5000-->5.120.000

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Sziasztok,

Az a néhány hét kényszerpihenő, amit az első bejegyzésben említettem, most következik be. Ugyanis kedden nyaralni megyek, addig pedig határidős munkákat fejezek be. :)
Szeptember 7. lesz, amikor már ismét itt leszek, szóval onnantól majd belevethetem magam a hétvégi kínálatba, és akkor 40.000-ről indulunk tovább. :)
Tegnap kaptam egy privát levelet arról, hogy inspiráló ez a napló, szóval folytassam. Azt hiszem, ilyenkor látni mennyire jó, hogy nem egy kockás füzetben vezetem ennek a kihívásnak a részleteit. :)
Nagyon köszönöm a visszajelzést itt is. El fogom érni az ötmilliót. <3

Sziasztok ismét,

A nyári szünetemet egy kicsit hosszabbra nyújtottam, szóval újult erővel vágok bele a stratégiába. Most az a lépés jön, amikor a 40ezret duplázom, ezt kell tehát jövő keddig elérnem. Még a nyári késésekkel együtt is esélyem van október végére befejezni, ha minden jól megy. Mostmár nem vonja el róla semmi a figyelmemet. :)
+ Annyi történt még, hogy most Bet365-ön is vagyok, illetve kettéosztottam a 40ezret az Unibet és eközött, mert szeretnék e-sportra fogadni, meg a long termre is inkább a Bet365 jobb. Ez a mostani szakaszban még jó, egyelőre nem tudom, hogy majd a későbbi lépcsőknél hogyan fogom kezelni az osztott bankot.

36.
Jiaying He @ 1,20
Daria Lodikova @ 1,28
2-es gyűjtő, 1 bet * 16 000,00 HUF
12/09/2018 07:12:16   16 000,00   24 685,72


37.
1   Johan Tatlot
Johan Tatlot v Alexandar Lazov
(Mérkőzés nyertese)
12/09/2018   Egyik sem   
1,44
Függőben

#18 július 15, 2019, 20:32:12, HBetti
Sziasztok!

Szeretnék újból nekifutni ennek a játéknak. A lényeg minden héten tőkeduplázás. Nyilván lottó, de most van egy kis felesleg a bankrollomon ilyesmire, és ha bármelyik körnél befuccsolok, akkor is ötezerbe került a játék. Emlékeztetőül itt vannak a lépcsők, ha esetleg valaki kedvet kapna hozzá:

1. hét 5000--->10.000
2. hét 10.000-->20.000

3. hét 20.000-->40.000

4. hét 40.000-->80.000
5. hét 80.000-->160.000
6. hét 160.000-->320.000
7. hét 320.000-->640.000
8. hét 640.000-->1.280.000
9. hét 1.280.000-->2.560.000
10. hét 2.560.000-->5.120.000

Itt az első tippem a stratégián belül:
Felett: 0.5
Finn Harps v Cork City
(Mérkőzés gólok)
01/07/2019   Egyik sem   
1,50
Függőben
Tét:  500,00   Nyeremény:  750,00

A világ legegyszerűbb tippjeit szeretném megjátszani, hogy minél kisebb esélyem legyen a bukásra. Ilyesmikre gondolok, mint még egy gól, vagy minimum szögletszám...

Na, tegnap jól nem esett gól, félidőben tettem meg, a második 45 perc sem lett elég arra, hogy találjanak egy gólt.
Viszont megtettem az első (stratégia kezdőbankjához képest) nagytétest:

1   Brazília
Copa America 2019
(Végső győztes)
08/07/2019   Egyik sem   
1,75
Függőben
Tét:  2 000,00   Nyeremény:  3 500,00

Illetve raktam egy négyest:

1   Cristian Garin
Cristian Garin v Andrey Rublev
(Megnyeri a mérkőzést)
02/07/2019   Egyik sem   
1,44
Függőben
2   Lauren Davis
Kateryna Kozlova v Lauren Davis
(Megnyeri a mérkőzést)
02/07/2019   Egyik sem   
1,50
Függőben
3   Frances Tiafoe
Frances Tiafoe v Fabio Fognini
(Megnyeri a mérkőzést)
02/07/2019   Egyik sem   
1,66
Függőben
4   Felett 39.5
Marton Fucsovics v Dennis Novak
(Mérkőzés játékok - további piacok)
02/07/2019   Egyik sem   
1,80
Függőben
Többszörös
Fogadás típusa   Fogadások száma   Tétegység   Össztét   Nyeremény   Nyeremény
4-es gyűjtő   1   500,00   500,00   3 250,00   Nem elérhető
Tét:  500,00   Nyeremény:  3 250,00

Ezen rajta vannak azok az opciók, amiket ma szeretnék megjátszani. Majd meglátjuk, mire megyek a stratégián belül a kombikkal.

Szia,
A tavalyi félbemaradt, befuccsolt?
A tippeket mi alapján választod, milyen sportágakat, fogadástípusokat választasz? Mik a szabályaid.
Az ötlet tetszik és csinálnám én is, de jól jönne több info.
Az én stratégiám max. kettes kötés, 2.2-2.7 körüli szorzók. 70% tipphatékonysággal és 50% fogadáshatékonysággal szeretnék építkezni.

Szia,

Nagyon örülök, hogy benéztél, és kommentelsz is. :)
A tenisz a gyengém, szívesen fogadok focira is, csak abból annyira nem ismerem a kínálatot.
Fogadástípusok tekintetében a klasszik meccsgyőztes, de időnként hendit is bevállalok, vagy játékszám over/undert.
Az utóbbi időben szeretem a játékos nem nyer egyenes szettekben opciót is, jó fogásokat tud eredményezni. :)

Drukkolok, légy kitartó, én követni foglak hátha lophatok jó tippeket :)
Én is újrakezdtem a naplóm, bízom benne hogy jól alakul, magamnak is kitartást kívánok és türelmet, na meg jó tippeket!

Sziasztok,

Nagyon köszönöm a hozzászólásokat. :)
Töredelmesen bevallom, hogy itt a napokban történtek dolgok, amíg nem frissítettem a naplómat.
Nehezen vagyok vele naprakész, ugyanis nagyon ritka az, hogy én előre megtegyek valamit, mindig az élő fogadásokat preferáltam, ezek nagy részére pedig útközben jön az ihlet.
Innentől viszont igyekszem megoldani, hogy előre beírom, ha vannak olyan találkozók, amik érdekelnek (a végső döntést ezek esetében is élőben hozom meg. :D )
Dübörög a stratégia, ez a 2. hetem vége, és idáig sikerült is teljesíteni a célt.
Viszonylag nagy tétekkel fogadok a stratégiára szánt bankomhoz képest, viszont nagyon kevés eseményre.
Az eddigi nyeremények ilyesmikből álltak össze: Djokovic - Bautista meccsen Bautista tudott hozni egy szettet, abban a szettben fogadtam rá (az ilyen opciókat például csak úgy látom meg, ha élőben nézem a meccset, pedig rengeteg érték van bennük).
Federer döntőbe jutó meccsét végigfogadtam - a mérkőzést és az általa megnyert szetteket is.
A női döntőben Serena ellen fogadtam (érdekesség, hogy már tavaly is ugyanekkora favoritnak taksálták a bukik, mégis kikapott. Legenda nyilván, de sajnos már el kell fogadnia, hogy nem tudja úgy uralni a mezőnyt, mint évekkel ezelőtt).

Ma jöhet a férfi döntő is, és azt gondolom, Federer ezt is behúzza.

Sikerült megelőznöm magam a stratégiában, hiszen ha pontosan tartom magam az előre felállított időkeretekhez, akkor a 3. hetet kezdtem tegnap, de már el is értem a 3. heti célt.
(Pár hozzászólással feljebb látjátok, ott jelölöm mindig ki az újabb mérföldkövet. :) )
Lehet, hogy érdemes lenne most pihenni pár napot, idáig ha valamiben túlságosan jól és gyorsan haladtam, nem mindig lett jó vége. :) Plusz előre tartalékolnom kell a türelmemet, hiszen ez innentől lesz érdekes játék, amikor tényleg el is kell kezdeni nagy pénzekkel rakni a téteket.
Tegnap csináltam egy nagytétes mixet női teniszre (igazi aranybánya az over - imádják sokáig elhúzni).
Ma pedig a következőkből álltak össze a nyeremények:
Dennis Novak és Nicolas Jarry győzelméből csináltam egy meccsek közbeni duplát.

Aztán elkezdtem egy érdekes játékot, amit régen nagyon szerettem. :)
Azaz, mondjuk meccs elején a favoritnak nem annyira megy a szekér. Felszökik a szorzója. Én megfogadom azon, és várom a visszafordítást. :D Stosur esetében ez ma már sikerült, most pedig Carreno-Busta győzelmét várom. 3-as szorzóról indultam, mikor szetthátrányban volt, egyelőre az utolsó szettben fej-fej mellett haladnak. A stratégiát a tipp nem érinti, hiszen ha elbukom, akkor is kész a 3. heti cél, de aki erre téved, az szurkolja ki velem a győzelmét. :)