Foci - Átigazolási hírek - 2020 nyár

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


FRANCIAORSZÁGBA ADTA KÖLCSÖN VÉDŐJÉT A JUVENTUS – HIVATALOS
A Serie A-ban szereplő Juventus hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy kölcsönadja védőjét, Mattia De Scigliót.
A Juventus mellett De Sciglio új csapata, az Olympique Lyon is bejelentette, hogy a 2020/21-es szezonra kölcsönbe kerül hozzájuk az olasz védő.

A 27 éves játékos három évvel ezelőtt, 2017-ben igazolt az AC Milanból a Juventusba 12 millió euró ellenében, és azóta 3 olasz bajnoki címet, egy Olasz Kupát és egy Olasz Szuperkupát is nyert a torinói csapattal.

De Scigliónak két év maradt hátra a szerződéséből a Juventusnál, ami még mindig ugyanaz a kontraktus, amit az átigazolásánál aláírt.

Az olasz védő minden sorozatot figyelembe véve 62 mérkőzésen lépett pályára eddig a torinói együttesben, ezeken pedig egy gólt és egy gólpasszt is jegyzett.

forrás:fociclub.hu

AZ OLASZ BAJNOKSÁGBAN FOLYTATJA A BARCA KORÁBBI TÁMADÓJA – HIVATALOS
Hivatalossá vált, hogy a Barcelona korábbi támadója, Gerard Deulofeu elhagyja a Watford csapatát és az olasz bajnokságban folytatja.
Az Udinese kimentette az angol másodosztályú Watfordból a Barcelona korábbi játékosát, Gerard Deulofeut. A 26 éves spanyol támadó egy éves kölcsönszerződés keretein belül érkezik az olasz élvonalbeli csapathoz a 2020/21-es szezonra.

Deulofeu a Barcelona saját nevelésű játékosa volt, de folyamatosan kölcsönadták különböző csapatoknak. A spanyol játékos játszott az Evertonban, a Sevillában, majd 2015-ben végleg eladták a liverpooliaknak. Ott két szezon után az AC Milanhoz került kölcsönbe fél évre, majd miután visszatért, a Barcelona visszavásárolta. Egy évet bírt csak ki azonban a katalán csapatnál, ahonnan először kölcsönbe került a Watfordhoz, majd 2018-ban el is adták végleg az angol csapatnak 18 millió euróért.

forrás:FOCICLUB.HU

Sztárcsatárt igazolt a Manchester United – HIVATALOS
Az átigazolási időszak utolsó napján a Manchester United együttese a hétfő esti órákban bejelentette, hogy leigazolta a legnagyobb nevű szabadon igazolható csatárt, akit az elmúlt hetekben már féltucatnyi klubbal hoztak hírbe...
A Manchester United együttese hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy 1+1 éves szerződést kötött a szabadúszó Edinson Cavanival.

A 33 éves támadó tavaly a hetedik szezonját töltötte a PSG alkalmazásában, 2013-as leigazolása óta kereken 200 találatot szállított a klub színeiben, ugyanakkor kevesebb játéklehetősége révén a francia bajnokság (Ligue 1) idei kiírásában 14 meccs alatt mindössze két gólt szerzett. Cavani emiatt egyre kevésbé érezte jól magát a francia fővárosban, és végül már hosszú hónapokkal ezelőtt eldőlt, hogy a 2019-2020-as idény végeztével elhagyja a francia klubot.

Ennek ellenére az iránta érdeklődő tucatnyi csapat egyikével sem tudott még megállapodni, korábban többek közt az Atlético Madrid és a Benfica is nyíltan ajánlatot tett neki, de egészen idáig valamennyi próbálkozást visszautasított.

A párizsi kalandot megelőzően Európában eddig csak Olaszországban játszott, méghozzá a Palermo (2006-2010) és a Napoli (2010-2013) egyesületeiben, hazájában nevelőcsapatán, a Danubión kívül máshol nem fordult meg.

forrás:fociclub.hu

Üzletet kötött egymással az Arsenal és az Atlético – HIVATALOS

A piaczárást megelőző utolsó órákban az Arsenal csapata bejelentette várva várt nagy üzletét, és még egy játékost is küldtek az Atlético Madridhoz...
Az Arsenal együttese a hétfő esti órákban megerősítette, hogy kifizette a régóta kiszemelt Thomas Partey szerződésében szereplő 50 millió eurós kivásárlási árat az Atlético Madrid részére, valamint kölcsönadta a spanyol gárdának a mellőzött Lucas Torreira játékjogát erre az idényre.

