Kézi-Aréna

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 6 vendég van a témában



Férfi kézi: Nagy László marad a következő szezonra a Barcában

A Barcelona kézilabdacsapata a klub hivatalos honlapján tette közzé, hogy Nagy László a következő szezonban is a csapatot erősíti.

Mint ismert, Nagyot még egy évig köti szerződés a katalánokhoz, de a 2013–14-es idénytől elkötelezte magát az MKB Veszprémhez. A magyar bajnok szerette volna elérni, hogy a jelenleg a válogatottal a londoni olimpiára készülő átlövő már a nyártól csatlakozzon hozzájuk, de a jelek szerint nem tudtak megegyezni a kivásárlási árában.
A Barca a honlapján hangsúlyozta, hogy a Veszprém által kínált összeg nem volt arányban sem a játékos – akit a világ legjobb jobbátlövőjeként emlegettek – valós értékével, sem a hárommillió eurós kivásárlási árral.
Enric Masip, a Barcelona technikai igazgatója korábban úgy fogalmazott, nevetséges ajánlattal álltak elő a veszprémiek, akik mindössze 75 ezer eurót kínáltak nagyért. Az MKB részéről később kövér kacsának nevezték a megjelent számokat, a fejlemények ugyanakkor azt mutatják, a felek álláspontja távol állhatott egymástól.

Forrás nso.hu


Ma sorsoltak a januári férfi kézi vb-re.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG

(2013. JANUÁR 11–27.), SPANYOLORSZÁG

A CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Barcelona/Granollers): Franciaország, Németország, Argentína, Tunézia, Montenegró, Brazília

B-csoport (Sevilla): Dánia, Macedónia, Izland, Katar, Oroszország, Chile

C-csoport (Zaragoza): Szerbia, Szlovénia, Lengyelország, Dél-Korea, Fehéroroszország, Szaúd-Arábia

D-csoport (Madrid): Spanyolország, Horvátország, MAGYARORSZÁG, Algéria, Egyiptom, Ausztrália


A PROGRAM

Csoportmérkőzések:

A- és B-csoport: január 12., 13., 15., 16., 18.
C- és D-csoport: január 12., 14., 15., 17., 19.

Nyolcaddöntők: január 20., 21.

Negyeddöntők: január 23.

Elődöntők: január 25.

A 3. helyért: január 26.

Döntő: január 27.

Idézetet írta: Pisti1987 Dátum július 16, 2012, 19:27:05
Férfi kézi: Nagy László marad a következő szezonra a Barcában

A Barcelona kézilabdacsapata a klub hivatalos honlapján tette közzé, hogy Nagy László a következő szezonban is a csapatot erősíti.

Mint ismert, Nagyot még egy évig köti szerződés a katalánokhoz, de a 2013–14-es idénytől elkötelezte magát az MKB Veszprémhez. A magyar bajnok szerette volna elérni, hogy a jelenleg a válogatottal a londoni olimpiára készülő átlövő már a nyártól csatlakozzon hozzájuk, de a jelek szerint nem tudtak megegyezni a kivásárlási árában.
A Barca a honlapján hangsúlyozta, hogy a Veszprém által kínált összeg nem volt arányban sem a játékos – akit a világ legjobb jobbátlövőjeként emlegettek – valós értékével, sem a hárommillió eurós kivásárlási árral.
Enric Masip, a Barcelona technikai igazgatója korábban úgy fogalmazott, nevetséges ajánlattal álltak elő a veszprémiek, akik mindössze 75 ezer eurót kínáltak nagyért. Az MKB részéről később kövér kacsának nevezték a megjelent számokat, a fejlemények ugyanakkor azt mutatják, a felek álláspontja távol állhatott egymástól.

Forrás nso.hu

Bocs, de számomra az ns nem hiteles forrás, de majd meglátjuk :-\

Idézetet írta: tgergely1979 Dátum július 19, 2012, 16:21:52
Bocs, de számomra az ns nem hiteles forrás, de majd meglátjuk :-\
Semmi gond, én se tartom őket sokra. :) Egyébként ez a Barca hivatalos honlapjának híre, ők csak lehozták az ott találtak alapján. Szerintem nem lefutott ez még, az olimpia után újra leülnek majd tárgyalni.

Megnyerte utolsó felkészülési meccsét a jövő pénteken kezdődő londoni olimpia előtt a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely 29-25-re verte meg az Afrika-bajnok Tunéziát Szegeden.

