Átigazolási hírek - 2018 Nyár

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


#75 augusztus 15, 2018, 13:44:35, SPF Előzetes
Thiago elkövetheti a legnagyobb katalán bűnt

Persze ehhez az kellene, hogy katalán legyen, de Olaszországban született, és Brazíliában kezdett focizni.

Barcelona és München után most viszont Madridba tart. Tovább

Idézetet írta: Pozzato Dátum augusztus 11, 2018, 12:26:12
Szerintem én írtam és tartom is ezt. Szóval sem említettem, hogy a Real nem húzónév, mert továbbra is a világ egyik legjobb csapata, de azért lássuk be, Neymar kikosarazta őket kétszer, Hazard is már párszor, ahogyan Mbappé is. Én is jókat szoktam mosolyogni, mikor írják, hogy azért van ez, mert ők csapatot építenek és a saját tehetségeikre koncentrálnak. Aha, oké. Gondolom Perez bácsi azért akart mindenkit leigazolni, mert nekik nem kellenek ezek a kurvák. Ne legyünk már álszentek, igenis kellenek, csak ezek a kis kurvák már nem feltétlen akarnak realosok lenni. Mindezek után, hogy nem jött össze egy nagy klasszis sem augusztusig, jött a hír, hogy ők a saját játékosaikra építenek. De aranyos  :)

Végül sikerült elhozni a belga kapust, mert már edzésre se akart menni, meg mert fél éve már spanyolba akar költözni, mert a családjának jobb lenne ott.

Szerintem továbbra is no1. név a Real Madrid a világon. Gondoltam rá, hogy megmagyarázom miért a legnagyobb klub, de egész egyszerűen nem kell, mert ez a Real Madrid. Persze én utálom őket ettől függetlenül :D Egy akkora igazolás, mint Neymar, meglehetősen sok tényezős, gondolom a szponzorokkal is komoly egyeztetések mennek ilyenkor, nem beszélve arról, hogy egy idénnyel ezelőtt meglépte a nagyot már ez a nyomorék brazil. Ezzel most arra próbálok utalni, hogy a kikosarazás eléggé leegyszerűsítő tényező egy ilyen ügylet kapcsán, amit ráadásul rengeteg pletyka is körít. Mbappé Madridba történő igazolását sem írnám még le, sőt én azt mondanám hogy néhány éven belül Real-játékos és idővel klubikon lesz.

De oké, mondjuk azt hogy nem a Realt választják, akkor melyik klubot? Ronaldón kívül egyetlen világklasszist sem tudtak elmozdítani jelenlegi helyéről. Ilyenek vannak a top10 transzfer listában, hogy Kepa, Thomas Lemar, Rijad Mahrez, Naby Keita, vagy épp Jorginho. Nem azt mondom, hogy nem jó játékosok, de nem olyan klasszisok, akikre a Real kapcsán gondolsz. Egy kocaszurkoló azt sem tudja kik ezek, szóval nem csak a Real, hanem senki más nem tudott nagyot lépni egyelőre. Szerintem a Juventus sem, azt a transzfert Ronaldo lépte meg.

Természetesen, hogy a múltja miatt a világ legnagyobb klubja a Real, ehhez kétség sem férhet, de felmerül a kérdés, hogy biztos ez a hatás a jelenben is érvényesül? 15 évvel ezelőtt lazán megszereztek bárkit, de vajon ez ma is így van?

