Sportfogadas.org

Tippek és fogadások => Foci fogadások => A témát indította: SPF Infó Dátum augusztus 05, 2020, 19:00:49

Cím: Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum augusztus 05, 2020, 19:00:49
Premier League 2020/21

A bajnokság tervezett kezdési időpontja: 2020. szeptember 12.

Ebben a témában lehet beszélgetni az angol Premier League eseményeiről.  :topbet_125:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum augusztus 07, 2020, 08:48:47
Premier League - Visszatérnek a három cserelehetőséghez

Az angol labdarúgó-bajnokságban a következő idényben visszatérnek a három cserelehetőséghez.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség korábban jelezte tagországainak, hogy a koronavírus-járvány miatt továbbra is lehetőség van a mérkőzéseken ötöt változtatni, ugyanakkor a Premier League-ben érdekelt klubok képviselői úgy döntöttek, nem élnek ezzel, ugyanis a többség véleménye szerint a két extra futballista pályára küldése főként a bővebb minőségi kerettel dolgozó nagycsapatokat segíti.
   
A The Telegraph beszámolója szerint a csütörtöki szavazáson az érintett húsz klubból 11 támogatta a régi rendszer visszaállítását, egyúttal arról is döntöttek, hogy a találkozókra újra csak 18 futballista lesz nevezhető.
   
Az angol élvonal következő idénye szeptember 12-én rajtol.

forrás: MTI
Cím: Re:Premier League 2019/20
Írta: LFCfanBoti Dátum augusztus 10, 2020, 18:06:01
Végül elfogadta a Premier League azt a kérést, hogy aki még áll a BL-ben és az EL-ben később kezdje a bajnokságot?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum augusztus 13, 2020, 19:38:20
(https://scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/117893765_1103853273345740_7836358936389132227_n.png?_nc_cat=101&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=AL-Qr2KxtjYAX_H7M01&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=bd4f2ec96a810d5247ebde0a455823be&oe=5F5C11F8)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum augusztus 13, 2020, 19:51:23
A következőt is jó lesz tudni:

FA Kupa – A következő szezonban változnak a lebonyolítási szabályok
https://sportkatlan.hu/fa-kupa-a-kovetkezo-szezonban-valtoznak-a-lebonyolitasi-szabalyok/?fbclid=IwAR1PIK9auJYGVhotrM1hFNs1SaLhm64bazNndGRby5h8mo4jGR3_pbaatDo
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LosGabos Dátum augusztus 17, 2020, 23:02:15
Klopp: Olyan csapat akarunk lenni, amely ellen senkinek nincs kedve játszani

Elképzelhető, hogy négy év múlva visszavonul az edzői hivatástól Jürgen Klopp, az angol futballbajnok Liverpool mestere.

Tartani fogok 2024-ben egy év szünetet, majd felteszem magamnak a kérdést, hogy hiányzik-e a foci. Ha a válasz nem, akkor részemről ennyi volt az trénerkedés– jelentette ki Klopp.

Ami a közeljövőre vonatkozó terveit illeti, Klopp kiemelte, hogy csapata továbbra is éhes a sikerekre, írja az MTI.

,,Újabb trófeákat akarunk nyerni, még csak most kezdünk belejönni. A következő szezonban még jobbak leszünk, az egész pályán fogjuk űzni az ellenfelet és a labdát. Olyan kellemetlen csapat akarunk lenni, amelyik ellen senkinek sincs kedve játszani" – tette hozzá.

Az 53 éves Klopp tavaly Bajnokok Ligája-győzelemre, idén pedig 30 év után angol bajnoki címre vezette a Liverpoolt.

24.hu
Cím: Re:Premier League 2019/20
Írta: Latzka Dátum augusztus 20, 2020, 14:44:21
Következő szezon labdája; nekem tetszik :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum augusztus 20, 2020, 15:37:07
Ki lesz az angol Premier League következő gólkirálya? (https://www.sportfogadas.org/hirek/ki-lesz-az-angol-premier-liga-kovetkezo-golkiralya)

A bet365 közzétette az angol élvonal 2020/2021-es szezonjára érvényes legtöbb gólt szerző játékos piacát. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/hirek/ki-lesz-az-angol-premier-liga-kovetkezo-golkiralya)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LosGabos Dátum augusztus 20, 2020, 22:09:00
Nem kímélték a címvédő Liverpoolt a PL-sorsoláson

A címvédő Liverpool a Premier League új idényét szeptember 12-én az élvonalba 16 év után visszajutó Leeds United ellen kezd hazai pályán, az Anfield Roadon.

A Poolra ezután két rangadó vár, előbb a Chelsea vendégei lesznek, majd a harmadik körben az FA Kupa-győztes Arsenalt fogadják, aztán két idegenbeli meccs vár rájuk, előbb az Aston Villa, majd a városi rivális Everton lesz az ellenfél.

A két manchesteri csapat, a City és a United találkozóit később rendezik meg, mert előbbi a Bajnokok Ligája, utóbbi pedig az Európa Liga végjátékában volt érintett, így plusz egy hét pihenőt kaptak azzal, hogy elhalasztották az Aston Villa, illetve a Burnley elleni nyitókörös meccseiket.

A második fordulóban, szeptember 19-én a City a Wolverhampton Wanderers ellen, a United a Crystal Palace ellen debütál az új idényben.

Az Arsenal az újonc Fulham otthonában kezdi meg a következő idényt, a Tottenham Hotspur az Evertont fogadja, a Chelsea pedig a Brighton vendége lesz a Premier League első fordulójában.
24.hu

A teljes sorsolás itt nézhető meg:

https://www.premierleague.com/news/1754980

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum augusztus 22, 2020, 13:48:54
Vajon kicsoda lehet a Manchester United új csapatkapitánya, ha Harry Maguire elbukja azt?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum augusztus 23, 2020, 14:39:08
Idézetet írta: csabax Dátum augusztus 22, 2020, 13:48:54
Vajon kicsoda lehet a Manchester United új csapatkapitánya, ha Harry Maguire elbukja azt?

Nem sokszor hiányzott a kezdőből Maguire; ha mégis így történt akkor volt csk. Rashford, De Gea, Mata és Lingard. Jelen helyzetben egyértelmű, hogy az első két játékos jöhet szóba. Ha pedig nem lenne nehéz eset, akkor szvsz. Pogbának kellene lennie; egy esélyt akár ő is kaphat.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum augusztus 23, 2020, 15:12:38
Idézetet írta: csabax Dátum augusztus 22, 2020, 13:48:54
Vajon kicsoda lehet a Manchester United új csapatkapitánya, ha Harry Maguire elbukja azt?
Imidzs növelésképp, s ahogy Maguie megkapta pár hét után a karszalagot, úgy simán kinézem hogy rádobják Bruno Fernandesre, úgy sincs sok jelentősége ennél a csapatnál  :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Powell Dátum szeptember 10, 2020, 14:53:54
Aubameyang három évvel hosszabbít – sajtóhír

A theathletic.com tudomása szerint Pierre-Emerick Aubameyang döntött a jövőjéről, és új, hároméves szerződést ír alá az Arsenallal

A 31 éves gaboni támadó 2018 telén érkezett az ,,ágyúsokhoz", szerződéshosszabbítása esetén pedig a legjobban kereső Arsenal játékos lehet.

Aubameyang az elmúlt idényben 44 mérkőzésen 29 gólt szerzett. Két teljes angliai évében a csapat legeredményesebb játékosa volt, 2019-ben a Premier League gólkirályi címét is elnyerte.

A gaboni támadónak a nyár folyamán több kérője is akadt: az Inter és a Barcelona is szívesen lecsapott volna rá, ám úgy tűnik, Mikel Arteta ,,harmadik trófeáját" szerzi meg azzal, hogy meg tudta győzni a több poszton bevethető játékost a maradásról.
forrás:nso.hu
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Mido9292 Dátum szeptember 10, 2020, 15:20:18
Idézetet írta: Powell Dátum szeptember 10, 2020, 14:53:54
Aubameyang három évvel hosszabbít – sajtóhír

A theathletic.com tudomása szerint Pierre-Emerick Aubameyang döntött a jövőjéről, és új, hároméves szerződést ír alá az Arsenallal

A 31 éves gaboni támadó 2018 telén érkezett az ,,ágyúsokhoz", szerződéshosszabbítása esetén pedig a legjobban kereső Arsenal játékos lehet.

Aubameyang az elmúlt idényben 44 mérkőzésen 29 gólt szerzett. Két teljes angliai évében a csapat legeredményesebb játékosa volt, 2019-ben a Premier League gólkirályi címét is elnyerte.

A gaboni támadónak a nyár folyamán több kérője is akadt: az Inter és a Barcelona is szívesen lecsapott volna rá, ám úgy tűnik, Mikel Arteta ,,harmadik trófeáját" szerzi meg azzal, hogy meg tudta győzni a több poszton bevethető játékost a maradásról.
forrás:nso.hu
Jó döntés,jól ment neki a szezon végén. Barcelonában már úgysem számolnának vele hosszútávon,hiszen 31 éves.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum szeptember 10, 2020, 18:30:03
Crystal Palace - Southampton (szombat, szeptember 12., 16:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

A vendégcsapat vezet a félidőben és megnyeri a mérkőzést 4.50

A vendégek nyernek és mindkét csapat gólt szerez @ 6.00

A vendégek 2 vagy több gólt szereznek @ 6.00

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Powell Dátum szeptember 10, 2020, 22:00:51
Premier League: az első ötbe kerülés a cél az Evertonnál

Carlo Ancelotti, az Everton labdarúgócsapatának olasz menedzsere szerint csapata a 2020–2021-es idényben megcélozza az európai kuparészvételt érő helyeket.

A 61 éves szakember csütörtökön, a hétvégi bajnoki nyitányt megelőző sajtótájékoztatón kiemelte: miután jól sikerültek a nyári igazolásaik, és megszerezték mind a három játékost, akire leginkább vágytak, reális esélyük van tervük megvalósítására.

,,Szeretnénk harcban lenni a Premier League legjobb helyezéseiért, amelyek európai kuparészvételt jelentenek a következő idényre. A célunk teljesen világos. Megvan a vágyunk, a szükséges ambíciónk, és azt hiszem, képesek vagyunk ezt megvalósítani" – nyilatkozta az edző.

Az Everton az átigazolási időszakban megszerezte a kolumbiai James Rodríguezt a Real Madridtól, a brazil Allant a Napolitól és a francia Abdoulaye Doucourét a Watfordtól. Ancelotti hozzátette: szurkolóik izgatottak az új futballisták érkezése miatt, és olyan csapatban reménykednek, amely versenyképes a PL meghatározó alakulataival.

,,Azt hiszem, ennek a kívánságuknak eleget tudunk tenni, de legalábbis mindent megteszünk érte" – bizakodott az olasz tréner. Hozzátette: miután klubjuk egyben üzleti vállalkozás is, amelyben minden szinten nagyon sok profi szemléletű szakember tevékenykedik, a hosszú távú sikerességüket trófeák megnyerése jelentené.

,,Ez persze nem történik meg egyik napról a másikra, de látom azokat a pozitív jeleket, amelyekkel képesek vagyunk előrelépni. Több mint lehetőségnek érzem, hogy trófeákat nyerjünk" – mondta.

Az Everton a 12. helyen végzett az előző bajnoki idényben, az új PL-szezon első fordulójának vasárnapi játéknapján pedig a Tottenham Hotspur vendége lesz. Az angol bajnokságból az első négy helyezett a Bajnokok Ligájában, az ötödik és a hatodik pedig az Európa-ligában indulhat.
forrás:nso.hu
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Powell Dátum szeptember 10, 2020, 22:03:45
PL: újítások és szigorítások várhatók a VAR terén

Az angol labdarúgó első osztályban (Premier League) alkalmazott videóbírós rendszert (VAR) tovább fejlesztik az új idényben.

A játékvezetők a kapusokkal szemben még kevésbé lesznek toleránsak a tizenegyeseknél: ha a labda elrúgásának pillanata előtt hagyják el a vonalat, újrarúgatják azt. A szabály viszont azt is kimondja, hogy ha nem találja el a kaput a lövés (kapufa is beletartozik), akkor nem kell megismételni a büntetőt, hacsak a kapus nem vállalt fő szerepet abban, hogy a kísérlet célt tévesztett – ezt megítélni szubjektív döntésük lesz a bíróknak.

Újítás lesz az előttünk álló idényben, hogy a leshelyzetek visszajátszásánál az eddig megszokott piros és kék vonalak mellé bekerül a zöld: ha a támadó nem volt lesen, akkor zöld vonalat fogunk látni, míg ha lesen tartózkodott, pirosat.

Angliában a VAR-t tavaly kezdték el használni, és első évében rengeteg kritikát kapott. Egyértelmű helyzeteket néztek el a videoszobában ülő ,,videobírók", miközben több mint gyanús szituációk felett egész egyszerűen átsiklottak. Ezek ismeretében kíváncsian várjuk, mennyit fejlődik a VAR a 2020–2021-es kiírásra.
forrás:nso.hu
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum szeptember 12, 2020, 12:13:02
Neked kéne minden pénz, pénz (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/neked-kene-minden-penz-penz)

Sodródunk az árral.  Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/neked-kene-minden-penz-penz)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum szeptember 12, 2020, 18:28:45
A Palace-nál tudják, hogy a labdabirtoklás nem számít csak a győzelem ;D (azért otthon a Sotonnal szemben kemény ez a 30-70 még a korai gól ellenére is)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 12, 2020, 20:25:45
Egy őrült tréner őrült csapata őrült meccset játszott Liverpoolban.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Powell Dátum szeptember 12, 2020, 20:32:08
Jó meccs volt,a Leeds meccseit érdemes lesz nézni ha így játszanak. :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 12, 2020, 20:34:17
Idézetet írta: Powell Dátum szeptember 12, 2020, 20:32:08
Jó meccs volt,a Leeds meccseit érdemes lesz nézni ha így játszanak. :ok:
Ez egyértelmű.
:beerchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: grof19 Dátum szeptember 12, 2020, 20:46:55
Idézetet írta: csabax Dátum szeptember 12, 2020, 20:25:45
Egy őrült tréner őrült csapata őrült meccset játszott Liverpoolban.

Nagyon jól mondod csabax. Reméljük sok ilyen gólos mérkőzés lesz még a Leeds és más csapatok mérkőzésein.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 12, 2020, 20:52:54
Idézetet írta: grof19 Dátum szeptember 12, 2020, 20:46:55
Nagyon jól mondod csabax. Reméljük sok ilyen gólos mérkőzés lesz még a Leeds és más csapatok mérkőzésein.

Ilyen nagyon gólban gazdag meccsre számítottam és egyáltalán nem csalódtam.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum szeptember 13, 2020, 11:52:32
Alan Shearer szerint nem lesz újra bajnok a Liverpool (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/alan-shearer-szerint-nem-lesz-ujra-bajnok-a-liverpool)

Szerinte az előző szezonból tanult Guardiola. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/alan-shearer-szerint-nem-lesz-ujra-bajnok-a-liverpool)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum szeptember 13, 2020, 12:06:41
Folytatódik a Premier League (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/folytatodik-a-premier-league)

Pályán láthatjuk Mourinho csapatát is. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/folytatodik-a-premier-league)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum szeptember 17, 2020, 09:25:50
Southampton - Tottenham (vasárnap, szeptember 20., 13:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

A hazai csapat vezet a félidõben & megnyeri a mérkõzést 6.00

A hazai csapat nyer, és mindkét csapat gólt szerez 6.50

Hazai csapat 2 vagy több góllal nyer 7.50

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum szeptember 19, 2020, 10:14:14
Hiába költöttek több száz milliót, ellenük fogadok (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/hiaba-koltottek-tobb-szaz-milliot-ellenuk-fogadok)

Reméljük izgalmas lesz a Chelsea és Liverpool összecsapása. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/hiaba-koltottek-tobb-szaz-milliot-ellenuk-fogadok)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 19, 2020, 19:42:46
Bielsa csapata előtt már megint le a kalappal. Grat!
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum szeptember 19, 2020, 21:08:14
Csak ennyit akarok.

Manchester United ;D ;D ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 19, 2020, 21:13:16
Idézetet írta: TiB Dátum szeptember 19, 2020, 21:08:14
Csak ennyit akarok.

Manchester United ;D ;D ;D
Vajon mi történhetett, hogy nem ítéltek 11-est a MU javára?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: curpy82 Dátum szeptember 20, 2020, 06:04:40
Többet vártam az Arsenaltól, városi derbi nem könnyű ugyan, de még a WHU jobban játszott, mint az "ágyúsok".
Mondjuk idény eleji formának, mert ettől azért több kell a dobogó eléréséhez.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum szeptember 20, 2020, 06:54:26
Idézetet írta: csabax Dátum szeptember 19, 2020, 19:42:46
Bielsa csapata előtt már megint le a kalappal. Grat!
10 kaput eltalált lövésre. 1,72-es xG-re lőttek két mérkőzés alatt 7 gólt. Pukkani fog a lufi?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 20, 2020, 09:23:41
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum szeptember 20, 2020, 06:54:26
10 kaput eltalált lövésre. 1,72-es xG-re lőttek két mérkőzés alatt 7 gólt. Pukkani fog a lufi?
Igen. Előbb-utóbb biztosan, hiszen ezt a teljesítményt nem lehet sokáig "tartani". A játékosok nem robotok, hanem emberek.
Számukra jó esetben idén ősszel talán egy ideig tartható lesz a tempó, utána viszont óhatatlanul ki fog pukkadni a lufi.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 20, 2020, 20:40:38
Így kell igazolni, avagy az első fél meccsén történt:

"Az egy dolog, hogy az első Liverpool-meccsén Thiagónak a 45 percig emberhátrányban lévő Chelsea mindegyik játékosánál több jó passza (75) volt, de a Premier League-ben senkinek sem volt nála több jó átadása egy félidőnyi játék alatt, mióta a ligában számon tartják a passzstatisztikákat (2003–2004)." (Nemzeti Sport Online)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum szeptember 20, 2020, 21:36:24
Azért Allisonnak fizethet valamit amiért helyrehozta a buta hibáját :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: ricsi046 Dátum szeptember 21, 2020, 16:11:33
Az se rossz, hogy még egy X se volt az eddigi 16 PL meccsen...
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum szeptember 23, 2020, 22:02:15
Lampard okosat húzott azzal, hogy Havertzet nem pihentette a Ligakupában és hagyja, hogy felvegye az angol foci ritmusát és játékba lendüljön. 60 perc után német dupla.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 24, 2020, 13:25:11
A hétfői Liverpool - Arsenal meccs kezdési időpontját negyedórával előrébb hozták.
Ok: az új kormányrendelet szerint 22 órakor zárniuk kell a kocsmáknak.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum szeptember 25, 2020, 12:21:46
West Brom - Chelsea: Arra fogadok, amire korábban sosem! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/west-brom-chelsea-arra-fogadok-amire-korabban-sosem)

Azt kell csinálnia Lampard csapatának, amiben jó. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/west-brom-chelsea-arra-fogadok-amire-korabban-sosem)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum szeptember 25, 2020, 16:08:44
Olyan eredmény lesz a PL-ben, ami még nem volt. Szerinted is? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/olyan-eredmeny-lesz-a-pl-ben-ami-meg-nem-volt-szerinted-is)

Három mérkőzés is előtérbe kerül. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/olyan-eredmeny-lesz-a-pl-ben-ami-meg-nem-volt-szerinted-is)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum szeptember 26, 2020, 15:29:48
Manchester meccs  ;D  Volt itt minden mint a búcsúba.  :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: ricsi046 Dátum szeptember 26, 2020, 15:38:52
Így elbaszni a fogadásomat, köszönöm ezt a lefújás utáni büntetőt.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 26, 2020, 15:45:04
Legalább megvolt a szokásos tuti: 11-es a Manchester United javára.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: curpy82 Dátum szeptember 26, 2020, 15:45:33
Ez valami hihetetlen meccs volt. Hazai oldalon 5! kapufa, két befújt büntető, abból az egyik visszavonva. A vendégektől 2 gól visszavonva, plusz ez a véleményes büntető a 90 plusz sok percben. Amúgy bejött a vendégre tett fogadásom. :P
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum szeptember 26, 2020, 15:50:47
Katasztrofa amit az United vedelem jobb oldala csinal, ez most nagy makk volt , de az is elfogy hamarosan.  :crazy: A Patkany is atadhatna a helyet Hendersonak . :tickedoff:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Powell Dátum szeptember 26, 2020, 16:05:56
Fernandes nem védő,de mire figyelt a 95.percben bekapott gólnál? :bash: mert embert nem fogott,max nézte hogy repül a labda.Lényeg,hogy meglett a United győzelem  :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum szeptember 26, 2020, 17:58:49
Idézetet írta: csatarid Dátum szeptember 26, 2020, 15:29:48
Manchester meccs  ;D  Volt itt minden mint a búcsúba.  :redchug:

Volt-volt ;D Már csak az x hiányzik a PL-ből :laugh:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 26, 2020, 18:06:37
Idézetet írta: Latzka Dátum szeptember 26, 2020, 17:58:49
Volt-volt ;D Már csak az x hiányzik a PL-ből :laugh:
Én döntetlenre tippeltem 3.75-ért a Brighton & Hove Albion - Manchester United mérkőzést. Szívás.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum szeptember 26, 2020, 19:06:30
Cselzi haha.. világ pénzét elbuktam volna rajtuk de megúsztam.  :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum szeptember 26, 2020, 19:15:02
Szánalmasan gyenge a védelem ismét. Silvaval vagy nélküle.  :crazy:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum szeptember 26, 2020, 19:40:03
Három tökéletes kontra volt a WBA meccsén? Vagy mi történt :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum szeptember 26, 2020, 20:00:51
Idézetet írta: TiB Dátum szeptember 26, 2020, 19:40:03
Három tökéletes kontra volt a WBA meccsén? Vagy mi történt :D

Nem; két nagyon amatőr labdavesztés a saját térfélen és egy szöglet. De vajon mi lesz itt a vége, már 3-2 ::)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum szeptember 26, 2020, 20:30:05
Megvan az elso X  :D , nem kellett sokat varni , viszont ez sok gol edzomeccsekre jellemzo.   
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: RedMunchen2010 Dátum szeptember 27, 2020, 02:54:50
A Manchester meccs tenyleg nagyon durva volt (lehetett): ikszre tettem en is, mar a rendes jatekido vegen indulofelben/kesesben voltam, de aztan csak megvartam a hosszabbitast, erre 94:30, 94:40 korul jott a gol, orultem, szep osszeg jott, elegedetten mentem is a dolgomra. Erre jovok haza, aztan a szamlara belepve a szep osszeg nincs sehol, meg a history elott gondolkodom, hogy megkombiztam volna a Dortmunddal vagy a Chelseavel, elbizonytalanodtam, erre latom, hogy egy esemeny, s vesztes. Reklamalasban nagyon jo vagyok, nyitnam meg a PL oldalan a meccshez tartozo forrast, erre latom 2-3, nem hiszem el. Mi tortent/tortenhetett, mert a golorommel a hosszabbitast teljesen lefedtek, erre 99-be volt a gol.

Mindenesetre oromteli, h ennyi gol van, s a parositasokban mindket csapat kiveszi a reszet. Remelem a tobbi bajnoksag golatlaga is kozeliti az angoloket.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum szeptember 27, 2020, 11:07:20
Liverpool - Arsenal: Jönni fog Michael Owen tippje? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/liverpool-arsenal-jonni-fog-michael-owen-tippje)

Így látja a rangadót az egykori Aranylabdás. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/liverpool-arsenal-jonni-fog-michael-owen-tippje)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum szeptember 27, 2020, 18:48:54
Puff.    Vardy hattrick  :o 8) :spaz:  3 meccs 4 bunteto .
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum szeptember 27, 2020, 18:59:18
Idézetet írta: sunik29 Dátum szeptember 27, 2020, 18:48:54
Puff.    Vardy hattrick  :o 8) :spaz:  3 meccs 4 bunteto .

Eredmények.com-on megnéztem a szitukat; hááát amint hozzáérnek összeesik, mint egy zsák ;D Viszont az akciógólja az nagyon pengésre sikeredett :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum szeptember 27, 2020, 19:01:54
Guardiola OUT.

Irány Párizs, ott sima a bajnoki cím.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LosGabos Dátum szeptember 28, 2020, 10:48:52
Na ez is eljött....

"A  Manchester City az élvonalban legutóbb az 1989-1990-es idényben veszítette el hazai nyitómeccsét, azóta 16 győzelem és kilenc döntetlen volt a mérlege. Guardiola edzői karrierje ezt megelőző 685 összecsapásán egyszer sem kapott öt gólt az általa irányított csapat."

24.hu
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 29, 2020, 13:46:36
Tudatában vagyok annak, hogy a kívülálló szurkolók számára ez jelentéktelen dolognak számít, viszont azoknak, akik a nyereség reményében sportfogadással (is) foglalkoznak, azoknak ajánlatos figyelniük az olyan "apróságnak" tűnő dologra is, mint az alábbi.

Bill Shankly 1981. szeptember 29-én halt meg. Megkérdőjelezhetetlenül ő az FC Liverpool történetének legnagyobb menedzsere, akinek köszönhető az utóbbi évtizedekben világhírűvé vált focicsapat. Ezért aztán teljesen egyértelmű volt, hogy a 2020. szeptember 28-án bajnoki mérkőzést játszó FC Liverpool a valaha élt legnagyobb menedzsere emlékére nagyon jól fog játszani.

Mi történt 2020. szeptember 28-án?
Az FC Liverpool erődemonstrációt tartva ellentmondást nem tűrően győzte le az Arsenalt.

http://liverpoolhungary.com/2012/03/14/bill-shankly-2/?fbclid=IwAR3WwujJ_BgbZmg9laPefwZKW_VbCpKUymlX1cFUG7ra68fPDkcp_5p9AvQ#.X3JmxtNKJEs.facebook
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum szeptember 29, 2020, 13:55:01
Overes meccs várható Liverpoolban (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/overes-meccs-varhato-liverpoolban)

Gólokra fogadok 1.71-es szorzóért. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/overes-meccs-varhato-liverpoolban)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum szeptember 29, 2020, 15:04:35
Idézetet írta: csabax Dátum szeptember 29, 2020, 13:46:36
Tudatában vagyok annak, hogy a kívülálló szurkolók számára ez jelentéktelen dolognak számít, viszont azoknak, akik a nyereség reményében sportfogadással (is) foglalkoznak, azoknak ajánlatos figyelniük az olyan "apróságnak" tűnő dologra is, mint az alábbi.

Bill Shankly 1981. szeptember 29-én halt meg. Megkérdőjelezhetetlenül ő az FC Liverpool történetének legnagyobb menedzsere, akinek köszönhető az utóbbi évtizedekben világhírűvé vált focicsapat. Ezért aztán teljesen egyértelmű volt, hogy a 2020. szeptember 28-án bajnoki mérkőzést játszó FC Liverpool a valaha élt legnagyobb menedzsere emlékére nagyon jól fog játszani.

