Akárhogy van az úszás egy magyar siker sportág, ami most elég nagy vezetői, és szakmai válságát éli a sorozatos botrányai miatt. Emlékszem kajak-kenuban is mennyit szidták Fábiánnét anno. Azért Janics Natasa, Kovács Katalin – eredményeinek mindenki nagyon tudott örülni.
Annyit írnék, hogy magam is készítek versenyekre fel 9-15 éves gyerekeket és nagyon nem konfliktusmentes dolog ez. Korábban rendszerint értek el növendékeim országos vagy regionális versenyeken 2., 3. helyeket. Aztán vagy 15 év tapasztalata után hála égnek el kezdtek nyerni. Szóval ez egy nagyon kényes terep. Volt, hogy regionális 2. helyezett növendékem anyukája hisztisen üvöltött velem és meg is szakadt a kapcsolat (igaz akkor egy másik növendékem lett épp első...).
Azt szeretném írni, hogy nagy a nyomás, nagy a tét, szakmai és mentális szinten és bizony fizikailag is. Hogy csak egy példát írjak a felkészítésből: el kell érni, hogy a gyermek fizikálisan képes legyen 3-4 órát gyakorolni/nap, mert csak ekkora mennyiségű munkával érhető el egy 10-11 évesnél az, hogy eredmény legyen. Képzelhetitek, hogy ez a dózis emelés (addig mindegy volt, mert hobbiként csinálta), milyen sokk, gyereknek, szülőnek. Bele kell pakolni a ,,kilométereket"...ki akar órákon át ülni és egy fadarabot szorongatni?
...és akkor ott van még jó pár szempont:
1. Optimalizálás – fel kell mérni, hogy az adott gyermek az adott felkészülési időszakban mire lehet képes. Egyszerűen torna nyelvén leírva: Vállalok vele egy 7,4 pontos erősségű gyakorlatot, amit könnyedén, élvezettel képes lesz 90 % fölötti hatékonysággal megcsinálni, és kap rá 7,1 pontátlagot; vagy túllövöm 8,2-re, ami már minden határt visz nála és abból viszont max 70%-ot tud elérni, ami egy pofára esés.
2. Bírni kell a nyomást fizikálisan, mentálisan, lelkileg! A felkészülés ideje egyre csak fogy, a fejlődés nem állhat meg, sőt a csúcson kell, legyen a gyermek, amikor annak ott van az ideje.
3. Figyelem – koncentráció, és figyelemtartás. Az egyik legnehezebb terület! Hibázni szabad, rosszul játszani nem!!! Ha hibázik a gyerek, hogyan tudja lereagálni, lefagy, vagy úgy hibázik, hogy csak a felkészítője veszi észre? Hogy reagál a felkészítő szakember...
– nagyon nem mindegy.
4. Az esemény napján hatalmas lesz a stressz! Hogyan készítettem fel rá a gyereket.
5. Az edzőnek mindent kontrolálnia kell, mindenre kell, legyen válasz megoldása sokszor azonnal.
És akkor itt mindig el kell mondani, hogy lehetetlen, hogy szülő-gyerek-felkészítő szakember között nincs konfliktus, feszültség, amiben mindkét fél sérül, mert extra a feladat. Mégis egy felé kell húznunk a projektet!!!
Nagyon hiányolom a magyar úszósportból az őszinteséget, s számos kiválóságunk most kiállhatna, aki most kussol!
Darnyi, Egerszegi, Szabó Tímea!!! (neki kötelező lenne); Czene, Rózsa, Güttler, Kovács Ági, Szabó Joe, Gyurta!!! Ki kellene állniuk és el kellene mondaniuk az áldozat részét a dolognak. Már azt, hogy milyen áldozatokat hoztak ők és a közvetlen környezetük azért, hogy elmondhassák, hogy mindent megtettek azért, hogy odaérjenek: MINDENT!!!
Nagyon hiányolom, hogy nincsenek önéletrajzi filmjeink, valós történetmeséléseink egy csomó fontos emberről:
Polyák Imre – kétszer veszített olimpiai döntőt, a harmadikat megnyerte. Kellene az egész sztori a maga kis szoci/kommunista hátterével, mindenestől.
Kiss Laci – uszodai nemi erőszak, börtön, aki aztán Egerszegi Krisztináért évekig 5:15-re ment házhoz, hogy beérjen vele a 6:00-s edzésre.
Széchy – mekkora életpálya – minden ambivalenciájával, hogyhogy nincs film?
A finneknek van egy profi vb-címért küzdő finn ökölvívóról, aki az első menetben padlón volt...
Nekünk miért nincs? Egy ember nem fekete/fehér!
És vannak óriási sikersztorink is, nem is egy:
Milák, Kenderesi – hogy áll az ő teamjük? Miért nincs erről riportfilm?
Tusup-Hosszú: - bárki bármit állít, a legnagyobb úszósztori a 2010-20 évek között?
Jancsik Árpád – csoda, amit a parasportolókkal az ANK-ban csinál!!! Az ANK egy gimi Pécsen, ott van egy kis uszoda (talán 25 m-es csak), ott kezdi és viszi tovább nagymedencébe növendékeket az és nevel olimpikonokat – bajnokot is!!!!
Kurvára kellene arról beszélni, hogy mekkora árat fizetnek ők minden nap a sikerekért, és mennyire kényszeríti őket erre bárki, vagy vállalják azt önként?
Igen, ez egy kegyetlen ,,iparág" – amit nem szabad azzal keverni, hogy Lilut abbuzálták vagy sem, mert igazán nem lehet azt mondani: hogyha nem abbuzálták volna, akkor olimpiai bajnok lenne. Az tény, megvetendő a megalázás, az abbuzió, a bántalmazás azért, hogy egy ember a másikból így szedjen ki extra teljesítményt, fizikait, vagy mentálist! Azt is látni kell, hogy nagyon vékony a mezsgye: mikor alázol, vagy még mikor motiválsz. Nyilván az állandó sírás, bulémia, verés, szexuális bántalmazás már nem lehet eszköz!
Ami szerintem roppant mód hiányzik a magyar úszósportból, az őszinteség mellett az az optimalizálás!
Risztov Éva – egy kínkeserves kínlódás volt sík vízen! A sok edző, szakember hogyan nem látta meg, hogyan nem látta bele a személyiségébe 16-20 éves kora között, hogy hosszútáv és nyílt víz! Őt is tönkretette előbb a közeg, ha úgy tetszik megalázták, bántalmazták, mégsem volt eredmény, s boldogság!
Biztos vagyok benne, hogy minden edzői bántalmazás oka, az eredménykényszer, és az, hogy nem jó helyen vannak az emberek.
Pl.: lehet, hogy Lilu szinkronúszóként sokkal eredményesebb, boldogabb pályát futott volna be...nem ismerték fel, túlhajtották, nem volt benne több, a hülye apja, meg megverte, ha megevett egy túrórudit....
Cseh Laci – világbajnok! Mégsem sikerült egyetlen olimpia sem – az amerikai csodaúszók mindig megverték. Akkor ütni kell bottal a fejét? Micsoda hülyeség. Mikor törött lábbal nem tudott kiállni, valamelyik olimpia előtt, akkor kellett volna elmennie vízilabdázni, vagy a búvársportba, vagy nyílt vízre!!!
Szóval a boldogság, mindig előbb kell legyen, mint a siker! Minden szemléletfejlesztő vágja ezt:
Előbb kell boldognak lenned attól a tevékenységtől, amit csinálsz, s aztán ha minden csillag összeáll, és kifogsz egy 2-5 éves jó periódust, akkor sikeres is lehetsz!!!
Olyan nincs, hogy sikeresre verlek és boldog leszel!!!! Szóval ez a Liliánás sztori nagyon durva, az viszont még durvább, hogy azon a szinten ahol ők dolgoznak, nincsenek tisztában a dolgok működési elveivel.
Ha nincs optimalizálás – akkor senki sincs a helyén: Se a tevékenység, se a célok, se a realitás.
Fegyelmet, figyelmet, figyelemtartást, fizikai teljesítőképességet, stressztűrést nem lehet bántalmazással növelni!
Az egész, egy káosz, és szarkeverés ami most az úszósportban folyik, s az alapja az erő és a szakmaiatlanság.