Coutinho naplója

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

16.Tipp

Brentford - Ipswich
Tipp: Brentford - 1,5
Odss: 2,30
Tét: 15€

A Brentford sokáig pazar helyeken állt a bajnokságban, viszont most egy 5 meccses hullámvölgyben vannak, amiből épp itt az ideje kimászni. Jobb ellenfelet nem kaphattak volna erre, hiszen az Ipswich 99%, hogy kiesik a Championshipből. Ugyan a Brentford hátránya a 6. helytől 12 pont, azért még 6 mérkőzés meg hátra van. Valószínű nem lesz meg a feljutásért való rájátszást erő hely, viszont egy TOP10 jobban hangzik, mint egy 14-15. hely.

A Brentford a negyedik legjobb mérleggel rendelkezik hazai pályán, 20 mérkőzésen 37 pontot szereztek, illetve 43 rúgott és 23 kapott gól áll a nevük mellett. A hiányzók névsora üres, mindenki bevethető. A Watkins-Maupay-Benrahma tamadósor, akik idén együtt 40 gólig jutottak, szintén 100%-osak, szóval nincs ok a panaszra.

Az Ipswich nagyon rossz szezont tudhat maga mögött, 40 mérkőzésen mindössze 27 pontot szereztek. 32:65-ös gólkülönbségüknél csak a Bolton volt képes rosszabbat produkálni, szóval sok jót n lehet mondani a csapatról. Leggólerősebb játékosuk Freddie Sears 6 gólnál tart 24 mérkőzésen, de jelenleg sérüléssel bajlódik.
Vendég környezetben 11 pontot szereztek, amit 14:38-as gólkülönbséggel abszolváltak.

Míg hazai oldalon egy szép helyezés elérhető, addig az Ipswich számára már csak matematikailag van esély a bennmaradásra. Hazai pályán a Brentford a szurkolóknak megynerik a mérkőzést, és akár egy kisebb gólparádét is rendezhetnek, ha minden jól alakul. Tippem: 3-0,4-0

17.Tipp

Tenisz, ITF M25 Santa Margherita

Alexander Weis - Evan Furness
Tipp: Alexander Weis
Odds: 3,75
Tét: 7,5€

Yatabares sikere után ami 7-es oddson zöldült, most újra egy nagyobb oddsot próbálok be. Weis egy 21 éves olasz teniszező aki leginkább csak Olaszországon belüli tornákon indul. Komolyabb eredményei még nem voltak, de volt már döntő közelében.
Furness idei éve eddig koránt sem felejthetetlen, mindössze 1 győzelme van 7 vereség mellett. Sorozatban 7 alkalommal kapott is és ebből 6-szor 2-0 arányban.
A hazai pályán játszó játékos szerintem képes lesz legyőzni a pocsék formában lévő Furnesst.

18.Tipp

ÉLŐ:

Norwich 0-1 Reading
Tipp: Norwich
Odds: 2,40
Tét: 15€

A Norwich amint elkapja a fonalat bedarálja a Readinget, a helyzetek kialakulásával nincs probléma, csak a befejezések nem sikerültek eddig.

Idézetet írta: Coutinho Dátum április 10, 2019, 17:24:33
16.Tipp

Brentford - Ipswich
Tipp: Brentford - 1,5
Odss: 2,30
Tét: 15€

A Brentford sokáig pazar helyeken állt a bajnokságban, viszont most egy 5 meccses hullámvölgyben vannak, amiből épp itt az ideje kimászni. Jobb ellenfelet nem kaphattak volna erre, hiszen az Ipswich 99%, hogy kiesik a Championshipből. Ugyan a Brentford hátránya a 6. helytől 12 pont, azért még 6 mérkőzés meg hátra van. Valószínű nem lesz meg a feljutásért való rájátszást erő hely, viszont egy TOP10 jobban hangzik, mint egy 14-15. hely.

A Brentford a negyedik legjobb mérleggel rendelkezik hazai pályán, 20 mérkőzésen 37 pontot szereztek, illetve 43 rúgott és 23 kapott gól áll a nevük mellett. A hiányzók névsora üres, mindenki bevethető. A Watkins-Maupay-Benrahma tamadósor, akik idén együtt 40 gólig jutottak, szintén 100%-osak, szóval nincs ok a panaszra.

Az Ipswich nagyon rossz szezont tudhat maga mögött, 40 mérkőzésen mindössze 27 pontot szereztek. 32:65-ös gólkülönbségüknél csak a Bolton volt képes rosszabbat produkálni, szóval sok jót n lehet mondani a csapatról. Leggólerősebb játékosuk Freddie Sears 6 gólnál tart 24 mérkőzésen, de jelenleg sérüléssel bajlódik.
Vendég környezetben 11 pontot szereztek, amit 14:38-as gólkülönbséggel abszolváltak.

Míg hazai oldalon egy szép helyezés elérhető, addig az Ipswich számára már csak matematikailag van esély a bennmaradásra. Hazai pályán a Brentford a szurkolóknak megynerik a mérkőzést, és akár egy kisebb gólparádét is rendezhetnek, ha minden jól alakul. Tippem: 3-0,4-0

2-0

Profit/Veszteség: +19,5€
Bank: 255€

Idézetet írta: Coutinho Dátum április 10, 2019, 21:21:25
18.Tipp

ÉLŐ:

Norwich 0-1 Reading
Tipp: Norwich
Odds: 2,40
Tét: 15€

A Norwich amint elkapja a fonalat bedarálja a Readinget, a helyzetek kialakulásával nincs probléma, csak a befejezések nem sikerültek eddig.

2-2

Kellemetlen módon, 97. percben kaptak gólt, pedig a fordítás sikerült, miután egykapuztak a srácok...

Profit/Veszteség: -15€
Bank: 240€

#35 április 12, 2019, 15:03:03, Coutinho
19.Tipp

Andujar-Alba P.  - Vesely J.
Tipp: Andujar-Alba P.
Odds: 1,66
Tét: 25€

Andujar 12 meccses győzelmi sorozatnál tart, 2 challenger tornát nyert az elmúlt szűk három alatt. A Marrákesi tornán is nagyon jól indított, Delbonist és Kohlschreibert verte 2-0 arányban, ami nagyon impozáns.
Vesely közel sincs ilyen jó formában, idei legjobb eredménye egy elődöntő a canberrai challenger tornáról.
Véleményem szerint Andujar számára nem lesz probléma legyőzni a cseh játékost.

PUSH
Vesely Walkover

20.Tipp

Nacional Potosi - Bolivar
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1,44

+

Tampa Bay Lightning - Colombus Blue Jackets
Tipp: Tampa Bay Lightning (győztes - 3 esélyes)
Odds: 1,62

@Odds: 2,33
Tét: 25€

A bolíviai bajnokság már régóta az egyik kedvencem, rengeteg gól esik és a csapatok hazai pályán szinte mindig nyernek. Persze ez kisebb túlzás volt, de tényleg itt a hazai pálya valahogy nagyon számít. A Nacional Potosi és a Bolivar esetében is így van, de ők azért vendégségben sem szoktak rosszul szerepelni. Az első két helyet ők foglalják el, de a Blooming és a The Strongest szorosan a nyomukban van.
Két gólerős együttes, 16 mérkőzésen a Potosi 36-ot a Bolivar pedig 40 gólt szerzett.
Tudni illik még a bolíviai ligáról, hogy nagyon sok sárga és piros lap van átlagban, illetve sok büntető és veszélyes szabadrúgás. Rögzített szituációk után szép százalékban születik gól, ami tovább erősíti a tippet.
Nem nagyon tudom elkepzelni, hogy ne rúgja mindkét csapat legalább egy gólt. Tipp: 2-2

A Tampa Bay miután az alapszakaszban végigverte a ligát, nincs a legkényelmesebb helyzetben rögtön a rájátszás elején. 3-0-ás előnyt szórakoztak el az első mérkőzésen és kaptak ki 3-4 arányban. Megengedhetelem az ehhez hasonló bukás mégegyszer.
Hazai pályán ha most sem sikerülne nyerni az nagyon kellemetlen lenne, egyszerűen nem létezik ma más eredmény számukra csak a győzelem. Kucherov az alapszakasz legeredmémyesebb játékosa volt, de Stamkos és Point is szép számú pontot szerzett. Ilyen tamadósorral, mint az övék nem sokan büszkélkedhetnek, hatalmas szégyen lenne ha ezzel a csapattal nem jutnának tovább.
Szerintem a Tampa Bay odateszi ma magát ahogy illik és nem fogja megint elszórakozni a mérkőzést. Tipp: 5-2

