Az előző 2 hoki meccs, melyet ajánlottam sajnálatos módon besült, viszont azt azért hozzá tenném, hogy ha számított volna a hosszabbítás akkor meg lett volna a hőn áhított 5 találat, így viszont csak egy újabb lehetőség elé nézünk. Azt azért megjegyezném, hogy az év ezen időszakában vagyok a legerősebb ezen sportág előrejelzéseiben, szóval több, mint valószínű, hogy hamarosan ti is megtaláljátok számotokra legmegfelelőbb tippet.

Igazából nem is kellett sokáig keresgélnem, hiszen a jelenlegi címvédő Bars Kazan az alapszakaszok királyához, az SKA Szentpétervárhoz látogat. Mindkét csapat elképesztően jó formában van, ami az utóbbi 10 meccsük során jól tükröződik. Győzelmet győzelemre halmoznak, ráadásul még a pontjaik száma is egyenlő.

Ami azonban nagyon megfogott ebben a párosításban az a két csapat egymás elleni eredménye. Tétmeccsen az előző 6 egymás elleni mérkőzésen a kazanyi együttes ötször tudott nyerni Szentpéterváron. Tette mindezt úgy, hogy mind a 6 mérkőzés alkalmával szerzett legalább 2 gólt.

Nem akarok most igazán nagyot kockáztatni, de ki hozzon le minimum 2 szerzett góllal egy meccset az SKA ellen, ha a címvédő nem?

A vendég csapat összes gólja - Rendes játékidő - Felett/alatt