Kerékpár fogadások

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában


Ez a jövő évi World Tour kerete a CCC-nek:
https://www.procyclingstats.com/team/ccc-team-2019

Avermaet nélkül ez nagyon karcsú, de még vele is. Elvileg 20-21 főnél tartanak (ma jelentették be Gradek leigazolását), ott van még Mareczko meg De Marchi, de én ilyen gyenge első osztályú csapatot szerintem még sosem láttam. Ide még kellenek emberek, mert ezzel sehol sem lesznek. Will Barta még az, aki tehetséges, de tőle is kéne már egy nagy dobás.

Ott van még az elérhető versenyzők sorában Rui Costa, Tony Martin, Dani Moreno vagy épp Giovanni Visconti. Mindegyik túl van már pályafutása csúcsán. Nézegettem még a 30 alatti versenyzőket is, ott azért akad választanék, de Avermaet miatt nagyon be van határolva a csapat.

Gondolom nem sokan mennének oda segítőnek, ezért kérdéses, hogy Theuns és Wout van Aert leigazolható-e. Theuns épp azért jött el a Trekből majd a Sunwebből, mert több szerepet akar. Itt sem kapná meg. Wout van Aert óriási fogás lenne, egyértelműen biztosítva lenne a jövő, de nem tudni, hogyan fogadná őt az olimpiai bajnok. Segítői szerepbe viszont tökéletes lenne Durbridge, Howson és Van Asbroeck. Egy komoly és egy kisebb vakfoltja maradna a csapatnak: hegyek (komoly) és a sprintek (Mareczko ezt megoldaná). Utóbbira Mareczko tényleg jó lehet, jöhetne még mellé McLay vagy Minali második opciónak. Hegyek viszont erősen kérdéses. Mindössze az a Daniel Martínez maradt, akit pár éve óriási tehetségnek harangoztak be, de egyelőre a háromhetesek nem az ő világa, viszont egy héten át egészen jó.

Közben újra jól működött Lefevere taktikája, lett újabb szponzora a Quick-Stepnek, viszont elvileg Gaviria így is menni akar. Többet akar 2 milliónál. Így, hogy Hodeg és Jakobsen gyorsabban felnőtt, mint ahogyan azt gondolnák, Lefevere nem ragaszkodik feltétlen hozzá.

#646 október 19, 2018, 20:16:45, peshark
Végre megérkezett az amazonról Sagan könyve, remélem jó kis téma lesz, belekezdek... :D

"If there are a hundred riders at the start of a race there will be a hundred stories told at the end. Mine is a story about wearing the UCI rainbow jersey three years in a row. That's something you can only hear from me." 

Győzött a pénz, Fernando Gaviria aláírt a UAE-hez. Kicsit csalódott vagyok, mert még mindig nagyon fiatal és hatalmas lehetőségek vannak benne, amit nem biztos, hogy Saronniék kihoznak belőle. Régebben öltek volna azért, hogy hozzájuk kerüljön egy versenyző, de az idei szezon elszúrták. Érdekes lesz látni, hogy két hasonló preferenciájú sprinter, hogyan fér meg egy csapatban (Kristoff és Gaviria). Idén ugye Viviani alárendelte magát Gaviria és a csapat szempontjainak, nem biztos, hogy ezt Kristoff meg fogja tenni. Plusz, ami még fontosabb: mire megy Richeze nélkül a kolumbiai?

Egy kis adat az elmúlt két évből:
Ahol Richeze indult és felvezető ember volt - Gaviria, Hodeg vagy Viviani előtt - ott összesen 30 sprintet nyert a Quick-Step. Meg merem kockáztatni, hogy Lefevere belátta, hogy nem fizetnek senkinek sem csillagászati összeget, hanem inkább összeszoktatják Hodeggel Richezét (erre utaló jelek voltak a szezon második felében).

Az UAE csapata érdekes, nincsen meg az irány, hogy merre akarnak menni. GT-re Aru kevés, ahogyan Martin is. Ulissi egynaposra kevés, ahogyan Rui Costa is. Sprintekre és pavéra talán még jó Kristoff, de most jön a nyakára Gaviria. Lehet hasonlóan jár majd a kolumbiai, mint Kittel? Richeze helyett Ferrari vagy Consonni (már ha beáldozzák) lehet a felvezető ember, ami azért közel sem az a szint.

Amin kicsit átsiklottam, az Peák Barna átigazolása volt. Jövőre a SEG kontinentális csapatához szerződik. Ez amolyan elit utánpótlás csapat, alábbi versenyzőket "fejlesztették" az elmúlt években:
- Steven Lammertink: LottoNL versenyzője volt, jövőre a Pro Konti szintű Vitalban teker majd
- Fabio Jakobsen: A Quick-Step versenyzője, idei első WT évében 3 győzelem a legmagasabb osztályban és 3 darab HC szinten, jövő egyik legnagyobb sprinter tehetségének tartják
- Jenthe Biermans: Katusha versenyzője, elsősorban segítő, de nyert ő Flandriai kört ifiként és a legtehetségesebb egynapos menők közt tartották számon a korosztályában.
- Magnus Bak Klaris: Megrekedt a fejlődésben, én jóval nagyobb jövőt jósoltam neki, sprinter-időfutam-egynapos menő kombinációja ő
- Julius van den Berg: Idén fejezte be SEG-es karrierjét, jövőre már World Tour szintre kerül. EF csapatában versenyez majd, kiváló szökevény alkat, kicsit Jens Voigtra hajaz.
- Cees Bol: Jövőre ő is WT szinten lesz, mégpedig a Sunwebnél. Nehéz belőni, hogy miben is jó, ugyanis kisebb kontinentális versenyeken mindenhez értett, de például a "másodvonalban" már felvette a tempót egy sprint erejéig Nacer Bouhannival és második lett egy tömeghajrában.
- Marten Kooistra: Biztosra veszem, hogy nemsokára szerződést kap valamelyik WT vagy PCT csapattól. Kisebb hajrákban és magányos szökések révén ér el sikereket, de évről évre fejlődik.

Ezekkel csak arra akartam utalni, hogy jó esélye lesz Barnának jövő év végén valamely PCT vagy WT csapathoz átigazolni, de ha 2-3 évet fejlődik még itt, az sem nagy baj. Az szerintem már hatalmas szó, hogy 19 évesen az u23-as világbajnoki mezőnyben felvette a versenyt olyan emberekkel, mint Lennard Kamna, Eddie Dunbar, Neilson Powless, James Shaw, Tadej Pogačar, Marc Hirschi és Bjorg Lambrecht. Többségük már WT szinten teker, bizonyítottak is. Egy ilyen nehéz pályán is végigment Barna és 31. lett, ami óriási pozitívum. A Gran Piemonte 9. hely pedig maga a csoda.

Hosszú évek után végre van egy olyan fiatalunk, akinek nagy esélye van rá, hogy nem csak epizódszereplő lesz valamely közepes csapatban vagy netalán feljut WT szintre egy évre. Barnában ennél jóval több van, remélem el is jut majd a legjobbak közé. Nehéz belőni, hogy mire is lehet képes valójában, hiszen anno Bodrogi Laci "csak" klasszis időfutammenő volt, most már olyan magassággal (és pár kilóval könnyebben) Girót lehet nyerni, hála a wattmérőknek.

Még egy hónap a "nyári szünetből", ami azért már nem sok. Kijött a Giro d'Italia és a Tour de France jövő évi útvonala, lehet csemegézni.
Giro d'Italia:
https://www.cyclingstage.com/giro-2019-route/
Tour de France:
https://www.cyclingstage.com/tour-de-france-2019-route/

Nagyjából lezárult az átigazolási szezon is, amivel kapcsolatban én a jövő szempontjából hívnám fel a figyelmet valamire. Valamelyik bringás nyilatkozta, hogy még október közepén sincsen szerződése, ez a 10-15 éve elképzelhetetlen lett volna. Mivel a szponzorok folyamatosan hátrálnak ki, csapatok szűnnek meg, egyre nehezebb a helyzet a sportágon belül. Nem nagyon emlékszem olyanra, hogy egy Cavendish szintű versenyzővel (még ha túl is van a prime évein) október közepén állapodjanak meg. Számomra ez azt a tendenciát mutatja, hogy jóval nehezebb lesz elhelyezkedniük a versenyzőknek és hiába akarják a UCI-nál felemelni a csapatlétszámot, amíg nem változtatnak a juttatási rendszeren, addig nem lesz vonzó a kerékpár. Ha nem egyenlítik ki a viszonyokat (Sky és Quick-Step fölény), addig bizony komoly gondok lesznek.

