Sportfogadas.org

Sportfogadás tudástár => Sportfogadás naplók => A témát indította: MarkoPolo Dátum január 09, 2014, 13:20:14

Szavazás
Kérdés: Magyar futball színvonal/közeg...melyiket választanád?
Opció 1: Világszínvonalú magyar futball, nézők nélkül, szinte üres stadionokban
Opció 2: Jelenlegi magyar foci színvonal, viszont minden meccsen telt házzal, hangulatos meccsekkel
Cím: MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2014, 13:20:14
2014-ben elérkezett az idő, hogy vezessem a fogadásaim!
A gimis évek tipszmixei, majd az egyetemi évek "sörfogadásai" után 9 hónapja kezdtem el a sportfogadással foglalkozni. Eddig még csak az eredményeimet vezettem (magamnak), de mostmár a választott eseményeket is fogom (meglepő módon ebben a blogban :)). Így ezek után nemcsak a pénz 'forgását' tudom elemezni, hanem a választott mérkőzésekről is tisztább képet kapok. Az eseményeket úgy válogatom össze, hogy az eredő min. 1,5 szorzó legyen. A tét nagyságát a megtett események száma, és az események erősségének a függvénye határozza meg.
Röviden ennyit bevezetésnek.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése '14-ben
Írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2014, 13:56:13
Most bemásolom az év eddigi fogadásait:

1.

Arsenal - Cardiff
Van Gerwen - Wright

10/10 odds: 1.51

2.

Liverpool - Hull City
Arsenal - Cardiff
Van Gerwen - Wright

5/10 odds: 2.01

3.

Zalgris Kaunas - Bayern Muchnen +4,5

4/10 odds: 1.57

4.

Blackburn - Manchester City

10/10 odds: 1.36

5.

Fiorentina - Livorno
Barcelona - Elche
Vannes - Monaco
Liverpool - Oldham

4/10 odds: 1.93

6.

Manchester City - West Ham
Brest - PSG
Muguruza - Wickmayer

3/10 odds:2.06 1.42
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 11, 2014, 01:24:06
 7.

Ajaccio - PSG PSG gólok 1,5 felett
Southport - Hyde

6/10 odds: 2.04
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 11, 2014, 11:30:16
8.

Atletico Madrid - Barcelona mindkét csapat gól szerez

10/10 odds: 1.60
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 11, 2014, 23:22:26
9.

Roma - Genoa
Espanyol - Real Madrid

6/10
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 11, 2014, 23:24:14
10.

Benfica - FC Porto mindkét csapat szerez gólt

6/10
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 11, 2014, 23:26:49
11.

Sassuolo - AC Milan

6/10
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 11, 2014, 23:30:55
12.

Cagliari - Juventus
Spanyolország - Magyarország

10/10
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 13, 2014, 14:22:00
Az előzőleg kivalasztott eseményeket nem tudtam úgy fogadni ahogy terveztem. A következő fogadásokkat tettem:

9.

élő:
Roma - Genoa (0-0)
Cagliari - Juventus (0-0)

5/10 odds: 1.87


10.

élő:
Cagliari - Juventus DNB (1-0)

10/10 odds: 1.66


11.

élő:
Benfica - FC Porto mindkét csapat szerez gólt (0-0)

5/10 odds: 2.00


12.

Espanyol - Real Madrid
Sassuolo - AC Milan

5/10 odds: 2.19
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 13, 2014, 14:28:07
13.

Élő: Jodd Trump - Marco Fu (0-0)

5/10 odds: 1.42
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2014, 14:17:16
14.

Aston Villa - Arsenal DNB
Franciaország - Oroszország
Horvátország - Fehéroroszország

6/10 odds: 1.4
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2014, 17:06:31
15.

Antwerp Giants v Gaz Metan Medias
RH Gaziantep v BK Ventspils
Pallacanestro Reggiana v Szolnoki Olaj
Krasnye Krylia v TU/Rock (élő 25-24)

4/10 odds: 2.50
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2014, 20:26:37
16.

Ronnie O'Sullivan v Robert Milkins (élő: 0-0) Ronnie O'Sullivan a 4. frame után

2/10  odds:1.5
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2014, 20:48:44
17.

Norvégia - Spanyolország
Ausztria - Dánia

10/10 (tét: 20x) odds: 1.12
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2014, 02:00:48
18.

Serena Williams vs Vesna Dolonc   Vesna Dolonc to Win a Set? - No
Leonardo Mayer vs Novak Djokovic   Leonardo Mayer to Win a Set? - No
Stanislas Wawrinka vs Alejandro Falla
Damir Dzumhur vs Ivan Dodig (élő: 4:6 1:2) - sérülés miatt feladta  :bash:

5/10  odds:1.62
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2014, 21:04:13
19.

AC Milan - Spezia
Napoli - Atalanta
Man City - Blackburn

8/10  odds: 1.62
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2014, 23:19:08
20.

Karin Knapp vs Maria Sharapova
Rafael Nadal vs Thanasi Kokkinakis  Thanasi Kokkinakis to Win a Set? - No
Andy Murray vs Vincent Millot  Vincent Millot to Win a Set? - No 

6/10  odds: 1.82
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2014, 14:40:43
21.

Zalgiris Kaunas - Maccabi Tel Aviv
Dánia
- Csehország
Getafe - Barcelona DNB

5/10  odds: 1.50
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2014, 19:41:30
 22.

Élő:
Zalgiris Kaunas - Maccabi Tel Aviv (46-38) 2.fi hc -3,5

6/10  odds: 1.44
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 17, 2014, 09:30:59
23.

Denis Istomin vs Novak Djokovic  Denis Istomin to Win a Set? - No
Panathinaikos BC
- Anadolu Efes

6/10  odds: 1.56
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 17, 2014, 14:14:06
24.

Armani Milano - Laboral Lutxa
élő: Ricky Walden - Ronnie O'Sullivan (0-1) hc -1,5

5/10  odds: 1.75
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 18, 2014, 02:13:43
25.

Garbine Muguruza vs Caroline Wozniacki  Garbine Muguruza to Win a Set? - Yes
Andy Murray vs Feliciano Lopez
Rafael Nadal vs Gael Monfils

5/10  odds: 1.73
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 18, 2014, 12:18:07
26.

élő: Rafael Nadal vs Gael Monfils (6-1 6-2 1-0)  Gael Monfils to Win a Set? - No
Stephen Maguire v Ronnie O'Sullivan

8/10  odds: 1.44
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 18, 2014, 14:10:32
27.

Arsenal - Fulham
Manchester City - Cardiff
Juventus - Sampdoria

8/10  odds: 1.58
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 18, 2014, 14:14:20
28.

Betis - Real Madrid
AS Roma - Livorno
Stephen Maguire - Ronnie O'Sullivan
Liverpool - Aston Villa

4/10  odds: 2.41
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 19, 2014, 01:00:51
29.

Fabio Fognini vs Novak Djokovic  Fabio Fognini to Win a Set? - No
Serena Williams vs Ana Ivanovic  Ana Ivanovic to Win a Set? - No

6/10  odds: 1.73
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 19, 2014, 01:07:48
30.

Mark Selby - Ronnie O'Sullivan
Armani Milano
- Enel Brindisi

10/10  odds: 1.75
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 19, 2014, 14:43:11
31.

Braga - Pacos Ferreira
Levante - Barcelona

6/10  odds: 1.63
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 19, 2014, 20:12:01
32.

élő: Levante - Barcelona (1-1 58.perc)
PSG - Nantes

6/10  odds: 1.73
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 20, 2014, 00:44:31
33.

Andy Murray - Stephane Robert  Stephane Robert to Win a Set? - No
Rafael Nadal - Kei Nishikori  Kei Nishikori to Win a Set? - No

6/10  odds: 1.88
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 20, 2014, 00:46:07
34.

Agnieszka Radwanska - Garbine Muguruza  Garbine Muguruza to Win a Set? - No

5/10  odds: 1.7
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 20, 2014, 00:47:22
35.

Jo Wilfried Tsonga - Roger Federer

5/10  odds: 1.62
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 20, 2014, 21:47:49
36.

élő: Forfar - Rangers (0-0 félidő)
Ana Ivanovic - Eugenie Bouchard  Ana Ivanovic to Win a Set? - Yes
Tomas Berdych - David Ferrer  Tomas Berdych to Win a Set? - Yes
Stanislas Wawrinka - Novak Djokovic

6/10  odds: 1.93
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 22, 2014, 00:32:09
37.

Simona Halep - Dominika Cibulkova  Dominika Cibulkova to Win a Set? - Yes

6/10  odds: 1.53


38.

Rafael Nadal - Grigor Dimitrov   Grigor Dimitrov to Win a Set? - No

6/10  odds: 1.73


39.

Andy Murray - Roger Federer

6/10  odds: 1.83
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 22, 2014, 13:09:12
40.

élő:
Andy Murray - Roger Federer (3-6 4-6 4-4)  Set 4 Winner

6/10  odds: 1.73
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 22, 2014, 15:37:31
41.

Monts - Monaco
Yzeure - Lyon
PSG - Montpellier

5/10  odds: 1.73
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 22, 2014, 15:40:20
42.

Cedevita - Besiktas
Crvena Zvezda - Panionios

8/10  odds: 1.47
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 25, 2014, 21:15:41
43.

Fenerbahce - Panathinaikos  hc +2.5
Anadolu Efes - Emporio Armani Milano hc +6.5

6/10  odds: 1.91


44.

Fenerbahce - Panathinaikos

4/10  odds: 1.4


45.

élő: Lokomotiv Kuban - Zalgiris

6/10  odds: 1.57
4/10  odds: 1.73
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 25, 2014, 21:16:50
46.

Rafael Nadal vs Stanislas Wawrinka   Stanislas Wawrinka to Win a Set? -No

4/10  odds: 2.00
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 26, 2014, 23:20:43
47.

Dinamo Minsk - SKA Saint Petersburg
Partizan Belgrade - MZT Skopje
Cimberio Varese - Emporio Armani Milano

5/10  odds: 2.12
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 27, 2014, 00:01:26
48.

WTA Pattaya Winner :  Garbine Muguruza

2/10  odds: 5.5
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 27, 2014, 14:25:43
49.

Partizan Belgrade - MZT Skopje
Fenerbahce - Konyaspor
Kimiko Date Krumm - Garbine Muguruza

6/10  odds: 1.65
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 27, 2014, 22:44:00
50.

Kimiko Date Krumm - Garbine Muguruza
Ekaterina Makarova - Olga Savchuk
Simona Halep - Kristina Mladenovic

6/10  odds:1.55
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 10, 2014, 21:40:46
Egy kis pihi után először egy gyors áttekintés a januárról. A várakozás alatt sikerült teljesíteni. Sok át nem gondolt fogadást tettem, picit kapkodó jelleggel egyszer kétszer.
A konkrét számok: 50 fogadás 27 nyertes/ 23 vesztes. 308 egységet pakoltam fel, 280.84 jött vissza, 27.16 egység veszeteség keletkezett az év első hónapjában.
Februárban több szálat kezdek el. Az eredeti, főként meccsek előtti fogadások mellé a 'klasszikus' élő, gólokra történő fogadás, illetve egy 30% fogadást naplózom. A 30% fogadásban teljes mértékben mások erős tippjeit játszom meg, kezdő bank 10 egységgel, majd a bank 30%-át 2 lépcsőben megfogadva. Röviden ennyi. GL

Eddigi fogadásaim:

1. 30%
Inter vs Sassuolo hc-1.0  2.00
bank: 10  tét: 3

2. 30%
OFI vs Panthrakikos  1.83
bank: 7  tét: 2.1

Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 11, 2014, 12:37:57
3. 30%
Leyton Orient - Bristol City 1.83
bank:7  tét: 2.1-->3.85
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 12, 2014, 23:00:09
4. 30%
Atromitos - Olympiakos
bank: 4.9  tét: 1.47
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 14, 2014, 11:27:01
5. 30%
Istres - Tours dnb  1.66
Bank: 3.42  tét:1.02
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 15, 2014, 08:07:58
6. 30%
Lorient - Toulouse  1.95
Bank: 3.42  tét: 1.02-->1.71
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 15, 2014, 22:10:55
7. 30%
Aris - Veria  1.70
bank: 2.4  tét: 0.72
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 20:02:10
élő: 80' szögi: 10
Felett 11.5   Al Shoalah v Al Faisaly Harmah
(Ázsiai szögletek)   22/02/2014   Egyik sem   2.00   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 20:19:12
34' szögi: 6
Felett 7.5   PEC Zwolle v Heracles
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   22/02/2014   Egyik sem   2.075   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 20:22:38
37' szögi: 4
Felett 5.0   Aarau v FC Zurich
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   22/02/2014   Egyik sem   2.35   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 21:02:01
Bologna - nem   Bologna v Roma
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   22/02/2014   Egyik sem   1.20   Függőben
Barcelona - felett 1.5   Real Sociedad v Barcelona
(Vendég csapat góljai)   22/02/2014   Egyik sem   1.28   Függőben
odds: 1.54
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 21:05:54
34' szögi: 7
Felett 8.5   Rentistas v Cerro
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   22/02/2014   Egyik sem   2.075   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 21:23:56
35' szögi: 2
Felett 3.0   Bologna v Roma
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   22/02/2014   Egyik sem   2.025   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 21:37:51
82' szögi: 14
Felett 15.5   Real Sociedad v Barcelona
(Ázsiai szögletek)   22/02/2014   Egyik sem   1.90   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 21:44:48
87' szögi: 14
Felett 15.0   Real Sociedad v Barcelona
(Ázsiai szögletek)   22/02/2014   Egyik sem   2.35   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 21:51:58
35' szögi: 7
Felett 8.5   Rio Ave v Sporting
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   22/02/2014   Egyik sem   2.30   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 21:57:33
67' 3-1
(Jelenlegi állás 3-1) Felett 5.0   Rentistas v Cerro
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   22/02/2014   Egyik sem   2.50   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 22:19:38
17'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Fluminense - U23 v Sporting Kansas City
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   22/02/2014   Egyik sem   2.025   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 22:21:21
75'  szögi: 6
Felett 8.0   Bologna v Roma
(Ázsiai szögletek)   22/02/2014   Egyik sem   2.075   Függőben
ez már halálra volt ítélve, mikor klikkeltem  :bash:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 22:34:31
33' szögi: 6
Felett 7.5   Almeria v Malaga
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   22/02/2014   Egyik sem   2.025   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 22:37:50
66'
(Jelenlegi állás 1-0) Felett 2.0   Rio Ave v Sporting
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   22/02/2014   Egyik sem   2.85   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 22:57:11
84' szögi: 12
Felett 13.0   Rio Ave v Sporting
(Ázsiai szögletek)   22/02/2014   Egyik sem   1.75   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 23:02:44
kipróbálok egy ilyet:
28' szögi: 5
Alatt 7.0   Bragantino v XV Piracicaba
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   22/02/2014   Egyik sem   2.05   Függőben
ha sokáig nem lesz szögi, visszafogadom
39' még mindig 5 szögi, így tettem ezt:

Felett 6.0   Bragantino v XV Piracicaba
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   22/02/2014   Egyik sem   2.35   Függőben
elég passzivak voltak a csapatok, nem jött több szögi  :(
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 23:28:57
na még egy ilyen:  :)
12' szögi: 1
Alatt 4.0   All Boys v Olimpo B Blanca
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   22/02/2014   Egyik sem   2.10   Függőben
a 25 perc körül meglett a 4, utána pedig szerencsém volt, h nem rúgtak többet  ;)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 23:36:09
közbe egy ilyet is:
78' szögi: 9
Alatt 10.5   Almeria v Malaga
(Kétesélyes szögletek)   22/02/2014   Egyik sem   2.10   Függőben
85' még mindig 9  :)
Felett 10.0   Almeria v Malaga
(Ázsiai szögletek)   22/02/2014   Egyik sem   2.10   Függőben
itt se lett több szögi  :-\
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2014, 23:55:42
66' szögi: 8
Alatt 11.5   Bragantino v XV Piracicaba
(Ázsiai szögletek)   22/02/2014   Egyik sem   2.00   Függőben
a 90'-ben 9nél tartottak, nem volt szívem visszafogadni, persze ezután még rugtak 3-at :bash:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 23, 2014, 00:28:57
40' de már jött is
Felett 5.5   Alianza Lima v Juan Aurich
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   22/02/2014   Egyik sem   1.80   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 24, 2014, 21:30:56
72'
(Jelenlegi állás 1-0) Felett 2.0   Manchester Utd - U21 v Sunderland - U21
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   24/02/2014   Egyik sem   3.60   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 24, 2014, 22:04:02
85' szögi: 12
Felett 12.5   Cardiff City - U21 v Charlton - U21
(Kétesélyes szögletek)   24/02/2014   Egyik sem   1.50   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 24, 2014, 22:05:48
0-1
Carla Suarez Navarro nyeri a(z) 1. szettet   Carla Suarez Navarro v Timea Babos
(Jelenlegi szett nyertese)   24/02/2014   Egyik sem   1.50   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 24, 2014, 22:08:43
82' szögi: 3
Alatt 4.5   Creteil v Lens
(Kétesélyes szögletek)   24/02/2014   Egyik sem   1.40   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 24, 2014, 22:41:09
6-2 1-1
Timea Babos alatt: 5.5   Carla Suarez Navarro v Timea Babos
(Nyert játékok)   24/02/2014   Egyik sem   1.80   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 24, 2014, 22:49:50
85'  szögi: 9
Felett 9.5   Napoli v Genoa
(Ázsiai szögletek)   24/02/2014   Egyik sem   1.65   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2014, 23:58:13
1   Ronnie O'Sullivan   Welsh Open 2014 - Ricky Walden v Ronnie O'Sullivan
(Megnyeri a mérkőzést)   27/02/2014   Egyik sem   1.20   Függőben
2   Michael van Gerwen   Premier League Darts - van Gerwen vs van Barneveld
(Párosítás nyertese (2 esélyes))   27/02/2014   Egyik sem   1.25   Függőben
odds: 1.5
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 27, 2014, 22:17:03
Michael van Gerwen   Michael van Gerwen v Raymond van Barneveld
(Legtöbb 180-as dobás a mérkőzésen)   27/02/2014   Egyik sem   1.83   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 27, 2014, 22:44:05
1   Dave Chisnall   Dave Chisnall v Gary Anderson
(Nincs fogadás döntetlenre)   27/02/2014   Egyik sem   2.00   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 27, 2014, 22:46:48
85' szögi: 6-6
Felett 12.5   AZ v Slovan Liberec
(Kétesélyes szögletek)   27/02/2014   Egyik sem   1.50   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 27, 2014, 23:02:56
2-6
1   Alison Van Uytvanck alatt: 5.5   Alison Van Uytvanck v Garbine Muguruza
(Nyert játékok)   27/02/2014   Egyik sem   1.80   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 28, 2014, 01:01:15
1-3
1   Carla Suarez Navarro nyeri a(z) 1. szettet   Carla Suarez Navarro v Monica Niculescu
(Jelenlegi szett nyertese)   27/02/2014   Egyik sem   3.50   Függőben
és
1   Carla Suarez Navarro   Carla Suarez Navarro v Monica Niculescu
(Mérkőzés nyertese)   27/02/2014   Egyik sem   2.10   Függőben
4-6 6-0 4-1-nél Niculescu feladta  :bash: tét vissza
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 28, 2014, 01:15:53
15'
1   (Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Santos v Bragantino
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   28/02/2014   Egyik sem   1.625   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 28, 2014, 13:54:44
...és végre eljött a várva várt tavaszi nap! Induljon a mennyei! :angel:
Az első játéknapon a portugálokra és a Gyakadéimára esett a választásom.

Videoton FC   Pécsi MFC v Videoton FC
(Játékidő eredménye)   01/03/2014   Egyik sem   1.75   Függőben :noway:

Puskás Akadémia   Puskás Akadémia v Paksi FC
(Nincs fogadás döntetlenre)   28/02/2014   Egyik sem   1.57   Függőben :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum február 28, 2014, 14:19:09
17'
(Current Score 0-0) Over 0.5   FC Fastav Zlin - U19 v FK Pribram - U19
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   28/02/2014   Egyik sem   1.50   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 01, 2014, 03:19:54
gólvadászat az NHL-ben!
7'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   PHX Coyotes @ COL Avalanche
(Harmad ázsiai gólok száma)   01/03/2014   Egyik sem   2.00   Függőben
szépen jött is!  :ok:
ha nem lesz korai gól, a második harmadban is próbálkozom
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 07, 2014, 22:23:33
1   Aden Kirk nyeri a(z) 10. leget   Aden Kirk v Phil Taylor
(Következő leg nyertese)   07/03/2014   Egyik sem   2.37
persze mikor teszek ellene akkor támad fel az öreg  :(
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 07, 2014, 22:32:30
de nem állunk le!
Aden Kirk nyeri a(z) 12. leget   Aden Kirk v Phil Taylor
(Következő leg nyertese)   07/03/2014   Egyik sem   2.50   
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 07, 2014, 22:39:27
7-6 breakel itt még Taylor!
Felett 16.5   Aden Kirk v Phil Taylor
(Összesített legek)   07/03/2014   Egyik sem   2.10
nem tette... :(
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 07, 2014, 22:47:40
Wade nagyon megy! 5-0
James Wade -7.5   James Wade v Michael Mansell
(Mérkőzés hendikep - legek)   07/03/2014   Egyik sem   2.25
9-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 07, 2014, 23:03:24
MVG se kegyelmez!!! 1-0
Michael van Gerwen -6.5   Michael van Gerwen v James Hubbard
(Mérkőzés hendikep - legek)   07/03/2014   Egyik sem   1.72
mire beírtam épp breakelték :D így lehetőségem volt kisebb hendivel is megtenni :D
Michael van Gerwen -5.5   Michael van Gerwen v James Hubbard
(Mérkőzés hendikep - legek)   07/03/2014   Egyik sem   1.72
9-1!  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 07, 2014, 23:11:17
már 5 leg lement, és még nem volt 180'.
ezt nem lehet kihagyni ilyen oddson!
Michael van Gerwen   Michael van Gerwen v James Hubbard
(Legtöbb 180-as dobás a mérkőzésen)   07/03/2014   Egyik sem   1.50
Hubbard az utolsó legben dobott 180-ával 2-2  :bash:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 07, 2014, 23:15:15
13'
Felett 0.5   Police FC v Point Fortin FC
(1. félidő gólok)   07/03/2014   Egyik sem   1.50
21' 0-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 07, 2014, 23:35:29
remélem ezek ma se akarnak futballozni! :) 3'
(Jelenlegi állás 0-0) alatt 1.0   Nacional De Football v El Tanque Sisley
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   07/03/2014   Egyik sem   1.725 :noway:
tv-s meccs, bizonyítani akarnak... 8' 0-1  15' 1-1
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 00:10:55
maradok a tengerentúlon és a focinál 10'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   San Francisco - tartalékos v Sporting San Miguelito - tartalékos
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/03/2014   Egyik sem   1.75
panamai fiatal barátaink nem kápráztattak el minket az első játékrészben...a másodikban lesz lehetőségük javítani! ;)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 00:42:06
irány Venezuela!
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Anzoátegui v Yaracuyanos
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   08/03/2014   Egyik sem   1.575
35'  1-0
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 01:18:18
Most irány Ecuador! 15'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Emelec v Manta FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   08/03/2014   Egyik sem   1.65
20' 1-0
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 01:32:11
Nézzünk egy kis NHL-t a Madison Square Garden-ből!
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   NY Rangers @ CAR Hurricanes
(Harmad ázsiai gólok száma)   08/03/2014   Egyik sem   2.05
17:49 Staal J.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 01:56:51
Szurkoljunk Detroitban Jágréknak! Hogy lőjjenek vagy kapjanak egy gólt az elsőben!  :)
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   NJ Devils @ DET Red Wings
(Harmad ázsiai gólok száma)   08/03/2014   Egyik sem   2.25
Ott is egy Smith bombaaaaaaa 0-1 :yeah:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 02:04:22
Közben egy kis Kolumbiai kiruccanás...
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Boyaca Chico v Atletico Nacional Medellin
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   08/03/2014   Egyik sem   1.625
33' 0-1 belőtte a kolumbiai!!! :2guns:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 10:13:32
Mennyei fiatal barátaim! Hajrá!  :angel: 10'
Felett 0.5   Újpest - U21 v FC Videoton Fehérvár - U21
(1. félidő gólok)   08/03/2014   Egyik sem   1.50
Ott is a mennyei góóóóóóól! 13' 0-1
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 10:35:45
És ha már Mennyei :angel: tegnap tettem egy ilyet a sportingbeten:
MTK Budapest v Ferencvaros  Draw No Bet  1.75 :crying:
Hajrá Zöldek!
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 11:05:18
1   Chelsea   Chelsea v Tottenham
(Játékidő eredménye)   08/03/2014   Egyik sem   1.57   Függőben   4-0
2   Juventus   Juventus v Fiorentina
(Játékidő eredménye)   09/03/2014   Egyik sem   1.40   Függőben   1-0
:great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 11:12:53
Újabb Mennyei Fiatalok  :angel:
A Paks utolsó 3 hazai meccse 0-0 a szünetben, mostmár illene valamit alkotniuk; illetve az odavágót 6-1-re nyerte az ifjú Gyakadémia, az első félidőben elkezdhetik a törlesztést! 13'
Felett 0.5   Paksi SE - U21 v Puskás Akadémia - U21
(1. félidő gólok)   08/03/2014   Egyik sem   1.50
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 12:11:57
Lehet itt még 2 is  :angel: 64'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Paksi SE - U21 v Puskás Akadémia - U21
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   08/03/2014   Egyik sem   2.025
Nem lett itt még 1 se, a kiállítás (68' Puskás) megzavarta a játékosokat  :icon_confused:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 12:56:46
Jöhetnek a maláj.....gólok ;)  na jó, elég lesz egy is az elsőben! 10'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   LionsXii v Kelantan FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   08/03/2014   Egyik sem   1.625
26' 1-0 :icon_smile:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 13:00:23
Nem lesz itt gólzápor az elsőben!  :angel:
(Jelenlegi állás 0-0) alatt 1.0,1.5   Debreceni VSC - U21 v Diósgyőri VTK - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/03/2014   Egyik sem   1.80
Lett.... 12' 0-1  26 0-2'  :bash:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 18:17:57
Izlandi fa(n)gyoskodás:
15'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   KR Reykjavik v Afturelding
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   08/03/2014   Egyik sem   1.65   
66'
Felett: 1.5   Vikingur Olafsvik v IBV Vestmannaeyjar
(Mérkőzés gólok)   08/03/2014   Egyik sem   1.50
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 18:21:30
1   FK Napredak Krusevac - nem   Red Star Belgrade v FK Napredak Krusevac
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   08/03/2014   Egyik sem   1.11   Függőben
2   Akhisar Belediye - nem   Galatasaray v Akhisar Belediye
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   08/03/2014   Egyik sem   1.062 Függőben
3   1. félidő - FC Barcelona   FC Barcelona v BM Granollers
(Félidő - első 17-ig)   08/03/2014   Egyik sem   1.10   Függőben
4   Kaposvári Rákóczi FC - nem   Újpest FC v Kaposvári Rákóczi FC
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   08/03/2014   Egyik sem   1.16   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 18:22:40
Mennyei  :angel:
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Újpest FC v Kaposvári Rákóczi FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   08/03/2014   Egyik sem   1.60   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 18:28:35
Regeltem a Tipszmixprora! :coolsmiley:
M. van Gerwen - A. Hamilton A mérkőzés győztese   M. van Gerwen   1,19   Nyitott
Erdei Zs. - S. Jomardasvili 1X2   Erdei Zs.   1,20   Nyitott
Köszi Madár! :king_125: Király vagy!
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 18:57:18
1   SV Ried - nem   SV Ried v FC Salzburg
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   08/03/2014   Egyik sem   1.05   Függőben
2   Heracles - nem   AZ v Heracles
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   08/03/2014   Egyik sem   1.10   Függőben
3   Felett: 0.5   Chelsea v Tottenham
(Mérkőzés gólok - további piacok)   08/03/2014   Egyik sem   1.10   Függőben
4   2. félidő - Crvena Zvezda   Crvena Zvezda v RK PKB
(Félidő - első 12-ig)   08/03/2014   Egyik sem   1.18   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 19:30:33
Őrült :D végjátékra számítok: 76'
(Jelenlegi állás 1-1) Felett 3.0,3.5   KR Reykjavik v Afturelding
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   08/03/2014   Egyik sem   2.05   Függőben
picit megtoltam még fél-fél téttel 80'
Felett: 2.5   KR Reykjavik v Afturelding
(Mérkőzés gólok)   08/03/2014   Egyik sem   2.10
és a 88'-ben is
Felett: 2.5   KR Reykjavik v Afturelding
(Mérkőzés gólok)   08/03/2014   Egyik sem   4.33
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 19:34:20
Még nem állhatnak le! 74'
(Jelenlegi állás 6-1) Felett 7.5   Galatasaray v Akhisar Belediye
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   08/03/2014   Egyik sem   1.825   Függőben
Leálltak ezek a ..... törökök :lehany:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 19:52:33
1   St Gallen - nem   Basel v St Gallen
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   08/03/2014   Egyik sem   1.16   Függőben
2   Pécsi MFC - nem   Győri ETO v Pécsi MFC
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   08/03/2014   Egyik sem   1.12   Függőben
3   Sochaux - nem   Monaco v Sochaux
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   08/03/2014   Egyik sem   1.071   Függőben
4   FC Salzburg - felett 3.5   SV Ried v FC Salzburg
(Vendég csapat góljai)   08/03/2014   Egyik sem   1.25   Függőben :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 20:09:44
Michael van Gerwen 6 után   UK Open 2014 - van Gerwen v Webster
(Vezet a leg után)   08/03/2014   Egyik sem   1.50
Az első kettő leget elvesztette, végül 6 játék után 3-3 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 22:24:45
Trinidad és Tobago 19'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   St. Ann's Rangers v W Connection FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/03/2014   Egyik sem   1.75
Mire beírom már gól is 20' :kiss2:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 22:32:40
Hajrá Csajok!! 25'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 3.0,3.5   Brazil - nők v Uruguay - nők
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   08/03/2014   Egyik sem   1.675
Pedig nőnap van  :icon_confused:
Most látom, h nem 1fi overt tettem, pedig azt akartam. Na akkor mindent bele csajok nőnap alkalmából!!
Köszi lányok! 0-0  :kiss2:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 23:06:32
Fun a dartson! Egy kis aprót megér a szurkolás! :buck2:
Döntetlen   Adrian Lewis v Raymond van Barneveld
(Legtöbb 180-as dobás a mérkőzésen)   08/03/2014   Egyik sem   6.50
Bejöttt!! Barni az utolsó legben dobott 180-ával 2-2  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 23:23:45
NHL! 15'
Felett 3.5,4.0   STL Blues @ COL Avalanche
(Gólok száma (goal line))   08/03/2014   Egyik sem   2.025
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2014, 23:33:54
NHL 8'
Felett 9.0,9.5   OTT Senators @ WIN Jets
(Gólok száma (goal line))   08/03/2014   Egyik sem   2.00
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 01:52:54
Maradva Amerikában: 11'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Vancouver Whitecaps v New York Red Bulls
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   09/03/2014   Egyik sem   1.65
34' Miller 11-es! 1-0  :icon_smile:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 02:12:18
Maradva Amerikában, tenisz: 1-0
8.5 játék alatt a(z) 1. szettben   Maria Sarapova v Julia Goerges
(Jelenlegi szett játékai)   09/03/2014   Egyik sem   1.72
6-1  Sarapova :coolsmiley:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 02:13:00
Ismét hoki 0-0
NAS Predators elsőnek ér el 2 gólt   CLB Blue Jackets @ NAS Predators
(Elsőnek éri el)   09/03/2014   Egyik sem   2.00
1-0  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 02:36:20
Sarapovát nem hagyjuk!  8) 6-1
8.5 játék alatt a(z) 2. szettben   Maria Sarapova v Julia Goerges
(Jelenlegi szett játékai)   09/03/2014   Egyik sem   2.10

ide kapcsolódik: 6-1 3-2
Julia Goerges alatt: 4.5   Maria Sarapova v Julia Goerges
(Nyert játékok)   09/03/2014   Egyik sem   1.80
Nem tudott mit kezdeni a német szervájával. Nem ezt elővételeztem az első set után. :icon_confused:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 03:11:38
AHL  10'
Felett 6.0   WBS Penguins @ HAM Bulldogs
(Gólok száma (goal line))   09/03/2014   Egyik sem   2.05
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 03:34:28
75' 4-1
Felett: 5.5   Auckland City v Waitakere United
(Mérkőzés gólok)   09/03/2014   Egyik sem   1.50 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 04:00:03
1   Rafael Nadal alatt: 12.5   Rafael Nadal v Radek Stepanek
(Nyert játékok)   09/03/2014   Egyik sem   1.44    :noway:
2   1. szett - Flavia Pennetta   Flavia Pennetta v Taylor Townsend
(Jelenlegi szett - első 3 játékig)   09/03/2014   Egyik sem   1.25   
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 04:10:13
Bryan/Bryan 2-0-ra nyer   Bryan/Bryan v Lipsky/Mayer
(Fogadás szettre)   09/03/2014   Egyik sem   1.50
6-1 6-3
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 04:11:23
Faguriga legyek ha itt nem lesz gól! 10'
Felett 0.5,1.0   CLB Blue Jackets @ NAS Predators
(Gólok száma (goal line))   09/03/2014   Egyik sem   2.025
Anisimov 14' 1-0
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 11:20:56
Nézzük a Litváokat! 18'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   FK Ekranas v Pakruojo Kruoja
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   09/03/2014   Egyik sem   2.00
24' 0-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 12:21:03
Hajrá csajok! 21' 0-0
Barcelona - nők - Barcelona - nők   Barcelona - nők v Levante Las Planas - nők
(Félidő/játékidő)   09/03/2014   Egyik sem   1.50
Köszi csajok!  :kiss2: 4-0 (3-0)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 14:16:06
12'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Borussia Dortmund II v Hansa Rostock
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   09/03/2014   Egyik sem   1.725
39'  0-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 14:45:27
12'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   MFK Karvina v Frydek Mistek
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   09/03/2014   Egyik sem   1.625
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 14:52:24
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Al Ittihad Jeddah - U23 v Al Hilal Riyadh - U23
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   09/03/2014   Egyik sem   2.05
1-0
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 16:22:18
Ha már szépen süt a nap, akkor irány Málta! :coolsmiley: 18'
Felett 0.5   Msida St Joseph v Birzebbuga
(1. félidő gólok)   09/03/2014   Egyik sem   1.61   
21'  0-1  :buck2:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 16:36:50
Sütkérezzünk tovább Máltán!  8) 17'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Qormi FC v Naxxar Lions
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   09/03/2014   Egyik sem   1.875
Imádok Máltán sütkérezni  :coolsmiley:  21' 0-1  37' 1-1
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 16:49:46
Ezt be kell próbálni:  19'
(Jelenlegi állás 0-1) Rangers -1.0   Rangers v Albion
(1. félidő - ázsia hendikep - további piacok)   09/03/2014   Egyik sem   2.25
Ezek a skótok igancsak fukarkodtak a helyzetek kihasználásával. >:(
De majd a szünet után! Viszont ha akkor se... :knuppel2:
(Jelenlegi állás 0-1) Rangers -2.0   Rangers v Albion
(Ázsia hendikep - további piacok)   09/03/2014   Egyik sem   2.10
Rendben ti akartátok! Megkeresem a nagy fűrészt, és elindulok levágom ezeknek a falábú skótoknak a az összes lábát! :fakk2:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 17:05:06
33'    Rangers - 1. gól 80:00 előtt   Rangers v Albion
(Hazai csapat következő góljának ideje)   09/03/2014   Egyik sem   1.20   Függőben
   HC Kosice elsőnek ér el 2 gólt   HC Kosice v MHC Mountfield Martin
(Elsőnek éri el)   09/03/2014   Egyik sem   1.25   Függőben
34'   Ajax - felett 1.5   Ajax v Cambuur Leeuwarden
(Hazai csapat góljai)   09/03/2014   Egyik sem   1.16   Függőben :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 17:20:38
Costa Rica-i fiatal barátaim: támadás!  17'
Felett 0.5   AD Aserri U20 v Pumas Generalena U20
(1. félidő gólok)   09/03/2014   Egyik sem   1.50
Erről van szó! 19' 1-0  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 17:49:58
Vissza Máltára! 73' 4-1 vendég piros lap után:
Felett: 5.5   Qormi FC v Naxxar Lions
(Mérkőzés gólok)   09/03/2014   Egyik sem   1.66
81' Effiong harmadik góljával 5-1  :coolsmiley:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 18:08:54
1   Slask Wroclaw - nem   Slask Wroclaw v Legia Warsaw
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   09/03/2014   Egyik sem   1.33   Függőben
2   Wigan - nem   Man City v Wigan
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   09/03/2014   Egyik sem   1.16   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 18:39:28
13'
(Current Score 0-0) Over 0.5   Shamrock Rovers v Derry City
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   09/03/2014   Egyik sem   1.725
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2014, 18:52:23
Korai Real gól várható:
1. gól 20:00 előtt   Real Madrid v Levante
(Következő gól ideje)   09/03/2014   Egyik sem   2.00
C. Ronaldo 12' 1-0
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 10, 2014, 19:12:38
10'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Midtjylland v Sonderjyske
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   10/03/2014   Egyik sem   2.500
24'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Midtjylland v Sonderjyske
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   10/03/2014   Egyik sem   2.000
43' Rasmusseeeeeeen!!!  :D
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 10, 2014, 20:08:46
1   Felett: 1.5   Aston Villa - U21 v Leicester - U21
(Mérkőzés gólok - további piacok)   10/03/2014   Egyik sem   1.25   Függőben
2   Felett: 1.5   Wolverhampton - U21 v Manchester Utd - U21
(Mérkőzés gólok - további piacok)   10/03/2014   Egyik sem   1.30   Függőben
3   Felett: 1.5   Reading - U21 v Bolton - U21
(Mérkőzés gólok - további piacok)   10/03/2014   Egyik sem   1.16   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 10, 2014, 20:10:49
9'
   (Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Wolverhampton - U21 v Manchester Utd - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   10/03/2014   Egyik sem   2.250
25'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Wolverhampton - U21 v Manchester Utd - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   10/03/2014   Egyik sem   2.025
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 10, 2014, 20:12:01
10'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Aston Villa - U21 v Leicester - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   10/03/2014   Egyik sem   2.025
Szünetben: 1-2
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 10, 2014, 20:12:59
13'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Reading - U21 v Bolton - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   10/03/2014   Egyik sem   2.075
Szünetben: 1-1
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 10, 2014, 20:36:36
73'
(Jelenlegi állás 1-4) Felett 6.0   HK Kopavogur v Fylkir
(Gólok száma (goal line) - további piacok)   10/03/2014   Egyik sem   2.250
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 17, 2014, 16:49:06
16' 
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Al-Ahli Manama v Qalali
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   17/03/2014   Egyik sem   2.100

23'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Al-Ahli Manama v Qalali
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   17/03/2014   Egyik sem   2.000

28' 1-0  36' 2-0  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 17, 2014, 21:01:49
15'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Boreham Wood v Farnborough
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   17/03/2014   Egyik sem   2.375

19'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Boreham Wood v Farnborough
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   17/03/2014   Egyik sem   2.025

24'  0-1
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 17, 2014, 21:07:15
Amint megtettem jött a Rangers gól
1   Roma - 1. gól 70:00 előtt   Roma v Udinese
(Hazai csapat következő góljának ideje)   17/03/2014   Egyik sem   1.30   
2   Rangers - 1. gól 70:00 előtt   Albion v Rangers
(Vendég csapat következő góljának ideje)   17/03/2014   Egyik sem   1.25
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2014, 10:35:30
14'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Pasargad FC v Stallions FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   18/03/2014   Egyik sem   2.025

18' 1-0   27' 0-2   :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2014, 10:51:40
62'
(Jelenlegi állás 1-0) Felett 2.0   Melbourne Victory v Yokohama F. Marinos
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   18/03/2014   Egyik sem   2.150

71'
(Jelenlegi állás 1-0) Felett 1.5,2.0   Melbourne Victory v Yokohama F. Marinos
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   18/03/2014   Egyik sem   2.025

77'
(Jelenlegi állás 1-0) Felett 1.5   Melbourne Victory v Yokohama F. Marinos
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   18/03/2014   Egyik sem   2.000

2 gólt nem adtak meg les miatt  :fakk2:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2014, 11:41:44
11'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Pohang Steelers v Shandong Luneng
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   18/03/2014   Egyik sem   2.250
13' 0-1   23' 0-2  :yeah:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2014, 12:27:03
Mostanra eljutottam odáig, hogy főleg gólvadászattal foglalkozom. Nem azért mert olyan 'divatos', hanem mert ténylegesen van benne érték.
Az én stílusom a következő: minden kiválasztott félidőre élőben maximálisan 3 tétet teszek. Minden szorzó minimálisan 2.00 kell hogy legyen. Amikor az odds eléri a kívánt értéket, akkor csapok le. A lényeg, hogy elővételezem hogy lesz gól, de lehet akár még több is! A szisztémám a következő:  ha az első félidőben fogadok, és még 0-0 akkor az első tétem a 'goal line' '1' felett, következő tétem (ha addig nincs gól) 'goal line' '0.5,1.0' felett, majd az utolsó tétem (ha addig nincs gól) 'goal line' '0.5' felett. Ha közben gól esik, akkor már nem teszek több tétet.  Tehát mindig a következő gól 'goal line'-t teszem.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2014, 12:40:51
10'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Karsiyaka - U23 v Manisaspor - U23
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   18/03/2014   Egyik sem   2.050
21'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Karsiyaka - U23 v Manisaspor - U23
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   18/03/2014   Egyik sem   2.100
26'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Karsiyaka - U23 v Manisaspor - U23
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   18/03/2014   Egyik sem   2.000
40' 1-0   41' 2-0 :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2014, 12:54:15
15'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Pachanga FC v Loyola Meralco Sparks
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   18/03/2014   Egyik sem   2.000
18' 1-0   38' 1-1  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2014, 13:10:50
10'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Guangzhou Evergrande v Jeonbuk Motors
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   18/03/2014   Egyik sem   2.075
16'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Guangzhou Evergrande v Jeonbuk Motors
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   18/03/2014   Egyik sem   2.025
18' 1-0   21' 2-0  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2014, 16:37:56
8'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Lekhwiya v Al Ittihad Jeddah
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   18/03/2014   Egyik sem   2.025
19'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Lekhwiya v Al Ittihad Jeddah
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   18/03/2014   Egyik sem   2.075
21' 1-0  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2014, 17:21:34
21'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Malmo FF - U21 v Mjallby - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   18/03/2014   Egyik sem   2.150
24' 1-0  :buck2:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 11:05:08
5'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Sanfrecce Hiroshima v FC Seoul
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   19/03/2014   Egyik sem   2.425
12'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Sanfrecce Hiroshima v FC Seoul
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.100
20'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Sanfrecce Hiroshima v FC Seoul
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.000
0-0  :noway:

Ezt a meccset nem hagyom a második félidőben sem! Lesz itt gól!
49'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Sanfrecce Hiroshima v FC Seoul
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   19/03/2014   Egyik sem   2.000
53'  1-0   60' 1-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 11:13:19
12'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Verona - U19 v Ternana - U19
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.075
22'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Verona - U19 v Ternana - U19
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.025
28'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Verona - U19 v Ternana - U19
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.075
36'  0-1
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 11:13:46
15'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Ha Noi T&T v Selangor
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.000
25'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Ha Noi T&T v Selangor
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.025
32'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Ha Noi T&T v Selangor
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.075
0-0  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 11:39:37
10'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Ulsan Hyundai v Guizhou Renhe
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.000
20'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Ulsan Hyundai v Guizhou Renhe
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.050
26'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Ulsan Hyundai v Guizhou Renhe
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.100
0-0   :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 12:14:37
13'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Maziya SRC v Arema Cronous
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.050
14' 0-1  25' 1-1   :coolsmiley:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 12:46:19
15'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Beijing Guoan v Central Coast Mariners
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.075
20'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Beijing Guoan v Central Coast Mariners
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.000
45' Shao Jiayi!!!!! 1-0  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 13:22:45
16' Picit rizikós, mert már esett gól, de lesz még!
(Jelenlegi állás 1-0) Felett 2.0   Kitchee v Nay Pyi Taw
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.075
26'
(Jelenlegi állás 1-0) Felett 1.5,2.0   Kitchee v Nay Pyi Taw
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.050
30'
(Jelenlegi állás 1-0) Felett 1.5   Kitchee v Nay Pyi Taw
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.075
Nem lett.  :crazy: Hiba volt ezt eröltetni, csak arra kell tenni, ahol még nem esett gól!
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 13:55:19
27'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Yokohama FC HK - tartalékos v Eastern Salon - tartalékos
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.025
32' 1-0  ;)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 14:24:51
A máltaiakat szeretem.....igaz, hogy ez kupa de így is várok a gól(oka)t!
Sikerült lekésnem az over 1-et így erre most dupla tét megy!
22'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Gzira United v FC Valletta
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.075
24' Edmond Agius!!!!   :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 14:50:17
17'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Doxa Katokopias v AEK Larnaca
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.075
21'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Doxa Katokopias v AEK Larnaca
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.025
0-0 Ciprus  :fakk:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 15:12:33
9'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Cesena - U19 v Parma - U19
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.000
19' 1-0   38' 1-1  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 15:15:49
16'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Arbil v Al-Riffa
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.075
21'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Arbil v Al-Riffa
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.000
35' 0-1   40' 1-1   :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 15:16:56
14'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Tavagnacco - nők v Brescia - nők
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.200
20'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Tavagnacco - nők v Brescia - nők
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.000
27'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Tavagnacco - nők v Brescia - nők
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.050
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 15:25:39
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2014, 14:24:51
A máltaiakat szeretem.....igaz, hogy ez kupa de így is várok a gól(oka)t!
Sikerült lekésnem az over 1-et így erre most dupla tét megy!
22'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Gzira United v FC Valletta
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2014   Egyik sem   2.075
24' Edmond Agius!!!!   :ok:
Továbbviszem a második félidőben is!
66'
(Jelenlegi állás 0-1) Felett 2.0   Gzira United v FC Valletta
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   19/03/2014   Egyik sem   2.100
72'
(Jelenlegi állás 0-1) Felett 1.5,2.0   Gzira United v FC Valletta
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   19/03/2014   Egyik sem   2.300
78'
(Jelenlegi állás 0-1) Felett 1.5   Gzira United v FC Valletta
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   19/03/2014   Egyik sem   2.075
90'+2' Llywelyn Cremonaaaaaaa!!! 2-0  :D
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 21, 2014, 09:43:47
8'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Adelaide United v Sydney FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   21/03/2014   Egyik sem   2.025
13' 1-0 Fábio Ferreira  :-\
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 24, 2014, 12:47:56
14'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Warriors FC II v Hougang Utd FC II
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.000
23'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Warriors FC II v Hougang Utd FC II
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.050
28'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Warriors FC II v Hougang Utd FC II
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.025
0-0  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 24, 2014, 12:49:59
17'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Woodlands Wellington II v Home United FC II
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.000
24'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Woodlands Wellington II v Home United FC II
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.000
30'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Woodlands Wellington II v Home United FC II
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.050
45'  0-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 24, 2014, 13:16:36
14'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Dukla Praha - U21 v Mlada Boleslav - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.100
27'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Dukla Praha - U21 v Mlada Boleslav - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.050
28' 0-1  36' 1-1  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 24, 2014, 13:19:15
13'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   FK Pribram - U21 v Hradec Kralove - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.050
24'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   FK Pribram - U21 v Hradec Kralove - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   24/03/2014   Egyik sem   2.150
25' 0-1  :)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 24, 2014, 14:25:15
20'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Slavia Prague - U21 v Sigma Olomouc - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   24/03/2014   Egyik sem   2.150
26'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Slavia Prague - U21 v Sigma Olomouc - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.075
30' 0-1  ::)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum március 24, 2014, 15:18:11
14'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Viktoria Plzen - U21 v Bohemians 1905 - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   24/03/2014   Egyik sem   2.000
23'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Viktoria Plzen - U21 v Bohemians 1905 - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.050
31'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Viktoria Plzen - U21 v Bohemians 1905 - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   24/03/2014   Egyik sem   2.850
0-0  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2014, 20:15:31
14'
Felett 0.5   Reading - U21 v Sunderland - U21
(1. félidő gólok)   03/04/2014   Egyik sem   1.50
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2014, 21:10:23
6'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   MCH Monarchs @ WOR Sharks
(Harmad ázsiai gólok száma)   06/04/2014   Egyik sem   2.025
1-0
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2014, 21:53:28
11' 3-3
Felett 6.5   Ausztria - nők v Dánia - nők
(Gólok száma (goal line))   06/04/2014   Egyik sem   1.800
13' 4-3
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2014, 21:55:11
9'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Olaszország - nők v Lengyelország - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   06/04/2014   Egyik sem   2.075
4-2
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2014, 15:59:21
9'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Belye Medvedi v Krasnaya Armiya
(Harmad ázsiai gólok száma)   07/04/2014   Egyik sem   2.025
1-1
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2014, 17:41:58
6'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Yunost Minsk v HK Neman Grodno
(Harmad ázsiai gólok száma)   07/04/2014   Egyik sem   2.050
13'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Yunost Minsk v HK Neman Grodno
(Harmad ázsiai gólok száma)   07/04/2014   Egyik sem   2.000
1-0
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2014, 11:34:15
14'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Forza FC v Laos FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.000
24'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Forza FC v Laos FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.000
31'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Forza FC v Laos FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.000
33'  1-0  :P
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2014, 12:17:51
18'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Ninh Binh v South China FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.075
25'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Ninh Binh v South China FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.050
30'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Ninh Binh v South China FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.025
32'  0-1  ::)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2014, 12:42:25
11'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Konyaspor - U23 v Boluspor - U23
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   08/04/2014   Egyik sem   2.150
18'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5,1.0   Konyaspor - U23 v Boluspor - U23
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.075
24'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 0.5   Konyaspor - U23 v Boluspor - U23
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.025
35'  0-1  8)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2014, 12:42:58
11'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Altay - U23 v Fethiyespor - U23
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok)   08/04/2014   Egyik sem   2.150
16'  0-1
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2014, 13:54:50
16'
(Jelenlegi állás 0-0) Felett 1.0   Team Socceroo FC v Pasargad FC
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.000
19'  1-0
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2014, 14:51:41
H3 9'  6-4
Felett 11.5,12.0   Mexikó v Kína
(Gólok száma (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.000
H3 12' 6-4
Felett 11.5   Mexikó v Kína
(Gólok száma (goal line))   08/04/2014   Egyik sem   2.075
7-4  :crazy:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2014, 15:14:20
8'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5,1.0   Rubin Tyumen v Molot-Prikamye Perm
(Harmad ázsiai gólok száma)   08/04/2014   Egyik sem   2.000
11'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Rubin Tyumen v Molot-Prikamye Perm
(Harmad ázsiai gólok száma)   08/04/2014   Egyik sem   2.025
1-0  :buck2:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 12:12:10
7'  RIA RIA HUNGÁRIA!!!
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.075
10'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5,1.0   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.000
13'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.000
20' 5 a 3 elleni emberelőny után gólszerző: Kiss-Simon Franciska (Medgyes Dorottya, Horváth Tifani) :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 13:09:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 12:12:10
7'  RIA RIA HUNGÁRIA!!!
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.075
10'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5,1.0   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.000
13'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.000
20' 5 a 3 elleni emberelőny után gólszerző: Kiss-Simon Franciska (Medgyes Dorottya, Horváth Tifani) :great:

2. harmad
8'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.025
13' 1-1
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-1) felett 1.5   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.025
1-2 nem így gondoltam, de jött a tipp.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 13:52:00
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 13:09:48
2. harmad
8'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.025
13' 1-1
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-1) felett 1.5   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.025
1-2 nem így gondoltam, de jött a tipp.
Gyerünk lányok!!!
11'
3. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Magyarország - nők v Kína - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.100
1-3 nem ilyen végjátékra számítottam...
Kapuralövés: 39 - 19
Kiállítás: 6 - 16 perc
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 14:20:22
Áttérek a Nagy-Britannia - Lengyelország meccsre, az első harmadot a lengyelek nyerték 3-1-re.
11'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Nagy-Britannia - nők v Lengyelország - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.100
13'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5,1.0   Nagy-Britannia - nők v Lengyelország - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.025
16'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Nagy-Britannia - nők v Lengyelország - nők
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.300
0-0  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 15:58:36
orosz KHL elődöntő 4. meccs, 2-1 a Magnitogorsknak
1.harmad 0-0 után 2. harmad 7'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Salavat Ulaev UFA v Metallurg Magnitogorsk
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.050
9'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Salavat Ulaev UFA v Metallurg Magnitogorsk
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.025 - elnéztem, kétszer tettem ugyanazt
11'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5,1.0   Salavat Ulaev UFA v Metallurg Magnitogorsk
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.000
13'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Salavat Ulaev UFA v Metallurg Magnitogorsk
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.025   
0-1
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 16:50:16
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 15:58:36
orosz KHL elődöntő 4. meccs, 2-1 a Magnitogorsknak
1.harmad 0-0 után 2. harmad 7'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Salavat Ulaev UFA v Metallurg Magnitogorsk
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.050
9'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Salavat Ulaev UFA v Metallurg Magnitogorsk
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.025 - elnéztem, kétszer tettem ugyanazt
11'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5,1.0   Salavat Ulaev UFA v Metallurg Magnitogorsk
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.000
13'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Salavat Ulaev UFA v Metallurg Magnitogorsk
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.025   
0-1
Folytatom a 3. harmadban
10'
3. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Salavat Ulaev UFA v Metallurg Magnitogorsk
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.050
14'
3. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5,1.0   Salavat Ulaev UFA v Metallurg Magnitogorsk
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.050
Maradt a 0-1  :lehany:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 17:11:12
Itt a lehetőség, hogy az orosz fiatalok helyreállítsák az oroszok becsületét!
Első harmad 1-1 után 2. harmad 10'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   HC Loco - junior v HC Berkuty Kubani
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.050
14'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   HC Loco - junior v HC Berkuty Kubani
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.100
0-0 pudingok ezek  :fakk:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2014, 17:41:56
Finn barátaim segítenek:
5'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Kärpät v Saipa
(Harmad ázsiai gólok száma)   09/04/2014   Egyik sem   2.025
mire beírtam jött is az első gól!
9' ott a második! 1-1  :bigok_125:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2014, 15:12:30
Vissza az orosz valóságba! MHL elődöntő
7'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Krasnaya Armiya v Belye Medvedi
(Harmad ázsiai gólok száma)   10/04/2014   Egyik sem   2.100
11' 1-0 lemaradtam a 2. lépcsőről :bash:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2014, 15:57:32
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2014, 15:12:30
Vissza az orosz valóságba! MHL elődöntő
7'
1. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Krasnaya Armiya v Belye Medvedi
(Harmad ázsiai gólok száma)   10/04/2014   Egyik sem   2.100
11' 1-0 lemaradtam a 2. lépcsőről :bash:
Előre a 2. harmadba!
8'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Krasnaya Armiya v Belye Medvedi
(Harmad ázsiai gólok száma)   10/04/2014   Egyik sem   2.150
11'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5,1.0   Krasnaya Armiya v Belye Medvedi
(Harmad ázsiai gólok száma)   10/04/2014   Egyik sem   2.050
14'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Krasnaya Armiya v Belye Medvedi
(Harmad ázsiai gólok száma)   10/04/2014   Egyik sem   2.100
1-0  :)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2014, 15:55:26
Orosz KHL 5. mérkőzés Magnitogorsk - Salavat UFA  3:1
1. harmad 0-0 után 2. harmad 7'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Metallurg Magnitogorsk v Salavat Ulaev UFA
(Harmad ázsiai gólok száma)   11/04/2014   Egyik sem   2.100
12'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Metallurg Magnitogorsk v Salavat Ulaev UFA
(Harmad ázsiai gólok száma)   11/04/2014   Egyik sem   2.075
0-0  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2014, 16:51:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2014, 15:55:26
Orosz KHL 5. mérkőzés Magnitogorsk - Salavat UFA  3:1
1. harmad 0-0 után 2. harmad 7'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 1.0   Metallurg Magnitogorsk v Salavat Ulaev UFA
(Harmad ázsiai gólok száma)   11/04/2014   Egyik sem   2.100
12'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Metallurg Magnitogorsk v Salavat Ulaev UFA
(Harmad ázsiai gólok száma)   11/04/2014   Egyik sem   2.075
0-0  :noway:
3. harmad 10'
2. harmad - (jelenlegi állás: 0-0) felett 0.5   Metallurg Magnitogorsk v Salavat Ulaev UFA
(Harmad ázsiai gólok száma)   11/04/2014   Egyik sem   2.075
0-0  :crazy:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2014, 16:54:21
12' 3-3  (az utolsó harmadban 0-3!!)
Felett 6.5   Krasnaya Armiya v Belye Medvedi
(Gólok száma (goal line))   11/04/2014   Egyik sem   2.025
4-3  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2014, 15:13:20
Dél Amerikai kalandozás Uruguayba:
Defensor Sporting Montevideo - Sud America 2.060
2-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2014, 18:48:34
Portugál 1.
Sporting Braga (-0.75) - Maritimo  1.840
32' 1-0
89' 1-1  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum május 07, 2014, 16:59:15
Norvég kupa
Egersund - Arendal 1.6
22' 0-1
74' 1-1  :noway:
ui: hosszabbítás után megnyerik az egerek >:(
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2014, 21:35:50
Ismét Uruguay:
IA Sud America - Rentistas 2.4
3-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2014, 17:53:41
Bolivia
Guabira Santa Cruz - Bolivar 1.85
2-1 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum május 18, 2014, 13:30:25
További dél-amerikai tipp, ezúttal Uruguay-ból
River Plate - Defensor Sporting   1.763
3-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum november 18, 2014, 23:22:04
Markopolo is back! :)

Fél év kihagyás után ismét naplózásra adom a fejem.
Ezúttal viszont egy izgalmas kihívást állítok magam elé. Mivel Magyarországon élek, és a mennyei bajnokságok aranyozzák be mindennapjaimat: erről -kellene, hogy legyen a legtöbb információm. Tehát csak magyar meccsekre fogadva próbálok profitot termelni, lehet ez mb1, mb2, mk, lk is; a lényeg, hogy legyen értékes információm a csapatokat tekintve.
Úgy gondolom, hogy ez egy elég nehéz kihívás, tekintve a sok bundáskenyér meccset, de teszek egy próbát.
Igaz, hogy nem a legjobb időpont, az őszi szezon utolsó fordulója következik, de a téli átigazolásokat is követve tavasszal folytatom!
Hajrá mennyei!! :)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum november 18, 2014, 23:40:44
Vasas - Újpest DNB 1.44 @bet365

Utolsó forduló a ligakupa csoportkörében, ahol a Vasas 7 a Dózsa 10 ponttal áll a 2. és 3. helyen az E csoportban. A Vasas csak akkor jut tovább, ha két góllal nyer. Bár ez ligakupa, azonban ez még normál körülmények között is nehéz lenne. Most azonban egy komoly probléma hátráltatja a hazaiakat, hétvégén kikaptak ugyanis a Soprontól, visszacsúsztak a 3. helyre, 2 ponttal az első Mezőkövesd mögött lemaradva. Szombaton viszont épp a listavezető otthonában javíthatnak! Ez mindennél fontosabb Szanyó Károlynak, ugyanis pár hete ultimátumot kapott a csapat: csak akkor kapnak őszi prémiumot, ha feljutó helyen telelnek!"Így az élet úgy hozta, hogy a hétvégi szombati Mezőkövesd elleni mérkőzés fontosabbá vált, mint a szerdai Ligakupa meccs." - nyilatkozta Szanyó. A Dózsa pénteken fog Kecskemétre látogatni, ami szintén nem lesz egyszerű számukra. Vignjevic vegyes csapatot fog pályára küldeni - úgy ahogy eddig is tette a ligakupában. Ojo Kim felépülése után már legutóbb lehetőséget kapott, és be is talált az Ajka ellen, játékára ismét jó esély van, elöl veszélyesek lesznek, de Litauszki vagy Heris szereplésével a védelemben már annyira stabilak lesznek, hogy ne kapjanak ki.
Minőségi fölény a vendégeknél, motiváció szintén, DBV-vel biztosítva a 1.44-es szorzóban van érték számomra.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2014, 21:15:19
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 18, 2014, 23:22:04
Markopolo is back! :)

Fél év kihagyás után ismét naplózásra adom a fejem.
Ezúttal viszont egy izgalmas kihívást állítok magam elé. Mivel Magyarországon élek, és a mennyei bajnokságok aranyozzák be mindennapjaimat: erről -kellene, hogy legyen a legtöbb információm. Tehát csak magyar meccsekre fogadva próbálok profitot termelni, lehet ez mb1, mb2, mk, lk is; a lényeg, hogy legyen értékes információm a csapatokat tekintve.
Úgy gondolom, hogy ez egy elég nehéz kihívás, tekintve a sok bundáskenyér meccset, de teszek egy próbát.
Igaz, hogy nem a legjobb időpont, az őszi szezon utolsó fordulója következik, de a téli átigazolásokat is követve tavasszal folytatom!
Hajrá mennyei!! :)
További információ, hogy az események szori a bet365 a pinnacle vagy az unibet oldaláról lesznek kiválasztva.
Minden egyes eseményt 1 tétettel számolok.
Havonta összegzőt tervezek az elemzések, információk és az eredmények milyenségéről.
Elemzés szempontjai a hiányzó játékosok, képességbeli különbségek, motiváció, forma, előzetes nyilatkozatok illetve egyéb  fontos információk.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2014, 21:20:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 18, 2014, 23:40:44
Vasas - Újpest DNB 1.44 @bet365

Utolsó forduló a ligakupa csoportkörében, ahol a Vasas 7 a Dózsa 10 ponttal áll a 2. és 3. helyen az E csoportban. A Vasas csak akkor jut tovább, ha két góllal nyer. Bár ez ligakupa, azonban ez még normál körülmények között is nehéz lenne. Most azonban egy komoly probléma hátráltatja a hazaiakat, hétvégén kikaptak ugyanis a Soprontól, visszacsúsztak a 3. helyre, 2 ponttal az első Mezőkövesd mögött lemaradva. Szombaton viszont épp a listavezető otthonában javíthatnak! Ez mindennél fontosabb Szanyó Károlynak, ugyanis pár hete ultimátumot kapott a csapat: csak akkor kapnak őszi prémiumot, ha feljutó helyen telelnek!"Így az élet úgy hozta, hogy a hétvégi szombati Mezőkövesd elleni mérkőzés fontosabbá vált, mint a szerdai Ligakupa meccs." - nyilatkozta Szanyó. A Dózsa pénteken fog Kecskemétre látogatni, ami szintén nem lesz egyszerű számukra. Vignjevic vegyes csapatot fog pályára küldeni - úgy ahogy eddig is tette a ligakupában. Ojo Kim felépülése után már legutóbb lehetőséget kapott, és be is talált az Ajka ellen, játékára ismét jó esély van, elöl veszélyesek lesznek, de Litauszki vagy Heris szereplésével a védelemben már annyira stabilak lesznek, hogy ne kapjanak ki.
Minőségi fölény a vendégeknél, motiváció szintén, DBV-vel biztosítva a 1.44-es szorzóban van érték számomra.
Vasas - Újpest 1:4 (0:1)
+0.44  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2014, 22:18:49
Kecskemét - Újpest DNB 1.854  és  Under 2 for Match 2.190 @pinnacle

A Vasas elleni ligakupa meccsen a Dózsa tartalékosan állt fel, ez is mutatja hogy mennyire komolyan veszik és készülnek a Kecsó ellen. Ha már közel kerültek a dobogóhoz nem akarnak eltávolodni, márpedig nagy a tülekedés. Simon és Forró pozitív élményekkel tér vissza  a válogatottól, Forró fáradtabb lehet, mert ő kedden is játszott az oroszok ellen, viszont Simon kiegészülve a visszatérő Ojo-val dinamikus támadójátékot hozhat. A hírös város csapata nem képvisel olyan minőséget, mint a fővárosi lila fehérek, azonban hazai pályán stabilak, és motiváltak. Emiattt biztosítom DNB-vel a tippem.
Kecskemét hazai pályán gólarány 9 meccsen: 6:7
Újpest idegenben gólarány 7 meccsen:  3:3!!
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2014, 22:45:29
Nyíregyháza - Pécs DNB 1.66 @bet365

Nyíregyháza már a Diósgyőr elleni rangadón is szervezetten, jól játszott, pariban volt az élcsapattal. Folytatás következhet a baranyaiak ellen, ráadásul visszatér Bajzát is!! Mátyus Jani nem szórakozik a szerdai ligakupameccsen a csereként beálló Abdouramant lekapta, miután az nem úgy teljesített ahogy elvárta tőle! Hajtani fognak nemcsak az edzőjük miatt, hanem a szurkolóik miatt is.
A Pécs elvesztette első számú kapusát, Polekszicset, számukra ez a legnagyobb érvágás. Véber elküldése után nem találják a helyes utat. Ellenben visszatér Eke Uzoma akivel picit stabilabb lesz a védelem, így biztosítom DNBvel a tippem
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum november 23, 2014, 22:23:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2014, 22:18:49
Kecskemét - Újpest DNB 1.854  és  Under 2 for Match 2.190 @pinnacle

A Vasas elleni ligakupa meccsen a Dózsa tartalékosan állt fel, ez is mutatja hogy mennyire komolyan veszik és készülnek a Kecsó ellen. Ha már közel kerültek a dobogóhoz nem akarnak eltávolodni, márpedig nagy a tülekedés. Simon és Forró pozitív élményekkel tér vissza  a válogatottól, Forró fáradtabb lehet, mert ő kedden is játszott az oroszok ellen, viszont Simon kiegészülve a visszatérő Ojo-val dinamikus támadójátékot hozhat. A hírös város csapata nem képvisel olyan minőséget, mint a fővárosi lila fehérek, azonban hazai pályán stabilak, és motiváltak. Emiattt biztosítom DNB-vel a tippem.
Kecskemét hazai pályán gólarány 9 meccsen: 6:7
Újpest idegenben gólarány 7 meccsen:  3:3!!
Kecskemét - Újpest 2-0
-1  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum november 23, 2014, 22:25:12
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2014, 22:45:29
Nyíregyháza - Pécs DNB 1.66 @bet365

Nyíregyháza már a Diósgyőr elleni rangadón is szervezetten, jól játszott, pariban volt az élcsapattal. Folytatás következhet a baranyaiak ellen, ráadásul visszatér Bajzát is!! Mátyus Jani nem szórakozik a szerdai ligakupameccsen a csereként beálló Abdouramant lekapta, miután az nem úgy teljesített ahogy elvárta tőle! Hajtani fognak nemcsak az edzőjük miatt, hanem a szurkolóik miatt is.
A Pécs elvesztette első számú kapusát, Polekszicset, számukra ez a legnagyobb érvágás. Véber elküldése után nem találják a helyes utat. Ellenben visszatér Eke Uzoma akivel picit stabilabb lesz a védelem, így biztosítom DNBvel a tippem
Nyíregyháza - Pécs 4-0
+0.66  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2014, 18:07:50
Pápa - Videoton -2 AH 3.00 @bet365
Pápa - Videoton félidő/vége V/V 1.80 @bet365
Pápa - Videoton nyer 0-ra 1.90 @bet365

A Videoton minőségileg kiemelkedik a magyar mezőnyből. A Pápa viszont az egyik leggyengébb csapat a bajnokságban. Minőségi fölény mellett a pápa haza pályán 8 meccsen 5 gólt szerzett. Sérült a középpálya motorja, Csillus, illetve Waltner eltiltott. Egyértemű meggyőző játékot - amit egész szezonban nyújtanak - és sima győzelmet elővételezek.
Utolsó mecsük: vidi - pápa 3-0
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2014, 18:19:39
Puskás Akadémia - Diósgyőr 2.00 @pinnacle
Puskás Akadémia - Diósgyőr -1 AH 2.85 @bet365
Puskás Akadémia - Diósgyőr félidő/vége V/V 3.10 @bet365

A legfőbb érv ami miatt ezt választottam az a vendég a szurkolók. Több mint 500 miskolci fog a Pancsolóban hazai pályát varázsolni. Minőségi fölény a kispaddal együtt is. Puskás már elég pontot gyűtjött a biztos bennmaradáshoz, Diósok motiváltak, hogy utolérjék az MTK-t és a Vidit is akár.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 04, 2014, 18:51:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2014, 18:07:50
Pápa - Videoton -2 AH 3.00 @bet365
Pápa - Videoton félidő/vége V/V 1.80 @bet365
Pápa - Videoton nyer 0-ra 1.90 @bet365

A Videoton minőségileg kiemelkedik a magyar mezőnyből. A Pápa viszont az egyik leggyengébb csapat a bajnokságban. Minőségi fölény mellett a pápa haza pályán 8 meccsen 5 gólt szerzett. Sérült a középpálya motorja, Csillus, illetve Waltner eltiltott. Egyértemű meggyőző játékot - amit egész szezonban nyújtanak - és sima győzelmet elővételezek.
Utolsó mecsük: vidi - pápa 3-0
Pápa - Videoton -2 AH 3.00 @bet365 0-5 (0-3)
+2.00  :great:
Pápa - Videoton félidő/vége V/V 1.80 @bet365 0-5 (0-3)
+0.80  :great:
Pápa - Videoton nyer 0-ra 1.90 @bet365 0-5 (0-3)
+0.90  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 04, 2014, 18:55:10
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2014, 18:19:39
Puskás Akadémia - Diósgyőr 2.00 @pinnacle
Puskás Akadémia - Diósgyőr -1 AH 2.85 @bet365
Puskás Akadémia - Diósgyőr félidő/vége V/V 3.10 @bet365

A legfőbb érv ami miatt ezt választottam az a vendég a szurkolók. Több mint 500 miskolci fog a Pancsolóban hazai pályát varázsolni. Minőségi fölény a kispaddal együtt is. Puskás már elég pontot gyűtjött a biztos bennmaradáshoz, Diósok motiváltak, hogy utolérjék az MTK-t és a Vidit is akár.
Puskás Akadémia - Diósgyőr 2.00 @pinnacle 1-0
-1  :noway:
Puskás Akadémia - Diósgyőr -1 AH 2.85 @bet365 1-0
-1  :noway:
Puskás Akadémia - Diósgyőr félidő/vége V/V 3.10 @bet365 1-0
-1  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 05, 2014, 11:08:04
Ferencváros - Pápa -2.0 ah 2.075
Ferencváros - Pápa 1.fi -1.0 ah 2.05

Bár még hazai ultrák nélkül de jó formában a fradi,  teljes kerettel legerősebb csakérdésekgy csata a csapatba kerülésért erős kispad motivált játékosok.
Pápa gyenge forma, gyenge játékosok Waltner továbbra is eltiltott, Csillus Jagodics Olasz Corian sérült, Faggyas Gál Zulevs kérdéses. Ifistákkal kiegészülve 17-en eddzettek.
Sima haza siker várható.  Gl
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 06, 2014, 13:48:21
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 05, 2014, 11:08:04
Ferencváros - Pápa -2.0 ah 2.075
Ferencváros - Pápa 1.fi -1.0 ah 2.05

Bár még hazai ultrák nélkül de jó formában a fradi,  teljes kerettel legerősebb csakérdésekgy csata a csapatba kerülésért erős kispad motivált játékosok.
Pápa gyenge forma, gyenge játékosok Waltner továbbra is eltiltott, Csillus Jagodics Olasz Corian sérült, Faggyas Gál Zulevs kérdéses. Ifistákkal kiegészülve 17-en eddzettek.
Sima haza siker várható.  Gl
Ferencváros - Pápa -2.0 ah 2.075 2-0
+0  :)
Ferencváros - Pápa 1.fi -1.0 ah 2.05 2-0 (2-0)
+1.05  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 16:23:51
Videoton - Dunaújváros félidő/vége H/H 1.72 @bet365
Videoton - Dunaújváros -2 ah 2.250 @bet365

Nem is értem ezt a szorzót. Az ázsiai hendinek -2 nél kellene elálnak lennie. Így ez számomra nem kérdés mint hogy az sem hogy ahogy hétvégén úgy most is a képességének megfelelően játszik a vidi.
Carrillo: "győzelemel és továbbítással szeretnénk búcsúzni" és a múlt heti vereség után a motivációval se lesz baj.
Vegyes csapattal áll fel mindkét együttes de hazai pályán visszavágnak a múlt heti vereségért.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 18:05:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 16:23:51
Videoton - Dunaújváros félidő/vége H/H 1.72 @bet365
Videoton - Dunaújváros -2 ah 2.250 @bet365

Nem is értem ezt a szorzót. Az ázsiai hendinek -2 nél kellene elálnak lennie. Így ez számomra nem kérdés mint hogy az sem hogy ahogy hétvégén úgy most is a képességének megfelelően játszik a vidi.
Carrillo: "győzelemel és továbbítással szeretnénk búcsúzni" és a múlt heti vereség után a motivációval se lesz baj.
Vegyes csapattal áll fel mindkét együttes de hazai pályán visszavágnak a múlt heti vereségért.
A szünetben 1-1es állásnál:
Videoton - Dunaújváros -1 ah 2.350 @bet365

A helyzeteket nem használták ki majd ez megbosszulta magát. Másodikban Kiskokóval a középpályán már nem lehet probléma.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 18:26:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 18:05:05
A szünetben 1-1es állásnál:
Videoton - Dunaújváros -1 ah 2.350 @bet365

A helyzeteket nem használták ki majd ez megbosszulta magát. Másodikban Kiskokóval a középpályán már nem lehet probléma.
61' beáll Nikolics, még 1 tét :)
Videoton - Dunaújváros ah 1.875 @bet365
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 20:28:46
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 16:23:51
Videoton - Dunaújváros félidő/vége H/H 1.72 @bet365
Videoton - Dunaújváros -2 ah 2.250 @bet365

Nem is értem ezt a szorzót. Az ázsiai hendinek -2 nél kellene elálnak lennie. Így ez számomra nem kérdés mint hogy az sem hogy ahogy hétvégén úgy most is a képességének megfelelően játszik a vidi.
Carrillo: "győzelemel és továbbítással szeretnénk búcsúzni" és a múlt heti vereség után a motivációval se lesz baj.
Vegyes csapattal áll fel mindkét együttes de hazai pályán visszavágnak a múlt heti vereségért.

