Csak egy kis politika...

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Mobilről, gyerek után futva, reagálni egy ilyen beszélgetésre, hosszabb válaszokkal, igazi extrémsport :D

Egyébként egészen meggyőzőek vagytok 8)

Természetesen az általunk felvázolt rendszer sem lenne tökéletes a gyakorlatban, sőt.
Tény és való, hogy az intelligenciaszintet nem lehet, és nem is lenne szabad végzettséghez kötni. Alapból kétfajta tudás létezik ugyebár: az amit ösztönszinten hozol magaddal (józan paraszti ész), illetve a szerzett tudás (oktatás révén).
Nekem is van olyan 8 általánost végzett ismerősöm, aki kiesne az általunk adott kritériumokból. De sajnos társadalmi szinten kénytelen az ember általános konzekvenciákat levonni. Véleményem szerint, illetve a tapasztalataim alapján az én fentebb említett ismerősöm azon kivételek egyike, hogy bár nincs végzettsége, attól még nyitott, érdeklődő, és figyelemmel kíséri a világ vagy éppen az ország dolgait, s józan paraszti ésszel vonja le a saját következtetéseit. És bár sokmindenben nem értünk egyet, de van érvekkel alátámasztott véleménye, és ez a fontos! Innentől nem is érdekelne személy szerint, hogy jobbra vagy balra húz-e a voksa. Pusztán az, hogy meg tudja indokolni, hogy miért oda ikszelt ahova, s nem azért mert Józsi a stampóért cserébe ezt az utasítást adta.
De hangsúlyozom, az én személyes tapasztalataim alapján ő tényleg ritka kivétel.

IdézetMobilről, gyerek után futva, reagálni egy ilyen beszélgetésre, hosszabb válaszokkal, igazi extrémsport :D

Egyébként egészen meggyőzőek vagytok 8)

Két tizenéves(kb 14 éves) mellett ülök a héven. Minden mondatban háromszor benne a tesó és nyíltan beszélnek arról, hogy betépnek, mert itt van a csajnál a fű. A csaj konkrétan 2 percenként elélvez, annyira izgatott a fű miatt, és ezt szóvá is teszi mindig. Ez a két kretén 10perce a fűről beszél, ezektől várjuk a megváltást? Itt egy generációnak muszáj még lemennie, mert sajnos ez a mostani nem tanul, nem figyel oda a másikra és csak várják a csodát. Ehhez még jön a facebook, titkok... sajnos nem látom, hogy ez a mostani generáció bármit is tudna változtatni.
Én egyébként az adófizetéshez kötném a szavazati jogot. Ennek egyetlen egy oka van: ha már gürizel, akkor jogod van ahhoz, hogy dönts arról, hogy hogyan szeretnél élni. Ne a nyugdíjas, akit zavar, ha  hangosabbra kell venni a tévét vagy egy kisebbségi, akinek az a legnagyobb problémája, hogy kezet kell mosnia.

Idézetet írta: TiB Dátum január 14, 2022, 16:06:18Mobilről, gyerek után futva, reagálni egy ilyen beszélgetésre, hosszabb válaszokkal, igazi extrémsport :D

Egyébként egészen meggyőzőek vagytok 8)

Egyébként átérzem. Két kisgyerekem van,  van, hogy 5-6 óra egy gurus elemzés.

Most olvasom, hogy megjelent a Magyar Közlönyben az alapvető élelmiszerekre vonatkozó "árstop"-kormányrendelet. S vajon meddig él? Május 1-ig. Mily meglepő...
Egyedül azon csodálkozom, hogy a benzin 480-as plafonját még nem tolták ki szintén május 1-ig. Bár lehet azért nem forszírozzák ezt már, mert akkor a MOL-tól kezdve kiakad minden eladó.

Amikor már nem is tudom hányadik (talán harmadik..) diplomámra készültem olvastam egy tanulmányt, aminek a lényege a következő volt:
Nem fog megváltozni/nem tud megváltozni a közoktatás addig, amíg olyan tanárok tanítanak, akik a szocializmusban jártak iskolába (ott szicializálódtak, abba nőtt bele az értelmük kinyílása), s addig amig a szocializmusban tanuló emberkék a vezetők a közoktatásban addig esély sincs. Tulajdonképp az akkori gyermeki énünkbe belenevelt szabályrendszereket, a maga természetességével használjuk a mindennapokban:
Terv – tervgazdálkodás
Hatalom-elv hűség
Simulékonyság
Uram-bátyámos összekacsintósdi
Lopható közvagyon (ami hiszen senkié...)
Megoldások okosba

....és lehet sorolni a végtelenig. Most a fő baj, hogy az oktatás ,,visszarendeződésével" a mai iskolák szinte ugyanazon elvek alapján működnek, mint a 80-as években. talán ez a rendszer fő bűne, mert újabb évtizedekre begáncsolja a fejlődést. Aki 90/91-ben kezdte a sulit, az most 30 éves, mire pozíciót tölthetne be lesz még 20-25 év. Viszont aki 2011/12-től kezdett suliba járni az visszarepült a 80-as évek normáiba, csak épp nem Marxista ideológia, hanem a keresztény demokrata (álságos, hazugság, állszentség) kurzusa, propagandája mentén. KDNP-s képviselő háremmel; a papi nőtlenség fogadalma apáról fiúra száll...stb.

Szóval 20-25 év múlva lesz esély a változásra, ha nem vezetik bele az országot háborúkba, viszont akkor is lesz egy nagy ellenszél az elmúlt évtized agymosása miatt.
Összefoglalva: esélytelen szerintem a változás. Pozíciót talán veszít a kormány, azonban meg fogják kapni a bosszút ott, ahol ellenállnak. lsd: kisstílű PMFC stadion ügye; felszámolt biogazdálkodások; kényszerpályára tett filmrendezők, színészek, művészek stb...ezt is lehetne most már sorolni évekig a bűnöket. Na ugyanúgy, mint a 1945-89 között.


Miközben vergődik az ellenzék, addig Viktornál a malac volt a soros 8)

Valljuk be, azért nagyon jól lőtték be a marketingjét a célközönséghez.

#787 január 17, 2022, 14:42:54, robmiller
Egyébként van olyan, aki már elgondolkodott azon, hogy egyáltalán a jelenlegi államformánk - a "köztársaság" - passzol-e a magyar emberhez, társadalomhoz? Nekem meggyőződésem, hogy nem. Sőt a világon rengeteg olyan nemzetállam van, ahol szintén nem működőképes a dolog szerintem. Egyszerűen nem tartom annyira érettnek, annyira "felvilágosultnak" a társadalmunkat, hogy ez az államforma virágzó nemzetet teremtsen számunkra.

Persze lehet itt már páran elkezdtek rémeket látni, hogy ez a hülyegyerek mindjárt jön valami diktatúrával, vagy tekintély uralmi rendszerrel stb. Nem.
Szerintem egy Nagy-Britanniához hasonló elvű alkotmányos monarchia lenne itt a célravezető. Most persze nem mondom azt, hogy vissza a Habsburgokat. Pusztán az elvről beszélek, hogy a mindenkori kormány fölé kellene egy olyan világi hatalom, aki kellő tekintéllyel tudja tartani a gyeplőt a miniszterelnökön. Látható, hogy a köztársasági elnöki cím semmit sem ér, kvázi egy látszat-pozíció, főleg nálunk, hogy most már személye egy az egyben a pártpolitikának alárendelt. Kb. Orbán dönti el ki legyen a következő.
Szóval csak kérdezem, hátha valaki teoretikus szinten tovább jutott ennél a gondolatfonalnál, avagy valami más ötlet már megfogalmazódott a szürkeállományban!  :beerchug:

Milyen jól jártak Soproniak, amikor választhattak, hogy ausztriához tartozzanak,vagy nem :redchug:

Idézetet írta: Wonder68 Dátum január 16, 2022, 19:25:19Milyen jól jártak Soproniak, amikor választhattak, hogy ausztriához tartozzanak,vagy nem :redchug:

Azóta is bánják.  ;D

Akkoriban másként gondolkodtak az emberek szerintem. Talán akkor még létezett bennük hazafiasság, nemzetszeretet stb. A mai kor embere vállvetve elmosolyodik ezeken a szavakon..egyfajta szentimentalizmusként tekint már rájuk. Legalábbis a többség biztosan!

Idézetet írta: robmiller Dátum január 16, 2022, 19:13:22Szerintem egy Nagy-Britanniához hasonló elvű alkotmányos monarchia lenne itt a célravezető. Most persze nem mondom azt, hogy vissza a Habsburgokat. Pusztán az elvről beszélek, hogy a mindenkori kormány fölé kellene egy olyan világi hatalom, aki kellő tekintéllyel tudja tartani a gyeplőt a miniszterelnökön.

Ez egy eléggé nehéz kérdés, mert a briteknél is akadtak azért gondok (mondjuk szerintem már náluk is parlamentáris monarchia van). Churchill nem volt egyszerű ember, szóval ebben az esetben is sok függ a miniszterelnök személyétől. Ha a pozícióban egy ravasz, megalomán és bármire képes személy van, akkor lehetséges, hogy a királyi család sem tudna vele mit kezdeni.

Az, hogy mi lenne a jó, szintén nem egyszerű. Lehetne svájci mintára direktoriális rendszer, de ebben az esetben területekre kéne bontani az országot, viszont nem egy, hanem 4-5 személy döntene az ország jövőjéről. A másik a félprezidenciális rendszer (ilyen van Franciaországban), amiben megerősítenénk a köztársasági elnök pozícióját. Ezt közvetlenül a nép választaná, 2-3 fordulós szavazás esetén (utolsó fordulóban 1v1 lenne). A nép döntené el, hogy ki az a személy, akit tényleg akar, ugyanakkor a parlament és a miniszterelnök megmaradna, de nem olyan súlyban, mint most (oda-vissza ellenőrzés lehetne). Az alkotmányos monarchia is érdekes lenne, vannak arra is pozitív és negatív példák. 

Ausztrál Open,de inkább ide teszem .
Valahogy olyan sok a véletlen ....persze lehet,hogy csak véletlen,franc se tudja.
Decemberben Djokovic família támogatta(nem kicsit) a Rio Tinto elleni tiltakozást.Teljesnek tűnik a szerbiai környezetvédők győzelme, a Rio Tinto visszakozik a lítiumbánya megnyitásától. Scott Morrison ausztrál miniszterelnököt a világ legnagyobb bányászati ​​vállalatának támogatójaként tartják számon, amelynek központja Londonban és Melbourne-ben van.

Idézetet írta: Pozzato Dátum január 16, 2022, 20:21:07A másik a félprezidenciális rendszer (ilyen van Franciaországban), amiben megerősítenénk a köztársasági elnök pozícióját. Ezt közvetlenül a nép választaná, 2-3 fordulós szavazás esetén (utolsó fordulóban 1v1 lenne). A nép döntené el, hogy ki az a személy, akit tényleg akar, ugyanakkor a parlament és a miniszterelnök megmaradna, de nem olyan súlyban, mint most (oda-vissza ellenőrzés lehetne).
Nagyjából Romániában ez a rendszer van. Nem kicsit jött jól pár évvel ezelőtt, mikor Dragnea gyülekezete akart Viktor lenni. De attól még ugyanúgy ki tudnak egyezni itt is egymás között, és bármikor bedőlhet ez is. Sőt, egyre többször kezdik pedzegetni, hogy nem jó ez a rendszer, vagyis meg akarják itt is változtatni.

Köszi az infót, ez lehet az árnyoldala annak a rendszernek.

Lehet egy "diktatúra" is jó (ott van Szingapúr példája, ami esetében mondjuk nehéz pontosan meghatározni, mi is valójában, de az biztos, nem demokrácia), csak a megfelelő embereket kellenek a hatalomba, valószínűleg ez a kulcs. A magyar helyzet nem egyszerű, több szempontból sem, tényleg nehézkes lenne ide megfelelő rendszert választani. 

Érdekesség
Tudtátok, hogy nálunk egy olyan embert választott négy alkalommal a nép miniszterelnöknek, aki egyéniben sohasem tudta kivívni a parlamenti helyet?
A parlament.hu-t leszámítva, nem sok hivatalos önéletrajz említi (még a saját oldala sem, de a Wikipédián sem találtam), hogy Orbán Viktor két alkalommal is veszített egyéni választókerületben.
1990
dr. Zacsek Gyula (MDF) 12 O31 szavazat (60,41 százalék)
dr. Orbán Viktor (Fidesz) 7882 szavazat (39,58 százalék)

1994
Vancsik Zoltán (MSZP) 10 859 szavazat (39,88 százalék)
dr. Szelier András (SZDSZ) 9 001 szavazat (33,05 százalék)
dr. Orbán Viktor (Fidesz) 7 371 szavazat (27,07 százalék)

Jól látható, hogy Orbán a saját szavazókörzetében 7 ezer embernél többet nem tudott maga mellé állítani. Lehet azt mondani, hogy fiatal volt, de a 31 éves Kövér László vagy a 29 éves Szájer József egyéni körzetből került az országgyűlésbe, gyakorlatilag egy korosztály ez a három személy. Az evidens, hogy azóta nem vállalt egyéni körzetben megmérettetést, de 2006 óta miniszterelnöki vitába sem megy bele (akkor Gyurcsány Ferenctől "kapott ki"). Tipikusan az a politikus, aki egy az egyben nem tud vitát/választást nyerni, viszont megfelelő erővel a háta mögött "legyőzhetetlen". Érdekes ez a kettősség.


A végére pedig jön egy videó arról, hogy lett a magyar föld a NER-é.