Foci Eb 2020/2021

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

+ Görögország 2004.

Aki gondolja itt üzenhet privátban, és kívánhat szépeket ennek a ...

https://www.facebook.com/Danii.Dezumundo/about

Idézetet írta: Pozzato Dátum július 08, 2021, 14:22:15
Nem nyilatkozhatok mindenki helyett, számomra inkább az óriási ego és a teljesítmény nélküli eredmények az ellenszenv fő forrása. Megérdemelten jutottak döntőbe? Azért ez eléggé erős. Elhiszem, hogy egy angol drukker így tekint rá, de ha egy kicsit kitekintünk, akkor ennek az angol csapatnak már rég ki kellett volna esnie. A csoportkörben mindegyik meccsen rendkívül gyenge játékot mutattak be, kész csoda volt, hogy nem kaptak ki. A nyolcaddöntőben már mindenki temette őket, végül Löw hibáját tudták csak kihasználni (és itt emiatt jól is játszottak). A több sebből vérző ukránok elleni meccs sima volt, míg a dánok ellen megint vergődtek.

Amekkora a hype az angolok körül, ahová pozicionálják magukat (torna előtt, mint végső esélyes), azok alapján minden meccsüket nyerni kéne a rendes játékidőben, minimum egy, de inkább 2-3 góllal. Legjobb keret, legjobb csapat, világklasszisok, de számomra az a gond, hogy egyetlen világklasszist sem látok a keretben. A legkönnyebb ágat kapták, szerintem sosem volt még ilyen könnyű eljutni egy kvázi házigazdának nagy tornán a fináléig, erre ennyire szenvednek? Nem kell bocsánatot kérniük, de nem is kell magukat dicsőíteni. A portugálok Eb-győzelme szintén egy rakás hulladékkal ért fel, ez a két válogatott bizonyítja, hogy a célfoci és a véleményes játékvezetés az, amivel sokáig el lehet jutni egy tornán.

Tipikusan az a helyzet, mint a politikában, hogy az előző rendszer is szar volt, akkor ez már kevésbé szar, tehát jó. Nem, dehogyis, Anglia pocsékul játszik, ahogyan Portugália is pocsékul játszott, mind a kettő gyenge, ha szép foci kerül középpontba. A másik asszociációm az angolok kapcsán, mint amikor suliban azért kapsz ötöst a dogára, mert a tanár benézett valamit, te pedig ahelyett, hogy mélyen hallgatnál - ahogyan a bölcsek ilyen szituációban -, inkább vered magad az osztálytársak előtt - mekkora király vagy -, miközben mindenki tudja, hogy egy balfék vagy.

A spanyol válogatott 2012-ben Eb-t nyert, zsinórban három nagy tornát, elvileg mindenkinek dicsőíteni kellett volna őket, ehelyett a spanyol sajtó (és a világsajtó) is folyamatosan ekézte őket a nézhetetlen focijuk miatt a döntőig vezető úton. Tényleg szenvedtek, de a döntőben lealázták az olaszokat, azóta Del Bosque és a csatár nélküli játék diadala az a torna. Ezért is írtam azt, ahhoz, hogy a kép megváltozzon az angolokról, minimum 3-0-ra ki kell ütniük az olaszokat, látványosan és hatékonyan kell játszaniuk, vagy különben úgy emlékeznek rájuk, mint a portugálokra 2016-ból vagy az olaszokra 2006-ból vagy Argentínára 1978-ból.
[/quot

Igazad van.

Csak nyugodt embereknek ajánlom:

https://youtu.be/RJqimlFcJsM

A zene pont olyan, mint akiről szó van benne: szar!  ;D

Ezzel maximálisan egyetértek.A leggázabb valóban az hogy még az angol sajtó sem teszi ott helyre a dolgokat hanem hagyták hogy ide pozicionálják magukat ahol szerintük most vannak....Ez az angol csapat ahogy az ebn eddig játszott siralmas.És ha magyarország és anglia ugyanezt a formát átmenti majd a vb selejtezőre nem hogy nem nyernek az angolok hanem oda vissza legalább 2 góllal megfogjuk őket verni és majd csak pislognak mint hal a szatyorban...

Holland bíró vezeti a döntőt, ezúttal: Björn Kuipers

Első játékvezető ebből az országból aki foci Eb döntőn szerepelhet (reméljük mellékszereplőként).

