Háború Ukrajnában

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Ha már összeesküvés-elméletek és meredek gondolatok, akkor legyen itt egy másik is. Hiszen ez úgyis csak valami olyasmi, mint a háborúban meghalt matektanár: nem oszt és nem szoroz.

Ez itten most amolyan Ribbentrop-Molotov kettőpontnulla. Ugyanis elméletben az van, hogy egy gazdasági nagyhatalom (Németország) és egy katonai nagyhatalom (Oroszország) összeesküdtek, kezet fogtak és összefogtak egymással, hogy majd jól "megfingatják" a köztük található kisebb és védtelen harmadik országot. Nehogy má" az ottani ásványkincsek másoké legyenek, amikor az övéké is lehetnek.

Röhögés OFF!

Putyin azért is kezdett háborúzni Ukrajnában, hogy megakadályozza Ukrajna NATO-csatlakozását.
Ám ezzel a háborúval Putyin azt érte el, hogy Finnország és Svédország nemsokára hivatalosan fogja kérvényezni a NATO-csatlakozást, s Putyin egy bő 1300 kilométeres NATO-val közös új határszakaszt kap a "nyakába".
Méghozzá olyan NATO-határszakaszt kap Putyin, amelynek egyes pontjai Moszkvától 800 kilométer távolságra sincsenek.

Röhögés ON!

Érdekes volt a háború, meg a vírus is előtte, de bocsi ukránok, sok dolgunk van, Will Smith pofozkodik, most meg Johnny Depp tárgyalása van, muszáj igazságügyi szakértenünk, nekünk embereknek. Jajj, annyi a feladat, virológus, háborús elemző, annyi mindenek vagyunk.

#153 április 28, 2022, 16:24:46, csabax
Íme a nagyon sokadik példa arra, hogy politika és sport között nincsen összefonódás és a sportolók nem politizálnak.


Vlagyimir Putyin olimpiai érmes orosz sportolókkal.

A 2022-es olimpián érmes orosz sportolók Vlagyimir Putyin általi - néhány nappal ezelőtti - kitüntetésekor az olimpiai bajnok sífutó Veronika Stepanova többek között azt mondta, hogy büszke Putyinra, büszke Oroszországra, szintén büszke arra, hogy Oroszország jó úton halad, és büszke arra, hogy Vlagyimir Putyin még hatalmasabbá teszi Oroszországot.

Az olimpiai bajnok sífutó Veronika Stepanova Vlagyimir Putyint dicsérő szavaira az egykori teniszező és jelenleg az orosz-ukrán háborúban harcoló ukrán Alexandr Dolgopolov így reagált:
"So, this Olympic champion Veronika Stepanova, says literally"russia is on the right track, and we will for sure win like we won in the Olympics"
russias sport is out of politics they said, they are all innocent they said.
Yeah, sure"


Link itt: https://twitter.com/TheDolgo/status/1519041027314749441?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1519041027314749441%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.digisport.ro%2Fspecial%2Fparca-erau-nevinovati-discursul-unei-campioane-olimpice-a-rusiei-in-fata-lui-vladimir-putin-a-provocat-indignare-1653617

Alexandr Dolgopolov arra "lyukad ki" a mondandója végén, hogy mintha az lett volna, hogy az orosz sport "kikerült a politikából" és a sportolók nem politizálnak.

Én csak rámutatok arra, hogy a fentebbi fotó újabb bizonyíték arra, hogy politikus sohasem dicsekszik az eredményes sportolókkal és a sportolók egyáltalán nem politizálnak.
Á, dehogy, gondolni sem szabad semmi ilyesmire!

Mert volna mást mondani, legközelebb csak a szibériai sífutóbajnokságon indult volna.  ;D  Az sem mellékes, hogy az állami doppingprogramnak köszönhetik az érmeket, különben fasorban sem lennének.

Idézetet írta: Pozzato Dátum április 28, 2022, 17:38:23Mert volna mást mondani, legközelebb csak a szibériai sífutóbajnokságon indult volna.  ;D  Az sem mellékes, hogy az állami doppingprogramnak köszönhetik az érmeket, különben fasorban sem lennének.
Ja. Így igaz. Ha mást merészelt volna mondani, akkor legközelebb tényleg csak a szibériai sífutóbajnokságon indulhatott volna. Hasonló félelmi indok lehet az orosz teniszezők számára a "Szibéria Kupán" való részvétel elkerülése. Emiatt aztán jobbára azt választják, hogy hallgatnak. És lapulnak, mint sz@r a fűben. Annyira félnek az oroszországi következményektől, hogy inkább a hallgatást választják, noha nagyon jól tudják, hogy a hallgatás több helyen beleegyezést jelent.

