Sportfogadas.org

Sportvilág és nem csak => Még több sportág => A témát indította: Pozzato - Augusztus 18, 2019, 18:24:08 pm CEST

Cím: Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 18, 2019, 18:24:08 pm CEST
Vuelta a Espana 2019 Tippjáték!

(https://elpais.com/elpais/imagenes/2018/12/19/media/1545235613_747410_1545235660_noticia_normal.png)


Információ
Az év utolsó háromhetese következik egy nyereményjátékkal megspékelve, mely a spanyol háromhetes körverseny alatt tart majd! A Tour de France játék sikere után hasonló elven működik majd a Vuelta a Espana tippjátéka is. A francia körversenyen 24-en vetettek részt, remélem most is sikerül hasonló vagy nagyobb részvételt produkálni. Ebben a témában nem csak a tippeket lehet majd beírni a játékra, hanem véleményeket és meglátásokat is megosztani.

Játékszabályok
- Játék időtartama: augusztus 24. - szeptember 15.
- A szakaszok első öt helyezettjére kell majd tippelni, az nyer a végén értelemszerűen, aki a legtöbb pontot gyűjti
- Pontozási rendszer: Aki eltalálja az adott versenyző pontos helyét az első ötben, az három pontot kap, míg aki eltalálja, hogy a versenyző az első ötben végez, az egy pontot. A pontok nem összevonhatóak, azaz hiába találjuk el Sagan győzelmét, azért csak három pont jár, nincsen plusz 1.
- Egy felhasználó csak egy tippet adhat le az adott napi szakaszra
- Nem kötelező az összes etapra tippelni, nem jár érte levonás, mindössze annyival kevesebb lehetőséged lesz pontokat gyűjteni
- Egy versenyző csak egyszer szerepelhet az adott napi tippek között.
- A tippek játékba való beküldési határideje: az adott szakasz napjának délelőttje, legkésőbb 11:00-ig.
- Lehet előre több napra is leadni a tippsort
- Az első 17 szakaszra ide kell beírni a tippeket, viszont az utolsó négy etapra (18-21.) nekem kell elküldeni a tippeket, hogy izgalmasabb legyen a végjáték.
- Nincsen retorzió, ha két ugyanolyan tippsora van két felhasználónak, magyarán lehet másolni a tippeket.

A pontok összeszámlálását én végzem. Természetesen igyekszem minden szakasz után kitenni legkésőbb estig az adott napi végeredményt és az összetettet is, illetve a következő napi szintrajzról tájékoztatni benneteket.

Hasznos linkek
Rajtlista: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/gc/startlist
Szakaszok: https://www.cyclingstage.com/vuelta-2019-route/spain-route-2019/

Vuelta a Espana tippjáték össznyereménye: 20000 HUF

Nyeremény
Ez az alábbi módon lesz szétosztva a verseny végén:
1. helyezett: 10000 HUF
2. helyezett: 5000 HUF
3. helyezett: 2500 HUF

Összetett versenyt eltaláló felhasználó: 2500 HUF
Az utóbbi verseny kritériuma a következő:
- Augusztus 23-a (péntek), 20:00 határidő
- Eddig kell elküldeni az alábbi négy trikóra leadott tippjeiteket: sárga trikó (összetett), fehér trikó (legjobb fiatal versenyző, azaz 25 éven aluli), zöld trikó (pontverseny), pöttyös trikó (hegyi összetett)
- Mind a négy trikónál a dobogósokat kell megtippelni, ahogyan a főjátékban, úgy itt is 3 pont jár a telitalálatért, 1 pont, ha rossz helyre, de dobogóra tippeltük a versenyzőt
- A tippeket nekem kell elküldeni a megjelölt időpontig privát üzenetben

A nyereményeket az alábbi fizetési módok egyikével utaljuk: Skrill vagy Paypal (választható).

Mindenkinek sok sikert kívánunk! :beerchug:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Augusztus 20, 2019, 14:33:19 pm CEST
Vuelta a Espana: Sztárok nélkül is lehet izgalom? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-sztarok-nelkul-is-lehet-izgalom)

Ki okozhat meglepetést az idei spanyol háromhetes körversenyen? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-sztarok-nelkul-is-lehet-izgalom)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 22, 2019, 14:13:55 pm CEST
BREAKING - Carapaz may not start the #vuelta2019 because he crashed during training. The decision will be tomorrow morning.  :(
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 22, 2019, 14:55:21 pm CEST
Ne már  :bash:

Jumbo-Vista behúzhatja az első GT-jét (ha a Rabobankos előző korszakot nem vesszük ide).
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Augusztus 22, 2019, 19:24:36 pm CEST
Akkor kezdjük meg 😁

1. Szakasz

1.Team Jumbo-Visma
2.Astana Pro Team
3.Team INEOS
4.Team Sunweb
5.Deceuninck-Quick Step Team
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Augusztus 22, 2019, 20:46:23 pm CEST
1. szakasz TTT:

1. Jumbo-Visma
2. CCC Team
3. Sunweb
4. Education First
5. Movistar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: prigioni1 - Augusztus 22, 2019, 21:00:33 pm CEST
1.szakasz

1. Jumbo-Visma
2. Deceuninck-Quick Step
3. Education First
4. Sunweb
5. INEOS
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Augusztus 23, 2019, 00:29:29 am CEST
1. Szakasz

1.Team Jumbo-Visma
2.Team INEOS
3.Movistar Team
4.Team EF Education
5.CCC Team
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Augusztus 23, 2019, 08:25:09 am CEST
1. Szakasz

1. Team Jumbo-Visma
2. Team INEOS
3. Movistar Team
4. Deceuninck-Quick Step
5. Astana
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Augusztus 23, 2019, 09:04:06 am CEST
1 szakasz

1.Team Jumbo-Visma
2.Mitchelton- Scott
3.Deceuninck-Quick Step
4.Team EF Education
5.Team Sunweb
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Augusztus 23, 2019, 09:09:36 am CEST
2 Szakasz

1.Luis Leon Sanchez
2.Philippe Gilbert
3.Thomas De Gendt
4.Valerio Conti
5.Tao Geoghegan Hart
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Augusztus 23, 2019, 09:12:51 am CEST
3 Szakasz

1.Philippe Gilbert
2.Valerio Conti
3.Patrick Bevin
4.Fernando Gaviria
5.Sam Bennett
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Augusztus 23, 2019, 09:15:54 am CEST
4 Szakasz

1.Fernando Gaviria
2.Sam Bennett
3.Fabio Jakobsen
4.Phil Bauhaus
5.Marc Sarreau
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 23, 2019, 09:51:13 am CEST
Összeszedtem azoknak a névsorát, akik részt vettek a Tour de France játékban, de a mostani tippversenyben még semmilyen módon nem jelezték részvételüket (összetettre vagy első szakaszra leadott tippek), hátha érdekli őket ez a verseny is:
@hossa81 @Rwilla @MessiÁs @LuckyBeny @Agot PSF @BvB_09 @Coutinho  @Nezocsa  @Assassin  @Bucak77  @monet @olics   @Szabcsi151   @Punter   @Greipel  @Gorriaran 

Természetesen minden új résztvevőnek örülök, bátran tippeljetek  :beerchug:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen. - Augusztus 23, 2019, 10:21:56 am CEST
1. Mitchelton-Scott
2. Jumbo-Visma
3. Deceuninck-QuickStep
4. Team Sunweb
5. Movistar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Augusztus 23, 2019, 10:42:08 am CEST
1. szakasz

1. Jumbo-Visma
2. Mitchelton-Scott
3. Deceuninck-QuickStep
4. Team Sunweb
5. EF Education First
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Augusztus 23, 2019, 11:08:28 am CEST
Vuelta a Espana: Belevágnak a közepébe (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-belevagnak-a-kozepebe)

Visszatérnek a hagyományokhoz és csapatidőfutammal indul a spanyol háromhetes körverseny! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-belevagnak-a-kozepebe)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 23, 2019, 11:52:41 am CEST
1. szakasz

1. Jumbo Visma
2. Ineos
3. Movistar
4. Quick Step
5. CCC
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Augusztus 23, 2019, 12:51:15 pm CEST
1. szakasz

1. Team Jumbo-Visma
2. Team Ineos
3. Movistar Team
4. Astana
5. CCC Team
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Augusztus 23, 2019, 15:13:32 pm CEST
1.

1. CCC Team
2. Team Jumbo-Visma
3. Movistar Team
4. Team Sunweb
5. Team INEOS
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Augusztus 23, 2019, 19:12:49 pm CEST
1. Szakasz

1. Team Jumbo-Visma
2. Team INEOS
3. Deceuninck-Quick Step Team
4. Team IF Education First
5. Astana Pro Team
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 23, 2019, 20:43:40 pm CEST
Az összetett tippek egyesítése végén - rápillantva a táblázatra -, meglepődtem.

Viszonylag sokan tippeltetek. Érdekes, hogy egymástól függetlenül, mégis sok helyen ugyanazon versenyzők szerepelnek. Kiváncsi lennék, mit mondana egy pszichológus, mire vezethető ez vissza. Én laikusként arra gondolok, hogy az ember biztosra megy, kevésbé mer kockáztatni. Ha van egy felállított erősorrend (irodák/szakértők által), akkor azt nehezebben írjuk felül, főleg akkor, ha mi is hasonló következtetésre jutunk.

Az összetettre leadott tippek 70%-át lefedi három versenyző.
Pontverseny kapcsán már nagyobb a szórás, bár két bringás kiemelkedik, ők teszik ki a tippelhető helyek 50%-át.
A fiatal versenyzőknél egészen elképesztő 82%-os arányban dominált három bringás.
Ami meglepőbb, hogy hegyi trikónál 60% feletti a három versenyző aránya. Egy olyan trikónál, amit az irodák sem nagyon tudnak belőni.

Összegezve így elöljáróban azt kell, hogy mondjam: nüanszok döntenek majd a harmadik hét végén köztetek.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 23, 2019, 22:24:14 pm CEST
Az összetett tippek egyesítése végén - rápillantva a táblázatra -, meglepődtem.

Viszonylag sokan tippeltetek. Érdekes, hogy egymástól függetlenül, mégis sok helyen ugyanazon versenyzők szerepelnek. Kiváncsi lennék, mit mondana egy pszichológus, mire vezethető ez vissza. Én laikusként arra gondolok, hogy az ember biztosra megy, kevésbé mer kockáztatni. Ha van egy felállított erősorrend (irodák/szakértők által), akkor azt nehezebben írjuk felül, főleg akkor, ha mi is hasonló következtetésre jutunk.

Az összetettre leadott tippek 70%-át lefedi három versenyző.
Pontverseny kapcsán már nagyobb a szórás, bár két bringás kiemelkedik, ők teszik ki a tippelhető helyek 50%-át.
A fiatal versenyzőknél egészen elképesztő 82%-os arányban dominált három bringás.
Ami meglepőbb, hogy hegyi trikónál 60% feletti a három versenyző aránya. Egy olyan trikónál, amit az irodák sem nagyon tudnak belőni.

Összegezve így elöljáróban azt kell, hogy mondjam: nüanszok döntenek majd a harmadik hét végén köztetek.

Pedig erdekes, szerintem nincs igazi nagy favoritja most ennek a Vueltanak es emiatt egy nagyon erdekes verseny is lehet belole. A hosszabbitas podcastjet hallgatva ok sem tudtak tul sok okossagot mondani, ennek ellenere az altalad leirt helyzet.. :) Szerintem a legtobb ember a fogadoirodak alapjan irta be a tippeket, akik azert bringaban (is) nagy szazalekban helyesen lovik be a sorrendet, de itt szep oddsokat lehet fogni nehany meglepi versenyzo altal.. :D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 23, 2019, 22:28:01 pm CEST
1.

1. Jumbo-Visma
2. Ineos
3. EF
4. CCC
5. Movistar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 23, 2019, 23:18:36 pm CEST
Pedig erdekes, szerintem nincs igazi nagy favoritja most ennek a Vueltanak es emiatt egy nagyon erdekes verseny is lehet belole. A hosszabbitas podcastjet hallgatva ok sem tudtak tul sok okossagot mondani, ennek ellenere az altalad leirt helyzet.. :) Szerintem a legtobb ember a fogadoirodak alapjan irta be a tippeket, akik azert bringaban (is) nagy szazalekban helyesen lovik be a sorrendet, de itt szep oddsokat lehet fogni nehany meglepi versenyzo altal.. :D
Szerintem sincsen egyértelmű favorit, ezért volt számomra is meglepő látni az eredményeket. Az is igaz, hogy nincsen nagy mintám, nem 100 főről beszélünk. Érdekes lesz a következő három hét, hasonlóan izgalmas versenyt remélek minden téren, mint a Tour de France alatt volt.  :ok:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 24, 2019, 00:46:31 am CEST
Szeretem a bringat, meg Armstrong Ullrich Beloki idejeben szerettem meg Sipiek altal. Ez kb haromhetesekre koncentralodik, meg egy egy klasszikus egy naposra. A tobbi infom innen van, vagy hirekbol.

Nyilvan a tudasom es ismereteim meg sem kozeliti a tietek, igy egyertelmu hogy a tippelesnel az esetek nagy reszeben az irodakra hagyatkozom. Ahogy a touron, itt is nehany szakasz megtekintése, a kozvetites hallgatasa utan mar atlathatobb lesz az eselyesek kore, igy konnyebb lesz tippelni, akar oddsok ismerete nelkul is. De addig is a tobbseg nyilvan elsosorban a bet es az unibet oddsaibol meritett ötletet, nyilvan ez az oka a sok hasonlosagnak.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Augusztus 24, 2019, 08:15:11 am CEST
1.
1 Jumbo-Visma
2 Ineos
3 D Quick Step
4 Movistar
5 Mitchelton Scott
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: hossa81 - Augusztus 24, 2019, 08:19:22 am CEST
stage1

1. Jumbo Visma
2. Ineos
3. Movistar
4. Quick Step
5. Sunweb

Sok sikert kívánok mindenkinek  :ok:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 24, 2019, 11:47:29 am CEST
Szeretem a bringat, meg Armstrong Ullrich Beloki idejeben szerettem meg Sipiek altal. Ez kb haromhetesekre koncentralodik, meg egy egy klasszikus egy naposra. A tobbi infom innen van, vagy hirekbol.

Nyilvan a tudasom es ismereteim meg sem kozeliti a tietek, igy egyertelmu hogy a tippelesnel az esetek nagy reszeben az irodakra hagyatkozom. Ahogy a touron, itt is nehany szakasz megtekintése, a kozvetites hallgatasa utan mar atlathatobb lesz az eselyesek kore, igy konnyebb lesz tippelni, akar oddsok ismerete nelkul is. De addig is a tobbseg nyilvan elsosorban a bet es az unibet oddsaibol meritett ötletet, nyilvan ez az oka a sok hasonlosagnak.

Beloki, Ullrich és a többiek, de szép is volt. Sípos úr hiányzik a közvetítés alatt.. Akkoriban még szerettem hallgatni a magyar kommentárt, Knézyvel jól kiegészítették egymást. Nagy százalékban ő is hozzájárult, hogy ilyen imádat kialakuljon a sportág iránt. Emlékszem még Bodrogi ezüstjét hogyan közvetítte.. Akkor szerintem sokan sírtak vele együtt a TV képernyője előtt. Továbbra is a kedvenc felvételem:

Amikor Wiggins szenved az időfutamon olimpiai bajnokként és kap Lacitól másfél percet.. Majd rá egy-két évre verhetetlen lesz.  ??? :)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Coutinho - Augusztus 24, 2019, 11:52:08 am CEST
1. Jumbo Visma
2. Ineos
3. Movistar
4. CCC
5. Astana
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 24, 2019, 20:22:03 pm CEST
Ez hihetetlen, hogy kezdodik ez a Vuelta a Jumbo-Vismanak...
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 24, 2019, 20:22:11 pm CEST
Jumbo-Visma bukás rögtön a kronón. Roglic is padlózott.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 24, 2019, 20:36:15 pm CEST
40 masodperces hatrannyal inditja Roglic a Vueltat...
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 24, 2019, 20:39:31 pm CEST
40 masodperces hatrannyal inditja Roglic a Vueltat...
Én perc felettire gondoltam, mikor megláttam a bukást. Nem olyan vészes még ez, bár kellemetlen. Az biztos, hogy megkavarta már első nap a dolgokat a tippjátékban is. Ami érdekes volt, hogy már a bukás előtt is gyengén mentek az első mérőpont ideje szerint (önmagukhoz képest). Utána szerintem nyélen ment mindenki, hogy ennyin tartsák a hátrányt, Tony Martin nagyon elfáradt. Fabio Aru is bukott.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 24, 2019, 20:43:39 pm CEST
Én perc felettire gondoltam, mikor megláttam a bukást. Nem olyan vészes még ez, bár kellemetlen. Az biztos, hogy megkavarta már első nap a dolgokat a tippjátékban is. Ami érdekes volt, hogy már a bukás előtt is gyengén mentek az első mérőpont ideje szerint (önmagukhoz képest). Utána szerintem nyélen ment mindenki, hogy ennyin tartsák a hátrányt, Tony Martin nagyon elfáradt. Fabio Aru is bukott.

Igen, vmi 7 masodperces hatranyuk volt hajol emlekszem az elso idomeronel.

Amugy akinek van Telegramja erdemes bekapcsolodni a “La Flamme Rouge” chatbe, egybol videok, kepek, hirek barmi tortenik, azzal nehez lemaradni a dolgokrol.. :D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 24, 2019, 20:48:07 pm CEST
1. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-1
1. Astana Pro Team
2. Deceuninck-Quick Step
3. Team Sunweb
4. EF Education First
5. BORA - hansgrohe

Most jön a csavar, aki nem írta helyesen a csapatok nevét, az nem kap pontot!  ;D

Szakasz eredménye és összetett állása:
1. @firgabácsi 6 pont
2. @prigioni1 , @sunik29 és @Agot PSF 5-5 pont
3. @Nezocsa , @Ghastly és @Noppyka 3-3 pont
4. @Latzka , @RedMunchen és @hossa81 2-2 pont
5. @peshark , @MessiÁs , @BvB_09 , @oakland23 és @monet 1-1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

@firgabácsi nyerte az első etapot, ezzel rajta van a piros trikó, szépen rajtolt!  :ok:
Pontokat számoljátok át, este van, lehet hibáztam, nyugodtan szóljatok, ha valami nem stimmel!

2. szakasz: Benidorm  ›  Calpe  (199,6 km)
Tippelési határidő: 2019.08.25. 11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/fb/vuelta-a-espana-2019-stage-2-profile-c9a472c23a.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen. - Augusztus 24, 2019, 21:03:45 pm CEST
2
Luis León Sánchez
Thomas De Gendt
Philippe Gilbert
Valerio Conti
Tao Geoghegan Hart
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 24, 2019, 21:37:36 pm CEST
https://twitter.com/procyclingstats/status/1165335390552616960?s=21 (https://twitter.com/procyclingstats/status/1165335390552616960?s=21)

A víz forrása az úton... ???
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Augusztus 24, 2019, 23:46:38 pm CEST
Vuelta, 2. szakasz

1. Gilbert
2. Valverde
3. S. Bennett
4. Higuita
5. Dylan Teuns
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Augusztus 25, 2019, 00:25:34 am CEST
Vuelta a Espana: Nincs lazítás (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-nincs-lazitas)

Nagy szorzóval próbálkozunk a megtippelhetetlennek tűnő második szakaszra! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-nincs-lazitas)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 25, 2019, 00:37:19 am CEST
2. szakasz

1. P Gilbert
2. A Valverde
3. O Fraile
4. P Latour
5. L Mezgec
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Augusztus 25, 2019, 06:47:43 am CEST
2.szakasz

1. Alejandro Valverde
2. Philippe Gilbert
3. Thomas De Gendt
4. Omar Freile
5. Luka Mezgec
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Augusztus 25, 2019, 07:14:52 am CEST
2. Szakasz

1.De Gendt, Thomas
2.Teuns, Dylan
3.Valverde, Alejandro
4.Gilbert, Philippe
5.Mezgec, Kuka
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 25, 2019, 07:23:19 am CEST
2.

1. T. de Gendt
2. S. Higuita
3. P. Gilbert
4. A. Valverde
5. P. Latour
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: prigioni1 - Augusztus 25, 2019, 08:51:24 am CEST
2. szakasz

1. Gilbert
2. Latour
3. Valverde
4. Mezgec
5. Teuns
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Augusztus 25, 2019, 09:01:43 am CEST
2.Szakasz

1. A. Valverde
2. T. De Gendt
3. P. Gilbert
4. D. Teuns
5. O. Fraile
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Augusztus 25, 2019, 09:06:12 am CEST
2. szakasz

1. Valverde
2. De Gendt
3. Gilbert
4. Mezgec
5. Sam Bennett
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Augusztus 25, 2019, 09:09:32 am CEST
2.Szakasz

1. A. Valverde
2. T. De Gendt
3. P. Gilbert
4. S. Higuita
5. P. Roglic
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: hossa81 - Augusztus 25, 2019, 09:35:18 am CEST
2.

1. S. Bennett
2. Teuns
3. Valverde
4. Degenkolb
5. Mezgec
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Augusztus 25, 2019, 10:13:39 am CEST
2.szakasz

1. Gilbert P.
2. Poels W.
3. Nieve M.
4. Thomas De Gendt
5. Degenkolb, John
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Augusztus 25, 2019, 10:51:02 am CEST
2. szakasz

1. Higuita
2. Valverde
3. Gilbert
4. Dion Smith
5. Aranburu
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Augusztus 25, 2019, 10:56:07 am CEST
2.