Magyarország-Tunézia 29-25 (15-13)

gólszerzők: Nagy L. 3, Császár 3/2, Zubai 3, Iváncsik G. 3/2, Ilyés 2, Vadkerti 2, Putics 2, Iváncsik T. 2, Perez 2, Lékai 2, Nagy K. 2, Laluska 1, Gulyás 1, Harsányi 1/1, illetve Tezs 6, Megannem 5, Zsalusz 4, Hedui 3, Tumi 2, Banur 1, Garbi 1, Aluini 1, Bugani 1/1, Ajed 1


Narcisse lövése is megvan, megvertük a Franciákat!!!!! 23-22!!! Az Olimpián is hasonló teljesítményt kell nyújtani és bármi lehet!!!! :beerchug: :beerchug: :beerchug:



"Iváncsik beszólt Mocsainak! - Nagyon rosszul esett, hogy nem volt velem őszinte a mester, mert nekem azt mondta, hogy a három meccs alapján fogja dönteni, kik utaznak az olimpiára. Szerinte nem terhelhető a térdem, amit rossz kifogásnak tartok, négyszemközt ugyanis ezt nekem nem mondta. 120 százalékos állapotban vagyok, a roglai edzőtáborban napi három edzést csináltam végig. - nyilatkozta a Veszprém TV-ben Iváncsik Tamás, aki kimaradt az olimpiára utazó keretből. (a videón 10:30-tól)"

http://www.veszpremtv.hu/hir/a_sporthirado_2012_julius_23_i_adasa-n1356.html


Nem vagyok Iváncsik Tomi fan, de most igazat adok neki. Nem tudom Mocsai miért szerelmes Gulyásba, egy NB1-es középcsapatból nem tűnne ki.

Idézetet írta: Pisti1987 Dátum július 16, 2012, 12:28:08
http://www.handball-planet.com/jesper-nielsen-leaves-agk/


Na az AG-nak sem jósolok így nagy jövőt. Kiszállt a főszponzor, a pénzember. Így nem lesz hosszú életű a dán szupercsapat. Kellett nekik adni a 2 BL helyet...de majd visszavesszük. ;)

Nagyon helyes! :) Sajnálom, hogy jövőre (évet értünk alatta) valszeg a Szeged nem fog a BL-ben indulni :(

Idézetet írta: Pisti1987 Dátum július 24, 2012, 09:51:53
"Iváncsik beszólt Mocsainak! - Nagyon rosszul esett, hogy nem volt velem őszinte a mester, mert nekem azt mondta, hogy a három meccs alapján fogja dönteni, kik utaznak az olimpiára. Szerinte nem terhelhető a térdem, amit rossz kifogásnak tartok, négyszemközt ugyanis ezt nekem nem mondta. 120 százalékos állapotban vagyok, a roglai edzőtáborban napi három edzést csináltam végig. - nyilatkozta a Veszprém TV-ben Iváncsik Tamás, aki kimaradt az olimpiára utazó keretből. (a videón 10:30-tól)"

http://www.veszpremtv.hu/hir/a_sporthirado_2012_julius_23_i_adasa-n1356.html


Nem vagyok Iváncsik Tomi fan, de most igazat adok neki. Nem tudom Mocsai miért szerelmes Gulyásba, egy NB1-es középcsapatból nem tűnne ki.
[/quote

Nagyjából a 3 jobbszélső hasonló képességű, Iváncsik Tomi meg súlyos sérülésből tért vissza, szóval szerintem érthető a kapitány döntése

Nők:
Oroszország – Angola 30-27 (16-11)
A magabiztos félidei vezetést követően a második játékrészben nem lehettek túl nyugodtak az oroszok :)

Félidőben Spanyolország-Dél-Korea 12-16!!! a nőknél!
Számomra ez igen meglepő, hiszen a koreaiakat előzetesen a csoport 5-6 helyére tettem a svédekkel együtt. Ha most nem nyernek a spanyolok, akkor a negyedik helyért vért kell izzadniuk, ill. szerintem nem fogják azt megcsípni.

Mit gondoltok a Horvát-Brazil és a Dán-Svéd női meccsekről? :)
Eljátszadoztam a gondolattal hogy fele fele téttel mindkettőt megrakom X-re, szerintem előbb-utóbb jönnie kell az X-nek a tornán :)
Sima tipp nálam brazil és svéd győzelem lenne.

Idézetet írta: Szurki Dátum július 28, 2012, 13:57:54
Mit gondoltok a Horvát-Brazil és a Dán-Svéd női meccsekről? :)
Eljátszadoztam a gondolattal hogy fele fele téttel mindkettőt megrakom X-re, szerintem előbb-utóbb jönnie kell az X-nek a tornán :)
Sima tipp nálam brazil és svéd győzelem lenne.

Nyilván idővel lesz (valószínűleg döntetlen), de nem hinném, hogy ezen a két mérkőzésen. Nálam a "sima tipp" horvát-brazil X/2, dán-svéd hazai. Mérkőzés előtt azonban valszeg csak a dán győzelmet fogom megtenni.

Franciaország megverte a VB-győztes norvég alakulat, végeredmény Norvégia-Franciaország 23-24!