Sportfogadas.org

Mindenféle "zagyvaság" => Lecsó => A témát indította: LosGabos Dátum december 20, 2014, 09:34:23

Cím: "Beszólok Knappnak"
Írta: LosGabos Dátum december 20, 2014, 09:34:23
Miután tegnap este a jól megérdemelt évbúcsúztató eszem-iszom után már az igazak és részegek álmát aludtam, lemaradtam a személyeskedő vitákról két topicban is.
Most olvastam végig ezeket, és valóban: a kereslet-kínálat elve alapján létre kell hozni ezt a topicot.

Knapp!  Ha nem akarsz villámhárító és lelki szemetesláda lenni, akkor írj és természetesen töröltetem a topicot. Bár akkor szerintem nagy élményektől fosztod meg az emberiséget.

Fórumtársaim!  Ha a topic marad, akkor most megmondhatjátok! Ne szoruljon belétek semmi! Zúdítsátok rá a vélt vagy valós problémáitokat!
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum december 20, 2014, 12:50:32
Ugyan, lényegében ez az én érdekemben született, mert engem legalább zavar, ha más témákban kell offolnom.  :)

A tegnap este tanulságos volt, az egyik jelentkező az elmondása szerint már 3 órája azért pörgött a fórumon kitiltást is kockáztatva, hogy én végre belekössek, a másik meg közel egy hete várta az alkalmat, hogy elmondhassa, mennyire szar ember vagyok.
Szerintem ezeket ki kell beszélni, mert ha nem tesszük, akkor az pszichés problémákat okozhat és ugye az egészség a legfontosabb! 

Azt mondjuk általánosságban elmondható, hogy aki beleköt a másikba a fórumon, annak éppen pocsék napja van, mert mondjuk éppen anyagi veszteség érte.
Ez mindenkivel előfordul, ezt meg kell tanulni kezelni.
A fórumon bunkóskodni már eleve jobb megoldás, mint mondjuk a hozzátartozóink orra alá durrogni ilyenkor...

Viszont addig is el kell jutni, hogy ha elcseszünk valamit, akkor ne az elemzéseket író, segíteni akaró fórumtagokat, vagy az összes többi felhasználót hibáztassuk, esetleg éppen az adminokat, hanem mondjuk első körben magunkat. Már csak azért is, mert ezen tudunk változtatni a jövőben, mások viselkedésén, hozzáállásán csak jóval nehezebben.

Na ez az önkritika is hiányzott a tegnapi szájkarate kölykökből.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Milán Dátum december 20, 2014, 13:07:47
Idézetet írta: TiB Dátum december 20, 2014, 13:01:22
Leszek az első! Szóval engem zavar a profilképed, olyan mint egy nemzetiszocialista jelkép. Verflickte Scheiße! :noway:

Az nálam is már kiverte a biztosítékot. :)))))
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: drogos Dátum december 20, 2014, 13:18:15
Én viccesnek találom :)

Amikor regeltem a fórumra, akkor a legelején én is szájkaratéztam még Knappal :) Akkor kicsit felidegesített a kioktató stílusa. Aztán idővel rájöttem, hogy a sportfogadás terén az egyik legtapasztaltabb ember, számtalan irodát kiválóan ismer és korrekten tudja véleményezni az adott promót/irodát..
Szerintem a fórum egyik leghasznosabb tagja, aki amúgy mindig segítőkész.  :ok:
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: mikisun Dátum december 20, 2014, 14:25:24
Nekem személy szerint semmi problémám nincs Knappal,sőt,ha volt problémám még segített is!
Utólag is köszönet értük Knapp! ;) :)
Bízom benne,hogy így lesz a jövőben is!
Ui:
Inkább a kis szenyó ghas ellen kellene egy topicot kreálni,mert az ő stílusa elég gáz!
Hogy úgy mondjam,én nem csak virtuálisan rúgnám fejbe! ;D ;D
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Pozzato Dátum december 20, 2014, 14:58:59
Mi volt ez a tegnapi dolog? Valaki belinkelhetné, mert kicsit lemaradtam róla.  :ok:


Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum december 20, 2014, 15:06:20
Idézetet írta: TiB Dátum december 20, 2014, 13:01:22
Leszek az első! Szóval engem zavar a profilképed, olyan mint egy nemzetiszocialista jelkép. Verflickte Scheiße! :noway:

A kép eredetije.  :)

Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Milán Dátum december 20, 2014, 15:07:21
Idézetet írta: Pozzato Dátum december 20, 2014, 14:58:59
Mi volt ez a tegnapi dolog? Valaki belinkelhetné, mert kicsit lemaradtam róla.  :ok:

Kb. itt kezdődött:

http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11815.msg526973.html#msg526973 (http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11815.msg526973.html#msg526973)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Milán Dátum december 20, 2014, 15:08:18
Idézetet írta: Knapp Dátum december 20, 2014, 15:06:20
A kép eredetije.  :)

Szabadítsd ki TiB-et. :)))
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Ghastly Dátum december 20, 2014, 15:35:16
Idézetet írta: mikisun Dátum december 20, 2014, 14:25:24
Nekem személy szerint semmi problémám nincs Knappal,sőt,ha volt problémám még segített is!
Utólag is köszönet értük Knapp! ;) :)
Bízom benne,hogy így lesz a jövőben is!
Ui:
Inkább a kis szenyó ghas ellen kellene egy topicot kreálni,mert az ő stílusa elég gáz!
Hogy úgy mondjam,én nem csak virtuálisan rúgnám fejbe! ;D ;D

Nagyon ügyes vagy mikisun,még a topik címét se sikerült felfognod! :great: :great: :great: :great:
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Pozzato Dátum december 20, 2014, 15:38:49
Idézetet írta: Milan Dátum december 20, 2014, 15:07:21
Kb. itt kezdődött:

http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11815.msg526973.html#msg526973 (http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11815.msg526973.html#msg526973)
Köszi, bár kicsit leszívott ez a pár oldal... ;D
Két videó jutott eszembe a fentiek kapcsán:

Davixxx rosszul tudja, mert nem a karácsony a szeretet ünnepe..
www.youtube.com/watch?v=eXHCaPu7UIc (http://www.youtube.com/watch?v=eXHCaPu7UIc)



A vesztes fogadás és a stressz után kombinációja után pedig már csak az a rosszabb ha még iszol is rá.  ;D
www.youtube.com/watch?v=QLDrWG--E6A (http://www.youtube.com/watch?v=QLDrWG--E6A)





Néha engem is lekarmol az ideg a seggemig egy rossz fogadás után.
Ami pedig Knappba nem tetszik az a neve  ;D
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum december 20, 2014, 17:12:18
Baromira vicces egy olyan topic indítása, ami direkt arra van kitalálva, hogy hogy kibeszéljetek a hátam mögött. Mert hogy nem Knapp miatt nyílt meg, az is tuti...
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: LFCfanBoti Dátum december 20, 2014, 17:14:33
Idézetet írta: Greipel Dátum december 20, 2014, 17:12:18
Baromira vicces egy olyan topic indítása, ami direkt arra van kitalálva, hogy hogy kibeszéljetek a hátam mögött. Mert hogy nem Knapp miatt nyílt meg, az is tuti...
hallgass már el a ...
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum december 20, 2014, 17:19:02
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum december 20, 2014, 17:14:33
hallgass már el a ...

Mégis mi a retkes f...nak? Ki vagy te?
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: bendehal Dátum december 20, 2014, 17:41:16
Idézetet írta: Greipel Dátum december 20, 2014, 17:12:18
Baromira vicces egy olyan topic indítása, ami direkt arra van kitalálva, hogy hogy kibeszéljetek a hátam mögött. Mert hogy nem Knapp miatt nyílt meg, az is tuti...

Lebuktunk srácok...
Jöhet a kibeszéljük Milant topic  ;D
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Irtis Dátum december 20, 2014, 17:47:10
Idézetet írta: Pozzato Dátum december 20, 2014, 15:38:49
Ami pedig Knappba nem tetszik az a neve  ;D

Na az nekem se. Miért egy középszerű teniszező nevét vetted föl? Jól jött ez a topik, mert évek óta nyomja a lelkemet, és most végre fény derülhet az igazságra . :)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: alexthebest Dátum december 20, 2014, 18:24:00
Idézetet írta: Greipel Dátum december 20, 2014, 17:12:18
Baromira vicces egy olyan topic indítása, ami direkt arra van kitalálva, hogy hogy kibeszéljetek a hátam mögött. Mert hogy nem Knapp miatt nyílt meg, az is tuti...