1. De Gendt
2. Valverde
3. Degenkolb
4. Gilbert
5. Higuita
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 25, 2019, 17:06:27 pm CEST
Imádom a Vueltát.  ;D Kiírják egy emelkedőre, hogy körülbelül hány százalék, de sosem találják el. Azért egy 9,5% és 3 km-es emelkedő nem rogyasztja meg ennyire a mezőnyt, mint most.

u.i.: Lehet rosszul láttam, de 30-nál kezdték el az emelkedőt, 24,5-nél fejezték be. Elvileg 3 km hosszú.. (ez nekem 5,5  ;D). Azért viccesek a spanyol versenyek, mert sok esetben a saját útvonalukkal sincsenek tisztában. Több olyan verseny volt, ahol véletlenül kihagytam egy 2-3 km-es 5-7%-os emelkedőt, mert nem gondolták, hogy ezt is fel kell tüntetni a szintrajzon.

Még ha ez 3 km-es is volt, kizárt, hogy egy kis csoport maradjon a végére. Sebaj, legalább van támadás.  ;D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: csabax - Augusztus 25, 2019, 17:14:02 pm CEST
Imádom a Vueltát.  ;D Kiírják egy emelkedőre, hogy körülbelül hány százalék, de sosem találják el.   
spanyolok  ;D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 25, 2019, 17:20:07 pm CEST
spanyolok  ;D
Most is kettéválasztott útszakasz  ;D Eszembe nem jutna, mint ahogyan egy-két éve volt a 11 km-es kapu (idén volt már 1,5 km-es kapu  ;D). Katalán vagy baszk körverseny volt, mikor nem írták ki a hátralévő távot, különbséget se (asszem De Gendt szakaszgyőzelme volt), mikor a végén tudta meg mindneki, hogy mi is a helyzet. Valamelyik év elején valenciai többnapos, ott is voltak érdekességek emlékeim szerint. Zseniálisak.

Katalán körverseny volt, közben megnéztem.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 25, 2019, 17:43:52 pm CEST
Quintana pedig megnyeri ezt a szakaszt, hihetetlen.  :great:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 25, 2019, 17:56:27 pm CEST
2. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-2
1. Nairo Quintana
2. Nicolas Roche
3. Primoz Roglic
4. Rigoberto Urán
5. Fabio Aru

Szakasz eredménye:
1. @Ghastly 1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @firgabácsi 6 pont
2. @prigioni1 , @sunik29 és @Agot PSF 5-5 pont
3. @Ghastly 4 pont
4. @Nezocsa és @Noppyka 3-3 pont
5. @Latzka , @RedMunchen és @hossa81 2-2 pont
6. @peshark , @MessiÁs , @BvB_09 , @oakland23 és @monet 1-1 pont

Ghastly jól érezte a második napot, szépen berakta Roglicot a tippek közé!  :ok:
Meglepődtem, mert hiába néztem át kétszer, de több pontot nem találtam. Nézzétek át ti is, szóljatok, ha hibát észleltek!

3. szakasz: Ibi. Ciudad del Juguete  ›  Alicante (188 km)
Tippelési határidő: 2019.08.26.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/ce/vuelta-a-espana-2019-stage-3-profile-721cce69bc.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen. - Augusztus 25, 2019, 18:05:13 pm CEST
3
Gilbert
Valerio Conti
Fernando Gaviria
Sam Bennett
Fabio Jakobse
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 25, 2019, 18:06:05 pm CEST
Az is ritka azert, hogy az INEOS-nak 2 nap alatt veget erjen egy haromhetes,  Hart es Poels is 9’51”-es hatranyt dolgoztak ossze a mai napon..  ???
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 25, 2019, 19:01:33 pm CEST
Megdöbbentő, hogy a legnagyobb költségvetésű klub nem tud összerakni egy normális csapatot a Vueltára. Jim Ratcliffe tele van pénzzel, elvileg még több folyik a csapathoz, mint az eddigi években, ehhez képest még a jövő évi csapatban is mindössze 12 fő neve biztos. Tour de France-on is szerencséjük volt Pinot kiválásával, de van egy olyan érzésem, hogy jövőre elkapja őket valamelyik csapat.

Ilyen mezőnyben egy Poels - Geoghegan Hart - de la Cruz triótól többet várnék. Poels pár éve még oktatott a hegyekben, fura az egész. Franciaországban is gyengék voltak önmagukhoz képest.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Augusztus 25, 2019, 20:39:19 pm CEST
3.

1. Valverde
2. Walscheid
3. Kelderman
4. Gilbert
5. Rojas
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Augusztus 25, 2019, 20:53:26 pm CEST
3. Szakasz

1.Lopez, Miguel Angel
2.De Gendt, Thomas
3.Valverde, Alejandro
4.Quintana, Nairo
5.Chaves, Esteban
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 25, 2019, 22:17:17 pm CEST
Megdöbbentő, hogy a legnagyobb költségvetésű klub nem tud összerakni egy normális csapatot a Vueltára. Jim Ratcliffe tele van pénzzel, elvileg még több folyik a csapathoz, mint az eddigi években, ehhez képest még a jövő évi csapatban is mindössze 12 fő neve biztos. Tour de France-on is szerencséjük volt Pinot kiválásával, de van egy olyan érzésem, hogy jövőre elkapja őket valamelyik csapat.

Ilyen mezőnyben egy Poels - Geoghegan Hart - de la Cruz triótól többet várnék. Poels pár éve még oktatott a hegyekben, fura az egész. Franciaországban is gyengék voltak önmagukhoz képest.

Valami csak nem jo a hatterben ezek szerint, vagy a vezetosegben tortent valami amit nem tudunk, de tenyleg furcsa (bar en nem szeretem az egyeduralkodo csapatokat), mondjuk az teny, hogy nezoi szempontbol ezerszer jobb ez igy ... :)

Nem tudom kinek mennyire erdekes ez a stat, de eleg impozans nevsor ez igy.. :)

Active riders with at least 2 stage wins at all 3 Grand Tours | #LaVuelta19

Bennati, Cavendish, T.Dumoulin, Froome, Greipel, Matthews, V.Nibali, N.QUINTANA, S.Yates
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 25, 2019, 22:29:15 pm CEST
3.szakasz

1. S Bennett
2. F Gaviria
3. F Jakobsen
4. J Degenkolb
5. L Mezgec
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Augusztus 25, 2019, 23:21:51 pm CEST
Vuelta, 3. szakasz

1. Sam Bennett
2. Jakobsen
3. Gaviria
4. Walscheid
5. Boasson Hagen
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 25, 2019, 23:47:34 pm CEST
Valami csak nem jo a hatterben ezek szerint, vagy a vezetosegben tortent valami amit nem tudunk, de tenyleg furcsa (bar en nem szeretem az egyeduralkodo csapatokat), mondjuk az teny, hogy nezoi szempontbol ezerszer jobb ez igy ... :)

Elfigyelve a Jumbo-Visma kiemelt versenyzőinek technikáját (Roglic és Dumolin), lehet jön majd egy Sky/Ineos 2.0, ami hasonlóan domináns szerepet tölthet majd be. Mindenesetre biztosan történhetett valami, mert a szponzorváltás után egyből jöttek a bukások is. Tudom, ennek nincsen akkora jelentősége, de érdekes volt (május-június: Bernal, Thomas és Froome is bukott).

Érdekes ez a stat, mindig megdöbbenek, mekkora sprinter volt Bennati a 2000-es évek második felében. Emlékszem az akkori bringás menedzser játékokban rendre 80-81 körüli értékkel bírt a sprinteri kvalitása (mostani érából ez Jakobsen, Démare, Sagan, Bennett szint).

Vigóban beárazta az öregeket a Vuelta első szakaszán 2007-ben: Freire Gómez, Petacchi meg Zabel.. A saját korosztályt is ütötte akkoriban: Boonen, Greipel, Allan Davis
Az a durva, hogy előtte egy hónappal meg a Tour de France-on verte a mezőnyt Párizsban. Azért oda is eljutottak páran a krémből: Boonen (aki addigra már inkább pavés volt, mint sprinter), Hushovd, Hunter, Zabel, Förster..
Utána következő évben elment a Giróra és nyert még három etapot meg egy ponttrikót. Ez így 3 nagy körverseny egymás után és összesen 8 szakaszgyőzelem, ahol elverte a legjobbakat (amúgy még utána nyert egyet poénból a Vueltán is év végén).

Kiválóan használta ki az átmenetet, mert akkor jött Cavendish, őt is elverte még a Girón, de a McEwen, Zabel, Bettini, Hondo-féle öregeknél is egyértelműen gyorsabb volt. Elit bringás volt, de pont Pozzato és a sérülések akadályozták meg a sikeresebb karrierben. 2008 tavaszán sérült volt, ez pont kapóra jött Pozzatónak, akivel szinte azonos volt a tavaszi "menetrendjük". Ebből rengeteg vita volt házon belül, mivel Pozzato nyakára hozták Bennatit, de az olaszok egy újabb szupercsapatot akartak összehozni a Liquigasnál:: Albasini, Bodnar, Cataldo, Guarnieri, Kreuziger, Nibali, Pellizotti, Petito, Pozzato, Quinziato és Vanotti.

Pippo akkor már sztár volt, Milano - Sanremót nyert, Tour de France-on szakaszt, Tirreno - Adriaticót, gyakorlatilag királyként élt (Monacóban). Ehhez jött Bennati és vitte magával Corionit, mint felvezetőjét, akit el sem vittek a Giróra (cserébe a Vueltán segíthette Danielét). Az a Giro volt élete csúcspontja és egyben érdemi pályafutásának vége. A Mortirolón a hideg miatt begyulladt a már amúgy is sérült lábában Achillese. Ezek a sérülések a szezon későbbi részében is visszaütöttek, ahogyan az is, hogy a Vueltán megint összekaptak Pozzatóval. Elvileg Pozzato volt a vezér, akire épült a taktika, de Bennati szemmel láthatóan gyorsabb volt nála (nyert is sprintet). Sztori utána már csak annyi: Pozzato elszerződött a Katushához év végén, Bennati maradt, de a sérülések után már nem volt olyan sebessége.

Pechére akkor kezdett beérni Cavendish, jött még Farrar is, Greipel is szintet lépett. Közben a csapatánál is elindultak az összetett menők irányába, hiszen Nibali személyében egy kincsre bukkantak. Leigazolták mellé Ivan Bassót...
Ha ez nem lett volna elég, akkor egy év múlva - mikor talán az utolsó esélye volt Bennatinak, hogy visszatérjen az élmezőnybe -, érkezett a csapathoz egy bizonyos Peter Sagan és Elia Viviani.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Augusztus 26, 2019, 02:42:00 am CEST
Vuelta, 3. szakasz

1. Sam Bennett
2. Gaviria
3. Jakobsen
4. John Degenkolb
5. Boasson Hagen
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Augusztus 26, 2019, 05:40:21 am CEST
3.Szakasz

1. S. Bennett
2. F. Gaviria
3. F. Jakobsen
4. L. Mezgec
5. E. Boasson Hagen
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 26, 2019, 07:52:26 am CEST
3.

1. S. Bennett
2. F. Gaviria
3. L. Mezgec
4. J. Degenkolb
5. F. Jakobsen
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Augusztus 26, 2019, 07:54:34 am CEST
3.Szakasz

1. S. Bennett
2. Mezgec
3. F. Jakobsen
4. Gaviria
5. Walscheid
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Augusztus 26, 2019, 09:02:25 am CEST
3. szakasz

1. Gilbert P.
2. Poels W.
3. Nieve M.
4. Thomas De Gendt
5. Degenkolb, John
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Augusztus 26, 2019, 09:28:11 am CEST
3. szakasz

1. Bennett
2. Jakobsen
3. Gaviria
4. Mezgec
5. Degenkolb
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Augusztus 26, 2019, 09:38:41 am CEST
3.szakasz

1. Sam Bennett
2. Fernando Gaviria
3. Edvald Boasson Hagen
4. Luka Mezgec
5. Fabio Jakobsen
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Augusztus 26, 2019, 09:55:34 am CEST
3. szakasz

1. T. de Gendt
2. P. Gilbert
3. S. Higuita
4. A. Valverde
5. F. Gaviria
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: hossa81 - Augusztus 26, 2019, 10:50:28 am CEST
3.

1 Gaviria
2 Higuita
3 Valverde
4 Degenkolb
5 Walscheid
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Augusztus 26, 2019, 16:57:13 pm CEST
Most kapcsoltam a közvetítésre, hát kíváncsi vagyok, hogy ebből mi lesz megint 😂
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 26, 2019, 18:21:34 pm CEST
3. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-3
1. Sam Bennett
2. Edward Theuns
3. Luka Mezgec
4. Jon Aberasturi
5. Phil Bauhaus

Szakasz eredménye:
1. @peshark 6 pont
2. @Latzka , @MessiÁs , @BvB_09 , @LuckyBeny és @Agot PSF 4-4 pont
3. @Ghastly és @firgabácsi 3-3 pont
4. @sunik29 és @RedMunchen 1-1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @firgabácsi és @Agot PSF 9-9 pont
2. @Ghastly és @peshark 7-7 pont
3. @Latzka és @sunik29 6-6 pont
4. @MessiÁs , @BvB_09 és @prigioni1 5-5 pont
5. @LuckyBeny 4 pont
6. @RedMunchen , @Nezocsa és @Noppyka 3-3 pont
7. @hossa81 2 pont
8. @oakland23 és @monet 1-1 pont

@peshark jól érezte a sprintszakaszt, szép győzelmet aratott, két helyezettet is eltalált.  :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jellezétek nyugodtan!

4. szakasz: Cullera  ›  El Puig   (175.5 km)
Tippelési határidő: 2019.08.27.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/bd/vuelta-a-espana-2019-stage-4-profile-acd5c479cb.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen. - Augusztus 26, 2019, 19:31:21 pm CEST
4
Bennett
Fernando Gaviria
Fabio Jakobsen
Edward Theuns
Luka Mezgec
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Augusztus 26, 2019, 20:23:42 pm CEST
4. szakasz

1. Gilbert P.
2. Poels W.
3. Nieve M.
4. Thomas De Gendt
5. Degenkolb, John
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Augusztus 26, 2019, 21:19:58 pm CEST
4. szakasz

1. Sam Bennett
2. Jakobsen
3. Gaviria
4. Mezgec
5. Theuns
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Augusztus 26, 2019, 22:46:55 pm CEST
4. szakasz

1. Sam Bennett
2. Fabio Jakobsen
3. Fernando Gaviria
4. John Degenkolb
5. Luka Mezgec
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Augusztus 26, 2019, 22:51:19 pm CEST
Vuelta 4. szakasz:

1. Sam Bennett
2. C. Venturini
3. E. Theuns
4. Jakobsen
5. Mezgec
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 26, 2019, 23:46:50 pm CEST
4. szakasz

1. S Bennett
2. F Gaviria
3. F Jakobsen
4. E Theuns
5. L Mezgec

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Augusztus 27, 2019, 01:46:15 am CEST
4. Szakasz

1.Jakobsen, Fabio
2.Bennett, Sam
3.Mezgec, Luka
4.Walscheid, Maximilian
5.Theuns, Edward
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 27, 2019, 06:30:37 am CEST
4.

1. S. Bennett
2. J. Degenkolb
3. L. Mezgec
4. F. Jakobsen
5. M. Waldscheid
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Augusztus 27, 2019, 07:53:38 am CEST
4.szakasz

1. Sam Bennett
2. Fabio Jakobsen
3. Luka Mezgec
4. John Degenkolb
5. Edward Theuns
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Augusztus 27, 2019, 08:49:56 am CEST
4.Szakasz

1. S. Bennett
2. L. Mezgec
3. F. Gaviria
4. F. Jakobsen
5. E. Theuns
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Augusztus 27, 2019, 09:15:47 am CEST
4. szakasz

1. Gavíria
2. Higuita
3. Sam Bennett
4. Mezgec
5. T de Gendt
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: hossa81 - Augusztus 27, 2019, 10:37:52 am CEST
4.

1. Sam Bennett
2. Nairo Quintana
3. Edward Theuns
4. Fabio Jakobsen
5. Fernando Gaviria
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Augusztus 27, 2019, 10:49:53 am CEST
4.

1. Mezgec
2. Gaviria
3. Walscheid
4. Bevin
5. Bennett
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 27, 2019, 17:43:51 pm CEST
4. szakasz végeredménye:  https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-4
1. Fabio Jakobsen
2. Sam Bennett
3. Max Walscheid
4. Fernando Gavíria
5. Luka Mezgec

Szakasz eredménye:
1. @Noppyka 8 pont
2. @Ghastly , @RedMunchen , @MessiÁs és @monet 6-6 pont
3. @firgabácsi és @sunik29 5-5 pont
4. @Latzka , @Agot PSF és @peshark 4-4 pont
5. @oakland23 , @hossa81 és @BvB_09 3-3 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @firgabácsi 14 pont
2. @Ghastly és @Agot PSF 13-13 pont
3. @Noppyka , @MessiÁs , @peshark , @sunik29 11-11 pont
4. @Latzka 10 pont
5. @RedMunchen 9 pont
6. @BvB_09 8 pont
7. @monet 7 pont
8. @hossa81 5 pont
9. @oakland23 és @LuckyBeny 4-4 pont
10. @Nezocsa 3 pont

@Noppyka nyerte a szakaszt, szép teljesítménnyel, két telitalálattal!   :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jelezzétek bátran!

5. szakasz: L’Eliana  ›  Observatorio Astrofísico de Javalambre   (170.7 km)
Tippelési határidő: 2019.08.28. 11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/ec/vuelta-a-espana-2019-stage-5-profile-4c67cf2e9b.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen. - Augusztus 27, 2019, 18:10:01 pm CEST
5
Jesús Herrada
Pierre Latour
Dylan Teuns
Tadej Pogacar
Óscar Rodríguez
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Augusztus 27, 2019, 20:37:07 pm CEST
Vuelta a Espana: Fiatalok előtérben (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-fiatalok-eloterben)

Jönnek a hegyek, nem is akármilyen befutóval! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-fiatalok-eloterben)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Augusztus 27, 2019, 20:52:07 pm CEST
5 Szakasz

1.Pierre Latour
2.Jesús Herrada
3.Dylan Teuns
4.Daniel Felipe Martínez
5. Tadej Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Augusztus 27, 2019, 20:54:27 pm CEST
6 Szakasz

1. Thomas de Gendt
2. Robert Gesink
3. Mikel Nieve
4. Jesús Herrada
5. Tao Geoghegan Hart
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Augusztus 27, 2019, 20:56:15 pm CEST
7 Szakasz

1. Primoz Roglic
2. Alejandro Valverde
3. Wout Poels
4. Miguel Ángel López
5. Esteban Chaves
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Augusztus 27, 2019, 20:59:47 pm CEST
5.szakasz

1. Miguel Angel Lopez
2. Rigoberto Uran
3. Nairo Quintana
4. Primoz Roglic
5. Alejandro Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Augusztus 27, 2019, 21:03:55 pm CEST
8 Szakasz

1. Philippe Gilbert
2. Valerio Conti
3. Tao Geoghegan Hart
4. Edvald Boasson Hagen
5. Luka Mezgec
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Augusztus 27, 2019, 21:18:28 pm CEST
5. Szakasz
1.Quintana, Nairo
2.Roglic, Primoz
3.Valverde, Alejandro
4.Lopez, Miguel Angel
5.Pogacar, Tadej
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Augusztus 27, 2019, 22:29:09 pm CEST
5. szakasz

1. Aru
2. Hiquita S.A.
3. Latour
4. Lopez M.A.
5. Quintana
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Augusztus 27, 2019, 22:58:34 pm CEST
Vuelta, 5. szakasz

1. Quintana
2. M.A. Lopez
3. Roglic
4. Valverde
5. Higuita
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 27, 2019, 23:00:47 pm CEST
5.

1. T. de Gendt
2. N. Quintana
3. P. Roglic
4. M.A. Lopez
5. R. Uran
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 27, 2019, 23:15:26 pm CEST
6.szakasz

1. P Roglic
2. M A Lopez
3. A Valverde
4. R Uran
5. N Quintana
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Augusztus 27, 2019, 23:36:14 pm CEST
Vuelta, 5. szakasz

1. M.A. Lopez
2. P.Roglic
3. A.Valverde
4. N.Quintana
5. S.Higuita
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Augusztus 28, 2019, 05:55:50 am CEST
5. Szakasz

1. M. A. Lopez
2. P. Roglic
3. S. Higuita
4. N. Quintana
5. R. Uran
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Augusztus 28, 2019, 08:56:48 am CEST
5. Szakasz

1. M. A. Lopez
2. Quintana
3. Roglic
4. Chaves
5. Higuita
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Augusztus 28, 2019, 08:58:43 am CEST
5. szakasz

1. Roglic
2. Quintana
3. Higuita
4. M.A. Lopez
5. Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Augusztus 28, 2019, 10:37:00 am CEST
5.

1. Lopez
2. Roglic
3. Valverde
4. Quintana
5. Uran
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Augusztus 28, 2019, 10:42:48 am CEST
5.

1. T. de Gendt
2. V. Kiryienka
3. I. Izaguirre
4. G. Izaguirre
5. J. Herrada
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 28, 2019, 17:01:37 pm CEST
Írnám azt, hogy meglepő ez a szakasz, ahogyan a főmezőny nem tud a szökevényekhez közelebb jönni, de már semmin sem lepődöm meg.  ;D


Kicsit Vuelta, de nem egészen: Wout Poels a Bahrain csapatához szerződhet (Mikel Landa mellé).
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 28, 2019, 18:01:24 pm CEST
Most nezem, hogy a tippemre azt irtam hogy 6.szakasz. Nyilvan az 5.re vonatkozott, hisz nem volt a 4.szakasz utan tippem meg az 5.re es eddig is minden este csak a kovire tippeltem.

