F1 - Pit Stop

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában


Kubica megint összezúzta magát, ezúttal séta közben törte el a sípcsontját lakhelyéhez közel.
Állítólag ugyanabba a kórházba került most, mint a nagy balesete után.
Szegény.

Mezei Dániel és Wéber Gábor a helyszínről ! közvetíti az idei futamokat az m1-en.
Szujó Zoltánt is átvették az RTL-től.
Szakértőként tűnnek fel Baumgartner Zsolti és Szabó Róbert mellett más sportágak képviselői kézi-és vízilabdások. De jó lesz :)
Az m1-nek a német RTL-lel egyforma pitlane belépője lesz, egész hétvégén készíthetnek interjúkat közvetlenül a boxutcában sétálva.

Panem et circenses.

A cirkusz már meglesz. De azt ne feledjük, hogy ez innentől részben (?) közpénzből lesz finanszírozva.


A közszolgálati televízió a mai hivatalos sajtótájékoztatóján ismertette az FIA Formula-1 2012-es szezonja alatt dolgozó stábot.

A hírekkel ellentétben Palik László nem tér vissza, míg Baumgartner Zsolt televíziós szakértő lesz az az m1 csatornáján.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hungaroring Sport Zrt. tavaly decemberben aláírt megállapodásának köszönhetően négy éven keresztül, 2012-től 2016-ig ismét a közmédia közvetíti a Formula-1-es világbajnoki futamokat. A közvetítéssorozat egyszerre lesz jelen az MTI tudósításaiban, az m1 műsorában, a Duna sporthíradásaiban, az MR1-Kossuth és az MR2-Petőfi Rádióban, valamint a hirado.hu portálon. A közmédia számára kiemelten fontos, hogy jelen legyen minden jelentős sporteseményen, és lehetőségeihez mérten mindent megtesz azért, hogy a közvetítések zökkenőmentesen jussanak el mind szélesebb közönséghez. Egy válogatott, hiteles szakemberekből álló stáb áll készenlétben, hogy elindulhasson a sorozat, amelynek során a teljes Formula-1-es évad eljut a sportrajongókhoz.

1976-tól 2001-ig, a közszolgálati televízió 25 esztendőn keresztül tolmácsolta a világ egyik legnépszerűbb sorozatát a nézőknek. A Formula-1-es közvetítések együtt fejlődtek a sportággal. Az első versenyen - 1976, Österreichring - öt perccel a befutó előtt még le kellett keverni az adást, mert a halasztott rajt miatt a futam nem fért bele az adásidőbe. Az eset komoly felháborodást váltott ki a nézőkből, ami megmutatta, hogy az embereket jobban érdekli a Formula-1, mint azt egy televíziós adásszerkesztő gondolná. Az első években még csak alkalomszerűen láthattak világbajnoki futamokat a nézők az köztelevízióban, később már egyre gyakrabban, míg végül már futamról-futamra figyelemmel lehetett követni a világ legnépszerűbb autós-sorozatának versenyeit, amelynek hazai népszerűsítésében elévülhetetlenek a közszolgálat televízió érdemei.

A teljesség igénye nélkül: a közszolgálati televízió közvetítette hogyan lett világbajnok James Hunt, Niki Lauda, Mario Andretti, és Piquet, Prost vagy éppen Mansell, és azt a megismételhetetlen pillanatot is, amikor 1986-ban Magyarországon, a Hungaroringen elrajtolt az első szocialista országban rendezett Forma-1-es futam.

2012-től a Formula-1 és a köztévé közös története - 10 év szünet után - tovább folytatódik. Ismerve a Formula-1 legnagyobbjainak tehetségét és az MTVA szakembereinek sportközvetítések terén megszerzett, évről-évre bizonyított tapasztalatát és tudását: garantált a színvonalas és izgalmas évad. De bármennyire fontos a múlt, mától a jövő érdekében a jelen még fontosabb.

Vajon legyőzhető-e a Red Bull Renault és a még mindig csak 24 éves, de már kétszeres világbajnok Sebastian Vettel? Az előző szezon a fiatal német szupersztár elsöprő fölényét és rajt-cél győzelmét hozta. A mindig mosolygó heppenheimi fiatalember a 2011-es idény 19 versenyéből 11-en nem talált legyőzőre, és mindössze két olyan futam volt, amelynek végén nem állhatott dobogóra. Vettel ráadásul Nigel Mansell 1992-es, sokáig megdönthetetlennek hitt pole-rekordját is átadta a múltnak: 15 versenyen indulhatott az első rajtkockából.

Az üldözők - köztük a kétéves kihagyás után visszatérő 2007-es világbajnok, Kimi Raikkonen - fogadkoznak, hogy 2012-ben letaszítják Vettelt a trónról. A McLaren-Mercedes szintén világbajnok párosa, a tavaly 3-3 futamgyőzelmet arató Jenson Button és Lewis Hamilton is bizonyította már kivételes tehetségét és elképesztő gyorsaságát.

Harmadik évébe lép Fernando Alonso szerződése a Ferrarinál. Az olasz istálló elnökének, Luca di Montezemolonak az ígérete szerint végre ütőképes (értsd: vb-címre esélyes autót) építenek a kétszeres spanyol világbajnoknak, aki a tavalyi idény végén mindössze egyetlen ponttal maradt le az összetettbeli harmadik helyről. Szintén a harmadik szezonja következik Michael Schumachernek a Mercedes GP-nél. A hétszeres bajnok 43 évesen igyekszik bizonyítani azt, hogy még mindig van olyan jó, mint a fiatalok.

Visszakerül a versenynaptárba a tavaly a közel-keleti események miatt törölt Bahreini Nagydíj, és 2007 után ismét lesz Amerikai Nagydíj, igaz, ezúttal nem a legendás indianapolisi oválpályán, hanem az új, austini aszfaltcsíkon.

Megváltoztatja-e az erőviszonyokat az ún. "befújt diffúzor" betiltása, vagy idén is dominál a Red Bull, esetleg egy minden eddiginél izgalmasabb, házon belüli csatát láthatunk Sebastian Vettel és Mark Webber között? Hamarosan kiderül, az m1 közvetítés-sorozatából.

A közszolgálati rádiócsatornákon is folyamatosan figyelemmel követhetők a legfrissebb Formula-1 hírek. Az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli hírmagazinjában, a Déli és Esti Krónikában, a Sportextra adásában és a sporthírek között aktuálisan hallható minden, a Formula-1-hez és a futamokhoz kapcsolódó fontos információ. 

A pénteki versenynapok szabadedzéseiről és a szombati időmérő edzésekről az MR1-Kossuth Rádió Sportvilág című műsora összefoglalókat sugároz, az MR2-Petőfi Rádió pedig a sporthírekben tudósít a helyszínen tartózkodó tévés kollégák bejelentkezései segítségével. Vasárnaponként az MR2-Petőfi Rádió a Hétvége sportja című adása hosszabban foglalkozik az aktuális Formula-1 futammal, míg a délutáni zenés összeállításban rövid bejelentkezések segítségével értesülhetnek a hallgatók a legfrissebb eredményekről. Az MR1-Kossuth Rádióban a Sportvilág műsorában hallható egy hosszabb, hangképes összefoglaló a teljes napi programról.

A futamokat követő hétfő délutánonként az MR1-Kossuth Rádióban, egy tízperces műsorban exkluzív interjúkkal, szakértői elemzésekkel és a Formula-1 rajongók táborába tartozó hírességek nyilatkozataival, valamint külföldi tudósítóink segítségével a teljes program visszhangjával ismerkedhet meg a rádióhallgató. A sportrajongók a Magyar Nagydíj élő közvetítésébe többször is bekapcsolódhatnak az MR1-Kossuth Rádióban, összehangolva természetesen az éppen folyó olimpiai műsorokkal.

Az internetet böngészők a hirado.hu honlapján képes beszámolókkal illusztrált cikkek segítségével szinte azonnal értesülnek minden fontos eredményről és folyamatosan figyelemmel kísérhetik az összes futam összes híradását az MTI tudósítói, a televíziós és a rádiós kollégák összehangolt munkája alapján. Az újságokat kedvelők az RTV részletes és a Telehold műsorújságokban interjúkat és előzeteseket olvashatnak a Formula-1-es versenyekkel kapcsolatban. A híradások az ismert közösségi portálokon is nyomon követhetők.

A Formula-1-es közszolgálati televíziós és rádiós stáb tagjai:
Felelős szerkesztő: Réz Gábor
Kommentátor: Mezei Dániel
Szakértő a kommentátor mellett: Wéber Gábor
Riporter a boxutcában: Szujó Zoltán
Riporter a helyszínen: Bende Adrienn
Rádiós műsorvezető: Bera Emese

forrás: f1-live.hu

Na bemutatták a legújabb Ferrarit meg a Force Indiát is. Hát...elég megosztó egy kocsi. Egy biztos: mindenkiből ki fog váltani valamit. Vagy szépnek fogja az ember találni (ez lenne a kisebbik rész), vagy ocsmány traktorhoz fogják hasonlítani. :D



Hamarosan kezdődik az új szezon?

Tippek a 2012-es szezonra?

Vettel világbajnoki cím (1.90)


Szerintem az éven már nem Vettel lesz a világbajnok, bár F1 ből nem vagyok szaki, de valaki most beleköp a levesébe!

Istenem de elegem van a Mercedes AMG csapatból. Tovább folytatódik a mesedélután. Egyik nap Brawn azt nyilatkozza, hogy nincs komolyabb gond az autóval, csak az egyensúlyon kell kicsit állítgatni, majd 24 óra sem telik el, és máris jön a hír, hogy a Mercedes eszi a gumikat. Egy 10 körös etapon sikerül körönként 4 mp-et lassulni egy olyan sportban, ahol a tizedmásodpercekért dolgozik az egész csapat... hát ezek alapján ismét szép év előtt állunk.
De "szerencsére" a Ferrari is gondban van, ők még mindig az autó viselkedésének megértésével foglalkoznak, ami így 2 aktív nappal az idénynyitó hétvége előtt nem túl megnyugtató.
Szóval ezek alapján a RBR továbbra is elől van, nagyon stabil időket tudnak futni, még ha egy-egy körön nem is villantottak ezidáig, utánuk szorosan ott van a McLaren, utána talán a 2 "elb*szott" nagy, bár már kezdek félni, hogy a Lotus beelőzi őket, de azért igen csak arcoskodásnak tűnik nekem a teszteken mutatott teljesítményük. Inkább hasonlított nekem ez egy "kinek nagyobb a f*sza" versenyhez mint egy rendes teszthez. És akkor még számolni kell a Force Indiával is, és még ki tudja, hogy hova zárkóztak fel a kis csapatok.
Egy biztos: idén is sokat fogom szidni a "nagy" Mercedest.

Idézetet írta: Lord Dátum március 03, 2012, 01:15:13
Istenem de elegem van a Mercedes AMG csapatból. Tovább folytatódik a mesedélután. Egyik nap Brawn azt nyilatkozza, hogy nincs komolyabb gond az autóval, csak az egyensúlyon kell kicsit állítgatni, majd 24 óra sem telik el, és máris jön a hír, hogy a Mercedes eszi a gumikat. Egy 10 körös etapon sikerül körönként 4 mp-et lassulni egy olyan sportban, ahol a tizedmásodpercekért dolgozik az egész csapat... hát ezek alapján ismét szép év előtt állunk.
De "szerencsére" a Ferrari is gondban van, ők még mindig az autó viselkedésének megértésével foglalkoznak, ami így 2 aktív nappal az idénynyitó hétvége előtt nem túl megnyugtató.
Szóval ezek alapján a RBR továbbra is elől van, nagyon stabil időket tudnak futni, még ha egy-egy körön nem is villantottak ezidáig, utánuk szorosan ott van a McLaren, utána talán a 2 "elb*szott" nagy, bár már kezdek félni, hogy a Lotus beelőzi őket, de azért igen csak arcoskodásnak tűnik nekem a teszteken mutatott teljesítményük. Inkább hasonlított nekem ez egy "kinek nagyobb a f*sza" versenyhez mint egy rendes teszthez. És akkor még számolni kell a Force Indiával is, és még ki tudja, hogy hova zárkóztak fel a kis csapatok.
Egy biztos: idén is sokat fogom szidni a "nagy" Mercedest.

Számomra hihetlen, hogy Schumi aki régen a Ferrarinál egymaga állította be az autóját meg segített a fejlesztésben ennyire nem tud most segíteni a Mercinek. Ferrarinál meg mióta elment Brawn,Todt,Schumacher trió egy töketlen brigád lett az egész csapat és idén se fogják megszorítani se a Red Bull de még a Mclarent sem, még talán a Lotus és a Force India be is érte őket..

Én már nem tudom, mit higgyek. Rosberg 5 kör alatt megint 3.5 másodpercet lassult, de összességében nem rosszak még így sem az idejei. Már csak 2 hét, és itt a szezonnyitó. Az biztos, hogy nagyon érdekes lesz, és már baromira várom. Remélem, nem lesz nagyon nagy pofára esés.