Mindenféle "zagyvaság" > Lecsó

Egy kis történelem

(1/3) > >>

TiB:
33 férfi az élvonalban

1900-ban fogta magát 33 férfi, és összeálltak alapítani egy fociklubot. Nem agyalták túl a nevet, ami végül a 33 FC lett!

Többségük a Műszaki Egyetemre járt, és egy kávéházban ültek, mikor jött a klubalapítás ötlete. Annyira jól időzítettek, hogy ott voltak a Magyar Labdarúgó Szövetség alapítói között, a második magyar Nemzeti Bajnokságban már részt is vettek. Megnyerték a másodosztályt, aztán az élvonalban játszottak, és egyből a harmadik helyen zártak az élvonalban, ami a klub történetének a legjobb helyezése. Hja, lelkesek voltak, aztán jött a profizmus, és sosem volt hasonló eredményük.



Nem volt saját pályájuk, ezért ha Angliában éltek volna, nagy valószínűséggel Wanderers, vagyis vándorok lett volna a nevük. Az ilyen kluboknak nem volt igazi hazai környezetük, vándoroltak oda, ahol épp játszhatnak. Mottójuk is ehhez kapcsolódik: Csapatunkat a klubszeretet tartja össze. Összesen 20 labdarúgó lett válogatott a klubból, és olyan hírességek is erősítették a csapatot, mint Hajós Henrik (Hajós Alfréd öccse). Később aztán a profizmus és a szponzorok hiánya lényegében megölte a 33 FC-t.

Néhány éve újra alakultak, nagyon jó kezdeményezésként, olyan fiatalokkal, akik kiszorultak a kezdőkből, 1-2 idényre szerződtetett "profik" miatt. Az Egy kis történelem topik ilyesmiről szólna, a romantikus sportról, amikor még a játék szeretete volt a lényeg :) Amikor meghallod az NB2-öt, akkor jusson eszedbe, hogy először a 33 FC nyerte meg, aztán még néhányszor megismételte ezt a dolgot.

TiB:
Szívtál a totón? Szívj egy totót!

1964-ben a Fecske után a második magyar filteres cigarettaként jelent meg a Toto. A fogadási vonalat képviselő termék 4 forintba került, amiért cserébe az 1X2-ős dobozban 20 szál cigit adtak. A korabeli elmondások alapján erős volt, csak azok bírták, akik Kossuthot szívtak.



Kisebb botrány kerekedett aztán a dologból, mert kiderült, hogy a Toto védett márkanév. Megoldani azért nem volt nehéz a szituációt, hiszen a totó mellett más szerencsejátéka is volt a kormánynak. Így az új név Lottó lett. 1967-ben aztán megszűnt a gyártása. 2011-ben megpróbálták feltámasztani a Tottót, 595 forintos áron, de a kezdeti lelkesedés pillanatok alatt elmúlt, a termékből nem lett semmi.

TiB:
Egy ír származású angol tanított minket focizni

Csak hogy teljesen legyen a brit kavarodás, az ír-angol Jimmy Hogan skót passzjátékot játszatott az MTK-val.

Az 1900-as évek elején a Ferencváros uralta a magyar bajnokságot, de jött ez a brit fickó és a technikát, illetve összjátékot részesítette előnyben. Annyira bevált a dolog, hogy például 1918-ban 147 rúgott gól mellé csak 10-et kapoott az MTK. Játékosként is az edzősködés járt a fejében, végül 28 évesen edző is lett. Az ívelgetős focit utálta, helyette rövid passzos taktikát alkalmazott, amit ő maga szőnyegfutballnak hívott.



"Úgy futballoztunk, ahogy Jimmy Hogan tanította nekünk" - mondta Sebes Gusztáv a 6:3-as magyar diadal után a Wembleyben. Kicsit talán túlzás, de ezen a király ábrán látható, hogy egészen a mai labdarúgásig elérnek a tanításai. A passz volt a fő elem az általa alkalmazott taktikában, azt mondta egyszer, hogy lehet rövid vagy hosszú passz, mehet oldalra vagy épp előre, a lényeg, hogy pontos legyen és a csapatnál maradjon a labda.

TiB:
Pistol Pete háta mögött történt a varázslat

Pete Maravich mindig is profi kosárlabdázó akart lenni, ezért megszállottan gyakorolt, moziba, wc-re, vagy épp iskolába is úgy ment, hogy pattogtatta a labdát. Egyedi technikával dobott, csipőből indítva a dobást, innen jött a pisztoly becenév. Remekül dobott, a háta mögött pedig sokszor úgy varázsolt a labdával, hogy az ellenfelek teljesen elvesztették a fonalat.



A pálya bármely pontjáról képes volt pontot szerezni, de az NBA-karrierje nem alakult túl fényesen. Például a Celticsből vonult vissza, és a csapat a következő idényben lett bajnok. Küzdött az alkohollal és a térdével is, amik végül nem hagyták, hogy teljesen kibontakozzon. 1976/77-ben volt a legjobb szezonja, 31.1-es meccsenkénti pontátlagával a legjobb lett az NBA-ben, '77 februárjában pedig karriercsúcsot hozott össze a Knicks ellen, 68 pontot szerezve. 40 évesen egy kosármeccsen állítólag azt mondta remekül érzi magát, aztán pár perc múlva meghalt.

TiB:
Kengurucsel, amit nem ismernek Liverpoolban

Szoboszlai Dominik az Anfielden fog pályára lépni, ahol korábban már szerzett gólt magyar játékos. Ha okos a Salzburg támadója, akkor a Fradi egykori játékosától meg kellene tanulnia a kengurucselt! Máté János 1974-ben egy KEK-mérkőzésen a 92. percben betalált az Anfielden, amivel 1:1-re alakította az állást, így a Fradi juthatott tovább. Az angol sajtó szójátékkal írt a meccsről, hogy Máté nem volt annyira haver (mate - haver).



Máté gólját órákig kerestem, de egyszerűen nem találom, pedig elmondása alapján egy kengurucselt vetett be, amit a meccs után egy újságírónak mondott. Nem magyarázta el akkor bővebben mire gondol, mert becsukódott a lift ajtaja. "Az angolok nem ismerték a kengurucselt" - mondta Máté a firkásznak. Néhány éve újra megkérdezték erről a gólról, akkor a következőt mondta.



Beszéljünk röviden a leghíresebbről, a Liverpoolnak lőtt kengurucseles gólodról. Honnan a csel elnevezése?

Csapattársam, barátom és jelenlegi kollégám Takács László volt a névadó. A gól egyébként úgy született, hogy megkaptam egy előrelőtt labdát, elszaladtam vele, majd egymás után bemutattam két lövőcselt. Az elsőt jobbra, a védő elcsúszott, majd visszafelé balra és már ott is volt a kapu, csak be kellett passzolnom. A meccs végén az újságírók kérdezték, hogy ez meg milyen csel volt? Taki rávágta, hát a kengurucsel! Így születtek a legendák.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése