - Galway United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 30, 2022, 07:48:34
A következő mérkőzés:

Dukla Praha - FC Vysocina Jihlava
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 30, 2022, 07:51:58
Még egy meccs következik:

Club Real Santa Cruz - Real Tomayapo
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 01, 2022, 04:51:13
Értékelés:

2022. szeptember

Egyenleg: - 15,24 E veszteség
ROI : -17,1 %
Találati arány: 38%
Tippek száma: 89

A tegnapi tippek nem jöttek.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Degerfors IF - Djurgårdens IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 01, 2022, 04:52:41
A következő mérkőzés:

Montedio Yamagata - Albirex Niigata
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 01, 2022, 04:54:22
Még egy meccs következik:

Oita Trinita - V-Varen Nagasaki
Oita Trinita   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 02, 2022, 04:28:44
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,10 - 3 = - 0,90 E veszteség

A mai első meccs:

FK Baumit Jablonec - Zbrojovka Brno
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 02, 2022, 04:30:28
A következő mérkőzés:

FC Fastav Zlín - Slovácko
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 02, 2022, 04:32:12
Még egy meccs következik:

Persib Bandung - Persija Jakarta
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 03, 2022, 04:14:27
Értékelés:

Egy jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,04 - 2 = + 0,04 E profit

A mai első meccs:

Breiðablik - Stjarnan Gardabae
Breiðablik nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 03, 2022, 04:16:09
A következő mérkőzés:

Seongnam Ilhwa Chunma - Suwon Bluewings
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 03, 2022, 04:17:34
Még egy meccs következik:

FC Nordsjælland - Randers FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 04, 2022, 04:07:14
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 1,93 - 3 = - 1,07 E veszteség

A mai első meccs:

Shanghai Shenhua - Henan Songshan Longmen
Shanghai Shenhua   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 04, 2022, 04:08:39
A következő mérkőzés:

Zhejiang - Wuhan Three Towns
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 04, 2022, 04:10:08
Még egy meccs következik:

Reading - Norwich City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 05, 2022, 05:02:02
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,30 + 2,30 - 3 = + 1,60 E profit

A mai első meccs:

Hull City - Wigan Athletic
Wigan Athletic   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 05, 2022, 05:03:31
A következő mérkőzés:

Omiya Ardija - Montedio Yamagata
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 05, 2022, 05:06:16
Még egy meccs következik:

Meizhou Hakka - Shandong Taishan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 06, 2022, 09:31:47
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,30 - 3 = - 0,70 E veszteség

A mai első meccs:

Piast Gliwice - Raków Częstochowa
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 06, 2022, 09:34:14
A következő mérkőzés:

FC Midtjylland - Feyenoord
Gólok száma 3,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 06, 2022, 09:36:41
Még egy meccs következik:

Bencic, Belinda - Krejcikova, Barbora
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 07, 2022, 13:50:34
Értékelés:

Egy jött, egy ment.

Egyenleg: = 2,40 - 2 = + 0,40 E profit

A mai első meccs:

Newry City - Larne FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 07, 2022, 13:52:40
A következő mérkőzés:

Cliftonville - Crusaders Belfast
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 07, 2022, 13:54:34
Még egy meccs következik:

Jabeur, Ons - Liu, Claire
Játékok száma 19,5 alatt   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 08, 2022, 08:12:10
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Grulla Morioka FC - Tokyo Verdy
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 08, 2022, 08:13:55
A következő mérkőzés:

MFK Vyškov - FK Varnsdorf
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 08, 2022, 08:15:36
Még egy meccs következik:

Tianjin Tigers - Wuhan Three Towns
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 09, 2022, 11:15:37
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: = - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Daegu - Suwon City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 09, 2022, 11:19:00
A következő mérkőzés:

CSKA 1948 Sofia - Cserno More Varna
CSKA 1948 Sofia   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 09, 2022, 11:20:25
Még egy meccs következik:

Guillermo Brown - Belgrano
Belgrano   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 10, 2022, 11:26:51
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: = 1,96 + 2,38 - 3 = + 1,34 E profit

A mai első meccs:

Santamarina Tandil - Club Atletico Guemes
Mindkét csapat gólt szerez   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 10, 2022, 11:28:52
A következő mérkőzés:

KFUM - Stabæk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 10, 2022, 11:30:39
Még egy meccs következik:

Rosario Central - Defensa y Justicia
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 11, 2022, 13:39:09
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,28 - 3 = - 0,72 E veszteség

A mai első meccs:

Charlton Athletic - Exeter
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 11, 2022, 13:40:37
A következő mérkőzés:

Milton Keynes Dons - Bristol Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 11, 2022, 13:42:08
Még egy meccs következik:

Jönköpings Södra IF - IK Brage
Jönköpings Södra IF   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 12, 2022, 12:01:14
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: = 2,16 - 3 = - 0,84 E veszteség

A mai első meccs:

Szlavija Szófia - Levszki Szófia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 12, 2022, 12:03:46
A következő mérkőzés:

Suwon Bluewings - Daegu
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 12, 2022, 12:05:09
Még egy meccs következik:

FC Seoul - Sangju Sangmu Phoenix
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 13, 2022, 12:59:30
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 3,35 + 2,55 - 3 = + 2,90 E profit

A mai első meccs:

Guaraní - Sol de América
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 13, 2022, 13:01:39
A következő mérkőzés:

Trabzonspor A.Ş. - Monaco
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 13, 2022, 13:04:18
Még egy meccs következik:

CFR Cluj - Slavia Prága
Mindkét csapat gólt szerez   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 14, 2022, 16:35:02
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,55 - 3 = - 0,45 E veszteség

A mai első meccs:

Brentford - Brighton & Hove Albion
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 14, 2022, 16:36:51
A következő mérkőzés:

Kecskeméti TE - Kisvarda
Kecskeméti TE   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 14, 2022, 16:39:12
Még egy meccs következik:

Atlético Huracán - Estudiantes La Plata
Atlético Huracán   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 15, 2022, 12:02:00
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,02 - 3 = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Osijek - Istra 1961
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 15, 2022, 12:03:17
A következő mérkőzés:

Hapoel Tel Aviv - Maccabi Bnei Raina
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 15, 2022, 12:04:26
Még egy meccs következik:

IK Sirius FK - IFK Norrköping
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 16, 2022, 15:47:41
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Liverpool - Manchester City
Gólok száma 3,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 16, 2022, 15:49:12
A következő mérkőzés:

Club Real Santa Cruz - Always Ready
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 16, 2022, 15:50:46
Még egy meccs következik:

Atletico Palmaflor - Oriente Petrolero
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 17, 2022, 14:39:34
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,55 - 3 = - 0,45 E veszteség

A mai első meccs:

Velez Sarsfield - Estudiantes La Plata
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 17, 2022, 14:41:04
A következő mérkőzés:

Envigado FC - Junior Barranquilla
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 17, 2022, 14:42:36
Még egy meccs következik:

CFR Cluj - ACS Sepsi OSK Sfântul Gheorghe
CFR Cluj   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 18, 2022, 15:04:32
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,05 - 3 = - 0,95 E veszteség

A mai első meccs:

Norwich City - Luton Town
Gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 18, 2022, 15:06:45
A következő mérkőzés:

Swansea City - Reading
Gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 18, 2022, 15:08:45
Még egy meccs következik:

Příbram - Teplice
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 19, 2022, 14:23:47
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,08 - 3 = - 0,92 E veszteség

A mai első meccs:

Botev Plovdiv - CSZKA Szofija
Gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 19, 2022, 14:25:22
A következő mérkőzés:

Blackpool - Hull City
Blackpool   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 19, 2022, 14:26:57
Még egy meccs következik:

Coventry City - Sheffield United
Sheffield United   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 20, 2022, 02:08:01
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Club Atletico Talleres - Unión de Santa Fe
Club Atletico Talleres   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 20, 2022, 02:09:44
A következő mérkőzés:

Leicester City - Leeds United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 20, 2022, 02:11:44
Még egy meccs következik:

Guabirá Montero - Club Bolívar
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 21, 2022, 02:00:52
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,16 - 3 = - 0,84 E veszteség

A mai első meccs:

Ipswich Town - Derby County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 21, 2022, 02:02:26
A következő mérkőzés:

Hajduk Split - Dinamo Zagreb
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 21, 2022, 02:03:55
Még egy meccs következik:

Western United FC - Macarthur FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 22, 2022, 18:19:06
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Union Saint-Gilloise - Club Brugge
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 22, 2022, 18:20:29
A következő mérkőzés:

Estudiantes La Plata - Godoy Cruz
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 22, 2022, 18:21:55
Még egy meccs következik:

Defensa y Justicia - Atlético Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 23, 2022, 01:27:27
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,92 + 2,00 - 3 = + 0,92 E profit

A mai első meccs:

Jeonbuk Motors - Incheon United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 23, 2022, 01:29:04
A következő mérkőzés:

Pohang Steelers - Gangwon
Pohang Steelers   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 23, 2022, 01:30:29
Még egy meccs következik:

Jeonbuk Motors - Incheon United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 24, 2022, 11:57:08
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 1,95 + 2,45 - 2 = + 2,40 E profit

A mai első meccs:

Sligo Rovers - Derry City
Mindkét csapat gólt szerez   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 24, 2022, 11:58:37
A következő mérkőzés:

Future FC - Al-Mokawloon Al-Arab
Future FC   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 24, 2022, 11:59:54
Még egy meccs következik:

AaB Aalborg - Viborg FF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 25, 2022, 17:34:06
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,04 - 3 = - 0,96 E veszteség

A mai első meccs:

Port Vale - Ipswich Town
Ipswich Town   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 25, 2022, 17:35:31
A következő mérkőzés:

ES Sétif - Belouizdad
Mindkét csapat gólt szerez   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 25, 2022, 17:37:03
Még egy meccs következik:

Derby County - Exeter
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 26, 2022, 12:31:12
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 2,07 - 3 = + 1,07 E profit

A mai első meccs:

Daejeon Citizen - Sangju Sangmu Phoenix
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 26, 2022, 12:32:34
A következő mérkőzés:

Anyang FC - Suwon Bluewings
Suwon Bluewings   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 26, 2022, 12:34:07
Még egy meccs következik:

Sheffield Wednesday - Bristol Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 27, 2022, 17:39:35
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,48 + - 3 = - 0,52 E veszteség

A mai első meccs:

Nakashima, Brandon - Wawrinka, Stanislas
Wawrinka, Stanislas   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 27, 2022, 17:41:03
A következő mérkőzés:

Ludogorec Razgrad - Real Betis
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 27, 2022, 17:42:42
Még egy meccs következik:

West Ham - Silkeborg IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 28, 2022, 00:36:20
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,14 - 3 = - 0,86 E veszteség

A mai első meccs:

Finn Harps - UC Dublin
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 28, 2022, 00:37:54
A következő mérkőzés:

Glentoran - Larne FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 28, 2022, 00:39:39
Még egy meccs következik:

U Craiova 1948 SA - Farul Constanta
Farul Constanta   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 29, 2022, 17:36:38
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,33 + 2,28 - 3 = + 1,61 E profit

A mai első meccs:

Osijek - Dinamo Zagreb
Gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 29, 2022, 17:38:13
A következő mérkőzés:

Fulham - Everton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 29, 2022, 17:39:31
Még egy meccs következik:

Envigado FC - Deportes Tolima
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 30, 2022, 02:55:46
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Kataller Toyama - FC Imabari
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 30, 2022, 02:57:58
A következő mérkőzés:

Rosenborg - Bodø/Glimt
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 30, 2022, 02:59:34
Még egy meccs következik:

Silkeborg IF - Viborg FF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 31, 2022, 02:26:47
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,14 + 2,38 + 1,92 - 3 = + 3,44 E profit

A mai első meccs:

IFK Norrköping - Djurgårdens IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 31, 2022, 02:28:13
A következő mérkőzés:

Plymouth Argyle - Exeter
Plymouth Argyle   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 31, 2022, 02:29:51
Még egy meccs következik:

Hellas Verona - Roma
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 01, 2022, 19:46:49
2022.10. havi értékelés:

Egyenleg: - 10,79 E veszteség
ROI : - 11,8%
Találati arány: 39%
Tippek száma: 91

Napi értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,97 + 2,23 - 3 = + 1,20 E profit

A mai első meccs:

Lincoln City - Accrington Stanley
Lincoln City   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 01, 2022, 19:48:21
A következő mérkőzés:

Sporting Lisbon - Eintracht Frankfurt
Sporting Lisbon   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 01, 2022, 19:50:38
Még egy meccs következik:

Bristol City - Sheffield United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 02, 2022, 01:26:16
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Huddersfield Town - Sunderland
Mindkét csapat gólt szerez   1,86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 02, 2022, 01:28:42
A következő mérkőzés:

Juventus - Paris SG
Juventus +0.5   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 02, 2022, 01:30:20
Még egy meccs következik:

Shakhtar Donetsk - RB Leipzig
Shakhtar Donetsk +0.5   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 03, 2022, 18:29:40
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Real Sociedad - Manchester United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 03, 2022, 18:31:17
A következő mérkőzés:

Feyenoord - Lazio
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 03, 2022, 18:32:33
Még egy meccs következik:

Trabzonspor A.Ş. - Ferencváros
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 04, 2022, 06:06:00
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Reading - Preston North End
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 04, 2022, 06:07:54
A következő mérkőzés:

Beijing Guoan - Henan Songshan Longmen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 04, 2022, 06:09:34
Még egy meccs következik:

Guangzhou - Cangzhou Mighty Lions
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 05, 2022, 03:52:51
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,70 + 2,23 + 2,60 – 3 = + 4,53 E profit

A mai első meccs:

Galatasaray A.Ş. - Beşiktaş A.Ş.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 05, 2022, 04:15:08
A következő mérkőzés:

Western Sydney Wanderers - Central Coast Mariners
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 05, 2022, 04:16:33
Még egy meccs következik:

Sheffield United - Burnley
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 06, 2022, 13:27:57
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 2,28 - 3 = + 1,28 E profit

A mai első meccs:

Rheindorf Altach - Sturm Graz
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 06, 2022, 13:30:49
A következő mérkőzés:

AaB Aalborg - Silkeborg IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 06, 2022, 13:33:02
Még egy meccs következik:

Odense BK - Brøndby IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 07, 2022, 02:46:03
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,00 - 3 = - 1,00 E veszteség

A mai első meccs:

Red Star FC - Dunkerque
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 07, 2022, 02:49:04
A következő mérkőzés:

PSV Eindhoven Tartalékok - Almere City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 07, 2022, 02:51:04
Még egy meccs következik:

Hatayspor - İstanbul Başakşehir
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 08, 2022, 00:01:20
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,35 + 2,43 - 3 = + 1,78 E profit

A mai első meccs:

Aldershot - Dag & Red
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 08, 2022, 00:03:15
A következő mérkőzés:

Southend - Notts County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 08, 2022, 00:06:56
Még egy meccs következik:

Spezia - Udinese
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 09, 2022, 00:27:21
Értékelés:

Egy jött, egy ment, egy elmaradt.

Egyenleg: 2,12 - 2 = + 0,12 E profit

A mai első meccs:

ASO Chlef - Belouizdad
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 09, 2022, 00:29:41
A következő mérkőzés:

Shrewsbury Town - Oxford United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 09, 2022, 00:32:11
Még egy meccs következik:

América de Cali - Independiente Medellín
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 10, 2022, 17:37:24
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Pafos FC - Anorthosis Famagusta
Pafos FC által szerzett összes gól 1,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 10, 2022, 17:39:41
A következő mérkőzés:

Lazio - Monza
Lazio és gólok száma 1,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 10, 2022, 17:42:04
Még egy meccs következik:

Budapest Honvéd FC - Vasas
Budapest Honvéd FC   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 11, 2022, 07:38:06
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,25 - 3 = - 0,75 E veszteség

A mai első meccs:

Adelaide United - Melbourne Victory
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 11, 2022, 07:44:06
A következő mérkőzés:

ACS Sepsi OSK Sfântul Gheorghe - Petrolul Ploieşti
Mindkét csapat gólt szerez   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 11, 2022, 07:46:35
Még egy meccs következik:

Ankaragücü - Trabzonspor A.Ş.
Trabzonspor A.Ş.   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 12, 2022, 06:46:04
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Lincoln City - Plymouth Argyle
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 12, 2022, 06:47:54
A következő mérkőzés:

Exeter - Peterborough United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 12, 2022, 06:50:03
Még egy meccs következik:

Teplice - Slovan Liberec
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 13, 2022, 05:57:13
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,06 + 2,18 - 3 = + 1,24 E profit

A mai első meccs:

Górnik Łęczna - Puszcza Niepołomice
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 13, 2022, 05:58:47
A következő mérkőzés:

Resovia - Zagłębie Sosnowiec
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 13, 2022, 06:01:18
Még egy meccs következik:

Cuiabá-MT - Coritiba-PR
Mindkét csapat gólt szerez  2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 14, 2022, 03:59:40
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,23 + 2,23 + 2,05 - 3 = + 3,51 E profit

A mai első meccs:

Virtus Entella - Cesena
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 14, 2022, 04:01:10
A következő mérkőzés:

Sakaryaspor A.Ş. - Çaykur Rizespor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 14, 2022, 04:03:16
Még egy meccs következik:

Nancy - Sedan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 15, 2022, 04:34:48
Értékelés:

Most a piros lapok jöttek, pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Braintree Town - Farnborough Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 15, 2022, 04:36:20
A következő mérkőzés:

Southport - King's Lynn Town FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 15, 2022, 04:40:07
Még egy meccs következik:

Ruud, Casper - Fritz, Taylor
Játékok száma 23,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 16, 2022, 00:57:55
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,02 - 3 = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Utah Jazz - New York Knicks
Utah Jazz -6,0 és pontok száma - hosszabbítással 236 alatt   3,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 16, 2022, 01:00:23
A következő mérkőzés:

Portland Trail Blazers - San Antonio Spurs
Portland Trail Blazers -9,5   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 16, 2022, 01:21:49
Még egy meccs következik:

HK Dinaburga - HK Prizma
HK Prizma -3,5   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 17, 2022, 01:33:46
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,92 - 3 = - 1,08 E veszteség

A mai első meccs:

Ihefu FC - Polisi Tanzania FC
Mindkét csapat gólt szerez   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 17, 2022, 01:36:56
A következő mérkőzés:

Auger-Aliassime, Felix - Fritz, Taylor
Szettek száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 17, 2022, 01:39:43
Még egy meccs következik:

Nadal, Rafael - Ruud, Casper
Fogadás szettre  0-2   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 18, 2022, 05:11:04
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,35 + 2,28 - 3 = + 1,63 E profit

A mai első meccs:

Portsmouth - Derby County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 18, 2022, 05:14:33
A következő mérkőzés:

Neuchâtel Xamax - Wil 1900
Gólok száma 3,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 18, 2022, 05:17:38
Még egy meccs következik:

Medvedev, Daniil - Djokovic, Novak
Játékok száma 22,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 19, 2022, 07:25:48
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,08 - 3 = - 0,92 E veszteség

A mai első meccs:

Exeter - Ipswich Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 19, 2022, 07:27:46
A következő mérkőzés:

Bristol Rovers - Peterborough United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 19, 2022, 07:29:22
Még egy meccs következik:

Burton Albion - Plymouth Argyle
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 20, 2022, 08:53:49
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,00 - 3 = - 1,00 E veszteség

A mai első meccs:

Ihefu FC - Coastal Union
Mindkét csapat gólt szerez   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 20, 2022, 08:55:39
A következő mérkőzés:

Namungo FC - Azam FC
Mindkét csapat gólt szerez   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 20, 2022, 08:57:31
Még egy meccs következik:

Sakaryaspor A.Ş. - Bandirmaspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 21, 2022, 08:01:49
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,30 + 2,14 - 3 = + 1,44 E profit

A mai első meccs:

Chengdu Rongcheng - Shandong Taishan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 21, 2022, 08:03:43
A következő mérkőzés:

Mtibwa Sugar - Polisi Tanzania FC
Mtibwa Sugar   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 21, 2022, 08:07:42
Még egy meccs következik:

Tanzania Prisons - Kagera Sugar
Mindkét csapat gólt szerez   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 22, 2022, 11:50:56
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,12 + 2,08 - 3 = + 1,20 E profit

A mai első meccs:

Cangzhou Mighty Lions - Dalian Pro
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 22, 2022, 11:53:02
A következő mérkőzés:

Oxford City - Dartford
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 22, 2022, 11:54:51
Még egy meccs következik:

Taunton Town - Dulwich Hamlet
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 23, 2022, 13:43:04
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 2 E veszteség

A mai első meccs:

Mbeya City - Simba SC
Simba SC és Mbeya City által szerzett összes gól 0,5 alatt   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 23, 2022, 13:44:35
A következő mérkőzés:

Schalke 04 II - Preußen Münster
Preußen Münster   1.90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 23, 2022, 13:47:11
Még egy meccs következik:

Sierra, Solana - Jeanjean, Leolia
Fogadás szettre 0-2   1,76
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 24, 2022, 11:26:34
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,90 + 1,76 - 3 = + 0,66 E profit

A mai első meccs:

Shnaider, Diana - Arango, Emiliana
Fogadás szettre 2-0   1,72
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 24, 2022, 11:30:25
A következő mérkőzés:

Svrcina, Dalibor - Machac, Tomas
Játékok száma 19,5 alatt   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 24, 2022, 11:32:06
Még egy meccs következik:

Paulson, Andrew - Travaglia, Stefano
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 25, 2022, 10:28:33
Értékelés:

Egy jött, egy ment.

Egyenleg: 1,72 - 2 = - 0,28 E veszteség

A mai első meccs:

Shanghai Shenhua - Beijing Guoan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 25, 2022, 10:32:32
A következő mérkőzés:

Sachko, Vitaliy - Machac, Tomas
Játékok száma 20,5 alatt   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 25, 2022, 10:38:08
Még egy meccs következik:

Bara, Irina Maria - Jeanjean, Leolia
Játékok száma 21,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 26, 2022, 12:59:57
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,40 + 1,81 + 1,98 - 3 = + 3,19 E profit

A mai első meccs:

Slough Town - Eastbourne Borough
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 26, 2022, 13:01:26
A következő mérkőzés:

Blyth Spartans - Brackley Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 26, 2022, 13:03:30
Még egy meccs következik:

Szlavija Szófia - Ludogorec Razgrad
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 27, 2022, 14:15:39
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,45 + 1,83 - 3 = + 1,28 E profit

A mai első meccs:

Palermo - Venezia
Palermo   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 27, 2022, 14:17:25
A következő mérkőzés:

Juventus U23 - Mantova
Juventus U23   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 27, 2022, 14:19:20
Még egy meccs következik:

Kukushkin, Mikhail - Riedi, Leandro
Kukushkin, Mikhail   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 28, 2022, 05:10:25
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Kagera Sugar - Mtibwa Sugar
Mindkét csapat gólt szerez   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 28, 2022, 05:14:43
A következő mérkőzés:

Csikszereda Miercurea Ciuc - CSC Șelimbăr
Csikszereda Miercurea Ciuc -1   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 28, 2022, 05:18:15
Még egy meccs következik:

Brazília - Svájc
Brazília -1,5   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 29, 2022, 15:36:53
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Chindia Târgovişte - Universitatea Craiova
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 29, 2022, 15:39:21
A következő mérkőzés:

Irán - USA
Mindkét csapat gólt szerez   2.12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 29, 2022, 15:42:40
Még egy meccs következik:

Ecuador - Szenegál
Ecuador   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 30, 2022, 12:34:18
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,12 - 3 = - 0,88 E veszteség

A mai első meccs:

Zhejiang - Beijing Guoan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett 1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 30, 2022, 12:35:45
A következő mérkőzés:

Shanghai Port - Henan Songshan Longmen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 30, 2022, 12:37:28
Még egy meccs következik:

FeralpiSalò - Juventus U23
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2022, 11:56:14
Értékelés:

2022. 11. hó
Egyenleg: -9 E
ROI: -10,24%
Találati arány: 41%
Tippek száma: 87

A tegnapi:

Kettó jött, egy ment.

Egyenleg: 1,98 + 3,05 - 3 = + 2,03 E profit

A mai első meccs:

Meizhou Hakka - Shanghai Shenhua
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett 2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2022, 11:57:55
A következő mérkőzés:

Olimpija Ljubljana - NK Celje
Olimpija Ljubljana   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2022, 11:59:37
Még egy meccs következik:

Trento - Vicenza
Vicenza   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2022, 20:09:56
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,12 - 3 = - 0,88 E veszteség

A mai első meccs:

Plymouth Argyle - Port Vale
Plymouth Argyle   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2022, 20:11:38
A következő mérkőzés:

Morecambe - Exeter
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2022, 20:14:04
Még egy meccs következik:

Bolton - Bristol Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2022, 16:24:43
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Belouizdad - MC Alger (élő)
Belouizdad   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2022, 16:27:11
A következő mérkőzés:

Peterson, Rebecca - Konjuh, Ana
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2022, 16:28:40
Még egy meccs következik:

Virtus Entella - Lucchese
Virtus Entella   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 04, 2022, 12:48:11
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Guangzhou City - Shanghai Port (élő)
Mindkét csapat gólt szerez   3,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 04, 2022, 12:51:31
A következő mérkőzés:

Südtirol - Frosinone
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 04, 2022, 12:53:21
Még egy meccs következik:

Anorthosis Famagusta - Aris Limassol
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 05, 2022, 12:03:15
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 3,85 - 3 = + 0,85 E profit

A mai első meccs:

Henan Songshan Longmen - Chengdu Rongcheng
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett 2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 05, 2022, 12:05:29
A következő mérkőzés:

Shanghai Shenhua - Zhejiang
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 05, 2022, 12:07:09
Még egy meccs következik:

Persita Tangerang - Bali United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 06, 2022, 12:11:49
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,16 - 3 = - 0,84 E veszteség

A mai első meccs:

Persija Jakarta - Pusamania Borneo
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett 2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 06, 2022, 12:13:31
A következő mérkőzés:

Al-Masry Club - National Bank of Egypt
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 06, 2022, 12:15:11
Még egy meccs következik:

Hemel Hempstead Town - Bath City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 07, 2022, 05:56:14
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Tiverton Town FC - North Leigh FC
Tiverton Town FC   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 07, 2022, 05:59:19
A következő mérkőzés:

Rungsted Ishockey - Frederikshavn White Hawks
Hendikep - Rendes játékidő Rungsted Ishockey -1,5   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 07, 2022, 06:01:34
Még egy meccs következik:

Kidderminster Harriers - Chester FC
Chester FC   3,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 08, 2022, 11:52:15

Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: + 4,49 E profit

A mai első meccs:

Bali United - Bhayangkara
Gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 08, 2022, 11:54:00
A következő mérkőzés:

Genoa - Südtirol
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 08, 2022, 11:55:46
Még egy meccs következik:

Future FC - Al-Ittihad Alexandria
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 09, 2022, 09:49:40
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Brisbane Roar - Adelaide United (élő)
Gólok száma 2,5 felett   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 09, 2022, 09:51:59
A következő mérkőzés:

PSIS Semarang - Pusamania Borneo
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 09, 2022, 09:53:46
Még egy meccs következik:

Wuhan Three Towns - Shandong Taishan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 10, 2022, 14:08:45
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,20 - 3  = -0,80 E veszteség

A mai első meccs:

Exeter - Sheffield Wednesday
Sheffield Wednesday   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 10, 2022, 14:11:20
A következő mérkőzés:

Swindon Town - AFC Wimbledon
AFC Wimbledon   3,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 10, 2022, 14:13:31
Még egy meccs következik:

Gloucester City - Darlington FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 11, 2022, 12:19:39
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,06 - 3 = - 0,94 E veszteség

A mai első meccs:

Barito Putera - Dewa United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 11, 2022, 12:21:35
A következő mérkőzés:

Queens Park Rangers - Burnley
Burnley   2,26
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 11, 2022, 12:23:12
Még egy meccs következik:

Smouha SC - Al-Mokawloon Al-Arab
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 12, 2022, 14:48:40
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,06 - 3 = - 0,74 E veszteség

A mai első meccs:

Ismaily - Future FC
Future FC   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 12, 2022, 14:51:07
A következő mérkőzés:

Foggia - Catanzaro
Catanzaro   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 12, 2022, 14:53:56
Még egy meccs következik:

Martigues - Concarneau
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 13, 2022, 14:12:42
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

PSIS Semarang - Persija Jakarta
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 13, 2022, 14:15:43
A következő mérkőzés:

Aldershot - Boreham Wood
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 13, 2022, 14:18:26
Még egy meccs következik:

HK Malmö - IFK Kristianstad
IFK Kristianstad -5.5   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 14, 2022, 12:22:31
Értékelés:

Pech. Egy elmaradt, kettő ment.

Egyenleg: - 2 E veszteség

A mai első meccs:

Guangzhou City - Shanghai Shenhua
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 14, 2022, 12:24:22
A következő mérkőzés:

Flambeau du Centre - Bumamuru FC
Mindkét csapat gólt szerez   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 14, 2022, 12:26:26
Még egy meccs következik:

Ghazl El-Mehalla - Tala'ea El-Gaish
Ghazl El-Mehalla   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 15, 2022, 18:06:03
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,70 - 3 = - 0,30 E veszteség

A mai első meccs:

FCSB - CFR Cluj
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 15, 2022, 18:07:39
A következő mérkőzés:

PSV Eindhoven Tartalékok - Jong Ajax
PSV Eindhoven Tartalékok   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 15, 2022, 18:09:33
Még egy meccs következik:

Bastia-Borgo - Avranches
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 16, 2022, 18:07:52
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Birmingham - Reading
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 16, 2022, 18:10:27
A következő mérkőzés:
Çaykur Rizespor - Göztepe A.Ş. (élő)
Çaykur Rizespor   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 16, 2022, 18:12:43
Még egy meccs következik:

SC FC Voluntari SA - Farul Constanta
Mindkét csapat gólt szerez   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2022, 19:35:04
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,95 + 2,10 - 3 = + 2,05 E profit

A mai első meccs:

Beitar Jerusalem - Maccabi Netanya
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2022, 19:38:52
A következő mérkőzés:

MS Ashdod - Hapoel Beer Sheva (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 17, 2022, 19:42:33
Még egy meccs következik:

Moreirense - Benfica
Benfica és Gólok száma 3,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 18, 2022, 18:17:30
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,32 - 3 = - 0,68 E veszteség

A mai első meccs:

Levante - Eibar
Mindkét csapat gólt szerez   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 18, 2022, 18:19:00
A következő mérkőzés:

Genoa - Frosinone
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 18, 2022, 18:20:25
Még egy meccs következik:

Burgos - Huesca
Burgos   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 19, 2022, 00:42:21
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Denver Nuggets - Charlotte Hornets
Denver Nuggets -14.5 és pontok száma - hosszabbítással 240,5 alatt   3,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 19, 2022, 00:44:36
A következő mérkőzés:

Future FC - Ghazl El-Mehalla
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 19, 2022, 00:46:53
Még egy meccs következik:

Wigan Athletic - Sheffield United
Sheffield United   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 20, 2022, 14:38:57
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,00 - 3 = - 1,00 E veszteség

A mai első meccs:

Milton Keynes Dons - Leicester City
Leicester City nyer, és mindkét csapat gólt szerez   3,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 20, 2022, 14:42:17
A következő mérkőzés:

Bath City - Bromley FC
Bromley FC   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 20, 2022, 14:44:00
Még egy meccs következik:

MC Alger - USM Alger
MC Alger   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 21, 2022, 16:58:09
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,10 - 3 = - 0,90 E veszteség

A mai első meccs:

Kagera Sugar - Simba SC
Mindkét csapat gólt szerez   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 21, 2022, 17:00:26
A következő mérkőzés:

Coventry City - West Bromwich
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 21, 2022, 17:03:16
Még egy meccs következik:

Blackburn Rovers - Nottingham Forest
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 22, 2022, 15:03:18
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,30 + 2,28 - 3 = - 1,58 E profit

A mai első meccs:

D. THIEM - H.V.N. RUNE
H.V.N. Rune 2:0   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 22, 2022, 15:08:50
A következő mérkőzés:

Aris Limassol - Apoel Nicosia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 22, 2022, 15:10:33
Még egy meccs következik:

Omonia Nicosia - Apollon Limassol
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 23, 2022, 17:44:20
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 2,00 E veszteség

A mai első meccs:

Fermana – Fiorenzuola (élő)
Fermana   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 23, 2022, 17:47:04
A következő mérkőzés:

Lucchese – Reggiana (élő)
Mindkét csapat gólt szerez   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 23, 2022, 17:49:01
Még egy meccs következik:

Latina - Foggia
Mindkét csapat gólt szerez   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 24, 2022, 04:39:09
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 1,90 - 3 = + 0,90 E profit

A mai első meccs:

Trabzonspor A.Ş. - Fenerbahçe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 24, 2022, 04:41:18
A következő mérkőzés:

Hatayspor - Giresunspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 24, 2022, 04:43:46
Még egy meccs következik:

Hapoel Beer Sheva - Beitar Jerusalem
Hapoel Beer Sheva és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 25, 2022, 00:35:17
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,14 - 3 = - 0,86 E veszteség

A mai első meccs:

Gençlerbirliği SK - Bandirmaspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 25, 2022, 00:36:34
A következő mérkőzés:

Azam FC - Young Africans SC
Mindkét csapat gólt szerez   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 25, 2022, 00:37:27
Még egy meccs következik:

Kagera Sugar - Geita Gold FC
Kagera Sugar   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 26, 2022, 02:11:31
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,25 + 2,32 - 3 = + 1,57 E profit

A mai első meccs:

Leicester City - Newcastle United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 26, 2022, 02:12:21
A következő mérkőzés:

Southampton - Brighton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 26, 2022, 02:13:09
Még egy meccs következik:

Bristol City - West Bromwich
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 27, 2022, 19:54:18
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,18 - 3 = - 0,82 E veszteség

A mai első meccs:

Burnley - Birmingham
Burnley és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 27, 2022, 19:56:10
A következő mérkőzés:

Sint-Truiden - Zulte Waregem
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 27, 2022, 19:58:22
Még egy meccs következik:

Westerlo - Royal Antwerp FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 28, 2022, 03:14:05
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,65 + 2,14 - 3 = + 1,79 E profit

A mai első meccs:

Alanyaspor - Kayserispor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 28, 2022, 03:16:00
A következő mérkőzés:

Fatih Karagümrük - Trabzonspor A.Ş.
Trabzonspor A.Ş.   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 28, 2022, 03:19:43
Még egy meccs következik:

Pharco FC - Future FC
Mindkét csapat gólt szerez   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 29, 2022, 09:39:12
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,88 + 2,28 - 3 = + 1,16 E profit

A mai első meccs:

Forest Green Rovers - Burton Albion
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 29, 2022, 09:42:36
A következő mérkőzés:

West Bromwich - Preston North End
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 29, 2022, 09:45:08
Még egy meccs következik:

Giresunspor - Gaziantep B.B.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 30, 2022, 05:57:26
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,18 + 2,04 - 3 = + 1,22 E profit

A mai első meccs:

Cardiff Met University - Penybont
Cardiff Met University   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 30, 2022, 05:59:01
A következő mérkőzés:

West Ham - Brentford
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 30, 2022, 06:00:38
Még egy meccs következik:

Newport County - Leyton Orient.
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 31, 2022, 02:36:36
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Putintseva, Yulia
Játékok száma 17,5 alatt   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 31, 2022, 02:38:11
A következő mérkőzés:

Brighton - Arsenal
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 31, 2022, 02:39:54
Még egy meccs következik:

Fulham - Southampton
Fulham   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 01, 2023, 08:59:57
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,10 + 2,07 + 2,00 - 3 = + 3,17 E profit

A mai első meccs:

Blackpool - Sunderland
Sunderland   2,46
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 01, 2023, 09:01:56
A következő mérkőzés:

Oxford United - Exeter
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 01, 2023, 09:03:53
Még egy meccs következik:

Halifax Town - Altrincham
Halifax Town   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 02, 2023, 04:16:41
Értékelés:

- 2022. évi értékelés

Egyenleg: -84,1 E veszteség
ROI: -8%
Találati arány: 40%
Tippek száma: 1031

- 2022. 12. havi értékelés
Egyenleg: -16,63 E veszteség
ROI: -18%
Találati arány: 35%
Tippek száma: 91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 02, 2023, 04:25:10
Értékelés:

Ami a tegnapot illeti: pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Brentford - Liverpool
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 02, 2023, 04:55:00
A következő mérkőzés:

Gateshead - York City
Gateshead   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 02, 2023, 04:57:25
Még egy meccs következik:

Swansea City - Burnley
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 03, 2023, 03:59:15
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,75 + 2,28 - 3 = + 2,03 E profit

A mai első meccs:

Everton - Brighton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 03, 2023, 04:03:27
A következő mérkőzés:

Ihefu FC - Kinondoni Municipal Council F.C.
Ihefu FC   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 03, 2023, 04:06:05
Még egy meccs következik:

Cape Town City FC - Supersport United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 04, 2023, 07:22:55
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,38 + 2,38 - 3 = + 1,76 E profit

A mai első meccs:

AEK Larnaca - Pafos FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 04, 2023, 07:25:17
A következő mérkőzés:

Leeds United - West Ham
Leeds United   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 04, 2023, 07:28:03
Még egy meccs következik:

Pharco FC - Tala'ea El-Gaish
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 05, 2023, 06:49:02
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,02 - 3 = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Gaziantep B.B. - İstanbul Başakşehir
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 05, 2023, 06:56:57
A következő mérkőzés:

Karmiotissa - Aris Limassol
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 05, 2023, 07:03:39
Még egy meccs következik:

Leixões - Moreirense
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 06, 2023, 08:19:10
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

MVV Maastricht - De Graafschap
MVV Maastricht   3,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 06, 2023, 08:20:56
A következő mérkőzés:

FC Twente - FC Emmen
FC Twente és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 06, 2023, 08:22:55
Még egy meccs következik:

Standard de Liège - Sint-Truiden
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 07, 2023, 12:18:43
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3  E veszteség

A mai első meccs:

Ceramica Cleopatra - Future FC
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 07, 2023, 12:20:39
A következő mérkőzés:

Cambridge United - Bristol Rovers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 07, 2023, 12:22:54
Még egy meccs következik:

AS Eupen - Sporting de Charleroi
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 08, 2023, 10:39:19
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 1,93 + 2,23 + 1,98 - 3 = + 3,14 profit

A mai első meccs:

Barangay Ginebra San Miguel - Bay Area Dragons
Barangay Ginebra San Miguel és pontok száma – hosszabbítással 184,5 alatt   2,47
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 08, 2023, 11:50:13
A következő mérkőzés:

Zulte Waregem - KV Mechelen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 08, 2023, 11:52:01
Még egy meccs következik:

KRC Genk - Club Brugge
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,79
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 09, 2023, 11:31:43
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,79 - 3 = - 1,21 E veszteség

A mai első meccs:

PSIS Semarang – Bhayangkara (élő)
PSIS Semarang   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 09, 2023, 11:34:00
A következő mérkőzés:

İstanbul Başakşehir - Adana Demirspor
İstanbul Başakşehir   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 09, 2023, 11:36:28
Még egy meccs következik:

Istanbulspor - Gaziantep B.B.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 10, 2023, 11:17:37
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,12 - 3 = - 0,88 E veszteség

A mai első meccs:

Perth Glory - Brisbane Roar
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 10, 2023, 11:19:21
A következő mérkőzés:

Bristol Rovers - Plymouth Argyle
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 10, 2023, 11:21:36
Még egy meccs következik:

Aldershot - Dag & Red
Dag & Red   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 11, 2023, 13:19:43
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,80 + 2,43 - 3 = + 2,23 E profit

A mai első meccs:

Future FC - Pyramids FC
Mindkét csapat gólt szerez   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 11, 2023, 13:23:04
A következő mérkőzés:

FC Porto - Aroucae
Gólok száma 3,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 11, 2023, 13:26:37
Még egy meccs következik:

Stellenbosch F.C. - Marumo Gallants
Stellenbosch F.C.   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 12, 2023, 17:59:01
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,95 + 1,98 - 3 = + 0,93 E profit

A mai első meccs:

Fulham - Chelsea
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 12, 2023, 18:01:48
A következő mérkőzés:

Real Betis - FC Barcelona
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 12, 2023, 18:04:15
Még egy meccs következik:

Philadelphia 76ers - Oklahoma City Thunder
Philadelphia 76ers -10.5   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 13, 2023, 15:12:44
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,70 - 3 = - 0,30 E veszteség

A mai első meccs:

Kayserispor - Sivasspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 13, 2023, 15:15:02
A következő mérkőzés:

Aston Villa - Leeds United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 13, 2023, 15:18:23
Még egy meccs következik:

Pharco FC - Ceramica Cleopatra
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 14, 2023, 12:34:54
Értékelés:


Mind jött.

Egyenleg: 2,04 + 2,43 + 2,18 - 3 = + 3,65 E profit

A mai első meccs:

Wycombe Wanderers - Sheffield Wednesday
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 14, 2023, 12:37:14
A következő mérkőzés:

Brighton - Liverpool
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 3,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 14, 2023, 12:39:31
Még egy meccs következik:

Manchester United - Manchester City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 15, 2023, 19:11:52
Értékelés:


Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,00 - 3 = - 1 E veszteség

A mai első meccs:

Benfica - Sporting Lisbon (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 15, 2023, 19:14:51
A következő mérkőzés:

Roma - Fiorentina
Roma   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 15, 2023, 19:18:10
Még egy meccs következik:

FC Porto - Famalicão
FC Porto -2   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 16, 2023, 00:44:26
Értékelés:


Mind jött.

Egyenleg: 2,38 + 2,12 + 2,10 - 3 = + 3,60 E profit

A mai első meccs:

Beitar Jerusalem - Maccabi Tel Aviv
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 16, 2023, 00:46:21
A következő mérkőzés:

Tigres UANL - CF Pachuca
Tigres UANL   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 16, 2023, 00:48:23
Még egy meccs következik:

Crotone - Pescara
Crotone   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 17, 2023, 17:51:03
Értékelés:


Mind jött.

Egyenleg: 2,18 + 2,23 + 2,07 - 3 = + 3,48 E profit

A mai első meccs:

Solihull Moors - Aldershot
Solihull Moors   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 17, 2023, 17:56:19
A következő mérkőzés:

Krejcikova, Barbora - Burel, Clara
Játékok száma 19,5 alatt   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 17, 2023, 17:58:55
Még egy meccs következik:

Begu, Irina-Camelia - Mandlik, Elizabeth
Játékok száma 19,5 alatt   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 18, 2023, 16:15:35
Értékelés:


Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,93 - 3 = - 1,07 E veszteség

A mai első meccs:

KV Oostende - Royal Antwerp FC
Royal Antwerp FC   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 18, 2023, 16:17:41
A következő mérkőzés:

Cercle Brugge - Union Saint-Gilloise
Union Saint-Gilloise   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 18, 2023, 16:21:23
Még egy meccs következik:

Anderlecht - Zulte Waregem
Anderlecht   1,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 19, 2023, 15:05:07
Értékelés:


Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,80 - 3 = - 1,20 E veszteség

A mai első meccs:

National Bank of Egypt - Al-Ittihad Alexandria
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 19, 2023, 15:08:47
A következő mérkőzés:

AA Gent - Sporting de Charleroi
AA Gent és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 19, 2023, 15:11:34
Még egy meccs következik:

Sint-Truiden - Club Brugge
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 20, 2023, 14:19:21
Értékelés:


Egy  jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,93 - 3 = - 1,07 E veszteség

A mai első meccs:

Sheffield United - Hull City
Sheffield United és gólok száma 1,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 20, 2023, 14:24:13
A következő mérkőzés:

Ceramica Cleopatra - Smouha SC
Mindkét csapat gólt szerez   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 20, 2023, 14:27:45
Még egy meccs következik:

Villefranche - Red Star FC
Red Star FC   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 21, 2023, 14:55:50
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Portsmouth - Exeter
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 21, 2023, 14:58:17
A következő mérkőzés:

Forest Green Rovers - Milton Keynes Dons
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 21, 2023, 15:01:12
Még egy meccs következik:

Derby County - Bolton
Derby County   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 22, 2023, 16:22:17
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,43 + 2,05 – 3 = + 1,48  E profit

A mai első meccs:
El Daklyeh - Al-Mokawloon Al-Arab (élő)
Al-Mokawloon Al-Arab által szerzett összes gól 1,5 felett   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 22, 2023, 16:26:42
A következő mérkőzés:

Arsenal - Manchester United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 22, 2023, 16:29:34
Még egy meccs következik:

Pumas UNAM - Club León
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 23, 2023, 15:50:16
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,70 + 2,10 + 1,85 = + 3,65 E profit

A mai első meccs:

MSV Duisburg - Waldhof Mannheim
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 23, 2023, 15:52:50
A következő mérkőzés:

Fulham - Tottenham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 23, 2023, 15:55:07
Még egy meccs következik:

Ceramica Cleopatra - Tala'ea El-Gaish
Mindkét csapat gólt szerez   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 24, 2023, 17:46:15
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,20 - 3 = - 0,80 E veszteség

A mai első meccs:

Exeter - Barnsley
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 24, 2023, 17:48:59
A következő mérkőzés:

Port Vale - Derby County
Derby County   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 24, 2023, 17:51:29
Még egy meccs következik:

Borussia Dortmund II - VfL Osnabrück
VfL Osnabrück   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 25, 2023, 17:34:27
Értékelés:

Egy elmaradt, kettő jött.

Egyenleg: 2,00 + 2,00 - 2 = + 2,00 E profit

A mai első meccs:

Osasuna - Sevilla
Mindkét csapat gólt szerez   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 25, 2023, 17:36:41
A következő mérkőzés:

Feyenoord - NEC Nijmegen
Feyenoord és gólok száma 2,5 felett   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 25, 2023, 17:39:42
Még egy meccs következik:

FC Porto - Académico Viseu
FC Porto -2.5   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 26, 2023, 00:42:46
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,15 + 2,00 - 3 = + 1,15 E profit

A mai első meccs:

HUSA Agadir - FUS Rabat
Mindkét csapat gólt szerez   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 26, 2023, 00:45:07
A következő mérkőzés:

Melbourne Victory - Sydney FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 26, 2023, 00:47:30
Még egy meccs következik:

Persib Bandung - Pusamania Borneo
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 27, 2023, 12:49:29
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,04 - 3 = - 0,96 E veszteség

A mai első meccs:

Akritas Chloraka - Karmiotissa
Karmiotissa   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 27, 2023, 12:52:25
A következő mérkőzés:

Al-Mokawloon Al-Arab - Al-Ittihad Alexandria
Al-Mokawloon Al-Arab   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 27, 2023, 12:56:17
Még egy meccs következik:

Rosario Central - Argentinos Jrs
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 28, 2023, 17:52:29
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,25 - 3 = - 0,75 E veszteség

A mai első meccs:

Sporting Lisbon - FC Porto
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 28, 2023, 17:54:48
A következő mérkőzés:

Universidad de Chile - Unión Española
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 28, 2023, 17:56:55
Még egy meccs következik:

Preston North End - Tottenham
Tottenham és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 29, 2023, 01:40:53
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,00 - 3 = - 1,00 E veszteség

A mai első meccs:

Anderlecht - Royal Antwerp FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 29, 2023, 01:44:13
A következő mérkőzés:

Madura United - Persebaya Surabaya
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 29, 2023, 01:46:55
Még egy meccs következik:

Huachipato - Cobresal
Huachipato   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 30, 2023, 00:08:04
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,30 - 3 = - 0,70 E veszteség

A mai első meccs:

LD Alajuelense - Sporting San Jose FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 30, 2023, 00:09:51
A következő mérkőzés:

Arema (ISL) - Bali United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 30, 2023, 00:11:48
Még egy meccs következik:

Derby County - West Ham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 31, 2023, 03:47:25
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,02 - 3 = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

Fatih Karagümrük - Beşiktaş A.Ş.
Gólok száma  3,5   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 31, 2023, 04:01:08
A következő mérkőzés:

Solihull Moors - Notts County
Notts County és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum január 31, 2023, 04:03:20
Még egy meccs következik:

PSIS Semarang - Persib Bandung
Persib Bandung   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 01, 2023, 21:55:04
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,12 + 2,00 - 3 = + 1,12 E profit

A mai első meccs:

Sporting Lisbon - S.C. Braga
Sporting Lisbon   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 01, 2023, 21:58:43
A következő mérkőzés:

Anorthosis Famagusta - Omonia Nicosia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 01, 2023, 22:00:30
Még egy meccs következik:

Dewa United - Madura United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 02, 2023, 07:45:16
A mai első meccs:

Kovinic, Danka - Bondar, Anna
Játékok száma 21,5 felett   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 02, 2023, 07:47:37
A következő mérkőzés:

Kayserispor - İstanbul Başakşehir
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 02, 2023, 07:49:55
Még egy meccs következik:

Adana Demirspor - Fenerbahçe
Fenerbahçe   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 03, 2023, 18:54:05
A mai első meccs:

Widzew Łódź - Jagiellonia Białystok
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 03, 2023, 18:56:14
A következő mérkőzés:

West Bromwich - Coventry City
West Bromwich   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 03, 2023, 18:58:37
Még egy meccs következik:

FC Augsburg - Bayer Leverkusen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 04, 2023, 07:53:28
Értékelés:

Január hónap:

Egyenleg: + 5,32 E
ROI: 5,78%
Találatiarány: 49%
Tippek száma.: 92

Tegnap:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,90 - 3 = - 1,10 E veszteség

A mai első meccs:

Ankaragücü - Fatih Karagümrük
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 04, 2023, 07:56:01
A következő mérkőzés:

Adelaide United - Brisbane Roar
Adelaide United   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 04, 2023, 07:58:33
Még egy meccs következik:

Supersport United - Cape Town City FC
Supersport United   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 05, 2023, 17:29:12
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,12 + 2,14 - 3 = + 1,26 E profit

A mai első meccs:

Tottenham - Manchester City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 05, 2023, 17:31:01
A következő mérkőzés:

AA Gent - KRC Genk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 05, 2023, 17:32:49
Még egy meccs következik:

CA Independiente Avellaneda - Platense
Mindkét csapat gólt szerez   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 06, 2023, 15:13:45
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,38 + 2,14 - 3 = + 1,52 E profit

A mai első meccs:

Farul Constanta - Universitatea Craiova
Farul Constanta   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 06, 2023, 15:16:10
A következő mérkőzés:

Hapoel Hadera - Maccabi Haifa
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 06, 2023, 15:18:39
Még egy meccs következik:

Korona Kielce - Cracovia Kraków
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 07, 2023, 02:50:47
Értékelés:

Egy elmaradt, kettő jött.

Egyenleg: 2,65 + 2,00 - 2 = + 2,65 E profit

A mai első meccs:

Pliskova, Karolina - Muguruza, Garbiñe
2-0   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 07, 2023, 02:54:02
A következő mérkőzés:

Tala'ea El-Gaish - Pyramids FC
Mindkét csapat gólt szerez és   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 07, 2023, 02:56:16
Még egy meccs következik:

Future FC - National Bank of Egypt
Future FC   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 08, 2023, 12:07:30
Értékelés:

Egy elmaradt, egy jött, egy ment.