Megnézve, hogy kik maradtak a piacon, azért kicsit elkeserítő:
- Ramunas Navardauskas
- Dani Moreno
- Andriy Grivko
- Stef Clement
- Eros Capecchi
- Eugenio Alafaci
- Jaime Rosón

Azért ők még mindig jó segítők és olyanokról nem is nagyon beszéltünk, akik hely vagy pénzhiány miatt (esetleg öregedés) kénytelen voltak egy szinttel lejjebb lépni:
- André Greipel
- Matteo Pelucchi
- Ricardo Minali
- Tom van Asbroeck
- Davide Cimolai
- Moreno Moser
- Maurits Lammertink
- Boy van Poppel
- Lars Boom
- Svein Tuft
- Niccolo Bonifazio
- Niki Terpstra

Megfigyelhető, hogy a többségük segítő a sprintekben (vagy maga is sprinter), illetve pavés versenyző. A hegyi segítők közül a Rolland - Atapuma - Hansen hármast érdemes kiemelni. Egyre inkább trend, hogy a csapatok rámennek az összetett versenyekre, beáldozzák a sprintereket. Ez köszönhető annak is, hogy csökkentették a létszámot a versenyeket egy fővel, nincsen hely egy Cimolai vagy Minali szintű bringásnak még pluszban, akkor inkább legyen 1-2 összetett menő, 5-6 segítő, esetleg egy sprinter. Mivel a Quick-Step dominanciája óriási lett ezen a téren, inkább a csapatok elkerülik a vonatok összeállítását, meghagyják azt a belgáknak. Majd mögéjük beállnak, aztán hátha leesik valami a hajrában.

Érdekes dolgokat szülhet ez hosszabb távon, hiszen az megfigyelhető volt, hogy egy jó felvezetés még most is minimum dobogót, de inkább első helyet érhet (40 hajrában szerzett siker önmagáért beszél a belgáknál). Ha ez ellen a többiek nem tesznek semmit, akkor olyan dominancia jöhet a Quick-Step részéről, amit még a Fassa Bortolótól sem láthattunk. Az UAE igyekezett nekik keresztbe tenni, Gaviria meg is van, talán az ő vonatuk okozhat néha problémát, de kérdés, hogy Kristoff vagy Consonni beáll-e a kolumbiai elé vezetni (Ferrari fog, ez alap, de ő egymagában kevés).

Katusha próbálkozott még, de Kittel számomra kérdés. Egyértelmű, hogy nála valami félrement, sora nem rossz (Dowsett, Zabel, Biermans, Debusschere, Haller, Hollenstein, Kuznetsov és Politt), de a némettől sem árt egy jó forma. Végére maradt a DD, két kicsit kiégett sprinterrel. Cavendish és Nizzolo azok, akikben bíznak. Mindketten sérülések után térnek vissza, egy papíron erősnek mondható, de a valóságban még nem bizonyított vonattal: Bak, Boasson Hagen, Eisel, Gasparotto, Gibbons, Renshaw és Vermote. Egyenként jók, de csapatként már kérdéses lesz.

És akkor még nem beszéltünk a Quick-Step összeszokottságáról és erejéről. Megkapták a világ legtehetségesebb versenyzőjét, aki miatt számomra érdekes lesz a szezon. Remco Evenepoelt úgy várja a külföldi sajtó és fórumozók többsége, mint a megváltót. Mindenki kíváncsi rá, hogy mire lesz képes a felnőtt mezőnyben egy olyan versenyző, aki pár hónap alatt annyit fejlődött, hogy rommá alázta a korosztályát. Volt, hogy egymaga 80-100 kilométeres szökést vitt végig (nem egyszer..), időfutam és mezőnyverseny vb-t nyert pár nap eltéréssel (és óriási előnnyel). Első éveiben én olyan sokat nem várok tőle, egy-két szakaszgyőzelem már hatalmas szó lenne 19 évesen, de ha szépen felépítik, akkor nagy jövő állhat előle. Elvileg Argentínában már láthatjuk őt januárban, utána Portugália februárban (Volta ao Algarve), majd március és az első WT verseny Barcelonában (Volta a Catalunya). Régóta követem ezt a sportágat, de hozzá hasonló versenyzőt még nem láttam. Nálam sokkal jártasabb külföldi szakértők is ilyeneket írnak, lehet van benne valami. Csapatról meg annyit, hogy Gaviria biztosan hiányozni fog, de szerintem megint dominálják majd a sprinteket.

