Elvek, Gondolatok és fogadási szokások + TIPPEK SOUND-tól

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában


Drága Fogadótársaim

A nehéz munkaidőszak egy jó hétre szünetel, augusztus 20 körül lesz hasonlóan nehéz pár napom, most viszont szeretném kicsit összekapni magam – s főként a guruban gyarapítani a sikeres elemzések/okoskodások számát.

Eseménydús nap elé nézünk, indul a magyar és a horvát élvonal!

18:15
MTK-FTC
Első szándékú tipp: 1,5 over 1.30


Azt gondolom, hogy Rebrov azzal, hogy maradt, újra az európai csoportkörre megy rá. A svédek elleni meccsre, össze kell álljon a csapat, így nagyon komoly felkészülés lesz mindkét bajnoki. Kell az önbizalom, kell a jó helyzetkihasználás, kell, hogy felpörögjön az együttes. Szemtelen lesz az MTK! Tippem 1:3

20:00
Varazdin-Gorica
LSD: GURU


Este BL...Úgy gondolom, hogy idén a csilliárdosok döntőjét rendezik majd szurkolók nélkül: PSG-City. Semleges nézőként nem igazán kívánom ez a kimenetelt, s úgy vélem, hogy kellőképpen bosszant is majd a dolog. Szóval a ma este csak egy epizód, egy mellékszál az olvasatomban, így nem igazán hoz lázba, a második félidőbe talán belenézek...ha a varasdi meccs ledob, illetve, ha nem visz el az NBA Indiana-Miami. A Pacers ezen a szinten underes a meccsenkénti 217-es átlagával....

Jó szerencsét, üdv:
sound

Idézetet írta: Sound Dátum augusztus 14, 2020, 14:19:05
Sziasztok!

... milyen érdekes jelenség, hogy mi emberek nem figyelünk. Többször kapunk jelet, jelzést a külvilágtól, hogy valami készül, valamit csináljunk, vagy épp ne csináljunk, és az esetek döntő többségében nem veszünk tudomást a jelekről, ösztöneinket kikapcsoljuk.
Itt vannak az állatok – ha nagy vihar készül, vadászismerőseim elmondják, hogy nem látnak vadakat 1-2 nappal előtte. Elbújnak készülnek.
Magam is láttam hasonlót a badacsonyi hegytetőről a teljes holdfogyatkozáskor húsz éve. A madarak elindultak a sötétség érkezésével ellentétes irányába, - tulajdonképp északon ment le akkor a nap! A tücskök hirtelen bekapcsoltak a levegő lehűlt gyorsan, és enyhe szél támadt, a szúnyogok az elején megjelentek, de gyorsan eltűntek (ugye mindenkinek ismerős, hogy este 7 körül beindulnak a vérszívók, aztán 11-12 körül eltűnnek – na ugyanez a jelenség volt 10 perces időintervallumon belül!)
Ott a cunami is, amit a szokatlan víztömeg mozdulás, egy váratlanul nagy apály előz meg, ha jól tudom a tengerparti madarak ott is megindulnak a szárazföld belseje felé ..sorolhatnám.
Azt gondolom, hogy nekünk is jelez a testünk, akkor ha valami készülőben van, de akár a közvetlen környezetünk is ad utalásokat. Aztán amikor beüt a baj akkor fogjuk a fejünket – basszus hiszen mondta, hiszen láttam, hiszen hallottam stb...Nem veszünk tudomást a jelekről-jelzésekről, és megyünk makacsul a fejünk után – ott van előttünk, mégsem látjuk.
Így van ez a sportfogadással is!!! Hiába lett indokolatlanul áramszünet, miközben az Atleti továbbjutását írtam, s végül elveszett az elemzés/okoskodás lényegi része...egy nappal utána is makacsul kitartottam mellette.

Van Nektek is hasonló? Vagy ez már nagyon ezoterikus? Akinek van, nyugodtan kommentelje szét a naplómat!

Üdv, béke:
sound

Szerintem ez az ún. hatodik érzék! Amikor a tudatalattink már tisztában van a helyes úttal, csak éppen a tudatunk még nem hallja meg. Az állatok ösztönlények, nem agyalnak túl mindent, hanem ami jön "megérzés", aszerint cselekednek, s ezt tökélyére fejlesztették! Mi emberek elnyomjuk magunkban, túlagyalunk mindent, holott sokszor az első megérzés, gondolat a helyes, csak ép a tudatunk hajlamos lebeszélni róla. Szerintem évek, talán egy egész élet kemény munkája, hogy tisztán meg tudd hallani, mit sugall a belső éned, a tudatalattid. Persze sportfogadás terén ez sem mindig jelenti a stabil nyerőszériát mondjuk, de nálam az évek múlásával egyre inkább kezd letisztulni az a bizonyos hatodik érzék, amikor jön a szikra egy-egy meccs után való kutatás során, hogy baszki ez lesz a nyerő tipp, ebben van fantázia és value egyaránt. Jó lenne, ha ez most már konstans így működne, de még van hova fejlődnöm...

Egyébként abszolút egyetértek az általad leírtakkal!  :beerchug:

Szia Rob!

Ha van, lesz konkrét sztorid tök örülnék ha megosztanád! Ez a pszicho része a fogadásnak s erről nagyon kevés szó esik, úgy általában pedig...
Sztem egy fogadó akkor tud sikeres lenni ha:
- ismeri magát (erősség-gyengeség)
- képes az önkritikára s vele a fejlődésre
- fegyelmezett: tartja magát az önismeretben megszerzett elvekhez
- figyel: meghallja észreveszi a jeleket-tanul belőlük
- következetes s egyben kitartó

Szerintem (Nem sertésként szánom )baromság , valahol van egy igény arra hogy mindent kontrolállunk ezért a múltbéli sémákat az agyunk ráhúz jelenlegi szituációkra, érzelemnek nincs helye fogadásban minden matematika . A fogadoirodaknál legjobb tudásom szerint nem orakulumok dolgoznak .

Elfogadom sunik!!

Egy kérdés:
Érzelem = megérzés, érzés?

Nem a sportfogadás tekintetében, nem a számok iparágában.

Nem tudom Sound , nem tudom hogy hány ember rendelkezik vele született ösztönös intuicioval , úgy hogy már felmeri vállalni anyagi kockázat vállalásával is . Tuti léteznek ilyenek , hogy csak megérzés alapján jól döntenek .De én meg nem ismerek ilyent. Míg az állatok a túlélés miatt cselekednek preventív , addig mi csak mindenféle szupererő képességért áhítozunk.

Idézetet írta: Sound Dátum augusztus 14, 2020, 19:32:09
Elfogadom sunik!!

Egy kérdés:
Érzelem = megérzés, érzés?

Nem a sportfogadás tekintetében, nem a számok iparágában.

Megérzés? Abszolút létezik szerintem, de ez olyan hogy akinek volt már többször az elfogadja, hogy van ilyen és megmagyarázhatatlan akinek meg nem az úgyis csak nevet rajta. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom.

Közben egy tipp is!
Indiana meccsén lukasak a kezek a percenkénti 4 pont sincs meg! 217 undert fogtam 1.30 ért.

Megérzés, figyelem az intuícióra, jelekre? Folytassátok mert nagyon érdekes szerintem

Köszi, üdv
sound

Sziasztok!

Szerettem nagyon a tegnapi napot! Nagyon rég volt olyan, hogy le tudtam ülni nyugodtan koraeste meccseket nézni. Visszacsatolás:

MTK-FTC 1:1

Kimondottan jó meccs volt. A szokásos MTK-s focit láttam, élvezetes kombinatív-cselezős játék. Kellett volna 2-3 gólt is rúgnia Botiséknak egy lett belőle az első félidőben. A második elején a levegőben lógott a gól, szerencsésen meg tudtam várni az 1.30-at, és jött is live-ban. Szurkoltam Várdának a harmadikért, de nagyon leült a meccs, s a 81, percben jött az internetkimaradás ...