Tavaly a munkám mellett nem igen volt időm, így a napló vezetése is abbamaradt. Úgy érzem, hogy a 250€-ból 1000€ kivitelezhető, így újra ezt a célt tűzöm ki, viszont 50 nap alatt szeretném ezt elérni. Solo és kombinált szelvények is lesznek, de elemzés szinte minden tipphez lesz. Aki követni fog és inspirálódni a tippjeimből, annak köszönöm a bizalmat és sok sikert kívánok ;)

Jégkorong, Svédország: Hockeyallsvenskan
19:00

Sodertalje SK - Vasterviks IK
Tipp: Sodertalje SK (3 esélyes)
Odds: 2.00

A hazai csapat jelenleg rájátszást erő helyen áll és ha továbbra is ilyen formában fog játszani akkor nem kell félniük, hogy lemaradnak róla. Az utolsó 15 meccset figyelembe véve a 3. legjobb formában levő csapat közé tartoznak, mindössze a Modo és a Bjorkloven gyűjtött több pontot, akik a tabella első két helyét foglalják el.
Hazai oldalon Nick Olesen és Ludwig Blomstrand a leggólerősebb támadók közé tartozik, ketten együtt 44 gólt és 31 asszisztot szereztek idáig.
A két csapat kétszer találkozott az idei kiírásban, mindkétszer a Sodertalje nyert, hazai pályán 4-1-re majd pedig idegenben 0-3-ra.
Ha most a 3 gólos különbség nem is teljesül, véleményem szerint a Sodertalje megnyerni a mérkőzést rendes játékidőben.
Tippem: 4-2

Tét: 20€

Labdarúgás, Skócia: Premiership
20:45

Rangers - St. Mirren
Tipp: Rangers nyer kapott gól nélkül
Odds: 1.57

A Rangers és a Celtic nagyon kiemelkedik a mezőnyből, egymással versenyeznek minden éven a bajnoki címért. Most is nagyon fej-fej mellett haladnak, hiszen ha a Rangers megnyerni az elmaradt mérkőzését akkor 1 pont előnye lesz a Celtic előtt.
Az Ibrox Stadiumba nem nyerni járnak a csapatok, a Rangers gólt is alig enged hazai közönség előtt. 8 mérkőzésen 27:5-ös gólkülönbséget produkáltak, várhatóan ma pedig tovább javítják ezt a statisztikát.
A St.Mirren rendelkezik a legrosszabb idegenbeli szerepléssel, 10 mérkőzésen 4 pontot gyűjtöttek 6:17-es gólkülönbséggel.
Utolsó 4 egymás elleni merkőzésen a Rangers rendre kapott gól nélkül nyerte meg a meccset és en ma is erre tippelek.
Tippem: 3-0,4-0

Tét: 30€

Tappara - Pelicans 1 (1,40)
Hameenlinna - Saipa 1 (1,50)
Juventus - AS Roma 1 (1,60)

@Odds: 3,36
Tét: 10€

A Tappara a finn liga egyik, ha nem a legerősebb csapata, míg a Pelicans idén csak a pofozógép szerepét tölti be. A hazaiaknál mindössze egy csapat szerzett több gólt, míg a vendégeknél csak két csapat kapott többet. A Pelicans pár nappal ezelőtt 8-at kapott az Ilvestől előtte nemrég pedig a KooKoo rámolt be nekik 5-öt. A Tappara is nagyjából 5-ig eljut, amire nem lesz igazán válasz.

A Hameenlinna célja az első 6 hely egyike, hiszen az negyeddöntős szereplést ér a rájátszásba. Jelenleg a 7.helyen állnak, viszont az 5.helytől csak 4 pont választja el őket. Hazai pályán utolsó 11 mérkőzésükből 9-et behúztak, szóval nem lehet panaszuk a hazai szurkolóknak. A Saipa nem túl komoly tényező idén, utolsó 15 meccsükön csak 12 pontot szereztek, amitől csak a sereghajtó gyűjtött kevesebbet. Nem szabad ilyen könnyű meccseket elhibáznia a hazaiaknak, és ezzel ők is biztos tisztában vannak. Hazai!

A Juventus számára a kupa is prioritással bír, főleg a tavalyi Atlanta elleni kiesés után. Cristiano Ronaldo nagyon formába lendült, 12 gólt szerzett az utolsó 9 meccsen amin pályára lépett, mindössze a Lazio ellen nem sikerült betalálnia. 10 napja találkozott egymással a két csapat fordított felállásban és akkor is a Juve győzött 1-2 arányban. Torinóban is a zebrák mellé teszem le a voksom. Tippem: 3-1

#41 január 23, 2020, 06:07:42, Coutinho
SOLO
Sodertalje1-3 Vasterviks IK
Rangers 1-0 St.Mirren

KOMBI
Hameenlinna 5-2 Saipa
Tappara 0-3 Pelicans
Juventus 3-1 AS Roma

Össz.tét: 60€
Nyereség/veszteség:- 12,9€
Bank: 237,1€

Milos Raonic - Novak Djokovic
Tipp: Djokovic 3-1-re nyer / Djokovic 3-2-re nyer
Odds: 3,75 / 7,50
Tét: 10€ / 5€

Djokovic várhatóan ismét behúzza az AO-t, viszont koránt sem biztos, hogy nehézségek nélkül. Itt van rögtön Raonic, akinek a szervája nagyon jól működött eddig és szettveszteség nélkül jutott a negyeddöntőbe. A négy darab 3:0-nál már csak egy dolog elképesztőbb, a kanadai még csak adogatást(!) sem vesztett a négy meccs során. Garin, Cilic és Tsitsipas trió ellen ilyet véghezvinni nem kis teljesítmény.

Djokovic számára az első forduló volt a legnehezebb, ott Struff ellen szettet is vesztett, azóta viszont ő lenullázta ellenfeleit. Az igazi erőpróba most következik számára, mivel rég lehetett látni ilyen jó formában a kanadait.

Szerintem tie-breakig több szett is elmegy majd, ahol Raonicnak simán jól jöhet ki a lépés. Tippem: 3-1 vagy 3-2 Djokovic számára.

Idézetet írta: Coutinho Dátum január 27, 2020, 19:19:14

0-3

Nyereség/Veszteség: -15€
Bank: Bank: 222,1€

Augsburg - Werder Bremen 1 (2.20)
Trabzonspor - Fenerbahce GG (1.57)
Valencia - Celta Vigo 1 (1.80)

@Odds: 6.22
Tét: 15€

Az Augsburgot én jobb csapatnak tartom a brémaiaknál, több ízben is megmutatták, hogy nem szabad őket félválról venni. Kellemetlen focit játszanak, ami a pocsék formában levő Werder ellen szerintem működni fog. Utolsó 15 bajnokiján csak 11 pontot szereztek a vendégek, mindezt 16:35-ös gólaránnyal. A Mainzzal karöltve ők kapták a legtöbb gólt az idei kiírásban, szám szerint 44-et 19 mérkőzésen. Véleményem szerint az Augsburg is legalább kétszer betalál ellenük.

A Trabzonspor és a Fenerbahce is a bajnoki címre pályázó csapatok egyike. Nagyon meglepődnék, ha nem jönne a GG opció, hiszen az offenzív focijukról híresek leginkább. A Trabzon 41 a Fener 38 gólt szerzett az idei kiírásban, ami a legtöbb a ligában. A góllövőlista első és harmadik helyezettje is e két csapatban szerepel, Sorloth (Trabzon) 15 góljával az első míg Muriqi (Fener) 12 góljával a harmadik. Minden adott egy jó mérkőzéshez, remélhetőleg gólokban is gazdag lesz.

A Valencia a gyengébb kezdés után kezdi kicsit összekapni magát, 7. helyen állnak, de csak 4 pont választja el őket a harmadik helytől. Az elmúlt fordulóban nem kis skalpot gyűjtöttek be, 2:0-ra verték a Barcelonát. A Celta Vigo 18. kieső helyen tanyázik, 21 meccsen 17 pontot gyűjtöttek 17:30-as gólaránnyal. Véleményem szerint örülni fognak ha sikerül a bennmaradás számukra. A Valencia hazai pályán nagyon erős, a bajnokságban utoljára tavaly április 28-án kaptak ki a Mestallában.