Háromhetesekkel kapcsolatban már nehezebb a kérdés. Olyan érzésem van, hogy a szezonban sok minden múlik majd az alábbi három kérdésre adott válaszokból:
- Hogyan oldja meg a Sky a belsős problémákat?
- Mit választ Dumoulin?
- Milyen taktikát preferál majd a Movistar?

Sky-nál egyértelműen vannak problémák a megnyert GT-k ellenére is. Thomas és Froome kapcsolata még ha elsőre jónak is tűnik, nem mondható ideálisnak. Thomas érzi, hogy Froome a kedvezményezett, hozzá szabnak mindent. Erről beszél is a könyvében. Voltak köztük feszültségek és szerintem lesznek is a jövő évi szezon során. Bernal és Kwiatkowski helyzete sem rózsás, mind a ketten kipróbálnák már magukat vezérként, előbbi egyértelműen a háromhetesekre termett. Sok függ attól, hogy Brailsford mennyire tud majd rendet tenni, ki melyik versenyen indul.

Ez azonban kevés, ha Tom Dumoulin jól választ. Látszik, hogy megtetszett neki a TdF és ott van az a tényező is, hogy ő azért tavaly csinált egy ezüstös duplát (Giro 2. hely, Tour 2. hely), ha nincsen Thomas, akkor bizony megverte volna Froome-ot az összetettért. Mindezt úgy, hogy a többiek csak a francia körre készültek. Ez jól mutatja Dumoulin és Froome fölényét (még Thomasszal szemben is). Minden attól függ, hogy ez a két ember mit választ. Dumoulinnek el is mondta, hogy neki jobban feküdne a Giro (60 km egyéni időfutam). Ha csak arra készül és elfelejti a duplát, akkor bizony kétszeres Giro győztes lesz.

És ott a Movistar, mely nagyon elvaxolta a szezonját, Unzué lehúzhatta volna a rolót, ha nincsen Valverde és a vb. Egyértelműen megbukott a háromkapitányos módszer (de még a kettő is). Az is látszik, hogy Quintana nem alkalmas vezérnek. Továbbra is az egyik legjobb hegyimenő, de nem összetett menő. Képtelen jól menni három hétig. Nagyon feküdne neki az útvonal, lehet azt mondani, hogy utolsó utáni esély, de én nem kockáztatnék. Én Landa mellett tenném le a voksom, esetleg Valverde úgy, hogy csak arra készül. Elfelejti az egynaposokat stb., de az a helyzet, hogy ő 2000 méter felett bajban van (és abból nem lesz hiány a 2019-es TdF-en).

Jövő évi francia körrel kapcsolatban pár megjegyzés:
- Lesz bőven hegy, 2000 méter feletti befutók, amik ráadásul nem rövidek
- Mindössze 27 km egyéni és 28 km csapatkronó
Ami a csapatok illeti:
Számomra Bardet és az AG2R nem esélyes, neki ez megint sok lesz. Sokan mondják Lópezt, de hiába erősítették meg az Astanát, egyéni kronó miatt alapból másfél, de inkább 2 perc hátrányból indul. Egy egészséges Nibalinak lenne esélye a dobogóra, Lombardián egész jól mozgott, meglátjuk (csapat azért karcsú, még Dennis érkezése ellenére is). Pinot elvileg megint megpróbálja, most kronó szempontjából jó az FDJ, ezt fejben kell összeraknia a franciának. Ha Simon Yates megpróbálja és nem taktikázza el, akkor egy erős csapattal közbeszólhat. Időfutamon sem rossz a Mitchelton, Yates is olyan fél, de maximum egy percre van Froome-tól ilyen távon egyéniben. Kellemetlen lesz a többieknek, ha indul. Urán rendkívül jó segítőket kapott maga mellé (Kangert, Garderen), ha rendben lesz a kolumbiai, akkor ütős kis csapat lehet. Kruijswijk csöndben csinált egy Tour 5. helyet és utána egy Vuelta 4.-et. Azért ez nem rossz és akkor ott van még Roglic, aki most már jól bírja a hegyeket. Én megosztanám közöttük a versenyeket és jó segítőkkel inkább Kruijswijk menne a TdF-re, míg Roglic a Giróra. És akkor még ott van Aru, Mollema, Zakarin és a többiek.

