Vuelta a Espana 2019

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Unibeten 5-ös odds, hogy legalább 1 másodperc lesz a győztes és a 2. helyezett között. Szerintem simán van az a forgatókönyv, ahol ez jön. Én megdurrantottam, hátha beakad  :)

Vuelta a Espana: Jó az öreg a háznál

Képes megszerezni egy 39 éves versenyző a dobogót a spanyol háromhetes körversenyen? Olvasd tovább


17. szakasz

1. Gilbert
2. Bennett
3. Richeze
4. Theuns
5. Stybar

Érdekesen indul a szakasz; a mezőny harmada szökésben ;D
Az összetétel még érdekesebb; sprinterek (Bennett, Jakobsen, Degenkolb, Venturini stb..) vadak (Gilbert, Stybar) leszereplő hegyi mókusok (Chaves, Quintana) és Naioron kívül még két TOP10-es :o

Spanyoloknál bármi megtörténhet, meg sem lepődök már.  ;D
Nairo már csinált ilyet: akkor Contador volt a kezdeményező, Froome pedig az, akit megtört egy hasonló támadás után.

Elméletem:
Mai napi nagy támadást én annak tudom be, hogy már holnapra is gondolván kifárasszák a Jumbo-Visma segítőit, így egy csütörtöki nagyobb támadással megtörhetik őket és izolálhatják Roglicot. Lenne körülbelül 40 kilométer hegymenetük, hogy megtörjék a szlovént. Ez lenne a logikus lépés, de Unzué már csinált megannyi következetlen dolgot. Szóval az is lehet, teljesen más van a háttérben, szimplán csak két embert akarnak dobogóra (Nairo és Alejandro) vagy ki tudja..  ;D

Nagyon azt vettem észre, hogy a kerékpározás az elméletek és variációk sportja; hiszen tényleg annyi lehetőség ki tud alakulni, mint égen a csillag ::)

Viszont azt gondolom, hogy nyilván a Movistaron kívül minden top csapatnak nagyon ciki lenne, ha akárcsak 1 mp-t is hozna Quintana egy sík szakaszon.


Idézetet írta: Latzka Dátum szeptember 11, 2019, 14:57:46
Nagyon azt vettem észre, hogy a kerékpározás az elméletek és variációk sportja; hiszen tényleg annyi lehetőség ki tud alakulni, mint égen a csillag ::)

Viszont azt gondolom, hogy nyilván a Movistaron kívül minden top csapatnak nagyon ciki lenne, ha akárcsak 1 mp-t is hozna Quintana egy sík szakaszon.
Így, hogy elől van a Quick Step, Sunweb és az Ineos is, azért más a leányzó fekvése. Nem lenne túl kellemes, de ha megnézzük, elől bivalyerős, síkon jól menő versenyzők vannak:
- Tim Declercq: a belga óriás, az egyike a legalulértékeltebb bringásoknak, pedig síkon a világ egyik legjobb tempómenőjének számít, okkal ragaszkodik hozzá évek óta Lefevere
- Zdenek Stybar: azt hiszem, hogy őt nem kell bemutatni
- Rémi Cavagna: ő is azért nagyon tud menni síkon, top15-ös flat-es ő is
- Ian Stannard: kétszer nyert Omloopot úgy, hogy mögötte a komplett QS ment tempót, de nem tudták beérni..
- Owain Doull: pályás volt régebben, sprinternek képezték ki, de belőle inkább felvezető lett, illetve tempó menő
- Sam Bewley: Mitchelton tempósa, bár ő inkább saját magáért mehet majd a végén
- Nikias Arndt: felveztő és sprinter, de ő is hatalmas tempóra képes, mert jó kronós
- Imanol Erviti: a Movistar egyik síkmenője, akinek a feladata a nagy tempó az ilyen típusú szakaszokon
- Nelson Oliveira: dettó, szintén Movistar ilyen típusú versenyzője, ráadásul jó kronós is, nagy állóképességgel
- José Joaquín Rojas: sprinter volt, majd hegyi segítő lett (vagyis inkább dombos), de ő ilyen szakaszon parádés lehet

