Kerékpár fogadások

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 4 vendég van a témában


Peák Barna ma a Trofeo Calvián elkezdi a 2023-as szezont, élő közvetítés 15 órától az Eurosport 2-n!

Számodra nem elérhetőek a csatolmányok ebben a fórumban.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szokásának megfelelően januárban töltötte fel honlapjára az UCI besorolással bíró kontinentális csapatok listáját, melyben négy év után ismét van magyar egylet, az Epronex-Hungary személyében. A sor keretében egyelőre tíz magyar, valamint egy-egy dél-afrikai és osztrák kerékpáros került bejegyzésre.


Az Epronex-Hungary bejegyzett versenyzői: Árvai Kristóf (magyar), Patrick Dolleschall (osztrák), Drijver Bertold (magyar), Gönczy Gergő (magyar), Istlstekker Zsolt (magyar), Karl Ádám (magyar), Byron Munton (dél-afrikai), Nagy Bendegúz (magyar), Rózsa Balázs (magyar), Solymosi Márton (magyar), Szarka Gergely (magyar) és Valent Márk (magyar). Szakmai stáb: Köllő Zsuzsanna (csapatvezető), Bogár Gábor (sportigazgató), Ivanics Gergely (sportigazgató) és Szabó Tamás (sportigazgató).

Mindössze két szakasza maradt Max Richezének, hogy győzelemmel búcsúzzon a pályafutásától. Én sajnálom őt, mert nagyon behülyítette a B&B Hotels és Cavendish is. Miután Cav eljött a QS-től, felkereste Richezét, hogy akkor Bol és a többiek mellett legyen ő is a vonatában a franciáknál. A B&B Hotels sztori becsődölt, majd jött az a bizonyos Astana ajánlat.

És itt jön számomra Cavendish és a csalódás. Egyfelől aláír egy olyan csapathoz, amely a mezőny legalja - morálisan értem -, majd utána úgy szól a szerződés, hogy az Astana átvenné őt, Bolt és Richezét. Cavendish azonban napokra eltűnik, csak Cees Bollal beszél, Richezének fel sem veszi a telefont... Aláír, de úgy, hogy Richeze nem mehet az Astanába...

Gyakorlatilag behülyítette Richezét tavaly, hogy ne vonuljon vissza, majd utána a partvonalon hagyta. Szerencsére, hogy az év elején van hazája körversenye, így Argentína válogatottja mentőövet dobott neki: meghívta a csapatba az ország kerékpáros legendáját. Richeze majdnem szakaszt nyert, de végül csak 2. lett, igaz, még van két etapja, hogy nyerjen.

Ez a mezőny viszont bivalyerős: Jakobsen, Gaviria, Bennett, Nizzolo, Viviani, Sagan, Van Poppel, Morkov, tisztára, mint egy WT-verseny. Nem reális, hogy győzelemmel fejezze be, pedig nagyon megérdemelné. Kiváló segítő, All-Time top3-as felvezető, az a QS-vonat legendás volt: Jungels - Richeze - Gaviria. Nyert is belőle Gaviria 2 TdF, 4 Giro, illetve ezeken kívül 8 WT-szakaszt.

Nem mellesleg, élete első TdF szakaszgyőzelméhez segítette Vivianit és a Vueltán Jakobsen is miatta nyert (aki rögtön kettőt nyert, ott tört meg a jég és lett belőle klasszis sprinter), Kittel is behúzott egy TdF szakaszt általa, Modolo 2 Giro etapot (se előtte, se utána nem nyert GT-szakaszt), szóval összességében, ha jól számoltam, akkor 12 háromhetes szakaszgyőzelmet köszönhetnek neki a sprinterek, amiket ő vezetett fel. Nem semmi.

A sors fintora, hogy a mostani mezőnyben három olyan sprinter van, aki neki köszönheti legnagyobb sikereit. Richeze sosem volt kiemelkedően gyors sprinter, viszont nagyon jól helyezkedett, kiváló ütemérzéke volt. A végére pedig egy Fun Fact: Richeze úgy nyert pályafutása során két Giro etapot, hogy valójában sosem nyerte meg azokat, hiszen nem állt dobogón, nem haladt át elsőként a célvonalon, de mindkét esetében az a Petacchi előzte meg, akitől végül visszavették a győzelmeket, amiket Richeze kapott meg.

