Sportfogadas.org

Sportfogadás tudástár => Sportfogadás naplók => A témát indította: hillandkimi Dátum április 06, 2018, 11:10:34

Cím: Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2018, 11:10:34
Sziasztok! Indítok egy új naplót az infós tippjeimnek. A kezdő orgosoknak mondanám az "infós" nem "fixed" vagy bundás meccset jelent. :) .  Figyelek jó néhány külföldi fórumot, illetve internetes sportportált, ahol sokszor vannak olyan információk egy adott meccsről, amit pl egy magyar portálon esélytelen, hogy megtalálok/megtaláltok. Persze ez sem garancia arra, hogy ebből gazdagszik meg az ember, de legalább ad egy támpontot a fogadáshoz.

Az infós tippek általában:

- A csapatok sérült listájára

- A gazdasági helyzetre (jön a szezon hajrá, például az alacsonyabb ligákban előfordulhat, hogy egy-két egyesület 
súlyos pénzügyi gondokkal küzd)

- A csapat morálra

- A Motivációra  épülnek.

Ebben a naplómban (ahogy időm engedi) próbálom közzé tenni majd ezeket a meccseket. Sok zöldet!



   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2018, 12:03:31
BELGIUM: Jupiler League - Bajnokság Play-Off 20:30

Charleroi vs. Anderlecht Tipp: H Odds: 2,50 Office bet365  1:2  :noway:

Tudom, hogy az egyik legjobb csapat Belgiumban az Anderlecht, de ebben a szezonban teljesen hullámzó a teljesítménye, ma pedig sok a hiányzója.

(A két csapat hiányzói a csatolmányba)


AUSZTRIA: Erste Liga - 27. forduló 18:30

Austria Lustenau vs. Hartberg Tipp: V  Odds: 2,70 Office: bet365 0:4  :great:

Ennél a párharcnál jobban a motiváció dönthet, a Hartberg a feljutásért nagy versenyt fut a Ried-el. A Lustenau-nak elvileg már "mindegy" kiesni nem fog, de feljutni sem és otthon általában a jobb csapatok ellen gyengén muzsikál. Tudtommal hazai oldalon két kezdő védő nem bevethető, ezért sem értem a magas V oddsot.       
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2018, 22:34:19
Egységnyi téttel számolva +0,7 egység nyereség. Az Anderlecht tartalékosan is hozta sajnos ! Holnap új nap, ha lesz erős infós tippem hozom :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: butyi Dátum április 06, 2018, 22:36:48
Idézetet írta: hillandkimi Dátum április 06, 2018, 22:34:19
Egységnyi téttel számolva +7 egység nyereség.
nem 0,7?  :beerchug:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2018, 22:44:50
Javítva :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2018, 09:59:48
ANGLIA: Premier League

Stoke vs. Tottenham V Odds: 1,30 1:2

NÉMETORSZÁG: Bundesliga - 29. forduló

Freiburg vs. Wolfsburg Tipp: DNB Freiburg Odds: 1,57 0:2

ANGLIA: League One

Oxford Utd vs. Oldham Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,95 0:0  :noway:

(mind két oldalon eléggé foghíjas lesz a védelem)




Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2018, 12:47:56
A Sporting-ról érdekes infó látott napvilágot! Az elnök úgy határozott (ha pontos a fordításom), hogy ezt a bajnokit teljesen beáldozza a hazai csapat az Atletico elleni EL visszavágó miatt. Ha a hírek igazak akkor a Sporting B csapata fog kiállni.  Érdekes, hogy a Ferreira - ra pénteken még 15 ös szorzót kínáltak, ma már csak 4,5 ért lehet fogadni, és az odds zuhan tovább.

Beten érdemes lekötni ezt a meccset amíg megéri, mert tovább zuhanhat a vendég győzelemre adott szorzó.
Ha rossz lenne az infó, akkor sincs gáz, mert meccs előtt vagy közben ki lehet szállni.

Sporting CP vs Ferreira (Vasárnap)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2018, 19:42:50
Labdarúgás, Olaszország Serie D (Vasárnap)

Gravina - Potenza Tipp: V Odds: 1,90  0:1  :great: :great:

A Gravina holnap ifivel áll ki, míg a Potenza a rájátszásért küzd !


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2018, 20:25:34
USA:

Megbízható külföldi tippmesterek ajánlásával:

Atlanta United vs. Los Angeles FC  Tipp: Goal line 3.0 Odds: 1,550 5:0
  :great: :great: :great:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2018, 23:12:01
O fack piros 1. perc !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2018, 23:13:30
Baze videobiro vissza vont piros !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 08, 2018, 10:16:53
Sporting infók:

http://abola.pt/Clubes/Noticias/Ver/724695/147

és a mai hír:

http://abola.pt/Clubes/Noticias/Ver/724699/147

Az tény, hogy nem nyugis a helyzet, ha az elnök fejmosást tartott.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 08, 2018, 21:48:01
Megvártam a Sporting kezdőjét, csak két helyen változott az alap csapat, ezért G/G H -ba raktam, talán ez összejöhet 2,9 es szorzón :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 09, 2018, 13:30:47
Sporting sajnos kuka lett !

Infó Írországból !

Limerick vs Cobh Ramblers

Tipp: Félidő Ázsia gól hendikep 1 gól alatt Odds : 1.725  Félidő 0:0 :great: :great:

Tipp2 : Cobh Ramblers Ázsia hendikep +1.0 +1.5 Odds 1.725 0:1
  :great: :great:

A Limerick fontos bajnokit játszik szombaton a Sligo ellen, ezért a mai ligakupa  mérkőzésen tartalékos összeállításban lép pályára !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 09, 2018, 19:00:22
Holland infós:

HOLLANDIA: Eerste Divisie - 35. forduló

Cambuur vs. Jong AZ

Tipp: [Összesített gólok/ Mind két csapat szerez gólt]: 2,5 felet és igen Odds: 1,72


Tipp2: Csapat összesített gólok Jong Az 1,5 felett Odds: 2,75
:great: :great: :great:

A Cambuurból ma 5 alap és 2 perem ember fog hiányozni, a vendégektől elvileg senki.

Cambuur hiányzói: Rossi (4/1 csatár), Narsingh (8/1 csatár), Robertha (12/5) 2. legeredményesebb csatár), Mathieu (25/2 csatár), Boerlage (23/3 középpályás), Kip (27/4 középpályás), Barto (32/9 első számú csatár)

Sok sikert !!!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 09, 2018, 21:33:07
a holland infós és az ír félidő pipa:)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 09, 2018, 22:36:12
100% os nap :)

Kiesett a Limerick, a V győzelem 12 es odds volt :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 11, 2018, 17:25:18
ANGLIA: League One

Oldham vs Walsall

Az Oldham összes alapvédője lesérült, név szerint Gerrard ( 26/1), Bryan ( 11/0), Dummingam ( 30/2 ) és McLaughlin 16/1)  A hírek szerint Wellens a hazaiak edzője a két tinédzsernek Edmundson-nak (3/1) és a 18 éves Hamer-nek (1/0) szavazhat bizalmat.

A beten ennek ellenére az Oldham a favorit (2.0 odds).

A gólok felé hajlok:

Az Oldham kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést:  Tipp: NEM   Odds: 1,44 (félidő:1:1) WIN !!! :great: :great:

Gólok száma (goal line) 2.0 Odds: 1,55  PUSH !


Walsall gólok száma 1,5 gól felett Odds: 3,45 :noway:



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 11, 2018, 21:41:34
Alakul ez az Oldham meccs egy pici vendég gól és fullos a mai nap is :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 11, 2018, 23:37:43
Csütörtök: Olaszország D osztály: Time: 16:00

Picerno - Turris Tipp: V Odds: 2,15 2:1  :noway:

vagy DNB Turris Odds: 1,61

A Picerno már nem érhet oda a felső házba, ezért 6 játékos kihagyja a holnapi találkozót, a vendég Turris viszont szeretné stabilizálni a helyét és ezzel elkerülni a kiesési szakaszt.

Név szerint: Tedesco (csatár 11/4), Franzese (középpályás 25/4), Carrieri (védő 25/2),  Impagliazzo (védő 21/1), Morra (csatár 13/3), Caponero (védő 20/0 ) nem játszik a hazaiaknál.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 11, 2018, 23:49:59
MLS éjjeli tipp:

USA: MLS

New York City vs Real Salt Lake Tipp: New York City FC -1,0   Odds: 1,65 4:0  :great: :great: :great:

Legfontosabb hír talán, hogy Villa elvileg már bevethető. A vendégekről annyit, hogy nem sokat pihenhettek, mert 3 napja még bajnokit játszottak otthon és többen kisebb sérüléssel küszködnek.

Real Salt Lake esetleges hiányzói: Tony Beltran (védő), Jordan Allen (középpályás), Taylor Peay (0/0), Shawn Barry (védő 2/0), Luke Mulholland (középpályás 1/0), Demar Phillips (védő 5/0), Marcelo Silva (védő 3/0) .

Az óvatosabb tippet raktam ki :) Ez sem rossz odds.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 12, 2018, 10:17:52
Éjjel simán jött a tipp :) ! Ma El !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 12, 2018, 20:22:09
Péntek:

Aston Villa vs. Leeds

Az Aston Villa hiányzói: Terry (31/1 védő), Hutton (27/0 védő), Bjarnason (23/3 középpályás)

Leeds hiányzói:  Berardi (31/0 védő), Jansson (39/3 védő), Ayling (26/0 védő), Cooper (28/1 védő), De Bock (7/0 védő), O'Kane (31/0 középpályás), Pennington (20/0), Shaugnessy (9/0 középpályás), Forshaw (9/0 középpályás)

Agyaltam, mit ajánljak, de ha már ennyi védő hiányzik, akkor csak az OVER-ben látok profitot, és a a G/G H ban.

TIPP1: 2,5 gól felett Odds: 1,75

TIPP2: 2,5 gól felett és mind két csapat lő gólt Odds: 2,30

TIPP3: G/G H (Mind két csapat lő gólt és Hazai) Odds: 3,25


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2018, 12:13:02
Mexico :

Tijuana vs Chivas Tipp : H odds 1.65 3:0  :great: :great:

Rövid infó: Szerdán a Chivas Concacaf döntőt játszik a Toronto ellen! Helyszín : Kanada ! Ezért valószínűleg a mostani bajnokit beáldozza pihentetés céljából a vendég együttes !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: oakland23 Dátum április 13, 2018, 13:23:15
Viszont a CCL fináléjának másik résztvevője, a Toronto is kikaphat ezek alapján. Giovincóék ráadásul Coloradóba mennek bajnokira, ott pedig még a magaslat miatt az oxigénszegény levegővel is meg kell küzdeni az amúgy is sokkal fáradtabb Torontónak, nem beszélve az utazásról. Az pedig jó kérdés, hogy a Torontóból ki vagy ki pihennek a kulcsemberek közül...  Ez szombat 21:00-ás meccs, szóval egész emberi időpont számunkra is, még a kezdőt is ki lehet várni, és az alapján dönteni. Bár félő, hogy ha kiderül, hogy a Torontóban mondjuk nincs altidora, Giovonco és Bradley, akkor úgy lemegy a hazai odds, hogy semmi érték nem lesz benne.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2018, 14:54:08
Beten előre meg kell rakni ! Normálba és hendibe a H t !.aztán ha a Toronto nem pihentet akkor kezdés előtt ki lehet szállni a fogadásból !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2018, 15:46:47
Még nincs infóm, de oakland érvelése alapján
a Toronto is tartalékolhat szerdára !

MLS

Colorado vs Toronto Tipp: H. odds : 2.15 office: pro 2:0 :great: :great: :great:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2018, 19:14:43
ANGLIA: Championship

Hull City vs. Sheffield Wed Tipp: H Odds: 1,75
0:1

Érdekes, hogy az eredmenyek.com csak 3 hiányzót jelöl a vendég együttesnél, holott úgy tudom, hogy ez a szám elérheti akár a 13 at . Persze a meccsnek nem sok tétje van, mert mind két együttes bent maradt, előrébb meg már
egyik sem végez. Egyedül abban bízom, hogy a Hull szeretné győzelemmel megörvendeztetni a szurkolóit.

A Sheffield hiányzói a csatolmányokban. :
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2018, 21:42:51
Holnap ezekre a meccsekre érdemes figyelni (csatolmányban): (munka miatt egész estig nem nagyon leszek, szóval online helyett marad a jó öreg tippmix)


A Bristol, Barnet, Yeovil trióról röviden annyit, hogy mindegyiknél sok a sérült és az eltiltott.

A Hacken meccs nálam kicsit meglepetés szagú, a hazai edző eltiltott és mellette még 5 játékos nem bevethető.  Ezt a párosítást élőben érdemes figyelni, hátha a Dalkurd csodát csinál.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2018, 22:39:45
Á ennyi védő maródi és csak egy pci gól ... Aston vs Leeds 1:0 jött a papír azt ennyi
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 14, 2018, 10:15:34
A Toronto honlapja ezt írja:

https://www.torontofc.ca/post/2018/04/13/three-keys-match-colorado-rapids-vs-toronto-fc

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 14, 2018, 10:18:24
Serie B


Palermo vs Cremonese Tipp: H Odds: 1,66 1:1  :noway:

Francia:

Nantes vs Dijon Tipp: H Odds: 1,70 1:1 :noway:


Természetesen mindegyik infós (sok a sérült és az eltiltott mind két vendég együttesnél)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 14, 2018, 11:42:55
Labdarúgás Németország

Bundesliga 3.

Jena - Aalen Tipp: H Odds: 1,70 3:2  :great: :great: :great:

Az Aalen-nek erre a szezonra nincs már különösebb motivációja, és az infóm szerint a vendég együttesből 8 alapember kihagyja a mai találkozót.
Otthon a Jena elég masszív (csak két veresége van), és még szüksége van néhány pontra, hogy matematikailag is bent maradjon.

Hiányzók a csatolmányban ! 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 14, 2018, 16:23:45
Vasárnap:

Juventus vs. Sampdoria Tipp: -2.0 Ázsiai Hendikep Juventus Odds: 2,025 3:0  :great:

Csak Buffon szavait idézhetem:

"Az első meccs eredménye alapján bármely más csapat feladta volna, mi azonban igazi sportemberek vagyunk. Roppantul sajnálom, hogy a végére emberhátrányban hagytam a fiúkat. Annyit ígérhetek, hogy a hétvégén a Serie A-ban tombolva lépünk pályára. Tombolva!"

Forza Juvee !!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 14, 2018, 16:37:07
Vasárnap Olasz D infós:

Montecatini - Massese Tipp: V Odds: 1,50 0:3 :great: :great: :great:

Van itt minden kérem szépen, rokoni szál, sérültek és "bunda kabát",  bár melegszik az idő.

A lényeg: A Massese az infóim szerint szeretne a rájátszásba kerülni, ahhoz viszont vasárnap kell a három pont és láss csodát a hazaiak kapusa a vendég tréner fia (Fiam pár lövést nézzél be, mert különben kitagadlak :D), jó ez még semmi, a másik érdekesség, hogy hazai oldalról jó páran hiányozni fognak, név szerint:  : Ghimenti (védő 28/2), Falivena (védő 27/2), Fedi (középpályás 23/1), Bigazzi (középpályás 14/1), Tempesti (középpályás 11/0) és Fall (középpályás 2/0)


Bízom benne, hogy az új naplóm segít az ORG tagoknak profithoz jutni :)   

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 10:54:15
SPANYOLORSZÁG: Segunda Division B - 4. csoport Time: 18:00

Real Murcia vs Extremadura Tipp: H Odds: 1,95  3:2 :great: :great:


Ennél a párharcnál a hazaikat érzem esélyesebbnek, mert az Extremadura nem igazán vitézkedik idegenben, ráadásul bőven lesz hiányzó a vendég oldalról.

Murcia hiányzói: -

Extremadura hiányzói: Aitor (25/2), Pardo (22/2), Zarfino (29/3), Benito (16/1) Gallego (10/8). Az első számú kapus Manu Garcia, a védő Broja Garcia (27/1) és a támadó Cabrera (23/4) játéka kétséges.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: oakland23 Dátum április 15, 2018, 11:08:15
Tegnap néztem a Chicago Fire- LA Galaxy MLS meccset, ott mondta a meghívott szakértő, hogy a Toronto a Concacaf BL közötti bajnokiját el szerette volna halasztani, de a Houston nem ment bele. Így a Toronto a második csapatával utazik majd Houstonba, míg az első csapat csak a döntő két meccsére koncentrál. Mondjuk ez nyílt titok lett, kíváncsi leszek a szorzókra.
Meg azt is mondta, hogy a NY Red Bulls is pont a concacaf BL miatt a Portlan ellen a második csapatával játszott, aztán nyert 1-0-ra  :) De majd úgyis a szorzók döntenek, hol lesz az érték, ha lesz-e egyáltalán valahol...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 11:15:43
NÉMETORSZÁG: 3. Liga time: 14:00

Karlsruhe vs. Rostock Tipp: H  Odds: 1,55 0:0 
:noway:

A Karlsruhe az osztályozós 3. helyért hajt, csupán 1 pont a lemaradása a Wehen-el szemben, tehát a motiváció
adott hazai oldalról, a vendég Rostock 5 forduló óta nem nyert, igaz ebből 4 szer x elt, de úgy érzem, hogy ma az újabb pont szerzésre kevés esélye lesz.

A Karlsruhe hiányzói: -

Rostock hiányzói: Hüsing (védő 33/4), Holthaus (védő 32/0), Rankovic (védő 19/0), Evseev (középpályás 22/3),
Hilsner (középpályás 18/4), Quiring (középpályás 9/0), Wannenwetsch (középpályás 32/2), Ziemer (csatár 6/1),
Bouziane (csatár 14/0)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 11:21:22
Idézetet írta: oakland23 Dátum április 15, 2018, 11:08:15
Tegnap néztem a Chicago Fire- LA Galaxy MLS meccset, ott mondta a meghívott szakértő, hogy a Toronto a Concacaf BL közötti bajnokiját el szerette volna halasztani, de a Houston nem ment bele. Így a Toronto a második csapatával utazik majd Houstonba, míg az első csapat csak a döntő két meccsére koncentrál. Mondjuk ez nyílt titok lett, kíváncsi leszek a szorzókra.
Meg azt is mondta, hogy a NY Red Bulls is pont a concacaf BL miatt a Portlan ellen a második csapatával játszott, aztán nyert 1-0-ra  :) De majd úgyis a szorzók döntenek, hol lesz az érték, ha lesz-e egyáltalán valahol...

A Toronto tegnap kikapott 2:0 ra
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 11:35:35
USA: MLS

Sporting Kansas City vs. Seattle Sounders Tipp: H Odds: 1,66 2:2

Sporting hiányzói:  F. Gutiérrez (középpályás 5/5)

Seattle Sounders hiányzói: Leerdam (védő 2/0), Dempsey (csatár(1/0), Wingo (csatár 1/0), Víctor Rodríguez (középpályás 0/0), O. Alonso (középpályás 0/0), Kim Ki-Hee (védő 1/0),  J. Morris csatár (0/0)

Jó formában a Sporting, viszont a vendégségbe érkező Seattle úgy tűnik a CCL miatt kicsit beragadt, ami pedig a bajnokságot illeti a góllövéssel is adódnak gondjai, immáron 270 perce nem talált be az ellenfelek hálójába.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: oakland23 Dátum április 15, 2018, 11:39:16
(most írtam rá a guruban pár sort  ;D)

Bocsi, hogy megint belerondítok, de ez is jó lehet talán  :)
SKC-Seattle
MLS ma estéről

A Kansas hasít, és aki ismeri a csapatot, az jól tudja, hogy otthon főleg erős. Nevek alapján nem a legjobb MLS csapat, de a kohéziót illetően, a háttérmunkát illetően mindenképp a legjobbak között van. Jól kezdte az idényt, legutóbb a Galaxy-t verte, méghozzá idegenben. Az ellenfél vasárnap az a Seattle, amely épp a KC ellentéte, ami az idényrajtot illeti. Szóval beragadt a Sounders, és ha ez nem lenne elég, három legjobbjuk közül kettő nem játszhat. Lodeiro kezdhet, de Morris és Dempsey nem léphet pályára sérülés ill. eltiltás miatt. A fix kezdő Leerdam legutóbb szintén pirosat kapott, így ő sem léphet pályára. Az SKC nagyon komoly csapatjátékot játszik, önzetlen, sokpasszos focit tolnak a hazaiak, ami ráadásul most gólokkal is párosul.
Egyébként ebben a párharcban az SKC otthonában az utsó két bajnoki 3-0-ás hazai sikerrel ért véget, így, hogy Dempsey és Morris sincs a vendégeknél, meg a forma is pocsék, egy 1-es AH-t is be lehet vállalni, de a sima H tán ennél is jobb tipp 1.75-ért.

Sima hazait 1.75-ért is lehet még fogni 1-2 helyen, én nem hiszem, hogy ez a Seattle ilyen formában Kansasben akár pontot szerez. amit még nem néztem, az az időjárás, mert elvileg az elég tré az USÁban, Minnesotában 50 centi hó van elvileg  :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 11:51:00
OLASZORSZÁG: Serie C - C csoport

Virtus Francavilla vs. Matera Tipp: DNB Virtus Francavilla (nincs fogadás döntetlenre) Odds: 1,60 2:2

A Matera-t súlyós sérülés hullám gyötri, a múlt héten is volt erről a csapatról infóm, de nem mertem behúzni a vereségét, erre tessék a Rende győzött jó kis 4,33 as oddson. Ma szintén ez a sors juthat neki.

A Virtus-nál csak Viola csatár 15/2 nem bevethető.

A Matera hiányzói:  Dugandžić (22/5 csatár), Mattera (10/0 védő), Maciucca (6/0 védő), Urso (kp 20/0),  Ângelo (védő 25/0), Giovinco (csatár 26/5), Strambelli (kp 22/4), Stendardo (védő 4/0)

PUSH!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 11:52:10
Bárki írhat nyugodtan :) főleg ha van jó tippje :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 12:03:47
MEXIKÓ: Primera División - Clausura - 15. forduló

Veracruz vs. Leon Tipp: H Odds: 2,29  1:2  :noway:

A forma kedvez, de az egymás elleni nem a Veracruz-nak, ahogy néztem mindig kikapott a Leon-tól. Talán ma van a legnagyobb esélye megszakítani ezt a negatív sorozatát, mert a vendég együttesből rengetegen hiányoznak.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 12:24:35
Tegnap azért jól belenyúltam az infósokba. Volt amit nem tettem ide ki, de az is X lett, angolok közül csak javasoltam, abból a Wycombe nyögve velős 0:1, a többi pff... Hull kikapott, mellette volt két angol X, aztán ehhez jött a Nantes, Palermo, Gumaires trió, ha jól számoltam 5 döncim lett. A Colorado és a Jena győzelme mentette meg a napom. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 20:44:29
Hát ez szar nap volt, megint hiába az infó totál ellentéte jött... piros lap, meg sima Murcia vereség..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 21:31:00
mikor ránéztem 0:2 volt erre 3:2 lett :D, vasárnaponként nekem is meccsem van, de ki ha én nem tudnám 0:2 ről is fel lehet támadni :D

https://www.eredmenyek.com/merkozes/Eix9nE5p/#osszefoglalas
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 15, 2018, 22:04:53
Újabb friss hír:  Bunda ide vagy oda ez simán jött.

VALDINIEVOLE MONTECATINI VS. MASSESE  0 - 3
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 17, 2018, 17:20:39
ANGLIA: League Two - 39. forduló

Accrington vs. Yeovil Tipp: H Odds: 1,50 2:0  :great:

BELGIUM: Jupiler League - Európa Liga csoport

Mouscron vs. Waasland-Beveren Tipp: Első félidő gólok 1.0 felett odds: 1,70 félidő 1:1 
:great: :great:

NÉMETORSZÁG: 3. Liga

Carl Zeiss Jena -Magdeburg Tipp: V   Odds: 2,00 1:5 :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 18, 2018, 17:56:18
Infós :)

TÖRÖKORSZÁG: Török Kupa

Galatasaray vs. Akhisar Belediye Tipp: -1.5 ázsiai hendikep Galatasaray  Odds: 1,975 0:2  :noway:

BULGÁRIA: Parva Liga - Bajnokság Play-Off

Ludogorets vs. Beroe Tipp: Félidő/Vége H/H  Odds: 1,75 7:0 :great: :great: :great:

DÉL-AMERIKA: Copa Libertadores

Libertad (Par) vs. Penarol (Uru) Tipp: H   Odds: 2,04 2:1  :great: :great:

OLASZORSZÁG: Serie A

Sampdoria    vs. Bologna Tipp:H Odds:1,70 1:0 :great: :great: :great:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 19, 2018, 17:49:44
Infós.

DÉL-AMERIKA: Copa Libertadores

Alianza Lima (Per) vs. Junior (Col) Tipp: Ázsiai hendikep +0.5 Alianza Lima Odds: 1,85 0:2  :noway:

DÁNIA: Superliga - Osztályozó csoport - 4. forduló

Lyngby vs. Sonderjyske Tipp: Első félidő 1.0 gól felett Odds: 1,90 félidő 0:0  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 19, 2018, 17:51:09
SVÁJC: Challenge League - 29. forduló

Wil vs. Chiasso Tipp: H Odds: 2,04 (infós) 1:0  :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 19, 2018, 19:23:46
Megint a Rosenborg játszik érdekes meccset, félidőben a jóval szerényebb tudású Trygg\Lade vezetett 2:1-re :D, a 2. félidőben viszont 7 perc alatt két gólt rámolt be a Rosi, most az állás 2:3
Itt kb a fordítós félidő volt 30 as odds, G/G V is lehetett 2es odds felett..
Szóval na...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 19, 2018, 22:14:59
BULGÁRIA: Parva Liga - Osztályozó csoport (Péntek)

Cserno More vs. Slavia Szófia Tipp: H Odds: 1,55 2:0  :great: :great:

A hazai gárdánál kevesebb a hiányzó, mint a Slavia-nál és az egymás elleni mérleg is a pályaválasztónak kedvez. Még van érték a Cserno győzelmében.

Sérült lista a csatolmányban



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 19, 2018, 22:30:33
FRANCIAORSZÁG: Ligue 1 - 34. forduló

Dijon vs. Lyon Tipp: G/G V (mind két csapat szerez gólt és V)  Odds: 2,75 2:5
  :great: :great: :great: :great: :great:

Önmagához képest kicsit tartalékosabb lesz a Dijon, de nem szabad szó nélkül elmennem a 15 meccse tartó góllövési szériájának, 2017.09.30 tól ez idáig, minden hazai meccsén szerzett gólt a Dijon.

A Dijon hiányzói: Abeid (kp 19/0), Balmont (kp 21/1), Lautoa(v 9/0), Xeka(kp 17/2), Tavares(cs 23/11), Jeannot (cs 23/4)

Lyon hiányzói : Mariano Diaz (cs 31/18) kétséges.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2018, 17:11:11
FRANCIAORSZÁG: Ligue 2

GFC Ajaccio vs. Tours H Odds: 1,80 3:2 :great: :great:

HOLLANDIA: Eerste Divisie

Den Bosch vs. FC Emmen Tipp: V Odds: 1,70 Elhalasztva

BELGIUM: Proximus League - Osztályozó

St. Gilloise vs. Westerlo Tipp: V  Odds: 2,50 0:2 :great: :great:

FRANCIAORSZÁG: National

Lyon Duchere vs. Creteil Tipp: H Odds: 1,80 1:1  :noway: :noway:


Mai infósok :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2018, 21:29:17
Szombati infósok:

ANGLIA: League Two - 44. forduló

Notts County vs. Yeovil Tipp: H Odds: 1,66 4:1
:great: :great:

Swindon vs. Grimsby Town Tipp: Mind két csapat szerez gólt G/G Tipp: Igen Odds: 1,83  0:1 :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2018, 21:53:24
Éjjeli Argentin infós:

Argentinos Jrs v Olimpo B Blanca Tipp: (Ázsiai hendikep - további piacok) Argentinos Jrs -1,5 Odds: 1,90  1:0 :(
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2018, 22:41:50
Nem zártam rosszul a pénteket, 6 tippből 4 GY, 1V és egy törölt meccs. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: drogos Dátum április 20, 2018, 23:03:36
Összesítve nagyjából milyen a stat?
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2018, 23:04:15
NÉMETORSZÁG: Bundesliga 2. - 31. forduló

Regensburg vs St. Pauli Tipp: H Odds: 1,90 3:1  :great: :great:

Regen-nek elvileg van még esélye az osztályozót érő 3. helyre ezért sem értem a magas H oddsot, főleg annak tükrében, hogy a kiesési osztályozót elkerülni kívánó Pauli-ból 6 alapember kiesett. Szerintem a hazai győzelemre adott odds, olyan 1,5-1,6 ra eshet vissza.


Hiányzók a csatolmányban.

Sajnos a minőségi szerkesztésre mostanában kevés az időm, ezért bocsi mindenkitől, hogy nem csatoltam képet, vagy nem írtam le a sérülteket a többi tippemhez.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2018, 23:07:19
Idézetet írta: drogos Dátum április 20, 2018, 23:03:36
Összesítve nagyjából milyen a stat?

Úgy gondoltam, hogy megvárom az április végét és utána csinálom meg a statot!  Több adattal pontosabb képet kapok/kaphattok.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 21, 2018, 18:29:00
SVÁJC: Challenge League (vasárnapi infós)

Chiasso vs. Aarau Tipp: H Odds: 2,45 0:2  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2018, 09:38:14
SPANYOLORSZÁG: LaLiga2 - 36. forduló 16:00

Barcelona B vs. Vallecano Tipp: DNB (nincs fogadás döntetlenre) Vallecano Odds: 1,66 2:3
[/color]  :great:

A Barca B sérültjei: David Costas(v 31/0), Dani Morer (v 4/0), Hongla (v 5/0), Miranda (v 7/1), Oriol Busquets (kp (22/0), Carles Pérez (kp 21/3), Abel Ruiz (cs 23/3), Jose Arnaiz (cs 20/6)

Vallecano sérültjei: Guerra (15/3), Trejo (csatár 30/11) --piros lap miatt hiányzik.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2018, 09:50:07
OLASZORSZÁG: Serie C - C csoport

Andria vs. Matera Tipp: H Odds:2,25  0:1  :noway:

Andria hiányzók: Di Cosmo(kp 14/0), A. Tiritiello (v 24/3)

Matera hiányzók:   De Falco (kp 26/1), Battista (cs 22/1), Maciucca (v 6/0), Ângelo (v 26/0), Urso (kp 20/1)
Stendardo (v 4/0), Strambelli (kp 22/4), Giovinco (cs 26/5).
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2018, 09:54:09
GÖRÖGORSZÁG: Football League

Aiginiakos vs. Sparti Tipp: H   Odds: 1,62 2:0 :great: :great:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2018, 10:13:31
ARGENTÍNA: Superliga - 24. forduló

Arsenal Sarandi vs. River Plate Tipp: 1X  Odds: 2,25  0:3  :noway: :noway:

Kicsit zavaros az eredmények sérült listája erről a meccsről, a hazai csapatból 6 nevet látok, a vendégtől pedig csak 3 at, akik esetleg kihagyhatják a ma esti fordulót, holott az infóm szerint a River-ből 9 játékos nem bevethető.

Egyéb érdekesség, hogy 2 napja a River Plate Ecuadorban játszott Copa Libertadores mérkőzést. Szerintem erre a bajnokira a B keret jön, de okosabb csak a hivatalos kezdők után leszek. Az Arsenal otthoni formája rendben van, nagyon nehéz legyőzni, és talán a legfontosabb, hogy a River mumus csapata, utoljára a vendég együttes 2012 ben tudott győzni.

Hiányzók a csatolmányban. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2018, 10:35:55
SZLOVÁKIA: Fortuna liga - Bajnokság Play-Off - 6. forduló

Zilina vs. Dunajska Streda Tipp: DNB Zilina Odds: 1,57 2:3  :noway:

Ma jó néhány alapemberére nem számíthat Rossi mester.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2018, 10:58:57
NÉMETORSZÁG: 3. Liga

Aalen vs. Osnabrück Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,75 2:1  :great: :great:

Mind két oldalon fontos hiányzók, tudtommal a vendégeknél a 19 éves Tigges (3. számú kapus) fog védeni, aki összesen ebben a szezonban 11 percet játszott.

Kicsit bátrabb tipp, de bele fogom számolni a hó végi statomba: Eredmény/Összesített gólok 2,5 gól felett és Aalen
Odds: 3,60
2:1 [/color] :great: :great:

Sok sikert, ennyi volt a mai infós napom :)   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2018, 21:50:21
A német infós szépen lejött, tökéletes a 2:1, a görög sima volt, Barca B izzadós,  a DAC még oké, Rossi egy mágus :) de a többi.. sajnos a svájci és az olasz párharcnál túl értékeltem a H ban rejlő jó szorzókat. .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 23, 2018, 18:47:23
ARGENTÍNA: Superliga - 24. forduló (infós) Time: 00:00

Colon vs. Patronato Tipp: H Odds: 1,66 4:0  :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 23, 2018, 19:04:25
HOLLANDIA: Eerste Divisie - 37. forduló

Den Bosch vs. FC Emmen

Anno még 8 hiányzója volt a hazai gárdának, a mérkőzésnek igazából nincs tétje a Den Bosh bent maradt, míg az Emmen
gyakorlatilag már ott van a rájátszásban.

A sima over oddsa szinte fogadhatatlan 1,36 ért

Ezekben látok értéket:

Tipp1: 2,5 gól felett és mind két csapat lő gólt Odds: 1,57

Tipp2: 1 félidő 1,5 gól felett Odds: 2,00

Tipp3: Csapat összesített gól Den Bosh 1,5 gól felett Odds: 2,25


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 24, 2018, 19:12:26
FRANCIAORSZÁG: Ligue 2 - 35. forduló (INFÓS)

Auxerre vs. Reims  Tipp: 2,5 gól felett Odds: 2,00  1:4  :great: :great: :great:

A hazai gárdánál 3 alap védő Polomat, Ba, Tacalfred, míg a Reims-nél csak Martin, Kone (kiegészítő emberek) és Oudin (csatár), fog hiányozni. Igazából egyik csapatnak sem fontos már ez a bajnoki, a pályaválasztó bent maradt, míg a vendég Reims már bajnok. Ha valaki fogad erre a meccsre akkor csak az overt javasolnám :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 24, 2018, 19:22:40
FRANCIAORSZÁG: Ligue 2 - 35. forduló (INFÓS)

Tours vs. Quevilly Rouen Tipp: V Odds: 2,29 2:2 :noway:

A Tours kiesett és ma sok a hiányzója, a Rouen-nek csak a győzelem elfogadható, ugyanis csak 4 ponttal van lemaradva az osztályozós, illetve 5 ponttal a bent maradást érő helyektől.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 24, 2018, 19:30:33
ANGLIA: Championship - 40. forduló (INFÓS)

Nottingham vs. Barnsley Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,80  3:0  :great: :great:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 24, 2018, 19:40:31
ANGLIA: League Two - 40. forduló

Yeovil vs. Forest Green 

Tipp1: Mind két csapat szerez gólt : IGEN Odds: 1,83

Tipp2: 2,5 gól felett Odds: 2,25  :noway:

Tipp3: DNB Forest Green 1,83

Tipp4: 1 félidő (goal line) 0.5, 1.0 gól felett Odds: 1,70 F: 0:0


Ezt benéztem, ezeknek jó volt a 0:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 24, 2018, 22:47:02
FINNORSZÁG: Veikkausliiga (infós)

Rovaniemi vs. Lahti Tipp: H  Odds: 2,25   2:0 :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2018, 10:56:14
Szerb Liga: Infó s

Partizan vs Radnicki 3:1 :great: :great:

A Partizan első számú kapusa Stojkovic és a védelem oszlopos tagja Miletic nem játszik a mai bajnokin !

A Radnicki nál szinte a komplett középpálya hiányozhat, Stojanovic, Subic és Noma sérültek, míg Mrkic (csatár) játéka bizonytalan.


Tipp: (-1) Partizan odds 1.66
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: sunik29 Dátum április 26, 2018, 12:11:11
Idézetet írta: hillandkimi Dátum április 26, 2018, 10:56:14
Szerb Liga: Infó s

Partizan vs Radnicki

A Partizan első számú kapusa Stojkovic és a védelem oszlopos tagja Miletic nem játszik a mai bajnokin !

A Radnicki nál szinte a komplett középpálya hiányozhat, Stojanovic, Subic és Noma sérültek, míg Mrkic (csatár) játéka bizonytalan.


Tipp: (-1) Partizan odds 1.66

Szia ahogy a tendenciat nezem  +2 Radnicki   1.63 oddsza szepen esik, vagyis inkabb a te tipped ellentete  ;)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2018, 12:26:45
Értem ! Overt akartam de az csak 1.52 kb ! Ma kevés a meccs ! Holnaptól már jobb lesz a kínálat !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2018, 19:35:23
A várva várt statisztika, a számok nem hazudnak.

38 nyertes, 2 PUSH és 31 vesztes tipp (valahol egy bajnokin triplán szoptam ,erre majd jobban oda figyelek).

Profitot nem számoltam, azt majd csak hó végén !




Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2018, 19:57:52
Idézetet írta: sunik29 Dátum április 26, 2018, 12:11:11
Szia ahogy a tendenciat nezem  +2 Radnicki   1.63 oddsza szepen esik, vagyis inkabb a te tipped ellentete  ;)

Szerencsére az pont nem lett jó. Mondjuk több tippem is volt a meccsre G/G H, és az over, de nem akartam úgy járni, mint az angolnál. A 3:1 tökéletes :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2018, 21:55:49
GERMANY Bayern Süd : (infós)

Ahogy néztem a táblázatot, a Rain-nek kellenek a pontok, hogy ott maradjon a rájátszást érő 2. helyen, de a sérült
lista alapján, maradtam a biztosabbnak tűnő over-nél.

SCHWABEN AUGSBURG VS. RAIN / LECH Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,70  0:0  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2018, 22:01:52
SVÉDORSZÁG: Superettan

GAIS vs. Gefle Tipp: Mind kettő csapat lő gólt: IGEN Odds: 1,80 0:0  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2018, 22:12:27
NÉMETORSZÁG: Regionalliga Bayern - 36. forduló

Memmingen vs. Buchbach  1:1

Tipp1: H   Odds: 2,00

Tipp2: 2,5 gól felett Odds: 1,80

Tipp3: Mind két csapat szerez gólt és H Odds: 4,00



A kiesés ellen menekülő Memmingen-ek jó esélye van arra, hogy mind három pontot otthon tartsa, a tartalékos vendég Buchbach-al szemben.



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 27, 2018, 19:52:22
déltől fogva net konyec... örülök, hogy szolgáltatót váltottam, azóta mindig van vmi hiba :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 27, 2018, 20:08:27
ARGENTÍNA: Superliga - 25. forduló (Infós)

Chacarita Juniors vs. Temperley Tipp: H Odds: 2,04 1:2 :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 10:02:57
Van mit vissza hozni a tegnapi bukó után a - 6 egység kicsit sok, főleg, hogy megint a fő tippem nem sült el jól. Ma talán nem hátráltat a technika és egész nap lesz internetem :)

Jó néhány meccsről megjöttek az infók, úgyhogy remélem most már vissza zöldülök  !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 10:20:05
SKÓCIA: League Two - 36. forduló

Clyde vs. Berwick Tipp: -1.5 ázsiai hendikep Clyde Odds: 1,90 1:2  :noway:

Az utolsó fordulóban kemény harc lesz az osztályozós helyekért, a Clyde jelenleg az 5. és a legfőbb riválisai épp egymással játszanak (Stirling vs. Stenhousemuir). Számolgatni nem kell, csak a győzelem elfogadható a hazai csapat számára. A hírek szerint a vendégek mestere a mai találkozót arra használja fel, hogy egy-két fiatalnak lehetőséget adjon.
Sajnos a sima hazaira alig adnak szorzót, de a hendikepben van érték. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 10:34:35
NÉMETORSZÁG: Bundesliga - 32. forduló

Hertha BSC vs. Augsburg Tipp: H    Odds: 2,10 2:2  :noway:

Nyomás nélkül játszhat mind két együttes, mert a fő célt, azaz a bent maradást elérték. Kérdés, hogy a Dárdai vezette Hertha mit akar kezdeni a maradék fordulókban, maradt e annyi kraft és motiváció a játékosokban, hogy egy szerencsés hajrával megszorítsák a botladozó Lipcse, Frankfurt párost. Egyet tudok, hogy nem Dárdain fog múlni. :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 10:47:27
ANGLIA: Championship - 45. forduló (infós)


Wolves vs. Sheffield Wed  Tipp: G/G H (Mind kettő lő gólt és hazai)  Odds: 2,75  0:0  :noway: :noway:

Az újdonsült bajnoknak illene győzelemmel zárnia az utolsó hazai meccsét, főleg annak tükrében, hogy a Sheffiled eléggé
tartalékos lesz.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 11:19:48
ANGLIA: Championship - 45. forduló (infós)

Reading vs. Ipswich  Tipp: X   Odds: 3,70 0:4  :noway:

Tavaly a Reading a 3. helyen zárt, az idei szezon végén pedig örül ha nem esik ki. Stam mestert elzavarták, de az új edzővel is nyomorék a gárda. Szerintem a nyáron a fele keret szélnek lesz eresztve. Rátérve a mai meccsre.  Elég jó oddson adják a Reading mai győzelmét (1,90), ahhoz képest, hogy az Ips kb B kerettel érkezik, de érzésem szerint olyan rossz passzban van a pályaválasztó, hogy a minimális 1 pontra fog menni, ami, ha jól számoltam tuti bent maradást ér.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 11:48:02
ARGENTÍNA: Superliga - 25. forduló (infós)

Huracan vs. Atl. Tucuman Tipp: -1 ázsiai hendikep Huracan  Odds: 1,925 3:2 PUSH

A vendégektől egy sor kezdő hiányozhat.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 12:06:02
FRANCIAORSZÁG: Ligue 1 - 35. forduló (infós)

Bordeaux vs. Dijon Tipp: G/G H Odds: 3,25 3:1  :great: :great: :great:




Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 12:37:45
USA: MLS (Infós)

Atlanta United vs. Montreal Impact Tipp: -1.5 Atlanta United Odds: 2,05 4:1  :great: :great:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 12:55:58
LENGYELORSZÁG: Ekstraklasa - Bajnokság Play-Off (Infós)


Lech Poznan - Gornik Zabrze Tipp: G/G H Odds: 3,10 2:4  :noway:

Gornik a kezdőjéhez képest tartalékosabb lesz, és ha az infók helyesek akkor a vendégeknél pár ifista is szerephez juthat.
Az egymás elleni alapján döntöttem, mert azért a Lech néha tud negatív meglepetést okozni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 13:11:21
NÉMETORSZÁG: 3. Liga 14:00 (infós)

Osnabrück vs. Jena Tipp: Gólok száma (goal line) 3.0 Odds: 2,05 1:2 PUSH


Hallescher vs. Magdeburg Tipp: G/G V Odds: 4,75 0:2  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 13:50:57
ANGLIA: League Two - 45. forduló (infós)

Chesterfield vs. Wycombe Tipp: G/G V Odds: 3,50 1:2 :great: :great:

https://www.wycombewanderers.co.uk/news/2018/april/match-preview-for-chesterfield-vs-wycombe-wanderers-on-28-apr-18/

Big Match, harc a feljutásért stb... .  Azért ez a tippem, mert a sima V ben nem láttam értéket és hazai környezetben okozhat gondot a liga utolsó Chester a több védőjét is nélkülöző Wycombe-nak. A listán Akinfenwa (a Wycombe házi gólkirály 41/17) sérültnek van jelölve, de a hivatalos honlapon úgy fordítottam, hogy bevethető állapotba hozták.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 13:54:06
ANGLIA: League Two - 45. forduló (infós)

Stevenage vs. Exeter Tipp: 2,5 gól felett Odds: 2,05 3:1  :great: :great:

Sok védő hiányzik mind két oldalról.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 13:58:26
ANGLIA: League One - 45. forduló

Charlton vs. Blackburn Tipp: V   Odds: 2,89 1:0  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 14:11:46
SKÓCIA: League One - 36. forduló

Ayr vs. Albion Rovers Tipp: Ázsiai -2.0 hendikep Ayr Odds: 2,40 2:0 PuSH

Az Ayr elrontotta az utolsó két bajnokiját, ami miatt a Raith-al szemben 1 pontos hátrányba került. Ma alap elvárás a győzelem, aztán lehet imádkozni, hogy a fő rivális pontot/pontokat bukjon és meglegyen a bajnoki cím.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 14:31:30
FRANCIAORSZÁG: Ligue 1 - 35. forduló

Lyon vs. Nantes Tipp: G/G H   Odds: 2,75 2:0

Ennél a tippnél a Nantes idegenben lőtt gól statisztikáját vettem figyelembe (19 meccsből csak kétszer nem szerzett gólt).
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 21:55:13
BRAZÍLIA: Campeonato Brasileiro B - 3. forduló (infós)

Ponte Preta vs. Londrina Tipp: H Odds: 1,70 0:1  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2018, 23:14:30
Ezen a Reading-en, meg a Lech-en össze húztam a szemöldököm, B-keretes Ips 4 et vág, a Lech harcban volt a bajnoki címért, aztán tessék otthon egy 4 est kapnak...

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2018, 10:00:20
9 vesztes, 3 PUSH  és 4 győztes tipp:

Így is csak kb -3 egység veszteség.  Ma nyomom tovább :)

A vicces, hogy a New tippster ligában fullos lett, mind az 4 tippem :D


1.2-1.5

Partizan vs Radnicki Tipp : H odds 1.22 Office Bet 365   3:1  :great: :great:

1.51 - 2.00

ARGENTÍNA: Superliga - 25. forduló

Huracan vs. Atl. Tucuman Tipp: Huracan Odds: 1,53    3:2  :great: :great:

2.01 - 3.00

USA: MLS

Atlanta United vs. Montreal Impact Tipp: -1.5 Atlanta United Odds: 2,05 4:1
  :ok:

3.01 - 4.00

ANGLIA: League Two - 45. forduló (infós)

Chesterfield vs. Wycombe Tipp: G/G V Odds: 3,50  Végeredmény 1:2 :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2018, 10:07:55
Vasárnap 1. infós:

LENGYELORSZÁG: Ekstraklasa - Bajnokság Play-Off

Jagiellonia vs. Wisla Krakow Tipp: H Odds: 1,55 0:1  :noway:

Kis érdekesség a párharccal kapcsolatban: A Wisla vezetői úgy döntöttek, hogy a csapat vonattal utazik a meccs helyszínére,
kb 500km es távot 5 óra alatt sikerült megtenni, mert egy egér miatt több órát állt az adott járat :D Mellesleg bőven van hiányzó a vendégeknél.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2018, 10:46:56
GÖRÖGORSZÁG: Szuperliga - 29. forduló

Xanthi vs. AEL Larissa Tipp: Ázsiai hendikep -1.0,-1.5 Xanthi  Odds: 1,80 1:0  :crazy: -0.5

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2018, 10:52:13
DÁNIA: Superliga - Bajnokság Play-Off - 6. forduló

Midtjylland vs. Aalborg Tipp: G/G H Odds: 2,75 3:0  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2018, 11:02:24
SVÉDORSZÁG: Allsvenskan - 6. forduló

Norrköping vs. Trelleborgs Tipp: -1.5 ázsiai hendikep Norrköping Odds: 1,91 1:2  :noway:

A Trelleborgs rosszul rajtolt, 5 forduló alatt csak 1 pontot szedett össze és ma sem számítok a pontszerzésére.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2018, 11:09:24
NORVÉGIA: Eliteserien - 7. forduló

Start vs. Haugesund Tipp: V Odds: 2,55 0:1  :great:

A sérült lista alapján húztam a V-t.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2018, 11:21:56
SPANYOLORSZÁG: Segunda Division B - 1. csoport - 36. forduló

Rapido de Bouzas vs. La Coruna B Tipp: H Odds: 2,10 0:2  :noway:

Bouzas egy jó hajrával becsúszhat a rájátszást érő helyekre, ma elég jó oddson adja a bet a H sikert, főleg annak tükrében,
hogy a vendégektől 8 an nem bevethetők. Sajnos LIVE ba nem lesz fogadható.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2018, 11:40:54
NÉMETORSZÁG: 3. Liga - 36. forduló

Sonnenhof Grossaspach vs. Meppen Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,80 2:3


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2018, 21:48:16
Vicc ...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2018, 22:03:32
hiába van az embernek fasza infója egy-egy meccsről, a rohadt életbe sem az van .. svéd fostaligán akadtam ki
szinte B csapattal nyer a Trelleborgs.. Jó persze foci meg minden, ezért szép ez a játék, csak hiába a sok munka, ha fele csapat kivette a szabit .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2018, 10:42:21
PORTUGÁLIA: Primeira Liga - 32. forduló

Aves vs. Estoril Tipp: H Odds: 2,10 1:0  :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2018, 10:54:33
ÍRORSZÁG: Premier Division - 15. forduló

Bohemians vs Waterford Tipp: ázsiai hendikep 0.0 Waterford Odds: 1,90 0:1  :ok:
       

Sligo Rovers vs. Bray Wanderers  Tipp: Mind két csapat lő gólt : Igen Odds: 2,05 2:1   :ok:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2018, 10:59:49
ARGENTÍNA: Superliga - 25. forduló

Olimpo vs. Tigre Tipp: Gólok száma (goal line) 2.0, 2.5 Odds: 1,80 1:5  :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2018, 11:08:09
FRANCIAORSZÁG: Ligue 2 - 36. forduló

Lens vs. Paris FC     Tipp: ázsiai hendikep +0.5 Paris   Odds: 1,65  kurva piros lap 1:0 :noway:[/b]
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2018, 11:15:21
BULGÁRIA: Parva Liga - Osztályozó csoport - 32. forduló

Etar vs. Lokomotiv Plovdiv  Tipp:H Odds: 2,00 1:1  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2018, 11:18:48
OLASZORSZÁG: Serie B - 39. forduló

Palermo vs. Bari Tipp: Mind két csapat szerez gólt:IGEN Odds: 2,00 1:1  :great: :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2018, 12:34:29
KOSÁRLABDA USA: NBA - Play Of

Boston Celtics vs Philadelphia 76ers Tipp: V Odds: 1,69 117:107  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2018, 13:03:30
SPANYOLORSZÁG: LaLiga - 35. forduló

Betis vs. Malaga Tipp: Ázsiai hendikep -1.0,-1.5 Betis Odds: 1,98 2:1  :-X Fél vesztes..

Betis hiányzói: Also Feddal (v. 15/3) és Bartra (v. 13/0)

A Malaga hiányzói: Iturra (kp.16/1), Keko (kp 15/5), Miguel Torres (v.13/1), Recio (kp (21/1), Penaranda (cs 11/2)

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2018, 23:20:48
Április lezárva ! 110 tipp posztolva. Holnap hozom a végleges statot !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 01, 2018, 09:07:02
Az áprilisi statisztikám feltöltöttem !

Sajnos elég volt két rossz nap, hogy vigye a profitom, nem fér bele, ha egy meccsre több tippet adok, plusz volt egy 10-es egy 6-os vesztő szériám. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 01, 2018, 12:46:52
Május starting :)


OLASZORSZÁG: Serie B - 39. forduló

Cremonese vs. Novara Tipp: ázsiai hendikep 0.0 Novara odds: 2,25 1:1 fél nyertes

Brescia vs. Frosinone Tipp: ázsiai hendikep +0.5 Brescia odds: 1,70 1:2  :noway:

Parma vs. Ternana Tipp: G/G H odds:3,25 2:0  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 01, 2018, 12:50:57
NÉMETORSZÁG: Regionalliga Bayern - 23. forduló

SpVgg Bayreuth vs. Garching Tipp: Goal line 3.0 Odds: 1,70 2:3  :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 01, 2018, 12:58:53
ANGLIA: League One - 41. forduló

Scunthorpe vs. Plymouth Tipp: Mind két csapat szerez gólt: IGEN Odds: 1,80 2:0  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 01, 2018, 13:08:41
BRAZÍLIA: Campeonato Brasileiro B - 4. forduló

Boa vs. Juventude Tipp:ázsiai hendikep 0.0 Boa   Odds: 1,675 1:2  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 02, 2018, 19:22:55
ANGLIA: Vanarama National League - dél - Play Off

Hemel Hempstead vs. Braintree Tipp: Goal line 2.5,3.0 Odds: 1,925 0:1  :noway:

Plusz infó: http://www.gazette-news.co.uk/sport/16195879.Quinton__Momentum_is_giving_us_belief_for_play-off_glory/
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 03, 2018, 17:29:34
DÉL-AMERIKA: Copa Libertadores - 5. forduló

Racing Club (Arg) vs. Universidad de Chile (Chi) Tipp: ázsiai hendikep -2.0 Racing Odds: 2,30 1:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 03, 2018, 17:39:14
ANGLIA: Vanarama National League - Play Off

Boreham Wood vs. Fylde Tipp: Összesített gólok / mind két csapat szerez gólt: 2,5 felett és igen Odds: 2,40 2:1 29. percben

Megbízható angol forrás szerint a Boreham Wood a ligához képest eléggé technikás csapat és hasonló stílust képvisel, mint a Liverpool. Tehát nem azt a szar ívelgetős, ős angol focit játsszák, hanem próbálnak kombinatív játékkal eljutni az ellenfél kapujáig. A Flyde torony magasan a legtöbb gólt szerezte a ligában, bár az utolsó három bajnokin elmaradt a gólparádé (1:0, 1:1, 0:0) ennek ellenére úgy gondolom, hogy ma a két csapat gól gazdag meccset fog vívni egymással.

Plusz infó:

http://www.borehamwoodfootballclub.co.uk/uncategorized/match-preview-afc-fylde-2/



Előzetes:

https://www.youtube.com/watch?v=SMBiqqcQk7A
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 03, 2018, 20:06:38
Szinte még el se kezdődött a meccs, de már megy a vonatozás :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 03, 2018, 20:32:01
kellett már egy könnyű siker :) 29. percben lejött a tipp :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 04, 2018, 17:03:56
DÁNIA: Superliga - Bajnokság Play-Off


Horsens vs. Aalborg Tipp: H   Odd: 2,04 2:1  :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 04, 2018, 17:07:49
Germany Bayern Süd 19.30

HEIMSTETTEN VS. SCHWABEN AUGSBURG Tipp: ázsiai hendikep -0.5,1.0 HEIMSTETTEN  Odds: 1,80
3:5
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 04, 2018, 17:11:49
ÍRORSZÁG: Premier Division - 16. forduló

Bray Wanderers vs. Derry City Tipp: ázsiai hendikep -1.5 Derry City Odds: 2,10 2:1 :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 04, 2018, 17:28:09
SVÉDORSZÁG: Superettan

IK Frej vs. AFC Eskilstuna Tipp: ázsiai hendikep -1.0 AFC Odds: -1.975 0:2  :great: :great:

Kicsit necces tipp, mert bármikor kijöhet a Frej-nek a lépés, de megbízható külföldi forrás szerint ez V lesz.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2018, 08:39:36
Labdarúgás, Olaszország Serie C

Arzachena - Giana Erminio Tipp:Mind kettő csapat lő gólt: IGEN Odds: 1,72 1:1  :ok:

Olasz forrásból! A pályaválasztó bent maradt, míg a vendég Giana megszeretné ragadni az utolsó esélyt, hogy bekerüljön a rájátszásba. A hírek szerint az Arzachena felforgatott csapattal áll ki (kispadosok + ifi). Utána néztem a dolgoknak és a Giana elég ratyi idegenben nem raknám V be, de a G/G be látok némi értéket.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2018, 09:01:27
NÉMETORSZÁG: 3. Liga

Münster vs. Lotte Tipp: Goal line 2.5,3.0 Odds: 1,95 3:0 :great: :great: +0.85
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2018, 09:07:59
NÉMETORSZÁG: Regionalliga Bayern

Buchbach vs. Burghausen  Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,65 3:0  :great:
   
       
Garching vs. Eichstatt Tipp: Mérkőzés gólszáma több, mint 3 gól Odds: 2.0 3:1  :ok:
   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2018, 09:10:06
OLASZORSZÁG: Serie B

Ascoli vs. Avellino  Tipp: H Odds: 2,25 1:1  :noway:
[/b]
Olasz forrásból!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2018, 09:13:35
OROSZORSZÁG: Premjer Liga

Lokomotiv Moszkva vs. Zenit Szentpétervár Tipp: Ázsiai hendikep 0.0 Lokomotiv Odds: 1,70 1:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2018, 09:18:52
ANGLIA: League Two

Lincoln City vs Yeovil Tipp: G/G H (Mind két csapat szerez gólt/ Végeredmény) Odds: 3,25 1:1
   
   
Swindon vs. Accrington Tipp: G/G V (Mind két csapat szerez gólt/ Végeredmény Odds: 4,33 3:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2018, 09:22:32
ANGLIA: League One

Scunthorpe vs. Bradford Tipp: H Odds: 1,85 1:1  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2018, 18:55:20
BELGIUM: Jupiler League - Európa Liga csoport

Eupen vs. St. Truiden Tipp: V Odds: 2,00 3:1  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2018, 09:54:40
ANGLIA: Championship - 46. forduló

Sunderland vs. Wolves Tipp: Mind két csapat szerez gólt és 2,5 gól felett lesz Odds: 2,10 3:0  :noway:

Jó fizu a semmiért, ez a Sunderland ! Talán egy-két játékosban lesz annyi, hogy dobbantanak egy nagyot és elmenekülnek az elsüllyedt hajóról.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2018, 10:03:46
OLASZORSZÁG: Serie A - 36. forduló

Spal vs. Benevento Tipp: G/G H Odds 3.00 2:0  :noway:

Vicc 1,44 ért rakni  a Spa-t, értem én, hogy a bent maradás a mai meccs tétje, de a Benevento az utóbbi időben vitt pár mixet. A Benevento szinte mindig jó egy gólra, ezért a pályaválasztó nagyon megizzadhat a 3 ponttért.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2018, 10:12:52
INDONÉZIA: Liga 1 - 7. forduló

PSM Makassar - Mitra Kukar Tipp: ázsiai goal line 2.5,3.0 Odds: 1,725  3:1   :great: :great:

A hazaiak edzője lenyilatkozta, hogy mind három indonéz szinten "klasszis" csatárát beveti a mai meccsen Djite (32/12), Sinaga (27/12)  és Pluim ( ausztrál válogatott csatár, most érkezett)  egyszerre lesznek a pályán.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2018, 10:46:55
Spanyolország Segunda Division Group  A csoport (11:30)


Betis B vs Badajoz Tipp: ázsiai 2.0,2.5 gól  Odds: 1,725     [/b] 3:1    :great: :great: :great:

A Betis kiesett és ha az edző igazat mondott az ifjúsági csapatból hoz fel játékosokat. A Bajadoz háza tájáról olyan hírek jöttek, hogy 5 szurkolói busz indult a meccsre, kell a pont, mert még nincs meg a bent maradás, csak hát idegenben puding a Bajadoz, összesen két párharcot tudott megnyerni. Maradtam a góloknál, mert hátha a betisi fiatal csikók keresztül húzzák a vendégek számításait.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2018, 10:51:34
SPANYOLORSZÁG: LaLiga2 - 38. forduló

Lugo vs. Sevilla B Tipp: 2,5 gól alatt Odds: 1,75 1:0  :great:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2018, 11:04:05
FRANCIAORSZÁG: Ligue 1 - 36. forduló

Caen vs. Monaco Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,85 1:2  :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2018, 21:38:00
Ahogy néztem a mai eredményeket, nem rossz nap, az angol champ bajnok hozta a "leszarom formáját" elég lett volna ott  a sima H :(
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2018, 12:42:24
Germany - Regionalliga

GREUTHER FÜRTH II VS. SCHWEINFURT  Tipp: Gólok száma (goal line) 3.0 Odds: 1,70 2:2  :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2018, 12:57:46
FINNORSZÁG: Veikkausliiga

Lahti vs. SJK Tipp: Gólok száma (goal line) 2.0, 2.5 felett Odds: 2,05 1:0  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2018, 13:25:15
ROMÁNIA: Liga 1 - Osztályozó csoport - 8. forduló

Sepsi vs. Concordia Tipp: Gólok száma (goal line) 2.0 felett Odds: 1,65 Román forrásból!  0:2  :noway:

Az én házam az én váram ! A székelyföldi gárda új stadionja egyelőre bevehetetlen erődnek bizonyul az ellenfeleknek.

A Concordia jelenleg rossz formában, az idegenbeli meccsein sorra vereséget szenved, ma pedig a hírek szerint egy szurkolója sem lesz. 

A párharcról plusz infót itt olvashattok: https://www.facebook.com/osksepsi/
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2018, 14:18:36
SVÉDORSZÁG: Allsvenskan - 7. forduló

Sirius vs. Örebro Tipp: G/G V Odds: 5.0 2:4   :great: :great:
Bajban a Sirius, pocsék forma, sok hiányzó, az oddsok persze nem ezt mutatják. Osztottam-szoroztam, hogy miben lehet érték, a neccesebbet választottam. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2018, 14:27:49
DÁNIA: Superliga - Bajnokság Play-Off - 7. forduló

Midtjylland vs. Nordsjaelland Tipp: G/G H Odds: 2,40  2:1  :great: :great:

Erős támadó szekció mind két oldalon 74 illetve 73 lőtt gól, talán a hétfői  nap ellenére össze jön megint a gólfesztivál hazai győzelemmel megspékelve.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2018, 14:28:45
Kérlek szavazzatok minél többen, hogy lássam hol kellene még javítani a naplót. Köszönöm !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2018, 21:12:46
Végre valami alakul :) Sepsi-t itt gólba ajánlottam, maradhattam volna annál, de tetszett az első 15 perc, erre bedugóztak.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 08, 2018, 12:50:57
BELGIUM: Jupiler League - Európa Liga csoport

Waregem vs. Waasland-Beveren Tipp: G/G H Odds: 2,25 8:0  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 08, 2018, 12:55:06
LENGYELORSZÁG: Ekstraklasa - Osztályozó csoport

Arka Gdynia vs Cracovia Tipp: gólok száma (goal line) 2.0, 2,5 Odds: 1,70 2:0, fél vesztes -0.5

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 08, 2018, 12:59:56
SKÓCIA: Premiership - Osztályozó csoport

Partick Thistle vs. Motherwell Tipp: (Eredmény/Mindkét csapat szerez gólt)  Partick és igen Odds: 5,00 0:1  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 08, 2018, 13:04:10
DÉL-AMERIKA: Copa Sudamericana - 1/32 döntő

Atletico-MG (Bra) vs. San Lorenzo (Arg) Tipp: 2,5 gól alatt odds: 1,65 0:0  :great: :great:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 08, 2018, 22:18:07
Ezt nem hiszem el :D

https://www.eredmenyek.com/merkozes/0WbKtPYm/#osszefoglalas
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 12:53:02
KÍNA: Jia League - 10. forduló


Wuhan Zall - Shijiazhuang  Tipp: 1 félidő 1.0 gól alatt Odds: 1,95 Félidő 1:0 PUSH
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 13:08:55
HORVÁTORSZÁG: 2. HNL - 31. forduló

Gorica vs. Dugopolje  Tipp:Félidő/Vége H/H   Odds: 2,25 Vége 2:1 Félidő 1:1  :noway:

A Gorica nagy versenyfutásban van a bajnoki címért és az információim szerint a mai ellenfele a Dugopolje tartalékos lesz. Miroslav Bojko a vendégek trénere jó pár fiatalnak szeretne bizonyítási lehetőséget adni.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 13:30:55
OLASZORSZÁG: Primavera 1 (15:00)

Chievo U19 vs. Sassuolo U19 Tipp: Félidő V Odds: 3,60 félidő 0:0  Végeredmény 0:2

Olasz honból szeretettel :) ! Az információ hatalom, és ha van infód (csak jó legyen), akkor bármire képes lehetsz!

A Chievo U19-es edzőjét az egymás utáni 3 vereség miatt elküldték, pedig a csapat simán bejuthat(na) még a rájátszásba, a lényeg, hogy nem éppen ideális a fiataloknak, hogy egy bajnoki előtt pár nappal kiebrudalják az edzőt. Az olasz forrás a Sassuolo magját emelte ki a Kolaj, Mota Carvalho, Frattesi, Adjampong, Pierini ötöst, ha ők jó napot fognak ki, akkor bárkit képes elverni a csapat.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 13:45:40
Norvég kupa:

Brattvåg - Rosenborg Tipp: Félidő/Vége H/V  Odds: 15.00 félidő 0:0, ma nem mertek nagyot csak kicsit bundázni, szerintem a 2. félidőben lesz két rosi gól :D

Megérzés tipp, mert a Rosenborg szereti a pénzt :)

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 13:48:24
Live: SZINGAPÚR: S-League

Geylang - Young Lions Tipp: H Odds: 2,25 1:1  :noway:

A Geylang rosszul rajtolt, de jött egy japán edző és hozta magával Kogure-t aki 2015 ben pl a japán liga legjobb játékosa lett.
A vendégek ma tartalékosak  Naqiuddin, Eunos és Zulqarnaen Suzliman sérültek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 14:19:59
NÉMETORSZÁG: Regionalliga észak - 25. forduló

Havelse vs Jeddeloh Tipp: Gólok száma (goal line) 3.0 Odds: 1,70 Bátrabb: G/G H Odds: 3,20 2:0

A Jeddeloh újonc létére a 6. helyig jutott a szezonban, feljutni, kiesni nem fog, viszont május 21. én kupa döntőt játszik (REG. CUP NIEDERSACHSEN), ezért az utolsó három bajnokin az alap kezdő pihen. A Havelse viszont megtáltosodott az utóbbi hetekben, haza környezetben sorra gyűjtötte a győzelmeket.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 14:35:26
BELGIUM: Jupiler League - Európa Liga csoport

Antwerp vs. Eupen Tipp: ázsiai hendikep -1.5  Antwerp Odds: 2,150 2:1  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 14:39:10
URUGUAY: Primera Division - Torneo Intermedio

Defensor Sporting vs. Atenas Tipp: Gólok száma (goal line) 3.0 alatt Odds: 1,725 0:2  :ok:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 15:53:36
SPANYOLORSZÁG: LaLiga

Sevilla vs Real Madrid Tipp: ázsia hendikep -1.0 Sevilla Odds: 2,750 3:2 PUSH


Több gólos hazai sikert várok, mert Zidan már a BL döntőre fókuszál és az alap kezdőjét 90% hogy pihentetni fogja és ha a védelemből Ramos sem játszik, akkor hátul nagyon sebezhető lesz a Madrid.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 16:04:50
SKÓCIA: Premiership - Bajnokság Play-Off - 37. forduló

Hearts vs. Hibernian Tipp: V Odds: 1,75 2:1  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: sunik29 Dátum május 09, 2018, 16:32:42
Idézetet írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 15:53:36
SPANYOLORSZÁG: LaLiga

Sevilla vs Real Madrid Tipp: ázsia hendikep -1.0 Sevilla Odds: 2,750


Több gólos hazai sikert várok, mert Zidan már a BL döntőre fókuszál és az alap kezdőjét 90% hogy pihentetni fogja és ha a védelemből Ramos sem játszik, akkor hátul nagyon sebezhető lesz a Madrid.

https://as.com/futbol/2018/05/09/primera/1525817989_589017.html nagyon ugy nek ki  ;)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 17:52:13
Goricát még érdemes rakni, én elb. a tippem, mert HT/FT ajánlottam ,de szerintem nyernek .

Sassuolo is nyert 0:2 re . Kár, hogy lekorlátoztam a tippem. .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 18:27:09
USA: MLS

Los Angeles FC vs. Minnesota Tipp: Ázsia hendikep -1.5 Los Angeles Odds: 1,85 2:0

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 23:27:12
Rohadt Real, két tizit is kapott..., a mai nap tanulsága, hogy az infós tippeknél néha meg kell elégednem az 1,25 és az 1,44 es szorzókkal, mert megint túl gondoltam pár eseménynél a dolgokat.

Gorica, Sassuolo, Havelse, Antwerp sima tippbe nagy zöldek lettek volna ha.., helyette meg szép mínusz...


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2018, 23:49:11
egy kis vigasz számomra Juve vs Milan 4:0 :D

És a nap képe:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 10, 2018, 14:29:13
Holnap valószínű húzom az X eket a francia National bajnokságban.

Kb 3-4 párosítás olyan, hogy mindegyik félnek tökéletes a döntetlen, amúgy a Sannios van a legnagyobb bajban de a Grenoble nem hinném, hogy leadja a pontokat, mert akkor rájátszásra kényszerül.

 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 11, 2018, 17:23:14
AUSZTRIA: Erste Liga (infós)

Hartberg vs. BW Linz Tipp: H Odds: 1,39 2:2  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 11, 2018, 17:25:12
FRANCIAORSZÁG: National

Pau - Red Star Tipp: H  Odds: 2,14 1:1  :noway:

Red Star már bajnok, ezért valószínű, hogy nem lesz éles ezen a meccsen.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 11, 2018, 17:26:13
ARGENTÍNA: Superliga (infós)

Lanus vs. Atl. Tucuman Tipp: H Odds: 1,60 0:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 11, 2018, 17:29:36
BELGIUM: Jupiler League - Európa Liga csoport



Kortrijk vs. Mouscron Tipp: G/G Igen Odds: 1,70 1:1
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 11, 2018, 17:43:06
X ek: Francia 3 ban az a helyzet állt elő, hogy a döntetlen "aranyat" érhet !

A Cholet és a Sannois van győzelmi kényszerben, de kevés esélyt látok a bravúrjukra.

x
Avranches vs. Boulogne Tipp: X Odds:  2,89 1:0
   
Beziers vs. Les Herbiers Tipp: X Odds: 3,39 ( Beziers ha nyer akkor még egyenes ágon feljuthat, de a Les Herbiers sem kaphat ki, mert kieshet) 4:1
   
Laval vs Concarneau Tipp: X Odds: 2,89 (A Concarneau egy X el kényelmesen bent marad)  1:1  :great:
   
Lyon Duchere vs. Chambly Tipp: X Odds: 2,89 ( Lyon egy X el bent marad)  1:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 11, 2018, 22:41:01
BRAZÍLIA: Campeonato Brasileiro B

Juventude vs. Paysandu Tipp: H  Ods: 1,75
1:1
   [/color]
   
Atletico GO vs. Londrina Tipp: H Odds: 2,25 0:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 12, 2018, 11:30:52
Németország, RL Northeast

Babelsberg - Berliner AK  Tipp: Goal line 3.0 Odds: 1,95 1:1

NÉMETORSZÁG: Bundesliga

Hertha BSC vs. RB Leipzig Tipp: G/G V Odds: 3,00 2:6  :ok:

NÉMETORSZÁG: 3. Liga

Lotte - Magdeburg Tipp: G/G V Odds: 3,10 0:1
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 12, 2018, 11:32:40
Tegnap bepirosodtam, mint a paradicsom ! Amit külön ajánlottam tippeket, mind az 5 x lett :D Ilyen a mesében nincs..

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 12, 2018, 11:38:47
FRANCIAORSZÁG: Ligue 1 - 37. forduló

Strasbourg vs. Lyon Tipp: G/G V Odds: 2,60 3:2



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 12, 2018, 13:21:56
OLASZORSZÁG: Serie A - 37. forduló

Benevento vs. Genoa Tipp: G/G H Odds: 4,00 1:0  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 12, 2018, 13:30:50
OLASZORSZÁG: Serie B - 41. forduló

Pescara vs. Ascoli Tipp: G/G V Odds: 7,50 0:1  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 12, 2018, 22:16:00
respect angol kislány, a hideg vér. :) A portugálokat ezért keresztre feszítik!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 13, 2018, 00:53:58
Na reggel lejátszom a tyúkoknak ezt a kotkodás izraeli zenét, hátha jobban tojnak majd.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 13, 2018, 10:30:47
Jól gondoltam, hogy nyer az Ascoli és Benevento, mondjuk kicsit gól gazdagabb győzelmekre számoltam.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 13, 2018, 10:48:13
OLASZORSZÁG: Serie A - 37. forduló

AS Roma vs. Juventus Tipp: G/G V Odds: 6,00 0:0  :noway:

Az Inter csúnya betlijével az AS BL helye biztosítva van, ezért Eusebio Di Francesco fiai is felszabadultabban játszhatnak ma.
Jó kis gól gazdag derbit várok, legyen tánc :D 

-Allegri lenyilatkozta, hogy Buffon ma pihen és valószínű, hogy Costa sem lesz kezdő-
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 13, 2018, 12:23:55
OLASZORSZÁG: Serie A - 37. forduló

Verona vs. Udinese Tipp: Ázsiai hendikep +1.5 Verona Odds: 1,95 0:1

Ez az Udinese ultra gáz, nehogy megégjenek Verona-ban.

OLASZORSZÁG: Serie A - 37. forduló

Crotone vs. Lazio Tipp: G/G V Odds: 4,00 2:2  :noway:


Immobile és Luis Alberto nem bevethető ma, de így sem érzem azt, hogy a Crotone nyerhet. Ezt a Lazio-nak húzni kell, ha nem akar gondot magának az utolsó fordulóban, ahol épp a tegnap csúnyát bukó Intert fogadja.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 17, 2018, 18:20:50
NÉMETORSZÁG: Bundesliga - Osztályozó

Wolfsburg vs. Kiel Tipp: Mind két csapat lő gólt: IGEN Odds: 1,90    F: 2:1  :ok: :ok:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 17, 2018, 18:47:32
OLASZORSZÁG: Serie B

Ascoli vs. Brescia Tipp: Ázsia hendikep 0.0 Ascoli Odds: 1,625 0:0 +0.25
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 17, 2018, 22:44:08
NÉMETORSZÁG: Bundesliga 2. - Osztályozó


Kalsruher vs Erzgebirge Aue Tipp: Ázsia hendikep 0.0 Kalsruher Odds: 1,65 0:0 +0,25

Hazai oldalról fontos infó: Marcel Mehlem és Bader felépült

Az Aue-nál csak Soukou (csatár 14/4) nem bevethető.


Az infók alapján a Kalsruher elég "módos" csapatnak számít a német 3 ban, de a gárda lényegében tavaszra állt össze és ennek köszönhetően csak a 3. helyen zárt a bajnokságban. Az Aue részben egy nagy bírói hibának köszönheti, hogy rájátszásra kényszerül.

Rövid videó az esetről: https://www.youtube.com/watch?v=V0sZ5IsMUXI  (kb 20mp után)

Úgy vélem, hogy a Kalsruher a hazai pályán nyújtott jó mérlege (13GY-5D-1V és 29:9-es gólarány) és az Aue említett kétes veresége miatt lélektani előnyben van. A másik ok a hazai győzelem mellett a PÉNZ. Kb 10 szeres zsozsó jut egy Bundás 2 es csapatnak, mint egy 3-asnak, egyébként meg vendégként elég harmatos az Aue!





Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 17, 2018, 22:49:37
DÁNIA: Superliga - Bajnokság Play-Off

FC Köbenhavn vs. Midtjylland  Tipp: Gólok száma (goal line) 3.0) Odds: 2,075 0:2  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2018, 10:56:20
Serie A, összegyűjtöttem a mai meccsekhez a sérült listákat.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2018, 11:04:51
Románia:

CFR Cluj - Viitorul Constanta Tipp: Mind két csapat szerez gólt : IGEN! Odds: 2,50 1:0  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2018, 11:29:19
LENGYELORSZÁG: Ekstraklasa - Bajnokság Play-Off

Korona Kielce vs. Zaglebie Lubin     Tipp: DNB Zaglebie Odds: 2,00 0:2

A hírek szerint 7 komoly hiányzója lesz a hazai csapatnak, ezért talán lehet érték egy vendég győzelemben.