Ez egy jóval összetettebb probléma, ami a Realnál kialakulni látszik, mint ahogyan elsőre gondolnánk. Kicsit deja vu érzésem van velük kapcsolatban, mintha hasonló a Milannál is megtörtént volna jó pár éve. A 2000-es években domináltak és behúztak két BL-t az Ancelotti-éra alatt, majd jött a Berlusconi-Ancelotti viszály. 2009-ben távozott az olasz tréner. Nemcsak az edzők elküldése volt a hasonlóság a két klub között. A Milan ugyanúgy évekig nem erősített komolyabban. 2002-ben még érkezett Nesta, Seedorf (illetve ingyen Rivaldo és Tomasson is), majd a BL-győzelem után Kaká, de utána évekig semmi komolyabb. Shevchenko 2006-os távozása után még a kiváló középpálya és a Kaká-Inzaghi duó lehozott egy BL-győzelmet, de 2008-tól csak kapkodás jellemezte a klubot az átigazolási piacon. Olyan érzése volt az embernek, mintha Berlusconiék még a 2000-es évek elején tartottak volna, hogy 15-25 millából olyan világsztárokat lehet venni, akik prime korszakukat élik (közben már 60-70 milliót adtak egy játékosért). Érkezett ugyan egy kiégett Ronaldinho majd Huntelaar (közben azért jó szemmel megfogtak egy Thiago Silvát, ezt ne felejtsük el), de az idő nem nekik dolgozott. Az alapcsapat egységes maradt, de cserében megöregedett (30-32 év felett volt a keret magja). Leonardo-éra nem jött be. Allegri zsenijének köszönhetik, hogy kis ideig kijöttek a gödörből, de hosszabb távon ez tarthatatlan állapot volt.

Jött Ibra, de egy fecske nem csinál nyarat. 2016-ig nem voltak hajlandóak 30 milliónál többet adni egy játékosért (2003-tól számítva 13 éven át), mintha nem értették volna meg a piac változását. Ugyanezt érzem a Real Madrid kapcsán is. Ugyanaz a Florentino Pérez irányítja a klubot, aki a 2000-es években minden szezonban szupersztárt hozott (volt, mikor nem is egyet). Akkor éppenséggel csúcson lévő játékosok igazoltak a Madridhoz, ez az elmúlt években nem jellemezte a klubot. Kroos igazolását is részben Pep hülyeségének köszönhetik. Az utolsó csúcson lévő klasszis, akit azon az áron vettek, amennyi körülire valóban taksálták, az Gareth Bale volt, aki 14-ben jött. Azt is aláírom, hogy paradigmaváltás történt náluk Zidane érkezésével, aki nagyon helyesen a csapategységet helyezte a központba. Ugyanakkor bizonyos csapatrészekre ráfért volna a vérfrissítés.

A szituáció tehát hasonló lehet és Perez ezen a nyáron simán kiadhatott volna 100+ millát egy sztárért, de ez (eddig) nem történt meg. A kasszában volt pénz. Míg a 2000-es években az égvilágon semmi sem akadályozta meg Perezt abban, hogy 70-80 milliót fizessen szupersztárokért egy olyan korban, ahol ez nem volt divat, addig most ez már másképp van. Jöhetett akkor ügynök, szponzor stb., aki Pereznek kellett, az Realos lett. Lehetett az egy komoly sérülésből a csúcsra visszatérő Ronaldo vagy egy ősi rivális klasszisa vagy a korszak legjobbja. Mindegy, jött mindenki, aki megtetszett. Most ez az ember nem igazol senkit. Abban viszont különbözhet a két helyzet, hogy míg Perez pénzügyi érdekeltségei rendben vannak (legalábbis én úgy tudom,elvileg csak Bartomeu happolt el előle egy komolyabb bizniszt), addig Berlusconi komoly válságba került 2011-ben a Fininvest bírsága miatt, így a Milan pár évig nem tudta érdemben erősíteni az amúgy már kiöregedő keretét.

Ezt tartom az egyik indoknak, hogy az átigazolási piac többi csapata elhaladt a Real és Perez mellett (tárgyalási és költési szempontból). A másik a már említett Ronaldo-faktor. Ő egy korszakos zseni, meg merem kockáztatni, hogy a Real Madrid legnagyobb játékosa, All-Time Top5. Sokak neve felmerült, mint potenciális utód, de én nem csodálkozom, hogy senkit sem tudtak hozni. Azért ez egy óriási örökség, hatalmas teherrel járt volna, hogyha ezt valaki bevállalja. Bale azért így is merészet húzott, de ő neki ez win-win szituáció. Ha bejön, akkor mondhatják, hogy megérte az árát, évekig Ronaldo árnyékában volt és legenda lett. Ha nem, akkor rá lehet fogni az eddigi sérüléseire is, hogy nem tudta maximálisan visszanyerni a formáját.