Nyilvánosságra került Arnaud Demare és David Gaudu konfliktusa

David Gaudu borította a bilit, a Groupama-FDJ kiválósága ugyanis egy nem túl szerencsés posztot tett közzé a Twitteren, melyből világosan kiderült, hogy ő és Arnaud Demare finoman szólva sem igazán kedvelik egymást.
– Nem akarom, hogy Arnaud ott legyen mellettem a Tour de France-keretben. Amennyiben szükséges, akkor ezt nyíltan a szemébe is mondom. Nem tartok tőle és ezzel ő is tisztában van. A háborúnak nincs vége, bár az komoly előny, hogy nem kell egymással beszélgetnünk és a versenyprogramjaink is csak minimálisan fedik egymást – írta a közösségi médiában Gaudu, bár azt egyelőre senki sem tudja, hogy miből indult a két kerékpáros egymással szembeni ellentéte.

A történtek után Marc Madiot csapatvezető sem maradhatott csendben, aki viszonylag egyszerű módon reagálta le a francia média által igencsak felkapott esetet.
– Soha nem kértem azt a versenyzőimtől, hogy legyenek barátok. A lényeg abban rejlik, hogy miként tudnak az országúton együtt dolgozni. Tapasztalatból tudom, hogy nem feltétlenül azok a legjobb csapattársak, akikkel a civil életben is jó kapcsolatot ápolsz – reflektált a történtekre Madiot.

Peter Sagan szezon végén visszavonul az országúti versenyzéstől, csak a montira koncentrál.

Az FDJ belül amúgy mindig van "balhé", amit én olykor Madiot karakterének is tulajdonítok. Madiot már versenyzőként is "fura" volt, ugye az ő segítségével fúrta meg Bernard Hinault-t Laurent Fignon, akiből így vezér lett, míg Hinault távozásra kényszerült... Arról nem is beszélve, hogy Madiot utána ahhoz a Tapie-csoporthoz csatlakozott, akikről legendák vannak fent, elítélt emberről beszélünk (pénzmosás, csalás, sportesemények befolyásolása, dopping, gyilkosság stb.), majd utána Madiot lebukott doppinggal...

Madiot ismert embert most is, mindenki vágja az ordítózós sztorikat, ahogy magából kikelve kiabál a versenyzőkkel. Arnaud Démare kapcsán valószínűleg Ati tudna sokat mesélni, de az érdekes, hogy ott van egy szituáció: Démare - Bouhanni, amiből vita lesz, bontani kell csapatot. Utána most itt a Démare - Gaudu vita, mi a közös bennük? Démare és Madiot. Lehet, hogy épp csak a véletlenek összjátéka, mindenesetre Démare nem lehet könnyű esett, bár Bouhanni vagy Gaudu sem az.  ;D


A másik, hogy idén is lehet jó pár visszavonuló Sagan mellett. Tavaly ugye Nibali, Valverde és Porte volt, akik kiemelkedtek (és még páran), idén szerintem Van Avermaet, LL Sánchez, Geraint Thomas, Zdenek Stybar és szerintem Michael Morkov is befejezheti.


Elég meglepő, hogy ki vette üldözőbe a Supermant :) 


Miguel López tavaly alig tudott tisztán normális eredményt elérni, Vueltát is ugye megkérdőjelezték, előtte már ott volt az a bizonyos koksz botrány, ami miatt végül szezon végén csapat nélkül maradt... Szóval, ezek után elszerződik Kolumbiába, majd több, mint fél percet ver a mezőnyre első versenyén úgy, hogy alig edzett. Aha, oké, nevettem is rajta éjszaka, mikor néztem. Én nagyon örülök, hogy ezt a tagot nem látjuk többet WT versenyeken. Ganna meg tekert egy jót, tud hegyre menni (emlékszünk a Giróról), de idén tavasszal elvileg egyetlen célja van: Roubaix.

Következő hajnalra nagyszorzós / alacsony tét:
Mauro Schmid top3-ban végez a Cadel Evans Great Ocean versenyen (5.00)

Indoklás:
Hosszú évek után megint CEGO (covid miatt nem volt), ez egy városi körverseny, kis túlzással még egy hosszabb városi kritériumnak is nevezhetnénk. A pálya ismert, sík részeket egy kisebb domb, illetve egy nagyon rövid kaptató nehezíti a cél előtt. Szökésre tökéletesen alkalmas a verseny, ezt használta ki a QS 2020-ban. El lehet bújni a kanyargós részen, óceán felől érkező oldalszél sem fúj be annyira.

A CEGO-nak hivatalosan ez a 8. kiadása, de gyakorlatban a 6. versenyre készülhetünk. Nyugodtan lehet mondani, hogy ez a Quick Step versenye. Amikor még HC kategória volt, akkor rögtön Gianni Meersman nyerte az elsőt. Hiába, hogy elvétve szokott ausztrál versenyzője lenni a csapatnak, mivel a szponzor szereti világszerte letenni a névjegyét, illetve Lefevere már év elején győzelemmel akar nyitni, ezért már a Santos Tour Down Under mellett ez a másik verseny, amin prioritás van.