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2018, 11:37:25
OLASZORSZÁG: Serie A

Chievo vs. Benevento Tipp: H Odds: 1,62 1:0  :great: :great:

Spal vs. Sampdoria Tipp: H Odds: 1,70 3:1

Napoli vs. Crotone Tipp: Mind két csapat lő gólt/2,5 gól felett : Igen Odds: 1,80 2:1

AC Milan vs. Fiorentina Tipp: H Odds: 1,75 5:1

Lazio vs. Inter Tipp: G/G H Odds: 4,00 2:3  :noway: :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2018, 11:40:15
SVÉDORSZÁG: Allsvenskan - 9. forduló

Hammarby vs. AIK Stockholm Tipp: Mind két csapat lő gólt: Igen Odds: 1,80 0:1
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2018, 11:44:32
Live friss infós: 12:00 tól

Spain   3ᵃ Div Promoción de ascenso   Primera Fase B

SD Ejea vs. Rayo Vallecano B Tipp: H Odds: 2,10 2:0  :great:

Rayo hiányzói:  Mario (27/1), Kike Hermoso (20/2), Filipe (27/0) és Jules (22/1)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: Nezocsa Dátum május 20, 2018, 18:16:33
Idézetet írta: hillandkimi Dátum május 20, 2018, 11:29:19
LENGYELORSZÁG: Ekstraklasa - Bajnokság Play-Off

Korona Kielce vs. Zaglebie Lubin     Tipp: DNB Zaglebie Odds: 2,00

A hírek szerint 7 komoly hiányzója lesz a hazai csapatnak, ezért talán lehet érték egy vendég győzelemben.

Bocs az OFF-ért.
Az eredmenyek.com szerint csak 4+1 cseréjük van, Köztük a magyar Kecskés Ákossal.
Én raktam Lubint over 1,5 es 2,5 is..
Szurkolok rendesen...
Kösz a tippet..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2018, 22:45:57
Köszi), viszonylag jó nap volt, 9 tippből 6 nyertes, kár a Lazio meccsért, sajnos az utolsó 20 percre meghaltak erőnlétileg. Most mákolt az Inter..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2018, 23:21:48
Adós vagyok még egy májusi stattal, ha lesz időm holnap felteszem, kicsit előre tekintve az infós rész a skandináv és az ázsiai bajnokságokra szűkül, nyáron onnét vmit csemegézek. Aztán van egy VB,  ahol a legjobb válogatottak játékosai túl vannak 50-60 meccsen.

Előtte lesz pár felkészülési meccs, volt egy fórum vagy blogbejegyzés valahol, ahol Portugália felkészülési meccseit vizsgálták, és írt az oldal pár érdekes eredményt. Szóval lehet, hogy a Tunézia elleni barátságos meccsen is előfordulhat valami turpisság.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 21, 2018, 10:26:00
Svájc: 3 bajnoki infói:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: oakland23 Dátum május 21, 2018, 10:40:50
Idézetet írta: oakland23 Dátum március 23, 2018, 11:42:31
Mi a közös a portugál labdarúgó-válogatottban és a medvében?
http://tinyurl.hu/q37M/

itt is van egy hasonló, bár ebben a cikkben szereplő meccset épp behúzták a luzitánok. Mondjuk a hogyan az érdekes, de a bundának is több módja van:

PORTUGAL-EGYPT
0-1 (Mohamed Salah 56')
1-1 (Cristiano Ronaldo 90'+2)
2-1 (Cristiano Ronaldo 90'+4)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 21, 2018, 12:19:36
SVÁJC: Challenge League - 36. forduló


Aarau - Vaduz  Tipp: V  Odds: 2.0 4:1  :noway:

Az Aarau mai hiányzói: Thaler (védelem - 23/0 ) , Mehidić (középpálya - 15/0 ), Yapi-Yapo (középpálya - 19/0), Ciarrocchi (támadó- 30/7/7), Frontino (támadó - 26/11/6 ), Rossini (támadó 30/12/8).
Hazai oldalról csak a top játékosokat emeltem ki, de mellettük még további 5 perem ember nem bevethető.

A Vaduz-nál nincs fontosabb hiányzó, ezért úgy mint a lengyel tippemnél, látok értéket a vendég sikerben.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 21, 2018, 12:21:25
Idézetet írta: oakland23 Dátum május 21, 2018, 10:40:50
itt is van egy hasonló, bár ebben a cikkben szereplő meccset épp behúzták a luzitánok. Mondjuk a hogyan az érdekes, de a bundának is több módja van:

PORTUGAL-EGYPT
0-1 (Mohamed Salah 56')
1-1 (Cristiano Ronaldo 90'+2)
2-1 (Cristiano Ronaldo 90'+4)


Igen, a belgák elleni meccset nem hinném, hogy lazán vennék, de a Tunézia ellenit (alapozás, fáradtság) simán leadhatják.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 21, 2018, 13:17:39
DÁNIA: Superliga - Bajnokság Play-Off - 10. forduló

Midtjylland vs Horsens Tipp: ázsiai hendikep -2.0 Midtylland Odds: 2,10 1:0  :noway:

2 tipp: goal line 3.0,3.5 Odds: 1,95
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 21, 2018, 14:22:53
Eddig szar a május
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 28, 2018, 21:04:10
Ma kíváncsi leszek, mit nyom a portugál válogatott Ronaldo nélkül..

Hát nem nyertek.  :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 29, 2018, 19:33:09
Érdekes lesz Vasárnap a magyar NB2

Zalaegerszeg vs. Mosonmagyaróvári TE  Tipp: H   Odds: ?


(Az előző két meccsén a ZTE nagyon "meggyőző" teljesítményt nyújtott, így hétvégén jó eséllyel hazai pályán kiharcolhatja a bent maradását.)


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 02, 2018, 21:49:14
Az NB1-ben kb borítékolható eredmények születtek.

Egyedül talán a Fradi nem simlizte el a meccsét, ezzel viszont a Balmazt vissza küldte a másodosztályba.

DVTK ( az új stadion és a politikai helyzet miatt) kéz kezet mos, a Vidi jóvoltából bent maradt.

Holnap NB2 és ott a ZTE győzelme 99%
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 03, 2018, 20:35:06
4:0 ! Van az a pénz!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 07, 2018, 18:56:12
Magyar vs Ausztrál barátságos meccs:

1000Ft al megraktam a G/G V et 6,00 as szorzón :)

Kb vicc kategória ez a belga edző, főleg a nyilatkozatai révén....

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 07, 2018, 18:59:59
Portugália vs Algéria Tipp: Félidő V Odds: 12 es (egy próbát megér)  uh, játszik ronaldo, no bundás így :(
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 09, 2018, 10:40:20
Infós:

Lengyel III liga:

Warta Sieradz vs. Sokol Ostroda Tipp: V odds: 1,90 0:2  :great: :great: :great:


Lengyel forrás szerint a már kiesett Warta tartalékosan lép ma pályára, mert 13. án regionális kupa döntőt játszik a Lechia Tomaszów-al. A tippet erősíti, hogy múlt héten a Warta szintén tartalékos volt.

A Warta lehetséges hiányzói:   Piotr Bartłoszewski (24/0), Grzegorz Kowalski (26/3), Maciej Mielcarz (21/0), a legjobb gólszerző Łukasz Mitek (29/7), Mariusz Zawodziński (27/1), Dominik Cukiernik (16/4), Maciej Łabędzki (19/2) ,Michał Sitarz (17/0)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 09, 2018, 11:09:02
ÁÁÁÁ viccí.

Magyarország vs Ausztrália Tipp: V Odds: 2,50 (Office:bet365) 1:2


http://www.atv.hu/belfold/20180608-leekens-aggodik-fizikalisan-faradtak-el-a-futballistai
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 09, 2018, 14:16:41
tippek élesítve :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 09, 2018, 19:29:42
Puszi Kádárnak :) Két öngól és G/G V :D és a sima is win :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 12, 2018, 19:57:50
A VB és az uborka szezon miatt az infós részlegem szünetel. Ha külföldi forrásból lesz megbízható infó, azt továbbra is megosztom veletek.

Kritika velem szemben, hogy az első két hónapot kb -22 egységgel zártam. Egy-két infót túl becsültem, főleg az angoloknál.

A chat hiánya miatt privátban vagy a naplómban bátran írjatok.

Aztán a másik része a dolognak, hogy itt az org-on újra versenyeztetem magam, indulok a VB versenyen és a tippszter ligában.  Kell a kihívás és amúgy is egy jó móka :)

Oakland és a többiek hozzászólásait, hasznos infóit külön köszönöm ! 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 12, 2018, 20:21:26
VB első köréhez pár hasznos infó (hátha valaki nem tud róla)


Argentína:

https://ripost.hu/cikk-zaklatas-oriasi-botrany-messiek-vb-taboraban

Japán:

A szövetség Halilhodžić-ot a vb előtt két hónappal menesztette, de az új tréner Nishino-val sem lett jobb a nemzeti válogatott. Kicsit csalóka, hogy épp ma a "nyári szabadságra készülő Paraguay-t tudta Japán legyőzni 4:2 re.

Dél-Korea:

Tavaly még egy rutinos (német) Stielike dirigálta a nemzeti együttest, de a szövetség itt is úgy döntött, hogy a váltás a legjobb megoldás. Shin Tae-Yong annyit tudok, hogy ő volt az u20 as ok edzője, a legnagyobb sikere Japán (4:1) legyőzése.


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 13, 2018, 13:05:33
Spanyolország :

Teljes a,káosz itt is ! A Real a spanyol szövetségi kapitányt ültette le a kispadra !. Erre a spanyol vezetőség azonnal szerződést bontott az edzővel !
Tehát edző nélkül van a válogatott !. Portugália így akár nyerhet is az első fordulóban !.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 13, 2018, 19:53:27
0 tapasztalattal:

http://www.nemzetisport.hu/foci-vb-2018/vb-2018-okosnak-kell-lennunk-nincs-idonk-bankodni-hierro-2641091


A legjobb megoldás a Portugál vs Spanyol derbire egy 2,5 gól under
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 13, 2018, 21:27:38
Nyitó meccsre:

Oroszország - Szaúd-Arábia Tipp: Hazai és kevesebb (1X2 + Gólszám 2,5) Odds: 2,50

Merészebb: Félidő 0:0/ Vége 1:0 Odds: 7,50

Végeredmény 5:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 08, 2018, 22:43:53
Gyerek:

https://www.youtube.com/watch?v=3EvonL8fxRw

Aki este még izgulni akar egy jó kis overes meccs Barbados-ról

Beszarás, nincs kapusa a hazai csapatnak, mezőny játékos véd, 0:5 már... , komolyan mondom a megye 3 színvonalasabb ..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 21, 2018, 14:28:41
Nézegettem a mai napot, hogy mire lehetne fogadni, lesz NB1 de, azt kihagyom, bár lehet egy Kisvárda gólt berakok valamelyik mixembe :D

Fő vonal az MLS. 9 meccset rendeznek, ABBÓL VÉLEMÉNYEM SZERINT 4-5 IS g/g -es.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 02, 2018, 14:05:53
Van más beteg állat is rajtam kívül aki, fogad a mai EL párharcokra?

Ha van, akkor itt van pár lényeges infó:

Hacken vs Lipcse: Az odavágót simán behúzó német csapat 8 ifistával érkezik a mai találkozóra

Slavia Sofia - Hajduk Split: Elég jó szorzón van a Slavia, ahhoz képest, hogy a horvátoknál nagy a baj.  A Hajduk 4:1-es vereséget szenvedett az Osijek-től, nem mellesleg (fordításaim alapján) két kapusa Posavec és Duká lesérült, ezért az EL-ben a rutintalan 20 éves 3. számú kapus Ljubic véd(het), aztán itt nem ér véget a történet, mert a horvát csapat eladta egyik legjobbját Radosevicet a Brondby-nek, aztán, hogy teljes legyen a kör az Osijek ellen megsérülő Nizic (védő) is kihagyja a mai találkozót. Futács pedig az őt ért támadások miatt nem játszik.


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 12, 2018, 11:21:28
Mai turmix:

24170 H
Barcelona - Sevilla
Barcelona (Hendikep 0:1)
2,00
09963 H
Rosenborg - Stabaek
Rosenborg (1X2)
1,25
01188 V
Charleroi - Anderlecht
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
1,70
14264 05
Arsenal - Manchester City
Vendég és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
2,90

Össz odds: 12,33
Tét: 1000Ft
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 12, 2018, 13:06:03
3/5 be:

01273 05
Charleroi - Anderlecht
Vendég és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
3,90
14264 05
Arsenal - Manchester City
Vendég és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
2,85
24304 01
FC Zürich - St. Gallen
Hazai és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
2,95
27572 01
Östersund - Kalmar
Hazai és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
3,60
34563 01
KR - Fjölnir
Hazai és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
3,05
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 12, 2018, 13:08:40
3/5

06635 05
Moreirense - Sporting CP
Vendég és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt) 1:3  :
great:
3,35
05923 01
Vitesse - Groningen
Hazai és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
3,20
  78 min: 5:1  :great: :great: :great:
12329 01
Liverpool - West Ham
Hazai és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt) 4:0
2,40

23125 01
Bordeaux - Strasbourg
Hazai és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
3,95
25516 01
Midtjylland - Horsens
Hazai és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
2,80
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 18, 2018, 11:57:56
1,20-1,50

ANGLIA: Premier League

Tottenham vs. Fulham  Tipp:H  Odds: 1,25 Office: bet365

1,51-2,00

OLASZORSZÁG: Serie A

Chievo vs. Juventus   Tipp: ázsiai -1-5 hendikep V  Odds: 1,75 Office: bet365

2,01-3,00

ANGLIA: Championship

Leeds vs. Rotherham  Tipp: G/G H Odds: 2,75 Office: bet365

3,01-4,00

BELGIUM: Jupiler League

Lokeren vs. Standard Liege Tipp: G/G V  Odds: 3,60 Office: bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 22, 2019, 16:36:50
Kb fél év után újra neki gyűrkőzöm a naplómnak.

Nem szórakoztam, és 90 napra előfizettem az injuries-ra, hogy megkapjam több ország ligájának az aktuális sérültlistáját.

Nekem egyszerűbbb, ha egy-egy kattintással látom a bajnokságokat, szerintem rengeteg időt lehet vele spórolni, főleg, ha alacsonyabb osztályokból szeretnénk fogadni.

Első tipp:

HOLLANDIA: Eerste Divisie - 26. forduló

Den Bosch vs. Maastricht H  ods: 1,65

A vendég csapatnál vírusfertőzés söpört végig, ezért több edzésük is elmaradt a héten. Érdemes megvárni a kezdőt, de Ron Elsen akár 6-7 alapemberére sem számíthat. 

1:2



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 23, 2019, 10:53:50
Mai:

Blackpool vs. Oxford Utd Tipp: Ázsiai +0.0 hendikep H Odds: 1,77 0:1  :noway:

Az Oxford utoljára 1 éve nyert idegenben, ma pedig 5 kezdő játékosa fog hiányozni.
A Blackpool-ról az a hír járja, hogy anyagi gondokkal küzd, de az edző mind a játékosok fogadkoznak, hogy becsülettel végig nyomják a szezon hátralevő részét, ezért a tippem egy óvatosabb ázsiai hendikeppel megtámogatott hazai siker. 

Accrington vs. Southend Tipp: MCS gólt rúg: Igen   Odds:1,9 1:1  :great: :great:

Ennél a pársoításnál is hasonló a szitu, a vendég oldalról 7 kezdő maródi, de az Accrington nincs igazán formában 11 hazai meccséből csak 4 szer tudott győzni. 





Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: sunik29 Dátum február 23, 2019, 12:37:47
Szia , tetszik a Blackpoolos tipp  :ok:  ahogy nezem Utd. nel 3 jatekos hianyzik a topp 5 gollovokbol, nagyon under szagu a meccs,  hazaiak eleg stabilak vedekezesben 3 golt kaptak az utolso 5 bajnokin, es ugyan csak 3at az azt megelozo 5 meccsen , en most inkabb a nem gollovesben latok erteket , a hazaiak nem kapnak golt (2,80).
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 23, 2019, 12:50:38
Idézetet írta: sunik29 Dátum február 23, 2019, 12:37:47
Szia , tetszik a Blackpoolos tipp  :ok:  ahogy nezem Utd. nel 3 jatekos hianyzik a topp 5 gollovokbol, nagyon under szagu a meccs,  hazaiak eleg stabilak vedekezesben 3 golt kaptak az utolso 5 bajnokin, es ugyan csak 3at az azt megelozo 5 meccsen , en most inkabb a nem gollovesben latok erteket , a hazaiak nem kapnak golt (2,80).

Blackpool-nál fél gól előnyt adtam a hazaiaknak, így ha X lesz akkor is nyerek.

Aztán itt van ez a skót:

Livingston vs. Kilmarnock Tipp: ázsiai gól 1.5, 2.0 Odds: 1,65 1:0  :noway:

Vendég oldalról 8 alapjátékos kidőlt, viszont itt sincs nagyon formában a hazai csapat,  3 dugó otthon, egyedül csak a gólokban látok értéket.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 23, 2019, 13:01:38
Akit érdekel másik liga, vagy másik párosítás sérült listája, szívesen segítek. Dobjatok pm-t, vagy írjatok itt, ma végre van egy kis időm :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 23, 2019, 21:51:12
Vasárnap, Törökország 11:30

Ankaragücü vs. Erzurum BB TiPP: 2,5 gól alatt Odds: 1,65 mikor rúgnak ólt persze 94 ben ... 2:1

Kiesési rangadó, ahol a hazaiak vannak picit hátrányban, mert több alapember is hiányozni fog, persze ennek ellenére Erzurum-ra nem tennék, mert még ebben a szezonban nem tudott idegenben nyerni. A mai nap infós tippjeimból kiindulva UNDER.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 23, 2019, 22:23:10
Galatasaray vs. Akhisarspor Tipp: -1.5 ázsiai hendikep H Odds: 1,90 1:0  :noway:

WS Wanderers vs. Perth Glory Tipp: G/G IGEN Odds: 1,50 1:1  :great:

Hannover 96 vs. Frankfurt Tipp: -1 ázsiai hendikep V Odds: 2,00 0:3  :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 25, 2019, 13:28:06
Mai támadás :
Besiktas vs Fenerbache  Tipp : H 3:3

Maritimo vs Sporting Tipp: V 0:0

Girona vs Reál Sociedad Tipp: 2.5 gól alatt



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 25, 2019, 18:08:23
Még kiegészítem a tippjeimet:

Benfica v Chaves Tipp: Benfica -1,5,-2,0 Odds: 1,60

FC Copenhagen v Vendsyssel FF Tipp: gólok száma Felett 3.0 1,85 1:1  :noway:

A Girona meccset élesben nem fogadtam meg, mert kicsit bizonytalan vagyok a hazai csapattal szemben. Tök szuper, hogy Ramos-t kipontozták, és nagy megeleptésre megverték a Real-t, de ma nem játszhatják ugyanazt a kontrára épűlő játékot, mint egy hete. A Real Sociedad idegenben a 4. legtöbb pontot szerezte, viszont ma több kulcsjátékosa is kihagyja a bajnokit, amiből persze az következhetne, hogy a Girona előtt megnyílhat a 3 pont felé az út, csak a hazai mutatójából úgy ítéltem meg, hogy a játék  kontroll alatt tartásában és írányításában nem jeleskedik. Otthon pedig támadnia kellene, mert tuti, hogy a Soci alaposan beássa magát a saját kapuja elé. 
Nehéz megverni a vendég gárdát, ezért az under lehet jó, tippme, ha fogani kellene rá 0:0, 1:1.

Besiktas vs Fenerbache

Tegnap nagyot szívtam a Galata meccsel, a hazia csapat a tartalékos és utolsó helyezett ellen ordító ziccereket hibázott és
szinte szuperhőst faragott a vendég portás Milan Lukac-ból. Ma újból neki futok hátha ezen a rangadón az esélyesebb nyer. A Fener 18/19 es szezonja kész katasztrófa, a szezon végén jó ha nem esik ki a gárda. P. Cocu taktikája nem feküdt a csapatnak alig nyertek ősszel meccset, de a decemberben kinevezett Ersun Yanal sem tudott eddig új lendületet hozni. Ma sem várok tőlük sokat, főleg, hogy Kaldirim (védő 20/0), Ekici (kp:14/2), Mathieu (kp: 12/1), Benzia (csatár 13/0)  kihagyják a derbit.


A Sporting-nak hoznia kellene a kötelezőt, főleg annak tükrében, hogy a Maritimo-ban maródi Leandro Cardoso, Fábio China, Amir és Zainadine.

A Benfica-nak győznie kell, hogy továbbra is szorosan ott legyen a Porto seggében.

Az FC Köbenhavn-ak szintén nyernie kell, mert a Midtjylland-al nagy a küzdelem a bajnoki címért.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 25, 2019, 22:26:09
ez a kör megint szar lett ..

Lincoln vs Exeter

Ötletek? hiányzókat csatoltam :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 26, 2019, 13:26:26
Összegezve a tegnapi napot : a Benfica hozta a kötelezőt, a Real Sociedad meccsen nem kellett izgulnom a gólok miatt simán jött az UNDER. Aztán jött a szokásos cumi henger ! A Besiktas egy agyon nyert meccset szórakozott el félidőben 3:0 ra ment az ősi rivális ellen, de a második félidőben sikerült mindezt tönkre tenni! A Sporting meccs maga volt az unalom ! A legvégén a nap vicce a Koben ! Egy félidőnyi emberelőny sem volt elég , hogy otthon tartsák mind három pontot ! Így maradt az anyázás !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 26, 2019, 13:30:04
Mai infós tippek:

Lecce vs Verona Tipp: DNB H  2:1  :great:

Lincoln vs Exeter Tipp: H 1:1

Huddersfield vs Wolver Tipp: V 1:0

QPR vs Leeds Tipp: G/G Igen  1:0

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 26, 2019, 17:19:56
Hull vs Millwall Tipp: G/G Igen Odds: 1,95 24. perc 1:1 

Odds csapdás meccs, a házigazdáknál többen kidőltek, viszont a Millwall idegenben (2GY-4D-10V) hulladék, ezért nem tennék egy vendég győzelemre a gólváltásban viszont látok potenciált.

A sérült listát mellékeltem :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 26, 2019, 23:17:18
Szerda:

Chelsea v Tottenham  Tipp: Tottenham -1.0 (Ázsiai hendikep - további piacok) odds: 5,75

Kiváncsian várom ezt a találkozót, azt gondoltam, hogy a kupa meccsen a City kitömi a Chelsea-t, helyette egy dögunalmas 0:0 született, majd hosszabbításban jött a botrány. Nem látok a jövőbe, de valami azt súgja, hogy Sarri a március elejét sem éri meg, ha Hazard-ék edzőt akarnak buktatni, akkor épp kapóra jöhet a Hotspur. Az olasz tréner nem hinném, hogy nagyon rotálni fog, max a kezdő kapus poszt kérdéses (nálam). Nincs jó hangulat, a játékosok megutálták a szakvezetőt, sőt a szakmai stábban sincs egyetértés, szóval a Hotspur ezen a találkozón a hétvégi Burnley fiaskót, egy nagy skalp begyűjtésével kozmetikázhatná. Egyedül a stat van ellenem, mert 21 év alatt csak egyszer nyertek a vendégek, de bízom benne, hogy szerdán ezt az egy győzelmet Kane-k kettőre növelik. 

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 27, 2019, 11:48:01
Crystal Palace vs MU Tipp: DNB H odds : 1.90

Két hét alatt majdnem egy kezdőnyi sérültje lett a MU nak ! Kezdem az elején : A PSG meccsen első félidőben Martial és Lingard veszett oda hétvégén a Pool ellen további 4 en ! Mindenesetre a a vörös ördögök kerete ekkora terheléshez kevés, pedig vannak a padon Sanchez , Lukaku minőségi cserék de a Murinho éra alatt alapos hanyatláson mentek keresztül. Ilyen formában nem lehetetlen a Palace győzelme !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 27, 2019, 13:17:08
Feyenoord vs Ajax Tipp: V odds:1.85 

Nagy élmény volt nézni az Ajax játékát a Reál ellen ! A Van Gaal os időkre emlékeztetett olykor ! A mai kupa meccsről annyi az infóm, hogy a házi gazdák védelméből Botteghin (12/1 védő) Juste (18/0 védő) Van Beek (14/0 védő,) kidőlt , de Bijlow (16/0 kezdő kapus ) és Ayoub (12/2 középpályás)  sem bevethető ! Az Ajax ezt kihasználhatja :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 27, 2019, 23:02:40
Chelsea sima H lett, hm egyelőre Sarri kirúgása elnapolva ...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 28, 2019, 16:50:25
Gyors összegzés:

01. Den Bosch vs. Maastricht H  ods: 1,65 (Vége: 1:2)  :noway:
02. Blackpool vs. Oxford Utd Tipp: Ázsiai +0.0 hendikep H Odds: 1,77 0:1  :noway:
03.Accrington vs. Southend Tipp: MCS gólt rúg: Igen   Odds:1,9 1:1 :great:
04. Livingston vs. Kilmarnock Tipp: ázsiai gól 1.5, 2.0 Odds: 1,65 1:0 :noway:
05.Ankaragücü vs. Erzurum BB TiPP: 2,5 gól alatt Odds: 1,65 2:1   :noway:
06.Galatasaray vs. Akhisarspor Tipp: -1.5 ázsiai hendikep H Odds: 1,90 1:0  :noway:
07.WS Wanderers vs. Perth Glory Tipp: G/G IGEN Odds: 1,50 1:1 :great:
08.Hannover 96 vs. Frankfurt Tipp: -1 ázsiai hendikep V Odds: 2,00 0:3  :great:
09. Besiktas vs Fenerbache Tipp: H Odds: 1.85  3:3  :noway:
10. Maritimo vs Sporting Tipp: V Odds: 1,70 0:0  :noway:
11. Girona vs Reál Sociedad Tipp: 2.5 gól alatt Odds: 1,65 0:0   :great:
12. Benfica v Chaves Tipp: Benfica -1,5,-2,0 Odds: 1,60 4:0 :great:
13. FC Copenhagen v Vendsyssel FF Tipp: gólok száma Felett 3.0 1,85 1:1  :noway:
14. Lecce vs Verona Tipp: DNB H Odds: 1,50 2:1 :great:
15. Lincoln vs Exeter Tipp: H Odds:1,90 1:1 :noway:
16. Huddersfield vs Wolver Tipp: V Odds: 2,00 1:0  :noway:
17. QPR vs Leeds Tipp: G/G Igen Odds: 1,90 1:0 :noway:
18. Hull vs Millwall Tipp: G/G Igen Odds: 1,95  2:1 :great:
19. Chelsea v Tottenham  Tipp: Tottenham -1.0 (Ázsiai hendikep - további piacok) odds: 5,75 2:0 :noway:
20. Crystal Palace vs MU Tipp: DNB H odds : 1.90 1:3 :noway:
21. Feyenoord vs Ajax Tipp: V odds:1.85  0:3 :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 28, 2019, 16:59:41
NHL

Los Angeles Kings vs. Dallas Stars Tipp: ázsiai 5 gól felett Odds: 1,78 3:3 hossz : 3:4  :great:

Vegas Golden Knights vs. Florida Panthers Tipp: (2 esélyes) H Odds: 1,45   6:5  :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 28, 2019, 17:00:53
Török kupa:

Kasimpasa vs. Akhisarspor Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,65 1:2  :great:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 01, 2019, 19:51:44
Márciusi Infós Tippek:

2019.03.02

Frankfurt vs. Hoffenheim Tipp: Hazai csapat 1,5 gól felett Odds: 1,66 3:2  :great: :great:

Infó:

Frankfurt (sérültek, eltiltottak): Torro(kp 5/0), Chandler (0/0)

Hoffenheim (sérültek, eltiltottak): Kadarabek (20/2 védő), Vogt(18/0 védő), Bicakcic(14/1 védő)
Grillitsch(19/0 kp), Bittencourt(15/1 kp), Hübner(6/0 védő), Geiger(4/0 kp), Rup (0/0 kp)


Mivel eléggé alacsony a szorzó a G/G re és az overra, ezért a hazai ccsapat góljainak számában láttam értéket.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 01, 2019, 20:01:52
Márciusi Infós Tippek:

2019.03.02


Leverkusen vs. Freiburg Tipp: G/G Igen és 2,5 gól felett Odds: 1,83 2:0  :noway:

Leverkusen (sérültek, eltiltottak): Bellarabi (16/5 kp)


Freiburg (sérültek, eltiltottak): Terrazzino (11/0 csatár), Koch (20/1 védő), Gulde (20/1 védő), Sallai (7/2 kp ), Höfler(11/0 kp), Kleindiennst (4/0 csatár)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 01, 2019, 20:31:12
SZINGAPÚR: Premier League

Geylang vs. Albirex Niigata Tipp: HT/FT Albirex/Albirex  Odds: 1,83 Félidő 0:0   :noway:


Nem tudom mennyire pontos az injuries listája erről a párosítáról. A tavalyi szezon alapján ég és föld a két csapat közti minőségbeli különbség. Az Albirex könnyedén, veretlenül lett bajnok míg riválisa csak az utolsó előtti helyen végzett. A szezon kezdésre mind két gárdánál nagy játékos mozgás volt. Az Albirex edzője távozott, lehet vissza hívta az anya cég, mert ahogy kivettem erősen nagy az összefonódás a J2 ligás és a szingapúri fiók egyesület között. Talán akik nem férnek be a J2-es Albirex keretébe , azok itt kaphatnak bizonyítási lehetőséget egy két fiatal reménységgel kiegészítve. Talán érdemes megjegyezni, hogy papíron (transfermarkt) a Geylang értékesebb...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 01, 2019, 22:12:45
SVÁJC: Szuperliga

Young Boys vs. Sion Tipp:G/G Igen és 2,5 gól felett Odds: 1,95

Young Boys (sérültek, eltiltottak): Sulejmani (16/7 kp), Camara(8/2 védő), Mbabu(14/ 0 védő),
Lauper (18/0 kp), Hoarau(16/13 csatár), Lotomba(0/0)


Fc Sion (sérültek, eltiltottak): Raphael (10/1 védő), Baltazar(5/0 kp),Khasa (5/0 csatár), Kasami(21/7 csatár) Kukeli(2/0 kp), Carlitos(4/0), Lenjani (16/3), Zock(6/0 kp), Neitzke(20/1 védő)
Sonh(7/0 kp).


Nézegettem az oddsokat, hát a hendikep H nem egy életbiztosítás, annak ellenére sem, hogy a Sion fél védelme kiesett. A gólváltásra és az overra szavaztam, annak legalább értelmes az oddsa. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 01, 2019, 22:54:58
Szombati angol trió:


ANGLIA: Championship

Hull vs. Birmingham Tipp: G/G Igen Odds: 1,80 2:0   :great:

ANGLIA: League One

Southend vs. Barnsley Tipp: Ázsiai hendikep 2.0 gól Odds: 1,50 0:3   :noway:

Oxford Utd vs. Scunthorpe Tipp: H Odds: 1,90 2:1  :great:

Rohadt sokat kellett volna gépelnem, mire beírtam volna a hiányzókat. Az elmúlt időszakomat figyelembe véve, az angol csapatok többször megszívattak, szóval kicsit óvatosabban kezelem a csapatok hiányzóit.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 01, 2019, 23:12:52
A versenybe beküldött tippjeim:

Franciaország:

Caen vs. PSG Tipp: V Odds: 1,28

Németország:

Hertha BSC vs. Mainz Tipp: H Odds: 1,85 2:1  :great:

Spanyolország

Real Madrid vs Barcelona Tipp: V odds: 2,45

Hollandia

Vitesse vs. NAC Breda Tipp: ázsiai -2.5 gól hendikep Odds: 3,70

Office: bet365


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 01, 2019, 23:32:24
Betre feltöltöttem kemény 2000Ft. Ebből kellene varázsolnom egy izmos bankot.

Fogadási típus 3/5. Talány így túlélhető lesz az első kör.

Az adott bankhoz mérten 2db 3/5 el izzitok.


+ infós

Vitesse vs. NAC Breda Tipp: -2.0 ázsiai hendikep H Odds: 3.00 4:1

NAC ebben a szezonban pofozógép, szombaton 6 hiányzóval mennek a Vitesse-hez. Bízom benne, hogy nem lesz balfasz a a hazai csapat és alapos verést mér a másodosztály felé zuhanó vendég gárdára.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 02, 2019, 10:50:48
Figyelem a Geylang meccset.

Stat alapján megijedtem, hogy ez necces lesz

Rohadt élet, ilyen szar műfűves pályát életben nem láttam, alig gurul rajta a labda. 

(http://kep-feltoltes.info/image.php?di=GSIP)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 03, 2019, 10:50:16
Péntek - Szombat stat:

A jó hír, hogy a versenyes tippsorom beakadt, bár a Vitesse kicsit bundás volt Félidő 0:1 Vége 4:1, de lehozták a 3,7 es szorzón a hendikpes tippem. Igaz, sokra nem mentem vele, mert a Young Boys balfasz volt, de azért kezdek zöldülni.

01. Los Angeles Kings vs. Dallas Stars Tipp: ázsiai 5 gól felett Odds: 1,78 3:3 hossz : 3:4   :great:

02. Vegas Golden Knights vs. Florida Panthers Tipp: (2 esélyes) H Odds: 1,45 6:5   :great:

03.Kasimpasa vs. Akhisarspor Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,65 1:2  :great:

04. Frankfurt vs. Hoffenheim Tipp: Hazai csapat 1,5 gól felett Odds: 1,66 3:2 :great:

05. Leverkusen vs. Freiburg Tipp: G/G Igen és 2,5 gól felett Odds: 1,83 2:0  :noway:

06. Geylang vs. Albirex Niigata Tipp: HT/FT Albirex/Albirex  Odds: 1,83 Félidő 0:0  V:1:0 :noway:

07. Young Boys vs. Sion Tipp:G/G Igen és 2,5 gól felett Odds: 1,95 1:0  :noway:

08. Hull vs. Birmingham Tipp: G/G Igen Odds: 1,80 2:0  :noway:

09. Southend vs. Barnsley Tipp: Ázsiai hendikep 2.0 gól Odds: 1,50 0:3  :great:

10. Oxford Utd vs. Scunthorpe Tipp: H Odds: 1,90 2:1  :great:

11. Caen vs. PSG Tipp: V Odds: 1,28 1:2  :great:

12. Hertha BSC vs. Mainz Tipp: H Odds: 1,85 2:1  :great:

13. Real Madrid vs Barcelona Tipp: V odds: 2,45 0:1 :ok:

14. Vitesse vs. NAC Breda Tipp: ázsiai -2.5 gól hendikep Odds: 3,70  4:1 :great:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 03, 2019, 11:54:10
Beten maradt 950Ft om, mert a másik 3/5 a young boys miatt ment a levesbe.

Sonderjyske vs. Randers Tipp: DNB V Odds: 1,72 Tét:950Ft 3:0  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 05, 2019, 13:17:37
Ma BL

Dortmund vs Tottenham

Nincs formában a hazai csapat mindjuk igaz ez a vendégekre is . Egy vendég gólt várnék és akkor a Dortmund maradék esélye is elszáll .

Reál Madrid vs Ajax

A Girona megtudta csinálni a bravúrt, Ajax gól 1,5 felett ? Nincs Ramos így azért sebezhető ez a Reál védelem .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 05, 2019, 17:01:57
NHL:

New Jersey Devils vs. Columbus Blue Jackets Tipp: V Odds: 1,64 1:2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 05, 2019, 17:11:46
NBA:

Philadelphia 76ers vs. Orlando Magic Tipp: Spread +3.5 V Odds: 1,90 114:106  :noway:

Memphis Grizzlies vs. Portland Trail Blazers Tipp: Under 216.0 Odds: 1,90 120:111  :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 05, 2019, 17:16:54
Argentin Kupa:

Argentinos Juniors vs. Douglas Haig   Tipp: Ázsiai 1.0 gól alatt Odds: 1,90 félidő 2:1 (7 perc alatt volt 3 gól)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 06, 2019, 10:03:38
A BL t nagyjából megéreztem, de megint túl lőttem, mert Ajax 1,5 gól felett ét össze raktam a Hotspur 1,5 gól felettre ! A Dortmund mély gödörben van és a tegnapi után csoda, hogy Solari t nem rúgták ki azonnal
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 06, 2019, 10:17:53
Mai BL:

PSG vs MU Tipp: -2 ázsiai hendikep H

Porto vs Roma Tipp: H

A MU nál a "Mennyei Királyság-ból idézve: Elfogytak a lovagok" 

A másik BL visszavágó egyenlő felek csatája lehetne, de a Roma védelme idén kicsit kaotikus és Manolas kiesése után szinte mindegyik meccsükön a bekapott gólok  száma 2 vagy legutóbb a Lazio ellen 3 gól ! Persze ez a sorozat más kávéház, de kicsit meglepődnék ha ezt az olaszok 0 ásra le tudnák hozni
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 06, 2019, 12:46:28
Apróval :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 06, 2019, 18:21:06
Live tipp: Lucerne vs Young Boys 1 félidő 2.0 gól felett (13. perc 1:0) Tét:3000Ft Odds: 1,75

Persze, most meg kihagynak mindent..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 06, 2019, 21:54:01
Hát azt hiszem hozok mustárt , majonézt na meg egy kis ketchup ot és megeszem a mixem ! Baze ilyen egyéni hibák a PSG től és Buffon ... :( Amúgy respect a MU nak most már reális a továbbjutás 27% os.labdabirtoklassal
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 07, 2019, 17:33:09
Tippszter liga tippjeim:

BRAZÍLIA: Campeonato Brasiliense

Bolamense vs. Real FC Tipp: V Odds: 1,22 Office:bet365 0:2  :great:

EURÓPA: Európa Liga - Play Off

Napoli vs. Salzburg Tipp: H Odds: 1,53 Office:bet365 3:0  :great:

IZLAND: Ligakupa

Valur vs. Fram Tipp: G/G H Odds:2,30 Office:bet365 2:1  :great:

IZLAND: Ligakupa

Haukar vs. FH Hafnarfjordur Tipp: 4,5 gól felett Odds:3,75 Office:bet365
1:3 [/color] :noway:


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 08, 2019, 10:00:38
Boldog Nőnapot ! Hozok pár nőnapi tippet :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 08, 2019, 13:16:43
Tippek :

Werder vs Schalke Tipp: H odds 2.0 4:2 :great:

Bilbao vs Espanol Tipp : H odds : 1.70 1:1  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 08, 2019, 17:03:48
Norwich vs. Swansea Tipp: G/G H Odds: 3,00 1:0

Concarneau vs. Cholet Tipp: G/G X  Odds: 4,75  0:1

Juventus vs Udinese Tipp: Moise Kean bármikor gólt szerez Odds: 3,70  :great: :great: :great: :great: :great:



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 08, 2019, 23:01:15
Vna ma is piros, de a Kean tippem mindent megért :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 08, 2019, 23:51:39
Holnap délelőtt munka, majd egy szülinapra vagyok hivatalos, vasárnap pedig kezdődik a bajnokság, megye 3 :)

A szombati friss sérült listámat megosztom veletek, remélem tudok vele segíteni :)

Illetve egy szavazást is elindítok :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 10, 2019, 11:00:39
Tegnap a 7 meccsemet 3/7 be raktam, kár érte, mert az elején már 12eFt t felajánlott.
Az ausztrál meccs az nagyon durva volt, de sajnos épp a könnyebbnek hitt tippek lettek rosszak.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 10, 2019, 11:25:54
Szedd alá :)

OROSZORSZÁG: Premjer Liga

Zenit Szentpétervár vs. Ufa Tipp: H odds: 1,40 Office:bet365 2:1  :great: :great:

PORTUGÁLIA: Primeira Liga

Feirense vs. FC Porto Tipp: -1.5 ázsiai hendikep V Odds: 1,77  Office:bet365

ANGLIA: Premier League

Chelsea vs. Wolves Tipp: Összesített gólok/Mind két csapat szerez gólt: 2,5 gól felett és Igen. Odds: 2,50 Office:bet365 1:1   :noway:

FRANCIAORSZÁG: Ligue 1

Olympique de Marseille vs. Nice Tipp: G/G H Odds: 3,75 Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 10, 2019, 11:44:21
Valladolid  vs. Real Madrid Tipp: G/G H Odds: 8,50

Hannover vs Leverkusen Tipp: G/G V Odds: 2,50 2:3   :great:




Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 10, 2019, 18:26:04
Hannoverben tavasz van :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 10, 2019, 21:06:18
Ezt nem hiszem el ez a Real, 18 perc már a 2 gólt veszik el a hazaiktól
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 12, 2019, 17:05:01
A mai kupa meccsen lesz jó néhány hiányzója az Aberdeen csapatának.

Glasgow Rangers vs. Aberdeen Tipp:Csapat összesítő gólok: Rangers 1,5 gól felett Odds: 1,57 0:2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 14, 2019, 18:01:08
El tippek:

Ahogy nézegettem az oddsokat, ma a bukik szinte "tutira" veszik, hogy az Inter gólt/gólokat kaphat, erre 1,30 at mertek adni :D, aztán a G/G és 2,5 gól felett az 2,10, de a sima G/G 1,66, nagyon X közeli találkozó lehet.

Tipp: Frankfurt +0.5 ázsiai gól hendikep Odds: 1,65 0:1  :great: :great:

Tipp: Arsenal vs Rennes  G/G H Odds: 2,30 3:0   :noway:

Tipp: Slavia Praha vs Sevilla  V Odds: 2,00 2:2   :noway:

Tipp: Benfica vs Dinamo Zagreb  - 1.0 ázsia hendikep H Odds:1,65 1:0  Push
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 15, 2019, 16:41:11
Mai infós:

BRAZÍLIA:
Campeonato Paulista


Red Bull Brasil vs. Sao Bento Tipp: HT/FT X/1 Odds: 3,75 HT: 1:1  FT: 3:2    :great: :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 15, 2019, 16:44:50
FRANCIAORSZÁG: Ligue 1

Lille vs. Monaco Tipp: H Odds: 2,00 0:1     :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 15, 2019, 17:01:03
Tippversenybe beküldött tippjeim:

AUSZTRIA: Regionalliga - észak

Deutschlandsberg vs. Stadl Paura Tipp: H odds: 1,35 Office: bet365 2:2  :noway:

NÉMETORSZÁG: Bundesliga

Mönchengladbach vs. Freiburg Tipp: H odds: 1,53 Office: bet365 1:1  :noway:

FRANCIAORSZÁG: Ligue 1   

Lille vs. Monaco Tipp: H odds: 2,04 Office: Unibet 0:1 :noway:

ÍRORSZÁG: 1. osztály

Shelbourne vs. Wexford Tipp: 1 félidő 2,5 gól felett  odds: 3,50 Office: bet365 HT:0:0  :noway:





Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 16, 2019, 08:44:18
Az egész szelvényem ment a kukába, egyedül a brazil derbi hozta a szép szorzót. Szombat új nap, közben megjöttek a sérült listáim.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 16, 2019, 08:58:37
ANGLIA: National League

Dover vs. Halifax Tipp: H Odds: 1,90 Office bet365 2:1  :great: :great:

Kellenek a pontok a házigazdának, mikor nyerjen a hazai csapat ha nem most? A Halifax-ból hiányozni fog: Ryan Sellers (23/0 védő), Matty Kosylo (33/4 csatár), Ben Tomlinson (18/1 csatár), Dayle Southwell(31/6 csatár), Sanmi Odelus(14/0 csatár). 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 16, 2019, 09:17:26
FRANCIAORSZÁG: Ligue 1 - 29. forduló

Caen vs. St. Etienne Tipp: Gólok száma 2,5 gól alatt Odds: 1,65 0:5   :noway:

Igazából egyik csapatra sem tennék, a Caen gyenge, mint a harmat, de a St.Etienne 3 idegenbeli győzelme a szezon során sem veretes.
Ahogy láttam, a sérültek csak egy része van fenn eredményeken,.

Caen hiányzók: Ninga (24/5 csatár), Armougom (21/0 védő) ők ketten eltiltottak, Baysse(20/0 védő), Bammou(17/4 csatár)

St. Etienne hiányzók: Khazri (25/12 csatár), Debuchy (16/2 védő) ők ketten szintén eltiltottak, Perrin( 23/1 védő és csk), Salibur(18/1 csatár), Diony (26/5 csatár), Gabriel Silva (19/0 védő), Monnet-Paquet (23/1 csatár).   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 16, 2019, 09:27:38
ANGLIA:
Premier League

West Ham vs. Huddersfield Tipp: H Odds: 1,61 4:3  :great: :great:

A sérült lista nyilvános.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 16, 2019, 10:58:15
SPANYOLORSZÁG:
LaLiga



Real Madrid vs Celta Vigo 2:0

A sérültek miatt kicsit érdekesek az oddsok, de egyet tudok, ma Isco és Marcelo valószínű a sok mellőzöttség után újra a kezdőben kap szerepet. A második, hogy Zidane visszatért, vele újra a győztesek útjára léphet a királyi gárda. A maradék meccseken a cél tapadni az Atletico-ra, szerintem ez az 5 pont távolság ledolgozható, mert lehet, a Juventus elleni fájó kiesés kicsit megfogta a matracosokat, akik ma Bilbao-ban vendégeskednek.

Az ellenfélről pár szót: Könnyen előfordulhat, hogy a szezon végén a Celta a másodosztályban találja magát. Két hete, hogy az Eibar ellen elszenvedett 1:0 ás vereség után kirúgták Miguel Cardosot, viszont az új tréner, Fran Escribá sem debütált jól, a Celta otthon kapott ki a Betis-től, szintén 1:0ra.

Van egy extra motívált hazai csapat, ahol Ramos újból bevethető és egy válságban lévő Aspas nélküli Celta.

Nekem megér egy kis aprót, hogy megrakjam a nagy arányú hazai győzelmet.


Tipp 1: Real madrid -2.0 ázsiai hendikep Odds:1,82 PUSH

Tipp 2: Real madrid -3.0 ázsiai hendikep Odds:3,00

Tipp 3: Real madrid -4.0 ázsiai hendikep Odds:5,75

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 16, 2019, 15:31:51
Na mint mondtam, Marcelo és Isco kezd :)

https://www.eredmenyek.com/merkozes/80MYuyWi/#osszeallitasok;1
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 16, 2019, 17:56:23
áááá csak egy pici mák...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 19, 2019, 18:10:34
Csütörtökön EURÓPA: Euro - Selejtező - 1. forduló

Lesz pár ötletem, de végig böngészem a párosításokat.

Az első

Kazahksztán vs Skócia: Tipp szerkesztés alatt

Skócia sérültek, hiányzók:  Andrew Robertson, Charlie Mulgrew,  Jordan Archer, Barry Bannan hiányozni fog, de Scott McKenna játéka is kérdéses.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 19, 2019, 18:22:12
Labdarúgás - Nemzetközi - Eb-selejtező, I csoport

Ciprus - San Marino Tipp:-3.0 ázsiai hendikep H Odds: 1,75 Office: tippmix
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 19, 2019, 18:42:29
EURÓPA: Euro - Selejtező - 1. forduló

Szlovákia vs. Magyarország Tipp: ????? Szerkesztés alatt
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 19, 2019, 20:18:49
Nézegetem a magyar utazó keretet, hát kicsit karcos: A házigazdák októberben edzőt cseréltek a debütálás jól sikerült 4:1 Ukrajna ellen, aztán ahogy néztem a csehek otthonában is partiban voltak a szlovákok, szóval egy pontszerzés is felérne nálam egy bravúrral. Jó néhányan alig kapnak szerepet a csapatukban, Nagy Ádám január-március között összesen 23 percet kapott... Dzsudzsák február 22 én játszott utoljára a kőkemény arab bajnokságban. Erőnlétileg 60-65 perccre elfogyhatunk.

Gondolkodok egy HT/FT x/1 en, vagy 1,5 gól felett és H, pontos végeredmény 2:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: oakland23 Dátum március 19, 2019, 21:25:41
Idézetet írta: hillandkimi Dátum március 19, 2019, 20:18:49
Nézegetem a magyar utazó keretet, hát kicsit karcos: A házigazdák októberben edzőt cseréltek a debütálás jól sikerült 4:1 Ukrajna ellen, aztán ahogy néztem a csehek otthonában is partiban voltak a szlovákok, szóval egy pontszerzés is felérne nálam egy bravúrral. Jó néhányan alig kapnak szerepet a csapatukban, Nagy Ádám január-március között összesen 23 percet kapott... Dzsudzsák február 22 én játszott utoljára a kőkemény arab bajnokságban. Erőnlétileg 60-65 perccre elfogyhatunk.

Gondolkodok egy HT/FT x/1 en, vagy 1,5 gól felett és H, pontos végeredmény 2:0

Az ukránok elleni meccsük bundás volt, Ukrajna szépen elverette magát, hisz nekik nem számított már. Egyébként Eb-n is csaltak le meccset (vagy meccseket), azt vedd ki a pakliból, mert a szlovák-ukrán 4-1 tutira bundás volt. Semmivel sem vagyunk rosszabbak. Azt meg ne vedd biztosra, hogy akár Nagy vagy Dzsidzsi egyáltalán kezd, ha Rossi úgy látja, hogy Dzsudzsi nincs formában, szívbaj nélkül odalöki a padra
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 19, 2019, 22:56:18
Alszok rá egyet ! A többi párosítás nagy része papír :) első kör sok helyen új edzővel ! Osztrák x es ránézésre és Izrael otthon jó lehet :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 20, 2019, 19:44:10
A tippjeim, aztán majd mixen variálok, de az első kört vhogy így látom:

01. Kazahsztán vs. Skócia Tipp: (1X2 + Gólszám 1,5) - Vendég és több Odds: 2,50  Office: Tippmix 3:0  :noway:

02. Ciprus - San Marino Tipp: -3.0 Ázsiai hendikep H Odds: 1,75 Office: Tippmix 5:0   :ok:

03. Szlovákia - Magyarország Tipp: 1 félidő 1.0 gól alatt Odds: 1,65 Office: bet365 PUSH

04. Észak-Írország - Észtország Tipp:Vendégcsapat - Gólszám 0,5 Több, mint 0,5 Odds: 2,25 Office: Tippmix 2:0

05. Belgium - Oroszország Tipp: 1. félidő - Gólszám 1,5 Kevesebb, mint 1,5 Odds: 1,50 Office: Tippmix FÉLIDŐ:2:1

06. Ausztria - Lengyelország Tipp: 1X2 + Gólszám 1,5 Döntetlen és több Odds: 4,35 Office: Tippmix 0:1

07. Horvátország - Azerbajdzsán Tipp: Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Nem és több, mint 2,5 Odds: 2,35  Office: Tippmix 2:1

08. Észak Macedónia - Lettország Tipp: 1X2 + Gólszám 2,5 Hazai és kevesebb Odds: 2,60 Office: Tippmix 3:1

09. Izrael - Szlovénia Tipp: Melyik félidőben lesz több gól? 2. félidőben Odds: 2,10 Office: Tippmix 1:1

10. Hollandia - Fehéroroszország Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Nem és több, mint 2,5 Odss: 2,55 Office: Tippmix4:0


Ezt álmodtam meg, ezek szerintem reális tippek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 20, 2019, 21:35:02
Minőségi anyag:

https://www.youtube.com/watch?v=-t6MeRv0ejA&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3n1pD4HyWQciIBw1coGl5IreyjIjODcUwOn_JcqVsdELYJqezbU8IjYJ0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 20, 2019, 21:55:47
Versenybe:

PARAGUAY:
Primera Division - Apertura

Olimpia Asuncion vs. Deportivo Santani Tipp: H Odds: 1,22 Office:bet365 2:2  :noway:

EURÓPA: Euro - Selejtező - 1. forduló

Kazahsztán vs. Skócia Tipp: V Odds: 1,95 Office:bet365 3:0  :noway:

Horvátország - Azerbajdzsán Tipp: Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Nem és több, mint 2,5 Odds: 2,35  Office: bet365 2:1

DÉL-AMERIKA: Copa Sudamericana - 1/32 döntő

Union Santa Fe (Arg) vs. Ind. del Valle (Ecu) Tipp: HT/FT - - X/1 Odds: 3,60  Office: bet365 2:0 (1:0) [/b]
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 21, 2019, 19:53:21
Jól indul...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 21, 2019, 23:12:05
Tükörsima vereség újra.  Nagy hype meg minden aztán a szurkoló megint átvan b.szva !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 22, 2019, 17:20:03
Raktam tegnap egy heinz-et, rajta volt 5 meccs a magyar pontos félidő/vége eredménnyel félidő 1:0, vége 2:0 al,13 as szorzó, telibe jött, mellette még a Cyprus over 4 gól de 560Ft ból nyertem 260Ft ot mert a többi három elment :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 23, 2019, 13:30:03
Tippek:


Málta vs. Feröer-szigetek Tipp: Mindkét csapat szerez gólt: Igen Odds: 2,20 Office: bet365 2:1 :ok:

Olaszország vs.Finnország Tipp: HT/FT X/1:  Odds: 3,40 Office: bet365 1:0 HT/FT 2:0

Mancini vhogy mindig szenvedős focit játszat az aktuális csapataival. Amióta ő az edző, 0:0, 1:1 1:0, pedig a statok alapján
pl USA ellen 72% os, Portugália ellen 64%-os volt az olaszok labdabirtoklása, sajnos eredményben nem tükröződik vissza (1:0, 0:0). A magot megint a Juve adja: Bonucci, Spinazzola, Berna, Kean, Chiellini (Di Siglio), Rugani, Perin. Az említettekből általában csak 3 an kezdők az öreg hölgynél. Ez egy hosszú átmenet lesz az olaszoknál, mire kialakul egy erős kezdő. Hol van már Totti, Del Pierro, Maldini, Nesta, Cannavaro, Buffon éra.... . Röviden a finnek beparkolják majd a buszt az olaszok meg szenvednek a 90 perc során mire 1 jó esetben 2 góllig eljutnak.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 26, 2019, 19:55:42
Finnország jee :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 26, 2019, 20:11:54
Megpróbálom kimaxolni az utolsó kört az EB selejtezökből.

Laza 4/6
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 28, 2019, 18:02:15
Vissza áll a rend, jönnek hétvégén a bajnokik, persze szombat szinte kiesik munka és a bajnokim miatt. Péntek-vasárnap marad, előrefutva, a nagy csapatok könnyebb ellenfeleket kaptak.

Fulham vs City

Freiburg vs Bayern

Juventus vs Empoli

Mu vs Watford

Real vs Huesca

Barca vs Espanyol

Az EB meccsek és a sok utazgatás miatt, valamelyik nagy csapat tuti szopni fog. 

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 29, 2019, 19:05:09
Mai infósok:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 30, 2019, 07:33:48
Éjjel a Boca legalább nyert, a francia push lett, a horvát sajnos elment .

Viszont nem adtam fel és apróból nem kis szerencsével, beakadt két 3 as kötés. :) A nagyobbat nem vártam meg, mert  a West Brom sokat bénázott.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 30, 2019, 12:40:04
Mai friss sérült lista, sok sikert :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 31, 2019, 11:27:16
FRANCIAORSZÁG:
Ligue 1

Monaco vs. Caen Tipp: H Odds: 1,30 Office:bet365

OLASZORSZÁG:
Serie A

Roma vs Napoli Tipp: V Odds: 2,30 Office:bet365

Parma vs Atalanta Tipp: V Odds: 1,53 Office:bet365

HOLLANDIA:
Eredivisie


Zwolle vs. FC Emmen Tipp: G/G H Odds: 3,00 Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 31, 2019, 11:59:07
mai:

Külön raktam egy F1 es et, hogy a Renault esik ki először :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 01, 2019, 18:05:01
Renault tipp pipa ! Sajnos a szelvény nem jött össze pedig 6 bol ötöt jól éreztem de pont egyik sem kapott gólt !
Mai lightos

Osnabruck vs Lotte G/G H odds 4.33

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 01, 2019, 20:56:50
A piroslap ki is lőtte a tervem, de sebaj mindig van egy B terv :D

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 02, 2019, 18:54:55
Mai első tipp:

Milan vs Udinese Tipp: -1.0 ázsaia hendikep Milan odds. 1,60 Office: bet365 :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 03, 2019, 18:41:44
Tippek:

Tottenham vs Crystal Palace Tipp: H odds: 1,45 Office: bet365 2:0  :great: :great:

Empoli vs. Napoli Tipp: V odds: 1,56 Office: bwin 2:1  :noway:

Manchester City vs. Cardiff Tipp: Mind két csapat szerez gólt : Igen Odds: 2,37 Office: bet365 2:0  :noway:

Valencia - Real Madrid Tipp: H Odds: 3,30 Office: bet365 2:1  :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2019, 10:57:57
A hétközi forduló hozott, jó pár érdekes eredményt, ilyen nálam pl a Sassuolo és az Atalanta gólparádéja, vagy a Lazio és a Napoli meglepő veresége.

Hoztam nektek rögtön 5 db infós meccset:

Ebből leginkább a Wolfi hazai győzelme tetszik, Doll bácsival nagyon gól érzékeny hátul a Hannover, itt kijöhet egy nagyobb arányú pofon és egy edző váltás.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2019, 12:57:52
X es tippjeim: 3/7 be javasolt

Blackburn - Stoke (1X2)   2019.04.06. 16:00   Döntetlen   2,90
Bolton - Ipswich (1X2)   2019.04.06. 16:00   Döntetlen   2,95
Swansea - Middlesbrough (1X2)   2019.04.06. 16:00   Döntetlen   3,05

Angers - Rennes (1X2 + Gólszám 3,5)   2019.04.06. 20:00   Döntetlen és kevesebb   3,35  3:3 a kurva anyátok !!!
Girona - Espanyol (1X2 + Gólszám 3,5)   2019.04.06. 13:00   Döntetlen és kevesebb   3,70  1:2  :noway:
Belenenses - Santa Clara (1X2)   2019.04.06. 16:30   Döntetlen   2,90  1:1
Nacional Madeira - Aves (1X2)   2019.04.06. 16:30   Döntetlen 3,05 0:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2019, 13:42:58
Tippjeim:

Wolfsburg vs Hannover Tipp: H Odds: 1,40 3:1

Juventus vs Milan Tipp: H Odds: 1,76 2:1

Guingamp vs Monaco Tipp: V Odds: 2,10 1:1  :noway:

Wrexham vs. Braintree G/G H Odds: 3,60 3:1

Office: bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2019, 20:29:35
Köcsög franciák, Lyon , és most Monaco is szopás..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2019, 21:52:50
baze rennes x erre  6 gól volt... :D ááá
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 10, 2019, 18:42:52
Gremio vs Rosario Tipp: -1.5 ázsiai hendikep H, Odds: 1,85  Office: bet365

Mu vs Barcelona Tipp: -1.5 gól ázsiai hendikep V Odds: 3,50  Office: bet365

Ajax vs Juventus Tipp: Vendég csapat 1,5 gól felett Odds: 2,25 Office: bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 11, 2019, 22:01:59
Ausztrál liga: 11:50

Brisbane Roar vs. Wellington Phoenix

3.0 gól felett (goal line) 1,65 az Odds.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2019, 09:43:38
Derby vs. Bolton Tipp: H odds: 1,40 Office: bet365

Haladás vs. MTK Budapest Tipp: H Odds: 1,57 Office: bet365

Haladás vs. MTK Budapest Tipp: -1.5 ázsiai hendikep H Odds: 2,50 Office: bet365  :noway:

Spal vs Juventus Tipp: M. Kean bármikor gólt szerez: Igen Odds: 3,10 Office: bet365   :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 16, 2019, 23:20:02
Ej baze Juve .. Graz Ajax
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 17, 2019, 18:05:43
Manchester City vs. Tottenham Tipp: H odds: 1,28 Office: bet365  :great:

Manchester City vs. Tottenham Tipp: -1,5 ázsiai hendikep H odds: 1,81 Office: bet365  :noway:

Manchester City vs. Tottenham Tipp: 3.5 gól felett odds: 2,30 Office: bet365  :great:

Manchester City vs. Tottenham Tipp:  -2,5 ázsiai H odds: 3,35 Office: Unibet  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2019, 11:45:12
Manchester City vs. Tottenham Tipp: H Odds: 1,25 Office: bet365 1:0

Parma vs Milan Tipp: V odds:1,61 Office:bet365 1:1

Aldosivili vs Rosario Central   Tipp: H Odds: 2,10 Office: bet365 0:2

Sirius vs Malmö Tipp: G/G V Odds: 3,10 Office: bet365
0:2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 24, 2019, 17:59:39
CSZKA Moszkva vs Anzsi Tipp: -1.5 ázsiai hendikep Odds:1,30  Office: bet365 2:0  :great:

Utrecht vs. Sittard Tipp: 3,5 gól alatt Odds: 1,80 Office: bet365 2:1  :great:

Wolves vs. Arsenal Tipp: H Odds: 2,75 Office: bet365 3:1  :great:

Elfsborg vs. Örebro Tipp: X Odds: 3,70 Office bet365 4:2  :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 27, 2019, 10:16:10
Frankfurt vs Hertha Tipp: H Odds: 1,33 Office: bet365

Bologna vs Empoli Tipp: H Odds: 1,80 Office: bet365

Tottenham vs West Ham Tipp: 2,5 gól alatt odds: 2,50 Office: bet365

Aalen vs. Uerdingen Tipp:-1.5 ázsiai hendikep H Odds: 3,50 Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 01, 2019, 09:50:35
Üdv! Végre újra jut egy kis időm fogadni :)

Norwich vs Arsenal Tipp: Mind két csapat szerez gólt és 2,5 gól felett Odds: 1,66     2:2  :ok:

Az Arsenal a csütörtöki égés után, menesztette Emery-t, ami talán nagy megkönnyebbülést okozhat az öltözőben, viszont a sok sérült és az idegenbeli rossz forma miatt a Norwich hazai környezetben okozhat majd gondokat. Hazai oldalról minimum egy gólt várok.

Leicester vs. Everton Tipp: H Odds: 1,60      2:1   :ok:

Rodgers irányítása alatt "top" csapattá nőtte ki magát Leicester, míg az elvileg értékesebb Everton idén nagyon mellé nyúlt az átigazolási piacon, olyan játékosokra költött nagy pénzeket, mint pl a 19 éves Kean, akit a Juve okosan gyorsan eladott... . Nem tudom meddig tart a türelem Marco Silva felé, de az eredmények láttán, nem sokáig.

Monaco vs. PSG Tipp:-1.0 ázsia hendikep V Odds: 1,86 Törölve !!

Kicsit kockázatos tipp, mert a PSG hajlamos egy-egy vereségbe belefutni, de ez a Monaco idén sem lett jobb, a csapat védekezése tiszta káosz, szinte ritka az olyan forduló, ahol tök mindegy ki az ellenfél, ne kapna gólt . Neymar a BL ben már villant, de ő mellette ott van Icardi, Cavani és Mbappe, így pedig, ha jó napot fognak ki a srácok, akkor nem hiszem, hogy a hercegségi védelem megálljt tudna parancsolni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 01, 2019, 10:32:28
1-2 éve sokat foglalkoztam a döntetlenekkel, sajnos amióta sok bajnokságba bevezették a videó bírót, inkább hátrány, mint előny lett élőben fogadni az X re. Volt jó pár meccs, ahol megéreztem, hogy bejöhet a remi, aztán neki álltak videó bírózni, persze vissza vették a gólt és a pénzem kuka lett. Az elmúlt héten pl az Anderlecht meccset szoptam be, 85. ben raktam a V győzelmet, ott kivételesen nem X et éreztem, 93. ben jött a V gól, mondom királyság van, két percig nézték vissza azt a fos gólt, persze végül nem lett érvényes a találat 23 as odds kuka...

A másik fogadási típusom sem lett jobb, ott a piros lapos meccsekre mentem rá, természetesen az ember előnyben lévő csapatra fogadtam... Tapasztalatnak jó volt, mert a 10 kiválasztott meccsemből körülbelül 4 en ha jött a győzelem vagy a pont mentés. Többször fordult elő, hogy az ember hátrányban lévő csapat nyert, tegnap ilyen volt egy német alsóbb osztályú meccs, félidő 0:1 és kiállítás az 50. ben a hazai csapatnál, végeredmény 2:1... Ennek az ellentettje volt a tegnapi Bayern vs Leverkusen, az eddig parádézó 4 gólokat lövő Bayern a 10 emberrel védekező ellenféllel szemben kipukkadt, még a pont mentés sem sikerült.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 01, 2019, 13:33:28
OLASZORSZÁG
Serie B

Perugia vs. Pescara Tipp: MCS szerez gólt és H Odds: 4,33          3:1 :great:

A házigazda két vereség (Pordenone vs Perugia 3:0, Perugia vs Citadella 0:2) próbál kijönni a gödörből. Azért merem ma bevállalni a gólváltást és a hazai győzelmet, mert egyrészt a két csapat általában gól gazdag mérkőzéseket vív egymással, másrészt ma a Pescara erősen tartalékos lesz. A hazai csapatból csak Kouan (7/0 kp) és Agnella (2/0 v) fog hiányozni, míg a vendég együttes sérült listája elég hosszú: Fiorillo (első számú kapus 8/0 ), Campagnaro (7/0 védő), Palmiero( 7/0 kp), Borelli (8/1 csatár), Di Grazia (7/0 védő ), mellettük Balzano, Vitturini, Tumminello szintén nem bevethető.
Mivel nagyon szoros a mezőny, ezért a Perugia egy győzelemmel  a 10. helyről, akár a dobogó 3. helyére is felléphet.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 02, 2019, 07:32:10
A vasárnapi tippek szépen jöttek, a PSG meccset a rossz időjárás miatt törölték .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 03, 2019, 16:56:26
Genoa vs. Ascoli Tipp: Ascoli +1.0, +1.5 V    Odds: 1,60 3:2, Fél nyertes  >:(


Olasz kupa meccseket azért szeretem, mert általában sokszor borul a papír forma és ma a Genoa tűnik verethető csapatnak. A haza gárda rém gyenge teljesítményt nyújt eddig az olasz bajnokságban, Motta októberi kinevezése sem lendítette át csapatot a gyenge őszi rajton, utoljára a Genoa több, mint egy hónapja tudott nyerni a Luigi Ferraris stadionban. Lehet, hogy ez ma sem fog össze jönni, mert Motta jó pár emberét pihentetni fogja a hétvégi Lecce elleni meccsre.
A kupa találkozót kihagyó játékosok: Zapata (védő 12/0), Ghighlione (védő 12/0). Ankersen (védő 8/0), Barreca (védő(8/0), Schöne(középpályás 13/1), Lerager (11/0), Kouame (csatár 11/5), Saponara (középpályás 4/0), Sanabria(csatár5/0).
Az Ascoli a Serie B 6. helyezettje jelenleg és eléggé konstans formát mutat és infóim szerint Zanetti a legerősebb kezdőjét küldheti pályára.
Az Ascoliban látok annyit, hogy akár hosszabbításra vagy tizenegyesig elhúzza ezt a találkozót.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 04, 2019, 18:57:09
ANGLIA: Premier League - 15. forduló

Manchester United vs. Tottenham Tipp: G/G V  Odds: 4,75 Office bet365 2:1  :noway:

Este jön a Solskjær vs Murinho párharc, azaz előttem az utódom. Tudjuk, hogy tavaly a norvég váltotta a portugált és akkor a United szinte a főnixmadár hamvaiból feltámadva parádés tavaszt produkált. Aztán ez a lendület az idei szezonra újra szenvedéssé változott, Lukaku eladása, a rengeteg sérülés, Pogba hisztije, Solskjær taktikai repertoárjának kimerülése  mind-mind közre játszott abban, hogy a vörös ördögök tetemes hátrányt szedjenek össze decemberre. 
Meglepetésre a Hotspur is rosszul kezdte a szezont, amibe Pochettino szép lassan belebukott. Személy szerint Allegri-t vártam a kispadra, aztán a Hotspur-nál mégsem az olaszban gondolkodtak, hanem húztak egy merészet és a Special One-t nevezték ki a csapat élére. A vezetőség húzása eddig bejött, mert a Murinho hype kicsit kirángatta a Kane-ket a gödörből.   
Az eszem a vendég csapat felé húz, mert a portugál kívülről-belülről ismeri az ellenfelét és taktikailag magasabb szintet képvisel, mint norvég riválisa. Egyedül a Hotspur védekezése ami aggaszt, még nincs beállítva a busz a tizenhatosra, egyelőre sok a 3 meccsen bekapott 6 gól. A BTTS garantált, de a portugál körüli hype kihozhat egy vendég sikert. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 04, 2019, 19:34:42
BRAZÍLIA Campeonato

Chapecoense-SC vs. CSA Tipp: Pontos végeredmény 0:0 Odds 7,50 Office bet 365 Kezdés 2019.12.05 --01:00-- 3:0

A brazil bajnokság utolsó előtti fordulójánál járunk, a Chape már kiesett, míg a CSA együttesének van némi matematikai esélye a bent maradásra.
Érzésem szerint, ez a találkozó nagyon jó lehet döntetlenre, mert egyrészt mind két csapat erősen rotált lesz, másrészt az xg gól átlag a csapatoknál 1 gól alá esik, ami csak jobban erősíti a tippem.
A Chapecoense-SC hiányzói:
Vagner (kapus), Gum, Hiago és Rafael Pereira (védők), Bruno Pacheco (védő), a középpályáról Renato és Yann Rolim, valamint Thiago Santos, a csatársorból Everaldo és Henrique Almeida   
Papíron a CSA esélyesebb a 3 pontra, de a vendégnél szintén jó pár játékos nem lesz bevethető, és az idegenbeli teljesítmény sem meggyőző, a rossz a sorsolásról nem is beszélve, mert az utolsó fordulóban Sao Paulo-val játszik, amely gárda a Copa Libertadores Selejtező helyezésért küzd. 
A CSA hiányzói:
Alecsandra, Naldo, Alan Costa, Euller, Apodi
Összességében két gyenge csapatról beszélünk, ahol a gólszerzés igen nagy gondokat szokott okozni, ezért ez a találkozó erősen x szagú
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 05, 2019, 19:44:54
A brazil tippem élt a 2. percig, de a Tottenham is erőtlen volt tegnap. --
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 06, 2019, 16:41:39
SPANYOLORSZÁG LaLiga2

Malaga vs Tenerife Tipp:H Odds: 1,80 Office: bet 365 2:0 :great: :great:

Két gödörben lévő együttes közül, talán a Malaga szénája áll jobban, az utolsó két fordulóban ugyanis játszott egy gól gazdag döntetlent az élmezőnybe tartozó Elche-vel, illetve pontot rabolt a Numancia otthonából. A Tenerife viszont 10 bajnokiból 1 et tudott megnyerni azt is kis szerencsével, mert a Sporting az 58. perctől ember hátrányba került. Ma megint a malagai kirándulásnak vereség lehet a vége, mert szinte a komplett középpálya hiányozni fog és a védelem tengelyéből is alapemberek dőltek ki. 
A vendég csapat hiányzói: Sipcic (védő (8/0), Luis Milla (13/0 kp), Nahuel Leiva (13/0), Mierez (12/1 csatár), Álex Bermejo (12/4 kp), Mulexoz Álex (15/1 védő) eltiltás miatt).
Az odds csábító és az egymás elleni is azt mutatja, hogy ma hazai siker fog születni. 


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 06, 2019, 17:16:41
FRANCIAORSZÁG: Ligue 1 - 17. forduló

Lille vs. Brest Tipp: G/G H Odds 3,20 Office : Bet365 1:0  :noway:

Mindig neccesek szoktak lenni az ilyen jellegű találkozók, főleg, hogy vékony szorzót kínálnak a bukik a Lille sima hazai sikerére. Ez a Brest nem olyan rossz kis csapat, bár idegenben kicsit gyengus és a pontjai többségét hazai környezetben szerezte, azért megizzasztotta nem rég a BL indulásra hajtó Marseilles-t. Szerintem a mai találkozóban is benne van, hogy kontrából zavart okozzon a hazai kapu előtt. Azt látom, hogy immáron 270 perce Maignan kapuja érintetlen a Stade Pierre-Mauroy-ban, ám mégis azt érzem, hogy ma hátra fog nyúlni. 
Lényeges hiányzó egyik oldalon sincs, így a tippem egy 2:1 hazai győzelem. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 06, 2019, 17:49:52
NÉMETORSZÁG
Bundesliga

Frankfurt vs. Hertha BSC Tipp: Frankfurt 1,5 gól felett Odds: 1,66 Office:bet365  2:2   :great: :great:

Az utóbbi fordulókban a Frankfurt háromszor is kikapott, tehát a csapatról nem lehet elmondani, hogy formában lenne, viszont a Hertha jelenleg olyan állapotban van, hogy még a "Mucsaröcsögi asszony kórus" is tudna gólt lőni a berlini csapatnak. Tavaly Dárdai fejébe került pár rossz meccs, holott a csapatot ott tartotta a középmezőnyben, előtte pedig az EL ig  jutott, ennek ellenére a tulaj leváltotta abban a reményben, hogy majd Čović-al és némi tőke injekcióval a Berlin újra szárnya kap és ott lesz a top 6 ban. Itt van december, Čović kirúgva a berlini együttes pedig kiesés ellen kapar. Számomra bomba meglepetés volt, hogy nem Dárdai ült le újból, nem is értettem az okát, amíg egy berlini drukker fel nem világosított pár napja. A dortmundi rangadót ugye Klinsmann-al vívta a Hertha telt ház előtt. Kérdeztem magamban, hogy a Hertha-nál, hogyan lett pénz rá? Aztán ez a drukker elmagyarázta, hogy új befektető érkezett a klubhoz, aki zsebből kiperkálta a Klinsmann bérét, én hülye pedig azt hittem, hogy a fia miatt vállalta be az edzőséget. A lényeg, hogy 1 hét alatt ő sem tudta rendbe szedni a védelmet és félek attól, hogy az otthon erős teljesítményt nyújtó Frankfurttal szemben is lesznek védekezésbeli hiányosságok. Pénz és edző van, csak eredmény nincs... A Frankfurt jelenleg jobb, Klinsmann-nak minimum egy hónap kell mire össze rak valami ütőképes együttest, tippem is az, hogy legalább két gólt kap a berlini együttes.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 06, 2019, 18:37:26
OLASZORSZÁG
Serie A

Inter vs. AS Roma Tipp: Mind két csapat szerez gólt  Odds: 1,66 Office: bet365 0:0  :noway:

Sokan azt várják, hogy mikor pukkad ki végre az Inter, de van egy rossz hírem azoknak, akik erre játszanak, sajnos Conte híres arról, hogy a csapatait mindig tökéletes fizikai és mentális állapotba hozza. Most is ez látható, az Inter erőnlétileg kifogástalan, más kérdés, hogy a Juventus-hoz képest gyenge minőségű a kispadja, ezért Conte variációs lehetőségei elég szűkek. Rátérve a mai párharcra. Az olasz tréner sérülés miatt elvesztette a középpályája magját. Sensi, Barella és Gagliardini kihagyják az esti derbit, a trió mellet Asamoah sem 100% os. Maradnak a kispadról beszállók, akik minőségben gyengébbek.  Ebből arra következtetek, hogy a támadás építés akadozni fog és kevésszer jut el majd a laszti a Lukaku -Martinez pároshoz. A két csatárnak valószínűleg rögtönöznie kell és egyedül kell megoldaniuk a gólszerzést. Az AS nél is sok a maródi (mint, mindig), mégis erősebbnek érzem a középpályás sorát Zaniolo visszatértével.
Conte fanatizmusa miatt nem merem leírni az Intert otthon, ezért a gólváltásban láttam értéket. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 06, 2019, 18:53:19
HOLLANDIA
Eerste Divisie


Dordrecht 90 - Cambuur Tipp: -1.5 AH V Odds: 1,75 Office: bet365 2:4  :great: :great:


Sokat nem kell pötyögnöm erről a meccsről. A hazai csapatnál elfogyott a pénz, a klubot lehet csőd eljárás alá veszik. Talán még a szezont sem tudják végig vinni. Suttognak valami befektetőről, aki megveheti a csapatot, de lehet, hogy ez csak pletyka. A vendégségbe érkező Cambuur a feljutásért hajt és 17 forduló után 39 ponttal vezeti a bajnokságot. Ilyen anyagi nehézségek láttán a hazai játékosokat jobban foglalkoztatja a fizetésük, mint sem a mai meccs. Kár nyújtani ezt az írást, sima több gólos vendég győzelmet várok .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 06, 2019, 19:42:16
ANGLIA
Premier League

Everton vs. Chelsea Tipp: V  Odds: 1,95  Office: bet365 3:1  :noway:

Marco Silva állásába került a hétközi nagy arányú (5:2) Pooli vereség, a portugál menedzser helyett átmenetileg Duncan Ferguson vezeti a csapatot. Sajnos tipikus angol klub az Everton, Farhad Moshiri érkezése révén a pénz nem kérdés és nyakra-főre igazolt a klub játékosokat, akik közül idén nagyon kevesen váltak be. A tulajdonosi háttér Bill Kenwright és Moshiri közti belharc sem kedvez a klubnak. Azt hiszem Kenwright ragaszkodott Silva-hoz, most pedig úgy áll a szitu, hogy Moshiri Moyes-t hozná újból a klubhoz. Totál káosz van, amit Lampard csapata kiaknázhat.
A másik probléma hazai oldalon a sérültek. Yerry Mina (14/0 védő) játéka kérdéses, mellette biztos, hogy kihagyja a mérkőzést Coleman (9/0 védő, csapatkapitány), Delph (7/0 kp), Gomes (8/0 kp).   
Számomra totál szétesett ez az Everton, ezért a Chelsea győzelmét várom. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 06, 2019, 22:02:11
3 gólt rúgott a Frankfurt, eredmény 1:2 a Hertha-nak, köszi VAR... :bash: :bash: :bash: :bash: :bash:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 06, 2019, 23:18:27
JAPÁN
J1 League

Yokohama F Marinos vs. Tokyo Tipp: 3.5 gól alatt Odds: 1,50 Office bet365 3:0 :great:

Aki korán kel, az japán undert lel. A bukik nem tudom miért várnak overt erre a meccsre, mikor mind két fél nélkülözni fogja a legjobb támadóit. Hazai oldalon bizonytalan Edigar Junio( 16/11 csatár) és Marcos Junior( 32/15 csatár) játéka, azaz ha ők nem lesznek, az nagy tökön lövés lesz a Marinos-nak.  Mellettük Hirose (20/1 védő), Otsu (23/0 csatár) sem 100%-os és a teljesség kedvéért van egy eltiltott Ohgihara (25/1 kp) személyében. A Tokyo-nál sem fenékig tejfel az élet,  Diego Oliveira (33/14 csatár) játéka kérdéses, Nagai (32/9 csatár) sérült, míg Muroya (30/0 védő) eltiltását tölti. Igaz, hogy rangadó, első fogadja a másodikat, de a két csapat szinte mindig 1 gólos meccseket játszott egymással, utoljára 2013 ban fordult elő egy hazai 3:2 es győzelem, azóta sok víz lefolyt a Szumid-án. Maradok az Under mellett.

Update: Aki véletlenül korán kel és ezt a meccset választja, az várja meg a hivatalos kezdőket, az a biztos :) !!


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 06, 2019, 23:43:42
BULGÁRIA: Parva Liga - 19. forduló


Ludogorec vs. Cserno More Tipp: (-1.0 AH) H Odds: 1,54 Office: bet365 1:1  :noway:

A bolgárok Juventusa a Ludo. Könnyedén, veretlenül, minden nehézség nélkül vezeti a saját hazája bajnokságát. Ezen a hétvégén a Fradi elleni fontos EL meccs előtt, egy laza felhozó mérkőzés várhat a bolgár csapatra, ugyanis aktuális ellenfele a Cserno elég foghíjas lesz. A vendég gárdából sérülés miatt  Ilian Iliev (12/1 kp), Dani Kiki (10/1 kp), Miroslav Enchev (11/1 védő) beteg szobára került, Panajanov (18/0 kp) és Tsvetomir Panov (18/0 védő) eltiltását tölti.   Az a helyzet, ha a Cserno teljes kezdővel állna fel, akkor sem lenne sok esélye, átlagban mindig 3-4 góllal ment haza. Szerintem ezen a meccsen a házigazda már a Fradi elleni taktikát fogja gyakorolni, élesíteni, ilyen tartalékos ellenféllel szemben pedig biztos, hogy nem fog megállni 1 gólnál. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 08, 2019, 10:44:49
A reggeli japo under karcos lett, de azért a 7 perc hosszabbítás nem szopatott le,  de a Ludo 17 kapura lövés 18 szöglettel és az 1:1 - el kiakasztott, mondjuk a Chelsea 3 dugója is kicsit meglepett... ilyen szombat volt... 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 08, 2019, 11:19:48
DÁNIA
Superliga

Silkeborg vs. Randers Tipp: (-1.5 AH) V Office: bet365   Odss: 3,40 2:1  :bash: :bash: :bash:

A házigazda a liga egyik leggyengébb csapata és ha ez még nem lenne elég, akkor ma még tartalékos is lesz. A klubon belül nagy a baj. Úgy tudom, hogy Andreas Heimer, a hazaiak középpályása nem hajlandó meghosszabbítani a szerződését, de mellette a fiatal kapus tehetség Magnus Dalsgaard szintén távozik a klubtól, itt még nem ér véget a kálvária, mert ez az utolsó hazai meccse a csapat menedzser Karl Aage Hansen-nek és Mikkel Cramer fizikai terapeutának. A belső gondok után a sérültek száma is magas. A mai hazai találkozót biztosan kihagyja: Maholli (14/2 csatár), Nambishi ((8/0 középpályás), Jakobsen (5/0 védő) és Sörensen( 8/0 középpályás). A Randers-nél mindenki bevethető, így ha a vendégek továbbra is a felső házban szeretnének tanyázni, ezt a meccset hozniuk kell. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 08, 2019, 11:37:48
OLASZORSZÁG
Serie A


Lecce vs. Genoa Tipp: G/G igen és 2,5 gól felett Odds: 1,90 Office:bet365 2:2  :great: :great: :great:

Több meccsét is láttam az újonc Lecce-nek és azt kell mondjam, hogy ez a bátor támadó foci, amit Liverani tol az egész korrekt. Mindenkivel bátran felveszik a harcot, viszont ez a fajta játék inkább idegenben hasznosabb, mint otthon. A Lecce talán az egyedüli csapat, amely még nem tudott a saját közönsége előtt győzni. Ezért inkább a Genoa elleni bajnokijukon az overra próbálok rámenni, mert a vendég gárda védekezése szintén elég szertelen. Elvileg ma a Genoa-nak kellene diktálni, irányítani a játékot, ami nem igazán megy, látva a Torino és az Ascoli elleni meccseket. A Lecce nagyon jól kontrázik, de valahogy hazai környezetben valamiért mindig elbénázzák a győzelmet. Remélem hozzák a védelmek a szokásosat és akkor egy sok gólos adok-kapok mérkőzés kerekedhet ki ebből a párharcból. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 08, 2019, 11:55:51
FRANCIAORSZÁG
Ligue 1


Nantes vs. Dijon Tipp: H Odds: 1,72 Office: bet365

A Nante győzelemre adott oddsot, szinte ajándéknak érzem. A házigazda otthon kiegyensúlyozott teljesítményre képes és ma egy győzelemmel nagyot léphetne előre a tabellán, míg a Dijon a gyatra idegenbeli teljesítményén próbálna javítani, ami ma lehet megint nem jön össze, révén a vendég csapatból jó páran kiestek. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 08, 2019, 12:42:25
OLASZORSZÁG
Serie A


Spal vs. Brescia Tipp: vendég csapat büntető lapjai száma 2,5 felett Odds: 1,72  Office: bet365  :great: :great:

Alsóházi derbi, ahol mind két csapatnak létszűkség lenne mind három pont, ezért nagyon ideges hangulatú találkozóra számítok, ahol érzésem szerint a játékosok aprítani fogják egymást. A bukik is magas lap határt lőttek be, így megnéztem mind két fél eddigi lap statisztikáját és a Brescia lapjaira adott oddsot érzem ajándéknak. Simán benne van a a vendégek játékában a három sárgácska, főleg Balotelli miatt, akiben bízom, mert ha őt picit felpiszkálják, akkor hamar eldurranhat az agya. Mellesleg Orsato lesz a játék vezető, aki szintén szereti osztani az észt, vagyis a lapokat, az olasz bíró legutóbbi BL meccsén 7 lapig meg sem állt.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 08, 2019, 13:25:34
AUSZTRIA: Bundesliga - 17. forduló

Sturm Graz vs. Altach Tipp: H  Odds: 1,66 Office: bet365 1:2  :noway: :noway:

Nagyon jó formában várja a Sturm ezt a találkozót, Nestor El Maestro együttese az utolsó 3 bajnokiján 7 pontot zsebelt be és mellette a góltermeléssel sem akadtak gondok (10 lőtt gól). Az Altach viszont rendkívül szerényen teljesít idegenben, ráadásul ma többen is kidőltek az alapcsatból, Netzar (védő), Meilinger (kp), Diakite (kp), Jamnig (kp), Fischer (kp) sem utazott el a csapattal. Nehéz mérkőzés lesz ez a vendégek számára és a statisztika sem mellettük szól, utoljára 5 éve nyertek a Sturm otthonában. Nálam ez sima hazai
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 08, 2019, 19:18:51
Ezt nem hiszem el néha, info+forma rendben erre leszopat a Sturm mert ráül az 1:0 ra, de a dán sem volt kutya..
5 infós meccs még hátra...

BRAZÍLIA
Campeonato Brasileiro


Botafogo vs Ceará  Tipp: 1,5 gól felett Odds: 1,60 Office: bet365 1:1  :great: :great:

Ez az a meccs, ahol bizonyos tényezők befolyásolhatják a végeredményt. A házigazda szemszögéből nézve, ha a Fluminesne kikap idegenben a Corinthias otthonában, akkor egy döntetlen is elég a Copa Sudamerica selejtezős hely eléréséhez, viszont ha nem, akkor nem lesz elég az 1 pont. A Ceará a kiesés ellen menekül, a vendég együttesnek tökéletes az X, azzal levédi magát a Cruzeiro-val szemben.  A bukik is x ben gondolkodnak én overban, mert alapjául véve hazai oldalon a teljes kezdő hiányozhat.
A Botafogo sérültjei: Alex Santana (24/5 kp), Costanza (22/0 védő), Gilson (18/0), Bochecha (21/0 kp), Pimpao ( 19/0 csatár), Cassio( 12/2 csatár), eltiltott: Cívero (32/3), Fernando(32/1 csatár) és Souza(32/7 csatár)
A Ceará-ból csak három játékos Lima(15/0 kp), Fabinho (35/1 kp), Lucas (32/1 védő) hagyja ki a találkozót.
Tele lesz rutintalan, tejfölös szájú fiatallal a hazai csapat, akiknek nincs tapasztalatuk a "bundához", szóval tippem, 1:1 vagy 0:2, a lényeg, mind két eredményhez kell az over.   


BRAZÍLIA
Campeonato Brasileiro

Avai vs. Athletico-PR Tipp: Ázsiai gól 2.0 , 2.5 felett Odds: 1,80 Office: Bet365 0:0  :noway:

A vendéglátó szépen búcsúzhat az élvonaltól, mert az Athletico tartalék kerettel utazott a meccsre.
A vendégeknél idén korábban jött a mukilás és többen, már a jól megérdemelt szabadságukat töltik, pedig a 4. hely lehetne a reális cél, amiért több zsozsó járna, na de ez a brazil bajnokság, sokszor látni logikátlan döntéseket.
Az Athletico hiányzói: Santos (28/5 kapus), Madson (25/5 védő), Pereira (28/2 védő), Azevedo (25/0 védő.) na nem folytatom, mert rohadt hosszú a névsor.
Hazai oldalon szintén lesznek kimaradók: Vladimir (34/0 első számú kapus), Barbosa (18/d), Betao (28/0 védő), Lourencio (27/1 csatár).
Itt megint érdemes a gólos opciót választani, mert mind két oldal felforgatott lesz !

BRAZÍLIA
Campeonato Brasileiro

Internacional vs. Atletico-MG Tipp: -1.0 (AH) H Odds: 2,05 Office:bet365 2:1 Tét Vissza

Ugyanaz az infóm, mint az Athetico tippemnél. A vendég gárda valószínűleg passzolja ezt a találkozót, a vezetőség kiadta a szabikat a keretnek, pár peremember és az Atleti U20 ból felhozott fiatalok utaztak el Beira Rio-ba. Ebből adódóan, folyamatosan csökken a hazai csapatra adott szorzó.  Annak is utána jártam, hogy a házigazdánál esetleg szintén szabadságolások vannak-e, de megnyugodtam, mert csak  Patrick (24/2 védő), Lopez (25/1 csatár) és Uendel (20/0 védő) van sérült, illetve eltiltott listán. Utolsó meccs, a kilátogató  hazai publikumot  illene egy magabiztos győzelemmel megajándékozni.



ARGENTÍNA: Superliga - 16. forduló

Gimnasia LP vs. Central Cordoba Tipp: 2.0 gól felett  Odds: 1,70 Office: bet365 2:1  :great:

Élőszőr hazai győzelemben gondolkodtam, mert a Cordoba-ból nem lesz Vega (14/0 kp), Meli (11/1 kp), Herrera( 14/4 csatár), Rodríguez (15/0 első számú kapus), Bay (14/1 védő), Quilez(10/0 védő), Nunez (11/1), Vera és Correa. A vendég csapat a  december 13 án rendezendő kupára pihentet, de annyira negatív szériában van az "Isteni" Maradona vezette Gimnasia, hogy több értéket látok a gólokban. Nagyon bántja a szemem a porcukros, számomra a világ legrosszabb trénerei közé tartozik, ezért sem vagyok meggyőződve arról, hogy itt hazai győzelem fog születni, viszont jó nap arra, hogy a Gimnazia haza pályán tartó 360 perces gólínsége végre megszakadjon. Van ráció és fantázia egy sok gólos meccsbe.

PORTUGÁLIA
Primeira Liga


Belenenses vs. FC Porto  Tipp: -1.5 AH V Odds: 1,83  Office: Bet365 1:1  :noway:


A Porto továbbra is szeretné nyomás alatt tartani a Benfica-t, ehhez viszont ma kötelező győznie. A két gigász között szoros a csata az aranyért. A vendéglátó nem túl jó, de nem is tragikus otthon 2Gy-3V mérleggel rendelkezik, ámbár ma lehetséges, hogy a vereségek száma egyel nőni fog. Hazai oldalon ugyanis Cabral (9/0 védő), Kikas (9/1 csatár),  Robinho(8/0 csatár) játéka erősen kérdéses, míg Silva (10/0 védő), Calila(9/0 védő), Kau(3/0 védő), Varela (1/0 védő) biztos, hogy hiányozni fog. Lényegében hazai oldalon elfogytak a védők és a Porto olyan támadó potenciállal rendelkezik, amely az ilyen szituációkat kegyetlenül kiaknázza.  Tippem, több gólos vendég siker.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 09, 2019, 15:46:47
Stuttgart vs Nürnberg Tipp: H Odds 1.50 3:1

Elég szerény szorzó így hétfő estére, de nem igazán ültek a hendi tipjeim, persze lehet épp itt lesz több gólos hazai siker. A hírek szerint a vendég csapat első és második számú kapusa lesérült, de a két hálóőr mellett Erras, Sorg , Valentini, Margreitter is kihagyja a stuttgarti kirándulást . A keretek közt nagy a különbség, természetesen a házigazda javára .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 09, 2019, 22:58:12
Go tovább, jön a BL
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 10, 2019, 17:44:55
Napoli vs Genk: Tipp Napoli gólt kap: Igen Odds: 1,80 Office: bet365 4:0  :noway:

Olaszországi források szerint a mérkőzés után Ancelotti lemond... az utódja pedig Gattuso lesz.

Ajax vs Valencia Tipp: G/G igen és H Odds: 2,60 Office: bet365 0:1  :noway:

Őrült meccs kerekedhet ki a két csapat összecsapásából, nem írnám le a Valenciát a rengeteg sérült játékosa ellenére sem.

Dortmund vs Slavia  Tipp: -1.5 AH H Odds: 1,70 Office: bet365 2:1   :noway:

A Dortmund és az Inter fut nagy versenyt a 2. helyért, ezt csak a német csapat bhatja el..

Inter vs Barca Tipp: 3.5 gól alatt Odds: 1,550 Office: bet365 1:2   :great:

Futó tűzként terjedt a hír a sportfogadó oldalakon, fórumokon, hogy ma a Barca B-C kerettel utazott Milánóba. Nem lesz a mágus Messi, Suarez is csak a kispadon kezd(het)... Szóval minden adott az Inter-nek a győzelemhez, de az élet nem egyszer bizonyította, hogy pont az ilyen jellegű meccsek a legnehezebbek. Barella és Sensi tudtommal nem épültek fel, így a középpályáról, mint a Róma ellen, ritkán fog eljutni a labda a Lukaku-Martinez csatár duóhoz. Mellesleg megjegyezném, hogy a Barca fiatalok között, azért van egy két ígéretes tehetség, mint például Fatih, aki megkavarhatja a nerazzuri védelmét. A magas labdabirtoklás meglehet de, hogy ez mennyi helyzetet hoz a hazaiaknak az erősen kérdéses. Inkább underes, mint overes ez a meccs.



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 11, 2019, 17:34:04
BL:

Sahtar Donyeck vs. Atalanta Tipp: H Odds:2.60 Office: Unibet 0:3  :noway:


Tegnap nem Fatih babrált ki a tökéletesnek hitt tippemmel.. 82. percig nagyon érett az 1:1, nos az Inter vs Barca meccsről elmondtam a megérzéseimet és igazam lett, kiesett Conte, mint sz.r a vonatból. ma újból egy olasz csapat van terítéken, de nem a Juventus, saját csapatomat nem veretem :D. Na rátérve az Atalanta-ra. Az olasz csapatnak elég kalandos útja volt Ukrajnáig, a repülő út során egy nagy viharba futott bele a gárda és ez okozott egy kis ijedséget...Szerencsére sikeresen landoltak, így ez már talán nem is számít annyira, viszont a mai találkozót Zapata és Ilicic kénytelen kihagyni, ami az újonc és tapasztalatlan Atalanta-nak nagy veszteség. A másik csoport mérkőzésre a City eléggé rotált kerettel vágott neki a zágrábi túrának, ami azt jelenti, hogy a Dinamo vezetése/gólja benne van a pakliban, és akkor a Shaktar sem ülhet majd az X en. Az Atalanta-nak jönnie kell, mert csak győzelemmel juthat tovább (BL/EL), ezt használhatja ki majd házigazda, mert Gasperini legényei sokszor rontják el a kulcspasszokat, a középpályán szintén rengetegszer szórják el a bogyót. Kontrából simán verhet ez az ukrán csapat 2v3 gólt.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 11, 2019, 18:12:09
Labdarúgás, Bajnokok Ligája, 2019.12.11. 21:00

Bayern Leverkusen vs. Juventus   Tipp: G/G IGEN és V csapat nyer Odds: 6.00 Office:bet365 0:2

Leverkusen győzelem, na még mit nem :).. A vendéglátó szépen formába lendült az utóbbi időben és a BL ben is van némi reménye, hogy továbbjusson a legjobb 16 közé, mondjuk ez nagyban függ az Atletico Madrid-tól. A fogadók többsége azt várja, hogy ma a németek fognak jobban pörögni és a Juve szépen lefekszik. Arról is sokat írtak, hogy Sarri sok játékosát kénytelen nélkülözni, ez lényegében igaz, de az esti kezdő is bitang erős lesz és ha Ronaldo kezdeni fog, ő tuti hajtani fogja a többieket. A Juve várható kezdője: Buffon-Demiral-Bonucci-Danilo-Di Sciglio-Pjanic-Rabiot-Cuadrado-Matuidi-Ronaldo-Dybala. Végre jön egy laza Sarriball? :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 11, 2019, 23:13:55
Félig üres a pohár a Juvet jól belőttem, az Atalanta meccsel kapcsolatban az az érzésem, mintha direkt kibasztak volna az ukrán csapattal. Megszerzi az ukrán csapat a vezetést, erre vki 1mm re belóg ...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 12, 2019, 17:58:46
EL:

Qarabag vs. Dudelange Tipp: Vendég csapat 0,5 gól felett Odds: 2,10 Office: bet365  1:1   :ok:

A házigazda már kiesett és várhatóan a B sor fog szerepet kapni, jobban megérzés tipp, de benne lehet a meccsben egy V gól, a luxemburgi csapat csak ki akarja élvezni az utolsó EL meccsét.

Rennes vs. Lazio Tipp: Lazio Odds: 1,70  Office: bet365 2:0   :noway:

A hazaiak mestere elmondta, hogy ma több fiatal és kispados játékos fog szerepet kapni, így a Rennes teljes A szekciója pihenni fog. A Lazio szintén picit rotált lesz, mivel Savic, Radu és Leiva nem utazott el, míg Marusic és Luis Alberto játéka kérdéses. Ez a meccs csak az olaszokon múlik...

Wolfsburg vs. St. Etienne Tipp: Wolfsburg Odds: 1,50  Office: bet365 1:0    :great:

Imádom a francia csapatokat veretni az EL-ben, mert általában rosszul megy a soruk. A vendéglátó Wolfi tovább jutott, míg francia riválisa kiesett a csoportból. Hogy még is mi a francért éri meg erre a meccsre fogadni? Érzésem szerint a német csapat kerete mélyebb és a padon is minőségibb játékosai vannak, akik ma bizonyíthatják, hogy helyük lehet a kezdőben. A St. Etienne-nek amúgy is csak nyűg ez a meccs, ezért Puel mester főleg a csere sornak és egy két fiatalnak akar lehetőséget adni.


Basel vs. Trabzonspor Tipp: -1.5 AH Basel Odds: 1,57  Office: bet365 2:0   :great:

A török Trabzo szinte a teljes A keretét otthon hagyta, ezért itt is az az indokom, mint a Wolfsburg meccsel kapcsolatban.

FC Porto vs. Feyenoord Tipp:Hazai csapat 1,5 gól felett  Odds: 1,50  Office: bet365 3:2   :great:

Éles meccs, a G csoportban ugyanis szépen körbe verték egymást a csapatok. A mai találkozón a Porto lesz előnyben, mert a Feyenoord védelme felforgatott lesz. Kiesett Vermeer (első számú kapus), Haps (védő 13/2), Karsdorp (védő 10/0) és Edgar lé (védő 9/0).  Mondjuk hétvégén jól megégtem a portugál együttessel, most nem szeretnék, a 2 hazai gól otthon elvárható, főleg, hogy egy összeszokatlan holland védelem ellen kell menni :) 


Ludogorec vs. Ferencvárosi TC Tipp:Hazai csapat 1,5 gól felett  Odds: 1,80  Office: bet365 1:1   :noway:

Szigo kifejtette az álláspontját erről a találkozóról. Az tény, hogy a Fradi védelme kettesével kapja a gólokat, hogy ez a kettős terhelés miatti fáradtság vagy mentális probléma egy-két játékosnál nem tudni. Láttam pár cikket az "odavágó" előtt, hogy a Fradi nyáron oda-vissza verte a Ludo-t, aztán jött az őszi Pesti meccs, és egy pofon. Ez a bolgár csapat full mást játszik, mint a nyári. Mindenesetre a magyar csapatnak kell támadni (okos játékkal 0:1 re győzni),, ám ha a bolgár csapat szerezné az első gólt, vagy ahogy fogy a Fradi ideje úgy kell jobban kinyílnia az megint a hazai csapatnak feküdne. ÁÁ ez nálam minimum két hazai gól.. sajnos..

Frankfurt vs. Guimaraes Tipp: - 1,5 (AH) H  Odds: 1,65  Office: bet365 2:3 [/b

Indok: Frankfurt a továbbjutásért megy, a portugál együttes pedig otthon hagyta legjobbjait.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 14, 2019, 11:20:11
Hoztam ma 12 db infós párharcot !

1. Frosinone vs Pescara Tipp: H odds 1.57 2:0 :great:

2. Hertha vs Freiburg Tipp: H Odds:2.0 1:0  :ok:

3. Birmingham vs West Brom Tipp: Vendég csapat 1.5 gól felett Odds 1.83 2:3  :great:

4. Wycombe vs Burton Tipp: +0.5 AH H odds : 1.65 2:0 :great:

5. Bilbao vs Eibar Tipp: H Odds: 1.66 0:0 :noway:

6. Servette vs Thun Tipp: H odds: 1.55 2:1  :great:

7. St. Pauli vs Wehen Tipp: +0.5, 1.0 AH V Odds:1.70 3:1 :noway:

8. Charleroi vs Bruge Tipp: -1.0 H Odds 1.70 3:0   :great:

9. Zulte vs St. Truide Tipp: G/G H Odds: 2.80 5:1 :great:

10. Twente vs Vitesse Tipp: +0.5 H Odds 1.65 0:3  :noway:

11. Hearts vs Johnston Tipp: +0.5,1.0 AH V Odds: 1.70 0:1  :great:

12. Brescia vs Lecce Tipp: 2.5 gól felett Odds : 1.65 3:0 :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 14, 2019, 18:40:38
SPANYOLORSZÁG
LaLiga


Valencia vs. Real Madrid Tipp: G/G Igen és 2,5 gól felett Odds: 1,83 Office: bet365 1:1  :noway:

Zidane csapata 3 nap alatt játszik 2 rangadót, egyiket a Mestalla-ban, ahol általában a "Galaktikus Birodalom" játékosai mindig megszenvednek, a másikat szerdán Barcelonaba-n. Feszített a naptár, kevés a rotációs lehetőség, ha tippelnem kellene, hogy melyik élvez prioritást akkor a szerdai El Classico, viszont elvileg a sok sérülttel tele tűzdelt Valencia otthonában "könnyebb" lenne bezsebelni a három pontot. A házigazda tele van sérültekkel :  Cristiano Piccini, Goncalo Guedes, Denis Cheryshev, Geoffrey Kondogbia és Maxi Gomez  sem lesz bevethető, míg Jasper Cillessen és Kevin Gameiro szerepeltetése kérdéses. A Real sem lesz teljes, Ferland Mendy eltiltott, Marcelo pedig izomproblémákkal küzd,mellettük
Eden Hazard , Lucas Vazquez , James Rodriguez és Marco Asensio továbbra sem állnak Zidane rendelkezésére. Nagyon sebezhető lesz mind két csapat, over esőt várok, gólváltással.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 15, 2019, 16:05:05
Holland bajnokság:

AZ vs Ajax Tipp: Hazai csapat 1,5 gól felett Odds: 1,83 1:0   :noway:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 17, 2019, 13:21:42
Mai kupa meccsek közül 3 at érdemes lesz figyelemmel követni.

Liverpool ma az U23 as keretével megy az Astonhoz.

A két spanyol kupa meccsen a házigazdákat támogatom , mert a Zaragoza és az Extramadura is B kerettel utazott aktuális ellenfelehez .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 17, 2019, 17:39:14
További infós

SPANYOLORSZÁG: Copa del Rey - 1/64 döntő:

G. Segoviana vs. Elche  Tipp: G/G Igen Odds: 1,80 Office: bet365 0:2    :noway:

A házigazda a Spanyol Tercera Division 8. csoportjának harmadik helyezettje, otthon eléggé gólerősen játszik, ezért reális esélyt látok arra, hogy ma a tartalékosan felálló Elche gárdáját megszorítsa. José Rojo 'Pacheta' ma a tartalékoknak és pár U18-as játékosnak ad bizonyítási lehetőséget.

A vendég Elche hiányzói : Verdú (17/3 védő), Dani Calvo (18/0 védő), Juan Cruz(17/0 védő), Oscar Gil (18/0 védő), Ramón(13/1 középpályás), Fernández (17/1 középpályás), Nino(19/4 csatár), Medina (12/0 csatár)




Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 17, 2019, 17:57:06
További infós

SPANYOLORSZÁG: Copa del Rey - 1/64 döntő:

Zamora vs. Sporting Gijon Tipp: Hazai csapat 1,5 gól felett Odds: 3,75  Office:bet365 2:1 :great:

Ez a párharc is rejteget értéket magában, mert Sporting, hasonlóan az Elche-hez a legjobbjait otthon hagyta. Megnéztem a Zamora-t, eddig eléggé  imponáló mutatóval rendelkezik, jelenleg még veretlen és simán vezeti a Tercera Division 8. csoportját. Nem tudom iramban és játék tudásban milyen különbségek vannak az osztályok között, de emlékeim szerint jó néhány "nagyobb" gárda dobni szokta a spanyol kupát.

A Sporting hiányzói: Valiente (10/0 védő), Babin(18/1 védő), Molinero(16/0 védő), Manu(18/2 középpályás), Javi Fuego(16/0 kp), Pedro(9/1 kp), Traver(8/1 csatár), Aitor Garcia(19/5 csatár), Durdevic(19/5 csatár)   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 17, 2019, 20:15:09
Keresd a hibát ! :D Látva a kezdőt, ja és az U23 as csapat sem U23 as, mert tartalékos, érted, tartalékos, mivel ANGLIA
Premier League International Cup-át játszanak 3 nap múlva :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 17, 2019, 21:32:04
OOOOOOOOO HAPPPPPPPYYYYYY DAAAAAAAAAAY !

Az elején picit megijedtem, hogy nagyképű lesz az Aston, de így már nyugi van :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 17, 2019, 22:27:46
A mixem jött, a két spanyol közül a Zamora 2:1re nyert. Az Elche végül simázott, de a Gimnastic kihagyott egy tizit ! Holnap folyt köv :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 17, 2019, 22:35:59
Amikor utolsó percben jön a tiped   :cya: :beerchug: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 18, 2019, 17:02:48
OLASZORSZÁG
Serie A

Sampdoria vs. Juventus Tipp: -1.0 AH V Odds: 1,67 Office: bet365 1:2 PUSH

Tippem elsősorban attól függ, hogy Sarri papa neki engedi-e a ménest, azaz egyszerre lép-e pályára Dybala-Ronaldo-Higuan trió, ha igen, akkor benne van a meccsben egy több gólos vendég győzelem, ha nem úgy áll fel a Juve, az esetleg egy szűkösebb zebra győzelmet sejtet, ezért a -1.0 ázsiai hendikep pont jó erre a találkozóra.


SPANYOLORSZÁG
LaLiga

Barcelona vs. Real Madrid Tipp: H Odds: 1,72 Office: bet365  0:0   :noway:

A Mestalla-ban az erősen tarcsis Valencia ellen majdnem megégett a Reál, ott jól éreztem nagyjából, hogy Zizu csapata nem szerez 3 pontot. Ma meg jön a Classico, a többiek írtak erről sokat, én csak annyit teszek hozzá, hogy egy Messi-vel jobbak a hazaiak.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 18, 2019, 17:37:52
SPANYOLORSZÁG
Copa del Rey (infós)

Sestao River vs. Lugo Tipp: Továbbjut Sestao Odds: 2,05 Offcie: bet365 2:1   :great: :great:

Tegnap szépen jöttek (egy kivétellel) a kupa tippjeim, ma sem leszek rest hozni párat. A Sestao 2. helyen tanyázik a saját ligájában, míg a Lugo a B osztályban küzd a bent maradásért. Interneten szinte 0 infó volt a meccsről, de a hazai csapat honlapján azt írták, hogy telt ház és nagy show várható. Ugyanazt tudom mondani,mint a Zamora tippemnél, a Lugo valószínűleg dobhatja a kupát, mivel kurva szarul áll a B osztályban. Ennek tudható be, hogy Eloy Jiménez úgy döntött, hogy az alapcsapatból jó pár embert nem nevez.

A Lugo hiányzói: Alberto Varó (8/0 kapus), Peybernes(14/1 v), Canella (14/0 v), Carlos Pita(19/0 kp)? Seoane (18/0 kp), Iriome(11/2 kp), Leuko(4/0 v), Rahmani(13/0 kp), Malagón( 3/0 védő)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 18, 2019, 18:15:22
Na go :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 19, 2019, 17:11:27
BELGIUM
Belga Kupa

Anderlecht vs. Club Brugge Tipp: V Odds: 1,65 Office: Bet365 0:2    :great: :great: :great:

A hazai oldalon 9 sérült, míg a vendég Brugge-nél csak egy játékos maródi, elég rossz előjelek azoknak, akik az Anderlecht sikerében gondolkodnak. Kompany amióta itt van játszott kemény 6 meccset és most is kisebb sérüléssel küszködik, valószínűleg a padon kap majd helyet az egykori City bekk.

A házigazda hiányzói: Francis Amuzu és Killian Sardella rehabon vannak, Samir Nasri (húzódás), Landry Dimata (térd), Zakaria Bakkali (térd), Andy Najar (térd), Pieter Gerkens (láb), Philippe Sandler (térd) és Yari Verschaeren (boka)

Fél szemmel követem a belga bajnokságot és elmondható, hogy az Anderlecht idei szezonja nagyon félre siklott valahol, azt hiszem Frank Vercauteren a 3. edző, aki próbál valami értelmeset kihozni az amúgy elég drága keretből, ahogy nézem vele sem lett jobb a mutató. A Brugge minden megerőltetés nélkül 1-el kevesebbet játszva 8 pontos fórra tett szert és reményeim szerint hazája kupa sorozatát sem fogja fél vállról venni, főleg egy nagy riválissal szemben.


Várható kezdők:

Anderlecht: Van Crombrugge, Luckassen, Kana, Kompany, Cobbaut, Kayembe, Sambi Lokonga, Doku, Saelemaekers, Chadli, Roofe

Club Brugge: Mignolet, Mata, Mechele, Deli, Diatta, Vormer, Vanaken, Balanta, Ricca, Dennis, Tau
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 19, 2019, 18:23:08
SPANYOLORSZÁG
Copa del Rey

3 infós tipp, ahol megint a vendég csapatok passzolhatják a további küzdelmeket

Lleida vs. Espanol Tipp: Első félidő 1.0 gól alatt Odds:1,70 Office: bet365 Félidő 0:0   :great: :great:

Az Espanol számára ez kupa párharc "úgymond" jelentéktelen, az A keret pihenőt kapott, mert vasárnap kiesési rangadó vár rájuk a Leganes otthonában. Látva a B keretet, azért picit óvatos vagyok, mert akad egy-két ügyes játékos így is az Espanyol-ban. A Lleida sincs valami fényes formában az utóbbi időben és a hazaiak trénere inkább a hétvégi Sabadell elleni találkozóra tartalékolna. Ahogy kivettem, egyik fél sem kívánja ezt a 90 percet, lehet össze hoznak egy fasza kis 0:0 át, bepróbálom a félidő undert.     


TAMARACEITE VS ALMERÍA  Tipp: G/G igen  Odds:1,95 Office: bet365 2:2  :great: :great:

Guti ketté osztotta a keretét, az A szekcióból 8-9 játékos pihenőt kapott, míg a B műfüvön készült a ma esti kupa meccsre. A házigazdáról annyit érdemes tudni, hogy szoros együttműködésben van a Las Palmas-al, a jelenlegi keretből sokan megfordultak ott. Nos a hírek szerint mind két fél komolyan fogja venni a találkozót, Guti magával hozta az egyik legjobb csatárát Sekou Gassama-t (13/6), tehát elől lesz veszély a vendég támadásokban, plusz nézegetve a statokat és azt, hogy hátul az Almeria eléggé tartalékos lesz, a góloknak szavaztam bizalmat.   

Linares vs. Girona  Tipp: Hazai csapat 1,5 gól felett 3,75 Office: bet365 1:2   :bash:

A téli bajnok Linares (Tercera 9. osztály) otthonába látogat ma az erősen tartalékos Girona. Pep Lluís Martí hat kezdő játékosát hagyta ki az utazó keretből, név szerint  Juan Carlos, Maffeo, Alcalá, Granell, Borja García és Stuani-t. A lényeg, hogy a 16 találatnál járó és jelenleg házi gólkirály Stuani kimaradt, így kicsit a Girona gólszerzési esélyei erősen megcsappantak. A Linare-s viszont 37 találatot jegyez és nézegetve a keretét Rosendo Alarcon a maga 11 góljával kiemelkedik, de mellette a középpálya is elég gólerős. Ez a 90 perc nagyon izzadós lesz a vendég csapatnak....
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 19, 2019, 22:20:36
szépen jönnek :)  :great: :great: :great: :great: :great: :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 20, 2019, 12:48:59
Délután megnézem a Star Warst aztán, ha az erő velem lesz, hozom az infós meccseket .



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 20, 2019, 19:39:20
BELGIUM
Jupiler League

KV Mechelen vs. Oostende Tipp: H Odds: 1,60 Office: bet365 1:0   :ok:

Az Oostende picit tartalékos lesz ma este, a védelemből Capon és Skulasson, míg a középpályáról Canesin és D'Haese dőlt ki, mind a négyen alapemberek...

FRANCIAORSZÁG
National

GFC Ajaccio vs. Concarneau Tipp: 1,5 gól felett Odds: 1,90 Office:bet365 PUSH

Gyenge forma és pocsék gólátlag jellemzi mind két együttest, itt nem is a győztesre megyek, hanem a gólokra, mert úgy érzem, ez a 1,5 gól hendikep határ 1,9 ért meglehet. Hazai oldalon Balijon (14/0 első számú kapus), Guidi (12/0 v), Beusnard (10/0 cs), Pollet(11/5 cs) és Lippini kiesett, míg az US védelme sem lesz teljes, Le Joncour (10/0 v), Bernauer(16/0 v), Benali(10/1 kp), Ben Ali(10/1 cs) és Sivis (12/0 v) maródi.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 20, 2019, 19:48:16
FRANCIAORSZÁG
Ligue 2


Le Havre - Chambly Tipp: -1.0 (AH) H Odds: 1,80 Office: bet365 1:1  :noway:

Rövid leszek, a Chambly-ból több alap ember maródi...

Auxerre vs. Nancy Tipp: +0.0 (AH) H Odds: 1,70 Office: 0:0 bet365 tét vissza

Ezen a találkozón szintén az a helyzet, hogy a vendég gárdából kb a fél kezdő kiesett, csak hát az Auxerre eléggé béna csapat benyomását kelti, ezért egy pici ázsiai hendivel megtámogattam.


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 20, 2019, 20:18:47
Nancy piros, innét már illene ...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 21, 2019, 11:31:31
Rohadt franciák...

addig is

   :ok: :ok: :ok:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 21, 2019, 12:47:24
ANGLIA
Premier League


Everton vs. Arsenal Tipp: Vendég csapat 1,5 gól felett Odds: 2.00 Office: bet365 0:0

Mind két csapat szenved, kevés a pont, rossz a mutatott játék, sok a sérült, a vezetők kapkodnak az edzőket illetően, hogy lesz-e ebből kiút valakinek? A szezon végén kiderül. Mindenesetre az Everton a Napoli-ban elbukó Ancelotti-t gyorsan, frissen leszerződtette, de az olasz ma még nem dirigálhatja a team-et, helyette Duncan bizonyíthat, hogy kár volt 3 meccs után leváltani. Az Arsenal Arteta-ban látja a kiutat, gondolom ennek az öltözőben nem sokan örültek főleg, hogy a spanyol maximalista. A spanyol küldetése: Minden játékos edzésen 120% -on teljesítsen és a jövőben egy támadó szellemű, labdabirtoklásra épülő Arsenal felépítése. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 21, 2019, 13:18:00
ANGLIA
Premier League


Bournemouth vs. Burnley Tipp: Vendég csapat 1,5 gól felett Odds: 2,62 Office: bet365 0:1   :noway:

Sok helyen fenn van, hogy a hazai csapatból kik dőltek ki, ezért feleslegesen nem írom le. Itt a Burnley-ben látok értéket, elég jól fizet a két vendég gól, egy felforgatott, összeszokatlan haza védelemmel szemben, nem egy rossz ötlet ezt az opciót választani. Bízom benne, hogy Barnes és Wood ma jó napot fog ki.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 21, 2019, 13:32:31
További infós meccsek


Maidenhead vs. Barnet Tipp: G/G igen Odds: 1,70 Office : bet365

Heves esőzések vannak a környéken, így nem tudom, hogy egyáltalán megrendezésre kerül-e ez a párharc.
A legfontosabb, hogy a Barnet fél kezdője maródi és a két csapat között mindösszesen 3 pont a különbség, ennek ellenére nem javaslom a hazai győzelmet, mert a Maidenhead a liga egyik legrosszabb csapata otthon, egyedül a G/G ben láttam értéket.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 22, 2019, 11:47:28
Németország 3. liga:


Hallescher vs. Uerdingen Tipp: Hazai csapat 1,5 gól felett Odds: 2,00 Office:bet365 1:1   :noway:

Ezúttal Németországból hozok infós tippet. A tabellára rátekintve ellentétes formának örvend a két csapat. A házigazda két vereség után fogadja aktuális ellenfelét, a tét nagy, mert nagyon szoros a mezőny és egy győzelemmel, akár a 2. helyig lehet repülni, vagy egy vereséggel annak a végére. A formáktól most eltekintenék, mivel megerősített hírek szerint az Uerdingen több kulcsjátékosát is elveszítette, amivel nőttek a Hallescher győzelmi esélyei. A vendégektől hiányozni fog: Evina (17/4 cs), Großkreutz(7/0 v), Gündüz(10/0 kp), Rühle(7/0 cs), Barry (16/0 cs), Kirchhoff(13/1 kp), Osawe(8/0 cs), Rodriguez(18/2 cs), mellettük kérdéses pár csere ember Kinsombi, Daube, Grimaldi és Guenouche szereplése is. Hazai oldalról 1 kezdő középpályás bahn (19/4 kp) sérüléséről tudok, akit azért lehet pótolni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 22, 2019, 11:57:47
Live infós, spanyol :

22. perc:

Sevilla B - Villarrubia Tipp: H Odds: 1,66 0:0 :noway:

A Villarubia hét közben hosszabbításba torkolló kupa meccset játszott, a fáradtság mellett, még az szólhat a Sevilla mellett, hogy a vendég csapat csak 14 játékost nevezett a mai napra és az alap kezdője is rotált lesz, Cortes (11/4 kp), Martinez (15/1 védő), Seoane (15/1 kp), DeDios (11/1 kp) kidőltek. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 22, 2019, 12:07:05
Bundesliga:

Paderborn vs. Frankfurt Tipp: DNB H Odds: 2,50  Office: bet 365 2:1   :ok:

A Frankfurt nem épp ideális előjelekkel utazik a Paderborn-hoz, a vendég gárda tele van sérültekkel, ma például a 3. számú kapus fog védeni, mert Trapp és Ronow sincs bevethető állapotban. Szerintem a hazaiak darálni fognak és mikor, ha nem most szerezhetnek 3 pontot?
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 22, 2019, 12:31:40
NÉMETORSZÁG
3. Liga


Bayern München II vs. Würzburger Kickers

Tipp 1: Első félidő 1.0, 1.5 gól felett : 1,80 Félidő : 0:0  :noway:

Tipp 2: Gólok száma 3.0 felett : 1,65

Tipp 3: Vendég csapat góljai száma 1,5 gól felett Odds: 1,66

Tipp: -1.0 (AH) Würzburger Kickers   Odds: 3,00

Újabb német gyöngyszem. Érzésem szerint sok gólt hozhat ez a párharc, ugyanis a Bayern a 3. liga egyik legrosszabb védelmével rendelkező csapat és ma ez a mutató még tovább romolhat, mivel a védelemből Feldhahn (15/0 v) és Köhn(13/0 v) eltiltását tölti, az említett játékosok mellett további 4 alapember Mai(16/1 v), Singh (14/4 kp), Meier(11/2 kp) és Zirkzee( 13/0 cs) játéka kérdéses. Tömést és sok gólt várok !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 22, 2019, 16:28:09
Sikerült ma underes napot kifognom, hiába van ember előny, tizenegyes,... csak nem tudnak gólt lőni a csapataim... 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 23, 2019, 14:07:12
Nem jó, de nem is tragikus a statisztikám 80 tippből 40 nyertes 36 vesztes és 4 nél a tét vissza járt.

Kár, hogy az utolsó német meccsel lerontottam az átlagom.

PROFIT: +8,64 EGYSÉG
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 24, 2019, 13:20:08
O!! Köszönöm Chan-nak a remek írást, igyekszem majd meghálálni sok zöld tippel a bizalmat. Sajnos a német 3 as liga megszívatott, de csak a hibákból tanulhat az ember.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 24, 2019, 17:29:38
Angliából szeretettel a Boxing Day alkalmából

1. Tottenham vs. Brighton Tipp: (-1.0 AH) H Odds: 1,91 Office: bet365 2:1 PUSH

Számomra csalódás volt a Hotspur játéka a Chelsea ellen, nagyon ötlettelen, enervált volt az egész csapat és ezt a statisztika is alátámasztja, labdabirtoklás 45%, kaput eltaláló lövés 1 db, kb vicc kategória, ja és Son kiállítása, amit a szövetség 3 bajnokival jutalmazott. Murinho-nak Son elvesztése miatt, először a középpályán kell rendet raknia, mert hétvégén egyáltalán nem volt kakaó ebben a részlegben előfordulhat, hogy Eriksen újra kezdő pozícióban kaphat lehetőséget a dánnal azért esélyes, hogy a támadójáték javulna. A Brighton nagyon rosszul járt a Boxing-al, Graham Potter  csapatának 48 órán belül két bajnokit is le kell játszania, abból az egyiket pont a Tottenham otthonában . A tréner a Skysport-s nak elmondta, hogy mindenképp rotálni fogja a kezdőt, így előfordulhat, hogy a csere játékosok kapnak több játékpercet a Boxing első napján. Megnézve a sorsolást, az az érzésem, hogy a Brighton a hazai meccseire tartalékol (Bournemouth, Chelsea). Ha valamit is jelent a Boxing Day, akkor az a Spurs győzelmi esélyeit növeli, utoljára 2003-ban kapott ki a házigazda, a Brighton pedig legutóbb 2005 ben nyert itt. Csütörtökön egy jobb, magabiztosabb Spurs-t várok !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 24, 2019, 19:30:08
Angliából szeretettel a Boxing Day alkalmából

2. Man Utd vs. Newcastle Tipp: (+2.0 AH) Newcastle Odds: 1,60 Office: bet365 4:1   :noway:

Fergusson óta csak vergődik a United, nincs koncepció a klubnál, pedig pénz van, igaz ha az nincs jól menedzselve és olyan játékosokra van elszórva, akik nem passzolnak a United-hez, nos mindegy, mert a tabella nem hazudik. Egyelőre Solskjær alatt sem muzsikál jól a csapat, a Spurs és a City legyőzése ne tévesszen meg senkit, mert azokon a meccseken nem a United irányított, hanem villám kontrákból az ellenfél hibáit kihasználva a két szélvész gyors csatár Rashford és Martial jó napot kifogva értékesítette a helyzeteket. A United hiányossága a "kisebb" csapatok ellen jön elő, látványosan szenved egy-egy védekezőbb típusú csapattal szemben, ahol kevesebb terület jut a két gyors csatárnak. Csütörtökön pont egy ilyen típusú csapat lesz az ellenfél, ahol megint kijöhet a norvég edző illetve a csapat hiányossága.  Steve Bruce a szezon közepére nagyon össze rakta ezt a Newcastle-t, a szezon elején úgy tűnt, hogy Benítez távozása a kiesés felé sodorhatja a klubot, igaz hosszú a szezon,de a kieső zónától a 14 pont távolság több, mint kényelmesnek mondható szarkák számára. Rátérve a csapat hírekre.
United szurkolók számára jó hír, hogy Pogba visszatért, abba ne menjünk bele, hogy forma és erőnlét szinten hol tart a francia. Diogo Dalot szintén felépült , de Eric Bailly, Angel Gomes és Timothy Fosu-Mensah továbbra sem elérhető.
A Newcastle-nél  Paul Dummett hagyja ki az első Boxing kört, Andy Carroll-t pedig Steve Bruce pihentetné szeretné.
Látva a két klub sorsolását, inkább afelé mennék, hogy nem lesz egy nagy iramú, izgalmas találkozó, legutóbb amikor találkoztak a Newcastle nyert, szóval Steve Bruce, az egykori United játékos nagyon jól ismeri az ellenfelet. Azon tűnődtem, hogy under vagy ázsiai hendi a jobb választás, aztán maradtam a hendikepnél, mert jelenleg ennek a United-nek annyira nem fekszik egy bekkelő ellenfél.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 24, 2019, 20:23:54
Angliából szeretettel a Boxing Day alkalmából:

Leicester vs. Liverpool Tipp: Hazai csapat kapura tartó lövéseinek száma 4.5 felett Odds: 2,01 Office: bet365 0 db

A hazai pályán még veretlen Leicester fogadja a friss klub világbajnok Liverpool-t. Sajnos nem várok sziporkázó támadó focit a vendég csapattól, főleg azért, mert a Pool erőtartalékjai is végesek. A Boxing hajtás mellet Klopp-ékra pluszban vár egy FA kupa találkozó, tehát 9 napon belül 4 tét meccsen kell jól elosztani az erőforrásokat. A hírek szerint Alex Oxlade-Chamberlain megsérült a Klub Világbajnokságon, mellette Fabinho, Dejan Lovren és Joel Matip sem lesz bevethető csütörtökön. Fogy a csapat a német alatt, így egy speciális fogadási lehetőségen ragadt meg a szemem, méghozzá a hazai csapat kapura tartó lövései számában. Szerintem a frissebb és otthon általában veszélyesen játszó Leicester a beten kiírt határt bőven elérheti egy fáradt Pool-al szemben.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 24, 2019, 22:26:52
Hétvégi infós tipp:

Törökország

Trabzonspor vs. Kayserispor  Tipp: (-2.0 AH) H odds: 1,88 Office:bet365 6:2  :great: :great:

A Kayser-ről nagyon rossz hírek láttak napvilágot. A klub óriási adósságot halmozott fel az idei szezonban és a dolgok odáig fajultak, hogy 7 játékos decemberben felmondta a szerződését.  A szabad listára kerülő játékosok névsora: Adebayor (8/2 csatár), Turan (5/0 kp), Tavares (3/0), Ntep(5/0), Bulut(11/3 csatár), Cinaz (5/0) és Basacikoglu(11/0). Persze Bülent Uygun a Kayser vezetőedzője megnyugtatott mindenkit, hogy a szezon hátralévő részében megpróbálják kiharcolni a bent maradást csak pénz nélkül és ifistákkal feltöltött kerettel ez kurva reménytelen lesz. Mindenesetre így a Trabzon otthonában kinéz egy alapos verés az alap embereit elvesztő és meggyengült Kayserispor-nak.     
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 24, 2019, 22:29:51
Újabb friss hír: A Fiorentina vezetősége menesztette Montella-t, az új vezetőedző Giuseppe Iachini lett. Hát  adtak a szarnak egy pofont...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 25, 2019, 13:40:32
Tovább robogok a PL elemzéseimmel

Bournemouth vs. Arsenal Tipp: V Odds: 1,95 Office: bet365 1:1   :noway:

A házigazdát az elmúlt hétvégén verettem, bár picit eltúloztam a Burnley góljainak számát. A Boxing Day első szakaszában szintén a Bour ellen fogadok. Eddie Howe menedzser csapata nincs jó szériában és tovább nehezíti a dolgokat, hogy Diego Rico eltiltás, míg Nathan Ake sérülés miatt kihagyja a holnapi találkozót. Az Arsenal 1983 óta nem volt ennyire alul a táblázaton, Arteta nem kis feladatot vett a nyakába, nehéz lesz kivezetnie a csapatot a gödörből, további gondot jelent Özil helyzete. Gyakorlatilag Freddie Ljungberg-nél vissza került a kezdőbe és Arteta is azt nyilatkozta, hogy számít a német játékmesterre, csak Özil mostanság a politikával foglalkozik, mint sem a bőr bogyó kergetésével--cikk róla:  ( https://index.hu/sport/futball/2019/12/14/ozil_ujguruk_nyialtkozat_arsenal_elhatarolodas_kina/ ). Tovább folytatván eszme futtatásom, az Arsenal legkönnyebben itt tudná begyűjteni a 3 pontot, mert ez után csak nehezebb csapatok következnek (Chelsea, MU).
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 25, 2019, 14:28:40
Angliából szeretettel a Boxing Day alkalmából:

Sheffield Utd vs. Watford Tipp: Összesített büntető lapok száma: ázsiai 4 felett Odds:1.80 Office: bet365  3 lap lett

Lényegében itt csak átlagoltam. Mellékeltem egy diagramot, ahol jól kivehető, hogy a Watford a liga egyik legszabálytalanabb csapata a maga átlagos 2 sárgájával, ehhez a stathoz csaptam hozzá a bírót, aki David Coote lesz, az ő fordulónkénti teljesítménye 4 lap/meccs.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 25, 2019, 18:29:36
Békés, boldog, sikeres fogadásban gazdag karácsonyi ünnepeket kívánok minden fórum tagnak !

Extra karácsonyi ajándékként megosztom veletek a Championship - 24. fordulójának teljes sérült listáját, illetve ehhez adok pár tipp ötletet, ezzel is megkönnyítve a fogadást számotokra :) Mindegyik meccshez csak a lényeget írom, lehet picit sablonos lesz, előre is elnézést kérek ez miatt.


01.  Barnsley vs. West Brom Tipp: Speciális fogadások: Barnsley megnyeri az egyik félidőt:Igen Odds: 2,20  Office:bet365 2. félidő 1:0    :great: :great: :great:


Csapat hírek:

Barnsley (hiányzók): Egyedül Mallik Wilks(15/1 csatár) játéka kérdéses

West Brom (hiányzók): Kyle Bartley (23/1 védő), Hegazi (3/0 védö), Dianga (19/5 középpályás), Gibbs( 8/1 védő) sérültek.

Tények:

A Barnsley mérlege a West Brom ellen az utolsó 17 hazai meccsén 8 GY-9 D-0 V. Ebből azt szűröm le, hogy a West Brom nem szívesen játszik az Oakwell stadionban és erre jó fogadási opció lehet, hogy az egyik félidőt a hazai csapat nyeri.



2. Blackburn vs. Birmingham Tipp: DNB (nincs fogadás döntetlenre) Blackburn Odds: 1,50 Office:bet365 PUSH


Csapat hírek:


Blackburn hiányzói: Bradley Dack (22/9 csatár), Cunningham (8/0 védő)

Birmingham hiányzói: Dan Crowley (19/0 kp) játéka kérdéses, sérülés miatt viszont Marc Roberts (18/1 védő) és Jake Clarke-Salter (6/1 védő) sem elérhető.

Tények:

A házigazda erre a meccsre elvesztette az egyik legjobb góllövőjét, de a Birmingham utolsó 9 bajnokiját (Gy1 D3 V5) látva nem hinném, hogy befolyással  lesz a végeredményre. A másik érv a hazai csapat mellett, hogy a vendégek 2000-2019 között csak egyszer tudtak győzni az Ewood Park-ban.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 25, 2019, 19:45:10
3. Brentford vs. Swansea Tipp: Brentford kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést:NEM Odds: 1,53 Office:bet365  3:1   :beerchug: :beerchug:

Csapat hírek:

Brentford (hiányzók): Pontus Jansson (21/0 védő) egészségi állapotát az orvosok a meccs előtt még kiértékelik, Nikos Karelis (4/0 cs), Canos (11/0 kp), Josh Clarke (1/0 kp) sérültek. 

Swansea (hiányzók): Ben Wilmot (10/2 v), Surridge (18/4 cs) valószínűleg felépül, míg sérülés miatt csak Rodon (13/0 v) fog hiányozni 

Tények:

A két keret hasonló erősségű és az egymás ellenit böngészve meglepődve láttam, hogy a Swansea nagyon jól szerepel a Griffin Park-ban. Sokat nem is agyaltam, szerintem a Boxing első körét nem ússza meg kapott gól nélkül a Brentford. 


4. Cardiff vs. Millwall Tipp: 2.5 gól alatt   Odds:1,72   Office:bet365  1:1   :great: :great:

Csapat hírek:

Cardiff: Junior Hoilett (18/2 cs), Bennett (22/0 védő) és Bogle (11/1 cs) játéka erősen kérdése, míg Ralls ( 14/5 cs) sérülés, addig Morrison (16/2 védő és csapatkapitány) eltiltás miatt nem lesz elérhető.

Millwall: Pearce (14/0 védő) beteg volt a héten a játéka kérdéses. Egyedül csak Leonard (10/0 kp) nem elérhető.

Tények:

Itt csak a gólokra, vagyis a gólok ellen fogadok. Lassan hagyomány, hogy a két csapat párharcán kevés gól születik. Összesen a két fél kilencszer találkozott egymással és csak kétszer fordult elő, hogy három vagy annál több gól szülessen.

5. Charlton vs. Bristol City Tipp: 2.0, 2.5 gól felett  Odds:1,60  Office: bet365  3:2   :great: :great:

Csapat hírek:

Charlton: A házigazda keretében igazi sérülés hullám tört ki. Mire befogom írni a hiányzókat elkopik az új begyem :)

Öztümer-t (7/0 kp) talán össze toldozzák, foltozzák holnapra, oszt ennyi a jó hír a hazai drukkereknek. Jöjjön a sérült lista: Leko (21/5 csatár), Williams (12/0 kp), Field (9/0 kp), Aneke (11/1 kp), Lapslie (4/0 kp), Kayal (6/0 kp), Cullen (16/1 kp), Forster-Caskey (5/0 kp), Hemed (4/0 csatár).

Bristol: Egyedüli hiányzó, (pedig ide vártam Nagy Ádámot) Afobe (5/3 csatár)

Tények:

Akkor lesz szarban a Charlton ha bele kell nyúlni a mérkőzésbe, mert ahogy látom a fél kezdő és a fél kispad hiányozni fog holnap. Mondjuk Nagy Ádám csapatának formája sem megnyugtató. Átnéztem a mérkőzésre adott szorzókat, aztán úgy voltam vele max egy óvatos duhaj, azaz egy biztonsági over lehet itt a nyerő.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 25, 2019, 20:38:05
6. Hull vs. Nottm Forest Tipp: G/G igen Odds: 1,66 Office: bet365 0:2  :noway:

A Hull mindösszesen egy pontot gyűjtött az elmúlt négy otthoni bajnokiján a Nottingham Forest (D1 V3) ellen, az utóbbi kettőt például el is bukta. Valahogy Angliában illik komolyan venni az ilyen statisztikákat, mert sokszor nyújtanak mentő övet.

Csapat hírek:

Hull City: Meglepődve olvastam Balogh Norbert nevét a Hull keretében, faszán lemaradtam erről a hírről, persze csóri magyar gyerek mindjárt sérüléssel indít új kenyéradójánál. A többi hiányzóról pár infót: Magennis (11/3 csatár) 70%, hogy meccs kezdésig összerakják, de Stewart (16/2 kp) és Toral(6/0 védő) hiányozni fog.

Nottingham: Sow (9/0 kp), Ribeiro (7/0 v) és Jenkinson (3/0 v) állapota kérdéses a másik három 0 perces játékost nevét meg nem írom le, mert nem számítanak.

Egyik csapatban sem bízom igazán, de egy gólváltást azért eltudok képzelni. :)



7. Luton vs. Fulham Tipp: Vendég csapat 1,5 gól felett Odds: 1,66 Office: bet365 3:3  :great: :great:     


Csapat hírek:

Luton: Shea (11/0 kapus), Potts(16/1 v) és Cranie (9/1 v) szereplése kérdéses, míg Izzy Brown (15/1 csatár) hiányozni fog

Fulham: Harry Arter (10/0 kp) Marchand (8/0 v) kérdéses,  Odoi (14/0 v) elittiltását tölti.


Keretileg és minőségileg a Fulham a jobb, egyelőre nagyon jól muzsikál a Bobby Reid - Ivan Cavaleiro - Aleksandar Mitrovic 
trió, így a vendég gólokban láttam a nagyobb értéket. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 25, 2019, 21:47:40
8. Middlesbrough vs. Huddersfield Tipp: 2,5 gól alatt odds: 1,66 Office: bet365 1:0  :great: :great:

Hu, itt sem egyszerű fogadni, úgymond sérülés tsunami zúdult mind két klubra.
A száraz tények a Middlesbrough mellett szólnak, mivel az utóbbi hét otthoni játékából hatot megnyert a Huddersfield Town-al szemben, az más kérdés, hogy az utolsó összeröffenés 2013 ban volt.

Middlesbrough: Assombalonga (20/6 csatár) a BBC szerint 90%, hogy nem lesz bevethető, míg Dijksteel (12/0 kp), Randolph(14/0 első számú kapus), Friend (2/0 v), Shotton (13/0 v) sérült, hogy még ne érjen véget a sor McNair (21/3 kp) és Browne (13/0 m) eltiltott.

Huddersfield: Picit jobb a helyzet, mert Elphick (14/0 v), Pritchard (9/0 kp), Campbell (15/2 csatár) O'Brien (15/1 kp) valószínűleg bevethető állapotban lesz holnapra, viszont Kongolo (11/0 v), Diakhaby (18/0 csatár)  sérült.

Maximum 1-2 gólos meccsnek néz ki, így maradtam az undernél.


9. Stoke vs. Sheff Wend. Tipp: Ázsiai gólok száma 2.0 felett : Odds: 1,50  Office: bet365 3:2  :great: :great:

Csapat hírek:

Stoke:

Woods (8/0 kp), Shawcross (1/0 védő és csapatkapitány), Etebo (11/0 kp), Ward (12/0 v), McClean(18/3 kp) játéka kérdéses

Sheffield:Fletcher (21/12 csatár) erősen kérdéses, Fox (16/0/1 v), Forestieri (9/1 cs) bizonytalan.


Tények:

Összevissza verték egymást az elmúlt időszakban, azokból az eredményekből nagy következtetéseket nem lehet levonni, a jelenlegi tabella megint csak veszélyes, mert az utolsó fogadja a 3. helyezettet. Max egy biztonsági overt javasolnék.

 

10. Wigan vs. Derby Tipp: ázsiai +0.0 AH H Odds: 1,70  Office: bet365 1:1 PUSH

Csapat hírek:

Wigan:

Paul Cook-nak, a Wigan menedzserének nincsenek új sérültjei, miután hétfőn egy gól nélküli döntetlennel zárt a Blackburn otthonában.

Egyedül Moore (17/2 csatár) hagyja ki a csütörtöki Boxing nyitányt, Mulgrew (12/0 v) és Fox (6/0 v) viszont valószínűleg bevethető lesz.

Derby:

Clarke (13/0 kp) játékára kevés az esély, továbbá Keogh (8/0 v), Evans (11/0 kp), Huddlestone (10/1 kp), Shinnie(7/1 v), Bennett (7/0 cs) sérült, Malone (15/1 v) eltiltott.

Közel 1 év alatt a feljutásért küzdő Derby-ből egy kiesés elől menekülő csapat lett. Tavaly Lampard-al jól szerepelt a gárda, de most Phillip Cocu-val például idegenben 540 perce gólképtelen. Mindegyik csapatnak szar az XG je, kb 1 gól alá esik, így a jelenlegi állapotokat figyelembe véve inkább a Wigan-ban van az érték.






Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 25, 2019, 22:23:07
11. Leeds vs. Preston Tipp: (-1.0 AH) H Odds: 1,70 Office: Bet365 1:1  :noway:

Csapat hírek:

Leeds: Shackleton (7/0 kp), Roberts (9/0 v) és Douglas (9/0 v--betegség) játéka bizonytalan, míg Hernandez (11/3 cs) és Forshaw (7/0 kp) nem bevethető.

Preston: Johnson (17/8 csatár) 99%, hogy kihagyja a Leeds elleni bajnokit, míg a legérzékenyebb veszteség a Preston védelmét érinti Rafferty (18/1 v) és Fisher (15/0 v) is kipontozódott.

Minden jel arra mutat, hogy a Leeds magabiztos győzelemmel nyitja Boxing Day első körét.


12. Reading vs. QPR Tipp: Hazai csapat góljainak száma 1,5 gól alatt Odds: 1,66 Office: Bet365 1:0   :great: :great:

Csapat hírek:

Reading: Miazga (15/1 v) és Obita (5/1 kp) játéka kérdéses, míg Yiadom (18/1 kp) és Puscas (19/6 cs) sérült. 

QPR: Kelly (6/0 kapus) és Rangel (12/0 v) szerepeltetése bizonytalan, egyedül csak Barbet (12/0 v) sérült   


A Reading az utolsó 15 bajnokijából csak kettőt nyert meg a QPR ellen (GY2 D7 V6). Egy másik fontos adat, hogy az elmúlt kilenc bajnoki találkozón mindössze nyolc gól született a Madejski Stadionban. Nem vagyok a statisztikák megszállottja (annyira), de erős lábakon áll az under.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 25, 2019, 22:25:05
Ahogy ígértem mind a 12 meccs sérült listája posztolva + 5 PL tipp és egy török infós grátiszba :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 26, 2019, 00:03:32
Pozzato hosszas elme futtatását végig olvasva, tényleg rájön az ember, hogy mekkora marha tud lenni. Nem hittem volna, hogy immáron belefordulok a 10. tagsági évembe. A sportfogadó karrieremet lényegében itt kezdtem el. Sokan a gyors meggazdagodás lehetősége miatt választják ezt az élet formát, de én annak idején jó unalom űzőnek találtam az egészet. Nem játszottam nagy pénzekkel, sőt az oldal által felkínált játékokból szereztem forrást. Legnagyobb sikerem egy VB tippverseny 3. helye volt, akkor nyertem Betfair pólókat és melegítőt, erre mondják, hogy szép idők voltak... :). Anno sokat tanultam Oakland, Laudrup, Titti, Szigo, Tomiszi naplóiból.  Aztán ahogy haladunk az időben egyre több mindent kipróbáltam. Talán még vannak olyanok, akik emlékeznek a döntetlen stratégiámra. Egyik jó barátommal körülbelül fél évig dolgoztunk rajta, olyan 1200-2000 döntetlen szorzóját gyűjtöttük össze. Az elején úgy tűnt, hogy lesz belőle pénz, aztán a bet sokszor módosította a szorzóit, elcsúszott az egész és a rögzített odds alapján fogadott X ek mentek a kukába. Később ezt élő fogadással próbáltam finomítani, akkor tájt kerültem egy fizetős oldalra, mint tippadó. Ó  persze, az elején volt pár teli találatom, jött 300ft ból 15eFt, vagy 10K ból 100eFt, aztán látva a sikereimet, felvettek az adott oldalra és amikor debütáltam, kurva nagy égés lett az egészből. Persze valaki megírta itt is, hogy hillandkimi fizetős lett, nem tisztelem az oldalt és pénzért árulom a tippjeim, hozzáteszem én csak tippadó voltam, egy kurva fillért sem láttam a tippjeimből, sőt saját tőkéből publikáltam az ötleteim, amiből természetesen csőd lett. Amit addig nagy nehézségek árán az X ekkel össze kapartam, olyan 1 hét alatt el is buktam, mert hát előfizetők vannak, nekik minden nap kell tipp... Mindenesetre jó lecke volt arról, hogy messze vagyok ahhoz a bizonyos 2% hoz, akik ebből élnek.
Faszom, éjfél van én meg lelkizek :) 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 26, 2019, 10:57:50
Angol Nemzeti Liga:

Yeovil vs. Torquay Tipp: H Odds: 1,75 Office: bet365 6:2  :beerchug: :beerchug:

A Torquay menedzsere Gary Johnson nincs irigylésre méltó helyzetben, csapata keretéből többen sérültek, íme a névsor:
Andrews (22/5 kp) és Reid (23/15 cs) valószínűleg nem épül fel a Boxing első körére, míg Asa Hall(9/1 kp), Frank Vincent (19/0 kp), Armani (13/3 kp), Opi Edwards (7/2 v), Liam Davis (16/2 kp), Janneh (7/0 cs) nincsenek bevethető állapotban. A házigazdánál viszont mindenki rendelkezésre áll.
Forma alapján és látva azt, hogy a vendég csapatnál majdnem az egész kezdő középpályás sor hiányozni fog, egyértelműnek tűnik a Yeovil győzelme.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 26, 2019, 21:00:39
A PL tippjeim katasztrofálisak eddig 1 PUSH 2 vesztes, viszont a Championship és Nemzeti liga eddig fasza 13 tippből csak kettő ment el. .



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 27, 2019, 11:15:42
Had ajánljak figyelmetekbe egy törökországi bajnokit:

BEŞIKTAŞ VS GENÇLERBIRLIĞI  Tipp:(-1.0 AH) H Odds: 1,90  Office: bet365 4:1

A 17. forduló nyitópárharcán a házigazda mély gödörből próbál kikecmeregni. A Besiktas vesszőfutása a Wolver elleni idegbeli zakóval kezdődött, mondjuk ott felforgatott kezdővel szerepelt a török csapat és Karius sem védett, aztán további vereségek jöttek a Yeni és utoljára a szuper rangadón a Fener otthonában, ha a kupa fordulót is beleszámítom 4 meccsen 11 gólt kapott Avci csapata. Na innét kellene valahogy talpra állni. A lehetőség elvileg adott lesz, mert a Gencle-ből a fél kezdő lesérült, de a legfontosabb, hogy a vendég csapat két legjobb góllövője hiányozni fog.

Csapat hírek:

Besiktas: Yilmaz a hazaiak rutinos csatára sérült (11/5 cs), mellette Lens (10/kp eltiltását tölti)
További hiányzók: Roco (5/0 v), Pereira (4/0 v), Toköz (6/0)

Gencel: Oguz (7/0 v), Pehlivan (8/0 v), Sio (14/6 cs) sérült, míg Özdemir (16/1 kp), Baiano (12/0 kp) és Stancu (15/11 cs) eltiltását tölti. 


Tények:

A két csapat eddig háromszor találkozott egymással ugyanebben a felállásban és kivétel nélkül Besiktas siker született. A  klubok keretértéke 78 - 14 millió euró, a hazaiak javára. Érzésem szerint mindent adott ahhoz, hogy újra győzzön a házigazda :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 27, 2019, 19:53:14
Nincs bunda, mert van VAR, ja mégse.... Félidő 0:1 kettős emberhátrányban, aztán láss csodát 2:1 60. ban ... 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 27, 2019, 20:43:19
Holnap ne feledjétek van még egy török tippem, azért bízom benne, hogy az simább lesz, mint a mai Besiktas :)



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 27, 2019, 22:34:42
élőben kihozni a maximumot kurva nehéz, de jobb, mint a tippmix, ahol mér rég elment volna  szelvényem...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 27, 2019, 22:38:53
és jött a dráma:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 28, 2019, 13:01:32
ANGLIA
National League

Torquay vs. Woking  Tipp: Vendég csapat 1,5 gól felett Odds: 2,10 Office: bet365 4:1   :noway:


A Torquay-t csütörtökön 1000 szurkoló kísérte el a Yeovil elleni idegenbeli mérkőzésre, ahol láthatták csapatuk megsemmisítő (6:2) vereségét. Gary Johnson menedzser helyzete a játékos állományt figyelembe véve továbbra is aggasztó. Rengeteg a sérült és csak a Jamie Reid (23/15 cs) visszatérése valószínűsíthető, de a hírek szerint még ő sincs 100% os állapotban a bokasérülése után. Szinte ugyanazok a hiányzói lesznek a hazaiaknak, akik már a Boxing Day első napját is kihagyták. Azt olvastam, hogy a Woking ősi nagy riválisnak számít, így picit harciasabb Torquay-re számítok, mint legutóbb, ezért sem merem veretni. A Woking is rosszul kezdte a Boxing Day-t, ugyanis hazai pályán sima 0:2 es vereséget szenvedett a Sutton együttesétől. Értékéket ennek ellenére a vendég gólokban látok, egyrészt a vendég együttes idegenben jelenleg a liga 3. legjobb csapata, másrészt Johnson-on (12/2 v) kívül, mindenki hadra fogható.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 28, 2019, 13:35:11
ANGLIA: National League

Aldershot vs. Barnet Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,72  Office: bet365 0:0  :noway:

Mind két fél jó formában van, az Alder otthon nyert 2:1 re, a Barnet pedig idegenben tömte ki Maidenhead-ot (1:4).  Ennél a párharcnál a gólos opciót választottam. Az infóim szerint a Barnet-nél jó páran összeszedtek kisebb, nagyobb sérüléseket. Masen-Clark (20/4 cs) játéka kérdéses, míg Santos (17/1 v), Coulthirst (7/1 cs), Boucaud (7/0 kp), Sweenney(10/0 cs), Medy Elito (12/0 kp) és Alfie Pavey (8/0 cs) nem lesz ott a nagyon szép nevű Electrical Services Stadium-ban :) Hazai oldalon csak egy ember dőlt ki Fowler(12/2 kp) személyében.  Tavaly 0:0 toltak, de előtte volt pár igazán gól gazdag összecsapásuk, és mivel mind két oldalon egészségesek a legjobb támadók, ráadásul a házigazdának nagyon kell mind három pont, az overt választottam.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 29, 2019, 10:10:33
Újabb erős török infós:

TÖRÖKORSZÁG
Super Lig

Kezdés: 12:00

Sivasspor vs. Göztepe Tipp: (-1.0 AH) H Odds: 1,93 Office: bet365 1:0 PUSH


Tegnap 1,61 volt a H győzelemre adott szorzó, most már csak 1,50... Gondolom egyre többen tudják, hogy a Göztepe tartalékosan áll fel a mai találkozóra.
Hazai oldalról egy perember Rybalka (3/0 kp) hiányozhat, viszont a vendég Göztepe-nél eltiltás és sérülés miatt 5 kezdő játékos maródi lesz. Név szerint: Gürler (15/3 kp) nála azt írják, hogy a mérkőzés előtt fog eldőlni, hogy vállalni tudja e a játékot, Öztük (13/3 kp), Poko (8/0 kp) sérült, Titi (16/0 v), Gassama (16/0 v) és Jerome (12/2 cs) eltiltott.
Eddig elég brutális over eső és magabiztos hazai sikerek születtek az előző török meccseimnél, ezért remélem, hogy ez a remek sorozat ma sem veszti lendületét. Amikor elveszted a két alap védődet és a két középpályásodat, akkor az nem sok jót jelent főleg, hogy minőségben a padon csak tőlük gyengébb képességű játékosaid vannak.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 29, 2019, 13:59:04
Jövő héten folyt köv-- Minden fórum tagnak Boldog Új Évet Kívánok!!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 30, 2019, 16:49:26
Decemberi stathoz még hozzá lehet csapni:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 31, 2019, 10:01:16
Csak chaten írtam, hogy rakok egy jamaicai bajnokit, nem nagy téttel raktam :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 31, 2019, 22:05:56
BÚÉK!!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 01, 2020, 10:26:03
A mai kínálat : Premier liga, Championships, Liga 1. Liga 2, Nemzeti Liga 


01. Brighton vs. Chelsea Tipp: Eredmény/Mind két csapat szerez gólt: Igen és Chelsea Odds: 3,50 Office: bet365 Végeredmény: 1:1   :noway:

Csapat hírek:

Brighton sérültek: Solly March (8/0 kp) és Jose Izquierdo (0/0 cs)

Chelsea sérültek, hiányzók:   Cesar Azpilicueta (18/0 v) játéka bizonytalan, míg Marcos Alonso (8/1 v) és Reece James (9/0 v) továbbra is hiányozni fog, viszont  Christian Pulisic (15/5 kp) 100%-os, így ő várhatóan kezdeni fog.

Graham Potter csapata eddig körülbelül papír eredményeket produkált. A Hotspur otthonában vereség, bár ott sokáig vezetett a Brighton, utána hazai környezetben egy sima 2:0-ás győzelem a tartalékos Bournemouth ellen. A PL szakértők még is úgy hiszik, hogy ma a Chelsea ellen nem sok sót eszik meg a házigazda. Persze a Skysports és BBC más végeredményben hisz az egyik 2:2 a másik 0:2-t tippel végeredménynek. Nekem a legnagyobb gondom a Chelsea kiegyensúlyozatlan teljesítménye, ez igaz meccsen belülre is. Az Arsenal ellen az első félidőben kurva szarul játszott Lampard csapata, Kante több labdát adott el, mint az Adidas, előre fele ötlettelen volt a játék, az Arsenal hatékonyan szűrte ezeket a próbálkozásokat, de Lampard taktikai érzékét itt figyelhettem meg igazán. Látta, hogy a csapata szenved és még az első félidő 34. percében levette Emerson-t a pályáról, beküldte Jorginho-t, akivel jelentősen feljavult a Chelsea középpályás teljesítménye. Lampard taktikai érzéke mellett, kellettek Arteta rossz cseréi és a hülye bíró. A gólszerző Jorginho-t például ki kellett volna állítani. Tehát a Chelsea Arsenal feletti győzelme kicsit becsapós. Visszatérve erre a párosításra. A két csapat egymás elleni történelme rövid, de eddig a Chelsea 100% os a Brighton-nal szemben. A legnagyobb kérdés, hogy mentálisan, hogyan bírják a Chelsea fiatalok a terhelést, mert ha olyan dekoncentráltak lesznek, mint legutóbb az első félidőben, akkor a Brighton otthonában is hamar hátrányba kerülhetnek vagy úgy játszanak, mint a 2. ban és lehozzák gond nélkül a találkozót. A legjobb megoldás, ha élőbe bele néztek a meccsbe, az én megérzésem, hogy  nyer a Chelsea, de benne van a meccsben, hogy összebénázik egy gólt a házigazdának.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 01, 2020, 10:53:09
02. Southampton vs. Tottenham Tipp: Mind két csapat szerez gólt és 2,5 gól felett Odds: 1,90 Office: bet365 1:0

Csapat hírek:

Southampton sérültek, hiányzók: Shane Long (10/0 cs), Michael Obafemi (8/1 cs) állapota kérdéses, de Yan Valery (8/0 v) játékra alkalmassága sem dőlt el, mivel betegséggel küszködik. 