Ha esetleg nem fogadjatok el, nem gond (sokat nem buknek) majd legkozelebb jobban figyelek.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 28, 2019, 18:05:57 pm CEST
Szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-5
1. Ángel Madrazo
2. Jetse Bol
3. José Herrada
4. Miguel Ángel López
5. Alejandro Valverde

Szakasz eredménye:
1. @Latzka 6 pont
2. @BvB_09 és @Noppyka 4-4 pont
3. @Nezocsa és @peshark 3-3 pont
4. @Ghastly , @firgabácsi ,és @monet 2-2 pont
5. @Agot PSF és @Luckyboy 1-1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @Latzka és @firgabácsi 16-16 pont
2. @Ghastly és @Noppyka 15-15 pont
3. @peshark és @Agot PSF 14-14 pont
4. @BvB_09 12 pont
5. @sunik29 és @MessiÁs 11-11 pont
6. @RedMunchen és @monet 9-9 pont
7. @Nezocsa 6 pont
8. @hossa81 és @LuckyBeny 5-5 pont
9. @oakland23 4 pont

A szakaszt @Latzka nyerte, két szép telitalálattal, amivel át is vette a vezetést holtversenyben  :ok:
Eddigi öt szakaszt, öt különböző felhasználó nyerte, nem semmi.
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jelezzétek nyugodtan!

16. szakasz: Mora de Rubielos  ›  Ares del Maestrat   (198.9 km)
Tippelési határidő: 2019.08.29.   11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/ee/vuelta-a-espana-2019-stage-6-profile-a55636b10a.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 28, 2019, 18:08:25 pm CEST
Most nezem, hogy a tippemre azt irtam hogy 6.szakasz. Nyilvan az 5.re vonatkozott, hisz nem volt a 4.szakasz utan tippem meg az 5.re es eddig is minden este csak a kovire tippeltem.

Ha esetleg nem fogadjatok el, nem gond (sokat nem buknek) majd legkozelebb jobban figyelek.
Köszönöm, hogy jelezted, becsületesség tiszteletre méltó.  :beerchug:
Sajnálom, de nem tudtam emiatt pontot adni, azonban még így is közel vagy az élmezőnyhöz és a verseny háromnegyede még hátra van.  :ok:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 28, 2019, 18:31:20 pm CEST
Nem gond, viszont irnek be új tippet a 6.ra, ha lehet, tehat nem ezzel a sorral mennek hanem valami újjal.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 28, 2019, 18:51:02 pm CEST
Nem gond, viszont irnek be új tippet a 6.ra, ha lehet, tehat nem ezzel a sorral mennek hanem valami újjal.
Nyugodtan írj  :ok:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen. - Augusztus 28, 2019, 19:14:14 pm CEST
6.
Thomas de Gendt
Robert Gesink
Mikel Nieve
Jesús Herrada
Tao Geoghegan Hart
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Augusztus 28, 2019, 20:53:59 pm CEST
6.

1. Poels
2. Valverde
3. Lopez
4. Herrada
5. Formolo
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Augusztus 28, 2019, 21:18:47 pm CEST
Vuelta a Espana: Beosztották az erejüket? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-beosztottak-az-erejuket)

Megterhelő szerdát tudhat maga mögött a mezőny, de a java csak most kezdődik. Mennyit vett ki a favoritokból a 11 km-es hegymenet? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-beosztottak-az-erejuket)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Augusztus 28, 2019, 21:51:39 pm CEST
Vuelta 6. szakasz

1. M.A Lopez
2. Roglic
3. Valverde
4. Jesus Herrada
5. Poels
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Augusztus 28, 2019, 22:14:18 pm CEST
6. Szakasz
1.Teuns, Dylan
2.De Gendt, Thomas
3.Valverde, Alejandro
4.Roglic, Primoz
5.Higuita, Sergio
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Augusztus 28, 2019, 22:30:26 pm CEST
Vuelta 6. szakasz

1. Valverde
2. M.A Lopez
3. Roglic
4. Wouter Poels
5. Thomas De Gendt
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 28, 2019, 22:56:13 pm CEST
6.szakasz

1. Roglic
2. M A Lopez
3. Valverde
4. Quintana
5. De Gendt
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Augusztus 29, 2019, 06:14:59 am CEST
6. Szakasz

1. M. A. Lopez
2. P. Roglic
3. A. Valverde
4. N. Quintana
5. T. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Augusztus 29, 2019, 07:23:32 am CEST
6.szakasz

1. Alejandro Valverde
2. Miguel Angel Lopez
3. Thomas De Gendt
4. Alex Aaranburu
5. Dylan Teuns
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Augusztus 29, 2019, 08:40:01 am CEST
6. szakasz

1. De Gendt
2. Alex Aranburu
3. Jesus Herrada
4. Lopez
5. Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Augusztus 29, 2019, 09:13:29 am CEST
6.

1. M.A Lopez
2. Chavez J. E.
3. Th. De Gendt
4. Roglic
5. Teuns, Dylan
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 29, 2019, 09:33:52 am CEST
6.

1. T. De Gendt
2. S. Higuita
3. A. Valverde
4. A. Aranburu
5. M.A. Lopez
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Augusztus 29, 2019, 09:55:45 am CEST
6. szakasz

1. Valverde
2. Higuita
3. De Gendt
4. Aranburu
5. Gilbert
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 29, 2019, 17:51:34 pm CEST
6. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-6
1. Jesús Herrada
2. Dylan Teuns
3. Dorian Godon
4. Robert Gesink
5. Bruno Armirail

Szakasz eredménye:
1. @sunik29 és @RedMunchen 2-2 pont
2. @Latzka , @BvB_09 , @firgabácsi , @Noppyka , @Nezocsa 1-1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @firgabácsi és @Latzka 17-17 pont
2. @Noppyka 16 pont
3. @Ghastly 15 pont
4. @Agot PSF és @peshark 14-14 pont
5. @BvB_09 és @sunik29 13-13 pont
6. @RedMunchen és @MessiÁs 11-11 pont
7. @monet 9 pont
8. @Nezocsa 7 pont
9. @hossa81 és @LuckyBeny 5-5 pont
10. @oakland23 4 pont

@sunik29 és @RedMunchen megosztott győzelmét hozta a mai szakasz. Ők profitáltak legjobban a szökésből, jól érezték, kik lehetnek benne  :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, szóljatok bátran!

7. szakasz: Onda  ›  Mas de la Costa   (183.2 km)
Tippelési határidő: 2019.08.30.   11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/fd/vuelta-a-espana-2019-stage-7-profile-713752dfd5.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Augusztus 29, 2019, 18:00:20 pm CEST
6.

5. Teuns, Dylan


Én találtam egy helyet :-)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 29, 2019, 18:02:11 pm CEST
Én találtam egy helyet :-)
Köszönöm, hogy szóltál és elnézést, javítottam is  :ok:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen. - Augusztus 29, 2019, 19:01:59 pm CEST
Primoz Roglic
Alejandro Valverde
Miguel Ángel López
Dylan Teuns
Tadej Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Augusztus 29, 2019, 19:16:24 pm CEST
Nekem is volt egy Herrada-m... ;)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 29, 2019, 19:25:18 pm CEST
Nekem is volt egy Herrada-m... ;)
Sajnos nem tudtam rá pontot adni, mert nem jelölted, hogy melyik: Jesús vagy José. @oakland23 is ugyanilyen okból nem kapott pontot pár nappal ezelőtt.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Augusztus 29, 2019, 21:59:13 pm CEST
7. Szakasz
1.Quintana, Nairo
2.Valverde, Alejandro
3.Lopez, Miguel Angel
4.Higuita, Sergio
5.Roglic, Primoz
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Augusztus 29, 2019, 22:44:11 pm CEST
7.szakasz

1. Miguel Angel Lopez
2. Wouter Poels
3. Tadej Pagacar
4. Primoz Roglic
5. Alejandro Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Augusztus 29, 2019, 23:05:54 pm CEST
7. Szakasz

1.Roglic, Primoz
2.Lopez, Miguel Angel
3.Valverde, Alejandro
4.Quintana, Nairo
5.Wouter Poels
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 29, 2019, 23:47:33 pm CEST
7.szakasz

1. Roglic
2. M A Lopez
3. Valverde
4. Quintana
5. De Gendt
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Augusztus 29, 2019, 23:52:00 pm CEST
Vuelta 7. szakasz

1. Poels
2. M.A. Lopez
3. Roglic
4. Valverde
5. Ghebreigzabhier
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Augusztus 30, 2019, 05:26:43 am CEST
7. Szakasz

1. M. A. Lopez
2. P. Roglic
3. N. Quintana
4. A. Valverde
5. T. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Augusztus 30, 2019, 08:01:28 am CEST
7. szakasz

1. Poels
2. M.A. Lopez
3. Valverde
4. Roglic
5. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Augusztus 30, 2019, 08:27:06 am CEST
7. szakasz

1. M.A. Lopez
2. Roglic
3. Chaves
4. Valverde
5. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 30, 2019, 08:59:30 am CEST
7.

1. M.A. Lopez
2. P. Roglic
3. W. Poels
4. N. Quintana
5. T. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Augusztus 30, 2019, 09:29:43 am CEST
7.

1. Rodigez O.
2. Chavez J. E.
3. de la Cruz  Ineos
4. Majka
5. Gilbert
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Augusztus 30, 2019, 09:46:18 am CEST
7.

1. T. de Gendt
2. Esteban Chaves
3. Davide Formolo
4. Rafa Majka
5. Fabio Aru
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Augusztus 30, 2019, 10:30:56 am CEST
7.

1. A. Valverde
2. W. Poels
3. M. A. Lopez
4. P. Roglic
5. D. Formolo
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 30, 2019, 17:25:55 pm CEST
Este visszanézem a szakaszt, Alejandro 39 évesen nyert egyet és egyelőre még dobogós. Meg kell ezt becsülni, nagyon megy az öreg.  :) Arunak mekkora frusztráció lehet, hogy Pogacar 20 évesen előtte van.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: csabax - Augusztus 30, 2019, 17:36:36 pm CEST
Egyetértek. Tadej Pogacar egyelőre kiválóan tartja magát, ám, persze, előbb-utóbb - szerintem a 3. hét környékén - várható a fiatal versenyző teljesítményének visszaesése, hiszen azért mégis csak mindössze 20 éves.
Miguel Angel Lopez pedig már ismét az összetett verseny élén találta magát, immár harmadjára ezen a spanyol körversenyen. Szerintem ismét önakaratán kívül került az élre. Kíváncsi vagyok, hogy kinek fogja "leadni" holnap a piros trikót.  :)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 30, 2019, 17:50:45 pm CEST
7. szakasz végeredménye:  https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-7
1. Alejandro Valverde
2. Primoz Roglic
3. Miguel Ángel López
4. Nairo Quintana
5. Rafal Majka

Szakasz eredménye
1. @peshark és @monet 7-7 pont
2. @Agot PSF , @MessiÁs , @Ghastly és @Noppyka 6-6 pont
3. @RedMunchen és @LuckyBeny 5-5 pont
4. @BvB_09 , @sunik29 , @Latzka és @firgabácsi 3-3 pont
5. @Nezocsa és @oakland23 1-1 pont

Összetett állása:
1. @Noppyka 22 pont
2. @Ghastly és @peshark 21-21 pont
3. @firgabácsi , @Latzka és @Agot PSF 20-20 pont
4. @MessiÁs 17 pont
5. @sunik29 , @RedMunchen , @BvB_09 és @monet 16-16 pont
6. @LuckyBeny 10 pont
7. @Nezocsa 8 pont
8. @oakland23 és @hossa81 5-5 pont

@monet és @peshark nyerték a mai szakaszt, két telitalátot is elértek, szép volt! :ok:
Az élmezőny tovább sűrűsödik, érdekességként: verseny egyharmadánál tartunk és a versenyzők 80%-a 6 ponton belül van, míg a Tour de France-on hasonlóan a verseny egyharmadánál csak hárman voltak ilyen távolságban az elsőhöz képest (12,5%).
Számoljátok át a pontokat, ha hibász éleltek, jelezzétek nyugodtan!


8. szakasz: Valls  ›  Igualada   (166.9 km)
Tippelési határidő: 2019.08.31.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/ed/vuelta-a-espana-2019-stage-8-profile-c1db15e3db.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Augusztus 30, 2019, 18:04:26 pm CEST
Összesítettben lemaradtam a hegyen :-)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 30, 2019, 18:34:13 pm CEST
Összesítettben lemaradtam a hegyen :-)
Jobban oda kell figyelnem, két nap alatt már másodjára, mind a kétszer veled.  :bash:

Kíváncsi vagyok, hogy kinek fogja "leadni" holnap a piros trikót.  :)
Ha úgy érzi López, hogy egyelőre nincsen szüksége rá, akkor szerintem sokan örülnének annak a piros trikónak.  ;D  Lehet, hogy holnap megint elengednek egy szökést? Óscar Rodriguez, Nicolas Edet, Hermann Pernsteiner is belátható távolságon belül. Ha kicsit vár, akkor lehet Andorrában a macskakövön szétszedi őt a Roglic - Valverde duó. Az egy kőkemény etap lesz, szétkapja majd a mezőnyt, ha hasonló tempó lesz, mint eddig.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen. - Augusztus 30, 2019, 18:40:19 pm CEST
8

Tao Geoghegan Hart
Valerio Conti
Luka Mezgec
Sam Bennett
Patrick Bevin
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Augusztus 30, 2019, 21:05:46 pm CEST
Vuelta 8. szakasz

1. Valverde
2. Higuita
3. Ph. Gilbert
4. Stybar
5. Jesus Herrada
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Augusztus 30, 2019, 21:16:53 pm CEST
Vuelta 8. szakasz

1. Luka Mezgec
2. Sam Bennett
3. Ph. Gilbert
4. Valverde
5. Thomas De Gendt
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Augusztus 30, 2019, 21:45:49 pm CEST
8.

1. Philippe Gilbert
2. Alejandro Valverde
3. Sam Bennett
4. Luka Mezgec
5. Jesus Herrada
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 30, 2019, 22:03:59 pm CEST
Szinten egy erdekes adat.. :)

List of riders who have lost GC lead and took it back twice in same edition of Vuelta a España | #LaVuelta19

1948 Bernardo Ruiz
1962 Rudi Altig
1968 Rudi Altig
1970 Luis Ocana
1987 Sean Kelly (3)
2013 Vincenzo Nibali
2013 Chris Horner
2015 Tom Dumoulin
2019 Miguel Angel Lopez
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Augusztus 31, 2019, 01:45:00 am CEST
8.szakasz

1. S Bennett
2. L Mezgec
3. A Aranburu
4. S Higuita
5. P Gilbert
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Augusztus 31, 2019, 07:02:21 am CEST
8. szakasz

1. Luka Mezgec
2. Sam Bennett
3. Venturini
4. Van der Sande
5. Stybar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Augusztus 31, 2019, 07:06:46 am CEST
8.szakasz

1. Sam Bennett
2. Luka Mezgec
3. Alejandro Valverde
4. Thomas De Gendt
5. Zdenek Stybar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Augusztus 31, 2019, 08:56:36 am CEST
Összetett állása:
1. @Noppyka 22 pont
2. @Ghastly és @peshark 21-21 pont
3. @firgabácsi , @Latzka és @Agot PSF 20-20 pont
4. @MessiÁs 17 pont
5. @sunik29 , @RedMunchen , @BvB_09 és @monet 16-16 pont
6. @LuckyBeny 10 pont
7. @Nezocsa 8 pont
8. @oakland23 és @hossa81 5-5 pont

Szerintem nyugodtan engedhettek szökni  :redchug:

Marad a RedMunchen-iskola, jöjjön egy-két bomba  :D :

8. szakasz

1. T. de Gendt
2. S. Dillier
3. Ion Izaguirre
4. Gorka Izaguirre
5. Daniel Navarro

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Augusztus 31, 2019, 09:08:43 am CEST
8. Szakasz
1.Mezgec, Luka
2.De Gendt, Thomas
3.Herrada, Jesus
4.Bennett, Sam
5.Aranburu, Alex
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Augusztus 31, 2019, 10:18:21 am CEST
8. szakasz

1. De Gendt
2. J. J. Rojas
3. Stybar
4. Jesús Herrada
5. Gorka Izagirre
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Augusztus 31, 2019, 10:21:58 am CEST
8 Szakasz

1. T. De Gendt
2. P. Gilbert
3. S. L. Henao
4. G. Brambilla
5. P. Latour
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 31, 2019, 10:24:21 am CEST
8.

1. T. de Gendt
2. L. Mezgec
3. A. Valverde
4. A. Aranburu
5. S. Bennett
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 31, 2019, 17:04:46 pm CEST
Lehet, hogy holnap megint elengednek egy szökést? Óscar Rodriguez, Nicolas Edet, Hermann Pernsteiner is belátható távolságon belül.
Jön is neki a piros trikó, úgy néz ki. López nem semmi, szabadulni akar tőle. Remélem a végén is ennyire akar, ha netalán Valverdének lesz esélye a győzelemre (álom kategória).
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 31, 2019, 17:19:08 pm CEST
8. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-8
1. Nikias Arndt
2. Alex Aranburu
3. Tosh Van Der Sande
4. Ruben Guerreiro
5. Jonas Koch

Szakasz eredménye:
1. @MessiÁs , @peshark , @Latzka , @Noppyka 1-1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @Noppyka 23 pont
2. @peshark 22 pont
3. @Latzka és @Ghastly 21-21 pont
4. @firgabácsi és @Agot PSF 20-20 pont
5. @MessiÁs 18 pont
6. @sunik29 , @RedMunchen , @BvB_09 és @monet 16-16 pont
7. @LuckyBeny 10 pont
8. @Nezocsa 8 pont
9. @oakland23 és @hossa81 5-5 pont


Ritka, hogy négyen nyerjenek etapot, de most többen is jól éreztétek a szökést. Tényleg csak a sprint döntött a végén, hogy melyikőtök mennyi pontot szerzett.
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jelezzétek bátran!

9. szakasz: Andorra la Vella  ›  Cortals d’Encamp   (94.4km)
Tippelési határidő: 2019.09.01.   11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/bc/vuelta-a-espana-2019-stage-9-profile-17b2cdce20.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Augusztus 31, 2019, 17:24:59 pm CEST
Lehet, hogy nagyon mellélövök vele, de az előzmények fényében, érdemes holnap végignézni az etapot annak is, akik csak érdeklődnek a sportág iránt, de nehezen szánják rá magukat. Kilométerre viszonylag rövid, de komoly emelkedők, számíthatunk esőre is, mivel Andorrában az egyik pillanatról a másikra leszakad az ég, utána újból süt a nap. Lesznek érdekesebb útszakaszok is, ami ilyen poros makadám út.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: csabax - Augusztus 31, 2019, 18:03:43 pm CEST
Jön is neki a piros trikó, úgy néz ki. López nem semmi, szabadulni akar tőle. Remélem a végén is ennyire akar, ha netalán Valverdének lesz esélye a győzelemre (álom kategória).
Jól gyanítottam én, hogy Lopez ismét "leadja" a piros trikót.  ;D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen. - Augusztus 31, 2019, 18:18:48 pm CEST
9
Nairo Quintana
Primoz Roglic
Alejandro Valverde
Daniel Felipe Martínez
Esteban Chaves
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Augusztus 31, 2019, 19:44:29 pm CEST
9.

1. Quintana
2. Bol
3. Rodrigez O
4. Majka
5. Dylan Teuns
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Augusztus 31, 2019, 20:29:28 pm CEST
9. Szakasz
1.Valverde, Alejandro
2.Roglic, Primoz
3.Lopez, Miguel Angel
4.Quintana, Nairo
5.Soler, Marc
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Augusztus 31, 2019, 22:25:29 pm CEST
Vuelta a Espana:  Andorrában sok kérdésre választ kaphatunk! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-andorraban-sok-kerdesre-valaszt-kaphatunk)

Jön az andorrai etap és a hatalmas hegyek. Mi várható a Vuelta egyik legmegterhelőbb napján? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-andorraban-sok-kerdesre-valaszt-kaphatunk)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Augusztus 31, 2019, 22:27:51 pm CEST
9.

1. M.A. Lopez
2. P. Roglic
3. N. Quintana
4. A. Valverde
5. R. Majka
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Augusztus 31, 2019, 23:32:33 pm CEST
Vuelta, 9. szakasz

1. Roglic
2. Quintana
3. M.A. Lopez
4. Majka
5. Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Szeptember 01, 2019, 00:18:14 am CEST
9.szakasz

1. Roglic
2. Valverde
3. M A Lopez
4. Quintana
5. Majka (Rafal és nem az ózdi bohóc)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Szeptember 01, 2019, 00:39:52 am CEST
9,szakasz
1Miguel Ángel López
2Nairo Quintana
3Primoz Roglic
4Daniel Filipe Martinez
5Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Szeptember 01, 2019, 00:44:20 am CEST
10 Szakasz
1Primoz Roglic
2 Wilco Kelderman
3Thomas De Gendt
4Tony Martin
5Ion Izagirre,
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Szeptember 01, 2019, 00:46:50 am CEST
11 Szakasz

1Patrick Bevin
2Philippe Gilbert
3Tao Geoghegan Hart
4Edvald Boasson Hagen
5Jean-Pierre Drucker,
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Szeptember 01, 2019, 00:48:19 am CEST
12Szakasz

1Alejandro Valverde
2Primoz Roglic
3Wout Poels
4Esteban Chaves
5Fabio Aru
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Szeptember 01, 2019, 00:49:50 am CEST
13Szakasz

1Mikel Nieve
2Dylan Teuns
3Wout Poels
4Primoz Roglic
5Nairo Quintana,
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Szeptember 01, 2019, 00:51:31 am CEST
14 Szakasz

1Sam Bennett
2Fabio Jakobsen
3Fernando Gaviria
4Marc Sarreau
5Max Walscheid,
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 01, 2019, 01:01:46 am CEST
Vuelta, 9. szakasz

1. Roglic
2. M.A. Lopez
3. Quintana
4. Valverde
5. Wouter Poels
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Szeptember 01, 2019, 07:23:44 am CEST
9.szakasz

1. Miguel Angel Lopez
2. Primoz Roglic
3. Nairo Quintana
4.  Tadej Pogacar
5. Alejandro Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 01, 2019, 08:41:02 am CEST
9.