Videoton - Dunaújváros félidő/vége H/H 1.72 @bet365 3-1 (1-1)
-1  :noway:
Videoton - Dunaújváros -2 ah 2.250 @bet365 3-1
+0  :)
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 20:30:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 18:05:05
A szünetben 1-1es állásnál:
Videoton - Dunaújváros -1 ah 2.350 @bet365

A helyzeteket nem használták ki majd ez megbosszulta magát. Másodikban Kiskokóval a középpályán már nem lehet probléma.
Videoton - Dunaújváros -1 ah 2.350 @bet365 3-1
+1.35  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 20:31:43
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2014, 18:26:48
61' beáll Nikolics, még 1 tét :)
Videoton - Dunaújváros ah 1.875 @bet365
Videoton - Dunaújváros ah 1.875 @bet365 3-1
+0.875  :great:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 22, 2014, 23:45:54
A mennyei téli szünetében egy kis NHL kalandra indulok.
A klasszikus tétemeléses stratégiát használom, döntetlenekre vadászva. A tétemelés nálam úgy fog működni, hogy akármelyik lépcsőfokon jön a döntetlen, kb. ugyanannyit nyerek vele. Szorzók tekintetében 3.75 a minumum. A mérkőzések kiválasztásánál figyelembe veszem az eddig elért egymás elleni illetve az utolsó meccseken játszott döntetleneket.
Az NHL eddigi 602 meccséből 26%-a döntetlennel ért véget a rendes játékidőben. Ha ezt vesszük alapul, akkor átlagban minden 4. meccset találom el. A tesztemnek ez az elsődleges célja.
Már a tegnapi Boston-Buffalo meccset tettem 4.00 - ért, ami szépen jött is.
Mai választottam a Washington - Ottawa @ 3.85.
Hajrá
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 23, 2014, 12:26:57
Tegnapi Washington nem jött.
A mai mérközésem: Detroit - Buffalo @4.05. Ez a 2. lépcső, így 10 egységet teszek.
Hajrá

A tétemelésnél a tétek a következők:
1. - 10 egység
2. - 10 egység
3. - 15 egység
4. - 20 egység
5. - 30 egység
6. - 40 egység
7. - 55 egység
8. - 75 egység
9. - 100 egység
10. - 135 egység

Erre a 10 szintre kalkulátlam előre, 3.8-4 közötti szorzónál 18 és 50 egység közötti profit jöhet nyertes sorozatonként.

Ha tudom hozni a NHL döntetlenek 26%-át, minden 4. fogadásom nyertes, akkor átlag 55 egységre átlag 22,5 egység jöhet, ami hihetetlenül hangzik 150% ROI. Ha csak ezt megközelítem /és nem lesz 10+ bukó széria/ örülni fogok. Azt még nem találtam ki, hogy meddig megyek el, ha 10+ nem jön döntetlen, de nem szeretnék megállni :)


Eddigi eredmény:

Nyertes sorozat: 1
Befektetett egység: 10
Profit: +30
ROI: 300
Összes esemény: 1
Átlag esemény/sorozat: 1
Nyertes/vesztes: 1
Nyertes arány: 100%
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: todika Dátum december 23, 2014, 18:02:31
Szia!

Ezekkel csak óvatosan. Tavaly én is játszottam ilyet. Volt olyan csapat (Rangers) amelyiknek 20-21-es döntetlen mentes sorozata volt. De rendszeresen voltak csapatok 18-20-as sorozattal is.

Én eleve csak 15 döntetlen nélküli meccsnél szálltam be és csak 5-6 lépcsőt léptem.

Úgyhogy csak óvatosan!
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: szorzatos Dátum december 23, 2014, 18:13:18
De ő nem sorozatmegszakításra játszik, ahogy kivettem.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 23, 2014, 22:36:20
Szia Todika!
Sorozarosnak igaza van, én nem egy bizonyos csapat meccseit követem és várom hogy döntetlenezzen.
A mérkőzés kiválasztás az összes fogadási stílusnál az egyik legfontosabb szempont.
Én naponta teszek meccset, az aznapi kínálatból a legmagasabb szorzòsok közül választom ki hog melyikkel dolgozom.A csapatok egymás elleni és az utolsó 6-10 meccsüket vizsgálom. Ahol a legtöbb a döntetlen,  azt fogom választani. Nem bonyolítom túl :) de nem sok időm van a napi elemzésekre.
Neked milyen eredményeid voltak tavalyról?
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: todika Dátum december 24, 2014, 02:03:08
Bocsi, akkor én néztem félre valamit.

Tavaly pár esetben próbálkoztam, de mint írtam csak 15-16 döntetlen mentes sorozat után. Szerencsére sikerült némi nyereséget termelni, de csak az idény vége felé kezdtem el.

Egyébként azért írtam csak, mert nem számít az hogy kinél van a legtöbb döntetlen. Így javarészt csak a szerencsére bízod, hasra ütésszerűen.

Mikor néztem hiába volt a meccsek vagy 40%- a egy csapatnál döntetlen utána lehet, hogy 15 meccsig nincs.

Mindenesetre sok sikert! Követni fogom.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: szorzatos Dátum december 24, 2014, 03:37:50
Todi, ha a skót Rangers-re gondolsz, az nem a legjobb választás szerintem ehhez a módszerhez, viszont pl. az olasz harmadosztályban nagyon jól működik, ott évekre visszamenőleg sem nagyon találni ilyen 16-os sorozatokat döntetlen nélkül középerős csapatoknál. Úgy 3-4 döntetlen nélküli sorozatnál tanácsos beszállni. Én még külön 0-0-ra, 1-1-re is szoktam tenni az x-es főtét mellé, meg élőben ha vezetést szerezne az egyik csapat, akkor még az x-re pluszba nagyobb szorzóval. Sok ligát találni még 30% feletti döntetlen aránnyal.
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: todika Dátum december 24, 2014, 05:00:07
Idézetet írta: szorzatos Dátum december 24, 2014, 03:37:50
Todi, ha a skót Rangers-re gondolsz, az nem a legjobb választás szerintem ehhez a módszerhez, viszont pl. az olasz harmadosztályban nagyon jól működik, ott évekre visszamenőleg sem nagyon találni ilyen 16-os sorozatokat döntetlen nélkül középerős csapatoknál. Úgy 3-4 döntetlen nélküli sorozatnál tanácsos beszállni. Én még külön 0-0-ra, 1-1-re is szoktam tenni az x-es főtét mellé, meg élőben ha vezetést szerezne az egyik csapat, akkor még az x-re pluszba nagyobb szorzóval. Sok ligát találni még 30% feletti döntetlen aránnyal.

New York Rangers. :) Azért NHL-ben nem játszanék a Glasgow-ra. Mert hülye azért nem vagyok ;D
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2014, 18:39:59
Folytatódjon a buli  ;)
1. - 10 egység
2. - 10 egység
3. - 15 egység Ottawa - Buffalo @3.85
Hajrá
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2014, 21:56:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2014, 18:39:59
Folytatódjon a buli  ;)
1. - 10 egység
2. - 10 egység
3. - 15 egység Ottawa - Buffalo @3.85

4. - 20 egység Edmonton - Los Angeles @3.85
Hajrá
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum december 31, 2014, 20:12:18
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2014, 21:56:36
4. - 20 egység Edmonton - Los Angeles @3.85   :great:


Eddigi eredmény:

Nyertes sorozat: 2
Befektetett egység: 65
Nyert egység: 107
Profit: +42
ROI: 165%
Összes esemény: 5
Nyertes/vesztes: 2/5
Átlag esemény/sorozat: 2.5
Nyertes arány: 40%
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2015, 22:34:14
Sajnos időhiány miatt ezt a hoki sorozatos projectet meg kell szakítanom.
Ide a naplóba is mostmár mindenféle jöttment single tippek kerülnek.
Amit marad az a magyar mennyei részleg lesz.
BUÉK  :redchug:
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2015, 22:35:29
1. fi 33'
Bahia - U19 - nem   Bahia - U19 v Fluminense - U19
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   14/01/2015   Egyik sem   1.50   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo '14-es menetelése
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2015, 23:55:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2015, 22:35:29
1. fi 33'
Bahia - U19 - nem   Bahia - U19 v Fluminense - U19
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   14/01/2015   Egyik sem   1.50   Függőben
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2015, 23:56:42
20'
Felett 8.0   Aruba - U20 v USA - U20
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   14/01/2015   Egyik sem   2.200
Jelenleg 2-3 a szögik száma. Ezek rugják amerre látnak alapon várok még legalább 3-at :)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2015, 00:17:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2015, 23:56:42
20'
Felett 8.0   Aruba - U20 v USA - U20
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)   14/01/2015   Egyik sem   2.200
Jelenleg 2-3 a szögik száma. Ezek rugják amerre látnak alapon várok még legalább 3-at :)
easy...33' 9.szögi! mellesleg igazán szórakoztató mérkőzés 0-6 jelenleg
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2015, 18:23:21
Svédország - nem   Elefántcsontpart v Svédország
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   15/01/2015   Egyik sem   1.25
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2015, 20:15:25
Felett 2.5   UMF Njardvik v Grotta Seltjarnarnes
(1. félidő gólok)   15/01/2015   Egyik sem   2.00

15 perc még hátra az első fi-ből, izlandi kupa :)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2015, 20:37:58
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2015, 18:23:21
Svédország - nem   Elefántcsontpart v Svédország
(Kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)   15/01/2015   Egyik sem   1.25
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2015, 20:38:42
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2015, 20:15:25
Felett 2.5   UMF Njardvik v Grotta Seltjarnarnes
(1. félidő gólok)   15/01/2015   Egyik sem   2.00

15 perc még hátra az első fi-ből, izlandi kupa :)
37' 2-1
izland  :-*
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2015, 21:00:12
Felett 3.5   UMF Njardvik v Grotta Seltjarnarnes @1.25
csak ennyi komment: izland :redchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2015, 21:26:44
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 15, 2015, 21:00:12
Felett 3.5   UMF Njardvik v Grotta Seltjarnarnes @1.25
csak ennyi komment: izland :redchug:
nem minden papsajt.... :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 10, 2015, 19:49:34
Ezt nem lehet kihagyni!

Feljövőben a játékos, 1 hónap után már a kezdőcsapatba küzdötte magát.

Egyre többször helyzetbe kerül, 3 mecccsen 1 assziszt eddig.
https://www.youtube.com/watch?v=dAXkH9se3M4&ab_channel=%C3%81d%C3%A1mPirik (https://www.youtube.com/watch?v=dAXkH9se3M4&ab_channel=%C3%81d%C3%A1mPirik)

Akár 100 magyar szurkoló előtt (némi túlzás, kb 30-40 a valós) végre itt az ideje, hogy betaláljon!!
http://www.football-league.co.uk/news/article/2015/notts-county-attract-over-100-hungarian-magpies-2260188.aspx (http://www.football-league.co.uk/news/article/2015/notts-county-attract-over-100-hungarian-magpies-2260188.aspx)

Leyton Orient - Notts County
Góllövő: Bajner Bálint @ 5.6

Gyerünk fiú!!!!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 10, 2015, 22:47:16
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 10, 2015, 19:49:34
Ezt nem lehet kihagyni!

Feljövőben a játékos, 1 hónap után már a kezdőcsapatba küzdötte magát.

Egyre többször helyzetbe kerül, 3 mecccsen 1 assziszt eddig.
https://www.youtube.com/watch?v=dAXkH9se3M4&ab_channel=%C3%81d%C3%A1mPirik (https://www.youtube.com/watch?v=dAXkH9se3M4&ab_channel=%C3%81d%C3%A1mPirik)

Akár 100 magyar szurkoló előtt (némi túlzás, kb 30-40 a valós) végre itt az ideje, hogy betaláljon!!
http://www.football-league.co.uk/news/article/2015/notts-county-attract-over-100-hungarian-magpies-2260188.aspx (http://www.football-league.co.uk/news/article/2015/notts-county-attract-over-100-hungarian-magpies-2260188.aspx)

Leyton Orient - Notts County
Góllövő: Bajner Bálint @ 5.6

Gyerünk fiú!!!!

20' Bajner bólintott
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 27, 2015, 00:12:13
Végre mennyei!
Röviden a Dózsa és a Fradi győzelme számomra a legbiztosabb tippek. Mindkettő dobogóra hajt, gyöngébb ellennel találkoznak,  nem hibáztat egyikük sem.

(1.) Kombi 2.19x
Dózsa-Pécs 1.46
Újváros-Fradi 1.5

(2.) Dózsa 1.fi. 1.9x

(3.) Fradi félidő-vége 2.3

(4.) Fradi -1 ah 1.925
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 06, 2015, 18:35:37
Mennyei 2. osztály:

Mezőkövesd-Zsóry SE - Mezőkövesd-Zsóry SE   Mezőkövesd-Zsóry SE v Kaposvári Rákóczi (Félidő/játékidő) 2.20x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 06, 2015, 20:44:39
Ha gól nem is, de szögi még tuti lesz!
85' / 8-2
Felett 11.0   Paksi FC v Puskás Akadémia
(Ázsiai szögletek)   06/03/2015   Egyik sem   2.350
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 06, 2015, 20:49:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 27, 2015, 00:12:13
Végre mennyei!
Röviden a Dózsa és a Fradi győzelme számomra a legbiztosabb tippek. Mindkettő dobogóra hajt, gyöngébb ellennel találkoznak,  nem hibáztat egyikük sem.

(1.) Kombi 2.19x
Dózsa-Pécs 1.46
Újváros-Fradi 1.5

(2.)Dózsa 1.fi. 1.9x

(3.) Fradi félidő-vége 2.3

(4.) Fradi -1 ah 1.925

Hát ez nem volt egy álomszép idénykezdet...

1. kör: -0,7 egység
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 06, 2015, 20:53:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 06, 2015, 20:44:39
Ha gól nem is, de szögi még tuti lesz!
85' / 8-2
Felett 11.0   Paksi FC v Puskás Akadémia
(Ázsiai szögletek)   06/03/2015   Egyik sem   2.350
Lett is de csak egy :/
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 07, 2015, 21:15:15
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 06, 2015, 18:35:37
Mennyei 2. osztály:

Mezőkövesd-Zsóry SE - Mezőkövesd-Zsóry SE   Mezőkövesd-Zsóry SE v Kaposvári Rákóczi (Félidő/játékidő) 2.20x
Mezőkövesd-Zsóry SE v Kaposvári Rákóczi 3-0 (1-0)
Öröm, bódottág  :redchug:

+1.2 egység
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2015, 11:18:30
élő:
Pécs-Kecskemét U21 1.fi 15'
over 0,5 gól 1.53x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2015, 11:25:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2015, 11:18:30
élő:
Pécs-Kecskemét U21 1.fi 15'
over 0,5 gól 1.53x
ez gyors volt....20' 1-0 mennyei :angel:
+0,53 egység
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2015, 13:31:13
élő: 16' Maláj foci
Sabah v Kuantan FA
(1. félidő gólok)  Felett 0.5 1.53x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2015, 13:46:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2015, 13:31:13
élő: 16' Maláj foci
Sabah v Kuantan FA
(1. félidő gólok)  Felett 0.5 1.53x
31' 1-0  :pimp:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2015, 16:26:44
élő: 1.fi 23' bundásliga

Wolfsburg - nők   Wolfsburg - nők v SC Sand - nők
(Első félidő eredmény)   18/03/2015   Egyik sem   1.66   Függőben

Hajrá csajok!!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2015, 17:02:46
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2015, 16:26:44
élő: 1.fi 23' bundásliga

Wolfsburg - nők   Wolfsburg - nők v SC Sand - nők
(Első félidő eredmény)   18/03/2015   Egyik sem   1.66   Függőben

Hajrá csajok!!
41' Caroline Graham Hansen
Kösziii

(http://equalizersoccer.com/wp-content/uploads/2014/05/Muller.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2015, 16:24:22
élő: Germán u19 25'

(0-0) Felett 0.5   Augsburg - U19 v 1860 Münich - U19
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2015   Egyik sem   1.850   Függőben
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2015, 20:15:54
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2015, 16:24:22
élő: Germán u19 25'

(0-0) Felett 0.5   Augsburg - U19 v 1860 Münich - U19
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   19/03/2015   Egyik sem   1.850   Függőben
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 20, 2015, 08:12:04
Mennyei 2. osztály
Vasas - Kaposvár
Félidő - vége: Vasas - Vasas
1.8x

A gyöngécske Kaposvár a másodosztály egyik legerősebb csapatához a Vasashoz látogat. A hazaiaknál az elmúlt hetekben játszók közül mindenki egészséges, eltiltottunk nincs. A tavaszi 4 meccséből, 3-et megnyert, csak Gyirmóton ért el döntetlent Kádár kevvenc csapata, és legutóbb Ajkán már az összjáték is gördülékenyebb volt, mint az azt megelőző mérkőzéseken. Hasonló folytatásra számítok ma is.
A gyenge játékosállománnyal rendelkező Kaposvár a 4 tavaszi meccséből mindet elvesztette, 2-10 - es gólaránnyal, amiből mind a 4 meccsen hátrányba kerültek az első játékrész végére. Igaz hogy Prukner mester visszatért, mint szakmai igazgató és Faggyas Milánt a héten sikerült leigazolniuk, de a minőséget a hazaiak képviselek. Bepicsázó Kaposvárt várok, és olyan Vasast, akik a mérkőzést az elejétől uralják, és fölényük gólokban is megmutatkozik.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 20, 2015, 20:44:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 20, 2015, 08:12:04
Mennyei 2. osztály
Vasas - Kaposvár
Félidő - vége: Vasas - Vasas
1.8x

A gyöngécske Kaposvár a másodosztály egyik legerősebb csapatához a Vasashoz látogat. A hazaiaknál az elmúlt hetekben játszók közül mindenki egészséges, eltiltottunk nincs. A tavaszi 4 meccséből, 3-et megnyert, csak Gyirmóton ért el döntetlent Kádár kevvenc csapata, és legutóbb Ajkán már az összjáték is gördülékenyebb volt, mint az azt megelőző mérkőzéseken. Hasonló folytatásra számítok ma is.
A gyenge játékosállománnyal rendelkező Kaposvár a 4 tavaszi meccséből mindet elvesztette, 2-10 - es gólaránnyal, amiből mind a 4 meccsen hátrányba kerültek az első játékrész végére. Igaz hogy Prukner mester visszatért, mint szakmai igazgató és Faggyas Milánt a héten sikerült leigazolniuk, de a minőséget a hazaiak képviselek. Bepicsázó Kaposvárt várok, és olyan Vasast, akik a mérkőzést az elejétől uralják, és fölényük gólokban is megmutatkozik.
0-0.....azonban: "rendkívüli 0:0 - pénzvisszafizetés ajánlatunk részeként jóváírtuk számláján a(z) Vasas SC v Kaposvári Rákóczi eseményre megtett következő vesztes tét(ek)et"
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 21, 2015, 20:15:39
Anderson G. (Sco) - Petersen D. (Rsa) 1.18x
Van Gerwen M. (Ned) - Painter K. (Eng) 1.12x

1.32x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 21, 2015, 22:04:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 21, 2015, 20:15:39
Anderson G. (Sco) - Petersen D. (Rsa) 1.18x
Van Gerwen M. (Ned) - Painter K. (Eng) 1.12x

1.32x
Anderson G. (Sco) - Petersen D. (Rsa) 6-2
Van Gerwen M. (Ned) - Painter K. (Eng) 6-5
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 21, 2015, 22:34:19
Bunting Stephen   -   Smith Andy
1.25x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 21, 2015, 23:07:34
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 21, 2015, 22:34:19
Bunting Stephen   -   Smith Andy
1.25x
3-6  :noway:
(http://i2.dailyrecord.co.uk/incoming/article4864103.ece/alternates/s615b/JS22005301.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 00:42:14
Acquachiara - Como 1.12x
M. van Gerwen - B. Woods 1.09x

1.22x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 00:44:25
New Jersey - NY Islanders Mindkét csapat szerez gólt   Igen   1,14x
Winnipeg - Washington Mindkét csapat szerez gólt   Igen   1,12x

1.27x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 00:50:26
Falun - Sirius 1.14x
FTC - MTK FTC vagy Döntetlen 1.16x

1.32x

(http://www.vialiberamc.it/wp-content/uploads/2013/04/16998-Falun_Sweden_Europe_18.09.2012_5.jpeg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 12:50:08
Metalurg Skopje - Horizont Turnovo Döntetlen vagy Horizont Turnovo   1.4x
Olympiakos - Kerkyra 1.1x

1.54x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 19:42:12
Barcelona - Real Madrid over 1,5 1.105x
M. van Gerwen - J. Klaasen 1.25

1.38x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 19:44:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 00:42:14
Acquachiara - Como 1.12x
M. van Gerwen - B. Woods 1.09x

1.22x

Acquachiara - Como 12-11
M. van Gerwen - B. Woods 6-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 19:46:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 00:44:25
New Jersey - NY Islanders Mindkét csapat szerez gólt   Igen   1,14x
Winnipeg - Washington Mindkét csapat szerez gólt   Igen   1,12x

1.27x
nyet - nyet
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 19:47:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 00:50:26
Falun - Sirius 1.14x
FTC - MTK FTC vagy Döntetlen 1.16x

1.32x

(http://www.vialiberamc.it/wp-content/uploads/2013/04/16998-Falun_Sweden_Europe_18.09.2012_5.jpeg)
Falun - Sirius 9-0
FTC - MTK 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 19:49:21
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 12:50:08
Metalurg Skopje - Horizont Turnovo Döntetlen vagy Horizont Turnovo   1.4x
Olympiakos - Kerkyra 1.1x

1.54x
Metalurg Skopje - Horizont Turnovo 0-0
Olympiakos - Kerkyra 3-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 19:57:56
Szép volt fiuk! Bravo Pick Szeged!!!  :great: :great: :great:
(http://cdn.delmagyar.hu/common/kepgaleria/kepek/000/003/006/812/L3006812.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 21:26:01
Michael van Gerwen - Jamie Lewis 1.1x
élő: 2-6 7-5 2-3-nál Simona Halep v Jelena Jankovic 8.5 játék felett a(z) 3. szettben    1.12x

1.23x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 22:16:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 21:26:01
Michael van Gerwen - Jamie Lewis 1.1x
élő: 2-6 7-5 2-3-nál Simona Halep v Jelena Jankovic 8.5 játék felett a(z) 3. szettben    1.12x

1.23x
Michael van Gerwen - Jamie Lewis 6-1
Simona Halep v Jelena Jankovic 2-6 7-5 6-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 22:53:45
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2015, 19:42:12
Barcelona - Real Madrid over 1,5 1.105x
M. van Gerwen - J. Klaasen 1.25

1.38x
Barcelona - Real Madrid 2-1
M. van Gerwen - J. Klaasen 6-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 23, 2015, 12:42:28
Papíros retro hangulatban....

007. Decin - Usti nad Labem 1.12x
096. Balatonfüred - Pick Szeged 1.07x
158. Hamburg - Bietigheim-Metterzimmern 1.1x

1.318x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 24, 2015, 17:21:39
GS Warriors - POR Trail Blazers 1.32x
Oldham - Rochdale Rochdale +1.5 1.13x

1.5x  :crazy:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 13:28:34
J. Trump - L. Brecel 1.22x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 14:13:42
Palestino - Huachipato Huachipato +0,5 1.24x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 14:57:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 13:28:34
J. Trump - L. Brecel 1.22x
J. Trump - L. Brece 4-0 (59-28; 71-43; 87-0; 72-0)
(http://mindmegette.hu/lapokkepek/cikkek/112000/112927_barnavaj_600_1.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 20:46:46
Bahama - Bermuda-szigetek Döntetlen vagy Bermuda-szigetek 1.15x
Calgary - Dallas Mindkét csapat szerez gólt 1.09
1.25x :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 20:53:16
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 23, 2015, 12:42:28
Papíros retro hangulatban....

007. Decin - Usti nad Labem 1.12x
096. Balatonfüred - Pick Szeged 1.07x
158. Hamburg - Bietigheim-Metterzimmern 1.1x

1.318x :great:
007. Decin - Usti nad Labem 1.12x 120-62
096. Balatonfüred - Pick Szeged 1.07x 25-26
158. Hamburg - Bietigheim-Metterzimmern 1.1x 28-23
(http://prohardver.hu/dl/upc/2013-10/354059_tippmix.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 23:15:18
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 14:13:42
Palestino - Huachipato Huachipato +0,5 1.24x :great:
Palestino - Huachipato 1-1
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/39/Huachipato_(66).jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 23:43:42
M. King - J. Trump 1.25x :cya:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 26, 2015, 11:27:21
Németország U19 - Szlovákia U19 Szlovákia U19 +3,5 1.14x 1-1
Ausztria U19 - Skócia U19 Ausztria U19 vagy döntetlen 1.14x 1-2

1.3x :crazy:
fránya kiállítások... :bash:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 26, 2015, 11:46:54
élő: 27'
(1-0) Felett 1.5   Szolnoki Máv FC v Gyirmót SE
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line)[/color)]
Gyurján kiállítása bekavart... :crazy:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 26, 2015, 18:36:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 20:46:46
Bahama - Bermuda-szigetek Döntetlen vagy Bermuda-szigetek 1.15x
Calgary - Dallas Mindkét csapat szerez gólt 1.09
1.25x :beerchug:
Bahama - Bermuda-szigetek 0-5
Calgary - Dallas 3-4
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5a/Bermuda-CIA_WFB_Map.png)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 26, 2015, 18:40:02
élő: 38' sok a szögi, jöhetnek még:
Felett 9.0   Szolnoki Máv FC v Gyirmót SE
(1. félidő szögletek - ázsiai hendikep)
Gyurján :lehany: http://www.transfermarkt.com/bence-gyurjan/profil/spieler/122318 (http://www.transfermarkt.com/bence-gyurjan/profil/spieler/122318)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 26, 2015, 19:33:23
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2015, 23:43:42
M. King - J. Trump 1.25x
M. King - J. Trump 2-4  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 26, 2015, 19:53:58
Paris Volley - Narbonne 1.12x
M. van Gerwen - R. van Barneveld dnb 1.25

1.4x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 00:28:51
D. Gavrilova - M. Sharapova   M. Sharapova 2:0 1.28x   >:(
Macedónia - Fehéroroszország +1,5 1.1x

1.42x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 14:51:39
Benevento - Paganese
Tipp: Benevento win
Odds: 1.28
Iroda: bet365
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 14:56:45
Papírmasír:
83. Real - Maccabi 1.1x
84. Sopron - Győr 1.3x
109. Svájc - Észt 1.19x

1.7x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 17:17:34
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 26, 2015, 19:53:58
Paris Volley - Narbonne 1.12x
M. van Gerwen - R. van Barneveld dnb 1.25

1.4x
Paris Volley - Narbonne 3-1
M. van Gerwen - R. van Barneveld 7-2
:great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 17:22:05
Northampton - London Wasps 1.1x
Macedónia - Fehéroroszország +1,5 1.1x

1.21x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 21:37:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 14:51:39
Benevento - Paganese
Tipp: Benevento win
Odds: 1.28
Iroda: bet365
Benevento - Paganes 2-0  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 22:59:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 17:22:05
Northampton - London Wasps 1.1x
Macedónia - Fehéroroszország +1,5 1.1x

1.21x
Northampton - London Wasps 52-30
Macedónia - Fehéroroszország 1-2
(http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/02040/chris_ashton_2040853c.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 23:13:23
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 14:56:45
Papírmasír:
83. Real - Maccabi 1.1x
84. Sopron - Győr 1.3x
109. Svájc - Észt 1.19x

1.7x
Real - Maccabi 86-75
Sopron - Győr 106-53
Svájc - Észt 3-0 :ok:
(http://trollfesz.cc/i/210973.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 23:15:10
Melbourne City - Brisbane Roar 1.25x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 28, 2015, 14:00:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2015, 23:15:10
Melbourne City - Brisbane Roar 1.25x :great:
Melbourne City - Brisbane Roar 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 28, 2015, 14:02:08
tipó
152.   Csehország - Lettország   1.20x :fakk2:
168   Belgium - Ciprus    1.12x

1.344x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 28, 2015, 22:58:10
élő: szünet 0-0
El Salvador - Argentína 1.28x ;)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 29, 2015, 10:37:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 28, 2015, 22:58:10
élő: szünet 0-0
El Salvador - Argentína 1.28x ;)
El Salvador - Argentína 0-2
(http://static.guim.co.uk/sys-images/Guardian/Pix/pictures/2014/5/19/1400508024956/Hungary---El-Salvador-198-012.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 29, 2015, 10:50:48
Románia - Feröer Szigetek
Tipp: Románia
odds: 1.12
iroda: bet365

River Plate Ecuador - Emelec
tipp: River Plate Ecuador +1.5 ah
odds:1.115
iroda: bet365
:great:
eredő odds: 1.25
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 29, 2015, 10:59:16
Macedónia - Ausztrália
tipp: Ausztrália vagy döntetlen
odds: 1.4
iroda: bet365 :cya:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 29, 2015, 11:47:38
Barcelona B - Tenerife Tenerife +1.5 1.14x
Magyarország - Görögország gólok 3,5 alatt 1.16

1.32x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 29, 2015, 23:02:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 29, 2015, 11:47:38
Barcelona B - Tenerife Tenerife +1.5 1.14x
Magyarország - Görögország gólok 3,5 alatt 1.16

1.32x
Barcelona B - Tenerife 2-2
Magyarország - Görögország 0-0
(https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t1.0-9/10985510_851556851577593_4875469807538432376_n.jpg?oh=1e2a81f5da37429aa9c247683f7b9f20&oe=5570B3CB&__gda__=1437210647_2492ad85cfe89de7d462ee252bd7abcd)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 30, 2015, 09:15:40
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 29, 2015, 10:50:48
Románia - Feröer Szigetek
Tipp: Románia
odds: 1.12
iroda: bet365

River Plate Ecuador - Emelec
tipp: River Plate Ecuador +1.5 ah
odds:1.115
iroda: bet365
:great:
eredő odds: 1.25
Románia - Feröer Szigetek 1-0
River Plate Ecuador - Emelec 1-2
(http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2014/10/stdion.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 31, 2015, 19:57:12
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 29, 2015, 10:59:16
Macedónia - Ausztrália
tipp: Ausztrália vagy döntetlen
odds: 1.4
iroda: bet365 :cya:
Macedónia - Ausztrália 0-0
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/7e/Koala_and_joey.jpg/640px-Koala_and_joey.jpg)
A nőstény koalák 2-3 évesen, a hímek 3-4 éves korukban válnak ivaréretté. A nőstény koala kb. 12 éven át évente egy utódot hoz a világra. A vemhesség 35 napig tart, az ikerszülés igen ritka. A szülés rendesen december – március között szokott történni, amikor a déli félgömbön nyár van. Az újszülött koala kb. 2 cm hosszú, szőrtelen, vak, és fületlen. Születése után hat hónapig az anyja erszényében lakozik és kizárólag tejjel táplálkozik. Ezalatt kinő a füle és a szőre, majd kinyílik a szeme. Kb. 30 hetes korában elkezdi enni az anyja pépes ürülékét. A kis koala további hat hónapig az anyjával marad, aki a hátán cipeli. A kifejlett fiatal nőstények közeli területekre költöznek, a fiatal hímek viszont még két-három éves korukig az anyjuk körzetében maradnak.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 31, 2015, 19:57:43
Monserrat - Curacao 1.3x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 31, 2015, 20:23:38
Labdarúgás, Izland, ligakupa 2015.3.31. 22:15
Stjarnan - Grindavik
tipp: 2,5 gól felett
odds: 1.36
iroda: bet365
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 31, 2015, 20:33:07
Izrael - Belgium Belgium vagy döntetlen 1.075x
Argentína - Ecuador Argentína vagy döntetlen 1.14x

1.22x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2015, 00:18:30
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 31, 2015, 20:23:38
Labdarúgás, Izland, ligakupa 2015.3.31. 22:15
Stjarnan - Grindavik
tipp: 2,5 gól felett
odds: 1.36
iroda: bet365
Stjarnan - Grindavik 3-1
(http://cdn.travelmint.com/photos/grindavik-iceland/blue-lagoon-geothermal-spa-120.jpg)
Grindavík lakossága: 2,888, területe: 425 km2.
A Blue Lagoon Geothermal Spa Izland talán a legzsúfoltabb, üzleti alapokon működő és nem is túl olcsó fürdője. A lenyűgöző fluoreszkáló kék színű vizet geotermikus források táplálják és tartják egész évben állandó 37-39 °C-os hőmérsékleten. A lagúnában összegyűlő hatmillió liter víz 40 óránként teljesen kicserélődik, így biztosítva a tisztaságát, amelyhez a viszonylag sok látogató ellenére sem adnak hozzá klórt, vagy más fertőtlenítőszert. A National Geographic beválasztotta a világ 25 csodája közé.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2015, 15:30:03
Labdarúgás Horvátország 2.NHL 2015.04.01. 16:30
Dragovoljac - Inter Zapresic
Tipp: döntetlen vagy vendég
Odds: 1.29
Iroda: bet 365
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2015, 17:50:48
Kvarner - Alkar -13,5 ah 1.53x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2015, 18:41:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 31, 2015, 20:33:07
Izrael - Belgium Belgium vagy döntetlen 1.075x
Argentína - Ecuador Argentína vagy döntetlen 1.14x

1.22x :ok:
Izrael - Belgium 0-1
Argentína - Ecuador 2-1
(http://noiportal.hu/images/kepgaleriak/nagyok/huaoranik_9573.jpg)
Az Ecuador keleti részén élő huaoranik bennszülött törzs vadász- és gyűjtögető életmódot folytat. A vadászok 13 különböző állatfaj hangját tudják utánozni, amit az elejteni kívánt majmok és madarak becserkészésénél alkalmaznak. Több mint mint százféle növényt használnak fel különböző célokra a gyógyítástól kezdve a fegyverkészítésig. A gyerekek ötéves korukra megtanulják a fúvócsövek használatát, és tízévesen már a vadászatok hasznos résztvevőivé válnak.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2015, 18:49:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2015, 15:30:03
Labdarúgás Horvátország 2.NHL 2015.04.01. 16:30
Dragovoljac - Inter Zapresic
Tipp: döntetlen vagy vendég
Odds: 1.29
Iroda: bet 365
Dragovoljac - Inter Zapresic 1-2
(http://www.zapresic-info.hr/wp-content/uploads/2013/03/legalizacija-zapresic.jpg)
Zapresic Zágrábtól 21 km-re nyugatra, községközpontjától 1 km-re délnyugatra a Medvednica-hegység nyugati lábánál fekszik. Népessége 19.574 fő.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2015, 20:22:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2015, 17:50:48
Kvarner - Alkar -13,5 ah 1.53x :great:
Kvarner - Alkar 97-66
(http://www.mojsmjestaj.hr/foto/region/kvarner3.jpg)
A Kvarner-öböl a Magyarországhoz legközelebb fekvő tengerparti rész. Évente magyar turisták ezrei nyaralnak a térség szigetein és városaiban. A Kvarner-öböl legnagyobb és legfontosabb szigetei a Krk-, Cres-, Losinj-, Rab- és a Pag sziget, legfontosabb városai: Opatija, Rijeka, Crikvenica és Senj. A turisták is nagyjából ezeken a helyeken nyaralnak, illetve látogatják meg. A legtöbb nyaraló a Krk- és Rab szigetre érkezik valamint a Criknevica Riviéra városaiba.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: szorzatos Dátum április 01, 2015, 21:08:42
Nagyon bejön ez az ismeretterjesztés!!!  :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 02, 2015, 19:23:23
Női labdarúgás; Anglia WSL 1 Women; 2015.04.02. 20:45
Notts County - Arsenal
Tipp: Arsenal vagy döntetlen
Odds: 1.25
Iroda: bet365  :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 00:58:02
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 02, 2015, 19:23:23
Női labdarúgás; Anglia WSL 1 Women; 2015.04.02. 20:45
Notts County - Arsenal
Tipp: Arsenal vagy döntetlen
Odds: 1.25
Iroda: bet365  :great:
Ilyen szép figurával megérdemelték az egyik pontot a Notthinghami csajszik  :-*
Notts County Ladies score a sublime dummy free-kick to outwit Arsenal Ladies. | FAWSL (https://www.youtube.com/watch?v=BbtDLPe1I9k#ws)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 13:20:46
Oss - Den Bosch   Oss vagy döntetlen 1.25x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 13:21:36
Kapfenberg - Mattersburg +1ah 1.21 :cya:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 13:27:00
Luton - Exeter +1,5ah 1.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 13:30:16
Dunaszerdahely - Spartak Trnava -1ah 1.2x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 17:53:06
Labdarúgás; Ausztria Erste Liga; 2015.04.03. 20:30
Kapfenberg – Mattersburg
Tipp: Mattersburg +1,15ah
Odds: 1.15
Iroda: bet365

Labdarúgás; Holland Eerste Divisie; 2015.04.03. 20:00
VVV Venlo – Jong PSV :bash:
Tipp: VVV Venlo vagy döntetlen
Odds: 1.12
Iroda: bet365

eredő odds: 1.29
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 18:17:13
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 13:27:00
Luton - Exeter +1,5ah 1.2x :ok:
Luton - Exeter 2-3
(http://www.visitdevon.co.uk/officialdevonguide/wp-content/uploads/2013/10/Exeter-Guide-Exeter-Cathedral-Tony-Howell.jpg)
Exeter (lakosság: 117,773) nevezetességei közül toronymagasan kiemelkedik a város katedrálisa, melyet 1050-ben alapítottak, mikor a püspöki székhely a közeli Crediton városából, Szent Bonifác szülőhelyéről, Exeterbe költözött, mert az exeteri római városfalak nagyobb biztonságot jelentettek a kalózok, feltehetőleg vikingek, támadásai ellen. A 16. században élő, exeteri születésű anglikán teológusnak, Richard Hookernek a katedrális kertjében állítottak szobrot. A katedrális egyike Anglia legszebb középkori katedrálisainak, a gótikus építészet kimagasló példája. Két normann tornyáról, nyugati homlokzatának farfaragványairól és a világon leghosszabb boltozatáról híres, valamint a katedrális könyvtárában is jelentős kincseket őriznek.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 12:58:13
MKP Pogon Siedlce - Chrobry Glogow +0,5ah 1.25x  :icon_confused:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 12:59:14
CD Antofagasta - Palestino +0,5ah 1.26x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 13:00:04
FC Twente - PSV +0,5ah 1.3x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 13:55:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 13:30:16
Dunaszerdahely - Spartak Trnava -1ah 1.2x
Dunaszerdahely - Spartak Trnava 0-1
(http://fcdac.sk///uploads/gallery/675x380/15/3186.jpg)
Dunaszerdahely ( lakosság: 23.519 fő, magyarok száma:   18.756, aránya:79,7%) nevét szerdai napokon tartott hetivásárairól kapta.
A DAC 1904 (Dunaszerdahelyi Atlétikai Club 1904) Dunaszerdahely labdarúgó-csapata, egyike Szlovákia legnagyobb múltú klubjainak. Elődje az 1908-ban megalapított Dunaszerdahelyi Sport Egylet (DSE), amely 1919-ig működött. Maga a DAC közvetlenül utána, 1920-ban, már a csehszlovák éra alatt jött létre.
1987-ben elnyerte a szlovák, majd a csehszlovák kupát, az 1980-as, 1990-es években a nemzetközi kupasorozatokban is vitézkedett, leghíresebb ellenfele a Bayern München (1-3 ra vesztett) volt. A 3. labdarúgóligából való sikeres továbbjutás után azonnal a Corgoň Ligába került. A mostani felállás a Szenc csapatával történő fúzióval jött létre.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 18:28:31
ASM Clermont Auvergne - Northampton Saints +10,5ah 1.6x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 20:52:52
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 13:20:46
Oss - Den Bosch   Oss vagy döntetlen 1.25x :ok:
Oss - Den Bosch 2-1
(http://www.netherlands-tourism.com/wp-content/uploads/2014/03/Oss-Molenstraat.jpg)
Oss lakossága agglomerációval együtt 85.085, míg a város lakossága: 56.000.
Az 1928 április 9.-én alapított FC Oss hazai mérkőzésit a 4662 fő befogadóképességű TOP Oss Stadionban játssza.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 21:09:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2015, 13:21:36
Kapfenberg - Mattersburg +1ah 1.21 :cya:
Kapfenberg - Mattersburg 1-2
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/2b/Pappelstadion_des_SV_Mattersburg.jpg/1920px-Pappelstadion_des_SV_Mattersburg.jpg)
Nagymarton (németül Mattersburg, korábban Mattersdorf, a 14. században Mertensdorf; lakossága: 7,118 fő) kisváros Ausztriában, Burgenland tartományban, a Nagymartoni járás székhelye. Nevét Szent Márton tiszteletére szentelt templomáról kapta, előtagja a tartományi székhelytől, Kismartontól különbözteti meg. A német nevek tagja Matters- (Mattersdorf, ma Mattersburg) is Szent Mártonból származik.
Az SV Mattersburgot 1922-ben alapították, hazai mérkőzéseit a 17100 fő befogadására alkalmas Pappelstadionban játssza. A Bundesliganak a 2003/04-es szezon óta a tagja. A 2006/07-es idényben a dobogó harmadik fokán végzett, ami az eddigi legjobb helyezése az osztrák bajnokság történetében.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 21:22:18
LDU Loja - River Plate Ecuador +1,5ah 1.23x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 23:17:08
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 13:00:04
FC Twente - PSV +0,5ah 1.3x
FC Twente - PSV 0-5
(http://1.bp.blogspot.com/_TNBJ4NQBa3I/SqthPk-5IBI/AAAAAAAABEE/erWJ4_o78rI/s1600/P1000737.JPG)
Az FC Twente székhelye Enschede városában található. A 158 000 fős város és alapfokú közigazgatási egység, azaz község (gemeente) Hollandia keleti részén, Németország határától mindössze 5 km-re. Overijssel tartomány legnagyobb városa, ipari központ. 1862-ben a város nagy része tűzvész martaléka lett. 1900 után rohamosan fejlődött, és az ország textilipari központjaként vált ismertté, mint a "holland Manchester". Az 1960-as évektől más iparágak váltották fel a textilipart: sörgyártás, autógumigyártás, elektronikai ipar.
A Twente otthona a 30.000 fős De Grolsch Veste, amit 1998-ban adtak át.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 10:47:53
Mechelen - Beveren 1.4x :cya:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 14:09:29
Toulon - London Wasps -10,5ah 1.4x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 14:10:10
London Irish - Edinburgh +10,5ah 1.36x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 16:43:08
élő: 15' 0-0
Balmazújváros - Békéscsaba DNB 1.25x1-1
(http://balmazfoci.hu/wp-content/uploads/2014/04/BALMAZ-B%C3%89K%C3%89SCSABA.png)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 22:16:41
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2015, 21:22:18
LDU Loja - River Plate Ecuador +1,5ah 1.23x :great:
LDU Loja - River Plate Ecuador 1-0
(http://footballtripper.com/wp-content/uploads/2014/08/estadio-federativo-reina-del-cisne.jpg)
Az Ecuadori LDU Loja a 2060 méter magasan fekvő, 180.000 lakosú Loja városában található, alaapítása 1987. A város tradiciója gazdag művészetekben, ezért is nevezik Ecuador zenei és művészeti fővárosának, emellett két jelentős egyetem is található itt.
Az LDU Loja mérkőzéseit a 15.000-res Estadio Federativo Reina del Cisne-ben játsza.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 22:22:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 10:47:53
Mechelen - Beveren 1.4x :cya:
Mechelen - Beveren 4-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 22:29:54
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 14:09:29
Toulon - London Wasps -10,5ah 1.4x :great:
Toulon - London Wasps 32-18
(https://cotevestiaire.files.wordpress.com/2013/03/14579_439297746125242_1252619439_n-2.jpg)
A Rugby Club Toulonnais-t 1908-ban alapították. Hazai mérkőzésit a 15.820-as Stade Mayol-ban rendezi. Toulon város lakossága 165.000 fő.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 22:38:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2015, 14:10:10
London Irish - Edinburgh +10,5ah 1.36x :ok:
London Irish - Edinburgh 18-23
(http://images.teamtalk.com/08/01/800x600/Madejski_stadium_620375.jpg)
Érdekesség, hogy a London Irish Rugby Football Club a hazai mérkőzéseit abban a Madejski Stadiumban rendezi, ahol a Reading FC is fogadja ellenfeleit.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2015, 13:57:30
Norwich – Sheffield Wednesday 1.5x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2015, 13:59:37
Portsmouth – Plymouth +1ah 1.21x 2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2015, 14:01:54
Jong FC Twente – Emmen Emmen vagy döntetlen 1.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2015, 22:58:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2015, 13:57:30
Norwich – Sheffield Wednesday 1.5x
Norwich – Sheffield Wednesday 2-0  :great:
(http://news.bbc.co.uk/media/images/50427000/jpg/_50427999_heart_comp3.jpg)
Norwich város az Egyesült Királyság területén, Anglia keleti részén, Norfolk grófság székhelye. Londontól kb. 160 km-re ÉK-re fekszik. Lakosainak száma mintegy 135 ezer fő volt 2012-ben.
A Norvich FC hazai mérkőzéseinek a 27,244-es Carrow Road ad otthont, amit eredetileg 1935-ben építettek mindössze 82 (!) nap alatt.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2015, 23:27:19
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2015, 14:01:54
Jong FC Twente – Emmen Emmen vagy döntetlen 1.2x :ok:
Jong FC Twente – Emmen Emmen vagy döntetlen 0-1
(http://www.nrc.nl/wp-content/uploads/2011/07/2011-07-07T125734Z_01_MKN001_RTRMDNP_3_DUTCH-STADIUM.jpg)
A Twente otthonáról, a De Grolsch Veste-ről legutóbb írtam, azt viszont nem osztottam meg, hogy egy bővítési építkezés közben az egyik kapu mögötti lelátó tetőszerkezete összeomlott. 2011. július 7.-én 12 munkás dolgozott azon a szerkezeten amelyik statikai és emberi mulasztás miatt omlott össze. A 12 emberből kettő meghalt, 9 súlyosan megsérült.
További információ a Jong FC Twente hazai mérkőzésiről: a Twente első csapatának bérletesei ingyen látogathatják az másodosztályban játszó ifiket (szó szerint ifi, a legidősebbek: egy 24 éves, egy 23 és három 22 illetve három 21 éves a többi fiatalabb), míg a felnőtt jegy 5 euro a 16 év alatti pedig 1 euro.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 13:56:17
Rabotnicki Skopje - FK Sileks +2, 5ah 1.24x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 15:40:06
Metalurg Skopje – Pelister Bitola Metalurg Skopje vagy döntetlen 1.2x :cya:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 17:54:21
Szolnok - Fradi 1.22x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 21:10:16
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 13:56:17
Rabotnicki Skopje - FK Sileks +2, 5ah 1.24x :ok:
Rabotnicki Skopje - FK Sileks 2-0
(http://www.fkvardar.mk/Media/73/Arena-Philip-II-Macedonia-MKmaps-promo.jpg)
A skopjei (teljes lakosság: 500.000) Rabotnicki a macedón liga második legeredményesebb csapata, 4 bajnoki címmel, jelenleg címvédő.
Hazai mérkőzésit a válogatott otthonának is számítő Philip II Arenában játssza, amit 1936-ban építettek, de 2011-ben bővítettek 33,460 fősre. Nevét II. Philipposz makedón királyról kapta, aki Makedónia királyaként i. e. 355-től 336-ig uralkodott.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 21:13:33
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 15:40:06
Metalurg Skopje – Pelister Bitola Metalurg Skopje vagy döntetlen 1.2x :cya:
Metalurg Skopje – Pelister Bitola 3-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 21:27:41
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 17:54:21
Szolnok - Fradi 1.22x :great:
Szolnok - Fradi 0-2
(http://www.szolnokimavfc.hu/gallery/palya_8_216_b.jpg)
Épül szépül az új stadion Szolnokon is!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 21:28:37
Lekhwiya - Bunyodkor Tashkent +1,5ah 1.3x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 21:30:09
Vardar Skopje v Teteks Tetovo 1.12x
Shkendija Tetovo v Renova Dzepciste 1.33x :megbok:

1.5x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 00:13:53
FK Sloboda Tuzla - FK Slavija Sarajevo 1.44x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 00:15:45
Drina Zvornik - FK Sarajevo FK Sarajevo vagy döntetlen 1.14x
Zvijezda Gradacac - Siroki Brijeg Siroki Brijeg vagy döntetlen 1.12x

1.28x :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 22:47:20
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2015, 21:28:37
Lekhwiya - Bunyodkor Tashkent +1,5ah 1.3x :ok:
Lekhwiya - Bunyodkor Tashkent 1-0
(http://img842.imageshack.us/img842/3592/bdmqralcaaaqfot.jpg)
A Lekhwiya székhelye Dohában (népesség: 800.000) található. A csapatot 6 (!) éve, 2009-ben alapították. A katari másodosztályba kapott besorolást, ahol az első évben 4. lett, a második szezonjában már fel is jutott az élvonalba. A menetelést folytatta a következő években is: az ország legnagyobb költségvetésével dolgozó egyesülete megnyerte a 2010-11 a 2011-12 és a 2013-14-es Katar Stars Ligát is. A csapat összértéke jelenleg 18 millió euro, managere Michael Laudrup. 2013-ban átvették a két évig épített 12.000 fős Abdullah bin Nasser bin Khalifa Stadiont (nevét katar miniszterelnőkéről kapta!!!)
A labdarúgás mellett kosárlabda, kézilabda, röplabda, futsal és atlétika szakosztályokkal rendelkeznek.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 22:49:34
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 00:13:53
FK Sloboda Tuzla - FK Slavija Sarajevo 1.44x :great:
FK Sloboda Tuzla - FK Slavija Sarajevo 4-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 22:51:21
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 00:15:45
Drina Zvornik - FK Sarajevo FK Sarajevo vagy döntetlen 1.14x
Zvijezda Gradacac - Siroki Brijeg Siroki Brijeg vagy döntetlen 1.12x

1.28x :beerchug:
Drina Zvornik - FK Sarajevo 0-0
Zvijezda Gradacac - Siroki Brijeg 0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 22:55:27
Radnicki Nis - Spartak Zlatibor Voda Radnicki Nis vagy döntetlen 1.1x
Crvena Zvezda - Borac 1.16x

1.28x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 23:09:56
Deportivo Tachira - Sporting Cristal +0,5ah 1.45x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2015, 14:21:20
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 23:09:56
Deportivo Tachira - Sporting Cristal +0,5ah 1.45x :great:
Deportivo Tachira - Sporting Cristal 0-0
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/37/Panoramica_San_Cristobal.jpg/1920px-Panoramica_San_Cristobal.jpg)
A Deportivo Táchira Fútbol Club a venezuelai San Cristóbal (lakosság: 650.000) csapata. 1970-ben egy olasz származású férfi Juventus néven amatőr csapatot alapított a városban, majd 1974. január 11.-én ebből nőtte profivá magát a Deportivo. Akkor építtették stadionukat, a Estadio Polideportivo de Pueblo Nuevo, amit a 2007-es Copa America-ra felújítottak és bővítettek 38,755 fősre. A csapat 7x bajnok (legutóbb 2011-ben nyerték meg a Primera División-t) és 18x szerepelt a Libertadores Kupában.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2015, 15:55:49
Vienna Basket - Swans Gmunden 1.32x :cya:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2015, 08:24:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2015, 22:55:27
Radnicki Nis - Spartak Zlatibor Voda Radnicki Nis vagy döntetlen 1.1x
Crvena Zvezda - Borac 1.16x

1.28x :great:
Radnicki Nis - Spartak Zlatibor Voda 1-0
Crvena Zvezda[/b] - Borac 3-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2015, 08:27:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 09, 2015, 15:55:49
Vienna Basket - Swans Gmunden 1.32x :cya:
Vienna Basket - Swans Gmunden 93-80
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2015, 10:53:39
Telstar – FC Oss döntetlen vagy Oss 1.44x :crazy:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2015, 10:54:21
Achilles 29 – RKC Waalwijk 1,5 gól fölött 1.2x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2015, 14:10:14
élő: 17' 0-0
Perth Glory - Sydney FC gólok 1,5 fölött 1.3x  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2015, 15:45:23
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2015, 14:10:14
élő: 17' 0-0
Perth Glory - Sydney FC gólok 1,5 fölött 1.3x  :ok:
Perth Glory - Sydney FC 0-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2015, 16:13:41
La Rochelle – Stade Français 1.4x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 13:06:33
Brescia – Bologna gólok 3,5 alatt 1.25x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 13:07:01
Gorenje Velenje – Holstebro 1.25x :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 13:08:43
Zrinjski – Sloboda Zrinjski vagy döntetlen 1.11x
Larvik – Thuringer 1.08x

1.2x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 13:10:06
Benfica – Academica 1.14x
Waasalund Beveren – Genk +0,5ah 1.18

1.34x :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 14:51:33
Brive – Lyon elsőként éri el 10 pontot 1.33x :bash:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 14:54:18
Brive – Lyon 1.14x
Lokeren - Westerlo Lokeren vagy döntetlen 1.08x

1.23x :police:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 15:05:24
East Stirlingshire - Montrose East Stirlingshire vagy döntetlen 1.16x :2guns:
Borussia Monchengladbach - Borussia Dortmund gólok 1,5 fölött 1.25x

1.45x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 21:11:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 13:06:33
Brescia – Bologna gólok 3,5 alatt 1.25x :ok:
Brescia – Bologna 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 21:16:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 13:08:43
Zrinjski – Sloboda Zrinjski vagy döntetlen 1.11x
Larvik – Thuringer 1.08x

1.2x
Zrinjski – Sloboda 1-0
Larvik – Thuringer 36-18
(http://static.wipolo.com/destinations/city/1661772_larvik.jpg)
Larvik község népessége 41.723, ebből magában Larvik városban mintegy 23.100-an laknak.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 22:02:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 13:10:06
Benfica – Academica 1.14x
Waasalund Beveren – Genk +0,5ah 1.18

1.34x :beerchug:
Benfica – Academica 5-1
Waasalund Beveren – Genk 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 22:03:33
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 14:54:18
Brive – Lyon 1.14x
Lokeren - Westerlo Lokeren vagy döntetlen 1.08x

1.23x :police:
Brive – Lyon 22-20
Lokeren - Westerlo Lokeren vagy döntetlen 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 22:27:58
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 13:07:01
Gorenje Velenje – Holstebro 1.25x :beerchug:
Gorenje Velenje – Holstebro 28-27
(http://www.burger.si/Velenje/SlikaVelenje1.jpg)
Velenje Szlovénia 5. legnagyobb városa, 25.000 lakossal. Legfőképp a Gorenje vállalat miatt ismert, melynek székhelye itt található, és a kézilabdacsapat névadó szponzora is. A csapatot 1959(!)-ben alapították és a 2.500 néző befogadására alkalmas Red Hall az otthona.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 23:23:55
Gwangju Football Club - Jeonbuk Hyundai Motors DNB 1.22x  :icon_smile:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 13:35:33
Toulouse – Montpellier +1ah 1.275x 1-0 ???
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 13:38:07
Exeter Chiefs – Northampton +8,5ah 1.33x :fumator:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 13:39:11
London Irish – Sale Sharks +3,5ah 1.33x :jump2_125:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 14:44:43
Pallacanestro Trieste 2004 - Fileni BPA Jesi 1.18x  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 19:38:18
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2015, 23:23:55
Gwangju Football Club - Jeonbuk Hyundai Motors DNB 1.22x  :icon_smile:
Gwangju Football Club - Jeonbuk Hyundai Motors 2-3
Cím: Re:MarkoPolonetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 19:47:51
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 13:38:07
Exeter Chiefs – Northampton +8,5ah 1.33x :fumator:
Exeter Chiefs – Northampton 21-10
(http://www.locksandsecuritynews.com/images/uploads/locksandsecuritynews/exeter-chiefs.jpg)
Az Exeter Chiefs csapatát 144 éve, 1871-ben alapították! Otthona a 2006-ban átadott Sandy Park Stadion, 12.500 fő befogadására alkalmas, és 15 milló fontból építették.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 19:48:57
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 13:39:11
London Irish – Sale Sharks +3,5ah 1.33x :jump2_125:
London Irish – Sale Sharks 25-23
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 20:04:26
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 14:44:43
Pallacanestro Trieste 2004 - Fileni BPA Jesi 1.18x  :ok:
Pallacanestro Trieste 2004 - Fileni BPA Jesi 89-79
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 21:38:26
élő: 1. szünet 21-22
Boston Celtics - Cleveland Cavaliers  1.26x :redchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 11:00:43
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2015, 21:38:26
élő: 1. szünet 21-22
Boston Celtics - Cleveland Cavaliers  1.26x :redchug:
Boston Celtics - Cleveland Cavaliers 117-78
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 13:20:08
Szép volt PICK SZEGED !!! :beerchug:
(https://scontent-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/v/t1.0-9/10924713_1079654885394727_2300868199484893143_n.jpg?oh=1563cdd5c40da986a6ef84fddc74e095&oe=55AF90C1)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 18:08:25
Labdarúgás; Olaszország, Serie B 2012.04.12. 20:30
Perugia - Varese
tipp: Perugia
odds: 1.4
iroda: bet365 :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 20:36:25
Fjolnir w - Grindavik w +0ah 1.9x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 21:46:00
Atlanta Hawks - New York Knicks -6ah 1.26x :fakk:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 21:46:31
Minnesota Timberwolves - New Orleans Pelicans -5,5ah 1.26x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 22:28:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 18:08:25
Labdarúgás; Olaszország, Serie B 2012.04.12. 20:30
Perugia - Varese
tipp: Perugia
odds: 1.4
iroda: bet365 :great:
Perugia - Varese 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 22:57:33
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 20:36:25
Fjolnir w - Grindavik w +0ah 1.9x :great:
Fjolnir w - Grindavik w 2-0
(http://www.travel-pa.com/wp-content/uploads/2012/11/Reykjavik-e1353067217383.jpg)
A Fjölnirt (izlandiul: Ungmennafélagið Fjölnir) Reykjavík (lakosság: 120.000) egyik kerületében, Grafarvogur-ban található. Az 1988-ban alapított egyesület 10 szakosztállyal rendelkezik (foci férfi/női, sokár, kézi, teakwondo, karate, tenisz, sakk, úszás, atlétika és torna). A focicsapat stadionja a Fjölnisvöllur 700 ülő és 500 állóhellyel.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 10:27:08
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2015, 21:46:31
Minnesota Timberwolves - New Orleans Pelican-s -5,5ah 1.26x :ok:
Minnesota Timberwolves - New Orleans Pelicans 88-100
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 10:28:21
Birmingham – Blackburn +1ah 1.22x :bigok_125:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 10:29:00
Rochdale – Swindon +1,5ah 1.21x :shockwhore_125:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 10:29:38
Ostersunds – Angelholms +0ah 1.21x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 11:41:07
Express FC – Rwenshama DNB 1.25x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 11:41:40
Entebbe – Victoria University Victoria vagy döntetlen 1.22x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 17:23:40
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 11:41:40
Entebbe – Victoria University Victoria vagy döntetlen 1.22x :great:
Entebbe – Victoria University 0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 17:26:39
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 11:41:07
Express FC – Rwenshama DNB 1.25x :ok:
Express FC – Rwenshama 2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 20:51:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 10:29:38
Ostersunds – Angelholms +0ah 1.21x :great:
Ostersunds – Angelholms 3-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 22:41:10
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 10:28:21
Birmingham – Blackburn +1ah 1.22x :bigok_125:
Birmingham – Blackburn 2-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 22:59:34
Universitario de Sucre - Mineros DNB 1.13x
Danubio - Sao Paulo DNB 1.14x

