NBA 2022/23

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Nem titok, hogy kinek drukkoltam (már csak a szelvényeim miatt is).  ;D

Elképesztő, hogy milyen apróságokon múlhat egy döntőbe jutás. Nem akarom leszűkíteni a meccset az utolsó másodpercre, de szinte azon múlott minden, hogy a gyűrűről lepattanó labda kinek a kezében landol. White volt a szerencsés, és ezáltal a Boston. Mindez 1 tizedmásodperccel a vége előtt. És akkor most van igazság a földön vagy nincs?

Nem igazán látom már magam előtt a Miami feltámadását. Bár az is igaz, hogy a 0-3-ban sem hittem. Nagyon beszédes egyébként, hogy az első három meccsen a Heat 121 pontos átlagot hozott, míg az utolsó három meccsen 99,5-et. Ez nagyon komoly visszaesés. És ez nem csak a Celtics védekezése miatt van. Butlerék elképesztő playoffot nyomtak eddig (szerintem még a Denvernél is nagyobb dicsőség az ő eddigi teljesítményük), de ezt nem lehet bírni a legvégéig. Nem akarom temetni őket (hiszen van még egy mérkőzés), de nincs annál rosszabb, mint egy ilyen meccset elbukni (ráadásul ilyen körülmények között). 1 vagy 2 tizedmásodpercre voltak az NBA-döntőtől. Nagyon nehéz lesz ebből felállni. A Boston pedig egy olyan lelki töltetet kapott, amilyenre még ők sem számítottak. Arról nem is beszélve, hogy úgy nyertek ráadásul, hogy bár 31 pontig jutott Tatum, de azért a 8/22-es mutatót nem teszi ki az ablakba. A másik oldalon pedig a sors igazságtalansága, hogy pont annak a Butlernek nem ment ma a játék, aki nélkül még a play-inből sem jutottak volna tovább. 5/21 egy ilyen fontos meccsen... és ez azért is lehet bosszantó, mivel egyetlen pont volt végül a különbség. És ha ideveszem Adebayo 4/16-os mutatóját is, akkor csoda, hogy az utolsó pillanatig partiban volt a Heat.

Az egyetlen, amiben még talán hihetnek a Miami szurkolói, az az, hogy a Boston talán már a zsebében érzi a 7. mérkőzést. Ráadásul azon a meccsen már csak nekik lesz veszíteni valójuk. Most kellene a Heat-től az a védekezés, amiben talán a legjobbak a ligában. Ha sikerül meglepniük a Celticset már a meccs elején, akkor lehet esélyük. Ellenkező esetben én akár egy nagyobb különbségű (20 pont feletti) hazai győzelmet is kinézek az utolsó mérkőzésen.

Jimmy Butler szereti a kihívásokat. Futott egy kiváló PO-t, mamacita pedig egyből lecsapott, bekövette őt Shakira (Butler azonnal vissza), így lehet Selena Gomez után egy újabb olyan barátnő, aki mentális gondokkal küzd. Butler nem futamodik meg a nehéz helyzetek elől 8)

#437 május 30, 2023, 08:53:38, HT
Boston - Miami 84-103

Most kellene valami okosat mondani, de csak Török László sportriporter 1988-as szöuli olimpián – Egerszegi úszásánál – elhangzó szavai jutnak eszembe: "Hát ilyen nincs. És mégis van!"

Ha van mérkőzés, ahol minden (de tényleg szinte minden) a hazai csapat sikerét vetítette elő, akkor az ez volt. Kezdődött azzal, hogy 0-3 után a Miamin egyértelműen látszódtak a fáradtság jelei (ami egyébként nem is csoda ilyen playoff-teljesítmény után), ezzel szemben a Boston kezdett egyre inkább magára találni. Ráadásul azzal, hogy 0-3-ról a Celtics visszajött egálra, már a lélektani előny is a zsebükben volt. Mindemellett a 6. meccset úgy nyerték meg, hogy Spoelstrának valószínűleg kisebb csodára volt szüksége ahhoz, hogy két nap alatt kiverje a játékosai fejéből a történteket. És ezek után odamennek Butlerék, és majdnem egy 20-ast verve a Bostonra (és persze 84 ponton tartva őket!!!!!!) lerendezik a mérkőzést.