1. M.A. Lopez
2. N. Quintana
3. Roglic
4. A. Valverde
5. Chaves
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Szeptember 01, 2019, 09:31:53 am CEST
9.

1. W Poels
2. Dani Martinez
3. Formolo
4. Majka
5. Ion Izagurirre
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 01, 2019, 10:10:39 am CEST
9.

1. W Poels
2. Dani Martinez
3. Formolo
4. Majka
5. Ion Izagurirre

Formolot cseréld ki, már nincsen versenyben.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Szeptember 01, 2019, 10:11:20 am CEST
9. Szakasz

1. M. A. Lopez
2. N. Quintana
3. P. Roglic
4. A. Valverde
5. T. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Szeptember 01, 2019, 10:35:53 am CEST
9.

1. P. Roglic
2. M. A. Lopez
3. A. Valverde
4. R. Majka
5. N. Quintana
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Szeptember 01, 2019, 10:37:25 am CEST
9. szakasz

1. Quintana
2. M. A. Lopez
3. Roglic
4. Valverde
5. Nieve
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 01, 2019, 17:25:56 pm CEST
Tom Dumoulin arcára kíváncsi lennék. Elvileg legerősebb kerettel ment összetett szempontjából a Jumbo-Visma, ehhez képest Movistarnak ott van 2 ember (Valverdén kívül), illetve Lópeznek is ott van a két Izagirre és Fuglsang, míg Roglic magára maradt. Mondjuk Gesink és Kuss elől vannak a JV-től, de azért az durva, hogy gyakorlatilag Kuss a legerősebb emberük, többiek alig tudnak menni.. Kruijswijk kiesett, arra nem készülhettek fel, de nekem azaz érzésem, hogy taktikai szempontból sincs rendben ez a csapat, de lehetséges, hogy szakasz végéig teljesen rámcáfolnak majd.

Gesink olyan szinten halszálkázik, hogy rossz nézni.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 01, 2019, 17:45:33 pm CEST
Ez nagyon durva szakasz lett a végére, milyen körülmények, te jó ég!
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 01, 2019, 18:05:21 pm CEST
Astanának megcsinálta jól, erre jött az eső és a jég, López bukott, közben Unzué olyan utasítást adott, amivel Soler győzelmét vette el. Biztosan lesz ordibálás a Movistar csapatbuszban. Soler nagyon ideges volt, mondta is Nairónak, hogy akkor menjél.

Pogacar meg zseni, ahogyan megérezte a lehetőséget. Nagy bajnok lesz belőle is.  :beerchug:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 01, 2019, 18:25:30 pm CEST
Átalakult az összetett, mindkét versenyen!
Szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-9
1. Tadej Pogacar
2. Nairo Quintana
3. Primoz Roglic
4. Alejandro Valverde
5. Marc Soler

Szakasz eredménye:
1. @Agot PSF 10 pont
2. @Latzka 9 pont
3. @sunik29 és @LuckyBeny 7-7 pont
4. @Noppyka 6 pont
5. @firgabácsi , @Ghastly és @peshark 5-5 pont
6. @BvB_09 4 pont
7. @RedMunchen , @MessiÁs és @monet 3-3 pont
8. @Nezocsa 1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @Agot PSF és @Latzka 30-30 pont
2. @Noppyka 29 pont
3. @peshark 27 pont
4. @Ghastly 26 pont
5. @firgabácsi 25 pont
6. @sunik29 23 pont
7. @MessiÁs 21 pont
8. @BvB_09 20 pont
9. @RedMunchen és @monet 19-19 pont
10. @LuckyBeny 17 pont
11. @Nezocsa 9 pont
12. @oakland23 és @hossa81 5-5 pont

@Agot PSF négy versenyzőt is eltalált, köztük három pontos helyét, kiválóan tippelt.  :ok: Többen is jól éreztétek a mai nehéz andorrai etapot  :ok:
Számoljátok át a pontokat, jelezzétek nyugodtan, ha hibát észleltek!
Legközelebbi szakasz KEDDEN lesz!

10. szakasz: Jurançon  ›  Pau   (36.2km és egyéni időfutam)
Tippelési határidő: 2019.09.03.   11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/fe/vuelta-a-espana-2019-stage-10-profile-345217ebe5.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 01, 2019, 18:52:46 pm CEST
Ez nagyon durva szakasz lett a végére, milyen körülmények, te jó ég!

Sajnos koltozkodes miatt lemaradtam, hanyadik kilometerre erdemes allitani a playert?  ;D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen - Szeptember 01, 2019, 19:06:26 pm CEST

10
Primoz Roglic
Wilco Kelderman
Thomas De Gendt
Tony Martin
Benjamin Thomas
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 01, 2019, 19:08:40 pm CEST
Sajnos koltozkodes miatt lemaradtam, hanyadik kilometerre erdemes allitani a playert?  ;D
Utolsó 20, bár ebből 5 eleve kiesik, mert olyan eső volt, hogy közvetítés se ment, csak PCS-ről. Akkor történtek az érdemi dolgok..
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 01, 2019, 20:20:28 pm CEST
Ez nagyon durva szakasz lett a végére, milyen körülmények, te jó ég!

Az az 5 km nagyon hiányzott a teljes élményhez, de így is nagyon izgalmas szakasz volt :ok: Az egyik kommentátor nagyon eltalálta, amikor azt mondta: "Ez a ki kit vár be szakasz" :laugh: Mert tényleg szépen bevárták az elszökött csapattársak a 'menőket', kivéve ugye a győzelemért hajtó Solert, aki ezt nehezen nyelte le; joggal. (Bár szerintem Pogacar megfogta volna, de ez már nem derül ki)

A tegnapi esti szorzóhoz képest számomra meglepő módon alig esett Roglic végső nyertes szorzója; 1,65 --> 1,57
Pedig tudtommal még az se lett volna gond, ha Lopez akár perces előnyt szerez, mert kronón sokkal jobb a szlovén. Igaz hegyek még lesznek a verseny során, de most akkor is nagyon neki áll az összetett.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 01, 2019, 21:03:30 pm CEST
Igen, az rengeteget hozzátett volna a szakaszhoz, így a végéig csak sötétben tapogatóztunk. Lópezért kár, érezhetően megtörte, ami abban az 5 kilométerben történt. Érdekes, hogy Roglic is bukott, de ő új erőre kapott. Mondjuk ő és Quintana szeretik a zord időjárási körülményeket (emlékszem Nairo a Tirrenón is nyert szakadó hóesésben). Mai szakasznak a legnagyobb vesztese López, de szerintem Valverdében sincsen annyi, hogy a nagyobb hegyeket bírja Quintanával (pedig nagyon örülnék neki). Utóbbinál azt nem tudom, hogy fejben összerakja-e annyira ezt a versenyt, hogy három hétig jó legyen egy Tour de France után.

A szlovénok azért örülhetnek, ketten top5-ben. Óriási fejlődésen ment keresztül az országuk az elmúlt években a sportok terén. Megérte a befektetett pénz, illetve az össznépi sportolás. Roglic kapcsán mondjuk ötletem sincs, hogy mire gondoljak, mert a Girón is nagy favorit volt, kronókon is jól ment, de a csapata miatt ott is bajba került. Az sajnos most sem túl erős.

Érdekes a helyzet, ugyanis a top4 tagjai közül mindenkinél van valami gond:
- Roglic minőségi segítők nélkül, lehet megint egyedül kell megoldani és 1,5 hét alatt két bukás
- López egy nagy bukás és ingadozó teljesítmény
- Movistar: Unzué megcsinálta a csapaton belüli feszültséget.

Talán az utóbbi kezelhető a legjobban. Pogacarra leszek kiváncsi, mert neki sem gondja, egyedül, saját tempóban is kiváló. Azonban ott az a fránya életkor.. Szívem szerint behúznám azt a 15.00-ös szorzót a győzelmére, főleg, ha Aruból érdemi segítő lesz. Mondjuk még mindig azt gondolom, hogy a harmadik hétre készül el az erejével, de bízom benne, hogy nem így lesz.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Szeptember 02, 2019, 08:18:38 am CEST
10.szakasz

1. Primoz Roglic
2. Vasil Kiryienka
3. Thomas De Gendt
4. Tony Martin
5. Nelson Oliveira
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Szeptember 02, 2019, 14:29:02 pm CEST
10. Szakasz
1.Roglic, Primoz
2.Kiryienka, Vasil
3.De Gendt, Thomas
4.Izagirre Insausti, Ion
5.Oliveira, Nelson
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Szeptember 02, 2019, 18:04:21 pm CEST
10.

1. T. De Gendt
2. P. Roglic
3. N. Oliveira
4. T. Martin
5. I. Izagirre
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 02, 2019, 19:04:50 pm CEST
10.

1. P. Roglic
2. N. Oliveira
3. V. Kiryienka
4. T. Pogacar
5. A. Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 02, 2019, 21:25:42 pm CEST
10. szakasz

1. Roglic
2. Thomas De Gendt
3. Ludvigsson
4. N. Oliveira
5. Kiryienka
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 02, 2019, 21:56:00 pm CEST
10.

1. P. Roglic
2. V. Kiryienka
3. N. Oliveira
4. Patrick Bevin
5. Thomas De Gendt
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 02, 2019, 23:11:20 pm CEST
10.

1. P. Roglic
2. N. Oliveira
3. V. Kiryienka
4. De Gendt
5. Tony Martin
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Szeptember 03, 2019, 05:54:35 am CEST
10. Szakasz

1. P. Roglic
2. V. Kiryienka
3. N. Oliveira
4. T. Martin
5. P. Bevin
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Szeptember 03, 2019, 07:34:37 am CEST
10.szakasz

1. Roglic
2. De Gendt
3. N Oliveira
4. Kiryienka
5. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Szeptember 03, 2019, 08:49:11 am CEST
10. szakasz

1. Roglic
2. Pogacar
3. N. Oliveira
4. Kiryienka
5. Bevin
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Szeptember 03, 2019, 09:32:30 am CEST
10.

1. Roglic, Primoz
2. Oliveira, Nelson
3. De Gendt T.
4. Barta, William
5. Kiryienka, Vasil
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Szeptember 03, 2019, 10:27:32 am CEST
10.

1. P Roglic
2. Ion Izaguirre
3. N. Oliveira
4. A. Valverde
5. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 03, 2019, 18:46:22 pm CEST
10. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-10
1. Primoz Roglic
2. Patrick Bevin
3. Remi Cavagna
4. Lawson Craddock
5. Nelson Oliveira

Szakasz eredménye:
1. @BvB_09 és @Noppyka 6-6 pont
2. @Agot PSF , @LuckyBeny és @Ghastly 5-5 pont
3. @firgabácsi , @Latzka , @MessiÁs , @Nezocsa , @oakland23 és @peshark 4-4 pont
4. @sunik29 és @RedMunchen 3-3 pont
5. @monet 2 pont

Összetett állása:
1. @Agot PSF és @Noppyka 35-35 pont
2. @Latzka 34 pont
3. @Ghastly és @peshark 31-31 pont
4. @firgabácsi 29 pont
5. @BvB_09 és @sunik29 26-26 pont
6. @MessiÁs 25 pont
7. @RedMunchen és @LuckyBeny 22-22 pont
8. @monet 21 pont
9. @Nezocsa 13 pont
10. @oakland23 9 pont
11. @hossa81 5 pont

@Noppyka és @BvB_09 nyerték a mai kronót, két pontos helyezéssel, szép teljesítmény.  :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jelezzétek nyugodtan!

11. szakasz: Saint-Palais  ›  Urdax-Dantxarinea   (180 km)
Tippelési határidő: 2019.09.04.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/ba/vuelta-a-espana-2019-stage-11-profile-bb92837c6f.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 03, 2019, 19:11:59 pm CEST
Igaz hegyek még lesznek a verseny során, de most akkor is nagyon neki áll az összetett.
Van két perc előnye (és hat csapattársa), érdekes lesz. Valverde rövideken tud megindulni, Pogacarnak mindegy, López pedig a bukása után is jobbat tudott menni, mint Nairo. Az biztos, hogy a szakaszok többségében számíthat támadásra.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 03, 2019, 19:18:49 pm CEST
Mai kronónak López a nyertese, aki önmagához képest jól ment. Ennél többet szokott kapni, kb 2,5-3 perc környékén kéne állnia. Quintana vállalhatatlan volt, de az ő ingadozásai már meg sem lepnek. Valverde stabil volt, benne ennyi van. Mondta is, hogy nem kronós, neki azok nem fekszenek, bár prime éveiben eléggé jó volt. Roglic hozta a saját tudását, ezzel mindenkit kenterbe vert. Kíváncsi leszek, mert Lópeznek innentől nem kéne hibáznia. Neki fejben kell ezt összerakni, mert a csapata taktikai szempontból nagyon rendben van.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen - Szeptember 03, 2019, 19:24:04 pm CEST
Patrick Bevin
Luka Mezgec
Philippe Gilbert
Edvald Boasson Hagen
Jean-Pierre Drucker
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Szeptember 03, 2019, 19:25:16 pm CEST
Tony Martin bukott, hogy 7:30-at kapott, vagy leszarta, vagy a holnapi szökésre tartalékol? Vagy sérült???

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 03, 2019, 19:50:53 pm CEST
Tony Martin bukott, hogy 7:30-at kapott, vagy leszarta, vagy a holnapi szökésre tartalékol? Vagy sérült???
Tudtommal pihent, egyértelmű lett ezzel a feladata, hogy csak hatan maradtak Roglic segítésére. Ő sem küzdhet a saját érdekeikért, csapat a legfontosabb és védeni a trikót.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 03, 2019, 21:46:42 pm CEST
Vuelta 11 .szakasz

1. Jesus Herrada
2. Latour
3. Thomas De Gendt
4. Brambilla
5. Stybar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 04, 2019, 01:36:59 am CEST
Vuelta 11 .szakasz

1. Alex Aranburu
2. Philippe Gilbert
3. Omar Fraile
4. Thomas De Gendt
5. Edvald Boasson Hagen
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Szeptember 04, 2019, 03:47:06 am CEST
11.szakasz

1. Alex Aranburu
2. Luka Mezgec
3. Thomas De Gendt
4. Jesus Herrada
5. Phillipe Gilbert
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Szeptember 04, 2019, 07:22:36 am CEST
11. Szakasz
1.Mezgec, Luka
2.Herrada, Jesus
3.Aranburu, Alex
4.De Gendt, Thomas
5.Gilbert, Philippe
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 04, 2019, 08:08:34 am CEST
11.

1. P. Latour
2. O. Fraile
3. L. L. Sanchez
4. G. Bambrilla
5. A. Aranburu
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Szeptember 04, 2019, 08:23:45 am CEST
11. Szakasz
1. L Mezgec
2. P Gilbert
3. A Aranburu
4. T De Gendt
5. Jesus Herrada
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 04, 2019, 08:51:47 am CEST
11 .szakasz

1. Alex Aranburu
2. Latour
3. Jesus Herrada
4. Brambilla
5. Sergio Luis Henao
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Szeptember 04, 2019, 09:09:09 am CEST
11.

1. Teuns, Dylan
2. P .Gilbert
3. Navarro G.
4. Kuss ezt is vártam
5. Arashiro ezt vártam már hogy beírhaasam  :)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Szeptember 04, 2019, 09:10:17 am CEST
11. Szakasz

1. P. Gilbert
2. Z. Stybar
3.L. Mezgec
4. A. Aranburu
5. P. Latour
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Szeptember 04, 2019, 10:30:20 am CEST
11. szakasz

1. Mezgec
2. Sergio Higuita
3. Bennett
4. Aranburu
5. Bevin
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Szeptember 04, 2019, 10:56:08 am CEST
11.

1. T. De Gendt
2. A. Aranburu
3. L. Mezgec
4. P. Gilbert
5. Jezus Herrada
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 04, 2019, 18:05:11 pm CEST
11. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-11
1. Mikel Iturria
2. Jonathan Lastra
3. Lawson Craddock
4. Damien Howson
5. Francois Bidard

A mai etapon senki sem szerzett pontot (amire szerintem még nem volt példa), szóval az összetett változatlan!
Engem is meglepett ez a szakasz, mert Iturria olyan bringás, aki abszolút kiesett eddig a látószögemből.

12. szakasz: Circuito de Navarra  ›  Bilbao   (171.4 km)
Tippelési határidó: 2019.09.05.   11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/ec/vuelta-a-espana-2019-stage-12-profile-2a001881da.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen - Szeptember 04, 2019, 21:37:54 pm CEST
12
 Primoz Roglic
 Wout Poels
 Esteban Chaves
 Pierre Latour
 Tadej Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 04, 2019, 22:32:09 pm CEST
Vuelta 12. szakasz:

1. Jesus Herrada
2. Daniel Martinez
3. Brambilla
4. Stybar
5. Dylan Teuns
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Szeptember 05, 2019, 03:51:51 am CEST
12.szakasz

1. Dylan Teuns
2. Pierre Latour
3. Omar Freile
4. Alejandro Valverde
5. Oscar Rodrigues
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 05, 2019, 04:46:46 am CEST
Vuelta 12. szakasz:

1. Alejandro Valverde
2. Omar Fraile
3. Dylan Teuns
4. Sergio Higuita
5. Pierre Latour
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Szeptember 05, 2019, 05:19:07 am CEST
12. Szakasz
1.Valverde, Alejandro
2.Gilbert, Philippe
3.Herrada, Jesus
4.Roglic, Primoz
5.Quintana, Nairo
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Szeptember 05, 2019, 05:40:56 am CEST
12. Szakasz

1. P. Gilbert
2. Jesus Herrada
3. A. Valverde
4. O. Fraile
5. S. Higuita
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 05, 2019, 07:55:24 am CEST
12.

1. P. Latour
2. Jesus Herrada
3. A. Valverde
4. D. Teuns
5. S. Higuita
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 05, 2019, 08:09:05 am CEST
12.

1. James Knox
2. Pierre Latour
3. Omar Fraile
4. David de la Cruz
5. Sergio Luis Henao
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Szeptember 05, 2019, 09:12:17 am CEST
12. Szakasz

1. S. Higuita
2. O Fraile
3. T Gheoghegan Hart
4. Jesus Herrada
5. P. Latour
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Szeptember 05, 2019, 09:22:23 am CEST
12.

1. O. Fraile
2. A. Valverde
3. P. Roglic
4. P. R. Latour
5. W. Poels
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Szeptember 05, 2019, 09:33:22 am CEST
12.

1. Teuns, Dylan
2. P .Gilbert
3. Navarro G.
4. Kuss
5. Arashiro

újra pihennek
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Szeptember 05, 2019, 10:00:32 am CEST
12

1. Oscar Rodriguez
2. Rubén Guerrero
3. Mikel Bizkarra
4. Robet Gesink
5. Pavel Kochetkov
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 05, 2019, 18:22:05 pm CEST
Újabb szökés ért haza, megint nehéz volt tippelni, de ez a Vuelta (is) már csak ilyen.
12. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-12
1. Philippe Gilbert
2. Alex Aranburu
3. Fernando Barceló
4. José Joaquin Rojas
5. Nikias Arndt

Szakasz eredménye
:
1. @Agot PSF 3 pont
2. @Nezocsa és @Noppyka 1-1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása
1. @Agot PSF 38 pont
2. @Noppyka 36 pont
3. @Latzka 34 pont
4. @Ghastly és @peshark 31-31 pont
5. @firgabácsi 29 pont
6. @BvB_09 és @sunik29 26-26 pont
7. @MessiÁs 25 pont
8. @RedMunchen és @LuckyBeny 22-22 pont
9. @monet 21 pont
10. @Nezocsa 14 pont
11. @oakland23 9 pont
12. @hossa81 5 pont

@Agot PSF tökéletesen eltalálta Gilbert győzelmét, ezzel megnyerte a szakaszt!  :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jelezzétek!

13. szakasz: Bilbao  ›  Los Machucos. Monumento Vaca Pasiega (166,4 km)
Tippelési határidő: 2019.09.06. 11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/aa/vuelta-a-espana-2019-stage-13-profile-8a5db4f2d6.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen - Szeptember 05, 2019, 18:41:10 pm CEST
13
Mikel Nieve
Pierre Latour
Dylan Teuns
Nairo Quintana
Primoz Roglic
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Szeptember 05, 2019, 19:10:12 pm CEST
de Gendt holnap odabasz  :ok:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 05, 2019, 19:43:28 pm CEST
13.

1. T. de Gendt (na legyen akkor... @oakland23  :D)
2. M.A. Lopez
3. P. Roglic
4. N. Quintana
5. A. Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Szeptember 05, 2019, 20:26:03 pm CEST
Vuelta a Espana: Falba ütközik Roglic? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-falba-utkozik-roglic)

Két napot pihent a mezőny, joggal várhatunk a pénteki hegyi befutóra nagy csatát! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-falba-utkozik-roglic)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Szeptember 05, 2019, 20:38:40 pm CEST
13.