Mi történt 2020. szeptember 28-án?
Az FC Liverpool erődemonstrációt tartva ellentmondást nem tűrően győzte le az Arsenalt.

http://liverpoolhungary.com/2012/03/14/bill-shankly-2/?fbclid=IwAR3WwujJ_BgbZmg9laPefwZKW_VbCpKUymlX1cFUG7ra68fPDkcp_5p9AvQ#.X3JmxtNKJEs.facebook

Hát ezt ne vegye senki kezpénznek.  ;D    Nem tudom, hogy  Bill Shankly halala 1981 es a rá 10-15 évre  más kontinenseken született játekosok , hogy kapcsolodnak de mindenki döntse el maga.

Tények az erődemonstrációról es az ellentmondást nem tűrő győzelmekről

-2019  09.28  Sheff.Utd-Pool  0-1
-2018  09.26  Pool-Chelsea    1-2
-2018  09.29  Chelsea-Pool     1-1
-2017  09.26 Spartak M.-Pool  1-1

:beerchug:

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 29, 2020, 15:21:55
Idézetet írta: sunik29 Dátum szeptember 29, 2020, 15:04:35
Hát ezt ne vegye senki kezpénznek.  ;D    Nem tudom, hogy  Bill Shankly halala 1981 es a rá 10-15 évre  más kontinenseken született játekosok , hogy kapcsolodnak de mindenki döntse el maga.

Tények az erődemonstrációról es az ellentmondást nem tűrő győzelmekről

-2019  09.28  Sheff.Utd-Pool  0-1
-2018  09.26  Pool-Chelsea    1-2
-2018  09.29  Chelsea-Pool     1-1
-2017  09.26 Spartak M.-Pool  1-1

:beerchug:
Még egy példa.  ;)

Alex Ferguson születési dátuma: 1941. december 31.

- 2020.01.01. Arsenal - Manchester United 2-0
- 2018.12.30. Manchester United - AFC Bournemouth 4-1
- 2017.12.30. Manchester United - Southampton 0-0
:beerchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum szeptember 29, 2020, 15:32:05
Nem ellened irom @csabax ,csak az iras szerintem nem segiti a fogadokat, mint az utobbi sem. Es az nem lehet baj ha valaki maskeppen latja vagy csinalja ugyan azt a szakmat.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: hillandkimi Dátum szeptember 29, 2020, 15:41:46
Inkább érdekesség, mint sem fogadási szempontból fontos tényező.

Példa: Örmény - Török katonai konfliktus ...

Azért lő gólt Mkhitaryan, mert háború van...
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum szeptember 29, 2020, 15:57:29
Inkább ezen gondolkodjatok el, mert itt lehet jó pénzt keresni:

Soha nem gondoltad volna, de a rókázás most jól fizet (https://www.sportfogadas.org/hirek/soha-nem-gondoltad-volna-de-a-rokazas-most-jol-fizet)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum szeptember 29, 2020, 16:08:56
Idézetet írta: sunik29 Dátum szeptember 29, 2020, 15:32:05
Nem ellened irom @csabax ,csak az iras szerintem nem segiti a fogadokat, mint az utobbi sem. Es az nem lehet baj ha valaki maskeppen latja vagy csinalja ugyan azt a szakmat.
Én sem ellened írom @sunik29 , csak hát az írást nem neked szántam. Nem annak szól, aki a beton helyett inkább ilyenekbe köt bele. Hanem inkább azoknak szól az információ, akik egy-egy fogadásnál olyasmire is figyelnek, hogy jeles évfordulója/ünnepe/megemlékezése/stb alkalmából egy adott csapat megpróbál minél jobban teljesíteni.
És bizony az egy dolog, hogy megpróbája, s az már egy totálisan másik dolog, hogy sikerül-e vagy nem sikerül az a próbálkozás. Az FC Liverpool és a Manchester United példáiból is jól lehet látni, hogy nem mindig sikerül a dolog.
Megpróbálják, aztán vagy sikerül, vagy nem sikerül.
És természetesen abszolút semmi baj nincsen azzal, hogy valaki máskeppen látja vagy csinálja ugyanazt a szakmát.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: hillandkimi Dátum szeptember 29, 2020, 17:14:17
Dr. Pro-val már verettük a City-t. :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum szeptember 29, 2020, 20:52:53
Idézetet írta: csabax Dátum szeptember 29, 2020, 13:46:36
Tudatában vagyok annak, hogy a kívülálló szurkolók számára ez jelentéktelen dolognak számít, viszont azoknak, akik a nyereség reményében sportfogadással (is) foglalkoznak, azoknak ajánlatos figyelniük az olyan "apróságnak" tűnő dologra is, mint az alábbi.

Bill Shankly 1981. szeptember 29-én halt meg. Megkérdőjelezhetetlenül ő az FC Liverpool történetének legnagyobb menedzsere, akinek köszönhető az utóbbi évtizedekben világhírűvé vált focicsapat. Ezért aztán teljesen egyértelmű volt, hogy a 2020. szeptember 28-án bajnoki mérkőzést játszó FC Liverpool a valaha élt legnagyobb menedzsere emlékére nagyon jól fog játszani.

Mi történt 2020. szeptember 28-án?
Az FC Liverpool erődemonstrációt tartva ellentmondást nem tűrően győzte le az Arsenalt.

http://liverpoolhungary.com/2012/03/14/bill-shankly-2/?fbclid=IwAR3WwujJ_BgbZmg9laPefwZKW_VbCpKUymlX1cFUG7ra68fPDkcp_5p9AvQ#.X3JmxtNKJEs.facebook

Ha olyat olvasok, amivel nem értek egyet, akkor nem szeretek csendben lenni :) Szerintem semmi gond nincs azzal, ha valaki leírja az ellenvéleményét, ha azt kulturáltan teszi. Igyekszem erre törekedni. Az meg, hogy ez az esetek 99,9 százalékában esetembem ez csabax-szal történik, az csak azt mutatja, hogy mennyire máshogyan gondolkozunk a világ dolgairól, ami nem baj :)

"Az FC Liverpool erődemonstrációt tartva ellentmondást nem tűrően győzte le az Arsenalt."

És akkor a mondandóm: az első félidőre ez igaz, de aztán a második félidő megváltozott; a Pool balf@sz volt, hogy nem vitte be hamarabb a mindent eldöntő harmadik gólt. Az Arsenal ziccereket hibázott; a meccs alakulása tipikusan olyan érzetet keltett, hogy a Pool rá fog fizetni arra, hogy nem képes lezárni a meccset és ilyenkor szokott a végén a másik fél kiegyenlíteni. Ez tegnap szerencsére nem így alakult, de azért az Arsenal nem lett lealázva. A Pool jobb csapat most ennyi.

Bill Shankly tény, hogy egy óriás, de szerintem manapság már inkább csak a Scousereknek. (Liverpool lakosai magukat nem angoloknak, ,,Scouser"-öknek tartják, mely elnevezés a jellegzetes liverpooli ételből adódik.
Egy Diogo Jotának, egy Minaminonak, Salahnak, de még szerintem az angol játékosoknak sem jut eszébe meccs előtt Shankly. Így az én véleményem az, hogy ennek az adatnak az égvilágon semmi befolyása arra, hogy a Pool játékosok hogyan fognak játszani. Béke :cya:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 02, 2020, 23:19:37
BREAKING NEWS:
Sadio Mane have covid-19 and will not play the match against Aston Villa.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 03, 2020, 11:53:27
Ennek a poénnak van előzménye, vagy szimplán ilyen "vicces" fijú ez a Kyle Walker?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum október 03, 2020, 13:03:13
Idézetet írta: csabax Dátum október 02, 2020, 23:19:37
BREAKING NEWS:
Sadio Mane have covid-19 and will not play the match against Aston Villa.

Reméljük most már nem növekszik ez a szám a Poolnél, előbb Thiago most meg Mane :'(
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 03, 2020, 20:12:22
Ez az a pont, amikor az Everton-szurkolók elhiszik, aztán karácsonykor átgondolják... :great:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 04, 2020, 03:57:26
Nem ez az év fordítása, rádasul a nyilatkozat második fele lemaradt, amivel értelmet nyer az egész.

"Guardiola nagy károkat okozott a labdarúgásnak, mert akaratlanul ugyan, de egy olyan rendszert dolgozott ki, amellyel leginkább a Guardiola-csapatot védelmezi" - Bielsa.

https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2020/10/02/bielsa-guardiola-nagy-karokat-okozott-a-labdarugasnak/
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum október 04, 2020, 18:15:26
The Theatre Of Dreams ben ma dramat forgatnak es a mindenki főszereplői munkat kapott  :o :o
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Powell Dátum október 04, 2020, 18:24:29
Idén még rosszabb ez a MU,mint tavaly.Pedig akkor is gyengék voltunk.Minden meccs egy nagy szenvedés >:(
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 04, 2020, 18:27:26
Idézetet írta: Powell Dátum október 04, 2020, 18:24:29
Idén még rosszabb ez a MU,mint tavaly.Pedig akkor is gyengék voltunk.Minden meccs egy nagy szenvedés >:(
Pedig segítségként most is megkapta rúgni a szokásos 11-esét.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum október 04, 2020, 18:31:17
Idézetet írta: csabax Dátum október 04, 2020, 18:27:26
Pedig segítségként most is megkapta rúgni a szokásos 11-esét.

Huu,  ;D itt van az újabb  ez az "szokásos 11 es "erőlködés , ha jogos valami az a te vilagodban nem jarhat az Unitednek?
Esetleg nezd vissza a tavalyi 11eseket es ertekel ugy hogy egy sem jart volna .
https://www.youtube.com/watch?v=DjyS9MSsEuM
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 04, 2020, 18:44:20
Idézetet írta: sunik29 Dátum október 04, 2020, 18:31:17
Huu,  ;D itt van az újabb  ez az "szokásos 11 es "erőlködés , ha jogos valami az a te vilagodban nem jarhat az Unitednek?
Esetleg nezd vissza a tavalyi 11eseket es ertekel ugy hogy egy sem jart volna .
Nyugi, hiszen nem az az eldöntendő, hogy jogos-e vagy nem jogos-e a Manchester United javára adott 11-es, hanem az, hogy majdnem minden meccsen adnak-e 11-est a Manchester United javára.
Lassan már 1.05 környékén lehet fogadni arra, hogy lesz 11-es a MU meccsén.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum október 04, 2020, 19:04:05
Idézetet írta: csabax Dátum október 04, 2020, 18:44:20
Nyugi, hiszen nem az az eldöntendő, hogy jogos-e vagy nem jogos-e a Manchester United javára adott 11-es, hanem az, hogy majdnem minden meccsen adnak-e 11-est a Manchester United javára.
Lassan már 1.05 környékén lehet fogadni arra, hogy lesz 11-es a MU meccsén.
Teny 
14 db bunteto = 36%    a 38 Pl mecsbol
1,05 odds       = 95,2%
A kettő köszönő viszonyban sincs , meg ha a buki ráteszi a hasznot .

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 04, 2020, 19:17:50
Idézetet írta: sunik29 Dátum október 04, 2020, 19:04:05
Teny 
14 db bunteto = 36%    a 38 Pl mecsbol
1,05 odds       = 95,2%
A kettő köszönő viszonyban sincs , meg ha a buki ráteszi a hasznot .
Nem érdemes előre rohanni, mert ebben az idényben még nem játszott 38 bajnoki meccset a Manchester United, hanem ezzel a maival együtt mindössze 3 (három) bajnoki mérkőzést játszott a Manchester United. És a MU mindhárom bajnokiján volt 11-es.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 04, 2020, 19:59:19
Alan Shearer összes PL-góljának közel 20 %-át büntetőből szerezte.

https://www.worldfootball.net/alltime_goalgetter/eng-premier-league/elfmeter/1/
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum október 04, 2020, 21:00:05
Közben pedig a Pool egy félidő alatt kap egy négyest :o Izgalmas szezon elé nézünk.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum október 04, 2020, 21:07:30
Idézetet írta: Latzka Dátum október 04, 2020, 21:00:05
Közben pedig a Pool egy félidő alatt kap egy négyest :o Izgalmas szezon elé nézünk.

Igy promoválja a PL-t
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: curpy82 Dátum október 04, 2020, 21:48:46
Már hat kapott gól :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 04, 2020, 22:00:01
26%-os labdabirtoklásból 7 gól.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 04, 2020, 22:08:12
Idézetet írta: TiB Dátum október 04, 2020, 22:00:01
26%-os labdabirtoklásból 7 gól.
Ideje volt már nagyon, hogy valaki a szuflát is kiverje az egyre inkább nagyképűvé váló Liverpool-focistákból.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Powell Dátum október 04, 2020, 22:25:43
United fan vagyok,de ezen röhögtem
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum október 04, 2020, 22:35:09
2-7 karantén vár a pool drukkerekre.  :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LosGabos Dátum október 04, 2020, 22:48:57
Most kell pakolni az Evertont, amíg le nem megy a szorzó. 1X + btts + mindkét félidőben gól elég jónak tűnik.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum október 05, 2020, 08:39:11
Idézetet írta: csabax Dátum október 04, 2020, 22:08:12
Ideje volt már nagyon, hogy valaki a szuflát is kiverje az egyre inkább nagyképűvé váló Liverpool-focistákból.

Azta :great: Teljesen egy véleményen vagyunk ;) Ez így sokkal jobb Poll szempontjából, mint valami 1-0-ás vagy 3-2-es vereség. Kellett egy méretes pofon, hogy az arcok kicsit visszatérjenek a földre :) Adrian meg egy vicc; Kuttor már lecserélte volna ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum október 05, 2020, 09:36:39
Premier League - Klopp szerint minden lehetséges hibát elkövettek

Jürgen Klopp szerint csapata, a címvédő FC Liverpool gyakorlatilag minden lehetséges hibát elkövetett az Aston Villától elszenvedett 7-2-es vasárnapi vereség alkalmával.

"Először is gratulálok az Aston Villának, nagyszerűen futballozott és igazán rászolgált a három pontra, még ilyen eredménnyel is megérdemelte a sikert" - idézte a tavaly Bajnokok Ligája-győztes gárda német vezetőedzőjét a klub honlapja.
   
"Ma este minden olyasmit, amit nem lehet tenni egy futballmérkőzésen, mi elkövettünk. Az első kapott gól nyilvánvalóan Adrian hibája volt, de még ennél is rosszabb volt, ahogyan reagáltunk rá. Természetesen, ezt követően kockáztatunk kellett és sikeresen le is tudtunk támadni, azonban minden egyes elveszített labda után az ellenfél veszélyes helyzeteket alakított ki" - tette hozzá a tréner, aki szerint a mérkőzés egyetlen pozitívuma az volt, hogy senki sem sérült meg.
   
Jürgen Klub megjegyezte, amellett, hogy együttese rengeteg hibával futballozott, még szerencséje sem volt, hiszen az ellenfél három gólja is megpattanó lövésből született.
   
A trénernek leginkább kapusposzton lehet problémája, ugyanis Adrian sokadszor hibázott, amikor a sérült Allison Beckert kellett helyettesítenie. A brazil válogatott hálóőr pedig még az Everton elleni városi derbit is biztosan kihagyja, erre a következő fordulóban, a válogatott szünet után, október 17-én kerül sor.
   
A Liverpool 1963 áprilisa óta először kapott hét gólt az élvonalban, akkor a Tottenhamtől szenvedett ugyancsak 7-2-es vereséget.

forrás: MTI
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 07, 2020, 00:38:24
Volt csapat, mely belehúzott, volt amelyik egyáltalán nem.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: RedMunchen2010 Dátum október 08, 2020, 13:14:26
A penzugyi fairplay miatti ket eves BL eltiltasbol a City fellebbezese utan nem lett semmi. Ebbol is lathato, hogy nagyon megerintette oket...

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 11, 2020, 21:38:12
Naby Keita has tested positive of COVID-19.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 14, 2020, 13:48:30
Nem tudom, hogy milyen szabályok van ilyesmire Angliában, ezért nem biztosra hiszem, hanem csak elképzelhetőnek tartom, hogy Cristiano Ronaldo pozitív koronavírus-tesztje miatt több válogatottbeli csapattársát is elkülönítik és nem játszhatnak a következő fordulóban-fordulókban: Bernardo Silva (Manchester City), Ruben Dias (Manchester City), Diogo Jota (FC Liverpool), Bruno Fernandes (Manchester United), Cedric Soares (Arsenal), stb, stb, stb.
Vajon a Wolverhampton Wanderers FC-nél "gyászolnak"?
:beerchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum október 15, 2020, 10:14:08
Everton - Liverpool: Rég volt ennyire kiélezett párharc (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/everton-liverpool-reg-volt-ennyire-kielezett-parharc)

Ütős városi rangadó. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/everton-liverpool-reg-volt-ennyire-kielezett-parharc)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 17, 2020, 13:47:38
Pickford majdnem labdára ment.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum október 17, 2020, 14:29:23
Ez durva , nem szeretnem megerezni, viszont utólag is Pickford megérdemelné egy par forduló büntetést .
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum október 17, 2020, 15:36:02
A VAR ma nagyon nem kedvezett a Poolnak és még VVD is kiesett :-\
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 17, 2020, 15:43:39
Nagyon rövid értékelés:

NEVETSÉGES!

(https://scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/121670827_3686429681387295_1008957320248394663_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=825194&_nc_ohc=5B4m3jJquR0AX-syfkz&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=b8e4c73b7bf993a1881440aec48c7080&oe=5FB17C1D)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: gerry Dátum október 17, 2020, 16:03:36
Idézetet írta: csabax Dátum október 17, 2020, 15:43:39
Nagyon rövid értékelés:

NEVETSÉGES!

(https://scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/121670827_3686429681387295_1008957320248394663_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=825194&_nc_ohc=5B4m3jJquR0AX-syfkz&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=b8e4c73b7bf993a1881440aec48c7080&oe=5FB17C1D)

Én ezt biztosra vettem, hogy meg fogják adni. Erre les :o :o :o :redchug: :redchug: :redchug:

WTF?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum október 17, 2020, 16:30:20
az a jo ezen a kepen is hogy nem latszik a labda :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum október 17, 2020, 16:40:04
Pcikford eseténél meg azért nem nézték meg a kiállítást, mert túl sok időt eltöltött a VAR játékvezető a leshelyzet megítélésével s ELFELEJTETTE vissza nézni a szabálytalanságot  :bash: :bash: :bash:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 17, 2020, 20:44:49
Idézetet írta: sunik29 Dátum október 17, 2020, 14:29:23
Ez durva , nem szeretnem megerezni, viszont utólag is Pickford megérdemelné egy par forduló büntetést .

Abszolút egyetértek, úgy lenne igazságos ha ezt utólag büntetnék.

Pickford amúgy jó fej srác, de nem ez volt az első ilyen esete, twitteren kikeresték, hogy sokadjára hoz össze íly módon sérülést az ellenfélnek.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 17, 2020, 20:51:21
Van Dijk legalább 7-8 hónapra lesérült.

Jordan Pickford büntetése mennyi idő lesz?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum október 17, 2020, 21:08:31
Idézetet írta: csabax Dátum október 17, 2020, 20:51:21
Van Dijk legalább 7-8 hónapra lesérült.

Jordan Pickford büntetése mennyi idő lesz?

Mondjuk ezt még nem erősítettek meg liverpooli részről, ezek olyan tv-s értesülések. Amúgy az 1 hónap tévén keresztül is tuti.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Powell Dátum október 18, 2020, 13:46:38
A Liverpooltól elvett gólt nevetségesnek tartom én is,mint ahogy látom sokan mások is.Hiába néztem a képet amit megosztott csabax,meg azélő képen is,de még mindig nem tudom hogy hol a les?Utólag szerintem is piros lap kellett volna adni a kapusnak plusz eltiltás 4 meccsre.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: grof19 Dátum október 18, 2020, 14:07:05
Valóban nagyon durván ráment a Van Dijk  lábára Jordan Pickford. Azért ennél jobban vigyázni kell a másik játékosra.

A VAR pedig igen sok gólt elvett már én is jártam úgy ez vitte el a tippemet nyereményemet. Nem is volt les ezt látni kellet volna a bírónak is ha jól megnézi.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum október 18, 2020, 14:24:29
Nálam meg maximum félsárga Pickford. Nem eltörte a lábát, csak odacsúszott, az persze szerencsétlen, hogy elszakadt a szalag, 10-ből 9-szer semmilyen sérülése nem lett volna Van Dijknak.

A végén a gól teljesen szabályosnak tűnt, továbbra sem értem, hogy miért 1 milliméteres vonalakkal dolgoznak a VAR-nál, simán 1 centis vonalakat húznék, bőven elég lenne hibahatárnak, segítve a támadófocit.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum október 18, 2020, 14:37:13
Idézetet írta: zbking Dátum október 18, 2020, 14:24:29
Nálam meg maximum félsárga Pickford. Nem eltörte a lábát, csak odacsúszott, az persze szerencsétlen, hogy elszakadt a szalag, 10-ből 9-szer semmilyen sérülése nem lett volna Van Dijknak.

A végén a gól teljesen szabályosnak tűnt, továbbra sem értem, hogy miért 1 milliméteres vonalakkal dolgoznak a VAR-nál, simán 1 centis vonalakat húznék, bőven elég lenne hibahatárnak, segítve a támadófocit.
nálam nem odacsúszott, hanem két lábbal ollóba fogva Van Dijkra rátartott, lehet hogy elfogult vagyok, és minden bizonnyal nem akart szándékosan sérülést okozni, de attól függetlenül az ilyesfajta belépő nagyon sérülés veszélyes, és büntetendő, mert oké 10-ből 1-nek okoz sérülést, de ha kicsit rosszabbul kapja el, egy egész játékos karriert tönkre vág
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum október 18, 2020, 19:31:00
Valami elképesztő peches a bajnokságban idén ez a Tottenham, egy totál megnyert meccsen pontot buk a Newcastle ellen egy utolsó perces vicc kategóriájú tizenegyessel.
Ma pedig ismét egy agyonnyert mérkőzésen úgy fordulnak az utolsó 10 percre hogy 3 gólos előnyben vannak, majd a hosszabbítás utolsó percében egy 30-35 méteres zsinoron huzott bomba lövés.. elképesztő
Mourinho eddig kb nincs magánál az öltözőben, azt a félmosolyt az arcán nagyon vicces volt nézni, ahogy odament David Moyeshoz a meccs végén gratulálni. :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 18, 2020, 19:33:09
Azt mondta a Premier League, hogy hiányoznak a döntetlenek? Nesztek!

(https://i.imgur.com/i1kw9pT.png)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum október 18, 2020, 19:35:13
Idézetet írta: TiB Dátum október 18, 2020, 19:33:09
Azt mondta a Premier League, hogy hiányoznak a döntetlenek? Nesztek!

(https://i.imgur.com/i1kw9pT.png)
Nagy számok törvénye  :D első 4 fordulóban alig, aztán az 5. pótolták mind
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 19, 2020, 07:31:22
Milyet megy az Aston Villa... nem hittem volna. Az Everton benne volt a pakliban, de a Villára nem tippeltem volna 4-ből 4 győzelmet.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum október 21, 2020, 20:58:32
Ők lesznek az új Leicester? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ok-lesznek-az-uj-leicester-)

Egy őrült bajnoki a Villa Parkban El Loco Bielsával.  Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ok-lesznek-az-uj-leicester-)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum október 23, 2020, 10:10:48
Berögzült tippből lesz a vesztes fogadás? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/berogzult-tippbol-lesz-a-vesztes-fogadas)

Amikor nem tudod elengedni a tippet. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/berogzult-tippbol-lesz-a-vesztes-fogadas)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 23, 2020, 22:22:39
Ebben az édekes pozícióban vártak a Villa játékosai a szögletet :) Majdnem gól lett a vége.

(https://i.ibb.co/xCFCVB9/IMG-20201023-221807.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 23, 2020, 22:51:02
Kanalat tettek a Villa mellé.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 23, 2020, 22:57:08
Bielsa taktikája és Bamford kapuérzéke kicsit helyére lökte a Villát.

Leeds-meccs, mindig jó meccs :beerchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum október 24, 2020, 20:08:48
A Pool szurkolóknak egy kisebb (nagyobb) öröm VVD kiesése után; Alisson újra a kezdőben, Adrian végre padon :D
Továbbá először kezdünk a Firmino-Szalah-Mané-Jota négyessel a pályán; ígéretes :) Mondjuk Hendo és Gini tüdejét kiköpheti majd, hogy meglegyen az egyensúly..
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum október 24, 2020, 20:52:25
Örülhetnek a londoniaknál, hogy Kepa nem mehetett a kapu közelébe.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum október 25, 2020, 16:45:30
Csak hogy teljes legyen a felfordulás, a Southampton győzi le először az Evertont.

Izgalmas idény :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: BvB_09 Dátum október 25, 2020, 16:48:39
Jelenleg az első hat eképp néz ki: Everton, Liverpool, Aston Villa, Leeds, Southampton, Crystal Palace.  :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum október 25, 2020, 17:51:23
Jó formában lévő csatár góljára fogadok (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/jo-formaban-levo-csatar-goljara-fogadok)

Szerintem a Burnley-nek Kanéztak. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/jo-formaban-levo-csatar-goljara-fogadok)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum október 26, 2020, 12:54:52
José Enrique, Ladbrokes nagykövet kitálal a Liverpoolról, Arsene Wengerről és a Klopp utáni életről (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/jose-enrique-ladbrokes-nagykovet-kitalal-a-liverpoolrol-arsene-wengerrol-es-a-klopp-utani-eletrol)

A Liverpoolnak stratégiát kellene váltania. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/jose-enrique-ladbrokes-nagykovet-kitalal-a-liverpoolrol-arsene-wengerrol-es-a-klopp-utani-eletrol)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum október 31, 2020, 11:18:22
Teljes az angol káosz, fogalmam sincs mire fogadjak (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/teljes-az-angol-kaosz-fogalmam-sincs-mire-fogadjak)

Inkább élőzök a hétvégén, de azért jöjjön néhány gondolat. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/teljes-az-angol-kaosz-fogalmam-sincs-mire-fogadjak)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum november 01, 2020, 14:55:31
Idézetet írta: TiB Dátum október 25, 2020, 16:45:30
Csak hogy teljes legyen a felfordulás, a Southampton győzi le először az Evertont.

Izgalmas idény :)

Majd a másik meglepetéscsapatot, az Aston Villát is legyőzte; így már meg is van a legújabb meglepetéscsapat: a Soton :D

Remélem a meglepetések folytatódnak és a MU-Arsenal szintén egy izgalmas meccs lesz :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum november 01, 2020, 17:09:57
Néhány PL-hazai veretlenségi sorozat:

Liverpool - 63
Wolves - 3
Everton - 3
Spurs - 2
Chelsea - 2
Man City - 1
Man Utd - 1
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum november 02, 2020, 08:34:43
Béla  :great: Kellett nagyon az a fejes.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum november 02, 2020, 09:27:57
Micsoda fogadási lehetőség az Unibetnél.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum november 02, 2020, 21:51:23
Simán lefocizza eddig a Leicester a Leeds Unitedet. Úgy nyer a Leicester, ahogy a Leeds szeretne.