Eddig hat UEFA esemény döntőjén vett részt:

2018 UEFA Europa League final between Marseille and Atlético de Madrid
2014 UEFA Champions League final between Real Madrid and Atlético de Madrid
2013 UEFA Europa League final between Benfica and Chelsea
2011 UEFA Super Cup match between Barcelona and Porto
2009 UEFA Under-21 European Championship final between Germany and England
2006 UEFA European Under-17 Championship final between Czech Republic and Russia

(forrás: uefa.com)

Idézetet írta: SPF Admin Dátum július 08, 2021, 19:41:53
Holland bíró vezeti a döntőt, ezúttal: Björn Kuipers
Daniele Orsato lett volna a döntő játékvezetője, ám ő "megszívta", mert döntős lett az olasz válogatott.  :)
Váltani kellett, s ekkor jött "képbe" a holland Björn Kuipers.

Idézetet írta: csabax Dátum július 08, 2021, 21:58:27
Daniele Orsato lett volna a döntő játékvezetője, ám ő "megszívta", mert döntős lett az olasz válogatott.  :)
Váltani kellett, s ekkor jött "képbe" a holland Björn Kuipers.
Pedig ha az olasz fujta volna tuti nem lejtett volna Anglia fele az a rohadt pálya mint ahogy lejtett az összes meccsükön...

Idézetet írta: szalist Dátum július 08, 2021, 23:16:42
Pedig ha az olasz fujta volna tuti nem lejtett volna Anglia fele az a rohadt pálya mint ahogy lejtett az összes meccsükön...
miről beszélsz? véleményes büntetőn kivül nem voltak segítve egyik mérkőzésen sem  :crazy:

Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum július 09, 2021, 09:09:34
miről beszélsz? véleményes büntetőn kivül nem voltak segítve egyik mérkőzésen sem  :crazy:
Azért több olyan szabadrúgást rúgtak az angolok a többi meccsen is amit lehetett volna a másik félnek is itélni...Az egy dolog h egyikből sem lett gól,de a szándék megvolt..

Összegezve az EB-t. Anglia kerete most a legerősebb, ha cserélni kell embert, nincs minőségi romlás. Pickford személyében végre van egy stabil kapusuk, minőségi romlás itt akkor lenne a 3. számú kapusnak kellene beugrania. Southgate úgy látom, mindig úgy tervezi meg a kezdőjét, hogy az ellenfélnek minimális esélye legyen a gólszerzésre. Sokszor ez látványtalan és unalmas foci szurkolói szemmel, viszont taktikailag kiváló. Elég egyszer vagy kétszer hibáznia az ellenfélnek... rögtön van belőle angol helyzet, vagy ziccer. Anglia pont a döntőben kapja a legerősebb válogatottat. Valószínű a cél az olaszok játékát valahogy elrontani. Az olaszok a spanyol meccsen jobbára kontráztak, az angolon viszont ez csak akkor ülne, ha korán vezetéshez jutnának. Underes döntő, max két gól...     

Idézetet írta: hillandkimi Dátum július 09, 2021, 09:36:18

Én itt a szöglet underben látom az értéket a 6,5 ös is már 3,5 ös odds.És folyamatosan nő...egy 7,5 ös under szerintem már jó választás lehetne...

Akármien nagy szakértőnek talaja magát aki az angolok győzelmére tippel azt a tényt nem vonhatja kétségbe senki hogy az egész torna piros szőnyegen kínálta a trófeát az angoloknak . Gyenge csoport , gyenge ág , lehet hogy jobban játszottak a dánok ellen de a kitálalt 11es az KITALÁLT  és nem jogos ,  egész végig otthon játszottak majdnem . Ellenfél szurkolóit minden féle szankciókkal kizárták. De a megengedett angol szurkolok számát növelték .  Egy Rice , Philips középpályás titánok , jobbak mint Lampard , Gerard duó . Ne  kacagtasson senki .
Nagyon remelem hogy az olaszok nyernek valahogy , ez a pálya egy kicsit lejt . Nem lehet hogy ez a Fair Play.
Hallgattam angol podcastokat olyan bemondó is volt aki könnyeivel küszködött annyira őrül , eszméletlen hype van most mögötte , senki nem akarja látni ami nyilvánvaló , nem lennék meglepve ha 5 percig fogjak Varozni majd minden olasz gólt , és elvesznek ha engedi a technika .