1.29x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 00:22:06
Kaisar Kyzylorda - FK Taraz Kaisar vagy döntetlen 1.22x :crazy:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 00:24:26
Tobol Kostanay - FK Aktobe Aktobe vagy döntetlen 1.5x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 07:14:16
Lyon - Bastia 1.3x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 11:02:31
Albirex Niigata - Young Lions
Tipp: Albirex Niigata
Odds: 1.20 :beerchug:
Iroda: bet365
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 15:10:44
Önnereds HK - IFK Skövde HK 1.3x :segg:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:11:20
élő: 10' 0-0
TSV Bogen - TSV Schwabmünchen Bogen vagy döntetlen 1.2x :fakk2:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:21:53
Genoa - Parma +0ah 1.275x 8)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:22:22
SCR Altach - Wiener Neustadt +0ah 1.3x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:23:00
Nottm Forest - Watford over 1,5 1.22x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:26:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 00:24:26
Tobol Kostanay - FK Aktobe Aktobe vagy döntetlen 1.5x :great:
Tobol Kostanay - FK Aktobe 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:27:06
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 11:02:31
Albirex Niigata - Young Lions
Tipp: Albirex Niigata
Odds: 1.20 :beerchug:
Iroda: bet365
Albirex Niigata - Young Lions 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:28:07
FC Barcelona Regal - Olympiakos Pireus 1.4x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 19:43:58
élő: 45-51 3. negyed
Buducnost - Cedevita +4,5 1.8x  :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 20:50:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 07:14:16
Lyon - Bastia 1.3x :ok:
Lyon - Bastia 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 20:51:33
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:21:53
Genoa - Parma +0ah 1.275x 8)
Genoa - Parma 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 20:52:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:22:22
SCR Altach - Wiener Neustadt +0ah 1.3x :great:
SCR Altach - Wiener Neustadt 3-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 20:52:54
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:28:07
FC Barcelona Regal - Olympiakos Pireus 1.4x :ok:
FC Barcelona Regal - Olympiakos Pireus 73-57
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 20:53:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 19:43:58
élő: 45-51 3. negyed
Buducnost - Cedevita +4,5 1.8x  :beerchug:
Buducnost - Cedevita 81-76
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 20:57:16
10 euros bet365 bonusz, mérkőzés előtti fogadás:
Alatt 4.5   PSG v Barcelona
(Gólok száma (goal line) - további piacok) :)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 22:29:31
freebet: 85'
barcelona szöglet +1hendi (4-3 jelenleg) 4x :jump2_125:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 22:46:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 18:23:00
Nottm Forest - Watford over 1,5 1.22x :ok:
Nottm Forest - Watford 1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 22:47:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 20:57:16
10 euros bet365 bonusz, mérkőzés előtti fogadás:
Alatt 4.5   PSG v Barcelona
(Gólok száma (goal line) - további piacok) :)
PSG v Barcelona 1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 22:48:30
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 22:29:31
freebet: 85'
barcelona szöglet +1hendi (4-3 jelenleg) 4x :jump2_125:

Jött is a barca szögi!!! 4-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: robmiller Dátum április 15, 2015, 22:54:42
Huh nagyon komoly szériát tolsz...grat hozzá! Ez tényleg menetelés. Így tovább! :yeah:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2015, 23:17:30
MIA Heat @ PHI 76ers 203 alatt 1.43x :eek:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 16, 2015, 19:26:47
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2015, 22:59:34
Universitario de Sucre - Mineros DNB 1.13x
Danubio - Sao Paulo DNB 1.14x

1.29x :great:
Universitario de Sucre[/b] - Mineros 2-0
Danubio - Sao Paulo 1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 16, 2015, 19:27:25
Horvátország - Hollandia 1.25x :idiot2:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 16, 2015, 19:32:27
IA Akranes - Fjolnir Reykjavik +1,5ah 1.325x :bash:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 16, 2015, 19:33:15
Breidablik Kopavogur - Valur Reykjavik +1ah 1.21x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 16, 2015, 19:35:03
Vikingur Reykjavik - FH Hafnarfjordur +0,5ah 1.275x :)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 16, 2015, 19:41:23
élő: 1. szünet
Storhamar Dragons - Stavanger Oilers 3,5 gól fölött 1.3x :knuppel2:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 16, 2015, 19:49:32
VfL Wolfsburg - Nápoly 1.fi gólok 1,5 alatt 1.5x :fakk:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 00:23:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 16, 2015, 19:33:15
Breidablik Kopavogur - Valur Reykjavik +1ah 1.21x :ok:
Breidablik Kopavogur - Valur Reykjavik 5-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 00:24:15
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 16, 2015, 19:35:03
Vikingur Reykjavik - FH Hafnarfjordur +0,5ah 1.275x :)
Vikingur Reykjavik - FH Hafnarfjordur 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 00:41:22
Boca Juniors - Palestino +2,5ah 1.24x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 00:41:53
Zamora - Montevideo Wanderers Montevideo vagy döntetlen 1.28x :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 00:42:23
New York City FC - Philadelphia Union +0,5ah 1.35x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 09:53:42
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 00:41:22
Boca Juniors - Palestino +2,5ah 1.24x :great:
Boca Juniors - Palestino 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 09:54:34
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 00:41:53
Zamora - Montevideo Wanderers Montevideo vagy döntetlen 1.28x :beerchug:
Zamora - Montevideo Wanderers 0-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 09:55:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 00:42:23
New York City FC - Philadelphia Union +0,5ah 1.35x :ok:
New York City FC - Philadelphia Union 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 09:56:15
Estudiantes L.P. - Rosario Central +0,5ah 1.375x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 11:20:13
Harimau Muda B – Home United DNB 1.28x :twak_125:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 12:47:53
Al-Nasr Riyadh - Hajer 1.16x
Zorya - Sahtar Doneck 1.14x

1.33x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 14:26:56
Troyes - AC Ajaccio +0,5ah 1.12x
Laval - Chateauroux Laval vagy döntetlen 1.2x

1.34x :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 17:58:36
FC Liefering - Hartberg 1,5 gól fölött 1.13x
Nantes - Marseille Marseille vagy döntetlen 1.2x :noway:

1.35x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 18:00:03
Frankfurt - Mönchengladbach +1,5ah 1.375x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 18:01:20
Norwich - Middlesbrough +0,5ah 1.225x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 18:03:09
Barcelona - Olympiacos 154,5 alatt 1.33 8)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 19:01:48
Ellidi - Afrika gólok 3,5 fölött 1.3x :tickedoff:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 20:37:19
élő: 80'
nagyon nyom a szpari, de egy gyors kecsó kontra is benn lehet.
Nyíregyháza - Kecskemét (0-1) 1,5 gól fölött 2.9x :jump2_125:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 20:54:06
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 20:37:19
élő: 80'
nagyon nyom a szpari, de egy gyors kecsó kontra is benn lehet.
Nyíregyháza - Kecskemét (0-1) 1,5 gól fölött 2.9x :jump2_125:
Nyíregyháza - Kecskemét 1-1
ott is a tizi és a góóóól! :) köszi Laczkó ;)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 21:42:48
DAC 1904 Dunaszerdahely - MFK Kassa Dunaszerdahely vagy döntetlen 1.25x :)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 22:34:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 18:00:03
Frankfurt - Mönchengladbach +1,5ah 1.375x :ok:
Frankfurt - Mönchengladbach 0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 23:00:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 14:26:56
Troyes - AC Ajaccio +0,5ah 1.12x
Laval - Chateauroux Laval vagy döntetlen 1.2x

1.34x :beerchug:
Troyes - AC Ajaccio 1-0
Laval - Chateauroux 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 23:46:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 18:03:09
Barcelona - Olympiacos 154,5 alatt 1.33 8)
Barcelona - Olympiacos 63-76
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2015, 01:05:45
FK Voždovac - Crvena Zvezda 1.36x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2015, 14:26:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 09:56:15
Estudiantes L.P. - Rosario Central +0,5ah 1.375x :ok:
Estudiantes L.P. - Rosario Central 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2015, 14:28:07
FC Gomel - Neman Grodno +1,5ah 1.3x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2015, 18:34:14
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2015, 14:28:07
FC Gomel - Neman Grodno +1,5ah 1.3x :great:
FC Gomel - Neman Grodno 0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2015, 18:35:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2015, 01:05:45
FK Voždovac - Crvena Zvezda 1.36x :ok:
FK Voždovac - Crvena Zvezda 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2015, 20:48:18
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 12:47:53
Al-Nasr Riyadh - Hajer 1.16x
Zorya - Sahtar Doneck 1.14x

1.33x :great:
Al-Nasr Riyadh - Hajer 3-0
Zorya - Sahtar Doneck 1-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2015, 20:48:51
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 17, 2015, 21:42:48
DAC 1904 Dunaszerdahely - MFK Kassa Dunaszerdahely vagy döntetlen 1.25x :)
DAC - Kassa 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2015, 01:53:36
Tigres UANL - Rayados Monterrey +2ah 1.1x :fakk2:
FC Gifu - Tochigi SC +1ah 1.15x

1.26x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2015, 11:27:12
Henan Jianye - Shanghai Shenhua +1ah 1.19x
Angelholm - Varbergs BoIS FC +1ah 1.16x

1.38x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2015, 12:39:38
AS Roma - Atalanta BC 1.44x :twak_125:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2015, 17:24:41
elő: szünet 0-0
Dugopolje – Hr.Dragovoljac Dragovoljac vagy döntetlen 1.66x :pimp:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2015, 22:05:32
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2015, 11:27:12
Henan Jianye - Shanghai Shenhua +1ah 1.19x
Angelholm - Varbergs BoIS FC +1ah 1.16x

1.38x
Henan Jianye - Shanghai Shenhua 2-1
Angelholm - Varbergs BoIS FC 0-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2015, 22:06:43
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2015, 17:24:41
elő: szünet 0-0
Dugopolje – Hr.Dragovoljac Dragovoljac vagy döntetlen 1.66x :pimp:
Dugopolje – Hr.Dragovoljac 0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2015, 22:27:07
Universidad Cesar Vallejo - Real Garcilaso DNB 1.25x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 20, 2015, 12:31:35
Harimau Muda - Geylang Internaional x2 1.22x :knuppel2:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 20, 2015, 13:17:31
Young Lions - Warriors 1.4x :drak:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 21, 2015, 00:10:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2015, 22:27:07
Universidad Cesar Vallejo - Real Garcilaso DNB 1.25x :ok:
Universidad Cesar Vallejo - Real Garcilaso 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 21, 2015, 00:10:42
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 20, 2015, 13:17:31
Young Lions - Warriors 1.4x :drak:
Young Lions - Warriors 1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 21, 2015, 11:08:46
ASO Chlef - MC Oran +0,5ah 1.22x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 21, 2015, 19:06:47
Fabio Fognini - Andrey Rublev 1.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 21, 2015, 20:54:39
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 21, 2015, 11:08:46
ASO Chlef - MC Oran +0,5ah 1.22x :great:
ASO Chlef - MC Oran 3-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 21, 2015, 21:01:41
Puebla-Guadalaraja Chivas X2 1.44x :wall:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2015, 12:28:55
Olimpic Sarajevo - Sarajevo x2 1.36x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2015, 15:34:13
Vienna Basket - Wels 1.32x  :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2015, 15:45:40
Club America - Montreal Impact 2 gól fölött 1.26x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2015, 18:18:43
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2015, 12:28:55
Olimpic Sarajevo - Sarajevo x2 1.36x :great:
Olimpic - Sarajevo 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2015, 21:15:13
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 21, 2015, 19:06:47
Fabio Fognini - Andrey Rublev 1.2x :ok:
Fabio Fognini - Andrey Rublev 2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2015, 21:16:04
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2015, 15:34:13
Vienna Basket - Wels 1.32x  :beerchug:
Vienna Basket - Wels 107-64
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2015, 21:30:26
Quimsa - Peñarol +13ah 1.3x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 24, 2015, 18:09:42
Edinburgh - Zebre +25ah 1.44x :bash:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 24, 2015, 20:36:09
Ulster Rugby - Leinster Rugby 1.5x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 24, 2015, 20:36:34
Stade Francais - Toulouse 1.4x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 24, 2015, 20:40:41
IA Akranes - Afturelding +1ah 1.9x :crazy:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 24, 2015, 20:42:50
Nacional Potosi - Universitario Sucre DNB 1.25x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 24, 2015, 23:46:04
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 24, 2015, 20:36:09
Ulster Rugby - Leinster Rugby 1.5x :ok:
Ulster Rugby - Leinster Rugby 26-10
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 26, 2015, 21:32:45
Besiktas JK - Kardemir DC Karabukspor 1.45x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: robmiller Dátum április 26, 2015, 22:01:18
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 26, 2015, 21:32:45
Besiktas JK - Kardemir DC Karabukspor 1.45x

Holnapra én is megjátszottam, mielőtt nagyon zuhanni kezdene az odds. Annyira minden a Besiktas mellett szól, hogy kicsit tartok ettől a meccstől  :(
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 26, 2015, 22:52:42
Valencia - Granada 1.3x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 27, 2015, 21:05:58
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 26, 2015, 21:32:45
Besiktas JK - Kardemir DC Karabukspor 1.45x
Besiktas JK - Karabukspor 2-1 95'ben a győztes gól  :o
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 27, 2015, 23:16:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 26, 2015, 22:52:42
Valencia - Granada 1.3x :great:
Valencia - Granada 4-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 27, 2015, 23:25:36
Bucaramanga - Bogota 1.225x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 16:35:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 27, 2015, 23:25:36
Bucaramanga - Bogota 1.225x :great:
Bucaramanga - Bogota 3-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 16:37:01
FK Vardar - FK Rabotnicki Skopje Vardar vagy döntetlen 1.22x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 16:37:34
Brescia – Vicenza +1ah 1.23x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 16:38:46
Cittadella – Spezia +1ah 1.175x
Pescara – Pro Vercelli +0 ah 1.2x

1.41x :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 19:20:36
élő: 61' 1-1
UTE - Vidi 2,5 gól fölött 1.525x
A szünet után eddig se sokat védekezett a Dózsa, lesz még Vidi kontra, vagy hazai gól. :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 19:42:28
Athletic Bilbao - Real Sociedad +0,5ah 1.17x
Levante - Cordoba +0,5ah 1.18x

1.38x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 20:50:26
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 19:20:36
élő: 61' 1-1
UTE - Vidi 2,5 gól fölött 1.525x
A szünet után eddig se sokat védekezett a Dózsa, lesz még Vidi kontra, vagy hazai gól. :great:
UTE - Vidi 1-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 20:50:59
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 16:37:01
FK Vardar - FK Rabotnicki Skopje Vardar vagy döntetlen 1.22x :ok:
Vardar - Rabotnicki 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 23:44:45
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 16:38:46
Cittadella – Spezia +1ah 1.175x
Pescara – Pro Vercelli +0 ah 1.2x

1.41x :beerchug:
Cittadella – Spezia 1-3
Pescara – Pro Vercelli 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 00:35:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2015, 19:42:28
Athletic Bilbao - Real Sociedad +0,5ah 1.17x
Levante - Cordoba +0,5ah 1.18x

1.38x :great:
Athletic Bilbao - Real Sociedad 1-1
Levante - Cordoba 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 00:36:29
Villarreal - Atletico Madrid Atletico vagy döntetlen 1.33x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 07:38:28
Sampdoria – Verona 1x 1.15x
Rijeka – RNK Split 1x 1.175x

1.35x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 18:51:46
Dinamo Brest - Shakhter Soligorsk +0,5ah 1.225x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 20:16:32
Leicester - Chelsea +0,5ah 1.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 23:30:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 20:16:32
Leicester - Chelsea +0,5ah 1.2x :ok:
Leicester - Chelsea 1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 23:31:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 18:51:46
Dinamo Brest - Shakhter Soligorsk +0,5ah 1.225x :ok:
Brest - Soligorsk 1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 23:32:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 07:38:28
Sampdoria – Verona 1x 1.15x
Rijeka – RNK Split 1x 1.175x

1.35x :ok:
Sampdoria – Verona 1-1
Rijeka – Split 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 30, 2015, 07:24:39
Vallecano - Valencia Valencia vagy döntetlen 1.25x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 30, 2015, 07:26:37
Breidablik UBK - Stjarnan Stjarnan vagy döntetlen 1.9x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: BlackHunter Dátum április 30, 2015, 13:19:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 30, 2015, 07:24:39
Vallecano - Valencia Valencia vagy döntetlen 1.25x
Helló
Nagyon remélem hogy a Valencia viszi a pálmát ma!
Espanyolról mi a véleményed?
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 30, 2015, 19:25:37
Idézetet írta: BlackHunter Dátum április 30, 2015, 13:19:49
Helló
Nagyon remélem hogy a Valencia viszi a pálmát ma!
Espanyolról mi a véleményed?
Hazaiaknak nagyot kell küzdeniük a maradék fordulókban kell ha benn akarnak maradni, vendégeknek már nem sok tétje van a meccsnek. Érdekes, hogy az Espanyol az utóbbi 3 évben a bajnokság vége felé, mindháromszor hasonló helyzetben (tuti bennmaradás megvolt) sorra veszítették el a meccseiket. Arról sajna nincsenek infóim, hogy fiatalokat játsszattak vagy csak egyszerűen leült a kis barcelonai csapat, de érdekes stat. Ha fogadnom kellene minden áron akkor az 1x mellett funból tennék arra hogy az első büntető lap ideje 21:00 perc előtt lesz   :D
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 30, 2015, 22:22:13
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 29, 2015, 00:36:29
Villarreal - Atletico Madrid Atletico vagy döntetlen 1.33x :ok:
Villarreal - Atletico Madrid 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 30, 2015, 22:22:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 30, 2015, 07:24:39
Vallecano - Valencia Valencia vagy döntetlen 1.25x :ok:
Vallecano - Valencia 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 01, 2015, 00:06:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 30, 2015, 07:26:37
Breidablik UBK - Stjarnan Stjarnan vagy döntetlen 1.9x :great:
Breidablik UBK - Stjarnan 0-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 01, 2015, 09:23:20
Beroe Stara Zagora - CSKA Sofia CSKA vagy döntetlen 1.66x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 01, 2015, 19:39:45
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 01, 2015, 09:23:20
Beroe Stara Zagora - CSKA Sofia CSKA vagy döntetlen 1.66x :ok:
Stara Zagora - CSKA 0-0
Stara Zagora (lakosság: 200.000); Beroe Stadion (12,128)
(http://www.beroe.bg/wp-content/uploads/2013/10/stadion-beroe-2013-963x542.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 01, 2015, 21:47:22
Braila - Gloria Buzau Gloria Buzau vagy döntetlen 1.8x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 01, 2015, 21:54:58
Braila - Gloria Buzau DNB 2.37x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 01, 2015, 22:17:33
Blackburn Rovers - Ipswich Town +0,5ah 1.375x :fakk:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 00:00:52
Brentford – Wigan Athletic Brentford vagy döntetlen 1.07x
Watford – Sheffield Wednesday Watford vagy döntetlen 1.07x
Derby County FC – Reading Derby vagy döntetlen 1.07x :fakk2:
Wolverhampton Wanderers - Millwall Wolves vagy döntetlen 1.1x

1.36x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 02:23:50
Suwon City - Seoul E-Land FC Suwon City vagy döntetlen 1.28x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 02:28:59
Fenerbahce - Balikesirspor -1ah 1.21x 4-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 10:22:25
IA Akranes - Stjarnan Gardabaer +2ah 1.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 10:23:00
KR Reykjavik - FH Hafnarfjordur +0,5ah 1.425x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 11:24:47
Lietkabelis - Zalgiris Kaunas -18ah 1.59x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 12:26:24
Deportivo La Coruna – Villarreal +1,5ah 1.23x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 12:31:19
Uniao Madeira – Leixoes Madeira vagy döntetlen 1.08x
RNK Split – Dinamo Zagreb Dinamo vagy döntetlen 1.28x

1.39x ;D
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 12:52:34
élő: szünet 0-0
Sagan Tosu - Vissel Kobe +0ah 2.05x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 13:02:26
Zavrc - NK Krka DNB 1.28x :fakk2:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 13:54:37
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 12:52:34
élő: szünet 0-0
Sagan Tosu - Vissel Kobe +0ah 2.05x :great:
Tosu - Kobe 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 13:56:02
Juventus - Pieno Zvaigzdes +9ah 1.52x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 14:13:24
Fehéroroszország - Szlovénia +2ah 1.19x
Magyarország- Oroszország 1.06x

1.26x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 22:49:12
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 14:13:24
Fehéroroszország - Szlovénia +2ah 1.19x
Magyarország- Oroszország 1.06x

1.26x
Fehérorosz - Szlovén 4-2
Magyar - Orosz 29-25
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 22:50:14
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 13:56:02
Juventus - Pieno Zvaigzdes +9ah 1.52x :ok:
Juventus - Pieno Zvaigzdes 74-84
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 22:51:10
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 12:31:19
Uniao Madeira – Leixoes Madeira vagy döntetlen 1.08x
RNK Split – Dinamo Zagreb Dinamo vagy döntetlen 1.28x

1.39x ;D
Madeira – Leixoes 3-1
Split – Dinamo 1-5
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 22:51:55
V-Varen Nagasaki - Fagiano Okayama +1,5ah 1.26x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 22:54:16
FC Cartagena - Real Betis B Cartagena vagy döntetlen 1.2x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 22:59:17
Atromitos Athinon - Panionios +1,5ah 1.325x  :o
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 16:14:40
Charloi - Andrelecht +0,5ah 1.23x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 21:03:21
Estudiantes de Mérida - Carabobo FC +0,5ah 1.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 21:04:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 10:22:25
IA Akranes - Stjarnan Gardabaer +2ah 1.2x :ok:
IA Akranes - Stjarnan Gardabaer 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 21:05:06
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 12:26:24
Deportivo La Coruna – Villarreal +1,5ah 1.23x :ok:
Deportivo La Coruna – Villarreal 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 21:09:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 22:51:55
V-Varen Nagasaki - Fagiano Okayama +1,5ah 1.26x :ok:
Nagasaki - Okayama 2-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 21:11:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 16:14:40
Charloi - Andrelecht +0,5ah 1.23x :ok:
Charloi - Andrelecht 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: robmiller Dátum május 03, 2015, 21:30:30
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 22:59:17
Atromitos Athinon - Panionios +1,5ah 1.325x  :o

hát itt meg mi történt? :D szaros bundás görögök...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 21:40:42
Idézetet írta: robmiller Dátum május 03, 2015, 21:30:30
hát itt meg mi történt? :D szaros bundás görögök...
Spori over 3,5-öt tett  :police:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 22:41:48
Penarol - Sionista 1.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2015, 09:22:37
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 21:03:21
Estudiantes de Mérida - Carabobo FC +0,5ah 1.2x :ok:
Estudiantes de Mérida - Carabobo FC 2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2015, 09:23:30
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2015, 22:41:48
Penarol - Sionista 1.2x :ok:
Penarol - Sionista 87-83
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2015, 16:37:37
Arsenal Sarandi - Quilmes Arsenal vagy döntetlen 1.26x  :bash: hosszabbításban büntető
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2015, 16:41:38
Nasaf Qarshi - Al Ahli Jeddah Nasaf Qarshi vagy döntetlen 1.33x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2015, 23:13:34
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 02, 2015, 10:23:00
KR Reykjavik - FH Hafnarfjordur +0,5ah 1.425x :ok:
KR - FH 1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2015, 23:15:10
Albirex Niigata - Montedio Yamagata Albirex Niigata vagy döntetlen 1.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 05, 2015, 11:18:12
élő: 15' 0-0
Brisbane Roar - Urawa Red Diamonds +0ah 1.4x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 05, 2015, 11:20:45
élő: 20' 0-0
Brisbane Roar - Urawa Red Diamonds Brisbane vagy döntetlen 1.2x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 05, 2015, 11:58:17
élő: 25' 2-2
Port Melbourne SC - Avondale gólok 6 fölött 1.6x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 05, 2015, 12:56:53
bet365 kockázatmentes fogadás; mérkőzés előtti:
Juventus - Real Madrid Gólok az első 10 percben: 0.5 alatt 1.12x :fakk:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 06, 2015, 21:39:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2015, 23:15:10
Albirex Niigata - Montedio Yamagata Albirex Niigata vagy döntetlen 1.2x :ok:
Albirex Niigata - Montedio Yamagata  1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 06, 2015, 21:42:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2015, 16:41:38
Nasaf Qarshi - Al Ahli Jeddah Nasaf Qarshi vagy döntetlen 1.33x :ok:
Nasaf Qarshi - Al Ahli Jeddah 0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 07, 2015, 21:25:38
Deportes Quindio – Deportivo Pereira +0,5ah 1.3x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 07, 2015, 21:55:36
Taylor - Anderson DNB 1.66x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 07:15:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 07, 2015, 21:25:38
Deportes Quindio – Deportivo Pereira +0,5ah 1.3x :ok:
Quindio - Pereira  1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 19:48:51
Petrolul Ploiesti - Universitatea Cluj Universitatea vagy döntetlen 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 19:49:16
Astra Giurgiu - Otelul Galati 1.4x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 19:50:12
Naftan Novopolotsk - Dinamo Brest Naftan vagy döntetlen 1.36x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 19:55:34
Grotta - HK Kopavogur Kopavogur vagy döntetlen 1.275x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 19:56:03
Stjarnan - Breidablik UBK 1.95x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 22:06:36
FK Radnicki 1923 - Mladost Lucani 1.53x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 22:07:04
Drina Zvornik – Olimpic Sarajevo Drina Zvornik vagy döntetlen 1.22x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 22:18:52
élő: szünet 1-1
Stjarnan - Breidablik Stjarnan vagy döntetlen 1.44x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 23:43:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 19:55:34
Grotta - HK Kopavogur Kopavogur vagy döntetlen 1.275x :ok:
Grotta - HK Kopavogur 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 23:45:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 19:56:03
Stjarnan - Breidablik UBK 1.95x :great:
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 22:18:52
élő: szünet 1-1
Stjarnan - Breidablik Stjarnan vagy döntetlen 1.44x :ok:
Stjarnan - Breidablik 4-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2015, 00:01:31
FSV Zwickau - 1. FC Union Berlin II 1.5x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 14:15:53
Celta Vigo - Sevilla Sevilla vagy döntetlen 1.53x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 14:16:25
Uniao Madeira - Sporting Covilha Covilha gól 1.36x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 14:18:30
AIK - IFK Norrkoping +2,5ah 1.16x
Steaua Bucharest - CS Concordia Chiajna 1.12x :fakk2:

1.3x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 14:19:57
NK Krka - NK Rudar Velenje NK Krka vagy döntetlen 1.66x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 16:27:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 22:06:36
FK Radnicki 1923 - Mladost Lucani 1.53x :ok:
Radnicki - Mladost 2-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 16:28:45
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 22:07:04
Drina Zvornik – Olimpic Sarajevo Drina Zvornik vagy döntetlen 1.22x :ok:
Drina Zvornik – Olimpic Sarajevo 3-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 18:55:13
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 19:50:12
Naftan Novopolotsk - Dinamo Brest Naftan vagy döntetlen 1.36x :ok:
Naftan - Brest 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 18:57:10
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 14:16:25
Uniao Madeira - Sporting Covilha Covilha gól 1.36x :ok:
U. Madeira - Covilha 2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 18:58:14
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 14:19:57
NK Krka - NK Rudar Velenje NK Krka vagy döntetlen 1.66x :ok:
NK Krka - Velenje 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 19:40:40
FH Hafnarfjordur - Keflavik 1.25x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 22:57:14
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 14:15:53
Celta Vigo - Sevilla Sevilla vagy döntetlen 1.53x :ok:
Celta Vigo - Sevilla 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 23:04:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2015, 19:40:40
FH Hafnarfjordur - Keflavik 1.25x :ok:
FH - Keflavik 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2015, 11:31:32
HC Odorhei – HCM Constanta 1.5x  :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2015, 20:00:22
Fjolnir Reykjavik - Fylkir Reykjavik Fjolnir vagy döntetlen 1.5x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2015, 20:01:22
Leiknir Reykjavik - IA Akranes Leiknir vagy döntetlen 1.36x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2015, 22:30:52
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 08, 2015, 19:49:16
Astra Giurgiu - Otelul Galati 1.4x :ok:
Astra - Otelul Galati 4-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2015, 22:31:43
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2015, 11:31:32
HC Odorhei – HCM Constanta 1.5x  :great:
Odorhei - Constanta 29-36
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2015, 22:32:52
Mattersburg – Austria Lustenau 1.61x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2015, 23:05:02
Kasimpasa – Balikesirspor 1.5x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2015, 23:28:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2015, 20:00:22
Fjolnir Reykjavik - Fylkir Reykjavik Fjolnir vagy döntetlen 1.5x :ok:
Fjolnir - Fylkir 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2015, 14:12:00
FK Macva Sabac - Sloboda Uzice 1.57x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2015, 14:54:18
Karabukspor - Eskisehirspor +0,5ah 1.23x
Kasimpasa - Balikesirspor o2,5 1.35x

1.66x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2015, 22:01:39
FUN: 56' szögik: 3-1
Pontosan 6.0   Bayern München v Barcelona
(Összesített szögletek - további piacok)   12/05/2015   Egyik sem   5.00 :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2015, 22:10:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2015, 14:54:18
Karabukspor - Eskisehirspor +0,5ah 1.23x
Kasimpasa - Balikesirspor o2,5 1.35x

1.66x :ok:
Karabukspor - Eskisehirspor 2-2
Kasimpasa - Balikesirspor 2-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2015, 22:28:19
Köszönöm a jelölést a 'Hónap legjobb naplója' címre. Megtiszteltetés számomra.

Az aktívabb visszatérésemmel egyidöben próbáltam színesebbé valázsolni a naplóm, így jöttek a földrajzi-kulturális utazások. Később a szabadidőm csökkenésével főleg a stadionokra koncentráltam, amikért már gyerekkorom óta rajongok. Igaz, a hónap vége felé egyre kevesebbet jelenítettem meg.
Szakmailag nem kötödik a sportfogadáshoz, de ha tetszett a színesség kérlek szavazz rám!  :great:
http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11213.90.html (http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11213.90.html)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2015, 22:42:39
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2015, 22:01:39
FUN: 56' szögik: 3-1
Pontosan 6.0   Bayern München v Barcelona
(Összesített szögletek - további piacok)   12/05/2015   Egyik sem   5.00 :beerchug:
jeeeeeeeee
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: RedMunchen2010 Dátum május 13, 2015, 16:11:04
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2015, 22:28:19
Köszönöm a jelölést a 'Hónap legjobb naplója' címre. Megtiszteltetés számomra.

Az aktívabb visszatérésemmel egyidöben próbáltam színesebbé valázsolni a naplóm, így jöttek a földrajzi-kulturális utazások. Később a szabadidőm csökkenésével főleg a stadionokra koncentráltam, amikért már gyerekkorom óta rajongok. Igaz, a hónap vége felé egyre kevesebbet jelenítettem meg.
Szakmailag nem kötödik a sportfogadáshoz, de ha tetszett a színesség kérlek szavazz rám!  :great:
http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11213.90.html (http://www.sportfogadas.org/forum/index.php/topic,11213.90.html)

+1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2015, 16:11:39
Mérközés előtti fogadás:
Felett 0.5   Real Madrid v Juventus
(2. félidő góljai)   13/05/2015   Egyik sem   1.20 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2015, 16:16:24
Spartak Subotica - FK Donji Srem Pecinci 1.4x
FK Napredak Krusevac - Partizan Belgrád DNB 1.375x

1.92x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2015, 16:17:57
FK Novi Pazar - FK Vozdovac 1.7x :icon_smile:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2015, 22:22:27
sajnos nem látom a meccset, de ez fun ;)
77' 1-1
Igen   Real Madrid v Juventus
(Büntetőpárbajban nyeri meg a mérkőzést)   13/05/2015   Egyik sem   9.00
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 19:16:26
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2015, 14:12:00
FK Macva Sabac - Sloboda Uzice 1.57x :ok:
FK Macva Sabac - Sloboda Uzice 2-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 19:19:41
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2015, 16:11:39
Mérközés előtti fogadás:
Felett 0.5   Real Madrid v Juventus
(2. félidő góljai)   13/05/2015   Egyik sem   1.20 :ok:
Real Madrid - Juventus 1-1
Morata 57' (értéke: 18m €)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 19:30:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2015, 16:16:24
Spartak Subotica - FK Donji Srem Pecinci 1.4x
FK Napredak Krusevac - Partizan Belgrád DNB 1.375x

1.92x :great:
Spartak Subotica - FK Donji Srem Pecinci 3-2
FK Napredak Krusevac - Partizan Belgrád 0-2

A szerbiai Napredak Kruševac az 57.000 lakosú Kruševac-ban található. Otthona a 10.331-es Mladost Kruševac Stadion. A Partizan elleni szerdai (hétközi bajnoki!) mérkőzésre 8000 néző látogatott ki. A jegyárak 200-600 dínár (500-1500 forint) között voltak.
(http://stadiumdb.com/pictures/stadiums/ser/stadion_mladost_krusevac/stadion_mladost_krusevac10.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 19:32:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2015, 16:17:57
FK Novi Pazar - FK Vozdovac 1.7x :icon_smile:
Novi Pazar - Vozdovac 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 20:23:48
ANGLIA: Liga 2. - Play Off
Southend - Stevenage over 1,5 1.375x
Wycombe - Plymouth over 1,5 1.3x

1.78x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 20:57:01
KV Versturbaer - Aegir Thorlakshofn Versturbaer vagy döntetlen 1.57x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 21:26:13
élő: 3-4 3.harmad 17'
Svéd - Orosz o7,5 1.975x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 21:50:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 21:26:13
élő: 3-4 3.harmad 17'
Svéd - Orosz o7,5 1.975x :great:
...ott is az orosz gól üres kapura!!!
Svéd - Orosz 3-5
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 22:51:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2015, 20:23:48
ANGLIA: Liga 2. - Play Off
Southend - Stevenage over 1,5 1.375x
Wycombe - Plymouth over 1,5 1.3x

1.78x :great:
Southend - Stevenage 1-1
Wycombe - Plymouth 2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 15, 2015, 11:04:12
Union Sportive Oyonnax - Lyon félidő/vége:Oyonnax/Oyonnax 1.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 15, 2015, 15:27:18
Dundalk FC - Derry City 1.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 15, 2015, 17:19:59
Middlesbrough - Brentford o1,5 1.3x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2015, 20:44:33
Stjarnan Gardabaer - Leiknir Reykjavik 1.4x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2015, 20:44:50
KR Reykjavik - Fjolnir Reykjavik 1.44x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2015, 21:10:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 15, 2015, 11:04:12
Union Sportive Oyonnax - Lyon félidő/vége:Oyonnax/Oyonnax 1.2x :ok:
Union Sportive Oyonnax - Lyon 28-10 (18-3)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2015, 21:20:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 15, 2015, 15:27:18
Dundalk FC - Derry City 1.2x :ok:
Dundalk FC Derry City 1-0
A Dundalk FC  (Dundalk - 38.000 fő, Írország északi részén, az Észak-Ír határ mellett) otthona a 4.500 fős Oriel Park ahol 3.500 ülőhely található.
(http://www.groundhopping.se/res/Dundalk/panoorielpark5.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2015, 21:22:06
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 15, 2015, 17:19:59
Middlesbrough - Brentford o1,5 1.3x :ok:
Middlesbrough - Brentford 3-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2015, 23:09:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2015, 20:44:50
KR Reykjavik - Fjolnir Reykjavik 1.44x :ok:
KR - Fjolnir 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 18, 2015, 20:18:25
Trento - Dinamo Sassari 1.62x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 18, 2015, 21:49:46
Eurovíziós Dalfesztivál 2015 - Semi Final 1
Magyarország továbbjut? Igen  1.813x :beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 18, 2015, 22:29:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 18, 2015, 20:18:25
Trento - Dinamo Sassari 1.62x :ok:
Trento - Dinamo Sassari 81-70
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2015, 20:58:45
Reynir Sandgeroi - UMF Selfoss 1.4x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2015, 22:50:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2015, 20:58:45
Reynir Sandgeroi - UMF Selfoss 1.4x :ok:
Reynir Sandgeroi - UMF Selfoss 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2015, 22:59:19
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 18, 2015, 21:49:46
Eurovíziós Dalfesztivál 2015 - Semi Final 1
Magyarország továbbjut? Igen  1.813x :beerchug:
Bogi  :smitten:
(http://www.eto.hu/admin/pic/hirek/gyori_eto_fc_09-09-08-59.jpg)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 07:37:04
Wisla Krakow - Pogon Szczecin Wisla Krakow vagy döntetlen 1.2x
FC Copenhagen - Aalborg  +1,5ah 1.21x

1.45x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 07:46:59
Breidablik Kopavogur - Valur Reykjavik Breidablik vagy döntetlen 1.33x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 07:47:12
FH Hafnarfjordur - IA Akranes 1.36x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 07:50:41
Steaua Bucharest - Pandurii Targu Jiu +1ah 1.4x :fakk2:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: Latzka Dátum május 20, 2015, 08:48:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2015, 22:59:19
Bogi  :smitten:
(http://www.eto.hu/admin/pic/hirek/gyori_eto_fc_09-09-08-59.jpg)

Ő a vi ól, fíl szó rájt Bogi :)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: alexthebest Dátum május 20, 2015, 08:59:56
Idézetet írta: Latzka Dátum május 20, 2015, 08:48:05
Ő a vi ól, fíl szó rájt Bogi :)

Az bizony. Olyan kis egyszerű, de nagyszerű. Amilyenek a számai  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 13:17:17
élő: 55' 1-0
Shimizu S-pulse - Nagoya Grampus Eight over2 1.525x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 14:16:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 13:17:17
élő: 55' 1-0
Shimizu S-pulse - Nagoya Grampus Eight over2 1.525x :ok:
Shimizu - Nagoya 1-2
(http://www.s-pulse.co.jp/img/guide/nihondaira/keyv_nihondaira.jpg)
A Shimizu S-Pulse a 750.000 lakosú Shizuoka város első csapata. Az egyik legfiatalabb csapat Japánban, 1991-ben alapították, ellenben '93 óta megszakítás nélkül az első osztály tagja. Otthona a 20.339 fős IAI Nihondaira stadion. A stadion a névadó támogatója a ipari robotokat gyártó IAI Corporation. A csapat összértéke közel 13 milló euro.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 14:42:57
NK Dinamo Zagreb - RNK Split over2 1.375x :knuppel2:
Lech Poznan - Slask Wroclaw +0ah 1.26x

1.73x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 17:32:12
Jonkopings Sodra - Brommapojkarna 1.475x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 17:37:17
Fylkir - KR Reykjavik +0,5ah 1.3x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 21:56:04
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 17:32:12
Jonkopings Sodra - Brommapojkarna 1.475x :ok:
Jonkopings - Brommapojkarna 5-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 22:26:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 07:37:04
Wisla Krakow - Pogon Szczecin Wisla Krakow vagy döntetlen 1.2x
FC Copenhagen - Aalborg  +1,5ah 1.21x

1.45x :ok:
Wisla Krakow - Pogon Szczecin 2-2
FC Copenhagen - Aalborg  1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 23:08:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 07:46:59
Breidablik Kopavogur - Valur Reykjavik Breidablik vagy döntetlen 1.33x :ok:
Breidablik - Valur 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 23:09:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 07:47:12
FH Hafnarfjordur - IA Akranes 1.36x :ok:
FH Hafnarfjordur - IA Akranes 4-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 21, 2015, 00:11:38
Hviti Riddarinn - SR Hviti vagy döntetlen 1.57x
Hviti Riddarinn - SR DNB 1.72x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 21, 2015, 11:42:01
Randers FC - Hobro IK 1.475x :fakk:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 21, 2015, 21:07:04
élő: 77' 0-2
Fenerbahce - Bursaspor Felett 2.5 1.9x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 21, 2015, 21:28:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 21, 2015, 21:07:04
élő: 77' 0-2
Fenerbahce - Bursaspor Felett 2.5 1.9x :ok:
Fener - Bursa 0-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 21, 2015, 23:02:07
Torpedo Moscow - Ural döntetlen vagy Ural 1.53x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 21, 2015, 23:49:14
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 21, 2015, 00:11:38
Hviti Riddarinn - SR Hviti vagy döntetlen 1.57x
Hviti Riddarinn - SR DNB 1.72x :great:
Hviti Riddarinn - SR 4-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 21, 2015, 23:50:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2015, 17:37:17
Fylkir - KR Reykjavik +0,5ah 1.3x :ok:
Fylkir - KR 1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 22, 2015, 07:18:52
Augnablik Kopavogur - KH Hildarendi Augnablik vagy döntetlen 1.4x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 10:34:39
Sanfrecce Hiroshima - Albirex Niigata +0,5ah 1.275
NK Sesvete - HNK Gorica Sesvete vagy döntetlen 1.36x

1.73x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 11:13:19
Aegir Thorlakshofn - IR Reykjavik Döntetlen vagy IR 1.36x
KA Akureyri - Haukar +0,5ah 1.225x

1.67x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 12:00:20
Weekend UK playoff kombi
Middlesbrough - Norwich over1.5 1.4x
Preston - Swindon over1.5 1.33x
Southend - Wycombe over1.5 1.4x
Hibernian - Rangers over1.5 1.3x

3.39x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 12:17:02
Fram Reykjavik - Fjardabyggd 1.61x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 15:35:03
Brive – Stade Francais 1.25x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 18:26:12
Bár a puskás már ma megcsinálta, de legkisebb tétemmel megnézem:
Pápa - Paks hazai/vendég 23x
Most nem a pápán volt a sor....
Viszont mikor a Nyiregyháza vezetést szerzett már tudtam.... ezért az első félidő vége felé tettem a Diósgyőrt 9x....és meg is csinálták :jump2_125:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 21:18:11
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 10:34:39
Sanfrecce Hiroshima - Albirex Niigata +0,5ah 1.275
NK Sesvete - HNK Gorica Sesvete vagy döntetlen 1.36x

1.73x :ok:
Sanfrecce Hiroshima - Albirex Niigata 4-2
Sesvete - Gorica 3-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 21:18:52
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 11:13:19
Aegir Thorlakshofn - IR Reykjavik Döntetlen vagy IR 1.36x
KA Akureyri - Haukar +0,5ah 1.225x

1.67x :ok:
Aegir Thorlakshofn - IR Reykjavik 0-4
KA Akureyri - Haukar  3-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 21:20:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2015, 15:35:03
Brive – Stade Francais 1.25x :ok:
Brive – Stade Francais 27-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 11:27:29
Nézzünk egy kis német kézit:
HSV Hamburg - SG Flensburg-Handewitt 1.3x
SG BBM Bietigheim - HC Erlangen +2ah 1.25x

1.63x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 11:45:13
Alejandro Falla - Roger Federer Falla to Win a Set? - No 1.36x
Garbine Muguruza - Petra Martic 1.11x

1.51x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 12:11:33
Club Brugge - KV Kortrijk 1.2x
Steaua Bucharest - FC Botosani 1.19x

1.42x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 12:46:52
Anderlecht - KAA Gent 1.45x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 13:22:36
Spartak Subotica - FK Cukaricki DNB 1.36x
Jagodina - OFK Belgrade DNB 1.05x
FK Napredak Krusevac - Rad Belgrade DNB 1.062x :fakk2:

1.52x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 15:16:59
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 11:45:13
Alejandro Falla - Roger Federer Falla to Win a Set? - No 1.36x
Garbine Muguruza - Petra Martic 1.11x

1.51x :ok:
Alejandro Falla - Roger Federer 0-3
Garbine Muguruza - Petra Martic 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 19:11:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 11:27:29
Nézzünk egy kis német kézit:
HSV Hamburg - SG Flensburg-Handewitt 1.3x
SG BBM Bietigheim - HC Erlangen +2ah 1.25x

1.63x :ok:
Hamburg - Flensburg 20-24
Bietigheim - Erlangen 24-26
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 19:11:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 12:46:52
Anderlecht - KAA Gent 1.45x :ok:
Anderlecht - KAA Gent 2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 19:17:45
Valur Reykjavik - Fjolnir Valur vagy döntetlen 1.2x
KR Reykjavik - IBV Vestmannaeyjar 1.25x

1.5x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 09:48:03
Andy Murray - Facundo Arguello Arguello to Win a Set? - No 1.28x
Timea Babos - Angelique Kerber 1.2x

1.54x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 09:54:23
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 12:11:33
Club Brugge - KV Kortrijk 1.2x
Steaua Bucharest - FC Botosani 1.19x

1.42x :ok:
Brugge - Kortrijk 1-0
Steaua - Botosani 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 12:17:33
FC Nordsjaelland - Hobro IK Nordsjaelland vagy döntetlen 1.22x
Midtjylland - Brondby +1,5ah 1.26x

1.54x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 12:18:07
Roda JC - FC Emmen +1,5ah 1.35x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 16:36:00
élő: 31'
Vidir Gardur - Einherji Vidir Gardur vagy döntetlen 1.53x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 16:56:57
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 12:18:07
Roda JC - FC Emmen +1,5ah 1.35x :ok:
Roda - Emmen 2-2
(http://commondatastorage.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/2840704.jpg)
A Roda, teljes nevén Sportvereniging Roda Juliana Combinatie Kerkrade 1962-ben a Rapid JC és a Roda Sport összeolvadásából jött létre Kerkrade-ben (lakosság: 46.000). Otthona a 11 milló euroból épült (mai árfolyamon kb. 3,3 milliárd forint), 2000-ben átadott 19.979 ülőhellyel rendelkező Parkstad Limburg Stadion.
A mai mérközés nézőszáma:  13.015
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 17:33:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 16:36:00
élő: 31'
Vidir Gardur - Einherji Vidir Gardur vagy döntetlen 1.53x
élő: 76' 0-1
1,5 gól fölött 2.05x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 21:51:16
élő 0-0 34'
Keflavik - Fylkir Fylkir vagy döntetlen 1.28x
élő 0-0 42'
FH Hafnarfjodour - női U19 - Selfoss - női U19 FH Hafnarfjodour - női U19 vagy döntetlen 1.08x

1.39x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 21:55:20
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 09:48:03
Andy Murray - Facundo Arguello Arguello to Win a Set? - No 1.28x
Timea Babos - Angelique Kerber 1.2x

1.54x :ok:
Andy Murray - Facundo Arguello 3-0
Timea Babos - Angelique Kerber 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 21:57:12
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 12:17:33
FC Nordsjaelland - Hobro IK Nordsjaelland vagy döntetlen 1.22x
Midtjylland - Brondby +1,5ah 1.26x

1.54x :ok:
Nordsjaelland - Hobro 4-2
Midtjylland - Brondby 2-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 22:00:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 17:33:09
élő: 31'
Vidir Gardur - Einherji Vidir Gardur vagy döntetlen 1.53x

élő: 76' 0-1
1,5 gól fölött 2.05x
hosszabbításban büntetőből 1-1 :kiss2:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 23:05:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2015, 19:17:45
Valur Reykjavik - Fjolnir Valur vagy döntetlen 1.2x
KR Reykjavik - IBV Vestmannaeyjar 1.25x

1.5x :ok:
Valur Reykjavik - Fjolnir 3-3
KR Reykjavik - IBV Vestmannaeyjar 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 23:06:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2015, 21:51:16
élő 0-0 34'
Keflavik - Fylkir Fylkir vagy döntetlen 1.28x
élő 0-0 42'
FH Hafnarfjodour - női U19 - Selfoss - női U19 FH Hafnarfjodour - női U19 vagy döntetlen 1.08x

1.39x :ok:
Keflavik - Fylkir 1-3
FH Hafnarfjodour - női U19 - Selfoss - női U19 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 08:06:29
Levanger - SK Brann +0,5ah 1.2x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 08:07:00
Stjarnan - FH Hafnarfjordur Stjarnan vagy döntetlen 1.57x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 08:08:16
Serena Williams - Andrea Hlavackova Hlavackova to Win a Set? - No 1.18x
Novak Djokovic - Jarkko Nieminen Nieminen to Win a Set? - No 1.14x

1.35x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 13:37:21
Geylang International - Lao Police FC 1.53x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 15:02:25
PFC Cherno More Varna - PFC Lokomotiv Plovdiv 1936 +1,5ah 1.35x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 17:29:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 13:37:21
Geylang International - Lao Police FC 1.53x :ok:
Geylang International - Lao Police FC 2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 17:54:51
Aalesunds FK 2 - Strindheim 1.36x
hosszabbításban böntetőből egyenlítettek a vendégek.... :segg:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 19:07:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 15:02:25
PFC Cherno More Varna - PFC Lokomotiv Plovdiv 1936 +1,5ah 1.35x :ok:
PFC Cherno More Varna - PFC Lokomotiv Plovdiv  1-2
(http://footballtripper.com/wp-content/uploads/2014/11/ticha-stadium.jpg)
A PFC Cherno More Varna a kedvelt Bulgár tengerparti nyaralóhely, Várna (lakosság: 350.000) csapata. A több névváltozáson keresztül ment csapatot 1913-ban alapították, jelenlegi keret összértéke majd 8 millió euro. Otthona a 12.500 fős (ebből 8.250 ülőhely) Ticha Stadion, amit 1968-as építés után 2008-ban újítottak fel.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 20:17:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 08:08:16
Serena Williams - Andrea Hlavackova Hlavackova to Win a Set? - No 1.18x
Novak Djokovic - Jarkko Nieminen Nieminen to Win a Set? - No 1.14x

1.35x :ok:
Serena Williams - Andrea Hlavackova 2-0
Novak Djokovic - Jarkko Nieminen 3-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 21:23:20
élő: 5' 0-0
Leiknir Reykjavik - Vikingur Reykjavik 1. félidő +0,5ah 1.375x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 22:02:04
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 21:23:20
élő: 5' 0-0
Leiknir Reykjavik - Vikingur Reykjavik 1. félidő +0,5ah 1.375x :ok:
Leiknir - Vikingur 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 23:55:43
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2015, 08:07:00
Stjarnan - FH Hafnarfjordur Stjarnan vagy döntetlen 1.57x :ok:
(http://watsapping.com/wp-content/uploads/2014/09/fi.jpg)
https://www.youtube.com/watch?v=NHpAYlas7lA (https://www.youtube.com/watch?v=NHpAYlas7lA)
Az FC Stjarnan csapatát 1960-ban alapították az izlandi Garðabær városában (lakossága: 14.000). A csapat akkor vált híressé, mikor a különböző gólörömei felkerültek a világhálóra.
A mai rangadóra (belépőjegy 1200 izlandi korona ~ kb. 2500 forint) csordulásig megtelt a Stjörnuvöllur Stadion ahol így mindegy 2500 néző láthatta ahogy a két bajnokesélyes mindkét oldalon kiváló kapusteljesítménnyel izgalmas meccsen 1-1-et játszott.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 27, 2015, 22:28:53
éjszakai MLS fun:
LA Galaxy - Real Salt Lake LA Galaxy vagy döntetlen 1.16x
Seattle Sounders FC - Colorado Rapids +0,5ah 1.2x
Portland Timbers - DC United under3,5 1.3x

1.82x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 28, 2015, 19:27:30
Vestmannaeyjar - nők - Throttur Reykjavik - nők Vestmannaeyjar vagy döntetlen 1.16x
Valur Reykjavik - nők - Fylkir Reykjavik - nők Fylkir Reykjavik vagy döntetlen 1.66x :noway:

1.94x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 28, 2015, 19:27:57
Vestmannaeyjar - nők - Throttur Reykjavik - nők DNB 1.28x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 28, 2015, 22:01:13
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 27, 2015, 22:28:53
éjszakai MLS fun:
LA Galaxy - Real Salt Lake LA Galaxy vagy döntetlen 1.16x
Seattle Sounders FC - Colorado Rapids +0,5ah 1.2x
Portland Timbers - DC United under3,5 1.3x

1.82x :great:
LA Galaxy - Real Salt Lake 1-0
Seattle Sounders FC - Colorado Rapids 1-0
Portland Timbers - DC United 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 28, 2015, 22:57:53
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 28, 2015, 19:27:57
Vestmannaeyjar - nők - Throttur Reykjavik - nők DNB 1.28x :ok:
Vestmannaeyjar - nők - Throttur Reykjavik - nők 1-0
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/t31.0-8/q82/s2048x2048/10830194_10203996652369891_6791789663280776992_o.jpg)
Vestmannaeyjar egy 15 szigetből álló szigetvilág Izland déli részén. Maga Vestmannaeyjar nevű város (lakossága: 4.135) a legnagyobb szigeten, a Heimaey-en fekszik, aminek területe egy kisebb falu területének felel meg: 13,4km².
A csapatot, a Vestmannaeyjar United-et 1903-ban (!) alapították. Férfi és női csapattal is rendelkezik. Stadionja a Hásteinsvöllur 2.300 fő befogadására képes, ebből 534 ülőhely.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 13:13:18
Zorya - Vorskla Poltava +1ah 1.3x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 13:18:29
Óvatos Német kézi fun:
HC Erlangen - Füchse Berlin +4ah 1.3x
TSV GWD Minden - SC Magdeburg 58.0 alatt 1.35x :noway:
VfL Gummersbach - TuS N-Lübbecke +4ah 1.31x

2.31x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 14:02:45
Liefering – Mattersburg +1ah 1.24x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 14:03:37
UMF Njardvik - Afturelding Njardvik vagy döntetlen 1.57x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 14:42:45
Velez Mostar - Borac Banja Luka Velez Mostar vagy töntetlen 1.25x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 15:58:30
Stade Francais Paris - Racing Metro 92 +5,5ah 1.55x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 17:58:11
na... akkor.... sör a hűtőben....már csak 1 óra és kezdődik a mennyei! :angel:
Pécsi MFC - Nyíregyháza Spartacus
Mindkét csapat szerez gólt 1.8x
Gólok száma az 1. félidőben 2 fölött  6.1x
Gólok száma 4,5 fölött 6.4x
Félidő/játékidő hazai/vendég 23x
Félidő/játékidő vendég/hazai 34x
...sajnos nem fun volt ez a mérkőzés hanem temetés  :crying: :'(
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 22:08:40
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 13:13:18
Zorya - Vorskla Poltava +1ah 1.3x :ok:
Zorya - Vorskla Poltava 1-1
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/95/Luhansk_Avanhard_Stadium_10.jpg)
Az FC Zorya az Ukrajna legkeletebbi nagyvárosa, a 425.000 lakosú Luhansk csapata. A csapat 1972-ben érte el legnagyobb sikerét, megnyerte a szovjet első osztályú bajnokságot! Stadionja a 22.000-res Avanhard Stadion, amit 2014 júliusában lebombáztak, így a Zorya jelenleg a hazai mérkőzésit a 370 km-re lévő Zaporizhia városában, a 12.000-res Szlavutics Arénában játssza. A mai mérkőzét 800 néző látta a helyszínen.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 22:09:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 14:02:45
Liefering – Mattersburg +1ah 1.24x :ok:
Liefering – Mattersburg 0-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 23:11:19
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 14:03:37
UMF Njardvik - Afturelding Njardvik vagy döntetlen 1.57x :ok:
jardvik - Afturelding 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 23:14:30
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 17:58:11
na... akkor.... sör a hűtőben....már csak 1 óra és kezdődik a mennyei! :angel:
Pécsi MFC - Nyíregyháza Spartacus
Mindkét csapat szerez gólt 1.8x
Gólok száma az 1. félidőben 2 fölött  6.1x
Gólok száma 4,5 fölött 6.4x
Félidő/játékidő hazai/vendég 23x
Félidő/játékidő vendég/hazai 34x
...sajnos nem fun volt ez a mérkőzés hanem temetés  :crying: :'(
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpt1/v/t1.0-9/11180333_932234103494412_593072027148975694_n.jpg?oh=3079afb3fc410489748cbf8c769162ba&oe=55FBA489) (https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xta1/v/t1.0-9/11150938_855062781230950_1434501960919258376_n.jpg?oh=8a4e7626ab7e948ad59e6fd4e708c315&oe=56035E1A)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 30, 2015, 00:33:31
Grotta Seltjarnarnes - KA Akureyri KA vagy döntetlen 1.33x
BI Bolungarvik - HK Kopavogur HK vagy döntetlen 1.28x
:noway:
1.71x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 30, 2015, 00:59:09
Hajdúböszörményi TE - Várda SE DNB 1.25x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 31, 2015, 23:00:54
egy kis eéjszakai tengerentúli izgalom:
Seattle Sounders FC - New York Red Bulls over 1.5  1.28x
New England Revolution v LA Galaxy 1. félidő gólok under 1.5 1.36x :noway:

1.75x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 01, 2015, 23:02:11
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 30, 2015, 00:59:09
Hajdúböszörményi TE - Várda SE DNB 1.25x :ok:
Hajdúböszörményi TE - Várda SE 0-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 01, 2015, 23:03:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2015, 14:42:45
Velez Mostar - Borac Banja Luka Velez Mostar vagy töntetlen 1.25x :ok:
Velez Mostar - Borac Banja Luka 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 01, 2015, 23:04:50
Induljon a nyár!
Stjarnan - nők - Valur Reykjavik - nők 1.36x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2015, 18:55:28
Kashiwa Reysol - Urawa Red Diamonds over 2 ah 1.375x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2015, 19:00:27
Mogi Mirim - Boa +1,25ah 1.325x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2015, 22:12:01
Kuba - New York Cosmos over2,5 1.6x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 03, 2015, 08:00:59
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 01, 2015, 23:04:50
Induljon a nyár!
Stjarnan - nők - Valur Reykjavik - nők 1.36x :ok:
Stjarnan - Valur 4-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 03, 2015, 08:01:42
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2015, 19:00:27
Mogi Mirim - Boa +1,25ah 1.325x :ok:
Mogi Mirim - Boa 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 03, 2015, 08:02:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2015, 22:12:01
Kuba - New York Cosmos over2,5 1.6x :ok:
Kuba - New York Cosmos 1-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 03, 2015, 18:40:39
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2015, 18:55:28
Kashiwa Reysol - Urawa Red Diamonds over 2 ah 1.375x :ok:
Kashiwa Reysol - Urawa Red Diamonds 3-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 03, 2015, 18:42:11
Philadelphia Union - Columbus Crew +1,5ah 1.19x
DC United - Chicago Fire +1,5ah 1.23x

1.46x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 09, 2015, 14:58:19
Csajos estére készülve...
Thor KA Akureyri - nők - Fylkir Reykjavik - nők Thor KA vagy döntetlen 1.25x
Spanyolország - nők - Costa Rica - nők 1.16x :noway:

1.45x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 13, 2015, 18:29:42
IBV Vestmannaeyjar - FH Hafnarfjordur 1.36x
Breidablik Kopavogur - Vikingur Reykjavik DNB 1.35x

1.84x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 14, 2015, 15:42:48
Kolumbia - Venezuela 1.45x :noway:
Svédország - Montenegró DNB 1.17x

1.69x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 14, 2015, 23:14:08
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 13, 2015, 18:29:42
IBV Vestmannaeyjar - FH Hafnarfjordur 1.36x
Breidablik Kopavogur - Vikingur Reykjavik DNB 1.35x

1.84x
IBV Vestmannaeyjar - FH Hafnarfjordur 1-4
Breidablik Kopavogur - Vikingur Reykjavik 4-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 14, 2015, 23:17:02
éjszakai közép amerikai izgalom:

Belize v Dominikai Köztársaság Felett 1.5 1.35x
Guyana v St Vincent Grenadines Felett 1.5 1.3x
St Lucia v Antigua & Barbuda Felett 1.5 1.3x
Barbados v Aruba Felett 1.5 1.4x :noway:

3.19x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 14, 2015, 23:18:24
maradva a földrészen, MLS:
Orlando City SC - DC United 3,5 alatt 1.35x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 15, 2015, 19:19:20
KR Reykjavik - Akranes 1.22x :noway:
Chile – Mexico 1,5x :noway:

1.83x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 16, 2015, 10:28:42
Bhután - Kína -2eh 1.35x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 16, 2015, 11:26:13
Jemen - Fülöp-szigetek Fülöp-szigetek vagy döntetlen 1.57x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 16, 2015, 21:48:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 14, 2015, 23:18:24
maradva a földrészen, MLS:
Orlando City SC - DC United 3,5 alatt 1.35x
Orlando City SC - DC United 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 16, 2015, 21:49:30
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 16, 2015, 10:28:42
Bhután - Kína -2eh 1.35x
Bhután - Kína 0-6
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 16, 2015, 21:50:04
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 16, 2015, 11:26:13
Jemen - Fülöp-szigetek Fülöp-szigetek vagy döntetlen 1.57x
Jemen - Fülöp-szigetek 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 16, 2015, 23:26:28
Neman Grodno – Naftan -0,25ah 1.45x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 18, 2015, 16:03:40
LA Galaxy v Philadelphia Union +0ah 1.26x
Seattle Sounders FC - San Jose Earthquakes +2ah 1.2x

1.51x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 19, 2015, 01:11:33
Portland Timbers - Houston Dynamo Houston gólt szerez 1.53x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 19, 2015, 01:12:35
LA Galaxy - Philadelphia Union LA Galaxy gól 1.14x
Real Salt Lake - Sporting Kansas City o1,5 1.375x

1.57x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 23, 2015, 16:42:22
Breidablik UBK - UMF Selfoss DNB 1.4x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 23, 2015, 22:40:08
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 18, 2015, 16:03:40
LA Galaxy v Philadelphia Union +0ah 1.26x
Seattle Sounders FC - San Jose Earthquakes +2ah 1.2x

1.51x :ok:
LA Galaxy v Philadelphia Union 5-1
Seattle Sounders FC - San Jose Earthquakes 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 23, 2015, 22:41:32
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 19, 2015, 01:12:35
LA Galaxy - Philadelphia Union LA Galaxy gól 1.14x
Real Salt Lake - Sporting Kansas City o1,5 1.375x

1.57x :ok:
LA Galaxy - Philadelphia Union 5-1
Real Salt Lake - Sporting Kansas City 2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 26, 2015, 18:32:36
Alftanes - Volsungur  Volsungur  vagy döntetlen 1.36x :noway:
HK Kopavogur - KA Akureyri DNB 1.25x :noway:

1.7x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 26, 2015, 21:25:59
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 23, 2015, 16:42:22
Breidablik UBK - UMF Selfoss DNB 1.4x :ok:
Breidablik UBK - UMF Selfoss 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 28, 2015, 19:00:48
Fjolnir - FH Hafnarfjordur dnb 1.33x
IBV Vestmannaeyjar - Breidablik dnb 1.3x

1.73x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 28, 2015, 19:05:42
Portland - Seattle +1ah 1.525x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 29, 2015, 15:43:11
Utóbbi időben mással foglalkoztam... most viszont mennyi értékeket találtam a pinnaclen

Diósgyőr - Dózsa
Diosgyori VTK (0 and +0.5) AH 1.793x
Ujpest (Under 1.5) 1.684x

Honvéd - Puskás
Puskas Akademia (Under 1) 1.606x
:great:

Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 30, 2015, 12:34:46
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum augusztus 29, 2015, 15:43:11
Utóbbi időben mással foglalkoztam... most viszont mennyi értékeket találtam a pinnaclen

Diósgyőr - Dózsa
Diosgyori VTK (0 and +0.5) AH 1.793x
Ujpest (Under 1.5) 1.684x


Honvéd - Puskás
Puskas Akademia (Under 1) 1.606x
:great:
Ez jól indult...   :beerchug:

Diósgyőr - Dózsa 2:1 +1.477x

Diosgyori VTK (0 and +0.5) AH 1.793x
Ujpest (Under 1.5) 1.684x

Honvéd - Puskás 0:0 +0.606x

Puskas Akademia (Under 1) 1.606x

+2.083
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 02, 2015, 21:48:15
Az U21-es EB-Selejtező is beindul, ezzel együtt megláttam egy csini ázsiai line-t a bet365-nél

Liechtenstein U21 - Magyarország U21 -2ah 1.70x :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 03, 2015, 18:53:40
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 02, 2015, 21:48:15
Az U21-es EB-Selejtező is beindul, ezzel együtt megláttam egy csini ázsiai line-t a bet365-nél

Liechtenstein U21 - Magyarország U21 -2ah 1.70x :great:
Valami ilyesmire számítottam. 6-0 Szép volt fiúk!!! Csak így tovább! :beerchug:

+0.70
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 07, 2015, 22:08:18
élő: 66' 0 - 0
Észak-Írország - Magyarország ah-0,25 4.40x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 12, 2015, 10:52:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 07, 2015, 22:08:18
élő: 66' 0 - 0
Észak-Írország - Magyarország ah-0,25 4.40x
Észak-Írország - Magyarország 1-1.....többet veszítettünk mint 2 pont

-0.50
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 12, 2015, 11:10:31
élő: 60' 1 - 1
Ferencváros U19 - Kecskemét U19 -0.75ah 2.00x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 13, 2015, 11:58:06
mennyei másodosztály:
ZTE - Balmazújváros under 2,5 2.2x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 13, 2015, 20:41:47
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 13, 2015, 11:58:06
mennyei másodosztály:
ZTE - Balmazújváros under 2,5 2.2x :ok:
Zete - Balmaz 2-0 :ok:

+1.20
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 17, 2015, 23:55:47
Ferencvárosi TC - Békéscsabai Előre SE 1. félidő -1ah 1.85x
1-0 tét vissza
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2015, 13:06:48
Mennyei másodosztály vasárnapi meccsére kettő tippet teszek:

Siófok - ZTE DNB 1.66x

Siófok - ZTE under 2,5 1.95x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2015, 20:25:44
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2015, 13:06:48
Mennyei másodosztály vasárnapi meccsére kettő tippet teszek:

Siófok - ZTE DNB 1.66x

Siófok - ZTE under 2,5 1.95x
Felemás eredmény, összességében kis minusz. Siófok - ZTE 1-0  :-\

Siófok - ZTE DNB 1.66x

Siófok - ZTE under 2,5 1.95x

-0.05
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 22, 2015, 08:08:03
MK: úgy vélem a keddi meccseken mindkét párosításában a sokkal magasabb szintet képvieslő, mennyei első osztályú csapatok érvényesítik fölényüket. Egy mennyei harmadosztályú illetve egy gyönge formában lévő másodosztályú csapat ellen mindkét MB1-esnél elvárás a továbbjutás. Gólok szerintem kiszámíthatatlanok, így csak értékes kimenetelekre teszek.

Kozármisleny FC - Akadámia Felcsút 1.57x

Szolnoki MÁV FC - Vasas SC 2.25x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 22, 2015, 22:39:41
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 22, 2015, 08:08:03
MK: úgy vélem a keddi meccseken mindkét párosításában a sokkal magasabb szintet képvieslő, mennyei első osztályú csapatok érvényesítik fölényüket. Egy mennyei harmadosztályú illetve egy gyönge formában lévő másodosztályú csapat ellen mindkét MB1-esnél elvárás a továbbjutás. Gólok szerintem kiszámíthatatlanok, így csak értékes kimenetelekre teszek.

Kozármisleny FC - Akadámia Felcsút 1.57x

Szolnoki MÁV FC - Vasas SC 2.25x
A felcsútiak megtréfáltak, a fővárosiak viszont szépen hozták a meccsek a vártak szerint. Kis plusz a mai napon.

Kozármisleny FC - Akadámia Felcsút 2-0

Szolnoki MÁV FC - Vasas SC 1-2

+0.25
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 22, 2015, 22:58:31
A hétvégi, 10. fordulóra a mennyei pro jött ki először szorzókkal, és megakadt a szemem egy csecsebecsén.
Az első osztály leggyöngébb csapata fogadja a lassan formáját visszanyerő bajnokot. A csabaiak egy hétközi kupameccs után érkeznek, míg a Fehérvár egész héten a 3 pont begyűjtésre készül. Szerintem a nagyobb irodák nem fognak ilyen jó ajánlatot elém tenni, ezért ezt most így köszönöm, kérem!

Békéscsaba - Videoton 1.85x

Csalódás, kapura se lőttek a fehárváriak.