Érdekes, jó meccs egy félidő alapján.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum november 06, 2020, 15:27:20
Paul Ince: Lesznek gólok a Leicester - Wolves találkozón (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/paul-ince-lesznek-golok-a-leicester-wolves-talalkozon)

Egy legenda nyilatkozatai, illetve hétvégi tippje. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/paul-ince-lesznek-golok-a-leicester-wolves-talalkozon)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum november 07, 2020, 15:57:08
Manchester City - Liverpool: Mit fogadsz a rangadóra? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/manchester-city-liverpool-mit-fogadsz-a-rangadora)

Trónesélyesek összecsapása az angol pontvadászatban. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/manchester-city-liverpool-mit-fogadsz-a-rangadora)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum november 07, 2020, 16:38:20
Az a fránya új kézszabály ilyen gyönyörűséges leshelyzetekre képes  :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum november 07, 2020, 17:41:54
Én nem értem ki találta ki hogy a vall számítson mint viszonyítási pont . Ekkora ökörséget csak egy olyan tud kitalálni aki soha nem focizott . Szerintem a láb és a fej kellene számítson a gólok 99,999 % így szerzik , akkor nem magától érthető hogy az kellene számítson hogy hol van ?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: MessiÁs Dátum november 07, 2020, 17:45:43
Idézetet írta: sunik29 Dátum november 07, 2020, 17:41:54
Én nem értem ki találta ki hogy a vall számítson mint viszonyítási pont . Ekkora ökörséget csak egy olyan tud kitalálni aki soha nem focizott . Szerintem a láb és a fej kellene számítson a gólok 99,999 % így szerzik , akkor nem magától érthető hogy az kellene számítson hogy hol van ?

Mivel vállal szerezhetsz gólt ezért az számít. Szerintem teljesen jó szabály. Ha te általad vázolt lenne a szabály, akkor is lennének egyvonalak és kétes szituációk.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum november 07, 2020, 17:49:11
Idézetet írta: sunik29 Dátum november 07, 2020, 17:41:54
Én nem értem ki találta ki hogy a vall számítson mint viszonyítási pont . Ekkora ökörséget csak egy olyan tud kitalálni aki soha nem focizott . Szerintem a láb és a fej kellene számítson a gólok 99,999 % így szerzik , akkor nem magától érthető hogy az kellene számítson hogy hol van ?
Az új kézszabály szerint már a hónalj/trikóujj részét nézik mint szabályos gólszerzési testrész, emiatt tűnik hatalmas badarságnak az ilyen szituációk. Én csak azt az egyet nem értem, hogy lehet az hogy ehhez hasonló "leshelyzetek" miért csak az angol bajnokságból jönnek heti rendszerességgel. Ott az olasz, francia, német, spanyol bajnokság videóbíróval, onnan még sem jönnek az ilyen felháborító esetek
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum november 07, 2020, 18:55:40
Idézetet írta: MessiÁs Dátum november 07, 2020, 17:45:43

Mivel vállal szerezhetsz gólt ezért az számít. Szerintem teljesen jó szabály. Ha te általad vázolt lenne a szabály, akkor is lennének egyvonalak és kétes szituációk.

Igen, ez igy igaz , de  igy kápásból emlékszik valaki egy vállal szerzett gólra, jó nekem most Balotelli beugrott , gondolom guglizva kikerülhetnek még , de azért nem annyira népszerű gól szerzési lehetőség mint a láb vagy fej . Ilyen logika szerint a fenek, hat , es has is lehetne viszonyitasi alap. Azon gondolkoztam hogy milyen rendszer tetszene nekem es a több lépcsős viszonyítás az lehet, hogy jobban bejönne, pl a játékos helyzete meghatározására a feje legyen (atlétikában is az ,nem?) ha ott nem nyilvánvaló akkor a láb es ha az sem akkor jöhetnének a mostani szituációk ra használatosak , de szerintem erre mar kevés esély lenne.  De igazából nem tudom .... csak elmélkedek.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: RedMunchen2010 Dátum november 07, 2020, 19:26:42
Az angolok egy evvel kesobb vezettek be a videobirot, ok teszteltek, amig a tobbi liga elesben nyomta, el sem tudom kepzelni mi lenne itt teszt ev nelkul...

Ket megoldast latok: lesnel nem lehet hasznalni a VAR-t, a masik meg a Wenger-fele lesszabaly elfogadasa, bevezetese.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum november 07, 2020, 21:57:31
Ezt ügyesen kisakkozta a Sheffield, aztán persze kaptak 4-et, de ez szép vollt.

(https://i.ibb.co/3z6GBgG/ezgif-com-optimize.gif)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum november 08, 2020, 14:12:58
Amikor egy kis csapat életében olyan sokat jelent 1-1 pont; érthetetlen hogyan lehetett olyan flegmán rúgni a 11-est Lookmannek (Fulham) a mérkőzés 98. percében, mint ahogyan azt tegnap tette.. :idiot2:

https://www.youtube.com/watch?v=yjGXT2bzr4I
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum november 09, 2020, 20:05:10
Kevin Doyle: A Wolves a legjobb 6 között végezhet! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/kevin-doyle-ladbrokes-nagykovet-kitalal-a-wolvesrol-a-manchester-unitedrol-es-a-sunderland-filmrol)

A Wolverhampton Wanderers egykori csatára, az ír Kevin Doyle a korábbi csapata aktuális szezonjáról is nyilatkozott a Ladbrokes fogadóirodának, de szóba kerül a Netflix egyik sorozata is. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/kevin-doyle-ladbrokes-nagykovet-kitalal-a-wolvesrol-a-manchester-unitedrol-es-a-sunderland-filmrol)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum november 13, 2020, 16:42:42
Az Egyiptomi labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint Mohamed Salah elkapta a koronavírust...

A Poolt mostanában az ág is húzza; szerencsére ez még az eredményeken nem látszik. Elég lesz elviselni a sok hiányzót :-\
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum november 13, 2020, 17:14:26
Érdekes világhelyzet van, néhány Pool-szurkoló haragszik rá, amiért maszk nélkül táncolt a testvére esküvőjén.

https://twitter.com/EgyptTodayMag/status/1326168421546008577
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum november 13, 2020, 17:48:54
(http://www.7msport.com/news/upload_img/20201113/1_2020111315001050.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum november 13, 2020, 18:10:00
Idézetet írta: TiB Dátum november 13, 2020, 17:14:26
Érdekes világhelyzet van, néhány Pool-szurkoló haragszik rá, amiért maszk nélkül táncolt a testvére esküvőjén.

https://twitter.com/EgyptTodayMag/status/1326168421546008577

Ezt a részét nem tudtam, köszi! :) Abba a táborba tartozom, aki emiatt nem haragszik rá, mert létszámban és minőségben elől megvagyunk; kis pihenő talán nem is árt neki ::)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum november 20, 2020, 17:32:59
Szerinted mennyire ért Michael Owen a sportfogadáshoz? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/szerinted-mennyire-ert-michael-owen-a-sportfogadashoz)

A hétvégi PL-meccsek végére kiderül! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/szerinted-mennyire-ert-michael-owen-a-sportfogadashoz)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: lazanyja Dátum november 20, 2020, 22:33:07
Idézetet írta: SPF Előzetes Dátum november 20, 2020, 17:32:59
Szerinted mennyire ért Michael Owen a sportfogadáshoz? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/szerinted-mennyire-ert-michael-owen-a-sportfogadashoz)

A hétvégi PL-meccsek végére kiderül! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/szerinted-mennyire-ert-michael-owen-a-sportfogadashoz)

Sziasztok! Ezekből a tippekből mennyit szokott eltalálni?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum november 21, 2020, 17:35:59
Idézetet írta: lazanyja Dátum november 20, 2020, 22:33:07
Sziasztok! Ezekből a tippekből mennyit szokott eltalálni?

Ha jól tudom, a betvictor oldalán szokott tippelni, ott nincs feltüntetve találati arány, talán nem véletlenül. :)

De igazából nem tudom mennyire eredményes tippadó, kicsit olyan nesze semmi fogd meg jól Zombori szinten van, ezzel nem leszólva játékos karrierjét, ami nagyszerű volt.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum november 21, 2020, 17:56:18
Megint lehet gratulálni a varnak és a hülye szabályoknak. Belepöccint véletlen a labdába is majd szétrúgja a csatár lábát és nem büntető. Nevetséges.  :noway:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum november 21, 2020, 22:08:27
United meccsen volt most egy ugyanolyan szitu, ott is visszavonták a tizit. Érdekes egy szabály ez.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum november 21, 2020, 23:35:42
Mourinho legszebb napjait idézte ez a meccs.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum november 22, 2020, 22:43:57
No Van Dijk
No Salah
No Thiago
No Trent
No Gomez
No Henderson
No problem
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum november 23, 2020, 09:19:29
Idézetet írta: csabax Dátum november 22, 2020, 22:43:57
No Van Dijk
No Salah
No Thiago
No Trent
No Gomez
No Henderson
No problem

És Bobby góllal a végén, ami már nagyon kellett :) És jó volt látni, ahogyan a csapattársak is örültek a brazil góljának; a csapategység nagyon rendben van :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum november 24, 2020, 10:26:54
Stadiums will be allowed to re-open from December 2 once the second national lockdown has eased. Prime Minister Boris Johnson made the announcement this afternoon. Tier 1 areas will allow up to 4,000 spectators in their stadiums or 50 per cent of their capacity - whichever is lower.

Indoor events in Tier 1 can allow up to 2,000 fans or 50 per cent of capacity.

Tier 2 areas can welcome 2,000 fans or 50 per cent of the capacity - again whichever is lower.

Indoor events in Tier 2 will follow the same pattern, with a maximum of 1000 fans.

However, the stadiums that are in Tier 3 areas will not be permitted to allow spectators.

Prime Minister Johnson said: "In Tier 1 and Tier 2 spectator sports and business events will be free to resume inside and outside with capacity limits and social distancing providing more consistencies with theatres and concerts."
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum november 27, 2020, 12:40:33
Itt a kép róla
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum november 27, 2020, 18:35:06
Bielsának adok igazat; akkor kezdeném meg ezt, ha egyenlőek lennének a számok (feltételek).
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum november 27, 2020, 18:51:02
Elege lett a bírónak az Evertonból és Leedsből, elhagyta a pályát (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/elege-lett-a-bironak-az-evertonbol-es-leedsbol-elhagyta-a-palyat)

Háború a Goodison Parkban. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/elege-lett-a-bironak-az-evertonbol-es-leedsbol-elhagyta-a-palyat)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum november 28, 2020, 17:41:50
Mourinho leparkolná a buszt régi munkahelyén is (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/mourinho-leparkolna-a-buszt-regi-munkahelyen-is)

Két jó formában lévő együttes találkozója. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/mourinho-leparkolna-a-buszt-regi-munkahelyen-is)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum december 04, 2020, 21:32:27
Három gólra tippelek gyenge szorzón (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/harom-golra-tippelek-gyenge-szorzon)

Chelsea - Leeds előzetes. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/harom-golra-tippelek-gyenge-szorzon)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum december 05, 2020, 20:47:41
Mourinho busszal fogja elütni az Arsenalt (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/mourinho-busszal-fogja-elutni-az-arsenalt)

Bunkerből indított rakéták. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/mourinho-busszal-fogja-elutni-az-arsenalt)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 06, 2020, 08:24:08
Helyére kerül a PL tabella; a nagyok már elöl tolonganak, a kicsik kezdenek lecsúszni. Nagy kár, hogy nincsenek nézők; az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb, legélvezetesebb szezonja lehetne; így még mindig MÁS az egész. Az biztos, hogy jó pár csapat bizakodó lehet, hogy a végén ő fog nevetni :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum december 06, 2020, 10:20:21
Ki mennyire van a helyen az kérdéses , itt a fórumon is sokan Arteta csapatat is majdhogynem dobos helyre predesztináltak szezon elött, szerintem lesz meg egy ket csavar,  nem nagy most a  pont különbség, nem lehet ebből jó következtést levonni  de könnyen megeshet, hogy az elmúlt ket év ket nagy csapatai a dobogón sem lesznek .
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum december 06, 2020, 10:34:02
Idézetet írta: sunik29 Dátum december 06, 2020, 10:20:21
Ki mennyire van a helyen az kérdéses , itt a fórumon is sokan Arteta csapatat is majdhogynem dobos helyre predesztináltak szezon elött, szerintem lesz meg egy ket csavar,  nem nagy most a  pont különbség, nem lehet ebből jó következtést levonni  de könnyen megeshet, hogy az elmúlt ket év ket nagy csapatai a dobogón sem lesznek .
szerintem meg hosszú távon ki fog jönni a különbség s csak köztük lesz leosztva az első két hely, ha nem is lesznek 20 ponttal mindenki felett, de utolsó fordulókra ketten maradnak szerintem
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 06, 2020, 14:48:30
Az Arsenal kerete szerintem továbbra sem alkalmas egy kiugró eredményre; a Chelsea és a Spurs viszont ott lehet a végelszámolásnál. Azt pedig, hogy a City és a Pool ne legyen a dobogón azt nehezen tudom elképzelni, hiszen úgy vannak ott a tűz közelében, hogy messze a tudásuk legjavától játszanak hétről-hétre.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum december 06, 2020, 16:21:38
Persze hogy a Pool , es a City  a favoritok (3,20 es 2,50  szorzón) , ez vilagos !  De ez egy másfelé bajnokság , túl gyakran játszanak , ott a Var , kezezési szabály, nézők nélkül , fertőzött játékosok , kigyógyult játékosok , szövődményeinek hatása, top csapatok játékosainak nemzetközi meccsei , BL , EL  stb. Azt is megértem hogy ezek tudatában is ok a favoritok , csak hát a fekete hattyú hatás, mikor ha nem most . :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum december 06, 2020, 18:42:09
(https://scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/130282585_3580710525331174_3044640435951819937_o.jpg?_nc_cat=104&ccb=2&_nc_sid=825194&_nc_ohc=2nYBA7usS88AX97dh7h&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=48cf40698879296252bc06bed7ba8455&oe=5FF14241)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum december 06, 2020, 21:39:56
Nekem ez a szezon nagyon tetszik, izgalmas, nincs verhetetlen csapat. De azért kezdenek kisimulni a dolgok, például néhány hétig mindenhol ment az Everton-hype, azóta visszaestek. Több csapat játéka is élvezhető, remek idény.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: NFCKR Dátum december 10, 2020, 20:33:15
Jól kifocizza most magát az Arsenal a Dundalk ellen, oszt' hétvégén lehet őket veretni a Burnley-vel  :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum december 11, 2020, 10:36:50
Városi derbi Manchesterben, csupa jó szorzóval (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/varosi-derbi-manchesterben-csupa-jo-szorzoval)

Solskjaer és Guardiola megint egymásnak feszül. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/varosi-derbi-manchesterben-csupa-jo-szorzoval)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum december 11, 2020, 12:37:16
Sokat lesz a bíró keze a magasban sárga lapot tartva (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/sokat-lesz-a-biro-keze-a-magasban-sarga-lapot-tartva)

Vasárnap esti szabálytalankodások. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/sokat-lesz-a-biro-keze-a-magasban-sarga-lapot-tartva)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum december 11, 2020, 14:05:50
Nem kaphat ki a Leeds United!

Legalábbis Sound szerint, aki elemzésében indokol. "A frissen feljutott hazai együttest az Elland Road közönsége, most láthatja először élőben újra az élvonalban játszani! Bamford egyébként is termeli a gólokat (már nyolcnál tart), s most úgy érzem, hogy a ,,debütálás" lendületét veheti fel a leedsi együttes" - írja az SfGuruban. Olvasd tovább, ha szeretnéd (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/451573)

(https://media1.giphy.com/media/d96WuIBcfOluHYCgiV/giphy.gif?cid=ecf05e47c02122e71a1835888c310fdfdb045e4cac46b478&rid=giphy.gif)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum december 15, 2020, 17:38:04
Gödörben lévő Arsenal, rangadó és egy izgalmas párosítás (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/godorben-levo-arsenal-rangado-es-egy-izgalmas-parositas)

Három szerdai összecsapás. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/godorben-levo-arsenal-rangado-es-egy-izgalmas-parositas)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum december 16, 2020, 09:03:12
Leeds United - Newcastle United

55 tipp nem kevés, ennyien gondolják az SfTotón, hogy a Leeds United hazai pályán legyőzheti a Newcastle Unitedet.

(https://i.imgur.com/jnGXWGe.png)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 16, 2020, 10:46:19
Érdekesség rovat:

A Wolverhampton legutóbbi 82 Premier League-találatából (az öngólokat nem számítva) egyet sem brit játékos szerzett. Ennél hosszabb sorozatot csak az Arsenal mondhat magáénak, amely 2005 októbere és 2008 februárja között 171 gólt hozott össze úgy, hogy egyet sem szerzett brit játékos.

Amíg (a nálm csoda, hogy kezdő PL játékos) Coady nem bólint egyet vagy botlik úgy bele; addig ez futni fog :) Azért a csúcs még messze.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 16, 2020, 20:35:45
Pont most?? Ezt igazán nem értem ???

PL: megvan az idény első edzőváltása, Slaven Bilic távozik

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a 19., utolsó előtti helyen álló West Bromwich Albion a hivatalos honlapján bejelentette, már nem Slaven Bilic az együttes vezetőedzője.

Az 52 esztendős horvát szakember – aki korábban többek között hazája válogatottját és a West Ham Unitedet is irányította – 2019 nyarán vette át a West Brom irányítását. Bilic első idényében a Premier League-be vezette a csapatot, mivel a Championshipben a második helyen zárt a gárda.

A mostani idényben a birminghami együttes tizenhárom mérkőzéséből csak egyet nyert meg: a West Brom novemberben 1–0-ra legyőzte a sereghajtó Sheffield Unitedet. Bilic csapata kedden 1–1-es döntetlent ért el a Manchester City vendégeként.

Érdekesség, a City elleni volt Bilic századik találkozója menedzserként a PL-ben.

A brit sajtó szerint Sam Allardyce, Nigel Pearson, Mark Hughes vagy Eddie Howe lehet a horvát tréner utódja.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum december 16, 2020, 23:03:29
Tottenham 24% labdabirtoklás.

Mourinho csapatában ott lenne Messi, Ronaldo, Cristiano Ronaldo, Maradona, Cruyff, Pirlo, Xavi, Iniesta, akkor is fogná magát és minden rangadón lemondana a labdáról.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: tonijani Dátum december 17, 2020, 07:49:59
Idézetet írta: TiB Dátum december 16, 2020, 23:03:29
Tottenham 24% labdabirtoklás.

Mourinho csapatában ott lenne Messi, Ronaldo, Cristiano Ronaldo, Maradona, Cruyff, Pirlo, Xavi, Iniesta, akkor is fogná magát és minden rangadón lemondana a labdáról.
Teljesen egyetértek! De szerencsére a sors büntette is: 90. perc 2-1 ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum december 17, 2020, 08:56:19
'I think Alisson is not injured. [Trent] Alexander-Arnold is not injured. Matip, I believe that he is going to play. Fabinho is not injured. [Andrew] Robertson is not injured. [Jordan] Henderson is not injured. [Georginio] Wijnaldum is not injured. [Mohamed] Salah is not injured. [Roberto] Firmino is not injured. [Sadio] Mane is not injured,' said Mourinho.

Egész jól ráérzett.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum december 17, 2020, 18:37:08
Nyerni fog a Manchester United?

Én nem látom ennyire rózsásnak a United helyzetét, de a Tippek menüpont (https://www.sportfogadas.org/tippek) alapján nyerni fognak a Sheffield ellen.

(https://i.imgur.com/elHRTEA.png)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum december 19, 2020, 09:39:03
Sokan várják az Arsenal bukását

SfTotó játékunkban az Everton - Arsenal összecsapáson a többség úgy gondolja, hogy hazai győzelem fog születni, amire az Unibetnél 2.70 (https://www.sportfogadas.org/link/odds?id=2136435608)-ért fogadhatunk. Összesen 64-en tippelnek az Arsenal vereségére.

Te is így gondolod?

(https://i.imgur.com/li0xNCO.png)

A szorzó ekkor volt érvényben: 2020. december 19. - 9:30

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum december 19, 2020, 21:59:16
Ez a nap képe nálam ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 20, 2020, 08:47:56
És jön hozzájuk a Ligakupában a City, majd a bajnokságban a Chelsea.. Ezeken nyilván nem szégyen kikapni; viszont az azt követő 4 PL meccs kulcsfontosságú lesz az Arsenal számára: előbb Brighton, West Brom idegenben, majd otthon a Palace, Newcaste duó. Régen egy ilyen négyesfogat ellenében 10-12 pont közé tettem volna őket; most még 6-7 sem biztos.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum december 20, 2020, 17:41:48
Manchester bekezdett 3.perc 2-0.  :great:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 20, 2020, 18:25:22
Idézetet írta: csatarid Dátum december 20, 2020, 17:41:48
Manchester bekezdett 3.perc 2-0.  :great:

Bizony, McTomi duplával :o

A tabella folyamatosan változik, a megszokotthoz képest nagyobb a kilengés idén. Ha a MU hozza az elmaradt mérkőzésést, akkor az olvasható ki, hogy bajnokaspiráns csapat ???
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum december 22, 2020, 15:40:18
Boxing Day: Inkább bejglizne otthon az Arsenal (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/boxing-day-inkabb-bejglizne-otthon-az-arsenal)

Ünnepi rangadó a Chelsea ellen. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/boxing-day-inkabb-bejglizne-otthon-az-arsenal)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 26, 2020, 17:43:34
Boxing Day, de hiányzott már a PL :)

Durva ahogyan a Villa emberhátrányban is szétfocizza a Palace-t ??? Remélem Zahának már tényleg ez az utolsó szezonja ott és kipróbálhatja magát valamelyik nagyobb csapatban is. A cseleket, a kiharcolt kiállításokat (gólokat) rendre hozza.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 27, 2020, 19:26:22
Liverpool  :tickedoff: :uglystupid2::tickedoff:

Jones is a saját kapuja előtt adja el a labdát..de ettől függetlenül ezt a gyenge West Bromot ki kellett volna ütni; erre fel pontot csennek a City és a Pool otthonában is; ez elég őrült dolog :icon_smile:

És nem tudom más érzi-e így, de mintha a Pool esetében elég gyakran úgy vannak a 'VAR-ozók'; kurva erős ez a Pool, nyerjék csak meg saját erőből a meccset; nem adjuk meg nekik, ami amúgy jogos lenne. Fabinhot lenyomta a szögletnél Ajayi és ezen véleményemet nem a méreg vagy az elfogultság okozza; így látom.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum december 27, 2020, 23:04:47
https://rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2020/12/27/premier-league-leeds-burnley-robert-jones-biro/?fbclid=IwAR0_Jm_Ed9cJ7FKCECyaQgab6hu4JKLScRlMVRq6iHchiZfcmIQ6l6k48RY

Ez sem volt semmi. Ismét bebizonyosodott ennyit ér a VAR. Kifelé szabi a Burnley gólnál.  ;D  ;D  ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum december 27, 2020, 23:24:55
Idézetet írta: csatarid Dátum december 27, 2020, 23:04:47
https://rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2020/12/27/premier-league-leeds-burnley-robert-jones-biro/?fbclid=IwAR0_Jm_Ed9cJ7FKCECyaQgab6hu4JKLScRlMVRq6iHchiZfcmIQ6l6k48RY

Ez sem volt semmi. Ismét bebizonyosodott ennyit ér a VAR. Kifelé szabi a Burnley gólnál.  ;D  ;D  ;D

Ez kemeny , erthetetlen hogy a szinvonal mennyire alacsony a biroknal , es ezt ok elfogadjak es nem valtoztatnak ,(romaniaban mar regota hivanak mas orszagbol birot ha ugy erzik a csapatok hogy megbizhatatlan a hazai biro garda) gondolom ez is resze a nagy PL csomagnak hogy mindig erdekes ezert megeri nezni es fizetni a jogokert az egesz vilagon . Ki van ez talalva. :D  En mar regebb is irtam volt, hogy a FIFA nem delegalt egyetlen egy angol birot sem a VB-re . Anno igy beszeltek az esetrol   Keith Hackett, the former referees' chief, told The Telegraph that the absence of a British World Cup referee was "symptomatic of an ageing group of referees and a drop in the overall level"
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: tonijani Dátum december 28, 2020, 16:07:51
Valaki magyarázza már meg nekem légyszi az esti Everton-Manchester City oddsait! Értem én, hogy a cityről beszélünk, de azért csak a tabella 2. helyezettje fogadja a 6.-at. Everton utolsó 4 meccsét behúzta, verte az Arsenalt, a Chelsea-t. A city idegenben azért nem túl acélos, eddigi 7 meccsén összesen 7 gólt rúgva csak 3szor nyert. Egy 1X sztem simán benne van, 3.05 az unibeten...
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum december 28, 2020, 17:02:00
Idézetet írta: tonijani Dátum december 28, 2020, 16:07:51
Valaki magyarázza már meg nekem légyszi az esti Everton-Manchester City oddsait! Értem én, hogy a cityről beszélünk, de azért csak a tabella 2. helyezettje fogadja a 6.-at. Everton utolsó 4 meccsét behúzta, verte az Arsenalt, a Chelsea-t. A city idegenben azért nem túl acélos, eddigi 7 meccsén összesen 7 gólt rúgva csak 3szor nyert. Egy 1X sztem simán benne van, 3.05 az unibeten...

Lehet hogy bejon a tipped , de alig tudtak nyerni a Sheff Utd. ellen , a citynel pedig Aguero jatszik , mig az evertonbol hianyzik Richarlison es James is. Az Mu is konnyen lefocizta oket , egy percig sem volt ketseges a gyoztes kilete.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 28, 2020, 17:21:57
PL: pozitív vírusteszt miatt halasztják a mai City–Evertont

Koronavírus-fertőzés miatt elhalasztották az eredetileg hétfő estére kiírt Manchester City–Everton mérkőzést a Premier League-ből.

A manchesteri klub a hivatalos honlapján tette közzé, hogy a legfrissebb tesztelések közül több pozitív minta is született a már korábbi négy vírusos játékos mellett.

A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a két klub a PL javaslatára a halasztás mellett döntött.

A manchesteri együttes beszámolója szerint az érintett játékosok és stábtagok az előírásoknak megfelelően önkéntes karanténba vonulnak, az első csapat edzőpályáját átmenetileg bezárják.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum december 28, 2020, 22:58:27
Milyen szép sorminta 1:1-ből.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 29, 2020, 07:54:41
Idézetet írta: TiB Dátum december 28, 2020, 22:58:27
Milyen szép sorminta 1:1-ből.

Nekem is az jutott az eszembe, hogy ritka az ilyen a PL-ben; inkább régebben az olaszokra volt ez jellemzőbb.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: tonijani Dátum december 29, 2020, 08:03:46
Várható volt, az év végi nagy meccsdömpingben, mely ellen több csapat is felszólalt, a legtöbb csapat megelégszik az x-el. Ma is lesz szerintem pár... :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum december 29, 2020, 23:20:33
Bennem a régi idők eredményeit idézi a Leeds United. Amikor még nem volt meglepő az 5:0, 6:2 vagy épp 5:2.