Mbappé is lehet ezt gondolta át (vagy ezt javasolták neki), mert eléggé kétkedve fogadom azt, hogy szponzor vagy más egyéb miatt nem akart volna tavaly nyáron példaképe mellett játszani élete klubjában. Ha ez történt, akkor az bizony nagyon jó döntés a franciától és olvasgatva róla francia lapokban, simán ki is nézem ezt belőle. Ő így egy aktuális ,,balhés" szupersztár mellett lehet árnyékban (vagy inkább fordítva?), nem kerül rá hatalmas teher és szépen tud fejlődni egy fiatalokat kiválóan fejlesztő tréner mellett. Én viszont azon az állásponton vagyok, hogy ő sosem lesz a Real Madrid játékosa. Külön érdekesség még a francia és Neymar kapcsán, hogy a PSG fél év alatt lebonyolította az akkor év üzletét és egy aktuális világsztárt szerzett, majd pár hét alatt elhozta a közvetlen riválistól azt a játékost, akit a Real Madriddal boronáltak össze.

Ezek után számomra nem kétséges, hogy ami régebben a Real Madrid volt az átigazolási piacon, az mára a PSG. Itt megválaszolva a kérdésedet TiB, ők lehetnek azok, akikhez igazolnak a nagyok és akik ki tudnak értük 100+ millát fizetni és ki is akarnak. Ehhez a csoporthoz tartozik részben a Manchester City (bár náluk hiába szarásig a pénz, Guardiola elvétve ad valakiért 70-nél többet), illetve a Manchester United és a Barcelona. Utóbbinál külön irónia, hogy hirdetik a több mint egy klub dolgot, de lazán elvernek 200+ millát egy fél év alatt, illetve kétes kínai háttérrel rendelkeznek és árulják a stadionjuk nevét (elvileg 10-20 évre árulják 300-400 millióért, hogy ebből fedezzék a stadionbővítést, míg az Athletic Bilbao az eladott játékosai után megszerzett profitnak is köszönhetően tudta visszafizetni az új San Mamés árát). De a MU-t sem kell félteni, hiszen azért csak vettek egy Pogbát vagy Lukakut, hogy csak a legnagyobbakat említsük az elmúlt három évből. Akit ők kinéznek, azokat általában elhozzák.

A harmadik indok, ami viszont sok más nagytőkés klubot fenyegethet majd a közeljövőben, hogy nem szívesen adnak el nekik a klubot játékosokat, ezért ki kell erőszakolnia a focistának a távozást (most épp Courtois, de tavaly Neymar esete). Simán el tudom képzelni, hogy a Realnak (is) csak bőven áron felül akar eladni egy klub, azt pedig a Perez nem fizeti ki.

Ott van még Lopetegui személye, aki hiába volt spanyol szöv.kap., nem nyert még mindig semmit. Oké, jó taktikai elképzelései vannak, de a Portónál két évig dolgozott és semmi kupa. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nyert két ifi Eb-t, de a spanyolokkal mindkét tornán végig favoritok voltak és olyan játékosokkal dolgozhatott együtt, mint: Isco, Morata, De Gea, Koke, Thiago és még lehetne folytatni. Azért Zidane-hoz képest ég és föld a két tréner és lehet ez is elgondolkoztatta a nyári kiszemelteket (Hazard, Mbappé stb.).

Úgy gondolom ezen dolgok összessége jelentheti azt, hogy a Real Madrid nem olyan vonzó célpont a játékosok számára, mint a 2000-es években. Nem rosszabb csapat, mint 12 éve, sőt, sokkal jobbak. Most az egykori szerepüket a PSG tölti be (elsősorban a pénz, másodsorban a klubikonná válásának lehetősége miatt), de vannak bőven trónkövetelők. Elhiszem, hogy rohadt nehéz megemészteni egy Realosnak, hogy egy korszakos csapat után már nem fut hozzájuk rögtön egy Hazard, de nekünk Barcásoknak meg azt nehéz megemészteni, ahogyan a vezetők segget csinálnak a szájukból és pénzmosodát csinálnak a klubból és az értékekből.