A 27 éves ghánai válogatott középpályás a "Matracosok" akadémiáján nevelkedett, a felnőttek közti 2015-ös bemutatkozása óta pedig minden sorozatot figyelembe véve csaknem 200 mérkőzésen húzhatta magára a madridi gárda szerelését. Partey az utolsó három évben Diego Simeone csapatának motorja volt a középpályán, rendszerint évi 40-50 fellépést vállalt. Az "Ágyúsok" hosszas udvarlást követően tudták megszerezni a transzferstopot megelőző órákban.

Az ellentétes irányban klubot váltó 24 éves Torreira tovább mélyíti az uruguayi kontingenst a spanyol klubnál. Annak idején hazájában a Montevideo Wanderers csapatában nevelkedett, majd nagyon fiatalon Európában került, Olaszországban a Pescara és a Sampdoria együtteseit követően pedig két évvel ezelőtt kötött ki az "Ágyúsoknál" mintegy 28.7 millió euró ellenében. Bemutatkozó idényében még 50 tétmeccsen szerepelt a londoni együttes színeiben, míg az elmúlt kiírásban 39 pályára lépés jutott neki, részben azért is, mert tavasszal bokasérüléssel bajlódott, azonban korábban már az angol sajtóban is beszámoltak róla, hogy Mikel Arteta nem ragaszkodik mindenképpen a légiós szolgálataihoz.

forrás:fociclub.hu

Visszatért az MLS-be a magyar válogatott támadó – HIVATALOS
Minimális európai kitérőt követően a hétfő esti órákban eldőlt, hogy a magyar válogatott támadó visszatér az MLS-be, ahol annak idején már öt évet húzott le...
Az MLS aktuális listavezetője, a Columbus Crew gárdája megerősítette, hogy szerződést kötött a 31 esztendős Németh Krisztiánnal, aki legutóbb tavasszal az FC DAC 1904 csapatához igazolt, azonban súlyos sérülése miatt minimális lehetőség jutott neki, augusztusban pedig felbontotta megállapodását a felvidéki egyletnél.

Az egykori 37-szeres magyar válogatott támadó korábban öt idény alatt 82 mérkőzést 20 gólt és 12 gólpasszt regisztrált a tengerentúli profi ligában, miközben a Sporting Kansas City és a New England Revolution csapatait erősítette. Az MTK-nevelésű csatár nagyon fiatalon a Liverpool tartalékcsapatában is megfordult, később pedig többek közt a katari bajnokságban is szerepelt.

    "Nyilván számított, hogy ismerem a közeget, tudom, hova érkezem, milyen a bajnokság. A jelek szerint még nem zárult le az amerikai történetem, még van feladatom itt. A kapcsolatom a Columbusszal nem új keletű, már akkor keresett Caleb Porter vezetőedző, amikor kiderült, nem maradok Kansasben, de akkor nem jött össze a váltás, pedig rengeteget beszéltünk. Amerikai pályafutásom legszebb gólját a Portland ellen szereztem, amelynek akkor Caleb Porter volt a vezetőedzője, így tehát van közös múltunk. Aki ismer, pontosan tudja, döntő jelentőségű, hogy olyan edzővel dolgozzak, aki támogat, bízik bennem. Büszke vagyok rá, hogy Amerikában sikerült nevet szereznem, emlékeztek rám, és nagy tervekkel jöttem vissza az Egyesült Államokba. Tudom, hova érkezem, jól ismerem a ligát, nagyon motivált vagyok, szeretném bebizonyítani, van bennem annyi, hogy kulcsembere legyek egy sikeréhes csapatnak. Már meg is érkeztem Columbusba, néhány nap karantén vár rám, de már alig várom a közös munka kezdetét. Jó állapotban érkeztem az Államokba, végig edzésben voltam, amiért hálás vagyok a III. ker. TVE-nek, amely segített nekem ebben a nehéz időszakban. Most már csak előre tekintek, és izgatottan várom, hogy ismét pályára lépjek az MLS-ben"

– értékelte átigazolásának körülményeit Németh a Nemzeti Sport számára.

forrás: fociclub.hu


Megszerezte a United védőjét a Roma – HIVATALOS
Az átigazolási piac utolsó pillanataiban a Manchester United csapata a kölcsön után végleg el tudta adni rutinos hátvédjét az AS Roma részére...
Az AS Roma együttese a kölcsön után mintegy 15 millió euró és további bónuszok ellenében végleg szerződtette Chris Smallingot a Manchester United együttesétől. Az átigazolás majdnem meghiúsult, mivel először a Lega Serie A a hivatalos rendszerében nem regisztrálta az olaszországi átigazolási időszak megadott időpontjáig (hétfő este 20 óra) a transzfert, végül azonban a liga felülvizsgálta a történteket, és érvényben hagyta az üzletet.

A 30 esztendős angol válogatott védő tavaly augusztusban 3 millió euró ellenében került kölcsönben a "Farkasokhoz", és az olasz klubnál rendkívül elégedettek voltak a teljesítményével. Smalling 37 tétmeccsen lépett pályára a 2019-2020-as szezon során, és rendszerint eredményes mezőnymunkát mutatott be, ezért szerették véglegesíteni őt, ám sokáig úgy tűnt, hogy ebben nem fognak tudni közös nevezőre jutni az érintett csapatok, a MU érthető módon minél drágábban szerette volna eladni őt, a Roma pedig olcsón akarta véglegesíteni.

Végül azonban a Románál végbement tulajdonosváltás után sikerült felszabadítani a kért összeget a rutinos játékosért cserébe, és Smalling a következő években is az Örök Városban fog maradni.

forrás:fociclub.hu

PL: lengyel duóval erősít az idei meglepetéscsapat.
Jakub Moder és Michal Karbownik az utolsó napon került a Brighton and Hove Albion hálójába
Tovább folytatja az európai tehetségek bekebelezését a Brighon and Hove Albion, ezúttal két lengyel tehetség, Jakub Moder és Michal Karbownik megszerzésével.

Moder, a Lech Poznan 21 támadója lehet az, aki az évek folyamán pótolni tudja a távozó Glenn Murray góljait, azonban a játékost egyelőre lengyel klubjánál hagyták kölcsönben, ahogyan honfitársát is, Jakub Modert, aki a Legia Warsaw együttesének a fiatal tehetségek védője.

A két játékos megfelelő játékperc reményében marad klubjaiknál, hogy a jövő év folyamán csatlakozzanak a Sirályokhoz.

FORRÁS:FOCICLUB.HU

Senkit nem igazolt a Real Madrid? Senkit? A Real? ;D ;D

Hála az égnek vége az átigazolási időszaknak, mondjuk durva, hogy a Depay hírt mindenki átvette, miközben a Barca nem is igazolta le. MTI is kész tényként számolt be róla, meg külföldi oldalak is, közben maradt Lyonban.

Marko Grujic has joined FC Porto in a season-long loan deal.

Idézetet írta: Pozzato Dátum október 06, 2020, 23:41:50
Hála az égnek vége az átigazolási időszaknak, mondjuk durva, hogy a Depay hírt mindenki átvette, miközben a Barca nem is igazolta le. MTI is kész tényként számolt be róla, meg külföldi oldalak is, közben maradt Lyonban.

Durva. Pedig még hétfőn én is olvastam, hogy azért nem játszott kezdőként... ;D

Götze PSV; és ami szinte hihetetlen; még mindig csak 28 éves :)

Idézetet írta: SPF Admin Dátum október 07, 2020, 08:42:53
Durva. Pedig még hétfőn én is olvastam, hogy azért nem játszott kezdőként... ;D
Már csinálták a PS képeket, hogy Depay Barca mezben, aztán kiderült, hogy nincsen egy eurója sem rá a katalánoknak, olyan komoly náluk a pénzügyi válság, öreg Barto meg azt mondta, minden rendben srácok. ;D

Idézetet írta: Latzka Dátum október 07, 2020, 10:13:24
Götze PSV; és ami szinte hihetetlen; még mindig csak 28 éves :)

Remélem, hogy visszatalál régi önmagához, sajnos nagyon szerencsétlen ő is. Azért az is hihetetlen számomra, hogy senki más nem akarta leigazolni. Jó lesz a PSV, érdemes lesz figyelni őket.

Idézetet írta: Latzka Dátum október 07, 2020, 10:13:24
Götze PSV; és ami szinte hihetetlen; még mindig csak 28 éves :)
Én először azt hittem csak viccelsz. :) Nagy durva..Egyetértek veled BvB_09.Ahhoz hogy újra formába kerüljön egy nagyon jó választás volt a PSV.A holland bajnokság szerintem jó alap,hogy elkapja a fonalat.