1. S. Higuita
2. Jesus Herrada
3. W. Poels
4. M. A. Lopez
5. F. Aru
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Szeptember 05, 2019, 21:01:45 pm CEST
13. Szakasz
1.Lopez, Miguel Angel
2.Roglic, Primoz
3.Valverde, Alejandro
4.Quintana, Nairo
5.Pogacar, Tadej
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Szeptember 05, 2019, 21:32:47 pm CEST
13.

1. Pogacar
2. Lopez M. A.
3. Quintana
4. Majka
5. Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 05, 2019, 21:41:05 pm CEST
Vuelta, 13. szakasz

1. Valverde
2. Roglic
3. M.A. Lopez
4. Quintana
5. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 06, 2019, 05:40:39 am CEST
Vuelta, 13. szakasz

1. Valverde
2. M.A. Lopez
3. Roglic
4. W.Poels
5. Quintana
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Szeptember 06, 2019, 05:59:21 am CEST
13. Szakasz

1. M. A. Lopez
2. N. Quintana
3. T. Pogacar
4. P. Roglic
5. A. Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Szeptember 06, 2019, 06:56:30 am CEST
13.szakasz

1. Miguel Angel Lopez
2. Alejandro Valverde
3. Wouter Poels
4. Nairo Quintana
5. Tadej Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 06, 2019, 08:12:16 am CEST
13. szakasz

1. M. A. Lopez
2. Quintana
3. Roglic
4. Pogacar
5. Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Szeptember 06, 2019, 08:38:18 am CEST
13.szakasz

1. Quintana
2. Roglic
3. M.A. Lopez
4. Valverde
5. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 06, 2019, 17:31:12 pm CEST
Pogacar meg Roglic keményen szétszedték a fő esélyes csoportot.. ???

Na jól van, Roglic szépen beengedte Pogacart a végén, mondjuk meg is érdemelte ezzel a mai teljesítménnyel, eszméletlen amit ők ketten ma mentek.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 06, 2019, 17:39:49 pm CEST
Szlovénok nem voltak semmik.  :o

Mindenhol ezt olvastam én is, hogy ez nem Roglic terepe, ilyen meredeket nem fogja bírni. Én is ezt gondoltam, de úgy néz ki, hogy mégis megy neki. Pogacar meg zseniális. Egészen elképesztően nagy tehetség. Ezért jó ez a sportág, mert fogalmad sincsen, hogy mire számíthatsz. Az aktuális forma mindennél fontosabb, helyismeret sem jelent annyit, mert két újonc végzett az első helyen.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 06, 2019, 17:56:28 pm CEST
13. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-13
1. Tadej Pogacar
2. Primoz Roglic
3. Pierre Latour
4. Alejandro Valverde
5. Nairo Quintana

Szakasz eredménye
:
1. @MessiÁs 8 pont
2. @Noppyka és @firgabácsi 6-6 pont
3. @Ghastly és @Nezocsa 5-5 pont
4. @sunik29 , @Latzka és @Agot PSF 4-4 pont
5. @peshark , @BvB_09 és @RedMunchen.. 3-3 pont

Összetett állása
1. @Agot PSF és @Noppyka 42-42 pont
2. @Latzka 38 pont
3. @Ghastly 36 pont
4. @firgabácsi 35 pont
5. @peshark  34 pont
6. @MessiÁs 33 pont
7. @sunik29 30 pont
8. @BvB_09 29 pont
9. @RedMunchen.. 25 pont
10. @LuckyBeny 22 pont
11. @monet 21 pont
12. @Nezocsa 19 pont
13. @oakland23 9 pont
14. @hossa81 5 pont

@MessiÁs nyerte két telitalálattal a mai szakaszt, érezte ezt a hegyi befutót!  :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jelezzétek bátran!

14. szakasz: San Vicente de la Barquer  ›  Oviedo   (188km)
Tippelési határidő: 2019.09.07.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/db/vuelta-a-espana-2019-stage-14-profile-55d1524ed5.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen - Szeptember 06, 2019, 18:02:53 pm CEST
Sam Bennett
Fabio Jakobsen
Marc Sarreau
Max Walscheid
Luka Mezgec
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 06, 2019, 18:32:24 pm CEST
A szlovénok azért örülhetnek, ketten top5-ben. Óriási fejlődésen ment keresztül az országuk az elmúlt években a sportok terén. Megérte a befektetett pénz, illetve az össznépi sportolás. Roglic kapcsán mondjuk ötletem sincs, hogy mire gondoljak, mert a Girón is nagy favorit volt, kronókon is jól ment, de a csapata miatt ott is bajba került. Az sajnos most sem túl erős.

Érdekes a helyzet, ugyanis a top4 tagjai közül mindenkinél van valami gond:
- Roglic minőségi segítők nélkül, lehet megint egyedül kell megoldani és 1,5 hét alatt két bukás
- López egy nagy bukás és ingadozó teljesítmény
- Movistar: Unzué megcsinálta a csapaton belüli feszültséget.

Talán az utóbbi kezelhető a legjobban. Pogacarra leszek kiváncsi, mert neki sem gondja, egyedül, saját tempóban is kiváló. Azonban ott az a fránya életkor.. Szívem szerint behúznám azt a 15.00-ös szorzót a győzelmére, főleg, ha Aruból érdemi segítő lesz. Mondjuk még mindig azt gondolom, hogy a harmadik hétre készül el az erejével, de bízom benne, hogy nem így lesz.

Szépen megjósoltad; és most már azt is tudjuk, hogy Roglicnak ott van segítségnek Pogacar :ok:

De továbbra is igaz a felhozott mondás: Több nap, mint kolbász.

Pogacarnak mégis csak ez az első háromhetese és Roglic is megzuhanhat egyszer; igaz fogynak a napok és több, mint biztató amit mutat.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 06, 2019, 19:00:42 pm CEST
Roglictól én ma azt vártam, hogy kapni fog ezen az emelkedőn egy keveset (20-30 mp), de tévedtem és meglepett. Valverde rutinja és higgadtsága aranyat ér, ha a forma is kitart (eddig csak egy alkalommal mutatott extrát, többi etapon hozta, amit amúgy is tud), akkor jöhet neki a dobogó. Quintana és López... Azért az látszik, hogy a kolumbiaiaknak mennyire jót tesz, ha megfelelő környezetbe kerülnek és mentálisan felkészítik őket. Bernal így nyert francia kört, de López és Quintana nem fog fejlődni, ha nem találnak jó csapatot (Arkea nem az..). Ezek fényében már értem Carapaz döntését is, miért választotta az Ineost. Látja, hogy Unzué nem tudná tovább fejleszteni egy bizonyos szintnél. Valverde is csak azért jó, mert ő alapjáraton zseni, korszakos egyéniség. Félreértés ne essék, legenda az öreg, nyert "pár" GT-t a versenyzőivel:
- Tour de France (7 győzelem): Pedro Delgado (1x), Miguel Indurain (5x), Oscar Pereiro (1x)
- Giro d'Italia (4 győzelem): Miguel Indurain (2x), Nairo Quintana (1x), Richard Carapaz (1x)
- Vuelta a Espana (4 győzelem): Pedro Delgado (1x), Abraham Olano (1x), Alejandro Valverde (1x), Nairo Quintana (1x)

És akkor még ott van a körülbelül 700-800 szakaszgyőzelem, világbajnoki címek stb., lehetne sorolni. Ugyanakkor kicsit azt érzem, hogy megfáradt. Azért az becsülendő, hogy közel sem dolgoztak akkora költségvetésből, mint a legnagyobb csapatok, mégis összehoztak egy erős csapatot. Ez talán jövőre üt majd vissza, eléggé karcsú lesz az a sor. Azért még bízom benne, hogy valamit virítanak a spanyolok, mert ez az utolsó nagy háromhetesük, így együtt.

Pogacar viszont borzalmasan erős. Mindig szerényen lenyilatkozza, hogy mennyire fáradt, majd meglátja stb., közbe befűzte az oktatófilmet. Lehetséges, hogy majd várjuk itt mindannyian, hogy elfogyjon, aztán végig ilyen tempóban tolja a versenyt. Érdemes volt megfigyelni, mennyire terjed a fiatalok körében ez az új tendencia: saját tempó plusz beülve, "kényelmes" pozícióba. Evenepoel is így nyert San Sebastiant, Pogacar stílusa is ilyen, van der Poel is így nyert Amstelt. Ehhez szoktak hozzá, ritkán kerülnek komfortzónán kívülre.

Valamelyik oldalon olvastam anno, hogy mennyire nagyképű és tehetségtelen ez a mostani korosztály, mosolyogtam. Ennyi zsenit fogalmam sincsen, hogy mikor hordott hátán a föld, akik ráadásul hideg fejjel tekernek, mintha 32 éves 4x GT-győztesek lennének.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Szeptember 06, 2019, 19:52:51 pm CEST
14.

1. F. Jakobsen
2. S. Bennett
3. E. Theuns
4. F. Gaviria
5. M. Sarreau
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Szeptember 06, 2019, 19:55:43 pm CEST
15.

1. M. Soler
2. P. Latour
3. B. Armirail
4. N. Quintana
5. P. Roglic
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Szeptember 06, 2019, 20:02:17 pm CEST
16.

1. M. A. Lopez
2. P. Roglic
3. R. Majka
4. N. Quintana
5. A. Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Szeptember 06, 2019, 21:11:37 pm CEST
14.szakasz

1. Sam Bennett
2. Luka Mezgec
3. Fernando Gaviria
4. Fabio Jakobsen
5. Alex Aranburu
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 06, 2019, 21:19:19 pm CEST
14.szakasz

1. Sam Bennett
2. Fabio Jakobsen
3. Luka Mezgec
4. Philippe Gilbert
5. Fernando Gaviria 

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Szeptember 06, 2019, 21:55:54 pm CEST
14. Szakasz
1.Mezgec, Luka
2.Bennett, Sam
3.Jakobsen, Fabio
4.Gilbert, Philippe
5.Aranburu, Alex
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 06, 2019, 23:20:08 pm CEST
Vuelta 14. szakasz

1. Sam Bennett
2. Fabio Jakobsen
3. Mezgec
4. Aranburu
5. Venturini
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Szeptember 07, 2019, 06:49:42 am CEST
14. szakasz

1. S. Bennett
2. L. Mezgec
3. F. Jakobsen
4. Z. Stybar
5. J. Aberasturi
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 07, 2019, 07:32:10 am CEST
14. szakasz

1. Sam Bennett
2. Fabio Jakobsen
3. Luka Mezgec
4. Jon Aberasturi
5. Fernando Gaviria
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 07, 2019, 07:52:53 am CEST
14.

1. S. Bennett
2. F. Gaviria
3. F. Jakobsen
4. L. Mezgec
5. J. Degenkolb
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Szeptember 07, 2019, 08:02:07 am CEST
14.

1. Fernando Gavíria,
2. Sam Bennett,
3. Fabio Jakobsen,
4. Sonny Colbrelli,
5. E. Theuns
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Szeptember 07, 2019, 08:44:34 am CEST
14. Szakasz

1. S. Bennett
2. F. Jakobsen
3. F. Gaviria
4. L. Mezgec
5. A. Aranburu
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 07, 2019, 17:53:49 pm CEST
14. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-14
1. Sam Bennett
2. Maximiliano Richeze
3. Tosh Van der Sande
4. Marc Sarreau
5. Clément Venturini

Szakasz eredménye:
1. @sunik29 és @firgabácsi 6-6 pont
2. @RedMunchen.. 4 pont
3. @Ghastly , @Latzka , @peshark , @BvB_09 , @MessiÁs és @Agot PSF 3-3 pont
4. @monet 2 pont
5. @Nezocsa és @Noppyka 1-1 pont

Összetett állása
1. @Agot PSF 45 pont
2. @Noppyka 43 pont
3. @firgabácsi és @Latzka 41-41 pont
4. @Ghastly 39 pont
5. @peshark 37 pont
6. @Messiás és @sunik29 36-36 pont
7. @BvB_09 32 pont
8. @RedMunchen.. 29 pont
9. @monet 23 pont
10. @LuckyBeny 22 pont
11. @Nezocsa 20 pont
12. @oakland23 9 pont
13. @hossa81 5 pont

@firgabácsi és @sunik29 nyerték a mai napot, két-két pontos helyezéssel, ezzel szorosabbá vált az összetett!  :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jelezzétek!

15. szakasz: Tineo  ›  Santuario del Acebo   (154.4 km)
Tippelési határidő: 2019.09.08.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/fe/vuelta-a-espana-2019-stage-15-profile-9345fb50be.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Szeptember 07, 2019, 19:25:10 pm CEST
15 Szakasz

1Marc Soler
2Pierre Latour
3Mikel Nieve
4Nairo Quintana
5Primoz Roglic,
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Szeptember 07, 2019, 19:26:51 pm CEST
16 Szakasz

1Miguel Ángel López
2Primoz Roglic
3Rafal Majka
4Nairo Quintana
5Alejandro Valverde
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: sunik29 - Szeptember 07, 2019, 19:29:39 pm CEST
17 Szakasz

1Sam Bennett
2Fernando Gaviria
3Fabio Jakobsen
4Marc Sarreau
5Max Walscheid
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen - Szeptember 07, 2019, 19:39:00 pm CEST
Pierre Latour
Mikel Nieve
Wout Poels
Jésus Herrada
Bruno Armirail
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 07, 2019, 19:56:03 pm CEST
Valverde, aki földre került a bukás után: Nem okozott komoly sérülést számára, de a csuklójában kisebb kellemetlenséget érez.
Pogacar, aki szintén bukott: Pár kisebb vágás és horzsolás, de elmondása alapján jól érzi magát.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Szeptember 07, 2019, 21:02:40 pm CEST
15.szakasz

1. Miguel Angel Lopez
2. Marc Soler
3. Mikel Nieve
4. Nairo Quintana
5. Jakob Fuglsang
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 07, 2019, 22:59:48 pm CEST
Vuelta 15. szakasz

1. Roglic
2. Pogacar
3. Valverde
4. Quintana
5. Latour
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 08, 2019, 00:40:58 am CEST
15.szakasz

1. Miguel Angel Lopez
2. Marc Soler
3. Tadej Pogacar
4. Nairo Quintana
5. Jakob Fuglsang
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Szeptember 08, 2019, 06:42:58 am CEST
15. Szakasz
1.Lopez, Miguel Angel
2.Nieve, Mikel
3.Pogacar, Tadej
4.Quintana, Nairo
5.Soler, Marc
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Szeptember 08, 2019, 08:09:27 am CEST
15.szakasz

1. M. Nieve
2. J. E. Chavez
3. P. Latour
4. T. Gheoghegan Hart
5. S. Higuita
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Szeptember 08, 2019, 08:09:50 am CEST
15. Szakasz

1. M. A. Lopez
2. N. Quintana
3. A. Valverde
4. P. Roglic
5. T. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 08, 2019, 10:26:49 am CEST
15.

1. P. Latour
2. P. Roglic
3. T. Pogacar
4. A. Valverde
5. N. Quintana
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 08, 2019, 10:41:36 am CEST
15. szakasz

1. Nairo Quintana
2. Roglic
3. Miguel Angel Lopez
4. Valverde
5. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Szeptember 08, 2019, 10:43:57 am CEST
15. szakasz

1. Fuglsang
2. M. A. Lopez
3. Roglic
4. Pogacar
5. De la Cruz
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 08, 2019, 11:33:28 am CEST
Mai szakaszra van egy H2H, M.A.Lopez vs Quintana. Nem érzem indokoltnak hogy Lopez favorit legyen, részben rá lehet fogni balszerencsére, bukásra, de a tény az tény, tegnapelőtt is erősebbnek tűnt az indián a végén és egy korábbi hegyi szakaszon is megelőzte Lopezt. A bukik nyilván Lopez látványos feltámadásában hisznek, ez sem kizárt, de én nem hiszek benne, Quintana 2.37-ért szerintem játszható.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 08, 2019, 14:02:04 pm CEST
Jó kis kezdése a szakasznak, Movistar megkezdte a versenyt. Első emelkedőn már támadás és még van 130 kilométer.

Movistar.. Bekezdtek az első hegyen, utána visszaért mindenki, Soler tudott elmenni (Kuss és Izagirre), aminek így egyelőre ne látszik, hogy mi értelme volt, de majd a szakasz végére megtudjuk. Lehetséges, hogy Unzué kitalált egy kiváló taktikát, de az is benn van, hogy fullra elszámította magát (ezen nem lennék meglepődve az elmúlt évek fényében).
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 08, 2019, 17:52:08 pm CEST
15. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-15
1. Sepp Kuss
2. Ruben Guerreiro
3. Tao Geoghegan Hart
4. Óscar Rodriguez
5. Mark Padun

Szakasz eredménye:
1. @MessiÁs 1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @Agot PSF 45 pont
2. @Noppyka 43 pont
3. @firgabácsi és @Latzka 41-41 pont
4. @Ghastly 39 pont
5. @peshark és @MessiÁs 37-37 pont
6. @sunik29 36 pont
7. @BvB_09 32 pont
8. @RedMunchen.. 29 pont
9. @monet 23 pont
10. @LuckyBeny 22 pont
11. @Nezocsa 20 pont
12. @oakland23 9 pont
13. @hossa81 5 pont

@MessiÁs megérezte Geoghegan Hart szökését, meg is nyerte az etapot!  :ok:
Nézzétek át az eredményeket, ha hibát észleltek, jelezzétek!

16. szakasz: Pravia  ›  Alto de La Cubilla. Lena   (144.4 km)
Tippelési határidő: 2019.09.09.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/cc/vuelta-a-espana-2019-stage-16-profile-9d03ae4ad9.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Szeptember 08, 2019, 21:24:33 pm CEST
16. Szakasz
1.Lopez, Miguel Angel
2.Quintana, Nairo
3.Valverde, Alejandro
4.Fuglsang, Jakob
5.Roglic, Primoz
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Szeptember 08, 2019, 21:37:18 pm CEST
Vuelta a Espana: Van még remény? (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-van-meg-remeny)

Egy hét van még hétre a spanyol háromhetes körversenyből, de már eldőlt a győztes kiléte? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-van-meg-remeny)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 08, 2019, 21:39:10 pm CEST
Mai szakaszra van egy H2H, M.A.Lopez vs Quintana. Nem érzem indokoltnak hogy Lopez favorit legyen, részben rá lehet fogni balszerencsére, bukásra, de a tény az tény, tegnapelőtt is erősebbnek tűnt az indián a végén és egy korábbi hegyi szakaszon is megelőzte Lopezt. A bukik nyilván Lopez látványos feltámadásában hisznek, ez sem kizárt, de én nem hiszek benne, Quintana 2.37-ért szerintem játszható.

Hát, ez nagyon nem jött be, illetve az igen hogy Lopez túlértékelt, csak az volt a gond hogy Quintana is megborult, még jobban mint Lopez :-)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen - Szeptember 08, 2019, 21:40:23 pm CEST
Felix Großschartner
Dylan Teuns
Wout Poels
Bruno Armirail
Tobias Ludvigsson
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 08, 2019, 21:43:00 pm CEST
Vuleta 16. Szakasz

1. Valverde
2. Roglic
3. Pogacar
4. Quintana
5. Nieve
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 08, 2019, 21:53:30 pm CEST
Hát, ez nagyon nem jött be, illetve az igen hogy Lopez túlértékelt, csak az volt a gond hogy Quintana is megborult, még jobban mint Lopez :-)
Pedig ez egy tök jó tipp lett volna, de a kolumbiaiak eléggé ingadozóak. Chaves, López, Quintana, Betancur, Henao vagy épp Urán, mind-mind képesek voltak egyik napról a másikra teljesen megtörni. Ezt én is a saját káromon tanultam meg, talán még Urán volt közülük a legstabilabb. A mostani már a negyedik generáció (Gavíria, Bernal), talán náluk már más lesz az összkép, bár erősen függ attól is, hogy milyen környezetbe kerülnek. Azt érzem rajtuk, hogy ha megérkezik az ismertség, jobb szerződés és más egyéb, akkor kicsit lazábbra veszik a dolgokat, fejben nem koncentrálnak annyira. Emlékszem, hogy Betancur is milyen tehetséges volt, aztán egyszer csak nem jött vissza Kolumbiából a csapathoz, hanem inkább otthon maradt szórakozni és miegymás. Náluk tényleg nem lehet eldönteni, hogy mikor melyik versenyzőjük, milyen lábbal kel fel.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 08, 2019, 22:58:59 pm CEST
Vuleta 16. Szakasz

1. Quintana
2. Roglic
3. Pogacar
4. Valverde
5. M.A. Lopez
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Szeptember 09, 2019, 03:55:19 am CEST
16.szakasz

1. M Nieve
2. P Latour
3. P Roglic
4. T Pogacar
5. M A Lopez
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Szeptember 09, 2019, 05:29:19 am CEST
16. Szakasz

1. A. Valverde
2. N. Quintana
3. T. Pogacar
4. P. Roglic
5. M. A. Lpoez
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 09, 2019, 07:56:51 am CEST
16. Szakasz

1. N. Quintana
2. Lopez
3. Valverde
4. P. Roglic
5. Pogacar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 09, 2019, 08:45:21 am CEST
16.