Egy szóval se mondom, hogy a Real Madrid a Milanhoz hasonlóan jár, mivel azért a spanyoloknál jóval több a tehetség, igaz itt is akad már pár 30 éven felüli játékos, de ők még időben gondoltak a jövőre. A kérdés csak az, hogy Lopetegui mennyire válik be és hogy mikor vált nézetet Perez az átigazolási piacon. Ha túl későn kapcsol (amire voltak utaló jelek tavaly is, mikor nem pótolta az elmúlt években kieső csatárokat: Mariano Diaz, Morata), akkor bajba kerülhetnek, főleg amiatt, hogy már tavaly is volt gond csatárposzton sérülések miatt. Most a Bale-Benzema (kiegészülve fiatalokkal) duó nem tűnik biztos megoldásnak a kétfrontos harcra. 

Plusz engedjük el Alex ezt a kinek van igaza dolgot, mert a kerékpár topicban is akadnak néha szemléletbeli különbségek, mégis értelmesen megbeszéljük. Ugyanúgy elismerem, ha Firgának, Csabaxnak, Pesharknak, Oaknak vagy Csacsinak van igaza, de legyen az más topic is, de csak akkor, ha normálisan tud vitázni. Akkor nem szoktam, ha a másik képtelen erre és szövegből kiragadott dolgokkal példálózik ahelyett, hogy az egészre figyelne (bár sok embernek ez nem megy, aláírom). A topic témát, meg ha kicsit is figyeltél volna, nevetséges volt felhozni, de tőled mást nem is vártam.

Jó írás. Ha pénz oldaláról nézzük, akkor a RM mellett elment a PénzVilág, főleg majd most CR7 távozása után. Addig amíg a Spanyol Liga nem tesz meg mindent a jobb anyagi körülményekért ( tisztább átláthatóbb magatartás) lássd PL, akkor lefog maradni pénzügyileg. Viszont cserébe a szakmai részben úgy gondolom fejlődni fognak, mivel a spanyol utánpótlás nagyon jó az egész Ligára nézve.

Pereznek azt kell eldöntenie merre megy tovább. Fiatalon nagy tehetségek szerződtetése (saját utánpótlás) vagy keres egy olajcsapost :-)

Idézetet írta: Pozzato Dátum augusztus 15, 2018, 17:03:38
Ez egy jóval összetettebb probléma, ami a Realnál kialakulni látszik, mint ahogyan elsőre gondolnánk. Kicsit deja vu érzésem van velük kapcsolatban, mintha hasonló a Milannál is megtörtént volna jó pár éve.
Azon kívül, hogy teljesen azonos véleményen vagyok a Pozzato által írtakkal a Real Madridról, valamint az AC Milanról való megemlékezésről, szeretném és is néhány mondattal bővíteni az írást egy másik és az előbbiekhez hasonlóan szintén nagyon eredményes fociklubról, az FC Liverpoolról.

Az utóbbi néhány évben az történt, hogy amikor már-már elkezdtem beletörődni a Liverpool folyamatosan rossz átigazolásaiba (Andy Carroll, Charlie Adam, Joe Allen, Lazar Markovic, spanyol ligából ,,majdegyszerjólesz" igazolások, stb.), egyszerre csak hatalmasat változott a dolog, s olyan átigazolások következtek, mint Firmino, Mane, Salah, van Dijk, Keita, Alisson.

Bevallom, hogy elsőre még csak bambán bámultam kifelé a fejemből, hogy vajon mi a szösz történhetett a Poolnál, s talán már nem ízlenek nekik a sorozatos pofára esések és hiábavalóan eltékozolt eurómilliók (fontmilliók). Sőt, a bringázó agresszív kismalac jelleget öltött pár évvel ezelőtti FC Liverpoolra gondolva már az is eszembe jutott, hogy ezek a szokásossá vált pofára esések után már azt sem bírják majd mondani, hogy kuss legyen, ők így szállnak le a kerékpárról.

Ám az első meglepetésből magamhoz térve természetesen nagyon örültem a dolognak, majd egy "végre-valahára" elmormolása után nekiálltam kinyomozni, hogy mi történhetett és van-e olyan valaki személy, akikek köszönetet lehet mondani a szemek kinyitásáért.