Ahhoz nem kellett jóstehetség, hogy tudjuk, a Miami úgy nem fog tudni nyerni, ha túl akarja dobni az ellenfelét (már csak azért sem, mert láthattuk, hogy a Heat támadójátéka eléggé visszaesett az utolsó három mérkőzésre). Az egyetlen esélyük az volt, ha már a legelején megfogják a Celticset, és ha ott sikerül elbizonytalanítani őket, akkor esetleg összejöhet a győzelem. És pontosan ez történt. A 22-15-ös első negyed után már tudták Tatumék, hogy itt ma vért fognak izzadni. És bár félidőben is csak 11 pont volt köztük, de a 41 dobott pont a hazaiak részéről már előrevetítette, hogy itt bizony gondok lesznek.

Nem vagyok nagyon Miami-drukker (soha nem is voltam!), de vannak az életben dolgok, amik után meg kell emelnünk a kalapunkat. És akkor most el lehet gondolkodni azon, hogy mennyire vehetjük biztosra a döntőben a Denvert egy olyan Miami ellen, aki előbb a Milwaukeet intézte el 4-1-gyel, majd most a Bostont verte ki szinte reménytelen helyzetből.

Adam Silver valószínűleg ezekben a percekben élezi a húsvágókését otthon, hogy harakirit kövessen el magán, mert létrejött az a döntő, amit a legrosszabb rémálmában sem kívánt. Az egyik oldalon az a Denver, akire (a denverieken, a játékosok családtagjain és rajtam kívül) senki nem kíváncsi, a másikon pedig az a Miami, aki visszahozta azt a – látványosnak nem igazán mondható – védekezést, amivel képest 80-90 ponton tartani a legjobban dobó csapatokat is.

30 000 Ft összdíjazású tippversenyt indítottunk az idei NBA-döntőre.

Kár lenne kihagynod! Tippelj ITT

Idézetet írta: HT Dátum május 30, 2023, 08:27:28Boston - Miami 84-103

Az egyik oldalon az a Denver, akire (a denverieken, a játékosok családtagjain és rajtam kívül) senki nem kíváncsi, a másikon pedig az a Miami, aki visszahozta azt a – látványosnak nem igazán mondható – védekezést, amivel képest 80-90 ponton tartani a legjobban dobó csapatokat is.

Kibic kérdés: Ennyire népszerűtlen a Denver csapata? Ott van náluk Jokic, csak miatta érdemes megnézni a meccsüket vagy rosszul gondolok itt valamit?

Nagyon kevés meccset tudok megnézni, de valamelyikőtök hozta Jokic fantasztikus gólpasszait és a statjait is szoktam nézni; eléggé brutálisak.

Idézetet írta: Latzka Dátum május 30, 2023, 18:31:21Kibic kérdés: Ennyire népszerűtlen a Denver csapata? Ott van náluk Jokic, csak miatta érdemes megnézni a meccsüket vagy rosszul gondolok itt valamit?

Nagyon kevés meccset tudok megnézni, de valamelyikőtök hozta Jokic fantasztikus gólpasszait és a statjait is szoktam nézni; eléggé brutálisak.

Természetesen van ebben némi költői túlzás (félig poénnak is szántam), de nekem meggyőződésem, hogy a végén állva maradt négy csapat közül szinte biztos, hogy nekik van a legkisebb szurkolói bázisuk. A Lakers, a Celtics és a Heat egy sokkal komolyabb múlttal rendelkező brand, ráadásul mindegyik olyan csapat, ahol sztárok sora játszott az elmúlt évtizedekben, vagyis az amerikaiak nagy része lehet, hogy éppen ezen csapatokon nőtt fel korábban.

A másik, hogy ne felejtsük el az alapszakasz végén történteket, amikor a liga több nagy sztárja is összefogott és kampányt indított azért, hogy Embiid legyen az MVP, ne pedig Jokic. Márpedig ha a csapatod egyik sztárja azt sugallja feléd, hogy nem Jokic az a játékos, akit csodálni és díjazni kell (még akkor is, ha nem a szurkolók szavazzák meg az MVP-t), akkor azért az ott marad az emberek fejében.