1. A. Valverde
2. P. Roglic
3. T. Pogacar
4. M.A. Lopez
5. N. Quintana
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Szeptember 09, 2019, 08:49:43 am CEST
16.szakasz

1. Jakob Fuglsang
2. Miguel Angel Lopez
3. Alejandro Valverde
4. Pierre Latour
5. Nairo Quintana
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Szeptember 09, 2019, 09:47:39 am CEST
16. szakasz

1. Valverde
2. OSCAR RODRIGUEZ GARAICOECHEA
3. Rojas
4. M. Nieve
5. C.F. Hagen
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 09, 2019, 17:47:29 pm CEST
16. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-16
1. Jakob Fuglsang
2. Tao Geoghegan Hart
3. Luis León Sánchez
4. James Knox
5. Gianluca Brambilla

Szakasz eredménye:
1. @BvB_09 3 pont
2. @Noppyka 1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @Agot PSF 45 pont
2. @Noppyka 44 pont
3. @firgabácsi és @Latzka 41-41 pont
4. @Ghastly 39 pont
5. @peshark és @MessiÁs 37-37 pont
6. @sunik29 36 pont
7. @BvB_09 35 pont
8. @RedMunchen.. 29 pont
9. @monet 23 pont
10. @LuckyBeny 22 pont
11. @Nezocsa 20 pont
12. @oakland23 9 pont
13. @hossa81 5 pont

@BvB_09 megérezte Fuglsang győzelmét, meg is nyerte az etapot!  :ok:
Nézzétek át az eredményeket, ha hibát észleltek, jelezzétek!
Legközelebbi határidő a tippelésre: szerda!

17. szakasz: Aranda de Duero  ›  Guadalajara   (219.6 km)
Tippelési határidő: 2019.09.11.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/be/vuelta-a-espana-2019-stage-17-profile-d07193e887.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 10, 2019, 08:42:21 am CEST
https://twitter.com/saddleblaze/status/1171099219630972929?s=21 (https://twitter.com/saddleblaze/status/1171099219630972929?s=21)

Így azért érthető.. ;D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: monet - Szeptember 10, 2019, 11:21:49 am CEST
17.

1. S. Bennett
2. F. Jakobsen
3. F. Gaviria
4. J. Aberasturi
5. M. Sarreau
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Szeptember 10, 2019, 18:40:06 pm CEST
17. Szakasz
1.Bennett, Sam
2.Jakobsen, Fabio
3.Richeze, Maximiliano
4.Gaviria, Fernando
5.Gilbert, Philippe
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 10, 2019, 19:12:58 pm CEST
Vuelta 17.szakasz

1. Sam Bennett
2. Jakobsen
3. van der Sande
4. Sarreau
5. Richeze
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 10, 2019, 22:08:26 pm CEST
17.

1. S. Bennett
2. F. Jakobsen
3. F. Gaviria
4. P. Gilbert
5. M. Richeze
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: BvB_09 - Szeptember 10, 2019, 22:53:39 pm CEST
17.szakasz

1. Sam Bennett
2. Fabio Jakobsen
3. Zdenek Stybar
4. Philippe Gilbert
5. Alex Aranburu
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: RedMunchen - Szeptember 10, 2019, 22:56:53 pm CEST
Rémi Cavagna
Cyril Barthe
Stéphane Rossetto
Matteo Fabbro
Mikel Bizkarra
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: MessiÁs - Szeptember 11, 2019, 00:45:13 am CEST
17.szakasz

1. S Bennett
2. F Gaviria
3. F Jakobsen
4. M Richeze
5. T Van der Sande
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 11, 2019, 00:52:01 am CEST
17. Szakasz
1.Bennett, Sam
2.Jakobsen, Fabio
3.Gaviria, Fernando
4.Jon,Aberasturi
5.Zdenek, Stybar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Agot PSF - Szeptember 11, 2019, 05:36:22 am CEST
17. Szakasz

1. S. Bennett
2. F. Jakobsen
3. F. Gaviria
4. E. Boasson Hagen
5. J. Degenkolb
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 11, 2019, 08:25:39 am CEST
17. szakasz

1. Sam Bennett
2. Richeze
3. van der Sande
4. Jakobsen
5. Sarreau
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Szeptember 11, 2019, 10:09:37 am CEST
Unibeten 5-ös odds, hogy legalább 1 másodperc lesz a győztes és a 2. helyezett között. Szerintem simán van az a forgatókönyv, ahol ez jön. Én megdurrantottam, hátha beakad  :)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Szeptember 11, 2019, 10:26:00 am CEST
Vuelta a Espana: Jó az öreg a háznál (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-jo-az-oreg-a-haznal)

Képes megszerezni egy 39 éves versenyző a dobogót a spanyol háromhetes körversenyen? Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-jo-az-oreg-a-haznal)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: LuckyBeny - Szeptember 11, 2019, 10:29:38 am CEST
17. szakasz

1. Gilbert
2. Bennett
3. Richeze
4. Theuns
5. Stybar
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 11, 2019, 12:56:52 pm CEST
Érdekesen indul a szakasz; a mezőny harmada szökésben ;D
Az összetétel még érdekesebb; sprinterek (Bennett, Jakobsen, Degenkolb, Venturini stb..) vadak (Gilbert, Stybar) leszereplő hegyi mókusok (Chaves, Quintana) és Naioron kívül még két TOP10-es :o
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 11, 2019, 14:20:53 pm CEST
Spanyoloknál bármi megtörténhet, meg sem lepődök már.  ;D
Nairo már csinált ilyet: akkor Contador volt a kezdeményező, Froome pedig az, akit megtört egy hasonló támadás után.

Elméletem:
Mai napi nagy támadást én annak tudom be, hogy már holnapra is gondolván kifárasszák a Jumbo-Visma segítőit, így egy csütörtöki nagyobb támadással megtörhetik őket és izolálhatják Roglicot. Lenne körülbelül 40 kilométer hegymenetük, hogy megtörjék a szlovént. Ez lenne a logikus lépés, de Unzué már csinált megannyi következetlen dolgot. Szóval az is lehet, teljesen más van a háttérben, szimplán csak két embert akarnak dobogóra (Nairo és Alejandro) vagy ki tudja..  ;D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 11, 2019, 14:57:46 pm CEST
Nagyon azt vettem észre, hogy a kerékpározás az elméletek és variációk sportja; hiszen tényleg annyi lehetőség ki tud alakulni, mint égen a csillag ::)

Viszont azt gondolom, hogy nyilván a Movistaron kívül minden top csapatnak nagyon ciki lenne, ha akárcsak 1 mp-t is hozna Quintana egy sík szakaszon.

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 11, 2019, 15:31:16 pm CEST
Nagyon azt vettem észre, hogy a kerékpározás az elméletek és variációk sportja; hiszen tényleg annyi lehetőség ki tud alakulni, mint égen a csillag ::)

Viszont azt gondolom, hogy nyilván a Movistaron kívül minden top csapatnak nagyon ciki lenne, ha akárcsak 1 mp-t is hozna Quintana egy sík szakaszon.
Így, hogy elől van a Quick Step, Sunweb és az Ineos is, azért más a leányzó fekvése. Nem lenne túl kellemes, de ha megnézzük, elől bivalyerős, síkon jól menő versenyzők vannak:
- Tim Declercq: a belga óriás, az egyike a legalulértékeltebb bringásoknak, pedig síkon a világ egyik legjobb tempómenőjének számít, okkal ragaszkodik hozzá évek óta Lefevere
- Zdenek Stybar: azt hiszem, hogy őt nem kell bemutatni
- Rémi Cavagna: ő is azért nagyon tud menni síkon, top15-ös flat-es ő is
- Ian Stannard: kétszer nyert Omloopot úgy, hogy mögötte a komplett QS ment tempót, de nem tudták beérni..
- Owain Doull: pályás volt régebben, sprinternek képezték ki, de belőle inkább felvezető lett, illetve tempó menő
- Sam Bewley: Mitchelton tempósa, bár ő inkább saját magáért mehet majd a végén
- Nikias Arndt: felveztő és sprinter, de ő is hatalmas tempóra képes, mert jó kronós
- Imanol Erviti: a Movistar egyik síkmenője, akinek a feladata a nagy tempó az ilyen típusú szakaszokon
- Nelson Oliveira: dettó, szintén Movistar ilyen típusú versenyzője, ráadásul jó kronós is, nagy állóképességgel
- José Joaquín Rojas: sprinter volt, majd hegyi segítő lett (vagyis inkább dombos), de ő ilyen szakaszon parádés lehet

Szóval összességében ez 8-9 ember, egy komplett csapat, akik mind jók ilyen körülmények között. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a top embereknek (Quintana, Kelderman, Knox stb.), centit nem kellett menniük.
Az üldözőknél pedig a legnagyobb gond, hogy az Astanánál az a LL Sánchez van elől, aki ilyen sík üldözésben a legjobb lenne (többi hegyi segítő), Jumbo-Visma folyamatosan fogy, Martint nem láttam elől, többiek ilyen szakágban annyira nem jók (Gesink, Kuss és Powless). UAE-ben bízhatnak, azért Marcato vagy Molano nem rossz, de közel sem a szökevények szintje. Ezt komolyan benézte a Jumbo-Visma.

Nekem van egy olyan érzésem, hogy Movistar mozgósította minden helyi segítségét, hogy felmérjék a szakaszt oldalszél és minden egyéb szempontjából. A QS is hasonló csapat, rengeteget elemeznek, nem szoktak véletlenül 5-6 emberrel szökni, ők ilyenkor tudnak pár dolgot, amit mi nem látunk.

És közben izolálták Roglicot, nem maradt segítője. Hegy után pedig megállnak, nem mennek semmit, Roglic pedig kénytelen dolgozni, amivel holnapra fáradna..
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 11, 2019, 15:42:37 pm CEST
Iszonyatosan buta az Astana szerintem. Ha most hagynák Roglicot egymagában dolgozni, holnapra teljesen megtörne és nyílt lenne az összetett. Ehelyett dolgozna helyette..
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 11, 2019, 15:47:57 pm CEST
Ezt én sem értem pozzato, de lehet senki sem. Egyébként ez a Vuelta, egy szimpla szakasznak nézett ki ahol a végén valószínűleg nyer Sam Bennett sprintben és annyi, az hogy összetettben ez a szakasz valami drámai fordulatot hozhat...pedig úgy néz ki egyre inkább, hogy ez lesz a helyzet.
Elől baromi jó irammenők vannak, Cavagna, Craddock, Poels, a komplett Quickstep stb. Nem semmi. Ha ezek az emberek igazán akarják akkor az életben nem érik őket utol.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 11, 2019, 15:53:30 pm CEST
Az Astana saját maga ellen dolgozik. Ezzel holnapra teljesen szétesik az ő csapatuk is a Jumbo-Visma mellett, síkon elhasználja legfőbb emberit López. Közelebb nem fognak jönni percekkel, mert elől azt nem hagyják majd.
Ellenben, ha hagynák Roglicot, akkor közé lehetne tenni 1-2 percet még (minimum), pihenhetnének a saját embereik, holnapra koncentrálván. Nairo sebezhető, képes egy szakaszon 2-3 percet kapni. Nem lenne a világ vége, ha elengedné őt az Astana 1-2 percre.

Holnapra kíváncsi leszek, mert Soler és Valverde gyakorlatilag végig pihentek. Valverdének még ott van Arcas is, aki viszi a kulacsot, míg Roglicnak és Pogacarnak magának kell ilyen oldalszélbe visszamennie. Ha ez így marad, nap legnagyobb nyerte Alejandro lehet, aki nem csinált semmit, tette a kereket, maradt két segítője, számára kellemes tempót ment.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 11, 2019, 16:35:21 pm CEST
Gilbert interjújából idézve: őrületes szakasz volt!
Ezért az egyik legjobb sportág a kerékpár, bármi megtörténhet, minden egyes nap változhat az összetett, mindig tud újat mutatni ez a sportág!

17. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-17
1. Philippe Gilbert
2. Sam Bennett
3. Rémi Cavagna
4. Dylan Teuns
5. Wilco Kelderman

Szakasz eredménye:
1. @LuckyBeny 6 pont
2. @Noppyka , @peshark és @BvB_09 2-2 pont
3. @firgabácsi , @Agot PSF , @Latzka , @Ghastly , @monet , @MessiÁs , @sunik29 és @RedMunchen.. 1-1 pont

Összetett állása
1. @Agot PSF és @Noppyka 46-46 pont
2. @firgabácsi és @Latzka 42-42 pont
3. @Ghastly 40 pont
4. @peshark 39 pont
5. @MessiÁs 38 pont
6. @sunik29 és @BvB_09 37-37 pont
7. @RedMunchen.. 30 pont
8. @LuckyBeny 28 pont
9. @monet 24 pont
10. @Nezocsa 20 pont
11. @oakland23 9 pont
12. @hossa81 5 pont

@LuckyBeny kiválóan érezte a szakasz első két helyét, hat ponttal megnyerte ezt a kaotikust szakaszt!  :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jelezzétek bátran!
Holnapi szakaszra már nekem küldjétek privát üzenetben a tippeket, ahogyan azt követő háromra is nekem kell küldeni!

18. szakasz: Colmenar Viejo  ›  Becerril de la Sierra   (177.5 km)
Tippelési határidő: 2019.09.12.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/ef/vuelta-a-espana-2019-stage-18-profile-e628aa24cb.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Szeptember 11, 2019, 16:53:07 pm CEST
Unibeten 5-ös odds, hogy legalább 1 másodperc lesz a győztes és a 2. helyezett között. Szerintem simán van az a forgatókönyv, ahol ez jön. Én megdurrantottam, hátha beakad  :)

beakadt  :D

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 11, 2019, 17:19:49 pm CEST
Grat @oakland23  :ok:

@Pozzato kicsit mesélhetnél az oldalszél hatásáról, szerepéről. Vannak oldalszél menők, mint mondjuk Forma 1-ben az eső menők? ;D

Nagyon kellett ez a mai szakasz; újra felpezsdíti a versenyt az összetett szempontjából. Nekem a vasárnapi és a hétfői szakasz csalódás volt ilyen szemszögből, de most óriási sakkjátszma veszi kezdetét. Holnap nagyon izgalmas szakaszra számítok, megérzésem szerint Pogacar megrogyással ??? Nagyon nem tűnt őszintének a mosolya a fehér trikó átvételénél és Roglic arca sem volt túl pozitív. Lopeznek és a Movistarnak újra van kapaszkodója.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 11, 2019, 18:05:14 pm CEST
Szép volt @oakland23 , nagyon jó tipp volt  :ok:

Igen, én is hasonlóra gondolok @Latzka , hogy gondban volt ma mind a két szlovén, még akkor is, ha ezt nem mutatták annyira a világ felé. Pogacar elhasználta az összes emberét, nem lennék meglepve, ha holnap megtörne. Roglic dettó, plusz őt folyamatosan támadni fogják. Őrült szakaszra számítok, ahol szó szerint bármi megtörténhet.

Az oldalszeles szakaszok elsősorban a nagyobb testű, illetve a jól helyezkedő versenyzőknek kedveznek. Nagyon fontos, hogy egy ilyen etap előtt hogyan méred fel a helyzetet. Ebben élen jár rendszerint a Quick Step, akik monitorozzák az időjárást és ehhez mérten választják ki az optimális taktikát. Ezt láthattuk ma is, de az Ineos is épített már erre párszor. Természetesen, hogy a többi csapat is tisztában van ennek jelentőségével, de mondjuk egy Astanában nincsenek meg az emberek erre, hogy egy ilyen típusú támadást végig is vigyenek.

Ha a szakasz közben váratlanul érkezik az oldalszél, akkor a helyezkedés kiemelkedően fontos. Minél előrébb kell lenni, embereid lehetőleg előtted és utánad, felvenni az átlós felállást. Nem szabad, hogy előtted szakadjon meg a sor. Quintana például erre fázott már rá a Tour de France-on, hogy rosszkor volt rossz helyen. Aki ilyenkor hátul marad, annak gyakorlatilag vége. Az számíthat egy jókora hátrányra. Ahogyan említettem, egyértelmű legjobbja ennek a Quick Step csapata. Tudatosan figyelnek erre, de nem csak World Tour versenyeken jók a belgák, hanem a vb-n is.

Pár embernek lehet még rémlik a 2016-os dohai vb, amikor Sagan nyert. Elsőre könnyű versenynek tűnt, napsűtés, jó idő, lazulás. Aha, pont nem ez volt. Jött az oldalszél, egyből szétkapta a mezőnyt a belga és az olasz válogatott. A belgáknak ez benne van a vérükben, nagyon kedvelik az ilyen jellegű versenyeket, de az olaszok is azért érzik ezt a hollandokkal, norvégokkal és még a britekkel egyetemben. Tom Boonen például imádta az ilyen jellegű versenyeket, több szakaszt is nyert ilyen módon, azt hiszem anno Katarban ezt számtalanszor megcsinálta a QS, hogy a februári kontinentális versenyen szétkapták a sort.

Nem a véletlen hozta össze Boonen a 22 szakaszgyőzelmet azokon a versenyeken. Utoljára 2014-ben például az akkori Omega Quick Step ilyen sorral állt fel: Niki Terpstra, Nikolas Maes, Andrew Fenn, Stijn Vandenbergh, Iljo Keisse, Gert Steegmans és  Guillaume Van Keirsbulck. Mindegyikük kivétel nélkül 183 centiméter feletti versenyző volt, többségük 190 centit is meghaladta, óriási testalkattal (kerékpároshoz mérten), hatalmas tempóra voltak képesek síkon, megtörhetetlenek voltak ilyen időjárási körülmények között. A csapat darabjaira szedte a mezőnyt, olyan versenyzőkkel kellett mindössze sprintelni Boonen-nek, mint Morkov vagy épp Roelandts a győzelemért. Miközben a mezőnyben ott volt André Greipel, Theo Bos, Arnaud Démare vagy épp Elia Viviani, akik addigra már jókora hátrányban voltak.

A Quick Step megcsinálta ezt a Vueltán is, akkor Lampaert nyert ilyen körülmények között. Ott még megspékelték azzal, hogy Lampaert bekínálta a szétszakadt csoportot, pont úgy, mint most Stybar, csak akkor ő hazaért. Ezek újból és újból előkerülő elemek a QS-től, csak a többi csapat erre nem figyel annyira oda, esetleg szimplán csak lassabban kapcsol, amikor már késő. Most például Sam Bennett résen volt, de ő már jövőre a QS-ben lesz. Ha meg kéne nevezni csapatokat/embereket ilyen szempontból, akkor én az alábbiakra gondolnék:
- Quick Step nagyjából komplett csapata, többsége jó benne
- Alexander Kristoff: imádja az oldalszeles részeket, nem is költözött el Norvégiából, hogy ilyen körülmények között tudjon edzeni (Paolinivel anno mekkorákat mentek ilyen viszontagságos versenyeken, lásd Milano - Sanremo)
- Soren Kragh Andersen: nem túl magas, viszont Dániában megtanult ilyen körülmények között menni, rendszerint jó, ha ilyen etapról van szó
- Nils Politt és Mats Würtz Schmidt
- Tony Martin: der Panzerwagen.. elsősorban ő a kronós képességei miatt jó, illetve hatalmas állóképessége révén
- Ineosból: Vasyl Kiryienka, Ian Stannard, Gianni Moscon, Dylan van Baarle
- Mivostar: Imanol Erviri és Jasha Sütterlin
- Mitchelton: Edoardo Affini, Luke Durbridge,
- Belgáktól még: Sep Vanmarcke, Oliver Naesen, Tiejs Benoot, Jens Keukeleire, Nikolas Maes és Jelle Wallays, Jasper Stuyven
- Borából: Daniel Oss
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: csabax - Szeptember 11, 2019, 18:21:54 pm CEST
Nagyon jó a felsorolás, köszi szépen!
Én mindössze csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem még Luke Rowe is egyértelműen közéjük sorolható.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 11, 2019, 18:25:25 pm CEST
Nagyon jó a felsorolás, köszi szépen!
Én mindössze csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem még Luke Rowe is egyértelműen közéjük sorolható.
Nagyon jó észrevétel, valahogy kimaradt a gondolataimból, pedig ő is Ineos versenyző.  :ok:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 11, 2019, 18:59:37 pm CEST
Igen, én is hasonlóra gondolok @Latzka , hogy gondban volt ma mind a két szlovén, még akkor is, ha ezt nem mutatták annyira a világ felé. Pogacar elhasználta az összes emberét, nem lennék meglepve, ha holnap megtörne. Roglic dettó, plusz őt folyamatosan támadni fogják. Őrült szakaszra számítok, ahol szó szerint bármi megtörténhet.

Az oldalszeles szakaszok elsősorban a nagyobb testű, illetve a jól helyezkedő versenyzőknek kedveznek. Nagyon fontos, hogy egy ilyen etap előtt hogyan méred fel a helyzetet. Ebben élen jár rendszerint a Quick Step, akik monitorozzák az időjárást és ehhez mérten választják ki az optimális taktikát. Ezt láthattuk ma is, de az Ineos is épített már erre párszor. Természetesen, hogy a többi csapat is tisztában van ennek jelentőségével, de mondjuk egy Astanában nincsenek meg az emberek erre, hogy egy ilyen típusú támadást végig is vigyenek.

Igen, a Quicksteptől amúgy várható volt valami ilyesmi, valahol olvastam is egy elemzést erről a mai szakaszról ahol megemlítik hogy konkrétan Gilbert az adott körülmények között ( oldalszél ) meg fogja próbálni a szakaszgyőzelmet, de nem klasszikus sprintben. Ezért is volt többek között Oak tippje jó, én meg élőben bepróbáltam Gilbertet kicsivel, bejött, de az csak 4x odds volt.
A három nagy körverseny közül messze a Vueltát tartom a legkiszámíthatatlanabb versenynek, soha nem tudod mi történik majd, lásd a mai szakaszt, na meg itt aztán több olyan szakaszgyőztes is előfordul aki 100x körüli odds:-)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Szeptember 11, 2019, 20:03:38 pm CEST
Vuelta a Espana: Őrületes verseny! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-oruletes-verseny)

Eddig eléggé egyoldalúnak tűnt az összetett verseny. Szerdai őrület azonban mindent felülírhat! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-oruletes-verseny)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 11, 2019, 20:08:09 pm CEST
Még 2 témát feldobok:

1. Volt valami egyértelmű indoka, hogy a Grand Tourokon (máshol nem tudom hogy volt és most hogyan van ::)) 9 versenyző helyett csak 8 indulhat el egy csapatban?
Az én olvasatomban ez a döntés kicsit rákényszeríti a csapatokat, hogy célt válasszanak maguknak. Ha összetettre mennek, akkor hanyagolják a spint részt; nem nagyon hoznak klasszikus sprintert, neki felvezetőt stb. Ha a sprintes szakaszgyőzelmekre mennek rá inkább, akkor a hegyekben lesznek ez miatt sebezhetőbbek stb. Lehet rossz a gondolatmenet, de ha mégis van benne valami, akkor ez nem volt jó ötlet.