Mivel ez Knapp topik: hehe  :)

:bash:
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: jalo14 Dátum december 20, 2014, 18:43:16
Knapp a SPF celebje lett..:)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Milán Dátum december 20, 2014, 19:12:55
Van baj elég... :o  ::)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: mikisun Dátum december 20, 2014, 20:09:18
Idézetet írta: Ghastly Dátum december 20, 2014, 15:35:16
Nagyon ügyes vagy mikisun,még a topik címét se sikerült felfognod! :great: :great: :great: :great:
Igen?!Azt viszont már kezdettől tudom,hogy a legnagyobb seggfej vagy a fórumon!
Ennyi!
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: kreatos Dátum december 20, 2014, 20:12:25
Idézetet írta: Greipel Dátum december 20, 2014, 17:19:02
Mégis mi a retkes f...nak? Ki vagy te?
Idézetet írta: mikisun Dátum december 20, 2014, 20:09:18
Igen?!Azt viszont már kezdettől tudom,hogy a legnagyobb seggfej vagy a fórumon!
Ennyi!
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum december 20, 2014, 17:14:33
hallgass már el a ...

jövő héten Karácsony van...azt hiszem  :D
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: La Guerta Dátum december 20, 2014, 20:25:37
Kontraproduktív, már most.

Hiába, a kattintásszám nagy úr.

Majd egy önjelölt cenzor persze ezt is kitörli, de sebaj.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Ghastly Dátum december 20, 2014, 20:28:43
Idézetet írta: mikisun Dátum december 20, 2014, 20:09:18
Igen?!Azt viszont már kezdettől tudom,hogy a legnagyobb seggfej vagy a fórumon!
Ennyi!

Hát jól van mikisun,sajnálom hogy egyetlen viccet nem értesz meg chaten,mikor mindenki rajtad nevet,amikor meg próbálok segíteni neked én vagyok a köcsög :D (bár mondjuk akkor is hiányoztál a suliból mikor az iróniát vettétek)
Boldog Karácsonyt neked mikisun! :cya: :beerchug: :beerchug: :beerchug: :beerchug:
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: szorzatos Dátum december 20, 2014, 20:29:51
Ez a topic is lehet másképp sül el, mint amilyen céllal indult :) Mindenki megragadhatja az alkalmat, hogy kinek a személyével nem szimpatizál a fórumon/chat-en. Jópáran humorosan állunk az ilyen vitákhoz, másokban meg felmegy a pumpa, de hát miért is ne lehetne helye az "ellenségeskedésnek" is itt... akiknek a gumiszoba sem elég, hogy kiéljék magukat, ostorozhatnák egymást egy ilyen "csatatér" topicban  :laugh:
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: mikisun Dátum december 20, 2014, 20:47:32
Idézetet írta: Ghastly Dátum december 20, 2014, 20:28:43
Hát jól van mikisun,sajnálom hogy egyetlen viccet nem értesz meg chaten,mikor mindenki rajtad nevet,amikor meg próbálok segíteni neked én vagyok a köcsög :D (bár mondjuk akkor is hiányoztál a suliból mikor az iróniát vettétek)
Boldog Karácsonyt neked mikisun! :cya: :beerchug: :beerchug: :beerchug: :beerchug:
Na,akkor tisztázzuk!
Először is én hozzád is olyan normálisan álltam,ahogy mindenki máshoz a fórumon!
Te kezdtél el folyamatosan kötözködni,néha alpári stílusban!
Az állandó tirpákozás és szotyizás tud vicces lenni,igen,az első 2-3 alkalommal!
Viszont,mikor már 65.alkalomra kapom meg,akkor már nagyon sok és az már nem poén,szerintem.
Ha jól emlékszem egyetlen alkalommal tudtunk normálisan cseten beszélgetni és az sem rajtad múlott ám!
Azzal meg ne nevettesd már ki magad,hogy te nekem segíteni akarsz bármiben is! ;D ;D
Sokszor volt úgy,hogy felmentem csetre és rögtön bepampogtál!
Csodálkozol,hogy egy idő után már elege van az embernek a baromságokból?!
Ja,Boldog Karácsonyt neked is!

Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum december 20, 2014, 21:09:41
Idézetet írta: Greipel Dátum december 20, 2014, 17:12:18
Baromira vicces egy olyan topic indítása, ami direkt arra van kitalálva, hogy hogy kibeszéljetek a hátam mögött. Mert hogy nem Knapp miatt nyílt meg, az is tuti...

Valóban nem miattam nyílt meg ez a téma és pláne nem miattad, hanem azok miatt, akik nem akarják  mondjuk a kézilabda EB fórumán olvasni a hülyeségeinket.   ;)

Aki meg mégis ilyesmit akar olvasni, annak nem kell a kézilabdás hozzászólásokat végigszenvednie! hehe

Egyébként már elég sok fórumozóval volt konfliktusom, így nem kell üldözési mániádnak lennie.
Gondolkozom is rajta, hogy felsorolásszerűen csak a jelzőket bemásolom ide, amelyeket az elmúlt 1-2 évben a "rajongóimtól" kaptam.  :)


Idézetet írta: Irtis Dátum december 20, 2014, 17:47:10
Na az nekem se. Miért egy középszerű teniszező nevét vetted föl? Jól jött ez a topik, mert évek óta nyomja a lelkemet, és most végre fény derülhet az igazságra . :)

A név egy Rejtő könyvből van és már vagy 15 éve használom, ahol lehet. 
Nem tehetek róla, hogy egy teniszezőnek is megtetszett...
Valószínűleg ő fog hamarabb visszavonulni, így nem változtatok.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Milán Dátum december 20, 2014, 21:53:50
Mindenki nyugodjon le a picsába....:)))
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Jenci84 Dátum december 20, 2014, 22:04:34
(http://photo2.ask.fm/833/402/415/910003011-1s0m4od-7jrg61gl6reonmf/preview/21.jpg)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: luckyzoz Dátum december 25, 2014, 07:53:23
Egy óriási magamutogató álszent. Nekem ez a véleményem Knappról!!!
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: alexthebest Dátum december 25, 2014, 08:35:21
Idézetet írta: luckyzoz Dátum december 25, 2014, 07:53:23
Egy óriási magamutogató álszent. Nekem ez a véleményem Knappról!!!

Na de pont Karácsonykor?  ;D Szerintem a fórum legeslegesleghasznosabb tagja, innen is Boldog Karácsonyt Neki és családjának,

Off: és persze mindenki másnak is Kellemes Ünnepeket  :cya:
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: afrikailajos Dátum december 25, 2014, 13:11:21
Idézetet írta: luckyzoz Dátum december 25, 2014, 07:53:23
Egy óriási magamutogató álszent. Nekem ez a véleményem Knappról!!!
szerintem még dalolni se tud
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: vmlinuz Dátum december 25, 2014, 17:50:43
Idézetet írta: Knapp Dátum december 20, 2014, 15:06:20
A kép eredetije.  :)
Nem igaz, ez volt az eredeti :) ;D
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: slices Dátum december 25, 2014, 19:34:04
Szerintem meg azért van az egéren görgő, hogy akinek az írásai nem szimpatikusak azon olvasás nélkül tovább lehet lépni.

Peace :cya:
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum december 27, 2014, 23:28:40
Köszönöm az elismerő hozzászólásokat (is), de ezek itt sajnos offnak számítanak!   ;D
Nem az a cél, hogy összevesszünk azon, hasznos-e a fórumtevékenységem összességében, hanem az, hogy akinek nem tetszik valami velem kapcsolatban, az itt nyugodtan személyeskedhet velem.
(Legalább akkor nem máshol fog.)

Ettől ne vegyük el senki kedvét!  :)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: sleve Dátum december 28, 2014, 08:03:09
Idézetet írta: Knapp Dátum december 27, 2014, 23:28:40
Köszönöm az elismerő hozzászólásokat (is), de ezek itt sajnos offnak számítanak!   ;D
Nem az a cél, hogy összevesszünk azon, hasznos-e a fórumtevékenységem összességében, hanem az, hogy akinek nem tetszik valami velem kapcsolatban, az itt nyugodtan személyeskedhet velem.
(Legalább akkor nem máshol fog.)