Végül van még egy apróság – bár ez inkább csak teória –, mégpedig, hogy azért az amerikaiak is talán kevésbé szívesen látnának egy olyan bajnokcsapatot, akit egy európai játékos visz a hátán. Ki tudja...

Szóval nem azt mondanám, hogy ennyire népszerűtlen a Denver, hanem hogy valószínűleg népszerűtlenebb, mint a többi nagy csapat. De hogy a liga vezetői biztos, hogy Lakers-Celtics döntőről álmodoztak, az biztos. És pont azért, mert ők is tudták, hogy annak sokkal-sokkal nagyobb lenne a nézettsége.

Idézetet írta: HT Dátum május 30, 2023, 19:18:18Természetesen van ebben némi költői túlzás (félig poénnak is szántam), de nekem meggyőződésem, hogy a végén állva maradt négy csapat közül szinte biztos, hogy nekik van a legkisebb szurkolói bázisuk. A Lakers, a Celtics és a Heat egy sokkal komolyabb múlttal rendelkező brand, ráadásul mindegyik olyan csapat, ahol sztárok sora játszott az elmúlt évtizedekben, vagyis az amerikaiak nagy része lehet, hogy éppen ezen csapatokon nőtt fel korábban.

A másik, hogy ne felejtsük el az alapszakasz végén történteket, amikor a liga több nagy sztárja is összefogott és kampányt indított azért, hogy Embiid legyen az MVP, ne pedig Jokic. Márpedig ha a csapatod egyik sztárja azt sugallja feléd, hogy nem Jokic az a játékos, akit csodálni és díjazni kell (még akkor is, ha nem a szurkolók szavazzák meg az MVP-t), akkor azért az ott marad az emberek fejében.

Végül van még egy apróság – bár ez inkább csak teória –, mégpedig, hogy azért az amerikaiak is talán kevésbé szívesen látnának egy olyan bajnokcsapatot, akit egy európai játékos visz a hátán. Ki tudja...

Szóval nem azt mondanám, hogy ennyire népszerűtlen a Denver, hanem hogy valószínűleg népszerűtlenebb, mint a többi nagy csapat. De hogy a liga vezetői biztos, hogy Lakers-Celtics döntőről álmodoztak, az biztos. És pont azért, mert ők is tudták, hogy annak sokkal-sokkal nagyobb lenne a nézettsége.

Picit focira vetítve, volt itt egy Real Madrid, meg egy Bayern München, most pedig következik egy Manchester City - Inter döntő.  :D Utóbbi lenne a Denver, csak, hogy fel se merüljön az ellenkezője.  ;D

Beszállok az NBA-re is jellemző, lazább trash talkba:

Nekem Butlerről anyabaszó Jones szokott beugrani a Förtelmes főnökökből :laugh:  ;D

Számodra nem elérhetőek a csatolmányok ebben a fórumban.

NBA-döntő tipp: Denver - Miami, avagy támadás kontra védekezés

Elérkeztünk a szezon legjobban várt meccséhez, az NBA döntőjéhez, ahol a Denver Nuggets és a Miami Heat méri össze erejét.  Olvasd tovább


NBA-döntő tipp: Előnyben a Denver, mit lép a Miami?

A Denver Nuggets magabiztosan hozta az első meccset hazai pályán, Miami Heat előtt a feladat, hogy megoldást találjanak a Jokic-problémára.  Olvasd tovább


Idézetet írta: Latzka Dátum május 30, 2023, 18:31:21Kibic kérdés: Ennyire népszerűtlen a Denver csapata?