Főleg emiatt a hallgatás miatt történik az, hogy az orosz (és fehérorosz) teniszezők nem játszhatnak Wimbledonban. Az angliai Grand Slam-torna rendezői nem értenek egyet az oroszok ukrajnai háborújával, rombolásával és az ártatatlan emberek megölésével, s el akarják kerülni az előző hozzászólásomban látható fotó egyik még újabb változatát, amelyen tömeggyilkos Vlagyimir Putyin az olimpiai érmes orosz sportolókkal való dicsekedés után a Wimbledonban szerepelt orosz teniszezőkkel büszkélkedik.

Nincsen szó diszkriminációról, hanem inkább csak elővigyázatosságról. Ugyanis az oroszok ukrajnai erőszakát elítélő angolok nem akarják, hogy a rangos wimbledoni tenisztorna a bájolgó háborús bűnös Vlagyimir Putyinhoz legyen társítva, aki mellett van a fotón Daniil Medvedev, Andrey Rublev, Karen Kachanov, Aslan Karatsev, Anastasia Pavlyuchenkova, Daria Kasatkina, Veronika Kudermetova, Liudmila Samsonova, Ekaterina Alexandrova.

Természetesen általában az szokik lenni, hogy a sportolók nem politizálnak, s bár az előző hozzászólásomban van példa arra, hogy igenis létezik politizáló sportoló, az angolok nagyon jól tudják, hogy az orosz diktatúra úgy működik, hogy Putyin rávigyorog - például Daniil Medvedevre vagy bármelyik másik sportolóra - és a fogai között elsziszegi a "most azonnal fényképezkedsz velem, mert ha nem teszed, akkor még ma mehetsz Szibériába az egész családoddal együtt" dumát, s pár pillanat alatt elkészül a csoportkép.

Mint máskor is, ezúttal is lesznek a kizárás miatt tiltakozók és hőzöngők, de az ilyesmit már eddig is meg lehetett szokni. Nekik hiába magyarázza el bárki, hogy ez egyáltalán nem diszkrimináció. Mint ahogyan az sem diszkrimináció, amikor valahol kispályás focitornát rendeznek, s a torna szervezőjének egyik feltétele, hogy csak amatőrök indulhatnak a kispályás focitornán és az igazolt labdarúgók ki vannak zárva.

Európa több országában is összegyűlt az értelmiség 100-150 fővel képviseltetve magát, őket nem tévesztette meg a valóság, hála az égnek! Ha Kyrie "laposföldhívő" Irving fehér lenne, simán felszólalhatna a rendezvényen, nem lógna ki a csoportból.

https://hvg.hu/itthon/20220430_Megkezdodott_az_Oroszorszag_melletti_tuntetes_is_Budapesten

A rohadék megölte volna a Főnököt... Szerencsére figyelt Vlagyimir.

#158 május 09, 2022, 19:00:16, csabax
Ennél az orosz-ukrán háborúnál éppen a nyilvánosság lenne a ruszkik egyik legfőbb problémája.
Ugyanis régebben az volt, hogy a ruszkik viszonylag nyugisan lophattak és rabolhattak, büntetlenül erőszakolhatták meg a védtelen nőket és lányokat, s büntetlenül gyilkolhatták ezerszámra az ártatlan embereket. Legfeljebb csak a nagypapák és egyéb idős emberek mesélhettek gyermekeiknek és unokáiknak az oroszok rémtetteiről, az oroszok kegyetlenségeiről és az oroszok tömeggyilkosságairól.
Aztán pedig voltak, akik figyeltek a nagypapák és az idősek szavaira, és voltak, akik figyelmen kívül hagyták a ruszkik tömeggyilkosságait, a nők megerőszakolását, a lopásokat, a rablásokat és a ruszki katonák által elkövetett értelmetlen gyilkosságokat és egyéb háborús bűnöket.

Ám azóta fejlődött az emberiség. Jelenleg már szinte mindenkinél vannak okostelefonok, lehet videókat készíteni, van Facebook, van Twitter és még vannak egyéb másik közösségi oldalak is, vannak blogok is, van sokminden, ahova írni lehet, ahol meg lehet osztani a háborús helyeken készített fotókat és videókat.
Ez pedig a nyilvánosságot jelenti.
Túlélők mesélik el, hogyan gyilkolták meg az embertársaikat, nők és lányok mesélik el, hogy miként erőszakolták meg őket, és elmondják azt is, hogy sok megerőszakolt nő már nem mondhatja el a kegyetlenkedéseket, mert halottak, ugyanis a megerőszakolás után megölték őket. Lelőtték őket.

A ruszkik számára hatalmas problémát jelent, hogy már nem tudnak "nyugiban" lopni, rabolni, erőszakolni és gyilkolni, mert a jelenlegi fejlettségi szint már lehetővé teszi azt, hogy kegyetlenségeik, rémtetteik és egyéb háborús bűneik már ne maradjanak nyomtalanok.

Hiába, na, ilyen (is) ez a nyilvánosság nevű dolog.

Ezen a fórumon is már volt, aki említette, hogy nagypapája mesélt az oroszok kegyetlenségeiről.
Innentől kezdve már nem csak az idősek elmesélései alapján lehet majd tudni az oroszok tömeggyilkosságairól és háborús bűneiről.

Az ilyen utcákon harcolós, kerületeket bevevős harcmodornak mi értelme van őszintén? Befolyásolja az ilyesmi a nagy összképet, vagy nincs annyira nagyobb, pusztítóbb fegyver, ami ezeket háttérbe szorítaná?


#160 június 08, 2022, 19:29:39, csabax
Nagyokat szoktam mosolyogni azon, amikor a ruszkik imádói azzal a dumával "jönnek", hogy ha a komcsi gáz és a komcsi kőolaj nem kell az Európai Uniónak, akkor semmi probléma sincsen, mert a ruszkik eladják majd azokat Kínának és Indiának.

Természetesen leginkább a témáról szinte semmit sem tudó emberek hőbörögnek, ugyanis nekik éppen az a legjobb, hogy tudatlanok ebben, hiszen így beleéléssel és hangosan tudathatják mindenkivel a baromságaikat. Van az a mondás, miszerint amíg nem volt Facebook, csak a család tudta valakiről, hogy hülye.
(Jut eszembe: Vajon amikor egy hülye lefürdik, akkor tiszta hülye lesz?)

Bőven elegendő lenne az Oroszországból külföldre vezető kőolaj- és gázvezetékek térképére nézni, hogy "képben" legyen valaki. Ám nyilván csak kevesen tesznek ilyesmit, hiszen a valósággal való szembesülés némi elbizonytalanodást okozhat, zavart okozhat a gépezetben, s ezért inkább célszerűbb tudatlanul "osztani az észt".

Hiszen az problémás lehet, amikor kiderül, hogy ezek a "fotelforradalmárok" úgy szállítanak gázt és kőolajat Oroszországból Indiába, hogy sem kőolajvezeték nincsen és gázvezeték sincsen Oroszország és India között. A nagyon begőzőlt ruszkiimádóknál néha szórakozásból érdemes megkérdezni, hogy pontosan hol található az Oroszországból Indiába vezető kőolajvezeték vagy gázvezeték. A Himalája alatt van? Talán Afganisztánon és Pakisztánon keresztül megy? Esetleg a jobbára kietlen tibeti-fennsíkon vannak? Olyan zord terepen, ahol még Kínának is közel évtizedes gondot jelent egy egyszerű és felszíni vasútépítés? Pontosan merre van a kőolajvezeték és a gázvezeték?

A zsákutcából általában úgy próbál kijönni a ruszkiimádó "fotelforradalmár", hogy benyögi a mostanában divatos LNG-t, hogy ha nincsen gázvezeték, akkor ott van a tengeren szállított cseppfolyósított földgáz lehetősége. Majd úgy fognak szállítani az oroszok.

Erre azt lehet válaszolni, hogy Oroszország tényleg hatalmasan nagy ország, de az LNG területén annyira lemaradott ország, hogy Ázsiában mindössze 2 LNG-terminálja van. És ezen két orosz LNG-terminál közül az egyik Észak-Szibériában van, a Jeges-tengernél található Jamal-félszigeten. Az ottani őslakosok nyelvén Jamal jelentése ,,világvége", azaz Jamal-félsziget neve magyarul Világvége-félsziget. És bizony annyira távolról, megkerülve a fél világot, nem tűnik gazdaságosnak az indiai Mumbai környékére való LNG-szállítás.

Viszont Kína már egy teljesen "másik kávéház". Oda tényleg vezet Oroszországból kőolajvezeték is és gázvezeték is. Abban az esetben általában a sajtótermékek által előszeretettel használt "megduplázta" szó a hangsúlyos.

Hiszen, ugyebár, azt is megduplázták, amikor 3-ról 6-ra emelkedett valami, akkor is megduplázták, amikor 8-ról 16-ra emelkedett valami, akkor is megduplázták, amikor 22-ről 44-re emelkedett valami, akkor is megduplázták, amikor 50-ről 100-ra emelkedett valami. Satöbbi.

Sportfogadásban ott vannak a duplázós szelvények, amikor valaki sportfogadó 10 ezer forinttal fogad 2-es szorzojúra és ha nyer, akkor 20 ezer forintot kap.

Példa:
- Gáz terén ez olyasmi, hogy az oroszoktól 100 köbméterből 5 köbméter ment eddig Kínába.
- Ez az eddigi 5 köbméter most 10 köbméterre emelkedett.
- Vagyis eddig 100-ból 5 ment Oroszországból Kínába, de ezután 100-ból 10 megy Oroszországból Kínába.
- Tényleg megduplázták a szállítást, de mivel nem sokan olvasnak olyan cikket, amiben az szerepel, hogy sokkal több gázt szállíthatnának, de csak 5 köbméterről 10 köbméterre emelkedett az Oroszországból Kínába szállított gáz mennyisége.
- Ilyesmire kevesen klikkelnek, s ezért inkább azt írják a címbe, hogy "megduplázták" az Oroszországból Kínába szállított gáz mennyiségét. Ez a "megduplázták" kellemesebb és eladhatóbb szó.
- Ami ugyan igaz, hiszen tényleg "megduplázták", ám arról elfelejtenek beszámolni, hogy valójában az van, hogy 100 köbméter gázból 90 köbméter gáz nem megy Kínába, hanem vevőkre vár.
Példa vége.

Sokan elfelejtik, hogy Kína nem Oroszország barátja. Vagyis látszólag az, annak tűnik és annak van elkönyvelve, de ez csak egy bizonyos és Kína számára kényelemes pontig van, hiszen Kína célja nem az, hogy Oroszország barátja legyen, hanem Kína célja az, hogy Oroszország egyre kiszolgáltatottabbá váljon. És végül Oroszország Kína szolgája legyen.

Két dudás nem fér meg egy csárdában.

Idézetet írta: TiB Dátum június 03, 2022, 08:38:04Az ilyen utcákon harcolós, kerületeket bevevős harcmodornak mi értelme van őszintén? Befolyásolja az ilyesmi a nagy összképet, vagy nincs annyira nagyobb, pusztítóbb fegyver, ami ezeket háttérbe szorítaná?

Nem sok értelme van. Szerintem. Ám ha már harcolnak egymással a felek és ilyen helyzetekbe jutnak, akkor nyilván nem állhatnak meg, hanem folytatni kell a harcot. Általában az szokik lenni az utcákon harcolós, kerületeket bevevős harcoknál, hogy a támadó félnek vannak lényegesen nagyobb veszteségei. Az oroszok ezt úgy csökkentik, hogy előbb lerombolják a települést, megölnek mindenkit, aki mozog, és megölnek sok ártatlan gyermeket és ártatlan nőt azért, mert azok rosszkor vannak rossz helyen, porig rombolnak iskolákat, kórházakat, mindent, amit útjukban van, majd pedig átmásznak a romokon.
Így elkerülik az utcákon harcolós, kerületeket bevevős harcmodort, viszont rengeteg ártatlan civil embert ölnek meg. Azonban ez az utóbbi dolog semmit sem jelent számukra, hiszen ők sokan vannak, mint az oroszok, s a számukra ellenséges embereket nekik célszerűbb megölniük. Hiszen így nem kell foglalkozniuk a foglyokkal, nem kell fogolytáborokat létesíteniük, fenntartaniuk, nem kell a fogvatartottak élelmezésével bajlódniuk, satöbbi. Rengeteg dolgot megspórolnak maguknak azzal, hogy megölik az embereket. Nekik amúgy sem számít semmit sem az emberélet.
Mariupol az egyik példa. Mariupolban a ruszkik nem foglalkoztak utcákon harcolós, kerületeket bevevős dologgal, hanem teljesen lerombolták a várost és elkergették vagy megölték az embereket. Az sem zavarta a ruszkikat, hogy a háború előtt Mariupol bő félmillió lakosából mintegy 350-400 ezer ember orosz volt. Az orosz támadók úgy felszabadították a mariupoli oroszokat, hogy elkergették vagy megölték őket.
Mostanában Szeverodonyecket rombolják le és ott tömeggyilkolnak a ruszkik, de korábban rengeteg egyéb másik helyen követtek el háborús bűnöket.

Orosz-ukrán háború a szerencsejáték-iparban is

Az ukrán kormány felszólította a KRAIL-t, az országos szerencsejáték piacot szabályozó bizottságot, hogy oszlassák fel azt a tanácsadó és szakértői testületet, mely korábban a szerencsejáték-törvény véglegesítésében segített. Olvasd tovább

Egy másik topikból:
Idézetet írta: Pozzato Dátum szeptember 21, 2022, 10:15:51Putyin most összezavarta a szélsőjobbos híveit.  :( Eddig az volt az álláspont, olyan ország, hogy Ukrajna nem is létezik, majd ma reggel arról beszélt, hogy Nyugatnak nem érdeke a béke Oroszország és Ukrajna között. Persze, hogy nem érdeke, hiszen Ukrajna nem is létezik, legalábbis Putyin szerint.  ;D Fogalmatlan Putyin, azt se tudja, milyen rendezvényen van, de még hazánkban is annyian dicsőítik, szóval jobb csendben maradni, nehogy összezavarjuk a Putyin fanokat a gondolkodással.
Nem kicsit, hanem nagyon összezavarta Putyin a szélsőjobbos híveit.
Azzal is, amit említesz, de azzal is, hogy már szinte folyamatosan követeli a propagandájával együtt azt, hogy szüntessék meg a nyugati szankciókat, közben pedig hangoztatják folyamatosan, hogy a nyugati szankciók ártalmatlanok és nem okoznak gondot a ruszkiknak.
Úgy vélem, hogy ha a nyugati szankciók ártalmatlanok és nem okoznak gondot a ruszkiknak, akkor lehet újabb és újabb szankciókat bevezetni, hiszen - mint mondják az oroszok - "a nyugati szankciók ártalmatlanok és nem okoznak gondot" nekik.
Ám tényleg jobb csendben maradni, nehogy összezavarjuk a Putyin-fanokat a gondolkodással.

Idézetet írta: csabax Dátum szeptember 21, 2022, 14:40:58Egy másik topikból: Nem kicsit, hanem nagyon összezavarta Putyin a szélsőjobbos híveit.
Azzal is, amit említesz, de azzal is, hogy már szinte folyamatosan követeli a propagandájával együtt azt, hogy szüntessék meg a nyugati szankciókat, közben pedig hangoztatják folyamatosan, hogy a nyugati szankciók ártalmatlanok és nem okoznak gondot a ruszkiknak.
Úgy vélem, hogy ha a nyugati szankciók ártalmatlanok és nem okoznak gondot a ruszkiknak, akkor lehet újabb és újabb szankciókat bevezetni, hiszen - mint mondják az oroszok - "a nyugati szankciók ártalmatlanok és nem okoznak gondot" nekik.
Ám tényleg jobb csendben maradni, nehogy összezavarjuk a Putyin-fanokat a gondolkodással.

Sajnálom valamilyen szinten őket, hiszen esélyük sincs megtapasztaltani az igazságot. Sokak csak akkor döbbenek rá, ha mondjuk gyereküket elveszítik a háborúban, de ők választották ezt az életet (ha egyáltalán választhatták). A jellemző egy rezsimre, hogy tudatosan leépítik az oktatást (nagy mélynemzeti tankönyvekkel, újraírt történelemmel), hogy esélyük se legyen felfedezni a fiataloknak az összefüggéseket... Rájönni, hogy ez régebben volt, hogy ilyennel próbálkoztak az elnyomók, ilyen próbálkozott Adolf Hitler is. Előny, hogy jó pár ilyen hatalmi berendezkedés ingyen adja a tankönyvet, legalább nem kell rá pénzt költeni. Sajnálom az oroszokat - akik becsületesek és normálisak -, illetve az őket követő országokat is, ugyanabba a folyóba léptek, mint amibe a náci Németországba anno. Nekik is hosszú évtizedekbe került, hogy valamilyen szinten sikerült lemosniuk a stigmát...


u.i.:
Érdekesség: Mein Kampf az 1930-as években ingyen járt a házasságkötések mellé.