Ettől ne vegyük el senki kedvét!  :)

Ha ez ilyen egyszerű lenne!  :D
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum december 28, 2014, 10:33:35
Idézetet írta: sleve Dátum december 28, 2014, 08:03:09
Ha ez ilyen egyszerű lenne!  :D

Bármikor visszatérhetsz, ha kikivánkozik valami!   :)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum január 31, 2015, 18:35:03
Van, akinek valójában nem is velem van problémája, hanem a szabályokkal és az olvasással...
Ráadásul nem is hagyja, hogy ezt elfelejtsük.    :)

Idézetet írta: Greipel Dátum január 21, 2015, 15:36:24
Csak hogy ne legyen belőle gond, és Knapp ne okoskodjon közvetlen a meccs után, itt érvényes a tippelés utáni 5 perces határ, mint a többi játékban? Annyi időn belül javítottam a rontott tippemet.


http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11981.msg534503.html#msg534503 (http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11981.msg534503.html#msg534503)

Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum február 16, 2015, 17:17:39
Idézetet írta: Knapp Dátum január 31, 2015, 18:35:03
Van, akinek valójában nem is velem van problémája, hanem a szabályokkal és az olvasással...
Ráadásul nem is hagyja, hogy ezt elfelejtsük.    :)


http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11981.msg534503.html#msg534503 (http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11981.msg534503.html#msg534503)

Te teljesen kész vagy... Ugyan csak most látom ezt, de mégis már megint mi a retkes bajod van????? Mondjuk a célodat elérted...
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: szorzatos Dátum február 16, 2015, 17:26:54
Ez a kettőtök kis műsora nagyon szórakoztató!  :beerchug:
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum február 16, 2015, 19:52:36
Idézetet írta: Greipel Dátum február 16, 2015, 17:17:39
Te teljesen kész vagy... Ugyan csak most látom ezt, de mégis már megint mi a retkes bajod van????? Mondjuk a célodat elérted...

Nekem semmi, te emlegettél, ha nem tűnt volna fel.  ;)
Én meg itt reagáltam rá, hogy ne legyen off.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum február 17, 2015, 16:59:34
Idézetet írta: Knapp Dátum február 16, 2015, 19:52:36
Nekem semmi, te emlegettél, ha nem tűnt volna fel.  ;)
Én meg itt reagáltam rá, hogy ne legyen off.

Annyi különbséggel, hogy abban semmi cinikusság, lekicsinylés nem volt, ellentétben a tieddel. Vagy még mindig annyira szíveden viseled azt a dolgot?  ;)

Na de mindegy, legyél boldog, te nyertél...  De gondolom erre is jön majd válasz, hogy az "embereidtől" újabb köszönetet kaphass a hozzászólásodért.  ;)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum február 19, 2015, 00:17:47
Idézetet írta: Greipel Dátum február 17, 2015, 16:59:34
Annyi különbséggel, hogy abban semmi cinikusság, lekicsinylés nem volt, ellentétben a tieddel. Vagy még mindig annyira szíveden viseled azt a dolgot?  ;)

Na de mindegy, legyél boldog, te nyertél...  De gondolom erre is jön majd válasz, hogy az "embereidtől" újabb köszönetet kaphass a hozzászólásodért.  ;)

Nehéz eldönteni, hogy az emberismereted, az önismereted vagy a szabályismereted van-e magasabb szinten...   ;D

Azt remélem tudod, hogy amikor az "embereimről" beszélsz (persze nem cinikusan, olyat te nem tennél!), akkor valójában nem velem vagy bunkó nem nekem szólsz be.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum február 19, 2015, 11:32:15
Idézetet írta: Knapp Dátum február 19, 2015, 00:17:47
Nehéz eldönteni, hogy az emberismereted, az önismereted vagy a szabályismereted van-e magasabb szinten...   ;D

Azt remélem tudod, hogy amikor az "embereimről" beszélsz (persze nem cinikusan, olyat te nem tennél!), akkor valójában nem velem vagy bunkó nem nekem szólsz be.

