US Open 2021

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Bondár Anna sikerrel vette a selejtező első körét

Bondár Anna a második fordulóba jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, mivel szerdán szetthátrányból bizonyult jobbnak az amerikai Katrina Scottnál.


A női kvalifikáció első fordulójában a torna honlapja alapján Bondár (a világranglista 199. helyezettje) rövidítésben bukta el az első játszmát, utána azonban szabadkártyás amerikai riválisa (339.) fölé nőtt, és egyértelműen az ő akarata érvényesült a pályán. A magyar játékos a második szettben 5:4-es vezetését követően a játszma első brékjével győzött, és egyenlítette ki szetthátrányát. A záró felvonásban aztán 2:1-es előnyénél vette el riválisa adogatójátékát, majd kiszerválta a meccset, amelyet a második meccslabdájával tudott lezárni.

Az összecsapás 2 óra 20 percig tartott a Billie Jean King Nemzeti Tenisz Központban.

A főtáblára jutáshoz - ahol alanyi jogon csupán egyetlen magyar, a férfiaknál Fucsovics Márton szerepel - három mérkőzést kell nyerni a selejtezőben.

Eredmény, női egyes, selejtező, 1. forduló:

Bondár Anna-Katrina Scott (amerikai) 6:7 (2-7), 6:4, 6:3

forrás: MTI

Fucso seppi elso kor, aztan ha jol lattam valszeg hurkacz johet

Olaszosra sikeredett a sorsolás, Sonego és Berrettini jöhetne a továbbiakban. Csak sajnos ott a lengyel, aki ellen nehéz lesz továbbjutni..

#18 augusztus 27, 2021, 09:05:37, chabialonso
Bondár Anna alúlmaradt Dodinnal szemben, így két magyar lány maradt versenyben a selejtezőben.
Gáfi Dalma a román Niculescuval játszik elméletileg kora este. A román az USO előtt futott egy kilences vesztes szériát . Remélhetőleg bevesz egy emlékeztetőt ma is. A szorzők azonosak. 1.80  1.90
Jani Réka-Luca is korán kezd. Magabiztosan nyert Naito ellen 6:2 , 6:2 . Tőle bravúr lenne a továnbbjutás ötös szorzóért Parrizas-Diaz ellen. Februárban a spanyol nyert 6:3 , 6:0 -ra. Akkor a szorzól Lucát támogatták 1,73 a 2.§§ -val szemben.
Talán ez a sima győzelem adott annyi önbizalmat, hogy visszavág.
Ez az utolsó selejtezőkör.

Dodin..

Dodig ferfi jatekos.

Idézetet írta: MessiÁs Dátum augusztus 27, 2021, 09:03:05
Dodin..

Dodig ferfi jatekos.

Kösz' a kiigazítást! Az ő neve ismertebb jóval. Sikerült is elírnom.


Idézetet írta: chabialonso Dátum augusztus 27, 2021, 09:09:12
Kösz' a kiigazítást! Az ő neve ismertebb jóval. Sikerült is elírnom.

Bocsi csak azert javitottalak ki mert masodszor rosszul irtad, gondoltam ne rogzuljon rosszul. Nyugodtan javits ki mashol ha en irok rosszul valamit.

Gratulálok Dalmának az első főtáblájához! :beerchug:

Idézetet írta: curpy82 Dátum augusztus 27, 2021, 19:45:17
Gratulálok Dalmának az első főtáblájához! :beerchug:

Ez lehet az attores szamara, mint anno Fucsonak.

Juniorban verte a mar gs gyoztes Kenint, szal látszik hogy a potencial benne van.

Dalma nem is verhetetlen ellenfelet kapott. Ez a horvát Martic esett már ki úgymond újonc , száz feletti rangsorolású ellenfél által az első körben.


Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: augusztus 30., 10:00CET


Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: augusztus 30., 10:00CET



Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: augusztus 30., 14:00CET



Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: augusztus 30., 10:00CET