Varasdin-Gorica 1:5

Az első félidő végig net nélkül volt, adatforgalmamon követtem az eredmény alakulását, a szünetben minden helyreállt 0:1-nél szálltam be a meccsbe. Pazar focit tolt a Gorica, számomra teljesen megdöbbentő módon! Veszni láttam a gurut, de közben le voltam dermedve, hogy mennyi fiatal horvát focista van, akik elképesztően jó focit játszanak. Nagy öröm volt nézni a meccset, s a semmiből a 23 éves Djurasek akkora bombagólt lőtt, hogy leesett az állam 1:1. Fordult a meccs! Jöttek a hazai ziccerek, de a vendég edző jókat cserélt. A 81. percben a 16-os előterében két hazai védő is elcsúszott, kilépett két goricai játékos – a kulcspassz lehet, hogy les volt, bár a horvát ligában is van VAR – könnyű vendég gól 1:2. A végjátékban pedig érthetetlenül 4 perc alatt hármai kaptak a varasdiak, a vendégek cseréi négyet lőttek a második félidőben. Szóval szoros volt alapban a meccs, csak a vége nem...

Indiana-Miami 109:92

201-en megállt, jött az under. Idegőrlő az underezés, mert az iroda nagyon nem ismeri el menet közben, hogy jó a tipp. Megszaladhat egy-egy periódus a meccsben, illetve ha hosszabbításba torkollik a találkozó ba...atjuk..Végül a harmadik negyed végén tudtam kiszállni, minimális profittal

A guru égése ellenére eszemben sem volt rámenni a BL-re. Jól szórakoztam tegnap, s az élő fogadások profitáltak is! Hamarosan jön a mai nap.

üdv, béke:
sound


Drága Fogadótársak

Három meccset ajánlok ma, úgy tűnik, hogy a koradélutánt bedobom a gyerekeknek, mert velük is rég volt közös program, de este jövök!!

16:30
Paks-UTE
Első szándékú tipp: 1x – 1.36


Stadionavató Pakson! Szerintem erősödött a hazai csapat Ádám Martinnal, Bognár Istvánnal, Nagy Richárddal, és hegedűs kapussal! Az Ute a szokásos essünk szét a nyáron forgatókönyvet mutattja..elölről kell elkezdeni a csapatépítést. Csak azért nem mondom, a 1,5 overt, mert szerintem dög meleg lesz a pályán! Az 1x-et írtam volna Guruban, ha nem 11:00-kor kelek fel...

17:55
Rijeka-Sibenik
Első szándékú tipp: 1,5 over 1.18


A hazaiak megnyerték a Horvát Kupát, épp csak lemaradtak a BL-selejtezős második helyről, és be is vásároltak ebben a pár hétben! Az újonc overes csapat volt a második vonalban, szerinetem mindkét csapat gólra törő focit tol majd.

20:05
Osijek-Slaven Belupo
Első szándékú tipp. 1,5 over 1.36


Utolsó két bajnokiját elbukta az eszéki gárda, így nem indulhatott a Bl-ben. Alapban underes csapat a hazai, de most az idénynyitón azt gondolom, hogy mindkét gárda odapakolja magát.


Üdv, barátsággal:
sound



Drága Fogadótársaim

Penetránsan rossz volt a szombat – még szerencse, hogy egész nap kirándultam a családdal és csak este 10-re értünk haza, amikor aztán láttam a City szerencsétlenkedését, meg Sterling blamáját...
...hát kinek könnyű

Paks-Ute 1:2

A beszámolók szerint az x igazságosabb lett volna

Osijek-Slaven Belupo 0:0

Több, mint egy órán át emberhátrányban voltak a hazaiak.