2. Bukik szorzó képzése
Alapvetően érthető, hogy hogyan sakkoznak a számokkal (kronó, sík, hegyi szakasz), de azt azért mondjátok már meg, hogy honnan érezték ennyire a 16. szakaszon FUGLSANG győzelmét? A szakasz előtt hasonló szorzót kapott, mint az összetett menők, de élőben amikor még együtt volt a mezőny már akkor bőven ő volt a favorit ???
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 11, 2019, 20:38:40 pm CEST
Remélhetőleg többen is kifejtik a véleményüket, én szemszögemből:
1. Az indoklás az volt, hogy biztonságosabbá kell tenni a versenyeket (rengeteg bukás volt), ezért kell csökkenteni a nagy létszámú pelotont. A másik indok a versenyképesség, ergo megszüntetni az akkor még Sky néven futó Ineos dominanciáját. Minél kevesebb a versenyző, annál több támadás van, minél több támadás, annál nagyobb az izgalom és a nézettség. Mivel a Sky akkoriban 8 emberrel élre állt, ezzel dominálta a versenyeket, mert senki sem tudta őket megtörni.

Ha a mostani helyzetet nézzük, akkor azt gondolhatnánk, hogy mennyire bevált, de közbe mégsem. Az Ineos megcsinálta a TdF 1-2. (oké, tudjuk, hogy milyen körülmények között), ráadásul ugyanúgy lehet dominálni versenyt 6-7 emberrel is. Erre a tavalyi év volt példa, mikor Thomas nyert. Biztonság szintén nem valósult meg, mert nem csak ezen múltak a bukások, hogy sokan voltak. Ami miatt mégis izgalmasabbak a versenyek, hogy gyengül az Ineos csapata. Formát illetően estek vissza, emiatt nincsen akkora dominanciájuk. Azonban most ott lesz a Jumbo-Visma, akik kvázi egy Sky 2.0, jövőre tehát, ha összeáll a Dumoulin - Roglic - Bennett - Kruijswijk - Martin - De Plus - Kuss - Van Aert, akkor bizony odaverhetnek a mezőnynek. Ők nem fognak viccelni, minden idők legerősebb sora lehetnek (főleg, ha Kuss helyére esetleg Foss kerül), kérdés, hogy Roglic mondjuk egy Giro win után megy-e a hollandért, illetve fordítva megvalósul-e ez.

Ami viszont pozitívum, hogy rengeteg fiatal van, akik leszegett fejjel mennek, ezzel problémát okoznak a Roglic vagy Froome-féle versenyzőknek.

Az összetett csapatok korának szerintem leáldozott. Talán az utolsó klasszikus ilyen team a 2012-es Sky volt:
- hegyekre: Wiggins (összetett), Froome (kiemelt segítő), Porte (második segítő), Rogers, Suitsou
- sprint: Cavendish, Boasson Hagen, Eisel és Knees
Két vonat, akik közt van átmenet is (Rogers és Knees), illetve az a csapat, amely mindkét szegmensben dominált. Akkori Tour de France végeredménye:
Összetett:
1. Wiggins
2. Froome
Szakaszgyőzelmek:
Cavendish 3
Wiggins 2
Froome 1

Ilyen csapatokat már nem láthatunk, mert talán még a Jumbo-Visma tudná megoldani, de szerintem ott már készítik elő jövőre a lejáró Groenewegen távozását.
A helyzet az, hogy a csapatok már nem versenyekben gondolkoznak, mielőtt irányt választanának, hanem úgy építik fel a profiljukat, hogy ahhoz szabják a versenyek taktikáját. A QS-ről évek óta tudvalevő, hogy sprint+pavé+egynapos, de ott volt anno a Milram (Zabel, Petacchi, Ciolek) vagy a Fassa Bortolo is hasonló motivációkkal anno. Lehet látni, hogy sok csapat így építkezik. Nekik ez nem is jelent problémát, inkább a sprintereknek, akiket majd mostohán kezelenk a többiek. Régebben egy Kittel vagy Cavendish még 4-5 évig simán TdF-szinten ment volna, top5-ket elhozva, most vagy visszavonul vagy eltűnik. Nem lesz helyük, mert az a kevés csapat, amelyik bevállalja őket, azoknak a top versenyzők kellenek.
Ilyen irányba megy továbbra is a QS (Evenepoel és Alaphilippe miatt kitudja majd medddig..), Lotto (Ewan és Degenkolb), Cofidis (Viviani és a felveztői, akik jövőre WT szinten lesznek), Bora (Ackermann és Sagan, Buchmann kérdés, hogy meddig viseli még ezt..), NTT (Nizzolo, Walscheid).
A többi sprinter pedig gondban lehet, mert vagy a zavarosban kell halászniuk felvezetők nélkül, vagy el sem viszik őket nagyobb versenyekre. Érdekes lehet majd a Jumbo-Visma és az UAE helyzete, akik megint sokat akarnak ez ügyben.

2.
A bukik iszonyatosan sokat fejlődtek az évek alatt, gyakorlatilag a nulláról egy profit szintre. Azt mondom, hogy alig van hiba a h2h, illetve winner fogadásokban, míg régebben minden szakaszra jutott egy. Látszik, hogy adatbázisokból dolgoznak és nagy valószínűséggel belsős infókból. Fuglsang abból a csoportból top favorit volt a hegyen, logikus lépés live során kiemelni őt, mint legjobb. De Gendt volt érdemi riválisa, esetleg Brambilla, de Fuglsang egy top tavasz után nyilatkozta, hogy szakaszgyőzelemért jött. Jobb és jobb lett napról napra, előtte való etapon ment egy kicsit a hegyen Lópeznek, de nem hajtotta túl magát. Reálisnak érzem a live és pre oddsait is. Eléggé sok hegyi etapon van hasonló, hogy egy összetettben már elszállt, de összességében jó formában lévő vagy szimplán csak top hegyimenőt így kiemelnek, ha pedig benne van a szökésben, akkor megnyomják az oddsát.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 11, 2019, 21:49:37 pm CEST
A bukik iszonyatosan sokat fejlődtek az évek alatt, gyakorlatilag a nulláról egy profit szintre. Azt mondom, hogy alig van hiba a h2h, illetve winner fogadásokban, míg régebben minden szakaszra jutott egy. Látszik, hogy adatbázisokból dolgoznak és nagy valószínűséggel belsős infókból.

Ezzel nagyon egyetértek. Nem csak kerékpárban, általánosságban mindenhol sokat fejlődtek a bukik, de kerékpár esetében különösen igaz. Az általánosan látható, hogy sokkal több forrást figyelnek nyilván, sokkal profibbak, hozzáértőbb emberek ülnek ott, de kerékpárnál néha nekem is olyan érzésem van, hogy belső infóik is vannak:-)
Azért visszaemlékszem, 10-15 éve milyen lazán lehetett nyerni H2H-ekkel.
Volt hogy szimplán hibás oddsszot raktak ki, meg volt sok olyan ahol maga a párosítás volt hibás, mittudomén, emlékszem berakták Cadel Evansot H2H-be valaki olyannal aki nyilvánvalóan rosszabb hegyimenő volt, igaz csak 1.50 volt, de tudta az ember, hogy csak akkor nem jön ha Cadel bukik. Ma elképzelhetetlen ilyen, ha mégis akkor meg 1.01-el jönne ki nem 1.50-el.
Meg olyanokra nem figyeltek akkor, hogy x.y. előző szakaszon bukott, minden baja van és tuti nem fog támadni vagy szökni másnap mert örül hogy él. Kitették H2H-be egy olyannal aki kb. legesélyesebb volt aznap szökésre.
Na szóval ilyen hibákat ma kizárt hogy elkövessenek.
Kézilabdában, vízilabdában pl. előfordul, hogy belehibáznak, látszik néha hogy nem tudnak valami infót, nincsenek képben mindig hogy ez vagy az sérült, erősödött egyik vagy másik csapat, de kerékpárban ott nagyon topon vannak.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 11, 2019, 22:03:46 pm CEST
Azért visszaemlékszem, 10-15 éve milyen lazán lehetett nyerni H2H-ekkel.
Volt hogy szimplán hibás oddsszot raktak ki, meg volt sok olyan ahol maga a párosítás volt hibás, mittudomén, emlékszem berakták Cadel Evansot H2H-be valaki olyannal aki nyilvánvalóan rosszabb hegyimenő volt, igaz csak 1.50 volt, de tudta az ember, hogy csak akkor nem jön ha Cadel bukik. Ma elképzelhetetlen ilyen, ha mégis akkor meg 1.01-el jönne ki nem 1.50-el.
Meg olyanokra nem figyeltek akkor, hogy x.y. előző szakaszon bukott, minden baja van és tuti nem fog támadni vagy szökni másnap mert örül hogy él. Kitették H2H-be egy olyannal aki kb. legesélyesebb volt aznap szökésre.
Pontosan, nagyon nehéz lett bringában tippelni, régebben kis túlzással jött minden, de mostanra megváltoztak a feltételek. Manapság 1.60-as szorzóért is szenvedni kell, igazán nagy meglepetéshez pedig tényleg olyan infók kellenek, amik felett átsiklanak. Elvétve hibáznak, de utána rögtön korrigálnak. Előfordult nem olyan régen, hogy kiszúrtam még egyet-egyet, megfogadtam, de utána vagy levették, vagy szimplán úgy változtatták az oddsot, hogy a többinek már ne legyen fogadható határon.

Sokáig látványosan nem tudtak mit kezdeni a fiatalokkal (még idén is előfordult egy ideig), de mostanra ebből is felkészültek. Pontosan belövik egy Pogacar vagy Evenepoel erejét a felnőtt mezőnyhöz képest is. Természetesen kisebb versenyzőkkel (kontinentális szint, esetleg WT kevésbé előtérbe lévő, például Ravasi, Bernas, Venter stb.) néha még gondban vannak, akkor lehet még keresni egy keveset, de ez is egyre ritkább. Itt jön ki az, hogy ki mennyi versenyt nézett, mennyi menedzser játékkal játszott, akkor lehet némi előnye.

A fogadási piac ugyan növekedett, több a lehetőség, több a párosítás, de már ritkábban éri meg játszani. Régebben még simán fogadhattál Froome, Wiggins vagy akár Contador ellen is, ha felkészülési időszakukban voltak, parádés oddsokon h2h piacon (2.50-4.00 között), mára pontosan tudják, ki mikor edz, milyen versenyt mire használ stb.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 11, 2019, 22:10:06 pm CEST
de kerékpárnál néha nekem is olyan érzésem van, hogy belső infóik is vannak:-)
Ezzel kapcsolatban pedig a "legfrissebb" élményem/élményünk a Tour de France és Thibaut Pinot feladása. Emlékszem, hogy a szakaszt megelőzően érthetetlenül nagy szorzón lehetett fogadni rá, Bernal ellenében asszem 2.20-2.30 volt rá, míg dobogója is nagyon magas volt egy hegyi etapon, mikor ő volt a legjobb formában. Utána kiderült, hogy már előtte nap betegséggel küzdött, sajtótilalom volt az FDJ-nél, de akkor honnan tudta az iroda, hogy nem Pinot az esélyes? Mert minden ember tisztában volt vele, hogy ő a legjobb hegyekben? Hirtelen hogy lett jobb nála Bernal, Thomas és még páran? Aztán utána elmondták, hogy a csapatvezetés volt beavatva, meg 1-2 csapattárs. Elkezdték pakolni az emberek a francia oddsát, azt hiszem zuhant is, utána meg mi is pofára.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 11, 2019, 22:43:40 pm CEST
Igen, az irodák nagyon felkészültek. Tudok pár dolgot erről mert ismerek egy srácot aki ebben dolgozik úgymond, Máltán, bár manapság már nem beszélünk, régebben ő is ezen az oldalon állt nem a túloldalon, azaz tipster volt:-). Konkrétan ő monitorozza a fogadókat, meg kiszűri aki úgymond "veszélyes", magyarul aki potenciálisan sokat nyerhet a jövőben.
Egy halom adatbázisuk van mindenre, meg nyilvántartásaik arra hogy ki melyik sportágban erős, aztán jön a sportágspecifikus korlát és csak néz a fogadó, hogy NBI focira nem tehet szinte semmit, de BL-re arra persze amennyit akar annyit:-)
Régebben sokkal amatőrebb szinten ment ez, mára ez más, pl. tőle konkrétan megtudtam hogy svéd kézi 2. ligára az esélyekről, oddsszokról egyeztetnek a svéd kéziszövetség egyik szövetségi edzőjével aki képben van teljesen abban a ligában. Ez is több éves info már, ki tudja azóta még mi minden van. Azt is tudom, hogy sportfogadói fórumokat is figyelnek, hogy ott feltűnik-e valami belső info vagy bármi egyik vagy másik meccsről.
Pinot esetében is belső info lehetett, nyilván bet365-nek évek óta van bejáratott kapcsolata mert ez látszik abból ahogy kezelik az oddsszokat meg reagálnak mindenre, de ez olyan személy lehet aki benne van nagyon, valószínűleg személyesen ismer versenyzőket, sportigazgatókat tehát vagy valami kerékpáros szakíró aki utazik versenyről versenyre és minden infót tud, vagy egy volt kerékpáros aki szintén ott van folyamatosan tűzközelben és van valami pozícíója is mondjuk a nemzetközi szövetségben. 
Egyszerűen szerintem rájöttek az irodák, hogy egyszerűbb ( és főleg kevesebbe kerül ) pár hozzáértő, bennfentes, profi embert jól megfizetni mint kifizetni a sok nyereményt olyan fogadóknak akik szintén eléggé értenek adott sportághoz.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 11, 2019, 23:57:58 pm CEST
Hopika :D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 12, 2019, 11:03:24 am CEST
Aki szeretné követni a mai etapot: Eurosport 12:25-től

18 Szakasz
1Thomas De Gendt
2Tao Geoghegan Hart
3Wout Poels
4Esteban Chaves
5Alejandro Valverde

José Joaquin Rojas
Tobias Ludvigsson
Amanuel Ghebreigzabhier
Sam Bennett
Casper Pedersen

1. A. Valverde
2. N. Quintana
3. J. Fuglsang
4. S. Higuita
5. G. Brambilla

18. Szakasz
1.Valverde, Alejandro
2.Roglic, Primoz
3.Lopez, Miguel Angel
4.Pogacar, Tadej
5.Quintana, Nairo

Vuelta 18. szakasz
1. Valverde
2. Roglic
3. Pogacar
4. T.G Hart
5. Ruben Guerreiro

18. Szakasz
1. J. Fuglsang
2. M. Nieve
3. P. Latour
4. T. Geoghegan Hart
5. G. Brambilla

18.szakasz
1. Miguel Angel Lopez
2. Alejandro Valverde
3. Tao Gheoghegan Hart
4. Jakob Fuglsang
5. Pierre Latour

18. szakasz
1. GEOGHEGAN HART Tao
2. GUERREIRO Ruben
3. HIGUITA Sergio
4. LÓPEZ Miguel Ángel
5. VALVERDE Alejandro

18.szakasz
1. M Nieve
2. P Latour
3. S Higuita
4. R Guierrero
5. W Poels

18. szakasz
1. A. Valverde
2. T. Pogacar
3. P. Roglic
4. J. Fuglsang
5. M.A. Lopez
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: afrikailajos - Szeptember 12, 2019, 12:00:49 pm CEST
Igen, az irodák nagyon felkészültek. Tudok pár dolgot erről mert ismerek egy srácot aki ebben dolgozik úgymond, Máltán, bár manapság már nem beszélünk, régebben ő is ezen az oldalon állt nem a túloldalon, azaz tipster volt:-). Konkrétan ő monitorozza a fogadókat, meg kiszűri aki úgymond "veszélyes", magyarul aki potenciálisan sokat nyerhet a jövőben.
Egy halom adatbázisuk van mindenre, meg nyilvántartásaik arra hogy ki melyik sportágban erős, aztán jön a sportágspecifikus korlát és csak néz a fogadó, hogy NBI focira nem tehet szinte semmit, de BL-re arra persze amennyit akar annyit:-)
Régebben sokkal amatőrebb szinten ment ez, mára ez más, pl. tőle konkrétan megtudtam hogy svéd kézi 2. ligára az esélyekről, oddsszokról egyeztetnek a svéd kéziszövetség egyik szövetségi edzőjével aki képben van teljesen abban a ligában. Ez is több éves info már, ki tudja azóta még mi minden van. Azt is tudom, hogy sportfogadói fórumokat is figyelnek, hogy ott feltűnik-e valami belső info vagy bármi egyik vagy másik meccsről.
Pinot esetében is belső info lehetett, nyilván bet365-nek évek óta van bejáratott kapcsolata mert ez látszik abból ahogy kezelik az oddsszokat meg reagálnak mindenre, de ez olyan személy lehet aki benne van nagyon, valószínűleg személyesen ismer versenyzőket, sportigazgatókat tehát vagy valami kerékpáros szakíró aki utazik versenyről versenyre és minden infót tud, vagy egy volt kerékpáros aki szintén ott van folyamatosan tűzközelben és van valami pozícíója is mondjuk a nemzetközi szövetségben. 
Egyszerűen szerintem rájöttek az irodák, hogy egyszerűbb ( és főleg kevesebbe kerül ) pár hozzáértő, bennfentes, profi embert jól megfizetni mint kifizetni a sok nyereményt olyan fogadóknak akik szintén eléggé értenek adott sportághoz.
Colombo is nyomoz már a belso ember kilétét illetoen.
https://scontent.fbts3-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/13921166_1076435239106336_1525174047925787674_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_oc=AQkPntpT5Td1VDV7DxVvlMM5wCsPrYc8CG-nqoXWEoOHba8kwoAMHbpoYRbeu3zJ5b0&_nc_ht=scontent.fbts3-1.fna&oh=cb9a3fe1c6d9c909db8c3321c6d0a0d9&oe=5E0501BC (https://scontent.fbts3-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/13921166_1076435239106336_1525174047925787674_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_oc=AQkPntpT5Td1VDV7DxVvlMM5wCsPrYc8CG-nqoXWEoOHba8kwoAMHbpoYRbeu3zJ5b0&_nc_ht=scontent.fbts3-1.fna&oh=cb9a3fe1c6d9c909db8c3321c6d0a0d9&oe=5E0501BC)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 12, 2019, 12:38:54 pm CEST
Mára nekem megtetszett ez a tipp:

T.G Hart top3-ban végez 4.00

Szökés lesz nagy eséllyel, amiben sokan benne lehetnek, pl. ő is, meg Guerreiro, Padun, Rodriguez és még ki tudja ki.  Hart azért elég jó formát mutatott utóbbi szakaszokon, többször megpróbálta szökésből a szakaszgyőzelmet, eddig nem jött össze, de lehet ma majd igen vagy legalább egy dobogó, igaz abból már van neki kettő itt.
Ha nem ér célba a szökés akkor az én tippem Valverde egy ilyen szakaszon ahol nem hegyibefutó a vége hanem egy sprint síkon. De még azt sem zárom ki, hogy mivel sok emelkedő van ugyan ma, de nem olyan vészes egyik sem így valaki a Quickstepből kibírja a hegyeket és simán lesprintel mindenkit majd a végén.

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 12, 2019, 17:29:03 pm CEST
18. szakasz:  https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-18
1. Sergio Higuita
2. Primoz Roglic
3. Alejandro Valverde
4. Rafal Majka
5. Miguel Ángel López

Szakasz eredménye:
1. @Ghastly és @Noppyka 5-5 pont
2. @firgabácsi 4 pont
3. @Latzka 3 pont
4. @BvB_09 és @peshark 2-2 pont
5. @sunik29 és @MessiÁs 1-1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @Noppyka 51 pont
2. @firgabácsi és @Agot PSF 46-46 pont
3. @Ghastly és @Latzka 45-45 pont
4. @peshark 41 pont
5. @MessiÁs és @BvB_09 39-39 pont
6. @sunik29 38 pont
7. @RedMunchen 30 pont
8. @LuckyBeny 28 pont
9. @monet 24 pont
10. @Nezocsa 20 pont
11. @oakland23 9 pont
12. @hossa81 5 pont

@Ghastly és @Noppyka végzett az élen a mai napon, ezzel átalakítva az összetett állását is!  :ok:
Nézzétek át a tippeket, ha hibát észleltek, jelezzétek bátran!

