Örömpóker 2012

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Ahogyan azt más egy másik témában jeleztem, a pókerpályafutásom véget ért.

Abban az értelemben mindenképpen, hogy nem hajt már a vágy, hogy tökéletesítsem a tudásom, jobb és jobb legyek, jobb és jobb eredményekkel. Nem fogok itt önmarcangoló elemzésekkel jönni, hogy ezért meg ezért... lényeg, hogy tudom, hogy miért nem leszek soha valamirevaló játékos.

Csacsával beszélgettünk erről karácsony előtt, neki is elmondtam, mennyire becsülöm, amilyen fegyelmezettséggel gyarapszik ő is és még sokan mások, és ideje végre kimondani, hogy nekem ez sohasem fog menni!

Az ünnepek alatt végigolvastam a legelső naplómat, rá kellett jöjjek, hogy a kezdő bukdácsolás sokkal szerethetőbb volt, mint amit már valamelyest tapasztalt(abb) játékosként bemutattam.

Így hát idén visszaveszek. Nem fogom túljátszani magam, szépen játszogatok (időm még egy darabig úgy néz ki, hogy lesz rá) és nem érdekel az eredmény. Sokadjára is töröltem ez Everest klienst, visszatettem a PKR-t és a betfairt és elkezdtem nulláról. Nincs előttem cél, nincs semmilyen kényszer, játszom amikor kedvem tartja, ha nyerek jó, ha vesztek, nem dől össze a világ, ha lemákolnak, nem húzom fel magam.

Vicces, hogy ezzel a hozzáállással a kezdeti eredmények tök jók. Betfairen öt cent volt a számlámon tegnap reggel, azóta játszottam 5 db ötdolláros freerollt (600-700 körüli mezőny, első 50 fizet centeket). Az ötből hármat tegnap toltam le, kétszer pénzbe értem, egyszer tizenegyedik és egyszer harmincvalahanyadik helyen (utóbbi PLO-ban, amit szinte sohasem játszottam még, elméleti hátterem pedig nulla.)

Ma ment kettő NLH, egy ötödik és egy tizenegyedik hely, szóval három beülőt összegründoltam a 11c-es szitre, amit egy etapban le is nyomtam ma kora délután. Az eredmény két első hely meg egy harmadik, szóval igencsak kegyes volt hozzám a korábban annyit szidott ("mocskosbüdöscsaló") Ongame Network.

A PKR pedig igazi gyógyír megfáradt lelkemnek, csak egy asztalon játszom és élvezem minden pillanatát. Figyelem a karaktereket, beszállok a beszélgetésekbe, emózok, tök buli. És azért nyeregetek is, momentán egy dollár körül vagyok itt is, úgy hogy az ünnepek előtt elment egy kétdolláros szelóm a sportfogadó részlegen.

Szóval póker lesz idén is, sírás annál kevésbé, és ha lesz rá pénzem, meg adtok jó tippeket a fórumon, akkor fogadni is fogok talán néhanap, hiszen ezt mindkét platformon megtehetem.

Szívből kívánok mindannyiótoknak sikeres új esztendőt és sok szerencsét az asztaloknál és a fogadóirodákban is!!!

Söprű

Ez esetben kellemes pókerezést kívánok neked erre az évre:) Én is ezt játszom, nem azért játszom mert kell, hanem mert élvezem. Így tovább, hidd el, ha nem "esel vissza" az aktív pókeresek közé, idén lesz a nagyobb nyereséged:))

Eddig bírtam a jó öreg Everest nélkül!   ;D


Jó hogy csak egy SP freeroll, de azért 1000-ből kilencediknek lenni bármilyen versenyen vidám dolog...

Idézetet írta: söprű Dátum január 05, 2012, 11:32:49
Eddig bírtam a jó öreg Everest nélkül!   ;D


Jó hogy csak egy SP freeroll, de azért 1000-ből kilencediknek lenni bármilyen versenyen vidám dolog...

Gratulálok és sok sikert kívánok az örömjátékodhoz! És köszönöm a dicsérő szavakat! És nincs több "és"..  ;D

GL!  :beerchug:

Köszönöm, csacsa!