Egyenleg: 1,98 - 2 = - 0,02 E veszteség

A mai első meccs:

Ymer, Mikael - Ruusuvuori, Emil
Szettek száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 08, 2023, 12:24:06
A következő mérkőzés:

Pafos FC - AEL Limassol
Mindkét csapat gólt szerez   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 08, 2023, 12:26:26
Még egy meccs következik:

Guanacasteca - Sporting San Jose FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 09, 2023, 09:39:51
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,12 + 2,14 - 3 = - 0,84 E veszteség

A mai első meccs:

S.C. Braga - Benfica
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 09, 2023, 09:43:51
A következő mérkőzés:

Krejcikova, Barbora - Samsonova, Liudmila
Krejcikova, Barbora   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 09, 2023, 09:47:13
Még egy meccs következik:

Brengle, Madison - Vekic, Donna
Játékok száma 19,5 alatt   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 10, 2023, 16:29:52
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,05 - 3 = - 0,95 E veszteség

A mai első meccs:

Lechia Gdańsk - Widzew Łódź
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 10, 2023, 16:32:14
A következő mérkőzés:

Sandecja Nowy Sącz - Górnik Łęczna
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 10, 2023, 16:34:38
Még egy meccs következik:

FC Schalke 04 - VfL Wolfsburg
VfL Wolfsburg   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 11, 2023, 16:58:14
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Platense - Atlético Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 11, 2023, 17:01:28
A következő mérkőzés:

San Lorenzo - Godoy Cruz
San Lorenzo   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 11, 2023, 17:03:48
Még egy meccs következik:

Defensa y Justicia - Newell's Old Boys
Defensa y Justicia   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2023, 15:39:01
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,08 + 2,10 + 2,50 - 3 = + 3,68 E profit

A mai első meccs:

Pliskova, Karolina - Dart, Harriet
Játékok száma 19,5 alatt   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2023, 15:41:05
A következő mérkőzés:

Rosario Central - Arsenal de Sarandi
Rosario Central   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 12, 2023, 15:43:02
Még egy meccs következik:

Banfield - Gimnasia La Plata
Mindkét csapat gólt szerez   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 13, 2023, 18:12:34
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,96 + 1,98 - 3 = + 0,94 E profit

A mai első meccs:

Smouha SC – Al-Zamalek (élő)
Mindkét csapat gólt szerez   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 13, 2023, 18:15:28
A következő mérkőzés:

Racing Santander - Leganés
Mindkét csapat gólt szerez   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 13, 2023, 18:17:44
Még egy meccs következik:

Espanyol - Real Sociedad
Mindkét csapat gólt szerez   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 14, 2023, 12:24:25
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,33 + 2,48 + 2,17 - 3 = + 3,98 E profit

A mai első meccs:

Alexandrova, Ekaterina - Pliskova, Karolina
Szett hendikeppel Pliskova, Karolina -1.5   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 14, 2023, 12:28:29
A következő mérkőzés:

Queens Park Rangers - Sunderland
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 14, 2023, 12:30:38
Még egy meccs következik:

Oxford United - Plymouth Argyle
Plymouth Argyle   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 15, 2023, 14:15:05
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,85 - 3 = - 0,15 E veszteség

A mai első meccs:

Winterthur - Servette
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 15, 2023, 14:17:25
A következő mérkőzés:

Bristol City - Wigan Athletic
Bristol City   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 15, 2023, 14:19:29
Még egy meccs következik:

Sheffield United - Middlesbrough
Sheffield United   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 16, 2023, 11:15:28
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,08 - 3 = - 0,92 E veszteség

A mai első meccs:

Haddad Maia, Beatriz - Pegula, Jessica
Fogadás szettre 0-2   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 16, 2023, 11:17:35
A következő mérkőzés:

Sakkari, Maria - Garcia, Caroline
Garcia, Caroline   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 16, 2023, 11:20:36
Még egy meccs következik:

Red Bull Salzburg - Roma
Mindkét csapat gólt szerez   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 17, 2023, 13:40:18
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,12 - 3 = - 0,88 E veszteség

A mai első meccs:

KV Mechelen - KRC Genk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 17, 2023, 13:42:15
A következő mérkőzés:

Puszcza Niepołomice - Ruch Chorzów
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 17, 2023, 13:46:22
Még egy meccs következik:

Karmiotissa - Enosis Neon Paralimni
Karmiotissa   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 18, 2023, 14:18:02
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,94 - 3 = - 1,06 E veszteség

A mai első meccs:

Sunderland - Bristol City
Sunderland   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 18, 2023, 14:19:43
A következő mérkőzés:

Wycombe Wanderers - Bolton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 18, 2023, 14:21:59
Még egy meccs következik:

Atlético Tigre - River Plate
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 19, 2023, 15:32:20
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Chrobry Głogów - Chojniczanka Chojnice
Chrobry Głogów   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 19, 2023, 15:34:41
A következő mérkőzés:

Silkeborg IF - FC Copenhagen
FC Copenhagen   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 19, 2023, 15:37:06
Még egy meccs következik:

National Bank of Egypt - Smouha SC
Mindkét csapat gólt szerez   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 20, 2023, 14:08:39
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,10 + 2,28 + 1,97 - 3 = + 3,35 E profit

A mai első meccs:

Nueva Chicago - San Martín de Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 20, 2023, 14:10:43
A következő mérkőzés:

Anorthosis Famagusta - Pafos FC
Anorthosis Famagusta   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 20, 2023, 14:12:53
Még egy meccs következik:

El Daklyeh - Al-Ittihad Alexandria
Mindkét csapat gólt szerez   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 21, 2023, 15:05:41
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 3,00 + 1,92 - 3 = + 1,92 E profit

A mai első meccs:

Blackburn Rovers - Blackpool
Blackburn Rovers   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 21, 2023, 15:07:28
A következő mérkőzés:

Woking - Bromley FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 21, 2023, 15:09:25
Még egy meccs következik:

Millwall - Burnley
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 22, 2023, 15:19:28
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,96 + 2,28 - 3 = + 1,24 E profit

A mai első meccs:

Al-Masry Club - Pyramids FC
Mindkét csapat gólt szerez   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 22, 2023, 15:21:28
A következő mérkőzés:

Al-Mokawloon Al-Arab - Future FC
Mindkét csapat gólt szerez   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 22, 2023, 15:23:47
Még egy meccs következik:

Renaissance Sportive De Berkane - FAR Rabat
Mindkét csapat gólt szerez   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 23, 2023, 15:22:52
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,07-- 3 = + 0,93 E veszteség

A mai első meccs:

Guadalupe - Municipal Pérez Zeledón
Municipal Pérez Zeledón   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 23, 2023, 15:25:10
A következő mérkőzés:

Krejcikova, Barbora - Sabalenka, Aryna
Szettek száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 23, 2023, 15:27:37
Még egy meccs következik:

Muchova, Karolina - Pegula, Jessica
Szettek száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 24, 2023, 17:39:34
Értékelés:

Egy jött, egy ment.

Egyenleg: 2,75 - 2 = + 0,75 E profit

A mai első meccs:

Karlsruher SC - Jahn Regensburg
Karlsruher SC/Karlsruher SC   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 24, 2023, 17:42:56
A következő mérkőzés:

Jagiellonia Białystok - Raków Częstochowa
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 24, 2023, 17:45:40
Még egy meccs következik:

SV Horn - GAK 1902
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 25, 2023, 00:43:40
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,75 + 2,48 + 2,20 - 3 = + 4,43 E profit

A mai első meccs:

Newcastle Jets FC - Western United FC
Newcastle Jets FC   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 25, 2023, 16:00:11
A következő mérkőzés:

Anorthosis Famagusta - AEL Limassol
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 25, 2023, 16:01:31
Még egy meccs következik:

West Bromwich - Middlesbrough
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 26, 2023, 20:39:15
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Union La Calera - Ñublense
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 26, 2023, 20:41:46
A következő mérkőzés:

Defensa y Justicia - Atlético Tucumán
Defensa y Justicia   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 26, 2023, 20:43:50
Még egy meccs következik:

CA Colon de Santa Fe - Atlético Huracán
Atlético Huracán   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 28, 2023, 14:23:28
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,08 - 3 = - 0,92 E vesztség

A mai első meccs:

Portsmouth - Bolton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 28, 2023, 14:25:17
A következő mérkőzés:

Luton Town - Millwall
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum február 28, 2023, 14:27:04
Még egy meccs következik:

Farul Constanta - ACS Sepsi OSK Sfântul Gheorghe
Farul Constanta   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 01, 2023, 13:22:18
Értékelés:

2023. február:

Egyenleg: + 12,52 E

ROI: 16,2 %

Találati arány: 53 %

Tippek száma: 78

A tegnapi:

Mind jött.

Egyenleg: 2,04 + 2,38 + 2,12 - 3 = + 3,54 E profit

A mai első meccs:

České Budějovice - Zbrojovka Brno
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 01, 2023, 13:25:09
A következő mérkőzés:

Pharco FC - Al-Mokawloon Al-Arab
Mindkét csapat gólt szerez   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 01, 2023, 13:27:15
Még egy meccs következik:

Benevento - Südtirol
Mindkét csapat gólt szerez   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 02, 2023, 13:12:00
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,08 + 1,87 - 3 = + 0,95 E profit

A mai első meccs:

Always Ready - Magallanes
Always Ready -1.5   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 02, 2023, 13:14:08
A következő mérkőzés:

Royal Antwerp FC - Union Saint-Gilloise
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 02, 2023, 13:16:00
Még egy meccs következik:

Real Madrid - FC Barcelona
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 03, 2023, 14:02:40
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

MC EL Bayadh - USM Alger
MC EL Bayadh   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 03, 2023, 14:04:28
A következő mérkőzés:

Future FC - Ismaily
Future FC   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 03, 2023, 14:07:52
Még egy meccs következik:

Napoli - Lazio
Napoli és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 04, 2023, 18:02:59
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Maidenhead United - Wrexham
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 04, 2023, 18:04:35
A következő mérkőzés:

1. FC Heidenheim - Darmstadt 98
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 04, 2023, 18:06:37
Még egy meccs következik:

Winterthur - Young Boys
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 05, 2023, 16:53:57
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,23 - 3 = - 0,77 E veszteség

A mai első meccs:

Beitar Jerusalem - Hapoel Tel Aviv
Beitar Jerusalem  2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 05, 2023, 16:55:59
A következő mérkőzés:

Santos de Guápiles - Guanacasteca
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 05, 2023, 16:57:44
Még egy meccs következik:

Deportivo Pasto - Atlético Nacional S.A
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 06, 2023, 08:18:36
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

AaB Aalborg - FC Midtjylland
FC Midtjylland   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 06, 2023, 08:20:32
A következő mérkőzés:

Waldhof Mannheim - Elversberg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 06, 2023, 08:22:56
Még egy meccs következik:

ACS Sepsi OSK Sfântul Gheorghe - CFR Cluj
CFR Cluj   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 07, 2023, 17:33:52
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: - 1,10 E veszteség

A mai első meccs:

Reading - Sheffield United
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 07, 2023, 17:35:56
A következő mérkőzés:

Plymouth Argyle - Derby County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 07, 2023, 17:37:45
Még egy meccs következik:

Peterborough United - Shrewsbury Town
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 08, 2023, 20:46:58
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,23 + 2,02 -3 = + 1,25 E profit

A mai első meccs:

Nacional Asunción (PAR) - Olimpia Asuncion
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 08, 2023, 20:49:36
A következő mérkőzés:

Hibernian - Rangers FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 08, 2023, 20:51:11
Még egy meccs következik:

Livingston - Dundee United
Livingston   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 09, 2023, 20:43:39
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,23 -3 = - 0,77 E veszteség

A mai első meccs:

Nacional Asunción (PAR) - Olimpia Asuncion
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 09, 2023, 20:45:38
A következő mérkőzés:

Pera, Bernarda - Bronzetti, Lucia (élő)
Szettek száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 09, 2023, 20:48:05
Még egy meccs következik:

Parrizas-Diaz, Nuria - Cocciaretto, Elisabetta
0-2   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 10, 2023, 17:14:47
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,48 -3 = - 0,52 E veszteség

A mai első meccs:

FC Eindhoven - Jong Ajax
Gólok száma 3,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 10, 2023, 17:17:40
A következő mérkőzés:

FC Liefering - SV Horn
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,78
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 10, 2023, 17:20:54
Még egy meccs következik:

Stoke City - Blackburn Rovers
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 11, 2023, 21:17:35
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 1,98 + 2,38 + 1,78 -3 = + 3,14 E profit

A mai első meccs:

Defensa y Justicia - Club Atletico Talleres
Defensa y Justicia   3,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 11, 2023, 21:20:07
A következő mérkőzés:

Club Atletico Defensores Unidos - Defensores de Belgrano (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 11, 2023, 21:27:02
Még egy meccs következik:

Swiatek, Iga - Liu, Claire
Játékok száma 17,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 12, 2023, 15:47:27
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Brøndby IF - Silkeborg IF
Brøndby IF   1,89 
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 12, 2023, 15:50:05
A következő mérkőzés:

Colo Colo - Universidad de Chile
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 12, 2023, 15:53:55
Még egy meccs következik:

Pliskova, Karolina - Kudermetova, Veronika
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 13, 2023, 12:29:15
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,89 -3 = - 1,11 E veszteség

A mai első meccs:

AEK Larnaca - Apollon Limassol
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 13, 2023, 12:30:51
A következő mérkőzés:

Sigma Olomouc B - 1. Sk Prostejov
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 13, 2023, 12:33:12
Még egy meccs következik:

NAC Breda - Jong Ajax
Gólok száma 3,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 14, 2023, 15:53:56
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,14 -3 = - 0,86 E veszteség

A mai első meccs:

Northampton Town - Mansfield Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 14, 2023, 15:56:45
A következő mérkőzés:

Millwall - Swansea City
Millwall   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 14, 2023, 15:59:37
Még egy meccs következik:

Krejcikova, Barbora - Sabalenka, Aryna
Krejcikova, Barbora   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 15, 2023, 18:20:04
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,95 -3 = - 1,05 E veszteség

A mai első meccs:

Luton Town - Bristol City
Luton Town   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 15, 2023, 18:22:38
A következő mérkőzés:

Sunderland - Sheffield United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 15, 2023, 18:25:16
Még egy meccs következik:

Gauff, Coco - Sabalenka, Aryna
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 16, 2023, 14:52:41
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,50 + 1,90 -3 = + 1,40 E profit

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Cirstea, Sorana
Játékok száma 17,5 alatt   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 16, 2023, 14:54:53
A következő mérkőzés:

Muchova, Karolina - Rybakina, Elena
Játékok száma 21,5 alatt   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 16, 2023, 14:56:51
Még egy meccs következik:

ACS Sepsi OSK Sfântul Gheorghe - U Craiova 1948 SA
Mindkét csapat gólt szerez   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 17, 2023, 20:41:22
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,04 -3 = - 0,96 E veszteség

A mai első meccs:

Nottingham Forest - Newcastle United
Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 17, 2023, 20:43:52
A következő mérkőzés:

Cercle Brugge - KRC Genk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 17, 2023, 20:45:35
Még egy meccs következik:

Ferro Carril Oeste - CSYD Madryn
Ferro Carril Oeste   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 18, 2023, 18:49:27
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,02 -3 = - 0,98 E veszteség

A mai első meccs:

JS Kabylie - Atlético Petróleos de Luanda
JS Kabylie   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 18, 2023, 18:53:40
A következő mérkőzés:

Raków Częstochowa - Cracovia Kraków
Félidő/Teljes játékidő Raków Częstochowa/Raków Częstochowa   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 18, 2023, 18:55:33
Még egy meccs következik:

Platense - Defensa y Justicia
Defensa y Justicia   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 19, 2023, 18:47:25
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,90 -3 = - 1,10 E veszteség

A mai első meccs:

Pumas UNAM - CF Pachuca
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 19, 2023, 18:49:19
A következő mérkőzés:

Olimpia Asuncion - Libertad Asuncion
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 19, 2023, 18:51:05
Még egy meccs következik:

Rybakina, Elena - Sabalenka, Aryna
Rybakina, Elena   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 20, 2023, 17:50:49
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,45 + 2,10 -3 = + 1,55 E profit

A mai első meccs:

FC Ingolstadt 04 - Dynamo Dresden
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 20, 2023, 17:53:04
A következő mérkőzés:

Sakaryaspor A.Ş. - Bodrumspor
Sakaryaspor A.Ş.   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 20, 2023, 17:55:22
Még egy meccs következik:

Newell's Old Boys - San Lorenzo
Mindkét csapat gólt szerez   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 21, 2023, 17:51:56
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,05 + 2,30 -3 = + 1,35 E profit

A mai első meccs:

Pera, Bernarda - Rodina, Evgeniya
Játékok száma 19,5 alatt   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 21, 2023, 17:55:17
A következő mérkőzés:

Barnsley - Sheffield Wednesday
Barnsley   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 21, 2023, 17:57:53
Még egy meccs következik:

Bradford City - Carlisle
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 22, 2023, 15:07:29
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 3,00 + 1,84 -3 = + 1,84 E profit

A mai első meccs:

Gracheva, Varvara - Zanevska, Maryna
2-0   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 22, 2023, 15:09:33
A következő mérkőzés:

Independiente Santa Fe - Deportivo Cali
Independiente Santa Fe   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 22, 2023, 15:11:20
Még egy meccs következik:

Mansfield Town - Grimsby Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 23, 2023, 19:35:44
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,91 + 1,82 -3 = + 0,73 E profit

A mai első meccs:

Ostapenko, Jelena - Bjorklund, Mirjam
Játékok száma 18,5 alatt   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 23, 2023, 19:38:04
A következő mérkőzés:

Marino, R - Gauff, Coco
Játékok száma 18,5 alatt   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 23, 2023, 19:40:19
Még egy meccs következik:

Dánia - Finnország
Gólok száma 1,5 alatt   3,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 24, 2023, 13:38:52
Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Hallescher FC - MSV Duisburg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 24, 2023, 13:41:29
A következő mérkőzés:

Krejcikova, Barbora - Sasnovich, Aliaksandra
Játékok száma 19,5 alatt   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 24, 2023, 13:43:24
Még egy meccs következik:

Muchova, Karolina - Lin Zhu
Játékok száma 19,5 alatt   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 25, 2023, 16:42:40
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,02 + 1,90 + 1,97 -3 = + 2,89 E profit

A mai első meccs:

Lehecka, Jiri - Musetti, Lorenzo
2-0   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 25, 2023, 16:44:53
A következő mérkőzés:

Pegula, Jessica - Collins, Danielle
2-0   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 25, 2023, 16:47:28
Még egy meccs következik:

Municipal Grecia - Municipal Pérez Zeledón
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 26, 2023, 00:30:07

Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 1,94 -3 = + 0,94 E profit

A mai első meccs:

Atlético Nacional S.A - Independiente Medellín (élő)
Atlético Nacional S.A   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 26, 2023, 01:00:38
A következő mérkőzés:

Iwaki FC - Machida Zelvia
Machida Zelvia   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 26, 2023, 01:02:53
Még egy meccs következik:

Renofa Yamaguchi - Fujieda MYFC
Renofa Yamaguchi   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 27, 2023, 02:40:58
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,75 - 3 = - 0,25 E veszteség

A mai első meccs:

Ruud, Casper - van de Zandschulp, Botic
Szettek száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 27, 2023, 02:43:31
A következő mérkőzés:

Independiente Santa Fe - Millonarios FC
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 27, 2023, 02:47:20
Még egy meccs következik:

SC Freiburg II - 1. FC Saarbrücken
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 28, 2023, 19:18:15
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 2,48 - 3 = + 1,48 E profit

A mai első meccs:

Exeter - Barnsley
Barnsley   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 28, 2023, 19:21:20
A következő mérkőzés:

Crawley Town - Grimsby Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 28, 2023, 19:23:38
Még egy meccs következik:

Altrincham - Notts County
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 29, 2023, 00:05:30
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Alexandrova, Ekaterina - Kvitova, Petra
0-2   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 29, 2023, 00:06:22
A következő mérkőzés:

Cirstea, Sorana - Sabalenka, Aryna
Játékok száma 19,5 alatt   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 29, 2023, 00:07:16
Még egy meccs következik:

Pegula, Jessica - Potapova, Anastasia
Játékok száma 21,5 felett   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 30, 2023, 18:08:40
Értékelés:

Egy elmaradt, egy jött, egy ment.