Az a helyzet, hogy lehetne ez egy jó Tour is, de a realitás az, hogy a Sky aktuális vezérét (Froome vagy Thomas) kell valahogy legyőzni. Erre a legtöbb esélye (ha Dumoulin nem indul) a Yates - Kruijswijk/Roglic - Nibali (egészséges) - Urán négyesnek van. Ott van még Enric Más is, nála nagy kérdés a csapat és az, hogy melyik GT-re viszik.

Szépen leírtam a movistaros dolgokat, de közben utána olvastam és így tárgytalan az egész. Elvileg Landa lesz a kapitány a Girón, utána megy segítőnek a TdF-re Quintanának, aki ott egyedüli vezér lesz. Míg elvileg Valverde megkapja a Vueltát a Girós segítsége miatt, amit Landának nyújt. Akkor ez így el is dőlt. Valamit nagyon ki kell találnia Unzuénak, hogy ebből legalább egy jó eredmény kijöjjön (én most azt mondanám, hogy Valverde Vuelta dobogója lehet még a leginkább reális...).

Akarat!
https://hosszabbitas.hu/kerekpar/es-bringa/petr-vakoc-100-nap-mulva-ujra-ott-tekerek-majd-a-mezonyben

Én megmondom őszintén, mikor mondták év elején a bukását, nem gondoltam, viszontlátjuk majd, szerencsére nem így történt. Remélem sikerül neki a visszarázódás, Quick-Steptől pedig ez példaértékű!

Hagytam ülepedni a dolgot magamban. A lényeg, hogy jövő év végén kiszáll a kerékpársportból a Sky.

Próbáltam értelmezni, gondolom azt senki sem hiszi el, hogy azért lépnek le, mert Jeremy Darroch és a többi vezető úgy döntött, hogy megnyertek mindent és ennyi elég volt. Egyik pillanatról a másikra ez nem így megy. Ezt a tézisemet támasztja alá a nyári Thomas-ügy az átigazolások tekintetében, hiszen sokáig a Trek tűnt befutónak a friss Tour de France győztes kapcsán, aztán hosszabbított a Sky csapatával, mondván, hogy ők a legstabilabb klub, hosszú időre tervez (2021-ig hosszabbított..) és pont emiatt köttetett Egan Bernal példátlanul hosszú, 2023-ig szóló szerződése.

Amit esélyesebbnek tartok és régebben már írtam róla, hogy előbb vagy utóbb, de le fog kerülni a fejesek keze a Sky-ról. Ez óhatatlan, láthattuk Lance Armstrong és a US Postal esetében is. Elkezdenek beszélni bizonyos emberek, nehéz megkenni őket, több pénzt akarnak. Lehet ezt szép köntösbe bújtatni, hogy túlnyerték magukat és más egyéb, de eléggé furcsa ezt a nyári események után olvasni.

Megkockáztatom azt is, hogy így sebezhetővé vált Froome és Thomas is, bármikor kiderülhetnek bizonyos dolgok (ahogyan Wiggins kapcsán is), amik újra a mocsárba taszíthatják a sportágat. Egyfelől jó lenne a tisztulás, de a profi sportban erre kicsi az esély. Másfelől viszont a Sky visszalépésével sok szponzor és csapat előtt megnyílik a lehetőség, hogy végre izgalmassá tegyék a sportágat.

Érdekes lehet, hogy hova mennek majd a vezérek, mennyire sikerült egyben tartani a csapatot, mivel 30-35 millió eurót nem fog beletenni senki (még 2-3 szponzor együttvéve sem). Könnyen megvalósulhat, hogy újra izgalmas, akciókban bővelkedő versenyeket látunk, nem lesz ekkora dominancia egy csapat részéről, végre lesz VERSENY.

Eljött ez a nap is, hogy visszavonulok. Mármint a fórumos névadóm.  :'(

Filippo "Pippo" Pozzato tegnap bejelentette visszavonulását.
https://hosszabbitas.hu/kerekpar/es-bringa/pozzato-csak-azt-sajnalom-hogy-nem-hoztam-ki-magambol-a-maximumot

Bíztam benne, hogy még egy huszadik szezont bevállal, de lássuk be, már évek óta csak árnyéka volt önmagának. Utoljára csúcsformában 2013 végén volt, akkor még World Tour szinten is ott volt az élmezőnyben. Az utolsó nagy eredménye a flandriai kör 8. hely volt múlt évben, szabadkártyás csapattal ez nem semmi. Ahogyan ő is elmondta, tehetsége alapján sokkal többre lett volna hivatott, de nem sikerült magából kihoznia a legjobbat.

Még így is nyert egy Milano-Sanremót, ami szinte minden sprinter és egynapos menő álma, Touron is nyert két szakaszt és a Girón is egyet. Tirrenón is nyert összetett versenyt, ami jól mutatja, hogy mennyire képzett volt. Hegyekben nem villogott, de egy kis edzői odafigyeléssel (nehezen kezelhető volt Pozzato), korszak meghatározó versenyzője lehetett volna. Nekem örök kedvencem marad Boonen mellett, mikor még prime éveiben láttam, meg pályafutása kezdetén. Akkoriban is látszott, hogy ösztönös zseni.

A klasszikus olasz generáció (Bettini, Ballan, Petacchi, Basso, Cunego stb.) egyik utolsó képviselője volt (maradt Pellizotti, Nibali már inkább a 2010-es években villogott és lett meghatározó ember). Hiányérzetem van, mert Nibali után nem tudom ki lesz az, aki továbbviszi a stafétát. Aru úgy néz ki, hogy erre képtelen, Viviani jó sprinter, de rá nem lehet építeni hosszútávon, ahogyan Mosconra sem a magatartásbéli problémái miatt (nem a Pozzato-féle extravagáns életmód a baj, hanem az, hogy Moscon buta, pedig tehetsége bőven megvan).

Kicsit sajnálom, hogy ez történik az olaszoknál, de ez a folyamat valahol borítékolható volt. Remélem beindul majd a Pozzato által indított utánpótlásképzés és kitermelnek pár fiatal tehetséget, mert óriási szüksége van a sportágnak jó olasz bringásokra (és csapatokra!).

https://www.usada.org/carl-grove-accepts-public-warning/
A siker , a gyozelem vagy az eross a mezony  (90-94 evesek kategoria), miatt a 90 eves sportolonak pozitiv a dopping tesztje.  :D

Idézetet írta: sunik29 Dátum január 06, 2019, 20:21:40
https://www.usada.org/carl-grove-accepts-public-warning/
A siker , a gyozelem vagy az eross a mezony  (90-94 evesek kategoria), miatt a 90 eves sportolonak pozitiv a dopping tesztje.  :D
Legalább valami hasonló szerelésben "nyomatta"?


Jövőhéttől indul a kerékpáros szezon. Ausztrál kezdés, szokás szerint, de idén már bekerül az Eurosport programjába az argentin körverseny is (talán tavaly még nem volt..). Érdemes lesz nézni az utóbbit is, rajtlista eléggé impozáns.
Ott lesz a legnagyobb tehetségnek kikiáltott és általam is már sokszor említett Remco Evenepoel (első profi versenye lesz 18 évesen..), Julian Alaphilippe, Alvaro Hodeg, Peter Sagan, Mark Cavendish, Fernando Gaviria, Nairo Quintana, Tiejs Benoot.

Sprintek jók lehetnek, ahogyan ausztráloknál is, ott ilyen sor indul jövőhét kedden: Elia Viviani, Peter Sagan, Caleb Ewan, Daniel McLay, Phil Bauhaus. Akire én onnan kíváncsi leszek, az Tadej Pogacar. 20 éves, láttam már versenyezni, szintén az egyik legjobbnak tartják abban a korosztályban.

Sagan junior kora óta először fog alu vázas bringán tekerni, (lehet csak egy sima marketingfogás, hogy majd tudják úgy árulni ezt a biciklijét, hogy versenyen is tekert vele a szlovák, de...) végre megmutatja a sok "csak a karbon" embernek, hogy a láb itt a lényeg :D

World Tour: Irány Ausztrália!

Szokásokhoz híven, Ausztráliában kezdődik az idei kerékpáros szezon, egy izgalmasnak ígérkező versennyel és egy megújuló útvonallal! Olvasd tovább


Szép tipp volt, én H2H-be raktam őket, ott is Viviani volt az underdog.