Más kérdés persze, hogy ez fogadás szempontjából nehezen követhető, egy 6 gólos vereséget 1 gólos majd 5 gólos győzelem követ.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum december 30, 2020, 16:12:36
Elmarad az angol labdarúgó Premier League 16. fordulójában ma este – magyar idő szerint – 19 órára kiírt Tottenham–Fulham mérkőzés, miután a vendégeknél 18 koronavírusos esetet jelentettek.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: tonijani Dátum december 30, 2020, 16:18:07
Idézetet írta: csatarid Dátum december 30, 2020, 16:12:36
Elmarad az angol labdarúgó Premier League 16. fordulójában ma este – magyar idő szerint – 19 órára kiírt Tottenham–Fulham mérkőzés, miután a vendégeknél 18 koronavírusos esetet jelentettek.
Remek... Pedig rajta volt a szelvényemen. :bash:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 30, 2020, 16:27:26
Romlik a helyzet; pont amikor a legsűrűbb a program. Gondolom a Burnley elleni meccsre sincs sok esély ???
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum december 30, 2020, 19:49:01
Mindig a nagyokat savazzák, de ez is bőven kínos.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 30, 2020, 20:13:21
Idézetet írta: TiB Dátum december 30, 2020, 19:49:01
Mindig a nagyokat savazzák, de ez is bőven kínos.

Adom ezt a statisztikát, de az Everton védelmében: Nem sok olyan bajnokság van, ahol annyit kell invesztálni, hogy egyáltalán stabil első osztályú csapat tudj maradni hosszú éveken keresztül és ez Angliában nem is olyan kis teljesítmény ???

Nézzük meg a League One (harmadosztály) mezőnyét:!: Sunderland, Charlton, Wigan, Portsmouth, Hull

Ezek a csapatok 'nem is olyan régen' még a legmagasabb osztályban játszottak; és tudomásom szerint nem nagyon van még olyan ország, ahol az aktuális harmadosztályban olyan csapatok lennének, akik ennyire fent is jártak volna. (persze 1-2 kivételtől eltekintve)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum december 30, 2020, 23:37:30
Igazad van, nem egyszerű a PL-ben maradni.

Ha jól követtem a twitteren, akkor úgy jutottak el a statisztikáig, hogy Everton-fanok szerencsére próbálták fogni a Pool bajnoki címét. Erre egyfajta visszavágásként egy Pool-blogger számolgatott kicsit. Ezt is nagyon bírom az angol fociban, hogy a rivalizálas, a körítés, a meccsek közötti hangulat folyton lázban tartja a bajnokságot. Spanyoloknál lenyomnak egy bajnokit, aztán semmi érdekes nem történik.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum december 31, 2020, 07:59:07
Idézetet írta: TiB Dátum december 30, 2020, 23:37:30
Igazad van, nem egyszerű a PL-ben maradni.

Ha jól követtem a twitteren, akkor úgy jutottak el a statisztikáig, hogy Everton-fanok szerencsére próbálták fogni a Pool bajnoki címét. Erre egyfajta visszavágásként egy Pool-blogger számolgatott kicsit. Ezt is nagyon bírom az angol fociban, hogy a rivalizálas, a körítés, a meccsek közötti hangulat folyton lázban tartja a bajnokságot. Spanyoloknál lenyomnak egy bajnokit, aztán semmi érdekes nem történik.
Tényleg így van.
Plusz: volt szerencsém pár éve 2-3 hazai Liverpool meccshez élőben, egészen hihetetlen a hangulat. Voltam szinte az összes PL csapat pályáján, de liverpooli semelyikhez nem hasonlítható. (A Millwall volt még emlékezetes, majd egyszer lehet írok ezekről hosszabban, nagyon sok élmény van).

Hogy sportfogadás is legyen benne: az teljességgel hihetetlen, nem is akartam hinni a szememnek, hogy a stadionba ki van települve a csapattal szponzori kapcsolatban álló bukméker, 50 méterenként van egy stand. Ott lehet offine tippeket feladni, nyomtatnak hozzá szelvényt. És ami döbbenet, a tippek nagyrésze ilyen 5-20 font közötti tét, kb. mintha vennél nasit a moziban, és a tippek 80%-a az, hogy ki lövi az elsőt, és mellé egy correct score.

Mintha lottószelvény lenne, de rituálé szinten, leszarják azt a pár fontot. Hozzátartozik nekik a meccshez.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum december 31, 2020, 08:00:07
Idézetet írta: Latzka Dátum december 30, 2020, 20:13:21
Adom ezt a statisztikát, de az Everton védelmében: Nem sok olyan bajnokság van, ahol annyit kell invesztálni, hogy egyáltalán stabil első osztályú csapat tudj maradni hosszú éveken keresztül és ez Angliában nem is olyan kis teljesítmény ???

Nézzük meg a League One (harmadosztály) mezőnyét:!: Sunderland, Charlton, Wigan, Portsmouth, Hull

Ezek a csapatok 'nem is olyan régen' még a legmagasabb osztályban játszottak; és tudomásom szerint nem nagyon van még olyan ország, ahol az aktuális harmadosztályban olyan csapatok lennének, akik ennyire fent is jártak volna. (persze 1-2 kivételtől eltekintve)
Úgy látom benned is mély nyomokat hagyott a Netflixes Sunderland film. Egyetértek mindenben.
Ui: nagyon érdemes megnézni.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum december 31, 2020, 11:34:51
Idézetet írta: zbking Dátum december 31, 2020, 08:00:07
Úgy látom benned is mély nyomokat hagyott a Netflixes Sunderland film. Egyetértek mindenben.
Ui: nagyon érdemes megnézni.

Egyértelműen, egyik legjobb, legemocionálisabb sorozat :) És mindenképpen várjuk majd a Millwalli beszámolódat ;)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: hubika88 Dátum december 31, 2020, 13:57:39
Ha mar statisztikak

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 02, 2021, 09:44:49
És a MU szép csendben beérte a Liverpoolt ??? Utóbbi csapat drukkereként azt kívánom, hogy előzzék is meg őket, hogy kicsit feléledjenek Firminoék..
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum január 02, 2021, 10:01:23
Idézetet írta: Latzka Dátum január 02, 2021, 09:44:49
És a MU szép csendben beérte a Liverpoolt ??? Utóbbi csapat drukkereként azt kívánom, hogy előzzék is meg őket, hogy kicsit feléledjenek Firminoék..

En benne vagyok , a 38 forduloban.  :beerchug: 

(http://www.7msport.com/news/upload_img/20210102/1_2021010214222275.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 02, 2021, 10:20:55
Idézetet írta: sunik29 Dátum január 02, 2021, 10:01:23
En benne vagyok , a 38 forduloban.  :beerchug: 

(http://www.7msport.com/news/upload_img/20210102/1_2021010214222275.jpg)

Nem pont így gondoltam ;D De ha így történne, akkor fájó szívvel gratulálnék....pár nappal a meccs után, ha már kiment a sokk :D

Mindenesetre 01.17-én és 05.01-jén nagy meccsek jönnek az biztos :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum január 02, 2021, 11:20:11
Pogba tegnap nagyon jó volt, végre korrekt focit tett a pályára, még amikor a száját szétloccsantották, akkor sem nagyon jajjgatott, szóval ja, korrekt volt nagyon a játéka. Vannak szürke melósok, egy jó kapus, Fernandes simán extra szerintem idén, ha Rashford és Marti nem lenne annyira szertelen, simán reális esélyt adnék a Unitednek, hogy bajnok lesz idén.

Egyébként annyira érdekes párhuzamosan spanyol és angol bajnokikat nézni, én például rengeteg spanyol meccset nézek, így sokszor ha átmegyek egyszer-egyszer a PL-be, egy-egy foult után simán felzizzenek, hogy hohó, sárga vagy piros, aztán a spori le sem fújja  ;D

Érdekes lenne egy idény, ha spanyol sporik fújnának Angliában, és angolok a Primerában  ::)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum január 04, 2021, 11:18:41
Egész jó szorzón adják, hogy Mourinho csapata gólt kap (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/egesz-jo-szorzon-adjak-hogy-mourinho-csapata-golt-kap)

Újabb nagy vadat ejtene a Brentford. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/egesz-jo-szorzon-adjak-hogy-mourinho-csapata-golt-kap)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum január 05, 2021, 18:45:23
Kicsit hálátlan és túl elhamarkodott a #klopout-ozás nem? :-X

https://www.benchwarmers.ie/kloppout-is-trending-on-twitter-tonight/224473/
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum január 05, 2021, 18:47:45
Idézetet írta: TiB Dátum január 05, 2021, 18:45:23
Kicsit hálátlan és túl elhamarkodott a #klopout-ozás nem? :-X

https://www.benchwarmers.ie/kloppout-is-trending-on-twitter-tonight/224473/
Ez az idei szezon úgy nézz ki az OUT-okról szól, kezdődött a MU-nál az OleOUT-al majd jött az Arsenal ArtetaOUT, múlthéten Chelseanél LampardOUT, aztán a héten KloppOUT  :bash: Egyedül a City úszta meg a hasonló tweeteket, mert mikor a csapatnak nem ment a legjobban letettek Guardiola elé egy új szerződést, ő köszönte szépen és aláírta
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 05, 2021, 19:01:51
Idézetet írta: TiB Dátum január 05, 2021, 18:45:23
Kicsit hálátlan és túl elhamarkodott a #klopout-ozás nem? :-X

https://www.benchwarmers.ie/kloppout-is-trending-on-twitter-tonight/224473/

Tudtommal 2024 nyaráig van szerződése; valami hosszan tartó gyalázatos szereplés esetén lenne indokolt a Kloppout; nem pedig 3 rossz meccs miatt. A klub legnagyobbjai közé került azzal, hogy visszavezette oda a Poolt ahová való; pár rossz meccs ezt nem fogja még elhomályosítani sem ??? Elment a mixük és ezért háborognak :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum január 06, 2021, 12:43:53
Legendás fotó került elő :D

https://twitter.com/Copa90/status/1346740166912835584?s=20
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum január 06, 2021, 19:17:43
Bár nem premier league hanem Fa Cup, de lesz szombaton egy érdekes meccs megrendezve, sajnos az Unibet oldaláról már lekerült a mérkőzés, viszont sok oldalon még fent van, angol értesülések szerint a Derby csapatába 7 pozítiv esetet fedeztek fel, emiatt az egész csapatot karanténba tették, és mivel a kupába nem lehet halasztani, U23-U19es csapattal kellene felálljon a hatodosztályú Chorley ellen. Hazai szorzója jelenleg 2,50 körül mozog
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum január 07, 2021, 09:49:17
Ki irányíthatja a Sheffield Wednesday csapatát?

Ki lesz a Baglyok trénere, miután december 28-án menesztették Tony Pulist.

Szerinted ki lesz a befutó?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum január 07, 2021, 16:13:00
Kis helyzetjelentés a Poolbarátok facebookoldaláról, ami hasonlóan az előző komentemhez, nagyban hozzájárulhat pár oddsmozgáshoz
"Az Aston Villa edzőpályája bezárt, kérdéses, hogy a holnapi meccset megrendezik-e. Jó pár birminghami játékos pozitív tesztet produkált, és az egész keret karanténban van mindaddig, amíg a második teszt eredményei meg nem érkeznek. Ami halasztás esetén probléma lehet, hogy a Villának a következő kupaforduló előtt nincs szabad hely a naptárában a meccs megrendezésére.
Mindenesetre ironikus lenne, ha 13 hónappal azután, hogy mi akadémistákkal léptünk pályára ellenük a Ligakupában, most a Villa is erre kényszerülne az FA-kupában."
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 08, 2021, 15:05:59
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum január 07, 2021, 16:13:00
Kis helyzetjelentés a Poolbarátok facebookoldaláról, ami hasonlóan az előző komentemhez, nagyban hozzájárulhat pár oddsmozgáshoz
"Az Aston Villa edzőpályája bezárt, kérdéses, hogy a holnapi meccset megrendezik-e. Jó pár birminghami játékos pozitív tesztet produkált, és az egész keret karanténban van mindaddig, amíg a második teszt eredményei meg nem érkeznek. Ami halasztás esetén probléma lehet, hogy a Villának a következő kupaforduló előtt nincs szabad hely a naptárában a meccs megrendezésére.
Mindenesetre ironikus lenne, ha 13 hónappal azután, hogy mi akadémistákkal léptünk pályára ellenük a Ligakupában, most a Villa is erre kényszerülne az FA-kupában."

1,11-ig zuhant a Pool.. Talán érdemes lesben állni a kezdők miatt; a Villánál lehet lesz pár 'felnőtt' játékos is a kezdőben; Klopp pedig lehet valami extrém lájtos kezdőt dob fel, így ebben az esetben itt még akár érték is lehet a Villa gólban vagy a +hendiben. Mindenesetre a sors  igazságot szolgáltat 8)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum január 08, 2021, 15:16:11
Idézetet írta: Latzka Dátum január 08, 2021, 15:05:59
1,11-ig zuhant a Pool.. Talán érdemes lesben állni a kezdők miatt; a Villánál lehet lesz pár 'felnőtt' játékos is a kezdőben; Klopp pedig lehet valami extrém lájtos kezdőt dob fel, így ebben az esetben itt még akár érték is lehet a Villa gólban vagy a +hendiben. Mindenesetre a sors  igazságot szolgáltat 8)
Benne van, hogy lesz kis meglepetés a kezdők láttán, Liverpoolnak a komplett első csapat elutazott Birminghambe, valószínüleg erős Pool kezdő fog kifutni ma a pályára, hisz következő meccs csak 9 nap mőlva lesz a MU ellen, és a keret a meccs után 2-3 napos pihenőt kap.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 08, 2021, 15:41:58
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum január 08, 2021, 15:16:11
Benne van, hogy lesz kis meglepetés a kezdők láttán, Liverpoolnak a komplett első csapat elutazott Birminghambe, valószínüleg erős Pool kezdő fog kifutni ma a pályára, hisz következő meccs csak 9 nap mőlva lesz a MU ellen, és a keret a meccs után 2-3 napos pihenőt kap.

Az utóbbi meccsek eredménye után valóban jól jönne egy laza győzelem, de azért a csapat 'javát' nem kockáztatnám egy eseteges sérülés kapcsán. Nem mondok vele nagy okosságot, de a MU elleni egy nagyon fontos mérkőzés lesz, alig várom :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum január 08, 2021, 15:47:40
Idézetet írta: Latzka Dátum január 08, 2021, 15:41:58
Az utóbbi meccsek eredménye után valóban jól jönne egy laza győzelem, de azért a csapat 'javát' nem kockáztatnám egy eseteges sérülés kapcsán. Nem mondok vele nagy okosságot, de a MU elleni egy nagyon fontos mérkőzés lesz, alig várom :)
az ilyen alig várom mérkőzések szoktak unalmas 0-0, 1-1-ek lenni, viszont valóban nagyon kellene egy magabiztos győzelem a MU ellen, mielőtt még végképp elhiszik, hogy statisztikákat meghazudtoló felülteljesítés mellett beleszólhatnak a bajnoki cím sorsába. Viszont a Poolnak úgy gondolom nagy előny, hogy míg 9 napot készülhetnek a derbire, addig a MU játszott egy ligakupa meccset a Cityvel, hétvégén Fa kupa, majd jövő hét kedden a Burnleyhez látogatnak, ami igencsak nehéz, brusztolós kiszállásnak igérkezik
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 08, 2021, 16:40:44
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum január 08, 2021, 15:47:40
az ilyen alig várom mérkőzések szoktak unalmas 0-0, 1-1-ek lenni

Igen, a Pool-MU meccseken ezek elég gyakori eredmények, meglátjuk. Ami biztos: jelenleg a Premier League trónja üres, nehéz megmondani a végső győztest. Néha ránézek a bajnoki cím szorzóira, most éppen:

City 1,83
Pool 3,75
MU 7,00
Spurs 15,00

Volt, hogy a Pool volt bőven 2,00 alatt, de jöttek a botlások.. Aki ügyes volt, talán már mindenképpen pluszban zár :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum január 08, 2021, 23:12:06
Nagyon ott van fejben a srác: https://promotions.hu/orszagos/sport/2019/01/29/az-aston-villa-magyar-kapusa-fajt-amikor-strebernek-hivtak/

:beerchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 11, 2021, 21:34:42
Sorsoltak a FA kupában; ott is jön egy MU - Pool :)

Január 17. és február 16. között azaz ~1 hónap alatt 9! nem is akármilyen tétmeccs következik Kloppéknak. 7 bajnoki (City, Spurs, MU, Leicester..), 1 BL, 1 FA kupa. Brutális program jön az biztos! :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum január 11, 2021, 22:46:40
Idézetet írta: Latzka Dátum január 11, 2021, 21:34:42
Sorsoltak a FA kupában; ott is jön egy MU - Pool :)

Január 17. és február 16. között azaz ~1 hónap alatt 9! nem is akármilyen tétmeccs következik Kloppéknak. 7 bajnoki (City, Spurs, MU, Leicester..), 1 BL, 1 FA kupa. Brutális program jön az biztos! :redchug:

Nem nagy kunszt, a Mu mar jan6 - feb6 között , 10 meccset jatszik . Szegeny Pool .   Senkinek nem könnyű , elvégre az ellenfelek is csapatok.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 12, 2021, 07:54:16
Idézetet írta: sunik29 Dátum január 11, 2021, 22:46:40
Nem nagy kunszt, a Mu mar jan6 - feb6 között , 10 meccset jatszik . Szegeny Pool .   Senkinek nem könnyű , elvégre az ellenfelek is csapatok.

Egyáltalán nem a Poolt szerettem volna sajnáltatni; az ő menetrendjüket követem, így nyilván őket hozom fel példának ??? És igen; szerintem ez nagy kunszt mindkét csapat részéről; mondjuk a MU-nál nincs BL, így azért nekik lightosabb :P
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum január 12, 2021, 08:26:38
Idézetet írta: Latzka Dátum január 12, 2021, 07:54:16
Egyáltalán nem a Poolt szerettem volna sajnáltatni; az ő menetrendjüket követem, így nyilván őket hozom fel példának ??? És igen; szerintem ez nagy kunszt mindkét csapat részéről; mondjuk a MU-nál nincs BL, így azért nekik lightosabb :P
hihetetlen ami az angol kupák sorsolásánál Pool szempontból van, 26 kupameccséből 17-et első osztályú csapat ellen kellett játszania, illetve az utolsó 8 FA kupa mérkőzéséből 7 Premier League csapat ellen volt. Emellett mindenki el van ájulva Guardiola kupameneteléseitől, na hát meg lehet nézni ő kiket kapott az elmúlt években a két angol kupában a döntőig vezető úton. Természetesen ez csak véletlen egybeesés, és a szerencsefaktor dolgozik, viszont érdekes adatok ezek.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sportbettorpro Dátum január 12, 2021, 12:36:47
A kupát le lehet adni, beetetve a Unitedet, elsősorban a bajnokságra koncentrálni. A United-lufi biztosan kipukkad, már a bajnokit is behúzzuk ellenük. A City most épp jobb időszakban van, de jönnek majd megint a pofonok és a fáradtság, miközben 3-4 trófeát akar nyerni a kopasz kókler.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum január 12, 2021, 14:37:06
BL győztes csapatot meg bajnok (esélyes) csapatot , áldozati listára tenni , mert sokat jatszik , vagy eros ellenfelei voltak... ez erdekes ... Nem hiszem a City a könnyebb agon szerzett kupa sikereit ne adna oda egy BL döntőért  , es akkor mi van az Arsenal sikereivel az FA kupaban az sem jar? Csak a pool nyerhet? Es különben hogy ki erős es ki gyenge a PL-ben/kupakban  papíron teljesen más mint játékban. Klopp viselkedése is megér egy misét, ha nyer mosolyog ,ha nem hibáztat. De azt elismerem hogy egy nagyon eros csapat , es minden téren számítani kell velük mint favoritok, ezért gondolom azt, hogy vicces (mennyit , vagy kivel játszik) olyan mint a mostanában népszerű rovat/topik itt az orgon a "szegeny politikusok " :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: tonijani Dátum január 12, 2021, 15:08:42
A mérkőzéslistát nézve a tottenham-nek nehéz estéje lesz... :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum január 12, 2021, 15:42:17
Annyira jó hangulata és körítése van az FA-kupának, mint semmi másnak a fociban :) A hétvége tweetje például nálam azé a férfié, aki otthonról az ablakon keresztül lefotózta Gareth Bale-t, ahogy a Marine ellen játszik :D És erre még Bale is reagált.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum január 12, 2021, 15:58:59
Idézetet írta: TiB Dátum január 12, 2021, 15:42:17
Annyira jó hangulata és körítése van az FA-kupának, mint semmi másnak a fociban :) A hétvége tweetje például nálam azé a férfié, aki otthonról az ablakon keresztül lefotózta Gareth Bale-t, ahogy a Marine ellen játszik :D És erre még Bale is reagált.
Joe Hart a Marine-Tottenham meccsen.

(https://scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/138606740_3979257602109056_7166350067584741880_o.jpg?_nc_cat=102&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=qbEeLb_xmN4AX9DwoEp&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=5104e3def2785bba9483e53168e7b3bf&oe=6025114B)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum január 14, 2021, 17:07:00
(http://7msport.com/news/upload_img/20210114/138601445_3047921948765182_14963_2021011411323517.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 15, 2021, 19:44:54
Bruno Fernandest decemberben is a hónap játékosának választották a Premier League-ben, amivel ő lett az első játékos, aki egy naptári évben négyszer nyerte meg a díjat.

A Manchester United középpályása immár annyiszor lett a hónap legjobbja az angol bajnokságban, mint:
▪ Cristiano Ronaldo
▪ Dennis Bergkamp
▪ Thierry Henry
▪ Frank Lampard
▪ Paul Scholes
▪ Alan Shearer
▪ Jamie Vardy

Mindezt egy év alatt. Elképesztő! :o :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum január 16, 2021, 14:43:18
Wolves elmehet a búsba.  :lehany:

Csatlakozhat a Leeds is!
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum január 17, 2021, 10:49:56
Statisztikai alapon fogadok az Ágyúk dörrenésére (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/statisztikai-alapon-fogadok-az-agyuk-dorrenesere)

Számok meg a matek, az Arsenal - Newcastle kapcsán. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/statisztikai-alapon-fogadok-az-agyuk-dorrenesere)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: NFCKR Dátum január 18, 2021, 20:59:21
Én a labdabirtoklás mellett jónak látom a 3,5 over sárgát is, 1,80-ért pár sör árát lehet rádobom.

Idézetet írta: SPF Előzetes Dátum január 17, 2021, 10:49:56
Statisztikai alapon fogadok az Ágyúk dörrenésére (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/statisztikai-alapon-fogadok-az-agyuk-dorrenesere)

Számok meg a matek, az Arsenal - Newcastle kapcsán. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/statisztikai-alapon-fogadok-az-agyuk-dorrenesere)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 19, 2021, 09:38:06
Egy elég furcsa igazolás, Drinkwater :laugh:

"Az idény végéig kölcsönben a válogatott Varga Kevint is foglalkoztató török Kasimpasa labdarúgócsapatában szerepel Danny Drinkwater, a Chelsea középpályása. A londoni együttes hétfőn közölte, hogy kölcsönadta a 30 esztendős játékost, aki játszott – szintén kölcsönben – az élvonalbeli Burnleyben és az Aston Villában is, mivel szerződtetése óta nem sikerült megszilárdítania pozícióját a Chelsea első csapatában. Legutóbb a 2018-as angol Szuperkupa-mérkőzésen csereként lépett pályára a Chelsea-ben, amelynek akkori vezetőedzője, az olasz Maurizio Sarri később közölte, nincs jövője a londoni klubnál, mert nem illik bele az elképzelt játékrendszerbe. Danny Drinkwatert 2019-ben ittas vezetés miatt eltiltották, a Burnleyben pedig csúszott a bemutatkozása, mert megsérült a bokaszalagja egy éjszakai klubnál lezajlott verekedésben.   " 
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum január 19, 2021, 13:25:11
Guardiola feje búbja simább, mint a hazai győzelem (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/guardiola-feje-bubja-simabb-mint-a-hazai-gyozelem)

Évek óta egyértelmű, a Manchester City és Aston Villa párharca. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/guardiola-feje-bubja-simabb-mint-a-hazai-gyozelem)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum január 21, 2021, 22:57:59
Valami vicceset akartam kitenni de makkerekbol ez is eleg  ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum január 21, 2021, 23:12:21
Ez a formatábla több irányba is elvihető, például a Wolves 7-szer annyi gólt lőtt, mint a Pool, de mégis egy ponttal kevesebbet gyüjtött.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum január 25, 2021, 13:52:16
Lampard ténylegesen OUT, és ha hinni lehet Fabrizio hiresztelésének meg is van már Tuchellel a megállapodás  :crazy:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 25, 2021, 14:34:40
Idézetet írta: sunik29 Dátum január 21, 2021, 22:57:59
Valami vicceset akartam kitenni de makkerekbol ez is eleg  ;D

Greipel te vagy az? :o :o :o
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum január 25, 2021, 18:34:02
Idézetet írta: Latzka Dátum január 25, 2021, 14:34:40
Greipel te vagy az? :o :o :o

;D ;D ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum január 26, 2021, 09:41:34
Frank Lampard jövője nagy oddsokat tartogat számunkra (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/frank-lampard-jovoje-nagy-oddsokat-tartogat-szamunkra)

Fogadj a következő munkahelyére! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/frank-lampard-jovoje-nagy-oddsokat-tartogat-szamunkra)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum január 26, 2021, 14:42:43
Ez a tipp akkor is bejöhet, ha nem lesz gól (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ez-a-tipp-akkor-is-bejohet-ha-nem-lesz-gol)

Favágókra lenne szükségem. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ez-a-tipp-akkor-is-bejohet-ha-nem-lesz-gol)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum január 26, 2021, 15:30:07
Idézetet írta: Latzka Dátum január 25, 2021, 14:34:40
Greipel te vagy az? :o :o :o

Kb. annyira vagyok Greipel mint te  Gonci, de ha ezt is igy benézted akkor érthető, hogy nem latod, hogy a  form 5 tabella valós, ami azért ritka egy PL bajnok csapattól,  helyette  inkább velem foglalkozol.  ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sportbettorpro Dátum január 26, 2021, 17:26:25
Én örülök, hogy ha az FA kupában is, de kétszer is betalált a Pool, méghozzá egy topcsapat ellen. Talán nemsokára visszajönnek. Sajnos sok a sérült és a meccs. Enélkül idén is bajnokok lehetnének.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum január 26, 2021, 17:32:27
Mourinho buszán többnyire Klopp az ellenőr (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/mourinho-buszan-tobbnyire-klopp-az-ellenor)

Tottenham - Liverpool rangadó. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/mourinho-buszan-tobbnyire-klopp-az-ellenor)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 26, 2021, 17:39:51
Idézetet írta: sunik29 Dátum január 26, 2021, 15:30:07
Kb. annyira vagyok Greipel mint te  Gonci, de ha ezt is igy benézted akkor érthető, hogy nem latod, hogy a  form 5 tabella valós, ami azért ritka egy PL bajnok csapattól,  helyette  inkább velem foglalkozol.  ;D

Sok minden megtörténik, ami ritka ::) Személy szerint remélem, hogy tovább nem merül a Pool, de ha igen, akkor is értük fogok szurkolni és nem egy másik csapattal fogok foglalkozni :ok: És hogy egy tudatos, évek alatt történő építkezést máknak nevez valaki a Pool esetében az számomra zavaró, amit hozzászólás formájában jelzek, hiszen ez egy fórum :cya:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum január 26, 2021, 18:18:56
Idézetet írta: Latzka Dátum január 26, 2021, 17:39:51
Sok minden megtörténik, ami ritka ::) Személy szerint remélem, hogy tovább nem merül a Pool, de ha igen, akkor is értük fogok szurkolni és nem egy másik csapattal fogok foglalkozni :ok: És hogy egy tudatos, évek alatt történő építkezést máknak nevez valaki a Pool esetében az számomra zavaró, amit hozzászólás formájában jelzek, hiszen ez egy fórum :cya:

A " makkereket " a te lájkoló p00l barátod kezdte irni a MU rol , olyan meccsekre/meccsre ami a napnál világosabb volt, hogy semmi köze a szerencsének. Persze en elfogadom, hogy ez egy vélemény, es azt is elfogadom hogy más nem fogadja el ha en ugyanazt (szót) használom... hiszen ez egy fórum es nem szurkolói oldal. 
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum január 26, 2021, 18:26:25
Lehetne egy békítő út köztetek, a közös Mourinho utálat. Szerintem az sok embert összehoz :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 26, 2021, 18:54:20
Idézetet írta: sunik29 Dátum január 26, 2021, 18:18:56
A " makkereket " a te lájkoló p00l barátod kezdte irni a MU rol , olyan meccsekre/meccsre ami a napnál világosabb volt, hogy semmi köze a szerencsének. Persze en elfogadom, hogy ez egy vélemény, es azt is elfogadom hogy más nem fogadja el ha en ugyanazt (szót) használom... hiszen ez egy fórum es nem szurkolói oldal.