Szóval összességében ez 8-9 ember, egy komplett csapat, akik mind jók ilyen körülmények között. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a top embereknek (Quintana, Kelderman, Knox stb.), centit nem kellett menniük.
Az üldözőknél pedig a legnagyobb gond, hogy az Astanánál az a LL Sánchez van elől, aki ilyen sík üldözésben a legjobb lenne (többi hegyi segítő), Jumbo-Visma folyamatosan fogy, Martint nem láttam elől, többiek ilyen szakágban annyira nem jók (Gesink, Kuss és Powless). UAE-ben bízhatnak, azért Marcato vagy Molano nem rossz, de közel sem a szökevények szintje. Ezt komolyan benézte a Jumbo-Visma.

Nekem van egy olyan érzésem, hogy Movistar mozgósította minden helyi segítségét, hogy felmérjék a szakaszt oldalszél és minden egyéb szempontjából. A QS is hasonló csapat, rengeteget elemeznek, nem szoktak véletlenül 5-6 emberrel szökni, ők ilyenkor tudnak pár dolgot, amit mi nem látunk.

És közben izolálták Roglicot, nem maradt segítője. Hegy után pedig megállnak, nem mennek semmit, Roglic pedig kénytelen dolgozni, amivel holnapra fáradna..

Iszonyatosan buta az Astana szerintem. Ha most hagynák Roglicot egymagában dolgozni, holnapra teljesen megtörne és nyílt lenne az összetett. Ehelyett dolgozna helyette..

Ezt én sem értem pozzato, de lehet senki sem. Egyébként ez a Vuelta, egy szimpla szakasznak nézett ki ahol a végén valószínűleg nyer Sam Bennett sprintben és annyi, az hogy összetettben ez a szakasz valami drámai fordulatot hozhat...pedig úgy néz ki egyre inkább, hogy ez lesz a helyzet.
Elől baromi jó irammenők vannak, Cavagna, Craddock, Poels, a komplett Quickstep stb. Nem semmi. Ha ezek az emberek igazán akarják akkor az életben nem érik őket utol.

Az Astana saját maga ellen dolgozik. Ezzel holnapra teljesen szétesik az ő csapatuk is a Jumbo-Visma mellett, síkon elhasználja legfőbb emberit López. Közelebb nem fognak jönni percekkel, mert elől azt nem hagyják majd.
Ellenben, ha hagynák Roglicot, akkor közé lehetne tenni 1-2 percet még (minimum), pihenhetnének a saját embereik, holnapra koncentrálván. Nairo sebezhető, képes egy szakaszon 2-3 percet kapni. Nem lenne a világ vége, ha elengedné őt az Astana 1-2 percre.

Holnapra kíváncsi leszek, mert Soler és Valverde gyakorlatilag végig pihentek. Valverdének még ott van Arcas is, aki viszi a kulacsot, míg Roglicnak és Pogacarnak magának kell ilyen oldalszélbe visszamennie. Ha ez így marad, nap legnagyobb nyerte Alejandro lehet, aki nem csinált semmit, tette a kereket, maradt két segítője, számára kellemes tempót ment.

Gilbert interjújából idézve: őrületes szakasz volt!
Ezért az egyik legjobb sportág a kerékpár, bármi megtörténhet, minden egyes nap változhat az összetett, mindig tud újat mutatni ez a sportág!

17. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-17
1. Philippe Gilbert
2. Sam Bennett
3. Rémi Cavagna
4. Dylan Teuns
5. Wilco Kelderman

Szakasz eredménye:
1. @LuckyBeny 6 pont
2. @Noppyka , @peshark és @BvB_09 2-2 pont
3. @firgabácsi , @Agot PSF , @Latzka , @Ghastly , @monet , @MessiÁs , @sunik29 és @RedMunchen.. 1-1 pont

Összetett állása
1. @Agot PSF és @Noppyka 46-46 pont
2. @firgabácsi és @Latzka 42-42 pont
3. @Ghastly 40 pont
4. @peshark 39 pont
5. @MessiÁs 38 pont
6. @sunik29 és @BvB_09 37-37 pont
7. @RedMunchen.. 30 pont
8. @LuckyBeny 28 pont
9. @monet 24 pont
10. @Nezocsa 20 pont
11. @oakland23 9 pont
12. @hossa81 5 pont

@LuckyBeny kiválóan érezte a szakasz első két helyét, hat ponttal megnyerte ezt a kaotikust szakaszt!  :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jelezzétek bátran!
Holnapi szakaszra már nekem küldjétek privát üzenetben a tippeket, ahogyan azt követő háromra is nekem kell küldeni!

18. szakasz: Colmenar Viejo  ›  Becerril de la Sierra   (177.5 km)
Tippelési határidő: 2019.09.12.  11:00

Idézetet írta: oakland23 Dátum szeptember 11, 2019, 10:09:37
Unibeten 5-ös odds, hogy legalább 1 másodperc lesz a győztes és a 2. helyezett között. Szerintem simán van az a forgatókönyv, ahol ez jön. Én megdurrantottam, hátha beakad  :)

beakadt  :D


Grat @oakland23  :ok:

@Pozzato kicsit mesélhetnél az oldalszél hatásáról, szerepéről. Vannak oldalszél menők, mint mondjuk Forma 1-ben az eső menők? ;D

Nagyon kellett ez a mai szakasz; újra felpezsdíti a versenyt az összetett szempontjából. Nekem a vasárnapi és a hétfői szakasz csalódás volt ilyen szemszögből, de most óriási sakkjátszma veszi kezdetét. Holnap nagyon izgalmas szakaszra számítok, megérzésem szerint Pogacar megrogyással ??? Nagyon nem tűnt őszintének a mosolya a fehér trikó átvételénél és Roglic arca sem volt túl pozitív. Lopeznek és a Movistarnak újra van kapaszkodója.

Szép volt @oakland23 , nagyon jó tipp volt  :ok:

Igen, én is hasonlóra gondolok @Latzka , hogy gondban volt ma mind a két szlovén, még akkor is, ha ezt nem mutatták annyira a világ felé. Pogacar elhasználta az összes emberét, nem lennék meglepve, ha holnap megtörne. Roglic dettó, plusz őt folyamatosan támadni fogják. Őrült szakaszra számítok, ahol szó szerint bármi megtörténhet.

Az oldalszeles szakaszok elsősorban a nagyobb testű, illetve a jól helyezkedő versenyzőknek kedveznek. Nagyon fontos, hogy egy ilyen etap előtt hogyan méred fel a helyzetet. Ebben élen jár rendszerint a Quick Step, akik monitorozzák az időjárást és ehhez mérten választják ki az optimális taktikát. Ezt láthattuk ma is, de az Ineos is épített már erre párszor. Természetesen, hogy a többi csapat is tisztában van ennek jelentőségével, de mondjuk egy Astanában nincsenek meg az emberek erre, hogy egy ilyen típusú támadást végig is vigyenek.

Ha a szakasz közben váratlanul érkezik az oldalszél, akkor a helyezkedés kiemelkedően fontos. Minél előrébb kell lenni, embereid lehetőleg előtted és utánad, felvenni az átlós felállást. Nem szabad, hogy előtted szakadjon meg a sor. Quintana például erre fázott már rá a Tour de France-on, hogy rosszkor volt rossz helyen. Aki ilyenkor hátul marad, annak gyakorlatilag vége. Az számíthat egy jókora hátrányra. Ahogyan említettem, egyértelmű legjobbja ennek a Quick Step csapata. Tudatosan figyelnek erre, de nem csak World Tour versenyeken jók a belgák, hanem a vb-n is.

Pár embernek lehet még rémlik a 2016-os dohai vb, amikor Sagan nyert. Elsőre könnyű versenynek tűnt, napsűtés, jó idő, lazulás. Aha, pont nem ez volt. Jött az oldalszél, egyből szétkapta a mezőnyt a belga és az olasz válogatott. A belgáknak ez benne van a vérükben, nagyon kedvelik az ilyen jellegű versenyeket, de az olaszok is azért érzik ezt a hollandokkal, norvégokkal és még a britekkel egyetemben. Tom Boonen például imádta az ilyen jellegű versenyeket, több szakaszt is nyert ilyen módon, azt hiszem anno Katarban ezt számtalanszor megcsinálta a QS, hogy a februári kontinentális versenyen szétkapták a sort.

Nem a véletlen hozta össze Boonen a 22 szakaszgyőzelmet azokon a versenyeken. Utoljára 2014-ben például az akkori Omega Quick Step ilyen sorral állt fel: Niki Terpstra, Nikolas Maes, Andrew Fenn, Stijn Vandenbergh, Iljo Keisse, Gert Steegmans és  Guillaume Van Keirsbulck. Mindegyikük kivétel nélkül 183 centiméter feletti versenyző volt, többségük 190 centit is meghaladta, óriási testalkattal (kerékpároshoz mérten), hatalmas tempóra voltak képesek síkon, megtörhetetlenek voltak ilyen időjárási körülmények között. A csapat darabjaira szedte a mezőnyt, olyan versenyzőkkel kellett mindössze sprintelni Boonen-nek, mint Morkov vagy épp Roelandts a győzelemért. Miközben a mezőnyben ott volt André Greipel, Theo Bos, Arnaud Démare vagy épp Elia Viviani, akik addigra már jókora hátrányban voltak.

A Quick Step megcsinálta ezt a Vueltán is, akkor Lampaert nyert ilyen körülmények között. Ott még megspékelték azzal, hogy Lampaert bekínálta a szétszakadt csoportot, pont úgy, mint most Stybar, csak akkor ő hazaért. Ezek újból és újból előkerülő elemek a QS-től, csak a többi csapat erre nem figyel annyira oda, esetleg szimplán csak lassabban kapcsol, amikor már késő. Most például Sam Bennett résen volt, de ő már jövőre a QS-ben lesz. Ha meg kéne nevezni csapatokat/embereket ilyen szempontból, akkor én az alábbiakra gondolnék:
- Quick Step nagyjából komplett csapata, többsége jó benne
- Alexander Kristoff: imádja az oldalszeles részeket, nem is költözött el Norvégiából, hogy ilyen körülmények között tudjon edzeni (Paolinivel anno mekkorákat mentek ilyen viszontagságos versenyeken, lásd Milano - Sanremo)
- Soren Kragh Andersen: nem túl magas, viszont Dániában megtanult ilyen körülmények között menni, rendszerint jó, ha ilyen etapról van szó
- Nils Politt és Mats Würtz Schmidt
- Tony Martin: der Panzerwagen.. elsősorban ő a kronós képességei miatt jó, illetve hatalmas állóképessége révén
- Ineosból: Vasyl Kiryienka, Ian Stannard, Gianni Moscon, Dylan van Baarle
- Mivostar: Imanol Erviri és Jasha Sütterlin
- Mitchelton: Edoardo Affini, Luke Durbridge,
- Belgáktól még: Sep Vanmarcke, Oliver Naesen, Tiejs Benoot, Jens Keukeleire, Nikolas Maes és Jelle Wallays, Jasper Stuyven
- Borából: Daniel Oss

Nagyon jó a felsorolás, köszi szépen!
Én mindössze csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem még Luke Rowe is egyértelműen közéjük sorolható.