Tottenham sérültek, hiányzók: Harry Winks és Moussa Sissoko újra bevethetők, mivel lejárt az eltiltásuk, viszont Son jelenleg az eltiltását tölti, míg Ben Davies, Hugo Lloris és Danny Rose továbbra is sérültek.


Mondhatni két jó formában lévő csapat méri össze tudását a Boxing Day utolsó körében. Mindenesetre a Szentek elégedettek lehetnek, mert egészen jól jöttek ki ebből a sorozatból. Erre a meccsre a hagyomány és statisztika alapján tippelek, mert hiába van minőségileg a Tottenham-nél az előny, egyelőre Murinho rohadtul nem tudta a csapat védekezését megoldani. A "Szentek" otthon nagyon gólerősek és csak kétszer fordult elő velük, hogy nem tudtak betalálni, itt meg adja a Hotspur rossz védekezése a hazai gólt. Nagyon adja magát az over, ha nem lesz minimum 3 gól, akkor semmi...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 01, 2020, 11:14:16
03. Manchester City vs. Everton Tipp: Mind két csapat szerez gólt: Igen Odds: 1,70 Office: bet365 2:1   :ok:

Csapat hírek:


Manchester City:

Guardiola valószínűleg rotálni fog, mivel Benjamin Mendy, Ilkay Gundogan és Gabriel Jesus is csak a padon kapott helyet vasárnap. Ederson eltiltása lejárt, míg John Stones és David Silva sérülésüket követően ismét elérhetők.

Everton:

Morgan Schneiderlin, Alex Iwobi és Jean-Philippe Gbamin sérültek

A City nagyon messze került a Pool-tól, úgy hiszem, hogy a tavalyi bajnok elengedi lassan ezt a szezont. Ennek okán minden City meccs hozhat nem várt eredményeket.  A vendéglátó legnagyobb gondja a védelem, a rengeteg sérülés miatt szinte alig akad bevethető játékos abba a szekcióba vagy csak a Premier Ligában is rájöttek arra, hogyan lehet megfogni ezt a milliárdos csapatot.
Az Everton Ancelotti papával a fedélzetén megindult felfelé a táblázaton. A csapat 5 meccse veretlen és egy jó szériával még bárhova eljuthat. Az utóbbi években a City pályán a vendégek nem nagyon tudtak pontokat rabolni, De Ancelo papának mindig van egy jó taktika a zsebében, amivel talán eredményes lehet. Itt a BTTS t érzem a legjobb megoldásnak és erre nincs is rossz odds. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 01, 2020, 13:07:52
04. Newcastle vs. Leicester Tipp: (-1.0 AH) V Odds: 2,00 Office: bet365 0:3   :ok:


Csapat hírek:

Newcastle: Ciaran Clark, Paul Dummett, Jamaal Lascelles és Matt Ritchie sérültek, de Fabian Schar és Joelinton játéka sem valószínű.

Leicester: Vardy kislánya megszületett, így a top formában lévő csatár valószínűleg kezdeni fog, Ricardo Pereira vasárnap pihenőt kapott és úgy tűnik, hogy ismét 100% os


A Boxing Day egyik nagy vesztese a Newcastle az amúgy sem erős keretből többen lesérültek és az eddig jól működő védekezése a csapatnak szétesett. Steve Bruce épp minap panaszkodott a sűrű menetrendre, hogy a játékosai nincsenek jó állapotban, sok a hiányzó, ma pedig ismét kénytelen 4-5 helyen változtatni. A rókák ezzel szemben 2 ponttal jobban állnak, mint az előző szezonban, ráadásul sérült nincs a keretben és az odavágón alapos verést (5:0) mértek a Newcastle csapatára. Úgy érzem kipukkadtak a szarkák és hiába a hazai pálya előnye, szerintem ma sem tudják megszorítani a jó formában lévő Rodgers legénységet.


05. Watford vs. Wolves Tipp: Ázsiai gól hendikep 2.0,2.5 felett Odds: 1,80 Office: bet365 2:1   :ok:

Csapat hírek:

Watford: Craig Cathcart és Will Hughes az Astin Villa ellen megsérültek, játékuk kérdéses, azt írják, hogy meccs előtt még kiértékelik az állapotukat. Roberto Pereyra és Patrick Cutrone betegség miatt hiányzott, az ő szereplésük is az orvosi szakvéleményen múlik.  Adrian Mariappa kipontozódott, míg Matt Doherty, Raul Jimenez, Romain Saiss és Adama Traore újra bevethetők.

Wolves: -

Quique Sánchez Flores eltávolítása és a Craig Shakespeare - Nigel Pearson fúzió kirángatta a gödörből a Watford-ot. Nehéz jósolni bármit is erre a párharcra, mert egy edző váltáson átesett csapat mindig az esetek nagy többségében új lendület kap, pedig jó kis együttes ez a Wolver és rengeteg minőségi játékossal bír, mégsem hiszek a győzelmében. A Pool elleni VAR komédia biztos hagyott mély sebeket, főleg Nuno Espirito Santo-ban, aki szerintem jogosan kritizálta a bírói ítéletet, amivel elvettek tőlük egy szabályos gólt. Komolyan mondom vicc ami Angliában folyik, általában elmegy a meccsből 5-10 perc mire visszanézik az esetet, hogy aztán hozzanak egy totál balfasz ítéletet. Na mindegy, ide egy óvatos overt ajánlok be.


06. Norwich vs. Crystal Palace Tipp: Hazai csapat 1,5 gól felett Odds: 2,25 Office: bet365 1:1   :noway:

Csapat hírek:

Norwich: Kenny McLean (kp) játéka kérdéses, míg Josip Drmic, Ben Godfrey és Timm Klose sérültek.

Crystal Palace: Roy Hodgson körülbelül egy kezdőcsapatnyi játékosára nem számíthat, a sérülés hullám leginkább a Palace hátsó szekcióját érinti, szinte az összes védője a cseréket is beleszámolva ilyen-olyan sérülés miatt harcképtelen lett. Christian Benteke, Gary Cahill, Scott Dann, Jeffrey Schlupp, Andros Townsend, Joel Ward és Patrick van Aanholt régebb óta hiányoznak, na ehhez a listához csapódott még Martin Kelly és Cheikhou Kouyate.

Szóval adott egy balfasz Norwich, aki otthon csak kétszer tudott győzni, és egy "Klinikát" alakító Palace. A házigazda szerencsére ezt a rövid passzos támadó focit erőlteti és néha ez a stílus működik otthon, mert 9 hazai találkozón 8 szor betalált az ellenfelek kapujába. Egyetlen kérdés, hogy Roy Hodgson a maradék játékosaival hogyan tudja megszervezni a védekezést. Mivel szinte 0 védője maradt a keretben, arra számítok, hogy a Palace védekezése elfog csúszni. Azért a kanárik támadó szekciója a nagyobb csapatoknak is tudott gondot okozni, és most a vendégek hátul eléggé hiányosak lesznek. Úgy látom jó lehet a hazai 1,5 gól felett, legalábbis elsőre ránézésre, aztán majd a zöld gyepen kiderül mennyire voltam okos.


07. West Ham vs. Bournemouth Tipp: H Odds: 2,02 Office: bet365 4:0  :ok:


Csapat hírek:

West Ham: David Martin lassan felépülőben, mellette csak Jack Wilshere és Andriy Yarmolenko sérült.

Bournemouth: Callum Wilsont és Ryan Frasert újra bevethetők, Josh King és Simon Francis megsérült
További hiányzók: Stacey, Smiths, Brooks és Ake


A másik edzőt váltó csapat a West Ham, Moyes jött tűzoltásra. Azt néztem, hogy kb volt 1-2 napja a fejeket rendbe rakni, mert nem hinném, hogy másra jutott volna ideje. Talán a sok sebből vérző és szintén formán kívül lévő Bournemouth al szemben meglehet a jó debütálása. Általában, mint ahogy leírtam a Watford esetében pozitív szokott lenni az edző csere, sajnos a Bournemouth megfeneklett kicsit az állandó hiányzói miatt, Brooks és Ake elvesztése (kettő értéke körülbelül 60 millió Eu) csak tovább ronthat a dolgokon. A hazaiak győzelmében most van ráció, tippem győz a West Ham.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 01, 2020, 14:19:25
Alsóbb ligák :

Ennyi elemzést nem tudok írni, mint ahány meccsem van, így a csapat hírek mellett csak egy tipp lesz látható.

ANGLIA
League One

01. Bolton vs. Burton Tipp: (+0.5,+1.0 AH) H Odds: 1,80 Office: bet365 3:4 Fél nyert/ vesztes

Csapat hírek:


Bolton: Lion Bridcutt (11/0 kp), Will Buckle (3/0 kp), Brockbank (5/0 v), Jack Hobbs (6/1 v) Crawford (7/0 kp) sérültek, míg Jason Lowe (19/0 kp) eltiltott

Burton:Wallace (20/1 kp), Brayford (19/0 v), Stephen Quinn (17/0 kp) Sarkic (18/2 cs) szerepeltetése erősen kérdéses, viszont Broadhead (14/2 cs), Dyer (5/0 kp) sérült, míg john O'Toole (15/0 ) eltiltott

A Bolton anyagi gondjai úgy tudom megoldottak, sajnos bővebb információt nem tudok, de a csapat teljesítménye javulóban, azt hiszem sikerült egy-két játékost is igazolni, mindenesetre a nyári Bolton nem egyenlő a mostanival.


02. Tranmere vs. Coventry Tipp: ázsiai gól hendikep 2.0 felett  Odds: 1,60 Office: bet365 1:4

Csapat hírek:

Tranmere: Ridehalgh (20/1 v), Bortwick Jackson (3/0 v) és Wilson (5/0 v) játéka bizonytalan, de hiányozni fog Scott Davies (első számú kapus 18/0) és Banks (10/3 cs)

Coventry: Jobello (10/1 cs) sérült, míg Biamou (9/2 cs) játéka kérdéses.

ANGLIA
League Two


03. Newport vs. Cheltenham Tipp: Mind két csapat szerez gólt: Igen  Odds: 2,00 Office: bet365 1:1  :ok:


Csapat hírek:


Newport: O'Brien (18/1 v), Howkins (12/1 v), Willmott (16/0 kp) és Whitely (10/0 cs) sérült


Cheltenham: Jake Doyle-Hayes (21/1 kp) kérdéses, míg Luke Varny (13/6 cs) sérült, Addai(19/4 cs) eltiltott


ANGLIA
National League

04. Torquay vs. Yeovil Tipp: Vendég csapat 1,5 gól felett  Odds: 1,80 Office: bet365 0:2  :ok:

Csapat hírek:

Torquay: Wynter (27/1 kp), MacDonald (9/0 kapus), Kalala (27/3 kp), Buse (17/2 kp), Vincent (19/0 kp) Little( 13/3 kp), Edwards (7/2 cs), Davis (16/2 kp) sérült, Janneh (7/0 cs) eltiltott

Yeovil: -

A házigazda nagy csatában pár napja legyőzte egyik ősi riválisát a Woking-ot, viszont nagy áldozattal járt a 3 pont bezsebelése. Továbbra is rengeteg a sérült és az új év első napján pont azt a Yeovil-t fogadja, amely az "odavágón" egy hatost gurított.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 01, 2020, 20:27:16
Összesítés:

7 GY-3V és egy fél vesztes

Profit:  +2,4 egység
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 02, 2020, 13:08:25
Még csak izlelgetem a single fogadást, mivel dupla vagy normál szelvény 3 as kötés vagy ha több tippem van 4/7 be szoktam tolni.
Lehet, hogy az oddsokon kell picit modosítanom, bár  a +11 egység profit jól hangzik singlebe , csak ehhez kellett, olyan 100-110 elemzett meccs ... 
Ez azt jelenti, persze ha tartom a pluszt az év végéig az +132 egység , amihez kell olyan 1200 tipp
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 02, 2020, 16:40:47
Ha már infós a naplóm:

Rooney visszatért Angliába ! Új csapata a Derby ! Azt írják, hogy nagy az esélye, hogy már ma pályára is lép a Barnsley ellen.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 02, 2020, 17:35:21
FA Cup Szombat: 13:31

ROCHDALE VS. NEWCASTLE UNITED Tipp: Hazai csapat 1,5 gól felett Odds: 3,50 Office: bet365 1:1  :noway:

Csapat hírek:

Rochdale: Henderson (20/9 cs) szerdán már játszott és gólt is szerzett, míg Morley (18/2 kp) felépülőben. Williams (22/2 v) eltiltása csak a bajnokikra vonatkozott, így ő játszhat az FA kupában. Done (17/ 0 kp) és Davies (19/1 v) jelenleg sérült.

Newcastle: A Leicester elleni hazai bajnokin további 4 játékosa sérült meg Steve Bruce-nak

Szombatig sok minden változhat, de jelenleg ezek a játékosok hagyhatják ki a hétvégi FA kupát:

01. Javier Manquillo (11/0 v), ő 100%, hogy kihagyja a szombati meccset
02. Jetro Willems (17/2 v) ágyék sérülés, valószínűleg csak az FA kupa utáni hétre épül fel
03. Fabian Shar (15/2 v) a szerdai meccsen szenvedett sérülést, állapota kérdéses.
04. Jonjo Shelvey (14/5 kp), szintén szerdán sérült meg 90%, hogy kihagyja a Rochdale elleni találkozót
05. DeAndre Yedlin (11/1 v), azt írják eltörte a kezét, szóval szinte biztos, hogy ő sem lesz
06. Jack Colback (0/0 kp) térdsérülés, hónapok óta maródi
07. Paul Dummett (15/0 v) ágyék sérülés, játéka kérdéses
08. Ciaran Clark (9/2 v) kisebb zúzódással küszködik, állapota kérdéses
09. Matt Ritchie (3/0 kp) ő sem sokat játszott sérülés miatt, állapota szintén kérdéses.
10. Allan Saint-Maximin 12/1 kp) húzódás, ő 100% nem lesz
11. Jamaal Lascelles (12/1 csapatkapitány) a sípcsont repedése még mindig nem jött rendbe, ezért feltehetőleg nem kockáztatják a játékát 


A józan ész határain belül maradva nagy esélyt látok a Rochdale sikerében. A Newcastle helyzete szerda óta tovább romlott. Egyik az, amit írtam a csapat hírekbe, a másik a feszes menetrend. A szarkák idegenbe mennek az otthon jól teljesítő Wolver-hez, majd utána hazai pályán fogadják a Chelsea-t és újfent idegenbe az Everton otthonába látogatnak.  Steve Bruce helyében valami u21 es játékosokkal feltöltött kerettel állnék ki és ha ez változat jön be, akkor nagyon elfognak szállni az oddsok főleg, ha bukik is megneszelik, hogy a Newcastle milyen keretet nevez az FA kupára. Persze, anyóst, asszonyt, házat nem tennék fel, mert a házigazda teljesítménye elég fos a Liga 1 ben. A Rochdale összesen 2 bajnokit nyert otthon, ezért inkább a gólos opció tetszett meg.  Az FA kupában jó párszor szokott lenni csillaghullás és látva a szarkák védelmét, szinte adja magát a hazai gól/gólok. Tavaly például a házigazda majdnem kiütötte a Hotspurt az a párharc 2:2 lett. Mennyei öröm lenne számomra, ha szombaton is minimum 2 hazai gól születne.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 02, 2020, 18:03:19
Derby vs. Barnsley Tipp: 2,5 gól felett Odds: 1,72 Office: Bet365 2:1

Csapat hírek:

Derby: Tom Huddlestone (10/1 kp), Clarke (13/0 kp), Evans (11/0 m), Shinne (7/1 v), Bennett (7/0 cs) sérült, míg Lawrence (22/5 kp) és Bielik (20/0 v) eltiltott.

Barnsley: -


A Derby idei szezonja szenvedős nagyon, de a klubnál még nem tettek le a play off eléréséről, hogy ez megvalósuljon, ma bombaként robbant a hír, hogy Wayne Rooney a csapathoz igazolt. A volt MU csatár utoljára október 25. én játszott tét mérkőzést, ennek ellenére Phillip Cocu kezdőként fog számítani rá a Barnsley ellen. Az angol sztár gyors debütálását a rengeteg sérült is elősegítette.  Jó tipp lehet akár a Rooney bármikor gólt szerez??? Benne van a pakliban, viszont a Derby középpályája elfogyott így a Boxing Day végére, a másik, hogy 34 évesen milyen erőállapotban van Rooney. A vendég csapat jó formának örvend Gerhard Struber legénysége immáron 5 meccse veretlen és a hírek szerint januárban további igazolások várhatóak, hogy a mostani keretet jobban megerősítsék. Mégis az egymás elleni nem a vendégek mellett szól. Összesen 31 szer találkozott egymással ugyanebben a felállásban a két csapat, abból csak kettő Barnsley siker született.
A legfontosabb, hogy este minden tekintet a Pride Park-ra fog szegeződni, gyakorlatilag Rooney leigazolása után azonnal elfogytak  a jegyek.  Sok gólos meccsnek néz ki :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 02, 2020, 19:19:24
Swansea vs. Charlton Tipp: Eredmény/Összesített gólok Swansea és 2,5 gól felett  Odds: 2,10 Office: Bet365 1:0   :noway:

Csapat hírek:

Swansea: Mike van der Hoorn térdsérülést szenvedett, valószínűleg kihagyja a mai találkozót, míg  Jordon Garrick és Joe Rodon továbbra is felépülőben.

Charlton: Macauley Bonne-t a Derby meccsen le kellett cserélni, gyakorlatilag nincs bevethető állapotban, továbbá  Jonny Williams, Sam Field, Jonathan Leko, Tomer Hemed, Chuks Aneke, Jake Forster-Caskey, Josh Cullen, Beryam Kayal, George Lapslie, Lewis Page és Ben Amos a kórházi szekciót erősítik.



A Swansea nem veszítette el az új év első bajnokiját 1960 óta, micsoda bomba biztos statisztika, akkor ma sima H nem? A tények azok, hogy elvileg simázni kéne a walesi klubnak, de eddig a londoni együttesek ellen mindig megszívta és a változatosság kedvéért a Charlton is londoni székhelyű. A Boxing Day alatt volt egy két olyan meglepetés, ahol minden a gyengébb ellen szólt, sérülések, széria, forma... aztán mégis nyerni tudtak, most a csapat hírekben leírtak alapján a Charlton ellen szól minden. Az esti meccsre Bowyer mesternek csak egyetlen egy bevethető csatára maradt Taylor (12/7 cs) személyében, nos egyedül benne lehet némi veszély faktor. A Charlton szerdai meccsét végig követtem, de emberelőnyben 0 ötlet volt a játékában, hát látszott, hogy kontra csapat... Mindegy a látottak alapján a házigazda győzelmét várom, itt csak a gólok kérdésesek, remélem Ayew tovább folytatja remek góllövő szériáját és minimum vág kettőt.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 03, 2020, 13:13:15
Swansea az első félidőben 14 szer próbálkozott kapura lövéssel, míg a másodikban volt kb 3 próbálkozása... , A Derby viszont Rooney val hozta az overt .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 03, 2020, 17:05:39
Fontos információ lehet azoknak, akik a Zaragoza vs Sporting Gijon meccsre akartak fogadni:

A Sporting csapatánál influenza járvány tört ki és a klub kérte a meccs elhalasztását, amit a szövetségtől meg is kapott. Mondjuk a Zaragoza nem akart bele menni a dologba és azt kérte a szövetségtől, hogy független orvosok is erősítsék meg a járvány tényét. A hírek szerint a Sporting teljes kezdő tizenegyét érinti a betegség.

Egy másik fontos hír, ezúttal Angliából:

Az Aston Villa elvesztette a tavaszi szezonra az első számú kapusát Tom Heaton-t és az egyik legjobb csatárát Wesley-t, mind ketten súlyos térdsérülést szenvedtek a szerdai Burnley elleni mérkőzésen.   

Írtam ki egy szavazás ! Szeretném megkérni az összes forum tagot, vagy azokat akik olvassák néha  naplóm bejegyzéseit, hogy tiszteljenek meg a voksukkal. ! Köszönöm !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 03, 2020, 23:17:29
Szombat:

01. Getafe vs Real Madrid Tipp: Fogadások/speciális/megnyeri az egyik félidőt a hazai csapat:Igen Odds: 2,50 Office: bet365 0:3  :noway:

Csapat hírek:

Getafe: Olivera M. piros lap miatt hiányzik   

Kérdéses
Bergara M.(Térdsérülés)   
Gallego E.(Térdsérülés)   
Kenedy R.(Bokasérülés)   
Manojlovic F.

Real Madrid: Hazard E.(Bokasérülés)
                   Marcelo(Vádlisérülés)
                   Ramos S.(Sárga lap)
                   Asensio M.(Térdsérülés)
                   Rodriguez J.(Térdsérülés)

Nem lesz Ramos a Real Madrid csapatkapitánya..., márpedig ha ő nincs, akkor általában a Madrid védelme elég gyenge szokott lenni.


ANGLIA: FA Kupa - 1/32 döntő

02. Oxford Utd vs Hartlepool Tipp: Mind kettő lő gólt és H Odds: 2,87  Office:bet365 3:1  :ok:

03. Preston vs. Norwich Tipp:H Odds: 2,20  Office:bet365 2:4  :noway:

04. Watford vs. Tranmere Tipp:(-2.0 AH) H Odds: 1,90  Office:bet365 3:3   :noway:

05. Wolves vs. Manchester United Tipp: Továbbjut a H Odds: 1,80  Office:bet365 Jön a visszavágó a 0:0 miatt.

Spanyol 2.

06. Fuenlabrada vs. Las Palmas Tipp: (0.0, -0.5 AH) H Odds: 1,90  Office:bet365 0:0 Fél vesztes

A Las Palmas két legjobb csatára és első számú kapusa sérült, illetve egy kezdő középpályás eligazolt.

07. Tenerife vs. Albacete (0.0, +0.5 AH) V Odds: 1,90  Office:bet365 4:2  :noway:

A Tenerife gárdájából a fél kezdő még mindig sérült...

Idő hiány, munka és rokonok, ezért csak a tippeket tudtam bepötyögni holnapra.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 05, 2020, 09:35:34
-3,2 egység, ugye van bukó széria sportfogadásban, hát tegnap szerintem túl voltam rajta...  Kicsit finomítani kell még a szűrömön.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 05, 2020, 10:09:49
Végre Serie A meccsek, már untam nagyon az angol focit....


Brescia vs Lazio Tipp: Hazai csapat 2,5 büntető lap felett Odds: 1,80 Office: bet365 - 2 sárga és 1 piros köszi Brescia  :beerchug: :beerchug: :beerchug: :beerchug: :beerchug:

Csapat hírek:

Brescia: Donnarumma (16/4 cs), Ndoj E.(7/0 kp), Dessena (6/kp) sérült.

Lazio: Luis Alberto (16/3 kp),  Lucas Leiva (13/0 kp) sérült.

Várható kezdők:

Brescia (4-3-1-2):  Joronen; Mateju, Chancellor, Cistana, Sabelli; Romulo, Tonali, Bisoli; Spalek; Balotelli, Torregrossa.

Lazio (3-4-1-2):  Strakosha; Radu, Acerbi, Patric; Lulic, Parolo, Milinkovic-Savic, Lazzari; Correa; Caicedo, Immobile.

Kisebb szünet után folytatódnak a Serie A küzdelmei, az első meccs rögtön a bomba formában lévő Lazio mérkőzése a Brescia otthonában. A két csapat múltja alapján a Sasok vannak kedvezőbb helyzetben, de a mérkőzésre adott oddsok  nekem túl alacsonyak, főleg a 2,5 gól overra adott 1,57 es szorzó tűnik kevésnek, ahhoz képest, hogy a két csapat legutóbbi 5 meccséből csak 1 en született két gólnál több. Ezért inkább a sárga lapokra fogok fogadni. A mérkőzést Manganiello fogja vezetni, aki előszeretettel nyúl a zsebébe. Valószínűleg a hazaiktól várható több szabálytalanság,  többször fogják a vendég támadásokat egy-egy durvább belépővel, lerántással megakadályozni, amit Manganiello biztos, hogy lappal fog büntetni. Elég reális a Brescia 3 sárgája, és az odds sem rossz rá.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 05, 2020, 11:04:14
AS Roma vs. Torino Tipp: Mind kettő lő gólt és H Odds: 2,87 Office: bet365 0:2

Csapat hírek:

Roma: Justin Kluivert, Bryan Cristante és Davide Zappacosta megsérültek. Javier Pastore és Devid Eugene Bouah szereplése kérdéses

Torino: Cristian Daniel Ansaldi és Bremer sárga lapok miatt eltiltásukat töltik . Daniele Baselli megsérült. Simone Edera, Lyanco Vojnovic és Iago Falque játéka szintén bizonytalan.

Nem tudom ki ismeri az Esélylesők című Youtub-on futó sport műsort, de ott említették, hogy a Roma-hoz egy amerikai érdekeltségű befektetőcsoport érkezett, így az olasz klub jelentős pénzhez fog jutni, amivel majd könnyebben igazolhat minőségi játékosokat. Mondjuk ez a jövőbeli terveket érinti, rátérve erre a párharcra. A házigazda rendelkezik egy tehetséges edzővel (Fonseca), aki próbál szép és hatékony támadó futballt játszatni, és adott egy szürke Mazzari féle Torino. A vendég csapat ebben a szezonban már nem fut olyan jó szezont, picit korán jöttek az EL selejtezők és ez kihatással volt az őszi formára.  A farkasok győzelmét 1,44 ért adják, de ebben nincs érték, mert megnézve az eddig lejátszott otthoni meccseit, ott 11 tét mérkőzésből 9 szer gólt kaptak, az olasz bajnokságban egyedül csak a Brescia nem tudta Lopez kapuját bevenni. A Torino azért jobb erőkből áll, így a BTTS /2,5 gól felett és a BTTS/H között vacilláltam, aztán  úgy éreztem, hogy a Roma nehezen, de nyerni fog 2:1 re.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 05, 2020, 11:41:51
Napoli vs Inter Tipp: DNB V Odds: 1,90  Office: bet365

Csapat hírek:

Napoli : Nikola Maksimovic eltiltott. Kevin Malcuit megsérült. Kalidou Koulibaly, Lorenzo Tonelli és Faouzi Ghoulam kétséges.

Inter: Danilo D'Ambrosio és Kwadwo Asamoah sérült.

Rangadó? A két klub között lassan óriási lesz a szakadék és az eddig bajnoki címről álmodozó Napoli lassan eltűnik a süllyesztőben. Nem a pénz a gond, hanem a játékosoknak tele lett a töke  De Laurentiis hülyeségeivel. Az elnök a Liverpool elleni BL meccs kezdése előtt büntette meg sajátjait 2,5 millió euróval, majd azt követelte, hogy a csapat vonuljon edzőtáborba. Nyilván ezek a dolgok vezettek ahhoz, hogy Ancelotti idő előtt távozzon. Jött Gattuso, róla azt mondják, hogy alul értékelt edző és igazán még nem tudta megmutatni a tehetségét, bár a Milan-t oda kormányozta az 5. helyre, ennek ellenére elküldték, nos láthatjuk, hogy nélküle a Milan hol is tart... Viszont ez a Napoli-Gattuso házasság nem hinném, hogy nagy sikereket fog hozni. Gattuso mindig a védekező stílusáról volt híres és csapatai is inkább defenzív beállítottságúak voltak. A Napoli nem ez, az évek során Sarri-val és Ancelotti-val támadó szellemű játékot produkált.  A másik gond a keret. A játékosok fele távozna, Mertens szerződése lejár, ő nem akar hosszabbítani, míg Insigne-t a szurkolók kezdték ki a gyenge formája miatt, Koulibaly-t pedig vinné a fél világ. A másik oldal ellentétes utat jár be. A Marotta-Conte páros rendkívül hatékonyan működik, és Conte keretét folyamatosan próbálják erősíteni, ha tényleg igazak a hírek és Eriksen elfogadja az Inter ajánlatát, akkor a tavaszi szezon kőkemény lesz a Juve számára. Gattuso vs Conte, egyértelmű, hogy jelenleg ki a nagyobb stratéga. Conte az egyik ha nem a legjobb edző bajnokság szinten. Nálam ezen a rangadón az Inter a nyerő.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 05, 2020, 12:25:15
Genoa vs. Sassuolo Tipp: Mind két csapat szerez gólt és 2,5 gól felett Odds: 2,00 Office: bet365 2:1   :beerchug: :beerchug:


Csapat hírek:

Genoa: Kouame (sérült), Zapata (sérült), Barreca (sérült), Saponara (sérült), Lerager (sérült)

Sassuolo:Chiricheș (sérült), Defrel (sérült), Rogerio (sérült), Bourabia (sérült), Consigli, Marlon és Berardi játéka kérdéses.


Nem értem a Sassuolo-ra adott magas szorzót, a vendég együttes kompakt kis csapat és annyira idegenben sem szerepel rosszul. A Genoa, huu baze... láttam jó pár meccsét a csapatnak, talán a Juve ellen játszottak tűrhetően, aztán utána szinte mindenki úgy verte meg őket, ahogy akarta. Gondolom azért alacsonyabb a házigazdára adott szorzó, mert Motta-t minden szívfájdalom nélkül kirúgták... Mondjuk nem egy nagy story. A nyári felkészülést és a szezont Andreazzoli-val kezdte a klub, majd jött Motta, vele még úgy sem ment és dobpergés az új edző a tavaly márciusban az Udinese kispadjáról menesztett Nicola lett. Szóval hoztak megint egy olyan trénert, aki egy körülbelül hasonló tudású kerettel beégett, ehhez csak gratulálni tudok. Jó persze nincs az az edző, aki ebből a fél béna brigádból győztes mentalitású csapatot faragna. A tulajok az átigazolási piacot nagyon benézték és rosszul igazoltak, a vicces, hogy a télen Perin-t szerezték meg kölcsönbe, tehát kapus poszton tudtak erősíteni, ahol már Radu személyében van egy minőségi játékos. Mivel a Sassuolo védelme teljesen hiányos lesz, így a gólokra megyek rá. A házigazda nem tökölhet ha fel akar zárkózni a riválisaira, győznie kell(ene), elől viszont a vendégeknél is vannak jó csatárok, akik bármikor tudnak gólt szerezni.


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 05, 2020, 13:20:23
FRANCIAORSZÁG: Francia Kupa - 1/32 döntő

Grande-Synthe vs. Nancy Tipp: A Nancy kapott gól nélkül játssza le a találkozót: NEM  Odds: 1,61 0:1

Csapat hírek:

Grande-Synthe : -

Nancy hiányzók:: Marchetti (3/0 kp), Bassouamina (1/0 cs), Vagner (18/8cs), Néry (6/0 v), Seka(14/0 v), Lybohny (16/0 v), Valette (első számú kapus 17/0 k) Bertrand (19/0 cs) Rocha (17/0 kp)


Nehezen találtam neten infót erről a párharcról, de aki keres az talál. A házigazda az ötöd osztályban az utolsó előtti helyet foglalja el, viszont a francia kupában eddig remekel. Ma a kicsit tartalékos Nancy-t fogadja, amely gárdánál áll a balhé, ugyanis Baptiste Valette-t a Nancy első számú kapusát nemi erőszakkal vádolják és addig míg nem tisztázódik az ügy a kapus nem szerepelhet egyetlen egy tét meccsen sem. A kapus bírósági pere mellett azaz érzésem, hogy a vendég csapat picit nagyképűen fogja venni a mérkőzést, ezért látok esélyt arra, hogy nem ússzák meg kapott gól nélkül. Mindenképp várok egy hazai gólt :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 05, 2020, 13:49:44
ANGLIA: FA Kupa - 1/32 döntő

01. Sheff Utd vs. Fylde Tipp: Mind két csapat szerez gólt: Igen Odds: 2,62  Office: bet365 2:1

Csapat hírek:

Sheff Utd : Chris Wilder bejelentette, hogy pihentetni az alapembereit, előre elnézést kért a szurkolóktól amiért a B csapat fog játszani.

Fylde: Matty Kosylo sérült

Az FA kupában a legalacsonyabb ligájú együttes a Flyde, így ettől a kis csapattól azt várom, hogy bátran és felszabadultan játsszon PL riválisával szemben.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 05, 2020, 19:49:09
Lassan az agyam eldobom ettől VAR rendszertől, főleg, hogy a visszajátszás után is tisztán látszódik, hogy a Sassuolo játékos csípőjéről pattant vissza labda és úgy lett a gól... erre kezezés miatt visszavonja az a sárga kukaláda, utána Genoa védő Berardi lábával együtt elvitte a labdát, Pandev kapura tört, kapus véd, de az eleső macedón fejéről bepattan a labda 2:1 :d
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 06, 2020, 22:31:25
na ezt a hétvégét 4 GY 2V esel zárom, ami +2,32 egység profit, tovább bontva -0,9 egység, amennyi szar fos meccs volt némelyik tűrhető ....
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 08, 2020, 17:21:11
SPANYOLORSZÁG
Szuperkupa

Helyszín: Abdullah király sportvárosa, Jedda, Szaúd-Arábia.

Valencia vs. Real Madrid

Tipp: BTTS: Igen és Real Madrid Vége: 1:3

Odds: 3,40



Csapat hírek:

Valencia lehetséges hiányzói : Cristiano Piccini, Gonçalo Guede, Manu Vallejo, Rodrigo

Real Madrid: A Real Madrid Karim Benzema nélkül utazott Jedda-ba, Gareth Bale szintén nem utazott el, miután nála felső légúti fertőzést diagnosztizáltak, Eden Hazard boka sérülése nem jött rendbe, viszont Marcelo, James Rodriguez és Lucas Vazquez elkezdték a teljes edzés munkát.


Várható kezdők:

Valencia: Domenech; Costa, Garay, Paulista, Gaya; Wass, Parejo, Coquelin, Soler; Maxi Gomez, Ferran Torres

Real Madrid: Areola; Odriozola, Militao, Ramos, Marcelo; Casemiro, Valverde, James; Lucas Vazquez, Jovic, Vinicius Junior


Igen, nem csak az olasz szövetség kuncsorog pénzért az arab világban, hanem a spanyol is, körülbelül 40 millió eurót kasszíroz azért, mert elvitte a liga jelenlegi négy legjobb csapatát Szaúd Arábiába. A szuperkupa végső győztese sem megy haza üres kézzel, a szaúdiak 11,5 milliót adnak ezért. Milyen lesz a szurkolás? Az az érzésem, hogy hasonló "csend" lesz, mint a Lazio-Juventus kupa döntőjén, ahol mindenki mobillal selfizgetett, aztán egy-egy helyzetnél néha felmordult. Rákanyarodván erre a párharcra. Mind két oldalon van vezér áldozat, tehát egyik csapat sem lesz teljes. Először azt gondoltam, hogy otthon játszanak a denevérek, aztán leesett, hogy idén teljesen más a lebonyolítás, szóval így a Reál felé húzok, mivel Zidane eléggé kupa specialista. Ha a két csapat hozza a szokásost, akkor a gólváltás szinte garantált, ez mellett abban is bízom, hogy a Reál a saját xg-jét nem lövi alul, itt azt értem, hogy 1 gólhoz ne kelljen 8-10 helyzet, mert akkor kukázhatom a tippem. A Zidane csikó támadó sora néha annyi helyzetet eltud bszni, mint égen a csillag, valamikor meg mindent belő...

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 08, 2020, 21:51:37
A pénz beszél, holnap a Barcelona is simán tovább megy...., az arabok Barca vs. Reált akarnak, hisz azért fizettek...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 08, 2020, 23:54:19
SPANYOLORSZÁG
Szuperkupa


Barcelona vs. Atletico Madrid  Végeredmény: 2:3

Tipp: Hazai és 3,5 gólnál kevesebb

Odds: 2,60

Office: Tippmixpro

Helyszín: Abdullah király sportvárosa, Jedda, Szaúd-Arábia.

Csapat hírek:

Barcelona: Stegen sérült, a térdében íngyulladást állapítottak meg, míg Arthur Melo és Ousmane Dembele továbbra sem bevethetők

Atletico Madrid: Stefan Savic, Thomas Lemar és Diego Costa sérültek

Várható kezdők:

Barcelona:  Neto; Sergi Roberto, Pique, Umtiti, Junior Firpo; De Jong, Rakitic, Vidal; Messi, Suarez, Ansu Fati

Atletico Madrid:  Oblak; Trippier, Felipe, Gimenez, Lodi; Thomas, Koke, Correa, Saul; Joao Felix, Morata


Egy nagy pohár rósé fröccs mellettem, hogy jobban menjen az írás, mert látva a Reál meccsét azt kell, hogy gondoljam megvan beszélve előre, hogy a szuperkupa döntő Barca vs Reál lészen, ennyi. Azt nem tudom, hogy a színfalak mögött például Simeone miként fogadta a hírt egy szövetségi tagtól.. Figyi Simeone, amúgy is szenvedtek a góllövéssel, tavaly 2. helyen végeztetek, itt egy kis extra pénz a további erősítésekre, szóval ha lehet ne erőltesse agyon magát a csapatod a Barca ellen, mert az arabok azért fizettek, hogy a két gigász legyen a döntőben... Amúgy tény, a kisebbik Madrid még csak épülget, szépülget, viszont kellene előre valami gyilkos ösztönű csatár, aki a helyzetek 95% át bbssza, mint ló a lónak, a meg nincsen, marad Morata, és a pattanásokkal küzdő, ámbár nagy tehetséggel megáldott Felix gyerek. A Barcaban ellenben még az a 17 éves, szűztelenítés előtt álló Fatih is meglőtte azt a két gólt, amit az a 100 millió eurós gyerek. Amit lelki szemeim előtt látok, az egy védekező Atletico, busz beparkolva, had támadjon a Barca, majd csak elbasznak pár kulcs passzt, amiből lehet majd kontrázni, ja ha ebből gól lesz, van ám VAR, lehet centizgetni, mm-re megállapítani dolgokat, kinek a pöcse, sarka, válla, szemöldöke lógott be.... és  mindent úgy, kihozni, hogy a Barca járjon jól.  Első blikkre rendes játékidőben jut tovább a Barca és a legjobb fogadási típust, há nem ez a ungarische Pro adja... Mindegy, az arab pénz nem bűzlik az olajtól... :)

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 09, 2020, 00:10:23
Fontos bejelenteni valóm van:  Egy nagy oldal felvett tipp adónak, de tanulva régi hibáimból, itt is leszek, szóval a naplómban folyamatosan lesznek infós tippek :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: kjeno Dátum január 09, 2020, 12:18:57
Gratulálok! Sok sikert!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 09, 2020, 19:47:03
Olasz Kupa:

Torino vs Genova

Tipp: G/G igen

Odds: 1,95

Office: bet365

Helyszín: Stadio Olimpico

Csapat hírek:

Torino: Verdi eltiltott, továbbá Cristian Ansaldi, Daniele Baselli, Simone Edera, Iago Falque, Lyanco és Vittorio Parigini sérült.

Genova: Christian Kouame még nem épült fel.

Valamiért lebeszéltem magam a Torino győzelméről, talán a túl gyenge odds vitt rá vagy, hogy kupa meccs és ha kupa meccs ott szoktak vaskos meglepetések születni, közeli példa a tegnapi Aston Villa X e az FA kupából. A Torino önmagához képest jól védekezett Rómában, de a hazaiak nagyon alul lőtték az Expected Goal Ratio (xG) mutatójukat, 36 kapura lövési kísérletből 0 gól... aztán ráadásként, hogy tuti legyen a vendég győzelem Smalling nyújtott segítő kezet. A Genoa is valami hasonló mérkőzést vívott a Sassuolo ellen, ott a bíró elvett egy (nálam) szabályosnak tűnő gólt a vendég csapattól, persze utána Pandev esett el úgy, hogy a kapus védése után az ő fejét találja el a három pontos labda. Olasz kupa feelinget várok, ahol a hazai csapat szenvedni, izzadni fog, hogy tovább jusson.


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 10, 2020, 11:11:19
Kezdés : 20:00
Meccs: Graafshap vs Jong Untrecht
TIPP: -4 ázsiai hendikep H
Odds: 4.5
Office: bet365



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 10, 2020, 22:18:02
hogy rohadna el az összes holland fű... legalább az vigasztal, hogy a Genoa lejött G/G re és pontosra is :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 12, 2020, 11:08:48
Mai tippjeim:

PSG vs Monaco Tipp: G/G igen és H Odds. 2,87 3:3  :noway:

Roma vs Juventus Tipp: -1.0 AH V Odds: 3,4 PUSH

Dijon vs Lille Tipp: V  Odds: 1,95 1:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 14, 2020, 13:17:34
Faszan elkezdtem írni a Napoli elemzésem az SF guruba, aztán megint úgy jártam, hogy kicsúsztam az időből.

Amit írtam, azt nem sikerült elmentem, de lusta vagyok újra gépelni.


A lényeg a Napoli fejben még mindig nincs rendben, Gattuso pedig szop rendesen a kapusai miatt.  A Perugia a télen edzőt váltott, Cosmi került a padra, aki támadó szellemű csapatot ígér.
Kupa meccsről lévén szó, beprobálom a vendég gólt, 1.88 ért megéri


TIPP: Vendég csapat 0.5 gól felett
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 14, 2020, 17:02:48
Kösz Perugia, hogy kihagytad a tizit...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 15, 2020, 12:04:40
Görög kupa 14:00
PAOK VS OFI Tipp: -1.5 Ah H Odds 1.88
OFI szinte a teljes kezdő csapatát otthon hagyta ... Első meccs 3:0 lett  a Paoknak
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 15, 2020, 16:41:26
Idézetet írta: hillandkimi Dátum január 15, 2020, 12:04:40
Görög kupa 14:00
PAOK VS OFI Tipp: -1.5 Ah H Odds 1.88
OFI szinte a teljes kezdő csapatát otthon hagyta ... Első meccs 3:0 lett  a Paoknak


4:1
  :beerchug: :beerchug:

Kellett már az a lélek balzsam győztes tipp :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 15, 2020, 19:21:17
Juventus vs Udinese G/G igen és H !

Majd a kezdőből meglátjátok, hogy miért :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 16, 2020, 09:58:51
Idézetet írta: hillandkimi Dátum január 15, 2020, 19:21:17
Juventus vs Udinese G/G igen és H !

Majd a kezdőből meglátjátok, hogy miért :D


Már akkor fogtam a fejem, mikor láttam, hogy a jobb udenesei csatárok csak cserék.   Rugani - De Ligt párosnak alig volt dolga, ráadásul ihletett formában játszott a Dybala-Higuan páros . Most így a Milan hazai győzelme 1.53 ért felértékelődik ...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 17, 2020, 15:16:27
Belga B
Lommel vs Lokeren Tipp:H Odds: 2.20 1:0 :great: :great: :great:

A Lokeren még mindig ki van zárva a belga átigazolási piacról. A csapatot egyelőre nem sikerült megfelelően megerősíteni, ráadásul ma 4-5 hiányzó lesz a keretben. Az igaz, hogy múlt héten nyert, de szerintem ott nagymázlija volt.  Ma ismét beprobálom.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 17, 2020, 16:56:26
Labdarúgás Skót FA kupa kezdés: 20:45

Meccs: Rangers vs. Stranraer

Tipp: Mind két csapat szerez gólt és H 2:0

Odds: 4,33



Egyedül ebben láttam értéket. Gyakorlatilag a Rangers első tét mérkőzése idén, szóval lehet picit rozsdás lesz a hazai csapat és ezért a Stranraer megcibálhatja az oroszlán bajszát. A vendégek tök utolsók a skót első osztályban és valószínűleg kiesnek onnét. Ámbár egy telt házas meccs, megdobhatja a kedvüket. Dávid és Góliát csatája :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 19, 2020, 11:37:26
ez a január ezek szerint ilyen lesz, egy meccs jön, egy megy..

Olaszország Serie A Kezdés:15:00

Brescia vs Cagliari

Tipp: G/G igen és V

Odds: 5,00


bet: 365[/b]

Brescia szerintem megint elkúrja ezt a lehetőségét is, mármint ami a pontszerzést illeti. A csapat védekezése kritikán aluli, és ezt a jó erőkből álló Cagliari bűntetti fogja...




Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 19, 2020, 14:17:52
Spanyol 2

Racing Santander vs Las Palmas H Odds: 2,55 Office: bet365 1:1   :noway:

Számos hiányzó a Palmas-nál, két alap középpályás, két csatár.A Racing-nél mindenki hadra fogható.
Otthon jó a Racing csak az a sok x baszik ki velük...
Nincs formában a Palmas, szóval papíron fogható a vendég csapat.



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 19, 2020, 18:18:53
Vessünk számot a másikon 14V-8GY-1PUSH mérleggel rendelkezem, de csak a bank 0,5% os százalékát szoktam ajánlani, átlag odds 1,90, persze ez még lófasz stat, de fociban a január az erős infók ellenére káosz, hol lejön a megérzésem, hol kurvára mellé megy...   itt olyan 130 tippnél tudtam nyereséges lenni, most vagyok +12-14 egységnél. Remélem ezen a januári nehéz időszakon lassan túl leszek és mindenhol zöld tippeket adok. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 19, 2020, 19:07:11
BRAZÍLIA
Campeonato Carioca - Taca Guanabara 23:00

Cabofriense vs.  Fluminense Tipp: 2,5 gól alatt Odds: 1,95 Office: bet365 0:1 :beerchug: :crazy:

Infó:

A Fluminense most kezdte csak el a felkészülést a keret nincs még 100%-os erőállapotban ráadásul ma egy komplett kezdő fog hiányozni, név szerint: Muriel, Nino,  Frazan , Egídio, Henrique, Ganso, Yago Felipe, Fernando Pacheco, Caio Paulista, Marcos Paulo és Evanilson.
Mivel a a braziloknál sem ritka  a bunda, ezért inkább az underra megyek, mert ennyi hiányzóval nem tart gól fesztivált a vendég csapat.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 20, 2020, 16:02:04
Idézetet írta: hillandkimi Dátum január 19, 2020, 19:07:11
BRAZÍLIA
Campeonato Carioca - Taca Guanabara 23:00

0:1 win


Cabofriense vs.  Fluminense Tipp: 2,5 gól alatt Odds: 1,95 Office: bet365 0:1 :beerchug: :crazy:

Infó:

A Fluminense most kezdte csak el a felkészülést a keret nincs még 100%-os erőállapotban ráadásul ma egy komplett kezdő fog hiányozni, név szerint: Muriel, Nino,  Frazan , Egídio, Henrique, Ganso, Yago Felipe, Fernando Pacheco, Caio Paulista, Marcos Paulo és Evanilson.
Mivel a a braziloknál sem ritka  a bunda, ezért inkább az underra megyek, mert ennyi hiányzóval nem tart gól fesztivált a vendég csapat.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 20, 2020, 23:17:05

Bomba támadást  követtek el Cipruson Andreas Constantinou játékvezető ellen. Szerencsére a spori nem volt a kocsiban, így megúszta. A Doxa vs AEL meccset vezette, ami 2:2 vel végződött, sőt ő volt a bíró a Napa vs Pafos kupa mérkőzésen, ahol szintén érdekes eredmény született. Érdekesség, hogy a spori ellen nem ez volt az első támadás, de a marha valahol biztos talált egy négylevelűt :D, hogy mindig megúszta---
Továbbá, a rendőrség 2011-ig visszamenőleg 84 gyanús esetet vizsgál.
A legdurvább, hogy ezekre a meccsekre ázsiai országokból fogadtak nagy pénzel.

Éljen a tiszta játék !!!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 21, 2020, 13:48:59
Napoli vs Lazio

Tipp : Pontos végeredmény 1:3 odds 21
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 21, 2020, 19:26:49
Babbelt kirúgta a Sydney ! Ugyanitt, kicsit égett, de működő képes ciprusi suzuki olcsón eladó !  :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 23, 2020, 19:40:17
GIBRALTÁR
National League - Osztályozó csoport


College 1975 FC vs. Europa Point

Tipp: 3.5, 4.0 gól felett

Odds:1,775

Office: bet365

A kollégium, mely 0 győzelemmel és közel 68 kapott góllal áll az alsóházi rájátszás utolsó helyén... Europe ról kb az jut az eszembe, hogy volt egy ilyen nevű együttes, aztán persze feltúrva a netet, kiderítettem, hogy román sztár csapattal meccseltek pár napja (Gaz Metan). Eredményt nem tudok. Na, de ez már bajnoki és az odavágó 6:1 lett, ebből indultam ki.
Mint, szódás a lovát? 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 23, 2020, 21:47:45
Idézetet írta: hillandkimi Dátum január 23, 2020, 19:40:17
GIBRALTÁR
National League - Osztályozó csoport


College 1975 FC vs. Europa Point

Tipp: 3.5, 4.0 gól felett

Odds:1,775

Office: bet365

A kollégium, mely 0 győzelemmel és közel 68 kapott góllal áll az alsóházi rájátszás utolsó helyén... Europe ról kb az jut az eszembe, hogy volt egy ilyen nevű együttes, aztán persze feltúrva a netet, kiderítettem, hogy román sztár csapattal meccseltek pár napja (Gaz Metan). Eredményt nem tudok. Na, de ez már bajnoki és az odavágó 6:1 lett, ebből indultam ki.
Mint, szódás a lovát?



Gibraltár is kipróbálva :) 2:6  :great: :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 26, 2020, 12:21:42
Angol FA kupa:

City vajon megfog szakadni ezen a meccsen, vagy elsődleges cél a BL ben való jó szereplés ?
Ha BL akkor ma több kulcs játékos padozni fog, ha nem akkor beszoptam, de mégis érdekes meccs lesz :)
Oly annyiszor volt itt már meglepetés, hogy kis téttel bepróbálom a City félidős égést. :)

City vs Fulham Tipp: 1. félidő V Odds: 12,00 Office: bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 26, 2020, 16:01:46
Egy piros lap és összetörték a nagy oddsu wines álmomat :(


AMAZONAS VS. NACIONAL AM  Tipp: H Odds: 2,20 Office: bet365 Kezdés: 22:00  (Brazília Amazonas csoport)

Na brazil infós, lényegében a hazai csapatot nem olyan régen alapították, tehát tradíciók, meg ilyenek nem nagyon vannak, de ez csak történelmi rizsa... pénz az viszont meglepő módon akad....és ha pénz van, akkor Brazíliában csak össze lehet kaparni egy olyan keretet és edzőt, akik tudják, hogy a labda gömbölyű és hogyan kell focizni. A hazaiak egyik nagy erőssége Maikon Fernando Souza Leite, aki megfordult a brazil első osztályban is. A vendégek csóróbbak, szóval majdnem, hogy tuti a H :) 
 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 27, 2020, 09:56:27
Idézetet írta: hillandkimi Dátum január 26, 2020, 16:01:46
Egy piros lap és összetörték a nagy oddsu wines álmomat :(


AMAZONAS VS. NACIONAL AM  Tipp: H Odds: 2,20 Office: bet365 Kezdés: 22:00  (Brazília Amazonas csoport)

Na brazil infós, lényegében a hazai csapatot nem olyan régen alapították, tehát tradíciók, meg ilyenek nem nagyon vannak, de ez csak történelmi rizsa... pénz az viszont meglepő módon akad....és ha pénz van, akkor Brazíliában csak össze lehet kaparni egy olyan keretet és edzőt, akik tudják, hogy a labda gömbölyű és hogyan kell focizni. A hazaiak egyik nagy erőssége Maikon Fernando Souza Leite, aki megfordult a brazil első osztályban is. A vendégek csóróbbak, szóval majdnem, hogy tuti a H :) 


2:2 január ....
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 28, 2020, 19:46:09
Infós angol:

Bolton vs. Bristol Rovers Tipp: V odds: 2,80 office: bet365  1:1  :noway:

A Bolton-t nem csak anyagi gondok gyötrik, hanem a mai meccs előtt három  játékos lesérült, míg jó páran influenzásak, mivel a vendég csapat nincs top formában, ezért inkább élőben ajánlom be ezt a meccset.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 30, 2020, 16:58:32
Spanyol kupa:

Barcelona vs. Leganes Tipp: 1 félidő X2 Odds: 2,20
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 31, 2020, 19:08:05
A Hertha meccsre ezt néztem ki: BTTS igen Odds: 1,72 office: bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 02, 2020, 20:27:31
Jön az elszámolás : Nincs benne promo, link semmi, csak a száraz igazság!
Nehéz volt a január, de újoncként ebben a műfajban rosszabbra számítottam...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 04, 2020, 12:14:31
Schalke vs Hertha, meglepetés szagú: Továbbjut Hertha Odds: 2,60 3:2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 04, 2020, 19:55:34
Ezúttal egy brazil infós:

BRAZÍLIA
Campeonato Pernambucano 23:15


Sport Recife vs. Retro Tipp: 2,5 gól alatt Odds: 2,07 1:1  :great:

A hazai csapat 48 óra múlva ismét tét meccset játszik, ezért Guto Ferreira rotálni fogja a kezdőjét, valószínűleg az alapcsapatból többen pihenni fognak, így az under egész pofás kis oddson fogadható.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 06, 2020, 13:32:36
Megelőzve a bukikat:

Angol Premier liga:

City vs West Ham Tipp: (+3.0 AH) V Odds: 1,72 Office:unibet

Utálok azon aggódni, hogy az esélyes csapat mikor töri fel a nálánál jóval szerényebb képességű ellenfél védelmét. Szerintem a West Ham is beparkolja a buszt a 16 osa elé, aztán arra rúgják a védői a labdát amerre állnak... Ezért ez a hendikep határ számomra nagyon megfelelő. Nem hinném, hogy a City most olyan állapotban van, hogy bárkit is megszórjon, ja és mikor szoktak meglepik lenni, pont az ilyen "tuti" H-s mérkőzéseken. Maximum 2 gólos hazai siker várható, ez a jobbik a eset, a rosszabbik verzió a mixesek számára, ha még a 80. percben 0:0 -t jelez a bet :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 07, 2020, 13:42:34
Tunéziai infós:

Etoile Sahel vs. Chebba Tipp: 2,5 gól alatt Odds: 1,67 Office: bet365 Kezdés:14:00 2020.02.08 0:0

Pénzügyi válságba került a Sahel együttese, a játékosok bojkottálták az edzést, a szurkolók pedig tüntettek a csapat gyenge eredményei miatt. Mindenesetre nem ugrok már be, az ilyen híreknek, mert oké nincs pénz, de utána olvasva a dolgoknak, megtudtam, hogy a Sahel játékosok ígéretet kaptak a bérük rendezésére. Ez a Chebba újonc, tehát nem hinném, hogy meglepetést tudna okozni. Az under viszont tetszett 1,67 ért, mert ha szenvedés lesz a meccs, akkor az 1:0, 0:0, 2:0 még mindig tökéletes végeredmény számomra, de ugyanígy belefér a meglepi 1:1, 0:1 is :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 07, 2020, 22:47:00
Amikor olyan napod van , hogy a hendikeppel bebiztosított csapatodról azt gondolod , hogy a beton védelmével lehozta a meccset, aaa ja.. aztán látod, hogy vezetnek, kezded nyeregben érezni magad, hogy fogtál egy nagy oddsot, aztán két perc múlva 2:1 ... Úgy, hogy a csapatod öngólt rúg...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 08, 2020, 10:32:42
Na tegnap kianyáztam magam, ma tiszta fejjel próbálok a nagy oddsokra menni, ha már kicsik szart sem érnek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 08, 2020, 10:43:35

Amiens vs Monaco H Odds: 3,90 Office: bet 365

Szerencsétlen ez a Monaco, pont az ilyen jellegű meccseket nem tudja behúzni. Láttam az Angers elleni valamit, ahol a vendégek kapusa gondolta, hogy sokat állt a ketrecében, ezért kinéz a kapujából, hát nem épp akkor pottyant Jovetic fejére a labda, onnét pedig be az Angers kapujába... aztán itt vége is volt a történetnek, mert helyzet  Monaco részről nem nagyon volt, míg az Angers kihagyott mindent---
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 08, 2020, 11:22:06
Bundesliga:

Leverkusen vs Dortmund Tipp: G/G H Odfds: 4,00 Office: bet365 4:3

A mérkőzés esélyese az EON... de lehet megint hátul elmegy az áram, és rövidzárlat lesz a védelemben. Can lehet kezd, de ő nincs játékban, szóval a német hiba faktor.. Szembe menve mindennel hazai sikert várok-.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 08, 2020, 14:26:42
barátságos meccs:

Moszkva vs Odd Időpont: 16:00  Félidő V Odds: 5,00 Office:bet365 3:1

Egy kis aprót megér, a Moszkva holnap a Zenittel játszik, ezért az Odd elleni csapat a tartalék és ifi vegyesből áll.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 08, 2020, 21:23:12
Idézetet írta: hillandkimi Dátum február 08, 2020, 11:22:06
Bundesliga:

Leverkusen vs Dortmund Tipp: G/G H Odfds: 4,00 Office: bet365 4:3

A mérkőzés esélyese az EON... de lehet megint hátul elmegy az áram, és rövidzárlat lesz a védelemben. Can lehet kezd, de ő nincs játékban, szóval a német hiba faktor.. Szembe menve mindennel hazai sikert várok-.


Néha megéri :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 08, 2020, 21:54:59
Idézetet írta: hillandkimi Dátum február 08, 2020, 10:43:35
Amiens vs Monaco H Odds: 3,90 Office: bet 365

Szerencsétlen ez a Monaco, pont az ilyen jellegű meccseket nem tudja behúzni. Láttam az Angers elleni valamit, ahol a vendégek kapusa gondolta, hogy sokat állt a ketrecében, ezért kinéz a kapujából, hát nem épp akkor pottyant Jovetic fejére a labda, onnét pedig be az Angers kapujába... aztán itt vége is volt a történetnek, mert helyzet  Monaco részről nem nagyon volt, míg az Angers kihagyott mindent---



Ellen példa, mikor 1:0 a 85. percig, erre a Monaco, ez a csicska lángos csapat 2 perc alatt fordít... 1:2 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 08, 2020, 22:23:42
Nézzük csak sorjában!

01. Információ!!!


Amikor fogadok egy csapat ellen, az azért van, mert tudom, hogy jó pár kulcsjátékos sérült, nincsenek formában, öltözői balhé van..
Erre ezen meccsek 60% elmegy a búsba...

02. Pénzügyi gondok!

ÓÓ, a szezon előre haladtával tucat szám jönnek az ilyen tippek, ennek, meg annak elfogyott a pénze, biztos, hogy kikapnak.. Erre mi történik?  Az optimálisabb esetben szűkös, max 1:0 ás győzelem, ha alacsonyabb liga, akkor előfordul a fordítós, vagy egy jól fizető döntetlen, rosszabb esetben meglepetés győzelem...

03. Nincs motiváció, már mindegy az eredmény

Anglia, ebből az országból jut eszembe a legtöbb negatív tapasztalat. Sok csapat a szezon végén leereszt, sok a sérült, vagy csak már nem kellenek a pontok, erre az esetek többségében mi van? Az ég akinek a pont kell, feljutásra, bent maradásra..

04. Fontos a jó barátság

Tegnap jártam így egy lengyel meccsel. Télen játékosok sora távozott az adott klubból, ráadásul anyagi gondok is adódtak... Az ellenfél a tavaszi szezon első mérkőzésén, épp egy jó barát, a két klub nagy haverságban van, a két szurkolótábor szintén... eredmény 2:2...

05. Hülye a tippszter


Első eset, ha papírra fogad valaki 100k val és mondjuk bejön a tipp, huuuuuuuuuuu mekkora király, isten, császár. Aztán második fogadás szintén 100k, de most simán elmegy a tipp, nem baj, majd a kövi, hát a kövi is elmegy... még itt marad pár kitartó lúzer, 3. mix kuka, na utána, balfasz az illető, nem ért hozzá... A másik fajta tippszer: Órákig elemez, információt gyűjt, átnézni a csapat infókat, híreket... aztán megteszi az adott meccset... persze az infó rossz, vagy nem volt aznap szerencséje, de oda jut rövid időn belül, mint a mixes..  balfasz lesz...
Nincs középút, ha jön a tipp király vagy, de ha nem... a kereszten találod magad a tövis koronával a fejeden.

Egy átlag kezdő, vagy aki ért egy picit a focihoz, mit lát:

ŐŐŐ baze, ez a Leverkusen-re fogadott, mekkora gyík, a Dortmund kircsi csapat simán győz... erre a pór nép, mákos tipp..véletlenül jött csak...
Ellen példa Monaco: csicska paraszt vagyok, hogy az Amiens el veretem ez a fantasztikus gárdát... 84. percben 1:0 a javamra, de 8 perc alatt elbassza a hazai gárda a tippem..



Vélemény, tapasztalat valakinek? írhattok nyugodtan, bírom a kritikát :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 09, 2020, 10:23:44
Olaszország :20:45

Inter vs Milan Tipp: X Odds: 3,50 Office: bet365

Jól igazolt az Inter, de na még is csak egy kőkemény rangadó lesz.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: peshark Dátum február 09, 2020, 19:52:41
Idézetet írta: hillandkimi Dátum február 08, 2020, 22:23:42
Vélemény, tapasztalat valakinek? írhattok nyugodtan, bírom a kritikát :)

Pihentesd egy kicsit.. Nekem az mindig jót tett, aztán 1-1.5-2 hónap (!) múlva újult erővel vágsz bele.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: sportbettorpro Dátum február 10, 2020, 14:16:27
Hát, ha mindennap tippelni kell, nem biztos, hogy találsz jó meccset, így kénytelen vagy kevésbé jó tippet adni, gondolom. Nem tudom, hogy a fogadóirodák nem rendelkeznek-e hasonlóan az adott információkkal. Sokszor élőben jobb fogadni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 10, 2020, 18:20:31
CHILE
Primera División 22:00

O'Higgins vs. S. Wanderers

Tipp: HT/FT ---X/1

Odds. 5,50

Office: bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 10, 2020, 18:31:42
Köszönöm a hozzászólásokat :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 11, 2020, 10:46:50
Idézetet írta: hillandkimi Dátum február 10, 2020, 18:20:31
CHILE
Primera División 22:00

O'Higgins vs. S. Wanderers

Tipp: HT/FT ---X/1

Odds. 5,50

Office: bet365


Mindjárt vissza is jött a bukó

Félidő 1:1 Vége 2:1 WIN
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 18, 2020, 17:26:28
Indul a BL :

Atletico vs Liverpool Tipp: A mérkőzésen lesz tizenegyes:IGEN Odds: 3.10
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 18, 2020, 17:57:08
Dortmund vs PSG Tipp: PSG 1,5 gól felett Odds: 1,80
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 24, 2020, 16:04:59
Hát az első BL kör nem talált..

Manama Club (Bah) - Al Ahed (Leb) 1:0  :great: :great:

Hoztam helyette ilyet :) Most megy live ba :)

Ázsia Bajnokok Ligája :). A vendég csapat alaposan meggyengült, a hazai gazdaság és a belső politikai háború miatt.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 26, 2020, 17:30:27
na 4/10 es infós
Vojvodina - Radnicki Nis H Kezdés: 18:00 szerb bajnokság
van egy kis belső balhé  a vendég klubnál
https://www.sportske.net/vest/domaci-fudbal/kosanovic-potvrdio-odlazak-sa-caira-ovo-su-razlozi-401789.html
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 28, 2020, 16:34:47
Idézetet írta: hillandkimi Dátum február 26, 2020, 17:30:27
na 4/10 es infós
Vojvodina - Radnicki Nis H Kezdés: 18:00 szerb bajnokság
van egy kis belső balhé  a vendég klubnál
https://www.sportske.net/vest/domaci-fudbal/kosanovic-potvrdio-odlazak-sa-caira-ovo-su-razlozi-401789.html

3:0 :beerchug: :beerchug: :beerchug:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 28, 2020, 22:00:19
Elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyszer egy Juve-Inter meccset zárt kapuk mögött kelljen megtartani. Fontos rangadó, erre ez a szájba kúrt Corona februárban, konkrétan szétvágja az egész évet... Gazdaság, egészség, sport... és még sorolhatnám, aztán, hogy még szopacsabb legyen, az élet meghinti egy kis vulkán kitöréssel, Angliában egy ciklonnal, Ausztráliát pedig egy csöppet szénné égeti.

Lassan már egy rőzse gyűjtögető versenyre sem lehet fogadni, mert nem lesz értelme. Elvesznek a pluszok, ...


Ja amúgy a tippem, telt ház nélkül is

Juventus vs Inter Tipp: H
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 29, 2020, 12:51:56
Büdös, k anyját, már, hogy ennyi zsenink van a Földön, de erre a coronara még mindig nincs vakcinánk.

BREAKING !
A JUVENTUS -INTER meccset a koronavírus miatt elhalasztják ! A derbyt május 13-án pótolják.
már csak az a kérdés, hogy hol a picsába játszok le a BL meccsünket a Lyon ellen

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 06, 2020, 15:50:48
A februárt sikerült pluszban zárni, köszönhetően pár szelvény ötletemnek.

Ennyi bundát, mostanában sosem láttam és a márciust is hullámzóan kezdtem, de bízom benne, hogy hó végére megint sikerül profitot hozni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum március 15, 2020, 20:25:09
A március nagyon rosszul alakult, volt remény arra, hogy a hó végére megint plusszolok, de a korona eléggé felborította mindenki tervét, életét. Hétvégén fogadtam, minden noname bajnokságra, de nem jók a határok a többségnél, infókat szinte egy haiti csapatról lehetetlen megszerezni..., az alacsony brazil ligás bajnokik szarok.
Persze mindenkinek kell a zsé és a többség úgy is fogadni fog, már ha még lesz mire...
Amíg tart ez a járvány, szerintem mindenki spóroljon, lesz még PL Serie A, Spanyol liga... Addig is türelem.
Én kiszálltam, ahogy nézem, foci itt jobb esetben talán ősszel lehet, rosszabb esetben jövőre.
Pacsi mindenkinek, vigyázzatok magatokra !
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2020, 20:20:39
Firga kérésére visszatértem egy elemzéssel  :angel:


Ki mit tud Tádzsikisztánról? Én kb annyit, mint Kiszel Tünde a főzésről. Vagyis kis netes szörfölés után ezek a gondolatok jutottak eszembe: Tádzsikisztán, ahol a Zsiguli még mindig menő, Tádzsikisztán, ahol csak homokot látsz, Tádzsikisztán, ahol a maffia az úr, Tádzsikisztán, ahol nem ismerik a koronavírus szót, mivel olyan nem is létezik az országban. Tádzsikisztán, ahol a fű mű, Tádzsikisztán, ahol nincs kommunizmus..Tádzsikisztán, ahol ilyeneket ehetsz https://www.youtube.com/watch?v=Mmr9PNFggQM . Tádzsikisztán, ahol szépek a lányok, már ha van foguk, https://www.youtube.com/watch?v=rcDe0CyOVLE . Ja és tippem a meccsre Khujand 2:1, 3:1, 4:1 (pontos végeredmény, odds: 6,75 , ja és a párosítás CSZKA PAMÍR - KHUJAND FH 13:00 ..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 08, 2020, 16:56:22
Jött a tipp faszikaim ! 1:3 szevasz Tadzsi tavasz
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 10, 2020, 18:25:58
Faszikáim folytatom a tádzsikisztáni road movie sorozatomat, egy újabb number one elemzéssel.
Ezúttal 00786 H
Lokomotív Pamír - Dusanbe 83
Lokomotív Pamir (Hendikep 0:1)

A Dusanbe faszán mutatkozott be az első ligában 1 piros és 7 kapott gól, ez mindent elárul a tudás szintjéről, szóval, szombaton az egy-két fokkal jobb Paníros Rántott húsos hazai csapatot támogatom.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 12, 2020, 19:10:04
Annyira nem sült el jól, a rántott húsos csapat csak panír nélkül szolgált fel 1 gólt...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2020, 20:34:40
Annyira felbaszta az agyvizemet ez a geci bundás fehérorosz és a maradék 3 liga, hogy hétvégére kértem még egy kört. Az összes meccset lehet elemezni fogom, tádzsik, burundi, fehérorosz, nicaragua, és taiwan
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 14, 2020, 18:21:26
04255 02
Walter Ferretti - Las Sabanas
Hazai csapat 2 góllal nyer (Nyertes különbség)
3,80
04463 02
Juventus Managua - CD Ocotal
Hazai és nem (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
2,20
04526 02
Real Esteli - Diriangen
Döntetlen és kevesebb (1X2 + Gólszám 1,5)
8,75
04603 02
Real Madriz - Chinandega
Hazai és nem (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
2,65
04070 01
Managua FC - Municipal Jalapa
Hazai és kevesebb (1X2 + Gólszám 2,5)
3,60
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:02:00
A járvány alatt, a Feröeri és a Dél-Koreai bajnokság rejtelmeibe is belemélyedtem. Ezeket a csapat bemutatós elemzéseimet, most beteszem a naplómba is. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:03:10
Feröer bajnokság:

01. Argir:

A klubot egy baráti kör alakította 1973-ban. Igazából a feröeri első és másodosztály között szokott ingázni a csapat. Legjobb eredménye a klubnak egy 6. hely 2007-ből. A tavalyi éve a házigazdának gyengére sikerült 14 hazai meccséből csak kettőt tudott megnyerni, valószínűleg ebben az évben is inkább pofozógép lesz. Az átigazolási szezonban érkezett a 35 éves Adeshina Lawal, akit épp a Vikingur-ból sikerült elhozni, a nigériai csatár tavaly 7 gólig jutott, talán még Jasper Van Der Heyden leigazolását érdemes megemlítenem, a belga jobb szélső az izlandi bajnokságot hagyta ott az Argir kedvéért. A másik érdekesség, hogy a liga második legrosszabb védelme az Algiré volt. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:04:03
02. Vikingur

Az egykori bajnok tavaly csalódás keltően szerepelt, az egyik fő probléma az lehetett, hogy a keret 2010 óta szinte alig változott. Az előző edző a sok ,,öreg" játékos miatt "védekező" stílusú taktikát alakított ki, de Most Eydun Klaksteint-vel ez változni fog, mivel ő a támadóbb futball híve. Pár játékost kiemelnék, akikre később érdemes lesz oda figyelni, ilyen Atli Gregersen (37 éves, klub legenda), Sølvi Vatnhamar (33 éves), Gunnar Vatnhamar (25 éves).  A legnagyobb téli fogása a vezetőségnek a rutinos Lukasz Cieslewicz (támadó középpályás) megszerzése, a lengyellel hatékonyabb lehet a csapat támadójátéka

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:05:16
03. KI Klaksvik:

A házigazdának a tavalyi volt a 18. bajnoki címe. A klub a leggazdagabb a szigetországban, jó edző, jó feltételek és nem mellesleg, jó fizetés a játékosoknak. A KI legnagyobb támogatója a helyi JFK SeaFood. A címvédő több játékost is igazolt az új szezonra Ole Erik Midtskogent, Odmar Færøt, és a nigériai Abubakar Ibrahim Aliyu-t. A keret legjobb játékosa: Jjaannes Bjartalid (23 gól csatár), Patrik Johannesen (19 gól, középpályás, és Odmar Faroe (védő, egykori B36 csapatkapitány). Nagyon meglepődtem, hogy a 3. számú kapus egy magyar Turi Gásai Tamás (46 éves), gondolom ő inkább edző, mint sem játékos. Idén a cél a címvédés.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:06:07
04.B36 Torshavn:

A másik ,,óriás". A 2019-es szezonban nagyon közel volt a csapat a bajnoki aranyhoz, de az utolsó fordulóban viszonylag simán 3:0-ra kikapott legfőbb riválisától. Idén nagyon jó igazolások voltak a klubnál. Érkezett az elmúlt évben Dániában játszó 2 méter csatár óriás Sonni Nattestad. Továbbá Meinhard Olsen, aki a Vendsysselben játszott, várhatóan ő a válogatottban is szerephez juthat.
Aztán itt van az örök feröeri reménység Sebastian Pingel, Frank Pingel fia.  A kispadon pedig az ország nagy legendája Jákup á Borg ül.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:07:24
05. Skala IF:

A csapat pályája egy kis faluban, Skáliban van. A klubot 1965-ben alapították. Történetének legjobb éve 2005 volt, mikor is második lett a bajnokságban, és így játszhatott az UEFA-kupa 2006/2007-es szezonjában. A jelen picit kaotikus, mivel az előző szezonhoz képest óriási változáson ment át a keret. Az első számú kapus Hansen, Jakup Jacobsen és Ari Olsen eligazoltak, a veterán Frodi Benjaminsen pedig visszavonult. Elsősorban kölcsönvételi opcióval ügyeskedett a vezetőség erősíteni. Érkezett a HB triója Hjalti Strömsten (védő), Bárdur á Reynatröd (20, éves kapus) és Mikal á Reynatröd (védő). A védelem extra fiatal és rutintalan, lesznek hátul gondok bőven, főleg ha jönnek a nagyobb nevek, mint a B36 vagy a KI.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:08:45
06. IF Fuglafjördur

Az IF csont nélkül kiesett, a gárda összesen 6 pontot kapart össze az előző kiírásban. Elsőosztályú tagsága ennek ellenére megmaradt. Nos, a keret a Skala-hoz hasonlóan szintén sokat változott, két szerb támadóval Stojanoval és Djordjevical erősödött a támadójáték, a kapus posztra szintén egy szerb érkezett Milos Budakovic személyében. A középpályára Hákun Edmundssont sikerült leszerződtetni, illetve a védelem megerősítésére Jens Joensenre (védő) csapott rá a klub. Az edző személye is változott, idén Hans Jørgen Djurhuus-nal próbál a csapat jobb eredményét elérni. Az IF így sem lett túl acélos hátul, a keretben összesen 4 védő található, ez vérszegény lesz erre a szezonra
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:09:53
07. NSI Runavik

Egy svéd úriember, nevezetes Ståhl edző hozott nagy fordulatot a klubnál. Teljesen megreformálta a csapat edzését a gárda több taktikai hadrendet is tud alkalmazni, mint például a 3-5-2, a 3-4-3, a 3-4-1-2 és a 4-2-3-1. Elég színes a paletta és idénre ez még jobban össze állhat, Feröeren úgy tartják, az NSI lehet az egyik meglepetés csapat, amely beletud majd szólni a bajnoki cím sorsába.  A keret szinte alig változott. Elsősorban a középpálya erősödött Alfred Sankoh és Rógvi Nielsen érkezésével, szóval inkább finomhangolt a svéd tréner.  Két játékost ki kell emelnem a csapatból az egyik Klämint Olsen, a 29 éves támadó hét szezon alatt 215 bajnokin 161 gólt ért el. 2019-ben 30 tét meccsen 27 gólig jutott. Általános jellemzője, hogy csendes típus, de ő a csapatkapitány, illetve nem rég történelmi gólt szerzett Spanyolország ellen. A rutinos csatárról azt is megtudtam, hogy születési rendellenességgel született, az egyik lába nem megfelelően fejlődött, a másik, hogy a futball mellett iskolai gondnoként dolgozik. Egy két magyar futballista példát vehetne róla. A másik nagy név a kapus legenda Jens Martin Knudsen fia Petur Knudsen, az ifjú tehetség tavaly 10 gólt és 10 gólpasszt jegyzett a bajnokságban.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:11:08
08. TB Tvöroyri

A dicső múlt árnyékában. A csapat nevével akadtak gondjaim, a google szerint a gárdát Tuberkulózisnak hívják..., szóval maradtam a Tvöroyrinál.  A szigetország legrégebbi (1892-ben alapították) és egyben az egyik leggyengébb kerettel rendelkező klubja. A csapat tavaly 20 szerzett találatig jutott, akik akkor gólt rúgtak, nagy részük távozott. Martin Tausen, Ivan Ivanovic, Luc Michael Jeggo, Veljko Vukovic, Milos Budakovic lelépett. Érkezett Mads Raben (csatár), a dán harmadosztályból, aztán ugyanebből a ligából sikerült két tinit Rasmus Möllert és Sebastian Kronert elcsábítani. Lényegében tovább gyengült az amúgy is gyenge keret. Két csatárral neki vágni a szezonnak, főleg annak tudatában, hogy Ken Fagerberg tavaly 0 gólig jutott bátor húzásnak tűnik.  Véleményem szerint a TB az utolsó három hely egyik fő várományosa. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:12:50
09.HB Torshavn

Drasztikus változások történtek a tavalyi év után. Távozott Heimbert Gudlaugsson edző, és ha már ment, akkor elvitte magával a csapat egyik kulcs játékosát Magnus Egilssonot. A játékosért kapott pénzt a klub elég ügyesen vissza forgatta. Első lépésként a vezetőség kinevezte a csapat élére a Vendsyssel FF volt menedzserét a 37 éves Jens Berthel Askout. A dán tréner lehet játékos/edző lesz, mivel egyes sportnapilapok szerint becserélte magát az egyik edző meccsen. Második lépésként sikerült, lehet épp Askou személye miatt a skót premier ligából védőt pecázni Delphin Tshiembe személyében. A dán megszállás itt nem ér véget, hiszen erősítésként Mathias Nygaard és Mikkel Frankoch Dániából, Feröerre tett át a székhelyét. Nagy nehézségek árán sikerült megtartani a HB legnagyobb ászát a 21 éves Adrian Justinussont, akit az egykor Lyonba játszó Juninho-hoz hasonlítanak. Szintén nagy fogásnak tűnik René Joensen, aki a Bröndby IF akadémiáján nevelkedett. Összeségében azt kell, hogy mondjam, a HB fel veheti a B36-al és a KI-vel a versenyt. Ide szúrnám be, hogy a HB és B36 egy közös stadionon osztozik.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2020, 21:14:03
10. EB Streymur

Viszonylag fiatal klub, 1993-ban alapították, de már kétszeres bajnoknak mondhatja magát. A csapat legnagyobb nemzetközi sikere, hogy 2008-ban játszhatott az UEFA kupában A Manchester City ellen. A dicső történelem után a folytatás dicstelen jelen és tragédia. 2014-ben az EB és a válogatott egyik legnagyobb reménysége Gunnar Zachariasen elhunyt munkahelyi baleset során. Egy halászhajó kirakodása közben érte a szerencsétlen baleset. Azóta a klub igencsak visszaesett. Papíron például tavaly kiesett a gárda, hogy bent maradt azt annak köszönheti, hogy a másodosztályból egyik feljutó csapat sem tudta vállalni a szövetség által alátámasztott kritériumokat. Erősítésként érkezett, épp a HB ból az U19 es válogatott Simun Sólheim, aztán a minőség nála véget ér, mert a klub jobbára fiatalokat szerződtetett, ilyen például Fannhard Skoradal, Magnus Heinason, Hjalti Djurhuus, Bjarki Zachariasen. Szóval inkább hasonlít az EB egy U21 es csapatra, mint sem egy felnőttre.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: zbking Dátum július 02, 2020, 13:44:12
Nagy munka, koszi.

Megszerettem ezt a bajnoksagot, sok szoglet es sok gol van.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:02:39
Következzék, a Dél-Koreai bajnokság :!

01. Gangwon:
A házigazda az előkelő 6. helyen végzett az előző szezonban, ám az új idényre Kim Byung-soo mester úgy érezte, hogy ideje felfrissítenie a keretét. A csapat játéka a labdabirtoklásra épült, ha jól fordítottam, akkor a ligában a narancsosoknál volt legtöbbet a labda, és ha nincs Kim Ji-hyun és Cho Jae-wan sérülése, akkor egészen a 3. helyig juthatott volna az együttes. A páros kitűnő formában volt a szezon első felében, 18 gólig jutottak, aztán jött mindkettőnél a sérülés és a helyettesek, mint például Uroš Đerić, aki már távozott a klubtól (4 gólig jutott) nem tudta ugyanazt hozni. A vérfrissítés további áldozatai Jung Jo-gook, Valentinos, Kim Ho-jun, Yun Suk-young és Nemanja Bilbija. Az érkezők sora Kim Seung-dae és Ko Mu-yeol (Jeonbuk) és Lim Chae-min (Seongnam). Elsősorban Kim Seung-dae lehet fontos láncszem, akire az egész "Byung-soo Ball" épülhet. Érdekesség, hogy a keretben egyetlen légiós szerepel Takahiro Nakazato (védő).
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:04:17
02. FC Seoul
A bronzérmes nagyon jól igazolt a télen, minden posztra van minimum két egyforma jó minőségű labdarugója csak hát senki nem számolt egy világjárvánnyal, így most a nemzetközi kupa stop miatt egy adott pozícióra több játékos jut, hát nem irigylem Choi Yong-soo edzőt. Ha már igazolások. Sikerült az örök rossz fiút Adriano-t vissza édesgetni a csapathoz. A brazil támadó leigazolása két esélyes, bár azt írták, hogy jó viszonyban van az edzővel. Érkezett még Kim Jin-ya (Incheon), Han Chan-hee (Jeonnam), Han Seung-gyu (Jeonbuk Hyundai Motors). Az FC Seoul jól felkészült, és arról is pletykálnak, hogy Choi Yong-soo néhány új taktikai elemen dolgozott az edzőtáborozás alatt.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:05:21
03. Gwangju
A házigazda 2017 után szerepelhet újra az leső osztályban. A K2-es bajnokcsapatot sikerült egyben tartani, sőt az átigazolások terén egy-két minőségi labdarúgóval erősödött a keret. Érkezett Marcos Ureña (csatár), Lee Min-gi (védő), Park Jun-hui (védő), Kim Hyo-gi (védő). Távozott Kim Young-bin és Ratinho. A szakértők szerint a Gwangju gyengepontja a középpálya lehet, több játékos már elérte a 30 vagy az afeletti kort, és ha onnét az alapemberek közül bárki kiesik, a padról szinte lehetetlen lesz pótolni őket.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:06:45
04. Seongnam
Újra tervezés 2020-ra. Kim Nam-il menedzser teljes keret frissítést hajtott végre. Rengetek játékos ment, illetve érkezett. Egyik legfontosabb érkező kapus posztra a 36 éves Kim Young-kwang (Szöul), aki a rutinjával nagyon sokat segíthet a csapatnak. A középpályára sikerült az üzbég Jimshid Iskanderov leszerződtetni, ám kérdéseket vet fel, hogy az üzbég bajnokság színvonala megüti e a koreai bajnokságét, ugyanez érvényes Tomislav Kis-re (csatár) is, aki a litván Zalgirist hagyta ott a Seongnam kedvéért. További érkezők: Lim Sun-yeong (Jeonbuk),Yoo In-so (Avispa), Yang Dong (Fc Tokio). Távozott: Lim Choi-min (Gangwon), Jo Sung-jun (Jeju), Park Won-jae (Jeju),Mun Ji-hwan (Incheon United), Eder(Jeju), Mathias Coureur pedig visszatért a Bolgár Ligába.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:08:04
05. Incheon:
Brutálisan rossz hazai mérleggel zárt tavaly a házigazda. A 17 hazai mérkőzéséből csupán 1 bajnokit tudott győztesen lehozni. A vezetőség a szezon közepén menesztette Jørn Andersen menedzsert, akinek a helyét Yoo Sang-Chul vette át. Az új trénerrel bent maradt nagy nehezen a gárda, de az új idényt nem vele, hanem Lim Wan-Sup-al kezdi el a csapat. Erősítések terén nem volt nagy mozgás érkezett Kim Joon-beom és Song Si-woo, viszont a klub elvesztette egyik legnagyobb tehetségét Kim Jin-ya-t (U23 as válogatott), akinek az új kenyéradója a nagy rivális Seoul lett. Egyedüli erőssége a gárdának az lehet, hogy a mag, amely kivívta a bent maradást egyben maradt.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:09:36
06. Daegu
A tavaly az 5. helyre kormányozta André Gaspar a Daegu-t, viszont a brazil tréner a sikertelen szerződéshosszabbítás hatására idén át tette a székhelyét Szaúd-Arábiába, az Al Hazm csapatához. Az edző kérdést a klub saját berkein belül oldotta meg. A bizalmat Gaspar egykori asszisztense Lee Byunggeun kapta meg.  Az átigazolási piacon is történtek érdekes dolgok. Távozott az első számú kapus Jo Hyeonwoo és Park Byunghyun (védő), akit nem igazán kedveltek a szurkolók. A másik oldalon, érkezett a rutinos Dejan Damjanović (csatár, Suwon), Kim Jaewoo (védő), Lee Jinhyun (középpályás) és az U20 csapatkapitánya Hwang Taehyun (védő). Nagyon érzékeny pont a kapus poszt, az 1 es pozícióért Lee Junhee és Choi Youngeun vívhat meg, bár Lee-t nagyon nem szeretnék a szurkolók, egy meccsen védett, de akkor borzasztóan rosszul. Choi rutinosabb, viszont tavaly Lee-hez hasonlóan alig védett. Minőség így is akad, van négy Korea U23 válogatott játékos, aztán a rutinosabb vonalat Jung Seungwon, Jeong Taewook, Kim Daewon és Kim Jaewoo, Lee Jinhyun képviseli, valamint vannak nagyszerű külföldi idegenlégiósok, akik már bizonyítottak a bajnokságban. Közölük a brazil ászt Cesinha-t sikerült a klubnak megtartania.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:11:35
07.Jeonbuk:
Télen nagy volt a jövés-menés a bajnoknál, és láthatóan az Ázsiai Bajnokok ligájában ez megérződhetett, mert a portugál José Morais kezei alatt a gárda 2 lejátszott meccs után csupán 1 ponttal szerénykedik a csoportjában (3 rúgott 4 kapott gól). A bajnokság már más tészta, a szakértők szerint a Jeonbuk megint megnyerheti a K Liga 1-et. Erősítésként érkezett: Kim Bo-kyung (Támadó középpályás, Kashiwa Reysol), Takahiro Kunimoto (középpályás, Gyeongnam). A legnagyobb név Ricardo Lopes viszont távozott, őt megvette a Shanghai SIPG 6 millió dollárért.  A pótlását a klub a Botafogo FC 25 éves braziljával Muriloval oldotta meg.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:13:09
08. Suwon:
A vendégcsapat tavaly csupán a 8. helyen végzett, így szégyenszemre a kiesési szakaszban kellett szenvednie, pedig a klub sztárján Adam Taggart-en semmi sem múlott, az ausztrál 20 gólt lőtt 33 meccsen. Némi gyógyírt jelenthetett a szurkolóknak, hogy a gárda megnyerte a koreai FA Kupát, ami révén idén elindulhatott az Ázsiai Bajnokok ligájában. A nemzetközi szereplés ellenére a télen a Suwon keretében minimális változások voltak, 3 új játékos Sulejman Krpic (csatár), Doneil Henry (védő) és Kim Min-Woo (csatár) érkezett, míg Ku Ja-ryoung és Jeon Se-jin távozott. Egyelőre azt látom, hogy a Suwon ott kezdte el az új szezont, ahol a tavalyit abba hagyta. Az AFC G-csoportjában 2 forduló után 0 pontos a gárda, a hírek szerint Lee Lim-Saeng edzőt hamarosan lapátra teheti a vezetőség.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:15:48
09. Pohang:
A vendéglátó sem maradt ki az edző váltásból. Choi Soon-ho állásába került a rossz a rajt, viszont a Pohang Kim Ki-dong-al egészen a 4. helyig lépett előre, és nagyon kevésen múlt, hogy nem ér oda a dobogó legalsó fokára. Mindenesetre a klubnál merészebb terveket szövögetnek az új szezonra. Az átigazolási szezonban okosan, posztokra jöttek új emberkék. Wanderson pótlása tűnt nehézkes feladatnak, aki 15 gólt és 9 gól passzt jegyzett, míg el nem igazolt az Al Ittihad-hoz. Helyére a kolumbiai Manuel Palacious (Anyang) érkezett, aki K2 ben 9 gólt és 4 gólpasszt hozott össze. A középpályára is jutott minőségi igazolás Brandon O'Neill (Sydney FC) személyében, aki idén már 6 tét meccset játszott az ausztrál ligában.  A Pohang az egyik alapító tagja a K Ligának, ezidáig öt bajnoki címet, valamint négy FA kupát és három ACL győzelmet jegyez.  Az ország egyik nagy múltú klubja, de immáron hét év telt el, hogy utoljára bajnoki címet ünnepelhettek a szurkolók.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:18:23
10. Busan:
Mire megy a támadófocijával az újonc az első osztályban? A Jo Deok-jae vezette vendég együttes a K2 ben a legtöbb gólt szerezte (72), ám ennek megvolt az ára ugyanis 36 bajnokin 47 gólt kapott a csapat. Az új idényben a prioritást az élvezte, hogy Novothny Soma és Aleksandar Šušnjar helyettesét megtalálja a vezetés. Nos, a magyar játékost Gustav Vintecinco, míg Šušnjart az üzbég Dostonbek Tursunov fogja helyettesíteni. Erősítés gyanánt érkezett még Jonatan Ferreira Reis, aki a szintén távozó Mercurial hívatott pótolni. Új arc még Yoon Suk-young, aki egyet meccsen szerepelt a QPR-ban, illetve a védelembe erősítés gyanánt sikerült megszerezni a két rutinos tapasztalt rókát a 34 éves Kang Min-soo-t és a 32 éves Kim Dong-woo-t. Az új igazolások ellenére, kevés a minőség a csapatban, egyedül Rômulo emelkedik ki, aki 24 éves kora ellenére egy tiszteletbeli hős lett a szurkolók szemében.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:25:49
Ulsan Hyundai vs. Sangju Sangmu

Dél-Korában május 8-án hivatalosan is elindul a szezon. A bajnokság lebonyolításáról röviden annyit,
hogy itt is van egy alapszakasz, ahol az első 6 klub bejut a felső házba, azaz a bajnoki csoportba, míg a többiek
a kiesési csoportba játszhatnak tovább. Tavaly az Ulsan megnyerte az alapszakaszt, viszont a bajnoki címet elbukta a Jeonbuk-al szemben, míg a Sangju éppen, hogy csak lemaradt a felsőházról, ezért kénytelen volt
a kiesési szakaszban szerepelni, ahol a bent maradás nem okozott gondot Tae-wan Kim együttesének.
Kicsit tragékomédia, hogy az első forduló előtt már biztos kieső a Sangju. Fordításaim szerint Sangju városa és a hadsereg közötti 10 éves kontraktus lejárt, ezért hivatalosan nincs székhelye a klubnak, viszont ezt a szezont még az első osztályban kezdheti meg csapat, hogy aztán egy év múlva, a pályán elért eredményeitől függetlenül a másodosztályban vívja ki a feljutást.  Továbbá több játékos kötelező katonai szolgálatát tölti a csapatnál, akik a K Liga többi klubjaiból érkeztek kölcsönbe. A jelenlegi legnagyobb nevek Moon Seon-Min (Jeonbuktól kölcsönbe, Dél-Koreai válogatott, és Oh Se-hun,
akit az ország egyik legnagyobb tehetségének kiáltották ki. A kiesés ellenére a
Sangju nagyobb figyelmet kap, mint valaha ebben a szezonban. Ennek oka az, hogy sikerült Kyung-Won Kwon, Park Yong-Woo-t és Chang-jin Moon-t
kölcsönvenni, de további erősítést jelent Ryu Seung-woo, Jin-wook Jin és Min-hyuk. Idén változott a Sangjura nézve a liga szabályzata
a klub köteles szerepeltetni az U20-U21 es korosztályból játékosokat. Ennek okán a vezetőség megszerezte a Fifa U-20  as világkupán szereplő Kim Bo-Seop-Se-Jin Oh kettőst.
Elmondható, hogy az új igazolások többsége mind-mind az erősebb riválisoktól érkezett és így Tae-wan Kim alatt egy rendkívűl erős keret állt össze erre a szezonra. Visszatérve a hazaiakra. A futbal elemzők azt várják, hogy idén újból Do-hun Kim csapata lehet a jeonbuk legnagyobb üldözője, viszont az edző és a játékosok a
a tavalyi kudarcot eléggé nehezen dolgozták fel, a Thaiföldi edzőtábor előtt sem épp pozitívan nyilatkozott az edző a szurkolóknak. Nem tudom, hogy az első mérkőzésen, főleg nézők nélkül mennyire lesz harapós kedvében az Ulsan. ha lehet hinni a híreknek, akkor az első fordulóban nem léphetnek pályára az idegenlégiósok, így elvileg Do-hun Kim nem számíthat majd Jason Davidson (Balhátvéd), Björn Johnsen (csatár) és Negão Júnior (csatár) hármasra.


Ez a tippem mellé ment: Végeredmény 4:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:29:18
11. Ulsan:
A futball elemzők azt várják, hogy idén újból Do-hun Kim csapata lehet a Jeonbuk legnagyobb üldözője, viszont az edző és a játékosok a tavalyi kudarcot eléggé nehezen dolgozták fel, a Thaiföldi edzőtábor előtt sem épp pozitívan nyilatkozott az edző a szurkolóknak. Nos, lássuk, hogy 2019-hez milyen változások voltak a csapat életében. Az Ulsan próbált erősíteni, a klubnak az átigazolási szezon hajrájában sikerült megszereznie a rutinos válogatott Lee Chung-yong (középpályás), aki a Jeunbokhoz igazoló Kim Bo-kyung-t hívatott pótolni. Ennek ellenére a középpályán lehetnek gondok, mert Kim Bo-Kyung mellett Mikkel Diskerud is távozott, továbbá Park Yong-woo és Lee Myeong-jae épp a riválishoz került kölcsönbe. Az érkezők sorát erősíti Bjorn Johnsen (csatár), Kim Kee-hee (védő) és Jo Hyeon-woo (kapus).
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2020, 21:34:09
12. Sangju Sangmu
Kicsit tragikomédia, hogy az első forduló előtt már biztos kieső a Sangju. Fordításaim szerint Sangju városa és a hadsereg közötti 10 éves kontraktus lejárt, ezért hivatalosan nincs székhelye a klubnak, viszont ezt a szezont még az első osztályban kezdheti meg csapat, hogy aztán egy év múlva, a pályán elért eredményeitől függetlenül a másodosztályban vívja ki a feljutást. Érdekesség, hogy több játékos a kötelező katonai szolgálatát tölti a csapatnál, akik a K Liga többi klubjaiból érkeztek kölcsönbe. A jelenlegi legnagyobb nevek Moon Seon-Min (Jeonbuktól kölcsönbe, Dél-Koreai válogatott, és Oh Se-hun,  akit az ország egyik legnagyobb tehetségének tartanak. A kiesés ellenére a Sangju nagyobb figyelmet kap, mint valaha. Ennek oka az, hogy sikerült Kyung-Won Kwon, Park Yong-Woo-t és Chang-jin Moon-t kölcsön venni, de további erősítést jelent Ryu Seung-woo, Jin wook Jin és Min-hyuk. Idén változott a Sangjura nézve a liga szabályzata a klub köteles szerepeltetni az U20-U21 es
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 04, 2020, 10:33:58
Volt tajvani liga elemzésem is:

Hang Yuen - Taicheng Lions Tipp: Hang Yuen -2,25 (Ázsiai Hendikep -2,25) Bank: 0,5% Odds: 1,60 FH: Vasárnap 10:00

Mixen:07031 H

Újabb liga indul a hétvégén, ezúttal a tajvani szövetség gondolta azt, hogy az európai foci szüneteltetése miatt, akár jó pénzt is kihozhat a kialakult helyzetből. Nos, az első fordulóból három mérkőzést választottam, ebből az első a Yuen vs Lions párharc.  A házigazda a liga 3. legerősebb csapata, míg a vendég oroszlánok nagy szerencsével maradtak bent. Az idei szezonban a Yuen alapos fiatalításon esett át és a keret fiatalítás mellett a fő célkitűzése az első két hely valamelyikének megszerzése.
A Vörös Oroszlánok a tavalyi évben csak küszködtek, mert a csapat fizikai képessége magasan elmarad az elittől és a külföldi légiósok tudás szintje is viszonylag gyenge. Idén a hazaiaknál ott lesz két óriási nagy tehetség Li Guanyu és az a Lin Weijie, aki elnyerte a Junior Labdarúgó Liga aranykesztyű díját, illetve mellettük a már nemzetközi tapasztalattal rendelkező Qin Wenyan, Zheng Zhihuan, Wang Yiyou trió. Azért voltak távozók is Benchy, Jean, Peterson, Zhu Yicheng a fiatalítás áldozati lettek. Ám erősítések terén érkezett a védelembe Judelin Aveska. A tavalyi csapat gerince megmaradt, ahol Wu Yanshu és Lin Mingwei, valamint Chen Qingxuan, Xu Yi, Zhou Yujie és Huang Qiulin is nagyon jól játszott az előző szezonban.
Az erőviszonyok elég egyértelműek. A Yuen sokkal nagyobb játék erőt képvisel, míg a Lions a liga egyik legalacsonyabb tudás szintű csapata.  Tippem minimum 3 gólos hazai siker!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 04, 2020, 20:58:27
A Viking csak ütötte a Skalat :D 0:4 :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 11, 2020, 16:36:15
Serie-A 21:45

Juventus vs Atalanta

tipp: Juve 1,5 gól felett 

odds: 1,80

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 11, 2020, 16:38:27
Egy live:

Falkenbergs 0 -  1 Östersunds 1,5 gól felett 2,30

83. perc svéd.
:noway: :noway:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 12, 2020, 18:41:24
Serie A : 19:30

Cagliari - Lecce H 1,90
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 22, 2020, 11:41:01
Szuper :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 10, 2020, 19:10:32
ANGLIA
EFL Trophy 20:00



Burton vs. Fulham U21 BTTS 1.60 1:1 34. ben

Várhatóan a Burton ezt az EFL meccsét sem veszi majd komolyan és inkább a tartalékok és pár fiatal kap majd lehetőséget Jake Buxton-tól.
Amúgy az eredményeken vissza lehet nézni az előző kezdőket, hát nem az alap csapat szerepelt egyik összecsapáson sem. Mindkettő csapat pocsékul teljesített, és ahogy nézem nem is jutnak tovább a csoportból. Annyi előnye mégis van a párharcnak, hogy pár sérült mint például a 19 éves Jonathon Page (Fulham) négy hónap kihagyás után újból játékba lendüljön. Egyébként egy adok-kapok is kikerekedhet a történetből. A Fulham fiatalok frissek és komolyabb szinten ilyen mérkőzéseken bizonyíthatnak. A Burton 11 tét meccs óta nyeretlen, akár egy ordas nagy meglepetés is benne lehet a 90 percben.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 10, 2020, 20:36:59
ez gyorsan le is jött
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 12, 2020, 17:09:06
EURÓPA
Euro - Selejtező - Osztályozó 18:00

Grúzia vs. Észak-Macedónia Tipp: Grúzia lő gólt tizenegyesből: Igen Odds: 6.50
Tipp 2: Lesz kiállítás: Igen Odds: 3.00
Office: Unibet



Valami azt súgja, hogy a mai összecsapást valamelyik nemzeti válogatott nem 11 emberrel fogja befejezni. Mindkét ország története során először vehetne részt nagy tornán. Bár sok helyen viccnek tartják, hogy ilyen szerény képességű nemzetek is ott legyenek az Európa Bajnokságon, de mint tudjuk, van az a pénz mennyiség, hogy megérje őket is versenyeztetni, hiszen egy új nemzet szereplésével, akár új piacok is megnyílhatnak. A statisztika és a forma a grúzoknak kedvez, sőt Macedónia agresszív, sok faulton alapuló játéka, szintén a hazaiakat hozhatja előnybe. Kemény párharcnak ígérkezik és abban "rutinosabbak" a macedónok.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 12, 2020, 23:46:51
0 nézővel a tippem, úgy ment el, mint az izlandi álmok.... Gyorsan.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 13, 2020, 21:46:52
Érdekes dolog ez a statisztikai fogadás.

Példa:

Kolumbia vs Uruguay

A stat kihozta, hogy Kolumbia meccsein az első félidőben 74% esélye van a gólnak. 5. percben ez a megállapítás megerősítést nyert.
A másik érdekes adat, hogy a 2. félidőben csak 24% esély van a gólra.
Kiváncsian várom, hogy 2. ban, hogyan alakul ez a mutató.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 17, 2020, 16:56:50
Angol EFL:20:00

Lincoln vs. Manchester City U21 Tipp:BTTS és 2.5 gól felett Odds:1.73 Office:bet365 1:1  :noway:

Angól infós:
https://www.manchestereveningnews.co.uk/sport/football/football-news/man-city-lincoln-papa-john-19293657?fbclid=IwAR1EFJYkPBHm2jz5U_Ds5-P-0DdEFLIePsicDRXAz4i8ROpAOjVrUUBe3UQű

Már csak az a kérdés, hogy a Lincoln mit akar a meccsel kezdeni, de ahogy olvastam a híreket a csapatról: Lewis Montsma, Liam Bridcutt, Jamie Soule, Joe Walsh és Callum Morton sem fog játszani. A City hiányzók ellenére egy btts és overral probálkoznék.

BTTS lejött... de mix gyilkos meccs lett.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 17, 2020, 19:22:41
Olaszország Serie D: 2020.11.18 14:30

Flaminia vs. Tiferno Lerchi Tipp: 2.5 gól felett Odds: 2.00 Office: bet365 87. perc 1:3

Vannak öreg motorosok az overes szakmában (Laudrup, Tomiszi), de szerintem ők sem gondolnák azt, hogy egy olasz D osztályban lehet találni egy-két gyöngyszemet. A covid miatt eléggé érdekes eredményeket tud produkálni a foci, főleg Olaszországban. Példának okán a D osztály E-csoportja elég gólgazdag fordulókat produkált. A két csapat statja alapján 75% a valószínűsége, hogy lesz 3 gól.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum január 03, 2021, 12:17:15
20:45 Olaszország Serie A.

Juventus vs Udinese 4:1 :beerchug:

Igazán gyilkos menetrend vár a zebrákra januárban, aminek a végén Pirlo minimum 10 pontot vár. Legelőször az Udinese ellen kellene begyűjteni a három egységet. A vendégek néha szoktak nehézségeket okozni a nagyobb csapatoknak, ott van példának a Lazio bajnoki, ahol az udineiek meglepő sima 3:1-es győzelmet szereztek. Ez a győzelem, akkor lehetett volna igazán értékes, ha nincs a Crotone 0:0, illetve a hazai Benevento égés (0:2). Ám a Fiorentina bizonyította, hogy a jelenlegi Juventus fogható hazai környezetben, főleg úgy, hogy a bíró össze-vissza hibázik és rosszul használják a VAR-t. Rengeteg igazságtalanság és még hol a vége, ezt nem csak az előző Juventus bajnokira gondolom, számos más mérkőzésen születtek borzasztóan rossz döntések. Hozzáteszem a sporik is leterheltek, hogy 3 naponta meccseket kell vezetniük, de kérdezem én? Mi a pék faszának ülnek a VAR előtt ennyien, ha nem tudják a pályán segíteni a társukat? Jó, volt olyan, hogy szóltak, hé lehet, hogy rossz döntést hoztál, nézd vissza... Erre, a videó csekkolása után, látva a tényeket, szív fájdalom nélkül ugyanazt az ítéletet hozza a bíró. Mint fogadó, a VAR és a téves bírói döntések sokszor romba döntik a jó megérzésemet, tippemet. Ennyit erről, egy kicsit bemutatnám Gotti együttesét. Kicsit utána járva a dolgoknak Xg, statok, az Udinese lövéspontossága az egyik legszarabb a ligában, mindösszesen 29%. Ez mellett a liga 5. legvédekezőbb csapata, ennek ellenére a 16-oson belüli tömörülésük sokszor nem hatékony. Néha nem megfelelő távolságban vannak egymástól a játékosok, a Beneveto ennek okán, több 1-1 elleni küzdelmet tudott kieszközölni. Várhatóan ma az Udinese behúzódik és mélyen fog védekezni. A Juventus pontos labdajáratásán múlik, hogy hol és mikor tudja megbontani a sűrű védekezési vonalakat. Pirlo szereti, ha nagy nyomás alatt tartja a csapata az ellenfelet, gyakran előfordul, hogy De Ligt és Bonucci a középpálya közepén kezdi meg a védekezést. A Fiorentina pont ezt használta ki, a Juve támadott, volt egy eladott labda, abból egy villám kontra és máris 0:1... Nos, De Paul, Pereyra, esetleg Delofeu vagy Lasagna torinói labdavesztés után nagy veszélyt jelenthet Szczesny kapujára. Ennek ellenére abban bízom, hogy a decemberi 0:3 jót tett a Juventusnak és jó értelemben vett frusztrált, harcos, győzni akaró hazai csapatot fogok látni, amely kihozza magából a 'fino alla fine'-t. Az első lépés, főleg a szünet után nehéz, de bízom a srácokban, hogy megoldják és elkezdünk zárkózni a riválisokhoz.

Tipp: AH -1.0 Juventus Odds: 1.90 Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 01, 2021, 17:49:03
Újra a döntetlenek kerültek célpontba, eddig vegyes a kép, de ha belenyúl az ember lehet piciből sokat nyerni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 05, 2021, 16:56:05
csak egy pici kellett volna...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum február 06, 2021, 20:02:55
áááááááááá
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 02, 2021, 11:03:56
OLASZORSZÁG: Serie A - 29. forduló 03.04.2021 18:00

Torino vs Juventus Tipp: +1.5 HC Torino Odds: 1,55 Office:bet365 2:2
  :great: :great: :great:

Kilenc szép év után, most eljött, amitől minden Juve szurkoló félt.. Rossz eredmények, indentitás nélküli játék, ráadásként a vírus helyzet miatt, gazdasági nehézségek vannak, illetve a keretet folyamatosan rítkitja a covid. A jelen eléggé fájó, de hiszem azt, hogy a Juventus valahogy előhozza a spirito-t magából és minimum kiharcolja az ezüstérmet magának. Ez küzdelem nagyon nehéz lesz, főleg a vírushelyzet miatt. A héten Demiral és Bonucci kiesett covid miatt, Chiellini sérüléssel bajlódik, Buffon eltiltott... A derbire nagyon nehéz lesz Pirlo-nak egy hatékony védelmet összeraknia, sejtésem szerint De Ligt-Danilo belső páros lesz.. mellettük Sandro és Cuadrado.. bár Sandro szintén sérült volt, esetleg a helyét Bernardesci veheti át, ha nem produkál pozitív tesztet szombatig. Középpálya, úgy ahogy mindenki hadrafogható. Ramsey felépült, ott van a Benevento ellen gólpaszt adó Arthur.. a "fantasztikus" szezont futó Bentancur. Annyi a Juve és Pirlo szerencséje, hogy elvileg Dybala újra bevethető, így a támadójátékhoz lesz elegendő ember. Dybala ennek ellenére kényes téma, ugyanis a Juventus utolsó szerződésajánlatát nem fogadta el. Eredmény kényszer van, ez mellé jön a belső feszültség, a keretben állítólag széthúzás van. A Torino kerete nem a mezőny végéhez tartozik, annál sokkal jobb.. de az egész szezonban szívtak.. Rossz helyzetkihasználás és borzasztóan rossz védekezés. Nicola-val picit javultak a Bikák, de Sampdoria ellen például hiába játszottak fölényben (labdabirtoklás 63%), ez helyzetekben (0,74-es Xg) nem tükröződött vissza. Azt mondom az Inter ellen jól játszottak és Conte csapatát majdnem megfogták, de egy szerencsétlen góllal kikaptak... A tippnél nem csak a covidot vettem számításba, hanem a válogatott mérkőzéseket is. A Juventus-ból sokan szerepeltek a selejtezőkön. Sajnos ebben a meccsben benne van egy újabb Juve pontvesztés... a sérülések, a rossz morál és a belső feszültségek miatt. Tippem: 1:1, vagy 1:2.



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 02, 2021, 16:02:46
Dybala...

Sokáig azt hittük, hogy csak egy áprilisi tréfa, ám azóta kiderült, hogy igaznak bizonyultak a Weston McKennie otthonában megtartott buliról szóló híradások. Az amerikai középpályás szomszédja a sajtó munkatársainak is elmesélte, mi történt:
,,Nem hinném, hogy egy híres futballistának meglenne a joga arra, hogy megszegje a szabályokat. Este fél 11 körül kimentem megsétáltatni a kutyát, és láttam egy csomó parkoló autót az út szélén, mellettük néhány embert, maszkok nélkül, a kapu előtt. Voltak ott spanyol rendszámú Mercedesek, rengeteg dzsip, majd több taxi is érkezett fiatal lányokkal. Mivel jelenleg a barátokkal való vacsorázás nem engedélyezett, köszönhetően annak, hogy a kijárási tilalom már egy ideje érvényben van, úgy döntöttem, hogy értesítem a rendőrséget. Hogy csak tucatnyi vendéget sikerült azonosítaniuk? Számomra ez elég kevésnek tűnik, mivel véleményem szerint sokkal többen voltak, talán valakinek sikerült távoznia közben. Nincs bennem semmi McKennie-vel szemben, aki egy szerény srác, mindig otthon van, vagy edzeni megy, szóval jó profinak tűnik. Ráadásul én Juventus-drukker vagyok. Ezért sajnálom a történteket, de a bulizás helyett inkább a pályára kellett volna gondolniuk..."
Nos, a játéktérre most egy ideig biztosan nem kell koncentrálniuk, ugyanis Andrea Pirlo a nem sokkal ezelőtt tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy bizonytalan ideig kitette a keretből Weston McKennie-t, Arthurt és Paulo Dybalát.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 03, 2021, 10:57:07
OLASZORSZÁG: Serie A - 29. forduló 03.04.2021 15:00

Lazio vs. Spezia Tipp: Lazio 1,5 gól felett Odds:1,53 Office: bet365 2:1   :great: :great: :great: :great: :great:

Az olasz bajnokságban öldöklő küzdelem zajlik a BL helyezések megszerzéséért és a Juventus előző fordulóbeli vereségével még a Lazio is lőtávolban maradt. A Spezia néha képes bravúrra, de a nyílt és őszinte futballja nagyon sebezhetővé teszi.
A két csapatról röviden:
Lazio taktika: 3-5-2
Edző: Simone Inzaghi
Hazai forma:8GY-2D-3V
Xg mutató:1.62
Xga mutató: 1.26
Nos, Inzaghi és a Lazio az évek során szépen lassan összeforrt. Talán ő az egyedüli, aki ebből a csapatból képes kihozni mindig a maximumot. Viszont, amióta Simone az edző, minőségileg nem sikerült ezt a keretet megerősíteni. A nyári új igazolások java részt csalódást okoztak, nem sikerült senkit beépíteni a kezdőbe. A klub legnagyobb problémája, hogy nincs tőke erős szponzor a háttérben. Ráadásul a covid válság okozta előző szezonbeli erőltetett menetet a garnitúra nem bírta. Bár sikerült a BL indulás kivívása, de az új szezonban a kettős terhelés, a sérülések, covid és a feszített tempó miatt, tetemes hátrányba került újfent Inzaghi csapata. Viszont a Juventus veresége újból lehetőséget nyithat a BL álmokra.
A Spezia
Taktika: 4-3-3
Edző: Vincenzo Italiano
Idegenbeli forma:4GY-3D-7V
Xg mutató:1.04
Xga mutató: 1.61
A Veronához hasonlóan szintén egy fizikálisan erős csapatról beszélhetünk. A szezon elején egyértelmű kiesőjelöltnek számított a Spezia, ebben az időszakban az első 4-5 fordulóban összesen 34 játékosnak adott játékpercet Vincenzo Italiano, ám ahogy telt az idő, a Spezia úgy javult. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a Napoli otthonában Tommaso Pobega (középpályás) góljával nyerni tudtak.  Mint fentebb írtam, általában a Spezia 4-3-3 ban játszik, de ez a rendszer hibrid és az erősebb ellenfelekkel szemben (védekezési fázisban) 5-4-1-re módosul. Ennek ellenére a vendégek meccsenként átlagban 18 szabálytalanságot követnek el, illetve a szoros védekezési vonaluk nem valami hatékony, körülbelül 14-15 lövést engednek per/meccs. A sok lövés pedig sok gólt eredményez. A Spezia a harmadik legtöbb gólt (43) kapta, mégis az idegenbeli táblázaton a nagyon előkelő 13. helyen tanyázik (19 rúgott, 28 kapott gól). A csapaton belül nagyon jól eloszlik a lőtt gólok száma, ezért nehéz dolgom volt kiválasztani azt a három játékost, akire majd érdemes lesz figyelni kedden. Az első kiemeltem M'Bala Nzola (csatár 9 gól). Jelenleg a Spezia rossz formának örvend, de válogatott szünet alatt változhatnak néha a dolgok. Egy tény, ha a Lazio még komolyan gondolkodik a BL induláson, akkor ma nyernie kell. A mérkőzést sajnos egy haláleset árnyokolja be. A Lazio fiatal labdarúgója Daniel Guerini halálos autóbalesetett szenvedett. A leírtek alapján a tippem, hogy minimum két gólt lő a hazai csapat.

Akit érdekel, a temetéséről itt találhat információt:https://thelaziali.com/2021/04/01/video-lazio-fans-sing-club-anthem-outside-daniel-guerinis-funeral/

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 03, 2021, 17:23:59
Eléggé eldurvult a Lazio meccs vége. Verekedés, két hazai piros... Verona vs Lazio a kövi kör, Lazzari és Correa nélkül.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 04, 2021, 09:49:34
01. NÉMETORSZÁG
Bundesliga

Union Berlin vs. Hertha BSC Tipp: Mindkét csapat szerez gólt Odds: 1,80 Office:bet365 1:1   :ok:


Városi rangadóval zárul a Bundesliga 27. fordulója, ahol a hazai pályán 12 meccse veretlen Union fogadja a Dárdai vezette Hertha-t. Ahhoz, hogy ma Dárdaiék pontot fogjanak jobb támadójátékot kellene produkálniuk. A Hertha hazai környezetben már bizonyította, hogy képes erre, hiszen az Augsburg ellen 2,68-as Xg mutatóval zártak, illetve a Leverkusen ellen is összejött a 2,00-as Xg, amit lényegében felül teljesített a csapat (3:0). Az idegenbeli bajnokikon ennek a teljesítménynek, mintha nyoma sem lenne. A Dortmund ellen például 0,09-as Xg-t sikerült összehozni, itt talán érthető is a vereség, ám a Wolfi ellen 1,29-as Xg-re 0 gólt lőttek... egyedül a Stuttgart otthonában elért 1,39-es Xg-ből sikerült találatot szerezniük. Az Union ezen a területen brutál hatékony. Átlagban, ha minden hazai meccsét figyelembe vesszük 1,41-es Xg-t tud produkálni. Az Union veszélyes pontrúgásokból, aminek a levédekezésében egyelőre gyenge a Hertha. Az Union a szerény költségvetése ellenére, nagyon szépen teljesít a Bundesligában. Van két hatékonyan működő taktikája Urs Fischernek, a 3-5-2 és a 4-2-3-1. Mindkét rendszerben jól játszik az Union. Visszatérve a Herthara. Dárdai az előzetes kísérletezgetések után, várhatóan marad a 3-5-2-nél, itt jegyezném meg, hogy a védelmet teljesen átszervezte a magyar edző. A Dárdai-Stark-Klunter védelmi trió állandósult. Az utóbbi időben inkább a csatárok teljesítményével akadtak gondok. Piatek gólszáma nem tükrözi a vételárát, de a Cunha - Cordoba - Lukebakio trió sem volt csúcs formában. Messze menő következtetéseket nem akarok levonni, de mintha mostanra ez is átfordulna pozitív írányba. Utolsó hazai két meccsen szerzett 5 találat, erre enged következtetni. Összegezve a leírtakat. Van egy hazai pályán masszív Union és egy formálodó és javuló, ám idegenben sebezhető Hertha. Az Xg-ék alapján a gólváltást tartom ide az optimális fogadásnak. 


Várható felállás:
Union: Luthe - Friedrich, Knoche, Schlotterbeck - Trimmel (c), Prömel, Andrich, Lenz - Kruse, Ingvartsen - Musa
Sérültek,hiányzók: Awoniyi, Becker, Gießelmann, Ujah

Edző: Urs Fischer

Hertha: Jarstein - Klünter, Stark (c), M. Dardai - Zeefuik, Guendouzi, Tousart, Mittelstädt - Lukebakio, Cordoba, Cunha
Sérültek, hiányzók: Darida, Netz
Bizonytalan: Löwen
Edző: Pal Dardai   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 04, 2021, 11:15:42
ANGLIA: Premier League - 30. forduló 04.04.2021 15:05


Newcastle vs Tottenham Tipp:Mindkét csapat szerez gólt és 2.5 gól felett Odds:2.40 Office:bet365 2:2   :great:

Sokan lenézik a szarkákat, főleg az idei szezon gyenge teljesítménye miatt. A gyengélkedés elsősorban a rengeteg hiányzónak volt köszönhető. Covid, sérülések... A hiányzások miatt a Newcastle hét fajta taktikai rendszerben játszott ebben a szezonban. A leghatékonyabb egyértelműen a 4-4-2-es hadrend volt, bár az utolsó két PL bajnokin az edző a 4-3-3-at preferálta, kevés sikerrel. Nos, a válogatott szünet arra jó volt, hogy Callum Wilson, Allan Saint-Maximink és Miguel Almiron újra bevethető állapotba kerüljenek. Wilson (10 gól) és Almiron (4 gól) nélkül a Newcastle támadójátéka halálra van ítélve, így hogy ők várhatóan a kezdőben kapnak újból helyet, Steve Bruce visszaállhat a 4-4-2-es formációra. A Hotspur formáját nehéz belőni. Murinho arany évei lassan a múltba vesznek. Semmivel sem lett jobb a csapat, mint a Pochettino éra alatt. Kínos volt az EL kudarc és a BL indulás kivívása is nehézkes ügynek tűnik, nem beszélve Kane-ről, aki még nem hosszabbított a klubbal. A special One szinte csak a 4-2-3-1-es hadrendet használja, amibe akkor sem nyúl bele, amikor már nagyon ég a ház. Egyértelmű hogyha nincs Kane és Son, akkor nagyon akadozik a csapat támadójátéka. A két játékos együttvéve 22 gólpasszt osztott ki és 30 gólt lőtt. A középpályán Höjbjerg szerepe szintén meghatározó. A dán biztosítja a csapat egyensúlyát középen. Mégis idegenben soknak tartom az 1,56-os Xga mutatót. Ez röviden annyit jelent, hogy idegenben átlagban másfél gólt kap a Hotspur.  Összeségében egyik csapat védelme sem életbiztosítás, a Newcastle a visszatérő kreatív emberei révén veszélyesebb, míg a Hotspur a sok válogatott játékosa miatt, akár enervált is lehet. Egyébként Murinho megerősítette, hogy Son felépült. A btts és over tűnt számomra szimpatikusnak.   

   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 04, 2021, 12:01:22
NB1: 2021.04.04. 14:30

Kisvárda vs. MOL Fehérvár FC Tipp: V Odds: 1,80 Office: bet365 0:0   :noway:

http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i/mol_fehervar/szabics-bemutatkozott-a-vidi-haza-tudott-hozni-az-europai-foci-csucsarol-feladtam-ezert-az-eb-t-is

Szabics - Juhász - Torghelle, kicsit olyan, mint Huszti - Tőzsér. Szépen hangzik, de csak az eredmények mutatják meg, hogy ki milyen eredményes lesz. Szabicsnak annyi az előnye, hogy az osztrák kispadon gyűjtötte a tapasztalatokat. Ez mire lesz elég, annál a Videotonnál, ahol sorra buknak meg az edzőt, kényes téma. Mindenesetre egy edző váltás általában az elején segít egy válságban lévő csapaton.

gyorsbillenytűk: alt+s az elküldéshez/hozzászóláshoz vagy alt+p az előnézethez

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 04, 2021, 20:11:48
Majdnem tökéletes nap. 2/3
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 05, 2021, 11:02:22
01. ANGLIA Championship  05.04.2021 16:00

Reading vs Derby Tipp: Hazai és kevesebb (1X2 + Gólszám 3,5) Odds: 2,49 Office:Tippmix Kód: 10260 01 3:1  :noway:

Szerencsétlen Zrt.-nek néha van jó oldala, az ilyen fogadási opciókkal. Elég biztonságos és reális tipp jó oddson. A Reading formailag kicsit kiesett a ritmusból, ugyanis Veljko Paunovic együttese 4 bajnoki óta nyeretlen és lassan a play off helye veszélybe kerül, sőt ha ma nem nyer a házigazda, akár le is csúszik a hatodik helyről. A Derby az előző körben fontos győzelmet aratott a Luton felett, viszont a három pont a csapat két fontos láncszemébe került. Lee Gregory (17/4 csatár) és Martin Waghorn (28/3 gól és 4 gólpassz, középpályás) megsérült, így Rooney csapata lényegében elvesztette a támadópotenciáljának jelentős részét. Ezért, ma arra számítok, hogy a Derby a fő hangsúlyt inkább a védekezésre fogja fektetni. A két csapat Xg és Xga mutatója alapján a Reading 1,43 Xg, 1,13 Xga, a Derby 1,02 Xg és 1,36 Xga, a házigazda győzelmét várom. Egyébként a Reading-ból Swift (9/1 középpályás) kivételével mindenki bevethető. Tippem: 1:0, vagy 2:0 

Egyszer rakok undert, erre 4 gólt vágnak :D









Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 05, 2021, 11:23:37
02. SPANYOLORSZÁG LaLiga: 05.04.2021 21:00

Barcelona vs Real Valladolid Tipp: (-2.0 AH) H odds: 1,55 Office:bet365

Az Atletico tegnapi vereségével megnyílt az út a Barcelona előtt, hogy beszálljon a bajnoki címért folytatott csatába. A válogatott szünetek után a Barca általában nagyon gyengén szokott szerepelni, de ezt a faktort a plusz egy napos edzéssel és azzal, hogy a Dél-Amerikai selejtezők elmaradtak, talán ki lehet zárni. A képlet egyszerű, csak a győzelem elfogadható. Sajnos ezt a páharcot a járvány ismét beárnyékolja. Körülbelül egy hete a Valladoid csapatánál ismét felütötte magát a betegség. Közel hét játékos került karantén alá, nem voltak edzések. Infó itt: https://en.as.com/en/2021/03/24/football/1616623540_024605.html
Az Xg mutatók alapján is egyértelmű a helyzet

Barcelona mutatói:

Xg: 2,27
Xga:1,12

Valladolid

Xg: 1,01
Xga:1,59

A vendégeknél majd a hivatalos kezdőnél kiderül, hogy kiket sikerült harcképessé tenni, de szerintem nagyon ciki lenne a Barcara nézve, ha nem nyerne 3-4 gólos különbséggel.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 05, 2021, 12:57:55
03. ANGLIA: Premier League - 30. forduló 05.04.2021 19:00

Everton vs. Crystal Palace Tipp: Mindkét csapat szerez gólt Odds: 2.05 Office:bet365 1:1   :great: :great:

A számok általában nem hazudnak, mindkét csapat védekezése ritka szar. Hazai pályán az Everton 1,63-as Xga-t produkál, az minden otthoni bajnokin másfél bekapott gólt jelent. A Palace sem dicsekedhet az 1,83-as Xga-val... A tét az Everton-nak nagyobb a BL helyezés miatt, míg a Palace elvileg nyomás nélkül játszhat, ugyanis Roy Hodgson szerint a csapata már nem eshet ki. Ennek ellenére sok kérdés van a palace háza táján. A keretben 10 játékos szerződése lejár a szezon végén, a másik Roy Hodgson személye. A 73-éves szakember stabil Pl csapattá tette a Palace-t, de a kora és az egészségi állapota miatt, lehet, hogy a nyugdíj mellett dönt. Visszatérve a meccsre. Hazai oldalon Pickford (29/0 kapus) maródi, őt Olsen pótolja, na a svéd statja 5 meccs 8 kapott gól... nem valami bizalomgerjesztő. Az ellennél jobban perememberek hiányoznak, így a Palace a viszonylag erős kezdővel fog játszani. A gyenge védelmek miatt, max a gólváltást ajánlom.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 05, 2021, 22:46:13
A Barcelona kész vicc ma... Erős alapokon állt ez a tipp, de a való élet néha mást hoz.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2021, 17:19:36
01. bajnokok ligája  2021.04.06 21:00

Real Madrid vs. Liverpool Office: bet365

Tipp1:James Milner büntető lapot kap Odds: 3,75

Tipp2:Georginio Wijnaldum büntető lapot kap Odds: 6,00

Mindkét Pooli játékos veszélyeztetett, ha ma valamelyikük begyűjt egy lapot, akkor a visszavágót kénytelen lesz kihagyni. A meccset a német Brych vezeti, aki a magyar vs lengyelen 6 lapot és egy pirosat osztott ki.
A játékvezető statja:
https://int.soccerway.com/referees/felix-brych/44615/

Az esélyeket nehéz belőni, mivel a Real Madrid-nál Ramos és Varane, míg a Liverpool-nál Virgil van Dijk, Joe Gomez és Joel Matip sem bevethető. Mondjuk Kloppnak annyi szerencséje van, hogy a Phillips-Kabak belső tengely nagyon szépen összeállt. Az Arsenal elleni volt a 3. tét meccsük, amit lehoztak 0 kapott góllal.

Tipp 3: DNB (nincs fogadás döntetlenre, döntetlen esetén a tét visszajár) Liverpool  odds: 1,72 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: LFCfanBoti Dátum április 06, 2021, 17:25:27
Idézetet írta: hillandkimi Dátum április 06, 2021, 17:19:36
01. bajnokok ligája  2021.04.06 21:00

Real Madrid vs. Liverpool Office: bet365

Tipp1:James Milner büntető lapot kap Odds: 3,75

Tipp2:Georginio Wijnaldum büntető lapot kap Odds: 6,00

Mindkét Pooli játékos veszélyeztetett, ha ma valamelyikük begyűjt egy lapot, akkor a visszavágót kénytelen lesz kihagyni. A meccset a német Brych vezeti, aki a magyar vs lengyelen 6 lapot és egy pirosat osztott ki.
A játékvezető statja:
https://int.soccerway.com/referees/felix-brych/44615/

Az esélyeket nehéz belőni, mivel a Real Madrid-nál Ramos és Varane, míg a Liverpool-nál Virgil van Dijk, Joe Gomez és Joel Matip sem bevethető. Mondjuk Kloppnak annyi szerencséje van, hogy a Phillips-Kabak belső tengely nagyon szépen összeállt. Az Arsenal elleni volt a 3. tét meccsük, amit lehoztak 0 kapott góllal.

Tipp 3: DNB (nincs fogadás döntetlenre, döntetlen esetén a tét visszajár) Liverpool  odds: 1,72 
Milner nem valószínú, hogy játszani fog, őt inkább a PL-re tartogatja Klopp. De a helyedben Thiago lapját próbálnám meg mindenképp. Az ő játékába minden meccsen benne van a sárga, s legtöbbször meg is kapja a maga lapját.  :beerchug:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2021, 17:55:02
02. EURÓPA Bajnokok Ligája - Play Off

Manchester City vs. Borussia Dortmund Tipp: Hazai és kevesebb (1X2 + Gólszám 3,5) Odds:2,09 Office:Tippmixpro 2:1   :great:

A két csapat stílusa kicsit ellent mond a tippemnek. Sajnos nem egyszer fordul elő, hogy két támadóbb szellemű csapat kioltja egymást a pályán. Visszanézve a két klub múltját 0:1, 1:1, 1:0, 1:1... hát nem épp overes. Most vagy az lesz, hogy megszakad a stat és lesz 3-4 gól, vagy marad ez a sorminta... A City BL-ben nyújtott teljesítménye: 2,24-es Xg, és 0,84 Xga.. A Dortmund ezzel szemben 1,18 Xg és 1,64-es Xga. Az Xga-ból látható, hogy a Dortmund védelme idegenben sebezhetőbb, a 1,5 bekapott gólos átlaga miatt. Hiányzó is akad szép számmal a Dortmundnál, Youssoufa Moukoko, Dan-Axel Zagadou, Jadon Sancho és Axel Witsel nem bevethető, de mellettük vannak még olyan játékosok, akik kisebb gondokkal küzdenek, vagy épp most tértek vissza. Az is itt motoszkál a fejemben, hogy a Citynek a BL ezen fázisában nem szokott menni a játék... Óvatos duhajt várok. Tippem: 2:0, 2:1

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2021, 17:58:08
LFCfanBoti a Liverpool honlapját olvastam, Klopp erről nem nyilatkozott, persze majd kezdőknél kiderül.. :) Köszönöm, hogy szóltál   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2021, 18:21:07
03. KATAR QSL 19:30

Al Khor vs. Al-Duhail Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és V Odds: 3,20 Office:bet365 1:1   :noway:

Az Al Khor hazai mutatója

Xg: 0,98
Xga: 1,51

Al-Duhail vendég mutatója:

Xg: 1,84
Xga: 1,00

Eljutottunk odáig, hogy egy katari bajnokság csapatainak az adatait is beszerezhetjük. Persze Katar, most nem a bajnoksága miatt van fókuszban, hanem a rengeteg vendégmunkás halálával hívta fel magára a figyelmét. Ezzel foglalkozott Chan az oldalon, akit érdekel olvassa el a cikkét. Nos, visszatérve a mérkőzésre. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de nem lesz könnyű ma pontot szerezniük, mivel a vendégek edzője a AFC Bajnokok Ligája miatt, az alap csapatát fogja szerepeltetni. A szaúdi kiruccanás előtt szeretné látni, milyen állapotban vannak a játékosai. Az Al Khor edzője, Schäfer kijelentette, hogy az utolsó leheletig fognak harcolni. Szoros csata várható ,de itt is a védelmek közti minőségbeli különbség dönthet, ezen a téren a vendégek jobban állnak. Tippem: 1:2, 1:3



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 06, 2021, 23:51:25
OLASZORSZÁG: Serie A - 3. forduló 07.04.2021 18:45


Juventus vs. Napoli Tipp: 1 félidő eredmény - összesített gólok [Juventus és 1,5 gól felett) Odds: 5,50 Office:bet365

Lassan eljön a retrozás ideje, hogy milyen szuper érzés volt 2015-ben eljutni a Cardiffi döntőbe és micsoda fantasztikus kilenc év van mögöttem, mikor minden egyes szezon végén ünnepelhettem a Juventus bajnoki címét. Egyszer minden jónak vége szakad és most jött el az az időszak, amikor a szeretett "Öreg Hölgyem" nem lesz bajnok. Két éve, úgy döntött a vezetőség, hogy egy új úton indul el. Kellett a megújulás, de sok szurkoló társam (Juvés) nem fogja fel, főleg az új hullám, akik elsősorban Ronaldo miatt lettek zebra drukkerek, hogy 2006-tól milyen fasza érzés volt az Olasz B-ben megnézni egy Juventus - Modena rangadót... Körülbelül a jelenünk kezd ehhez hasonlítani. Sokan Pirlo-ban látják a hibát, holott fejétől bűzlik a hal. Hibás stratégia, rossz igazolások, test idegen játék, Dybala sága és a legfontosabb a spirito hiánya.Mindegyik döntés a máig vezetett. Hosszú idő lesz, főleg a járvány okozta károk miatt, hogy ismét egy Európában erős Juventus épüljön. Ennek ellenére, bízom a csapatban, hogy ebből a mély gödörből is fel tud majd állni. Dybala-nak például jó lenne elmagyarázni, hogyha már volt oly szíves felépülni, akkor a kijárási tilalom idején nem kellene éjjeli bárót játszania. A covid árnyékában és az olasz szövetség bohózatba illő döntései, illetve körülbelül fél év után, lejátszák a Juventus vs Napoli rangadót. A vicc az egészben, hogy a Juventus megkapta a három pontot, majd a Napoli fellebezett és Laurentis feltehetően (nem akarok balhét) megkenhetett pár illetékest, hogy számára pozitív döntés szülessen. A vén rókának ez sikerült, majd volt egy kijelölt időpont, hogy lesz Juve vs Napoli, aztán megint jött Laurentis sírása és láss csodát... meccs elnapolva. A történet tragikomédia, mivel a Juventusnál, vagyis pontosabban az olasz válogatottnál sokan covidosak lettek. Persze lesz bajnoki, semmi akadálya... csak Berna és Bonucci covidos... Demirál negatív.. mondjuk már azt pletykálják, hogy Chiesa is necces... egyelőre ezt az olasz Juve oldal nem erősítette meg. Ez van, egy férfi ne sírjon, kell ide egy elemzés is vagy mi a szösz. Szerintem Gattuso jó munkát végez, bár az öreg majdnem kirúgta egyszer, aztán bevett egy cavintont és lenyugodott. A Napoli kerete körülbelil 3-4. helyre jó, ezt nagyjábból Gattuso hozza. Ja és az elemzés. A napoli játék stílusa proaktív. A cél a játék irányítása. Átlagban a labdabirtoklás 58% , minőségileg magas színvonalú passzokkal, ami 86,2% -os. Ezek a mutatók nagyon szépek, csak volt a szezonban 4-5 meccs, amikor kialudt Insigne-ékben a kreativítás. Nekem mindig a Spezia meccs jut eszembe. Emberelőny, helyzetek--- eredmény 1:2 :D. Aztán jött a Napoli vs Juve--- Juve helyzetek, fölény, a nápolyi focisták azt sem tudták, hogy fiúk vagy lányok.. aztán mégis a Juventus szopott--- Azon a meccsen a Napoli gólja ért 1,00 Xg-t, mert mást nem lehetett mérni Gattuso csapatától. A Juventus 2,47-es Xg-re rúgott 0 gólt (a pálya térkép a csatolmányban). Egyébként Gattuso csapata abban is erős, hogy az ellenfelet a pálya háromnegyedénél letámadja (kép a csatolmányban), ami révén (PPDA értéke 9,19) kevesebb kapura lövést enged. A Crotone bajnoki lehetne az ellen példa, de ott szerintem lazáztak... gondolom Gattuso-nak volt pár kedves szava a három bekapott gól után. A Napoli idegenbeli statja sem csúnya. Átlagosan 2,06-os Xg és 1,25 Xga. Szeretett csapatom hazai mutatója 2,08 Xg és 1,23-as Xga. A számok alapján 2:2-es végeredmény lenne a realitás, de én azt nem akarom, mert szegény Pirlo szopná be. Rajta verik el a port, de szerintem ő legkevésbé hibás a mostani állapotokért. Kevés pénz van, arról cikkeztek, hogy a klub a fizetések halasztását kérte, de jó ideje Dybala szerződése is témát szolgáltat. A legutolsó hír, hogy nem lesz hosszabbítás. A nagy kérdés, hogy Pirlo bukik vagy szerdán megússza. Nem szokás nálunk az edző buktatás...aztán lehet ebben is változás lesz. Talán az utolsó mohikánoknak (Buffon, Chiellini) sikerül megértetni a csapattársakkal, hogy ennek a meznek súlya van. Egyben reménykedem, hogy szerdán újra lesz Spirito és elverjük a Napolit.


Kép forrás: infogol, juventibus

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2021, 09:20:05
Nagyon nem jó hír!Fede Bernardeschi után Chiesa is enyhe tüneteket produkál.Ma újra tesztelik,ha negatív a teszt akkor este pályára léphet...

Na, ha ő kiesik kuka lehet a tippem. Nélküle kevesebb dinamika van a csapatban. Max Dybala rögtön kezd.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2021, 17:46:37
02: Inter vs Sassuolo  ------Olaszország:07.04.2021 18:45

Tipp: -1.5 HC Inter

Odds:1,85


Szívem szerint veretném Conte csapatát, ilyen győzelmi széria után bármikor esedékes egy pontvesztés vagy váratlan vereség. Ma benne lett volna a levegőben, mert a mumus Sassuolo látogat Milánóba. Sajnos a vendégek biztonsági okokból úgy döntöttek, hogy Domenico Berardi-t, Francesco Caputo-t, Manuel Locatelli-t és Gian Marco Ferrari-t nem nevezik a mai meccsre. Az olasz válogatottban sokan elkapták a betegséget, a Juventus szintén ezzel szop, de hát ebben a ligában csak az Inter és a Napoli kiváltságos, amikor halasztásról van szó.
Sima hazait várok.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2021, 18:30:28
EURÓPA
Bajnokok Ligája - Play Off 21:00

03. FC Porto vs. Chelsea Tipp: Vendég és kevesebb (1X2 + Gólszám 3,5) Office: tippmixpro Odds: 2,32 Kód: 67362 03 0:2


A Chelsea vereségéből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, kifutott eredmény, fáradtság, piros, minden adott volt az összeomláshoz. A Porto továbbjutását sem szabad túlreagálni. A Juventus végig asszisztált ehhez. Ilyen szerencséje nem hinném, hogy ma lesz a "hazaiaknak". Szervezett gárda, masszív focit játszanak, viszont Tuchel-nek van annyi rutinja ezen a szinten, hogy a Chelsea-t megfelelő állapotba hozza. Kevés gólra és vendég győzelemre számítok.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 07, 2021, 20:42:36
Szeretlek olasz szövetség... Chiesa esetére semmi, Chiellini-re pedig tizi... Kár, hogy a tippemet megint a VAR nem megfelelő használata teszi tönkre.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 08, 2021, 18:59:07
EURÓPA
Európa-liga - Play Off 21:00 2021.04.08


Ajax vs. AS Roma  Office:Tippmix

Nehezen döntöttem el mi legyen a fogadásom erre a mérkőzésre, mivel az Ajax nagyon jó formában van, míg a Roma szépen vette az EL akadályokat (Sahtar Donyeck, Braga kiejtése) az idei kiírásban. A hollandok egy 8 meccses győzelmi szériában vannak, tehát a formára nem lehet panasz. Az olasz csapattal vannak gondjaim. A bajnokságban a nagy rangadókon rendre leszerepelt Fonseca, aztán ott volt a Dzeko kérdés, játsszon, ne játsszon...  Borja Mayoral egy darabig jó formának örvendett, de a csatár termése 23 meccsen 6 gól. Kicsit bele kellett mélyednem a statisztikákba.
Az Ajax idei teljesítménye:
Átlagos labdabirtoklás (62,1%),
Meccsenkénti lövések száma (17,81),
Kulcs passzok (5.78).
Xg: 2,11
Xga: 0,79
Hag szereti a három védős rendszert alkalmazni, az egyik legfontosabb tényező, hogy a hátvédek, hogyan tudják feljuttatni a labdát a középpályára, ebből leszűrhető, hogy az Ajax hátulról építi fel a játékát. Erről vannak komoly szakmai elemzések, amik mélyebben elemzik a hollandok játékrendszerét. A számok alapján kevés minőségi helyzetet (0,79) engednek az ellenfeleknek, mindezt egy erős támadójátékkal megspékelve (átlagban 2 gólt lőve).
A Roma védekezésben nem sokkal marad el az Ajaxtól.  Fonseca 3-4-3 / 3-4-2-1 rendszere lehetővé teszi, hogy Lorenzo Pellegrini és Henrikh Mkhitaryan a tízes pozícióba kerüljön, ahol egy-egy függőleges passz után, támadást tudnak vezetni. Henrikh Mkhitaryan nem lett nevezve ma, illetve El Shaarawy sérült, így Fonseca Pedro-val pótolhatja az örményt.
A Roma mutatói:
Xg:1,56
Xga:0.82
Mindkét védelem stabil, a Roma 0.82-es mutatója az EL meccsekre vonatkozik. A 2:0 és a 2:1 között őrlődtem, aztán tippmixen találtam egy színpatikus fogadási lehetőséget.
Tipp: Hazai és több (1X2 + Gólszám 1,5)
Odds: 2,10
Kód: 70966 04





Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 08, 2021, 19:14:44
EURÓPA
Európa-liga - Play Off 21:00 2021.04.08

Granada vs. Manchester United Office:bet365

Vigyázni kell ezzel a mérkőzéssel, mert a United hétvégén rangadót játszik a Hotspur otthonában.

hivatalos forrás: https://www.manutd.com/en/news/detail/team-news-from-ole-gunnar-solskjaer-press-conference-ahead-of-granada-first-leg#

A norvég edző valószínű, hogy egy erősen lefojtott kezdőt tesz fel. A fontosabb embereire hétvégén számít.  Egyik csapat sem viszi túlzásba a EL-ben a helyzetek kialakítását. Granada Xg:1,16, Xga:1 ,09
A United: Xg:1.42, Xga:1,47
Kevés gólos meccsnek tűnik, akár egy 0:0-s végeredmény sem elképzelhetetlen.
Tippem: Félidő: Ázsiai gólok száma 1.0 alatt
Odds:1,825



Kijöttek a kezdők... Elég erős a MU. V-re -1.0 HC jónak tűnik. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 08, 2021, 20:02:26
EURÓPA
Európa-liga - Play Off 21:00 2021.04.08


Arsenal vs. Slavia Praha Tipp: Nem (Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést) Odds: 1.70 Office:Tippmix

Mikel Arteta szerint az Európa Liga "mindent vagy semmit" jelent az Arsenal számára a csapata nyolcaddöntős első mérkőzése előtt a Slavia Prágával szemben. A cseh csapatban látok annyi kurázsit, hogy odapiszkáljon. Egy vendég gól, más semmi több nem kell.
Arsenal EL mutatói:
Xg:1,22
Xga:0,86
Slavia:
Xg:1,38
Xga: 0,85
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 09, 2021, 16:33:03
01.ÍRORSZÁG
1. osztály 20:45


Shelbourne - Wexford H Odds. 1,25 Office:bet365 1:0  :great:

sérülés hullám a vendégeknél: Jack Connolly, Paul Fox és Jack Doherty,  Anto Dolan és Cameron Power sérült, míg Alex O'Hanlon és Harry Groome kölcsön szerződés miatt nem játszhat.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 09, 2021, 16:51:57
[b]SKÓCIA
Championship 20:45[/b]


Hearts vs Alloa Tipp: 3.0 gól felett Odds: 1,67 Office: bet365 5:0   :great: :great: :great: :great:

Eléggé jó mutatói vannak hazai pályán a Hearts-nek.
Xg: 1,94
Xga:0,95

Az Alloa az utolsó 4 idegenbeli meccsén betalált, amivel kicsit javítani tudta a statisztikáját.
Xg: 0,63
Xga:1,31

3 vagy 4 gól esélyes, hogy lejön, háromnál push, de pontosba 3:1-et várnék.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 09, 2021, 17:03:41
Francia Nacional: 20:00

Concarneau vs. Sete Tipp: DNB H Odds: 1,53  Office:bet365 PUSH

A vendég Sete-nél nem bevethető: Diarra (17/1 védő), Hsissane (19/3 csatár), Ferhaoui (18/1 középpályás), Tabué (3/0 csatár), Kouyaté (15/0 védő). Egyik csapat sincs formában, de az Xg adatok (hazai: Xg 0,89, Xga: 0,89 vendég:1.07, Xga:1.36) és a sérült lista alapján kinézhet egy szűkös hazai győzelem.[/color]
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 10, 2021, 10:09:39
01:AUSZTRÁLIA: A-League

Adelaide -  Western Sydney Wanderers Tipp: Western 1.5 gól felett Odds:2.00 Office:bet365 1:1

Ma hátul a házigazda kicsit szervezetlen lehet, ugyanis Jakobsen (11/0 védő), Delianov (10/0 első számú kapus), Smith (9/0 védő), Lopez (6/1 védő) hiányozni fog, illetve Konstandopoulos (7/2 középpályás) és Tourè (6/0 csatár) régebb óta nem bevethető. A vendégek nincsenek rossz formában és csak Russell (13/0 védő) hagyja ki a mai találkozót.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 10, 2021, 11:19:23
02. 14:00 NÉMETORSZÁG
Regionalliga - nyugat

SC Wiedenbrück 2000 - SV Rödinghausen Tipp: DNB V Odds: 1.83 Office:bet365 0:2

Meglátjuk mennyire lesz érték a német területi ligában. A hazai csapatról jött ki információ: Demming (33/0) a Wieden egyik legjobbja karanténba került, míg Zech (31/5 csapatkapitány) beteg, továbbá Berisha (21/0 védő), Viktor Maier (19/2 védő) és Twyrdy (18/0 védő) sérült. Lohmar (26/6 középpályás) és Leon Tia (31/0 védő) játéka bizonytalan. A Rödingen nincs komoly hiányzója, szóval egy próbát megér a vendég siker. 
Xg alapján : Wieden mutatója: 1,05, Xga:0.78
Röding: Xg:1.01 és Xga: 1.31
A Wieden otthon jól védekezik, de ennyi hiányzóval ma kapitulálhat.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 10, 2021, 11:29:28
03.
NÉMETORSZÁG
Regionalliga - nyugat 14:00

1. FC Köln II - VfB Homberg Tipp: 2.5 gól felett Odds:1.85 Office:bet365 2:1

Mindkét csapatnál lesznek érzékeny hiányzók. A hazaiknál a 3. számú kapus Friedsam védhet, míg az ellen oldalon két meghatározó védő Koenders (29/0 védő) és Kogel (29/0 védő) sérült. Az hagyján, hogy egy tejfölös szájú véd a hazaiknál, de a csapat védelme is teljes átszervezést igényel mára. Laux (25/0/ védő), Henning (19/0 védő), Höffler (16/0 védő), João Queirós (4/0 védő) és Schlax (26/1 középpályás) sérült. Nálam csak az over játszik, arra meg finom az odds.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 10, 2021, 11:44:59
04.NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Time:15:30
Bayern München vs. Union Berlin Tipp: -1.0 HC Bayern München Odss: 1,95 Office:bet365 1:1

Vereség a BL-ben, körülbelül 11 hiányzó, de ez akkor is a Bayern München, amely csapatnál vannak olyan fiatal tehetségek, hogy ezt a mérkőzést velük is belehet húzni. Elég csábító ez a határ, bepróbálom.

Hát, ja ...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 10, 2021, 13:19:14
Spezia vs Crotone tipp:2.5 gól felett 1:2

Forrás: https://www.ansa.it/sito/notizie/sport/calcio/2021/04/09/spezia-italiano-con-crotone-sara-una-battaglia_9c234f09-09d3-4fd8-bc6b-d50c053de9be.html
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 10, 2021, 16:44:16
06.
OLASZORSZÁG: Serie A - 30. forduló 18:00

Parma vs. AC Milan Tipp: V Odds.1,72  Office:bet365 1:3   :great: :great:

Nem értem a magas oddsot a vendégekre.

Valószínű felállás

Parma (4-3-3): Sepe; Conti, Bani, Gagliolo, Pezzella; Kucka, Brugman, Hernani; Ember, Pellè, Gervinho

Felfüggesztve: Nincs

Sérült: Inglese, Iacoponi, Valenti, Brunetta, Zirkzee, Karamoh, Sohm, Osorio, Mihaila, Nicolussi Caviglia

Sárga lapon: Bruno Alves, Gagliolo

Milánó: G Donnarumma; Dalot, Kjaer, Tomori, Theo Hernandez; Bennacer, Kessie; Saelemaekers, Calhanoglu, Rebic; Ibrahimovic

Felfüggesztve: Nincs

Sérült: Calabria, Romagnoli, Maldini

Sárga lapos: Castillejo, Dalot, Rebic, Saelemaekers


Parma idén gyenge szezont fut, az edző váltás sem hozott nagy változást, meglepődnék, ha itt a Milan pontokat veszítene. Egyébként 5 csapat pályázik a BL indulásra és a Milan, hiába 2., elég közel vannak a riválisai.



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 10, 2021, 17:42:16
FRANCIAORSZÁG: nemzeti liga 18:00

Laval - Villefranche  Tipp:X2 Odds: 1,36  Office:bet365 2:2


A Laval feszes tempóban játszik és eléggé égeti a hátát a kiesés. 12. nap alatt a 4. tét meccsét játsza a hazai csapat. Nem mellesleg sok a sérült is.Mendy (22), Trè (21/2), Carlier (16) és Duponchelle (12) erőnléti gondokkal küzd, illetve nincsenek 100%-os állapotban. A vendégeknél az első számú kapuson kívül mindenki bevethető.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 11, 2021, 11:09:58
VASÁRNAP:

01: BELGIUM Jupiler League 16:00

Waasland-Beveren vs. Kortrijk Tipp: 2.5 gól felett Odds:1.70 Office:bet365 3:4   :great:

A Beveren-ek még maradt némi halvány reménye arra, hogy legalább osztályozót játszon a bent maradásért. Ehhez azonban támadó focit kell a fókuszba helyeznie. Mindkét csapatnál eléggé szellős védelmek lesznek, plusz az xg adatok is arra mutatnak rá, hogy a 90 perc során szinte garantált a három gól.

Waasland hazai mutatói:
Xg:1,33
Xga:1,75

Hazai csapat hiányzói: Aleksandar Vukotic (25/2 védő), Dries Wuytens (23/2 védő, csapatkapitány), Andreas Wiegel (14/0 védő), Serge Leuko (14/0 védő).

A Kortrijk idegenbeli mutatói:
Xg:1,53
Xga:1,53

A vendégek hiányzói: Trent Sainsbury (17/2 védő, Jovan Stojanovic (21/0 középpályás)

Tehát a hazai csapat nem állhat be, míg a vendégek kontrákból lehetnek veszélyesek. Adok-kapok meccs is kijöhet a találkozóból.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 11, 2021, 11:27:19
02.

MAGYARORSZÁG
OTP Bank Liga 14:30

Diósgyőr vs Paks  Tipp: 1X  Odds: 1,66 Office:bet365 1:4   :noway:

Utolsó szalmaszál... avagy rohadt nagy bukás... A januári átigazolási ablakban eléggé aktív volt a Diósgyőr. Új edző, 11 új játékos. A debütáló meccs a Fradi ellen siker volt.. aztán jött a büdös nagy semmi.. Azt nem értem a vezetőségnek, hogyan lehet, így hozzá állni a csapat dolgaihoz? Ilyeneket nyilatkozni, hogy szeretnénk bent maradni, de ha ez nem sikerül, nincs gáz, mert van pénz dögivel és akkor majd az NB2-ben egy NB1-es költségvetéssel simán visszajutunk... Ja, olyan egyszerű...
Amúgy a nyilatkozat itt:
https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-soha-nem-erkezett-meg-egyszerre-ennyi-minosegi-labdarugo-a-dvtk-hoz-2819991

A Diósgyőrre egyedül a hazai mutatója miatt rakok. Utolsó 5 hazai bajnokiján veretlen a Diósgyőr.. és szerintem az idegenben elég szerényen teljesítő Paks ellen van keresnivalója. Mondjuk, ha úgy védekezik a Diós, mint Egerszegen, akkor ez a viszonylag jónak mondható   statisztika is a feledésbe merül. Mindenesetre az Xg-ék alapján 1:1, vagy 2:1 körüli eredmény születhet.
Diósgyőr:
Xg:1,14
Xga:1,64
Paks:
Xg:1,55
Xga:1,47 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 11, 2021, 11:34:08
03.

MAGYARORSZÁG
Merkantil Bank Liga NB2 17:00

Csákvár vs. DEAC Tipp:H Odds: 1,60  Office:bet365 1:0


Firgabácsi megannyi hasznos infót osztott meg a DEAC mindennapjairól, ahol például a 40 éves Sidibe kulcsjátékosnak mondható. Mondjuk aranyos sztori Rezes sütizése és plusz 15 kilója... A hazai csapat nagyon közel van a kiesőzónához, szerintem csak a 3 pont az elfogadható a DEAC ellen.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 11, 2021, 12:24:01
04.