Tanulság: Szezon eleje tökönszúrás! Többször átéltem hasonlót, általában nem megy nekem az augusztus. Kicsit rombolja is az önbizalmamat....

A vasárnapi napra elég sok tippem van, hát nem is tudom...ezek után.

Üdv, béke:
sound

Sziasztok

Sok tipp van mára a fejemben...de elég szarul teljesítek mostanában. Így vasárnap délben azon agyalok, hogy itt Kozármislenyben 17:30-kor Szentlőrinc-Vasas meccs lesz, kimenjek-e....
Úgy döntöttem, hogy kizárólag a magyar meccsekkel foglalkozom, a külföldi meccsekről, épp csak pár szót ejtek. ha kimegyek a meccsre, akkor nem tudok live-ozni, nagy dilemma ez!

16:55
DVTK-Kavics
Első szándékú tipp: 1x – 1.40


Várda gurus írása teljesen meggyőzött, olvassátok!

17:30
Szentlőrinc-Vasas
Első szándékú tipp: 1,5 over – 1,15


Kérdés, hogy mikor szállok be, ha kimegyek live-ozok a helyszínről, de a többi meccsen nem. Két csapat, amelyik szereti kapni is adni is a gólokat, szerintem nagyon nyer a Vasas, vagy legalábbis az erőviszonyok miatt nyernie kéne!

19:00
Haladás-Szeged
Első szándékú tipp: 1,5 over - 1.23


Ők is adják/kapják eszetlenül a gólokat...

19:00
Szpari – Dorog
Első szándékú tipp: DNB Nyíregyháza – 1.30


Tegnap olvastam a 100 %-os hazai csapat kapcsán egy nyírségi hírportált, amelyben feszegetik, hogy lassan fociláz lesz a városban. Gálhidiék számára a Dorog egy teljesen verhető csapatnak tűnik, aki fogható. Pécsen, nagyon rá tudta erőltetni akaratát a PMFC a Dorogra...

20:00
Kazincbarcika – PMFC
Első szándékú tipp: 1,5 over – 1.18


A Pécs egész szezonban kamikázé focit fog játszani, alap a két gól minden meccsén!

21:00
Sevilla-MU
LSD GURU


Külföld:
A Hajduk a tavalyi pocsék szezon után, az épp csak osztályozón bennmaradt Istra együttesét fogadja, akinek gyakorlatilag szusszanásnyi pihenője sem volt. Illő lenne a többgólos hazai siker 1,16-ról kezd a 1,5 over. Ugyanez a szorzó és zágrábi rangadón – a tavalyi első a másodikat oktatja majd!
Belelendült Gerrard együttese is, a Rangers Livingstonban meccsel, itt a 1,5 over 1.25-ről indul.
Szigó begerjesztette az agyamat a Rákóczi meccs kapcsán x2 – 1.50!

Na most legyek okos – mit csináljak...

Üdv:
sound


Srácok!

Kimentem a fiammal a Szentlőrinc-Vasasra!
Olyan kurva sokan voltak, hogy bezárt a pénztár nem tudtunk bemenni a stadionba!!! Kintről alig, látva néztük a meccset a kerítésen át egy félidőt. Jól küzdött a 'lőrinc. Az ivószünetig partiban is volt, aztán vert kettőt a Vasas, eljöttünk a szünetben...Balajtié volt a második (előtte két helyzetet, kulcspasszt elügyetlenkedett), Szatmárié szép gól volt..Az ivószünetben 1.40 volt a 1,5 over – képtelen voltam rakni. Egymás mellett állva a kerítésnél, nyakamban a majd 40 kilós nagyfiammal...ilyet még nem éltem ..nem jutok be egy nb2-es meccsre..

üdv, béke:
sound

Kínlódik az Eto!
Ilyen volt a Kaposvár elleni meccsük is - duplacsere, hazai gól:
1,5 over 1.30 most!

Hatalmasat presszingel az United!
Lesz még gól 2,5 over 1.30 most