Erről az előzményről lemaradtam, így ha ez egy visszapiszkálás, akkor azt mondom, hogy valamilyen szinten jogos volt a részedről :) De erre nem is lenne szükséged, hiszen elég bántó számunkra most a csapatunk jelenlegi formája :D Nem szükséges @TiB a békítés; nincs itt haragról szó :ok:

Viszont a Mourinho utálatba nem tudok beszállni; annyi olyan pozitív sztori is kering róla, hogy valóban egy elég Special coach; én bírom :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum január 26, 2021, 19:06:32
En is birom Mou-t  ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 26, 2021, 19:20:03
Idézetet írta: TiB Dátum január 26, 2021, 18:26:25
Lehetne egy békítő út köztetek, a közös Mourinho utálat. Szerintem az sok embert összehoz :D

Akkor Mou felemlegetése csak bevált Tib mester ;D

Hogy másik közös imádatunk, PL is legyen :)

"Steve Bruce, a Newcastle United menedzsere csapata borzalmas eredményei után a sajtótájékoztatón közölte, nem riad meg semmilyen kérdéstől, kész válaszolni bármire.
Majd megtiltották a sajtótájékoztatón, hogy bárki kérdést tegyen fel."

Kemény csávó :redchug:

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 27, 2021, 10:00:55
Imádom az ilyen sztorikat; történjen az bármelyik csapattal. Vannak olyan játékosok, akik a pályafutásuk alatt akár háromszor is lenyilatkozzák, hogy mindig is ebben a klubcsapatban szerettem volna játszani.. :laugh: Ighalo esetében több cikket is olvastam, hogy egy álom neki a MU és itt valóban ez az igazság.
Az áthúzás csak egy lájtos csipkelődés ;D (nekem nyilván más csapat drukkerei a legjobbak :))

,,Aki egyszer Vörös, mindig Vörös marad" – Ighalo búcsúzik

Odion Ighalo, a Manchester United 31 éves nigériai támadója Instagram-oldalán jelentette be: távozik a csapattól. Posztjában arról írt, egy álom vált valóra azzal, hogy magára ölthette az MU mezét és imádkozik a csapat sikereiért.

,,Rossz látni, hogy ez az álom a végéhez ért. Azonban hálát adok Istennek, hogy segített elérni ezt az életre szóló álmot, hogy a Manchester United mezét viselhettem. Hatalmas megtiszteltetés volt, amiért örökké hálás leszek.

A menedzsernek hálával tartozom, hogy akkor is hitt bennem, amikor más nem. Hálával tartozom a csapattársaimnak. Hiányozni fogtok srácok, mindig jól éreztem magam veletek, mindig vártam a következő edzést. Imádkozom azért, hogy idén megnyerjük a bajnokságot és az FA-kupát!

A világ legjobb drukkerei (a Manchester United-drukkerek) nagyon hiányoznak, azonban hallottuk a hangotok és a tapsotok a stadionban még ha messze is voltatok, alig várjuk, hogy visszatérjetek!

Mindig is Manchester United-szurkoló leszek! Aki egyszer Vörös, mindig Vörös marad! Köszönöm, Manchester United és az Isten áldjon!"
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum január 27, 2021, 13:28:21
Manchester United győzelem a nap szelvényén

Weboldalunkra beküldött tippek közül az alábbi három a legnépszerűbb jelenleg.

(https://i.imgur.com/eTkH9yj.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum január 27, 2021, 15:35:17
Mu szurkerkent mondom, hogy aki az Mu szurkolokat a legjobbnak mondja, annal van baj, nem kicsi.

Voltam eddig eloben 9 Mu meccsen, ebbol a legdurvabb az volt, hogy egy 1000-2000 fos Tottenham tabor siman lenyomta az egesz stadiont.

De a legvarazslatosabb. Liverpool, amikor eneklik meccs elott a dalt, odaszarsz a szekedre a gyonyortol semlegeskent is. Es mindenki enekli. En is ugy csinaltam, mintha enekelnek (nem tudtam a szoveget), le is basztak volna egyet, ha nem eneklem.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum január 27, 2021, 18:02:05
(http://www.7msport.com/news/upload_img/20210127/5_2021012711210668.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum január 27, 2021, 23:14:22
Új irányt adott a topikban zajló beszélgetésnek a Sheffield :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum január 27, 2021, 23:23:05
Idézetet írta: Chan Dátum január 27, 2021, 13:28:21
Manchester United győzelem a nap szelvényén

Weboldalunkra beküldött tippek közül az alábbi három a legnépszerűbb jelenleg, melyekből az Unibetnél egy 2.56-os szorzójú kombi rakható össze.

(https://i.imgur.com/eTkH9yj.jpg)
Ennek a kombinak mennyi lett a nyero oddsa? Ezer folott kb.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum január 28, 2021, 07:39:46
Ezért fogadj népszerű tippekre... vagy pont ellene, és már meg is van a millió.

Sheffield United győzelem: 10.00
Dánia - Egyiptom X: 12.00
Franciaország - Magyarország X: 9.00

Végső odds: 1080.00
Tét: 1000 forint
Nyeremény: 1 080 000 forint!
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 28, 2021, 08:21:54
Idézetet írta: SPF Admin Dátum január 28, 2021, 07:39:46
Ezért fogadj népszerű tippekre... vagy pont ellene, és már meg is van a millió.

Sheffield United győzelem: 10.00
Dánia - Egyiptom X: 12.00
Franciaország - Magyarország X: 9.00

Végső odds: 1080.00
Tét: 1000 forint
Nyeremény: 1 080 000 forint!

Megjátszottad? Wow :o :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum január 28, 2021, 08:32:46
Nem mindenki várta a Manhcester United győzelmét

Meglepetésre fogadott az SPF Kupában (https://www.sportfogadas.org/spfkupa) tikoalesi behúzva ezzel egy 10-es oddsot!

(https://i.imgur.com/b3WATt1.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum január 28, 2021, 10:46:57
Idézetet írta: Latzka Dátum január 28, 2021, 08:21:54
Megjátszottad? Wow :o :ok:

Nem, dehogy, csak írtam, hogy néha jó a népszerűek ellen menni.

Kezdő sportfogadó hiba, hogy minden favoritnak nyernie kell. Emlékszem nagyon sok évvel ezelőtt egyeseknek így indult a szelvény: Man Utd, Arsenal, Barcelona, Real Madrid, Bayern, Lyon, Juventus az mind nyer, s aztán e hét mellé még tettek 2-3 meccset, s várták a sikert....még talán most is várják.  :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum január 28, 2021, 10:54:16
Idézetet írta: Latzka Dátum január 28, 2021, 08:21:54
Megjátszottad? Wow :o :ok:
csak a szerencseMix következő számából idézte a hét nyertes szelvényét  ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum január 28, 2021, 10:56:05
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum január 28, 2021, 10:54:16
csak a szerencseMix következő számából idézte a hét nyertes szelvényét  ;D

Pontosan.  ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum január 28, 2021, 13:04:05
3-as kötés
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum január 28, 2021, 21:53:42
Hopsz, idáig lehetett hallani, ahogy egy jó nagy kő leesett Klopp szívéről ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum január 28, 2021, 21:56:47
Amikor azt hinnéd már nem láthatsz újat, akkor jön szembe egy ilyen twitter-oldal: https://twitter.com/MaguirePointing?s=09
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum január 29, 2021, 20:15:14
Fájdalmas tippem van kettes szorzóért (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/fajdalmas-tippem-van-kettes-szorzoert)

Két elkésett szerelés, és meg is vagyunk. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/fajdalmas-tippem-van-kettes-szorzoert)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum január 30, 2021, 10:28:53
Kiderül, hogy mélyütést vagy pofont kapott Mourinho (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/kiderul-hogy-melyutest-vagy-pofont-kapott-mourinho)

Brightonban kellene javítani. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/kiderul-hogy-melyutest-vagy-pofont-kapott-mourinho)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum február 01, 2021, 05:40:23
Befogadnának egy állatot a Farkasok (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/befogadnanak-egy-allatot-a-farkasok)

Diego Costa klub nélkül, mi lesz vele? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/befogadnanak-egy-allatot-a-farkasok)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum február 01, 2021, 14:15:58
Delle Alli lehet végre elhagyja a Tottenham csapatát!

A Spurs sztárjára jelenleg 3.25-ös szorzón fogadhatunk az Unibetnél arra, hogy lecseréli londoni csapatát a PSG-re, még a mai határidő lejárta előtt.
Ha ez megtörténik, felszabadul egy hely José Mourinho csapatában. Arra, hogy Christian Eriksen visszatér a Tottenhamhoz, 10.00-ás odds található az Unibetnél.
Eddig csendesen zajlottak az átigazolások, de minden esélye megvan annak, hogy a Spurs csapatától több játékos is elmegy és újak jönnek helyettük, mindez a következő pár órában.

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum február 02, 2021, 10:24:29
Vardy nélkül nem tuti az over (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vardy-nelkul-nem-tuti-az-over-de-csabit-a-szorzo)

Nem nagy kérés az a három gól. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vardy-nelkul-nem-tuti-az-over-de-csabit-a-szorzo)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 02, 2021, 17:00:49
Ez de nagy ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum február 02, 2021, 22:15:03
Jankewitz és a hőkamera:

(https://scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/145307717_1391247667900673_4573571963262374714_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=G9AfDSXoCHcAX-aSmnO&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=b239cebc8047f36b658d0c558aaadfb6&oe=603EAABD)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum február 02, 2021, 23:18:23
Idézetet írta: csabax Dátum február 02, 2021, 22:15:03
Jankewitz és a hőkamera:

(https://scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/145307717_1391247667900673_4573571963262374714_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=G9AfDSXoCHcAX-aSmnO&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=b239cebc8047f36b658d0c558aaadfb6&oe=603EAABD)

;D ;D ;D  9-0 parádé...
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum február 02, 2021, 23:52:03
És megint pont 9-et kapnak, mint a Leicestertől :D Múltkor egész jól felálltak utána, meglátjuk most mi lesz.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum február 03, 2021, 11:52:17
Kár, hogy a másik büntetőgyanús szitunál csak szabadrúgás lett az ítélet, amikor a vonalon csúsztak Cavanira, azzal talán meg is lett volna a 10-0.

Nézve a meccset rögtön beugrott, hogy a következő meccsen behúzzam a BtTS-t. Ugye a Southamptonból most még ketten kiestek még két védekező játékos, szóval lassan tényleg az u19-ből kell védőt felhívni... Ok, hogy nem egy gólgyár a Newcastle, de azért nem is annyira pocsék, miközben azért a Sotonnak is megvoltak a maga ziccerei tegnap. Eleve kaparni fognak egy ilyen saller után, amiben benne lehet egy adok-kapok.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum február 05, 2021, 13:21:45
Sorsdöntő rangadó vár a címvédőre (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/sorsdonto-rangado-var-a-cimvedore)

Liverpool - Manchester City összecsapás. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/sorsdonto-rangado-var-a-cimvedore)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum február 06, 2021, 08:22:57
A Newcastle-nál történt valami, alig rúgtak eddig szögletet, az utolsó 3 meccsük viszont:

Newcastle v Leeds 9-4
Everton v Newcastle 7-12
Newcastle v Palace 9-1

Kár, hogy a Sotonnal játszanak, ők nem kapnak sok szögit, de a 4,5-es Newcastle határ elvileg jó lesz, ha nem rúgnak korán gólt.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum február 06, 2021, 12:23:48
Idézetet írta: zbking Dátum február 06, 2021, 08:22:57
A Newcastle-nál történt valami, alig rúgtak eddig szögletet, az utolsó 3 meccsük viszont:

Newcastle v Leeds 9-4
Everton v Newcastle 7-12
Newcastle v Palace 9-1

Kár, hogy a Sotonnal játszanak, ők nem kapnak sok szögit, de a 4,5-es Newcastle határ elvileg jó lesz, ha nem rúgnak korán gólt.

Én overre pakolom a Sotton meccset. A Mu elleni meccs után nem is tudok másra gondolni, Nyúlkastélyban meg ugyanúgy benne van az over.   ::)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum február 06, 2021, 15:57:38
Artetat mikor akarják már elzavarni a büdös francba? Ez megint egy nagy nulla teljesítmény volt...
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum február 06, 2021, 17:17:33
Liverpool - Manchester City Tippjáték (nyeremény: 5.000 forint) (https://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,18270.0.html) <--Katt!
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: NFCKR Dátum február 07, 2021, 03:22:31
Lehozták szöglet nélkül  :o

Idézetet írta: zbking Dátum február 06, 2021, 08:22:57
A Newcastle-nál történt valami, alig rúgtak eddig szögletet, az utolsó 3 meccsük viszont:

Newcastle v Leeds 9-4
Everton v Newcastle 7-12
Newcastle v Palace 9-1

Kár, hogy a Sotonnal játszanak, ők nem kapnak sok szögit, de a 4,5-es Newcastle határ elvileg jó lesz, ha nem rúgnak korán gólt.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 07, 2021, 10:00:33
Idézetet írta: NFCKR Dátum február 07, 2021, 03:22:31
Lehozták szöglet nélkül  :o

Jó tipp volt, csak a korai vezetés betett a dolognak; mondjuk a nullázás ritka, de ilyen is van.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 07, 2021, 10:17:08
Kezdem azt hinni, hogy  direkt szabotálják az angol bírók ezt a VAR rendszert, és direkt világraszóló hülyeségeket itélnek hétről hétre.

https://twitter.com/i/status/1358138068671340545

Ez a tegnapi WHU kiállítás már-már BennyHill showba illő, a hétközi Soton kiállításról nem is beszélve, amit azóta már vissza is mondtak
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Wonder68 Dátum február 07, 2021, 10:54:04
Idézetet írta: NFCKR Dátum február 07, 2021, 03:22:31
Lehozták szöglet nélkül  :o

Olvassák a topikot....  :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 07, 2021, 19:05:18
Karius te vagy az? :laugh: Vicc amit ma a brazil művel :bash: Persze jobb a City, de ne azért ne így...
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 07, 2021, 19:07:34
Idézetet írta: Latzka Dátum február 07, 2021, 19:05:18
Karius te vagy az? :laugh: Vicc amit ma a brazil művel :bash: Persze jobb a City, de ne azért ne így...
kettőt nagyot hibázott, ezt megbüntették, de nem hiszem bármivel is jobb lenne ma a City

ui. teljesen összeestek sajnos  :bash: :(
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: gerry Dátum február 07, 2021, 19:30:35
Klopp kezdheti összepakolni a cuccait...

Nem tudom mi történt a Pollal az elmúlt időben, de ez egyre rosszabb (bár szerencséjük sincs, tegyük hozzá)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum február 07, 2021, 19:33:33
Biztosan én gondolkodom furcsán, de a címek nem az ilyen elveszített rangadókon mennek el, hanem ott, hogy jön egy Brighton és legyőz 1:0-ra hazai pályán. Persze csúfos tud lenni a rangadón kikapni.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 07, 2021, 19:40:58
Idézetet írta: gerry Dátum február 07, 2021, 19:30:35
Klopp kezdheti összepakolni a cuccait...

Nem tudom mi történt a Pollal az elmúlt időben, de ez egyre rosszabb (bár szerencséjük sincs, tegyük hozzá)
kidölt a teljes hátsó alakzat, aki eddig a középpálya stabil emberei voltak most egy sorral hátrébb kell játszanak, mert nincs kit betegyen még középre, több kulcsjátékosa is rövidebb-hosszabb időre kidölt. Nem kell még egyáltalán temetni Kloppot, ez az időszak a Poolt viseli meg a legjobban. Amúgyis várható volt, hogy 3 bombaszezon után jön egy kis visszaesés, amire még rájött temérdek sérült, amit az amúgyis erőltett menetben már nem bírt meg a csapat, ami érthető is. Be kell építeni mihamarabb a két középhátvédet, Jota felépül, Shaquirire több felelősséget kell bízni, és a Bl helyekre oda kell érni. Illetve kis szerencsével még lehet vitézkedni a Bajnokok Ligájába. Van baj a Pool háza táján, de korántsem akkora, hogy Kloppnak pakolnia kelljen.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 07, 2021, 19:51:23
Idézetet írta: walrus Dátum február 07, 2021, 19:41:10
A kamutiziig (pár perccel később Fodennél ugyanolyan helyzetben érdekes módon semmit sem fújtak, még videózás sem volt) veszélyesebb próbálkozása sem volt a poolnak. Itt reggelig sem lőttek volna rendes gólt ilyen játékkal.
meccs képe alapján mindkét edző bőven megelégedett volna az 1-1 ponttal, egyik csapat sem volt veszélyesebb a másiknál, Alisson kettőt nagyott hibázott (a negyedik gólt is normális mentális állapotban védte volna, viszont a két hiba teljesen taccsra tette).
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 07, 2021, 20:01:51
Jobb csapat most a City és kész. Kloppot nem fogják elküldeni, de azért a Leicester és az Everton elleni már mutatni kellene valamit a csapatnak. Engem Thiago bosszant fel nagyon; oké, hogy ő passzol a mezőnyben az egyik legszebben és szinte oda rúgja a labdát ahová akarja, de semmit nem érünk vele :bash: Még Shelvey és Charlie Adam is hasznosabb volt, pedig ők ilyen kőagy fazonszabászok voltak ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 08, 2021, 13:20:27
Idézetet írta: Latzka Dátum február 07, 2021, 20:01:51
Jobb csapat most a City és kész. Kloppot nem fogják elküldeni, de azért a Leicester és az Everton elleni már mutatni kellene valamit a csapatnak. Engem Thiago bosszant fel nagyon; oké, hogy ő passzol a mezőnyben az egyik legszebben és szinte oda rúgja a labdát ahová akarja, de semmit nem érünk vele :bash: Még Shelvey és Charlie Adam is hasznosabb volt, pedig ők ilyen kőagy fazonszabászok voltak ;D
Még nagyon szokja a PL ritmusát, a elkövetett szabálytalanság/meccs nála valami 3.2/meccs, ami jóval magasabb, mint amit a Bundesligában esetleg BL-ben hozott. Ez szerintem azért van, mert a PL-ben jóval nagyobb a ritmus és nem mindig érzékeli mikor léphet be egy-egy labdaszerzésnél. A másik ok ami miatt nem a tavalyi szintet hozza sok ember szerint, az, hogy Fabinho és Hendo hátraküldésével ő kellene helyetesítse a két embert, és nem tud olyan szabadon előrébb játszani. Illetve idő kell ahhoz is, hogy érezzék egymást a Front 3 támadóival, pl Hendo és Fabinho már remekül érzi őket, tudja mikor indulnak be, és hova érkeznek a védők mögé, és rengetegszer tudnak pontos indítást adni a beinduloknak, ez az összeszokatlanság is még meglátszik, ami idővel szerintem sokkal-sokkal jobb lesz.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum február 08, 2021, 14:27:10
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum február 08, 2021, 13:20:27

Van Dijk tudta nagyon ezeket a hosszú indításokat, ez jobban hiányzik, mint a védőmunkája, pedig az aztán nagyon hiányzik.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum február 08, 2021, 16:23:41
Ha angol focira fogadsz, akkor kövesd LFCfanBoti tippjeit! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ha-angol-focira-fogadsz-akkor-kovesd-lfcfanboti-tippjeit)

Premier League mellett egy kis spanyol és román foci ráadásként. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ha-angol-focira-fogadsz-akkor-kovesd-lfcfanboti-tippjeit)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 08, 2021, 17:22:56
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum február 08, 2021, 13:20:27
Még nagyon szokja a PL ritmusát, a elkövetett szabálytalanság/meccs nála valami 3.2/meccs, ami jóval magasabb, mint amit a Bundesligában esetleg BL-ben hozott. Ez szerintem azért van, mert a PL-ben jóval nagyobb a ritmus és nem mindig érzékeli mikor léphet be egy-egy labdaszerzésnél. A másik ok ami miatt nem a tavalyi szintet hozza sok ember szerint, az, hogy Fabinho és Hendo hátraküldésével ő kellene helyetesítse a két embert, és nem tud olyan szabadon előrébb játszani. Illetve idő kell ahhoz is, hogy érezzék egymást a Front 3 támadóival, pl Hendo és Fabinho már remekül érzi őket, tudja mikor indulnak be, és hova érkeznek a védők mögé, és rengetegszer tudnak pontos indítást adni a beinduloknak, ez az összeszokatlanság is még meglátszik, ami idővel szerintem sokkal-sokkal jobb lesz.

Így van; a szabálytalanságai is nagyon feltűnőek; becsúszik (rácsúzik) ha kell, ha nem. Elfogadom, hogy idő kell neki; de azért talán egy kulcspassz vagy legalább egy jó lövés összejöhetett volna neki összeszokottságtól függetlenül.

Csapatszinten pedig nagyon bosszantó, hogy mostanában, ha nagy ritkán egy labdaszerzésből megindul a csapat és nincs végre 157 védekező játékos hátul az ellenfélnél, akkor a kapujuktól 25 méterre hirtelen lassítás; majd hátrapassz és már ott is a felállt védelem..( Oké, a West Ham ellen voltak extrém jó kontrák is, lásd Salah gól, de ott már hátrányban amúgy is jobban megnyílt az ellenfél.

De, hogy ne csak ekézzem a Poolt; nálam Hendo hatalmas kalaplengetést érdemel; sokkal-sokkal jobb hátul, mint akárcsak remélni mertem; és ez a jó játéka és az alázatossága tovább javít a megítélésén.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum február 08, 2021, 20:15:06
https://www.youtube.com/watch?v=NJgVJyaEGqc
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum február 13, 2021, 15:50:02
Ez a Liverpool olyan, mint egy méretes farok, amely képtelen felállni
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LosGabos Dátum február 13, 2021, 16:03:54
A City ellene 10 perc alatt omlottak össze, most 7 perc is elég volt. Tudom sok a sérült , a más poszton játszó, meg mindenhol vannak hullámvölgyek, de ez annál több.
Motivációs problémát látok, és azt, hogy Klopp nem tudja felpörgetni a csapatot a nagy eredmény után. Mielőtt bárki a BL győzelemmel jönne, Angliában a bajnoki cím értéke messze megelőzi a BL értékét. Még az FA kupa i előtte van,,,,
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 13, 2021, 16:17:47
Idézetet írta: LosGabos Dátum február 13, 2021, 16:03:54
A City ellene 10 perc alatt omlottak össze, most 7 perc is elég volt. Tudom sok a sérült , a más poszton játszó, meg mindenhol vannak hullámvölgyek, de ez annál több.
Motivációs problémát látok, és azt, hogy Klopp nem tudja felpörgetni a csapatot a nagy eredmény után. Mielőtt bárki a BL győzelemmel jönne, Angliában a bajnoki cím értéke messze megelőzi a BL értékét. Még az FA kupa i előtte van,,,,
kétes bírói döntések, 5.9 sérült/meccs az ezt megelőző meccsig (mai meccsen 10 sérült ami csak emeli ezt a statot), 3 felnőtt CB komoly sérülése, középpályások képtelenek játszani hátvéd pozícióban, s Kloppot veszik elé, hogy két BL döntő után, es két közel 100 pontos szezon után képtelenek idén is hozni az eddigi űr focit, hihetetlen...
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LosGabos Dátum február 13, 2021, 17:17:48
Ne vedd személyes támadásnak amit írtam az előbb, én így látom. Ez is egy vélemény. Nem kell, hogy egyezzen a tiéddel.
Klopp mainzi és dortmundi időszaka is hasonló ívet írt le mint most, három jó éve volt, aztán jött a visszaesés.

Nem temetem a Pool-t és sokkal inkább szeretném a dobogó tetején látni őket, mint egy londoni vagy manchesteri csapatot, de ezt a folyamatot látni kell Klopp munkásságában.

A sérülések és a nem megfelelő csapatszerkezet miatti felelősség nyilván többrétű, és ahogy írtam, ezt is figyelembe kell venni, de nem lehet csak erre fogni.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 13, 2021, 17:26:21
Idézetet írta: LosGabos Dátum február 13, 2021, 17:17:48
Ne vedd személyes támadásnak amit írtam az előbb, én így látom. Ez is egy vélemény. Nem kell, hogy egyezzen a tiéddel.
Klopp mainzi és dortmundi időszaka is hasonló ívet írt le mint most, három jó éve volt, aztán jött a visszaesés.

Nem temetem a Pool-t és sokkal inkább szeretném a dobogó tetején látni őket, mint egy londoni vagy manchesteri csapatot, de ezt a folyamatot látni kell Klopp munkásságában.

A sérülések és a nem megfelelő csapatszerkezet miatti felelősség nyilván többrétű, és ahogy írtam, ezt is figyelembe kell venni, de nem lehet csak erre fogni.
nem vettem személyes támadásnak, csak elmondtam a fortelmes forma esetleges magyarazatait, viszont a probléma eredője simán lehet az orvosi stábnál kell keresni. Tavaly tavasszal a csapatorvos igent mondott az angol válogatott hívásának, és az akadémia orvos párosa vette át a felnőtt csapat rendezését. Azóta látjuk, hogy sérülés, sérülés hátán....
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 13, 2021, 19:09:58
Idézetet írta: LosGabos Dátum február 13, 2021, 16:03:54
A City ellene 10 perc alatt omlottak össze, most 7 perc is elég volt. Tudom sok a sérült , a más poszton játszó, meg mindenhol vannak hullámvölgyek, de ez annál több.
Motivációs problémát látok, és azt, hogy Klopp nem tudja felpörgetni a csapatot a nagy eredmény után. Mielőtt bárki a BL győzelemmel jönne, Angliában a bajnoki cím értéke messze megelőzi a BL értékét. Még az FA kupa i előtte van,,,,

Igen, igazad van: valami nagyon nincs rendben; a sérüléseken túl ??? De azért azt nem adom, hogy a FA kupa értékesebb Angliában, mint a BL; pláne hogy ennek a hazai kupának évről évre esik valamicskét az ázsiója, pedig én speciel imádom :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum február 15, 2021, 12:31:29

Az oddsok az bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: február 15., 13:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 15, 2021, 12:35:49
Idézetet írta: SPF Karola Dátum február 15, 2021, 12:31:29

Az oddsok az bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: február 15., 13:00CET
Leicester bár nyert hétvégén egy igencsak fontos rangadót a Pool ellen, de még állnak az Fa kupában is, illetve az EL-ben is ha megélnek véletlen még 1-2 kört, akkor a tavalyhoz hasonló leolvadás idén is elképzelhető számukra, ezen a szorzón megér egy probát, hogy ők csúsznak ki a TOP4ből és City, MU, Chelsea, Pool indulhat jövőben a Bl-ben :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum február 15, 2021, 12:46:23
A Liverpoolra az a 2.62-es szorzó is jól mutat. BL-ben még ők is állnak.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 15, 2021, 13:31:59
Idézetet írta: SPF Admin Dátum február 15, 2021, 12:46:23
A Liverpoolra az a 2.62-es szorzó is jól mutat. BL-ben még ők is állnak.
A rangadókat nézve már a City, Leicester és Tottenham ellen is már letudták mindkét meccsüket, ha az úgymond kötelező meccseket behúzzák gond nélkül oda kellene érjenek a TOP4-be
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum február 15, 2021, 17:03:41
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum február 15, 2021, 13:31:59
A rangadókat nézve már a City, Leicester és Tottenham ellen is már letudták mindkét meccsüket, ha az úgymond kötelező meccseket behúzzák gond nélkül oda kellene érjenek a TOP4-be

Ha csupán csak a kényesebb meccseket vesszük, akkor még ezek vannak hátra:

- Everton (otthon)
- Wolves (idegen)
- Chelsea (otthon)
- Arsenal (idegen)
- Manchester United (idegen)

De ne felejtsük, hogy a mostani széria egy Brighton elleni vereséggel indult hazai pályán, szóval bármi lehet. Van érték abban a 2.62-ben.  ;)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 15, 2021, 17:15:45
Idézetet írta: SPF Admin Dátum február 15, 2021, 17:03:41
Ha csupán csak a kényesebb meccseket vesszük, akkor még ezek vannak hátra:

- Everton (otthon)
- Wolves (idegen)
- Chelsea (otthon)
- Arsenal (idegen)
- Manchester United (idegen)

De ne felejtsük, hogy a mostani széria egy Brighton elleni vereséggel indult hazai pályán, szóval bármi lehet. Van érték abban a 2.62-ben.  ;)

Sajnos van benne érték.. Bár azt gondolom a felsorolt csapatok jobban fekszenek a Poolnak, mint a 'kiscsapatok'. De igazából mostanában mérettől függetlenül 'próbáljuk felfelé a zakókat' :P
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: gerry Dátum február 15, 2021, 18:16:36
nálam a Leicesterre fogadás lenne a legtutibb, hogy nem végez top 4-ben. Szerintem is el fognak fogyni szezon végére. ( de azért az durva, hogy évek óta ezzel a kerettel/költségvetéssel ott tudnak maradni a legjobbak között)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum február 18, 2021, 19:56:52
Manchester United szurkoló és Liverpoolosok szivatták meg :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum február 19, 2021, 20:24:38
Arsenal - Manchester City: Tanítványát mindig dominálja a Mester (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/arsenal-manchester-city-tanitvanyat-mindig-dominalja-a-mester)

Házhoz viszik a pofont az Emiratesbe? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/arsenal-manchester-city-tanitvanyat-mindig-dominalja-a-mester)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 20, 2021, 14:29:36
Holnap érdekes lehet figyelni a négy európa ligás csapatot, bár egész jól szerepeltek csütörtökön, de mind a négy csapat viszonylag erős kezdőt küldött a pályára, kiütközhet a fáradtság, ráadásul szinte mindegyik csapat nehéz mérkőzés elé nézz: Tottenham megy a West Hamhez, Leicester megy az Aston Villához, Arsenal fogadja a Cityt, míg a MU otthon fogadja a Newcastlet. Könnyebb ellenfél egyedül a MU-nak várható, viszont Pogba kiesésével, és Bruno Fernandes folyamatos terhelésével nekik sem lesz egy sétagalopp az esti mérkőzés.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Hentesáru Dátum február 20, 2021, 17:30:11
Liverpool
-
Everton

Liverpool-nál sok a hiányzó mennyire befolyásolja ez a csapatot? Érdemes ma tenni rájuk?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 20, 2021, 17:33:49
Idézetet írta: Hentesáru Dátum február 20, 2021, 17:30:11
Liverpool
-
Everton

Liverpool-nál sok a hiányzó mennyire befolyásolja ez a csapatot? Érdemes ma tenni rájuk?
Ugyanazok a hiányzók, mind az elmúlt időben, ráadásul felépült Keita aki már a padon lesz a mai mérkőzésen. Kezdő ugyanaz, mint kedden Budapesten, remélhetőleg azt a teljesítményt fogja hozni Kabak-Hendo CB páros, mint a Leipzig ellen, és tekintve, hogy az elmúlt 4 meccsen az Everton 22 nagy helyzetet engedett az ellenfeleinek, lesz lehetősége a front 3-nak is bőven, csak jól kell befejezni, szerintem ma nyerni fog a Pool.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 20, 2021, 18:05:13
Idézetet írta: Hentesáru Dátum február 20, 2021, 17:30:11
Liverpool
-
Everton

Liverpool-nál sok a hiányzó mennyire befolyásolja ez a csapatot? Érdemes ma tenni rájuk?

Ilyen szorzón? Szerintem nem.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 20, 2021, 19:27:31
If Henderson and Kabak had lasted beyond half time, they'd have recorded the longest continuous streak for a Liverpool CB partnership this season.

As it is, the record remains 2.5 matches (Phillips and Henderson).

Partnership #18 for the season is up and running.

Azt hiszem ez a stat mindent elmond a Pool idei szezonjáról  :bash: :bash: :bash:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: robmiller Dátum február 20, 2021, 20:14:19
1999 után nyer ismét bajnokin az Everton az Anfielden, ha jól láttam.  :o Komoly széria ér most véget.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 20, 2021, 20:21:23
Idézetet írta: robmiller Dátum február 20, 2021, 20:14:19
1999 után nyer ismét bajnokin az Everton az Anfielden, ha jól láttam.  :o Komoly széria ér most véget.
méghozzá sajnos teljesen megérdemelt győzelem.... :bash:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum február 20, 2021, 20:25:22
Kíváncsi lennék, hogy ez tényleg csak a sérültekről szól vagy van valami belső probléma, amiről majd évekkel később egy önéletrajzi könyvből fogunk tudomást szerezni.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum február 20, 2021, 20:29:16
Nincs itt probléma, hacsak az nem, hogy elöl mindent kihagynak. Salah is a kicselezné még a gólvonalat is. Még jó, hogy behúztam 4 fordulóval ez előtt top4-re a Liverpoolt  ;D Akkor még jónak tűnt  ::)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum február 20, 2021, 21:35:21
Idézetet írta: TiB Dátum február 20, 2021, 20:25:22
Kíváncsi lennék, hogy ez tényleg csak a sérültekről szól vagy van valami belső probléma, amiről majd évekkel később egy önéletrajzi könyvből fogunk tudomást szerezni.
Szerintem csak a serultek, fokent Van Dijk. Ezt az evet el kell engedniuk,  szarok a tobbiek is, a BL siman meglehet.
Klopp anyukaja meghalt januarban, a temetesre se tudott elmenni, nem engedtek be, de ezen sztm nem mult semmi.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: chabialonso Dátum február 21, 2021, 08:44:08
Holnap vajon milyen szorzót látunk arra, hogy a Pool nem végez a TOP 4-ben?
Ma minden esély megvan rá, hogy a jó formában lévő West Ham ne kapjon ki hazai pályán a Tottenhamtől . Azzal megerősíti a helyét előttük.
Evertonnal azonos ponszámuk van, és ők egy meccsel kevesebet játszottak.
Aston Villa is ma játszik Leicesterrel hazai pályán. Idegenben győzött októberban. Ha ma is így lesz 39 ponttal ott van mögöttük, és kettővel kevesebbet játszott így is.
Érdekes lesz.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 21, 2021, 09:48:31
Nincs tűz és szenvedély a csapatban; az elmúlt évek sikerei kényelmessé tették őket. Van Dijk nem csak a játéktudása miatt hiányzik, ő azért üvöltött, ha arra volt szükség. De azért azt ne feledjük, hogy a sérülését megelőző időszakban a holland is annyit hibázott, mint kb. az előző idényben összesen! Ettől még persze jóval előrébb lenne vele a csapat.
Salah, Mané, Firmino mint a gépek csak ott vannak a pályán; szarul megy a csapatnak még sincs semmi feszültség. Amikor a bajnoki címért, tele motivácóval játszottak hétről-hétre, akkor azért Mané és Salah között rendre volt nézetkülönbség, feszültség az önzőség miatt (az egyiptomi önzősége miatt) most meg semmi...
Az meg extra szomorú, hogy Klopp édesanyja halála után 1-0-ra kikaptak otthon a Burnleytől az idény talán legrosszabb játékával. Ilyenkor nem csak a filmekben, hanem a való életben is jön az extra, az összefogás, a 'csoda'; erre jött egy gyalázatos produkció; szégyellheti magát a csapat ezért :-\
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: chabialonso Dátum február 21, 2021, 15:37:27
Itt van a meglepetés.
25 forduló után a West Ham a 4. helyen van.
Nem is olyan rossz a sorsolása a két manchesteri kirándulást kivéve.
Jövő héten pont a Cityhez, de ők pont BL- ben játszanak előtte.
Szóval mikor, ha most nem? 2015 őszén volt a kalapácsosok nagy menetelése mikor sorban kapták el idegenben a nagyokat.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 21, 2021, 19:44:12
Idézetet írta: Latzka Dátum február 21, 2021, 09:48:31
Nincs tűz és szenvedély a csapatban; az elmúlt évek sikerei kényelmessé tették őket. Van Dijk nem csak a játéktudása miatt hiányzik, ő azért üvöltött, ha arra volt szükség. De azért azt ne feledjük, hogy a sérülését megelőző időszakban a holland is annyit hibázott, mint kb. az előző idényben összesen! Ettől még persze jóval előrébb lenne vele a csapat.
Salah, Mané, Firmino mint a gépek csak ott vannak a pályán; szarul megy a csapatnak még sincs semmi feszültség. Amikor a bajnoki címért, tele motivácóval játszottak hétről-hétre, akkor azért Mané és Salah között rendre volt nézetkülönbség, feszültség az önzőség miatt (az egyiptomi önzősége miatt) most meg semmi...
Az meg extra szomorú, hogy Klopp édesanyja halála után 1-0-ra kikaptak otthon a Burnleytől az idény talán legrosszabb játékával. Ilyenkor nem csak a filmekben, hanem a való életben is jön az extra, az összefogás, a 'csoda'; erre jött egy gyalázatos produkció; szégyellheti magát a csapat ezért :-\
Nem akarok védeni senkit, viszont nincs csapat a világon amelyik elbírna ennyi sérülést, mint ami idén sújtja a csapatot. Nyáron nagyot hibáztak, hogy Lovren távozása után nem hoztak negyedik védőt, inkább befektettek Thiagoba, Jotába és Tsimikásba. Thiago remekült illet volna középre, ha mögötte Hendo és Fabinho biztosít. Jota míg egézséges volt tudott pihenni Firmi/Mane/Salah hármas felváltva, csak halkan jegyzem meg decemberbe még, amíg ment a 4-es támadósor rotálása vezették a bajnokságot. Tsimikas meg valszeg nem hozza edzésen azt a szintet, ami elegendő lenne, hogy nyugodt szívvel tegyék be Robertson helyére.
December óta szarok az eredmények valóban, de nem értem azt a sok fanyalgást ami minden fórumon megy, eléveszik Kloppot, hogy mért nem változtat, mért nem csinál valami újat. Pedig a válasz egyszerű, nincs kivel. Meccsenkénti hiányzók száma 6 felett folyamat.
Ezekre még jönnek olyan VAR-bírói döntések, hogy Pickford megússza a piroslapot, amit rá két hónapra a meccs játékvezetője bevallja, hogy tévedett, Mane hangyaf*sznyi lese ugyanazon a mérkőzésen, Brighton elleni hosszabbításban VAR által megadott büntető, és ami legfrissebb a tegnapi Evertonnak megítélt büntető, ami bár sok vizet nem zavart, de már-már vicckategória.
Ez egy ilyen év, hogy semmi nem jön össze s minden szar, attól eltekintve ez a csapat sorozatban játszott 2 BL döntőt, s egymás után hozott le két közel 100 pontos PL szezont. A játékosok nem lettek gyengébbek, és Klopp sem lett szarrabb edző. :beerchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 21, 2021, 20:26:22
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum február 21, 2021, 19:44:12

Mindössze 6 játékos van a Pool keretében, akik legalább 3 hetet ne legyenek sérültek: Robertson, Wijnaldum, Firmi, Salah, Mane, Curtis Jones. Talán Jonest leszámítva a többi 5 játékos csapágyasra is van járatva rendesen, szóval nem meglepő ezek a mostani eredmények..
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: MessiÁs Dátum február 21, 2021, 21:18:51
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum február 21, 2021, 19:44:12
Nem akarok védeni senkit, viszont nincs csapat a világon amelyik elbírna ennyi sérülést, mint ami idén sújtja a csapatot. Nyáron nagyot hibáztak, hogy Lovren távozása után nem hoztak negyedik védőt, inkább befektettek Thiagoba, Jotába és Tsimikásba. Thiago remekült illet volna középre, ha mögötte Hendo és Fabinho biztosít. Jota míg egézséges volt tudott pihenni Firmi/Mane/Salah hármas felváltva, csak halkan jegyzem meg decemberbe még, amíg ment a 4-es támadósor rotálása vezették a bajnokságot. Tsimikas meg valszeg nem hozza edzésen azt a szintet, ami elegendő lenne, hogy nyugodt szívvel tegyék be Robertson helyére.
December óta szarok az eredmények valóban, de nem értem azt a sok fanyalgást ami minden fórumon megy, eléveszik Kloppot, hogy mért nem változtat, mért nem csinál valami újat. Pedig a válasz egyszerű, nincs kivel. Meccsenkénti hiányzók száma 6 felett folyamat.
Ezekre még jönnek olyan VAR-bírói döntések, hogy Pickford megússza a piroslapot, amit rá két hónapra a meccs játékvezetője bevallja, hogy tévedett, Mane hangyaf*sznyi lese ugyanazon a mérkőzésen, Brighton elleni hosszabbításban VAR által megadott büntető, és ami legfrissebb a tegnapi Evertonnak megítélt büntető, ami bár sok vizet nem zavart, de már-már vicckategória.
Ez egy ilyen év, hogy semmi nem jön össze s minden szar, attól eltekintve ez a csapat sorozatban játszott 2 BL döntőt, s egymás után hozott le két közel 100 pontos PL szezont. A játékosok nem lettek gyengébbek, és Klopp sem lett szarrabb edző. :beerchug:

Jól leirtad. A Bayern ugyanebben a folyóban van.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Coutinho Dátum február 22, 2021, 23:02:00
Remélem a Brighton kiesik idén a [email protected] meccset 5-0-ra kellett volna hozni a gyenge Palace ellen, nemhogy még 1-2-re kikapni...szégyen
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum február 23, 2021, 09:36:15
Brighton - Crystal Palace

Kapura lövési kísérletek száma: 25-3
Végeredmény: 1-2

;D

Hihetelen, amit pl. egy Newcastle vagy Palace néha megcsinál, ilyen 1-2 lövésekkel tudnak meccseket nyerni. Ez a 'művészet'  :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 23, 2021, 10:17:35
Idézetet írta: oakland23 Dátum február 23, 2021, 09:36:15
Hihetelen, amit pl. egy Newcastle vagy Palace néha megcsinál, ilyen 1-2 lövésekkel tudnak meccseket nyerni. Ez a 'művészet'  :D

És rutin; a két csapat edzője összesen 135 éves :laugh:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Coutinho Dátum február 23, 2021, 15:52:27
Idézetet írta: oakland23 Dátum február 23, 2021, 09:36:15
Brighton - Crystal Palace

Kapura lövési kísérletek száma: 25-3
Végeredmény: 1-2

;D

Hihetelen, amit pl. egy Newcastle vagy Palace néha megcsinál, ilyen 1-2 lövésekkel tudnak meccseket nyerni. Ez a 'művészet'  :D

Sajnos Brighton győzelemre fogadtam, mivel számomra kézenfekvő volt. Az Aston Villa ellen is kis túlzással egykapuztak, azt hittem csak a szerencsével van a probléma, de ezen a meccsen kiderült, hogy tényleg ekkora balf...ok. Egyébként mikor Benteke beállt volt egy olyan érzésem, hogy gólt lő és nyer a Palace, bánom már, hogy egy kis aprót nem tettem rá :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum február 23, 2021, 17:57:26
A Manchester Citynek szerencsés a 13-as szám (https://www.sportfogadas.org/hirek/a-manchester-citynek-szerencses-a-13-as-szam)

Raheem Sterling az elmúlt hétvégi fejesgóljával sorozatban a tizenharmadik győzelmét szerezte a Manchester City az angol élvonalban, s egyre közelebb a végső siker. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/hirek/a-manchester-citynek-szerencses-a-13-as-szam)

(https://www.sportfogadas.org/kepek/upload/2021_02/manchester-city-2020-2021-es-teljesitmeny-bet365.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum február 24, 2021, 17:05:44
Premier League: ki lesz az év labdarúgója? (https://www.sportfogadas.org/hirek/premier-league-ki-lesz-az-ev-angol-labdarugoja)

A fogadóirodák ajánlatában (így a bet365-nél is) megtaláljuk a PFA Player of the Year díjra vonatkozó fogadási kínálatot, s ez alapján az idei szezonban a Manchesterben focizók a fő esélyesek a titulusra. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/hirek/premier-league-ki-lesz-az-ev-angol-labdarugoja)

(https://www.sportfogadas.org/kepek/upload/2021_02/2020-2021-pfa-bet365-01.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: RedMunchen2010 Dátum február 24, 2021, 18:06:18
A 2021/22-es szezonra az angol BL indulokat, hogyan befolyasolna ha a BL es/vagy EL gyoztes is a szigetorszagbol kerulne ki? Elofordulhat, hogy mondjuk a bajnoki 4. megsem indulhat?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: chabialonso Dátum február 24, 2021, 20:07:13
Idézetet írta: RedMunchen Dátum február 24, 2021, 18:06:18
A 2021/22-es szezonra az angol BL indulokat, hogyan befolyasolna ha a BL es/vagy EL gyoztes is a szigetorszagbol kerulne ki? Elofordulhat, hogy mondjuk a bajnoki 4. megsem indulhat?

Ha olyan csapat nyeri meg a BL-t aki nincs az első négyben , akkor a negyedik helyezett helyett ő indulhat. A Chelsea-vel is így volt anno.
Viszont, ha az EL-t nyeri meg olyan csapat, aki nincs az első négyben, úgy öten mennek a BL-be.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: balakal Dátum február 24, 2021, 22:13:55
Idézetet írta: chabialonso Dátum február 24, 2021, 20:07:13
Ha olyan csapat nyeri meg a BL-t aki nincs az első négyben , akkor a negyedik helyezett helyett ő indulhat. A Chelsea-vel is így volt anno.
Viszont, ha az EL-t nyeri meg olyan csapat, aki nincs az első négyben, úgy öten mennek a BL-be.

Már nem így van.

"How does winning UCL/UEL affect qualification?
Should a Premier League club win the UEFA Champions League they will automatically qualify for the group stage of next season's competition regardless of their league finishing position.

Should a Premier League club win the UEFA Europa League they will automatically qualify for the group stage of next season's UEFA Champions League regardless of their league finishing position.

A maximum of five Premier League teams are eligible for UEFA Champions League qualification.

In the event that a Premier League club win the UEFA Champions League and another win the UEFA Europa League and neither of these clubs finish in the top four of the Premier League, the club lying fourth in the table will drop into the UEFA Europa League group stage."

forrás: https://www.premierleague.com/european-qualification-explained
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum február 26, 2021, 19:53:36
Premier League: Pincébe mentek az overek szorzói (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-pincebe-mentek-az-overek-szorzoi)

Leeds United - Aston Villa összecsapás, gólokkal? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-pincebe-mentek-az-overek-szorzoi)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum február 27, 2021, 09:54:49
Ágyút foghatnak a rókák, eközben a babaarcú gázban lesz (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/agyut-foghatnak-a-rokak-ekozben-a-babaarcu-gazban-lesz)

Két angol bajnoki nyomába eredünk. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/agyut-foghatnak-a-rokak-ekozben-a-babaarcu-gazban-lesz)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum február 27, 2021, 16:48:26
Filléres oddsért adják, hogy Guardiola a legjobb edző (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/filleres-oddsert-adjak-hogy-guardiola-a-legjobb-edzo)

Újabb egyéni díj küszöbén a katalán mester. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/filleres-oddsert-adjak-hogy-guardiola-a-legjobb-edzo)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum február 27, 2021, 16:53:13
Valaki érti megint mi történt  WBA-Brighton meccsén?  :bash: :bash:
Szabadrúgás a Brightonnak, kapus rendezi a sorfalt, berúgják, aztán Lee Mason újra akarja rúgatni, lerohanják a Brighton játékosok, és megadja a gólt, ezután lerohanják a WBA játékosok, és VAR segítségével anulálja, látszott rajta, hogy azt se tudja mit keres a pályán ...
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: chabialonso Dátum február 27, 2021, 21:15:26
Aston Villa is bekavarhat a nagyok helyezkedésébe. Két meccsel el van maradva.
Szokás szerint ahol sok gólt vártunk 0:1.
Leeds meg nem lő semmit. Öt perc után gól, és utána semmi. Most nagyon lefogták a Leeds-t.
Ki várt még 2,5 overt, és hazai gólt?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum február 28, 2021, 10:36:03
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum február 27, 2021, 16:53:13
Valaki érti megint mi történt  WBA-Brighton meccsén?  :bash: :bash:
Szabadrúgás a Brightonnak, kapus rendezi a sorfalt, berúgják, aztán Lee Mason újra akarja rúgatni, lerohanják a Brighton játékosok, és megadja a gólt, ezután lerohanják a WBA játékosok, és VAR segítségével anulálja, látszott rajta, hogy azt se tudja mit keres a pályán ...

Érdekes egy szituáció. A spori összességében tényleg annyira belezavarodott, hogy már azt sem tudta hol van; követett el hibát (össze-vissza fújt); de szerintem végül minden 'jóra futott ki'. Első síppal engedélyezte a szabadrúgás elvégzését, a másodikkal (kapura tartott a labda, de gólba még nem ért) belátta, hogy hoppá a kapus még a lecsóban sem volt, ez így egy cseppet köcsögség lenne. Tehát újrafújt, így pedig már nem lehetett érvényes a gól.

Biztos vannak akik emlékeznek az alábbi gólra. Természetesen csapattól függetlenül az a véleményem, hogy amíg a kapus a kapufa környékén még nem az időt húzva, hanem ténylegesen a sorfal helyes felállításával foglalkozik, addig a bíró ne fújjon a sípjába, egyszerűen nem fair..

https://www.youtube.com/watch?v=tA1MEPbfG3U

https://www.origo.hu/sport/futball/20210227-megint-bohocot-csinalt-magabol-egy-angol-biro-lee-mason-wba-brighton-premier-league.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

https://www.youtube.com/watch?v=Z00MwEqpbXA
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum március 01, 2021, 16:04:51
Bejöhet a papírforma az Etihad Stadionban (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/bejohet-a-papirforma-az-etihad-stadionban)

Manchester City - Wolverhampton előzetes. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/bejohet-a-papirforma-az-etihad-stadionban)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum március 04, 2021, 15:58:46
Premier League: Speciális fogadási lehetőségek (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-specialis-fogadasi-lehetosegek)

Van mindenféle kínálat a William Hillnél, mint a búcsúban. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-specialis-fogadasi-lehetosegek)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: chabialonso Dátum március 04, 2021, 20:50:04
Everton a 4. helyen 26 forduló után . West Ham az 5. Chelsea 6. Liverpool 7.

Mi jön még? Everton köv meccse pont a Chelseaval lesz idegenben. A végén jöjjön a dráma, mivel a sor eleje a Cityvel unalmas.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum március 05, 2021, 10:10:31
Ez is egy rekord .   :o
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum március 05, 2021, 16:33:31
Jól fizet a manchesteri derbin a 0:0-s eredmény (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/jol-fizet-a-manchesteri-derbin-a-00-s-eredmeny)

Solskjaer válasza a rangadókra a gól nélküli döntetlen. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/jol-fizet-a-manchesteri-derbin-a-00-s-eredmeny)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum március 06, 2021, 09:13:45
Egész jó oddson kaphat megint gólt a Liverpool (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/egesz-jo-oddson-kaphat-megint-golt-a-liverpool)

1.72-ért adják a Fulham találatát. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/egesz-jo-oddson-kaphat-megint-golt-a-liverpool)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum március 06, 2021, 15:04:22
Burnley kézilabdázik a tizenhatoson belül és a VAR még csak vissza sem nézi.  :noway: :noway: :noway: :noway: :noway: :noway:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: chabialonso Dátum március 06, 2021, 15:38:47
Idézetet írta: csatarid Dátum március 06, 2021, 15:04:22
Burnley kézilabdázik a tizenhatoson belül és a VAR még csak vissza sem nézi.  :noway: :noway: :noway: :noway: :noway: :noway:

Játékvezetés ismét a toppon , mint a WBA -Brightonon kb.
Megint még sincs büntető, még sincs piros lap a Burnleynek. Szabad a pálya.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum március 06, 2021, 15:44:28
Idézetet írta: csatarid Dátum március 06, 2021, 15:04:22
Burnley kézilabdázik a tizenhatoson belül és a VAR még csak vissza sem nézi.  :noway: :noway: :noway: :noway: :noway: :noway:
Fulham - Tottenhamen egy teljesen vétlen kezelésért anulálták a hazaiak egyenlítő gólját, Pool - Chelsean Kante nyilvánvalóan magasra emelt kézzel hozzá ér a labdához, az oldalbírő szeme előtt, nem történik itélet, és a VAR szobából sem szólnak, hogy hoppá rá kéne nézni. Hihetetlen amit az angol "játékvezetőknek" nevezett emberek mennyire nem konzisztensek, és saját magukból csinálnak bohócot hétről-hétre az egész világ előtt. :bash:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Pondrux Dátum március 06, 2021, 16:22:25
Ezeket a cirkuszban kéne megtapsolni egy kabaré show után nem pedig meccs előtt amit elvárnak. :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum március 06, 2021, 20:42:32
Írd meg mire tippeljek, és ha bejön, tiéd lehet a pénz! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ird-meg-mire-tippeljek-es-ha-bejon-tied-lehet-a-penz)

Közösségi döntés alapján fogadok. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ird-meg-mire-tippeljek-es-ha-bejon-tied-lehet-a-penz)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum március 07, 2021, 15:45:19
Liverpool meglep még valakit?  ??? Szánalmas ez már de tényleg. 
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: chabialonso Dátum március 07, 2021, 18:35:10
Idézetet írta: csatarid Dátum március 07, 2021, 15:45:19
Liverpool meglep még valakit?  ??? Szánalmas ez már de tényleg.

