Fogadási Stratégiák

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Idézetet írta: vidékimen Dátum június 21, 2010, 18:59:43
Nem foglalkoztam még komolyan az agár, vagy lóversenyekkel, igazából nem is tervezem a behatóbb vizsgálódást. Ha jól értelmezem a táblázatodat, akkor durván 60%-os nyerési arányt produkáltak a tippek. Az oddsok átlagáról nem írtál semmit, pedig kulcskérdés lenne. Ha standard tétekkel játszol és egy ezer eseményes minta után bőven száztíz százalék fölött van a pénzed az induló bankodhoz képest (értsd:10% fölötti profit), akkor havi néhány eurón vagy dolláron még elgondolkozhatsz. Minden egyéb eredmény arra utal, hogy egy újabb esőcsináló érkezett közénk.
Tapasztalataim szerint a "pénzért tippet" emailekkel és szolgáltatóikkal az a baj, hogy vagy egynyaras közgazdász hallgatók  (nem  megsértődni közgések), akik nem feltétlenül lehúzni akarnak, csak azt hiszik, hogy feltaláltak valami újat, vagy csak simán svindlerek, akiknek a megfelelő szöveg után mindig bedől az "ízi máni" szerelmese.
   
Nyerésre az átlag odds nagyjából 3,5  helyre pedig 2,0. Vegyünk alaphangon 2,5-es átlag szorzót, az 60%-os találatnál 50% profit. Persze tudom, hogy nem lesz ennyi mindig.
Mutass egy tippelőt aki tud ennyit legalább húsz napon keresztül és napi átlagban öt tippből...
Standard tippel meg nem éri meg játszani, mert nem mindegy a szorzó.

Ja és a 10% profitnak szerintem nagyon sokan már nagyon örülnének. Én legalábbis beérném annyival is  :ok:
Sokan el vannak tévedve...persze nekem is jobb lenne, ha nagy téttel nyomathatnék havi egy tippet és az mindig tuti jönne...De melyik a realitás?

Idézetet írta: tipster21 Dátum június 21, 2010, 20:54:16

Gyorsan készítettem egy kis felmérést, ami nem túl reprezentatív, de szerintem közel áll a valósághoz.  Az iwiw focivébé játékára nagyjából 431000 nevezés érkezett eddig. 31 mérkőzés után 14000 játékosnak sikerült legalább megmásfélszereznie a bankját. Az átlag nyertes odds 2.98(!).  Tehát az átlag, foci iránt legalább minimális érdeklődést mutató iwiw felhasználók (a nagymamáktól a kisiskolás céronáldó rajongókig), több mint 3,2%-ának sikerült az, ami a tippadódnak. Ja és semmi előítélet, de az első húszban öt csaj van!  ;D   
Válassz megfelelő bankroll menedzsmentet, olvasd a naplókat a legjobbaktól és hamar meg van a tíz százalékos haszon. Fizetni pedig nem kell egy kanyit sem érte...  De te tudod!

Idézetet írta: vidékimen Dátum június 21, 2010, 23:57:26

A 14000 játékos az összes 31 meccsre tippelt ? Lehet sokan egy vagy két jó jó tippel állnak ott, nem vagyok iwiw tag így nem tudom megnézni, de arra is komolyan  kíváncsi lennék hányan fogadták meg valós pénzben azokat a tippeket. Tippjáték és játékpénz meg valós fogadás az nem egy kávéház.

A második részel egyetértek. Olvasom a naplókat itt is, csak az egyéni problémám, hogy mindig máskor írnak vagy napokig nem írnak, aztán ha lemaradok egy épp jó tippről vagy elemzésről, akkor semmit nem érek vele.

Megoldás akkor megvan, rakjuk meg az összes iwiw játék tippeket és milliomosok leszünk.
Csak kéne egy kis kezdő bank hozzá

:)

Bizony, bizony... Az iwiw a biblia, amit régóta keres itt mindenki.  :great:

Vidékimennek abban igaza van, hogy lehet nézegetni sok helyen, ahol normálisan vezetik is a tippeket.Vannak oldalak és  blogok,ahol szintén sokan hozzák ezt a 60% találat és 10% profitot (sőt ennél jobbat is)

OLBG-re most regisztráltam júniusban. Meg lehet nézni a csatolt képen, hogyan állok eddig. Játékpénz, de profi pénz menedzseléssel csinálom. A profit kicsit gyenge. A találat szerintem jó. Az átlag szorzó pedig 1,8. Közepes tippelőnek tartom magam. (Egyszer ugyan itt a fórumon jelöltek hónap fogadója címre is:)) A poén viszont az, hogy nem kamu bevállalós tippek és  egy része saját, másik fele meg innen-onnan szedtem össze !  A lényeg valóban a bankroll managment és türelem. Ha így működik, akkor működnie kell valódi tétekkel is, csak a tét más.

#831 június 25, 2010, 12:15:42, betörő
Mi ez a napi sportbüfés stratégia, vki tud többet erről??

Ebben a topikban viszonylag kevés ÉLŐ fogadásoknál használt stratégiát olvastam, viszont a hozzászólásokból számomra egyértelműen kiderül, hogy nem is kevesen vagyunk akik az online fogadás ezen fajtáját részesítik előnyben. Ezért gondoltam - vitaindítónak - leírom észrevételeimet, "tapasztalataimat".

Magamról:

Februárban kezdtem el foglalkozni a sportfogadással, ekkor regisztráltam a betfair-re, 200$ induló tőkével. Alig egy hónap alatt "sikerült" 75$-ra leküzdenem a bankom. (Vaktában tippelgettem - általában lay-eltem - szinte mindenre: foci, kézilabda, lóverseny)
Miután sikerült két egymást követő futamon lay-elnem a két győztes lovat, vettem egy nagy levegőt, s elkezdtem  kutakodni a neten. (Így találtam rá erre a fórumra is.)
Rengeteg anyagot, cikket, blogot, fórumot elolvastam, s ezután szúrtam ki magamnak az élő fogadást.(Az elmúlt bő két hónapban már csak élő fogadásokat tettem.)

A "stratégiáról", amit használok focimeccsek alatt:

Kiválasztok egy olyan mérkőzést, ahol megközelítően azonos képességű csapatok játszanak egymás ellen. (Az oddsok mindhárom kimenetelre 2.00 felett vannak kezdés előtt.) Először az "1. félidő eredménye" piacán kezdek.
Amennyiben nem született gól: 15-20. perc környékén teszem az első tétet DÖNTETLEN-re.
Azt figyeltem meg, hogy ha 1.9 környékéről indul az odds 1.fi. döntetlenre, akkor a 20. perc után 2-3 percenként esik 0.1-det. Ezt kihasználva, kivárva az odds csökkenését pár perccel később már zárom is az előbbi fogadást (LAY ugyanarra a kimenetelre), ezáltal biztosítva a biztos profitot.

Egy példa:
20. perc: BACK Draw 1.63
24. perc: LAY Draw 1.53

Abban a pillanatban amint, a lay fogadást elhelyeztem, már nyitom is a következőt:
25. perc: BACK Draw 1.51
29. perc: LAY Draw 1.41

És ezzel a szisztémával fűzöm tovább-tovább a félidő befejezéséig. (Ideális esetben így 5-6-7 BACK-LAY fogadást lehet elhelyezni egy félidőben.)
A 2. félidőt természetesen a "Meccs végeredménye" piacán folytatom ugyanezzel a módszerrel.

Én az 1. tétnél szoktam (nekem) magasabb összeggel beszállni (20-30$), s miután ezt sikerült lezárnom, szigorúan csak 5$ BACK, 5.4-5.5$ LAY (odds-tól függően).
A 3-4 sikeres zárás után már biztosan pluszban leszünk, bármilyen eredménnyel zárul, min. 5$ profitot termeltünk.

DE!

Sajnos nem ilyen egyszerű a történet..., mert gólok azért születnek a meccseken.
Ha szerencsénk van pont egy olyan periódusban esik a találat, amikor lezártuk az aktuális fogadásunkat. Ha viszont nincs szerencsénk, akkor váltani kell másik piacra: Correct Score. (Azért nem érdemes ugyanazon piacon kereskedni tovább, mert nagyon leesik a találatot szerző csapat oddsa.)
Tehát:
37. perc: BACK 1-0 1.41
40. perc: LAY 1-0 1.31

41. perc: BACK 1-0 1.29
40. perc: LAY 1-0 1.18

A leginkább fájó, ha rögtön az 1. fogadás közben érkezik a "nem várt" találat, mert ekkor van bent a legtöbb pénz. (Ez a leggyengébb pontja a stratégiának!) Amennyiben a 2., 3. stb. közben esik találat a veszteségünk 2-4$, attól függően hanyadik fogadásnál járunk. (Minél később jön, annál kisebb a bukta.)

Ennyit gondoltam kezdetnek.
Szivesen várom a hozzészólásokat, esetleg más ÉLŐ stratégiákat (nem csak foci!).

További szép napot!

Beleszámítva az 5%-os BF-jutalékot, szerintem így nem sok profitod lehet rajta. Én így látom, számolom:

25€ BACK 1.63-as odds:
Ha nyer a tét, akkor 14.96€ profit (25*0.63*0.95)
Ha veszít, akkor 25€ veszteség, tiszta sor.

Ugye bebiztosítottad, sikerült is 1.53-on LAYelni 27€-os téttel.
Ha a BACK nyer, akkor 14.31€-os veszteség (27*0.53)
Ha a Back veszít, akkor itt van 25.65 nyereség (27*0.95)

Back nyer: 14.96-14.31=0.65
Back veszít: 25.65-25= 0.65

Vagyis 25 eurot kockáztatsz 0.65 profiért ??? Ez 1.026-os odds. Sima fogadóoldalon fogadhatsz arra, hogy nem esik gól abban az 5 percben jobb oddsért.. Szerintem ebben így nem sok bolt van... Persze Te játszod ezt, kérlek jelezd, ha hiba van a számításomban.

Ilyen játékkal kapcsolatban gondolkodtam én is, de tenisz illetve kosárlabda esetében, mivel ott sokkal jobban változnak az oddsok.

Arra itt egy példa, ami szerintem elég reális:

2.4-es oddsot backelünk és 2.00-esen layelünk. Ezzel 1.134-es odds érhető el, Ez se az igazi, de nagyságrendekkel jobb. Persze ezzel lehet játszani, ha értünk az adott sporthoz biztosan eredményesebbek leszünk, főleg, ha közben nézzük is az adott meccset... Nem mondom, hogy ez hűde mennyire megéri, csak mondta egy példát.

szerintem elszamoltad Gery,

Back 1.63-on (25€), a brutto profit ekkor 25€*0.63 azaz 15.75€ az adott kimenetelen. A Lay (27€) 1.53-on belekerul 0.53*27€-ba azaz 14.31€-ba, tehat a Lay utan az adott kimenetelen 15.75€-14.31€ = 1.44€ brutto haszon marad, 5% jutalek levonasa utan ~1.37€.
Ha nem az adott kimenetel jon akkor 27€-25€ = 2€ a brutto es 0.95*2€ azaz 1.9€ a netto haszon.
Varhato erteke a haszonnak mondjuk 1.6€, mivel az elobbi kimenetel kb. ketszer annyira eselyes.
Ez 1.064-es odds, ami meg mindig nem eleg jo persze. :)

Ja csak azt azért ne felejtsétek el, hogy parczo amikor megrakja a back 1,63-at  akkor nyit egy jó kis oddson. Amikor meg layeli  azzal már a profitja biztos, még ha 1,064-es oddson is. Máshol is lehet 1,064-en rakni tétet élőben, csak ott benne van a kockázat ezen az oddson, neki meg már nincs!

Miutan sikerult Lay-elni utana mar valoban nincs kockazat :)

Idézetet írta: lunatik Dátum június 26, 2010, 15:15:32
Miutan sikerult Lay-elni utana mar valoban nincs kockazat :)

Előtte meg van egy egészen tűrhető, és esélyes back oddsa!

Valóban - ahogyan azt az előző hsz-ben is leírtam - a kritikus pont az a pár perc, ami az első (beszálló) BACK és az azt lezáró LAY fogadás között van. Utána az esetleges veszteség is arányaiban jóval kisebb.

Idézetet írta: Gery185 Dátum június 25, 2010, 22:37:59
Ilyen játékkal kapcsolatban gondolkodtam én is, de tenisz illetve kosárlabda esetében, mivel ott sokkal jobban változnak az oddsok.

A kosárlabdával az a baj, hogy sokkal pörgősebb, pillanatok alatt változik az eredmény (ezáltal az oddsok is), kevésbé kiszámítható. Nem beszélve arról, hogy technikailag is sokkal nehezebb a fogadásokat megtenni a kiszemelt odds-okon, pont a gyors eredményváltozás miatt.

Idézetet írta: lunatik Dátum június 26, 2010, 01:06:27
szerintem elszamoltad Gery,

Back 1.63-on (25€), a brutto profit ekkor 25€*0.63 azaz 15.75€ az adott kimenetelen. A Lay (27€) 1.53-on belekerul 0.53*27€-ba azaz 14.31€-ba, tehat a Lay utan az adott kimenetelen 15.75€-14.31€ = 1.44€ brutto haszon marad, 5% jutalek levonasa utan ~1.37€.
Ha nem az adott kimenetel jon akkor 27€-25€ = 2€ a brutto es 0.95*2€ azaz 1.9€ a netto haszon.
Varhato erteke a haszonnak mondjuk 1.6€, mivel az elobbi kimenetel kb. ketszer annyira eselyes.
Ez 1.064-es odds, ami meg mindig nem eleg jo persze. :)

Amennyiben a BF így számolja a jutalékot teljesen jogos a felvetésed  :)