-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2015, 18:32:22
élő: 32'
Paks-DVSC 1-0 szögi: 1-3

Paks - Debrecen 1. fi szöglet 5,5 fölött 2.05x

első félidő helyett jobb választás lett volna a teljes mérközés szögi over

-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2015, 19:29:07
ezt be kell próbálni a Diósgyőr meccsen:
élő: 70' 1-1
Kispest - Diósgyőr 3 gól fölött 5.5x
no fun
-1


már elkönyveltem vesztesnek, de ismét alakítottak :D

+0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2015, 19:32:08
ez az odds már rendben van, és még van negyed órája a fradinak:
élő: 74' 0-0
Akadémia Felcsút - FTC -0,25 ah 2.00x
Pogacsics nagy védésével maradt a 0-0

-0.25
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2015, 19:43:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2015, 19:32:08
ez az odds már rendben van, és még van negyed órája a fradinak:
élő: 74' 0-0
Akadémia Felcsút - FTC -0,25 ah 2.00x
teszek egy szögi tippet is a végére:
élő: 85' 0-0, szöglet 3-9
szöglet 13 fölött 2.00x

+0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2015, 20:24:48
A forduló zárómeccsén unalmas első félidőt várok:

Dózsa - MTK 1.fi gólok 1 alatt ah 1.75x

1-0 tét vissza

+0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2015, 21:07:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2015, 20:24:48
A forduló zárómeccsén unalmas első félidőt várok:

Dózsa - MTK 1.fi gólok 1 alatt ah 1.75x
ha lesz még gól az elsőben, azt az MTK lövi.
élő: 35' 1-0
Dózsa - MTK +0 ah 2.20x
bár az első félidőt szerettem volna, de a teljes játékidőt fogadtam
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2015, 22:24:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2015, 21:07:50
ha lesz még gól az elsőben, azt az MTK lövi.
élő: 35' 1-0
Dózsa - MTK +0 ah 2.20x
bár az első félidőt szerettem volna, de a teljes játékidőt fogadtam
bár az első félidő push lett volna, de ez most jól jött ki 2-2

+1.2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 02, 2015, 17:56:25
A Vidi-Puskás mára néptipp lett, a hazaiak nyitó 1.9 szorzója mára 1.36 körül mozog. Érték a vendégekben! ki is használom :)

Videoton - Puskás Akadémia +1.25 AH 2.09x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2015, 18:40:17
élő 38'
Vidi - Felcsút 1-2 szögi: 1-5

Vidi - Felcsút 1. fi szöglet 7 fölött 2.10x

+0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2015, 20:37:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 02, 2015, 17:56:25
A Vidi-Puskás mára néptipp lett, a hazaiak nyitó 1.9 szorzója mára 1.36 körül mozog. Érték a vendégekben! ki is használom :)

Videoton - Puskás Akadémia +1.25 AH 2.09x :ok:
Videoton - Puskás Akadémia 3-2

+0.504
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2015, 20:44:12
élő 11'
Fradi - Kispest 0-1 szögi: 0-0

Fradi - Kispest 1. fi szöglet 3,5 fölött 1.825x

-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2015, 22:10:34
élő 80' 2-1

Fradi - Kispest gólok 3,5 fölött 2.50x
ez már tilttipp volt :bash:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2015, 16:15:48
élő 5' 0-0
Mezőkövesd -  Kisvárda 1.72x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 10, 2015, 11:11:16
élő 12' 0-0

U19: Vidi - Kecskemét 1. fi gólok 0,5 fölött 1.50x
U19: Vidi - Kecskemét 1. fi gólok 1 fölött 2.20x

ázsiai 0,75 fölött :) :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 10, 2015, 11:38:15
élő 23' 0-0

U19: Fradi - ZTE 1. fi gólok 0,5 fölött 1.66x
:ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 18:59:42
élő: 25'
Nesodden IF - Skeid 2 1.fi gól 1.61x
:ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 19:17:40
élő: 17'
Sandefjord 2 - FK Tonsberg 1.fi gól 1.5x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 19:21:30
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 18:59:42
élő: 25'
Nesodden IF - Skeid 2 1.fi gól 1.61x
:ok:
45+2' 0-1 8)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 19:56:21
élő 25'
Strindheim 2 - Rosenborg 2 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 21:02:45
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 19:56:21
élő 25'
Strindheim 2 - Rosenborg 2 1.fi gól 1.50x :ok:
0-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 21:08:27
élő 21'
Stourbridge FC - Sutton Coldfield 1.fi gól 1.825x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 21:26:52
élő: 12'
Buffalo Sabres - Columbus Blue Jackets 1. harmad gól 1.975x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 21:36:47
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 21:08:27
élő 21'
Stourbridge FC - Sutton Coldfield 1.fi gól 1.825x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 22:09:18
élő 67'
Luxemburg - Szlovákia 2-3 5,5 gól fölött 1.675x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 22:21:12
élő: 75'
Sutton United - Hemel Hempstead 1-0 over1,5 2.05x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 22:22:56
élő:82'
Ukrajna - Spanyolország 0-1 over1,5 2.70x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 22:38:06
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 22:09:18
élő 67'
Luxemburg - Szlovákia 2-3 5,5 gól fölött 1.675x :ok:
2-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 22:42:26
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 22:21:12
élő: 75'
Sutton United - Hemel Hempstead 1-0 over1,5 2.05x :ok:
2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 23:24:38
élő: 3. harmad 15'
Buffalo Sabres - Columbus Blue Jackets 3-2 gólok over 5,5 1.71x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 23:33:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2015, 23:24:38
élő: 3. harmad 15'
Buffalo Sabres - Columbus Blue Jackets 3-2 gólok over 5,5 1.71x :ok:
4-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 18:27:13
élő: 74'
Assyriska U21 - Degerfors U21 0-0 gól 1.66x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 18:29:00
élő: 74'
Hammarby IF U21 - Norrköping U21 1-0 gólok o1,5 1.57x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 18:52:00
élő: 20'
Greuther Fürth II - Bayern München II 1.fi gól 1.625x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 20:00:22
élő: 3. harmad 16'
Debreceni HK - MAC 4-3 over7,5 1.725 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 20:28:16
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 18:52:00
élő: 20'
Greuther Fürth II - Bayern München II 1.fi gól 1.625x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 20:28:47
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 20:00:22
élő: 3. harmad 16'
Debreceni HK - MAC 4-3 over7,5 1.725 :ok:
5-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 20:55:06
élő: 9'
Málta - Horvátország 1.fi over1 ah 2.0x
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 21:17:05
élő: 3. harmad 16'
AIK - Karlskoga 5-4 o9,5 1.775x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 21:37:26
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 13, 2015, 21:17:05
élő: 3. harmad 16'
AIK - Karlskoga 5-4 o9,5 1.775x :ok:
7-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 00:26:30
élő: 66'
Ecuador - Bolívia 0-0 gól 1.525x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 07:47:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 00:26:30
élő: 66'
Ecuador - Bolívia 0-0 gól 1.525x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 18:48:17
élő: 1. harmad 9'
Szpartak Moszkva - SZKA Szentpétervár 1. harmad gól 1.60x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 19:21:48
élő: 1. harmad 10'
Asplöven HC - IF Björklöven 1. harmad gól 1.825x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 19:39:43
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 19:21:48
élő: 1. harmad 10'
Asplöven HC - IF Björklöven 1. harmad gól 1.825x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 20:56:33
élő: 24'
Burgess Hill Town - Staines Town 0-0 1.fi gól 1.75x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 21:04:37
élő: 14'
Grays Athletic - Leatherhead 0-0 1.fi gól 1.57x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 21:13:23
élő: 3. harmad 17'
Asplöven HC - IF Björklöven 3-2 gól5,5 fölött 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 21:27:11
élő: 27'
Inverurie Loco Works - Buckie Thistle 0-0 1.fi gól 1.80x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 21:49:10
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 21:13:23
élő: 3. harmad 17'
Asplöven HC - IF Björklöven 3-2 gól5,5 fölött 2.00x :ok:
4-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 22:03:09
élő fun: 80'
Hegyvidek SE - THSE Sashalom 2-2 o4,5 2.025x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 22:15:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2015, 22:03:09
élő fun: 80'
Hegyvidek SE - THSE Sashalom 2-2 o4,5 2.025x :ok:
3-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 15, 2015, 18:53:13
élő: 1. harmad 12'
Dinamo Moszkva - Jugra Hanti-Manszijszk 0-0 1.harmad gól 2.10x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 15, 2015, 19:54:08
élő: 3. harmad 16'
HK Mogilev - HK Brest 2-3o5,5 1.75x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 15, 2015, 20:44:46
élő: 1. harmad 10'
Valpellice - HC Asiago 0-0 1. harmad gól 1.50x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 15, 2015, 21:00:39
elő: 3. harmad 14'
Karlskrona HK - Linköping HC 1-3 o4,5 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 15, 2015, 21:19:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 15, 2015, 21:00:39
elő: 3. harmad 14'
Karlskrona HK - Linköping HC 1-3 o4,5 1.50x :ok:
2-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 19:44:50
elő: 1. harmad 9'
Iserlohn Roosters - Nürnberg Ice Tigers 0-0 gól 1.57x  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 19:47:01
elő: 1. harmad 8'
Straubing Tigers - Adler Mannheim 0-0 gól 1.62x
:ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 19:51:38
élő: 3. harmad 16'
Zlin - Liberec 1-2 o3,5 1.8x  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 20:08:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 19:44:50
elő: 1. harmad 9'
Iserlohn Roosters - Nürnberg Ice Tigers 0-0 gól 1.57x  :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 20:10:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 19:47:01
elő: 1. harmad 8'
Straubing Tigers - Adler Mannheim 0-0 gól 1.62x
:ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 20:10:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 19:51:38
élő: 3. harmad 16'
Zlin - Liberec 1-2 o3,5 1.8x  :ok:
1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 21:40:30
3. harmad 11'
Ambri Piotta - Servette GE 3-2 o6 ah 2.1x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 22:04:53
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 21:40:30
3. harmad 11'
Ambri Piotta - Servette GE 3-2 o6 ah 2.1x :ok:
5-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 23:13:07
élő: 14'
Sol de América - General Díaz 0-0 1.fi gól 1.775x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 23:48:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2015, 23:13:07
élő: 14'
Sol de América - General Díaz 0-0 1.fi gól 1.775x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 17, 2015, 01:28:00
élő: 21'
Orlando City - New York City 0-0 1.fi gól 1.625x  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 17, 2015, 09:49:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 17, 2015, 01:28:00
élő: 21'
Orlando City - New York City 0-0 1.fi gól 1.625x  :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 17, 2015, 12:20:49
élő: 1. harmad 15'
Bilyi Bars - Yunost Kharkiv 0-0 1. harmad gól 1.62x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 17, 2015, 12:30:23
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 17, 2015, 12:20:49
élő: 1. harmad 15'
Bilyi Bars - Yunost Kharkiv 0-0 1. harmad gól 1.62x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 10:33:34
élő: 15'
SK Prevysov - SK Zápy 0-0 1.fi gól 1.61x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 10:49:03
élő: 14'
Donau Linz - Union Edelweiss 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 11:18:41
élő: 16'
MTK II. - Csorna 0-0 1.fi gól 1.57 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 11:54:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 10:49:03
élő: 14'
Donau Linz - Union Edelweiss 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 12:18:58
élő: 14'
Holstein Kiel U19 - Viktoria Berlin U19 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 13:16:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 12:18:58
élő: 14'
Holstein Kiel U19 - Viktoria Berlin U19 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 13:46:02
élő: 15'
Freiburg - Furth 0-0 1.fi gól 1.65x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 14:09:04
élő: 1. harmad 6'
Espoo Blues - Kapla 0-0 1.harmad gól 1.55 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 14:12:17
élő: 1. harmad 8'
Vaasan Sport - Karpat Oulu 0-0 1.harmad gól 1.52x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 14:32:12
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 13:46:02
élő: 15'
Freiburg - Furth 0-0 1.fi gól 1.65x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 14:33:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 14:12:17
élő: 1. harmad 8'
Vaasan Sport - Karpat Oulu 0-0 1.harmad gól 1.52x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 18:11:42
élő: 1. harmad 15'
Adler Mannheim - Hamburg Freezers 0-0 1.harmad gól 3.1x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 18:27:34
élő: 1. harmad 9'
Frölunda HC - Örebro HK 0-0 1.harmad gól 1.70x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 18:42:52
élő 3. harmad 15'
Krefeld Pinguine - Iserlohn Roosters 1-2 o3,5 1.725x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 21:22:02
élő: 1.harmad 9'
Toronto Marlies - Albany Devils 0-0 1.harmad gól 1.50x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 23:11:50
élő: 1.harmad 8'
Hartford Wolf Pack - Syracuse Crunch 0-0 1.harmad gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 23:40:59
élő: 3.harmad 17'
Winnipeg Jets - St.Louis Blues 3-2 o5,5 2.05x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 23:43:08
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 23:11:50
élő: 1.harmad 8'
Hartford Wolf Pack - Syracuse Crunch 0-0 1.harmad gól 1.50x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 19, 2015, 00:06:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 18, 2015, 23:40:59
élő: 3.harmad 17'
Winnipeg Jets - St.Louis Blues 3-2 o5,5 2.05x :ok:
4-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 19, 2015, 19:21:27
élő: 21'
Landskrona BoIS - Kristianstads FF 0-0 1.fi gól 1.60x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 19, 2015, 19:51:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 19, 2015, 19:21:27
élő: 21'
Landskrona BoIS - Kristianstads FF 0-0 1.fi gól 1.60x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 19, 2015, 20:57:24
élő: 1.harmad 15'
Sonderjyske - Esbjerg Energy 0-0 1.harmad gól 2.60x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 19, 2015, 21:08:32
élő: 19'
Redditch Utd - Slough Town 0-0 1.fi gól 1.675x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 19, 2015, 22:38:25
élő: 3.harmad 13'
Sonderjyske - Esbjerg Energy 3-2 o6 ah 2.15x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 20, 2015, 01:30:27
élő: 1.harmad 8'
NY Rangers - San Jose 0-0 1.harmad gól 1.62x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 20, 2015, 21:49:19
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 20, 2015, 01:30:27
élő: 1.harmad 8'
NY Rangers - San Jose 0-0 1.harmad gól 1.62x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2015, 00:13:09
élő: 13'
St. Ann's Rangers  - Club Sando 0-0 1.fi gól 1.50x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 23, 2015, 17:47:37
élő: 1.harmad 9'
Zlin - Kometa Brno 0-0 1.harmad gól 1.65x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 15:08:45
élő: 1. harmad
Kölner Haie - Schwenninger Wild Things 0-0 1.harmad gól 1.725x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 15:26:16
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 15:08:45
élő: 1. harmad
Kölner Haie - Schwenninger Wild Things 0-0 1.harmad gól 1.725x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 15:45:23
élő: 1. harmad
Karlovy Vary - Plzen 0-0 1.harmad gól 1.80x  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 16:31:02
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 15:45:23
élő: 1. harmad
Karlovy Vary - Plzen 0-0 1.harmad gól 1.80x  :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 18:47:44
élő: 1. harmad 10'
Újpest - Corona Brassó 0-0 1.harmad gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 19:03:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 18:47:44
élő: 1. harmad 10'
Újpest - Corona Brassó 0-0 1.harmad gól 1.50x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 22:22:59
remélem Drogba ma is folytatja jó formáját...de az se baj, ha a Toronto talál be

élő: 11'
Montreal Impact - Toronto FC 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 23:01:44
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2015, 22:22:59
remélem Drogba ma is folytatja jó formáját...de az se baj, ha a Toronto talál be

élő: 11'
Montreal Impact - Toronto FC 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
...Toronto gól jött végül, és tényleg nem baj:)
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 00:36:54
még egy MLS....

élő: 17'
Vancouver Whitecaps - Houston Dynamo 0-0 1.fi gól 1.625x  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 01:21:41
élő: 2.harmad 10'
New York Rangers - Calgary Flames 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.60x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 09:07:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 01:21:41
élő: 2.harmad 10'
New York Rangers - Calgary Flames 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.60x :ok:
2. harmad: 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 10:59:07
élő: 15'
Pribram Youth - Banik Ostrava Youth 0-0 1.fi gól 1.50x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 12:20:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 10:59:07
élő: 15'
Pribram Youth - Banik Ostrava Youth 0-0 1.fi gól 1.50x :noway:
úgy látszik másodikra tartogatták a gólokat.... talán van még 1 benne
élő: 73'
Pribram Youth - Banik Ostrava Youth 1-2 o3,5 1.66x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 12:41:04
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 12:20:05
úgy látszik másodikra tartogatták a gólokat.... talán van még 1 benne
élő: 73'
Pribram Youth - Banik Ostrava Youth 1-2 o3,5 1.66x :ok:
jött is a várt gól...
1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 13:15:10
a következő is cseh ifi... szép pályán jó időben jöhet az első félidő gól!

élő: 15'
Hradec Kralove Youth - Fotbal Trinec Youth 0-0 1.fi gól 1.50x  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 15:03:16
Cseh ifik szerencsétlenkedése után itt az alkalom a nap első hoki tippjére:

élő: 2.harmad 9'
Avangard Omsk - SZKA Szentpétervár 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.50x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 15:19:28
még 1 kis foci, sógor Landesliga, kiesőjelöltek csatájában bízok a gyönge védelmekben:

élő: 15'
USC Wallern - Klingenbach 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 16:10:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 15:19:28
még 1 kis foci, sógor Landesliga, kiesőjelöltek csatájában bízok a gyönge védelmekben:

élő: 15'
USC Wallern - Klingenbach 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
mindkét oldalon betlizett is a védelem!
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 16:15:19
svéd ifik! hozzátok vissza a fiatalak becsületét egy első félidős góllal!

élő: 18'
Hammarby IF U21 - Malmö FF U21 0-0 1-fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 16:44:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 16:15:19
svéd ifik! hozzátok vissza a fiatalak becsületét egy első félidős góllal!

élő: 18'
Hammarby IF U21 - Malmö FF U21 0-0 1-fi gól 1.50x :ok:
erről van szó gyerekek!
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 17:13:54
élő: 14'
IF Elfsborg U21- Sirius U21 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 17:21:57
újabb sógor landesliga:

élő: 20'
ASV Draßburg - Deutschkreutz 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 17:22:43
élő: 20'
Brommapojkarna U21 - IK Frej U21 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 17:50:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 17:13:54
élő: 14'
IF Elfsborg U21- Sirius U21 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 17:50:26
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 17:21:57
újabb sógor landesliga:

élő: 20'
ASV Draßburg - Deutschkreutz 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 17:50:45
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 17:22:43
élő: 20'
Brommapojkarna U21 - IK Frej U21 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 18:15:45
magyar hoki ismét:

élő; 1.harmad 10'
Fehérvár AV19 II - Ferencváros 0-0 1.harmad gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 18:44:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 18:15:45
magyar hoki ismét:

élő; 1.harmad 10'
Fehérvár AV19 II - Ferencváros 0-0 1.harmad gól 1.50x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 18:45:16
angol ifik! go go go!

élő; 15'
Chelsea U21 - Manchester City U21 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 19:25:37
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 18:45:16
angol ifik! go go go!

élő; 15'
Chelsea U21 - Manchester City U21 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 20:45:05
ismét hoki, ezúttal a gólgazdag Dániából!

élő: 11'
Odense Bulldogs - Esbjerg Energy 0-0 1.harmad gól 1.52x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 21:03:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 20:45:05
ismét hoki, ezúttal a gólgazdag Dániából!

élő: 11'
Odense Bulldogs - Esbjerg Energy 0-0 1.harmad gól 1.52x :ok:
még több is mint, vártam!
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: G-DAWG Dátum október 26, 2015, 22:34:57
Nagyon szép sorozat!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2015, 23:05:19
Idézetet írta: G-DAWG Dátum október 26, 2015, 22:34:57
Nagyon szép sorozat!
Köszi. Most tényleg jöttek a várt gólok! :)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2015, 00:21:44
élő: 1.harmad 9'
New York Islanders - Calgary Flames 0-0 1.harmad gól 1.50x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2015, 01:21:22
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2015, 00:21:44
élő: 1.harmad 9'
New York Islanders - Calgary Flames 0-0 1.harmad gól 1.50x :noway:
jönni fog gól (vagy 2) a másodikban:

élő: 2.harmad 11'
New York Islanders - Calgary Flames 0-0 2.harmad o0,75 1.875x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2015, 12:02:53
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2015, 01:21:22
jönni fog gól (vagy 2) a másodikban:

élő: 2.harmad 11'
New York Islanders - Calgary Flames 0-0 2.harmad o0,75 1.875x
lett is gól, de sajna csak 1
2.harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2015, 12:14:20
mai első tippem, egyenesen Örményországból:

élő: 16'
Ararat Yerevan II - Banants Yerevan II 0-0 1.fi gól 1.50x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2015, 21:53:58
élő; hoki; svájci kupa; 3-harmad 16'

Rapperswil - Lugano 3-2 gólt várok 1.925x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2015, 00:21:45
A kezdődő NHL meccsekre első harmados gólokat várok:
Philadelphia - Buffalo
Boston - Arizona
Detroit - Carolina
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2015, 00:22:35
1.harmad 8'
Boston - Arizona 0-0 1.harmad gól 1.55x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2015, 00:25:13
Philadelphia - Buffalo gólról az előző post írása közben épp lemaradtam...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2015, 00:48:53
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2015, 00:22:35
1.harmad 8'
Boston - Arizona 0-0 1.harmad gól 1.55x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2015, 00:56:06
1.harmad 10'
Detroit - Carolina 0-0 1.harmad gól 1.67x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2015, 17:21:32
1.harmad 12'
Reaktor U20 - Tolpar U20 0-0 1.harmad gól 2.025x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 29, 2015, 00:18:02
AHL:
1.harmad 9'
Springfield Falcons - Bridgeport Sound Tigers 0-0 1.harmad gól 1.775x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 29, 2015, 02:00:37
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 29, 2015, 00:18:02
AHL:
1.harmad 9'
Springfield Falcons - Bridgeport Sound Tigers 0-0 1.harmad gól 1.775x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 29, 2015, 02:16:59
ismét AHL gólt, gólokat várok!

élő: 3.harmad 9'
Toronto Marlies - Syracuse Crunch 1-2 o4 2.025x
tét vissza
1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2015, 02:05:00
Három NHL meccset figyelek, jelenleg futó harmadokban várok gólt:
Edmonton - Montreal (0-0) 1.harmad
Winnipeg - Chicago (1-1) 2.harmad
NY Islanders - Carolina (2-1) 3.harmad
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2015, 02:25:29
élő: 1.harmad 9'
Edmonton - Montreal 0-0 1.harmad gól 1.62x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2015, 09:51:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2015, 02:25:29
élő: 1.harmad 9'
Edmonton - Montreal 0-0 1.harmad gól 1.62x :ok:
0-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 02:15:57
Jelenlegi NHL meccseken gólt várok:
Calgary - Montreal 1.harmad
Washington - Columbus 3.harmad
...mindkét meccsen gól...még a megfelelő odds elérése előtt. :(
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 02:26:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 02:15:57
Jelenlegi NHL meccseken gólt várok:
Calgary - Montreal 1.harmad
Washington - Columbus 3.harmad
...mindkét meccsen gól...még a megfelelő odds elérése előtt. :(
még jó lesz a Florida - Boston és Detroit - Ottawa meccseken a 3. harmad is!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 18:14:55
1.harmad 8'
Stavanger - Storhamar 0-0 1.harmad gól 1.52x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 18:52:30
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 18:14:55
1.harmad 8'
Stavanger - Storhamar 0-0 1.harmad gól 1.52x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 18:53:17
1.harmad 8'
Skellefteå AIK - IF Malmö Redhawks 1.harmad gól 1.57x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 19:10:19
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 18:53:17
1.harmad 8'
Skellefteå AIK - IF Malmö Redhawks 1.harmad gól 1.57x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 19:16:37
megyek tovább a norvégokkal!
2.harmad 11'
Stavanger - Storhamar 2-0(2-0;0-0) 2.harmad gól 1.62x :noway:
...ők nem jöttek
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 19:17:47
nézzük a magyarokat is!
1.harmad 12'
Csíkszereda - Fehérvár AV19 II 0-0 1.harmad gól 1.55x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 19:34:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 19:17:47
nézzük a magyarokat is!
1.harmad 12'
Csíkszereda - Fehérvár AV19 II 0-0 1.harmad gól 1.55x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 19:39:19
megyek tovább a svédekkel is!
2.harmad 9'
Skellefteå AIK - IF Malmö Redhawks 1-0(1-0;0-0) 2.harmad gól 1.50x :noway:
itt se lett gól a másodikban
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2015, 19:44:29
másik svéd meccsen is gólt várok!
2.harmad 10'
Växjö Lakers HC - HV71 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.52x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 10:30:51
megy pár arra érdemes meccs:

élő 14'
Velke Mezirici - HFK Trebic 0-0 1.fi gól 1.50x
:noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 10:32:08
élő 14'
SK Prevysov - FK Tachov 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 10:36:17
Cseh ifi, élő 20'
Slavia Prague - U21 v FK Dukla Prague - U21 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 10:37:37
szeretett sógór Landesligám:

élő 19'
Favoritner AC v FV Austria XIII 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 16:15:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 10:32:08
élő 14'
SK Prevysov - FK Tachov 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 16:15:46
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 10:36:17
Cseh ifi, élő 20'
Slavia Prague - U21 v FK Dukla Prague - U21 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 16:16:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 10:37:37
szeretett sógór Landesligám:

élő 19'
Favoritner AC v FV Austria XIII 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
nem is csalódtam a sogikban!
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 17:17:27
MOL Liga!

élő 1.harmad 12'
Brasov - Fehérvár AV19 II 0-0 1.harmad gól 1.825x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 17:41:43
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 17:17:27
MOL Liga!

élő 1.harmad 12'
Brasov - Fehérvár AV19 II 0-0 1.harmad gól 1.825x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 18:50:58
élő 1.harmad 12'
Iserlohn Roosters v Dusseldorfer EG 0-0 1.harmad gól 2.05x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 19:08:58
élő 2.harmad 13'
Schwenniger Wild Wings v Adler Mannheim 1-1(1-1;0-0) 2.harmad gól 1.725x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 19:23:45
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 01, 2015, 19:08:58
élő 2.harmad 13'
Schwenniger Wild Wings v Adler Mannheim 1-1(1-1;0-0) 2.harmad gól 1.725x :ok:
2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 04, 2015, 21:53:32
élő 15'
nők: Texas A&M - Mississippi  0-0 1.fi gól 1.50x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 08, 2015, 22:22:36
élő 2.harmad 11'
Detroit Red Wings - Dallas Stars 1-2 (1-2;0-0) 2.harmad gól 1.75x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 08, 2015, 23:27:22
megyek tovább a Detroit meccsel, és még a most futó Boston első harmadában is gólt várok!

élő 3.harmad 16'
Detroit Red Wings - Dallas Stars 1-2 (1-2;0-0;0-0) 3.harmad gól 1.95x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 08, 2015, 23:28:50
élő 1.harmad 11'
New York Islanders - Boston Bruins 0-0 1.harmad gól 1.875x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 08, 2015, 23:40:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 08, 2015, 23:27:22
megyek tovább a Detroit meccsel, és még a most futó Boston első harmadában is gólt várok!

élő 3.harmad 16'
Detroit Red Wings - Dallas Stars 1-2 (1-2;0-0;0-0) 3.harmad gól 1.95x :ok:
1-4
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 09, 2015, 08:21:47
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 08, 2015, 23:28:50
élő 1.harmad 11'
New York Islanders - Boston Bruins 0-0 1.harmad gól 1.875x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 09, 2015, 19:58:10
élő 3.harmad 15'
HC AZ Havirov - HC Benatky nad Jizerou 1-2 (0-1;0-2) 3.harmad gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 09, 2015, 20:38:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 09, 2015, 19:58:10
élő 3.harmad 15'
HC AZ Havirov - HC Benatky nad Jizerou 1-2 (0-1;0-2) 3.harmad gól 1.75x :ok:
3.harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 09, 2015, 22:30:32
Úgy látom a most futó dán hokimeccset,  Frederikshavn - Herning 3.harmad 4-2 nem szabad kihagyani! jön még 1 gól a végén!

élő: 3.harmad 17'
Frederikshavn Whitehawks - Herning Blue Fox 4-2 (2-1;2-0;0-1) over6,5 1.90x :noway:
dán srácok nem így látták >:(
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 18:47:52
MOL Liga, 1.harmad 12'
Fehérvár AV19 II - Újpest 0-0 1.harmad gól 1.85x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 18:59:54
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 18:47:52
MOL Liga, 1.harmad 12'
Fehérvár AV19 II - Újpest 0-0 1.harmad gól 1.85x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 20:10:45
élő 2.harmad 13'
Kongsvinger - Stavanger 1-2 (1-2;0-0) 2.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 20:15:00
élő 2.harmad 13'
Västerås - BIK Karlskoga 0-0 2.harmad gól 1.90x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 20:29:04
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 20:10:45
élő 2.harmad 13'
Kongsvinger - Stavanger 1-2 (1-2;0-0) 2.harmad gól 1.80x :ok:
2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 20:37:10
élő 19'
SG Wattenscheid - Borussia Dortmund II 0-0 1.fi gól 1.775x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 20:49:05
élő 20'
Hibernian U20 - Hearts U20 0-0 1.fi gól 1.675x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 21:20:20
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2015, 20:49:05
élő 20'
Hibernian U20 - Hearts U20 0-0 1.fi gól 1.675x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 11, 2015, 20:50:52
Olasz, Serie D - B csoport

élő 22'
Piacenza - MapelloBonate 0-0 1.félidő gól 1.725x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 12, 2015, 18:42:36
élő 2.harmad 13'
Szpartak Moszkva - Dinamo Moszkva 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 2.30x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 12, 2015, 19:01:44
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 12, 2015, 18:42:36
élő 2.harmad 13'
Szpartak Moszkva - Dinamo Moszkva 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 2.30x :ok:
2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 00:58:51
ezt a közös múlt miatt:

élő 20'
Chile - Kolumbia 0-0 1.fi gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 08:29:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 00:58:51
ezt a közös múlt miatt:

élő 20'
Chile - Kolumbia 0-0 1.fi gól 2.00x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 19:50:23
ilyen oddson nem lehet kihagyni:

1.harmad 13'
Eisbären Berlin - Düsseldorf 0-0 1.harmad gól 2.35x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 20:02:12
Svájc, NLA:

élő 1.harmad 12'
Lugano - Kloten Flyers 0-0 1.harmad gól 2.00.x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 20:14:20
Dán Metál liga :yeah:

élő 1.harmad 12'
Herlev - Gentofte 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 20:22:20
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 20:02:12
Svájc, NLA:

élő 1.harmad 12'
Lugano - Kloten Flyers 0-0 1.harmad gól 2.00.x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 20:28:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 20:14:20
Dán Metál liga :yeah:

élő 1.harmad 12'
Herlev - Gentofte 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 20:42:37
élő 2.harmad 13'
Alder Mannheim - Köln 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 1.875x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 13, 2015, 21:40:49
itt még 1 gólt várok:

élő 3.harmad
Wolfsburg - Schwenninger Wild Wings 2-1 over3,5

nem sikerült megtenni mielőtt gól született.... végeredmény: 4-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 13:56:06
megy kettő cseh meccs, amin gólt várok az elsőben:

élő 23"
SK Lisen v Velke Mezirici 1.fi gól 1.825x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 13:56:44
élő 23"
FK Dobrovice v Zenit Caslav 1.fi gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 14:21:30
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 13:56:06
megy kettő cseh meccs, amin gólt várok az elsőben:

élő 23"
SK Lisen v Velke Mezirici 1.fi gól 1.825x :ok:
szépen jött mindkettőn kettő(!!!) is
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 14:22:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 13:56:44
élő 23"
FK Dobrovice v Zenit Caslav 1.fi gól 1.75x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 14:58:26
Szeretem az alacsonyabb osztályú meccseket, legyen szó akármelyik országról. Most a Holland Topklasse meccsén várok első félidős gólt.

élő 26'
RVV Hercules - Scheveningen 0-0 1.fi gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 15:18:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 14:58:26
Szeretem az alacsonyabb osztályú meccseket, legyen szó akármelyik országról. Most a Holland Topklasse meccsén várok első félidős gólt.

élő 26'
RVV Hercules - Scheveningen 0-0 1.fi gól 2.00x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 15:24:12
eredetileg nagyobb téttel tettem volna, de 3 nyertes tipp után inkább maradok nyugodt...
Német Oberliga Bayern

élő 22'
SV Heimstetten - SV Kirchanschöring 0-0 1.fi gól 1.80x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 18:49:28
élő 1.harmad 11'
Djurgardens - Frölunda 0-0 1.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 22:51:00
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2015, 18:49:28
élő 1.harmad 11'
Djurgardens - Frölunda 0-0 1.harmad gól 1.80x :ok:
2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 09:25:11
élő 22'
Airnergy FC - U19 v 1908 SZAC KSE - U19 0-0 1.fi gól 1.50x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 10:39:27
élő 23'
SK Převýšov - Loko Vltavin 1.fi gól 1.775x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 10:41:07
élő 23'
Cashpoint FavAC - Gersthofer SV 0-0 1.fi o0,75 2.025x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 11:02:52
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 10:39:27
élő 23'
SK Převýšov - Loko Vltavin 1.fi gól 1.775x :ok:
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 11:03:11
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 10:41:07
élő 23'
Cashpoint FavAC - Gersthofer SV 0-0 1.fi o0,75 2.025x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 11:33:56
kicsit rizikósabb, de bevállalom:

élő 20'
Young Style SC - Gerasdorf Stammersdorf 0-0 1.fi gól 1.55x :noway:
nem kellett volna rizikót vállalni ekkora oddson
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 12:04:21
2.harmad 12'
HC MVD  - Oroszország U18 1-2 (1-2;0-0) 2.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 12:15:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 12:04:21
2.harmad 12'
HC MVD  - Oroszország U18 1-2 (1-2;0-0) 2.harmad gól 1.80x :ok:
2.harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 13:02:51
várok egy Loko gólt, szoktak ezek gólt ütni a második vége felé, de az se baj ha most kapnak helyette!

élő 2.harmad 12'
Loko - Atlanti 0-0 2.harmad gól 1.75x :noway:
ez viszont baj, hogy se nem lőttek se nem kaptak
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 13:50:19
élő 22'
FK Varnsdorf - Fotbal Trinec 0-0 1.fi gól 1.825x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 14:19:00
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 13:50:19
élő 22'
FK Varnsdorf - Fotbal Trinec 0-0 1.fi gól 1.825x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 14:22:49
megy két német alsóbb osztályú foci, ahol gólt várok az elsőben:

élő 20'
Jahn Regensburg - Ingolstadt II 1.fi gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 14:23:41
élő 20'
FC Amberg - Greuther Fürth II 1.fi gól 1.675x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 14:50:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 14:22:49
megy két német alsóbb osztályú foci, ahol gólt várok az elsőben:

élő 20'
Jahn Regensburg - Ingolstadt II 1.fi gól 1.75x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 14:53:27
folytatva a német vonalat:

élő 21'
Germania Friedrichstal - FC Villingen 0-0 1.fi gól 1.70x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 15:41:11
góltalan német focipályáról át a német jégcsarnokba!

élő 2.harmad 12'
Krefeld - Ingolstadt 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.57x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 16:03:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 15:41:11
góltalan német focipályáról át a német jégcsarnokba!

élő 2.harmad 12'
Krefeld - Ingolstadt 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.57x :ok:
2.harmad 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 16:09:41
német jégről át szlovák jégre!

élő 2.harmad 12'
Trencin - Zvolen 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.775x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 16:28:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 16:09:41
német jégről át szlovák jégre!

élő 2.harmad 12'
Trencin - Zvolen 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.775x :ok:
2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 17:44:15
élő 2.harmad 11'
Dusseldorf - Straubing 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.725x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 18:06:06
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 17:44:15
élő 2.harmad 11'
Dusseldorf - Straubing 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.725x :ok:
2.harmad 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 18:52:13
egy kis hazai...

élő 1.harmad 13'
Debreceni HK -  HSC Csíkszereda 0-0 1.harmad gól 1.875x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 19:15:30
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 18:52:13
egy kis hazai...

élő 1.harmad 13'
Debreceni HK -  HSC Csíkszereda 0-0 1.harmad gól 1.875x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 20:05:04
könnyen lehet még 1 gól, de akár több is..

élő 3.harmad 16'
DAB-Docler - Fehérvár AV19 II 2-3 (0-0;2-3;0-0) o5,75 2.05x :noway:
de akár nulla is
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 20:19:39
ugyanazt gondolom erről a meccsről is....
könnyen lehet még 1 gól, de akár több is!

élő 3.harmad 14'
Debreceni HK -  HSC Csíkszereda 0-3 (0-1;0-2;0-0) o3,5 1.90x :noway:
sajnos itt is rosszul ítéltem meg a dolgokat
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2015, 22:19:05
élő' 75'
Magyar - Norvég 1-0 +0ah 2.45x
löttünk egyet, de most nem bánkódom, hogy kaptunk is utána...
lényeg, hogy:
:beerchug: :beerchug: :beerchug:MAGYARORSZÁG EURO 2016 résztvevő :beerchug: :beerchug::beerchug:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 16, 2015, 00:13:41
AHL:

élő 2.harmad 11'
Springfield Falcons - Albany Devils 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.62x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2015, 20:05:39
Svájc NLA: élő 1.harmad 10'
Lugano - Bern 0-0 1.harmad gól 1.70x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2015, 20:25:41
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2015, 20:05:39
Svájc NLA: élő 1.harmad 10'
Lugano - Bern 0-0 1.harmad gól 1.70x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2015, 20:59:09
A Svéd alsóbb osztályú Tegs - Sollefteå (3-5) 3. harmadában gól várok!

élő 3.harmad 17'
Tegs SK - Sollefteå HK 3-5(1-2;2-3;0-0) o8,5 1.85x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2015, 21:09:54
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2015, 20:59:09
A Svéd alsóbb osztályú Tegs - Sollefteå (3-5) 3. harmadában gól várok!

élő 3.harmad 17'
Tegs SK - Sollefteå HK 3-5(1-2;2-3;0-0) o8,5 1.85x :ok:
ahogy kell: kellemes oddson fogadható volt a 17' végén, és szépen jött is a gól! 3-6
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2015, 22:31:47
Francia Kupa, legalább egy gólt várok...

élő, 3.harmad 16'
Angers - Bordeaux 3-1 (2-0;1-1;0-0) o4,75 2.05x  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2015, 22:37:57
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2015, 22:31:47
Francia Kupa, legalább egy gólt várok...

élő, 3.harmad 16'
Angers - Bordeaux 3-1 (2-0;1-1;0-0) o4,75 2.05x  :ok:
1 jött is! 4-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 18, 2015, 19:20:53
német hoki, DEL2

élő 1.harmad 12'
Crimmitschau - Riessersee 0-0 1.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 18:49:06
jó kis Norvég Get-ligaen...

élő, 1.harmad 15'
Vålerenga - Kongsvinger 0-0 1.harmad gól 2.15x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 18:59:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 18:49:06
jó kis Norvég Get-ligaen...

élő, 1.harmad 15'
Vålerenga - Kongsvinger 0-0 1.harmad gól 2.15x :ok:
mostanában szeressük a norvégokat! 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 19:14:15
nagyon gyanús, hogy eddig egyik svéd meccsen se volt gól...

élő 1.harmad 12'
Vaxjo - Skelleftea 0-0 1.harmad gól 2.35x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 19:15:01
élő 1.harmad 12'
Orebro - Lulea 0-0 1.harmad gól 2.20x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 19:18:05
élő 1.harmad 12'
Linkoping - Malmo 0-0 1.harmad gól 2.20x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 19:23:24
talán ez egy góltalan nap lesz a svédeknél, de stat szerint jó kell, hogy legyen:

élő 1.harmad 12'
Frolunda - Farjestad 0-0 1.harmad gól 2.xx

épp beesett a gól
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 19:27:58
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 19:14:15
nagyon gyanús, hogy eddig egyik svéd meccsen se volt gól...

élő 1.harmad 12'
Vaxjo - Skelleftea 0-0 1.harmad gól 2.35x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 19:36:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 18:49:06
jó kis Norvég Get-ligaen...

élő, 1.harmad 15'
Vålerenga - Kongsvinger 0-0 1.harmad gól 2.15x :ok:
játszható a 2. harmad is!

élő, 2.harmad 13'
Vålerenga - Kongsvinger 0-1(0-1;0-0) 2.harmad gól 1.60x :noway:
úgy tünik a Kongsvinger kapusa nagy napot fogott ki. 2 harmad alatt 21 lövést hárított!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 20:26:58
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2015, 19:36:24
játszható a 2. harmad is!

élő, 2.harmad 13'
Vålerenga - Kongsvinger 0-1(0-1;0-0) 2.harmad gól 1.60x :noway:
úgy tünik a Kongsvinger kapusa nagy napot fogott ki. 2 harmad alatt 21 lövést hárított!
1 gól még lesz, de talán több is!

élő 3.harmad 14'
Vålerenga - Kongsvinger 0-2(0-1;0-0;0-1) o3 2.15x :noway:

++
élő 3.harmad 17'
Vålerenga - Kongsvinger 0-2(0-1;0-0;0-1) o2,5 1.80x :noway:
ezekért kár volt, megírtam előtte hogy a Kongsvinger kapusa nagy napot fogott ki!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2015, 20:20:09
Dán Metal Ligaen:

élő 1.harmad 14'
Herlev Eagles - Esbjerg Energy 0-0 1.harmad gól 2.10x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2015, 20:30:45
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2015, 20:20:09
Dán Metal Ligaen:

élő 1.harmad 14'
Herlev Eagles - Esbjerg Energy 0-0 1.harmad gól 2.10x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2015, 20:44:28
Német DEL:

élő 2.harmad 12'
EHC München - Kölner Haie 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 1.85x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2015, 20:46:41
másik német meccs:

élő 2.harmad 12'
Krefeld Pinguine - Düsseldorfer EG 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 1.85x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2015, 20:59:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2015, 20:44:28
Német DEL:

élő 2.harmad 12'
EHC München - Kölner Haie 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 1.85x :ok:
2. harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2015, 21:01:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2015, 20:46:41
másik német meccs:

élő 2.harmad 12'
Krefeld Pinguine - Düsseldorfer EG 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 1.85x :ok:
2. harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 09:57:07
foci a kenguruk földjéről!

élő 20'
Perth Glory - Sydney FC 0-0 1.fi gól 1.975x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 14:14:47
lett hoki!

élő 2.harmad 14'
HS Rīga99/ HK Tukums - HS Riga 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 14:28:53
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 14:14:47
lett hoki!

élő 2.harmad 14'
HS Rīga99/ HK Tukums - HS Riga 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 2.00x :ok:
2.harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 16:11:30
élő 2.harmad 12'
Lok Yaroslavl - HC Yugra 1-1(1-1;0-0) 2.harmad gól 2.10x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 16:16:50
élő 1.harmad 12'
KalPa - HIFK 0-0 1.harmad gól 2.35x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 16:17:23
élő 1.harmad 12'
Vaasan - HPK 0-0 1.harmad gól 2.40x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 16:40:33
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 16:16:50
élő 1.harmad 12'
KalPa - HIFK 0-0 1.harmad gól 2.35x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 17:07:51
élő 2.harmad 13'
Farjestad - Linkoping 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.90 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 17:18:08
1. harmad 12'
ASC Corona Brassó - Debreceni HK 0-0 1.harmad gól 1.65x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 14:53:53
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 21, 2015, 17:07:51
élő 2.harmad 13'
Farjestad - Linkoping 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.90 :ok:
2.harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 15:02:10
1. harmad 12'
Berlin - Hamburg 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 15:59:51
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 15:02:10
1. harmad 12'
Berlin - Hamburg 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 16:07:37
élő, 2. harmad 13'
Trencin - Banska Bystrica 1-0 (1-0;0-0) 2. harmad gól 2.05x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 16:32:15
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 16:07:37
élő, 2. harmad 13'
Trencin - Banska Bystrica 1-0 (1-0;0-0) 2. harmad gól 2.05x :ok:
2. harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 17:10:07
élő, 2. harmad 13'
Graz - Znojmo 2-0 (2-0;0-0) 2. harmad gól 1.925x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 18:04:47
élő, 1. harmad 12'
Straubing - Köln 0-0 1.harmad gól 2.05x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 18:11:05
2. harmad 13'
Csíkszereda - Debrecen 3-1 (3-1;0-0) 2.harmad gól 1.725x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 18:19:10
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 18:04:47
élő, 1. harmad 12'
Straubing - Köln 0-0 1.harmad gól 2.05x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 18:53:16
élő, 1. harmad 13'
Dusseldorf - Wolfsburg 0-0 1.harmad gól 2.40x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 19:36:17
egy kis foci...

élő 19'
Beitar Jerusalem - Hapoel Akko 0-0 1.fi gól 1.925x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 19:43:42
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 18:53:16
élő, 1. harmad 13'
Dusseldorf - Wolfsburg 0-0 1.harmad gól 2.40x :noway:
elsőben nem jött, majd a másodikban!

élő 2.harmad 13'
Dusseldorf - Wolfsburg 0-0 2.harmad gól 2.05x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 19:56:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 19:43:42
elsőben nem jött, majd a másodikban!

élő 2.harmad 13'
Dusseldorf - Wolfsburg 0-0 2.harmad gól 2.05x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 23:07:56
Most kezdődő Columbus - San Jose meccs első harmadában gólt várok!
Columbus első harmad gól mutatója hazai pályán 9/9, San Jose idegenbeli mutatója 12/11 a szezonban. Ebben a párosításban utolsó 8 meccsüket elemezve egyszer lett 0-0 az első harmad, az is már 6 meccse. Fordított felállásban utolsó 8 meccsükön első harmadban mindig gól volt! Nagyon erős tippnek tünik!

két verekedés egy másik kiállítás után még mielőtt rolózták a szorzókat épp el tudtam kapni - remélem nem érvénytelenítik-

élő, 1. harmad 11'
Columbus - San Jose 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 23, 2015, 07:49:57
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2015, 23:07:56
Most kezdődő Columbus - San Jose meccs első harmadában gólt várok!
Columbus első harmad gól mutatója hazai pályán 9/9, San Jose idegenbeli mutatója 12/11 a szezonban. Ebben a párosításban utolsó 8 meccsüket elemezve egyszer lett 0-0 az első harmad, az is már 6 meccse. Fordított felállásban utolsó 8 meccsükön első harmadban mindig gól volt! Nagyon erős tippnek tünik!

két verekedés egy másik kiállítás után még mielőtt rolózták a szorzókat épp el tudtam kapni - remélem nem érvénytelenítik-

élő, 1. harmad 11'
Columbus - San Jose 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
0-1
ahogy köll!  ;)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 01:25:17
élő, 1. harmad 11'
NY Rangers - Nashville 0-0 1.harmad gól 2.00x :noway:
sajnos a Nashville kapott 4 emberelőnyt, amiket a Rangers szépen ki is védekezett
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 18:13:16
gyönge KHL

élő 2.harmad 13'
Ak Barsz Kazany - SZKA Szentpétervár 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 2.05x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 18:32:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 18:13:16
gyönge KHL

élő 2.harmad 13'
Ak Barsz Kazany - SZKA Szentpétervár 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 2.05x :ok:
2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 18:45:11
élő 2.harmad 13'
Lukko Rauma - IFK Helsinki 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 2.20x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 19:00:21
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 18:45:11
élő 2.harmad 13'
Lukko Rauma - IFK Helsinki 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 2.20x :ok:
2.harmad 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 20:08:02
2. harmad 13'

MODO - Djurgardens 0-0 2. harmad gól 2.10x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 20:11:18
2. harmad 13'

Oskarshamn - Tingsryds 1-0 (1-0;0-0) 2. harmad gól 2.15x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 20:17:05
2. harmad 14'

Karlskrona - Malmö 0-2 (0-2;0-0) 2. harmad gól 2.00x :noway:

az benne van, hogy elmegy, de csak most vettem észre hogy a svéd meccsek második harmada közül kihagytam véletlen a Rogle - Linkoping meccset, ami jött volna
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 20:21:34
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 20:08:02
2. harmad 13'

MODO - Djurgardens 0-0 2. harmad gól 2.10x :ok:
2. harmad 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 20:24:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 20:11:18
2. harmad 13'

Oskarshamn - Tingsryds 1-0 (1-0;0-0) 2. harmad gól 2.15x :ok:
2. harmad 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2015, 21:00:15
3. harmados gólt várok a most futó hokimeccsek közül az alábbiakon: (17'-ben teszem meg 1.8 fölötti szorzón)
4 meccsből 2 nyertes jött, másik kettőn hamarabb jött a gól.


Rogle - Linköping 1-3 (0-3;1-0)
3.harmad 0-1; gól a 20' - tökéletes

Karlskrona - Malmö 0-2 (0-2;0-0)
3.harmad 0-1; gól a 20' - tökéletes

Klagenfurt - Znojmo 1-3 (1-2;0-1)
3.harmad 0-3; 1.gól a 16'

Hamburg - Schwenninger 3-1 (2-1;1-0)
3.harmad 01; gól a 3' - nem fogadható
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 25, 2015, 18:17:48
igen ritka az alkalom, mikor a Cseh 2. Liga - keleti osztályú hokimeccsre lehet fogadni! kettő meccs is a kínálatban, nem hagyom ki!

élő, 1.harmad 14'
Karvina - Moravske Budejovice 0-0 1.harmad gól 2.05x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 25, 2015, 18:39:57
talán jó lehet még...

élő 2.harmad 12'
Vaasan - HIFK 0-4 (0-4;0-0) 2.harmad gól 2.00
:ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 25, 2015, 18:59:34
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 25, 2015, 18:39:57
talán jó lehet még...

élő 2.harmad 12'
Vaasan - HIFK 0-4 (0-4;0-0) 2.harmad gól 2.00
:ok:
jött kettő is! 2.harmad 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 25, 2015, 19:21:48
élő 1.harmad 11'
HV 71 - Skelleftea 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 25, 2015, 19:37:47
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 25, 2015, 19:21:48
élő 1.harmad 11'
HV 71 - Skelleftea 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 18:32:35
ez rizikós, de bepróbálom

élő 3.harmad 15'
Olympia Kirovo-Chepetsk - U20 v Ladja - U20 1-9 o10,5 2.35x :noway:

hát hogy ez milyen faszság volt tőlem
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 18:50:13
itt könnyen jöhet gól!

1. harmad élő 15'
Znojmo - Villach 0-0 1.harmad gól 2.70x :noway:

könnyebben nem!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 18:51:04
és egy meccs itthonról!

1. harmad élő 13'
Fehérvár AV19 II - MAC Budapest 0-0 1.harmad gól 2.10x :noway:

nem erre számítottam, cudar egy napkezdet:/
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:11:29
ukrán hoki:

élő 3.harmad 14'
Kompanion-Naftogaz Kiev v Bilyi Bars 0-4 o4,5 2.05x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:15:31
élő 1.harmad 13'
Brynas - Skelleftea 0-0 1.harmad gól 2.00x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:18:38
élő 1.harmad 12'
AIK - Pantern 0-0 1.harmad gól 2.15x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:28:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:11:29
ukrán hoki:

élő 3.harmad 14'
Kompanion-Naftogaz Kiev v Bilyi Bars 0-4 o4,5 2.05x :ok:
0-6
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:42:50
végre NHL emberi időpontban!

élő 1. harmad 12'
Boston - NY Rangers 0-0 1.harmad gól 2.15x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:49:11
élő 1.harmad 14'
Sonderjyske - Herlev Eagles 0-0 1.harmad gól 2.20x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:57:59
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:42:50
végre NHL emberi időpontban!

élő 1. harmad 12'
Boston - NY Rangers 0-0 1.harmad gól 2.15x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 20:00:06
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:49:11
élő 1.harmad 14'
Sonderjyske - Herlev Eagles 0-0 1.harmad gól 2.20x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 20:02:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 19:15:31
élő 1.harmad 13'
Brynas - Skelleftea 0-0 1.harmad gól 2.00x :noway:
tovább!

2. harmad 13'
Brynas - Skelleftea 0-0 2.harmad gól 2.05x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 20:20:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 20:02:25
tovább!

2. harmad 13'
Brynas - Skelleftea 0-0 2.harmad gól 2.05x :ok:
így is van! 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 20:23:12
élő 2.harmad 14'
Graz - Salzburg 2-1(2-1;0-0) 2.harmad gól 2.10x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 20:47:04
élő 2.harmad 14'
Munchen - Ice Tigers 1-1(1-1;0-0) 2.harmad gól 2.15x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 20:52:24
élő 3.harmad 16'
Rodovre - Gentofte 5-2 o7,5 2.875x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 20:54:11
élő 2.harmad 14'
Lugano - Zug 0-1(0-1;0-0) 2.harmad gól 2.00x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 21:00:59
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 20:52:24
élő 3.harmad 16'
Rodovre - Gentofte 5-2 o7,5 2.875x :ok:
5-3  :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 21:06:49
élő 3.harmad 14'
Vasteraas - Tingsryd 4-1 o5,5 2.20x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 21:15:18
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 21:06:49
élő 3.harmad 14'
Vasteraas - Tingsryd 4-1 o5,5 2.20x :ok:
5-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 21:30:48
könnyen lehet itt még gólzápor!

élő 3. harmad 12'
SønderjyskE - Herlev Eagles 2-3 o6 2.15x :noway:

nem az én napom...még jó hogy pár NHL még maradt hátra!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 22:30:42
élő 1.harmad 12'
Minnesota - Winnipeg 0-0 1.harmad gól 2.00x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 23:26:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 22:30:42
élő 1.harmad 12'
Minnesota - Winnipeg 0-0 1.harmad gól 2.00x :noway:
van ilyen nap, mikor nem jönnek a stat szerinti gólok, de hosszutávon pluszos!

élő 2.harmad 13'
Minnesota - Winnipeg 0-0 2.harmad gól 1.925x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 23:41:10
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 27, 2015, 23:26:17
van ilyen nap, mikor nem jönnek a stat szerinti gólok, de hosszutávon pluszos!

élő 2.harmad 13'
Minnesota - Winnipeg 0-0 2.harmad gól 1.925x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 01:29:40
AHL!!!

élő 1.harmad 11'
Hartford Wolf Pack - Springfield Falcons 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 01:46:23
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 01:29:40
AHL!!!

élő 1.harmad 11'
Hartford Wolf Pack - Springfield Falcons 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 13:24:12
Lett hoki! Őrült egy meccs eddig, 13 perc alatt itt 4-4 kiállítás történt! Jöhet mostmár a gól!

élő 1.harmad 13'
HS Riga - Mogo 0-0 1.harmad gól 1.75x :noway:
ezek továbbra is inkább egymást ütötték, mint kapura...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 14:05:06
bár a VHL a maga 5 alatti gólátlagával nem a kedvencem, de a második harmadban jól termelnek a szezonban a csapatok, illetve a history is rendben van.

élő 2. harmad 12'
Torosz Nyeftyekamszk - Orszk 0-0 2.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 14:14:20
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 13:24:12
Lett hoki! Őrült egy meccs eddig, 13 perc alatt itt 4-4 kiállítás történt! Jöhet mostmár a gól!

élő 1.harmad 13'
HS Riga - Mogo 0-0 1.harmad gól 1.75x :noway:
ezek továbbra is inkább egymást ütötték, mint kapura...
úgy tünik végre nemcsak boxolnak, hanem hokiznak a srácok!

élő 2.harmad 15'
HS Riga - Mogo 0-0 2.harmad gól 2.10x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 14:21:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 14:05:06
bár a VHL a maga 5 alatti gólátlagával nem a kedvencem, de a második harmadban jól termelnek a szezonban a csapatok, illetve a history is rendben van.

élő 2. harmad 12'
Torosz Nyeftyekamszk - Orszk 0-0 2.harmad gól 1.80x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 14:25:00
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 14:14:20
úgy tünik végre nemcsak boxolnak, hanem hokiznak a srácok!

élő 2.harmad 15'
HS Riga - Mogo 0-0 2.harmad gól 2.10x :ok:
1-0
Lettek visszahozták a becsületüket! Utolsó harmadon is rajta tartom majd a szemem :coolsmiley:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 16:19:28
jó kis Finn Mestis!

élő 1.harmad 13'
Jokipojat - RoKi 0-0 1.harmad gól 2.15x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 16:51:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2015, 16:19:28
jó kis Finn Mestis!

élő 1.harmad 13'
Jokipojat - RoKi 0-0 1.harmad gól 2.15x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 12:08:56
élő 2. harmad 15'
Reaktor - Irbis Kazan 2-1 (2-1;0-0) 2.harmad gól 2.05 :noway:
szinte természetes h a napi első tipp bukta
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 12:25:36
bár a history nem a legjobb és KHL, a szezonban jól teljesítenek az első harmadban!

élő 1.harmad 13'
Avangard Omsk - HC Dynamo 0-0 1.harmad gól 2.40x :noway:
oroszok a történelmet erősítették most....
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 12:52:00
utolsó harmados MHL meccs Oroszországbó!

3. harmad 13'
Chaika - Togliatti Ladja 4-0 (2-0;2-0;0-0) 3.harmad gól 2.10x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 13:10:12
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 12:52:00
utolsó harmados MHL meccs Oroszországbó!

3. harmad 13'
Chaika - Togliatti Ladja 4-0 (2-0;2-0;0-0) 3.harmad gól 2.10x :ok:
3. harmad 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 15:18:02
unszimpli VHL, de a statok szépek és sok idő van még a harmadból!

1.harmad 10'
HC Ryazan - Sokol Krasnoyarsk 0-0 1.harmad gól 2.00x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 15:48:31
ki foci Lengyel testvéreinktől!

élő 18'
KS Lechia - Lech Poznan 0-0 1.fi gól 2.00x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 15:50:09
élő 2. harmad 13'
Krefeld - München 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.875x :noway:
ez nagyon rosszul esett...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 15:51:39
cseh hoki!

1.harmad 12'
Litvinov - Karlovy Vary 0-0 1.harmad gól 1.725x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 16:09:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 15:51:39
cseh hoki!

1.harmad 12'
Litvinov - Karlovy Vary 0-0 1.harmad gól 1.725x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 16:15:57
1.harmad 12'
Graz - Olimpija Ljubljana 0-0 1.harmad gól 2.05x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 16:28:20
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 16:15:57
1.harmad 12'
Graz - Olimpija Ljubljana 0-0 1.harmad gól 2.05x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 16:44:33
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 15:51:39
cseh hoki!

1.harmad 12'
Litvinov - Karlovy Vary 0-0 1.harmad gól 1.725x :ok:
megyek tovább!

2.harmad 13'
Litvinov - Karlovy Vary 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 2.05x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 16:59:33
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 16:44:33
megyek tovább!

2.harmad 13'
Litvinov - Karlovy Vary 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 2.05x :ok:
2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 17:09:56
kis könnyed KHL

élő 2. harmad 12'
Dinamo Riga - Lada Togliatti 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 2.15x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 17:16:29
Norvégia: Get-ligaen

élő 1.harmad 12'
Manglerud - Stavanger 0-0 1.harmad gól  1.80x :noway:
ez fájt...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 17:17:39
Újjabb Ukrán újjongás!!

élő 1.harmad 13'
Donbass - Kremenchuk 0-0 1.harmad gól 2.00x :noway:
ez is fájt...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 17:21:44
élő 1.harmad 13'
Sparta Prague - Pardubice 0-0 1.harmad gól 2.00x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 17:23:58
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 17:09:56
kis könnyed KHL

élő 2. harmad 12'
Dinamo Riga - Lada Togliatti 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 2.15x :ok:
2.harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 17:41:31
élő 2. harmad 13'
Dusseldorf - Hamburg 3-0 (3-0;0-0) 2.harmad gól 2.00x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 18:03:27
élő 1.harmad 11'
Iserlohn - Mannheim 0-0 1.harmad gól 1.725x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 18:05:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 17:16:29
Norvégia: Get-ligaen

élő 1.harmad 12'
Manglerud - Stavanger 0-0 1.harmad gól  1.80x :noway:
ez fájt...
nem mennek 0-0-lal az utolsó harmadba!

élő 2.harmad 13'
Manglerud - Stavanger 0-0 2.harmad gól  1.725x :ok:
nem is! 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 18:09:30
vér és gólszegény Szlovák Tipsport Ligát nem szeretem, de csonkított téttel ennek van esélye:

2. harmad 14'
Poprad - Piestany 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 2.25x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 18:24:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 18:09:30
vér és gólszegény Szlovák Tipsport Ligát nem szeretem, de csonkított téttel ennek van esélye:

2. harmad 14'
Poprad - Piestany 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 2.25x :ok:
2. harmad 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 18:46:58
MOL liga!

1. harmad 13'
Debrecen - Ferencváros 0-0 1.harmad gól 1.70x :noway:
ez is nagyon fájt
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 20:26:03
át a tengerentúlra! AHL

élő 2. harmad 13'
Toronto Marlies - St. John's IceCaps 0-3 (0-3;0-0) 2.harmad gól 1.775x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 20:43:59
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 20:26:03
át a tengerentúlra! AHL

élő 2. harmad 13'
Toronto Marlies - St. John's IceCaps 0-3 (0-3;0-0) 2.harmad gól 1.775x :ok:
2. harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 23:16:36
újabb AHL!

élő 1.harmad 10'
Springfield Falcons - Portland Pirates 0-0 1.harmad gól 1.71x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 23:51:43
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 29, 2015, 23:16:36
újabb AHL!

élő 1.harmad 10'
Springfield Falcons - Portland Pirates 0-0 1.harmad gól 1.71x :ok:
0-1
ezen a meccsen várom a következő lehetőséget...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 30, 2015, 20:02:44
szlovén hoki

élő 1.harmad 13'
Zagreb - Medvescak Zagreb 2 1.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 30, 2015, 20:21:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum november 30, 2015, 20:02:44
szlovén hoki

élő 1.harmad 13'
Zagreb - Medvescak Zagreb 2 1.harmad gól 1.80x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 30, 2015, 20:50:05
dán hoki!

élő 1.harmad 13'
Odense - Aalborg 0-0 1.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 01, 2015, 18:17:21
Lengyel hoki!

1.harmad 12'
Tychy - Sanok 0-0 1.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 01, 2015, 19:20:08
élő 1.harmad 9'
Vasteraas - Vita Hasten 0-0 1.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 01, 2015, 22:53:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 01, 2015, 19:20:08
élő 1.harmad 9'
Vasteraas - Vita Hasten 0-0 1.harmad gól 1.80x :ok:
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 02, 2015, 01:56:28
éjszakai hoki a tengerentúlról.....NHL!

élő 1.harmad 10'
Ottawa Senators - Philadelphia Flyers 0-0 1.harmad gól 1.725x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 02, 2015, 07:13:37
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 02, 2015, 01:56:28
éjszakai hoki a tengerentúlról.....NHL!

élő 1.harmad 10'
Ottawa Senators - Philadelphia Flyers 0-0 1.harmad gól 1.725x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 06, 2015, 21:17:17
1 gól lesz, de könnyen jöhet több is!

élő 3.harmad 13'
Braehead - Edinburgh 2-1 (2-1;0-0;0-0) o4 2.10x

angol sügérek vagy inkább sügér angolok!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 07, 2015, 20:11:38
cseh 1. osztály

élő 3.harmad 16'
Sumperk - Litomerice 0-2 o2,5 1.725x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 07, 2015, 20:19:15
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 07, 2015, 20:11:38
cseh 1. osztály

élő 3.harmad 16'
Sumperk - Litomerice 0-2 o2,5 1.725x :ok:
0-3

a következő a Zubr Prerov - Havirov 2-1 o3,5 lesz
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 07, 2015, 20:21:03
cseh 1. osztály

élő 3.harmad 17'
Zubr Prerov - Havirov 2-1 o3,5 1.775x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 07, 2015, 20:29:11
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 07, 2015, 20:21:03
cseh 1. osztály

élő 3.harmad 17'
Zubr Prerov - Havirov 2-1 o3,5 1.775x :ok:
4-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 18:08:46
talán jó lehet kezdésnek...

2. harmad 12'
Vitkovice - BK Mlada Boleslav 0-0 2.harmad gól 1.80x :noway:
csak a szokásos napi kezdés...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 18:19:30
kis hazai...

élő 1.harmad 13'
Debrecen - Brasov 0-0 1.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:05:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 18:19:30
kis hazai...

élő 1.harmad 13'
Debrecen - Brasov 0-0 1.harmad gól 1.85x :noway:
megyek tovább!

élő 2.harmad 15'
Debrecen - Brasov 0-0 2.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:15:57
Dán Metal!

élő 1.harmad 10'
Sonderjyske - Herning 0-0 1.harmad gól 1.85x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:19:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:05:49
megyek tovább!

élő 2.harmad 15'
Debrecen - Brasov 0-0 2.harmad gól 1.80x :ok:
így is van! 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:28:38
jó az ide szezon stat, jó a history...

élő 1.harmad 10'
Karlskoga - Bjorkloven 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:35:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:15:57
Dán Metal!

élő 1.harmad 10'
Sonderjyske - Herning 0-0 1.harmad gól 1.85x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:46:17
a lett Riga Prizma - Liepaja (1-2) meccs utolsó harmadának végét megjátszom...

*mikor beírtam a 3.harmad 15' gól született, 2-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:52:04
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:28:38
jó az ide szezon stat, jó a history...

élő 1.harmad 10'
Karlskoga - Bjorkloven 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 20:00:19
jó kis svájci hoki!

élő 1.harmad 10'
Lugano - Biel 0-0 1.harmad gól 1.70x :noway:
majd a második harmadban...
* nem játszom a másodikat, nem tetszik a hazaiak ide szezonbeli statja
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 20:08:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 19:15:57
Dán Metal!

élő 1.harmad 10'
Sonderjyske - Herning 0-0 1.harmad gól 1.85x :ok:
jó kis meccs ez!

élő 2.harmad 12'
Sonderjyske - Herning 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.825x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 20:25:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 20:08:03
jó kis meccs ez!

élő 2.harmad 12'
Sonderjyske - Herning 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.825x :ok:
mondom, hogy jó kis meccs! 2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 21:08:15
jó kis francia kupa!

2. harmad 14'
Rouen - Angers 2-0 (2-0;0-0) 2.harmad gól 1.875x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 21:26:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 21:08:15
jó kis francia kupa!

2. harmad 14'
Rouen - Angers 2-0 (2-0;0-0) 2.harmad gól 1.875x :ok:
2. harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 21:29:20
élő 3.harmad 11'
Lustenau - Bregenzerwald 4-5 o10 2.15x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 21:45:32
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 08, 2015, 21:29:20
élő 3.harmad 11'
Lustenau - Bregenzerwald 4-5 o10 2.15x :ok:
4-7
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 19:15:12
élő 1.harmad 10'
Almtuna - Timraa 0-0 1.harmad gól 1.875x :noway:
szokásos vesztes kezdés
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 19:15:50
Bár nagyon jó az idénybeli stat és a history, de 3 gólos az előny...azért megpróbálom, meg norvég!

élő 2.harmad 12'
Storhamar - Stavanger 1-4 (1-4;0-0) 2.harmad gól 1.925x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 19:17:26
jönnek a svéd meccsek!