Egyenleg: 1,94 – 2 = -0,06 E veszteség

A mai első meccs:

Oţelul Galaţi - CSA Steaua
CSA Steaua   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 30, 2023, 18:09:54
Értékelés:

Egy elmaradt, egy jött, egy ment.

Egyenleg: 1,94 – 2 = -0,06 E veszteség

A mai első meccs:

Oţelul Galaţi - CSA Steaua
CSA Steaua   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 30, 2023, 18:12:24
A következő mérkőzés:

Sakaryaspor A.Ş. - Eyüpspor
Sakaryaspor A.Ş.   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 30, 2023, 18:15:24
Még egy meccs következik:

Ceramica Cleopatra - Al-Mokawloon Al-Arab
Mindkét csapat gólt szerez   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2023, 20:50:40
Értékelés:

Egy jött,kettő ment.

Egyenleg: + 0,25 E profit

A mai első meccs:

Deportivo Municipal - Sporting Cristal
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2023, 20:58:07
A következő mérkőzés:

Kvitova, Petra - Cirstea, Sorana
2 - 0   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum március 31, 2023, 21:03:57
Még egy meccs következik:

Burnley - Sunderland
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 01, 2023, 11:51:30
Értékelés:

Március:

Egyenleg: -11,75 E

ROI: -12,7

Találati arány: 41 %

Tippek száma: 92

Tegnap:

Egyenleg: 2,85 - 3 = -0,15 E veszteség

A mai első meccs:

Preston North End - Blackpool
Preston North End    2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 01, 2023, 11:54:04
A következő mérkőzés:

Luton Town - Watford
Luton Town   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 01, 2023, 11:57:17
Még egy meccs következik:

Rybakina, Elena - Kvitova, Petra
Szettek száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 02, 2023, 03:58:41
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,15 + 2,15 – 3 = +1,30 E profit

A mai első meccs:

Jeju United - Ulsan Hyundai FC
Ulsan Hyundai FC   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 02, 2023, 04:03:43
A következő mérkőzés:

Instituto AC Córdoba - Club Atletico Talleres
Mindkét csapat gólt szerez   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 02, 2023, 04:07:56
Még egy meccs következik:

KV Mechelen - Club Brugge
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 03, 2023, 01:12:10
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,90 – 3 = -1,10 E veszteség

A mai első meccs:

Grecia - AD Santos

AD Santos   3,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 03, 2023, 01:14:37
A következő mérkőzés:

AD San Carlos - CS Cartaginés
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 03, 2023, 01:16:28
Még egy meccs következik:

FC Ingolstadt 04 - TSV 1860 München
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 04, 2023, 23:37:16
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,02 + 1,92 – 3 = + 0,94 E profit

A mai első meccs:

Avanesyan, Elina - Errani, Sara

Játékok száma 20,5 alatt 1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 04, 2023, 23:40:16
A következő mérkőzés:

Tsurenko, Lesia - Jabeur, Ons
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 04, 2023, 23:43:31
Még egy meccs következik:

Pegula, Jessica - Blinkova, Anna
Játékok száma 18,5 alatt   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 05, 2023, 18:44:21
A mai első meccs:

West Ham - Newcastle United

Newcastle United   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 05, 2023, 18:46:41
A következő mérkőzés:

Swindon Supermarine - Plymouth Parkway F.C
Swindon Supermarine   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 05, 2023, 18:49:22
Még egy meccs következik:

RB Leipzig - Borussia Dortmund
Gólok száma 3,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 05, 2023, 22:24:34
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,98 + 2,08- 3 =  +1,06 E profit
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 06, 2023, 11:39:08
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,91 + 2,20 - 3 = + 1,11 E profit

A mai első meccs:

Chojniczanka Chojnice - Termalica Bruk-Bet Nieciecza

Termalica Bruk-Bet Nieciecza   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 06, 2023, 11:41:17
A következő mérkőzés:

Garin, Cristian - Bergs, Zizou
Játékok száma 20,5 alatt   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 06, 2023, 11:43:38
Még egy meccs következik:

Pegula, Jessica - Begu, Irina-Camelia
Játékok száma 19,5 alatt   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 07, 2023, 19:23:45
A mai első meccs:

Red Star FC - Concarneau

Red Star FC   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 07, 2023, 19:25:27
A következő mérkőzés:

WSG Swarovski Tirol - Wolfsberger AC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 07, 2023, 19:29:08
Még egy meccs következik:

Club Deportivo Maipú - Gimnasia de Jujuy
Mindkét csapat gólt szerez   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 08, 2023, 00:44:25
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,10 - 3 = - 0,90 E veszteség

A mai első meccs:

Brisbane Roar - Newcastle Jets FC

Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 08, 2023, 00:46:25
A következő mérkőzés:

Farul Constanta - Universitatea Craiova
Farul Constanta   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 08, 2023, 00:48:15
Még egy meccs következik:

FC Zürich - Bázel
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 09, 2023, 13:06:56
Értékelés (2023.04.06) :

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 09, 2023, 13:10:52
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,10 - 3 = - 0,90 E veszteség

A mai első meccs:

ENPPI Club - Al-Mokawloon Al-Arab

Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 09, 2023, 13:12:48
A következő mérkőzés:

Alianza Atletico - Alianza Lima
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2.20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 09, 2023, 13:15:21
Még egy meccs következik:

Leeds United - Crystal Palace
Leeds United   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 10, 2023, 16:23:28
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,04 - 3 = - 0,96 E veszteség

A mai első meccs:

CA San Telmo - Guillermo Brown

Mindkét csapat gólt szerez   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 10, 2023, 16:25:28
A következő mérkőzés:

Bristol City - Middlesbrough
Mindkét csapat gólt szerez   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 10, 2023, 16:28:06
Még egy meccs következik:

Burnley - Sheffield United
Mindkét csapat gólt szerez   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 11, 2023, 13:10:30
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,02 + 2,23 - 3 = + 1,25 E profit

A mai első meccs:

Bodrumspor - Pendikspor

Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 11, 2023, 13:13:02
A következő mérkőzés:

Omonia Nicosia - Aris Limassol
Aris Limassol   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 11, 2023, 13:15:30
Még egy meccs következik:

Pafos FC - AEK Larnaca
Pafos FC   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 12, 2023, 15:37:03
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,17 + 1,95 + 2,05 - 3 = + 3,17 E profit

A mai első meccs:

San Lorenzo - Boca Juniors

San Lorenzo   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 12, 2023, 15:39:22
A következő mérkőzés:

Ghazl El-Mehalla - Future FC
Future FC kapott gól nélkül nyeri meg a mérkõzést   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 12, 2023, 15:41:03
Még egy meccs következik:

El Daklyeh - Ceramica Cleopatra
Mindkét csapat gólt szerez   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 13, 2023, 11:22:05
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,63 + 2,38 - 3 = + 2,01 E profit

A mai első meccs:

Envigado FC - Deportes Tolima

Deportes Tolima   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 13, 2023, 11:25:04
A következő mérkőzés:

Ismaily - ENPPI Club
ENPPI Club   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 13, 2023, 11:27:49
Még egy meccs következik:

Fritz, Taylor - Lehecka, Jiri
2-0   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 14, 2023, 11:43:41
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Hannover 96 - 1. FC Heidenheim

Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 14, 2023, 11:46:09
A következő mérkőzés:

1. FC Saarbrücken - Dynamo Dresden
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 14, 2023, 11:48:12
Még egy meccs következik:

Antalyaspor A.Ş. - Alanyaspor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 15, 2023, 12:04:05
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,95 - 3 = - 1,05 E veszteség

A mai első meccs:

Western Sydney Wanderers - Melbourne Victory (élő)

Western Sydney Wanderers   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 15, 2023, 13:02:49
A következő mérkőzés:

Ascoli - Südtirol
Ázsiai hendikep  Südtirol 0  2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 15, 2023, 13:11:09
Még egy meccs következik:

Always Ready - Club Bolívar
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 16, 2023, 13:26:10
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,02 + 2,85 - 3 = + 1,87 E profit

A mai első meccs:

Deportivo Municipal - Universitario de Deportes

Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 16, 2023, 13:28:54
A következő mérkőzés:

Trabzonspor A.Ş. - Beşiktaş A.Ş.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 16, 2023, 13:30:51
Még egy meccs következik:

Göztepe A.Ş. - Eyüpspor
Göztepe A.Ş.   2,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 17, 2023, 19:01:56
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,48 + 2,95 - 3 = + 2,43 E profit

A mai első meccs:

Platense - CA Colon de Santa Fe

Mindkét csapat gólt szerez   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 17, 2023, 19:06:13
A következő mérkőzés:

Gençlerbirliği SK - Altay Izmir
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 17, 2023, 19:11:04
Még egy meccs következik:

Cserno More Varna - Lokomotiv Plovdiv
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,69
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 18, 2023, 14:40:22
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 3,69 - 3 = + 0,69 E profit

A mai első meccs:

Blackpool - West Bromwich

Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 18, 2023, 14:42:25
A következő mérkőzés:

Burton Albion - Bolton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 18, 2023, 14:44:07
Még egy meccs következik:

Lincoln City - Barnsley
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 19, 2023, 14:07:19
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Kayserispor - Kasımpaşa

Kayserispor   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 19, 2023, 14:09:42
A következő mérkőzés:

Tala'ea El-Gaish - Future FC
Future FC   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 19, 2023, 14:12:11
Még egy meccs következik:

Inter - Benfica
Inter   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 20, 2023, 01:06:39
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Sivasspor - Trabzonspor A.Ş.

Sivasspor   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 20, 2023, 01:09:01
A következő mérkőzés:

Davidovich Fokina, Alejandro - Ruusuvuori, Emil
Szettek száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 20, 2023, 01:11:51
Még egy meccs következik:

Fucsovics, Marton - Fritz, Taylor
Játékok száma 21,5 alatt   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 21, 2023, 15:38:58
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,70 - 3 = - 0,30 E veszteség

A mai első meccs:

ACS Sepsi OSK Sfântul Gheorghe - Universitatea Craiova

Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 21, 2023, 15:41:41
A következő mérkőzés:

Jabeur, Ons - Haddad Maia, Beatriz
Szettek száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 21, 2023, 15:44:40
Még egy meccs következik:

Giron, Marcos - van de Zandschulp, Botic
Szettek száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 22, 2023, 15:51:31
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,50 - 3 = - 0,50 E veszteség

A mai első meccs:

Preston North End - Blackburn Rovers

Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 22, 2023, 15:54:09
A következő mérkőzés:

Norwich City - Swansea City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,09
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 22, 2023, 15:58:26
Még egy meccs következik:

Peterborough United - Ipswich Town
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 23, 2023, 15:30:46
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Sturm Graz - Red Bull Salzburg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 23, 2023, 15:32:44
A következő mérkőzés:

AGF Aarhus - FC Copenhagen
FC Copenhagen   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 23, 2023, 15:34:29
Még egy meccs következik:

FC Vysocina Jihlava - Dukla Praha
Dukla Praha   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 25, 2023, 17:37:13
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,20 - 3 = - 0,80 E veszteség

A mai első meccs:

Blackburn Rovers - Burnley
Mindkét csapat gólt szerez   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 25, 2023, 17:38:57
A következő mérkőzés:

Barnsley - Ipswich Town
Mindkét csapat gólt szerez   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 25, 2023, 17:41:03
Még egy meccs következik:

Lincoln City - Burton Albion
Lincoln City   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 26, 2023, 19:24:25
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Sheffield United - West Bromwich
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 26, 2023, 19:26:45
A következő mérkőzés:

Bradford Park Avenue - Alfreton Town
Mindkét csapat gólt szerez  1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 26, 2023, 19:28:15
Még egy meccs következik:

Servette - FC Zürich
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 27, 2023, 13:05:06
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

TSC Bačka Topola - FK Čukarički
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 27, 2023, 13:07:32
A következő mérkőzés:

Rotherham United - Cardiff City
Gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 27, 2023, 13:10:15
Még egy meccs következik:

Concord Rangers - Havant & Waterlooville
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 28, 2023, 21:01:00
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,87 + 2,43 - 3 = +1,30 E profit

A mai első meccs:

Blackpool - Millwall
Millwall   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 28, 2023, 21:07:03
A következő mérkőzés:

Sosnowiec - LKS Łódź (élő)
LKS Łódź   5,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 28, 2023, 21:10:40
Még egy meccs következik:

Carballes Baena, Roberto - Zverev, Alexander
Játékok száma 21,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 29, 2023, 16:18:14
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,16 + 2,00 - 3 = +1,16 E profit

A mai első meccs:

West Bromwich - Norwich City
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2.20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 29, 2023, 16:23:07
A következő mérkőzés:

1. Sk Prostejov - FC Vysocina Jihlava
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 29, 2023, 16:25:19
Még egy meccs következik:

Pendikspor - Çaykur Rizespor
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 30, 2023, 20:08:16
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,20 + 2,00 - 3 = +1,20 E profit

A mai első meccs:

Nacional Potosí - Club Bolívar
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 30, 2023, 20:10:25
A következő mérkőzés:

CA Independiente Avellaneda - Belgrano
Mindkét csapat gólt szerez   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum április 30, 2023, 20:13:48
Még egy meccs következik:

Defensa y Justicia - CA Colon de Santa Fe
1X és gólok száma 2,5 alatt   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 01, 2023, 19:42:19
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,20 + 1,85 - 3 = +1,05 E profit

A mai első meccs:

Leicester City - Everton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 01, 2023, 19:45:17
A következő mérkőzés:

FC Libertad - Guabirá Montero
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 01, 2023, 19:48:35
Még egy meccs következik:

Fritz, Taylor - Garin, Cristian (élő)
Szettek száma 2,5 felett   3,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 02, 2023, 21:54:19
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,25 - 3 = -0,75 E veszteség

A mai első meccs:

Real Sociedad - Real Madrid
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 02, 2023, 21:56:47
A következő mérkőzés:

Arsenal de Sarandi - Club Villa Mitre
Arsenal de Sarandi -1   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 02, 2023, 21:59:29
Még egy meccs következik:

Tigres FC - Unión Magdalena
Tigres FC   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 03, 2023, 20:21:28
Értékelés:

Egy jött jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,28 - 3 = - 0,72 E veszteség

A mai első meccs:

KR Reykjavík - HK Kópavogs
Gólok száma 3,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 03, 2023, 20:23:05
A következő mérkőzés:

Union Saint-Gilloise - Royal Antwerp FC
Union Saint-Gilloise   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 03, 2023, 20:25:48
Még egy meccs következik:

Fylkir - Valur Reykjavík
Gólok száma 3,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 04, 2023, 14:41:19
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,25 - 3 = - 0,75 E veszteség

A mai első meccs:

Singida Big Stars - Young Africans SC
Mindkét csapat gólt szerez   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 04, 2023, 14:43:56
A következő mérkőzés:

Huddersfield Town - Sheffield United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 04, 2023, 14:46:23
Még egy meccs következik:

Stjarnan Gardabae - Breiðablik
Gólok száma 3,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 04, 2023, 20:29:51
Értékelés:

2023. április:

Egyenleg: - 6,97 E veszteség
ROI: - 8,1 %
Találati arány: 41 %
Tippek száma: 86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 06, 2023, 19:13:24
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Real Tomayapo - Jorge Wilstermann
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 06, 2023, 19:15:07
A következő mérkőzés:

Górnik Łęczna - Podbeskidzie Bielsko-Biała
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 06, 2023, 19:16:52
Még egy meccs következik:

Darmstadt 98 - FC St. Pauli
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 07, 2023, 21:58:06
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,40 - 3 = - 0,60 E veszteség

A mai első meccs:

Guanacasteca - Santos de Guápiles
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 07, 2023, 21:59:51
A következő mérkőzés:

CS Cartaginés - Sporting San Jose FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 07, 2023, 22:02:29
Még egy meccs következik:

Atletico Palmaflor - Nacional Potosí
Nacional Potosí +0,5   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 08, 2023, 13:26:19
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 2,06 - 3 = +1,06 E profit

A mai első meccs:

FC Nordsjælland - FC Copenhagen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 08, 2023, 13:28:13
A következő mérkőzés:

San Lorenzo - Defensa y Justicia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   3,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 08, 2023, 13:30:40
Még egy meccs következik:

Swansea City - West Bromwich
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 09, 2023, 02:24:48
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,98 + 1,95 - 3 = + 0,93 E profit

A mai első meccs:

MC Alger - Belouizdad
Mindkét csapat gólt szerez   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 09, 2023, 02:27:05
A következő mérkőzés:

Daegu - Pohang Steelers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 09, 2023, 02:29:26
Még egy meccs következik:

Sherif, Mayar - Blinkova, Anna
2-0   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 10, 2023, 06:13:51
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Vaca Díez - Always Ready
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 10, 2023, 06:16:51
A következő mérkőzés:

Bronzetti, Lucia - Kovinic, Danka
Játékok száma 19,5 alatt   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 10, 2023, 06:19:43
Még egy meccs következik:

Tsurenko, Lesia - Svitolina, Elina
Szettek száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 11, 2023, 19:58:31
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Kenin, Sofia - Sabalenka, Aryna (élő)
Szettek száma 2,5 felett   3,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 11, 2023, 20:02:06
A következő mérkőzés:

Virtus Verona - Novara
Mindkét csapat gólt szerez   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 11, 2023, 20:04:57
Még egy meccs következik:

Renate - Arzignano Valchiampo
Renate   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 12, 2023, 18:51:30
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

FC Schaffhausen - FC Stade Ouchy
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 12, 2023, 18:52:54
A következő mérkőzés:

Bellinzona - Wil 1900
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 12, 2023, 18:54:19
Még egy meccs következik:

Rapid Bucureşti - ACS Sepsi OSK Sfântul Gheorghe
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 13, 2023, 18:49:51
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,84 + 2,06 - 3 = + 0,90 E profit

A mai első meccs:

Cerro Porteño - Olimpia Asuncion
Cerro Porteño   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 13, 2023, 18:51:28
A következő mérkőzés:

Universitatea Craiova - Farul Constanta
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 13, 2023, 18:53:20
Még egy meccs következik:

Bahia-BA - Flamengo-RJ
Gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 14, 2023, 18:05:13
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,93 - 3 = - 1,07 E veszteség

A mai első meccs:

Union Saint-Gilloise - KRC Genk
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 14, 2023, 18:07:20
A következő mérkőzés:

Huachipato - Ñublense
Huachipato   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 14, 2023, 18:11:24
Még egy meccs következik:

Defensa y Justicia - Estudiantes La Plata
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 15, 2023, 18:39:43
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,98 + 2,07 - 3 = +1,05 E profit

A mai első meccs:

ENPPI Club - Al-Ittihad Alexandria
ENPPI Club   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 15, 2023, 18:41:33
A következő mérkőzés:

Deportivo Riestra - Racing de Córdoba
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 15, 2023, 18:43:26
Még egy meccs következik:

Badosa, Paula - Muchova, Karolina
Szettek száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 17, 2023, 19:24:44
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,40 + 2,04 + 2,50 - 3 = +3,94 E profit

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Rybakina, Elena
Játékok száma 20,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 17, 2023, 19:27:36
A következő mérkőzés:

National Bank of Egypt – Ismaily (élő)
Mindkét csapat gólt szerez   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 17, 2023, 19:30:57
Még egy meccs következik:

Fatih Karagümrük - Adana Demirspor
Adana Demirspor   1,84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 18, 2023, 19:16:23
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,14 + 1,84 - 3 = +0,98 E profit

A mai első meccs:

Newcastle United - Brighton
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,77
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 18, 2023, 19:18:20
A következő mérkőzés:

Bayer Leverkusen - Roma
Bayer Leverkusen   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 18, 2023, 19:20:50
Még egy meccs következik:

Sheffield Wednesday - Peterborough United
Sheffield Wednesday-1   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 19, 2023, 21:33:37
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,20 + 1,77 - 3 = +0,97 E profit

A mai első meccs:

UCV FC - Deportivo Rayo Zuliano
Gólok száma 2,5 felett   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 19, 2023, 21:37:59
A következő mérkőzés:

Koolhof, W/Skupski, N - Haase, R/Van De Zandschulp, B
Haase, R/Van De Zandschulp, B   2,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 19, 2023, 21:41:03
Még egy meccs következik:

Palestino – O'Higgins (élő)
Gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 20, 2023, 18:10:34
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,80 - 3 = - 0,20 E veszteség

A mai első meccs:

San Lorenzo - Instituto AC Córdoba
San Lorenzo   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 20, 2023, 18:12:43
A következő mérkőzés:

Mushuc Runa - Aucas
Aucas   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 20, 2023, 18:14:58
Még egy meccs következik:

Royal Pari FC - Always Ready
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 21, 2023, 19:45:33
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 1,96 - 3 = +0,96 E profit

A mai első meccs:

Belgrano - Club Atletico Talleres
Club Atletico Talleres   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 21, 2023, 19:47:19
A következő mérkőzés:

San Martín de Tucumán - Deportivo Morón
San Martín de Tucumán   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 21, 2023, 19:49:06
Még egy meccs következik:

Grêmio-RS - Internacional-RS
Grêmio-RS   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 22, 2023, 16:54:37
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,14 + 2,10 - 3 = +1,24 E profit

A mai első meccs:

IFK Norrköping - IF Elfsborg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 22, 2023, 16:58:16
A következő mérkőzés:

Al-Ittihad Alexandria - Al-Masry Club
Döntetlen   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 22, 2023, 16:59:49
Még egy meccs következik:

El Daklyeh - Al-Zamalek
Mindkét csapat gólt szerez   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 23, 2023, 01:14:44
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,97 + 1,88 - 3 = +0,85 E profit

A mai első meccs:

Sportivo Luqueño - Nacional Asunción (PAR)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 23, 2023, 01:17:10
A következő mérkőzés:

Los Angeles Lakers - Denver Nuggets
Denver Nuggets   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 23, 2023, 01:21:21
Még egy meccs következik:

K. BIRRELL - B. PERA
Játékok száma 19,5 alatt   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 24, 2023, 20:56:41
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,40 - 3 = - 0,60 E veszteség

A mai első meccs:

Espanyol - Atlético Madrid
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 24, 2023, 20:58:57
A következő mérkőzés:

Brighton - Manchester City
Gólok száma:  3,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 24, 2023, 21:00:42
Még egy meccs következik:

Fiorentina - Inter
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 25, 2023, 17:11:40
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,98 + 2,02 - 3 = +1,00 E profit

A mai első meccs:

Burel, Clara - Pera, Bernarda
0-2   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 25, 2023, 17:13:33
A következő mérkőzés:

KA Akureyri - Vikingur Reykjavík
Vikingur Reykjavík   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 25, 2023, 17:15:34
Még egy meccs következik:

Breiðablik - Valur Reykjavík
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 26, 2023, 14:32:27
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,10 - 3 = - 0,90 E veszteség

A mai első meccs:

Sakaryaspor A.Ş. - Eyüpspor
Sakaryaspor A.Ş.   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 26, 2023, 14:35:59
A következő mérkőzés:

Kecskeméti TE - Kisvarda
Kecskeméti TE   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 26, 2023, 14:38:42
Még egy meccs következik:

SJK Seinäjoki - KuPS
Mindkét csapat gólt szerez   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 27, 2023, 02:01:45
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,95 - 3 = - 1,05 E veszteség

A mai első meccs:

IF Brommapojkarna - IK Sirius FK
IF Brommapojkarna   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 27, 2023, 02:03:46
A következő mérkőzés:

Ventforet Kofu - Omiya Ardija
Ventforet Kofu   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 27, 2023, 02:05:57
Még egy meccs következik:

Inter - Atalanta
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 28, 2023, 20:37:58

Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,95 + 2,04 - 3 = +0,99 E profit

A mai első meccs:

Club Atletico Talleres - Argentinos Jrs
Club Atletico Talleres   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 28, 2023, 20:40:58
A következő mérkőzés:

Defensa y Justicia - Racing Club
Defensa y Justicia   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 28, 2023, 20:42:57
Még egy meccs következik:

Gimnasia de Jujuy - Racing de Córdoba
Gimnasia de Jujuy   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 29, 2023, 18:47:59
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,20 + 1,90 - 3 = + 1,10 E profit

A mai első meccs:

Kvitova, Petra - Cocciaretto, Elisabetta
Kvitova, Petra -1.5  Szett hendikeppel  2,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 29, 2023, 18:51:21
A következő mérkőzés:

Always Ready - The Strongest
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 29, 2023, 18:53:28
Még egy meccs következik:

FUS Rabat - FAR Rabat
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 30, 2023, 19:24:34
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Kukushkin, Mikhail - Zheng, Michael
Kukushkin, Mikhail   1,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 30, 2023, 19:26:57
A következő mérkőzés:

Cagliari - Parma
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum május 30, 2023, 19:30:05
Még egy meccs következik:

Giresunspor - Trabzonspor A.Ş. (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 01, 2023, 19:13:15
Értékelés:

2023.05. hó
Egyenleg: + 6,09 E profit
ROI: + 7,25 %
Találati arány: 46 %
Tippek száma: 84

Előző játéknap

Mind jött.

Egyenleg: 2,50 + 1,93 + 1,70 - 3 = + 3,13 E profit

A mai első meccs:

ENPPI Club - Ghazl El-Mehalla
ENPPI Club   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 01, 2023, 19:16:41
A következő mérkőzés:

Fylkir - KR Reykjavík
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,73
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 01, 2023, 19:18:29
Még egy meccs következik:

Brescia - Cosenza
Brescia   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 02, 2023, 20:47:44
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,73 + 2,00 - 3 = + 0,73 E profit

A mai első meccs:

Pyramids FC - Future FC (élő)
Mindkét csapat gólt szerez   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 02, 2023, 20:51:19
A következő mérkőzés:

Breiðablik - Vikingur Reykjavík
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 02, 2023, 20:53:48
Még egy meccs következik:

Muchova, Karolina - Begu, Irina-Camelia (élő)
Begu, Irina-Camelia   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 03, 2023, 20:42:45
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,04 - 3 = - 0,94 E Veszteség

A mai első meccs:

Zverev, Alexander - Tiafoe, Frances (élő)
Játékok száma 38,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 03, 2023, 20:55:17
A következő mérkőzés:

River Plate - Defensa y Justicia
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 03, 2023, 20:57:32
Még egy meccs következik:

Cruzeiro-MG - Atlético Mineiro-MG
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 04, 2023, 19:23:16
Értékelés:

Egy jött, egy ment.

Egyenleg: 2,04 - 2 = +0,04 E profit

A mai első meccs:

San Lorenzo - CA Colon de Santa Fe (élő)
San Lorenzo   1,95

Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 04, 2023, 19:25:58
A következő mérkőzés:

Stephens, Sloane - Sabalenka, Aryna
Játékok száma 19,5 felett   1,81
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 04, 2023, 19:29:05
Még egy meccs következik:

CA San Telmo - Deportivo Morón
Mindkét csapat gólt szerez   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 05, 2023, 06:43:32
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,81 + 2,10 - 3 = +0,91 E profit

A mai első meccs:

Mitre de Santiago del Estero - CSYD Madryn
Mitre de Santiago del Estero   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 05, 2023, 06:45:58
A következő mérkőzés:

Trelleborgs FF - IK Brage
Trelleborgs FF   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 05, 2023, 06:49:21
Még egy meccs következik:

Hamburger SV - VfB Stuttgart
Hamburger SV Döntetlen esetén a tét visszajár   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 06, 2023, 20:31:25
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 2,25 - 3 = +1,25 E profit

A mai első meccs:

Future FC - ENPPI Club
Mindkét csapat gólt szerez   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 06, 2023, 20:33:38
A következő mérkőzés:

Termalica Bruk-Bet Nieciecza - Stal Rzeszów
Termalica Bruk-Bet Nieciecza és gólok száma 1,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 06, 2023, 20:35:40
Még egy meccs következik:

Walton, Adam - Sandgren, Tennys
Sandgren, Tennys   2,11
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 07, 2023, 01:31:05
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,11 + 1,98 - 3 = +1,09 E profit

A mai első meccs:

Incheon United - FC Seoul
Gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 07, 2023, 01:34:32
A következő mérkőzés:

Levszki Szófia - CSZKA Szofija
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 07, 2023, 01:37:49
Még egy meccs következik:

Haddad Maia, Beatriz - Jabeur, Ons
0-2   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 08, 2023, 08:16:11
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Ismaily - Tala'ea El-Gaish
Ismaily   2,63
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 08, 2023, 08:19:02
A következő mérkőzés:

Chengdu Rongcheng - Tianjin Tigers
Mindkét csapat gólt szerez   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 08, 2023, 08:21:27
Még egy meccs következik:

Pendikspor - Bodrumspor
Pendikspor   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 09, 2023, 09:50:28
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,16 - 3 = - 0,84  E veszteség

A mai első meccs:

Henan Songshan Longmen - Zhejiang
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 09, 2023, 09:59:48
A következő mérkőzés:

Wuhan Three Towns - Shandong Taishan
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 09, 2023, 10:02:40
Még egy meccs következik:

Viborg FF - FC Midtjylland
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 10, 2023, 08:23:13
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,23 - 3 = - 0,77  E veszteség

A mai első meccs:

Ulsan Hyundai FC - Jeju United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 10, 2023, 08:25:48
A következő mérkőzés:

Daejeon Citizen - Gwangju FC
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 10, 2023, 08:28:06
Még egy meccs következik:

Busan I Park - Gimpo Citizen
Busan I Park   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 11, 2023, 07:04:38
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,07 - 3 = - 0,93  E veszteség

A mai első meccs:

FC Seoul - Pohang Steelers
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 11, 2023, 07:06:37
A következő mérkőzés:

Suwon Bluewings - Incheon United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 11, 2023, 07:08:16
Még egy meccs következik:

Seongnam Ilhwa Chunma - Seoul E-Land
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 12, 2023, 07:45:37
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,45 - 3 = - 0,55  E veszteség

A mai első meccs:

Newell's Old Boys - Unión de Santa Fe
Newell's Old Boys   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 12, 2023, 07:47:57
A következő mérkőzés:

Giron, Marcos - Lehecka, Jiri
Játékok száma 22,5 alatt   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 12, 2023, 07:50:10
Még egy meccs következik:

Sonego, Lorenzo - Berrettini, Matteo
Szettek száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 13, 2023, 09:57:15
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Shapovalov, Denis - Fucsovics, Marton
Szettek száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 13, 2023, 09:59:06
A következő mérkőzés:

Defensa y Justicia - Belgrano
Defensa y Justicia   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 13, 2023, 10:01:22
Még egy meccs következik:

CA Colon de Santa Fe - Estudiantes La Plata
Döntetlen   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 14, 2023, 11:44:09
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,23 + 1,90 - 3 = + 1,13 E profit

A mai első meccs:

Hollandia - Horvátország
Gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 14, 2023, 11:46:33
A következő mérkőzés:

Guinea - Egyiptom
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 14, 2023, 11:49:57
Még egy meccs következik:

Aldosivi - San Martin San Juan
Mindkét csapat gólt szerez   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 15, 2023, 11:52:59
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,20 + 2,04 - 3 = + 1,24 E profit

A mai első meccs:

Spanyolország - Olaszország
Mindkét csapat gólt szerez   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 15, 2023, 11:54:48
A következő mérkőzés:

Thompson, Jordan - Raonic, Milos
0-2   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 15, 2023, 11:56:57
Még egy meccs következik:

Tauson, Clara - Bouzas Maneiro, Jessica
Játékok száma 18,5 alatt   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 16, 2023, 12:50:15
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,88 - 3 = - 1,12 E veszteség

A mai első meccs:

Fucsovics, Marton - Fritz, Taylor
Szett hendikeppel Fritz, Taylor -1.5   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 16, 2023, 12:52:34
A következő mérkőzés:

Gasquet, Richard - Struff, Jan-Lennard
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 16, 2023, 12:54:36
Még egy meccs következik:

Görögország - Írország
Görögország   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 17, 2023, 12:57:02
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,20 - 3 = - 0,80 E veszteség

A mai első meccs:

Tsurenko, Lesia - Yastremska, Dayana (élő)
Tsurenko, Lesia   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 17, 2023, 13:00:50
A következő mérkőzés:

Struff, Jan-Lennard - Hurkacz, Hubert
Szettek száma 2,5 felett   2,16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 17, 2023, 13:03:06
Még egy meccs következik:

Montenegró - Magyarország
Magyarország   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 18, 2023, 14:56:43
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,16 + 2,04 - 3 = - 0,84 E veszteség

A mai első meccs:

Hollandia - Olaszország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 18, 2023, 15:06:25
A következő mérkőzés:

Horvátország - Spanyolország
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 18, 2023, 15:08:28
Még egy meccs következik:

Ferro Carril Oeste - Gimnasia de Jujuy
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 19, 2023, 11:57:32
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,14 - 3 = - 0,86 E veszteség

A mai első meccs:

Magyarország U21 - Izland U21
Magyarország U21   2.20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 19, 2023, 11:59:38
A következő mérkőzés:

Szlovénia - Dánia
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 19, 2023, 12:02:29
Még egy meccs következik:

Svájc - Románia
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 20, 2023, 14:16:41
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,12 + 2,00 - 3 = + 1,12 E profit

A mai első meccs:

Ausztria - Svédország
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2.43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 20, 2023, 14:18:27
A következő mérkőzés:

Észtország - Belgium
Mindkét csapat gólt szerez   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 20, 2023, 14:20:26
Még egy meccs következik:

Izland - Portugália
Mindkét csapat gólt szerez   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 21, 2023, 14:09:16
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Vekic, Donna - Rybakina, Elena
Játékok száma 20,5 alatt   2.02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 21, 2023, 14:11:56
A következő mérkőzés:

Peniston, Ryan - Rune, Holger
Szettek száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 21, 2023, 14:14:59
Még egy meccs következik:

Tiafoe, Frances - Korda, Sebastian
Szettek száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 22, 2023, 15:22:04
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Griekspoor, Tallon - Hurkacz, Hubert
Szettek száma 2,5 felett   2.16
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 22, 2023, 15:24:01
A következő mérkőzés:

Dimitrov, Grigor - Cerundolo, Francisco
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 22, 2023, 15:25:51
Még egy meccs következik:

Bragantino-SP - Flamengo-RJ
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 23, 2023, 15:52:09
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,16 - 3 = - 0,84 E veszteség

A mai első meccs:

Krejcikova, Barbora - Fruhvirtova, Linda
Játékok száma 20,5 alatt   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 23, 2023, 15:55:11
A következő mérkőzés:

Kudermetova, Veronika - Alexandrova, Ekaterina
Szettek száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 23, 2023, 15:57:26
Még egy meccs következik:

Rublev, Andrey - Griekspoor, Tallon
Szettek száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 24, 2023, 16:22:10
Értékelés:

Egy push, kettő jött.