Nem panaszkadhatom a mai játékmenetre sem, igaz ma csak Everesten játszottam, az egy centes bankrollomat felhízlaltam 56 centre, illetve az MTT freerollon nyert pontokkal nyomtam egy 110 pontos SNG-t is, amit szerencsésen (igazából még az sem kellett) behúztam.

Az élet szép, mostmár csak két dolog van hátra:


Toby Keith - Get Drunk And Be Somebody


Az örömpóker dübörög tovább.

Everesten nyolc dollár körül mozgok, betfairen elbuktam amim volt, ott most szünet, PKR-en is dollár alá apadtam, viszont a Cool Hand póker rohadt geci módon adott három euró ingyenpénzt, amit úgy döntöttem, hogy a cashasztalnál mulatok el.

Eddig két egyórás menetet toltam 2 asztalon, kilenc euróra duzzadtam fel és cool pontban visszajött majd' húsz cent rake-back, amit fel lehet versenyre használni (10 centtől vannak szitek). Ez jobb, mint bármi, amiben eddig részem volt, ha nem jön egy komolyabb rossz széria, ami lenullázna még lehet, hogy ittragadok...   ::)

Persze arról is meg kell előbb győződnöm, hogyha úgy fordul, kifizetnek majd, valakinek van valami tapasztalata?


Idézetet írta: söprű Dátum január 09, 2012, 16:51:58
Az örömpóker dübörög tovább.

Everesten nyolc dollár körül mozgok, betfairen elbuktam amim volt, ott most szünet, PKR-en is dollár alá apadtam, viszont a Cool Hand póker rohadt geci módon adott három euró ingyenpénzt, amit úgy döntöttem, hogy a cashasztalnál mulatok el.

Eddig két egyórás menetet toltam 2 asztalon, kilenc euróra duzzadtam fel és cool pontban visszajött majd' húsz cent rake-back, amit fel lehet versenyre használni (10 centtől vannak szitek). Ez jobb, mint bármi, amiben eddig részem volt, ha nem jön egy komolyabb rossz széria, ami lenullázna még lehet, hogy ittragadok...   ::)

Persze arról is meg kell előbb győződnöm, hogyha úgy fordul, kifizetnek majd, valakinek van valami tapasztalata?

Cool Hand-ről csak jót tudnák írni,megbízhatóak,s segítőkészek.
Kifizetések is hamar megjöttek gond nélkül.

Örömpóker a faszom...   ;D

Sikerült gallyra vágni az életkedvem mára, részletek alább:

Everest Poker — Hand Details
Hand ID: 7334946840
Table ID: -167745663
Play Mode: Real Money
Tournament Table: 50813355-0
Game Type: Hold'em
Ante: 20
Blinds: 80/160
Stakes: 80/160
Currency:
Starting Date: 2012-01-19 GMT
Starting Time: 13:05:16 GMT



Seating Arrangement:

marche1983 is at seat 2 with 1970.
Soprucsavo is at seat 3 with 3000.
c2JD is at seat 4 with 2960.
PunkAAs is at seat 8 with 7070.
marche1983 posts an ante of 20.
Soprucsavo posts an ante of 20.
c2JD posts an ante of 20.
PunkAAs posts an ante of 20.

Post Blinds:

The button is at seat 8.
marche1983 posts the small blind of 80.
Soprucsavo posts the big blind of 160.

Deal Pocket Cards:

marche1983: -- --
Soprucsavo: Ad Ah
c2JD: -- --
PunkAAs: -- --

Pre-flop:
c2JD calls 160.
PunkAAs calls 160.
marche1983 folds.
Soprucsavo raises 640.
c2JD folds.
PunkAAs calls 640.


Flop (7h 6c 4s):
Soprucsavo checks.
PunkAAs raises 1920.
Soprucsavo calls 1920.


Turn (7h 6c 4s 2h):
Soprucsavo raises 260.
PunkAAs calls 260.


River (7h 6c 4s 2h 9s):

Showdown:
Soprucsavo shows Ad Ah.
Soprucsavo has 6c 7h 9s Ad Ah: Pair
PunkAAs shows 5c 3c.
PunkAAs has 3c 4s 5c 6c 7h: Straight
Soprucsavo is eliminated.


Pot Summary:
Total Pot: 6280
PunkAAs wins 6280.
No Rake is taken for this hand.

Szia söprű,

Merre tart az Örömpóker Project? Hogy állsz mostanában, írj valamit!

Szerintem jelenleg 1 csónakban evezünk, legalábbis ami az Everest BR t illeti ;D

TE is én is a nagy büd.s ZÉRÓ körül billegünk gyengécskén. :)

Amikor megöltem a BR om a fent leírt esetek természetesek voltak, annyival fűszerezve, h. a sok AA mellett még KK, QQ, JJ és AK és QKszín kihalt a harcmezőn és a pénzem - BR om szépen elolvadt, pedig még nincs tavasz ;D

GL és számolj be, h. merre tartasz most!


#9 március 01, 2012, 15:03:18, söprű
Régen jártam erre, ne haragudj, frostling, hogy nem válaszoltam, egyszerűen nem vettem észre, hogy írtál.

Örömpóker van, de csellengés már nincs, visszataláltam ismét az Everestre és úgy döntöttem, nem is mozdulok innen. A nagy büdös nulla helyénvaló info, onnan indult a történet most is, mint már annyiszor.  :redchug: Ez persze nem rettent el, nem is szabad, hogy így tegyen.

Ezért is látom örömmel, hogy nem álltál le és szépen gyarapodsz ismét a féldolláros duplázókkal!  :ok:

Ami tehát engem illet, megy az örömpóker, de most már tervszerűen és nem cél nélkül.


Elölről kezdtem az Everesten, de már nem olyan könnyű gyorsan összeszedni egy dollárt mint régen, ugyanis percenként egy Shasta indul már csak és az SP freerollok is némileg mintha ritkábbak lennének.

Szóval az ingyenjátékban sokszor 40-50 percet kell várni, mire beültetnek (napközben mindenképp) így nem tudtam úgy indulni, ahogy szoktam: 8-10 asztal 10 centes Shasta, aztán abból kijön 15-20 cent, amivel már el lehetett azelőtt indulni.

Így kénytelen voltam 5 centes asztalokhoz is beülni, de elhatároztam, hogy következetes leszek, amennyire csak tőlem telik. Csináltam egy táblázatot, amelyben vmiféle kezdetleges bankrollmenedzsmentet dobtam össze. Ez alapján minden új parti előtt megkapom, hogy milyen szintre szabad beülnöm éppen. Ezt többé-kevésbé tartom is, legalábbis nem térek el tőle számottevően.

Most éppen a 8. játéknapon tartok és én is a féldolláros duplázókat nyomom nagyrészt, innen azért ki-kikacsintok az 1 dolláros duplázókra is ha éppen érzek elég türelmet hozzá.

Hálistennek ismét ráállt a játékom az itteni ritmusra, így ha lassan is, de gyarapodom. Remélem ez tartósan így lesz, ugyanis komoly terveim vannak a sportfogadással, van egy új lovistratégiám, amelyhez kéne majd egy kis pénzmag, hogy elindítsam. Ha összegründölök egy stabil 100 dollárt, akkor a felette lévő összeget mindig átviszem majd a bukikhoz.

Röviden ez a terv, kaptam megint 10 dollárt a Party Pokerre, cashgame-eztem vele egy kicsit, de miután nl2-n esélytelennek látom a 60 pont összegyűjtését a megadott időre így nem fogok vele sok időt elcseszni, hogy aztán ki se fizessenek. Az eddig termelt tizenöt dollár pluszból majd hébe hóba teszek egy-egy tippet a Partybetnél.

A fő irányom most a következetes örömpóker (akárhogy is a legnagyobb öröm az, ha az ember nyer, nemde?) aztán majd meglátjuk, hova visz!

Mindenkinek sok szerencsét az asztaloknál!  :cya:

Ui: becsatolom a táblázatomat, látszik rajta az eddigi kínlódás, illetve hátha valaki akarja használni, átalakítani, stb. Annyira naprakész, hogy épp benne ülök a két egydolláros duplázóban, amelyikhez még nincs ott az eredmény.  :)

*** Közben mindkét duplázót behúztam, így a mai nap sikerült megduplázni a bankrollt...  :ok:

Gratula söprű!!

Jó vagy, csak ne állj le és kívánom,h. elérd CÉLjaidat, de inkább még többet!!

GL!

Leszünk mi még pókermilliomosok!


Örömpóker a FAS.OM!!! :crazy:

Ma felmenten a jelenleg álom $20ig, aztán BR management xtra szar verzió, ami már megszokott sajnos: DON$5.50 bukó, fulltilt 1 csomó $0.55 bukkkfenc, 4th helyek, nekem találták ki! Végül DON $3.30 hab a tortán, fekvő, persze 4th helyen, így maradt $12.15 nyomor :laugh:

Srry az OFFolásért 'brada', de ezt ki kellett írni magamból!

Bankroll az egekben, $30 felett!!! Régen éreztem magam ennyire jól az asztaloknál, visszatért belém az élet!

A hirtelen ugrás oka, hogy megnyertem egy $2.50-es normál szitet. A Sharkscope versenykiválasztója alapján ültem be, amikor a nyolc jelenlévő ellenére még mindig egy kis halacska táncolt a verseny a neve mellett.

Lehet, hogy megéri használni ezt a kis segítséget, mert tényleg volt jónéhány fish az asztalnál, a legnagyobbnak például olyan lapjárása volt, amivel szépen kiiktatott mindenkit az utamból, 40/80-on már heads up voltunk. Az alacsony vakok miatt nem izgultam, hogy négyszer annyi zsetonja van mint nekem, éreztem, hogy van olyan tudáskülönbség, hogy megfordítsam az állást. Szerencsére sikerült is, fordult a lapjárás, viszont ő továbbra is olyan hülye volt, mint addig így szinte csak addig volt izgalmas, amíg meg nem fordult a chiparány, addig ugyanis feszesebben játszottam, mint ahogyan általában heads up szoktam, igyekeztem biztosra menni.


Gratula söprű!!!

Nagy vagy, csak így tovább, remélem $100 ig meg sem állunk! ;) Szerencsére már az én BR om is $20 felett jár, na erre sem volt példa a nagy bukásom óta.

GL mindenkinek!

Visszatérek ide is. Nem mondom, hogy nem játszottam, de az utóbbi időben nem fektettem semmilyen hangsúlyt a pókerre, nyitottam két asztalt, aztán dolgoztam közben, meg olvasgattam, így nem csoda, ha inkább a veszteség oldal játszott az utóbbi időben.

Mostantól azonban visszatérek, nem fogok tudni egész napokat játszani, amit viszont igen, azt maximális koncentráció mellett.

Az Everest poker 55 centes shorthanded turbó és egy dolláros normál duplázó asztalok mellett találtok meg.

A profitból (ha lesz) időnként elindulok az egydolláros mtt-n és ha ott is szerencsével járok, akkor tízdollárosával csorgatom majd át a pinnacle-re fogadni.

Sok szerencsét kívánok minden pókeres kollégának!!!   :ok:

Első kanyarban minusz harminc cent. Követtem el komoly hibákat, de nem is jöttek össze a dolgaim sem, szettek, magasabb párok, nem is részletezem, mert nem a sírásról szól a történet, összességében, amilyen peches volt ez a kanyar, örülhetek, hogy ennyi minusszal megúsztam:

$0.55 DON ---- 1/4 ----$-1.20
$1.10 DON ---- 0/1 ----$-1.10
$1 SNG --- 2.hely ---- $+2.00

Tudomásul kell sajnos vennem, hogy elő kell venni a könyveket, sokat tompultam az idén, az ellenfelek pedig egyre jobbak. Már az Everest sem arról szól, hogy szép csöndben eljátszogat az ember és többet nyer, mint veszít, ennek a világnak úgy tűnik vége. Megtelt a piac, a sok gyakorlás egyre jobb versenyzőket termel ki, ez van, fel kell nőni a feladathoz.

Ennek jegyében pedig nem biztos, hogy a duplázó a legrentábilisabb játékforma...