Gianni Meersman győzelme mellett még nyert a QS-ből Elia Viviani, illetve a címvédő is QS-versenyző, Dries Devenyns. Ha kell sprintből nyernek, ha úgy adódik, akkor szökésből. Most ugyan ott van Van Tricht a csapatban, de érezhetően a többi csapat sem sprintre készül, klasszikus sprinter csak Caleb Ewan a mezőnyben, de ő is bírja az ilyen emelkedőket. A QS szökni akar, utolsó emelkedőkön. Erre van Mauro Schmid a csapatnak, aki 5. lett a Santos Tour Down Underen, bírta Hindley, Yates vagy Vine megindulásait.

Nem klasszikus hegyimenő, hanem all-round versenyző, pont az ilyen egynaposokért igazolták. Látva a formáját, reálisan nézve top3-as favoritnak kéne lennie, de 5-7. hely közé helyezik őt. Az 5.00-ös szorzó bőven megér egy kis aprót, mert ott lehet a végső szökésben, ha egészséges és minden rendben lesz vele. Benne van, hogy top10-ben sem lesz, mert az ilyen egynaposok eléggé lutrik, de ha objektíven nézzük a formákat, akkor olyan 2.50-3.00 környékén kéne lennie ennek a szorzónak.


Nekem hiányozni fog Lopez a WT mezőnyből és amíg nem tiltják, ítélik el dopping vagy egyéb miatt addig nálam nem bűnös.
Az első 8 helyezettből 6 kolumbiai volt; ez akár véletlen is lehet vagy nagyon ízlett a szakasz nekik vagy mind doppingolt :laugh:

Éjszakára egy tipp ha valaki olvassa egyáltalan  ;)

Jay Vine top3 - Cadel Evans Great Ocean   7.00 unibet

Jó formában van, a Tour Down Underen három hasonló szakaszon tudott top3-ban lenni, itt szerintem azért nem gondolják hogy jó lehet mert kicsit sok van a célig az utolsó emelkedőtől és mondjuk egy Matthews lesprinteli, de megszökhet a többiektől az emelkedőn mondjuk Yatesszel.pl. és akkor bármi benne van.
Vannak nagyobb esélyesek a dobogóra elnézve a vonalvezetést, de az odds meg jó ;)
Állítólag nyilatkozta is, hogy itt nagyot akar dobni, de azt nem olvastam csak az utalást rá.

Idézetet írta: Pozzato Dátum január 28, 2023, 12:26:21Következő hajnalra nagyszorzós / alacsony tét:
Mauro Schmid top3-ban végez a Cadel Evans Great Ocean versenyen (5.00)

Ez nagyon közel volt, meglógott a végén egy emberrel, 350 m-re a céltól fogták meg őket.
Az én Jay Vine tippem viszont sansztalan volt  :)

Idézetet írta: firgabácsi Dátum január 29, 2023, 07:16:12Ez nagyon közel volt, meglógott a végén egy emberrel, 350 m-re a céltól fogták meg őket.
Az én Jay Vine tippem viszont sansztalan volt  :)

Szerintem ezek mind value tippek voltak, Vine kiváló formában van, nehéz helyzetben lesz a Gianetti - Saronni páros, mikor dönteni kell majd, kik legyenek a vezérek: Pogacar, Ayuso, Almeida, Vine és Yates, pluszban még McNulty vagy a problémás Soler is a csapat tagja. Vagy nagy bukás lesz ez idén tőlük, mert nem segítik majd egymást a versenyzők, vagy nagyokat nyernek. Pogacar sikerkovácsa, Peiper is visszatért a szakmai stábba, szóval komolyan veszi ezt a szezont az UAE. Bőven volt érték ebben a 7.00-es szorzóban, amit írtál.

Schmid kapcsán előbújt a tavalyi szezon nálam, mikor a top3-as 5.00 feletti szorzós tippek nagyobb része így ment el, hogy vagy 4-5. helyen végzett az illető, vagy utolsó métereken érték be. Előfordul, majd egyszer ez a tendencia átfordul, aztán lejön zsinórban 5-6 ilyen tipp, korábban is volt ilyen nekem. Kerékpársport ilyen.  ;D

Egészen érdekes a szaudi kör; szokatlan, de bejövős ez a sivatagi feeling ;D

És szintén feltűnő az olasz Jonathan Milan versenyzése, aki közel 2 méterével nem is nagyon tudna elbújni :) Igaz ma végül nem ő nyert, de már van egy szakaszgyőzelme a Bahrein versenyzőjének.