A Denver mindig egy eléggé furcsa csapat volt. Olyan volt a franchise, mintha mindig az lenne a fixa ideájuk, hogy szembe kell menni a tömeggel. Az 1980-as években egy brutális támadógépezetet raktak össze, ilyen 120-125 pontokat átlagoltak egy olyan ligában (olyan 6-7 alkalommal ők dobták a legtöbb pontot az adott szezonban), amely elkezdett tolódni a védekezés felé. Ez egyáltalán nem izgatta a Denvert, ők ugyanis nem tudtak védekezni, ha jól emlékszem, akkor ilyen kettő vagy három évtizedik (!!!) az egyik legtöbb pontot kapták a ligában (pedig azért volt ott egy Mutombo). A '90-es évek elején ezért ők voltak az "Enver Nuggets" (mivel ugye a D, mint Defense nem volt értelmezhető náluk).

Amikor senki se dobált még hármasokat (80-as évek), ők akkor elkezdtek hármasokat dobálni, de amikor a többiek is elkezdték, akkor ők már mintha csak dacból lesz*rták volna az egészet. A '80-as években eléggé jó csapatuk volt, Alex English vagy Kiki Vandeweghe klasszis dobó volt (25 pont feletti játékosok), de abban a korszakban ez kevés volt. Olyan erős volt a mezőny, hogy ezzel mondjuk most simán bajnokok lennének, de akkoriban Magic, Bird, Doctor J, MJ és a többiek leszedték őket. Visszatérve kicsit a '90-es évekre, ők úgy valósították meg a run & gun stílust, hogy nem védekeztek, egyszerűen nem foglalkoztatta Paul Westhead edzőt (emlékszünk még rá, Showtime Lakers első bajnoki címét nyerte 1980-ban).

Paul Westhead vezetése alatt óriási bukás lett a sztoriból, átlagban 120 pontot dobtak akkor is, de 130-at kaptak, mindezt egy olyan ligában, ahol akkor a Detroit "Bad Boys" Pistons uralkodott és a kőkemény védekezés volt (képzeljül, Detroit 100 pont alatt kapott, átlag bekapott pont is valahol 104-105 körül volt, majd jött a Denver 130-as meccsenkéntije). El lehet képzelni, mennyire röhejes volt egy ilyen csapat. Aztán emiatt jött Mutombo... Volt egy kisebb feltámadás, de az igazi áttörés akkor jött, amikor Melo draftolva lett. Kaptak egy szupersztár alapanyagot, amit nem tudtak megfelelően kiaknázni. Volt egy tökéletes meme a neten, amikor azt írták: Carmelo Anthony = LeBron James vagy Kevin Durant, annyi különbséggel, hogy ő rosszkor és rossz helyre ment gyűrűt tarhálni.

Az Anthony - Iverson duó sem működött, majd Iverson után Billups is ott volt, népszerűek voltak, de annyira jók nem. Ha őszinték akarunk lenni, Melóval simán kellett volna egy bajnoki címet nyerni (ha mondjuk Melóval áll össze Wade, akkor most arról beszélnénk, Melo mekkora császár), de megint pontosan ugyanabba a hibába estek, meg 25 évvel korábban: nem tudtak védekezni. Papíron ez a csapat brutál volt: Iverson - Anthony - Martin - Camby, míg a padról jött J.R. Smith és Kleiza. Volt energiabomba, jó tripladobó, kiváló palánk alatti védők, bitang scorerek, de az összkép nem volt jó.

A gond, hogy ezeknek a játékosoknak a többsége nem volt ott fejben. Elmondanám, ha beraktuk volna ide Durant vagy LeBron bácsit, akkor se nyertek volna bajnoki címet. Nem volt meg a fegyelem a védekezéshez. Amikor Iverson helyett lett Billups, védekezés egy fokkal jobb lett, de összességében nem segített ez sem annyit. A Denver amúgy általában egy látványosan kosárlabdázó gárda volt, de ezzel sokra nem mentek az évtizedek alatt. Akadtak sztárok is, de valahogy mindig rosszul mérték fel, merre halad az NBA (talán most először nem). Emiatt nem alakult ki olyan óriási szurkolótábor, hiszen lúzereknek nehezen szurkolnak, pont úgy, mint mondjuk a Minnesota esetében.


Idézetet írta: Latzka Dátum május 31, 2023, 09:23:15Beszállok az NBA-re is jellemző, lazább trash talkba:

Nekem Butlerről anyabaszó Jones szokott beugrani a Förtelmes főnökökből :laugh:  ;D


Amióta felraktad ezt a képet, minden alkalommal, amikor ránézek Butlerre, ez a hozzászólásod jut eszembe.  ;D
Tegnap kétszer is megnéztem a döntő első meccsének ismétlését, és minden pillanatban, amikor Jimmy barátunkat mutatták, rá kellett döbbennem, hogy valóban van némi hasonlóság közte és J. Foxx között.

Valószínűleg éveknek kell majd eltelnie, hogy kiverjem a fejemből ezt az összehasonlítást, és ne anyab@szó Jones neve jusson eszembe a Miami meccsek közvetítésénél...  ;D 

Idézetet írta: Pozzato Dátum június 02, 2023, 19:59:46A '90-es évek elején ezért ők voltak az "Enver Nuggets" (mivel ugye a D, mint Defense nem volt értelmezhető náluk).

A '80-as években eléggé jó csapatuk volt, Alex English vagy Kiki Vandeweghe klasszis dobó volt (25 pont feletti játékosok), de abban a korszakban ez kevés volt. Olyan erős volt a mezőny, hogy ezzel mondjuk most simán bajnokok lennének, de akkoriban Magic, Bird, Doctor J, MJ és a többiek leszedték őket.

Papíron ez a csapat brutál volt: Iverson - Anthony - Martin - Camby, míg a padról jött J.R. Smith és Kleiza. Volt energiabomba, jó tripladobó, kiváló palánk alatti védők, bitang scorerek, de az összkép nem volt jó.

Tök jó dolgokat írtál. Most látom igazán, hogy mennyire hiányosak az ismereteim a korábbi időszakokból.

Ez a (D nélküli) "Enver Nuggets" nagyon találó.  ;D  Nem hallottam még, de nagyon tetszett.

Aztán az ilyen Alex English meg Kiki Vandeweghe nevű játékosoknak még a nevük sem rémlik, de mentségemre legyen mondva, hogy akkoriban én is inkább a Magic-Bird párharcokra koncentráltam. És mivel Lakers-drukker voltam, így pont amiatt nem szerettem soha a Nagy Fehér Sast,  mert meg voltam győződve róla, hogy ő kizárólag azért van a ligában, hogy megakadályozza a csapatomat abban, hogy bajnoki címet szerezzen.
Hát igen... fiatalság, bolondság (vagy hülyeség).  ;D

Viszont ez az Iverson - Anthony - Martin - Camby négyes nagyon meglepett. Nem is emlékeztem rá, hogy Iverson játszott a Denverben. Bennem annyira csak a PHI időszaka van (és a Sixers-mezes képei), hogy úgy tűnik, ez is nagyon kiesett nálam. Viszont az is igaz, hogy abban a két szezonban, amikor ez a négyes Denverben volt, akkor azért elég komoly játékosállománnyal rendelkező ellenfeleik voltak a ligában (San Antonio, Boston, Lakers, Utah stb), úgyhogy olykor még egy ilyen négyes is kevés a sikerhez.

Ha egy szóval kellene jellemeznem a döntő első meccsét, azt mondanám, hogy: semmilyen volt.

Az ég világon nem történt semmi érdekes. A Denver tudta jól, hogy nagyon kell figyelni az első összecsapásra, mert a Miami nagyon veszélyes ilyenkor, ugyanakkor a vendégek játékosai ezúttal elég rossz napot fogtak ki, és elég rossz dobóformát mutattak az elején. Ennek pedig az lett a vége, hogy félidőben már 17 pont volt a különbség a két csapat között, és igazából ezzel mindenki le is tudta a maga részéről az első napi eseményeket. Azért ilyenkor a hátrányban levő csapat nagyjából tisztában van azzal, hogy nincs értelme mindent kiadni magából, elvégre hamarosan jön a következő mérkőzés, az pedig úgysem számít, hogy 1 ponttal vagy 30-cal kapsz ki.