Jelentem, hogy valójában létezik az a bizonyos személy! Ugyan többen még most is hajlamosak Jürgen Klopp nevéhez kötni a változásokat - ami, ugyebár, sok egyéb másik esetben teljesen igaz is -, ám ez esetben meg is nevesíthető az az arctalan ,,hős", akinek igazán köszönhetők az FC Liverpool utóbbi időszakbeli igazolásai és aki a legjobb alapanyagot igyekszik kínálni Klopp szakácsnak. Ő nem más, mint Michael Edwards.

#80 augusztus 16, 2018, 20:11:10, Pozzato
A spanyol liga elosztás szempontjából borzasztó volt. Ha jól emlékszem született erre megoldás, miszerint most már nem a teljes össze a két gigász (Real Madrid és Barcelona) markát ütik nagy részben (50-60%), hanem egyenlőbben osztják szét. Nem tudom, hogy ebből mennyi valósult meg, de a mostani rendszer is a legjobban szereplő csapatoknak kedvez (aránytalanul nagy részben), így tovább növelve a szakadékot a liga csapatai között.

Míg a Barca mondjuk kap 120-150 millát, addig egy középcsapat 40-50 milliót, de így is sokat javult a helyzet, mondjuk a 2000-es évekhez képest. Félreértés ne essék, az Atlético Madrid nem azért tud hirtelen Diego Costákat venni és új stadiont építeni, mert annyival több lenne a bevétel a tv-s elosztás után, hanem mert mögöttük is kínai befektetőcsoport áll (ennek is köszönhetik az érdekes kínai igazolásokat plusz a Wanda Metropolitano stadion nevet).

Igaza van Nezocsának, cél a Premier League szint lenne, de attól még mindig nagyon messze van a La Liga. Elvileg jövőre jár le a három éves 2016-ban kötött szerződés a tv-s közvetítésekről, ha valaki tudja, hogy kötöttek-e újat, arról szívesen olvasnék.

A Barca sem azért vonzóbb célpont a Realnál, mert nagyobb klub lenne nála, hanem mert ők hajlandóak kifizetni egy rakást pénzt (plusz azért lássuk be, eléggé komoly brandet építettek fel a 2000-es évek második felében..). A mostani kétes hátterű társaság nem fukarkodik.

Ahogyan Csabax is írta, iszonyatosan fontos másfelől egy olyan szakember, aki a tehetségek felfedezésért felelős, illetve az átigazolásokért. Utána olvastam én is Edwadsnak (érdekes volt, köszi Csabax a nevet), hasonló lehet a Barcánál a nyáron érkező egykori klasszis, Eric Abidal. Június óta a Barca általa kiszórta a "selejtet". Igaz csak kölcsönben, de megszabadult André Gomestől, Deulofeutől, Minán keresett 20 millát és az epizódszereplő Digne-t is elpasszolta 4 millás profittal. Elhozta Vidalt és Malcomot az olasz klubok orra elől, szóval rossz munkát nem végzett ő sem.

Kerestem ezt a posztot a Realnál, de nem találtam. Aztán beugrott egy cikk az espn-ről, amiben írtak erről a helyzetről. Olvastam külföldi madridista oldalakat is, ahol ezt taglalják, hogy szükség lenne rá (közben, ha ezt a pozíciót már betöltötték, akkor nyugodtan írjátok meg, kíváncsi vagyok kivel, hátha elsiklottam felette). Szóval jelenleg úgy áll a szitu, hogy a világ legnagyobb klubjánál nincsen átigazolásért felelős szakember (a leszűrt adatokból, de ha nem így van, korrigálom magam). Három évig erre nem is volt szükség, mert Zidane alakította a keretet, tudta kire van szüksége és amúgy sem domináltak az átigazolási piacon. A keret egyik fele azonban öregszik, most ezt a feladatot Perez jó eséllyel rábízná Lopeteguire (esetleg saját maga intézné el). Ez ám a profizmus.