#659 július 09, 2021, 21:19:15, BetTitán
Gondoltam megosztom veletek a saját meglátásaimat az EB döntőről, illetve ezzel együtt szeretném kikérni a véleményeteket is a fogadási lehetőségekről.
(Mivel már tegnap fogadtam a döntőre így türelmetlenül várom az eredményt, ezért is érdekelne Ti hogyan vélekedtek a szelvényemről).

https://kepkuldes.com/image/Axld3t

Meglátásaim:
Rövidre fogva a szót 1:1 végeredményt várok és egyenlő szögletszámot. Úgy érzem hogy 2,5-nél kevesebb gól lesz.

Bővebben:
Az olaszoktól mindenképpen várok 1 gólt, számomra elképzelhetetlennek tűnik hogy a 90 perc alatt 45-55% labdabirtoklás mellett ne kapjanak 1 gólt az angolok, tudom ez így elsőre nem tűnik erős érvnek, de tekintve hogy Dánia egy elképesztő góllal, de be tudott találni az angol kapuba, az olaszoktól sem várhatok kevesebbet, hiszen lássuk be most Anglia (ha eddig nem is) ellenfelére talált. Avagy fogalmazhatok úgy is hogy végre azonos súlycsoportban játszó ellenféllel kerültek szembe.
Viszont Tekintve hogy Donnarumma eddigi mérkőzésein nem kapott egynél több gólt, illetve az eddigi angol meccsek sem győztek meg arról hogy azonos súlycsoportba sok gólra kéne számítani, így Angliától is maximum 1 gólt várok.
Természetesen a 0:0; 1:0; 0:1 opciókat is valószínűnek, de hogy átláthatóbb legyen társítok hozzájuk általam gondolt valószínűséget:
0:0 (60%) - Amennyiben az első félidőben nem sikerül egyik csapatnak sem gólt szereznie, úgy a második félidőben sem számítok gólra, tekintve hogy alapvetően mindkét csapat kezdetben felfogja mérni a lehetőségeket az első félidő 0:0 eredménye számomra 80%, mind az angol, mind az olasz meccseken általában 6-ból 3 alkalommal 0:0-ra végződött az első félidő. Tehát az első félidő szerintem elég unalmas, eseménytelen lesz, ez lesz az a félidő amikor kóstolgatni fogják a másikat (se sárga lap, szögletek száma 3 körül). Amennyiben lesz gól az első félidőben az a 30. perc és a félidő vége között lesz (illetve ha lesz, akkor az olaszok fogják rúgni az első gólt).
A második félidőtől akkor várok gólt, ha az első félidőben is lesz gól. Ha így, ha úgy alakul a döntetlenre fognak játszani. Több szempont miatt is így gondolom: Egyrészt a fogadóirodák is így profitálhatnak a legtöbbet, a közönség számára is így lesz a legizgalmasabb/legkielégítőbb a mérkőzés, de bárhogy legyen is nem számítok gól gazdag mérkőzésre.
A szögletek számát tekintve én 3-3 vagy 4-4 szögletszámra számítok, amennyiben másképp alakul, úgy az angoloknak lesz több szöglete, ebben az esetben 3-4 vagy 4-5 szöglet, persze ahogy előttem is írták úgy én sem zárom ki hogy ettől kevesebb szöglet lesz a mérkőzésen, eltudok képzelni 2-2 szögletet is, de 4-től több szögletet várok.
A büntetőlapok számát tekintve egyrészt a holland bíró miatt sem számítok sok lapra, másrészt az miatt sem mert Anglia a nagyobb csapatok ellen visszafogottabban játszik, tény hogy a döntő miatt elképzelhetőek nagyobb szabálytalanságok, mindenesetre én azt mondom hogy nem lesz több mint 3 büntetőlap a mérkőzésen.

Valamint hogy hitelesnek tűnjön az elemzésem megosztom az elődöntőkre tett nyertes fogadásaim (természetesen vesztes is volt, de összesen 30.000Ft-tal fogadtam).
https://kepkuldes.com/image/AB6K1c

Köszönöm ha végigolvastad, illetve várom a véleményeteket.
végeredmények valószínűsége szerintem:
0:0 (60%)
1:0 (20%)
0:1 (35%)
1:1 (80%)
A 2,5 feletti gólszámot 20%-ra saccolom.