Egyszóval ez egy olyan meccs volt, amiből kár lenne messzemenő következtetéseket levonni. Talán csak annyit – amit eddig is tudtunk –, hogy ezt a Denvert nagyon nehéz lesz a saját pályájukon megverni. Szimpatikus volt, hogy a Miami részéről senki nem kezdett el azzal takarózni, hogy a magaslat miatt nehezebb dolguk lesz (mondom ezt azért, mer korábban volt olyan Lakers-játékos, aki ezt megpendítette).

Amit talán rossz lehetett látni a Miami-szurkolóknak, az az, hogy Jokic úgy lett a mezőny legjobbja (és úgy ért el megint tripla-duplát), hogy szinte már én éreztem fájdalmat amiatt, amilyen látványosan visszafogta magát a szerb az első félidőben. Összesen 3 (azaz három!!!) mezőnykísérlete volt az első két negyedben a Denver 42 rádobásából. Kicsit olyan volt a szitu, mintha azt mantrázta volna, hogy: "amíg nem látok komolyabb ellenállást az ellenfél részéről, addig én sem erőltetem meg magam".

Nem tudom, hogy mi lesz a többi mérkőzésen, de a meccs után tettem egy kisebb szelvényt, amire rávettem Murray döntő MVP címét. Ő ugyanis hatalmas lelkesedéssel (és ráadásul ponterősen is) játszott eddig is a rájátszásban, és egyre inkább kezd visszatérni a 3 évvel ezelőtt látott teljesítménye. A kétéves kihagyás után már az alapszakaszban is látszódott, hogy egyre inkább kezd visszazökkenni, de a playoffban már egyértelműen Jokic mellett a második opció. És ha Jokic továbbra is ezt a "minek törjem össze magam, ha így is nyerhetünk" ars poeticát fogja képviselni, akkor 9-szeres pénzért simán megéri bepróbálkozni Murray-vel.

Ahogy a közvetítésben is elmondták, nem szabad még leírni ezt a Miamit, de – mindenfajta elfogultság nélkül – azt azért nem lehet nem észrevenni, hogy ebben a Denverben elég sok játékosnak kell rossz napot kifognia ahhoz, hogy a Heatnek esélye legyen. Továbbra is azt gondolom, hogy ők már a döntőbe jutással olyan csodát tettek, amire nincsenek szavak, úgyhogy nem bántás akar lenni, amikor azt érzem, hogy iszonyatosan nehéz dolguk lesz legyőzni egy olyan Denvert, akik sérülésmentesen, jóval kipihentebben és a bajnoki címre éhesen állnak a másik oldalon.

Ezért írtam az első mérkőzés után, hogy az egy olyan meccs volt, amiből kár lenne bármilyen messzemenő következtetést is levonni. A Miami máris megtalálta az egyetlen megoldást a Denver ellen: védekezz kiválóan és támadj szintén kiválóan.  ;D

Ez így leírva nagyon egyszerű, de nagyon ritka, hogy ez ennyire jól összejöjjön egy csapatnak. 2:35-tel a vége előtt a Denver még csak 98 pontnál járt (hazai pályán). Ez nagyjából mindent el is mond a vendégek védekezéséről! Noha Jokicot (természetesen) nem sikerült semlegesíteni, hiszen közel 60%-kal dobott 41 pontot, de ezt leszámítva hibátlan volt a Heat taktikája. És persze ha ilyen defense mellé még sikerül összehozni csapatszinten 49%-os triplázást, akkor adva van a siker.

A Miami tökéletes meccset játszott, a Denver pedig azzal vigasztalhatja magát, hogy még így is csak egy kosárra (az utolsó Murray-triplára) volt csak a hosszabbítástól.

Amikor az első negyed végét, valamint a második negyed elejét összeadva a Denvernek volt egy 27-6-os rohanása (6 perc alatt), akkor azt gondoltam, hogy megjött az a lendület, ami addig hiányzott. De a Heat újra bebizonyította, hogy iszonyatosan ott vannak fejben. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy (az alapszakaszt és a rájátszást összeadva) ez volt az idei szezonban az 57. győzelmük, és ebből 44. alkalommal nyertek 5 vagy annál kevesebb ponttal.