Abból a szempontból viszont jó lehet ez az egész a Realnak, hogy legalább pár tehetségnek kikiáltott fiatal élhet a lehetőséggel és megmutathatja, hogy mire képes valójában (Isco, Asensio, Borja Mayoral, Ceballos)

A spanyol bajnokságnak biztosan nem tesz jót,hogy a két világsztárt "megrángatta" az adóhatóság(a kisebb halakról nem beszélve).
Azért, ha burokban is élnek a játékosok, azért átérezhetik ennek súlyát. Plusz a katalán kérdés.
Nem csoda, hogy kevesen vágynak mostanában oda.

Egy kérdés mindenkihez: fogadott valaki arra, hogy Dzsudzsi a Vidihez igazol? Mert az igencsak jól jár, ha igazak a hírek :)

http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/vidi-dzsudzsak-balazs-szerzodteteserol-is-targyal-a-klub-2655619

Mongol focistát igazolt a Puskás, miközben például Márkvártot elküldte  :) Érdekes dolgok ezek

Idézetet írta: oakland23 Dátum szeptember 01, 2018, 10:41:42
Mongol focistát igazolt a Puskás, miközben például Márkvártot elküldte  :) Érdekes dolgok ezek

Keresem a hírt, de sem a Puskás oldalán, sem az NSO-nál nem futottam bele. A transfermarkt szerint Márkvárt még a keretben van, de gondolom azért, mert tegnap küldhették el. Mindenesetre tudsz adni linket? De az biztos, hogy megintcsak egy pofáncsapása ez a magyar focinak...ráadásul Márkvárt az utóbbi években az egyik olyan nevelés, aki tényleg viszonylag fiatalon képes volt magát jó játékkal megmutatni az élvonalban. Még jó pár éve a Pécsben mutatkozott be pár fiatallal (Kővári, Városi), s egyedül ő vitte eddig valamire. Bár most Kővárit is leszerződtette a Paks..kíváncsi leszek. Márkvárttal szerintem valaki még jól fog járni, ha tényleg elküldték a zsoldoscsapattól.

Én tegnap láttam az M4-en, a játékoskijáró c. műsorban volt egy sáv alul, ahol szöveges formában írták kifelé a transzfereket az NBI-ből. Most csak beírtam a google-be a Puskás + mongol szavakat, és dobott pár oldalt, ahol lehetett volna róla olvasni, tán nso-t, 24.hu-t, de nem kattintottam rá. Annyira azért nem izgatott fel, de azért furának mindenképp fura. Azért Mongóliáról sok minden jut eszembe, de a foci nem igazán  ;D


Dzsudzsák Balázs az Egyesült Arab Emírségekben folytatja pályafutását, az élvonalba nemrég feljutó al-Ittihad Kalba szerda délután bejelentette az érkezését.

http://www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-megvan-dzsudzsak-balazs-uj-klubja-hivatalos-2658917

Idézetet írta: butyi Dátum szeptember 19, 2018, 18:52:44
Dzsudzsák Balázs az Egyesült Arab Emírségekben folytatja pályafutását, az élvonalba nemrég feljutó al-Ittihad Kalba szerda délután bejelentette az érkezését.

http://www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-megvan-dzsudzsak-balazs-uj-klubja-hivatalos-2658917
Mi történt? Fortuna nem segítette?  ;)
Vagy netán ismét - akárcsak eddig is mindig - a könnyű melóval járó és sok pénzt jelentő lehetőséget választotta?

Sergio Agüero szerződést hosszabbított a Manchester Citynél

Sergio Agüero, a Manchester City argentin labdarúgója 2021-ig meghosszabbította szerződését.

A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint a csatár eddigi megállapodása 2020-ig szólt.
A 2011-ben az Atlético Madridtól érkezett Agüero a klub történetének legeredményesebb játékosává vált, hiszen eddig 299 meccsen 204 gólt szerzett. Bajnokságot és Ligakupát három, angol Szuperkupát (Community Shield) két alkalommal nyert.
"Nagyon örülök ennek az újabb egy évnek. Annak idején arra gondoltam, jó lenne tíz esztendőt itt tölteni, és amikor az új szerződésem lejár, éppen ennyi ideje leszek itt" - nyilatkozta az aláírás után.
Txiki Begiristain sportigazgató hozzátette: szerencsésnek mondhatják magukat, mert a világ egyik legjobb csatára évek óta a csapatukat erősíti.

forrás: mti