ANGLIA
Premier League 17:00

Tottenham vs. Manchester United Tipp: 2.5 gól felett Odds: 1,87  Office:bet365 1:3  :great:

Várható kezdők, az angolok szerint: A képen

A Tottenham adatai:
Xg:1.41
Xga:1.43

MU adatai:
Xg:1.67
Xga:1.46

Nehéz eldöntenem, hogy Kane miatt edző buktatás lesz a Spurs-nél, vagy szimplán eligazol az angol klasszis. A Hotspur jelenlegi helyzete nem épp megfelelő. Murinho-tól a vezetőség talán elvárná, hogy stabil BL helyen legyen a csapat, de a mostani állapotokat figyelembe véve, nehéz kihívás. Főleg, hogy a Hotspur ebben a szezonban hullámzóan teljesít. Az Xg adatokból viszont jól látszik, hogy a védekezéssel nagy gondok vannak. Átlagos Xga: 1,52, ami majdnem minden mecscen másfél bekapott gólt jelent. A United-nek is voltak gondjai ezzel, ott van a MU vs Hotspur 1:6... aztán Oli-nak sikerült stabillá tenni azt a csapatrészt. Az idő a norvégot igazolta. A Vörös Ördögök a 2. helyen tanyáznak, míg a Hotspur csak a 7.-en. Bonyolult kérdés, hogy a csapatok melyik arcukat fogják mutatni, de a MU biztos, hogy vissza akar vágni azért a vereségért.. Az over meglepő módon jó oddson van. Tippem: 1:2, 2:2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 12, 2021, 17:27:41
01.SPANYOLORSZÁG
LaLiga 21:00

Celta Vigo vs. Sevilla Tipp:Pontos 1:1 Odds. 6,50 Office:bet 365

Hétfő van, általában a csapatok ilyenkor nem szeretnek focizni.. A celta hazai és a Sevilla idegenbeli Xg mutatói elég hasonlóak, így egy pontossal támadok... X-es meccsnek tűnik. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 12, 2021, 17:37:04
02. Premier League 21:15 PUSH

Brighton vs. Everton Tipp: DNB H Odds: 1,61 Office:bet365

Infó: https://www.bbc.com/sport/football/56635782
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 12, 2021, 17:43:13
SVÉDORSZÁG
Allsvenskan 19:00

AIK Stockholm vs. Degerfors Tipp: hazai csapat kap gólt Odds: 1,50 Office:bet365

Hallgattam az orgos podcast-et és az alapján egy Degerfors gól a nyitó meccsen eléggé vonzó lett számomra.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2021, 17:11:34
01.EURÓPA
Bajnokok Ligája - Play Off 21:00


Chelsea vs Porto Tipp: H  Odds: 1,85 Office: bet 365

Az odavágón az lett, amit vártam. A Chelsea hozta a kötelezőt. A Porto 0:2-ről nem hinném, hogy képes bravúrra.. Valószínű megint hasonló eredmény születhet, mint az első felvonáskor. Tipp:1:0, 2:1
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2021, 17:36:02
02.
EURÓPA: Bajnokok Ligája - Play Off - Negyeddöntők

PSG vs Bayern München Tipp: Első félidőben pontosan 3 gól lesz Odds: 6.00 Office:bet365


Sok a sérült a Bayern-él, de ennek ellenére nem írnám le a német sztár csapatot. Mbappe, Neymar, védekezése nem sokat ér. Adok-kapok meccs sok góllal, vagy egy 0:0 .... A sok gólra szavaztam, bár eléggé szétfogadták az overt.


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2021, 17:47:45
03 ANGLIA
League Two 20:00


Bradford City - Crawley Tipp: H Odds: 2,10 Office:bet365 0:2

A Crawley nem nyert az elmúlt 7 fordulóban, amelyekből 4-szer vereséget szenvedett. John Yems edzőnek sok problémája van a a csapat összeállítással. Ma nem számíthat: George Francomb (30/5), Tyler Frostra (21/2), Tom Dallisonra (14/2), Davide Rodari (7/0), Henry Burnettre (1/0) és Reece Grego-Cox játékára sem, míg a középpályás Jake Hesketh (15/0) a kölcsön szerződés lejárta után visszatért a Southamptonba. A Bradford jó formában és még van esélye elérni a rájátszást.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2021, 18:16:35
04.
KOLUMBIA
Primera A - Apertura 2021.04.14 --03:00--


Patriotas vs. Once Caldas Tipp: (+0.0 AH) H Odds: 1.70 Office:bet365 1:1   :-*

Alsóházi rangadó. Nagyon sok hiányzója lesz a vendégeknek.

Harrison Otálvaro (13/3 középpályás), Sebastián Hernández (11/0 középpályás), Duván Viáfara (11/0 védő), David Lemos (15/6 csatár, Edwin Laszo (8/0 középpályás), Antonio Romero (3/0 csatár). Mindenképp érzékeny veszteség Lemos, a csapat házigólkirálya.

Hivatalos forrás: https://twitter.com/ddelbalon/status/1381605847084720131?s=20 PUSH
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 13, 2021, 18:34:15
05. ANGLIA
League One 20:00

Blackpool vs. Accrington Tipp: Hazai és több (1X2 + Gólszám 1,5) Odds:1,87  Office: Tippmix 0:0

Blackpool:
Xg:1.41
Xga:1.10

Accrington:
Xg:1.51
Xga:1.64

Forrás:
https://www.blackpoolgazette.co.uk/sport/football/blackpool-fc/blackpools-players-are-warned-to-expect-a-wounded-accrington-stanley-3198133
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 14, 2021, 16:37:17
Mindig vannak szar napok... a tegnapi rendesen odatett...

Májusban kicsit változtatok...





Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 14, 2021, 16:50:48
01.

Liverpool vs Real Tipp: 1. félidő: 1.0 gól alatt Odds: 2,40  Office:bet365


Akkor szembe megyek a realítással. A Real-nak kényelmes dolga van, csak ölnie kell az időt. Ha Liverpool védelme hozza a szokásost, akkor még ajánd gólokat is kaphatnak Zizu-ék.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 14, 2021, 17:02:17
02.
EURÓPA
Bajnokok Ligája - Play Off

Borussia Dortmund vs. Manchester City Tipp: Első félidő: Mindkét csapat szerez gólt és H. Odds: 21.00 Office:bet365

Meglepetést várok. City-nek még nincs meg a továbbjutás...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 16, 2021, 17:47:20
Magyar NB1 :Budafok vs Diósgysőr H 1:2

Német 3: Bayern München II vs. Rostock Tipp: DNB V 0:1

Bahrain: Busaiteen vs. Al-Rifaa Tipp: Vendégcsapat 1,5 gól felett 1:1

Ligue 1: Lille vs Montpellier  Tipp: BTTS: Igen 1:1

Premier Liga: Everton vs Tottenham Tipp: V  2:2

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 18, 2021, 10:49:06
OLASZORSZÁG
Serie A

12:30

Milan vs Genoa Tipp: BTTS  Odds:1,85 Office: bet365 félidő 1:1

A Milan az elmúlt két hónapban nem nyert hazai mérkőzést a Serie A-ban, a Genoa pedig az elmúlt öt meccsen öt pontot gyűjtött. Zlatan
kisfiamat piros lappal lezavarták a Parma ellen, így a svéd klasszis távolról drukkolhat a hazai győzelemért. A Genoa-ról írtam a Juventus ellen. Körülbelül azt hozták amit vártam... Harcos, kellemetlen focit játszó együttes. Egyébként a tabellát nézve a vendég együttes továbbra sincs biztonságban. A vasárnapi csörtében a BL helyezések elérése messzebb vagy közelebb kerülhet egyes csapatoknak. Milan-Juventus-Atalanta-Napoli négyes egymás seggében van, de a Lazio-Roma páros is ott vár a háttérben. Az újabb hazai pontvesztés, akár a Milan BL indulását is fenyegetheti. A Milan pontvesztése márpedig benne van a levegőben, ugyanis Stefano Pioli együttese soha nem nyert a Genoa ellen. A Rossoneri-ék az előző két találkozón egy döntetlent és egy vereséget szedtek össze.

Valószínű felállás

Milánó (4-2-3-1): G Donnarumma; Kalulu, Kjaer, Tomori, Theo; Kessie, Bennacer; Saelemaekers, Calhanoglu, Rebic; Rafael Leao

Felfüggesztve:  Ibrahimovic

Sérült:  Maldini, Calabria

Sárga lapos: Hernandez T., Calhanoglu, Castillejo, Saelemaekers, Rebic, Dalot

Genova (3-5-2): Perin; Goldaniga, Radovanovic, Masiello; Biraschi, Strootman, Badelj, Zajc, Ghiglione; Destro, Scamacca

Felfüggesztve:  Criscito

Sérült: L Pellegrini, Zappacosta

Sárga lapos: Ghiglione, Radovanovic, Pandev, Zajc


A lapok terén a hazai oldalon hatan is veszélyeztetve vannak.. Online egy Calhanoglu lappal szép szorzót foghatunk.



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 18, 2021, 11:36:03
OLASZORSZÁG: Serie A - 31. forduló 15:00

Atalanta vs Juventus Tipp: Juventus 1.5 gól felett Odds:2.10 Office:bet365 1:0

A mai rangadót Ronaldo izomproblémák miatt kihagyja... . Tudom, hogy a portugál sztár rúgta a Juveban idén a legtöbb gólt, de nélküle a csapatjáték jobban szokott működni. Ronaldo nincs, de helyette ott lesz Dybala. Összeségében Berna és Ronaldo fog csak hiányozni, így Pirlo a keret 98%-ra számíthat. Az előző fordulóban, kiderült, hogyha Pirlo megfelelően, minőségre tud cserélni, akkor képesek vagyunk megőrizni az előnyünket.
A meccsre rátérve:
"Az Atalanta kiváló formában van, Gasperini legénysége 4 egymást követő győzelemből érkezik, amelyeken 11 gólt szerzett (meccsenként átlagosan 2,75-öt), amire kapott 5 gólt (meccsenként 1,25), amelyek megerősítik azt, amit eddig mutattak a bajnokságban.
A Bergamo játékosai támadnak a legjobban, a 64,38 xG-re szereztek 71 gólt. Az Xg-nél pici túlteljesítés van, viszont a 30,84 xGA-ra, összesen 38 gólt kaptak, amivel Gasperini csapata csupán a Serie A 6. legjobb védelme, csak 2 góllal kaptak kevesebbet, mint az Udinese.  Gasperini csapatának általános játéka, hogy megpróbálja gyorsan visszaszerezni a labdát, amivel az ellenfelére nagy nyomást tud helyezni (PPDA 8.76). Ez a letámadás arra készteti az ellenfelet, hogy sok technikai hibát vétsen. Ez a módszer nagyon hatékony, mivel az Atalanta szerzi (14,2) a legtöbb labdát a bajnokságban. Azért láttuk, hogy a BL-ben ha nem működik ez a fajta játék, és a játékosok a labdakihozatalnál sokat hibáznak, könnyen előnybe tudják hozni az ellenfelet. Arthurt személy szerint várnám a kezdőbe, ma a középpályára mindenképp kellene egy gyors, technikás játékos, és a brazil a Benevento elleni hibája ellenére ezt stabilan hozni tudja. Valószínű, hogy Dybala-Morata-Chiesa fog felelni a támadásokért, Chiesa nagyon jó az 1-1 elleni játékban, míg Morata a befutásaival és gyorsaságával megbonthatja az Atalanta védelmi vonalát.
Valószínű felállás

Atalanta (4-2-3-1): Gollini; Toloi, Palomino, Djimsiti, Gosens; De Roon, Freuler; Malinovszki, Pasalic, Muriel; Zapata

Felfüggesztve: Romero

Sérült:  Hateboer

Sárga lapos: Freuler

Juventus (4-4-2): Szczesny; Cuadrado, De Ligt, Bonucci, Danilo; Kulusevski, Bentancur, Arthur, Chiesa; Dybala, Morata

Felfüggesztve:  nincs

Sérült:  Bernardeschi, Ronaldo

Sárga lapos:  nincs     
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 18, 2021, 11:38:58
NB2-NB1 :

DEAC vs Ajka V odds:1,66 0:1

Kispest vs MOL Fehérvár V Odds: 1,83 2:3

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 18, 2021, 12:39:46
OLASZORSZÁG
Serie A

Napoli vs Inter Tipp: DNB H Odds: 2.10 Office:bet365 1:1 PUSH!

Erős bennem a gyanú, hogy nem lesz jó a tippem. Sajnos a Napoli a nagy rangadokón nem tetszett. Az Inter szar játékkal, de mindig hozza a győzelmeket... tipik Conte és az 1:0-ák. Örülnék egy Inter pontvesztésnek...

Valószínű felállás

Napoli (4-2-3-1): Meret; Di Lorenzo, Koulibaly, Manolas, Hysaj; Fabian Ruiz, Demme; Politano, Zielinski, Insigne; Mertens

Felfüggesztve: Lozano

Sérült: Ghoulam, Ospina

Sárga lapoa: Demme, Mario Rui

Inter (3-5-2): Handanovic; Skriniar, De Vrij, Bastoni; Hakimi, Barella, Brozovic, Eriksen, Darmian; Lukaku, Lautaro

Felfüggesztve: nincs

Sérült: Kolarov, Vidal

Sárga lapos: Lukaku, Young
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 19, 2021, 16:34:37
Hogyan fogadjuk az Európai top bajnokságokra ezek után ?

Pl itt van a mai Leeds vs Liverpool. Lesz nem lesz, számít egyáltalán ?

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: oakland23 Dátum április 19, 2021, 16:44:07
Azért a Liverpool csak nyerni akar, a BL már létezik, ez a Szuperliga egyelőre eléggé képlékenynek tűnik.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 19, 2021, 16:49:17
Hát annyit tudok, hogy az olaszok ma összeültek, de az Inter, Juve, Milan nélkül.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 19, 2021, 17:18:02
Ezt az Uefa egyébként magának köszönheti... Szerintem kizsákmányolja a csapatokat. Ott a bajnokság 38 meccs + kupa + BL + válogatott kötelességek kb évi 40-50 meccs. Sok bajnoki nézhetetlen ... van 20 perc foci, aztán takarék... itt nem csak arról van szó, hogy az elit klubok tömjék a zsebüket. Az lenne jó, ha mindkét fél egyezségre jutna. Ronaldo például ezért nem játszhatna a portugál válogatottban, vagy Messi az argentínban ? Mit segített az Uefa a pandémia alatt?
Nem hiába Uefa maffia...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2021, 18:44:48
Ezzel nehéz vitatkozni:
"Megmondom őszintén nem értem a szurkolókat. A futball meghalt a tegnapi napon,mert megalakul a szuperliga. ÓRIÁSI TÉVEDÉS!!!
A futball már rég halott.
Mikor bejöttek a külföldi tulajok és mesterségesen pénzt pumpáltak gyökértelen,történelem nélküli klubokban,amelyeket felduzzasztottak jó sok pénzzel (meg kell nézni hány PL-s csapatnak van angol tulaja!!!!).
A futball meghalt mikor bevezették a VAR-t,ami azt hozta,hogy már nem lehet örülni egy gól után se felhőtlenül,ordibálva,mivel ki tudja,hogy belógott-e a csatárnak a kis lábujja.
A futball meghalt mikor egy Neymarért kiadnak 220 milliót vagy mikor egy játékos egy héten többet keres,mint egy átlagember egész élete alatt.
A futball meghalt mikor kihalt a klubhűség teljesen.A játékosoknak és ügynökeinek csak a pénz számít,semmi más,zsoldosok lettek mind. A hűség utolsó dinoszauruszai most halnak ki Buffonnal vagy Chiellinivel az élen.
A futball meghalt mikor kitalálták,hogy az EB-k nyolc országban legyenek vagy mikor odaadták Katarnak az vb rendezést,amit megfejeltek azzal,hogy nem nyáron,hanem télen lesz a viadal.
A futball már rég halott mikor egy olyan évben amikor nem volt néző lassan egy egész éve a stadionokban és a csapatok órási bevételektől esnek el, egy Donnarumma 6 milliós havi fizetését 12 millióra szeretné emeltetni,amivel ő lenne  a világ legtöbbet kereső kapusa (???!!). Úgy,hogy ott akar maradni a Milanba,imádja a Milan  - mondja ő. Ő így támogatja a nehéz helyzetben anyaegyesületét.🤨
Nem a szuperliga öli meg a futballt,hisz az már régóta halott. Köszönhetően a pénzéhes játékosoknak és ügynökeiknek vagy a képmutató,álszent,korrupt Uefának és Fifának,akik a pandémia ideje alatt semmi segítséget se adtak a csapatoknak,akikből vígan meggazdagodnak. Ez a liga csak egy következménye mindezeknek."

Szomorú, hogy a focisták többsége nem fogta fel mi történik a világban....
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2021, 18:56:47
Bielefeld vs Schalke H Odds: 2,25 Office:bet365 1:0 :great:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2021, 20:44:34
A CHELSEA, A CITY, A BARCA ÉS AZ ATLÉTICO MÁRIS KISZÁLLT
Nem sokkal ezelőtt Dan Roan, a BBC Sport riportere közölte a hírt, amit aztán többek között a The Times és a The Telegraph is megerősített, hogy a Chelsea máris kihátrál a Szuper Ligából, amivel az egész projektet nehéz helyzetbe hozhatja. A londoni klub állítólag már a hivatalos papírok elkészítésén dolgozik, amit a Stamford Bridge előtt gyülekező, eredetileg tiltakozni szándékozó drukkerek máris örömmel fogadtak.
Pár perccel később a Manchester City is bejelentette kihátrálási szándékát, hogy aztán a TV3 Catalunya arról számoljon be, Joan Laporta, a Barcelona elnöke különböző garanciákhoz köti csapata belépését a sorozatba...
Egyes hírforrások szerint időközben az Atlético Madrid is búcsút mondott a sorozatnak...

Egyre jobb... Péntekre béke lesz :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2021, 21:08:08
Lemondott pozíciójáról Ed Woodward, a Manchester United ügyvezető alelnöke.

Holnapra kicsit tisztább lesz a kép, de hamar megfojtották ezt a próbálkozást. Egyelőre ami engem érint, az olasz csapatokról nem jött infó, hogy mi a szitu. Inter, Milan, Juventus.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 20, 2021, 21:31:12
Egyenlőre nem hivatolos forrásból származó információk szerint Andrea Agnelli lemond a Juventus elnöki posztjáról a Szuperliga kudarca miatt

... Csak ki ne zárjanak minket... 9 sikeres év után..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 21, 2021, 10:34:17
AGNELLI: A SZUPER LIGA SZÁZ SZÁZALÉKBAN SIKERES LENNE
,,A klubjaink között vérszerződés köttetett, a Szuper Liga projektnek száz százalékos esélye van a sikerre, így haladunk tovább – hangsúlyozta Andrea Agnelli a La Repubblicának adott interjújában, hogy nem adják fel még a milánói és az angol klubok kilépését követően sem, miközben hajlandóak a különböző futballintézményekkel való párbeszédre is. – Ha javaslatokkal állnak elő a számunkra, értékelni fogjuk azokat. A világ legcsodálatosabb versenysorozatát hoznánk létre, amely képes lehet az egész futballpiramis hasznára lenni, növelve az erőforrások eloszlását más klubok számára is. És továbbra is fennmaradna öt szabad hely minden évben, hogy a többieket a futballintézményekkel folytatott párbeszédek révén határozzuk meg. A nemzeti bajnokságokban és a kupákban való részvételünket egyértelműen folytatni szeretnénk. Maradunk a hazai versenysorozatokban, Olaszországban, Spanyolországban és Angliában minden stadionban pályára lépünk. A munkánk továbbra is szorosan kapcsolódik a hazai versenysorozatokhoz. Minden héten megadjuk a szurkolóknak az országos bajnokságok meccseit, illetve egy új versenysorozatot, amely képes összehozni a fiatalabb generációkat, akik eltávolodtak a futballtól. A sportág hatalmas vonzási válságot él át az újabb generációk irányában. Ha a stadionok kénytelenek egy évre bezárni, a 10-15 éves gyermekeket még inkább érinti mindez: valami más fogja érdekelni őket. Ez egy olyan folyamat, amelyet a járvány csak felgyorsít."
Nos, hogy mennyire gyors folyamatok zajlanak mostanság, azt bizonyítja, hogy a kedd éjszakai válságértekezletet követően a Szuper Liga hivatalosan is bejelentette, hogy ,,ideiglenesen" felfüggeszti a működését. Andrea Agnellivel kapcsolatban azonban továbbra is az a hír járja, hogy bár az ECA elnöki és az UEFA ügyvezető igazgatói posztjairól lemondott, a Juventus elnöki pozícióját (egyelőre...?) nem hagyta el.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 21, 2021, 16:48:10
Percről, percre jönnek hírek a Szuperligáról, ő az UEFA-t megfejték az angol csapatok... Még, hogy nem a pénzről szól.

Diósgyőri VTK vs. Puskás Akadémia Tipp: DNB H Odds: 2,37 Office:bet365 2:1   :cya:

Arra hajlok, hogy a Diós "bravúros" győzelmet szerez.... 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 21, 2021, 16:54:12
02. Olaszország Serie A:
Juventus vs. Parma Tipp: Parma 2.5 lap felett Odds: 2.25 Office:bet365

Dybala-Morata-Ronaldo egyszerre lesz a pályán... a vendégektől lapokat várok.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 21, 2021, 16:59:13
03. Bundesliga:

Werder Bremen vs. Mainz Tipp: Pontos Végeredmény: 6.50 Office:bet365 0:1  :noway:

A tippem Xg és az Xga mutatók alapján van rakva. Elég közel van mindkét csapat teljesítménye... a formák alapján is döntetlen szagú meccs.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 21, 2021, 17:09:40
04.

PL:
Tottenham vs. Southampton Tipp: 2.5 gól felett Odds:1,72  Office:bet365 2:1  :ok:

Edző váltás, botrány... az új tréner nagyon fiatal, Kane sérült.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2021, 16:32:11
Olaszország :
AS Roma vs. Atalanta Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és V Odds:2.87 Office:bet365

Roma (3-4-2-1): Pau Lopez; Mancini, Cristante, Ibanez; Karsdorp, Villar, Veretout, Calafiori; Pellegrini, Mkhitaryan; Dzeko

Felfüggesztett: Diawara

Sérült: El Shaarawy, Spinazzola, Smalling, Pedro, Kumbulla, Zaniolo

Sárga lapos: Veretout, Mancini

Atalanta (3-4-1-2): Gollini; Toloi, Palomino, Romero; Maehle, De Roon, Freuler, Gosens; Pessina; Muriel, Duvan Zapata

Felfüggesztve: Nincs

Sérült: Hateboer

Sárga lapos: Freuler

Ref: Calvarese
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2021, 16:36:25
Olaszország 20:45

Napoli vs Lazio Tipp: Lazio 2.5 lap felett Odds: 1,72 Office:bet365 

Valószínű felállás

Napoli (4-2-3-1): Meret; Di Lorenzo, Koulibaly, Manolas, Mario Rui; Fabian Ruiz, Bakayoko; Politano, Zielinski, Insigne; Mertens

Felfüggesztve: Demme

Sérült: Ghoulam, Ospina

Sárga lapon: Mario Rui, Manolas

Lazio (3-5-2): Reina; Patric, Acerbi, Radu; Lazzari, Milinkovic, Leiva, Luis Alberto, Marusic; Mozdulatlan, Correa

Felfüggesztve: nincs

Sérült: Luiz Felipe, Cataldi

Sárga lapon: Fares, Acerbi, Luis Alberto, Parolo, Caicedo
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2021, 16:39:56
Anglia:

Leicester vs. West Brom Tipp: AH +1.0 West Brom Odds: 1,70 Office:bet365

Érdekes meccs lesz... West Brom menekül a kiesés elől, míg a hazaiak hajtanak BL-ért.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 22, 2021, 16:48:36
Spanyolország 19:00

Atletico Madrid vs. Huesca Tipp: BTTS odds: 2,37 Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 23, 2021, 19:43:35
Ma csak egy tipp:

Arsenal vs Everton Tipp: H Odds: 2,00 Office:bet365 0:1 [/b]

Pro-san fogalmazva, két roncs összecsapása. A múlt az ágyúsok mellett van míg a jelen... :D

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 23, 2021, 21:52:13
Live:BAHREIN: Premier League - 16. forduló
Manama Club vs. Al-Budaiya H

Odds:2,30
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 24, 2021, 13:27:48
Oltás pipa, életben maradtam.. :) mehet a bet.


3. tipp:

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1

Time: 2022.0.4.24. 17:00
Metz vs. PSG
Tipp:AH -2.0 V
Odds: 2,25
Office:bet365

Dugó lesz :)
PUSH
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 24, 2021, 13:41:33
NB1

Kisvárda vs Diósgyőr Tipp: DNB V Odds: 1,61  Office:bet365 1:3

Bár nem egy haveri kör a két klub, de lehet lesz az a pénz, hogy 90 percre szeressék egymást.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 24, 2021, 13:50:33
Bundesliga 15:30

Mainz vs. Bayern München Tipp: Mindkét csapat szerez gólt Odds:1,61  Office:bet365

A hazaiaknak még nincs meg a biztonságot nyújtó pont mennyiség.. a Bayern-nél belső válság van. Az edző megy, Salihami tovább keveri a sz.rt... a bajnoki arany zsebben.. nálam kérdéses a motiváció...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 24, 2021, 13:57:01
Olaszország Serie A

Parma vs Crotone
Tipp: Lesz tizenegyes
Tipp 2: Lesz kiállítás: Igen
Odds:2,62
Odds:3,75
Office:bet365


Kétségbeesett csapatok utolsó tánca... Várhatóan mind a kettő kiesik.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 25, 2021, 11:05:09
Vasárnap:

1:NÉMETORSZÁG 3. Liga 13:00


Magdeburg vs. Lübeck Tipp: X2  Odds: 1,80  Office:bet365 1:0 83.. percig...oké volt a buli

Nem egy erős tipp, de a Magdeburg gyakorlatilag kivívta a bent maradást a német 3. osztályban. A Lübeck-nek viszont fontosak a pontok, ugyanis még van esélye kiharcolni a 3. ligás tagságát. A motiváción kívül a vendégek mellett az szólhat pluszban, hogy a hazaiknál számos fontos hiányzó lesz. Obermaier (33/5 és 5 gólpassz), Ernst (védő 22/1), Gjasula (közép. 13/2), Burger (védő 23/1), Jakubiak (közép. 17/1) és Frantzke (csatár 6/1) mind kihagyja a ma délutáni csörtét. A vendégeknél, ugyanazok lesznek akik már két hónapja nem bevethetők.
Boland (közép. 30/1), Deters(közép.19/1) és Rieder (vedő 20/1). A két csapat Xg mutatója 1,28 Xg, 1,43 Xga és 1,11Xg-1,52Xga. Döntetlen szagú..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 25, 2021, 11:10:04
2. NB1 14:30

Budafok vs Paks Tipp: 1,5 gól felett Paks. Odds: 1,53 Office: bet365

Gyakorlatilag a Budafok kiesett. Nehezen tudom elképzelni, hogy ma a Paks 2 gól alatt végezzen.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 25, 2021, 12:32:03
Tavaly a járvány miatt, kénytelen voltam beleásni magam a feröeri bajnokság rejtelmeibe. Mivel van európai foci ,ezért kiesett egy picit a látókörömből a mini állam bajnoksága. Sajnos nem gyakran kerül a reflektorfénybe Feröer szigete, amikor a futballról van szó. Valljuk be az őszintét nehéz is abból a bajnokságból rendes információhoz jutni. Arra emlékszem, hogy a Paks adott kölcsön játékost tavaly ebbe a bajnokságba. Bár, nehezen, de tavaly sikerült annyi infót gyűjtenem a csapatokról, hogy belőjem az erősorrendet. Az első pár fordulóban az eredményeket annyira nem sikerült eltalálni, de a szezon előre halattával az év eleji viszteségem visszajött. Most picit vártam, hogy idén ki, hogy szerepel...
Az információ szerzés most sem könnyű, mivel a klubok nem igazán frissítik a honlapjukat.


01. B63 Torshavn vs. Streymur Tipp: 3.5 gól felett Odds: 1,72 Office:bet365 2:1  :noway:
02. 07 Vestur Sorvagur vs. Vikingur Tipp: 1. félidő 1.5 gól felett Odds: 1,95 Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 25, 2021, 12:37:53
04.
OROSZORSZÁG: Premjer Liga - 27. forduló

Kazan vs Krasznodar Tipp: DNB H Odds: 1,83 Office:bet365 0:1   :noway:

https://www.eredmenyek.com/merkozes/YZsqvyIM/#osszefoglalas
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 25, 2021, 13:34:46
05.

FRANCIAORSZÁG: Ligue 1 - 34. forduló 15:00

Lorient vs Bordeaux Tipp: BTTS Odds:1,80 Office:bet365

Lorient:

Sérült: Tiago Ilori, Thomas Fontaine, Matthieu Saunier

Kétes: Nincs

Felfüggesztve: Nincs

Bordeaux

Sérült: Laurent Koscielny, Samuel Kalu, Dilane Bakwa, Otavio

Kétes: Nincs

Felfüggesztve: Tom Lacoux

A Lorient éppen hogy csak a vonal felett helyezkedik el, így a hazai csapat bent maradása továbbra sem biztosított. A Bordo formája az elmúlt fordulókban nagyon pocsék. Az eredményeket talán az is befolyásolhatja, hogy a csapat amerikai részvényesei szeretnék eladni a klubot. A francia források szerint csőd közelben van a klub. A csapat jövője eléggé képlékeny... Elvileg elég 1 db győzelem az első osztályhoz, de látva a csapat  borzasztó formáját, necces lesz ezt összehozni. A keretből egyedül Hwang Ui-jo-t lehet kiemelni, aki 11 góljával a csapat húzóembere. Az Xg adatok alapján a btts jó megoldás, már aki erre a meccsre szeretne fogadni.
Lorient: 1,27 Xg - 1,40 Xga
Bordeaux: 1,06 Xg - 1,55 Xga 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2021, 17:19:58
SVÉDORSZÁG
Allsvenskan

Göteborg vs. Degerfors Tipp: Göteborg 1,5 gól felett Odds:1,80 Office:bet365

Várhatóan Hamsik a kezdőben kap helyet a hazaiaknál. A Deger, a jó kupa szereplés után, váratlanul gyengén kezdte a szezont. A Kalmar ellen például csak két kaput eltaláló próbálkozást tudott felmutatni Tobias Solberg csapata. Hazai csapatban látok értéket.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2021, 17:29:33
02. OLASZORSZÁG
Serie A

Torino vs Napoli Tipp: Büntető lapok száma 4.5 felett Odds: 1,80 Office:bet365

A Torino az utóbbi 4 meccsén veretlen tudott maradni, míg a Napoli az előző fordulóban kiütötte a Lazio-t. Gattuso csapata az ilyen jellegű mérkőzéseken néha lefagy. Nem egyszer fordult elő a szezonban, hogy "kisebb" csapatok ellen nem muzsikált jól a csapat. Mindenesetre a Gattuso-ék nagyon közel vannak a BL helyekhez.
Valószínű felállás

Torino (3-5-2): Sirigu; Izzo, Nkoulou, Bremer; Singo, Rincon, Mandragora, Verdi, Ansaldi; Sanabria, Belotti

Felfüggesztve: Nincs

Sérült: Nincs

Sárga lapon: Linetty, Lukic, Belotti, Zaza, Verdi, Nkoulou

Napoli (4-2-3-1): Meret; Di Lorenzo, Rrahmani, Koulibaly, Mario Rui; Fabian Ruiz, Demme; Politano, Zielinski, L Insigne; Osimhen

Felfüggesztve: Manolas

Sérült: Ghoulam, Ospina

Sárga lapon: Mario Rui
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2021, 17:38:58
03.
Lazio vs Milan Tipp:Mindkét csapat szerez gólt és döntetlen Odds: 4,50 Office:bet365


Szintén döntő bajnoki lehet a BL helyezések miatt, mivel a Lazio és a második helyezett Milan is vereséget szenvedett az elmúlt fordulóban.
A Rossoneri  2-1-re kikapott a Sassuolo ellen mégis a Juventus előtt maradt. Zlatan Ibrahimovic és Theo Hernandez kihagyhatja ezt a meccset, mert még mindig nem 100% -osak, így Rafael Leao kezdhet elől. A Laziónak még várni kell a Torino elleni meccsre, de Bajnokok Ligája reményeit gyengítette a Napoliban elszenvedett 5–2-es vereség, így itt kellenek a pontok. Ha sikerül Inzaghi csapatának a pontok begyűjtése, ez lesz a 10. egymást követő Serie-A hazai győzelme a Lazio-nak. A rivális Milan a Serie A történetében az első olyan klub lehet, amelyik egy adott szezonban az első 16 idegenbeli meccséből 14-et megnyer. Szerintem pontozkodás lesz.

Valószínű felállás

Lazio (3-5-2): Reina; Marusic, Acerbi, Radu; Lazzari, Milinkovic-Savic, Leiva, Luis Alberto, Fares; Mozdulatlan, Correa

Felfüggesztve: Nincs

Sérült: Escalante, Luiz Felipe

Sárga lapon: Acerbi, Fares, Luis Alberto, Parolo, Pereira

Milánó (4-2-3-1): G Donnarumma; Calabria, Kjaer, Tomori, Dalot; Bennacer, Kessie; Saelemaekers, Calhanoglu, Rebic; Leao

Felfüggesztve: Nincs

Sérült: A Donnarumma, Maldini, Ibrahimovic, Theo Hernandez

Sárga lapon: Dalot, Theo Hernandez, Saelemaekers, Castillejo, Calhanoglu, Rebic

Ref: Orsato
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2021, 17:44:53
04. Premier Liga: 21:00
Leicester City vs. Crystal Palace Tipp: -1.0 AH Leicester City Odds: 1,65 Office:bet365 PUSH


https://www.bbc.com/sport/football/56796836
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 26, 2021, 18:13:03
05.
Sportág, időpont:SPANYOLORSZÁG: LaLiga - 32. forduló Time: 2021.04.26. 21:00
Esemény: Eibar - Real Sociedad
Tipp:AH +0.5 Eibar
Odds:1,93
Iroda:bet365
Indoklás:A Celta elleni győzelem hatalmas veszteségeket okozott a Sociead keretében. A Real további négy játékost veszíthet az Eibar elleni párharc előtt. Aritz Elustondo és Carlos Fernández kisárgázta magát.  Zubeldia, a bemelegítés során a térdére panaszkodott. További hiányzók: https://www.eredmenyek.com/merkozes/GnJkAHIm/#osszefoglalas
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 27, 2021, 08:58:45
Egy kis érdekesség:
https://www.youtube.com/watch?v=Fovbozp4hL0

Uganda, női foci :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2021, 14:37:35
01.  Feröeri bajnokásg 20:00

NSÍ RUNAVÍK - VÍKINGUR GØTA Tipp: H Odds: 1,72 Office:bet365 1:1 Persze, pont X lett..

Az egymás elleniben egálra áll a két rivális 4 NSI - 4 Viging győzelem, az eddigi mérleg. Tavaly a Viking egy viszonylag idős kerettel játszott támadó focit. A csapat a top 6-ban végzett. Az NSI bajnokesélyesnek volt kikiáltva, jól is igazolt a vezetőség, ám az arany nem lett meg, csak az ezüst. Az új szezonban Allan Jepsen csapata újfent beragadt. Sikerült rögtön a két nagy riválistól (HB, Klaksvik) kikapni. Johan Poulsen csapata a Viking, a 2020-as szezon után erre az idényre alaposan megfiatalodott. A támadó foci megmaradt, kérdés, hogy a ,,fiatalabb" Viking képes-e újból ott lenni a top 5 közelében. A vendégeknél az előző forduló 9. percében súlyos keresztszalagszakadást szenvedő Ari Olsen (5/0 védő) hónapokra kidőlt. Magyar szempontból is érdemes lesz követni a mérkőzést, ugyanis Turi Dávid (6/0 középpályás) valószínűleg kezdeni fog a vendégeknél. Feröeren ritkán van meglepi, adott 4-5 jó csapat és a többi. A Vikingur körülbelül az 5-6. erő a bajnokságban, míg az NSI top csapat. 1,70-ért érdemes a hazai győzelmet választani.   

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2021, 14:50:29
02.

DEAC vs KAPOSVÁR Tipp:V odds: 1,80  Office:bet365 3:0


A kaposváriak fogadkoznak, hogy számukra csak a három pont elfogadható. Közben a vezetőség felbontott Várhidi Péter szerződését. Ha bent akar maradni a Kaposvár, akkor csak a három pont az elfogadható. A DEAC az egész szezonban küzdött, a keret nem felel meg az NB2-re. Ahol egy 40 éves Sidibe a legjobb játékos, nos, arra a csapatra csak is a kiesés vár. A mai nép tipp... :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2021, 15:13:16
03. NB2 18:00

BEKESCSABA - DVSC DEBRECENI Tipp: Hazai csapat 0,5 gól felett Odds:1,50 Office:Unibet 1:2 .. 54. perc

Huszti még tanulja az edzőséget, ezt a számok is mutatják. Az igaz, hogy a csabaiak meccsek óta hadilábon állnak a góllövéssel, viszont a Loki védelme csapni való.

https://1912elore.hu/site/beharangozo-bekescsaba-1912-elore-dvsc-20210428/
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2021, 15:31:33
Tanzániában szeretik a focit :)

https://www.youtube.com/watch?v=9bFuPmfJrCU
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 28, 2021, 19:18:52
Elég gyenge hónapom lett.

Közel 73 tipp ebben a hónapban. A találati arány éppen, hogy pluszos.


38GY és 35V
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2021, 09:50:41
01.AUSZTRÁLIA
A-League

Melbourne City vs. Newcastle Jets Tipp: jamie-maclaren 2 vagy több gólt szerez Odds:2,60 Office:bet365 3:1, de pont csak 1 gólt lőtt

A 27 éves támadó remek formában van és valószínű, hogy az utolsó helyezett Jets-nek is betalál. Egyébként a City az utóbbi időben hazai környezetben elég magas Xg-el végzett. 4,26-os és 2,58-as mutatóval végzett az utolsó két hazai bajnokiján a Melbourne.

Várható kezdők:
Melbourne City  (4-3-3): Tom Glover; Scott Jamieson, Curtis Good, Rostyn Griffiths, Ben Garuccio; Marco Tilio, Taras Gomulka, Florin Berenguer; Craig Noone, Jamie Maclaren, Connor Metcalfe

A Newcastle Jets (4-3-3): Jack Duncan; Connor O'Toole, Nikolai Topor-Stanley, Lachlan Jackson, Matthew Millar; Steven Ugarkovic, Koszta Petratos, Angus Thurgate; Ramy Najjarine, Roy O'Donovan, Valentino Yuel
Sérült: Ben Kantarovski, Tete Yengi, Nigel Boogard


https://www.infogol.net/en/player/jamie-maclaren/20294
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2021, 10:07:48
02. NB1 17:30

Diósgyőri VTK vs. Újpest Tipp:H Odds: 2,00 Office:bet365

Elsősorban a motivációkat vettem figyelembe. A Diósgyőrnek csak a győzelem elfogadható, míg az UTE játékosainak fejében már a Magyar Kupa döntő járhat. Nehéz arra válaszolni, hogy a Diós most elkapta a fonalat, vagy kicsit segítettek neki a győzelmekben. Bár, mintha tavaly is a szezon végén támadt volna fel a hazai csapat. 

Firga úr, figyelmeztetett, hogy még matematikailag az UTE is kieshet.. a hazai pálya előnye akkor is a Diós mellett van. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2021, 10:36:58
03.
EURÓPA
Európa-liga - Play Off 21:00

Manchester United vs. AS Roma Tipp: AH +1.5 HC ROMA Odds: 1.54 Office:bet365

Egy érdekes stat: A United elveszítette mind a négy elődöntőjét, ahol Solskjaer vezetésével játszott. Solskjaer utolsó trófeája a 2013-as Norvég Kupa volt a Molde-val. Az erőviszonyok alapján a United győzelmét (továbbjutását) várják, de az olasz csapat nem egyszer bizonyította, hogy képes a bravúrra. Fonseca ráadásul jó híreket kapott,  ugyanis Smalling visszakerül a védelem tengelyébe, miután teljesen felépült a sérüléséből.

Manchester United (4-2-3-1):  De Gea; Wan-Bissaka, Lindelof, Maguire, Shaw; McTominay, Fred; Rashford, Fernandes, Pogba; Cavani

Man Utd kispad: Grant, Henderson, Fish, Williams, van de Beek, Mata, Elanga, James, Shoretire, Greenwood, Diallo

Roma (3-4-2-1):  Pau Lopez; Smalling, Cristante, Ibanez; Karsdorp, Diawara, Veretout, Spinazzola; Pellegrini, Mkhitaryan; Dzeko

Roma kispad : Mirante, Fuzato, Kumbulla, Santon, Peres, Villar, Ciervo, Darboe, Perez, Mayoral
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2021, 11:05:40
04.

SPANYOLORSZÁG
LaLiga 19:00

Barcelona vs Granada Tipp: Granada 0,5 gól felett Odds: 1,95 Office:bet365

Egy győzelem a Barcelona-t az élre repíti. Hosszú idő után újra az első helyen lennének Messi-ék. Na, de ez ilyen egyszerű? Hazai oldalon továbbra sincs Ansu Fati, Philippe Coutinho, Martin Braithwaite sérült, míg Miralem Pjanic, aki amúgy sem sokat vizet zavart, kétséges. Az egyik spanyol lap élesen kritizálta Koeman bácsit, hogy a fiatal Pedri-t túlhajtja.  Az a bajom, hogy a Barca védekezése néha elég vicces. Általában Lenglet teljesítménye marad el a ,,Barca" szinttől. A francia védő a szezonban 6 sárgát kapott és a piaci értéke 40 millióról 25 millió euróra csökkent. Komoly értékcsökkenés egy védőnél. A Granada nyugodtan, nyomás nélkül focizhat. Hiába van a vendégeknél majdnem egy kezdőnyi hiányzó ( Neyder Lozano, Domingos Duarte, Luis Milla, Rui Silva, Carlos Neva, Jesús Vallejo, Antonio Puertas, Ángel Montoro, Kenedy, Roberto Soldado, Alberto Soro.) egy gólra így is jónak érzem őket.   

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2021, 11:11:54
05. EURÓPA
Európa-liga - Play Off 21:00

Villarreal vs. Arsenal Tipp: Pontos végeredmény 2:1 Odds: 10.00 Office:bet365

Kiegyensúlyozott találkozó, viszont Emery óriási EL tapasztalattal rendelkezik.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2021, 11:18:31
06.NB1

MTK Budapest vs. MOL Fehérvár FC Tipp: 2,5 gól felett Odds:1,75 Office:bet365 1:3

A Vidinek a 3. helyet biztosítania kellene. A kérdés ugyanaz, mint az újpestieknél, hogy fejben a vidi játékosok mennyire pörögnek rá erre a meccsre. Szabiccsal javulgat a Vidi, ezt a számok is alátámasztják.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 29, 2021, 23:43:35
Idézetet írta: hillandkimi Dátum április 29, 2021, 11:11:54:great: :great:
05. EURÓPA
Európa-liga - Play Off 21:00

2:1 win

Villarreal vs. Arsenal Tipp: Pontos végeredmény 2:1 Odds: 10.00 Office:bet365

Kiegyensúlyozott találkozó, viszont Emery óriási EL tapasztalattal rendelkezik.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2021, 10:41:05
Péntek:NB1

Paks vs Puskás Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és 2.5 felett Odds: 1,80 Office:bet365 4:2

Nincs nagyon, mit hozzáfűzni. Ha Paks, akkor over :) 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2021, 11:51:20
Írország:

Finn Harps - Shamrock Rovers  Tipp: Vendég és kevesebb (1X2 + Gólszám 3,5) Odds: 1,88 Office: Tippmix 0:2


Amikor jobb az ajánlat Pron, mint beten. A Finn Harsp kezdőjét illetően sok kérdés merül fel. Több kultsjátékos kiesett a hírek szerint.
"Ryan Connolly (1/0 középpályás) and Shane McEleney (6/0 védő) remain sidelined through injury while Ethan Boyle, Conor Barry, Johnny Dunleavy and Kosovar Sadiki (7/0 védő) are all doubts."
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum április 30, 2021, 16:25:32
03.BELGIUM
Jupiler League - Bajnokság Play-Off 20:45

Antwerp - Genk Tipp: 3.0 gól felett Odds: 1,95 Office:bet365 2:3

A legfontosabb középpályás Refaelov (33/9) a vezetőség döntése után a hat rájátszás egyik meccsén sem játszik, mert a hét folyamán szerződést írt alá az Anderlechttel, míg a középpályás Haroun (20/1) és a középső védő Zellen (11/0) kimaradt a keretből. Múlt vasárnap a Genk történetének ötödik kupáját ünnepelte, mivel a Brüsszelben rendezett döntőben a Standard Liege ellen nyertek. A trófea elnyerésével Genk bebiztosította helyét az Európai Ligában, de fontos lenne a második hely a rájátszásban, annak érdekében, hogy részt vehessen a klub a Bajnokok Ligája kvalifikációjában. Ma, Heinen (24/2 csapatkapitány, Genk) középpályást felfüggesztették, Wouters (8/0) pedig megsérült. Nyílt támadó futballt várok...Az Antwerp Xg-je amúgy sem rossz otthon 1.65Xg-1,43 Xga, míg a vendégeké 1.58Xg-1,72Xga. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 01, 2021, 09:23:41
Premier Liga:
Brighton & Hove Albion vs. Leeds United
Tipp:1X
Odds: 1,33
Office:bet365
Indoklás:Egyik oldalon sem lesz nagy hiányzó. A hazaiaknak minimum egy győzelem kellene, ahhoz, hogy biztosan bent maradjanak.
A Leeds pazar formában van, és már Bielsa csapata nem megy bele az adok-kapok meccsekbe. Sokkal tudatosabban játszanak, aminek az eredménye meg is lett, hisz a gárda könnyedén bent maradt a Premier Ligában. Az Xg adatok alapján a Brighton alul teljesít idén, a csapat olyan 12 góllal kevesebbet lőtt, mint amennyi várható lett volna.

Várható kezdők:
Brighton & Hove Albion possible starting lineup:
Sanchez; White, Dunk, Webster; Gross, Lallana, Bissouma, Moder; Trossard; Welbeck, Maupay

Leeds United possible starting lineup:
Meslier; Ayling, Llorente, Struijk, Alioski; Costa, Phillips, Dallas, Harrison; Roberts; Bamford


https://www.infogol.net/en/matches/result/english-premier-league/brighton-vs-everton-2021-04-12/70659
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 01, 2021, 10:45:36
02.
Olaszország:OLASZORSZÁG
Serie B

Entella -  Vicenza Tipp:AH -1.0 V Odds:2,75 Office:bet365 1:2

Az Entella gyakorlatilag kiesett az olasz másodosztályból, míg a Vicenza-nak szükséges a győzelem, ahhoz, hogy biztosítsa a tagságát jövőre. A vendégek három vereségből érkeznek, de azokon a találkozókon eléggé tartalékos szerepelt Di Carlo együttese. Azt is számításba vettem, hogy az Entella hét közben játszott, míg a Vicenza pihenhetett. Fontos azt is megjegyezni, hogy a Vicenza két legjobb csatára Meggiorini és Dalmonte felépült, így ők ma játszhatnak.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 01, 2021, 10:58:01
OLASZORSZÁG
Serie B:


Salernitana - Monza Tipp: DNB H Odds: 1,83 Office:bet365 1:3

A pontok alapján a Salernitana-nak van több esélye megcsípni a dobogót, amivel egyenes út vezet a Serie-A-ba. Az oddsok nem tükrözik, hogy a Monza-nak gondjai adódtak a meccs előtt. Összesen 8 játékosára nem számíthat ma Brocchi. Biztonsági okokból (covid gyanú)  Boateng (23/5 középpályás), Bellusci (26/1 védő), Donati (25/3 védő), Gytkyaer (20/6 csatár), Armellino (26/2 középpályás), Barillà (27/3 középpályás), Bettella (15/2 védő), Maric (21/2 csatár ) sem elérhető. Mario Balotelli (8/2 csatár) pedig "ismeretlen" okok miatt került ki a keretből. A Monza-nak nagyon erős kerete van a Serie-B-ben, szóval még ennyi hiányzó ellenére is óvatosan tippelek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 01, 2021, 11:34:49
HOLLANDIA
Eredivisie

Vitesse vs Zwolle Tipp: 2.5 gól felett Odds:1,70  Office:bet365 2:1

Hazai oldalon a hiányzók: Jacob Rasmussen (26/2 védő), Riechedly Bazoer (26/4 védő), Maximilian Wittek (29/2 védő), Sondre Tronstad (20/1 középpályás), Eli Dasa (27/0 védő).

Zwolle hiányzói: Bram van Polen (24/4 csapatkapitány, védő),  Sai van Wermeskerken (22/0 védő), Mike van Duinen (22/3 csatár), Thomas Buitink (23/3 csatár), Immanuel Pherai (24/1 középpályás), Virgil Misidjan (14/4 szélső), Nigel Bertrams (0/0 3. számú kapus), Eliano Reijnders (28/3 középpályás)

Információ: https://www.rtlnieuws.nl/sport/voetbal/artikel/5228363/pec-zwolle-mist-tegen-vitesse-spelers-vanwege-coronavirus


A szellős védelmek miatt egy overt megér a mérkőzés. Arra még tűrhető az odds.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 01, 2021, 11:50:41
OLASZORSZÁG: Serie A - 34. forduló

Milan vs Benevento Tipp: Mindkét csapat szerez gólt Odds: 1,80  Office:bet365

Nyomás alatt van mindkét együttes. A Milan hosszú idő után lecsúszott a dobogórol, egészen az EL helyezésekig, míg a Benevento a Juventus
legyőzése óta pocsék formában játszik. Jó hír a hazaiaknak, hogy Ibra visszatér, ennek ellenére a Milan otthon rengeteg pontot veszít. Az utolsó tíz hazai bajnokijából csupán 2-őt tudott megnyerni. Ami még szembetűnő, hogy ezeken a találkozókon csak egyszer (Crotone) nem kapott gólt.

Probable line-ups

Milan (4-2-3-1): G Donnarumma; Calabria, Kjaer, Romagnoli, Theo Hernandez; Bennacer, Kessie; Saelemaekers, Calhanoglu, Rebic; Ibrahimovic

Suspended: None

Injured: A Donnarumma

On a yellow card: Dalot, Theo Hernandez, Saelemaekers, Castillejo, Calhanoglu, Rebic

Benevento (3-5-2): Montipò; Glik, Barba, Caldirola; Depaoli, Hetemaj, Schiattarella, Ionita, Improta; Gaich, Lapadula

Suspended: None

Injured: Moncini, Foulon, Sau, Tuia
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 02, 2021, 09:59:50
FRANCIAORSZÁG
Ligue 1 13:00

Bordeaux vs. Rennes Tipp: V  odds: 1,70  Office:bet365

Továbbra is mélyzuhanásban van a Bordo... A Lorient simán átgázolt az előző fordulóban a hazaiakon. 

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 02, 2021, 10:03:53
MAGYARORSZÁG
OTP Bank Liga 17:00


Budafok vs Honvéd Tipp: 2/2  Odds: 1,80 Office:bet365

Elég nagy szégyen lenne Feritól, ha a Honvéddal is kiesne a bajnokságból. A Honvéd sorsa a saját kezében van. Dráma vagy sima vendég győzelem? A Budafok szétesett, Csizi lemondott...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 02, 2021, 10:12:53
MAGYARORSZÁG
Merkantil Bank Liga NB2 14:30

Debreceni VSC vs. Csákvár Tipp: 3.0, 2.5 gól felett Odds: 1,95 Office:bet365

Amióta Huszti átvette a Loki irányítását, folyamatosan romlik a csapat teljesítménye. Elsősorban a csapat védekezése lett katasztrófa. Kondás edzősködése alatt is voltak ezzel a szekcióval gondok, de amit Huszti akar játszatni, arra egyszerűen nem alkalmas az állomány. Dzsudzsák kemény kritikái a nyilvánosság előtt azt sugalja, hogy az öltözőben sincs minden rendben. Ha folytatódik ez a kautikus játék, akkor ma is lehet számítani egy vagy több debreceni hibára. Over mellett döntöttem.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 02, 2021, 10:31:48
MAGYARORSZÁG
Merkantil Bank Liga NB2 17:00


Kaposvár vs. Pécsi MFC Tipp: V  Odds:1,70 Office: bet365

A DEAC vereség után, szerintem jó lesz a Kaposnak az NB3. Nagy arc megvolt, hogy csak a 3 pont az elfogadható... duma és duma.. a pályán egy ötlettelen, pontatatlanm motíválatlan játékosok kolbászoltak. A Pécs rutinus kis gárda, viszonylag stabil, jó focit játszik. A vendégek formája nem jó mostanság, de ezt a Kapos-t jelenlegi állapotában bárki megtudja verni
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 02, 2021, 10:43:57
OLASZORSZÁG
Serie A 20:45

Sampdoria vs Roma Tipp: 1x Odds: 1,54   Office:bet365 2:0

Abban bízom, hogy a Samp ma kitudja használni azt, hogy egy fáradt Roma-t fogad. Fonseca együttese nagy vereségbe szaladt bele Manchester-ben. A hatos mellett több alapember is kidőlt a csapatból. Leonardo Spinazzola, Jordan Veretout és Pau Lopez nem lesz bevethető. Zaniolo, Pedro, Calafiori pedig régebb óta hiányzik. Minimum egy pontot elcsíphet a Samp. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 03, 2021, 16:52:04
01.Németország, Bundesliga 18:00

Mainz vs Hertha Tipp: 1 félidő 1.0 gól alatt 1,75 Office:bet365 1:1

Gyilkos menet vár Pali csapatára. A Hertha keretében tisztogatott a covid, egyelőre Lukebakio, Plattenhardt, Jarstein, Netz és Löwen nem tudott a csapathoz csatlakozni. Jarstein-t például annyira elérte a betegség, hogy a norvég kapus kórházi kezelésre szorult. Szerintem Dárdaiék csak abban az esetben tudják kiharcolni a bent maradást, ha mindenki odateszi magát. A karantén alatt a berliniek alig tudtak edzeni, de annyit már tanultam a járvány alatt erről, hogy ez nem mindig lesz befolyásoló tényező, sőt valamikor jót is tehet. Visszatérve a meccsre. A Mainz nagyszerű formában van, így Palitól egy biztonsági játékot várok. Kevés kockázat, masszív védekezés. Az első félidőben óvatos játékot várok, ezért egy biztonsági undert érzek ide jónak.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 03, 2021, 17:20:37
02. OLASZORSZÁG
Serie A

Torino vs. Parma

Tipp: Torino értékesít egy büntetőt
Odds:4,33
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és 2.5 gól felett
Odds:1,95
Tipp: Lesz kiállítás: Igen
Odds:4,50
Office:bet365

A Parma előző 5 idegenbeli mérkőzésén szépen termelte a gólokat.

Juventus 3 - 1 Parma
Cagliari 4 - 3 Parma
Benevento 2 - 2 Parma
Fiorentina 3 - 3 Parma
Spezia 2 - 2 Parma

Hol is kezdjem a két csapat történetét? A bikák nem ilyen szezonról álmondtak, a Parma végre egy tőkeerős amerikai tulaj kezébe került, szép célok voltak idény elején, aztán jött a pofára esés. Már nem azok az edzők vannak, akik nyáron... Az egyiknek bejött a váltás, a másiknak nem. A kereteket nézve a bikáknak ott kellene lennie a 6-9. hely környékén, míg a Parma-nak a középmezőnyben. Erre, ha ma kikap újból a Parma, gyakorlatilag kiesik, ha a Torino buk pontokat, akkor kieshet... A tét nagy és ez a feszkó lehet átszáll egy két játékosra. Benne van az over, a tizi és a piros is, bírótól függetlenül a meccsben. 

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 03, 2021, 17:56:12
SPANYOLORSZÁG
LaLiga

Sevilla - Ath. Bilbao  Tipp: AH 1.0 gól alatt Odds:1,85 Office:bet365

Bár írták, hogy a Bilbao ma kicsit lazábbra veszi a figurát, de az utazó kerete nem ezt tükrözi. Három hiányzóról tudok: Yuri (23/1 védő), Muniain (28/5 középpályás) és Capa (28/0 védő) nem lesz csak. Mondjuk a vendégek idegenbeli teljesítménye eléggé vérszegény 2GY-7D-7V, de pont olyan sorozatot fut a Sevilla, hogy becsúszhat egy nem várt döntetlen. A Bilbaót nehéz feltörni, eléggé keményen védekezik, ezért itt is előfordulhat, hogy az első félidőben nem születik gól.

Athletic Club squad list:

Unai Simón, Ezkieta, Morcillo, Nuñez, Iñigo Martínez, Yeray, Vesga, Ibai, Unai López, I. Williams, Berenguer, Lekue, Sancet, De Marcos, Villalibre, Raúl García, Balenziaga, I. Vicente, Vencedor, N. Williams, Aitor Paredes and Prados.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 04, 2021, 16:59:03
17:30 kor lesz egy finn női meccs.

TPS Women - TuWe Women Tipp: 3.0, 3.5 gól felett Odds:1,90 office:bet 365

Eléggé kutyaütő a vendég csajszi gárda.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 04, 2021, 17:07:03
02.
Manchester City vs. PSG Tipp: Büntető lapot kap: Neymar Odds: 3,00 office:bet365

A brazil szamba király, ha úgy alakul a meccs tuti kap lapot. Elég sokat szokott reklamálni és néha elég durva hiszti jön rá, nem beszélve az állandó fetrengéseiről.

A másik fogadásom Kimpembe. Szereléseinek száma 1,5 felett. Odds: 1,80 (speciális piacon belül)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 04, 2021, 17:21:19
ALGÉRIA
1. divízió

MC Alger vs. Bel Abbes Tipp: -1.5 HC H Odds: 2,05  Office:bet365

Minimál tétet megér. Állítólag a Bel Abbes anyagi gondokkal küzd, és a mai meccs előtt jó pár játékost az A-keretből nem tudtak letesztelni. Tehát a vendég csapat erősen tartalékos lehet. A Bel Abbes amúgy sem szerepelt jól a bajnokságban, csupán 15 pontja van.. .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 04, 2021, 19:18:38
Idézetet írta: hillandkimi Dátum május 04, 2021, 16:59:03
17:30 kor lesz egy finn női meccs.

TPS Women - TuWe Women Tipp: 3.0, 3.5 gól felett Odds:1,90 office:bet 365

Eléggé kutyaütő a vendég csajszi gárda.

4:0 :beerchug: :beerchug: :beerchug: :beerchug:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 04, 2021, 22:08:47
Kimpembe 45 perc alatt lehozta. Már csak egy Neymar sárga kell. :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2021, 17:03:13
[b]SPANYOLORSZÁG
Tercera Division - 1. csoport - Második szakasz 20:15[/b]

Rapido de Bouzas vs. Silva SD Tipp: Ah 1.0, -1.5 HC H Odds: 1,95  Office:bet365

Ilyen alacsony osztálynál is néha található érték. A két rivális már korábban találkozott a Rapido de Bouzas stadionban, és a mérleg három győzelem és egy döntetlen a hazai csapat javára. Hasonlóképpen figyelemre méltó a helyiek sorozata, akik egymás után három mérkőzést nyertek otthon a Silva ellen. A Silva, mivel már nincs esélye az osztályozós rájátszásra, szépen elkezdte leadogatni a pontokat. Tudtommal, a Rapido ellen a vendégek tartalékosak lesznek. A Rapido-nak viszont van esélye elérni a 2. helyet, így talán a hazaiak magabiztos győzelmet szerezhetnek.
4:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2021, 17:14:15
EL SALVADOR
Primera Division - Clausura - Play Off 23:00

Aguila vs. Alianza FC Tipp:Ah +0.5 HC H Odds: 1,52 Office:bet365 0:1

A vendégknél 4 fontos játékos kiesett. Marvin Monterroza, Óscar Rodríguez, Óscar Cerén és Rubén Marroquín megsérült. Közülük a legfontosabb a csapatkapitány Marvin Monterroza, mivel ő csapat fazonszabásza a középpályán. Kevés gólos meccsnek tűnik, a hazai csapat minimum az X-re jó lehet.

Forrás: https://www.elgrafico.com/futbol/Alianza-con-cuatro-bajas-ante-Aguila-20210504-0014.html


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2021, 17:34:34
EURÓPA: Bajnokok Ligája - Play Off - Elődöntők 21:00

Chelsea vs. Real Madrid Tipp: Ah +0.5 HC V Odds: 1,65  Office:bet365 2:0

Werner meccsben tartotta a Realt. Az odavágón a Chelsea volt a jobb, de abból a meccsből kiindulni nem szerencsés. Olyan gyorsan pörög a járvány helyzet miatt az elit foci, ami sokszor felborítja az esélyeket. Sok utazás, kevés pihenés, maga a mérkőzés alatt is vannak hullámzások a játékban... Szerintem Zidane kielemezte és tanulmányozta az odavágón elkövetett hibákat. A hírek szerint lesz Hazard és Ramos.. ez a két játékos döntő befolyással bírhat ma.. Szóval értem, hogy a Chelsea az esélyesebb, de ezt a Real-t még nem írnám le. Ebben a párharcban kinéz egy hosszabbításos véghajrá. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 05, 2021, 17:48:00
DÉL-AMERIKA: Copa Libertadores - 3. forduló

Racing Club - Sao Paulo Tipp: V  Odds: 2,00 Office: bet365 0:0

Elég sok gonddal küzd a hazai csapat. Több kezdő játéka is kérdéses. Tomás Chancalay (11/3 középpályás) biztos, hogy nem fog szerepelni. További infó: https://www.futbolperuano.com/copa-libertadores/noticias/racing-club-vs-sao-paulo-en-vivo-por-la-fecha-3-de-la-copa-libertadores-306244
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2021, 16:35:16
01.NÉMETORSZÁG
Bundesliga

Hertha BSC vs. Freiburg Tipp:H Odds: 1,95 Office: bet365 3:0


Egy motivált Hertha fogadja, a kissé motiválatlan Freiburgot. Látva a Mainz-i meccset eléggé biztató volt a berliniek játéka, szóval az érték mindenképp a Paliék győzelme.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2021, 16:46:19
Izlandi női foci: 21:15

Vikingur Reykjavik nők - HK Kopavogur nők Tipp: -0.5, -1.0 H Odds: 1,82  Office:bet365 3:3

A hazai csapat erősebb elvileg erősebb, mint a vendég HK. A kérdés egyedül az, hogy mennyire lesz pontos a Vikingur.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2021, 16:52:57
EURÓPA
Európa-liga - Play Off

Arsenal vs. Villarreal Tipp: Mindkét csapat szerez gólt Odds: 1,70  Office:bet365 0:0

Emery jól elmérte magát az odavágón. A kiállítás sem segítette a tervét. Egyébként a spanyol csapatnak jó egy döntetlen is, de ehhez kell a gól. Az Arsenal-nak pedig lényegében az EL siker, döntő jelentene egy kis vígaszt. Durva lenne, hogy az EL-ben szintén angol házi döntőt rendeznének. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 06, 2021, 17:13:22
DÉL-AMERIKA
Copa Libertadores 00:00

Always Ready (Bol) vs. Deportivo Tachira (Ven) tipp: 1/1 Odds: 1,60 Office:bet365

Folyamatosan esik az odds. Valószínű, hogy a 4090 méter tengerszint feletti magasság lehet az oka. Ezt a klímát nehezen bírják a Ready ellenfelei. 2019-ben a Ready hazai bajnokiján meghalt egy bíró. Nem bírta a szervezete az oxigén hiányt.
Az esetről itt tudtok olvasni: https://hu.euronews.com/2019/05/20/palyan-halt-meg-a-futballbiro
Lényeges infó nincs: https://www.futbolperuano.com/copa-libertadores/noticias/always-ready-vs-deportivo-tachira-pronostico-y-cuando-juegan-por-la-conmebol-libertadores-306338
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2021, 19:49:42
GAMBIA: GFA League - 15. forduló 22:30

WAA BANJUL FC - TALLINDING UNITED Tipp: AH +0.5 HC TALLINDING UNITED Odds: 1,75 Office:bet365

Érdekesen alakulnak az oddsok ennél a meccsnél. A stat sem szól a hazaiak mellett... főleg, hogy otthon rosszabbak, mint idegenben.
https://www.eredmenyek.com/merkozes/xITbLPmE/#osszefoglalas

Egy kis ízelítő:
https://www.youtube.com/watch?v=XodFrAUx1zU

https://www.youtube.com/watch?v=vN1oxly-sds
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2021, 20:08:49
BOLÍVIA: Division Profesional - 7. forduló 21:00

Santa Cruz vs. Blooming Tipp: Blooming 1,5 gól felett Odds: 1,90 Office:bet365

A Santa Cruz-nál elfogyott a pénz, a keret gyenge és erősítésre szorulna... ez Bolíviában nem ritka eset. A Blooming papíron elvileg erősebb kerettel rendelkezik és néha tud így is focizni:
https://www.youtube.com/watch?v=6x994jpAmCI
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2021, 20:31:08
PERU: Liga 1 - Apertura - 7. forduló
Dátum: 2021.05.07 --22:30--
Meccs: Alianza Lima vs. Binacional
Tipp:Alianza Lima 1,5 gól felett
Odds: 1,80
Office:bet365
Indoklás: Farfan visszatér a kezdőbe, miután enyhítették a büntetését.
További infók: https://rpp.pe/futbol/descentralizado/alianza-lima-vs-binacional-en-vivo-jefferson-farfan-en-directo-online-liga-1-via-gol-peru-por-la-fecha-7-futbol-peruano-noticia-1335476
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 07, 2021, 20:43:39
FRANCIAORSZÁG
Ligue 1

Lens vs. Lille Tipp: Mindkét csapat szerez gólt Odds: 1,95  Office:bet365

Kőkemény francia rangadó, egyik csapatnak sem mindegy a végeredmény. A Lens általában 3-4-1-2 formációt alkalmaz, ami nem gyakori taktikai hadrend a ligában, de nagyon hatékony. Amikor a két csapat októberben találkozott, Lille 4-0 nyert, akkor 2,32 XG-re jött a 4 gól, tehát túl lőtte magát Christophe Galtier együttese. A Lens azóta javított a védekezésén, amivel 1,22 Xga-ra szorította a várható bekapott gólok számát. A Lille szintén jól védekezik, átlagos mutatója 1,16 Xga. Underes, talán a pontos 1:1-et meglehet kockáztatni. 


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 08, 2021, 18:53:42
01.

Fiorentina vs. Lazio  V Odds: 1,90 Offcie:bet365

Menni és menni a BL-ért. Lazio win.. más semmi más.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 08, 2021, 18:59:48
02.
Toulouse FC - SM Caen Tipp: AH -1.0 Hc H Odds: 1,65 Office:bet365 3:0

Sok a vendég hiányzó, az új edző sem segített. Pi (28/0 középpályás), Armougom (24/0), Deminguet (23/0 középpályás), Vandermersch (31/0 középpályás)) és Bammou (6 gólos csatár, házi gólkirály).

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 08, 2021, 19:02:16
03.
Liverpool vs. Southampton Tipp: 1 félidő 1.5 gól alatt Odds: 1,72  Office:bet365

Szokásos Pooli szenvedést várok, kevés góllal.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2021, 10:30:19
01. Norvégia


Bodø/Glimt vs. Tromsø Tipp: mindkét csapat szerez gólt Odds: 1,61 Office:bet365

Ma indul(na) a norvég bajnokság, de már egy mérkőzést a járvány miatt halasztani kellett. Elvileg Bodo-ban a tavalyi bajnok otthonában 600 néző lehet. A két csapat edző meccsen és a bajnokságban is gyakran remizett egymással. A legutóbbi sör, virsli találkozó 1:1-el végződött, de volt itt már 3:3, 4:4, 5:1. Kjetil Knutsen nagyjábból egyben tartotta a gárdát, Hauge és Janker volt a két nagy távozó, akikért kapott a klub egy kis pénzt. Igazolások tekintetében, jobbára free transzferek voltak. Az a totál futball megmarad-e, amit játszott tavaly a Bodo, azt majd az idő eldönti, de az aktuális ellenfél a Tromsö nem áll rossz nevekből. A nigéria Moses Ebiye-t emlegetik, aki ebben a szezonban befuthat. A csatár 12 gólig jutott tavaly. A középpályán Eric Kitolano lehet meghatározó, őt a Ullensaker/Kisa-ból hozták el. Viszont gond lehet, hogy a vezetőség 4 nappal a bajnokság előtt eladta a csapatkapitányt, Simen Wangberg-et, a Stabaeknek. A rutinos, 30 éves középpályás góljai szerintem nagyon fognak hiányozni. Ide egyelőre csak a gólváltásban láttam némi értéket. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2021, 11:25:33
02. Németország:

NÉMETORSZÁG: Bundesliga - 32. forduló

Hertha vs Bielefeld Tipp: H Odds: 1,80 Office:bet 365

Megtorpanás vagy a bent maradás kiharcolása. Egyelőre Paliék nagyot mennek a karanténos szünet után. Bár, a keret rögtön megérezte a zsúfolt naptárat. Két meccs sem telt el nagyon és már Khedira megint megsérült, illetve kiesett Guendouz, aki megkapta az 5. sárgáját. Valószínű, hogy a francia ma nem játszott volna, mivel elég korán az első félidőben le kellett cserélni sérülés miatt. Abban a tekintetben szerencséje van Dárdainak, hogy ez a keret nagyon erős és Palit dicséri, hogy nagyon jól forgatja a játékosokat. Szerintem lendületből ezen a mérkőzésen is behúzza a Hertha a három egységet. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2021, 11:39:39
03.
OLASZORSZÁG: Serie A - 35. forduló

Verona vs Torino Tipp: DNB V Odds: 1,61 Office:bet365 1:1

A házigazdák edzője bejelentette, hogy kénytelen változatni a csapata kezdőjén, a 21 éves kapus, Pandur debütálhat a kapuban, míg Veloso (20/2 csapatkapitány, védekező középpályás) sérült, illetve Tameze (31/1 védekező kp.) eltiltott. A Verona újfent gond nélkül bent maradt, ezért folyamatosan csökken a gárda teljesítménye. A Torino viszont jó formában érkezik és a bikáknak nagyon kell a pont. Vendég oldalon nagy hiányzó nincs.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 09, 2021, 22:45:54
Arccal a falban. 9 csodás év után eljött a bukás éve. Nem Pirlo-t okolom, hanem a vezetőséget. Agnelli olyan utat akart, ami nem a Juve sajátja. Sarri-t hoztuk, keretet nem adtunk hozzá... majd jött Pirlo... a keret megint foghíjas volt... nyáron nem hoztunk csatárt... a középpálya gyenge vagyis hiányos, ode sem hoztunk senkit... Na mindegy, én követem a csapatom, bárhova is vezet az útja. Láttam Modena vs Juvet a B-ben.  Miért zuhanunk a mélybe? - Hogy megtanuljunk kimászni belőle... Nincs rendes befejező csatárunk, nincs szervező középpályásunk.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 10, 2021, 16:54:15
01.

Fulham vs. Burnley Tipp: X2 Odds:1,66 Office:bet365 0:2

Egy pont elég a vendégeknek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 10, 2021, 16:56:46
02.

Betis vs. Granada Tipp: HT/FT X/1. Odds: 4,33 Office:bet365


Eléggé remi király lett a Betis, de ha akar a gárda az EL-ben indulni, akkor ma nyernie kell. Szerintem a második félidő dönthet.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 10, 2021, 17:01:54
03.
DÁNIA
Superliga - Bajnokság Play-Off

Nordsjaelland vs. FC Köbenhavn Tipp: 3.0 gól felett Odds: 1,70 Office:bet365 2:2

Két támadó felfogású gárda... bajban lehet a Köbe, ha nem figyel.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 11, 2021, 16:33:31
01.
Manchester United vs. Leicester Tipp: DNB V Odds: 1,61 Office:bet365

Azért megvárnám a kezdőt, de megfordultak az oddsok... a norvég edző a Pool elleni rangadóra tartalékol, amit csütörtökön rendeznek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 11, 2021, 16:37:15
02.

Southampton vs. Crystal Palace Tipp:+0.5 HC Palace Odds: 1,91 Office: bet365 3:1


Eldőlt, hogy kiesik a Fulham, így a South-nak sem éles már ez a bajnoki. Bármilyen eredmény születhet, viszont Ings, a hazaiak egyik legjobb csatára, valószínű, hogy nem játszik.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 11, 2021, 16:40:54
03.

Napoli vs. Udinese Tipp: Mindkét csapat szerez gólt Odds: 1,80 Office:bet365 5:1


Gattuso jó munkát végez, de néha a csapata egy-egy meccsen kikapcsol... én érzek egy vendég gólt.. Az udine elég kemény tud lenni a jobb csapatok ellen.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 12, 2021, 16:43:25
01.

Torino vs. AC Milan Tipp: +1.0 HC H Odds: 1,60  Office:bet365

Zlatan Ibrahimovic játéka kérdésés, de szerintem ez a meccs nem a svéden fog múlni. Annyira a Milan nem győzött meg a Juve ellen... azért
Milánó piros-fekete felén sincs még kolbászból a kerítés. A Torino még nincs biztonságban, így nem lesz olyan könnyű a Milan-nak győzni. Bár, a hazaiknál Armando Izzo és Nicolas Nkoulou kidőlt a védelemből, ennek ellenére a bikák boríthatják a papírt.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 12, 2021, 17:04:36
02.

Schalke 04 vs. Hertha BSC Tipp: -1.0 HC V Odds: 1,70 Office:bet365

Bízva Dárdai mentor képességében ,talán nem lesz görcs a berlini lábakban és behúzza a Hertha ezt a mérkőzést.





Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 12, 2021, 17:12:43
03.

ANGLIA: Premier League - 36. forduló

Chelsea vs Arsenal Tipp: H Odds: 1,83  Office: bet365

Ha ma nyer a Chelsea, akkor atom biztossá válik a jövő évi BL indulása. Tuchel eléggé gatyába rázta taktikailag ezt a csapatot. Arteta-val érzésem szerint rosszabb ez az Arsenal, mint volt Emery-vel.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 13, 2021, 13:14:46
Ma remélem javítok... Rohadt Torino .. 0:7 ,Chelsea vereség...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 13, 2021, 18:21:34
01. 19:00 PL:

Aston Villa vs. Everton DNB V Odds: 1,72 Office:bet365


Az Everton elvileg még harcban a nemzetközi porondért, bár nem tudom az EL mennyire vonza Ancelotti-ékat.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 13, 2021, 18:24:35
02. Olasz B

Live:

Cittadella vs Brescia Tipp: Mindkét csapat lő gólt Odds: 1,70
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 13, 2021, 18:44:52
ANGLIA: Premier League - 34. forduló

Manchester United vs. Liverpool Tipp: United 1,5 gól felett Odds: 2,10 Office:bet365


Lehet nem leszek ezzel a Pool-osok körében népszerű, de a norvég edző kedden erre tartalékolt, hogy ma a legerősebb United tudjon játszani. Motiváció alapján Kloppéknak kellene harapósabbnak lennie, de ebben a szezonban a sérülések, a covid és a sűrű naptár miatt teljesen felőrőlődött a keret. Fejben, lélekben és fizikailag sem emlékeztet ez a csapat a tavalyira. Mivel a United-on nem lesz nyomás, így Fernandes-ék vígan kontrázhatnak az egész mérkőzésen. Bár vannak sérültek mindkét oldalon, szerintem ez döntően nem fogja befolyásolni a végeredményt.
Hazai oldalon:Harry Maguire
Vendég oldalon:Ozan Kabak, Naby Keita, James Milner és Ben Davies sérült
És jönnek a makacs tények:
A Liverpool ebben a szezonban a hét közepi Premier League-meccseiből csak kettőt nyert meg, mindkét győzelmet a Tottenham ellen szerezte. A vörösök a másik négy mérkőzésen nem szereztek gólt.
Jurgen Kloppnak idegenben még egyszer sem sikerült legyőznie a Manchester United-et.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 14, 2021, 16:34:34
Egyiptom: 19:00

Ghazl El Mehalla - Al Masry Club Tipp: 2,5 gól alatt Odds: 1.53 Office:bet365

A vendégeknél három kezdő hiányozni fog, plusz az Al Masry házi gólkirálya Omar Kamal sem bevethető
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 14, 2021, 16:38:24
ÍRORSZÁG: 1. osztály - 8. forduló

UC Dublin vs. Cork City Tipp: UC 1.5 gól felett Odds:1,66 Office:bet365

Nagyon gólerős az UC az idei bajnokságban és minden esélye megvan, hogy feljusson... A hazai csapatból érdemes kiemelni Colm Whelan-t, aki 8 meccsen 7 gólt szerzett.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 14, 2021, 16:44:12
ANGLIA: Premier League - 36. forduló

Newcastle vs. Manchester City Tipp: 1. félidő 1.0 gól alatt Odds: 2,40 Office:bet365

Callum Wilson, a hazaiak 12 gólos csatára megsérült...A City-nél pedig nem lehet tudni, hogy Guardiola milyen csapatot tesz fel, de én úgy gondolom, hogy "B", bár az a kezdő sem lesz szar.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 15, 2021, 10:39:02
01.
ANGLIA: Premier League - 36. forduló
Southampton - Fulham
Tipp:-1.5 HC Southampton
Odds: 3,5
Office:bet365

Indoklás: https://www.westlondonsport.com/fulham/football-wls-fulham-youngsters-could-feature-against-southampton-and-man-utd
További infó, hogy 8000 nézőt várnak ma a stadionba. Hazai oldalon: Bednarek (35/1 védő), Bertrand (29/0 védő) és Romeu (20/1 közép) fog hiányozni. A Fulham edzője több u23-as játékosnak szeretne játéklehetőséget biztosítani.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 15, 2021, 10:50:19
02.
NÉMETORSZÁG: Bundesliga - 33. forduló 15:30

Hertha BSC vs. Köln
Tipp: 1. félidő döntetlen és nem lesz gól
Odds: 2,75
Office:bet365

Indoklás: Nem hinném, hogy Dárdai sokat fog kockáztatni, főleg, hogy egy kezdőnyi játékosa fog hiányozni ma. Stabil védekezés és az ellenfél játékának megfojtása lesz a fő célja. Elméletileg itt az 1 pont is jó a berlinieknek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 15, 2021, 11:04:55
03.
OLASZORSZÁG: Serie A - 37. forduló
Spezia - Torino
Tipp: lesz kiállítás: Igen
Odds: 5.00
Office:bet365

Indoklás:Kiesési rangadó, ahol csak akkor lenne jó a sör-virsli X, ha ma játszana a Benevento és tudnák az eredményét... Hát, a szövetség kitolt a csapatokkal, mert a Benevento holnap fog játszani... Igaz a bikáknak van még egy elmaradt meccsük (Lazio) és az utolsó fordulóban otthon fogadják a Beneventot. Az utolsó meccs akkor lesz igazán éles, ha ma a Toro kikapna... Azt érzem egyedül a vendégeknek opció az X... A Spezia-n győzelmi kényszer van, az utolsó fordulóban ugyanis "bravúr" kellene a Roma ellen. Szóval, a 0:7 után a Torino-t érzem foghatónak a hazaiak részéről. Azzal is számolni kell mi van, ha nem jön a gól? Ki fog begözőlni ? Ebben a párharcban minden benne lehet, tizi, kiállítás, rengeteg lap.
Probable line-ups

Spezia (4-3-3): Provedel; Vignali, Terzi, Ismajli, Marchizza; Estevez, Ricci, Maggiore; Verde, Nzola, Agudelo

Suspended: None

Injured: Chabot, Mattiello, Acampora, Galabinov

On a yellow card: Ferrer, Gyasi, Vignali, Marchizza, Chabot, Farias

Torino (3-5-2): Sirigu; Lyanco, Bremer, Buongiorno; Singo, Baselli, Mandragora, Rincon, Rodriguez; Belotti, Sanabria

Suspended: Linetty

Injured: V Milinkovic-Savic, Murru, Nkoulou, Izzo

On a yellow card: Lukic, Belotti, Zaza
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 15, 2021, 16:50:22
ott volt a piros.... erre vissza... ááá
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 16, 2021, 09:51:43
01. ANGLIA: Premier League - 36. forduló

West Bromwich Albion vs. Liverpool
Tipp: -2.0 HC Liverpool
Odds: 2,08
Office:bet365

Indoklás: Kloppéknak nem elég csak nyerni... A Gólarány sem mindegy a helyezések miatt.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 16, 2021, 10:03:07
02.
OLASZORSZÁG: Serie A - 37. forduló
Parma vs. Sassuolo
Tipp: 1 félidő 2.0 gól felett
Odds: 3.50
Office:bet365

Indoklás: A Parma tele van sérülttel, a Sassuolo pedig még mindig odaérhet a 7. helyre.



PARMA (4-3-3): Sepe; Busi, Osorio, Dierckx, Gagliolo; Grassi, Hernani, Sohm; Kucka, Cornelius, Brunetta. Edző: D'Aversa. Cserék: Colombi, Rinaldi, Balogh, Zagaritis, Alves, Bani, Kurtic, Laurini, Valenti, Camara, Pellè. Hiányzók: Brugman, Cyprien, Iacoponi, Karamoh, Inglese, Man, Mihaila, Ger. Pezzella, Zirzkee, Conti, Gervinho.

SASSUOLO (4-2-3-1): Consigli; Muldur, Chiriches, G. Ferrari, Rogerio; Locatelli, Maxime Lopez; D. Berardi, J. Traore, Boga; Raspadori. Edző: De Zerbi. Cserék: Pegolo, Marlon, Ayhan, Peluso, Toljan, Kyriakopoulos, Obiang, Bourabia, Caputo, Djuricic, Haraslin, Defrel. Hiányzók: Romagna, Magnanelli.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 16, 2021, 10:21:06
03.
SPANYOLORSZÁG: LaLiga - 37. forduló
Barcelona vs Celta Vigo
Tipp:Celta Vigo 1,5 gól felett
Odds: 3,75
Office:bet365

Indoklás: A Barca védelme mostanság a vicc kategóriába tartozik, nehogy már egy Celta ne tudjon gólt rúgni... nem bíznék a hazaiakban ma, főleg, hogy minimális esélye van Messi-éknek a bajnoki aranyra.

Barcelona hiányzók : Frenkie De Jong, Sergi Roberto, Óscar Mingueza, Ansu Fati, Philippe Coutinho, Ronald Araujo

Celta Vigo hiányzók: Sergio Álvarez, Rubén Blanco, Emre Mor, Jeison Murillo, Renato Tapia, José Manuel Fontán

Lehetséges kezdők
Barcelona (4-3-3): Ter Stegen; Dest, Piqué, Lenglet, Alba; Ilaix, Busquets, Pedri; Dembélé, Messi, Griezmann

Celta Vigo (4-1-3-2): Villar; Mallo, Aidoo, Araújo, Martín; Beltrán; Méndez, Denis, Nolito; Aspas, Mina
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 16, 2021, 20:35:51
Celta :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 17, 2021, 16:36:21
01.
Verona vs. Bologna
Tipp: Pontos: 0:0
Odds: 15.00
Office:unibet
Indoklás: itt senkit semmi nem fog motiválni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 17, 2021, 16:39:13
02.
FINNORSZÁG: Veikkausliiga
Helsinki JK vs. Lahti
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és H
Odds: 2,87

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 17, 2021, 16:43:14
03.
Cittadella vs. Monza
Tipp: DNB Monza
Odds: 1,66
Indoklás: A nagyobb tőke és a minőség a Monza mellett szól.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 18, 2021, 16:47:55
SPANYOLORSZÁG: LaLiga2 - 40. forduló 19:00
Cartagena - Almeria
Tipp: 1X
Odds: 1.57
office:bet365

Indoklás: Az Almeria lélekben már a rájátszásra készül, mellesleg ma Villar (25/2) és Akieme (32/3) eltiltás miatt nem utazott Cartagena-ba.
A hazaiak az utolsó két meccsüket behúzták, ha ma nyernek biztos bent maradók.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 18, 2021, 16:54:15
Foci ANGLIA: Premier League - 37. forduló
Southampton vs. Leeds
Tipp: -1.5 HC Leeds
Odds: 4.50
Office:bet365

Indoklás: Végre 10ezer néző előtt rendezhetnek újra PL mérkőzést. Mivel egyik csapatnak sincs különösebb motivációja, így várhatunk egy nyílt, szórakoztató összecsapást. A Leeds Mateusz Klich-et és Robin Koch-ot elengedte, mivel a két játékos majd szerepel az EB-n. Szerintem a Leeds erőnlétben jobban fogja bírni a mérkőzést. Több gólos vendég sikert várok. 

0:2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 18, 2021, 17:05:04
OLASZORSZÁG: Serie A - 25. forduló
Lazio vs. Torino
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és H
Odds: 3,75
Office:bet365

Indoklás: A kis tesó megmentheti a bratyó seggét, ha győz ma a Lazio. A Torino hát.. X-re fog hajtani.. a győzelem a bikáktól meglepne, mert körülbelül egy gazellara hasonlít ez a csapat, mint sem egy bikára. Utolsó forduló benevento vs torino... Szóval a mai meccse a Toro-nak bűn rossz lesz és kis szerencsével összehoznak egy 0:0-t, vagy 1:1-t, vagy kinyílik a gólcsap és alapos verést kap a Toro...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 18, 2021, 22:36:17
Idézetet írta: hillandkimi Dátum május 18, 2021, 17:05:04
OLASZORSZÁG: Serie A - 25. forduló
Lazio vs. Torino
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és H
Odds: 3,75
Office:bet365

Indoklás: A kis tesó megmentheti a bratyó seggét, ha győz ma a Lazio. A Torino hát.. X-re fog hajtani.. a győzelem a bikáktól meglepne, mert körülbelül egy gazellara hasonlít ez a csapat, mint sem egy bikára. Utolsó forduló benevento vs torino... Szóval a mai meccse a Toro-nak bűn rossz lesz és kis szerencsével összehoznak egy 0:0-t, vagy 1:1-t, vagy kinyílik a gólcsap és alapos verést kap a Toro...

kurva jó... 0:0 legalább a leeds win sült.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 19, 2021, 14:21:56
01.
OLASZORSZÁG: Coppa Italia - Döntő
Atalanta vs. Juventus
Tipp: Juventus nyeri a kupát
Odds: 2,00
Office:bet365


Indoklás:
Először is, nézzük a számokat:
Atalanta: 2,13 Xg, 0,89 Xga
Juventus: 1,80 Xg, 1,10 Xga

Valahogy ez a döntő másodlagos a csapatoknak. Sőt tovább megyek, a Juventibus, a Juventus legnagyobb szurkolói portálja még nem is írt a mai kupáról... Az egyik olasz sport lap is csak ennyit közölt: "2010 ezen a napján Andrea Agnelli lett a Juventus elnöke, és ma este a 19. trófeáját veszi célba a Bianconerivel". Mindenkit a hétvégi thriller forduló érdekli. Az Atalanta történelmet írhat, illetve ha nem nyer súlyos euró milliókat bukhat... a Milan az egész éves jó teljesítményét dobhatja a kukába, ha nem nyer, illetve a Juventusnak is csak a győzelem elfogadható Bologna-ban. Persze a szövetség megint beletalált mikorra kell kiírni a döntőt. Persze tudom a covid, a szoros versenynaptár, aztán lassan itt van a nyakunkon az EB... Szóval a számok. Az Atalanta minden tekintetben a Juventus fölé nőtt idén.. ám az Atalanta vs Juventus bajnokin látszott, hogy ki lehet húzni a bergamoiak méreg fogát. Pirlo nagyon jól megszervezte a csapat játék és az atalantai játékosoknak nagyon kevés területük adódott a támadások vezetéséhez. Ha jól emlékszem alig volt kapura lövés a 90 perc során... Persze jött a dráma és egy megpattanó.. amivel oda lett a tuti döntetlen. Pirlo-nak talán több lehetősége lesz ma, mint akkor volt és az újonc tréner előnye, hogy gyorsan tanul. Bár jó ötletnek tünt, akkor a 4-4-2, de a kupa meccsen Ronaldo-val lehet változni fog a felállás. Dybala kezd elvileg a portugál mellett, a középpálya a szokásos, mivel Arthur játéka nagyon messze van az elvártaktól. Pirlo taktikájának egyik legfontosabb jellemzője a teljes hátvéd sort érintő pozícióváltások voltak. A felállás 4-4-2 vagy 4-4-1-1 között szokott váltakozni, ahol a szélsők ezáltal megtartják szélességüket, és mindkét oldalon közel maradnak az oldalvonalhoz. A full-backek azonban szűkebb területeket foglalnak el, és a labdaoldali full-back gyakran "alullapul", szemben az átfedésekkel, míg a másik hátvéd a pálya központi területeit foglalja el. A két középpályás is mozog a labda felé , amivel passz lehetőségeket kínálnak fel, ami egyben azt jelenti, hogy túlterhelik a szárnyakat, miközben egy átíveléssel, egy szabad játékos kaphatja meg a labdát. Azt már tudom, hogy ez a passzos játék a Juventus-nál hibákat szül. A középpálya, mint példuál Bentancur sokszor ront, de láthattuk Kulu eladott labdáit... Ezzel szemben áll majd az Atalanta gyémánt alakzatú taktikája. Általában Gasperini csapata letámadásnál, próbál mindig gyémánt formációt felvenni és úgy zavarni az ellenfelet. Az Atalanta szintén szereti a széleket használni és bevonni a szélső védőit a támadásba. Az tuti, hogy nagy harc lesz a széleken és sok múlik majd Chiesa és Cuadrado egyéni kreatívitásán. Ha sikerülne majd az atalantai presszinget kijátszani, akkor lesz esélye a Juve-nak, ha nem és sok labdát elszór a középpálya, akkor a teljes mérkőzés szenvedéssé fog fajulni. Mindenesetre a kupa siker, egy kis sebtapasz lenne és adna némi erőt a hétvégi thriller fordulóhoz.


Várható kezdők:
Atalanta (3-4-1-2): Pierluigi Gollini, Rafael Tolói, Cristian Romero, Berat Djimsiti, Robin Gosens, Remo Freuler, Marten de Roon, Hans Hateboer, Matteo Pessina, Duván Zapata, Luis Muriel.

Juventus (4-4-2): Buffon, Juan Cuadrado, Matthijs de Ligt, Giorgio Chiellini, Danilo, Federico Chiesa, Adrien Rabiot, Rodrigo Bentancur, Weston McKennie, Cristiano Ronaldo, Dybala.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 19, 2021, 15:23:32
02.
FRANCIAORSZÁG: Francia Kupa - Döntő
Monaco vs. PSG
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és H
Odds: 7.50
Office:bet3655


Indoklás:
Amikor Tuchel-t elküldték, mert nem ment a csapatnak... hát, Pochettino-val? Az argentin edző érkezése óta nem sok pozitív dolog történt a párizsiak háza táján. Volt egy bravúros továbbjutás a BL-ben, aztán jött a City ellen a sima bukás... (4-1-es) gólkülönbséggel. A visszavágón a nagy sztár Mbappe játszani sem tudott, ma pedig Neymar nem tud. A Németországban agyon bírált Kovac ehhez képest, összerakott egy nagyon ütőképes Monacot, amely ebben a szezonban kétszer is megtréfálta a nagy PSG-t. Szóval este a nyomás és a győzelmi kényszer a PSG vállát fogja nyomni. Itt van egy közel 1 milliárd eurós keret és lehet a 20/21-es szezonban nem nyer semmit... . A PSG elsősorban 4-2-3-1-es felállást használja Pochettino érkezése óta a Le Parc des Princes-ben. Ez a formáció a Pochettino csapatok egyik alappillére. Az argentin edző másik alapvető taktikai szempontja az agresszív nyomás gyakorlás, ez január óta már a PSG játékán is megmutatkozik. Ezzel a játékkal próbálják majd a Mbappe-ék széthúzni a Monaco vonalait. Nos, a magas letámadás hátránya, hogyha nem jól sikerül megzavarni az ellenfél labdakihozatalát, akkor nagy területek adódnak, illetve a védők hirtelen 1v1 szituációban találják magukat. Lesznek ma nagy hiányzók a párizsiak oldalán. Az egyik Neymar és a brazil mellett a másik fontos hiányzó Layvin Kurzawa, aki sérülés miatt kihagyja a döntőt. A balhátvédet nehéz lesz pótolni, mivel Bakker még nem ugyanaz a minőség illetve az előtte játszó Florenzi vagy Dagba nem igazán tud hatékonyan védekezni. Ez egy kulcs momentuma lesz a mérkőzésnek. Ha a Monaco ha szűkre tudja venni a PSG védekezését, akkor a beadásokból nagy gondokat okozhat Pochettino együttesének. Erre van is egy statisztika:Florenzi (37.84%) és Dagba (36,84%) rendelkeznek a legrosszabbak légipárbaj statisztikával, de Bakker is (53,66%) a párharcainak felét tudja megnyerni.. A Monaco a 2020/21-es szezon során számos különböző formációt használt a védekezésben – elsősorban a 4-4-2, a 4-2-3-1 és a 3-4-3-as variácókat kevergette Kovac. Arra számítok, hogy ma egy 4-4-2 vagy 4-2-3-1 szisztémát választ a horvát tréner. A Pochettino érában februárban tallálkoztak egymással először a felek, akkor a 25%-os labdabirtoklás ellenére a Monaco nagyszerűen használta ki a PSG védekezésbeli hiányosságait. Persze azóta Pochettino taktikáját jobban átvette a csapat, de a mai hiányzók miatt, előfordulhat egy újabb kínos eredmény. A Monaco egyébként a ligában a második legjobb PPDA-mutatóval rendelkezik, tehát nehéz lesz feltörni. Mindezt ráhúzva a mai találkozóra, várhatóan újfent a PSG fog irányítani.. ez februárban sem volt másképp. Az oddsok alapján PSG a favorit és meglepetés kategória lenne a Monaco siker. Márpedig Kovac együttesét nem írnám rá. Meg amúgy is, mindig a meglepi fizet a legjobban :D 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 19, 2021, 16:07:15
ANGLIA: Premier League - 37. forduló
West Brom vs. West Ham
Tipp: 2.5 gól felett és H
Odds: 7.50
Office:bet365


Indoklás:
Gondolkodnom kellett azon, hogy a Liverpool szenvedése javította fel a West Brom játékát, vagy amúgy is javult a hazaiak teljesítménye az utóbbi időben. Persze a mai mérkőzés fontossága alapján, nagy faszságnak tűnik a hazai winre tenni a zsetont, de kérdem én, hogy a West Ham akarja az Európa Ligát és a vele járó kötelességeket ? Előbb kezdődne a szezon, "noname" kiscsapatokkal kellene játszani, nem mellesleg a vendég együttesről azt gondolták, hogy fő cél az lesz a 20/21-es szezonban, hogy a csapat bent maradjon. Ehhez képest kinéz egy kupa indulás... Jelenleg az új Konferencia ligát érő 7. helyet bérelte ki David Moyes legénysége, bár kézzelfogható a "nagyobb" EL indulás kiharcolása. A West Brom meccsét láttam a Pool ellen. Sam Allardyce gárdája nagyot harcolt és egyáltalán nem tűnt alárendeltnek a 90. perc során. Most sem érzem azt, hogy gólokkal kapna ki itt a West, a másik West-től, amely gárda eléggé hullamzó teljesítményt nyújtott az utolsó 5 fordulóban. Rámegyek itt is a nagy vadra, aztán ha nem jön, akkor sem más pénzét bukom el.


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2021, 10:04:51
01.
Rosenborg vs. Brann
Tipp: -2.0 HC Rosenborg
Odds: 3,00
Office:bet365

Indoklás: A főoldalon van egy remek elemzés, szóval az alapján ez a verzió eléggé reális.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2021, 10:08:43
02.
Monza vs. Cittadella
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1,75
Office:bet365

Indoklás: Reményeim szerint ma már Balotelli játszani fog és a játékával együtt a gólok is jönni fognak.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2021, 10:19:28
03.
Malmö vs. Elfsborg
Tipp: 2,5 gól felett és H
Odds: 2,25
Office:bet365

Indoklás: Jó formában vannak a malmöi csatárok, így számítok több hazai gólra is. Az Elfsborg eléggé vegyesen szerepel a bajnokságban, leutóbb 2:0-ás vezetésről kapott ki. Jobb játékerőt képvisel a Malmö.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 20, 2021, 11:05:19
Délután lesz:
KÍNA
Jia League - Első szakasz

Zhejiang Professional vs. Zibo Cuju


7-es mezben majd a tulaj fiát, Benjian Li-t lesz érdemes figyelni :D  Nagyon technikás a srác :D

Itt épp oktatja az ellenfelet:

https://www.youtube.com/watch?v=r9b3DUM9Zqw

https://www.transfermarkt.com/benjian-li/profil/spieler/185092

Hazai -2.0 HC-ra dobtam 5K-t :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 21, 2021, 17:26:58
01. ÍRORSZÁG: 1. osztály - 9. forduló

Wexford vs. Bray Wanderers
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1,79
Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 21, 2021, 17:34:10
IZLAND: Inkasso-deildin - 3. forduló

Olafsvik - Kordrengir
Tipp: V
Odds:1,60

Office:Bet365
Indoklás: A Kordrengir 4 éve alakult. Izlandi szinten sok pénzt fektetettek a csapatba. Nem kell sok idő, hogy ez a gárda az majd az első osztályban szerepeljen. A hazaiak nem szerepelnek jól, ráadásul Emmanuel Keke, az Olafsvik egyik alapembere piros lap miatt nem lesz bevethető.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 21, 2021, 17:39:53
SVÁJC: Szuperliga - 36. forduló
Sion vs. Basel
Tipp: DNB H
Odds: 1,72
Office:bet365

Indoklás: A Basel ebben a szezonban 12-szer kapott ki... A Sion-ak csak a győzelem az elfogadható, különben kiesik.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 21, 2021, 22:37:03
hát ezt csak simában raktam, kár érte, 4:0... hu milyen szorzók jöhettek volna..  :(
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 22, 2021, 10:30:41
01.
NÉMETORSZÁG: Bundesliga - 34. forduló 15:30
Union Berlin vs. RB Leipzig
Tipp: Félidő H
Odds: 3,25
Office:bet365

Indoklás: Történelmi siker küszöbén áll az Union, egyrészt a tabellán elfoglalt helyezése miatt, másrészt, ha nyer, akkor a jövőre indulhat a Konferencia ligában. A Lipcsében lesz 5 hiányzó, köztük Gula, itt már vége a szezonnak és, mint tudjuk az edző is távozik a szezon végeztével.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 22, 2021, 10:45:44
02.
FERÖER-SZIGETEK: Premier League - 12. forduló 20:00
Runavik vs. Klaksvik
Tipp:V
Odds: 1,57
Office:bet365

Indoklás:A Klaksvik minőségileg kiemelkedik a Feröer-szigetek összes csapata közül ebben a szezonban. Nagyon sok pénzt fektettek a gárdába, hogy minél tovább eljuthassanak az európai selejtezőkben, az előző szezonban peldául csak egy lépésre volt a vendég együttes az Európa Liga csoportkörében való bejutástól. A keret "nemzetközileg színes", összesen 9 országból érkezett játékos. A vendéglátó Runavik mindig is azon csapatok között volt, amelyek a tabella első 3 helyéért harcoltak, de ebben a szezonban jelentősen meggyengült a csapat. Bár a forma jónak mondható, azért látszik, a "kisebb" ellenfelek elleni pontvesztéseken, hogy nem az a minőség van, mint a vendégeknél
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 22, 2021, 11:06:31
03.
OLASZORSZÁG: Serie A - 38. forduló 20:45
Crotone vs. Fiorentina
Tipp: -2.0 HC V
Odds: 5.00
Office:bet365

Indoklás: A Crotone legjobbjai ma hiányozni fognak. Rivieri (21/1 csatár), Cordaz (36/0 kapus), Luperto (23/0 védő), Reca (32/2 középpályás), Di Carmine (11/1 csatár), Golemic (30/2 védő), Magallán (28/1 védő). A vendégeknél is lesz hiányzó, de szerintem a Fiorentina  Milenkovic (34/0 védő), Pezzella (32/1 védő és csk) és Dragowksi (32/0 kapus) nélkül is tud nyerni. Drago-t a kispadról állítottáki a Napoli ellen (ha jól emlékszem), míg Pezzella sárga lapok miatt hiányzik. A Fioerntina kerete erős, az másik kérdés, hogy miért ilyen gynegén szerepelt az együttes idén, de a záró fordulóban illene ezt a Crotone-t kiütni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 22, 2021, 13:08:50
Németország:
Hansa Rostock H Odds: 1.35


https://www.ndr.de/sport/fussball/Hansa-Rostock-Bereit-zum-Anlegen-in-der-Zweiten-Liga,hansa10118.html?fbclid=IwAR2ER3dXLOaoMiD_Btnlfr2w5DRMTsllyVEvVlkeBzfVsli0Rplv_8rGDqM
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 23, 2021, 09:59:13
Tegnap én is belefutottam a késbe... ahol gólt vártam, persze rohadt nagy 0:0-ák, ahol győzelmet ott meglepi...
Ma szintén lesz jó pár érdekes párharc... kicsit okosabban és alaposabban kell átnéznem a kínálatot
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 23, 2021, 10:01:45
ANGLIA: Premier League - 38. forduló

Liverpool vs Crystal Palace
Tipp: Salah bármikor gólt szerez
Odds: 1,40

Office:bet365
Indoklás: A BL indulás mellett az egyiptomi játékos gólkirályi címe is fontos lehet Klopp-éknak. Holtverseny alakult ki, így ha Salah ma betalál, akár gólkirály is lehet.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 23, 2021, 10:10:35
ANGLIA: Premier League - 38. forduló

Fulham vs. Newcastle
Tipp: Fulham
Odds: 2,05
Office:bet365

Indoklás: Az igaz, hogy nincs tétje a meccsnek, de lesznek végre nézők és a Fulham szerintem szeretne győzelemmel zárni. A Newcastle-nek rengeteg gondja van. A hírek szerint a 3. számú kapus, Gillespie kezdhet, míg  Maximin (24/3 középpályás), Wilson , Lascelles (19/2 védő), Fraser (18/0 középpályás), Hayden (24/2 csatár), Willock (7gól) és Joeilton (31/4 középpályás) kétséges. A hazaiaknál Robinson (28/0 védő) és Reed (30/0 középpályás) a legnagyob hiányzó.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 23, 2021, 10:18:47
OLASZORSZÁG: Serie A - 38. forduló

Atalanta vs. AC Milan
Tipp: H
Odds: 2.37
Office:bet365

Indoklás: A héten folyamatosan vad pletykák keringtek a neten... ezekkel nem kell foglalkozni, ugyanis nem a szurkoló dönti el, mi legyen a mai meccs végeredménye. Gasperini csapata este történelmehet írhat. Ha nyer a hazai csapat, akkor +4-5 millió euró megy a kasszába, illetve a gárda története első ezüst érmét szerezné meg. Egyedül az a gond, hogy a Milan idegenben idén, nagyon jól teljesített. Bár szerintem az elvesztett olasz kupa miatt, egy dühös, sikerre éhes Atalanta fog kifutni. Lesz dráma az biztos.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 23, 2021, 13:07:48
OLASZORSZÁG: Serie A - 38. forduló
Sassuolo vs Lazio
Tipp:-1.0 HC H
Odds: 2.43
Office:bet365

Indoklás:A Torino ellen már erőtlenül játszott a Lazio, hát még ma, hogy fog, amikor nem lesznek a "nagy ágyúk" Immobile (20 gólos), Luis Alberto (9 gólos), Milinkovic (8 gólos), Acerbi (32), Luiz Felipe (14) és Pereira (26/1 középpályás).
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 24, 2021, 10:48:34
Norvégiából egy kis érdekesség:
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 24, 2021, 11:26:33
NORVÉGIA: Eliteserien - 4. forduló
Rosenborg vs. Molde
Tipp: 1. félidő 1.0 gól felett
Odds: 1,62
Office:bet365

Indoklás: Omoijuanfo (3/5 Molde csatár) játéka kérdéses, de ha mégis kezd, akkor érdemes a félidő gólra menni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 24, 2021, 11:28:43
NORVÉGIA: Eliteserien - 4. forduló
BRANN - BODØ/GLIMT
Tipp: Vendég csapat 1,5 gól felett
Odds: 1,523
Office:bet365

Indoklás: Bár majdnem meglepte a Brann a Rosenborgot, de ott is kiderült, hogy a védekezése egyenlő a 0-val. A Bodo szerintem minimum két gólt vág.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 24, 2021, 11:34:28
NORVÉGIA: Eliteserien - 4. forduló
Tromsø vs. Sandefjord
Tipp: -1.0 HC H
Odds: 2,10
Office:bet365

Indoklás: A Tromso, Molde elleni hazai meccsét láttam. Eléggé hajtos kis derbi volt (3:3), szóval, ha azzal a lelkesedéssel játszik a vendéglátó, akkor sok csapat életét megkeserítik. Sandefjord nem valami acélos, szerintem belefut a késbe.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 24, 2021, 11:48:02
Ennyit a kínai sztoriról:
https://bunteto.com/labdarugas/az-internet-felforgato-ereje-avagy-nem-minden-igaz-ami-nepszeru/?fbclid=IwAR2_7QEY9OfWOiG_rjrynIzu7aKEloBktzibJp8MpS1BeSDZW_pNl_rJUrM
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 25, 2021, 16:14:27
Orosz 2 17:00
Vidnoje vs. M. Lipeck Tipp: over 4.5 Odds: 1,95
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 25, 2021, 16:19:07
Norvég

Ham-Kam - Grorud
Tipp: -1.5 HC H
Odds: 2,43
Office:bet365


Indoklás: Sok minőségi játékos távozott a vendégektől (Murray (25/0), Leo Cornic (24/3), Novak (18/0) és Odegaard (9/0) ) Továbbá sérült pár meghatározó játékos Gudjonsson, Elsebutangen, Drammehre és Pereira. Több gólos hazai sikert várok!

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 25, 2021, 16:23:46
Olimpia (Paraguay) vs Deportivo Táchira (Venezuela)
Dél-Amerika Libertadores Kupa
Forduló: 6. (B csoport)
Tipp: Több mint 2,5 gól
Odds:1,77
Office:bet365

Indoklás: Úgy áll a csoport, hogy a házigazda több gólos győzelemmel juthatna tovább.. talán megpróbálják.
6:2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 26, 2021, 18:06:17
EURÓPA
Európa-liga - Play Off

Villarreal vs Manchester Munited
Tipp: +0.5 HC H
Odds: 1,95
Office:bet365

Inoklás: Emery nagy mester ezeknek az EL döntőknek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 26, 2021, 20:33:54
Internacional (Bra) vs Always Ready (Bol)
Tipp: -3.0 HC
Odds: 1,70
Office:bet365

Indoklás: Múltkor 7 gólt kapott a vendég együttes

bundás férgek ...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 26, 2021, 20:48:45
Boca Juniors (Arg) vs. The Strongest (Bol)

Tipp-2.0 Hc

Odds: 1.50

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 27, 2021, 18:00:12
01.
Molde vs Vålerenga H
Odds:1,70
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 27, 2021, 18:01:28
02.
Stabaek vs. Brann Bergen
Tipp: 2,5 gól felett
Odds: 1,77
office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 27, 2021, 18:02:50
03.
Venezia vs. Cittadella
Tipp:DNB V
Odds: 2,37
Office:bet365
1:1
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 28, 2021, 16:33:28
Lordswood - Rochester Utd
barátságos meccs
tipp:3.5 gól felett
Odds: 1,80
office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 28, 2021, 16:34:40
Ír 1.

Shelbourne vs. Galway
Tipp: X/1
Odds:4,80
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 28, 2021, 16:36:02
Nemzetközi barátságos
Bahrein vs. Malajzia
Tipp: 2.5 gól felett
Odds: 1,80
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 29, 2021, 16:23:11
EB 2021, A csoport

Törökország

Xg:1,40
Xga:1,32


Edző: Senol Günes

Keret:
Kapusok: Altay Bayındır, Uğurcan Çakır, Mert Günok
Védők: Kaan Ayhan, Çağlar Söyüncü, Zeki Çelik, Merih Demiral ,Ozan Kabak, Umut Meraş Mert Müldür
Középpályások: Halil Akbunar, Taylan Antalyalı, Hakan Çalhanoğlu, İrfan Kahveci, Efecan Karaca, Orkun Kökçü, Abdülkadir Ömür, Mahmut Tekdemir, Dorukhan Toköz, Ozan Tufan, Cengiz Ünder, Yusuf Yazıcı, Okay Yokuşlu
Csatárok: Kenan Karaman, Enes Ünal, Burak Yılmaz

Taktika: 4-2-3-1 vagy 4-3-3
Az alap kezdő: 2. kép


A török válogatott 2016 óta alaposan megváltozott. A keretben összesen három játékos maradt, aki szerepelt az előző tornán. Lényegében Günes csapata a fiatalokra épül (1. kép). Egy angol nyelvű anyagot olvastam el a törökök játékrendszeréről, ami érdekes, de ebből csak a lényeget írom le. Védekezésben a legfontosabb láncszem Zeki Celik lesz. A védő nagy szezont futott a Lille-el, ő valószínű szintet léphet egy jó EB szerepléssel. A középpályáról több embert is kilehet emelni, akiken majd nagyon sok fog múlni. A védekezőközéppályás poszton egyértelmű, hogy Tufan tölthet be fontos szerepet. A török játékost nagyon dicsérték a Premier Ligában. A West Brom-nál szerepelt kölcsönben és fél év alatt nagyszerű teljesítményt nyújtott. Ahhoz viszont, hogy a törökök eredményesek legyenek a tornán Hakan Çalhanoğlu jó teljesítménye elengedhetetlen lesz. Çalhanoğlu egyelőre nem hosszabbított a Milan-al, így a kreatív középpályásnak az EB hozhat(na) zsírosabb szerződést. A törökök támadásépítéséért elsősorban ő felel. Elől pedig a rutinos, öreg róka, Yilmaz rohamoz. A veterán csatár, nem csak a gólokért, hanem az előkészítésekért is felel. Általában ő az, aki lekészíti a labdát a társaknak. Fontos megjegyeznem, hogy a török válogatott, nem igazán a labdabirtoklásra építi a játékát. Günes általában mélyen helyezi el a védekezést, amely által az ellenfelek többször lőhetnek kapura, de ezek a lövések rossz minőségűek és távolról érkeznek. Összegezve a leírtakat. A török válogatott sokat fejlődött az utóbbi 4 évben, a játékosok többsége erős bajnokságban szerepel és tölt be csapatában fontos szerepet.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 29, 2021, 17:11:03
EB 2021, A csoport

Olaszország:

Xg:1,88
Xga:0,63


Edző: Roberto Mancini

Keret:
Kapusok: Gianluigi Donnarumma, Alex Meret, Salvatore Sirigu
Védők:Francesco Acerbi, Alessandro Bastoni, Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini, Giovanni De Lorenzo, Alessandro Florenzi, Gianluca Mancini, Leonardo Spinazzola
Középpályások:Nicolo Barella, Gaetano Castrovilli, Bryan Cristante, Manuel Locatelli, Lorenzo Pellegrini, Matteo Pessina, Stefano Sensi, Marco Verratti
Csatárok:Andrea Belotti, Domenico Berardi, Federico Chiesa, Ciro Immobile, Lorenzo Insigne, Moise Kean, Giacomo Raspadori

Taktika:
4-3-3
Kezdő:1. kép

Általában, ha Olaszország válogatottjáról beszélünk, akkor mindig a híres catenaccio jut eszünkbe. 2021-re ez változni látszik az olaszoknál. Bár most is fontos szerepet játszik a védekezés, de ezt már egy modern, progresszívebb letámadással ötvözte Mancini. Tehát az Azzurri játékának a legfontosabb elemei a magas letámadás és a gyors labdaszerzés. Nos, a tornán lehet, hogy lesznek gondok ezzel a játékstílussal. Mivel az olasz válogatott, általában a félpályás védekezést részesíti előnyben, ezért egy-egy labdavesztésnél lehet, hogy gondban lesz a "rutinos Juve" védő párosa Bonucci, illetve Chiellini. Egyik védő sem gyors már, igaz óriási rutinjuk kisegítheti őket a bajban. Mindenesetre a támadásból-védekezésbe való átmeneteknél várok problémákat.
Mondjuk ide illene, egy Bonucci vagy Chiellini fault után a sárga lap... . Mancini talán úgy próbája kompenzálni ezt a hiányosságot, hogy a két védőt megtámogatta két gyors szélsővédővel, Spinazolla-val és Florenzi-vel. Ők ketten védekezésben és támadásban is nagy szerepet játszanak, szóval a vonal mellett föl-le... A középpályát bombaerősnek mondanám. A "6"-os pozíciót várhatóan Locatelli fogja betölteni (Jorginho játszott ezen a poszton, de ő nem került be a keretbe). A Sassuolo középpályása 90 perc alatt, átlagosan 12 kulcspasszt tud kiosztani. Nem hiába, hogy Allegri a Juventus régi-új edzője szeretné a Torinóba csábítani. Persze ott van az ebben a szezonban klasszis középpályássá érő Nicolo Barella, illetve a PSG alapembere Marco Verratti. Verratti-t azért is kulcsember Mancini-nél, mivel az olasz, ugyanazt a szerepkört tölti be a csapatánál, mint a válogatottnál. Az ő adatai, statisztikája a 3. képen látható. Persze a jó középpálya mellé, kell két veszélyes szélső is, Chiesa a Juve-ban nagyot ment, míg Insigne az EB-n élheti ki a bajnoki kudarcot. A hab a tortán a tavalyi gólkirály Immobile, aki szintén meghatározó szereplő Mancini rendszerében. A Lazio csatára a válogatottban átlagban 3-szor lő kapura a 90 perc során. Annyi bizton állítható, hogy az olaszoknak az A-csoportból illene továbbjutni.             
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 29, 2021, 17:12:42
EURÓPA
Bajnokok Ligája - Play Off

Man City vs Chelsea
Tipp: H
Odds: 1,90
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 29, 2021, 18:56:15
EB 2021, A csoport

Svájc:

Xg:1,27
Xga:1,01


Edző: Vladimir Petković

Keret:
Kapusok:Yvon Mvogo, Jonas Omlin, Yann Sommer
Védők: Manuel Akanji, Loris Benito, Eray Comert, Nico Elvedi, Kevin Mbabu, Becir Omeragic, Ricardo Rodriguez, Fabian Schar, Silvan Widmer
Középpálya Edimilson Fernandes, Remo Freuler, Xherdan Shaqiri, Djibril Sow, Granit Xhaka (c), Denis Zakaria, Steven Zuber
Csatárok:Breel Embolo, Christian Fassnacht, Mario Gavranovic, Admir Mehmedi, Dan Ndoye, Haris Seferovic, Ruben Vargas

Taktika:
5-2-3
Várható kezdő: 1. kép

Törökország mellett Svájc pályázhat az A-csoport 2. helyére. Bár, aki itt a 2. helyen végez az a magyarok csoportjából kap ellenfelet. Petkovic viszonylag egy fiatal keretet (2. kép) toborzott össze, mondjuk ezen játékosok egy része a top 5 ligában szerepel. A keretet nézegetve a szerb tréner jobbára a védelemben variálhat majd, én személy szerint a középpályát érzem szűknek. Az alapcsapat körülbelül adott, amit az esetleges sérülések miatt, nehézkes lesz minőségben pótolni. A védelem Ricardo Rodriguez, Manuel Akanji, Kevin Mbabu hármasra támaszkodik, a középpálya Freuler-Shaqiri-Xhaka tengelyre épül fel, itt összességében egy Shaqiri-Freuler / Aebischer-Xhaka kombináció a legjobb, míg elől az Embolo - Seferovic páros működhet a legjobban. Svájcnál elsősorban mégis Xhaka játékát kell kiemelni. Ő a csapat legkreatívabb játékosa, egyben esze is. Tőle indulnak a támadásépítések, sokszor próbálkozik a sorok közötti passzokkal, folyamatosan keresi a réseket, amivel a csatárokat kitudja ugratni. Az Arsenal állítólag a nyáron értékesíteni akarja a középpályást, vevő lenne, tudtommal Murinho épülő Rómájában épp egy ilyen jellegű középpályás hiányzik. Az lesz érdekes, hogyha Xhaka-t kiveszik a játékból, akkor mire megy majd Svájc.. pl az olaszok ellen. Az az igazság nem sokat láttam Svájcot játszani, de az Xg adatok alapján a meccseiken nem várható gólfesztivál. A csoportkörben Wales-al csapnak össze, amely válogatott, elsősorban a szilárd védekezéséből él. Az erősorrend alapján az olaszok kiemelkednek a csoportból, a 2. helyre pedig Svájc és Törökország az esélyes. Még hátra van Wales bemutatása, de játékos minőségre gyengébb, mint az említett három nemzeti válogatott.   
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 30, 2021, 11:10:52
EB 2021, A csoport

Wales:

Xg:0,97
Xga:0,90


Edző:Robert Pages

Keret:
Kapusok:Adam Davies, Wayne Hennessey, Danny War
Védők:James Lawrence, Ben Davies, Joe Rodon, Chris Mepham, Chris Gunter,
Rhys Norrington-Davies, Neco Williams, Connor Roberts
Középpályás:Joe Allen, Joe Morrell, Ethan Ampadu, Matthew Smith, Jonathan Williams, Aaron Ramsey, Dylan Levitt
Csatárok: Kieffer Moore, Harry Wilson, Gareth Bale (c), David Brooks, Tyler Roberts, Tom Lawrence, Rabbi Matondo, Daniel James

Taktika:
Míg Giggs előnyben részesített formációja a 4-2-3-1 volt, Page a közelmúltban a 3-4-3 / 5-2-3-as felállást próbálgatta.
Várható kezdő: 1 kép


Amit Giggs elkezdett, azt Pages viszi tovább. A Walesi szövetség döntése alapján Giggs-en kívül, mindenki maradhatott a szakmai stábban. Papíron a walesi nemzeti csapat tűnik a leggyengébbnek, de én még emlékszem 2016-ra, ahol Bale-k az elődöntőig jutottak. Az tény, hogy eléggé fiatal a keret, de az öregebbek közül, sokan alig játszottak a csapatukba. Ilyen Ramsey, akinek a Juve-s kalandja csúnya bukta lett, de Bale-t is említhetném, aki jobbára csereként szokott játszani a Hotspurban. Aztán a kezdőt illetően vannak gondok. A Sheffield-ben játszó Ampadu sérüléssel küzd, Joe Allen, a Stoke középpályása szintén képlékeny, a játékos március óta nem szerepelt a klubjában. Szerintem az edző meccsekből sem lehet majd kiindulni, hiszen, ha mindenki bevethető lesz, akkor más lesz a leányzó fekvése.  Érdekesség, hogy Wales minden statisztikai mutatója átlagos, vagy a nagyobb nemzetekhez képest alacsonyabb, ám az mellett sem mehetünk el, hogy 2020 óta az elmúlt kilenc meccsén mindössze négy gólt kapott Wales, ebből hármat egyetlen meccsen Belgium ellen a világbajnoki selejtezőkön. A PPDA mutatóból kiderül, hogy Wales mindig arra törekszik, hogy a védekező stabilitását megőrizze, ezáltal minimális lehetőséget teremtve az ellenfeleinek. A csapat támadásépítése nem valami bonyolult. Az egyik az előre ívelés, a másik, hogy a védők azonnal felpasszolják a szélső középpályásoknak a labdát. A statisztikusok Bale-t emelték ki. A Hotspurban kevesebbet játszik, de ennek ellenére eléggé hatékonyan. Magas lövés szám és sok labdaérintés jellemzi, védekezésben pedig sok légipárharcot nyer. Összegezve a dolgokat. Wales egy masszívan védekező, jól kontrázó nemzeti válogatott. Mindegyik ellenfelének nehéz dolga lesz feltörni. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 30, 2021, 11:40:34
Az olasz válogatottról Kéri András is írt egy 3 részes elemzést:
https://bunteto.com/labdarugas/az-eb-re-keszulo-squadra-azzurra-szakmai-hattere-es-taktikai-evolucioja-iii-resz/
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 30, 2021, 13:38:41
EB 2021, F csoport

Az "A" csoport után az "F" csoporttal folytatom, hiszen mi magyarok jobban a válogatottunkra vagyunk kíváncsiak.

Magyarország:

Xg:1,15
Xga:0,85

Edző: Marco Rossi


A lehetséges szűkebb keretet vettem figyelembe.

Keret: Denes Dibusz, Peter Gulacsi, Balazs Toth (Bogdán)
Védők: Bendegúz Bolla, Endre Botka, Attila Fiola, Szilveszter Hangya, Akos Kecskes, Adam Lang, Gergo Lovrencsics, Loic Nego, Willi Orban, Attila Szalai
Középpályások: Tamas Cseri, Daniel Gazdag, Laszlo Kleinheisler, Adam Nagy, Roland Sallai, David Siger, Dominik Szoboszlai, Roland Varga
Csatárok: Filip Holender, Nemanja Nikolic, Szabolcs Schön, Adam Szalai (c), Kevin Varga

2016 nyara még élénken él bennem, amikor is a Balatonon óriás kivetítőn néztem a Magyarország - Ausztria párharcot, több száz emberrel együtt. Az a katarzis a győzelem után, megfoghatatlan és egyedülálló élmény volt számomra. Vajon idén, ezúttal Rossi-val sikerül odapörkölni a nagyoknak vagy hősi halált halunk? Egyértelmű, hogy az F kvartett lett a halál csoport. Ahhoz, hogy Franciaország, Németország, Portugália tovább menjen, a mi testünkön keresztül vezet az út. Szerintem egyértelmű, hogy mind a három nemzet kötelező három ponttal számol ellenünk. A 2016-os EB siker egyik kulcsa az volt, hogy a magyar válogatott előbb kezdhette meg a felkészülést, ami sokat számított a csoportkörök meccsein. E-tekintetben most sem vagyunk rossz helyzetben, hiszen a BL és az EL döntőben jó néhány olyan játékos játszott, akik francia, német, portugál válogatottak. Az idei EB furcsasága, hogy két tét meccsünket is hazai pályán játsszuk (Portugália és Franciaország). Ez adhat plusz energiákat a játékosoknak vagy épp negatív irányba is terelheti a csapatot. Mindenesetre egy kis pluszt lökést kaphat a válogatottunk, hogy hosszú idő után közel 70ezer ember előtt játszhat. Rossival sokat fejlődött a válogatott, mivel az olasz mester szentesítette a 3-5-2-es rendszerét, ami védekezésnél 5-3-2. A 3-5-2-es formáció az alap, amely 5-3-2-es formációvá válik, amikor a szélsőhátvédek mélyebb helyezkedéssel segítik a középső védőket. Magyarország védekező statisztikái a 3. képen látható, mivel a legtöbb mutatóban az 50. percentilis fölött van, nagyon alacsony a PPDA-ja (passzok védekező akciónként), ami a csapat által megengedett passzok száma minden védekező akció után, amelyet a pálya utolsó kétharmadában végez, 28-as rangsorral. Ez alacsony PPDA-t jelent. Ezért, Magyarország az egyik legintenzívebb csapat. De jobban elmélyülve azt látjuk, hogy az utolsó harmadban nagyon kevés, a harmadikban pedig nagyon magas a sikeres védekezések száma. Tehát a középső harmadban jó minőségű védekezést láthatunk a válogatottól, amelyek hatással vannak a PPDA-ra. Az intenzitásuk miatt sok szabálytalanságot is elkövet a gárda, amelyek közül jó pár feleslegesnek tekinthető. Kleinheisler vagy Siger szokott néha úgy védekezni, hogy az ellenfél szabadrúgással jöhet. Szerencsére a mostani védelmünkben lehet bízni. Szalai Attila berobbant a török bajnokságban, míg Willi Orban a sérülései után kezdi visszanyerni a jó formáját. A selejtezők alatt a magyar védelem a légifejbájbarok 72%-át megnyerte. Az Xga adat pedig azt mutatja, nagyon nehéz Magyarország ellen gólt lőni. Akármilyen kezdővel is álltunk fel az utóbbi időben, az nem ment a teljesítmény rovására. Rossinal a rendszert be kell tanulni, gondolom csak az kerül a keretbe, aki az olasz mester taktikai utasításait megérti és jól alkalmazza. Ez olyan, mint az Atalanta Gasperinivel. Van egy jól működő rendszer és a rendszer a játékos felett áll. (Gomez és Ilicic mellőzése sem törte meg az Atalanta lendületét). A mi szemszögünkből nézve, a válogatott úgy volt sikeres, hogy Szoboszlai nem játszott. A Total-on készítettek pár érdekes grafikont a csatárokról és a középpályásokról. A csatárgrafikonon Szalai elég átlagos teljesítményt hoz, mégis egyensúlyt ad a magyar válogatott támadójátékának. Fizikailag erősebb, mint Nikolic, több labdát szerez, több faultot harcol ki. A középpálya összetétele Kalmár kiesésével bonyolultabb. Pátkai jó adatokat hoz, de ő nem kapott meghívót Rossi-tól. Várhatóan a középpályánk Kleinheisler-Nagy-Siger hármas, esetleg ha Szoboszlai visszanyeri az erőnlétét, akkor Siger vagy Kleini helyett bekerülhet a kezdőbe. Az erőviszonyok alapján a 4. hely a realitás. Kellene a jó szerencse, hogy például a portugálok, vagy a franciák fásultak legyenek. Reményeim szerint nem leszünk pofozógépek. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 30, 2021, 13:41:45
Természetes Willi Orban adatai sem hiányozhatnak:

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 31, 2021, 18:00:45
EB 2021, F csoport

Portugália:

Xg:1,98
Xga:0,81

Edző: Fernando Santos

Taktika: 4-1-4-1


Annyira nem írok már részletesen Portugáliáról, mivel időm kevés, és amúgy van már előzetes a főoldalon. Inkább csak magamnak jegyzetelgetek, hogy mire lesz érdemes figyelni. A nevek alapján bitang erős kerete van a portugáloknak. Ha véletlenül nem jutnak tovább a csoportból az csak a fásultság és a húzós szezon miatt lesz... Mondjuk ezzel a többi top nemzet is így van. Na, de a lényeg. Az Xg alapján 2-es gólátlag, szinte minden poszton klasszis játékosa van Santos-nak. Talán a középsővédő poszton van hiány érzetem, Ruben Dias - Pepe duót nehéz lenne minőségben pótolni. Az átlagéletkor szinte tökéletes, csupán 5-en vannak 30-on túl. Szoboszlai és Kalmár nélkül nehéz lesz a portugálok ellen. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 31, 2021, 18:08:19
EURÓPA
U21-es EB - Play Off 21:00

Dánia U21 vs. Németország U21
Tipp: V
Odds: 2,00
Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum május 31, 2021, 18:09:24
Bari meccs:

Törökország vs. Guinea

Guinea góljainak száma: Páratlan
Odds: 2,40
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 01, 2021, 17:16:36
Észak-Macedónia vs. Szlovénia
Tipp: mindkét csapat szerez gólt
Odds: 2,10
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 01, 2021, 17:17:57
Koszovó vs. San Marino
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 6.00
Office:Unibet
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 01, 2021, 17:19:20
Szlovákia vs Bulgária
Tipp: X2
Odds: 1.83
Office:Bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 02, 2021, 16:48:32
VILÁG: Barátságos válogatott-mérkőzés

Norvégia vs Luxenburg
Tipp:BTTS
Odds:1,80
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 02, 2021, 16:49:21
VILÁG: Barátságos válogatott-mérkőzés

Fehéroroszország vs. Azerbajdzsán
Tipp:BTTS
Odds:2,20
Office:bet365


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 02, 2021, 16:50:18
VILÁG: Barátságos válogatott-mérkőzés
Németország vs. Dánia
Tipp:BTTS
Odds:1,72
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 03, 2021, 16:51:40
maradok a meglepi vonalon


Ukrajna - Észak-Írország
Tipp:Észak-Írország által szerzett összes gól: páratlan
Odds:2,55
Office:Unibet
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 03, 2021, 16:52:26
Bahrein - Kambodzsa
Gólok száma - Felett/alatt
Tipp: Alatt 4.5
Odds: 2.16
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 03, 2021, 16:54:04
Thaiföld - Indonesia
Ázsiai hendikep - Asian Hendikep
Tipp: Thaiföld -2 HC H
Odds: 1.85
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 04, 2021, 16:59:11
Idézetet írta: hillandkimi Dátum június 03, 2021, 16:54:04
Thaiföld - Indonesia
Ázsiai hendikep - Asian Hendikep
Tipp: Thaiföld -2 HC H
Odds: 1.85
Office:bet365

[/color]
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 04, 2021, 17:02:32
Barátságos meccs:

Magyarország vs Ciprus
Tipp: -1.0 HC H
Odds: 1,98
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 04, 2021, 17:05:05
Barátságos:

Olaszország vs. Csehország

Tipp: BTTS

Odds: 1,79

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 04, 2021, 17:06:20
VILÁG: Barátságos válogatott-mérkőzés

Koszovo vs Málta

Tipp: btts

Odds: 2,10

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 05, 2021, 13:00:08
VILÁG: Barátságos válogatott-mérkőzés

Svédország vs Örményország

Tipp: BTTS

Odds: 2,10

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 05, 2021, 13:03:04
É. ÉS K.-AMERIKA
VB - Selejtező - Első szakasz

Bahama-szigetek vs. Trinidad és Tobago

Tipp: első félidő : gólok száma páratlan

Odds: 1,90

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 05, 2021, 13:08:38
Sör, virsli, whiskey meccs:

Wales vs. Albánia

Tipp: HT/FT: ---X/1---

Odds: 4,00

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 05, 2021, 15:14:11
Matthis De Ligt ágyéksérülést szenvedett. További vizsgálatok szükségesek, hogy megtudják mennyire komoly a sérülése.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 05, 2021, 19:00:04
Az EB-s csapatok adatai:

Xg: Várható gólok száma
Xga: Várható kapott gólok száma


A csoport


Törökország:
Xg:1,40
Xga:1,24

Olaszország
Xg:1,97
Xga:0,67

Wales
Xg: 1,01
Xga:0,98

Svájc:
Xg:1,50
Xga:1,02

B csoport

Dánia:
Xg:1,51
Xga:0,78

Finnország
Xg:0,68
Xga:1,65

Belgium:
Xg: 1,06
Xga: 0,82

Oroszország:
Xg:1,32
Xga: 0,83

C csoport

Anglia:
Xg:1,85
Xga:0,43

Horvátország
Xg:1,34
Xga:0,90

Ausztria
Xg:1,54
Xga:0,74

Észak-Macedónia:
Xg:1,30
Xga:0,91

D csoport


Hollandia:
Xg:2,27
Xga:0,71

Ukrajna:
Xg: 1,30
Xga: 1,31

Skócia:
Xg:1,27
Xga: 1,07

Csehország:
Xg: 1,67
Xga: 0,87

E csoport


Lengyelország
Xg:1,27
Xga:1,10

Szlovákia:
Xg:0,97
Xga: 1,18

Spanyolország:
Xg:1,68
Xga:0,46

Svédország:
Xg:1,17
Xga:1,01

F csoport

Magyarország:
Xg:1,18
Xga:0,89

Portugália:
Xg:1,96
Xga:0,82

Németország:
Xg:1,69
Xga:0,92

Franciaország:
Xg:1,44
Xga:0,81
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 05, 2021, 21:29:59
"De Bruynét mégis meg kellett műteni, de hétfőn már csatlakozhat a belga kerethez
Az előzetes hírekkel ellentétben mégis meg kellett műteni a Manchester Cityben futballozó Kevin de Bruynét, aki a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-döntőben szenvedett orr- és szemüregcsonttörést.
De Bruynét mégis meg kellett műteni, de hétfőn már csatlakozhat a belga kerethez


A Man. City támadó középpályása korábban maga üzent a szurkolóknak állapotával kapcsolatban, ám a hivatalos diagnózis megállapítása után egyből nem volt szó orvosi beavatkozásról, csupán arról, hogy De Bruynének pihennie kell. Most mégis megműtötték, és stabilizálták az eltört részeket, így könnyen lehet, hogy a belga válogatott alapembere maszk nélkül vehet részt az Eb-n...

...Amennyiben játszhat, mert Roberto Martínez szövetségi kapitány szerint egyáltalán nem száz százalék, hogy a kerethez hétfőn csatlakozó játékos bevethető lesz a tornán, az oroszok elleni, első csoportmeccsen való részvétele pedig ebből adódóan erősen kérdéses. De Bruyne a Chelsea elleni találkozó 57. percében sérült meg, miután ütközött Rüdigerrel."
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: Latzka Dátum június 05, 2021, 21:33:50
Idézetet írta: hillandkimi Dátum június 05, 2021, 19:00:04
Az EB-s csapatok adatai:

Xg: Várható gólok száma
Xga: Várható kapott gólok száma


Ezek milyen statisztikából vagy miből származnak? ???
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 05, 2021, 21:58:32
Nem készpénz, mivel mindegyik válogatott más csoportból és divízióból jön. Viszont, jó támpont, pl lesz a dán vs finn. A meccsnél jobban a várható kapott gólokat érdemes figyelni. A számok alapján a dán védelem jobb-- ebből adódóan a meccs kimenetele 1:0, 2:0, vagy a durvább verzió 2:1. Az Xg adatokhoz még kellenek a válogatott analízisek. Ki, mit játszik, taktika, felállás.... Pl írtam a magyar csapatról, de Wales-t és Olaszországot is java részt bemutattam. Persze ez csak előzetes--- Lehet egy tizi, kiállítás, vagy amitől félek, hogy a nagyok fásultak, fáradtak lesznek és akkor ez az eszme futtatásom megy is a picsába..

Mind a 24 nemzetet átnéztem, mindegyikről kiírtam magamnak a fontos tudnivalókat. Egyébként ezt a podcast-et ajánlom mindenki figyelmébe:
https://www.youtube.com/watch?v=1aIRCMjzfN8

4 részes, az összes válogatottról szó van. Vannak benne hasznos dolgok.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 05, 2021, 22:08:46
De Ligt sérülése miatt, már most megér egy kis aprót:

https://www.eredmenyek.com/merkozes/48RuDr95/#oddsok-osszehasonlitasa/mindket-csapat-golt-szerez/rendes-j-i
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 06, 2021, 09:47:19
EURÓPA
Euro 11.06.2021 21:00

Törökország vs. Olaszország


Pénteken végre elindul az EB a török vs olasz meccsel. Papíron a törökök a pályaválasztók, de a mérkőzés Olaszországban lesz, szóval az Azzurri lesz otthon.
Pár napja mindkét csapatról részletesen írtam, így csak itt a tippemről írok pár gondolatot. Mindent összevetve a törökök kapus poszton tűnnek nagyon gyengének és ha az olaszokat engedik lövöldözni, akkor hamar bajba kerülhetnek. A felkészüléseket nézve az olaszok nagyon rendben vannak, míg a török válogatott hamar lerendezte a barátságos találkozóit. Ennél a meccsnél érzem azt, hogy "over" esélyes. Ebből adódóan a tippjeim:

Olaszország 1,5 gól felett
Odds: 1,83

Olaszország -1.0 HC
Odds: 2,00




Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 06, 2021, 09:57:52
EURÓPA: Euro - 1. forduló

Dánia vs. Finnország

A finnek felkészülése nem sikerült valami fényesre, de szerintem az EB-n már egy másik mentalitású finn válogatott szerepelhet. Átnézve a finn keretet és a válogatott játékstílusát, azt szűrtem le, hogy a dánok elszöszölhetnek egy darabig, mire esetleg betudják gyűrni a győztes gólt. Eléggé zártan védekeznek a finnek, nehéz őket feltörni. Kevés gólos meccsnek néz ki.

Tipp: X/1 (Félidő/Vége)
Odds: 3,75

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 06, 2021, 10:03:19
Barátságos mérkőzés:

Hollandia vs. Grúzia


A hollandok szarban lehetnek, ha De Ligt sérülése súlyos lesz.. Kapus poszton és a védelemben óriási gondokat érzek. Ma újra pályán lesznek, de nem várok nagy tömést tőlük, sőt szerintem a grúzok odapörkölhetnek nekik.

Tipp: Grúzia: Gólok száma, páratlan

Odds: 2,63
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 07, 2021, 11:22:58
Fasza hírek jönnek az EB rajt előtt:
https://www.repubblica.it/sport/calcio/esteri/2021/06/06/news/spagna_busquets_positivo-304530373/?rss&ref=fbps
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 07, 2021, 11:51:55
A SPANYOL AS ARRÓL ÍR, HOGY A PORTUGÁL CSAPAT 12 NAPRA KARANTÉNBA KERÜL, EZT A HELYI ÉS AZ EURÓPAI SZÖVETSÉG SEM ERŐSÍTETTE MEG. EZ HATÁSSAL LEHET A MAGYARORSZÁG ÉS A NÉMETORSZÁG ELLENI MÉRKŐZÉSRE IS – ÍRJA AZ AS-RE HIVATKOZVA A BILD.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 07, 2021, 11:56:11
https://index.hu/sport/futball/2021/eb/2021/06/07/koronavirusos-a-spanyol-sztar-a-rajtrol-biztosan-lemarad/
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 07, 2021, 13:56:41
Holnap a litvánok ellen a spanyol u21 fog játszani
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 07, 2021, 17:46:29
Foglalkozzunk kicsit focival is

Kína vs Fülöp-szigetek

Az odavágó 0:0 lett, körülbelül 43 kínai kapura lövés ellenére. Ma reményeim szerint nem bundáznak a sárgák.

Tipp: -4.0 HC Kína

Odds: 6.50

Office:bet365

-
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 07, 2021, 17:49:07
ÁZSIA: VB - Selejtező - Második szakasz - 9. forduló

Ausztrália vs. Tajvan

Tipp: +8.5 HC Tajvan

Odds: 1,60

Office:bet365

Indoklás: Ausztrália kétszer is 8:0-ra verte a tajvani legényeket, ezért ez a hendikep határ akár még jól is elsülhet.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 08, 2021, 16:46:14
Magyarország vs Írország

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez:NEM és Döntetlen

Odds: 6,00

Office:bet365


Indoklás: Kemény meccs lesz, de sok kreatív játékosunk hiányozni fog, ezért nem számítok nagy játékra.. Eléggé underes és főleg X-es meccs.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 08, 2021, 16:55:10
Csehország vs Albánia

Tipp: 1. félidő 0,5 gól alatt

Odds: 2,60

Office:bet365


Indoklás: nem igazán győztek meg a csehek, mintha akadozna náluk a támadás építés. Ma stílusban picit skótos albánokkal mérkőznek. Kevés gólra számítok
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 08, 2021, 16:57:57
É. ÉS K.-AMERIKA
VB - Selejtező - Első szakasz

Haiti vs Nicaragua

Tipp: Első félidő X

odds: 2,20

Office:bet365


Indoklás: A két legjobb csapat összecsapása a csoportban. Mindegyik0 kapott gólos... sztem első félidőben ez nem fog változni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: zbking Dátum június 08, 2021, 17:32:15
Idézetet írta: hillandkimi Dátum június 08, 2021, 16:46:14
Magyarország vs Írország

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez:NEM és Döntetlen

Odds: 6,00

Office:bet365


Indoklás: Kemény meccs lesz, de sok kreatív játékosunk hiányozni fog, ezért nem számítok nagy játékra.. Eléggé underes és főleg X-es meccs.
Ezt kár volt így megkavarni, ez a sima correct score 0:0.
Hajrá egyébként, én is underes meccset várok.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 08, 2021, 17:38:41
a nagy szorzó :D

Friss hír: :(

Kulusevski pozitív covid tesztet produkált.
A svéd válogatott szövetségi kapitánya Janne Andersson adta hírül nyilatkozatában, hogy a Juventus 21 éves szélsője elkapta a kórokozót. Kulusevskinek megfázásos tünetei vannak, ezért vizsgálta ki a svéd válogatott orvosi csapata, és sajnos pozitív tesztet produkált. A csapat ma utazott el Stockholmból, de Kulusevski így természetesen nem utazhatott velük és azonnal elkülönítésre került.
A kapitány elmondta, hogy szomorúak, de főképp a fiatal szélső keseredett el. A helyére nem terveznek behívni senkit, bár a spanyolok elleni jövő hétfőn sorra kerülő első EB összecsapást biztosan kihagyja, bíznak a gyors felépülésben. Már amennyire biztosra lehet venni az összecsapást, ugyanis az ibériaiaknál Busquets lett covidos, emiatt egyelőre a teljes spanyol és portugál keret karanténba került.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 08, 2021, 21:52:55
Idézetet írta: hillandkimi Dátum június 08, 2021, 16:46:14
Magyarország vs Írország

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez:NEM és Döntetlen

Odds: 6,00

Office:bet365




Indoklás: Kemény meccs lesz, de sok kreatív játékosunk hiányozni fog, ezért nem számítok nagy játékra.. Eléggé underes és főleg X-es meccs.

kicsit izgulós volt, de a kapusok a helyén voltak :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 09, 2021, 16:51:43
Folytatva az EB-tippjeim

Lengyelország vs Szlovákia

Tipp: Glik sárgát kap a mérkőzésen

Odds: 4,00

Office:bet365


Indoklás: Kemény összecsapásra számítok, főleg annak tükrében ,hogy itt a lengyeleknek győzniük kellene, különben a folytatás nehézkes lesz számukra. A spanyolok és a svédeken keresztül vezetne az út...hát nem egyszerű. Elolvastam egy csomó előzetest (külföldi forrásokat), plusz meghallgattam a büntető.comos podcasteket. Kiderült, hogy a lengyelek az egyik legszabálytalanabb csapat az EB-n. Rengeteget ütköznek, faultolnak, aminek a fele felesleges--- Glik-et néztem ki magamnak, mert a Benevento-ban is szépen gyűjtögette a lapokat. A 20/21-es szezon mérlege 7 sárga 1 piros lap.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 09, 2021, 17:00:55
Barátságos

Portugália vs Izrael

Tipp: -1.5 HC H

Odds: 1,72

Office:bet365


Indoklás: Élesítés folyik... szerintem az első félidőben az a kezdő állhat fel ,amely ellenünk is fog.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 09, 2021, 17:12:27
URUGUAY
Segunda Division

Juventud vs. Albion

Tipp: H

Odds: 1,95

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 09, 2021, 17:28:47
Ez holnap lesz. de még oké a szorzó:


KOLUMBIA: Primera A - Apertura - Play Off - Elődöntők 10.06.2021 23:00

Junior vs. Millonarios

Tipp: H

Odds: 1,61

Office:bet365


Indoklás: Komoly gondok vannak a vendégeknél. Négy pozitív eset volt Alberto Gamero csapatában (Elvis Perlaza, Juan Carlos Pereira y Juan Camilo Salazar,  Harrison Mojica)  így ezek a játékosok kimaradtak értelem szerűen az utazó keretből. A 4 játékos mellett Kliver Moreno-ra és Juan Pablo Vargas-ra, valamint az eltiltott Emerson Rivaldo Rodríguez-re sem számíthat a vendégek edzője. Komoly előnyben, így a hazai gárda. Tippem 2:0
Üzenet módosítása
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 09, 2021, 17:50:59
Közben a szuperliga miatt újból kavarják a sz.rt

https://www.repubblica.it/sport/calcio/esteri/2021/06/09/news/superlega_linea_morbida_della_premier_league_multa_da_22_milioni_per_le_6_squadre_inglesi-305106355/?rss&ref=fbps&fbclid=IwAR01m9koQVq_6zgWkHjg9C6sNun0LGFiG4zPIMlAbc-XOuFMlR2VvdMbrmE

A PL-ben mind a 6 klub büntetést kapott.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 10, 2021, 08:52:05
Támadok
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 10, 2021, 08:52:42
2 verzió
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 10, 2021, 08:53:32
Harmadik :Első körben elég szerintem ennyi.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 10, 2021, 21:00:31
És a milliós
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 11, 2021, 09:06:50
Idézetet írta: hillandkimi Dátum június 09, 2021, 17:28:47
Ez holnap lesz. de még oké a szorzó:

Nehezen de win 3:2


KOLUMBIA: Primera A - Apertura - Play Off - Elődöntők 10.06.2021 23:00

Junior vs. Millonarios

Tipp: H

Odds: 1,61

Office:bet365


Indoklás: Komoly gondok vannak a vendégeknél. Négy pozitív eset volt Alberto Gamero csapatában (Elvis Perlaza, Juan Carlos Pereira y Juan Camilo Salazar,  Harrison Mojica)  így ezek a játékosok kimaradtak értelem szerűen az utazó keretből. A 4 játékos mellett Kliver Moreno-ra és Juan Pablo Vargas-ra, valamint az eltiltott Emerson Rivaldo Rodríguez-re sem számíthat a vendégek edzője. Komoly előnyben, így a hazai gárda. Tippem 2:0
Üzenet módosítása
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 11, 2021, 17:33:05
USA - USL Championship


Tampa Bay - Loudoun

Tipp: 2,5 gól felett

Odds: 1,65

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 11, 2021, 17:37:16
Barátságos

Tunézia vs Algéria

Tipp: 2,5 gól alatt

Odds: 1,50

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 11, 2021, 19:52:42
Szingapúr vs. Szaúd-Arábia

Tipp: 4,5 gól alatt odds: 1,65
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 12, 2021, 09:40:15
Idézetet írta: hillandkimi Dátum június 06, 2021, 09:47:19
EURÓPA
Euro 11.06.2021 21:00

Törökország vs. Olaszország


Pénteken végre elindul az EB a török vs olasz meccsel. Papíron a törökök a pályaválasztók, de a mérkőzés Olaszországban lesz, szóval az Azzurri lesz otthon.
Pár napja mindkét csapatról részletesen írtam, így csak itt a tippemről írok pár gondolatot. Mindent összevetve a törökök kapus poszton tűnnek nagyon gyengének és ha az olaszokat engedik lövöldözni, akkor hamar bajba kerülhetnek. A felkészüléseket nézve az olaszok nagyon rendben vannak, míg a török válogatott hamar lerendezte a barátságos találkozóit. Ennél a meccsnél érzem azt, hogy "over" esélyes. Ebből adódóan a tippjeim:

Olaszország 1,5 gól felett
Odds: 1,83

Olaszország -1.0 HC
Odds: 2,00



Sima lett 0:3 win
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 12, 2021, 10:53:53
akkor ma egy makaói bajnokival kell melegíteni

Chao Pak Kei - Sporting Macau

körülbelül 6 vagy 8 gól várható.


7:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 12, 2021, 10:56:35
EB tipp:

Wales vs Svájc

A két csapatról írtam bőven, egyik gárdánál sem volt minden patent. Giggs - a másik oldalon a svájciak a védekezésükkel szenvedtek.

Kevés gólos mérkőzés lehet.

Tipp: 2.0 gól alatt

Egy bátrabb 1:1 vagy 0:0-ás pontos is mehet szerintem.


A pontos 1:1 lett a jó..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 12, 2021, 10:58:18
Dánia vs Finnország

Szintén gyenge meccset várok,

Tipp: X/1
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 13, 2021, 08:30:43
Idézetet írta: hillandkimi Dátum június 12, 2021, 10:58:18
Dánia vs Finnország

Szintén gyenge meccset várok,

Tipp: X/1



A történtek után, ez a tipp okafogyottá vált.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 13, 2021, 09:49:03
EB tippek:

Hollandia vs Ukrajna

Tipp: 1,5 gól felett Ukrajna

Odds: 5.00

Office:bet 365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 13, 2021, 09:49:58
EB tippek:

Anglia vs Horvátország

Tipp: X/1

Odds: 4.00

Office:Bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 13, 2021, 09:56:18
EB tippek:

https://sport.szekelyhon.ro/labdarugas/euro-2020/bukaresti-blama-viz-alatt-elazott-a-nemzeti-arena#

így ezt a meccset passzolom, majd live-ba esetleg fogadok rá.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 14, 2021, 16:38:19
Egész jól sikerült a tegnap

Mai

Lengyelország vs Szlovákia

Tipp: 1 félidő 1 gól alatt

Odds: 1.6

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 14, 2021, 16:39:39
2 tipp

Spanyolország vs Svédország

Tipp: x/1

Odds: 3.25

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 14, 2021, 16:41:15
Iceland » Pepsideild

Leiknir - KR Reykjavik

Tipp: 3 gol felett

Odds: 1.81

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 14, 2021, 19:26:26
Aki olvasta a lengyelekről szóló eszme futtatásomat, az most nem csodálkozik a lengyel piroson
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 15, 2021, 17:02:38
Kijöttek a kezdők magyar meccsre

Lovrencsics lapot kap: Igen
Odds: 5.00

Kleinheisler lapot kap: Igen

Odds: 4,75
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 15, 2021, 17:04:00
2. tipp:

Franciaország vs Németország

Tipp: X

Odds: 3,20

Office:bet365


Indoklás: Arra gondolkotam, hogy mindhárom nagy nemzet 5 ponttal tovább sétálhat... mindenki minket ver és win-win szituáció alakul ki, 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 15, 2021, 17:09:11
ÁZSIA: VB - Selejtező - Második szakasz - 10. forduló 15.06.2021 21:00


Tajvan vs Kuvait

Tipp:-4.5 HC V

Odds: 1,83

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 16, 2021, 19:14:45
Live:

Törökország vs Wales X odds: 4,00
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 16, 2021, 19:15:43
Olaszország vs Svájc

Eléggé tetszett az olaszok játéka, szerintem most is nyernek.

Tipp: H

Odds: 1,65

office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 16, 2021, 19:28:45
Norvég:

Vålerenga vs. Odd Grenland

Tipp: H

Odds: 1,56

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 17, 2021, 17:13:39
Dánia vs Belgium

Feszült meccs lesz, nem tudom lelkileg mennyire vannak rápörögve a dánok erre...

Tipp: 2.0 gól felett

Odds: 1,90


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 17, 2021, 17:15:00
Hollandia vs Ausztria

Mindkét csapat képes a rövidzárlatra

Tipp: BTTS

Odds:1,83
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 17, 2021, 17:16:33
DÉL-AMERIKA: Copa America - 2. forduló

Chile vs Bolívia

Tipp:-1.5 Hc H

Odds: 1,68
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 18, 2021, 20:47:09
Anglia vs Skócia

Tipp:-1.5 hc H

Odds: 2,00
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 18, 2021, 20:48:58
Éjjel rangadó :

Argentína vs Uruguay

Tipp: 2 gól alatt
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 18, 2021, 20:57:09
Kaptam héten bónuszt , amit a magyar meccsre lehet felhasználni

Magyarország vs Franciaország

Tipp: -1.5 Hc V (1 félidő)

Odds: 4,5

Indoklás : a legjobb időben 32 fokos melegben kell játszania mind két csapatnak, ebben nagyobb rutinja van a franciáknak. Szerintem az első félidőben lerendezik a meccset Pogbaek. Sajnos előre kevésbé vagyunk kreatívak , a hiányzók miatt. A hőség pedig kivehet annyit, hogy szombaton ne tudjuk 82 percig tartani az X-et. Van jó oldala is ennek a csoportnak, hogy ilyen minőségű csapatok ellen lehet tovább fejlődni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 19, 2021, 08:46:42
Portugália vs Németország

A németek kényszerben vannak, pontos 1:1 6,50

Tipp: BTTS

Odds: 1,80
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 19, 2021, 08:49:08
Spanyolország vs Lengyelország

Hazai oldalon csatár gondok vannak, ha például Lewa a spanyoloknál szerepelne ...

Sousa kicsit túlvállalta magát, ma szerintem a spanyolok végre gólt is fognak lőni... ha tömés nem is lesz, de egy 2:0 összejöhet

Tipp: 1/1

Odds: 2,02
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 19, 2021, 08:50:16
Svájc vs. Törökország

Tipp: H

Odds: 1,66

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 19, 2021, 12:11:52
ezt is ajánlom:


https://www.youtube.com/watch?v=qQup8ZA_xa8&t=59s
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 20, 2021, 09:59:52
Ma megkezdődnek az utolsó csoportkör meccsek:

Olaszország várhatóan rotálni fog, de így is aki bekerül az hajtani fog. Wales csak az X-re fog menni.


Tipp: 2,5 gól alatt

Odds: 1,66
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 20, 2021, 10:00:59
BRAZÍLIA
Campeonato Brasileiro

Palmeiras vs. America MG

tipp: H

Odds: 1,65
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 20, 2021, 10:13:48
FERÖER-SZIGETEK
Premier League

Klaksvik vs Fuglafjördur

Tipp:4,5 gól felett

Odds: 1,55

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 21, 2021, 17:06:50
Ukrajna vs Ausztria

Pontos végeredmény 1:1

Odds: 4,75
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 21, 2021, 17:07:21
Oroszország vs Dánia

Tipp: V

Odds: 1,74

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 21, 2021, 17:08:07
Finnország vs Belgium

Tipp: X

Odds: 4,75

Office:bet356
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 22, 2021, 16:46:51
Horvátország vs Skócia

Tipp: H

Odds: 2,20

Office:bet365


Kicsit a covid bekavarhat a skótoknál, egyébként nagyot mentek az angolok ellen, nem tudom fizikailag mennyit vett ki a csapatból az a 90 perc. Nálam a horvátok rutinja számított.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 22, 2021, 16:48:05
[b]EURÓPA
Bajnokok Ligája - Előselejtező

Folgore (San) vs. Prishtina (Kos)

Tipp: 2,5 gól felett

Odds: 1,44[/b]
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 22, 2021, 16:50:11
Csehország vs. Anglia

Tipp: V

Odds: 1,60

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 23, 2021, 10:24:18
Ma 4 meccsel folytatódik az EB

1.

