November 21, 2019, 20:12:16 pm CET

Szerző Téma: Kézi-Aréna  (Megtekintve 200253 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető csak1tomi

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2025 Dátum: November 08, 2019, 18:00:08 pm CET »
Női kézi: Grimsbö távozik Győrből, az olimpiát még nem zárja ki

Kari Aalvik Grimsbö a norvég TV2-nek adott interjújában elmondta, ez lesz az utolsó idénye a Győri Audi ETO KC-ben, ezt követően hazaköltözik és másfajta életet tervez – a tokiói olimpiai szereplést ugyanakkor még nem zárta ki.

A 34 éves játékos az előző évben döntötte el, hogy ideiglenesen visszavonul a válogatottságtól, jelenleg pedig májusi térdműtétjéből lábadozik.

„Remélem, a karácsony utáni mérkőzésekre készen állok majd. Érdekes lesz látni, hogyan alakulnak majd a dolgok novemberben és decemberben. Az elmúlt hónapban jól haladt a felépülésem, de ez nem gyors folyamat, ezért még látni kell, hogy bírom-e a többletterheléseket” – idézi Grimsbö szavait a norvég TV2.

Abban ugyanakkor nem biztos, hogy valaha pályára lép-e még a nemzeti együttesben.

„Ezt nehéz megmondani ebben a pillanatban. Most a jelenre fókuszálok. Azt azonban már eldöntöttem, hogy ez lesz az utolsó idényem Győrben. Ezt követően hazaköltözök és elkezdek egy másfajta életvitelt tervezni. Persze sohase mondd, hogy soha. A sportban azt amúgy is megtanultam már, hogy mindig akadnak lehetőségek” – mondta a 34 éves kapus.

Grimsbö 2015 januárjában igazolt Győrbe. Az egyaránt kétszeres olimpiai és világbajnok, illetve ötszörös Európa-bajnok kapus azóta a Bajnokok Ligáját háromszor, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig négy-négy alkalommal nyerte meg az ETO színeiben.

A tokiói olimpia lehetősége pedig még mindig csábító számára.

„Voltam már olimpiákon, és ezek nyilvánvalóan fantasztikus élményt jelentettek, ugyanakkor az összképet kell néznem, és figyelni, hogyan működik a testem. Nem szabad kockázatot vállalnom, hogy a térdem állapota romoljon. A kapuban szeretném befejezni az idényt, aztán meglátjuk, hogyan állnak a dolgok” – mondta a 2020-as ötkarikás játékokkal kapcsolatban Grimsbö.

nemzetisport.hu

Hozzászolásokban azt írták helyére jön Solberg. Meglátjuk


Elérhető csabax

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2026 Dátum: November 08, 2019, 18:09:49 pm CET »
Hozzászolásokban azt írták helyére jön Solberg. Meglátjuk
A már most is a győriek keretében levő két világklasszis kapus - Amandine Leynaud és Kiss Éva - mellé kellene még egy harmadik nevesebb kapus is?

Nem elérhető csak1tomi

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2027 Dátum: November 08, 2019, 18:11:27 pm CET »
elvileg megy szülni Kiss, vagy akar.

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Elérhető csabax

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2028 Dátum: November 08, 2019, 18:12:49 pm CET »
elvileg megy szülni Kiss, vagy akar.
Na, ezt nem tudtam. Ebben az esetben tényleg nem árthat az újabb igazolás.

Nem elérhető SPF Admin

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2029 Dátum: November 08, 2019, 19:37:55 pm CET »
Kiss, vagy akar.

Még nincs aki teherbe ejtse?  ;D

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Nem elérhető csak1tomi

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2030 Dátum: November 08, 2019, 20:28:57 pm CET »
én nem ismerem a szociális életét ;D :D

Nem elérhető SPF Admin

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2031 Dátum: November 08, 2019, 21:36:00 pm CET »
én nem ismerem a szociális életét ;D :D

elvileg megy szülni Kiss, vagy akar.

Csak azért kérdeztem, mert a bejegyzésed viccesen hangzik.  ;D

Ha terhes, akkor előbb utóbb biztosan megy szülni, gondolom nem az öltözőben szeretné világra hozni a babát.  :cya:

Sportfogadas.org

Exkluzív ajánlat!
« Válasz #2031 Dátum: November 08, 2019, 21:36:00 pm CET »
5.000 Forint Ingyenes Fogadás

Regisztrálj általunk az Unibethez és a regisztrációs bónuszod mellett egy 5.000 Forint értékű ingyenes fogadásban is részesülhetsz.

Kérdésed van ezzel kapcsolatban? Segítünk.


Nem elérhető oakland23

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2032 Dátum: November 11, 2019, 09:41:58 am CET »
Bár még egy hónap, ránéztem a végső győztes szorzóit a női vb-t illetően, és a magyar csapat az 5. legnagyobb esélyes  :D Picit több ez, mint hízelgő... Bár lehet a fradista csajok már a vb-re tartalékolnak  :)

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Nem elérhető hubika88

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2033 Dátum: November 11, 2019, 10:43:39 am CET »
hol ötödikek? unibeten csak 8.  ;D
egyébként nem hiszem h a francia-norvég duóba bárki bele tudna köpni  ::)
előre várom ezt a vb-t, majd láthatunk jó 35-40 gólos francia meccseket, amit a barca néha magában túldob a bl-ben hehe

Nem elérhető oakland23

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2034 Dátum: November 11, 2019, 11:05:37 am CET »
Bet365-ös odds, de nekünk 17 a szorzónk, míg a román-monti-dán triónak 18-as. :D

Franciák szerintem már más játszanak, gondolom nézed a Metz BL-meccseit, hát kevés látványosabb kézit játsszó csapat van jelenleg, Brest is képes megvadulni, ez a Zaadi, Nze Minko, Kanor féle francia csapat szerintem sok overt hoz majd, ez már nem a Pinó-Lacrabere-féle kézi lesz, persze ellenféltől is függ... De hát annyira távol vagyunk még, és ne így legyen, de szerintem nálunk még decemberig 2-3 kulcsjátékos dől majd ki sérülés miatt...

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Nem elérhető zsivany20

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2035 Dátum: November 13, 2019, 10:56:50 am CET »
Szerintem is több, mint túlzó az az ötödik hely...  ;D

A franciák játéka meg sajnos nem biztos, hogy idomul néhány klubjuk játékához... Krumbholz van még ott!? Mert akkor szerintem marad, ami eddig volt... 21-16-ok meg ilyenek...  :-\  De ne legyen igazam! És remélem idén a norvégok elkapják a gallokat!  ;)

 :beerchug:

Nem elérhető csak1tomi

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2036 Dátum: November 16, 2019, 08:17:34 am CET »
norvégok ha idén nyernek meglepődök, kb 1 komplett soruk hiányzik :O
Lunde, Grimsbö, Kurtovic,Kristiansen, Mörk, Reistad, Sulland jó ő már 35  :o de akkor is (most néztem 2015 óta nem is vállogatott)
szerintem 4be se jutnak be
« Utoljára szerkesztve: November 16, 2019, 17:26:07 pm CET írta csak1tomi »

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Nem elérhető zsivany20

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2037 Dátum: November 18, 2019, 08:38:51 am CET »
norvégok ha idén nyernek meglepődök, kb 1 komplett soruk hiányzik :O
Lunde, Grimsbö, Kurtovic,Kristiansen, Mörk, Reistad, Sulland jó ő már 35  :o de akkor is (most néztem 2015 óta nem is vállogatott)
szerintem 4be se jutnak be

A norvégokat sosem szabad leírni!  ;)

Nem elérhető oakland23

Re:Kézi-Aréna
« Válasz #2038 Dátum: November 18, 2019, 11:12:17 am CET »
A norvégokat sosem szabad leírni!  ;)
Pláne nem ebben a híg mezőnyben  ;D

Közben összehoztam a vb-s topicot, innentől a vb-vel kapcsolatos hozzászólások oda mehetnek:
https://www.sportfogadas.org/forum/index.php?topic=16714.msg767355#msg767355
« Utoljára szerkesztve: November 18, 2019, 11:44:24 am CET írta oakland23 »

Köszönetek ezért a hozzászólásért:


Sportfogadas.org

Mi ezt ajánljuk neked:
« Válasz #2038 Dátum: November 18, 2019, 11:12:17 am CET »