Egyenleg: 1,94 + 2,28 - 2 = + 2,28 E profit

A mai első meccs:

Nacional Potosí - The Strongest
Nacional Potosí   2.35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 24, 2023, 16:25:03
A következő mérkőzés:

Alexandrova, Ekaterina - Kvitova, Petra
Szettek száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 24, 2023, 16:27:37
Még egy meccs következik:

Fortaleza-CE - Atlético Mineiro-MG
Mindkét csapat gólt szerez   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 25, 2023, 19:57:57
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,35 + 1,93 - 3 = + 1,28 E profit

A mai első meccs:

San Martín de Tucumán - Nueva Chicago
San Martín de Tucumán   1,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 25, 2023, 20:10:25
A következő mérkőzés:

Aldosivi - Gimnasia de Jujuy
Mindkét csapat gólt szerez   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 25, 2023, 20:12:21
Még egy meccs következik:

Santos-SP - Flamengo-RJ
Flamengo-RJ   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 26, 2023, 18:42:35
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,12 + 2,23 - 3 = + 1,35 E profit

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Maria, Tatjana
Játékok száma 18,5 alatt   2.14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 26, 2023, 19:00:55
A következő mérkőzés:

Dundalk - St Patrick's Athletic
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 26, 2023, 19:02:33
Még egy meccs következik:

Flandria - Gimnasia y Esgrima Mendoza
Mindkét csapat gólt szerez   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 27, 2023, 18:09:11
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,25 - 3 = - 0,75 E veszteség

A mai első meccs:

Kotov, Pavel - Davidovich Fokina, Alejandro
Játékok száma 21,5 alatt   2.04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 27, 2023, 18:10:48
A következő mérkőzés:

JS Saoura - USM Alger
Mindkét csapat gólt szerez   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 27, 2023, 18:13:17
Még egy meccs következik:

Tre Penne - Breiðablik
Tre Penne Háromesélyes fogadás hendikeppel, Kezdése 3-0   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 28, 2023, 16:21:18
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Chacaritas FC - Manta FC
Manta FC Döntetlen esetén a tét visszajár   2.43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 28, 2023, 16:24:19
A következő mérkőzés:

Fram Reykjavík - HK Kópavogs
Gólok száma 3,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 28, 2023, 16:29:04
Még egy meccs következik:

Al-Masry Club - Future FC
Mindkét csapat gólt szerez   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 29, 2023, 17:42:38
Értékelés:

Egy push, egy jött, egy ment.

Egyenleg: 2,05 - 2 = + 0,05 E profit

A mai első meccs:

Fylkir - Vikingur Reykjavík
Vikingur Reykjavík és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 29, 2023, 17:44:35
A következő mérkőzés:

Stjarnan Gardabae - FH Hafnarfjarðar
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,74
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum június 29, 2023, 17:46:23
Még egy meccs következik:

Ostapenko, Jelena - Giorgi, Camila
Szettek száma 2,5 felett   2,48
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 01, 2023, 19:30:20
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,93 - 3 = - 1,07 E veszeség

A mai első meccs:

Barracas Central - River Plate
River Plate és gólok száma 2,5 felett   2.38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 01, 2023, 19:32:03
A következő mérkőzés:

São Paulo-SP - Fluminense-RJ
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 01, 2023, 19:33:45
Még egy meccs következik:

Nueva Chicago - CA Temperley
Nueva Chicago   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 02, 2023, 02:09:49
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E vesszteség

Június:
Egyenleg: -12,92 E
ROI: -15,3%
Találati arány: 40%
Tippek száma: 84
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 02, 2023, 17:43:26
A mai első meccs:

Defensores de Belgrano - CA Agropecuario
Mindkét csapat gólt szerez   2.28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 02, 2023, 17:45:28
A következő mérkőzés:

CA Independiente Avellaneda - Atlético Huracán
CA Independiente Avellaneda   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 02, 2023, 17:47:27
Még egy meccs következik:

CA Colon de Santa Fe - Racing Club
Mindkét csapat gólt szerez   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 05, 2023, 19:06:37
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,40 - 3 = - 0,60 E veszteség

A mai első meccs:

Podoroska, Nadia - Azarenka, Victoria
Játékok száma 19,5 alatt   2.06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 05, 2023, 19:08:38
A következő mérkőzés:

Noskova, Linda - Galfi, Dalma
Játékok száma 20,5 alatt   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 05, 2023, 19:10:20
Még egy meccs következik:

Rosario Central - Estudiantes La Plata
Mindkét csapat gólt szerez   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 06, 2023, 18:58:29
Értékelés:

Egyjött, kettő ment.

Egyenleg: 2,06  - 3 = -0,94 E veszteség

A mai első meccs:

Arsenal de Sarandi - Defensa y Justicia
Defensa y Justicia   2.30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 06, 2023, 19:06:49
A következő mérkőzés:

Pegula, Jessica - Bucsa, Cristina
Játékok száma 19,5 alatt   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 06, 2023, 19:09:23
Még egy meccs következik:

Unión de Santa Fe - Boca Juniors
Unión de Santa Fe   3,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 07, 2023, 17:29:00
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,30 + 1,97 - 3 = + 1,27 E profit

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Martic, Petra
Játékok száma 16,5 alatt   2.33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 07, 2023, 17:31:06
A következő mérkőzés:

Pegula, Jessica - Cocciaretto, Elisabetta
Játékok száma 19,5 alatt   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 07, 2023, 17:32:58
Még egy meccs következik:

Landskrona BoIS - Jönköpings Södra IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 08, 2023, 16:42:29
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,00 - 3 = - 1,00 E veszteség

A mai első meccs:

Tiafoe, Frances - Dimitrov, Grigor
Játékok száma 41,5 felett   1,89
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 08, 2023, 16:53:02
A következő mérkőzés:

Estudiantes La Plata - Racing Club
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 08, 2023, 16:55:18
Még egy meccs következik:

Brown de Adrogué - Gimnasia de Jujuy
Brown de Adrogué   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 09, 2023, 18:10:04
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,15 - 3 = - 0,85 E veszteség

A mai első meccs:

Instituto AC Córdoba - Atlético Tigre
Instituto AC Córdoba   2.20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 09, 2023, 18:13:02
A következő mérkőzés:

Defensa y Justicia - Lanús
Defensa y Justicia   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 09, 2023, 18:15:04
Még egy meccs következik:

Grêmio-RS - Botafogo-RJ
Grêmio-RS   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 10, 2023, 23:48:07
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Sinner, Jannik - Safiullin, Roman
Szettek száma 3,5 felett   1,82
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 10, 2023, 23:50:16
A következő mérkőzés:

Pegula, Jessica - Vondrousova, Marketa
2-0   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 10, 2023, 23:52:34
Még egy meccs következik:

Swiatek, Iga - Svitolina, Elina
Játékok száma 19,5 felett   1,86
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 14, 2023, 22:58:28
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,82 - 3 = - 1,18

A mai első meccs:

Cobresal - Huachipato
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2.08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 14, 2023, 23:00:16
A következő mérkőzés:

Envigado FC - Atlético Bucaramanga
Mindkét csapat gólt szerez   1,94
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 14, 2023, 23:05:01
Még egy meccs következik:

Lajal, Mark - Mpetshi Perricard, Giovanni
Szettek száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 15, 2023, 04:31:16
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,94 + 2,25 - 3 = + 1,19 E profit

A mai első meccs:

Gimnasia de Jujuy - Estudiantes de Buenos Aires
Gimnasia de Jujuy   2.35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 15, 2023, 04:33:04
A következő mérkőzés:

ENPPI Club - Ceramica Cleopatra
ENPPI Club   3,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 15, 2023, 04:35:20
Még egy meccs következik:

Vondrousova, Marketa - Jabeur, Ons
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 16, 2023, 01:00:48
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 3,65 - 3 = + 0,65 E profit

A mai első meccs:

Botafogo-RJ - Bragantino-SP
Botafogo-RJ   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 16, 2023, 01:02:20
A következő mérkőzés:

Pohang Steelers - Jeju United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 16, 2023, 01:04:11
Még egy meccs következik:

Gyeongnam - Jeonnam Dragons
Gyeongnam   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 17, 2023, 07:09:49
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,91 + 2,43 - 3 = + 1,34 E profit

A mai első meccs:

Djurgårdens IF - Malmö FF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2.02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 17, 2023, 07:12:18
A következő mérkőzés:

Stjarnan Gardabae - Valur Reykjavík
Gólok száma 3,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 17, 2023, 07:14:18
Még egy meccs következik:

Schmiedlova, Anna Karolina - Kudermetova, Polina
2-0   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 18, 2023, 03:18:02
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,17 - 3 = - 0,83 E veszteség

A mai első meccs:

Seoul E-Land - Gimpo Citizen
Mindkét csapat gólt szerez   2.02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 18, 2023, 03:20:06
A következő mérkőzés:

Bucheon FC 1995 - Cheongju Jikji FC
Mindkét csapat gólt szerez   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 18, 2023, 03:25:48
Még egy meccs következik:

Grammatikopoulou, Valentini - Korpatsch, Tamara
Játékok száma 19,5 alatt   2,07
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 20, 2023, 06:42:23
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Baindl, Kateryna - Toth, Amarissa Kiara
Játékok száma 18,5 alatt   2.10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 20, 2023, 06:44:43
A következő mérkőzés:

Kasatkina, Daria - Prozorova, Tatiana
Játékok száma  16,5 alatt   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 20, 2023, 06:47:02
Még egy meccs következik:

Yastremska, Dayana - Paolini, Jasmine
Szettek száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 21, 2023, 10:48:56
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,10 + 2,25 + 2,43 - 3 = + 3,78 E profit

A mai első meccs:

Ulsan Hyundai FC - Jeju United
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 21, 2023, 10:53:39
A következő mérkőzés:

Pohang Steelers - Jeonbuk Motors
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 21, 2023, 10:56:17
Még egy meccs következik:

Arka Gdynia - Termalica Bruk-Bet Nieciecza
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 22, 2023, 18:02:42
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 1,96 + 2,20 + 2,05 - 3 = + 3,21 E profit

A mai első meccs:

Paolini, Jasmine - Sorribes Tormo, Sara
Szettek száma 2,5 felett   2.45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 22, 2023, 18:04:36
A következő mérkőzés:

Club Atlético Alvarado - Deportivo Morón
Mindkét csapat gólt szerez   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 22, 2023, 18:06:44
Még egy meccs következik:

San Lorenzo - Argentinos Jrs
San Lorenzo   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 23, 2023, 15:18:31
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

KR Reykjavík - Vikingur Reykjavík
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2.05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 23, 2023, 15:20:21
A következő mérkőzés:

Atlético Rafaela - Gimnasia de Jujuy
Atlético Rafaela   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 23, 2023, 15:22:25
Még egy meccs következik:

Paolini, Jasmine - Qinwen Zheng
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 24, 2023, 13:13:49
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,05 + 1,90 + 2,45 - 3 = + 3,40 E profit

A mai első meccs:

Banfield - Godoy Cruz
Mindkét csapat gólt szerez   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 24, 2023, 13:15:52
A következő mérkőzés:

FC Nordsjælland - Viborg FF
FC Nordsjælland   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 24, 2023, 13:18:37
Még egy meccs következik:

Seidel, Ella - Niemeier, Jule
Játékok száma 19,5 alatt   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 25, 2023, 14:46:27
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,10 - 3 = - 0,90 E veszteség

A mai első meccs:

Saville, Daria - Paolini, Jasmine
0-2   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 25, 2023, 14:49:26
A következő mérkőzés:

Thompson, Jordan - Nishikori, Kei
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 25, 2023, 14:51:09
Még egy meccs következik:

Barracas Central - Arsenal de Sarandi
Barracas Central   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 26, 2023, 14:48:17
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Kuzmova, Viktoria - Noskova, Linda
0-2   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 26, 2023, 14:50:22
A következő mérkőzés:

Humbert, Ugo - Harris, Lloyd
Szettek száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 26, 2023, 14:52:06
Még egy meccs következik:

FC Stade Ouchy - Lugano
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 27, 2023, 10:27:24
A mai első meccs:

Manta FC - Guayaquil SC
Manta FC   1,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 27, 2023, 10:42:07
A következő mérkőzés:

Sorribes Tormo, Sara - Zidansek, Tamara
Szettek száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 27, 2023, 10:45:59
Még egy meccs következik:

Niemeier, Jule - Saville, Daria
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 28, 2023, 13:49:53
Értékelés (07.26.):

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,95 - 3 = - 1,05 E veszteség

Értékelés (tegnap):

Pech.
Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Unión de Santa Fe - Defensa y Justicia
Defensa y Justicia   4,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 28, 2023, 14:08:01
A következő mérkőzés:

Union Saint-Gilloise - Anderlecht
Union Saint-Gilloise   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 28, 2023, 14:10:07
Még egy meccs következik:

FC Libertad - Nacional Potosí
Nacional Potosí   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 29, 2023, 15:17:49
Értékelés:

Egy jött, egy ment.

Egyenleg: 2,20 - 2 = + 0,20 E profit

A mai első meccs:

SJK Seinäjoki - HJK
Mindkét csapat gólt szerez   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 29, 2023, 15:19:54
A következő mérkőzés:

Cobresal - Universidad Católica (CHI)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 29, 2023, 15:24:12
Még egy meccs következik:

FC Libertad - Nacional Potosí
Nacional Potosí   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 30, 2023, 15:52:28
Értékelés:

Kettő jött, egy elmaradt.

Egyenleg: 1,97 + 2,06 - 2 = + 2,03 E profit

A mai első meccs:

Gimnasia de Jujuy - CSYD Madryn
Mindkét csapat gólt szerez   2.02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 30, 2023, 15:54:36
A következő mérkőzés:

América-MG - Palmeiras-SP
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,30
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 30, 2023, 15:56:37
Még egy meccs következik:

Goiás-GO - Grêmio-RS
Grêmio-RS   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 31, 2023, 17:19:17
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,30 - 3 = - 0,70 E veszteség

A mai első meccs:

Sport Huancayo - Alianza Atletico
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2.38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 31, 2023, 17:22:49
A következő mérkőzés:

FC Libertad - Nacional Potosí
Nacional Potosí   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum július 31, 2023, 17:25:42
Még egy meccs következik:

IK Sirius FK - AIK
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 01, 2023, 19:22:14
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Ruusuvuori, Emil - Nishioka, Yoshihito
Szettek száma 2,5 felett   2.38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 01, 2023, 19:24:15
A következő mérkőzés:

Pera, Bernarda - Fernandez, Leylah Annie
Szettek száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 01, 2023, 19:26:29
Még egy meccs következik:

Baptiste, Hailey - Pliskova, Karolina
Szettek száma 2,5 felett   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 02, 2023, 12:29:03
Júliusi értékelés:
Egyenleg: - 11,98
ROI: - 16,4 %
Találati arány: 38%
Tippek száma: 73

Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,38 + 2,55 - 3 = + 1,93 E profit

A mai első meccs:

Příbram - Opava
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2.23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 02, 2023, 12:30:57
A következő mérkőzés:

Hibino, Nao - Hruncakova, Viktoria
Szettek száma 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 02, 2023, 12:32:50
Még egy meccs következik:

Bencic, Belinda - Davis, Lauren
Játékok száma 20,5 felett   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 03, 2023, 21:16:30
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Shamrock Rovers – Ferencváros (élő)
Shamrock Rovers   4,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 03, 2023, 21:20:05
A következő mérkőzés:

Humbert, Ugo - Watanuki, Yosuke (élő)
Játékok száma 19,5 alatt   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 03, 2023, 21:22:47
Még egy meccs következik:

Pegula, Jessica - Stearns, Peyton
Játékok száma 19,5 alatt   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 04, 2023, 12:40:54
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,04 + 2,00 - 3 = + 1,04 E profit

A mai első meccs:

Standard de Liège - Union Saint-Gilloise
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,93
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 04, 2023, 12:43:20
A következő mérkőzés:

Zhejiang - Wuhan Three Towns
Gólok száma 3,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 04, 2023, 12:45:17
Még egy meccs következik:

Shevchenko, Alexander - Evans, Daniel
Szettek száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 05, 2023, 17:02:01
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Cercle Brugge - Sporting de Charleroi
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 05, 2023, 17:06:25
A következő mérkőzés:

Universidad Católica (CHI) - Audax Italiano
Universidad Católica (CHI)   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 05, 2023, 17:08:20
Még egy meccs következik:

Magallanes - Unión Española
Unión Española   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 06, 2023, 17:14:07
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Petrolul Ploieşti - Farul Constanta
Farul Constanta   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 06, 2023, 17:17:48
A következő mérkőzés:

Erzgebirge Aue - FC Ingolstadt 04
FC Ingolstadt 04   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 06, 2023, 17:19:52
Még egy meccs következik:

Viking Stavanger - Bodø/Glimt
Bodø/Glimt   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 07, 2023, 22:31:12
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: -3 E veszteség

A mai első meccs:

Brady, Jennifer - Ostapenko, Jelena
Szettek száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 07, 2023, 22:33:57
A következő mérkőzés:

Aldosivi - Estudiantes de Buenos Aires
Mindkét csapat gólt szere   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 07, 2023, 22:36:55
Még egy meccs következik:

Juventude-RS - Vila Nova-GO
Juventude-RS   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 09, 2023, 13:36:46
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,50 + 2,00 - 3 = + 1,50 E profit

A mai első meccs:

HK Kópavogs - Keflavík ÍF
Gólok száma 3,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 09, 2023, 13:39:04
A következő mérkőzés:

Blinkova, Anna - Kasatkina, Daria
Játékok száma 19,5 alatt   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 09, 2023, 13:41:27
Még egy meccs következik:

Pegula, Jessica - Putintseva, Yulia
Játékok száma 18,5 alatt   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 10, 2023, 18:05:31
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,28 - 3 = - 0,72 E veszteség

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Muchova, Karolina
Játékok száma 19,5 felett   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 10, 2023, 18:08:11
A következő mérkőzés:

Bouzkova, Marie - Kasatkina, Daria
Szett hendikeppel  Kasatkina, Daria -1.5  2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 10, 2023, 18:10:10
Még egy meccs következik:

Vondrousova, Marketa - Gauff, Coco
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 11, 2023, 19:16:20
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 1,80 + 2,38 - 3 = + 1,18 E profit

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Collins, Danielle
Játékok száma 20,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 11, 2023, 19:23:03
A következő mérkőzés:

Shelbourne Dublin - Shamrock Rovers
Mindkét csapat gólt szerez   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 11, 2023, 19:26:20
Még egy meccs következik:

Pirin Blagoevgrad - Lokomotiv Plovdiv
Mindkét csapat gólt szerez   2,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 12, 2023, 18:07:26
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,08 + 1,95 - 3 = + 1,03 E profit

A mai első meccs:

FK Baumit Jablonec - Sparta Praha (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 12, 2023, 18:10:01
A következő mérkőzés:

Swiatek, Iga - Pegula, Jessica
Játékok száma 20,5 felett   1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 12, 2023, 18:11:30
Még egy meccs következik:

Always Ready - Nacional Potosí
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,92
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 13, 2023, 15:17:56
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,28 + 1,91 +1,92 - 3 = + 3,11 E profit

A mai első meccs:

Palestino - Universidad Católica (CHI)
Palestino   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 13, 2023, 15:19:34
A következő mérkőzés:

KFUM - Fredrikstad
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 13, 2023, 15:21:30
Még egy meccs következik:

Rybakina, Elena - Samsonova, Liudmila
Szettek száma 2,5 felett   2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 14, 2023, 14:48:37
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 2,05 + 2,25 + 2,35 - 3 = + 3,65 E profit

A mai első meccs:

Viktoria Žižkov - Dukla Praha
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 14, 2023, 14:52:32
A következő mérkőzés:

Naef, Celine - Potapova, Anastasia
Játékok száma 19,5 alatt   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 14, 2023, 14:55:35
Még egy meccs következik:

Korda, Sebastian - Coric, Borna
Szettek száma 2,5 felett   2,32
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 15, 2023, 15:29:26
Értékelés:

Egy jött, egy ment, egy félbeszakítva.

Egyenleg: 2,10 - 2 = + 0,10 E profit

A mai első meccs:

Azarenka, Victoria - Krejcikova, Barbora
Szettek száma 2,5 felett   2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 15, 2023, 15:34:05
A következő mérkőzés:

Kasatkina, Daria - Stearns, Peyton
Játékok száma 20,5 alatt   1,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 15, 2023, 15:36:01
Még egy meccs következik:

Jabeur, Ons - Kalinina, Anhelina
Játékok száma 20,5 alatt   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 16, 2023, 17:14:39
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,80 - 3 = - 1,20 E veszteség

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Collins, Danielle
Játékok száma 20,5 felett   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 16, 2023, 17:18:15
A következő mérkőzés:

Trevisan, Martina - Pegula, Jessica (élő)
Játékok száma 17,5 alatt   1,88
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 16, 2023, 17:21:34
Még egy meccs következik:

Nueva Chicago - San Martin San Juan
Nueva Chicago   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 18, 2023, 18:50:38
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 3 E veszteség

A mai első meccs:

Muchova, Karolina - Bouzkova, Marie
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 18, 2023, 19:43:48
A következő mérkőzés:

Heracles Almelo - NEC Nijmegen
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,87
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 18, 2023, 19:45:40
Még egy meccs következik:

Bari - Palermo
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 19, 2023, 18:23:47
Értékelés:

Egy jött, egy ment.

Egyenleg: 1,87 - 2 = - 0,13 E veszteség

A mai első meccs:

Muchova, Karolina - Sabalenka, Aryna
Szettek száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 19, 2023, 18:25:44
A következő mérkőzés:

Alcaraz, Carlos - Hurkacz, Hubert
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 19, 2023, 18:27:45
Még egy meccs következik:

São Paulo-SP - Botafogo-RJ
Mindkét csapat gólt szerez   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 20, 2023, 17:17:24
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,50 + 2,40 - 3 = + 1,90 E profit

A mai első meccs:

FC Midtjylland - Brøndby IF
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 20, 2023, 18:06:45
A következő mérkőzés:

Gauff, Coco - Muchova, Karolina
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 20, 2023, 18:09:11
Még egy meccs következik:

Alcaraz, Carlos - Djokovic, Novak
Szettek száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 21, 2023, 20:24:54
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,33 - 3 = - 0,67 E veszteség

A mai első meccs:

Flandria - Nueva Chicago
Nueva Chicago   3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 21, 2023, 21:01:47
A következő mérkőzés:

Stjarnan Gardabae - KR Reykjavík
Stjarnan Gardabae   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 21, 2023, 21:04:35
Még egy meccs következik:

San Martin San Juan - San Martín de Tucumán
Mindkét csapat gólt szerez   2,28
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 22, 2023, 21:05:12
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,00 + 3,10 - 3 = + 2,10 E profit

A mai első meccs:

Bonzi, Benjamin - Korda, Sebastian
Játékok száma 21,5 alatt   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 22, 2023, 21:14:08
 következő mérkőzés:

Jeanjean, Leolia - Martincova, Tereza
Játékok száma 20,5 alat  1,91
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 22, 2023, 21:19:21
Még egy meccs következik:

Lehecka, Jiri - Krueger, Mitchell
Játékok száma 21,5 alatt   1,97
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 23, 2023, 18:58:01
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,00 - 3 = - 1 E veszteség

A mai első meccs:

Cape Town City FC - Sekhukhune United
Cape Town City FC   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 23, 2023, 19:02:47
A következő mérkőzés:

Jorge Wilstermann - Univ De Vinto
Jorge Wilstermann   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 24, 2023, 14:42:12
Értékelés:

Pech.

Egyenleg: - 2 E veszteség

A mai első meccs:

Hobro - AaB Aalborg
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,33
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 24, 2023, 14:44:46
A következő mérkőzés:

KI Klaksvik - Sheriff Tiraspol
KI Klaksvik   3,80
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 24, 2023, 14:46:54
Még egy meccs következik:

Mandlik, Elizabeth - Bondar, Anna
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 25, 2023, 15:42:23
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,33 - 3 = - 0,67 E veszteség

A mai első meccs:

Droguet, Titouan - Sandgren, Tennys
Szettek száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 25, 2023, 15:45:40
A következő mérkőzés:

GKS Tychy '71 - Miedź Legnica
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 25, 2023, 15:47:38
Még egy meccs következik:

Příbram - Dukla Praha
Dukla Praha és gólok száma 2,5 felett   2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 26, 2023, 17:56:29
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: - 0,77 E veszteség

A mai első meccs:

San Lorenzo - Belgrano
San Lorenzo   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 26, 2023, 17:58:30
A következő mérkőzés:

Alexandrova, Ekaterina - Sorribes Tormo, Sara
Szettek száma 2,5 felett    2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 26, 2023, 18:00:27
Még egy meccs következik:

Tomova, Viktoriya - Liu, Claire
Szettek száma 2,5 felett   2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 27, 2023, 18:38:06
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,43 – 3 = - 0,57 E veszteség

A mai első meccs:

Platense - Defensa y Justicia
Defensa y Justicia Döntetlen esetén a tét visszajár   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 27, 2023, 18:39:46
A következő mérkőzés:

América-MG - São Paulo-SP
São Paulo-SP    2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 27, 2023, 18:41:25
Még egy meccs következik:

Emelec - Delfin SC
Mindkét csapat gólt szerez   1,95
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 28, 2023, 16:54:59
Értékelés:

Egy ,,Push", kettő ment.

Egyenleg: - 2 E veszteség

A mai első meccs:

Swiatek, Iga - Peterson, Rebecca
Játékok száma 16,5 alatt   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 28, 2023, 16:57:09
A következő mérkőzés:

Kalinina, Anhelina - Sorribes Tormo, Sara
Szettek száma 2,5 felett    2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 28, 2023, 16:59:17
Még egy meccs következik:

Kalinskaya, Anna - Siniakova, Katerina
Kalinskaya, Anna   1,98
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 29, 2023, 14:21:00
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,02 + 1,98 – 3 = +1,00 E profit

A mai első meccs:

Kasatkina, Daria - Parks, Alycia
Játékok száma 18,5 alatt   2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 29, 2023, 14:24:27
A következő mérkőzés:

Jabeur, Ons - Osorio, Camila
Játékok száma 18,5 alatt    2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 29, 2023, 14:27:36
Még egy meccs következik:

Noskova, Linda - Brengle, Madison
Szett hendikeppel  Noskova, Linda -1.5  2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 30, 2023, 19:01:09
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,05 - 3 = - 0,95 E veszteség

A mai első meccs:

Ostapenko, Jelena - Avanesyan, Elina
Játékok száma 19,5 alatt   2,02
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 30, 2023, 19:04:16
A következő mérkőzés:

Muchova, Karolina - Frech, Magdalena
Játékok száma 17,5 alatt    2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 30, 2023, 19:07:36
Még egy meccs következik:

Azarenka, Victoria - Lin Zhu
Játékok száma 19,5 alatt   2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 31, 2023, 20:31:11
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg:2,17 – 3 = -0,83 E vesztség

A mai első meccs:

Wydad AC Casablanca - FUS Rabat
Wydad AC Casablanca és gólok száma 1,5 felett  2,65
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 31, 2023, 20:33:34
A következő mérkőzés:

Martic, Petra - Bouzkova, Marie
Szettek száma 2,5 felett    2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum augusztus 31, 2023, 20:35:43
Még egy meccs következik:

Svitolina, Elina - Pavlyuchenkova, Anastasia
Szettek száma 2,5 felett   2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 02, 2023, 22:07:58
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,60 -3 = -0,40  veszteség

A mai első meccs:

Jaguares de Córdoba - Independiente Medellín
Independiente Medellín   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 02, 2023, 22:09:31
A következő mérkőzés:

Patronato de Paraná - All Boys
Mindkét csapat gólt szerez    2,43
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 02, 2023, 22:11:18
Még egy meccs következik:

Universidad Católica (ECU) - El Nacional (ECU)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 09, 2023, 16:13:13
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,43 -3 = - 0,57 E veszteség

A mai első meccs:

Chesterfield - Dag & Red (élő)
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,23
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 09, 2023, 16:15:22
A következő mérkőzés:

Gauff, Coco - Sabalenka, Aryna
Szettek száma 2,5 felett    2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 09, 2023, 16:17:59
Még egy meccs következik:

Academia Cantolao - Alianza Lima
Mindkét csapat gólt szerez   2,55
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 10, 2023, 14:48:31
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,23 + 2,35 = 1,58 E profit

A mai első meccs:

Medvedev, Daniil - Djokovic, Novak
Szettek száma 4,5 felett   3,15
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 10, 2023, 14:50:18
A következő mérkőzés:

CA San Telmo - Flandria
CA San Telmo    2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 10, 2023, 14:51:59
Még egy meccs következik:

Mitre de Santiago del Estero - Gimnasia de Jujuy
Mindkét csapat gólt szerez   2,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 11, 2023, 19:45:11
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,10 + 2,70 -3 = 1,80 E profit

A mai első meccs:

Defensa y Justicia - Godoy Cruz
Defensa y Justicia   2,00
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 11, 2023, 19:47:09
A következő mérkőzés:

Paolini, Jasmine - Navarro, Emma
Szettek száma 2,5 felett    2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 11, 2023, 19:49:22
Még egy meccs következik:

Parks, Alycia - Potapova, Anastasia
Szettek számaa 2,5 felett   2,38
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum szeptember 12, 2023, 20:47:00
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,38 – 3 = -0,62 E veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 01, 2023, 15:43:58
A mai első meccs:

FK Varnsdorf - MFK Vyškov
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,96
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 01, 2023, 15:46:03
A következő mérkőzés:

FC Vysocina Jihlava - 1. Sk Prostejov
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,06
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 01, 2023, 15:47:58
Még egy meccs következik:

FK Pardubice - Hradec Králové
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,18
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 02, 2023, 20:28:50
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,06 -3 = 0,94 E veszteség

A mai első meccs:

Brown de Adrogué - Chacarita Juniors (élö)
Mindkét csapat gólt szerez   2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 02, 2023, 20:30:50
A következő mérkőzés:

Godoy Cruz - Instituto AC Córdoba
Mindkét csapat gólt szerez    2,25
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 02, 2023, 20:33:09
Még egy meccs következik:

Fulham - Chelsea
Fulham   3,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 07, 2023, 20:41:24
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: + 2,00 E profit
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 27, 2023, 14:41:31
A mai első meccs:

SV Horn - GAK 1902
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   1,90
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 27, 2023, 14:43:44
A következő mérkőzés:

Beroe Sztara Zagora - Levszki Szófia
Gólok száma 2,5 felett    2,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 27, 2023, 14:45:20
Még egy meccs következik:

FC Vysocina Jihlava - Příbram
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,04
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 28, 2023, 15:33:07
Értékelés:

Mind jött.

Egyenleg: 1,90 + 2,10 + 2,04 – 3 = + 3,04 E profit

A mai első meccs:

Baník Ostrava - FK Baumit Jablonec
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,14
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 28, 2023, 15:37:45
A következő mérkőzés:

Queens Park Rangers - Leicester City
Leicester City nyer, és mindkét csapat gólt szerez    3,10
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 28, 2023, 15:40:15
Még egy meccs következik:

Ipswich Town - Plymouth Argyle
Ipswich Town nyer, és mindkét csapat gólt szerez 2,35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 29, 2023, 15:14:47
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 3,10 + 2,35 – 3 = + 2,45 E profit

A mai első meccs:

Westerlo - Union Saint-Gilloise
Union Saint-Gilloise nyer, és mindkét csapat gólt szerez   2,85
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 29, 2023, 15:16:53
A következő mérkőzés:

Auger-Aliassime, Felix - Hurkacz, Hubert
Szettek száma 2,5 felett    2,17
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 29, 2023, 15:18:50
Még egy meccs következik:

Rybakina, Elena - Pegula, Jessica
Szettek száma 2,5 felett   2,40
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 30, 2023, 13:53:01
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,85 - 3 = - 0,15 E veszteség

A mai első meccs:

Coventry City - West Bromwich
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,50
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 30, 2023, 13:54:44
A következő mérkőzés:

National Bank of Egypt - Future FC
Future FC    2,45
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum október 30, 2023, 13:56:09
Még egy meccs következik:

Lazio - Fiorentina
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,08
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum november 04, 2023, 21:24:34
Értékelés:

Kettő jött, egy ment.

Egyenleg: 2,45 - 3 = - 0,55 E veszteség
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2023, 16:35:06
A mai első meccs:

Janvier, Maxime - Ramos-Viñolas, Albert
Ramos-Viñolas, Albert -1.5  Szett hendikeppel   1,83
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2023, 16:38:13
A következő mérkőzés:

Cornet, Alizé - Tauson, Clara
Szettek száma 2,5 felett    2,75
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 01, 2023, 16:40:30
Még egy meccs következik:

Westerlo - Anderlecht
Anderlecht   1,70
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2023, 18:08:51
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 1,70 - 3 = - 1,30 E veszteség

A mai első meccs:

Bassols Ribera, Marina - Cornet, Alizé
Szett hendikeppel: Cornet, Alizé -1.5    2.35
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2023, 18:10:25
A következő mérkőzés:

El Nacional (ECU) - Independiente del Valle
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett    2,12
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 02, 2023, 18:12:00
Még egy meccs következik:

Atlético Huracán - Platense
Atlético Huracán   2,20
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2023, 16:51:16
Értékelés:

Egy jött, kettő ment.

Egyenleg: 2,12 - 3 = - 0,88 E veszteség

A mai első meccs:

Ankaragücü - Beşiktaş A.Ş.
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,05
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2023, 16:53:24
A következő mérkőzés:

Andreeva, Erika - Bassols Ribera, Marina
Szettek száma 2,5 felett    2,60
Cím: Re:Khedron naplója
Írta: Khedron Dátum december 03, 2023, 16:55:07
Még egy meccs következik:

Atlético Nacional S.A - Independiente Medellín
Mindkét csapat gólt szerez és gólok száma 2,5 felett   2,35