Svédország vs Lengyelország

Itt a lengyeleknek kell menni, de tudjuk hogy Sousa csapata tud hibázni.

X vagy DNB Svédország lehet a nyerő
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 23, 2021, 10:36:59
Szlovákia vs Spanyolország

Spanyolok a csoport meccseiken elért xg mutató: 2,89 és 3.17 erre rúgtak szaros egy gólt.
Szóval, ma is nagy nyomás alatt fogják tartani az ellenfelet, csak kérdés a ziccerek bemennek e. Egy 3.5 gól alatt és Spanyol win lehet a jó ..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 23, 2021, 10:38:37
Franciaország vs Portugália

Elvileg kényelmes mindegyiknek az X
Portugália tuti nem vállal kockázatot, a németek utáni fiasko miatt.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 23, 2021, 10:40:20
Németország vs Magyarország

Realitast nézve sima hazai, de ha olyan jól tudjuk szűkíteni a területeket mint a franciák ellen, akkor szorossá tehetjük a meccset.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 24, 2021, 12:30:29
Svédország vs Ukrajna
Tipp: H
Odds:?
Indoklás : A 3. csoportmeccsen látható volt, hogy az ukrán csapat nem bírta az iramot. Tompák és fáradtak voltak a játékosok. Szerintem a svédek itt tovább  mennek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 24, 2021, 12:31:07
Olaszország vs Austria

Tipp: H

Odds: 1.55

Hát ez nálam fix olasz .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 24, 2021, 12:31:40
Wales vs Dánia
Tipp: Dánia továbbjut
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 25, 2021, 11:19:45
Spanyolország vs Horvátország

Azt hiszem a spanyoloknál át szakadt az a bizonyos gát. A horvátok nem olyan jók idén, tehát a spanyolok továbbjutása elég value.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 25, 2021, 11:21:59
Anglia vs Németország

Két rossz közük a kisebbik rosszat, azaz angolok továbbjutását érdemes rakni. A támadó játékuk döcög, de a védelem az jó, nem mint a németeké. Hummelsek már 5 bekapott gólnál járnak .. köztük mi is lőttünk nekik kettőt.. angolok valahogy továbbjutnak .
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 25, 2021, 11:27:20
Hollandia vs Csehország

Itt még a hollandokat favorizálom. De Boer nagy tesztje majd egy komolyabb csapat ellen fog bekövetkezni.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 25, 2021, 21:54:04
https://www.youtube.com/watch?v=Nqlku5KAunI
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 26, 2021, 09:44:38
Egy érdekes cikk a wales vs dán meccsről:


https://daniasport.hu/dania-a-hiteben-es-erejeben-bizik-a-wales-elleni-eb-nyolcaddonton/?fbclid=IwAR2gTPFtBs68g76PzbvT6wBdL7Nj33IinPcrOHQzD69ZD97y-nh87aZ-rkU
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 26, 2021, 10:05:52
ÁZSIA
AFC Kupa

Live:

Athletic 220 (Mon) vs. Eastern AA (Hkg)

Félidő: H

Odds: 13,00
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 26, 2021, 10:23:28
 egy kis X:

CA San Miguel - Villa San Carlos X Odds: 2,90
USM Bel-Abbès - US Biskra X Odds: 3,00
Szlavija Mazir - Energetik BGU X Odds: 3,10
Unia Swarzędz - Nielba Wągrowiec X Odds: 3,80
Mathare United - Posta Rangers FC X Odds:3,00
Ulsan Citizen - Changwon City X Odds: 3,20

Office:Unibet
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 27, 2021, 09:35:06
2/4

Navad Urmia FC - Malavan FC X Odds: 2,85
Guillermo Brown - Barracas Central X Odds: 3,00
FC Shakhtyor Karagandy - FK Aktobe X Odds: 3,10
UD San Fernando - SD Tenisca X Odds: 2,65

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 27, 2021, 09:42:12
3/6 hétfő:

Plaza Colonia - Cerro Largo FC Tipp: X Odds: 3,10
Karela FC - Ebusua Dwarfs Tipp: X Odds: 3,30
Atlético-GO - Bragantino-SP Tipp: X Odds: 3,10
Nueva Chicago - Quilmes Tipp: X Odds: 2,80
ENPPI Club - Al-Mokawloon Al-Arab Tipp: X Odds: 2,85
Anyang FC - Jeonnam Dragons Tipp: X Odds: 2,90
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 27, 2021, 10:02:33
Hollandia vs Csehország

A csoportkörben a hollandok átlagosan 3,30-as Xg-t tudtak magukénak, Ausztria es Macedónia ellen is 3,40-es Xg-t produkáltak, érdekesség, hogy Ukrajna ellen ez csak 2,10 körül volt, amire 3 gólt rúgtak. A statisztika kicsit becsapós mert, az osztrákok ellen a tizenegyes 1-es Xg-t kapott alapból. Gondolom, a csehek alaposan analizálták a hollandok gyengeségeit, erősségeit. Körülbelül hasonló mérkőzés lehet, mint a tegnapi olasz meccs, ahol az osztrákok kevés területet adtak az olasz támadóknak. Szép és jó, amit eddig a hollandok csináltak, de komoly ellenféllel még nem találkoztak, a csehek talán picivel jobbak, mint az ukrán, osztrák, macedón trió. Elég fegyelmezetten és jól játszott a cseh csapat az angolok ellen, szóval, ha marad a fegyelmezettség, akkor a hollandoknak nehéz dolga lesz. Természetesen az erőviszonyok alapján a holland továbbjutás a reális, de azért nem lepődnék meg, ha a csehek gólt tudnának szerezni. Egy cseh gólt várok, ezért a tippem a vendég csapat góljainak száma : páratlan. Odds: 2,25
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 28, 2021, 16:45:03
Idézetet írta: hillandkimi Dátum június 27, 2021, 10:02:33
Hollandia vs Csehország

A csoportkörben a hollandok átlagosan 3,30-as Xg-t tudtak magukénak, Ausztria es Macedónia ellen is 3,40-es Xg-t produkáltak, érdekesség, hogy Ukrajna ellen ez csak 2,10 körül volt, amire 3 gólt rúgtak. A statisztika kicsit becsapós mert, az osztrákok ellen a tizenegyes 1-es Xg-t kapott alapból. Gondolom, a csehek alaposan analizálták a hollandok gyengeségeit, erősségeit. Körülbelül hasonló mérkőzés lehet, mint a tegnapi olasz meccs, ahol az osztrákok kevés területet adtak az olasz támadóknak. Szép és jó, amit eddig a hollandok csináltak, de komoly ellenféllel még nem találkoztak, a csehek talán picivel jobbak, mint az ukrán, osztrák, macedón trió. Elég fegyelmezetten és jól játszott a cseh csapat az angolok ellen, szóval, ha marad a fegyelmezettség, akkor a hollandoknak nehéz dolga lesz. Természetesen az erőviszonyok alapján a holland továbbjutás a reális, de azért nem lepődnék meg, ha a csehek gólt tudnának szerezni. Egy cseh gólt várok, ezért a tippem a vendég csapat góljainak száma : páratlan. Odds: 2,25

bszná meg kicsit túltoltam, lehetett volna ez a tipp kövér zöld is.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 28, 2021, 16:50:27
Horvát vs Spanyol:

Perisic nélkül csak egy jó védekezésben bízhatnak a horvátok.

Spanyol 1,5 gól felett 1,72

az over 2,00

a btts: 2,10

Maradok a tippmixes verziónál: Spanyolország nyer és 3,5 gól alatt.[/color]
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 28, 2021, 16:52:01
Franciaország vs. Svájc

Tipp: H

Odds: 1,61
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 29, 2021, 16:58:57
Tegnap leesett az állam, olyan meccsek voltak

Nem is tudom mit írjak

Anglia vs Németország

Második félidőben születik több gól.

Talán ez lejöhet.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 29, 2021, 17:06:00
Svédország vs Ukrajna

DNB : Svédország
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 29, 2021, 17:09:33
Cseh vs Dán

Tipp: DNB Dán

Odds:1,50
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 30, 2021, 17:25:56
Spanyolország vs Svájc


Tipp: Spanyolország


Indoklás: A franciák szinte kopírozták a spanyol meccset, csak arra már nem volt erejük a formán kívül játszó Mbappe miatt, hogy meg is nyerjék a találkozót. A svájciak lelkesek voltak és Mbappe a kihagyott tizivel megkoronázta az egész EB-s teljesítményét. Elég sok játékosnál kijött, hogy ennyi... nincs több... a Covid miatti erőltetett tempó... sok játékos teljesítményét megnyirbálta. A spanyolok szintén egy győztes meccset dobtak el, csak a franciákkal szemben, annyi történt, hogy volt erejük a rutinos horvátokat gyorsaságban megverni. Svájc ellen kötve hiszem. hogy a spanyol csapat újból könnyelmű lenne, illetve Luis Enriqe sem fog a végén összevissza cserélgetni. Svájcnak itt ér vége a kaland.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 30, 2021, 17:30:41
Anglia vs Ukrajna:

Tipp: -1.0 HC Anglia

Odds: 1,66


Indoklás: Az angolok utaztak eddig a legkevesebbet, magyarán semmit, míg az Ukránok már 10ezer Km felett járnak. Továbbá az angol wint erősíti, hogy Sevchenkóék 120 percet játszottak, sok játékosa a végén összerogyott a fáradtságtól. Lényegében minden Southgate-ék kezére játszik, Rómában egy fáradt Ukrajnával néz szembe Anglia. Ha nem is az első félidőben ,de a másodikban biztos, hogy Anglia bedarálja a hős ukrán nemzeti tizenegyet. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum június 30, 2021, 17:43:06
Belgium vs Olaszország

Tipp: Tj Olaszország

Odds: 1,66

Indoklás:

Érdekes, hogy a párharcból a bukik Olaszországot hozták ki esélyesként. Valószínű annak köszönhető, hogy Bruyne és Hazard is kisebb sérülést szedett össze a portugálok ellen. Én ennek ellenére 50-50%-nak ítélem meg az esélyeket. A belga csapat nem játszott rosszul az oroszok ellen, amikor nélkülözte Hazard-ot és Bruyne-t, Martinez. Csak az motoszkál a fejemben, hogy most nem az oroszok lesznek az ellenfél... Az olaszok keservesen tudtak továbbjutni a sógorok ellen. Az osztrákok jól szűkítettek területet, így elől Immobile-éknek nem maradt hely. Mancini csapatának erőssége, hogy ha van terület, azt nagyon jól játssza be a három támadó, Immobile, Insigne és Berardi, de ha olyan eset van, mint legutóbb, akkor elől már elfogy sokszor a tudomány. Talán a belgák játékából fakadóan esetleg több terület nyílhat az olaszoknak, mondjuk ehhez egy Chiesa jól jönne végre a kezdőben, akinek a góljával végülis tovább ment az Azzurri. Lehet ez a meccs is hosszabbításba torkollhat, mindenesetre az egységesebb olasz csapat továbbjutását várom.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2021, 14:46:30
IZLAND: Inkasso-deildin - 9. forduló

IBV Vestmannaeyjar - Selfoss
Tipp: 3.5 gól felett
Odds: 2,08
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2021, 14:49:53
IZLAND
Pepsideild

Valur vs. FH Hafnarfjordur

Tipp:H

Odds: 2,10
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 01, 2021, 14:52:28
Barátságos:

Puskás Akadémia (Hun) vs Trnava (Svk)

Tipp: mindkét csapat szerez gólt.

Odds: 1,52
2:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 02, 2021, 09:40:13
AFC

Kawasaki Frontale (Jpn) - United City (Phl)

Tipp:4,5 gól felett

Odds: 1,66
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 02, 2021, 09:44:48
Svájc vs. Spanyolország

Tipp: 1. félidő 1.0 gól felett

Odds: 2,02

Office:Unibet
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 02, 2021, 09:50:38
DÉL-AMERIKA
Copa America - Play Off

Peru vs. Paraguay

Tipp: 2.0 gól alatt

Odds: 1,80

Office:bet365


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2021, 12:43:52
Ukrajna vs Anglia

Félidő pontos: 0:2

Odds: 7,00

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2021, 12:44:59
Csehország vs Dánia

Tipp: 1,5 gól felett Dánia

Odds: 2,37

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 03, 2021, 12:47:24
É. ÉS K.-AMERIKA
Gold Cup - Selejtező

Guatemala vs. Guyana

Tipp: H

Odds: 1,33

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 04, 2021, 11:47:04
https://prolifecoachpa.com/hu/business/171-the-current-state-of-gambling-in-nigeria.html

ez csak érdekességnek hoztam.

Nigériai bajnokság:

Enyimba - Rivers United

Tipp: H

Odds: 1,62

Office:Unibet
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 04, 2021, 11:48:08
Macao:

Benfica - Sporting Macau

Itt megint tömés 4-6 gól is várható hazai oldalról.  7:1
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 04, 2021, 11:51:12
Soccer » Asia » AFC Champions League

Gamba Osaka (Jpn) - Chiangrai Utd (Tha)

Tipp: -1.5 HC H

Odds: 1,86

Office:Unibet
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 05, 2021, 12:49:26
Este lesz egy sok gólt hozó női bari meccs:

USA W - Mexico W

Tipp: Ázsia 5.0 gól felett

Odds: 1,89

Office:bet365


4:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 05, 2021, 12:50:23
Soccer » Sweden » Allsvenskan »

Djurgarden - Orebro

Tipp:btts

Odds: 1,95

Office:bet365


3:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 05, 2021, 12:52:13
Soccer » Iceland » Inkasso-deildin »

Grotta - Olafsvik

Tipp: 4.0 gól felett

Odds:1,89

Office:Unibet


3:2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 06, 2021, 11:55:08
Soccer » Europe » Champions League » 06 Jul 2021, 18:00

Ferencvaros (Hun) - Prishtina (Kos)

Tipp: AH 3.0 gól felett

Odds: 1,72

Office:bet365

Indoklás: Olyan edzőt hozni, aki volt a Dortmund és a Köln edzője is, ráadásul elég jól dolgozott a Bundesligában, szerintem Rebrovhoz képest nem visszaesés. Az új tréner támadóbb szellemű csapatot ígér, az már másik kérdés, hogy rövidtávon ez mit fog okozni... Tehát, hogy több gólt kap a Fradi, vagy 2:0, helyett 4:0 ra nyer.. bármi előfordulhat.. Az tény, hogy a klubnál igyekeztek a télen olyan játékosokat hozni, akik a selejtezőkre beépülnek a kezdőbe. Az új szezonban nem lesz már Isael és Lovrencsics. Isael hosszútávon megbukott, inkább a hajáról marad emlékezetes, míg az EB-n szereplő Lovren távozása picit meglepő, de a korából ítélve nincs benne több és az amerikai Wingo minőségben megfelelően, vagy magasabb szinten tudja őt pótolni. Lovren pozícióját az amerikain kívül esetleg Botka tudja betölteni. Azt majd az idő eldönti, hogy Wingo vagy Botka lesz-e az első számú megoldás. Rebrov eredményeit kurva nehéz lesz megismételni, főleg, hogy az ukrán tréner alatt a Fradi bejutott az EL és a BL csoportkörbe is. A támadójáték miatt erősítésként érkezett Ryan Mmaee, aki a ciprusi bajnokságban 30 meccsen 14 gólt és 4 gólpasszt jegyez. A 23 éves belga/marokkói támadóval a jövőben színesebb lehet a Fradi támadójátéka. A Prishtina túl van már két körön is, ahol mindkét ellenfelét magabiztosan (2:0 IC d'Escaldes, 0:2 Folgore) búcsúztatta. Mivel átalakulóban van a Fradi, egy bekapott gól benne lehet a meccsben. Tippem az over.


https://bunteto.com/ajanlo/a-kedves-de-nem-tul-karizmatikus-csapatember-peter-stoger-portre/
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 06, 2021, 12:31:22
VILÁG: Barátságos mérkőzés 18:00

FC SA Botoşani - SV Sandhausen 1916

Tipp:DNB H

Odds: 1,85

Office:bet365


Infó: https://www.rnz.de/sport/svsandhausen_artikel,-sv-sandhausen-in-der-jubilaeums-saison-vor-grossen-herausforderungen-_arid,699940.html

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 06, 2021, 12:41:39
Olaszország vs Spanyolország

Pontos eredmény, rendes játékidőben: 1:1

Odds: 6,50

Office:bet365


Oh, baszki annyira kár Spinazzola-ért. Tök jó formában volt, de mint beigazolódott, sajnos sosem futhat be olyan karriert, mint a nagyok, a rengeteg sérülése miatt. Minden szezonban kidőlt 2-3 hónapokra. Úgy tűnik, hogy az EB-n sem bírt 3 meccset megúszni sérülés nélkül. Olyan 50-50% ot látok mindkét csapatnál. A spanyolok, ha pont ma kezdik belövöldözni a helyzetieket, akkor ők mehetnek tovább, ha viszont a Bonucci-Chiellini páros továbbra is olajozottan fog együttműködni, akkor az Azzurri juthat tovább. Nagyon picin fog múlni... Lehet, hogy ráadás lesz ezen a meccsen, mondjuk az eredmény 1:1, és hosszabbításban 2:1 lesz... Eddig a spanyolok a saját dolgukat nehezítették meg, könnyen bekapott gólok, figyelmetlenség, a rengeteg kihagyott helyzet.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 06, 2021, 23:38:16
Idézetet írta: hillandkimi Dátum július 06, 2021, 12:41:39
Olaszország vs Spanyolország

Pontos eredmény, rendes játékidőben: 1:1

Odds: 6,50

Office:bet365


Oh, baszki annyira kár Spinazzola-ért. Tök jó formában volt, de mint beigazolódott, sajnos sosem futhat be olyan karriert, mint a nagyok, a rengeteg sérülése miatt. Minden szezonban kidőlt 2-3 hónapokra. Úgy tűnik, hogy az EB-n sem bírt 3 meccset megúszni sérülés nélkül. Olyan 50-50% ot látok mindkét csapatnál. A spanyolok, ha pont ma kezdik belövöldözni a helyzetieket, akkor ők mehetnek tovább, ha viszont a Bonucci-Chiellini páros továbbra is olajozottan fog együttműködni, akkor az Azzurri juthat tovább. Nagyon picin fog múlni... Lehet, hogy ráadás lesz ezen a meccsen, mondjuk az eredmény 1:1, és hosszabbításban 2:1 lesz... Eddig a spanyolok a saját dolgukat nehezítették meg, könnyen bekapott gólok, figyelmetlenség, a rengeteg kihagyott helyzet.

1:1 ez lejött
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 07, 2021, 10:29:19
Bajnokok Ligája:

Maccabi Haifa - Kairat Almaty

Tipp: H

Odds: 1,70

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 07, 2021, 10:30:36
Barátságos

Paks (Hun) - Budaorsi SC (Hun)

Tipp: 3,5 gól felett

Odds: 1,98

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 07, 2021, 11:21:53
Anglia vs Dánia

Mindkét csapat szerez gólt: Igen

Odds: 2,20

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 08, 2021, 09:49:43
Turku vs Puskas

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt

Odds: 1,74

Office:Unibet


https://www.nemzetisport.hu/europa_liga/ekl-szenvedelyes-futballt-iger-a-puskas-akademia-ellenfele-2837087
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 08, 2021, 09:52:32
MOL Fehérvár FC (Hun) vs. Ararat (Arm)

Tipp: 3.0 gól felett

Odds: 1,89

Office:Unibet
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 08, 2021, 09:58:50
Zilina (Svk) vs. Dila Gori (Geo)

Tipp: Ah -1.0, -1.5 Zilina

Odds: 1,89

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 09, 2021, 10:02:34
USA. MLS --10 Jul 2021, 01:30--

FC Cincinnati - Columbus Crew

Tipp: 1X

Odds: 1,41

Office:Pinnacle

Indoklás: A Columbus keretéből 5 játékos kapott behívót hazája válogatottjába. Derrick Etienne Jr. (Haiti), Kevin Molino (Trinidad and Tobago), Liam Fraser (Canada), Eloy Room (Curacao), and Gyasi Zardes (United States).
Egy hazai pontszerzés eléggé adja magát, a legjobb oddsot a Pinnacle adja.

2:2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 09, 2021, 10:12:52
USA » USL League One  --10 Jul 2021, 01:00--


New England Revolution Reservers - Toronto FC II

Tipp: DNB H

Odds: Unibet

Indoklás: A Toronto nem rég Massachusetts-ben játszott, ahol a B-csapatból 6 játékos is szerephez jutott. Köztük Singh (védő) nagyon jó teljesítményt nyújtott, de a többiek is csereként lehetőséget kaptak. A lényeg, hogy a Tormenta elleni legutóbbi győztes meccshez viszonyítva, Singh, Okello, Marshall-Rutty és Nelson hiányozni fog.

1:0
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 09, 2021, 10:29:14
Brazil » Serie B 10 Jul 2021, 02:30

Goias - Nautico

Tipp: DNB H

Odds: 1,68

Office:Unibet

Indoklás: A vendég Nautico nem rég elvesztette egyik legjobb szélsőjét Ericket (8/2 középpályás), aki visszatért Portugáliába. Az ő hiánya annyira nem volt érezhető, mivel a Nautico simán 5:0-ra verte az Operatio-t hazai pályán az előző fordulóban. Viszont erre a rangadóra a két legjobb védője sem bevethető a vendégeknek. Wagner Leonardo (8/0 védő) állítólag a Santoshoz fog igazolni, ha jól fordítottam. Hereda (8/0 védő) pedig sérülés miatt fog hiányozni. A rutinos első számú kapus  Alex Alves (9/0 kapus) szintén kihagyja a rangadót. Mindkét csapat remek formában, otthon a Goias (4/4) mindegyik meccsét hozni tudta.

Forrás: https://radiojornal.ne10.uol.com.br/esportes/2021/07/08/apos-perdas-de-erick-e-wagner-leonardo-nautico-precisa-blindar-hereda-jean-carlos-vinicius-e-evitar-novas-saidas-212760

0:1
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 10, 2021, 10:13:10
Brechin vs. Livingston

Első félidő : 1.5 gól felett

Odds: 1,75


Ma startol a skót ligakupa. A tavalyi liga kettőből kieső Brechin fogadja a Livingston-t. A hazaiak kerete az előző évhez gyengült, összesen 13 játékos áll rendelkezésre, abból csak 1 kapus. Az elmúlt héten érkezett Garry Wood,  Iain Davidson és a Forfar korábbi középpályása, Murray Mackintosh. Ezek a játékosok alig készülhettek együtt, szóval a csapat finoman szólva sincs összeszokva. Az erőnléti kérdésekről nem is beszélve. David Martindale csapata tavaly a 6. helyen végzett a skót premier ligában és már rég megkezdte az idei szezonra a felkészülést. A Livingston két edzőmeccsen is túl van. Mindegyiket magabiztosan nyerte. Azt gondolom, hogy ma a vendég csapat magabiztos győzelmet arat, a még épülő Brechin City felett.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 10, 2021, 10:21:20
Live:

Vysocina Jihlava - FC Brno

Első félidő: 1.5 gól felett

Office:bet365


Odds: 2,30

Félidő 0:2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 10, 2021, 11:29:52
USA vs. Haiti

Tipp: 3,5 gól alatt

Odds: 1,58

Office: Bet365


Haiti szerintem nem lesz fejben ott a meccsen. Vagyis persze az ilyen hírek után, akár pozitív irányba is fordulhat egy csapat teljesítménye. Haiti sajnos instabil ország lett és kötve hiszem, hogy a foci most fontos lenne arrafelé. Azt is hozzá kell tennem, hogy az amerikai válogatott eléggé felforgatott lesz, erre a tornára. A 23-as keret alaposan kicserélődött. Olyan játékosok kerültek be, mint  Columbus Crew csatára Gyasi Zardes, a LA Galaxy középpályása Sebastian Lletget és Nashville SC-től Walker Zimmerman, illetve az Atlanta United's fiatal bekkje George Bello, a Portland Timbers középpályása Eryk Williamson, és az Orlando City SC csatára Daryl Dike. Szóval Gregg Berhalter-nek volt merítési lehetősége bőven az MLS-ből. Az biztos, hogy ezek a játékosok bizonyítani akarnak, esetleg egy jó teljesítménnyel, akár egy európai top ligás szerződés is összejöhet valakinek. A többség állítólag a Sporting KC tehetséges középpályására Gianluca Busio teljesítményére lesz kíváncsi. A 19 éves játékos 13 meccsen 2 gólt és 2 gólpasszt jegyez. Mivel egy teljesen új kezdő lesz a hazaiaknál, ezért nagy gólfesztivált és tömést nem várok. Kevés gól várható, persze erősen kérdéses a haiti csapat mentális állapota. 

https://www.bbc.com/news/world-latin-america-57750358

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 11, 2021, 10:33:20
Olaszország vs Anglia

Tipp:HT/FT --X/X--
Odds:4,00
Office:bet365


Talán abban egyetértünk, hogy az EB két legjobb csapata került a döntőbe. Bár utazási szempontból az angolok voltak előnyösebb helyzetben, hiszen, csak Rómába kellett 1 meccsre kiruccanni, viszont az olaszok pihenhettek 1 nappal többet. Az oddsokat megnézve, a bukik hosszabbításra, vagy legalábbis 0:0, 1:0, 0:1, 1:1-es eredményben gondolkodnak. Mancini-ék valószínű a saját játékukat próbálják majd játszani, míg Southgate inkább az olaszokhoz igazítja majd a kezdőjét és a taktikáját. Az is furcsa, hogyha hosszabbításban dől el a trófea sorsa az többet fizetne, mintha tizenegyesekkel. Én amondó vagyok, hogy hosszú esténk lesz, ezért az X/X-es opció játszik  4,00-ért.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 11, 2021, 11:06:06
Norway » Division 2 - Group 2  16:00

Flekkerøy IL - Skeid Fotball

Tipp: AH 3.0 gól felett

Odds: 1,85

Office:bet365

A hazaiak eléggé beragadtak és ma több hiányzójuk is lesz. Mats Holt (5/0 védő) eltiltás miatt nem lesz, míg Lasse Sigurdsen (2/0 csatár) és Thomas Nygaard (4/1 középpályás) sérült. Vendég oldalról csak Gabriel Andersen (5/2, ebből 4-szer csereként szerepelt). Hajtós meccset várok, gólokkal.

Infó: https://floy.spoortz.no/portal/arego/club/237/news/9437859?fbclid=IwAR0EBFCg_6iSxegLu0tt2Vc1Wo_leKLUADLlusnpGjfqdcPYre7eh1ph3js
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 11, 2021, 11:20:39
Barátságos meccs: 13:00

Turkgucu Munchen - Karlsruher SC

Tipp: 0,0 +0,5 H

Odds: 1,85

Office:bet365


Indoklás: ma a Karls két edzőmeccset játszik, egyet az orosz Zenit ellen. Várhatóan az orosz meccsen játszanak a jobbak. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 12, 2021, 17:44:08
É. ÉS K.-AMERIKA
Gold Cup

Jamaika vs. Suriname

Tipp: BTTS

Odds: 2.34

Office:bet365

Indoklás: Jamaica nagyon egyénieskedős játékosokból áll, szerintem lesznek gondjai a holland bajnokságból megerősített Suriname válogatottjával.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 12, 2021, 18:13:45
Costa Rica vs. Guadeloupe

Tipp: +2.5 HC Guadeloupe

Odds: 1,85

Office:bet365

Costa Rica elvileg kiemelkedik a csoportjából, de körülbelül 1 hete érkezett az új edző, így a keretet aligha ismerheti. A másik, hogy a favorit gárda eléggé hadilábon áll a gólszerzéssel. Szenvedős 1:0-t várok.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 12, 2021, 18:19:39
Sör virsli meccs:

Hajduk Split (Cro) Zrinjski (Bih)

Tipp: H

Odds: 1,35

Office:bet365


1:3 , valószinű itt nem játszott az A keret..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 13, 2021, 16:09:45
Rogaska (Slo) vs. Zalaegerszeg (Hun)

Tipp: 3,5 gól felett

Odds: 1,53

Office:bet365



Indoklás: Firga ajánlotta ezt a meccset, az egerszegi csapat most edzőtáborozik és a mai ellenfele elég overes gárda. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 13, 2021, 16:11:53
Szoligorszk (Blr) vs. Ludogorec (Bul)

Tipp: vendég csapat 1,5 gól felett

odds: 1,90

Office:bet365

Indoklás: Az első meccsen 4-5 ziccer kihagyott a Ludo. Mivel a Szoli-nak ma támadóbbnak kell lennie, talán a bolgár bajnok élesebb lesz a kapu elött.
A meccset Szerbiában, semleges pályán rendezik.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 13, 2021, 16:13:35
Valur (Ice) vs. Dinamo Zagreb (Cro)

Tipp: BTTS

Odds:1,78

Office:bet365


Indoklás: Az első meccs is izgi volt, a tartalékos horvátok 3:0-ról engedték visszajönni a Valurt. A hírek szerint teljes a Dinamo kerete, viszont otthon a Valur menni fog a győzelemért.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 14, 2021, 16:58:10
Live:

Hertha BSC (Ger) vs. Hannover 96 (Ger)
Tipp: H
Odds: 1,85
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 14, 2021, 16:59:02
Guatemala vs. Mexikó
Tipp: -3.0 Mexikó
Odds:1,95
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 14, 2021, 17:02:47
Trinidad és Tobago vs. El Salvador
Tipp:+0.5 HC Trinidad és Tobago
Odds: 1,85
Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 15, 2021, 16:38:31
Live:

Ararat (Arm) vs. MOL Fehérvár FC (Hun) 1-0

Tipp: X2

Odds: 2,50

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 15, 2021, 16:41:06
Foci É. ÉS K.-AMERIKA: Gold Cup - 2. forduló

Martinique vs. USA

Tipp: 3,5 gól felett

Odds: 1,85

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 15, 2021, 16:44:25
Barátságos

Paks (Hun) vs. Slovacko (Cze)

Tipp: 3,5 gól felett

Odds: 1,90

Office: bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 15, 2021, 16:58:45
Idézetet írta: hillandkimi Dátum július 15, 2021, 16:38:31
Live:

Ararat (Arm) vs. MOL Fehérvár FC (Hun) 1-0

Tipp: X2

Odds: 2,50



baze nem néztem a meccset, akkor inkább raktam volna hazai lövi a 2. at :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 16, 2021, 17:40:49
É. ÉS K.-AMERIKA: Gold Cup - 2. forduló

Guadeloupe vs. Jamaika

Tipp: -2.0 HC V

Odds: 2,15

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 16, 2021, 17:42:18
É. ÉS K.-AMERIKA: Gold Cup - 2. forduló

Suriname vs. Costa Rica

Tipp: -2.0 HC V

Odds: 1,77

office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 16, 2021, 17:45:36
AUSZTRIA: Osztrák Kupa - 1/32 döntő

Rapid Wien vs. Wiener Viktoria

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt

Odds: 2,62

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 17, 2021, 09:18:07
na, ahogy uborka szezon lett... ezek a kisebb ligák keményen megizzasztanak.

AUSZTRÁLIA
NPL Queensland

Eastern Suburbs vs. Gold Coast

Tipp: 1X

Odds: 1,77

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 17, 2021, 09:19:39
BRAZÍLIA
Campeonato Brasileiro B

Goias vs. Londrina

Tipp: H

Odds: 1,65

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 17, 2021, 09:22:44
BULGÁRIA
Szuperkupa

Ludogorec vs. CSZKA Szófia

Tipp: H

Odds: 1,90

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 18, 2021, 12:15:23
Norvégia:

Tromso vs Rosenborg

Tipp: 2,5 gól alatt

Odds: 1,75

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 18, 2021, 12:16:23
Barátságos

Derby vs MU

Tipp: 1X

Odds: 1,80

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 18, 2021, 12:29:52
NÉMETORSZÁG: Regionalliga - Bajorország - 1. forduló

Fürth 2 vs. Rosenheim

Tipp: X2

Odds: 1,89

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 19, 2021, 17:59:31
SVÉDORSZÁG: Allsvenskan - 11. forduló

Halmstad vs. Varbergs

Tipp: H

Odds: 2,10

Office:bet365


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 19, 2021, 18:02:19
DÁNIA: Superliga - 1. forduló

Silkeborg vs. Sønderjyske

Tipp: 2,5 gól felett

Odds: 1,80

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 19, 2021, 18:04:06
SVÉDORSZÁG: Allsvenskan - 11. forduló

Djurgården vs. Sirius

Tipp: 2,5 gól felett

Odds: 1,50

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 20, 2021, 16:06:58
EURÓPA
Bajnokok Ligája - Selejtező

Lincoln (Gib) CFR Cluj (Rou)

Tipp: -1.5 HC V

Odds: 1,61

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 20, 2021, 16:08:05
EURÓPA
Bajnokok Ligája - Selejtező


Dinamo Zagreb (Cro) vs. Omonia Nicosia FC (Cyp)

Tipp: -1.0 HC H

Odds: 1,64

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 20, 2021, 16:09:16
EURÓPA
Bajnokok Ligája - Selejtező

Celtic (Sco) vs. Midtjylland (Den)

Tipp: -1.0 HC H

Odds: 2,75

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 25, 2021, 12:08:12
Dán liga:

FC Köbenhavn vs. Silkeborg

Tipp: 2,5 gól felett

Odds: 1,65

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 25, 2021, 12:09:18
Német 2:

Nürnberg vs. Erzgebirge Aue

Tipp: H

Odds: 1,55

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 25, 2021, 12:10:40
Olimpia

Japán Ol. vs. Mexikó Ol.

Tipp:V

Odds:2,60

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 26, 2021, 22:04:41
Omonia Nicosia FC (Cyp) vs. Dinamo Zagreb (Cro)

Tipp: HT/FT X/2

Odds: 5,00

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 26, 2021, 22:06:45
Zalgiris (Ltu) vs. Ferencvárosi TC (Hun)

Tipp: HT/FT X/2

Odds: 5,10

Office:bet365



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 26, 2021, 22:08:05
Flora (Est) vs. Legia Warszawa (Pol)

Tipp: 2,5 gól felett

Odds: 1,65

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 27, 2021, 06:42:58
Női foci

Brazília vs Zambia

Tipp: 1 félidő 3.0 gól felett

Odds: 1,70

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 27, 2021, 06:44:03
USA vs Ausztrália

Tipp: BTTS

Odds: 1,49

Office:bet365


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 27, 2021, 06:46:24
Barátságos

Mainz (Ger) vs. Gaziantep (Tur)

Tipp: H

Odds: 2,10

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 28, 2021, 16:17:42
Udinese (Ita) - Sturm Graz (Aut)
Today, 28 Jul 2021, 18:00

Tipp:X2

Odds: 1,56

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 28, 2021, 16:19:57
Ludogorec (Bul) vs. Mura (Slo)

Tipp: H

Odds:1,33

Office:bet365

-
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum július 28, 2021, 16:21:02
Barátságos

Manchester Utd (Eng) - Brentford (Eng)

Tipp: H


Odds: 1,80
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 01, 2021, 10:48:16
NB1

ZTE vs MOL Fehérvár

Tipp: 1X

Odds:2.00

Indoklás:

Tegnap pechem volt a magyar bajnoksággal. Idén van VAR rendszer. A Kispest meccset erősen befolyásolta, sajnos. Megyek tovább. Ma a Zalaegerszeg fogadja a Fehérvárt. A vendégeknél rengeteg a sérült és a nemzetközi kupaszereplés sem sikerült jól. Szabicsnak összesen 8 sérültje van, illetve három játékost a tartalék csapathoz irányított.  Armin Hodzic (30/8 csatár, Török bajnokság + NB1), Hangya Szilveszter (31/1 védő), Zsóri Dániel (26/8 csatár), Rúben Pinto (24/0 középpályás), Funsho (40/7 szélső), Emil Rockov (19/0 kapus), Halmai Ádám (0/0 szélső), Nyári Patrik (10/0 középpályás) sérült. A másik gond, hogy a csapat nincs megfelelő erőállapotban. Az alapozás nem sikerült, mert sok játékos szerepelt az Európai Bajnokságon és ők később tértek vissza a csapathoz. A hazai csapat nyugodtabban készülhetett. Tavasszal Waltner Róbert lett az edző és vele sikerült kiharcolni a bent maradást. Most volt egy teljes nyara, arra, hogy összerakja a csapatát. Az átigazolási időszakban kilenc új labdarúgó jött. Érkezett Huszti András, Beke Péter, Nikola Serafimov, Skribek Alen, Daniel Milovanovikj, Emir Halilovic, Majnovics Martin, Josip Spoljaric és Eros Grezda, valamint egy éves lendvai kölcsön után visszatért Meshack is. A MOL kezdője erős, de egyelőre sok játékos fizikai gondokkal küzd, ezért a hazai csapat képes lehet a bravúrra. Waltner egy támadó felfogású edző, ezért a hazai gólokra fogadok.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 01, 2021, 11:06:14
Soccer » Germany » Regionalliga Nordost

Altglienicke vs. Auerbach

Tipp: -1.5 HC Altglienicke

Odds:1,87

Office:Unibet

Indoklás:

A vendég csapatnak nem sikerült a felkészülés. A csapat alig tudott edzéseket csinálni. Sven Köhler szerint, hazai pályán kell kiharcolniuk a bent maradást. Az elmúlt fordulóban a Altglienicke rangadót nyert a Jena ellen. Várhatóan a hazaiak a feljutásért fognak küzdeni a szezonban. Az Auerbachnak a hírek szerint még igazolnia kell. A keret nincs kész, ráadásul Jan Luderer, a csapat egyik alapembere távozott.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 01, 2021, 11:35:47
NB2

KTE vs Budaörs

Tipp:x2

Odds: 1,72

Office:bet365

Indoklás:

A Budaörs az előkelő 6. helyen végzett az előző idényben úgy, hogy a szezon felénél a 2. helyen is állt az együttes. A Kecskemét a 2. helyen végzett az NB III Közép csoportjában, ám mivel a bajnok Iváncsa nem vállalta a másodosztályban való szereplést, így a jog a Kecskemétre szállt. Mindkét csapat alaposan kicserélődött a nyáron. Általában az NB2 ben minden évben újra kell építeni a csapatokat. Ezért nehéz az első körben meghatározni az erőviszonyokat. Az újonc KTE tavaly 90 gólt lőtt az NB3-ban, tehát domináns, támadó focit játszott. A nyáron lejárt Szabó Tibor edző szerződése, helyére a Kecskeméthez erősen kötődő Szabó István érkezett. Az új edzőnek van NB1-es tapasztalata és sok időt töltött a helyi utánpótlás képzésben. Ahogy az már lenni szokott, ismét nagy volt a jövés-menés a Budaörsi SC-nél, hiszen majdnem egy kezdőcsapatra való játékos távozását, illetve érkezését jelentették be a klubnál. Érzékeny veszteség lehet a kapus Kovács Péter, valamint Molnár Tibor, illetve az előző szezon két legeredményesebb támadója, Halmai Ádám és Pethő Bence. Az újak közül a rutinos Balázs Zsolt és a visszatérő Lengyel Béla jelentheti a legnagyobb erősítést. Márkus Tibor vezetőedzőnek azonban mégsem kell új csapatot építenie, hiszen tizenegy játékossal sikerült szerződést hosszabbítaniuk, ráadásul utóbbiak alapembernek számítottak az előző szezonban. A védelem például szinte érintetlen maradt, így a Pest megyei alakulatnak minden esélye megvan arra, hogy megőrizze helyét a középmezőny elején. Jó hír a budaörsi szurkolók számára, hogy a csapat négy és fél évnyi csákvári, valamint tatabányai albérlet után immár saját stadionjában játszhat. Végeredményre nem, de gólra jó lehet ez a bajnoki. Lelkes újonc, rutinos NB2-es vendég gárda, az over nyert nálam.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 02, 2021, 08:50:16
VILÁG: Olimpiai Játékok - női - Play Off - Elődöntők

Usa vs Canada

Tipp: X2

Odds:2.00

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 02, 2021, 08:51:27
Pécsi MFC vs. Haladás

Tipp: DNB H

Odds: 1,65
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 02, 2021, 08:52:23
JAPÁN: Emperors Cup - 1/16 döntő

Nagoya vs. Okayama

Tipp: H

Odds: 1,53

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 03, 2021, 07:31:13
BL

Olympiakosz Pireusz (Gre) vs. Ludogorec (Bul)

Tipp: HT/FT X/1

Odds: 4,00

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 03, 2021, 07:32:09
BL

Genk (Bel) vs. Sahtar Donyeck (Ukr)

Tipp: V

Odds: 2,30

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 03, 2021, 07:35:29
BL

PSV - Midtjylland

Tipp: -2.0 HC H

Odds: 2,20

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 04, 2021, 14:43:53
BL:
Spartak Moszkva vs Benfica

Tipp: V

Odds: 2,30

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 04, 2021, 14:44:26
BL:

Dinamo vs Legia

Tipp: H

Odds: 1,60

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 04, 2021, 14:45:12
BL:

Ferencváros vs Slavia

Tipp:Félidő--0:0--

Odds: 2,40

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 07, 2021, 14:27:45
Mai menü:

Csontleves egy kis Derby pontszerzéssel fűszerezve

Derby vs Huddersfield

Tipp:1x

Odds: 2,00

Office:bet365



Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 07, 2021, 14:30:47
A 2. tippnél ellátogatunk Ipswich-be

Ipswich vs Morecambe

Tipp: 1. félidő 1 gól felett

Odds: 1,80

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 07, 2021, 14:32:37
A hab a tortán a 3. tipp

Ajax vs Psv

Info : https://www.telegraaf.nl/sport/843704582/ajax-met-pasveer-berghuis-en-wellicht-ook-alvarez-tegen-psv?fbclid=IwAR0fWEXKpIY2nRv7ppsDA2NTUdAo3zXTgD16movHb7eQt_m-doYNJsD533M

Tipp: BTTS

Odds: 1,55

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 08, 2021, 12:57:54
Barátságos meccs:

Barcelona vs Juventus

Tipp: V

Odds: 2,85

Office:bet365

Indoklás: A Messi okozta káoszt ma a Juve szép csendben kihasználhatja.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 08, 2021, 12:58:26
Német kupa:

Meppen vs Hertha

Tipp: V

Odds: 1,50

Office:pinnacle
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 08, 2021, 12:58:59
NB1

Debrecen vs Újpest

Tipp: BTTS és felett

Odds: 1,90

Office:bet 365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 09, 2021, 20:57:59
Live

DVTK vs Vasas

Tipp: BTTS

Odds: 1,70

Office:Unibet
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 09, 2021, 20:59:18
Portugália:

Gil Vicente vs. Boavista

Tipp:H

Odds: 1,85

Office:bet365
-

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 09, 2021, 21:01:23
Izland

Stjarnan vs. Breidablik

Tipp: 2,5 gól felett

Odds: 1.50

Office:bet365
-

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 10, 2021, 16:55:39
BL:

Slavia vs Ferencváros

Tipp: 2,5 gól felett

Odds: 1,70

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 10, 2021, 16:56:45
BL

Midtjylland (Den) vs PSV Eindhoven (Ned)

Tipp: V

Odds: 1,80

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 10, 2021, 16:57:44
BL

Benfica (Por) vs. Szpartak Moszkva (Rus)

Tipp: H

Odds: 1,50

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 12, 2021, 16:28:51
Európa Konferencia Liga


Plzen (Cze) vs. TNS (Wal)

Tipp: BTTS

Odds. 1.83

Office:bet365


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 12, 2021, 16:30:58
Európa Konferencia Liga

Hammarby (Swe) vs. Cukaricki (Srb)

Tipp: BTTS

Odds: 1,61


Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 12, 2021, 16:33:34
Európa Konferencia Liga

Feyenoord (Ned) vs. Luzern (Sui)

Tipp: BTTS

Odds: 1,66

Office:bet365


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 14, 2021, 11:42:51
NB1

Paks vs Debrecen:

Tipp: Paks

Odds: 2,00

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 14, 2021, 11:43:25
NB1

Ferencváros vs Mezőkövesd

Tipp: BTTS

Odds: 1,66

Office:bet365


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 14, 2021, 11:44:13
Spanyol liga

Alaves vs Real Madrid

Tipp: 0,5 gól felett Aalaves

Odds: 1,74

Office:Unibet
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 15, 2021, 15:02:05
NÉMETORSZÁG
Bundesliga
(Foci)

Köln vs. Hertha BSC

Tipp: +0.5 HC Hertha

Odds: 1,65

Office:Unibet
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 15, 2021, 15:04:46
MAGYARORSZÁG
Merkantil Bank Liga
(Foci)

Békéscsaba vs. Tiszakécske

Tipp: 2,5 gól felett

Odds: 1,80

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 15, 2021, 15:05:44
SPANYOLORSZÁG: LaLiga - 1. forduló

Barcelona vs Real Sociedad

Tipp: BTTS

Odds: 1,66

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 16, 2021, 19:50:17
Spanyolország

Villarreal vs. Granada

Tipp: Villarreal 1,5 gól felett

Odds: 1,61

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 16, 2021, 19:50:57
Malaga vs Mirandes

Tipp: X2

Odds: 2,50

Office: Pinnacle
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 16, 2021, 19:51:46
Olasz kupa :

Salernitana vs Reggina

Tipp: BTTS

Odds: 1,95

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 17, 2021, 17:51:28
BL

Sheriff vs Dinamo

Félidő: X

odds: 1,95

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 17, 2021, 17:52:22
BL

Salzburg (Aut) vs. Bröndby (Den)

Tipp: BTTS

Odds: 2,25

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 17, 2021, 17:53:16
BL

Monaco (Fra) vs. Sahtar Donyeck (Ukr)

Tipp: BTTS

Odds: 1,85

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 20, 2021, 17:54:50
FRANCIAORSZÁG: Ligue 1 - 3. forduló

Brest vs PSG

Tipp: BTTS

Odds: 1,75

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 20, 2021, 17:55:32
Hollandia

Excelsior - Volendam

Tipp: 3.0 over

Odds: 1,800

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 20, 2021, 17:56:54
NÉMETORSZÁG: Bundesliga - 2. forduló
20.08.2021 20:30

RB Leipzig vs. VfB Stuttgart

Tipp: BTTS

Odds: 1,70

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 21, 2021, 11:29:14
Nb1

Debreceni VSC vs. Zalaegerszeg

Tipp: X2

Odds: 2,10

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 21, 2021, 11:30:00
MAGYARORSZÁG: OTP Bank Liga - 4. forduló

Honvéd vs Paks

Tipp: V

Odds: 2,30

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 21, 2021, 11:30:52
Nb1

MOL Fehérvár FC vs. Kisvárda

Tipp: BTTS

Odds: 1,72

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 22, 2021, 09:28:35
NB2

Kecskemeti TE - Csakvari

Tipp: 3.0 gól felett

Odds: 2,04

Office:Pinnacle
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 22, 2021, 10:31:28
MAGYARORSZÁG
Merkantil Bank Liga

Szeged - Tiszakecske

Tipp: -1.0 HC H

Odds: 1,83

Office: Pinnacle
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 22, 2021, 10:33:33
Merkantil Bank Liga »

Siofok - Vasas

Tipp: 1x

Odds: 2,02

Office:bwin
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 23, 2021, 18:10:45
Cagliari vs Spezia

Tipp: H

Odds: 1,72

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 23, 2021, 18:11:23
Sampdoria vs Milan

Tipp: X

Odds: 3,40

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 23, 2021, 18:16:40
Getafe vs. Sevilla

Tipp: V

Odds: 2,20

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 25, 2021, 18:45:05
ANGLIA: EFL Cup - 1/32 döntő

West Brom vs Arsenal

Tipp: BTTS

Odds: 1,80

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 25, 2021, 18:47:03
ANGLIA: EFL Cup - 1/32 döntő

Newport vs. Southampton

Tipp: Newport 0,5 gól felett

Odds: 1,74

Office:Unibet


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 25, 2021, 18:49:51
Német kupa:

Bremer vs. Bayern München

Tipp: +7.5 HC Bremer

Odds: 1,85

Office:bet365


Infó: https://www.donaukurier.de/sport/Ohne-Neuer-Lewandowski-und-Goretzka-Bayern-im-Schon-Modus;art75595,4805957?fbclid=IwAR0wCW6emQLTIrIw1f5fDjGWYvaC2CSzi2eC8kZypcpRp-1D4aX0uCQO-to
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 28, 2021, 14:19:59
végre van időm

Manchester City vs. Arsenal

Tipp: Live: 5,5 gól felett

Odds: 3,20

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 28, 2021, 14:20:37
Juventus vs Empoli

Félidő: -1.0 HC Juventus

Odds: 2,70

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 28, 2021, 14:21:33
Atalanta vs Bologna

Tipp: 1 félidő 2.0 gól felett

Odds: 3,10

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 29, 2021, 13:27:49
Egy kis bukó széria.

Paks vs. Újpest

Tipp: H

Odds: 1,60

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 29, 2021, 13:28:53
ANGLIA: Premier League - 3. forduló

Burnley vs Leeds

Tipp: 1 félidő: V

Odds: 2,75

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 29, 2021, 13:31:38
Bundesliga:

Wolfsburg vs. RB Leipzig

Tipp: V

Odds: 2,25

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 30, 2021, 18:21:16
FRANCIAORSZÁG: National - 4. forduló

Le Mans vs Sete

Tipp: H

Odds: 1,60

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 30, 2021, 18:23:02
Német:

Meppen vs. Havelse

Tipp: félidő V

Odds: 6.00

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 30, 2021, 18:24:01
Olasz C

Potenza vs. Bari

Tipp: V

Odds: 1,85

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 31, 2021, 21:41:54
az utolsó pár nap szar volt.. de van ilyen
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 31, 2021, 21:43:03
Live:

Cowdenbeath vs. Stranraer

Tipp: 1,5 gól felett

A Félidő :0 :0 volt.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum augusztus 31, 2021, 21:44:31
Live:

Stockport vs. Grimsby

Tipp: 2. félidő 1,5 gól felett

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 01, 2021, 23:10:25
Na folytassuk.

Manchester United vs. Everton

Tipp: BTTS

Odds:1.95

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 01, 2021, 23:11:39
Torino - Juventus

Tipp: -1.5 HC V

Odds: 3.45

Office:pinnacle
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 01, 2021, 23:13:49
Brighton - Arsenal

Tipp: DNB H

Odds: 2.10

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 02, 2021, 17:23:15
FRANCIAORSZÁG: Ligue 1 - 9. forduló
Nice vs. Brest

Tipp: H

Odds: 1.55

Office: Bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 02, 2021, 21:33:55
Live

Atletico Madrid vs. FC Barcelona

Tipp: 2.5 gól felett

Odds: 1.88
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 02, 2021, 21:35:14
Live:
Sassuolo vs. Inter

Odds: 1.50

Tipp: 2.5 gól felett
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 03, 2021, 10:33:59
Paks vs Ferencváros

Tipp: Paks 1.5 gól felett

Odds: 2.25

Office:bet 365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 03, 2021, 10:34:44
Reading vs Everton (női foci)

Tipp: V

Odds: 1.61

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 03, 2021, 10:37:13
Bayern München vs. Frankfurt

Tipp: 1 félidő 1.5 gól felett

Odds: 1,80

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: oakland23 Dátum október 03, 2021, 10:59:08
Hi!

Kérlek ne vedd támadásnak, de a napló címe megtévesztő, hisz Infós tippeket ígér. Mindig benézek, mondom hátha van valami extra, de mindig csalódom  :'(  :-\

Barátsággal és tisztelettel: egy majom
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 04, 2021, 17:50:44
:D Oké :) nem volt időm :D de lesznek megint ígérem :)
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 04, 2021, 18:07:04
Bár nem infós, de

Nyíregyháza vs Siófok

Tipp: +0.25HC Siófok

Odds: 2,02

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 04, 2021, 18:23:38
BRAZÍLIA: Campeonato Brasileiro B - 28. forduló

Remo vs. Coritiba

Tipp: 2.5 gól felett

Odds: 2.70

Office:bet 365


Infó: Hazai oldalon hiányzik az első számú kapus Vinícius és Victor Andrade (csatár), míg az ellenfélnél Henrique és a középpályás Robinho.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 05, 2021, 21:09:25
THAIFÖLD
Thai League 1

Pathum United vs. Chiangrai

Tipp: +0.5 HC Chiangrai

Odds: 1,93

office: pinnacle


Infó:

A hazaiknál sok a sérült és hiányozni fog az első számú kapus. A fordításaim szerint 10 egészséges játékos van a keretben. Chatchai Butpromaz (első kapus), piros lapot kapott az előző mérkőzésen, a három külföldi alapember Victor Cadoso, Andreas Tunez és Diogo Luis Santo még nem épült fel. A hazaiak edzője Aurelio Widmar várhatóan három csatárral, azaz a Janebomb Samphaodi, Teerasil Dangda és Pathomphon Charoenrattanapirom trióval áll fel. A vendégeknél mindenki egészséges. Bátor támadójátékot ígért a hazaiak edzője, így minimum három gól talán összejön a mérkőzésen.

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 05, 2021, 22:09:38
Soccer » Spain » Copa Federacion »
06 Oct 2021, 20:00

Costa Brava - Izarra

Tipp: 2.5 gól alatt

Odds: 1.90

Office:1xbet


Indoklás:

Spanyol kupa forduló lesz szerdán, szerintem ezen a mérkőzésen picit benézték a szorzókat a fogadóirodák. Az igaz, hogy a vendég csapatnak sokat kell utaznia, közel 550 km-zt, de a hazaiak trénere azt nyilatkozta, hogy a következő bajnoki forduló miatt pihenteti a fontosabb játékosait. A másik tény, hogy a Costa Brava az egyik legszegényebb csapat a ligában. A harmadik gond, hogy a csapatnak nem megy a góllövés. A két csapat a 2018-as szezonban találkozott kétszer is egymással. A két mérkőzésen összesen 1 gól született, akkor az Ibarra nyert 1:0-ra.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 05, 2021, 22:11:28
ANGLIA: EFL Trophy Live:

Oxford Utd
1: 0
2. félidő - 67'

Tipp: 2.0 gól felett
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 06, 2021, 17:29:23
Germany » Regionalliga West » 06 Oct 2021, 19:30

Uerdingen - Lotte

Tipp: V

Odds: 1.77

Office:bet365


Info: A hazai csapat súlyos anyagi gondokkal küzd, ráadásul ma 5 alapember is hiányozni fog sérülések miatt. Egy hónapja a keretben a vírus is felütötte a fejét, ami miatt az Uerdingen teljesítménye elég ingadozó lett. A szezon elején súlyos vereségbe is belefutott Dmitry Voronov csapata. Azóta az edző nagyjából rendbe tette a védekezést. Mostanában szűkös vereségek jöttek. A legnagyobb gond a csapat támadójátéka. Az Uerdingen csupán 7 gólt szerzett 9 forduló alatt és 24 gólt kapott.
A hosszabb távú hiányzók mellett Justin Ospel, Kevin Ntika és Niklas Schubert is megsérült. Jesse Sierck, Tom Fladung és Noe Baba pedig eltiltott. A Lotte-nál tudtommal nincs sérült.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 06, 2021, 17:40:08
Europe » Champions League Women »

Servette Geneve FC W - Juventus W

Tipp: 2/2

Odds: 1,61

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 06, 2021, 17:45:27
Olaszország vs Spanyolország

Tipp:DNB Olaszország

Odds: 1,50

Office:bet365
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 07, 2021, 16:38:59
AFRIKA: VB - Selejtező - Második szakasz - 3. forduló

Nigéria - Közép-afrikai Köztársaság

Tipp: -3.0 HC H

Odds: 2.00

Office:bet365


Indoklás: A vendégektől hiányozni fog pár Európában futballozó játékos.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 07, 2021, 17:15:11
DÉL-AMERIKA: VB - Selejtező - 11. forduló

Paraguay vs. Argentína

Tipp: 4.0 sárga felett

Odds: 1,70

Office:bet365


Indoklás: Kemény párharc lesz, törnek majd a csontok..
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 07, 2021, 17:18:07
DÉL-AMERIKA: VB - Selejtező - 11. forduló

Venezuela vs. Brazília

Tipp: -1.0 HC (lapok) Venezuela

Odds: 2,00


Indoklás: Kis politika, igaz tavalyi hír, de benne lehet :)

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200306/egyre-feszultebb-a-viszony-venezuela-es-brazilia-kozott-418315

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 07, 2021, 21:19:08
Idézetet írta: hillandkimi Dátum október 07, 2021, 16:38:59
AFRIKA: VB - Selejtező - Második szakasz - 3. forduló

Nigéria - Közép-afrikai Köztársaság

Tipp: -3.0 HC H

Odds: 2.00

Office:bet365


Indoklás: A vendégektől hiányozni fog pár Európában futballozó játékos.

büdös bundások...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 08, 2021, 18:52:10
Ciprus vs Horvátország

Tipp: V
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 08, 2021, 18:53:45
Törökország vs Norvégia

Tipp: DNB H
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 08, 2021, 18:58:41
Izland vs. Örményország

Tipp: DNB H


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 09, 2021, 09:30:46
ANGLIA: League Two - 11. forduló

Mansfield vs. Oldham

Tipp: +0.5 HC Oldham

Odds: 1,80


Info:
https://www.newschainonline.com/sport/mens-sport/football/mansfield-hit-by-suspensions-and-injuries-for-visit-of-fellow-strugglers-oldham-229056
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 09, 2021, 09:45:28
NÉMETORSZÁG: Oberliga Bremen - 10. forduló

Werder Bremen III - Hemelingen

Tipp: +1.0 HC Werder Bremen III

Odds: 1,78

Office:Pinnacle


Info: A vendégek szorzója nagyon beesett. 2,48-as oddsal indult, most 1,60... pedig nincs perdöntő bizonyíték, hogy a Werder ilyen gyenge
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 09, 2021, 09:51:59
England » National League North

Guiseley - Leamington

Tipp:BTTS

Odds: 1,82

Office:1xbet


Info: https://www.leamingtonfc.co.uk/index.php/component/content/article/11-news2/1792-match-preview-guiseley-2?Itemid=355
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 09, 2021, 15:03:29
Idézetet írta: hillandkimi Dátum október 09, 2021, 09:45:28
NÉMETORSZÁG: Oberliga Bremen - 10. forduló

Werder Bremen III - Hemelingen

Tipp: +1.0 HC Werder Bremen III

Odds: 1,78

Office:Pinnacle


Info: A vendégek szorzója nagyon beesett. 2,48-as oddsal indult, most 1,60... pedig nincs perdöntő bizonyíték, hogy a Werder ilyen gyenge

érdekes bunda lehetett.
3:1-es félidő után 3:4

PUSH
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 10, 2021, 13:27:05
Olaszország vs Belgium:

Tipp:H

Odds: 2.00

Indoklás: a belgák kapusa azt nyilatkozta , hogy értelmetlen a mérkőzés a 3. helyért. Lukaku sem lesz ... Olaszok otthon vannak, talán ez miatt H
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 10, 2021, 13:29:28
Bolívia vs Peru

Tipp: 2.0 gól felett

Odds: 1,75


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 10, 2021, 13:30:19
Spanyolország vs Franciaország

Tipp: DNB V


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 11, 2021, 19:18:48
Wales ma jó lehet szorzó alapján. Jó formában a csapat és ma a győzelem mellett nem mindegy mennyivel nyer.

Estonia - Wales

tipp: 3.0 gól felett

odds: 3.90

Office:Pinnacle
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 11, 2021, 19:19:28
Fehéroroszország vs Csehország

Tipp: -1.5HC V

Odds: 1,85

Itt szintén gólokkal kellene nyerni a vendégeknek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 11, 2021, 19:20:24
Lettország vs Törökország

Tipp: -1.0 HC V

Indoklás: Törökök edzőt cseréltek ,szerintem ma gólokkal nyerhetnek.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 12, 2021, 18:28:22
Dánia vs Ausztria

Tipp: H

Odds: 1,57
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 12, 2021, 18:28:49
Anglia vs Magyarország

Tipp: -2.0 HC Anglia

Odds: 1,90


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 12, 2021, 18:29:57
Ukrajna vs Bosnia

Tipp: 2.0 gól felett

Odds: 1,60
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 15, 2021, 09:36:42
Infós
Soccer - Germany - 3rd Liga
16.10.21 16:00 Munich 1860 - Waldhof - 1(1,7)
infó ;
https://www.abendzeitung-muenchen.de/sport/tsv1860/antrag-auf-spielverlegung-gestellt-1860-spiel-wegen-corona-chaos-bei-waldhof-mannheim-vor-absage-art-762096

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 15, 2021, 09:57:10
A másik a Newcastle helyzete.
A klub máris a leggazdagabb lett.
Télen várhatóak erősítések a keretben és szó van egy új edzőről is.
Elvileg ha ebben a szezonban a Newcastle a top 6 van végez az 50-szeres pénz. Szerintem a top tíz sem fizet rosszul. Pár ezrest lehet megér a történet.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 15, 2021, 10:08:33
Infós :
Soccer - Belarus - Vysshaya League
17.10.21 18:00 Energetik Bgu - Dinamo Brest - 2(1,35) Infó:
https://football.by/news/157022.html?fbclid=IwAR3lo-_ZCm9wILN2lnTO9H92W4UveDiyQeYCI0E3YIhU1D4PFwaH_VRAxVw
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 16, 2021, 20:31:22
Milan vs Verona

Tipp: 4 lap felett
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 16, 2021, 20:49:05
Juventus vs Roma

Tipp:H

Odds:1,85
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 16, 2021, 20:51:34
Kisvárda vs Ute

Tipp: H

Odds: 1,85
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 17, 2021, 11:16:39
Siófok vs Békéscsaba

Tipp: H

Odds: 1,98

Infó:

https://1912elore.hu/site/beharangozo-bfc-siofok-bekescsaba-1912-elore-20211017/
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 17, 2021, 11:26:23
Diósgyőr vs Dorog

Tipp: H

Odds: 1,52

Office:bet365

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 17, 2021, 13:59:48
Élő:

Cagliari vs Sampdoria

2.0 gól felett
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 18, 2021, 19:02:54
Arsenal vs Crystal Palace

Odds: 1,70

Tipp: H
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 18, 2021, 19:03:59
Venezia vs Fiorentina

Tipp: V

Odds: 1,85
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 18, 2021, 19:05:02
Vasas vs III. kerület

Tipp: 1/1

Odds: 1,72
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 18, 2021, 23:00:32
na ma is jött a papír...
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 19, 2021, 21:57:13
Na Live:

Porto vs Milan

Tipp: H
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 19, 2021, 21:57:59
Shaktar vs Real Madrid

Tipp: 3.0 over
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 19, 2021, 21:58:47
Inter vs Sherif

Tipp: BTTS
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 22, 2021, 23:37:05
Roma vs Napoli

Tipp: X1
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 22, 2021, 23:37:21
Inter vs Juventus

Tipp: x2
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 22, 2021, 23:37:49
Man United vs Liverpool

Tipp: DNB V
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 23, 2021, 11:35:47
Crystal Palace vs Newcastle

Tipp:H

Odds: 1,90
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 23, 2021, 11:36:07
Bologna vs Milan

Tipp: 4 lap felett
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 23, 2021, 11:40:34
Valencia vs Mallorca

Tipp: H

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 24, 2021, 09:34:30
Fiorentina vs Cagliari

Tipp: H

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 24, 2021, 09:35:12
Atalanta vs Udinese

Tipp: -1.0 HC H

Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 24, 2021, 09:35:37
Nice vs Lyon

Tipp: 2.5 gól felett
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 25, 2021, 18:18:09
Holnapra

Wigan vs Lincoln

Tipp:H


A hazai csapat megmenekült, méghozzá s bahreini székhelyű Phoenix 2021 csoport miatt, amit Abdulrahman Al-Jasmi vezet. Kb Anglia arab gyarmat lesz.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum október 25, 2021, 18:26:57
Ez is infós:

https://kekvillogo.hu/dzsudzsak-balazs-130-millios-lamborghinit-tort-ossze-az-m3-as-autopalyan-sztarok-kozuti-balesetei/

Akkor szerdán KTE win nem ?
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: zbking Dátum október 25, 2021, 18:41:40
Idézetet írta: hillandkimi Dátum október 25, 2021, 18:26:57
Ez is infós:

https://kekvillogo.hu/dzsudzsak-balazs-130-millios-lamborghinit-tort-ossze-az-m3-as-autopalyan-sztarok-kozuti-balesetei/

Akkor szerdán KTE win nem ?
Tehát az a tipp, hogy amiért 2013-ban Dzsudzsi összetört egy Lambót, nyer a KTE?

Vagy csak vicceltél?
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 01, 2021, 13:45:35
:D

Összetörte és a KTE jutott tovább.

:D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 01, 2021, 22:19:21
piros lap.. ezt megint mákolta kondás
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 23, 2021, 11:20:17
ANGLIA: Championship - 19. forduló 20:45 --2021.11.23--

Coventry vs. Birmingham Tipp: H Odds: 1.85 office:bet365

Akkor @TiB kedvéért is,  de elsősorban magamnak, hogy nyerjek.

A Birmingham középpályáját és védelmét sérülések és eltiltások tizedelték meg.  Ivan Sánchez (2/0 középpályás) mellett, nem elérhető a George Friend (6/0 védő), Maxime Colin (12/1 védő) és Kristian Pedersen (13/0 védő) trió sem. A United-től kölcsönben lévő Tahith Chong (13/0 középpályás) az egyik edzésen súlyos sérülést szenvedett, körülbelül 4-5 hónapos kihagyás vár rá, aztán eltiltás miatt Gary Gardner (14/2 középpályás) sem játszhat ma.  Lee Bowyer-nek ezért elég szűk lesz a merítési lehetősége. A hazai csapatnál csak  Martyn Waghorn (11/1 csatár) és Jake Clarke-Salter (13/0 védő) játéka bizonytalan. A Coventry ebben a szezonban jól teljesít otthon (7GY-1D-1V), így ma egy tartalékos vendég csapat ellen, illene lenne behúzni a győzelmet.


Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 24, 2021, 10:45:07
Besiktas – Ajax tipp: -1.0HC V

Óriási bajban van a C-csoportban 0 ponttal előrébb álló Besiktas. A török ​​bajnoknak nem megy jól a bajnokságban. Sergen Yalçın csapata a hétvégén 2-0-ra kikapott az Alanyasportól, ami tovább növelte a klub gondjait. Egyes újságírók Vincent Aboubakar hiányát okolják a Besiktas gyenge teljesítményéért ebben a szezonban. A csatár az előző szezonban 32 meccsen 17 gólt szerzett, mielőtt az Al-Nassr Riyadhhoz igazolt. Sok kritika érte az eddig mindössze 4 gólig jutó Michy Batshuayit is, de Pjanic többszöri sérülése sem segített a csapaton. Aztán sokan a szezonkezdetnek tulajdonítják a gyenge teljesítményt. Nem sikerült jól a Besiktas edzőtábora, kevés volt az edzőmeccs, így később a játékosok nem bírták a sorozat terhelést, ezért rengeteg volt a sérülés. A regnáló bajnok legutóbbi 10 hivatalos meccséből mindössze 2-t nyert meg, és ebből 7-et veszített el. Valahogy a Josej - Pjanic - Atiba középpálya nem működik, Pjanic, bár 4 gólpasszt adott ebben a szezonban, formán kívül van és sérülései folyamatosan hátráltatják a teljesítményét. A Besiktasnak tényleg nincs vezére a pályán, aki összekapcsolná a csapatrészeket. A klub ráadásul egyik legjobb játékosával, Cyle Larinnal sem tudott megegyezni, Larin szerződése lejár, a kanadai távozása pedig várható. A török együttes nem hinném, hogy feltámadna az Ajax ellen. Az Ajax 4 forduló után már továbbjutott, de Haller gólkirályi címe fontos lehet a holland csapatnak. A csatár fantasztikusan kezdett az idei Bajnokok Ligájában, 4 csoportmérkőzésen 7 gólt szerzett. Haller akár gólkirályi címet is nyerhet ebben a szezonban. Várhatóan az ezer sebből vérző Besiktas ellen kezd. Az Ajax szezonjára nem lehet sok panasz. Erik ten Hag gárdája minden fronton küzd, és ezt általában sok gólos győzelmekkel teszi. Úgy gondolom, hogy az Ajax komolyan fogja venni ezt a meccset, ezért van érték a győzelmében.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 24, 2021, 11:01:33
Fulham – Derbi Tipp: -2.0 HC H


Megnéztem a Derby hazai mérkőzését és jól kalkuláltam, hogy Rooney csapata egy pontra jó lehet. Persze szerencse is kellett, hiszen Bournemouthnak nagyon rossz napja volt. A mindössze az eddig 1 gólt kapó Bournemouth,  3-szor kapitulált a Pride Parkban. A győzelmet nem adták ingyen a Rooney vezette Derbynek. Sam Baldock és Lee Buchanan a hírek szerint mindketten sérültek, és a játékuk bizonytalan a Fulham elleni meccsen. A hazai csapatra fókuszálva. A Fulham csapata valószínűleg a legjobb a mezőnyben. A Marco Silva vezette Fulham nagyon gólerős idén. A csapat már 48 lőtt gólnál tart. Az Xg for/ Match itthon 2.07, az AVG átlaga pedig 3.22. A hazai siker ellenére a Derbynek számos gyenge pontja van. Sok volt a hiba, a magas letámadás nem feküdt a Derby-nek, illetve a labdafelhozatalokat nagyon sokszor elrontotta Rooney csapata és ezekből a Bournemouth hamar egyenlíteni tudott. Ilyen volt például egy egyszerű felpassz, ahol Roos (kapus) hatalmasat hibázott. Az ilyen hibákat a Fulham is kihasználhatja. A Derby alakulata az anyagi gondok miatt érdekes. Tele van nagyon fiatal tehetségekkel, és van egy olyan veterán magja, mint Jagielka (39), Curtis Davies (36). Nem tudom, ez az "öreg" védelem mennyire lesz képes felvenni a versenyt a Fulham támadóival. Egy másik fontos tényező a Derby idegenbeli teljesítménye számokban. Az xG For / Match 1.03 elfogadható lenne, de az xG Against / Match 1.43 kritikus szám, míg a lőtt gól/ Match 0.56 nagyon rossz mutató. Ezzel szemben a Fulham-é 2.78 A Derby sok sebből vérzik, és az újabb sérülések azt mutatják, hogy a Fulham akár több góllal is nyerhet. 
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 24, 2021, 23:01:54
hát nem minden hús :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 03, 2021, 17:02:26
Perugia vs Vicenza 1:0 win  :great:

gyanús, hogy nem esik a hazaiak oddsa, mivel a Vicenza 9 játékost fog nélkülözni ma.

Info: https://www.tuttob.com/vicenza/gdv-il-vicenza-cerca-il-rilancio-a-perugia-senza-nove-giocatori-148000?fbclid=IwAR3z0C2aWKWTvnwwtmb5tfTlPCtLAuYiBk9eKF7-0Yr4JWhlrBwf7m1p45E

A Vicenza edzője, Cristian Brocchi nyilvánosságra hozta az utazó keretét. A Lanerossi edzőjének le kell mondania a sérült Daniel Cappellettiről, Stefano Cesterről, Davide Diaw-ról, Davide Lanzafame-ról, Samuele Longóról, Tommaso Manciniről, Riccardo Meggioriniről, Nicola Pasiniről és Anthony Taugourdeau-ról.

Tipp: Perugia  Odds:1,90
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 30, 2021, 22:44:34
végre megtaláltam a saját naplóm :D
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 31, 2021, 11:30:45
Mindenkinek Boldogabb Újévet !! Sajnos nálunk nehezebb időszak következik, így az oldalon való ténykedésem valószínűleg ritkulni fog.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum december 31, 2021, 11:44:23
Juventus vs Napoli Tipp: H

Odds: 1.90

Gyorsan lecsapok erre a meccsre. A Juventus tartalékosan kiállt a Napoli otthonában, most ugyanez várhat a Napolira. Mondhatnám fordul a kocka. Bár számítok Laurentis-től valami trükközésre, hogy ne kelljen lejátszani a csütörtöki mérkőzést. Ugyanis az új hír, hogy  a nápolyiak sztár csatára Victor Osimhen is pozitív lett covidra, mellette Elmas,Lozano,Mario Rui sem bevethető. Nem rég Insigne is karanténban volt, ráadásul az olasz válogatott játékos lehet, hogy Toronto-ban köt ki. Egyelőre úgy fest, hogy egy tartalékos Napoli fog utazni Torinóba. Azt tudom, hogy Laurentis akkor is balhézott, amikor csak Zielinski hiányzott. A Juventus-nál jó hírek vannak. Chiesa és Dybala várhatóan bevethető lesz a rangadón. Szerintem óriási lehetőség ez a Juventus számára, hogy újból meccsben legyen a dobogókért. Forza Juventus!!
Minden org-tagnak, tippadónak, adminnak boldog új évet kívánok !!!
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 27, 2023, 10:11:16
Hy! Ezer éve írtam a naplóba... Fejlesztettem magamnak egy olyan értesítő rendszert, ami jelez, ha fogadni kell.
Pl:
📣 Strategy Alert: Hillandkimi- (AVG Pressure Index Goal HT 2.0) 📣
🏟 Game: Athletic Club W (11º) x (1º) Barcelona W
🏆 League: Spain Primera Division Women
🕛 Time: 26 '
⚽ Result: 0 x 0 (0 x 0 HT)
📈 Odds 1x2 Pre-live: 29 / 17 / 1.03
⚔ Dangerous Attacks: 6 - 29
- 1st: 6 (0.23 p/min) - 29 (1.12 p/min)

Last 5': 0 (0.00 p/min) - 7 (1.40 p/min)
Last 10': 2 (0.20 p/min) - 9 (0.90 p/min)
🗡 Attacks: 15 - 25
- 1st: 15 - 25

⛳ Corners: 0 - 3
- 1st: 0 - 3
⚖ Possession: 29 - 71
- 1st: 29 - 71
🥅 Shots on: 1 - 1
- 1st: 1 - 1

➡ Shots off: 0 - 4
- 1st: 0 - 4

🟡 Yellow Cards: 1 - 0
- 1st: 1 - 0
🔴 Red Cards: 0 - 0
- 1st: 0 - 0
⌚ Possible Added Time: 0'
Last Events:
👉 Last Corners: 25' Away,13' Away
👉 Last Goal:

Stats Passed:
Avg Pressure Index:19.87
Average HT Goals:1.25
Goal Live Line Odd:1.73
Goals:0
Scores a Goal:72.5
Goal Chance:9
Dangerous Attacks:1.35
Red Cards:0
Corners:3
Shots On Target:2
Choose Leagues to Include / Exclude:spain primera

Minden adat azonnal a rendelkezésre áll. Folyamatosan fejlesztem, mert mindig vannak új ötleteim. Azóta a találati arányom sokat javult.
Cím: Re:Infós tippek by hillandkimi
Írta: hillandkimi Dátum november 27, 2023, 17:22:34
📣 Strategy Alert: Hillandkimi - Hard Over  📣
🏟 Game: Nacional Asunción (4º) x (2º) Cerro Porteño
🏆 League: Paraguay Division 1
🕛 Time: 67 '
⚽ Result: 0 x 0 (0 x 0 HT)
📈 Odds 1x2 Pre-live: 2.3 / 3.1 / 2.88
⚔ Dangerous Attacks: 54 - 53
- 1st: 37 (0.82 p/min) - 36 (0.8 p/min)
- 2nd: 17 (0.77 p/min) - 17 (0.77 p/min)
Last 5': 3 (0.60 p/min) - 3 (0.60 p/min)
Last 10': 8 (0.80 p/min) - 7 (0.70 p/min)
🗡 Attacks: 70 - 86
- 1st: 45 - 60
- 2nd: 25 - 25
⛳ Corners: 2 - 2
- 1st: 1 - 1
⚖ Possession: 43 - 57
- 1st: 40 - 60
🥅 Shots on: 2 - 5
- 1st: 1 - 3
- 2nd: 1 - 2
➡ Shots off: 5 - 5
- 1st: 3 - 3
- 2nd: 2 - 2
🟡 Yellow Cards: 1 - 1
- 1st: 1 - 1
🔴 Red Cards: 0 - 0
- 1st: 0 - 0
Last Events:
👉 Last Corners: 54' Home,46' Away
👉 Last Goal:

Végeredmény:1:1  :great: