Idézetet írta: Latzka Dátum november 25, 2021, 22:23:27
Ha az a tökösség, hogy fojtogatást mutatunk, akkor valóban tökös Miller... de szerintem így lement annak a szintjére, aki beszólt neki. Arra viszont jó volt neki ez a hergelés,hogy extázisba kerüljön és szárnyaljon 
(próbáltam kigulizni, hogy mit mondtott neki az ürge, de nem találtam meg)
Miller-eset Rövidebb verzió: A fojtogatás itt egy átvitt jelentéssel bír, melynek értelme a következő: ki fog kapni a Knicks, mert Miller egymaga megfojtja őket a tripláival, elolvad az előnyük.
Hosszabb verzió: 1985. június 18.: Ebben az időszakban még másfajta draftrendszer volt, lényege az volt, hogy sorsolás döntött az első helyről, ahol a hét leggyengébbnek ugyanakkora esélye volt (ők azok, akik nem kerültek rájátszásba). Az Indiana Pacers és a New York Knicks sem került rájátszásba, közöttük dőlt el végül az első hely sorsa. Azért is volt kiemelten fontos az első hely, mert óriási tehetség volt a piacon: Patrick Ewing. A sztorit tudjuk: Knicks nyert, Ewing lett a választottjuk, akivel rögtön elkezdődhetett az építkezés. Miért érdekes még ez az év?
Ugyanis Ewing érkezésének hatására vett bérletet egy bizonyos Spike Lee (1985-től volt bérletes).
A '90-es évek közepének egyik ikonikus csatája volt a New York Knicks - Indiana Pacers. A '93-as rájátszásban kezdődött mindent, ahol a kezdetektől fogva aprították egymást. A két csapat szurkolói is utálták egymást, gyakorlatilag egy "morális harc" volt ez, hiszen New York képviselte a városiakat (rosszak), míg az Indiana a "falusiakat" (jók). Miller szerint úgy kezdődött, hogy odament a meccs előtt Starkshoz (Knicks hátvédje), hogy lepacsizzon, de Starks csak meredten nézett maga elé. Miller nem értette a szituációt, majd a mérkőzésen elkezdték aprítani a Pacers játékosait.
Szó se róla, Pat Riley (New York Knicks) együttese kemény volt, ha kellett, akkor Millert egy zsákolás után tették padlóra, vagy dobás közben löktek rajta akkorát, hogy padlóra került (elmúlt évek soft ligájában már a Knicks játékosainak 90%-a az öltözőben lett volna.

), de nem kell félteni Millert sem, volt, hogy eljátszotta, hogy megütötték, hogy személyit kapján a Knicks játékos. A másik dolog, hogy nem felejtette a meccs eleji "pacsizást", így elkezdődött közte és Starks között a trash talk. Maradjunk annyiban, hogy Bird, Garnett és Jordan mellett, bizony Miller volt a trash talk királya. Folyamatosan pofázott, de csak a játékossal (nézők nem érdekelték, egészen az ominózus Spike Lee történetig). Mivel Starks egy hirtelen haragú játékos volt, ezért csak idő kérdése volt, mikor érik be Miller munkája. Végül jött az "ikonikus" jelenet, amikor Starks agya annyira eldurrant, hogy egyik Pacers akció után fogta, és Miller után eredt, majd lefejelte őt. Miller eléggé teátrális mozdulatokkal mutatta, mi történt vele, Starks kiállítás sorsára jutott.
https://www.youtube.com/watch?v=TaayzG7NbOsMiller rendkívül idegesítő játékos volt, aki folyamatosan pofázott (de csak a játékosokkal), beférkőzött az agyukba (legyen elég annyi, hogy ő volt az a játékos, akinél MJ-nek is elszállt az agya). Az is igaz viszont, hogy a Knicks ellen nem ő kezdte a vitát (mondjuk ez nem meglepő, akkoriban mindenki utálta őket, Knicks a probléma forrása volt ligaszerte, kötözködtek mindenkivel), de ha már így beleálltak Millerbe, akkor nem lépett vissza, hanem visszavágott. Onnantól, hogy ezeket a Knicks és Miller meglépték, elkezdődött a háború. Az Indianát sem kellett félteni, ott is voltak kemény arcok, szóval ez egy igazi ütközetté vált, hogy el tudjuk helyezni, olyan, mintha két Detroit "Bad Boys" Pistons játszott volna egymás ellen (amiket a The Last Dance-ben láttunk).
A következő évben (1993/94) megint összekerültek a rájátszásban, újabb zseniális hét mérkőzésből álló csata, szó szerint háború zajlott. Ez volt az igazi csúcspont (hiába találkoztak egy évvel később is, akkor már az Indiana nyert 4-3-ra), de itt tetőztek az indulatok. Már a második meccsen New Yorkban elkezdte a trash talkot Spike Lee. Az Oscar-díjas filmrendező azt hiszem, hogy pár ember számára ismerős lehet (BlacKkKlansman, Malcolm X, Inside Man, mind a három filmet nagyon ajánlom amúgy, tényleg jók). A csapatok 2-2-vel érkeztek meg a Madison Square Gardenbe, ahol Spike Lee nyomta a sódert végig. Kiabált, hogy Cheryl (Reggie testvére, aki a világ egyik legjobb kosárlabdázója volt, akivel gúnyolódtak Reggie-n), ez kezdetben hatott, Miller nem dobott jól, de "felhozta őt", ahogyan Spike Lee viselkedett. Ennek köszönhetően annyira ideges lett, hogy elkezdte szórni a triplákat, majd utána mutogatott Lee irányába.
Lee vicces figura volt, 30 for 30-ban is elmondta, hogy ő sosem hergelt játékosokat korábban (meg akkor sem), mindenki tudta, hogy hazudik, hiszen ott voltak a videófelvételek, korábban is ezt csinálta, csak Miller személyében emberére akadt. Az biztos, hogy akik ott ülnek a vonal mellett, azoknak "beleszólásuk" van a mérkőzésbe. Gesztusokkal, szöveggel, régebben a liga játékosai ezekre a játékukkal reagáltak, manapság szólnak a bírónak, ha valaki nem tetszik nekik. És, hogy mi történt ezek után Miller és Lee között? Spike Lee elment a hatodik meccsre Indianába, hogy gerjessze a feszültséget... A sztori pedig szinte minden évben előkerül.