Ez szerintem egy eléggé összetett probléma.
Agresszív sprintekA kerékpározásban hosszú évtizedeken át nem voltak ilyen sprintek, mint amiket most látunk (sokkal előbb kezdték a hajrákat, kevesebb ember maradt sprintelni). Ez elsősorban Peter Postnak köszönhetően (mint sok egyéb dolog a profi kerékpársportban), aki innovatív személy lévén úgy gondolta, hogy érdemes megreformálni a sprinteket. Az 1980-as évek egyik legjobb sprinterét, Jean-Paul van Poppelt leigazolta a csapatához, de rádöbbent arra, hogy ez önmagában kevés lesz a sikerhez. A Giro d'Italián hiába nyert két szakaszt a holland bringás, jött egy bizonyos Mario Cipollini, aki 22 évesen már a legendás Urs Freulert szorongatta a hajrákban. Postnak lépnie kellett, mivel a csapata rendkívül erős volt, ezért úgy vélte, feláldozza van Poppel tehetségét, beépíti őt, mivel akkor került a csapathoz a keletnémet Olaf Lüdwig. Az ember, aki 30 évesen érkezett meg a mezőnybe, de tudták róla, hogy a világ egyik legjobbja a hajrákban. Jean-Paul van Poppelt feláldozta Post és Olaf Lüdwig elé rakta felvezetőembernek. Rögtön az első közös versenyükön megnyerte a zöld trikót a német a Tour de France-on, ami megalapozta a sprintek még kaotikusabbá válását. A mezőnyben ugyanis olyan versenyzők voltak, mint Djamolidine Abdoujaparov. A szovjeteknél nem volt kifinomult sprintelés, Abdoujaparov kész életveszély volt a hajrákban, ahogyan az is, hogy a versenyzők egyre nagyobb számban ott voltak a sprinteknél (felvezetőemberek révén). Nőtt a bukások száma, versenyzők próbáltak helyet keresni maguknak a hajrákban, olykor kevés sikerrel. Nem volt még közel sem ennyire "irányított" egy sprint kezdete. Aztán jöttek sorra a komolyabb vonatok (Cipollini vonatai a GB-MG-ben vagy a Saecóban, majd Petacchi vonatai a Fassa Bortolónál stb.), ami kicsit könnyített a helyzeten, de ez az utóbbi években újból változott minden.
Nincsenek annyira domináns vonatok, mint az elmúlt 20-25 évben, felvezetőemberek redukálódtak egy, esetleg két főre. Caleb Ewan például hosszú ideje csak Roger Klügével dolgozik, de hasonló a helyzet Fernando Gaviria esetében (Richeze a felvezetője), nincsen már szükség 4-5 fős vonatokra. Egyrészt a mezőny csökkenése miatt (6-7 fős csapatnál luxus 4-5 felvezető), másrészt azért, mert a hajrák előkészítései jóval később kezdődnek meg. Hardcore kerékpáros drukkerek talán még emlékezhetnek rá, mikor a Fassa Bortolo kék-fehér vonata összeállt és olyan tempót mentek, amiből csak Petacchi nyerhetett. Ha most megnéztek egy hajrát, minden csapat vezet egy kicsit, legjobbak már csak az utolsó 1 km-nél kerülnek előre a segítőjükkel. Újból kaotikussá vált minden, mindenki lead-out versenyzővel, akiket kerülgetni kell a hajrákban, könyökölni, helyezkedni. A mostani versenyzők akkor értették meg, hogy többet tehetnek a győzelemnél a kelleténél, mikor Nacer Bouhanni sorra lökdöste ki a versenyzőket a hajrákban, mégsem szólt senki semmit. Sajnos lehetett tudni az egyre több veszélyes szituációból egyszer bizony baj lesz. Rögtön ide kapcsolódik a második indok.
SzervezetlenségA UCI az elmúlt években pénzszerző körútra indult. Régen egy World Cup szezonban volt 10 kiemelt egynapos (Züri Metzege és hasonló finomságok), illetve pár többnapos és a három GT. Ma már ott tartunk, hogy évente 38 World Tour verseny van, ami körülbelül a duplája a 20 évvel ezelőtti kiemelt versenyeknek. Sok országnak egyáltalán nincs meg a kultúrája és a tapasztalata a versenyek szervezéséhez, ötletük sincs, milyen az ideális útvonal. Emlékszem, mikor a pénz miatt rendszerint Kínába akarták vinni az évadzárót, aztán mikor egyre több bringás lett rosszul a szmog miatt, rádöbbentek, hogy ez mégsem akkora üzlet. A lengyel körversennyel évek óta gondok vannak, hol az, hogy túl szűkek a hajrá előtti kanyarok, hol az, hogy lejtő előzi meg a sprintet, hol az, hogy szimplán nem lehet elférni az úton. A UCI mindezek ellenére tovább akarja bővíteni a naptárat, egyértelmű, hogy számukra csak a pénz számít. Mindemellett egyáltalán nincsen olyan szabályzati rendszer, amit megfelelően be lehetne tartani, ami óvná a bringásokat, egyben szigorú és igazságos lenne.
Erre például csak a kerékpáros becsület vonatkozik: önhibáján kívül (balesetbe kerül, műszaki hiba) leszakad a sárga trikós, akkor a mezőny bevárja. Erre papíron nem lenne szükség, de a becsület így diktálja. Arra sincsen szabály, mi történik ilyen lökdösődések alkalmából. Jó, akadnak bizonyos pontok, amiket rá lehet húzni, de nincs megfelelően kidolgozva. Retorzió szintén elenyésző. Sokáig óriási gond volt a sportág "megtisztítása" (nyugi, most is sokan nyomják a cuccokat, csak már fejlettebb módszerekkel), UCI pedig azzal próbálkozott, hogy kisebb pénzbüntetés, plusz 1-2 éves eltiltás. Riccardo Riccót (örök kedvenc a legendás olasz bolond
) más sportágakban már rég elküldték volna rögtön a fenébe, itt meg csinálhatta a hülyeségeket éveken át, tényleg óriási baromságok kellettek, hogy végleg eltiltsák. Az mindent elmond a UCI-ról, hogy Lance Armstrong doppingolása kapcsán annyi volt a reakció, hogy jó, akkor hét győzelmének évére nem hirdetünk győztest. Mi?
Fejétől bűzlik a hal, az pedig már csak hab a tortán, mikor valaki egy nyugati (belga, francia, spanyol) verseny után elmegy valami a keleti blokk szakaszaira. A lengyel körön elvileg több éves tapasztalat van, erre egy sínpár mellé teszik a befutót? Ne... Ilyen amatőr hibát nem lehet csinálni, gyakorlatilag minimális védelemmel. A felfújhatós kapu ezért nem jó ötlet:
https://www.youtube.com/watch?v=O2nyDL4DNWgVolt már ilyenből nem egy alkalommal probléma, mikor leeresztett/felborult, ráadásul egy ilyen befutót úgy kell megcsinálni, hogy felül eredményjelzőnek kell lennie, különböző rendszerek és még lehetne sorolni. A felfújhatós kapu - bár biztonságosabb - sajnos egyáltalán nem játszik ilyen esetben. Ezekhez ráadásul megfelelő szponzori feliratok is kellenek, amiket folyamatosan cserélni kell (olykor szakaszonként is...).
Ahhoz, hogy ilyen esetek ne történjenek a jövőben, inkább egy megfelelő szabályrendszer kell, ami a szándékos balesetokozást kőkemény bünteti. Itt csak a szerencsén múlt, hogy Jakobsen életben maradt, Groenewegen mozdulata szándékos volt (nem először pályafutása során). Az, hogy utána mit mondott, szerintem már mindegy, mivel nem rögtön aznap este adta ki az interjút, hanem kivárt vele, mert a Jumbo-Visma sajtósaival kellett egyeztetnie, nem szívből jött ez, hanem csapatutasításra. Lehet, tényleg megbánta, de mesterkéltnek tűnt az egész (ahogyan a csapatától is).
Keretes legyen a sztori: ki fedezte fel Dylan Groenewegent? Bizony, Jean-Paul van Poppel, az első felvezetőember.