Előző két szezonban még erre azt mondta volna a többség, hogy majd a 2. félidőben megfordítják, és így is lett volna.
Most nem is voltak jobbak. Megérdemelten nyert a Fulham, és nem szerencsésen.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum március 07, 2021, 19:19:07
Idézetet írta: csatarid Dátum március 07, 2021, 15:45:19
Liverpool meglep még valakit?  ??? Szánalmas ez már de tényleg.
Mióta behúztam őket top4-re nagyobb pénzzel, hatból öt meccset veszítettek el a bajnokságban. Pedig de nagy tutinak tűnt akkor, de hogy egy Fulhamet nem tudnak megrakni otthon.  :redchug:

Már a sorsolást sem nézem, teljesen mindegy, hogy top csapat az ellenfél vagy a WBA, Newcastle, szopnak éjjel-nappal.  ;D

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum március 08, 2021, 08:33:26
Idézetet írta: SPF Admin Dátum február 15, 2021, 12:46:23
A Liverpoolra az a 2.62-es szorzó is jól mutat. BL-ben még ők is állnak.

Én megmondtam, hogy ott az érték. Gratula annak aki megfogadta a tanácsot. Persze, még nincs vége, de alakul.  :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum március 08, 2021, 08:36:12
Idézetet írta: SPF Admin Dátum február 15, 2021, 17:03:41
Ha csupán csak a kényesebb meccseket vesszük, akkor még ezek vannak hátra:

- Everton (otthon)
- Wolves (idegen)
- Chelsea (otthon)
- Arsenal (idegen)
- Manchester United (idegen)

De ne felejtsük, hogy a mostani széria egy Brighton elleni vereséggel indult hazai pályán, szóval bármi lehet. Van érték abban a 2.62-ben.  ;)

A Wolves elleni meccsük elmaradt, de az Everton és a Chelsea bukta már megvolt. Hó közepén jön a Wolves, április elején meg az Arsenal, mindkettő idegenben.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum március 08, 2021, 10:19:39
(http://7msport.com/news/upload_img/20210308/156172344_5125214680882520_61331_2021030811125129.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: chabialonso Dátum március 08, 2021, 11:27:41
Most lehetne azt mondani, hogy Liverpoolban a Lipcse ellen készültek szerdára.
Ilyen City, és Bayern mellett a BL-t megnyerni sem gyerekjáték.
Lipcsei győzelem szorzója már 2,9.
Utána meg mehetnek a Farkasokhoz, meg az Arsenalhoz. Szép lesz.

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum március 08, 2021, 11:40:04
Idézetet írta: chabialonso Dátum március 08, 2021, 11:27:41
Most lehetne azt mondani, hogy Liverpoolban a Lipcse ellen készültek szerdára.
Ilyen City, és Bayern mellett a BL-t megnyerni sem gyerekjáték.
Lipcsei győzelem szorzója már 2,9.
Utána meg mehetnek a Farkasokhoz, meg az Arsenalhoz. Szép lesz.

Én nem érzem azt, hogy a BL-ben botlana a Liverpool. Az szerintem menni fog nekik, legalábbis a mostani körben.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum március 08, 2021, 19:21:13
Reméljük jól számoltam, és a többség tényleg a West Ham győzelmét írta.

Jöhet a szurkolás! :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum március 08, 2021, 19:40:31
Megfejthetetlen, hogy mi történik Liverpoolban; ami tény, hogy jelenleg egy gyász az egész csapat :bash:
Oké, hogy sérülések, de azok maximum az alól adhatnak felmentést, hogy nem tud menni a csapat a Cityvel és mondjuk a top csapatok legyőznek minket (néha). De jelenleg nem ez van, hiszen most mindenki üt rajtunk egyet :laugh:
Bármilyen összeesküvés-elméletre vevő vagyok ;D (Szerintem azzal nem lehet takarózni, hogy szinte mindog más a kezdő védőpáros és egyesek túl vannak pörgetve elöl. Azért nem a szénbányában dolgoznak napi 12 órát)

Természetesen továbbra is csak a Pool! Y.N.W.A. :smitten:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: chabialonso Dátum március 08, 2021, 19:55:31
Idézetet írta: Latzka Dátum március 08, 2021, 19:40:31

A Gerardot  edzőnek támogató klán áll minden mögött, de nem merik Kloppot csak úgy szimplán meneszteni. Ezért mindent bevetnek . Felbérelt karibi vodoo sámánokkal irányítják a játékosokat, hogyan mozogjanak pályán. Varázslóik le is betegítik őket akikkel nem bírnak a babáikkal.
Ez meg is fog látszani a Lipcse elleni meccsen is majd ahogy elugornak a védőik a kapu elől.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum március 08, 2021, 23:14:12
Idézetet írta: Latzka Dátum március 08, 2021, 19:40:31
Megfejthetetlen, hogy mi történik Liverpoolban; ami tény, hogy jelenleg egy gyász az egész csapat :bash:
Oké, hogy sérülések, de azok maximum az alól adhatnak felmentést, hogy nem tud menni a csapat a Cityvel és mondjuk a top csapatok legyőznek minket (néha). De jelenleg nem ez van, hiszen most mindenki üt rajtunk egyet :laugh:
Bármilyen összeesküvés-elméletre vevő vagyok ;D (Szerintem azzal nem lehet takarózni, hogy szinte mindog más a kezdő védőpáros és egyesek túl vannak pörgetve elöl. Azért nem a szénbányában dolgoznak napi 12 órát)

Természetesen továbbra is csak a Pool! Y.N.W.A. :smitten:

Osszeeskuves elmeletnek itt van ez a Mirror-ban jelent meg ez a cikk a fizetesekrol  Januar 6-dikan https://www.mirror.co.uk/sport/football/news/every-liverpool-players-2019-20-21190109

es ugye akkoriban igy nézett ki a tabella    :D :D

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: balakal Dátum március 08, 2021, 23:33:39
Mondjuk a cikk 2020-as, a tabellád pedig 2021-es, szóval gyorsan megbukott az elmélet  :D

Idézetet írta: sunik29 Dátum március 08, 2021, 23:14:12
Osszeeskuves elmeletnek itt van ez a Mirror-ban jelent meg ez a cikk a fizetesekrol  Januar 6-dikan https://www.mirror.co.uk/sport/football/news/every-liverpool-players-2019-20-21190109

es ugye akkoriban igy nézett ki a tabella    :D :D

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: sunik29 Dátum március 08, 2021, 23:43:44
Tenyleg :D   :D  de ilyen apróságon nem kell felakadni  ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum március 09, 2021, 08:05:21
Idézetet írta: sunik29 Dátum március 08, 2021, 23:14:12
Osszeeskuves elmeletnek itt van ez a Mirror-ban jelent meg ez a cikk a fizetesekrol  Januar 6-dikan https://www.mirror.co.uk/sport/football/news/every-liverpool-players-2019-20-21190109

es ugye akkoriban igy nézett ki a tabella    :D :D

Melyik oldal ez, ahol be lehet állítani 'dátumra' a tabellát?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum március 09, 2021, 13:48:05
Reméljük jól számoltam, és a többség tényleg a West Ham győzelmét írta.

Jöhet a szurkolás! :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: pckontar Dátum március 09, 2021, 16:17:09
Üdv!
Nagyon szépen köszönöm!
Örülök,hogy nyertem!
Laci
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum március 09, 2021, 19:52:19
Premier League: Újabb lépés a bajnoki cím felé (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-ujabb-lepes-a-bajnoki-cim-fele)

Kötelező győzelem előtt Guardiola csapata. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-ujabb-lepes-a-bajnoki-cim-fele)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum március 12, 2021, 18:41:01
Premier League: Bielsa meg akarja tréfálni Tuchelt (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-bielsa-meg-akarja-trefalni-tuchelt)

Leeds - Chelsea összecsapás. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-bielsa-meg-akarja-trefalni-tuchelt)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum március 12, 2021, 19:59:30
Arsenal - Spurs: Írd meg mire fogadjak, és nyerhetsz! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/arsenal-spurs-ird-meg-mire-fogadjak-es-nyerhetsz)

Maguk alatt lévők derbiznek. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/arsenal-spurs-ird-meg-mire-fogadjak-es-nyerhetsz)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum március 13, 2021, 20:24:54
A Liverpoolnak olyan gyatra idénye van, hogy sajnos egyes szurkolói (én :laugh:) tudnak kárörvendeni egy Everton hazai vereségnek a Palace ellen, sorry :laugh:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum március 14, 2021, 16:07:09
Köszönöm a tippeket!

Ha jól számoltam, akkor az over nyerte a szavazást, ezek után jöhet a szurkolás!
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: RedMunchen2010 Dátum március 14, 2021, 18:14:50
Laaaamelaaaaaa! Mekkora golt lott, fantasztikus!!!  Reguilon reakcioja a legjobb.  ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum március 14, 2021, 19:07:15
(https://media2.giphy.com/media/obV1doB2fnAaT2h67z/giphy.gif)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum március 15, 2021, 08:38:30
Sorsolás nyertese: @lencsab

Gratulálok, privátban megbeszéljük az utalás részleteit. Többieknek köszönöm a részvételt, tippeljetek legközelebb is!
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum március 15, 2021, 22:57:11
https://twitter.com/i/status/1371578929392324617

Lehet Rui Patricio szezonjának is vége  :-\
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum március 19, 2021, 18:19:44
FA-kupa: Vizsgáljuk a hétvégi kínálatot (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/fa-kupa-vizsgaljuk-a-hetvegi-kinalatot)

Pályán lesz a Manchester City vagy épp a Chelsea is. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/fa-kupa-vizsgaljuk-a-hetvegi-kinalatot)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum március 20, 2021, 09:09:12
Premier League: Kalapáccsal és ágyúval készítek fogadást (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-kalapaccsal-es-agyuval-epitek-fogadast)

Nem ez lett életem szelvénye. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-kalapaccsal-es-agyuval-epitek-fogadast)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum március 21, 2021, 16:21:02
Jesse Lingardnak nagyon jótt lett a váltás.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum március 21, 2021, 16:25:28
Több százan nézik Youtube-on, ahogy ez a két szimpatikus fiatalember nézi és beszél az Arsenal meccsről. :D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum március 21, 2021, 16:32:46
Kevés labdabirtoklásból 17 perc alatt meglettek a gólok, aztán játsszál csak Arsenal.

Jók ezek a live statok a közvetítések során.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum április 02, 2021, 18:43:04
Dobogótól távoli szomorú rangadó lehet overes (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/dobogotol-tavoli-szomoru-rangado-lehet-overes)

Arsenal - Liverpool összecsapás. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/dobogotol-tavoli-szomoru-rangado-lehet-overes)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum április 02, 2021, 20:07:06
Aston Villa - Fulham: Óvatos tipp csontzenére (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/aston-villa-fulham-ovatos-tipp-csontzenere)

Rámegyek a lapokra, vajon tévút lesz? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/aston-villa-fulham-ovatos-tipp-csontzenere)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum április 04, 2021, 21:22:01
Calvert-Lewin 2.35-ért lőhet gólt egyik kedvenc ellenfelének (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/calvert-lewin-235-ert-lohet-golt-egyik-kedvenc-ellenfelenek-)

Everton - Crystal Palace meccsen találhat be. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/calvert-lewin-235-ert-lohet-golt-egyik-kedvenc-ellenfelenek-)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 05, 2021, 11:09:38

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 5., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 05, 2021, 11:41:46

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 5., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum április 05, 2021, 21:56:44
Idézetet írta: TiB Dátum március 21, 2021, 16:21:02
Jesse Lingardnak nagyon jótt lett a váltás.

Ma is nagyon éli! :o
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum április 05, 2021, 23:00:32
Állítólag a tejtől van.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum április 08, 2021, 08:34:43
Ezt a könyvet az idei teljesítmény fényében le is kellett akciózni: https://kloppkiraly.hu/
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum április 09, 2021, 08:55:42
Manchester City - Leeds: Belefér a segélypont adása a mesternek (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/manchester-city-leeds-belefer-a-segelypont-adasa-a-mesternek)

Guardiola segít tanárának? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/manchester-city-leeds-belefer-a-segelypont-adasa-a-mesternek)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum április 09, 2021, 09:24:28
Sheffield - Arsenal: Lapokra fogadok 1.60-os oddsért (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/sheffield-arsenal-lapokra-fogadok-160-os-oddsert)

Bízva a legdurvább angol csapatban. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/sheffield-arsenal-lapokra-fogadok-160-os-oddsert)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum április 10, 2021, 15:54:33
Zsinórban 6 hazai PL vereség után mindjárt Liverpool - Aston Villa, a vendégek mágusa Grealish nem játszik. Illene, hogy végre megszakadjon ez a csúfos sorozat :laugh:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum április 10, 2021, 16:22:25
Az lesz, mint a City-nél 32 lövés, a Villa kétszer elmegy kontrával, aztán vág kettőt  ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum április 10, 2021, 19:44:15
Egyre jobban láthatóvá vált az elmúlt hónapokban és ma is nagyon jól látszott, hogy tényleg élet-halál harc folyik. Mivel a VAR nagyon veszélyezteti a játékvezetők kivételezett helyzetét a labdarúgáson belül, ezért a játékvezetők úgy döntöttek, hogy a politikában szinte mindennapossá vált lejárató kampányt átviszik a labdarúgásba és lejáratják a VAR-t.
Hatalmas szerencsét és óriási előnyt jelent a játékvezetők számára, hogy éppen ők kezelik a lejáratni kívánt ellenfelet. Vagyis ebből a szempontból nagyon könnyű dolgok van.
Az különösen nagy-nagy-nagy segítség a játékvezetők számára, hogy a VAR nem küldi el őket - a játékvezetőket - melegebb éghajlatra és a kedves jó anyukájukba.
:beerchug: :beerchug: :beerchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum április 10, 2021, 21:52:34
Premier League: Nem unatkozunk a hét utolsó napján (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-nem-unatkozunk-a-het-utolso-napjan)

Vasárnap több mérkőzésre is sor kerül az angol élvonalban, melyek közül most három találkozót veszünk elő, röviden átbeszélve. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-nem-unatkozunk-a-het-utolso-napjan)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum április 11, 2021, 15:48:37
Ma aztán különösen zenghet a SAINT-MAXIMIN song :laugh: :ok:

https://www.youtube.com/watch?v=Syu5rA74u1Q
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Pozzato Dátum április 11, 2021, 19:43:58
Befotlánkodom ide is, no offense Chelsea és Werner drukkerek, de ezt a videót nem tudom kihagyni. Nagyon fut mostanság az instán a Zidane és Mbappé reakció, erre is jó.  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=sDi2KrYcIoI
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 13, 2021, 13:18:07

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 19., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 13, 2021, 13:19:09

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 19., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 13, 2021, 13:20:13

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 13., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 13, 2021, 13:27:13

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 13., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum április 15, 2021, 13:57:32
Több mint száz alkalommal kapcsoltak el a pályáról a hétvégi Tottenham Hotspur–Manchester United Premier League-rangadó során az iráni állami televízió közvetítésében.

Minderről pedig – természetesen akaratán kívül – a találkozó egyik játékvezetői asszisztense, Sian Massey-Ellis tehetett, aki a szabályoknak megfelelően térd fölött végződő rövidnadrágban látta el a feladatát.

Csakhogy iránban a szigorú iszlám jog (saria) értelmében nők nem mutatkozhatnak nyilvános helyen úgy, hogy látszik a térdük, illetve szabadon van a hajuk.

Massey-Ellis mindkét szabályt "megszegte", így egyértelmű volt, hogy nem kerülhet képernyőre. És nem is került: az éber adásrendező száznál többször kapcsolt el a pályáról, és mutatotta a Spurs stadionja körüli londoni utcaképet.

A találkozó iráni kommentátora is érezhette, hogy ez talán túlzás (még, ha a jognak meg is felelt), mert a lefújás után úgy búcsúzott, hogy reméli, a nézők élvezték a londoni városnézést.

Nem ez az első hasonló eset persze az iráni tévé történetében: 2018-ban például az AS Roma–Barcelona BL-negyeddöntőben az olasz csapat címerét takarták ki, mert az egy kölykeit szoptató anyafarkast ábrázol.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum április 16, 2021, 08:09:48
Everton - Tottenham (péntek, április 16., 21:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

Dominic Calvert-Lewin szerzi az elsõ gólt 7.00

Heung-Min Son szerzi az első gólt 7.00

Harry Kane legalább 2 gólt szerez 9.25

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum április 16, 2021, 14:01:34
Chelsea - Manchester City: Duplázót fizetnek a gólok (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/chelsea-manchester-city-duplazot-fizetnek-a-golok)

BL-izgalmak után FA-kupa jön a csapatoknak! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/chelsea-manchester-city-duplazot-fizetnek-a-golok)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 19, 2021, 12:16:33

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 19., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum április 19, 2021, 12:41:56
Jose Mourinho lett a Szuperliga első menesztett menedzsere. Zajlik az élet.

Tottenham Hotspur
@SpursOfficial

"The Club can today announce that Jose Mourinho and his coaching staff Joao Sacramento, Nuno Santos, Carlos Lalin and Giovanni Cerra have been relieved of their duties."
https://twitter.com/SpursOfficial/status/1384082806209355779
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum április 19, 2021, 13:29:15
A közösségi médiában futótűzként terjed az egyelőre ellenőrizetlen pletyka: a portugált valójában azért rúgták ki ily hirtelenséggel, mert hétfőn nem volt hajlandó edzést vezényelni a csapatnak, tiltakozásul a Tottenham Hotspur Szuperliga-csatlakozási terve ellen!

Én eddig is bírtam, de ha ez igaz, akkor még inkább :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum április 19, 2021, 13:56:21
Idézetet írta: Latzka Dátum április 19, 2021, 13:29:15
A közösségi médiában futótűzként terjed az egyelőre ellenőrizetlen pletyka: a portugált valójában azért rúgták ki ily hirtelenséggel, mert hétfőn nem volt hajlandó edzést vezényelni a csapatnak, tiltakozásul a Tottenham Hotspur Szuperliga-csatlakozási terve ellen!

Én eddig is bírtam, de ha ez igaz, akkor még inkább :ok:
Ő egy zseni. Na nem az edzői kvalitásai miatt, mert a foci már jó 10-15 éve elment mellette, de azóta is kiveszi belőle a nagy lóvét.
Én nem kedvelem, amikor ég a ház, mindig rátolta a felelősséget a játékosokra, közben meg olyan szar focit játszatott mindenütt, hogy elakad a szó az emberben.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum április 19, 2021, 14:23:30
Idézetet írta: zbking Dátum április 19, 2021, 13:56:21
Ő egy zseni. Na nem az edzői kvalitásai miatt, mert a foci már jó 10-15 éve elment mellette, de azóta is kiveszi belőle a nagy lóvét.
Én nem kedvelem, amikor ég a ház, mindig rátolta a felelősséget a játékosokra, közben meg olyan szar focit játszatott mindenütt, hogy elakad a szó az emberben.

A Chelsea I. időszakot mindenképpen és az Intert is azért kivenném a mindenüttből, de azt adom, hogy onnantól valóban eléggé nézhetetlen focit játszottak a csapatai.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum április 19, 2021, 14:42:02
Idézetet írta: Latzka Dátum április 19, 2021, 14:23:30
A Chelsea I. időszakot mindenképpen és az Intert is azért kivenném a mindenüttből, de azt adom, hogy onnantól valóban eléggé nézhetetlen focit játszottak a csapatai.
igen, jogos
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 21, 2021, 14:15:54

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 21., 14:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 21, 2021, 14:18:42

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 21., 14:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum április 22, 2021, 19:28:34
Ex-szuperligásnak rúgna gólt az Everton (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ex-szuperligasnak-rugna-golt-az-everton)

Pénteki esti rangadó a 9. helyért. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ex-szuperligasnak-rugna-golt-az-everton)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum április 23, 2021, 08:10:52
Arsenal - Everton (péntek, április 23., 21:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

Eddie Nketiah szerzi az elsõ gólt  7.25

Richarlison szerzi az első gólt 10.50

James Rodriguez szerzi az elsõ gólt    14.00

Bukayo Saka szerzi az első gólt    9.00

Gabriel Martinelli szerzi az elsõ gólt   8.25

Gylfi Sigurdsson gólt szerez  5.50

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum április 23, 2021, 08:14:42
Leeds United - Manchester United (vasárnap, április 25., 15:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

Marcus Rashford szerzi az elsõ gólt 8.25

Mason Greenwood gólt szerez: 1,5 gól felett   19.00

Stuart Dallas gólt szerez 6.75

Bruno Fernandes szerzi az első gólt   6.25

Mason Greenwood szerzi az első gólt   9.50

Patrick Bamford szerzi az első gólt   7.75

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum április 23, 2021, 21:36:11
De most akkor hülyeség erre az 1.64-re fogadni? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/de-most-akkor-hulyeseg-erre-az-164-re-fogadni)

Ír focira tenném a pénzem. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/de-most-akkor-hulyeseg-erre-az-164-re-fogadni)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum április 24, 2021, 19:55:21
Szuperligásokat büntet Bielsa, jöhet a következő? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/szuperligasokat-buntet-bielsa-johet-a-kovetkezo)

Leeds United hazai pályán a Manchester Uniteddel szemben. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/szuperligasokat-buntet-bielsa-johet-a-kovetkezo)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 26, 2021, 11:35:36

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 26., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 26, 2021, 11:37:07

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 26., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum április 26, 2021, 12:17:00

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: április 26., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum április 27, 2021, 15:00:30
A koronavírus egyik angliai hatása:

Koronavírus: több mint 45 millió fontot veszített a Liverpool
https://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/koronavirus-tobb-mint-45-millio-fontot-veszitett-a-liverpool-2823173?utm_content=bufferd2d58&utm_medium=page&utm_source=nsofb&utm_campaign=nsofb&fbclid=IwAR0g4eje4FnHvvsZ-0wWSaKhyvZuM4Mxmq92-YJnRPj91EIS4TzRy2QunBs
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum április 30, 2021, 18:30:58
Manchester United - Liverpool (vasárnap, május 2., 17:30CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

Marcus Rashford szerzi az elsõ gólt 10.50

Mason Greenwood gólt szerez   5.00

Paul Pogba gólpasszt ad   9.00

Roberto Firmino gólt szerez 4.75

Bruno Fernandes szerzi az első gólt   7.75
 
Mohamed Salah szerzi az első gólt   6.00

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum május 02, 2021, 18:21:52
Manchester United v Liverpool: Kick-off delayed after fans protest on Old Trafford pitch
Last updated on26 minutes ago26 minutes ago

https://www.bbc.com/sport/football/56960091
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum május 02, 2021, 18:39:34
Azonnal jóváírnám a Liverpoolnak a 3 pontot, aztán lehet tüntetgetni tovább.  :redchug:

Közben el is halasztják, WOW  ;D Legalább megpihentetem a szemem a Barca meccs előtt
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum május 02, 2021, 18:48:21
Idézetet írta: oakland23 Dátum május 02, 2021, 18:39:34
Azonnal jóváírnám a Liverpoolnak a 3 pontot, aztán lehet tüntetgetni tovább.  :redchug:
Ha holnap nem lesz lejátszva, akkor sajna nem nagyon van normális időpontot kapni a meccs potlasara
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum május 03, 2021, 08:05:40
Bár a bet365 ma 16:00-ra írta ki a meccset egyre valószínütlenebb, hogy ma lejátszanák a mérkőzést. Az éjjel a Poolosok hazautaztak a hotelből, s mivel eléggé zsúfolt a szezon végéig a naptár, kérdés, hogy le lesz-e játszodva a mérkőzés. Szerintetek mi lesz?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum május 03, 2021, 13:38:53
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum május 03, 2021, 08:05:40
Bár a bet365 ma 16:00-ra írta ki a meccset egyre valószínütlenebb, hogy ma lejátszanák a mérkőzést. Az éjjel a Poolosok hazautaztak a hotelből, s mivel eléggé zsúfolt a szezon végéig a naptár, kérdés, hogy le lesz-e játszodva a mérkőzés. Szerintetek mi lesz?

Csütörtökön a Unitednak EL-visszavágó. Emiatt se lesz egyelőre semmi.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum május 03, 2021, 13:46:31
Idézetet írta: SPF Admin Dátum május 03, 2021, 13:38:53
Csütörtökön a Unitednak EL-visszavágó. Emiatt se lesz egyelőre semmi.
Úgy nézz ki, hogy a Pool naptárát szabják át egy kicsit, hogy be lehessen fértetni az elmaradt mérkőzést. Elég amatőr volt, mind a szervezők részéről, hogy nem tudtak megfékezni egy jó előre kitervelt tüntetést, illetve a PL részéről is, hogy lassan egy napja probálják ki matekezni, mikor lehessen újra programálni. Mindezek után, a MU állítólag semmilyen büntetést nem fog kapni, hiszen ők nem ártottak semmilyen PL szabályzatnak. Vicc...
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Admin Dátum május 03, 2021, 13:51:04
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum május 03, 2021, 13:46:31
Úgy nézz ki, hogy a Pool naptárát szabják át egy kicsit, hogy be lehessen fértetni az elmaradt mérkőzést. Elég amatőr volt, mind a szervezők részéről, hogy nem tudtak megfékezni egy jó előre kitervelt tüntetést, illetve a PL részéről is, hogy lassan egy napja probálják ki matekezni, mikor lehessen újra programálni. Mindezek után, a MU állítólag semmilyen büntetést nem fog kapni, hiszen ők nem ártottak semmilyen PL szabályzatnak. Vicc...

Milyen büntetést szabnál ki? Pénzbírság?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum május 03, 2021, 13:57:21
Idézetet írta: SPF Admin Dátum május 03, 2021, 13:51:04
Milyen büntetést szabnál ki? Pénzbírság?
Elfogultság is beszél belőlem, de én a zöldasztalnál elért eredmény + pénzbüntetés ami elfogadható lenne. Szervezői kötelezettség, hogy biztonságos körülmények között mérkőzést lehessen rendezni, nem egy ad hoc jellegű tüntetés volt, hanem hosszas közösségi médiás szerveződés eredménye volt a tegnapi balhé, amire számítani lehetett. Most szerencsére nincs ez a helyzet, de ha pl. a MU játszana az FA kupában is, akkor nem lenne fizikai idő a mérkőzés újraprogramálására.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum május 03, 2021, 14:12:03
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum május 03, 2021, 13:57:21
Elfogultság is beszél belőlem, de én a zöldasztalnál elért eredmény + pénzbüntetés ami elfogadható lenne. Szervezői kötelezettség, hogy biztonságos körülmények között mérkőzést lehessen rendezni, nem egy ad hoc jellegű tüntetés volt, hanem hosszas közösségi médiás szerveződés eredménye volt a tegnapi balhé, amire számítani lehetett. Most szerencsére nincs ez a helyzet, de ha pl. a MU játszana az FA kupában is, akkor nem lenne fizikai idő a mérkőzés újraprogramálására.
Én MU szimpatizáns vagyok, mert a nagyobbik fiam 8 evesen kitalalta, hogy Mu drukker lesz, de ezt en is igy gondolom: sima 3-0 Liverpool kellett volna, rendezesi hiba, meg kell oldani.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Experte Dátum május 03, 2021, 14:42:11
Én azon a véleményen vagyok, hogy megérdemlik azok a klubok akik a tulajdonosi kör ténykedése miatt ill. a szurkolók teljes kizárásával "okot szolgáltatnak tüntetésre" és bár az erőszak nem megoldás de néha kell valami ami kizökkenti ezeket a "páholyban ülő érinthetetlennek hitt milliárdosokat" a nagy nyugalmukból! Mégha itt a tüntetők nem is biztos, hogy csak szimpla szurkolók hanem esetleg huligánok is voltak!
"Megértjük és tiszteletben tartjuk a szurkolók érzéseit, de tiltakozunk az erőszak, a károkozás, a jogsértés minden formája ellen, különösen most, a COVID19 vírus tükrében. A szurkolók több lehetőségük is van, hogy kifejezzék a véleményüket, de a mai, kisebb csoport tettét semmi sem igazolhatja. Együttérzünk a rendőrökkel és a rendezőkkel, akiknek meg kellett birkózniuk ezzel a veszélyes helyzettel, amelynek nincs helye a futballban. A szurkolóink szenvedélyesen szeretik a klubot, és teljes mértékben elismerjük a véleménynyílvánításhoz és a békés tiltakozáshoz való jogukat." - ez a nyilatkozat a klubb részéről meg vicc.... COVID-ra hivatkozni meg más véleménynyilvánítás?? Ugyan már, talán egy vagy akár 100 szurkolói tiltakozó levéllel foglalkoznának!?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LosGabos Dátum május 03, 2021, 22:37:39
Nagyon jó cikk.  :ok:

https://rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2021/05/03/alan-shearer-portre-southampton-blackburn-newcastle-premier-league-hiressegek-csarnoka/
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LosGabos Dátum május 04, 2021, 21:47:54
Akik nem MU fanok és nem követik napi szinten a klub életét, azoknak egy jó összegzés a vasárnapi botrány okairól.

https://rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2021/05/04/manchester-united-tuntetes-glazer-csalad-tulajdonosok-liverpool-derbi-halasztas/
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum május 06, 2021, 09:14:21
Érthető 1.40-es szorzó, a Rókák az ilyet meg szokták oldani (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ertheto-140-es-szorzo-a-rokak-az-ilyet-meg-szoktak-oldani)

Róka fogna Szarkát. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/ertheto-140-es-szorzo-a-rokak-az-ilyet-meg-szoktak-oldani)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum május 06, 2021, 10:09:55
Manchester City - Chelsea: BL-döntő főpróbája? Kommentelj és nyerhetsz! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/manchester-city-chelsea-bl-donto-foprobaja-kommentelj-es-nyerhetsz)

Te tippelj, én fogadok, és tiéd lehet a pénz! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/manchester-city-chelsea-bl-donto-foprobaja-kommentelj-es-nyerhetsz)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum május 06, 2021, 10:45:21
Úgy nézz ki elég büntetés lesz MU-nak az újraprogramált MU-Pool meccsel létrejött új versenynaptár: ma játszanak Romában, vasárnap Aston Villa ellen, kedd Leicester ellen, és csütörtökön Pool ellen. Elég durva menetrendnek néznek elébe, bár ha hozzák a Villa és a Leicester elleni bajnokikat, akkor gyakorlatilag a maradék három meccset el is lehet engedni, mert zsebben lesz a második hely, és lehet készülni az EL döntőre.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum május 07, 2021, 10:42:37
Leeds United - Tottenham (szombat, május 8., 13:30CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

Gareth Bale szerzi az első gólt 6.50

Harry Kane szerzi az első gólt   5.00

Stuart Dallas gólt szerez   6.75

Patrick Bamford szerzi az első gólt 7.50

Gareth Bale gólt szerez: 1,5 gól felett   11.00 

Heung-Min Son szerzi az első gólt  7.00

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum május 07, 2021, 11:05:59
Manchester City - Chelsea (szombat, május 8., 18:30CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten   

Kevin de Bruyne szerzi az első gólt   9.50 

Mason Mount gólt szerez   7.25   

Timo Werner szerzi az első gólt   10.50 

Phil Foden szerzi az elsõ gólt 9.50 

Kai Havertz szerzi az első gólt   12.00   

Riyad Mahrez gólt szerez 4.25

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csatarid Dátum május 07, 2021, 22:33:32
No komment ez a meccs  :redchug: :bash:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: peshark Dátum május 08, 2021, 19:20:18
Kellemetlen, amikor Panenkanal kozepen marad a kapus es alig varta Mendy, hogy vegre odaerjen a labda es mehessen tovabb a jatek... ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum május 09, 2021, 15:15:08
Fulham - Burnley: Háromszor emeli a bíró, mindjárt 1.68-as odds (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/fulham-burnley-haromszor-emeli-a-biro-minjart-168-as-odds)

Az nekem csak jó, ha nem bír magával a bíró. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/fulham-burnley-haromszor-emeli-a-biro-minjart-168-as-odds)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 10, 2021, 12:57:02

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 10., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 10, 2021, 12:58:42

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 10., 12:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum május 11, 2021, 06:47:11
Chelsea - Arsenal(szerda, május 12., 21:15CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten   

Kai Havertz szerzi az első gólt   7.20   

Nicolas Pepe szerzi az első gólt   13.20 

Mason Mount gólpasszt ad  4.60   

Hakim Ziyech gólt szerez  4.40 

Mason Mount szerzi az első gólt 9.40   

Emile Smith Rowe gólt szerez    10.50

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum május 12, 2021, 09:38:58
Mi lesz a rangadón? Tippelj kommentben, és tiéd a nyeremény! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/mi-lesz-a-rangadon-tippelj-kommentben-es-tied-a-nyeremeny)

Manchester United elleni meccs kapcsán egy kis játék. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/mi-lesz-a-rangadon-tippelj-kommentben-es-tied-a-nyeremeny)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 13, 2021, 09:39:09

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 13., 09:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 13, 2021, 10:53:54

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 13., 10:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum május 13, 2021, 19:26:58
Idézetet írta: SPF Előzetes Dátum május 12, 2021, 09:38:58
Mi lesz a rangadón? Tippelj kommentben, és tiéd a nyeremény! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/mi-lesz-a-rangadon-tippelj-kommentben-es-tied-a-nyeremeny)

Manchester United elleni meccs kapcsán egy kis játék. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/mi-lesz-a-rangadon-tippelj-kommentben-es-tied-a-nyeremeny)

Overezne a többség!

Jöhet a szurkolás a gólokért, közben sajnos esett a szorzó, így kisebb lett az esetleges nyeremény.

(https://i.imgur.com/vM6Ujp1.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum május 14, 2021, 10:15:12
Ezt most itt hagyom, mert mi Pool drukkerek ebben a szezonban nem sokszor verhettük a répát ;D

https://www.youtube.com/watch?v=7Exob0iDI4w

1. gól amúgy nem értem miért nem öngól ???

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum május 14, 2021, 10:21:02
Idézetet írta: Latzka Dátum május 14, 2021, 10:15:12
Ezt most itt hagyom, mert mi Pool drukkerek ebben a szezonban nem sokszor verhettük a répát ;D

https://www.youtube.com/watch?v=7Exob0iDI4w

1. gól amúgy nem értem miért nem öngól ???
mivel gólba tartó lövésbe állt bele Phillips, szerintem ha nem ér bele tiszta gól, nagyon jól eltalált külsős lővés volt Fernandestől.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum május 14, 2021, 14:32:46
Idézetet írta: Chan Dátum május 13, 2021, 19:26:58
Overezne a többség!

Jöhet a szurkolás a gólokért, közben sajnos esett a szorzó, így kisebb lett az esetleges nyeremény.

(https://i.imgur.com/vM6Ujp1.jpg)

Sorsolás nyertes: @Giggs

Gratulálok neki, és a többségnek is, jó volt a tipp! :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum május 15, 2021, 10:22:27
Chelsea - Leicester (szombat, május 15., 18:15CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten   

Hakim Ziyech szerzi az első gólt   10.50   

Jamie Vardy szerzi az első gólt   8.80 

Mason Mount gólt szerez   4.80     

James Maddison gólt szerez  6.80   

Timo Werner szerzi az első gólt 6.80   

Kelechi Iheanacho szerzi az első gólt    8.25

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum május 16, 2021, 19:29:21
Alisson :great: :kiss2: :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: RedMunchen2010 Dátum május 16, 2021, 19:31:06
Idézetet írta: Latzka Dátum május 16, 2021, 19:29:21
Alisson :great: :kiss2: :redchug:

Mintha egesz eleteben ezt gyakorolta volna.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: TiB Dátum május 16, 2021, 20:07:50
(https://media.giphy.com/media/HPHD62bbxR3k0CBm1L/giphy.gif)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum május 16, 2021, 20:16:31
Biztos van, aki nem tudja :'(

2021.02.25.
Gyászol a Liverpool brazil kiválósága, Alisson Becker, akinek édesapja 57 évesen vízbe fulladt – számolt be róla az ESPN csütörtök reggel.
A ,,vörösök" remek kapusának édesapját azt követően nyilvánították eltűntnek, hogy úszni indult brazíliai otthonának közelében.
Az ESPN brazil rendőrségi forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy helyi idő szerint egy perccel éjfél előtt megtalálták José Becker holttestét, nem gyanítanak idegenkezűséget a haláleset kapcsán.

Egy parányit most visszaadott az élet ???
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum május 16, 2021, 20:23:11
Idézetet írta: Latzka Dátum május 16, 2021, 20:16:31
Biztos van, aki nem tudja :'(

2021.02.25.
Gyászol a Liverpool brazil kiválósága, Alisson Becker, akinek édesapja 57 évesen vízbe fulladt – számolt be róla az ESPN csütörtök reggel.
A ,,vörösök" remek kapusának édesapját azt követően nyilvánították eltűntnek, hogy úszni indult brazíliai otthonának közelében.
Az ESPN brazil rendőrségi forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy helyi idő szerint egy perccel éjfél előtt megtalálták José Becker holttestét, nem gyanítanak idegenkezűséget a haláleset kapcsán.

Egy parányit most visszaadott az élet ???
Alisson: "I hope my father is watching and celebrating somewhere."

(https://scontent.fotp7-2.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/187269097_1754486908071215_1496886229335583997_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Scfjp1EtTF0AX-SkxEI&_nc_ht=scontent.fotp7-2.fna&oh=890cf98856578417fab9fac6a6a9ec01&oe=60C6E440)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Chan Dátum május 16, 2021, 21:06:31
Nagyon hatékony védőanyag.

(https://i.imgur.com/oQOTh7o.jpg)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum május 17, 2021, 08:43:16
Premier League: Salah gólkirályi címe 1.67-ért játszható (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-salah-golkiralyi-cime-167-ert-jatszhato)

Végül kerül egy trófea a Liverpoolhoz? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-salah-golkiralyi-cime-167-ert-jatszhato)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Előzetes Dátum május 17, 2021, 10:15:32
Premier League: Melyik csapatokat tippeled top4-be? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-melyik-csapatokat-tippeled-top4-be)

Leicester City, Chelsea és Liverpool hármas versenyfutása. Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/premier-league-melyik-csapatokat-tippeled-top4-be)

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Experte Dátum május 17, 2021, 11:55:00
Idézetet írta: TiB Dátum május 16, 2021, 20:07:50
(https://media.giphy.com/media/HPHD62bbxR3k0CBm1L/giphy.gif)

Hát félelmetes.... valóban hihetetlen "csatárokat megszégyenítő" mozdulattal fejelt gólt.. mintha mindig ezt csinálná... :great:
Épkézláb kaput eltaláló lövése, helyzete nem volt a Pool-nak a végjátékban erre Alisson felmegy és az utolsó pillanatban megmutatta, hogy kell csinálni... :great:
Ha bejutnak a TOP4-be akkor az Neki köszönhető! :great:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum május 18, 2021, 10:43:50
Hurricane, remélem a válogatottban nyerni fogsz valamit :ok:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum május 18, 2021, 11:05:09
Chelsea - Leicester (kedd, május 18., 21:15CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten   

Jamie Vardy szerzi az első gólt   10.50

Kai Havertz szerzi az első gólt   7.50     

Youri Tielemans gólt szerez    10.50     

Mason Mount gólt szerez  4.75   

James Maddison gólpasszt ad   9.00   

Kelechi Iheanacho szerzi az első gólt    9.50

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 18, 2021, 12:22:46

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 18., 12:00CET

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: RedMunchen2010 Dátum május 18, 2021, 21:36:09
Werner-Tielemans esetet miert nem neztek vissza? Ha a 16-oson kivul lett volna, s 'csak' veszelyes szabad lehetett volna akkor ertem, de itt ugy lattam, hogy a boxon belul volt.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum május 18, 2021, 21:39:20
Nincs ennél egyértelműbb büntető. Hihetetlen Dean és a VAR intézménye
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum május 18, 2021, 21:55:28
Ami idén az angol bajnokságban folyik játékvezetés szempontjából az a VAR nyílvános szabotálása. Nincs olyan forduló, hogy valami egyértelmű hiba felett siklott volna el az éppen aktuális játékvezető delegáció. Csúfság, ennél egyértelműbb tizenegyes a világon nincs, ami most volt Wernernek.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: NFCKR Dátum május 18, 2021, 21:58:46
Nem tudja valaki, hanyas volt a Brighton oddsa 0-2-nél, mondjuk a 49. percben?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: RedMunchen2010 Dátum május 18, 2021, 22:15:59
Idézetet írta: NFCKR Dátum május 18, 2021, 21:58:46
Nem tudja valaki, hanyas volt a Brighton oddsa 0-2-nél, mondjuk a 49. percben?

Delutan bejelentettek, hogy Mansour sejk fizeti a szurkolok utjat a BL dontore, erre 2-0-rol elveszitik a meccset. Erdekes.  ;D Mindenesetre a gesztust ertekelem.  :ok:

En szurkolok a Leicesternek, hogy ketszer ne bukjanak el a finisben, de itt csak a Chelsea focizik, a bunteto meg teljesen egyertelmu.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum május 18, 2021, 22:18:21
Chelsea tizi 4.14-ért fogadható az orosz irodáknál, egész jónak tűnik. Ez a buzi Dean tartozik nekik eggyel

*ez a korai gól nem kedvez a tizinek  :(
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum május 18, 2021, 22:43:08
Idézetet írta: oakland23 Dátum május 18, 2021, 22:18:21
Chelsea tizi 4.14-ért fogadható az orosz irodáknál, egész jónak tűnik. Ez a buzi Dean tartozik nekik eggyel

*ez a korai gól nem kedvez a tizinek  :(

Csak megfújta a kopasz majom  ;D
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Experte Dátum május 18, 2021, 22:48:54
Hát a kopasz majom befújta!!! :great:
Azért szépen végigtolja a Chelsea kerül amibe kerül... addig gyömöszölték a sok meg nem adott gólt meg 11-est amíg valamit meg nem adtak!! :great: :bash:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Experte Dátum május 18, 2021, 22:53:49
Ezt szépen összehozták hátul... megvan a 2,5 over! :great:
Mekkora hiba Kovacictól! :(
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zsivany20 Dátum május 19, 2021, 10:39:30
Idézetet írta: Experte Dátum május 18, 2021, 22:53:49
Ezt szépen összehozták hátul... megvan a 2,5 over! :great:
Mekkora hiba Kovacictól! :(

Durva egyébként, hogy Kantét milyen nehéz pótolni... pedig egy kis szürke zongoracipelő... Kovacic jött be ugye a helyére, aki össze is hozott 11 labdavesztést 58 perc alatt... az kb 5percenként egy... Azon a poszton ez nem nagyon fér bele.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum május 19, 2021, 20:07:08
Már le se írom, hogy a Tottenham - Aston Villa meccs 11. perce környékén is elmaradt egy teljesen egyértelmű büntető. Ha én lettem volna Watkins, fogom magam aztán lesétálok a pályáról. Akkor talán lett volna valami, így megint minden megy úgy, ahogy eddig. És még azt hittem,  spanyol sporik a hülyék... Hát amit Pawson is művel, egy megye 3-as senkiházi spori is levezetné így a meccseket. Vicc
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Experte Dátum május 19, 2021, 20:55:22
Kiváncsi vagyok a Pool mai meccsére, vajon fojtatódik-e az izgalmak fokozása!?
Alisson megteremtette a lehetőséget a csapatnak, hogy TOP4-be érjen, kíváncsi vagyok a csatárok ma mennyit tesznek hozzá!?
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum május 19, 2021, 21:13:40
Idézetet írta: Experte Dátum május 19, 2021, 20:55:22
Kiváncsi vagyok a Pool mai meccsére, vajon fojtatódik-e az izgalmak fokozása!?
Alisson megteremtette a lehetőséget a csapatnak, hogy TOP4-be érjen, kíváncsi vagyok a csatárok ma mennyit tesznek hozzá!?

Csodát várok, Manétól jó játékot és gólt :laugh:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: oakland23 Dátum május 19, 2021, 21:51:58
Tettem a Liverpoolra, mondván csak nyernek, de már bánom. Mondjuk nézni nem is merem  :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum május 20, 2021, 08:49:35
Nagyott megy a Pool a szezon végén, úgy hogy a CB rangsorban a 6. és a 7. páros hozza le az utolsó 4 meccset. Valahogy hazai pályán 10 ezer ember előtt be kell húzni az utolsó meccset, és akkor valamilyen szinten jó zárása lehet ennek a pocsék szezonnak. :beerchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: chabialonso Dátum május 20, 2021, 11:07:18
Nagyon úgy fest, hogy a Tottenham mehet konferencia ligába bohóckodni, ha akar egyáltalán. A győzelmükkel most az EL-ben lehetnének , de nem , az már elúszott. A West Ham hazai pályán biztos szerez 1 pontot a Southampton ellen, és az EL hely  ott van .
Tottenham a Leicesterrel játszik, szóval ezek után azt hagyjuk.
Odaérhet még hetediknek az Everton, de ők a Citynél vendégeskednek, aztán lehet, hogy ők nagyon akarják a KL-t.
3 esélyes az Arsenal , ha veri hazain a Brightont.
Csak az a kérdés, hogy ezek a csapatok egy 3. szintű kupasorozatban akarnak -e energiát pazarolni?
Lehetnek érdekes eredmények az utolsó fordulóban.

Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum május 20, 2021, 13:10:25
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum május 20, 2021, 08:49:35
Nagyott megy a Pool a szezon végén, úgy hogy a CB rangsorban a 6. és a 7. páros hozza le az utolsó 4 meccset. Valahogy hazai pályán 10 ezer ember előtt be kell húzni az utolsó meccset, és akkor valamilyen szinten jó zárása lehet ennek a pocsék szezonnak. :beerchug:

Pontosan; ha összejön a BL, akkor az sok mindent feledtet; sőt igazából a szezon viszontagságait tekintve már-már siker :ok: A lelkesedéséért és a küzdenitudásáért emelem kalapom Phillips előtt (komálom), de összességében ettől a Nat - Rhys védőpárostól talán még a League Two-ban is találni jobbat.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zsivany20 Dátum május 21, 2021, 08:37:40
Idézetet írta: oakland23 Dátum május 19, 2021, 20:07:08
Már le se írom, hogy a Tottenham - Aston Villa meccs 11. perce környékén is elmaradt egy teljesen egyértelmű büntető. Ha én lettem volna Watkins, fogom magam aztán lesétálok a pályáról. Akkor talán lett volna valami, így megint minden megy úgy, ahogy eddig. És még azt hittem,  spanyol sporik a hülyék... Hát amit Pawson is művel, egy megye 3-as senkiházi spori is levezetné így a meccseket. Vicc

@oakland23  De oké, hogy a pályán rohangál egy vak... azok az emberek vajon mit művelnek, akik a VAR szobában vannak!?!?  :redchug:
Komolyan érthetetlen... de ez igaz a La Ligára is, sőt, a Serie A-ban is kegyetlen, hogy mi megy... pl a múltkor a Juve- Inter meccsen végig érdekes ítéletek voltak, de talán ordas hiba nem, egészen a meccset eldöntő ítéletig... Cuadrado nekiszaladt a védőjének és összeesett, majd a játékvezető gondolkodás nélkül tizit ítélt. Eleve nem volt fault, de ha nagyon akart ott valamit fújni, max kifelé lehetett rúgás... sőt, ha ott bármi is történt, ráadásul az a 16-oson kívül volt... Szóval büntető sehogy sem lehetett... És oké, hogy nagyon benézi a spori (itt sanszos, hogy be is akarta nézni), de az, hogy a VAR nem is vizsgálta, rá se szóltak a fülére, az nem tudom, hogy nevetséges, vagy inkább felháborító... nonszensz.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 21, 2021, 11:50:15

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 20., 09:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 21, 2021, 11:51:29

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 21., 09:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 21, 2021, 11:52:33

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 21., 09:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 21, 2021, 11:53:22

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 21., 09:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 21, 2021, 11:54:17

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 21., 09:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Karola Dátum május 21, 2021, 11:55:23

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: május 21., 09:00CET
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: LFCfanBoti Dátum május 21, 2021, 11:59:06
Idézetet írta: zsivany20 Dátum május 21, 2021, 08:37:40
@oakland23  De oké, hogy a pályán rohangál egy vak... azok az emberek vajon mit művelnek, akik a VAR szobában vannak!?!?  :redchug:
Komolyan érthetetlen... de ez igaz a La Ligára is, sőt, a Serie A-ban is kegyetlen, hogy mi megy... pl a múltkor a Juve- Inter meccsen végig érdekes ítéletek voltak, de talán ordas hiba nem, egészen a meccset eldöntő ítéletig... Cuadrado nekiszaladt a védőjének és összeesett, majd a játékvezető gondolkodás nélkül tizit ítélt. Eleve nem volt fault, de ha nagyon akart ott valamit fújni, max kifelé lehetett rúgás... sőt, ha ott bármi is történt, ráadásul az a 16-oson kívül volt... Szóval büntető sehogy sem lehetett... És oké, hogy nagyon benézi a spori (itt sanszos, hogy be is akarta nézni), de az, hogy a VAR nem is vizsgálta, rá se szóltak a fülére, az nem tudom, hogy nevetséges, vagy inkább felháborító... nonszensz.
Nyílvános csalás megy végbe mindenki szeme láttára. :redchug:
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum május 21, 2021, 18:19:49
Leicester - Tottenham (vasárnap, május 23., 17:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten   

Harry Kane szerzi az első gólt   6.50

Heung-Min Son gólt szerez    4.00   

Youri Tielemans gólt szerez   5.50

Kelechi Iheanacho szerzi az első gólt    5.50     

Gareth Bale szerzi az első gólt    9.00

Jamie Vardy szerzi az első gólt    6.00

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: SPF Infó Dátum május 21, 2021, 18:23:12
Liverpool - Crystal Palace (vasárnap, május 23., 17:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten   

Mohamed Salah szerzi az első gólt   3.75

Roberto Firmino szerzi az első gólt    6.75   

Mohamed Salah legalább 2 gólt szerez  11.00

Sadio Mané szerzi az első gólt   6.00     

Christian Benteke szerzi az első gólt    16.50

Wilfried Zaha gólt szerez   6.00

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum május 22, 2021, 13:09:03
Martial+Lingard + pénz ajánlat ment a Spursnek az MU-tól, de Kane a Citybe akar menni,amúgy a Spurs elfogadná...
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum május 22, 2021, 14:14:50
Idézetet írta: zbking Dátum május 22, 2021, 13:09:03
Martial+Lingard + pénz ajánlat ment a Spursnek az MU-tól, de Kane a Citybe akar menni,amúgy a Spurs elfogadná...

Biztosra akar menni a kupákat tekintve :)
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: zbking Dátum május 22, 2021, 14:18:46
Idézetet írta: Latzka Dátum május 22, 2021, 14:14:50
Biztosra akar menni a kupákat tekintve :)
igaza van, bár sztm a City-be nem passzol a játéka
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum május 23, 2021, 23:04:37
Amikor valakik lúzer bandát említenek a Leicester City FC kapcsán, akkor nem árt tudni azt is, hogy a Brendan Rodgers menedzser által irányított csapatok általában gyengén zárják a bajnokságokat.

Brendan Rodgers az utóbbi Premier League-idények utolsó 5 mérkőzésein:
Leicester 2020/2021: 15 megnyerhető pontból 4 megnyert pont
Leicester 2019/2020: 15 megnyerhető pontból 4 megnyert pont
Liverpool 2014/2015: 15 megnyerhető pontból 4 megnyert pont
Liverpool 2013/2014: 15 megnyerhető pontból 10 megnyert pont
Liverpool 2012/2013: 15 megnyerhető pontból 11 megnyert pont
Swansea 2011/2012: 15 megnyerhető pontból 8 megnyert pont
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: Latzka Dátum május 29, 2021, 20:53:40
Brentford - Swansea 2-0

Örülök, hogy végül a Brentford jutott fel, izgalmas csapat! Kivételesen NS-en volt fent korábban egy jó cikk róluk, dán projekt. Akár hozhatnak egy olyan üde színfoltot, mint a Leeds.
Cím: Re:Premier League 2020/21
Írta: csabax Dátum május 29, 2021, 23:19:31
Őszinte.

(https://scontent.fclj1-2.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/192670431_10159499291011941_1945080665667026892_n.jpg?_nc_cat=1&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Zf3QED9ch_gAX8MqlPf&_nc_ht=scontent.fclj1-2.fna&oh=5c26dfc03f92b623b16172846e3f7d4c&oe=60D6C8B9)