élő 1.harmad 12'
Skelleftea - Linkoping 0-0 1.harmad gól 2.15x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 19:33:19
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 19:15:50
Bár nagyon jó az idénybeli stat és a history, de 3 gólos az előny...azért megpróbálom, meg norvég!

élő 2.harmad 12'
Storhamar - Stavanger 1-4 (1-4;0-0) 2.harmad gól 1.925x :ok:
2. harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 19:36:47
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 19:17:26
jönnek a svéd meccsek!

élő 1.harmad 12'
Skelleftea - Linkoping 0-0 1.harmad gól 2.15x
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 20:09:44
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 19:15:50
Bár nagyon jó az idénybeli stat és a history, de 3 gólos az előny...azért megpróbálom, meg norvég!

élő 2.harmad 12'
Storhamar - Stavanger 1-4 (1-4;0-0) 2.harmad gól 1.925x :ok:
itt az utolsó harmadot is megpróbálom...

élő 3.harmad 17'
Storhamar - Stavanger 2-4 (1-4;1-0;0-0) 3.harmad gól 1.85x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 20:19:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 20:09:44
itt az utolsó harmadot is megpróbálom...

élő 3.harmad 17'
Storhamar - Stavanger 2-4 (1-4;1-0;0-0) 3.harmad gól 1.85x :ok:
3. harmad 0-1
jól hozott ez a norvég meccs!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 10, 2015, 21:02:22
most futó 3. harmadban lévő svéd meccsek amiken gólt várok a végén:

Karlskrona - Brynas   2:1 (0:0, 2:1, 0:0)
Lulea - Rogle    2:1 (0:1, 2:0, 0:0)
Skelleftea - Linkoping   2:0 (1:0, 1:0, 0:0)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 11, 2015, 17:47:31
jó kis Finn Mestis!

élő 1.harmad 12'
Jokipojat - JYP-Akatemia 0-0 1.harmad gól 1.875x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 11, 2015, 18:01:32
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 11, 2015, 17:47:31
jó kis Finn Mestis!

élő 1.harmad 12'
Jokipojat - JYP-Akatemia 0-0 1.harmad gól 1.875x :ok:
1-0
péntek van, übersok meccs megy, és az első tipp nyertes! wow
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 11, 2015, 18:37:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 11, 2015, 17:47:31
jó kis Finn Mestis!

élő 1.harmad 12'
Jokipojat - JYP-Akatemia 0-0 1.harmad gól 1.875x :ok:
viszem tovább ezt a meccset!

élő 2.harmad 12'
Jokipojat - JYP-Akatemia 1-0(1-0;0-0) 2.harmad gól 1.80x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 11, 2015, 20:25:26
élő 2.harmad 13'
Vienna Capitals - Salzburg 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.85x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 11, 2015, 20:39:46
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 11, 2015, 20:25:26
élő 2.harmad 13'
Vienna Capitals - Salzburg 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.85x :ok:
2. harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 11, 2015, 21:13:24
ha tolni kell, hát tolni kell! Dán Metál!

élő 3.harmad 11'
Gentofte Stars - Esbjerg 2-3 o6 2.10x :noway:
elhamarkodott tolás volt...nem szabad két gólra tenni, max: 0.75 ázsiai overre!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 11, 2015, 22:17:50
francia hoki!

élő 3.harmad 15'
Rouen - Briancon 5-4 o9,75 1.95x  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 01:06:46
A most kezdődő AHL meccsek (Springfield Falcons - Binghamton Senators és Lake Erie Monsters - Chicago Wolves) első, második és harmadik harmadaiban is gólt várok!
* minden harmadban született gól, egyedül a Lake Erie Monsters - Chicago Wolves meccsen az utolsó harmadot tudtam tenni 2.10 oddson
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 03:36:08
elég jó a szezonbeli stat és a history is első harmad gólra!

élő 1. harmad 11'
Arizona - Minnesota 0-0 1.harmad gól 1.925x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 13:04:23
stat nélküli megérzés tipp a cseh ifiktől!

élő 2. harmad 13'
HK Mountfield - U20 v HC Eaton Pardubice - U20 0-0 2.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 13:18:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 13:04:23
stat nélküli megérzés tipp a cseh ifiktől!

élő 2. harmad 13'
HK Mountfield - U20 v HC Eaton Pardubice - U20 0-0 2.harmad gól 1.80x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 16:17:35
finn Mestis!

élő 1.harmad 12'
K-Vantaa - SaPKo 0-0 1.harmad gól 1.85x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 16:31:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 16:17:35
finn Mestis!

élő 1.harmad 12'
K-Vantaa - SaPKo 0-0 1.harmad gól 1.85x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 17:09:59
bűr 3 gólos az előny, de jó az idei stat és a history is!

élő 2.harmad 12'
Djurgaarden - Vaxjo 3-0 (3-0;0-0) 2.harmad gól 1.90x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 17:18:51
alsóbb osztályokat szeretem, így a Csehekét is!

élő 1.harmad 11'
Prerov - Usti 0-0 1.harmad gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 17:41:44
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 17:18:51
alsóbb osztályokat szeretem, így a Csehekét is!

élő 1.harmad 11'
Prerov - Usti 0-0 1.harmad gól 1.75x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 18:13:13
Bár Finn első osztály, de gólt várok a SaiPa - JYP 1-2 (0-1;1-1;0-0) 3. harmadának végén!
Nem is várok tovább, már jó a szorzó!

élő 3.harmad 15'
SaiPa - JYP 1-2 (0-1;1-1;0-0) 3. harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 18:28:21
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 18:13:13
Bár Finn első osztály, de gólt várok a SaiPa - JYP 1-2 (0-1;1-1;0-0) 3. harmadának végén!
Nem is várok tovább, már jó a szorzó!

élő 3.harmad 15'
SaiPa - JYP 1-2 (0-1;1-1;0-0) 3. harmad gól 1.80x :ok:
3. harmad 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 21:41:24
Ezt nem lehet kihagyani! Már most megteszem az első harmadot spanyol hokin!

élő 1.harmad 11'
Barcelona - Majadahonda 0-0 1.harmad gól over1 2.00x
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 23:22:58
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 21:41:24
Ezt nem lehet kihagyani! Már most megteszem az első harmadot spanyol hokin!

élő 1.harmad 11'
Barcelona - Majadahonda 0-0 1.harmad gól over1 2.00x
1-0
jó odds a végén és még sok idő hátra!

élő 3.harmad 13'
Barcelona - Majadahonda 5-2 (1-0;4-2;0-0) 3.harmad gól 1.72x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 23:53:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 12, 2015, 23:22:58
jó odds a végén és még sok idő hátra!

élő 3.harmad 13'
Barcelona - Majadahonda 5-2 (1-0;4-2;0-0) 3.harmad gól 1.72x :ok:
3. harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 13, 2015, 01:16:15
élő 1.harmad 10'
Hartford Wolf Pack - Bridgeport Sound Tigers 0-0 1.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 13, 2015, 01:25:07
AHL után NHL is!

élő 1.harmad 11'
Columbus Blue Jackets - New York Islanders 0-0 1.harmad gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 13, 2015, 13:10:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 13, 2015, 01:25:07
AHL után NHL is!

élő 1.harmad 11'
Columbus Blue Jackets - New York Islanders 0-0 1.harmad gól 1.75x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 13, 2015, 13:15:42
stat nélküli megérzés tipp: U20-as VB, IA csoport!

élő 1. harmad 13'
Kazahsztán U20 - Németország U20 0-0 1.harmad gól 1.75x :noway:
* vb első meccsén első harmad....ki kell hagyni az ilyet!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 14, 2015, 14:45:42
Orosz MHL

élő 1.harmad 11'
Tolpar - Reaktor 0-0 1.harmad gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 14, 2015, 18:35:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 14, 2015, 14:45:42
Orosz MHL

élő 1.harmad 11'
Tolpar - Reaktor 0-0 1.harmad gól 1.75x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 14, 2015, 21:11:58
kis foci itáliából!

26'
Lazio - Sampdoria 1.fi gól 2.30x
*kár, pedig tetszett az idei stat és history is
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 15, 2015, 01:10:09
Ma éjszakai NHL meccseken gólt várok és alkalmasint megfogadom - a harmadik harmadot az állás függvényében elemzem-

Boston - Edmonton
1.harmad

Pittsburgh - Washington
1.harmad + 2.harmad

Detroit - Buffalo
2.harmad
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 15, 2015, 02:24:54
élő 2.harmad 11'
Pittsburgh - Washington 1-2 (1-2;0-0) 2.harmad gól 1.75x
*sajna csak egy meg nem adott gólra futotta...ezek inkább püfölték egymást
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 16, 2015, 17:16:42
Szlovák 1. liga!

élő 1.harmad 12'
Trnava - Pov. Bystrica 0-0 1.harmad gól 1.725x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 18:13:31
Cseh 1.liga!

élő 1.harmad 11'
Havirov - Jestrabi Prostejov 0-0 1.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 18:30:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 18:13:31
Cseh 1.liga!

élő 1.harmad 11'
Havirov - Jestrabi Prostejov 0-0 1.harmad gól 1.80x :ok:
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 18:35:01
Finn Mestis!

élő 2.harmad 11'
Jokipojat - Jukurit 0-0 2.harmad gól 1.70x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 19:07:14
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 18:13:31
Cseh 1.liga!

élő 1.harmad 11'
Havirov - Jestrabi Prostejov 0-0 1.harmad gól 1.80x :ok:
tovább!

élő 2.harmad 12'
Havirov - Jestrabi Prostejov 0-2(0-2;0-0) 2.harmad gól 1.75x  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 19:51:39
Német hoki!

élő 1.harmad 12'
München - Ingolstadt 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 20:07:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 19:51:39
Német hoki!

élő 1.harmad 12'
München - Ingolstadt 0-0 1.harmad gól 2.00x :ok:
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 20:44:42
ismét Német DEL!

élő 2.harmad 12'
Straubing - Eisbären Berlin 0-2 (0-2;0-0) 2.harmad gól 1.725x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 21:00:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 20:44:42
ismét Német DEL!

élő 2.harmad 12'
Straubing - Eisbären Berlin 0-2 (0-2;0-0) 2.harmad gól 1.725x :ok:
2.harmad 2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 18, 2015, 21:50:38
élő 3.harmad 16'
Krefeld - Düsseldorf 1-2(0-1;1-1;0-0) 3.harmad gól 1.80x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 19, 2015, 01:57:56
élő 1.harmad 11'
Ottawa Senators - San Jose Sharks 0-0 1.harmad gól 1.75x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 19, 2015, 02:18:27
élő 2.harmad 11'
Carolina Hurricanes - Florida Panthers 0-0 2.harmad gól 1.75x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 20, 2015, 01:23:13
élő 1.harmad 9'
Springfield Falcons - Providence Bruins 0-0 1.harmad gól 1.725x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 24, 2015, 13:19:36
Boldog Karácsonyt mindenkinek!

kis olasz foci...Serie B

élő 18'
Salernitana - Cagliari 0-0 1.fi gól 1.875x
:ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 24, 2015, 13:51:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 24, 2015, 13:19:36
Boldog Karácsonyt mindenkinek!

kis olasz foci...Serie B

élő 18'
Salernitana - Cagliari 0-0 1.fi gól 1.875x
:ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 25, 2015, 12:17:53
orosz MHL!

élő 1.harmad 12'
HC Riga - Szerebrianye Lvi 0-0 1.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 25, 2015, 19:58:18
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 25, 2015, 12:17:53
orosz MHL!

élő 1.harmad 12'
HC Riga - Szerebrianye Lvi 0-0 1.harmad gól 1.80x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 27, 2015, 01:26:09
NHL újra!

élő 1.harmad 11'
Boston Bruins - Buffalo Sabres 0-0 1.harmad gól 1.80x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 27, 2015, 16:11:08
élő 2.harmad 12'
HK Szocsi - Metallurg Novokuznyeck 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.80x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 27, 2015, 16:12:50
élő 2.harmad 12'
Lokomotiv Jaroszlavl - Szibir Novoszibirszk 2-0 (2-0;0-0) 2.harmad gól 2.00x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 27, 2015, 19:35:46
élő 2.harmad 13'
DVTK - Ferencváros 2-0(2-0;0-0) 2.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 00:01:43
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 27, 2015, 19:35:46
élő 2.harmad 13'
DVTK - Ferencváros 2-0(2-0;0-0) 2.harmad gól 1.80x :ok:
2. harmad 1-0
nem semmi meccs volt: 3-0 után utolsó harmadot a Fradi 5-0-ra hozta!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 01:17:06
A jelenleg utolsó harmad közepén tartó Ottawa Senators - Boston Bruins 2-1(1-0;1-1;0-0) meccsen gólt várok!

nem is várok tovább!

élő 3.harmad 15'
Ottawa Senators - Boston Bruins 2-1(1-0;1-1;0-0) over3,5 1.71x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 01:33:42
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 01:17:06
A jelenleg utolsó harmad közepén tartó Ottawa Senators - Boston Bruins 2-1(1-0;1-1;0-0) meccsen gólt várok!

nem is várok tovább!

élő 3.harmad 15'
Ottawa Senators - Boston Bruins 2-1(1-0;1-1;0-0) over3,5 1.71x :ok:
3-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 01:35:31
másik NHL-en is jó a stat:

élő 2.harmad 12'
Dallas Stars - St.Louis Blues 1-0(1-0;0-0) 2.harmad gól 1.75x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 07:32:03
Nézegettem, hogy mit tegyek a bet365-ön a mai Manu-Chelsea 10 euros promóra, sokáig nem tetszett semmi. Sem a gólok, sem kimenetben nem láttam olyat, ami nagy valószínűséggel jönne. Végül találtam egy szimpi lehetőseget: hogy az első 10 percben nem lesz lap. Megnéztem az utolsó pár meccseiket, jónak találtam, és meccs előtt ezt tettem:

Alatt 0.5   Man Utd v Chelsea
(Büntetőlapok az első 10 percben)   28/12/2015   Egyik sem   1.14

Mérkőzés közben szögletekre, gólokra tervezem tenni - de ha tudom nézni a meccset és elgurul a gyógyszer gólszerzőt teszek jó magas szorzón!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 19:17:04
élő 1.harmad 12'
Skelleftea - Frolunda 0-0 1.harmad gól 1.925x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 19:18:19
élő 1.harmad 11'
Malmo - Karlskrona 0-0 1.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 19:44:56
gyér svéd kezdés után át a németekhez!

élő 1.harmad 10'
Wolfsburg - Ingolstadt 0-0 1.harmad gól 1.67x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 20:05:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 19:44:56
gyér svéd kezdés után át a németekhez!

élő 1.harmad 10'
Wolfsburg - Ingolstadt 0-0 1.harmad gól 1.67x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 20:06:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 19:17:04
élő 1.harmad 12'
Skelleftea - Frolunda 0-0 1.harmad gól 1.925x :noway:
ezt viszem tovább!

élő 2.harmad 12'
Skelleftea - Frolunda 0-0 2.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 20:07:56
utolsó harmados gólt várok!

Pardubice - Karlovy Vary (0:0, 2:0, 0:0)
*túl korán esett gól
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 20:20:00
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 20:06:31
ezt viszem tovább!

élő 2.harmad 12'
Skelleftea - Frolunda 0-0 2.harmad gól 1.80x :ok:
0-1
jó lesz ez még az uccsó harmadban is!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 20:30:11
megérzés tipp; Európa: Spengler Kupa(Davos)

élő 1.harmad 11'
Team Canada - Davos 0-0 1.harmad gól 1.775x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 20:44:54
élő 2.harmad
Djurgaarden - Farjestad 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 21:05:10
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 20:44:54
élő 2.harmad
Djurgaarden - Farjestad 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.80x :ok:
2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 28, 2015, 21:33:26
utolsó harmados gólokat várok a München - Eisbären Berlin 2-0 (0:0, 2:0, 0:0) és a Kassel - Bad Nauheim 1-2 (0:2, 1:0, 0:0) meccseken

végeredmény:
München - Eisbären Berlin 3-0
Kassel - Bad Nauheim 1-3
München - Eisbären Berlin meccset 15'-ben 1.65x-ért a Kassel - Bad Nauheim meccset a 17'-ben 1.67x-ért tettem :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 19:13:15
Dán Metál!

élő 1.harmad 10'
Frederikshavn - Odense 0-0 1.harmad gól 1.57x :yeah:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 19:17:56
Másik Dán is jó lehet!

élő 1.harmad 10'
Rodovre - Rungsted 0-0 1.harmad gól 1.70x :yeah:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 19:37:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 19:13:15
Dán Metál!

élő 1.harmad 10'
Frederikshavn - Odense 0-0 1.harmad gól 1.57x :yeah:
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 19:52:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 19:17:56
Másik Dán is jó lehet!

élő 1.harmad 10'
Rodovre - Rungsted 0-0 1.harmad gól 1.70x :yeah:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 20:59:40
teszek egy kis focit - hazaiak 9/2 vendégek 10/1 az első félidő gól/nemgól az idei szezonban - history ilyen pályaválasztóként utolsó 4 meccsükön 3x első félidő gól illetve fordított pályaválasztás mellett is 4-ből 3x volt gól az elsőben!

élő 14'
Brighton - Ipswich 0-0 1.fi gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 21:33:02
lengyel hoki! jelenleg utolsó harmad közepén jár a MMKS Podhale - Tychy 4-3! gól várható!

végeredmény:
MMKS Podhale - Tychy 5-3

jött is a gól a 16'-ban, sajnos én sokáig kivártam és nem tettem meg
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 21:44:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 20:59:40
teszek egy kis focit - hazaiak 9/2 vendégek 10/1 az első félidő gól/nemgól az idei szezonban - history ilyen pályaválasztóként utolsó 4 meccsükön 3x első félidő gól illetve fordított pályaválasztás mellett is 4-ből 3x volt gól az elsőben!

élő 14'
Brighton - Ipswich 0-0 1.fi gól 1.80x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 21:48:21
könnyen jöhet gól a másodikban is...

élő 2.harmad 14'
Coventry - Nottingham 3-1 (3-1;0-0) 2.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 22:13:41
Érdekes ez a Skót alsóbb osztályú meccs.... idei szezonban egyik csapat sem játszott 0-0-át 18 forduló alatt. Hazaiaknak otthon 7/2, vendégeknek idegenben 7/1 a gól/nem gól mutatójuk. History jelenlegi pályaválasztás mellett utolsó meccseken 4/4 fordított pályaválasztás mellett is 4/4 a második félidős gól. Ezekért kicsit veszélyes is, de megjátszom.

élő 66'
Airdrieonians - Stenhousemuir 0-0 gól o0,5 1.725x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 22:47:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 29, 2015, 22:13:41
Érdekes ez a Skót alsóbb osztályú meccs.... idei szezonban egyik csapat sem játszott 0-0-át 18 forduló alatt. Hazaiaknak otthon 7/2, vendégeknek idegenben 7/1 a gól/nem gól mutatójuk. History jelenlegi pályaválasztás mellett utolsó meccseken 4/4 fordított pályaválasztás mellett is 4/4 a második félidős gól. Ezekért kicsit veszélyes is, de megjátszom.

élő 66'
Airdrieonians - Stenhousemuir 0-0 gól o0,5 1.725x :ok:
0-1
gól a 88'-ben! nem tört meg az idei szezonban a gólsorozat!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 18:16:14
Cseh másodosztály!

élő 1.harmad 10'
Zubr Prerov - Rytiri Kladno 0-0 1.harmad gól 1.70x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 18:18:24
Cseh első osztály is!

élő 1.harmad 10'
Karlovy Vary - Mlada Boleslav 0-0 1.harmad gól 1.72x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 18:33:26
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 18:16:14
Cseh másodosztály!

élő 1.harmad 10'
Zubr Prerov - Rytiri Kladno 0-0 1.harmad gól 1.70x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:02:19
Meccsdömping van, így kiírom, hogy melyik meccsen hol jó a stat harmados gólra.
*Német DEL hozzáadva

Svéd meccsek:
Linkoping - Orebro 2.harmad
Farjestad - Skelleftea 2. harmad (hazai 14/0 vendég 14/0 a szezonban!!)
MODO - Lulea 1.harmad és 2.harmad
Vaxjo - Karlskrona 2.harmad
Frolunda - Malmo 1.harmad és 2.harmad
Brynas - Djurgaarden 2.harmad
Rogle - HV 71 2.harmad (14/0 és 12/2!)

Dán meccseken 1. és 2. harmados gól is mindkét meccsen
Aalborg - Herning 1.harmad és 2.harmad
Gentofte Stars - Herlev 1.harmad és 2.harmad

Német meccsek:
Berlin - Iserlohn 2.harmad
Augsburg - Dusseldorf 2.harmad (15/0 és 16/1!)
Ingolstadt - Nürnberg 1.harmad és 2.harmad
Schwenninger - Köln 1.harmad és 2.harmad
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:12:42
itt nem várok tovább!

élő 1.harmad 8'
MODO - Lulea 0-0 1.harmad gól 1.62x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:13:55
svéd alsóbb osztály: HockeyEttan Ostra

élő 1.harmad 10'
Hammarby - Haninge 0-0 1.harmad gól 1.57x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:19:36
élő 1.harmad 10'
Frolunda - Malmo 0-0 1.harmad gól 1.72x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:28:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:13:55
svéd alsóbb osztály: HockeyEttan Ostra

élő 1.harmad 10'
Hammarby - Haninge 0-0 1.harmad gól 1.57x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:32:02
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:12:42
itt nem várok tovább!

élő 1.harmad 8'
MODO - Lulea 0-0 1.harmad gól 1.62x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:41:23
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:19:36
élő 1.harmad 10'
Frolunda - Malmo 0-0 1.harmad gól 1.72x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:45:44
Osztrák hoki!

élő 1.harmad 12'
Feldkirch - Bregenzerwald 0-0 1.harmad gól 1.70x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:46:57
élő 1.harmad 10'
Ingolstadt - Nürnberg 0-0 1.harmad gól 1.67x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:59:22
élő 2.harmad 10'
Rogle - HV 71 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 1.60x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:00:31
élő 2.harmad
Aalborg - Herning 2-1 (2-1;0-0) 2.harmad gól 1.72x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:03:01
élő 2.harmad 13'
Gentofte Stars - Herlev 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.90 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:08:45
élő 2.harmad 11'
Linkoping - Orebro 1-0(1-0;0-0) 2.harmad gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:12:51
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:45:44
Osztrák hoki!

élő 1.harmad 12'
Feldkirch - Bregenzerwald 0-0 1.harmad gól 1.70x :ok:
4-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:13:40
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:46:57
élő 1.harmad 10'
Ingolstadt - Nürnberg 0-0 1.harmad gól 1.67x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:17:54
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 19:59:22
élő 2.harmad 10'
Rogle - HV 71 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 1.60x :ok:
2. harmad 4-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:19:33
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:00:31
élő 2.harmad
Aalborg - Herning 2-1 (2-1;0-0) 2.harmad gól 1.72x :ok:
2. harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:24:11
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:08:45
élő 2.harmad 11'
Linkoping - Orebro 1-0(1-0;0-0) 2.harmad gól 1.75x :ok:
2.harmad 1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:28:34
egy megérzés tipp (bár eddig mindkét csapat gólos első harmadokat játszott az idei Spengler Kupán)

élő 1.harmad 10'
Lugano - Avtomobiliszt Jekatyerinburg 0-0  1.harmad gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:43:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 20:28:34
egy megérzés tipp (bár eddig mindkét csapat gólos első harmadokat játszott az idei Spengler Kupán)

élő 1.harmad 10'
Lugano - Avtomobiliszt Jekatyerinburg 0-0  1.harmad gól 1.80x :ok:
1-0
jó lesz itt a többi harmad is
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 21:01:09
foci skóciából!
Motherwell hazai pályán az idei szezonban 9 meccsén 8x, Johnstone az idei szezonban idegenben 9 meccsén 8x volt első félidős gól!
History is rendben van (utolsó 4 meccsen 3x-3x gól mind jelenlegi, mind fordított felállásban)


élő 16'
Motherwell - Johnstone 0-0 1.fi gól 1.85x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 21:33:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 30, 2015, 21:01:09
foci skóciából!
Motherwell hazai pályán az idei szezonban 9 meccsén 8x, Johnstone az idei szezonban idegenben 9 meccsén 8x volt első félidős gól!
History is rendben van (utolsó 4 meccsen 3x-3x gól mind jelenlegi, mind fordított felállásban)


élő 16'
Motherwell - Johnstone 0-0 1.fi gól 1.85x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 31, 2015, 01:21:28
AHL!

élő 1.harmad 10'
Springfield Falcons - Providence Bruins 0-0 1.harmad gól 1.66x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 01, 2016, 19:46:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum december 31, 2015, 01:21:28
AHL!

élő 1.harmad 10'
Springfield Falcons - Providence Bruins 0-0 1.harmad gól 1.66x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 14:30:00
Katari foci!

élő 15'
Al Khor - Al Arabi 0-0 1.fi gól 1.66x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 15:03:18
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 14:30:00
Katari foci!

élő 15'
Al Khor - Al Arabi 0-0 1.fi gól 1.66x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 16:19:16
Ismét skót foci! Skót alsóbb osztály
Stat szerint az idei szezonban mind az első, mind a második félidőben nagyon jó a gól/nemgól mutatójuk hazai, illetve idegenbeli pályán: Montrose (8/1 és 9/0) - Arbroath (7/2 és 8/1) A history tökéletes: 4/0 jelenlegi, és 4/0 fordított pályaválasztás mellett.

élő 19'
Montrose - Arbroath 0-0 1.fi gól 1.675x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 16:20:30
szinté Skót League Two

élő 19'
East Fife - Elgin City 0-0 1.fi gól 1.70x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 16:22:56
végül még 1 skót: League One ezúttal!

élő 20'
Albion Rovers - Airdrieonians 0-0 1.fi gól 2.00x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 17:01:20
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 16:19:16
Ismét skót foci! Skót alsóbb osztály
Stat szerint az idei szezonban mind az első, mind a második félidőben nagyon jó a gól/nemgól mutatójuk hazai, illetve idegenbeli pályán: Montrose (8/1 és 9/0) - Arbroath (7/2 és 8/1) A history tökéletes: 4/0 jelenlegi, és 4/0 fordított pályaválasztás mellett.

élő 19'
Montrose - Arbroath 0-0 1.fi gól 1.675x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 17:01:52
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 16:22:56
végül még 1 skót: League One ezúttal!

élő 20'
Albion Rovers - Airdrieonians 0-0 1.fi gól 2.00x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 17:05:39
újabb Katari foci!

élő 20'
Al-Rayyan - Al-Kharitiyath 0-0 1.fi gól 1.55x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 17:20:25
élő 62'
Sunderland 1:0 Aston Villa o1,5 1.825x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 17:52:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 17:05:39
újabb Katari foci!

élő 20'
Al-Rayyan - Al-Kharitiyath 0-0 1.fi gól 1.55x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 17:53:15
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 17:20:25
élő 62'
Sunderland 1:0 Aston Villa o1,5 1.825x :ok:
3-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 20:22:50
Angol hoki!

élő 1.harmad 12'
Nottingham Panthers - Edinburgh Capitals 0-0 1.harmad gól 1.62x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 20:42:02
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 20:22:50
Angol hoki!

élő 1.harmad 12'
Nottingham Panthers - Edinburgh Capitals 0-0 1.harmad gól 1.62x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 20:44:55
Nagyon jó statos meccs a svájci hokiligában!

Az első harmadban a Lugano hazai mutatója 15/2 az Ambri Piotta idegenbeli mutatója 16/0 (!!!) gól/nemgól a szezonban.
Egymás elleni meccsükön ilyen pályaválasztás mellett 7 meccse, fordított pályaválasztás mellett 6 meccse tart az első harmados gól sorozat!
Épp ezek miatt veszélyes is a tipp.

*élő 1.harmad 12'
Lugano - Ambri Piotta 0-0 1. harmad gól 1.75x :noway:
na épp ezért nincsen tuti tipp, akármilyen szépnek is tűnik a stat!!!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 21:36:43
Olasz hoki!

élő 2.harmad 13'
Valpellice - Asiago 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.65x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 23:06:56
Mindkét most futó NHL meccs második harmada gólt ígér a statok szerint (zárójelben a második harmados gól/nemgól mutató hazai pályán illetve vendégként):

LA Kings (14/3) - Philadelphia (18/1) jelenlegi állás: 2-0
history: utolsó 4 meccsükön LA-ben 4x gól a másodikban, Philiben utolsó 4 meccsen 2x gól a másodikban.

Edmonton (17/1) - Arizona (17/2) jelenlegi állás:2-1
history: utolsó 4 meccsükön Edmontonban 3x gól a másodikban, Arizonában utolsó 4 meccsen 4x gól a másodikban.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 23:24:29
élő 2.harmad 12'
Edmonton - Arizona 2-1 (2-1, 0-0) 2.harmad gól 1.70x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 23:26:16
élő 2.harmad 10'
LA Kings - Philadelphia 2-0 (2-0, 0-0) 2.harmad gól 1.70x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 23:49:12
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 02, 2016, 23:24:29
élő 2.harmad 12'
Edmonton - Arizona 2-1 (2-1, 0-0) 2.harmad gól 1.70x :ok:
2. harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 03, 2016, 19:02:43
osztrák hoki!

élő 2.harmad 12'
Jesenice - Feldkirch 0-1 (0-1,0-0) 2.harmad gól 1.65x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 03, 2016, 19:20:57
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 03, 2016, 19:02:43
osztrák hoki!

élő 2.harmad 12'
Jesenice - Feldkirch 0-1 (0-1,0-0) 2.harmad gól 1.65x :ok:
2.harmad 1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 03, 2016, 19:51:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 03, 2016, 19:02:43
osztrák hoki!

élő 2.harmad 12'
Jesenice - Feldkirch 0-1 (0-1,0-0) 2.harmad gól 1.65x :ok:
itt még jöhet gól a végén!

élő 3.harmad 16'
Jesenice - Feldkirch 1-2 (0-1,1-1;0-0) o3,5 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 03, 2016, 20:14:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 03, 2016, 19:51:27
itt még jöhet gól a végén!

élő 3.harmad 16'
Jesenice - Feldkirch 1-2 (0-1,1-1;0-0) o3,5 1.75x :ok:
2-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 04, 2016, 21:32:18
Dán hoki: Metál Liga!

élő 2.harmad 12'
Herning - Rungsted 2-0 (2-0;0-0) 2.harmad gól 1.65x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 04, 2016, 21:57:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 04, 2016, 21:32:18
Dán hoki: Metál Liga!

élő 2.harmad 12'
Herning - Rungsted 2-0 (2-0;0-0) 2.harmad gól 1.65x :ok:
2.harmad 0-1

a záró harmadban is várható gól!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 06, 2016, 19:04:41
Cseh másodosztály: WSM Liga!!!

élő 2.harmad 12'
Kladno - Benatky 0-0 2.harmad gól 1.67x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 06, 2016, 19:22:52
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 06, 2016, 19:04:41
Cseh másodosztály: WSM Liga!!!

élő 2.harmad 12'
Kladno - Benatky 0-0 2.harmad gól 1.67x :ok:
2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 06, 2016, 19:27:59
Érdekes meccs ez a Braga - Academica.
Idei szezonban a Braga hazai pályán első félidőben 6x volt gól, 1x nem; míg az Academica mindhét meccsén 1-0-ra vesztésre állt idegenben szünetben.
Utolsó 4 meccsük ilyen felállásban 3x gólos az elsőben, a legutóbbi meccsük volt csak 0-0; fordított felállásban 2/2.

élő 13'
Braga - Academica 0-0 1.fi gól 1.575x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 06, 2016, 20:06:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 06, 2016, 19:27:59
Érdekes meccs ez a Braga - Academica.
Idei szezonban a Braga hazai pályán első félidőben 6x volt gól, 1x nem; míg az Academica mindhét meccsén 1-0-ra vesztésre állt idegenben szünetben.
Utolsó 4 meccsük ilyen felállásban 3x gólos az elsőben, a legutóbbi meccsük volt csak 0-0; fordított felállásban 2/2.

élő 13'
Braga - Academica 0-0 1.fi gól 1.575x :ok:
2-0
megszakadt az Academica 1-0 sorozata, szerencsére jó irányba!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 06, 2016, 20:23:25
Újabb portugál, amihez nem kell sok kommentár!
Benfica (hazai pályán gól/nemgól első félidőben 7/1) - Maritimo (vendégként első félidő 7/1), history első félidő gól/nemgól: 4/0 és 3/1.

élő 20'
Benfica - Maritimo 0-0 1.fi gól 1.675x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 06, 2016, 21:41:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 06, 2016, 20:23:25
Újabb portugál, amihez nem kell sok kommentár!
Benfica (hazai pályán gól/nemgól első félidőben 7/1) - Maritimo (vendégként első félidő 7/1), history első félidő gól/nemgól: 4/0 és 3/1.

élő 20'
Benfica - Maritimo 0-0 1.fi gól 1.675x :ok:
3-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 07, 2016, 20:08:30
svéd hoki!

élő 2.harmad
Orebro - Malmo 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 1.725x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 08, 2016, 19:03:15
Szlovák 1. liga!!!

élő 2.harmad 12'
Detva - Bardejov 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.67x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 08, 2016, 19:08:57
másik szlovák másodosztályú meccs is jónak tűnik!

élő 2.harmad 12'
Topolcany - Senica 0-2 (0-2;0-0) 2.harmad gól 1.62x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 08, 2016, 19:31:50
Kigyűjtöttem magamnak a most kezdődő Német DEL meccsek harmadait!

Nürnberg - Eisbären Berlin 2.harmad
Augsburg - Wolfsburg 2. harmad
Schwenninger - Straubing 2.harmad (17/1 és 15/0!)
Köln - Ingolstadt 2.harmad
Hamburg - Düsseldorf 2.harmad
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 08, 2016, 19:39:14
lengyel hoki!

élő 2.harmad 13'
Opole - Bytom 1-2 (1-2;0-0) 2.harmad gól 1.62x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 08, 2016, 20:18:43
közben svéd másodosztály!

élő 2.harmad 12'
Timra - Sundsvall 1-0 (1-0;0-0) 2.harmad gól 1.80x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 08, 2016, 20:20:58
francia hoki!

élő 1.harmad 13'
Strasbourg - Epinal 0-0 1.harmad gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 08, 2016, 20:33:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 08, 2016, 20:20:58
francia hoki!

élő 1.harmad 13'
Strasbourg - Epinal 0-0 1.harmad gól 1.75x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 08, 2016, 20:34:33
Dán Metál!

élő 2.harmad 12'
Rodovre - Sonderjyske 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.62x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 18:18:24
élő 16'
Fiorentina - Lazio 0-0 1.fi gól 1.925x :ok:

Fiorentina szezonban otthon 7/2, Lazio idegenben 8/0 félidős gól/nemgól mutatóval rendelkezik.
History szerint 4/0 Firenzében és 3/1 Rómában!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 19:20:32
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 18:18:24
élő 16'
Fiorentina - Lazio 0-0 1.fi gól 1.925x :ok:

Fiorentina szezonban otthon 7/2, Lazio idegenben 8/0 félidős gól/nemgól mutatóval rendelkezik.
History szerint 4/0 Firenzében és 3/1 Rómában!
0-1

második félidő is gólt sejtet:
második félidős gólok a szezonban: Fiorentina 8/1 Lazio 7/1 otthon illetve idegenben (meccset tekintve over 1,5 szintén 8/1 és 7/1)
második félidős history 3/1 Firenzében és 2/2 Rómában
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 19:23:15
közben NHL is megy!

élő 1.harmad 10'
Philadelphia Flyers - New York Islanders 0-0 1.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 19:30:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 18:18:24
élő 16'
Fiorentina - Lazio 0-0 1.fi gól 1.925x :ok:

Fiorentina szezonban otthon 7/2, Lazio idegenben 8/0 félidős gól/nemgól mutatóval rendelkezik.
History szerint 4/0 Firenzében és 3/1 Rómában!
és akkor nézzük a második félidőt is!

élő 69'
Fiorentina - Lazio 0-1 over1,5 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 19:46:53
élő 2.harmad 12'
Karlskrona - Rogle 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 20:08:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 19:30:25
és akkor nézzük a második félidőt is!

élő 69'
Fiorentina - Lazio 0-1 over1,5 1.80x :ok:
1-3
végén gurult el a gyógyszer
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 20:08:54
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 09, 2016, 19:46:53
élő 2.harmad 12'
Karlskrona - Rogle 1-1 (1-1;0-0) 2.harmad gól 1.75x :ok:
2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 10, 2016, 15:19:15
megpróbálok egy Belga alsóbb osztályú focit!

élő 19'
Cappellen   0-0   KVK Tienen 1.fi gól 1.70x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 10, 2016, 17:43:06
német hoki!

élő 2.harmad 12'
Wolfsburg - Mannheim 0-1 (0-1;0-0) 2.harmad gól 1.725x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 10, 2016, 18:22:56
élő 61'
Estoril  - Belenenses  0-0 gól 1.80x :ok:

második félidős gólok:
(6/1) és (8/0)
history: 3/1 és 3/1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 10, 2016, 18:25:57
élő 70'
Huesca - Osasuna 0-1 o1,5 1.85x :noway:

második félidős gólok:
(8/1) és (8/1)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 11, 2016, 20:48:15
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 10, 2016, 18:22:56
élő 61'
Estoril  - Belenenses  0-0 gól 1.80x :ok:

második félidős gólok:
(6/1) és (8/0)
history: 3/1 és 3/1

2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 13, 2016, 20:59:16
Premier League!
Southamptonnak első félidőben hazai pályán 10/0(!), míg a Watfordnak első félidőben idegenben 7/2 a gól/nemgól mutatója a szezonban.
History 4/0 illetve 3/1 a szentek illetve a Watford otthonában.

élő 14'
Southampton - Watford 0-0 1.fi gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 13, 2016, 21:37:32
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 13, 2016, 20:59:16
Premier League!
Southamptonnak első félidőben hazai pályán 10/0(!), míg a Watfordnak első félidőben idegenben 7/2 a gól/nemgól mutatója a szezonban.
History 4/0 illetve 3/1 a szentek illetve a Watford otthonában.

élő 14'
Southampton - Watford 0-0 1.fi gól 1.80x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2016, 19:02:20
Kigyűjtöm magamnak a most kezdődő svéd és norvég hokin melyik harmadban várható gól!

Linkoping - Farjestad 1.harmad és 2.harmad
Djurgaarden - Karlskrona 1.harmad és 2.harmad
Lulea - Skelleftea 2.harmad
Vaxjo - Malmo 2.harmad
Orebro - HV 71 2.harmad
Brynas - MODO 2.harmad

és a Norvég
Manglerud - Kongsvinger 2.harmad és 3.harmad
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2016, 19:38:52
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2016, 19:02:20
Kigyűjtöm magamnak a most kezdődő svéd és norvég hokin melyik harmadban várható gól!

Linkoping - Farjestad 1.harmad
Djurgaarden - Karlskrona 1.harmad

első harmad jól sikerült!

10'  Linkoping - Farjestad 1.85x
0-1

12' Djurgaarden - Karlskrona 1.90x
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2016, 20:41:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 14, 2016, 19:02:20
Kigyűjtöm magamnak a most kezdődő svéd és norvég hokin melyik harmadban várható gól!

Linkoping - Farjestad 1.harmad és 2.harmad
Djurgaarden - Karlskrona 1.harmad és 2.harmad
Lulea - Skelleftea 2.harmad
Vaxjo - Malmo 2.harmad
Orebro - HV 71 2.harmad
Brynas - MODO 2.harmad
2. harmadban egy egy meccset lehetett játszani, ahol nem volt korai gól - itt is jött később!

2.harmad 13' Vaxjo - Malmo 1-2  1.85x
1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2016, 14:19:34
élő 19'
Vicenza U19 - AC Cesena U19 0-0 1.fi gól 1.80x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2016, 14:20:39
élő 20'
Ras Al Khaimah - Al Thaid 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2016, 14:48:41
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2016, 14:20:39
élő 20'
Ras Al Khaimah - Al Thaid 0-0 1.fi gól 1.50x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2016, 16:16:26
élő 15'
Morecambe - Yeovil 0-0 1.fi gól 1.80x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2016, 16:19:01
élő 17'
Johnstone - Hamilton 0-0 1.fi gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2016, 17:34:35
élő 68'
Kilmarnock - Inverness 2-1 over3,5 1.80x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2016, 18:18:39
élő 18'
Albacete - Numancia 0-0 1.fi gól 1.80x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 23, 2016, 16:22:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 16, 2016, 18:18:39
élő 18'
Albacete - Numancia 0-0 1.fi gól 1.80x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 23, 2016, 20:50:34
élő 20'
Granada 0:0 Getafe 1.fi gól 2.10x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 23, 2016, 20:53:29
Svájci hoki!

élő 2.harmad 12'
Ambri Piotta 1:0 SCL Tigers (1:0, 0:0) 2.harmad gól 1.67x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 23, 2016, 21:20:00
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 23, 2016, 20:50:34
élő 20'
Granada 0:0 Getafe 1.fi gól 2.10x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 23, 2016, 22:25:24
élő 20'
Vallecano 0:0 Celta Vigo 1.fi gól 1.90x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 23, 2016, 23:22:44
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 23, 2016, 22:25:24
élő 20'
Vallecano 0:0 Celta Vigo 1.fi gól 1.90x :ok:
3-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 24, 2016, 17:42:31
élő 2.harmad 12'
Wolfsburg - Iserlohn (0:1, 0:0) 2.harmad gól 1.725x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 24, 2016, 18:07:32
ujabb német hoki!!

élő 1.harmad 11'
Augsburg - München 0-0 1.harmad gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 24, 2016, 18:27:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 24, 2016, 18:07:32
ujabb német hoki!!

élő 1.harmad 11'
Augsburg - München 0-0 1.harmad gól 1.75x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 24, 2016, 19:58:29
élő 69'
AEK Athén - PAOK 1-0 over1,5 1.925x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 24, 2016, 20:55:52
német hoki!

élő 2.harmad 14'
Krefeld 1:2 Straubing (1:2, 0:0) 2.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 24, 2016, 21:23:16
NHL!

élő 1.harmad 10'
Ottawa - NY Rangers 0-0 1.harmad gól 1.75x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 26, 2016, 21:11:31
élő 26'
Ajax 0:0 Heracles 1.fi gól 2.00x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 10:05:28
élő 23'
W. Sydney 0:0 Melbourne City 1.fi gól 1.53x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 10:19:24
Orosz MHL!

élő 1.harmad 14'
Belye Medvedi 0:0 Kuznetskie 1.harmad gól 2.35x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 11:01:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 10:05:28
élő 23'
W. Sydney 0:0 Melbourne City 1.fi gól 1.53x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 11:02:21
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 10:19:24
Orosz MHL!

élő 1.harmad 14'
Belye Medvedi 0:0 Kuznetskie 1.harmad gól 2.35x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 11:03:41
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 10:19:24
Orosz MHL!

élő 1.harmad 14'
Belye Medvedi 0:0 Kuznetskie 1.harmad gól 2.35x :ok:
megyek tovább!

élő 2.harmad 13'
Belye Medvedi 0:1 Kuznetskie (0:1, 0:0) 2.harmad gól 1.85x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 11:58:58
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 11:03:41
megyek tovább!

élő 2.harmad 13'
Belye Medvedi 0:1 Kuznetskie (0:1, 0:0) 2.harmad gól 1.85x :ok:
2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 15:17:15
élő 62'
M. Herzliya 0:0 Beitar Ramla gól 1.675x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 15:54:06
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 15:17:15
élő 62'
M. Herzliya 0:0 Beitar Ramla gól 1.675x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:03:32
Dán hoki!

élő 2.harmad 13'
Aalborg 0:2 Frederikshavn (0:2, 0:0) 2.harmad gól 1.75x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:18:08
élő 18'
Willem II 0:0 Heracles 1.fi gól 1.775x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:18:39
élő 17'
Fortuna 0:0 Almere 1.fi gól 1.775x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:20:12
élő 19'
Maastricht 0:0 Eindhoven 1.fi gól 1.725x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:23:03
élő 18'
Breda 0:0 Helmond 1.fi gól 1.525x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:26:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:03:32
Dán hoki!

élő 2.harmad 13'
Aalborg 0:2 Frederikshavn (0:2, 0:0) 2.harmad gól 1.75x :ok:
2.harmad 2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:32:56
Újabb Dán hoki!

élő 2.harmad 13'
Herning 1:1 Esbjerg (1:1, 0:0) 2.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:39:46
Német hoki!

élő 2.harmad 11'
Mannheim 1:1 Munich (1:1, 0:0) 2.harmad gól 1.67x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:41:28
ezt még megpróbálom...

élő 2.harmad 14'
Dusseldorf 1:0 Ice Tigers (1:0, 0:0) 2.harmad gól 2.10x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:51:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:20:12
élő 19'
Maastricht 0:0 Eindhoven 1.fi gól 1.725x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:55:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:41:28
ezt még megpróbálom...

élő 2.harmad 14'
Dusseldorf 1:0 Ice Tigers (1:0, 0:0) 2.harmad gól 2.10x :ok:
2.harmad 0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 21:07:52
élő 20'
Dunfermline 0:0 Airdrieonians 1.fi gól 1.625x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 21:20:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 20:18:08
élő 18'
Willem II 0:0 Heracles 1.fi gól 1.775x :noway:
második félidő hátha jobb lesz!

élő 64'
Willem II 0:0 Heracles gól 1.725x
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 21:43:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2016, 21:07:52
élő 20'
Dunfermline 0:0 Airdrieonians 1.fi gól 1.625x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 30, 2016, 19:51:56
élő 2.harmad 12'
Linkoping 2:1 HV 71 (2:1, 0:0) 2.harmad gól 1.75x
jött a gól, viszont most vettem észre, hogy a bet365 valamiért nem fogadta el a tippem :bash:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 30, 2016, 20:22:40
Belga 2. osztályú foci!

élő 19'
Antwerp 0:0 Heist 1.fi gól 1.60x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 02, 2016, 22:13:43
élő 70'
Partick Thistle - Motherwell 0-0 gól 2.125x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 05, 2016, 20:49:28
Svájci hoki!

élő 2.harmad 13'
Ambri Piotta - Davos 2:1 (2:1, 0:0) 2.harmad gól 1.875x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 05, 2016, 21:10:26
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 02, 2016, 22:13:43
élő 70'
Partick Thistle - Motherwell 0-0 gól 2.125x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 05, 2016, 21:11:52
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 05, 2016, 20:49:28
Svájci hoki!

élő 2.harmad 13'
Ambri Piotta - Davos 2:1 (2:1, 0:0) 2.harmad gól 1.875x :ok:
2.harmad 0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 06, 2016, 11:00:46
élő 63'
Melbourne Victory - W. Sydney   1:0 (1:0) o1,5 1.50x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2016, 07:29:48
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 06, 2016, 11:00:46
élő 63'
Melbourne Victory - W. Sydney   1:0 (1:0) o1,5 1.50x :ok:
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2016, 11:15:38
Orosz hoki: MHL!

élő 1.harmad 11'
Chaika 0:0 Barsy Astana 1.harmad gól 1.90x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2016, 11:54:03
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2016, 11:15:38
Orosz hoki: MHL!

élő 1.harmad 11'
Chaika 0:0 Barsy Astana 1.harmad gól 1.90x :noway:
Másodikban már jönni fog a gól!

élő 2.harmad 10'
Chaika - Barsy Astana   0:0 (0:0, 0:0) 2.harmad gól 1.60x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2016, 12:15:19
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2016, 11:54:03
Másodikban már jönni fog a gól!

élő 2.harmad 10'
Chaika - Barsy Astana   0:0 (0:0, 0:0) 2.harmad gól 1.60x :ok:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2016, 12:18:01
német ifi!

élő 16'
RW Erfurt U19 - Hannover U19 0-0 1.fi gól 1.53x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2016, 17:22:02
Túl jó odds fél órára!

élő 16'
Ferreira - Boavista 0-0 1.fi gól 2.05x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2016, 17:40:06
Német hoki!

élő 2.harmad 12'
Nurnberg Ice Tigers - Krefeld 0:1 (0:1, 0:0) 2.harmad gól 1.85x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 12, 2016, 00:21:55
Hollandia » Eerste Divisie
Achilles 29 - Sparta Rotterdam 1.30x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 13, 2016, 14:09:19
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 12, 2016, 00:21:55
Hollandia » Eerste Divisie
Achilles 29 - Sparta Rotterdam 1.30x :ok:
0-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 15, 2016, 20:27:12
élő 24'
Maastricht 0:0 Almere 1.fi gól 1.925x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 15, 2016, 22:10:45
Északír foci!

élő 65'
Dungannon 1:0 Warrenpoint Town o1,5 1.525x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 16, 2016, 22:14:01
élő 66'
Dundee United 0:1 Motherwell o1,5 1.525x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 17, 2016, 04:57:20
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 16, 2016, 22:14:01
élő 66'
Dundee United 0:1 Motherwell o1,5 1.525x :ok:
0-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 19, 2016, 20:31:37
hoki Dániából!

élő 2. harmad 12'
Sonderjyske - Herning 0-0 2.harmad gól 1.875x:noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 22, 2016, 20:35:26
Könnyen megeshet, hogy a Steaua az első félidőben kicsit tudása alatt játszott.
Könnyen megeshet, hogy a második félidőben följavulnak.
Könnyen megeshet, hogy a szünet után a Voluntari védők meglepőket hibáznak.
Ha ez a meccs mégsem a könnyen megeshető dolg(gól)okról szól, akkor is jobb csapat a Steaua és nem hiszem hogy vereséggel távoznának.
Persze lehet, hogy én is rosszul hiszem.

élő szünet:
Voluntari - Steaua Bukarest   1-0  -1ah Steaua Bukarest  2.15x :noway:

*könnyen megesett itt a végén minden, de nem ugy ahogy hittem előtte
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 23, 2016, 20:35:40
Német hoki!

élő 2.harmad 10'
Berlin 0:1 Krefeld (0:1, 0:0) 2.harmad gól 1.55x :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2016, 20:38:50
élő 9'
FAC 0:0 Wacker Innsbruck 1.fi gól 1.50x :noway:
ezt jól benéztem, második félidőre volt jó, elsőre nem
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2016, 20:41:20
élő 10'
Eibar 0:0 Las Palmas 1.fi gól 1.525x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2016, 21:21:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2016, 20:41:20
élő 10'
Eibar 0:0 Las Palmas 1.fi gól 1.525x :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2016, 21:41:56
élő 11'
Nacional 0:0 Ferreira 1.fi gól 1.675x :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2016, 21:38:06
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2016, 21:41:56
élő 11'
Nacional 0:0 Ferreira 1.fi gól 1.675x :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2016, 21:56:23
Itt az Eurovizió, külföldi források előtérbe kerülnek: ;)

Továbbjut:

Azerbajdzsán - nem @2.75 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2016, 21:56:42
Továbbjut:

Észtország - igen @ 2.00 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2016, 21:57:20
Továbbjut: (minimális téttel)

Izland - nem @4.00 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 10, 2016, 06:56:29
Továbbjut:

Bosznia-Hercegovina - nem @ 2.10 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2016, 09:29:06
Végső győztes:

Oroszország @2.00 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2016, 07:31:29
Továbbjut: (közepes téttel)

Fehéroroszország - igen @4.00 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2016, 14:15:21
Továbbjut: (közepes téttel)

Norvégia - nem @1.83 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: oakland23 Dátum május 12, 2016, 14:42:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2016, 21:56:23
Itt az Eurovizió, külföldi források előtérbe kerülnek: ;)

Továbbjut:
Azerbajdzsán - nem @2.75 :noway:

Hogy lehetett ellene fogadni  ;D Mintha kedvenc pornósztárjaimat összegyúrták volna, olyan az a csaj  ;D Én még top10-be is behúztam 4.00-es oddson.  ;D

Viccet félretéve, a Bosznia nem megy tovább 2.10-ért ajándék volt, mikor meghallottam, egyből behúztam. Amit nem igazán értek, hogy miért ekkora favorit Oroszország. Csak az első elődöntőben volt 8-10 jobb dal, és bár tudom, hogy ez nem feltétlenül dalverseny, hanem inkább politika, de én nagyon csalódott lennék, ha az oroszok nyernének.

Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2016, 17:22:35
Idézetet írta: oakland23 Dátum május 12, 2016, 14:42:56
Hogy lehetett ellene fogadni  ;D Mintha kedvenc pornósztárjaimat összegyúrták volna, olyan az a csaj  ;D Én még top10-be is behúztam 4.00-es oddson.  ;D

Viccet félretéve, a Bosznia nem megy tovább 2.10-ért ajándék volt, mikor meghallottam, egyből behúztam. Amit nem igazán értek, hogy miért ekkora favorit Oroszország. Csak az első elődöntőben volt 8-10 jobb dal, és bár tudom, hogy ez nem feltétlenül dalverseny, hanem inkább politika, de én nagyon csalódott lennék, ha az oroszok nyernének.
Olvastam, hogy Azerbajdzsánnak a vokállal problémái vannak, így volt benne érték. Ha csak férfiak szavaznánk, teljesen más eredmény lenne  ;D
Orosz Ukrán párharc nagyon komoly lesz. Orosz induló nagyon népszerű az egész keleti régióban, tovább politikai okok miatt oroszok nagyon megosztók nyugat európában. Bár a dal nem a legjobb, de nagyon látványos TV-n keresztül is, mai tv néző embereknek pedig buknak a varázslatokra  :)
Ukránok dala se rossz, de szerintem minden érzelmi töltettel együtt most kevés lesz.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2016, 19:49:14
Eurovíziós Dalfesztivál 2016 - Párosítás

Magyarország v Lengyelország @2.25 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2016, 19:51:41
Eurovíziós Dalfesztivál 2016 - Végső helyezés

Ukrajna helyezése - 3. vagy jobb @1.72 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 11, 2016, 16:20:00
Számomra is indul a magyar szezon!

Partizani Tirana - Ferencváros
Gólok száma 2,5 alatt
@1.80


Oda-visszavágós rendszer első meccse mindig óvatos, ha két közel azonos képességű csapat találkozik. Esetünkben papíron a fradi erősebb, azonban a szezon első meccse, ráadásul idegenben. Doll nem szokott nekik ugrani és sok gólos meccsbe belemenni ilyen találkozókon. A Tirana ráadásul a már két hete az európa ligában bizonyította, hogy az első meccseken stabil 0-0-t bármikor tud hozni :) Jelen esetben jobban örülnék magyar győzelemnek, de mindenképpen kevés gólra számítok.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 14, 2016, 07:28:37
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum július 11, 2016, 16:20:00
Számomra is indul a magyar szezon!

Partizani Tirana - Ferencváros
Gólok száma 2,5 alatt
@1.80


Oda-visszavágós rendszer első meccse mindig óvatos, ha két közel azonos képességű csapat találkozik. Esetünkben papíron a fradi erősebb, azonban a szezon első meccse, ráadásul idegenben. Doll nem szokott nekik ugrani és sok gólos meccsbe belemenni ilyen találkozókon. A Tirana ráadásul a már két hete az európa ligában bizonyította, hogy az első meccseken stabil 0-0-t bármikor tud hozni :) Jelen esetben jobban örülnék magyar győzelemnek, de mindenképpen kevés gólra számítok.
Várt alacsony színvonalú mezőnyjáték volt, 1-0 nál Böde beállása utána veszélyes volt minden fradi támadás. Szerencsére betalált, és a tipp is jött!

1-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 16, 2016, 19:36:16
élő 80' 1-1
Mezőkövesd - Gyirmót DNB
@2.30

Gyirmóti egyenlítés után továbbra is lendületben a vendégek.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 16, 2016, 19:58:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum július 16, 2016, 19:36:16
élő 80' 1-1
Mezőkövesd - Gyirmót DNB
@2.30

Gyirmóti egyenlítés után továbbra is lendületben a vendégek.
Jött is a Gyirmóti gól Devecseri hibája után (86'), azonban Fótyik nem hagyta annyiban, és Strestik fejére varázsolta a zsugát (88'). Tét vissza.
Parádés végjáték volt egy élvezetes meccsen!
2-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 20, 2016, 12:14:02
Mai BL selejzetőről úgy gondolom, hogy az albánok beállnak koncentráltan védekezni, emiatt a fradi még nem tud az elején betalálni. Így az első félidő szögletekre megyek rá. Fradi jobb csapat nem is kérdés, és ha jön a gól, akkor jön ott majd több is, így majd ha ugy adódik, akkor élőben játszom meg a hendis/fradi győzelmet!

FTC - Partizani Tirana
Első félidő szögletek 4,5 felett
@1.825


*sajna 1-0 után nem lett nyomás az albán kapu előtt, épp ellenkezőleg a középpályás albán letámadással nem tudott mit kezdeni a fradi. félidő végén sajnos szerencsétlen öngóllal egyenlítettek is.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 20, 2016, 20:39:23
élő 50' 1-1

FTC - Partizani Tirana ah-1
@2.05

Második félidőre feltüzelt fradi jött ki, Doll helyre tette a srácokat! Motiváltan játszanak, jön a vezető gól, majd később könnyen jöhet még egy.

*nem volt itt motiváció, nem volt itt szív.
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 21, 2016, 20:25:55
Cukaricki - Videoton
Első félidő gólok ah1 alatt
@1.70

Bár hátrányban vannak a szerbek, de ők is tudják, ha gólt kapnak vége a dalnak. Emiatt az első félidőben nem fognak sokat kockáztatni, nem nyílnak ki, mert a Vidi veszélyesen kontrázik.

*1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 23, 2016, 18:29:55
élő 22' 0-0

Diósgyőr - Újpest
Diósgyőr kapott gól nélkül játsza le a mérkőzést
@2.00

Eddig nem mutatott semmit a lila támadósor, nagyon nehéz dolguk van. Minőségben is alulmaradnak a Diósgyőri védőkkel szemben.

*vicc milyen tizik fujtak be....
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 30, 2016, 13:12:53
Végre kezdődik a mennyei másodosztály is!
Puskás játékosállománya kimagaslik a mezőnyből (~6m euro a játékosok összértéke, míg a második Nyíregyházának ~3 millió sincs), ráadásul csapat magja maradt a másodosztályban is. Edzőjük, Szíjártó István is maradt, ráadásul láttuk az előző szezon végén, hogy jól felkészíti a csapatot, és jól meccsel. Számomra a motiváció sem kérdés, a játékosok / edzői stáb is egyből vissza szeretne jutni. Úgy gondolom, hogy a bírók is nyomni fogják, és semmi nem akadályozza meg őket, hogy első helyen végezzenek a szezon végén! Ehhez egy jó kezdet dukál, egy kellemes csapat ellen.

Soroksár - Puskás Akadémia

@2.40

*3-3 Gyakadémia gólok szépen jöttek, de hátul bajok voltak
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 04, 2016, 20:14:10
élő 105' 1-1
Midtjylland - Videoton
gólok 2,5 fölött
@1.80

Hosszabbítás második félidő kezdődik. Itt már menni kell, és vagy rúg, vagy kap a Vidi egyet.

*Sajna Vidi nem tudott betalálni, hátul pedig heroikusan védekeztek, Kovácsik is magabiztos volt a dán támadók pedig impotensek. Ugy mint az egész meccsen. Szarjanak sünt amiért betaláltak a hosszabbításban.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 06, 2016, 15:10:06
Puskás Akadémia - Szolnok
félidő/végeredmény: Gyakadémia/Gyakadémia
@2.30

Hazaiakkal kapcsolatosan még mindig fenntartom a véleményem: kiemelkednek a mezőnyből. Az előző meccsen kiállított Spandler Csaba és Nagy Zsolt nélkül is minőségi játékosokkal tudnak kiállni, bő a keretük. Szolnok a most feljutott Kozármislenyt annak ellenéri is csak 1 góllal verte meg (a gólt is bedobás után még rendezetlen védelem ellen szerezték), hogy a 23. pertől emberelőnyben volt. Mérkőzés végén Pintért Norbit a Szolnokiaktól is kiállították, így ők sem lesznek teljes létszámban vasárnap.

*4-2(2-1)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 06, 2016, 18:14:01
élő 10' 0-1
Diósgyőr - Kispest Honvéd
Első félidő ázsiai hendikepp +0 (0-1)
@1.80


Szokásos gólját megkapta a miskolci gárda. Jöhetnek a hazai rohamok!

*0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 05, 2016, 21:06:09
Ez nagyon megtetszett, és meg kell osszam :)


Élő 20' 1-0  *szöglet 0-0
Spanyolország v Liechtenstein
(Első 7 szöglet)   05/09/2016   Egyik sem   2.25 :ok:

*Spanyolok már vezetnek, és nem hiszem, hogy teljes erőbedobással támadnának, nagy nyomás alatt tartanák a vendégek kapuját, akik amerre állnak arra rugnák. A hispánok ahogy szokták még a szögletzászlótól is visszahozva labdatartásra rendezkednek be. Esetleg pár szöglet jöhet, de a 7-et soknak találom. GL
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 06, 2016, 15:29:55
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 05, 2016, 21:06:09
Ez nagyon megtetszett, és meg kell osszam :)


Élő 20' 1-0  *szöglet 0-0
Spanyolország v Liechtenstein
(Első 7 szöglet)   05/09/2016   Egyik sem   2.25 :ok:

*Spanyolok már vezetnek, és nem hiszem, hogy teljes erőbedobással támadnának, nagy nyomás alatt tartanák a vendégek kapuját, akik amerre állnak arra rugnák. A hispánok ahogy szokták még a szögletzászlótól is visszahozva labdatartásra rendezkednek be. Esetleg pár szöglet jöhet, de a 7-et soknak találom. GL
szöglet: 6-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 14, 2016, 15:56:36
élő 23'
Testvériség SE - Vasas
-1 AH
@1.975

Nagyon megtetszett ez a kupameccs, erős csapattal állt ki aVasassal, eddig nagyon nagy fölényben vannak az első félidőben.  Ha jön az első, jön a többi is.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 14, 2016, 16:19:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 14, 2016, 15:56:36
élő 23'
Testvériség SE - Vasas
-1 AH
@1.975

Nagyon megtetszett ez a kupameccs, erős csapattal állt ki aVasassal, eddig nagyon nagy fölényben vannak az első félidőben.  Ha jön az első, jön a többi is.
megelégedtek eggyel...
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 14, 2016, 19:39:08
élő 19'
FC Ederbergland   - Seligenstadt
1 fi gól
@1.50 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 15, 2016, 19:50:17
Hej, de rég is játszottam jó kis osztrák landesligát, épp itt az idő! :)
Vendégek 3 idegenbeli meccsén 14 gól született...talán elég lesz, ugyanis hazaiak 3 otthoni mecsén 3 gól volt, 2x volt gól az elsőben.

élő 19'
SV Hall - Reichenau
1.fi gól
@1.50 :noway:
sajnos vendégek minden ziccert kihagytak...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 15, 2016, 20:19:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 15, 2016, 19:50:17
Hej, de rég is játszottam jó kis osztrák landesligát, épp itt az idő! :)
Vendégek 3 idegenbeli meccsén 14 gól született...talán elég lesz, ugyanis hazaiak 3 otthoni mecsén 3 gól volt, 2x volt gól az elsőben.

élő 19'
SV Hall - Reichenau
1.fi gól
@1.50 :noway:
sajnos vendégek minden ziccert kihagytak...
Majd a másodikban jobban koncentrálnak!

élő 45'
SV Hall - Reichenau
gólok 1,5 fölött
@1.57 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 15, 2016, 21:31:23
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 15, 2016, 20:19:01
Majd a másodikban jobban koncentrálnak!

élő 45'
SV Hall - Reichenau
gólok 1,5 fölött
@1.57 :ok:
meglepetés, hogy a hazaiak nyertek, de nem bánom, jöttek a gólok!!
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 16, 2016, 21:04:14
Ír másodosztály!

élő 17'
UCD Dublin - Cobh Ramblers 0-0
1.fi gól
@1.57 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 17:47:36
magyar hoki!

élő 1.harmad 10'
Brasov - Fehérvár AV19 II 0-0
1.harmad gól
@1.55 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 18:29:51
Orosz MHL!

élő 2.harmad 10'
Dinamo St. Petersburg - Almaz 1-1 (1-1;0-0)
2. harmad gól
@1.65 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 18:32:09
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 17:47:36
magyar hoki!

élő 1.harmad 10'
Brasov - Fehérvár AV19 II 0-0
1.harmad gól
@1.55 :noway:
másodikban jönni fog!!
élő 2.harmad 11'
Brasov - Fehérvár AV19 II 0-0
2.harmad gól
@1.52 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 18:51:47
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 18:29:51
Orosz MHL!

élő 2.harmad 10'
Dinamo St. Petersburg - Almaz 1-1 (1-1;0-0)
2. harmad gól
@1.65 :ok:
2-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:04:56
Cseh Extraliga U20 hoki!

élő 2.harmad 11'
HK Mountfeld - U20 - Bili Tygri Liberec 0-2 (0-2;0-0)
2. harmad gól
@1.50 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:11:36
Norvég Get-ligaen!

élő 1.harmad 8'
Vålerenga - Sarpsborg 0-0
1.harmad gól
@1.50 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:22:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:04:56
Cseh Extraliga U20 hoki!

élő 2.harmad 11'
HK Mountfeld - U20 - Bili Tygri Liberec 0-2 (0-2;0-0)
2. harmad gól
@1.50 :ok:
1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:28:41
Ujabb Orosz MHL! ma már jött egy :) hajrá

élő 2.harmad 10'
Atlanti - Loko 0-0
2.harmad gól
@1.55 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:45:20
Fehérorosz Kupa! - ezt az oddsot nem hagyhatom ott :)

élő 1.harmad 12'
Neman Grodno - Gomel 0-0
1.harmad gól
@2.20 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:48:44
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:28:41
Ujabb Orosz MHL! ma már jött egy :) hajrá

élő 2.harmad 10'
Atlanti - Loko 0-0
2.harmad gól
@1.55 :ok:
MHL-ek szépen jöttek ma ;)
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:57:18
Svájc: NLA...

élő 1.harmad 10'
Ambri-Piotta - Zug 0-0
1.harmad gól
@1.65 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 20:12:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:57:18
Svájc: NLA...

élő 1.harmad 10'
Ambri-Piotta - Zug 0-0
1.harmad gól
@1.65 :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 20:28:42
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:45:20
Fehérorosz Kupa! - ezt az oddsot nem hagyhatom ott :)

élő 1.harmad 12'
Neman Grodno - Gomel 0-0
1.harmad gól
@2.20 :noway:
nézzük a második harmadot!

élő 2.harmad 10'
Neman Grodno - Gomel 0-0
2.harmad gól
@1.70
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 20:42:59
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 19:57:18
Svájc: NLA...

élő 1.harmad 10'
Ambri-Piotta - Zug 0-0
1.harmad gól
@1.65 :ok:
Flow legyen velem a másodikban is!

élő 2.harmad 10'
Ambri-Piotta - Zug 0-1 (0-1;0-0)
1.harmad gól
@1.58
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 21:51:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 20:28:42
nézzük a második harmadot!

élő 2.harmad 10'
Neman Grodno - Gomel 0-0
2.harmad gól
@1.70
1-0  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 21:51:44
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 20:42:59
Flow legyen velem a másodikban is!

