Ennél a tippnél én abból indulok ki, hogy a csoportban korábban rendezett meccsen Brazília megveri Izlandot. Ha ez megtörténik -papíron ez a realitás-, akkor Horvátországnak minimum egy döntetlen kell, hogy a hetedik helyért tudjon játszani. Nyílván nem így tervezték Duvnjakék, de a Brazília elleni meccset elveszítették, csak maguknak köszönhetik a kialakult helyzetet. Németország ellen frusztráltak voltak, ám nem tudom, hogy mire számítottak, hogy majd Németországban ők kapnak hazai pályát. Persze, hogy volt hazai pálya a végén, még ha et nehéz is elfogadni. Duvnjakék viszont a kialakult helyzetet kell elfogadják, csak akkor jutnak 'dűlőre' magukkal. Szóval nyerniük kell, pontot szerezni a gallok ellen, és szerencse a szerencsétlenségben, hogy a franciák igazából nem tétmeccset játszanak. Karabaticék fix elődöntősök, és mivel Dánia később játszik a másik csoportban, így 'ellenfelet sem tudnak választani'. Meg igazából talán mindegy is, hogy a dán-norvég duóból melyik jön szembe, nagyjából mindegy. Dinarték így tudják pihentetni, akiket kell, játszik majd mindenki, akik eddig kevesebbet voltak pályán. Más kérdés, hogy a galloknál a padról egy Richardson is 4-5 támadás alatt képes 4-5 gólra. De abban bízom, hogy nem lesz annyira szigorú a védekezés, talán még Dinart is elnézőbb lesz, ha kap a csapat egy-két könnyű gólt. Más lenne ez a meccs, ha a franciáknak is számítana, de így, hogy akár egy zakó is belefér nekik, így azért ez a horvát együttes félidőnként képes lehet 13-13 gólt dobni átlagban. Arra számítok, hogy jó, szemnek kellemes tempójú meccs lesz, kevésbé feszes gall védekezéssel, és kellő horvát koncentrációval. Lehet, hogy a horvát plusszos hendi lenne a jó tipp, de ha minden a tervnek megfelelően alakul, akkor ez az over is jönni fog

Franciaország - Horvátország: Gólok száma Vendég csapatnál - Felett/alatt tipp