Ha már ilyen színvonalúvá süllyesztetted ezt a diskurzust, ne csodálkozz, hogy magaddal rántottál, és az én stílusom is ilyenné vált közben. :P
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Pozzato Dátum február 19, 2015, 12:14:17
Idézetet írta: TiB Dátum február 19, 2015, 11:45:27
Nem mindegyikre nyomtam köszönetet. Tudod, ahogy megbeszéltük. ;)
Már TiB is Knapp embere....
Knapp észrevétlenül átveszi az irányítást a fórumon.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Milán Dátum február 19, 2015, 13:16:48
Engem is már egy pár napja privátokkal bombáz....ki tudja mi a terve.  ;D
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: benedek185 Dátum február 19, 2015, 13:35:30
Kabbe Knapp! Bocsi, jól esett.  :D Elég szarul alakul a mai napom, ki kellett engednem a gőzt.  :D
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: La Guerta Dátum február 20, 2015, 16:15:36
Mostanában gyakran írsz a gumiszobába, módosításra szorulna az aláírásod.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: afrikailajos Dátum február 20, 2015, 16:53:44
Idézetet írta: Milan Dátum február 19, 2015, 13:16:48
Engem is már egy pár napja privátokkal bombáz....ki tudja mi a terve.  ;D
egyik fórumtárs már felénekelte a nótáját is:-)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum február 20, 2015, 17:18:43
Idézetet írta: La Guerta Dátum február 20, 2015, 16:15:36
Mostanában gyakran írsz a gumiszobába, módosításra szorulna az aláírásod.

Inkább csak kompenzálom, hogy mások meg a Gumiszoba helyett ide írnak...   ;D

Megnéztem a legutóbbi két gumiszobás bejegyzésem, elment egy 21-es és egy 10-es szorzóm (sima, egyszeri fogadások), az egyik egy időn túli félpályás szabaddobásgól volt kézilabdában, a másik egy kihagyott Juve tizenegyes.
"Kiborultam" ezen. :)
Nincs szerencsém, na!
Most akkor miért módosítsam az aláírásom?!

Az viszont biztosan nem a szerencsének köszönhető, hogy egyre magasabb tétekkel játszhatom ezeket a szorzókat. (mindkettő value volt, csak az élet még valószínűtlenebb történést hozott ki belőle.)

Hosszú távon elenyésző szerepe van a szerencsének a sportfogadásban és az életben is.
Jó eséllyel azt kapjuk, amit megérdemlünk. Ez persze néha kellemetlen. hehe
Egyszerűen abban hiszek, hogy a saját döntéseim vannak elsősorban hatással az életemre. Ez egyfajta felelősségvállalás, így legalább nem kell másokat okolnom és a "csodát" várnom.   ;)

A fórumozok között is vannak, akik szinte már belebetegedtek a szerencse hajszolásába, ahelyett, hogy inkább tanulnának arról, amivel foglalkoznak.
Pedig akkor nagyobb eséllyel találná meg őket a "szerencse"...


Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: La Guerta Dátum február 20, 2015, 17:44:01
Nem használom a hangulatjeleket, sem itt, sem máshol. Többször lecsesztek ezért, de amit gondolok, érzek és hiszek - az ugyanaz.

Még egy idézetet keresek a moderálással kapcsolatban egy többször említett bloggerinától, közben arra is kell figyelnem, hogy ne szaporítsam a kommentjeim számát, mivel nem akarom, hogy fölhíguljon a mezőny, ezt még beírom ide, ha meglelem.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: La Guerta Dátum február 20, 2015, 17:55:39
egy életre megjegyeztem, a nem gyűlölködő kommentelő szent és sérthetetlen, mint a vevőnek, mindig igaza van, szeretjük, nem ugatunk vele össze, tőle tudhatjuk meg, miféle értéket képviselünk, ő ad visszajelzést arról, mit közvetítünk. Néha mégis arccal bukunk a billentyűzetre.
" Hódos Hajni "
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum február 20, 2015, 19:09:45
Idézetet írta: La Guerta Dátum február 20, 2015, 17:55:39
egy életre megjegyeztem, a nem gyűlölködő kommentelő szent és sérthetetlen, mint a vevőnek, mindig igaza van, szeretjük, nem ugatunk vele össze, tőle tudhatjuk meg, miféle értéket képviselünk, ő ad visszajelzést arról, mit közvetítünk. Néha mégis arccal bukunk a billentyűzetre.
" Hódos Hajni "

Bár Hódos Hajni stílusát kedvelem és bő egy évtizeden keresztül nekem is nagyon fontos volt a zemberek visszajelzése, jelenleg nem szolgáltatok semmit, így nyugodtan írhatom, amit gondolok, érzek és hiszek.  ;)

A hangulatjelek meg azt segítenek megérteni, ha "simán" félreérthető lenne a leírt mondat.
Bár ha egy, a "tippet módosítani tilos" mondatot félre lehet érteni, akkor bármit...

Néha még az életben is szükség lenne hangulatjelekre, mert én szoktam viccnek szánt dolgokat is komolyan közölni.
Pl. mikor este mondom a páromnak, hogy kikapott a Real Madrid, másodállást kell keresnie, hogy meg tudjunk élni, akkor ő már tudja, hogy viccelek és nem is kapott ki a Real...

(Hja és szerintem ebben a topikban nem fognak moderálni, ha a témánál maradsz. hehe)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum február 20, 2015, 21:49:53
Idézetet írta: Knapp Dátum február 20, 2015, 19:09:45
Bár Hódos Hajni stílusát kedvelem és bő egy évtizeden keresztül nekem is nagyon fontos volt a zemberek visszajelzése, jelenleg nem szolgáltatok semmit, így nyugodtan írhatom, amit gondolok, érzek és hiszek.  ;)

A hangulatjelek meg azt segítenek megérteni, ha "simán" félreérthető lenne a leírt mondat.
Bár ha egy, a "tippet módosítani tilos" mondatot félre lehet érteni, akkor bármit...

Néha még az életben is szükség lenne hangulatjelekre, mert én szoktam viccnek szánt dolgokat is komolyan közölni.
Pl. mikor este mondom a páromnak, hogy kikapott a Real Madrid, másodállást kell keresnie, hogy meg tudjunk élni, akkor ő már tudja, hogy viccelek és nem is kapott ki a Real...

(Hja és szerintem ebben a topikban nem fognak moderálni, ha a témánál maradsz. hehe)

Látom még ilyen hosszú idő távlatából sem fogtad fel, hogy nem azzal volt a probléma; amit már teljesen ki is veséztünk korábban... Neked tényleg problémáid vannak.  ;)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Knapp Dátum február 20, 2015, 23:51:11
Idézetet írta: Greipel Dátum február 20, 2015, 21:49:53
Látom még ilyen hosszú idő távlatából sem fogtad fel, hogy nem azzal volt a probléma; amit már teljesen ki is veséztünk korábban... Neked tényleg problémáid vannak.  ;)

Nem nekem probléma, ha nem olvasod el a szabályokat vagy nem tudod értelmezni azokat, sőt.   ;)

Szerinted cinikus voltam, pedig még akkor is visszafogtam magam, mikor elkezdtél durcásan a többiekre (játékosokra és szervezőkre) mutogatni, hogy nem szóltak neked időben az érvénytelen tippedről.
Mert ugye a felelősséget egyszerűbb áthárítani, mint egy "oké srácok, elcsesztem" mondattal, méltósággal, mosolyogva továbblépni.

Aztán meg újra bepróbálkozol szinte ugyanazzal (és még bele is szősz engem), mert még véletlenül sem tanulsz az esetből.   ???
Valójában ez sem az én problémám, de már nem bírom cinizmus nélkül.   :P

Főleg, hogy tulajdonképpen te már a legelején átláttad, miről szól ez a téma:

Idézetet írta: Greipel Dátum december 20, 2014, 17:12:18
Baromira vicces egy olyan topic indítása, ami direkt arra van kitalálva, hogy hogy kibeszéljetek a hátam mögött. Mert hogy nem Knapp miatt nyílt meg, az is tuti...

(igaz, hogy senki nem említette előtte a neved, de téged nem lehetett félrevezetni!)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum február 21, 2015, 00:14:36
Idézetet írta: Knapp Dátum február 20, 2015, 23:51:11

Aztán meg újra bepróbálkozol szinte ugyanazzal (és még bele is szősz engem), mert még véletlenül sem tanulsz az esetből.   ???
Valójában ez sem az én problémám, de már nem bírom cinizmus nélkül.   :P


Jól van Attila, látom már fáradt vagy, inkább alukálj kicsit, jót tesz, hidd el!  :)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: benson Dátum február 21, 2015, 14:12:40
Idézetet írta: Greipel Dátum február 21, 2015, 00:14:36
Jól van Attila, látom már fáradt vagy, inkább alukálj kicsit, jót tesz, hidd el!  :)

Egy vitában amikor az egyik fél kifogyott minden normális érvből, kb. ilyen mondatokkal szokta ezt jelezni.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: drogos Dátum február 21, 2015, 14:16:31
Idézetet írta: benson Dátum február 21, 2015, 14:12:40
Egy vitában amikor az egyik fél kifogyott minden normális érvből, kb. ilyen mondatokkal szokta ezt jelezni.