élő 2.harmad 10'
Ambri-Piotta - Zug 0-1 (0-1;0-0)
1.harmad gól
@1.58
1-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 22:24:41
élő 2.harmad 10'
Svédország - Finnország 0-0
2.harmad gól
@1.55 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 21, 2016, 07:27:14
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 20, 2016, 22:24:41
élő 2.harmad 10'
Svédország - Finnország 0-0
2.harmad gól
@1.55
0-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 21, 2016, 07:30:01
Magyar Kupa, ahol két erős másodosztályú csapat látogat megyei ellenfelükhöz. Dominanciát várok mindkét jó formában lévő tavalyi első osztályú csapattól.

Tatai AC - Puskás Akadémia
Félidő/játékidő Puskás/Puskás
1.40

43. Sz. Építők SK v Békéscsabai Előre SE
Félidő/játékidő Csaba/Csaba
1.40

eredő odds: 1.95 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 21, 2016, 19:54:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 21, 2016, 07:30:01
Magyar Kupa, ahol két erős másodosztályú csapat látogat megyei ellenfelükhöz. Dominanciát várok mindkét jó formában lévő tavalyi első osztályú csapattól.

Tatai AC - Puskás Akadémia
Félidő/játékidő Puskás/Puskás
1.40

43. Sz. Építők SK v Békéscsabai Előre SE
Félidő/játékidő Csaba/Csaba
1.40

eredő odds: 1.95 :ok:
Tatai AC - Puskás Akadémia 0-5(0-2)
43. Sz. Építők SK v Békéscsabai Előre SE 0-6(0-5)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 21, 2016, 20:56:25
Angol hoki!

élő 1.harmad 11'
Braehead - Edinburgh
1.harmad gól
@1.55
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 21, 2016, 21:19:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 21, 2016, 20:56:25
Angol hoki!

élő 1.harmad 11'
Braehead - Edinburgh
1.harmad gól
@1.55
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 21, 2016, 22:28:31
élő 2.harmad 10'
Svédország - North America U23 2-3 (2-3;0-0)
2.harmad gól
@1.52 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 17:44:07
MOL Liga!!!

élő 1.harmad 10'
Brasov - Ferencváros 0-0
1.harmad gól
@1.65
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 18:03:54
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 17:44:07
MOL Liga!!!

élő 1.harmad 10'
Brasov - Ferencváros 0-0
1.harmad gól
@1.65
1-0  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 18:12:44
Lengyel hoki!

élő 1.harmad 10'
Tychy - MMKS Podhale 0-0
1-harmad gól
@1.60 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 18:17:40
MOL liga!

élő 1.harmad 11'
DAB - Debrecen 0-0
1.harmad gól
@1.65
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 18:32:41
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 18:12:44
Lengyel hoki!

élő 1.harmad 10'
Tychy - MMKS Podhale 0-0
1-harmad gól
@1.60
0-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 18:41:53
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 18:17:40
MOL liga!

élő 1.harmad 11'
DAB - Debrecen 0-0
1.harmad gól
@1.65
3-0  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 18:43:54
Cseh hoki U20!!

élő 1.harmad 10'
Vitkovice U21 - Jihlava U21 0-0
1.harmad gól
@1.65
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 19:00:32
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2016, 18:43:54
Cseh hoki U20!!

élő 1.harmad 10'
Vitkovice U21 - Jihlava U21 0-0
1.harmad gól
@1.65
1-0  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 11:00:23
MHL!

élő 2.harmad 10'
Stalnye Lisy - U20 v Reaktor - U20 0-0
2.harmad gól
@1.58 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 13:01:49
Fehérorosz hoki!

élő 2.harmad 9'
Yunost Minsk - Zhlobin 2-1 (2-1;0-0)
2.harmad gól
@1.50 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 13:17:28
MHL!

1.harmad 10'
Snezhnye Barsy - Omszkie Jasztrebi 0-0
1.harmad gól
@1.80
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 13:37:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 13:17:28
MHL!

1.harmad 10'
Snezhnye Barsy - Omszkie Jasztrebi 0-0
1.harmad gól
@1.80
0-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 18:26:09
Osztrák EBYSL U20!!!

1.harmad 13'
MAC Budapest U20 - Salzburg U20
1.harmad gól
@2.10 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 19:45:02
Ausztria Alps Hockey League!!!

1.harmad 10'
Lustenau - Kitzbuhel
1.harmad gól
@1.52
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 19:48:45
Svéd SHL!

élő 2.harmad 10'
Orebro - Rogle 2-1 (2-1;0-0)
2.harmad gól
@1.60
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 19:58:12
Maradok a svédeknél!

2. harmad 11'
Frölunda - Brynäs 0-1 (0-1;0-0)
2.harmad gól
@1.80
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 20:01:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 19:45:02
Ausztria Alps Hockey League!!!

1.harmad 10'
Lustenau - Kitzbuhel
1.harmad gól
@1.52
1-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 20:03:37
Svájci NLA is jó lehet első harmadra, bár ilyen felállásban már másfél éve nem volt első harmad 0-0.

1.harmad 11'
Lugano - Servette 0-0
1.harmad gól
@1.85
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 20:11:39
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 19:48:45
Svéd SHL!

élő 2.harmad 10'
Orebro - Rogle 2-1 (2-1;0-0)
2.harmad gól
@1.60
2. harmad: 1-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 20:14:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 19:58:12
Maradok a svédeknél!

2. harmad 11'
Frölunda - Brynäs 0-1 (0-1;0-0)
2.harmad gól
@1.80
1-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 20:22:18
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 24, 2016, 20:03:37
Svájci NLA is jó lehet első harmadra, bár ilyen felállásban már másfél éve nem volt első harmad 0-0.

1.harmad 11'
Lugano - Servette 0-0
1.harmad gól
@1.85
szerencsére nem most tört meg a jó sorozatuk,jó is lett első harmadra!!!
1-2  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 10:18:05
MHL!

1.harmad 10'
Sztalnye Liszi - Reaktor 0-0
1.harmad gól
@1.65
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 10:44:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 10:18:05
MHL!

1.harmad 10'
Sztalnye Liszi - Reaktor 0-0
1.harmad gól
@1.65
1-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 13:01:43
Ausztria EBYSL U20!!

1.harmad 12'
MAC Budapest U20 - EHC Liwest Linz U20 0-0
1.harmad gól
@1.60 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 16:43:17
Svéd SHL!

1.harmad 8'
Linköping - Färjestad 0-0
1.harmad gól
@1.65
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 16:49:22
Németország: DEL!

1.harmad 8'
München - Augsburg 0-0
1.harmad gól
@1.55
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 17:08:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 16:43:17
Svéd SHL!

1.harmad 8'
Linköping - Färjestad 0-0
1.harmad gól
@1.65
1-0 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 17:12:29
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 16:49:22
Németország: DEL!

1.harmad 8'
München - Augsburg 0-0
1.harmad gól
@1.55
1-0 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 18:33:04
Ausztria: EBEL

2.harmad 11'
Olimpija Ljubljana - Innsbruck 1-1 (1-1;0-0)
2.harmad gól
@1.70
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 19:10:34
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 18:33:04
Ausztria: EBEL

2.harmad 11'
Olimpija Ljubljana - Innsbruck 1-1 (1-1;0-0)
2.harmad gól
@1.70
1-2 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 19:33:57
Német DEL2!

2.harmad 11'
Bayreuth - Kaufbeuren 0-0
2.harmad gól
@1.65 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 20:33:41
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 19:33:57
Német DEL2!

2.harmad 11'
Bayreuth - Kaufbeuren 0-0
2.harmad gól
@1.65 :noway:
Megjött az első gól a záró harmadban, várok még egyet a végén!

3.harmad 16'
Bayreuth - Kaufbeuren 0-1
gólok 1,5 fölött
@1.85
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 20:48:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2016, 20:33:41
Megjött az első gól a záró harmadban, várok még egyet a végén!

3.harmad 16'
Bayreuth - Kaufbeuren 0-1
gólok 1,5 fölött
@1.85
1-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 18:57:47
Fehérorosz Kupa szolidan...

2.harmad 9'
Yunost Minsk - Soligorsk 1-0 (1-0;0-0)
2.harmad gól
@1.60
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 19:01:58
Óvatosan bízom a másik Fehérorosz Kupameccsben is...

2.harmad 9'
Gomel - Neman Grodno 0-1 (0-1;0-0)
2.harmad gól
@1.58
jogos volt az óvatosságom...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 19:14:25
Dán Metál!

Veszélyes tipp, mert 3 éve volt utoljára 0-0 nyitó harmad...

1.harmad 8'
Frederikshavn - Odense 0-0
1.harmad gól
@1.50
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 19:23:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 18:57:47
Fehérorosz Kupa szolidan...

2.harmad 9'
Yunost Minsk - Soligorsk 1-0 (1-0;0-0)
2.harmad gól
@1.60
kettőből legalább egyik jött..
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 19:27:26
EBEL!
utóbbi években sok gólos meccset játszottak, ráadásul idén az EBEL is szép átlagot hoz eddig!

1.harmad 10'
Graz - Vienna 0-0
1.harmad gól
@1.60
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 19:34:32
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 19:14:25
Dán Metál!

Veszélyes tipp, mert 3 éve volt utoljára 0-0 nyitó harmad...

1.harmad 8'
Frederikshavn - Odense 0-0
1.harmad gól
@1.50
szerencsére nem most szakadt meg ez a szép sorozat
0-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 19:53:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 19:27:26
EBEL!
utóbbi években sok gólos meccset játszottak, ráadásul idén az EBEL is szép átlagot hoz eddig!

1.harmad 10'
Graz - Vienna 0-0
1.harmad gól
@1.60
szépen jött is...jó lesz ez a meccs még!
1-0 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 20:01:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 19:14:25
Dán Metál!

Veszélyes tipp, mert 3 éve volt utoljára 0-0 nyitó harmad...

1.harmad 8'
Frederikshavn - Odense 0-0
1.harmad gól
@1.50
tovább!

2.harmad 10'
Frederikshavn - Odense 1-0 (1-0;0-0)
2.harmad gól
@1.52
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 20:22:34
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 27, 2016, 20:01:36
tovább!

2.harmad 10'
Frederikshavn - Odense 1-0 (1-0;0-0)
2.harmad gól
@1.52
sikerült kimaxolni ezt a meccset!
1-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 18:36:42
Cseh hoki:  WSM Liga!

2.harmad 11'
Trebic - Litomerice 0-0
2.harmad gól
@1.70 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 19:05:31
Orosz MHL! Eddig jól hozott a szezonban!

2.harmad 11'
Krilja Szovjetov - HC Riga 0-0
2.harmad gól
@1.72 :noway:
sajna ez nem jött most
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 19:20:03
Bár nem szeretem a svéd első osztály első harmadait -tavaly is kicsit veszteséges volt-, de jelenlegi felállásban utóbbi három évben mindig volt első harmados gól!

1.harmad 9'
Djurgardens - Karlskrona 0-0
1.harmad gól
@1.70 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 19:47:54
Sikerült három 0-0 első harmadot kifognom, jöhet egy kis hazai! Fehérvár sorozatban 4 idegenbeli meccsén 0-0-ás harmaddal kezdett! Szakadjon meg most!

1.harmad 10'
MAC Budapest - Fehérvár AV19 II
1.harmad gól
@1.65
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 20:04:18
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 19:47:54
Sikerült három 0-0 első harmadot kifognom, jöhet egy kis hazai! Fehérvár sorozatban 4 idegenbeli meccsén 0-0-ás harmaddal kezdett! Szakadjon meg most!

1.harmad 10'
MAC Budapest - Fehérvár AV19 II
1.harmad gól
@1.65
1-0
megszakadt a jég is  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 20:07:43
Svéd másodosztály talán jó lehet...

2.harmad 10'
Pantern - Almtuna 1-0 (1-0;0-0)
2.harmad gól
@1.80 :noway:
mégse szakadt meg a jég
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 21:01:54
lehet ezt se kellene mert svéd másodosztály, de nem bírtam kihagyni...

3.harmad 16'
Västerås - Mora 3-4
gólok 7,5 fölött
@1.90
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 21:09:39
Bár kevés idő van hátra, de itt jönnie kell a berni gólnak! Svájci kupa!

2.harmad 13'
Biasca - Bern 1-0 (1-0;0-0)
2.harmad gól
@1.52 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 21:11:15
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 21:01:54
lehet ezt se kellene mert svéd másodosztály, de nem bírtam kihagyni...

3.harmad 16'
Västerås - Mora 3-4
gólok 7,5 fölött
@1.90
sok gól esett már, ez jó jelnek bizonyult!
3-5 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 21:27:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 28, 2016, 21:09:39
Bár kevés idő van hátra, de itt jönnie kell a berni gólnak! Svájci kupa!

2.harmad 13'
Biasca - Bern 1-0 (1-0;0-0)
2.harmad gól
@1.52 :ok:
jött is ahogy köll! ;)
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 29, 2016, 15:13:17
MHL jó lehet...

1.harmad 8'
Snezhnye Barsy - Belie Medvedi 0-0
1.harmad gól
@1.50  :noway:
nem lett jó...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 29, 2016, 15:48:38
1-1-nél épp jött a gól, mikor meg akartam tenni a 10. percbe ... de nem baj, még most is jó a bet!
MHL

3.harmad 15'
Sztalnye Liszi - Sputnik Almetievsk 2-1
gólok 3,5 fölött
@1.75
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 29, 2016, 16:00:08
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 29, 2016, 15:48:38
1-1-nél épp jött a gól, mikor meg akartam tenni a 10. percbe ... de nem baj, még most is jó a bet!
MHL

3.harmad 15'
Sztalnye Liszi - Sputnik Almetievsk 2-1
gólok 3,5 fölött
@1.75
jó is volt!
3-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 29, 2016, 16:12:05
MHL nyitó harmad!

1.harmad 8'
Sarmaty - Reaktor 0-0
1.harmad gól
@1.58 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 29, 2016, 17:04:17
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 29, 2016, 16:12:05
MHL nyitó harmad!

1.harmad 8'
Sarmaty - Reaktor 0-0
1.harmad gól
@1.58 :noway:
jönnie kell!

2.harmad 10'
Sarmaty - Reaktor 0-0
2.harmad gól
@1.50 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 20:45:42
Német DEL! Köln elbénázta az elsőt, jöhet a javítás!

2.harmad 11'
Köln - Schwenninger 0-2 (0-2;0-0)
2.harmad gól
@1.75
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 21:16:33
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 20:45:42
Német DEL! Köln elbénázta az elsőt, jöhet a javítás!

2.harmad 11'
Köln - Schwenninger 0-2 (0-2;0-0)
2.harmad gól
@1.75
Jött is a szépítés, de még kettővel válaszoltak a véndégek!
1-4 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 21:33:34
Azért mert Dán, azért mert volt már 6 gól az előző harmadokban, és azért mert még rengeteg idő van!

3.harmad 7'
Rungsted - Rodovre 5-1 (4-1;1-0;0-0)
gólok 6,5 fölött
@1.55
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 21:35:01
Mannheim - Augsburg   meccsel is szemezek... jelenleg 4:2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 21:36:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 21:35:01
Mannheim - Augsburg   meccsel is szemezek... jelenleg 4:2
Nem vártam tovább, már most jó a szorzó!

3.harmad 15'
Mannheim - Augsburg   4-2
gólok 6,5 fölött
@1.70
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 22:40:59
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 21:33:34
Azért mert Dán, azért mert volt már 6 gól az előző harmadokban, és azért mert még rengeteg idő van!

3.harmad 7'
Rungsted - Rodovre 5-1 (4-1;1-0;0-0)
gólok 6,5 fölött
@1.55
7-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 22:44:20
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2016, 21:36:36
Nem vártam tovább, már most jó a szorzó!

3.harmad 15'
Mannheim - Augsburg   4-2
gólok 6,5 fölött
@1.70
5-3 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 01, 2016, 11:01:34
Tegnapi meccsük is 0-0-ás harmaddal indult, majd jött a gól a másodikban! most is hasonló alakul....

2.harmad 11'
Tolpar - Szibirszkie Snaiperi 0-0
2.harmad gól
@1.60 :noway:
MHL nem adja idén...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 02, 2016, 22:27:14
Szeptember 20-án ismét visszatértem a hoki harmad gólokhoz.
Összesen 54 tétet tettem szeptemberben, aminek többségét próbáltam naplózni is. 36 nyertes és 18 vesztes tippel a találati arány 66%. A szorzókat vizsgálva az átlagodds 1,65 amit lebontva mind a nyertes, mind a vesztes tippek átlagoddsa 1,65.
Ez összességében jobb mint vártam, bár még kicsi a minta. Nehéz lesz tartani ezt a teljesítményt, de bizakodva várom az októbert! GLHF :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2016, 19:09:08
Nagyon tetszik a history a Nürnberg - Ingolstadt meccsen!
Első harmadra megkínálom...

1.harmad 8'
Nürnberg - Ingolstadt 0-0
1.harmad gól
@1.55 :noway:
sokszor ez sem elég...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2016, 19:34:08
Kiválasztottam pár utolsó harmados meccset, itt gólokra rámegyek...

Cseh 1.Liga / WSM Liga

Most - Litomerice 2-3 :ok: 2-4
Ceske Budejovice - Benatky 2-1 :ok: 3-1

MHL-B

Lipeck - Severskie Volki 6-5 :ok: 6-6
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2016, 20:04:38
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2016, 19:09:08
Nagyon tetszik a history a Nürnberg - Ingolstadt meccsen!
Első harmadra megkínálom...

1.harmad 8'
Nürnberg - Ingolstadt 0-0
1.harmad gól
@1.55 :noway:
sokszor ez sem elég...
...ennek ellenére még mindig tetszik

2.harmad 10'
Nürnberg - Ingolstadt 0-0
2.harmad gól
@1.55
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2016, 20:05:34
Úgy tünik Ukrán Generals Kiev - Kremenchuk meccsen is belelendültek a végére...

3.harmad 16'
Ukrán Generals Kiev - Kremenchuk 2-3
gólok 5,5 fölött
@1.90 :noway:
hiba volt hogy itt a második harmadot hagytam ki, és hogy a végére mentem rá
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2016, 20:26:54
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2016, 20:04:38
...ennek ellenére még mindig tetszik

2.harmad 10'
Nürnberg - Ingolstadt 0-0
2.harmad gól
@1.55
nehezen de jött a várva várt gól! utolsó harmad izgi lesz
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2016, 18:46:07
Erős tipp a lengyel testvéreinktől így elsőre!

1.harmad 11'
MMKS Podhale - Tychy 0-0
1.harmad gól
@1.55 :noway:
ez rosszul esett.... de jön a javítási lehetőség a második harmadban, illetve kezdődnek dán, norvég és francia meccsek is; remélem lesz 1-2 jó lehetőség...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2016, 19:11:59
Első harmad gólra jobb esélyeket látok itt, mint a norvég meccsen...

1.harmad 9'
Aalborg - Herning 0-0
1.harmad gól
@1.60 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2016, 19:12:37
..mégis megteszem a norvég meccset is!

1.harmad 9'
Vålerenga - Stavanger
1.harmad gól
@1.60 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2016, 19:31:42
Klasszikus északiak nem jöttek az elsőben, most kicsit közelebb próbálkozom! idén jó az EBEL

1.harmad 11'
Villach - Linz 0-0
1.harmad gól
@1.72
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2016, 19:47:13
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2016, 19:31:42
Klasszikus északiak nem jöttek az elsőben, most kicsit közelebb próbálkozom! idén jó az EBEL

1.harmad 11'
Villach - Linz 0-0
1.harmad gól
@1.72
beindul ez döcögősen...
0-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2016, 19:58:36
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2016, 19:11:59
Első harmad gólra jobb esélyeket látok itt, mint a norvég meccsen...

1.harmad 9'
Aalborg - Herning 0-0
1.harmad gól
@1.60 :noway:
Másodikban jönni fog!

2.harmad 11'
Aalborg - Herning 0-0
2.harmad gól
@1.70 :noway:
be van ma oltva mindenki gól ellen?!?!?
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2016, 19:17:40
kis pihi után Dán Metál!!

1.harmad 11'
Frederikshavn - Herning 0-0
1.harmad gól
@1.65
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2016, 19:20:58
Maradok északon, Svéd hoki!!

1.harmad 10'
Malmo - Orebro 0-0
1.harmad gól
@1.72 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2016, 19:38:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2016, 19:17:40
kis pihi után Dán Metál!!

1.harmad 11'
Frederikshavn - Herning 0-0
1.harmad gól
@1.65
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2016, 20:00:52
Irány Svájc!

1.harmad 11'
Zug - Kloten 0-0
1.harmad gól
@1.80 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2016, 20:02:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2016, 19:17:40
kis pihi után Dán Metál!!

1.harmad 11'
Frederikshavn - Herning 0-0
1.harmad gól
@1.65
második is jó lesz!

2.harmad 11'
Frederikshavn - Herning 1-0 (1-0;0-0)
2.harmad gól
@1.65
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2016, 20:20:39
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2016, 20:02:49
második is jó lesz!

2.harmad 11'
Frederikshavn - Herning 1-0 (1-0;0-0)
2.harmad gól
@1.65

1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 08, 2016, 13:07:32
talán jó lehet...MHL

2.harmad 13'
Tverichi - Bryansk 1-1 (1-1;0-0)
2.harmad gól
@1.875
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 08, 2016, 15:12:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 08, 2016, 13:07:32
talán jó lehet...MHL

2.harmad 13'
Tverichi - Bryansk 1-1 (1-1;0-0)
2.harmad gól
@1.875
jó is lett!
3-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 08, 2016, 17:07:07
Svéd meccs is jól lehet második harmadban!

2.harmad 10'
Färjestad - Frölunda 0-0
2.harmad gól
@1.65  :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 08, 2016, 18:56:36
Ausztria: Alps Hockey League

1.harmad 11'
Klagenfurt II - Bregenzerwald 0-0
1.harmad gól
@1.70 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 08, 2016, 19:42:24
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 08, 2016, 18:56:36
Ausztria: Alps Hockey League

1.harmad 11'
Klagenfurt II - Bregenzerwald 0-0
1.harmad gól
@1.70 :noway:
azért bízom még bennük...

2.harmad 12'
Klagenfurt II - Bregenzerwald 0-0
2.harmad gól
@1.65 :noway:
mélyrepülés...
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 09, 2016, 18:03:10
Norvég hoki for fun

2.harmad 12'
Manglerud - Storhamar 0-1 (0-1;0-0)
2.harmad gól
@1.70
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 09, 2016, 18:16:39
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 09, 2016, 18:03:10
Norvég hoki for fun

2.harmad 12'
Manglerud - Storhamar 0-1 (0-1;0-0)
2.harmad gól
@1.70
0-2  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 09, 2016, 18:19:24
emberelőny!

1.harmad 12'
MAC Budapest - Dunarea Galati 0-1
1.harmad gólok 1,5 fölött
@1.52ez se volt elég... :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 09, 2016, 19:00:04
Lengyelt megpróbálom még...

2.harmad 10'
Jastrzebie - Opole 0-0
2.harmad gól
@1.58
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 09, 2016, 19:20:26
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 09, 2016, 19:00:04
Lengyelt megpróbálom még...

2.harmad 10'
Jastrzebie - Opole 0-0
2.harmad gól
@1.58
1-2 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2016, 15:22:13
Bár a kínai srác nagyon bekezdett, de Trumpnak jó tornája van, és hosszú még ez a meccs is, 9ig mennek!

Judd Trump - Liang Wenbo 0-1

1,44 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 20, 2016, 22:20:30
Maradj Talpon sikeres második hely után tovább próbálok talpon maradni :)

Monaco - Montpellier
over 1,5
@1,25 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2016, 09:56:37
RKC Waalwijk – Achilles 29
1.fi hazai DNB
@1,275
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2016, 20:56:13
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2016, 09:56:37
RKC Waalwijk – Achilles 29
1.fi hazai DNB
@1,275
2-0 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2016, 22:40:12
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 20, 2016, 22:20:30
Maradj Talpon sikeres második hely után tovább próbálok talpon maradni :)

Monaco - Montpellier
over 1,5
@1,25
6-2 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2016, 22:53:18
Arsenal - Middlesbrough
@1,25 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2016, 22:55:42
AC Milan - Juventus
+0,5
@1,225 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 22, 2016, 13:42:03
Slavia Praha - Synot Slovacko
@1,25
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 22, 2016, 22:54:44
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 22, 2016, 13:42:03
Slavia Praha - Synot Slovacko
@1,25
1-0 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2016, 06:50:10
John Higgins - Ding Junhui
@1,66
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2016, 06:51:03
Judd Trump - Shaun Murphy
9,5 frame fölött
@2,00 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2016, 06:51:59
Joe Perry - Mark Selby
+2,5 ah
@1,80 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2016, 21:09:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2016, 06:50:10
John Higgins - Ding Junhui
@1,66
2-6  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2016, 21:10:21
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2016, 06:51:03
Judd Trump - Shaun Murphy
9,5 frame fölött
@2,00 :ok:
6-5
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 10, 2017, 19:19:50
for fun :)

élő 15'
VfL Osnabrück - Mainz II 0-0
1.fi gól
@1.90 :great:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 10, 2017, 19:55:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 10, 2017, 19:19:50
for fun :)

élő 15'
VfL Osnabrück - Mainz II 0-0
1.fi gól
@1.90 :great:
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 11, 2017, 12:14:20
for fun

élő 12' 0-0
Nürnberg U19 - TSV 1860 U19
1.fi gól
@1.50 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 11, 2017, 12:52:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 11, 2017, 12:14:20
for fun

élő 12' 0-0
Nürnberg U19 - TSV 1860 U19
1.fi gól
@1.50 :ok:
2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 11, 2017, 14:20:46
élő 20' 0-0

Gharghur FC - Marsa FC
1. félidő gól
@1.66 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 11, 2017, 14:36:29
élő 15'

Ittihad Kalba - Al Dhafra 0-0
1.fi gól
@1.675 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 11, 2017, 15:17:26
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 11, 2017, 14:36:29
élő 15'

Ittihad Kalba - Al Dhafra 0-0
1.fi gól
@1.675 :ok:
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 12, 2017, 13:22:38
live 19'
Karlsruher SC U19 0-0 Greuther Fürth U19
1.fi gól
@1.625 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 12, 2017, 14:03:48
live 17'
FC Sion   -   FC Vaduz 0-0
1.fi gól
@1.50 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 12, 2017, 14:12:35
live 10'
Barmbek-Uhlenhorst 0-0 Wedeler TSV

1.fi over1ah
@1.775
*0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 12, 2017, 16:46:47
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 12, 2017, 14:03:48
live 17'
FC Sion   -   FC Vaduz 0-0
1.fi gól
@1.50 :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 13, 2017, 10:08:14
live 13'
Newcastle Jets 0-0 Melbourne Victory
1.fi gól
@1.50 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 13, 2017, 14:15:54
live 14'
1.FC Köln II 0-0 Bonner SC
1.fi gól
@1.55 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 13, 2017, 15:01:12
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 13, 2017, 14:15:54
live 14'
1.FC Köln II 0-0 Bonner SC
1.fi gól
@1.55 :ok:
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 13, 2017, 20:15:18
live 15'
Jong Utrecht 0-0 FC Volendam
1.fi gól
@1.55 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 13, 2017, 21:05:10
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum február 13, 2017, 20:15:18
live 15'
Jong Utrecht 0-0 FC Volendam
1.fi gól
@1.55 :ok:
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 13, 2017, 21:24:05
live 67'
Fjölnir - Valur Reykjavik 0-1
over 1,5
@1.50 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 15, 2017, 21:04:05
live 17'
Macclesfield 0-0 Barrow AFC
1. fi gól
@1.90
:noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 19:15:47
élő 1. harmad 7'
Djurgarden - Färjestad (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.60
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 19:16:09
élő 1. harmad 8'
Lulea - Malmö (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.55
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 19:40:34
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 19:15:47
élő 1. harmad 7'
Djurgarden - Färjestad (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.60
2-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 19:41:13
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 19:16:09
élő 1. harmad 8'
Lulea - Malmö (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.55
2-2  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 20:55:25
nem tudom elképzelni, hogy itt még ne essen legalább 1 gól!

live 3. harmad 3'
Djurgarden - Färjestad (élő) 3-3
Gólszám 6.5
@ 1.30 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 20:58:19
hasonló gondolataim vannak itt is, mint az előbb!

live 3. harmad 4'
Lulea - Malmö (élő) 3-3
Gólszám 6.5
@1.30
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 21:04:05
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 20:58:19
hasonló gondolataim vannak itt is, mint az előbb!

live 3. harmad 4'
Lulea - Malmö (élő) 3-3
Gólszám 6.5
@1.30
Jól alakul sok idő van még, jöhet még gól!

live 3. harmad 8'
Lulea - Malmö (élő) 3-4
Gólszám 7.5
@1.30
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 21:33:11
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 13, 2017, 21:04:05
Jól alakul sok idő van még, jöhet még gól!

live 3. harmad 8'
Lulea - Malmö (élő) 3-4
Gólszám 7.5
@1.30
4-5  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 19:38:25
élő 2. harmad 9'
Sparta Praha - Brno (élő) 2-1
2. harmad - Gólszám 0.5
@1.40 :noway:
(kihagyható lett volna...)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 19:40:22
Nagyon harapják egymást a rájátszásban eddig, ma is folytatást várok!

élő 1. harmad 7'
Augsburg - Nürnberg (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.40 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 20:02:01
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 19:40:22
Nagyon harapják egymást a rájátszásban eddig, ma is folytatást várok!

élő 1. harmad 7'
Augsburg - Nürnberg (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.40 :ok:
1-0 :ok:
jó lesz a másodikban is!
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 20:21:52
párharc összes meccsén volt gól a nyitó harmadban!

élő 1. harmad 4'
Bern - Biel (élő)
1. harmad - Gólszám 0.5
@1.35
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 20:23:22
Itt volt már gólmentes első harmad :)

1. harmad 6'
Zürich Lions - Lugano (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.35
sajna jött még 1 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 20:47:31
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 20:21:52
párharc összes meccsén volt gól a nyitó harmadban!

élő 1. harmad 4'
Bern - Biel (élő)
1. harmad - Gólszám 0.5
@1.35
rosszul osztották el, itt jött kettő, másikon egy sem 1-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 21:08:22
tolok még 1 ilyet dupla téttel.

élő 2. harmad 5'
Vienna Capitals - Südtirol Bolzano (élő)   1-1 (0-1;1-0)
Több, mint 1,5 (2. harmad - Gólszám 1.5)
@1.25
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 21:43:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 21:08:22
tolok még 1 ilyet dupla téttel.

élő 2. harmad 5'
Vienna Capitals - Südtirol Bolzano (élő)   1-1 (0-1;1-0)
Több, mint 1,5 (2. harmad - Gólszám 1.5)
@1.25
1-2 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 21:55:33
élő 3. harmad 14'
Vienna Capitals - Südtirol Bolzano (élő)   3-2
Több, mint 5,5 (Gólszám 5.5)
@1.50
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 22:07:21
ezt nem tudom kihagyni így nap végére...bár jobban átgondolva ki kellene..

élő 3. harmad 13'
Bern - Biel (élő)   2-1
Több, mint 3,5 (Gólszám 3.5)
@1.55
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 22:11:27
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 21:55:33
élő 3. harmad 14'
Vienna Capitals - Südtirol Bolzano (élő)   3-2
Több, mint 5,5 (Gólszám 5.5)
@1.50
4-2 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 06:40:13
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 14, 2017, 22:07:21
ezt nem tudom kihagyni így nap végére...bár jobban átgondolva ki kellene..

élő 3. harmad 13'
Bern - Biel (élő)   2-1
Több, mint 3,5 (Gólszám 3.5)
@1.55
4-1  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 19:36:10
live 1. harmad 6'

Wolfsburg - Köln (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.40
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 19:40:59
eddigi playoff meccseiken szép adok-kapok volt egymás ellen, most is erre számítok! erős tipp!

live 1.harmad 7'
Eisbären Berlin - Mannheim (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.40
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 19:59:46
ezt is erősnek hiszem...

élő 2. harmad 2'
Färjestad - Djurgarden (élő)
Több, mint 0,5 (2. harmad - Gólszám 0.5)
@1.25
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 20:03:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 19:36:10
live 1. harmad 6'

Wolfsburg - Köln (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.40
1-0 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 20:04:56
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 19:40:59
eddigi playoff meccseiken szép adok-kapok volt egymás ellen, most is erre számítok! erős tipp!

live 1.harmad 7'
Eisbären Berlin - Mannheim (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.40
harmad végén durrantottak! 1-1 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 20:08:07
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 19:59:46
ezt is erősnek hiszem...

élő 2. harmad 2'
Färjestad - Djurgarden (élő)
Több, mint 0,5 (2. harmad - Gólszám 0.5)
@1.25
most kezdenek belejönni!

élő 2. harmad 7'
Färjestad - Djurgarden (élő) 1-1 (0-1;1-0)
Több, mint 1,5 (2. harmad - Gólszám 1.5)
@1.45
sajna nem jöttek bele huh..utolsó utáni pillanatban góóóóóól
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 20:27:53
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 20:08:07
most kezdenek belejönni!

élő 2. harmad 7'
Färjestad - Djurgarden (élő) 1-1 (0-1;1-0)
Több, mint 1,5 (2. harmad - Gólszám 1.5)
@1.45
sajna nem jöttek bele huh..utolsó utáni pillanatban góóóóóól
1-2 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 21:11:51
élő 3. harmad 13'

Färjestad - Djurgarden (élő) 3-2
Több, mint 5,5 (Gólszám 5.5)
@1.50
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 21:25:59
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 15, 2017, 21:11:51
élő 3. harmad 13'

Färjestad - Djurgarden (élő) 3-2
Több, mint 5,5 (Gólszám 5.5)
@1.50
szolid tüzijáték a végén! 5-3  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 18:15:31
for fun

élő 1. harmad 8'
Nitra - Poprad (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.50
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 18:17:02
for fun

élő 1. harmad 8'
B. Bystrica - Nove Zamky (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.50
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 18:45:49
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 18:15:31
for fun

élő 1. harmad 8'
Nitra - Poprad (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.50
1-0 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 18:46:19
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 18:17:02
for fun

élő 1. harmad 8'
B. Bystrica - Nove Zamky (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.50
2-0 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 19:39:19
élő 3.harmad 13'
SZKA Szentpétervár - Dinamo Moszkva (élő)   2-0
Több, mint 2,5 (Gólszám 2.5)
@1.40 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 19:39:52
élő 3.harmad 12'
HIFK - Kärpät (élő) 3-2
Több, mint 5,5 (Gólszám 5.5)
@1.40
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 20:14:25
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 19:39:52
élő 3.harmad 12'
HIFK - Kärpät (élő) 3-2
Több, mint 5,5 (Gólszám 5.5)
@1.40
3-3 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 20:24:00
előző meccsükön nem jött össze, de ismét bízom bennük!

élő 1.harmad 7'
Lugano - Zürich Lions (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.40
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 20:49:00
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 20:24:00
előző meccsükön nem jött össze, de ismét bízom bennük!

élő 1.harmad 7'
Lugano - Zürich Lions (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.40
2-0 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 21:18:21
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 20:24:00
előző meccsükön nem jött össze, de ismét bízom bennük!

élő 1.harmad 7'
Lugano - Zürich Lions (élő)   
Több, mint 0,5 (1. harmad - Gólszám 0.5)
@1.40
másodikban is látok fantáziát!

élő 2.harmad 10'
Lugano - Zürich Lions (élő) 2-0 (2-0;0-1)
Több, mint 1,5 (2. harmad - Gólszám 1.5)
@1.50
pillanatnyi látászavar
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 22:16:11
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2017, 21:18:21
másodikban is látok fantáziát!

élő 2.harmad 10'
Lugano - Zürich Lions (élő) 2-0 (2-0;0-1)
Több, mint 1,5 (2. harmad - Gólszám 1.5)
@1.50
pillanatnyi látászavar
tisztább látás érdekében!

élő 3. harmad 12'
Lugano - Zürich Lions (élő) 2-0 (2-0;0-1)
Több, mint 1,5 (2. harmad - Gólszám 1.5)
@1.40
sajnos nap végén sötétben tapogatóztam.. :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2017, 07:25:34
Ismét itt a május és ismét itt az Eurovizió!

Továbbjut:

Lengyelország - igen @1.72  :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2017, 07:26:48
Továbbjut: (közepes téttel)

Grúzia - igen @3.5 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2017, 07:27:27
Továbbjut:

Norvégia  - igen @1.53 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2017, 07:30:22
Továbbjut:

Fehéroroszország - igen @1.44 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2017, 07:33:08
Továbbjut: (minimális téttel)

Izrael - nem @3.40 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2017, 07:33:46
Továbbjut:

Horvátország - nem @1.61 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2017, 07:37:15
Eurovíziós Dalfesztivál 2017

Portugália első 10-ben @1.25 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2017, 17:10:50
Eurovíziós Dalfesztivál 2017

Örményország v Románia (Párosítás) Örményország @2.00 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2017, 17:12:23
Eurovíziós Dalfesztivál 2017 (közepes téttel)

Utolsó helyezett a döntőben - Németország @3.5 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 27, 2017, 18:22:49
élő - MB3 - félidő
Jól pörgött a SZEOL az első félidőben, jöttek a helyzetek és egy kapufa is a végén. Hasonló folytatást várok, és azt hogy megszerezzék a gólt, és a győzelmet.


Szeol SC
Szeol SC v Paksi FC
(Játékidő eredménye)   27/08/2017   Egyik sem   2,05   Függőben :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 27, 2017, 21:01:28
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum augusztus 27, 2017, 18:22:49
élő - MB3 - félidő
Jól pörgött a SZEOL az első félidőben, jöttek a helyzetek és egy kapufa is a végén. Hasonló folytatást várok, és azt hogy megszerezzék a gólt, és a győzelmet.


Szeol SC
Szeol SC v Paksi FC
(Játékidő eredménye)   27/08/2017   Egyik sem   2,05   Függőben :ok:
Folytatódott a szegedi nyomás, és jött a gól, amire nem volt válasz!
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 30, 2017, 22:19:06
Nehezebb meccs vár ránk, mint gondolnánk.
Azt várom alakuló félben lévő lettektől, hogy szolid védekező játékkal kezdenek. A megszerzett labdával kontrákat vezethetnek, azonban nem nyílnak ki; így a védelmünk meg tudja akasztani az elszórt támadásaikat.
Szerintem Storck ismét kísérletezni fog, és 1-2 olyan játékos is bekerül a kezdőbe, aki az előzetesben nem szerepel - azaz arra számítok, amire a többség nem számít  :D. A játékot tekintve úgy érzem az első félidőben mi sem esünk neki a letteknek. Többet birtokoljuk a labdát, és mi irányítjuk a játékot a saját ritmusunkban, de nem nyílunk ki, és csak elvétve jutunk el a kapuig.
Inkább mezőnyjátékot és kevés kidolgozott helyzetet várok az első félidőtől. Ha esetleg mégis betalálunk szünet előtt, attól még ugrálni fogok a kapu mögötti lelátón, de arra számítok hogy a gólok a szünet után jönnek!
HAJRÁ MAGYAROK!!

Alatt 1.0
Magyarország v Lettország
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line))   31/08/2017   Egyik sem   1,900   Függőben

A lettek hozták is azt a felfogást az első félidőben, amire számítottam, nem akartak semmi extrát csinálni, csak elkerülni a gólt. A magyar csapat viszont olyan agilisan kezdett, amire nem számítottam.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 01, 2017, 23:43:31
NB III. Közép csoport 4. forduló
Nem jó híreket hallani Vásárhelyről, vannak bajok mind a csapategységgel, mind az eredményességgel. Az egyik következhet a másikból, és a másik az egyikből.
A vendég dabasiak nem olyan gyengék, mint idáig mutatták. Múlt héten a Vecsés ellen 0-3 után sem estek össze, hanem visszajöttek, és majdnem sikerült a pontszerzés is. Ez erőt adhat nekik, bár nem könnyű nyerni az alföldi városban. Nagyon szoros meccset várok, amiben benne van a vendég pontszerzés.


Döntetlen, vagy FC Dabas
Hódmezővásárhely v FC Dabas
(Dupla esély)   02/09/2017   Egyik sem   2,10   Függőben :ok:

A Vásárhely játéka pozitív meglepetés volt: szinte végig támadta a meccset, több helyzetet alakítottak ki. Azonban mint Major László edző is mondta, most ilyen formában vannak, hogy egyszer kontrázik a vendég csapat, abból gólt is kaptak. Ez a forma hozta meg a nyertes tippet!
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 02, 2017, 17:22:34
Élő - MB2 - félidő

Cegléd  - Kisvárda  1-0
Bár hatrányba került a listavezető, de arra számítok hogy a színét után hatékonyabban használják ki helyzeteiket.

Döntetlen vagy Kisvárda
@2.25 :ok:

Nem bírhatta végig a nyomást a ceglédi csapat, edzőjét is elküldték a kispadról. Végül a hosszabbításban jött a tipp!
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 03, 2017, 10:37:49
Nem is kérdés, hogy melyik a jobb csapat. A portugálok előző meccsükön is megmutatták, hogy igen motiváltak, és jó formában vannak. Mivel csak az első hely jelent azonnali kijutást a VB-re, és 3 ponttal a svájciak mögött vannak, így a luzitánoknak csak a győzelem elfogadható. Nem értem a tegnapi 1.36-ról miért ugrott fel 1.50-re a szorzójuk, ellenben ez jól jön nekem. Kihasználva hogy az ázsiai (-1) szintén emelkedett 1.65-ről, a jelenlegi szorzóban értéket látok! Bár bízom benne, hogy nem kapunk ki kettővel, de realitás szerint könnyen megeshet. Ha végül csak egy lesz közte, akkor a tét visszajár!

Portugália -1.0
Magyarország v Portugália
(Ázsiai hendikep)   03/09/2017   Egyik sem   1,880   Függőben

Portugálok megelégedtek az egygólos győzelemmel.
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 04, 2017, 22:41:46
Egy felettébb szervezett, együtt mozgó, egymást segítő, és alázatos csapatot láttam az U21-es válogatottban a németek elleni meccsen. Bár többet birtokolták a labdát a németek, de kapura nem tudtak veszélyesek lenni. Kevés üres területet adtunk nekik, illetve 1-1 védő mindig odaért az utolsó kulcspasszaiknál. A kontráink ellenben pontosan és hatékonyan kivitelezettek voltak. Tetszett amit láttam a fiataloktól. A német gól előtt azonban kapusunk hibázott (Bukrán állt be a második félidőben Demjén helyett), de ezen kívül jól álltuk a sarat Európa egyik legjobb korosztályos csapat ellen. Michael Boris szövetségi edző láthatóan összekapta a srácokat. Málta ellen bár mi leszünk akik irányítják a játékot, de hátul hasonló szervezett védekezést, elöl hatékony támadójáték várok! Ami még tetszik a csapatunkban, hogy több olyan játékos van, aki a klubjában alapembernek számít, vagy sok percet játszik. Tippem: Nyerünk és nem kapunk gólt!

Magyarország - U21 és nem
Magyarország - U21 v Málta - U21
(Eredmény/Mindkét csapat szerez gólt)   05/09/2017   Egyik sem   1,72   Függőben :noway:

Erre nem számítottam, hogy 3 védő mellett viszi el a Máltai srác, mindenesetre van hova fejlődnünk és szerencsére nyertünk.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 05, 2017, 17:59:23
élő - U21 EB selejtező - félidő

Magyarország - U21 v Málta - U21 1-1

Sajnos nem látom a meccset és sajnos kaptunk gólt, de labdabirtoklás 67%, lövés 13-3, szöget 9-0 ide. Kell a győzelem az első selejtezőn és ha megvan a vezetés jöhet a többi!

Magyarország - U21 -1.0 ,-1.5AH
@1.957

Sajnos nem sikerült hamarabb gólt szerezni, sok ziccert kihagytunk. Tét fele vissza.
2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 09, 2017, 20:29:00
NB2: Gigászok Csatája
https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-gigaszok-csataja (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-gigaszok-csataja)

Felett 2.5
MTK Budapest v Nyíregyháza Spartacus FC
(Összesített gólok)   10/09/2017   Egyik sem   1,85   Függőben :noway:

Rúgtak kettőt az elsőben, utána viszont nem akaródzott semmit se csinálni. Az MTK tényleg csak annyit ad ki magából amennyi kell, a Szpari meg tényleg mélyponton van.
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 16, 2017, 14:54:56
Nem gondolom azt, hogy ez a fáradtnak tűnő Vasas fogja megállítani az erőtől duzzadó Vidi menetelését. Oening a Fradi ellene is megmutatta, hogy bár bátor játékra képes a csapatával, nincs minden rendben a csapat körül. A Vidi ellenben erőt mutatott Pakson, és bár a Hali meccs első félidjét átaludták, a másodikban szépen összekapták magukat. Ebből tanulva arra számítok, hogy most az elejétől koncentráltan jönnek ki, és magukhoz ragadva a kezdeményezést, magabiztosan nyernek.

Videoton FC -0.5
Vasas SC v Videoton FC
(Ázsiai hendikep)   16/09/2017   Egyik sem   1,850   Függőben  :noway:

Bár hamar vezetést szerzetek egy szép Pátkai ollózással, de a koncentráció nem volt meg sem elől, sem hátul.
3-1

Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 17, 2017, 15:48:15
Kiváló formában érkezik a Kisvárda a harmadik kerületbe, rangadót nyertek magabiztosan a Csaba ellen. Bár szívós, masszív csapat a Vác, de ha komolyan fel szeretnének jutni, és az MTK-ra tapadni, akkor nem szabad pontot hullajtani a Kondás gárdának. Kikapni nem fognak, és döntetlenre biztosítom magam.

Várda SE
Dunakanyar Vác v Várda SE
(Nincs fogadás döntetlenre)   17/09/2017   Egyik sem   1,72   Függőben :ok:

Volt kraft a Kisvárdában, és sikerült hozni a meccset!
2-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 17, 2017, 15:52:18
Ünnepre készülnek a hazai szurkolók Nyíregyházán, és nemcsak a Keleti Front szurkolói csoport 25.-ik születésnapja miatt. Sok néző, felfokozott hangulat várja a csapatokat. A Szparinak erősebb játékoskeret, és bár bukdácsoltak az utóbbi fordulókban, de a gyengécske Sopron ellen jobb alkalmat a bizonyításra nem is találhatnának!

Nyíregyháza Spartacus -0.5
Nyíregyháza Spartacus v Soproni VSE
(Ázsiai hendikep)   17/09/2017   Egyik sem   1,750   Függőben :ok:

Szép számú közönség előtt, jó hangulatú meccsen hozta is az tippet a Szpari.
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 17, 2017, 20:34:26
élő - Kézi BL - 2. félidő 42'
Nantes - Pick Szeged 26-21


Jól kezdett a Pick, de a félidő vége előtt jött egy kisebb kihagyás, ez miatt 3 gólos hátrányban ment szünetre.
Most kicsit elmentek a franciák, de ennél több van a csapatban! Úgy érzem sikerülni fog felkapaszkodni, és szorossá tenni a végjátékot.

Pick Szeged +5.5
Nantes v Pick Szeged
(Hendikep - 2 esélyes)   17/09/2017   Egyik sem   1,72   Függőben :ok:

Bár az 51. percben volt kettő gól is a különbség, végül nem sikerült szorossá tenni a végét, ellenben a tipp jött.
30-26
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 18, 2017, 17:38:44
Magyar Kupa
Bár a Diósgyőr felemásan szerepel a bajnokságban, de Bódog folyamatosan pörgeti csapatát. A bajnokikon rotálja csapatét, 100 fokon ég minden játékos minden meccsen. A veszprémi kupacsatára ha nem is a legerősebb csapattal, de minőségileg erősebb kerettel érkezik. A hazaiak a tavalyi szezonban erős középcsapat voltak, az idei évet azonban nem kezdték jól. Az NB3 nyugati csoportban eddig két győzelemmel és négy vereséggel a hátsó régióban állnak, nem áll könnyű szezon előttük. Úgy gondolom, hogy a kupa szép lehetőség a fiatal játékosoknak, de erősebb csapat a Diósgyőr. Azt várom hogy a miskolciak a szinte már szokásos letámadással magukhoz ragadják a kezdeményezést az elejétől fogva, és magabiztos játékkal jutnak tovább, a Veszprém pedig koncentrálhat a bajnokságra.

Diósgyőri VTK - Diósgyőri VTK
Veszprém FC v Diósgyőri VTK
(Félidő/játékidő)   19/09/2017   Egyik sem   1,61   Függőben :ok:

Ahogy vártam koncentráltan állt hozzá a Diósgyőr a fiatal Veszprém ellen. Már elejétől kezdve letámadtak, és két gyors góllal le is rendezték a továbbjutás kérdését.
0-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 22, 2017, 22:28:18
Kézilabda BL / férfi
A Pick Szeged bár -kalkulálható, ha lehet ilyet mondani- vereséget szenvedett Nantes-ban a BL első fordulójában, de itt az ideje hogy elkezdjék a pontokat gyűjteni. Kedden az Orosháza elleni könnyed győzelemmel hangoltak a horvátok ellen, ahol már Zubai Szabi is visszatért. A csapat a mai utolsó szegedi edzésén nagyon motivált volt, mindenki egészséges, és teljes kerettel utaztak. A tavalyi szezonban is összekerültek az RK Zagrebbal, és mind idegenben (26–24) és itthon (26-21) Pick győzelem született. Ebből azonban nem szabad kiindulni, szinte a teljes horvát keret átalakult, és edzőt is cseréltek. Utoljára nyáron egy ausztriai torna döntőjében találkoztak, ahol a Pick 34–25-re nyert. A Zagreb a Celje elleni 25-25-ös SEHA liga döntetlennel hangolt.
Azt várom hogy a Pick ellen is szoros mérkőzés lesz, ahol végül az összeszokottabb, jobb játékerőt képviselő szegedi csapat nyer.

Pick Szeged
RK Zagreb v Pick Szeged
(Nincs fogadás döntetlenre)   23/09/2017   Egyik sem   1,72   Függőben :ok:

Az első góltól kezdve előnyben volt a Pick, bár a szünet után volt egy kisebb hullámvölgy, mikor egy gólra feljött a Zagreb. Ezt átvészelve végül magabiztosan nyert a Szeged!
23-28
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2017, 22:14:42
NB2 - 10. forduló
Inog a kispad Sopronban; Gólok, gólok és gólok a vendég oldalon (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/konnyu-gyozelem-golok-edzovaltas)

Felett 2.5
Soproni VSE v Dorogi FC
(Összesített gólok)   24/09/2017   Egyik sem   2,07   Függőben :ok:

Második félidő közepén kicsit megijedte: kihagyott helyzetek és kapufa a hazaiaknál, a vendégek támadók pedig naggyá teszik a hazai kapust...azonban a végén jöttek a várt gólok!
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2017, 22:15:04
NB2 - 10. forduló
Ismét formában az MTK, fáradt lábakon a Soroksár (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/konnyu-gyozelem-golok-edzovaltas)

MTK Budapest
MTK Budapest v Soroksár
(Játékidő eredménye)   24/09/2017   Egyik sem   1,72   Függőben :ok:

Kicsit beijesztett a Soroksár, mikor megszerezte a vezetést, de a szünet előtt sikerül fordítani az MTK-nak. A második félidőben kijött a vendégeken a 120 perces szerdai kupameccs, és szépen jött a tipp.
5-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2017, 19:30:11
élő - jéghoki - Erste Liga
Dunaújvárosi Acélbikák - SC Csíkszereda 1:2 (1:1, 0:1, -:-)


Erősebb csapat a DAB nem is kérdés. Az első harmad elején hátrányba kerültek, amit még sikerült harmad végén egyenlíteni. A második harmadban bár többet támadtak és jöttek a vendég kiállítások, de a harmad vége előtt 1 másodperccel a Csíkszereda talált be. Azt várom az utolsó harmadban, hogy a hazai nyomás már eredménnyel is párosul!

Period 3 - (0-0) Dab. Docler -0.5
Dab. Docler v HSC Csikszereda
(Harmad nyereményszorzók)   25/09/2017   Egyik sem   1,800   Függőben :noway:

Nagyon jól jöttek ki a vendégek, és koncentráltak voltak a kapu előtt, ugyanez nem mondható el a hazaiakról.Ezt már a harmad elején is látni lehetett, rossz tipp volt. Ilyen arányban is megérdemelt a csíkiek győzelme.
1:4 (1:1, 0:1, 0:2)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 25, 2017, 20:57:38
élő - jéghoki - Erste Liga
MAC Budapest - ASC Corona 2010 Brasov 0:3 (0:3, 0:0, -:-)


Nagy hátrányba került az első harmadban a MAC. A másodikban viszont sebességet váltott, agilisabban jött ki. A kapu előtt kell egy kis koncentráció és jöhet a felzárkózás!

Period 2 - (0-0) MAC Budapest -0.5
MAC Budapest v ASC Corona Brasov
(Harmad nyereményszorzók)   25/09/2017   Egyik sem   1,900   Függőben :ok:

Koncentráltak voltak a kapu előtt, jöttek a gólok, remek harmad volt. Várjuk a folytatást!
3:3 (0:3, 3:0, -:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 26, 2017, 20:07:07
élő - futsal EB selejtező visszavágó
Lengyelország - Magyarország 3-2


Ki kell bírni a végéig!! Kevesebb, mint 9 perc van hátra!

Magyarország +1.5
Lengyelország v Magyarország
(Hendikep - 2 esélyes)   26/09/2017   Egyik sem   1,72   Függőben :noway:

Sajnos nem bírtuk ki, és így nélkülünk rendezik az EB-t. A második elejétől kezdve jobban nyomtak a polákok. Ismét egy mellőzhető tipp volt, ami inkább szívből jött, mint észből.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 29, 2017, 18:28:12
NB1 - 11. forduló
Bár a szezon elején voltak problémák a Fradi játékában, azonban az utóbbi fordulókban - főleg Varga Roland eredményességének köszönhetően - jöttek az eredmények. Ezt a jó formát úgy vélem még most tovább tudják vinni a Balmaz otthonába is. Bár idegenben játszanak, de a hazaiak stadionja korán sem nevezhető bevehetetlennek. Egyedül a Diósgyőrt győzték le (4-0), ellenben az Újpest, a Vasas és legutóbb a Loki ellen is 1-0 ra kaptak ki. A hajdúsági csapat összértéke a legkevesebb, a vendégeké a legtöbb; a hazaiak pocsék formában vannak, míg a vendégek magabiztosan játszanan. Veszélyes, de minden jel Fradi győzelmet mutat. Nem értem az odds emelkedésének miértjét, de ilyen szorzón bőven van érték benne!

Ferencvárosi TC
Balmazújvárosi FC v Ferencvárosi TC
(Játékidő eredménye)   30/09/2017   Egyik sem   1,90   Függőben :ok:

Bár az első félidőben a Balmaz került előnybe, a szünetben a Fradi összekapta magát és második félidei hozzáállása győzelmet eredményezett!
2-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 30, 2017, 19:34:21
élő - NB1 - 11. forduló
Haladás - Mezőkövesd 2-1


Bár vendégeknél volt kiállítás, de 10 emberrel is veszélyesebben támadnak, egy tizenegyest is kiharcoltak - bár kihagyták. Ahogy mennek előre benne van, hogy hátul kapnak egy kontragólt, de ilyen szorzón ebben van érték!

(2-1) Mezőkövesd-Zsóry SE 0.0,+0.5
Szombathelyi Haladás v Mezőkövesd-Zsóry SE
(Élő fogadás - ázsiai hendikep)   30/09/2017   Egyik sem   1,925   Függőben :ok:

Emberhátrányban, és 1-2 után mutatott játékával megérdemelten szereztek pontot a Matyók. A tipp szempontjából, ilyen helyzetben talán egy gól over jobb lehetőség, de most szerencsére nem volt ennyi a Hali enneltámadásaiban, ellenben a Kövesd talált be!
2-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 01, 2017, 13:28:21
Szeptember
Ez volt az első teljes hónap, amikor csak olyan eseményre tippeltem, amit ismerek, aminek gyorsan utána tudok nézni. Ezek az események a magyar bajnokságokhoz, csapatokhoz, játékosokhoz kötődnek. Minden tipp egységnyi téttel ment. Tetszett ez az irányvonal, és bár nem volt játszottam meg sok tippet, szép eredménnyel sikerült zárni. Sok másik mérkőzésnek utánanéztem, amit végül nem tettem meg (voltak U- foci meccsek amik jöttek volna, volt hoki ami nem) összességében úgy érzem, hogy fegyelmezettnek mondható a hozzáállásom.

Picks: 19
won: 12
lost: 6
void: 1

Win rate: 63,16%
Avg odds: 1,85

-------------------
Total bet: 19
Won: 23,89
Profit: 4,89
ROI: 25,71%


Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: robmiller Dátum október 01, 2017, 13:41:06
Az tuti, hogy durván jó volt ebben a hónapban a naplód! Ha illetékes lennék a dologban, simán menne a jelölés a "Hónap naplója" szavazásra! Gratula a teljesítményedhez, így tovább!  :beerchug: :ok:
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 01, 2017, 13:58:08
Idézetet írta: robmiller Dátum október 01, 2017, 13:41:06
Az tuti, hogy durván jó volt ebben a hónapban a naplód! Ha illetékes lennék a dologban, simán menne a jelölés a "Hónap naplója" szavazásra! Gratula a teljesítményedhez, így tovább!  :beerchug: :ok:
Köszi. :beerchug: A Renovatio-projekt élő tippelőzetesei is nagyon hasznosak voltak, jól jöttek szeptemberben is  ;)
Annak ellenére, hogy nálam kevés tipp volt, mindegyik mögött volt utánajárás, ami kutatómunkát élveztem. A lényeg nálam most a minőségen van, nem a mennyiségen. Ezért is próbáltam rövid indoklást írni, mit miért teszek. Ezt sajnos a live tippeknél nehezebb, az előzetes elképzeléshez képest, ott pillanatok alatt jöhe a fordulat, ami értékké tesz egy tippet, oddsot.
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 01, 2017, 13:59:30
Sokkal több mint 430 km a távolság Gyirmót és Gyula között (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-hazai-palyan-a-forma-es-lendulet)

Gyirmót SE
Gyirmót SE v Szeged 2011
(Játékidő eredménye)   01/10/2017   Egyik sem   1,80 :ok:

Szervezetten játszottak a vendégek, és 60 percig koncentráltan is. Utána egy kicsit megnyomta a Gyirmót, és összejött a gól, ami győzelmet eredményezett.
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 01, 2017, 14:01:16
Tudja tartani jó formáját a Dorog (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-hazai-palyan-a-forma-es-lendulet)

Dorogi FC
Dorogi FC v MTE 1904
(Nincs fogadás döntetlenre)   01/10/2017   Egyik sem   1,50  ???

Végig küzdelmes mérkőzésen főleg kiegyenlített mezőnyjáték folyt. A szerencse most nem állt mellettünk, dorogi kapufa az első félidőben és meg nem adott gól a 91. percben. Tét vissza.
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 03, 2017, 21:17:46
élő - női kosárlabda - Euroliga selejtező
Basket Lattes Montpellier - Atomerőmű KSC Szekszárd 63:54 (15:25, 23:18, 25:12, -:-)


Az első félidőben jól játszott a Szekszárd. A szünet után azonban jött egy hideg hullám, amikor a franciáknak minden bejött, a duplák, a hármasok, minden befele pattant. Bár most a hazaiak lendületben vannak, és magabiztosan kosarazhatnak, de azért nem fog nekik végig minden bejönni. Remélem lesz tartásunk a végére!

Szekszárd - nők +10.5
Basket Lattes Montpellier - nők v Szekszárd - nők
(Hendikep - 2 esélyes)   03/10/2017   Egyik sem   1,90 :noway:

Sajnos nem volt bennünk már több. Rossz meglátás, rossz tipp.
86-71
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2017, 19:17:50
élő U19-es EB - selejtező torna
Magyarország - Szlovénia


Tegnapi elővételezésem:
Szlovénia ellen kezdjük meg a szereplést az U19-es mini-tornán Hollandiában. Nem lesz egyszerű dolgunk, közel azonos a két csapat játékereje. Játékosaik az Inter,  Roma primaveraban, Heereenvenben játszanak, hogy a nagyobb csapatokat említsem. A mi keretünkből ellenben heten is a tavaszi U17 EB-ről érkeznek, tehát egy nagyon fiatal csapattal állunk ki. A hozzáállással nem lesz probléma és úgy vélem Marcus Jahn szövetségi edző stabil csapatot tett össze. Véleménye szerint fizikai meccs lesz, ahol apró nüanszok dönthetnek. Fiatalok mérkőzése révén szinte kiszámíthatatlan a forma, ellenben úgy érzem, ha jön gól az elején akkor jön több is akár ugyanazon, vagy a másik oldalon. Ez az a meccs, ahol aki veszít az szinte tuti kiesik, így bár nagy a tét. Nálunk  jó formában lévő Schafer András (MTK) irányította támadósor remélhetőleg koncentrált lesz, és mi kezdhetjük meg a gólgyártást.
Update:
A tegnapi 1.85 után a meccs kezdetén az over2,5 meglepően 2.20-ig emelkedett. A magyarok szorzója 1.85-ról 3.10ig emelkedett. Azért ekkora különbség nincs közöttünk, ráadásul elég jól kezdtünk. Ugy érzem, hogy van érték bennünk!

(0-0) Magyarország - U19 0.0
Magyarország - U19 v Szlovénia - U19
(1. félidő ázsiai hendikep)   04/10/2017   Egyik sem   1,850 ???


Többet támadtunk, és a végén nem sokon múlott a magyar gól, a kapufa kisegítette a szlovénokat. Jó tipp volt, de a végeredmény +0.25 ide jobban tetszik így utólag is.
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 04, 2017, 19:51:38
élő U19-es EB - selejtező torna
Magyarország - Szlovénia 0-0, félidő


Második félidőben már várom a gólt, gólokat! Szurkolok, hogy mi szerezzük őket! Hajrá Magyarok!!!

(0-0) Felett 1.0
Magyarország - U19 v Szlovénia - U19
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás)   04/10/2017   Egyik sem   1,850 :ok:

Szerencsére nekünk sikerült vezetést szereznünk Szabó Levente (Genoa Primavera) révén az 58. percben, de a végén pörgött fel a meccs igazán. A 84'-ben egyenlítettek tiziből, de az utolsó percben Lustyik Levente (MTK Budapest II) szabadrúgásával sikerült megszerezni a győzelmet! Szép volt, így tovább!
2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 05, 2017, 20:19:19
élő - jéghoki - EBYSL
Vienna Capitals - Hokiklub Budapest 1:1 (0:0, 1:1, -:-)


Bár a hazaiak elvesztették utolsó négy meccsüket, azért jobb csapatnak tűnnek, mint a tök utolsó pestiek. Tavaly is sikerült otthon nyerni, és a mai meccsen is mind az első, mind a második harmadban hogy jobban is támadtak. Azt várom, hogy nemcsak többet támadnak, hanem pontosabban is céloznak, és magabiztosan nyernek.

(1-1) Vienna Capitals - U20 -0,5,-1,0
Vienna Capitals - U20 v KHM Budapest - U20
(Ázsiai nyereményszorzók)   05/10/2017   Egyik sem   1,850 :ok:

Már a harmad első percében megszerezte a vezetést a Vienna, utána folytatta a nyomást. Az utolsó három percben még ütöttek kettőt, így magabiztossá téve a győzelmet. Nehéz volt a hendit kiválasztani, szívesebben tettem volna -1 AH-t, de a tippen kívül csak -1,5 volt 2.60 körül, illetve a sima győzelem volt 1.70-ért. A nagyobb hendi kicsit kockázatosabbnak véltem, de talán több érték volt benne. Várható volt, hogy többel nyernek, ezért a sima győzelem helyett választottam a kicsit nagyobb szorzós ázsiait, ami viszont annyival nem adott többet.
4-1 (0:0,1:1,3:0)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 06, 2017, 11:38:56
Foci - U-19 I. osztály 8. forduló

A frissen feljutott Videoton fogadja az idei szezonra átalakult Lokit az U19-es első osztályban. A Vidi elég jól szerepel, szépen hozzák a pontokat, és a legnagyobb meccsenkénti gólátlaggal (4,8) rendelkeznek. Mind elöl (15) mind hátul (19) szépen hoztak az eddigi fordulókban. A hajdúságiak keretéből idei szezonra sokan kiöregedtek, így sok új fiatal érkezett. Az eredmények eddig elmaradnak, ötből öt vereséggel sereghajtók, 5-18-as gólátlagukkal a második helyen állnak a meccsenkénti gólátlaggal (4,6). Sima hazai győzelemre tippelnék, azonban az 1.44-es szorzóban nincs érték, így kimenetre majd esetleg élőben tippelek, meccs előtti tippként gólokat választom. A debreceni odavágó augusztusban is 4 gólt hozott (1-3), ráadásul még egy tizit is kihagytad a haziak.

Felett 3.0
Videoton FC - U19 v Debrecen - U19
(Gólok száma (goal line))   06/10/2017   Egyik sem   1,825 :noway:

Ennyit a nagy gólátlagról, most hagynak cserben a srácok. Szorosabb lett a meccs, mint gondoltam. Talán mégis a kimenetelre kellett volna menni, a félidő-vége hazai-hazai 2.30 volt, amivel szemeztem.
1-0 (1-0)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 06, 2017, 15:16:45
élő - foci - NB3 - 15'
Honvéd-MFA - Iváncsa 0-0


Jobban kezdett a jobb erőkből álló Kispest, azt várom hogy a lendület góllal párosul!

(0-0) Budapest Honvéd II 0.0
Budapest Honvéd II v Ivancsa
(1. félidő ázsiai hendikep)   06/10/2017   Egyik sem   1,975 ???

Jól mentek, viszont a gól hiányzott. Talán ha a második félidőt is hasonlóan kezdik, meg lehet próbálni végeredményre is. Bár Király-t sérülés miatt le kellett cserélni a hazai középpályáról, de így is jöhet a hazai győzelem.
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 06, 2017, 16:18:26
élő - foci - NB3 - 60'
Honvéd-MFA - Iváncsa 0-0


Továbbra is fölényben a Honvéd, szögletek, támadások, már kapufát is eltaltálták. Jöhet már a gól is!

(0-0) Budapest Honvéd II 0,0,-0,5
Budapest Honvéd II v Ivancsa
(Élő fogadás - ázsiai hendikep)   06/10/2017   Egyik sem   2,200 :noway:

Ezt most felemásan értékelem, ami azt jelenti, hogy ki lehetett volna hagyni. A meccs előtt X2-t akartam tenni, a Kispest első csapatában mai edzőmeccsen több fiatal is szerepelt. Azonban az első félidő fölényét látva, megtetszett a hazai win. Sajnos a második kicsit kiegyenlítettebb volt, és a helyzetek itt kimaradtak, ott meg nagy hatékonysággal használták ki. Ez van most, lesz egy még se.
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 06, 2017, 18:52:15
élő - kosárlabda - NB1 - félidő
Kaposvár - Jászberény 36:46 (22:23, 14:23)


Első negyed kiegyensúlyozottsága után kisebb hullámvölgybe kerültek a hazaiak. Szorosabb végjátékos várok.

Kaposvár +5.5
Kaposvár v Jászberény
(Hendikep - 2 esélyes)   06/10/2017   Egyik sem   1,80 :ok:

Kicsit összeszedte magát a Kaposvár és parádés szünet utáni negyeddel alapozta meg a sikert.
76:67 (22:23, 14:23, 24:8, 16:13)

Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 06, 2017, 19:54:00
élő - jéghoki - EBEL
Fehérvár AV19 v EC Dornbirner 0:1 (0:1,0:0,-:-)  2.harmad


Meglepő, hogy két ilyen csapat meccsén eddig csak 1 gól születet. Még a második harmadból több mint 8 perc van, ami elég idő!