19. szakasz: Ávila  ›  Toledo   (165.2 km)
Tippelési határidő: 2019.09.13.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/da/vuelta-a-espana-2019-stage-19-profile-b5b33965cd.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 13, 2019, 14:21:21 pm CEST
Tippjeitek a mai etapra:
1Philippe Gilbert
2Tosh Van der Sande
3John Degenkolb
4Sam Bennett
5Edvald Boasson Hagen

1. S. Bennett
2. P. Gilbert
3. Z. Stybar
4. A. Aranburu
5. R. Cavagna

1. Sam Bennett
2. Zdenek Stybar
3. Phillipe Gilbert
4. Alex Aranburu
5. John Degenkolb

1. Phi. Gilbert
2. Sam Bennett
3. Aranburu
4. Dylan Teuns
5. Stybar

1.Bennett, Sam
2.Gilbert, Philippe
3.Stybar, Zdenek
4.Aranburu, Alex
5.Aberasturi, Jon

1. Sam Bennett
2. Alejandro Valverde
3. Zdenek Stybar
4. Philippe Gilbert
5. John Degenkolb

1. S. Bennett
2. P. Gilbert
3. A. Valverde
4. Z. Stybar
5. T. Van der Sande

1. Stybar
2. Bennett
3. Van der Sande
4. Gilbert
5. Dylan Teuns

1. T Van der Sande
2. A Aranburu
3. C Venturini
4. D Teuns
5. E B Hagen

John Degenkolb
Sam Bennett
 Zdenek Stybar
Luis León Sánchez
Valerio Conti

1. P. Gilbert
2. Z. Stybar
3. A. Valverde
4. S. Bennett
5. D. Teuns

1. Lastra J.
2. Morabito S.
3. Stybar Z.
4. Kuss
5. Arashiro
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 13, 2019, 16:48:02 pm CEST
Tony Martin a bukás után feladta a versenyt (zsinórban ez a harmadik feladása a GT-ken), Roglic végül visszaért a mezőnyben. A szlovénnak öt embere maradt az utolsó hegyi etapra. Ki mit vár a következő két szakasztól?

A papírforma azt mutatja, hogy Roglic simán nyer, Movistar meg két dobogó..
Volt már olyan a Vueltán, hogy összetett első és második hely egy csapatnak (Astana 2008 vagy Sky a bírósági döntés után 2012), sőt első és harmadik hely is volt több alkalommal (elsősorban 90-es években).
A történelem folyamán azonban nem most lenne az első eset, hogy egy csapat két versenyzője a 2. és 3. helyen végezzen:
- Vuelta a Espana 1994: 2. Mikel Zarrabeitia  3. Pedro Delgado
- Tour de France 2015: 2. Nairo Quintana   3. Alejandro Valverde

Mi a közös a két eredmény? Mind a kettőt Eusébio Unzué csapata követte el. A 94-es a Banesto volt, ahol egy bizonyos Rominger verte őket rommá, aki hasonló típusú versenyző volt, mint Roglic. A Touron pedig Froome, akit ismerünk, ő is Roglichoz hasonló típus. Felmerül bennem, hogy Unzué tényleg ennyire nem tud mit kezdeni az ilyen típusú versenyzőkkel? Egyértelműen nem tud dönteni a kapitányok között, nem az idei lenne az első eset. Nem áldozzák be az egyik versenyzőt a másikért, Unzué ilyen szempontból beszari.
Cím: Re:Kerékpár
Írta: firgabácsi - Szeptember 13, 2019, 17:31:38 pm CEST
Hehe, ez annyira tipikus és Vueltára jellemző ahogy ma a Gilbert vs Bennett tippem bukott:-) Cavagna ugye nyert, éppen kitartott az előnye, nyilván Stybar meg Gilbert nem húzta nagyon az igát hátul, csak nem hozzák fel a csapattársra a mezőnyt az utolsó métereken, aztán hagyták megnyerni a sprintet Bennettnek mikor már Cavagna nyert, miért ne hagyták volna, a szakaszgyőzelem megvolt ezzel :D :bash:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 13, 2019, 17:39:48 pm CEST
19. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-19
1. Rémi Cavagna
2. Sam Bennett
3. Zdenek Stybar
4. Philippe Gilbert
5. Alejandro Valverde

Szakasz eredménye:
1. @Ghastly 8 pont
2. @Latzka 7 pont
3. @RedMunchen.. és @monet 6-6 pont
4. @Noppyka és @firgabácsi 5-5 pont
5. @Agot PSF és @peshark 4-4 pont
6. @BvB_09 és @Nezocsa 3-3 pont
7. @sunik29 2 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @Noppyka 56 pont
2. @Ghastly 53 pont
3. @Latzka 52 pont
4. @firgabácsi 51 pont
5. @Agot PSF 50 pont
6. @peshark 45 pont
7. @BvB_09 42 pont
8. @sunik29 40 pont
9. @MessiÁs 39 pont
10. @RedMunchen.. 36 pont
11. @monet 30 pont
12. @LuckyBeny 28 pont
13. @Nezocsa 23 pont
14. @oakland23 9 pont
15. @hossa81 5 pont

@Ghastly nagyon érezte ezt az etapot, sok pontot gyűjtött és máris a második helyen, nagyon szoros az eleje srácok!  :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, jelezzétek bátran!

20. szakasz: Arenas de San Pedro  ›  Plataforma de Gredos   (190.4 km)
Tippelési határidő: 2019.09.14.  11:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/fe/vuelta-a-espana-2019-stage-20-profile-ac19ee3395.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: oakland23 - Szeptember 13, 2019, 20:07:54 pm CEST
Ki mit vár a következő két szakasztól?

Első gondolatom, hogy Lopez top3-ba bejön. SZerintem ez reális, sajnos a szorzója gagyi (1,53), így nem húztam be. Viszont ez a Vuelta, még azt is el tudom képzelni Nairóról, hogy fényt kap, és előre menekül  ;D

De ha nem viccelem el, én egy Lopez-Quintana helycserét várok, azt tényleg nem tudom elképzelni sem, hogy Roglicot megrogyasztanák. Lopezben lehet még némi erő, de tényleg max annyi, hogy Nairót lenyomja. Én behúztam Nairót, Valverdét és Lopezt még két szakasszal ez előtt végső győztesnek, de nem kellett volna.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 13, 2019, 21:04:51 pm CEST
Első gondolatom, hogy Lopez top3-ba bejön. SZerintem ez reális, sajnos a szorzója gagyi (1,53), így nem húztam be. Viszont ez a Vuelta, még azt is el tudom képzelni Nairóról, hogy fényt kap, és előre menekül  ;D

De ha nem viccelem el, én egy Lopez-Quintana helycserét várok, azt tényleg nem tudom elképzelni sem, hogy Roglicot megrogyasztanák. Lopezben lehet még némi erő, de tényleg max annyi, hogy Nairót lenyomja. Én behúztam Nairót, Valverdét és Lopezt még két szakasszal ez előtt végső győztesnek, de nem kellett volna.
Én is vártam Roglictól a megingást, de összességében eddig stabil volt, mint Armstrong vagy Froome fénykorában. Arra leszek kíváncsi, holnap betámadják-e, kockáztat-e Unzué, vagy megint alibiznek egyet, ahogyan szoktak ilyen helyzetekben.. Azért szerintem a szlovénnak hiányzik majd Martin, meg az sem lesz túl jó, hogy öt segítője maradt, akik csapágyasra vannak hajtva.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: firgabácsi - Szeptember 14, 2019, 08:08:04 am CEST
Nagyot nem kockáztatnak ha betámadják, nem sok veszítenivalója van Valverdének, max nem sikerül verni rá egy másodpercet sem:-) Ez a valószínűbb mint az, hogy akár pár sec-et is sikerül.
Nagyon magabiztos volt Roglic végig, valami rettenet megborulás kellene ahhoz hogy ő itt 3 percet kapjon egyetlen szakaszon. Igazából azt gondolom, ha nem esik el megnyeri.
Ami a szakaszgyőztest illeti, mivel kiszámíthatatlan teljesen a Vuelta, ha én most azt mondom szökés lesz és végigmegy akkor majd valószínűleg az összetett menők közül nyer valaki. :D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 14, 2019, 14:54:48 pm CEST
Mai szakaszra a tippjeitek:
1Alejandro Valverde
2Wout Poels
3Thomas De Gendt
4Rafal Majka
5Miguel Ángel López

1. M. A. Lopez
2. A. Valverde
3. P. Roglic
4. T. Pogacar
5. S. Higuita

Gianluca Brambilla
Jakob Fuglsang
Philippe Gilbert
Ruben Guerreiro
Ben O’Connor

1. Valverde
2. Higuita
3. Ruben Guerreiro
4. Pernsteiner
5. Kuss

1. Primoz Roglic
2. Wouter Poels
3. Sergio Higuita
4. Miguel Angel Lopez
5. Tao Gheoghegan Hart

1. A. Valverde
2. P. Roglic
3. Nairo Quintana
4. T. Pogacar
5. M.A. Lopez

1. M. A. Lopez
2. T. Pogacar
3. A. Valverde
4. R. Majka
5. P. Roglic

1.Roglic, Primoz
2.Lopez, Miguel Ang
3.Valverde, Alejandro
4.Majka, Rafal
5.Pogacar, Tadej

1. P. Roglic
2. A. Valverde
3. M. A. Lopez
4. R. Majka
5. T. Pogacar

1. Pogacar
2. Valverde
3. Quintana
4. Roglic
5. Majka

1. M.A. Lopez
2. Valverde
3. Roglic
4. Pogacar
5. Majka
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 14, 2019, 15:42:12 pm CEST
Eső, csúszós út, veszélyes lejtmenet, nagy Astana tempó. Roglic ma valószínűleg próbára lesz téve, adott az esély López, Valverde, Quintana vagy épp Pogacar számára, hogy valami csodát tegyenek. Reálisan nézve erre minimális az esély, de ezen a Vueltán bármi megtörténhet.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 14, 2019, 17:10:06 pm CEST
Nem tudom, hogy mikor szurkoltam utoljára így a TV előtt egy bringaversenyen. Pogacar nagyon megérdemelné a dobogót.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 14, 2019, 18:11:42 pm CEST
Elérkeztünk tehát az utolsó szakaszhoz. Egy nap maradt, míg a Vueltán eldőlt a dobogó, addig itt a tippjátékban még semmi sem. Az összetettre leadott tippek is érdekesen alakulnak, ahogyan a Tour de France-on is, úgy most is az utolsó sprint dönt majd a végső helyezésről, Reálisan még 5-6 ember versenyez az első helyért, de komoly átfedések vannak, így forgatókönyvet is felesleges írni. Annyit írhatok csak, hogy rengeteg múlik Sam Bennett szereplésén.
Én személy szerint nagyon örülök Pogacar dobogójának, kolumbiai páros eléggé túlsztárolt, jót tett nekik, hogy egy 20 éves helyretette őket.

20. szakasz végeredménye: https://www.procyclingstats.com/race/vuelta-a-espana/2019/stage-20
1. Tadej Pogacar
2. Alejandro Valverde
3. Rafal Majka
4. Hermann Pernsteiner
5. Primoz Roglic

Szakasz eredménye:
1. @Nezocsa 8 pont
2. @Latzka , @Agot PSF és @peshark 6-6 pont
3. @monet 5 pont
4. @firgabácsi és @Noppyka 4-4 pont
5. @Ghastly 3 pont
6. @sunik29 2 pont
7. @BvB_09 1 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Összetett állása:
1. @Noppyka 60 pont
2. @Latzka 58 pont
3. @Ghastly és @Agot PSF 56-56 pont
4. @firgabácsi 55 pont
5. @peshark 51 pont
6. @BvB_09 43 pont
7. @sunik29 42 pont
8. @MessiÁs 39 pont
9. @RedMunchen.. 36 pont
10. @monet 35 pont
11. @Nezocsa 31 pont
12. @LuckyBeny 28 pont
13. @oakland23 9 pont
14. @hossa81 5 pont

@Nezocsa gyönyörűen találta az első két helyezettet, ezzel magabiztosan nyerte a szakaszt, ahogyan Pogacar is.  :ok:
Rendkívül szoros az utolsó szakasz előtt a verseny, számoljátok át a pontokat, hibát észleltek, jelezzétek!
Holnap a későbbi kezdés miatt 15:00 óra a tippelési határidő!

21. szakasz: Fuenlabrada  ›  Madrid   (106.6 km)
Tippelési határidő: 2019.09.15.   15:00
(https://www.procyclingstats.com/images/profiles/ap/df/vuelta-a-espana-2019-stage-21-profile-c2526b1290.jpg)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Előzetes - Szeptember 14, 2019, 23:28:12 pm CEST
Vuelta a Espana: Megpihennek Madridban (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-megpihennek-madridban)

Elérkeztünk a spanyol háromhetes körverseny utolsó szakaszához, ahol sprintbefutó lesz, vagy nem. Ezen a versenyen már semmit se tudni biztosra! Olvasd tovább (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/vuelta-a-espana-megpihennek-madridban)

Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 15, 2019, 11:08:11 am CEST
Tippek többsége már beérkezett (akinek még matematikailag van esélye az első helyre, azok közül mindenkié), érdekes, hogy gyakorlatilag egyetlen ember volt bevállalós az élmezőnyből, neki teljesen más a tippsora. Körülbelül 5-6 óra környékén fogom bemásolni a tippjeiteket. Az biztos, hogy nagy valószínűséggel a szakaszon 4. és 5. helyezett kiléte fogja eldönteni az összetett versenyt, illetve van két teljesen ugyanolyan tippsor is.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 15, 2019, 12:24:06 pm CEST
Tippek többsége már beérkezett (akinek még matematikailag van esélye az első helyre, azok közül mindenkié), érdekes, hogy gyakorlatilag egyetlen ember volt bevállalós az élmezőnyből, neki teljesen más a tippsora.

Máshogy nincs esély odaérni az elejére... ::) ;D
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 15, 2019, 12:50:50 pm CEST
Teljesen jogos, én több embertől vártam hasonlót, de a szakasz karakterisztikája eléggé behatárolta a lehetőségeket. Számomra ez a két tippjáték rengeteg dolgot mutatott meg a sportfogadásról. Eléggé érdekes volt a pontok számolása közben nézni a táblázatot, hogyan alakultak a tippek. Az idei Vuelta is rádöbbentett, mennyire sokszínű és bonyolult sportág ez. Teljesen szembement a józan paraszti ésszel a Movistar taktikája, hogy védjék a dobogót, ahogyan a Quick Step óriási szökései is, de így utólag volt benne ráció. Verseny előtt/alatt olvastam Edward Pickering: The Ronde c. könyvét, az is csak megerősített benne, hogy mennyi mindent kell még tanulnom erről a sportrágól, pedig alapjáraton nagyon egyszerűnek tűnik: hosszú kilométereken át hajtanak, majd a végén a legerősebb nyer, vagy nem.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Nezocsa - Szeptember 15, 2019, 14:45:48 pm CEST
Lenne egy javaslatom a jövőre nézve, ha lesz még. Én szeretném  ;) ;)

Talán igazságosabb lenne, ha vki eltalálja a győztest az adott szakaszon és az kapna 5 pontot az eddigi 3 helyett. Hisz a ezen a Vueltan és Touron is igen nehéz volt eltalálni a nyerőt.

Azért kíváncsi lennék, hogy alakult volna az idei Tippverseny a Vueltan ezen számolással. (Hátha kiszámolod Poz :-) )
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 15, 2019, 15:11:11 pm CEST
Átfutva az eddigi eredményeket és pontokat, arra jutottam, hogy érdemben nem történt volna komolyabb változás, többség összességében 3x találta el a pontos szakaszgyőztest, @Agot PSF és @BvB_09 profitálhatott volna, ők négy alkalommal. Kettővel több pontot gyűjtöttek volna, mint a többiek. Természetesen átgondolom jövőre, jó felvetés volt @Nezocsa , lehetséges lesznek még variálások, bár elfigyelve, így is izgalmas a verseny. Vannak a fejemben más koncepciók is, rövidebb versenyek, amik nem igényelnek 2-3 hetes folyamatos részvételt, hanem ennek töredékét és jóval kedvezőbb konstrukcióik vannak, mint egy GT játéknak. Ezekhez persze sok-sok tippelő és felhasználó kell.
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Szeptember 15, 2019, 16:07:43 pm CEST
Vannak a fejemben más koncepciók is, rövidebb versenyek,

Más sportág esetleg? Télen biatlon világkupa, arra is lehetne szervezni valamit 😁
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 15, 2019, 19:22:56 pm CEST
Más sportág esetleg? Télen biatlon világkupa, arra is lehetne szervezni valamit 😁
Ebben sajnos nem tudok nyilatkozni, szerintem érdeklődés nagyságától is függ. Kerékpárra visszakanyarodva, olyan versenyekre van esély, ahol sokkal jobban kiütközik az egy-két szakaszon nyújtott teljesítmény és jó tippek.
Utolsó etapra a tippjeitek:
1. S Bennett
2. F Gaviria
3. F Jakobsen
4. M Wahlscheid
5. M Sarreau

1. P. Gilbert
2. Z. Stybar
3. E. Theuns
4. M. Richeze
5. C. Venturini

Fabio Jakobsen
Fernando Gaviria
Edward Theuns
Marc Sarreau
Max Walscheid

1. S. Bennett
2. F. Gaviria
3. F. Jakobsen
4. M. Walscheid
5. E. Theuns

1.Bennett, Sam
2.Jakobsen, Fabio
3.Gaviria, Fernando
4.Maximilian, Walscheid
5.John, Degenkolb

1.Bennett, Sam
2.Jakobsen, Fabio
3.Gaviria, Fernando
4.Theuns, Edward
5.Walscheid, Maximilian

1. Sam Bennett
2. Fabio Jakobsen
3. Fernando Gaviria
4. John Degenkolb
5. Maximilian Walscheid

1. Sam Bennett
2. Jakobsen
3. Gaviria
4. Walscheid
5. Degenkolb

1. S. Bennett
2. F. Jakobsen
3. F. Gaviria
4. M Sarreau
5. J. Aberasturi

1. Sam Bennett
2. Jakobsen
3. Walscheid
4. E. Theuns
5. T. van der Sande
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Pozzato - Szeptember 15, 2019, 20:17:26 pm CEST
Vége az idei Vuelta a Espanának, ahogyan a tippjátéknak is.
21. szakasz végeredménye:
1. Fabio Jakobsen
2. Sam Bennett
3. Szymon Sajnok
4. Jon Aberasturi
5. Edvald Boasson Hagen

Szakasz eredménye
:
1. @RedMunchen és @Agot PSF 3-3 pont
2. @firgabácsi , @sunik29 , @MessiÁs , @monet , @Noppyka , @Ghastly , @Latzka és @BvB_09 2-2 pont

Többiek nem szereztek pontot!

Vuelta a Espana tippjáték végeredménye:
1. @Noppyka 62 pont
2. @Latzka 60 pont
3. @Agot PSF 59 pont
4. @Ghastly 58 pont
5. @firgabácsi 57 pont
6. @peshark 51 pont
7. @BvB_09 45 pont
8. @sunik29 44 pont
9. @MessiÁs 41 pont
10. @RedMunchen.. 39 pont
11. @monet 37 pont
12. @Nezocsa 31 pont
13. @LuckyBeny 28 pont
14. @oakland23 9 pont
15. @hossa81 5 pont

A versenyt @Noppyka nyerte, gratulálok, ahogyan a dobogósoknak ( @Latzka és @Agot PSF ) és a többi résztvevőnek is, az utolsó méterekig izgalmas volt a verseny  :beerchug:
Számoljátok át a pontokat, ha hibát észleltek, szóljatok nyugodtan!

A verseny kezdete előtt leadtátok az összetettre is a tippeket, ezek az alábbi módon alakultak:
1. @oakland23 és @MessiÁs 8-8 pont
2. @Noppyka , @Latzka és @Ghastly 7-7 pont
3. @firgabácsi , @Agot PSF és @LuckyBeny 6-6 pont
4. @peshark , @Nezocsa és @BvB_09 4-4 pont
5. @RedMunchen 2 pont

Pénzdíjak
Összetett:
1. @Noppyka 10000 HUF
2. @Latzka 5000 HUF
3. @Agot PSF 2500 HUF

Összetettre leadott tippek:
1. @oakland23 és @MessiÁs 1250-1250 HUF
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: peshark - Szeptember 15, 2019, 20:51:04 pm CEST
Muszaj volt elkuldeni egy ilyen tippsort, hat nem jott, van ilyen.. :D

Gratula mindenkinek!!

Pozzato koszonjuk a szervezest!!


Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Noppyka - Szeptember 16, 2019, 05:34:06 am CEST
Köszi 😁 gratula mindenkinek. És külön köszönet Poznak 😉
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Latzka - Szeptember 16, 2019, 08:08:40 am CEST
Gratulálok minden versenyzőnek! :ok:

A kiemelt köszönet Pozzatot illeti; köszönjük a szervezést, a lebonyolítást és a sok hasznos hozzászólást! :beerchug:

Nagyon jó volt mindennap elgondolkodni az egyes szakaszok lehetséges végeredményén; ez nagy segítség volt a mezőny megismerésében.

A pontozást tekintve bennem is felmerült valami hasonló, mint Noppykában. Nekem ez jutott az eszembe:

1. helyezett 5 pont
2. helyezett 4 pont
3. helyezett 3 pont
4. helyezett 2 pont
5. helyezett 1 pont

Bár ez a fajta pontozás könnyen szétrázná a mezőnyt, ami pedig az izgalmakat csökkenti. Szóval lehet úgy van jól minden, ahogyan most van :)
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: SPF Admin - Szeptember 16, 2019, 13:45:05 pm CEST
Gratulálunk a nyerteseknek, s köszönjük a szervezést Pozzato!  :beerchug:
Cím: Re:Vuelta a Espana 2019
Írta: Ghastly - Szeptember 16, 2019, 15:23:30 pm CEST
Gratulálok a Győzteseknek, nagyon szoros verseny volt ez most!  :great: :great: :great: :ok: :ok:
A szervezést köszönjük @Pozzato !  :beerchug: :ok:
Az oldalnak pedig a nyereményalapot! :great: :ok: