UEFA 2020 Selejtezők

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Idézetet írta: zsivany20 Dátum március 26, 2019, 16:13:56
Írország - Grúzia H 1.70

Írország, Svájc és Dánia a három pályázó a két kijutást érő helyre ebben a csoportban. Mindhárom csapatnak kötelező a maximálisan begyűjthető pontszámot megszerezni Grúzia és Gibraltár ellen, hogy aztán a nagyok közötti versenybe egyenlő eséllyel szálljanak be. Svájc és Írország is abszolvált már így 3-3 pontot az első körben, Doherty-éknek itt egy újabb kötelező házifeladat.
A grúzoknál korábban mindig akadt egy-egy nagyobb név, akire felhívhattuk a figyelmet (nekem speciel Timur Ketsbaia, ex Newcastle csatár volt a kedvencem, de Kobiashvili, Arveladze vagy az AC Milan színeiben egy kerek évtizedet futballozó Kakha Kaladze nevét sem kell sokaknak bemutatni). Manapság azonban elfogytak a tehetségek és az igazán nagy nevek a grúz futballból. Fizikálisan rendben vannak, a brusztolással sincsen gondjuk, viszont ezekben mai ellenfelük is különösen jó. Ráadásul Dublinban, a fantasztikus ír szurkolók előtt, egy, a grúzokénál minőségibb keret fogja bemutatni ezt az erőfocit. A hazai pálya és az egyéni kvalitásbeli különbségek szerintem az írek javára billentik ma a találkozót.
Arról nem beszélve, hogy az íreknek mindhárom pontra égető szükségük van, ha a kijutásért végig versenyben akarnak maradni...

Klasszikus brusztolós meccsen a fölényben játszó írek megérdemelten nyertek...

Írország - Grúzia 1-0 (1-0)     1.70   :beerchug:

Löw kihagyja a német válogatott következő két selejtező mérkőzését, mivel kórházba került egy baleset miatt. Keringési zavarokkal küzd a szövetségi kapitány. Nem tudom, hogy ez mennyire befolyásolja a csapat teljesítményét (Fehéroroszország és Észtország lesz az ellenfél június elején).

Pár napja még az új Volkswagen ID.3-at promótálta az öreg  ;D

UEFA EURO 2020 Selejtezők Tippverseny (Június 7-8.)

Tippelj a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek mérkőzésére. A legjobb tippelő nyereményben részesül.

Nyeremény

1.hely: 5 000 Forint

A nyeremény átvételéhez szükségetek van egy Skrilles számlára.



Hoppá, a g'ci már a válogatottban is szerepel?  ;D ;D ;D


Eb-selejtezős tippek

Az oldalon megjátszott legnépszerűbb tippekből az alábbi szelvény állítható össze. Két papírforma, francia győzelem és izlandi siker mellett egy nagyobb szorzós over.

Állítsd össze a szelvény az Unibetnél ide kattintva!


Magyar - szlovák: Sorsdöntő ütközet következik

Egyik csapat lépéshátrányba kerülhet az Eb-ért folytatott versenyben. Olvasd tovább



Eb-selejtező: Nem elég a döntetlen!

Kulcsfontosságú mérkőzés vár a két válogatottra az Eb-re való kijutás szempontjából! Olvasd tovább


Döntetlenek a népszerű szelvényen

Felhasználóink két döntetlent többször is játékba küldtek, emellett pedig egy kézilabda tipp népszerűbb.

Összeállítom a szelvényt az Unibetnél!


Válogatott meccsen döntetlen 6-os oddsért!

Szombaton hárman is jól tippeltek weboldalunk játékaiban a Liechtenstein - Örményország meccsre!

Kövesd a tippjeiket: evicus3333, toccsa, Cifuentes



A főoldali török-izland párharc kedvet hozott egy kis EB-s, duplázós kombi összedobására. Nálam ezek tűnnek "tuti"-nak! Az asszonyt már rátettem, most a gyereken és a házon gondolkodom. A kocsi marad.  :redchug: :beerchug:

Törökország - Izland 1.5 over @1.30
Albánia - Andorra 1 @1.18
Csehország - Koszovó 1X @1.16
Szerbia - Luxemburg 1 @1.16
Eredő odds: 2,09

Idézetet írta: robmiller Dátum november 13, 2019, 10:07:11
A főoldali török-izland párharc kedvet hozott egy kis EB-s, duplázós kombi összedobására. Nálam ezek tűnnek "tuti"-nak! Az asszonyt már rátettem, most a gyereken és a házon gondolkodom. A kocsi marad.  :redchug: :beerchug:

Törökország - Izland 1.5 over @1.30
Albánia - Andorra 1 @1.18
Csehország - Koszovó 1X @1.16
Szerbia - Luxemburg 1 @1.16
Eredő odds: 2,09

Asszonyból nem elég egy? (néha még az is sok   :D ) Ha bejön a fogadásod, akkor már a duplájánál is többet kapsz.  ;D