:beerchug:
giacomo012 is ilyen :)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum február 21, 2015, 14:46:20
Idézetet írta: benson Dátum február 21, 2015, 14:12:40
Egy vitában amikor az egyik fél kifogyott minden normális érvből, kb. ilyen mondatokkal szokta ezt jelezni.

Te már csak tudod...

1. Minek folysz ebbe bele, ha végképp semmi közöd hozzá?
2. Ha nem vetted volna észre, én már rég lezártam volna ezt az egész történetet, de ez a szerencsétlen folyton folyvást előveszi az ügyet.
3. Ha jobban utánajárnál az egész történetnek, talán nem írnál ekkora baromságokat.
4. Szerintem már rég feltűnhetett volna, mivel többször is jeleztem, hogy már lezártam, és unom a témát...
5. Ha én is kb. 5 éve regisztrálok a fórumra, és nekem is megvan a 6000 hozzászólás, kíváncsi lennék, hogy akkor is ugyanezt művelnéd-e? ( 99%, hogy nem...)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum február 21, 2015, 14:47:48
Igen, elfogytam minden normális érvből, de máris itt van újabb 5.  :beerchug:
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: benson Dátum február 21, 2015, 15:19:58
Idézetet írta: Greipel Dátum február 21, 2015, 14:46:20
Te már csak tudod...

1. Minek folysz ebbe bele, ha végképp semmi közöd hozzá?
2. Ha nem vetted volna észre, én már rég lezártam volna ezt az egész történetet, de ez a szerencsétlen folyton folyvást előveszi az ügyet.
3. Ha jobban utánajárnál az egész történetnek, talán nem írnál ekkora baromságokat.
4. Szerintem már rég feltűnhetett volna, mivel többször is jeleztem, hogy már lezártam, és unom a témát...
5. Ha én is kb. 5 éve regisztrálok a fórumra, és nekem is megvan a 6000 hozzászólás, kíváncsi lennék, hogy akkor is ugyanezt művelnéd-e? ( 99%, hogy nem...)

1. Szólásszabadság van, még ha ez neked nem is nagyon tetszik.
2. Ha én magamban lezárok valamit, akkor felőlem írhat a másik fél bármit, hidegen hagy, leszarom. Nálad ezek szerint mást jelent a lezárás.
3. Korábbi fórumos viták tapasztalataiból kiindulva írtam le ezt az általános megállapítást. Az, hogy baromságnak nevezed, ez is egy vélemény.
4. Ehhez képest elég indulatosan reagálod le.
5. Igen. Ez (is) hozzászólástól független nálam. Persze jogod van nem elhinni, hiszen ==> 1. pont.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: bendehal Dátum február 21, 2015, 15:23:24
Idézetet írta: Greipel Dátum február 21, 2015, 14:46:20
5. Ha én is kb. 5 éve regisztrálok a fórumra, és nekem is megvan a 6000 hozzászólás, kíváncsi lennék, hogy akkor is ugyanezt művelnéd-e? ( 99%, hogy nem...)
2 év alatt sikerűlt 150 hozzászolást összehozni, abból 50 kb. idejött.  :beerchug:

Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum február 21, 2015, 15:46:46
Idézetet írta: bendehal Dátum február 21, 2015, 15:23:24
2 év alatt sikerűlt 150 hozzászolást összehozni, abból 50 kb. idejött.  :beerchug:

A te 4 év alatt összehozott 70-es számod sem verdesi az egeket, grat a világrengető teljesítményedhez! :)
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Greipel Dátum február 21, 2015, 15:55:24
Javasolom egyébként a topic átnevezését beszólok Greipelnek, mert itt már a kezdetektől fogva ez megy.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Quinn Dátum március 13, 2019, 09:42:10
Ha csak nem gazdagodtál meg a kézis döntetlenekből, talán okosíthatnál másokat is.

Ez most kiszakadt belőlem.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: Quinn Dátum március 13, 2019, 09:49:31
Persze értem én, hogy egyesek a másik felületen bejövő ápvótokat hajszolják.
Cím: Re:"Beszólok Knappnak"
Írta: TiB Dátum március 17, 2019, 19:51:22
Nem tetszik a két p betű a neved végén. Zavar. Kabbe.