2. harmad - felett 0.5
Fehérvár AV19 v EC Dornbirner
(Harmad összesített)   06/10/2017   Egyik sem   1,80 :ok:

Jött is a Fehérvári góóóól!!!
0:1 (0:1,1:0,-:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2017, 10:50:19
élő - Foci - U-19 I. osztály
Ferencváros - Kispest 0-0 félidő


Az első félidő kiegyensúlyozott játékot hozott, azonban a kapura a kispestiek voltak veszélyesebbek. Bár a szorzók szerint esélyesebbek is, ezt nem érzem, így valuet látok a tippben.

(0-0) Ferencváros - U19 0.0,+0.5
Ferencváros - U19 v Budapest Honvéd - U19
(Élő fogadás - ázsiai hendikep)   07/10/2017   Egyik sem   2,250 :noway:

Jól ment a Fradi a másodikban, de végül nem jött a várt fáradtság a kispesti oldalon. Sajnos nem jött a tipp, ennek ellenére úgy érzem value tipp volt.
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 07, 2017, 20:20:02
Foci - VB 2018 Selejtező

Sajnos a selejtező számunkra már véget ért, azonban a Svájciak számára nagyon nagy a tét. Eddig magabiztosan meneteltek, és ezt szeretnék folytatni ellenünk, nekik csak a győzelem az elfogadható. Hogy komolyan gondolkodnak az is jelzi, hogy a lehető legerősebb összeállításban lépnek pályára, annak ellenére, hogy 3 játékos is veszélyeztetve van sárga lap által - ha most kap, akkor nem játszhatna a Portugálok ellen. Hetekkel ezelőtt volt egy első gondolat tippem, azonban később sokat gondolkodtam, hogy tudjuk-e tartani őket. Bár az első félidőben nem parádéztak eddig a helvétek, de a mi játékunkban nem látom a fantáziát, ezért visszatérek eredeti ötletemhez.
A magyar szurkolókat viszont szeretném méltatni, a menetelés ismét parádés volt, respect a kint lévőknek! Ők megérdemelnének egy jól játszó magyar csapatot, azonban attól tartok ezt nem most kapják, kapjuk meg.

Svájc -1.0
Svájc v Magyarország
(További első félidő ázsiai hendikep)   07/10/2017   Egyik sem   3,300

Bátran kezdtünk, de sajnos Gulácsi elcsúszása után összezavarodtunk, ők pedig ránk jöttek, végül méltatlanul zártuk a játékrészt.
3-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 08, 2017, 16:31:56
élő - foci - NB2 - 70'
Kisvárda-Budaörs 0-0


Nem kérdés melyik az erősebb csapat. Van még idő a győzelemre!

(0-0) Kisvárda FC 0,0,-0,5
Kisvárda FC v Budaörsi SC
(Élő fogadás - ázsiai hendikep)   08/10/2017   Egyik sem   1,800 :ok:

Nem kis szerencsével a hosszabbítás perceiben piszkálta, pöckölte, tuszkolta be a Kisvárda!!!
1-0

Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 09, 2017, 19:24:56
élő - futsal NB1 - félidő
Veszprém - DEAC 0-0


Nem is kérdés, hogy a frissen feljutott debreceniek ellen, az előző szezonban hazai pályán remekül teljesítő Veszprém az esélyes. Bár az első félidőben a jelentős hazai labdabirtoklásnak nem volt eredménye, de a szünet után már hazai gólokat és győzelmet várok! A győzelemnél (1.61) nagyobb értéket látok a gólokban!

FC Veszprém
FC Veszprém v Debrecen - egyetemi
(2. félidő - első 2 gól)   09/10/2017   Egyik sem   1,80 :ok:

Igaz, hogy csak a meccs vége felé lőtték az elsőt és a debreceniek egyenlítettek, de végül háromig jutott a Veszprém. Nekem a tipphez kettő is elég volt!
3-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 09, 2017, 19:47:50
élő - futsal NB1 - 2. félidő
Veszprém - DEAC 0-0


Félidő harmada még hátravan, elég idő a győzelemre!

FC Veszprém
FC Veszprém v Debrecen - egyetemi
(Játékidő eredménye)   09/10/2017   Egyik sem   2,62 :ok:

Meleg volt ez is, de az utolsó percekben sikerült hozni a meccset!
3-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 11, 2017, 19:55:04
élő - hoki - Visegrád Kupa
DVTK Jegesmedvék - MSHK Zsolna 0:1 (0:1, -:-, -:-)


A miskolciak szinte végig támadták az első harmadot, a Zsolna pár alkalommal jött át a harmadukba csupán. Azt várom, hogy a másodikban már határozottabbak lesznek a kapu előtt, és visszajönnek a meccsbe!

2. harmad - DVTK Jegesmedvék
DVTK Jegesmedvék v MSHK Zilina
(Harmad győztese - 3 esélyes) 11/10/2017   Egyik sem   2,40 :ok:

Folytatódott a hazai fölény, és már gólokban is megmutatkozott. Bár a végén kicsit felpörgették a vendégek, de mégis a macik tudtak rátenni még egyet! Tetszett még az első csapat 2. és 3. gólig tipp 3 fölötti szorzóval, de ha a második harmados tippem bukik, adtam volna magamnak még egy lehetőséget az utolsó játékrészben a javításra.
3:1 (0:1, 3:0, -:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 12, 2017, 20:18:14
élő - jéghoki - EBYSL - 2.harmad
Hokiklub Budapest - UTE 2:2 (0:1,2:1,-:-)


Múlt héten is nyertem a hazaiak meccsével, ezúttal is veretem őket. Az UTE lendületből érkezik, sorozatban nyeri a meccseket, és bár a legjobb gólvágója nem játszik, de még így is esélyesebbek. Sajnos az első harmadot nem éreztem, pedig a vége előtt 44 másodperccel betaláltak. Bár már a harmad felén túl vagyunk, és kétszer is betaláltak a hazaiak, ezután a szépítő gól lendületet ad a vendégeknek!

Period 2 - (2-1) UTE Budapest - U20 0,0,-0,5
KHM Budapest - U20 v UTE Budapest - U20
(Harmad nyereményszorzók) 12/10/2017   Egyik sem   2,000 :ok:

Szépen jött is a gól lendületből!
2:3 (0:1,2:2,-:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2017, 11:40:49
élő - foci U19 I. osztály - 80'
Győr - MTK 3-4 (1-2)


Nagyon eldurvult a meccs, az utóbbi 15 percben 4 győrit kiállítottak. Ráadásul lendületben az MTK, 15 perc alatt fordított és még van idejük gólra!

(3-4) MTK Budapest - U19 -0.5
Győri ETO FC - U19 v MTK Budapest - U19
(Élő fogadás - ázsiai hendikep) 14/10/2017   Egyik sem   2,075 :ok:

Volt még elég idejük gólra, pontosan háromra!
3-7
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 14, 2017, 15:21:11
foci - NB1

Nem értem ezt a magas szorzót, és azt hogy így ugrál. A Vidiben bár vannak hiányzók (Pátkai, Lazovics, KisKoko), és többen válogatottal szerpeltek az utóbbi héten, de azért nagy a keret és nagy a kvalitásbeli különbség a hazaiakkal szemben. Bár A Fradi is csak nehezen nyert 'Újvárosban és minden tiszteletem a hazaiaké, de úgy gondolom Nikolics edző nagyon komolyan felkészült a mai meccsre, és a fehérváriak nem engedheti meg maguknak, hogy ne három ponttal távozzanak.

Videoton FC -0.5
Balmazújvárosi FC v Videoton FC
(Ázsiai hendikep) 14/10/2017   Egyik sem   1,950 :noway:

Megvolt a Vidi vezetés, de nem jöttek a további gólok. Játékával a Balmaz rászolgált az egy pontra. Nikolics edző szavaival: "Többet vártam a csapattól".
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 15, 2017, 13:03:18
NB2: Édes vagy keserű lesz az otthon? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-edes-vagy-keseru-lesz-az-otthon)

Döntetlen, vagy Győri ETO
Soroksár v Győri ETO
(Dupla esély) 15/10/2017   Egyik sem   1,66 :ok:

Bár a szünet után egy szerencsés lövéssel megszerezte a vezetést a Győr, de a Sori egyenlíteni tudott egy büntetővel.
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 15, 2017, 15:31:56
élő - foci NB2 - 28'
Gyirmót - MTK 1-1


Gyors gólváltás után is kezdeményezőbb az MTK. Vendég gól jobban benne van a szünet előtt.

(1-1) MTK Budapest 0.0
Gyirmót SE v MTK Budapest
(1. félidő ázsiai hendikep) 15/10/2017   Egyik sem   1,850 :ok:

Benne is volt! Torghelle szép lövése utat talált a hosszú alsóba!
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 15, 2017, 18:22:47
élő - kosárlabda - NB1.A - 1. szünet
Zalakerámia ZTE KK - Alba Fehérvár 26:15 (26:15, -:-, -:-, -:-)


Nem úgy alakult a kezdés a Fehérvár számára ahogy szerették volna. Bár vannak sérültek, de azért ennél több van bennük. Azt várom, hogy a folytatásban elkezdik a felzárkózást.

Alba Fehérvár +9.5
Zalakeramia-ZTE KK v Alba Fehérvár
(1. félidő - hendikep) 15/10/2017   Egyik sem   1,83 :ok:

Meg is pörgették a fehérváriak!
40:38 (26:15, 14:23, -:-, -:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 16, 2017, 21:13:01
élő - jéghoki - Erste Liga - 2.harmad
UTE - FTC 4:2 (1:2,3:0,-:-)


Nagyon pörgös első harmadot hozott a meccs, és sok gólt. A másodikban a Fradi kicsit beállt, ha lehet ilyet mondani, és így a lilák jöttek ki jobban: egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. Ismét pörög a játék, 7 perc van még és egy gól benne lehet a második harmadban!

Period 2 - (3-0) Over 3.5
Ujpest v Ferencváros
(Harmad ázsiai gólok száma) 16/10/2017   Egyik sem   1,900 :ok:

Benne is volt! Visszajött a meccsbe a Fradi. Izgalmas utolsó harmad jön.
4:3 (1:2,3:1,-:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 19, 2017, 18:21:42
élő - jéghoki - EBYSL - 2.harmad
Győr - AVS 2:3 (0:3,2:0,-:-)


Érdekesen alakult a mérkőzés eddig. A második harmad fele elment, jöhet még gól. Viszont a tippet csúnyán benéztem, sima 1 gólt szerettem volna tenni, de így jöhet a szurkolás

2. harmad - felett 3.5
Gyori ETO HC - U20 v Fehérvár AV 19 U20
(Harmad összesített) 19/10/2017   Egyik sem   2,10 :ok:

A végén jött egy Volán gól, és egy ETO is, jól bemákoltam. Ezért szép egyébként az ifi hoki, mert akármikor eshet még gól. A hiba az volt, hogy kapkodva, nem körültekintően tettem a tippet, de most ilyen sorozatban vagyok.
3:4 (0:3,3:1,-:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 19, 2017, 19:56:45
élő - jéghoki - EBYSL - 2.harmad
UTE - Vasas 1:2 (1:2,0:0,-:-)


Első harmadot magabiztosan nyerte a Vasas a több hiányzóval felálló Újpest ellen. A második harmad fele már lement, és van érték a szorzójukban. Tiszta vicc, épp mikor rányomtam akkor jött kiállítás és 2.15-ről leugrott az odds.

Period 2 - (0-0) Vasas Budapest - U20 0,0,-0,5
UTE Budapest - U20 v Vasas Budapest - U20
(Harmad nyereményszorzók) 19/10/2017   Egyik sem    1,925 :(

A tipp maga nem volt rossz, a másodikban is többet lőttek kapura a vendégek, de most nem találtak be. Tét fele vissza.
1:2 (1:2,0:0,-:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 19, 2017, 21:18:06
élő - futsal NB1 - 2. félidő
Aramis - FTC Futsal 4-2 (3-2)


Bár a másodikban is betaláltak a Budaörsiek, de azt gondolom szorosabb lesz a vége két, szinte egyenlő erőt képviselő csapat meccsén. Második félidő fele még hátravan, visszajöhet a vendégek fiatal csapata.

FTC Futsal +2.5
Aramis v FTC Futsal
(Hendikep - 2 esélyes) 19/10/2017   Egyik sem   1,80 :ok:

Nem jöttek vissza, és szorosabb nem lett, de nem is született több gól, így a tipp nyertes.
4-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 20, 2017, 00:55:38
NB1: Futballünnep Debrecenben (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-)

Felett 2.5
Diósgyőri VTK v Budapest Honvéd FC
(Összesített gólok) 21/10/2017   Egyik sem   1,95 :ok:

Első félidőben jött két gól, de a második félidőben annyit nem forogtak veszélyben a kapuk, ráadásul a Diósgyőr kihagyott egy tizit is. Végül a hosszabbításban a kispesti karate szakosztályon nevelkedő védő mozdulata után megítélt tizit már berúgták.
2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 20, 2017, 18:47:11
élő - jéghoki - EBEL - 1.harmad
Orli Znojmo - Fehervar AV19 0:0 (0:0,-:-,-:-)


Harmad fele eltelt, és bár a Volánnak sikerült egy hátrányt kivédekeznie, még az érték a haziakban van. Amint tettem a tippet ismét kaptak egy hátrány, és a szorzó 2.15-ről le is ugrott.

Period 1 - (0-0) HC Orli Znojmo 0,0,-0,5
HC Orli Znojmo v Fehérvár AV19
(Harmad nyereményszorzók) 20/10/2017   Egyik sem   1,950 :(

A harmadot végig támadó csehek vezetést szereztek, de a vége előtt fél perccel a Volán egalizált. Tét fele vissza
1:1 (1:1,-:-,-:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 20, 2017, 19:37:30
élő - jéghoki - EBEL - 2.harmad
Orli Znojmo - Fehervar AV19 1:1 (1:1, 0:0, -:-)


Bár a második harmad elején is a hazaiak léptek fel támadólag, de utána a Volán is kicsit feljött. Hazaiak gyengébb szakaszon túl vannak, és a harmad második felében feljöhetnek, ebben látok értéket.

Period 2 - (0-0) HC Orli Znojmo 0,0,-0,5
HC Orli Znojmo v Fehérvár AV19
(Harmad nyereményszorzók) 20/10/2017   Egyik sem   2,150 :(

Ugyanaz történt, mint az elsőben: Hazai vezetés, majd egyenlítés. Tét fele vissza.
2:2 (1:1, 1:1,-:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 20, 2017, 20:34:44
élő - jéghoki - EBEL - 3.harmad
Orli Znojmo - Fehervar AV19 2:2 (1:1, 1:1, 0:0)


Kísértem a sorsom, és lövök még egyet erre a meccsre. Harmad fele még hátravan.

(2-2) HC Orli Znojmo 0,0,-0,5
HC Orli Znojmo v Fehérvár AV19
(Ázsiai nyereményszorzók) 20/10/2017   Egyik sem   2,250 :(

Én lőttem, azonban a csehek nem. Első két harmad tippje rendben volt, azonban az utolsó harmadosban még mindig nem vagyok biztos, hogy kellett. Talán jobb lett volna hagyni látva a Fehérvár szívósságát. Grat nekik, hogy hosszabbításban nyertek, remélem most már elindulnak fölfelé, azonban jönnek nekem eggyel. Tét fele vissza.
2:2 (1:1, 1:1, 0:0)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2017, 10:34:20
élő - foci - U-19 I. osztály 33'
FTC - MTK 0-0


Erősebb csapattal áll ki a Fradi, és jobban is kezdte a meccset. Benne van, hogy szünetre előnnyel mennek az öltözőbe.

(0-0) Ferencváros - U19 0.0
Ferencváros - U19 v MTK Budapest - U19
(1. félidő ázsiai hendikep) 21/10/2017   Egyik sem   1,850 :noway:

Tovább támadott a Fradi, de nem találtak be és végül kétszer büntetett az MTK.
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2017, 10:55:33
élő - foci - U-19 I. osztály - félidő
FTC - MTK 0-2


A második félidőben már azt várom, hogy jobban koncentrálnak a kapu előtt, és szorosabbá teszik a meccset.

(0-2) Ferencváros - U19 0.0
Ferencváros - U19 v MTK Budapest - U19
(Élő fogadás - ázsiai hendikep) 21/10/2017   Egyik sem   1,975 :noway:

Már a félidő elején betalált az MTK, ami után nem tudta összeszedni magát a Fradi.
0-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2017, 13:26:12
kézilabda - NB1

Kivártam az utolsó pillanatig ezzel a tippel, de az élő fogadás helyett már meccs előtt fogadok. Úgy gondolom hogy Nagy Laci nélkül is egyenlő erők lesznek a pályán, végig kiélezett meccsre számítok. Arra teszek, hogy egyik csapat sem nyer 3 vagy több góllal.

Bármely más eredmény
Pick Szeged v Veszprém
(TriBet) 21/10/2017   Egyik sem   2,05 :noway:

Második félidőben a Pick csúnyán összeesett, és így nem is lehetett szoros a vége. Tipp szerintem rendben volt, és élőben sem hoztam volna ki jó tippet ebből a meccsből.
21-30
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2017, 13:32:39
Kézilabda - női BL

Hasonlóan a Pick meccshez a Győrnél is végig szoros meccset várok. Tippem, hogy egyik csapat sem nyer 3 vagy több góllal.

Bármely más eredmény
Rostov-Don - nők v Győri ETO - nők
(TriBet) 21/10/2017   Egyik sem   2,15 :ok:

Szoros is volt, de sajnos jobban jöttek ki belőle az oroszok. Ennek a típusú tippnek mégis csak van létjogosultsága.
23-22
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2017, 13:34:22
élő - foci - U-19 I. osztály - 30'
ETO - Debrecen 0-1


Jól jött ki az első félidőre a Loki fiatal csapata. Nyomnak, és a vezetés után sem álltak le. Benne van a második gól is a félidőben.

(0-1) Debrecen - U19 0.0
Győri ETO FC - U19 v Debrecen - U19
(1. félidő ázsiai hendikep) 21/10/2017   Egyik sem   2,200  ???

Nem jött lőttek még egyed, de legalább nem is kaptak. Tét vissza.
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2017, 14:13:34
élő - foci - U-19 I. osztály - 54'
ETO - Debrecen 0-1

Nem változott a játék képe, továbbra is kezedeményezőbbek a debreceniek, a hiányzókkal felálló kisalföldiek ellen.

(0-1) Debrecen - U19 0.0,+0.5
Győri ETO FC - U19 v Debrecen - U19
(Élő fogadás - ázsiai hendikep) 21/10/2017   Egyik sem   1,825 :ok:

Necces volt, bár megszerezte a második gólt a Loki, de jól tudott cserélni a Győr (voltak játékosok a kispadon akik csak egy félidőt játszhattak), és szépíteni is tudtak.
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2017, 15:23:25
élő - foci - nb2 -félidő
Kisvárda - Dorog 0-0


Jó meccs, pörög a játék, és ha kicsit pontosabbak a csatárok a befejezésnél, már eshetett volna több gól is. Ez nem történt meg, de azt várom hogy legalább kettőt rúgnak!

(0-0) Felett 1.5
Kisvárda FC v Dorogi FC
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás) 21/10/2017   Egyik sem   1,975 :ok:

Jöttek is a gólok, a Kisvárda egyedül lehozta a tippet!
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 21, 2017, 16:48:26
NB2: Balaton parti randevú (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-balaton-parti-randevu)

Nyíregyháza Spartacus FC
BFC Siófok v Nyíregyháza Spartacus FC
(Játékidő eredménye) 22/10/2017   Egyik sem   1,80 :noway:

A sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, és a végén nem kegyelmezett a Siófok. Balajcza nagy napja is volt.
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 23, 2017, 16:07:39
foci - Magyar Kupa

Tiszaújváros az NB3-ban a gyengébb csapatok közé tartoznak; hátsó régióban kiesés ellen küzdenek, a kupában nincsenek nagy terveik. A Hali ellenben Pacsi vezetésével nem hiszem, hogy el tudná engedni a kupát.

Szombathelyi Haladás - Szombathelyi Haladás
FC Tiszaújváros v Szombathelyi Haladás
(Félidő/játékidő) 24/10/2017   Egyik sem   1,90 :noway:

Azzal nem számoltam, hogy a Hali is a kiesés ellen küzd, és neki is jobb ha csak a bajnokságra koncentrálnak.
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 23, 2017, 16:11:32
foci - Magyar Kupa

Tavaly még két osztály volt a csapatok között, azonban most mindketten NB3-ban szerepelnek, viszont más célokkal. Cigánd bár átalakult, de erős középcsapat; az újonc vendégnek pedig minden erőre szükségük lesz a kiesés elleni harcban. Hasonló felállásban a nyitó fordulóban 4-2 eredmény született, hazait várok most is.

Cigánd SE
Cigánd SE v Fuzesgyarmati SK
(Játékidő eredménye) 24/10/2017   Egyik sem   1,80 :noway:

Bár a Füzesgyarmat megerősödött az első meccsük óta, és a 40 perctől emberhátrányban játszottak kihúzták gól nélkül. Tizikkel persze a Cigánd jutott tovább.
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 24, 2017, 21:45:12
foci - Magyar Kupa

Történtek ma furcsa dolgok az MK-ban, azt látom, hogy a magasabb osztályú csapatok felmérik a kisebbek erejét, és ennek függvényében választják ki az utazó keretet. Ha meccs közben derül ki hogy ez a keret nem elég erős, akkor nehéz váltani, és nehéz hozni az a csak odavágós kupameccset a fellelkesedő kisebb csapat ellen. A Honvéd a kupa előző körében is viszonylag erősebb csapattal állt ki, és bár a Budaörs javuló formát mutat, úgy gondolom a kispesti szorzóban van érték. Jelenleg 2.37, de én mégis a kicsit biztosabb DNB-t választom.

Budapest Honvéd FC
Budaörsi SC v Budapest Honvéd FC
(Nincs fogadás döntetlenre) 25/10/2017   Egyik sem   1,72 ???

Jól állt a tipp, vezetett a Kispest a rendes játékidő hosszabbításáig. Ekkor egyenlített a Budaörs, nem sokon múlt, hogy jöjjön a tipp. Végül tizikkel a Honvéd jutott tovább. Tét vissza
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 25, 2017, 19:17:11
élő - kosárlabda -  EuroCup - női - félidő
Aluinvent DVTK - Keltern 35-47 (19-16, 16-31; -:-; -:-)


Első negyedet szépen hozta a Miskolc, azonban a másodikban a dobások pontossága durván csökkent. Ezen mindenképp javítani fognak, és azt várom hogy a végén feljönnek, és közel kerülnek a németekhez.

DVTK Miskolc - nők +7.5
DVTK Miskolc - nők v Keltern - nők
(Hendikep - 2 esélyes) 25/10/2017   Egyik sem   1,80 :ok:

Szünet után keményebben védekezett a Miskolc, és a németek minden dobását megnehezítették. Végül nagy csatában sikerült nyerniük is.
81-78 (19-16, 16-31, 23-15, 23-16)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 26, 2017, 20:18:03
élő - futsal NB1 - 2. félidő 7'
Dunaferr FC - Gyori ETO FC 2-4 (1-4)


Rangadó a javából, a tavalyi ezüstérmes fogadja a bajnokot. A Győr az új edzővel úgy tűnik megtalálta az összhangot, és jönnek az eredmények, az Újvárosban pedig visszatérnek a hiányzók. Elsőben nagy előnyre tett szert az ETO, viszont a másodikban épphogy szépítettek a hazaiak, és tettem a tippet, amiben értéket látok.

Dunaferr FC +3.5
Dunaferr FC v Gyori ETO FC
(Hendikep - 2 esélyes) 26/10/2017   Egyik sem   1,83 :ok:

Nagy meccs volt. Az ETO meglőtte az 5.-ik gólját, majd a Dunaferr lőtt kettőt, és a vége előtt 17 másodperccel pedig büntetőből egyenlíteni tudott!
5-5
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 27, 2017, 18:53:26
élő - jéghoki - ERSTE Liga - 2.harmad
Vienna II - Brasov 1:0 (1:0, 0:0, -:-)


Első harmadban többet lőtt kapura a Brassó, azonban mégis a hazaiak szereztek vezetést. Másodikból már a harmad fele elment, és lassan a bécsi fiatalokon kijöhet a fáradtság.

Period 2 - (0-0) ASC Corona Brasov 0,0,-0,5
Vienna Capitals II v ASC Corona Brasov
(Harmad nyereményszorzók) 27/10/2017   Egyik sem   1,925 :(

Nem talált be sem a Brassó, sem a Vienna, tét fele vissza.
1:0 (1:0, 0:0, -:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2017, 10:37:42
élő - foci - U-19 I. osztály 34'
Honvéd MFA - ETO FC Győr 0-0


Annak ellenére, hogy az erősebb kispesti csapat nem mutat akkor fölényt, mint vártam a több hiányzóval felálló vendégek ellen, az utóbbi percekben fokozatosan jönnek fel, és van még idő, hogy az értékes szorzó jöjjön.

(0-0) Budapest Honvéd - U19 0,0,-0,5
Budapest Honvéd - U19 v Győri ETO FC - U19
(1. félidő ázsiai hendikep) 28/10/2017   Egyik sem   2,250 :ok:

Jött is a hazai gól a végén!
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2017, 13:29:15
élő - foci - U-19 I. osztály 27'
MTK Budapest - DVSC - DLA 0-0


Nagy lendülettel kezdett az MTK, és bár eddig nem találtak be, de ha folytatják ezt a nyomást akkor góllá érhet még a szünet előtt.

(0-0) MTK Budapest - U19 0,0,-0,5
MTK Budapest - U19 v Debrecen - U19
(1. félidő ázsiai hendikep) 28/10/2017   Egyik sem   2,075 :(

Bár a lendület kitartott, de nem sikerült betalálni, kíváncsi vagyok a második félidő hogy alakul. Akár sima is lehet a vége. Tét fele vissza
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2017, 14:28:05
élő - foci - U-19 I. osztály 75'
MTK Budapest - DVSC - DLA 0-0


Bár továbbra is nyom az MTK, de kapura nem tűnik veszélyesebbnek. Azonban a végére a vendégek elfáradhatnak, és jöhet a hazai győzelem.

(0-0) MTK Budapest - U19 0,0,-0,5
MTK Budapest - U19 v Debrecen - U19
(Élő fogadás - ázsiai hendikep) 28/10/2017   Egyik sem   2,025 :(

Bár voltak lövések, de nem sikerült betalálni, és a loki továbbra sem volt veszélyes. Tét fele vissza.
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 28, 2017, 18:18:41
élő - kosárlabda - NB1.A - 1. szünet
Atomerőmű SE - KTE-Duna Aszfalt 13:30 (13:30, -:-; -:-; -:-)


Nem kezdtek jól a hazaiak. A másodikban javíthatnak.

Atomeromu +15.5
Atomeromu v KTE-Duna
(1. félidő - hendikep)  28/10/2017   Egyik sem   1,83 :noway:

Telóról ment, talán elhamarkodott tipp is volt, de hajszál híjján mégis jött.
40:56 (13:30, 27:26; -:-; -:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 29, 2017, 12:59:22
NB2: Kupasiker után továbbra is lendületben (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-kupasiker-utan-tovabbra-is-lenduletben)

Győri ETO 0.0
Szeged 2011 v Győri ETO
(Ázsiai hendikep) 29/10/2017   Egyik sem   1,900 ???

Voltak lehetőségek itt is, ott is, de nem született gól. Tét vissza.
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 29, 2017, 13:00:03
NB2: Kupasiker után továbbra is lendületben (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-kupasiker-utan-tovabbra-is-lenduletben)

Kisvárda FC 0.0
Soroksár v Kisvárda FC
(Ázsiai hendikep) 29/10/2017   Egyik sem   1,700 :ok:

Mint az utóbbi fordulókban többször, most is a második félidőben döntötte el a meccset a Kisvárda.
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 29, 2017, 14:02:28
élő - foci - NB2 32'
Dorog - Siófok


Jobban megy a Dorog, akit alapból erősebbnek vélek. Lehet még idejük gólra.

(0-0) Dorogi FC 0,0,-0,5
Dorogi FC v BFC Siófok
(1. félidő - ázsia hendikep - további piacok) 29/10/2017   Egyik sem   3,075 :(

Bár voltak még hazai lehetőségek, de most nem jött a gól. Tét fele vissza
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2017, 18:59:40
élő - futsal NB1 - 1. félidő 10'
Aramis SE - Dunaferr 0-1


Erősebb a Dunaújváros, és eddig irányítják is a mérkőzést, kapufát is szereztek. Bár a hazaiaknak is voltak helyzeteik, de én vendég vezetésre számítok. Nagyon furcsa, hogy az első gólig le volt zárva az 'első félidő piac' és 'első félidő elsőnek éri el' lehetőség, azonban még így is látok értéket a tippben, mert a gól után is tovább nyom a Dunaferr.

Dunaferr FC -1.5
Aramis v Dunaferr FC
(1. félidő - hendikep) 30/10/2017   Egyik sem   2,00 :noway:

Jött is a második vendég gól, azonban utána összekapta magátz Aramis, és egyenlítettek. Végül nem sokkal a játékrész vége előtt egy ritka nagy góllal szerezte meg a vezetést a Dunaferr. Sajnos zárva volt a piac, pedig az eredeti tipp a félidő győzelemre ment volt. Egyenlítés után már kevés idő is volt, és lélektani előnyben voltak a hazaiak, azért nem tettem.
2-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2017, 19:15:41
élő - jéghoki - ERSTE Liga - 1.szünet
Fehérvári Titánok - ASC Corona Brassó 1:1 (1:1, -:-, -:-)


Első harmadban többet lőtt kapura a Brassó, azonban az első gólt a fehérváriak szerezték, majd sikerült egyenlíteni. Ha a másodikban meg tudják szerezni a vezetést, akkor jöhet a tipp.

Period 2 - (0-0) ASC Corona Brasov 0.0
Fehérvári Titánok v ASC Corona Brasov
(Harmad nyereményszorzók) 30/10/2017   Egyik sem   1,775 :noway:

Nem jött a várt vezetés, ellenben a Fehérvár szerzett gólt.
2:1 (1:1, 1:0, -:-)

Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2017, 19:58:05
élő - futsal NB1 - 1. félidő 12'
Rába ETO - Veszprém 0-1


Bár többet támad az ETO, de a Veszprém szerzett vezetést, ami után továbbra is győri támadások. Még szünet előtt egyenlítést várok.

Gyori ETO FC +0.5
Gyori ETO FC v FC Veszprém
(1. félidő - hendikep) 30/10/2017   Egyik sem   2,00 :noway:

Vége előtt fél perccel összejön az egyenlítés a Győrnek, de egy védelmi kihagyás, és ismét előny a vendégeknél. Hajszálon múlott.
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2017, 20:03:43
élő - futsal NB1 - 2. félidő 15'
Aramis SE - Dunaferr 2-3


Első félidőben nem hozta a várt előnyt az újvárosi csapat, de a másodikban javíthatnak.

Dunaferr FC -1.5
Aramis v Dunaferr FC
(Hendikep - 2 esélyes) 30/10/2017   Egyik sem   1,90 :ok:

Szépen jöttek is a vendég gólok, sima lett a vége.
2-5
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2017, 20:23:16
élő - jéghoki - ERSTE Liga - 3. harmad 10'
Fehérvári Titánok - ASC Corona Brassó 2:2 (1:1, 1:0, 0:1)


Sajnos a szünetben nem gondoltam, mert a másodikban feljöttek a titánok, azonban így hogy a Brassó szerzett gólt, a lelki előny náluk van, és összejöhet a győzelem is.

Period 3 - (0-1) ASC Corona Brasov 0.0
Fehérvári Titánok v ASC Corona Brasov
(Harmad nyereményszorzók) 30/10/2017   Egyik sem   1,800 ???

Nem született több gól, így tét vissza. Sajnos nem harmad előtt tettem, pedig az lett volna a következetes tipp az előző után.
(1:1, 1:0, 0:1)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2017, 20:25:25
élő - jéghoki - ERSTE Liga - 3. harmad 15'
DVTK Jegesmedvék - HSC Csíkszereda 1:1 (1:1, -:-, -:-)


A Szereda lőtte az elsőt, azonban a harmad második felében egyenlítettek a Macik, ami erőt és lendületet adhat nekik. Van még idő gólra.

Period 1 - (1-1) DVTK Jegesmedvék 0,0,-0,5
DVTK Jegesmedvék v HSC Csíkszereda
(Harmad nyereményszorzók) 30/10/2017   Egyik sem   2,550 :ok:

Meg is volt a lendület, és jött is a gól a végén.
2:1 (2:1, -:-, -:-)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 30, 2017, 20:53:20
élő - futsal NB1 - 2. félidő 12'
Rába ETO - Veszprém 2-2 (1-2)


Sikerült egyenlíteni az ETO-nak, és ha az eddigi nyomást tudják tartani, akkor a győzelem is összejöhet.

Gyori ETO FC -0.5
Gyori ETO FC v FC Veszprém
(Hendikep - 2 esélyes) 30/10/2017   Egyik sem   2,00 :ok:

Ott is az ETO gól, megvan a győzelem.
3-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum október 31, 2017, 22:35:30
Október
A hónap első fele nagyon komolyan indult, szépen jöttek a tippek, és két hét után nagyon magas találtai aránnyal, és roi-val álltam. Ezt természetesen nem lehetett tartani, de örülök, hogy az ott megszerzett plusz nagy részét október második felében is sikerült megtartani. Ebben az időszakban több tippet is tettem, mint az elsőben, ráadásul volt pár, amit kicsit jobban átgondolva ki tudtam volna zárni. Azért nem panaszkodom, mert pluszban zárni egy hónapot mindig dícséretes. Tippeket tekintve majd háromszor annyi volt az élő tipp, mint a mérkőzés előtti és a legjobban teljesítők az élő hoki, és az élő futsal voltak.

Picks: 59
won: 30
lost: 23
void: 6
Win rate: 50,85%
Avg odds: 1,99
-------------------
Total bet: 59
Won: 69,8
Profit: 10,8
ROI: 18,31%
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 03, 2017, 11:20:42
élő - foci - U-19 I. osztály 65'
Videoton - MTK 2-1


Elsőben vezetést szerzett az MTK, majd fordított a Vidi, ami erőt adott nekik. Két azonos csapatról van szó, és a szünet után az MTK aktívabb, így tőlük várok egyenlítést.

(2-1) MTK Budapest - U19 0.0
Videoton FC - U19 v MTK Budapest - U19
(Élő fogadás - ázsiai hendikep) 03/11/2017   Egyik sem   2,000  :noway:
Jött is az egyenlítés, azonban utána ismét erőre kaptak a hazaiak. Gólt szereztek, majd az utolsó percben egy MTK szöglet utáni kontragóllal kinyírták a tippet is.
4-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 03, 2017, 11:43:43
NB1: Ismét pályán a 12. játékos (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-ismet-palyan-a-12-jatekos-az-ulloi-uton)

Felett 2.5
Ferencvárosi TC v Debreceni VSC
(Összesített gólok) 04/11/2017   Egyik sem   2,00 :ok:

Szünet után jöttek a várt gólok.
2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 03, 2017, 11:45:00
NB1: Ismét pályán a 12. játékos (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-ismet-palyan-a-12-jatekos-az-ulloi-uton)

Diósgyőri VTK
Diósgyőri VTK v Balmazújvárosi FC
(Játékidő eredménye) 04/11/2017   Egyik sem   1,70 :noway:

Érdekes szorzó mozgás volt, a Diósgyőré folyamat emelkedett. Jobb az ilyen gyanús meccseket mellőzni, vagy overre tenni.
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 03, 2017, 17:26:43
élő - Női Kosárlabda NB I. A-csoport - 1. szünet
ZTE NKK - Aluinvent DVTK 24:10 (24:10, -:-; -:-; -:-)


Kicsit belealudt a kezdésbe a miskolci csapat, talán a szerdai francia kupatúrának is köszönhetően. Úgy gondolom azért a mérkőzés végére visszaérnek a meccsbe.

DVTK Miskolc - nők +5.5
ZTE NKK - nők v DVTK Miskolc - nők
(Hendikep - 2 esélyes) 03/11/2017   Egyik sem   1,83 :noway:

Ez a szerdai utazás többet vett ki a csajokból, mint gondoltam.
78:55 (24:10, 18:9, 18:15, 18:21)
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 06, 2017, 13:48:10
Kézilabda - női BL

Hasonlóan az odavágó meccshez, ami sikerült nyertes tippel zárni, Győrben  is végig szoros meccset várok. Bár sok a hiányzó hazai oldalon, a hendi határ már elcsúszott, így ismét tribet opciót választom, azt ,hogy egyik csapat sem nyer 3 vagy több góllal, ami szép oddsal jár. Sajnos élőbn nem tudom követni majd meccset, ezét a mérkőzés előtti tipp.

Bármely más eredmény
Győri ETO - nők v Rostov-Don - nők
(TriBet) 06/11/2017   Egyik sem   2,45 :ok:

Első félidőben elhúzott az ETO, azonban a másodikban feljöttek az oroszok, 3 gólon belülre.
25-23



Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2017, 13:58:01
Foci - U21 EB selejtező

Az eredményeket tekintve jól kezdtük a selejtezőt: itthon nagy nehézkes győzelem Málta ellen, és törököknél 0-0. A törökök ellen játékunk már szervezettebb is volt, így tudtunk hátul gól nélküli meccset lehozni, és elől a végén akár a győzelem is benne volt. Ha a németek elleni felkészülési meccsből indulok ki (amit láttam), akkor a szervezettség lehet a legfőbb erényünk. Hátul ott, és a törökök ellen is jól lezártuk a területeket, nem nagyon tudtak mögénk kerülni. Ez lehet most is a kulcs, a szintén szervezett skandinávok ellen.
A Svéd csapat kicsit átalakult, a csapat fele szinte újonc. Ennek ellenére többségül stabil kezdő az első osztályban, illetve fizikálisan toppon lesznek. Két szervezett csapat kemény meccsét várom, és ezáltal kevés gól. Ezt a gólt, -okat is inkább a szünet utánra tenném.

Alatt 1.0
Magyarország - U21 v Svédország - U21
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line)) 10/11/2017   Egyik sem   1,900 :noway:

Szolid mezőnyjáték folyt, viszont ki kétszer odakerültünk, és kétszer büntettünk. A végén viszont kicsit bealudtunk, és szépítettek. Tipp szempontjából tényleg szervezettek voltunk, de voltak kihagyások itt is és ott is.
2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2017, 17:26:24
élő -Foci - U21 EB selejtező 23'
Magyarország - U21 v Svédország - U21 2-0

Erős mezőnyjáték volt a két hirtelen magyar gólokig, remélhetőleg innen már nyerünk.

(2-0) alatt 4.0
Magyarország - U21 v Svédország - U21
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás) 10/11/2017   Egyik sem   1,850 ???

Már az első félidőben szépítettek, és sajnos a végén kiegyenlítettek a svédek. Tét vissza
2-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2017, 17:46:38
élő - hoki - felkészülési torna - 3.harmad 10'
Magyarország U20 - Olaszország U20 3-4


Ez igazából szurkolós lesz, és csak bízom benne, hogy a végjáték nekünk jön ki jobban.

Period 3 - (0-1) Magyarország - U20 0.0
Magyarország - U20 v Olaszország - U20
(Harmad nyereményszorzók) 10/11/2017   Egyik sem   1,850 :ok:

Sikerült is beszurkolni a magyar gólt!
4-4

Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2017, 19:17:50
élő - hoki felkészülési torna - 1.harmad 10'
Magyarország - Lengyelország 0-0


Nem követem a meccset, de ez egy value odds.

Period 1 - (0-0) Magyarország 0,0,-0,5
Magyarország v Lengyelország
(Harmad nyereményszorzók) 10/11/2017   Egyik sem   2,350 :noway:

Lehet jobb lett volna, ha nézem, bár mindenképp value volt.
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2017, 19:20:42
élő - kosár NB1 - 1. szünet
Alba Fehérvár - SZTE-Szedeak 17-24


Szerdai izraeli kupameccs még benne van a hazai kezekben, dobószázalék javulni fog a folytatásban.

Alba Fehérvár +3.5
Alba Fehérvár v SZTE-Szedeak
(1. félidő - hendikep) 10/11/2017   Egyik sem   1,83 :ok:

Ha centikkel is, de hozták a hendit a fehérváriak.
38-41

Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 10, 2017, 20:08:15
élő - hoki felkészülési torna - 1.harmad 12'
Magyarország - Lengyelország 1-2


Magyarok még jönnek nekem eggyel, itt az idő! Sajnos ázsiai hendit nem ajánl fel, így gólra megyek.

Period 2 - (1-1) Over 2.5
Magyarország v Lengyelország
(Harmad ázsiai gólok száma) 10/11/2017   Egyik sem   1,825 :ok:

Sajnos lengyelek találtak be, de jött a gól, és ezzel együtt a biztosabb gólos tipp.
1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 11, 2017, 11:36:23
élő - foci - U-19 I. osztály 80'
FTC - Győri ETO 0-0


Annak ellenére hogy a Fradiban pár nagyobb név - ifi szinten - nem játszik, így is erősebbek, és végig fölényben vannak. Bízom benne hogy nem bírja a nyomást végig az ETO.

(0-0) Ferencváros - U19 0,0,-0,5
Ferencváros - U19 v Győri ETO FC - U19
(Élő fogadás - ázsiai hendikep) 11/11/2017   Egyik sem   2,025 :noway:

Megnyomta a végét a Fradi, de nem talált be, bírta a nyomást az ETO. Tét fele vissza
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 11, 2017, 16:33:09
NB2: Kisalföldi rangadóból húznánk hasznot (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/kisalfoldi-rangadobol-huznank-hasznot)

Győri ETO
Soproni VSE v Győri ETO
(Játékidő eredménye) 12/11/2017   Egyik sem   1,90 :ok:

Szépen hozta a megyei rangadót az ETO.
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 11, 2017, 17:46:58
élő - kézilabda BL -időkérés 14'
Pick Szeged - Nantes 6-9


Nem kezdett rosszul a Pick, ültek a támadások, vezetésben voltak, az utóbbi percekben azonban nem jöttek a gólok. Az időkérés segíthet hogy még a szünet előtt visszajöjjön a meccsbe.

1. félidő - Pick Szeged +1.5
Pick Szeged v Nantes
(Félidő - hendikep (2 esélyes)) 11/11/2017   Egyik sem   1,75 :noway:

Az időkérés nem a szegedi csapaton segített.
15-17
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 11, 2017, 18:12:51
élő - kézilabda BL - félidő
Pick Szeged - Nantes 15-17


Sajnos az első félidőre tett tippem nem jött, de biztos vagyok benne, hogy javulni fog a Pick védekezése, és a másodikban hozzák a pontot.

Pick Szeged +0.5
Pick Szeged v Nantes
(Hendikep - 2 esélyes) 11/11/2017   Egyik sem   1,80 :noway:

Nem javult fel a védekezés, a franciák magabiztosan nyertek.
30-33
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 11, 2017, 20:05:05
élő - hoki felkészülési torna - 2.harmad 10'
Olaszország - Magyarország 2:2 (2:1, 0:1, -:-)


Első harmadban bár a fiatal olaszok szereztek vezetést, de sikerült fordítani. A második elején is hasonló forgatókönyvet várok, a korai talján gól után. Eddig többet is lövünk kapura, van érték a szorzóban.

2. harmad - Magyarország +0.5
Olaszország v Magyarország
(Harmad nyereményszorzók) 11/11/2017   Egyik sem   3,00 :noway:

Jól támadtunk, de sajna emberelőnyt sem tudtunk kihasználni. Csak most értem vissza a gép elé, lemaradtam az utolsó harmadról, amikor viszont hoztuk a meccset.
2-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 12, 2017, 13:57:13
élő - foci nb2 - 26'
Soroksár - Csákvár 0-0


NB2: Kisalföldi rangadóból húznánk hasznot (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/kisalfoldi-rangadobol-huznank-hasznot) Jobban is kezdett a Sori, jöhet a gól még a szünet előtt.

(0-0) Soroksár 0,0,-0,5
Soroksár v Csakvari TK
(1. félidő - ázsia hendikep - további piacok) 12/11/2017   Egyik sem   2,725 :(

Maradtak is támadásban a hazaiak, egy szabadrúgás után be is fejelték a labdát a kapuba, azonban a bíró lökés címén nem adta meg a gólt. Tét fele vissza.
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2017, 16:13:41
élő -Foci - U21 EB selejtező 54'
Ciprus - U21 v Magyarország - U21 0-1


Sajnos csak most értem ide a gép elé, de szerencsére betaláltunk, és a Svéd meccsből tanulva, remélhetőleg rutinosabbak leszünk, és kihúzzuk.

(0-1) alatt 2.0
Ciprus - U21 v Magyarország - U21
(Gólok száma (goal line) - élő fogadás) 14/11/2017   Egyik sem   2,150 ???

Hátul stabilak is voltunk, ellenben ezek a ciprusi védők sokat hibáztak. Nagyobbnál nagyobb ziccereket hagyunk ki, mire ismét betaláltunk. Örömteli, hogy nyertünk, tét vissza.
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2017, 16:41:04
élő -Foci - U21 EB selejtező 80'
Ciprus - U21 v Magyarország - U21 0-2


Ez a ciprusi védelem egy hulladék, a végére teszek még egy ilyet, hogy az előző tippet kompenzáljam. Tudom ha kapunk egyet, akkor mindkettő veszít, de itt csak bennünk van gól a kitámadó hazaiak ellen.

(0-2) Magyarország - U21 0.0
Ciprus - U21 v Magyarország - U21
(Élő fogadás - ázsiai hendikep) 14/11/2017   Egyik sem   1,925 ???

Nem sokon múlott, a végén benne maradta a magyar lábakban a harmadik.
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2017, 18:56:10
élő - hoki - Visegrád Kupa - 1.szünet
Fehérvár AV19 v HK Nitra 1:1 (1:1, -:-, -:-)


Első harmadban jól ment a Volán, veszélyesebbek voltak. A vezetést is megszerezték, de a harmad végén mégis jött a nyitrai egyenlítés. A másodikban ha tudják tartani a játékukat,akkor előnnyel fordulhatnak az utolsóra.

Period 2 - (0-0) Sapa Fehérvár AV19 0.0
Sapa Fehérvár AV19 v HK Nitra
(Harmad nyereményszorzók) 14/11/2017   Egyik sem   1,925 :noway:

Kaptak egyet az elején, utána mindent kihagytak, előnyt és nem előnyt is.
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2017, 20:07:40
élő - hoki - Visegrád Kupa - 3. harmad 4'
Fehérvár AV19 v HK Nitra 1:2 (1:1, 0:1, -:-)


Jól pörög a Volán az utolsó harmadban. Amit rányomtam a fogadásra, 1.95-ről lement a szorzó...grrr

(1-2) Sapa Fehérvár AV19 0.0
Sapa Fehérvár AV19 v HK Nitra
(Ázsiai nyereményszorzók) 14/11/2017   Egyik sem   1,825 :noway:

Nem volt annyi erő bennük, hogy feljöjjenek, ellenben a szlovákok találtak be. Ez hibás tipp volt, az utolsó harmadban inkább gólokra érdemes tenni a vége előtt 4 perccel.
1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2017, 20:11:32
foci - válogatott felkészülési mérkőzés

Bár teljesen mindegy hogy a mai magyar játékosok közül ki az aki épp pályára lép, de ilyen előzmények között, és felforgatott csapattal úgy érzem a gólokban lehet az érték.

(0-0) Felett 1.0
Magyarország v Costa Rica
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line) - további piacok) 14/11/2017   Egyik sem   2,375 ???

Sajnos későn született az első gól, de legalább egy született. Tét vissza.
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 14, 2017, 21:27:50
élő - foci - válogatott felkészülési mérkőzés - 50'
Magyarország - Costa Rica


Sajnos nem látom a mérkőzést, de én továbbra is a gólokban bízom.

(1-0) Felett 2.0
Magyarország v Costa Rica
(Gólok száma (goal line) - további piacok) 14/11/2017   Egyik sem   2,100 :noway:

Nem volt több egyik oldalban sem. Ismét egy mellőzhető tipp volt.
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2017, 14:15:47
élő - foci - U-19 I. osztály - félidő
Ferencváros - U19 v Debrecen - U19 0-0


Első félidőben is nyomott a Fradi, csak a gól hiányzott. Ha jön az első, utána jöhet a többi is.

(0-0) Ferencváros - U19 -1.0
Ferencváros - U19 v Debrecen - U19
(Élő fogadás - ázsiai hendikep) 15/11/2017   Egyik sem   2,050

A végén zöldült kékről: első gól az 58'-ban, majd pedig a 91-ben.
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2017, 17:23:06
élő - kézilabda női NB1 20'
Érd - FTC 9-12


Szoros a meccs, épp hogy elhúzott hárommal a Fradi. 3,5 hendit szerettem volna tenni, de sajnos épp átváltott mikor tettem.

1. félidő - Érd - nők +2.5
Érd - nők v FTC - nők
(Félidő - hendikep (2 esélyes)) 15/11/2017   Egyik sem   2,10 :noway:

Kicsit megnyomta a végét a Fradi, még a hármas hendi se jött.
14-18
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2017, 18:07:43
élő - kézilabda NB1 7' - időkérés
Orosházi FKSE - Csurgói KK 5-1


Beragadt a kezdés után a Csurgó, visszajöhetnek a félidő végéig.

1. félidő - Csurgói KK +2.5
Orosházi FKSE v Csurgói KK
(Félidő - hendikep (2 esélyes)) 15/11/2017   Egyik sem   1,85 :noway:

Ismét rossz meccsválasztás, nem volt elég infóm, és nem volt elég erő a vendégekbe.
17-13
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 15, 2017, 18:09:42
élő - kézilabda NB1 7'
Tatabánya - Gyongyos 2-4

Tatabánya beragadását is kihasználnám.

1. félidő - Tatabánya -0.5
Tatabánya v Gyongyos
(Félidő - hendikep (2 esélyes)) 15/11/2017   Egyik sem   1,70 :ok:

Itt viszont szépen hozta a Tatabánya az első félidőt.
12-11
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2017, 15:57:27
élő - jéghoki - EBYSL - 1.harmad 12'
Salzburg -  Fehérvár AV 1:0 (1:0,-:-,-:-)


Sajnos csak most csatlakoztam be a meccsbe, épp mikor az osztrákok betaláltak. Eddig nagyon komoly hazai nyomás van, ha folytatják benne leet még egy gól. A sima hendiben nem láttam értéket, így egy kicsit vadabb tippel próbálkozom.

(Salzburg - U20) 1. harmad - felett 1.5
Salzburg - U20 v Fehérvár AV 19 U20
(Csapat harmad összesített) 17/11/2017   Egyik sem   4,00 :noway:

Kicsit vad volt a tipp, és talán szolidabb lett volna a lesz még gól választás, ugyanis a vendégek találtak be.
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 17, 2017, 16:33:50
élő - jéghoki - EBYSL - 2.harmad 8'
Salzburg -  Fehérvár AV 1:1 (1:0,0:1,-:-)


Másodikban is támadólag kezdtek az osztrákok, sok idő van még egy ilyen szorzóra.

(Salzburg - U20) 2. harmad - felett 0.5
Salzburg - U20 v Fehérvár AV 19 U20
(Csapat harmad összesített) 17/11/2017   Egyik sem   2,55 :noway:

Most is gólokra kellett volna menjek inkább.
1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 18, 2017, 14:43:57
foci - NB1 - 16. forduló

Bár a Fradi játéka nem javult, de a tábor Pakson is a lelátón lesz, és ez a plusz segítheti győzelemre a csapatot.

Ferencvárosi TC 0,0,-0,5
Paksi FC v Ferencvárosi TC
(Ázsiai hendikep) 18/11/2017   Egyik sem   1,975 :ok:

Bár tábor végig csöndben volt, és nem szurkoltak, de a csapat hozta a győzelmet.
0-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 18, 2017, 14:45:46
foci - NB1 - 16. forduló

Nem gondolnám, hogy a szorzók reálisak, ennyivel nem esélyesebb a felcsúti csapat. A Diósgyőr kezdett eredményt elérni a jó játék mellett, bár az utolsó meccs nem úgy sikerült, de a válogatott miatt jobban tudtak felkészülni a meccsre. Ugrai a kezdőben, nem lesz trükközés, mint legutóbbi idegenbeli meccsükön.

Diósgyőri VTK 0.0,+0.5
Puskás Akadémia v Diósgyőri VTK
(Ázsiai hendikep) 18/11/2017   Egyik sem   2,050 :noway:

Jól mentek az első félidőben, és a szünet után is, de kihagyták a helyzeteket és a felcsútiak találtak be.
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 18, 2017, 14:46:53
foci - NB1 - 16. forduló

Új edző lendületet adhat a halinak, ráadásul plusz motiváció lehet, hogy nemsoká az új stadionba beköltözhetnek.

Döntetlen, vagy Szombathelyi Haladás
Balmazújvárosi FC v Szombathelyi Haladás
(Dupla esély) 18/11/2017   Egyik sem   1,95 :noway:

Első félidőben meg is volt az a plusz, azonban elfáradtak, és jöttek a balmazi gólok.
2-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 18, 2017, 19:02:29
élő - kézilabda  EHF Cup - női - Selejtező - 40'
Dunaújváros - Koppenhága  14-16


Most kicsit meglépett a dán csapat, de időkérés után új erőre kaphat az Újváros.

Dunaújváros - nők +1.5
Dunaújváros - nők v Koppenhága - nők
(Hendikep - 2 esélyes) 18/11/2017   Egyik sem   1,95 :noway:

Nem sikerült visszajönni.
20-23
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2017, 13:06:22
NB2: Kell ennél több? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-kell-ennel-tobb)

Kisvárda - MTK
mindkét csapat betalál
@1.90 :noway:

Korán vezetést szerzett a Várda, és az MTK előtt lezárták a területet, ami volt nagy helyzetük, azt pedig nem használták ki.
1-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2017, 14:29:18
élő - foci nb2 -  70'
Cegléd - Soroksár 1-0


Vezet a Celgéd, de a Sori támad és könnyen betalálhat.

(1-0) Soroksár 0.0
Ceglédi VSE v Soroksár
(Élő fogadás - ázsiai hendikep) 19/11/2017   Egyik sem 2,150 :noway:

Nem koncentráltak a kapu előtt, ráadásul kaptak egyet.
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2017, 16:50:59
élő - nb2 - félidő
ETO - MTE 0-2


Meglepetésre hátrányba kerültek a győriek a megyei rangadón. Szentes Lázár összekapja őket a szünetben.

(0-2) Győri ETO -0.5
Győri ETO v MTE 1904
(Ázsia hendikep - további piacok) 19/11/2017   Egyik sem   2,150 :ok:

Pontot nem sikerült szerezniük, de a rúgott góllal a tipp nyertes.
1-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2017, 17:54:01
élő - kézilabda BL - félidő
Pick Szeged - Barcelona 16-13


Védekezésben nem hozta az elvártat a barca, és így szép előnyre tudott szert tenni a Pick. Szurkolok, hogy nyerjünk, de ha feljavul a összteljesítmény, hozhatják a hendit a vendégek.

FC Barcelona +1.5
Pick Szeged v FC Barcelona
(Hendikep - 2 esélyes) 19/11/2017   Egyik sem   1,72

Max respect a szegednek, az elején átvette a vezetést a barce, de végül szépen hozták a meccset.
31-28
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2017, 19:43:56
élő - jéghoki - EBYSL - 1.harmad 12'
VIC - UTE 0-0


Gólgazdag meccseket játszik mostanában az UTE, és a bécsiek sem panaszkodhatnak a gólok terén.

Period 1 - (0-0) Over 0.5
Vienna Capitals - U20 v UTE Budapest - U20
(Harmad ázsiai gólok száma) 19/11/2017   Egyik sem   1,950 :ok:

Be is találtak a pestiek.
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2017, 20:57:20
élő - jéghoki Kontinentális Kupa - 2.harmad 7'
DVTK - Ritten 0-1 (0-1;0-0;---)


Lövések tekintetében kiegyenlített volt az első harmad, a végén előnyből találtak be az olaszok. Vereség esetén nem jut tovább a DVTK, így mindenképp támadni kell. Már a másodikban jönnek a lövések, jöhetnek a gólok is.

Period 2 - (0-0) Over 1.0,1.5
DVTK Jegesmedvék v Ritten Sport
(Harmad ázsiai gólok száma) 19/11/2017   Egyik sem   2,050 :noway:

A gólok az utolsó harmadra maradtak.
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 19, 2017, 22:13:01
élő - jéghoki Kontinentális Kupa - 3.harmad 15'
DVTK - Ritten 0-3 (0-1;0-0;0-2)


Itt még bízom a gólban a végén.

Felett 3.5
DVTK Jegesmedvék v Ritten Sport
(Játék összesített) 19/11/2017   Egyik sem   2,10 :ok:

Szépített a DVTK.
1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 20, 2017, 19:37:26
élő - futsal NB1 - félidő
Aramis SE - Swietelsky Haladás 1-2


Legutóbb az Aramis szépen feljött az újváros ellen, és vitte a tippem. Most is azt várom, hogy tartják magukat, és ezért most hozzák a tippet.

Aramis +2.5
Aramis v VSE Swietelsky Haladas
(Hendikep - 2 esélyes) 20/11/2017   Egyik sem   1,72 :ok:

Nemcsak jól tartották, hanem a vége előtt nem sokkal szerzett góllal meg is nyerték a meccset.
3-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2017, 16:24:21
élő - foci - UEFA Youth League 22'
Honved MFA U19 -  Krasznodar U19 0-0


A haziaknál sok a sérült, és többek között ezért, és az  első meccs utáni esélytelenség miatt az eddig kevesebbet játszók kapnak most lehetőséget a tapasztalat szerzésre. Az oroszok legerősebb akadémiája teljes kerettel, nem is kérdés hogy sokkal előttünk tartanak.

(0-0) Krasnodar - U19 -0.5
Budapest Honvéd - U19 v Krasnodar - U19
(1. félidő ázsiai hendikep) 22/11/2017   Egyik sem   2,000 :noway:

Nem született gól.
0-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 22, 2017, 17:30:24
élő - foci - UEFA Youth League 72'
Honved MFA U19 -  Krasznodar U19 1-1


A másodikban vezetést szerzett meglepetésre a kispesti csapat, de egalizáltak, és a győzelmet is megszerezhetik a vendégek.

(1-1) Krasnodar - U19 -0.5
Budapest Honvéd - U19 v Krasnodar - U19
(Élő fogadás - ázsiai hendikep) 22/11/2017   Egyik sem   2,000 :noway:

Le a kalappal a kispesti fiatalok előtt. Vendég szögletek jöttek dögivel, de gól nem. Hiába ért többet az orosz támadósor, mint a legtöbb nb1-es csapat összesen, de nem a pénz játszik.
1-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2017, 17:43:46
NB1: Tovább robognak-e az éllovasok? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-tovabb-robognak-e-az-ellovasok)

Videoton FC -1,0,-1,5
Videoton FC v Paksi FC
(Ázsiai hendikep) 25/11/2017   Egyik sem   2,025 :ok:

A végén jött a második hazai gól, és vele a tipp is.
2-0
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 24, 2017, 19:12:05
élő - foci nb2 - 55'
Sopron - Kisvárda 1-1 (1-0)


Az első félidőben nagyon motiváltan jöttek ki a hazaiak, és bár a vendégek kapufáig jutottak, soproni vezetéssel vonultak szünetre. Másodikban már jobban pörög várdai csapat, agilisabbak, és már több lehetőségük is volt. Nem fognak leállni, és jöhet az egyenlítés. (*szerk: épp jött a gól) jött az egyenlítés és a győzelem is jönni fog.

(1-1) Várda SE -0.5
Soproni VSE v Várda SE
(Ázsia hendikep - további piacok) 24/11/2017   Egyik sem   2,100 :noway:

Hát ez nem az én hónapom. kb. 2 másodperccel ha hamarabb teszem, akkor nyerek, de úgy éreztem az egyenlítő gól után még van erő bennük. Volt, de sajna a Sopronban is.
2-2
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2017, 12:02:01
foci - Magyar Kupa

Otthon erős a Várda, és eddig a nagyobb ellenfelek ellen masszívan helyt álltak, kevés gólos meccsen. Első félidőt érdemes lehet bepróbálni, talán óvatosan kezd a felcsúti csapat is.

(0-0) alatt 1.0
Várda SE v Puskás Akadémia
(Gólok száma az 1. félidőben (goal line)) 28/11/2017   Egyik sem   1,900  ???

Sajnos találtak egy gólt az elsőben, ráadásul ezzel meg is nyerték a meccset, így tét vissza.
0-1
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 28, 2017, 23:03:14
foci - Magyar Kupa

Nincs top formában egyik csapat sem, ráadásul a Sori az utóbbi időben mutatott góltalan játékával, és gyengébb szereplése miatt csúszik hátra a másodosztály tabelláján. Nem jön jókor tehát az erős első Bódog-csapat elleni találkozó. Miskolci oldalon eddig mindig annyit adtak ki a kupameccseken, amit kellett. Legutóbb erre majdnem rá is fáztak. A Sori elleni meccset nagyon komolyan veszik, komoly céljaik vannak a kupában, itt kell most erőt gyűjteni az idei maradék két  bajnokira. Ez minden bizonnyal sikerülni is fog, látok értéket a szorzóban.

Diósgyőri VTK
Soroksár v Diósgyőri VTK
(Játékidő eredménye) 29/11/2017   Egyik sem   1,72 :ok:

Nehezebben, mint gondoltam, de végül szépen hozták a meccset a zord időjárási körülmények között.
1-3
Cím: Re:MarkoPolo menetelése est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum november 30, 2017, 21:53:21
November
A hónap elejétől sajnos nem volt kérdés, hogy negatívban zárok.  Időm is kevesebb volt, és amikor sikerült leülnöm a bet elé, akkor akartam behozni az előzőleg kihagyott tippeket, ez miatt lehet ez a szörnyű win rate. Volt több mérkőzés, amit nem hagytam, és az első félidő, harmad vesztes tippje után folytattam az előző gondolatmenetet, és tippet a következő periódusban is, ahol szintén nem jött a várt eredmény. Ez most több vesztes tippet hozott. Hónap vége felé csökkentettem a tippeket, és ez várható az továbbiakban is, amikor szintén magyar honban folytatom kalandozásaimat.

Picks: 47

won: 15
lost: 27
void: 5
Win rate: 31,91%
Avg odds: 2,06
-------------------
Total bet: 47
Won: 35,28
Profit: -11,72
ROI: -24,94%
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 03, 2017, 08:44:17
NB2: Ha december, akkor tavaszi forduló! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-ha-december-akkor-tavaszi-fordulo)

Ceglédi VSE 0,0,-0,5
Szeged 2011 v Ceglédi VSE
(Ázsiai hendikep) 03/12/2017   Egyik sem   2,000    ???

A Cegléd vezetést szerzett, de után nem tudta megtartani azt. Tét fele vissza.
1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum december 09, 2017, 11:33:59
NB1: A Fradi vagy a Vidi aludhat nyugodtabb téli álmot? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-a-fradi-vagy-a-vidi-aludhat-nyugodtabb-teli-almot)

Ferencvárosi TC -0.5
Vasas SC v Ferencvárosi TC
(Ázsiai hendikep - további piacok) 09/12/2017   Egyik sem   1,775 :ok:

Már a második percben vezetést szerzett a Fradi, és bár voltak helyzetei a Vasasnak, de a hosszabbításban magabiztosan jött a tipp.
0-2

Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 19, 2018, 23:42:22
Indul a mennyei tavasz!  :angel:

Első tippre a MK-ban találtam, az Újpest a Paksot fogadja, kiélezett csatát várok. Csatát szó szerint, mezőnyben küzdelmet és azt hogy a Paks rombolja a játékot, a lilák pedig még a kupameccs odavágóján még nem kockáztatnak, nem nyílnak ki, ezért szerintem kevés gól esik. Mint az őszi bajnoki meccsükön, szerintem a 0-0 most is benne van, de a 2,5 gól alatti opcióra is kellemes szorzót ajánlanak!

UTE - Paks
gólok száma 2,5 alatt
@1,95

Havazás miatt sajnos elmaradt, tipp érvénytelenítve.
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 23, 2018, 21:23:55
NB1: Tavaszi nyitány fekete hófelhők árnyékában (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-tavaszi-nyitany-fekete-hofelhok-arnyekaban)

Még volt szerencsém elkapni egy magasabb szorzón a Hali ázsiait.

Újpest - Haladás
Haladás +1 AH
@1.75

Jól tartotta magát a Hali, de a második félidő elején bekapott gólra nem tudott válaszolni. Tét vissza.
1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 24, 2018, 18:31:53
NB1: Tavaszi nyitány fekete hófelhők árnyékában (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-tavaszi-nyitany-fekete-hofelhok-arnyekaban)

Még talán nem állt annyira össze a kispesti védelem, a Fradi 2-3 gólt be tud rámolni, és akkor jól kihasználom az unibet promót (https://www.sportfogadas.org/forum/index.php?topic=15176.msg704366#msg704366) is.

Ferencváros - Budapest Honvéd FC
Ferencváros nyer
@1.57

Voltak fordulópontok.. vezetést is szereztek majd 3-2 után volt kispesti tizi is ... de végül több lett mint 2-3!
5-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 24, 2018, 21:14:54
NB2: Kezdésnek gólok (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-kezdesnek-golok-frissitve)

Nyíregyháza - Gyirmót
gólok 2,5 fölött
@1.80

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 27, 2018, 06:51:26
Magyar Kupa

Hasonló hirtelen felindulásból mint pár sorral följebb...

UTE - Paks
gólok száma 2,5 alatt
@1,95

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 03, 2018, 16:44:04
NB1

A Haladás hazatért a saját stadionjába, és biztos vagyok benne, hogy nagyon motiváltan lépnek pályára. A gyep megfelelő minőségű lesz, jó játék alakulhat ki, mert a Vasas is játszani szeretne. Vannak belső problémák a fővárosiaknál, de ennek ellenére nyílt meccsre számítok, és talán az over is jó tipp lehet, de a kimenetet tekintve a plusz a hazai oldalon van most.

Haladás - Vasas
Haladás DNB
@1.75

3-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 03, 2018, 16:51:41
NB1

A sok fiatal és hazai nevelésű játékossal rendelkező Loki látogat az idősebb idegenlégiósokkal rendelkező felcsúti akadémia csapatához.
A vendégek nem esnek majd neki a hazaiaknak, ezt jelzi hogy a Vác ellen jól működő bal oldalról Barnát csak a kispadra jelölte Herczeg, és így Ferenczi húzódik vissza a bal védő pozícióba. Hazaiaknál sok kiégett züllött vendégmunkás érkezett, akik még nem összeszokottak. Nem várok sok gólt az elsőben, de gól nélkülin sem lepődnék meg.

Felcsút - DVSC
Első félidő gólok 1 alatt
@1.95

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 05, 2018, 21:44:05
Magyar Kupa

Az első meccsen szerzett két gólos előny tudatában utaznak a lilák Paksra.
Az Újpest védelmében bajok voltak hétvégén, aminek nem volt semmi előjele. Bár két hete a Halinak voltak helyzetei a Szuszában, de a kupacsata első fordulójában is érintetlen maradt a kapujuk. Voltak hangok akik a Matyóktól kapott 3 gól egyik bünbakjának a fiatal, Pávkovicsot mondták. Valószínűleg a kupameccsen visszatér helyette Pauljevics a védelem közepére és stabilabbak lesznek.
A kétgólos előny tudatában átadhatják a területet a paksi támadásoknak és kontrázhatnak.
Hazai oldalon sok a sérült (Bertus, Haraszti, Kulcsár, Simon András, Szakály.) így kérdés hogy lesz-e elég átütőerő, hogy ledolgozzák a hátrányukat. Úgy gondolom, hogy nem, és a vendégek pedig nem a gólszerzésre törekednek, így csúnya meccsre, kevés helyzetre, és kevés gólra számítok.
A kínált odds az underre is nagyon baráti (úgy gondolom 1.8 körül lenne reális).
*update: sajnos csak most vettem észre az első félidő under1 (1,97) lehetőséget, ami jobban tetszik.

Paks - UTE
gólok száma 2,5 alatt
@2,03

0-2 (0-0)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 07, 2018, 15:43:44
Magyar Kupa

*update: napközben telefonról tettem, és véletlen 2,5-öt írtam ide 3,5 helyet, azonban a szorzó megfelelő volt.
Azt gondoltam, hogy a hazaiak ha vezetést is szereznek, nem törik magukat, hogy kitömjék a vendégeket. A Siófoknak pedig az nb2-ben van elég baja, és egy minimális kieséssel meg is elégednek.


Kispest - Siófok
gólok száma 3,5 alatt
@2.025

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2018, 19:09:20
NB1: Értékes felcsúti szorzók (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-ertekes-felcsuti-szorzok)

Paks - Felcsút
gólok száma 2,5 alatt
@1.85

3-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2018, 19:09:54
NB1: Értékes felcsúti szorzók (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-ertekes-felcsuti-szorzok)

Paks - Felcsút
Döntetlen vagy vendég
@1.75

3-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2018, 19:10:44
NB1: Értékes felcsúti szorzók (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-ertekes-felcsuti-szorzok)

Videoton- Diósgyőr
Diósgyőr +1AH
@1.86

4-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 10, 2018, 20:17:47
NB2: Indul az igazi tavaszi szezon
(https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-indul-az-igazi-tavaszi-szezon)
Kisvárda - Siófok
Kisvárda nyer
@1.57

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 11, 2018, 09:29:49
NB2

Kíváncsian várom, hogy a tegnapi NB1-es overek után, a másodosztályban milyen arányban jönnek majd a gólok. Szerintem a Sori-Szpari meccsre kínált szorzó túl magas; mert két olyan csapat találkozik, ahol sok a fiatal, a hazaiakat kreatív támadójáték és sok helyzet jellemzi (ősszel sokszor volt gyönge helyzetkihasználás, de a téli érkezőkkel nagyobb a konkurencia elöl, és ez pontosabb befejezéseket eredményezhet); míg a vendégek a téli nagytakarítás után szintén fiatalabb csapat összeállításán dolgoznak, akik szintén hajtósak és mennek előre. Az pedig plusz motiváció lehet, hogy az m4 élőben közvetíti.

Soroksár - Nyíregyháza
gólok száma 2,5 fölött
@2.20

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 11, 2018, 17:31:03
NB2 - élő 30'

Nincs átütőerő a hazaiakban, viszont a vendégek veszélyesebbek eddig.

ZTE - Csákvár
1. félidő vendég DNB
@2.60

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 12, 2018, 20:50:42
Magyar Kupa

Nem várok gólzáport egyik MK odavágón sem, de most mégsem az underre megyek.
A hétvégi bajnokin a felcsúti világválogatottba már csak két magyarnak sikerült beverekedni magát a kezdőcsapatba - ellentéten az előző fordulóval ahol hárman voltak szerencsések. Bár Pinyő nem volt elégedett a vendégmunkások hozzáállásával, nem hinném hogy pálfordulat történne a kupameccsre. Bódog legénysége céltudatos focit mutatott be az eddigi összes kupameccsen, és most sem fognak hátrányban távozni az odavágóról!

Felcsút - Diósgyőr
X2
@1.72

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 12, 2018, 22:10:38
Magyar Kupa

Tudom, hogy kicsit rizikós az előző tipp után a továbbjutóra is fogadni, de szvsz 50/50 a párharc kimenetele, így a szorzóban van érték.
Legrosszabb esetben ha az első meccs hazai győzelmet hoz, akkor is látok esélyt a fordításra a visszavágón.

Felcsút - Diósgyőr
továbbjut: Diósgyőr
2.40
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2018, 14:34:51
NB2

Ma már esős, hűvös időjárás van, és ez rányomhatja a meccsre a bélyegét. Senki sem szeret ilyen körülmények között játszani, és sajnos szurkolük is távol maradhatnak ez miatt. A hazaiak meglepően támadólag állnak fel, talán úgy vannak vele, hogy nincs vesztenivalójuk. Az MTK az Újpest elleni kupameccsből érkezik, ahol védekezésükben többször hibáztak, talán a lilák gyorsabb játéka miatt. Most nem kell gyors hazai (és vendég) játékra számítani, így stabilabbak lehetnek hátul. A minőség a vendég oldalon, és könnyen két gól is lehet a különbség. Kevés gólra és vendég sikerre számítok.

Budafok - MTK
MTK -1AH
@1.975

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2018, 20:59:47
NB1: Ismét támad a tél (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-ismet-tamad-a-tel)

Honvéd - Haladás
Haladás +1AH
@1.67

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 16, 2018, 21:18:53
NB1

A hétközi kupameccsen szinte a teljes kezdőt felforgatta Herczeg András, így a játékosok többsége pihenten érkezik a Mezőkövesd ellen. A középpályára stabilitást ad a visszatérő Jovanovics, azonban a védelemből a múlt héten megsérülő Ferenczi hiányozni fog. A Matyók lendületből érkeznek, 0-0 félidő után 2-1-re verték a Haladást, több helyzetet kidolgozva. Hideg idő, eső és havazás várja a csapatokat a Nagyerdeiben, és azt várom, hogy szünet előtt kevés kockázatot vállalnak a csapatok.

DVSC - Mezőkövesd
1. félidő gólok 1 alatt
@2.1

2-3 (1-2)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 17, 2018, 13:33:17
NB1

Minőség és formabeli különbség a hazai oldalon, visszatér a a tábor, Böde ismét megtalálta a góllövő cipőjét, és a társaktól megfelelő kiszolgálást is kap.

FTC - felcsút
FTC -1AH
@1.74

3-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 17, 2018, 18:25:29
NB1 - élő 67'

update: Ioannidis beállítása után veszélyesebbek voltak a vendég támadások és a Diósgyőr meccsen nagy százalékában esik gól az utolsó harmadban.

Vasas - Diósgyőr 0-0
Diősgyőr DNB
2.10

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 17, 2018, 21:00:00
NB2: Menekülés a kiesés elől (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-menekules-a-kieses-elol)

Budaörs - Szeged 2011 Grosics Akadémia
Budaörs nyer
1.66

*Éjszaka lehullott hó miatt elmarad
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2018, 10:38:33
NB2

Nemcsak a szakmai stábban frissített a télen a ZTE hanem a kapuban, és a védelemben is. Játékban mér a felcsút elleni kupameccseken, és a Kisvárda ellen is voltak jelek, azonban a múlt héten a Csákvár ellen voltak hibák. A Cegléd ellen kevésbe lesznek hibára késztetve, és a hazaiak nem is kegyetlenek a helyzetek kihasználásában (22 meccsen 24 lőtt gól). Ha elől Babatiék ismét pontosak lesznek, jöhet a vendég győzelem.

Cegléd - ZTE
ZTE DNB
@2.28

Havazás miatt elmarad
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 18, 2018, 10:46:32
NB2

A téliesre fordult időjárás és a kései kezdés rányomhatja a bélyegét a meccsre. Bár a 'Barcika idegenben masszívnak számít (8 under; 3 over),  és bár Győrben (4-3) és Budaörs (6-2) ellen kiszakadt  gólzsák, most stabil védekezést várok tőlük. Hasonló mutatókkal rendelkezik otthon a Szpari is (8 under, 3 over), ők a Csaba (4-1), a Budafok (3-2 ) és a Budaörs (4-2) ellen szakadtak ki. A téli átalakulás óta Gyirmót (1-1) és Sori (0-0) ellen is stabilak voltak, most is hasonlót várok tőlük is.

Nyíregyháza - Kazincbarcika
gólok száma 2,5 alatt
@1.90

*Éjszaka lehullott hó miatt elmarad
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 22, 2018, 19:59:52
U21 EB selejtező

Magyarország - Ciprus
1.félidő gólok 1 alatt AH
@2.20

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 23, 2018, 11:01:33
Felkészülési mérkőzés

Mezőkövesd - DVSC
1. félidő vendég DNB
2.05

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 23, 2018, 12:14:00
Felkészülési mérkőzés - élő 60'

Most jön a sorcsere, erősebb matyók lépnek pályára.

Mezőkövesd - DVSC 1-1
Mezőkövesd 0AH
2.25

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 24, 2018, 20:22:50
NB2: Érdemes a Dunántúlra figyelnünk (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-erdemes-a-dunantulra-figyelnunk)

Siófok - Csákvár
Csákvár DNB
@2.62

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2018, 12:33:12
NB2 - élő 2'

Kisvárda - Cegléd
1. félidő under 1 AH
@1.975

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2018, 17:24:21
NB2 - élő 70'

Szeged 2011 - Nyíregyháza 1-1
Nyíregyháza DNB
@1.75

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2018, 18:39:00
NB2 - élő 80'

MTK - Budaörs 3-2
MTK ázsiai0
@1.975

3-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 25, 2018, 18:43:42
NB2- élő 88'

ZTE - Békéscsaba 1-0
ZTE ázsiai0
@2.675

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2018, 21:33:47
unibet free bet - for fun - vak tyúk is talál szeget alapon

élő 75'
Magyarország - Skócia 0-1
Magyarország -0,5AH
@5.30

Böde is beállt, de semmi tudatosság nem volt a támadójátékunkban.
0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 28, 2018, 17:40:20
NB2: Ünnepi mérkőzés a budafoki éjszakában (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-unnepi-merkozes-a-budafoki-ejszakaban)

Budafoki MTE-Újbuda - MTE 1904 Mosonmagyaróvár
Hazai DNB
@1.67

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 30, 2018, 09:42:07
U-19 I. osztály

Kispest - MTK
Döntetlen vagy MTK
@3.29

Azért tettem, mert úgy gondoltam, hogy magasabb a szorzó mint a két csapat közötti különbség mutatja. Igazam is lett, mert a meccs kezdésére már 1.90 körül adták. Játékban is jól ment az MTK, első félidőt végig támadtá, de sajna egy tizenegyessel mégis nyertek a hazaiak.
1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 30, 2018, 10:33:11
U19 - élő 28'

Minőség a vendég oldalon, a vezetés megszerzése után is tovább mennek előre, benne van a második Fradi gól, de akár jöhet egy győri kontra is!

Győri ETO - FTC 0-1
Első félidő gólok 1,5 fölött
@1.95

Tipikus hiba, elején látni, hogy jól mennek, be is találnak - azaz már teljesült az eredeti tipp; és után még erőltetem. Sajna nem volt több az első félidőben, el kellett volna engedni.
0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 30, 2018, 18:05:33
NB1: Derbivel tűzdelt forduló (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-derbivel-tuzdelt-fordulo)

Haladás - Debrecen
Haladás AH0
@1.97

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 30, 2018, 18:06:05
NB1: Derbivel tűzdelt forduló (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-derbivel-tuzdelt-fordulo)

Felcsút - Videoton
Videoton nyer
@1.75

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 30, 2018, 18:09:33
NB1

A Diósgyőr hazai pályán mindig harapós, és a legutóbbi válogatott szünet után is jön jöttek ki a pihenésből. Most a betömörülő Honvéd ellen nem lesz egyszerű dolguk, de a Supka csapat védekezésében benne van a hiba. A gól overben is van fantázia, de a hazaiakra kapott döntetlennél tét vissza szorzó igen kellemes!

Diósgyőr - Kispest
Diósgyőr AH0
@1.75

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 31, 2018, 22:30:31
NB2: Ki bírja a tempót? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-ki-birja-a-tempot)

Csákvár - Cegléd
Csákvár DNB
@1.80

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 31, 2018, 22:31:01
NB2: Ki bírja a tempót? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-ki-birja-a-tempot)

Kazincbarcika - Gyirmót
Gyirmót DNB
@1.72

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 31, 2018, 22:42:18
NB2

Egyre nehezebb helyzetben a hazaiak, akik a kiesés elől menekülnének, ellenben a tavasszal egyik legjobb formában lévő Budaörsöt fogadják. Vendég sikerben is van érték, de én inkább biztosítok döntetlen esetére.

Mosonmagyaróvár - Budaörs
Budaörs DNB
@1.61

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2018, 21:19:59
Magyar Kupa

(Haragszom magamra, mert ezt a két tippet már napok óta kinéztem, viszont csak most tettem meg, így sajnos sokat esett a szorzó is.)

A legrosszabbkor jön a kupavisszavágó a hazaiaknak, meccsek óta nincsenek formában, hiányzók, UP válogatottal távol lévők, sérültek. Ujpest ellenben javuló formát mutat tavasszal, még ha a Fradi ellen nem is sziporkáztak hétvégén. Nem fogják kiengedni a győzelmet a kezükből.

MTK - Újpest
Újpest DNB
@2.05

3-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2018, 21:32:51
Magyar Kupa

A Balmaz az első meccsen megalapozta a továbbjutást, így szinte formalitásnak tűnik a visszavágó. Hétvégén utaznak Kispestre, minden pontra és minden energiára szükségük van. Bár egy jót  játszani mennek Csabára, de elsősorban a stabil védekezésen lesz a hangsúly. Hazai oldalon hétvégén ismét nyertek (három nyeretlen meccs után), ami akár jó hangulatot is hozhat az öltözőbe, de úgy gondolom, hogy inkább egy kevés gólos döntetlen közei eredmény ami elfogadható, nem szeretnének egy nyit sisakos csatába belemenni.

Békéscsaba - Balmazújváros
gólok száma 3 alatt
@1.80

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2018, 22:25:45
NB1: Szorul a hurok (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-szorul-a-hurok)

Kispest Honvéd - Balmazújváros
Balmazújváros +0,5AH
@1.97

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2018, 16:35:27
NB1

A mennyeben a meccsek közel negyede döntetlennel végződik. Csertői szerint nüanszők döntenek majd, nagyon szoros lesz. A Loki jó formában került, látok értéket a szorzóban.

Paks - Debrecen
döntetlen
@3.75

2-5
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2018, 20:35:11
NB2: Folytatódik a gyirmóti sikerszéria (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-folytatodik-a-gyirmoti-sikerszeria)

Gyirmót - Cegléd
Gyirmót nyer
@1.72

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2018, 20:35:33
NB2: Folytatódik a gyirmóti sikerszéria (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb2-folytatodik-a-gyirmoti-sikerszeria)

Szolnok - Kisvárda
Kisvárda DNB
@1.72

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2018, 16:25:01
NB2

Két játékot játszó csapat találkozik, előző meccsük 7 gólt hozott. Most akár a gólok a szünet előtt jöhetnek!

Soroksár - MTK
1. félidő gólok 1 fölött AH
@2.00

Hazai vezetés után volt egy MTK gól, ami ollózó mozdulat volt, és veszélyes játék miatt visszafújtak; de a ráadásban jött a második hazai és a tipp
2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2018, 16:28:03
NB2

MTK bár nem jutott tovább, de jó meccset játszott az Újpest ellen, és ha azt a formát át tudják menteni, akkor akár az első félidőben előnybe kerülhetnek.

Soroksár - MTK
1. félidő MTK -0,25AH
@2.05

Kicsit meglepetés az eredmény, de a Sori jó formában érkezett; ennek ellenére csalódás az MTK részéről.
2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2018, 16:29:51
NB3 élő

Nincs könnyű helyzetben a Vásárhely, ráadásul betegségek hátráltatták a heti felkészülést. Meglepő, hogy előnybe kerültek, de akár jöhet a Paks.

Hódmezővásárhely - Paks2 1-0
1. félidő Paks AH
1.975

Nem jött a Paks, sőt, még egy hazai gól büntette a tippet.
2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2018, 17:01:00
NB3 élő - félidő

Ami nem jött az első félidő végén, jöhet a másodikban. Szoros végjátékra számítok.

Hódmezővásárhely - Paks2 2-0
Paks AH
2.025

3-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2018, 17:30:18
NB2 élő - félidő

Bár az első félidő nem úgy sikerült, ahogy készültek a kékek, de a szünet után jobb helyzetkihasználással visszajöhetnek a meccsbe.

Soroksár - MTK 2-0
MTK -0,5AH
@2.30

4-2

Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2018, 18:27:05
NB1: Hazai pontszerzések fordulója (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/nb1-hazai-pontszerzesek-forduloja)

Felcsút - Honvéd
hazai DNB
@2.04

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2018, 18:38:21
NB1

Nagyon felfokozott a hangulat a hajdúságban, több mint 10k nézőt várnak, a Fradi tábor is jön, nagyon jó hangulat, jó meccs várható.
A Loki tavaszi szenvedése után a múlt hete már jól sikerült, a szurkolóknak régi-új kedvence lett Könyves Trollbert személyében. A csapat körül jó a morál, és ez pluszt adhat nekik.
A Fradi is jó formában, magabiztos győzelem után érkezik. A Vidi szerdai gyözelme után nincs mese, nyerni kell Dolléknak. Azt várom, hogy a kezdetektől magukhoz ragadják a kezdeményezést, és ha szoros meccsen is de győznek.
Ezzel a tippel kihasználom az unibet "Szerezz 1 000Ft ingyenes fogadást minden gól után!" promóciót (https://www.sportfogadas.org/hirek/szerezz-1-000ft-ingyenes-fogadast-minden-gol-utan).

DVSC - FTC
Fradi nyer
@1.90

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2018, 14:41:45
NB1

Lendületben a Vidi, ellenben a Matyók a tavaszi jó kezdés után kicsit visszavettek a tempóból, ráadásul két eltiltottjuk is van. A szerdai kispesti meccsen láthattuk milyen motiváltan pörögtek a balkáni vidi légiósok. Úgy gondolom valami van a háttérben, (talán Lazovics szerb kapcsolatai nagyobb összeggel megtették a bajnoki címet) és ez a tűz bennük lesz a szezon végéig. A félidő/vége vendég is tetszik, de a biztonságosabb ázsiai mellett döntöttem.

Mezőkövesd - Videoton
Vidi -1AH
@2.06

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2018, 22:07:03
Eurovíziós Dalfesztivál

Litvánia továbbjut az 1. elődöntőből a döntőbe
@1.72
:ok:
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2018, 22:07:23
Eurovíziós Dalfesztivál

Bulgária végső helyezés 1-5
@2.5
:noway:
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 07, 2018, 21:02:07
Eurovíziós Dalfesztivál

Oroszország nem jut tovább az elődöntőből a döntőbe
@2.00
:ok:
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2018, 21:59:36
Eurovíziós Dalfesztivál

Spanyolország helyezése a döntőben
21. vagy rosszabb
@2.00
:ok:
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 24, 2019, 23:37:50
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum június 22, 2019, 00:41:20
Haverokkal megvettük a jegyeket a Magyar Amerikai Foci döntőre, de sajnos úgy néz ki, hogy mégse tudunk menni.
4 felnőtt (3500 huf) és 1 gyerek (3-14 éves korig - 1000 huf) jegyről van szó, akit érdekel jelezze itt vagy privátban írjon.
A döntő az MTK stadionban lesz, július 6.-án 17:00-kor és a jegyek az árnyékos oldalra szólnak.
Az összes jegytől egyben válnék meg (akár a gyerek jegy nélkül is, de ha a gyerek jegy is érdekel az még jobb :) ), de ha csak 1, 2 vagy 3 kellene, akkor is írj!
(https://content.eventim.com/static/uploaded/at/6/k/k/2/6kk2_source.jpg)
*eredeti post: https://www.sportfogadas.org/forum/index.php?topic=3076.msg751864#msg751864
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2022, 10:24:00
Eurovíziós Dalfesztivál 2022

Hollandia az első 10-ben végez
@1.61
 :noway:
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2022, 10:24:23
Eurovíziós Dalfesztivál 2022

Portugália az első 10-ben végez
@2.25
 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2022, 21:41:54
Eurovíziós Dalfesztivál 2022

Utolsó helyezett: Németország
@1.90
 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2022, 21:45:11
Eurovíziós Dalfesztivál 2022

Párosítás: Ausztrália - Portugália (Portugália)
@2.00
 :ok:
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 28, 2023, 13:16:16
Leporolom idén 8 éves naplóm, sok zöldet kívánok magamnak!  :cya:

A bet365 szuperfokozóit mindig érdemes kiemelt figyelemmel követni. Mikor elsőre fogadtam ilyen fajta tippre akkor is Fradi meccs volt és Traore gól (nemzetközi meccs, talán a Shamrock ellen - már az első félidőben betalált). Ha jól emlékszem az odds is épp 3.00 volt, bízom benne a történelem ismétli önmagát. Bár nem számítok sok gólos meccsre, de a srác kapu előtt elég jól feltalálja magát, és az hogy a Zete ellen góllal kezdett még több önbizalmat adhat neki.

Fradi - Vasas
Traore gól
@3.00

A történeti hűség kedvéért: a meccs 0-0 lett
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2023, 15:27:00
NB1
Újpest - Honvéd

Nem számítok nagy iramra, es hogy nagy kockázatot vállalnának a csapatok - főleg nem szünet előtt.

Első félidő gólok 1 alatt (AH)
@1.95

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum január 29, 2023, 18:02:02
NB1 élő 28'
Kecskemét - Videoton

Vendégek támadgatnak de nincs meg a ritmus bennük, hazai kontrák veszélyesebbek.

1. Félidő Kecskemét AH0
@1.950

1-1 jött is a Kecsó gól de szögletből talált egyet a Vidi is ... végül 2-1-es hazai sikerrel ért véget a meccs
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 01, 2023, 13:15:36
Magyar Kupa
MTK - Mezőkövesd

Érdekes párosítás az MK nyolcaddöntőben. Az MTK próbált a télen a védelembe erősíteni, nagyon fel szeretnének jutni NB1-be. A hétvégi meccsek alakulása miatt már 2. helyen állnak, így fel lehetnek dobva. A Matyók is jól kezdték a szezont, ők pedig egy kicsit fellélegezetnek az NB1 kieső helyektől 3 ponttal elszakadtak. Egyikülnél se prioritás a kupa, így bármi lehet, de inkább defenzív focit várok, és a hétvégi meccseikhez hasonlóen gól nálküli első félidöt.

1. félidő gólok 1 alatt (AH)
@1.98

0-1 szünet után 0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 03, 2023, 14:07:17
NB1
Felcsút - Honvéd

Várda kollega Gurus elemzésének minden mondatával egyetértek: https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/827720
Csapadékos az idő, nem tudom milyen állapotban lesz a pálya, de nem számítok látványos támadó játékra, élvezetes meccsre.

1. félidő gólok 1 alatt (AH)
@1.86

Jött egy malac gól hazai oldalon, de más nem történt a szünetig 1-0, végeredmény: 1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 04, 2023, 13:15:54
NB1
Videoton - Debrecen

Gólokat várok, és kihasználom a bet365 +25% nyereségfokozóját, amit a fogadáskészítőhöz adnak.

Mindkét csapat szerez gólt
több mint 0,5 gól az első félidőben
a legtöbb gól a második félidőben
@5.16

Kicsit vad volt ez a tipp, de a második félidő elejéig -mikor egyenlített a Vidi- jól nézett ki a dolog ... utána sajna utána nem jött több gól. 1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 04, 2023, 18:33:00
NB1 élő 71'

Honvéd - Kisvárda
(1-0) vendég AH 0
@1.58

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 05, 2023, 10:45:03
NB1
Fradi - Újpest

Most kicsit óvatosabb hozzáállással próbálom kihasználni a +25% fogadáskészítő fokozót. Nem kérdés a minőségi es mennyiségi haza előny Az UTEnak a legmagasabb a meccsenkénti xG-je, de simán eshet kettő hazai dugó.

Fradi nyer
Gólok 1 fölött
@1.70

3-1
azt hiszem ilyesmi tippekkel lehet okosan kihasználni ezt a +25%-os fokozót.
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 05, 2023, 14:23:10
NB2 élő 23'

Dorog - MTK 0-0
1.félidő vendég AH0
@1.50

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 05, 2023, 15:16:59
NB2 élő 61'

Dorog - MTK 0-1
vendég 0AH
@1.68

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 05, 2023, 15:19:02
NB2 élő 18'

Szeged - Szentlőrinc

Szegedi meccseken a szünet előtt szoktak finomságok történni.

1. félidő gól
@1.75

Nem finomság volt itt, hanem gól orgia ... 0-3 szünet után 2-4
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2023, 15:18:00
Magyar Kupa
Monor - Paks

Érdekes ez az MK kiírás, több harmad osztályú csapat is bejutott a nyolcaddöntőbe, de az NB3 csak most hétvégén kezdődik. Ez azt jelenti, hogy a felkészülés után az első meccsük a kupa lesz. Bár csak a meccs előtt lesz kezdő, de Paksnak simán, nullára hoznia kellene ez a kupameccset.

Paks 0-ra nyer
@2.00

Rossz elővételezés, nem a kapott, hanem a rúgott gólokra koncentráltak... de akkor is vicc, hogy emberelőnyben kaptak gólt... 1-5
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2023, 16:55:28
Magyar Kupa
Monor - Paks
ESMTK - Kisvárda

Simázni kellene mindkét első osztályú csapatnak.

Paks -1 AH
Kisvárda -1 AH
kombi
@1.89

Egy sima egy fordított :)
1-5
0-0 után hosszabbítás utolsó percében öngól után 0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 07, 2023, 17:09:37
Magyar Kupa
Győri ETO - DVSC

A főoldali előzetes is megtetszett, de én is azt látom, hogy ez a Loki erősebb mint az ETO. Védelembe erősítettek a télen, bár még nincs kezdő, de remélem ezt az alkalmat is kihasználják, hogy a védekezést gyakorolják. Nem arra gondolok, hogy visszahúzódna és átadják a területet, hanem hogy a Lagator - Romanchuk belső védő páros kezd. Az utóbbi időben az  ETO-nak a kupa az egyetlen kiugrási lehetőség, és voltak is figyelemre méltó eredményei, de szerintem jó oddson lehet fogni a DNB-t.

DVSC AH0
@1.53

1-1 Rendes játékidő ráadásában egyenlített az ETO ... de hosszabbításban nyert a Loki 1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 08, 2023, 12:11:04
EUFA Ifjúsági Liga
MTK U19 - Ajax U19

Érdekes meccs lesz ma az Új Hidegkuti Stadionban. A világ egyik legjobb utánpótlás nevelő klubját az Ajaxot kapta az MTK az ifi ligában. A hollandok majd meccsenként 3-at lőnek, ráadásul a Kanta József-Balogh Béla edőzpáros szerint négy kezdő hátvédből háromra nem számíthatnak a meccsen. Előző MTK meccseken a csapat feladta a tradicionális MTK stílust, és csak eredményességre törekedett, de a képzettebb hollandok ellen attól tartok ma kevés lesz.

Ajax -1,5 AH
@1.65

Nemcsak meglepően jól tartotta magát az MTK, hanem közel is álltak a csodához, de a végén kihagyták a tizit.
0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 08, 2023, 12:12:35
UEFA Ifjúsági Liga
MTK U19 - Ajax U19

Attól tartok egyedül az Ajax lőhet hármat, könnyen gólzápor is lehet a vége.

gólok 3 fölött AH
@1.70

Nagyon messze voltam attól, hogy ne piros legyen tipp...
0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 08, 2023, 18:19:29
Magyar Kupa
Győri ETO - DVSC

Pár játékost rotál mindkét szakvezető, de a Lokit továbbra is erősebbnek érzem, az oddsmozgással szembe megyek.

DVSC 1. félidő 0AH
@1.60

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 08, 2023, 18:21:35
UEFA Ifjúsági Liga - élő 19'
MTK U19 - Ajax U19

Támadgatnak...eshet itt gól...

1. félidó gól
@1.50

Nem esett itt semmi, csak szögletek jöttek volna..
0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 12, 2023, 20:36:25
Szuper Fokozó a Super Bowl-ra!
Philadelphia Eagles - Kansas City Chiefs

Travis Kelce TD
@2.50

35-38 (már az első negyed közepén jött a Kelce TD)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 13, 2023, 17:55:31
foci, Görögország, élő 22'
AEK Athén - Levadiakosz

Esélyesebb hazaiak eddig a sok hiányzóval felálló vendégeket benyomták a kapu elé, a végére jöhet a két gólos különbség.

AEK Athén -1,5AH
@1.68

3-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 14, 2023, 18:57:59
BL szuper fokozó
PSG - Bayern München

Neymar over 0,5 kapura tartó lövés
Messi over 0,5 kapura tartó lövés
@2.20

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 16, 2023, 12:07:26
EL - fun szelvény!  :laugh:

Arra számítok, hogy az EL rájátszásban a csapatok keveset kockáztatnak az első félidőben. Mindegyik meccs első félidő under 1 AH-ra ment, 7/8-as kombiba.

Barcelona - Manchester United @2.1
Juventus - Nantes @2.03
Sporting - Midtjylland @2.25
Sahtar Doneck - Rennes @1.95
Ajax - Union Berlin @1.95
Bayer Leverkusen - Monaco @2.20
Sevilla - PSV Eindhoven @1.95
Red Bull Salzburg - Roma @1.76

A délutáni 4 meccsből 3 nyertes - 1 vesztes (Sahtar a második gólját a 45'-ben szerezte), felvehető lenne az eredeti össztét 73%-a.
A Sevilla a félidő hosszabbításában talált be, de így is a tét kétszerese lett a nyeremény.
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 16, 2023, 12:07:54
Konfetti fun szelvény!  :laugh:

Arra számítok, hogy az EKL rájátszásban is keveset kockáztatnak a csapatok az első félidőben. Mindegyik meccs első félidő under 1 AH-ra ment, 7/8-as kombiba.

Qarabağ - Gent @1.90
Trabzonspor - Basel @2.05
Lazio - CFR Cluj @2.00
Bodø/Glimt - Lech Poznań @2.25
Braga - Fiorentina @1.95
AÉK Lárnaka  - Dnipro @1.88
Sheriff Tiraspol - Partizan @1.73
Ludogorec Razgrad - Anderlecht @1.75

A délutáni 4 meccsből 3 nyertes - 1 push, felvehető lenne az eredeti össztét 6,6-szorosa.
A 4 pushból 3 meccsen is a 45'.-ben vagy utána esett gól, így a tét tizenkétszerese lett a nyeremény.
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 17, 2023, 12:17:54
foci, Horvát liga U20 - élő 15'
NK Dugopolja U19 - Dinamo Zagreb U19

1. fi gól
@1.50

0-4
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 17, 2023, 13:48:29
Hoki, Cseh U20 élő 2. harmad 11'
Mlada Boleslav U20 - Dukla Juhlava U20 0-1; 0-0

2. harmad gól
@1.60

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 18, 2023, 15:32:50
NB1 szuper fokozó
FTC -Kecskemét

Fradi nyer
Ryan Mmaee gól
@2.76

1-1 Gólszerző: Traore
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 18, 2023, 15:36:01
NB1 élő félidő
Paks - Mezőkövesd

Gólok 1 fölött AH
@1.53

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 19, 2023, 11:45:48
Női foci válogatott felkészülési torna
Finnország - Magyarország

Abszolút felkészülésnek fogjuk fel ezt a négy csapatos tornát, több fiatalnak is lehetőséget adva. Van még mit csiszolni a játékunkon ezt a Románok ellen is lehetett látni. A Finnekről nincs infóm, de a Horvátok ellen hozták a papírt. Nem látom hogy pontot szereznénk ezen a meccsen (majd az utolsón fogunk!), és szerintem sajnos a hendi is benne van.

Hazai -1AH
@1.73

8-0 sajnos kiütés lett a vége.
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 19, 2023, 15:16:59
NB2 élő 58'
Budafok - MTK 0-1

Vendég AH0
@1.55

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 19, 2023, 15:18:37
NB2 élő 60'
Békéscsaba - Szentlőrinc

Hazai AH0
@1.75

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 24, 2023, 14:11:46
NB1 szuper fokozó
Mezőkövesd - Honvéd

Ez a szuper fokozós odds elég vonzó. Bár nem sok vendég gólra számítok, de ha lesz gól jó eséllyel a szerb lövi.

Lukics gól
@3.25

0-0 nem is lett sok gól, ennél kevesebb nem lehet
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2023, 12:50:54
NB1 szuper fokozó
DVSC - FTC

Nem lesz könnyű dolga a Fradinak az egyik legjobb formában lévő csapat otthonában. Gólokat várok, és bár múlt heten Mmaee volt a szuper fokozó de Traore talált de, bízom benne hogy nem lesz ismét fordított a helyzet.

Traore gól
@2.75

0-2 ki más találhatott volna be, mint Mmaee kétszer
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2023, 13:00:38
NB1
DVSC -FTC

Fogadás fokozó +25%-ot kihasználva egy szolidabb kombit választok. (Utolsó +25% fogadásom óta módosították a feltételeket hármas kombináció és 2.00 feletti oddsra.

Mindkét csapat gólt szerez
1. fi gól
2. fi gól
@2.25

0-2 (0-1 szünetben)... nem véletlen módosították a +25% fokozó feltételeit.
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2023, 14:50:31
NB1 élő félidő
Kecskemét - Újpest 0-1

Kecsó nem szokott otthon kettővel kikapni, statok alapján jól nézett ki az első félidőben is. Ázsiaira megfelelő az odds.

Hazai 0AH
@1.53

2-2 nem semmi volt, 0-2 után jöttek vissza a hosszabbításban egyenlítettek
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2023, 14:56:02
NB2 élő félidő
Kazincbarcika - DVTK 1-0

Barcikán szereti leadni a pontokat a Diósgyőr. Szünet előtt kaptak egyet, de mostani formájukban benne lehet az egyenlítés.

Vendég -0,5AH
@1.73

1-0 le is írom, hogy szeretik leadni a pontokat... most is leadták
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 26, 2023, 14:58:36
NB2 élő félidő
Dorog - Békéscsaba 1-0

Mindkét csapat felszívta magát tavaszra, egyik se szeretne kiesni. Menni kell a Csabának, ha csak egy gól lesz tét vissza.

Gólok 2 fölött AH
@1.50

1-1 jött is az egyenlítés, de ennél több nem...
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 28, 2023, 17:17:53
Magyar Kupa
Mezőkövesd - ZTE

Benne van hogy az elejétől egymásnak esnek a csapatok, de szerintem inkább kivárásra játszanak majd.

1 félidő gólok 1AH alatt
@1.70

0-1 (vége: 1-4)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum február 28, 2023, 20:59:09
Magyar Kupa élő félidő
Mezőkövesd - ZTE 0-1

Egy gól szerintem lesz mèg és ha elég korán jön akkor jöhet még egy.

Gólok 2AH fölött
@1.58

1-4 ... csak a 70. percben jött az egyenlíts, de így is volt rá 3 válasza a Zetének.
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 02, 2023, 12:54:47
Magyar Kupa, szuper fokozó
DVSC - Felcsút

A tegnapi Paks meccsen jobban örültem volna egy Varga Barnabásos fogadás fokozónak. A magyar csatárhoz képest a macedón is termeli a gólokat tavasszal, annyi különbséggel, hogy a Lokinál mellette többen is betalálnak. Ez csökkenti a tippet, mint ahogy az is, hogy ezek a szuper fokozók mostanában nem ülnek, de Loki továbbjutást és gólokat várok, és ha kezd a srác betalálhat.

Dorian Babunski gólt szerez
@2.75

Érvénytelenített, nem kezdett. 1-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 04, 2023, 14:25:59
Női Magyar Kupa élő 24'
Kelen SC - Felcsút

1. Felido gól
@1.57

0-1 (vége 0-3)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 08, 2023, 20:18:26
BL szuper fokozó
Bayern - PSG

Messi kapura lövés 0,5 fölött
Mbappe kapura lövés 0,5 fölött
@2.00

A meccs eredménye: 2-0, de volt 1-1 kaput találó lövés!
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 09, 2023, 10:36:24
EL szuper fokozó
Leverkusen - FTC

Nagyon nehéz meccs lesz, de egyszer-kétszer simán odakerülhetünk a kapujuk elé... az utobbi Fradi meccses szuper fokozókból kiindulva gyanús hogy ma Mmaee lesz aki kapura ő majd, de Traore gyors, kontrák végén simán kijöhet rá a játék.

Traore kapura tartó lövés 0,5 fölött
@3.00

2-0 Egy kapura lövés volt, Zachariassen...
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 19, 2023, 17:15:05
NB1 szuper fokozó
ZTE - FTC

Traore gól
@3.00

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 27, 2023, 16:27:28
EB selejtező szuper fokozó
Magyarország - Bulgária

Ádám Martin gólt szerez
@3.25

3-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum március 29, 2023, 16:21:45
NB3 Nyugati csoport - élő 20'

Érd - Felcsút II 0-0

gólok 1,5 fölött
@1.50

0-0 (0-0)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2023, 13:17:05
NB1 Szuper Fokozó
Honvéd - Paks

Varga Barnabás gól
@2.37

1-2 ... kihagyott tizi emberünktől
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2023, 15:49:26
Elkalandozok a másfelek világába!
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2023, 15:50:24
Élő 21'
Freiburg - Herta 0-0
1,5 fölött
@1.75

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 02, 2023, 10:12:56
Élő 43'
Adelaide United NPL - Modbury Jets 0-0
1,5 fölött
@1.50

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 02, 2023, 10:15:25
NB1 Szuper Fokozó
FTC - Videoton
Traore gól
@2.50

2-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 02, 2023, 14:44:51
Élő 42'
BK Astrio - Husqvarna FF
1,5 fölött
@1.85

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 02, 2023, 16:32:17
Élő - félidő
Sloboda Mrkonjic Grad - Sutjeska Foca 0-0
1,5 fölött
@1.60

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 02, 2023, 20:00:49
Élő 28'
Fenerbahce - Besiktas 0-0
1,5 fölött
@1.50

2-4
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2023, 15:18:10
Élő - félidő
Millwall U21 - Burnley U21 0-0
1,5 fölött
@1.575

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2023, 17:10:44
Élő 40'
NK Jarun - NK Rudes
1,5 fölött
@1.50

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2023, 19:16:43
Élő 16'
Jönköpping Södra - Örebro 0-0
1,5 fölött
@1.65

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2023, 20:32:17
31'
Jong AZ - De Graafschap 0-0
1,5 fölött
@1.50

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2023, 21:11:21
26'
York City - Barnet 0-0
1,5 fölött
@1.55

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2023, 21:23:34
félidő
Al Riyadh - Al Hazm 0-0
1,5 fölött
@2.37

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 03, 2023, 22:13:43
71'
Carrick Rangers U20 - Crusaders U20 1-0
1,5 fölött
@1.50

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2023, 19:27:57
MK Szuper Fokozó
ZTE - Felcsút
Ikoba gól
@3.25

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2023, 19:42:51
40'
Eltersdorf - Donaustauf 0-0
1,5 fölött
@1.72

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2023, 19:44:11
43'
Astoria Walldorf - Homburg 0-0
1,5 fölött
@1.70

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2023, 19:57:53
Félidő
Stuttgart II - Balingen 0-0
1,5 fölött
@1.675

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2023, 20:56:53
Félidő
Colchester United U21 - Barnsley U21 0-0
1,5 fölött
@1.675

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 04, 2023, 21:22:32
36'
Belper Town - Marske United 0-0
1,5 fölött
@1.60

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2023, 16:48:56
Félidő
FS Jelgava - Super Nova 0-0
1,5 fölött
@1.975

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2023, 16:54:45
21'
Frydek-Mistek - Hlucin 0-0
1,5 fölött
@1.50

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2023, 20:31:38
30'
Al Wasl - Al Ain 0-0
1,5 fölött
@1.65

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 05, 2023, 21:39:25
39'
Abha - Al Taawon 0-0
1,5 fölött
@1.65

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2023, 14:48:11
Félidő
Coventry City U21 - Crewe Alexandra U21 0-0
1,5 fölött
@1.66

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2023, 16:20:38
64'
Viborg -AaB 1-0
1,5 fölött
@1.55

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2023, 16:48:20
Félidő
Víkingur II - B36 II 0-0
1,5 fölött
@1.50

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2023, 20:05:33
Félidő
Enskede - Järfälla 0-0
1,5 fölött
@1.66

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 06, 2023, 20:07:15
38'
Storfors AIK - Bergnäsets AIK 0-0
gólok 1,5 fölött
@1.57

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2023, 13:56:22
NB1 Szuper Fokozó
Mezőkövesd - DVSC
Dzsudzsák gól
@3.50

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 07, 2023, 16:16:58
16'
Aldershot Town - Yeovil Town 0-0
gólok 1,5 fölött
@1.61

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2023, 09:58:13
félidő
Perth SC - Perth Glory NPL 0-0
1,5 fölött
@1.625

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2023, 14:27:52
NB1 Szuper Fokozó
Felcsút - Kecskemét
mindkét csapat gól
@2.50

0-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 08, 2023, 16:33:47
34'
Airdrieonians - Montrose 0-0
1,5 fölött
@1.60

3-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2023, 15:57:38
Félidő
Västerås SK - Örgryte 0-0
1,5 fölött
@2.10

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2023, 16:36:55
36'
Hastings United - Horsham 0-0
1,5 fölött
@1.625

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2023, 16:38:05
37'
Maidstone United - Barnet 0-0
1,5 fölött
@1.60

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 10, 2023, 20:58:58
29'
Al Jahra - Al Naser 0-0
1,5 fölött
@1.50

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 11, 2023, 22:00:05
51'
Umm Salal - Al-Sadd 0-0
1,5 fölött
@1.53

1-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 12, 2023, 20:33:54
34'
Differdange - Hesperange 0-0
1,5 fölött
@1.50

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2023, 16:16:38
félidő
Persis Solo - Persik Kediri 0-0
1,5 fölött
@1.53
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2023, 18:48:01
félidő
Vejle Boldklub - Hvidovre 0-0
gólok 1 fölött (AH)
@1.60

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2023, 19:25:30
félidő
Türkiye - Hamburger SV III 0-0
1,5 fölött
@1.625

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2023, 19:32:52
33'
Hapoel Umm al-Fahm - Hapoel Kfar Saba 0-0
1,5 fölött
@1.50

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 13, 2023, 20:32:41
33'
Gremio U20 - Palmeiras U20 0-0
1,5 fölött
@1.50

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2023, 12:01:47
NB1 Szuper Fokozó
DVSC - Felcsút

Na, végre egy jó kis oddssal jött ki a szuper fokozó, egy olyan tippre, ami ülhet. Dzsudzsi már rég talált be, és bár tizit nehéz síppal szoktak befújni a felcsútiak ellen, de szögletből simán becsavarhatja a mostanában kapus poszton gyengélkedő akadémistáknak.

Dzsudzsák gól
@5.50


0-1 tiziket tényleg nem szeretnem bejújni a csapat ellen... meg volt egy szitu ahol Dzsudzsi már lendített, de előtte belepöckölt a csapattársa..
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2023, 19:21:00
54'
Lafnitz - Rapid Wien II 0-0
gólok 1 fölött (AH)
@1.675

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2023, 19:54:07
20'
Neuchatel Xamax - Wil 1900 0-0
1,5 fölött
@1.50

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 14, 2023, 20:23:45
16'
NAC Breda - Willem II 0-0
1,5 fölött
@1.50

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2023, 13:31:30
Szuper fokozó
Fradi - Honvéd
Traore gól
@2.10

3-0 Szokásos forgatókönyv, Traore volt a szuper fokozó és Mmaee talált be...
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2023, 21:08:36
24'
Al Budaiya - Al-Hidd 0-0
1,5 fölött
@1.575

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 15, 2023, 22:20:23
18'
Sampaio Correa - Atlético GO 0-0
1,5 fölött
@1.70

3-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 16, 2023, 12:56:23
Szuper fokozó
Újpest - Paks
Varga Barnabás gól
@2.75

3-2 mindkét paksi gólt Varga szerezte.
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2023, 19:43:16
13'
Marumo Gallants - Supersport United 0-0
1,5 fölött
@1.70

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2023, 19:48:52
Félidő
Halberstadt - Herta Berlin II 0-0
1,5 fölött
@1.65

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2023, 21:04:32
18'
Oldham Athletic - Southend United  0-0
1,5 fölött
@1.72

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2023, 21:06:26
20'
Stoke City - Wigan Athletic 0-0
1,5 fölött
@1.61

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2023, 21:11:02
26'
Wealdstone - Aldershot 0-0
1,5 fölött
@1.625

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 18, 2023, 21:17:30
16'
Millwall - Birmingham 0-0
1,5 fölött
@1.66

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 19, 2023, 20:45:13
Mérkőzés előtti tipp
Reading - Luton
gólok 1,5 fölött
@1.50

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 21, 2023, 20:36:07
36'
Volendam - Cambuur 0-0
1,5 fölött
@1.625

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2023, 14:11:57
Szuper fokozó NB1
Vasas - FTC
Fradi nyer és Traore gólt szerez
@3.50

0-1 (Lisztes)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2023, 18:26:30
23'
Guingamp II - St-Pryve St-Hilaire 0-0
1,5 fölött
@1.625

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 22, 2023, 18:34:29
34'
Podbrezova - Banska Bystrica 0-0
1,5 fölött
@1.525

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 23, 2023, 14:27:54
24'
Wiedenbrück - Schalke II 0-0
1,5 fölött
@1.50

4-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 23, 2023, 14:41:34
41'
VV Dongen - VV Gemert 0-0
1,5 fölött
@1.53

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 23, 2023, 15:12:25
11'
KuPS - Ilves 0-0
1,5 fölött
@1.50

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 23, 2023, 16:07:58
5'
Paredes - Canelas 2010 0-0
1,5 fölött
@1.72

2-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 23, 2023, 20:50:21
18'
Velez - Zrinjski 0-0
1,5 fölött
@1.825

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 23, 2023, 22:28:32
28'
Chaco For Ever - Gimnasia Jujuy 0-0
1,5 fölött
@2.00

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 24, 2023, 19:07:02
55'
Al Arabi SC - Al Salmiyah 0-0
over 1 AH
@1.625
*57.-be jutottunk @1.675-ös oddson mire sikerült authenticatorral jóváhagyatnom a tippet.

3-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 24, 2023, 19:40:13
39'
Slavia Sofia - Botev Plovdiv 0-0
over 1 AH
@1.575

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 27, 2023, 18:35:03
33'
Sebail - Quabala 0-0
1,5 fölött
@1.75

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2023, 18:21:08
20'
Katowice - SKRA Czestochowa 0-0
1,5 fölött
@1.625

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2023, 18:36:35
27'
Rapid Wien II - Kapfenberg 0-0
1,5 fölött
@1.50

2-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum április 28, 2023, 19:00:42
31'
Hobro - Nykobing 0-0
1,5 fölött
@1.55

*34'-be tudtam megfogadni 1.575-ön az Authenticatoros szarakodás miatt

3-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 03, 2023, 19:05:22
Magyar Kupa szuper fokozó
Budafok - ZTE
ZTE nyeri a kupát
@2.00

0-0 majd 0-2 hosszabbítás után
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2023, 10:53:35
Idézetet írta: MarkoPolo Dátum április 01, 2023, 15:49:26Elkalandozok a másfelek világába!
Másfeles kalandozásaim egy hónapja gyorsan eltelt. Nagyon sok tippet tettem, túl sok időt is foglalkoztam ezekkel, de hasznos tapasztalatokat gyűjtöttem.
A kiválasztási rendszer nem volt rossz, csak a tippeket rosszul választottam meg. Over helyett underre kellett volna menjek, hogy pluszt termeljek, de így a 43%-os találati arány mellett ez az @1.63-as átlag odds nagyon nagy minuszba sodort.
Érdekes lenne hasonló szisztémával az undert tenni (biztos vagyok benne, hogy akkor minden over lenne:D), de most eléggé belefáradtam, ráadásul ez az auchenticator se segíti az élő fogadást, így ezt most felfüggesztem - talán majd ősszel folytatom. Ellenben nagyon megkedveltem az SPF Race to 10 játékot és hogy egy kis izgalom megmaradjon az ottani tippeimet naplózom és teszem egy kis apróval - és lehet, hogy néha fűszerezem egy kis maradj talpon tippel.
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2023, 10:53:51
Clube Atlético Paranaense U20 - Cruzeiro Esporte Club U20
Gólok 2,5 fölött
@1.53

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2023, 11:13:34
Dandenong City - Bulleen Lions
Gólok 2,5 fölött
@1.53

3-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 04, 2023, 21:34:58
Haukar - Thróttur Vogar
Gólok 2,5 fölött
@1.60

4-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 05, 2023, 09:24:31
Manningham United U21 - Kingston City U21
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 05, 2023, 10:27:30
NB1 szuper fokozó
Honvéd - Kecskemét
Lukics gól
@3.75

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 06, 2023, 13:52:45
NB1 szuper fokozó
Paks - DVSC
Varga Barnabás gól
@2.50

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 06, 2023, 21:28:09
Sandvikens IF - Vasalunds IF
Gólok 2,5 fölött
@1.50

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 07, 2023, 13:30:05
NB1 szuper fokozó
ZTE - Felcsút
Puljic gól
@3.75

tét vissza, érvénytelen, nem kezdett.
2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 07, 2023, 14:53:25
NB1 szuper fokozó
ZTE - Felcsút
Ikoba gól
@3.25

2-1 (első félidő közepén Ikoba gól)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 07, 2023, 23:22:43
FH Hafnarfjarðar - Keflavík ÍF
Gólok 2,5 fölött
@1.57

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2023, 06:43:05
Brentford U21 - Blackburn Rovers U21
Gólok 2,5 fölött
@1.57

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 09, 2023, 20:13:13
Szuper fokozó BL
Real Madrid - Man City
Benzema kapura tartó lövés
Haaland kapura tartó lövés
@2.00

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2023, 07:16:15
Njardvik - Aegir
Gólok 2,5 fölött
@1.53

2-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 11, 2023, 11:11:41
Northcote City - Manningham United
Gólok 2,5 fölött
@1.50

2-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2023, 18:02:16
Croydon Kings Tartalék - Adelaide Olympic Tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.47

1-5
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 12, 2023, 18:04:10
Para Hills Knights Tartalék - Vipers FC Tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.40

4-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2023, 00:43:22
Charlestown Azzurri Tartalék - Edgeworth Eagles Tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.47

3-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 13, 2023, 00:49:28
Sydney United U20 - Sydney Olympic U20
Gólok 2,5 fölött
@1.47

4-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 14, 2023, 00:42:57
Tacoma Defiance - Minnesota United II
2.5 gól felett
@1.50

4-4
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 15, 2023, 15:59:24
Murdoch University Melville FC - Balcatta
Gólok 2,5 fölött
@1.61

1-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 15, 2023, 15:59:39
Northcote City - Moreland City
Gólok 2,5 fölött
@1.44

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 15, 2023, 15:59:45
Campbelltown City - Adelaide City
Gólok 2,5 fölött
@1.44

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 15, 2023, 15:59:50
Fremantle City - Olympic Kingswa
Gólok 2,5 fölött
@1.57

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 16, 2023, 20:52:07
Augnablik Kopagovur - nők - Grótta - nők
Gólok 2,5 fölött
@1.53

A bet365 érvénytelenítette a tippet, az alábbi leveleket kaptam:

"...Észrevettük hogy az esemény hibásan lett feltüntetve, így szabályainknak megfelelően a választását érvénytelenítettük"
" A(z) Felett választása nem induló lett a következő eseményen:  Augnablik Kopagovur - nők v Grótta - nők. Ennek következtében jóváírtuk a számláján a fogadások tétjét"


Ahogy látom a pályaválasztó lett felcserélve:
Grótta - nők - Augnablik Kopagovur 2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 16, 2023, 20:52:57
Fylkir nők - Grindavík nők
Gólok 2,5 fölött
@1.57

3-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 16, 2023, 20:54:26
SK Batov- Slavičín
Gólok 2,5 fölött
@1.50

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2023, 20:30:29
Szuper fokozó BL
Man City - Real Madrid
Benzema kapura tartó lövés
Haaland kapura tartó lövés
@2.00

4-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2023, 21:04:16
Sydney Olympic FC nők - Northern Tigers nők
Gólok 2,5 fölött
@1.60

push, elmaradt
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 17, 2023, 22:39:13
Real Salt Lake - Portland Timbers
Gólok 2,5 fölött
@1.65

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 18, 2023, 11:46:09
Box Hill United - Essendon Royal
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2023, 11:26:24
Bay Olympic - Hamilton Wanderers AFC
Gólok 2,5 fölött
@1.57

1-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2023, 11:26:59
Cumberland United tartalék - Adelaide Croatia Raiders tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.44

3-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2023, 11:27:09
Petone FC - Waterside Karori
Gólok 2,5 fölött
@1.40

2-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2023, 11:27:21
Adelaide Victory tartalék - Playford City tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.44

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2023, 11:28:38
North Geelong U21 - Bentleigh Greens U21
Gólok 2,5 fölött
@1.57

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2023, 11:30:31
South Dunedin City Royals FC - Green Island AFC
Gólok 2,5 fölött
@1.40

4-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 19, 2023, 11:32:10
APIA Leichhardt Tigers - Wollongong Wolves
Gólok 2,5 fölött
@1.57

3-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2023, 12:56:27
NB1 szuper fokozó
FTC - DVSC
Lisztes gól (érvénytelen ha nem kezd)
@4.00

1-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2023, 23:47:28
Southside Eagles - Caboolture
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 20, 2023, 23:50:10
SV Telfs - SV Fügen
Gólok 2,5 fölött
@1.61

1-4
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 21, 2023, 00:34:38
IBV Vestmannaeyjar - FH Hafnarfjordur
Gólok 2,5 fölött
@1.57

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 22, 2023, 14:30:45
Bentleigh Greens - Melbourne Knights
Gólok 2,5 fölött
@1.50

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 22, 2023, 21:00:34
South Springvale - Clifton Hill
Gólok 2,5 fölött
@1.53

1-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2023, 05:22:08
Brimbank Stallions - Geelong SC
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 23, 2023, 21:31:48
Hannover U19 - St. Pauli U19
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2023, 20:35:29
Gleisdorf 09 - LASK Linz Juniors
Gólok 2,5 fölött
@1.50

0-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 24, 2023, 21:07:39
Birmingham Legion - Charlotte
Gólok 2,5 fölött
@1.75

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2023, 10:22:00
Njardvík - Thróttur Reykjavík
Gólok 2,5 fölött
@1.53

3-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 25, 2023, 10:23:31
UFC Fehring - Union Weinland Gamlitz
Gólok 2,5 fölött
@1.50

3-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:55:38
Adelaide Raiders tartalék - Playford City tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.40

2-5
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:55:49
Sorrento - Perth Glory
Gólok 2,5 fölött
@1.47

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:55:58
Valentine tartalék - Charlestown Azzurri tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.50

push
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:56:07
Adelaide Blue Eagles tartalék - Cumberland United tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.44

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:56:15
Campbelltown City - Metrostars
Gólok 2,5 fölött
@1.53

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:56:24
Armadale - Stirling Macedonia
Gólok 2,5 fölött
@1.47

0-5
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:56:33
Kingborough Lions U21 - South Hobart U21
Gólok 2,5 fölött
@1.40

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:56:41
Sydney Olympic U20 - Manly United U20
Gólok 2,5 fölött
@1.47

0-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:57:00
Gosnells City - Fremantle City
Gólok 2,5 fölött
@1.47

2-4
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:57:08
Manningham United Blues - Eastern Lions
Gólok 2,5 fölött
@1.40

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:57:15
Beaumaris - Geelong
Gólok 2,5 fölött
@1.61

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 26, 2023, 09:57:22
Gwelup Croatia SC - Joondalup United
Gólok 2,5 fölött
@1.50

2-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 27, 2023, 23:24:25
Melbourne City II - Bulleen Lions
Gólok 2,5 fölött
@1.40

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 27, 2023, 23:24:56
Rockdale City Suns - APIA Leichhardt Tigers
Gólok 2,5 fölött
@1.53

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 27, 2023, 23:25:29
Dandenong City U21 - Pascoe Vale U21
Gólok 2,5 fölött
@1.47

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 28, 2023, 07:40:46
Broadmeadow Magic - Edgeworth Eagles
Gólok 2,5 fölött
@1.47

5-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2023, 07:02:49
Sparta Prága U19 - Pardubice U19
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 29, 2023, 17:01:43
Newcastle Olimpic FC - Valentine Phoenix
Gólok 2,5 fölött
@1.50

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 30, 2023, 09:11:53
Apia L. Tigers - Sydney Olympic
Gólok 2,5 fölött
@1.47

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 31, 2023, 07:54:10
Eastern Suburbs NPL nők - Lions FC nők
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 31, 2023, 13:31:04
Selfoss - Thróttur Reykjavík
Gólok 2,5 fölött
@1.44

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 31, 2023, 16:26:33
Belfast Celtic nők - Foyle Belles nők
Gólok 2,5 fölött
@1.61

8-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 31, 2023, 21:36:28
KH Hlidarendi - Hamar Hveragerdi
Gólok 2,5 fölött
@1.47

6-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum május 31, 2023, 21:36:40
Texas United - Little Rock Rangers
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 01, 2023, 10:03:38
Gyorsan eltelt a május, és bár nem sikerült szépen zárni - tegnapi kettő ausztrál meccs 1-1-el ért véget, este az ír női nyolcegy nyertes tipp kicsit javított, de összességében a hónap pozitívra sikeredett.
Többségében utánpótlás és ausztrál meccseket választottam az over kettőfelek világában - szigorúan meccs előtti tippeket. Próbáltam 1.50 fölötti szorzón maradni, a tippek harmadában mégis alá mentem, de mindig tartottam az 1.40-es határt.
Összesen 63 tippet játszotam, ebből 46 nyertes 3 push és 14 vesztes. Ez a 73%-os nyerési arány, és a megjátszott @1.51-es átlag odds mellett 15%-os ROI-t hozott.
Pár érdekesség:
Leghoszabb nyertes sorozat: 11.
Leghoszabb vesztes sorozat: 2 (3 alkalommal is).
Legtöbb gól egy meccsen: 9 gól (1 meccsen), 8 gól (2 meccsen)
Legkicseszősebb csapat: az ausztrál Campbelltown City - 2 meccsére tippeltem, és egyiken se jött az over.
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 01, 2023, 10:04:00
SK Bischofshofen - FC Kufstein
Gólok 2,5 fölött
@1.53

2-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 01, 2023, 10:04:13
Weinland Gamlitz - SV Lebring
Gólok 2,5 fölött
@1.50

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 01, 2023, 10:04:26
Kingston City U21 - Werribee City U21
Gólok 2,5 fölött
@1.47

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 01, 2023, 16:32:41
Moreton Bay United - Brisbane Olympic FC
Gólok 2,5 fölött
@1.47

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 01, 2023, 16:34:14
Cliftonville nők - Glentoran nők
Gólok 2,5 fölött
@1.50

2-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:01:47
Adelaide Comets nők - West Adelaide nők
Gólok 2,5 fölött
@1.53

3-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:06:44
SC Wanderers U23 - Peninsula Power U23
Gólok 2,5 fölött
@1.50

2-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:09:13
Cumberland United tartalék - Para Hills Knights tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:11:18
Fulham United tartalék - Pirates tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.44

6-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:13:06
Vipers FC tartalék - Adelaide Victory tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.47

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:15:07
Mandurah City - Western Knights
Gólok 2,5 fölött
@1.57

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:16:42
UWA-Nedlands - Gosnells City
Gólok 2,5 fölött
@1.47

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:30:35
IF Algarna - Kiruna FF
Gólok 2,5 fölött
@1.57

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:37:22
New Town Eagles -  Olympia Warriors
Gólok 2,5 fölött
@1.47

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:41:24
Perth SC - Bayswater City
Gólok 2,5 fölött
@1.47

6-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 02, 2023, 00:46:04
Clarence Zebras U21 - South Hobart U21
Gólok 2,5 fölött
@1.57

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 03, 2023, 00:25:21
Junkeren - Sotra
Gólok 2,5 fölött
@1.50

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 03, 2023, 00:27:01
Charlestown Azzurri tartalék - Maitland FC tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 03, 2023, 00:28:32
Edgeworth Eagles tartalék - Weston Workers tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.44

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 05, 2023, 02:33:40
Manurewa AFC - Eastern Suburbs Auckland
Gólok 2,5 fölött
@1.53

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 05, 2023, 23:05:15
Fremantle City - Inglewood United
Gólok 2,5 fölött
@1.44

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 05, 2023, 23:12:40
Caboolture FC - Logan Lightning
Gólok 2,5 fölött
@1.60

0-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 05, 2023, 23:14:03
Tacoma Defiance - St. Louis City
Gólok 2,5 fölött
@1.47

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 06, 2023, 21:48:10
Ymir Kopavogur - Kormákur / Hvöt
Gólok 2,5 fölött
@1.44

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 06, 2023, 21:48:24
KFS - Reynir Sandgerdi
Gólok 2,5 fölött
@1.47

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 06, 2023, 21:48:33
Vidir Gardur - Magni Grenivik
Gólok 2,5 fölött
@1.50

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 06, 2023, 21:59:49
UFC Fehring - TuS Heiligenkreuz
Gólok 2,5 fölött
@1.44

4-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 08, 2023, 22:32:25
Southside Eagles - Logan Lightning
Gólok 2,5 fölött
@1.47

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 08, 2023, 22:32:38
Northcote City - Kingston City
Gólok 2,5 fölött
@1.40

1-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 08, 2023, 22:32:50
Casuarina FC - Uni Azzurri FC
Gólok 2,5 fölött
@1.40

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 08, 2023, 22:33:10
South Adelaide Panthers - Modbury Jets
Gólok 2,5 fölött
@1.50

2-4
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 08, 2023, 22:33:21
Redlands United - Brisbane Olympic FC
Gólok 2,5 fölött
@1.50

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 08, 2023, 22:33:34
Langwarrin - Eastern Lions
Gólok 2,5 fölött
@1.47

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 09, 2023, 17:32:53
Joondalup United - Western Knights
Gólok 2,5 fölött
@1.50

2-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 09, 2023, 17:33:36
Valentine Phoenix tartalék - Charlestown Azzurri tartalék
Gólok 2,5 fölött
@1.47

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 10, 2023, 08:46:38
South Hobart - Devonport City
2,5 fölött
@1.47

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 10, 2023, 08:49:22
Virginia United - Mount Gravatt Hawks
2,5 fölött
@1.40

5-4
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 10, 2023, 15:48:29
Trelleborgs nők - Jitex nők
Gólok 2,5 fölött
@1.57

3-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 11, 2023, 00:00:16
Flatirons Rush - Salt City SC
2,5 fölött
@1.57

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 11, 2023, 00:02:46
PK-37 - KeuPa
2,5 fölött
@1.60

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 20, 2023, 17:42:39
Szuper fokozó
Magyarország - Litvánia
Szoboszlai gólt szerez
@4.00

2-0 (Varga Barnabás, Sallai)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 22, 2023, 00:47:09
Thróttur Reykjavík - Grótta
Gólok 2.5 fölött
@1.47

2-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 23, 2023, 15:20:34
Altona Magic U21 - Melbourne Knights U21
Gólok 2,5 fölött
@1.50

elmaradt
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum június 29, 2023, 22:59:31
Riverside Olympic - Launceston United
Gólok 2.5 fölött
@1.40

4-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 01, 2023, 07:20:48
Broadmeadow Magic - Maitland
Gólok 2.5 fölött
@1.40

0-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 07, 2023, 22:02:06
Boroondara - Nunawading
Gólok 2.5 fölött
@1.66

2-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 07, 2023, 22:03:18
Gwelup Croatia SC - Murdoch Uni Melville
Gólok 2.5 fölött
@1.53

1-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 19, 2023, 15:39:01
Szuper fokozó, BL
FTC - Klaskvik

FTC nyer és több mint 1 gólt szerez
@2.10

0-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 27, 2023, 15:37:11
Szuper fokozó, KonfLig
FTC - Shamrock

FTC nyer és több mint 1 gólt szerez
@2.10

4-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 28, 2023, 15:36:25
NB 1 Végső győztes +25% fokozó
Ferencváros
@1.50

*nagyobb téttel szerettem volna fogadni, de levették a kínálatról vagy felfüggesztették, mire töltöttem fel pénzt, így sajna nem tudtam megtenni ezt a tippet.

* most engedte fogadni de csak max 25 euróval
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 28, 2023, 15:36:55
NB1 Szuper fokozó
MTK - Paks
1. félidő gól
@2.00

1-1 (0-0)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 29, 2023, 15:47:51
NB1 Szuper fokozó
Újpest - Vidi
1. félidő gól
@2.00

2-1 (2-0)
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum július 30, 2023, 17:28:13
NB1 Szuper fokozó
ZTE - Kisvárda
Mindkét csapat szerez gólt
@2.00

0-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 04, 2023, 16:05:18
NB1 Szuper fokozó
Felcsut - Újpest
Első gólszerző csapat hazai
2.25

3-3
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 07, 2023, 19:39:53
NB1 Szuper fokozó
Kecskemét - Kisvárda
Mindkét csapat gól
@2.00

3-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 11, 2023, 14:28:16
NB1 Szuper fokozó
MTK - Kisvárda
Németh Krisztián gólt szerez
@3.25

0-0
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 12, 2023, 15:46:54
NB1 Szuper fokozó
Újpest - Mezőkövesd
Újpest nyer és 1+ gólt szerez
@2.25

1-1
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 13, 2023, 13:27:20
NB1 Szuper fokozó
FTC - Felcsút
Gólok 2,5 fölött
@2.25

1-2
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 24, 2023, 16:08:49
Konf Liga Szuper Fokozó
Zalgiris - FTC
Varga Barnabás kapura lövés 0,5 fölött
@2.00
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 26, 2023, 13:44:31
NB1 Szuper fokozó
Kecskemét - Felcsút
Mindkét csapat gól
@2.50
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum augusztus 31, 2023, 17:29:45
Konf Liga Szuper Fokozó
FTC - Zalgiris
FTC nyer és 1+ gólt szerez
@2.10
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 02, 2023, 14:47:19
NB1 Szuper fokozó
MTK - Diósgyőr
Gólok 2,5 fölött
@2.00
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 07, 2023, 16:43:22
Szuper fokozó, EB selejtező
Szerbia - Magyarország
Szoboszlainak kaput találó lövése lesz
@3.50
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 14, 2023, 23:15:50
NFL szuper fokozó
Vikings @ Eagles
AJ Brown - 50 vagy több fogadott yard
Justin Jefferson - 50 vagy több fogadott yard
@2.00
Cím: Re:MarkoPolo kalandozásai est.2014
Írta: MarkoPolo Dátum szeptember 23, 2023, 13:20:17
NB1 szuper fokozó
Felcsút - Paks
Mindkét csapat gól
@2.00